2016. július 5., kedd

A hologram mást mutat








A hologram mást mutat


A HOLOGRAFIKUS  UNIVERZUM



Az elmélet már évtizedek óta ismert, de csak most kezd megmutatkozni, megmagyarázva sok-mindent a személyes élmények, és a tudomány területén. Az angol fizikus David Bohm és egy amerikai neuropszichológus Carl Pribram, egymástól függetlenül alkották meg az elméletet. Pribram a memória tanulmányozása közben talált bizonyítékot az agy holografikus működésére, Bohm pedig a szubatomi részecskék tanulmányozása közben jött rá, hogy ezek szerkezetei a hologramra emlékeztető tulajdonságokkal bírnak. 
Ha ezt a két dolgot összerakjuk, úgy néz ki, hogy az agyunk és az Univerzum holografikusan működnek.
A valóság sokkal inkább hasonlít egy holografikus képhez, mint egy szilárd szerkezethez, ami képlékenyebb, változékonyabb.
A hologramnak van egy tulajdonsága: a filmen tárolt kép, szabad szemmel nem látható, csak lézerfénnyel megvilágítva hívható elő, megjelenítve azt három dimenzióban. Ha a filmet félbevágjuk és mindegyik darabot külön megvilágítunk, mindegyiken a kép megjelenik egészben, ami meglehetősen furcsa tulajdonság. Akár hány darabra vágjuk a filmet, a kép mindegyiken egészben fog megjelenni. Ezzel a tulajdonsággal rendelkezik úgy az agy, mint az Univerzum is. Szó szerint, ahogy írta William Blake, az Univerzumot megtalálod egy szem homokban is. Vagyis az Univerzum minden része tartalmazza az "egész képmását".
A hologramot kétféle megnyilvánulásban lehet vizsgálni: az egyik egy háromdimenziós kép, a másik egy filmen lévő adathalmaz mint egy interferencia mintázata. Ezt könnyebben lehet megérteni azzal a példával amikor a TV-t nézzük: a kép megjelenik egyrészt a képernyőn, másrészt a szobában mint a fények kavalkádja.
Ha az Univerzum holografikus, akkor két drasztikusan különböző szintje van a valóságnak: - az egyik a kézzel fogható valóság amit látunk vagy érzékelünk,
- a másik pedig egy valóság a mélyebb szinten, amiben minden összeolvad egy energiatengerbe, ami holografikus tulajdonságokkal bír, amiben az Univerzum minden részletét tartalmazza az Univerzum minden apró részlete.
Tehát, mi úszunk egy energia tengerben, amiben minden össze van kötve mindennel, és olyanok vagyunk mint a hal aki nem tud semmit a vízről, amiben úszik. Ebben nem vagyunk elszigetelve egymástól és ha megtanuljuk ezt az állapotot használni akkor energetikai szinten kapcsolatban tudunk lépni egymással. Erre bizonyíték a telepátia, hipnózis, álom vagy az ikrek érzési egyidejű kommunikálása. Ez cáfolja a relativitás elméletét, mivel ezeknek az energiáknak a sebessége nagyobb a fény sebességénél, de ez megsérti az idő folyásának elméletét.
Ha két szubatomi részecskét vizsgálunk, például két elektront, az egyik állapotának megváltozása kihat a másikra is bármilyen messze lennének egymástól.
A valóság holografikus mélyebb szintjén, az Univerzum összes részecskéje egyetlen kozmikus egységé áll össze, így nem különülnek el egymástól sem az elektronok sem az emberek. Ennek érdekes következményei vannak, például az, hogyan tudunk valakinek az agyában lévő információhoz hozzáférni. Kéne létezzen egy energia ami oda-vissza működik a két agy között. A holografikus elmélet alapján erre nincs is szükség, hiszen az agynak minden részecskéjében, atomjában megtalálható energia síkon az egész Univerzum. Ha ehhez tudatosan hozzátudunk férni, akkor az érzékszerveinken túli információkhoz tudunk hozzáférni. 
Sokáig a tudósok úgy gondolták, hogy a memória az agy egy bizonyos területén van tárolva. Végeztek egy kísérletet patkányokkal akiket megtanítottak kijutni egy labirintusból. Ez után, sebészeti úton eltávolították agyuknak bizonyos részeit gondolván azt, hogy a patkányok nem fognak kitalálni az útvesztőből, és így megtalálják az agynak azt a területét ahol a memória van tárolva. Minden műtét után azt tapasztalták, hogy nem tudták eltávolítani azt a részt ahol az információk tárolva vannak. Igaz hogy tudtak rontani a patkányok képességein és ezek nehezebben találtak ki a labirintusból, de sosem tudták ezt a képességüket teljesen eltávolítani.
Az ember esetében, egy agysérülés nem okozza az ABC felének elfelejtését, hanem az egész memória ködösé válik. Az emlékek nem úgy tárolódnak mint a könyvek egy polcon, hanem ott van az egész minden részben.       
A szinapszis által leadót folyamatos elektromágneses impulzusok alkotják az agy-hologramot aminek segítségével gondolkozunk és emlékszünk.
A hologram egy matematikai modellt követ amit Fourier-transzformáció név alatt ismerünk. Ugyan ezt a modellt használja az agyunk a képinformációk feldolgozására, de kiderült az is hogy minden érzékszervünk valamilyen Fourier-transzformációra épül, ami bizonyítéka annak, hogy az agy, ugyan azt a matematikát használja a valóság dekódolására, mint ami a hologramok készítésében játszik szerepet.
A testen kívüli élmény esetében, az alany tovább gondolkozik miközben az agy a testben marad, amit lát is az ágyban vagy a földön feküdni.
A tudomány nagyon közel került a spirituális lényünk rejtelmeihez, a világ valóságainak megértésének folyamatában, és arra a következtetésre jutott, hogy túléljük testünk halálát. Létezik egy még ismeretlen energia ami működtetti az agy hologram hullámait, az agy halála után is, hiszen ezek értelemszerűen megszűnnek amikor testünk meghal.
Az Univerzum hologramját nem elektromágneses hullámok alkotják hanem a kvantumhullám potenciálok ami az anyag és az energia mélyebb és alapvetőbb szintje.
Amikor a fizikában fellép az a helyzet, hogy valamit nem tudunk megmérni, akkor azonnal kijelentjük, hogy e mögött a színt mögött nem létezik semmi. Amikor még a Földről azt gondolták hogy egy korong, azt mondtak, hogy a peremén szörnyek laknak és azon túl nincs semmi.
Ma a tudomány eljutott a kézzelfogható valóság mélységének határaihoz, a technológia szempontjából tovább nem feltárható tényekhez, és ezért kijelenti, hogy ezen túl már nincs semmi csak üresség. Ennek viszont nincs semmi ésszerű alapja, ez nem más mint előítélet.
A mikroszkopikus határon túl, sok ismeretlen energiák létezhetnek, köztük a kvantumpotenciál amit még nem fedeztek fel (nem mértek meg) de van bizonyíték a létezéséről. Ezen a szinten, ebben a kutatási mélységben a megfigyelt kölcsönhatásba kerül a megfigyelővel akivel összemosódik, egyé válnak, és ezért a kutatás lehetetlené válik az anyagi síkon.
A placebo jelenséget mindenki ismeri. Ez bizonyítja az elme hatását a szervezetünkre ami úgy működik mintha programozva lenne az agyi információk alapján.
Az orvostudomány gyakran használja ezt, (a holografikus valóság egyik megnyilvánulási formáját) mivel jobban reagálunk a fejünkben lévő modellekre, a placebókra, mint a hagyományos gyógyszerekre.
Van egy híres példa egy betegről akinek narancs méretű linfómája volt az egész testén. Az orvosa azt mondta, hogy három hónapja van hátra. A férfi hallott egy új Krebiozen nevű gyógyszerről és kérte orvosát, hogy azt adjon neki. Az orvos azt mondta, hogy sok hasznát nem veheti, mert csak néhány hét múlva kezd hatni. A férfi könyörgött érte, és az orvos szánalomból odaadta. Három hónappal később a daganatok nyomtalanul eltűntek és a férfi hazament. Jó pár hónap elteltével olvasott az újságban egy cikket, ami azt állította hogy a Krebiozen nem egy hatékony szer, és ezután a daganatok újból megjelentek és a férfi visszakerült a kórházba. Az orvos tudta, hogy a férfit nem a gyógyszer gyógyította meg, hanem a hite. Ezért azt hazudta a betegnek, hogy az újság tévedett, Krebiozen egy nagyon is hatékony szer, és van nála egy mégjobb változata. Ezután adott a férfinek egy egyszerű injekciót sós oldattal, és a férfi tumorjai újból eltűntek. Visszatért a normális életéhez, de sajnos megint olvasott egy cikket ami bizonyította hogy a Krebiozen egy teljesen hatástalan gyógyszer. Ekkor az összes tumor megint előjött és a férfi meg is halt. A lényeg az, hogy ez a férfi egy egészen mélyen rejlő gyógyerőhöz fért hozzá. A gyógyulás nem az orvosság eredménye volt hanem az a modell ami a fejében volt, a hit, hogy a gyógyszer meggyógyítja, amiből nem is kapott olyan sokat. A teste az ő meggyőződésére reagált.
Nagyon sok ilyen történeket ismer a tudomány, de nem foglakozik vele mert nem tudja megmagyarázni hogyan képes a tudat befolyásolni a fizikai rendszereket. A tudatot egy fizikai folyamat eredményének tartják.
Nincs határ a test és az idegrendszer között, az immunrendszer pedig az idegrendszer meghosszabbítássá.    
A holografikus modell alapján a test és az agy között átfedő, végtelen kapcsolat létezik amit ha tovább vetítünk, akkor bátran kijelenthetjük azt, hogy köztünk és az Univerzum között nem létezik egy éles elválasztó határvonal, ami nagyon fontos következtetés a spirituális élmények szempontjából is.
 
Pszichokinézis = az elme hatalma az anyag felett.
Holografikus Univerzum 1.

Dienes István - Holografikus világkép

Dienes István - A tudomány és a vallás materializmusa

VNTV - Az egyesített elmélet - Dienes István, Jakab István

az OLTÁS mint biológiai fegyver - "nem fog fájni..."

2/2. Oltás elleni oltás - A harc folytatódik ~ VNTV

Gyarmatosításunk paktumai - Csath Magdolna ~ Civil Akadémia

Bankterror magyarországon

Fosztogatók és kollaboránsok

HáttérKép ~ BBB: Goldman Sakk - Matt

Ki ölte meg Kennedyt ??

Merényletek, balesetek a világpolitikában - Összefüggések

Pénzkartellek és merényletek - Drábik János, dr.

Szaniszló Ferenc & Drábik János: "A norvégiai tömeggyilkosság titka" 

Valami bűzlik Norvégiában ( Breivik ügy ) Világ-Panoráma

Világ-Panoráma - Hogyan torolja meg a pénzügyi háttérhatalom, ha ki

Kiirtott népirtások - Korrektúra

EUtanázia - Szaniszló Ferenc elmékedése az EU sorsáról

 A háttérhatalom Es a balesetnek álcázott merényletek - 2012.01.13.
  Felrobbantották a Vörösiszap Tárolót, Kolontárnál !! Nem BALESET történt !

VilágPanoráma: "Izrael koncentrációs tábora"

a III. Energia háború - Szíria ( Drábik János ) Világ-Panoráma

Amerika elfoglalása - Drábik János az amerikai-izraeli érdekházasságr

Világ legnagyobb LÁGERE; a Gázai övezet ! ( Drábik János )

Lágerek, drónok Amerikában !! Drábik János nem szavazott az USA

Mi történt valójában 2001. szeptember 11-én? (Drábik János, Tálas Pét

 VilágPanoráma: Az Új Világrend olajcseréje

VilágPanoráma: Távirtásunk

Multi-milliárdos termőföld mutyik - Ángyán József



VilágPanoráma ~ Szaniszló: Liberális Likvidálások





Holografikus Univerzum 2.


 Michael Talbot - Holografikus Univerzum (magyar feliratos)

Dienes István - Dienes Erika: A Transzcendentális Meditáció

Dienes István: Mi várható a felébredés vagy a megvilágosodás után?




BEFŐZÉS  CUKOR  NÉLKÜL



befozes_cukor_nelkul.png


befozes_cukor_nelkul_1.png
befozes_cukor_nelkul_2.png


befozes_cukor_nelkul_4.png
befozes_cukor_nelkul_5.png
befozes_cukor_nelkul_6.png
befozes_cukor_nelkul_7.png
befozes_cukor_nelkul_8.png
befozes_cukor_nelkul_9.png
befozes_cukor_nelkul_10.png
befozes_cukor_nelkul_11.png
befozes_cukor_nelkul_12.png
befozes_cukor_nelkul_13.png







A 2013 év sem kezdődik kecsektetően.

Wikileaks – GMO háború: az amerikaiak már a kukoricásban vannak


a_usa.jpg

A Guardian ismét fontos Wikileaks iratot jelentetett meg. Az anyag rávilágít, hogyan javasol az amerikai nagykövetség megtorló lépéseket a génmódosított organizmusokat (GMO-kat) elutasító országok ellen. Az USA párizsi nagykövetsége azt tanácsolja Washingtonnak, hogy kezdjen ,,katonai stílusú” kereskedelmi háborút minden olyan EU országgal, amelyik ellenzi a génmanipulált növények engedélyezését a területén. Válaszul arra, hogy Franciaország betiltotta a Monsanto GMO kukoricáját, az amerikai nagykövet, Craig Stapleton – aki mellékesen jó barátja és üzleti partnere az egykori amerikai elnöknek, George Bush-nak – arra kérte Washingtont, hogy foganatosítson szankciókat az Európai Unió, különös tekintettel a GMO növényeket elutasító tagországok ellen. ,,Azt javasoljuk, hogy az egész Európai Uniót fájdalmasan érintő intézkedéseket hozzon az amerikai kormány, illetve kiemelten szankcionálja a leginkább bűnös országokat.”- mondta Stapleton, aki az 1990-es években Bush elnökkel közösen társtulajdonosa volt a Texas Rangers baseball csapatnak. A továbbiakban a nagykövet kifejti, hogy a szankciókat hosszan fenn kell majd tartani, hiszen nem várható gyors győzelem, viszont ennek segítségével felerősíthetik a biotechnológiai ipar uniós hangját is. Más nyilvánosságra került jelentések arról is árulkodnak, hogy milyen fontos gazdasági és kormányzati szintű stratégiai kérdés a GMO ügy az USA számára. Mivel számtalan püspök is határozottan ellenezte a génmódosított növények fejlődő országokban való elterjesztését, ezért az amerikaiak különösen nagy nyomás alá helyezték a pápa tanácsadóit. A nagykövetség jelentései szerint - miután hosszan lobbiztak az ügy érdekében a Szentszéknél - feltételezhető, hogy a pápa általában véve támogatja ezeknek a növényeknek a vetését. Ugyanakkor az amerikaiak sajnálatára ezt a véleményét még nem fejtette ki nyílvánosan. ,,Nyomást kell gyakorolnunk a Vatikánra, hogy ezzel széles körben befolyásolni tudjuk a közvéleményt Európa-szerte és a fejlődő világban is!” - írják egy másik jelentésben. De egy visszalépést is el kellett ismerniük a diplomatáknak GMO ügyben, hiszen amint írják Cardinal Renato Martino bíboros - aki a befolyásos Igazságosság és Béke Pápai Tanácsnak a feje, és nem mellesleg az a személy, aki az ENSZ-ben a pápát képviseli – visszavonta eddigi támogatását. A jelentések arra is fényt derítenek, hogy amerikai diplomaták olyan biotechnológiai vállalatoknak dolgoznak, mint például a Monsanto. Kiderült többek között, hogy az USA és Spanyolország közös erőfeszítésekkel igyekeztek megakadályozni, hogy az Európai Unió szigorítsa biotechnológiával kapcsolatos törvényeit. Az anyagok tanúsága szerint nem csupán arról van szó, hogy Spanyolország arra kérte Amerikát, tartsa nyomás alatt Brüsszelt, hanem arról is, hogy az Egyesült Államok már azelőtt tudta, hogyan fog Spanyolország szavazni GMO ügyben, mielőtt még elkészült volna kérdéssel foglalkozó, spanyol biotechnológiai bizottság jelentése. Készült a Guardian cikke alapján. http://greenpeace.blog.hu

 A világban 2 millióan tiltakoztak a MONSANTO génmanipulált mérgei ellen és a média hallgat !
A tegnapi napon (2013. Május 25-én) a világ 400 városában kétmillió ember tiltakozott megmozdulásokon a világ egyik legnagyobb hatalmú és egyik leggyilkosabb cége, a MONSANTO ellen, mely vegyszerekkel, génmanipulált élelmiszerekkel, vetőmagvakkal egyeduralomra törekszik az egész bolygón és már most is kormányok és jogszabályok felett áll! 


Nem a törvények kötelezik a Monsanto-t, hanem a törvényeket is a Monsanto hozza..... Ez már tény, főleg mióta GMObama törvénybe iktatta a "Monsanto Act" nevű rendeletet, azaz a cégek és a génmanipulált termékek ellen TILOS eljárást kezdeményezni, követelni, hogy címkéken tüntessék fel, ha GMO összetevőt tartalmaz .....  
Tények: vegyszereitől már világszerte pusztulnak a méhek, az embereknél rákot okoznak, a génmódosított élelmiszerek fogyasztásának következményei pedig beláthatatlanok ! 
Eközben a média az eseményről hallgat. Ebből tudható, hogy kiknek a pártján áll !

Adott egy jelentős vegyipari konszern, a MONSANTO, mely talán a világ legnagyobb, de mindenesetre a legbefolyásosabb cége, mely vegyi üzemként kezdte működését. 
A vietnami háború révén hatalmas bevételekre tett szert, és ehhez mindössze az őserdők irtásához szükséges vegyszert kellett gyártania. Mellékes körülményként az Agent Orange nevű anyag, melyből 79 millió litert permeteztek szét, több tízezer katona rákos megbetegedéséért és a helyi lakosságot tömegesen sújtó születési rendellenességekért felelős mind a mai napig.
Mint kiderült a Monsanto tudatosan meghamisította a dioxinok (DDT) egészségügyi kockázatait vizsgáló jelentéseket is. 


Friss hír, hogy a MONSANTO Blackwater zsoldosokat alkalmaz, hogy beépüljön GMO-ellenes mozgalmakba, farmereket félemlítsen meg, vagy génmódosított GMO ültetvényeket védjen. Hogy mi ez a Blackwater, annak érdemes utánanézni !
Ugyanilyen zsoldosok védik és biztosítják 
Afganisztánban a CIA hatalmas ópiumültetvényeit, mely a heroin-világtermelés egy tetemes részét biztosítja....

Nos, ma már
 ez a cég biztosítja az élelmiszer-ellátást, mely mérgező anyagok kifejlesztésével kezdte, napjainkban pedig génmanipulált vetőmagokkal, összetevőkkel akarja maximalizálni terjeszkedését és profitját. Ha csak azt nézzük, hogy a kukorica-szirup számos félkész étel, üdítőital és élelmiszer adalékanyaga, így senki nem menekülhet a génmanipulálás hatásai alól.
Monsanto szerint a következő a világ: A Földön mindenhol csak az általuk kifejlesztett génmódosított növényeket ültetik, amik után ők ,a vételáron felül, szabadalmi díjat is szednek, a természetes fajták eltűnnek. A növényeket az általuk gyártott műtrágyákkal és rovarirtókkal kezelik, az állatokat pedig az általuk gyártott hormonokkal. A Monsanto jó úton halad, hogy a világ teljes élelmiszer-termelését az irányítása alá vonja.

Az Élelmiszerbiztonsági Hivatal elvileg független tudományos tanácsokkal szolgálna az agrárium és az élelmiszeripar területén az egész világon. A valóságban és dönté vezetésében shozói között valamennyi nagy GMO gyártó (Monsanto, Syngenta, Bayer, BASF) szószólója megtalálható. 


ELVI ÁLLÁSFOGLALÁS :


Mi a MONSANTO ? Ez a megavállalat 1901-es megalapítása óta folyamatos világuralomra és soha nem látott monopóliumra tör a világ élelmiszerpiacán, kezdve a természetes evolúció során kialakult genetikai állomány biotechnológiai módosításától, a világ élelmezését biztosító termények magvainak kisajátításán és különösen gyilkos mérgek, toxikus növényvédő szereik ráerőltetésén át a termelőkre, egészen a kistermelő farmerek világviszonylatban történő ellehetetlenítéséig. 

Ez a vállalat BŰNÖS tevékenységet folytat, a 
nevéhez fűződik megannyi különösen káros vegyi anyag, mint a DDT, az "agent orange", az aszpartám és más bizonyítottan rákot, azonnali megbetegedést, maradandó károsodást vagy éppen halált okozó kemikália, növényvédő, műtrágya, élelmezési adalékanyag, tartósítószer stb. kifejlesztése, forgalmazása és gigantikus mértékű szennyezés szisztematikus végrehajtása.Ez a vállalat a genetikai módosítás "élharcosa", a génmanipulált termények és élelmiszerek első számú előállítója, forgalmazója. Ez a cég elhallgatja a GMO-növényekre vonatkozó kutatások eredményeit, manipulatív propagandát folytat, hogy minél nagyobb profitot zsebeljen be, politikusokat vásárol meg, kartelleket alakít ki, úgy működik, mint egy globális maffia. Ez a cég a bolygónk, a természet, az emberiség, az egészséges élethez fűződő emberi jog  ellensége!

Az vagy, amit megeszel. Ha mérget eszel, te magad is mérgezetté, de leginkább beteggé válsz! "Ha uralod az élelmezési láncot, uralod a világ népességét" - mondta Kissinger.
Pontosan ezt látjuk: az 
élelmezési mogulok uralnak minket, mérgeznek minket és éhínségben tartanak közel 1 milliárd embert a Földön!
MonSatan az emberek alapvető egészségét kockáztatja és a természet évezredes rendjét bontja meg mérgeivel több, mint 100 éve. 
Nem nézhetjük passzívan tovább, hogy egy cég az elpusztításunkra tör, a saját és gyermekeink jövőjét áldozza föl a végtelen kapzsiság, profitéhség és uralomvágy oltárán. 

Cél, hogy ez a vállalat sem Magyarországon, sem a világ semelyik pontján ne tudjon tovább működni! 



Megjegyzés a magyarországi sajtónak, a médiamunkásoknak, szerkesztőknek és újságíróknak: 

Elképedve tapasztaltuk, hogy totálisan elhallgatják ezt a témát. Vajon mi végre ez a csend? Vajon Önök sem akarják a valós híreket, az emberek szempontjából fontos információkat és tényeket napvilágra hozni? 

Ezért arra kérjük Önöket, hogy bizonyítsák be, hogy létezik független média Magyarországon, amely kiemelten foglalkozik az embereket érintő kulcsfontosságú témákkal! Együttműködésüket köszönjük!  ( SBG Buddha - VilagHelyzete.com )





Csendben visszavonulót fújt a Monsanto


Spanyolország, Portugália és Csehország kivételével az összes uniós országban megakadt a genetikailag módosított gabonákat előállító és azokkal kereskedő Monsanto óriásvállalat működése. A multinacionális óriás csendben arról döntött, hogy ezentúl nem költ újabb vizsgálatokra, fejlesztésekre, marketing stratégiákra, hogy elfogadottá tegye GM kukoricáját az elzárkózó európai piacon.
Európában a Monsanto csupán három országba szállít kukoricát, így a génmódosított takarmány aránya kevesebb, mint 1 százalék az egész kontinensen bevetett kukorica mennyiségéhez képest. Szabadföldi kísérletek csupán három országban zajlanak, így most már nem fogunk arra költeni, hogy megbarátkoztassuk a gazdálkodókat terményünkkel” – közölte Brandon Mitchener, a Monsanto európai és közel-keleti piacainak vezető munkatársa egy dániai jelentés kapcsán. A cég igen nagy csöndben hozta meg a visszavonulásról döntését, sőt a vállalat azt sem tartotta fontosnak, hogy ezzel a nyilvánosság elé álljon. A BASF, a Bayer és a Syngenta 2012-ben a génmódosított burgonya eladását adta fel, hasonló okokból, mint most a Monsanto - egyértelműen kijelenthetjük, hogy a csatát elvesztették az óriásvállalatok. Mindezek ellenére a zöldszervezetek továbbra is küzdenek a biotechnológiai agrovállalatokkal Európában, valamint a világ más részein is. A Monsanto már 2011-ben elkezdett más területekre koncentrálni, miután érezte, hogy Európában igen nagy az ellenállás a génmódosított takarmányokkal szemben. Akkor úgy döntöttek, hogy inkább a hagyományos hibridekre összpontosítanak. A Monsanto ezen a területen évről évre növekedést ér el.



 „Ha kipusztulnak a méhek, négy évre rá az emberek is követik majd őket." -- Albert Einstein
Az elmúlt öt év során méhek milliói tűntek el a Föld színéről, látszólag megmagyarázhatatlan okokból. Ha a kis állatok radikális fogyása tovább folytatódik, az a bolygó egész élővilágára, így az emberiségére is hatással lesz: az általunk elfogyasztott élelmiszerek több mint harmada a méhek beporzásától függ.  Az Oscar-jelölt és a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon több díjjal kitüntetett Markus Imhoof (A csónak megtelt) nagyszabású természetfilmje lenyűgöző, soha nem látott felvételek segítségével mutatja be a méhek életét és a mi mindennapjainkra gyakorolt hatásukat. Imhoof a műfajban rendkívül magasnak számító, 2 millió eurós költségvetésből forgathatott, melynek minden fillére meglátszik a vásznon: a rendező stábjával bejárta az egész világot, és számtalan szakértőt megszólaltatva nem riadt vissza attól sem, hogy ellentmondó véleményeket ütköztessen egymással. A méhek világa egyszerre gyönyörű és elgondolkodtató, látványos természetfilm minden korosztály számára.
Előzetes

More Than Honey/A méhek világa (6) magyar szinkronos előzetes






Az államilag nem regisztrált magok használatát büntetné az EU


mag_stop.jpg

Az Európai Bizottság által előterjesztett új törvény illegálissá tenné az olyan zöldségmagok „termesztésre való használatát, szaporítását és kereskedelmét”, amelyet a bürokráciagépezet által Közösségi Növényfajta Hivatal néven létrehozott hatóság nem „tesztelt, hagyott jóvá és fogadott el”.
Ez egy tipikus példája a bürokrácia elburjánzásának,” mondja Ben Gabel. „A törvény elsősorban egy új bürokratacsapatot fog előállítani, akik egész nap aktahegyeket tologatnak majd, miközben megölik a kiskertek vetőmagellátását és megvonják az emberektől a jogot, hogy azt termesszenek, amit akarnak. Az is aggasztó, hogy felhatalmazást kapnak bármilyen jövőben kifejlesztésre kerülő magfajta szabályozására és engedélyezésére is, beleértve a fű-, moha- és virágmagokat is, mindent, anélkül, hogy azt a tanács elé kellene terjeszteniük szavazásra.”Abban biztosak lehetünk, hogy ez a lépés „végleges megoldást” nyújthat a Monsanto, DuPont és hasonló mag-monopóliumoknak, hogy a föld valamennyi vetőmagja felett hatalmat gyakoroljanak.
 A törvény segítségével az összes ősi magfajtától megszabadulhatnak és ellehetetleníthetik a vetőmagok fejlesztését kiskertek számára.
Ez persze a legtöbb kormány vágya: ellehetetleníteni az önellátást és az egész lakosságot a nagy monopóliumoktól tenni függővé a túlélésért. Ez az Egyesült Államokra és az Európai Unióra egyaránt igaz. Így működnek a kormányok: ágazatonként, évről évre szerzik meg a hatalmat, míg végül mindenki a globalista diktatúra rabszolgája nem lesz.
Egy online petíció is indult az ügyben, amelyre a mai napig több mint 43.000 aláírás gyűlt össze. A Noé Bárkája és 240 másik, összesen 40 európai országban működő szervezet pedig nyílt levélben fordult a brüsszeli bürokratákhoz az őrület megállítására.
Sajnos azonban minden jel arra mutat, hogy idővel a magok csempészáruvá fognak válni, azokat pedig, akik megtermelik saját szükségleteiket, idővel ellenségnek minősítik majd. A harc az élelmiszerellátás feletti teljes dominanciáért folyik. Ez egy olyan lépés, amit minden diktatúra megtesz miután elegendő hatalomra tett szert.



A kanadai konyhakertek is veszélyben
by FogelMédia
A jelen gazdasági helyzetben, amikor az Egyesült Államok 52 százaléka rendkívül súlyos aszállyal küzd és szinte az egész kukoricatermés veszélyben van, az alábbi hír különös jelentőséggel bír. Az esőhiány az egész világ élelmiszerellátására hatással lesz, az árak pedig még magasabbra szökhetnek. Az éhínség egyre komolyabb problémát jelent és mind több országot érint (Máté 24:7). Egy normális világban az lenne logikus, ha az állam bátorítaná az önellátást, különösen ilyen nehéz időkben, ehelyett azonban a helyi önkormányzatok egyre őrültebb szabályokat vezetnek be, amik ellehetetlenítik a konyhakerteket saját otthonaink körül. Ez egyértelműen egy újabb törekvés a világ élelmiszerellátása feletti teljes hatalom megszerzéséért, hogy mindenki az államtól és a nagy élelmiszeripari cégektől függjön és idővel a világkormány engedelmes rabszolgájává váljon. – Joseph Candel
Az emberek éhesek, a gazdasági helyzet pedig egyre romlik. Az ilyen problémákra régen megoldást jelentett, ha az emberek megpróbáltak önellátásra törekedni. Amerikában így született a mára legendává vált Victory Gardens. Kanadában úgy tűnik, egyesek minden erejükkel azon vannak, hogy ellehetetlenítsék az önellátást.
Valami furcsa okból kifolyólag az Egyesült Államok és Kanada kormányai nem akarják lehetővé tenni az öngondoskodást, még az ember saját ingatlanán sem. Ami ennél is furcsább, hogy pont a kisebb hatalommal bíró helyi önkormányzatok kerülnek egymás után a média figyelmének középpontjába, az ingatlantulajdonosok jogainak folyamatos megnyirbálásáért, a mindenható helyi szabályzatok nevében.
Josée Landry és Michel Beauchamp, gazdasági és egészségügyi megfontolásból úgy döntöttek új kertet építenek városi otthonuk elé, a folyamat dokumentálására pedig egy blogot hoztak létre. Új hobbijukat „Rosa” névre keresztelték, Rosa Parks polgárjogi aktivista emlékére, aki nem volt hajlandó elfogadni az akkori kormány diktálta helyét a társadalomban.
A pár nem sejtette, hogy egy másik alapvető polgárjogért lesz kénytelen harcba szállni: az ételhez való jogért. Ahelyett, hogy hagynák, hogy kertjük virágozzon, örömet és egészséges termést hozva néhány embernek, a helyi önkormányzat ősztől be akar tiltani minden előkerti konyhakertet, így „Rosát” is „kigyomlálnák”.
Az otthoni kiskertek elleni támadás egyre nagyobb erővel folyik a fejlett országokban. Az Egyesült Államokban egy asszonyt 93 nap börtönbüntetéssel fenyegettek, mert paradicsomot termesztett előkertjében, Tulsában egy másik nőbírósági pere most is folyamatban, miután egy nap arra ért haza, hogy gyógy- és konyhakerti növényeit kiirtották saját kertjéből. Bizonyos esetekben hatalmi harcról van szó, és a hatóságok csak akkor hátrálnak meg, ha az ügy elegendő negatív médiafigyelmet kap. Miután a kedélyek kicsit csitulnak, a hatóságok visszatérnek és egy teljesen más jellegű, apró szabályzati vétség miatt perelik be áldozatukat.
Videó: Katt ide a film elindításához!
A kanadai eset is hasonlóan zajlott. Az önkormányzat az előkerti (máshol konyhakertnek nevezett) kiskertekre vonatkozó helyi szabályzatra hivatkozott, ami szerint a növényzet nem haladhatja meg a 30 százalékot. Ki akarhat ilyen szabályt a Quebec-i Drummondville-ben? Nem kellene esetleg más szempontokat is figyelembe venni? Mint például azt a tényt, hogy az érintettek saját ingatlanáról van szó, a megtermelt zöldségeket a helyi közösségnek ajánlották fel nyereség nélkül, a kert esztétikus, olyannyira, hogy komoly visszhangot kapott a médiában szerte a világon és számos híres kertészeti weboldal is írt róla.
Az önkormányzat nemcsak a szóban forgó pár kertjét akarja megsemmisíteni, de komolyan fontolgatják, hogy minden konyhakertet betiltanak a jövőben. A javaslat szerint a már meglévő kertek maradhatnának, amennyiben megfelelnek a maximum 30 százalékos szabálynak.
A „Rosa” kert tulajdonosai napi 100-300 dollár közötti bírságra számíthatnak, amennyiben július 23-ig kertjük nem felel meg a szabályzatnak. A CBCNews szerint „a házaspár nem szándékozik eleget tenni a városi önkormányzat felszólításának.”
Szokás szerint a hatóságok valamilyen meg nem nevezett szomszéd általi homályos „bejelentésre” utalgatnak. Claude Proulx, az egyik városi vezető pedig „a városkép egységére” hivatkozott.
Michel Beauchamp azonban rendkívül jó viszonyban van szomszédaival, akik vele együtt élvezik a kert gyümölcseit. Elképzelni sem tudja, hogy bárkinek ellenvetése lenne a szép és finom kerttel kapcsolatban. „Imádják. Mindenki ledöbbent, hogy  a friss zöldségeknek ilyen íze is lehet,” mondja Michel.
A szomszédokat a városi kertészpáros külsejében bekövetkezett változások is lenyűgözték. Michel és Josée együtt csaknem50 kilót fogytak, amióta a saját kertjükben termelt zöldségeket és gyümölcsöket eszik.
Roger Doiron, városi kertészaktivista ésblogger, a pár mellé állt a harcban és komoly akciót szervezett az ügy érdekében. A mai napig több mint 11.000 aláírás érkezett az általa indított petícióra.
Mellesleg Doiron volt az a személy aki Michelle Obamát az elnöki kert kialakítására bátorította. Amint azonban a kanadai kertről szóló cikk megjelent weboldalán, a több száz dolláros bírság kiszabásával fenyegető felszólítások elindultak.
Mi kell ahhoz, hogy a hajthatatlan önkormányzati uralom erejét megfékezzük? A fentiek alapján úgy tűnik az önkormányzatra nézve negatív média visszhang, sok feldühödött ember és a következő választás elvesztésének veszélye együttesen sokat nyomnak a latban. Michel és Josée szeptember 1-ig kaptak haladékot, amikor is a hatóságok döntenek majd az ügyben. Az aktivizmus működik.
Legalább a kert termését learathatják addig. Mi történik azután? Vajon az emberek elfeledkeznek a hatóságok eredeti szándékáról, hogy minden hasonló kertet betiltsanak? Ez a baj azzal, amikor elhalasztanak egy döntést. A hatóságok abban reménykednek, hogy a kedélyek lenyugszanak, a média pedig kivonul a képből.
Ne feledkezzünk meg az ügyről! A saját betevő falatunk múlhat ezen.
Ha ez a kert illegális, akkor nyakig vagyunk a tudod miben.” – Roger Doiron
Forrás: idokjelei.hu

2012


Végre mindenki örülhet!
Lehet vásárolni mag nélküli dinnyét és padlizsánt. Végre nem kell bíbelődni a magokkal, és az epések nem szenvednek. Húrra!
De megfordult valakinek a fejében, hogyan szaporítható ez a két gyümölcs? Hát sehogy!
És még, hogy Magyarországon nincs GMO termék forgalomban!
Ebben az évben a babokra és uborkákra fordítottam nagyobb figyelmet. Vásároltam több fajta vetőmagot a Multitól.
A magokat beáztattam 2 napig, több vízből lemostam, majd elvettetem.
Az egyik fajtánál 10 méter vetésből nem kelt ki egyetlen egy növény sem.
Egy másik fajta kikelt de a termése katasztrofális. Nem lesz annyi mag mint amennyit elvettetem. De! Már ez is valami. Ezekből a magokból majd jövőre lesz termés. Ugyanis a természet gyógyítja önmagát, és 3-4 év alatt a megpiszkált növények helyre jönnek, kitisztulnak. Sőt, a hibridekből kiválnak pár év alatt az összekütyült növények. Olyan gyönyörűek lesznek, hogy csoda!
Kell hagyni a természetet, hogy dolgozzon. A növényeket csak egy kicsit kell segíteni, öntözni, kötözni, nyírni és ők végzik dolgukat.
A harmadik fajta babból ugyan lettek növények, de termést egy molekulát sem láttam, pedig az tényleg nem sok. Még vásároltam méheket is, hogy porozzák a virágokat, de mindhiába.
A kutatok munkája az, hogy mesterségesen hozzanak létre olyan növényeket melyek bírják a rovarirtó és gyomirtó szereket, a műtrágyát (ami kálisó), az aszályt, ne legyenek magasak, a magok ne hozzanak termést (öngyilkos magok). Egy szóval, tönkreteszik azt ami természetes, azt ami kialakult több száz év alatt.
Ezek a növények magukba építik a vegyszereket, amit a szervezetünk visszatart, majd miután kellő mennyiség felgyűl, kifejtik hatásukat a szervezetünkre. Megjelennek a daganatok, vese, máj, gyomor és érrendszer betegségek.
Én, akinek az orvosok adtak 6 hónapot, maximum 1 évet, nem feküdtem be a kórházba és nem szedtem gyógyszereket. Azóta eltelt 10 év. Orvos azóta sem látott, és gyógyszereket sem szedek. Falúra költöztem és azt fogyasztok amit termelek. BIO minden. Nálam egy csepp vegyszer sem található és jövőre traktor sem fog szántani, rotálni a kertemben. Permakulturát és erdőkertet fogok alkalmazni, amiről itt beszámolok mindenkinek. 
Ebben az évben érdekes, egyben elszomorító dolgok történtek:
- Megtiltották a vetőmagok kivitelét több országból. Ezek azok az országok, ahol még nem jelentek meg a GMO termékek.
- Kanadában megtiltották a háztáji kertészkedést.
- USA bűncselekménynek nyilvánította az esővíz tárolását.
Ha így folytatódnak a dolgok, hamarosan bűnöző leszek, mert bio vetőmagokat állítok elő.   
Ebben az évben 14 hétig nem eset az eső a faluban ahol élek. Leástam 60 cm mélységig és nem találtam nedves talajt.
Két hónapig tudtam öntözni a tárolt esővízzel. A kert gyönyörű volt. Elfogyott az esővíz és elkezdtem öntözni vezetékes vízzel.
A növények kezdetek tönkremenni. Ezt a vizet nem bírták a következő növények: dinnye, tök, uborka, bab, articsóka és néhány paprika fajta.
Szépen lassan elhullatták leveleiket, majd kiszáradtak. Két ismerősömnek van fúrt kútja és abból öntöztek egész nyáron. Az ő kertjük csoda szép.
Ez megerősített abban a meggyőződésemben, hogy a vezetékes víz minősége szar. Tele van vegyszerekkel, .... ez hallót víz. Sajnos sokan ezt iszák.
Jövőre vagy telepítek még tartályokat, vagy fúratok egy kutat. Csak pénz és idő kérdése.
Ebben az évben indítók egy blogot, aminek itt lesz az elérhetőségi linkje.


Legyél Te is túlélő!
Az emberi lakosság “nagy selejtezése” csendben elkezdődött. Rejtetten, alattomosan és könyörtelenül. Igen, egy globális emberírtási napirend életbe lépéséről van szó. És ahogy ez a szemünk előtt lejátszódik, az emberi faj túlnyomó többsége eltűnik majd a génállományból. Genetikailag megsemmisül. Vajon Ön és létező vagy leendő utódai túlélik?
Amit ez a cikk bemutat az az, hogy mi az igazi fenyegetés ebben a világban, és hogy lehet megőrizni utódaink genetikai integritását. Hogyan védekezhetünk? MIÉRT van napirenden a globális elnéptelenítés? Minél jobban megérti ezeket a válaszokat, annál nagyobb az esélye a túlélésre a nagy emberírtásban.
Először is, hadd utasítsak el minden olyan elképzelést, hogy a nagy selejtezésre valami fantáziadús összeesküvés-elmélet lenne. Ebben a világban Bill Gates és Ted Turner nyíltan megvitathatják hogyan csökkenthetik a világ népességét 90%-al. Bill Gates, különösen boldogan finanszíroz meddőségi technológiákat, és GMO vakcinákat melyek mindegyikét szándékosan úgy tervezték, hogy meddőséget okozzanak, vagyis megakadályozzák az új babák születését.
A Bill és Melinda Gates Alapítvány például jelentős támogatást biztosított a University of North Carolina meddőséget okozó ultrahang technológia kifejlesztésére, amely az emberi spermiumokat életképtelenné tenné legalább hat hónapig. Már a BBC is bemutatta, ez a technológia hatékonynak bizonyult patkányok esetén, és ez csak egyike a 78 különböző kutatási projektnek, amelyet a Gates Alapítvány finanszíroz “Globális Egészségügyi Programok” égisze alatt.
Ahogy Bill Gates 2010-ben kifejtette, a népirtást oltások használata révén idézné elő.
A világon ma 6.8 milliárd ember él, ami nemsokára 9 milliárdra változik. Viszont ha igazán nagyszerű munkát végzünk új oltóanyagok, és deproduktív egészségügyi szolgáltatások által, ezt a számot 10 vagy talán 15 százalékkal is csökkenteni tudjuk.”

A gyengék eliminálása”

A globális vezetők ilyen vágyait nem is titkolják.
Vagyis a vezetők szerint “az állomány selejtezése” az emberiség szempontjából valójában csak egy jó tett. Lehetővé teszi azt, hogy az emberiség erősebb legyen, ugyanúgy, ahogy a gyengék természetes szelekciója zajlik egy csorda vadállat esetében, ami javítja a megcélzott faj összesített génállományát.
A globalisták azzal érvelnek, hogy a mai emberi génállomány leállt. A gyenge és a buta emberek ugyanúgy képesek szaporodni, mint mindenki más – ha nem még inkább. Az emberi génállomány valójában hanyatló tendenciákat mutat- mondják, és az egyetlen módja annak, hogy azt visszahozzák arra a pontra, ahol egy faj fejlődni képes az az, hogy eliminálják azokat, akik nem elég okosak ahhoz, hogy helyet érdemeljenek az emberi génállományban.
Ez persze, eugenika: az emberi faj javítása népírtás útján.

A modern eugenika

A mai modern eugenikusok ettől azért finomabb módon manipulálják a lakosságot. Rájöttek tapasztalat útján, hogy a nyílt hadviselés gyakran a visszájára fordul. Tehát müködnek a háttérben szépen kidolgozott módszerekkel és megvalósítják ádáz terveiket. Ezen módszerek közé tartozik az emberek meggyőzése, hogy genetikailag módosított élelmiszereket fogyasszanak -, amelyek terméketlenséghez vezetnek – fluoridos vizet igyanak, oltóanyagokat, szintetikus vegyszereket használjanak, amely növeli a vetélések számát és egyébként is drasztikusan csökkenti a szaporodási rátát.
Tény, hogy a  mai eugenika áldozatai saját akaratukból állnak sorba orvosuknál az influenza elleni oltóanyagért.

A nagy intelligencia teszt

Úgy tünik, hogy a népírtó vakcinák, a génmanipulált élelmiszerek, élelmiszer-adalékanyagok, gyógyszerek és egyéb szintetikus vegyszerek egyfajta intelligencia tesztként működnek a lakosság számára. Azok, akik rendszeresen oltatják magukat, nem vinnék el a pálmát ezen a teszten. Az ostoba emberek – a “haszontalanok” – eltávolítása a génállományból lenne a globális vezetők egyik célja. Így a vakcinák tökéletes szűrőként müködnek és eltávolítják a “hülye gének”-et az emberi génállományból.
Az oltóanyagok rejtett rákot okozó vírusokat tartalmaznak és több emberi generációban is jelen lesznek. Az SV40 vírus bevezetésre a polio oltással került sor az 1950-es években. A beoltottak unokáiban ma is fellelhető ez a virus. Ezt olyan vezető tudósok vallották be nyíltan, akik ezeket a vakcinákat létrehozták.
Eközben az oltóanyagok hatékonyságáról szóló jelentések tökéletesen fabrikáltak, ahogy két tudós le is leplezte a tudományos csalásokat.
Mellesleg sok gyógyszer közvetlenül okozhat meddőséget. A Propecia nevü kopaszodásra felirt gyógyszer terméketlenséggel és ejakulációs zavarokkal függ össze.

A játék megy: ki éli túl?

Ön csak egy versenyző egy “reality show” “Túlélő” nevü játékában. Ha nyer, túlél, génjei tovább öröklődnek és a jövőbeli emberi fajt fogják képviselni. Ha veszít, ennek ellenkezője történik.
A NaturaHirek intelligens olvasóinak szeretném megmutatni hogyan lehetséges kijátszani a globális elit terveit. Bill Gates-et akarom megverni saját játékában. És a túlélés, nyerés.

A túlélést és termékenységet fenyegető 7 tényező

1) A génmanipulált ételek fogyasztása – reproduktív zavarokat eredményez bármely emlős fogyasztja azokat.
2) Az oltóanyagok – Tele vannak rejtett rák virusokkal és vegyi segédanyagokkal. Az oltóanyagok a fő okai a mai megnövekedett számú meddőségi eseteknek, születési rendellenességeknek, spontán vetéléseknek.
3) Chemtrail-ek: a repülőgépek húzta fehér vegyi csíkok, amelyek még véletlenül sem kondenzcsíkok. A következőket tartalmazzák: alumínium, bárium és más nehézfémek… A chemtrail-ek mérgező fémekkel telítik meg atmoszféránkat, amelyek hátrányosan befolyásolják az agy működését és az idegrendszer funkciót. Légzőszervi megbetegedéseket és asztmát is okozhatnak. Hozzájárulhatnak születési rendellenességek és deformitások kialakulásához, de a részleteket tovább kellene vizsgálni.
4) Vényköteles gyógyszerek – vényre kapható gyógyszerek és a kemoterápia DNS károsodást okozhatnak, elősegítik az impotencia kialakulását és csökkentik a spermiumok és a petesejt minőségét.
5) Élelmiszer-adalékanyagok – ezek a vegyi anyagok károsítják a DNS-t, a petesejt minőségére is hatással vannak és meddőséget okozhatnak.  Az élelmiszerekben lévő mérgek mint a nátrium-nitrit (szinte minden feldolgozott húsban van), ízfokozó anyagok, aszpartám és kémiai tartósítószerek a felelősek ezért.
6) A biológiai fegyverek – egy lehetséges “gyorsan ölő módszer”.  A világ kormányainak végül is kényelmes lenne ezt a népírtó formát választani, miközben majd találnak valami fiktív terrorista csoportot, akire rákenhetik az egészet.
7) Az élelmiszer-fasizmus – vállalatok, mint a Monsanto teljes globális uralomra törekszenek az egész élelmiszer-ellátásban. Ez a koncepció az úgynevezett “élelmiszer-fasizmus”, és lehetővé tenné azt, hogy a vállalatok és kormányok eldöntsék, ki eszik és ki éhezik.
Ami ezután következik, az az, hogy hogyan lehet mindezzel felvenni a harcot.

10 stratégia túlélési esélyeink növeléséhez

1) Kerüljön minden mérget – Ez azt jelenti, hogy ki kell küszöbölnie minden génmanipulált, fluoridot, aszpartámot tartalmazó terméket, mesterséges illatanyagokat, mesterséges gyógyszereket, kémiai élelmiszer-adalékanyagokat és egyéb szintetikus vegyszereket. A legtöbb családnak ez azt jelenti, hogy teljesen ki kell beleznie a kamrát, fürdőszobát és garázst a vegyi anyagok és vegyszerek eltávolítása érdekében. Ne feledje: a globalisták nem fogyasztanak génmanipulált termékeket és kizárólag organikus ételeken élnek. Azon csodálkozik miért?
2) A megfelelő táplálkozás védi a DNS-t- és létfontosságú. A helyes táplálkozással (szuperételek, magas ásványianyag, antioxidáns tartalom, növényi koncentrátumok, stb) lehet megakadályozni a DNS-károsodást. Fontos az alacsony szintű sugárzásra való odafigyelés, valamint a mérgező vegyszerek kerülése. Mindenekelőtt, a helyes táplálkozás növeli a reproduktív egészséget, a sperma minőségét, a petesejt minőségét és még az agy működését is.
3) Kerülje az oltásokat. Gyermekeknél lenne ez a legfontosabb – ez egy kulcsfontosságú védekezés a nagy selejtezés ellen.
4) Termeljen meg mindent saját magának. Az egyetlen étel, amiben bízhatunk az az, amit mi magunk termelünk. A “családi ereklye” magvak használatával táplálja testét és agyát. Tegye el a magokat és minden évben ültesse el őket.
5) Tanuljon önvédelmet. Legyen felkészülve arra, hogy fizikailag is megvédje életét, otthonát és vagyonát fosztogatók, bűnözők, betörők elől.
6) Utasítsa el a többségi propagandát – ne figyeljen oda az agyzsibbasztó propaganda áradatra. TV és rádió helyett váltson megbízható, igazságkereső weboldalak tanulmányozására.
7) Ne próbáljon “megmenteni” mindenkit. Felesleges idővesztegetés lenne. Sokan teljesen reménytelenek ,mert abszolút elutasításban élnek.  Inkább szövetkezzen más, tudatos és tájékozott túlélővel. Készségek és ismeretek megosztásával növelheti erejét.  Van erő a számokban.
8) Emlékezzen az alapvető szükségletekre.  Élelmiszer, víz, hő, menedék, sürgősségi ellátás, önvédelem, kommunikáció lehetősége. Gondoskodjon utánpótlásról.
9) Képezze magát mentális alkalmazkodóképességre. A túlélés érdekében, nem engedheti meg magának, hogy valaha is “csőlátás”-ra korlátozódjon. A túléléshez tudni kell alkalmazkodni, megoldani a problémákat, és erőforrásokat innovatív módon használni. Szüksége lesz rá, hogy rugalmas legyen.
10) Kerülje a sugárzásnak való kitettséget. Semmi sem okoz DNS károsodást gyorsabban, mint a sugárzás és a körülöttünk lévő sugárforrások.  Kerülje a mobiltelefonok, intelligens mérőórák és még a wi-fi használatát is ha lehetséges.  A sugárzás károsodás összegződő, vagyis felhalmozódik a szervezetben, így egyre rosszabb lesz az idő múlásával, ahogy ismételt adag sugárzásnak van az ember kitéve.

Ne legyen áldozat. Legyen túlélő.

Talán ezért is olvassa a NaturaHireket. Most itt lesz az ideje, hogy alkalmazza tudását és tudatosságát ennek megvalósításához.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése