2016. május 15., vasárnap

FELEMELKEDÉS






FELEMELKEDÉS



 http://lendvaykati.gportal.hu/portal/lendvaykati/image/gallery/1265316439_94.jpg

Egy nagyon illékony periódus kezdeti szakaszában vagyunk most, amely tele van rendkívüli potenciális lehetőségekkel, de ugyanakkor telve van kockázattal is.
Finom energia testünk, melyet az ősi egyiptomiak KA testnek, a jógik pedig éteri testnek neveztek, igen szenzitíven érzékeli és reagál a nap plazma hatásaira.
A nap áramlatok növekvő áramlása és minősége megemeli a KA test rezgés szintjét. Ez igen jótékony és kedvező lehetőség azok számára, akik tudatosan is részt kívánnak venni a felemelkedési folyamatban. Mi is pontosan a felemelkedés?
A felemelkedés egyszerűen azt jelenti, hogy feljebb lépni a tudatosságban.
TE nem "mész" sehova. TE nem "távozol" sehova. Azonban a távlataid, az érzékelésed, az észlelésed gyökeresen módosul. Elkezdesz átlátni az evilági illúziókon. A felemelkedési folyamat során megérted, hogy TE teremted mind azt a tapasztalatot, amit "világ"-nak nevezel. A felemelkedés nem azt jelenti, hogy távozol ebből a világból, hanem azt, hogy túlléptél a korlátain, azaz átlényegítetted - habár a része maradtál - de már egy olyan lencsén keresztül érzékeled, amelyen át látod, hogy az élet egy színjáték, amit TE vetítesz ki.
Azt mondhatjuk, hogy keresztúthoz értünk.
Megemelkedik minden ember KA testének a vibrációja. Míg egyeseknél ez zavarodottságot okozhat és bomlasztóan hathat, addig másoknál a felemelkedéshez vezethet, azaz feljebb léphetnek a tudatosságban. Ez az üzenet azokhoz szól, akik a felemelkedő spirált választották. Ez lényegében rezgés szint kérdése, amellyel tiszta szándék és hit párosul.
Hatalmas mennyiségű energiára van szükség ahhoz, hogy átalakítsuk a ránk nehezedő negatív állapotokat, vagy korlátozásokat. A kollektív tudatosságunk a valóság rögzült, kényszerűen elkülönült, korlátozó - úgymond fogságban tartó – látásmód jelenleg.
Amikor már átlátunk a hazugságokon, a manipulációkon a régi világot másként fogjuk látni, de a hazugságok észlelése még senkit sem szabadít meg tőluk. A hazugságoknak saját életük van, és azt folytatni is akarják. Ahhoz, hogy kilépjünk a letargiából és a tehetetlenségből, új megnövekedett rezgésszintű energiára van szükség. Azok számára, akik ezt elfogadják, vagy legalább is ébredeznek, azaz kezdenek átlátni a korlátozás hazugságain, amik ránk lettek kényszerítve, és a felemelkedési folyamatot választják, ez egy gyönyörű folyamat lesz. Azok számára viszont, akik nem a felemelkedést, hanem azt választják, hogy a korlátok börtönében maradnak, akik másokat hibáztatnak saját szerencsétlenségükért, akik bűnbakot keresnek a boldogtalanságukért, akik a konfliktusok régi világában akarnak élni, a megemelkedett rezgésszint nem fog áldásnak bizonyulni; ellenkezőleg… Kemény munka vár rájuk, hogy megtartsák a régi állapotokat.
Megvan a benső hatalmunk és képességünk arra, hogy új valóságot szőjünk magunknak, a lélek és a szellem új szabadságát, tekintet nélkül arra, hogy mi történik körülöttünk.
Ez a helyzet tovább erősödik az elkövetkező néhány évben, ez egy kettős állapot, amelyben sokan közülünk felemelkednek, azaz feljebb lépnek a tudatosságban, míg mások lefelé zuhannak. Ez azonban az egyének választásától függ.
Mindannyiunknak megvan a képessége és a felelőssége is, hogy azt gondoljuk és teremtsük, amire vágyunk. Sokan közülünk a szabadságot választjuk - mert képtelenek vagyunk már elviselni a bezártságot - a hazugságok terhe túl nagy. Mások a bezártságot fogjak választani, mert félnek a szabadságtól és a felelősségtől a személyes választásaikért.
Ahogy a valóságunk egyidejűleg feloldódik és újra teremtődik, és most a gazdasági, az ökológiai valamint a szociális kihívásokról van szó, amikkel szembe kell nézni, néhányan közülünk nagyon nehéz időként éljük meg. De soha ne veszítsük szem elől azt a tényt, hogy mi teremtjük a saját életünket, és azt bármelyik pillanatban újra teremthetjük, függetlenül a körülményektől. Azok, akik manipulálnak minket, teszik azt a félelmek által és a kulturális korlátozások állandósításával azt a hitet táplálva, miszerint életünk bizonyos külső tényezőktől függ.
A felemelkedési folyamat során rá fogunk jönni, hogy ezek a külső tényezők tulajdonképpen a legbelső tudatosságunk kivetülései.
Küzdelem folyik azok között, akik a konfliktusok világát akarják állandósítani, ahol ők magukhoz tudják ragadni és gyakorolni a hatalmat, és azok között, akik életüket együttműködésben kívánják élni megértve, hogy minden élet egymáshoz kapcsolódik.
A spirituális felemelkedés energiája az összes élet javát szolgálja és hozzásegít az együttműködés oldalára billenteni a mérleg serpenyőjét a régi konfliktusok helyett.

(Tom Kenyon csatornája nyomán.)





VÁTOZÁSOK A DNS-BEN ÉS A FIZIKAI TESTBEN.


KEZELÉSÜK:

Részlet Susanna Thorpe-Clark cikkéből, címe 'The Bigger Picture'

Folyamatos fizikai változáson megyünk keresztül és karbonalapú, 2 szálú DNS-el rendelkező élőlényekből kristály lényekké alakulunk, akiknek 1,024 szálú DNS-ük van, mivel csakis kristály szerkezetek tudnak létezni a magasabb szintű dimenziókban.

Testünk Szíriuszi DNS szálakkal olvad össze, mivel ez a forma eléggé közel áll a miénkhez, így aránylag kevés mellékhatással sikerül az integrálódás.
Nem csak mi, emberek változunk, de a Földön minden élő forma kristályszerkezetté alakul. Minden hal a tengerben, minden virág és fa a kertben, a madarak és a háziállataink is.

Minden megváltozik. Semmi sem fog meghalni vagy elpusztulni, mivel mindannyian együtt változunk az új állapotba.

Ez az új állapot azonban megkívánja, hogy mind a fizikai, mentális és érzelmi síkon megszabaduljunk a 3 dimenziós felfogástól. Mint a halálban, az elengedés fontos része a változási folyamatnak, mivel nem vihetjük magunkkal a régi értékeket és életmódot egy teljesen más, halálutáni állapotba. Így a változásokkal járó haladás megköveteli tőlünk, hogy elengedjük jelenlegi kapcsolatainkat, munkánkat, karrierünket, vagyonunkat, stb. ha azok már nem képesek támogatni az új életformánkat.
Nem csoda hát, ha elhatalmasodott az aggodalom és félelem, hiszen ezek a változások már folyamatban vannak, még ha sok ember nem is kezeli őket tudatosan. Az érezelemvilágunkban is felgyorsultak ezek a változások és egyre több átmeneti fizikai tünet lép fel, hiszen az érzelmeink a változások következtében kihatással vannak a testünkre is.

Néhány ilyen tünet:
* Influenzaszerű tünetek: láz, izzadás, izületi fájdalmak, stb., melyek nem javulnak antibiotikumos kezelés hatására sem,
* Migrénes fejfájás: komoly fájdalmak, amik fáldalomcsillapító bevételével sem enyhülnek,
* Időnkénti hasmenés
* Időnkénti orrfolyás, tüsszögéssel, általában 24 órán át tart, de nem megfázás, és nem szénanátha
* Szédülés
* Fülzúgás
* Erős szívdobogás
* Érezhetjük, hogy remeg az egész testünk, főként éjjel, nyugalmi állapotban
* Erős izomfájdalmak, további fájdalmak a testben, gyakran a háton
* Zsibbadás a karokban, kezekben, lábakban
* Izomgyengeség főleg a kezekben, a vérkeringésben végbemenő változások miatt
* Időnkénti légzési nehézségek és/vagy hangos légzés, főleg nyugalmi állapotban
* Megváltozott immunrendszer
* Nyirokrendszerbeli változások
* Fáradság érzet, kimerültség kisebb erőkifejtéstől is
* A szokottnál nagyobb és gyakoribb alvásigény
* Körmök és haj szokottnál gyorsabb növekedése
* Indokolatlan depressziós állapotok
* Elrévedezés a múltban, kapcsolatok átértékelése, megvilágosodás személyes problémákban
* Hatalmas erkölcsi tisztaság érzete
* Feszültség, aggodalom és magas stressz szint, mivel érezzük hogy valami történik, de nem tudjuk mi az

A tünetek közül néhány egész nagy számban fordul elő. Sokan ijedtükben orvoshoz, kiropraktőrhöz, gyógynövényekkel foglalkozó szakemberhez stb. szaladnak, akiktől rendszerint azt hallják, hogy nincs semmi bajuk.
És ez meg is felel az igazságnak, mivel ezek a tünetek mind átmeneti jellegűek, a bennünk végbemenő lelki változást jelzik.

Néhány AJÁNLOTT KEZELÉSI MÓDSZER a fentiekre:
* Haladjunk az árral, ne szálljunk szembe.
* Ha elfáradunk és kimerülünk, pihenjünk és aludjunk sokat.
Igyunk sok vizet, mivel méregtelenítés megy végbe a szervezetünkben és a megszokottnál gyorsabban kiszáradhatunk
* Az érzelmi feszültség és stressz mérséklésére vegyünk be gyógynövénykivonatot, Macskagyökeret
* A Görögszéna csökkenti a stressz kihatását a nyirokrendszerre és segíti a méregtelenítés folyamatát
* Az izomgörcsök enyhítéséhez vegyünk Macsakagyökér kivonatot, próbáljuk ki az iszapfürdőket, vagy vegyünk forró fürdőt, amibe öntsünk bele egy kispohár epsomi sót (magnéziumszulfátot). Végezzük el naponta.
Ne feledjük, hogy ha ránk is jön a szívdobogás, vagy nehezen kapunk levegőt, az a szív és torok csakra tisztulását jelzi, és a tünetek csak átmeneti jellegűek. Nem fogunk meghalni, csak változáson megyünk keresztül! Ettől függetlenül nem kell rám hallgatni, nyugodtan keressenek fel egy szakrovost, ha aggódnak.
Ha nem tudják hol lehet beszerezni a Macskagyökeret (Valerian) vagy a Görögszénát (Fenugreek), próbálkozzanak valamelyik Herbáriában, vagy egyszerűen mondogasság magukban a nevüket, ha valamiben segítségük kellene. A gyógyító energiák a név hanggá alakítása által terjednek és ugyanolyan a hatékonyságuk akkor is, ha csak magunkban mondjuk ki a nevet, mintha fizikailag bevennénk. Ki kell próbálni!

Kérjék angyali vezetőiket, hogy enyhítsék a fájdalmukat. Csak arra várnak, hogy megkérjük őket!

A legtöbb tünet csak pár hétig tart, aztán elmúlik. Vannak olyan tünetek is, amik újból és újból előjönnek.

A változásokat nem feltétlenül egyidejűleg érzi meg mindenki. A felnőtteknek csak igen kevés százalékánál fejeződött már be a kristályszerkezetté való átalakulás. Nekik 1,024 szálú DNS-ük van. Egy nőről jelentés készült, miszerint nőtt 1 láb 3 inchet (kb. 38cm).

Az összes 7 év alatti gyermeknél befejeződött már a változás, vagy rövidesen be fog fejeződni. Az elmúlt 2 évben született gyermekek már mind teljes DNS szerkezettel születtek. Vannak, akik még csak most kezdtek el változni, és sokan mások még a változások előtt állnak. A változási folyamatot „Felébredésnek“ vagy Felemelkedési folyamatnak nevezzük.

Túl kell lépni a félelmeinken, meg kell tanulnunk szeretni, és ezt önmagunkkal kell kezdeni. Amíg nem vagyunk képesek önmagunkat szeretni, amíg nem bízunk önmagunkban, addig mást sem tudunk igazán szeretni, másban sem tudunk igazán bízni.

fordítás: will marquezhttp://spiritofmaat.com

DNS változások, hogyan kezeljük őket?


A cikkben Dr. Berrenda Fox bocsájt rendelkezésünkre bizonyítékokat DNS és sejt változásokra. Az interjút Patricia Resch készítette.


Dr. Fox, az Avalon Wellness Központ (Kalifornia) holisztikai szakembere. Az Avalon Klinika képviseli azt a gyógymódot, mely eredetileg az Avalon szigetről származik. Dr. Fox vérvizsgálat útján bizonyította, hogy vannak olyan emberek, akikben új DNS szálak fejlődtek ki.
Patricia Resch: Kedves Berrenda, kérem meséljen nekünk valamit magáról.
Berrenda Fox: Doktori fokozatot szereztem pszichológiából és különféle természetes gyógymódból. Európában folytatott tanulmányaim során a médiába is belefolytam, és ezt a mai napig csinálom film managment formájában. Mint tudja, a FOX Televízió Hálózatnak dolgozom. Munkánkkal szeretnénk, ha az emberek megértenék a földönkívüli lényeket és szerepüket mindabban, ami jelenleg az emberiséggel történik. Legismertebb sorozataink a "Sightings" és az "X-akták".
Patricia Resch: Miféle változások mennek végbe jelenleg a földön és ezek a változások milyen hatással vannak a testünkre?
Berrenda Fox: Azóta, hogy kiemelkedtünk a vízi élőlények sorából történtek olyan nagyobb változások, mutációk, melyek a genetikus kutatók szerint még nem teljesedtek ki. Évekkel ezelőtt Mexikó Cityben tartottak egy világszínvonalú genetikai konferenciát, melynek fő témája a DNS változás volt. Evolúciós változáson megyünk keresztül és fogalmunk sincs arról, hogy mivé változunk.
Patricia Resch: Miként változik a DNS-ünk?
Berrenda Fox: Mindenki rendelkezik egy kettős-helix szerkezetű DNS-sel. Arra jöttünk rá, újabb helixek fejlődnek ki. A dupla helixben két DNS szál csavarodik spirál alakzatban. Azt gondolom, hogy idővel 12 helix fog kifejlődni. Az elmúlt időszakban, ez kb. 5-20 év, egy folyamatos mutáción mentünk keresztül. Ez a tudományos magyarázat. Saját fajunk mutációja jön létre, melynek végtermékét még nem ismerjük.
A változásokat még nem hozták nyilvánosságra, mivel a tudósok úgy gondolják, ez riadalomra adna okot a társadalomban. Ennek ellenére az emberiség sejti szinten folyamatosan változik. Jelenleg 3 gyerekkel dolgozok együtt. Nekik 3 DNS helixük van. A legtöbb ember erről tud is, ezt érzi. Sok vallás, mely hirdeti a változást, tudja hogy maga a változás többféleképpen fog végbemenni. Tudjuk, hogy ez egy pozitív mutáció, ettől függetlenül pszichikailag, metálisan és érzelmileg ez lehet félreérthető vagy hangozhat rémisztően.
Patricia Resch: Ezeknek a gyerekeknek vannak olyan tulajdonságaik, amik eltérnek a többi, átkagos gyermekétől?
Berrenda Fox: Ezek a gyerekek képesek puszta koncentrációval tárgyakat megmozgatni, keresztülvinni a szobán, képesek puszta nézésükkel vizet tölteni a pohárba. Telepatikusan kommunikálnak. Ha ismerné ezeket a gyerekeket, azt gondolná félig angyali, félig emberfeletti lények, de nem azok. Szerintem olyan teremtések, amilyenekké az emberiség fog változni az elkövetkezendő évtizedekben.
Patricia Resch: Ön szerint ez a változás mindannyiunkban végbe fog menni?
Berrenda Fox: Úgy tűnik azok az emberek, akik 1940 előtt születtek nem képesek erre a változásra, de genetikailag hozzájárultak valamihez, ami a következő generációknak esélyt ad arra, hogy kifejlődjön bennük egy újabb DNS helix még éltükben. A legevidensebb példa a változásokra az immunrendszerünk és a belső elválasztású mirigyeink. Részben pont emiatt végzek kutató munkát immuntesztekkel és immunkezelésekkel. Vannak olyan felnőttek a tesztelt emberek között, akiknél valóban kialakult egy újabb DNS helix. Sőt olyan is van, akiknél kialakult egy harmadik is. Ezeknél az embereknél jelentős változások álltak be a tudatban és a fizikai testben. Szerintem növekszik mind a Föld, mind az emberiség rezgése. A mostanában született gyerekek közül soknak magnetikusan (?) könnyebb a teste. Azoknak, akik idősebbek, és szeretnének változni, sok fizikai változáson kell keresztül menniük.
Patricia Resch: Mitől áll be változás a szervezetünkben ha normális, kétszálú DNS-el születünk?
Berrenda Fox: Legkönnyebben egy virussal érhető el a DNS mutáció. Ebből következik, hogy a vírusok nem csak rosszak lehetnek. A vírusok csakis élő szöveteken élnek meg. DNS vírusok pl. az Epstein-Barr virus, vagy a Herpes X6. A retro HIV virus nem DNS virus. Ez a virus ahelyett hogy változtatná a testet, feléli. Azok az emberek, akik átmennek ezen a folyamaton, többnyire homlokegyenest megváltoznak. Hivatást változtanak, másként gondolkodnak, új életformával élnek tovább. Meglehet néha valóban rosszul érzik magukat, fáradtak vagy reménytelennek érzik az életet, mégis egy adományt kaptak. Lehetőségük van arra, hogy megváltozzon a DNS struktúrájuk, a testük; könnyebbekké, egészségesebbé válhatnak, amivel a következő generáció tagjai lehetnek. Az angyalok, melyek láthatóak a jelei annak, hogy fejlődünk. Szerintem 2012-ig van időnk, hogy befejeződjön ez a folyamat.
Patricia Resch: Milyen más változásokra számíthatunk még?
Berrenda Fox: Nem lesznek betegségek, nem kell szükségszerűen meghalnunk. Képesek leszünk életfeladatunkat szenvedés nélkül, vidáman, szeretettel megtanulni. A régi rendszernek meg kell szűnnie, ez viszont nem fog spontán végbemenni, harcolni kell érte. Ezért háborúzunk annyit; ezért nem hatékony annyi gyógyszeres kezelés, ezért nem működnek a kormányok. Egy csomó régi paradigma nem működik már, mégis küzdünk érte, hogy életben tartsuk őket. Semmi kétség, hogy változás van.
Azok, akik azt választottuk, hogy most éljünk, mi vagyunk az új fajok előfutárai. Ez a faj is ember, de egyúttal megjelenítjük a Mennyországot is a Földön. Mi külön segítségben részesülünk mesterektől és földönkívüliektől, angyali lényektől hogy megtanuljunk befelé figyelni. Minél mélyebbre sikerül menni önmagunkban, hogy meghalljuk a belső hangot, annál jobban ráhangolódhatunk a végbemenő változásokra.
Patricia Resch: Milyen mellékhatásai lehetnek ezeknek a változásoknak?
Berrenda Fox: A sejtszintű változásokkal előfordulhat, hogy úgy érezzük nem is vagyunk itt. Érezhetjük magunkat kimerültnek, mivel a szó szoros értelmében megváltoznak a sejtjeink és megújulunk. Mint egy újszülöttnek, sok pihenésre lesz szükségünk. Előfordulhat az is, hogy összezavarodunk, nem leszünk képesek a mindennapi teendőinkre koncentrálni, mivel valami nagyobb dolog elvégzésére programozódunk át.
Gyakoriak a fizikai fájdalmak, melyek a test bármely részén jelentkezhetnek, és ezeknek a fájdalmaknak nincs különleges oka. Sok ember érezheti úgy, hogy kezd megőrülni. Ha elmennek orvoshoz, az orvosok nem tudnak mit kezdeni vele, mert az orvostudomány nem foglakozik az energetikai testtel.
Mivel a csakrák a belsőelválasztású mirigyekhez tartoznak, a nők hormonális változásokon fognak keresztül menni. Előfordulhat, hogy minden ok nélkül el kezdenek sírni, mivel a sírás növeli a hormonszintet. Sok nő hamarabb éri el a klimaxot, mivel felgyorsulunk. A férfiak frusztráltabbak lehetnek, mivel megszokták az akítvabb életformát. Érezhetik, hogy nőies oldaluk egyre többet megvillan, mivel az az intuitiv oldalunk.
Az elmúlt 20-30 évben az érzelmek kezelésére terápiák jöttek létre és egyre több új technika születik azóta is. Felgyorsultunk és hihetetlen mértékű érzelmi munkát végzünk rövid időtartam alatt, olyan mennyiségűt, ami régebben évezredeket tett ki.
Patricia Resch: Hogyan kezelhető egy olyan valaki, aki ilyen változásokon megy keresztül?
Berrenda Fox: Egyénekkel foglalkozok és nem betegségeket kezelek. Az “orvos" szó a latinban nevelőt jelent. Csakis akkor lehet hatékonyan gyógyítani, mint igaz gyógyító, ha megfelelő segítséget nyújtunk az egyéneknek, ha biztosítjuk őket arról, hogy minden ami velük történik valós, hogy meggyógyulhatnak, megszabadulhatnak a “negatív" tünetektől a kezelések során.
Először elrendelek egy immun tesztet, ami máshol nem bevett szokás. Ez egy laboratóriumi vérvizsgálat, amit egy spesiális, jól felszerelt kutató laborban végeznek el. Aztán én magam mondom meg a páciensnek az eredményt. Ez úgy működik, mint egy térkép, amin követhetők a változások, így lesz erejük a gyógyuláshoz. Bár én vagyok a gyógyító, mégis csak egy eszköz vagyok a személyes gyógyulási folyamatukban.
Erőt ad, ha személyesen látják a saját vérképüket, látják a térképet, hogy mi megy végbe a testükben, mi az ami hatással van a tudatalattijukra. A kulcs az, hogy az egyén felelősséget kap és önmaga dolgozik a gyógyulásért. Segédeszközként nem szokványos dolgokat használok. Organoterápiával (gyógykezelés állati nedvekből előállított szerekkel) dolgozok, ami Európai mirigyszerű kezelés, mely segítségével felépül a hormonrendszer, hogy képes legyen befogadni a DNS változásokat.
Homeopátiás kezeléseket is végzek. Ezzel dolgozok az energetikai testen. Használok vitaminokat, gyógyfüveket, továbbá végzek hideg lézer terápiát. A terápia teljes mértékben az egyén szükségleteitől függ.
Abból amit csinálok szinte már minden bejáratott módszer, ez előttünk járóknak köszönhetően. Ők, akik bejáratták ezeket a módszereket, más naprendszerekből valók, olyan rendszerekből, ahonnan mi is érkeztünk, hogy segítsünk ennek a bolygónak az átalakulásban.
Patricia Resch: Ön szerint hogyan halad a munkájával?
Berrenda Fox: Hídként, vagy átmenetként tekintek a munkámra. Tudományosnak és művészinek tartom. A gyógyítás egyszerre művészet, és tudomány. Ha csak tudományként működne, vagy csak művészetként, az nem lenne elegendő a teljes felépüléshez. Nem hiszem hogy egész életemben gyógyítani fogok, mert hiszek abban, hogy meg fognak szűnni a betegségek. Amint tudatos lényekké válunk, megszüntetjük a betegségeket és a szenvedést.
forrás (fordította: will marquez)

VÁLTOZÁSOK A DNS-BEN ÉS A FIZIKAI TESTBEN, ÉS KEZELÉSÜK

Részlet Susanna Thorpe-Clark cikkjéből, melynek címe 'The Bigger Picture'
Folyamatos fizikai változáson megyünk keresztül és karbonalapú, 2 szálú DNS-el rendelkező élőlényekből kristály lényekké alakulunk, akiknek 1,024 szálú DNS-ük van, mivel csakis kristály szerkezetek tudnak létezni a magasabb szintű dimenziókban.
Testünk Szíriuszi DNS szálakkal olvad össze, mivel ez a forma eléggé közel áll a miénkhez, így aránylag kevés mellékhatással sikerül az integrálódás.
Nem csak mi, emberek változunk, de a Földön minden élő forma kristályszerkezetté alakul. Minden hal a tengerben, minden virág és fa a kertben, a madarak és a háziállataink is.
Minden megváltozik. Semmi sem fog meghalni vagy elpusztulni, mivel mindannyian együtt változunk az új állapotba.
Ez az új állapot azonban megkívánja, hogy mind a fizikai, mentális és érzelmi síkon megszabaduljunk a 3 dimenziós felfogástól. Mint a halálban, az elengedés fontos része a változási folyamatnak, mivel nem vihetjük magunkkal a régi értékeket és életmódot egy teljesen más, halálutáni állapotba. Így a változásokkal járó haladás megköveteli tőlünk, hogy elengedjük jelenlegi kapcsolatainkat, munkánkat, karrierünket, vagyonunkat, stb. ha azok már nem képesek támogatni az új életformánkat.
Nem csoda hát, ha elhatalmasodott az aggodalom és félelem, hiszen ezek a változások már folyamatban vannak, még ha sok ember nem is kezeli őket tudatosan. Az érezelemvilágunkban is felgyorsultak ezek a változások és egyre több átmeneti fizikai tünet lép fel, hiszen az érzelmeink a változások következtében kihatással vannak a testünkre is.
néhány ilyen tünet:
Influenzaszerű tünetek:- láz, izzadás, izületi fájdalmak, stb., melyek nem javulnak antibiotikumos kezelés hatására sem Migrénes fejfájás: -komoly fájdalmak, amik fáldalomcsillapító bevételével sem enyhülnek Időnkénti hasmenés Időnkénti orrfolyás - tüsszögéssel, általában 24 órán át tart, de nem megfázás, és nem szénanátha Szédülés Fülzúgás Erős szívdobogás Érezhetjük, hogy remeg az egész testünk, főként éjjel, nyugalmi állapotban Erős izomfájdalmak, további fájdalmak a testben, gyakran a háton Zsibbadás a karokban, kezekben, lábakban Izomgyengeség főleg a kezekben, a vérkeringésben végbemenő változások miatt Időnkénti légzési nehézségek és/vagy hangos légzés, főleg nyugalmi állapotban Megváltozott immunrendszer Nyirokrendszerbeli változások Fáradság érzet, kimerültség kisebb erőkifejtéstől is A szokottnál nagyobb és gyakoribb alvásigény Körmök és haj szokottnál gyorsabb növekedése Indokolatlan depressziós állapotok Elrévedezés a múltban, kapcsolatok átértékelése, megvilágosodás személyes problémákban Hatalmas erkölcsi tisztaság érzete Feszültség, aggodalom és magas stressz szint - mivel érezzük hogy valami történik, de nem tudjuk mi az A tünetek közül néhány egész nagy számban fordul elő. Sokan ijedtükben orvoshoz, kiropraktőrhöz, gyógynövényekkel foglalkozó szakemberhez stb. szaladnak, akiktől rendszerint azt hallják, hogy nincs semmi bajuk. És ez meg is felel az igazságnak, mivel ezek a tünetek mind átmeneti jellegűek, a bennünk végbemenő lelki változást jelzik.
Néhány AJÁNLOTT KEZELÉSI MÓDSZER a fentiekre:
Haladjunk az árral, ne szálljunk szembe. Ha elfáradunk és kimerülünk, pihenjünk és aludjunk sokat. Igyunk sok vizet, mivel méregtelenítés megy végbe a szervezetünkben és a megszokottnál gyorsabban kiszáradhatunk Az érzelmi feszültség és stressz mérséklésére vegyünk be gyógynövénykivonatot, Macskagyökeret A Görögszéna csökkenti a stressz kihatását a nyirokrendszerre és segíti a méregtelenítés folyamatát Az izomgörcsök enyhítéséhez vegyünk Macsakagyökér kivonatot, próbáljuk ki az iszapfürdőket, vagy vegyünk forró fürdőt, amibe öntsünk bele egy kispohár epsomi sót (magnéziumszulfátot). Végezzük el naponta. Ne feledjük, hogy ha ránk is jön a szívdobogás, vagy nehezen kapunk levegőt, az a szív és torok csakra tisztulását jelzi, és a tünetek csak átmeneti jellegűek. Nem fogunk meghalni, csak változáson megyünk keresztül! Ettől függetlenül nem kell rám hallgatni, nyugodtan keressenek fel egy szakrovost, ha aggódnak. Ha nem tudják hol lehet beszerezni a Macskagyökeret (Valerian) vagy a Görögszénát (Fenugreek), próbálkozzanak valamelyik Herbáriában, vagy egyszerűen mondogasság magukban a nevüket, ha valamiben segítségük kellene. A gyógyító energiák a név hanggá alakítása által terjednek és ugyanolyan a hatékonyságuk akkor is, ha csak magunkban mondjuk ki a nevet, mintha fizikailag bevennénk. Ki kell próbálni! Kérjék angyali vezetőiket, hogy enyhítsék a fájdalmukat. Csak arra várnak, hogy megkérjük őket!
A legtöbb tünet csak pár hétig tart, aztán elmúlik. Vannak olyan tünetek is, amik újból és újból előjönnek.
A változásokat nem feltétlenül egyidejűleg érzi meg mindenki. A felnőtteknek csak igen kevés százalékánál fejeződött már be a kristályszerkezetté való átalakulás. Nekik 1,024 szálú DNS-ük van. Egy nőről jelentés készült, miszerint nőtt 1 láb 3 inchet (kb. 38cm).
Az összes 7 év alatti gyermeknél befejeződött már a változás, vagy rövidesen be fog fejeződni. Az elmúlt 2 évben született gyermekek már mind teljes DNS szerkezettel születtek. Vannak, akik még csak most kezdtek el változni, és sokan mások még a változások előtt állnak. A változási folyamatot ,,Felébredésnek" vagy Felemelkedési folyamatnak nevezzük.
Túl kell lépni a félelmeinken, meg kell tanulnunk szeretni, és ezt önmagunkkal kell kezdeni. Amíg nem vagyunk képesek önmagunkat szeretni, amíg nem bízunk önmagunkban, addig mást sem tudunk igazán szeretni, másban sem tudunk igazán bízni.

(fordítás: will marquez)



MIÉRT ÉREZZÜK OLYAN GYAKRAN FÁRADTNAK MAGUNKAT?


A fáradtság, kimerültség okairól, amit sokan megtapasztalunk az átmenet során...
2 évvel ezelőtt én úgy éreztem, összeomlottam, és belehalok "valamibe", aminek az okát sem tudtam.
Kineziológiára jártam, majd diapozitív stresszoldásra, ezzel egyidejűleg holisztikus módszerekkel próbáltam "gyógyulni". Homeopátiás és természetes táplálékkiegészítők, teák tartottak egybe.
Hiába használtam méregdrága - izületekre ható - szereket, kimerítő, fájdalmakkal és szorongással terhes időket éltem meg.
Mára már tudom, a folyamat természetes volt, átmenet.
A mélypont igazán ott volt, amikor szellemi vezetőim váltották egymást. Más tudatszintre kerülve, le kellett cserélődniük mellettem. DE akkor teljesen magamra kell maradnom hónapokra.
Azt hiszem a neurológiának nincs szava arra, amit akkor él meg az ember.
A pokol minden bugyra fizikailag és érzelmileg egyaránt. Mivel, akkoriban mégjobban meg kellett ismernem magamat, hogy tudjam a tüneteimet kezelni, rengeteget olvastam, és próbáltam "észnél maradni". Ilyen, és ehhez hasonló cikkek segítettek megérteni, hogy a Shaumbrává válásnak "ez az ára". DE ma már, semmiért sem adnám azt a mély időszakot sem. Nem, nem.
A tapasztalások mélysége, és az utána következő felemelkedés értéke miatt.

Sokan, akik keresztülmennek az Indigó-Kristály átalakuláson, azt tapasztalják, hogy a változás két fő tünete a nagyfokú kimerültség és fáradtság. Egyfolytában kimerültnek érzik magukat, és csak aludni akarnak. Ha pedig alszanak, akkor mélyen alszanak, és nem akarnak felkelni.

Mi történik, és miért érezzük ezt?
Michael Arkangyal magyarázata szerint három különböző folyamat okozza a kimerültséget. Ezek a következők:
Érzelmi test tisztulása
A fizikai és a finom testek méregtelenítése
Teljes multidimenzionális tudatosság
Az ezekkel a folyamatokkal járó dolgokat különböző módon lehet kezelni.
Érzelmi test tisztulása
A folyamat kezdetén egy erőteljes érzelmi test tisztuláson megyünk keresztül. Ez azt jelenti, hogy megtisztítjuk pszichénket és tudatalattinkat a traumák, sérülések és az önszabotálás összes régi mintájától. A folyamat intenzitása attól függ, mennyi tisztító munkát végeztél előtte, ahogy felkészültél a felemelkedésre. Én gyógyító vagyok, és sok embernek segítettem a felkészülésben, ám igazából soha nem éreztem azt, hogy már teljesen felkészültem volna a folyamatra, így amikor elkezdődött nálam az átalakulás, néhány hónapig egy heves érzelmi test tisztulási folyamatban volt részem. A dolgok csak ömlöttek elő a tudatalattimból, és hátborzongató és különös álmaim voltak, valamint szorongási és félelemrohamaim, ahogy küzdöttem azzal, hogy feldolgozzam belső gyermekem sérüléseit.
A sérülések elengedésének ez a módja nagyon kimerítő! Néhányan nincsenek teljesen tudatában annak, mi történik, mert ők az elengedés nagy részét éjjel végzik, míg álmodnak. Ám azok, akikre szorongásrohamok törnek rá, ezt a folyamatot gyakran napközben végzik.
Ebben a szakaszban szükséged lehet segítségre, hogy el tudd engedni a Belső Gyermeked régi mintáit. Ez az a fázis, amikor valóban dolgoznod kell Belső Gyermekeddel. Keress egy jó terapeutát, menj el egy tanfolyamra, vagy keress egy jó könyvet, ám engedd, hogy sérült gyermekeid mintái távozzanak!
Szükséges, hogy megértsd, hogy amíg ezt csinálod, kimerült leszel. Életed nagy részét azzal töltötted, hogy elnyomtad ezeket az energiákat. Nehéz munka feldolgozni őket. De megéri! Ha végeztél vele, akkor pszichédet megszabadítottad az önszabotálás összes tudatalatti mintájától, és képes leszel a szándék egy tökéletesen világos és tiszta helyéről működni.
A fizikai és a finom testek méregtelenítése
A mély tisztulásnak ez a folyamata összefüggésben van a fent említett folyamattal. Ahogy elengedjük az érzelmeket, úgy elengedjük a velük kapcsolatos összes régi mentális és fizikai blokkot és mintát is.
Ezek a régi "toxikus" energiák áthaladnak a finom testen, és a fizikai testen keresztül távoznak. Ezzel összefüggésben, minden régi méreganyag, melyet a fizikai test tárol, szintén kitisztul és távozik a testből.
A tisztulás és méregtelenítés folyamata jelentős terhelést ró a kiválasztás szerveire, a vesére és a májra. Ezért sokaknak vannak táskák a szemeik alatt, ami a vese igénybevételére utal, és sokaknál lépnek fel emésztési zavarok, mint például gyomorégés vagy felfúvódás, amik a máj fokozott igénybevételének a jelei. Ezenkívül sokan ízületi fájdalmakat érzenek, ami szintén a méregtelenítés tünete, ahogy a felesleges savak kioldódnak és távoznak onnan, ahol eddig a fizikai test tárolta őket.
A kiválasztás ezen folyamatai szintén fáradttá tesznek benneteket, és lehet, hogy hajlamosak lesztek a fejfájásra - ezek mind a méregtelenítés tünetei. Ezért van szükség arra, hogy sok tiszta vizet igyatok, és próbáljatok olyan egészségesen étkezni, amennyire ez lehetséges.
Teljes multidimenzionális tudatosság
Ez a legizgalmasabb rész, és a folyamat egész ideje alatt zajlik. Ez a felelős a "kótyagosságért", amit oly sokan éreztek.
Michael Arkangyal arra kért, hogy ezt az agyhullámok frekvenciájának kifejezéseivel magyarázzam el nektek. Ahogy elérjük a multidimenzionális tudatosságot, kitágítjuk a tudatossági tartományokat, amivel a testünk bánni tud, és szélesítjük a módjait, ahogy ezekkel bánunk.
Az agyhullámok frekvenciái a következők:
Béta - "normális" ébrenléti tudat
Alfa - könnyű meditáció
Théta - mély meditáció
Gamma -REM fázis (rapid eye movement - gyors szemmozgásokkal kísért álomszakasz),
vagy az alvás/hipnózis legmélyebb szakasza, ahol fájdalom nélkül el lehet végezni az operációkat
A háromdimenziós létező Béta állapotban működik, és kreatív tevékenységek végzése és imádkozás közben Alfa fázisba kerül.
Az ötödik dimenziós létező a Béta/Alfa/Théta szintek között mozog a normális ébrenléti állapotban!
A multidimenzionális tudatosság lehetővé teszi, hogy a tudatod ezeket a szinteket is elérje, míg ébren vagy! Ám ez okozza a "fáradtságot". A tested a Théta állapotot mindig a mély relaxáció alvást megelőző szakaszaként ismerte fel, így amikor az agyhullámok a Théta frekvenciára váltanak, ez olyan üzenetet küld a testednek, hogy fáradt vagy, és ideje aludni menni! És mivel úgy vagyunk kondicionálva, hogy erre az állapotra fáradtsággal és alvással reagáljunk, így azt érezzük, hogy aludni kell mennünk.
A hatodik dimenziós létező, aki később képes lesz a teljes 9D-s Krisztusi Tudatosság elérésére, meg fogja tanulni, hogyan váltson Delta szintről Gamma szintre az ébrenléti állapotban!! Ekkor a tested feltétlenül azt gondolja, hogy alszik!! A trükk az, hogy meg kell tanulni ezekkel az állapotokkal együtt mozogni, anélkül, hogy bepánikolnánk, vagy "elvesznénk" egy álomszerű állapotban. Azok közülünk, akik ezt gyakorolják, gyakran úgy érezzük, mintha egy lassított álomvilágban élnénk, ami voltaképpen igaz is. Álomállapotban élünk, míg tudatunk ébrenléti állapotban van.
Beletelik egy időbe, míg sikerül ezt tökéletesen megtanulni, ám ha egyszer sikerült elsajátítani, akkor megtapasztaljuk, hogy ez a kulcs a mérhetetlen kreativitáshoz és a "csodák" manifesztálásához. A tudatnak ebben a mély állapotában szó szerint képesek vagyunk alakítani és formálni az időt és az anyagot pusztán a tiszta szándékkal. Tehát értsétek meg, hogy testetek próbál alkalmazkodni a különböző agyhullámok frekvenciáihoz.
Mire ügyeljünk?
Kérlek, figyelj oda a következőkre, ha észreveszed, hogy a fent említett állapotok valamelyikében vagy:
Maradj földelt. Dolgozz azon, hogy testedben maradj. Ne füvezz és ne használj drogokat ebben az időszakban, mert ez megbolygatja és megakadályozza a tudatosság természetes tágulását.
Tegyél különbséget a valódi fáradtság és a táguló tudatosság között. Légy gyengéd magadhoz. Ha fáradtnak érzed magad - pihenj. Ahogy keresztülmész ezen a folyamaton, jelentős mennyiségű pihenésre lesz szükséged. Ha túlzásba viszed a dolgokat, akkor túlpörgeted magad, majd valószínűleg letaglóz a kimerültség.
Légy óvatos. Ha autót vezetsz, koncentrálj és összpontosíts. Sokan szenvednek balesetet, mert nincsenek tudatában annak, mi történik, amikor az agyuk megváltoztatja a frekvenciáit. Ez földelés és koncentráció kérdése. Mondd meg a testednek és a vezetőidnek, hogy az utazás során képesnek kell lenned arra, hogy tökéletesen arra koncentrálj, amit csinálsz.
Lazíts - el fog múlni. Hamarosan hozzászoksz ahhoz, hogy ezekkel a különböző frekvenciákkal dolgozz. Számomra elkezdett sok mulatságot okozni ez az álomszerű állapot, és elkezdtem megtanulni, hogyan használjam a kreativitást, amit előidéz. Azt is tanulom, hogyan tudjak szándékosan frekvenciát váltani. Igen, valóban Kristály vagy Krisztusi Létezőkké válunk.
Celia Fenn cikke


A FELEMELKEDÉS 3 PORTÁLJA - 

I.RÉSZ


2010, 2011, 2012 –A FELEMELKEDÉS 3 PORTÁLJA
A Felemelkedés 3 portálja közül választhat mindenki: 2010, 2011, vagy 2012, annak az eredményeként, amennyire készen vagyunk 2008. decemberében. Ez annak a felemelkedési hullámnak az eredményeként jelentkezik majd, amely már elkezdődött (1987- 1999, 2007-), és, amely 2008. decemberében éri el a tetőpontját.

(Kuthumi-MáriaMagdolna.:070929)

2010. – ALKÍMIAI MNNYEGZŐ

Miközben a Harmadik (mára már 5.) Felemelkedési Hullám energiája fölépül 2010-re, minden harag-energiával teli üreget, minden helyet, ahol düh esett fogságba, fel kell szabadítani, legyen az akár egy emberi lény, akár a Földanya testében, ezért a következő tizennyolc hónap folyamán azon fogunk munkálkodni, hogy kiürítsük a nagyon romboló, igen sötét, és elerőtlenítő harag-energiával teli üregeket. A Tűz Elem növelni fogja a maga tekervényes összpontosító és teremtő mintázatát mindannyiótokban és a következő három évben a Tűz Elem lesz az, amit mindazoknak uralnia kell, akik a Felemelkedés Második Kapuján átkeltek.


2010-ben meg fogjátok tapasztalni magatokban az Alkímiai Nászt a Tűz Mesterével, melynek része egy Isten és egy Istennő. Az én ezen 'tűz aspektusa' össze fog vegyülni a Föld Elemmel, és azzal az Istennel és Istennővel, aki az általunk a ti Föld Elemeteknek nevezett elemben lakozik, s ahogy tűz és föld egyesülnek, meg fogjátok látni a kristály világokat, melyek isteni jellemzőitek [egyedi energia-elegyetek] részei, ahogy elkezdik megnyilvánítani magukat számotokra, és az átjárás képessége ezekbe a világokba egyszerűbbé és egyre tudatosabbá válik. Ezek a Kristály Városok már sok ezer éve a létezés részei, de mindössze maréknyi ember jutott el valaha ilyen kristály városokba. A Mester Alkimisták számos átjárót nyitnak meg, hogy sokkal többen jöhessetek át, de ugyancsak valóságos szinten kell uralnotok a Tűz Elemeteket ahhoz, hogy bejussatok ezekbe a városokba.

(KT:090111)


2010.
A BOLYGÓ VÉGSŐ TISZTULÁSI CIKLUSA, a legintenzívebb minden tekintetben

Adama:2006/1

2010. - A SZENT RÓZSA ÉVE

Amikor beléptek 2010-be, valójában a Szent Rózsa évébe léptek be, amikor a Földön újra megjelennek a szent helyek, tele élő és létező fénnyel, örömmel és ünnepléssel! Ezek a helyek a teremtés és a mágia multidimenzionális pontjai lesznek az Új Föld energiáinak lehorgonyzása számára.

(SCH:0912)

2010. EGYRE TÖBB ELMOZDULÁS ÉS SZAKADÉK A 3-5 DIMENZIÓK KÖZÖZÖTT

(Átlényegülések I.)
  
2010-RE-FÖLDI TITKOS KORMÁNY

tervezi a Földi Titkos kormány, az általa kiválasztottak kitelepítését a Hold túlsó oldalára, hogy itt várják be, az általuk másként (katasztrófaként) ismert 2012-es változásokat, hogy majd vissza tudjanak települni, és tovább folytathassák a megosztó és elnyomó hatalmukat, azokkal szembe, akik túlélték a történéseket. A vélt jövő hatalmi elitjének, saját túlélési terve ez.

De nem menekülhetnek a Karma előtt.
Azt hiszik, hogy az egyetemes rend felett állnak, mert elhatárolták magukat az Első Teremtőtől
Már most feltételezhető, karmikus végzetük

(PC:151.)

2010-KÓDOLT MESTER(NŐ) ÉRKEZÉSE - HATHOR-SOTHIS

A Kódolt Mester, egy Felemelkedett Mester: 2010-re a köztudatba kerül

nem azonos a Messiással (ezt az álmot, már elengedhetjük)

KÓDOLT MESTERNŐ OLYASVALAKI, AKINEK AZ A KÜLDETÉSE,

HOGY VISSZASEGÍTSEN A FÉNYBE

(NEM-FIZIKAI FÉNYRŐL VAN SZÓ) BENNÜNKET

Egy Felemelkedett Mester, aki számos időszakban szolgálta az Univerzális Lény tudatát

MÁR ALÁSZÁLLT AZ ANDROMÉDA-GALAXISON TÚLRÓL A 10. DIMENZIÓBÓL

Ő állítja be a Naprendszer Csatlakozási pontjait
Egymaga képes befolyásolni a Naprendszer további útját, minden egyes égitestének dinamikáját
Megteremti a bolygóközi gravitációs összetevőket az utazásra

E planetáris kapcsolatok egybeesnek a Maja Tradíció koordinátáival, 2012. december 21.-re
Nagy intenzitású vibrációs esszencia ő, amely nem sűrűsödött össze egyetlen fizikai testbe

MÁR ITT VAN A FÖLDÖN, MERT A FÖLD TARTOMÁNYAIBÓL FOGJA ÖSSZEFOGLALNI A PLANETÁRIS KAPCSOLÓDÁST

Nem tapasztalhatjuk meg Istenként, Esszencia és Tudat, annak legkiválóbb és legintenzívebb formája, EGY ALÁSZÁLLT MESTER, ISTENNŐ, AKI ISTENSÉGKÉNT REZONÁL

Tárolja a Naprendszer összes égitestének őrségpont-kódjait
Gravitációs kapcsolatot teremt valamennyi test erőmezői között, ezáltal megy végbe az égitestek dinamikus egyesülése, 2012 napéjegyenlőségén

A Kódolt Mester 2010-ben lép elő, uralkodó erővé, az idő görbületének utolsó szakasza előtt

2012-BEN LEZÁRÓDIK A LINEÁRIS IDŐ: SOTHIS ALÁSZÁLL

AZ IDŐ VÉGE AZ ILLÚZIÓ VÉGÉT IS JELENTI

A KÓDOLT MESTERNŐ MEGTESTESÜLÉSE, HATHOR,

AKI EGYENSÚLYBA TARTJA A NAPRENDSZERT

HATHOR, MINT SOTHIS SZÁLL ALÁ

A FÖLD ÁTMEGY EGY TERMÉSZETES BOLYGÓHALÁLON

AZ ÁTMENET AZ EGYÉNI ÉS KOLLEKTÍV REZGÉSSZINTNEK MEGFELELŐ LESZ:

SZELLŐ, VAGY TOMBOLÓ VIHAR ÉRZÉSÉBEN

MEGJELENIK A VILÁG TANÍTÓJA

(PC:121-127)

2010. KÖRÜL-2012 ELŐTT-MEGJELENIK A VILÁG TANÍTÓJA
A Világ Tanítójának megjelenése után több szellemi csoport lesz jelen a Földön, akik képesek Jézus eredeti Alap-energia beavatását helyreállítani.
A VILÁG TANÍTÓJA: MINDEN EMBER ÉRDEKÉBEN ÉREZHETŐ HATALMAS SZELLEMI TANÍTÓ. Nem egy korábbi tanító újra megtestesülése. Koordinálja majd a Béke, az Igazság, a Harmónia, Aranykorának eljövetelét. A Világ összes szellemi hagyományainak energiáját egységesíti. Szellemi vezető és nem politikus, de az összes problémát nem ő, hanem nekünk kell megoldani.
A Világ Tanítójának hatására a Földből hiányzó rezgések helyreállnak, és ez a folyamat felgyorsul.
Az emberek elmélyítik kapcsolatukat a Földdel, növekszik az Anyaföld és a Természet iránti szeretet.
MEGÉRTJÜK, HOGY ITTLÉTÜNK FELADATA A TEST ÉS A SZELLEM EGYESÍTÉSE
A Világ Tanítójának energiamezeje számos módon erősíti a magasabb tudatállapotunkat, és a Föld energiahálójában az emberek egymás közötti kapcsolatát.
Testünkben jelentős változásokat hoz.
Jelenléte hatására megindul a fejlődés a bolygón.
A Világ Tanítójának energiamezeje felerősíti az emberi agy bal és jobb agyféltekéje közötti kapcsolatot (összhangba hoz)

Feurst:205,235.

2010.-TŐL –

KÉT SPANYOL NYELVÚ AMERIKAI ORSZÁGBAN JELENTŐS VÁLTOZÁS
Számítsatok két változásra a következő évtizedben, melyek jelentősek két olyan amerikai ország vezetőségében, melyek spanyolul beszélnek. Két ország Amerikában, ahol spanyolul beszélnek, nagy váltás előtt áll. Tudni fogjátok, miről beszélek, amikor meg fog történni. És ez szükséges, és ennek itt az ideje. Figyeljetek még több integritást a vezetésben, csökkenést azokban a dolgokban, amikről úgy érzitek, sosem szűnnek meg, mint például a korrupció.Mondtuk, hogy lesz olyan idő, amikor az integritás változást okoz, és ez történt.

(K:081020)

2010 KÖRÜL – ÚJ PÁPA, AZ EGYHÁZ REFORMJA

Itt van valami, amiről sosem beszéltek – intuitív felébredés. Oly sokan vannak, akik ezt kérdezik: „Lehetséges, hogy Isten nagyobb, mint amit nekem mondtak?” A bolygón ezrek ébrednek erre az igazságra teljesen önmaguktól. Nincs olyan hely a Földön, ahol ez nem történik meg... és ez mélyreható. Ez nem korlátozódik az ezoterikus hitrendszerekre sem, mert sok szervezett vallási mozgalom is látja ezt. Az Emberek éheznek a Szellemre, és olyan válaszokat keresnek, amik megfelelőnek érződnek ebben az új energiában. Szeretetet keresnek és egy személyes Istent.A régi energiás szervezett vallások nagyon fognak szenvedni, mert a tagság és az érdeklődés minden idők legalacsonyabb szintjére esett. A következő években lesz egy új Pápa, aki megkísérli, hogy újra életet leheljen a templomába végre valami olyant hozva létre, amit illeszkedik ahhoz, amit az emberiség érez. Meg kell tennie, vagy pedig el fog veszíteni egy 2000 éves dinasztiát.

(K:081020)

2010-IG a NAPRENDSZERBEN KÉT HELYEN FEDEZHETÜNK FEL ÉLETET.
Ez jelentős fordulatot idéz majd elő az Emberi életről vallott felfogásban.

(K:10:2)

2010-IG-VÍZBEN LÉVŐ ÉLET FELFEDEZÉSE
Ebben az évtizedben az Élet felfedezését fogjuk megtalálni a vízben és a levegőben
Az Élet fogalmát újra fogjuk definiálni
A víz intuicóval való gyógyászati használatát a tudatosságunk által fogjuk használni
AZ „Érett Víz” előállítását a normális vízből

(K:10:2)

2010.

AZ ÚJ FÖLD ÉS ÚJ EMBERISÉG SZÜLETÉSE ERRE AZ IDŐRE LETT

TERVEZVE
Engedjétek meg az elméteknek és a szíveteknek, hogy kinyíljanak azok a lehetőségek, amelyeket az emberiség sose látott korábban. Az Új Föld csodája most kezdődik. Az Új Föld és az új emberiség születése csak akkor lesz itt, amikor az új föld újjászületik. Ez kedveseink nem 2012-re, hanem 2010-re tervezett. (!!!) Az elkülönülés tart vissza benneteket, a szívek elkülönülése, ennek most véget kell érnie, hogy ez az újjászületés megtörténjen.

(LW:0902)

2010-TŐL – TECHNOLÓGIAI ROBBANÁS

Az energiák – kifejezetten ezen a héten egészen bámulatosak voltak a Földön. Sok-sok minden zajlik a finom szinteken, és ami a finom szinteken zajlik, az bejut ebbe a valóságba, és előbb vagy utóbb manifesztálódik. Tehát létezik egyfajta késleltetett hatás ezekben a különböző nagy változásokban, amik a Földön zajlanak. Látjátok, a jelenleg zajló változások időjárási mintákban manifesztálódnak most, továbbá új történetekben fognak majd testetölteni, amik hatással lesznek a tudományra és a technológiára – és már most is hatással vannak rájuk.



Az egyik dolog, ami nagy izgatottsággal tölt el a veletek való munkámban az, hogy a következő évek során mind fel fogjuk fedezni a technológia robbanását! És itt most nem csak a számítógépeket értem ezalatt, hanem az orvoslást, a tudományt és az energia megértését – az energia működésének a megértését.

Hát nem érdekes, hogy majd csak évek múlva jönnek ki az energia működésével foglalkozó cikkek, amit manapság őrültségnek neveznek? Nagyon hiányzik az energia működésének igaz megértése. Ez annyira kezdetleges, amit erről a Földön jelenleg tudnak, hogy szinte már vicces.  De az elkövetkezendő pár év során az energia egy sokkal mélyebb szinten megértésre kerül, és ez a ti életetekben fog bekövetkezni annak a munkának köszönhetően, amit most itt végzünk – amit itt most ti végeztek.

Amikor majd elolvassátok ezeket a cikkeket, amik majd elmagyarázzák ezeket a szédületesen nagyszerű tudományos felfedezéseket az univerzum működésére vonatkozóan, azt gondoljátok majd: -„Hát ezzel mi álltunk elő 10 évvel ezelőtt! Mi ezt már régóta tudjuk.” – Mindössze időbe kerül, amíg ez manifesztálódik.

Tehát több dolog is lenne itt. Vannak olyan napok, amikor attól féltek, hogy meg fogtok őrülni, de nem fogtok. Ez annak az ideje, hogy vegyetek egy mély lélegzetet, és adjatok köszönetet saját magatoknak. Vegyetek egy jó mély lélegzetet, és tudjátok, hogy nem vagytok egyedül. Nem fogtok megőrülni. Nem estek a darabjaitokra. Új földeket, új területeket, új dimenziókat fedeztek fel. És mindezeket önmagatok belsejében, és önmagatokon kívül fedezitek fel.

(SG:0104)

2010.
Arra ösztönöz bennünket, hogy tegyük meg „utolsó” lépésünket és ne merüljünk el a passzivitás depressziójába, legyen hitünk magunkba, mert a reménységünk lángja évezredeken keresztül ha pislákolt is csak, de most átitatódott az átalakulás bíbor sugarával. A Földet mindenhol körülveszi Az Isteni Szenvedély fényessége. A Tudomány, a Művészet a Spiritualitás egybeigazodása.

A Kék Hold fogyatkozása egy hidat alkot 2010. január 15.-ig, amikor is gyűrűs újholdas napfogyatkozással, egy nagyon intenzív kéthetes átalakulási időszak záródik le. Energetikai megalapozás, új kedvünkbe kerülésünknek.
A Napfolttevékenységek már ciklus nélkül végigkísérik ezt a szent hármas évet. És 3 bolygó kerül retrográd/visszatáncoló helyzetbe 
január 13.-ig, vagyis visszafordulásban bizonyos életterületek és nézőpontok megvilágításával lehetőség nyílik egy utolsó nagytakarításra.

A Mars, Szaturnusz és a Merkúr/Hermész/Toth/Tát, ez utóbbi Maya fia, és annak fia Pán, újra lehetőséget ad, régi túlhaladott és már nem működő minták lebontására, elengedésére, hogy a felgyorsuló beáramló kristályfényességnek tere és még megmaradt ideje legyen horgonyba kerülni.
A Merkúr, türelemre, és a szent szó, ige kimondásának, saját igazságunk megnyilvánítására tanít. A Szaturnusz, az ősiség magtanításait indukálja a Bak-utcától a Rákócáig. Az egyediségből a közŐsség-be kerülés, a fény családjába, megítéléstől mentesen. A Mars megerősíti a szenvedélyt, és erővel vér-tez fel.

Áldott pillanatok lesznek, a fogyatkozási és napéjegyenlőségi, napfordulós napok, és a triádok(Metatron). 101010, 12:12, 12:21

2010. JANUÁR 15. – GYŰRŰS NAPFOGYATKOZÁS

Afrika, India, Kína

Februári portál: a januári erőteljes beáramlás, a napfogyatkozás után fő hangsúlya: a megállás, megpihenés. Meg lehet fogalmazni a megállásban, mit, hogyan szeretnénk tenni az életünkben. Meg leszünk szólítva, hogy szóljunk, tiszta szándékkal, és odafigyeléssel.
Teremtesz vagy távozz innen!!!

2010 Februárjában a Chiron együttállásban lesz a Neptunusszal a Vízöntőben, és ez szabadjára fogja engedni az univerzális és a teljes spirituális gyógyulást az új struktúrákban!  Egy tökéletes spirituális hullám fog átmosni benneteket.

Február vége: Fo(r)malhaut – Maat Híjjás/Mátyás (Hívás)

Jeget tör a lefagyasztott emlékezésben.

Emlékeztet, hogy minden ami van, az Szeretetből van, és ha úgy veszed föl magadba, magad is a szeretet fényoszlopává válsz.

Fényes Szerencse csillaga a világnak felragyog.

Feb. 22.-március 1.: Kívánj bármit, azonnal megkapod.

Márciusi portál. A választáson van a fő hangsúly, a bátran választáson. A választás elengedi a régi nem működő kapcsolatainkat, megrögződéseinket, amelyek már nem szolgálnak bennünk, elengedi a korlátozó mintákat, segít kinyitni magunkat, ami elmegy azt fénnyel töltse be. Semmi akadályoztató nem maradhat bennünk, mert a magasabb frekvencia nem tűri el majd. 
Március 20/21.: A 3-as évben megfüröszti az 5-ös változás kódjait és a 8-asban időtleníti.

2012relytelyei.blog.hu/2010/03/02 
/http_www_magyarsagmegmaradas_eoldal_cikk_2012_avagy_dimenziovaltas_4827





A FELEMELKEDÉS 3 PORTÁLJA- 



II.RÉSZ



2010. MÁRCIUS 20.- OKTÓBER 10. (101010) – METATRON ARKANGYALTÓL

Tyberronon keresztül

Üdvözlet Kedveseim, Metatron vagyok, a Fény Ura!  Ma a Kozmikus Trigger azaz Beinditás második szakaszáról fogunk beszélni nektek.  Ennek az ideje már valóban közel van, és két dátumon fog megtörténni a lineáris idötök 2010-es évében.  A kezdö nagy hullám 2010 március 20-án, a Napéjegyenlöségkor indul, az utóbbi nagy hullám pedig a 10-10-10 tripla dátum frekvenciális átáró aktiválásakor.

Minden felgyorsul, az idö felgyorsulása is fokozódik a felemelkedés közeledtével.  Tehát, ahogy az idö átformálja önmagát, az átformálja az emberiség tapasztalását is, a természet látható és láthatatlan eröit, és önmaga a Föld arculatát is.  Ez persze, a Kozmikus Trigger azaz Beinditás második szakasza, és ennek eljött az ideje.  2010 március 20-án a Napéjegyenlöség napján történik majd, és két elsödleges folyamatot ölel fel: (1) A régóta alvó, kódolt Kristály energiák felszabaditását az Új Égbolt 2-ik elliptikus formációiban; (2) A MerKaBah elözö változatának átmenetét az egyesitett zérus-pont kristály átváltásába.  Mindkét pontot ismertetjük majd ebben az elemzésben.

A megmaradt Napéjegyenlöségek, melyek még elöttünk vannak a Felemelkedés visszaszámolásában, már nincsenek behatárolva sem a lineáris idö, sem a jelenlegi tér-idö paradigmáitokbeli dimenzionális belépési korlátozásokkal.  És amint mondtuk, bolygótok sok része már az 5.ik dimenzióban van, a Felemelkedést megelözö 3 év Napéjegyenlöségei alatt pedig, a magasabb dimenzionalitásba való átjáró, sokkal szélesebbre nyilik.  És felhivjuk a figyelmeteket arra, hogy a Kozmikus Beinditás Kristály ébredése által lehetövé tett kivételes átjáró a 12.ik dimenzióból, 2010 március 20-án fog megnyilvánulni.  Természetesen ez szigorúan kötelezö elöfeltétele az Új Földnek.
A 2010 Tavaszi Napéjegyenlöség 12.ik dimenziós nyitása lesz, a legtermékenyebb egységbe foglalása a 12.ik dimenziós energiának ami megtörtént a Földön Atlantisz Aranykora óta, vagy 35,000 évvel ezelött a jelenlegi lineáris-idö paradigmátokkal mérve.  Az energia kristály nyitása  nem lesz olyan egyszerü mint a Beinditás elektromágneses szakasza, mégis, a nagyarányú  forgandóságával eredményezett energia felerösitése tömérdek és messzemenö lesz.
Habár, a Kristály Energia eredendöen elérhetö számotokra az 5.ik dimenzióban, a Kvantum Kristály Mezö teljes spektruma, teljes egészében csakis a 12.ik dimenzióban létezik.  Ennek megfelelöen, a földi ásvány birodalom kristály aszpektusának tudatossága, dinamikusan a 12.ik dimenzión keresztül, a “Kristály Platina Sugár” által alakult ki.  A 12.ik dimenzió a földi dimenzionalitás legmagasabb rezonanciája, ugyanakkor az elsö dimenziója a kristály birodalmaknak, és a legmagasabb Kozmikus Sugár, a Platina Sugár dimenziója is.  A Platina Sugár kristály jelleggel müködik, és hordoz magában mind a 12 Kozmikus Sugár elemeiböl.
Mint olyan, a 2010 Kozmikus Beinditás Kristály Platina Sugara március 20-án a Napéjegyenlöség napján, robusztus, lüktetö spirálokban fog alázuhogni a Föld Sikjára.  A 144-Rácson keresztül, ezek majd egy érzékelhetöbb frekvenciává transzdukálódnak, annak érdekében, hogy ez a nagyon süritett energia, együttmüködöen beintegrálódjék a planetáris rezonanciába.  Az eredmény, az óriási felfelé váltás lesz, ami párosan testesiti meg és viszi át a Kozmikus Kódokat az eljövendö tökéletességbe.

Kedveseink, a Kristály kor az már bizonyosság.  Közeleg, és nöttön nö a tehetetlenségi nyomaték (inertia).  A dualitás elkülönülése egy eröteljes és értékes tapasztalás volt az emberiség számára a Lineáris Föld Egyetemén.  A dualitás eredményes tanitó volt, de a lineáris tanmenet sokatok számára lezárul.  Itt az ideje, hogy megkapjátok a polaritásbeli okleveleteket, és elkezdjétek tudományos továbbképzö munkátokat a Kristály Omniverzum zérus mezejének a magasabb birodalmaiban.
Az Új Égbolt Kialakitása
Mielött a Föld a dualitás bolygójává vált volna, egy nem duális égbolt vette körül.  Két elliptikus sáv ivelte körül a Földet.  Az egyik elektromos természetü volt, a másik mágneses, a kettö együttesen egy oszcilláló kristály pajzsot képezve körbe fogták a Földet.  A kristály szféra lüktetése hangot bocsátott ki az OM frekvenciáján.  Ezt már elözöleg megosztottuk veletek, a Kozmikus Beinditás elsö két elemzésében.
A nem duális égbolt feloldódott amikor a Föld a dualitás bolygójává alakult át, a MOLDAR konfliktusa után.  Az elektromágnesség széttört a földben poláris elektro-mágnességgé.  A kristályos részeket a Föld Ásványi Birodalma kapta, meg persze az éteri szemcsék úgynevezett Ádámi Eszenciája vagyis az Akasha.
A Tárolt Kódolt Kristály Energia területei
A 2010 aktiválások során, a régóta szunnyadó kódolt kristály energiák a Kozmikus beinditás részeként aktiválódnak 25 elsödleges területen bolygószerte.
Ezek a területek a Következök:
1. Minas Gerais - Brazilia,     2. Bahia – Brazilia,     3. Arkanzasz – USA,     4. Muzo – Columbia,     5. Bolivia,     6. Herkimer – New York,     7. Himalája – Tibet/Nepál,     8. Santa Fe/New Mexico – USA,     9. Tsavo – Tanzánia,     10. Torres del Paine – Chile,     11. Dauphine – Franciaország,     12. Új Dél Wales – Ausztrália,     13. Cairngorm Hegyek/Skócia – Nagybritánia,     14. Galicia – Spanyolország,     15. British Columbia – Canada,     16. Urál Hegység,     17. Mongólia,     18. Quartz Reef – Új Zéland,     19. Schweizi Alpok,     20. Namibia,     21. Japán,     22. Huaxi – Kina,     23. Thunder Bay – Canada,     24. Nyugat Karolina Szigetek-Blue Ridge Moutains,     25. Tábla Hegyek – Dél Afrika

Mesterek, ez mindenképpen meg fog történni.  Azok közületek, akik a jóindulatú Atlantisziakhoz, az “Egy Törvényéhez” tartoztak, csak ti értik ezt igazán jól, hiszen olyan hosszú ideje várjátok már, hogy ez megtörténjék.  Ez a szent befejezés számotokra.  TI, a Kozmikus Tanács & Galaktikus Föderáció Sziriuszi, Pleiadi és Arkturuszi tagjaival karöltve, óriási lépéseket tettek meg annak bitositására, hogy a Kristály Energia soha többé ne kerülhessen a “Belial Fiai” kezébe, a Náci-nemesi csoporthoz, kiknek kapzsisága, kegyetlensége és hatalomvágya a kristályokkal való visszaéléshez vezetett, ami Atlantisz szomorú örökségét eredményezte. Látjátok, a 8-8-8 és a 9-9-9 meg a megmaradt tripla dátumokon felébresztett Atlantiszi Mester Kristályok fizikailag még két-három évszázadig nem lesznek hozzáférhetöek.  Az egy szempillantás a Kozmikus idöben, mégis egy fontos dimenzionális zár pajzsa fogja védelmezni öket, amig a bolygó teljesen a megvilágosodottság állapotába nem lesz.

Itt mondjuk el, hogy 2012-ben a megvilágosodott Föld fog megszületni, de az igazi béke és a globális megvilágosodottság eléréséhez a bolygótokon, még vagy két évszázad kell.  Mégis, ami most történik, az a lendület, ami lehetövé teszi, hogy ez megtörténjék.

A leirt folyamat magyarázatának a befejezéseként, elmondjuk, hogy a kódolt kristály energiák, amelyek 2010 március 20-án szabadulnak fel, a felébredt, földalatti Mester Kristályok által lesznek behangolva, amint a 144-Kristály Rács magába vonzza öket, hogy a továbbiakban beolvadjanak az Új Égboltba.  Mig 2009-ben a Kozmikus Beinditás Elektro-Mágneses Szakasza 21 nap alatt fejezödött be, a Kristály felszabadulás szinte azonnal megtörténik, szó szerint egy órán belül a Napéjegyenlöség tetözését meghaladva.  A hatása érzékelhetö lesz, úgyszintén a Kristály energia fénymennyisége, az elözö szakasz elektro-mágneses felszabadulásához hasonlitva 2009-ben.
2010 Kozmikus Beinditásának egyik legfontosabb eredménye a Kristály MerKaBah összeállása. Felhivjuk a figyelmeteket arra, hogy a MerKaBah, amely a magasabb dimenziókba Csillag Tetraéder Jármüként szolgált az elmúlt 12,000 éves ciklusban, most kiterjedtebb minöségre cserélödik fel.  Valójában, a Kristály MerKaBah majd MerKiVah folyamatosan terjedö módjába fejlödik át.  A Kristály MerKaBah felmerülése várakozóban volt, de a nemrégiben történt 9-9-9 Kristály Aktiválás bevezetett a Föld Kristály Energia Átalakulásának a kezdö szakaszába, sokan ráébredtek szent egységetek potenciáljaira.  A Kozmikus Beinditás II Szakasza a kristály átalakulás újabb fontos elemeit késziti elö majd.
Az emberi elme a dualitásban arra lett tervezve, hogy segitsen begyüjteni és feldolgozni az információt, valamint megkülömböztetni az igazságot, de a bölcsesség, ami a magasabb Kristály Birodalmakba visz benneteket, az a duális MerKaBah hatókörén kivül tartózkodik.  Ennélfogva, az új Kristály MerKaBah és MerKiVah létesitménye szükséges, hogy kiterjedjen a Felemelkedés Kristály Energiáiba.  Valójában, a Felemelkedés által elérhetövé vált dimenziók magasabb birodalmai az Egységes Isteni Tudatosságban rejlenek, és a belépés integrált Kristály Fényt igényel, és ez nem jöhetett be az elkülönülés kettös-forgású poláris MerKaBah elözö rendszerében.

Ennek megfelelöen, a Kristályos MerKaBah majd a MerKiVah-ba való átmenet következik.  A Kristályos MerKaBah csakis, a Kozmikus Beinditás 2010 márciusi Napéjegyenlöség alkalmával történö 2.ik szakaszával válik teljesen elérhetövé.  A kristályos MerKaBah fejlödésével jön létre a MerKiVah.  A Kristályos MerKiVah 10-10-10 válik elérhetövé.  A MerKiVah felül emelkedik a 8 ágú csillagtetraéderen, és a csillagositott dodekaéder 12 ágú csillagában formálódik.  Természetesen a MerKiVikus forgási mechanika, geometria, forgási-vektor és a frekvencia arányok nagyban külömböznek az új prototipusban.

Tömör geometriai formák két szintje található a 12 ágú MerKiVah felett.  Mindegyik Metatroni alakzat a szakrális geometria kontextusában, tehát mindegyik a kiterjedt dimenzionális elérhetöség fejlödési haladását kapcsolja egymásba.  A MerKaBah-ba való szükségszerü átmenet teljes folyamatát a “Metatroni Kulcsok” adják meg, és mi a közeljövöben annak szentelünk majd egy elemzést, a téma és a folyamat összes részletével.  Ezt még a 2010 Kozmikus Beinditás elött átadjuk nektek.

A 2012 december 21-ét megelözö három évben a legfontosabbak ezek közül a Napéjegyenlöségek, a Napfordulók, a Tripla Dátumok és a teljes nap és hold fogyatkozások lesznek.  2010, 2011 és 2012 mindenütt jelenlevö Napéjegyenlőségei beillesztett hologramikus átjárókkal bírnak amelyek mindenütt jelenvalók és időtlenek.

2010, 2011 és 2012-ben a tripla dátumok és az ehhez kapcsolódó asztronómiai események exponenciálisan erőteljesebbek lesznek mint az előző években.  Mindegyik energiával töltött, hogy hasznosítsa a ritka megnyílásokat és elősegítse a rendkívüli kódolt energiák befogadását és lehozatalát, melyek a Mikro és a Makro Felemelkedéshez szükségesek.
Ezeket az átjárókat fel kell ismerni és hasznositani.  Mi arra buzditunk benneteket, hogy látogassatok el az erö központokba, az örvény-átjáró komplexusokba illetve a szent helyekre ezen frekvencia átjárók alkalmával.  Gyüljetek össze a közös szertartásokon, csoportos ünnepléseken és úgy kapjátok is, és külditek is, az Átalakitó Kristály Fény hullámait a Multiverzumon keresztül, és az nagyobb és sokkal messzebbre ható mint azt el tudjátok képzelni.  Ez a közös egység, a MEGVILÁGOSODOTT-EGYSÉG, amely átalakitja a Földet és azon túl is.  Ez mindég is igy volt.
És ez igy van.
Forditotta:   Sári Izabella

2010.05.25.-MISSION BLUE SHIELD-RAPHIEM

spirituális erőt, technológiát, gyakorlati lehetőségeket hoz be az életünkbe

2010. MÁJUS 27.2. HARMONIKUS KONVERGENCIA

-                a 2. Harmonikus Konvergencia május 27-én: az első élménye a kozmikus tudatosságnak

a GALAKTIKUS ALVILÁG 6 . ÉJSZAKájában

2010 KÖZEPÉIG- FELEMELKEDETT MESTEREK FIZIKAI TESTBEN VISSZATÉRNEK A FÖLDRE – SZUVERÉN LÉTEZŐK

Felemelkedett mesterek, akik elfogadták saját szuverenitásukat (SZUVERÉN LÉTEZŐK) kb. 9000 vannak jelenleg, és a mai napig nem volt egy sem aki visszatért volna a Földre fizikai testben.

Először To-Bee Wah ark, azaz Tóbiás az.
A Kvantumugrás (2007.09 18) teszi ezt lehetővé, mert megváltoztatta a spirituális fizikát.

TÖRTÉNELMI JELENTŐSÉGŰ EZ A NAP EGY FELEMELKEDETT MESTER VISSZATÉRÉSE.

2009. Július 25-ig még 2 Felemelkedett mester teszi ezt.
2009. AUGUSZTUS VÉGÉIG: több mint 30 Felemelkedett Mester tér vissza a Földre.

2009. ÉV VÉGÉIG: 120 Felemelkedett Mester születik vissza.

2010 ÉV KÖZEPÉIG: 1516 Felemelkedett Mester testesül meg majd.
Mi tettük lehetővé a szuverén létezők számára a visszatérést.

A FÖLD TUDATOSSÁGPONTJAI LESZNEK ÉS CSATLAKOZBAK A FÉNYHOZÓKHOZ.

(T: 090719: Tóbiás búcsúja)

Április 27. Plejádi Napforduló

Az Uránusz 2010 MÁJUSÁBAN a Kosba lép és ti és társadalmaitok korlátlan hatalmat kaptok, hogy megteremtsétek valóságaitokat a planetáris elméhez kapcsolódva, míg a Chiron újra együtt lesz a Neptunusszal, még több spirituális gyógyító hullámot kibocsátva.
Az Uránusz Kosba lépésével 2010 májusában, az átalakulás összes korlátozásai felszabadulnak.

Júniusi portál: Észre lehet majd venni, hogy ki fejezte be a feladatát, és ha maradni akar, akkor békességben hogyan tud segíteni a másikainknak. Ki fejezte be az önmaga meggyógyítását, és a környezetéét.
Ha befejezted, dőlj hátra és élvezd a világot, és Ő ezt hagyni fogja neked, úgy ahogy Te azt elképzeled.

2010. JÚLIUS 11. – TELJES NAPFOGYATKOZÁS

Csendes Óceán déli része, Húsvét – szigetek

2010. JÚLIUS 17.-NOVEMBER 3.

2010. JÚLIUS. 17 (A VILÁGMINDENSÉG KÖZELEDÉS)** ÉS A CSILLAG HULLÁMMOZGÁS HETEDIK NAPJÁNAK KEZDETE (2010. NOVEMBER. 3.) KÖZÖTT

2010 JÚLIUS 17-NOVEMBER 2/3

A GAZDASÁG FORRADALMI ÁTALAKULÁSA - Carl Johan Calleman

Tehát, a gyanúm szerint, a hatodik éjszaka első fele során a gazdaság egyre esősebben le fog lassulni, mivel az USA népességének fogyasztása már nem lesz képes a világ ipari gépezetét tovább hajtani. Az USA világhatalma le fog csökkenni a dollár esésének eredményeképpen. Viszont, a világ egyetlen része sem feltételezheti, hogy mentes marad ennek a hanyatlásnak közvetett hatásaitól. Ebben a leszállásban egyszer csak jön egy pont, ahol számos ember ráébred, hogy többé már nem lehet feltámasztani a régi növekvő gazdaságot és többé már nem lehet visszatérni a „szokásos üzlethez”.  Ezen a ponton igen elszánt társadalmi-gazdasági megoldásokat kell feltárni, hogy a népek túléljenek, akár a szószerinti fizikai értelemben is, mivel nyilvánvalóvá válik, hogy a múlt gazdasági kapcsolatainak és a gazdasági láncainak természete okozta a gondokat. Feltehetjük a kérdést, például, hogy mi fog történni, ha a gazdaságilag fontos országok népességének jelentős része nem lesz képes fizetni a jelzálog kölcsönét? Ezeknek az embereknek majd tömegesen el kell hagyniuk a házaikat, úgyhogy a bankok tulajdonában lévő számtalan ház üresen fog állni, miközben az emberek az utcán vannak? Ez egy olyan helyzet, ami már megtörtént Detroit néhány külvárosában, ahol korábban autókat gyártottak. Tehát ez a forgatókönyv nem feltevés, hanem bizonyos határok között, korlátozott léptékben már meg is történt.

Nagy valószínűséggel az fog történni, hogy fizetési haladékot fognak követelni az adósságokra, hogy az embereknek többé már ne kelljen fizetni, hogy a házaikban maradhassanak. Lehet, hogy a nagyobb léptékben ezt megelőzi, hogy bizonyos nemzetek szükségesnek fogják látni, hogy nyomást gyakoroljanak az államadósságok elengedése érdekében, hogy fennmaradjon a világ egyensúlyi állapota. Amennyiben az adósságok ilyen halasztása intézményessé válik, ez valószínűleg megszünteti a pénz és a múlt láncainak hatalmát, amely ma még fennáll. Ez hatékonyan meg fogja teremteni az utakat a fenntartható gazdaság felé, amelyben az kap hangsúlyt, hogy az emberek szükségeltét a jelen pillanatban kell teljesíteni (visszatérve a múlt láncainak elvágásához). Ez természetesen sehogy sem lesz forradalom nélkül, és mint ilyen, valószínűleg világméretű lesz, mivel a világ gazdaságai jelenleg igen mélyen egymásba vannak gabalyodva. Valószínűleg az USA-ból fog elterjedni a világ legnagyobb része felé. A világ társadalmi-gazdasági rendszerének ez a hatalmas átalakulása valószínűleg 2010. július. 17 (a Világmindenség Közeledés)** és a Csillag Hullámmozgás Hetedik Napjának kezdete (2010. november. 3.) között fog bekövetkezni. Természetesen, ez sok olyan egyéb uralmi rendszer feloszlatását fogja szolgálni, melyeket a világ legfőképpen a Nemzeti-, de a Bolygói Hullámmozgásból is örökölt. A hatóerők tekintetében ez az időszak, 2010. július. 17. – november 3, az elő-Egyetemes Alsó Világ és a Csillag Hullámmozgás átfedése során teremtődik meg.***  Amit ez a forradalmi időszak legvalószínűbben elér, az a hozzá kapcsolódó kormányzati és nemzeti fennhatóságok csökkenése (nem valamely adott kormány fennhatóságáé, hanem a kormányzati fennhatóságé, mint olyané, amit az emberiség a Nemzeti Hullámmozgásoktól és annak apajogú tudat-keretétől örökölt. Mondani sem kell, hogy egyesek majd megpróbálnak előnyöket kovácsolni egy ilyen helyzetből). Komolyan fel fog merülni a kérdés, hogy mire kellenek a kormányok és az országhatárok, „mikor egy lélek sem tehet semmit egy másikért.” Az én látomásom, hogy a Világmindenség Közeledés és a Csillag Hullámmozgás hetedik napja között eltelt időszakban ekképpen az emberi művelődés teljes körű nagyjavítása fog bekövetkezni.. Ekkor lesz az egyéni ösvények megválasztásának ideje is.

Miért fog ez a 2010. július. 17. – és 2010. november. 2. közti időszak ilyen forradalmi átalakulásokat hozni? Nos, van két korábbi időszak, amely említésre méltó párhuzamosságot mutat ezzel a most eljövendő szakasszal. Az egyik i.sz. 1498—1617, a reneszánsz, amely széles értelemben a hűbérúri /feudális/ rendszer bukását jelentette, mely a Vatikánt tekintette a világhatalom végső forrásának, valamint az újkor kezdetét hozta. a második az 1986-1992 időszak, amely a demokratikus forradalmak hullámát hozta (beleértve a Berlini Fal leomlását) és olyan világot eredményezett, melynek féltekéi többé nem voltak elkülönülve.

Azt is észrevehetjük, hogy a két kapcsolódó forradalmi időszak a szellemiség új kifejezésébe torkollott, az első esetben a reformáció, a második esetben az Egybehangzó Összerendeződés****, mely, valamiképpen a napjaink sokfelől összeválogatott New Age mozgalmának kiindulási pontjává vált. Ez azt is jelezheti, hogy ugyanebben az időben, a Világmindenség Közeledést követően, egy új szellemi ébredés fog bekövetkezni. Mivel a Világmindenség közeledés lesz az egység tudat első fuvallata, ez azt vonja maga után, hogy az emberek isteni késztetést kapnak, hogy osztozzanak az egész teremtés egységében és felismerjék azt.  Hiszem, hogy ez egy szavakon túli szellemiség lesz, amely az istenség közvetlen megtapasztalásán alapszik. Vagyis, míg a reformáció olyan felébredés volt, mely az írott szót hangsúlyozta, a New Age mozgalom ezoterikus eszmékből eredt, melyeket néha csatornáztak vagy elbeszéltek, hiszem, hogy az előttünk álló szellemi felébredés nem olyasmi lesz, amit szavakban meg lehet fogalmazni, hanem az egyszerű tudáson fog alapulni.

Úgy érzem nyitott kérdés, hogy ez a 2010. július 17. és november. 3. közti átváltoztató forradalom békés lesz-e, de az 1986-1992 közti időszakkal való párhuzamossága azt jelzi, hogy ez legalábbis lehetséges. Mindazonáltal, az világos, hogy az emberek meg fognak oszlani aszerint, hogy együtt akarnak-e áramlani a bejövő hatóerőkkel, melyek az új világ felé vezetnek, vagy ellenállnak és a múlt rendszerek fenntartására vagy azok visszaállítására törekszenek. Tehát nem csoda, hogy hatalmas erők próbálják a Maya Naptárt úgy beállítani, hogy azt mondja, hogy 2012. december. 12-én történni fog valami. (Ennek jellegzetes példája a 2012 c. hollywoodi mozi, ami egy katasztrófa film, de a legtöbb New Age guru előkészítette a talajt ezen alaptalan félelmek számára, mert csak ezt az egy időpontot hangsúlyozták, és elhallgatták, hogy a Maya Naptár a fejlődés kilenc szintjét tartalmazza.) Hogy az emberek miként fognak viszonyulni ehhez a változáshoz, az attól is függ, hogy az emberek mennyire értik a Maya Naptárt és a világmindenség tervet, e pillanatban csak egy elenyésző kisebbség van tudatában a naptár igazi formájának, vagyis a kilenc világmindenség hatóerő megnyilvánulásának. A nagy többség, valójában sohasem ismeri fel a tudatosan az előttünk álló dolgokra figyelmeztető jeleket. Viszont, amennyiben megértik, hogy a magas szintű változások egy isteni tervből erednek, ez azt jelentheti, hogy bekövetkezhet egy szellemi felébredés. Amennyiben ez megtörténik, nem fognak arra hajlani, hogy a körülöttük zajló változásokat csak jelentőség nélküli zavaros eseményeknek tekintsék, ahogy az uralkodó sajtó biztosan be fogja állítani azt.

A valóságban elsöprő jelentőségű bizonyítékaink vannak, hogy a Maya Naptár, a tudatváltások sorrendjét írja le, amit még magasabb gyakorisággal fogunk megtapasztalni 2010. július. 17. után, és még kifejezettebben a tényleges Egyetemes Hullámmozgás 2011. március. 8-i kezdete után. Csak 2011. október. 28-án fejeződnek be a váltások, és az egység tudatosság állandósul, ami egy ezredéves béke alapját fogja szolgáltatni. Ez a rezgésszám növekedés, történetesen, azt is megmagyarázza, hogy milyen hatalmas nagyjavításon mennek keresztül az összes uralkodási rendszerek és milyen rövid időszak alatt. Az én ajánlásom, az erkölcsös életen és igazmondáson túl, hogy tanuljunk meg élni a kilencedik szint áramlásával (http://bit.ly/WWjiG). Maradj a folyó közepén és összpontosíts az új világ megtestesülésére.







KIS ÉRTEKEZÉS A FELEMELKEDÉSRŐL



Felemelkedés azt jelenti, hogy rezgésünket a fény szintjére emeljük.
Mivel minden gondolat, szó, érzelem és cselekedet rezgés, amely létrehozza az auránkat, a felemelkedés a gondolataink megtisztítását, érzelmeink letisztulását és a legtökéletesebb jóság eléréséhez szükséges cselekedet kiválasztását foglalja magába, amíg nem sugárzunk azon a magasabb szinten.
Akkor boldogan és szabadon élhetünk majd.


fel1.jpg


Azok, akik az értelemnek kizárólag csak a fizikai szintjén léteznek és csak azt hiszik el, amit látnak, hallanak vagy éreznek, azok metaforikus értelemben egész életükön át a harmadik sebességben döcögnek járművükkel.
Fentről ők úgy néznek ki, mint aki csak szorongatja a kormányt és attól retteg, hogy mi fog történni vele. Emberi törvények szerint élnek, szitkozódnak és átkozzák a többi sofőrt, és a következmények miatt gyakran félnek a sávváltástól is. Azt hiszik, hogy az ő sávjukban kell haladnia mindenkinek.
Amikor nyitottabbá válunk a lélekvilág dolgaira, különös tekintettel a feltétel nélküli szeretetre, akkor negyedik sebességre vagy a negyedik dimenzióra váltunk. Ez azt jelenti, hogy az életet lazábban és több hittel éljük meg, tiszteletben tartjuk a többi sofőrt, amint a maguk útját járják és követjük a megérzéseinket. Tudjuk, hogy minden egyes ember útja egyedülálló küldetés.
Amikor elfogadjuk azt, hogy először lelkek vagyunk és az isteni egységnek részét képezzük, akkor kezünkbe vesszük a sorsunkat.
Felismerjük, hogy az isteni alkotóval együtt teremtők vagyunk, és az ezzel járó hatalommal és felelőséggel átkapcsolunk az ötödik sebességre, az ötödik dimenzióra. Így zökkenőmentesen haladhatunk az élet útján és közben másoknak is segíteni tudunk. Elengedjük alacsonyabb rendű akaratunkat és utazásunkat egy magasabb rendű célnak rendeljük alá.
Amikor úgy döntöttünk, hogy ellazulunk és élvezzük az utazást, akkor kinyitjuk a tetőablakot, hogy beengedjük a fényt. Ez a felemelkedés.
Sok ember teljesen félreértelmezi a felemelkedést és fél tőle.
Vannak, akik azt hiszik, hogy fizikai testük emelkedik fel, holott ez nem így van. Kétezer évvel ezelőtt ez történt, mivel az emberek rezgésszintje nem bírta el a fény frekvenciát, de most már sokat fejlődtünk. Tehát nem kell aggódnod a családod elhagyása miatt. Senki sem kéri azt, hogy felemelkedj a tetőablakon át a magasba. A felemelkedéskor szorosan és vidáman ülsz a sofőrülésen, miközben a Forrás, Isten, a világegyetem erejének teremtője vagy bármije, amit te elfogadhatónak találsz a világegyetem erejének megalkotójára, irányít téged.

fel2.jpg

Régen nem volt lehetséges az, hogy megemeld a frekvenciádat és a fizikai testedben maradj, de most már lehetséges. Azok az emberek, akik manapság felemelkednek, a Földön maradást és az emberiség szolgálatát választják. Ha azt választod, hogy a felemelkedéskor a fizikai testedben maradj, akkor pontosan úgy fogsz élni, mint annak előtte, csak magasabb rezgéssel fogsz ragyogni és örömet sugározni. Az öröm, a mások iránti feltétel nélküli szeretet és a velük való egység érzése által földi mennyországot teremtesz magadnak.Amikor felemelkedett mesterré válsz, a gondolataid és szavaid teremtő erővel rendelkeznek. Ezért hihetetlen hatalommal bírsz. Ezentúl a bolygók szolgálatába állsz, ezért személyes szükségleteid és vágyaid már nem lesznek olyan fontosak, mint a mindenség szolgálata.
Ahhoz, hogy felemelkedhess, ki kell egyenlítened a karmádat az összes inkarnációk között. A karma a megélt életeid jó és rossz gondolatainak, szavainak és cselekedeteinek mérlege. A harmadik dimenziónál az alacsony rezgésű cselekedeteket lehet, hogy csak egy későbbi életben kell visszafizetni, ezért úgy tűnik, hogy nincs kapcsolat az életstílusod és a sors által számodra kimért események között. A magasabb dimenzióknál az adósságokat hamarabb kell törleszteni. Amikor karmád végül egyensúlyban van, akkor megkapod az azonnali karmát. Ez azt jelenti, hogy ha valami negatív gondolat jut eszedbe vagy méltatlan cselekedet van a rovásodon, akkor ez bumeránghoz hasonlóan azonnal visszaüt. Ha az életben soha semmit nem úszol meg büntetlenül, légy hálás! Elérted az azonnali karmát és lehetőség nyílik arra, hogy fenntartsd az egyensúlyt.
Minden egyes gondolatnak, érzésnek, szónak vagy cselekedetnek rezgésszáma van, ami vonzza azokat az eseményeket, embereket és szituációkat, amelyek ugyanezen a hullámhosszon rezegnek. Ezért amit te kibocsátasz magadból, azt vissza is kapod és így biztosítva van az, hogy az életed külső körülményei pontosan tükrözzék a belső folyamatokat. Bele kell néznünk az élet által elénk tárt tükörbe és viselkedésünkön kell változtatnunk, nem a tükörképen.
Ez alól három kivétel van:
- Először is, lehet hogy vannak korábbi életeidből visszamaradt elkötelezettségeid, melyek alacsonyabb rezgésszámú embereket vagy körülményeket vonzanak. Ezek alól az elkötelezettségek alól nem szabad kibújni.
- Másodszor, előfordulhat, hogy nehéz helyzetekben találod magad, hogy a választott küldetésed vagy sorsodat beteljesítsd. Ez az oka annak, hogy a nagy lelki vezetők borzalmas dolgokon mennek keresztül, például a múlt nagy emberei, mint Jézus Krisztus.
- Harmadsorban lehet, hogy ezek a beavatási próbatételeid.
A felemelkedés útjára lépők közül sokan már beteljesítették a karmájukat és a lelki mesterek által kiszabott próbatételeket azért kapják, hogy a gyenge pontjaikat megerősíthessék. A megpróbáltatások a kapcsolatokban felmerülő nehézségek, anyagi gondok és munkahelyi problémák formájában jelentkeznek.
Ahhoz, hogy felemelkedhessünk, először a földi életben vállalt küldetésünket kell teljesítenünk. Vannak olyan emberek, akik belül érzik és tudják, hogy azt teszik, amiért idejöttek.
Másoknak azonban meditáció által kell megtudakolniuk életük célját. Ha nem vagy életed igazi útján, akkor fontos, hogy meghozd a helyes út megtalálásához vezető döntéseket. Néha nehéz döntéseket kell hoznunk ahhoz, hogy biztosan azt cselekedjük, amiben idejövetelünk előtt megállapodtunk.

A felemelkedésnél az egész test fénnyé változik, a ruhát is beleértve. Ekkor vagy visszatérsz a fizikai testedbe, hogy egy magasabb szinten szolgáld az emberiséget, vagy eltávozol a testedből.


fel3.jpg



Most a Földön hihetetlen lehetőség kínálkozik arra, hogy a fénybe emelkedhessünk, mert a felemelkedés hullámai jelen vannak.
Magasabbrendű lények, arkangyalok és angyalok, és hatalmas mennyiségű lelki energiák állnak a rendelkezésünkre, hogy segíthessenek. A felemelkedés útjának egyik fontos lépése az együtt működés. Kevesen vannak, akik elszigetelten másoktól képesek felemelkedni. Arra kérnek minket, hogy fogjuk meg egymás kezét és együtt haladjunk előre. Lehet, hogy közelebb vagy a felemelkedéshez, mint gondolnád. Ha lelki fejlődésed érdekében szeretnéd kihasználni ezeket a hihetetlen lehetőségeket, akkor továbbra is tartsd szem előtt a célt, és mindent a legmagasabb és legtisztább motivációk által vezérelve mondj, gondolj
és cselekedj.
Úr Kuthumi, a felemelkedett mester ezt mondta: „Bárcsak tudnák a tisztaszívűek és tisztatudatúak, hogy milyen közel állnak a felemelkedéshez.”
Hihetetlen időket élünk. Az emberiség történelmében még soha sem volt ilyen óriási lehetőség a lelki fejlődésre.

(Diana Cooper: Kis értekezés a felemelkedésről.)



A FELMELKEDÉS TÜNETEI

felemelkedes-tunetei.jpg

Hatalmas változások vannak jelen a Földön, sokkal erőteljesebben és érezhetőbben mint eddig bármikor. Bármerre fókuszálod a figyelmed, mindenhol ez a tisztulási folyamat van, bármennyire is nem annak tűnik. Ezek a tisztulások, hasonlóan a külvilághoz bennünk is zajlanak. Az egész testünkben hordozzuk ezt az átalakulást, átlényegülést. S ahogyan átalakul a világunk, mi magunk is mássá válunk, mindez sejtszinten történik, ami persze kihatással van a fizikai testünkre is.

S amint bent az kint, a bensőnk tükörképe kivetül a külvilágba, és a külvilág is ugyanúgy leképződik a bensőnkben. Nem tagadhatjuk többé, hogy valami készülődik. Egy teljesen Új Világ van születőben egy Új Korszak küszöbén. Teljesen más emberré válunk, és új látásmódunk új valóságunkat tükrözi.
Teremtőkké válunk! Mesterekké. Bizonyára te is felfigyeltél magadon, vagy a környezetedben lévő embereken olyan "szokatlan" fizikai, érzelmi, és mentális tünetekre, olyan megnyilvánulásokra, melyekre látszólag nincs magyarázat. Ezen tünetek legtöbbjén átmentem jómagam is, fizikailag és érzelmileg is. Némelyiket megszenvedtem, némelyikbe "belehaltam," de mindegyikből kijőve, mássá váltam.

Ezért veszem a bátorságot, és felvázolom most előtted, hogyan éltem meg, s főként mit tapasztaltam, hátha neked is segít megkönnyíteni ezt az átmenetet, átalakulást. Az újjászületést. Ezeknek a tüneteknek a feldolgozása és megértése nagyon fontos. A legfontosabb mindig kizárni a "valódi" betegséget. Nagyon fontos, és életbevágó már az elején leszögeznem, hogy semmilyen tünetet se vegyél félvállról!!! Fontos, hogy próbáld meg először kideríteni a tünet okát. Mindig tartsd szem előtt, hogy a testedről van szó. Tehát, addig semmilyen esetre se nyugtázd azt felemelkedési tünetnek, amíg nem konzultáltál a megfelelő orvossal. Meglehet, tényleg egy betegség húzódik meg a tünet hátterében. Ezért add meg magadnak az esélyt, hogy tájékozott és körültekintő légy, és kizárj bármiféle komolyabb komplikációt. S ha a vizsgálati eredmények negatívak, és nem érzel semmilyen nyugtalanító jelet, abban az esetben kérlek, figyelj oda ezekre a tünetekre, egy teljesen más látásmóddal. Egy olyan látásmóddal, mely a tisztulási folyamat alatt mintegy "ajándékként" megjelenik benned. Tőled függ élsz-e vele, s használod-e. Ez az újfajta látásmód, a te Igazi Énedet tükrözi, mely az istenségedet hivatott kinyilatkoztatni. Ezeket a tüneteket, felemelkedési tünet-ként is szokták emlegetni. Ezek egyfajta mutációs tünetek, melyek a Föld és az ember éppen most zajló spirituális átalakulását segítik elő. Ez egyfajta feljebb lépés, egy sokkal tágabb tudatosságba, mely által az interdimenzionalitásból átlépünk (átlényegülünk) a multidimenzionalitásba. Felemelkedés Tudattal rendelkezünk, s ez a Felemelkedés Tudatosság mintegy hídként fog szolgálni a magasabb dimenziók felé. Az anyagiból elmozdulunk a szellemi felé. A tünetek ezt segítik elő, s ezt tudatosítják bennünk. És végül önmagunk Mestereivé válunk, az Új Földön, és Új Korszakban, egy Új világban, akár itt és most. Mindezt bármikor tudatosíthatod magadban, azzal, hogy van választásod.

Ébredjünk hát, és vegyük észre már most azok vagyunk, akik mindig is lenni szerettünk volna! Azok vagyunk, akire mindig vártunk!

Az alábbi jelenségek, tünetek egyénenként változóak lehetnek. Ezért mindezek lehetséges előfordulása, megtapasztalása eltérő lehet. A lényeg, mindig figyelj a benső hangra! Kérj útmutatást, segítséget arra vonatkozólag, hogyan tedd könnyebbé magát a folyamatot. Ha megbizonyosodtál afelől, hogy mindezek nem "betegség" tünetek, kérlek figyelj befelé, és érezd ahogy együtt áramolsz az energiákkal. Legyél mindig jelen, és legyél tudatos! A lényeg, ne ijedj meg, és ne bátortalanodj el! Ismerd fel őket, és lélegezz! Lélegezz mélyen! Örülj, és nevess! Hiszen ezek az energiák "útjelzőként" jelennek meg, és tudd, hogy ezek a felemelkedésed jelei. Meglehet, hogy csak egy-egy tünetet tapasztalsz magadon, de akár az is megeshet, hogy mindegyiket. Ezek a tünetek általában enyhék, és gyorsan elmúlnak. Legalábbis én így tapasztaltam. Ha nem ragadsz bele, ami történetesen itt azt jelenti, hogy nem állsz ellen a tisztulási folyamatnak, főleg az érzelmi tisztulásra gondolok, és akkor hamar kijöhetsz belőle. Nem mindig fogod könnyűnek és egyszerűnek érezni, de ki mondta hogy az lesz? Bármi történik tudd, minden a te érdekeidet szolgálja. A belső iránytűd az útmutatód.

Készen állsz? Akkor gyere velem! Ha útközben magadra, vagy tüneteidre ismersz, adj hálát az égnek! Jó úton vagy! Mehetünk?
Most nem lineárisan fogunk haladni, mint ahogyan azt eddig megszokhattad... Ez egy új haladási irány, de azért csak haladj velem, s ha esetleg útközben lemaradnál, úgyis bevárlak ott, ahol a legtöbb blokk gátolja a tisztulásod. Ott úgyis elidőzöl majd egy kicsit... Eltarthat egy darabig...Addig én mesélek, hogy mire figyelj. A többi rajtad múlik. A multidimenzionális tudatosságba való átlépés általában apró, fokozatos lépésekben történik. Talán azért, mert ezt a "földhözragadt" ego jobban el tudja fogadni. Persze olyan is előfordul, amikor hirtelen történik a felemelkedés, az talán a jobbik eset, ám ekkor nincs szükség nagy tisztulásra, mert az már megtörtént.... valamikor....valahol.... korábban.

A tisztulási folyamat részeként a testünkben összegyűlt mérgek, régi traumák, és olyan érzések, elraktározott gondolatok oldódnak ki, melyeket évtizedek óta hordozunk magunkban, és ezek lenyomatként velünk vannak érzelmi, mentális és fizikai testünkben is. Amikor ezek a felszínre kerülnek, hatalmas érzelmi káoszt élhetünk meg. Ez megnyilvánulhat akár szélsőséges érzelmi kitörésekben. Az egyik percben nevetünk, a másikban sírunk. Előfordulhat, hogy kissé zavarodottnak és irányt vesztettnek érezzük magunkat. Kapaszkodnánk a régi hiedelmeinkbe, tapasztalatainkba, s minden régibe, de végül rájövünk, hogy azok többé már nem szolgálnak minket. Fizikai szinten gyakran legyűrhet a fáradtság, sokszor úgy érezheted, az ágyból is alig van kedved felkelni, csak aludnál.

Gyakran fájhat a fejed, látás és hallászavarok is felléphetnek. Az ismeretségi körömben, és jómagam is gyakran tapasztaltam pl: mellkasi fájdalmat. Az orvos a kimerültség, és stressz kategóriába sorolta a tüneteket, és nyugtatóval, vitaminokkal útra bocsájtotta a "pácienseket." Természetesen, ha az angina pectoris kizárva, a mellkasi fájdalmakat a szív egyre mélyebb síkon való megnyílásával magyarázzák spirituális körökben. Aztán ott van még az erős szívdobogás érzés, és a szívritmuszavar. Tapasztalataim szerint, ezt másfajta rezgésű, de általában magasabb energiák belépése okozza, ami hamar elmúlik, amit a lassú, mély légzés segíthet. Az álomfázisok, és az alvási ciklus is megváltozhat, szakaszossá válhat. Én például gyakran felébredek éjjel 2 és 3 óra között. Előfordult, hogy nagyon kipihentnek éreztem magam, ám máskor éppen az ellenkezőjét tapasztaltam. Színes és eseménydús álmokra emlékszem vissza. Nagyon sok érzelmi feldolgozni valónk van, ami gyakran álmunkban történik. Ez megnyilvánulhat kimerültségben, melyet reggel úgy érzékelünk, hogy fáradtabban kelünk, mint ahogyan elaludtunk. Legtöbbször semmire sem emlékszünk, talán annyi jelzi ezeket a blokk oldásokat, hogy rémálomként definiáljuk. Ezek félelmetes, olykor bizarr álmok, melyek felébredve rossz érzést keltenek bennünk. Rémlik valami....? Aztán a rémálmok lassan megszűnnek ahogy az érzelmi testünk fokozatosan tisztul.

Lassan, és biztosan de előbb utóbb mindannyian átalakulunk.

Ha éjszaka felébredünk, a tudatos mély légzés itt is segít feldolgozni, megkönnyíteni ezeket a lelki traumákat, melyekre talán pontosan nem is emlékszünk. Ha úgy érezzük, nem tudunk újra elaludni, ne erőltessük "csak mert éjjel aludni kell." Figyeljünk befelé.
Mi az amit a benső hang sugall. Tegyünk bármit, amihez csak kedvünk van. Én ilyenkor írni szoktam, vagy olvasni, vagy csak úgy vagyok. Figyelem magam. Figyelek az érzéseimre, a gondolataimra. Például éjszaka intuitívebb, és befogadóbb vagyok, ilyenkor csodálatos "üzeneteket" kapok. Jobban tudok alkotni, és befelé figyelni. (Ezt is éppen éjjel írom, 2:32 perc van.) De azután mindig vissza is tudok aludni. Soha nem voltam egy merev, szabályokat követő ember, s éppen ezért talán könnyebb ezeket a változásokat megélni. A rugalmasság szerintem sokat segít. Az influenzaszerű fájdalmak is olyan tünetek, melyre látszólag nincs magyarázat.
Persze a megfázást és a vírus ki kell zárni, s ha nincs a háttérben ilyesmi, akkor gyanakodhatunk arra, hogy egy nagyon erős és intenzív belső átalakulás zajlik bennünk. Ez általában akkor fordul elő, amikor kénytelenek vagyunk önmagunkkal szembesülni.

Ilyenkor nincs mese, nincs menekülés, csak az segít, ha bátran szembenézünk azokkal az energiákkal melyek blokkolva vannak.

Az influenzaszerű tünetek mellett érdemes még megemlíteni az izom és ízületi fájdalmakat is, mert ezeknek is hasonló szellemi okai lehetnek. Ez eltarthat 1-2 hétig is, persze ha a konkrét betegség kizárva. Ezeket a tüneteket általában nagyon nehéz, és fájdalmas energiák okozzák, többek között a félelem, bánat, veszteség. Általában ha az okot megszüntetjük, (szintén szembenézünk vele), akkor szinte azonnal megszűnik. Milyen egyszerű így leírva, ugye? Bezzeg amikor benne vagyunk, és képtelenek vagyunk kimászni belőle, akkor csak a szenvedés van!? Ilyenkor aktiválódhat valamilyen régebbi félelem, bánat vagy veszteség. Ez erősödik bennünk, és íródik át a fizikai síkra. Továbbá előfordulhat még: láz és erős izzadás, ilyenkor túl sok energia áramlik át rajtunk, érdemes valamilyen módon leföldelni magunkat. Nekem segít ilyenkor, ha leülök, vagy lefekszem a földre, vagy kimegyek a természetbe. És szeretem a fák törzseit átölelni! Ez valami fantasztikus érzés! Ilyenkor a talpamon keresztül leengedem az energiákat Gaia-hoz, a mélységbe. És ilyenkor se feledkezzünk meg a tudatos mély légzésről! Ami még szót érdemel, az az étkezési szokások megváltozása. Van olyan időszak, amikor hetekig alig eszem. Ez általában akkor fordul elő, amikor feloldódik egy régi probléma, "túl vagyok" valami nehezebb perióduson, vagy intenzívebb energiák áramolnak át rajtam, amit én így hívok: éppen egy "szülésen vagyok túl."

Ez is általában valami érzelmi blokk feloldásával kapcsolatos, és elengedek bizonyos dolgokat, szokásokat, melyek a ragaszkodáson alapulnak. Ilyenkor megkönnyebbülök, és nem bírok enni. Aztán van hogy rengeteget eszem. Ilyenkor tudom, hogy erőt kell gyűjtenem az előttem álló feladathoz, kihíváshoz. Ezek hullámokban jönnek. A következő tünetként a szédülést jelölném meg, ami nem választható el élesen az ügyetlenségtől. A szédülést jelezheti túl sok, vagy túl erős energia áramlás a testen át, és lelki probléma is, amikor elveszítjük az érzelmi és anyagi biztonságunkat. Ilyenkor újra egy biztos pontot kell találnunk az életünkben. Ami nem egyszerű ebben a bizonytalanságban. De egyvalaki mindig ott van számunkra, s ez a valaki nem más, mint önmagunk! Az ügyetlenség pedig nálam abban nyilvánult meg, hogy mindent kiejtettem a kezemből, nekimentem dolgoknak, vagy éppen elestem.

És szédülés közben visszatérhetünk újra a jól bevált tudatos mély légzéshez. Ez erősíti a földhöz kötöttséget, ami a gyökércsakrához tartozik. Ugyanis ilyenkor a "talajvesztettség" érvényesül, ezért "szigetelni" kell a fizikai testünket. Ezáltal tudatosan is össze kapcsolódunk újra Föld Anyánkkal! Érezzük a "gyökerünket", és a Föld csodálatos energiáit, melyek rajtunk keresztül áramolnak. Időnként azt tapasztaltam, hogy túl sok érzékszervi benyomás ért egyszerre, ami abban nyilvánult meg, hogy mintegy zaklatottsági és felpörgetett állapotba kerültem. A gondolataim lázasan kergették egymást, s mégis úgy éreztem végre átlátok mindent. Hajjaj!

És ilyenkor a teljes "spirituális" megvonás segített csak! A meditáció csak nehezített a helyzeten, ahogyan mindenféle spirituális tevékenység. Csakis a földi energiák kiegyensúlyozása volt hatékony, melyet szintén földelés által "vehetünk magunkhoz." Ez az, amint már említettem, a nálam bevált fa "ölelgetés", vagy lefeküdni, leülni a földre, és megint a tudatos mély légzés stb. Ilyenkor azt tapasztaltam, hogy túl sok szellemi energia áramlott át rajtam, ami pánik állapothoz vezetett. Ezt gyakran megéltem. De a leföldelés tényleg nagyon hatékony, és azonnali segítség! Nem kevésbé azért, mert mindig kéznél vannak ezek módszerek.

Tapasztaltam még hallászavarokat is, melyek a fül és/vagy hallójárat környéki "zajok", észlelésével járnak. Nem definiálnám zajnak, inkább valamiféle zenének, ciripelésnek jellemezném, olyan kísérő tünetekkel, mintha valaki egy tollpihével csiklandozná a hallójáratot. Nehéz szavakba önteni, de valami ilyesmi. Kinek kinek milyen a szóhasználata, és a képzelőereje! Tapasztalataim szerint ez a belső hallással van összefüggésben. Én kb. 2 éve figyeltem fel erre a tünetre, amikor is egyszer úgy döntöttem, megnézetem egy szakorvossal. Mikroszkópos megfigyelést végzett az orvos, és nem talált semmit. Azt mondta, még egy szempillát is észrevenne. Persze akkor ijedtem be annyira, amikor egy idő után olyan kényelmetlen érzést tapasztaltam, mintha egy bogár mászkálna a fülemben belül. Rémálomként láttam a lelki szemeim előtt, hogy a bogárból már egy egész család lett, olyan intenzív volt a "kaparászás", aztán az orvos megnyugtatott!!? Semmi. Se bogár család, sem szempilla. Semmi. Viszont egyre gyakrabban tapasztalom, hogy a benső hang üzen a belső hallás útján, s gyakran hallok olyan dolgokat melyeket egyenlőre nem mindenki....

A tünetek mentális része is szorosan hozzátartozik a felemelkedéshez. Előfordulhat, hogy látomás szerű állapotban gyakran más tevékenységek közben látod magad. Hirtelen tapasztalatot szerezhetsz a nem lineáris gondolkodási folyamatokból. Mindezt egészen spontán, anélkül hogy elvesznél a részletekben, egyszer csak felfogod az egészet. Persze a mentális testből nagyon sok túlélési minta jöhet fel, régen megkövesedett és berögzült szokások, melyeket most a felszínre dob. Ezek nagyon kellemetlenek is lehetnek.
Ugyanis ilyenkor úgy érezheted, két részre "szakadsz." Az egyik részed boldog, hogy végre átalakulsz azzá, Aki Vagy, míg a másik részed a mentális tested bosszús, nem tetszik neki ez a "játék." Persze megvan a lehetőséged, hogy felismerd, és észre is veheted mindkét részedet, de ekkor döntened kell. Különben beleragadsz ebbe a "játékba," és az is nagy nagy szenvedéssel jár. Én tudom!
Ráeszmélsz, hogy nem az vagy, akinek eddig hitted magad. A mentális test lázad, és őrjöng, olyanná válhat mint egy dühöngő bika, ha nem vagy tudatos. A szellemednek valójában csak erre van szüksége, hogy a mentális tested feladja az ellenőrzést és az irányítást. Ez talán olyan érzés, mintha elveszítenéd önmagad, pedig valójában ekkor válsz igazi önmagaddá. Azzá aki valóban Vagy!

Rájössz a tisztulási folyamatban, hogy a világról alkotott képeid közül nagyon sok nem a tiéd. Észreveszed, hogy olyan mintákat hordozol, mely nem te vagy. Apád mintáját, anyád mintáját, de mindaz nem a te energiád. Megjelenik lelki szemeid előtt anyád, és ugyanúgy üvölt mint te. Az apád folyton kérdőre vont, aggályoskodott, piszkált...de az sem a te energiád. Mégis olyan képeket hordozol a valóságról, amelyek nem a tiéid. És ekkor megkérdezed magadtól: Ki vagyok én? Ezek a minták lenyomatként mind ott vannak az aurádban, a mentális, és érzelmi testedben. S mivel tudattalanok, állandóan aktiválódnak. Ez kész őrület! -gondolhatnád. Azzá is válhat, ha azonosulsz vele. Amint tudatossá kezdesz válni, elkezded ezeket a dolgokat tisztázni. Az átalakulás folyamán sok ember kiléphet az életedből. Magad mögött hagysz olyan kényszeres viselkedés mintákat, melyek a régi kapcsolataidban domináltak.

A baráti köröd teljesen megváltozhat, szinte az egész életed megváltozhat! És meg is változik! Új emberekkel kerülhetsz kapcsolatba. Lehet hogy munkahelyet, lakóhelyet, szakmát váltasz. Elválsz, vagy éppen megházasodsz. Minden megváltozik körülötted, és benned. Ha ragaszkodsz a régi "jól bevált" dolgokhoz, nehéz lehet, és lesz is az átmenet. A fontos ne félj a változástól! Az önkorlátozó hiedelmeid és elképzeléseid fokozatosan oldódnak a mentális testből. Ha mégis ellenállsz, nehezebb lehet a folyamat. Egy idő múlva, majd átveszi a helyét az elengedés, a ragaszkodás nélküliség. Ekkor fellélegezhetsz, mert a nehezén túl vagy. ??? Az egész identitásod újjá alakul. Mássá válsz. Tudd, hogy soha nem vagy egyedül! Lesznek olyan újraértékelő pillanatok, amikor megkérdőjelezed azt, hogy: Tényleg itt akarsz-e lenni? Végig akarod-e csinálni? Ilyenkor egyszerűen mindent és mindenkit gyűlölsz. A munkádat, az embereket, önmagadat, és az életet, mindent. Ez is egy fájdalmas szakasz. Olyannak tűnhet, mintha elvesztetted volna minden kapcsolatodat önmagaddal, és a külvilággal. Nincs amibe kapaszkodj. S akkor olyan emberekkel kerülhetsz kapcsolatba, akik segítenek ébredezni. A karma és a kötelesség általi kapcsolatok felbomlanak, s nagyon gyorsan belépnek helyükre azok, akikkel most együtt kell lenned. Olyan emberekkel kerülsz kapcsolatba, akiknek hasonló, vagy ugyanaz a feladatuk mint neked. Ez nagyon jó érzés, mert egyrészt felgyorsítja a dolgokat, másrészt örömmel tölt el!

Elkezdesz szárnyalni! Érzed, hogy végre értelme van az ittlétednek. Gyakran megtapasztalhatod, hogy egy nagyobb dimenzióban létező részed összekapcsolódik a testeddel. Ekkor megváltozik az egész környezeted. Ilyenkor még egy érdekes tapasztalat üti fel a fejét. Észreveszed, hogy amíg te a mennyeket éled itt a földön, nagyon sokan a pokolban érzik magukat. Vagyis a menny és pokol egy helyen van! Ez egy nagyon érdekes nézőpont!

Az érzelmi testünk is fokozatosan tisztul a blokkoktól, gátaktól. Az a jó, ha ilyenkor a szívcsakrára koncentrálunk, hiszen a lényeg, itt az elfogadás, a megértés, és a tiszta őszinte szeretet. Amit persze sokan másként definiálnak. De mi elfogadjuk, mert a szabad akarat egy nagyon lényeges szempont. Tehát, amikor az érzelmi testünk tisztulásnak indul, azt érezhetjük, hogy érzelmesebbek vagyunk, mint korábban. Szélsőséges érzelmi reakciókat is megélhetünk. Én gyakran kérdeztem önmagamtól, mi ez az egész? Mit csinálok? Ritkán voltam a jelenben, mert a múlt hagyatékai állandóan visszarántottak, néha sötétségbe burkoltak, aztán meg a Fény elvakított. Persze akkoriban nem tudtam, hogy a látásmódommal van a gond, s nem a "világítással." Amikor beindulnak ezek az érzelmi tisztulások, úgy érezheted, hogy tisztáznod kell az emberi kapcsolataidat, hogy megszabadulhass a régi elavult mintáktól.

Lesz olyan kapcsolatod, melyet úgy érzel, le kell zárnod. Ezen tisztulási fázisban a kapcsolataink is nagyon gyorsan változnak. Legtöbbször megtapasztalhatod, hogy ezek a kapcsolatok már nem a ragaszkodáson alapulnak, megértheted a mélyebb értelmét. És megélheted a kapcsolatok multidimenzionális mivoltát is. Én főként a gyermekeimmel szemben érzem ezt a fajta "vezettetést". Gyakran észreveszem, hogy bizonyos időben összehoz a sors valakivel, akivel éppen akkor együtt kell lennem, mert dolgunk van egymással. Ilyenkor is nagyon erősen érzem a "vezettetést". Gyakran érezem, hogy a szívem teljesen megnyílik, és vezetve vagyok a szellemem által. Ilyenkor te is úgy érezheted, átölelnéd az egész világot, mindent és mindenkit feltétel nélkül képes vagy szeretni.

Sajnos még többször vissza eshetünk ilyenkor a régi állapotba, de miután megtapasztaltuk ezt a "földöntúli" érzést, többé nem akarunk ettől "elszakadni." Noha talán ilyenkor még nem sejtjük, hogy soha nem voltunk a Forrástól elszakadva, csak a rossz szemüvegen át szemléltük a dolgokat, vagy éppen hogy le kellene venni a szemüveget. Mert úgy tisztább a látás! De semmi gond! Ez a tapasztalás egyben ráeszmélés is, ami egy olyan energia minőség, amely mindig vezet minket, ha hajlandóak vagyunk figyelmünket a jelenre koncentrálni, és kilépni a múlt árnyékából. Azt tapasztaltam, a későbbiekben, hogy tudatosan rá tudtam "csatlakozni" erre a Forrásra, ha a tudatosságom elég "éber" volt. Sokszor éltem át ilyenkor olyan érzelmi töltődést, amit úgy éreztem, hogy semmi és senki más nem adhat. Később persze rájöttem, ezt az érzést bármikor megélhetem, bárhol, bárkivel. Sőt, a lényeg az, hogy bármilyen körülmények között ezt a kapcsolatot érezzem.

Sokszor megéltem az érzelmi tisztulás közben kapcsolatvesztettséget. Amikor úgy éreztem teljesen egyedül vagyok, fizikailag, és lelkileg is. Ez nagyon elszomorított., s ilyenkor ismét beleestem az elkülönülés csapdájába, és vergődtem az én és a mi között. Gyakran éreztem magam Egy-ségben, de még gyakrabban a kétségben, kétségbeesve, kapaszkodva, támaszt és oltalmat keresve. Eközben a tisztulási folyamat közben újfent rá kellett döbbennem, én mindig ott vagyok magamnak. Soha nem hagytam el magam, legfeljebb csak eltávolodtam attól Aki Vagyok. A mélypontok után, megújult erővel, és teljesen más látásmóddal mindig egyre közelebb és közelebb kerültem Igaz Valómhoz. Odáig eljutottam, hogy értelemmel felfogtam a dolgokat, de mikor "alkalmazni", élni kellett, legtöbbször csődöt mondtam. S persze azért, mert a régi lenyomatok még erősen befolyásoltak, de már oldódni látszottak!

Gyakran éreztem nyomás hullámokat, és tágulást a fejemben, főleg a homlokom mögött, és hátul a tarkóm fölött, ekkor a hipofízis és a tobozmirigy aktiválódását véltem érezni. Olyasmi érzés, mintha valaki belülről nyomná az ujjával a szemöldökök közötti pontot. Ezzel együtt az érzékelésem is megváltozott. Elkezdtem olyan dolgokat érzékelni, "mintha lenne ott valami." Főleg a szemem sarkából véltem felfedezni azt a valakit/valamit. Némelykor furcsán elmosódottan láttam, és kezdtem azt érezni szétesnek a dolgok, a "kép" amit látok nem valós. Ez szintén rémisztő lehet az első időkben, de ne ijedjünk meg! A több dimenziós látásmódunk van kialakulóban. Persze kapaszkodnunk nincs mibe, de nem is kell, már semmi sem működik a régi szerint ezen a szinten. Én például geometriai formákat láttam, érzékeltem. Olyan frekvencia tartományban "mozogtam" tudatilag, amit képtelen voltam lefordítani bármilyen szavakra, mondatokra, mert megszűnt a linearitás. Persze, hangsúlyozom, ezek a tapasztalások egyenlőre sajnos csak időszakosak. Hosszúságuk, és tartalmuk mélysége főként a tudatosságomtól, és az éppen aktuális "állapotomtól" függ. S attól mennyire vagyok beleragadva a régi mintázatba, mennyire tudok a jelenben lenni az "itt és most"-ban. Észrevettem olyan testi tünetet is, ami szintén érdekes tapasztalat volt. Néha nagyobbnak, és valahogyan másnak éreztem magam, mint amit eddig tapasztaltam.

Nehéz ezt szavakkal kifejezni. De nagyon erős fizikai, és mentális változás volt, mert ezt a nagyságot fizikailag, és tudatilag is éreztem. A tudatom kitágult a régi keretek és korlátok közé szorult állapotból, egy határtalan és korlátlan állapotba. Kezdtem megsejteni, és megérezni nagyságomat, és Mester-ségemet. Ilyenkor úgy tűnt, az ego feloldódott, levetette rabláncait, s megadta magát. Ezek egyfajta eksztatikus élmények voltak, de megtapasztalhatod fájdalmas élményként is. A választás megint tőled függ! Ekkor, ha pillanatokra is, de megszűnik az én tudat, az "én magam". S átveszi a helyét valami más, aminek valójában nincs helye.
Megszűnik a saját tudatunk, megszűnik az elszakadás érzés, EZ, AZ! Amikor végre sikerül mindent elengedni, s összekapcsolódni, rácsatlakozni, Egy-gyé válni a Forrással, vagy hívhatod bárminek. Akkor nincs már ego, s a gondolatok is megszűnnek létezni.

Ez a VAGYOK állapot. Persze még mindig visszaeshetsz a régi mintázatba, ahogy jómagam is, de már egyre kevésbé. Most már tudod, nem őrültél meg, nem fogsz meghalni, semmi rossz nem történhet, mert valójában most születtél meg. Felébredtél hosszan tartó álmodból, és néha még törölgeted csipás szemeidet, elvakít a Fény, s olyankor lehunyod szemeid. A szempilláid még fáradtak a hosszú és mély alvás miatt. Néha visszaaludnál, mert úgy érzed nem aludtál eleget.... Hogy fáradtabb vagy, mint elalvás előtt.

S azt érzed, hogy kegyetlen és rideg ez a valóság, s az álom sokkal valósabb volt. De ne félj, és ne torpanj meg az ébredésed után... Amint éberebb leszel, feleszmélsz, és a színek elkezdenek kibontakozni előtted. Az árnyak formát öntenek. A fátyol mögül felsejlik a Fény. Ne takard el az arcod! Fürödj meg benne! Éld át, tedd magadévá válj eggyé vele! Az érzés ismerős, bár nagyon távolinak tűnik.

Az idő is felgyorsulhat. Nekem sokszor van olyan érzésem, hogy egyszerre több helyen vagyok. Néha az idő valószerűtlenül lelassul, máskor hihetetlenül felgyorsul. Olyan, mintha elveszítenéd az időérzékelésedet, ami részben igaz is, mert a linearitás megszűnik. S az idő szimultánná válik. Gyakran elkésel valahonnan, elfelejthetsz dolgokat, néha pedig azt sem tudod milyen "nap van ma". Néha kiesnek olyan dolgok a fejedből, hogy hová indultál, mit csináltál. Furcsa, s egyben ijesztő is, mert azt érezheted, megőrülsz, és kezded elveszíteni önmagad. Ami az önmagad elvesztését illeti, valóban igaz is. Mármint akivel ezidáig azonosítottad önmagad.

Előfordul, hogy nem tudsz koncentrálni, és a figyelmed elkalandozik. Szédülést és borzongást is érezhetsz, és a folytonosság érzése megszűnhet. Az eddigi tapasztalásaid, és a realitásod darabjaira hullik szét. Mert szétesőben vagy te is. Meg kell tanulnod ebben az új, kiterjedt végtelen időben létezni. Nincs több segítség, nincs kapaszkodó! Meg kell tanulnod bízni a vezettetésben. El kell fogadnod Mesteri mivoltodat, s ki kell nyilvánítanod, és átáramoltatnod Fényességed a külvilágba. Ekkor közvetlen kapcsolatba kerülsz a Forrással, s te magad is Forrássá válsz. Ez egy olyan állapot, ami kifejezi valódi identitásodat minden létező síkon. Miközben mindezt írom, most is csodálatos hangokat hallok a belső hallásommal. Magas frekvenciájú, csodálatos dallamok.. zene ez. A szférák zenéje.

Sorolhatnám még hosszasan a tüneteket, s végteleníthetném a tapasztalatokat. Mindenki személyre szabottan, egyénileg, a saját fejlődési szintjének, és tisztulási folyamataként tapasztalja meg ezeket a dolgokat. Nem érdemes összehasonlítani egymással ezen megéléseket, és a versenynek sem a helye ez az átalakulás. Szellemed tudja, mi a jó neked, tudja merre vezessen, és meg is teszi!
Te csak hagyd a folyamatot megtörténni, és élvezd! Legyél szabad! Legyél korlátlan és határtalan Teremtő!

LÉLEGEZZ ÉS LÉTEZZ!

Mindezeket a saját valóságomból írtam, ami nem feltétlenül egyezik, vagy hasonlít, a te saját valóságodra.
Ez az én utam, és az én teremtésem, a közös "játékban." Köszönöm hogy elkísértél egy darabon.
Köszönöm hogy velem voltál, és tiszta szívemből köszönöm, hogy "meghallgattál." Jó volt veled!

ITT ÉS MOST, ENGEDJ EL MINDENT! S MÁRIS MEGÉRKEZTÉL ODA, AHONNAN ELINDULTÁL!

ISTEN HOZOTT!


forrás:
http://www.magunk.hu/index.


A benned lévő Isteniség ébredezésének tizenkét jele

2010.01.07. - 20:28

1. Fájdalom jelentkezik az egész testedben, különösen a nyakadban, válladban és a hátadban. Ez a DNS-ed szintjén végbemenő intenzív változások eredménye, melyek a Krisztusi Tudatod ébredezésének mértékében jelentkeznek. Ne nyugtalankodj - ez elmúlik.


2. Mély szomorúságot érzel mindenféle látható ok nélkül. A múltadtól szabadulsz meg ( ezen és múltbeli életedtől ) és ez vált ki benned szomorúságot. Ez ahhoz hasonlítható, mint amikor elköltözöl egy házból, ahol hosszú ideig éltél, egy másikba. Már nagyon menni akarsz, de sajnálsz megválni az emlékeidtől, az energiáktól és mindentől, amit átéltél ebben a házban. Ez is elmúlik.

3. Ok nélküli könnyek. Ugyanaz a magyarázata, mint a 2. pontban. Nagyon jó és hasznos, ha kisírod magad, mivel ez segít elengedni a téged visszatartó energiákat.

4. Hirtelen munkahelyet vagy foglalkozást váltasz. Ez nagyon tipikus szimptóma. Ahogy Te magad változol, körülötted is minden változik. Ne igyekezzél azonnal tökéletes munkát vagy tevékenységet találni magadnak. Ez szintén elmúlik. Most átmeneti állapotban vagy és még jó párszor válthatsz munkát, mielőtt megtalálod azt a tevékenységet, ami kedves a szívednek.

5. Eltávolodsz a családi kapcsolatoktól / viszonyoktól. A biológiai családodhoz régi karmikus kötelékek fűznek. Amikor befejezed ezt a karmikus ciklust, a régi kötelékek gyengülni kezdenek. Először úgy fog tűnni, hogy eltávolodsz a családodtól és a barátaidtól. Ez is elmúlik és egy bizonyos idő után teljesen új kapcsolatot létesíthetsz velük, ha erre szükség van. Ezek az új kapcsolatok azonban már új energiákra épülnek, a karmikus kötelékek nélkül.

6. Az alvási szokásaid felborulnak. Nagyon valószínű, hogy sok éjjel felébredsz és nem tudsz elaludni hajnali 2 és 4 óra között. Hatalmas munka folyik benned és ez gyakran arra kényszerít, hogy felébredjél és pihenjél. Ne nyugtalankodj. Ha nem tudsz elaludni, jobb, ha felkelsz és valamivel lefoglalod magad, minthogy csak fekszel és a mindennapi gondjaiddal foglalkozol. Ez is majd elmúlik.

7. Fényes, mozgékony álmok. Álmodhatsz háborúról, harcokról, üldözésekről és szörnyekről. Szó szerint a régi energiáktól szabadulsz meg és ez a múltbeli energia gyakran fejeződik ki szimbolikusan háborúként, valaki vagy valami szörnyűségestől való menekülésként. Ennek szintén el kell múlnia.

8. Fizikailag néha nehezen orientálódsz. Időnként nagyon földeletlennek érezheted magad. A térbeli tájékozódási képességed megromolhat és olyan érzésed lehet, hogy nem tudsz szilárdan, két lábon állni a földön vagy mintha két világ között lebegnél. Miközben a tudatod már belépett az új energiákba, a fizikai tested még néha itt marad. Töltsél több időt a szabadban. Ez segít leföldelni az új energiákat.

9. Több belső párbeszédet folytatsz magadban. Azt veszed észre, hogy többet beszélgetsz magaddal. Néha azon veheted észre magad, hogy már fél órája társalogsz magaddal. A lényedben az önmagaddal való társalgás új szintje fejlődik ki - ez azonban csak a jéghegy csúcsa. Az ilyen beszélgetések száma csak növekedni fog, egyre szabadabbá válnak, a pillanatnak megfelelőek és néha nagy megvilágosodást hoznak. Ne gondold, hogy megbolondultál - egyszerűen csak egyike vagy a Felébredteknek, akik az új energiákba lépnek be.

10. Magányosnak és másoktól eltávolodottnak érzed magad, még mások társaságában is. Valószínűleg el akarod kerülni a nagy csoportosulásokat, tömegeket. Mint minden Felébredtnek, így neked is az utad szent és magányos. A magányosság érzése nyugtalanít és nehézségeket emel a másokkal való kapcsolatok kialakítása elé. A magányosság érzése abból is fakad, hogy a lelki vezetőid kezdenek elhagyni. Ők végig melletted voltak az előző életeidben, de most már itt az ideje, hogy elmenjenek. Így tudod megtölteni a belső világodat Istennel. Ez a szimptóma is elmúlik és a belső ürességed szeretettel és a Krisztusi Tudat energiáival telik meg.

11. Szenvedélytelenné / érdektelenné válsz. Teljes érdektelenséget érezhetsz bármilyen dolog iránt. Ez normális - ez csak a folyamat része. Fogadd el ezt a nem-cselekvés idejeként. Ne akard ezt leküzdeni, mivel ez is elmúlik magától. Ez ahhoz hasonlít, mint amikor a számítógépet újratöltik adatokkal. Először ki kell kapcsolni, hogy új, jóval összetettebb adatokkal - jelen esetben a Krisztusi Tudat új energiáival - lehessen feltölteni.

12. Mély Honvágy. Talán ezzel a legnehezebb megbirkózni. Mély és mindent elöntő vágyat érezhetsz, hogy elhagyd a bolygónkat és Haza térjél. Ez nem öngyilkossági kísérlet. Ez nem harag vagy csalódottság. Nem akarsz valamiféle drámát csinálni ebből magadnak vagy valaki másnak. Csak van egy részed, ami Haza vágyik. Ennek a fő oka nagyon egyszerű. Befejezted a karmikus ciklusodat. Elvégezted az élettel kötött megállapodás rád eső részét és kész vagy arra, hogy új életet kezdj - még ebben a testben tartózkodva. Az átmeneti állapotban tartózkodva megőrzöd a belső emlékét annak, hogy milyen is az, mikor a másik oldalon vagy. Mennyi időre vagy még hajlandó itt maradni a Földön, hogy folytasd az utazásodat és új kalandokba kezdj? Készen állsz-e arra, hogy elfogadd a kihívást és belépjél az Új Energiákba?

Valóban, már akár most is Haza mehetnél. De olyan messziről jöttél ide, olyan sok életen keresztül. Most mennél el, a film vége előtt? Ezen kívül, Minden Létezőnek szüksége van rád, hogy segítsél másoknak az Új Energiákba való átmenetnél. Nekik szükségük van emberi alakban lévő szellemi vezetőkre, pont olyanokra, mint amilyen Te is vagy, aki már átjutottál a régi energiákból az újakba. Az út, amelyen most haladsz, megadja a szükséges tapasztalatot ahhoz, hogy az Új Isteni Emberiség Tanítójává válhass. Akármilyen magányosnak és sötétnek is tűnik néha az utad, emlékezz, hogy Te sohasem vagy egyedül.

Geoffrey Hoppe és Tobias
 

Ezt az anyagot a Bíbor Kör (The Crimson Circle) nevű csoport kapta a szellemi vezetőjétől, Tobiastól.


DNS Aktiválás előnyei és tünetei


A DNS-aktiválás valójában tisztább életcél-látást eredményez. Felerősíti az önfejlesztési folyamatokat és szélesre tárja az ajtót önismeretünk kiteljesedése előtt. A magunkba nézés, hogy felismerjük az önmegvalósításunk útjában álló gátakat és korlátokat, bátor vállalkozás. De ez az önmegismerés ugyanakkor szabadságunk kulcsa is. A DNS-aktiválás közvetlenül elősegíti ezeknek a belső igazságoknak a felismerését.
Az alábbiakban pontokba szedtük több ezer ember beszámolóiból levonható következtetéseinket az aktiválás hatásairól. Ezek állandósult és pozitív változások, melyeket négy csoportba sorolhatunk:
Biológiai változások
-         Méregtelenedés
-         Gyorsabban növő haj és köröm
-         Fiatalos közérzet és megjelenés
-         Energiaszint növekedés
-         Könnyű álmok
-         Igényesebb táplálkozás
-         Növekvő mértékű testbeszéd
-         Megnövekedett vízigény
-         Gyorsabb gyógyulás, erősödő öngyógyulás.


Pszichológiai és lelki változások
-         Növekvő önértékelés
-         Fokozott érzékelés
-         Fokozódó értelem
-         Pontos nyelvhasználat
-         Kevesebb aggódás és stressz
-         Élesebb emlékek és gyorsabb összefüggés-meglátás
-         Megújuló szakmai képességek.


Emberi kapcsolatok
-         Új érzelmek átélése és megosztása
-         Régi fájdalmak eleresztése
-         Emberi kapcsolataink tisztább áttekintése
-         Mélyebb szeretet átélése mások irányába
-         „lelki társak”, sőt, „lelki családok” felismerése.


Önismeret
-         automatikus szembenézés önmagunkkal
-         válaszok felismerése, melyek világosabbá és átláthatóvá teszik életünket
-         bizonytalan dolgok pontosítása és igaz voltuk felmérése
-         összpontosított figyelem és gyors ráhangolódás.

Az eddig jelentett hosszú távú hatások:
-         állandó érzelmi stressz enyhülése
-         csökkenő határozatlanság, kétely és félelem
-         belső késztetés a fizikai és lelki megtisztulásra
-         az életcélok jobb megértése
-         az egyének sajátosságainak jobb megértése
-         az önbecsülés és önszeretet tudatosulása

-         annak a meggyőződésnek a kialakulása, hogy az Univerzum visszatükrözi problémáinkat, hogy azonosíthassuk és felszámolhassuk azokat
-         a folyton változó idő és környezeti feltételek megértése


Forrás: Robert Gerard - Változtasd meg a DNS-edet
http://szeretetmatrix.blogspot.hu


A FELEMELKEDÉS 13 KÓDJA


2012.04.27


MI MINDANNYIAN EGY-EK VAGYUNK

MINDEN AMI ÉL, AMI VAN AZ EGY AZ EGYSÉG ÁLLAPOTÁBÓL JÖTT LÉTRE

EZ AZ, AMIT MENNYORSZÁGNAK, PARADICSOMNAK, NIRVÁNÁNAK NEVEZÜNK 



A
FELEMELKEDÉS 13 KÓDJA

1 KÓD

MI
MINDANNYIAN EGY-EK VAGYUNK

MINDEN
AMI ÉL, AMI VAN AZ EGY AZ EGYSÉG ÁLLAPOTÁBÓL JÖTT LÉTRE

EZ AZ,
AMIT MENNYORSZÁGNAK, PARADICSOMNAK, NIRVÁNÁNAK NEVEZÜNK


Sokan még
emlékeznek erre az otthonra, és ez az emlékezet a honvágy, hogy haza menjünk
2. KÓD

A TEREMTŐ DIMENZIÓJÁNAK LÉTREHOZÁSA

Hogy legyen az életnek helye majd terjeszkedni. Itt még minden a feltételnélküliség
állapotában van.
3. KÓD

A KITERJEDÉS/ÁRADÁS DIMENZIÓINAK MEGTEREMTÉSE

A Teremtés számtalan dimenziójának létrejötte A FÉNY SEBESSÉGÉNEK TÁGÍTÁSÁVAL.


A FÉNY ÉS SÖTÉTSÉG, A JÓ ÉS ROSSZ STB... A KETTŐSSÉG LÉTREHOZÁSA HOGY A DIMENZIÓK KÖZÖTT LEGYEN FEJLŐDÉSI LEHETŐSÉG. A MOZGÁSBA HOZÁS.

Minden élet ami van, különböző színtereken tudjon fejlődni. a VALÓSÁGOK sokrétű
megtapasztalás lehetőségeként.
4. KÓD

A KITERJEDÉS 4 IRÁNYÁNAK LÉTREHOZÁSA EZ MEGTEREMTETTE A FÉNY ÉS A SÖTÉT MOZGÁSÁT A MÚLT JELEN ÉS JÖVŐ ILLÚZIÓJÁT ÉS A GRAVITÁCIÓT
5. KÓD

A HANG, A VIBRÁCIÓ, A FREKVENCIÁK LÉTREHOZÁSA

Nem véletlen, hogy sokan ezzel gyógyítanak most.
6. KÓD

A MEMÓRIA, EMLÉKTÁR LÉTREHOZÁSA

Hogy legyen megtapasztalható lenyomata a teremtéseknek, és azok bármikor behívhatók
legyenek. A memória egyfajta horgony, amely a teremtő energiákat lerögzítette.
Mindnyájunknak van egy emlékmagja, arról honnan jöttünk, és ugyanoda
szándékozunk majd visszatérni, AZ AZONOSSÁGMAGVUNK, ahol egyesül bennünk
minden.
7. KÓD

A TEREMTŐ ALKOTÓ ERŐ LÉTREHOZÁSA

EZ A LELKÜNK ENERGIAFORRÁSA, AZ ALKOTÓ, TEREMTŐ LELKEKÉ.
8. KÓD

A 4 ELEMŰ VALÓSÁG LÉTREHOZÁSA


A TŰZ, A VÍZ, A FÖLD, A LEVEGŐ ELEMEK, AMELYEKBŐL KIALAKULNAK A BOLYGÓK A MI
DIMENZIÓNKBAN
9. KÓD

AZ ELME TUDATOSSÁG TEREMTŐ EREJÉNEK LÉTREHOZÁSA

HOGY EGYÜTTESEN TUDJA HASZNÁLNI A TEREMTŐ ERŐT
10. KÓD

A FIZIKAI TEST LÉTREHOZÁSA

EZ A HORDOZÓ RÉTEG A TUDATOSSÁG ÉS A FIZIKAI VILÁG KÖZÖTT

Amivel hajlamosak vagyunk azonosítani magunkat és azt hisszük, hogy ez által
korlátozva vagyunk, de ez nem így van.

EZ A KÓD TEREMTI MEG AZ ELEJÉT ÉS VÉGÉT VALAMINEK, A CIKLUSOKAT, AZ ÉLET ÉS HALÁL CIKLUSAIT
11. KÓD

A CSALÁDI
KÖZÖSSÉGEK, A KOMMUNIKÁCIÓ ÉS A KOLLEKTÍV TUDAT LÉTREHOZÁSA
12. KÓD

A KOLLEKTÍV EGYÜTTMŰKÖDÉS KEZDETE, A CIVILIZÁCIÓK ÖSSZEHANGOLÓDÁSA
KÖZÖSSÉGI PRÓBÁKKAL VALÓ MEGBIRKÓZÁS

Itt vagyunk most.
13. KÓD

VISSZA AZ EGYSÉGBE - KOLLEKTÍV FELEMELKEDÉS -FELEMELKEDÉS FIZIKAI TESTBEN A SZELLEMÜNKKEL

Mindenkinek ide kell megérkezni, de ahogy most vagyunk, itt van a csapda, mintha még nem
készültünk volna fel erre. Ezt a kódot keressük a mostani életünkben. Ez az újjászületés
gondolata, amelyet annyi hitrendszer is emleget.


A KOLLEKTÍV FELEMELKEDÉS NEM MÁS, MINT VISSZA AZ EGYSÉGBE. ÚJJÁSZÜLETÉS EGY
MAGASABB LÉTSÍKRA, DE FIZIKAI FORMÁBAN. Ezt látták előre a maja
bölcsek/vének és ezért készítették el az utódaiknak az energetikai naptárukat,
megmutatták a nagy ciklusokat. Így szereztük vissza, mind a 13 kódot. Ez volt a
nagy terv, amiért itt vagyunk, és élünk mindannyiunknak, most, hogy elengedjük
a bennünket nem szolgáló mintákat, és egy új emelkedett fizikai valóságba
érkezhessünk, és új felemelő ciklusokba kezdhessünk. A nem emlékezésből, mi
voltunk a bátrak, akik felfedeztük mindezt, hogy honnan jöttünk, és nem
veszíthetünk el semmit. A nagy terv az volt, hogy a kiterjedésben meg tudjuk
találni saját igazságunkat, a fény igazságát, amely az egyetemes igazsággal
azonos. Azt vállaltuk, hogy kihívásokon keresztül visszaszerezzük mustármagnyi
hitünket, mert mindig volt bennünk egy magnyi fény, amely tartalmazta bennünk a
12 kódot. Ez az a belső fény, amelyet gondozni és ápolni kell, hogy tudjunk
fejlődni, hogy vissza tudjunk kerülni az Egységbe a fizikai test megtartásával.
 
Ahogy,most belépünk a 13. kódba, nem lesz, már aki vezessen bennünk, magunknak kell
saját magunk vezetőjévé válnunk. Nagyon zavaró lesz, de ott a bizalom saját
magunk iránt. Ide kerülve sem az őseink, sem próféták, sem tanáraink, sem a
guruk, sem, a Felemelkedett mesterek sem tudnak segíteni bennünket, akik eddig
elláttak mindenféle információval és a szeretetükben álltunk. Most ezzel
mindannyian így vagyunk, mint a fény magvai, hogy minden támogatás nélkül
magunkba integráljuk a 13. kódot. Ezért vagyunk most itt ebben az életben,
ebben az időben. A régi utak, módszerek elavulttá váltak, nem működnek. Amikor megébred
bennünk az Egységbe mozdulás kódja, nem lesz szükség többé, törvényekre,
dogmákra, társadalmi normákra, kormányprogramokra, szervezett vallásokra. Mikor
megébredünk nem lesz szükség arra, hogy életünk nagy részét a saját magunk
védelmére fordítsuk. Tökéletesen tudatában leszünk minden gondolatunknak és
cselekedetünknek.


Atlantisz alámerülése után, és az ősi Egyiptom megszűnésével, amikor a 13 kód
nyilvánosságra került, egy időre elveszett a földi létezésünk számára. Ezeket a
kataklizmákat még mindig erősen átérezzük, de a mostani világunk már nem
fulladhat meg újabb katasztrófákba. Ami megzavarta igazságunk keresését, az
elkülönülés, az árulások, a háborúk, az elnyomások, csak egy ideig voltak
képesek a kód integrálását visszatartani. A visszatérő régi emlékek törlődnek
most. Ez volt a mi keresztünk, amit cipeltünk oly sokáig,
azért, hogy megtestesítsük a 13. kódot. TÖBBÉ MÁR NEM FELEDHETJÜK EL, AZT HOGY A
SZÍVÜNK IGAZSÁGA, AZ EGY ABSZOLÚT IGAZSÁGA, ÉS EZ A 13. KÓD LÉNYEGE.







AZ ÚJJÁSZÜLETÉS TÜNETEI


2012.04.25

 




Újjászületés - átalakulás

Világunk változik, átalakul. Velünk emberekkel is ugyanez történik. Fokozatosan átalakulunk, újjászületünk. Lehetnek kellemes és kellemetlen tapasztalataink egyaránt.  Sokunknak vannak mostanában olyan testi-lelki tünetei, amik szokatlanok, és esetleg zavarják az életvitelünket. Ez az írás nagy segítséget nyújt ahhoz, hogy megértsük, miért történik mindez, és tanácsokat is kapunk, hogyan kezeljük ezeket.


A FELEMELKEDÉS TÜNETEI

 

Hatalmas változások vannak jelen a Földön, sokkal erőteljesebben és érezhetőbben, mint eddig bármikor. Bármerre fókuszálod a figyelmed, mindenhol ez a tisztulási folyamat van, bármennyire is nem annak tűnik. Ezek a tisztulások, hasonlóan a külvilághoz, bennünk is zajlanak. Az egész testünkben hordozzuk ezt az átalakulást, átlényegülést. 
S ahogyan átalakul a világunk, mi magunk is mássá válunk, mindez sejtszinten történik, ami persze kihatással van a fizikai testünkre is.

S amint bent az kint, a bensőnk tükörképe kivetül a külvilágba, 

és a külvilág is ugyanúgy leképződik a bensőnkben.
 Nem tagadhatjuk többé, hogy valami készülődik.

 Egy teljesen Új Világ van születőben egy Új Korszak küszöbén.
 Teljesen más emberré válunk, és új látásmódunk új valóságunkat tükrözi.
Teremtőkké válunk! Mesterekké. 

Bizonyára te is felfigyeltél magadon, vagy a környezetedben lévő embereken olyan "szokatlan" fizikai, érzelmi és mentális tünetekre, olyan megnyilvánulásokra, melyekre látszólag nincs magyarázat. Ezen tünetek legtöbbjén átmentem jómagam is, fizikailag és érzelmileg is. Némelyiket megszenvedtem, némelyikbe "belehaltam," de mindegyikből kijőve, mássá váltam.

Ezért veszem a bátorságot, és felvázolom most előtted, hogyan éltem meg, 

s főként mit tapasztaltam, 
hátha neked is segít megkönnyíteni ezt az átmenetet, átalakulást.
 Az újjászületést.
 Ezeknek a tüneteknek a feldolgozása és megértése nagyon fontos. 
A legfontosabb mindig kizárni a "valódi" betegséget. 
Nagyon fontos, és életbevágó már az elején leszögeznem, hogy semmilyen tünetet se vegyél félvállról!!! Fontos, hogy próbáld meg először kideríteni a tünet okát. Mindig tartsd szem előtt, hogy a testedről van szó. Tehát, addig semmi esetre se nyugtázd azt felemelkedési tünetnek, amíg nem konzultáltál a megfelelő orvossal. Meglehet, tényleg egy betegség húzódik meg a tünet hátterében. Ezért add meg magadnak az esélyt, hogy tájékozott és körültekintő légy, és kizárj bármiféle komolyabb komplikációt. S ha a vizsgálati eredmények negatívak, és nem érzel semmilyen nyugtalanító jelet, abban az esetben kérlek, figyelj oda ezekre a tünetekre, egy teljesen más látásmóddal. Egy olyan látásmóddal, mely a tisztulási folyamat alatt mintegy "ajándékként" megjelenik benned. Tőled függ, élsz-e vele, s használod-e. Ez az újfajta látásmód a te Igazi Énedet tükrözi, mely az istenségedet hivatott kinyilatkoztatni. Ezeket a tüneteket, felemelkedési tünetként is szokták emlegetni. Ezek egyfajta mutációs tünetek, melyek a Föld és az ember éppen most zajló spirituális átalakulását segítik elő. 
 Ez egyfajta feljebb lépés, egy sokkal tágabb tudatosságba, mely által az interdimenzionalitásból átlépünk (átlényegülünk) a multidimenzionalitásba. Felemelkedés Tudattal rendelkezünk, s ez a Felemelkedés Tudatosság mintegy hídként fog szolgálni a magasabb dimenziók felé. Az anyagiból elmozdulunk a szellemi felé. A tünetek ezt segítik elő, s ezt tudatosítják bennünk. És végül önmagunk Mestereivé válunk, az Új Földön, és Új Korszakban, egy Új világban, akár itt és most. Mindezt bármikor tudatosíthatod magadban azzal, hogy van választásod.Ébredjünk hát, és vegyük észre, már most azok vagyunk, akik mindig is lenni szerettünk volna! Azok vagyunk, akire mindig vártunk!
Az alábbi jelenségek, tünetek egyénenként változóak lehetnek. Ezért mindezek lehetséges előfordulása, megtapasztalása eltérő lehet. A lényeg, mindig figyelj a benső hangra! Kérj útmutatást, segítséget arra vonatkozólag, hogyan tedd könnyebbé magát a folyamatot. Ha megbizonyosodtál afelől, hogy mindezek nem "betegség" tünetek, kérlek figyelj befelé, és érezd, ahogy együtt áramolsz az energiákkal. Legyél mindig jelen, és legyél tudatos! A lényeg, ne ijedj meg, és ne bátortalanodj el! Ismerd fel őket, és lélegezz! Lélegezz mélyen! Örülj, és nevess! Hiszen ezek az energiák "útjelzőként" jelennek meg, és tudd, hogy ezek a felemelkedésed jelei. Meglehet, hogy csak egy-egy tünetet tapasztalsz magadon, de akár az is megeshet, hogy mindegyiket. Ezek a tünetek általában enyhék, és gyorsan elmúlnak. Legalábbis én így tapasztaltam. 
Ha nem ragadsz bele, ami történetesen itt azt jelenti, hogy nem állsz ellen a tisztulási folyamatnak, főleg az érzelmi tisztulásra gondolok,  akkor hamar kijöhetsz belőle. Nem mindig fogod könnyűnek és egyszerűnek érezni, de ki mondta, hogy az lesz? 
Bármi történik, tudd, minden a te érdekeidet szolgálja.
 A belső iránytűd az útmutatód.

Készen állsz? Akkor gyere velem! Ha útközben magadra, vagy tüneteidre ismersz, adj hálát az égnek! Jó úton vagy! Mehetünk....?
Most nem lineárisan fogunk haladni, mint ahogyan azt eddig megszokhattad... Ez egy új haladási irány, de azért csak haladj velem, s ha esetleg útközben lemaradnál, úgyis bevárlak ott, ahol a legtöbb blokk gátolja a tisztulásod. Ott úgyis elidőzöl majd egy kicsit... Eltarthat egy darabig...Addig én mesélek, hogy mire figyelj. A többi rajtad múlik. A multidimenzionális tudatosságba való átlépés általában apró, fokozatos lépésekben történik. Talán azért, mert ezt a "földhözragadt" ego jobban el tudja fogadni. Persze olyan is előfordul, amikor hirtelen történik a felemelkedés, az talán a jobbik eset, ám ekkor nincs szükség nagy tisztulásra, mert az már megtörtént.... valamikor....valahol.... korábban.

A tisztulási folyamat részeként a testünkben összegyűlt mérgek, régi traumák, és olyan érzések, elraktározott gondolatok oldódnak ki, melyeket évtizedek óta hordozunk magunkban, és ezek lenyomatként velünk vannak érzelmi, mentális és fizikai testünkben is. Amikor ezek a felszínre kerülnek, hatalmas érzelmi káoszt élhetünk meg. Ez megnyilvánulhat akár szélsőséges érzelmi kitörésekben. Az egyik percben nevetünk, a másikban sírunk. Előfordulhat, hogy kissé zavarodottnak és irányt vesztettnek érezzük magunkat. Kapaszkodnánk a régi hiedelmeinkbe, tapasztalatainkba, s minden régibe, de végül rájövünk, hogy azok többé már nem szolgálnak minket. Fizikai szinten gyakran legyűrhet a fáradtság, sokszor úgy érezheted, az ágyból is alig van kedved felkelni, csak aludnál.

Gyakran fájhat a fejed, látás- és hallászavarok is felléphetnek. Az ismeretségi körömben és jómagam is gyakran tapasztaltam pl: mellkasi fájdalmat. Az orvos a kimerültség, és stressz kategóriába sorolta a tüneteket, és nyugtatóval, vitaminokkal útra bocsájtotta a "pácienseket." Természetesen, ha az angina pectoris kizárva, a mellkasi fájdalmakat a szív egyre mélyebb síkon való megnyílásával magyarázzák spirituális körökben. Aztán ott van még az erős szívdobogás érzés, és a szívritmuszavar. Tapasztalataim szerint ezt másfajta rezgésű, de általában magasabb energiák belépése okozza, ami hamar elmúlik, amit a lassú, mély légzés segíthet. Az álomfázisok, és az alvási ciklus is megváltozhat, szakaszossá válhat. Én például gyakran felébredek éjjel 2 és 3 óra között. Előfordult, hogy nagyon kipihentnek éreztem magam, ám máskor éppen az ellenkezőjét tapasztaltam. Színes és eseménydús álmokra emlékszem vissza. Nagyon sok érzelmi feldolgozni valónk van, ami gyakran álmunkban történik. Ez megnyilvánulhat kimerültségben, melyet reggel úgy érzékelünk, hogy fáradtabban kelünk, mint ahogyan elaludtunk. Legtöbbször semmire sem emlékszünk, talán annyi jelzi ezeket a blokk oldásokat, hogy rémálomként definiáljuk. Ezek félelmetes, olykor bizarr álmok, melyek felébredve rossz érzést keltenek bennünk. Rémlik valami....? Aztán a rémálmok lassan megszűnnek, ahogy az érzelmi testünk fokozatosan tisztul.
Lassan, és biztosan, de előbb- utóbb mindannyian átalakulunk.

Ha éjszaka felébredünk, a tudatos mély légzés itt is segít feldolgozni, megkönnyíteni ezeket a lelki traumákat, melyekre talán pontosan nem is emlékszünk. Ha úgy érezzük, nem tudunk újra elaludni, ne erőltessük "csak mert éjjel aludni kell." Figyeljünk befelé.
Mi az, amit a benső hang sugall. Tegyünk bármit, amihez csak kedvünk van. Én ilyenkor írni szoktam, vagy olvasni, vagy csak úgy vagyok. Figyelem magam. Figyelek az érzéseimre, a gondolataimra. Például éjszaka intuitívebb és befogadóbb vagyok, ilyenkor csodálatos "üzeneteket" kapok. Jobban tudok alkotni, és befelé figyelni. (Ezt is éppen éjjel írom, 2:32 perc van.) De azután mindig vissza is tudok aludni. Soha nem voltam egy merev, szabályokat követő ember, s éppen ezért talán könnyebb ezeket a változásokat megélni. 
 
A rugalmasság szerintem sokat segít. Az influenzaszerű fájdalmak is olyan tünetek, melyre látszólag nincs magyarázat.
Persze a megfázást és a vírus ki kell zárni, s ha nincs a háttérben ilyesmi, akkor gyanakodhatunk arra, hogy egy nagyon erős és intenzív belső átalakulás zajlik bennünk. Ez általában akkor fordul elő, amikor kénytelenek vagyunk önmagunkkal szembesülni.
Ilyenkor nincs mese, nincs menekülés, csak az segít, 
ha bátran szembenézünk azokkal az energiákkal ,
melyek blokkolva vannak.

Az influenzaszerű tünetek mellett érdemes még megemlíteni az izom- és ízületi fájdalmakat is, mert ezeknek is hasonló szellemi okai lehetnek. Ez eltarthat 1-2 hétig is, persze ha a konkrét betegség kizárva. Ezeket a tüneteket általában nagyon nehéz és fájdalmas energiák okozzák, többek között a félelem, bánat, veszteség. Általában, ha az okot megszüntetjük, (szintén szembenézünk vele), akkor szinte azonnal megszűnik. Milyen egyszerű így leírva, ugye? Bezzeg amikor benne vagyunk, és képtelenek vagyunk kimászni belőle, akkor csak a szenvedés van!? Ilyenkor aktiválódhat valamilyen régebbi félelem, bánat vagy veszteség. Ez erősödik bennünk, és íródik át a fizikai síkra. Továbbá előfordulhat még: láz és erős izzadás, ilyenkor túl sok energia áramlik át rajtunk, érdemes valamilyen módon 
leföldelni magunkat. 
Nekem segít ilyenkor, ha 
leülök, vagy lefekszem a földre, vagy kimegyek a természetbe. És szeretem a fák törzsét átölelni! Ez valami fantasztikus érzés! Ilyenkor a talpamon keresztül leengedem az energiákat Gaia-hoz, a mélységbe. És ilyenkor se feledkezzünk meg a tudatos mély légzésről


Ami még szót érdemel, az az étkezési szokások megváltozása
Van olyan időszak, amikor hetekig alig eszem. Ez általában akkor fordul elő, amikor feloldódik egy régi probléma, "túl vagyok" valami nehezebb perióduson, vagy intenzívebb energiák áramolnak át rajtam, amit én így hívok: 
éppen egy "szülésen vagyok túl."
Ez is általában valami érzelmi blokk feloldásával kapcsolatos, és elengedek bizonyos dolgokat, szokásokat, melyek a ragaszkodáson alapulnak. Ilyenkor megkönnyebbülök, és nem bírok enni. Aztán van, hogy rengeteget eszem. Ilyenkor tudom, hogy erőt kell gyűjtenem az előttem álló feladathoz, kihíváshoz. Ezek hullámokban jönnek. 



A következő tünetként a szédülést jelölném meg, ami nem választható el élesen az ügyetlenségtől. A szédülést jelezheti túl sok, vagy túl erős energia áramlás a testen át, és lelki probléma is, amikor elveszítjük az érzelmi és anyagi biztonságunkat. 
Ilyenkor újra egy biztos pontot kell találnunk az életünkben.
 Ami nem egyszerű ebben a bizonytalanságban. De egyvalaki mindig ott van számunkra, s ez a valaki nem más, mint önmagunk! Az ügyetlenség pedig nálam abban nyilvánult meg, hogy mindent kiejtettem a kezemből, nekimentem dolgoknak, vagy éppen elestem.

És szédülés közben visszatérhetünk újra a jól bevált 
tudatos mély légzéshez. Ez erősíti a földhöz kötöttséget, ami a gyökércsakrához tartozik. Ugyanis ilyenkor a "talajvesztettség" érvényesül, ezért "szigetelni" kell a fizikai testünket. Ezáltal tudatosan is összekapcsolódunk újra Föld Anyánkkal! Érezzük a "gyökerünket", és a Föld csodálatos energiáit, melyek rajtunk keresztül áramolnak. Időnként azt tapasztaltam, hogy túl sok érzékszervi benyomás ért egyszerre, ami abban nyilvánult meg, hogy mintegy zaklatottsági és felpörgetett állapotba kerültem. A gondolataim lázasan kergették egymást, s mégis úgy éreztem, végre átlátok mindent. Hajjaj!

És ilyenkor a 
teljes "spirituális" megvonás segített csak! A meditáció csak nehezített a helyzeten, ahogyan mindenféle spirituális tevékenység. Csakis a földi energiák kiegyensúlyozása volt hatékony, melyet szintén földelés által "vehetünk magunkhoz." Ez az, amint már említettem, a nálam bevált fa "ölelgetés", vagy lefeküdni, leülni a földre, és megint a tudatos mély légzés stb. Ilyenkor azt tapasztaltam, hogy túl sok szellemi energia áramlott át rajtam, ami pánik állapothoz vezetett. Ezt gyakran megéltem. 
 De a leföldelés tényleg nagyon hatékony, 
 és azonnali segítség! Nem kevésbé azért, mert mindig kéznél vannak ezek módszerek.

Tapasztaltam még hallászavarokat is, melyek a fül és/vagy hallójárat környéki "zajok", észlelésével járnak. Nem definiálnám zajnak, inkább valamiféle zenének, ciripelésnek jellemezném, olyan kísérő tünetekkel, mintha valaki egy tollpihével csiklandozná a hallójáratot. Nehéz szavakba önteni, de valami ilyesmi. Kinek -kinek milyen a szóhasználata, és a képzelőereje! Tapasztalataim szerint ez a belső hallással van összefüggésben. Én kb. 2 éve figyeltem fel erre a tünetre, amikor is egyszer úgy döntöttem, megnézetem egy szakorvossal. Mikroszkópos megfigyelést végzett az orvos, és nem talált semmit. Azt mondta, még egy szempillát is észrevenne. Persze akkor ijedtem be annyira, amikor egy idő után olyan kényelmetlen érzést tapasztaltam, mintha egy bogár mászkálna a fülemben belül. Rémálomként láttam a lelki szemeim előtt, hogy a bogárból már egy egész család lett, olyan intenzív volt a "kaparászás", aztán az orvos megnyugtatott!!? Semmi. Se bogár család, sem szempilla. Semmi. Viszont egyre gyakrabban tapasztalom, hogy a benső hang üzen a belső hallás útján, s gyakran hallok olyan dolgokat ,melyeket egyenlőre nem mindenki....

A tünetek mentális része is szorosan hozzátartozik a felemelkedéshez. Előfordulhat, hogy látomásszerű állapotban gyakran más tevékenységek közben látod magad. Hirtelen tapasztalatot szerezhetsz a nem lineáris gondolkodási folyamatokból. Mindezt egészen spontán, anélkül hogy elvesznél a részletekben, egyszer csak felfogod az egészet.

 Persze a mentális testből nagyon sok túlélési minta jöhet fel, régen megkövesedett és berögzült szokások, melyeket most a felszínre dob. Ezek nagyon kellemetlenek is lehetnek.
Ugyanis ilyenkor úgy érezheted, két részre "szakadsz." Az egyik részed boldog, hogy végre átalakulsz azzá, Aki Vagy, míg a másik részed, a mentális tested bosszús, nem tetszik neki ez a "játék." Persze megvan a lehetőséged, hogy felismerd, és észre is veheted mindkét részedet, de ekkor döntened kell. Különben beleragadsz ebbe a "játékba," és az is nagy nagy szenvedéssel jár. Én tudom!
Ráeszmélsz, hogy nem az vagy, akinek eddig hitted magad. A mentális test lázad, és őrjöng, olyanná válhat, mint egy dühöngő bika, ha nem vagy tudatos. A szellemednek valójában csak erre van szüksége, hogy a mentális tested feladja az ellenőrzést és az irányítást. Ez talán olyan érzés, mintha elveszítenéd önmagad, 
pedig valójában ekkor válsz igazi önmagaddá. Azzá, aki valóban Vagy!
Rájössz a tisztulási folyamatban, hogy 

a világról alkotott képeid közül nagyon sok nem a tiéd.
 Észreveszed, hogy olyan mintákat hordozol, mely nem te vagy.
Apád mintáját, anyád mintáját, de mindaz nem a te energiád. Megjelenik lelki szemeid előtt anyád, és ugyanúgy üvölt, mint te. Az apád folyton kérdőre vont, aggályoskodott, piszkált...de az sem a te energiád. Mégis olyan képeket hordozol a valóságról, amelyek nem a tiéid. És ekkor megkérdezed magadtól: Ki vagyok én? Ezek a minták lenyomatként mind ott vannak az aurádban, a mentális, és érzelmi testedben. S mivel tudattalanok, állandóan aktiválódnak. Ez kész őrület! -gondolhatnád. Azzá is válhat, ha azonosulsz vele. Amint tudatossá kezdesz válni, elkezded ezeket a dolgokat tisztázni. Az átalakulás folyamán sok ember kiléphet az életedből. Magad mögött hagysz olyan kényszeres viselkedésmintákat, melyek a régi kapcsolataidban domináltak.

A baráti köröd teljesen megváltozhat, szinte az egész életed megváltozhat! És meg is változik! Új emberekkel kerülhetsz kapcsolatba. Lehet, hogy munkahelyet, lakóhelyet, szakmát váltasz. Elválsz, vagy éppen megházasodsz. Minden megváltozik körülötted, és benned. 

Ha ragaszkodsz a régi "jól bevált" dolgokhoz, 
nehéz lehet, és lesz is az átmenet.

A fontos, ne félj a változástól! 
 Az önkorlátozó hiedelmeid és elképzeléseid fokozatosan oldódnak a mentális testből. Ha mégis ellenállsz, nehezebb lehet a folyamat. 
Egy idő múlva majd átveszi a helyét az elengedés, a ragaszkodás nélküliség. 
Ekkor fellélegezhetsz, mert a nehezén túl vagy. 
 Az egész identitásod újjáalakul. Mássá válsz.  
Tudd, hogy soha nem vagy egyedül!
  Lesznek olyan újraértékelő pillanatok, amikor megkérdőjelezed azt, hogy: Tényleg itt akarsz-e lenni? Végig akarod-e csinálni? Ilyenkor egyszerűen mindent és mindenkit gyűlölsz. A munkádat, az embereket, önmagadat, és az életet, mindent. Ez is egy fájdalmas szakasz. Olyannak tűnhet, mintha elvesztetted volna minden kapcsolatodat önmagaddal, és a külvilággal. Nincs, amibe kapaszkodj. 


S akkor olyan emberekkel kerülhetsz kapcsolatba, akik segítenek ébredezni. A karma és a kötelesség általi kapcsolatok felbomlanak, s nagyon gyorsan belépnek helyükre azok, akikkel most együtt kell lenned.
 Olyan emberekkel kerülsz kapcsolatba, akiknek hasonló, 
vagy ugyanaz a feladatuk, mint neked. 
Ez nagyon jó érzés, mert egyrészt felgyorsítja a dolgokat, másrészt örömmel tölt el! 
Elkezdesz szárnyalni! Érzed, hogy végre értelme van az ittlétednek. Gyakran megtapasztalhatod, hogy egy nagyobb dimenzióban létező részed összekapcsolódik a testeddel. Ekkor megváltozik az egész környezeted. Ilyenkor még egy érdekes tapasztalat üti fel a fejét. Észreveszed, hogy amíg te a mennyeket éled itt a földön, nagyon sokan a pokolban érzik magukat. Vagyis a menny és pokol egy helyen van! Ez egy nagyon érdekes nézőpont!


Az érzelmi testünk is fokozatosan tisztul a blokkoktól, gátaktól. 
Az a jó, ha ilyenkor a szívcsakrára koncentrálunk,
 hiszen a lényeg itt az elfogadás, a megértés, és a tiszta őszinte szeretet
Amit persze sokan másként definiálnak. De mi elfogadjuk, mert a szabad akarat egy nagyon lényeges szempont. Tehát, amikor az érzelmi testünk tisztulásnak indul, azt érezhetjük, hogy érzelmesebbek vagyunk, mint korábban. Szélsőséges érzelmi reakciókat is megélhetünk. Én gyakran kérdeztem önmagamtól, mi ez az egész? Mit csinálok? Ritkán voltam a jelenben, mert a múlt hagyatékai állandóan visszarántottak, néha sötétségbe burkoltak, aztán meg a Fény elvakított. Persze akkoriban nem tudtam, hogy a látásmódommal van a gond, s nem a "világítással." Amikor beindulnak ezek az érzelmi tisztulások, úgy érezheted, hogy tisztáznod kell az emberi kapcsolataidat, hogy megszabadulhass a régi, elavult mintáktól.

Lesz olyan kapcsolatod, melyet úgy érzel, le kell zárnod. Ezen tisztulási fázisban a kapcsolataink is nagyon gyorsan változnak. Legtöbbször megtapasztalhatod, hogy ezek a kapcsolatok már nem a ragaszkodáson alapulnak, megértheted a mélyebb értelmét. És megélheted a kapcsolatok multidimenzionális mivoltát is. Én főként a gyermekeimmel szemben érzem ezt a fajta "vezettetést". Gyakran észreveszem, hogy bizonyos időben összehoz a sors valakivel, akivel éppen akkor együtt kell lennem, mert dolgunk van egymással. Ilyenkor is nagyon erősen érzem a "vezettetést".
 
Gyakran érezem, hogy a szívem teljesen megnyílik,
 és vezetve vagyok a szellemem által. 

Ilyenkor te is úgy érezheted, átölelnéd az egész világot, mindent és mindenkit feltétel nélkül képes vagy szeretni.

Sajnos még többször visszaeshetünk ilyenkor a régi állapotba, de miután megtapasztaltuk ezt a "földöntúli" érzést, többé nem akarunk ettől "elszakadni." Noha talán ilyenkor még nem sejtjük, hogy soha nem voltunk a Forrástól elszakadva, csak a rossz szemüvegen át szemléltük a dolgokat, vagy éppen hogy le kellene venni a szemüveget. Mert úgy tisztább a látás! De semmi gond! Ez a tapasztalás egyben ráeszmélés is, ami egy olyan energia minőség, amely mindig vezet minket, ha hajlandóak vagyunk figyelmünket a jelenre koncentrálni, és kilépni a múlt árnyékából. Azt tapasztaltam, a későbbiekben, hogy tudatosan rá tudtam "csatlakozni" erre a Forrásra, ha a tudatosságom elég "éber" volt.

 Sokszor éltem át ilyenkor olyan érzelmi töltődést,
amit úgy éreztem,
 hogy 
semmi és senki más nem adhat. 
 Később persze rájöttem, ezt az érzést bármikor megélhetem, bárhol, bárkivel. Sőt, 
a lényeg az, hogy bármilyen körülmények között ezt a kapcsolatot érezzem.

Sokszor megéltem az érzelmi tisztulás közben kapcsolatvesztettséget. Amikor úgy éreztem, teljesen egyedül vagyok, fizikailag, és lelkileg is. Ez nagyon elszomorított., s ilyenkor ismét beleestem az elkülönülés csapdájába, és vergődtem az én és a mi között. Gyakran éreztem magam Egy-ségben, de még gyakrabban a kétségben, kétségbeesve, kapaszkodva, támaszt és oltalmat keresve. Eközben a tisztulási folyamat közben újfent rá kellett döbbennem, én mindig ott vagyok magamnak. Soha nem hagytam el magam, legfeljebb csak eltávolodtam attól Aki Vagyok. A mélypontok után, megújult erővel, és teljesen más látásmóddal mindig egyre közelebb és közelebb kerültem Igaz Valómhoz. Odáig eljutottam, hogy értelemmel felfogtam a dolgokat, de mikor "alkalmazni", élni kellett, legtöbbször csődöt mondtam. S persze azért, mert a régi lenyomatok még erősen befolyásoltak, de már oldódni látszottak!

Gyakran éreztem nyomás hullámokat, és tágulást a fejemben, főleg a homlokom mögött, és hátul a tarkóm fölött, ekkor a hipofízis és a tobozmirigy aktiválódását véltem érezni. Olyasmi érzés, mintha valaki belülről nyomná az ujjával a szemöldökök közötti pontot. Ezzel együtt az érzékelésem is megváltozott. Elkezdtem olyan dolgokat érzékelni, "mintha lenne ott valami." Főleg a szemem sarkából véltem felfedezni azt a valakit/valamit. Némelykor furcsán elmosódottan láttam, és kezdtem azt érezni szétesnek a dolgok, a "kép" amit látok nem valós. Ez szintén rémisztő lehet az első időkben, de ne ijedjünk meg! 


A több dimenziós látásmódunk van kialakulóban. Persze kapaszkodnunk nincs mibe, de nem is kell, már semmi sem működik a régi szerint ezen a szinten. Én például geometriai formákat láttam, érzékeltem. Olyan frekvencia tartományban "mozogtam" tudatilag, amit képtelen voltam lefordítani bármilyen szavakra, mondatokra, mert megszűnt a linearitás. Persze, hangsúlyozom, ezek a tapasztalások egyenlőre sajnos csak időszakosak. Hosszúságuk, és tartalmuk mélysége főként a tudatosságomtól, és az éppen aktuális "állapotomtól" függ. S attól mennyire vagyok beleragadva a régi mintázatba, mennyire tudok a jelenben lenni az "itt és most"-ban. Észrevettem olyan testi tünetet is, ami szintén érdekes tapasztalat volt. Néha nagyobbnak, és valahogyan másnak éreztem magam, mint amit eddig tapasztaltam.

Nehéz ezt szavakkal kifejezni. De nagyon erős fizikai és mentális változás volt, mert ezt a nagyságot fizikailag, és tudatilag is éreztem. A tudatom kitágult a régi keretek és korlátok közé szorult állapotból, egy határtalan és korlátlan állapotba. Kezdtem megsejteni, és megérezni nagyságomat, és Mester-ségemet. Ilyenkor úgy tűnt, az ego feloldódott, levetette rabláncait, s megadta magát. Ezek egyfajta eksztatikus élmények voltak, de megtapasztalhatod fájdalmas élményként is. A választás megint tőled függ! Ekkor, ha pillanatokra is, de megszűnik az én tudat, az "én magam". S átveszi a helyét valami más, aminek valójában nincs helye. Megszűnik a saját (egyéni)tudatunk, 

megszűnik az elszakadás érzés, EZ, AZ!

 Amikor végre sikerül mindent elengedni, s összekapcsolódni, rácsatlakozni, Egy-gyé válni a Forrással, vagy hívhatod bárminek. 
Akkor nincs már ego, s a gondolatok is megszűnnek létezni.
 
Ez a VAGYOK állapot.

 Persze még mindig visszaeshetsz a régi mintázatba, ahogy jómagam is, de már egyre kevésbé. Most már tudod, nem őrültél meg, nem fogsz meghalni, semmi rossz nem történhet, mert valójában most születtél meg. Felébredtél hosszan tartó álmodból, és néha még törölgeted csipás szemeidet, elvakít a Fény, s olyankor lehunyod szemeid. A szempilláid még fáradtak a hosszú és mély alvás miatt. Néha visszaaludnál, mert úgy érzed nem aludtál eleget.... Hogy fáradtabb vagy, mint elalvás előtt.

S azt érzed, hogy kegyetlen és rideg ez a valóság, s az álom sokkal valósabb volt. De ne félj, és ne torpanj meg az ébredésed után... Amint éberebb leszel, feleszmélsz, és a színek elkezdenek kibontakozni előtted. Az árnyak formát öntenek. A fátyol mögül felsejlik a Fény. Ne takard el az arcod! Fürödj meg benne! Éld át, tedd magadévá ,válj eggyé vele! Az érzés ismerős, bár nagyon távolinak tűnik.

Az idő is felgyorsulhat. Nekem sokszor van olyan érzésem, hogy egyszerre több helyen vagyok. Néha az idő valószerűtlenül lelassul, máskor hihetetlenül felgyorsul. Olyan, mintha elveszítenéd az időérzékelésedet, ami részben igaz is, mert a linearitás megszűnik. S az idő szimultánná válik. Gyakran elkésel valahonnan, elfelejthetsz dolgokat, néha pedig azt sem tudod, milyen "nap van ma". Néha kiesnek olyan dolgok a fejedből, hogy hová indultál, mit csináltál. Furcsa, s egyben ijesztő is, mert azt érezheted, megőrülsz, és kezded elveszíteni önmagad. Ami az önmagad elvesztését illeti, valóban igaz is. Mármint akivel ezidáig azonosítottad önmagad.

Előfordul, hogy nem tudsz koncentrálni és a figyelmed elkalandozik. Szédülést és borzongást is érezhetsz, és a folytonosság érzése megszűnhet. Az eddigi tapasztalásaid és a realitásod darabjaira hullik szét. Mert szétesőben vagy te is. Meg kell tanulnod ebben az új, kiterjedt, végtelen időben létezni. Nincs több segítség, nincs kapaszkodó! 
 
Meg kell tanulnod bízni a vezettetésben. El kell fogadnod Mesteri mivoltodat, s ki kell nyilvánítanod, és átáramoltatnod Fényességed a külvilágba. Ekkor közvetlen kapcsolatba kerülsz a Forrással, s te magad is Forrássá válsz. Ez egy olyan állapot, ami kifejezi valódi identitásodat minden létező síkon. Miközben mindezt írom, most is csodálatos hangokat hallok a belső hallásommal. Magas frekvenciájú, csodálatos dallamok.. zene ez. A szférák zenéje.

Sorolhatnám még hosszasan a tüneteket, s végteleníthetném a tapasztalatokat. Mindenki személyre szabottan, egyénileg, a saját fejlődési szintjének megfelelően és tisztulási folyamatként tapasztalja meg ezeket a dolgokat. Nem érdemes összehasonlítani egymással ezen megéléseket és a versenynek sem  helye ez az átalakulás. Szellemed tudja, mi a jó neked, tudja merre vezessen, és meg is teszi!
Te csak hagyd a folyamatot megtörténni, és élvezd! Legyél szabad! Legyél korlátlan és határtalan Teremtő!
LÉLEGEZZ ÉS LÉTEZZ!

Mindezeket a saját valóságomból írtam, ami nem feltétlenül egyezik, vagy hasonlít a te saját valóságodra. Ez az én utam és az én teremtésem, a közös "játékban." Köszönöm, hogy elkísértél egy darabon.
Köszönöm, hogy velem voltál és tiszta szívemből köszönöm, hogy "meghallgattál." Jó volt veled!
ITT ÉS MOST, ENGEDJ EL MINDENT! S MÁRIS MEGÉRKEZTÉL ODA, AHONNAN ELINDULTÁL!
ISTEN HOZOTT!

forrás:magunk.hu írta syria


Az áldás mandalája

A Felemelkedés öt kulcsdátuma


1. 2012. március 20-i tavaszi napéjegyenlőség,
mely – mint egy kozmikus indítógomb - elindítja a Felemelkedés utolsó hullámát, feltöltve azt a napfogyatkozás-tűzgyűrűt, mely aktiválja a Föld kristályrács-vonalait.

2. 2012. május 20-i napfogyatkozás-tűzgyűrű
– ekkor a kozmikus elindító hullám a végső fázisához ér és az emberiség makroszintű ( államok közötti ) egyesülése jön el. Az Isteni Férfi-princípium az isteni Női-princípium kozmikus hulláma által lesz kiegyensúlyozva, melyet Arany Delfin-befolyásnak hívnak.

3. 2012. június 4-i holdfogyatkozás,
mely az emberiség mikroszintű ( kisebb közösségek ) egyesülését indítja el, azaz az Isteni Nőiség kiegyensúlyozó hatása kezd érvényesülni.

4. 2012. június 6-i Vénusz-átvonulás
– egyesülés a Plejádi és Szíriuszi Kozmikus Szövetséggel. Teljes visszatérés az Arany Delfin energiákhoz, azaz Isteni Női-princípiumnak az Isteni Férfi-princípiumval való egyesülésének a kezdete.

5. 2012. június 20-i nyári napforduló,
mely betetőzése lesz különlegesen magas rezgésszinten az előző négy dátumnak, mégis olyan kiegyensúlyozó energia, amely egyesíti az energetikai kódok utolsó nagy beáramlását, de figyelembe veszi az akadályozó tényezőket is.





A FÁJDALOMTESTÜNK HASZNÁL MINKET – INTERJÚ ECKHART TOLLÉVAL

2012.02.14




Sokan átélték már, hogy párjuk egyszer csak “bekattan” és akkor nem lehet neki olyat mondani, vagy tenni, amibe ne kötne bele. Ilyenkor az úgynevezett érzelmi fájdalomteste aktiválódott. Ezt a fogalmat a világhírű, megvilágosodott spirituális tanító, Eckhart Tolle vezette be és én Nobel-díjat adnék érte, annyira fontos felismerésnek tartom.“  – Dr. Domján László agykontroll oktató interjúja Eckhart Tolléval…
Néhány éve alkalmam volt meginterjúvolni őt. Most ebből a beszélgetésből idézek:
Miként magyaráznád meg a „fájdalomtest” fogalmát olyan valakinek, aki még egyik könyvedet sem olvasta?
– Feltétlenül az illető személyes tapasztalatára építenék. Megkérdezném: „Előfordult-e – talán nem is ritkán –, hogy valamilyen, látszólag jelentéktelen esemény hatására negatív érzés borított el? Hogy valamilyen apróság aránytalanul nagy reakciót váltott ki belőled? Például reggel beültél az autódba, és munkába menet valami közlekedéssel kapcsolatos bosszúság ért. Valaki hirtelen eléd vágott, valami cifrát mondott neked, vagy hasonló. Ettől kicsit ideges lettél, s az idegesség hirtelen valami még nagyobb dologgá terebélyesedett benned. S azt követően, noha reggel még jól érezted magad, a kiváltó esemény hirtelen olyan érzelmekkel és gondolatokkal árasztott el, aminek hatására már azt mondtad: »Rohadt ez az élet!« És amikor beértél a munkahelyedre, addigra már sötét, súlyos felhőt cipeltél magadban. Ezt mindenki érezte, akivel csak találkoztál. Azon keresztül beszéltél, és az értekezleten bármit is mondtál, a szavaid negatív energiatöltésűek voltak.”
Ha tehát viszonylag jelentéktelen dolog, bár néha lehet jelentős is, erős reakciót – haragot, félelmet, zaklatottságot vagy hasonlót – vált ki, az a fájdalomtest aktiválódása. A viszonylag jelentéktelen dolog ilyenkor aktivált benned egy régi érzelmet. Azt az emocionális teret, amit magadban hurcolsz. S ezért robbant ki belőled valami, a viszonylag jelentéktelen dolog hatására. Például ráüvöltesz a pincérre: „Ez a leves hideg!” Miért történt? Nos, a bensődben valami már forrt, csak éppen nem tudtál róla. Régi, néha évekkel korábbi érzelmi szenvedésből származó érzések.
Ugyanis minden ember, főleg gyerekkorában, átél érzelmi szenvedést. Egyesek többet, mások kevesebbet. Minden olyan érzelmi szenvedés, amivel nem nézel teljesen szembe, nyomot hagy. Márpedig a gyerek életében akadnak olyan dolgok, amikkel képtelen teljesen szembenézni. Így hát kénytelen azokat félretenni. Különösen a szülők kapcsolatára vonatkozó ügyeket, amik számára fájdalmasak, a gyerek ösztönösen félretolja. Nem akarja érezni a fájdalmas érzést. S a gyerek számára ez a helyénvaló. Még nincs benne elegendő tudatosság és erő, s a felnőttek fölé tornyosulnak. A félretolt ügy pedig benne marad. Később aztán más dolgok történnek az életében, s akkor is félretolja a keletkező érzéseket. A felnőtt már képes lenne szembenézni velük, ám a szembenézést nem tanulta meg. Hát félretolja, s az érzelmek csak gyűlnek és gyűlnek…
A hasonló frekvenciájú érzések, pl. harag és félelem, hajlamosak vonzani egymást. Egyetlen érzelmi entitásban egyesülnek. És nem csupán a személyes életedről van szó. A fájdalomtestnek létezik kollektív vonatkozása is! A fájdalomtest részben kollektív jelenség. A kollektív azt jelenti: országodnak is van fájdalomteste, mert az évszázadok alatt a világnak azon a táján átélt szenvedés még mind ott rezeg. A kultúra, amibe beleszületsz, közvetíti azt feléd. Maga a nyelv is. A szavak energiát hordoznak. Ahogy a szüleid viselkednek. Iskolatársaid és tanáraid. Az energiamező, amit szubliminálisan magadba szívsz. S az emberiségnek, mint olyannak is létezik fájdalomteste, amit szerintem genetikailag mindenki megörököl. Meggyőződésem, hogy a tudomány fejlődésével egyszer majd a génekben is megleljük a továbbadott fájdalominformációt. Megörököljük azt. Minden emberi lényben rejlik ki nem fejezett érzelmi fájdalom, ami benne fájdalomtestként lapul meg.
Érdemes ezt magunkban fölfedezni. Észrevenni, ahogy a fájdalomtest néha szunnyad bennünk, s ilyenkor szinte nem is érezzük, legfeljebb halványan, a háttérben; máskor pedig fölébred. Amikor aktiválódik – periodikusan –, akkor „táplálkozik”. S észre kell ezt venned a saját életedben, különösen a kapcsolataidban, ahogy arra használod a másikat, hogy „etesd” a fájdalomtestedet, illetve ahogy ő arra használ téged, hogy táplálja a saját fájdalomtestét. Bármelyikőtök is kezdi a harcot, talál valamilyen apropót, valamit, amit mondtál, egy apró megjegyzésedet, és úgy reagál rá, mintha valami elképesztően szörnyű dolog hangzott volna el. „Hát ez hogyan történhetett meg?” Úgy, hogy a fájdalomtest az alkalomra várt. Hogy előbújhasson, hogy fölébredhessen. S kapóra jött neki az apró megjegyzésed. „Mit csináltam? Mit mondtam?” – kérdezed. „Azt mondtad, hogy…”, s következik a vádak hosszú sora. Hát itt a fájdalomtest!
Legkönnyebben úgy ismerheted meg a fájdalomtestet, ha megfigyeled. Először megtanulod megfigyelni a partneredben, mert ahhoz, hogy önmagadban tudd megfigyelni, nagyobb éberség szükséges. Ébernek kell lenned. A fájdalomtest ugyanis hajlamos használni téged, az elmédet. Uralkodni akar fölötted, s azt óhajtja elhitetni veled, hogy te ő vagy. S olyankor valóban a fájdalmas érzéssé, a fájdalomtestté válsz. Ezért én úgy tekintek a fájdalomtestre, mintha az egy kis élősködő élőlény lenne az emberben. Egy emocionális parazitaentitás.
A fájdalomtest más emberek reakciójából is képes „táplálkozni”, ezért provokálja őket. A partnerek pontosan tudják, hogy mire ugrik a másik… Amint beindul a verkli, a fájdalomnak nem akarnak véget vetni. Nem békét akarnak, hanem még több fájdalmat. Eladdig, míg a fájdalomtest újra fel nem töltődött.
Ha remeteként élsz – tehát nincs partnered, némi emberi kapcsolatod –, akkor a fájdalomtested a gondolkodásodat használva is feltöltheti önmagát. Ez esetben olyan gondolatokat teremt az elmédben, amelyek a fájdalomtest energiamezejét tükrözik vissza. Ha az félelem, akkor félelemteli gondolatokat gondolsz. Ha harag, akkor haragos gondolatokat. Gondolataid füzére tehát negatívvá válik, és minden gondolatod egy-egy „falat” a fájdalomtested számára, mert minden gondolat egy-egy energiamező, aminek az energiáját a fájdalomtest mohón behabzsolja. Imádja, ha negatív gondolatokat gondolsz! Valósággal „bezabálja” a negativitást. S ha meg tudod figyelni magadat, amikor elmerülsz a negatív gondolkodásban, akkor azt találod, hogy a gondolataid éppen valaki ellen irányulnak, vagy önsajnálatba vagy önvádba merülsz, vagy panaszkodsz egy helyzet miatt, vagy hibáztatsz valakit. A gondolat tartalma különböző lehet, ám minden esetben mélyen negatív. A fájdalomtestnek csak ez számít. És aztán az érzelem megújítja önmagát. Egy idő után aztán a fájdalomtest ismét „aludni tér”. Egyes embereknél elég látványosan meg lehet figyelni, ahogy hirtelen fölébrednek a fájdalomtesttel való teljes, tudattalan azonosulásból. „Ó, elmúlt!” – mondják esetleg. S a pár tagjai megcsókolják egymást vagy szeretkeznek, és így szólnak: „Minden rendben”. Egy hét múlva persze megismétlődik a folyamat…
Mit tehetünk a fájdalomtesttel kapcsolatban? Meg lehet-e szüntetni vagy valahogyan lehet-e uralni? Az Új föld című, világhírű könyv vagy A világ csak belülről változhat meg című (MP3-as) CD elmondja.
Még több Tolle:


Domján László
www.agykontroll.hu
http://tudatbazis.hu


A FELEMELKEDÉS TÜNETEI - AWAKENING SIGNS



TELJES CIKK AZ ÉBREDÉS ÉS FELEMELKEDÉS 

TÜNETEIRŐL


Hatalmas változások vannak jelen a Földön, sokkal erőteljesebben és érezhetőbben, mint eddig bármikor. Bármerre fókuszálod a figyelmed, mindenhol ez a tisztulási folyamat van, bármennyire is nem annak tűnik. Ezek a tisztulások, hasonlóan a külvilághoz, bennünk is zajlanak. Az egész testünkben hordozzuk ezt az átalakulást, átlényegülést. S ahogyan átalakul a világunk, mi magunk is mássá válunk, mindez sejtszinten történik, ami persze kihatással van a fizikai testünkre is.
S amint bent az kint, a bensőnk tükörképe kivetül a külvilágba, és a külvilág is ugyanúgy leképződik a bensőnkben. Nem tagadhatjuk többé, hogy valami készülődik. Egy teljesen Új Világ van születőben egy Új Korszak küszöbén. Teljesen más emberré válunk, és új látásmódunk új valóságunkat tükrözi.
Teremtőkké válunk! Mesterekké. Bizonyára te is felfigyeltél magadon, vagy a környezetedben lévő embereken olyan “szokatlan” fizikai, érzelmi és mentális tünetekre, olyan megnyilvánulásokra, melyekre látszólag nincs magyarázat. Ezen tünetek legtöbbjén átmentem jómagam is, fizikailag és érzelmileg is. Némelyiket megszenvedtem, némelyikbe “belehaltam,” de mindegyikből kijőve, mássá váltam.Ezért veszem a bátorságot, és felvázolom most előtted, hogyan éltem meg, s főként mit tapasztaltam, hátha neked is segít megkönnyíteni ezt az átmenetet, átalakulást. Az újjászületést. Ezeknek a tüneteknek a feldolgozása és megértése nagyon fontos. A legfontosabb mindig kizárni a “valódi” betegséget. Nagyon fontos, és életbevágó már az elején leszögeznem, hogy semmilyen tünetet se vegyél félvállról!!! Fontos, hogy próbáld meg először kideríteni a tünet okát. Mindig tartsd szem előtt, hogy a testedről van szó. Tehát, addig semmi esetre se nyugtázd azt felemelkedési tünetnek, amíg nem konzultáltál a megfelelő orvossal. Meglehet, tényleg egy betegség húzódik meg a tünet hátterében. Ezért add meg magadnak az esélyt, hogy tájékozott és körültekintő légy, és kizárj bármiféle komolyabb komplikációt. S ha a vizsgálati eredmények negatívak, és nem érzel semmilyen nyugtalanító jelet, abban az esetben kérlek, figyelj oda ezekre a tünetekre, egy teljesen más látásmóddal. Egy olyan látásmóddal, mely a tisztulási folyamat alatt mintegy “ajándékként” megjelenik benned. Tőled függ, élsz-e vele, s használod-e. Ez az újfajta látásmód a te Igazi Énedet tükrözi, mely az istenségedet hivatott kinyilatkoztatni. Ezeket a tüneteket, felemelkedési tünetként is szokták emlegetni. Ezek egyfajta mutációs tünetek, melyek a Föld és az ember éppen most zajló spirituális átalakulását segítik elő. Ez egyfajta feljebb lépés, egy sokkal tágabb tudatosságba, mely által az interdimenzionalitásból átlépünk (átlényegülünk) a multidimenzionalitásba. Felemelkedés Tudattal rendelkezünk, s ez a Felemelkedés Tudatosság mintegy hídként fog szolgálni a magasabb dimenziók felé. Az anyagiból elmozdulunk a szellemi felé. A tünetek ezt segítik elő, s ezt tudatosítják bennünk. És végül önmagunk Mestereivé válunk, az Új Földön, és Új Korszakban, egy Új világban, akár itt és most. Mindezt bármikor tudatosíthatod magadban azzal, hogy van választásod.
Ébredjünk hát, és vegyük észre, már most azok vagyunk, akik mindig is lenni szerettünk volna! Azok vagyunk, akire mindig vártunk!
Az alábbi jelenségek, tünetek egyénenként változóak lehetnek. Ezért mindezek lehetséges előfordulása, megtapasztalása eltérő lehet. A lényeg, mindig figyelj a benső hangra! Kérj útmutatást, segítséget arra vonatkozólag, hogyan tedd könnyebbé magát a folyamatot. Ha megbizonyosodtál afelől, hogy mindezek nem “betegség” tünetek, kérlek figyelj befelé, és érezd, ahogy együtt áramolsz az energiákkal. Legyél mindig jelen, és legyél tudatos! A lényeg, ne ijedj meg, és ne bátortalanodj el! Ismerd fel őket, és lélegezz! Lélegezz mélyen! Örülj, és nevess! Hiszen ezek az energiák “útjelzőként” jelennek meg, és tudd, hogy ezek a felemelkedésed jelei. Meglehet, hogy csak egy-egy tünetet tapasztalsz magadon, de akár az is megeshet, hogy mindegyiket. Ezek a tünetek általában enyhék, és gyorsan elmúlnak. Legalábbis én így tapasztaltam. Ha nem ragadsz bele, ami történetesen itt azt jelenti, hogy nem állsz ellen a tisztulási folyamatnak, főleg az érzelmi tisztulásra gondolok,  akkor hamar kijöhetsz belőle. Nem mindig fogod könnyűnek és egyszerűnek érezni, de ki mondta, hogy az lesz? Bármi történik, tudd, minden a te érdekeidet szolgálja. A belső iránytűd az útmutatód.
Készen állsz? Akkor gyere velem! Ha útközben magadra, vagy tüneteidre ismersz, adj hálát az égnek! Jó úton vagy! Mehetünk….?
Most nem lineárisan fogunk haladni, mint ahogyan azt eddig megszokhattad… Ez egy új haladási irány, de azért csak haladj velem, s ha esetleg útközben lemaradnál, úgyis bevárlak ott, ahol a legtöbb blokk gátolja a tisztulásod. Ott úgyis elidőzöl majd egy kicsit… Eltarthat egy darabig…Addig én mesélek, hogy mire figyelj. A többi rajtad múlik. A multidimenzionális tudatosságba való átlépés általában apró, fokozatos lépésekben történik. Talán azért, mert ezt a “földhözragadt” ego jobban el tudja fogadni. Persze olyan is előfordul, amikor hirtelen történik a felemelkedés, az talán a jobbik eset, ám ekkor nincs szükség nagy tisztulásra, mert az már megtörtént…. valamikor….valahol…. korábban.
A tisztulási folyamat részeként a testünkben összegyűlt mérgek, régi traumák, és olyan érzések, elraktározott gondolatok oldódnak ki, melyeket évtizedek óta hordozunk magunkban, és ezek lenyomatként velünk vannak érzelmi, mentális és fizikai testünkben is. Amikor ezek a felszínre kerülnek, hatalmas érzelmi káoszt élhetünk meg. Ez megnyilvánulhat akár szélsőséges érzelmi kitörésekben. Az egyik percben nevetünk, a másikban sírunk. Előfordulhat, hogy kissé zavarodottnak és irányt vesztettnek érezzük magunkat. Kapaszkodnánk a régi hiedelmeinkbe, tapasztalatainkba, s minden régibe, de végül rájövünk, hogy azok többé már nem szolgálnak minket. Fizikai szinten gyakran legyűrhet a fáradtság, sokszor úgy érezheted, az ágyból is alig van kedved felkelni, csak aludnál.
Gyakran fájhat a fejed, látás- és hallászavarok is felléphetnek. Az ismeretségi körömben és jómagam is gyakran tapasztaltam pl: mellkasi fájdalmat. Az orvos a kimerültség, és stressz kategóriába sorolta a tüneteket, és nyugtatóval, vitaminokkal útra bocsájtotta a “pácienseket.” Természetesen, ha az angina pectoris kizárva, a mellkasi fájdalmakat a szív egyre mélyebb síkon való megnyílásával magyarázzák spirituális körökben. Aztán ott van még az erős szívdobogás érzés, és a szívritmuszavar. Tapasztalataim szerint ezt másfajta rezgésű, de általában magasabb energiák belépése okozza, ami hamar elmúlik, amit a lassú, mély légzés segíthet. Az álomfázisok, és az alvási ciklus is megváltozhat, szakaszossá válhat. Én például gyakran felébredek éjjel 2 és 3 óra között. Előfordult, hogy nagyon kipihentnek éreztem magam, ám máskor éppen az ellenkezőjét tapasztaltam. Színes és eseménydús álmokra emlékszem vissza. Nagyon sok érzelmi feldolgozni valónk van, ami gyakran álmunkban történik. Ez megnyilvánulhat kimerültségben, melyet reggel úgy érzékelünk, hogy fáradtabban kelünk, mint ahogyan elaludtunk. Legtöbbször semmire sem emlékszünk, talán annyi jelzi ezeket a blokk oldásokat, hogy rémálomként definiáljuk. Ezek félelmetes, olykor bizarr álmok, melyek felébredve rossz érzést keltenek bennünk. Rémlik valami….? Aztán a rémálmok lassan megszűnnek, ahogy az érzelmi testünk fokozatosan tisztul.
Lassan, és biztosan, de előbb- utóbb mindannyian átalakulunk.
Ha éjszaka felébredünk, a tudatos mély légzés itt is segít feldolgozni, megkönnyíteni ezeket a lelki traumákat, melyekre talán pontosan nem is emlékszünk. Ha úgy érezzük, nem tudunk újra elaludni, ne erőltessük “csak mert éjjel aludni kell.” Figyeljünk befelé.
Mi az, amit a benső hang sugall. Tegyünk bármit, amihez csak kedvünk van. Én ilyenkor írni szoktam, vagy olvasni, vagy csak úgy vagyok. Figyelem magam. Figyelek az érzéseimre, a gondolataimra. Például éjszaka intuitívebb és befogadóbb vagyok, ilyenkor csodálatos “üzeneteket” kapok. Jobban tudok alkotni, és befelé figyelni. (Ezt is éppen éjjel írom, 2:32 perc van.) De azután mindig vissza is tudok aludni. Soha nem voltam egy merev, szabályokat követő ember, s éppen ezért talán könnyebb ezeket a változásokat megélni. A rugalmasság szerintem sokat segít. Az influenzaszerű fájdalmak is olyan tünetek, melyre látszólag nincs magyarázat.
Persze a megfázást és a vírus ki kell zárni, s ha nincs a háttérben ilyesmi, akkor gyanakodhatunk arra, hogy egy nagyon erős és intenzív belső átalakulás zajlik bennünk. Ez általában akkor fordul elő, amikor kénytelenek vagyunk önmagunkkal szembesülni.

Ilyenkor nincs mese, nincs menekülés, csak az segít, ha bátran szembenézünk azokkal az energiákkal, melyek blokkolva vannak.
Az influenzaszerű tünetek mellett érdemes még megemlíteni az izom- és ízületi fájdalmakat is, mert ezeknek is hasonló szellemi okai lehetnek. Ez eltarthat 1-2 hétig is, persze ha a konkrét betegség kizárva. Ezeket a tüneteket általában nagyon nehéz és fájdalmas energiák okozzák, többek között a félelem, bánat, veszteség. Általában, ha az okot megszüntetjük, (szintén szembenézünk vele), akkor szinte azonnal megszűnik. Milyen egyszerű így leírva, ugye? Bezzeg amikor benne vagyunk, és képtelenek vagyunk kimászni belőle, akkor csak a szenvedés van!? Ilyenkor aktiválódhat valamilyen régebbi félelem, bánat vagy veszteség. Ez erősödik bennünk, és íródik át a fizikai síkra. Továbbá előfordulhat még: láz és erős izzadás, ilyenkor túl sok energia áramlik át rajtunk, érdemes valamilyen módon leföldelni magunkat. Nekem segít ilyenkor, ha leülök, vagy lefekszem a földre, vagy kimegyek a természetbe. És szeretem a fák törzsét átölelni! Ez valami fantasztikus érzés! Ilyenkor a talpamon keresztül leengedem az energiákat Gaia-hoz, a mélységbe. És ilyenkor se feledkezzünk meg a tudatos mély légzésről! Ami még szót érdemel, az az étkezési szokások megváltozása. Van olyan időszak, amikor hetekig alig eszem. Ez általában akkor fordul elő, amikor feloldódik egy régi probléma, “túl vagyok” valami nehezebb perióduson, vagy intenzívebb energiák áramolnak át rajtam, amit én így hívok: éppen egy “szülésen vagyok túl.”
Ez is általában valami érzelmi blokk feloldásával kapcsolatos, és elengedek bizonyos dolgokat, szokásokat, melyek a ragaszkodáson alapulnak. Ilyenkor megkönnyebbülök, és nem bírok enni. Aztán van, hogy rengeteget eszem. Ilyenkor tudom, hogy erőt kell gyűjtenem az előttem álló feladathoz, kihíváshoz. Ezek hullámokban jönnek. A következő tünetként a szédülést jelölném meg, ami nem választható el élesen az ügyetlenségtől. A szédülést jelezheti túl sok, vagy túl erős energia áramlás a testen át, és lelki probléma is, amikor elveszítjük az érzelmi és anyagi biztonságunkat. Ilyenkor újra egy biztos pontot kell találnunk az életünkben. Ami nem egyszerű ebben a bizonytalanságban. De egyvalaki mindig ott van számunkra, s ez a valaki nem más, mint önmagunk! Az ügyetlenség pedig nálam abban nyilvánult meg, hogy mindent kiejtettem a kezemből, nekimentem dolgoknak, vagy éppen elestem.
És szédülés közben visszatérhetünk újra a jól bevált tudatos mély légzéshez. Ez erősíti a földhöz kötöttséget, ami a gyökércsakrához tartozik. Ugyanis ilyenkor a “talajvesztettség” érvényesül, ezért “szigetelni” kell a fizikai testünket. Ezáltal tudatosan is összekapcsolódunk újra Föld Anyánkkal! Érezzük a “gyökerünket”, és a Föld csodálatos energiáit, melyek rajtunk keresztül áramolnak. Időnként azt tapasztaltam, hogy túl sok érzékszervi benyomás ért egyszerre, ami abban nyilvánult meg, hogy mintegy zaklatottsági és felpörgetett állapotba kerültem. A gondolataim lázasan kergették egymást, s mégis úgy éreztem, végre átlátok mindent. Hajjaj!


És ilyenkor a teljes “spirituális” megvonás segített csak! A meditáció csak nehezített a helyzeten, ahogyan mindenféle spirituális tevékenység. Csakis a földi energiák kiegyensúlyozása volt hatékony, melyet szintén földelés által “vehetünk magunkhoz.” Ez az, amint már említettem, a nálam bevált fa “ölelgetés”, vagy lefeküdni, leülni a földre, és megint a tudatos mély légzés stb. Ilyenkor azt tapasztaltam, hogy túl sok szellemi energia áramlott át rajtam, ami pánik állapothoz vezetett. Ezt gyakran megéltem. De a leföldelés tényleg nagyon hatékony, és azonnali segítség! Nem kevésbé azért, mert mindig kéznél vannak ezek módszerek.
Tapasztaltam még hallászavarokat is, melyek a fül és/vagy hallójárat környéki “zajok”, észlelésével járnak. Nem definiálnám zajnak, inkább valamiféle zenének, ciripelésnek jellemezném, olyan kísérő tünetekkel, mintha valaki egy tollpihével csiklandozná a hallójáratot. Nehéz szavakba önteni, de valami ilyesmi. Kinek -kinek milyen a szóhasználata, és a képzelőereje! Tapasztalataim szerint ez a belső hallással van összefüggésben. Én kb. 2 éve figyeltem fel erre a tünetre, amikor is egyszer úgy döntöttem, megnézetem egy szakorvossal. Mikroszkópos megfigyelést végzett az orvos, és nem talált semmit. Azt mondta, még egy szempillát is észrevenne. Persze akkor ijedtem be annyira, amikor egy idő után olyan kényelmetlen érzést tapasztaltam, mintha egy bogár mászkálna a fülemben belül. Rémálomként láttam a lelki szemeim előtt, hogy a bogárból már egy egész család lett, olyan intenzív volt a “kaparászás”, aztán az orvos megnyugtatott!!? Semmi. Se bogár család, sem szempilla. Semmi. Viszont egyre gyakrabban tapasztalom, hogy a benső hang üzen a belső hallás útján, s gyakran hallok olyan dolgokat ,melyeket egyenlőre nem mindenki….
A tünetek mentális része is szorosan hozzátartozik a felemelkedéshez. Előfordulhat, hogy látomásszerű állapotban gyakran más tevékenységek közben látod magad. Hirtelen tapasztalatot szerezhetsz a nem lineáris gondolkodási folyamatokból. Mindezt egészen spontán, anélkül hogy elvesznél a részletekben, egyszer sak felfogod az egészet. Persze a mentális testből nagyon sok túlélési minta jöhet fel, régen megkövesedett és berögzült szokások, melyeket most a felszínre dob. Ezek nagyon kellemetlenek is lehetnek.
Ugyanis ilyenkor úgy érezheted, két részre “szakadsz.” Az egyik részed boldog, hogy végre átalakulsz azzá, Aki Vagy, míg a másik részed, a mentális tested bosszús, nem tetszik neki ez a “játék.” Persze megvan a lehetőséged, hogy felismerd, és észre is veheted mindkét részedet, de ekkor döntened kell. Különben beleragadsz ebbe a “játékba,” és az is nagy nagy szenvedéssel jár. Én tudom!
Ráeszmélsz, hogy nem az vagy, akinek eddig hitted magad. A mentális test lázad, és őrjöng, olyanná válhat, mint egy dühöngő bika, ha nem vagy tudatos. A szellemednek valójában csak erre van szüksége, hogy a mentális tested feladja az ellenőrzést és az irányítást. Ez talán olyan érzés, mintha elveszítenéd önmagad, pedig valójában ekkor válsz igazi önmagaddá. Azzá, aki valóban Vagy!
Rájössz a tisztulási folyamatban, hogy a világról alkotott képeid közül nagyon sok nem a tiéd. Észreveszed, hogy olyan mintákat hordozol, mely nem te vagy. Apád mintáját, anyád mintáját, de mindaz nem a te energiád. Megjelenik lelki szemeid előtt anyád, és ugyanúgy üvölt, mint te. Az apád folyton kérdőre vont, aggályoskodott, piszkált…de az sem a te energiád. Mégis olyan képeket hordozol a valóságról, amelyek nem a tiéid. És ekkor megkérdezed magadtól: Ki vagyok én? Ezek a minták lenyomatként mind ott vannak az aurádban, a mentális, és érzelmi testedben. S mivel tudattalanok, állandóan aktiválódnak. Ez kész őrület! -gondolhatnád. Azzá is válhat, ha azonosulsz vele. Amint tudatossá kezdesz válni, elkezded ezeket a dolgokat tisztázni. Az átalakulás folyamán sok ember kiléphet az életedből. Magad mögött hagysz olyan kényszeres viselkedésmintákat, melyek a régi kapcsolataidban domináltak.
A baráti köröd teljesen megváltozhat, szinte az egész életed megváltozhat! És meg is változik! Új emberekkel kerülhetsz kapcsolatba. Lehet, hogy munkahelyet, lakóhelyet, szakmát váltasz. Elválsz, vagy éppen megházasodsz. Minden megváltozik körülötted, és benned. Ha ragaszkodsz a régi “jól bevált” dolgokhoz, nehéz lehet, és lesz is az átmenet. A fontos, ne félj a változástól! Az önkorlátozó hiedelmeid és elképzeléseid fokozatosan oldódnak a mentális testből. Ha mégis ellenállsz, nehezebb lehet a folyamat. Egy idő múlva majd átveszi a helyét az elengedés, a ragaszkodás nélküliség. Ekkor fellélegezhetsz, mert a nehezén túl vagy. ??? Az egész identitásod újjáalakul. Mássá válsz. Tudd, hogy soha nem vagy egyedül! Lesznek olyan újraértékelő pillanatok, amikor megkérdőjelezed azt, hogy: Tényleg itt akarsz-e lenni? Végig akarod-e csinálni? Ilyenkor egyszerűen mindent és mindenkit gyűlölsz. A munkádat, az embereket, önmagadat, és az életet, mindent. Ez is egy fájdalmas szakasz. Olyannak tűnhet, mintha elvesztetted volna minden kapcsolatodat önmagaddal, és a külvilággal. Nincs, amibe kapaszkodj. S akkor olyan emberekkel kerülhetsz kapcsolatba, akik segítenek ébredezni. A karma és a kötelesség általi kapcsolatok felbomlanak, s nagyon gyorsan belépnek helyükre azok, akikkel most együtt kell lenned. Olyan emberekkel kerülsz kapcsolatba, akiknek hasonló, vagy ugyanaz a feladatuk, mint neked. Ez nagyon jó érzés, mert egyrészt felgyorsítja a dolgokat, másrészt örömmel tölt el!

Elkezdesz szárnyalni! Érzed, hogy végre értelme van az ittlétednek. Gyakran megtapasztalhatod, hogy egy nagyobb dimenzióban létező részed összekapcsolódik a testeddel. Ekkor megváltozik az egész környezeted. Ilyenkor még egy érdekes tapasztalat üti fel a fejét. Észreveszed, hogy amíg te a mennyeket éled itt a földön, nagyon sokan a pokolban érzik magukat. Vagyis a menny és pokol egy helyen van! Ez egy nagyon érdekes nézőpont!
Az érzelmi testünk is fokozatosan tisztul a blokkoktól, gátaktól. Az a jó, ha ilyenkor a szívcsakrára koncentrálunk, hiszen a lényeg itt az elfogadás, a megértés, és a tiszta őszinte szeretet. Amit persze sokan másként definiálnak. De mi elfogadjuk, mert a szabad akarat egy nagyon lényeges szempont. Tehát, amikor az érzelmi testünk tisztulásnak indul, azt érezhetjük, hogy érzelmesebbek vagyunk, mint korábban. Szélsőséges érzelmi reakciókat is megélhetünk. Én gyakran kérdeztem önmagamtól, mi ez az egész? Mit csinálok? Ritkán voltam a jelenben, mert a múlt hagyatékai állandóan visszarántottak, néha sötétségbe burkoltak, aztán meg a Fény elvakított. Persze akkoriban nem tudtam, hogy a látásmódommal van a gond, s nem a “világítással.” Amikor beindulnak ezek az érzelmi tisztulások, úgy érezheted, hogy tisztáznod kell az emberi kapcsolataidat, hogy megszabadulhass a régi, elavult mintáktól.
Lesz olyan kapcsolatod, melyet úgy érzel, le kell zárnod. Ezen tisztulási fázisban a kapcsolataink is nagyon gyorsan változnak. Legtöbbször megtapasztalhatod, hogy ezek a kapcsolatok már nem a ragaszkodáson alapulnak, megértheted a mélyebb értelmét. És megélheted a kapcsolatok multidimenzionális mivoltát is. Én főként a gyermekeimmel szemben érzem ezt a fajta “vezettetést”. Gyakran észreveszem, hogy bizonyos időben összehoz a sors valakivel, akivel éppen akkor együtt kell lennem, mert dolgunk van egymással. Ilyenkor is nagyon erősen érzem a “vezettetést”. Gyakran érezem, hogy a szívem teljesen megnyílik, és vezetve vagyok a szellemem által. Ilyenkor te is úgy érezheted, átölelnéd az egész világot, mindent és mindenkit feltétel nélkül képes vagy szeretni.
Sajnos még többször visszaeshetünk ilyenkor a régi állapotba, de miután megtapasztaltuk ezt a “földöntúli” érzést, többé nem akarunk ettől “elszakadni.” Noha talán ilyenkor még nem sejtjük, hogy soha nem voltunk a Forrástól elszakadva, csak a rossz szemüvegen át szemléltük a dolgokat, vagy éppen hogy le kellene venni a szemüveget. Mert úgy tisztább a látás! De semmi gond! Ez a tapasztalás egyben ráeszmélés is, ami egy olyan energia minőség, amely mindig vezet minket, ha hajlandóak vagyunk figyelmünket a jelenre koncentrálni, és kilépni a múlt árnyékából. Azt tapasztaltam, a későbbiekben, hogy tudatosan rá tudtam “csatlakozni” erre a Forrásra, ha a tudatosságom elég “éber” volt. Sokszor éltem át ilyenkor olyan érzelmi töltődést, amit úgy éreztem, hogy semmi és senki más nem adhat. Később persze rájöttem, ezt az érzést bármikor megélhetem, bárhol, bárkivel. Sőt, a lényeg az, hogy bármilyen körülmények között ezt a kapcsolatot érezzem.
Sokszor megéltem az érzelmi tisztulás közben kapcsolatvesztettséget. Amikor úgy éreztem, teljesen egyedül vagyok, fizikailag, és lelkileg is. Ez nagyon elszomorított., s ilyenkor ismét beleestem az elkülönülés csapdájába, és vergődtem az én és a mi között. Gyakran éreztem magam Egy-ségben, de még gyakrabban a kétségben, kétségbeesve, kapaszkodva, támaszt és oltalmat keresve. Eközben a tisztulási folyamat közben újfent rá kellett döbbennem, én mindig ott vagyok magamnak. Soha nem hagytam el magam, legfeljebb csak eltávolodtam attól Aki Vagyok. A mélypontok után, megújult erővel, és teljesen más látásmóddal mindig egyre közelebb és közelebb kerültem Igaz Valómhoz. Odáig eljutottam, hogy értelemmel felfogtam a dolgokat, de mikor “alkalmazni”, élni kellett, legtöbbször csődöt mondtam. S persze azért, mert a régi lenyomatok még erősen befolyásoltak, de már oldódni látszottak!
Gyakran éreztem nyomás hullámokat, és tágulást a fejemben, főleg a homlokom mögött, és hátul a tarkóm fölött, ekkor a hipofízis és a tobozmirigy aktiválódását véltem érezni. Olyasmi érzés, mintha valaki belülről nyomná az ujjával a szemöldökök közötti pontot. Ezzel együtt az érzékelésem is megváltozott. Elkezdtem olyan dolgokat érzékelni, “mintha lenne ott valami.” Főleg a szemem sarkából véltem felfedezni azt a valakit/valamit. Némelykor furcsán elmosódottan láttam, és kezdtem azt érezni szétesnek a dolgok, a “kép” amit látok nem valós. Ez szintén rémisztő lehet az első időkben, de ne ijedjünk meg! A több dimenziós látásmódunk van kialakulóban. Persze kapaszkodnunk nincs mibe, de nem is kell, már semmi sem működik a régi szerint ezen a szinten. Én például geometriai formákat láttam, érzékeltem. Olyan frekvencia tartományban “mozogtam” tudatilag, amit képtelen voltam lefordítani bármilyen szavakra, mondatokra, mert megszűnt a linearitás. Persze, hangsúlyozom, ezek a tapasztalások egyenlőre sajnos csak időszakosak. Hosszúságuk, és tartalmuk mélysége főként a tudatosságomtól, és az éppen aktuális “állapotomtól” függ. S attól mennyire vagyok beleragadva a régi mintázatba, mennyire tudok a jelenben lenni az “itt és most”-ban. Észrevettem olyan testi tünetet is, ami szintén érdekes tapasztalat volt. Néha nagyobbnak, és valahogyan másnak éreztem magam, mint amit eddig tapasztaltam.
Nehéz ezt szavakkal kifejezni. De nagyon erős fizikai és mentális változás volt, mert ezt a nagyságot fizikailag, és tudatilag is éreztem. A tudatom kitágult a régi keretek és korlátok közé szorult állapotból, egy határtalan és korlátlan állapotba. Kezdtem megsejteni, és megérezni nagyságomat, és Mester-ségemet. Ilyenkor úgy tűnt, az ego feloldódott, levetette rabláncait, s megadta magát. Ezek egyfajta eksztatikus élmények voltak, de megtapasztalhatod fájdalmas élményként is. A választás megint tőled függ! Ekkor, ha pillanatokra is, de megszűnik az én tudat, az “én magam”. S átveszi a helyét valami más, aminek valójában nincs helye.
Megszűnik a saját tudatunk, megszűnik az elszakadás érzés, EZ, AZ! Amikor végre sikerül mindent elengedni, s összekapcsolódni, rácsatlakozni, Egy-gyé válni a Forrással, vagy hívhatod bárminek. Akkor nincs már ego, s a gondolatok is megszűnnek létezni.
Ez a VAGYOK állapot. Persze még mindig visszaeshetsz a régi mintázatba, ahogy jómagam is, de már egyre kevésbé. Most már tudod, nem őrültél meg, nem fogsz meghalni, semmi rossz nem történhet, mert valójában most születtél meg. Felébredtél hosszan tartó álmodból, és néha még törölgeted csipás szemeidet, elvakít a Fény, s olyankor lehunyod szemeid. A szempilláid még fáradtak a hosszú és mély alvás miatt. Néha visszaaludnál, mert úgy érzed nem aludtál eleget…. Hogy fáradtabb vagy, mint elalvás előtt.
S azt érzed, hogy kegyetlen és rideg ez a valóság, s az álom sokkal valósabb volt. De ne félj, és ne torpanj meg az ébredésed után… Amint éberebb leszel, feleszmélsz, és a színek elkezdenek kibontakozni előtted. Az árnyak formát öntenek. A fátyol mögül felsejlik a Fény. Ne takard el az arcod! Fürödj meg benne! Éld át, tedd magadévá ,válj eggyé vele! Az érzés ismerős, bár nagyon távolinak tűnik.
Az idő is felgyorsulhat. Nekem sokszor van olyan érzésem, hogy egyszerre több helyen vagyok. Néha az idő valószerűtlenül lelassul, máskor hihetetlenül felgyorsul. Olyan, mintha elveszítenéd az időérzékelésedet, ami részben igaz is, mert a linearitás megszűnik. S az idő szimultánná válik. Gyakran elkésel valahonnan, elfelejthetsz dolgokat, néha pedig azt sem tudod, milyen “nap van ma”. Néha kiesnek olyan dolgok a fejedből, hogy hová indultál, mit csináltál. Furcsa, s egyben ijesztő is, mert azt érezheted, megőrülsz, és kezded elveszíteni önmagad. Ami az önmagad elvesztését illeti, valóban igaz is. Mármint akivel ezidáig azonosítottad önmagad.
Előfordul, hogy nem tudsz koncentrálni és a figyelmed elkalandozik. Szédülést és borzongást is érezhetsz, és a folytonosság érzése megszűnhet. Az eddigi tapasztalásaid és a realitásod darabjaira hullik szét. Mert szétesőben vagy te is. Meg kell tanulnod ebben az új, kiterjedt, végtelen időben létezni. Nincs több segítség, nincs kapaszkodó! Meg kell tanulnod bízni a vezettetésben. El kell fogadnod Mesteri mivoltodat, s ki kell nyilvánítanod, és átáramoltatnod Fényességed a külvilágba. Ekkor közvetlen kapcsolatba kerülsz a Forrással, s te magad is Forrássá válsz. Ez egy olyan állapot, ami kifejezi valódi identitásodat minden létező síkon. Miközben mindezt írom, most is csodálatos hangokat hallok a belső hallásommal. Magas frekvenciájú, csodálatos dallamok.. zene ez. A szférák zenéje.
Sorolhatnám még hosszasan a tüneteket, s végteleníthetném a tapasztalatokat. Mindenki személyre szabottan, egyénileg, a saját fejlődési szintjének megfelelően és tisztulási folyamatként tapasztalja meg ezeket a dolgokat. Nem érdemes összehasonlítani egymással ezen megéléseket és a versenynek sem  helye ez az átalakulás. Szellemed tudja, mi a jó neked, tudja merre vezessen, és meg is teszi!Te csak hagyd a folyamatot megtörténni, és élvezd! Legyél szabad! Legyél korlátlan és határtalan Teremtő!
LÉLEGEZZ ÉS LÉTEZZ!

Mindezeket a saját valóságomból írtam, ami nem feltétlenül egyezik, vagy hasonlít a te saját valóságodra.
Ez az én utam és az én teremtésem, a közös “játékban.” Köszönöm, hogy elkísértél egy darabon.
Köszönöm, hogy velem voltál és tiszta szívemből köszönöm, hogy “meghallgattál.” Jó volt veled!
ITT ÉS MOST, ENGEDJ EL MINDENT! S MÁRIS MEGÉRKEZTÉL ODA, AHONNAN ELINDULTÁL!
ISTEN HOZOTT!

(forrás: syria/ Magunk.hu)

"Ráébredünk, hogy nem elsősorban emberi testben élő lények vagyunk spirituális lelki tapasztalatokkal, hanem sokkal, de sokkal inkább spirituális lények emberi testben és emberi tapasztalatokkal."

Ebben a videóban pedig benne van, mit érzünk, akikben zajlik belül ez az Ébredés -Awakening folyamat. Annyira jó ilyeneket látni, hogy rengeteg mindenkiben ugyanaz megy végbe, vagy kezdődik el. Akik előrébb járnak segítenek másoknak észrevenni a jeleket...




http://vilaghelyzete.blogspot.com

A Szív Sötét Éjszakája,- A Beavatás Utolsó Lépései az Ötödik Dimenzióba való Végső Bebocsátáshoz


A Szív Sötét Éjszakája

A Beavatás Utolsó Lépései az Ötödik Dimenzióba való Végső Bebocsátáshoz

Aurelia, Adama és Ahnahmar párbeszéde Aurelia Louise Jones közvetítése

Adama - Szívem szeretetével és lelkem bölcsességével üdvözöllek benneteket. Hogy vagy ma kedvesem?
Aurelia - Elég jól vagyok, de még mindig állandó kimerültséget érzek fizikai testemben, és tudom, hogy bizonyos mértékben még mindig érzem a Szív sötét éjszakáját, melyen egy ideje átmentem. Még mindig sok fájdalmat érzek a Szívközpontomban és a testemben mindannak a munkának ellenére, amit az elmúlt jópár évben végeztem, hogy meggyógyítsam magam. Ez kezd réginek és fárasztónak tűnni. Mennyi időbe telik még, hogy újra jól legyek, hogy megfiatalodjak, és a többi?
Adama - Te most egy olyan valaki vagy, aki nagyon nagy békét hordoz ezen a bolygón. Rengeteg energiát tartasz magadban az emberiség számára, és a Föld felemelkedésére. Ez magyarázza fájdalmaid egy részét. Nagyon hosszú idő óta csinálod ezt, azonban most jött el a pillanat, amikor nagyon sok minden forog kockán, és sok munkát végzel belső síkokon is, álmodban is. Ezért ébredsz reggel olyan fáradtan. Több pihenésre van szükséged annál, amennyit megengedsz magadnak.
Aurelia - Igen, de annyi mindent kell tennem, és olyan sok időt vesznek igénybe, hogy a napok túl rövidnek tűnnek. Ha nem tenném meg azokat a dolgokat, amelyeket teszek, a lemúriai küldetés nem terjeszkedne úgy, ahogyan most. Robbanásszerűen fejlődik, és sokan most kezdenek becsatlakozni.
Adama - Megértjük, hogy kezdesz kimerülni ezen a hosszú utazáson, és itt az ideje, hogy megtedd a felemelkedéshez vezető beavatás utolsó lépéseit. Már majdnem ott vagy, de visszafogod magad. Sok szempontból még mindig ragaszkodsz sok háromdimenziós mintához és rezgéshez, és amennyiben nem engeded el teljesen ezeket a mintákat, nem tudsz továbbhaladni a felemelkedésed folyamatában. Ha igyekszel, hogy képes legyél megtenni az utolsó tudati ugrást, amit ma fogunk megbeszélni veled, akkor nagyon hamar ,,otthon" lehetsz, és akkor soha többé nem leszel fáradt, és ki fogsz lépni korlátaid közül. Sokkal közelebb vagy már, mint gondolnád, és mint mindig, az utolsó lépések a legnehezebbek, sőt gyakran a legfájdalmasabbak is. Minden Mesternek, aki valaha felemelkedett erről a síkról, végig kellett mennie ugyanezeken a beavatásokon, melyeken most te mész keresztül, és ebbe beletartozik mindenki itt Telosban és az ötödik dimenziós Lemúriában is. Arra vagy elhivatva, hogy a világot szolgáld és sokat utazz. Utazásod során, magaddal fogod vinni ezt az új energiát, és sok embernek nyújtasz első bepillantást abba. Utazás közben meg kell tisztítanod magad; és legmagasabb énedben kell maradnod; sosem szabad megengedned magadnak, hogy bármi is felidegesítsen, főleg ne engedd, hogy az egód reagáljon valamire, bármit is látsz vagy tapasztalsz, illetve bárhogyan is bánnak veled egyesek. Soha többé ne engedj annak a kísértésnek, hogy keserűvé, neheztelővé válj, vagy bárki és bármi felett ítélkezz. Ezek azok a hozzáállások és energiák, melyek a harmadik dimenzió megtapasztalásához tapadva tartanak. Most nagyon magas energiafrekvenciát értél el mindazok számára akikkel találkozol, és szeretnénk, ha ezt tudnád. Ez az energia veled, és érted is dolgozni fog. Minél többet maradsz ebben az energiában, minél többet leszel legmagasabb rezgésedben, istenséged magadra öltésében, annál jobban tud támogatni téged. Ha olyan rezgésbe zuhansz, mely nem illik ehhez az energiához, akkor az rendkívüli mértékben ki fog fárasztani téged, mintha óriási energetikai süllyedés történne. Most tehát itt van az ideje, hogy tudatos erőfeszítést tégy, hogy nap, mint nap, óráról órára, ebben az energiában maradj. A legtöbb dolog, amit most neked mondok, mindazoknak is szól, akik ezt az anyagot olvasni fogják, mivel ami rád az rájuk is vonatkozik. Végső soron, nekik is be kell járniuk ugyanazt az utat, amelyet most te jársz. Bár mindez az egyes emberek számára különféleképpen fog kibontakozni, végső lényegét tekintve mindenki számára ugyanaz lesz. Ez az energia, amiről beszélünk, nagyon könnyen az az energia lehet, amit ti a Szűzanyának neveztek. Arra kérnénk, hogy minden nap hívd meg őt az energiateredbe, és kérd meg az ő energiáját, hogy maradjon veled napközben, és tartson téged folyamatos ölelésében. Meg tudod ezt tenni?
Aurelia - Igen.
Adama - Lesznek idők, amikor az energiák olyan állapotokat fognak létrehozni benned, hogy szeretnél megkönnyebbülni. Ezek az energiák a szomorúság, a betegség, vagy a bánat energiáit hordozzák a körülötted és a világban történő dolgokkal kapcsolatban. De mindig amikor ezeket az energiákat érzed, megint csak add át őket Szűz Máriának. Ő meg fog tisztítani téged ezektől az energiáktól. Az ő vágya, hogy segítsen neked. Meg tudod ezt tenni?
Aurelia - Igen.
Adama - Azért kérünk téged erre, mert sok energiát fognak megosztani veled az elkövetkezendő utazásodon, és azokon, melyeket még a jövőben teszel. Sokkal több lesz, mint ami a múltban volt megosztva, de képes vagy rá. Most magasabb síkról fogod ezeket megtenni, mint korábbi utazásaid során. Most már készen állsz, hogy belépj erre a síkra, ehhez azonban önmagadban egyensúlyban kell maradnod. Nagyon fontos, hogy felismerd a saját energiáidat ebben, valamint felismerd, hogy mennyire vagy képes kontrollálni a saját energiáidat, és azt, ami történni fog. Létezik egy finom egyensúly a között a két dolog között, hogy felismered-e, mit tehetsz önmagadért, és mi az, amit át kell adnod, és ez nagyon gyorsan meg tud történni. Minden pillanatban, amikor azt érzed, hogy az energiáid akadozni kezdenek, meg fogod hozni a döntést önmagadért, mivel tudod, hogy ezzel azonnal felemelheted rezgésed, vagy tudni fogod, hogy ez olyas valami, amit át kell adnod. Ez egy hatalmas új felfedezés lesz. A hat hetes utazásod sok tapasztalattal fog szolgálni számodra abban, hogy megtanulj dolgozni a saját energiáiddal, és abban, hogy megtanuld mi hozza létre azt a fáradságot, amely akadályoz téged küldetésedben. De bíznod kell ebben; meg kell értened, hogy igenis meg van ez a képességed. Tanuld meg kezelni a saját energiáidat, és tudd a legjobban felismerni, hogy mikor merítenek ki mások energiái. Most végre megtanulsz új módon dolgozni a saját rezgéseddel, ahogy sokan azok közül is, akikkel kapcsolatba fogsz kerülni. Világos ez?
Aurelia - Igen, mindent meg fogok tenni.
Adama - És ismerd fel, hogy amikor olyan helyzettel találkozol, amit úgy érzel, hogy meghaladja pillanatnyi képességedet, akkor az olyan valami, amit át kell adnod a magasabb birodalmaknak. Sose próbáld meg önmagad megoldani azt a csapatod segítsége nélkül; ők azért vannak, hogy támogassanak téged. Akkor használd őket bölcsen, és habozás nélkül. Amikor azt érzed, hogy olyan energiák érkeznek melyek támogatnak téged, és érzed saját energiáid kiterjedését, akkor haladj előre velük. Amikor valamilyen okból azt érzed, hogy az energiák vagy szituációk meghaladják irányítási képességeidet, és nem támogatnak téged, akkor tudd, hogy nincs meg benned az erő ennek önmagad általi megoldására, és add át azokat nekünk.
Aurelia - A tőlem telhető legjobban megterveztem az utat, amilyen részletesen csak ebben a dimenzióban tudtam, de azt is tudom, hogy talán nem a terveim szerint fog kibontakozni.
Adama - Elmondanánk neked, hogy az utazásod részletei alapvetően úgy fognak kibontakozni, ahogyan megtervezted, de valójában nem ez az igazi utazás. A valódi utazás mindaz, ami bemutatásra kerül számodra, de még nem tudsz róla. Azt tanácsoljuk, hogy maradj nyitott ezekre. Nyitottnak kell maradnod az energiáidban azok felé, akik felveszik veled a kapcsolatot, mint azt a múltban is tetted. Azok a kapcsolatok, melyek a teljes tudatosságod nélkül jöttek létre, gyakran a legfontosabbak és legerősebbek voltak számodra. És néhányuk a legtartósabbá is vált. Ez erre az útra is igaz lesz. Ismerd fel azonban azt is, hogy szószólója vagy ezeknek az energiáknak, és minél jobban testesíted meg ezeket az energiákat, annál inkább képes leszel másokkal is megosztani azokat.
Aurelia - Azt gondolod készen állok erre?
Adama - Mi tudjuk, hogy készen állsz. Egyszerűen csak neked is tudnod kell. Bízz magadban. Azt mondanánk, hogy minden esetben, amikor úgy érzed nem állsz készen, add át ezt az érzést. A hit az ami benne tart ebben az energiában. Minden olyan esetben, amikor olyan energián mész keresztül, mely azt mondja ,,Nem érzem, hogy megfelelő vagyok erre," vagy ilyesmi, add át ezt. Itt az ideje most annak, hogy elkezd felismerni, mekkora különbség van a szívedből érkező energiák, az abban lakozó rezgések, és a meg nem felelés és a különféle ítélkezések között, amelyek az elméd olyan részei, melyek becsaphatnak téged. Minél inkább képes vagy elismerni, hogy ezek nem te vagy és ezek olyanok, amiket át kell adnod Istennek, annál inkább benne fogsz maradni abban a rezgésben amit keresel, és amelyek támogatnak téged. Most egy ötödik dimenziós utazást fogsz tenni, ha ezt választod. De rajtad múlik, hogy megnyílj erre a lehetőségre, és érezd a saját felelősséged ebben azáltal, hogy egyensúlyban maradj. Itt az idő most mindenki számára, hogy teljes mértékben megértse mit jelent, és mit tesz egyensúlyban maradni ezekkel az új energiákkal, melyek elárasztják a bolygót.
Aurelia - Törekednem kell arra, hogy több időt töltsek egyedül?
Adama - Az idő, amit egyedül töltesz, mindig értékes. Reméljük, hogy ezen a harmadik utazáson fel fogod ismerni, hogy nem adhatod úgy át magad teljesen, ahogyan azt gyakran a múltban tetted. Időt kell szánnod önmagadra, hogy feltöltsd belső elemedet. Keress olyan helyeket, ahová egyedül el tudsz menni anélkül, hogy más emberek is követnének. Szánj időt önmagadra, hogy magadban járd az utcákat, hogy emberekkel legyél, hogy sétálgass azokban a városokban, ahová éppen elutaztál. Menj egyedül, valahányszor csak megfelelő. Ez nagyon fontos, mert két lehetőséget is ad számodra. Az első, hogy megértsd saját energiádat, és ez a legfontosabb. A második, hogy megoszd ezt az energiát másokkal, akik nem feltétlenül jönnek el azokra az összejövetelekre, amelyeket tartasz. Eljött az idő számodra, hogy járj-kelj a világban.
Aurelia - Ez egy nagy dolog számomra. Mindig kerültem az utazást, főleg a nagyvárosokban és a zsúfolt helyeken.
Adama - És ez egy csodálatos dolog. Valójában, amint elkezdesz sétálni, meg fogod találni az energiát, ami hiányzott. Az energiahiány amit tapasztalsz, nagy mértékben annak köszönhető, hogy már nem vagy benne abban az energiában, mely támogat téged. Itt az ideje, hogy sétálj, és beépítsd magadba ezeket az energiákat. Minden olyan felmerülő helyzetet, amellyel kapcsolatban kérdésed van, aggaszt vagy fájdalmas számodra, add át Istennek. Amint ezeket a dolgokat Auréliának mondom, úgy mindenki másnak is mondom azokat, akik ezt az anyagot olvassák. Ő most mindannyiótokat képvisel. Mindannyiótoknak többé-kevésbé ugyanazok a problémáitok és kérdéseitek vannak.
Aurelia - Nem értek egy állítást, amit az imént mondtál: ,,hogy többé már nem abban az energiában járok, ami támogat engem."
Adama - Nem abban jársz.
Aurelia - Ezt nem értem.
Adama - Már átléptél egy magasabb rezgésű energiába, legalábbis önmagad egy része, és mégis, egy másik részed szükségét érzi annak, hogy fenntartsa a régi energiák létezését. Ez nem azt jelenti, hogy el fogod hagyni a Shasta-hegyet, vagy hogy itt fogod hagyni a munkát, amit éppen most végzel. Mindezt végezheted az ötödik dimenziós létezésben is, miközben megmaradsz abban a dimenzióban, melyben jelenleg vagy. Ez az ahogyan személyenként egyesével, szívről szívre, együtt fogjátok megteremteni az ötödik dimenziós valóságot ott, ahol most vagytok, és örökre átalakítjátok a harmadik dimenziót. Így fogjátok megteremteni a felszínen azt a paradicsomot, amit mi itt Telosban megteremtettünk. A régi paradigma energiái többé már nem támogatnak benneteket, és senki mást sem.
Aurelia - Mit kell megváltoztatnom?
Adamа - Változtasd meg az ítélkezés energiáit, az elvárás energiáit, a bűntudat és szégyen energiáit. Mindezek az alacsonyabb rezgésű energiák a harmadik dimenziós létezés részei, melyet már nem kívántok. Valahányszor érzitek ezeket felétek jönni, nincs létjogosultságuk, nem létezik jó ítélet és rossz ítélet. Az ötödik dimenzióban nincs olyan érzés, ami az ítélkezést támogatja. Itt az ideje, hogy elkezdjétek felismerni ezt az energiamezőtökben, az elmétekben, a gondolataitokban, a szívetekben, amikor éppen ítélkeztek, és szabaduljatok meg ettől, adjátok át azt. Nem arról van szó, hogy valami helytelent tesztek, hiszen ez is egy ítélkezés lenne. Egyszerűen csak fel kell ismerni a rezgésbeli különbséget. Tanuld meg megérezni, hogy milyen a harmadik dimenziós rezgés az ötödik dimenziós rezgéssel szemben.
Aurelia - Miért vagyok ma fáradt?
Adamа - Azért vagy fáradt, mert ítélkezel e dimenzió felett. Valahányszor fáradtnak érzed magad, ismerd fel az ítélkezés helyett, hogy a harmadik dimenzióban vagy, és képes vagy transzmutálni és átalakítani ezt az energiát. Ezt a házi feladatot kell mindenkinek megtanulnia ahhoz, hogy az ötödik dimenzió frekvenciájába lépjen át. Mindenkinek el kell engednie mindent, amit harmadik dimenziós paradigmaként ismertek, és meg kell tanulni a létezés egy új módját. A tudatossági ugrás a harmadik és az ötödik dimenzió között hatalmas a legtöbbetek számára. Kezd el nap, mint nap átváltani a tudatosságot, és végül el fogsz jutni erre a szintre. Szó szerint akarnod kell tudatoddal beleugrani az ismeretlenbe.
Aurelia - Meglehetősen boldog voltam az utóbbi napokban, és nagyon óvatos voltam, hogy ne ítélkezzek semmi és senki felett. Akkor nem kéne fáradtnak lennem.
Adama - Tiszteljük drágám az erőfeszítéseidet, de a valódi váltás finomabb, mint azt gondolnád. Igen, sok szempontból a boldogság is ítélkezésekhez kötődik. Amikor bizonyos dolgok elérnek hozzád, boldoggá tesznek, és megadják neked amit akarsz, akkor úgy ítéled meg, hogy jó napod van. Amikor olyan körülmények érnek, amiket nem kedvelsz, akkor azt nem ítéled annyira jó napnak, vagy rossz napnak tartod. Valójában az energiád már egy sokkal magasabb szinten lehetne, ha azt választanád. Ahhoz azonban, hogy ezt megtedd, és fenn is tartsd, hajlandónak kell lenned feladni minden olyan gondolatot, szót, cselekedetet, tevékenységet és vágyat, mely ehhez a dimenzióhoz kötve tart, amelyből annyira szeretnél már eltávozni. Ezek, amikről most beszélünk, nem a tapasztalatod fizikai kiterjedései. Azokra az érzelmekre és gondolatokra gondolunk, melyek egy alacsonyabb rezgésen tartanak téged.
Aurelia - Nem a fizikai tetteim azok, amelyek csökkentik a rezgési szintemet és az energiámat?
Adama - Általában, nem. Ahhoz van köze, hogy hol tartod az energiádat. Amikor az energiáidat másvalaki vagy önmagad feletti ítélet köti le, az energiád leesik. Amikor az energiádat egy bizonyos eredmény elérésére összpontosítod, az energiád leesik. Amikor úgy tartod, amiről úgy ítéled, hogy ez nehéz munka és küzdelem, az energiád leesik. Válj tudatossá arról, hogyan teremtesz minden pillanatban. Minden gondolattal és érzelemmel teremtesz, pozitívan vagy negatívan. Ez építi és érinti a 3D-s külső életedet, és meggátol téged abban, hogy magadra öltsd az 5D frekvenciáját.
Aurelia - Meg kell állítanom a gondolkodást vagy az érzést?
Adama - Az jó lenne. Tulajdonképpen, ez nagyon jót tenne neked. Túl sok értelmi energiát töltesz el azzal, hogy minek kell történnie, mit kell tenned, hogyan kell megtenned azt, amit érzel, hogy meg kell tenned, stb. Az elméd állandóan el van foglalva mindenféle irányban, próbálja egy bizonyos módon megteremteni az életedet, mi pedig azt mondjuk neked, hogy nincs semmi, aminek meg kell történnie, és nincs semmi amit meg kell tenned, ez egy illlúzió!
Aurelia - Azt mondod, hogy semmi sincs, amit meg kéne tennem! Akkor én úgy hallom, hogy nem kell befejeznem egy könyvet, nem kell elutaznom, nem kell megkeresnem a megélhetésem, nem kell kifizetnem a számláimat, vagy nem kell válaszolni a küldetésemmel kapcsolatos levelekre, stb.
Adama - Ezeket te választottad. Kezd el úgy nézni az összes "tennivalód listáját" - és sok van belőlük - mint olyan dolgokat, amiket te választottál, ahelyett, hogy olyan dolgoknak tekintenéd azokat, amiket meg kell tenned. Valójában, egy ötödik dimenziós rezgésben valóban semmi nincs amit szükséges, vagy meg kellene tennünk. Mindig egy választásról van szó. Amíg ez a különbség kétségtelenné nem válik számodra, addig egy harmadik dimenziós rezgésben fogsz maradni. Ez a te utazásod Aurélia: megérteni "ennek igazságát" önmagadban, és teljességgel megélni azt.
Aurelia - Hát, sosem tanított senki minket arra, hogy így gondolkodjunk gyerekkorunk óta. Nem sok ember gondolkodik így.
Adamа - Mi tudjuk ezt. Ezért részesítünk most téged egy újfajta edzésben, és cserébe te is megoszthatod ezt másokkal. Mindannyian egy cipőben jártok a harmadik dimenzióban; nagyon kevés hangsúlyt helyeztek arra, hogy mi a legfontosabb mindannyiótok számára ahhoz, hogy egy ötödik dimenziós tudatosságba váltsatok át. Neked és mindenki másnak, aki arra vágyik, hogy felemelkedjen a fény birodalmába, az elkövetkezendő néhány évben egy új életbe kell lépnie, új cipőbe kell bújnia, és új kalapot kell viselnie. Ha ezt választjátok, ez az új utazás csodálatos módon kezd el kibontakozni számotokra. Az abba való kapaszkodásod, hogy mi történt a mostani pillanat előtt, és mi fog történni a következőben, az tart a harmadik dimenzióban téged. Itt az ideje, hogy megnyílj minden lehetségesre, mint új látásmódra, érzékelésre, cselekvésre és létezésre. Állj készen, és légy hajlandó a most pillanatában élni, elvárások nélkül, és nyílj meg minden varázslat, fenség, könnyedség és szépség előtt, mely mindannyiótokra vár, akik belépnek az ötödik dimenziós létezési módba. Légy hajlandó megtapasztalni a csodákat és a változásokat, melyek minden álmodat felülmúlva fognak megnyilvánulni. Vésd a szívedbe és elmédbe, hogy mindez nem tud megtörténni, ameddig ahhoz ragaszkodsz, amit mindeddig harmadik dimenziós életként megismertél. Ez egy rezgés, egy új létezési mód, abban a dimenzióban élni, szemben azokkal a dolgokkal, amiket meg kell tenned, hogy megkeresd ott a megélhetésed. Ezek az élet valódi protokolljai az ötödik dimenzióban.
Aurelia - Minden, amit most mondasz nekem, és annyi minden, amit korábban mondtál ehhez a könyvhöz, annyira egyszerű. Még Sananda is mondta nekem, hogy milyen egyszerű ez. És valahogy mégsem sikerül felfognunk. Ez túl egyszerű.
Adama - Azért van ez így, mert az elme az ami mindent túlbonyolít. Ismételten azt tanítottuk, hogy a valódi spiritualitás nagyon egyszerű. Az összes információ beleférne egy kis könyvecskébe. Annyira egyszerű ez, hogy a legtöbben nem vagytok hajlandóak áttekinteni sem. Azok, akik felébredőben vannak, mindig több információt keresnek, a legutolsó híreket a fény birodalmakból, több médiumi közvetítést, több technikát, több aktiválást stb. Azt vesszük észre, hogy nagy százalékotok mindezeket az információkat az elmén keresztül fogadja be, és nem építitek be azt amit tanultok. Elolvassátok egyszer, alkalomadtán kétszer, aztán tovább haladtok a következő könyvre, a következő médiumi közvetítésre, és elfelejtitek a legnagyobb részét annak, amit eddig olvastatok, vagy hallottatok, amint megtaláljátok a következő olvasnivalót vagy a következő szemináriumot, amire elmentek. Valójában csak egy kis hányadát építitek be azoknak a spirituális tanításoknak, melyekkel kapcsolatba kerültök. Ha jobban törekednétek ara, hogy többet beépítsetek a tanultakból, akkor legtöbbetek mostanra már felemelkedett állapotban lehetne. Azt mondjuk nektek, hogy az elmétek az, és nem a szívetek, ami ezt az összes dolgot akarja. Sokan közületek az elmét tápláljátok a szív rovására. A szíved mindent tud, és biztosan tudja a legegyszerűbb utat, hogy eljuttasson oda téged, ahova menni akarsz, a felemelkedésen keresztüli spirituális szabadságodba. A szíved ismeri a könnyű utat, míg az elméd el akarja hitetni veled, hogy mindez nagyon nehéz és összetett. Amikor átadjuk nektek azokat az egyszerű tanításokat, melyek fel fognak emelni titeket az ötödik dimenzió frekvenciájába, sokan közületek el sem akarják olvasni azokat; untatnak titeket. Azt mondjátok jó, Adama ezt már hallottuk ezelőtt. És tényleg, már sokszor hallottátok, és nem érdekeltek titeket ezek az egyszerű tanítások. Továbbra is itt kóvályogtok fájdalomban és küzdelemben abban a dimenzióban, amit úgy ítéltek meg, hogy már nem a ti igazságotok.
Aurelia - Akkor az elménk az, amit ki kell kapcsolnunk?
Adama - Az elmét nem lehet kikapcsolni. Az emberiségnek van egy elméje, és ennek megvan a célja. A fizikai testnek is van egy saját elméje; ez a teljességetek része. Tudjátok, hogy az a rezgés, amit kerestek, a szíveteken keresztül érkezik, de mi nem tudjuk megtenni ezt helyettetek. Nem tudunk nektek listát adni azokról a lépésekről melyeket, ha követtek, teljesen ebbe a rezgésbe kerültök. Engednetek kell, majd engednetek kell újra és újra, megkötések, behatárolások, vagy bármiféle elvárás nélkül arra vonatkozóan, hogy valaminek ilyen vagy olyan módon kell megtörténnie. Olyan hatalmas teremtő erő vagy, hogy amikor elvárással vagy arra vonatkozóan, hogy valaminek egy meghatározott módon kell megtörténnie, akkor semmi sem tud megtörténni. Szokj hozzá ahhoz, hogy megengeded Istennek belül, Isteni Eszenciádnak, hogy irányítsa utadat, és vezessen egészen hazáig, lépésről lépésre. Mindannyian szakértőkké váltatok abban, hogyan lehet fájdalmas módon összezavarni és bebonyolítani az életeteket. Magatok körül tartotok egy szerkezetet arról, hogyan kell a dolgoknak jelentkezniük, és ebbe a szerkezetbe semmi sem képes behatolni. Ez az erősségetek, ez azonban nem igazán válik hasznotokra a harmadik dimenziós tudatosságon túl.
Aurelia - Erre lettünk tanítva, hogy így kell megteremteni amit akarunk, hogy el kell döntenünk mit is akarunk megteremteni, határozzuk meg szándékainkat arról, hogyan akarjuk azt, aztán összpontosítsunk rá. Erre az alkímiára lettünk tanítva.
Adama - De van egy különbség aközött, hogy eldöntöd mit akarsz, megtalálod az igazságát annak, amit akarsz, és aközött, hogy egy hosszú listát állítasz össze arról, hogyan kell majd mindennek megjelennie számodra. A jelenlegi fázisban szinte egyikőtök sem rendelkezik azzal a képességgel, hogy a kettő között különbséget tegyen. Oly sokáig voltatok a behatároltság paradigmájának csapdájában, hogy most nehezen tudjátok, úgymond elszakítani tőle magatokat. Amit mi kérünk tőletek, hogy csináljatok most meg egy egyszerű gyakorlatot, és kezdjetek játszani vele. Ez a gyakorlat abból áll, hogy dobj el minden elvárást arról, hogyan kellene lennie a dolgoknak, minek kellene lennie; egyszerűen dobd el, majd örömmel és hálával kezd el megteremteni, és élni az életedet a most pillanatában! Nyílj meg nagyon, hogy befogadd szíved vágyait, azonban ne legyen elvárásod, hogy mindez hogy fog eljutni hozzád. Csak engedd, engedd és légy nyitott a meglepetésre.
Aurelia - Dobjunk el minden elvárást! Azt mondták nekünk, hogy legyenek elvárásaink. Várjuk a csodákat, várjuk ezt és azt, stb.
Adama - Most azt mondjuk neked ebben a pillanatban, dobj el minden elvárást. A második lépés, hogy dobj el minden ítélkezést. Ezek nagyon nagy lépések számodra, és mindenki más számára is. Az elméd túl sokáig összpontosított erre a két dologra. Ezek voltak az erényeitek ebben az inkarnációban, hogy úgy mondjam. Alkut alku után kötöttél, egyiket a másik után. Megteszem ezt és ezt, ha ez és ez fog történni. Megteszem azt, ha amaz fog történni. És újra mondom, ez most nem erről meg arról szól; mind olyan választásokról szól, amelyeket szabadon és szabad akaratodból hozol meg a szívközpontodból. Arról van szó, hogy légy örömteli a szolgálatban és mindennapi életedben, nem azért, mert azt mondták, hogy erre van szükséged, hanem mert ez az, amit tenni akarsz. Nem arról van szó, hogy akarj az ötödik dimenziós rezgésbe lépni, mert az elvárásod az, hogy ez majd elveszi a szenvedéseket és fájdalmakat, amelyeket átéltél. Arról van szó, hogy azért lépj az ötödik dimenziós rezgésbe, mert ez vagy te, ez a te igazságod, és ez most számodra a következő lépés. Légy tudatában annak, hogy az ötödik dimenziós rezgésben új kihívásokkal szembesülsz. Amint a tested és a rezgésed tisztul, mindig folyamatos fejlődésben vagy, mindig újabb szintre kell lépned. Sokan közületek nem jöttetek még rá, hogy a felemelkedésetek nem ér véget az ötödik dimenzióban. Ez csak a kezdete egy csodálatos és örökkévaló utazásnak. Tudd, hogy innen kezdve folyamatosan emelkedni fogsz egyik szintről a másikra, egyik dicsőségből egy még nagyobb dicsőségbe, mindörökre az örökkévalóságban. A felemelkedés útja sosem ér véget. Ez a te természeted és születési jogod. Akarnod kell kilépni a küzdelemből amiben éppen vagy anélkül, hogy bármit is várnál ettől. Egyszerűen csak akarj kilépni ebből, és engedd, hogy minden más kibontakozzon számodra anélkül, hogy bármiféle elvárásod lenne arról, hogy mi fog történni, és hogyan fog megtörténni. Megfelelő vagy erre a feladatra; több, mint megfelelő. Sokkal-sokkal inkább megfelelő, mint amennyire annak tartod magad. Semmit sem tehetünk, hogy átmozdítsunk téged mindaddig, amíg te magad el nem kezdesz mozdulni.
Aurelia - Most aztán jól keresztülhúzod a számításaimat! Amit most írok, egyáltalán nem az, amit harmadik könyvemként terveztem. Amikor elkezdtem könyvet írni az ötödik dimenzióhoz vezető protokollokról, elég jelentős tudásra tettem már szert, amelyeket felemelkedett Mesterek tártak fel az elmúlt 40 évben. Ennek az információnak egy részére nehéz rátalálni, és nem sok ember tud róluk. Felépítettem egy érdekes struktúrát, hogy megírjam ezt a nagyszerű könyvet, és mostanáig szinte semmi sem történt. Nem éreztem a ti energiátokat, hogy elkezdjem közvetíteni az információ többi részét, és hogy hozzáadjátok az energiátokat és bölcsességeteket.
Adama - Meg vagy lepve?
Aurelia - Nem értettem, miért nem történt meg.
Adama - Tudd, hogy amikor az energiák nincsenek a megfelelő rezgésben, akkor általában nem vagyunk ott, hogy támogatást adjunk. Örülök, hogy észrevetted ezt, és nem kezdted el ennek ellenére folytatni a könyv írását, hiszen akkor a rossz rezgésben lett volna megírva. Az információ, melyet szándékodban állt megírni, pontos, és sok felemelkedett Mester közzé tette a múltban. És bár ezek a tanítások ma is tartalmazzák az ötödik dimenzió igazságát, ma ez mégsem ad teljes képet. Az információ, amivel rendelkezel, a harmadik dimenzió perspektívájából van megközelítve, hogy segítsen a fénymunkásoknak megnyílni a magasabb tudatosság megértésére. Vannak hiányzó darabok, és most a következő lépés is feltárul. Az egyszerű igazságok, amiket ebben a könyvben kifejtünk, az ötödik dimenzió frekvenciáját képviselik. Korábban nem tehettük közzé ilyen egyszerű módon, mert az emberiség nem volt felkészülve arra, hogy hallja őket. Az emberek elméje akkor, és még most is, nagyon összetett spirituális utakat próbált létrehozni, vagy ha túl egyszerű volt, akkor nem volt értéke számukra. Annak érdekében, hogy az új energiában legyél képes írni az ötödik dimenzióról, neked magadnak is bele kellett nőnöd ebbe a rezgésbe, vagy legalábbis kellő közelségbe kerülni hozzá. Ezért nem voltak jelen ezek az energiák korábban. Ez mindenképpen olyan folyamat, melyet nem lehet átugrani. Az útkeresőket először mentális szinten kellett informálni, hogy sokan képesek legyetek beépíteni annak egy részét a szívbe. Ez a régi rezgésben volt közzé téve, és a célnak rendkívül jól meg is felelt. Segített az emberiségnek oda fejlődni a tudatosságában, ahol ma van. De most már egy új rezgésben vagytok, és már nem elegendő, hogy téged és a többieket az előző elrendezés energiáiban vigyünk végig a fizikai felemelkedésen. Most minden a szívről szól, mert amint már mondtuk, először a szív emelkedik fel, a többi pedig követi. A korábbi információ, melyet olyannyira dédelgetsz kedvesem, nagyon jó szolgálatot tett neked abban, hogy eljuss oda, ahol ma vagy. Nélküle nem állnál ott, ahol most állsz. Most azonban úgy érzed elakadtál, hogy megtedd az út többi részét, és útmutatást kérsz. Azt mondod nekünk, hogy nem tudod, hogyan tedd meg az út többi részét, ugye? Tudd, hogy ahhoz, hogy megírd az ötödik dimenzió protokolljait, neked magadnak kell felnőnöd ebbe a rezgésbe, egyébként nem sokat érne olyasvalamiről írni, amit te magad nem értél el vagy értettél meg. Gratulálunk az előrelépésekért, amiket tettél. Tudjuk, hogy nem volt könnyű. Most, hogy ezt a megértést megszerezted, kiszabadíthatod önmagad a szív eme sötét éjszakájából. Már majdnem készen állsz repülni.
Adama - Ahnahmar akar most beszélni veled.
Ahnahmar - Üdvözlet kedvesem, Ahnahmar vagyok, szíved szeretete, aki most beszél hozzád. Mivel annyira jól ismerem az energiádat, értem a frusztrációdat és a türelmetlenségedet. Ami eddig történt, valahogy nem működött neked, ugye? Nem érted el azokat az eredményeket, amelyeket úgy gondolod, hogy kitűztél magad elé, és amiben reménykedtél. Olyan sokszor állítottad nekünk, hogy a te célod a felemelkedésed; a te célod, hogy ezen a harmadik dimenzión túlra lépj egy másik dimenziós valóságba. Megtetted már?
Aurelia - Még nem.
Ahnahmar - Az elmúlt negyven év, melyet tanulmányoztál a magasabb tudatosságról, mindaz a mentális csomag amit összegyűjtöttél, és az összes gyakorlat, melyeket elvégeztél, arra szolgáltak, hogy lassan eljuttassanak oda, ahol most vagy, az ötödik dimenzió előszobájába, hogy úgy mondjam. Most viszont úgy érzed, hogy elakadtál, és nem tudod, hogyan tedd meg az utat a végső lépésig. Annyira egyszerű, hogy egyszerűen nem sikerült "azzá válnod". Vedd észre, hogy mi nem azt mondjuk, hogy "tedd meg", mert ez a Létezés egy állapota. Azt mondom neked, hogy "Válj azzá" egészen, válj azzá a Szeretetté, ami vagy, és öltsd magadra ezt az új rezgést teljesen, és engedd el a régit. Oly sok tanítást tanulmányoztál az évek során, oly sok könyvet olvastál, hogy megtaláld a mágikus kulcsot, oly sok tanfolyamon és szemináriumon vettél már részt, oly sok szabálynak, meditációnak és aktiválásnak vetetted már alá magad az elmúlt sok évben, és valahogy mégsem igazán érted el a célod, ugye?
Aurelia - Nem.
Ahnahmar - Én most azt mondom neked, gyere haza kedvesem. Annyi minden vár itt rád, többek között az én örök szeretetem irántad. Akard és vágyd egyszerűen azt mondani "A felemelkedéssel kapcsolatos céljaim nem valósultak meg mindazon erőfeszítések árán, amelyeket szinte egész életem során befektettem; úgyhogy most nem akarom többé használni ezeket a módszereket. Megnyílok minden új módszerre, amit bemutatsz nekem." Amit a múltban megtanultál, hasznos volt tudatosságod fejlődésében, hogy eljuss oda, ahol most vagy, mégis mindez harmadik dimenziós rezgés volt. Korábbi tudásod nem sokra fog szolgálni az ötödik dimenzió új rezgésében és frekvenciájában. Miért akarnál olyan módszerekbe kapaszkodni, amelyek nem működtek számodra?
Aurelia - Mert nem tudtam, hogy más módszerek hatásosabbak. Senki nem beszélt azokról az egyszerű módszerekről, amelyeket most tanítotok. Arra összpontosítok, amire tanítottak. Ahnahmar - Most más módszereket mutatunk be neked. Már majdnem ott vagy. Egy kevés változtatással a tudatodban és a hozzáállásodban, végig tudod járni az utat, viszonylag rövid idő alatt. Arra kérlek, szeresd magad eléggé ahhoz, hogy egészen hazáig gyere. Itt az idő számodra, itt az idő számunkra, hogy isteni egységben legyünk egymással a lélek szent házasságában, mint két test, de egy szív.
Aurelia - Oké, figyelek.
Ahnahmar - Azt tanácsoltuk neked, hogy adj át mindent ami nem segít abban, hogy megtisztítsd és megtartsd magad egy ötödik dimenziós vibrációs frekvenciában. És felismered a különbséged, függetlenül attól, hogy így gondolod, vagy sem. A szívedben ismered a különbséget, de neked kell megtenned ezt a megkülönböztetést önmagadban; mi nem tehetjük meg ezt helyetted.
Aurelia - Mármint adjam át Istennek vagy adjam át Szűz Máriának? Tudod egy részem nem szeretné mindezt átadni Istennek, mivel úgy értem, hogy ez az én szemetem, amit idők eonjai alatt gyűjtöttem össze. Nem akarom Istennek adni a szemetemet.
Ahnahmar - Isten ismeri az igazságot arról, amit te a "szemetednek" nevezel, és azt is tudja, hogy a szíved igyekszik megszabadítani magát a harmadik dimenzió kötelékéből. Isten szívesen elveszi ezt az energiát, és azt mondja "Mindezt az energiát, melyet oly szorosan magadban és magad körül tartasz, ha átadnád nekünk, akkor mi tudják ezt transzmutálni, és megáldani vele másokat. Nem csak felemeli rólad azon korlátokat, amiket az magában foglal, hanem az összes energia, amit te magadban tartasz, transzmutálható és ott árasztható ki, ahol leginkább szükség van rá." Minden esetben, amikor valamit átadsz, nagy szolgálatot teszel magadnak és nekünk is. Amint felszabadítod az energiát, kérd azt a bölcsességet, amit meg kell tanulnod belőle, és szabad lehetsz.
Aurelia - Ez elég könnyűnek tűnik. Úgy gondoltam, hogy én csak a jó dolgokat akarom Istennek adni.
Ahnahmar - Nem, nem neked kell ezt eldönteni, mert a kérdések, amelyekkel foglalkozol, az elvárásaid és az ítéleteid. Ebben a pillanatban nem te vagy a legjobb döntőbíró arra, hogy eldöntsd, mi jó neked és mi nem. Egyszerűen arra kérünk téged, hogy kezdj el dolgozni a rezgés szintjén. Azt akarjuk, hogy kezd el felismerni és megkülönböztetni magadban, hogy mikor vagy egyensúlyban, és az energiáid mikor vannak olyan dimenzióban, ami nem korlátoz téged; minden mást pedig adj át! Itt az ideje, hogy különbséget tegyél valódi identitásod és az illúzió között. Ennek a szíved felismeréséből kell származnia, nem abból, hogy mi azt mondjuk az elmédnek, hogy "Amikor ezt teszed, akkor az igazságodban vagy, amikor azt teszed, akkor nem az igazságodban vagy. Vagy, ha ezt teszed, akkor harmadik dimenziós rezgésben vagy, ha pedig azt teszed, akkor ötödik dimenziós rezgésben vagy." Ez a te iskolád a mesteriségben kedvesem, a te iskolád a megkülönböztetésben és az ön-felfedezésben. Amíg ezt meg nem teszed önmagadért, addig nem leszel képes megmaradni abban a rezgésben, amely képesek fenntartani téged az ötödik dimenziós frekvencián. Talán elő kell venned az ingádat és le kell tesztelned a dolgokat, amikor kétségeid vannak, vagy talán először ki kell találnod egy sajátos módszert önmagad számára, ami alapján világosan értékelheted a dolgokat. Ezt neked kell kitalálnod. Minden egyes esetben, megnézed és felteszed a kérdést: "Ez most a harmadik dimenzió rezgésében, vagy az ötödik dimenzió rezgésében van? Ha ez egy háromdimenziós rezgésben van, akkor átadom Istennek és megkérem, hogy tárja fel számomra a bölcsességet, amit meg kell tanulnom belőle." Majd engedd, hogy Istenenergiád megtisztítson ettől a rezgéstől. Egyszerűen az a dolgod, hogy bizalommal és szeretettel tedd meg ezt a gyógyulásodért, és nézd meg, milyen eredménye lesz, elvárások nélkül, és anélkül, hogy várnád a benne rejlő ismeretlent. Ha semmi más nem is, de legalább ez egy új dolog, ami által nem mindig ugyanabba a falba ütöd a fejed újra és újra. Meg fogod próbálni ezt?
Aurelia - Egészen biztosan megpróbálom. Vágyom rá, hogy isteni egységben legyek veled örökre, és bármi szükségeset megteszek, hogy áthidaljam az űrt, amely különválva tart bennünket tudatosságban és fizikálisan.
Ahnahmar - Egyszerűen azért tenni ezt, hogy velem legyél ismét, egy jó indíték, de ne ez legyen az egyetlen. Most van itt az idő számodra, hogy megtanuld, könnyen és gyorsan megtestesítheted isteni mivoltodat, és megtapasztalhatod az isteni egységet először Önmagaddal, aztán velem is. Ahogyan utazol és elhagyod a Shasta-hegyet, hogy kiruccanj a világba, minden ember akivel találkozol, különböző rezgést fog hordozni. Neked kell majd elkezdeni felismerni a rezgést, minden egyes ember rezgésének igazságát, de nem ítélkezéssel, hanem megkülönböztetéssel. Kezd el észrevenni a szépséget, de ne csak az ő egyéni rezgésüket, hanem a közös fonalat ami végigvezet rajtuk. El kell kezdened ezt egy olyan úttá tenned, amely nem csak azért van amit szolgálsz, hanem azért is, amit önmagad szolgálatában teszel, a saját fejlődésed útjává. Ez az utazás egy haladó tanfolyammá válik számodra kedvesem, és tudd, hogy én ott leszek veled minden lépésnél, szeretni és bátorítani foglak téged, hogy közelebb kerülj felemelkedésed végső győzelméhez. Tudd, hogy mindig veled vagyok. Nincs olyan pillanat, hogy külön lennénk.
Aurelia - Miért érzek még mindig félelmet az utazással, és az otthonom kényelmének elhagyásával kapcsolatban?
Ahnahmar - A félelem nem az utazás miatt van. A félelem benned amiatt van, hogy elengedd azt, ahol eddig voltál, és egyszerűen az egó elme az, aki nem akarja feladni a territóriumot, melyet oly sokáig védelmezett. Minden alkalommal amikor utazol, sok felfedezni való van. Eddig, a kezdeti félelemek ellenére, minden utazásodat élvezted ugye? És számos emberrel találkoztál, akikkel nagyon fontos szívbéli kapcsolatokat építettél ki. Mindez sosem történt volna meg, ha otthon maradsz ugye?
Aurelia - Igen, mindig csodálatosan éreztem magam, és nagyon hálás vagyok a tapasztalatokért, de még mindig elég ideges vagyok indulás előtt. Rettegek a repülőutaktól. Úgy gondolom rendelkezésemre kellene állnia egy saját űrhajónak, hogy elvigyen bárhová, ahová szükséges mennem. Nektek van egy csomó űrhajótok Telosban; talán kölcsönvehetnék egyet, és egy hajókapitányt is a hosszú utakra. (Nevetés)
Ahnahmar - Minden egyes utazás alkalmával volt sok ismeretlen, amivel szembe kellett nézned. Az egó elméd azt mondja neked, hogy az ismeretlen nem túl biztonságos, az ismeretlen egy ijesztő dolog, ami lehet, hogy bántani fog. De ha a szívedre hallgatsz, az azt mondja neked, hogy az ismeretlen egy csodálatos dolog; korlátlan lehetőségeket tartalmaz oly sok dologgal kapcsolatban, amire vágytál. Neked kell meghoznod a tudatos döntést, hogy szíved kívánod-e követni az ismeretlenbe, és mindabba a varázslatba, mellyel ezek az utazások gazdagíthatják életedet. Köszönd meg az egó elmének a törődést, de egyszerűen mondd meg neki, hogy álljon félre, vagy másképpen mondva, abban a pillanatban, add át az egó elmét Istennek. Ne vitatkozz vele, mert az az ő territóriuma. Egyszerűen add át, és menj vissza a szív rezgésébe, ami támogat téged az utazás során. Úgy döntöttél, hogy elmész az útra, akkor miért ne támogatnád magad megnyugtató, erősítő, és éltető módon? Miért támogatnád magad továbbra is olyan módon ami fáraszt, és pusztítást okoz a rendszeredben?
Aurelia - Azt hiszem, nem értem, hogy működik ez.
Ahnahmar - De most elmagyarázzuk neked.
Aurelia - Ez az amiért hallgatok.
Ahnahmar - Kezdd el gyakorolni. Nem ülhetsz le a zongorához és kezdhetsz el játszani egy szonátát előzetes gyakorlás nélkül. Meg kell tanulnod azt billentyűről billentyűre, mert ebből a tanulásból származik az erőd, és mindazon ajándékok visszatérése, melyek istennőként megilletnek téged. Minden billentyű egy új megtanulandó hang számodra ezen az utazáson, és akkor, a teljes hangkészlet összeáll, hogy előadja számodra a dalt. Most, ezen a bolygón töltött minden inkarnációd hangjait játszod. És minden egyes ezen hang, amikor tisztán és erősen újra visszatér hozzád, istenséged egy másik darabját fogja megjeleníteni számodra. Mindennek a végén, újra önmagadnak fogod érezni magad. Ezt nem teheti meg senki más helyetted, mert nem lenne a sajátod. Ezt lényed minden egyes szálával kell akarnod annyira, hogy hajlandó legyél feladni mindent amit eddig megtanultál és többé nem szolgál téged. Akarj most belépni az ismeretlenbe, ahol mindaz amit valaha akartál, rád vár.
Aurelia - Mi van az olyan dolgokkal, mint az otthonom, a macskám és az üzletem! Azokat is engedjem el?
Ahnahmar - Nem, élheted az életed. Amit elengedsz, az az energia amihez ragaszkodsz, ami korlátoltságban tart téged. Azt az energiát akarod elengedni, ami a harmadik dimenziós rezgéshez ragasztva tart téged.
Aurelia - Nem vagyok teljes mértékben tudatában annak, hogyan működik ez.
Ahnahmar - De vagy. Rengeteg időt töltesz tervezgetéssel, és azt mondod: "Nagyszerű, ezt akkor tudom megtenni, amikor ideköltözöm. Ezt akkor tudom megtenni, amikor ez történik." Add fel ezeket; ez nem te vagy. A pillanatban, mindössze annyit kell tudnod, ki vagy te azokban az energiákban. Képesnek kell lenned meglátni a különbséget a te rezgésed, és a körülötted lévő rezgés között.
Aurelia - Nincs több tervezés?
Ahnahmar - Természetesen tervezhetsz, de ne ragaszkodj hozzájuk. Ha az adott pillanatban úgy érzed, hogy ez a választásod, akkor menj a választásoddal, de ismerd fel azt is, hogy a következő pillanatban, talán másként választasz. Kezdj el játszani a kreatív energiákkal, és ismerd fel, hogy amikor valóban kérsz valamit az univerzumtól, akkor lépj ki saját módszeredből, és egyszerűen engedd meg! Kilépni a magad módszeréből azt jelenti, hogy elengeded az elvárást arról, hogy minek kell következnie, és hogyan kell megtörténnie. Örömmel és hálával várd a meglepetéseket. Tudod, mi a mi birodalmunkban imádjuk a meglepetéseket. Nagy teher emelkedik fel, mivel sokkal világosabbá válik amit akarsz, ugyanis ez azt ajánlja neked, hogy kevesebb döntést kell meghoznod.
Aurelia - Fel sem fogtam, hogy ilyen sok elvárásom van.
Ahnahmar - Valóban ez az igazsága annak, amit érzel? Elvárásaid annyira számosak kedvesem, hogy azokat a fénybirodalomban papírok hatalmas ívein lehetett csak felsorolni.
Aurelia - (kuncogás) Na.... te túlzol!
Ahnahmar - Ó igen, halljuk amint az mondod, hogy "Az ötödik dimenzió így fog kinézni, az ötödik dimenzióban ez fog történni, képes leszek tudni mindent, és hozzá fogok férni minden tudáshoz, képes leszek teleportálni és repülni, nagyon hosszú nyaralást tervezek, és képes leszek... " Elvárások végtelen listája! Tudd meg, ahogyan bizonyos dolgokat mondasz vagy teszel, az számunkra gyakran nagyon szórakoztató.
Aurelia - Tudom, hogy ezek az állítások igazak, de nem látok semmi rosszat abban, hogy ilyen elvárásaim vannak. Egyébként pedig, próbálom megérteni őket. Ez nem jelenti azt, hogy ezek elvárások.
Ahnahmar - Amit úgy értettél, hogy igyekszel megérteni, az elméd próbálkozása volt, hogy elvárásokat tudjon felállítani. "Ha meg tudom érteni, hogy milyennek kell lennie, akkor képes vagyok fenntartani a képét, és közelebb kerülhetek hozzá." De nem ezt teszed. Amit tenned kell, hogy bejuttatod magad abba a rezgésbe, ami már itt van, és ebben a rezgésben összeolvadsz vele, és akkor megengeded magadnak. Amikor teljesen a sajátod az, talán arra fogsz vágyni, hogy egy egészen más döntést hozz. Amikor a teljes tudatosságod vissza lesz állítva, teljesen másképpen fogod felismerni azt amit magadnak, vagy a bolygónak akarsz, mint most. Most egyre mélyebbre és mélyebbe jutsz saját Isteni Eszenciádban. Ami nem valós, azok a rajtad kívül lévő dolgok. Tehát miért vannak elvárásaid az otthonnal kapcsolatban, amiben lakni szeretnél, vagy, hogy milyen emberek vegyenek körül, és hogy nézzen ki a világ? Ennek semmi köze hozzád. A rezgés, amit keresel, és amire vágysz, benned van, sehol másutt. Te tudod ezt. Amíg nem tudsz minden rajtad kívül állót elengedni, mindent ami nem az Énedben van, és nem istenséged igazsága, nem fogsz abban a rezgésben élni, amibe át kívánsz költözni. Nem számít mi történik külső világodban ettől a pillanattól kezdve; egyszerűen nem számít többé. Engedj el minden ragaszkodást arra vonatkozóan, hogyan lehetne, vagy mi lehetne. El tudod ezt fogadni?
Aurelia - Meg fogom próbálni.
Ahnahmar - Ez nem jelenti, hogy nem kell részt venned benne. Még inkább részt akarsz majd venni benne, mint azelőtt, mivel amikor felismered, hogy mindez nem számít, és nincs semmiféle elvárásod vagy ítéleted rá vonatkozóan, akkor végül teljesen benne élsz. Saját energiáid végre elérhetőek számodra, mivel azok az energiák, melyek az általad keresett rezgést tartalmazzák, nem máshol vannak, hanem benned. Az önvalód az egyetlen hely, ahol valódi egységre lelhetsz mindennel ami létezik, és miután elérted ezt az egységet, minden meg lesz adva neked. Soha többé nem lesz szükséged arra, hogy máshol keresd. Sokkal jobban szeretlek annál, mint azt jelenleg képes vagy felfogni.
Aurelia, Ahnahmarhoz szólva - Mielőtt leállítjuk ezt az információmegosztást, szeretnék megbeszélni veled még valamit az utazásaimmal kapcsolatban. Ez minidig hatással van rám, mert nagy hatással van az energiateremre. A francia emberek a világon mindenütt, és úgy hallottam, hogy a latin származású népek is hasonló kultúrával és hagyományokkal rendelkeznek, hogy automatikusan megölelik és megpuszilják egymást, amikor találkoznak, még ha először látják is egymást. Ők ezt természetesen és szeretettel teszik, de nem kérdezik meg, hogy a másik ember számára ez kényelmes-e. Én most több hétre Spanyolországba utazom, és nem vagyok benne biztos, mire számíthatok. Sok ember nem érezi úgy, hogy engedélyt kellene kérnie ahhoz, hogy valakit a karjaiba ragadjon, és közeli kapcsolatba kerüljön veled, és puszilkodni akarnak veled, és szívcsakra energiákat cserélni a másikkal. Ők ezt a szeretet és elfogadás gesztusának érzik, de számomra ez gyakran egy invázió és rátelepedés az energiamezőimre. Franciaországban, egyes területeken most az a szokás, hogy mindenkit akivel találkoznak, négyszer vagy kétszer arcon csókolnak, és ragaszkodnak hozzá, hogy ezt tegyék, akár értékeled az ilyen üdvözlést, akár nem. Ennek semmi köze a szeretethez, és számomra ez inkább olyan, mint a madarak csípkelődése, egy olyan szerzett emberi szokás, mely számomra nagyon furcsa. Nem tudok mit kezdeni vele. Az Egyesült Államokban ez nem annyira gyakori. Általában kezet fogunk. Általában azt is elvárják, hogy mások pozitívan reagáljanak erre a csőrözésre, és ha nem, akkor megsértődnek vagy elutasítanak. Nincsenek tudatában, milyen hatással lehet másokra ez az energiacsere, ha energetikailag ők még nem érzékenyek az efféle cserére. Amikor csak pár emberrel találkozom egyszerre, akkor ez nem gond. De amikor időnként több tucat vagy több száz emberrel találkozom egyszerre amikor konferenciákat vagy workshopokat tartok, akkor valóban hatással van a jóllétem szintjére, főleg amikor olyanok jönnek közel hozzám, akik még mindig cigarettáznak. Azt érzem, hogy a nikotin entitása kihúzza az energiát a tüdőmből, és tüdőm elkezd fájni. A tüdőm nem túl erős, mert olyan családból származom, melyben sok volt a tuberkolózis és nekem is többször volt tüdőgyulladásom. Nem akarok megsérteni senkit, de nem engedhetem meg magamnak, hogy ezek a gyakorlatok legyengítsenek annyira, hogy végül rosszul legyek tőle. Ez történik, amikor az USA-n kívül utazom. Ha visszavonulok, vagy tudomásukra hozom, hogy számomra ez nem elfogadható, akkor megsértődnek vagy ellenségesen reagálnak. Több hétre megyek és több ezer emberrel fogok találkozni. Minden alkalommal vannak olyanok, akik próbálnak megölelni vagy megpuszilni, mert értékelik azt amit teszek, és az ő kultúrájukban ezt így szokták. Minden alkalommal azt érzem, hogy ez teljesen kiszívja belőlem az energiát, és amikor ilyen sok emberrel találkozom egymás után, akkor ez teljesen lemerít, és nincs időm újratöltődni. Aztán amikor hazatérek, beteg vagyok és hetekbe telik míg visszaszerzem az életerőmet. Hogyan kezeljem ezt anélkül, hogy bárkit is megbántanék? Úgy érzem, mélyen szerethetjük egymást anélkül is, hogy állandóan elszívnánk egymás energiáit.
Ahnahmar - Ezt a kérdést átadom Adamának.
Adama - Hálás vagyok, hogy most ilyen közvetlenül felteszed ezt a kérdést, mivel az embereknek szükséges megérteniük ezt a protokollt. Mindez arról szól, hogy tiszteletben tartod saját energiáid, és másokét is. Észrevettük, hogy mennyi kellemetlenséget okoz fizikai tested számára ez a kulturális szokás azon emberek részéről akikkel találkozol, és teljes mértékben támogatunk téged ebben. Van egy ötödik dimenziós protokoll is, ami más jellegű, de szintén fontos. Az embereknek meg kell érteniük, hogy nem sűrűn megfelelő a másik személy engedélye nélkül megérinteni valakit, akivel nincs megalapozva egy szívbéli kapcsolat, vagy akit nem ismernek jól, bármennyire is jó szándékú legyen a közeledés, kivételt képeznek vészhelyzetek vagy hasonló körülmények. Végső soron, bármennyire is tiszta a szándék, az emberek mindig többet fognak elvenni annál, mint amennyit adnak; ilyen a természete ennek a fajta cserének, és semmi mást nem tehetsz, minthogy elkerülöd. Ritkán csinálják ezt tudatos szinten. Nem a partnereitekkel és a gyerekeitekkel, vagy a közeli családtagjaitokkal való kapcsolatotokról beszélünk. Mindenkinek aki arra vágyik, hogy egy ötödik dimenziós rezgésbe lépjen, el kell akarnia engedni minden olyan harmadik dimenziós kulturális hagyományt és szokást, melyek nem fognak támogatni titeket abban a dimenzióban, amit kerestek. A mi kultúránkban a barátság gesztusával üdvözöljük egymást, tenyerünket összetéve és megérintve a szívcsakra területét, valamint a szemünkön keresztül szívtől szívig kapcsolódunk a másik személlyel egy nagyon finom bólintással és egy mosollyal. Nem mindig van szükség arra, hogy hangosan mondjunk ki valamit; a szavak lehetnek olyan egyszerű telepatikus üzenetek, hogy ,,béke legyen veled!" vagy valami hasonló. A szeretetet és az elfogadást a szíven keresztül adjuk át egymásnak és fogadjuk be. Ez minden, amire szükség van ahhoz, hogy kimutassuk szeretetünket és tiszteletünket a másik személy(ek) felé, akikkel találkozunk. Nagy megtiszteltetésnek tartjuk, ha családtagokon kívül valaki megengedi a mi dimenziónkban, hogy megérintsük, és nem túl gyakran teszünk ilyesmit. Csak olyankor tesszük, amikor erre különleges okunk van, és ,,mindig" csak engedéllyel. Így történik ez a mi dimenziónkban, és a legtöbb galaktikus civilizációban úgyszintén. Nincs szükségünk rá, hogy megérintsük egymást ahogyan azt ti dimenziótokban teszitek. Ezt szükséges nektek is magatokra öltenetek, amint magasabb rezgési szintre kívántok jtuni. Mi nem próbáljuk megváltoztatni kulturális hagyományaitokat. Mi csak próbáljuk tudatosítani bennetek, hogy létezik egy magasabb mód, és szabadon élhettek a lehetőséggel, vagy sem. Amire kérünk mindannyiótokat az, hogy mostantól fogva vegyétek ezt figyelembe és tartsátok tiszteletben azokat, akik nem akarnak ebbe a gyakorlatba belebonyolódni annak érdekében, hogy spirituális rezgésüket és energiájukat egy a számukra kényelmes szinten tarthassák. Saját szűkölködésetek és az önmagatok iránti szeretet hiánya késztet arra titeket, hogy mindig ilyen energiacseréket akarjatok végezni egymással. Ennek semmi köze sincs a szeretethez; egyszerűen egy kulturális szokássá vált. Léteznek olyanok, akik tudatosan, vagy nem tudatosan, egyik embertől a másikra mennek ölelésekért és puszikért. Valójában, komoly szükségük van mások energiájára, mivel nem hozzák azt létre belül Önvalójukból. Hogy a saját hiányukat kompenzálják, energiát szívnak mindenkitől akit megérintenek. Ezt ők a szeretet nevében teszik, és mi elmondjuk nektek, hogy ennek semmi köze sincs a szeretethez. Az egó kuncsorog az érzelmek után, mivel nagyon gyakran nagyon kevés benne az önszeretet. Amikor valakit megölelsz, a két résztvevő energiái a szívcsakra szintjén összekeverednek. Nem minidig bölcs dolog megengedni, hogy ezek az energiák cserélődjenek, főleg olyanokkal, akiket nem ismersz. Nagyon gyakran az olyan alacsonyabb világokból való ,,entitások", akiket ti ,,stopposoknak" neveztek, így kerülhetnek át másvalakihez. Ez nagyon gyakori barátaim, és állandóan látunk olyan embereket az összejövetelek után gyötrelmek közepette, amikor sok embert engedtek közel a szívcsakrájukhoz, és így számukra nem kívánatos energiák ugrottak át az auramezőjükbe. Gyakran ez volt a kiváltó oka egy hirtelen mentális betegségnek olyan emberekben, akik azelőtt teljesen normálisak voltak. Tanuljátok meg őrizni és védelmezni saját energiáitok feddhetetlenségét. Ez alapvetően szükséges ahhoz, hogy felépítsd a saját halhatatlanságodat. Felelős vagy azért, hogy érett módon kezeld az energetikai meződet. Ezek az emberek általában nem tudják mi történt velük, és nagyon gyakran évekig élnek együtt azzal a kínnal és kényelmetlenséggel, amit hosszú idővel azelőtt szedtek össze ezektől a stopposoktól. Mindazoknak mondom, akik ötödik dimenziós frekvenciába akarnak kerülni, hogy többé nem engedhetitek meg, hogy "könnyelműen" ilyen cserékbe bonyolódjatok. Igazán nem szeretünk erről a témáról beszélni ebben a könyvben, de úgy érezzük, szükséges most számotokra a ti dimenziótokban teljesen tudatossá válni arra vonatkozóan, hogyan lehet az energiátokat elveszíteni, vagy rosszul felhasználni. A mi dimenziónkban nincs kockázata annak, hogy ilyen helyzet nyilvánuljon meg, és még így is, teljes mértékben megmaradunk annál, hogy tiszteletben tartjuk a saját energiáinkat és másokét is. Ez az egyik tényező, mely sértetlenül tartja a halhatatlanságunkat. Ha egyszer megtanulod megadni magadnak az összes szeretetet, mely lényed Isteni Lényegétől származóan benned van, és képes vagy annyira szeretni önmagad, hogy ez a szeretet túlcsordul szíveden, akkor már nem lesz többé szükséged arra, hogy ezeket a kulturális hagyományokat fenntartsd. Ezek egy szükségletből jöttek létre, és úgy érezzük, neked nincs szükséged arra, hogy folyamatosan ily módon kifejezd ki azokat. A te választásod. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy ez valami nagyon rossz dolog, hanem azt mondjuk, hogy ez a hagyomány egyszerűen egy harmadik dimenziós viselkedés, ami nagyon jól szolgált téged eddig, de az új energiában nem fog hasznodra válni. Ha magasabb rezgésbe akarsz kerülni, szükséges bevezetned azokat a viselkedéseket, melyek az általad keresett dimenzióban elfogadhatóak. Azok számára, akik harmadik dimenzió rezgésében kívánnak maradni, tanácsos azokat a dolgokat folytatni, amik ideragadva tartottak. Bármennyire is szeretőek és jóindulatúak lehetnek ezek a cserék, az egyik mindig energiát kap, a másikat pedig leszívják. Ezt nem tudjátok elkerülni, hacsak nincs pontosan egyforma spirituális energiaszintetek. És ezt te nem tudod amikor először találkozol valakivel, ugye? Itt az ideje Aurelia, hogy kiállj magadért, és kezd el átadni ezt a fontos tanítást az embereknek akikkel találkozol, amikor úgy érzékeled, hogy szükséges beépíteniük ezt a bölcsességet mesteriségük részeként. Mindnyájan kiképzésen résztvevő mesterek vagytok különféle szinteken, és ha el akarjátok érni a teljes mesteriséget, elengedhetetlenül szükséges, hogy most kezdjetek el mesterekként viselkedni, ha valaha szeretnétek levizsgázni. A Közvetítőknek: Egy másik pontra szeretném felhívni az olvasók figyelmét: Amikor valaki magasabb valóságokból származó lényeket közvetít, akkor igen jelentős multidimenzionális aktivitás megy végbe a közvetítő csakráiban a közvetítés előtt és után. Egy felemelkedett lény energiáit fenntartani kihívás lehet egy személy számára, különösképpen ha hosszú ideig kell megtartania a rezgést. Gondoljátok végig, hogy egy órás közvetítés egyenértékű lehet a fizikai síkon végzett tíz óra mérsékelten nehéz munkával. A létrejött multidimenzionális aktivitás ajándék a közvetítést végző önvalója számára is, de legtöbb esetben ez az energia szétszóródik, mielőtt ő azt be tudná építeni magába. Miután már szétszórta, nem lehet azt visszahozni. A legtöbb közvetítő nem tudja ezt, és nagyon ritkán engedik meg maguknak, hogy a közvetítés után kis időre csendben elvonuljanak, hogy beépíthessék ezeket az energiákat. Általában azokkal keverednek, akik számára a közvetítés szólt, és így a csodálatos energiák, melyek elérhetőek lettek volna számukra, elvesznek. NEM helyénvaló a hallgatóság részéről, ha odamennek és megérintik, vagy próbálják megölelni a közvetítőt közvetlen a közvetítés előtt vagy után, bármilyen kicsi vagy nagy csoportról is legyen szó. Azt szeretnénk javasolni, hogy a közvetítőt ne érintsék meg minimum két órával a közvetítés megkezdése előtt és után. Az ideális hosszabb idő lenne, és sok csendben eltöltött idő közvetlen utána. Felismerjük, hogy nem mindig könnyű a közvetítőnek teljesen visszavonulni a tömegből az ilyen események után, de most az energetikailag leginkább jótékony protokollt adjuk át nektek. Azok számára, akik a közvetítést fogadják, minél több időt töltesz csendben az átadás után, hogy beépítsd az energiákat, amiket éppen kaptál, annál inkább válik javadra és hoz átalakulást számodra a közvetítés. Közvetlen utána, minél inkább kifelé fordulsz evilági tevékenységekbe, másokkal való kölcsönhatásba merülsz és elfelejted a tapasztalatot, annál kisebb hatással lesz rád a közvetítés. Mi, a fénybirodalom mesterei, nem pusztán azért hozzuk nektek ezeket az üzeneteket, hogy pillanatnyilag elszórakoztassunk titeket. Nem ez érdekel bennünket. A közvetítéseink célja az, hogy segítsünk nektek előrehaladni a fejlődésetekben, és kapcsolatba kerüljetek spirituális céljaitokkal. Vannak olyanok, akik már évek óta járnak egyik közvetítésről a másikra, hogy folyamatosan valami újat halljanak, míg közben semmit sem építenek be az előző közvetítéseken kapott bölcsességekből. Nagyon gyakran ők azok akik panaszkodnak, hogy a közvetítő nem mondott semmi olyat, amit már ne tudtak volna, vagy ne hallottak volna azelőtt. És nekik azt mondjuk, hogy ,,Szó szerint lehetetlen mindig valami olyat mondani, amit nem tudsz már az elméddel, mivel minden amit tudni kell, már fel van jegyezve benned. De a szív mindig képes befogadni azt a megértés magasabb szintjein. A fény bármiféle átadása egy felemelkedett lénytől arra való, hogy a szíven keresztül legyen azt beépítve, egyébként nem válhat javadra. Az elme csak hallja azt, de egyszerűen nem tudja beépíteni." A kérdés amit fel szeretnénk tenni a következő: Mit tettél mindazzal az információval, amit már megkaptál? Hogyan lehetséges, hogy nem haladtál előre túl sokat utadon, illetve hogy még nem vagy felemelkedve? Nem tudod, hogy az elmondott szavak nem olyan fontosak számunkra, mint az energia és fény kódjai, melyeket a közvetítések során a médiumi közvetítés által adunk át nektek? Nem értitek, hogy amikor úgy döntötök, hogy a médium által közvetített átadás energiájába helyezitek magatokat, akkor felelőssé váltok azért amit kaptok, és felelősek lesztek azért, hogy mit tesztek vagy nem tesztek vele? A ti dimenziótokban létezik egy mondás, miszerint ,,A tudatlanság áldás.". Bár ez a mondás már önmagában is téves, és lélekben semmi értéke nincs, hozzá szeretnénk még tenni azt, hogy megkapni a fénykódokat és semmibe venni azokat még nagyobb kudarc részetekről, mint meg sem kapni őket. Amikor abba a helyzetbe helyezed magad, hogy megkapd ezeket az energiákat, velük együtt megkapod a velük járó karmikus felelősséget is. Nagy szeretettel és tisztelettel osztjuk meg ma veletek ezt a bölcsességet és igazságot. Vágyunk visszatérésetekre, hogy teljes tudatossággal velünk legyetek. Én Adama, készen állok megosztani veletek a bölcsesség minden kulcsát, amit tudnotok, értenek kell a személyes és planetáris felemelkedésetek nagy kalandjában. Telosban mi mindannyian szeretetünket és támogatásunkat küldjük nektek ,,haza" vezető utazásotokon. És úgy legyen.
A Lemúriai Kapcsolat
“ Mindig emlékezzetek, hogy a Szeretet a kulcs kedveseim. A Szeretet tár ki minden ajtót Önmagatokhoz, és a Szeretet megtestesülésén keresztül juthattok a legmagasabb szintre, a határtalan szellemi szabadságba. A Szeretetből jöttél, és most visszatérsz oda. Adama vagyok, a lemúriai fivéred, és a túloldalon várlak téged. "

Adama, Telos főpapja    
foldimenyorszag.hu


A FELEMELKEDÉS LEHETSÉGES FIZIKAI ÉS LELKI TÜNETEIRŐL


A felemelkedés, a kvantum ugrás, rezgésszám emelkedés nem nyomtalanul, nem észrevétlenül megy végbe. Lassan 25 éve benne vagyunk a folyamatban, érzékeljük mindannyian, legfeljebb nem tudatosodott bennünk ez a jelenség. Havasi Mia összegezte a gondolatait erről és azért érdemes megismerkedni vele, mert érthetőbbé válik gondolatunk magatartásunk, esetleg testi tüneteink... és talán kevésbé esünk kétségbe.
1987-ben indult az a folyamat, amelyet ma legtöbbször Felemelkedésként emlegetünk.
Mind a Földünk, mind pedig a rajta élők, vagyis mi emberek számára különleges korszak, különleges feladata köszöntött ránk. Elérkezett az idő, hogy felébredjünk sok évezredes Csipkerózsika-álmunkból, és azzá a teremtő létezővé váljunk, akik mindig is voltunk.
Fel kell szabadítanunk elnyomott, száműzött lélekrészeinket, integrálnunk kell testesüléseken át sérült sorsainkat, elfogadni a létezésből száműzött, számunkra nem tetsző részeinket.


Nehéz és nemes feladat megismerni saját Igazi Önvalónkat, és megengedni magunknak, hogy bepillantsunk a létezés misztériumába. Az út bizony hepehupás, rögökkel tarkított, talán olykor nem is veszélytelen de megérettünk rá, hogy feléledjen bennünk minden ősi tudás, hogy meghalljuk a régi korok üzenetét, hogy érezzük csillagvilágok érintését, melyekből valaha, mi magunk is kiszakadtunk, önként vállalva az utazást, tapasztalást. És úgy gondolom, hogy eljött az ideje az "összegzésnek".

A Felemelkedés folyamatában a megváltozott energiákhoz nem csak lelkileg, hanem testileg is alkalmazkodnunk kell, ami gyakran okoz fizikai rosszulléteket. Igen gyakori a szédülés, hányinger, általános gyengeség érzése, a depresszív, ill. apatikus hangulati időszakok, a tisztulással járó tünet együttesek, gyulladásos folyamatok, fejfájások. Egyénenként változó, ahogyan a felfokozott energiákra reagálunk, de bármilyen fizikai tünet legyen is, nagyon fontos, hogy figyeljünk a táplálkozásra, a megfelelő folyadékbevitelre, és nagyon lényeges a rendszeres - lehetőleg szabadban történő - mozgás! Jó lenne annyi időt tölteni a szabadban - erdőn, hegyen víz mellett, amennyit csak tudunk. A Földünk energiái segítenek ezekben a folyamatokban, mint, ahogy mi is segítjük Földanyát a saját tisztulásunk által.

Sokan érezhetik közülünk, hogy érzékei sokkal finomabban működnek, felerősödtek a megérzései, szokatlan gondolatok, képek törnek be a mindennapjaiba. Hajlamosak vagyunk félelemmel reagálni, felerősödhetnek a szorongások, a neurotikus, vagy a pszichotikus határát súroló tünetek. Engedjétek magatoknak megélni ezeket a folyamatokat, még ha néha nehezek, ijesztőek is lehetnek. Kérjetek segítséget, ha szükségét érzitek, és lehetőleg kerüljétek a gyógyszeres terápiákat. Nem állítom, hogy kivételes esetekben átmenetileg nem lehet szükség olykor a gyógyszeres támogatásra, de hiszem, hogy megfelelő terapeuta, és a kliens kellő nyitottsága mellett ez elkerülhető.Oda kell figyelni a test jelzéseire, megérteni az üzeneteit és megtenni mindent önmagunkért.

Előtérbe kerülnek a lélek feldolgozatlan sérülései, a megbocsátás, a múlt mintáinak az elengedése, hogy a személyiség minél előbb képes legyen újra strukturálódni.

Elengedhetetlenül fontos az egyén hozzáállása! Akarni kell az elengedést, kinyilatkoztatni a hajlandóságunkat a folyamat megélése iránt. Ez ugyanis egyedül a mi kezünkben van.

Elmúlt azaz idő, amikor azt mondhattam, hogy "minden úgy van, ahogy lenni kell!"
Az új korszak új emberének tudatosan kell választania, felelősséggel élnie szabad akaratát. A mondat ezentúl így kell, hogy hangozzon: "Amit megtapasztalok, azt én teremtettem, az vagyok, ami körülvesz, a környezetem engem tükröz."

Szeretettel és Fénnyel!

Havasi Mia
forrás: www.fenyportal.hu


MI IS AZ A FELEMELKEDÉS?


Többféle megközelítésben, fogalmakkal beszélünk arról a változásról, ami a Földet, az Embereket érinti ezekben a nehéz, de spirituálisan mindenképpen nagyon meghatározó időkben. Mindenki felfogásában van valami más, mint a többiekében annak ellenére, hogy a lényeg ugyanaz. Van, aki várakozással, mások pedig félelemmel tekintenek a változások elé. Havasi Mia nagyszerű írásait találtam erről a témáról.
A Föld és mi Emberek egy olyan kivételes átalakuláson megyünk keresztül, amelyre még sem a bolygó, sem pedig az emberek történelmében soha nem volt példa. Rendkívüli élet ez ma a földi ember számára, megismerni a teremtés folyamatait, saját teremtő nagyságunkat, az Univerzum általunk eddig ismeretlen erőivel Kép összefogva megélni megküzdeni ezt a hallatlanul izgalmas felemelő feladatot.


A Felemelkedés tulajdonképpen egy kvantumugrás, mind a Föld, mind pedig az emberek számára.Már az eredendő Terv is az volt, hogy a bolygónk egy Fényváros legyen, egy kozmikus információs központ, és biológiai könyvtár. A Felemelkedés során egy nagyon mély szellemi érés által, most megvalósulhat ez a Terv, velünk, általunk. Így a Felemelkedés folyamata, nem "belügy" hanem az egész Univerzumot érintő változás, melyet nemcsak szellemi, hanem fizikai folyamatok is kísérnek a Galaxisban éppen úgy, ahogy bennünk, emberekben ill. szeretett Földünkön.

Itt és most, arról szeretnék néhány szót szólni, hogy nekünk embereknek mit kell tennünk ebben a folyamatban, egyáltalán hogyan lehetünk méltó részesei a Felemelkedésnek.

A folyamat lényege a szellemi érés, fejlődés, és mint minden fejlődést ezt is meg kell, hogy előzzön egy tisztulás, és ez is igaz a bolygóra éppen úgy, ahogy ránk, emberekre is. Nem is lehet ezeket a folyamatokat szétválasztani. És ahogy Gaia leveti magáról mindazt, ami visszatartja a Felemelkedésben, mindazt, ami elmérgezte a testét, ugyan úgy meg kell ezt tenni nekünk embereknek is. A kollektív és egyéni tudattalanból, lelkünk legmélyebb szakadékából kell felszínre hoznunk sok olyan dolgot, melyek nagyon hosszú ideig rejtőzködtek. Szükséges mindez azért, hogy meggyógyuljanak, átalakuljanak, megtisztuljanak, hogy ne legyünk a tudattalan erők áldozatai.

".az emberi alapállás.a tudás, hogy valaki, bárki, a sötétségből világosságot teremtsen, a gyűlöletből szeretetet, a bőszültségből áldozatot, a görcsből oldottságot, az elrejtőzésből megnyilatkozást."
/Hamvas Béla /

Korunk valódi történései bennünk zajlanak, ezért nagyon fontos, hogy belülre figyeljünk. Tudom, hogy nem könnyű, hisz az ellenerők aktívan működnek, hogy eltereljék a figyelmet saját magunkról, a valódi történésekről. Teszik ezt fizikai szinten, például mesterségesen fenntartott válsághelyzetekkel, amit a média igyekszik még jobban elferdíteni és felnagyítani. Hamis értékrendekkel, melyekkel a reklámok manipulálnak, de a szellemi erők közül sem mindegyik szolgálja a Felemelkedést.

A legnagyobb béklyó az emberiségen azonban, az a mesterségesen fenntartott félelem, amely nagyon mélyen befészkelte magát minden sejtünkbe, a lelkünk legmélyére.
Nem merünk a saját értékrendünk szerint élni, a legrosszabb, ha ki sem alakítjuk ezt az értékrendet, mert csak az számít, amit elvárnak tőlünk, meg akarunk felelni, mert ki vagyunk éhezve a szeretetre és - tévesen - azt hisszük, ha "megfelelünk" akkor szeretni fognak. Így nem lehet élni, mert megbetegszünk, elsorvadunk és ez pedig, egyszerűen méltatlan az Ember nevű csodához.

A nők keresik kifosztott nőiségüket, a férfiak összetört férfiasságukat, még mindig meg akarnak felelni egy általánosan elvárt képnek, de pont azért a kétségbeesés, mert a régi értékrend, a régi minta hitelét vesztette, nem működik. És itt is belőlünk indul a gyógyulás. Meg kell találnunk a bennünk élő férfit és nőt, mindenkinek meg kell találni, hogy számára, az ő adottságaival mit jelent nőnek, vagy férfinak lenni. Mindegy mire tanítottak eddig, "hogyan illik". Keresd meg a saját kérdéseidre a saját válaszaid, ne a dogmák irányítsanak, még ha több ezer évesek is. Félelmetes? Igen. Felelősséggel teli? Igen!

Soha ne felejtsd el, hogy egy új korszak új embere vagy, és születésed nehéz folyamat.

El kell engednünk a félelmet, bűntudatot, a kishitűséget, a haragot, azokat a játszmákat, amelyeket idáig játszottunk, mert innentől csak nyíltan, őszintén, szívünket kitárva fordulhatunk a világ és egymás felé.

Igen, ez nem veszélytelen, sebezhetőbbé tesz, de pont ebben a sebezhetőségben rejlik az erőnk is, mert ezáltal bontjuk le a szívünket beburkoló korlátot. Mélyebben és többet érzünk, mint valaha, de ha elengedjük az érzelmi torzulásainkat, éppen ez segít majd, hogy jobban megtartsuk az egyensúlyt a legnagyobb érzelmi viharokban is.

Azért született meg a Fénytemplom - Szellemi műhely, hogy ebben a folyamatban minden rendelkezésünkre álló eszközzel segítsük, támogassuk a Felemelkedés útját választó Fénytestvéreinket.

Szeresd önmagad, azt a csodálatos létezőt, aki vagy. Tégy meg mindent önmagadért, és ne feledd, hogy minden cselekedeted, érzésed, gondolatod hatással van a többi emberre, és az egész Univerzumra.

Havasi Mia
forrás: www.fenyportal.hu


A változások hatásai


Az átmenet: ha ez egy spirituális folyamat, akkor miért érezzük olyan gyakran nyugtalannak és levertnek magunkat? 


Az átalakulást kísérő fáradtság


Celia Fenn cikke
Az előző cikkeim eredményeképp sokan kapcsolatba léptek velem, hogy megosszák velem a tapasztalataikat, miszerint képtelenek megbirkózni a rajtuk áthaladó érzelmek intenzitásával. Ezek az érzések gyakran negatívok, beleértve a szorongást és a depressziót. Meg akarják érteni, hogyha ez egy spirituális folyamat, és valóban Ember Angyalokká válunk, akkor miért szenvednek ettől ennyire.
Michael Arkangyal arra kért, hogy osszam meg veletek az alábbi információt, és ismételten szeretném megköszönni barátomnak és tanítómnak, Davidnek azt, hogy megosztotta velem az észrevételeit.

Az első kulcs: ÉREZNI

A megértés első kulcsa az, hogy tudd, hogy ezek valójában az érzéseid. Amikor belépsz ebbe a folyamatba, akkor vállalod, hogy eltávolítasz minden elfojtást és blokkot, amit te helyeztél érzelmeid útjába gyerekkorod óta, hogy képes legyél megbirkózni az élettel. Gyermekként gyakran úgy láttad, hogy az élet túl fájdalmas, és különféle módszereket fejlesztettél ki, hogy kirekeszd ezeket a fájdalmas érzéseket. Ez egy védekező mechanizmus volt, ami segített a túlélésben. Ám szerencsétlen módon megakadályozta az a képességedet, hogy képes legyél intenzíven érezni, a pozitív érzéseket is.
Ezért van az, hogy a mai világban oly sok felnőtt olyan érzéketlen, és képtelen az együttérzésre. Ez nem azért van, mert ők "rossz" emberek, hanem azért, mert védekező mechanizmusokat alkalmaznak, amik tompítják az érzéseiket, és lehetővé teszik számukra, hogy képesek legyenek működni egy bonyolult és gyakran erőszakos világban.
Ha beléptek a folyamatba, akkor vállaljátok, hogy megnyitjátok a SZÍVCSAKRÁTOKAT és átengeditek az ÖSSZES érzelmeteket. Az egyedüli út ahhoz, hogy képesek legyetek valódi együttérzésre és egységtudatra, ha ÉRZITEK AZ ÖSSZES ÉRZELMETEKET.
Amikor a szívcsakra elkezd megnyílni, akkor az embereket gyakran letaglózza saját érzéseik intenzitása, valamint mások elfojtott érzelmeinek az intenzitása, amit úgyszintén elkezdenek érezni és átvenni.
Tehát az első kulcs ahhoz, hogy megértsd ezt az energiát, s dolgozni tudj vele, az annak az elismerése, hogy amit érzel, az NORMÁLIS, és amit azelőtt éreztél, az nem volt az.
Beleegyeztetek, hogy megengeditek magatoknak az Ember/Angyal érzelmek teljes megtapasztalását. Ez egy áldás, ahogy azt fel fogjátok ismerni. Vannak módszerek ezeknek az intenzív érzéseknek a kezelésére, amik segítenek abban, hogy ne tegyék az életet túl kényelmetlenné.

A második kulcs: ÉSZLELÉS

A második kulcs az észlelés. És ez a kulcsa az intenzív érzelmek kezelésének, amik áthaladnak rajtatok. Hogy mit GONDOLSZ ezekről az érzelmekről, hogyan ÉSZLELED őket - ebből fakad a különbség, hogy hogyan tapasztalod meg őket.
Például, ha hirtelen letaglóznak az érzelmek és az energiák, és ez nyugtalanná és levertté tesz téged, tedd fel magadnak a kérdést, miért kell így érezned? Miért nem érzed magad feldobottnak? Vagy lelkesültnek és boldognak? Az érzelmek - ahogy ezt a tudományotok is alátámasztja - ugyanis nem mások, mint elektromágneses energiák, amit mi fordítunk le magunknak különböző módokon az EHHEZ A FREKVENCIÁKHOZ KÖTŐDŐ TAPASZTALATAINKnak megfelelően.
A válasz talán a gyermekkorunkban van, és abban, ahogy kifejlesztettük magunkban az ÉRZÉKELÉSÜNK SZOKÁSAIT, amit most el kell engednünk.
Amikor gyerek voltál, megtanultad, hogy ezen létidődnek megfelelően különböző frekvenciákat engedj át a testeden. De úgy tűnhetett neked, hogy bármikor, amikor valami KIEMELKEDŐ ÉLMÉNY-ben volt részed, akkor ez haraggal, bűntudattal és büntetéssel, és más negatív tapasztalatokkal járt. A gyermek általában bajba kerül, ha valami számára örömöt okozó dolgot tesz, ha valami kíváncsiságot ébreszt benne, ám a szülőből nyugtalanságot vált ki. Képzelj el egy hároméves kisgyereket, aki kalandvágyból elindul, hogy meglátogassa a szomszédokat, és eltűnik az úton. Az anya aggódik, és úgy érzi, hogy rossz szülő volt, amikor végül a szomszédok felhívják, hogy jöjjön át hozzájuk a gyerekéért. A gyermek kalandja traumává változik, mikor az aggódó anya hazaviszi gyermekét, és büntetésben részesíti, ami fizikai büntetéstől a verbális büntetésen keresztül az érzelmi büntetésig terjedhet.
A gyermek így egy vegyes üzenetet kap - ha valami intenzív energiát tapasztalok meg, akkor valószínű, hogy valamilyen intenzív negatív reakciókat is megtapasztalok, valamint mások elfojtott érzelmeit. Megjelenik a harag, a szomorúság - a depresszió és a szorongásos betegségek kulcselemei.
A személy jó eséllyel magával viszi ezeket a reakciókat, észlelési mintákat felnőttkori életébe. Valószínű korlátozza önmagát, az érzelmeit, hogy elkerülje a "büntetést". És az is lehet, hogy elkezdi büntetni önmagát, ha bármiféle felfedező jellegű kiemelkedő élményben van része. Gyakran ez az, amit "bűn"-nek nevezünk, s ezt beépítettük spirituális életünkbe is, a büntetés és a bűnösség fogalmaival együtt, ahol Isten veszi át a büntető szülő szerepét.
Tehát az észlelési kulcs annak a megértése, hogy a szorongás és a depresszió az észlelésünk nagyon régi mintái, amik gyermekkorunkhoz, spirituális kultúránkhoz, valamint múlt életeinkhez kötődnek. ÉS VÁLASZHATJUK azt is, hogy ezeket az intenzív energiákat úgy érzékeljük, hogy a harag és a hiány régi mintáit nem társítjuk hozzájuk.
A VÁLASZTÁST TE HOZOD MEG MOST. Választhatod azt, hogy ezeket az energiákat pozitív módon tapasztalod meg - kalandként, hogy az ÉRZELMEK TELJES SPREKTUMÁT megéled.
Értsd meg, hogy először át kell dolgoznod magad az érzékelésed régi szokásain, és el kell őket engedned, mielőtt elkezdenéd ANGYALként észlelni a dolgokat. Örömmel, kalandként és szórakozásként.


A harmadik kulcs a kreativitás és az önkifejezés


A szívcsakrán keresztül áramló intenzív energia az Arany Fénysugár energiája. Ez a forrás az Alkotó szeretetteli s teremtő energiája. És keresi megnyilvánulási formáit a kreativitásban és az önkifejezésben.
Képzeld el, hogy van előtted egy frekvenciaállító tárcsa, s amikor átáramlik ez az energia, bármelyik tetszésed szerinti frekvenciára behangolhatod. Fájdalomra, ha azt választod, vagy kreativitásra és örömre, ha inkább ezt választod.
Ám a kreativitás nem önmagától keletkezik. Ki kell fejlesztenünk magunkban a KREATIVITÁS SZOKÁSAIT, és meg kell nyitnunk a kreativitás csatornáit, hogy kifejezhessük ezt az alkotóerőt.
A mai világban közülünk oly keveseknek vannak kreatív és önkifejező szokásaik.
Hányan vezettek naplót, írjátok le az érzéseiteket, írtok verset, festetek, fényképeztek, vagy bármilyen más módon rögzítitek az élet kalandját?
Ha az életre elkezdünk úgy tekinteni, mint a KREATIVITÁS KALANDJÁRA, nem pedig egy fájdalmas, s könnyekkel teli utazásra, akkor vágyat érzünk arra, hogy megtaláljuk a módját annak, hogy rögzítsük kreatív érzékelési pillanatainkat.
Gyakran úgy találod, hogy ezeknek a pillanatoknak a rögzítése során más megvilágításba kerülnek a dolgok, és kinyílik egy újabb ajtó a még nagyobb kreativitásra s örömre. És ezeket talán másokkal is meg szeretnéd osztani.
Ekkor fel fogod ismerni, hogy saját életed TÁRS-TEREMTŐjévé váltál. A Szellem társaként te teremted saját életed kalandját.
EMBER ANGYAL-lá váltál.
fordította: Skultéty Ágnes


Az indigó-kristály átalakulási krizis
Az átmenet fizikai, érzelmi és mentális tünetei, tanácsok a kezelésükhöz
Celia Fenn



Mihály arkangyal kért, hogy írjam meg ezt a cikket, hogy segítsen annak a sok embernek, akik most tapasztalják meg a gyors váltást a multidimenzionális tudatosságba, vagy a tudatosság indigó állapotából a kristály állapotba való váltást.
Vannak, akik viszonylag simán váltanak, de sokan vannak, akik krízist élnek át, mikor ez történik. Többnyire azok, akik azt választották, hogy kinyílnak a felsőbb dimenziók felé. Ezt a választást nem logikusan, nem a racionális elmével teszik, ez sokkal inkább a lélek választása válaszként magának a Földnek rendelkezésre álló átalakulási energiáira. Így néha az embert betaszítják a pszichológiai, érzelmi és testi változásokba, amelyekre nem talál logikus magyarázatot. Ez krízist okozhat. Azt tapasztalom, hogy a hagyományosan képzett orvosok és pszichológusok keveset tudnak segíteni, mert fogalmuk sincs, mit tapasztal a páciens. Amikor a tesztek negatívnak bizonyulnak, a pácienst gyakran minősítik hisztérikusnak, bizonytalannak vagy akár skizofrénnek.
Ez az átalakulás gyakran történik olyan emberekkel, akik spirituális úton járnak, és jobban fel vannak készülve a változások kezelésére. De azt is tapasztalom, hogy az indigó gyerekek függetlenül a tudatos spirituális szintjüktől, különösen ki vannak téve annak, hogy spontán megtapasztalják a váltást, vagy áttörést a felsőbb dimenziókbeli tudatosságba. Azt is hozzá kell tennem, hogy bármilyen drog használata, ami elég gyakori az indigó fiataloknál, elég gyakran kiváltja ezt az átalakulási krízist, mielőtt még képesek lennének a hatását kezelni.
Itt egy lista a krízis vagy áttörés során tapasztalható tünetekről:
* Hirtelen túlzott érzékenység emberekre és a környezetre. Valaki, aki ezelőtt társasági lény volt és aktív, hirtelen nem tudja elviselni a bevásárlóközpontokat és egyéb zsúfolt helyeket, mint pl. éttermeket.
* Az okkult képességek és tudatosság növekedése. Ez gyakran úgy jelenik meg, hogy szinte hallja mások belső gondolatait és érzéseit. Ez zavaró lehet, ha azt hiszi, hogy mindenki más meg az ő gondolatait és érzéseit olvassa.
* Extrém érzékenység a bizonyos környezetekben vagy emberekben lévő negatív energiákra. Lehet, hogy képtelen lesz elviselni olyanokat, akik eddig közel álltak hozzá. Ez a megnövekedett érzékenység pánik rohamokhoz, vagy szorongási rohamokhoz vezethet. Ezek bármikor bekövetkezhetnek, akár mikor éjjel felébred. A rohamnak sokszor nincs valódi oka, bár gyakran kutatni fog valamilyen ok után.
* Gyakran találja magát "kikapcsolva" hosszú ideig, csak ülni akar és semmit sem csinálni. Ez idegesítő lehet annak, aki eddig nagyon energikus és aktív volt. Ilyenkor csak a tudatosság próbál alkalmazkodni ahhoz, hogy több időt tölt a magasabb dimenziókban és kevesebbet a 3. és 4. dimenziókban. Ehhez kapcsolódik, hogy sokkal több pihenésre és alvásra van szüksége, mint azelőtt, és egy általános lelassulás is.
* Rögeszmés aggódás az emberiség pusztulása miatt. (Környezetszennyezés, az erőforrások kimerülése, földönkívüliek, technológia stb. miatt.) Ez azért van, mert a multidimenzionális tudatosságnak kapcsolata van a csoport-tudat minden szintjéhez, ahhoz a részhez is, amely a faj fenmaradásával kapcsolatos félelmeket hordozza. Mivel az ember gyakran aggódik a saját életben maradása miatt, hajlamos rezonálni a csoporttudat vagy morfogenetikus mező ezen részeivel.
* Rögeszmésen meg akarja érteni, hogy mi történik, ami ahhoz vezethet, hogy az elme túl aktív lesz, és a személy fél, hogy eszét veszti, vagy kiég.
* Félelem a megőrüléstől, és attól, hogy képtelen lesz a normális mindennapi életre. Úgy tűnik a pszichológusok és orvosok itt sem tudnak igazán segíteni.
* Depresszió ok nélkül, vagy anélkül, hogy köze lenne a krízis állapothoz. Ez gyakran csak a tudatosság, amint régi energia rétegeket tisztít, amelyeket el kell engedni. Nem szükséges a tapasztalatot feldolgozni, csak hagyjuk, hogy a szervezet kiadja az energiát. Legyünk türelmesek, és tudjuk, hogy el fog múlni.
* Megváltozott alvás. Gyakran akár háromszor is felébred éjszaka, vagy csak hajnali három körül. Itt megint csak a tudatosság próbál alkalmazkodni a tevékenységek új ciklusához. A magasabb tudatosság gyakran éjjel aktív, mert az alacsonyabb dimenziók akkor csendesek.
* Furcsa energia hullámok érzékelése a testen keresztül. A kristály test rendkívül érzékeny, érzékeli a hold és nap hullámokat, kozmikus hullámokat, és a galaxis központjából jövő energiákat. Ezek az energiák gyakran segítenek a test "áthuzalozásában", hogy képessé tegyék magasabb szintű energiák hordozására. Tapasztalatból tudom, hogy ez milyen kellemetlen lehet. De a szervezet végül alkalmazkodik ezeknek az energia hullámoknak a kezeléséhez. Valószínű. hogy telihold idején intenzívebben érzed. Tapasztalatom szerint legjobban úgy lehet kezelni ezt a jelenséget, ha kimész a szabadba, mezítláb állsz a földön, és elképzeled, hogy az energia a testeden keresztül a földbe megy.
* Fizikai érzések és tapasztalatok egész skálája. Ezek általában a méregtelenítéssel kapcsolatosak. A kristály test nem tárolja a mérgeket, hanem mindent enged áthaladni magán. Tulajdonképpen a kristálylét legfőbb trükkje mindent átengedni, és semmihez sem ragaszkodni. Ez a ragaszkodás nélküliség végső állapota. Ezen a ponton azonban a szervezetnek meg kell szabadulnia az évek során felhalmozott mérgező szennyeződéstől, legyen az fizikai, érzelmi vagy értelmi. A tisztítás-elengedés mindig a testen keresztül történik, és különféle tüneteket okoz, mint pl. kimerültség, izom és izületi fájdalmak, főleg a csípőben és a térdben, fejfájás, különösen a nyakszirtnél, és fájdalom a nyakban ill. vállban.
* Szédülés és "kótyagosság". Ez azért van, mert a tudatosság magasabb régióiban tartózkodsz. Hozzá kell szokni, hogy ezeken a szinteken tartózkodsz, és ugyanakkor stabilan állsz a földön. Ezek az érzések szintén gyakrabban fordulnak elő napkitöréskor, vagy teli hold idején.
* Megnövekedett étvágy és hízás. Ez azért van, mert ez a folyamat rengeteg energiát igényel a szervezettől.
* Képesség "átlátni a fátylon". Ez azt jelenti, hogy észleljük a lelkeket, dévákat, E.T.-ket és angyalokat, és kommunikálunk velük. Ez nagyon ijesztő lehet, ha valaki nincs hozzászokva a más dimenziók efféle érzékeléséhez.
Hogyan tudjuk átvészelni a tranzíciót:
A legjobb tanács, amit adhatok, hogy fogadd el a folyamatot és ne állj ellen. Az én tranzícióm már majdnem 18 hónapja folyik. Úgy látom, hogy a kulcs az elfogadás. Folyamatosan azt reméltem, hogy egy nap felébredek, és újra "normálisan" érzem magam. Csak akkor kezdtem el jobban érezni magam az új helyzetben, és jobban boldogulni, amikor elfogadtam, hogy soha többé nem fogom magam normálisnak érezni, úgy, ahogy eddig. Akkor elkezdheted felfedezni a kalandot, vagy az új állapot pozitív oldalát.
Adok pár tippet a tranzíciós krízis kezeléséhez:
Légy békében azzal, ami a lényeddel történik. Kristály lénnyé válsz. Más kifejezéssel ez "Krisztus lény", ami olyan multidimenzionális lényt jelent, akinek teljes bejárása van kilenc dimenzióba, esetleg 13-ba is. Eddigi tapasztalatom az, hogy néhányan csak az 5. dimenzióig nyílnak meg, mások átjutnak a 6-ikon. Ha átjutsz a hatodikon, akkor valószínűleg még ebben az életben eléred a teljes 9. dimenziós tudatosságot, még ha nem is a közeli jövőben. Micsoda kiváltság és áldás!
Légy jó magadhoz, és tápláld magad. Ne felejtsd el, hogy kristály lényként mind az "anya", mind az "apa" energiákat kiegyensúlyozva hordozod. Az anya azt mondja, hogy dajkáld magad, mint egy újszülött csecsemőt, hisz tényleg az vagy. Időre van szükséged, hogy megerősödj, és jártasságot szerezz az új környezetben. A hit nagyon fontos. Én egyedülállóként, saját vállalkozásomból élve, nagyon kevés jövedelemmel éltem át a tranzíciót. Meg voltam rémülve, hogy a fizikai állapotom miatt nem tudok eleget keresni a fenmaradáshoz. De tartottak, az egész folyamat alatt, még megvan a házam, és mindig jutott elég, bár voltak szoros helyzetek. Ha teheted semmiféle gyógyszert ne használj. Természetesen, ha már szedsz valamilyen gyógyszert egy betegség miatt, akkor folytatnod kell. De semmiféle kábítószert ne használj, mert ez felerősíti a folyamatot, és elveszhetsz "odakint" a magasabb dimenziókban. Próbáld meg kibírni nyugtatók és depresszió elleni szerek nélkül, de ha már eddig is szedted őket orvosi utasításra, akkor ne hagyd abba. Legjobb, ha homeopátiás vagy naturopátiás szereket használsz. Úgy találtam, hogy a virág esszenciák is nagyon jók.
Kerüld el a tömeget, vagy zsúfolt helyeket. Én, hogy ellássam magam, és ne töltsek túl sok időt fárasztó és mérgező környezetben, mesterfokra fejlesztettem, a heti 1 órás bevásárlást. Fokozatosan egyre többet fogsz majd elviselni az ilyen helyekből. A megoldás természetesen az, hogy a belső békéd és harmóniád olyan erős legyen, hogy ahelyett, hogy a környezet hatna rád, te befolyásolod a környezetedet pozitívan. A kristály lény mindig pozitív energiát hordoz, de amikor kiegyensúlyozódsz, és újra könnyedén mozogsz az emberek közt, meg fogod tanulni, hogy hogyan használd rendkívül hatékonyan.
Maradj megalapozott és összpontosíts. Ez nagyon nehéz lehet azoknak, akik aklimatizálódnak a magasabb dimenzióbeli tudatossághoz. Sokszor fogsz szédülni és "kikapcsolni".
Próbálj meg az élet fizikai aspektusaira koncentrálni. Szánj időt mozgásra, sétára, ételekre, művészeti tevékenységekre. Ne tölts el órákat a tv előtt, és ne feledkezz bele a computeres játékokba.. Ezek csak fokozzák a talajt vesztett érzést.
Tölts annyi időt a természetben, amennyit csak lehet. Észre fogod venni, hogy a friss levegő és a napfény erősítik az új testet. És a dévák is ott vannak, hogy segítsék a folyamatot.
Étkezz egyszerűen, és egyél annyi friss zöldséget és gyümölcsöt, amennyit csak lehet. A vezetőim azt mondták, hogy az új test legjobb tápláléka a barna rizs és zöldségek. Ugyanakkor engedj a kívánásnak - én sokmindent megkívántam, a tintahaltól a csokoládétortáig. Ez nem a diéta ideje. A szervezetnek hatalmas mennyiségű táplálékra van szüksége, hogy táplálja a folyamatot, amin átmész. Még hízhatsz is, de el kell fogadnod, hogy ez része a folyamatnak.
Végül: Ünnepeld a tranzíciót. Galaktikus emberré válsz. Ez az emberi evolúció következő lépése. Hazatérsz.



ÜDVÖZLÜNK ITTHON, HUMÁN ANGYAL!


Michael Arkangyal Celia Fenn közvetítésével

Sokan, akik keresztülmennek az átalakuláson, azt tapasztalják, hogy a változás két fő tünete a nagyfokú kimerültség és fáradtság. Egyfolytában kimerültnek érzik magukat, és csak aludni akarnak. Ha pedig alszanak, akkor mélyen alszanak, és nem akarnak felkelni.
Mi történik, és miért érezzük ezt?
Michael Arkangyal magyarázata szerint három különböző folyamat okozza a kimerültséget. Ezek a következők:
  Érzelmi test tisztulása
  A fizikai és a finom testek méregtelenítése
  Teljes multidimenzionális tudatosság
Az ezekkel a folyamatokkal járó dolgokat különböző módon lehet kezelni.

Érzelmi test tisztulása
A folyamat kezdetén egy erőteljes érzelmi testtisztuláson megyünk keresztül.
Ez azt jelenti, hogy megtisztítjuk pszichénket és tudatalattinkat a traumák, sérülések és az önszabotálás összes régi mintájától. A folyamat intenzitása attól függ, mennyi tisztító munkát végeztél előtte, ahogy felkészültél a felemelkedésre. Én gyógyító vagyok, és sok embernek segítettem a felkészülésben, ám igazából soha nem éreztem azt, hogy már teljesen felkészültem volna a folyamatra, így amikor elkezdődött nálam az átalakulás, néhány hónapig egy heves érzelmi test tisztulási folyamatban volt részem. A dolgok csak ömlöttek elő a tudatalattimból, és hátborzongató és különös álmaim voltak, valamint szorongási és félelemrohamaim, ahogy küzdöttem azzal, hogy feldolgozzam belső gyermekem sérüléseit.
A sérülések elengedésének ez a módja nagyon kimerítő! Néhányan nincsenek teljesen tudatában annak, mi történik, mert ők az elengedés nagy részét éjjel végzik, míg álmodnak. Ám azok, akikre szorongásrohamok törnek rá, ezt a folyamatot gyakran napközben végzik.
Ebben a szakaszban szükséged lehet segítségre, hogy el tudd engedni a Belső Gyermeked régi mintáit. Ez az a fázis, amikor valóban dolgoznod kell Belső Gyermekeddel. Keress egy jó terapeutát, menj el egy tanfolyamra, vagy keress egy jó könyvet, ám engedd, hogy sérült gyermekeid mintái távozzanak!
Szükséges, hogy megértsd, hogy amíg ezt csinálod, kimerült leszel. Életed nagy részét azzal töltötted, hogy elnyomtad ezeket az energiákat. Nehéz munka feldolgozni őket. De megéri! Ha végeztél vele, akkor pszichédet megszabadítottad az önszabotálás összes tudatalatti mintájától, és képes leszel a szándék egy tökéletesen világos és tiszta helyéről működni.


A fizikai és a finom testek méregtelenítése
A mély tisztulásnak ez a folyamata összefüggésben van a fent említett folyamattal. Ahogy elengedjük az érzelmeket, úgy elengedjük a velük kapcsolatos összes régi mentális és fizikai blokkot és mintát is.
Ezek a régi "toxikus" energiák áthaladnak a finom testen, és a fizikai testen keresztül távoznak. Ezzel összefüggésben, minden régi méreganyag, melyet a fizikai test tárol, szintén kitisztul és távozik a testből.
A tisztulás és méregtelenítés folyamata jelentős terhelést ró a kiválasztás szerveire, a vesére és a májra. Ezért sokaknak vannak táskák a szemeik alatt, ami a vese igénybevételére utal, és sokaknál lépnek fel emésztési zavarok, mint például gyomorégés vagy felfúvódás, amik a máj fokozott igénybevételének a jelei. Ezen kívül sokan ízületi fájdalmakat érzenek, ami szintén a méregtelenítés tünete, ahogy a felesleges savak kioldódnak és távoznak onnan, ahol eddig a fizikai test tárolta őket.
A kiválasztás ezen folyamatai szintén fáradttá tesznek benneteket, és lehet, hogy hajlamosak lesztek a fejfájásra - ezek mind a méregtelenítés tünetei. Ezért van szükség arra, hogy sok tiszta vizet igyatok, és próbáljatok olyan egészségesen étkezni, amennyire ez lehetséges.
Teljes multidimenzionális tudatosság
Ez a legizgalmasabb rész, és a folyamat egész ideje alatt zajlik. Ez a felelős a "kótyagosságért", amit oly sokan éreztek.
Michael Arkangyal arra kért, hogy ezt az agyhullámok frekvenciájának kifejezéseivel magyarázzam el nektek. Ahogy elérjük a multidimenzionális tudatosságot, kitágítjuk a tudatossági tartományokat, amivel a testünk bánni tud, és szélesítjük a módjait, ahogy ezekkel bánunk.
Az agyhullámok frekvenciái a következők:
  Béta - "normális" ébrenléti tudat
  Alfa - könnyű meditáció
  Théta - mély meditáció
  Gamma -REM fázis (rapid eye movement - gyors szemmozgásokkal kísért álomszakasz),
vagy az alvás/hipnózis legmélyebb szakasza, ahol fájdalom nélkül el lehet végezni az operációkat
A háromdimenziós létező Béta állapotban működik, és kreatív tevékenységek végzése és imádkozás közben Alfa fázisba kerül.
Az ötödik dimenziós létező a Béta/Alfa/Théta szintek között mozog a normális ébrenléti állapotban!
A multidimenzionális tudatosság lehetővé teszi, hogy a tudatod ezeket a szinteket is elérje, míg ébren vagy! Ám ez okozza a "fáradtságot". A tested a Théta állapotot mindig a mély relaxáció alvást megelőző szakaszaként ismerte fel, így amikor az agyhullámok a Théta frekvenciára váltanak, ez olyan üzenetet küld a testednek, hogy fáradt vagy, és ideje aludni menni! És mivel úgy vagyunk kondicionálva, hogy erre az állapotra fáradtsággal és alvással reagáljunk, így azt érezzük, hogy aludni kell mennünk.
A hatodik dimenziós létező, aki később képes lesz a teljes 9D-s Krisztusi Tudatosság elérésére, meg fogja tanulni, hogyan váltson Delta szintről Gamma szintre az ébrenléti állapotban!! Ekkor a tested feltétlenül azt gondolja, hogy alszik!! A trükk az, hogy meg kell tanulni ezekkel az állapotokkal együtt mozogni, anélkül, hogy bepánikolnánk, vagy "elvesznénk" egy álomszerű állapotban. Azok közülünk, akik ezt gyakorolják, gyakran úgy érezzük, mintha egy lassított álomvilágban élnénk, ami voltaképpen igaz is. Álomállapotban élünk, míg tudatunk ébrenléti állapotban van.
Beletelik egy időbe, míg sikerül ezt tökéletesen megtanulni, ám ha egyszer sikerült elsajátítani, akkor megtapasztaljuk, hogy ez a kulcs a mérhetetlen kreativitáshoz és a "csodák" manifesztálásához. A tudatnak ebben a mély állapotában szó szerint képesek vagyunk alakítani és formálni az időt és az anyagot pusztán a tiszta szándékkal. Tehát értsétek meg, hogy testetek próbál alkalmazkodni a különböző agyhullámok frekvenciáihoz.


Mire ügyeljünk?

Kérlek, figyelj oda a következőkre, ha észreveszed, hogy a fent említett állapotok valamelyikében vagy:
Maradj földelt. Dolgozz azon, hogy testedben maradj. Ne füvezz és ne használj drogokat ebben az időszakban, mert ez megbolygatja és megakadályozza a tudatosság természetes tágulását.
&8226; Tegyél különbséget a valódi fáradtság és a táguló tudatosság között. Légy gyengéd magadhoz. Ha fáradtnak érzed magad - pihenj. Ahogy keresztülmész ezen a folyamaton, jelentős mennyiségű pihenésre lesz szükséged. Ha túlzásba viszed a dolgokat, akkor túlpörgeted magad, majd valószínűleg letaglóz a kimerültség.
Légy óvatos. Ha autót vezetsz, koncentrálj és összpontosíts. Sokan szenvednek balesetet, mert nincsenek tudatában annak, mi történik, amikor az agyuk megváltoztatja a frekvenciáit. Ez földelés és koncentráció kérdése. Mondd meg a testednek és a vezetőidnek, hogy az utazás során képesnek kell lenned arra, hogy tökéletesen arra koncentrálj, amit csinálsz.
  Lazíts - el fog múlni. Hamarosan hozzászoksz ahhoz, hogy ezekkel a különböző frekvenciákkal dolgozz. Számomra elkezdett sok mulatságot okozni ez az álomszerű állapot, és elkezdtem megtanulni, hogyan használjam a kreativitást, amit előidéz. Azt is tanulom, hogyan tudjak szándékosan frekvenciát váltani. Igen, valóban Kristály vagy Krisztusi Létezőkké válunk.



shaumbra.wire.hu 





forrás:


http://angyalforras.hu/2012/A-valtozasok-hatasai-


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése