2016. május 10., kedd

Az előítélet halálos következményei


Az előítélet halálos következményei







20 orvosbiológiai tanulmány bizonyítja a kannabisz rákölő tulajdonságait



A kannabisz az utóbbi időben nagyon népszerű lett az alternatív médiában. Az USA-ban és a világ számos más országában sikeresen legalizálták az orvosi marihuána használatát, az uruguayi parlament nemrég hozta létre a világ első legális marihuána piacát. Ez jó hír, mert a kannabisz egészségügyi előnyei hatalmasak és több orvosi és tudományos kutatás is megerősíti ezt a tényt. A mai napig sincs semmiféle tudományos bizonyíték arra, hogy a kannabisz káros lenne az emberi egészségre. Az azt támadó pszichológiai értékelések általában nagyrészt feltételezéseken, javaslatokon és észrevételeken alapulnak.
Ha megnézzük a tényleges tudományos tanulmányok hadát, a kannanisz egészségügyi előnyei elsöprőek. Újra leírom, nincs semmilyen tudományos bizonyíték arra nézve, hogy a marihuána káros lenne az emberi egészségre. A közelmúltban sok orvosi kutatás középpontjába is került, hangsúlyozottan potenciális rákellenes terápiás kezelések részeként.
A drogokat elítéli a tárasadalom, azonban nem minden kémiai anyag olyan rossz, mint amilyennek a kormányok beállították.  Ennek egyik példája az autó-és energiaipar. A kenderből készült autóalkatrész erősebb mint az acél, és ez az autó üzemanyagként csupán kendert használ. Henry Ford ezt sok évvel ezelőtt már be is bizonyította. A kender valójában több mint 50.000 alkalmazási területtel rendelkezik.
Vessünk egy pillantást a kannabisz és a rák tudományára. Bár a kannabiszról bebizonyosodott, hogy igen hatékony a széles körű betegséggyógyításban, ez a cikk elsősorban rákellenes hatékonyságára tér ki. Kiderült az is, hogy a rák elleni küzdelemben a kannabinoidok elfogyasztása jobb hatékonyságú, mint annak elfüstölése.
A kannabinoidok egy csoport olyan rokon vegyületek, amelyek magukban foglalják a kannabinolt és a kannabisz aktív összetevőit. Ezek aktiválják a szervezetben lévő receptorokat. A szervezet maga is termel úgynevezett endokannabinoidokat, amik szerepet játszanak a test számos folyamatában és az egészséges környezet létrehozásában segítenek.
A kannabinoidok szerepet játszanak az immunrendszer generációjában és regenerációjában. A test akkor regenerálódik a legjobban, ha növényi kannabinoidokkal van telítve. A kannabinoidok a kannabiszban is megtalálhatók. Fontos megjegyezni, hogy rengeteg kannabinoid van a kenderben és a kannabiszban. Az egyik fő megkülönböztetés a kender és kannabisz között egyszerűen az, hogy a kender csak 0,3% THC-t tartalmaz, míg a kannabisz 0,4% THC-t vagy többet. (Technikailag mindketten a Cannabis Sativa törzsbe tartoznak).
A kannabinoidok bizonyítottan csökkentik a rákos sejtek mennyiségét úgy, hogy nagy hatással vannak az immunrendszer újjáépítésére. Bár nem minden kannabisz törzs rendelkezik ugyanazzal a hatással, egyre több beteg tapasztal sikereket a rákos sejtek számának csökkentésében, mégpedig elég rövid idő alatt.
Az alábbiakban megemlített 20 orvosi tanulmány korántsem reprezentálja az eddigi összes kutatási eredményt.
 

Agydaganat

1.  Egy, a “British Journal of Cancer“-ben megjelent tanulmány, amelyet Madridban a Biokémiai és Molekuláris Biológiai Egyetemen végeztek megállapította, hogy a tetrahidrokannabinol (THC) és más kannabinoidok gátolják a tumorok növekedését. Ez volt az olyan első klinikai vizsgálat amely azért volt felelős, hogy felmérje a kannabinoidok daganatellenes hatásait. Azt találták, hogy a THC: kilenc beteg közül kettőnél csökkentette a tumorsejtek számát.
2. A “Journal of Neuroscience“-ben megjelent tanulmány akut idegi károsodásnál és lassan progresszálódó neurodegeneratív betegségek esetén fennálló biokémiai folyamatokat vizsgálta. Mágneses rezonancia vizsgálattal arra a következtetésre jutottak, hogy a THC (a marihuána fő aktív vegyülete) csökkenti a patkányok idegi sérülését. A tanulmány eredményei azt bizonyítják, hogy a kannabinoid rendszer képes arra, hogy megvédje az agyat a neurodegeneráció ellen.
3.  A “Journal of Pharmacology and Experimental Therapeutics” magazinban megjelent tanulmány elismerte, hogy a kannabinoidok daganatellenes tulajdonságokkal rendelkeznek. A tanulmány a kannabidiolok (CBD, nem pszichoaktív kannabinoid vegyület) emberi glioma sejtvonalra mért hatását vizsgálta. Kannabidiol szervezetbe juttatva drámaian csökkentette a glioma (agytumor) sejtek élettevékenységeit. A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a kannabidiol jelentős tumorellenes aktivitást mutatott.
4. A “Molecular Cancer Therapeutics“-ban megjelent tanulmány felvázolja, ahogy az agydaganat sejtjei rendkívül ellenállóak a jelenlegi rákellenes kezeléseknek! Ez a tanulmány azt is bizonyította, hogy a tumor (glioblastoma multiforme) aktivitását csökkentette.

Mellrák

5. Az amerikai “National Library of Medicine“- ben megjelent tanulmány, amelyet a kaliforniai “Pacific Medical Center”-ben végeztek megállapította, hogy a kannabidiol (CBD) gátolja a humán emlőrák sejtek szaporodását és metasztázisát. Azt is kimutatták, hogy a CBD jelentősen csökkenti a tumor tömegét.
6.  A “Journal of Pharmacology and Experimental Therapeutics“-ban megjelenő tanulmány megállapította, hogy a THC, valamint a kannabidiolok drámaian csökkentették a mellrák sejtek növekedését. A tanulmány e vegyületek potenciáját és hatékonyságát bizonyítja.
7. A “Journal of Molecular Cancer“-ben megjelenő tanulmány azt mutatta, hogy a THC csökkentette a tumorok növekedését és a daganatok számát. Megállapították, hogy a kannabinoidok gátolják a rákos sejtek szaporodását, sőt mi több, a ráksejtek apoptózisát (sejthalál) idézik elő és akadályozzák a tumor angiogenezist is (mindez nagyon jó!). Ez a tanulmány erős bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a kannabinoid alapú terápiák nagyon jól beválnak a mellrák kezelésében.
7.  A “Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States of America“-ban megjelent tanulmány megállapította, hogy a kannabinoidok gátolják az emberi mellrák sejtek szaporodását.

Tüdőrák

9. A “Journal of Oncogene” szerint a Harvard egyetem kísérleti Orvostudományi Osztálya megállapította, hogy a THC gátolja a tüdőrák sejtek migrációját. Tovább is mennek, és azt állítják, hogy a THC-t fel kellene tárni új terápiás molekulaként a tüdőrák növekedésének és áttétjeinek megakadályozásában.
10. Az amerikai “National Library of Medicine” -ben megjelenő német tanulmány a németországi toxikológiai és farmakológiai intézet általános sebészeti osztályának kutatói megállapították, hogy a kannabinoidok gátolják a ráksejtek terjedését. Primer tumor tüdőrákos betegeken le is tesztelték hatásukat, ahol csak megerősítést nyertek elméletükre.  Összességében az adatok azt mutatták, hogy a kannabinoidok csökkentik a rákos sejtek invazivitását.
11. A “US National Library of Medicine” publikálta a Harvard Medical School kutatóinak eredményeit, akik a kannabinoid receptorok szerepét vizsgálták tüdőrákos sejtekben. A tapasztalt hatékonyság miatt azt javasolták, hogy a tüdő rákos sejteit kannabinoidokkal kellene kezelni.

Prosztatarák

12. Az amerikai “National Library of Medicine” ugyancsak illusztrálja, ahogy a prosztatarákos sejtek száma csökkent amint a kannabinoid receptorok aktivitása nőtt.
13. Az amerikai “National Library of Medicine“-ben több felvázolt tanulmány bizonyítja a kannabisz hatékonyságát a prosztatarák legyőzésében.
14. Egy másik tanulmány az amerikai “National Library of Medicine“-ben megállapította, hogy a CBD szerepe a prosztatarák legyőzésében elengedhetetlen. A kannabinoid receptor aktiválása indukálta a prosztata karcinóma sejtek apoptózisát. Megállapították, hogy a kannabidiol jelentősen gátolta a rákos sejtek életképességét.

Leukémia

15. A “Molecular Pharmacology“-ban publikált tanulmány nemrég kimutatta, hogy a kannabinoidok növekedést gátló és apoptózis elősegítő hatást fejtenek ki a “matle” sejtes lymphomára. A tanulmányt támogatták: a svéd rákellenes szövetség, a svéd kutatási tanács és a stockholmi rákellenes szövetség.
16. Az “International Journal of Cancer” megállapította, hogy a kannabinoidok antiproliferatív és proapoptotikus hatást fejtenek ki a különböző típusú ráksejtekre és a köpeny-sejtes lymphomára.
17. A tanulmány amely az amerikai “National Library of Medicine“-ben olvasható, a Virginia Commonwealth University farmakológiai és toxikológiai osztályán végzett kutatásban a kutatók arra a konklúzióra jutottak, hogy a kannabinoidok leukémiás sejtekben apoptózist indukálnak.

Szájrák

18. Az amerikai “National Library of Medicine“-ben közölt eredmények azt mutatják, hogy a kannabinoidok hatékonyan gátolják a sejtlégzést és a rendkívül rosszindulatú orális daganatokat.

Májrák

19.   Az amerikai “National Library of Medicine” megállapította, hogy a THC a humán HCC sejtvonalak (humán hepatocelluláris máj karcinóma sejtvonal) növekedését csökkentette.

Hasnyálmirigy rák

20. A “The American Journal of Cancer” tanulmánya megállapította, hogy a kannabinoid receptorok a humán hasnyálmirigy tumor-sejtvonalain és a tumor biopsziákban sokkal jobban expresszálódnak, mint a normál hasnyálmirigy-szövetben. Az eredmények azt mutatták, hogy kannabinoidok beadása a szervezetbe apoptózist indukált. Csökkentette a tumorsejtek növekedését és gátolta a tumorsejtek terjedését a hasnyálmirigyben.
 
Forrás: naturahirek



10 étel, ami alattomosan rombol


Legendavadász | 2014-05-28 17:33:50

A cukor ott joghurttól a fagyasztott pizzán át a gyorséttermi szendvicsig. A Huffington Post összeállítása.
Bizonyos ételeket előszeretettel fogyasztanak az egészségfanatikusok, de azzal nem biztos, hogy tisztában vannak, hogy közülük néhány cukrot is tartalmaz. Nem is akármennyit.
étel
1. Gyorséttermi csirkés szendvics
Az talán nem olyan meglepő, hogy a gyorséttermek szendvicseibe tett szószok nagyon alattomosak cukortartalom szempontjából, de azt valószínűleg kevesen gondolták volna, hogy egy ilyen csirkés szendvicsben négy teáskanálnyi cukor van.
2. Előrecsomagolt kenyér
A péküzemek sokat tesznek azért, hogy az árujuk minél tovább maradjon friss és puha, ebben az állagmegőrzésben pedig sokat segít a hozzáadott cukor.
3. Coleslaw saláta (majonézes káposztasaláta)
Ha szeretnénk megkímélni a szervezetünket a túl sok cukortól, jobban tesszük, ha otthon készítjük el ezt a salátát, mert a bolti verzió dressingjében 3,5 teáskanálnyi cukor van.
4. Paradicsomszósz
A paradicsomszósz esetében is jobb, ha otthon készítjük el friss zöldségből, mert a bolti verziók szintén tele vannak cukorral. Némelyikben kukoricaszirup is van. Érdemes megnézni ugyanakkor a hozzávalókat, mert létezik olyan készítmény is, ami nem tartalmaz hozzáadott cukrot.
5. Instant zabkása
Az instant zabkását is jobb kerülni. Egy-egy adagban több mint négy kanál cukor van. Szimpla zabpehelyből, friss gyümölcsből és mézből viszont csodákat lehet varázsolni a tányérunkba.
6. Görög joghurt
Bár ebben a joghurtban több a fehérje, mint a sima joghurtokban, rengeteg cukrot is tartalmaz. Főleg azokkal a kreálmányokkal kell vigyázni, amelyeket gyümölcsös szirupokkal dobnak fel. Ehelyett szintén tehetünk friss gyümölcsöt a natúr verzióba.
7. Fagyasztott pizza
A mélyhűtött pizzáról sem a cukor jut eszünkbe először, pedig itt is érdemes odafigyelni. Cukor vagy kukoricaszirup van a tésztában, a szószban, olykor pedig még a húsos feltétben is.
8. Vitaminokkal dúsított ásványvíz
Amikor azt gondoljuk, hogy egészséges, vitamindús ásványvizet kortyolgatunk, jobb ha azzal is tisztában vagyunk, hogy ezek a vitaminok cukorban kavarognak.
9. Alternatív tejek
A szójatej, a mandulatej és a rizstej az egészségfanatikusok körében manapság igen népszerűek borsos áruk ellenére is. Vigyázat, az ízesített tejeket sokszor nádcukorral dúsítják.
10. Vinaigrette mártás
Salátamajszolás közben sem vagyunk biztonságban. Bár ez az ecetes mártás a könnnyedebb dressingek között van számon tartva, ebben is van cukor, sokszor ízfokozóként használják.
Forrás:hvg.hu
http://rejtelyekszigete.com/taplalkozas/10-etel-ami-alattomosan-rombol/




Feltaláltuk a rák ellenszerét!



Legendavadász | 2014-04-22 13:04:25
PÉCS – Megtörtént a csoda! Pécsi tudósok megtalálták azt a gyógymódot, amellyel gyógyítható a rettegett betegség, a rák. A szert a betegek infúzió formájában kapják majd, de a rémséges mellékhatások nélkül győzhetik le a kórt. A tervek szerint hamarosan embereken is kipróbálják az új eljárást.



Közel száznyolcvanezer ember életét mentheti meg csak Magyarországon dr. Kulcsár Gyula felfedezése. A pécsi biokémikus csapatával feltalálta a rák ellenszerét. A kutató az emberi testben található molekulákban bukkant rá a halálos kór gyógyszerére. 
Dr. Kulcsár Gyula épp az új szert vizsgálja
Fotó: Bauch Gábor
Dr. Kulcsár Gyula épp az új szert vizsgálja
 
Abból indultunk ki, hogy az emberi szervezetnek kell legyen saját védekezőrendszere a rák ellen, hisz ha ilyen nem létezne, akkor mindenki daganatos beteg volna. Nyolcvankilenc molekulát vizsgáltunk, és ebből megtaláltuk azt a tizenhatot, amely gyakorlatilag elpusztítja a rákos sejteket – kezdte a biokémikus.

De hogyan gyógyítanak ezek a molekulák? Egy normál sejt csupán annyit vesz föl a bejuttatott molekulákból, amennyire szüksége van, ám a rákos sejtek szinte magukba szívják a „csodamolekulákat”, amelyek szó szerint felzabálják az elfajzott sejteket. A molekulákból készített infúziót eddig a rák tucatnyi típusán tesztelték.

– Elvileg mindenféle rákot gyógyít, az eddigi tesztek során gége-, méhnyak-, mell-, máj- és végbélrákos, valamint leukémiás és limfómás beteg állatokat gyógyítottunk meg – sorolta Gyula. Az eljárás csodája a természetességben rejlik. 
A daganat minden egyes sejtjét 16 molekula veszi körbe, és elpusztítja
A daganat minden egyes sejtjét 16 molekula veszi körbe, és elpusztítja


– Mivel nem kémiai, hanem az emberi szervezetben megtalálható természetes molekulákról van szó, így a kezelésnek nincs mellékhatása, a bejuttatott anyag nem károsítja az egészséges sejteket. A tesztek alapján hatékonysága ugyanolyan, mint a kemoterápiáé, viszont a beteg nem szenved a kezelést kísérő mellékhatásoktól – magyarázta a feltaláló. A csodaszer másik hatalmas előnye, hogy végleges gyógyulást ad a betegeknek.

– A kémiai anyagok kezelésének hátránya, hogy a rákos sejtek felismerik, hogy nem természetes anyagokkal bombázzák őket, és ellenállóvá válnak, emiatt később áttétek alakulnak ki. Ez az infúzió viszont az összes rákos sejtet megöli – tette hozzá Kulcsár Gyula. A gyógyszer kísérleteinek anyagát még idén benyújtják az Országos Gyógyszerészeti Intézetnek, és a tervek szerint hamarosan kipróbálhatják embereken is.

I. O. É.

Ők még kemoterápiával gyógyultak

Bangó Margit nótaénekes – Imádkozom, hogy sok ember életét menthesse meg ez a szer – üzente Bangó Margit, aki mára felgyógyult a mellrákból

Mészáros Árpád Zsolt színész – Nagyon jó lenne, ha ez a szer tényleg így segíthetne az embereken – mondta Mészáros, aki a veserákból épült fel

Kövesfalvi István labdarúgó – Nagyon drukkolok, hogy működjön ez az új módszer – jelentette ki a DVTK focistája, aki öt éve gyógyult ki a rákból.
 
Forrás: http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/20080405/feltalaltuk_a_rak_ellenszeret
kesztő: Legendavadász





| 2014-02-28 15:29:30


Már régóta leh
Az emberiség történetének egyik legsúlyosabb fenyegetése mindig is a rák volt. A bestiális kór már a kezdetek óta velünk van, és közkeletű az a tévedés, miszerint a modernkori ember nyavalyája lenne, bár hozzá kell tennünk, hogy a modern életvitel nagyban hozzájárul a rák kialakulásához.
Már Hippokratész is feljegyzett több féle rákot a maga idejében. A jóindulatú tumorokatonkosznak nevezte, ami duzzanatot jelent görögül, míg a rosszindulatú tumorokatkarcinosznak hívta, ami a rák görög elnevezése. A különös névválasztás oka valószínűleg a rosszindulatú daganat távoli hasonlósága egy rákhoz, a jól körülhatárolható, kör alakú középrésszel és az innen szerteágazó, vékony nyúlványokkal. Innen ered a sokat rettegett és hallott onkológia elnevezés is.
Ha valakinek ma azt mondják, hogy rákos, akkor voltaképp megkapja a halálos ítéletét. A modern orvostudomány közel ötven éve próbál kemoterápiás eszközökkel megküzdeni a kórral, azonban ezen eljárások sikeressége mindvégig kérdéses volt. Összességében elmondható, hogy a kemoterápia a lehető legbarbárabb megoldás, illetve válaszlépés volt a betegségre az orvostudomány történetében. Még a műtéti beavatkozások is jobb eredményt értek el, és kevésbé voltak károsak. Gondoljunk csak bele abba, hogy mi is pontosan a kemoterápia, és hogyan működik.
"A kemoterápia általános értelemben azt a gyógyító eljárást írja le, amelynek során vegyszerek testbe juttatásával a betegséget okozó mikroorganizmusok vagy sejtek egy csoportja elpusztítható. Legismertebb alkalmazási köre az onkológián belül a rosszindulatú rákos daganatok eltávolítását célzó terápia."
A kemoterápiás eljárások azonban azon az elven alapulnak, hogy a beteg szervezetébe juttatott vegyszer elpusztítja a gyorsan osztódó sejteket – ez ugyanis a rákos sejtek egyik fő tulajdonsága. Ez a hatás nem korlátozódik a daganatsejtekre, minden gyorsan osztódó sejtet károsítanak, ami miatt sok mellékhatással rendelkeznek. Vagyis ágyúval lövünk verébre.
 

Kétes eredetű kemoterápia

Az orvostudomány története során számtalan fajta szert használtak kemoterápiás céllal, melyeknek enyhén szólva is kétes hatásfoka és eredete volt. A Mitotane nevű anyagot előszeretettel alkalmazták kemoterápia során, de soha nem lett tesztelve, hogy hogyan hat az emberi – pláne gyermek –szervezetére, mégis gyermekeknél javallott kemoterápiás eljárás volt. 1970 Július 8-án engedélyezték, és egy rovarirtó származéka.
Kemoterápia - ártalmas!
Ennél sokkal „érdekesebb” a Doxorubicin kemoterápia, aminek a melléhatásai közé tartozik a hányás, hasmenés, hajlamosság a fertőzésekre, és a szívmegállás. Orvosi körökben „Vörös halál” néven is ismert. Az Etoposide kemoterápia pedig ironikus módon képes leukémiát is okozni, valamint komolyabb szintű idegkárosodást.
Nevetséges vagy sem, de a mai napig ezek számítanak az egyetlen járható útnak sok esetben a rákkal folytatott küzdelemmel szemben. Kemoterápia, esetleg sugárkezelés, legvégső esetben műtéti eltávolítás. És ez így megy közel 50 éve.
 

Többet árt, mint használ?

Arról nem is beszélve, hogy a kemoterápia kutatás az utóbbi pár évben egy közel 180 fokos fordulatot tett, ugyanis mindent kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy az eljárás nemhogy nem öli meg a rákos sejteket, hanem éppen hogy képes gerjeszteni a daganatokat.
A közelmúltban megjelent egy új tanulmány a szakértők által felülvizsgált Nature folyóiratban, mely szerint a kemoterápia nemcsak elősegíti a rákos sejtek terjedését, hanem károsítja az egészséges szövetet, ami körülveszi a daganatokat, továbbá a rákos sejtek teljes ellenállást fejlesztenek ki a népszerű kezelés hatására, átváltoztatva őket "szuper" rákos sejtekké.
Az egészségügyi rendszer egésze csak most ébred rá arra, hogy a kemoterápia, amely elismerten méreg, károsítja az egészséges, nem rákos sejtek DNS-ét, kiváltva olyan molekulák termelését, ami még több rákos sejtet hoz létre. Természetesen nem kell valakinek rakétatudósnak lennie, hogy erre a következtetésre jusson, mivel a józanész azt diktálja, hogy az egészséges sejtek felrobbantása az egészségtelen sejtekkel együtt kárt okoz az összes sejtben.
Mintha mindez nem lenne elég rossz, kiderült, hogy a kemoterápia egy másik fontos mellékhatása, hogy a rákos sejtek még virulensebben növekszenek, mint korábban a kezelés előtt. Ahogy a "szuperbaktériumok" és "szupergyomok", melyekről most már tudjuk, hogy ellenállás alakul ki válaszul a hagyományos gyógyszeres terápiákra és a kémiai permetezésre, illetve ezek a "szuper" rákos sejtek már nem reagálnak a kemoterápia legagresszívebb formáira sem, ami azt jelenti, hogy a rák önmagában egyre halálosabbá válik.

Van megoldás?

Természetesen mivel továbbra is halálos, gyógyíthatatlan betegségről van szó, sorra lehet hallani az alternatív médiában különféle rákmegelőző, vagy rákgyógyító csodaszerekről. A kuruzslókon, és semmit nem érő placebo tablettákon túl azonban léteznek olyan alternatív gyógymódok, melyek már hitelt érdemlően bizonyítottak, és melyeket a gyógyszeriparmegpróbál minden áron elnyomni.
Az egyik ilyen reményteli alternatíva a B17 vitamin. A B17 vitamint azért nem használják a hagyományos orvoslásban, mert a gyógyszeriparnak nem érdeke meggyógyítani az embereket. Évente több milliárd dollárt költenek kutatásokra és a rák kezelésére, ugyanakkor több milliárd dollárt azokra a gyógyszerekre, amelyek felveszik a rákkal szembeni versenyt. Ezek fényében a B17 vitamin eltusolása gazdasági lépés a gyógyszer gyártók által uralt világunkban.
A B17 vitamin ráadásul alacsony költségen előállítható, jóformán bárki hozzájuthat, mert leginkább a kajszibarack magjában található meg nagyobb mennyiségben. De fellelhető még a mandulában, a meggy, körte, szilva és alma magjában is. Jótékony hatását már 35 évvel ezelőtt is igazolták, amikor kutatók olyan a világtól elzártan élő törzsre bukkantak, ahol az öregek közülsokan megérték a 120 éves kort is. Kiderült, hogy a törzs tagjai nagyon sok kajszibarack magot fogyaszt élete során.
B17 vitamin
A Második Világháborúban, Dr. Max Gerson is alkalmazta ezt a vitamin páciensein, szintén nagy sikerrel. Jelenlegi életvitelünk nagyon káros szervezetünkre nézve. Egyszerűen nem teszi lehetővé, hogy bevigyük a napi ajánlott vitamin és ásványi anyag mennyiséget. A természetes élelmiszerek egyre ritkábbak étrendünkben, míg a mesterséges és gyorséttermi ételek száma kétszeresére nőtt. Nagyszüleink idejében, egy vagy két generációval korábban éppen emiatt volt viszonylag ritkább a rák, mert akkor még az emberek egy döntően természetes étrendet folytattak.
 

Elképesztő hatás

A B17 vitamin (vagy más néven laetril) azért használható jól a rákos megbetegedésekkel szemben, mert a rákos sejteket úgy képes elpusztítani, hogy közben az egészséges sejteket érintetlenül hagyja. 
A B17 vitamin több részből álló anyag, melyek közül kettő glükóz, egy benzaldehid, egy pedig cianid. A cianid önmagában mérgező, és erre talán sokan fel is kapták a fejüket, hiszen egy jól ismert méregről van szó. Ezért is nagyon fontos megemlítenünk, hogy a cianid és a benzaldehid nem szabad molekulák, vagyis kötött állapotban vannak más molekuláris képződmények kötéseiben. Így pedig teljesen ártalmatlanok. Mi több, rengeteg élelmiszer tartalmaz ily módon cianidot, de fogyasztásuk éppen azért biztonságos, mert a cianid egy másik molekula részeként van jelen.
A rákos sejtek egy olyan enzimet tartalmaznak, amely az egészséges sejtekben nincs meg. Ez abéta-glükozidáz, az úgynevezett felszabadító enzim. Ez az enzim szabadítja fel a benzaldehidot és a cianidot, így pusztítva el a rákos sejteket. És ez még nem minden. Az egészséges sejtekben van egy úgynevezett rodanáz enzim, ami megfogja a szabad cianid molekulákat és ártalmatlanná teszi őket oly módon, hogy kénnel kapcsolja össze őket.
 Azáltal, hogy a cianid rodanázhoz kötődik, cianát lesz belőle, amely egy semleges anyag. A rákos sejtek nem tartalmaznak elegendő ként ehhez! Egy másik szempont, ami fenomenális természetes megoldás a rák gyógyítására az, hogy a laetril vagy B17 vitamin, 2 rész glükózt tartalmaz. A ráksejteket nem oxigén élteti, mint a normális sejteket, amelyek (aerob) környezetben élnek, hanem a cukor erjesztése által növekednek,(anaerob) környezetben. Mivel az amigdalin 2 glükóz molekulát tartalmaz, a ráksejtek ” örömmel” metabolizálják, fogyasztják azt.
Természetesen a gyógyszer lobbinak nem érdeke az, hogy a B17 széles körben elterjedjen. Az amerikai gyógyszergyártól hatalmas nyomást gyakoroltak a hatóságokra, így azok illegálisnak titulálták azokat a készítményeket, amelyek a B17 vitamint tartalmazták. Sőt, sok esetben azt a pletykát terjesztették, hogy a kajszibarack mag ciánt tartalmaz, így megmérgezheti azt, aki fogyasztja. Az igazság az, hogy eddig senki sem halt meg a kajszibarack magtól, még akkor sem, ha nagy adagban fogyasztott belőle.
Gondoljunk csak bele, hogy mi történne, ha a rák hirtelen gyógyíthatóvá válna. Az onkológia haszontalan ággá válna, onkológusok és szakember százezrei mennének tönkre, és lennének munkanélküliek. A kemoterápiát előállító gyógyszergyárak is a csőd szélére kerülnének, vagy a sugárkezelő berendezéseket gyártó vállalatok is. Ezt pedig nem engedhetik meg, és foggal, körömmel küzdeni fognak azét, hogy a halál iparosított intézménye továbbműködjön.




Hatásosan csökkenti a fájdalmakat az akupunktúra



Az akupunktúrát sokáig egy misztikus légkör övezte, ám ma már hatásos és bevett kezelési módszerként tartják számon, mely számtalan problémát sikeresen orvosol – köztük a fájdalmakat.
Fájdalomcsillapítás energiaáramlással

A hagyományos kínai orvoslás szerint az emberi testet behálózó csatornákban, a meridiánokban meghatározott rend szerint kering az az energia (QI vagy csí), mely az életfolyamatokhoz szükséges. A felszínes és mély meridiánok a szervekkel működési egységet alkotnak. A harmonikus működésben történt változások, diszfunkciók betegséghez vezetnek.
akupunktúraA betegségekben, illetve már azok megelőző stádiumában egyfajta energiablokk áll fenn. Az adott problémát külső ártó tényezők (pl. sérülés), illetve belső kóros érzelmi állapotok (pl. stressz, helytelen étrend és életmód) indítják el. A meridiánokon található, különböző minőségű és jelentőségű, meghatározott pontok – az akupunktúrás pontok – tűvel, hővel, lézerrel illetve elektromossággal történő ingerlésével biztosítható az energiaáramlás helyreállítása. Ezáltal az adott tünetek, illetve a mögöttes kóros állapotok eredményesen megszüntethetők.
Hatásos terápia mozgásszervi fájdalmakra

A különböző mélységű akupunktúrás pontok stimulációjával sokszor már a kezelés alatt csillapodik vagy megszűnik a meglévő mozgásszervi fájdalom. Bármely korosztály számára hatásos gyógymód, melyet lehet alkalmazni önmagában, illetve kiegészítő kezelésként a mielőbbi gyógyulás érdekében. Mozgásszervi betegségeknél különösen eredményes a tünetek (fájdalom, izomgörcs, funkciókárosodás, gyulladás) kezelésére.
Kattints a képre a teljes mérethez!
Az akupunktúrás kezelés menete

A diagnózis a nyugati, majd a keleti típusú anamnézis felvétele és vizsgálat alapján történik. Ennek ismeretében egyszerhasználatos, steril tűkkel meghatározott számú és kombinációjú akupunktúrás pontok ingerlése történik – mondja 
Dr. Váradi Éva, a Fájdalomközpont főorvosnője, az aktív fájdalomcsillapítás specialistája, aki maga is rendszeresen használja a módszert a mindennapi gyakorlatban.

A terápia időtartama, a tűk száma, a kezelések gyakorisága egyedi, egy beteg esetén is változó lehet. Vannak esetek, mikor a tűk még egy kezelés alatt is különböző pontokra kerülnek, mivel újabb kombinációk újabb gyógyító folyamatokat indít be. Ezek által a szervezet önregenerációs erejének aktiválásával az akupunktúrás kezelés kiváló eszköze a tüneti kezelésen túlmutató, valós segítséget, gyors és tartós fájdalomcsökkenést kínáló aktív fájdalomcsillapításnak.

A kezelés eredményességéhez az akupunktúrát végző szakember maximális hozzáértése és kellő tapasztalata szükséges. A terápia kúraszerűen történik, ám már az első alkalom is jelentős javulást hozhat!
Forrás: ma.hu
http://rejtelyekszigete.com/eletmod/hatasosan-csokkenti-a-fajdalmat-az-akupunktura/
kesztő: Legendavadász

10 hihetetlen betegség


Számtalan olyan betegség, kór van a világon, melyre az emberiség sajnálatos módon a mai napig sem tudott magyarázatot, vagy gyógymódot találni. Az igen változatos rendellenességek közül most a legelképesztőbb és talán legkevésbé ismert betegségek tízes listáját tárjuk elétek.

1. Alice Csodaországban-szindróma

Az ismert regény nevét viselő, Todd szindrómaként is emlegetett betegséget John Todd angol pszichiáter írta le először, 1955-ben. Alapvetően egy olyan idegrendszeri állapotról beszélünk, amely becsapja az ember érzékeit, leggyakrabban a látást, aminek köszönhetően a beteg a környezetét és a benne található tárgyakat és élőlényeket önmagához viszonyítva túlzottan nagynak, vagy egészen aprónak látja. Ennek köszönheti a különös állapot az Alice Csodaországban-szindróma elnevezést. A betegségben előfordulnak egyéb olyan tünetek is, amelyeket a regény főhőse kalandjai közben átélt, úgy, mint az idő- és testtorzulás, hallászavarok, egyensúlyproblémák. Ezért gyanítják, hogy a könyv írója, Lewis Carroll maga is ebben, az akkoriban még nem ismert rendellenességben szenvedett és esetleg saját tapasztalataiból merített ihletet a különös világban játszódó művéhez.
A betegség leggyakrabban gyermekkorban jelentkezik és idővel a páciens kinövi, azonban felnőttként is előfordulhatnak a tünetek, elsősorban stressz, migrén, esetleg agydaganat következtében. Konkrét gyógymód a problémára nem létezik, kezelésére általában különböző stresszoldó tevékenységek végzését, bő folyadékfogyasztást és szigorú pihenést írnak elő.
 

2. Moebius-szindróma

Ez az igen ritka, veleszületett idegrendszeri rendellenesség az arcizmok részleges, vagy teljes bénulását okozza. Ezáltal a beteg gyakran nem képes mozgatni, vagy becsukni a szemét, illetve semmiféle mimikával nem rendelkezik - nem tud például mosolyogni -, sok esetben légzési, illetve nyelési nehézségek is felléphetnek.
Saját elmondásuk szerint a Moebius-szindrómában szenvedők egyik legnagyobb problémája az életben az, hogy mivel érzelmeik nem tükröződnek az arcukon, ezért az emberek gyakran barátságtalannak, ridegnek, vagy ami még rosszabb, értelmi fogyatékosnak tartják őket. Fontos azonban tudni, hogy ez a betegség semmiféle szellemi visszamaradottsággal nem jár és a legtöbb esetben logopédus segítségével a páciensek beszéde is tökéletesen érthető.
Gyógymód erre a betegségre sincs, de bizonyos tünetek kezelhetők, például a pislogás hiánya miatt igen kiszáradt szemekre szemcsepp alkalmazható, illetve az esetleges kancsalságot még kisgyermekkorban műtéttel korrigálják.
Egyre elterjedtebb a betegek körében az úgynevezett „mosoly-műtét”, melynek során a száj sarkaihoz a combból vesznek izmokat, ezzel megteremtve a mosolygás képességét. Ez a műtét azonban nagyon bonyolult, a száj mindkét oldalán 12-12 órát vesz igénybe, és természetesen az arc többi izmának bénultságán nem változtat.
 

3. Jeruzsálem-, Párizs-, és Firenze-szindróma

A Jeruzsálem-szindróma egy olyan mentális betegség, amelyben a Jeruzsálem városába látogató beteg pszichotikus állapotba kerül, sorozatosan megjelenni látja maga előtt Istent, sőt, gyakran önmagát képzeli Istennek, Jézus Krisztusnak, Szűz Máriának, esetenként magának a Sátánnak. Az orvosok magyarázata szerint egy erősen vallásos ember számára olyan mértékű élmény, szinte már trauma személyesen látni a várost, érezni az atmoszféráját, hogy elméjük az adott pillanatban nem képes feldolgozni azt, ez váltja ki a furcsa tüneteket.
Hasonló betegség például a Párizs-szindróma, melyben a világ messzi tájairól érkező turisták a fáradtságtól és rengeteg élménytől, amely a világ egyik leghíresebb és legszebb városában éri őket, egyszerűen annyira kimerülnek, hogy illúzióik támadnak, hallucinálnak, szívverésük és pulzusuk felgyorsul. Gyakran képzelik be maguknak, hogy a helyiek kinézik őket maguk közül, kevésnek érzik magukat, úgy érzik, saját lakhelyük meg sem közelítheti a szerelem városa által nyújtott szemet gyönyörködtető látványt és élvezeteket. A Párizs-szindrómát leggyakrabban japán turistáknál diagnosztizálják, a párizsi japán konzulátus szerint évente legalább 20 esetben. Köszönhető ez annak az idealizált képnek, amit a japánok Párizsról és Franciaországról kialakítanak, mintegy sokkhatás alá kerülnek, amikor élőben is láthatják a világhírű látnivalókat.
Igen hasonló még a Firenze-szindróma is, mely során a beteg a fent leírtakhoz hasonló tüneteket produkál, mintegy „kultúrsokkot” kapva az olasz város rengeteg, híresebbnél híresebb műalkotását, festményét, szobrát maga előtt látva.
Ezek a betegségek a városok elhagyása után pár nappal, legkésőbb pár héttel azonban szerencsére teljesen elmúlnak.
 

4. Prozopagnózia

A betegség köznapi neve „arcvakság”. Ugyanis az az ember, aki prozopagnóziában szenved, nem képes felismerni az arcokat – de csakis az arcokat. Saját ismerőseik, barátaik, vagy családtagjaik is csak hangjukról, megszokott öltözékről, jellegzetes testtartásról, vagy egy gyakran használt parfüm illatáról azonosíthatók a beteg számára.
Ezt az állapotot leggyakrabban agysérülés okozza, és nem jár együtt általános látásromlással, vagy mentális problémákkal. A prozopagnózia azonban némely esetben örökölhető is!
Egészen furcsa jeleneteket él át az ettől szenvedő páciens, feljegyzett esetek például, amikor egy beteg egy étteremben a pincérnek panaszkodott, hogy valaki folyton bámulja, mire közölték vele, hogy tükörbe néz. Egy orvos elmondása szerint pedig, mikor egy, ettől az állapottól teljesen független műtét után bement prozopagnóziás pácienséhez, az így szólt hozzá: „Látom a fehér köpenyen, hogy ön orvos, de nem tudom, hogy melyik…”. Egy perccel később látogatóba érkező feleségét sem ismerte fel annak új ruhája miatt.
Előfordul időnként, hogy az érintetteknek nem csak az arcok, hanem egyéb más dolgok felismerése is komoly problémákba ütközik. Egy prozopagnóziás beteg beszámolt arról is, hogy egy parkolóházban tulajdon autóját nem volt képes azonosítani, egyenként nézte végig az ott állók rendszámát, mire ráakadt a sajátjára.
Egy tavalyi nyilatkozata szerint Brad Pitt is ennek a betegségnek egy enyhébb formájában szenved.
 

5. Fibrodiszplázia

Teljes nevén a Fibrodysplasia ossificans progressiva az egyik legszörnyűbb betegség, amit elképzelhetünk. Lényegében egy gén mutációja csontkeménnyé alakítja a testben található izmokat és inakat, hatalmas fájdalommal torzítva el és téve mozgásképtelenné így az érintett beteget.
Fidrodiszplázia
Először a nyak, vállak, mellkas és karok izmai csontosodnak el, végül a lábak is mozdíthatatlan pózba merevednek. A betegség bizonyos fázisában a betegnek döntenie kell, hogy ülő, vagy fekvő helyzetben szeretné-e tölteni élete hátralévő részét, mivel mikor a folyamat elér egy adott szakaszhoz, a beteg teljesen mozdulatlanná „dermed”.
Régebben az orvosok megoldásnak gondolták a szükségtelen csontok műtéti úton való eltávolítását, azonban rá kellett döbbenniük, hogy a műtéti hegek is becsontosodnak és azok nyomán további csontosodás alakul ki, ezért most már csak akkor alkalmazzák ezt a megoldást, ha egy elcsontosodott izom, vagy szalag létfontosságú szervet veszélyeztet.
 

6. Naegeli-szindróma

Ennek a nagyon ritka betegségnek a hátterében a keratin-14 nevű fehérje meghibásodása áll, főbb tünetei a tenyér és talpak elszarusodása, fogfejlődés rendellenességei, pigment foltok megjelenése, illetve a verejtékezés teljes hiánya, ami komoly problémákat okoz a hőháztartás terén. Legkülönlegesebb azonban az a jellemzője, ami az ujjlenyomat teljes hiányát eredményezi! Ez a tünet a tudósokat is megdöbbentette, hiszen egy ujjlenyomat bonyolult, egyedi mintázatát nem egyetlen gén, hanem gének egész csoportja állítja elő, tehát felettébb különös egybeesés, amikor pont ezek a meghatározott gének hibásodnak meg, ilyen eredményt produkálva.
A betegséget egyértelműen örökölhetőnek tartják, bizonyíték erre egy tizenhat tagú svájci család is, akik közül kilencen szenvednek a különös kórtól.
 

7. Xenomelia/Idegen végtag-szindróma

Az egyik legmegdöbbentőbb betegség a világon a beszédes nevű idegen végtag-szindróma. Ennek a rémisztő rendellenességnek hatására a beteg képtelen elfogadni egy lábát, vagy karját, nem érzi magáénak. Egy xenoméliás páciens szavaival élve úgy érzi, mintha „egy halott ember testrészét varrták volna rá”.
Régen a pszichiátriai kórképek közé sorolták ezt a betegséget, azonban napjainkban már ismeretes, hogy a központi idegrendszer zavara okozza ezt a nem hétköznapi vágyat az idegen végtag-szindrómában szenvedőknél.
A betegek gyakran olyan mértékben szenvednek az általuk oda nem illőnek érzett végtag meglététől, hogy képesek súlyos mértékben roncsolni önnön karjukat, vagy lábukat, hogy azt mindenképpen amputálni kelljen.
Az állapot leggyakrabban férfiaknál figyelhető meg és érdekes módon szinte kivétel nélkül a bal oldali végtaggal szemben alakul ki az idegen érzet.
Más gyógyír nem lévén a problémára, az orvosoknak komoly fejfájást okoz eldönteni, hogy vajon teljesen ellenkezik az orvosi erkölccsel végrehajtani egy egészséges végtag amputációját, vagy egyszerűen a xenomelia nevű állapot egyetlen gyógymódjaként lehet rá tekinteni? Jelen pillanatban egyértelműen nem megengedhetőnek tartják az ilyen célból végrehajtott amputációt, így az ebben a ritka rendellenességben szenvedők öncsonkítása tovább folytatódik.
 

8. Fatal Familial Insomnia

Sok orvos által a legszörnyűbb betegségnek nevezett „végzetes családi álmatlanság” pontosan az, amire a nevéből következtethetünk. A beteg fokozatosan képtelenné válik az alvásra, az utolsó fázisban legfeljebb perceket képes amolyan félálomban tölteni. Az első fázisban a kialvatlanságtól paranoiássá válik, pánikbetegség jelei mutatkoznak meg, később hallucinációk jelentkeznek, a harmadik fázisban már jelentős testsúlycsökkenés tapasztalható, míg végül a beteg demenciához hasonlatos tüneteket produkál és halála előtti hónapokban szinte egyáltalán nem képes reagálni a környezetére, gyakori a teljes némaság.
A betegség halálos kimenetelű, megállítani, vagy akár lassítani a folyamatot nem lehetséges, a diagnózistól számított egy-másfél éven belül a páciens hosszú szenvedés után meghal.
Mivel ezt a végzetes állapotot génmutáció okozza, ezért öröklődik, méghozzá kifejezetten nagy eséllyel, ezért is hívják családi álmatlanságnak. Ha egy szülőben megtalálható a hibás gén, 50% esély van rá, hogy továbbörökítse azt gyermekébe.
Jelenleg 40 FFI-ben szenvedő családot tartanak nyilván a világon.
 

9. Hematohidrózis

Külső szemlélő számára valószínűleg az egyik legijesztőbb betegség, a horrorfilmbe illő hematohidrózis, melynek szenvedői szó szerint vért könnyeznek és vért izzadnak! A jelenség oka, hogy a beteg verejtékmirigyei és könnymirigyei körül hajszálerek hálózata helyezkedik el, melyek stressz hatására összehúzódnak, majd annak elmúltával pattanásig tágulnak, a belőlük kiszivárgó vér pedig a verejtékmirigyekbe jut, elegyedve ott az izzadsággal, esetenként a kicsorduló könnyel, sokkoló hatást eredményezve.
A történelemben Leonardo Da Vinci is írt a betegségről, amit egy harcba induló katonán és egy kivégzése előtt álló elítélten figyelt meg – tehát egyértelműen stresszes helyzetekben. Emellett Lukács evangéliumából lehet ismerős az állapot, miszerint Jézus is vért könnyezett Getsemáné kertjében, miután Júdás elárulta kilétét a római katonáknak.
A stressz annál is inkább tűnik a hematohidrózis kiváltó okának, mivel eredményes kezelésnek bizonyult a propranolol nevű béta-blokkoló adagolása, amelyet magas vérnyomásnál, pánikrohamoknál szoktak alkalmazni.
Hematohidrózis
 

10. Morgellons-szindróma

A világ egyik legtitokzatosabb betegsége a Morgellons-szindróma, amelyet sokan nem is ismernek el létező betegségként, miközben csak az Egyesült Államokban 2012-ben több, mint ötmillió esetet diagnosztizáltak!
Az egész 2002-ben kezdődött, mikor egy amerikai ápolónő, Mary Leitao kisfia száján egy gennyes tályogot vett észre, melyből vékony, finom szál kandikált ki. Hamarosan a sebek terjedni kezdtek a kisfiú egész testén és mindegyikben felfedezhetőek voltak a pár milliméteres, fekete, fehér, vagy piros szálacskák. A gyerek szörnyű viszketésre panaszkodott, elmondása szerint olyan érzése volt, mintha bogarak mászkálnának a bőre alatt.
Morgellons-szindróma
A kíváncsi asszony mikroszkóp alatt vizsgálta a titokzatos szálakat, amikről megállapította, hogy nem ruhából, ágyneműből, vagy valamiféle játékból erednek.
Ezután Mary orvostól orvoshoz rohant fiával, ám mindegyik szakember elintézte a dolgot annyival, hogy a viszkető érzés idegi alapú, a sebek a folytonos vakarástól keletkeztek, a szálak pedig csakis ruhából származhatnak. Nem sok figyelmet szenteltek a problémának. Ezután a nő kutatást végzett az interneten, megtudta, hogy korántsem csak az ő fia szenved hasonló tünetektől, ezért egyesületet alapított az efféle problémákkal küszködőknek, a rejtélyes állapotot pedig Morgellons-szindrómának nevezte el.
Azóta egyre több és több eset kerül napvilágra, ám az orvosok világszerte továbbra is kitartanak álláspontjuk mellett, tehát, hogy a betegség pszichés eredetű és a szálak külsőleg kerülnek a sebekbe. Sok összeesküvés-elmélet születik a páciensek körében, egyesek azt gondolják, a betegség génkezelt ételektől alakul ki, míg mások szerint titkos orvosi kísérletek áldozatul estek, illetve népszerű „gyanúsított” az úgynevezett „Chemtrail-permetezésként” elhíresült teória is.
Rengeteg olyan szörnyű betegség van a világon, melyek kialakulása rejtély, gyógyítása pedig egyelőre lehetetlen a jelenlegi orvostudomány számára. Csak remélni lehet, hogy a közeljövőben, az ezekben a ritka és súlyos betegségekben szenvedők is választ kaphatnak kérdéseikre és enyhülhetnek szenvedéseik.
énes Emília




A Föld tudatos mérgezése - Géntechnológiával az emberiség ellen



A világ legnagyobb vegyipari vállalatai, akik a múlt század során dioxinokkal és egyéb vegyszerek

Az Agent orange: Vietnám mérge

 

Az amerikai hadsereg a vietnami háborúban lombtalanítószerként vetette be az Agent Orange nevű gyomirtószer-keveréket, amelynek egyik fő gyártója a Monsanto volt. Az esőerdőkre kiszórt lombtalanító, amelynek gyártása során mérgező dioxinok keletkeznek, több tízezer Vietnamban harcoló amerikai katona rákos megbetegedését eredményezte, de a helyi lakosság körében is súlyos születési rendellenességeket okozott.

A Monsanto ebben az esetben is megtett mindent, hogy eltitkolja a dioxinok egészségkárosító hatásait, s elkerülje a felelősségre vonást. A vietnami veteránok által indított perek során derült ki, hogy a Monsanto tudatosan meghamisította a dioxinok egészségügyi kockázatait vizsgáló jelentéseket, és a cég összefonódott a legmagasabb döntéshozói körökkel.

Fehérgalléros bűnözés

 

A kormányzati szervekkel, hatóságokkal való szoros együttműködés szinte végig jellemzője a történetnek. A Monsanto mindig is megtett mindent, hogy emberei ott legyenek a kormányban, az engedélyekért felelős intézményekben. Gyakori volt az átjárás a cég vezetéséből a kormányszervekhez és visszafelé (vállalati forgóajtók).

A tudományos kutatási eredményeket nemcsak a PCB-k és a dioxinok esetében hamisították meg, de ezt a módszert vetették be a génmódosított szarvasmarha növekedési hormon (rGBH) esetében, továbbá a génmódosított szója és kukorica egészségügyi hatásainak, valamint a cég által gyártott totális gyomirtószer, a glüfozát káros hatásainak eltitkolása érdekében is. Lényegében ezt nevezik fehérgalléros bűnözésnek.

Azok ellen pedig, akik megpróbálták felhívni a figyelmet a cég termékeivel vagy a génmódosított növényekkel kapcsolatos problémákra, mint például Pusztai Árpád professzor (Rowett Intézet, Skócia) vagy Ignacio Chapela (Berkeley Egyetem), lejárató hadjáratot indítottak, megpróbálták őket elhallgattatni.

Ahogy későbbiekben belső levelezésükben is megfogalmazták: egyetlen dollár haszonról sem mondhatnak le. Így történhetett, hogy csaknem egy egész kisváros lakossága lett rákos az alabamai üzemük folyószennyezése miatt. Ebben az ügyben a bíróság a Greenpeace által gyűjtött adatokat is felhasználva, példátlan, 700 millió dolláros kártérítés megfizetésére kötelezte a konszernt. A megbetegedéseket a PCB-k okozták, az anyag káros hatásáról már a múlt század '40-es évei óta tudott a Monsanto. Ennek ellenére egészen 1977-ig, a teljes betiltásig gyártották azt.

"Volt idő, amikor a tudomány és az egyetemek büszkék voltak arra, hogy függetlenek a kormányszervektől, a katonáktól és az ipartól. De ennek már vége, nemcsak azért, mert a kutatók az ipar által nyújtott finanszírozásból élnek, hanem azért is, mert maguk is részei az iparnak. Ezért mondom, hogy totalitárius társadalomban élünk, amelyet a multinacionális cégek érdekei igazgatnak, amelyek pedig csak és kizárólag a részvényeseknek tartoznak felelősséggel" - fejtette ki Ignacio Chapela.
 
 

A vegyszereik betiltása után sem adták fel

 

Miután az általa gyártott vegyi anyagokat sorra betiltották, a Monsanto úgy döntött, hogy belevág a génmanipulált organizmusok (GMO) üzletébe. Így amellett, hogy az éhezés elleni harc úttörőiként tetszeleghetett, hatalmas piacot hozott létre saját vegyszerei számára. Bár az éhezés ügyében semmilyen eredményt nem produkáltak, a haszon nem maradt el. Részben maguk a magok biztosították azt, amiket tilos újra elvetni, ezért a gazdáknak minden évben meg kell vásárolniuk azokat. Részben pedig az a kitétel, hogy csak Monsanto vegyszerekkel permetezhetik a terményeket.

De szóljunk pár szót arról mit is hoztak létre a vállalat kutatói. Egy új, minden eddiginél szárazságtűrőbb növényt? Nem, erről megfeledkeztek. Egy bőven termő fajtát, ami reményt adhat az fejlődő világ szegényeinek? Úgy tűnik rájöttek, hogy az éhezők nem elég fizetőképesek, így lemondtak róluk. Végül olyat kísérleteztek ki, amely korlátlanul ellenáll saját vegyszerüknek, így bármennyit is permeteznek ki a gazdák – minél többet annál jobb – nem befolyásolja azt, miközben minden más életet elpusztít.


Gyilkol a "környezetkímélő" gyomirtó

 

A Monsanto a hetvenes években fejlesztette ki a glüfozát hatóanyagú Roundup totális gyomirtószert, amelyet úgy reklámoz, mint biológiailag lebomló, környezetkímélő szert. Ehhez képest a könyvben ismételten fény derül a kutatási adatok meghamisítására - valahogy el kellett kendőzni a kísérleti egerek és patkányok pusztulását.

Megrázó történeteket olvashatunk arról, hogy Argentínában és Paraguayban a génmódosított
szójaültetvények környékén a repülőgépekből kipermetezett Roundup miatt több gyermek is meghalt, vagy súlyosan megbetegedett.


Titkos rendőrökkel a gazdák ellen

 

A génmódosított (Roundup Ready) szója kifejlesztésének egyik fő oka volt, hogy a Monsantonak a glüfozátra vonatkozó húsz éves szabadalmi védelme az ezredfordulón lejárt, s azóta elvileg bárki gyárthatja ezt a totális gyomirtószert. Ezért a cég szabadalmaztatta a Roundupra tűrőképességgel rendelkező génmódosított növényeket, s ma már egy csomagban árusítja a vetőmagot és a gyomirtót. Hogy a bevételeit biztosítsa, a gazdáktól megköveteli, hogy minden évben vegyék meg tőle a vetőmagot. Nem adhatnak belőle a szomszédnak, s ellentétben a több ezer éves gyakorlattal, nem vethetik el újra a következő évben.

Aki ezt nem tartja be, vagy akár a szomszéd földjéről a szél útján történő beporzással a mag átkerül a gazda földjére, és ott kikel, az ellen a Monsanto pert indít. Sok esetben a vállalat hírhedt magánnyomozó céget is felbérel, hogy így szerezzen (vagy gyártson) bizonyítékot egyes gazdák ellen. A Monsanto évente több száz gazda ellen indít eljárást az Egyesült Államokban, s csak ebből évente több mint 15 millió dollár bevételre tesznek szert. A gazdák a perek költsége miatti félelmükben a legtöbbször peren kívül megegyeznek a vállalattal, de csak 2005-ben 90 ilyen per volt, s átlagosan 412 ezer dollár kártérítést kapott a Monsanto. A kártérítési perek miatt csődbe ment gazdák egyre nagyobb részben kényszerülnek arra, hogy eladják földjüket, s ezáltal még inkább növekszik a birtokkoncentráció.

A génpiszkált gyapott öngyilkossági hullámhoz vezetett

 

Indiában a Monsanto agresszív reklámkampányban hitette el a gazdákkal, hogy a génmódosított gyapot sokkal többet terem, mint a hagyományos. A gazdák a jó termés reményében négyszeres áron megvették a génmódosított gyapotot, majd amikor kiderült, hogy a helyi éghajlati viszonyok között a génmódosított gyapot kudarcot vallott, a gyenge termés következtében nem tudták visszafizetni a kölcsönöket, és csődbe mentek. Emiatt csak Maharastra államban több mint ezer génmódosított gyapotot termesztő gazda lett öngyilkos.

E néhány példa is világosan mutatja, hogy milyen világ vár ránk, ha a Monsanto tervei megvalósulhatnak. Hogy ezt megakadályozzuk, nagyon fontos, hogy minél több ember megtudja, valójában miféle céggel is állunk szemben.
Forrás:http://www.kontrollblog.com/2014/04/a-fold-tudatos-mergezese.html



12 jelzés, hogy valami készülődik Észak és Dél-Amerika alatt



Az Észak és Dél-Amerikában található törésvonalak és vulkánok ébredeznek. Vajon ez a földrengések és kitörések további erősödését jelzi?
Az Egyesült Államok nyugati partja szerencsésnek mondhatja magát, hogy az elmúlt évtizedekben elkerülték a szakértők szerint nagyon is időszerű komoly rengések. Ez a partszakasz ugyanis a híres Tűzgyűrű mentén fekszik, ahol a világ vulkánjainak 75 százaléka található és a földön tapasztalt földrengések 90 százaléka is itt történik.
A tudósok azt mondják, hogy a „Nagy” kaliforniai rengés elkerülhetetlen. Az emberek azonban már nem igen foglalkoznak ezzel a veszéllyel, mert a föld évek óta nyugodtnak tűnik a térségben. Az elmúlt napok és hetek eseményei azonban arra engednek következtetni, hogy ez megváltozhat, és komoly geológiai események vannak készülőben Észak és Dél-Amerika alatt.
1. A pénteki 5,1 erősségű Los angelesi földrengés az elmúlt évek legkomolyabb rengése volt a városban.
2. A Los angelesi földrengést több mint 100 utórengés követte.
  1. Szombaton egy 4,1 erősségű földrengés is volt ugyanitt. A tudósok egyelőre reménykednek, hogy a rengéssorozat ezzel nagyjából véget is ér.

KTLA St Patricks Day Earthquake 3/17/2014







4. A hónap első felében egy 4,4 erősségűföldrengés olyan ijedelmet okozott, hogy az egyik tévéstúdió bemondói élő adásban buktak az asztal alá.
5. A március eleji 6,9-es erősségű észak kaliforniai földrengés 2010 óta a legerősebb földmozgás volt a nyugati parton.
6. Az Oregon államban található Mount Hood vulkánnál néhány nap alatt 100 kisebb rengést regisztráltak. Seth Moran szeizmológus szerint ezeket nem maga a vulkán, hanem a tektonikus lemezek mozgása okozza.
7. Oregonban más furcsaságok is történtek az elmúlt hónapban:
- Két hatalmas földcsuszamlás, a Columbia folyó torkolatánál és Portland közelében, két utat is eltorlaszolt.
- Lincoln és Tillamook megyék térségében az emberek folyamatos hangos dübörgést és rengést észlelnek. Az Amerikai Földtani Szolgálat nem észlelt semmi szokatlant.
- Portlandban egy 6 méter mély víznyelő elnyelt egy asszonyt és a kutyáját.
8. A Yellowstone Nemzeti Parkban egy 4,8 erősségű földrengést regisztráltak vasárnap és csütörtök óta legalább 25 rengés volt a területen. A vasárnapi rengés az elmúlt 30 év legerősebb földmozgása volt a parkban.
 
9. A kutatók nemrég felfedezték, hogy a Yellowstone szupervulkán a vártnál sokkal több héliumot bocsát ki és a vulkán magma kamrája 2,5-szer nagyobb, mint gondolták.
A hozzávetőleg 90-szer 30 kilométer terjedelmű kamra 300 milliárd km3 lávát tartalmaz. Ennek az óriásnak a felébredése nemcsak az Egyesült Államokat tenné tönkre, de az egész földre komoly hatással lenne. (forrás)
10. Az elmúlt hónapban 130 földrengés volt Oklahomában, ami nagyon szokatlannak számít.
11. Peruban is több tucat földrengést észleltek márciusban, köztük egy 6,3 erősségűt, amiről a címlapokon számoltak be szerte a világon.
Yellowstone szupervulkán
12. Március elején több mint 300 földrengés volt Chilében, amelyek közül 41 meghaladta a 4,5 erősséget.
Szerencsére a pénteki Los angelesi földrengés nem okozott különösebb kárt, de sok ember felkapta a fejét, mivel az esemény a Puente Hills törésvonal mentén következett be. Sue Hough szeizmológus szerint ez az a törésvonal, ami képes lehet „megenni” Los Angelest.
A szakértők szerint a rengés a San Gabriel völgytől Los Angelesig húzódó Puente Hills törésvonal mentén következett be.
A rengés a felszínhez közel történt, ami azt jelenti, hogy kis területre koncentrálódott, mondta Egill Hauksson szeizmológus, aki arra is rámutatott, hogy az esemény azért is volt különleges, mert az 5,1 erősségű főrengést egy előrengés előzte meg.
A földrengéskutatók azért aggódnak a Puente Hill törésvonal miatt, mert közvetlenül Los Angeles alatt fut.
Ez az a törésvonal, ami képes megenni LA-t,” nyilatkozta Sue Hough szeizmológus az LA Timesnak még 2003-ban.
Így semmiképpen sem jó hír, hogy ez a törésvonal is ébredezik. A szeizmológusok szerint egy komolyabb rengés ebben a térségben sok százmilliárd dolláros kárt okozhat:
A Puente Hill törésvonalrendszer mentén bekövetkező lemezmozgásról készült szimuláció bemutatja, hogy a rengés Los Angeles legsűrűbben lakott kerületei felé mozogna és a legerősebb hullámok a Los Angeles medence nyugati és déli részén vonulnának át.
Az Amerikai Földtani Szolgálat és a Dél Kaliforniai Földrengéstani Központ becslései szerint egy komolyabb rengés a Puente Hill törésvonal mentén 3000-18.000 emberéletet követelne és 250 milliárd dollár kárt okozna. A legborúlátóbb forgatókönyv szerint akár 750.000 család is otthontalanná válhat.
Évek óta látjuk milyen komoly aktivitásra képes a Tűzgyűrű. Bizonyára mindenki emlékszik a 2004-es indonéz és a 2011-es japán cunamikra.
A világ meggyászolta az új-zélandi, chilei, perui, japán és fülöp-szigeteki nagy földrengéseket is. A kutatók azt mondják, hogy csupán idő kérdése, hogy az Egyesült Államok nyugati partja is hasonló aktivitást produkáljon.
A jelenlegi viszonylagos nyugalom és az a tény, hogy a föld általában szilárdan áll a talpunk alatt, nem jelenti azt, hogy ez mindig így lesz.
A jelek most mindenesetre arra mutatnak, hogy valami készülődik a felszín alatt és nem ajánlatos a „veszélyzónában” lenni, amikor a készülődés befejeződik.
Forrás: idokjelei




Hihetetlen! Ilyet még nem láttak a földi élővilágban: ember fertőzött meg növényt



Régóta ismert, hogy a mikrobák átkerülhetnek állatokról emberre és fordítva. Ám kevesen gondolták, hogy egyes mikrobák emberek és növények között is képesek ekedni. Olasz kutatók áltst leírt, az emberről szőlőre átjutott, az embernél a pattanások kialakulásáért felelős Zappa-baktérium az első példa
Az elmúlt napokban bejárta a világsajtót a hír: az excentrikus gitárosról és rocksztárról, Frank Zappárólneveztek el egy újonnan felfedezett baktériumot. A felfedezés igazi újdonsága azonban az, hogy a baktérium emberről került át szőlőre. Olyan baktériumot ugyanis még sose találtak, amely „átugrotta” a növényeket és az embereket elválasztó hatalmas evolúciós szakadékot.
 

Zoonózisok

Az állatról emberre terjedő, baktériumok, illetve vírusok okozta fertőző betegségeket zoonózisoknak (az emberről állatra terjedőket pedig fordított zoonózisoknak) nevezik. A leghíresebb és leghírhedtebb bakteriális zoonózisok közé tartozik a patkánybolháról emberre terjedő pestis (kórokozója a Yersinia pestis), a kérődző állatok és az ember között szinte akadálytalanul közlekedő lépfene, más néven anthrax (Bacillus anthracis) és az egyik leggyakoribb zoonózis, az emlősökről (például egérről, kutyáról) emberre jutó leptoszpirózis (Leptospira interrogans).
A vírusos zoonózisok között még több veszedelmes kór található, mint a bakteriálisak között. A kórokozók közül elég csak megemlíteni a különféle madárinfluenza-vírusokat, a fertőző májgyulladás egyik vírusát, a veszettség vírusát vagy a hantavírust. (Sokan az AIDS-et okozó HIV-vírust is ide sorolják, de erről még nem bizonyították be, hogy állati eredetű.)
A sokféle, betegséget okozó mikroba mellett rengeteg ártalmatlan, sőt hasznos mikroba is átjuthat állatokról emberekbe, de ezekről és az emberről esetleg az állatokra jutó mikrobákról egyelőre nagyon keveset tudunk.
 
Az állatok és emberek közötti mikrobavándorlás tehát nem számít különlegességnek. Eddig viszont úgy tűnt, hogy az állatvilág és a növényvilág között húzódó éles választóvonal gátat szab a mikrobák közlekedésének. Eddig legfeljebb arra gondoltak, hogy egyes növényi mikrobák ideig-óráig megtelepedhetnek az emberi bélrendszerben. Az új kutatások fényében azonban felül kell vizsgálni ezt a korábbi álláspontot.
 
Híres emberekről már korábban is rengeteg élőlényt neveztek el. Néhány példa a teljesség igénye nélkül: Angelina Jolie-ról pókot (Aptostichus angelinajolieae), Arnold Schwarzeneggerről és Kate Winsletről futrinkát (Agra schwarzeneggeri, illetve A. katewinsletae), Freddy Mercuryról ászkát (Cirolana mercuryi), Elvis Presleyről pedig darazsat (Preseucoila imallshookupis) neveztek el. A legtöbb „híres” élőlény nevét már eddig is Zappa ihlette. A mostani baktériumon kívül egy pók, egy medúza, egy hal és egy rég kihalt őslény is az ő nevét viseli.
 

Méheket fertőző növények

Kínai kutatók az év elején publikáltak egy cikket az mBio nevű folyóiratban. Felfedeztek egy vírust, amely növényekről jutott át méhekre. A dohány gyűrűsfoltosság vírust (TRSV) korábban kizárólag növényeken figyelték meg, de a kínai kutatók bizonyítékot találtak arra, hogy fertőzött növények pollenjéről átkerülhetnek a méhekre.
Korábban úgy gondolták, hogy bár a rovarok részt vesznek a növényi betegségek terjesztésében a kórokozók egyik növényről a másikra szállításával, maguk nem betegszenek meg a növényi mikrobáktól. Ez esetben azonban a vírus meg is betegíti a rovarokat, ráadásul a fertőzés után már rovarról rovarra is terjed.
 

Növényeket fertőző emberek

Bár a méhek esete is elég meghökkentő, az igazi meglepetést a Zappa-baktérium felfedezése okozta. Talán még a legszárnyalóbb képzeletű mikrobiológus sem gondolta, hogy az ember képes megfertőzni egy növényt. Pedig a Zappa-baktérium esetében ez történhetett.
Az akné („pattanás”) sok ember életét keseríti meg. Az akné kialakulásának hátterében gyakran egy - egyébként ártalmatlan - baktérium, a Propionibacteria acnes elszaporodása áll. Valószínűleg ezt a baktériumot keresték volna a legkevésbé növényekben, ha egy véletlen nem vezet a felfedezéséhez.
Egy olasz kutatócsoport a szőlő mikrobiomját (mikrobiális életközösségét) vizsgálta. A DNS-elemzések során tűnt fel nekik a P. acnes baktériumra jellemző génszekvencia.
Először biztosak voltunk benne, hogy valami szennyeződés került a mintára a laborasszisztensről” - mondta Andrea Campisano, a Molecular Biology and Evolution folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője. A megismételt vizsgálatok azonban megerősítették a korábbi eredményt.
Campisano úgy véli, hogy a baktérium akkor kerülhetett át a szőlőre, amikor az emberek elkezdtek szőlőtermesztéssel foglalkozni. „A szőlőnél az ember levág egy vesszőt és a földbe dugva gyökerezteti. Az emberek valószínűleg a kezükbe vették a dugványokat, és eközben fertőzhették meg a szőlőt.”
A baktérium molekuláris evolúcióját elemezve a kutatók úgy vélik, hogy a baktérium úgy 8000-9000 éve alkalmazkodott a szőlőben való élethez. A baktérium egyébként egyáltalán nem károsítja a szőlőt. „Nem tudjuk, mi haszna van a szőlőnek a baktérium jelenlétéből, de az nem küzd a baktérium ellen, amely vidáman él a szőlőnövény sejtjeiben.”
A kutatók elmesélték azt is, miért adták az új típusú baktériumnak a Zappa (P. acnes type Zappae) nevet. Egyrészt a „zappa” szó olaszul kapát jelent, másrészt Zappa egyik leghíresebb szatirikus számában (Jewish Princess) „titáni keblekről” és „homokfúvott pattanásokról” énekel. „Ennek a baktériumnak annyira formabontó a viselkedése és az új élőhelye, hogy Frank Zappára gondoltunk. Felfedezésének idején mindketten egy Zappa-albumot hallgattunk az autónkban” - mondta Campisano és munkatársa, Omar Rota-Stabelli.
David Mills, davisi Kaliforniai Egyetem szőlészettel és borászattal foglalkozó professzora úgy véli, hogy az ilyen mikrobaátadás gyakoribb, mint azt észrevesszük. Ahogy a vizsgálati módszerek egyre pontosabbak lesznek, a kutatók sok korábban nem gyanított helyen fognak új otthonra lelt baktériumokat találni. A nagyközönségnek tisztában kell lennie azonban azzal, hogy ez nem élelmiszer-biztonsági probléma. „Ezek a baktériumok nem jelentenek semmiféle veszélyt az emberekre nézve” - mondta Mills.
 
Forrás: origo



10 hihetetlen technológia, mely már létezik



Cikkünkben 10 olyan technológiát mutatunk be, melyek már ma is léteznek. Teleportáció, adroidok, robotavő technológiái.
A tudomány és a technika az elmúlt 60 évben drasztikusan fejlődött, és olyan ütemben változtatta meg az emberiség életét, mint azelőtt egyetlen más szektor sem. Gondoljunk csak bele. Még élnek olyan emberek, akik idejében még nem voltak mobiltelefonok, csak vezetékes készülékek. Azóta több évtized telt el, és a mobiltelefonok megjelenése alapjaiban változtatta meg a kommunikációnkat. Az elmúlt évek pedig arra engednek következtetni, hogy a mobiltelefonok korát lassan át fogja venni valami más…

Cikkünkben összegyűjtöttük azokat a bődületes technológiákat, melyek – akármilyen hihetetlen – a jelenben is léteznek, tehát megvalósíthatóak. Ezek nem mindegyike áll készen a tömeges alkalmazásra, vagy a széleskörű használatra, de bizonyítják, a jövő határtalan, és az emberi technika tovább szárnyalhat akár képzeleten túl is.
 

10. Teleportáció

Akármilyen hihetetlen, a teleportálás igen is lehetséges. Sikeresen, adatvesztés nélkül ért véget a Tokiói Egyetem által vezetett csapat kísérlete, amelyben fényt használtak kvantum-teleportáció adatközvetítő közegeként. A kísérlet során ausztrál és japán kutatók úgy tudtak komplett kvantuminformációt átadni egymásnak, hogy a vizsgált adat nem is mozgott. Egyszerűen megszűnt az egyik helyen, majd a másik helyen újraalkotódott. „Útközben” nem vesztettek adatot, így ezt tekinthetjük az első sikeres kvantum-teleportációnak. A kvantum-teleportáció annyiban tér el a „valós” teleportációtól, hogy ebben a változatban csupán kvantum-információk helyeződnek át, míg a sci-fi filmekből ismert verzióban az egyik helyen lebontott sokkal komplexebb anyagot (pl egy embert) építik újjá a célállomáson.
 

9. Biofegyverek

Biofegyverek alkalmazásával egy egész város lakosságát pillanatok alatt ki lehetne irtani. Azonban a vegyi fegyvereket más, sokkal szolidabb célra is fel lehet használni, mint például az ellenséges haderő időleges megbénítása, lebetegítése. Pusztító vegyi fegyverekkel már a világháborúk óta kísérleteznek a nagyhatalmak, 2011-ben pedig egy bizonyos Ron Fouchier kitenyésztette a madárinfluenza egy az eredetinél sokkal gyilkosabb fajtáját, melynek 50%-os volt a halálozási aránya. Viszonyításképpen: a spanyolnátha közel 40 millió ember halálát okozta 1%-os halálozási arányával.
 

8. Robotautók

Rohamosan fejlesztik a robotautókat, melyek képesek vezető nélküli működésre. Mi több, a Google robotautó képes több száz kilométert autókázni teljesen automatán, bármiféle manuális segítség nélkül. 2020-ra tervezik az első igazán önműködő autókat. Ezeknek a prototípusait már napjainkban is tesztelik, forgalomban, illetve teszt utakon. Némelyik jármű már több száz kilométert üzemelt baleset és fennakadásmentesen. Az új technológia jelentősen csökkenthetné a közlekedési balesetek számát, amely csak az Egyesült Államokban 160 millió dollárjába (kábé 36 milliárd forint) kerül az autósoknak évente, és a vezető halálok a négy és harmincnégy év közötti korosztályban.
 

7. Androidok

A hongkongi „Mozgásban lévő robotok 2012” elnevezésű expón a világ legkifinomultabb (és legszebb) robotjai keltek életre. A hongkongi látogatása során a női Geminoid F android elbeszélgetett az expo látogatóival, énekelt, mosolygott és természetesen nagy sikert aratott. Készítője, a robotika gurujának számító japán Hiroshi Ishiguro, 65 viselkedéstípust programozott androidjába, aminek köszönhetően a Geminoid F jelenleg a világ legintelligensebb robotjának számít.


 Geminoid F Chit Chats


6. Nanodrónok

A drón elsősorban katonai feladatokra alkalmazott olyan repülőeszköz, mely valamilyen ön- vagy távirányítással (leggyakrabban a kettő kombinációjával) rendelkezik, emiatt fedélzetén nincsen szükség pilótára. Legtöbbször ezeket harcászati célokra használják, és a közelmúlt nagy háborús konfliktusai – például Afganisztán, Irak - során kivétel nélkül bevetették őket. A drónok azonban még jelenlegi méretükben is túl nagyok ahhoz, hogy megfigyelési célra hatékonyan lehessen alkalmazni őket, ezért az amerikai hadsereg az elmúlt években megkezdte a nano drónok fejlesztését. A nano drónok alig 3 centiméter nagyságúak, szinte kisebbek, mint egy 50 centes. Közel 100 darab prototípus van jelenleg is használatban a világon a Pentagon adatai szerint.
 

5. Mesterséges ételek

Ma már mesterséges húst is képesek előállítani a tudósok. A terméket mesterséges úton, őssejtekből hozzák létre. Jelenleg három centiméter hosszú, egy centiméter széles példánynál tartanak. A fejlesztők szerint a mesterségeshús-gyártás környezetkímélőbb és biztonságosabb lenne, mint a nagyüzemi állattartás.
 

4. Erőterek

A jövőben az erőpajzs olyan bevált sci-fi technológia lehet, ami a hétköznapokra is kiterjed. Első pillantásra egyszerűnek tűnik: adott egy láthatatlan, de áthatolhatatlan réteg, amely a lézersugarakat és a meteorokat egyaránt elhárítja. Ha létezne ilyen erőtér, az alapvetően megváltoztatná életünket: nemcsak az űrhajókat és az országokat védené, de hidakat és utakat is lehetséges lenne egy gombnyomással felépíteni. A Boing és a katonai szektor már tervezett erőtérhez hasonló technológiákat. Az egyik ilyet Mátrixnak keresztelték. A Mátrix egy olyan légvédelmi rendszer, mely mindent lelő, ami behatol a hatósugarába, ergo már majdnem úgy működik, mint egy erőtér.
 

3. Gondolatolvasás

A gondolatolvasás nem is olyan távoli utópia, mint hinnénk. De tényleg valósággá válhat egy olyan eszköz, amelynek segítségével az agyhullámok dekódolásával "olvasni" lehet majd mások fejében? Természetesen ingoványos etikai kérdéseket vet fel maga az ötlet, azonban nem csak és kizárólag rossz célra lehetne felhasználni. Bevethetnék például a beszédkészségüket elvesztő betegek ki nem mondott szavainak értelmezésénél. 2000-ben Torontói tudósok olyan gépet fejlesztettek ki, amely 80 százalékos pontossággal képes eltalálni, amire a vizsgált személy gondol. Az eszköz egy fejre helyezhető készülék segítségével működik, amelyen a tévés távirányítók frekvenciájához közeli hullámhosszú infravörös fényt kibocsátó optikai kábelek kígyóznak. Az egészségre ártalmatlan fényt az agy frontális lebenyébe sugározzák, arra az agyterületre, amely a döntéshozásért felelős. Itt a fény szétszóródik a véredényekbe, a visszaverődéseket pedig a fejre szerelt készülék szenzorai rögzítik. A vérben oldott oxigén szintjét mérve a kutatók képesek voltak dekódolni az agy aktivitását, s el tudták dönteni, hogy a kísérleti alany jobban szereti-e például Shania Twain zenéjét Céline Dionénál.
 

2. Arcfelismerés

Arcfelismerés már régóta létezik a digitális fényképezőgépekben. Magában a technológiában viszont jóval több rejlik, mint azt elsőre gondolnánk. Nem véletlen foglalkoznak vele a kormányok komolyabban is. A rendőrség és egyéb más szervek (CIA, FBI) napjainkban is rendelkeznek különféle arcfelismerő rendszerekkel, ezek nagyobb része azonban nem képes még valós időben kiszúrni a célszemélyeket, gyanúsítottakat, körözött személyeket. Ez az elkövetkező években, évtizedekben drasztikusan megváltozhat. A technológia, mint már említettük, létezik, de még nem tökéletes. A rendőrség közel 4 millió lehetséges találattal tudja összevetni az arcunkat néhány másodperc alatt. Egyes becslések szerint 2020-ra több mint 30 ezer drón fogja az emberek arcát szkennelni az amerikai légtérben.
 

1. Katonai exoskeleton

Ha láttuk a mostanában nagyon népszerű Vasember filmeket, akkor nagyjából képet kaphatunk arról, hogy mi felé halad a katonai exoskeletonok fejlesztése. Bár a Vasember repülő páncéljáról egyelőre csak álmodni lehet, a Lockheed Martin teherhordó robotváza szupererőssé teszi a katonákat, akik így hatalmas terheket képesek magukkal cipelni. A világon számos a mozgást segítő viselhető eszköz, úgynevezett külső váz létezik. Ezek többsége mozgássérültek rehabilitációját segíti, de létezik katonai, illetve űrhajósoknak szánt változat is. A fejlesztők számára már minden technológia adott, a legnagyobb kihívást jelenleg a kezelés egyszerűsítése jelenti.
A fent megismert technikák tehát már léteznek. Némelyikről nem is gondoltuk volna, hogy megvalósulása itt van a küszöbön. Egy biztos, az elkövetkező évtizedekben tovább fejlődik az amúgy is rohamléptékben fejlődő emberi tudomány és technika.



Hogyan segít a szódabikarbóna a rákos betegeken


A nátrium-hidrogénkarbonátot, ismertebb nevén a szódabikarbónát már évtizedek óta használják mindenféle savas egészségügyi probléma kezelésére. Természetesen a kérdés továbbra itt az, hogy van-e bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a szódabikarbóna véd a rák, vagy bármily
A történelem sokat taníthat nekünk természetes egészséggondozásból. 1924-ben, Dr. Volney S. Cheney elmagyarázta a nátrium-hidrogénkarbonáttal kapcsolatos sikereit, valamint hozzátette, hogy mind a megfázás és az influenza kezelhető vele. Észrevételei valóban figyelemre méltóak.
1918-ban és 1919-ben, míg dúlt az influenza, arra figyeltem fel, hogy aki alaposan lúgosított szódabikarbónával nem kapta el a betegséget, azok akik ennek ellenére mégis megbetegedtek, enyhe lefolyásra számíthattak.
A Nátrium-hidrogénkarbonátot még ma is használják, vizelet kevésbé savassá tételére. Segít a veséknek a húgysavtól való megszabadulásban, a köszvény és a vesekő megelőzésére használják orvosi gyakorlatban, a sportolók pedig állóképességük javítására.
Azok a sejtek, amelyek elegendő bikarbonátot kapnak, több energiát fogyasztanak el mint a többi sejt – így jobban tudják szállítani a glükózt és laktátot.
 

A szódabikarbóna segít a rákos betegek gyógyításában is?

Dr. Mark Pagel, a National Institutes of Health-től kapott 2 millió USA dolláros támogatását a “University of Arizona Cancer Centerben” arra fogja felhasználni, hogy a szódabikarbóna hatékonyságát tanulmányozza a mellrák kezelésében.
Ez a klinikai vizsgálat a szódabikarbóna szájon át való bevételét fogja vizsgálni a mellrák ellen. A pénzt korábbi rákkutatási eredményei fényében kapta, hiszen korábban Dr. Robert J. Gilles és munkatársai egereken már sikeresen bizonyították a szódabikarbónás kezelés hatékonyságát: csupán azzal, hogy lúgosították a rákos daganatok környékét.
Ezek a kísérletek azt mutatták, hogy a nátrium-hidrogénkarbonát növeli a tumor pH-ját, gátolja a spontán metasztázisokat és csökkenti a nyirokcsomó-érintettséget mellrákos egerekben. És a hír, még jobb is lesz…
A szódabikarbónáról kimutatták, hogy elnyomja a rosszindulatú folyamatokat; kezeli a sav-lúg egyensúlyt a szervezetben azáltal, hogy kiegyensúlyozza a sejtek és szövetek pH-ját és növeli a sejtek elektromos töltését.
Az oxigénellátás növelésével – a szódabikarbóna megakadályozza a sejtek rákos elváltozásait és a rosszindulatú sejteket egészséges állapotukba vezeti vissza. A szódabikarbóna nagyon ajánlott a fizikailag már legyengült rákos betegeknek. Néhány napos nátrium-hidrogénkarbonátos kezelés után az izomsejtek máris jobban teljesítenek.
 

A szódabikarbóna hogyan akadályozza meg a sejtkárosodást?

A belső folyadékok pH-értéke meghatározóan hat a szervezet egészének állapotára. A krónikusan túlzott savasság “szétmarja” a szöveteket és ha ez az állapot ellenőrizetlenül marad, minden sejtszintű tevékenységet és funkciót megzavar. Másszóval: a túlzott savasság megzavarja magát az élet. Ez az egyik kiváltó oka magának a ráknak.
A szervezet minden egyes sejtje oxigént igényel ahhoz, hogy életfunkcióit optimálisan legyen képes ellátni. Minél alacsonyabb a pH – annál kevesebb oxigén áll a sejtek rendelkezésére. Amikor a savas eső megváltoztatja a tavak habitusát, a halak gyakran megfulladnak, mert a tó leköti az összes oxigént. Az oxigén ott van, de már nem áll rendelkezésre. A tavak oxigéntartalmának növelésével a tó élővilága újra növekedni kezd.
 

A “lúgos” közeg hogyan segít abban, hogy megakadályozzuk a betegség kialakulását?

Amennyiben a pH-t egészséges tartományban tartjuk, a szükség esetén szükséges életmódbeli és étrendi változtatásokkal, védelmet biztosítunk vele hosszú távon. A nátrium-bikarbonát segítségével könnyen elérhető a kívánt lúgos állapot.
Lényegében a szódabikarbónát “természetes gyógyszernek” is nevezhetjük és tiszteletben kell tartanunk. Ne feledd, ha a szervezet pH-ja az “elfogadható” tartomány felé (vagy alá) megy, – a betegségre való hajlam megy felfelé.
A vízben feloldott szódabikarbónát már régóta használják ízületi gyulladás, emésztési zavarok, gyomorégés és fertőzések leküzdésére. A népi hagyomány szerint a szódabikarbóna nagyon jó savlekötő és puffadás gátló. A legújabb kutatások viszont azt mutatják, hogy a szódabikarbóna sokkal több ennél.
 
Forrás: naturahirek




Drónok Háborúja



Drónok, robotok, harci gépek,

A kezdetek

Meglepő módon ezek a mai napra véres ragadozókká kinőtt eszközök egy nagyon egyszerű innovációból jöttek létre: távvezérelt játék repülőkből. Már az I. Világháború környékén megkezdődtek a kutatások távolról irányítható repülő eszközök terén, de az első sikeres távvezérelt gépet egy játékmodell alapjaiban testesítette meg Reginald Denny híres filmszínész. Fejlesztései által tudta először az Amerikai Egyesült Államok létrehozni első sikeres és tömeg gyártható drónját, a OQ-2 Radioplane-t. A Második Világháborúban a náci Német erők hozták létre az első sugármeghajtású drónokat, mint pl. a Ryan Firebee. Ezek a gépek akkoriban még kevésbé szolgáltak háborús célokat, főleg „célpont” eszközökként alkalmazták hadászati gyakorlatokon és kiképzéseken, ebből adódóan azon kívül, hogy jól repültek és nagyon olcsóak voltak mást nem is nagyon tudtak.


A fordulópont igazából csak az 1959-es években következett be. Az USA kormánya egyre jobban érdeklődött a technológia iránt, egy nagyon fontos tényezőből kiindulva: soha nem látjuk ugyan vagy halljuk de a pilóták kiképzése drága, értékes szakemberek és katonák, ilyen emberek elveszítése bevetések során hatalmas veszteségeket jelent. Egy távolról vezérelt repülő esetén viszont csak a repülőt kell félteni. Könnyebb, gyorsabb, és néha olcsóbb is megépíteni egy repülőt újból, egy új katona kiképzése évekbe is kerülhet. Ezek a történelmi szálak elvezetnek ide napjainkig.
 

Mik a drónok?

A drónok (angol megfelelője: Drone) olyan gépezetek melyeket távolról vezérelhetünk, és mindig bizonyos feladatokra építik őket, de legfőbb szerepük az, hogy leváltsák az embert a munkában. Veszélyes feladatok ellátása esetén fenn áll mindig az esély hogy súlyos sérüléseket szenvedhetünk, illetve halálozással is járhat.
Földi és légi drónokat egyaránt gyártanak és alkalmaznak különböző cégek, valamint fejlesztenek ki nap, mint nap különböző kutatócsoportok. A drón névvel főleg a repülő vasmadarakat szokták elnevezni, de kisebb földi robotok is technikailag ugyanazok a drónok mint légi társaik. Főleg két kategóriát különböztetünk meg, a Speciális feladatok elvégzésére alkalmazott drónokat, illetve a Harcászati drónokat.
Előbbi kategóriát elég széles körben kezdik már alkalmazni: bombák hatástalanítása, életmentés, nehezen megközelíthető helyek feltérképezése, emberek és kisebb terhek szállítása, már a filmiparban is egyre népszerűbb alkalmazni őket speciális felvételekhez (pl. Quadrocopter), de a már említett „célpont” gyakorlati drónok is ide tartoznak annak ellenére, hogy a hadsereg használja őket.
Az utóbbi kategória rendelkezik viszont a legszélesebb és legérdekesebb palettával. A hadászat mindig is a legerősebb mozgatórugója volt a technológiai fejlődésnek, a fejlesztések ezen a területen érik el a csúcsot. Ezeket a drónokat főleg felderítésre és precíziós támadások végrehajtására alkalmazzák, komolyabb kaotikus csatákra ugyan még nem teljes mértékben vetik be (egyre ritkább az ilyen is), de remek támogató erőként szolgálnak a földi gyalogos és páncélos egységeknek, Őrangyalként vigyáznak a bajtársakra.
 

A lehetőségek tárháza ismét megnyitotta kapuit

A drónok már most hasznos eszközöknek hangzanak, de ne feledjük, ezek távirányított szerkezetek. Mindig van egy „pilóta”, helyesebben mondva Operátor, aki irányítja őket, csak annyira lehet jó egy drón amennyire a kezelő személyzete is az. De mi is az igazi előny az alkalmazásuk terén? A már említett „nem tesszük ki a testi épségünket veszélynek” elmélet mellett szinte bármiféle komolyabb erőfeszítés és aggodalom nélkül végezhetünk el akár hétköznapi munkákat velük. Képzeljünk csak el egy építkezést, ahol egész nap pakolni kell cementes zsákokat, vért izzad az ember főleg egy tűző nyári napon. Most gondoljunk bele ugyanebbe csak egy robot végezné el a pakolgatást amit mi irányítunk, a gépek nem fáradnak ugyebár, amíg az akkumulátoruk kitart természetesen.
Még egy hatalmas előnye van a távvezérelt gépeknek: relaxáltabb állapotban vagyunk tudván, hogy nem mi végezzük a munkát, csak irányítunk. A legjobb példa erre egy tűzszerész robot, sok esetben kell a tűzszerészeknek harcolnia merénylő bombákkal, vagy földből kiásott, de még nem hatástalanított régi robbanó eszközökkel. Mivel nem a személyzet élete van kockáztatva, hanem csak a Drón, így sokkal gondosabban hozhatnak döntést, felelősségteljesebben tehetik ezt meg. Az izgalom hevében sokkal nagyobb a hibaejtés lehetősége, de egy monitor mögött nem az életünk miatt fogunk aggódni, hanem arra koncentrálunk, hogy hatástalanítani tudjuk-e vagy sem.
Gondoljunk csak bele, ez csak egy megközelítése a dolognak a sok közül, drónokkal az élet minden területén szinte sokkal kényelmesebben és precízebben oldhatunk meg bármilyen munkálatot. Igaz ne feledjük az ember két keze, elméje, és szorgossága még mindig verhetetlen, ha munkáról van szó, ezeket a gépek egyhamar még nem fogják tudni teljes mértékben leváltani szerencsére.
A további fejezetekben részletesen beszámolok a legismertebb drónokról, az általuk kialakított jövőképről, és azon negatív dolgokról melyet sajnos akaratlanul is okozhatnak ezek a fantasztikus találmányok, nemsokára jön a folytatás!



LSD – a tudat gyógyszere?


Legendavadász | 2014-05-04 14:55:33

Társadtünkben.
Az olyan anyagok azonban, mint a heroin, kokain vagy crack, azonban nem csak végzetes hatásúak lehetnek a szervezetre, de a kereskedelmük és felhasználásuk büntetőjogi következményeket von maga után. Mindezen árnyoldalak mellett azonban van egy igen érdekes, és komplex jelenség, amely a hallucinogén drogok fogyasztása során tűnik fel.
Mielőtt azonban túlságosan előremennénk a témában, vegyük át, milyen hatásai is vannak például az LSD-nek. Ezt a drogot utcanyelven bélyegnek nevezik, melyet általában papírdarabból nyelnek fel. Már 200-250 mikrogramm LSD-nek is lehet érzékelni a hatását. Miután a szervezetbe kerül, fél óra múlva kezd hatni. Ekkor megváltozik az érzékelés: a felhasználó kiszakad a térből és időből, mozogni látja a tárgyakat, leírhatatlanul összetett fényjelenségeket, elképesztő színeket, mintákat, formákat vél látni, melyet képtelenség megfogalmazni. Nem egyszer más valóságokból származó lényeket, embereket érzékelni és látni, és hallani, a felhasználó spirituálisan megnyílik és mintha kitágulna az érzékelése. Sok személy halálközeli élményeket élt át, halott rokonaival, hozzátartozóival beszélgetett, túlvilági lényekkel találkozott.
psychedelic-lsd_00353680
A szer előidézi, hogy a használója kiszakad a térből és időből, néha bizonyos lényeket érzékel és lát, kommunikál velük. Sok esetleírásban egyszerűen nem tudják megfogalmazni a tapasztaltakat. Jellemző a spirituális megnyílás, utazás egy másik dimenzióba.
Úgy tűnik, hogy itt nem arról van szó, hogy az ember pusztán megőrül. Itt inkább valami más, valami sokkal mélyebb, és a megértésünk határán túli dolog rejlik a háttérben. Valami olyasmi, melyet alaposan ki kellene vizsgálni és hosszú időn át elemezni, hogy többet megtudjunk ezekről a jelenségekről. Mert mi van, ha a szer valójában megnyit agyunkban egy olyan csatornát, amitől előjön paranormális érzékelésünk? Mi van, ha az, amiről azt mondjuk, nem a valóság, igenis az a valóság? Gondoljunk csak bele abba, vajon miért van ennyire lekorlátozva az idegrendszerünk? Nem kell messzire menni: például nem halljuk az ultrahangokatm nem látunk infravörös tartományban, hát még ha hallanánk mások gondolatait, vagy érzékelnénk a szellemeket. Talán nem véletlenül működik idegrendszerünk csökkentett módban, hiszen ha a valóság egy nagyobb szeletét is képesek lennénk érzékelni, akkor könnyen lehet, hogy tényleg megőrülnénk.
Ezzel szemben az LSD egyszerre nyithatja fel ezeket a képességeket, mintha egy bomba robbana az agyunkban s egyszerre omlanának le azok a falak, melyek lekorlátozzák az érzékelésünk tágabb tartományát. Nem is csoda, ha a felhasználó nem képes kontrollálni önmagát egy-egy utazás során, hiszen ez olyan, mintha fegyvert adnánk egy kisgyermek kezébe. Az sem meglepő, hogy sokan nem tudnak lejönni a szerről, mert előhozott az illetőnél valamilyen addig lappangó elmezavart, így a szer használója örökre szanatóriumba kerül.
Feltételezhető, hogy amit a szer hatása alatt látunk, az mindaz, ami tényleges ott is van, csak az idegrendszerünk nem képes érzékelni. Felfoghatjuk a dolgot úgy is, hogy egyfajta médiumot csinál mindenkiből. S bár az aktív felhasználók közül sokan vannak egy páran, akik állításuk szerint tapasztaltak és képesek irányítani önmagukat a szer hatása alatt, véleményem szerint korántsem ismerik azokat a rejtett képességeinket, melyek ott vannak elfojtva elménk legmélyebb szintjein.
Talán szükségszerű lenne olyan vizsgálat, amelyben LSD hatása alatt részletesen elemzik az agytevékenységet és a kapot eredményeket össze lehetne vetni klinikai halál állapotában lévő személyek agytevékenységével, de hogy még pontosabbak legyünk, olyan emberekével, akikn ek halálközeli élménye vam. Ez a vizsgálat csak akkor lenne elfogadható, ha a páciens a visszatérés után arról számolna be, hogy valóban járt odaát. Ekkor kiderülne, hogy vajon az LSD hatása alatti agytevékenység megegyezne-e a klinikai halál perceiben történt agyi folyamatokkal. Ez megerősítené azt az elképzelést, miszerint az LSD képes az agyat (és vele együtt a tudatot) más, létező valóságokba elvinni.
A keleti bölcsek szerint tudatunk sokkal több annál, mint aminek gondoljuk. Jelen valóságunkból csak egy apró szeletet látunk, mintha egy homoksivatagban egyetlen porszem lenne figyelmünk középpontjában. Meditációval, hipnózissal némileg kismértékben ki tudjuk tágítani elménk határát, de olyannyira, hogy teljes egészében lássunk más valóságokat, aligha lennénk képesek. Ugyanakkor ezek a szerek úgy tűnik, mégiscsak képesek előttünk felnyitni ezeket a dimenziókat.
Graham Hancock, brit újságíró és több könyv szerzője, az évezred elején ellátogatott Dél-Amerikába, egy olyan indián törzshöz, akik előszeretettel fogyasztanak egy máig misztikus, titkokkal övezett növényt, az ayahuasca-t. Ennek a növénynek a leveleit teaként megfőzik és úgy fogyasztják, de kizárólag szertartásos keretek között, tapasztalt sámán jelenlétével. Az őslakosok a növénynek mágikus hatalmat tulajdonítanak. A növény természetfeletti erővel bír, amely a fogyasztójának megmutatja belső ösvényét, felfedi igazi személyiségét és pontos képet ad ittlétünkről és célunkról. Az újságíró részese volt egy ilyen beavatásnak és ki is fejtette, milyen élményekben volt része a tea fogyasztása során.
A teát csak igen nagy kínszenvedéssel tudtam meginni, az íze förtelmes volt, de aztán mégiscsak sikerült megbirkóznom vele, mert már nagyon kiváncsi voltam, milyen élményekben lesz részem. A tea fogyasztását követő húsz percben nem történt velem semmi különös, már-már kezdtem kételkedni a hatásában, amikor úgy éreztem, hogy zsibbadni kezdenek a végtagjaim. Le kellett feküdnöm egy ágyra, mert egyre képtelenebb voltam mozogni. Ekkor azt éreztem, mintha valamiféle ismeretlen erő lehúzna magával egy sötét, feneketlen mélységbe, majd megpillantottam egy félig ember, félig állatszerű lényt, amely leginkább valamiféle párduchoz hasonlított. A tekintetében ott volt minden visszatükröződő érzésem, a múltamtól kezdve a jelenen át egészen a lehetséges jövőkig. Azt hiszem a párduc önmagamat mutatta meg és tökéletes képet adott arról, milyen ember is vagyok. Ennek tudatában millió és millió életutat pillantottam meg egyetlen másodperc alatt, mely szinte elképzelhetetlen az éber ember számára. Minden egyes jövőm összes lehetséges hatását is megfigyelhettem a tegnaptól a holnapig. Amikor órákkal később kijózanodtam, már nyoma sem volt ennek a képességemnek, csupán ezt a hangyányi, apró részletet tudom megemlíteni.”
A teát rendszeresen használó sámánok valószínűleg pontosan tudják, mi lehetett a párduc és hogyan nyitja fel önmagunk tudatalattiját a növény.
De tekintsük át, hogyan működnek a hallucinogének tudományos szempontból? Hogyan működik az LSD? Pontos idegrendszerre gyakorolt hatásmechanizmusa mai napig nem ismert, de struktúrája arra utal, hogy képes kötődni bizonyos agyi ingerület-átvívő anyagokhoz, mint például a dopamin, de LSD befolyásolja az agy szerotonin háztartását is.
Az LSD pályafutása sikeresen indult: feldedezője, Albert Hofman “a lélek gyógyszerének” nevezte, a Beatles többször megemlítette dalaiban sőt, hatása miatt titkos katonai kísérleteket is végeztek vele. Az 1960-as években azonban betiltották, mondván, hogy káros a hatása és többé nem lehetett kapni kereskedelmi forgalomban. Napjainkban azonban ismét előtérbe került a szer, új megvilágítást kapott: tudósok állítják, hogy képes betegségeket gyógyítani, mert feltárja önmagunkat és képesek leszünk megtalálni a betegség forrását.
Egyre több kutatás igazolja azt is, hogy a rák mentális eredetű. Jane Roberts médium, a szellemvilágból kapott bölcseletek egyike megemlíti, hogy a rák szinte mindig akkor alakul ki, ha az egyén megtorpan a szellemi fejlődésben és a rák, mint maga a daganat fejlődése lesz a végzete. A vágyak meg nem valósítása, az érzelmek elfolytása mind-mind betegség kialakulásához vezet, mert ha a vágy nem valósul meg, akkor valamilyen  módon akkor is materializálódnia kell – betegség formájában.
De ha önmagunkba nézzük kellően mélyen és rájövünk, mi a megoldás, hogyan lehet feloldani belső, rejtett konfliktusainkat, vágyaink felszabadítására, akkor a betegség visszahúzódik.
Vajon hány komoly kutató gondolkodott már el azon, hogy az LSD képes lehet-e gyógyítani a rákot? Amennyiben valóban mentális eredetü betegségről van szó, akkor mi van, ha a szer képes felnyitni azokat a tudatalatti dimenzióinkat, ahol maga a betegség oka is húzódik?
Minden jel arra mutat, hogy érdemesebb lenne behatóbban vizsgálni a pontosabb hatásmechanizmust, tudományos és ezoterikus keretek között. A szer által megtapasztalt spirituális élmények tartós pozitív hatással lehetnek mindennapi életünkre. Természetesen helyes értelmezés esetén. De a társadalom valószínűleg egy jó ideig még méregként fog tekinteni erre a titokzatos anyagra.
A CIA és az LSD
Az 1950-es és 60-as években az amerikai hadsereg megbízására kísérletek folytak szintetikus drogok hatásairól. Köztük szerepelt az LSD is, melyet katonáknak adtak, hogy megfigyeljék, hogyan viselkednek harctéri körülmények között. A kísérletet folytató személyek igencsak mglepődtek: a katonák a háborús helyzet közepén eldobták fegyvereiket, boldoggá váltak és megszűnt az erőszak legapróbb jele is. Feltűnően kommunikatívvá váltak egymással és szokatlanul örültek a körülöttük lévő természetnek, mint például fák, bokrok, melyekkel páran „eggyé is váltak”. AZ MKULTRA nevű akcióba bevontak polgárokat is, majd feljegyezték viselkedésüket. A drogokról később elmúlt a hadsereg érdeklődése. Valószínűleg azért, mert nem teszi hatékonyabbá a katonát.
A COHEN KÍSÉRLET
Dr. Sidney Cohen pár évtizeddel ezelőtt átlagos polgárokkal végzett kísérleteket, hogyan hat rájuk az LSD. Miután meghírdette kísérletét, a rendelőjébe került egy középkorú hölgy, akinek a viselkedéséről felvételt is készítettek. Az családszerető anya a szer elfogyasztását követően arról számol be, hogy milyen gyönyörűek az atomok és a minket körülvevő molekulák, melyekkel ő maga is eggyé vált. Elmondta, hogy ő maga már nem funkcionál önálló egyénként és minden csodálatos. Amikor a tudós közölte vele, hogy ő nem látja ezeket, az asszony sajnálatát fejezte ki, miközben szemeiben lehetett látni az őszinte lelkesedés nyomait.
Forrás:http://paranormal.hu/?p=132844
Legendavadász



A top 4 rákölő fűszer




Titkom a 4 rákölő fűszer használata volt, ezek a: kurkuma, oregano, cayenne paprika és fokhagyma Ez a négy rákölő fűszer erőteljes rákölő hatással rendelkezik. Minden nap fogyasztanunk kellene őket. Azoknak az embereknek főképp ajánlanám, akik a konvencionális gyógymódokat kikerülve szeretnék legyőzni a rákot.  Ezek a fűszerek gyakoriak a világ többi részén. Az indiai, perzsa, thai és maláj konyha részeként használják őket gyakran. Ételeinkhez tudatosan adagolva őket nagyon jó hatást érhetünk el velük. Bőven szórok bele ételeimbe ebből a négy fűszerből és bár nem vagyok már rákos, még ma is veszek be belőlük. Ezek tehát az (organikusan termesztett): oregánó, fokhagyma, cayenne paprika és kurkuma.
A kurkuma növényi rokonát a gyömbért is évezredek óta használja az indiai ajurvédikus orvoslás. Antiszeptikus és antibakteriális szer is egyben, fertőzések, gyulladások, sebgyógyulás, rossz emésztés kezelésére. A kurkuma a legjobb, mert tartalmazza az erős rákellenes polifenolt, a kurkumint! A kurkuminról klinikailag kimutatták, hogy gátolja a különböző rákos sejtek burjánzását, beleértve a csontrákot, mellrákot, agydaganatokat, végbél, máj, hasnyálmirigy, gyomor, hólyag, vese, prosztatarákot, leukémiát, petefészekrákot, melanomát és így tovább! Rákölő tulajdonsága abból származik, ahogy apoptózist képes indukálni (természetes sejthalált) a rákos sejtekben. A curry por gyakori összetevője az indiai és az ázsiai konyhának, a koriander, kurkuma, római kömény, görögszéna és a pirospaprika keveréke.  Nagyon szeretem! Nagyon finom! Az oregánó rendkívül sok antioxidáns és antimikrobiális vegyületet tartalmaz.  Egy teáskanál oregánó ugyanolyan antioxidáns erővel rendelkezik, mint két pohár vörös szőlő!  Tartalmaz egy fitovegyületet, az ú.n. kvercetint, amelyről ismert, hogy lassítja a rák növekedését, valamint elősegíti az apoptózist.  Megint ez a szó… vagyis a sejthalált. E mellett az oregano a K-vitaminnak és a vasnak is nagyon jó forrása! A fokhagyma nagyon erős rákellenes fűszer.  Tanulmányok a világ minden tájáról kimutatták, hogy csökkenti minden típusú rák, különösen a vastagbél-, gyomor-, bél- és prosztatarák kialakulását.  Erős antibakteriális tulajdonságai is vannak, de ismert olyan képessége is, amellyel blokkolni tudja az összes rákkeltő anyag aktivitását a testben. Növeli a DNS-javítását, lassítja a rákos sejtek szaporodását és mint a kurkuma és az oregánó elősegíti az apoptózist. A felnőtteknek minden nap egy gerezd friss fokhagymát kellene fogyasztaniuk. Tehát nem csupán fokhagymaport tettem mindenre amit megettem, de feldaraboltam a nyers fokhagymát apró darabokra és lenyeltem őket, mintha tabletták lennének.  Volt fokhagymaszagom?  Ó, igen. És érdekelt?  Nem! A cayenne paprika kapszaicint tartalmaz, amely egy olyan aktív vegyület, ami a mellett, hogy rettenetesen égeti a nyelvünket, torkunkat és minden mást, nagyon jó ráksejtpusztító is egyben.  Na hogyan? Kitaláltad! Apoptózist eredményezve. A cayenne kulcsfontosságú összetevője bármily detoxifikáló programnak is. Minél csípősebb, annál jobb! A habanero paprika 4-6-szor több kapszaicint tartalmaz mint a cayenne. A Scoville skálán 200.000 egységben állapították meg az erősségét.  Jujj! Az első alkalommal, amikor szuper erős chili paprikát ettem, akkor 20 évesen, még gondolkozni sem tudtam rendesen annyira csípett. Egy szuper könnyű módja annak, hogy több fűszert használjunk: én mind a négy rákellenes fűszert salátaöntetbe keverem. A salátaöntetek mellett belekeverem minden ételbe is, amit főzök, de még étrendkiegészítő formájában is beveszem őket.” Chris mára már teljesen felgyógyult, köszönhetően annak, hogy kutatott, keresett és végül tanult. Tanult azokról a dolgokról, amelyekről nem szól az orvostudomány.
Forrás: www.chrisbeatcancer.com
http://naturahirek.hu/top-4-rakolo-fuszer/



A testen kívüli élmény agyi illúzió



Az az érzés, hogy a testünkben tartózkodunk, ugyanolyan törékeny belső elmeszülemény, mint bármely más érzékelésünk. A szakemberek sokáig képtelenek voltak magyarázatot találni a testen kívüli
Sejtették, hogy agyi mechanizmusok állnak a jelenség hátterében, de ezekről csak az utóbbi években szereztek pontosabb ismereteket.
Miért láthatjuk kívülről a testünket?
A racionális gondolkodású ember valószínűleg meg van győződve arról, hogy “énje” a saját testéhez rögzül. Az a személy, akit önmagunknak érzékelünk, itt és most létezik, sehol másutt. A dolog azonban nem ennyire egyszerű, írja Vilayanur S. Ramachandran és Diane Rogers-Ramachandran, a San Diegó-i Kalifornia Egyetem két agykutatója a Scientific American Mindban. Az az érzés, hogy a testünkben tartózkodunk, ugyanolyan törékeny belső “elmeszülemény”, mint bármely más érzékelésünk.
535729_538958016120490_622514096_n
Teljesen normális embereknél is tökéletes testen kívüli élményt lehet előidézni például egy kábítószernek minősülő érzéstelenítő szerrel, a ketaminnal. A ketaminnal kezelt emberek ugyanolyan élményekről számolnak be, mint amilyenekről a halálközeli élményt átélt személyek. Úgy érzik, mintha a testük fölött lebegnének, és kívülről néznék azt. Ha valaki megszúrja őket, az mondják: “a testem odalent érzi a fájdalmat, de én magam nem”. Mivel az így kezelt embereknél az “én” elválik az általa lakott testtől, nem tapasztalnak semmilyen agóniát vagy érzelmi szorongást.
A jelek szerint az, hogy testünket a magunkénak és elhatárolható entitásnak érezzük, részben az úgynevezett tükörneuronok hálózatának működéséből fakad. Az agy úgynevezett premotoros kérgében elhelyezkedő hálózat kölcsönhatásban áll a prefrontális kéreggel (a homloklebeny elülső része), amely az agy tervező és döntéshozó központja. Normális esetben, ha kinyújtjuk a kezünket például egy ceruzáért, az agy motoros (mozgató) kérgében kisülnek bizonyos mozgást vezérlő neuronok. Olasz kutatók kimutatták, hogy e neuronok egy része akkor is kisül, amikor csak nézzük, amint más ember végrehajtja ugyanezt a cselekvést.
A tükörneuronok teszik lehetővé azt is, hogy más helyébe képzeljük magunkat. Az agyunk azt mondja: “ugyanazok a neuronok sülnek ki, amikor mozgatom a kezem, tehát tudom, hogyan érez a másik, miben töri a fejét”. Ráadásul bizonyos neuronok, amelyeket “tapintó tükörneuronoknak” nevezhetnénk, kisülnek, amikor megérintenek bennünket, vagy látjuk, hogy valaki mást megérintenek. Ezeknek az emberi tulajdonságoknak köszönhető például, hogy másokat nézve bizonyos ösztönös mozdulatokat teszünk. A kisgyerek például önkéntelenül összeszorítja és elernyeszti állkapcsát, amikor az ollóval serénykedő anyját figyeli. Ebben a jelenségben az utánzás képességének – ami a tudás kulturális átadásának alapja – evolúciós előzményét fedezhetjük fel.
Amikor azonban felnőtté válunk, már nem érzünk ellenállhatatlan kényszert arra, hogy utánozzuk azok cselekedeteit, akiket éppen nézünk. Mások tudat alatti utánzásának hajlamát normális esetben a prefrontális agykéreg (az agy evolúciósan legfejlettebb része) gátolja meg. Ennek a rendszernek a zavara vezethet testen kívüli élményekhez, ami magyarázhatja a ketamin működési mechanizmusát is. Ennek hatása alatt ugyanolyan módon “éljük bele” magunkat a testünkbe, ahogy beleéljük magunkat más emberek helyzetébe, és egyben képesek vagyunk elkülöníteni magunkat testünktől, éppúgy, ahogy elhatároljuk magunkat másoktól.
jjg
Vilayanur S. Ramachandran és Diane Rogers-Ramachandran érdekes kísérletet végzett azzal kapcsolatban, hogy milyen erősen hat ránk mások nézése. Normális esetben nem utánzunk másokat, illetve nem érezzük át a szó szoros értelmében mások érzéseit, részben azért, mert a prefrontális kéreg megakadályozza a tükörneuronok jelének átvitelét. A másik ok, hogy még ha aktívak is a tapintó tükörneuronok, a bőrreceptorok azt a tényt közvetítik: nem érintettek meg bennünket. Ez a nulla jel megakadályozza, hogy a tükörneuron-aktivitás elérje a tudatos átéléshez szükséges szintet.
A kutatók érzéstelenítő szerrel elzsibbasztották a kísérleti alany kezét, aki ekkor ugyanazt érezte, mint az általa nézett személy, akinek megbökték a kezét. A hideget is érezte, amikor az illető jégkockát fogott a kezébe. Ha tehát megfosztjuk az ép kezet a tapintási jelektől, akkor az alany nemcsak beleképzeli magát a többiek helyzetébe, hanem valóban érzi, mit érintenek a többiek. Ugyanez történik a fantomvégtagok esetében is, ilyenkor az amputált végtagú személy úgy érzi, mintha még meglenne az adott végtag, és sokszor fájdalmat is érez a hiányzó testrészben. Enyhül azonban a fájdalom, ha más ember karjának vagy lábának masszírozását nézi. Az ilyen “tükörkezeléseknek” nagy jövőjük van a klinikai fájdalomcsillapításban.
pizap.com13985295979041
A megfigyelések azt sugallják, hogy amit mi tapintóérzékelésnek, fájdalomnak hívunk, illetve a test, sőt maga az én is három forrásból eredő jeleknek a dinamikus kölcsönhatásából jön létre, állítja szerzőpáros. Ez a három forrás a bőrből, az izmokból és a belső szervekből érkező érzőjelek, a prefrontális kéregből jövő gátló jelek és a tükörneuronokból (amelyek a mások agyában lévő neuronok kiváltotta viselkedésre reagálnak) származó jelek. Az agytevékenység ezen állandóan változó mozaikjából emelkedik ki a testbe zárt én érzéke, és a működésben bekövetkező zavarok vezethetnek olyan furcsa érzésekhez, amilyen a testen kívüli élmény.
Próbálja ki a testen kívüli élményt!
Fogjunk egy farsangi maszkot, és tegyük fényes üveglap mögé úgy, hogy arcunk tükörképe a maszk fölé kerüljön. A maszk és az arcunk megvilágítását változtassuk addig, amíg mindkettőt egyformán jól látjuk. Ekkor a két kép különös, hibrid kreatúrává (“arccá”) olvad össze optikailag. Most vágjunk grimaszokat, és az az érzésünk támad, hogy a lény tökéletes összhangban utánozza fintorainkat. A kísérlet átmeneti lefejezés érzését kelti, és fogalmat alkothatunk arról, milyen lehet a testen kívüli élmény.
 Forrás:http://paranormal.hu/?p=134881


Az IBM napkollektora kétezerszeresére erősíti a napfényt, az egész Földet ellátná energiával!



Az IBM egy kutató csapata nemrégiben fejlesztett ki egy úgynevezett Nagy Koncentrációjú Fotovoltaikus Rendszert (HCPVT), mely képes 2000-szeresére erősíteni a napfényt, és azt is állítják, hogy képesek az energiát 5000-szeresére koncentrálni biztonságosan, ami hatalmas.
A napfény csapdába ejtésének folyamata vizet termel, melyet szűrt, iható víz előállításához lehet használni, vagy más dolgokra, mint például légkondicionálásra, stb.
A tudósok elképzelése szerint a HCPVT rendszer fenntartható energiát és friss vizet lesz képes biztosítani a világ minden táján élő közösségek számára.
Szabad energia
"Minden 1cmx1cm-es chip 200-250 Wattot képes átalakítani, átlagosan többet, mint egy tipikus nyolc órás napon egy napfényes régióban. A HCPVT rendszerben egy épület fűtése helyett a  90 Celsius-fokos víz áthalad egy porózus membrán desztilláló rendszeren, ahol elpárolog és ezután sótalanná válik. Egy ilyen rendszer naponta 30-40 liter ivóvizet nyújthat négyzetméterenként, miközben villamos áramot termel több mint 25 százalékos hozammal, vagy két kilowatt órát naponta. Egy elég nagyméretű installáció egy kisváros számára elegendő vizet lenne képes nyújtani."
A hő több száz apró napelemben, úgynevezett fotovoltaikus chipben nyelődik el. Ezek gyűjtik az energiát, majd ezt mikrobordázaton keresztül vízzel hűtik, ezért biztonságosan képesek koncentrálni a nagy mennyiségű napenergiát.

A Greenpeace szerint ez a technológia lehet a harmadik legnagyobb szereplő a fenntartható  villamosenergia iparban. Egy tanulmány 2009-ben azt jósolta, hogy a napenergia elláthatja a világ teljes energia szükségletét, minimális helyigénnyel.
A Greenpeace számítása szerint a Szahara területének mindössze két százalékát venné igénybe, hogy ki lehessen elégíteni az egész bolygó villamosenergia szükségletét.
A mai napkollektorok általános problémája az, hogy az energiának csak egy minimális mennyiségét képesek hasznosítani. Ez azt jelenti, hogy a hasznos hő kárba vész, nem lehet hasznosítani, kidobott energia. Ez a technológia kiküszöböli ezt a problémát. Ha a napelemk túl sok energiát vesznek fel, akkor fennáll a veszélye, hogy leolvasztják magukat a nagy mennyiségű hő hatására. Ez változik, hiszen folyik az energiatermelés hatékonyabb módjainak kutatása, és mostanra világossá vált, hogy itt az ideje bemutatni az új, tiszta, zöld technológiákat, és megszüntetni a régieket.

Ezt a projektet a Svájci Technológiai és Innovációs Bizottság finanszírozza. (3) Három évre 2,4 millió dollárt biztosítanak a technológia kifejlesztésére. A prototípusokat kidolgozták, és jelenleg is tesztelik.

Ez egy újabb nagyszerű technológia, mely képes ellátni az egész bolygót ingyen energiával! Jó oka van annak, hogy a hasonló létező technológiákat eddig miért nem alkalmazták. A végén úgy tűnik, hogy a nagy olajvállalatok minden tőlük telhetőt meg fognak tenni, hogy megakadályozzák a változások megtörténését, de az emberek hatalma ennél nagyobb. Mindössze annyit kell tenni, hogy összejönnek, létrehoznak valamit, és együttműködnek.

Az alábbi videóban az IBM kutatója Bruno Michel ad áttekintést a projektről.

A Solar Energy Breakthrough



Forrás: ujvilagtudat
Szerkesztő: Nemes Zsolt



Újabb orvosi döbbenet: a 8 éves kislány így gyógyult meg a rákból


Egyre többen vették már azt észre, hogy a rákos megbetegedésekre vannak gyógymódok. Ki miben hisz, kinek mi elérhető, ki mit mer kipróbálni.

A cikkünkben bemutatott 8 éves kislánynak alig pár hónapja volt hátra, de az alábbi receptnek köszönhetően felépült, és mára a halál előtt pár hónap csupán emlék számára.

 

 
 
Josie, egy portugál kislány súlyos daganatos betegségben szenvedett, de az orvosok állításait a szülők nem hagyták annyiban, miszerint kis lányuk hónapokon belül meghal, mert már a kemoterápia sem segíthet a folyamaton. A kezelésektől nem hogy jobban, hanem egyre gyengébben és rosszabbul érezte magát, így a szülők kitaláltak egy olyan “receptet”, amit a kislány -az étvágytalansága ellenére- el tud fogyasztani.
A daganat egyre több szervét kezdte megtámadni, így Josienak már mozdulni sem volt ereje. A szülők olyan zöldségekből és gyümölcsökből állítottak össze turmixokat, ami a kislány állapotán nem csak javított, hanem teljesen meg is gyógyította őt a rák fogságából.
Josie az alábbi turmixokat felváltva itta, egyik nap az egyiket, másik nap a másikat, és mindkettőből napi 2 alkalommal fogyasztott.

1. turmix:

 fél avokádó, 250 g sárgarépa, és ezek mehetnek a turmixgépbe. Kisebb marék koriandert is tettek a hozzávalókhoz, és ezt itatták lányukkal napi 2 alkalommal.

2. turmix:

1 csésze nyers brokkoli, 1 sárgarépa, 5 darab spárga, ½ közepes uborka, ½ répa, ½ szelet ananász, ¼ “darab gyömbér “ ½ “darab fehér retek. Az első recepthez hasonlóan ehhez is tettek kevés koriandert, és Josie ebből is 2-szer fogyasztott egy nap.
1-2 hónapon belül a vizsgálatok azt az eredményt mutatták, hogy a kislány daganata több, mint 75 %-ban javult, a második vizsgálat után pedig már nyoma sem volt a daganatnak. Az orvosai annyira megdöbbentek, hogy először a gépek hibájában keresték a választ, mondván, biztosan nem mutatnak valós eredményeket, így Josie-t átküldték egy másik kórházba. Amikor ott sem volt nyoma a ráknak, az orvosok megdöbbenve álltak a tény előtt, hogy ha van a gyógyulásba fektetett hit, van remény és alkalmazzuk a természetet, meggyógyulhatunk.
Josie orvosa, Dr. Majalaca azóta több hasonló helyzetben lévő betegének ajánlotta a “receptet”, és többségüknek sikerült is meggyógyulniuk.

Íme egy rövid videó a Josie, a családjáról, akiknek sikertörténetét Dr. Majalaca megmagyarázza:

 
A video privát letiltották !!!



Ingyen energia létezik! Ugye Te sem hallottad ezt a független médiában?!



| 2014-02-01 10:00:11
Vén István feltaláló, már a 60-as évektől kezdve komolyan kidolgozott stratégiai energetikai ötletekkel bombázta a megfelelő szerveket, és mivel már akkor is csak gyávák, dilettánsok vagy ellenérdekeltek ültek a fontosabb íróasztalok mögött, rendre elutasították.



Vén István, akit 56-os hazafiságért elítéltek 8 évre, nem úszhatta meg a demokráciát sem, hiszen nálunk a feltalálókat, a nép sorsán és boldogulásán jobbítani akarókat az állam  hivatalból szokta üldözni. Pénzügyi és titkosszolgálati trükközésnek köszönhetően, Vén Istvánt 1994-ben ismét elítélték, mert kvázi saját erőből (szövetkezet létrehozásával) függetleníteni tudta volna az országot az évtizedek óta rákényszerített energiafüggéstől.
A téma,  hogy Vén István feltaláló 20 milliárd forintos kártérítésre perli a MOL-t az ún. gádorosi NSZ.3 termálkút ügyében - a neten kering, komolyabb médiamegjelenés nélkül, ami teljesen hétköznapi, amennyiben – és jellemzően az állam – el akar hallgatni valamit.
Az alább leírt ügyet elolvasva, érdemes eljátszani a gondolattal  kedves olvasó,  hogy amennyiben valóban előállítható elektromos áram, mindössze a természet adottságait kihasználva, úgy egycsapásra micsoda kényszertől szabadulna meg az ország lakossága, és ezáltal milyen szintű helyzeti előnyhöz jutna egy energiafüggetlen ország.
Milyen szintű fogyasztás és ingatlanár emelkedés következne be, és milyen “könnyen” teljesíthetőek lennének az megalapozott adósságterhek, de legfőképpen megszűnnének például a távhő, gáz vagy áramdíj tartozásból eredő kilakoltatások. Vén István már akkor devizaszivattyúról beszélt, amikor a devizahiteleket még nem is ismerte az ország.
Mivel Vén Istvánt, tulajdonképpen a MOL rántotta le és lehetetlenített el, kötelességünknek érezzük, hogy a továbbiakban is foglalkozzunk az üggyel, de addig is lássuk a… medvét!
A tározóból 5000 milliárd euró értékben 20 milliárd tonna kőolaj-egyenértéknek megfelelő geotermikus energiát lehet kinyerni 25 év alatt.
 

A legnagyobb nemzeti kincs

A szolnoki székhelyű Kőolajkutató Vállalat hazánk legnagyobb mobilizálható, több ezer köbkilométeres, ún. nagyentalpiájú geotermikus tározó rendszerére talált rá 1981-ben az Orosháza melletti Gádoroson. Az állami vállalat szakemberei ekkor még nem tudhatták – hiszen csak földgázmezőket kerestek – hogy az NSZ.3-as keresztnevet kapott kút, az ország egyetlen olyan ismert helye, ahová a feltörő több mint 180 fokos termálvize miatt, előbb-utóbb megérné egy 5000 KW-os erőmű telepítése is. A Kórógy és a Mágocs-erek határolta terület középpontjában meglelt „forrást” még ugyanebben az évben az állami vállalat mérnökei ledugattyúztatták, elzárták. 1985 decemberében a 13 kilométerre arrébb fekvő Fábiánsebestyén külterületén a cég fúrómesterei ismét rábukkantak erre a tározóra, ám a tengervíz itt már – a gádorosival ellentétben – 300-400 atmoszférás túlnyomással tört fel 180-200 Celsius fokon. A ritka geotermikus adottságokkal rendelkező kutat ekkor már nemzetközi figyelem kísérte.
Becslések szerint a tározó hasznosítható energiakészlete meghaladja Kuvait Állam teljes olajkészletét. Egy valóságos „geológiai atomkazánnal” állunk szemben, amelyben az évmilliókkal ezelőtt bezáródott tengeriszapot a Föld belsejében mindenütt jelenlévő radioaktív anyagok bomlásánál felszabaduló energia hevítette fel. A 25 év alatt kitermelhető 20 milliárd tonna kőolaj-egyenértékű energiakincs nemcsak a Kárpát-medence, hanem egész Közép-Európa energiaellátásában jelentős szerepet foglalna el.
Nagy előnyünk Izlanddal szemben, amely ma geotermikus nagyhatalom, hogy ott a különböző helyeken felbukkanó kitöréseket kell befogni hasznosításra, míg hazánkban minden egyes fúrt kúton szabályozhatóan tör fel az elementáris energia. Mivel a víz oldott földgázt is tartalmaz, azt akár le is választhatjuk. A nedves tározórendszer oldott földgázkészletét néhány százmillió tonnára becsülhetjük, ami több mint a ma sokat emlegetett makói gázmező vélelmezett készlete. Az NSZ.3-as 0106/7 hrsz. termálkutat 1991-ben felújították, és próbatermelést végeztek rajta. Hőteljesítménye 20-30 MW-ra kalkulálható, amelyre a fent említett jellemzők miatt 5000 KW-os villamos erőmű telepíthető.
 

A HÁLÓZAT gátolja a geotermikus energia kitermelését?

Vén István 2004-es vádindítványában ügyészek, főügyész, bírók, rendőrök ellen tett feljelentést: „Már 1957-1990 között kiépítették az ország energiafüggőségének rendszerét, amelyet utódaik most is devizaszivattyúként működtetnek. A kikényszerített energiaimport ma kb. 10 millió tonna kőolaj-egyenérték/év= 700 milliárd forint/év. (…)
1981-86 óta ismert, hogy Békés, Csongrád megyék térsége alatt egy világgazdasági jelentőségű geotermikus tározórendszer van (kb. 10 milliárd tonna kőolajegyenérték), amelyhez az egyetlen műszaki kapcsolat az NSZ.3 mélyfúrás. A mező kitermelésével több ezer MW villamos- és hőenergia-termelő kapacitást építhetnénk ki, az olcsó áram korlátlan exportjának lehetőségével. Az utánpótlás miatt gyakorlatilag kimeríthetetlen energiaforrásra alapított termelés pedig csökkenthetné/kiválthatná az ország végleges eladósodásához vezető olaj és földgáz importot.
Rendszerváló kormányok” tisztségviselőjének megtévesztésével a HÁLÓZAT ezért akadályozta folyamatosan az NSZ.3-as mélyfúrásra telepíthető villamoserőmű létrejöttét. (…) A vádlottak célja nem csak a geotermikus energia hasznosításának megakadályozása és a kárpótlási jegyek árfolyamának letörése, hanem a termálkút tulajdoni helyzetének erőszakos megváltoztatása volt. (…) Az ügyészség tíz éve szabotálja az általam alapított Első Magyar Geotermikus Villamoserőmű Kft. 5000 ügyfelének és a kárpótoltak szélesebb körének büntetőjogi védelmét.



1 megjegyzés:

  1. Én Rose Gunter Németországból diagnosztizáltak nálam, vagy tüdőrák hat hónappal ezelőtt, aggódtam keresnek gyógyulást. i kapcsolatba került Rick Simpson-mail címen Ricksimpsonmedicaloil@outlook.com, aki én vásárolt 60 gramm kannabisz olaj, három nappal később az olajat szállított házam címre. Megelőztem harmonika dolog az előírt adagolás szerint Rick Simpson. 7 napon belül Megfigyeltem néhány változtatást, és felvettem a kapcsolatot vele, aki azt tanácsolta, hogy a folyamatos, 8 héten át, ahogy Előírt tettem, nem, amíg körülbelül 7 hét, azt a kapcsolatot, a Dr. egy teszt, meglepődtem, hogy hallja az én dr mondják Én most a rák free.All hála Istennek és Rick Simpson, aki meggyógyított tüdőm rák gyógyászati kannabisz olaj.

    VálaszTörlés