2016. május 15., vasárnap

A tudomány haditechnikai oldala




A tudomány haditechnikai oldala




Vonósugár fénygyűrűkből


2012. október 20. 10:17, szombat


Új vonósugár koncepció a láthatáron. A megoldás kizárólag lézerfény alkalmazásával húzza magához a tárgyakat, a NASA máris érdeklődik a találmány iránt.
Azt tudjuk, hogy a fény képes tolóerőt gyakorolni, ez a már gyakorlatban is bizonyított napvitorla alapelve is, ennek az ellentettjét azonban már jóval bonyolultabb elérni. A korábbi lézeralapú vonósugarak a részecskéket mint egy csipesz felvéve, majd egy kicsivel távolabb lerakva működtek. Az egyik legutóbbi változat már ténylegesen húzza a részecskéket, a folyamat azonban a sugár hőmérséklet váltakozásain alapul, kizárva az űrbeli alkalmazást.

2011-ben kínai kutatók 
kiszámították, hogy az úgynevezett Bessel-sugár, ami koncentrikus gyűrűkben bocsátja ki a fényt, megalkotható úgy, hogy egy a sugáron belül elhelyezkedő részecske fotonokat bocsásson ki a sugárforrással ellentétes irányba. Ezek a fotonok lehetővé teszik a részecske számára, hogy a forrás irányába mozogjon, ezt azonban még senkinek sem sikerült átültetni a gyakorlatba.

David Ruffner és David Grier, a New York Egyetem kutatói két Bessel-sugarat helyeztek egymás mellé, majd egy lencsével fedésbe hozva a sugarakat, sötét és világos területek sorozatát hozták létre. A sugár finomra hangolásával a világos területek fotonjai a sugárforrás felé szóródtak, a sugárban elhelyezett részecskét a következő világos terület felé tolva. A sugár ezáltal egy futószalagként viselkedett, folyamatosan húzva a részecskét a forrás felé.

A páros a megoldással vízben lebegő mikroszkopikus szilikon gömböcskéket húzott körülbelül 30 mikrométeres távolságokra. Demonstrációjuk azt sugallja, hogy a megoldás alkalmas lehet az orvosi vizsgálatoknál alkalmazható számítógépes chip méretű integrált laboratórium, úgynevezett lab-on-a-chip eszközökön a sejtek mozgatására, ugyanakkor a fényalapú eljárás a levegőben, vagy a világűr vákuumjában is működőképes.

Az amerikai kutatók kísérlete erősebb kölcsönhatásokat ért el a mikroszkopikus objektumok széles körénél, mint a korábbi próbálkozások, emelte ki David McGloin, a brit Dundee Egyetem szakértője, aki már a kínai elméleti verziót is rendkívül ígéretesnek tartotta. "Sok más vonósugár technológia többnyire elég részecske-specifikus" - tette hozzá.

Az új vonósugár hasznos lehet a távoli bolygók légköri-, vagy apró porszemcsékből álló talajmintáinak begyűjtéséhez. "A NASA felvette velünk a kapcsolatot" - 
mondta Ruffner. "Kíváncsiak voltak, képesek vagyunk-e egy űrszondába integrálni az eszközt és begyűjteni egy üstökös porát. Természetesen lehetséges, de nem a közeli jövőben. Az eljárás még igencsak gyerekcipőben jár"




Közelebb került a valósághoz a 

vonósugár

2010. szeptember 11. 17:08, szombat
Az Ausztrál Nemzeti Egyetem kutatói kifejlesztették a részecskék nagy távolságokról történő mozgatásának technikáját kizárólag a fény erejének segítségével.
A futurisztikus vonósugár elv jelenleg még csak kicsiben működik, tekintve a távolságot és a mozgatott objektumokat. Andrei Rode professzor csapata az egyetem Lézerfizikai Központjában másfél méteres távolságból mozgatott egy speciális tervezésű lézerrel porszemnyi részecskéket. Ugyancsak jelentős különbség az ausztrál modell és a Star Wars vonósugara között, hogy a laboratóriumi lézersugár nem működik a világűr vákuumában. Az ausztrálok áttörésének a Földön lesz számos fontos alkalmazása, többek között a mikro-szerkezetek és az elektronikai alkatrészek összeszerelésében.

Rode professzor elmondása szerint csapata egy üreges, középen fénymentes lézersugárral a "sötét magban" ejtett foglyul fényelnyelő részecskéket. Az üreges sugár fényes külső fala ugyanis felmelegíti a levegőt, egy magas hőfokú gátat képezve - ez a hőhatás, illetve a levegő alkalmazása zárja ki az űrbeli alkalmazást. A részecskék ezután az optikai csővezetékként viselkedő fénysugárban fel és le mozognak.

"Amikor az apró részecskék csapdába esnek ebben a sötét magban nagyon érdekes dolgok mennek végbe" - 
mondta Rode. "Ahogy a gravitáció, a légáramlatok, és a levegő molekuláinak véletlenszerű mozgásai kilökik a részecskéket a középpontból, egyik oldalukat megvilágítja a lézer, míg a másik oldaluk sötétben marad. A kialakult fotofór hatás parányi tolóerőt generál, gyakorlatilag visszalökve a részecskét a sötét magba. A foglyul ejtő mechanizmus mellett a sugár energiájának egy része és a kapott erő végigvezeti a részecskét az üreges lézervezeték mentén."

Rode professzor (középen) csapatával
Rode beszélt a technológia gyakorlati alkalmazásairól is. "Ide sorolhatjuk a nanorészecskék irányítását és csoportokba rendezését a levegőben, a tárgyak mikro-manipulálását, a légköri aeroszolok mintavételezését, valamint az anyagok szennyeződésmentes, érintés nélküli mintavételét. Ezeken felül a lézersugárral szállíthatunk kis mennyiségben veszélyes anyagokat és mikrobákat" - összegzett.

A kutatás részleteiről szeptember 23-tól olvashatunk az egyetem 
ScienceWise online magazinjában.




Fényből mozgás lézermotorral


2007. november 29. 13:45, csütörtök
Egy lézerhajtású motort mutattak be japán kutatók, melynek későbbi változatai hajszálpontos mechanikai vezérlést tesznek lehetővé olyan helyeken, ahol az elektromos motorok nem alkalmazhatók.
A motort Hideki Okamura és munkatársai építették a tokiói Nemzetközi Keresztény Egyetemen. Okamura korábbi munkáiban már alkalmazott lézer "csipeszeket" mikroszkopikus objektumok mozgatására, ez adta az inspirációt nagyobb dolgok manőverezéséhez lézerek alkalmazásával. Azúj motor nem nevezhető hatékonynak és hiányzik belőle a hátramenet is, viszont a lézeres technikának köszönhetően rendkívül pontos és alkalmazható erős mágneses mezőkkel rendelkező környezetekben is, például az MRI letapogatókban és egyéb tudományos műszerekben.

A motor egyik fő eleme egy középen átlyukasztott rézkorong. A fémet egy 532 nanométer hullámhosszú zöld lézerfénnyel melegítik fel, melynek hatására tágulni kezd, és parányi, gyorsan mozgó rugalmas hullámok keletkeznek a felszínén, melyek kör alakú mozgást végeznek a gyűrű középpontja körül. Ha a korongot egy tengelyhez kapcsoljuk a mozgás forgóvá alakul. A lézercsipeszek a fotonok fizikai nyomatékát használják a nyomás kifejtésére, hatékonyságuk azonban csak 0,000000001%, a lézersugár erejének elnyelésével előállított mozgás azonban ennél legalább százezerszer hatékonyabb, 
állítjaOkamura.

Több kutatásból születtek olyan eszközök, amik meghajlanak a lézerfény hatására, forgó mozgás előállítására azonban még senki nem használta a lézert. Jelenleg a motor csak egy irányba forog, Okamura reményei szerint ez azonban hamarosan megváltozik, ha megtalálja a megfelelő anyagot, ami két különböző lézer frekvenciára különbözőképpen reagál.

A lézeres meghajtás, mint fentebb említettük az erős mágneses mezejű közegekben lenne hasznos, mivel a hagyományos elektromos motorokkal ellentétben a lézermotort egyáltalán nem zavarja az erős elektromágnesesség. Ennek megfelelően alkalmazható lenne a gyógyászatban használt MRI letapogatókban és egyéb tudományos műszerekben. Okamura lézeres megoldásának egy másik nagy előnye a rendkívül pontos irányíthatóság, mivel a lézersugarak elképesztően rövid impulzusokban is kibocsáthatók. Hatékonytalansága ellenére a finom vezérelhetőség és az elektromágneses zajtűrés figyelemre méltóvá teheti a lézeres meghajtást, véli Okamura, aki jelenleg új anyagok után kutat, amivel fokozhatná a technika hatékonyságát.




A megvalósulás határán a 

lézermeghajtás


2009. augusztus 4. 23:02, kedd
Újabb mérföldkőhöz érkezett a lézermeghajtás, ami a műholdak, majd űrhajók olcsó pályára állítását ígéri. Az úgynevezett "fényhajó forradalom" felválthatná napjaink nagy távolságokat átszelő kereskedelmi repülőgépjáratait. 
A sugárzott energia meghajtás teljesen rutinszerűvé tehetné a Föld körüli pályán történő utazást. Az utasok 10-12 óra helyett kevesebb mint egy óra alatt átsuhanhatnának a bolygó egyik oldaláról a másikra, állítja Leik Myrabo, a New York állambeli Rensselaer Műszaki Egyetem űrrepülési mérnök professzora, az irányított energia alkalmazások, űrrepülési rendszerek és hajtóművek szakértője.

Az elmúlt három évtizedben Myrabo minden idejét a nem kémiai hajtómű koncepciók kidolgozásának szentelte, a cél érdekében saját céget is alapított Lightcraft Technologies Inc. néven. "Általában egy új hajtómű technikának 25 évre van szüksége, hogy beérjen, azaz valójában eljusson arra a pontra, ahol a gyakorlatban is bizonyíthat. Ez az idő most érkezett el" - 
nyilatkozott Myrabo a SPACE.com-nak. A technikával kapcsolatos legfontosabb hír, hogy a brazíliai San Jose dos Camposban működő Henry T. Nagamatsu Hiperszonikus és Aerodinamikai Laboratóriumban folynak a sugárzott energia meghajtás kísérletei.

A munkálatokat egy nemzetközi együttműködés támogatja, melyben részt vesznek az USA és Brazília légierejének kutatási ügynökségei. A nagy teljesítményű lézereket alkalmazó kutatás kísérleteiben a szakértők a lézerrel hevített légtüskék (airspike) és az impulzuslézer hajtóművek fizikáját vizsgálják. A brazil laboratórium két infravörös impulzuslézerének csúcsteljesítménye eléri a gigawattos tartományt, ezzel a brazíliai az eddig elvégzett legnagyobb teljesítményű lézer meghatási kísérletté lépett elő, magyarázta Myrabo. "A laborban teljes méretű hajtóműrész teszteket folytatunk, melyek forradalmasíthatják a világűr elérését" - hangsúlyozta Myrabo. "Valós eszközökről és valós fizikáról van szó, melyekből valós adatokat nyerünk. Nem elméleti tanulmányokat folytatunk."

A lézermeghajtási kísérletek az 1 és 10 kilogramm között mozgó, úgynevezett nanoműholdak, valamint a nagyobb 10-100 kilogramm közötti mikroműholdak alacsony földkörüli pályára juttatásában is fontos szerepet játszhatnak. Myrabo elképzelése szerint, ha a Földön, majd később a Föld körül kiépülnek a megfelelő lézerekkel felszerelt "űrkikötők", a Lightcraft idővel olyan elterjedtté válhat, mint ma a hagyományos repülőgép. A felbocsátás költsége ezrede lehet a mai űrrepülőgépének. 

Folynak a lézeres légtüske kísérletek

Myrabo fénysztrádáinak megalkotása egy módszeres, lépésről lépésre történő vállalkozás. 1996 és 1999 között egy 10 kilowattos, nagy teljesítményű infravörös lézerrel reptette a Lightcraft kicsinyített prototípusait az új-mexikói White Sands Rakétakísérleti telepen. 2000-ben már a cége által elnyert pályázatnak köszönhetően 71 méterrel új magassági világcsúcsot állított fel a lézerhajtású járművek szabad repülési kategóriájában.

A sugárzott energia meghajtás területén a legmesszebbre eljutott Myrabo szerint a végcél eléréséhez csupán wattonként pár dollárnyi lézerenergiára lenne szükség. "Eljutottunk idáig. A megvalósítás csupán akarat és elhatározás kérdése, ez a technológia jelenleg a kereskedelmi realitás határán áll."



Alakulgat a globális lézeres 

csapásmérés


2006. augusztus 12. 14:26, szombat
Sikerrel zárult annak a lézerfegyver rendszernek a tesztelése, ami egy napon felveheti a harcot a rakétákkal, vagy akár a különböző földi célpontokkal is. A mostani, ez utóbiak ellen irányuló kísérletet a Boeing és a Légierő Kutatólaboratóriumának szakemberei vezényelték le.
A fegyver lelke, a két tükrös átjátszó rendszer, az Egyesült Államok Légierejének új-mexikói Kirtland légitámaszpontján mutatkozott be. Az egymáshoz közel elhelyezett, 75 centiméter széles tükörrel rendelkező átjátszót a kísérlet során egy daruról lógatták le, a talajtól 30 méteres magasságban függött.

Az egyik tükör összegyűjti a lézer fényét, majd átfuttatja egy műszeren, ami észleli és kijavítja a légköri zavarok okozta változásokat. Magáról a műszer működéséről sem a 
Boeing, sem a Légierő nem árul el részleteket, feltehetőleg a távcsöveken is alkalmazott adaptív optikával érik el a hatást. A korrekció után a második tükör fókuszálja a lézersugarat az előtte elhelyezkedő célpontra. A valamivel kevesebb mint 1 kilowatt erejű lézert 3 kilométeres távolságból irányították az átjátszó rendszerre, ami sikeresen átirányította a további 3 kilométerre elhelyezkedő célpontra.

A légierő tervezetének célja egy olyan nagy magasságban bevethető tükör rendszer kifejlesztése, ami képes olyan célpontokat is befogni, melyek kívül esnek a lézersugarak forrásának látószögén. Az 1 kilowatt egy csapásméréshez persze édeskevés, ahhoz legalább 100 kilowattra lenne szükség, a cél azonban az 1000 kilowatt, melyekhez már jóval nagyobb, több méter széles tükrökre lesz szükség, melyeket léghajókra, nagy magasságban repülő napenergia hajtású repülőgépekre vagy műholdakra erősítenének.

A mostani 
demonstráció egy viszonylag nagy lépés volt a cél elérésének irányába, hiszen magának az elvnek a működését sikerült bizonyítani, legalábbis a Boeing Rakétavédelmi Rendszerek részlege így vélekedett. Mások nem ennyire optimistán fogadták az eredményeket, a Hadsereg elemzői szerint a rendszer csak álló célpontok ellen alkalmazható, vagy a másodperc töredékeire lebontható koordináció szükséges hozzá.

A Légierő saját bevallása szerint is sok kihívás áll még előttük. A hatalmas tükröket fel kell juttatniuk az űrbe, majd a már kész rendszereknek pontosan nyomon kell követniük mind a lézerforrást, mind a célpontot, meg kell oldani a létrejövő hőtöbblet elvezetését, valamint a tükrök precíz állíthatóságát.




Hamarosan próbaúton az első légi 

lézer-fegyver


2002. június 14. 14:55, péntek
Az Egyesült Államok Légiereje (USAF) által tervezett összes új fegyver rendszer közül az F-22 Raptor vadászgép mellett a légi lézert (ABL) tekintik a legígéretesebbnek, mivel az forradalmasíthatja a hadviselést. Közel egy évtizednyi fejlesztés után a USAF és a Rakétavédelmi Hivatal (MDA) úgy határozott, hogy néhány hónapon belül megkezdi az első ABL repülőgép próbaútjait.

Az ABL rendszert ballisztikus rakéták megsemmisítésére tervezték egy sok megawattos lézersugár közreműködésével, ami a fény sebességével szel át nagy távolságokat. A nagy energiájú sugár, ami nagyjából egy kosárlabda átmérőjével rendelkezik, addig hevíti a rakéta falát, amíg az szerkezetileg meg nem hibásodik és visszazuhan a földre. Ideális esetben a rakétát kilövő területén landol.

Az ABL rendszert egy módosított Boeing 747-400F, a kereskedelemben is használt szállító repülőgép hordozza, otthont adva egy nagy energiájú oxigén-jód kémiai lézernek (COIL), egy kifinomult sugárirányító rendszernek "deformálható" tükrökkel, amik pontos célzást és tüzelést tesznek lehetővé a légköri zavarokon keresztül is, valamint egy hadműveleti központ is helyet kap, ahol folyamatosan nyomon követik és priorizálják a lehetséges célpontokat.

A Boeing 20 hónapot töltött a 747-es módosításaival. Ki kellett cserélni a gép orr-részét, ahol maga a lézer és a sugárirányító optikák kaptak helyet, fém támasztórudakkal erősítették meg a géptörzset, titániummal a gép hasát, végül beépítettek egy légmentesen záródó kabint, ami elszigeteli a legénységet a gép lézeres egységeitől.

Jelenleg is folynak az utolsó földi tesztek a YAL-1A Attack Laser nevet viselő gépen. Első körben a COIL és a sugárirányító rendszer nélkül fog repülni, mivel mindkét egységre még fejlesztői munka vár. Valószínűleg csak 2004. elején repülhet teljes felszereltséggel a gép. A USAF azt akarja, hogy az ABL legalább 320 kilométeres hatótávolságú legyen. A program irányítói szerint a működő ABL rendszer egy feltöltéssel 20-40 rakétát lesz képes levadászni. A rakétavédelmen túl más tevékenységekre is képes, repülőgépeket támadhat meg, időlegesen kiiktathat ellenséges műholdakat, felderítő munkát végezhet, vagy cirkáló rakéták ellen nyújthat védelmet. 


Mikrohullámú fegyverek


2001. október 30. 13:16, kedd
Nem kis vitákat váltott ki egy új fegyver, amit tömegoszlatás céljára fejlesztettek ki az Egyesült Államokban. A fegyvert úgy tervezték, hogy mikrohullámok segítségével hőt fejtsen ki az emberi bőrre. A kritikusok azonban nincsenek meggyőződve az új eszköz biztonságosságáról.

A Légierő Kutató Laboratóriuma (AFRL) Új-Mexikóban múlt héten fejezte be a rendszer emberi kísérleti alanyokon történő tesztelését. A Légierő már most szeretné használni az úgy nevezett Active Denial Technology-t (ADT), - melyről azt állítják, nem halálos - békefenntartó küldetésekben vagy zavargások feloszlatásánál, melyet "viszonylag távolról is be lehetne vetni", akár egy alacsonyan repülő légi eszközről is. Az ADT egy kétméteres ernyőt használ a mikrohullámok vékony sugárrá alakításához, amivel végig pásztázhatják a tömeget, vagy megcélozhatnak egyéneket is. A fejlesztők elmondása szerint a 3 milliméter hullámhosszúságú sugárzás csak 0,3 milliméterre hatol be a bőrbe, pillanatok alatt elérve a 45 Celsius fokos fájdalomküszöböt. 50 fokon, elmondásuk szerint az emberek egy másodpercen belül reflexszerűen elmozdulnak az égető érzés elől. Ahhoz, hogy égési sérülések alakuljanak ki, 250 másodpercet kellene eltölteni valakinek a sugár útjában, ami "elegendő tűrést biztosít a fájdalom és az égés kialakulása között."

A kritikusok az szeretnék megtudni, hogy a fegyver közzétételre nem került veszélyszintje a biztonságos alatt maradt-e. John Pink, a Globalsecurity.org agytrösztje szerint az emberek elijesztéséhez szükséges sugárnyaláb ereje nagyon közeli lehet ahhoz, ami akár már sérülést is okozhat.

A Légierő tudósai másodpercenkénti 10 milliwattban állapították meg a bőr biztonságának határát négyzetcentinként, még a kilencvenes évek elején, amikor igen kevés adat állt rendelkezésre. Ez a határérték több percre, akár egy órára is érvényes lehet, azonban a bőr egyetlen rétegének 50 Celsiusra hevítése egyetlen másodperc alatt olyan nagy energiát igényel, ami szaruhártyát is jókora veszélynek teszi ki, hiszen az sokkal érzékenyebb, mint a bőr. Egy tanulmány szerint a szaruhártya esetében 2 watt négyzetcentinként három másodperc alatt már maradandó károsodást okoz. 


A nanotechnikában lehet a 

hadviselés jövője


2001. szeptember 23. 08:00, vasárnap
Ha a kutatók elvárásai teljesülnek, akkor a közeli jövő harcosai olyan zajtalanul cirkálhatnak egy trópusi veszélyzónában, mint a levélre leszálló lepke.

Tudósok szerint 2025-re a hadi felszerelések annyit fejlődnek, hogy a katonák képesek lesznek érzékelni a készülő támadást, kaméleonként idomulhatnak környezetükhöz, és a kifelé vetített hőmérsékletüket is szabályozhatják. Ez főként a nanotechnológiának lesz köszönhető, ez a tudomány olyan apró részecskékkel foglalkozik, melyek kisebbek 100 nanométernél, avagy szélességük egy emberi hajszál századrésze. Az anyagok tulajdonságainak megváltoztatásával, mint a parányi nanorészecskékkel megerősített műanyag, a nanotechnológia képes lesz 40-60 százalékkal könnyebb sisakok és önmagukat megfoltozó sátrak előállítására.

Az új technológia érkeztével a vegyvédelmi felszerelések, melyek a veszélyes gázoktól és halálos mikroorganizmusoktól védenek a fejlődés egészen új szakaszába lépnek. Az új egyenruhák szellősebbek és 20 százalékkal könnyebbek lesznek az eddigieknél. "Még korai szakaszban vagyunk ahhoz, hogy megjósoljuk, hogyan forradalmasítja a nanotechnolgia a hadi felszereléseket" - mondta Tom Tassinari, a Soldier System Center tudósa. "A terepen végzett kutatások máris óriási reményeket igének." Az Egyesült Államok hadserege elég szerény összeget különített el tudományos és technológiai kutatások számára, bár tekintélyesnek tünet a 8,8 milliárd dollár, ám ez a teljes költségvetésük mindössze 2,7 százaléka. Ennek ellenére a nanotechnológia kulcsfontosságú helyet foglal el a hadsereg terveiben, a vegyi és biológiai anyagok észlelése és a nagy erejű lézerek mellett. Ennek jeleként a Védelmi Minisztérium bejelentette, hogy a nanotechnológiával foglalkozó intézmények támogatása mellett kialakítja saját csúcs kategóriájú kutató központját. Ez az intézmény, mely egy már létező egyetemen belül fog működni az elkövetkezendő öt évben 50 milliós támogatásra számíthat.

Az új technológia a kereskedelemben is megjelent, a Toyota autóitól a Nike edzőcipőkig, minden területen fejlődtek a termékek és pénzt spóroltak a cégek. A Toyota már a kilencvenes évek elején használta a technológiát, az így készített anyag ellenáll a motor hőjének és olcsóbb az előállítása bármely más magas szintű műanyagéhoz képest, így nem tartott sokáig az elfogadása. Ami a jövőt illeti, a hadsereg átültetné a kereskedelmi szektorban már elért eredményeket saját fejlesztéseibe. "Rengeteg kutatás folyik, melyeket figyelemmel kísérünk és megvizsgáljuk, hogy hogyan lehetne alkalmazni katonai téren" - mondta Tassinari. "A nanotechnológiával olyan tulajdonságokkal ruházhatjuk fel az anyagokat, melyekkel nem rendelkeztek" - mondta Dr. Mike Sennett a Soldier System Center anyag tudományi csapatának tagja. "Célunk, hogy a katonák mindent el tudjanak végezni kevesebb eszközzel és könnyebb felszereléssel, mint ezidáig". 


Fejlesztik az űrbombázót?


2001. augusztus 1. 17:34, szerda
A Pentagon folyamatosan vizsgálja egy "űrbombázó" kifejlesztésének lehetőségét. A Los Angeles Times szerint Donald Rumsfeld védelmi miniszter megbízta a Pentagont, hogy vizsgálja meg a katonai űrrepülő kifejlesztésének lehetőségét, melyeket "gyors általános bevetéseken" használhatnának, amely akár 90 perc alatt átér a világ túlsó felére, és közel 100 kilométeres távolságból tudná ledobni a bombáit. 
A Pentagon szóvivője, Craig Quigley ellentengernagy elmondta, hogy a Pentagont érdekli a koncepció, mivel krízishelyzetben "a hadsereg ennél gyorsabban semmit nem tudna eljuttatni egy harci övezetbe... számos hadszíntéren hasznos lenne".

Ez valószínűleg nem tölti el túlzott örömmel a többi kormányzatot, mivel az űrrepülő a műholdak megsemmisítésére is képes ezáltal kirobbantva a nemzetközi űrfegyverkezést. A Pentagon vezetői azonban ragaszkodnak ahhoz, hogy a gépet csak földi célpontok ellen vetik be. Rumsfeld szerint ez a Buck Rogers stílusú bombázó "rendkívül értékes lenne" a légierő számára.

John E. Pike, a GlobalSecurity.org, egy független kutató szervezet vezetője szerint komolyan kell venni Rumsfeld és a Pentagon törekvéseit. A tervek olyannyira komolyak, hogy már az Egyesült Államok rakétavédelmi programjának részévé váltak

A harcigép segítene az Egyesült Államoknak kiküszöbölni a legnagyobb nehézséget, a távoli célpontok megsemmisítését, miközben a külföldi támaszpontjaik fogyóban vannak és ezen felül rendkívül sebezhetőek is. Úgy tűnik a Pentagon egyik lehetséges jelöltje a NASA által fejlesztett majd öt éve technikai és anyagi problémák miatt sutba dobott, többször is felhasználható űrrepülőgép lenne. A légierő időközben kifejezte abbéli szándékát, hogy részt vegyen az X-33 Venture Star programban.

Szakértők szerint egy ilyen bombázó a háború első perceiben elsöpörhetné a kulcsfontosságú célpontokat, biztonságos teret nyitva ezáltal a hagyományos vadászgépek számára. Az ilyen magasságból ledobott fegyverek annyira erősek lennének, hogy nem is kellene robbanófejekkel körülvenni. A mérnökök számára nem kis kihívás lesz a megfelelő hőálló védőréteg kialakítása, hiszen a légkörbe való belépéskor több ezer fokra is felhevülhet a gép. Az elemzők szerint az előállítás költsége lehet a legnagyobb leküzdendő akadály.



Száműzik a merevlemezeket a 

nemzetközi űrállomásról?


2001. július 20. 02:16, péntek
[NewScientist] A nemzetközi űrállomáson a héten újfent lefagytak a számítógépek, ezt követően pedig a NASA szóvivője azt nyilatkozta, hogy a mérnökök gőzerővel azon dolgoznak, hogy kiküszöböljék a számítástechnikai problémákat. 
A szóvivő elmondta, hogy az eddigi problémákat minden bizonnyal nagyrészt a forgó és mozgó alkatrészekkel rendelkező merevlemezek okozhatták, így az ilyen eszközöket hamarosan lecserélik majd olyan adattároló berendezésekre, melyekben egyáltalán nincs mozgó alkatrész. Az ilyen adattároló eszközök a várakozások szerint sokkal jobban teljesítenek majd az űrben, hiszen a gravitáció hiánya a mozgó alkatrészektől mentes berendezésekre szinte semmilyen negatív hatást sem gyakorol.

Az új űrállomás központi irányító számítógépeivel a közelmúltban elég sok probléma akadt, hiszen idén áprilisban, a legutóbbi űrrepülőgépes küldetés közben például mindhárom fő vezérlő számítógép lefagyott, melynek eredményeképpen meg is szakadt a Föld és az űrállomás közötti kommunikációs kapcsolat. A számítógépek egyike most kedden is lefagyott, ami azt eredményezte, hogy az űrállomás óriási robotkarja üzemképtelenné vált, és emiatt el kellett halasztani néhány légtartálynak az űrállomás külsejéhez történő rögzítési munkálatait. A híradások szerint a NASA központjában órákon keresztül folyt a tanácskozás arról, hogy a nagy robotkar üzemképtelensége miatt folytassák-e a munkálatokat az űrrepülőgép kisebb robotkarjaival, azonban végül is a lefagyott számítógépet sikerült újraindítani, és a nagy robotkar újra működőképessé vált. 

James Reilly a tegnapelőtt beszerelt zsilipnél

Kelly Humphries, a NASA Johnson Space Center egyik szakértője az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy egyelőre még kérdéses, hogy a mostani leállásért az űrállomáson alkalmazott szoftverek, vagy esetleg a hardverek a felelősek. Humphries azt nyilatkozta, hogy a "számítógépek mindig is számítógépek maradnak", vagyis a működési hiba lehetőségét sohasem lehet teljes mértékben kizárni, mindenesetre a NASA szakemberei mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy az űrállomás számítógépes rendszerei minél stabilabban működjenek. Humphries szerint elképzelhető, hogy a merevlemezek a ludasak a legtöbb lefagyásért, ugyanis az űrhajó dokkolásakor keletkező nagy erejű vibrációkat ezek az eszközök nem igazán bírják, és sajnos valószínűleg a gravitáció hiányát is megérzik a merevlemezek.


Összeomlott a Nemzetközi Űrállomás 

számítógépes rendszere

2001. április 27. 08:02, péntek




[Register] A NASA technikusainak sikerült helyreállítani a kommunikációt a Nemzetközi Űrállomással, miután az űrállomás három fedélzeti, központi számítógépes rendszere a közelmúltban összeomlott. 
A három összeomlott számítógépes irányítórendszer egyikét sikerült helyreállítani, így a földi irányítás a Nemzetközi Űrállomás (International Space Station - ISS) missziójának azonnali folytathatóságában reménykedik. A különféle automatikus funkciókat ellátó, valamint az emberi élet fenntartására alkalmas környezetet biztosító egységeket nem érintette a probléma, amely az előzetes elemzések szerint szoftveres eredetű lehet. Az űrhajósokat nem fenyegeti közvetlen veszély.

A földi irányítás az Endeavour űrsiklón keresztül tartotta a kapcsolatot az űrállomással. Az űrsikló egyébként egy robotkart szállított az űrállomásra. Az Endeavour szerencsére nem volt összekapcsolódva az űrállomással, mert akkor a hiba az űrsiklóra is átterjedt volna, és az űrhajósok most nem tudnának kommunikálni a földi központtal.

Az újonnan installált robotkar

A problémák kedden este kezdődtek, amikor az asztronauták aludni mentek. Az ISS három teljesen megegyező fedélzeti vezérszámítógépének egyike, pontosabban annak szoftverrendszere meghibásodott. Az űrhajósok megpróbáltak másik számítógépre váltani, de nem jártak sikerrel. A számítógép újraindítása később látszólag megoldotta a problémát, de a rendszer néhány percen belül ismét összeomlott. A harmadik vezérszámítógépre váltás szintén sikertelen volt.

A NASA közleménye szerint a földi irányítás szintén megpróbálta resetelni a rendszert. Az irányítók készenléti (standby) módba helyezték a rendszert, amelyből így minden szoftveres funkció kitörlődött, köztük az is, amely a hibát okozta. A NASA nem közölte, hogy pontosan milyen rendszerekkel volt probléma, de egyes hírek szerint Intel 486-os processzort tartalmazó IBM ThinkPad notebookokról lehet szó.

Már korábban is lehetett olyan, képekkel alátámasztott hírekről hallani, amelyek szerint februárban egyszer már problémák voltak az ISS-en lévő IBM ThinkPad-okkal. Úgy tűnik, a Nemzetközi Űrállomás irányítását laptopok végzik, beleértve az ISS kommunikációját is, de a rendszer egyelőre maximálisan megbízhatatlannak tűnik, ami pedig általában nem vall NASA-ra.


Űrfegyverek földi háborúkhoz


2002. június 3. 15:04, hétfő
Miközben a mozikban már lecseng a Csillagok Háborúja legújabb epizódja, a valós életben is kezd kialakulni egy új fegyvernem, ami hamarosan benépesítheti a világűrt. A katonai tervezők igyekeznek elkerülhetetlenné tenni az űrfegyverkezést, a szakértők az anti-műholdak és űraknák elszaporodását jövendölik, mások a megzavarhatatlan, teljesen biztonságos műhold kapcsolat megalkotását sürgetik, szóba kerültek a gyors reagálású űrbombázó rajok is. Nyíltan tárgyalnak űrben keringő lézer- és részecske-sugárfegyverekről, melyek gyilkos energiájukkal műholdakat, repülő robbanófejeket, vagy akár földi célpontokat semmisíthetnek meg. És mit szólnánk egy természetes meteorit bevetéséhez? Egy jókora tűzgolyót küldhetünk a kijelölt célpontra, nem marad utána más csak egy kráter, külön öröm, hogy radioaktív szennyeződést sem hagy maga után.
Az űrbe telepített lézerek még repülés közben tudják erős lézereikkel megsemmisíteni a rakétát

Az űrfegyverkezést évtizedek óta viharos viták kísérik. A Bush kormányzat újra előtérbe helyezte a kérdést ballisztikus rakétavédelmi programja kapcsán. Egy új tanulmány, melyet a Légierő megrendelésére készítettek igyekszik összegyűjteni a lehetőségeket és kategorizálni azokat fajtáik és megvalósíthatóságuk szerint. "Tárgyilagos alapot kívántunk szolgáltatni a tárgyalásoknak" - mondta Bob Preston, a tanulmány vezetője. Az űrfegyverek előnyei között szerepel, hogy olyan célpontokat is elérhetnek, amit más fegyverek nem, nem is beszélve arról, hogy jóval gyorsabban meg tudják közelíteni a célpontot, mint a földi hadeszközök. A másik pont, hogy megtámadni sem könnyű őket. A hátránya, hogy egy űrfegyver pozíciója megjósolható, és ha az űrből támadják, akkor elég védtelen, ilyen tekintetben egy megsemmisített űrfegyver roncsai veszélyt jelentenek a többi műholdra, megvédéséhez pedig számos egyéb fegyverre van szükség.
A KE-ASAT program célja a szükséges eszközök, mint a végrehajtó egység, a fegyverrendszerek és technológiák meghatározása, kifejlesztése, integrálása és tesztelése, beleértve a megsemmisített műhold roncsainak kezelését is

Kategorikusan elkülöníthetők az irányított energiájú fegyverek, ilyenek a lézerek, melyek több millió Watt energiát használnak és rendkívül gyorsak. A kinetikus-energia fegyverek főként rakéták ellen alkalmazhatók, ez a hardver egyszerűen belerohan a célpontba, mialatt az a légkör felső régióiban halad. Ennek az űrbeli változata földi célokba csapódik be, mint hajók vagy hatalmas épületek, röppályája szinte függőleges, sebességében és fényességében a meteoritokra hasonlít. Végül a hagyományos űrfegyverek, melyek manőverezhetők, szintén földi célok ellen használhatók, nagy erejű mikrohullámokkal pusztítanak.

A természetes aszteroida bombáknak nincs jövőjük, hiszen aki rendelkezik nukleáris arzenállal, az nem is gondolkozik ezen a lehetőségen, akinek nincs annak is olcsóbb és egyszerűbb egy atomfegyver megalkotása. Preston hangsúlyozta, hogy az űrfegyverkezés nem csak az Egyesült Államokra korlátozódhat. Bár sok ország csak szerény űrfelszereltséggel rendelkezik, minden nemzet tudja hogyan használhatja fel a világűrt saját biztonsága érdekében.
A pilóta nélküli légi eszközök - mint ez a Predator is - a GPS műholdakat felhasználva navigálnak

A jelentés így összegez:

"Mielőtt határoznánk az űrfegyverek megszerzéséről vagy lemondanánk azokról, az Egyesült Államoknak részletesen meg kell vitatnia mire képes egy ilyen fegyver, mennyibe kerül és a bevetések következményeit is mérlegelni kell. Meg kell vizsgálni, hogy más országok is bevetik-e azokat, és ha igen kik, illetve hogyan tudjuk hatékonyan észlelni ezeket a fejlesztéseket és válaszolni rájuk"

Preston magánvéleménye szerint Amerikának nincs égető szüksége űrfegyverekre, illetve űrbeli dolgok elleni védelemre. Jelenleg az amerikai hírszerzés és a hadsereg közel 100 műholdat üzemeltet nemzetbiztonsági célból, amik éjjel-nappal nagyfelbontású képeket szolgáltatnak a Föld bármely pontjáról. 


Hallgatás övezi a nem-halálos 

fegyvereket


2002. május 14. 15:29, kedd
Mikrobák, amik szétrágják az utakat és az épületeket. Biokatalizátorok amik tönkreteszik az üzemanyagot és a műanyagokat. Eszközök, melyek észrevétlenül korrodálják az alumíniumot és más fémeket. Mindez csupán néhány azokból a nem-halálos fegyverekből, amit az Egyesült Államok megpróbált vagy megpróbál kifejleszteni.

Hogy milyen közel jutottak ezek a fegyverek a valósághoz talán sosem fogjuk megtudni. A Nemzeti Tudományos Akadémia visszavonta azt a több tucat jelentés kiadását, amiben megtervezik vagy leírják a fejlesztési folyamatokat, annak ellenére, hogy állítólag ezek publikus feljegyzések lennének. Az akadémia példátlan szűkszavúságát a szeptember 11-i események utáni biztonsági intézkedésként indokolja. Sokak szerint a valódi indok az, hogy a kutatások sértik mind az amerikai törvényeket, mind a nemzetközi vegyi és biológiai fegyverkezési egyezményeket. A kérdéses dokumentumokat 2001-ben gyűjtötte össze az NTA által felállított, akadémiai és ipari tudósokból álló testület, hogy kiértékeljék a nem-halálos fegyverkutatásokat a Pentagon számára. Amerika 1993 óta fokozott figyelmet fordít erre a területre, amikor egy katasztrofális szomáliai békefenntartó küldetésben a lázongó civilek amerikai katonákat gyilkoltak le.

A testület, mely jelentése 2002 második felére várható, 147 jelentést és javaslatot gyűjtött össze a kutatóktól, legtöbbjüket a Pentagon Egyesített Nem-halálos Fegyverkezési Programja finanszírozott. Az egyik csoport az Oak Ridge Nemzeti Laboratóriumban például egy erős elektromágneses mező használatát javasolja "a rövid távú emlékezet kieséstől a tudatos testfunkciók teljes elvesztéséig" terjedő hatások előidézéséhez. Szó esik azonban közvetlen energiafegyverekről is. A jelentéseket márciusban, ahogy a NTA titkosítatlan tanulmányait szokás, lerakták az akadémia Publikus Hozzáférésű Iratok Hivatalában, címeiket pedig közzé tették. Ed Hammond, a biológia fegyverek ellen tüntető Sunshine Project részéről, amikor megkérte a hivatalt, hogy beletekinthessen 77 dokumentumba, akkor megkapta a jóváhagyást.

"Két nappal később az NTA visszavonta a dokumentumokat" - mondta Hammond. "Kevin Hale az NTA biztonsági vezetője arra hivatkozott, hogy valaki kifogást emelt". Hogy ez ki volt az nem tisztázott. Úgy tűnik a nyomás nem a Pentagon felől érkezett, mivel ők elküldtek Hammondnak nyolc dokumentumot, beleértve hármat az NTA listájáról.

A New Scientist magazin nem tudta megtalálni Hale-t. Egyik helyettese csak annyit közölt, hogy jelenleg is fogalmazzák válaszukat a Sunshine Project számára. Azonban az a néhány jelentés, amit sikerült Hammondnak megkaparintania szintén érdekes olvasmánynak bizonyult.

2000-ben a New Scientist felfedte, hogy a Pentagon magasrangú tisztviselői újra akarják írni a vegyi és biológiai fegyverkezés egyezményeit, hogy nagyobb szabadságot nyerjenek a nem-halálos fegyverek fejlesztése terén. A jelentések világossá teszik, hogy a kutatások megsértik a kilencvenes évek óta érvényben levő egyezményeket. Egy 1998-as támogatású alkalmazás a Haditengerészet kutatásai közül genetikailag megtervezett mikroorganizmusok megalkotását irányozzák elő, melyek szétmállasztják az utakat, kifutópályákat és "a fém részek, a fegyverek burkoló és kenőanyagainak, valamint a járművek, és az azokat ellátó felszerelések célzott károsodását" eredményezik. A terv szerint az enzimek olyan anyagokat támadnak, mint a kevlár, az aszfalt, a cement, a festékek vagy kenőanyagok. A pusztítás végeztével a kártevő önmagát is megsemmisíti.

Az nem ismert mennyi valósult meg ezekből az elképzelésekből, ám a csoport levédetett egy mikroorganizmust, ami felbomlasztja a poliuretánt "a hajók és repülők festésének általános összetevőjét" beleértve a radarok számára láthatatlanná tevő bevonatokat is.

Egy másik 1998-as tervezet, melyet a Brooks Légitámaszpont biotechnikai laborja dolgozott ki, az üzemanyag és a műanyag szerves molekuláinak tönkretételére alkalmas bakteriális származékot fejlesztett volna ki.

A tervezet arra hivatkozik, hogy ezek az anyagok mentesek a biológiai hadviselés korlátozásai alól. Mark Wheelis, a Kalifornia Egyetem munkatársa szerint ez nem igaz. Az 1972-es biológiai fegyverekről szóló egyezmény is magába foglalja az anyagokat megtámadó mikrobák kifejlesztésének tilalmát, sőt ezt tavaly óta az amerikai törvények is tiltják. A visszatartott dokumentumokban bűzbombák, nyugtatók és ópium származékok fegyverként való használata is szerepel, ami az 1992-es vegyifegyver egyezmény pontjait szegi meg. 


Biológiai fegyverek miatt 

túlóráznak a laborok?


2001. október 7. 14:46, vasárnap
Eszeveszett laboratóriumi munkába kezdtek az Egyesült Államokban a hétvégén, mivel a tudósok meg akarják fejteni, hogyan alakulhatott ki egy 63 éves embernél a lépfene egy ritka fajtája.

A tesztek arra utalnak, hogy a baktérium vagy egy fél évszázaddal ezelőtt elszökött laboratóriumi állattól származik, vagy terroristák által bevetett biológiai fegyverrel állnak szemben, ami további áldozatokat követelhet.

A lépfene génje egyike a legkevésbé változtathatóaknak, ezért furcsa az eset. Csak néhány amerikai laboratórium lenne képes ennyire finom genetikai változtatásokat elvégezni.

A 63 éves floridai férfinál múlt vasárnap fejfájás és láz lépett fel, miután visszatért a Duke Egyetemen tett látogatásáról. Az orvosok agyhártyagyulladásra gyanakodtak, ám e helyett lépfene baktériumokat találtak a gerincvelőben és a röntgenfelvétel is elváltozást mutatott ki a mellkasban. A Járványügyi Központ csütörtökön erősítette meg a diagnózist.

"Senki sem tudja honnan jöhetett" - mondta Martin Hugh-Jones, a WHO lépfene elleni csoportjának vezetője.

Ez a betegség elsősorban az állatokat támadja meg, az ember főként fertőzött húsból vagy gyapjúból kaphatja meg. Az állati tetemekből származó spórák képesek évtizedekig is rejtőzni a talajban. Azt azonban el kell mondani, hogy az utolsó ilyen esetet Amerikában 1956-ban jelentették. Nem kizárt hogy a floridai férfi olyan port lélegzett be, ami spórákat tartalmazott, vagy a Duke kutató laboratóriumából, esetleg importált gyapjúból is származhatnak.

Emberünk emellett rendkívül szerencsétlen is volt, mivel esetében a tüdőben alakult ki a kór, ami rendkívül ritka, viszont végzetes. Legtöbb esetben az emberek bőrét fertőzi meg, 1955. és 1991. között a 234 esetből csak 11 volt ilyen. Nincs kizárva, hogy a baktériumot szándékosan eresztették útjára. Tommy Thompson egészségügyi miniszter elmondta, nincs bizonyíték terrorista cselekményre, az egészségügyi hatóságok azonban riadókészültségben vannak.

Az Al-Qaeda csoport, melyet a szeptember 11-én történt terrorcselekményekkel vádolnak kapcsolatban áll Irakkal és a csecsen felkelőkkel és értesülések szerint vásároltak biológiai fegyvereket. Irak és a Szovjetunió is kifejlesztett lépfene fegyvereket, melyek a levegőben terjednek, ezáltal a tüdőben fertőznek. 



Elérhető közelségben a fúziós 

energia

2001. október 2. 23:57, kedd
Brit tudósok szerint elérhető távolságon belül került a fúziós energia. A fúzió a nukleáris energia azon formája, ami a csillagok energiáját biztosítja. Bár számos előnye van a hagyományos nukleáris energiával szemben, technikailag bonyolult volt a kifejlesztése.

A legígéretesebb megközelítés az úgy nevezett plazma, egy rettentő forró gáz mágneses mezőbe zárása volt. Hatalmas fúziós reaktorok segítségével több sikert is elkönyvelhettek ezzel a módszerrel. Most azonban az Egyesült Királyság Atom Energia Hatóság (UKAEA) tudósainak sikerült kisebb felszerelést kifejleszteni, amit technikailag könnyebb, olcsóbb és gyorsabb előállítani.

"Hiszem, hogy kísérleteink sikeresek és biztatóak, képesek lennénk megtervezni az első kereskedelmi fúziós reaktor előfutárát" - nyilatkozott Dr. Alan Sykes, a UKAEA tudósa a BBC News számára. A Mast (Mega Amp Spherical Tokomak) nevet viselő új szerkezet hosszú távon áttörést jelenthet a fúziós energia megvalósításában. Ez a fúziós reaktor lecsupaszított változata annak a prototípusnak, mely már rengeteg technikai gondot oldott meg. "A Mast elkészítése olyan volt, mint ha egy harci repülőt építettünk volna egy utasszállító után. Gyorsabb és sokkal hatékonyabb" - mondta Dr. Rob Akers, a csapat másik tagja.

Van aki vitatja a fúziós energia ígéretességét. Ez az energia biztosítja a Nap ragyogását, azonban megszelídítése nem tűnik egyszerűnek. Már közel 50 éve próbálják a tudósok befogni a csillagok energiáját laboratóriumaikban. Ahhoz, hogy a nukleáris fúzió bekövetkezzen, az atomokat le kell bontani elektronokra és atommagokra, ez eredményezi a plazmát. A csupasz atommagokat egymásba kellene olvasztani, mivel azonban taszítják egymást, egyáltalán nem könnyű a dolog. A Nap szívében ez a folyamat 15 millió fokon és 100000 atmoszféra nyomás alatt megy végbe. Mivel ezt a Földön nem lehet reprodukálni, ezért a reaktoroknak kisebb nyomással, de magasabb hővel kell működniük, körülbelül 100 millió fokon. "A plazma olyan gáz, ami rengeteg kitörni akaró szabad energiával bír" - magyarázta Akers. "Olyan, mint a rossz gyerek".

A legjobb módszer a befogására egy erős mágneses mező. Erre eddig az oroszok által feltalált fánk alakú "tokomak" a legalkalmasabb, melyben két mágneses mezőt kombináltak. A legnagyobb ilyen szerkezet a Jet (Joint European Torus), melyben 300 millió fokos hőt tudtak előállítani, ami jóval több a szükségesnél, a mágneses csapda azonban jobban működik kisebb reaktorok esetében.

"Itt jön be a Mast a képbe. Ha ezt a vonalat követjük, akkor néhány hatalmas reaktor helyett kisebb fúziós reaktorok láncát kapjuk" - fejtette ki Sykes. "Még rendkívül sok nehézséggel kell megküzdenünk, de talán néhány évtized múlva a kereskedelemben is alkalmazható olcsó és szennyezés mentes fúziós energiával láthatjuk el a nagyvárosokat." 



Jönnek a mini atomreaktorok


2001. augusztus 24. 10:45, péntek
Japánban a napokban bejelentették, hogy olyan mini atomreaktorokat sikerült létrehozni, melyek a jövőben a lakóházak alatt működve termelnének annyi energiát, mely elegendő lenne a házak energiával történő teljes kiszolgálásához.

Az elmúlt hónapokban a japán kormányzat nagyon komoly összegekkel támogatta az ilyen irányú kutatási és fejlesztési munkálatokat, melyek elsődleges célja természetesen az volt, hogy a mini atomreaktorok működési biztonságát a lehető legmagasabb szintre emeljék. A kisméretű atomreaktorokat a fejlesztők olyan automatikus biztonsági rendszerrel látták el, melyek a reaktor túlmelegedése esetén azonnal leállítják a reaktor működését. A Rapid-L névre hallgató reaktorokat eredetileg arra tervezték, hogy a jövőben a Holdon élő kolóniák számára energiát termeljen, de a fejlesztők a munka előrehaladtával ráeszméltek arra, hogy a hat méter magas és mindössze két méter széles, 200 kilowattos mini reaktorok könnyedén elhelyezhetők a nagyobb lakóházak, vagy irodák alsó szintjén, persze csak a legszigorúbb biztonsági intézkedések közepette.

"A jövőben egyre nehezebb lesz normál atomerőműveket építeni, ugyanis egyre kevesebb helyen engedélyezik az ilyen létesítmények felépítését. Éppen ezért úgy gondolom, hogy például Tokió belvárosában rendkívül nagy hatékonysággal használhatnánk a lakóépületek és irodák alá telepített kisméretű atomreaktorokat" - nyilatkozta Mitsuru Kambe a Japán Központi Kutató Intézet kutatócsoportjának a vezetője.

A normál atomreaktoroktól eltérően a Rapid-L reaktorokban nincsenek szabályozórudak, melyekkel a reakciót lehetne szabályozni. Ehelyett a Rapid-L-ben olvasztott lítium-6-tal teli víztartályokat használnak erre a célra, ugyanis ez az izotóp nagyon hatékonyan képes a neutronok elnyelésére. Ezek a víztartályok rá vannak csatlakoztatva egy függőleges csőre, mely áthalad az atomreaktor közepén. Normális működés közben a csőben egy alapnyomáson tárolt iners gáz van, azonban ha a reaktor hőmérséklete emelkedik, akkor a folyékony lítium kitágul, megnöveli az iners gáz nyomását, mely gáz aztán beáramlik a reaktorba, ahol elnyeli a neutronokat és lassítja a reakciót. Magyarul a folyékony lítium a mini reaktorok esetében a normál atomerőművek szabályozórúdjaként viselkedik. A mini reaktort egyébként olvasztott nátriummal hűtik, így működési hőmérséklete 530 Celsius fok körül alakul. Kambe elmondása szerint a mini atomreaktorok üzembe helyezését hamarosan meg is kezdhetik majd, jelenleg ugyanis már csak az utolsó tesztek vannak hátra. 


Nukleáris hajtóművek?


2001. július 10. 16:34, kedd
A NASA nukleáris gyorsítórakéták használatán gondolkozik, mely csupán töredékébe kerülne a mai hordozórakéták üzemanyag költségének. Reménykednek, hogy a közvélemény kevésbé lesz elutasító a nukleáris rakétákkal szemben most, hogy a Bush kormány a nukleáris energia visszahozását fontolgatja. Mindemellett a nukleáris energia ellen tiltakozók szerint az új erőforrással felszerelt rakéták sokkal nagyobb veszélyt rejtenek egy esetleges baleset előfordulásakor, mint a hagyományos hajtóművek, a NASA terveit leginkább az orosz ruletthez hasonlítják. 
A NASA ugyanekkor nagyon szeretné lecserélni hagyományos vegyi anyagokkal működő rakétáit, könnyebb, erősebb meghajtású rendszerűekre. "A nukleáris rendszer esélyt ad a kiadások csökkentésére" - mondta Robert Adams, a NASA Marshall Űrrepülő Központjának munkatársa. A nukleáris hajtómű lehetővé tenné egy-fokozatú rakéták pályára állítását, mivel szükségtelen lenne a hordozórakéták használata. Az uránium dioxid hasadásos reaktor felforrósítaná a fedélzeti tankban lévő hidrogént 2500 Celsius fokra, majd a forró hidrogén keveredik a kívülről érkező oxigénnel és majdnem 4000 Celsius fokon égne. Felszállás után először egy vegyi rakéta gyorsítaná fel és csak ezután kapcsolna be a nukleáris hajtómű. "Nem indulna be a reaktor, míg legalább a 10000 méteres magasságot el nem érünk" - tette hozzá.

Adams számításai szerint a nukleáris hajtóművű rakéta jóval nagyobb tolóerőt tud kifejteni, mint a hagyományosak. Emellett könnyebb is lenne, és az induló tömegének nagyobb hányadát - akár 45 százalékkal is - tudná eljuttatni az adott pályára. "A jelenlegi rendszerekkel ez alig több mint 10 százalékra tehető". Az, hogy ezek a rakéták valaha is tudnak e majd embereket szállítani még nem tisztázott. "További számításokra van szükség, ami a sugárzási oldalt illeti" - mondta Adams.

Régebben már használtak nukleáris generátorokat, mint például a Szaturnusz felé tartó Cassini szonda mely így jut elektromossághoz. Ezek a generátorok azonban nem használnak maghasadásos reaktorokat, csupán egy halom radioaktív plutónium keltette hőt hasznosítják áram előállítására. Ennek ellenére a Cassini és hasonló plutónium szállító társai is rengeteg kritikát kaptak a nukleáris energia ellenzőitől, akik megint csak azt mondták, hogy mi történne, ha egy ilyen rakéta felrobbanna az emelkedéskor vagy esetleg még a kilövés pillanatában. George Schmidt, a marshall-i Propulsion Research Center vezető helyettese szerint, ha a közvélemény megváltozna a nukleáris energiával szemben, az jelentősen megkönnyítené a NASA helyzetét. "Ráférne némi felvilágosítás a nagyközönségre," - mondta. "Ha megértenék mit is jelent a nukleáris energia, az mindannyiunk előnyére válna".

John Maise szerint, aki maga is nukleáris hajtású rakétákon dolgozik, nem lehet eloszlatni az aggodalmakat. "Legitim biztonsági és környezeti következményei lehetnek, ha az űrrepülő lezuhanna a kilövés közben," - mondta. A reaktor beindítása a légkörben szintén okozhat problémákat "Az elképzelés, hogy hasadó anyagokat juttassunk a légkörbe, még ha elenyésző mennyiségben is, nehezen adható be a közvéleménynek". Az ellenzők szerint csupán idő kérdése lenne egy baleset.


Teret hódíthat a szélenergia a 


városokban


2001. szeptember 19. 14:34, szerda
A szélturbinákkal ellátott épületek legalább 20 százaléknyi saját energiaszükségletet lennének képesek fedezni, de az sem kizárt hogy teljesen önellátóvá váljanak, ezáltal hatékonyabbak lennének a hagyományos szél- vagy napenergiával működtetett építményeknél.

Aerodinamikai mérnökök egy csoportja, az angliai Rutherford Appelton Laboratórium energia kutató egységétől egy olyan többtornyú irodaépület vagy lakónegyed terveivel állt elő melyekbe szélturbinákat építenének. A hajlított tornyok a szelet kürtőszerűen a turbinákhoz juttatnák, növelve ezzel a hatékonyságot. Először egy hétméteres prototípuson tesztelték az elképzeléseiket, ami azt bizonyította, hogy az új rendszer kétszer olyan hatékony, mint egy önálló szélerőmű, annak ellenére, hogy a turbinás rendszer nem mozdítható a szél irányába. A csapat szerint a városi területeken a szél sebessége kétharmada a beépítetlen területekhez képest, ezért különösen fontos ez a plusz teljesítmény.

A szél energia költségkímélőbb és kisebb helyigényű, mint a napenergia. Egy átlagos generátor csupán ötödébe kerül annak a napcella mennyiségnek, ami ugyanannyi energiát termelne, helyigénye pedig mindössze tizede. Épületekbe integrálva az oly sokszor szidott hangos üzemeltetés is megszűnne, mivel hangszigeteléssel lehetne körülvenni a szerkezetet.

A Stuttgarti Egyetem mérnökei segédkeztek a két-tornyos 200 méter magas épület terveinek elkészítésében, mely három beépített turbinát tartalmaz, egyenként 30 méteres átmérővel, ezek minimum 20 százalékát termelnék meg annak az energiának, ami egy ilyen méretű épületnek szükséges. Sinisa Stankovic, a projekt koordinátora szerint nehéz árat mondani az épület kivitelezéséhez. A turbinák beillesztése drága lenne ugyan, de így is csupán apró töredéke a teljes költségnek, számolni kell az épület szokatlan hajlított alakjával is, ami nem kis mértékben növeli a kiadásokat. Vigyázni kell a hődinamikára is, mivel a turbinák erőteljes hűtő hatást gyakorolhatnak a konstrukcióra.

Akadnak tehát nehézségek és megoldásra váró problémák, azonban ezeken kívül is egyre nagyobb nyomás nehezedik a tervezőkre, ami a természeti erőforrások a városok szolgálatába állítását illeti. Az angol kormány előirányozta, hogy 2010-ig az össz nemzeti energiaellátás 10 százalékát az úgy nevezett megújítható forrásokból kell kinyerniük, valószínűleg más országokban is követik a példát. 




Óriás napelemrendszer


2001. július 3. 21:57, kedd
A kaliforniai Santa Rita Börtön lakói megnyugodhatnak, a közeljövőben nem kell attól tartaniuk, hogy a kaliforniai energiakrízis miatt esetleg áramszolgáltatás nélkül maradhatnak, ugyanis ez a börtön ad majd otthont Amerika legnagyobb, tetőre szerelt napelem rendszerének.

"Az utóbbi időkben már olyan magas összegek szerepeltek a börtön villanyszámláján, hogy úgy döntöttünk, egyetlen megoldás létezik csak, mégpedig, hogy napelemeket telepítünk a börtön tetőszerkezetére, vagyis a börtön hamarosan már saját maga képes lesz megtermelni a működéséhez szükséges elektromos energia egy részét. Az utóbbi időkben évenet 1 millió dollár körüli összegeket fizettünk az áramszolgáltatónak. A június 1-i energia áremeléseket követően pedig még a korábbiaknál is nagyobb összegekről szóló villanyszámlákra számíthatunk, ha nem helyezzük üzembe az új napelemes rendszert" - nyilatkozta Matt Muniz, a börtön energia programjának menedzsere, majd hozzátette, hogy a napelemeknek köszönhetően évente várhatóan 300 ezer dollárt sikerül majd megtakarítaniuk.

A 4500 napelemből álló, több mint 6500 négyzetméteres felülettel rendelkező rendszert július 15-én helyezik majd üzembe, és a tervek szerint 500 kilowatt energiát termel majd. Összehasonlításképpen egy átlagos amerikai háztartás fogyasztása 1 kilowatt körül van.

Az eddigi legnagyobb, tetőre telepített napelemrendszert a Powerlight Corporation gyártotta le, és a kaliforniai Fountain Valley-ben az Arden Realty cég üzemelteti. A korábbi csúcstartó 400 kilowatt energia termelésére képes. A világ legnagyobb, földre szerelt napelemrendszere az olaszországi Serreben található. Az Enel cég által legyártott és üzembe helyezett rendszer 3,3 megawatt energiát képes termelni.

A Santa Rita-i börtön tetejére telepített napelem esetében a kivitelezők nem alkalmaznak akkumulátorokat, ugyanis az energia ily módon való tárolása meglehetősen költséges lenne. Magyarul, amikor süt a nap, akkor van áram, amikor pedig felhős az ég, akkor nincs, vagyis a börtön bizonyos mértékben továbbra is rá van szorulva az elektromos hálózatra. A 30 évig működőképes napelemekre egyébként 20 éves garanciát vállal a gyártó, az egész rendszer pedig 4,4 millió dollárba kerül. 


Atomrakétát a bunkereknek


2002. november 12. 03:12, kedd
Az Egyesült Államok kormánya elkötelezte magát egy újfajta nukleáris fegyver kifejlesztésének támogatása mellett, melyet úgy alakítottak ki, hogy behatoljon és elsöpörje a mélyen fekvő célpontokat, mint a földalatti fegyveres bunkerek.

50 évvel a világ első hidrogén bombájának felrobbantása után a hír nem kis riadalmat keltett a nukleáris szaporodást ellenző tudósok körében. Véleményük szerint a több tonna radioaktív hulladék, amit a bunker-irtó nukleáris fegyver eredményez, nem marad meg a sziklák, a beton és a célpontot borító talaj között, ezzel szemben jókora területet szennyez be.

A 15 millió dolláros finanszírozású Robust Nuclear Earth Penetrator (RNEP) fejlesztési költségei már szerepelnek a kormány 2003. évi védelmi kiadásairól szóló törvényjavaslatban, amit azonban még nem fogadott el a fegyveres erők szenátusi bizottsága. Ennek ellenére több forrás szerint is a bizottsági választások után zöld utat fog kapni a tervezet.

Az RNEP olyan célpontok ellen lenne bevetve, melyek immunisak a hagyományos fegyverzetre. Támogatói állítják, hogy minimális szennyezést okoz a föld fölött, a kritikusok véleményét pedig fentebb már olvashattuk, akik szerint az RNEP eltüntetheti a hagyományos és a nukleáris fegyverek közti különbséget, megnövelve egy nukleáris válaszcsapás kockázatát.

Az amerikai törvények megakadályozzák az új "mini-atombomba" fejlesztéseket, melyek kevesebb, mint 5 kilótonna robbanóerővel rendelkeznek, az RNEP azonban kívül esik ezen a szabályozáson, mivel nem minősül új fegyvernek. Egy már létező nukleáris bomba módosításáról van szó, valószínűleg egy B61-es erőteljesen átalakított változatáról, állítják a források, egy olyan fegyverről, melyet 0,3-tól egészen 340 kilótonnáig fel lehet tunningolni. Alacsony értékeken a bomba maghasadást alkalmaz, magasabb értékeken viszont egy fúziós (hidrogén) bombáról kell beszélni. A hirosimai hasadásos bomba 12 kilótonnás volt.

A földalatti robbantások 10-15-ször hatékonyabbak a beásott létesítmények ellen, mint a légicsapások. A hagyományos bunker-irtókat nagy magasságból dobják le, ami hatalmas sebességgel csapódik be, áthatolva a talajon, a sziklákon és a betonon a robbanás előtt. A nukleáris változatnak megvan az az előnye, hogy sokkal erősebb lökéshullám létrehozására képes, fokozva romboló hatásának mélységét. Az Egyesült Államok ötven körüli hasonló "mélyreható" fegyverrel rendelkezik, ezek azonban csak 6 méterre képesek a felszín alá behatolni, ez a mélység azonban közel sem elég a radioaktív anyag tárolására.

"Még egy 0,3 kilótonnás robbanás esetén is legalább 70 méteres mélységbe kellene temetni száraz talaj esetén, illetve 40 méter mélyre száraz sziklás talaj esetén, hogy ne szivárogjon ki szennyeződés" - mondta David Wright, fegyverszakértő. Ezzel szemben a mostani elérhető mélység esetén több ezer tonna erősen radioaktív hulladék jutna vissza a levegőbe, hozzátéve, hogy ez a fegyver 10-20 méteres mélységig lenne képes a pusztításra, míg több iraki létesítmény is közel 60 méteres mélységben fekszik, amihez olyan erős robbanófejre lenne szükség, hogy elfogadhatatlan pusztítást okozna a felszín felett. Hogy ezt elkerüljék, további fejlesztésekre van szükség. A fegyver tervezők az Energiaügyi Hivatal három laboratóriumában is dolgoznak egy új technológia kifejlesztésén, melyből egyikük már szabadalmaztatott is egy új fegyvert. Eközben az Átfogó Nukleáris-kísérlet Tilalmi Egyezmény korlátai miatt nem tesztelhetőek a robbanófejek, ami annyit jelent, hogy az RNEP első főpróbája élesben fog lezajlani. 



Patriot rakéta tesztek vegyes 

eredményekkel

2002. június 10. 12:24, hétfő
Az Egyesült Államok Rakétavédelmi Ügynöksége és a hadsereg a Csendes-óceán térségében található Kwajalein atollon létrehozott Ballisztikus Rakétavédelmi Teszthelyszínen működés közben vizsgálta a PATRIOT Advanced Capability-3 (PAC-3 - Megnövelt Képességű Patriot 3) rakéták megbízhatóságát, vegyes eredményekkel.

A kilövésre szánt két PAC-3 rakétából az első sikeresen befogta a célpontot, a második rakéta kilövése azonban kudarcba fuladtt, ennek okát mét jelenleg is vizsgálják. A teszteket azért hajtották végre, hogy a gyakorlatban is leteszteljék az egyetlen kétszintű ballisztikus rakétafenyegetés ellen egymás után kilőtt két PAC-3 rakéta eredményességét. 


A célpont módosított Minuteman motorokból készült, és a tesztnek demonstrálnia kellett volna, hogy a rendszer képes a nagysebességű, gyenge radarjeleket kibocsátó célpontot ballisztikus szárnyaslövedékként (tactical ballistic missile - TBM) felismerni, megkülönböztetni azt más járművektől és szeméttől, illetve képes megsemmisíteni azt. Ez már a negyedik működést vizsgáló teszt volt, és a tervek szerint legkésőbb e hónap végére a tesztfázisnak be kéne fejeződnie.

A PAC-3 rakéták nagysebességű lövedékek, és a Patriot rakéták legújabb generációjához tartoznak, és feladatuk hatékonyabb védelmet biztosítani a fejlett szárnyas lövedékek, illetve ellenséges repülőgépek ellen. Működésük alapja meglehetősen nagy sebességük, amit kihasználva még a levegőben összeütköznek a célponttal, megsemmisítve és semlegesítve azt. A rakéta a legújabb fejlesztésű radart, fejlett célpontkiválasztó rendszert és új rendszerszoftvert tartalmaz. 


Orosz válasz az amerikai 

rakétavédelmi rendszerre


2001. június 23. 03:34, szombat
[NewScientist] Amennyiben az Egyesült Államok kifejleszti, és üzembe is helyezi a régóta szóbeszéd tárgyát képező nemzeti rakétavédelmi rendszert, akkor azzal kell számolnia, hogy Oroszország az előttünk álló hat évben legalább húszszor annyi nukleáris robbanófejet helyez majd készültségbe, mint amennyit akkor helyezne, ha Amerika nem üzemelné be a rakétavédelmi rendszerét. Az előbbi mondat nem egy szakértői latolgatás, vagy egy bulvárlap irományából kiragadott mondat, hanem az orosz elnök, Vlagyimir Putyin kijelentése. 
"Katonai rendszereinket meg kívánjuk erősíteni, rakétáinkra pedig egyszerre akár több robbanófejet is fel fogunk szerelni, ha az Egyesült Államok nem változtat azon álláspontján, miszerint hamarosan üzembe akarja helyezni a nemzeti rakétavédelmi rendszert. Oroszország nukleáris arzenálját jelentős mértékben növelni fogjuk még akkor is, ha tisztában vagyunk azzal, hogy az ilyen lépések óriási kiadásokat jelentenek majd számunkra" - nyilatkozta Putyin.

John Russell, a londoni VERTIC cég katonai szakértője az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy jelentős veszélyt jelentene Amerikára, ha Putyin beváltaná ígéretét, vagyis, hogy az oroszok több robbanófejet szerelnének fel interkontinentális ballisztikus rakétáikra. Russel szerint az ilyen több robbanófejes rakéták segítségével az oroszoknak sikerülhet kijátszaniuk az amerikai rakétavédelmi rendszert, hiszen elég, ha csak egyetlen ilyen óriási rombolóerővel rendelkező rakéta átjut a védelmi rendszeren - az egymagában is akkora pusztításra lenne képes, mint több tucat normál rakéta.

Alexander Pikaev, a Carnegie Alapítvány katonai szakértője elmondta, hogy az oroszok olyan interkontinentális rakétákkal rendelkeznek, melyek egyszerre akár tíz darab robbanófejjel is elláthatóak, vagyis nagyon komoly rombolásra képesek. Egy kaliforniai katonai tanulmány szerint amennyiben az oroszok tartanák magukat a START II egyezményhez, akkor 2007-re már "csak" 72 robbanófej állna az oroszok rendelkezésére. Amennyiben azonban az amerikaiak üzembe helyezik a rakétavédelmi rendszert, akkor az oroszok 2007-re 72 helyett már akár 1332 darab robbanófejet is ki tudnának lőni az Egyesült Államokra. Mit lehet ehhez hozzá tenni? Szép új világ...


Régi orosz atomrakéták 

műholdakhoz


2000. november 3. 20:51, péntek
Oroszország nukleáris rakétáinak főnöke megragadta a keddi alkalmat, mikor felszállt az első legénység a Nemzetközi Űrállomás felé, és bejelentette, hogy több száz műholdak fellövésére alkalmas rakétával rendelkezik.
Nincs ebben semmi új, hogy régi leselejtezett harcászati rakétákat használnak fel civil műholdak fellövésére, de Vlagyimir Jakovlev tábornok egyértelműen arra utalt, hogy mindenki másnál olcsóbban adja a rakétákat, hogy ezzel is pénzt szerezzen az orosz hadseregnek.

"A szükség, hogy sok nemzet küldjön fel műholdakat, egyre növekszik." - mondta a tábornok. "A jelentések azt mutatják, hogy 2010-ig 1500 műholdat kellene alacsony földkörüli pályára állítani."

Két orosz és egy amerikai űrhajós emelkedett fel Bajkonúrból kedden, hogy megkezdje útját a Nemzetközi Űrállomás felé, és előkészítsenek egy lehetséges bolygóközi utazást.

"Mindig lesz valaki, aki a Föld körül kering majd." -mondta Daniel Goldin a NASA igazgatója. "Ahelyett, hogy a rakétákat egymásra irányítjuk és versengünk, most tanulunk egymástól."

Ezt nagyon jól tudja Jakovlev is, aki szerint 250 orosz interkontinentális rakétát vonnak ki 2009-ig, az orosz-amerikai megállapodás szerint. A rakéták pedig egy kis átalakítás után készek lesznek, hogy civil terhet vigyenek pályára. Az összes rakéta felhasználása 20 milliárd rubelt (700 millió dollár) jövedelmezhetne, ami 10-szerese az éves védelmi költségvetésnek. Jakovlev szerint a pénzt a katonák jobb ellátására fordítanák.

Egy szóvivő szerint öt műholdat már fel is lőttek átalakított SS-18-as rakétákon. Oroszország jelenleg nem tudja fenntartani a Szovjetuniótól örökölt nukleáris fegyverzetet. Folyamatos tervek készülnek a Kremlben arra, hogy miképpen állítsák vissza az orosz hadsereg tekintélyét. Legközelebb novemberben kezdenek tárgyalni egy átfogó haderőreformról.

A szakemberek szerint, a most felajánlott rakéták hatszor olcsóbbak, mint a direkt műholdak fellövésére építettek.


Ki issza meg Bush 

rakétavédelmének a levét?


2001. szeptember 2. 04:12, vasárnap
A fegyverzet kutatók figyelmeztetése alapján könnyen megeshet, hogy az esetleges Egyesült Államok városaira irányuló rakéták Bush elnök tervezett rakéta védelmi pajzsának köszönhetően Európában, Kanadában vagy Közép-Amerikában érhetnek földet.

Bush védelmi terve magában foglalja az interkontinentális ballisztikus rakéták elfogását kilövésüktől számítva néhány percen belül, amikor még teljes erővel működnek a hajtóművei. Ez a fajta elfogás egyszerűbb, mint a rakéták becélzása, mivel egy felhevült hajtóművet könnyebb bemérni, mint egy lehűlt, éppen ezért nehezen észlelhető, a légkör magasabb régióiban utazó robbanófejet. Ha viszont csak a hajtóművet semmisítik meg, attól még a robbanófej elbóklászhat egy darabon, mondta Ted Postol, a Massachusetts Institute of Technology fizikusa. Pontosabban a robbanófej földet érésének helye attól függ, hogy mikor sikerül megsemmisíteni a hajtóművet a 4-6 perces gyorsítási folyamat ideje alatt. Ezt elég bonyolult irányítani ezért a robbanófej bárhol lehullhat a célpont és a kilövési hely között. Ez annyit jelent, hogy Észak-Koreából az Államokra kilőtt nukleáris rakéta Alaszka vagy Kanada fölött robbanna fel, míg egy iraki társa Angliát vagy Európa belsejét veszélyeztetné.

"Még akkor is, ha minden részletet ismerünk, nem lehetünk biztosak abban, hogy mi történne az adott helyzetben" - nyilatkozta Postol. Az Egyesült Államok több lehetőséget is fontolgat a kilövés utáni elfogásra. Egyik egy nagy erejű lézer, melyet egy átépített Boeing 747-es belsejében helyeznének el, ezt jelenleg is fejleszti a légierő rövid hatótávolságú rakéták megsemmisítésére. A lézersugár azonban szintén csak a hajtómű megsemmisítésére lenne alkalmas, mivel az interkontinentális rakéták robbanófejeit úgy tervezték, hogy az ellenálljon a legnagyobb hőnek is, hiszen újra be kell lépnie a légkörbe.

Postol szerint ahhoz, hogy a robbanófejet a gyorsítás szakaszában megsemmisítsék, egy nagyobb és jobban irányítható elfogó rendszerre lenne szükség, mint amit az Államok jelenleg fejlesztenek. "Vannak olyan technológiák, amik áthidalják ezt a problémát, csak éppen azok egyáltalán nem hasonlítanak arra, amit a Bush kormányzat fontolgat" - tette hozzá.

Kutatók vitatják, hogy a robbanófej idő előtti lehullása egyértelműen kudarc lenne-e. Ha földet ér is, valószínűleg egy relatíve lakatlan területet találna el, és kevesebben halnának meg a tervezettnél, legalábbis Richard Garwin az amerikai H-bomba egyik tervezőjének ez a véleménye. Szerinte ez eltéríti az olyan nemzeteket, mint Észak-Korea vagy Irak az Államok ellen irányuló rakétatámadásoktól, ha egyáltalán tervezték volna.

Forden ezt megkérdőjelezi: "Azok, akik kilőhetik ezeket a rakétákat nemigen fognak azon gondolkozni, hogy ha nem találja el a töltet New Yorkot, akkor inkább el sem indítom". Lehetséges, hogy kevesebb ember halna meg egy útjáról letérített robbanófej által, a kérdés csupán az, hogy az hogy nekünk európaiaknak miért is kellene áldozatot hoznunk és mi a véleményünk erről.




Hol vannak a lézerfegyverek?


2011. augusztus 30. 00:12, kedd
A sci-fi filmek visszatérő szereplői a lézerfegyverek, a hadseregekben is már évtizedek óta várják őket, de hol késlekednek? 
Lézerágyúk, elektromágneses gyorsítók, könnyű és szupererős testpáncélok, külső vázak (exo-skeleton), hiperszonikus rakéták, nukleáris meghajtású harckocsik és egyéb nyalánkságok. Ezek nem egy sci-fi film látványelemeinek felsorolása, hanem olyan katonai fejlesztések, amiknek már rendszerben kellene állniuk, vagy legalábbis hamarosan bevethetőnek kell(ene) lenniük. A hadviselés forradalmasítását ígérték, drága bukták lettek.

Lézerpisztolyok "tüzelés" közben az 1980-as Battlestar Galactica sorozatból

A legalapvetőbb, és talán legtöbbet emlegetett "szuperfegyver" a lézer. A lézernek sok olyan tulajdonsága van, amely miatt két kézzel kapnak a katonák utánuk. Előszöris a fény sebességével semmisít meg célokat, így földi katonai alkalmazás esetén gyakorlatilag azonnal eléri a célpontot. Tehát nincs szükség "előretartásra" (a cél sebességét figyelembe vett korrekció a célzásnál), a célnak nincs ideje kitérő manőverre, és elvben nem tud fedezékbe sem húzódni, vagy hatásos ellen-tevékenységet folytatni.

A lézer ráadásul gyakorlatilag láthatatlan, hacsak nem törik meg valamin, és a hullámhosszától függően - mivel a legtöbb katonai célú lézer a spektrum infravörös tartományába esik - általában szabad szemmel még így sem észlelhető. Vagyis a célpont megfelelő érzékelők hiányában még csak azt sem tudja pontosan, hogy honnan érte támadás egy lézercsapás után.

Ugyan a lézerekkel már sokan találkozhattak, mint látványelem, viszont valójában füstre is szükség van, hogy megtörjön rajta a sugár

Ezek az előnyök, ám a hátrányokra sem ártana kitérni, abból pedig akad bőven. A lézer esetén a kulcsmomentum a fókusz, vagyis hogy mekkora területre érkezik be a lézernyaláb. Minél kisebb, annál nagyobb az adott területre leadott energiamennyiség. Gyakorlatiasabban ha egy 1 kW-os lézersugár egy egy négyzetméteres területre van fókuszálva, akkor még egy papírhalmot se nagyon lehetne vele meggyújtani, ellenben ha egy négyzetmilliméternél kisebb területre fókuszáljuk, akkor akár fémet is lehet vágni vele.

A lézer elviekben úgy tűnik, hogy ideális hosszú távú fegyver, de a fókusz miatt mégis nagyon nehéz így kezelni. Ha sikerül a fókuszpontban kis helyre összpontosítani a lézer energiáját, nyert ügyünk van, csakhogy itt a gond az, hogy ehhez először pontosan meg kell állapítani a távolságot, utána pedig ennek megfelelően fókuszálni a sugarat. Ehhez nagyon precízen működtethető tükrökre, lencsékre van szükség.

A YAL-1A fő lézerének tornya, és ahogy a lézernyaláb halad benne, hogy végül a célpont felé induljon el

A lézerágyúban létrejövő hatalmas energiákat ugyanis valahogy a cél irányába kellene tornázni, erre pedig elviekben lencse és/vagy tükörrendszert kell igénybe venni. Ezek azonban akármennyire is tiszták, optikai szempontból, bizonyos szintű veszteséget jelentenek, ez az energiaveszteség pedig hővé alakul. Vagyis a lencséket és tükröket hűteni kell, avagy folyamatos tüzelésnél túlmelegedhetnek, ami a tükör/lencse torzulásához vezethet, tehát pontatlanabb lesz, illetve még több energiát nyelhet el. Gondoljunk bele: egy 100 kW-os lézernél az 1%-os veszteség 1 kW hőenergiát jelent!

Egy impulzusüzemű lézervágó berendezés munka közben. A látványos fényjelenséget a túlhevült fém kiterjedéséből keletkező apró fémdarabok okozzák


A lézereknél fontos megemlíteni, hogy a működési elvük alapján két fő változatuk létezik. A "hagyományos", folyamatos üzemű lézer egy nyalábban fejti ki az energiát, rövid idő alatt, ám ez például fémvágásnál hátrányos, hiszen a vágás során keletkező fémgőzök és füst elnyeli a lézer energiáját. Az impulzuslézer ehhez képest olyan, mint valami ütvefúró; egy adag energiát lead a céltárgyon, majd kis szünet, és újabb energialeadás (lézernyaláb) következik. A kétféle lézer hatása is ennek megfelelő. Ha a folyamatos sugárral sikerül nagy energiát kis felületre koncentrálni, akkor olyasmi a hatása, mint egy robbanásnak. Egy köbcenti acél hirtelen 10 000 fokosra hevítve mintegy egy köbméternyi fémgőzt és plazmát hoz létre, ami robbanásszerűen terjed ki. Az impulzuslézer ezzel szemben olyasmi mint egy vágószerszám, "darabolni" lehet vele.

A YAL-1A kémia lézerének működési elve

A létrehozás tekintetében lehetnek a lézerek kémiai reakcióból származóak (kémiai lézer), ahol azonban üzemanyagra van szükség a reakcióhoz. Előnye ennek a rendszernek, hogy már ma is tudunk velük viszonylag nagy energiát létrehozni, a másik előnye pedig az, hogy a reakció folyamán keletkező hő nagy részétől meg tudunk szabadulni úgy, hogy a felhevült reakcióterméket szépen "kidobjuk", kieresztjük.

Egy rubin szilárdtest lézer felépítése

A másik lehetőség a szilárdtest lézer, jelenleg a fejlesztések főleg ebbe az irányba haladnak a katonai lézerfegyverek terén. Itt villanófénnyel vagy lézerrel gerjesztenek valamilyen speciális üvegrudat vagy rubinrudat, amelyben a fotonok koherens fénysugárként kezdenek viselkedni. Ezzel a probléma jelenleg az, hogy az ilyen lézerek energiaszintje egy nagyságrenddel alacsonyabb a kémiai lézerekénél, és a hatásfokuk sem igazán jó, általában alig 10% körül mozog. Ez azt jelenti, hogy egy 100 kW optikai teljesítményű lézer esetén 1 MW elektromos energiát kell befektetni, és ebből 900 kW hővé alakul.

Léteznek még gázlézerek, festéklézerek, amik szintén gerjesztett lézerek, ám ezek katonai alkalmazása (néhány korai példát leszámítva) nem jellemző.

Az NKC-135A repülőgép, az ALL program tesztlaborja

Az ABL (Anti-Ballistic Laser ~ Ballisztikus rakétaelhárító lézer) program eredete az 1970-es évekre vezethető vissza. Az ALL (Airborne Laser Laboratory ~ Légi Lézerlabor), egy átalakított C-135 (a Boeing 707 gépcsalád mostohagyermeke) fedélzetére egy 10 tonnás, 456 kW optikai teljesítményű szén-dioxid lézerágyút szereltek, amellyel kis távolságon belül Sidewinder rakétákat és egy pilóta nélküli drónt sikerült megsemmisíteniük. Az eredmények elsőre tehát igen bizalomgerjesztőek voltak, ám mégis leállították az ALL programot, mert a kiküszöbölésre váró problémák listája bizony nem volt rövidnek nevezhető.

A lézernyaláb optikai rendszeren belül való kezeléskor abszolút tisztaságot követel meg, mivel a nyaláb által eltalált por és más szennyeződést a lencsén szinte felrobban, és megrongálja az optikát. A másik probléma az volt, hogy a légkörben lévő nedvesség és széndioxid egyszerűen elnyeli a lézernyalábot, így csökkenti annak energiáját. A már említett időjárás probléma is belépett: esőben, ködben, felhőben a lézer gyorsan elveszti az energiáját. A harmadik probléma a légkör torzítása; a levegőben lévő hőmérséklet-különbségek nagyon kis mértékben, de megtörik a sugarat, és minél nagyobb a távolság, annál nagyobb mértékű ez a hatás.

Hiába alig valamivel több, mint egy II. Vh-s V2, mégis a mai napig állandó téma a SCUD

Csak 1991 után került újra elő a légi lézer ötlete, immár a ballisztikus rakéták elleni védelemmel kapcsolatban, köszönhetően az Irak által Izraelre kilőtt Scud (illetve Scud-mutáns) rakéták tapasztalata miatt. (Ugyebár a Patriot légvédelmi rakétarendszer az első híradásokkal szemben korántsem volt hatékony vele szemben.)

Fantáziarajz a rakétákra vadászó YAL-1A gépekről. A lézer természetesen a látvány miatt láthatónak lett ábrázolva

Az ilyen helyzetekre az ABL program keretében hozták létre a YAL-1A gépet, amely egy átalakított Boeing 747-es, amelynek fedélzetén egy 1 megawatt energiára képes kémiai lézert helyeztek el. Ez a fegyver 400 kilométeres távolságból mintegy egy négyzetméteres fókuszra képes, melynek még a nagy energiája ellenére is egy vékony alumíniumból készült rakétatest átégetéséhez 3-5 másodperces folyamatos "bevilágításra" van szüksége - mindezt úgy, hogy közben a lézernek végig a rakéta ugyanazon pontjára kell érkeznie!

A célpont külső burkolatának strukturális meggyengülése elég ahhoz, hogy az ekkor már nagy sebességgel haladó, és még mindig gyorsuló rakéta a vibrációk, a gyorsulás ereje és az aerodinamikai hatások miatt a darabjaira tépje magát. Ehhez még hozzá kell tenni, hogy a YAL-1A a felhők szintje felett kell repüljön, és meg kell várnia, amíg az ellenséges területről indított rakéta kiérkezik a felhők takarásából.

A YAL-1A hasán ezeken a nyílásokon át távoznak a reakciótermék gázok

Ez már így sem egyszerű, de a dolgot tovább bonyolítja a lézer üzemanyaga, ami klórgáz, jód, hidrogén-peroxid és kálium-hidroxid. Már a felsorolás sem túl biztató, hiszen mérgező gázokról, erősen toxikus oxidokról beszélünk. Nem is csoda, hogy a YAL-1A személyzetét vegyvédelmi ruhába öltöztették az éleslövészetek alkalmával, ha esetleg egy kifutópályán történő balesetre kerülne sor. Ennél is nagyobb gond, hogy a 4 500 liternyi üzemanyag mindössze hét lövésre ad lehetőséget, és egy utántöltésre való üzemanyag szállításához két C-17A óriás-tehergépre van szükség.
Klikk ide! 
A YAL-1A teljes pompájában - klikk a nagyobb képhez!

A programnak eredetileg 2008-ban hét bevethető YAL-1A hadrendbe állítható géppel kellett volna a csúcspontjára érnie, ám a folyamatos technikai akadályok (például az eredetileg tervezett kémiai reaktorokból egyszerűen nem fért el elegendő a repülőgép gyomrába, majd az üzemanyag-mennyiséget kellett megkurtítani) miatt a költségek elszabadultak, a határidők pedig tarthatatlanná váltak. A végső csapást az adta meg, hogy a hatótávolság is messze kisebb lett, mint eredetileg számolták. A program megálmodásakor úgy vélték, hogy legalább 800 km-ről képes lesz a célpontok megsemmisítésére.


Airborne Laser is Chemical Ray Gun



Airborne Laser ABL Executive frissítés 2008 Boeing 747 YAL-1


Az első tesztlövés egy ballisztikus rakétára a YAL-1A-val, infravörös tartományban készült videón, így a levegő részecskéit felhevítve látható a lézernyaláb is

A már említett fókuszálás problémáját az ABL esetén a főlézer melletti két másik szilárdtest lézer hivatott orvosolni, az egyik a célpont távolságát méri pontosan, a másik pedig a légköri torzításokat, ezek alapján állapíthatják meg a főlézer fókuszát. A probléma az, hogy még így is csak mintegy 600 km távolságból képes a folyékony hatóanyagú ballisztikus rakétákat megsemmisíteni (ott az üzemanyag berobbanhat), míg a masszívabb szilárd hajtóanyagú rakéták ellen már csak 300 kilométeren belül hatásos. Ilyen közel a rakéták indítási pontjához járőröztetni állandóan egy YAL-1A gépet iszonyatosan kockázatos és költséges, így az egész koncepció összeomlott.



Hol vannak a lézerfegyverek?


2011. augusztus 30. 00:12, kedd
Persze nem az ABL volt az egyetlen amerikai lézerfegyver program. Az 1996-ban indult THEL és MTHEL (Tactical High Energy Laser / Mobil Tactical High Energy Laser, vagyis Taktikai Nagy Energiájú Lézer és ennek mobil verziója) egy Izraellel közösen megálmodott rendszer volt. A 100 kW energiájú kémiai lézer üzemanyaga etilén, nitrogén-trifluorid, deutérium és hélium, a feladata pedig ellenséges aknagránátok és tüzérségi rakéták (katyusák) megsemmisítése, még mielőtt a saját csapatok fölé érne. A tesztlövészeteken 2000 és 2004 között összesen 28 darab 160 mm-es tüzérségi rakétát, tüzérségi gránátot és aknagránátot semmisítettek meg vele, ám maga a lézer nagy és drága volt, az üzemeltetése pedig körülményes.

Az MTHEL tesztverziójának tornya...

Izrael (és később az Egyesült Államok is) az Arrow ballisztikus-rakéta elhárító rakétarendszer felé, illetve a C-RAM (a haditengerészetnél használ Phalanx 20 mm-es közel-légvédelmi gépágyú teherautóra telepített változata) felé fordult.
Klikk ide! 
...és a helyette irakba küldött C-RAM - klikk a nagyobb képhez!

A repülőgépekre telepített lézereknél az ATL (Advanced Tactical Laser ~ Fejlett Taktikai Lézer) program az ABL kistestvére volt, hasonló kémiai lézerrel, de csak 100 kW-os teljesítménnyel, egy C-130-as teherszállító gépbe szerelve. A légierő elvárása szerint az ATL az AC-130 "Gunship" repülőgépek méltó utódja lehet, 105 mm-es tarackágyúja és 40 mm- illetve 25 mm-es gépágyúk helyett lézerrel semmisítve meg az ellenséges földi célpontokat.

Az ATL programhoz átalakított C-130H, a hasán a lézerágyú tornya

2009-ben egy videón prezentálták azt, hogy a lézer egy sivatagban álló autó-motorháztőt éget össze - de ennél egy picivel többre lenne szükség ahhoz, hogy valóban használható eszköz legyen belőle. Azóta nem is hallani róla semmit.


USAF Advanced Tactical Laser ATL: kirúgták Aircraft



Az ATL tesztje 2009 augusztusában

A légierő persze nem vesztette el (teljesen) a bizodalmát a lézerekben, de a meglehetősen körülményes kémiai lézerek helyett a szilárdtest lézerek felé fordult. A korábbi tervek szerint az F-35 Lightning II. vadászgépekbe is majd ilyen kerülhet, a korábbi típusok pedig a szárnyaik alatt két konténerben vihetik majd a lézert (az egyik az energiát biztosítja, a másik maga a lézer). Azonban jelenleg még jelenleg nem sikerült áttörést elérni, noha az első tervek szerint mostanra már a rendszer tesztelésénél kellene tartani. A jelenlegi ütemterv már csak 2020 utánra várja a vadászgépekről bevethető lézerfegyvert.

Fantáziarajz a lézerágyúkkal felszerelt F-35-ösökről

A szárazföldön az MTHEL utódja, a HEL TD (High Energy Laser Technology Demonstrator ~ Nagy Energiájú Lézer Technológiai Bemutató). Ez egy teherautóra szerelt szilárdtest lézer, és az MTHEL-hez hasonlóan a tüzérségi gránátok, rakéták elleni védelem lesz a célja. Jelenleg a lézer optikai rendszerének teherautóra-integrálásánál tartanak.

Fantáziarajz a HEL TD járműről

A fegyvernemek közül a haditengerészet még kimaradt, de ők sem akarnak lemaradni a technológiai versenyben. A tengerészek a hadihajók közel-légvédelmét akarják megoldani lézerrel, amit eredetileg a 20 mm-es Phalanx rendszer látott el. A haditengerészet a Szabad-Elektronos Lézer (FEL, Free-Electron Laser) technológiát támogatta, amelynél szabad elektronok segítségével hoznak létre fotonokat. E megoldás előnye, hogy nagyon széles spektrumon lehet a lézernyalábot létrehozni, így a légköri viszonyoknak legmegfelelőbb hullámhosszon működhet majd, kivédve a szilárdtest és kémiai lézerek egyik problémáját, nevezetesen hogy az általában vörös vagy infravörös tartományban dolgozó lézerek nyalábját a légkör nedvességtartalma könnyen megtörheti. 

Elképzelés a lézerágyúkkal felszerelt CG(X) cirkálóról bő 10 éve

Idén februárban 
meg is jelentek a hírekben a minden eddiginél erősebb lézerről szóló hírek. Csak éppen azt értették sokan félre, hogy itt szó nincs arról, hogy most aztán ott van az amerikai haditengerészet kezében minden eddiginél erősebb lézere, csupán arról, hogy a szabad-elektronok létrehozásában értek el szép teljesítményt. Csakhogy maga a lézer még mindig a 14 kW-os régióban leledzik, és bár a haditengerészet további pénzt kért a program számára, júniusban a politikusok kihúzták a szőnyeget a program alól, mert korántsem osztották a lézeren dolgozó tudósok és mérnökök hurráoptimizmusát.
A haditengerészet ettől persze még nem marad lézer nélkül. A LAWS (LAser Weapon System ~ Lézer Fegyver Rendszer) egy szilárdtest lézer, valahol 15 kW körüli teljesítménnyel. A rendszerrel már kilenc célgépet lőttek le, de még egyetlen közeledő rakétát / robotrepülőgépet sem. A LAWS kifejezetten a közel-légvédelemre készül, és 2018-ra szeretnék a hajókon látni. Hangzatos szövegekből persze itt sincs hiány: a haditengerészet a "deep magazine" (~feneketlen lőszertároló) frázissal él, vagyis amíg egy gépágyú vagy rakétarendszernél csak korlátozott lőszerkészlettel lehet operálni, addig a lézernél csak a kellő mennyiségű elektromos energia határolja be a felhasználást.

A LAWS közel-légvédelmi demonstrációs rendszer

No persze nem csak az Egyesült Államokban dolgoznak lézereken, sőt, nemrég kiderült, hogy a szovjetek igencsak megelőzték őket. Az 1980-as években Ronald Reagen "csillagháborús" tervétől volt hangos a média, ám az ahhoz kapcsolódó lézerfegyver-tesztek legfeljebb a tervezőasztalig jutottak el. Azonban a nyugaton felmerült rendszerek, mint az ALL megkapták a szovjet ellenpárjukat, egy IL-76MD-ből épített, A-60 típusjelzésű kísérleti gép képében. 

Az orosz RA-86879 regisztrációs számú A-60 idén májusban

A lézeréről nem sokat tudni, feltehetően széndioxid-gáz lézer vagy kémiai lézerről lehet szó. Az első gép 1981-ben repült, a második 1991-ben, de rögtön ezután a gépek földrekényszerültek a pénzhiány miatt. Egy kép szerint pedig 2009-ben az egyik gép repült, más képek tanulsága szerint pedig az egyik gép viszonylag jó állapotban áll egy reptéren ma is.

Ahogy a nyugatiak elképzelték a szovjet önjáró légvédelmi lézert

Egy másik program az még az MTHEL előtt hasonló elképzeléssel élt, vagyis rövid hatótávolságú légvédelem, teherautókra telepítve. Az Almaz-Antej által készült prototípus szén-dioxid lézerrel volt felszerelve, és a képek tanulsága szerint célgépek ellen kipróbálták. A Szovjetunió széthullását azonban ez a program se élte túl.

Az 1K17 lézer-harcjármű 2010-ben

Egy kép a nyugati médiából arról, hogy használnák a szovjetek a lézer-harcjárművet Afganisztánban: a harckocsik előtt haladva óvná őket a páncéltörő rakétáktól

A szovjetek - hűek maradva pragmatikus megközelítésükhöz - egy szilárdtest rubinlézer-rendszert is megépítettek. Fénypumpált rubinlézer volt a világ első lézere, így a technológia ismert és kiforrottnak tekinthető volt az 1980-as években is, vagyis kevés kockázattal járt a program. Ilyen lézerből néhányat egy harcjármű alvázára szereltek, hogy együtt tudjanak haladni a harckocsi- és gépesített gyalogsággal, megsemmisítve az ellenséges páncéltörő rakétákat és tüzérségi lövedékeket, amelyek veszélyt jelenthetnek rájuk. Másodlagos alkalmazási köre pedig az ellenséges harcjárművek optikájának tönkretétele, illetve az ellenséges katonák megvakítása volt. Legalább egy jármű elkészült, ám rendszeresítésre már nem került.

A lézer, mint már harctéren lévő eszköz

Noha a lézerfegyverek megjelenése még várat magára, a lézer már évtizedek óta jelen van a harcjárművekben. Még az 1960-as évektől kezdve gyorsan elkezdett terjedni távolságmérő eszközként. Korábban a cálpont távolságának megállapítására optikai távolságmérőket használtak, ám ezek alkalmazása körülményes volt, továbbá éjszaka egész egyszerűen nem lehetett őket megfelelően használni. A lézerrel automatikusan, gyorsan és nagy pontossággal lehet megállapítani a cél távolságát, így az 1970-es évek végétől kezdve minden harcjárművön kiváltották a távolságmérésnél az optikai céleszközöket.

AN/PED-1 lézeres célmegjelölő berendezés

A másik fontos alkalmazásuk a célpont "megfestése" a lézeres rávezetésű irányított fegyvereknél. Ez lehet légibomba vagy egy rakéta irányítórendszere számára. Ezek ellen manapság már általánosan érzékelőkkel látják el a harcjárműveket, amelyek figyelmeztetik a személyzetet, ha egy bizonyos frekvenciatartományú sugár éri őket. A szárazföldi harcjárművekre telepített rendszerek ilyenkor általában automatikusan ködgránátokat vetnek a beérkező lézer irányába, megtörve azt, így elfedve a harcjárművet az ellenség elől.

Egy kevésbé ismert módszer a vakítás. Még 1992-ben két Bradley lövészpáncélosra szerelt AN/VLQ-7 Stringray lézeres "zavaró" rendszer (ez a politikailag korrekt megnevezés) megjárta az Öböl-háborút, noha bevetésre nem kerültek. Az AN/VLQ-7 ha aktiválják, egy kis energiájú lézerrel pásztázza az előtte lévő területet. Ha a lézer visszaverődik egy (ellenséges) jármű optikájáról, akkor azt befoghatja, és nagyobb energiára kapcsolva "tüzel rá". Hogy mi történik, az az adott optikától függ; ha az optika túloldalán egy ellenséges katona ül, akkor megvakíthatja őt, ha az optika digitális képalkotó rendszerhez tartozik, akkor azt rongálhatja meg. 

AN/VLQ-7 lézeres vakító berendezés egy M3 Bradley harcjárművön

Mi sem természetesebb, hogy a mai környezetben az ellenséges katonák megvakítását nyíltan nem vállalják (vállalhatják) fel a hadseregek, ezért nem verik nagy dobra a létezésüket (aligha fogjuk a Discovery Channelen viszontlátni őket), illetve találnak ki különféle jelzőket az ilyen eszközökre. (Nyilván sokkal humánusabb simán ízekre robbantani azt a szerencsétlen katonát.) Egyébként ilyen rendszert megfigyeltek már kínai harckocsikon is.


DIRCM test video



AN/AAQ-24(V) DIRCM rendszer tesztje - a rakéta hőkövető feje ugyanígy vakulna meg

E téren a következő lépcsőfok is megjelent már. A DIRCM (Directional Infrared Counter Measures ~ Irányított Infravörös Ellen-Tevékenység) rendszerek célja az, hogy egy közeledő hőkövető rakéta érzékelőjét egy viszonylag kis energiájú lézerrel tönkretegyék. Ilyen rendszerek már ma is rendszerben vannak helikoptereken és vadászgépeken. Viszont a lézerágyú, mint olyan, még mindig csak álom, és a jelek szerint még egy ideig az is marad.



A YAL-1A orra, a nagy energiájú lézer tornya "tárolási" pozicíóban

Az ilyen programoknál "érdekes módon" mindig csak utólag lehet hallani kritikus hangokat. Miután a programot lelőtték, persze megkönnyebbülten nyilatkoztak a légierő tisztjei olyanokat, hogy igazából ők sose látták hogy lesz ebből bevethető, harcképes eszköz, pláne nem úgy, hogy darabja több, mint egymilliárd dollárba kerül, az üzemeltetése pedig évente 100 millió dollárnál is többe.


Megépítették az antilézert


2011. február 20. 16:37, vasárnap
Első alkalommal készítették el az antilézert, ami ahelyett hogy kibocsátaná, elnyeli a fényt. Az új eszköz rendkívül hatékony az energia elnyelésében, neve ellenére azonban ne egy lézerpajzsra gondoljunk.
Az antilézer, melynek prototípusa még csak az infravörös tartomány adott hullámhosszait nyeli el, az elektronikus számítógépes chipekbe integrált fényalapú eszközöknél hozhat áttörést. Más kutatócsoportok is készítettek már hasonló eszközöket, folyamatosan pattogtatva a fényt egy tükör és egy fényelnyelő anyag között. Az újdonság egy új alapelvben, az idő visszafordításában rejlik. A technika a mögöttes matematika megfordításával visszapörgeti a folyamatokat, esetünkben egy plusz jel mínuszra cserélésével ugyanannyi energiát nyelet el az antilézerrel, mint amennyi energiát egy hagyományos lézer termel.

A lézer ragyogását fotonok özöne adja, amik egy fényerősítő anyag, például kristály, üveg, vagy félvezető belsejében pattognak, erőteljes, koherens sugarat alkotva. 2010-ben Douglas Stone a Yale Egyetemen felvázolt egy módszert a folyamat megfordítására. A beérkező sugarat két egyforma erősségű sugárra osztják, majd azokat tükrökkel szinkronizálják, végül egy fényelnyelő szilíciumostya két ellentétes oldalára irányítják. Az energia, amit a szilícium nem nyel el, a sugarak ütközésekor eltűnik, ez azonban kevesebb a sugár energiájának 1 százalékánál, így az új módszer sokkal hatékonyabb az elnyelésben, mint a hagyományos megoldások.

Az elv tesztelésére mostanáig kellett várni. Az ugyancsak a Yale-en dolgozó Hui Cao egy 110 mikrométer széles szilíciumostyával a gyakorlatban is 
megvalósította Stone és csapata elméleti munkáját. Az ostya szélességének változásával az elnyelhető fény hullámhossza is változik. Cao kísérletében a 110 mikrométeres ostya 998,5 nanométeres hullámhosszú, az infravörös tartományba tartozó fény 99,4 százalékát nyelte el, hővé alakítva azt. "A kísérlet tökéletesen alátámasztotta az elmélet" - mondta Stone. "Ennél jobbra nem is számíthattunk volna"

Az antilézerek a jövő optikai számítógépeiben játszhatnak szerepet, amik a fényt használják az adatátvitelhez, jelentősen felgyorsítva a számításokat. Az antilézerek hatékonyan modulálhatnák a fény intenzitását, vagy a fényjeleket elektronikussá alakíthatnák a processzoron belüli feldolgozáshoz.


Kézifegyverekhez készül önirányító lövedék


2012. február 1. 05:59, szerda
Kiskaliberű, puskából is kilőhető önirányító lövedéket fejlesztenek az Egyesült Államok hadseregének. A lövedék apró terelőlapokat használ röppályájának korrigálására, akár 2 kilométerre lévő célpontokat is képes eltalálni, sőt minél nagyobb a távolság annál pontosabb az új technika. 
A szakértők szerint a kereskedelmi forgalomban már jó ideje elérhető alkatrészekből összeállított megoldásból leginkább a mesterlövészek kamatoztathatnak, többen azonban attól tartanak, hogy az új lövedék kikerülhet a hadsereg berkein kívülre.

A fejlesztőmunkát a Lockheed Martin hadügyi alvállalkozójaként, a Sandia Nemzeti Laboratórium mérnökeinek egy csoportja végzi a kormány megbízásából. A jelenlegi prototípus egy optikai szenzorral ellátott 10 centiméteres lövedék, a szenzor a célpontra irányított lézer észlelésére szolgál, melynek információt feldolgozva a lövedékben parányi motorok mozgatják a terelőlapokat. "Másodpercenként 30 korrekciót tudunk végrehajtani" - 
nyilatkozott Red Jones, kutató.

A fejlesztőcsapat terepgyakorlatokat és számítógépes szimulációkat is végzett, amik felvetettek ugyan néhány "műszaki kérdést", ezzel együtt azonban magabiztosak a termék piacra dobásával kapcsolatban. A szakértők szerint is nagy lehet a kereslet az újítás iránt a harctereken. "Líbiában a siker egyik kulcsa a lőszerek a korábbi hadműveletekben alkalmazottaknál jóval nagyobb pontossága volt" - 
mondta Elizabeth Quintana, egy brit haditanácsadó cég képviselője a BBC-nek, hozzátéve, hogy hasonló képességekkel eddig csak a légi fegyverzetek rendelkeztek. "Ez forradalmasíthatja a szárazföldi erőket és segíthet a civil áldozatok számának további csökkentésében”

A legtöbb lövedékkel ellentétben az önirányító prototípus minimalizálja a forgást, repülése egy dartsra emlékeztet. Egy hagyományos kiskaliberű puskalövedék másodpercenként több mint 2000 fordulatot tesz meg röppályájának stabilizálása és sebességének maximalizálása érdekében. A fejlesztők szabadalmi leírása szerint a korábbi kísérletek a gyorsan forgó önirányító lövedékek megalkotására a túlzottan bonyolult elektronikon véreztek el. A dolgok leegyszerűsítéséért a kutatók áthelyezték a lövedék gravitációs középpontját, ami a terelőlapokkal kiegészítve csupán néhány fordulatot eredményez, jelentősen megkönnyítve az irányítást.

A lövedékben elhelyezett LED fényével
a Sandia kutatói nyomon követhették a
mozgást és az elektronika működését
Az aktuátorokkal működő terelőlapokat az elsütéskor egy szigetelés védi, ami ledobódik, amint a lövedék elhagyja a fegyver csövét. A kis méretből adódóan nincs szükség az irányított rakétáknál használt inerciális mérőegységre, ami jelentősen megnövelné a költségeket. Mivel a lövedék mozgása a röppálya hosszával egyenes arányban stabilizálódik, ezért a célpont távolságával nő a találati pontosság is. A kereskedelemben is kapható lőporral végzett kísérletekben a lövedék valamivel a hangsebesség kétszerese fölötti sebességet ért el, ami még mindig nem üti meg a katonai szabványt, a kutatók szerint azonban ezen egy speciális lőpor segíteni fog.


Jól vizsgázik Amerika varázsfegyvere


2012. január 14. 05:35, szombat
A hadviselésben egy tűzerőben gyengébb alakulat fedezék mögül általában megmentheti magát a szinte biztos megsemmisüléstől, állapította meg egykor Carl von Clausewitz porosz tábornok, akinek kézikönyve alapmű volt a 19. század katonái számára. A fenti igazság mind a mai napig megállja a helyét, de már nem sokáig.
Közel két évszázad elteltével Clausewitz papírra vetett gondolatait követve az olyan esélytelenebbnek tartott erők, mint az afganisztáni tálibok rengeteg borsot törnek a technikailag jóval fejlettebb haderők orra alá, akik mindent elkövetnek annak érdekében, hogy ez megváltozzon. Az amerikai ATK és a német Heckler & Koch fegyvergyártó cégek együttműködéséből megszületett egy puska, ami semlegesíti a fedezék nyújtotta előnyöket, méghozzá Clausewitz egy kortársa, a brit Henry Shrapnel ötlete alapján.

Az új fegyver, az XM25 körülbelül 6 kilogrammot nyom és egy 25 milliméteres lövedéket lő ki. A trükk, hogy nem közvetlenül az ellenséget kell célba venni, a lövedéket csupán a célpont közelébe kell irányozni. Amint eljut a megadott távolságba felrobban, ugyanúgy mint Shrapnel eredeti tüzérségi repeszei, melynek darabjai harcképtelenné tették az ellenséget. A lövedék egy időzített biztosítéknak köszönhetően tudja mikor kell felrobbannia. Shrapnel repeszeiben ez a biztosíték puskaporból készült, az XM25 esetében egy parányi számítógépet helyeztek el a lövedékben, ami nyomon követi röppályájának adatait.

Az amerikai haderő több XM25-öst tesztel Afganisztánban, ezeket eddig több mint 200 alkalommal vetették be. Az összecsapások többsége gyorsan lezárult, a fegyver tesztelési programját vezető Shawn Lucas alezredes tájékoztatása szerint amerikai sikerrel. Ezen 
felbuzdulva az Egyesült Államok Hadserege 36 újabb puskát rendelt.

Kilövés előtt minden lövedéket beprogramoz egy, a fegyverben elhelyezett számítógép. A célpont távolságának megállapításához a lövész először egy lézeres távolságmérőt irányít arra az objektumra, ami mögött az ellenség elhelyezkedik. A fegyver távcsövén keresztül a lövész megbecsüli a célpont fedezéktől számított távolságát, amit a ravasz közelében elhelyezett gombbal adhat hozzá, vagy vonhat le a távolságmérő által megállapított értékből. Amikor a lövedéket kilövi a belső számítógép számolni kezdi a forgásainak számát, hogy kiszámítsa a megtett távolságot. A fegyver 210 m/s csőtorkolati sebessége szolgál a számítás kiinduló pontjaként. Amikor a számítógép szerint a lövedék elérte a kívánt távolságot, kiadja a robbanási parancsot. A robbanás több méteres sugárban halálos, a pontos adatok titkosak, az egész folyamat pedig nem tart tovább 5 másodpercnél.

A forgás-számláló biztosíték működési elve ugyancsak titkos. Dél-Koreában is kísérleteztek egy hasonló módszerrel, a K-11 jelű fegyver a forgási szám helyett a repülés időtartamát mérte, ez azonban kudarcba fulladt, a fegyvert visszahívták áttervezésre. Ezzel szemben az XM25 úgy tűnik jól működik, egészen 500 méteres távolságig pontosnak bizonyult, ami majdnem megegyezik az M-16 hagyományos lövedékekkel elérhető pontosságával, ugyanakkor közel kétszerese a lázadók által használt AK-47-ének.

Számos európai ország is kacérkodik az XM25-el, azonban több nemzet, köztük Németország olyan változatokon dolgozik, ami 40 milliméteres lövedékeket lő ki. Ezeknek az előállítása egyszerűbb és olcsóbb is, mint a 25mm lövedékeké. Mivel a dolgokat egyszerűbb felnagyítani, mint lekicsinyíteni, ezért az ATK már meg is kezdte technológiájának átdolgozását, ami összességében még így sem lesz egy olcsó mulatság azoknak, akik szolgálatba akarják állítani.


XM25 25mm Counter megerősít Cél Engagement (CdTe) Rendszer AKA "The 

ATK - XM-25 Counter megerősít Cél Engagement (CdTe) Rifle [480p]



Egy hőlátóval felszerelt XM25 ára 35 000 dollár körül mozog, a lövedékek - amiket jelenleg kézzel készítenek - egyenként további több száz dolláros költséget jelentenek, ez azonban 25 dollárra csökkenhet, amint az ATK átáll az automatizált gyártásra. Ezzel együtt az XM25 és a lövedékek még mindig olcsóbbnak tűnnek a beásott lövészek ellen alkalmazott alternatív megoldásoknál, vegyük csak a legmegbízhatóbbnak tartott légicsapást, ami egyben a legköltségesebb is. A gránát- és aknavetők, valamint a hagyományos lövészek olcsóbbak, egyetlen robbanólövedék azonban nagyobb pusztítást végezhet, így az elkövetkező években megdőlhet Clausewitz elmélete.


XM25: Fedezékben sincs menekvés


2009. június 5. 09:01, péntek
Egy új fegyver átadhatja a falak és lövészárkok védelmét a múltnak, mivel rádió távirányítású robbanó lövedéke képes egy méteren belül felrobbanni a célponttól.
Az USA hadserege által kifejlesztett XM25 a tüzérségi vagy a légi támogatás igénybevételére nyújtana alternatívát a gyalogságnak, ha az ellenség hagyományos lőszerrel átlőhetetlen fedezékből tüzelne, és nem lehet közvetlenül célba venni. A puska lövegirányzéka egy lézeres távolságmérőt használ az akadály pontos távolságának meghatározására. A katona +/- 3 métert állíthat az így megállapított értéken, majd elindíthatja a lövedéket, hogy megtisztítsa az akadályt és a célpont mellett vagy fölött robbantson.

A 25 milliméteres töltet kilövésekor a lövegirányzék rádiójelet küld a lövedékben elhelyezett chipnek, tájékoztatva azt a célpont pontos távolságáról. A puskacső belsejébe vésett spirális huzagolás folyamatos forgásra készteti a kilőtt töltényt, és mivel egy mágneses erősítővel is felszerelték, a forgás a Föld mágneses mezején keresztül váltakozó áramot hoz létre. A chip az elektromos feszültség fluktuációjából minden egyes fordulatot
számon tart, és mivel tudja, hogy milyen távolságot tesz meg a lövedék egy fordulat alatt, képes kiszámítani a már megtett távolságot a levegőben.

Az Alliant Techsystems által kifejlesztett fegyver lehetővé teszi egy épületben rejtőzködő mesterlövész távolról történő likvidálását, bemérve a helyiségbe vezető ablakot vagy egyéb nyílást. Ehhez a katona manuálisan hozzáad egy métert, belő az ablakon, a töltet pedig a helyiségen belül, az ablaktól 1 méter távolságban felrobban. Ugyanezzel a módszerrel lövés adható le egy fal vagy egy lövészárok fölé is.

Jelenleg a hasonló problémák megoldására gránátvetőt alkalmaznak a katonák, melynek hatótávolsága és pontossága egyaránt korlátozott, többnyire azonban tüzérségi vagy légi támogatást kénytelenek kérni. Utóbbiak sokszor túl nagy területet fednek le, ezért nagyobb az esély civil áldozatokra is, különösen a városi harcszíntereken, és nem utolsósorban költséges is. "Egy Javelin rakéta kilövése 70 000 dollár. Egy ilyen töltet mindössze 25 dollár, azaz viszonylag olcsó" -
mondta Douglas Tamilio, a hadsereg kézifegyverekért felelős projekt vezetője.

"Ez az alacsony légköri lövedék egy gránátvető adottságaival ruházza fel a fegyvert közelharci helyzetben, kombinálva a közvetett fegyverek képességeivel a fal másik oldalán található objektumok eltalálására" - mondta John Pike a GlobalSecurity.org védelmi elemzője. Pike szerint ez csak egy példa az "intelligens" lőszerekre, melyek a mikrochipek fejlődésével valósággá válhatnak. Bár a fegyverhez ma még nagy erejű tölteteket használnak, a későbbiekben kisebb lövedékek kezelésére alkalmas változatok is megjelenhetnek, amik a gyilkolás helyett inkább a kábításra helyezik a hangsúlyt. Az Egyesült Államok Hadserege hamarosan a harctéren is kipróbálja a fegyver prototípusát, valószínűleg Irakban vagy Afganisztánban, a hadrendbe állítást pedig 2012-re tervezik.


Bemutatkozott minden bombák atyja


2007. szeptember 13. 13:19, csütörtök
Az orosz légierő egy hatalmas olaj - levegő bombát tesztelt, ami katonai szakértők szerint a világ legnagyobb nem nukleáris robbanószerkezete. 
Az orosz televízió bemutatójában (BBC videó) egy TU-160 "Blackjack" szuperszonikus nehézbombázó látható, amint ledob egy bombát egy kísérleti területre, majd egy hatalmas robbanás után a területen álló négyemeletes épület a földdel lesz egyenlő. Az oroszok állítása szerint az új bomba nagyobb, mint a hasonló pusztító erővel rendelkező amerikai Moab, amit az elemzők is hihetőnek tartanak. 

A bomba ejtőernyővel közelíti meg a felszínt


Egy kis elsődleges robbanással robbanóanyag felhő keletkezik...


...a második robbanás pedig begyújtja a felhőt, ami hatalmas detonációt és lökéshullámokat eredményez, körülbelül 300 méter sugarú körben

Az ilyen robbanószerkezeteket általában föld alatti célpontok ellen szokták bevetni. Az olaj - levegő bombák aeroszol bombák, általában két szakaszban robbannak fel: először egy kis robbanás szétpermetezi a bombában tárolt üzemanyagot, azaz létrehoz egy robbanóanyag felhőt, majd begyújtja azt, így fejtve ki teljes romboló hatását.

Az amerikai Moab hivatalosan a Massive Ordnance Air Burst rövidítése, de általában, mint Mother Of All Bombs, azaz Minden Bombák Anyjaként emlegetik. Az orosz bomba még nem rendelkezik hivatalos elnevezéssel, megalkotói Father Of All Bombs (Minden Bombák Atyja) néven emlegetik, derült ki az orosz állami csatorna hírműsorából, ami a bomba összetételéről és erejéről is adott némi információt.

Elvileg 7,8 tonna nagy hatásfokú robbanóanyagot tartalmaz, szemben a Moab több mint 8 tonnájával, az orosz kreáció azonban négyszer nagyobb erejű, ami az új, nanotechnika alkalmazásával kifejlesztett anyagnak köszönhető. A hírműsorban megszólaltatott Alexander Ruksin tábornok, az orosz fegyveres erők helyettes vezérkari főnöke szerint a teszteredmények arról tanúskodnak, hogy bombájuk erejét és hatékonyságát tekintve összemérhető egy nukleáris fegyverrel, minden hasonló bombát felülmúl.

Robert Hewson, a Jane's hadászati szaklap szerkesztője szerint az orosz állítások hihetők, figyelembe véve az ország olaj - levegő fegyverek terén elért fejlesztései és eredményei fényében. Az oroszok előszeretettel alkalmazták az aeroszol bombákat az afgán és csecsen konfliktusokban. Hewson szerint a televízióban bemutatott "Atyuskát" is a csecsenek ellen eszelték ki, de pontosan a pusztító ereje miatt sose vetették be. Hasonló karrierre tekinthet vissza a Moab, ami szintén egy kísérleti robbantást ért meg közvetlenül a 2003-mas iraki invázió előtt, a demonstrációt azonban nem követte bevetés.




A jövő gyalogos katonája: kézifegyverek


2005. március 17. 14:15, csütörtök
A hadseregek mindig is a gyalogságra épültek. Uralhatod a légteret, de repülőgépekkel nem tudsz egy várost ellenőrizni, lehetnek a tieid a legerősebb harckocsik, egy város szűk utcáiban jobbára béna kacsákká változnak. A gyalogos katonák fontossága nem kérdőjelezhető meg a jövő harcterein sem. A katonának azonban a harchoz fegyverre van szüksége, mégpedig a lehető legjobbra.
Először is: milyen az ideális katonai kézifegyver? A fegyvernek viszonylag könnyűnek, 3-4 kg körülinek kell lennie. Persze a nagyobb tömegnek is van előnye, lövés közben nyugodtabban viselkedik, kisebb a visszarúgása, vagyis jobban kontrollálható. Hátránya természetesen az, hogy egy nehéz fegyverrel nem lehet gyorsan váltani a célpontok között, és mindenekelőtt cipelni is megterhelőbb. A fegyver hossza is fontos, egy rövid fegyverrel sokkal könnyebb épületekben mozogni, vagy járműből kiszállni, nem akad bele mindenbe, viszont a hosszabb fegyvercső pontosabb fegyvert jelent, különösen nagy távolságokra való lövésnél.

SVD Dragunov és AK-74 bevetésben, valahol Csecsenföldön

A pontos lövés pedig elvárás, a mai általános nézet szerint egy átlagos katonának 300-400 méteres távolságon belül képesnek kell lennie eltalálni a célt. A lőszer sem mindegy ebből a szempontból: egy kisebb és könnyebb lőszerből többet vihet magával a katona, ugyanakkor kellően hatásosnak kell lennie, nagy távolságnál is képesnek kell harcképtelenné tenni az ellenfelet (erről később). Nem árt, ha ergonómikusnak is tervezték, a kezelőszerveknek kézre kell esniük, és lehetőleg mindkét kézzel lehessen használni. Ez nem csak a balkezes katonák miatt fontos, hanem azért is, mert megeshet, hogy a jobbkezes embernek is bal kézzel kell lőnie - például a fedezék miatt. 

Az utóbbi időben komoly térhódításba kezdtek a kompakt gépkarabélyok, amelyek a géppisztolyok méreteivel, de a gépkarabélyok erejével bírnak. Fent: HK G36C gépkarabély, alul HK MP5K géppisztoly

Ma már elvárás az is, hogy legyen rajta optikai célzóberendezés, városharcokban a vörös pont (angolul red dot) vagy reflexirányzék, nyílt területeken pedig 1,5-4x-es nagyítású távcső - lehetőleg cserélhetően megoldva, hogy az adott körülményeknek megfelelő legyen a gyalogos fegyverén. Mindenek előtt azonban a kézifegyvernek nagyon megbízhatónak kell lennie, hiába van rajta a legprecízebb fegyvertávcső, hiába lehet még 600 méterről is tiszta fejlövést leadni vele, hiába olyan kézreálló, hogy egy lépcsőfordulóban is másodperc törtrésze alatt tudod célra emelni, ha pont akkor mond csütörtököt, amikor használni szeretnéd. Márpedig a harctéren ritkán ideálisak a körülmények, ezért jól kell bírnia a szélsőséges időjárási körülményeket, a koszt és azt, hogy adott esetben a használójának napokig nincs lehetősége nyugodt körülmények között a nagytakarítással és a karbantartással foglalkozni.

Az M16/M4-család hírhedt a kosz iránti érzékenységéről, ezért a HK egy saját M4 változatott gyártott és a nyilvánosság előtt mutatta be, mennyire sárálló.

Ki kell térjünk ki a lőszer problémájára. Stratégiai szempontból az az előnyös, ha az ellenséges katona csak megsebesül, de életben marad, hiszen egy sebesült katona több problémát okoz az ellenségnek, mint egy halott, Tény, hogy ez brutális gondolatmenet, de a háború nem éppen az emberi szeretett kenetteljes megnyilvánulásairól szól. A probléma ezzel ott van, hogy a sérült ellenség még harcképes lehet. Számtalan példa van arra, hogy nagyon súlyos sebet kapott emberek is még percekig harcoltak, vagyis taktikai szempontból viszont az az előnyös, ha az ellenség minél súlyosabb, lehetőleg halálos sebet kapjon.

A vadász, rendfenntartói vagy önvédelmi fegyverekhez éppen ezért készítettek olyan lövedékeket, amelyek minél inkább deformálódik, "gombásodik", egyes esetekben a lövedék egész orra szétnyílik, hogy minél nagyobb sebcsatornát vágjon, és az energiáját lehetőleg maradéktalanul leadja a célpontban. Ez a katonai lövedékeknél is így volt még az 1800-as években, ám a még a XIX. század végén az orosz cár látva a robbanó- és repeszhatású kézifegyver-lövedékek szörnyű hatásait, kezdeményezte azok kitiltását a hadszínterekről. Az erről szóló nemzetközi egyezményt 1899. július 29-én írták alá Hágában, ez lett az első Hágai Egyezmény (amit sokan a Genfi Egyezménnyel kevernek, amit 1925-ben az I. világháború tapasztalatai alapján a harci gáztámadások tiltására hoztak tető alá).

No persze az egyezmények többsége, mint tudjuk csak írás, és a jelenleg rendszeresített amerikai (NATO) és orosz gépkarabély-lőszerek - bár az egyezmény szövegének megfelelnek - a tervezőmérnökök valójában mindent megtettek, hogy a lehető legsúlyosabb sebet okozzák. Az M855-ös jelű szabvány NATO lőszer (melyet az M16, M4, G36, stb. gépkarabélyok használnak) például rövid távon becsapódva hajlamos több darabra széttörni, a szovjet/orosz 5,45 mm-es karabélylőszer (amit az AK-74 fegyvercsalád használ) lövedékét pedig úgy alakították ki, hogy a testbe csapódva azonnal irányt változtat, bukdácsolni kezd, hogy minél hosszabb sebcsatornát hozzon létre.

Egy 5,56 mm-es NATO-lövedék útja az emberi testet szimuláló ballisztikai gélbe becsapódva

A mai kézifegyvereknél magától értetődik a sorozatlövés képessége, ám a sorozatlövésnek csak bizonyos körülmények között van gyakorlati haszna. A sorozatlövés közben ugyanis a fegyver visszarúgása miatt a cső elmozdul a célról, és ahogy a lövések jönnek egymás után, egyre nagyobb mértékű az elmozdulás, tehát (hacsak a célpont nincs túl közel) valószínűleg a 3-4-5 lövés már messze a cél mellet vagy fölött fog elrepülni. Ennek kiküszöbölésére találták ki a rögzített sorozatlövést, amikor többnyire három (ritkábban két) lövés kiváltása után az újabb lövéshez előre kell engedni az elsütőbillentyűt, majd újra meg kell húzni. Az egymás után kilőtt három lövedék szórásképe még viszonylag kicsi, így ideális esetben mindhárom eltalálhatja a célpontot.

A rögzített sorozatlövésnek van egy lélektani hatása is: a sorozatlövéskor a gyalogos hajlamos csak a cél felé fordítani a fegyverét, és folyamatosan tüzelni, abban a reményben, hogy valamelyik lövedék majdcsak eltalálja azt. Azonban ez egyfelől nem túl hatékony módja a fegyverhasználatnak, másfelől lőszerpocsékolásra sarkallja a katonát. A rögzített sorozatlövéskor viszont megfelelő kiképzés esetén minden hármas lövéssorozat után ösztönösen újra fog célozni a katona, így nagyobb az esély a találatra, és közben még a lőszerpazarlás veszélye sem áll fent.

Ennek a gondolatmenetnek lett például eredménye az M16A2, M16A4 és M4 gépkarabély, amelyek nem is rendelkeznek sorozatlövés képességével, csak egyes lövéssel és rögzített sorozatlövéssel. Azonban rövid lőtávolságoknál, városharcok, épületharcokban a teljes sorozatlövés képességét hiányolták a katonák, ennek következtében jelentek meg az M16A3 és M4A1 gépkarabélyok, melyek az egyes lövés mellett teljes sorozatlövés leadására is képesek.


A jövő gyalogos katonája: kézifegyverek


2005. március 17. 14:15, csütörtök
A minél hatékonyabb kézifegyverek fejlesztése terén már az 1980-as években feltűnt egy igen ígéretes fegyver, a német HK G11, amely hüvely nélküli lőszert használt. A lövedék gyakorlatilag a nyolcszögletű meghajtótöltetbe volt elhelyezve, vagyisa lőszerre nézbe csak egy hasábot láthatunk. A hüvely nélküli lőszer előnye a nevében szerepel: az elsütés után nincs hüvely, amit ki kellene vetnie a fegyvernek, így nagyobb tűzgyorsaságot lehet elérni, hiszen a lövés egy mozzanatát (az üres hüvely kivetését) el lehet hagyni. Ennek köszönhetően a G11 rögzített sorozatlövéskor 0,06 másodperc alatt lőtt ki három lövedéket - a reakcióerők ennyi idő alatt még nem realizálódtak a lövész számára a tehetetlenség miatt, vagyis amire a visszarúgást érzékelné, és a fegyver elmozdulna a célról már a harmadik lövedék is elhagyta a csövet.

A sorozatgyártásra érett G11K2, előtte egy tár és a hüvely nélküli lőszerei. Hiába lett tökéletes, mégse kellett senkinek

A G11 a teszteken nagyszerűen szerepelt, pontos és megbízható és igen hatékony fegyverré fejlesztették, ráadásul a kicsi és könnyű lőszeréből egy katona több, mint kétszer annyit vihetett magával, mint egy hagyományos lőszerből. De az 1990-es évek elején az újra egyesült német kormány túl drágának találta, és egy új lőszertípus rendszeresítését is problémásnak látták, így a G11 - bármennyire is előremutató fegyver volt - végleg eltűnt a süllyesztőben.

Az 1990-es években új irányvonalat szabott meg az amerikai hadsereg. A vízió szerint egy csúcstechnikát képviselő új fegyver egy 5,56 mm-es gépkarabélyból és egy 20 mm-es gránátvetőből állna. A gránátvető egy speciális lőszert használ, amelynek mini-számítógépe a feladatnak megfelelően robbantja fel a gránátot. Például ha a célpont egy fedezék mögött rejtőzik, akkor a cél felett mintegy egy méteres magasságban robban, azonban ha a célpont ablak mögött tartózkodik, akkor a gránát késleltetve robban, mikor már az épület belsejébe ért. Mindemellett ráadásul a gránátvető hatásos lőtávolsága 1 km körül van, így már messziről is bevethető, például mesterlövészek ellen. A fegyveren egy optikai rendszerrel egybeépített ballisztikai számítógép is található, amely megmutatja a lövésznek, hogy hova kell céloznia, hogy eltalálja a gránátvetővel a célpontot, és az éjszakai használathoz az optikai rész egy infravörös kamerát is magában foglalt. 

Az XM29 OICW egyik prototípusa még tesztelés alatt

Az XM29 OICW igen ambiciózus program volt, és noha eredetileg arra szánták, hogy leváltsák a rajokban az M16/M203 gránátvetős fegyvert, a program folyamatosan csúszott, részben az egyre magasabbra emelkedő beszerzési költség, részben a fegyver túl nagy tömege miatt. Noha az XM29 teljesítette a legtöbb vele kapcsolatos elvárást, végül a hadsereg nem tartott igényt rá, és a gránátvető részét külön fejlesztették tovább XM25 néven. Persze lehet, hogy csak azoknak lett igazuk, akik úgy vélték, hogy a harctéren nincs helye olyan fegyvernek, amelynek használati utasítása egy lexikon vastagságát éri el.

Az OICW-utód 25 mm-es gránátvető, az XM25 makettje egy kiállításon

A belga FN cég az OICW-hez hasonló elképzeléssel állt elő, ám más megközelítést használt. A fegyver teljesen modulszerűen épül fel. Alaphelyzetben egy 1,6x-es nagyítású távcső foglal helyet a tetején, de ez lecserélhető egy ballisztikai számítógéppel feltuningolt optikai irányzékkal, a cső alá pedig egy saját fejlesztésű 40 mm-es gránátvető kerülhet. Az FN F2000 gépkarabély bull-pup elrendezésű, vagyis a zárszerkezet és a tár a fegyver végében kapott helyet, amely miatt azonos csőhossz mellett rövidebb lehet a fegyver teljes hossza. Ennél az elrendezésnél az egyik probléma, hogy a súlypont túl hátra kerül, amely miatt ösztönös lövésnél könnyen a cél fölé mehet a lövés. A másik általános probléma az, hogy a hüvelyeket a tusnál veti ki, így ha jobbkezes fegyvert bal kézbe fogunk és a vállunkhoz szorítjuk, akkor a zárszerkezet az arcunk mellett lesz, és lövéskor a hüvely is ide szeretne távozni.

Más bull-pup fegyvereknél - mint az Osztrák Steyr AUG-nál vagy a Francia FA MAS-nál - ezt úgy oldják meg, hogy a fegyver átszerelhető jobb illetve bal kezes használathoz. (A britek L85 gépkarabélya angolos egyszerűséggel oldja meg ezt a gondot: kizárólag jobb kézzel használható.) Az F2000 esetén a hüvelyt egy kis alagúton keresztül a fegyver elején, jobb oldalon veti ki, így mindkét kézzel kényelmesen használható. A csúcstechnika azonban itt sem adja olcsón magát: egy teljes F2000 fegyverrendszer ára 5000 dollár körül mozog - de még így is sokkal olcsóbb, mint az XM29 lett volna.

Az FN F2000 az alap 1,6x-os optikai irányzékkal és egy 40 mm-es gránátvetővel. Figyelemre méltó a kidobott hüvelyek elvezetése a fegyver elejébe

Megint mások azonban inkább visszatértek a jól bevált receptekhez, és azt csiszolgatják abból kiindulva, hogy ami bevált, ahhoz ne nyúlj. A német, spanyol és norvég hadseregben rendszerbe állított német HK G36 ezt az elvet vallja. A fegyver belső szerkezete gyakorlatilag a már sokszor bizonyított AK-47-es megoldásaira épül, csak ott módosítva, ahol muszáj volt. A fegyver fogantyújában alaphelyzetben 1,5x-es nagyítású optikai irányzék található, vagy pedig egy kettős megoldás, alulra egy 3,5x-es nagyítású, felülre pedig egy red dot irányzék.

HK G36KV tesztelés alatt a norvég hadseregnél

A tárak átlátszó műanyagból készültek, így a katona egy pillantással meg tudja nézni, hogy még mennyi lőszer áll a rendelkezésére. A G36 megbízhatósága a jó öreg Kalasnyikovokéhoz mérhető, olyannyira, hogy a belső szerkezete az XM29 OICW gépkarabély részébe, illetve az amerikai hadsereg egyik lehetséges következő kézifegyverében, az XM8-ban is szinte egy az egybe lett beszerelve.

Az XM8 család - klikk a nagyobb változathoz

Az XM8 egyébként egy olyan fegyvercsalád megalkotására törekszik, ahol a négy változat, a teljes értékű gépkarabély, a rövid kompakt karabély, a mesterlövész változat és a könnyű géppuska gyakorlatilag teljesen szabadon "kilegozható" a részegségekből. A zárszerkezet és az elsütőszerkezet teljes megegyezik, csak a tus, az előágy és a cső különbözik. Ha mesterlövész puskát akarunk csinálni a gépkarabélyunkból csak egy hosszabb, 20 inches (kb. 500 mm-es) csőre kell kicserélni a gépkarabély 12,5 inches (kb. 320 mm-es) csövét, egy lenyitható kétlábú állványt magába foglaló előágyra a karabély előágyát és a red dot irányzékot egy 3,5x-es nagyítású optikai irányzékra. Ha könnyű géppuskát akarunk, a csövet egy 20 inches vastag csövű változatra kell cserélni - amely jobban bírja a folyamatos tüzelést -, és a 30-as szekrénytár helyet egy 100 lőszert befogadó C-Mag tárat kell a fegyver illeszteni.

E megoldás fő előnye, hogy nagyban megkönnyíti a logisztikát, hiszen a főbb alkatrészek teljesen megegyeznek a legáltalánosabban használt fegyverekben. Az amerikai hadsereg pedig eldöntötte, hogy lecseréli a jelenlegi M16/M4 gépkarabély-családot és az M249 SAW könnyű géppuskáit. A közelmúltban ezért ki is írt egy pályázatot, amelynek a győztese váltja le a régi fegyvereket; az egyik esélyesnek az XM8-család tűnik.

Az XM8 tesztelés alatt az amerikai szárazföldi erőknél



A jövő gyalogos katonája: kézifegyverek


2005. március 17. 14:15, csütörtök
Az Amerikai Speciális Hadműveletek Parancsnokságánál (US SOCOM - United States Special Operation COMmand) már eldőlt, hogy leváltásra kerül az M4A1 SOPMOD, az utódja a Belga FN cég amerikai leányvállalatának SCAR gépkarabélya lett. Az új fegyver két változatban kerül rendszeresítésre, a SCAR-L(ight) ugyanazt a szabvány 5,56 mm-es NATO lőszert használja, mint az M16 és M4 gépkarabélyok, a SCAR-H(eavy) pedig szintén szabvány 7,62 mm-es NATO lőszert. Ez akár a harctéren is átszerelhető az orosz 7,62 mm-es lőszerrel való használtra, amelyel például az AK-47 tüzel. Ennek különösen mélyen az ellenséges vonalak mögötti bevetéseknél van jelentősége, ugyanis így az ellenségtől zsákmányolható muníciót is felhasználhatják a katonák, nem kell attól tartaniuk, hogy a saját fegyverükbe való lőszertípusból kifogyhatnak.

A SCAR-L és a SCAR-H gépkarabélyok

Persze vannak még radikálisabb megoldások is, mint a MetalStorm, amelynél a csőben egymás mögött foglalnak helyet a lövedékek, mindegyik mögött egy-egy meghajtótöltet, a lövést elektronikusan váltják ki, egymás után. A megoldás legnagyobb előnye a félelmetes tűzgyorsaság, gyakorlatilag amint elhagyta az előző lövedék a csövet, máris indulhat a következő. Szintén előnyös az egyszerűsége, mivel nincs szükség semmiféle mechanikus alkatrészre a működéshez.

Ugyanakkor szemben egy hagyományos lőfegyverrel, ahol a cső hossza ugye minden lövésnél ugyanakkora, tehát ideális esetben az egymás után kilőtt lövedékek ugyanazt a pályát fogják leírni, és ugyanoda is csapódnak be, a MetalStorm esetén az egymás mögött elhelyezett lövedékek miatt az első lövedék még csak rövid utat tud megtenni a csőben, a következő már egy kicsivel hosszabbat, az az utáni még hosszabbat és így tovább. Ezzel az a probléma, hogy mindegyik lövedék egy kicsivel más röppályát ír le, így a fegyver pontossága nagyobb lőtávolságokra már nem kielégítő, ezért kézifegyvereknél legalábbis nem valószínű, hogy ez a megoldás elterjedne. 

A tesztelés alatt lévő MetalStorm pisztoly belső felépítése

Szintén próbálkoznak már egy ideje a folyékony meghajtótöltetekkel, ahol a lövedéket egy előre kiszámított mennyiségű folyékony robbanóanyag segítségével indítják el, amelyet csak a lövés előtt jutattak a zárszerkezetbe. A megoldás legnagyobb előnye az lehetne, hogy egy számítógép előre ki tudja számolni a cél távolságából, hogy mekkora sebességre kell gyorsítani a lövedéket az ideális találati esélyhez. Közeli célok ellen elég kis mennyiség is, így kisebb lesz a visszarúgás is, nagy távolságokra pedig nagyobb mennyiségű hajtóanyagot használva lehet indítani egy ugyanolyan lövedéket. Gyakorlatilag tehát ugyanazzal a fegyverrel hatékonyan lehetne harcolni akár egy szűk folyósón, de akár az 1000 méterre lévő ellenség ellen is.

Ez hatalmas előny lehetne a hagyományos lőszereket használó fegyverekkel szemben ahol ugye azonos lőpormennyiség van minden egyes lőszerben, amelyet még a lőszer és a fegyver tervezésekor kell előre meghatározni. Noha a fejlesztések már jó ideje folynak, a folyékony hajtótöltetes kézifegyverek előnyeinek kihasználásához bonyolult és ezzel együtt drága fegyvert kell építeni.

Más elképzelések is vannak, egyik ilyen terv kis méretű önirányító rakéták alkalmazását veti fel, amelyek képesek a mozgó célpontot követni. Ezen elképzelés gyakorlati megoldásának lehetőségét az amerikai hadsereg is vizsgálja, de kérdéses, hogy mennyibe fog kerülni egy-egy ilyen minirakéta. Habár megfelelő találati arány esetén a katonának csak viszonylag kevésre van szüksége belőle, de ha túl drága, akkor aligha valószínű, hogy rendszeresíteni fogják.

A Future Warrior 2020 tervben szereplő négylövetű mini-rakétaindító kézifegyver modellje

Szintén egy lehetőség a lézerek alkalmazása, de ezen kutatások is még igen kezdetlegesek, és sok problémát vetnek fel. A lézer gyakorlatilag egy fénysugár, ezért terjedését gátolhatja a füst, a köd, az eső vagy hóesés, márpedig a csatatereken ezek teljesen hétköznapi jelenségek. Ettől függetlenül nagyon ígéretesnek tűnnek egyes fejlesztések, mint például a vakítófegyver, amellyel az ellenséges katonák szeme világát lehet akár permanensen elvenni. A vak katona harcképessége a nulla környékére redukálódik, ugyanakkor nem halálos sérülést jelent, amely politikai/etikai téren újabban fontos tényezővé lépett elő - no persze kérdéses mennyivel emberségesebb tömegével megvakítani az ellenséges katonákat, mint megölni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése