2016. április 7., csütörtök

"Maga süket???"



"Maga süket???"






Óriási botrány a Nestlé körül 


Fábián Emese 2015/05/29 ecolounge.hu 
   
A Nestlé a világ legnagyobb ásványvíztermelője, és úgy tűnik, ezt a fényes eredményt nem mindig etikus eszközökkel sikerül elérnie. A világcég nem először keveredik abba a gyanúba, hogy profitja az élőhelyek és erőforrások gátlástalan kizsákmányolásán alapul. Korábban a bébitápszert népszerűsítő kampányuk, illetve a gyerekmunkások foglalkoztatása miatt érte őket vád, most pedig azért indult petíció a világ legnagyobb élelmiszervállalata ellen, mert az éppen a kiszáradásnak kitett Kalifornia vizét pumpálja ki anélkül, hogy akár elgondolkodna rajta, hová fog ez vezetni. 

Jay Famiglietti, a NASA hidrológusa egy interjúban arról kérdezte Tim Brownt, hogy megfontolnák-e, hogy áthelyezik Kaliforniából a vízkitermelésüket. A Nestlé Waters North America (a Nestlé észak-amerikai vízrészlegének) vezérigazgatója azt válaszolta, hogy semmi esetre sem, sőt, ha tehetnék, még növelnék a termelést, majd magyarázatként hozzátette: - Ha felhagynánk a vízpalackozással, akkor az emberek más márkát vásárolnának. Mi olyan szerepet töltünk be, amit kevesen, és mindezt a fogyasztói igények vezérlik. 
Meggyőző... 
Mindehhez érdekes adalék, hogy a The Desert Sun című kaliforniai magazin nyomozása szerint a cég röpke 27 éve, 1988 óta folytatja engedély nélkül a vízkitermelést a San Bernardino erdő területén. Most az engedély "megújítására" várnak, de addig is évi 524 dollárért (körülbelül 148 ezer forint) cserébe nyugodtan termelhetnek. 
A Nestlé és a víz viharos kapcsolata 
A Nestlé és a víz kapcsolata régóta érdekes kérdéseket feszeget. A vállalat körüli legutóbbi vizes botrány 2013-ra tehető, amikor is vírusszerűen terjedni kezdett a Nestlé korábbi vezérigazgatójával, Peter Brabeckkel készült 2005-ös interjú, melyben a következőképpen fogalmazta meg a vízről alkotott véleményét: - A vízzel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy privatizálnunk kell-e a szokásos vízközellátást. (...) Az egyik vélemény szerint, ami szerintem szélsőséges, és amit a civilek képviselnek, a víz közös jog. Vagyis, mint emberi lény, jogod van a vízhez. Ez szélsőséges megoldás. A másik nézőpont szerint a víznek, mint minden más élelmiszernek, piaci értéket kell adnunk. 
Nem kell magyaráznunk, miért keltett felháborodást az interjú, mely után maga Peter Brabeck-Lethmate viszont nem győzött magyarázkodni a Nestlé oldalán és más fórumokon
Persze, nagy jóindulattal még igazat is adhatunk neki abban, hogy ha a víznek értéket adunk, ezzel talán megakadályozhatjuk a felelőtlen pazarlást. De a Nestlé gyakorlata sajnos nem azt mutatja, hogy felelősen járnának el az erőforrásokkal való gazdálkodásban, és hogy tényleg az emberiség javának érdekében cselekednének. 
A jó ügyért? 
Igaz ugyan, hogy a Nestlének nemcsak ördögtől való megnyilvánulásai vannak: 447 gyárat üzemeltetve 194 országban, körülbelül 333 ezer embert foglakoztat, és Európa egyik legjobb munkaadójának tartják. Bár Afrikában ugyanezt nem mondanák róluk, ahol a felröppent hírek szerint gyerekmunkásokkal is dolgoztattak. A vállalat emellett 6 LEED minősítéssel rendelkezik, és számos fenntartható projektet támogat. De mérlegeljük csak, hogy a termelés mekkora százaléka jut környezetvédelemre, és ez mennyire kompenzálja a környezeti terhelést, amivel egyébként a nyersanyagtermelés, a gyártás és a csomagolás jár. 
A vizeink jövője 
A Nestlé körüli botrány mindenesetre rávilágít arra, hogy megoldást kell találnunk a vízproblémákra. A vízért egyébként már régóta fizetnünk kell - gondoljunk a víz- és csatornadíjra, illetve a kútfúrás költségeire. De ez egyelőre még más helyzet, mintha a havi fizetésünket a vízre kellene spórolnunk, mert az aranyárban van. (És nyilvánvalóan ez lenne a következménye a víz "piaci értéken" történő beárazásának.) Pedig ez is a lehetséges jövő forgatókönyvei közé tartozik. 
 
Ezek a márkák mind a Nestléhez tartoznak

A petíció 
petíció szerint, melyet Kalifornia polgárai címeztek a vállalat vezetőjének, Paul Bulckének, a Nestlé jelenlegi működése tovább ront a térség vízhelyzetén. A világcég 50 millió gallon (189.271.000 liter) vizet szipolyoz ki Sacramento víztartó rétegeiből két ásványvízmárkájának, az Arrowheadnek és a Pure Life-nak az előállításához. 
(Kaliforniát sújtó szárazság hatása: Ide kattintva a NASA oldalán a Sacramentotól 40 kilométerre északra elterülő Folsom-tó kiszáradását láthatjuk nagy felbontású képen.) 
1 liter palackozott ásványvíz polcra kerüléséhez összesen 3 liter vizet és 86 liter olajat használnak fel. Micsoda pazarlás ez! Elképzelhetjük, mekkora felárral dolgoznak, ha még ezután profitot is tudnak termelni - márpedig tudnak. Ráadásul ugyanannyit fizetnek a vízért mint a kaliforniai polgárok. 
A petíció a Desert Sun hírportálon megjelent cikkre is hivatkozva keményen pellengérre állítja a vállalatot: "Potenciális fogyasztóként kötelességünk nyomatékosítani, hogyha a Nestlé nem áll le a víz kiszipolyozásával, akkora nyomás alá helyezzük az Erdészeti Szolgálatot és az Amerikai Igazságügyi Minisztériumot, hogy a vállalatnak nemcsak a büntetést kell majd elszenvednie, de elveszíti hűséges fogyasztóit is. A márka maradandó károsodást szenved." 
Akár egyetértünk vele, akár nem, érdemes elgondolkodnunk a Nestlé-petíció jelképes értelmén is: azon, hogy felhívja a figyelmünket a vízkészletek privatizálásának veszélyére, és arra, hogy milyen következményekkel járhat, ha az

Be kell jelenteni a kutakat, különben nagy bírság érkezik

A halastavak és a rizsföldek feltöltésére használt víz után is kell járulékot fizetni, a feketén fúrt kutakat pedig két éven belül be kell jelenteni - egyebek mellett ezeket tartalmazza a vízgazdálkodásról szóló törvény tervezete.
A kormány honlapján megjelent és március 16-ig véleményezhető tervezet szerint vízhasználatnak minősül az öntözés, továbbá a halastavak és a rizsföldek feltöltése is. Ez azért fontos szabály, mivel a halastavak és a rizsföldek feltöltésére használt víz jelenleg ingyenes. Az öntözési víz 500 köbméterig ingyenes marad, míg a fizetőssé tett két új esetben az ingyenes mennyiség helyén egyelőre három pont szerepel a tervezetben.
Nem kell vízkészletjárulékot fizetni az után a víz után, amelyet - a felszíni- az ár- és belvizekből - tavasszal eltárol a termelő, hogy a későbbi szükségleteit abból fedezze. A tartósan vízhiányos időszakokban is ingyenes lesz a vízfelhasználás.
Aki talajvízkutat fúrt és abból öntözte a mezőgazdasági termőterületét, köteles a kút meglétét 2018. szeptember 30-ig bejelenteni. Ha ezt elmulasztja, akkor cégként 1 millió, magánszemélyként pedig 300 ezer forint vízgazdálkodási bírságra számíthat.
A bejelentésikötelezettség nem vonatkozik a házi célra, a kertekben fúrt kutakra.


ugyanakkor a szerves élet nélkülözhetetlen molekulája, a humorosnak szánt, de kémiailag teljesen korrekt elnevezésű dihidrogén-monoxid már nagyon régen felkerült arra a méretes dicsőségtáblára, amelyen a hadtörténelem véres trófeái sorakoznak.
Miért hoztatok el bennünket Egyiptomból, és miért vezettetek bennünket erre a rossz helyre, ahol nincs hely vetésre, és nincs füge, sem szőlő, sem gránátalma, még ivóvíz sincs?”
(Mózes negyedik könyve, 20:5)

És ugye az sem lehet véletlen, hogy a Közel-Keleten és nem Finnországban, ĺrországban vagy Venezuelában találták ki a csepegtetős öntözési módszert (amiről olyan sokat nem tudunk ugyan, csak annyit, hogy segítségével képesek tíz liter víz megfelelő adagolásával felnevelni egy egész pálmaligetet olyan talajban, ahol a rozsdás konzervdobozokon kívül más életformának nulla esélyt adnánk).
Az évezredek óta tartó számtalan oda- és visszavágóból álló meccsen jelenlegegyértelműen a zsidók vezetnek. A híres, hatnaposnak becézett háború (1967. június 5-10) egyik, szélesebb körben nem annyira ismert oka az volt, hogy Izrael az akkori szír határ melletti Kinnereth (klasszikus műveltségűeknek: Genezáreti) tóból (amely a Jordánon kívül Izrael egyetlen komoly felszíni édesvíz-tartaléka) 1964-ben suttyomban és módszeresen elkezdte kiszivattyúzni a vizet a Negev-sivatagban létesítendő telepek melletti őshonos homokot és importált termőföldet öntözendő, jelentősen csökkentvén ily módon az akkor még Szíriához tartozó Golan-fennsík alatt húzódó talajvíz mennyiségét.
Válaszul az arabok eltérítették a Jordán egyik-másik mellékfolyócskáját, viszontválaszul az izraeliek még több vizet pumpáltak ki a Kinnerethből, viszont-viszontválaszul a szír csapatok lövöldöztek egyet-kettőt a tavon halászó izraeliekre, valamint a környék kibucnyikjaira, majd jöttek az izraeli ejtőernyősök és így tovább.
Három éven keresztül folytatódott az egyre fokozódó intenzitású adok-kapok, mígnem a már említett, egészen pontosan 134 órán át tartó háború végén az egész Golan izraeli kézbe került (hogy a teljes Sinai félszigetről és Jeruzsálemről most ne is beszéljünk; majd megtesszük egy későbbi posztban, ha jók lesztek).
Ha már a földfelszín alatti vízről és annak stratégiai jelentőségéről bátorkodtam szólni:
Lévén, hogy a kivonható talajvíz átlagos, teljes megújulási ciklusa a Közel-Keleten 1200-1300 év (tehát ennyi kell, hogy csapadékból, a beduinok és tevéik vizeletéből meg innen-onnan újratermelődjön azokban a föld alatti tározókban), nem nehéz prognózisokat felállítani: ha ennek a víztartaléknak a kinyerése és felhasználása a jelenlegi feszített ütemben folyik, nemcsak a természetes, föld alatti víztározók 30-50 éven belüli kiürülésével kell számolni, hanem például azzal is, hogy az üresen maradt, Gáza-övezet alattiakba be fog szivárogni a közeli mediterrán tengervíz – ami visszafordíthatatlanná teszi az ivóvízvesztés fájdalmas folyamatát.
Na nem mintha ez az izraeli katonaságot annyira foglalkoztatná – ez a konkrét probléma elsősorban a létező (?) palesztin államot fogja érinteni, már ha addig képes lesz valódi államként viselkedni. A zsidók meg majd kitalálnak valamit; arrafelé a zűrös időkben mindig születtek próféták, imádkozásban és az Istennel való veszekedésben meg amúgy is világbajnokok.
Az utóbbi 10 évben közhellyé koptatott, s a globális felmelegedés szókapcsolattal jelölt környezeti jelenség víztartalékokra gyakorolt negatív hatásával pedig még alegoptimistább előrejelzések is kénytelenek számolni (kivéve Michael Crichtont, akinek sajátos véleménye van a dologról, de ez itt nem a könyvajánló).
És hogy ne csak Izraelt simfeljük: Szaúd-Arábia (a térség többi államához hasonlóan) presztízskérdést csinál a saját vízből – már amióta (és ameddig) a kőolajból származó bevételei ezt megengedik. Mezőgazdászok,hidrológusok és katonák 1992-ben elszörnyedve mesélték egymásnak nemzetközi konferenciák szüneteiben a negyedik és a hatodik ital között, hogy a roppant konzervatív sivatagi monarchia rekordnagyságú, négy millió tonnát valamivel meghaladó gabonatermésének öntözését – a boldogult emlékezetű Fahd király személyes utasítására – hónapokon keresztül saját talajvíz-tartalékaikból fedezték.
A fúrások, a csőrendszerek lefektetése, az öntözőcsatornák megtervezése és kiépítése, a 40-45 fokos hőségben villámgyorsan párolgó víz folyamatos pótlása összesen 2,2 milliárd (olaj)dollárjába került az országnak, miközben a fenti, észveszejtő áron megtermelt gabonamennyiséget 650 millió dollárért bármelyik kanadai, amerikai vagy európai exportőr boldogan a rijádi raktárak kapujáig szállította volna, s nem utolsósorban megmaradt volna több tízmillió köbméter ivóvizük…
De a saját víz varázsa ugye…
150 évvel ezelőtt egy földlakóra 34 ezer köbméter édesvíz-tartalék jutott; napjainkra ez a szám kevesebb, mint az egynegyedére (8 ezerre) esett vissza. A biztonságpolitikai szakértők egy része mérget merne venni arra, hogy a következő (minimum regionális) háborúk egyik kirobbantója az édesvíz feletti rendelkezési jog lesz. Másik részük azt állítja, hogy a Közel-Keleten és Észak-Afrikában állandósulni fognak ugyan a víz miatti kisebb-nagyobb konfliktusok, de ezek eszkalációjától (legalábbis szerintük) nem kell tartanunk. Hogy valójában mi fog történni, meglátja, aki megéri. Engem például valószínűleg már nem fog érinteni és őszintén remélem, hogy egyetlen olvasónkat sem.
Egy amerikai Közel-Kelet-szakértő kicsit merész, de elgondolkodtató szavaival búcsúzom: Aki a vizet ellenőrzi, ellenőrzi a területet; aki a területet ellenőrzi, ellenőrzi a kőolajat; aki a kőolajat ellenőrzi, ellenőrzi a világgazdaságot.
És aki ellenőrzi a világgazdaságot, az annyi fröccsöt ihat, amennyit akar – teszem hozzá bölcsen, mintegy rávilágítva a globális összefüggésekre.
Ha legközelebb, az ismét közelgő kánikulai napokon egy pohár jéghideg vizet isztok, egy futó pillanatra gondoljatok azokra a szerencsétlenekre, akik szomjukat ilyen körülmények közepette kénytelenek oltani.
Egészségetekre!
Kiegészítés: találtam egy másik térképet a globális vízproblémáról. Nem tudom, ez riasztóbb-e vagy biztatóbb, mint az előző.



ivóvizünk a nagyvállalatoktól és az esetleges monopóliumoktól függ. Elképzelhetjük, milyen jövő vár ránk, ha a tendenciák nem változnak. 





Most kiderülhetnek a letelepedési kötvény-biznisz részletei










A határozati javaslat szerint a bizottság 10 tagból állna. A tagokra a képviselőcsoportok vezetői tesznek ajánlást úgy,


Az MSZP, az LMP és a Jobbik együtt kezdeményezte parlamenti vizsgálóbizottság felállítását a letelepedési államkötvényekkel kapcsolatos visszaélések kivizsgálására, a házszabály szerint kötelező lesz a bizottság felállítása.


A határozati javaslat szerint a bizottság 10 tagból állna. A tagokra a képviselőcsoportok vezetői tesznek ajánlást úgy, hogy a Fidesz 3, a KDNP, az MSZP és a Jobbik 2-2, míg az LMP 1 főt delegálna abba. A házszabály szerint egy vizsgálóbizottság létrehozását a képviselők egyötöde kezdeményezheti, a mostani javaslatot 51-en nyújtották be, vagyis 9-cel többen a szükségesnél.
A kezdeményezők kifejtik, hogy 2012 nyarán Rogán Antal (Fidesz) ötlete alapján kerültek kibocsátásra a letelepedési államkötvények. Ezekkel kapcsolatosan az ellenzék és a szakma is erőteljes kritikát fogalmazott meg, miközben a kormánypártok - élükön Rogán Antallal - dicshimnuszokat zengtek róla, kiemelve azt is, hogy mennyi új munkahelyet teremt majd a program. A kötvények kibocsátásával kapcsolatos visszásságok a legvadabb képzeletet is felülmúlták.
Az első visszás pont az volt, hogy nem a külképviseleteket, hanem offshore cégeket bíztak meg - kizárólagos joggal - az államkötvények értékesítésére, és ezen cégek számára a Rogán Antal vezette gazdasági bizottság engedélyezte a kötvények forgalmazását. A cégek között túlnyomó többségben vannak azok, amelyek kifejezetten adóparadicsomnak nevezhető országokban vannak bejegyezve, így a tulajdonosi hátterük kideríthetetlen, ami teljessé teszi a korrupció gyanút a konstrukcióval kapcsolatosan.
A forgalmazás technikája a következő: a kötvényeket diszkont áron adja el az állam a közvető cégeknek, így a névérték és a tényleges árfolyam közötti különbözet az értékesítő cégnél marad. Erre jön még rá - a letelepedni kívánó kuncsaftonként - a 45-60 ezer euró körüli jutalék, de hallani lehetett 70 ezer eurós közvetítési díjról is, hiszen a jelenlegi szabályok alapján a közvetítő cégek maguk határozhatják meg a jutalék mértékét, ami egy teljesen monopolpiacon érthetetlen.
A konkrét számokat a következőkben írják le a javaslattevők: eddig 205 milliárd forint folyt be az államkötvények eladásából a magyar államhoz, miközben 50-60 milliárd forint bevételhez jutottak - a szaksajtó becslései alapján - a javarészt offshore hátterű közvetítő cégek. Ez pedig több mint 25 százalékos összesített jutalékszintet jelent, úgy hogy, a közvetítő cégeknek  alig kell valamit tenniük ezért cserébe.
A vizsgálóbizottság - egyebek mellett - a következőkre keresné a választ:
  • mekkora gazdasági haszna van Magyarországnak és a magyar embereknek ebből a konstrukcióból, különös tekintettel a valós gazdasági befektetésekre és a munkahelyteremtésre;
  • az értékesítéssel megbízott közvetítőcégeknek mennyiben ismerhető meg a tulajdonosi hátterük, és hány cég tekinthető ezek közül offshore cégnek;
  • mi indokolja, hogy a magyar állam nem határozta meg a közvetítő cégek jutalékának mértékét, pontosan mekkora jutalékkal dolgoznak ezek a cégek, és összességében mekkora bevételre tettek eddig szert;
  • továbbá mekkora adóbevételtől esik el az állam annak köszönhetően, hogy ezen cégek nem Magyarországon vannak bejegyezve?







A víz háborúja



Az emberiség – tagjainak közismert egyéni, továbbá állítólagos kollektív bölcsességére támaszkodva – mindenért és minden miatt háborúzott már az elmúlt évezredekben, a termőföld és az altalaj ásványkincsei feletti rendelkezés jogától a melegvizű kikötőkhöz való hozzáférésen keresztül egészen bizonyos labdarúgó-mérkőzések eredménye miatt, a különösen visszataszító ideológiákról és a kevésbé visszataszító, de annál merészebb dekoltázsú nőkről nem is beszélve.
Senki nem lepődik meg tehát azon, hogy bolygónk egyik legegyszerűbb vegyülete, ugyanakkor a szerves élet nélkülözhetetlen molekulája, a humorosnak szánt, de kémiailag teljesen korrekt elnevezésű dihidrogén-monoxid már nagyon régen felkerült arra a méretes dicsőségtáblára, amelyen a hadtörténelem véres trófeái sorakoznak.
Miért hoztatok el bennünket Egyiptomból, és miért vezettetek bennünket erre a rossz helyre, ahol nincs hely vetésre, és nincs füge, sem szőlő, sem gránátalma, még ivóvíz sincs?”
(Mózes negyedik könyve, 20:5)
Igen, eltaláltátok: a vízről van szó; közelebbről az édes- (azaz ivó)vízről. Miközben a Föld lakossága naponta mintegy háromszázezer fővel gyarapodik (innen is csókoltatjuk a születésszabályozás és a fogamzásgátlás esküdt ellenségeit, akiket tapintatból, valamint vallásos olvasóink érzelmeit tiszteletben tartandó nem nevezünk meg, úgyis mindenki tudja, kikre gondolunk), víztartalékaink mennyisége hellyel-közzel állandó (sőt: apad); óvatos becslések szerint a világon száz ember közül 42 nem jut annyi vízhez, amennyire egészséges életviteléhez feltétlenül szüksége lenne, s amit szakemberek naponta és fejenként minimum 100 literben állapítottak meg (a sör és a száraz fehérből készült nagyfröccsök nem számítanak bele!).
Ahogyan azt a mottóból is láthatjuk, a Közel-Kelet sosem volt az a kifejezett aquapark vagy élményfürdő-központ; nem kell meglepődni tehát azon, hogy a sok ideológiai, vallási, kulturális és egyébhangzatos (nagyrész ordas módon hazug) köntösbe csomagolt lózung hátterében a Maslow-piramis alapjához sokkal közelebbi szükségletek kielégítése húzódik. Mivel arrafelé gyakorlatilag a Jordán (és földfelszín feletti, illetve alatti csatolt részei) jelentik az édesvizet, vízgyűjtő területének négy állama (Libanon, Izrael, Jordánia és Szíria) időről időre egymásnak feszíti izmait és megpróbálkozik a bibliai folyó felett elérhető maximális ellenőrzés megszerzésével.
És ugye az sem lehet véletlen, hogy a Közel-Keleten és nem Finnországban, ĺrországban vagy Venezuelában találták ki a csepegtetős öntözési módszert (amiről olyan sokat nem tudunk ugyan, csak annyit, hogy segítségével képesek tíz liter víz megfelelő adagolásával felnevelni egy egész pálmaligetet olyan talajban, ahol a rozsdás konzervdobozokon kívül más életformának nulla esélyt adnánk).
Az évezredek óta tartó számtalan oda- és visszavágóból álló meccsen jelenlegegyértelműen a zsidók vezetnek. A híres, hatnaposnak becézett háború (1967. június 5-10) egyik, szélesebb körben nem annyira ismert oka az volt, hogy Izrael az akkori szír határ melletti Kinnereth (klasszikus műveltségűeknek: Genezáreti) tóból (amely a Jordánon kívül Izrael egyetlen komoly felszíni édesvíz-tartaléka) 1964-ben suttyomban és módszeresen elkezdte kiszivattyúzni a vizet a Negev-sivatagban létesítendő telepek melletti őshonos homokot és importált termőföldet öntözendő, jelentősen csökkentvén ily módon az akkor még Szíriához tartozó Golan-fennsík alatt húzódó talajvíz mennyiségét.
Válaszul az arabok eltérítették a Jordán egyik-másik mellékfolyócskáját, viszontválaszul az izraeliek még több vizet pumpáltak ki a Kinnerethből, viszont-viszontválaszul a szír csapatok lövöldöztek egyet-kettőt a tavon halászó izraeliekre, valamint a környék kibucnyikjaira, majd jöttek az izraeli ejtőernyősök és így tovább.
Három éven keresztül folytatódott az egyre fokozódó intenzitású adok-kapok, mígnem a már említett, egészen pontosan 134 órán át tartó háború végén az egész Golan izraeli kézbe került (hogy a teljes Sinai félszigetről és Jeruzsálemről most ne is beszéljünk; majd megtesszük egy későbbi posztban, ha jók lesztek).
Ha már a földfelszín alatti vízről és annak stratégiai jelentőségéről bátorkodtam szólni:
Lévén, hogy a kivonható talajvíz átlagos, teljes megújulási ciklusa a Közel-Keleten 1200-1300 év (tehát ennyi kell, hogy csapadékból, a beduinok és tevéik vizeletéből meg innen-onnan újratermelődjön azokban a föld alatti tározókban), nem nehéz prognózisokat felállítani: ha ennek a víztartaléknak a kinyerése és felhasználása a jelenlegi feszített ütemben folyik, nemcsak a természetes, föld alatti víztározók 30-50 éven belüli kiürülésével kell számolni, hanem például azzal is, hogy az üresen maradt, Gáza-övezet alattiakba be fog szivárogni a közeli mediterrán tengervíz – ami visszafordíthatatlanná teszi az ivóvízvesztés fájdalmas folyamatát.
Na nem mintha ez az izraeli katonaságot annyira foglalkoztatná – ez a konkrét probléma elsősorban a létező (?) palesztin államot fogja érinteni, már ha addig képes lesz valódi államként viselkedni. A zsidók meg majd kitalálnak valamit; arrafelé a zűrös időkben mindig születtek próféták, imádkozásban és az Istennel való veszekedésben meg amúgy is világbajnokok.
Az utóbbi 10 évben közhellyé koptatott, s a globális felmelegedés szókapcsolattal jelölt környezeti jelenség víztartalékokra gyakorolt negatív hatásával pedig még alegoptimistább előrejelzések is kénytelenek számolni (kivéve Michael Crichtont, akinek sajátos véleménye van a dologról, de ez itt nem a könyvajánló).
És hogy ne csak Izraelt simfeljük: Szaúd-Arábia (a térség többi államához hasonlóan) presztízskérdést csinál a saját vízből – már amióta (és ameddig) a kőolajból származó bevételei ezt megengedik. Mezőgazdászok,hidrológusok és katonák 1992-ben elszörnyedve mesélték egymásnak nemzetközi konferenciák szüneteiben a negyedik és a hatodik ital között, hogy a roppant konzervatív sivatagi monarchia rekordnagyságú, négy millió tonnát valamivel meghaladó gabonatermésének öntözését – a boldogult emlékezetű Fahd király személyes utasítására – hónapokon keresztül saját talajvíz-tartalékaikból fedezték.
A fúrások, a csőrendszerek lefektetése, az öntözőcsatornák megtervezése és kiépítése, a 40-45 fokos hőségben villámgyorsan párolgó víz folyamatos pótlása összesen 2,2 milliárd (olaj)dollárjába került az országnak, miközben a fenti, észveszejtő áron megtermelt gabonamennyiséget 650 millió dollárért bármelyik kanadai, amerikai vagy európai exportőr boldogan a rijádi raktárak kapujáig szállította volna, s nem utolsósorban megmaradt volna több tízmillió köbméter ivóvizük…
De a saját víz varázsa ugye…
150 évvel ezelőtt egy földlakóra 34 ezer köbméter édesvíz-tartalék jutott; napjainkra ez a szám kevesebb, mint az egynegyedére (8 ezerre) esett vissza. A biztonságpolitikai szakértők egy része mérget merne venni arra, hogy a következő (minimum regionális) háborúk egyik kirobbantója az édesvíz feletti rendelkezési jog lesz. Másik részük azt állítja, hogy a Közel-Keleten és Észak-Afrikában állandósulni fognak ugyan a víz miatti kisebb-nagyobb konfliktusok, de ezek eszkalációjától (legalábbis szerintük) nem kell tartanunk. Hogy valójában mi fog történni, meglátja, aki megéri. Engem például valószínűleg már nem fog érinteni és őszintén remélem, hogy egyetlen olvasónkat sem.
Egy amerikai Közel-Kelet-szakértő kicsit merész, de elgondolkodtató szavaival búcsúzom: Aki a vizet ellenőrzi, ellenőrzi a területet; aki a területet ellenőrzi, ellenőrzi a kőolajat; aki a kőolajat ellenőrzi, ellenőrzi a világgazdaságot.
És aki ellenőrzi a világgazdaságot, az annyi fröccsöt ihat, amennyit akar – teszem hozzá bölcsen, mintegy rávilágítva a globális összefüggésekre.
Ha legközelebb, az ismét közelgő kánikulai napokon egy pohár jéghideg vizet isztok, egy futó pillanatra gondoljatok azokra a szerencsétlenekre, akik szomjukat ilyen körülmények közepette kénytelenek oltani.
Egészségetekre!
Kiegészítés: találtam egy másik térképet a globális vízproblémáról. Nem tudom, ez riasztóbb-e vagy biztatóbb, mint az előző.









Kevesebb közmunkát, több drogot, melegházasságot! – Liberális fiatalok március 15-ei követelései


A Magyar Liberális Párt (MLP) ünnepi megemlékezésén ismertették a liberális fiatalok saját 12 pontjukat, amelyben többek közt a könnyűdrogok legalizálását, több vállalkozót, kevesebb közmunkást, és a melegházasság elismerését követelték. Fodor Gábor a rendezvényen arról beszélt, 1848 hősei ma a liberálisokkal küzdenének a kormány ellen.


Néhány tucat szimpatizáns előtt ismertette Seres Artúr 1848. március 15-e alkalmával a Liberális Fiatalok Társaságának (LIFT) saját 12 pontját. Követeléseik között szerepel, az iskolák függetlensége, több vállalkozó, kevesebb közmunkás, és a könnyűdrogok legalizálása. Hozzátette, hogy a stadionok helyett kórházakat, mindenki számára egyenlő esélyeket és az azonos neműek házasságának elismerését akarják. Azt mondta, elutasítanak minden szélsőséget, a gyermekvállalás csak a családok döntése lehet, az egyházaknak pedig politizálás helyett karitatív és hitéleti munkát kell végezniük. Végül kijelentette, hogy az internethez való hozzáférés alapvető jogot, a Liberálisok pedig „több Európát, több uniót” szeretnének.
A közös rendezvényen a Magyar Liberális Párt (MLP) amellett érvelt, hogy miközben a magyar kormány folyamatosan szabadságharcosként, a ’48-asok örököseként jeleníti meg magát, lépéseivel szembemegy mindennel, amit ők képviseltek. A Pilvax kávéház előtt tartott ünnepi megemlékezésén Fodor Gábor pártelnök azt mondta, hogy a kabinet szabad ország helyett despotikus országot épít, nemzeti önállóság helyett pedig csatlósszerepre kényszeríti Magyarországot. Míg a ’48-asok a szabadságért küzdöttek, Orbán Viktor a szabadság ellenében hirdette meg illiberális politikáját – jelentette ki.
Hogyan lehet ünnepelni Széchenyit, Kossuthot, Petőfit, ha nem veszik komolyan azt, amiben ők hittek, miért hajtanak fejet az emlékük előtt, ha nem hallják meg a mának szóló tanításukat?
tette fel a kérdést.

A ’48-ASOK MA A KORMÁNY LEVÁLTÁSÁT KÖVETELNÉK

Fodor Gábor azt mondta, hogy Orbán Viktor a szabadság ellenében hirdeti meg illiberális politikáját, a Liberálisok viszont egy oldalon állnak az egykori ’48-asokkal, mert még hisznek a magyar szabadság ügyében. Kijelentette, hogy ha nemcsak a szobrokat, hanem a gondolkodó, cselekvő embereket is látják, akkor nem lehet kétségük afelől, hogy a forradalom hősei „ma a demokratákkal együtt követelnék ennek a kormánynak a leváltását. Hozzátette, még az akkori jelszavaikon sem kellene sokat változtatni, mert azok ma is aktuálisak.

METTERNICH LEGALÁBB NEM JÁRT IBIZÁRA BULIZNI

Petőfi ma is megkérdezné, hogy rabok legyünk vagy szabadok, Kossuth ma is ugyanazokkal az érvekkel harcolna a sajtó szabadságáért, miközben a „fideszes oligarchák idején” Irinyi József legalább olyan hangosan követelné a törvény előtti egyenlőséget, mint 160 évvel ezelőtt – mondta. Legfeljebb annyi különbség lenne, hogy a márciusi ifjak ma megértőbben gondolnának vissza Ferenc József uralmára, mert az ő legfőbb bizalmasa, Metternich herceg „legalább nem járt Ibizára bulizni – fogalmazott a pártelnök.
Végül arra kérte a megjelenteket, hogy higgyenek a magyar szabadság ügyében és tegyenek is érte.
Forrás: MTI
Fotó: Kallos Bea/MTI


Itt dolgozik: Nyugdíjas
Ez a szemét hordalék mindig a felszínre kerül jobb helyeken a szemüket kinyomva engednék , hogy vergődjenek , és ha lehet csak saját magukkal tudjanak foglalkozni , és minél több akadályt kell felállítani nekik , hogy azokkal megbirkózva sikerélményük is legyen , és ha ezt is túl élik , hát utilaput nekik , menjenek az igéret földjére !!!!!
Akik e- hon felvirágoztatásán dolgoznak és próbálják megvédeni , hogy gyermekeink unokáink is szabadok legyenek , hát őket tűzzel vassal gátolják ellehetetlenítik , hogy a szemét horda szabadon kirabolhassa ezt a sokat szenvedő népet .
Hát adjatok nekik, hogy meg emlegessék , hogy e világon vannak!! Ne várjátok meg , hogy polgárháborút robbantsanak ki , nyirjátok ki őket !!!!

Zsarolással, hivatali visszaéléssel, befolyással üzérkedéssel vádolják Labanc Ferencet és társait



Vádat emelt a Budapesti Rendőr-főkapitányság volt nyomozója, Labanc Ferenc és társai ügyében a Budapesti Nyomozó Ügyészség – értesült a PestiSrácok.hu. A Tasnádi-per egykori érintettjét és négy társát többek között befolyással üzérkedéssel,  bűnszövetségben elkövetett zsarolás kísérletével és hivatali visszaéléssel vádolja az ügyészség. A vádirat szerint Labancék azzal is fenyegették a sértetteket, hogy amennyiben nem fizetnek, rendőri kapcsolataik segítségével büntetőeljárásokat indítanak velük szemben.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu


Üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedésbűnszövetségben elkövetett zsarolás kísérlete, hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények emelt vádat a Budapesti Rendőr-főkapitányság egykori nyomozója, Labanc Ferenc és négy társával szemben a Budapesti Nyomozó Ügyészség – derült ki Ibolya Tibor fővárosi főügyész által írt, a PestiSrácok.hu-nak küldött közleményéből. Ismert,az exrendőrt és társait még 2014 augusztus 7-én az ügyészek a Terrorelhárítási Központ közreműködésével vették őrizetbe. Az akkori gyanúsítás szerint 50 ezer eurót és 220 ezer angol fontot vettek át egy brit vállalkozótól, akinek azt ígérték, hogy rendőrök megvesztegetésével adatokat szereznek meg hatósági nyilvántartásokból.

LEJÁRATÁSSAL ÉS A HATÓSÁGOKKAL FENYEGETŐZTEK

A főügyész közleményében kitért rá,a korábban a Tasnádi-perben is érintett, másodrendű vádlott Labanc Ferenc és társa, az elsőrendű terhelt P. Zsolt, aki a kecskeméti maffiaperben is bíróság előtt állt, a rendőrség hivatásos állományú tagjai voltak. Az ügy harmadrendű vádlottja P. Zsolt felesége, a negyedrendű vádlott pedig  ugyancsak a rendőrségen dolgozott, ügykezelői beosztásban, míg az ügy ötödrendű terheltje egy magánszemély, aki egy esetben bűnügyi adatok jogosulatlan megszerzésére adott megbízást. Az elkövetés idején Labancékérdekeltségébe tartozott egy online bűnügyi magazin, valamint egy olyan gazdasági társaság, amelynek tevékenységi körében – egyebek mellett – magánnyomozás és követelésbehajtás szerepelt – írta Ibolya Tibor. A vádirat szerint a két vádlott 2009. évtől a gazdasági társaság keretében végzett tevékenységet több esetben – haszonszerzés érdekében – zsarolásokra használta fel. Többnyire magánnyomozásra, követelésbehajtásra, adósságrendezésre, mediátori tevékenység elvégzésére vállaltak megbízásokat. Ennek során előfordult, hogy a vádlottak arra hivatkoztak, hogy rendőri múltjuk révén olyan kapcsolatokkal rendelkeznek, akiken keresztül a különböző adóhatósági és büntetőeljárások nem nyilvános adataihoz is hozzájutnak, illetve akik révén az eljárásokat befolyásolni is tudják. A megbízóiktól az előleget beszedték, a vállalt tevékenységet azonban – bár sok esetben annak látszatát keltették – ténylegesen nem végezték el. A megbízások után rendszerint annyit tettek, hogy felkeresték a megbízásokkal érintett, a megbízóikkal ellenérdekű személyeket, és őket a tartozás elismerésének, megfizetésének vagy elengedésének kikényszerítése érdekében – a megbízó tudta nélkül – megfenyegették jellemzően azzal, hogy akár alap nélkül büntetőeljárást kezdeményeznek velük szemben, illetve a nyilvánosság előtt – az akkor még az érdekeltségükbe tartozó internetes oldalon keresztül – lejáratják őket.
labanc ferenc elgogas exrendor
Az exrendőrt 2014 augusztusában fogták el a terrorelhárítók. Fotó: nava.hu

ANNAK DOLGOZTAK, AKITŐL TÖBB PÉNZT REMÉLTEK

Annak ellenére, hogy nem jártak eredménnyel, a sikerdíjat mégis követelték a megbízóiktól, rendszerint a fentiekhez hasonló fenyegetésekkel. Amikor pedig tőlük több pénzt fenyegetéssel sem tudtak megszerezni, akkor ellenük fordultak, felkeresték a célszemélyeket és pénz fejében a megbízókkal kapcsolatos információk átadására, illetve felhasználására tettek nekik ajánlatot. Azaz a vád szerint mindig annak a félnek az érdekében jártak el, akitől több pénzt reméltek. A fentiekhez kapcsolódóan a negyedrendű vádlott 2013. és 2014. évben P. Zsolt, valamint felesége kérésére több alkalommal jogosulatlan adatlekérést végzett a csak a hatóságok részére hozzáférhető bűnügyi nyilvántartási rendszerben. A kecskeméti maffiaper volt vádlottja a bűncselekmény útján szerzett adatokat az említett megbízásokkal összefüggésben használta fel – áll az ügyészségi közleményben.

ALVILÁGI KAPCSOLATAIKKAL IS FENYEGETTÉK MEGBÍZÓJUKAT?

A Privát Kopó bűnügyi magazin még Labanc Ferencék letartóztatása után írta meg, hogy egy pécsi híradástechnikai termékeket gyártó vállalat, az Elcoteq Kft. felszámolása apropóján került kapcsolatba a BRFK két volt rendőrtisztje feljelentőjükkel és az ügy egyik sértettjével, egy angliai székhelyű, elektronikai berendezéseket forgalmazó vállalat magyar származású társtulajdonosával, Susan Cassidyvel, akitől –„mediátori” tevékenység címén  50 ezer eurót, és 220 ezer angol fontot, azaz több mint 100 millió forintot kértek és kaptak. A portál információi szerint Labanc és  az elsőrendű vádlott felajánlották a nőnek, hogy rendőrségi kapcsolataik révén információkat szereznek az árverésen induló másik cégről, és az adatokat átadják angol megbízójuknak. A két volt rendőrtiszt közös cégük, a Nyomolvasó Kft. nevében írásban szerződött a brit féllel: 50 ezer euró munkadíjat és 440 ezer angol font sikerdíjat kötöttek ki a megállapodásban. A nőtől azonban további összegeket kértek, de az angol üzletasszony nem volt hajlandó tovább fizetni a két egykori rendőrtisztnek, mivel a szerződéses kötelezettségüknek nem tettek eleget. Kiderült ugyanis, hogy Labancék semmilyen információval nem szolgáltak megbízójuknak az ellenlábas társaságról – írta a cikk szerzője. A nyomozás adatai szerint a jogászként tevékenykedő P. Zsolt sms-ekben és e-mailekben fenyegette az angol cég társtulajdonosát, kilátásba helyezve, amennyiben nem fizeti meg részükre a szerződésben szereplő további 220 ezer angol fontot, úgy Magyarországon élő török alvilági személyeket küldenek az asszony családjára, valamint rendőrségi kapcsolataikat latba vetve fogják ellehetetleníteni őt, és vállalkozását – írta korábban a bűnügyi portál.
labanc tv2
Labanc korábban többször is feltűnt a médiában, mint szakértő. Fotó. tv2.hu

NEM EMELTEK VÁDAT A SÉRTETT ELLEN

Az ügy kapcsán korábban megkerestük Labanc Ferencet is, aki tagadta, hogy elkövette volna a gyanúsításban szereplő cselekményeket. Beszélt arról is, hogy az ellenük folyó eljáráshoz képest A Tanú című film „kutyafüle”. Szerinte a nyomozás egyértelműen irányított, és ha a hatóság komolyan venné a munkáját, akkor Papp Károly országos rendőrfőkapitányt, és a NAV bűnügyi főigazgatóját is meg kellene gyanúsítaniuk – állította a volt rendőr, aki szerint a büntetőeljárás egyik érdekessége az, hogy az ügyben magát a feljelentőt, az angol üzletasszonyt is eljárás alá vonták az ügyészek. Portálunk úgy értesült, hogy a nőt korábban vesztegetéssel gyanúsították, azonban bizonyítottság hiányában végül nem emeltek ellene vádat.

NEM ELŐSZÖR KERÜLT ÖSSZETŰZÉSBE A TÖRVÉNNYEL

Labanc 1984-től szolgált egyenruhásként, majd a rendőrség akciócsoportjának, az úgynevezett Cattani-csoportnak a munkatársa lett. Később rablási, életvédelmi és gazdaságvédelmi vonalon tevékenykedett, de 2002-ben távoznia kellett, miután a bíróság hivatali vesztegetés miatt tíz hónap felfüggesztett szabadságvesztésre és 200 ezer forint pénzbírságra ítélte. Labanc később Tasnádi Péter egyik cégében, a Mesterdetektív Kft.-ben kötött ki szakértőként, majd később a vállalkozóval együtt vádlott lett,  mivel az ügyészség  szerint a jelenleg jogerős börtönbüntetését töltő Tasnádi vele akarta megöletni volt feleségét, ám a megbízást végül a volt rendőr nem hajtotta végre, ezért bosszúból Labanc terepjáróját felgyújtották.
Címlapfotó: tv2.hu




Megúszta a fogathajtó elleni merénylet megrendelője


Befejezte a rendőrség az 1996 november 13-án, a budapesti  Kerepesi úti ügetőn meglőtt fogathajtó, Lakatos Csaba elleni merényletkísérlet nyomozását – értesült a PestiSrácok.hu. A nem sokkal Prisztás József kivégzése után megtámadott hajtót három lövés érte, és ha nincs a gyors orvosi beavatkozás, Lakatos meghalt volna. A nyomozóhatóság gyanúja szerint az éjszakai életben jól ismert Tanyi György húzta meg a ravaszt, társai pedig a menekülést, valamint a cselekményt biztosították. Azt ugyanakkor a rendőrségnek nem sikerült bizonyítania, hogy kinek a megbízásából lőtték meg Lakatos Csabát, így a felbujtó – ebben az ügyben – nagy valószínűséggel megúszta a felelősségre vonást.
Lezárta az 1996 novemberében, a Lakatos Csaba fogathajtó ellen elkövetett gyilkossági kísérlet nyomozását a Nemzeti Nyomozó Iroda – erősítette meg a PestiSrácok.hu információit Kadlót Erzsébet, a hajtó lelövésével gyanúsított Tanyi György ügyvédje. A fogathajtóra nem sokkal Prisztás József likvidálása után, 1996. november 13-án adtak le több lövést. A férfit a combján, a tarkóján és a hátán is találat érte, és ha nem látták volna el időben a sérüléseit, meghalt volna. Az elkövetőket akkoriban nem tudták elfogni, csak a helyszín közelében várakozó Tanyi Józsefet és Jánost, akiknek testvérük, és B. László elszállításáról kellett volna gondoskodniuk. Mivel akkoriban konkrét bizonyítékok nem álltak a rendőrség rendelkezésére, a nyomozást nyolc hónap után, 1997 júliusában megszüntették.


ALAPOS NYOMOZÁST VÉGEZTEK A RENDŐRÖK

A rendőrség másfél éve vette újra elő az ügyet, majd 2014. december 16-án előre kitervelten elkövetett emberölés kísérletének gyanújával őrizetbe vette a Tanyi-testvéreket és a támadásban még résztvevő társaikat. A gyanú szerint Tanyi György húzta meg a ravaszt, a többiek a menekülést, valamint a cselekményt biztosították. A bűncselekmény kapcsán egyébként még a gyanúsítottak kényszerintézkedéséről döntő bíróság is megjegyezte, hogy igen kiterjedt és alapos nyomozást végeztek a rendőrök, mivel a Tanyi-testvérek elleni megalapozott gyanút többek között rendőri jelentések, helyszíni szemle jegyzőkönyv, híváslista adatok és vallomások támasztják alá. Terhelő vallomást tett a nyomozóknak például az a V. Róbert is, aki ugyancsak Tanyiékat segíthette a bűncselekmény elkövetésében.
tanyi gyorgy
A rendőrség feltételezés szerint a korában a Romkert felgyújtásával is gyanúsított Tanyi György húzta meg a ravaszt. Fotó: tv2.hu

A VÉDELEM SZERINT HIÁNYZIK AZ INDÍTÉK

Kadlót Erzsébet a PestiSrácok.hu-nak azt is elmondta, hogy ügyfele esetébenmúlt hét csütörtökön tartottak iratismertetést és a nyomozóhatóság az iratokat Tanyival szemben vádemelési javaslattal fogja megküldeni a Fővárosi Főügyészség részére. Az ügyvéd szerint az ügy furcsasága, hogy a korábban bűnsegédlettel vádolt V. Róberttel szemben tavaly decemberben már jogerős ítéletet hozott a bíróság. A védő beszélt arról is, hogy Tanyi ellen csupán egyetlen tanúvallomás szól, ráadásul az ügyben nincs indíték sem, hiszen a rendőrség felbujtóként senkit sem gyanúsított meg. Úgy tudjuk, hogy a nyomozóhatóság feltételezése szerint Portik megbízásából hajthatták végre a merényletkísérletet, ám az Energol-vezért csupán tanúként hallgatták meg az eljárásban. Az ügyvéd hozzátette még, hogy többen is úgy nyilatkoztak, ügyfele és Lakatos Csaba a mai napig jó viszonyban vannak, sőt, maga a sértett is azt hangoztatta a legutóbbi három vallomásában, hogy nem tudja elképzelni, hogy Tanyi volt az elkövető.

KORÁBBAN LAKATOS MÉG BIZTOS VOLT TANYIÉK BŰNÖSSÉGÉBEN

Érdekesség, hogy Lakatos Csaba a PestiSrácok.hu-nak még az elfogások után olyan nyilatkozatot tett, hogy évek óta tudja, Portik megbízásából Tanyi tört az életére.  Lakatos hozzátette, neki egyrészt az éjszakai élet több egykori prominense, másrészt maga a bűncselekmény kiagyalója és végrehajtója is„elszólta magát”. A hajtó szerint  Portik a Prisztás-gyilkosság egyik tárgyalásán célzott arra, hogy Tanyi lőtte le, utóbbi férfi pedig az Energol-vezér letartóztatása után beszélt vele a bűncselekmény több részletéről, köztük Portik megbízásáról. Prisztás egykori üzlettársa portálunknak nehezményezte, hogy gyakorlatilag egy semmi miatt lőtték meg”. Mint mondta, az ok vélhetően az lehetett, hogy kihallgatták néhány órával a Prisztás-gyilkosság után és a meghallgatását követően a folyosón kötetlen beszélgetést folytatott a merénylettel kapcsolatban a körülötte álló rendőrökkel, akiknek elmondta magánvéleményét, miszerint Portik Tamásnak állhatott érdekében Prisztás lelövése. Szerinte ezek után Portiknak elemi érdeke volt, hogy eltüntesse, mivel a nyomozóknek elmondott információ után az Energol-vezér megijedt, meglepetésszerűen érhette az elszólása és nem tudhatta pontosan, hogy mit tud az 1996. november elsejei merényletről.

A VÉDELMI SZOLGÁLAT IS VIZSGÁLTA A HAJTÓ LELÖVÉSÉT

Azt egyébként a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) is vizsgálta, hogy kik lehettek azok a rendőrök, akik a Portikra terhelő információt azonnal kiszivárogtatták az érintettnek, ám ellenük elévülés miatt már nem lehetett eljárást indítani. Ismert, a védelmi szolgálat Portik Tamás letartóztatásával nagyjából egy időben vizsgálatot indított, hogy szakmai hibák, vagy az alvilággal együttműködő rendőrök árulása miatt nem sikerült felderíteni számos, a 90-es években elkövetett gyilkosságot, alvilági leszámolás hátterét. Több ügyben ugyanis felvetődött a gyanú, hogy a nyomozást szándékosan, megbízást teljesítve siklatták félre annak idején. 
Címlapfotó: nava.hu





Vizoviczki állítja, a Fidesznek is üzentek Portikék az Aranykéz utcai robbantással


Ecymásnakesett az Aranykéz utcai robbantás pénteki tárgyalásán az ügy fővádlottja, Portik Tamás, valamint a rendőrök megvesztegetésével is vádolt, mára ismét tanúként idézett  diszkócsászár, Vizoviczki László. Volt, hogy „párbeszédüknek” a bíró vetett véget, miután már odáig fajult a kettejük közötti vita, hogy kölcsönösen egymást vádolták azzal, hogy meg akarták öletni a „citadellás” Veres Istvánt. De Vizoviczki arról is beszélt, hogy a robbantással Portikék a Fidesznek is üzentek, hogy „csínján bánjanak” az olajügyekkel kapcsolatos jogszabályok megalkotásával.
 PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu


Ismert, kedden minden részletre kiterjedő terhelő vallomást tett Portik Tamásra az Aranykéz utca robbantás, a Cinóber- és a Fenyő-gyilkosság legutóbbi tárgyalásán a rendőrök megvesztegetésével és adócsalással is vádolt diszkópápa, Vizoviczki László. A vállalkozó a bíróság előtt tett vallomásában elmondta, neki az Energol-vezér már 1997 végén egy találkozón elárulta, fel fogja robbantani Boros Tamást. Vizoviczki szerint az egykori olajos közös megbeszélésükön arra is kitért, a végéhez közeledik, hogy az általa irányított, körülbelül 20 milliárdos vagyon felett rendelkező alvilági csoport átvegye a teljes irányítást. Portik azt is közölte vele, hogy ennek a körnek nagyon magas szintű politikai és rendőri kapcsolatai vannak, és amely szemben állt a Boros Tamás és Seres Zoltán által irányított, szintén alvilági csoportosulással. Vizoviczki hozzáfűzte, Portik azt is hangsúlyozta, tudja, Boros szembe mer vele szállni, dehatásosan és látványosan meg fogja oldani ezt a helyzetet”, majd hozzátette: “ha felrobbantja ezt a köcsögöt, az összes embere szét fog széledni”. Állítólag az energolos kérkedett azzal is, hogy nem fog lebukni, mivel “többszintű védelem alatt áll”.
hatvani istvan1
A Prisztás lelövésével vádolt Hatvani állítólag többször is elszólta magát. Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu

LÉLEKJELENLÉTE MENTETTE MEG VIZOVICZKIT

Mivel legutóbb erre nem volt lehetőség, a mai tárgyaláson vádlottak és védőik tehettek fel kérdéseket az éjszaka császárának. Portik Tamás védője, Szikinger István arra volt kíváncsi, hogy mi az oka annak, hogy az éjszaka császára 2014 januárjában tett tanúvallomásában még úgy nyilatkozott kihallgatóinak, hogy semmit nem tud a robbantás körülményeiről. Az ügyvéd szerint így Vizoviczki vagy két éve, vagy kedden a bíróságon hamis tanúzást követett el. A tanú erre úgy válaszolt, hogy „félelemből” nem vallott az Energol-vezér ellen, ám, miután a Prisztás József sérelmére elkövetett emberölésben Portikot felbujtóként elítélték, megeredt a nyelve. Ráadásul személyes indíttatása is volt vallomásának, hiszen,az elsőfokú ítélet után bizonyossá vált számára, hogy a vele korábban jó viszonyban lévő Prisztás haláláért az energolos a felelős – állította a tanú. Vizoviczki annak bizonyítására, hogy volt oka tartania Portiktól, részletesen előadta, hogyan próbálta őt egyszer megöletni a harmadrendű vádlott.Elmesélte, hogy a Prisztás József meggyilkolása miatt első fokon elítélt Hatyi becenevű Hatvani István két testőrével együtt egy kihalt benzinkúthoz csalta, ahol Portikék emberei lerohanták őket, majd testőreinek elmondták: „meg fogtok halni”.  Vele pedig ugyanezt személyesen Portik közölte, aki a diszkópápa szerint úgy viselkedett, mint „egy hatalma teljében lévő ember”. Vizoviczki hangsúlyozta, csak a pillanatnyi lélekjelenléte mentette meg: öt percet kért Portiktól, hogy tisztázza a helyzetet, majd közölte vele, hogy a többi testőre, akik egy darabig szintén elkísérték, várja őt, így ha vele bármi történik, a gyilkosságot Portikhoz fogják kötni. A főrendőrök megvesztegetésével is vádolt diszkócsászár leszögezte, ezek után kénytelen volt Tanyin kívül az egykori olajosnak is védelmi pénzt fizetni, valamint Portikkal néhány hónapig közös üzletbe kényszerült, ám leszögezte, hazugság, hogy milliárdos olajpénzekkel szállt volna be az energolos a vállalkozásaiba.
vizoviczki laszlo 1
Vizoviczki állítása szerint nagyon félt Portik Tamástól. Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu

EGYMÁSNAK ESTEK AZ ALVILÁG URAI

A tárgyaláson elhangzott az is, hogy Portik még úgy is fenyegette Vizoviczkit, hogy nem 10-20 nagydarab kopasztól kell félnie, hanem egy „kisembertől”, aki „előlép a sötétből és bárkit fejbe lő”, aki Portik üzleti érdekeit sérti. A harmadrendű vádlott ugyanakkor – visszautasítva az éjszaka ura vádaskodásait – az elmondottakra úgy reagált, teljesen életszerűtlen, hogy Vizoviczki a Prisztás-ítélet előtt attól félt, hogy őt kiengedik és az életére tör, mivel szerinte a többi ügye miatt azonnal letartóztatták volna. Portik a tanú fejéhez vágta azt is, hogy Tanyi az ő embere volt, majd utalva a Romkert felgyújtására (abban az ügyben a hírhedt verőlegény gyanúsított volt és a nyomozóhatóság birtokában van olyan vallomás, miszerint a gyújtogatás Vizoviczki megbízásából történt) azt mondta: tudod, ott meghalt egy ember”. Portik ezután egy olyan tanúvallomástkezdett el ismertetni, amiben az állt, az éjszaka császárának is volt konfliktusa a felrobbantott Boros Tamással. Vizoviczki erre kifakadva odaszúrta Portiknak, hogy „ezt a tömény hazugságot meddig kell még hallgatnom”? De a kettejük közötti „párbeszéd” során előkerült a Citadella elfoglalása is, majd a vita hevében Vizoviczki odaszólt az Energol-vezérnek, hogy „eddig nem akart erről beszélni”, de„ha már ennyire ki akarja húzni belőle”, akkor elmondja, hogy Portik meg akarta öletni a Citadellához köthető vállalkozót, Veres István, mire Portik úgy kontrázott, hogy tudomása szerint ez éppen a tanúnak állt érdekében.Vitájuknak a bíró vetett véget, hogy „őt nem érdekli, hogy ők kit akartak megöletni”, de ennek a pernek az Aranykéz utcai robbantás a tárgya.
portik lendva mti marjai janos
Portik Tamás és Kacsa szembesítése az Aranykéz utcai robbantás egy korábbi tárgyalásán. Fotó: MTI

A FIDESZNEK IS ÜZENTEK A ROBBANTÁSSAL?

Tanúként idézték a pénteki tárgyalásra Portik két emberét, Hatvani Istvánt és Lendvai Jánost is. Erre azért volt szükség, mivel  az éjszaka császára a keddi  tárgyaláson beszélt arról is, hogy a Prisztás fejbe lövésével vádolt férfi, valamint Portik Kacsa becenevű barátja is elszólta magát a robbantással kapcsolatban. Utóbbi egy divatbemutatón kikotyogta a 2000-es évek közepén a Hajógyári-sziget urának, hogy bűnsegédként részfeladatokat látott el a bűncselekményben, de „a munkát szlovákok csinálták”. A  Hatyi becenevű férfi pedig többször hangoztatta, hogy látványosan fognak végezni Borossal, és megemlítette neki, hogy „hamarosan mindenki meg fogja tudni, ki az úr az alvilágban”. A Hatyi becenevű egykori testőr szájából az is elhangzott, hogy mivel „ez a bolond annyi ellenséget szerzett, senki sem fogja tudni, ki a tettes”. A férfi az éjszaka ura előtt állítólag olyan kijelentést is tett, hogy a kivitelezés azért is volt ennyire brutális, hogy a külföldi titkosszolgálatok irányába vigyék a szálakat. Ami újdonság volt Vizoviczki keddi vallomásához képest, hogy a vállalkozó ma azt is előadta, hogy Hatvani arról is tájékoztatta, az Aranykéz utcai robbantással az új kormánynak, azaz a Fidesznek is üzentek, hogy az olajügyek kapcsán csínján bánjanak a jogszabályok megalkotásával”. De szóba került az is, hogy a Boros mögött álló orosz-ukrán erők kivégezték volna Portikot, „ezért lépniük kellett”. Vizoviczki bírói kérdésre megemlítette még, hogy ő csupán a Portik és a hozzá hasonló alvilági figurák miatt alkalmazott testőröket, ami azért nem tűnik túl hihetőnek. A két tanú ugyanakkor visszautasította, hogy bármi közük lenne, vagy bármit is tudnának az Aranykéz utcai robbantásról. Kacsa kijelentette, hogy pontosan tudja, az oroszok voltak”, és odaszúrta Vizoviczkinek, hogy „valami jobbat találjon ki”.  
Címlapfotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu



Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú


A  Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu.  „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul – a közösségi portálon korábban még megtalálható  – egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.


Ismert, kedd délelőtt “kopaszok” egy csoportja megakadályozta, hogy Nemzeti Választási Irodánál Nyakó István szocialista képviselő benyújtsa a boltok vasárnapi zárvatartásával kapcsolatos népszavazási kezdeményezését. Az MSZP-s politikus elmondása alapján az épület előtt várakozó ismeretlen társaság nem engedte őket bejutni az NVI épületébe, majd egy később érkező idősebb nőt, aki utánuk érkezett, betessékelték az ajtón, így ő adhatta be elsőként a kérelmét. Végül Erdösi Lászlóné magánszemély kérdését fogadták el, amely úgy szólt:“Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek – kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény szerint – továbbra is zárva tartsanak vasárnap?”


CÁFOLT A CSEPELI BOX KLUB

Megírtuk azt is, hogy a balhézók között volt olyan, aki az FTC biztonsági embere, de közösségi oldalaik tanulmányozása után kiderült: olyan amatőr bokszolókról, nehézfiúkról van szó, akik nem politizálnak, viszont sok mindenre kaphatók. Az izomemberek közül ketten, Krakovszky Tibike  és Juhos Lóci a Facebook-on korábban fellelhető fotók tanúsága szerint ugyan az FTC női kézilabdameccsét biztosították a közelmúltban, de az érintett férfiak közösségi oldalait végignézve kiderül: egészen biztosan nem valamilyen politikai közösség, szélsőséges szkinhed mozgalom tagjai, hanem a PestiSrácok.hu által az interneten felkutatott fotók tanúsága szerint olyan nehézfiúk, akik sokféle eseményre “kibérelhetők”, akik közül többen egy szolnoki edzőterem rendszeres látogatói. Krakowszky Facebook oldalán az is fel volt tüntetve, hogy a Csepeli Box Klub tagja. A klub ugyanakkor közleményében arról tájékoztatta portálunkat, hogy semmi közük az NVI-nél balhézó Krakovszky Tiborhoz: “Három évvel ezelőtt néhány alkalommal valóban látogatta az edzéseinket, de nem mint versenyző. Utána eltűnt és azóta sem jelentkezett nálunk” – írták közleményükben.
nehezfiuk facebook
No comment… Fotó: facebook.com

A KOSZI-KLÁN TAGJAIVAL IS JÓ VISZONYBAN VOLT

Az viszont külön érdekesség, hogy „Tibike” azóta már törölt képei között megtalálható volt egy olyan fotó is, amelyen Krakovszky “Tibike”  a hírhedt koszi-klán egyik tagjával, Szabó Dániellel is együtt pózolt. Úgy tudjuk, a börtönből nemrég szabadult Krakowszky a férfi testőre is volt, de forrásaink szerint a nehézfiú korábban a többi bandataggal is jó kapcsolatokat ápolt. Ahogy az ismert, többek között az alvilági bűnbanda terhére róják a Mol százhalombattai finomítóját 100 milliós nagyságrendben megkárosító olajlopásokat, a védelmi pénzek szedését, a diósdi kettős gyilkosságot, illetve pénzszállító autók és bankfiókok elleni támadásokat. A bűnszervezet irányításával vádolt testvérpár,Szabó István és Miklós jogerősen 18 és fél év fegyházbüntetést kaptakde végrehajtó embereiket is súlyos börtönévekkel sújtotta a bíróság.

VERETES BŰNLAJSTROM

Az ehhez a bűnszervezethez rokoni szállal is kapcsolódó Szabó Dánielnek is veretes a bűnlajstroma: folyt ellene eljárás garázdaság, súlyos testi sértés, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és kifosztás miatt is. Hozzá köthető az az eset is, amikor 2009 áprilisában megtámadtak egy mentőautót Szigethalmon. A mentősöknek az volt a „bűne”, hogy Szigethalom belterületén lakcímet keresve lassan haladtak, ezért a mögötte levő kocsi sofőrje próbálta megelőzni a mentőt. Miután az előzés sikerült, az autó sofőrje számon kérte a mentő vezetőjét, hogy miért megy lassan, majd a félig nyitott ablakon keresztültöbbször megütötte a mentőst.
Forrás: PestiSrácok.hu

Újabb gyanúsítások a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati botrányában



Újabb ügyben állhat bíróság elé a Gyurcsány-féle titkosszolgálat legismertebb botrányának, az Egymásért-ügynek a kulcsfigurája, Jakubinyi Róbert, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adócsalással, sikkasztással és csempészéssel gyanúsít. Az évtizedeken keresztül háborítatlanul tevékenykedő, korábban kiváló titkosszolgálati és politikai kapcsolatokkal rendelkező, majd nagy valószínűséggel “ejtett”, magára hagyott bűnözőt még azzal is vádolják, hogy kilóra vásárolta meg a Nemzetbiztonsági Hivatal volt vezetőit azért, hogy az ellene indított büntetőeljárásokat elsimítsák.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu


Vádemelési javaslattal zárta le az Egymásért Egy-Másért Alapítvány botrányának egyik központi figurája, Jakubinyi Róbert ellen sikkasztás, csempészés és adócsalás miatt indult nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – értesült a PestiSrácok.hu. Sárközi Alexandra, a NAV bűnügyi szóvivője portálunknak elmondta, az ügyben az adóhatóság Bűnügyi Főigazgatóságának Központi Nyomozó Főosztálya folytatta a nyomozást, majd annak befejezése után, tavaly december 17-én az eljárás iratait vádemelési javaslattal továbbították a Fővárosi Főügyészségre. A nyomozás lezárásával kapcsolatban megkerestük a férfi ügyvédjét is, ám Prandler János a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, mivel az ügy teljes egészében minősített, emiatt semmilyen részletet nem árulhat el. Ennek ellenére úgy tudjuk, a büntetőügy a milliárdos sikkasztásért és csempészésért elítélt egykori rendőr, Földesi-Szabó László tanúvallomásának köszönhetően  az Egymásért alapítvány ügyéről lett “leválasztva” és jórészt ugyanarról szól. Jakubinyit azután gyanúsították meg a bűncselekménnyel, hogy szintén – az azóta már kedvezménnyel szabadult – Földesi-Szabó vallomásának eredményeként a férfit 2011. júniusában a schwechati repülőtéren őrizetbe vették, majd egy évvel később kiadták az osztrák hatóságok.
galambos foldesi index
Galambos Lajos az NBH főigazgatója jutalmakat ad át a BM Központi Kórházában 2007. március 15-én. A háttérben Földesi-Szabó László. Fotó: Index.hu

BŰNTÁRSA BUKTATTA LE

Ismert, Földesi-Szabó Lászlót 2012. november 16-án ítélte el milliárdos csempészésért és sikkasztásért jogerősen hat év börtönbüntetésre a Fővárosi Ítélőtábla. A vád szerint az Egymásért alapítvány – melynek megalapítását Nagy Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) 2006-ban elhunyt első elnöke kezdeményezte – számára egy magáncég 2005-ben és 2006-ban adófizetés nélkül hozott Ázsiából az országba milliárdos értékű vámárut, többtonnányi élelmiszert arra hivatkozva, hogy adomány, ám azok a nagy áruházláncok polcaira került. Így csaknem másfél milliárdnyi adót nem fizettek be az államkasszába. Földesi-Szabó azonban még a jogerős ítélet előtt elkezdett beszélni és kitálalt az ügyészségnek az alapítvány valódi céljairól. Kiderült, hogy az egykori közhasznú szervezet a Gyurcsány-kormány legmagasabb rangú titkosszolgáinak a kifizetőhelyeként működött évekig, de az alapítvány – szintén a titkosszolgálatoknál aktívan dolgozó – tisztségviselői sem jártak rosszul. Cserébe a hatóságok vezetői elsimították Jakubinyiék büntetőügyeit. Ennek az ötlete – Földesi-Szabó szerint – Jakubinyi Róbert fejében fogant meg, de az alapítvánnyal összefüggő hálózat nem működhetett volna a polgári elhárítás akkori vezetőinek jóváhagyása és anagypolitika tudta nélkül. Ezt a gyanút csak tovább erősítette, amikor kiderült, hogy támogatást kapott az alapítványtól a Gyurcsány-kormány volt titokminisztere, Szilvásy György testvére által vezetett volt BM Kórház, míg a politikus – Kormányzati Jósdát a mai napig üzemeltető – Péter nevű testvére az alapítvány egyik programjában vett részt.

VESZTEGETÉS MIATT IS BÍRÓSÁG ELŐTT ÁLL

A volt rendőr szerint „szolgálataikért” a volt főigazgató, Galambos Lajos mintegy 150 millió forintot, a cég műveleti osztályvezetője, Gyarmati György 100 milliót forintot, Simon Ibolya, a hivatal akkori jogásza pedig több hónapon keresztül havi 1-1,5 millió forintot kapott. Utóbbi személy már csak tanú abban az eljárásban, amelyben Jakubinyit és két NBH-s bűntársát folytatólagosan elkövetett hivatali helyzettel való visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. Büntetőügyük tavaly április 8-án kezdődött újra a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsán. Prandler János ezzel összefüggésben portálunknak úgy nyilatkozott, hogy a minősített eljárás továbbra is folyamatban van a bíróságon, ítélet pedig valamikornyáron várható.
Budapest, 2000. november 30. Kiss Ernő dandártábornok és Tonhauser László nyugalmazott rendőrezredes az Országgyűlés olajügyeket vizsgáló bizottságának ülésén a Parlamentben. MTI Fotó: Bruzák Noémi
Tonhauser László nyugalmazott rendőrezredes (balra) és Kiss Ernő akkori dandártábornok az Országgyűlés olajügyeket vizsgáló bizottságának ülésén 2000-ben. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

MÁR A 80-AS ÉVEKBEN A TITKOSSZOLGÁLAT VÉDELMÉT ÉLVEZHETTE

Jakubinyi és Földesi-Szabó László ismertsége egyébként  még az 1990-es évek elejére nyúlik vissza, amikor Földesi-Szabó nyomozóként egy részvénycsalási ügyben vizsgálódott Jakubinyi ellen. A Privát Kopó korábban azt írta, hogyJakubinyi hamis váltókkal több mint háromszázmillió forintot csalt ki a Merkantil Banktól. A férfit elítélték, de a büntetés alól mentesült, a köztársasági elnöktől ugyanis kegyelmet kapott annak ellenére, hogy az 1980-as évek közepén egy sok vádlottas ügyben volt az egyik érintett egy olyan betörőhálózat tagjaként, amely tippek adásával foglalkozott és híres művészeket, operaénekest, gazdag kisiparosokat fosztott ki. Ez volt a magyarországi szervezett bűnözés kialakulásának első állomása, az úgynevezett Presztízs-ügy. A rövid idő alatt milliós bevételekre szert tevő  bűnbanda megfogására 1980-banTonhauser László vezetésével külön nyomozócsoport alakult, de vizsgálóként Pintér Sándor jelenlegi belügyminiszter is részt vett a munkában. Tonhauser a Nem kérek bocsánatot című könyvében utalt arra, hogy a Presztízs-ügy nyomozása során világossá vált, összefonódás van a titkosszolgálat és a Jakubinyi által is fémjelzett bűnözői csoport több tagja között. A ma már nyugalmazott rendőrezredes az Országgyűlés olajbizottsága előtt is pontosan erről beszélt:
1980-ban is komoly ütközések voltak a titkosszolgálattal a Presztízs-ügy nyomozása kapcsán. Külön engedély kellett, külön pecsétes írás bizonyos személyek őrizetbe vételéhez, akit meg akartak lógatni előlünk. A háttér vizsgálata során kiderült, hogy Los Angelesben milyen magyar maffia alakult ki. Aztán később ezek az emberek megjelentek itt, Magyarországon, később egy részüket felrobbantották, más részüket lelőtték. Akkor el kellett gondolkoznom azon, hogy milyen szervezetek tagjai voltak valójában. A mindenféle vizsgálódás azt mutatja, hogy a titkosszolgálatok egy árnyék-kormányként működnek, összeszedik az információkat és azt megfelelően csoportosítva a politikusok kezébe adják”
nyilatkozta Tonhauser László.

SÚLYOS LÁTLELET A POLITIKA ÉS A SZERVEZETT BŰNÖZÉS ÖSSZEFONÓDÁSÁRÓL

Pár éve a Figyelő azt is megírta Jakubinyiről, hogy a férfi vélhetően az Egymásért alapítvány nevében tárgyalva, hosszú időn keresztül rögzítette fontosabb beszélgetéseit MSZP-s politikusokkal és miniszterekkel, illetve korábbi nemzetbiztonsági vezetőkkel. Úgy tudjuk, Jakubinyi jó viszonyt ápolt az MSZP egykori nagyhatalmú pártpénztárnokával, Puch Lászlóval, valamint a Gyurcsány-kormány volt pénzügyminiszterével, Veres Jánossal is. A bűnöző állítólag annyira magabiztos volt, hogy még a legfontosabb politikusokkal, titkosszolgálati csúcsvezetőkkel is szinte lekezelően beszélt a hangfelvételeken – írta a szerző. A lap írása szerint a hangfelvételek súlyos látleletet adnak a politika és a szervezett bűnözés összefonódásáról, korrupcióról, pártfinanszírozásról. A Figyelő emlékeztetett arra is, hogy az alapítvány nemzetbiztonsági kockázatait vizsgáló parlamenti bizottság azt állapította meg, hogy Jakubinyi a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) első főigazgatójához, Nagy Lajoshoz volt köthető, de sokan tudni vélik, hogy több európai szakszolgálatnak is dolgozott, illetve sajtóhírek szóltak arról is, hogy Jakubinyi az oroszok strómanjaként vásárolt, majd játszott idegen kézre több milliárd forint értékű Mol-részvényt akkor, amikor az osztrák OMW intenzív támadást hajtott végre a nemzeti olajtársaság ellen. 
A címlapon Jakubinyi Róbert látható. Fotó: Blikk




Drogbiznisz nagy tételben – A kiberbűnözés, avagy a digitális alvilág bugyrai



Ma már elég viccesen hatnak a 90-es évek amerikai krimijei, amelyekben a crack nevű kábítószer betörésének éveiben két szimpatikus felügyelő simán felveszi a harcot az utcán szerveződő bandákkal. Az internet sötét oldala, azaz a dark web alapjaiban változtatta meg az illegális kábítószerpiacot is: tömegével terjednek az ismeretlen dizájnerdrogok és a a hagyományos szereket is könnyebben adják-veszik a bűnbandák – az interneten
Sorozatunk eddigi részeiben foglalkoztunk a dark web kialakulásával, találkoztunk a dark webes honlapokkal és a kémprogramokkal. Ebben a részben az online drogkereskedelemről lesz szó.


A korábbi időszakban a marihuána, a hasis, a kokain és a heroin előállításához valódi növényi alapanyagra volt szükség, amelyet aztán valahol feldolgoztak, és azokat többször is szállítani kellett. A bűnbandák  telefonon kommunikáltak, álneveket használtak, és az anyagok terítői saját fizikai valójukban járkáltak az utcán.
Szimpatikus felügyelőinknek számos lehetősége nyílt lebuktatni az elkövetőket. (Bár ez a valóságban nem ment olyan könnyen.) A kábítószerek pedig jórészt természetes alapanyagokból készültek. Egy bűnüldöző forrásunk úgy fogalmazott, hogy a mai szintetikus kábítószerek mellett a kokacserje maga az egészség, növényből van, egzotikus tájakról származik és még teát is lehet belőle főzni.
kristály
A szintetikus kábítószerek viszont már olyan vegyianyagok, amelyeket kis, gyakran házi laborokban összekevernek, és nagy mennyiségben készítenek. A modern dizájner drogok olyan kémiai eljárásokkal jönnek létre, amelyeketet az úgynevezett kábítószer-tiltólistán szereplő anyagok kis változtatásaival hoznak létre. A szerek így sok esetben – a jogszabályok szerint – nem minősülnek kábítószernek, azonban a kémiai szerkezet apró módosítása attól még kábító hatású anyagot teremt, sőt, a szer élettani hatása nem lesz kiszámítható.
A dizájner drogok egy már ismert, tiltott anyag szerkezetének kisebb módosításával előállított, még legális anyagok, amelynek várhatóan az eredeti, tiltott anyaghoz hasonló hatása van. Ezek a szerek általában emberi fogyasztásra alkalmatlan termékek, például gépjármű kerékküllő-tisztító, növényi tápsó, növényvédőszer, illatosító, vagy akár relaxációs füstölő néven árusított anyagok, amelyeket főszabályként az interneten terjesztettek/nek.

KÍNAI RELAX

A dizájner drogokat nagy tömegben ázsiai országokban állítják elő, de gyártásuk Kelet-Európában, sőt gyakran Magyarországon is előfordul.
A bűnüldözés, például Magyarországon sokáig nem is tudott mit kezdeni a helyzettel, hiszen kicsit átalakított „növényvédő szert” vagy gépjárműkerék tisztító vegyületet (GINA) forgalmaztak interneten, amely így nem volt bűncselekmény. A minisztériumok hagyományos egymásra mutogatása – ez egyébként ezúttal a szokásosnál jóval rövidebb volt – után a jogalkotási és hatásköri vitákat tisztázták és mára a bűnüldözés (jórészt) felvette a ritmust, ám a jogalkotókat és a szakmát számtalanszor érik újabb és újabb meglepetések.
Egy magyar felmérés már vizsgálta az online veszélyeket (bár nem a dark webét) – 21 internetes oldalt azonosítottak, amelyek 2012-ben, a felmérés időpontjában már reagáltak a 2012 januárjától életbe lépett változásra, miszerint 9 anyag került fel a szabályozott – és tiltott – anyagok jegyzékére. E szerek forgalmazását szinte kivétel nélkül valamennyi oldal megszüntette januártól. A magyar webshopok kínálatában a különböző, legtöbbször valamilyen szintetikus kannabinoiddal kezelt herbál füstölőkeverékek voltak a legelterjedtebbek.
A 2010-es robbanás óta a magyar szintetikus drogpiac egyik meghatározó terméke is GHB- vagy Gina. A Ginát eleinte mint „relaxáló” alvást okozó szerként használták. Kiderült, hogy a Gina valódi partidrog – eufóriát okoz, szexuális aktivitást erősít, sőt a fogyasztó barátságos lesz és „jó cimbi” – így kapcsolódott a New Age vonulathoz. Ám megfelelő mennyiség szervezetbe kerülése után a komoly részegséghez hasonlítható: a szer használója látszólag cselekvőképes, de később a történtekre nem emlékszik (amnéziás). Így „szexdrog”ként is alkalmazzák: a GHB-t fogyasztók sem az aktusra, sem pedig az elkövetőre nem emlékeznek. Ezt a terméket is gyakran távol-keleti droglaborokban állítják elő.
ghbdrog
A GHB vagy Gina folyékony drog egy dark web honlapról. A ps screenshotján is látható, hogy profik árulják, komoly kiszerelésben.
A szállítás jellege is megváltozott, a korábbiakban a csempészet titkos autókban, netán kamionokban történt, és gyakran az eladó és a fogyasztó egy megbeszélt helyen – időben találkozott. Ezeket a pontokat a rendőrség munkatársai figyelték, így sokszor könnyű préda lett a drogdíler. Mára az eladók egyedi hirdetéseiben reklámozott „portéka” rendszerint egy legális online csomagküldő, vagy postaszolgáltatással jut el a felhasználókhoz, amellyel a honlap üzemeltetője, vagy az eladó szerződött, természetesen másik cég, vagy álnév alatt rejtőző megrendelő nevében.A csomagküldő cégek az esetek jó részében nem is sejtik, mire használják a lehetőségrendszerüket.
ábradrogkiberbűn
A fekete weblapos vásárlás – az ábra a trend micro – kiberbiztonsági blog alapján készült.
Az eddigiek tükrében a magyar hatóság, a rendőrség egész hatékonyan lépett fel a drogbűnözés ellen. Azonban többek között a Nemzeti Drog Fókuszpont jól rávilágít a korábbi tendenciákra, viszont egyelőre honlapjuk a darknet okozta veszélyekkel nagyon kevéssé foglalkozik.

PEDIG KELLENE…

A darknetról – vagy dark webről szóló összeállításainkban már ejtettünk szót a sötét webes kábítószerpiacokról, azonban a hatóságok – úgy tűnik – egyelőre nem veszik igazán komolyan a veszélyt. Mentő tényező az, hogy a dark webet az amerikai hatóságok sem tudják komolyan ellenőrizni.
Az új – rejtett honlapokról szóló gawker.com által közölt tanulmányban rámutatnak, hogy a sötét web használatával a kábítószer-fogyasztónak már nem kell sötét utcasarkokon átvenni az adagját. Rákattint a megfelelő drogtípusra, online fizet, és egy kis óvatossággal már küldik is a megrendelt terméket csomagban, ahogy láttuk, gyakran anonim postaszolgálattal.
drog2
52900 droggal kapcsolatos hirdetés, hasis, extasy, kokain, gyakorlatilag egy kattintással elérhető a teljes “paletta”. Fotó: PS.
Az online dealerek nem hagynak a termékükön – annak csomagolásán- ujjlenyomatot, nincs készpénzátadás, sem kártyás pénzátutalás, és a kommunikáció pedig, mint a másik fórumokon, PGP-n keresztül zajlik, amelynek visszafejtését néhány száz évnyi számítógépes teljesítmény igénybevételével könnyen meg lehet oldani. Komoly nehezítő tényező a hatóságok számára a nemzetköziség, ugyanis az eladó vagy vevő könnyen lehet a világ másik végén, ahol egész egyszerűen nyelvi problémák, vagy felderítési nehézségek miatt illegalitásban maradhatnak az elkövetők.
drog3
Tiszta kolumbiai “pehely”. Csak 612 dollárért, 7 gramm. Az orrunk előtt. Egyébként ez egy másik sötét webes honlap, 20 000 körüli hirdetéssel, csak drog témakörben. Screenshot: PS.
Az online drogkereskedelem dark webes fórumai gyakorlatilag ugyanazok, mint a többi bűnözési ágé, története azonban régebbre nyúlik vissza. 1972-ben, még bőven azelőtt, hogy az eBay vagy az Amazon ötlete egyáltalán megfogalmazódott volna, diákok hajtották végre a kaliforniai Stanford Egyetemen és az MIT Massachusettsen az első kereskedelmi tranzakciót. Az “Arpa-net” –nek köszönhetően azonban stanfordi diákok kis mennyiségben marihuánát is értékesítettek.
Az internetes nagy áttörés után a fórumokon és egyéb területeken, kis chatszobákban létezett a drogkereskedelem, azonban álneveket, – argó kifejezéseket, drogos közösségekben használatos megnevezéseket használt. Ám ez még nem volt akkora tétel, mint a közösségi alkalmazások előretörése után.
A surface weben a korábbi fórumokon, chateken és egyéb netes közösségi téren működő drogkereskedelmet hamar felváltották a „nagy” közösségi alkalmazások, mint a Facebook és az Instagram.
2014-re az Instagram ideáis teret biztosított, hiszen könnyen fel lehet rá iratkozni, direkt felhasználóbarátnak készült, kifejezetten sok ember számára és a központi webadmin – vagyis az Instagram team sem igazán tudott mit kezdeni a helyzettel. A drogkereskedők pedig kellemesen ki is használták a lehetőséget. A „drog” hashtag beírásával és keresésével több tízezer, kábítószert kínáló kép került elő, és gyakran még az eladó képeit is megtalálhattuk.
A 200 milliós felhasználókörrel rendelkező Instagramon minimális befektetéssel, némi óvatossággal a kereskedők fényes nappal, az orrunk előtt végezhették az üzleti tevékenységeiket, úgy hogy szinte teljes anonimitást élveztek.

AZ INSTAGRAMNÁL RÁDÖBBENTEK A VESZÉLYRE

Az ügyletek valójában nem az Instagramon történtek, az tulajdonképpen mint egy marketing platform működött,aztán a vásárlás például a névtelen üzenetküldést lehetővé tevő Kik-en, vagy egy mobiltelefon számon, esetleg álneves e-mailen történt meg a részletek lebonyolítása. Azóta komoly erőfeszítést tettek a közösségi oldalak, így az Instagram is, és letiltották a keresést bizonyos szavakra.
instagram-selling-drugs-5
2015re már nem olyan egyszerű az Instagramon drogot keresni.
De azért nem lett teljesen lehetetlen
Azonban bizonyos keresőszavak használatával, továbbra sem tűnt el ez a lehetőség, bár az Instagram folyamatosan tünteti el a kérdéses keresésekről az ilyen jellegű tartalmakat.
drogsinsta
Egy instagramos keresés eredménye 2015-ben. Ma már kicsit nehezebb… forrás: ryot.org

AZ IGAZI ELLENFÉL

A dark web természetesen sokkal jelentősebb kihívást jelent. 2015-ben elkészült a Global Drog Survey, ez a több mint százezer ember válaszain alapuló felmérés az egész világra kiterjedt. A felmérés szerint a dark web megbízhatóbb, olcsóbb és biztonságosabb, mint bármilyen más egyéb forrás. A résztvevők 74 százaléka azt állította, hogy a máshonnan származó kábítószer minősége nem olyan jó, mint a dark weben szerzett anyagoké.
A vizsgálat arra is rámutatott, hogy a hagyományos alvilágban –az eladók részéről tapasztalt durvaság sem igazán jellemző, a dark weben egy százalék tapasztalta ezt, a más – hagyományos források esetében ez a mutató 7%. Megfélemlítést is alkalmaznak a hagyományos dílerek, itt 3% a 18% ellenében az arány a dark web javára.
Tény azonban, hogy az anyagiak szempontjából az online alvilág is szeret meglépni a pénzzel, a felmérésben résztvevők 28 százaléka vesztette el a pénzét például lopás, elkobzás, vagy egyszerű nem teljesítés miatt. Sokan a bitcoin és más digitális pénz – pl. dashcoin, litecoin  eltűnésére panaszkodtak.
A rendőrségtől való félelem nem épült be a kutatás szerint a dark webes droghasználók mindennapjaiba: a hatóságoktól való félelem a cannabis-származékok fogyasztóinak három százalékát, a kokain és extasy fogyasztóinak a 2 %- át ösztönözte leszokásra.

AZ ANGOL DROGPIAC ÖTÖDE ONLINE 

Az első igazi fórum a Silk Road volt, ami nettó felborította a kábítószer-kereskedelem mértékét, az elmúlt években az Egyesült Királyságban már 2014-re (!) mintegy 20 százalékosra nőtt az online kábítószer-kereskedelem aránya awired magazin kutatásai szerint. Többségük a sötét net piacterein található. Miután 2013 októberében, hosszas nyomozás után sikerült hatóságilag lezárni, a 2013 novemberében, mint már arról szó volt, új honlapok indultak, például a Pandora, Outlaw Market, az Alpha Bay vagy Nucleus és a Toschka  – és legtöbbjük igen tisztességes volumenű kereskedelmet bonyolít le. 2014 január és április között a Silk Road II is működött, majd a hatóságok azt is lezárták, de ezalatt több mint 100 000 eladást produkált. 2015-16ra pedig körülbelül 4 akkora volumenű honlap üzemel mint a Silk II volt és, hogy örüljünk, már itt is van a Silk Road 3.0.
Az első dolog, ami szembeötlő az ilyen honlapokban a választás lehetősége, a bőséges kínálat. A Silk Road II-n például közel 900 árus közül lehetett választani, a heroin, ópium, a kokain, az egyéb szintetikus drogok, a vényköteles gyógyszerek gyakorlatilag mindegyike könnyen hozzáférhető.

HÁROM ÉV ALATT MEGÖTVENSZEREZŐDÖTT A „VÁLASZTÉK”

Ma viszont csak az egyik honlapon például több mint 50.000 termék közül lehet választani, amelyek között megtalálhatók a hagyományos drogtípusoktól a fogyasztószereken át a szintetikus anyagok, sőt, szinte tudományos alapossággal megkomponált felosztás alapján kereshetők a veszélyes kábítószerek.
drog4randomkábszertoschka
Kristály, heroin, ópium, hasis. Ár feltüntetve, szállítás, azonnal, világszerte. Fotó: PS.
Nyilvánvalóan tömegben kereshetőek a hagyományos kábítószerek, így a heroin, a kokain, a hasis és a kannabisz. Ezek után következnek a már ezekből készült termékek, majd a dizájner drogok. A dark webes honlapok azonban nem csak a kábítószert és a dizájner drogokat kínálják nagy tömegben, hanem más jellegű vegyianyagok is megtalálhatók.

GYÚRÓS GYEREKEK ÉS A SÚLYFÖLÖSLEG

Külön kategóriát képeznek például a fogyasztószerek, a legális, receptre felírható gyógyszerek másodlagos piaca, az illegális fogyasztószerek és az izomnövelő hormonok, illetve hormonkészítmények piaca.
drog5fogyiszerek
Súlycsökkenés, fogyasztás, fogyás tabletták.
És végül léteznek még azok a szerek is, amelyek a szexuális aktivitást növelik, vagy éppen a hormonális egyensúlyt tudják átalakítani. Természetesen orvosi felügyelet nélkül mindegyik szedése tilos, vagy akár életveszélyes is lehet. Ám ettől még lehetséges.
drog6vényrefelirt
Serkesztőszerek, Vényköteles gyógyszerek.

Egy kattintásra a magánéletedtől – A kiberbűnözés, avagy a digitális alvilág bugyrai


Mára a magánéletünk minden ágát átszövi a kibertechnológia. Ezt persze mások is tudják és epedve várják pénzügyi adatainkat, lopják Fb profilunkat, törik fel e-mail fiókunkat. Ha cégünk van, annak honlapját veszik támadás alá. De hogyan? Erre próbál választ adni cikksorozatunk következő része.
A nemzetközi internetes cybercrime műfaj mára több jól elkülöníthető ágra bomlott. Míg korábban a „hacker” szó egyfajta internetes „Robin Hood”-ot jelképezett, ma tulajdonképp gyűjtőszó, beleértendő az etikus hackereket (vagyis a hivatásos rendszertesztelőket) és az online bűnözőket. A megkülönböztetés alapja a „kalapjuk” színe, a black hat (feketekalapos) hacker számít a rossz fiúnak, a white hat (fehérkalapos) a jó srác. A grey hat (szürkekalapos) hackerek pedig azok a már lebukott feketekalaposok, akik a „jó” oldalra álltak és biztonsági cégeknek, bankoknak dolgoznak a védelem oldalán.
A korábbiakban az online alvilág alapjaival és a komolyabb megjelenési formáival foglalkoztunk, e cikkünkben pedig a crimeware-ek világába kalauzoljuk el olvasónkat. A fehérkalapos hackerek ma a számítástechnikai cégek igen jól fizetett és megbecsült munkatársai, ők a rendszertesztelők. A feladatuk ma az, hogy egy cég rendszerének biztonságát teszteljék, specializált nevük a „pentester” (penetration –behatolás, test-próba). Összeállításunkban a köznapi értelmezést és az egyszerűbb megközelítést szem előtt tartva a feketekalaposokról ejtünk szót, ezért a hacker” kifejezést inkább az online bűnözői értelemben használjuk, nyelvtani értelemben fenntartva azonban azt, hogy a hacker kifejezés számos más pozitív tartalommal is rendelkezik.


A CRIMEWARE-K

A darkweb egyik leginkább ismert iparága a crimeware – a software és a crime (bűncselekmény) szó összevonásából származik – árusítása és felhasználása. A crimewareknek több fajtája van, az első a más gépet távfertőző programok, amelynek alfajai a RAT (patkány) – vagyis a remote accessing tool – távirányítási eszköz. Ez egy másik számítógépbe való fedett behatolásra szolgál. Az egyik ilyen komolyabb pont’n click – vagyis kattintgatós – rendszerű program a Blackshades volt.
digi4a
A képen a Blackshades nevű hackerprogram látható, a crimeware fejlesztését 2014-ben fejezte be – nem saját akaratából – a kidolgozó csapat. Fotó: PS
A Blackshades egyfajta levakarhatatlan sötét árnyékként követ minket, ha megfertőzik vele Windows alapú számítógépeinket. Megtudja a jelszavakat, kezeli  a webkamerát, követi a billentyűzetet. Ára egyre jobban csökkent, 2014-ben még negyven dollárba került, mára egyes verziói akár ingyen is letölthetőek –és nem csak a darkneten. Mivel bárki beszerezheti, bárki veszélyes cyberbűnözővé is válhat. Az áldozat számítógépére telepítve észrevétlenül mindent elérhetnek: fényképeinket, dokumentumainkat, jelszavainkat és bankkártya adatainkat. Ha gépünkön kémprogram működik, igen kevés jel árulkodik róla, szinte észrevehetetlen. Leggyakrabban akkor kerül a Windows alapú eszközökre, ha például megnyitunk egy figyelemfelkeltő linket, de terjedhet USB eszköz csatlakoztatásával, illetve akár a torrent kliensek segítségével is.
2014 májusában a világ egyik legnagyobb közösen koordinált rajtaütésében sikerült megroppantani a Blackshades mögött álló nemzetközi kiberbűnözői csoportot. Az akcióban összesen 19 ország vett részt: a razziák során 18 államban 90 fölötti gyanúsított került őrizetbe, a hatóságok 300-nál is több házkutatást tartottak.
A razziák során sikerült elfogni a Blackshades moldovai illetőségű társfejlesztőjét – a program kitalálója már 2012-ben lebukott -, továbbá egy a kémprogramhoz terméktámogatást nyújtó svéd fiatalt is; utóbbi állítólag 350 ezer dollár bevételre tett szert a „munkájával”. A terméktámogatást itt úgy kell érteni, mint a jogtiszta üzleti szoftvereknél, vagyis ha a “kedves felhasználó” valahol elakadt, csak szólt a titkosított csatornán, és máris jött a szakértő megoldása.
A RAT rokona a worm (féreg) – több gépet, sőt okostelefont egyszerre fertőz meg, és ezzel szintén átveszi az irányítást gépünk felett.
digi4b
Így fest egy Alien Spy nevű worm, vagy RAT, amely egyesek szerint most a legdurvább, olcsón elérhető kémprogram. Fotó: PS
Az egyik legveszélyesebb fajta crimeware a trójai – vagy botnet – amely nem célzottan, de nagy tömegű (több ezer) gép felett veszi át az uralmat. A botnet számos dologra felhasználható, lehet vele bitcoint bányászni, Ddos támadásokat indítani, brute force kódot fejteni, és nem elhanyagolható az sem, hogy mindegyik gépről tömegben kezelve le lehet tölteni az adatokat. 

TÚLTERHELÉS MIATT ZÁRVA

A botnetek állnak a mai Ddos – túlterheléses támadások mögött. A metódus a következő: a botnet kezelője az általa uralt több ezer gépnek egyszerre adja ki, hogy egy honlapot elérjen, amely így túlterhelés alá kerül, és vagy a szerver, vagy a tűzfal adja fel a harcot, így a honlap leáll. Nem „viccből”, vagy puszta rosszindulatból teszik ezt sem: a honlap üzemeltetőjéhez rendszerint egy zsaroló e-mail érkezik, amelyben a támadás indítói bizonyos – sokszámjegyű – összeg fejében állnak el a ddos alkalmazásától. Ám még mindig előfordul, hogy valaki humorosnak gondolja a Ddos támadást, ez történt 2014. júliusában Norvégiában, amikor egy alig 17 éves fiatalember arra gondolt, hogy a Norges Bank, Telenor, DNB, Sparebank, Storebrand, Gjensidige, Nordea, Danske Bank honlapját támadja meg vicces kedvében. 6 éves börtönbüntetéssel fenyegetik, rongálás vádjával.
A botnet másra is használható, például a bitcoin, vagy más altcoin (alternatív digitális valuta, nem bitcoin) bányászatára is alkalmas, ma már ugyanis egy általános célra tervezett számítógép kapacitásának felhasználása nagyon kevés eredménnyel jár, rendszerint az elfogyasztott áram mennyiségének ára többszörösen meghaladja a „kibányászott” kriptovaluta értékét. Nem így van, ha ingyen jutunk hozzá más számítógépének kapacitásához, ráadásul tömegével,ekkor viszont már igen megéri.
Megérte két görög fiatalnak is, akik a Lectepex nevű botnetet terjesztették a Facebookon. A zombihálózat építése egész jól összejött nekik, a Register beszámolója szerint ugyanis Lecpetexnek 250 ezer fertőzött számítógép volt a tagja. 
A Facebook végül visszanyomozta a botnet forrását, riasztották a görög rendőrség kiberbiztonsági részlegét. A rajtaütésre 2014 májusában került sor. A rendőrök eljárása során kiderült, hogy a megfertőzött gépek erőforrásaitelsősorban Litecoin előállítására használták, amelyet aztán más online fórumokon bitcointra váltottak.
digi4c
A betabot nevű botnet kontroll panelje látható ezen a képen. Ez ma az egyik leggyakoribb botnet fertőzést előidéző program. Fotó: PS
Fontos megemlíteni végül a worm és botnet közötti cryptolockereket, amelyek vírusként megfertőzik gépünket, majd titkosítják fájljainkat. Aztán egyáltalán nem szerény összeg átutalása fejében nyerhetjük vissza adatainkat. A botnet és a cryptolocker alaptípusainak megírásában igen jelentékeny szerepe volt egy most is szabadlábon levő orosz hackernek, akit nem kevesebb, mint 3 millió dolláros (közel 900 millió forint) vérdíj fejében próbál elkapni az FBI, bár az okozott kárhoz képest – 100 millió dollár (30 milliárd forint) – ez nem is olyan nagy összeg.

ZSAROLÁS OROSZ MÓDRA

Az orosz Jevgenyij Bogacsev a Zeus néven ismert botnet, és a Cryptolocker nevű (valószínűleg az első) zsaroló trójai program programozója a gyanú szerint. Az FBI szerint hozzá fut be az a pénz, amit a banki adatokat lopó, illetve az áldozatok gépeit titkosító, és azt 750 dollár ellenében feloldó vírusok szereznek és itt százmillió dolláros összegekről van szó.
digi4e
Jevgenyij Bogacsev, egyenesen az FBI honlapjáról. Fotó: PS
Bogacsev egyébként a békés Fekete-tengeri hajókirándulások szerelmese, s bár az első helyen szerepel az FBI által üldözendő kiberbűnözők listáján, Oroszország a füle botját sem mozdította, amikor el kellett volna kapniuk. Ami azonban nem sikerült a nyomozóknak, sikerült a Telegraph munkatársainak, a szomszédokat lelték meg Anapolban, a Fekete-tenger partján, mintegy 70 kilométerre a Krímtől, a Lermontova utca 120-as épületében, ahol a jelentések szerint élt. Mint kiderült, az újságírók érkezte előtt pár napja lépett meg, egy öreg Volvóval. A szomszédok meg voltak lepve, hogy milyen kaliber mellett éltek, állításuk szerint Jevgenyij joviális, kedves fiatalember, s a riporternek még üdvözölték is honfitársukat, hogy milyen tehetséges, illetve hősies.

KULCS A KÉPEKHEZ

Igen ismert crimeware a keylogger, és más billentyűleütés, fotó és videorögzítő program, amelyik a már megfertőzött gépen működő billentyűzet-használatot rögzíti és küldi el a felhasználónak, ez rendszerint a modern hackerprogramokban már beépített funkció.
digi4f
Egy keylogger képe, amely már a kattintgatós korszakból származik. Fotó: PS
Netes támadásokra szolgáló komplett programcsomagok is megvásárolhatók, illetve akár letölthetők vagyis ismerünk kifejezetten hackelésre élesített operációs rendszert. Ilyen például a Kali Linux nyílt, most már „fehérkalapos”operációs rendszer. Elődje a Backtrack Linux volt, ami leginkább a“feketekalapos” mozgalomhoz tartozott, és sokak szerint még ma is használják rosszindulatú célokra annak ellenére, hogy hivatásos rendszertesztelők üzemeltetik.
digi4g
A Kali Linux operációs rendszer bejelentkezése. Fotó: PS
Külön csoportot képeznek az egyes honlapfeltörő crimeware-ek, ezeket is nagy tömegben fel lehet kutatni az online piacokon, régebbi verzióikat különböző alvilági fórumokon pedig ingyenesen le lehet tölteni.
digi4h
Ez egy úgynevezett SQL injekció végrehajtására szolgáló program, amelyet például a kártyacsalásokhoz használnak online bűnözők. Fotó: PS
A crimeware piacon az árak régebbi alkalmazások esetében 1-2 dollárba, az új programok többezer dollárba is kerülhetnek. A legújabb crimeware-k a fent felsorolt típusok közül többet egyesíthetnek, és ma már sok esetben nem kell programozónak, vagy számítástechnikai szakembernek lenni az alkalmazásukhoz. Ellenkezőleg, a modern crimeware-k legtöbbje point’n click alapú –vagyis kattintással, és beállításokkal automatikusan elvégzi a dolgát.

A KORMÁNY IS FIGYEL

Hasonlóan működnek a „kormányzati” kémszoftverek, amelyeket sok pénzért vásárolnak meg a titkosszolgálatok. Ezek ugyanúgy RAT típusúak, csak nyilván professzionálisabb kiszolgálással, erőteljesebb háttérrel csinálják pont ugyanazt.Ennek ellenére például éppen a magyar titkosszolgálatokkal fordult elő, hogy az általuk használt szoftverek gyártóit meghackelték, minden komoly adat kikerült az internetre, sőt az egyik gyártóról, az olasz Hacking Teamről közben bizonyos hírek szerint kiderült, hogy szoftvere „haza is beszélt.”  Bár ez a cég történetének ismeretében nem volt meglepő, mivel szürkekalaposokról volt szó, fiatalon ők írták az “ettercap” nevű programot, amely minden feketekalapos rendszerében ma is ott van, és az egyik első kattintgatós hackerprogram volt.
digi4i
Így néz ki a kormányzati kémprogram. Fotó: PS
 
digi4j
Ez is egy kormányzati kémprogram. Fotó: PS
Fontos kiemelni, hogy a régebbi, két-három éves crimeware gyakorlatilag használhatatlan és ez igaz a frissítetlen kormányzati kémszoftverekre is. Sőt, elérésük sok „surface web” online fórumon lehetséges, fenntartva persze  azt, hogy bármikor lehet benne egy friss bug, amit a kezdő hackerek megkapnak, így őket fertőzik meg a profik. Egyébként számos, olcsón elérhető, vagy ingyenes biztonsági szoftver a kicsit régebbi crimeware-ket azonnal letiltja. Pórul járt azonban a Hacking Team a kormányzati kémszoftverek előállítója is, amelynek forráskódját közzé is tették az interneten a feketekalapos hackerek, 500 gigabájtnyi egyéb adattal együtt, köztük emaileket, amelyben aztán a könyveléstől kezdve a jemeni titkosszolgálat gondjain át a bolgár szakszolgálat nyavalyáiig mindenen röhögött a fél számítógépes (al)világ.
Címlapfotó: sourcefed.com




Az agoriánusok drogja – A kiberbűnözés, avagy a digitális alvilág bugyrai



Előző részünkben a dark weben található online alvilág alapjaival foglalkoztunk, most pedig a sötét web első online kábítószerpiacáról lebbentjük le a fátylat, amely alatt nem a halott menyasszonyt találjuk, hanem az előző cikkünkben is említett Silk Road honlapot. Az online drogkereskedelmet folytató portál 2011-ben indult el, az akkor még titokzatos működtetők a tartalom mögé egy kifejezetten anarcho-liberális ideológiát is rittyentettek. Az agoriánusok, vagyis a piaci szabadelvűséget mindenek fölött támogatók alapelve szerint a piac minden beavatkozás nélküli működése képezi a teljes társadalmi szabadság alakövét. Ez az alapkő a jelek szerint a drogok akadály nélküli kereskedelmében testesült meg.
Silkroad
A Silk Road, az online alvilág első rejtett honlapja.
Az akkor még álnév mögé rejtőzködő üzemeltetővel 2011-ben egy interjú is megjelent, amelyben kifejtette, hogy az állam minden rossz forrása, az erőszak, az elnyomás megtestesítője, egyben arra is felhívott mindenkit, hogy „kreatív energiáit” a feketepiac irányába fektessék be. A Silk Road a fekete vagy sötét weben helyezkedett el, és már a kezdetektől feketepiaci funkciókat látott el, olyan online piac volt, ahol a digitális pénzt, a bitcoint használva (szinte) teljesen rejtve, szabadon bárki bármit eladhatott és vehetett. Már 2011-ben megpróbált ellene fellépni egy amerikai szenátor, azonban két évet kellett arra várni, hogy valóban be is tudják zárni.


AZ FBI NYOMOZÁST INDÍTOTT

A Silk Road viszonylag gyorsan hírhedt feketepiac lett, fegyverkereskedők, drogdílerek kaptak rá, sőt, valójában ez volt a fő profilja. A Silk Road a dark web másik fontos sajátosságát is a magán viselte, lehetett ugyanis „crimeware”-ket vagyis hackelésre alkalmas szoftvereket is vásárolni az online fórumon. Ezt úgy is elképzelhetjük, mint az online világ online fegyvereinek kereskedelmét. Az üzemeltetőnek is ez lett a veszte, mivel az FBI nyomozást indított és egy szoftvert visszakövetve eljutottak a honlap üzemeltetőjéig. Hosszas vizsgálat és eljárás után 2013. október 2-án letartóztatták a Silk Road alapítóját és üzemeltetőjét, Ross William Ulbricht-ot.
rossulbricht
William Ross Ulbricht. Forrás: Facebook
A vád álláspontja az volt, hogy az akkor 30 éves Ulbricht 2011 és 2013 között, Dread Pirate Roberts (DPR) néven online feketepiacot üzemeltetett, amelyendrogok, fegyverek, és hamis okmányok árusítására kínált lehetőséget. A vád megállapítása szerint Ulbricht, az oldal szolgáltatásainak a használatáért minden ügylet után százalékot vont le, és így bitcoinban rettenetesen sok pénzt nyert. Az ügyészek állítása szerint az akkor 30 éves férfi összesen 18 millió dollárt, vagyis 4,8 milliárd forintot keresett, mindössze két év leforgása alatt. Az interneten közzétett becslések szerint a nevét a történelmi kereskedelmi útról kölcsönző Silk Road havonta több, mint egymillió dolláros forgalmat bonyolított az illegális termékek értékesítéséből.

A NYOMOZÓK RABOLTÁK KI A BŰNÖZŐT

A férfit végül 2015 februárjában első fokon életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte az amerikai bíróság, mind a hét vádpontot igazolva látta, ami azt jelenti, hogy jó esetben is több mint húsz évre hűvösre került, a számítógépén található bitcoinokat pedig elárverezték (épp 2015 novemberében került sor az utolsó árverésre). A legfrissebb hírek szerint a másodfokú eljárás ott tart, hogy akár négyszeres életfogytiglanra is ítélhetik a fiatalembert. Mi több, a Silk Road-ra ráállított titkosügynök, Carl Mark Force, a Kábítószerellenes Hivatal embere több ezer bitcoint eltüntetett, miközben beépülve nyomozott a bűnözők után, ezért a bíróság 2015 októberében őt is elítélte, 6,5 évre. Force társa Shaun Bridges, a washingtoni Fehér Ház védelmét biztosító Secret Service egykori tagja volt.Ketten együtt összesen 20 ezer bitcoint utaltak át saját számláikra, ez 2016 januári árfolyamon 8.6 millió dollárt, vagyis 2.5 milliárd forintot tesz ki.

GYORS LÉPTÉKBEN BŐVÜLT A FEKETEPIAC

A Silk Road vesztével nem állt azonban le a folyamat, több alternatív online feketepiaci fórum és honlap nyílott, amellyel tulajdonképpenmegtöbbszöröződött a „dark web” kapacitása. Először az addigi kicsinek számító honlapok vették át a vezetést, majd 2014 januárjától áprilisig a Silk Road II nyílott meg az I2P- hálózaton –ezt már lezárták a hatóságok -, majd a TOR-on vágott vissza a több online feketepiaci honlap, és újra megjelent a Silk Road, ezúttal a Silk Road 3.0 (ez azonban nem azonos a korábbi honlappal, csak a nevében).
alphabay
Egy a feketepiaci honlapok közül, az alphabay, amely ma talán az egyik vezető feketepiaci honlap. Struktúrája, dizánja követi a Silk Roadot, azonban bővült a kínálat, különböző egyéb szolgáltatásokkal is.
A sötét webes Alpha Bay honlapján baloldalt az első kattintásra a csalás, majd a drogok és a hamisított termékek találhatók. Három éve még csak a Silk Road volt – az Alpha Bay ma csak egy a sok közül. Ezért is érdekes, hogy míg a Silk Road 2013-as screenshotján  2795 droghirdetést találhattunk meg – az Alphán 2016-ban 50 ezer van – vagyis közel húszszorosa.
realdealmarket
A realdeal market komoly nézettséggel rendelkezik, tízezres regiszrált látogatója van.
 
Silkepigon
A Silk Road egy epigonja.
Az economist.com felmérése szerint az új online sötét weben megtalálható feketepiaci honlapok már 2014-re átvették a Silk Road szerepét, sőt, volumenében 2015 végére azóta megnövekedett az online feketekereskedelem. A mai trendek ismeretében azt is megállapíthatjuk, hogy az online alvilág a teljes feketepiac mintegy 20%-ának részesedését megszerezte.
exonomist
Az online feketepiac volumene. Forrás: The Economist – economist.com.
A feketepiaci honlapok gyakorlatilag egy olyan világot teremtettek meg, ahol teljesen új struktúra alakult ki a bűnözés területén. A trend jól láthatóan affelé halad, hogy a hagyományos bűnözési formák mellett olyan párhuzamos világ alakult ki, amely volumenében, összetettségében és nemzetköziségében ismagasabb szintet képvisel, mint a bűnözés hagyományos formái. A modern cyberbűnözés ugyanis fogalmilag nemzetközi, a honlap szervere például Új-Zélandon található, az üzemeltetők Hong-Kongban, Malajziában és Oroszországban dolgoznak, az eladó holland, a vevő pedig görög. A felhasználók a világ minden tájáról érkeznek, nincs nemzetiségi megkülönböztetés. Egyedül a felhasznált nyelv teremthet különbséget, léteznek például német illetve francia nyelvű dark web honlapok, viszont ezeket is nemzetközi szinten használják, tehátnem teremt akadályt semmilyen határ, vagy joghatóság.
Címlapfotó:Forbes.com





A kiberbűnözés, avagy a digitális alvilág bugyrai – Bitcointól a Silk Roadig



Végre egy terület ahol súlyosan lemaradtunk!” – sóhajthatna fel a magyar rendőri vezetés, ha a kiberbűnözés hazai alakulásáról kérdeznénk, ez azonban vélhetően a felderítésre igaz és nem a területre. Külföldön a bűncselekmények jelentős részét ma már nem a flaszteren, hanem a kibertérben követik el. Tény azonban, hogy hazánkban egyelőre még nem jellemző, hogy a weben magyar fegyverkereskedő, drogcsempész, vagy crimeware-árus „szolgáltatásait”magyar nyelvű, külön erre szakosodott alvilági honlapon vegyék igénybe. Azonban a nemzetközi honlapokon aktívan vesznek részt magyar eladók, felhasználók, hackerek, drogdílerek, akik például magyar bankkártya adatokat, jogosítványt, diplomát, vagy éppen kábítószert kínálnak, mint azt majd be is mutatjuk. A PestiSrácok.hu egy olyan cikksorozat megírásába fogott, amiben a modern kiberbűnözés ágait és fórumait térképezzük fel, elkalauzoljuk olvasóinkat az internet sötét oldalára, ahol döbbenetes dolgokkal találkoztunk. 


MINDEN A SELYEMÚTTAL KEZDŐDÖTT…

A digitális alvilág kialakulásának botrányai, amelyek néhány vicces programozóra, vírusíróra vezethetők vissza, mára jelentéktelen gyerekcsínyeknek tűnnek a kiberbűnözés mai lehetőségeihez képest. Még a 2000-es évek elején a kiberbűn egy „hacked” felirat volt valamilyen (rendszerint amerikai) kormányzati honlapon. Mára azonban a kiberbűnözés olyan professzionális iparággá vált, amely a „régi” bűnözői csoportok teljes spektrumát lefedi és még egyéb szolgáltatásokat is nyújt. Kialakulásához három fontos tényezőre volt szükség.

A BITCOIN

Az első fontos tényező a digitális valuta (valuták) felfedezése volt. A bitcoin – és az azt követő altcoin típusok – olyan anonim fizetést tesznek lehetővé, hasonlóan a készpénzhez, amelyek követése roppant nehéz, majdhogynem lehetetlen. 2009-ben egy bizonyos rejtélyes Satoshi Nakamoto álnevet viselő szoftvermérnök tette mindenki számára ingyenesen elérhetővé a program protokolljait. A bitcoin hamar népszerűvé vált, mivel könnyen kezelhető rendszert keletkeztetett. A bitcoin azonban önmagában nem lenne követhetetlen, hiszenegy digitális jel azonosítja. Viszont már 2011-től ismertek azok az online szolgáltatók, amelyek egész egyszerűen egy másik digitális azonosítóval ellátott másik bitcoint adtak. Ezt úgy kell elképzelni, mint a készpénzek sorszámozását: rengeteg sorozat készül, de mindegyik ugyanannyit ér, viszont az, hogy kinek a kezén fordul meg, követhetetlen. A bitcoin árfolyama 2009-től eleinte kalandos, sőt játékos fordulatokon keresztül hamar felemelkedett. 2009-ben még a saját gépünk is nagy számban tudta volna előállítani, 2010-re ez lehetetlenné vált, ma pedig komoly specializált szerverhálózatok, úgynevezett „bitcoin bányák” állítják elő.
bitcoint
Mindezek után érdekes kitérők következtek, például a bitcoint konkrétan játékpénzért is meg lehetett szerezni, például a Second Life fantáziavilágában használt Linden dollárért. A későbbiekre online árfolyama elszabadult, hihetetlenül hektikus ugrásokkal legitim fizetőeszköz lett számos fórumon. A volatilitására (áringadozására) jellemző, hogy egy bitcoinért 2010-ben 0,1 USA dollárt kellett fizetnünk, 2013-ra pedig 1117 USA dollárért vásárolhattunk volna. 2014 végére nagy visszaesés következett, tavaly januárban 170 dollárt kellett egy bitcoinért leperkálni, az árfolyam 2015 végére pedig több mint megduplázódott. Ma az online fizetőeszköz 440-450 USA dolláros árfolyamon stabilizálódni látszik. Fontos kiemelni, hogy a bitcoint egyáltalán nem a feketepiac kialakulásának fundamentumának szánták, hanem készpénz és elektronikus fizetőeszköz alternatívának készült, azonban a létrejött lehetőség – a későbbiekben – csábítónak bizonyult a kiberbűnözők számára is. Mire azonban a szabályozás eljutott oda, hogy a bitcoin követhetővé vált, értéket képviselnek más alternatív rendszerek is, az altcoinok, így a litecoin, a dashcoin, vagy a peercoin, amelyek sokkal komolyabb anonimitási protokollokatalkalmaznak, így főszabály szerint megfordult a helyzet, a követésük csak akkor lehetséges, ha a felhasználó ezt kifejezetten akarja.
landcoin

A TOR RENDSZER

A második fontos elemet a „hagyma szerver” vagyis az onion router jelentette, amely az addig használt kishálózatot képviselő vpn– ből (virtual private network) a kitörést hozta el. Mivel az internet 2002-től már általánosan használt közösségi tér volt, a titkosítást is célszerű volt megoldani, ugyanis az adatok elrejtésére sokszor csak nagyon drága eszközök álltak rendelkezésre. A kialakulásáig egy számítógép IP címét (digitális azonosítóját) el lehetett ugyan fedni, de egy számítógépes metódussal (reverse engineering) könnyen vissza lehetett fejteni. Azonban erre az amerikai haditengerészet is rájött, amely a TOR-projektet eredetileg elindítottaA TOR-t az internetes katonai – esetleg állami – kommunikáció elrejtésére hozták létre, amerikai kormányzati támogatással. Mára nyílt forráskódú, kimutatásaiba bárki belenézhet, akárki letöltheti, használhatja, fejlesztheti, viszont sokat elmond a fő támogató intézmény, ugyanis a TOR alapítványt még 2012-ben is 60%-ban az amerikai honvédelmi minisztérium szponzorálta, és jelenleg is támogatja amerikai minisztérium. A rendszer feltörésének nehézségét a felhasználók száma növeli, vagyis ha többen használják a TOR-t, általánosságban nehezebb követni az egyszerű felhasználót. A TOR-projekt saját adatai alapján manapság több mint háromezer belső szerver szolgál ki napi több mint 500 ezer felhasználót és hatalmas adatforgalmat, amelyről – az előzmények tükrében nem meglepő módon – nyugodtan mondhatjuk, hogy szinte teljesen fedett. Vagyis a TOR rendszer tette nagyon nehézzé a követést (bár nem lehetetlenné).
torfoto
Létrejött tehát egy hálózat, a TOR rendszer, amely a későbbiekben lehetővé tette az úgynevezett „deep web” és a dark web” kifejlődését. A dark web (sötét háló) az onionban működő rejtett szint, amelyet úgy tudunk a legjobban elképzelni, mint gömbszerűen egymásra rétegződő pókhálókat. Csak a TOR vagy az iPv2 rendszeren keresztül lehet bejutni és az adatszolgáltató szerverek számos biztonsági – szintén rejtett – tükörszerveren keresztül működnek. A sötét webre normál böngészővel és egyszerű keresőprogrammal, mint például a Google-lel nem lehet rátalálni. Az internet titkosított része az úgynevezett “Tor Rejtett Szolgáltatások”-on keresztül érhető el, ahol a honlap címe egy sor betű és szám, a vége pedig .onion kiterjesztés. A TOR számos okos titkosítási rendszert használ, és ez nagyon megnehezíti, csaknem lehetetlenné teszi, hogy a rendőrség megtudja, hol vannak azok a helyek és az emberek, akik üzemeltetik, vagy használják őket. Természetes helyükre leltek az online bűncselekmények elkövetői, amellett, hogy a TOR valójában a titkosításra, az alapítvány pedig (saját állítása szerint legalábbis) a politikai másként gondolkodók elrejtésére és a véleményszabadság elősegítésére született.
darkweb

A FEKETEPIAC AMAZON.COM-JA

A harmadik, a már ezek felhasználásával létrejött legfontosabb online bolt, a Silk Road, ahol elsőként lehetett drogot, fegyvereket és egyéb illegális termékeketvásárolni, méghozzá bitcoinért. A honlapot a TOR rendszerben rejtették el, bármely egyszerű kereső nyújtotta szolgáltatásokkal nem lehetett elérni, és a szerver, illetve az üzemeltetők is anonimitás mögé rejtőztek. Igaz, hogy már 1972-ben is létezett az Arpa-net, amelyen egyetemi hallgatók többek közt marihuánát is adtak-vettek, de ez viszont még internet előtti eszköznek minősült.Specializált feketepiaci honlap máskor, így például 2010-ben is nyílott, de igen hamar megszűnt, mivel az online fizetés hagyományos formái nagyon könnyen követhetőek. A Silk Road abban volt első, hogy nem egy más célra szakosodott honlap – chatszoba – egyes felhasználói között működő fórum volt, hanemönálló és kifejezetten az illegális termékek forgalmazására szakosodott entitás volt, mondhatni a feketepiac amazon.com-ja. Bár korábban is léteztek olyan online boltok, ahol egyes vásárlók például a honlap által biztosított chaten cserélhettek árukat, azoknak nem volt célja a feketepiac kiszolgálása, a Silk Road azonban bitcoint használt és a dark weben létezett.
Következő részünkben kicsit mélyebben belemászunk a Silk Road sztorijába: elmeséljük keletkezésének és bukásának történetét. 
Címlapfotó: wired.com




Keresi a rendőrség a százmilliókat lenyúló “Bróker Józsit


Már a rendőrség is keresi azt a szolnoki brókert, aki legalább 80 embert vert át és csalt ki tőlük több százmillió forintot – tudta meg a PestiSrácok.hu. Értesüléseink szerint a helyi közbeszédben csak Bróker Józsiként emlegetett csalót eddig azért nem sikerült gyanúsítottként kihallgatnia a hatóságnak, mivel a férfi felszívódott és külföldre menekült az összeharácsolt pénzzel. A portálunknak megszólaló egyik sértett szerint, ha a nyomozóhatóság már az elején megtette volna a szükséges lépéseket, a bűnöző már rendőrkézen lenne.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu


Gyanúsítottként kezeli és keresi a rendőrség azt a szolnoki brókert, aki több százmillió forinttal vert át és károsított meg legalább 80 embert – értesült  a PestiSrácok.hu.  A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon folyó nyomozás felügyeletét ellátó Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi gyanúsítotti kihallgatására azért nem kerülhetett eddig sormivel F. József Szeverint eddig egyetlen egy bejelentett lakhelyén sem találták és az idézéseket sem vette át. Az ügyészség azt is közölte, hogy a nyomozás határideje február 29-e, amely szükség esetén meghosszabbítható. A bűnügy egyébként eredetileg a Szolnoki Rendőrkapitánysághoz tartozott, ahol tavaly áprilisban különösen nagy kárt okozó csalás miatt indult nyomozás ismeretlen tettes ellen, ám mivel a bűncselekménynek egy szolnoki rendőr sértettje is van, az összeférhetetlenség miatt az eljárás végül Szegedre került.
brokerjozsi
Bróker Józsi “felnyalta” a százmilliókat, majd felszívódott. Fotó: PS

ORSZÁGSZERTE HÚZOTT LE EMBEREKET

Úgy tudjuk, Bróker Józsi az ország több városában is károsultakat hagyott maga után, de a szolnoki, szegedi, székesfehérvári és gödöllői sértettek eddig semmit nem láttak a pénzükből. Ügyfeleit a bróker a klasszikus módszerrel, minden esetben úgy verte át, hogy előadta nekik, befektetésekkel foglalkozik, és jól járnának, ha rábíznák a spórolt pénzünket, mert magas kamatokat fog fizetni. A megtévesztett, kiszolgáltatott emberekkel kölcsönszerződést íratott, de a férfi a megszabott határidőkre nem fizetett, a pénzt zsebre vágta, és felszívódott.Tavaly novemberben a szoljon.hu írt több elkeseredett sértettről: az egyik családa brókernek átadott összegekből lányuk külföldi taníttatását szerette volna finanszírozni, így huszonhárommillió forintot adtak a csalónak. Telefonon tartották a kapcsolatot, de érdekes módon, amikor kérték a pénzüket, sosem adta oda, mondván, hogy később jobban járnának. Végül 2013 végére odáig fajult a dolog, hogy hiába hívták, nem vette fel a telefont. Lelépett a vagyonukkal.

ÉLETEKET TETT TÖNKRE

A történet másik vesztese a tiszatenyői B. Zoltánné, akinek nemcsak a pénzét nyúlta le Bróker Józsi, hanem a családi életét is tönkretette.  Az asszony jelenleg három gyermeket nevel, és bármelyik nap elárverezhetik a házukat a fejük fölül. A történet lényege, hogy volt egy lakáshitelünk, amit megemeltek, így küldött a bank egy levelet, hogy ötmillió forintot egyben kell kifizetnünk.  Közben egy ismerősünk megadta Bróker Józsi számát, hogy ő majd segít rajtuk. A csaló arra kérte őket, ne fizessék ki egyben az összeget, inkább ő majd megforgatja a pénzüket. A szélhámos a nevükben a bankoknak kérelmet írt, hogy a család részletfizetési lehetőséget kapjon, majd elvitte a nő férjének bankkártyáját, hitelkártyáját és a számlára érkező fizetést ettől kezdve a bróker kezelte. Egy ideig fizette is a bankokat, majd egyre kevesebbet küldött, végül eljutottak arra a szintre, hogy egyáltalán nem utalt pénzt. A bűnöző arra hivatkozott, hogy túl kevés a pénz, amit tőlük kap, úgy pedig nem tudja rendesen forgatni – írta a szoljon.hu. Információink szerint emellett van olyan károsult is, aki 50 millió forintot adott át Bróker Józsinak, míg egy idős asszonyt a halálos ágyán, négymillió forinttal vert át a férfi.
SKMBT_C22015110511240-page-001

HIÁNYOSSÁGOK A NYOMOZÁS SORÁN?

Egy, szintén milliókkal megrövidített sértett a PestiSrácok.hu-nak arról is beszélt, hogy  a Szolnoki Rendőrkapitányságon szerinte hónapokig altatták az ügyet, és ha mindez nem így történik, már sokkal korábban is eredményt lehetett volna elérni. A férfi a nyomozás lassúsága miatt bizonyítási indítvánnyal élt a rendőrség felé: kérték, hogy F. József Szeverin  XV. kerületi lakásában tartsanak házkutatást a „cselekmények elkövetését alátámasztó, illetve azokhoz kapcsolódó okiratok, tárgyi bizonyítási eszközök felkutatásának céljából”. Kérték azt is, ellenőrizzék, hogy a bűnöző a magyarországi pénzintézetekben milyen bankszámlákkal rendelkezik, illetve az elkövetett cselekmény idejében milyen bankszámlákkal rendelkezett és kérjenek tájékoztatást az esetleges pénzmozgásokról, valamint ellenőrizzék a férfi levelezését is. Mivel válaszra sem méltatták, ezért az ügyészségen panasszal élt, és nehezményezte, hogy a szolnoki rendőrség nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy az ügyet eredményesen lezárja. Már fél évvel ezelőtt előadta, hogy tudomása szerint a férfi külföldre távozott, felesége otthagyta munkahelyét, gyermekeiket pedig kivették az iskolából, így fennáll annak az veszélye, hogy az összeharácsolt vagyonnal egyszerűen felszívódnak. Nem tévedett…
SKMBT_C22015110511240-page-002
Címlapfotó: PS


Tábornokok megvesztegetésének ígéretével húzta le ügyfeleit a bukott ügyvéd



Információink szerint nem először csapta be és “húzta le” súlyos összegekkel ügyfeleit az a budapesti ügyvéd, aki ellen a múlt héten befolyással üzérkedés miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség.  Sz. Géza ugyanis már a 2000-es évek közepén is állt bíróság előtt, hasonló bűncselekmények miatt.  Úgy tudjuk, a bukott ügyvéd akkor is és a mostani ügyében is igazi „nagyhalak”, Ignácz Istvánnak, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi vezetőjének és Biczó Lászlónak, a  Márianosztrai Fegyház és Börtön parancsnokának nevével élt vissza, mint akiknek a megvesztegetésével különböző előnyökhöz tudja juttatni börtönben ülő ügyfeleit.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu


Ismert, a múlt héten emeltek vádat az ellen az ügyvéd ellen, aki a vád szerint azt állította egy férfinak, hogy egymillió forintért el tudja intézni, hogy Budapesten töltse szabadságvesztését. A vádlott egy büntetés-végrehajtási dandártábornok megvesztegetését állította valótlanul, a kért egymillió forintot átvette, de valójában semmilyen intézkedést nem tett. Később a vádlott azt állította a szabadságvesztését töltő férfinek, hogy rendőrségi kapcsolatai révén, 14 millió forintért “vádalkut tud köttetni”. A vádlott egy rendőr dandártábornok megvesztegetését állította, és a kért összeget átvette, de az állítólagos alku elintézése érdekében semmit sem tett. Az ügyben eljáró Központi Nyomozó Főügyészség a nyomozás során megállapította, hogy a vádlott által kapcsolataként megnevezett két magas beosztású személy az ügyben nem volt érintett. A kiemelt jelentőségű ügyben ezért a főügyészség vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat Sz. Géza ellen.
ignacz infoter.
A befolyással üzérkedéssel megvádolt ügyvéd azt állította, Ignácz István dandártábornok személyes jó barátja. Fotó: infoter.eu

NAGYHALAKRA HIVATKOZVA TETT ZSEBRE MILLIÓKAT

A PestiSrácok.hu birtokába került dokumentumok, kihallgatási jegyzőkönyvek szerint a volt ügyvéd igazi “nagyhalakra”, Biczó Lászlóra, a Márianosztrai Fegyház és Börtön parancsnokára, valamint Ignácz Istvánra, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi vezetőjére hivatkozott, mint akiknek a megvesztegetésével a sértettet kihúzhatja a slamasztikából. A történet lényege, hogy F. Tibor ellen még 2004-ben kábítószerrel való visszaélés miatt eljárás indult, előzetesbe került, később pedig jogerősen tíz év fegyházbüntetésre ítélték.  Azonban még az elsőfokú ítélet meghozatala előtt az ügyvéd megkereste a börtönben ülő férfi élettársát és felajánlkozott, hogy bv-s kapcsolatai segítségével , egymillió forint fejében elintézi, hogy a férfi Budapesten, „családja körében töltse le büntetését”.  Ekkor dobta be először Biczó László nevét is, ám ennek ellenére F. Tibor végül Márianosztrán, majd Szegeden töltötte le szabadságvesztését, ráadásul az ügyvédet annyira nem érdekelte “megbízója”sorsa, hogy az átszállítás érdekében még a hivatalos lehetőségeket sem használta ki – legalábbis ez áll a hozzánk eljuttatott, nyomozás során tett tanúvallomásokban, valamint abban a feljelentésben, amit a két sértett 2012 augusztusában tett Sz. Géza ellen, aki, ahogy arra az ügyészségi közlemény is rámutatott, vádalkuval” is hitegette ügyfelét.

GYILKOSSÁGI ÜGYET HOZOTT VOLNA AZ ÜGYVÉD

Utóbbi lényege az volt, hogy Sz. Géza azt ígérte, rendőri kapcsolatait megmozgatva egy emberölésről fog információkat szerezni és annak történetét„betaníttatja” F. Tiborral , aki ezt majd szépen elmondja a hatóságoknak.
Arról lett volna szó, hogy átadta volna nekem az információkat egy megoldatlan gyilkossági ügyben, amelyeket én közöltem volna a nyomozóhatósággal. Azt ígérte, hogy másodfokon vagy kiengednek, vagy pedig nagy mértékben enyhítenek az ítéletemen.
mondta el az ügyészeknek a sértett. A „munkáért” Sz. Géza 14 millió forintot tett zsebre, mondván, hogy neki Ignácz István „személyes jó barátja” és ezen kívül még több rendőri vezető névjegykártyáját is megmutatta F. Tibornak, mintakik garanciái lehetnek a megállapodásnak. A férfi élettársa az ügyészségen azt vallotta, hogy a saját lakásán átadott összegről egy letéti szerződést írtak, de az ügyben természetesen nem történt semmi, majd miután felháborodottan számon kérték a férfit, azt mondta, hogy az összeget “betette egy cégbe”, mert az “annak indulásához kellett”,  és ha “kiderül, hogy a letéti pénzt elsikkasztotta, ő is börtönbe kerül”. Emiatt az ügyvéd a nővel aláíratott egy nyilatkozatot a letéti szerződés megszüntetéséről, majd egy kölcsönszerződést, amely szerint az élettárs “baráti” kölcsönként 14 millió forintot adott a Szebudár Kft-nek. Az ügyvéd később  azzal is védekezett, hogy ő már továbbadta a teljes összeget társainak, így semmit nem tehet. Mindezektől függetlenül a védő egy évvel később egy mondvacsinált ürüggyel újra be tudta csapni és további hárommillióval „le tudta húzni” áldozatait. Azaz a sértetteket ért kár tulajdonképpen nem a vádiratban szereplő 15 millió, hanem összesen 18 millió forint.
berdi nol.hu
Bérdi Zsolt ügyvéd szerint Sz. Géza esete csak a jéghegy csúcsa. Fotó: nol.hu

NEM ELŐSZÖR VÁGTA ÁT ÜGYFELEIT

A fenti történetet az teszi még színesebbé, hogy információink szerint Sz. Gézának nem a mostani volt az első „ballépése”. Úgy tudjuk, a férfi a 2000-es évek közepén, ugyancsak befolyással üzérkedés miatt már állt bíróság előtt, ám akkor még megúszta felfüggesztett börtönbüntetéssel. A dolog pikantériája amellett, hogy a mostani bűncselekményét a felfüggesztett büntetés hatálya alatt követte el az, hogy akkori áldozatainak is Ignácz István és Biczó László nevét lebegtette. Bűnösségét egyébként akkor úgy tudták bizonyítani, hogy az elővigyázatos sértettek a beszélgetést rögzítették, amit az eljárás során fel is használtak a bukott ügyvéddel szemben. Bérdi Zsolt, F. Tibor jogi képviselője az esettel kapcsolatban a PestiSrácook.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy
az ember pironkodva nézi, amikor egy ügyvéd kollégája ül a vádlottak padján, akinek éppen az lenne a dolga, hogy tisztességgel végezze a dolgát és képviselje az ügyfelét”.
Szerinte megdöbbentő, hogy Sz. Géza kiszolgáltatott embereket ilyen szemérmetlenül kihasznált, majd a jogi képviselő kiemelte, sajnálatos módon nem egyedi esetről van szó, ám az ügyek többségében nem indul büntetőeljárás.
Nemrég egy hasonló ügyben hozott jogerős döntést a bíróság, mégpedig Kiss Ernő dandártábornok, a KBI egykori nagyhatalmú vezetője perében, amikor jogerősen négy és fél évre és vagyonelkobzásra ítélték, mert a vád szerintközel egymilliárd forinttal akarta lehúzni az MVM milliárdos hűtlen kezeléssel vádolt, majd első fokon felmentett volt vezérét, Kocsis Istvánt. A tábornok is azzal hitegette Kocsist, hogy magas beosztású ismerősei, nevezetesen Pintér Sándor és Polt Péter segítségével eléri, hogy kimossák őt a büntetőeljárásából.
Címlapfotó: hir6.hu



Megjelent az első világtérkép a Föld 


édesvízkészletéről

FÖLD
2008. 10. 29.
Mostanáig nem volt egységes átlátható világtérkép a Föld édesvíztartalékairól. Erre a hiánypótlásra vállalkozott az UNESCO Nemzetközi Hidrológiai Programja, melynek keretében októberben jelent meg az első világtérkép a felszín alatti vizekről.
Az ENSZ legújabb adatai alapján a Föld édesvízkészletének 96 százaléka a felszín alatt található. A legtöbb ilyen vízkészlet olyan kőzetrétegben van, amely több ország területére is kiterjed. Ez komoly konfliktusforrás lehet a jövőben elsősorban a szárazabb és amúgy is politikai viszályoktól sújtott területeken.
Az édesvíz stratégiai fontossága ellenére, eddig még nem készült világméretű felmérés a felszín alatti készletekről. A UNESCO Nemzetközi Hidrológiai Programja ezt a hiányosságot pótolta. A WHYMAP (World-wide Hydrological 



























































rogramot az UNESCO koordinálásával és több nemzetközi szervezet részvételével 1999-ben indították el. A

 felszín alatti vízkészletet bemutató, közel 8 év alatt elkészült globális adatbázist egy részletes világtérkép formájában jelentették meg. A térkép minden olyan felszín alatti vízbázist feltüntet, amely határokon átnyúlik és a jövőben konfliktus forrása lehet. A kutatók szerint jelenleg 273 ilyen jelentősebb terület van a világon. Ebből 68 Észak- és Dél-Amerikában, 38 Afrikában, 90 Nyugat-Európában, 65 Kelet-Európában és 12 Ázsiában található.

Az elkészült térképek a vízminőségről is tartalmaznak adatokat, többek között arról, hogy egy adott vízbázis milyen hamar képes feltöltődni. Ez ugyanis igen jelentős kérdés és egyben a jövőbeni problémák forrása lehet. Hiszen például Észak-Afrika és az Arab-félsziget felszín alatti vízbázisa mintegy tízezer évvel ezelőtt keletkezett, ma már viszont a korábbinál szárazabb éghajlat miatt nincs felszíni utánpótlásuk. Ez komoly problémát jelent a jövőre nézve, hiszen a kitermelést nem követi természetes pótlódás, így hamar kimerülnek a készletek.
A felszín alatti vizek nagy részét elöntözzük
Az UNESCO adatai szerint a felszín alatt közel százszor több édesvíz áll rendelkezésre, mint a felszínen. Viszont a növekvő szükséglet miatt nő a felszín alatti készletek kitermelése is, de ennek nagy részét nem a közvetlen fogyasztásra fordítjuk. A kitermelt felszín alatti víz 65 százaléka öntözési, 25 százaléka ivóvíz-ellátási és 10 százaléka ipari célt szolgál.
Az európai kontinens jelentős része - mint a fenti térkép is mutatja - igen gazdag felszín alatti vízkészlettel rendelkezik. (A kék szín a fő víztartó rétegek készleteit, a barna a helyi, sekély víztározókat, a zöld pedig a komplex hidrogeológiai szerkezeteket jelöli. Minél sötétebb a szín, annál jelentősebb vízkészletről van szó.) Az Európai Unió édesvízszükségletének 70 százalékát felszín alatti készletekből fedezi. Más szárazabb térségekben ez az arány ennél is nagyobb: Marokkóban 75 százalék, Máltán 95 százalék, Szaud-Arábiában 100 százalék. Sok helyen nagy arányban felszín alatti vízből oldják meg a mezőgazdasági földek öntözését is: Indiában 89 százalék, Dél-Afrikában 84 százalék, Spanyolországban 80 százalék ez az érték.

Különleges helyzetben van Afrika, ugyanis ez a kontinens rendelkezik a világon a legnagyobb felszín alatti vízkészlettel, amelyet az UNESCO jelentése szerint jelenleg még igen kevéssé használnak ki. Mivel ezek a víztartó rétegek gyakran több ország területére is kiterjednek, az érintetteknek elvileg együtt kellene kidolgozniuk egy szabályozást a jövőbeni közös kitermelésre. Erre már volt is pozitív példa. Az 1990-es években Csád, Egyiptom Líbia valamint Szudán közös szervezetet hoztak létre az úgynevezett núbiai vízbázis hasznosításának koordinálására. Hasonló együttműködés alakult ki Niger, Nigéria és Mali között is. Az ilyen pozitív példák viszont – az UNESCO tanulmánya szerint – sajnos nagyon ritkák.
A.N









A víz háborúja

Az olaj helyett nemsokára a víz számít majd az aranynál is értékesebbnek



Az ivóvíz megszerzése a jövő nemzedékeinek egyik nagy kihívása lesz – állítják egybehangzó szakértői vélemények. A kutatók a már tényként kezelt klímaváltozás hatásaként jelölik meg földünk „kiszáradását”, a jelenlegi éghajlati övezetek változásait. Sőt, egyesek már a vízlelőhelyek birtoklásáért folyó háborús konfliktusokat is borítékolják. A veszélyeztetett területek között nem kis meglepetésre Afrika és a Közel-Kelet térségei mellett újabban Európa és így Magyarország is fel-felbukkan a szakirodalomban.
Avilág a szakadék felé rohan” – állapította meg egy héttel ez­előtt Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára az Északi–sarkvidék egyik fogyó jégtábláján állva. A globális felmelegedés „kézzel (nem) fogható” hatásait tanulmányozó dél-koreai politikus nincs egyedül véleményével: számtalan szervezet, kutatócsoport képviselői próbálják kétségbeesetten felhívni a világ vezető nagyhatalmainak figyelmét a klímaváltozás vissza nem fordítható folyamataira. A figyelmeztetések felkiáltójeleként aposztrofálják egyre inkább a globális vízhiányt, az édes­vízkészletek elapadását. Nem véletlenül.

Bár földünk felszínének 71 százalékát borítja víz, ennek a hatalmas tömegnek mégis csak 2,5 százaléka alkalmas emberi fogyasztásra (édesvíz), a többi úgynevezett sós víz. Így az emberiség egyharmada kénytelen nélkülözni a tiszta víz használatát már napjainkban is. Az UNICEF felmérése szerint átlagosan 15 másodpercenként hal meg egy gyerek közvetve vagy közvetlenül a használható mi­nő­ségű édesvíz hiánya miatt. A helyzet a jövőben a kritikustól még egyet léphet felfelé, egészen a tragikusig: a már eddig is száraz területek népességrobbanása, valamint a csapadék­eloszlás negatív változásai csak rontani fogják a számadatokat a jövőben. Az okokat jól magyarázza a következő statisztikai adat: amíg a 18. században a föld édesvízkészletein alig egymilliárd ember osztozott, ma ez a szám már 6,5 milliárdra rúg. 2050-re pedig majd’ tízmilliárdra. A már most is hiánytól szenvedő afrikai, valamint ázsiai területek lakosságszáma az el­következő évtizedekben akár meg is háromszorozódhat. De a föld lakosságának igényeit tekintve a fejlett országokról is elmondható, hogy óriási mennyiségben zúdítja magába a vizet az ipar, a mezőgazdaság, s a modernizálódó háztartások is. Az éghajlatváltozás hatására a vízhiány miatt a 21. század második felére a növény- és állatvilág jelentős része kipusztulhat, így a csapadékszegény országokból egyre nagyobb menekültáradat indulhat a „lakhatóbb” területek felé. Egyes hor­rorisztikusabb jelentések szerint még háborús konfliktusok is kialakulhatnak a vízlelőhelyek birtoklása miatt.

Magyarország fölött az ég
A globális melegedés ma már nyilvánvaló!” – jelentette ki a Heteknek Nováky Béla, a Magyar Tudományos Akadémia hidrológiai bizottságának szakértője. „Mivel a víz mennyisége a körforgásban állandó, ezért ez a Föld csapadékeloszlására annyiban lehet negatív hatással, hogy az eddig is száraz területek még kevesebbet kapnak, míg az esővízben gazdagabb területek, így például Szibéria vagy Alaszka, még csapadékosabbá válhatnak. A kérdés csak az, hogy mi itt, Magyarországon mit kezdünk majd a szibériai esővel?” – hagyja nyitva a kérdést a kutató, aki szerint annak ellenére, hogy az Atlanti-óceán szintje folyamatosan növekszik a sarkvidék jegének olvadása miatt, világszerte mégis arról beszélnek, hogy Európa egy része vízhiánnyal küzd majd. „Egyelőre úgy néz ki, hogy a víz szintjének emelkedése maximum csak méterekben mérhető majd. Nyilván ez sem kevés, de arról talán még nem beszélhetünk, hogy országok tűnnek majd el” – teszi hozzá.
A 2007-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett ENSZ Kormányközi Klímaváltozási Bizottságának tagjaként tevékenykedő Nováky úgy látja, hogy amíg Európa északi részeit jótékonyan érintheti a csapadékeloszlás változása, addig a délebbi és a keleti részek jóval kevesebb esőhöz juthatnak majd.
„Magyarország éghajlata változni fog, az elkövetkező évtizedekben a mostani déli országok mediterrán klímája lesz a jellemzőbb. A kevesebb csapadék pedig egyfajta láncreakciót indíthat el, hiszen megváltozik a Magyarországra évszázadok óta jellemző növényvilág, az erdőségek határvonalai, ami szintén kihat majd az állatvilágra, s az egész pedig az élelmiszer-­iparra, így az emberekre is. Ezzel ellentétben a magasabb hőmérséklet még nagyobb vízigényt fog indukálni, melynek a kielégítése egyre nehezebb lesz. Mindemellett a vizek és a talaj párologtatása is nőni fog, ami újabb szükséget eredményez. Szintén érdekes lehet tavaink helyzete. A Balaton esetében például a 2003-as aszályos időszak – amikor szinte át lehetett sétálni az egyikről a másik partra – tízszer gyakoribbá válhat. Természetesen különböző forgatókönyvek vannak arra, hogy ez pontosan milyen idő alatt játszódik majd le, de a folyamat egyér­tel­műnek tűnik.”  
A szakértő szerint a magyar lakosság vízellátásának helyzete is változások előtt áll. „Azt azért nem merném állítani, hogy az ivóvízellátás veszélybe kerülhet a közeljövőben, de az ivóvíz minősége sokat romolhat. Az biztos, hogy a mezőgazdaság, illetőleg a víz más irányba történő felhasználása területén sokkal hatékonyabban kell gazdálkodnunk a rendelkezésünkre álló mennyiséggel. Gondolok itt akár ciszternák, decentralizált víztározók kialakítására is.” Nováky az Alföld gazdag felszín alatti vizeire is kitért: „Talán nem túlzok, ha azt mondom, a föld alatt a magyar lakosság számára akár ezer évig is elegendő ivóvízkincs rejtőzhet. Az alföldi parasztemberek azonban azt vették észre, hogy a talajvíz szintje süllyedni kezdett az utóbbi időben, aminek köze lehet a felszín alatti vizek kitermeléséhez is. Ezért azt csak korlátozott mértékben lehet kibányászni, a megfelelő utánpótlással párhuzamosan” – rögzítette a tényeket Nováky.
Aszályosodunk
Újabban a klímaváltozás és a csapadékeloszlás összefüggése a kedvenc témám” – vallotta be lapunk megkeresésére Láng István, a Magyar Tudományos Akadémia kutatója. „Az utóbbi időben a vízzel kapcsolatos problémák előtérbe kerültek, aminek az is oka lehet, hogy az emberiség túlterheli a »rendszert«. Nemcsak a fogyasztásáról, hasznosításáról van szó, hanem méginkább a szennyezéséről. A víz nem olyan, mint az olaj, nem fog elfogyni, állandó a mennyisége. Azonban egyre lassúbb a megtisztulása, ami nagy probléma. Szintén figyelmeztető jel, hogy nemzetközi prognózisok szerint bizonyos területek egyre szárazabbakká válnak, s bizony ilyen a Kárpát-medence is. Az alföldi Homokhátság például ma már gyakorlatilag félsivatagnak, sivatagnak tekint­hető” – összegezte meglátásait a professzor, aki szintén azt erősíti meg, hogy az elkövetkező évtizedekben a vízhiányos állapot negatív hatásai csak fokozódni fognak. „A 19. században a súlyosan aszálykáros évek száma hét volt, a 20. században már tizennégy, az elmúlt harminc évben pedig összesen nyolc. Hamarosan elmondhatjuk, hogy gyakorlatilag kétévenként következik be közepesen aszályos esztendő. Az aszály szerencsére egy rövidebb időre beálló vízhiány, és ezen jelentőségét tekintve talán túlmutat a »szárazodás« problémaköre. Ez már egy jóval hosszabb folyamat, amely kihat a különböző természeti tényezőkre, így a kőzetekre, az altalajra, a vízkészletre is. Összetett problémákat generál, mondjuk talajzsugorodást is, mely súlyos építészeti problémákat eredményezhet. Amit tényként már most rögzíthetünk, hogy Magyarországon egyre erőtel­je­sebben figyelhetőek meg a »szárazodás« szimptómái, és ennek egy távoli, de nem irreális következménye lehet a sivatagosodás.” 
Láng professzor szerint a fentieken kívül szintén probléma, hogy egyre változékonyabb az időjárás, hirtelen lezúduló esők váltják a száraz napokat, így az esővizet is nehezebben tudja megtartani a talaj és a növényzet. Nováky Bélához hasonlóan a megoldást ő is a víztározók, vízgyűjtő hálózatok kiépítésében látja. „A magyarországi GDP jelentős részét kitevő összeget jelenthetne a jövőben, ha az esővizet megfelelően tárolnánk. Annyi előrelépés mindenesetre már történt, hogy az országgyűlés 2008 márciusában elfogadott egy nemzeti stratégiai programot, amely az éghajlatváltozások hatásaira reagál.” Persze a program megvalósulásának igazodnia kell majd a nemzetközi trendekhez is. Több állam (pl. az Egye

sült Királyság) ugyanis erőteljes lépéseket tervez a klímaváltozást generáló szén-dioxid kibocsátásának drasztikus csökkentésére. Igaz, egyes szakértők a jövő­ben nem a konfliktusok feloldását, hanem épp ellenkezőleg, a fokozódását várják. „Elképzelhetőnek tartom, hogy bizonyos harci konfliktusok 






























közvetlen vagy közvetett okaként a víz szerepeljen a jövőben. Ne felejtsük el például korábban az iraki hadmozdulatokat, valamint az afrikai incidenseket sem, amelyek így vagy úgy, de a vízlelőhelyekért folytak. De reménykedjünk, hazánkban talán nem romlik ennyire a helyzet!” – tette hozzá a kutató.
Előfutárok
Annyit mindenesetre érdemes megjegyezni, hogy történészek állásfoglalása szerint az eddigi nyolc „vízháborúból” egy zajlott az ókorban, míg a többi már mind a 20. századra esett. Az ENSZ egyik illetékes bizottsága szerint a víz a 21. század második felében már értékesebbé válhat, mint az arany. A gócpont elsősorban a Közel-Keleten lesz. „A térségben a víz kulcsfontosságú szerepet tölt be, de a közeljövőben még talán nem lesz ennyire súlyos a helyzet” – nyilatkozta a Heteknek Rostoványi Zsolt, Közel-Kelet szakér­tő, hozzátéve: „Ami biztos, hogy a múltban voltak már feszültségek, elég Izrael és Szíria kapcsolatára, valamint az izraeli–palesztin incidensekre utalni a témában. A gazdagabb arab országok ott jelenleg a tengervíz sótalanításával oldják meg a helyzetet, de ez olyan horribilis összeget emészt fel, hogy hosszú távon nem jelenthet megoldást. A középpontban a Jordán folyó, valamint annak a forrásai és mellékágai szerepelnek, amelyek felhasználását Izrael felügyeli a hatnapos háború óta.”
A Közel-Kelet átláthatatlan viszonyain túl Afrikában válhat még ége­tőbbé a vízhiány, ha ugyan lehet a mostaninál égetőbb egyáltalán. A népesség ugrásszerű növekedése, valamint újabb és újabb területek elsivatagodása szinte lakhatatlanná teszi a sok helyen már így is polgárháborúk által sújtott területeket. A szak­értők víziói szerint a fejlett országokba zúduló menekültáradat, valamint a vízbázisokért folytatott egyre ádázabb küzdelem kilátástalanná teheti a kontinens országainak sorsát.
Magyar vízbázisok
Magyarországnak gyakorlatilag két olyan stratégiai vagyoneleme maradt, amire még támaszkodhat, az egyik a föld, a másik a víz. A magyar vízközművagyon és vízvagyon mindenfajta kiárusítása, erre irányuló privatizációs előkészület nemcsak hiba, hanem bűn is” – hangzik Fónagy János fideszes honatya állásfoglalása, aki többször is pedzegette a kormánypárt esetleges erkölcstelen lobbizását a vízbázisok privatizácója, a vízszolgáltatások részleges kiszervezése mellett. „Nincs napirenden a vízszolgáltatások magánosítása, hiszen a jogszabályok szerint az egyébként is leginkább önkormányzati, valamint állami feladat” – jelentette ki a Hetek érdeklődésére Szüts Korinna, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium képviselője.
A Fidesz részéről az aggályok mégis „állnak”, amit elsősorban a tokodaltárói vízbázis magántulajdonba adása, valamint a háttérben sejteni vélt kiszervezésekről szóló tárgyalások alapoznak meg.


Nestlé CEO: a víz nem jog, hanem élelmiszer, aminek kell egy piaci értéket adni



A Nestlé álma: a víz árának 53 millió százalékkal való emelése

Olvass többet itt: http://naturahirek.com/a-nestle-alma-a-viz-aranak-53-millio-szazalekkal-valo-emelese/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


(NaturaHirek.com) A Nestle igazgatósága megkönnyebbülten sóhajtott, miközben a világ Monsantora koncentrált. A globális tiltakozások és a helyi negatív kampányok nagyon jó figyelemelterelőnek bizonyultak.  Miközben tehát mindannyian Monsanto korrupt élelmiszerpolitikájára figyeltünk, a Nestlé lépéseket tett annak érdekében, hogy a természeti világban minden egészséges dolgot leszabadalmaztasson. Kezdve az anyatejjel, folytatva a gyógynövényekkel és a víz privatizálásával. Azt gondoltuk volna eddig, hogy Monsanto az egyik leggonoszabb vállalat a világon? Hmm. Az univerzálisan igaz, hogy a vállalati démonok tervei közt az szerepel, hogy magára az életre is árcédulát tegyenek ki, hogy minden eddigi alapjognak ára legyen: az élelemhez való hozzáférésnek, a víznek…utóbbi egyébiránt csak azok kiváltsága lesz, akik azt meg tudják fizetni. A potenciális halálos áldozatok száma égbekiáltó lesz. Egy olyan csapatmunka van kialakulóban, amelyben az elit a pénzt a masszív elnéptelenítésen és “cserébe szolgaságot!’  mottón fogja megkeresni. Monsanto és a Nestlé szilárdan ugyanabban a csapatban játszanak. A Nestle több mint 1.000.000 USD-t adományozott a Kaliforniában megszülető “GMO-kat tartalmazó ételek felcímkézése mozgalom” elleni harcra és vezérigazgatója azt állította, hogy 15 év alatt senkiben semmilyen kárt nem tett a génmanipulált ételek fogyasztása. Míg a világ figyelme Monsantora irányult, a Nestlé közben csendben és nyugodtan átvezetékeli a világ vízellátását, így az észbontóan 53908255%-al többe fog kerülni. Ezalatt a világ többi része viszont aszályokkal, kút- és csapadékvíz- szabályozással, és emelkedő árakkal küzd. A Nestlé weboldal szlogenje így hangzik: “A jó étel és a jó élet ígéretére köteleztük el magunkat minden nap, mindenhol – azért, hogy az életminőséget egy egész életen át javítsuk, jó ételekkel és italokkal.”  Valahogy úgy tűnik, a cég irodaközi e-mail rendszere elvesztette a fonalat, hiszen a Nestlé vezetői nem úgy tűnnek, mintha megkapták, vagy olvasták volna ezt az üzenetet.   A globális vízrablás A Nestle gyakorlatilag átvette a vízellátás irányítását Dél-Afrika, Etiópia és Pakisztán nagy részein, így ezen országok lakói a víz hiányában megbetegszenek és végül meghalnak.  Az érintett falvak tiszta víz hozzáférési kérelmei süket fülekre találnak. A víz egy árucikk, és nem alapvető emberi jog??? A szegények, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy fizessenek ezeknek a vállalatoknak, a pénz hiánya miatt szomjan fognak halni? A korábbi elnök-vezérigazgató, most a legnagyobb élelmiszer-gyártó vállalat elnöke a világon: Peter Brabeck-Letmathe véleményét idézem. “…a föld összes vízkészletét, minden csepp vizet a bolygón privatizálni kell- senki sem kap belőle, ha nem fizet. “   Nagyitáshoz klikk ide A 2005-ben készült videóra utalnék, ami a közelmúltban felszínre került és vírusként terjedt el az interneten. A videó, a Nestlé undorító vezetőjét, Peter Brabeck-Letmathe-ot mutatja be, amint a vízhez való joggal kapcsolatban ilyen felháborító megjegyzéseket tesz. “A víz természetesen a legfontosabb nyersanyag ma a világon.  Az a kérdés, hogy privatizálni kell-e a lakosság normál vízellátását.  Két különböző vélemény létezik az ügyben. Az egyik vélemény, ami szerintem extrém, és a civil szervezetek [NGO-k = nem kormányzati szervezetek] véleményét képviseli, akik bumm, rögtön kijelentik, hogy a víz a köz joga. Ez azt jelenti, hogy minden emberi lénynek joga van a vízhez.  Ez egy extrém megoldás. A másik nézet szerint a víz olyan élelmiszer mint a többi, és mint minden más élelmiszernek, ennek is kell egy piaci értéket adni. Személy szerint úgy vélem, hogy jobb, ha élelmiszer kategóriába tartozó dolgoknak értéket adunk, így mindannyian tudjuk, hogy annak megvan a maga ára és akkor egyedi intézkedéseket kell a lakosság azon részének hoznia, akiknek nincs hozzáférésük a vízhez…” forrás: youtube.com Peter Brabeck-Letmathe, Bilderberg csoport résztvevő, egyértelműen klasszikus pszichológiai eset.  “Az antiszociális személyiségzavar egy mentális egészségi állapot, amelyben egy személy hosszú távon manipulálja, kihasználja, vagy sérti mások jogait.” A Nestlé taktikája a következő filozófiát követi : keressünk egy gazdaságilag gyenge régiót, vásároljuk fel a víz forrását körülvevő földet, olajozzuk be a politikai kerekeket egy olyan javaslat tétele által, amelyet a lakók nem utasíthatnak el. Hogyan is lehetne pénztelen régiókban ellenállni új munkahelyek létesítésének, és a helyi bevételek növelésének? A régiók természeti erőforrásaiból származó nyereség a vállalat központjába, a Genfi-tó mellé, Svájcba megy. Amennyiben ezen pénzügyi ösztönzők nem elegendőek ahhoz, hogy csillapítsák az érintett állampolgárokat, a Nestlé boldogan megküzd bárkivel a bíróságon is. ( forrás ) Csak hogy világos legyen, olyan területeket találnak, amelyek amúgy is a szegénységgel küszködnek.  Aztán, hogy helyzetük még rosszabb legyen, megkárosítják vízgyűjtő területeiket és vizes élőhelyeiket azzal, hogy több száz millió liter vizet szipkáznak el onnan évente, kopárrá és szárazzá téve ezzel a mezőket.  Ez nem olyan dolog, ami csak a harmadik világ országaiban történik. Íme néhány példa azon amerikai közösségekről, amelyeket a Nestlé már kifosztott: Denver, Colorado Sacramento, California Fryeburg, Maine Mecosta, Michigan A kis kanadai város Hillsburgh, Ontario a Nestlé legújabb célpontja.  Engedélyt kaptak arra, hogy 1,1 millió liter vizet szifonozzanak el naponta a hillsburgh-i víztározókból, még szárazság ideje alatt is.  Kezdetben maga a tartomány is határt szabott a vállalat azon képességének, hogy ne vonja el ezt a mennyiséget szárazság esetén, de “tárgyalások” után a környezetvédelmi minisztérium beadta a derekát a Nestlé követeléseinek. Azóta a víz szivattyúzása nem korlátozható.  Eközben a város lakóit vízkorlátozások sújtják, miközben a fű megbarnul és a kertek kiszáradnak. A kanadaiak több regionális természetvédelmi csoportja fellebbezett a döntés ellen. “Ontarionak a helyi közösségek vízhez való jogát kellene előtérbe helyeznie a pénzéhes magánvállalkozások profit-orientált gépezete helyett. A kormánynak meg kell gondolnia azt is, hogy a rendelkezésre álló vízkészleteket az unokáinknak és ükunokáinknak is biztosítanunk kell.” ” A jelenlegi engedély szerint a Nestlé 3,71 USD-t fizet minden egy millió liter víz elszivattyúzásáért a helyi vízgyűjtőből, amelyet azután egyszer használatos műanyag palackokban 2 millió USD-ért értékesít.”   Hadd ismételjem meg a legfontosabb mondatrészt az idézetben. “…a Nestlé 3,71 USD-t fizet minden egy millió liter víz elszivattyúzásáért a helyi vízgyűjtőből, amelyet azután egyszer használatos műanyag palackokban 2 millió USD-ért értékesít.” 3,71 USD- ből 2.000.000.USD lesz. Ez pontosan 53908255%-os árrés.  Mégegyszer megnéztem ITT, csak a biztonság kedvéért.   A Nestlé szabad kezet kap a vízzel való kalózkodásban Míg a Nestlé szabad kezet kap arra, hogy bekapcsolódjon a vízellátásba, a közembert új megszorító intézkedések sújtják: kútvíz használatának korlátozása , és az esővíz összegyűjtésének tiltása.  Ez így van – a Nestének 1.100.000 liter víz jár havonta -, de nem lehet esőgyűjtő hordó a kertben. A klasszikus Agenda 21 stratégia, a fenntarthatóság színlelésének gyakorlatával a vezető elit kezébe kerülnek az erőforrások,  míg az átlagember egyre többet fizet mindenért.   A Nestlé sok más megdöbbentő tevékenységet is folytat A Nestle etikátlanságai a vízzel még nem érnek véget. A Nestle háborúja a szoptatás ellen Nestlé az első számú babatápszer gyártó a világon. (A babatápszer egy $ 11500000000 dolláros iparág.)    Azt sugallják, miszerint a babatápszer egészségesebb a csecsemők számára mint az anyatej és ennek következtében több millió csecsemő halt meg szerte a világon alultápláltságban. A New York Times egyik cikke arról számolt be, hogy az egyik jamaicai család, “átlagosan 7 USD heti jövedelemmel” a Nestlé  által teljesen meggyőződve arról, hogy a tápszer jobb mint az anyatej, babatápszert vásárolt gyermekeiknek. Az anya az ajánlott mennyiségű víz háromszorosával higította a tápszert, hogy két gyermekét etetni tudja. “Az eredmények láthatók a harmadik világ klinikáin, kórházaiban, a nyomornegyedekben és temetőkben.” A Times-ban az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének hivatalos képviselője, Dr. Stephen Joseph, a babatápszerre való teljes hagyatkozást hibáztatta évente több mint egy millió gyermek haláláért, alultápláltság és hasmenéses betegségek forrásának jelölve meg azt. (forrás) A Nestlé szoptatás elleni kampánya nem állt meg itt. Az US 8012509 B2 számú anyatejre vonatkozó szabadalmat 2011-ben a Nestle kapta, bár   “Az anyatej alkotórészeinek monopolizálásának igényét különféle intézmények és vállalatok, orvosi egyetemek, mint a John Hopkins és a Baylor College of Medicine, babatápszert gyártó vállalatok, mint a Nestlé és a Wyeth, biotechnológiai cégek, mint az Agennix, és még többek között az amerikai kormány által képviselt Egészségügyi Minisztérium is kinyilvánította. ” A Nestle igyekszik szabadalmaztatni az édeskömény virág gyógyító hatásait: Egy tavaly megjelent folyóiratban a Nestlé tudósai azt állították, hogy “felfedezték” ami a világ nagy részén már évezredek óta ismert, hogy a Nigella sativa kivonatot “ételallergia” ellen lehet használni. A Nestlé újabb próbálkozása az, hogy megpróbál létrehozni egy Nigella sativa monopóliumot, képessé téve ezzel saját magát arra, hogy beperelje azt, aki ezt a gyógynövényt a Nestlé engedélye nélkül használja. Már be is nyújtotta szabadalmi igényét- aminek elbirálása folyamatban van. A Nestlé korábban – 2011-ben a tehéntejet, mint hashajtót próbálta monopolizálni, annak ellenére, hogy ez a tudás az indiai orvosi szövegekben már ezer éve jelen van. ( forrás ) A Nestlé kegyetlen és szükségtelen állatkísérleteket végez, azért, hogy különböző egészségre vonatkozó állításokat tegyen a Nestea italok cimkéire (forrás) A Nestlé csokoládéjának gyártásához “rabszolgamunkát” használnak fel, ahol a “rabszolgák” közt bőven találunk gyerekeket is. (forrás)   A Nestlével szembeni ellenállás A globális bojkott 1977-ben kezdődött Amerikában, válaszul az agresszív babatápszer marketingre, tekintettel lévén a szegénység sújtotta harmadik világ országaira. A bojkott a mai napig aktív. Irányítója a  Nemzetközi Nestlé Bojkott Bizottság és az Egyesült Királyságban a Baby Milk Action . Egy másik ilyen mozgalom a Stop Nestlé Waters is.  

Szomjan hal Kalifornia?



Napi víz-és élelmiszer-fejadag, porviharok és egyre kilátástalanabb küzdelem a mindennapi létért. Már nem a zöldhasúért ölnek, hanem a víz-fejadagot igazoló szelvényért. - Egy sci-fi film rövid leírása ez, vagy a közeljövő valósága? Kalifornia porba fulladhat? Az USA legnépesebb államának óriási paradoxona, hogy egyrészről egyre kevesebb a csapadék és egyre több a napos órák száma, ami a napenergia-ipar egyik zászlóshajójává teszi őt, másrészről már akkora a szárazság, hogy a víztartalékok csak egy évre elegendőek.
Út a sivatagban - a kép illusztrációForrás: pixabay.com

A kiszáradt Mono-tó KaliforniábanForrás: wikipedia.org


A kaliforniai Mono-tó a kiszáradás előttForrás: en.wikipedia.org


Aszályos évek és vízkorlátozás

Az USA legnagyobb államában 2012 telén kezdődött a jelenleg is tartó aszályos időszak,ami miatt idén tavasszal már vészhelyzet alakult ki. Ennek fő oka, hogy a Sierra Nevadába telente leesett hótakaró nagysága évről-évre egyre kisebb. Ennek a hómennyiségnek az elolvadása biztosítja, hogy a víztározók megfelelő mennyiségű vizzelrendelkezzenek. A 2015-ös márciusi mérések szerint a hótakaró már csak 19 százaléka a történelmi átlagnak és ez a tavaly évben és 1977-ben mért negatív rekordnál is kevesebb, ami 25 százalék volt!
Ezek után döntött úgy Jerry Brown Kalifornia kormányzója, hogy elrendeli a rendkivűli és részleges vízkorlátozást. Ez azt jelenti, hogy minden településnek 25%-al csökkentenie kell vízfogyasztását. A korlátozás vonatkozik a lakossági, intézményi és válallati fogyasztókra is.
Már a tavalyi év során is bevezettek vízkorlátozást, de akkor még csak kérték a fogyasztókat, hogy 20 %-al csökkentsék a fogyasztásukat.
A kaliforniai Mono-tó a kiszáradás előttForrás: en.wikipedia.org

A vízhiány következményei
Az agráriumban nagyon erős állam farmereit és a természetet sújtja leginkább az aszály. Jelenleg már nem ültetnek új haszonnövényeket és a meglévő ültetvények is a kipusztulás szélére jutottak. A mocsarak kiszáradása miatt a költöző madarak élőhelyei is veszélybe kerültek, akárcsak a lazacpopuláció, amelynek egyedei a vadvízes élőhelyek kiszáradása miatt a túlélésért küzdenek.
A Kalifornia államban a házakhoz épített uszómedencékkel kapcsolatban először csak önmérsékletre szólították fel a tulajdonosakat, de most már az új építési szabályozás szerint ezek építését is korlátozzák, hiszen az óriási méretű luxusmedencék feltöltéserengeteg vízet igényel.
A kiszáradt Mono-tó KaliforniábanForrás: wikipedia.org

A jövő
Amennyiben az idei év is aszályos lesz és a jövő télen sem esik megfelelő mennyiségű hó Sierra Nevadában, akkor ez azt is jelenti majd, hogy a víztározókban található egy évre elegendő víz elfogy és teljes vízkorlátozást kell bevezetni. Így a bevezetőben leírtfuturisztikusnak tünő képek valóságossá válhatnak.

Vádaskodás
Néhányan úgy gondolják, hogy a vízkorlátozás nem mindenkire vonatkozik és az állam kormányzója a nagyvállalatokkal szemben (akik a legnagyobb vízfogyasztók is egyben)engedményeket tesz. A kormány cáfolja ezeket a vádakat, és hangsúlyozza, hogy most mindenkinek önmérésékletre és összefogásra kell törekednie, különben tényleg „szomjan hal” Kalifornia.
Vádak érték a mandulatermesztőket is. Kalifornia egyik legfontosabb exportcikkéről van szó, hiszen a világ mandulatermesztésének 82 százaléka itt található és ezzel együtt az állam vízfogyasztásának 10 százalékát is ők adják. A termesztők szerint amandulatermesztésnek kevesebb a vízigénye mint pl. a hústermelésnek és a növénytermesztés egyéb ágazatainak. Ezen kívül ez egy tápértékeben igen gazdag és nagyon jól eladható kurrens termék.
A nemrégen engedélyezett marihuána ültetvények tulajdonosait is olyan vádak érték, hogy ők is okai annak, hogy Kaliforniában ilyen nagy a vízhiány, hiszen köztudottan ennek a növénynek is igen nagy a vízigénye.

Petíció a Nestlé ellen
Állampolgári kezdeményezésre idén aláírást kezdtek annak érdekében, hogy a kormányzótiltsa be a Nestlének Kalifornia területén található forrásokból nyert vízek palackozását, hiszen ez is csökkenti a már így is alacsony talajvízszintet. Március végéig már 135.000-en írták alá a petíciót.

Amennyiben a folyamat tovább folytatódik, akkor jövőre akár be is vezethetik a teljes vízkorlátozást. Innen pedig már csak egy lépés a fejadagra adott víz igenis hétköznapi és valóságos képe.



USA-EU Transzatlanti Kereskedelmi Megállapodás TTIP/TAFTA






A lenyúlás magasiskolája a kancellármutyi!
Csúcsfizetést kapnak az egyetemi kancellárok
 
2015. május 14. vs.hu 
     
Nem fukarkodik az Emmi a kancellárok fizetésével: a tavaly kinevezett gazdasági vezetők 1,5 - 2,2 millió forint között keresnek. Van, akinek autó- és telefonhasználat is jár. 

2 millió 231 ezer forintot vihet haza havonta a Semmelweis Egyetem (SE) kancellárjaként Szász Károly (fenti képünkön jobbra), a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének korábbi elnöke - derül ki a VS.hu egyik olvasója által indított közérdekű adatigénylésekből. A birtokunkba jutott összegzés szerint ebből 1 millió forint közalkalmazotti jogviszonya alapján, 100 ezer forint pedig vezetői pótlékként jár a kormánypártokhoz közel álló volt PSZÁF-vezetőnek. 

További 1 millió 131 ezer forintot az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) döntése alapján kap kézhez a kancellár, "garantált illetménynél magasabb összegű illetmény" címén. Ez utóbbi összeg nagyságát a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerint a munkáltató - ez esetben az Emmi - állapíthatja meg, azzal a kikötéssel, hogy egy év elteltével a közalkalmazottat minősíteni kell. 

A kancellár fizetése e három tétellel együtt épp csak néhány ezerrel marad alatta a felsőoktatási törvényben rögzített fizetésplafonnak, amely a KSH által megállapított havi átlagos bruttó kereset (2015-ben 237.736 Ft) tízszeresében maximálja az állami fenntartású felsőoktatási intézmények alkalmazottainak járandóságát. Szász Károly a fizetésén túl telefon- és gépkocsihasználatra is jogosult. 
Fotó: VS.hu / Kozma Zsuzsi 
A SE épülete a Nagyvárad térnél

A SE kancellárjánál is magasabb, 1 millió 417 ezer forintos munkáltatói kiegészítést kapott az emberi erőforrások miniszterétől Barta-Eke Gyula, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gazdasági vezetője, Ózd korábbi fideszes alpolgármestere. A volt politikus, aki 2010 és 2014 között az uniós pályázatokban közreműködő, azóta megszűnt Magyar Gazdaságfejlesztő Központ Zrt. vezetője volt, összességében viszont kevesebbet keres Szász Károlynál: a közalkalmazotti bértábla alapján járó alapilletménye ugyanis csak 182 600 forint, így a neki is járó 100 ezer forintos vezetői pótlékkal együtt is "csak" 1 millió 700 ezer forint a fizetése. 

A Debreceni Egyetem gazdálkodása felett őrködő Bács Zoltán 1 millió 996 ezer forintot, míg a Corvinus Egyetemre kinevezett Pavlik Lívia 1 millió 900 ezer forintot keres az intézményektől elkért adatok szerint, Filep Bálintnak, a Széchenyi István Egyetem kancellárjának viszont már szűk fél millió forinttal kevesebb, 1 millió 500 ezer forint a fizetése. 

A többi egyetem, köztük az ELTE, a Pécsi, és a Szegedi Egyetem a kötelező 15 napos határidő többszöri lejárta után sem válaszolt az adatigénylésekre, a Szent István Egyetem pedig kerek perec elutasította az adatok kiadását. 

Mindezek után szerettük volna a munkáltatói jogokat gyakorló erőforrás-minisztériumtól kikérni valamennyi kancellár illetményének listáját, a tárca sajtóosztálya azonban arra hivatkozva utasította el megkeresésünket, hogy közérdekből nyilvános adatként kérjük azt ki az egyes intézményektől. 
Arra a kérdésünkre, hogy mi alapján differenciált a miniszter az egyes kancellárok illetménye között, az Emmi sajtóosztálya csak annyit írt, hogy "a kancellárok illetménye véleményünk szerint arányban áll az adott intézmény rektorának fizetésével, a kancellár által végzett munkával és a kancellárt terhelő felelősséggel." 

A rektorok fizetéséről utoljára két éve, a Magyar Nemzet szerzett információt. A 2013-as adatok szerint a 27 állami egyetem és főiskola vezetője közül hét keresett havi kétmillió forintot vagy többet. A járandóság akkori maximumát, bruttó 2 millió 131 ezer forintot Rostoványi Zsolt, a Budapesti Corvinus Egyetem vezetője és Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora kapta meg. 





A Fidesz nem cicózott tovább, rárúgták az ajtót az egyetemekre



Pontosan egy évvel ezelőtt módosították a Felsőoktatási Törvényt, Balog Zoltán jelentette be júniusban, hogy kinevezik a kancellárokat az egyetemek élére, aki szerint "meg kell teremteni a megfelelő viszonyt az egyetemi autonómia és a felelős, hatékony gazdálkodás között".
Meg is teremtették. Bunkósbottal. 
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) tiltakozott, persze ez senkit sem érdekelt. A kancellár intézményével fideszesék

szépen berakták a lábukat az ajtórésbe. 

Több gond is van a kancellárokkal. A magyar állami egyetemeken
  1. a kancellárokat ugyanis nem a szenátus szavazza meg, hanem a miniszterelnök nevezi ki őket;
  2. az egyetemeknek még a pályázók kilétéről sincs tudomása;
  3. a pályázatok pedig az elbírálásig nem nyilvánosak. 
Tehát az egyetemek maximum térdelhetnek és szerethetnek, de hogy kit ültetnek a nyakukba, arról fogalmuk sem volt, beleszólásuk meg pláne nem. 
felvi.jpg




(Kép: semmelweis.hu)

Ezt hívják az egyetemi autonómia két lábbal tiprásának. 

Egy év alatt kiderült, hogy egy kancellár fizetése - aki az egyetemek reális gazdálkodásáért felelős - 1,5 - 2,2 millió forint havonta. Ez alig háromszorosa egy átlagos egyetemi oktatóénak.
Tegyük hozzá: a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahol az informatikusokat képzik, 100 ezer forint a közbeszerzési keretösszeg felső határa, azaz az ott tanító oktatók nem igényelhetnek új számítógépet maguknak, mert

a kancellárt fizetik ki inkább. 

Számítógépre nincs pénz. Az informatikusoknak. De ez mindegy. Kell az a kancellár, az fontos! Legyen a bukott fideszes kádereknek valami kellemes helye, ahol kiélhetik a hatalmi arroganciájukat!
Most, hogy a láb már bent van, a fideszesek úgy gondolták, nem cicóznak tovább: rárúgták inkább az ajtót az egyetemekre.
Megszavazták az újabb felsőoktatási törvényt, ami gyakorlatilag egy bizottságot nevez ki az egyetemek élére, amely szinte teljhatalommal bír. Az egyetemek problémáit nem oldja meg, csak újakat teremt.
A gond nem csak ez: bezárnak vagy 60 egyetemi szakot, látszólag minden logika nélkül. 
Repül
  • a szociális munka (kit érdekelnek az idősek, a gyengék, a hajléktalanok?),
  • a nemzetközi kapcsolatok (kerítés kell ide, nem kapcsolat!),
  • de az egész Európában elhíresült ipari termék- és formatervező szak is, ahonnan olyan emberek kerülnek ki, akik egyből nemzetközi világmárkákhoz mennek el dizájnernek. 
150-en azért tüntettek a törvény ellen. Nyilván, ezek olvasnak még újságot Magyarországon. 
De ez kit érdekel, ugye. Hiszen az a 40 kilós afgán menekült, aki a "disznópestist hurcolja be az országba", na, az sokkal fontosabb, hogy uszítsunk ellene. A gyűlölködés sokkal fontosabb, mint az Ön gyerekének jövője. Az ország jövője. 
Az, hogy az országban éppen központosítják, majd szétverik az oktatást, az senkit sem érdekel. Pedig ez lenne az igazi nemzeti érdek. 
  • Ha ön konzervatív, nyilván úgy gondolja, hogy Klebelsberg Kunó nem volt hülyegyerek, hogy sok iskolát nyitott a Horthy-érában és a nemzet felemelkedése csak kiművelt emberfőkkel lehetséges.
  • Ha ön liberális, nyilván úgy gondolja, hogy az ország versenyképessége sínyli meg, ha az oktatás színvonala és volumene esik.
  • Ha ön baloldali, nyilván úgy gondolja, hogy a szegénységből csak az oktatással lehet kimászni. 
Így tehát, mind egyetértünk abban, hogy a Fidesz lépése

nemzetellenes, ostoba és rombolja az országot. 

Hányan jönnek velem tüntetni holnap a Kossuth-térre az új felsőoktatási törvény ellen? Hányan hallottak róla egyáltalán...? 
Sajnos, a felsőoktatási törvényhez, kedves olvasó, gondolkodni kell. Olvasni utána. Nem lehet egyszerűen uszulni ellene. Gyűlölni. Hát, így sorvad el Magyarország. 

Kancellár über alles - totális kontroll az egyetemen



A napokban fogadta el a Pécsi Tudományegyetem szenátusa az új Szervezeti és Működési Szabályzatot, melyre a kancellária rendszer bevezetése miatt volt szükség. Úgy tudjuk, az új regula szerint a PTE nem hogy szerződést nem köthet a kancellár beleegyezése nélkül, de az új potentátnak beleszólása van a kari szintű gazdasági kérdésekbe, az EHÖK alapszabályába, valamint az egyetem képzési, kutatási feladatainak jóváhagyásába is.

Az egyetem fura ura

A kancellári rendszer lényegében annyit tesz, hogy egy minisztérium által kinevezett vezető keze alá helyeznék az adott egyetemek teljes gazdálkodását és pénzügyeit - írtuk korábbi cikkünkben. A kancellári rendszer a felsőoktatási intézmények gazdasági menedzsmentjét és a gazdálkodás irányítását érinti. A kormány eredeti elképzelése szerint a kancellárok 2014. szeptember elsejétől álltak volna munkába, de végül a rendszer bevezetése kicsúszott október végére. Névsorukat tavaly október 31-én ismertette Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője, ők november 15-től álltak munkába.

Volt igazságügyi szakállamtitkárt kapott a PTE

Több egyetemre, köztük a pécsire viszont ekkor még nem került új potentát, a HVG akkor azt írta, azért, mert nem találták megfelelőnek a pályázókat. Anno azt írtuk, hogy a PTE kancellárságára Lengvárszky Attila oktatási igazgató és ifjabb Ruzsa Csaba gazdasági főigazgató-helyettes adta be a jelentkezését, melyek lepattantak a döntnökökről. A bama.hu négy aspiránsról tudott, cikkük szerint a fentieken kívül Rappai Gábor, a PTE KTK korábbi dékánja, valamint Ivády Vilmos, a Semmelweis Egyetem korábbi gazdasági főigazgatója is bedobta a nevét a kalapba. Újabb fordulót írtak ki a kancellári pályázatokra, melynek végeredménye december 23-án lett publikus, Pécsre Jenei Zoltán került

Jenei az Origo cikke szerint korábban az ORFK gazdasági igazgatói pozícióját töltötte be, majd 2006-tól szakállamtitkárként dolgozott az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban, utóbbi posztját 2007. május 15-én a hivatalos indoklás szerint önként hagyta ott. Mikor kiderült, hogy ő került a Pécsi Tudományegyetemre kancellárként, szerettünk volna vele interjút készíteni, de mivel az egyetem előre bekérte az interjúkérdéseket, elálltunk ettől.

A PTE jogara egy ünnepi tanévnyitón
Fotó: Borbás Mátyás


Új ember, új SZMSZ

"Elsöprő többséggel fogadta el március 26-án délután a Pécsi Tudományegyetem legfőbb döntéshozó testülete, a Szenátus az egyetem új Szervezeti és Működési Szabályzatát (továbbiakban SZMSZ-t), melyre a kancellária rendszer bevezetése miatt volt szükség" - közölte a PTE a napokban. A tájékoztatás szerint az egyetem vezetői az ülésen hangsúlyozták, a jogszabályoknak való megfeleltetés mellett azt is szem előtt tartották az új SZMSZ megalkotásakor, hogy az elősegítse, és még gördülékenyebbé tegye az egyetemen zajló folyamatokat.

Cancel-lár

Portálunk információi szerint a kancellári ámen lényegében minden fontosabb döntéshez szükséges. Nem köthet nélküle szerződést az egyetem, beleegyezése nélkül nem lehet módosítani a Szervezeti és Működési Szabályzatot, nem változhat az intézmény strukturális felépítése, nem indulhat és nem is szűnhet meg képzés, valamint közbeszerzéseknél, beszerzéseknél is ő az illetékes. Ha nem bólint rá, nem születhet karokat érintő, így az egyes karokon működő kari tanácsok illetékességi területéhez tartozó, gazdasági témájú döntés sem. 

Úgy tudjuk, ezeken kívül nem lehet megkerülni a PTE képzési, valamint kutatási feladatainak jóváhagyásakor, beleszólással bír az egyetemi foglalkoztatást érintő kérdésekbe, doktori képzés sem indulhat nélküle, valamint az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) alapszabályát sem fogadhatják el anélkül, hogy ő jónak nem látná. A kancellár keze a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjáig is elér, értesüléseink szerint ott gazdasági kontrollt gyakorol.




Kancellárnak lenni jó! Kétmilliós fizetés



Debrecen – Azt gondolná az ember, hogy mint közérdekű adat, egy-két kattintással megtalálható az egyetem kancellárjának a bére fent, a neten. Pedig nem.


Az Átlátszó „kimittudján” keresztül egy újságíró igényelte meg április 26-án az említett adatot, néhány más információval együtt. Kíváncsi volt például a kancellár pályázati anyagára (amelyben szerepelnek a tervei), a hivatalba lépése óta kötött szerződésekre, valamint a feladatok elvégzéséért járó bármilyen illetményre, juttatásra.
Bács Zoltán

Az egyetem nem adatgazda

Mint kiderült a „pályázatot a jelentkezők nem a Debreceni Egyetemre nyújtották be, az értékelés és a kiválasztás sem az egyetemen történt, az adatgazda nem az egyetem”. Ez azt is jelenti, hogy ha a minisztérium nem teszi, akkor a kancellár maga hozhatja nyilvánosságra pályázatának szakmai tartalmát. Bács Zoltán így tett, az egyetem honlapján megjelentette az anyagát, az ő pályázatban szereplő, de egyébként a kiírásnak nem kötelező részeként előírt, szakmai elképzeléseket tartalmazó részét is.
Azt is válaszolta az intézmény sajtóosztálya, hogy Bács 2015 márciusáig nem kötött szerződést, s eddig – végzettségei birtokában – a pénzügyi ellenjegyzési, illetve törvényi felhatalmazásánál fogva egyetértési jogát gyakorolta.
Bács Zoltán
A rektor és a kancellár juttatásait a munkáltatói jogkör gyakorlója, a fenntartó állapítja meg. A Debreceni Egyetemen cafetéria, magáncélú gépkocsihasználat, természetbeni juttatás nincs, kivéve a minden dolgozót megillető havi 3000 forint értékű étkezési utalványt” – olvasható ki a tájékoztatósból.
A munkabér megállapításánál maximális határként a felsőoktatásról szóló törvény rendelkezéseit a kancellár esetében is be kell tartani:
36.§. (3) A költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény alkalmazottjának tárgyév március 1-jétől a következő év február végéig terjedő időszakra vonatkozó havi járandósága (munkabére, illetménye) nem haladhatja meg a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset tízszeresét.
Bács Zoltán kancellári jövedelme ezt a határt nem éri el, annak 84 százaléka. Mivel a KSH szerinti átlagkereset 2015-ben 237 ezer 736 forint, így az inkriminált fizetés 1 millió 996 ezer forint.
A minap több hírportál is foglalkozott a kancellárok havi fixével. A VS információi szerint
Magyarországon 1,5-2,2 millió forint között keresnek az egyetemi kancellárok és van, akinek autó- és telefonhasználat is jár a fizetés mellé Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) korábbi elnöke most a Semmelweis Egyetem kancellárjaként 2 millió 231 ezer forintot vihet haza havonta, ő a csúcstartó.
Blikk-információ továbbá, hogy 1 millió 417 ezer forintos munkáltatói kiegészítést kapott minisztériumtól Barta-Eke Gyula, Ózd korábbi fideszes alpolgármestere, most a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gazdasági vezetője. Ezzel egészítik ki 182 ezer 600 forintos alapilletményét 1,7 millió forintra.
A Corvinus Egyetemen Pavlik Lívia 1,9 milliót keres, Filep Bálintnak, a Széchenyi István Egyetem kancellárjának 1,5 millió a fizetése. A többi egyetem, az ELTE, a Pécsi, és a Szegedi és a Szent István Egyetem titkolja a fizetéseket.



Bolsevikozta, ügynöközte, sorosbérencezte a 


tanárokat Németh Szilárd



Pukli Istvánt, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatóját ügynöknek, a március 15-i ellenzéki tüntetésen általa bejelentett ultimátumot pedig bolsevik diktátumnak tartja Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, aki a 168 Órának nyilatkozott.
Németh Szilárd volt rezsibiztos a lapnak azt mondta, szerinte „olyan csata zajlik, amit a kormány fog megnyerni", ráadásul szerinte "már az egész ló kilóg", a tanárok tiltakozásának pedig "semmi köze sincs se az iskolához, se a közneveléshez, se a pedagógiához. Nyílt politikai zsarolás, igazi bolsevik diktátum. Ennek hallatán még Lukács György vagy Szamuely is megnyalná mind a tíz ujját” – mondta Németh Szilárd.
Bolsevikozta, ügynöközte, sorosbérencezte a tanárokat Németh Szilárd
Hozzátette, őt nem lehet meggyőzni arról, hogy pártatlan szülők szervezték a diáksztrájkot, a tüntetésen pedig egymást taposva tolongtak az ellenzéki politikusok meg a Soros Györgyhöz köthető hálózati aktivisták. Úgy véli, a Teleki Blanka igazgatója, Pukli István is direkt marketingként nyomja a politikát az iskolában, ráadásul szerinte „Pukli úgy viselkedik, mint egy jól képzett ügynök”.


Na én azon csodálkozom , hogy ez a hójag még nem adta a fejét 

diploma vásárlásra , úgy süt róla az értelem , hogy az ember 

beleborzong a tudásába , és ahogy osztja az észt !!!!!

Bizony már csak a becsületrend hiányzik szegénynek , és gergényi

a tökömbe sem lesz ehhez a jóemberhez képest , és még ez fejlődni 

is fog . Mire annyit össze lop mint a társai , már nem is lesz a 

fidesz 

hatalmon , hát így menekülünk meg egy újabb hülyétől aki ránk 

akarja erőltetni az akaratát !!! Na csókol anyád , és azt kérdezi 

kisfiam jól ülsz e a bilin , mert innen úgy néz ki mintha bele lógna 

a kezed , csak ne hogy megint az arcodon kend szét , mert azt 

mindenki látni fogja !!!!




Jogerősen bűnös Dávid Ibolya és Herényi 


Károly




Jogerősen bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett kényszerítésben Dávid Ibolya és Herényi Károly volt MDF-es politikusokat az UD Zrt.-üggyel összefüggésben folyó büntetőügyben pénteken a Fővárosi Törvényszék, és megrovásban részesítette őket.

Dávid Ibolyát, az MDF egykori elnökét és Herényi Károlyt az ügyészség kényszerítéssel vádolta. A vád szerint a két egykori MDF-es politikus egy titokban rögzített hangfelvétel nyilvánosságra hozásával fenyegette meg 2008 szeptemberében Almássy Kornélt, aki ennek hatására visszalépett attól, hogy az MDF elnökjelöltje legyen.
Az elsőfokú bíróság tavaly szeptemberben bűnösnek mondta ki a két politikust és megrovásban részesítette őket. Az ítélet ellen az ügyészség súlyosításért, a védők a vádlottak felmentéséért fellebbeztek, a Fővárosi Törvényszék azonban pénteken helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Na ezek is azt hitték , hogy ők szarják az igazságot , kapaszkodj meg , csak hatalmi tébolyuk volt !!! Jobb ha te is leszálsz a földre nem vagy te tévedhetetlen , csak egy kis beképzelt majom , ha elveszem a tükröt előled még a jobb kezedet sem találod meg !!!

Ezért jobb ha csak üvöltesz egyet , és legfeljebb a zárt osztályra kerülhetsz , de élheted az életed nem kell még vakolónak sem lenned !!!
Na Szilárd ez a szilárd meggyőződésem , és remélem nem sokat tévedek , nem akartam közhírré tenni , de jobb ha tudod mi a véleményünk a te beszólásaidra !!! no pá kis aranyos pá

"Maga süket???" – Ordított a rendőr a 


fideszes 


politikussal



Csinibaba veled kelletvolna a rendőrnek ordítozni !!!!

De értesz te a szóból hangok nélkül is menj szépen vakolni a 

páholyod majd moslékot is ád !!!!


Még tegnap készült a fenti felvétel, amikor a megalomán városligeti kormányzati építkezések jegyében munkások elkezdték írtani a 100 éves fákat. A helyszínen megjelent Illés Zoltán egykori fideszes parlamenti képviselő, jelenleg is párttag,és keményen beszólt a milliárdos övéinek – favágástól függetlenül.
A mostani videón már az látszik, hogy Illés egy félokos rendőrrel is konfliktusba került. A fideszes egy kerítésről szerette volna leszedni a belátást akadályozó fóliát, mire a rendőr azzal érvelt, hogy a Liget nem közterület, ellenben neki van saját közterülete: a lakása. Innen fordultak rá a megdöbbentő jelenetre: a két egymással üvöltöző közül végül a rendőrnek borult el hamarabb az agya, és dühében szinte lefejelte az egykori fideszes államtitkárt. (A videón 3:00-tól.)




Jó szolga volt, mégis kirúgták: Illés Zoltán és a 


bukás



A második Orbán-kormány környezetvédelmi államtitkára egyre többet nyilatkozik és egyre vehemensebben támadja a harmadik Orbán-kormányt.
A nyáron úgy távozott az államigazgatásból, hogy Szijjártó Péter a dél-afrikai nagyköveti posztot ajánlotta fel neki, amire a megalázó a legenyhébb jelző. Ennek ellenére Illés tagadja, hogy lenne benne sértettség – a Hír Tv Versus című műsorában úgy fogalmazott „ez a dolog nem az én tyúkkakis életpályámról szól” – olvasható a hvg.hu cikkében.
A Fideszen belül leginkább belső ellenzékiként érezte magát elemében, amikor valamelyest önálló arculatot építhetett magának a fideszes masszához képest.
A hvg.hu részletesen mutatja be politikiai útját és bukását. Azt írják, most, hogy kegyvesztett lett, maga veszi a szájára Orbán és a Fidesz nevét. „Egy párttagság azt jelentené, hogy az ember nem mondhatja el a szakmai véleményét? Csak egy véleményt lehet és kötelezően azt szabad csak szajkózni? Egy párt tagjának lenni azt jelenti, hogy seggnyalónak, gerinctelennek, elvtelennek, érdekhajhásznak, pénzsíbolónak kell lenni?” Ezek tehát azok a kérdések, amelyek korábban eszébe sem juthattak volna.



Kinevette Orbán a tanárokat és nem kér 


bocsánatot



"Én úgy vettem, hogy ez egy tréfa" – nyilatkozta Orbán Viktor a parlamenti folyosón a Népszabadság kérdésére, hogy bocsánatot kér-e a közoktatás állapotáért, ahogyan azt Pukli István kérte tőle.

A pökhendi zsidó cigány nem is sejti , hogy a hatalmi téboly utolsó 

megnyilvánulásait láttuk a fő helytartó pofáján !!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése