2016. március 8., kedd

Tudományos hírek


Tudományos hírek


Idegenek” az Antarktiszról



Posted on 2013-04-03 Szerző: szrterra
Idegenek az Antarktiszról© Fotó: de.wikipedia.org
Az ősi tó a szeizmikus tevékenységek zónájában helyezkedik el. A földrengés következtében törés alakult ki a víztározó fenekén. A Föld mélyéről korábban ismeretlen lények kerültek a felszínre. Ezek gyorsan nőttek és hatalmas szörnyekké váltak. Az emberiséget most katasztrófa fenyegeti. Csak keveseknek sikerül megmenekülniük az ”idegenektől”.
Egy hollywoodi kasszasiker tipikus jelenete vagy maga a rémisztő valóság? A pétervári tudósok földönkívüli életre bukkantak. Az Atomfizikai Intézet genetikusai azt állítják, hogy az antarktiszi Vosztok-tó jégrétege alól származó mikroorganizmusok egyetlen ismert osztályba sem tartoznak. A DNS-ük kevesebb, mint 86%-ban azonos az ismert baktériumfajokkal. Ez pedig azt jelenti, hogy ”idegenekkel” állunk szemben. Vostok_drilling_hunMivel lehetetlen azonosítani a leletet, így nem egy baktériumfaj felfedezéséről érdemes beszélni, hanem inkább egy ismeretlen DNS felfedezéséről,- magyarázta az ”Oroszország Hangjának” Valerij Lukin, a sarki és antarktiszi expedíció vezetője:
Egyelőre csak a baktérium DNS-ét fedeztük fel. Az előzetes vizsgálatok egyelőre még semmilyen információt sem adtak az organizmus élettani működéséről, élőhelyének feltételeiről. Egyelőre nem rendelkezünk ezekkel az információkkal. Megállapítottuk, hogy van egy bizonyos minta. Ez a környezet szerves részét képezi. Az organizmusról azonban nem tudunk ennél többet.
Ahhoz, hogy több információhoz juthassunk, a tudósoknak folytatniuk kell a kutatást. Azonban már most kijelenthető, hogy nem jelentek semmilyen veszélyt sem ránk nézve,- hangsúlyozta a szakértő:
vosztok-tavi-mintavetel-elso-eredmenyei-az-antarktiszon-34042Ez a mikroorganizmus egyedülálló körülmények között él, amely csak a Vosztok-tóban található meg. Sehol máshol a világon. Amikor pedig a felszínre hozzuk, egyszerűen elpusztul. Ugyanis képtelen a felszínen található körülmények között életben maradni. Ezért nem jelent veszélyt az emberiség számára.
Kiderült, hogy a horrorfilm forgatókönyve a valós életben nem állja meg a helyét. Igaz, az sem kizárható, hogy a tó több kilométernyi vastagságú jégpáncélja alatt további ismeretlen lények lakoznak. A Vosztok egy egyedülállóan zárt ökoszisztéma, amely teljesen le van szigetelve a légkörtől. Ez a Jupiter és a Szaturnusz holdjain talált jég alatti óceánok egyetlen megfelelője. Az új baktériumfajok felfedezése hozzásegíthetne bennünket ahhoz, hogy többet megtudjunk a földi életformákról, az evolúcióról és az éghajlatváltozásról.
A korábbi vízminták vizsgálatának eredménye nem volt egyértelmű mivel a fúróra fagyott vízminták  nagyon piszkosnak bizonyultak, kerozinnal voltak szennyezettek. A külvilágtól teljesen elzárt, legalább százezer, de valószínűleg több millió éve jégpáncéllal borított tó megfúrására 22 évig készültek a kutatók, míg végül tavaly sikerrel jártak. A húszmillió éve keletkezett Vosztok-tó eléréséhez 4000 méter jégen kellett áthatolni, majd amikor ez sikerült, eltávolították a fúrófejet, a víz pedig beáramlott a furatba, ahol megfagyott. A 2012-es szezonban már nem volt lehetőség a minta felhozására, így a két méter hosszú jégdarabot csak idén január 10-én emelték ki a 3406 méteres mélységből.
Szergej Bulat csapata a Pétervári Atomfizikai Intézetben közel egy éve tanulmányozza őket, és akkor a fúró folyadékban talált baktériumok vizsgálata nem hozott áttörést.
Volt azonban egy huszadik faj, ami sokkal szokatlanabbnak bizonyult. A genetikai minták kevesebb, mint 86 százalék hasonlóságot mutatnak a baktériumok főcsoportjaihoz viszonyítva. Ez akár azt is jelentheti, hogy egy teljesen új kategóriával állnak szemben, azonban Bulat szerint is inkább csak egy új faj lehet a mintákban. Végül is nem egy új baktérium fajról, hanem “csak” egy eddig ismeretlen DNS felfedezéséről számolt be.
David Pearce, a Brit Antarktisz Felmérés vezetője, aki szerint az lett volna inkább meglepő, ha nem találnak életet a Vosztok-tóban, mivel az organizmusok képesek akár a legszélsőségesebb közegekben is életben maradni. Pearce szerint sokkal érdekesebb az a kérdés, hogyan néz ki a Vosztokban talált élet és mennyiben tér el a többi földi élettől?
forrás: sg.hu



A gyógyszerháború folytatódik


Posted on 2013-03-07 Szerző: szrterra
Oltások, gyógyszerek, népirtás, – többes haszon, kitűnő üzlet nekik

… nincs kizárva az sem, hogy valamilyen hiba, terrorcselekmény vagy más ok miatt „kiszabadulnak” a megőrzött mikrobák. … „A világon ma 6,8 milliárd ember él. Ez hamarosan 9 milliárd lesz. Ha jó munkát végzünk az új vakcinákkal és az egészségügyben ezt 10-15%-kal is csökkenthetjük.” – Bill Gates

gyogyszerháboru_flu_global_vaccines_dees Alekszandra Zaharova, Az antibiotikumok már nem képesek felvenni a harcot a betegségekkel” című írásában azt boncolgatja, hogy új gyógyszerek, antibiotikumok váltak szükségessé, mivel a meglévők lehetőségei végesek. “A tudósok kijelentették, hogy globális katasztrófa következhet be, ha nem dolgoznak ki újabb gyógyszereket.”
Mint írja, egy idő után a mikroorganizmusok rezisztenssé válnak az antibiotikumokkal szemben. De nem csupán a baktériumok alkalmazkodnak, idővel az ember immunrendszere is ellenállóbbá válik a fertőzésekkel és a vírusokkal szemben. Igaz, a gyógyszerekkel szemben is kialakul a rezisztencia, vagy rosszabb esetben a függőség.
Nyikolaj Beszpalov gyógyszerész szakértő szerint nem zárható ki, hogy a régen feledésbe merült betegségek új formában ismét megjelennek, hiszen annak idején például a pestisben meghaltakat külön sírokban helyezték el, de a 90-es évektől kezdve Oroszországban, és más országokban is megszűnt ezeknek a tömegsíroknak a felügyelete. A mikrobák így kijuthatnak, és elterjedhetnek. Ám, mint mondta nincs kizárva az sem, hogy valamilyen hiba, terrorcselekmény vagy más ok miatt „kiszabadulnak” a megőrzött mikrobák.
A pestis és a feketehimlő olyan megbetegedések, amelyek ellen nem az antibiotikum a fő fegyvert, hanem a védőoltás. – állapítja meg Jelena Volszkaja gyógyszerpiaci szakember.

David Icke és a sertésinfluenza


És itt álljunk is meg egy pillanatra! Bizonyára sokan emlékeznek a lépfene megjelenésére, (kiszabadulására) a H1N1, a madárinfluenza, az AIDS stb. tömeges fertőzések, robbanásszerű elterjedésére. Ennek alapján megállapíthatjuk, hogy ezek megjelenése, elterjesztése nem a véletlen műve volt csupán. Sőt találtak olyan tömegeknek szánt oltóanyagot is, melybe “véletlenül belekerült” egy másik betegséghordozó törzse.

Fertőző H1N1 oltóanyag - részlet a J. Bürgermeister interjúból


A véletlenekben nem hiszünk, már csak az ilyen elszólások miatt sem:

A világon ma 6,8 milliárd ember él. Ez hamarosan 9 milliárd lesz. Ha jó munkát végzünk az új vakcinákkal és az egészségügyben ezt 10-15%-kal is csökkenthetjük.” – Bill Gates

Vizsgálatok bizonyítják az izraeli sterilizációs program létét – oltás leple alatt.
Bizonyára vannak olyan országok, és nemzeti vezetők politikusok, akik nem engedik a cionista métely behatolását hazájukban, mert erkölcseikkel összeegyeztethetetlen. Sajnos sokak mellett (az EU, az USA) Magyarország nem ilyen.
Nem csoda hát, hogy szkeptikusak vagyunk e kérdésben, mert mintegy 60 éve nem volt ilyen gyakori a különböző oltásokat követő súlyos szövődmény, megbetegedés, elhalálozás, mint manapság. Legalábbis nem tudunk róla. Ha pedig mégis előfordulhatott ilyen eset, vagy nem írtak róla, vagy nem hozták összefüggésbe az oltással, minden esetre nem lett belőle szóbeszéd.

A Codex Alimentarius eltitkolt, valódi célja


Az ilyen esetek, és a mai gyógyszerlobbi erőszakolt térnyerése (egyre magasabb gyógyszerárak, egyre silányabb egészségügyi ellátás) hazai viszonylatban tovább növelte a bizalmatlanságot a gyógyszerekkel, és a gyógyszergyártókkal szemben, ahogyan az is, amint tapasztaltuk, hogy gyakorta nem a betegség meggyógyítása, hanem csupán a kezelése, vagy egy kialakult állapot fenntartása a fő cél. És ez ugyebár keményen üzleti érdek. (erről közreadtunk korábban egy írást: Betegséggyártás – a legjobb üzlet címmel)
Nos, mint ahogyan azt javasolják – mivel az egészséges szervezet jobban ellenáll a fertőzéseknek -, az immunrendszer erősítésére kell helyezni a hangsúlyt, mi hozzá tesszük: lehetőleg a mesterséges alapanyagokból (kémiai úton) előállított készítmények elkerülésével. Azt is ajánlják, hogy amint megjelennek a betegség első jelei, azonnal orvoshoz kell fordulni, mert korai stádiumban még a legveszélyesebb megbetegedések is hatékonyan kezelhetők. Már ha van egészségbiztosításunk, és elég időnk, hogy a várólistát megéljük.
Ha meg nincs jogosultságunk az ellátásra, mert például munkanélküliekké váltunk, vagy nincsen elegendő pénzünk, akkor ugye “Így jártunk” – mert erre már nem szentelt figyelmet a kormány, ahogy a tisztességes rokkant- és nyugdíjellátásra sem.
Még az alkotmányból is kivették, ahogy az egészségügyi ellátásokat is szűkítették, illetve folyamatosan ellehetetlenítik.

Szegedi Bori – Szabad Riport Tudósító Iroda




A Vosztok-tóban ismeretlen mikroorganizmusokat találtak


Posted on 2013-03-07 Szerző: szrterra
Vosztok_to_ismeretlen_mikroorganizmus_804px-La© Fotó: ru.wikipedia.org
Az Antarktiszi Vosztok-tó vízében, amelynek mintáit 2012 májusában emeltek ki, olyan baktériumokat találtak, amelyek egyik ismert mikroorganizmus-osztályhoz sem sorolhatók.
Májusban az Akagyemik Fjodorov hajó frissen fagyasztott tóvíz-mintákat szállít a laboratóriumokba, aminek köszönhetően a kutatók megbizonyosodhatnak, hogy következtetéseik helyesek.
A Vosztok-tó az Antarktisz legnagyobb tava, olyan egyedülálló vízrendszer, amelyet 4 km vastag jégréteg borít, aminek köszönhetően a tó vize több millió éven át elszigetelt volt a külvilágtól. A vízminták alapján a tudósok megállapíthatják, hogy hogyan változott meg a klíma az utóbbi évezredek folyamán.


Üstökössel ütközhet a Mars



Posted on 2013-03-07 Szerző: szrterra
The planet Mars taken from the Hubble space telescope
foto:EPA

2014-ben Naprendszerünk elveszítheti a Mars bolygót, vagy legalábbis abban a formában, amelyben megszoktuk. A tudósok számítása szerint az ötven km átmérőjű C/2013 A1 katalógusjelű üstökös várhatóan ősszel csapódhat be. Ez az esemény váratlan következményekkel járhat. A vörös bolygó „megrepedhet”, a tengelye megváltozhat, felszínén víz jelenhet meg. Igaz, a tudósok nyugalomra intenek: a Föld lakóira ez az esemény nem lesz kihatással.

A tudósok számítása szerint 2014 októberében a C/2013 A1 üstökös 37 ezer kilométerre száguld majd el a planéta felszínétől. A számítások folyton változnak, de egyelőre nem zárható ki, hogy az üstökös egyenesen belerohan a bolygóba. A tudósok a becsapódást előre jelezhetik, ugyanakkor azt már nem, hogy az esemény milyen következményekkel járhat.
Viktor Szinyavszkij az Energia korporáció tudományos konzultánsa így látja a helyzetet:
Az üstökös becsapódása „megrepesztheti” a bolygót, megváltoztathatja a tengelyét, a klímát, és ki tudja mit még! Az üstökös nagy mennyiségű hidrogént tartalmaz. Nehéz előre megjósolni mi is történhet. De ha a becsapódás bekövetkezik, ez lényegesen kihat a bolygóra, ez biztos.
Szergej Filipenkov, az Avipanorama folyóirat szerkesztője egyetért ezzel a véleménnyel.
A szakértő is úgy látja, hogy a Marsra mindenképpen hatással lesz az üstökös.
A Marsra, mint bolygóra veszélyt jelent az ütközés, amely során nagy termonukleáris robbanásnak megfelelő energia szabadul fel. Ha az üstökös „jeges”, akkor a víz a Marsra kerül. Mint ismeretes, ott igen ritka a légkör, ezért a víz azonnal jéggé változik. A bolygón mélyedések keletkezhetnek. Ott már van egy kanyon, amelyet a korábbi aszteroida-ütközés okozott.
Egyes tudósok szerint 20 milliárd kilotonna trotil robbanásához hasonlítható a Marsot célzó üstökös becsapódása során keletkező robbanás. De a kozmikus távolságok miatt a Föld lakói nemigen érzik meg ennek az eseménynek a következményeit – mondja Viktor Szinyavszkij.
Ezeknek a bolygóknak nincs hatása a Földre. A Napnak és a Holdnak van, kedvező, stabilizáló hatása. A Marsnak nincs. Tehát nem gondolnám, hogy Földünkre bármilyen kihatása lenne a Marson történő esetleges üstökös-becsapódás.
A C/2013 A1 katalógusjelű üstököst Robert McNaught ausztrál tudós észlelte. Az orosz csillagászok szerint 2014. október 19-én 105 ezer kilométerre száguld majd el a Mars magjától.


Óriás aszteroida közeleg a Föld felé



Posted on 2013-02-07 Szerző: szrterra
Óriás aszteroida közeleg a Föld felé
Az aszteroida, amelyik már két hét múlva fog a Föld mellett elhaladni, rekord közeli távolságra lesz tőle. A tárgy és a Föld közötti távolság a maximális megközelítés pillanatában 17.000 km-t fog kitenni. Ilyenre nem volt példa a bolygó újkori történelme során.
A 2012DA14 aszteroida, amelyet a spanyol La Sagra obszervatórium csillagászai fedeztek fel, február 15-én közelíti meg a Földet. Közelebb fog kerülni, mint a Föld néhány műholdja.
A 2012DA14 átmérője 45 m, súlya pedig 130.000 tonna. Abban az esetben, ha becsapódna a Földbe, a felszabaduló energia 2,4 megatonna TNT felrobbanásával egyezne meg.

***

Óriás aszteroida közeleg a Föld felé_2Az aszteroida a Föld mellett halad el, a veszély azonban megmarad
A fogékony embereknek, akik alig várták decemberben a világvégét, itt egy újabb ok az aggodalomra. Február 15-én a Föld közelében a 45 méteres DA14 aszteroida halad majd el, amely a Földet maximum 28 ezer kilométerre közelíti meg. Az 1990-es évek óta nem került égitest ilyen közel a Földhöz.
Ez a februári esemény elgondolkodtató, hiszen a Föld lakóinak valóban van oka a félelemre. A bolygónkon néhány ilyen katasztrófának a nyoma megmaradt. Az egyik ilyen kráter Arizonában található, a másik kettő pedig, amelyeknek átmérője meghaladja a 150 kilométert, a Yucatán-félszigeten és a Szaharában. Amennyiben a 45 méteres DA14 aszteroida valaha is becsapódik a Földbe, akkor az sok baj okozója lesz – mondja az MGU Fizikatanszékének docense, Vlagyimir Szurgyin:
A jelenlegi 45 méter átmérőjű aszteroida megközelítőleg olyan, mint a tunguszkai meteor, amely 100 évvel ezelőtt csapódott be a Szibériába. A katasztrófa kiirtotta a tajga egy részét, és erdőtüzek is kezdődtek. Tehát megállapíthatjuk, hogy egy több tíz méteres égitest igen veszélyes tud lenni, főként ha az egy sűrűn lakott területet talál el. Még rosszabb azonban, ha az óceánba zuhan, mivel akkor a szökőár nehezíti meg a parti települések életét.
A DA14-et a csillagászok egy éve fedezték fel, és kiszámolták, hogy február 15-én biztos, hogy nem fog érintkezni a Földdel. Rosszabb azonban a helyzet a 10 méteres égitestekkel kapcsolatban, amelyeket csak egy nappal a Földdel való ütközés előtt tudnak felfedezni. Egy ilyen aszteroida csapódott be Indonéziában egy lakatlan területre 2010-ben. A robbanás háromszor olyan erős volt, mint Hirosimában. A csillagászok létrehoztak egy hálózatot, amelyen keresztül lehetségessé válik, hogy észrevegyék a veszélyes égitesteket, mielőtt azok katasztrófát okoznának. Ez lehetővé teszi, hogy időben evakuálják az embereket. Egyelőre nm léteznek olyan nagy teleszkópok, amelyek segítségével megfigyelhetőek lennének a Földtől távol lévő kisebb aszteroidák – mondja Szurgyin.
Bizonyos országok erőiket egyesítik, hogy néhány ilyen távcsövet Föld körüli pályára állítsanak. A helyzet az, hogy nem tudjuk megfigyelni azokat az aszteroidákat és üstökösöket, amelyek a Nap felől közelítik meg a Földet, mivel a Nap fénye megvakítja az optikai műszereket. Éppen ezért kell eljuttatni a teleszkópokat a Nap mögé és onnan megfigyelni az aszteroidákat.
Az első ilyen távcsövet, a Sentinelt 2018-ban tervezik fellőni az űrbe a Föld és a Vénusz közé. A költségeket egy amerikai magán alapítvány állja. Ugyanakkor még a legmodernebb eszközök sem segítenek megoldani az aszteroidával kapcsolatos problémát – mondja a szakértő Szergej Bogacsov:
Jelenleg sokat dolgoznak a Föld körüli megfigyelő eszközökön, azonban ezek nem tudják megakadályozni a Földdel való ütközést, csak figyelmeztető funkciót képesek betölteni. Az ütközést az emberiség egyelőre nem tudja megakadályozni.


Veszélyes mértékben lepte el a szemét a Föld körüli teret



Posted on 2013-01-09 Szerző: szrterra

Veszélyes mértékben lepte el a szemét a Föld körüli teret© Flickr.com/Adam Crowe/cc-by-nc-sa 3.0

A közeljövőben létrejöhet egy egyezmény Oroszország és az Egyesült Államok között az űrszemét elleni harcról, mivel mind a két fél érdekelt a probléma megoldásában, mondta Jurij Zajcev az oroszországi Mérnöki Tudományos Akadémia tudományos tanácsadója.
Zajcev, az űrszeméttel vívott harc egyik lehetséges módszereként az elhasznált űrrakéták és egyéb felszerelések kötelező légkörbe juttatását említette meg. Az elhasznált felszerelés a légkörben zuhanás közben elégne.


Oroszországban új űrhajót terveztek



Posted on 2013-01-09 Szerző: szrterra

Oroszországban új űrhajót terveztek© Fotó: ru.wikipedia.org

Az Energia rakéta-kozmikus korporáció szakemberei egy új orosz űrhajó tervezését fejezték be – jelenti az Interfax hírügynökség.
A médiák által Rus-M elnevezéssel ellátott űrhajó fogja felváltani a rendkívül megbízható Szojuz-okat.
A gép repülési tesztelése 2017-ben kezdődhet meg. Nem zárható ki, hogy az űrhajó makettjét kiállítják a MAKSZ-2013 nemzetközi légi-kozmikus szalon keretében.
Azonkívül egy új, 500 tonnányi meghajtó-erejű rakéta-hajtómű és a Föld megfigyelését végző, nagyobb felbontású képet adó új űrszonda kifejlesztése van folyamatban.


Csillagászok több milliárd a Földhöz hasonló bolygót fedeztek fel


Posted on 2013-01-09 Szerző: szrterra

Csillagászok több milliárd a Földhöz hasonló bolygót fedeztek fel_FlickrFotó: Flickr.com

A csillagászok bizonyítékot találtak arra, hogy galaxisunkban mintegy 17 milliárd olyan bolygó van, amely a Földhöz hasonlít. De a tudósok szerint, a túlságosan magas hőmérséklet és vízhiány miatt a legtöbb bolygón nem létezhet élet.
Az Amerikai Csillagászati Társaság ülésén a tanulmány szerzői elmondták, hogy a NASA „Kepler” nevű űrtávcsövel megvizsgálták a Tejút csillagainak egy részét, amelyek körülbelül azonos méretűek, mint a Nap.
Kiderült, hogy a megvizsgált minden hatodik égitest röppályáján, vannak olyan méretűek, mint a Föld. Ezeket a következtetéseket a tudósok az egész galaxisra terjesztik, így alakult ki az a feltételezés, hogy 17 milliárd a Földhöz hasonló égitest létezhet a világmindenségben.


Elkészült a NATO-radartorony Medinán



Posted on 2013-01-09 Szerző: szrterra
Elkészült a NATO-radarállomás 28 méter magas betontornya a Tolna megyei Medinán, a radarberendezést a tervek szerint augusztusban helyezik el a létesítményben – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.
A radartorony és a kiszolgálóépület teljes felépítéséhez 1166 köbméter betont és 205 tonna betonacélt használnak fel, a beruházás 1,05 milliárd forintos költségéből a vasbeton szerkezet építése 360 millió forintot tesz ki – írta a HM sajtóosztálya.
A tájékoztatás szerint 2013 márciusában kezdődik a radart védő csonkagömb, az úgynevezett radom telepítése, amellyel együtt az építmény magassága meghaladja majd a 45 métert, magát a radart pedig augusztusban építik be.
A tárca korábban azt közölte, hogy a jelenleg üzemelő orosz gyártmányú radar helyett az olasz Selex Sistemi Integrati cég háromdimenziós berendezését állítják üzembe.
A komplexum műszaki átadásának határideje 2014. január 31., az új radart 2014. áprilisban tervezik hadrendbe állítani – közölte a sajtóiroda.
A telepítendő radarnak a medinai helyszínre számított felderítési lehetősége a deciméteres hullámhosszon használt L-frenkvenciasávban bizalmas adat, de a közepes hatótávolságban használt S-sávban a jelenleg alkalmazott P-37M típusú orosz felderítő radar 270-300 kilométeres felderítési lehetőségét jelentősen meghaladja – tájékoztatott a HM.
Az egyes meglévő radartípusokat ugyanakkor nem lehet összehasonlítani a telepítendő berendezéssel, összehasonlítást a régi és az azt felváltó új radarrendszerek között lehet tenni – írták.
A medinai 3D-s radarállomás a magyar légteret ellenőrző rendszer harmadik eleme lesz, a másik két háromdimenziós radarállomás Bánkúton és Békéscsabán működik.
A minisztérium megerősítette: a három radarállomást speciális helyzetekben mobil radarokkal egészítik ki. A Dunántúl domborzati viszonyai miatt Medina a bázisa lesz egy mobil radarcsoportnak – írta a tárca sajtóosztálya.
MTI 2013. január 9.


A Tejútrendszer első “csontját” fedezték fel



Posted on 2013-01-09 Szerző: szrterra
A_Tejutrendszer_elso_csontját_fedeztek_fel
A Tejútrendszer első “csontját” – egy porból és gázokból álló hosszú “indát” – fedezték fel az infravörös tartományban működő Spitzer-űrteleszkóp segítségével a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ kutatói, akik eredményeikről az Amerikai Csillagászati Társaság közgyűlésén számoltak be.
A Tejútrendszer egy küllős spirálgalaxis, amelynek szerkezetét, mivel a csillagászok belülről vizsgálják, nehéz pontosan meghatározni. Ugyanakkor más spirálgalaxisok esetében a kutatók észlelték a távoli csillagvárosok “csontvázát”, hosszú, egyenes képződményeket, amelyek sokkal kevésbé masszívak, mint a spirálkarok – olvasható a ScienceDaily tudományos hírportálon (http://www.sciencedaily.com/releases/2013/01/130108162235.htm).
Alyssa Goodman és kollégái a galaktikus “csontot” akkor fedezték fel, amikor a Nessie elnevezésű porfelhőt tanulmányozták. A képződmény központi részét három éve szintén a Spitzer-űrteleszkóp segítségével a Bostoni Egyetem kutatói térképezték fel, és a struktúrát a Loch Ness-i szörny után nevezték el. Alyssa Goodman csapata viszont azt derítette ki, hogy Nessie kétszer, de akár nyolcszor is hosszabb lehet, mint a Bostoni Egyetem asztrofizikusai eredetileg feltételezték.
A gázmolekulák rádiósugárzása arról tanúskodik, hogy nem az anyag véletlenszerű kivetüléséről van szó, hanem valóságos képződményről. A struktúra hossza több mint 300 fényév, szélessége azonban legfeljebb egy vagy két fényév, és annyi anyagot tartalmaz, amely százezer Nap-tömegnek felel meg.
Leginkább a szárkapocsnak, a fibulának, az alsó lábszárunkban lévő vékony, hosszú csontnak felel meg” – magyarázta Alyssa Goodman. Szerinte lehetséges, hogy a “csont” a spirálkarok között helyezkedik el. Elképzelhető az is, hogy a spirálképződményeket összekötő nagyobb hálózat egyik eleméről van szó.
Reményeink szerint egyre több és több ilyen elemet találunk, amelyek segítségévek megalkothatjuk a Tejútrendszer +csontvázának+ háromdimenziós térképét” – vélekedett Alyssa Goodman.
MTI 2013. január 9.

Apokalipszis – 2012





Posted on 2012-12-20 Szerző: szrterra
- A Discovery Channel ismeretterjesztő filmje -

Mi is lesz vajon 24 óra múlva, 2012 december 21.-én? – Erről szól ez a film…
Most megtanulhatjuk azt, mit is jelent a következő kifejezés; “Nukleáris tél.” – Örök sötétség, örök fagy, éhínség betegség…
Na de mit mondanak majd az embereknek december 23.-án reggel?
Megint mit találnak ki a népek ismételt megfélelmítésére? Hogy ne a valós problémákkal, hanem a legközelebbi aktuális világvégével foglalkozzanak…
Ám a világvége mégis csak eljöhet majd… persze nem úgy, és nem akkor, és nem ott, – de a Háttérhatalom által uralt világnak vége mindenképpen vége szakad. A változások a küszöbön állnak. És ezek lehet, részben valóban megvalósítják a világvége elméleteket…
Amikor is valóban megtanulhatja az emberiség azt a kifejezést; “Nukleáris tél.” – Örök sötétség, örök fagy, éhínség, – mely a tűz után jön…
SzRTI


Összeesküvés elmélet” vs. valóság – Vegyi csíkok



Posted on 2012-11-24 Szerző: szrterra
Bár több esetben is foglalkoztunk már ezzel a kérdéssel. Leggyakrabban a chemtrail – vegyi csíkok – a vegyi anyagok nagy magaságban való kipermetezése, elsősorban mint az egyik időjárást befolyásoló tényező kerül megemlítésre a nyilvánosság előtt.
Azonban ismerve multinacionális cégek igen sürgető és támogató hozzáállását a genocídiumhoz, fel kell vetni a kérdést ebből a nézőpontból is.
Már vannak konkrét bizonyítékok, felvételek a vegyi permetezésre, mint az alábbi videóban is látható, azonban a kipermetezett anyagok igen változatosak lehetnek.
Leleplező felvétel - Ez a való világ... ...mérgek és toxikus nehézfémek permet

A kémiai csíkok keletkezésével, hatásával foglalkozó szakirodalom igen változatos. Pro és kontra jelennek meg állítások. Azonban magát a kémiai permetezés tényét ma már senki sem tagadja mint az korábban bevett szokás volt.
Ritkán kerültek napvilágra az erre vonatkozó korrekt, független és megalapozott vizsgálatok, melyek pontosan megállapították volna, a lehullott vegyszerek fajtáját, pontos összetételét, élettani és környezeti hatását.
Leggyakrabban ezeket az anyagokat tartalmazzák a permetezett vegyszerek: bárium és az alumínium -sók , polimer szálak, tórium, szilícium-karbid, cink, stroncium, kalcium, melyek több nap alatt érik el a földfelszínt.
Lássunk ezekből néhányat
A kalcium, kálium és magnézium. Ezek a kationok ionizálhatók. Amerikai mérések és kutatások mutatták ki, hogy a kalcium 5, a kálium pedig akár 15-szörös sűrűségben fordult elő, jelenlétük a levegőben szintén káros élettani hatást gyakorol a szervezetre a keringési zavaroktól, az allergiás reakciók kiváltásán át, a légzőszervi betegségekig kiváltásában van szerepük.
Alumínium, cink, stroncium, bárium rákot okoz a gyengébb immunrendszerű emberek esetében akár fél év alatt!
A nehézfém elraktározódik, felhalmozódik a szervezetben.
A fémek lerakódnak szerveinkben, a gerincben, valamint az agyban. A nehézfémek a szervezetbe jutáskor vegyületeket hoznak létre.
Legtöbbször nem belégzéssel jut be szervezetünkbe a legtöbb nehézfém, hanem az étellel (zöldségek, gyümölcsök, stb.)
A vegyi csíkokból ismert bárium-vegyületek bárium oxid (BaO), bárium-hidroxid (Ba(OH)2), bárium-hidrát (BaH2O2), és bárium karbonát (BaCO3), bárium titanát (BaTiO3). Jellemzőjük hogy ionos kötésűek, vízben pedig áramvezetőként viselkednek, bizonyos fajta vízmegkötő képességgel is rendelkeznek (anélkül, hogy reakcióba lépnének vele).
A bárium minden formájában káros az egészségre, noha a károkozás a dózistól függ. Kis mennyiségben az izomzatra fejt ki hatást, nagyobb adagban már az idegrendszerre is. Rendszeresen „adagolva” hányást, hasmenést, a pulzusszám leesését és magas vérnyomást okoz. Még nagyobb mennyiségben szívelégtelenségeket, szorongást, de ennél is nagyobb mennyiségben a bárium-karbonát (kb. 5g) a bárium-klorid (kb. 1g) adagban akár halált is okozhat egy átlagos ember számára, mivel a sejtek véráteresztő képességét megváltoztatja (a bárium-klorid a patkányméreg egyik összetevője)
Az alumínium-oxid (10-100mikron), kanadai mérések szerint a vegyi csíkok által érintett területeken akár 1247 mg/m3 értéket is mértek talajmintákból, ami már a mérgező tartományba esik. Elsősorban az idegrendszert károsítja, a mérgezés tünetei: emésztési zavarok, fejfájás, feledékenység, beszédzavarok, emlékezetkiesés, petyhüdt izomzat, rosszullét, koordinációs- és egyensúlyzavarok, erőtlenség, veseelégtelenség, fejlődési rendellenességek, és pszichés deformációk.
Több tanulmány szerint, elsősorban az alumíniumnak való hosszú távú kitettség a felelős az Alzheimer-kór növekvő terjedéséért.




Az orosz Pantsir-S1 SPAAG & SAM védelmi rendszer

The Russian Pantsir-S1 SPAAG & SAM Defence system

Posted on 2012-11-11 Szerző: szrterra


The Russian Pantsir-S1 SPAAG & SAM Defence system
Oroszország rövid hatótávolságú légvédelmi rendszere, a Pantsir-S1, az az orosz hadiipar büszkesége . Az SAM-al kombinált rendszer képes bármely légi célpont megsemmisítésére, kivéve a ballisztikus rakétákat.

Orosz Pantsir-S1 - a legjobb légvédelmi pénzt lehet vásárolni


A légtérben támadó ellenség semlegesítésére alkalmas a Pantsir-S1 (SA-22B) rendszer. Ez egy kis hatótávolságú, modern légvédelmi rendszer, mely rakétákkal és csöves rendszerrel is el van látva. Általános területvédelmi szerepe mellett kiemelt feladatköre az olyan nehézsúlyú légvédelmi ütegek, mint az S-300 és az S-400 védelmébe.
A Pantsir-S1-ről érdemes tudni, hogy az egyik olyan orosz rendszer, melyet úgymond külföldi megrendelésre fejeztek be. Az eredeti fejlesztés még a 90-es évek elején indult be, a Tunguska (SA-19) leváltása érdekében. 1995-ben a prototípus sikeresen be is mutatkozott az 1995-ös MAKS-on, ám anyagi okokból lefulladt a program.
A 90-es évek második felében ugyan elkezdtek vele újból foglalkozni, ám a jelenlegi, az eredetitől sok mindenben különböző változat megvalósulását az biztosította be, mikor is az Egyesült Arab Emirátusok 2000-ben megrendelte, úgymond megfinanszírozta a továbbfejlesztést: az 50 rendszerre szóló 734 millió Dolláros rendelésben mintegy 100 millió Dollár szolgált a fejlesztés befejezésére.

2005-re 50 új változatú egységet kellett volna leszállítania a fejlesztő cégnek (KBP), ám ez részben technikai részben szervezési nehézségek miatt nem jött össze. Ettől függetlenül a fejlesztés jó ütemben haladt. Az eredeti rakéta alapján kifejlesztették a jelenleg rendszeresített, kétfokozatú 57E6-E változatot. Az eredeti prototípuson használt 2A72 csöves védelmet 2 csövű, gyorstüzelő 30 mm-esre megoldásra, a 2A38M-ra módosították. A rakéták nem tartalmaznak keresőfejet a költségek csökkentése érdekében, így azokat teljes mértékben az indító platform vezérli célra.
Komolyabb csúszást az eredeti radar cseréje okozta. A Pantsirhoz 1995-ben eredetileg a Fazotron által kifejlesztett többcélú radart választották, majd a cég 10 évvel később elkészítette a módosított változatot is, amivel azonban a KBP nem volt megelégedve ez további fejlesztést igényelt. Az Emirátusok belegyezett a fejlesztési szakasz kitolásába. A célpontok felderítését egy másik radar végzi. A radar vonalat optikai rendszer egészíti ki. Az áttervezések során a platform mérete az eredeti mintegy harmadára, súlya felére csökkent.
A Rosobonexport által a publikum felé közölt adatok alapján a célpontok felderítését végző kereső radar hatótávolsága 32-36 km között alakul és egyszerre maximum 20, minimálisan 2 m2 radarkeresztmetszettel bíró célpontot képes követni. A célpontokat és a rakétákat követő radar 24-28 km távolságig lát el és 5 – 15 000 méter magasságtartományban effektív. A fejlesztő szerint a rendszer zavarással szembeni képességei meglehetősen jók. A rakéták 1,2 – 20 km tartományban vethetőek be, míg a gépágyúk effektív hatótávolsága 4 km. A rendszer összesen 12 rakétát (4×3-as kiépítésben) hordoz, a gépágyúk lőszerjavadalmazása 1 400 darabos.
A módosított rendszer első tesztje 2006 közepén zajlott le Kapusztyin Jar-ban és ma már sorozatgyártás alatt áll.
A rendszert előkészítették kerekes és láctalpas járműre történő telepítésre. A rendszert ennek ellenére egyelőre kizárólagosan kerekes platformon kínálják. Ezek a belorusz MZKT-7930 illetve a gyengébb off-road teljesítménnyel bíró KAMAZ 6560. Az Egyesült Arab Emirátusok egyébként a MAN SX 45 alvázat választotta. Az eredeti 50-es beszerzést vélhetően újabb 28 járművel fejelik majd meg. Algéria és Szíria is rendelt 38 illetve 50 egységet 2006-ban. Bár az oroszok tagadják, a szíriai rendelésből állítólag legalább 10 Iránban köt majd ki.
MAN SX 45. Ha a Patriot rendszer alá jó, jó lesz a Pantsirhoz is…
Az első egységek 2007 augusztusában érkeztek Szíriába. Ezt azért említjük meg, mert az Szíriát ért 2007 szeptemberi légicsapás után izraeli források igen hamar kürtölni kezdték, hogy tessék, ennyit ér az új orosz légvédelmi rendszerük. Ugyanakkor nem árt figyelembe venni, hogy a leszállítás messze nem egyenlő a teljes hadrafoghatósággal, harckészültséggel! A kettő között általában hónapok telnek el. Ráadásul más források szerint a támadás helyszínén ott sem voltak a Pantsirok.
De hogy visszakanyarodjunk kicsit az hír eredeti témájául szolgáló Oroszországhoz: Moszkva elvileg 2008 végén kezdte meg a Pantsir-ok rendszeresítését.
Az orosz légvédelem 2010-ben 10 Pantsir-S1-t állított szolgálatba, az ezekkel szerzett tapasztalatok alapján továbbfejlesztett rendszerekből idén 28-at kap a hadsereg. A legfontosabb célpontokat 30-70 kilométernél rövidebb távon a Pantsir-S1 védi. Az új fegyverek közül a világon egyedülállónak tartják a Pantsir-S1-t.
A tulai KBP műszergyárban tervezett eszköz hatékonyan használható repülőgépek, rakéták, drónok, sőt földi célpontok ellen is 20 kilométeres távolságon belül, 15 ezer méteres magasságig, 12 kétlépcsős légvédelmi rakétájával, gépágyúi 4000 méteres távolságig és 3 kilométeres magasságig hatásosak. Modul építésének köszönhetően számos jellemzője egyszerűen változtatható.
Két-három fős személyzet működtetheti, de szükség esetén egyetlen ember is elég hozzá. Van álló, kerekes és lánctalpas alvázra épített változata.
A rendszert felveszik az Admiral Kuznyecov anyahajó fegyverzetébe is, eszerint készül a haditengerészeti változat. A 90 kilogrammos rakéták 20 kilós robbanófejet hordoznak, két 30 mm-es dupla csövű gépágyújához ágyúnként 700 lövedékkel rendelkezik. Az ágyúk tűzgyorsasága egyenként 2500 lövés percenként.
Pantsir-S1 NATO-kódneve SA-22 Greyhound.
összeállította: Fehér Farkas – Szabad Riport Tudósító Iroda
(forrás HTKA/Biztonságpiac)



***
Mivel ahhoz már hozzászoktak az emberek, szerte a világban, hogy a kormányok, a politikusok, a multi cégek kivétel nélkül tagadnak majd hazudoznak, végül pedig maszatolnak amikor valódi céljaikat leplezni próbálják, ezért már akkor sem hinnének nekik, ha az igazat, és a teljes igazat mondanák -bár ez még nem fordult elő. Legjobb esetben is csak részigazságokat kevernek a hazugságaikban, amitől azt remélik, hogy hihetőbb lesz állításuk. Ehhez gyakorta kapnak segítséget az általuk támogatott “szakmától” – pl a tudóstársadalom különböző intézeteitől, vagy tagjaitól – és médiáktól is.
Ezért az általuk “összeesküvés elméletnek” titulált események halmaza mindig is tartani fogja magát. Nincs ez másként a vegyi csíkokkal sem.
Az összeesküvés elméletekkel az a legnagyobb baj, hogy mindig van alapjuk, és idővel kiderül róluk, hogy nem is elméletek, hanem létező tények. Ám az ezeket körülvevő hazugságok és megtévesztések hálójának köszönhetően, időt nyernek vele azok akik eltitkolják, netán titkosítják, vagy csak egyszerűen tagadják létezésüket.
Nem véletlen, hogy egyik jelmondatunk éppen ez: “Minden kiderül, csak idő kérdése!”
Fehér Farkas, Audie – Szabad Riport Tudósító Iroda




Élő” beton


Posted on 2012-11-11 Szerző: szrterra
Holland tudósok már tesztelik azt az új eljárással készített betont, melyhez úgynevezett öngyógyító kapszulákat adagoltak, melyek baktériumokat és kalcium-laktátot tartalmazó szemcséket foglalnak magukban. Ez utóbbiak táplálják a mikroorganizmusokat, így akár éveken át is megőrzik tulajdonságaikat. Az új beton akár két éven belül is piacra kerülhet.
Költségvonzata
Az ún. “élő” beton egyedülállósága abban rejlik, hogy a baktériumok segítségével a beton képes a kisebb repedéseket és sérüléseket önállóan helyreállítani. Maximum fél milliméteres repedések befoltozására képesek. Ez az forradalmi eljárás még erősebbé és hosszabb életűvé tehetik a betont.
Bár az így készített beton ára, akár másfélszeresére is nőhet, ennek ellenére a többletköltség megtérül az épület fenntartási költségében, biztonságosságában és hosszabb élettartamában, ráadásul beton az épület összköltségének mindössze néhány százalékát teszi ki.
Működési elve
Az elgondolás azon az egyszerű, – bár nem teljesen új – elképzelésen alapszik, hogyha az inaktív baktérium spórákkal teli kerámiagömböket a repedés folytán víz éri, akkor a baktériumok életre kelnek, a kalcium-laktát táplálékot elfogyasztva mészkővé alakítják annak kalcium tartalmát.
Voltaképpen ugyan azt teszik, amit betonjavításkor az ember tesz, vagyis a repedésekbe a réseket kitöltő anyagot présel.
Noha a befoltozott terület nem tűnik nagynak, azonban nem felejtkezhetünk el a beton sérülésének folyamatáról, mikor is a kicsiny, szinte láthatatlan repedésekből, melyeket a bejutó víz tovább repeszt, keletkeznek hosszú távon a nagy jól látható rések.
Fehér Farkas – Szabad Riport Tudósító Iroda


A Nyugat-nílusi vírusról


Posted on 2012-11-03 Szerző: szrterra
Az amerikai Oklahomában kedden két új Nyugat-nílusi vírusos halált jelentettek, ezzel 11-re emelkedett az ebben meghaltak száma az államban.
Az oklahomai hatóságok megerősítették, hogy idén a nyugat-nílusi vírusos fertőzések száma 170-re emelkedett, ami meghaladja a 2007-ben regisztrált 107-es rekordot.
A halálozások és fertőzések emelkedése ellenére az állami egészségügyi szakemberek szerint lassabban terjed a betegség, és a hűvösebb időjárás korlátozta a vírust terjesztő Culex-szúnyogok tevékenységét adta hírül a CRI (Zhang Hui)
Azonban Amerika szerte az idén 2600 főt is meghaladta a nyugat-nílusi vírus által fertőzöttek száma. – írja az Origo. A szúnyogok által terjesztett kórokozónak eddig 118 halálos áldozata volt, de az előrejelzések szerint ez a szám 300-ra is nőhet év végéig.
A járvány leginkább Texas államot sújtja, az eddigi 118 halottból 50-et onnan jelentettek, és az eddigi 2636 megbetegedés 44 százalékát – összesen 1150 esetet – is ott észlelték. A fertőzések kétharmadát Texas, Louisiana, Dél-Dakota, Mississippi, Michigan és Oklahoma államokban regisztrálták.
A fertőzés itthon sem ismeretlen, – 5 éve fordult elő először – voltak már korábban is megbetegedések. 2012-ben eddig 4 esetben, 2008-ban 19 és 2010-ben 20, 2011-ben pedig 4 esetben igazolta laboratóriumi vizsgálat az előfordulást.
Itthon jellemzően augusztus-szeptember hónapokban fordul elő. Dr. Ócsai Lajos (Napidoktor.hu) az mondja, hogy a madarak mellett egyébként állatok (például lovak) is megfertőződhetnek.
Dr. Berencsi György virológus pedig kifejtette, hogy a vírust a vándormadarak hozzák be.
Az Országos Epidemiológiai Központ közlése szerint a vírust Culex moszkitók (szúnyogok) terjesztik madarakról emberre, szúnyogcsípés révén. A maláriát terjesztő szúnyogokkal ellentétben, ezek a szúnyogok nappal aktívak.
A betegség szezonalitása ily módon megegyezik a szúnyogok életciklusával. A nyugat-nílusi láz emberről emberre nem terjed.
A Nyugat-nílusi láz nagymértékben Afrikában elterjedt, de Európa déli részein, Közép-Keleten, Indiában és az Amerikai Egyesült Államokban, és az utóbbi években, Romániában és Csehországban is észleltek eseteket.
A Nyugat-Nílusi vírus által okozott fertőző betegség, 80-85%-ban tünetmentesen zajlik, 15-20%-ban enyhébb tünetek jelentkeznek, fejfájás, láz, tarkómerevség, izomgyengeség, melyek azonban nem jellegzetes tüneteket, ezért a klinikai kép alapján nehezen különíthetők el más vírusbetegségektől (pl. a Dengue láz és a sárgaláz enyhe formája)
A lappangási idő 3-6 nap. A betegség bevezető tünetei: hányinger, láz, fényérzékenység, izomfájdalom, kötőhártya gyulladás, arcpirulás. Egyidejűleg test-szerte nyirokcsomó duzzanat mutatkozik, bőrkiütések jelennek meg a törzsön és a végtagokon. Ez az állapot kb. 6 napig tart, melyet gyors javulás vált fel. Idősekben, a betegség második periódusában, agyhártya-agyvelőgyulladás alakulhat ki, a halálos szövődmények is náluk gyakoribbak.
A vírus, a betegség első 6 napján kimutatható a vérből. Később szerológiai vizsgálattal – a vérben jelenlévő ellenanyagok kimutatásával – lehet igazolni a fertőzést.
Jelenleg csak tüneti kezelés lehetséges. Oltóanyag még nincs ellene, rovarriasztók használatával, a szúnyogcsípés elkerülésével védekezhetünk. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint a leghatékonyabb megelőzési mód a rovarirtó szerrel átitatott szúnyogháló, ami nem csak véd, de meg is öli a szúnyogokat.
Szegedi Bori – Szabad Riport Tudósító Iroda




A palaforradalom megváltoztatja a világgazdaságot és a geopolitikát



Posted on 2012-10-14 Szerző: szrterra
A palagáz és palaolaj kitermelésére megjelent új technológiák súlyos hatással lehetnek a nemzetközi kapcsolatokra. A nagy globális szereplők, akik a mai napig függenek az importált energiától, egy idő után lehetséges, hogy maguk is exportőrökké válnak.
Amennyiben ténylegesen bekövetkezik ez a helyzet, úgy elkerülhetetlen és komoly aggodalmakkal kell szembenézni Oroszországnak, aki a világ energiaforrásainak egyik vezető szállítója. Moszkva kénytelen megváltoztatni bel- és külpolitikáját.
Tíz évvel ezelőtt lehetetlen volt elképzelni, hogy az Egyesült Államok vezető földgáz-kitermelővé válik és megelőzi annak mértékében Oroszországot. Most pedig ez ténnyé vált. A palagáz feldolgozását számos országban megkezdték, köztük Lengyelországban, Ukrajnában, Ausztráliában, Nagy-Britanniában, valamint Kínában. Megjelentek olyan technológiák, amelyek lehetővé teszik a palaolaj kitermelését is. A rendelkezésre álló információk alapján Japán nagyon számít rá.
Amennyiben a palaforradalom megvalósul, úgy elkerülhetetlenül jelentős hatással lesz a nemzetközi kapcsolatokra. Képzeljünk el egy tisztán elméleti forgatókönyvet, amelynek egyelőre köze sincs a valósághoz. Az Egyesült Államok, Nyugat-Európa országai és Kína felhagynak az olaj és a gáz importjával, vagy legalábbis jelentősen csökkentik azt. Ebben az esetben a károsultak táborához csatolhatóak a Perzsa-öböl olaj-monarchiái. Az általuk előállított termékek iránti állandó kereslet drámaian csökken, és kénytelenek lesznek jelentősen visszavenni geopolitikai ambícióikból.
Ugyanígy csökken az Egyesült Államok érdeklődése Közép-Ázsia iránt. Valószínűleg megszűnik az Oroszországot elkerülő gázvezetékek kiépítése. A Kaszpi-tengeri lelőhely perspektívája pedig továbbra is bizonytalan marad.
Ami Kínát illeti, szintén tervezi a palagáz és palaolaj kitermelését a saját területein, így nagyon valószínű, hogy a közép-ázsiai régió elveszíti vonzóerejét a számára. Értelmét veszti az aktív kínai terjeszkedés Afrikában és csökken Peking függősége a Perzsa-öböl olajszállításaitól.
Első pillantásra, ha a palatechnológia beigazolódik, akkor Oroszország a vesztesek táborában lesz. Ugyanakkor ez nem egészen igaz. A vele azonos Szaúd-Arábiával szemben sokkal sokoldalúbb a gazdasága. Természetesen Oroszország nagymértékben függ az olaj- és gázból származó bevételektől, ugyanakkor azok csökkenése tovább ösztönzi a gazdaság diverzifikációját.
Hangsúlyozni kell, hogy a fent említett forgatókönyv csupán feltételezés, amely megvalósulhat vagy papíron maradhat. Megérteni a palagáz és palaolaj nemzetközi kapcsolatokra való hatását csak 7-10 év múlva lehet, vagy akár még később. Viszont gondolni rá, már ma kell.
Alekszej Pilko – hungarian.ruvr.ru




Orosz geokémikusok újra létre akarják hozni az élet bölcsőjét



Posted on 2012-10-14 Szerző: szrterra
Orosz geokémikusok egy távol-keleti csoportja egy élettelen anyagba próbál életet lehelni. A tudósoknak az a szándékuk, hogy laboratóriumi körülmények között újra megalkossák a Kamcsatka-félsziget termálforrásainak környezetét, amely, szerintük, az élet bölcsője lehet.
Az Orosz Tudományos Akadémia regionális problémák elemzésével foglalkozó intézetének tudósai egy kísérleten dolgoznak, amelyben oldatban lévő szerves anyagot tesznek ki magas hőmérsékletnek és nyomásnak. Megfelelő összetételben ugyanis a hőmérséklet és a nyomás a nem élő anyagban életet tud létrehozni. Erre a következtetésre jutottak a tudósok, miután megvizsgálták Kamcsatka-félsziget termofil baktériumait. Ezután nincs más hátra, minthogy laboratóriumi körülmények között léterhozzák az élet geotermikus bölcsőjét.
A szakértők a kísérletet kíváncsian figyelik. Ez egy újabb kísérlet annak magyarázatára, hogy hogyan keletkezett az élet a Földön. Azonban azzal kapcsolatban, hogy a kísérlet eredményes lesz-e, már sokan szkeptikusak. Aligha fogják tudni szintetizálni az életet – véli a biofizikus akadémikus Valentyin Szapunov.
Először is, a mai napig nem tudjuk, hogy mi az élő. Nem rendelkezünk egyértelmű meghatározással és nem értjük, hogyan lesz az élettelenből élő. Véletlenszerű kombinációk alapján létrehozni egy ilyen struktúrát, mint a gének vagy a DNS, tulajdonképpen lehetetlen.
Jelenleg nem kevés kutató hajlik arra, hogy az élet az űrből származik – emlékeztet Szapunov. Ezt a nézetet vallotta, például, a svéd kémiai Nobel-díjas tudós Svante August Arrhenius és az orosz biogeokémia megalapítója, a nooszféra koncepció kidolgozója Vlagyimir Vernadszkij is.
Azonban sok tudós más véleményen van – az élet vulkanikus eredetét támogatják. Az első, aki ezt megfogalmazta az Egyesült Államok Nemzeti Ehészségügyi Intézetének a munkatársa, az orosz Jevgenyij Kunyin volt. Ezek a tudósok úgy vélik, hogy az első élő organizmusok a tavak vizeiben jelentek meg, amelyek telítettek voltak a vulkánok geotermikus kitöréseinek hőjével és mikrotápanyagaival.
Egyébként már hajtottak végre kísérleteket a vízi környezet és a Föld atmoszférájának imitációjával. A metán és más gázok, amelyek feltehetőleg léteztek a Föld atmoszférájában, elektromos szikrát bocsátottak ki. Néhány hónappal a kísérletek elkezdése után, valóban megjelent néhány organikus molekula. Ugyanakkor, sejtek nem jöttek létre, így élet sem.
Olga Szobolevszkaja – hungarian.ruvr.ru


Áramtermelő ablakok


Posted on 2012-10-13 Szerző: szrterra
A napelemtáblák cellái viszonylag jó hatásfokkal alakítják a napenergiát elektromos energiává. Ma már a napelemek elterjedtek, azonban több probléma is van a hagyományos nap elemekkel.
Egyrészt költségesek, vagy gyenge minőségűek és rövid élettartamúak, másrészt nagy felületre van szükség a megfelelő mennyiségű villamos energia kinyeréséhez.
Ugyanakkor nem süt mindig nap, s ilyenkor nem állítanak elő áramot, tehát tárolni kell a korábban megtermelt áramot a napmentes időszakra, s ehhez akkumulátorokra van szükség, Az akkumulátorokkal a tárolási problémán túl még egy gond van, ugyanis nem környezet kímélőek.
Tehát a más megoldás után kellett nézni.
Az egyik ilyen találmány az átlátszó, vagy épp színezett napelem, mely valójában inkább napüveg, s ebből adódóan, ugyanúgy felhasználható, mint a normál üveg, vagyis ablak, terasz ajtó, korlát üvegeként is alkalmazható.
Több cég, és kutató központ is foglalkozik a fejlesztéssel, néhány ezek közül: Sharp, a Massachussetts-i Műszaki Intézet (MIT), az UCLA, a queenslandi Műszaki Egyetem, EnSol nevű norvég cég, a Leicester Egyetem fizikai tanszéke, a Taipei International Week of Optoelectronics, (Chin Hua Solar Glass).
Egymástól függetlenül, de azonos elképzeléseken dolgoznak. Amennyiben terveik megvalósulnak, a tetőn elhelyezett napelemek és napkollektorok szerepét átvehetik az ablaküvegek. Ehhez azt a technikai nehézséget kell megoldani, hogy a napelem átlátszó legyen, s a mostani ablaküvegekre fel lehessen vinni. Így az ablak a szokásos szerepének eleget téve a napfényt is beengedi a lakásba, s az üvegeket sem kell elcserélni. A kutatók igen bizakodóak, s úgy gondolják mindössze pár évre vannak a széles körben alkalmazható megoldástól.
A cél a felület, a hatékonyság, az élettartam növelése, s mindez úgy, hogy esztétikailag is megfelelőbb kivitelű legyen.
Néhány fejlesztés, úgynevezett energiatermelő ablak, napüveg már eljutott az ipari méretekben történő gyártásig. De még további fejlesztésre van szükség az energia előállítás, és a költséghatékonyság növelésére.
A Sharp megtervezte és legyártotta a fényáttetsző napelemét.
Az még kétséges, hogy ezzel kiváltható lesz-e a tetőre szerelhető hagyományos napelem, de mivel napelemei ablakként, vagy a terasz-, függőfolyosó korlátjaként is beépíthetőek, a már biztos, hogy az áramtermelő felület megsokszorozható ily módon.
Japánban épp ma mutatták be a nagyközönségnek a sötét felületű, fényáteresztő napelemet. Kivitelük lehetővé teszi, hogy ezentúl ne csak a tetőn történhessen háztartási áramtermelés. A panelek alapanyaga üveg, a különleges cellák erre a hagyományos felületre kerülnek fel.
Egy elem 137 cm széles és 97,5 cm magas, vastagsága még egy centi sincs! Ablakkeretbe építve jól hőszigetel, így a fűtési, hűtési költségeket is csökkenti a gyártó ígérete szerint. Az árát még nem tudjuk, ahogy azt sem, hogy mikor kerül az európai piacra.
Az összes napenergiának mintegy 6,8 százalékát hasznosítja, maximális teljesítménye panelenként 95 watt. Ez viszonylag szerény ahhoz képest, amit a hagyományos napelemek tudnak, de a gyártó cég bízik abban, hogy versenytárs híján sokan érdeklődnek majd az áttetsző napelemek iránt.
Több fényt, több energiát
A Massachussetts-i Műszaki Intézet (MIT) legújabb fejlesztése is napelemes cellák helyett a házak ablakait használja napenergia termelésre. A kísérleti szakasz után most már a megvalósítás küszöbén áll az újdonság.
A 2008 óta fejlesztés alatt álló rendszer mára beérett: Marc Baldo professzor és csapata, ahelyett, hogy jobb napelemes cellák építését kutatta volna, azon gondolkodott, hogyan lehetne több fényt nyerni abból, ami már rendelkezésre áll.
Az intézet kutatói létrehoztak egy szerves anyagból álló átlátszó festéket, amely az ablakokra felhordva képes katalizálni a fényt és integrálni azt a táblák belsejébe. Az üveg egy olyan nagy optikai rostlemez funkcióját tölti be, ami a fényt kifelé vezeti, és energiává alakítja a keret mentén sorakozó napelemes cellákon keresztül. Az intézet közleménye szerint nem állnak messze attól, hogy minden ház minden ablaka az elektromosság forrásává váljon.
A mai tisztaságú ablaküvegek és a festékkeverék alkalmas megválasztásával a korábban tapasztalt energiaveszteség már nagymértékben lecsökkenthető. A festékréteg minimális mértékben csökkenti az átlátszóságot, viszont csapdába ejti a napsugarakat. A festék olyan anyagok keveréke, amelyek jó hatásfokkal elnyelik a napenergiát, és lényegesen más hullámhosszon az ablaküveg belsejébe sugározzák vissza. Az eltérő hullámhossz miatt a fotonok a belső felületekről visszaverődnek, s benn rekednek az üveg belsejében, ahol a az ablak széleire rögzített napelem-cellák befogják őket, s elektromos energiává alakítják.
Az ausztrál kutatók is ugyanezen az úton járnak. Az általuk kikísérletezett festékanyagról egyelőre annyit tudni, hogy a fényelnyelés felerősítésére titán-dioxidot kevernek hozzá. Az ablaküveg ettől rózsaszín megjelenésű lesz, ami kedvezőbb, mint a korábbi eredmények.
A megoldás működése
1. Az első átlátszó festékkel bevont üveg koncentrátorként működik, a napfényt összegyűjti és az ablak széleihez továbbítja.
2. A magasfeszültségű napelem cellák befogják a napsugarakat és átalakítják elektronos energiává
3. Az alacsony feszültségű napelem cellák csapdába ejtik a fényt, ami az első panelen átjut
4. Az első panel önállóan is alkalmazható.
Az UCLA sem tétlenkedik.
A modern épületek hatalmas üvegfelületekkel rendelkeznek. Mennyivel egyszerűbb lenne ezeket a felületeket is áramtermelésre bírni. Nos, az UCLA csapata pont egy ilyen találmányon dolgozik. Az általuk kifejlesztett új, átlátszó napelem képes energiát termelni, miközben átengedi a látható fényt. Áramtermelő ablakuk, újfajta polimer napelem, mely elsősorban az infravörös fényt nyeli el, a szem számára látható sugarak 70%-át pedig átengedi, tehát a gyakorlatban úgy néz ki, mint egy hagyományos ablak. Ezzel megteremti az egyensúlyt az energiatermelés és az átlátszóság között.
Az eljárás egyaránt használható hordozható eszközökben valamint épületekben és az okos ablakok generációját indíthatja útjára. Az új anyag a műanyagokhoz hasonló, könnyű és rugalmas, de ami még ennél is fontosabb: nagy mennyiségben és olcsón gyártható.
Dyesol
A queenslandi Műszaki Egyetem kutatói is nemrég jelentették be, hogy előállították a Dyesol-t,(DSC) vagyis egy olyan innovatív napelemet, aminek segítségével az ablakok képesek lesznek energiát előállítani. Ezek a festékkel bevont napelemek jelentősen csökkenthetnék a házak költségeit, sőt plusz energia termelésére is képesek lennének. ADSC egy harmadik generációs fényintenzitás hatására elektromosságot termelő rendszer, mely a mesterséges fotoszintézis elvén alapszik. A rendszert üveg vagy fém felületen lehet a legjobban alkalmazni. A nanotechnológia bevetésével létrehozott réteg a sima felületeken egyszerűen kialakítható. A végeredmény egy napenergia hasznosításra alkalmas nagy egybefüggő felszín, mely felhős, ködös körülmények között is képes ellátni feladatát. Könnyen alkalmazható függőleges felületeken is, sőt félárnyékos körülmények között is.
Ezeknek a festett napelemeknek az előnye, hogy olcsóbbak, mint a szilíciumot tartalmazó napelemek, mivel itt nincs szükség a drága alapanyagra. Ráadásul hatékonyabban tudják felhasználni a napsugárzást, még akkor is, ha árnyékban vannak.
Dyesol estében a mesterséges fotoszintézisként működik a technológia, ahol festék elnyeli a napfényt így termel villamos energiát. A titán-dioxid és a ruténium festék elektrolitként funkcionál, amely szendvicsszerűen kerül az üvegre, Amikor a festéket fény éri, a titán-dioxid elektrolit ezt elnyelve gerjeszt elektromos áramot.
Ezt az új találmányt különösen a felhőkarcolók esetében lehet nagyon jól kihasználni, ahol a faltól falig ablakok csökkentik a fűtésszámlát. Jelenleg rózsaszín, kék, zöld, szürke árnyalatú festékkel kísérleteznek a kutatók, akik szerint néhány éven belül a boltokba kerülhet az új találmány.
A norvégok is hasonló megoldásban gondolkodnak
Az EnSol nevű norvég cég áttörő, új filmtechnológiai eljárással készült napelemeket fejlesztett ki, melyek a tervek szerint öt év múlva kerülhetnek gyártásba.
Az eljárással az áramtermelő film akár az ablakra is felvihető. Az Ensol jelenleg a Leicester Egyetem fizikai tanszékének kutatóival azon dolgozik, hogy kifejlessze a napelemek egy egészen új generációját, melyben magát a napelemet filmként lehet felvinni a felületekre, például épületekre, vagy ablakokra, melyek az áramtermelő bevonattal nagy mennyiségű villamos energiát lennének képesek termelni
Elektronmikroszkópos felvételen a folyékony napelem
Az új eljárásban a nanorészecskék játsszák a főszerepet, melyeket a Leicester Egyetemen állítottak elő, az első prototípusokkal már elkészültek. A szilícium alapú napelemekkel ellentétben az új bevonat áttetsző, így gond nélkül felhordható épületekre, ablakokra, melyek így generátorokká válhatnak. Ráadásul az új módszer jóval olcsóbb a ma elterjedt paneles napelemeknél.
A bevonat 10 nm átmérőjű fém nanorészecskékből áll, melyeket áttetsző kompozit anyagba ágyaztak. A bevonatos napelem nem csak olcsóbb és könnyebben alkalmazható, de hatékonyabb is, a fejlesztő cég szerint akár 20 százalékkal növelhető a hatásfok. A kutatók jelenleg az első prototípusok kifejlesztésén dolgoznak, az első áramtermelő bevonatok a tervek szerint 2016-ra kerülhetnek forgalomba.
A Chin Hua napüveg
A Chin Hua napüveg, kínai innováció, a Taipei International Week of Optoelectronics terméke.
Egy új variánsuk azonban első ránézésre egy kissé homályos – vagy akár teljesen átlátszatlan – üveg.
A nemrég bemutatott, kisméretű prototípus is már képes 2W szolgáltatására. Így hát a Chin Hua napüveg akár egy pici asztali ventilátort is elláthat.
A technológia előnye, hogy válaszható az üveg átlátszósága. Amennyiben olyan helyre raknánk, ahol elég egy kevéske áttörő fény, oda tehetünk sötétebbet, a szokványos üvegek helyére pedig majdnem teljesen átlátszót. Persze a kettő közül az utóbbi jóval kevesebb energiát fog termelni, és az előbbi sem veszi fel jelenleg a versenyt egy hagyományos, feketés-barna napelemmel.
Ez a szolár üveg elektromos autókba beépítve segíthet az autók villamos energia előállításában.
(forrás: inhabitat/richpoi/BBC)
Fehér Farkas – Szabad Riport Tudósító Iroda




Japán tudósok előállították a 113. vegyi elemet



Posted on 2012-09-28 Szerző: szrterra
A RIKEN japán tudományos központban kutatók először állították elő a Periódusos rendszer 113. kémiai elemét.
A negyvenes években a 113. vegyi elem előállításának lehetőségéről szovjet magfizikusok nyilatkoztak, de akkoriban mindez csak elmélet maradt.
A következő években amerikai tudósok feltalálták a 93–104. elemet, a szovjetek pedig a 104–106-dikat, a németek a 107–112-et, a japánok most a 113. elemmel álltak elő.


Újabb “lakható” bolygót azonosítottak


Posted on 2012-09-28 Szerző: szrterra
Párizs/Santiago, 2012. szeptember 21., péntek (MTI) – Újabb “lakható” bolygót azonosított egy nemzetközi kutatócsoport, amely négyszáz vörös törpecsillagot és a hozzájuk tartozó planétákat elemezte.
A tudósok Xavier Bonfils, a grenoble-i Joseph Fourier Egyetem asztrofizikusának irányításával a Chilében lévő Európai Déli Obszervatórium (ESO) 3,6 méter átmérőjű teleszkópjára szerelt nagy pontosságú spektrográffal, a HARPS-szal (High Accuracy Radial Velocity Planet Searcher) végezték a vizsgálatokat – olvasható a Space.com űrkutatási hírportálon (http://www.space.com/17684-alien-planet-gliese-163c-extraterrestrial-life.html).
A most felfedezett “szuperföld”, a Gliese 163c katalógusjelű csillag lakhatási zónájának a peremén található, azaz a hőmérséklet megfelelő ahhoz, hogy folyékony víz legyen a felületén.
A Gliese 163c társával a Gliese 163 katalógusjelű csillag körül kering, amely 50 fényévnyire, az Aranyhal (Dorado) csillagképben található. A kutatók találtak arra utaló jeleket is, hogy a bolygórendszernek egy harmadik tagja is lehet, de egyértelműen még nem sikerült bizonyítani a létét.
A Gliese 163c tömege hétszeresen múlja felül a Földét, és akár kőzetbolygó is lehet, vagy “zsugorított” gázóriás.
Nem tudjuk biztosan, hogy Föld-szerű bolygó-e. Az ilyen tömegű planéták lehetnek kőzetbolygók, óceánbolygók, vagy a Neptunuszhoz hasonlító égitestek” – magyarázta Xavier Bonfils.
A lakhatósági zóna belső peremén lévő Gliese 163c huszonhat nap alatt kerüli meg szülőcsillagát, amely lényegesen haloványabb, mint a Nap. A másik bolygón, a Gliese 163b-n egy év mindössze 9 napig tart, míg a harmadik, feltételezett planéta távolabb keringhet.
A Puerto Ricói Egyetem kutatói, akik létrehozták az élhető bolygók katalógusát, listájukon az ötödik helyre sorolták a Gliese 163c planétát. Az első hat helyen lévő közül négy bolygót tavaly fedeztek fel, ezek a Kepler-22b, a Gliese 667Cc, a HD 85512b és a Gliese 163c.
MTI

A génmanipuláció orosz rulett



Posted on 2012-09-28 Szerző: szrterra
Ez a technológia nem más, mint a pénz diadala az élet felett.
A napokban röppent fel a hír, hogy Oroszország felfüggeszti a GM kukorica behozatalát és felhasználását azt követően, hogy egy amerikai tanulmány mely feltárta a rák kockázatát.
A University of Caen szakértői által elvégzett kísérlet, a patkányok teljes életét követte végig a két éven át. Ennek eredményeként megállapították, hogy emelkedett az emlőrák, a máj- és vesekárosodás.
A vizsgálat megállapította, hogy az általánosan használt Roundup gyomirtó is ugyanezt a hatást váltotta ki, már pici mennyiségben is.
A GMO kukorica és a Roundup előállítója az amerikai biotechnológiai cég, a Monsanto.
A Monsanto nevű vetőmag-előállító óriáscég (mely rovarirtó, valamint sok más mérgező vegyi anyag, és növényvédőszer gyártója) még 2003-ban hozta forgalomba a kártevőnek ellenálló génmódosított takarmánynövény magját. A GM kukoricába beépítették egy – a Bacillus thuringiensis nevű – baktérium néhány génjét, amelytől a növény olyan mérget termel, amely elvileg elpusztítja a kártevőt.
De csak elvileg, mert az amerikai kukoricabogár ellenállónak bizonyult a méreggel szemben.
Az ember azonban nem az.
Oroszország határozatát követhetik más nemzetek is.
Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság is a megrendelések felülvizsgálatát rendelte el, egy francia egyetem által elvégzett kutatás alapján.
Igaz, hogy a génkezelt kukorica nem az áruházak polcain található Nagy-Britanniában és Európa nagy részén, azonban a haszonállatok takarmányában megtalálható, ezzel táplálják a tyúkokat, sertéseket és a tejelő teheneket. Vagyis azokba az élelmiszerekbe is belekerül a mérgező anyag, melyekhez e haszonállatok tejét, tojását, húsát használják fel, de egy sor más élelmiszer-ipari termékekbe is (beleértve a népszerű kukoricapelyhet is) mely ilyen kukorica, vagy GM növény felhasználásával készült.
A Monsanto a múlt héten azt mondta, hogy a nem gondolja, hogy a francia tanulmány befolyásolná az NK 603 európai exportjára vonatkozó működési engedélyét.
Nagy összegeket öltek bele a PR kampányba az elmúlt évben, hogy megnyerjék szkeptikus fogyasztókat is. Amúgy pedig a WHO-ba is mélyen beépültek már!
A londoni Imperial College rák biológus professzora, Mustafa Djamgoz, (aki a GM technológiával kapcsolatban semlegesnek tartja magát) most azt mondja, hogy további kutatásokat szükséges még folytatni.
A GM kukoricával szemben tanúsított szkepticizmus nem meglepő, hiszen a génmódosított szója kapcsán kiderült, hogy a hatóságok nem képesek korrekten szabályozni a piacot, annak ellenére, hogy az EU szakhatóságai – néhány kivételtől eltekintve – nem lelkesednek a GM növényekért, és annak ellenére, hogy e módszerrel terméshozamokat, vagy a növények ellenálló-képességét lehet megnövelni. Kombinálható is az eljárás, amikor egy GM növény egy bizonyos rovarirtóval szemben ellenálló. A vegyszert és a GM növényfajtát tehát együtt használják, – és rendszerint ugyanaz a cég a forgalmazó -, vagy akár maga a GM növény termel rovarirtó toxinokat.
Nem csak a rovarokkal, de a gyomnövényekkel szembeni ellenállóságot is befolyásolhatják a GM technológiával, ám ennek ellenére A GM szóját övező kezdeti lelkesedés már a termelők körében is alábbhagyott, mert ennek ellenálló gyomnövények jelentek meg a földeken, emiatt egyre nő a gyomirtó számla.
Itt jegyezzük meg, hogy a GM technológia irányába a románok túlságosan is elkötelezettek, viszont szinte ellenőrizhetetlen, hogy a Romániában előállított élelmiszer tartalmaz-e GM alapanyagot, annál is inkább, mert ezt nem tüntetik fel a csomagolásokon sem.
Azonban nemcsak a gyomnövények, de már a kártevők is ellenállnak a GM növények által termelt toxinnak.
Megállapították, hogy elvesztette hatóerejét a kukoricabogár ellen a génmódosított kukorica által termelt vegyület. Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatala (EPA) azt tervezi, kivizsgáltatja a kukoricabogár újonnan szerzett ellenálló képességét.
Említettük a GM szóját, a GM kukoricát, de úgy tűnik már a burgonya is génmanipulált.
A Greenpeace 2005-ben Kézdivásárhelyen (Románia) azonosított egy engedély nélküli GM burgonyaföldet, egy burgonyanemesítő állomáson, holott az ott folyó kísérletre, nem adott engedélyt a Környezetvédelmi Minisztérium. A krumlibogár ellen akartak védekezni oly módon, hogy a burgonya génkészletébe a bacillus thuringiensis nevű baktérium egyes génjeit építik bele, mint a Monsanto a kukoricába.
Ezt a programot “A fenntartható, nem környezetszennyező és hatékony burgonyatermelési eljárások meghonosítása” néven hozták létre és – mily meglepő-, a Világbank finanszírozta.
A boltokban árult megfizethető élelmiszerek minőségét elnézve, ha igaz a mondás, hogy az vagy, amit megeszel, akkor az itthon oly erősen “támogatott” dohányzási tilalom, és “bringázz” mozgalom édes-keveset  javít az egészségünkön.
Szegedi Bori – Szabad Riport Tudósító Iroda




Módosították az egészségügyi ellátás minimumfeltételeiről szóló rendeletet



Posted on 2012-09-20 Szerző: szrterra
Budapest, 2012. szeptember 18., kedd (MTI) – Módosították az egyes egészségügyi ellátások új minimumfeltételeit tartalmazó rendeletet, s egyúttal meghosszabbították az azoknak való megfelelés határidejét is – derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb, kedden megjelent számából.
Az egészségügyi ellátás szakmai biztonságát célzó, az egyes szolgáltatások új minimumfeltételeit tartalmazó rendelet június elsején jelent meg. A jogszabály a feltételeknek való megfelelésre több hónapos határidőt hagyott. Az előírt kötelezettségek teljesítését a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó szolgáltatók esetében november elsejéig, míg a járóbeteg-szakellátást és diagnosztikai szolgáltatást nyújtó egészségügyi szolgáltatók esetében 2013. március elsejéig kellett volna ellenőriznie a működési engedélyt kiadó hatóságnak, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak (ÁNTSZ).
Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke augusztus végén, egy egészségügyi konferencián azt mondta: Magyarországon nincs olyan fekvőbeteg-ellátó intézmény, amelynek minden osztálya megfelelne az egészségügyi ellátások új minimumfeltételeinek. Így vagy az erről szóló szabályozást, vagy a határidőt kell módosítani, ameddig meg kell felelniük a minimumfeltételeknek – tette hozzá az elnök.
Paller Judit országos tiszti főorvos múlt csütörtökön ezt megerősítve elmondta: az ÁNTSZ tapasztalatai is azt igazolták, hogy Magyarországon egyetlen kórház sem felel meg minden tekintetben az új minimumfeltételeknek, ezért úgy vélik, a hatósági ellenőrzések és az esetleges engedélyek megvonása előtt módosítani kellene a rendeletet.
Az országos tiszti főorvos kifejtette: egyértelművé vált, meg kell nyitni a jogszabályt, ezért az ÁNTSZ inkább közreműködik abban, hogy milyenek legyenek a tényleges minimumfeltételek. Az ÁNTSZ a szolgáltatás szakmai megfelelőségét és a betegbiztonságot kéri számon. Ha ez testet ölt a jogszabályban, akkor annak alapján ellenőriznek majd – hangsúlyozta Paller Judit.
A Magyar Közlönyben megjelent módosítás értelmében a minimumfeltételeknek való megfelelést a kórházak esetében ez év november helyett 2013. március 31-ig, a járóbeteg-szakellátást és diagnosztikai szolgáltatást nyújtó egészségügyi szolgáltatók esetében jövő év márciusa helyett május 1-jéig ellenőrzi az ÁNTSZ.
Az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló miniszteri rendelet a járóbeteg-szakellátást és diagnosztikai szolgáltatást, valamint a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó szolgáltatókra vonatkozóan tartalmazza az egészségügyi ellátáshoz szükséges szakmai és tárgyi minimumfeltételeket.
MTI

Az arc formáját meghatározó géneket azonosítottak


Posted on 2012-09-16 Szerző: szrterra
Washington, 2012. szeptember 15., szombat (MTI) – Öt gént sikerült azonosítaniuk holland kutatóknak azok közül, amelyek meghatározzák az emberi arc formáját; szakértők szerint mindazonáltal még nagyon távoli lehetőség, hogy DNS-elemzés után rajzoljuk meg valakinek portréját.
Amióta tudjuk, hogy az egypetéjű ikreknek azonos a DNS-ük, azóta tudjuk azt is, hogy az arcvonások kialakulásában szerepet játszanak a gének. Arról azonban keveset tudtak a kutatók is, hogy pontosan mely gének vesznek részt az emberi arc alakításában. Korábban már potenciális jelöltként felvetődött három gén szerepét igazolták most holland kutatók, akik további két meghatározó génre is bukkantak vizsgálódásuk során.
“Most kezdjük megérteni az emberi arc genetikai alapjait” – mutatott rá megállapításaik fontosságára Manfred Kayser kutatásvezető, a hollandiai Rotterdamban működő Erasmus egyetemi orvosi központ munkatársa a LiveScience című ismeretterjesztő portál beszámolója szerint.
A tanulmány része annak a munkának, amelyet a hat kutató által alapított VisiGen konzorcium végez, és amelyben az embert jellemző látható jegyek hátterében lévő géneket kívánják feltárni.
Kayser és kutatócsoportja mágneses rezonanciás képalkotóval (MRI) térképezte fel 5388, európai felmenőkkel rendelkező önkéntes fejét, melynek eredményeként minden egyes arcról háromdimenziós képet nyertek. A résztvevők genomját is elemezték, több mint 2,5 millió DNS-markert ellenőriztek annak meghatározására, hogy mely gének segíthetnek megmagyarázni az előre meghatározott 48 karaktervonást az arcokon. Egy ilyen karaktervonás például az, hogy mekkora a távolság a szemek és az orrnyereg között.
További 3867 emberről is készítettek fényképeket, hogy az azonosított genetikai összefüggést ezek segítségével igazolják.
A tanulmányban megmutatták, hogy három, már “gyanúba kerül” gén – a PRDM16, PAX3 és TP63 jelű – valóban részt vesz az arc formájának kialakításában, és további két génről – C50rf50 és COL17A1 – is kiderült, hogy szerepet játszanak az arcszerkezet meghatározásában.
Szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy az izgalmas jövő, amikor DNS-elemzés után rajzolhatjuk meg valaki portréját, még nagyon távol van.
“Arra számítunk, hogy a magassághoz hasonlóan az arcformát is több száz, sőt talán több ezer gén egyenként kicsi hatása befolyásolja” – magyarázta Lavinia Paternoster, a Bristoli Egyetem genetikai epidemiológusa, aki a mostani kutatásban nem vett részt. Ez azt jelenti, hogy az öt gén azonosításával elkezdődött annak a folyamatnak a megismerése, ahogyan az arc kialakul, de még nagyon távol van az idő, amikor genetikai elemzésből jósolhatják meg egy ember arcformáját.
Paternoster egyike volt azoknak a kutatóknak, akik a PAX3 gént megtalálták, és megmutatták, hogy az szerepet játszik az embernél az orr és szem közötti távolság meghatározásában. Kayser kutatócsoportja ezt az eredményt is igazolta most. A PAX3 gén mutáns változatát hordozó embereknél alakul ki az úgynevezett Waardenburg-szindróma, egy ritka genetikai zavar, melyet a széles orrnyereg, az egymástól nagyon távul ülő szemek jellemeznek.
A VisiGen kutatói azt tervezik, hogy a jövőben együttműködnek bristoli kollégáikkal az arcjellemzők és a gének közti összefüggés feltárásában.
forrás: MTI






Szabadalmazott emberek? – avagy – Milyen hatással lesznek a genetikailag módosított gyerekek az emberiségre?



Posted on 2012-07-30 Szerző: szrterra
…”Már javában folyik a vita arról, hogy milyen genetikailag módosított élőlényeket, élő organizmusokat lehet szabadalmaztatni és a biotechnológiai cégek a génmódosított magoktól az állatokig mindenféle élőlényt szabadalmaztattak már, sőt szabadalmazott emberi gének is léteznek…
Emberi klónozás – Az emberi gének megváltoztatása egyet jelent a saját fajunkat meghatározó alapvető jellemzők megváltoztatásával, amit a világ legtöbb tudósa nem tart helyesnek. A genetikusok attól tartanak, hogy a törekvés eredményeként új emberi fajok alakulhatnak ki, akik több, „jobb” vagy megrendelt tulajdonságokkal rendelkezhetnek, mint például a nagyobb erő vagy magasabb intelligencia… A professzor tavaly bejelentette, hogy jelenlegi ismeretei és szaktudása birtokában lehetővé vált, hogy gyerekeket klónozzon. A lehetőség felvetése laikusokból és a szakma legtöbb képviselőjéből elszörnyedést vált ki…”
Amikor először hallottam arról, hogy genetikailag módosított csecsemők születtek, nem akartam elhinni. Alapos utánajárást követően azonban rá kellett jönnöm, hogy a Daily Mail cikkében leírtak igazak. Tényleg megcsinálták. Olyan emberi teremtményeket hoztak létre, amilyenek maguktól soha nem születtek volna és senki sem tudja, hogy ez milyen következményekkel jár majd.
Ami számomra még megdöbbentőbb, hogy mint kiderült nem új történetről van szó.
A Daily Mail nem datálta információit, de kiderült, hogy az idézett kísérleteket több mint egy évtizede folytatták le, a csecsemők megszületését bejelentő tanulmány pedig 2001-ben került publikálásra.
A cikkben a következőket olvashattuk:
Az információ szerint összesen 30 egészséges baba született az Egyesült Államokban folytatott kísérletek eredményeként, amelyek rengeteg vitát váltottak már ki az eljárás etikusságát illetően.
Tizenöt gyerek született az elmúlt három év során a New Jersey-i Reproductive Medicine and Science programjának eredményeként.
A kísérletben résztvevő nők valamennyien nehezen vagy egyáltalán nem voltak képesek gyereket foganni korábban. A kísérleti alanyok petéjébe női donoroktól vett extra géneket ültettek a megtermékenyítés előtt, hogy ezzel segítsék a fogantatást.
Két egyéves kisgyerek genetikai vizsgálata kimutatta, hogy három felnőtt, két nő és egy férfi DNS-ét is örökölték.
Az emberi gének megváltoztak – Mi következik?
Ma ezek a gyerekek tizenéves koruk kezdetén járnak és bár azt állítják, hogy „ez volt az első alkalom, hogy az emberi gének megváltoztatása normális, egészséges gyerekeket eredményezett,” későbbi tanulmányok vitatják ezt. 2001-ben a kutatók biztosak voltak abban, hogy minden irányításuk alatt áll:
Ezek az első olyan esetek, ahol az mtDNS (a mitokondrium saját DNS-e) génvonal megváltoztatása kettős mtDNS örökléséhez vezetett. Az mtDNS minták alapján látható, hogy a transzplantált mitokondrium átörökíthető az utódokba, olyan módosított géneket eredményezve, amelyek nem változtatják meg a mitokondrium működését.”
Tehát ezek a gyerekek extra géneket örököltek, két nő és egy férfi génjeit, amit továbbadhatnak utódaiknak. Ami megdöbbentő, hogy az eljárást többször is elvégezték, anélkül, hogy igazából tisztában lettek volna a következményekkel.
A növényi génmódosítással kapcsolatos ismereteim alapján azt gondolom, hogy a következmények messze hatóak, komolyak és váratlanok lehetnek.
Úgy tűnik, hogy a génekkel manipuláló tudósok ritkán rendelkeznek holisztikus szemlélettel az élő organizmusokat illetően, az emberi testet pedig többnyire egy gépnek tekintik. Látva a génmódosított növényekből eredő szerteágazó problémákat, a szupergyomoktól a szuperkártevőkön át a korábban ismeretlen, meddőséget és vetélést okozó organizmusok megjelenéséig, úgy tűnik, hogy ez a szemléletmód rossz következtetésekhez vezet.
Micsoda meglepetés! „Váratlan következményeket” jelentettek
Mint kiderült az ilyen típusú, citoplazmatikus transzfernek nevezett génmódosítás igen forró téma a genetikusok között, de a nyilvánosság csak nagyon ritkán vagy egyáltalán nem hall róla, mint ahogy engem is rendkívül meglepett ez a több mint 10 éves hír.
Számos azóta közzétett jelentés is a módszer sikerét hangoztatja, azonban több olyan is akad (többek között egy Cambridge Press által kiadott könyv), ami az eljárás veszélyeire és rejtett kockázataira hívja fel a figyelmet.
A 2003-as Szülészeti, Nőgyógyászati és Meddőségi Világkonferencián prezentált egyik jelentés például arra hívja fel a figyelmet, hogy kapcsolatot véltek felfedezni az eljárás és bizonyos kromoszóma anomáliák között és a kísérletben résztvevő egyik csecsemőnél az autizmushoz hasonló rendellenességet (PDD) diagnosztizáltak 18 hónapos korban.
Az amerikai Élelmiszer és Gyógyszerügyi Hatóság (US FDA) is elkezdte az eljárás etikusságának vizsgálatát, mivel kiderült, hogy az ilyen segítséggel született gyerekeknél gyakoribbak a kromoszóma rendellenességek.
A fent említett jelentés arra is rámutat, hogy az így született gyerekek hosszú távú nyomon követése hiányzik vagy csak nagyon felszínes, így a módszer biztonságának megítélése nagyon nehéz. Úgy tűnik, hogy az emberi génmódosítás a növényekével párhuzamosan folyik, a nyilvánosság tudta nélkül, és lehet, hogy csupán néhány év választ el attól, hogy ezt is nagyüzemi módszerekkel szabadítsák az emberiségre. Az egészségügyi és egyéb kockázatok felmérésének minősége és mélysége már most is a növényi génmódosítással egy szinten van: mondhatni nem létezik.
Szabadalmazott emberek?
Az egészséghez kevésbé kapcsolódó kérdés, hogy vajon az eljárás nem eredményez-e amolyan szülőháborút, ami során a génmódosított emberek szabadalmaztatható tulajdonná válhatnak.
Őrültségnek hangzik?
Egyértelmű, de sajnos nem kizárható. Már javában folyik a vita arról, hogy milyen genetikailag módosított élőlényeket, élő organizmusokat lehet szabadalmaztatni és a biotechnológiai cégek a génmódosított magoktól az állatokig mindenféle élőlényt szabadalmaztattak már, sőt szabadalmazott emberi gének is léteznek.
Az Amerikai Polgárjogi Egyesület (ACLU) a következőkről számol be:
Az Amerikai Szabadalmi Hivatal (USPTO) több szabadalmat is bejegyzett már emberi génekre, ami azt jelenti, hogy a szabadalom tulajdonosa kizárólagos joggal rendelkezik ezek felett a génszekvenciák, azok használata és kémiai összetétele felett. Tehát a gén engedély nélküli használata a szabadalmi jog megsértésének minősül, amiért az illetéktelen használót be lehet perelni, függetlenül attól, hogy magán vagy üzleti felhasználásról van-e szó. A génszabadalmak, a többi szabadalomhoz hasonlóan, 20 évre szólnak.
Például a Myriad Genetics, egy Utah-i magán biotechnológiai cég a birtokosa a BRCA1 és BRCA2 géneknek (a mell- és a petefészekrákkal összefüggő gének). A szabadalmi bejegyzés miatt a Myriadnak joga van meggátolni, hogy bárki más kísérletezzen, tanulmányozza vagy akár vizsgálja ezeket a géneket. A cégé továbbá ezeknek a géneknek a mutáns változataira vonatkozó minden szabadalom is. Tehát a Myriad engedélye nélkül senki semmit nem tehet, aminek köze van ezekhez a génekhez.
Egy 2005-ös tanulmány szerint az Országos Biotechnológiai Információs Központ adatbázisában szereplő 23.688 emberi gén közül 4.382-re létezik szerzői jogi tulajdonigény. Más szóval az emberi gének 20%-a szabadalmaztatott. A fent említett BRCA gének mellett szabadalmaztatva vannak az Alzheimer-kór, az asztma, a csontvelőrák bizonyos formái, a Canavan-kór, a hemokromatózis és sok más betegség kialakulásáért felelős gének is.”
Ez felháborító és értelmetlen. Az ACLU azt állítja, hogy beperelte az Amerikai Szabadalmi Hivatalt, a törvényellenes szabadalmak bejegyzéséért. A törvény azt mondja, hogy kizárólag találmányokat lehet szabadalmaztatni, az emberi test részei pedig semmiképpen sem mondhatók annak. A már létező szabadalmak azonban precedenst állítottak. Mi tartaná vissza a biotechnológiai cégeket, hogy akár egy teljes embert szabadalmaztassanak?
Emberi klónozás
A Daily Mail cikke szerint:
Az emberi gének megváltoztatása egyet jelent a saját fajunkat meghatározó alapvető jellemzők megváltoztatásával, amit a világ legtöbb tudósa nem tart helyesnek. A genetikusok attól tartanak, hogy a törekvés eredményeként új emberi fajok alakulhatnak ki, akik több, „jobb” vagy megrendelt tulajdonságokkal rendelkezhetnek, mint például a nagyobb erő vagy magasabb intelligencia.
Egyértelmű, hogy a biotechnológia nem fog itt megállni, illetve ki tudja, hogy hol tart már:
Jacques Cohen briliáns, de ellentmondásos személyiségnek számít a szakmában, aki arról híres, hogy folyamatosan a mesterséges megtermékenyítési módszerek határait feszegeti.
A professzor tavaly bejelentette, hogy jelenlegi ismeretei és szaktudása birtokában lehetővé vált, hogy gyerekeket klónozzon. A lehetőség felvetése laikusokból és a szakma legtöbb képviselőjéből elszörnyedést vált ki.
Egyetlen délután elegendő lenne a feladathoz bármelyik tanítványomnak,” mondja a professzor, hozzátéve, hogy „legalább három személy” kereste már meg azzal a kéréssel, hogy klónozzon gyereket számára. A professzor elutasította a kéréseket.
Ez 12 évvel ezelőtt volt. Csak találgatni tudunk, hogy milyen kísérletek folytak azóta Cohen professzor laboratóriumában…
Forrás: Dr. Mercola, – Mercola.com


Légihíd – Óriás katonai szállítógépek a XXI. Században



Posted on 2012-07-14 Szerző: szrterra

A C-5 Galaxy és az Antonov 225-ös. – Ismeretterjesztő filmek.

1. A C-5 Galaxy:

Az embernek a fenti filmkockák nézésekor óhatatlanul is az eszébe jut: “Milyen hihetetlenül sokba kerül Amerikának az Iraki háború…”
***
Az oroszoknak viszont 2 olyan gépük is van, amelyik túlszárlyalja a Galaxy-t. Az egyik a Antonov AN-124 – Lektor, (ezzel a típussal később foglalkozunk). A másik az AN 225. Mely a világ legnagyobb méretű, repülőgépe, ez tényleg a csúcs! – Nos ha ezt a mérnöki és gyártási csodát nézzük, valóban elgondolkodunk rajta; Hogyan is lehet képes ez az irdatlan súly és tömeg felemelkedni? Nemhogy még hosszú távon repülni…
Most tehát lássuk a legnagyobbat:
  1. Antonov AN-225

Super Structures: Antonov AN-225


(De mivel sajnos magyar nyelvű filmváltozatra nem leltünk, az angolt közöljük le. Ami azért viszonylag könnyen érthető  de látványnak sem utolsó. Ám javasoljuk tanulmányozza még az olvasó az AN 225-es kapcsolatos fontosabb adatokat, a Wikipédián itt >>
- Aztán ugyanezt vesse össze a C-5 Galaxyéval, szintén a Wikipédián, itt >>
A filmeket ajánlja:
Szabad Riport Tudósító Iroda (Technikai rovat)


Oroszországnak új jégtörő óriáshajója lesz


Posted on 2012-07-07 Szerző: szrterra
…”Jelenleg nagyon sok projekt van, amelyik az arktiszi kontinentális talapzat és a part menti lelőhelyek fejlesztése irányul. Nagyrészt szénhidrogén nyersanyagról van szó. Ezt el kell szállítani az Arktiszról, ám a jégtörő flotta nélkül viszont ez nagyon problematikus lenne…”
***
Oroszországban 2015-ben bocsátják le a vízre a világ legnagyobb jégtörő hajóját. A Roszatom állami nagyvállalat máris versenytárgyalást hirdetett új hatalmas atomjégtörő építésére. A projekt dokumentációja szerint, az új hajó nagyobb lesz, mint a jelenleg legnagyobb jégtörő, a „50 let Pobedi” (50 év győzelem), – és mind az az észak-oroszországi folyamok torkolatában, mint a sarkvidéki tengereken is utat törhet a hajókonvojok számára.
Ilyen típusú és nagyságú jégtörő hajókkal, (mint amelyik most készül), Oroszország eddig még nem rendelkezett. (Pedig egy átlag európai szemmel már a meglévők is hatalmasak döbbenetes teljesítményűek! – a szerk.)
Az új jégtörőt a legkorszerűbb biztonsági követelmények betartásával fogják legyártani” – közölte Jurij Szinyelnyikov, a legtöbb jégtörőt előállító Baltyijszkij Zavod hajógyár főépítésze. -
Az új jégtörő, az Orosz Atomjégtörő flotta zászlóshajója és büszkesége lesz. A legmodernebb biztonsági rendszerekkel fölszerelve, valamint a különféle felügyelő szervek környezetvédelmi követelményeinek a betartására is ügyelnek a hajó építői. Reaktora is korszerűbb és biztonságosabb az eddigieknél”
Az új jégtörő hossza 173 méter, szélessége 34 méter. Csak a tájékozódás céljából utalunk itt a jelenlegi legnagyobb jégtörő, a „50 let Pobedi” paramétereire: 159, illetve 30 méter. Az új atomjégtörőnek a következő feladatok teljesítésének kell megfelelnie: 4 méter vastag jégmezőn kell utat törnie hajók számára, hajókat kalauzolnia kis vízen, úszó szerkezeteket kell vontatnia jégtáblák között és szabad vízen, valamint mentési munkálatokat végeznie bármilyen viszonyok közt.
Oroszország jelenleg 6 működő atomjégtörővel rendelkezik. Azonban mindenképpen szükség van új hajókra. Először is, mert minden flotta felújítást igényel egy idő után, – másodszor pedig, mert kiváltképpen megnőtt az északi területek jelentősége, mind politikai és gazdasági tekintetben is.
Tekintettel tehát az ‘Északi tengeri út’ iránti megnövekedett nemzetközi érdeklődésre, valamint az arktiszi készletek egyre erőteljesebb kiaknázásával kapcsolatos kérdésekre, a közeljövőben Oroszország 3 új atomjégtörő építésébe kezd.
Egy-egy hajó értéke; mintegy 37 milliárd rubelt (azaz 1,14 milliárd dollárt) tesz ki” – közölte az Atomflot jégtörő flotta képviselője, Andrej Szmirnov. -
Jelenleg nagyon sok projekt van, amelyik az arktiszi kontinentális talapzat és a part menti lelőhelyek fejlesztése irányul. Nagyrészt szénhidrogén nyersanyagról van szó. Ezt el kell szállítani az Arktiszról, ám a jégtörő flotta nélkül viszont ez nagyon problematikus lenne.
Egyelőre az atomjégtörőket az állam finanszírozza. De a továbbiakban, ha a legnagyobb kitermelő cégek érdekelve lesznek, bizonyára, kialakul az állam és a magántársaságok partnersége. Elvileg a közeljövőben az ilyen jégtörők egész sorát felépíteni nagyon is reálisnak és gazdaságosnak tűnő elgondolás. Mely busásan megtérül a jövőben.
A projekt dokumentációnak megfelelően a jégtörőt 2017-ben üzembe kell helyezni. Ezért már 2015-ben vízre bocsájtják, amikor sor kerül az első tesztekre is.
Forrás: Natalja Kovalenko – hungarian.ruvr.ru
SzRTI
Az eddig elkészült és aktív orosz jégtörőkről még az alábbi linkeken olvashat:


Földönkívüliek támadása – Avagy a modern aszimetrikus háború elmélete


Posted on 2012-07-04 Szerző: szrterra
- Modellezett történések alapján. -
Ez nem scifi film, hanem a lehetséges események forgatókönyve. -
…”Miután az idegenek elfoglalták földünket és törvényen kívüliek kis csoportjaivá alacsonyították népünket, – akkor kezdődik az igazi harc. – Ebben az ellentámadás a legfontosabb. A történelem bizonyítja, hogy az ellentámadás a döntő. Nem az a lényeg, hogy győzzünk, hanem az, hogy ne veszítsünk!…”
***
Az idegenek célja; hogy kiirtsanak minket. Ami félig meddig sikerül is.
De még mindig marad 2 milliárd ember. Hogyan harcolnak ők a túlélésért, a nyomasztó túlerő ellen?
A feltöltő ezt írja a filmről:
A “Földönkívüliek támadása” azt a vezető kutatók, tudósok és kormányzati szakemberek által felvetett kérdést vizsgálja meg, mi történne, ha földönkívüliek támadnák meg a Földet. Hogyan jutnak el ide? Milyenek lehetnek? Milyen fegyverekkel rendelkezhetnek? Hogyan alakulna egy ilyen háború? Az izgalmas kétrészes filminterjúk és a legújabb számítógépes képalkotás eszközeivel részletezi, hogyan támadnák meg a Földet a földönkívüliek, és mi hogyan reagálnánk rá.
Idézetek a filmből:
…”Miután az idegenek elfoglalták földünket és törvényen kívüliek kis csoportjaivá alacsonyították népünket, – akkor kezdődik az igazi harc. – Ebben az ellentámadás a legfontosabb. A történelem bizonyítja, hogy az ellentámadás a döntő. Nem az a lényeg, hogy győzzünk, hanem az, hogy ne veszítsünk!…
Az aszimetrikus hadviselés lényege: Nem próbálunk győzni, de megmutatjuk nekik, hogy képesek vagyunk az ellenállásra. Ez a fontos üzenet; hogy meg tudjuk támadni őket, és nem lesz könnyű dolguk…”
Egy magyar számára, (ha tud elvonatkoztatni), rengeteg információt rejt magában ez a film. Mind a Világ eljövendő helyzetének tekintetében, mind pedig a hazánk elleni hódítás taktikájáról, mind pedig az ez ellen alkalmazható védekezés és ellentámadások módozatairól elgondolkodhatunk a filmből szerzett információk alapján.
Nos, tehát: Az idegenek célja; hogy kiirtsanak minket. Ami félig meddig sikerül is.
De még mindig marad 2 milliárd ember. Hogyan harcolnak ők a túlélésért, a nyomasztó túlerő ellen? Erről szól ez a film.
1. Az érkezés és az első támadások

Földönkívüliek támadása 1



  1. Az ellenállás…

Földönkívüliek támadása 2

A földön kívüli boncolása - Az igaz történet


Ajánlja: Szabad Riport Tudósító Iroda


Mire van jogunk? – amire megadják.



Posted on 2012-04-22 Szerző: szrterra
A címben felvetett kérdés a mai napi gyakorlat, csak arra van jogunk, amire jogot biztosítanak nekünk. Ám de a jog, nem azonos a lehetőséggel! Lehetőségünk arra van amire akaratunk van!
A Vitaminszabadság.com nevű honlapon lehetett tájékozódni a multi gyógyszergyárak pusztításairól, melyek az emberek egészségét és életét támadó akcióikat leplezte le, ugyanakkor gyógyszer lobbi résztvevői számára rendkívül jövedelmező üzlet egyúttal.
A vitaminszabadság az olvasnivalón túl videókat is közzétett, magyar felirattal.
Mostanság ezzel a kereséssel http://www.vitaminszabadsag.com, mindössze ezt találjuk:
magyarul: “A Domain vitaminszabadsag.com le van tiltva.
Kérjük, vegye fel a kapcsolatot a viszonteladóval további információkért.”
Ám a facebook-on és a videómegosztókon továbbra is jelen vannak. Bár nem olvastuk az oldalt napi rendszerességgel, de azért időről-időre megtekintettük híreiket, mondanivalójukat. Ezt most itt tehetjük meg.:http://hu-hu.facebook.com/vitaminszabadsag
Miért tartjuk fontosnak a Vitaminszabadság felvilágosító (leleplező) tevékenységét?
Mert azonosulni tudunk céljukkal, küldetésükkel:
Oldalunk célja a tájékoztatás, az önmagunk valódi hatalmának, belső erejének felismeréséhez vezető út megtalálása. A vitaminokért folytatott “harc” egy csendes tudatosságra ébresztés valójában.
http://www.vitaminszabadsag.com
Küldetés
Egy éltetőbb, tudatosabb, önmagáért felelősséget vállaló Magyarország megteremtése. Fontos, hogy mi nem a rendszer ellen küzdünk, hanem a józan ész és a tudatosság mellett. Hisszük, hogy mindenért MI vagyunk a felelősök és a rendszer csak addig tud élősködni az embereken, amíg az emberek azt hagyják. Olyan információkat kívánunk közzétenni ezen az oldalon, melyek ezt az “ébredést” segítik. Facebook oldalunk célja pedig a közösségteremtés.
A cégről röviden
Weblapunk egy hirtelen ötletből formálódott azzal a céllal, hogy a Codex Alimentarius vitaminok szabad forgalmazásának korlátozására vonatozó részére felhívjuk az emberek figyelmét. A szóban forgó korlátozás ellenére nem gondoljuk, hogy a (főként szintetikus) vitaminok fogyasztása lenne a kulcs az emberi egészséghez, de kétségtelenül lényegesnek látjuk a vitamindús táplálkozást, és ebben a táplálékkiegészítők is rendkívül komoly szerepet kapnak.
Azt gondoljuk azonban, hogy a gyógyszerlobbi és a vitaminlobbi a háttérben ugyanúgy össze van kapcsolódva, s a valódi célja ennek az egész harcnak a megosztás. Divide et Impera! – Oszd meg és uralkodj! (Ez az ősrégi elv itt is tetten érhető!)”
A Docler videó megosztó megszűnésével – ahol sok filmanyagukat is megosztották -, szerencsére közzétett anyagaik nem vesztek el.
Itt most további két videónak adunk helyt. Noha nem mai keletűek, mégis úgy tűnik, a téma nem akar veszíteni aktualitásából.


Vitaminszabadsag - Codex Alimentarius



H1N1: Mit hallgat el a média? Interjú Jane Bürgermeister-rel - 1

Valamint közre adunk a FUSZ.hu Vakbarát oldalról egy írást, mely szorosan kapcsolódik ehhez a témához.
Vitaminszabadság!
Az EU-nak nem áll szándékában betiltani az élelmiszereket. Csupán meg akarja nehezíteni, hogy hozzájuk jussunk. Mit fogsz tenni ez ellen?2009 januárjában az Európai Unió Bizottsága egy indítvány kiadását tervezi a vitaminok és ásványi anyagok napi adagjának Maximális Megengedhető Szintjével (MPL) kapcsolatban. Ebben rögzítik, hogy legfeljebb mennyi vitamint és ásványi anyagot tartalmazhat a napi dózis. A javasolt legnagyobb mennyiség nincs arányban azokkal a veszélyekkel, amiket a vitaminok és ásványi anyagok hiánya okozhat. Például a béta-karotin ajánlott napi mennyisége 7mg, ami másfél sárgarépának felel meg. Ez a mennyiség nincs összhangban a mai ember tápanyag szükségletével, továbbá nem tükröz valós kockázati tényezőket. Néhány elkötelezett ember azzal a céllal fogott bele a Vitaminszabadság Projektbe, hogy felhívja az emberek figyelmét a témával kapcsolatosan, és hogy megtarthassuk az egészséghez való jogunkat.Van véleményszabadság, sajtószabadság és vallásszabadság – vajon meddig lesz egészségszabadság?Annyi alkoholt szabad fogyasztanunk, amennyit csak akarunk, annak ellenére, hogy tudományosan bizonyított: az alkohol káros. Annyit dohányozhatunk, amennyit akarunk, és bármikor bármennyi felesleges ételt tömhetünk magunkba. Az angolok azon törekvése, hogy betiltsák az azo-dye vegyületeket, megbukott. Pedig az azo-dye anyagoknak semmi haszna a fogyasztók számára, sőt, gyermekeknél valószínűleg hiperaktivitást és más problémákat okoz.
Az EU szabványai értelmében mindez teljesen rendben van. De ha olyan ételt szeretnénk fogyasztani, amiben több béta-karotin van, mint másfél sárgarépában, akkor azt már veszélyesnek titulálják és be akarják tiltani. Vagy vegyük például a paradiót: két paradió több szelént tartalmaz, mint amennyit az MPL megenged. Érdekes módon az allergizáló földimogyoró, a búzaliszt és a tejtermékek minden figyelmeztetés nélkül árusíthatók, annak ellenére, hogy a lakosság egyre növekvő hányadánál váltanak ki allergiás reakciót. Hol itt a logika? Választhatjuk azt, hogy megbetegszünk, de ha egészségesek akarunk maradni, Isten a táplálékunkon keresztül megvéd minket a betegségektől. Ki lesz a nyertes ebben a játszmában? Az utca embere csak veszíthet, nincs mit nyernie.Még a rákkeltő cigarettát is szabad forgalmazni, persze csak a csomagolásán lévő figyelmeztetéssel együtt, de a megfelelő dózisú élelmet be akarják tiltani, mégpedig úgy, hogy drasztikusan csökkentik az egy tablettában fellelhető tápanyag mennyiségét.Mire jó ez a negatív diszkrimináció? És hol van az a kutatás, ami világosan kimutatná a különböző élelmiszerek optimális dózisát és felhasználásuk felső limitjét? Ha a politikusok rossz határértékeket állapítanak meg, azzal megakadályoznak minket abban, hogy a szükséges táplálékokat magunkhoz vegyük. Ez a közegészségügyben súlyos következményekkel járhat.2009-ben a gyógyszeripari nagyvállalatok engedélyezték, hogy a vény nélküli gyógyszereket az élelmiszer áruházaktól a benzinkutakig tulajdonképpen bárhol meg lehessen venni. Ezzel szemben a gyógyhatású élelmet drognak minősítik. Ha az indítványt elfogadják, az egészség szabadsága semmivé lesz. Attól kezdve nem vásárolhatunk megfelelő tápértékű élelmiszert – még az interneten keresztül sem. Nem nézhetjük végig, hogy elveszik tőlünk az egészséges élethez való jogot!
Ha megkérdezed az embereket, hogy mit tartanak a legfontosabbnak az életben, a többségük azt válaszolja: az egészséget. Milyen is az egészségi állapotunk? Érdekes ellentmondás, hogy az élettartam növekszik, de az egészséges emberek száma csökken, vagyis tovább élünk ugyan, de gyengélkedve és betegeskedve. Valóban így kell ennek lennie? Mi történik és mi várható a jövőben?
Mi most a helyzet?
Egyre több ember szenved krónikus betegségekben, amiket az orvosok meggyógyítani nem tudnak, csupán a tüneteket tudják enyhíteni gyógyszerek segítségével, amiknek jelentős mellékhatásaik vannak. A helyzet több okra is visszavezethető, de az egyik legfontosabb, amiről gyakran megfeledkeznek: az étrend, a táplálkozás.
Az elmúlt 100 évben kimerítették a termőföldeket, így tápanyagtartalmuk 75-85%-kal kevesebb
Az élelmiszeripar tovább finomítja az élelmet, és ezzel még inkább csökkenti tápanyagtartalmát. Az élelmiszeripar továbbá hozzászoktatott minket ahhoz, hogy olyan termékeket kedveljünk és válasszunk, amik rengeteg cukrot, szénhidrátot, finomított zsiradékot és mindenféle adalékanyagot tartalmaznak.
A betegségek egyre gyakoribb előfordulásának egyik fő oka a hiányos táplálkozás és az adalékanyagok mérgező hatása. A hatóságok álláspontja szerint ételeink megengedett, nem káros mennyiségben tartalmaznak mesterséges anyagokat. Véleményük szerint változatos étkezéssel hozzájuthatunk a megfelelő tápanyagmennyiséghez. Kivételek ez alól olyan speciális csoportok, mint az idősek, a nem szoptatott csecsemők és egyes súlyos betegségben szenvedők emberek.
A szakhatóságok ráadásul azt állítják, hogy szükségtelen tartózkodnunk az átlagos, betegségeket okozó étrendtől. Azt javasolják, hogy az „ételpiramis” vagy a „tányér modell” szerint étkezzünk, hogy válasszuk a kulcslyuk szimbólummal ellátott termékeket, együnk tésztát, kerüljük a természetes zsiradékokat, mint például a vajat vagy a kókuszzsírt, és részesítsük előnyben a csökkentett zsírtartalmú termékeket, a finomított olajakat és a margarint.
A probléma ezzel a megközelítéssel az, hogy nem leszünk egészségesebbek, sőt ellenkezőleg, az ilyen életmódtól csak megbetegszünk. Ennek a beigazolódását láthattuk az elmúlt 60 évben. Az eredmény: egyre jobban rá vagyunk kényszerülve az orvosi ellátásra és a gyógykezelésre. Ez egy világméretű kísérlet – katasztrofális következményekkel.
A hatóságok által promotált alacsony zsírtartalmú étkezés hozzájárul az elhízás és a cukorbetegség kialakulásához.
A D-vitamin napi ajánlott bevitelét (RDA – Recommended Daily Allowance) újraértékelték pl. az északi országokban élők esetében. Vagy például vegyük az Omega-3 zsírsavat, amiről kutatások mára bebizonyították, hogy sokkal fontosabb az egészség megőrzéséhez, mint azt eddig az orvostudomány gondolta.
Ami a táplálkozást és az ételeket illetően tegnap még veszélyes volt, ma már nem az. Mindez nem tudományos alapokon nyugszik, hanem a szakhatóságokat befolyásoló iparágak véleményén és mondvacsinált igazságán.
Az egészségi problémák egyik megoldása a természetesebb, lehetőség szerint bioélelmiszerekre való áttérés, hogy ne terheljük vegyszerekkel szervezetünket. Sajnos a hatóságok csak nagy ritkán javasolják tápanyagok hozzáadását mindennapi étrendünkhöz. Ez a néhány kivétel: vas a nőknek, folsav a terhesség idején és a liszt gazdagítása B-vitaminokkal. A szakhatóságok számára értelmetlenség pótolni az élelmiszerekből hiányzó anyagokat, és kielégíteni a különböző emberek különböző szükségleteit.
2008 májusában az újságok egy olyan tanulmányról cikkeztek, ami az antioxidánsok káros hatásaira figyelmeztet. Kutatásokra természetesen nagy szükség van, de ha a fogyasztók megfélemlítésére szolgál, az elfogadhatatlan. A meta-analízis nem a kutatás eredménye, hanem inkább különféle tanulmányok számítógépes áttekintéséhez hasonlítható. Az eredmények tehát tudományosabbak és megbízhatóbbak, mint a kutatáshoz felhasznált eredeti tanulmányok. Az újságcikk nem azokat a tanulmányokat vette számba, amik az antioxidánsok meta-analízisében szerepeltek. A kutatók különböző betegségekkel (beleértve a rákot is) és idős emberekkel végzett, 67 tanulmányt választottak ki, de nem vettek figyelembe 405 másik tanulmányt, amikben egyetlen résztvevő sem halt meg. Tehát amikor a cikk azt állítja, hogy az antioxidánsokat tartalmazó táplálék árthat, akkor ezt a kijelentést a valóság és a tanulmányok kiválasztásának függvényében kell látnunk, azaz: a cikkben szereplő tanulmányok résztvevői valószínűleg más okok, nem az antioxidánsok miatt haláloztak el.
Ideje, hogy tájékoztassuk a fogyasztókat, hogy a tudományt rossz célokra használják fel: becsapják és felesleges aggodalmat keltenek azokban az emberekben, akik jól érzik magukat, és akik nagy hasznát veszik az élelmiszereknek saját ellátásukban.
A hatóságok olyan alapon figyelmeztetnek az ételekre, hogy azok egyaránt lehetnek szükségtelenek és veszélyesek. Ez az ún. elővigyázatossági elv, vagyis hogy mindenáron védjük meg a vásárlót.
Gondoljuk csak át egy picit jobban…
Őszintén tegyük fel magunknak a kérdést: ismerünk olyanokat, akik tápanyag túladagolásban betegedtek meg vagy netán abba haltak bele? Hasonlítsuk össze ezt a számot azzal, akik allergiásak például a földimogyoróra, és ez okozta halálukat. Ennél is érdekesebb, ha megnézzük a közúti balesetek vagy a gyógyszeres kezelések okozta halálozások arányát. Ezek függvényében az élelmiszerek okozta halálozási ráta jelentéktelen. A tápanyagbevitel ilyen jelentős mértékű szabályozása egyszerűen nem arányos az esetleges kockázatokkal. Milyen egyéb érdekek állhatnak a háttérben?
Mért ne választhatnánk, hogy mit együnk? Hiszen vallás- és véleményszabadságban élünk. Az alapelv az, hogy bármit tehetünk, ha azzal nem károsítunk vagy rágalmazunk valakit. Ha az egészségünkről van szó, talán nincs jogunk eldönteni, hogy akarjuk megelőzni a betegségeket, vagy hogyan akarjuk, hogy minket és gyermekeinket kezeljenek?
Nyilvánvalóan jók és szükségesek az olyan szabályozások, amik betiltják az egyértelműen veszélyes eljárásokat és termékeket. De most olyan élelmektől akarnak eltiltani minket, amiknek óriási az egészségmegőrző potenciálja, és amik bizonyítottan biztonságosabbak, mint a nap mint nap fogyasztott élelmiszereink.
A saját egészségünkhöz való jogról van szó, azaz az egészség szabadságáról. Ha az EU-s étrend-kiegészítői irányelvhez 2009-ben hozzáadják az ún. MPL-t, akkor egyik európai uniós tagállamban és Interneten sem lehet majd megvásárolni a korábban hozzáférhető táplálékokat. Ezt akarjuk, vagy hajlandók vagyunk kiállni a jogainkért? (Vitaminszabadság)”
Fehér Farkas – Szabad Riport Tudósító Iroda

A Milky Way Project résztvevői a galaxisban ezer csillagközi buborékot találtak


Posted on 2012-03-17 Szerző: szrterra
A Milky Way Project önkéntes résztvevői a galaxisunkban több, mint ötezer csillagközi buborékot találtak, ami jóval több a vártnál. Ez azt mutatja, hogy a Tejúton történő csillagképződés sokkal aktívabb, mint azt korábban gondolták – adja hírül a NASA.
Minden égitest, beleértve a Napot is, a palzmaáramlásról – a csillagszélről tanúskodik. Ez a csillagszél üregeket fúj a csillagközi térbe. A buborékok sajátosságainak és eloszlásának tanulmányozása segít a tudósoknak az aktív csillagképződés területének feltárásában és galaxisunk felépítésének elemzésében, így például, a spirálkar megtalálásában.
A különböző számítógépes programok nem képesek felismerni a buborékokat, ezért a csillagászok az önkéntesekhez fordultak segítségért. Bárki beléphet a Milky Way Project oldalára (www.milkywayproject.org) és segíthet buborékokat keresni azokon a felvételeken, amelyeket a Spitzer elnevezésű infravörös teleszkóppal készítettek.
forrás ruvr.ru


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése