2016. március 1., kedd

Programoznak minket






Programoznak minket




5 hazugság a rákról, amit szeretnének, hogy elhiggy


Kemoterápia, mammográfia, gyógyíthatatlan betegség? Az is lehet, hogy minden, amit eddig tudtál a rákgyógyításról, hazugság.
Amikor ennyi éve kutatnak valaminek a gyógymódja után, és még mindig igen szegényes a túlélési arány, az mindenképpen felvet néhány kérdést. Például azt, hogy miért költenek évente többszáz milliárd forintot világszinten egy olyan betegség kutatására, aminek az orvostudomány a hivatalos álláspont szerint nem ismeri a valódi okát. És vajon hogy lehet, hogy ennyi pénz, ennyi kutatómunka után sincs valódi, megnyugtató eredmény?


Ezzel párhuzamosan lassan a hétköznapi ember számára is 
nyilvánvaló tény, hogy a helytelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód, és az ennek következtében legyengült immunrendszerünk felelős azért, hogy nem tudja kordában tartani a hibás sejtosztódási folyamatokat. Logikus lenne, hogy ezeket a területeket célozza meg az orvoslás, de nem,mégsem ez történik. Az történik, hogy aki azt meri állítani, gyógyszerek nélkül ki tud gyógyítani valakit a rákból, az sarlatán, de legalább is hazudik.
Nézzük, mik a leggyakoribb hazugságok, amikkel etetnek bennünket:





1. hazugság: A kemoterápia kötelező kezelés
Az igazság: az onkológusok 90 százaléka visszautasítaná a kemoterápiás kezelést, ha nekik maguknak lenne rákjuk.
Miért? Mert tudják, hogy egyáltalán nem hatékony, és hogy nagyon mérgező. Egyértelműen kimutatták, hogy a páciensek 98%-ánál hatástalan. És amikor a kemoterápiával kezelt betegek túlélési esélyeit a nem kezeltekkel mérték össze, a nem kezelt emberek jóval magasabb arányban gyógyultak meg, vagy tovább éltek, mint a kezeltek. A kemoterápia teljesen tönkreteszi az immunrendszert, aminek éppen erősítésre, segítségre lenne szüksége, hogy legyőzze a betegséget. Aki a kemó után képes meggyógyulni, az nem amiatt, hanem annak ellenére gyógyul meg. 

2. hazugság: Minden 40 év feletti nőnek rendszeresen kellene mammográfiás vizsgálatra járnia

Az igazság: a mammográfia sokkal többet árt, mint használ. Minden egyes nőre, akinek segít, tíz nő jut, akinek ront az állapotán. Az évi 4 milliárd dolláros mammográfia-ipar arra biztatja a nőket, hogy röntgen besugárzással óvják az egészségüket. 
Ezzel szemben a dán Nordic Cochrane Center kutatói megdöbbenő eredményre jutottak 500.000 nő vizsgálata alapján: minden 2000 nőből, akik mammográfiás vizsgálaton vettek részt egy tízéves időszak alatt, mindössze egynek hosszabbítja meg az életét ez a szűrés, másik tízet viszont megbetegít. A mammográfia sugárzása évente 3%-kal növeli a mellrák kialakulásának esélyét, és sok esetben egy magától visszahúzódó tumor olyan behatást kap tőle, hogy gyors terjedésnek indul.
Ennél sokkal veszélytelenebb az ultrahangos szűrés, de houstoni Texas Egészségtudományi Központ munkatársai már olyan tesztet is kidolgoztak, ami nyálból képes megállapítani a mellrák jelenlétét – jóval a kimutatható daganat előtt.

3. hazugság: a rákgyógyszerek hatékonysági mutatói

A tudományos eredményeket sokféleképpen lehet maszkírozni – különösen, ha anyagi érdekek állnak mögöttük. A Tamoxifen nevű, népszerű mellrák-gyógyszer hatékonyságát például úgy hirdetik, hogy 49%-ban képes megelőzni a rák kiújulását. Ez nem igaz. A Tamoxifen független kutatások szerinti hatékonysága mindössze 1.6%, harmincszor kisebb, mint ahogy hirdetik. Mégis, mivel úgynevezett relatív számokat használnak, az eredmény végül is bármi lehet. Hogy mihez mérik a relatív értéket, azt nem tudjuk meg soha, de a 49%, az határozottan meggyőzően hangzik.

A másik jól csengő adat, miszerint a korai szakaszban (természetesen mammográfiával) felfedezett mellrák 91%-os eséllyel gyógyítható ötéves időszakra vetítve, szintén csak egy csali. Mivel a mellrák egy lassú növekedésű tumor, öt év alatt sokszor semmilyen tünete nem észlelhető. Így ha valaki nem is tud róla, hogy mellrákja van, annak 1.) lehet, hogy magától kezeli azt az immunremndszere, 2.) pont ugyanoda jut 5 éven belül, mint az, akinek felfedezték. Viszont a mammográfia, a kemoterápia és a szükségtelen gyógyszerek nélkül sokkal nagyobb a túlélési esélye.

4. hazugság: A rákgyógyszerek a gyógyítást szolgálják


Az igazság: az onkológus nem azzal keresi a pénzt, hogy gyógyít, hanem azzal, hogy hatalmas jutalékokat kap a felírt gyógyszerek, kezelések után.
A JAMA nevű, híres amerikai orvosi folyóirat szerint egy átlagos onkológus jövedelmének 75%-a abból származik, hogy a rendelőben kemoterápiához használt gyógyszereket értékesít. A gyógyszerek pedig igen drágák – elvégre kell a pénz a kutatásokra. Mégis, a gyógyszerek promóciójára évente több tízmilliárd dollárt költenek csak az egyesült államokban.
Az Eli Lily gyógyszercég egyik volt orvoslátogatójának a Kongresszus előtt, eskü alatt tett tanúskodása szerint a gyógyszercégek volt modelleket, gyönyörű fiatal nőket alkalmaznak, hogy vacsorázni és borozni vigyék az orvosokat, eltúlozzák a gyógyszerek hatékonyságát, és minimálisnak állítsák be a mellékhatásokat.  

5. hazugság: A természetes gyógymódokkal való kísérletezésre nincs idő egy halálos betegség esetében.

Az igazság: a természetes gyógymódokat ismerő és használó orvosokat, gyógyítókat azóta üldözik világszerte, amióta az orvostudományt átvette a gyógyszeripar. 
Számos orvos és intézmény nagy sikerrel kezeli a tumort méregtelenítés, immunrendszer-erősítés, megfelelő táplálkozás és gyógynövények segítségével. Van, akinél egy néhány hetes léböjt teljesen visszaszorítja a tumort. Mégis, ezt mind titokban kell tenni, különben megjárja mind az orvos, mind a beteg.
Ott van Dr. William Kelly esete, aki kidolgozott egy olyan enzimterápiát, ami méregtelenítéssel és diétával kombinálva „megeszi” a hasnyálmirigy rákos sejtjeit. Közel 33.000 ember esetében 90%-os gyógyulási rátát tudott felmutatni az első ötéves túlélési szakaszban annak ellenére, hogy a hasnyálmirigy-rák az egyik leggyorsabb, legagresszívabb fajta halálos betegség. Mit tett az amerikai kormány, amikor ezt megtudta? Börtönbe zárta.
Amerikában egyébként sokkal rosszabb a helyzet, mint nálunk, ott annak az egyszerű említése, hogy valaki meg tudja gyógyítani a rákot, automatikusan bűnnek számít. 
A jó hír: a rák teljesen megelőzhető, sőt, gyógyítható. És bár a gyógynövényeket is igyekeznek betiltani, és lassan mindent, amit nem lehet levédeni, azért maradt rengeteg megoldásunk. Elsősorban a tájékozottság: ha az ember egy kicsit utánajár, megdöbbentő és megnyugtató dolgokra bukkan a rákkal kapcsolatban. A saját egészségünk a legjobb helyen a saját kezünkben van.



Szuper fegyverek és elmemanipuláció



Minden, amiről a Világ Helyzete oldal szól. Kötelező végignézni mindazoknak, akiknek van igénye a valóságra. (Elektromágneses sugárzás, szuperfegyverek, elmemanipuláció és jelenünk folyamatai...)
Elme háborúk


Bankoligarchák ostroma alatt áll Európa




OSSZÁTOK MEG MINDENKIVEL ! TUDJA MEG AZ EGÉSZ VILÁG !
Csendes és a média által természetesen elhallgatott hatalomátvétel zajlik Európában, ahogy az előző cikkben is szó volt róla318Ft-on az Euróaz IMF és a "hitelminősítők" gyakorlatilag a végsőkig szorítják a hurkot, amit a nyakunk köré tekertek. Éppen a DEMOKRÁCIA FELSZÁMOLÁSA ZAJLIK országról országraVegyük már észre, hogy a háttérben ugyanazon erők állnak! Mindig egy és ugyanaz a bankár-elit, mely dönt most Európa sorsáról. Azok döntenek a megoldásról, akik magát a problémát okozták ??? 
Ez a világtörténelmben még egyetlen egyszer sem működött és mindig valami rosszabb sült ki belőle! 

EMBEREK ÉBREDJETEK MÁR FEL VÉGRE! Meddig szorítja még a nyakunkat a Rotschild-Rockefeller-Morgan és a Goldman-Sachs ??? Vagy nevezzük IMF-nek?Bilderberg-csoportnak ? Külkapcsolatok Tanácsának (CFR) vagy Trilaterális Bizottságnak? Ja bocsánat, egy hete kb.Frankfurt csoportnak nevezi magát az új testület, mely ugyanazon emberekből áll. Ők döntenek most. Te nem hallottál még a főáramű médiában semmit róla? HÁT ÉN SEM! Biztos nem fontos...


Meddig fojtogatjátok még a rabszolgáitokat? 
Addig, amíg amíg meg nem fulladunk ? , illetve a magyar kormány levegő után kapkodva végre azt nem mondja az uzsorás bankároknak:
JÓL VAN, TIÉTEK AZ ORSZÁGUNK, VIGYÉTEK! 
Diktáljátok csak mit tegyünk népünkkel !,
milyen megszorításokat szeretnétek?, hány embert bocsássunk még el?,
                                    mely gyárainkat zárjuk be a kedvetekért?
                                                    Kellene az ivóvízkészletünk?
                                                              vagy csak a termőföldjeink cserébe majd a hitelért, amit ránk akartok nyomni?
Hiszen jól tudjátok, hogy azt soha vissza nem tudjuk fizetni nektek? Vagy pont ezért akarjátok, hogy aztán felvásároljátok a maradék országunkat, amit nem loptatok még el az I és II. Világháborútokban, Trianonban ? vagy nem adtátok oda az oroszoknak?


Tudjátok meg, hogy Magyarország az Aranykor népe. Egy több évezred óta létező nemzet, ősi civilizációk leszármazottja. Ti a Vaskor csökevénye vagytok, anyagi kapzsiságotok és hatalomvágyatok rabságában. Időtök a végéhez közeledik!

Spiritualitásunk viszont nem engedi, hogy megegyétek az életünket, 
a szeretetet, a szerelmet, a magyar családot, 
a magyar kisfiút és kislányt, 
mely NEM KOZMOPOLITA, 
nem GLOBALISTA, 
nem LIBERÁLIS szörnyszülött, 
hanem SZABAD és ÉRTÉKEKKEL RENDELKEZŐ MAGYAR EMBER. 

Republic-Ezt a földet választottam.wmv

Bucsa - Ezt a földet választottam




Kinek is van titkos atomfegyvere és atomprogramja valójában ? TELJES FILM


Csak, hogy tisztán lássunk, válaszoljunk a következő kérdésekre! 
A Közel-Keleten melyik országnak vannak titkos atomfegyverei ?
A Közel-Keleten melyik országnak vannak titkos biológiai és vegyi készletei ?
A Közel-Keleten melyik országban nem járnak külföldi ellenőrök ?
Melyik ország tartja gettókba zárva az általa megszállt területeken élőket ?
Melyik ország fenyegeti állandóan szomszédait, sőt területükből háborúk során részeket  foglal el a mai napig ?
Melyik ország akadályozza meg segélyszállítmányok eljutását ezeken a megszállt területeken élőkhöz?


Nem, nem Irak....nem is Irán...még csak nem is Szíria...
A választ nem nehéz megadni ezekre a kérdésekre: természetesenIzrael, ami páratlan előjoggal rendelkezik minden téren.
Izrael legszigorúbb titokként kezeli atomfegyverkezését, és ha minden a tervei szerint alakult volna, a világ a mai napig sem rendelkezne bizonyítékkal (a mindenki által gyanított) atomfegyverkezéséről.Azonban Mordechai Vanunu nyilvánosságra hozta képeit, amik leleplezték Izrael Dimona-i atomerőművének valódi funkcióját.
Ebben a filmben a BBC riportere ezen a történeten keresztül mutatja be, hogy Izrael miként bánik akár a saját állampolgáraival is, ha nem értenek egyet a kormányuk politikájával, miként tartják félelemben őket; és miként viszonyul a Világ (elsősorban az USA) ehhez a politikához.


  
Ahogy növekszik a feszültség a Közel-Keleten, úgy lesznek egyre durvábbak az egymásnak címzett üzenetek is:
IRÁN üzenete az őt fenyegető Izraelnek és USA-nak:
"Ellenségeinknek, különösen az Egyesült Államoknak és kiszolgálóinak, valamint a cionista rendszernek tudniuk kell, hogy az iráni nemzet nem akar megtámadni egyetlen országot sem, de teljes erejével visszavág, ha (katonai) támadás vagy akár csak fenyegetés éri, mégpedig oly módon, hogy az agresszorok belülről semmisülnek meg" - mondta Hamenei hivatalos honlapja szerint. "Bárki dédelgessen is olyan terveket, hogy megtámadja az Iszlám Köztársaságot, fel kell készülnie arra, hogy hatalmas pofonokat és ökölcsapásokat kap a hadseregtől, a Forradalmi Gárdától és a bászidzs (iszlamista) milíciától.
Az iráni nép nem olyan, hogy csak ül ölbe tett kézzel, és tétlenül nézi, hogy fenyegetik múlékony, belülről rothadó hatalmak" - mondta a legfőbb vallási vezető.
 





NUKLEÁRIS RIADÓ PHOENIX-ben HOLNAP ! - Újabb elmekontroll ?

Vagy előkészítés ?


Ha nem elég a jövő hét, november 9-ére bejelentett, az egész USA területét érintő katasztrófa-riadó és az UNESCO által szintén 9-10-én tartott pacifikus-térség egészét érintő cunami-riadó, akkor itt van még egy:(korábbi cikk erről)
Holnap, 2011.november 5-én PHOENIX-benNUKLEÁRIS TÁMADÁST szimuláló teljes riadót tartanak !!!  
(2011 Arizona Vigilant Guardian Drill)

Ez Arizona történetének legnagyobb ilyen szabású gyakorlata lesz. Mindez a fent említett riadókkal együtt már kicsit gyanús. Mert 
joggal teszik fel sokan a kérdést:


"Mire tréningezik ennyire a lakosságot? Arra kondícionálják az embereket - de nyugodtan kimondhatjuk a kollektív tudatot - , hogy egy ilyen esemény bármikor és bárhol bekövetkezhet? Cél már megint a félelemkeltés!

De ismerve a történelmet és 2001. 9/11 eseményeit, felmerül újra:
egy újabb "false flag" hamis támadás előkészülete zajlik? Sok helyen kérdezik az interneten ezzel foglalkozó oldalak, hogy "képesek lennének ezt megtenni?" "Ártatlan embereket feláldozni céljaik érdekében?"Sajnos a válasz a történelem:
A hatalmához ragaszkodó "Cabal" mindenre képes: Dresda, Hiroshima, Nagasaki, Vietnam, Lusitania, Pearl Harbor, Oklahoma City, London, Madrid Atocha pályaudvar...és sorolhatnánk. Ezek mind ugyanannak a műveletnek a részét képezik.
A tudatmanipuláció alapeleme az emberek tudatát előkészíteni a bekövetkezés lehetőségére, hogy amikor megtörténik, az elméjük rögtön meg tudja adni a programozott választ és tudják majd ki tette ezt. A média jelenleg ontja az USA-ban az ezzel kapcsolatos híreket, mely az emberek félelmét és előre kódolt haragját veszi célba. Pontosan ahogy láttuk már számtalanszor...

Ezért rendkívül fontos, hogy egyre jelentősebb számban legyenek tisztában emberek az eseményekkel kapcsolatban....
Hogy ne vegyünk be minden maszlagot, mikor majd elénk rakja a média.
Itt az ideje TUDNI - Itt az ideje FELÉBREDNI !

Ha nem tudod mi az igazság ezekkel a felsorolt eseményekkel kapcsolatban, 
mindenképp nézz utána, vagy legalább nézd meg azÉbresztőfilm (Wake Up Call) című filmet, mert ezek mára tények.A filmben is benne van, de azóta már tudjuk, hogy Kennedy elnök is egy mindent átszövő hatalmas összeesküvésről beszélt a meggyilkolása előtt... Ezt látjuk ma is.
Most is ezek az erők szövik hálójukat, ha figyelitek az eseményeket:


Pl. - 
A brittek bejelentették ma, hogy támogatják az USA-t és Izraelt egy Irán elleni támadásban. Az amerikai titkosszolgálat egyik forrása szerint egyre több jel mutat arra, hogy Izrael támadásra készül, valószínűleg Irán ellen, írja a G2 Bulletin. Amennyiben a támadást valóban elindítják, az egyszerre több fronton történhet majd, a libanoni Hezbollah, a gázai Hamas és talán még Szíria ellen is, áll Joseph Farah G2 Bulletin-jében.
Az Egyesült Államok egy rendkívül összetett, számos tényezőt vizsgáló „indikátor és figyelmezetés mátrix” segítségével elemzi a helyzetet, így viszonylag pontosan meg tudják állapítani, melyik éjszaka, vagy éjszakák a legideálisabbak egy esetleges támadás elindítására. Jelenleg az indikátorok részét képezi a szokatlan és nagyszámú katonai helikopterforgalom is Izraelben. 
(Forrás)
A gond ezzel, hogy Szíria és Irán Oroszország és Kína "felségterülete", formális katonai partnere és fegyvereik felvevő-piaca...
Nem is folytatnám tovább ezt a gondolatot
...Ahogy már írtuk korábban az USA a III. Világháború kirobbantását készíti elő, erre figyelmeztették kínai diplomaták Putyint!
Nem tudni, hol van ennek az egész időszaknak a vége ...


"Irán sarokköve esetleges WW3 át Közép-Kelet"



A Vatikán is Világkormányt és Világbankot akar ?


Tudom, sokan észre sem vették, de a héten egy nagyon fontos és sokat mondó kijelentést tett maga a Pápa és a Vatikán a gazdasági válsággal és a kibontakozó tüntetésekkel kapcsolatban.
"Egy globális hatóságra és egy központi Világbankra van szükség a válság kezeléséhez!"
Na mi a fene? Csak nem kimutatja lassan a Vatikán is, melyik oldalon áll. Pont ott, ahol évszázadok óta. 
Az lenne a megoldás, hogy még tovább központosítjuk a már amúgy is teljesen korrupt, egy szűk kör kezében lévő bankrendszert és behúzzuk a Föld lakosságát egy Rotschild tulajdonú Világbank alá, hogy továbbra is ők hozzák meg a döntéseket az emberek és nemzetek feje felett ? 
Semmilyen problémát és pláne válságot nem lehet azon a szinten megoldani, ahol az létrejött. 
Pláne nem azok kezébe adni a megoldást, akik az egészet okozták és okozzák!

A világ amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye; nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk megváltoztatása nélkül.”(Albert Einstein) "A problémákat nem lehet megoldani éppen azon a szinten, ahol létrehoztuk őket. A problémák kezelésére tudati váltásra,más nézőpontra van szükség. A problémákat gyakran nem megoldani, hanem meghaladni lehet."
És egy nagyon sokat mondó idézet, hogy tudjuk mit is akarnak ezek az erők:
Az alábbi sorok szerzője, Albert Pike (1809-1891). Amerikai (déli) tábornok, és ahogy a képből is kiderül 33-as fokozatú szabadkőműves, Illuminati vezető.
"A harmadik háborút oly módon kell elvégezni, hogy az iszlám (mohamedán arab világ) és a politikai cionizmus (Izrael és csatlósai) kölcsönösen elpusztítsák egymást!"

"A szabadjára engedett nihilisták és ateisták segítségével olyan félelmetes társadalmi kataklizmát provokálunk, amely szörnyűségében meg fogja mutatni a nemzeteknek az abszolút ateizmus, a barbárság, és a legvéresebb felfordulás hatékonyságát. 
A polgárok ekkor mindenütt rákényszerülnek, hogy védelmezzék önmagukat a forradalmárok kisebbsége ellen, és meg fogják semmisíteni a civilizáció lerombolóit. 
A többség, amelynek istenhívő szelleme ettől kezdve iránytű nélkül marad, kiábrándul a kereszténységből. 
Ezek a kiábrándult keresztények - vágyódva egy ideálért, de nem tudva hová forduljanak imádatukkal - el fogják fogadni az igazi fényt a tiszta luciferi doktrina egyetemes megnyilvánulásán keresztül, amely ekkor végre széles körben ismertté válik. 
Ez a megvilágosodás annak az általános mozgalomnak lesz az eredménye, amely a kereszténység és az ateizmus lerombolását vagy elpusztítását fogja követni, amelyek egyidejűleg lesznek legyőzve és megsemmisítve.”

Bármily meglepő, de a szabadkőművesek legfelsőbb szintjének istene Lucifer, maga a Sátán. hozzá imádkoznak. Így már érthető mit keresnek a Bohém erdőben az USA elnökei és titkos társaságok tagjai egy olyan szertartáson, ahol emberáldozatot mutatnak be egy bagoly, Moloch előtt.
Egy idézet Albert Pike művéből: 
"Lucifer, the Light-bearer! Strange and mysterious name to give to the Spirit of Darkness! Lucifer, the Son of the Morning! Is it he who bears the Light, and with its splendors intolerable, blinds feeble, sensual, or selfish souls? Doubt it not!" [Albert Pike, Morals and Dogma of the Ancient and Accepted Scottish Rite of Freemasonry, p. 321, 19th Degree of Grand Pontiff; Red Emphasis added]


ENDGAME - Végjáték - A Világ leigázásának forgatókönyve (Alex Jones)




Akik ide látogatnak, biztos mindannyian láttátok már a WAKE UP CALL - Ébresztőfilm c. 2,5 órás alkotást, mely az átlag "birka" (Sheeple) gondolkodáson túlmutató információk megszerzésének egyik nagy lépése volt.Ennek a fontos tudásnak a megszerzésében további segítséget nyújthat Alex Jones Végjáték c. filmje.


Kik is a világ igazi irányítói? A demokratikusan és kevésbé demokratikusan hatalomra jutott kormányok, vagy egy árnyékkormány, ami a háttérből irányítja az eseményeket. A legtöbb ember szerint semmi esély nincs a második eshetőségre, hiszen még csak nem is hallottak soha a Bilderberg csoportról vagy más titkos társaságokról. El sem tudják képzelni, hogy olyan erők irányítsák a világot, amikről még csak nem is tudnak, és hogy egy viszonylag kis csoportnak olyan hatalma legyen, amivel befolyásolni tudja a világ nagy eseményeit.
Valóban sok ember tudta és közreműködése kell a világot meghatározó események lebonyolításához? Én nem hiszem.
Ebben a filmben Alex Jones fölvázolja a világot irányító elit történelmi útját, eszközeit és jövőbeni terveit.



Végére értünk a Maya 9. hullámnak




A mai nappal befejeződik a maják 9. hulláma, mely 2011. március 9-én kezdődött el és 2011. október 28-án fejeződik be. Ezzel felértünk a maja ciklusokat ábrázoló és az emberi tudatosság szintjeit is szimbolizáló piramis csúcsára. A periódus kezdetekor sokak szerint hatalmas frekvencia-növekedés következett be, amit a minden eddigit felülmúló 9-es erősségű japán földrengés is jelzett, melynek során a Föld tengelye ki is billent.Maya 9.hullám - Illusztráció letöltése (PDF)

A héten már érezhető, hogy szüntelenül reng a Föld és erősödtek a rengések, illetve inkább folyamatossá váltak az erősebb lökések. Vajon a 7,6-os törökországi nagy rengést fogja-e követni a japánhoz hasonló még nagyobb lökés, ahogy újabb frekvencia-növekedésre kerül sor ?
 Ezek természetesen teóriák, de annál érdekesebbek...

A maják nemcsak a múló napok számolásával, elméleti úton mérték az időt. Kiváló csillagászok is voltak. Ismerték az őket körülvevő égboltot és a bolygók mozgását. A klasszikus maja templomok bejáratait tetőzetét, a maja boltívet, és az úgynevezett „fésűdíszt” úgy tájolták, hogy láthassák bizonyos csillagok felkelését, delelését és lenyugvását. Különösen érdekelte őket a Plejádok csillaghalmaza (ez a Fiastyúk), valamint a Merkúr, a Vénusz, a Mars és a Jupiter mozgása. Manapság a tudósok az algebrát hívják segítségül, de ők az eddigi feltárások szerint nem ezt tették. A csillagászati megfigyeléseket kombinálták referencia-táblázatok alkalmazásával, így következtettek a jövőbeli történésekre. Ezek a táblázatok nemcsak az égitestek várt fogyatkozásairól tájékoztatták a papokat, hanem összhangba is hozták azokat a nagy fontosságú 260 napos tzolkin ciklusokkal.
Az ehhez használt táblázataik tehát 11958 napot öleltek át, ami 46 tzolkin-nak felelt meg, és akkor újrakezdődött a ciklus. Ez pontosan 405 holdhónap, ami szintén 11960 nap. Valójában ez a táblázat annyira pontos volt, hogy még a holdhónap hosszát is pontosan, azaz hét másodperc(!) eltéréssel kiszámították. Egy másik adatrendszert is kidolgoztak, aminek segítségével 4500 éveként egyszer egynapos kiegészítéssel módosítani lehetett az első táblázatot, hogy a pontosságát helyreállítsák. Egy maja naptár, a Tun naptár 9 hullámot, 9 ciklust ír le, melyek egymás után következnek, és az univerzális fejlődés különböző fázisait írják le. Ez az ábrázolás megjelent a 9 lépcsős maja piramisokban is. A hullámok mindegyike 13 egymást követő időszakból (7 „nappalból” és 6 „éjszakából”) áll. Ezeknek az időszakoknak az energetikai hatása egy növény fejlődéséhez hasonlítható, mely a mag elvetésétől a terméshozatalig tart. Az egymás után következő hullámok (azaz a „nappalok” és „éjszakák”) hossza az előző hullám hosszának 1/20-ad része.
Az első hullám 16.4 milliárd évvel ezelőtt kezdődött, a második 820 millió, a harmadik 41 millió, a negyedik 2 millió, az ötödik pedig 102.000 évvel ezelőtt. A hatodik hullám Kr.e. 3115-ben kezdődött, épp akkor, amikor a Tzolkin naptár szerint a negyedik teremtett világ kezdődött. A hetedik hullám 1775-ben kezdődött, a nyolcadik pedig 1999-ben. A folyamatos rövidülés miatt nyolcadik hullámban már csak 360 nap hosszúságúak a „nappalok” és „éjszakák”. A kilencedik hullám 2011. március 9-én kezdődött, ebben a „nappalok” és „éjszakák” hossza már csak 18 nap. 
A kilencedik hullám 2011. október 28-án ér véget, és nem folytatódik tovább.A Maja naptár olyan energiákat ír le, amivel magasabb tudatformába lép át az emberiség – állítja Carl Johan Calleman, aki 1979-ben tett először említést a Maja naptár közeledő végéről. Azóta ő az egyetlen tudós, aki bemutatta, hogy a biológia fejlődése, története és a tudatosság szoros összefüggésben van a Maja naptárral.Vizsgálatokat indított a maja naptár természetét illetően, és felfedezett egy eddig ismeretlen értelmezést. Véleménye szerint minden egy úgynevezett kozmikus terv szerint fejlődik és történik. Elmélete szerint a maja naptár az a hiányzó darab, ami lehetővé teszi, hogy lássuk a kapcsolatot a világ dolgai és saját magunk között. Rájött, hogy a kozmikus energiák változásai a maja naptárban is megmutatkoznak, beleértve a változásokat az emberi gondolkodásban és kreativitásban. Szerinte a Maja Naptár leírja a történelmet, az Univerzum eredetét és életét. 
Bebizonyosodott, hogy a Maja naptárban leírt kozmikus energiák változásai pontosan megfelelnek a kozmikus történelmi paradigmaváltásoknak, különösen az elmúlt évezred változásainak az emberi gondolkodás és kreativitás területén. Ezenkívül a Maja naptár leírja az energiák kisugárzását a világegyetem központjából, ami meghatározza a tudatosság fejlődését. 
Calleman a naptár végének magyarázata helyett inkább azt a tulajdonságát emeli ki, hogy a tudatosság egyre magasabb szintjeire ér fel, és mindez 2011. október 28-án ér tetőfokára. Mivel a tudatosság az emberi létezés egyik legalapvetőbb mértékegysége, ezért elmondható, hogy az emberiség történetének minden vonatkozását befolyásolták a Maja naptár változásai, így a zene, a tánc, a művészet, a műszaki tudományok, a vallás, a gazdaság és sok egyéb területét is. 
Ami miatt bizonyosak lehetünk abban, hogy a maja naptárrendszer prófétikus, és egyben tudatos magyarázatát adja az evolúciónak, az nem más, mint az a számos motívum, mely a maja alkotásokban figyelhető meg. Olyan motívumok, amelyek megerősítik, hogy az isteni terv munkája életünk lehetséges értelmét ábrázolják. A maja naptárrendszer legjelentősebb metaforája a kilenc szintes piramis, amelynek minden szintje a tudatosság újabb szintjét jelöli egy-egy hullám, vagy másként nevezve egy-egy alvilág formájában.

Az isteni terv

Egyetlen ókori feljegyzés létezik arról, mi történik a naptár végekor. És ez nem galaktikus összeomlásról, nem a mágneses sarkok váltásáról, és nem az X bolygó eljöveteléről vagy napkitörésekről tudósít. A feljegyzés, amelyet Tortuguero 6 emléknek hívnak, a kilenc szintű piramis istenének eljöveteléről szól. Ami azt jelenti, hogy a naptár szerint tetőzik az egységes tudatosság kilencedik hullámának fejlődése.

A Maja naptár azt tanítja, hogy nincs visszatérés a múltbéli politikai, gazdasági vagy vallási rendszerekhez. Ez az egyetlen útja annak, hogy új világ szülessék a káoszból. Ez egy vissza nem térő alkalom arra, hogy az emberiség megteremtse a szeretet világát.

Európa össze fog omlani, itt vagyunk a kapujában


EGY MA REGGELI VIDEÓ és 21 pénzpiaci esemény, amire érdemes odafigyelni
Nyár eleje óta mindenkit próbálok figyelmeztetni, 
(lévén, hogy bennfentesek százai jelzik) a közelgő gazdasági összeomlásra, ami nagyon durva lesz és olyan mértékű, amilyen még nem volt a mi történelmünkben....

Ki-ki saját felelőssége, hogy mennyire néz utána háttérinformációknak vagy megmarad a TV kábításában.


Tudjuk, hogy a jelenlegi hitelre épült gazdasági rendszert eleve bukásra programozták, de vajon a globális pénzpiacok lassan követhetetlen hirtelenséggel történő mozgása mit jelent a közeljövőre nézve? Összeomlást? Lassulást? 
Egy biztos, a befektetők szédítő sebességgel mentik ki pénzüket a tőzsdékről és óriási fogadásokat tesznek az S&P október körüli zuhanására.
 Az európai adósságválság teszi a dolgát és szinte mindenhol a világon furcsa pénzügyi tranzakciók folynak. Mit jelent mindez? Reméljük, még nem tartunk a teljes összeomlásnál, de emlékezzünk, hogy a történelemben eddig minden tőzsdekrach ősszel következett be.


És akkor a tények:
Ma reggel a BBC !!!! egyik vezető tőzsdei elemzője, Alessio Rastani is elmondta, amit nyár eleje óta "jósolt" a Vilaghelyzete Blog: 
"A Piac megfőtt, látszólag semmi sincs már, amit az Euro-kormányok tehetnének..." Elkerülhetetlen az összeomlás és sok befektető tudja ezt....

"Ezt a problémát nem lehet megoldani." -mondja - "meglehetősen biztos vagyok benne, hogy az EURO össze fog omlani és ez nagyon kemény lesz".

Ez a videó a BBC Hétfő reggeli adásából - Sept. 26, 2011.

"Személy szerint 3éve erről a pillanatról álmodtam. Be kell vallanom, 3 éve azzal megyek ágyba, hogy egy következő recesszióról álmodom, mint ez. Miért? Mert úgy tűnik, az emberek nem igazán emlékeznek. A 30-as évek válsága nem csak a piacok összeomlásáról szólt. Volt néhány ember, akik készültek arra, hogy pénzt csinálnak abból a válságból. Azt hiszem, bárki megteheti ezt."
"Amit mondanék mindenkinek, készüljön rá! Ez most nem az az idő, hogy arra várjunk, és vágyakozzunk, majd a kormányok kivezetnek minket ebből. A kormányok nem irányítják a világot. A Goldman Sachs irányítja a világot. A Goldman Sachs-ot nem érdekli a mentőcsomag, sem a nagy pénzügyi alapok..."


"Kevesebb, mint 12 hónapon belül több millió ember megtakarítása fog semmivé foszlani. És ez még csak a kezdet"
Speaking to the British Broadcasting Corporation (BBC) this morning, independent stock trader Alessio Rastani predicted that a European market crash is imminent and many investors know it.
This problem cannot be solved,” he said. “I’m fairly confident that the Euro is going to crash, and it’s going to fall pretty hard.”
Rastani added: “Personally, I’ve been dreaming of this moment for three years. I have a confession, which is, I go to bed every night and I dream of another recession. I dream of another moment like this. Why? Because people don’t seem to really remember. The depression in the 30′s wasn’t just about a market crash. There were some people who were prepared to make money from that crash. I think anybody can do that.”
What I would say to everybody is, get prepared. It’s not the time right now to, wishfully thinking the government’s going to sort things out. The governments don’t rule the world. Goldman Sachs rules the world. Goldman Sachs does not care about this rescue package, neither does the big funds.”
In less than 12 months, my prediction is, the savings of millions of people is going to vanish. And this is just the beginning.”
PÉNZPIACI PILLANATKÉP - 2011. SZEPTEMBER 26. DÖNTSD EL MAGAD !

Forrás: The Economic Collapse

Íme, 21 pénzpiaci esemény, amire érdemes odafigyelni:
1. Hihetetlen mennyiségű fogadás történik az S&P 500 zuhanására a napokban. A CNN szerint a múlt hónapban történt a legtöbb ilyen fogadás az elmúlt egyéves időszakban, és ez semmi ahhoz képest, amit októberre várnak a befektetők. Amennyiben tényleg tőzsdei összeomlás lesz október során valaki nagyon sok pénzt fog keresni.
2. A befektetők óriási mennyiségű pénzt vonnak ki a tőzsdékről. Vajon tudnak valamit, amit mi nem? AFinancial Post a következőket írja:
Április óta a befektetők több pénzt vontak ki az USA tőkealapjaiból, mint a Lehman Brothers bukását követő öt hónap során, 2100 milliárd dollárral tetézve Amerika pénzügyi gondjait. Körülbelül 75 milliárd dollárt vontak ki részvényekre specializálódott alapokból a Bloomberg által a washingtoni Investment Company Institute-tól gyűjtött adatok alapján. 2008. október és 2009. február között, a Lehman bukását követő öt hónap során a tőkekiáramlás 72,8 milliárd dollár volt.
3. A Siemens több mint fél milliárd eurót vett ki két vezető francia bankból, hogy azután az Európai Központi Bankban helyezze el. Vajon tudnak valamit, vagy csak idegesek?
4. A Standard & Poor’s ‘A+’-ról ‘A’-ra rontotta Olaszország hitelbesorolását.
5. Az EKB még több olasz és spanyol államkötvényt vásárol, hogy lehűtse az európai válság miatti növekvő aggodalmakat.
6. A FED, az EKB, a Bank of England, a Bank of Japan és a Svájci Nemzeti Bank bejelentették, hogykorlátlan” mennyiségű pénzt bocsátanak az európai kereskedelmi bankok rendelkezésére október és december között.
7. Idén a legnagyobb olasz bank értéke a felére, míg a második legnagyobb olasz bank értéke 44%-kal csökkent.
8. Angela Merkel koalíciójának helyzete nem túl fényes a helyi választásokon. Egy friss felmérés szerint a megkérdezettek 82%-a úgy gondolja, hogy a kormány nem jól kezeli a görög válságot. A német közvélemény ellenzi a mentőcsomagokat, ami nem túl jó hír Görögország számára (bár a csőd és az euró zónából történő kilépés látszik a legjobb megoldásnak az ország számára).
9. Görögország a teljes gazdasági összeomlás szélén áll. Guardian megfontolandó statisztikai adatokról írt a napokban:
Gondoljuk meg milyen horderejű válsággal állunk szemben. A 2009-es és 2010-es zsugorodás után a GDP további 7,3%-kal csökkent 2011 második negyedévében. A munkanélküliek száma elérte a 900 ezret és a szakértők úgy gondolják, hogy a 11 milliós országban hamarosan 1,2 millió ember lesz munka nélkül. Ezek az adatok kísértetiesen hasonlítanak a 29-30-as évek Nagy Világgazdasági Válságára.
10. 2009-ben az adósság GDP-hez viszonyított aránya 115% volt. Ma ez az érték körülbelül 160%. A rájuk erőltetett megszorító intézkedések a legkisebb mértékben sem segítettek hozzájárulni az ország hosszú távú problémáinak megoldásához.
11. Az egyéves futamidejű görög államkötvények hozama jelenleg 129%-on áll. Mindössze egy évvel ezelőtt hozamuk 10% volt.
12. Filippos Sachinidis, görög helyettes pénzügyminiszter azt mondta, hogy Görögországnak mindösszeegyetlen hónapra elegendő pénz áll rendelkezésére az ország működésének fenntartásához.
13. Olaszországban az adósság GDP-hez viszonyított aránya jelenleg 120%, és az olasz gazdaság Görögországhoz viszonyítva jóval nagyobb.
14. A portugál kétéves állampapírok hozama jelenleg több mint 17%, az egy évvel ezelőtti 4%-hoz képest.
15. Kínát is egyre inkább aggasztja az európai bankok helyzete. A Reuters a következőket írja:
Kína onshore devizapiacának egyik nagy piacteremtő állami bankja több európai bankkal is felfüggesztette a határidős deviza ügyleteket és swapokat az Európában kialakult adósságválság miatt, nyilatkozta két forrás is a Reuters hírügynökségnek.
16. Jelenleg az európai központi bankok több aranyat vesznek, mint amennyit eladnak, amire 20 éve nem volt példa.
17. Az IMF vezető közgazdásza szerint a globális gazdaság „új, veszélyes fázisba lépett.
18. Izrael amerikai állampapírjainak 46%-ától, Oroszország pedig 95%-ától szabadult meg. Vajon ők is tudnak valamit?
19. A pénzpiacok arra várnak, hogy a Fed újabb kötvényvásárlási tervet jelentsen be, ami még jobban leszoríthatja a hosszú távú kamatokat.
20. Amennyiben néhány vagyonos befektető úgy gondolja, hogy az Obama kormány adótervezete a kongresszus elé kerülhet, hamarosan elkezdhetik lefaragni kötvényállományukat, hogy elkerüljék adókiadásaik jelentős emelkedését 2012-ben.
21. A Merill Lynch nemrég kiadott tanulmánya szerint 80% esély van arra, hogy az amerikai gazdaság újabb válságba süllyedjen.
Amikor a pénzpiacok ilyen érzékenyek, egy apró szikra is elég, hogy mozgásba hozza a dominókat....





Az ILLUMINATI ölte meg MICHAEL JACKSON-t




The ILLUMINATI of NWO Freemasons killedMICHAEL JACKSON
"Ők nem mondják el nektek az igazságot, hazudnak nektek! 
Manipulálják a történelem könyveket. Azt hisszük igazak, de a történelem könyvek hazugságok. Ezt tudnotok kell !
Mindent megtettek, hogy a közönséget ellenem fordítsák...
Tudnotok kell, hogy itt egy hatalmas összeesküvés van.
Itt az ideje a változásnak! Halljátok meg, amit mondok: Tegyétek bele a szívetekbe, a tudatos elmétekbe, és csináljunk végre vele valamit! Meg kell tenni! Szeretlek Benneteket!"
 

AZ ILLUMINATI ölte meg MICHAEL JACKSON-t
, mielőtt belekezdhetett volna a "This Is It" turnéba, ahol figyelmeztetni akarta a világot a készülő végső összeesküvésre az emberiség ellen.
Mielőtt rátérnék a tényekre, ebben a videóban van néhány sztár, aki korábban is beszélt már az Illuminati-ról és a háttérhatalomról, mely a világot irányítja és amiről az emberek semmit sem tudnak.  A sztárok mivel sok emberhez tudnak szólni, gyakran üzentek már nekünkKözülük legismertebb volt 2Pac Shakur, akit szintén megölt az Illuminati, miután széles közönség előtt kezdte el felfedni a dolgokat. 
Ezt a "hibát" Michael Jackson is elkövette, miután rájött mennyire durva dologra készülnek (erről jó pár cikkben mi is írtunk már, ezért erre nem térek ki).
A sztárok nagyon nehéz helyzetbe kerülnek egy idő után, mivel 
akik karrierjüket megalkották és anyagilag felépítették, a Média irányítói és tulajdonosai ugyanazok az erők (5 nagy társaság birtokolja a Földön az egész médiát és 2 nagy hírügynökség a hírek eljuttatását).
A tulajdonosok köre nagyon szűk és mindig ugyanazokat a neveket találjuk. (ennek nézzetek utána, 1klikk az egész,
 minden ott van...) Akik jelenleg is nagyon futnak, többen az ILLUMINATI saját sztárjai : legismertebb Lady Gaga a maga sátáni és minden emberi értéktől mentes kultuszával, a másik Rihanna (Princess Of Illuminati) 



 “Michael was Murdered”
Michael’s sister Latoya Jackson, made a statement, giving some validity to my initial thoughts.




I believe Michael was murdered,” she said. “I felt that from the start. Not just one person was involved, rather it was a conspiracy of people. He was surrounded by a bad circle. Michael was a very meek, quiet, loving person. People took advantage of that. People fought to be close to him, people who weren’t always on his side.”
He had needle marks on his neck and on his arms and more about those will emerge in the next few weeks,” she said. ” I cannot discuss that any further as I may jeopardize the investigation. I can, however, say that I have not changed my mind about my feeling that Michael was murdered.”
I am going to get down to the bottom of this,” she said. “I am not going to stop until I find out who is responsible. Why did they keep the family away? It’s not about money. I want justice for Michael. I won’t rest until I find out what — and who — killed my brother.”
Itt Michael barátainak beszél arról, hogy szeressük egymást, mert EGYek vagyunk, vigyázzunk a bolygóra és KONKRÉTAN MONDJA, hogy 4évünk van...máskülönben a dolog visszafordíthatatlan és végünk van. Talán 2008 vagy 2009 a felvétel dátuma.

Itt beszél arról, hogy egy összesküvés áll a háttérben, de már így is sokat mondott és nem beszélhet többet.

Michael Jackson Interview - illuminati Conspiracy -

Itt elmondja a közönségnek, hogy "belefáradtam, teljesen belefáradtam a manipulációba, ahogyan a sajtó manipulál mindent, ami történik egy bizonyos szituációban. 
Ők nem mondják el nektek az igazságot, hazudnak nektek! 
Manipulálják a történelem könyveket. Azt hisszük igazak, de a történelem könyvek hazugságok. Ezt tudnotok kell !
Mindent megtettek, hogy a közönséget ellenem fordítsák...
Tudnotok kell, hogy itt egy hatalmas összeesküvés van. Itt az ideje a változásnak! Halljátok meg, amit mondok: Tegyétek bele a szívetekbe, a tudatos elmétekbe, és csináljunk végre vele valamit! Meg kell tenni! Szeretlek Benneteket!" 

Michael Jacksons figyelmeztetés az embereket, hogy felébredjen illuminati N

Michael Jackson él, énekel a 2010-es Grammy? (MJHD)

A jelei a Michael Jackson halála Hoax Part II

Michael Jackson Hoax Halál ... Új elméletek .... By Jordanoggs ... Part 2 ...






Testvére LaToya  nagyon egyértelműen és tisztán összeesküvésről beszél, emberek egy csoportjáról és arról, hogy tű nyoma volt Michael nyakán és valószínűleg nem Ő injekciózta be magát, ahogy később mondták... 
"Michael többször is mondta nekem, ha valami történne velem, akkor megöltek, mert ezek meg akarnak ölni..."

She mentioned very clear that it was a conspiracy perpetrated by a group of people, that he had needle marks on his neck, which obviously he didn’t inject himself, than later goes on to say that it was not about money.
From some years back Michael Jackson had become very outspoken when it came to the injustices of the Music Industry towards their artists, he had stated very clear in several press conferences that there was a conspiracy to destroy his image, ever since he broke all of the Beatles and Elvis records ha had seen how the media immediately turned on him, he even when as far as describing Tommy Motola as “a devil”. Many times also in his songs and videos we can appreciate how he felt about theIlluminati and the control they had over him, this can also be seen in many of his early videos which are many times full of symbolism.
Here is a video posted by Farhank where Michael Jackson gives his thoughts concerning Illuminati and about the control they have over the music industry, please watch and listen very carefully because I believe that in these video alone, there’s enough evidence to suggest that he was murdered by the Illuminati, as I believe in a ritualistic matter, making out of the “The King of Pop” a sacrifice to their god Baphomet.

After watching and hearing the comments made by Michael Jackson, just imaging everything he had to say on his London tour called “This is It”, some say he was going to reveal the plans of the Illuminati for the depopulation of the world, which has been going for years but will increment very quickly this year and will get worst as the years go by, others believe also that he was going to speak about what will happen in 2012 which the governments know and are not informing the people. I guess it will remain as speculations, but after everything you heard him say on the video, I’m sure Illuminati did not want him alive for the last tour, where we he was going to spill the beans on everything he knew, being that the last chance(i.e. This is It).
'They Don’t Care About Us'
Lastly I’d like to point out something I have noticed from watching the news talk all day and night about Michael. I believe that Illuminati is making a mockery of his dead everyday and are even telling the world that they did it, by playing on the background the same piece of video from his rehearsal over and over again, when he was singing “They Don’t Care About Us”. I’m pretty sure they have footage of other songs during the same rehearsal but show this song only because it was the most direct song which he wrote and performed against the Illuminati, so by playing it they are showing that indeed they don’t care about us nor him, that is why they killed him and they are showing that they are proud of it, as usual.


Michael Jackson halála - The Truth Revealed (MUST SEE)




Eszméletlen infók kerülnek elő a TRILLIÓ DOLLÁROS BOTRÁNY után nyomozva!





Lehet, hogy nagyon "belenyúltam a sűrűjébe" ezzel a TRILLIÓ DOLLÁROS nyomozással!
Ha napokig nincs frissítés, akkor nem a Marsra utaztam...  :) 
Eszméletlen infók kerülnek elő! Például ez a kép egy kötvényről, mely igazolja a Trillió Dolláros történet valódiságát.
A következő fotó, mint bizonyíték érkezett... 
Rajta egy Fülöp-szigeteki aranyról szóló 500 DODECALLION USD (5 és még 45 NULLA van utána) értékű kötvény a 
CFR TRILATERAL COMMISSIONáltal jegyezve! Ilyen kötvényeket lopott el a Vatikán, Daniele Dal Bosco főkincstárnok és az olasz állam segítségével. Giancarlo Bruno a Világgazdasági Fórumtól majd Silvio Berlusconi is próbálták pénzzé tenni az ellopott kötvényeket. 
Hogy miért is érdekes ez ? Mert ha valaki szóba hozza ezt a szervezetet, rögtön rásütik a tudatlanok, hogy Ő bizony összeesküvés-hívő ! Mivel két legjelentősebb és mégis titokban működő szervezet a világon a CFR = Council on Foreign Relations (Külkapcsolatok Tanácsa) és a Trilateral Comission. 
Csak azok kedvéért mondanám, akik nem tudnák, hogy az egész bolygót Irányító Elit, az Illuminati, a piramis csúcsa, amiről beszélek, akik a döntéseket hozzák országokról, háborúkról, kormányokról...de még az olaj világpiaci áráról is...
.....................................................................................................................................
 
HÁTTÉRINFORMÁCIÓK

Azok számára, akik még csak mostanában léptek ki a Mátrixból és nem tudják pontosan miről is van szó: 


Gyakorlatilag egy elképesztő méretű agytrösztről beszélünk, amelyben mindkét nagy amerikai párt képviselői jelen vannak. Nincs olyan területe és szegmense a  nemzetközi politikának, illetve gazdaságnak, ahová ne érne el a kezük, ahol ne ülnének képviselőik a washingtoni minisztériumokban, nemzetközi szervezetekben, igazgatótanácsokban, felügyelő bizottságokban.
Egyesek szerint 
az elmúlt közel 90 évben az USA kormánya nem tett olyan stratégiai lépést, amit ne a CFR javasolt volna, vagy legalábbis ne hagyott volna jóvá.
A tagságról egy pár szó: 
Információk szerint kb. 4000tagja van, ami első hallásra talán soknak tűnik, de mivel a világot uraló mindenkori Világkormány és egy majdani Új Világrend - a New World Order bevezetése a céljuk, így már nem is tűnik olyan soknak! 
Kizárólag amerikai állampolgárok és cégek lehetnek tagok; a tagság élethosszig szól. 
Az egyéni tagok húsz százaléka (tehát kábé 800 ember) 
az USA kormányának egykori vagy jelenlegi tagja: 
az eddigi 
összes CIA-igazgató, a védelmi, gazdasági és külügyminiszterek, a Világbank elnökei, a FED vezetői, de tag (illetve tag volt) Kennedy elnök, Bill Clinton és természetesen az általunk már feldolgozott Bilderberg-csoport valamennyi amerikai tagja. 1948 és 1976 között valamennyi amerikai elnökjelölt (Barry Goldwater kivételével) CFR-tag volt.
Chester Ward nyugállományú ellentengernagy, a CFR egykori tagja azon kevesek egyike, akik utólag úgy merték elmondani a véleményüket, hogy (17 év tagság után) vélelmezhetően tudják, miről beszélnek.Nos, az admirális mondandójának veleje a következő: 
The main purpose of the Council on Foreign Relations is promoting the disarmament of U.S. sovereignty and national independence and submergence into an all powerful, one world government.”

A CFR fő célja az Egyesült Államok szuverenitásának és nemzeti függetlenségének leszerelése, és a beolvadás egy mindenható világkormányba”. 

1921 óta jóformán minden amerikai elnök -- Ronald Reagan kivételével -- a CFR tagja volt. A CFR-tagok az amerikai társadalom életének gyakorlatilag minden terét befolyásolják, s mégis legtöbb amerikai talán sohasem hallott erről a titkos háttérszervezetről. Ennek egyik oka az, hogy több mint 170 újságíró, írói munkatárs és média-igazgató elkötelezett CFR-tag, akik sohasem írnak a szervezet belső munkájáról. Egyébként is tagság egyik feltétele, hogy tilos feltárni mi is történik a CFR összejöveteleken. A CFR főépületét, amely New Yorkban a 68th Streeten található meg, a Rockefeller-család ajándékozta még 1929-ben.A TC gyökerei Zbigniew Brzezinski 1970-ben írt Between the Ages /Korszakok között/ című könyvébe vezetendők vissza, amelyben a szerző nyíltan dícséri a marxizmust, az Egyesült Államokról azt írja, hogy elavult, és a világkormányt javasolja. Elgondolásai gyakorlatilag egyeznek a CFR egykori alapítója, a marxista Edward Mandell House “ezredes”-nek gondolataival. (E. Mandell House, Wilson elnök fő tanácsadója volt!)
1973-ban a többszörös milliárdos David Rockefellermiután elolvasta a könyvet, a könyv szerzőjét, montreáli születésű hitsorsosát Zbigniew Brzezinskit bízta meg a Trilateral Commission megalapításával, akinek a feladata volt 200 elit tag kiválasztása az Új Világrend kormányának vezetőségéhez. Rockefeller megvalósította a Brzezinski-féle forgatókönyvet!

Amint látjuk, Ward szerint a CFR egyáltalán nem amerikai patriótákból áll, hanem olyanokból, akik még az USA érdekeit is hajlandóak alárendelni az NWO-nek, illetve a Világkormánynak.
Az erősen konzervatív The New American folyóirat sem kertel, amikor azt írja, hogy a CFR „internacionalisták klikkje” (a coterie of internationalists), tagjai pedig az NWO építészei, akiknek lelkén nemcsak a kommunizmus kitalálása és hetven éven keresztüli támogatása szárad, hanem a koreai és vietnámi háború, az iraki és afganisztáni beavatkozás,  azEchelon-rendszer, valamint olyan fedő- és fiókvállalatok létrehozása, mint a Világbank, a NATO, az IMF vagy az ENSZ.  

A Trilateral Commission nemzetközi jellegű, és eszköz a kereskedelmi és banki érdekek egyesítéséhez, hogy Amerikában a politikai kormány teljes irányítását kézbe vegyük. A Trilateral Commission szakértelemmel és összehangolt erőfeszítéssel igyekszik magához ragadni és egyesíteni a négy hatalmi központot - a politikában, a pénzügyekben, a szellemi téren és az Egyházban.” 


Az ILLUMINATI ELLENI TRILLIÓ DOLLÁROS PER Teljes vádirata - IGAZ !



EZ MINDEN IDŐK LEGNAGYOBB LELEPLEZÉSE !!! 


Ebben a pillanatban érkezett és "olyan friss, hogy még meleg"az a 111 oldalas anyag, ami igazolja, hogy mindaz, amiről 3 részben írt a Világ Helyzete 2011.december 18-tól kezdve, az úgy igaz, ahogy akkor kiderült, bármennyire fantasztikusnak is tűnt első olvasásra.  
A megírt fejleményekkel foglalkozott az EnigmaTV és a HunTV is! Nekik is köszönöm, hogy sokakhoz eljutott az infó! 


Megérte gőzerővel fordítani a nemzetközi dokumentumokat, mert érezhető volt, hogy nem légből kapott az ügy, hiszen 
Benjamin Fulford volt a fő forrás és amiért David Wilcock is halálos fenyegetést kapott... (bár bizonyos források szerint meg is ölték)....az interjú, amit magyarul is feltettem önmagáért beszél. 
Ahogy Wilcock írta: " Így kaptam meg én is a "Trillion Dollar Lawsuit" ügy anyagát és Fulfordon keresztül megerősítést kaptam, hogy igen, van egy 1,1 billió dolláros per, amiben az ENSZ, a Világgazdasági Fórum, az Olasz kormány, a Vatikán és sok más név benne van. Ez megdöntené a Régi Világrendet, a fennálló zsarnokságot.  "
"Ez a legnagyobb sztori..., a FED által "bubble money" létrehozására elkobzott 2millió tonna aranyról és a szövetségi perről, mely porig rombolhatja a jelenlegi teljes pénügyi összeesküvést."


  

Mindenkinek javaslom az ügy tanulmányozását, mert nagyon érdekes és a geopolitikai színtéren sok, jelenleg folyó esemény is összefügg vele! 

Csak nagyon röviden: Megtudtuk, hogy a római birodalom óta összeharácsolt hatalmas mennyiségű arany volt felhalmozva ázsiai birodalmak kezében (Kína, Japán), akik ebből jelentős mennyiséget adtak oda Hirohito-császáron keresztül a Rotschild-családnak és az aranyból került Londonba a Bank Of England-be, de jelentős része (kb 2millió tonna) az USA-nak (és a FED-nek) lett kölcsönadva, hogy a majdani dollár tartalékvaluta szerepét megerősítendő biztosítson hátteret.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a modern kori világgazdaság beindítását ez az aranytartalék tette lehetővé.
"Az volt a cél, hogy az aranyat elkobozzák és távol tartsák a piactól, a nemzetközi kereskedelemtől. Ami a történelemben azóta történt, szinte minden Adam Smith (Wealth of Nations 1700) c. művéből következik, amiben leírta, hogy magánszemélyek és államok sem birtokolhatnak aranyat, mert veszélyt jelent, ha erre alapozva valaki fejlődésnek indul. A fedezet nélküli papírpénz kibocsátásával és mennyiségének szabályozásával viszont az irányítás és a hatalom folyamatosan kézben tartható !"

Az aranyért az ázsiai családok államkötvényeket kaptak (amit a fotón is láthattunk) - 1944-ben állították ki és 1994-ben jártak le! - és az aranyat vissza kellett volna adni. Csakhogy az USA és a Rotschildok ellopták és a mai napig nem adták vissza az aranyat, melynek mai értékéből a világgazdaság összes adósságát ki lehetne fizetni és teljes jólétet biztosítani a Föld lakóinak. Ha ez kiderülne.....
Ezért jött létre az a 117 nemzetből álló szövetség, mely Fulford információi szerint isharcban áll a Földet uraló, de uralmának végén lévő ILLUMINATI ELIT-tel, melyek története évszázadokra megy vissza...és láthatóan pusztulásba, háborúkba taszítja a világot. Háborúkat és járványokat tervez, mellyel köztudottan jelentős népességcsökkentésre, majd az Új Világrend felállítására készül.
Dragon Family néven találjuk ezeket a tehetős ázsiai erőket, melyek megbíztak egyKeenan nevű ügynököt az államkötvények kezelésével. Ő az, aki az egész pert indította. Mert nem elég, hogy az aranyat nem adták vissza, hanem amikor két japán ügynök az egyenként 500millió $ értékű kötvénnyel (összesen 124,5 milliárd $) Svájcból tartott Olaszországba, ezeket a kötvényeket tőlük az olasz hatóságok lefoglalták, majd a Vatikán kincstárnoka, Dal Bosco Propaganda Due magas szintű szabadkűműves ellopta. 
A CIA és más magas rangú tisztviselők próbálták 100millió dollárral megvesztegetni Keenan-t, hogy ne szóljon a Dragon Family-nek a kötvények ellopásáról, de Ő ebbe nem ment bele, sőt a "TRILLION DOLLAR LAWSUIT" per felperese is egyben  
Mivel mindezen tények részét képezik a Trillió dolláros pernek és vádként jelennek meg a periratban, ezért óriási jelentőségű az ügy! 

A hab a tortán pedig a vádlottak listája, akik az egészben benne vannak:

az ENSZ főtitkár Ban Ki-Moon, volt olasz miniszterelnök Silvio Berlusconi
Giancarlo Bruno, aki a Világgazdasági Fórumon a bankszektor vezetője, 
Olaszország ENSZ nagykövete : Cesare Maria Ragaglini
Ray C. Dam a Nemzetközi Kincstári Felügyeleti Hivatal elnöke 
és David A. Sale az OITC tanács és cabinet helyettes vezetője. 
A Dragon Family által indított PERT ELVESZTETTE A FED a titkos tárgyalásokon az ENSZ-ben és az a határozat született, hogy az aranyat vissza kell adni 2001. Szeptember 12-én.   

A pénzt a WTC 7-es épület alatt tartották (mely egyben a CIA egyik főhadiszállása is volt). Ma már tudjuk azóta mi történt az ezt megelőző napon. Ahol az arany volt, a tárolót kiürítették ...az épületet a 2 WTC torony leomlasztása után ellenőrzött robbantással felrobbantották és ahogy Fulford forrásai is megerősítették ezért is történt 9/11. 

Na jó ellopták az aranyat, és megjátszották a 9/11 -et , megöltek terrorista címszó alatt eddig több mint kettő millió muszlimot, pedig a terroristák ők maguk voltak , de még mindig nem értem mit keres ebben a diszes társaságban a Pápa. Miért kellet lemondania , most akarják megválasztatni az antíkrisztust, hogy a keresztények is a sátánt imádhassák. A sátán lesz az egyesítő erő mely megteremti az új világrendet az új vallást , mely kifordul önmagából , és a pénz imádatát tűzi zászlajára, és minden naposak lesznek az eddig titokban végzett ember áldozások, és eljő a zsidók világ uralmi terve , a gojok állatokként kerülnek a vágóhídra, így a kamatrabszolgává tett emberiség legjavát állati mivoltukban mészárolják le az új inkvizítorok, kik a hollókamu törvényekkel vezették be e terv megvalósulásának a végrehajtását. Mi balgák , fel kellene ébrednünk , az agymosás szorításából ki kellene látszódni, hogy hamis ez a világ , hamis a kérdés feltevés, és hamis a válasz is amit kapunk rá . Hamis az Istenünk is az erkölcsi talapzatunk , hamis és megfáradt emberek vagyunk, kiölték belőlünk a hitet , a szeretetet, a szerelmet, ringyók , prostituáltak etetnek , szóval , hittel megvezetnek, a tetű politikusok a sátán elé vetnek, és mint Jézust pár piaszterért a hóhérok elé löknek . Az erkölcsi nihil a szolgalelkűség azt mondatja megérett a fajunk a kihalásra. Undor és dögvész kísérjen utatokon , jó szót ne kapjatok, a halál mezsgyéjén mindenkor magányosan járjatok, és mindenki utáljon benneteket. A sátán se adjon feloldozást, a lelketeket az ÁVH – s húsdarálós zsidók darálják az ítéletnapon is túl, hogy átéljétek újra , és újra Prométeusz kínját . Az élet súlyát cipelő embert állatként szabadítottátok meg terhétől , szakadjon most rátok örök teherként az élet misztériumának kioltásának a súlya, és maradjatok kóbor anyagtalan férgek, hisz egész életetekben férgek voltatok. 

Még volt bennük annyi tartás , hogy nem egy zsidó Pápát választottak, hogy kitartásuk is lesz az majd elválik, mert ha nagyon akarják az antikrisztus eljövetelét, akkor nem lesz hosszú életű e férfiú, és ott fenn a bíborosok hadában a zsidó származási aránynak dominálni kell, hogy az antikrisztus jóslat beteljesüljön, és egy sátán üljön Szent Péter trónusán.

Egy biztos még nem jött el az idő, a sátán ideje.


Szabadkőművesek titkos terve - Az angol-szász misszió








Nemrég jutott el a Project Avalonhoz egy 11 oldalas leírás egy bennfentes informátortól, aki személyesen jelen volt egy magas rangú Szabadkőművesek találkozóján 2005-ben London városában. Megdöbbentő volt az, amiről ott beszéltek.
Én (Bill) csináltam egy audiointerjút a forrásunkkal, egy Angol férfi akinek a hátterét és személyazonosságát ellenőriztük és alátámasztottuk. Ő is, mint sokan akikkel beszéltünk, nem tud továbbélni a lelkiismeret furdalástól, és így el kell mondania ezeket a titkokat.
Eredetileg közzé akartam tenni az interjú átiratát, mint ahogy máskor szoktuk. De ez az anyag annyira életbevágó - és számomra a hiányzó részletek amiket tartalmaz annyira fontosak - hogy megtettem azt a lépést, hogy bemutatom az információkat videón. A tanú hanganyag átirata, aki nincs a videón, itt található.

A video le van tiltva.

Ezt jelentette a forrásunk:
 Tervezve van egy Harmadik Világháború, ami nukleáris és biológiai is lesz. Az emberünk úgy gondolja, hogy ez a tervek szerint megy és a következő 18-24 hónapban meg is valósul.
 A terv szerint Izrael fogja megtámadni IrántVagy Iránból vagy Kínából kiprovokálnak egy nukleáris visszacsapást. Egy rövid nukleáris tűzváltás után, tűzszünet jön majd. Az egész világ félelembe és káoszba lesz majd taszítva - mindez kitervezetten.
 A feszültséget felhasználva, kemény szociális és katonai ellenőrzést iktatnak be az összes fejlett nyugati országokban. A tervek már léteznek.
 A nukleáris tűzszünetben, titokban biológiai fegyvereket engednek szabadon. Ezeket elsősorban a Kínaiak ellen fogják bevetni. Ahogy a forrásunk mondta, "Kína náthát kap". A biológiai háború tovább fog terjedni nyugatra. Az infrastruktúra kritikusan meggyengül.
 Ezt csak kezdetnek szánják. Ez után, egy teljes nukleáris csapást idéznek elő: az "igazi" háború, messze terjedő megsemmisüléssel és emberi vesztességgel. Az emberünk azt mondja, hogy a tervezett népességcsökkenés elérheti az 50%-ot is. Ezt a számot hallotta a találkozón.

Ez a szörnyű forgatókönyv generációk óta készül. Az első két világháború is része volt ennek a végső apokaliptikus víziónak - ugyanúgy, mint a végső pénzforrások központosítása is, amit a szintén megtervezett
2008 Októberi csőddel elkezdtek.
Mintha ez nem lenne elég, az informátorunk azon spekulál, hogy mindez egy eljövendő "geofizikai esemény" hátterén van elhelyezve- hasonló azzal, amit az őseink egyszer már átéltek, körülbelül 11.500 évvel ezelőtt. Ha ez a katasztrófa megtörténik - nem kimondottan 2012-re várják, de valamikor az elkövetkező évtizedben - akkor az biztosan tönkreteszi a civilizációnkat, ahogy ismerjük, eltörpítve minden nukleáris katasztrófa nyomait.
Megkérdeztem a forrásunktól: Ha ez a várható katasztrófa megtörténik, miért kezdeményeznék a Harmadik Világháborút? A válasza, életemben először, szörnyen logikusnak tűnt.
Az igazi cél az, magyarázta, hogy a katasztrófa utáni világot állítsák fel. Hogy biztosak legyenek abban, hogy ez az "Új Világ" [jegyezzék meg a kifejezést] olyan legyen, ahogyan ők akarják, egy totalitárius ellenőrző-struktúra kell hogy helyén legyen amikor ez a katasztrófa megtörténik azzal a kifogással, hogy a népesség ezt elfogadja és követeli. A statárium bevezetése a megfelelő, alaposan kiválasztott országokban, mielőtt a katasztrófa megtörténne, ez biztosítja majd, hogy a "megfelelő emberek" megmeneküljenek és prosperáljanak a katasztrófautáni világban, és a következő 11,500 éves ciklusban. Amit valószínűleg globálisan, titokban alaposan terveztek, az utóbbi pár generáción keresztül, az semmi más mint, hogy ki fogja örökölni a Földet.
Kik a "megfelelő" emberek? A fehér Kaukázusiak. Talán ezért nevezték el ezt a projektet az Angol-Szász Missziónak. Ez magyarázza meg a tervezett genocídiumot a kínai emberek ellen - hogy az Új Világot "mi" örököljük és ne "ők".
A forrásunkat nem informálták a második és harmadik világ országairól alkotott tervekről, mint azok Dél Amerikában, Afrikában vagy Ázsiában. De az a véleménye, hogy őket magukra hagynák, és így nem nagyon élnék túl, ha egyáltalán. A nyugat, fehér emberek totalitárius katonai kormányai lennének az örökösök.
Ez egy annyira gonosz, fajgyűlölő, ördögi, hatalmas terv, hogy majdnem hihetetlen. De összevág azzal, amit sok bemondó, kutató, leleplező belső informátor már egy jó pár éve felismert. Nekem személy szerint ez az eddigi legtisztább kép arról, hogy miért is ilyen a világ, és miért őrzik ennyire vadul a titkokat: talán mert mindez a faji felsőbbrendűségről szól. A Negyedik Birodalom él és köszöni jól van.
Meghökkentő módon, a forrásunk nem volt pesszimista. Hangsúlyozza, mint mi is, és több más kutató meg bemondó, hogy az emberek tudatossága nagyon gyorsan ébred az egész Földönés hogy EZEK A TERVEZETT ESEMÉNYEK NINCSENEK KŐBE VÉSVEHa valaha is volt egy ok arra, hogy összefogva azon dolgozzunk, hogy a közelgő veszélyre felhívjuk mindenki figyelmét, ez most az.
Nézzék meg ezt a videót, figyelmesen hallgassák meg ezt a reményt és bátorítást adó erős üzenetet, és adják tovább, minél messzebbre. Tervezzük, hogy létrehozzunk sok nyelven feliratokat a filmekhez - beleértve a Kínait is. Egy összefogó emberiség lehetséges ragyogását támogatjuk, ami nem ismer faji határokat vagy megkülönböztetéseket. Ez a katasztrófa, akár megtörténik, akár nem - és sokan, beleértve magunkat is, fenntartják, hogy nem fog megtörténni - együtt kell a saját jövőnket megterveznünk, a hatalmunkat felismernünk, és mindent megtennünk ahhoz, hogy más embereket figyelmeztessünk a minket körülvevő veszélyre... hogy együtt erősebbek lehessünk, a leszármazottaink és az egész Földi élőlények öröklése érdekében.

Az Angol-Szász Misszió :
  a Harmadik Világháború és
  az Új Világ öröklése

2010 Február

Kattintson ide a tanú hanganyag átirata eléréséhez 
Kattintson ide a Bill Ryan bemutató átirata eléréséhez
PC felhasználók: kattintás lejátssza.
A letöltéshez, jobb egérgomb és Mentés másként.

letöltés .mp4-ben 
kattintson ide 
letöltés .wmv-ben 
hamarosan
letöltés .mp3-audio
kattintson ide
lejátszás (YouTube videó)
hamarosan
Bill Ryan bemutató átirata
kattintson ide
tanú hanganyag átirata
kattintson ide






Tudatmódosítás a gyakorlatban - Mandzsúriai Jelöltek...Tudod mik azok ?


Tudatmódosítás (MIND-CONTROL) a gyakorlatban 
módszerek az emberi elme erőszakos befolyásolására
Azért tartottam fontosnak megosztani ezt a témát, mert nagyon gyakran hallunk olyanokról, hogy merényletet követtek el valaki ellen, esetleg normális emberek hajtanak végre mészárlást teljesen váratlanul. Sok esetben olyan dolgok is előfordulhatnak a háttérben, amire józan ésszel nem is gondolnánk. A legjobb történelmi példa 
Robert F. Kennedy gyilkosa Sirhan Sirhan volt, akiről azóta kiderült, hogy egy ilyen programozott bérgyilkos, Mandzsúriai jelölt lehetett és nem is volt tudatában, miért tette, amit tett. JESSE VENTURA dokumentumfilmje is ezt az ELME-KONTROLLT próbálja megértetni velünk. MEGDÖBBENTŐ ! 


Programozott Bérgyilkosok 1/6 (Jesse Ventura: Összeeküvés-elmélet)



Programozott Bérgyilkosok 2/6 (Jesse Ventura: Összeeküvés-elmélet)



Programozott Bérgyilkosok 3/6 (Jesse Ventura: Összeeküvés-elmélet)



Programozott Bérgyilkosok 4/6 (Jesse Ventura: Összeeküvés-elmélet)

Programozott Bérgyilkosok 5/6 (Jesse Ventura: Összeeküvés-elmélet)




Programozott Bérgyilkosok 6/6 (Jesse Ventura: Összeeküvés-elmélet)



Bilderbergek és Depopuláció 1/6 (Jesse Ventura: Összeeküvés-elmélet)



Bilderbergek és Depopuláció 2/6 (Jesse Ventura: Összeeküvés-elmélet)



Bilderbergek és Depopuláció 3/6 (Jesse Ventura: Összeeküvés-elmélet)



Bilderbergek és Depopuláció 4/6 (Jesse Ventura: Összeeküvés-elmélet)



Bilderbergek és Depopuláció 5/6 (Jesse Ventura: Összeeküvés-elmélet)



Bilderbergek és Depopuláció 6/6 (Jesse Ventura: Összeeküvés-elmélet)



Megosztok veletek egy tanulmányt, melynek alapját  
Dominic Streatfeild „Agymosás, fejezetek a tudatmódosítás titkos történetéből” c. könyve jelentette, amely a témát a nyugati országok, mindenekelőtt az Egyesült Államok vonatkozásában dolgozza föl. Streatfeild kutatásainak alapjául az a 18 ezer oldalnyi CIA dokumentum szolgált, amelynek titkosítását az 1970-es évek végén oldották föl. A kísérleteket sok esetben neves pszichiátriai intézetek végezték a CIA, a hadsereg, a légierő vagy a haditengerészet anyagi támogatása mellett, és a kutatási eredményeket számos esetben orvosi szaklapokban is publikálták. Streatfeild kutatásai során föltárta, hogy a CIA különböző agymosási célzatú programjaiba mintegy 80 különböző intézmény vont be, köztük egyetemeket, kórházakat és büntetőintézeteket. 

Ezt a magyar nyelvű tanulmányt-akiket érdekel- INNEN LETÖLTHETIK . Röviden csak annyit ezekről, hogy olyan módszereket alkalmaznak, melyek megtörik a személyiséget teljesen (pl. érzékeléstől megfosztás izolált kamrában vagy olyan zselében, ahol a saját szuszogásodon kívül mást nem érzékelsz, elektrosokk vagy olyan fájdalom okozása, melyben a személyiség, lélek egyszerűen kimenekül a testből.) Az érzékeléstől való megfosztás lényegi következménye, hogy a valósággal kapcsolatot teremteni nem tudó egyén erősen befolyásolható elmeállapotba kerül, így ez az agymosás egyik leghatásosabb módszere lehet.


A kísérletekre kis idő múlva a CIA is fölfigyelt; érdeklődésük középpontjában mindenekelőtt a memória törlésének eszközei álltak. 
A filmben is szereplő CIA-bérgyilkos ismert alakja lett az ún. Mandzsúriai jelöltek létrehozásának, mert kitálalt újságíróknak arról, amit  tudott. 
A "
BOURNE-REJTÉLY" és a hozzá kapcsolódó háttértörténet is teljesen valós, ezt belső források is megeősítették azóta.Napjainkban minden állampolgár ki van téve ilyen MIND-CONTROL, agymosó és elme-befolyásoló technikáknak. Ezzel tartják kordában, késztetik fogyasztásra, esetleg valamilyen viselkedésre az egyéneket.Az egyik ilyen CIA-programban dolgozó, azóta a dolog ellen harcoló forrás mondta, hogy ha a 60-as, 70-es években ilyen módszerek voltak a kezükben a világot irányítóknak, akkor el tudjuk képzelni napjainkra milyen tökélyre fejlesztették ezt!
(Nehogy azt higgyük, hogy csak a kényelmünkért csinálják:) 
a cél minden háztartásban TV, mindenkinél mobiltelefon -ami mint tudjuk lehallgató és nyomkövető funkciókat egyaránt szolgál - , de a műholdak, a mobil átjátszók és a telefonok mind részét képezik ennek a tudatbefolyásoló gépezetnek.(Nagy-Britanniában a TV megjelenése után kormány-program volt a minden háztartásban legyen televízió! szlogen). EZ A JELEN ÉS A VALÓSÁG - NEM SCI-FI ÉS NEM ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLET.
Rendkívül fontos eszköz a kezükben a TELL-LIE-VISION...azaz a televízió, mely nemcsak, hogy elhiteti, hogy a valóságot mutatja, de arról is meggyőz, hogy mit gondoljunk egy-egy témáról, sőt személyről. 
Próbáld ki magadon! Neveket mondok...milyen gondolatok, érzések jutnak eszedbe ???
FIGYELJ!
1. Barack Obama
2. Saddam Hussein
3. Osama Bin Laden
4. Kadhafi - Líbia elnöke
5. Hugo Chavez - Venezuela elnöke
6. Fidel Castro
Ugye! Kiket minősítettél magadban diktátornak? és terroristának? Ki a világbéke ellensége és meg kell szabadulni tőlük, mert a Demokrácia ellenségei ??? NA ??? 
Szóval valaki a TE fejedbe is beleültette ezeket. 
Az egyik eszköz a televízió: A szubliminális (tudat alatt ható) üzenetek működési mechanizmusa arra épül, hogy azokat az agy képes fölfogni, a tényleges tudatig azonban nem jutnak el. Azért lehetnek hatásosak, mivel az üzenetet nem nyíltan kapjuk, így nem tudjuk tudatosan, ill. logikusan eldönteni, hogy engedelmeskedjünk-e neki vagy sem. El lehet rejteni TV-műsorokban, rádióadásokban vagy állóképekben, de a legmodernebb technológia ezt már számítógépes programokban, internetes oldalakon vagy egyszerű spam-ekben is lehetővé teszi. A Warner Bros például nyíltan beismerte, hogy az Ördögűző című filmben számos alkalommal szabad szemmel nem látható, egy halotti maszkot ábrázoló képkocka villan föl a feszültség fokozása érdekében.
Mivel agyunk 1másodperc alatt 24képkockáig képes érzékelni, e felett mindenféle üzeneteket be lehet csempészni és teszik is ezt. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése