2016. március 7., hétfő

Még mindig szarjék az észt



Még mindig szarjék az észt

Csendben elfogadták a „Monsanto védelmi törvényt”

Forrás: RT.com
Az amerikai képviselőház csendesen hozzácsapott egy kiegészítést a 2013-as Konszolidált és Folyamatos Költségkeret törvényjavaslathoz (HR 933) az utolsó pillanatban, aminek része a genetikailag módosított magok ellen egészségügyi kockázat jogcímén indítható jogi eljárásokat megakadályozó törvényi védelem. Leegyszerűsítve, egy olyan rendelkezésről van szó, ami megtiltja, hogy a génmódosított magok vetése miatt jogi eljárást lehessen indítani a cég ellen.
A hivatalosan Gazdálkodói Biztosíték Rendelkezés néven futó potyautast a biotechnológia ipar ellenzői „Monsanto védelmi törvénynek” keresztelték, mivel megfosztja az állami bíróságokat azon hatalmuktól, hogy megtiltsák a genetikailag módosított magokkal történő vetést, függetlenül annak a fogyasztók egészségére kifejtett hatásától.
Az egyesek által „biotech potyautasnak” nevezett rendelkezést először a Mezőgazdasági és Igazságügyi Bizottságoknak kellett volna felülvizsgálni, azonban még meghallgatást sem tartottak az ügyben és a rendelkezés a legtöbb Demokrata párti szenátor (akik többséggel rendelkeznek a Szenátusban) számára ismeretlen volt a HR 933-as törvény elfogadását célzó szavazás előtt. A HR 933 törvény egyébként egy rövidtávú költségvetési törvényjavaslat, amit a kormány fizetésképtelenségének megakadályozására adtak be.
John Tester szenátor volt az egyetlen, aki tiltakozott az úgynevezett Monsanto Védelmi Törvény elfogadása ellen, bár javaslatát, hogy a potyautast vegyék ki a törvényből, nem is bocsátották szavazásra.
A HR 933-as törvényt végül Barack Obama március 27-én késő éjjel aláírta, így az hatályba lépett. Ezzel az elnök tulajdonképpen törvényi védelmet biztosított a biotechnológiai óriásoknak az esetleges perekkel szemben, amit az állampolgárok az illegálisan vetett, genetikailag módosított termények miatt indíthatnának ellenük.
Az amerikai jogrendszer szerint, de leginkább néhány, a közelmúltban indított per eredményeként, az amerikai mezőgazdasági minisztérium köteles környezetvédelmi esettanulmányokat végezni és ezekről nyilatkozni a GMO magok vetése és értékesítése előtt. Az, hogy a minisztérium milyen mértékben és milyen hatékonysággal tesz eleget ennek a kötelezettségnek már más kérdés és komoly kívánnivalókat hagy maga után.
Az is aggasztó, hogy milyen könnyedséggel ment át az amúgy anonim úton előterjesztett potyautas a kongresszuson. Egyes csoportok azt próbálják bebizonyítani, hogy ez csakis a biotechnológia ipar képviselői és a törvényhozók közötti „előzetes, nem hivatalos megállapodás” segítségével történhetett.
A Washington Times például rámutat, hogy a törvény megszavazása komoly győzelem a nagy biotech óriások, mint a Syngenta, a Cargill és a Monsanto számára, amelyek 2009 óta összesen 7,5 millió dollárral támogatták a kongresszus különböző tagjait és 372.000 dollárt adtak a szenátus egyes bizottsági tagjainak.

Újabb bizonyíték, hogy a GMO-k meddőséget okoznak

Forrás: Natural News
Az orosz „Védelem a környezeti veszélyekkel szemben” legújabb tanulmánya, más hasonló eredményeket produkáló kísérletek után, rámutatott, hogy a genetikailag módosított organizmusok (GMO) fogyasztása súlyosan negatív hatással van a szervezetre. Az Oroszország Hangja szerint az orosz Génbiztonsági Intézet és az Ökológiai és Evolúciós Problémákkal foglalkozó Intézet tudósai kimutatták, hogy a génmódosított táplálékkal etetett állatok viszonylag rövid idő alatt teljesen meddővé válnak.
Nem ez az első kísérlet, ami hasonló eredményre jutott a GMO-k és a meddőség közötti kapcsolat tekintetében. Mivel a kutatást a biotechnológia ipartól teljesen függetlenül végezték, az eredmények egészen más képet mutattak, mint a GMO fogyasztás védelmében végzett tesztek.
A kísérlethez használt hörcsögök étrendjét genetikailag módosított szójával egészítették ki és azt tapasztalták, hogy először az állatok lassabban érték el a nemi érettséget, majd az idő múlásával teljesen meddővé váltak.
Az állatokat több csoportra osztottuk, a csoportokat pedig elkülönítettük egymástól,” magyarázza Dr. Alexej Surov, a tanulmány egyik szerzője. „Az első csoport az addig megszokott táplálékot kapta. A második csoport étrendjét természetes, genetikailag módosított összetevőket NEM tartalmazó szójával egészítettük ki. A harmadik csoport étrendjéhez genetikailag módosított táplálékot is adtunk, a negyedik csoportnál pedig komolyabb mennyiségű GMO terméket adtunk az étrendhez.”
A tanulmány során Dr. Surov és csapata megfigyelte a születő hörcsögöket, azok növekedési ütemét, a szaporodás gyakoriságát, ütemét és ezeket az adatokat összevetették az állatok étrendjével. Néhány generáció elteltével a GMO-val kiegészített étrenden felnőtt hörcsögök teljesen meddővé váltak.
Komoly változást tapasztaltunk azoknál a hörcsögöknél, akiket összepárosítottunk és folytattuk a korábbi étrendet,” mondta Dr. Surov. „A pár lassabban növekedett és lassabban érte el a nemi érettséget. A kölykeikből új párokat alkottunk. Ez volt a harmadik generáció és ők már egyáltalán nem voltak képesek szaporodni. Tehát ezek a GMO-val táplált egyedek teljesen meddővé váltak.”
Vajon az egyre inkább terjedő GMO termékek az emberek jövő generációit is meddővé teszik?
Egy osztrák tanulmány hasonló eredményre jutott genetikailag módosított kukoricával táplált egereivel. Az első szembetűnő változás az ő esetükben is az volt, hogy a kifejlett egyedek kisebb súlyúak voltak a normálisnál és kevesebb kölykük született. Három vagy négy generáció alatt a GMO táplálékon felnőtt szülőktől származó egerek teljesen meddővé váltak.
A gazdák az Egyesült Államokban is arról számoltak be, hogy a genetikailag módosított takarmánnyal táplált disznók és tehenek meddővé váltak. Indiában pedig egy kutatócsoport feltárta, hogy a genetikailag módosított gyapotmaggal etetett bivalyoknál komoly meddőségi és egyéb súlyos problémák alakultak ki.
A cikkhez használt egyéb források:
http://www.huffingtonpost.com

Legújabb GMO tanulmány: korai halál és súlyos daganatok a Monsanto kukorica hatására

Forrás: NaturalNews.com
A genetikailag módosított kukorica és a Monsanto féle Roundup műtrágya és gyomirtó hatására a kísérleti patkányokban döbbenetes daganatok alakultak ki, több szervük károsodott és végül idő előtt elpusztultak. Így lehetne néhány szóban összefoglalni a Monsanto által gyártott genetikailag módosított organizmusok hosszú távú hatásával foglalkozó legújabb tanulmány eredményeit.
Szakemberek szerint a tanulmány az eddigi „legalaposabb kutatás, ami valaha megjelent a genetikailag módosított termények és a Roundup gyomirtó patkányokra kifejtett hatásáról.” A szörnyű eredmények futótűzként terjednek az Interneten és még a fővonalas média is számos cikkben foglalkozik a megdöbbentő fotókkal.
A daganatok olyan komolyak, hogy némelyik állat csupán a kinövések mérete miatt alig jut levegőhöz.
A Monsanto Roundup gyomirtó és a GMO kukorica a vétkes, állítja az új döbbenetes tanulmány a rák kialakulásáról,” írja a Grocery, egy népszerű brit kiadvány.
A tudósok azt találták, hogy az állatokban még igen kevés mennyiségtől is emlőrák alakult ki és komoly máj és vesekárosodást szenvedtek, a hímek esetében négy, a nőstényeknél pedig hét hónap alatt,” írja a cikk.
Daily Mail a következőket írja:
Új vita a GMO ételekről miután a francia tanulmány azt állítja, hogy a kérdéses takarmánnyal etetett patkányokban daganatok alakultak ki. A GMO diétán tartott állatokban emlőrák alakult ki, azonkívül súlyos máj és vesekárosodást szenvedtek. Az eredmények szerint a hímek 50, míg a nőstények 70 százaléka pusztult el idő előtt, a kontroll csoport 30 és 20 százalékához képest.”
A Caen Egyetem professzora, Gilles-Eric Seralini által vezetett tanulmány az első olyan komoly munka, ami alaposan megvizsgálta a genetikailag módosított organizmusok hosszú távú (az élet teljes tartamára vonatkozó) hatását. Az ember nyilván elgondolkozik azon, hogy hogyan fordulhatott elő, hogy a GM kukorica hatósági engedélyezése előtt nem végeztek hasonló tanulmányokat, de sajnos ilyen komoly befolyással rendelkezik a vállalati lobbi és az emberi kapzsiság.
A tanulmány az Élelmiszer és kémiai toxikológiai folyóiratban jelent meg és a napokban tárták a nagyközönség elé egy londoni sajtókonferencián.
Néhány megdöbbentő részlet a tanulmányból:
  • A hímek 50, a nőstényeknek pedig 70 százaléka idő előtt elpusztult.
  • A nyomokban (a hatóságilag az ivóvízben megengedett mérték alatti) Roundup gyomirtót tartalmazó vizet fogyasztó patkányoknál 200 illetve 300 százalékkal nőtt a nagyméretű daganatok kialakulásának esélye.
  • A GM kukoricát és nyomokban Roundup-ot tartalmazó táplálékot fogyasztó patkányoknál máj illetve vesekárosodást figyeltek meg.
  • A tanulmány során a patkányok NK603-at kaptak, ami a Monsanto szabadalmazott genetikailag módosított kukoricája és amit széles körben használnak egész Észak-Amerikában, emberi és állati fogyasztásra egyaránt. Ugyanebből a kukoricából készülnek a reggeliző pelyhek és a kukorica chipsek is.
A Daily Mail a következőket írta még a tanulmányról:
Jose Bove, az Európai Parlament Mezőgazdasági Bizottságának francia elnöke és a GM termékek ismert ellenzője, a GM termények termesztésének és importengedélyek kiadásának azonnali felfüggesztését indítványozta. „Ez a tanulmány végre bebizonyította, hogy igazunk van, és sürgősen felül kell vizsgálnunk a GM termények engedélyezési folyamatát,” közölte egy nyilatkozatban. „Az országos és európai élelmiszerbiztonsági hatóságoknak új, közpénzből finanszírozott tanulmányokat kell lefolytatni, hogy egészséges élelmiszereket biztosíthassunk Európa lakosságának.”
A tanulmány címe „Három GM kukoricafajta ez emlősök egészségére kifejtett hatásának összehasonlítása” és az alábbi linken teljes terjedelmében elérhető:http://www.biolsci.org/v05p0706.htm
Néhány további említésre méltó szemelvény:
Elemzésünk egyértelműen eddig nem ismert mellékhatásokat állapít meg a 3 GMO fajta fogyasztása esetén, amelyek hatása nemenként és esetenként adagtól függően eltér. A mellékhatások leginkább a vesére és a májra, a szervezet méregtelenítéséért felelős két legfőbb szervére hatottak, bár a mellékhatások eltértek a három különböző fajtánál. Egyéb mellékhatások a szívet, a mellékvesét, a lépet és a vérképző rendszert érintették. A kapott adatok alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy májmérgezés állapítható meg, valószínűsíthetően az adott GM kukoricákban található új rovarirtók miatt. Emellett nem lehet kizárni egyéb nem szándékos, direkt vagy indirekt hatást az anyagcserére.
Néhány idézet a kutatóktól:
A kutatás hihetetlen számú daganat kialakulását mutatja, amelyek gyorsabban jelennek meg és agresszívabban nőnek, különösen a nőstény állatok esetében. Számomra megdöbbentő ezeknek az egészségre kifejtett negatív hatása.”
Várható, hogy a genetikailag módosított kukorica és a Roundup gyomirtó komoly hatással lesz az emberi egészségre.” – Dr. Michael Antoniou, molekuláris biológus, King’s College London.
Ez az első alkalom, hogy megvizsgálták a GM kukorica és a Roundup gyomirtó, illetve a kettő kombinációjának hatását és az eredmény nagyon súlyos. A hím patkányok esetében máj és vesekárosodást, illetve rendellenességeket, beleértve daganatok kialakulását tapasztalták, ami viszont ennél is aggasztóbb, hogy a nőstény állatoknál rendkívül súlyos emlőrák kialakulása volt megfigyelhető. A kísérlet végére a nőstények 80 százalékában alakult ki emlőrák.” – Patrick Holden, a Fenntartható Élelmiszert Tröszt igazgatója.

A Monsanto Roundup az egész globális élelmiszerellátás stabilitását veszélyezteti

Forrás: NaturalNews
A Monsanto magatartása súlyosabb problémával fenyegeti földünket, mint korábban gondoltuk. A közegészségügyi és mezőgazdasági stabilitás teljes figyelmen kívül hagyása a cég részéről elképzelhető, hogy az egész globális élelmiszerellátást veszélyezteti. A napokban közzétett jelentés szerint a Monsanto Roundup nevű növényvédőszere az egész bioszféra termékenységére kihat. A jelentésből megtudhatjuk, hogy a Monsanto által még a 70-es években kifejlesztett glyphosate, ami saját szabadalmi oltalom alatt álló Roundup növényvédőszerének hatóanyaga, visszafordíthatatlanul káros hatással van a föld mikro biodiverzitására, és ezáltal a föld egész lakosságának egészségét veszélyezteti.
A Current Microbiology folyóiratban megjelent kutatási eredmények kiemelik, hogy a glyphosate komoly mértékben megváltoztatta és sok esetben elpusztította azokat a mikroorganizmusokat, amiktől a termőföld egészsége, és így sok étel minősége függ. Egyes területekről például teljesen eltűnt a korábban bőségesen jelenlevő, egyes joghurtok készítéshez használt Lactobacillus cremoris baktérium. A tanulmány azt is kihangsúlyozza, hogy a vizsgált mikroorganizmusok pusztulását vagy csökkenését olyan mintákban tapasztalták, amelyekben a Roundup koncentrációja a megengedettnél alacsonyabb.
Ez azt jelenti, hogy a GMO gazdálkodásnak köszönhetően megjelent, szinte kiirthatatlan gazok miatt egyre több Roundup vagy egyéb permetszert használó gazdaságok nemcsak a termőföldet teszik tönkre, hanem egyes élelmiszerek előállításához szükséges mikroorganizmusokat is elpusztítják.
A mikroorganizmusok a fajok 50%-át teszik ki a földön. Ezek pusztulása beláthatatlan következményekkel járhat bolygónkra.
Charles E. Kelogg, az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium évkönyvében már 1939-ben a következőket írta:
Tulajdonképpen az élet a termőföldtől függ… Termőföld nélkül nincs élet és nincs termőföld élet nélkül.”
Franklin Delano Roosevelt pedig így fogalmazott:
Az a nemzet, amelyik elpusztítja a termőföldet, saját magát pusztítja el.”
A rendkívül lassan lebomló glyphosate lassan átszivárog a termőföld legfelső rétegén, majd a talajvízben gyűlik össze, ahonnan az ivóvízforrásokat is megfertőzi. Annak ellenére, hogy a glyphosate az Egyesült Államokban minden levegő és esővíz mintában kimutatható, az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium (USDA) semmit nem tesz ellene, ami bizonyítja, hogy a rövidtávú haszon fontosabb számukra, mint bolygónk jövője. Sőt, a minisztérium gyorsított eljárásban biztosítja a Monsanto termékek forgalmazásához szükséges engedélyeket, teljes mértékben figyelmen kívül hagyva a cég múltját, amit olyan termékek szegélyeznek, mint az Agent Orange, az Aszpartam vagy a DDT.
A Monsanto Roundup negatív környezeti hatását számos tanulmány és kutatás bizonyítja, amelyek közül nem egy alátámasztja, hogy a vegyszer, DNS károsító hatása miatt meddőséget és rákot is okozhat. Hihetetlen, de a Roundup még 99,8%-os hígításban is (ami 450-szer alacsonyabb koncentráció, mint a mezőgazdaságban alkalmazott keverék esetében) súlyosan toxikus hatású és károsítja az emberi DNS-t. Az amerikai geológiai intézet adatai szerint egyedül 2007-ben 80 millió kilogramm glyphosate-ot használtak el az Egyesült Államokban.
Egészségkárosító hatása mellett a Roundup környezetkárosító hatása még több aggodalomra ad okot. Bár a szert a gyomok ellen fejlesztették ki, hatására ugyanakkor a gyomirtóknak ellenálló fajok tucatjai alakultak ki, amelyek mára több millió hektár földet fertőztek meg, tönkretéve számos gazdaságot és a termőföldet. Ezek a gyomok jelenleg 10 millió hektárt borítanak be az Egyesült Államokban és a szakértők szerint 2010-ben globálisan ez a terület mintegy 290 millió hektárt tett ki. A szupergyomok egyre nagyobb gondot okoznak Ausztráliában, Argentínában, Brazíliában, Chilében, Európában és Dél-Afrikában is.
A tanulság egyértelmű: A Roundup nemcsak az emberek egészségét károsítja, de a termőföldet is tönkreteszi és ezzel az egész bolygó mezőgazdasági stabilitását látszik aláásni.
A cikkhez használt források:
http://greenmedinfo.com/toxic-ingredient/glyphosate

Tízezer dolláros díj a bibliai teremtéstörténet megcáfolójának

Forrás: WND.com
A teremtéstudomány egyik kaliforniai szakértője 10.000 dolláros díjat ajánlott fel annak, aki egy döntőbíró előtt képes bebizonyítani, hogy az evolucionistáknak igazuk van, és a Biblia téved az élet kialakulását illetően.
Dr. Joseph Mastropaolo, aki korábban kineziológiát tanított, tízezer dollárt ajánlott fel saját pénzéből a Szószerinti Teremtésper (Literal Genesis Trial) elnevezésű kihíváshoz.
A másik félnek is 10.000 dollárt kell felajánlani, a győztes pedig mindent visz.
Mastropaolo weboldalán elmondja, hogy az evolúció „minden tudományos bizonyítékot nélkülöz”.
Ennek a megállapításnak a legfőbb bizonyítéka, hogy a kihívást továbbítottuk a világ valamennyi, szókimondásáról és kritikáiról ismert evolucionistája számára, hogy szálljanak versenybe a díjért,” mondja Mastropaolo, hozzátéve, hogy „az evolúció sehol sem létezik a világegyetemben, soha nem is létezett, és nem is fog, kivéve egy 2500 éves babonán alapuló kiforgatott fantazmagória formájában.”
A mai napig egyetlen egy embert sem lehetett rávenni a 374.000 evolucionista közül, akik személyes vagy a szervezeten keresztül kiküldött meghívót kaptak, hogy a világ elé tárják az elméletet alátámasztó bizonyítékaikat.
A személyesen meghívottak között volt például Richard Dawkins, az Oxford Egyetem professzora, aki Mastropaolo szerint „valószínűleg az evolúciós folyamatok elsőszámú népszerűsítője a világon és egy jottányi tudományos bizonyítékkal sem rendelkezik,” valamint George Will, Pulitzer díjas újságíró.
A Szószerinti Teremtéspert egy kaliforniai bíróságon tartanák Santa Ana-ban, a fellebbviteli bíróság egyik bírója előtt, akit a felek közös megegyezéssel választanának.
A bizonyítéknak tudományos jellegűnek kell lennie, ami azt jelenti, hogy objektív, érvényes, megbízható és kalibrált,” mondja Mastropaolo.
Nincs korlát megszabva a prezentálható bizonyítékok számára az evolucionisták részéről,” jegyzi meg Mastropaolo a weboldalon. „Amennyiben rendelkeznek tudományos bizonyítékkal, arra sincs korlát, hogy hány alkalommal nyerhetik el a tízezer dolláros díjat (kevesebb, mint 6 hónap alatt meghaladhatják az 1 millió dollárt).”
Ők nem buta emberek, sőt értelmesek, olyannyira értelmesek, hogy tudják, ilyen tudományos bizonyíték nem létezik, még a mini perre elegendő sem,” nyilatkozta aGuardian-nek.
Dr. Joseph Mastropaolo két alelnöki díjat is nyert, egyet a légtér biztonsága, a másikat a légi egészségtan terén elért munkájáért. Huszonhat éven keresztül tanított biomechanikát és fiziológiát a Long Beach-i California State Egyetemen.

Továbbra is szabad préda a magyar termőföld 

2013, április 5 - 13:03 
alfahir.hu 
A Jobbik szerint elkeserítő, hogy a hatóság és a kormány semmilyen lépéseket sem tesz ígéreteik ellenére a zsebszerződések és idevágó bűncselekmények felszámolása ellen. Az újabb elutasító rendőrségi határozat kapcsán beszélt erről szombathelyi sajtótájékoztatóján Bana Tibor országgyűlési és Rába Kálmán vasi önkormányzati képviselő.

Bana Tibor emlékeztetett, hogy Magyar Zoltánnal két éve tettek feljelentést három cég ellen, mert felmerült a gyanú, hogy zsebszerződéseket kötöttek, ami közokirathamisításnak minősül.

A három vállalat ellen - ezek név szerint Kaschaex Alto Kft., Real LFC Kft., Szép föld Kft. - a hatóság meg is indította a nyomozást. A képviselő elmondta, ezen társaságoknál több száz hektár terület esetében találtak külföldiek nevére bejegyzett jelzálogjogot, továbbá érintettek voltak területek az Őrségi Nemzeti Parkban és Natura 2000 részen is.

A képviselők akkori kutatómunkája alapján találtak rokoni és gazdasági összefonódásokat is. A napokban érkezett meg egy határozat a Vas Megyei Rendőrfőkapitányságtól, miszerint bűncselekmény nem állapítható meg egyik esetben sem. Bana Tibor szerint elképesztő, hogy a határozatban úgy fogalmaznak: a Real LFC és a Szép föld Kft. esetén még ha találtak is volna bűncselekményt, az már elévült volna.

A jobbikos politikus úgy nyilatkozott, hiába szólalt fel a parlamentben annak idején a zsebszerződések ügyéről, Budai Gyula volt elszámoltatási kormánybiztos csupán annyit válaszolt: feljelentést kell tenni. Bana Tibor leszögezte, semmiféle elszámoltatás, érdemi munka nem volt a kormány, sem az állam részéről.

Ugyanakkor szólt arról is, egyre többen igyekeznek minél gyorsabban kihátrálni ezekből az ügyletekből, mivel július elsejétől változik a BTK idevágó része, jobban fogja a hasonló szerződéseket szabályozni.

Emlékeztetett, a Jobbik alaptörvény szinten rögzítette volna a víz és a termőföld védelmét, a kormány azonban ezt lesöpörte azzal együtt, hogy ne lehessen zálogjogot bejegyezni külföldieknek. Így - mutatott rá -, a földvédelmi moratórium megszűnése után a termőföld törvényesen is szabad préda lesz a felvásárlóknak.

Rába Kálmán, a Jobbik Vas megyei önkormányzati képviselője mindehhez hozzátette, hogy ugyan a megyében korábban létrejött egy földvédelmi bizottság, semmiféle felelősségre vonás nem volt azóta sem, de továbbra is napirenden fogja ő maga is tartani a kérdést közgyűlési szinten.

Kapcsolódó:
   
Izraelben reklámozzák a pesti lakóparkokat
   
Csányi Sándor kilóra megvette az államot
   
Ángyán Csányiról, az új korrupcióról és a politikáról
   
Visszaélés a földpályázatoknál
   
"A magyarok génjeiben van a föld szeretete"
   
Mit szavaztak meg a fideszes képviselők Mezőkövesden?
   
Újabb multival egyezett meg a kormány 

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Offshore-bomba robbant: leleplezték a milliárdos adóelkerülőket 

2013, április 5 - 10:32 
nol.hu alfahir.hu
Nagyszabású leleplező anyagot jelentetett meg számos nemzetközi lap az adócsalókról - ismerteti a nol.hu. Az akció támadásnak tekinthető a nemzetközi pénzügyi rendszer "fekete lyukai" ellen, amelyekben évente milliárdos nagyságrendű adó tűnik el.

Az ún. OffshoreLeaksnek nevezett kutatásban 170 ország 130 ezer állampolgárának a gyanús pénzmozgásait vizsgálják - írja a lap. Vannak köztük híresek és gazdagok, politikusok, oligarchák, fegyverkereskedők és neves pénzügyi befektetők, de egyszerű emberek is. De az egyértelműen látszik, hogy számos adószakértő, jogász és ismert nemzetközi nagybank áll az üzelmek mögött.

"Ilyet még soha nem láttam. A titkos világ hirtelen nyilvánossá vált" - nyilatkozta ezzel kapcsolatban a CBC-nek a kanadai jogászprofesszor és adószakértő, Arthur Cockfield.

Az adatokat egy évvel ezelőtt adták át Washingtonban a tényfeltáró újságírók nemzetközi konzorciumának (ICIJ). Ők 46 különféle médiának adták tovább az adatokat, akik maguk dolgozták fel azokat. Elképesztő mennyiségről van szó: 2,5 millió dokumentumot gyűjtöttek össze, tíz adóparadicsomban tárolt számlák és pénzmozgások teljes dokumentációját.

Egy 2012-es tanulmány 21-32 ezermilliárd dollárra becsüli a világ adóparadicsomaiban tárolt pénz mennyiségét. A mostani leleplezés segíthet abban, hogy ezt a rendszert megszüntessék - írta a Spiegel. Az adatokat folyamatosan dolgozzák fel és hozzák nyilvánosságra.

A kutatás nemzetközi együttműködő partnerei közül Olaszországban a L'Espresso-é a lista, amely pénteken utcára kerülő számában rukkol majd elő kétszáz névvel. A franciáknál viszont sokan aggódnak, mivel a szocialisták számára különösen kellemetlenül esik egybe a lemondásra, majd beismerésre kényszerült költségvetési miniszter, Jérome Cahuzac botrányával.

A Le Monde írt róla, hogy a Kajmán-szigeteki vállalkozásokban érdekelt Francois Hollande államfő tavalyi elnökválasztási kampányának kincstárnoka. Jean-Jacques Augier kénytelen-kelletlen beismerte, írja a lap, hogy valóban tulajdonostárs ilyen cégekben, de, mint fogalmazott, semmi törvénytelent nem tett, és személyes számlája, egyéni befektetése sincs a karibi szigeteken. Ennek a mai francia közhangulatban az a jelentősége, hogy az adócsalással, pénzmosással megvádolt Cahuzacról bebizonyosodott: egyéni svájci, illetve szingapúri számlával rendelkezett, és ezeket nem vallotta be.

A legnépszerűbb "rejtekhely" általában a Brit Virgin-szigetek, amely nemcsak gyönyörű, de ezek szerint biztos "fióknak" is számított, és a listán bőven van ismert név: a 2011-ben elhunyt playboy, a német Günther Sachs - aki többek között Brigitte Bardot férje is volt - például a Cook-szigeteken bejegyzett két cégbe és öt alapítványba rejtette vagyonát, de jutott a pénzből Panamába és a Brit Virgin-szigetekre is belőle. Az orosz oligarcha, Mihail Friedman is a szigeteket részesíti előnyben, neki pikáns segítsége is akadt: az egykori hírhedt NDK-s kémfőnök, az "arc nélküli emberként" elhíresült Markus Wolf fia segédkezett a vagyona eltüntetésében.

Görög adóelkerülők összesen 107 offshore-céget működtetnek a Brit Virgin-szigeteken. Nem mind gazdagok, vannak köztük egyszerű falusiak is - úgy tűnik, ők annyira féltek saját adóhatóságuktól, hogy ilyen messzire futottak megtakarításaikkal.

A Brit Virgin-szigetekre menekítette pénzét a Fülöp-szigeteki diktátor, Ferdinand Marcos lánya is. Manila már be is jelentette, hogy nyomozást kezdeményez, mert gyanítják: a vagyont még a diktátor vitte ki magával, amikor lelépett az országból, vagyis a népet illeti meg. De van itt pénze két Gazprom-vezérnek és az orosz miniszterelnök-helyettes, Igor Suvalov feleségének is. A Szabad Európa Rádió információi szerint az azerbajdzsáni elnök, Ilham Alijev két lánya, Leila és Arzu is tulajdonol három céget a Brit Virgin-szigeteken.

Konzervatívabb náluk a mongol parlament alelnöke, az ország korábbi külügyminisztere, aki egymillió dollárját nem holmi gyanús adóparadicsomra, hanem egy becsületes svájci bankra bízta. Igaz, Bayartsogt Sangajav ma már hibának nevezte a lépést, és kilátásba helyezte lemondását.

Az egyik leggazdagabb spanyol, Hans Heinrich Thyssen-Bornemisza báró özvegye viszont a Cook-szigeteken levő cégét használta arra, hogy a műkincseit "kedvezményes" áron adja és vegye - és erről a spanyol adóhatóság ne nagyon értesüljön. Ügynöke szerint ő csupán a nemzetközi piacok "rugalmasságát" használta ki. 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

GERENDÁS PÉTER - PARASZT, VISZLÁT! 

2013.04.01. 22:43 menekulttabor.blog

Már ez a Gerendás is, ez a zenész, vagy mi. Zenész, mert azt mondja magáról. Állítólag második vonalbeli. Pont, mint az apja, az is második vonalbeli elvtárs volt. Százados elvtárs. Hogy hol? - Az ÁVH-ban természetesen. Egyesek szerint jobban bánt a gumibottal, mint a fia a gitárral és a gyereklányokkal. 

Állítólag az ÁVH-ban emberiesség elleni bűnöket követtek el. Állítólag, mert ezt eddig senki nem bizonyította. Illetve írtak róla, de az meg olyan ... nem is tudom ... olyan semmi. Kéri Judit: Az ávéhások bűneiben külön is megemlíti Gerendás Iván ÁVH-s nyomozótisztet, aki különös kegyetlenséggel bánt áldozataival. Gumibottal szerette agyonverni őket. Volt már gumibot a kezemben, a régi fajta is, elég sokszor kell megütni valakit ahhoz, hogy belehaljon. De ez a mi Gerendásunk állhatatos ember volt, ha nácikat vett kezelésbe.

Ugyan már, hagyjuk azt a süketelést, hogy az ÁVH ártatlan magyar embereket vert agyon, kínzott meg! Nácik voltak, és a nácik pont azt érdemelték. Az ÁVH ugyanis azzal a nemes céllal jött létre, hogy a háború után a még bujkáló nácikat felkutassa és megbüntesse. Mondhatnám, hogy szent cél, de a bolsevista diktatúra nem nagyon ismerte a szentséget, az hétszentség.

Szóval, ha ez az ÁVH nem nácikat öldösött volna, hanem egyszerű magyar embereket, akkor bizonyára felelősségre vonnák a még ma is élő tagjaikat, hiszen az emberiesség elleni bűnök soha nem évülnek el. Én azt is el tudnám képzelni, hogy a gyermekeik, akik később a III. főcsoportfőnökség tisztjei, vagy egyéb státuszú ügynökök lettek, egyszer csak bocsánatot kérnek.

Ez a Gerendás Péter sem mondta soha, hogy az apja egy mocsok tömeggyilkos volt, és nem ért egyet azokkal a tettekkel, amelyeket elkövetett. Egészen mostanáig nem tudtuk, mit is gondol Gerendás Péter, a második vonalbeli zenész az apja dolgairól. Ám most előrukkolt, és nagy nyilvánosság előtt, a legjelentősebb közösségi oldalon terjengős kis levélkét tett közzé, amelyben megvallja ars poetica-ját:

A magyarok fasizálódnak. Megint. Rohadt fasiszta magyarjai! Az apja egyszer már hősiesen küzdött ezek ellen a nácik ellen, és most neki is meg kell tennie a kötelességét. Illetve meg kellene tennie, de inkább elmenekül, mert félti a családját. S ha valamit lehet tudni erről a Gerendásról az az, hogy népes a családja.

Hát most itt állunk megnáculva, és nincs senki, ki szólna értünk egy jó szót. Nincs kormányunk, jó magyar kormány, amelyik elítélné az ávéhásokat az elkövetett bűneikért. Nincs kormányunk, jó magyar kormány, amelyik börtönbe küldené a bolsevik elvtársakat, az ártatlanokat halálba küldő népi ülnököket, ügyészeket és bírókat. Ezért nácizhat egy közismert pedofil zsidó, Gerendás Péter.

Ja, hát igen, ez a Gerendás zsidó, ő ezt mondja magáról. (Pedofil is, de ezt nem mondja, csak cselekszi.) Vannak is szívszaggató dalai szeretett hazájáról és annak tájairól. Nem, nem Magyarországról, hanem Izraelről. Ez a Gerendás nevű egy hazaszerető ember. A hazaszeretet a legszebb erények egyike. S most elhatározta, hogy nem harcol a nácikkal, hanem inkább elmegy, elhagyja Magyarországot.

Ars poetica-nak is szánt búcsúlevelében felpanaszolja, hogy a magyar nácik őt mellőzik, nem kap felkérést művészete bemutatására. Ráadásul, ha tilosban parkol, büntetést kell fizetnie. Ilyen is csak a fasizálódó Magyarországon van, mint azt minden felvilágosult, világlátott ember tudja. Fizetnie kell a gázért, pedig máshol ingyen van, és az APEH (NAV) is felelősségre vonja, ha éppen adót csal. Arról már nem is szólva, hogy a 300 ezer Ft-os (!!!!) iPhon-okat is ki kell fizetnie. A pofátlan magyar nácik ilyen aljasságokra vetemednek vele, a második vonalbeli zenésszel és zsidóval szemben.
Hát csoda, hogy elmenekül Hunniából? Pedig hányan marasztalják! Többnyire hasonló felmenőkkel, ávéhás tömeggyilkos szülőkkel rendelkező társai, valamint a zsidók. Nem mindenki, de azért elég sokan. Nem marasztalja viszont egyetlen magyar náci sem. Sőt, inkább sürgetik a távozását.

Azért akárhogy is, példát vehetnénk a zsidókról. Ezek megvédik a fajtájukból az utolsó tömeggyilkost is. Ha csak egyre is rá meri mondani valaki, hogy aljas rohadék féreg, egyként jajveszékelnek, és visítozásuk elhallatszik a Tejút széléig. Ehhez képest, ha minket, magyarokat igaztalanul bántanak, nincs összefogás, pusmogás és sumákolás van.

Itt van ez a Gerendás nevű zsidó is, akinek az apja magyarok százait kínozta meg, vagy verte halálba, teli pofával nácizik, szidja a magyarokat, és nincs senki, aki szájba verné, szétrúgná a bordáját, ahogy azt a fajtája szokta volt tenni. Legutóbb éppen 2006-ban. Talán igaza van egy másik zsidónak, és a magyarok valóban genetikailag alattvalók, moslékzabálók.

Az európai kultúra, - a fehér ember kultúrája, ahogy mondani szokták - dekadens és romlott, elkorcsosult. Nincsenek önvédelmi mechanizmusok, amelyek ösztöneinkből fakadnak. És mi, magyarok is ezért vagyunk hanyatló kultúra, mert átvettük az európai módit, és feladtuk önmagunkat, megtagadtuk természetes ösztöneinket. Ezért nácizhatnak fröcsögve ávéhás tömeggyilkosok.

Mi meg zsidózunk, mondják amazok. Ezt most nem értem. A zsidó egy szitokszó? Mert a náci, a fasiszta az. A zsidó is az ősgonoszra használt egyik kifejezés? Zsidónak lenni valami borzalmas dolog? Ebben lehet valami, hiszen a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek listáján nincsenek is rajta, saját kérésre. Ők nem nép, hanem vallás, amit nem kell megvallani, amit lehet stikában is űzni. Rejtőzködve élni, sunyítani, mintha valami nagy rosszat követtek volna el. Pedig nem! A zsidók 90%-a tisztességes, becsületes, jóravaló ember. Vagyis általánosságban nem mondható el róluk, hogy aljasok, hitványak, rosszak.

Akkor meg miért rejtőznek? És miért bűn kimondani egy zsidóra, hogy zsidó? Főleg olyanra, aki egyébként is megvallotta, hogy az. Mire ez a nagy irtózás saját kultúrájuktól? Miért démonizálják saját magukat, ha éppen attól tartanak, hogy démonnak tartják őket. Én büszkén vagyok magyar, hiába náciznak le naponta százezerszer a zsidók. Attól, hogy ők ezt mondják, még nem leszek az. Nácivá a tetteim tesznek, nem az, amit más mond rám. Még csak az sem, amit mondok, vagy gondolok.

Nácivá olyan tettek tesznek, amikor gumibottal agyonverek embereket, majd a tehetségtelen fiamnak utat törve elintézem, hogy kiszabadulhasson egy zárt rendszerből, a szocializmusból, amely megtiltotta polgárainak, hogy megismerjék a világot. Embereket gyilkolászok, és közben a tehetségtelen fiam a rothadó kapitalizmusba jár ki kábítószerezni, henyélni. Ez a nácizmus az én olvasatomban. Ez is csak akkor, ha a náci az ősgonosz, a soha nem évülő bűnök szinonimája.

Meg az is nácizmus, ha fegyveres terroristákat küldök egy demokráciában az ellenem tüntető tömegre. A szerencsétlenekre, akiknek már csak a reményük volt, de elvették azt is, mert a valódi nácik szerint trükkök százaival, vagyis csalással is lehet választásokat nyerni. Pont így volt ez nagy elődjük, Adolf Hitler idején is. Ezek a nácik aztán nőket vertek félholtra, miután meztelenre vetkőztették őket, és ujjaikat törték. Ezek a nácik buszmegállókban támadtak magyar zászlóval ácsorgó fiatalokra, földre teperték őket, és addig rugdosták, amíg vért nem hánytak. Ezek a nácik szórakozóhelyekre rontottak be, és válogatás nélkül ütlegelni kezdtek mindenkit. Ezek a nácik lovasrohamot vezettek babakocsit toló anyákra. Ezek a nácik emberek szemét lőtték ki, tették örökre nyomorékká őket.

És ezek ellen a nácik ellen nincs eljárás. Nincs, mert ezek a nácik zsidók. Nekik szabad, mert zsidók. ... és sajnos magyar állampolgárok is egyben.

Kapcsolódó:
   
Gerendás Péter: Mindegyik gyerekemet máshogyan szeretem 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Erőteljes jelzés zsidó módra 

2013. 04. 4. csütörtök. - 18:00 
Kitartás.hu

Magyarországon szinte soha nem látott jóvilágukat élik a zsidók, temetőiket, zsinagógáikat újítják fel állami pénzekből, iskolákat üzemeltethetnek..stb., a háttéruralmukról már nem is szólva. Világkongresszusuk vezetője szerint ők mégis Magyarországot "idegenellenes és egyre inkább antiszemita országként érzékelik".

Sőt Ronald S. Lauder a Süddeutsche Zeitung című német lapnak adott interjúban úgy vélte, az utóbbi időkben az antiszemita és rasszista megnyilvánulások száma drámaian nőtt... A múlt héten még a görög kormánynak üzengető főzsidó ezúttal a magyar demokratáknak adott félreérthetetlen utasítást: "amennyiben a kormány nem lép fel határozottan a kisebbségek elleni gyűlölettel szemben, akkor az tovaterjed és egyszer nemcsak szavakban, hanem tettekben is megnyilvánul."

A WJC ezért döntött úgy, hogy a magyar fővárosban tartja május 4-6. között kongresszusát - közölte a szervezet vezetője, hozzátéve, hogy a helyszínválasztás "erőteljes jelzés". 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Akkora itt az antiszemitizmus, hogy a kormánytól az egyházakig szinte mindenki a Mazsihisz barátja 

2013-04-05. 11:34 Kuruc.info
"Összefogást" követelt az "antiszemitizmussal és a rasszizmussal szemben" a Mazsihisz elnöke, aki a Zsidó Világkongresszus jövő hónapban Budapesten tartandó közgyűlése kapcsán nyilatkozott a Kossuth Rádiónak. Feldmájer Péter kiemelte: a közgyűlést csak egyszer tartották Izraelen kívül. 
A terrorista világtalálkozás előtt már most próbálják terrorizálni a magyar lakosságot, minden ellenállásától meg akarják fosztani , hogy még csak tiltakozni se tudjon a rabló had eme összejövetele ellen , kik hosszútávra bebetonozzák az irány elveiket , ezek pedig Magyarországot véglegesen gyarmattá tenni , a nemzeti egységüket szolgáló minden kezdeményezésükre keményen fellépni és kijelenteni , hogy ez sérti a zsidóság érdekeit, a föld a víz készleteikre minél hamarabb lecsapni, mert ott állnak az Osztrákok és már vinnék is a jussot. A banki eladósítást tovább folytatni , hogy a tömeges betelepítéskor a lakóingatlanok minél olcsóbban kerüljenek zsidó kézbe, és ha egy mód van rá zülleszteni – zülleszteni és zülleszteni , hogy az ifjúság a nagyvilágba találja meg a számítását . Legyenek otthontalanok, családtalanok , és nemzettelenítettek, ne érezzék a nemzet egységét , csak átok legyen nekik a nemzetben gondolkodás . A pártokba befurakodott zsidó testvérek igyekezzenek minél jobb pozíciókat betölteni , hogy majd a döntési helyzetben lévők megkönnyítsék a betelepülők dolgát , hogy ez a föld is a mienk legyen , és ha kell olyan egyszerűen likvidálhassuk e gojokat mint odaát a Palesztinokat. Az In – Kal – nak nagy tekintélyt kell kivívnia , ne feledjétek az atomtölteteket át kell csempésznünk a nemzetközi járatokon , ha kell diplomata futárpostában , az elhelyezésük, meg zsidó közösségi házakban mélyen a föld alatt páncéltermekbe, hogy védve legyen , banki trezortba ott nem keresik , és In – Kal telephelyeken , jól kiépített rejtekhelyein , jól védetten , a belső védelmet a MOSZAD végzi , jó fedő történettel titkosítani a létüket. Mindenkit likvidálni, még ha a gyanuja is felmerül , hogy tudomása van az eseményekről. Ezért legyen ötszörös a fedés , és a harmadik körbe már minden bejutót likvidálni kell.

Alapvető az összefogás a történelmi egyházakkal, amelyek nagyon pozitívan viszonyulnak a kérdéshez, mindig kinyilvánítják ellenérzéseiket az antiszemitizmussal szemben - fogalmazta meg a Mazsihisz elnöke, kiadva az ukázt: az egyházak mellett az egész társadalomnak össze kell fognia a "szélsőségesekkel, rasszistákkal szemben" (kivéve persze, ha magyarallenes zsidó vagy cigány rasszistákról van szó - a szerk.). Az egész ország érdeke, hogy ezek a hangok, erők ne váljanak még inkább meghatározóvá - nyilatkoztatta ki, elvégre ő tudja a legjobban, hogy mi ennek az országnak az érdeke.

A felvetésre, miszerint egy hetekkel ezelőtti jeruzsálemi konferencián úgy nyilatkozott, kiválóak a kapcsolatok a kormánnyal, Feldmájer Péter a Kossuth Rádiónak kijelentette: "nem a kormány antiszemitizmusáról van szó, hanem arról, hogy egyre jelentősebb politikai csoportok megpróbálnak antiszemita, rasszista érveléssel szavazatokat szerezni, és ennek érdekében semmitől sem riadnak vissza". Szükséges, hogy a kormány, a kormánypártok és az ellenzék összefogjon, és kimondja: aki antiszemita, rasszista, "az nem lehet a normális közélet része", tette hozzá, mert nálunk ugye ezt is a zsidók döntik el.

Minden zsidónak, így a magyarországi zsidóságnak is alapvető érdeke, hogy Izrael stabilan, biztonságos határok között létezzen, mi ezen munkálkodunk - mondta az elnök, megjegyezve: "hídszerepként próbáljuk az egyébként is igen jó magyar-izraeli államközi kapcsolatokat még jobbá tenni" (magyarul: még jobban elősegíteni a felvásárlást és a betelepülést - a szerk.).

(Kuruc.info - Kossuth Rádió nyomán) 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Magyarország kitaposta a rezsicsökkentés útját [Videó] 

2013. április 5., 14:59 
fidesz.hu
    
Szükség van arra, hogy az emberek aláírásukkal támogassák a kormány akcióját, mert elképesztő támadás éri az intézkedést - mondta Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője a köztévé Ma reggel című műsorában, pénteken.

Selmeczi Gabriella hangsúlyozta, hogy az aláírásgyűjtésnek van egy olyan pozitív hozadéka is, hogyha valahol akadályozzák a rezsicsökkentést, ott első kézből értesülhetnek a visszaélésekről, amit azonnal tudnak jelezni a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoportnak. Arra a felvetésre, hogy egyes településeken 100 százalékkal emelték a szemétszállítási díjakat, a fideszes képviselő válaszában úgy fogalmazott: "elég rendesen megsértették a vonatkozó jogszabályokat. Ilyet nem lehet csinálni! Hogyha valahol ilyen történik, akkor a munkacsoport meg fogja tenni a megfelelő lépéseket."
Selmeczi Gabriella az m1 Ma reggel című műsorában

Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a rezsicsökkentés egyébként sem a jogszabályellenesen megemelt díjakból történik, hanem az eredeti kiindulási díjból. "Meg lehet próbálni trükközni, de nem érdemes. Minden ilyen visszaélésnek a nyomában vagyunk, és ha törik, ha szakad, a rezsicsökkentést minden területen érvényesíteni fogjuk" - szögezte le Selmeczi Gabriella.

A Fidesz szóvivője, megköszönve az emberek támogatását, kijelentette: szükség van arra, hogy az emberek aláírásukkal támogassák a kormány akcióját, mert elképesztő támadás éri az intézkedést. Ezzel összefüggésben aláhúzta, hogy a baloldal pártjai "mindenféle álságos trükkel próbálják támadni a rezsicsökkentést". Most már mindenki számára egyértelmű és világos, "míg a Fidesz komolyan veszi, hogy arra hatalmazták fel, hogy a családok és magyar emberek érdekeit képviselje, addig a baloldali pártok a multinacionális tőke zsebében vannak" - vélekedett Selmeczi Gabriella.

Magyarország és az Orbán - kormány kitaposta a rezsicsökkentés útját, mert Csehországban, Lengyelországban és Bulgáriában az energiaszolgáltatók önként kezdték el csökkenteni az energiaárakat. Szlovákiában pedig egy parlamenti képviselő állt fel, mondván, követni kell a magyar példát.

A Fidesz szóvivője nagyon fontosnak nevezte, hogy személyesen találkoznak az emberekkel, "mert egyrészt nagyon jó ötleteket adnak", másrészt pedig beszámolnak tapasztalataikról. Hozzátette: "ebből lesz aztán egy igazi, tisztességesen megvalósuló rezsicsökkentés".

kapcsolódó
   Rezsicsökkentés: két hét alatt 310 ezer aláírás
   Selmeczi: A Fidesz senkinek nem engedi el a kezét
   "Több maradjon a családoknál"

   
Élelmiszerár-robbanás Magyarországon? Reagált a szaktárca
   
Brutálisan emelkedtek az élelmiszerárak
   
Érdekes lista: így értette félre mindenki Orbán választási ígéreteit
   
Élelmiszerár-robbanás - Létfontosságú lesz a helyi áru 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Felvásárolják hazánkat, csak a magyarok meg ne tudják 

2013, április 5 - 15:29 
alfahir.hu
Bizonyára nyomós okuk lehet titkolózni a fideszeseknek arról, hogy pontosan miről tárgyaltak az izraeliekkel a hazánk jövőjét is meghatározó stratégiai ágazatok kapcsán. 

"Magyarország alaptörvénye védi a természeti erőforrásokat, köztük a magyar vízkincset. Az alkotmány szerint a vízkészlet a nemzet közös örökségét képezi, amelynek védelme, fenntartása és megőrzése a jövő nemzedékek számára az állam és mindenki kötelessége" - ezt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter mondta nagyjából másfél hete a víz világnapján.

De vajon elhihetjük-e, hogy nem csak a szavak szintjén, hanem valóban komolyan gondolja a Fidesz-kormány ennek a fontos, stratégiai ágazatnak a védelmét, amikor éppen egy olyan - egyebek mellett erről a kérdésről is szóló - tárgyalás kapcsán megy a titkolózás, amelynek az egyik szereplője, Simon Peresz egy tel-avivi gazdasági fórumon elszólta magát: Izrael felvásárolja Magyarországot?

Áder János még nyáron Peresszel való találkozása után jelezte, hogy a két ország közötti tudományos együttműködés kiteljesítése még várat magára. Majd mintegy mellékesen hozzátette: Izrael az utóbbi tíz évben olyan fejlődést ért el, olyan tudást és tapasztalatot szerzett például a mezőgazdaság és a vízgazdálkodás területén, amiből Magyarország is profitálhat, ez pedig mindkét fél érdeke.
Állítólag részletesen tudósítottak, nekünk nem szóltak

Azóta sem tudjuk azonban, hogy miről is beszélgettek pontosan Áderék e nemzetbiztonsági kérdés - lásd izraeli befektetések a mezőgazdaságban és vízgazdálkodásban - kapcsán, pedig igazán fontos lenne, mivel attól, hogy mi történik ezekben a fontos ágazatokban, hazánk sorsa is függ. A Köztársaságelnöki Hivatal azonban úgy gondolja, mindennek a részletei nem tartoznak az állampolgárokra, hiszen az 
alfahir.hu ezt firtató kérdésére mindössze a Magyar Távirati Iroda állítólagos részletes tudósítását ajánlották a figyelmünkbe, amely azonban nem tartozott további információkat erre vonatkozólag a fenti egy-két mondatnál.Gyöngyösi: Az emberek nem ostobák

"A köztársasági elnök hallgatása ebben az ügyben többszörösen is furcsa, már az izraeli látogatás előzményei miatt is" - mondta lapunknak Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője. Emlékeztetett: 2012 júliusában Áder izraeli látogatására röviddel azután került sor, hogy
a zsidó állam újfent durván beleavatkozva a magyar belpolitikába persona non gratává nyilvánította Kövér László házelnököt a Nyírő újratemetésen való részvételéért. Azt a Kövér Lászlót, akinek érvényes meghívása volt a Kneszet elnökétől. Erre a durva izraeli sértésre, ami felér egy diplomáciai fiaskóval, Magyarország nem azzal válaszolt, amivel minden szuverén és nemzeti tartással rendelkező állam válaszolt volna, hogy meghatározott időre bojkottálja Izraelt diplomáciailag, hanem épp ellenkezőleg: a porba alázott Kövér helyett, aki házelnökként országunk második legfőbb közjogi méltósága, Magyarország első számú közjogi méltósága, maga az államelnök ment el. A zsidó ha találkozik a gyarmatosítójával mély hódolatában porig alázza magát a goj ki gazdájához jött nem ostorral várták , elég volt saját magát ostorozni ,és kifejezni a magyar nép behódoltságát , hogy szívesen leszünk Európa Palesztinjai csak minél hamarabb jöjjenek , és foglalják már el ezt a kurva országot , mert a nép előtt már nem tudják sokáig eljátszani a szabadságharcos mivoltukat , és ha így halad az élet a földet és a vizet , már nem tudják átjátszani a likudos barátaiknak , mert az Osztrákok kiütik őket a nyeregből .
Ilyen mértékben saját hazájukat csak a szocialisták voltak képesek megalázni - hangsúlyozta a politikus. Hozzátette: az már csak hab a tortán, hogy ahhoz a Simon Pereszhez ment, aki 2007 októberében a gyarmatosítás összefüggésében hazánk üzleti-pénzügyi felvásárlásáról beszélt, kijelentésére pedig azóta nem érkezett sem magyarázat, sem pedig bocsánatkérés.

Ami meglepő, az nem az izraeli arrogancia, hiszen ennek múltja, sőt történelme van. Ami érthetetlen, az a magyar fél - legyen szó kormányról, államelnökről vagy parlamentről - megalkuvása. Ilyen előzmények után nem csoda, ha a magyar emberek többségéből hiányzik a jóindulat és a megértés az izraeli-magyar háttéregyeztetések irányába. A jelenlegi hatalom - ideértve a KEH-et is - rossz stratégiát választ, amikor a durván kilógó lólábat titkolózással és bagatellizálással próbálja meg elfedni. Az emberek nem ostobák, látják és értik az összefüggéseket - vélte a nemzeti radikális párt politikusa.
Kiárusítják hazánkat?

A kormánynak azonban vélhetően nyomós oka van bizonyos információk elhallgatására. Gyöngyösi szerint ha hirtelen kiderülne, hogy a "nemzeti ügyek kormánya" kizárólag retorikájában különbözik a liberális-szocialista erőktől, lényegi kérdésekben viszont ugyanúgy alárendeltje a globális hálózatként működő cionista érdekeknek, akkor Magyarországon lelepleződne a rendszerváltás álcája alatt véghezvitt újkori gyarmatosítás, minden "külső" és "belső" szereplőjével együtt. Az igazi nehézséget ezúttal - minden korábbi szabadságért vívott küzdelmünktől eltérően - az jelenti, hogy a külső gyarmatosításhoz hazánk politikai elitje belülről asszisztál, a rendszerváltó politikai elit teremti meg hazánk gyarmatosításának feltételeit. Láthatjuk, hogy az elmúlt évtizedekben módszeresen tették tökre Magyarországot piacra és profitra éhes külföldi tőkés társaságok és magyar kormányok - szövetségben. Ebben a hódításban szemmel láthatóan hatalmas teret nyertek az izraeli befektetők, különösen az ingatlanpiacon. Mára szinte semmi nem maradt, ami nemzeti vagyonnak minősíthető. Utolsó nagy értékű nemzeti vagyonunk a termőföld és a páratlan vízkincsünk.
Valahonnan biztosítani kell a vizet

Márpedig az izraelieknek oka lehet arra, hogy például Magyarország vízkészleteire rátegyék a kezüket. Becslések szerint ugyanis 20 év múlva a Közel-Kelet országaira fele annyi ivóvíz fog jutni, mint ma, de ez a mennyiség sem egyenletesen oszlik majd el. Sok jordániai városban ma is csak hetente egyszer folyik a csapból a víz. Marokkótól Irakig terjedő térség 75 százaléka sivatag, ahol a lakóknak állandóan súlyosbodó vízhiánnyal kell szembenézniük. Az izraeli-palesztin viszonyban a jövő azt takarja, hogy a vízhiány évi 3-400 millió köbméter lesz, de elérheti az 5-600 milliót is - írta Z. Kárpát Dániel könyvében. Hozzátette: ahogy a népesség száma világszerte nő, a személyenkénti vízfogyasztás 20 évente duplázódik, mivel az őket kiszolgáló ipar és mezőgazdaság arányaiban ennyivel több vizet fogyaszt el. Ennek hatása a maradék készletek kiszáradása lehet, melynek következtében a mocsarak több mint fele eltűnhet, sok folyó többé nem biztos, hogy eléri a tengert, a halászati területek 40 százaléka megszűnhet vagy veszélyessé válhat - és ezek még csak a mértéktartó és visszafogott ENSZ előrejelzései. Márpedig a népesség növekedése kegyetlen mértékű. Egy régió van, ahol nagyjából megállt a népesség gyarapodása, sőt még vissza is eshet a lélekszám: a "fejlett világ", így a vízhiány ezt a régiót kevéssé érheti majd.

Izrael megalakulása óta a létéért küzd, egy ellenséges környezetben - hangsúlyozta Gyöngyösi Márton. Ez a "közel-keleti konfliktus" néven elterjedt jelenség uralja a nemzetközi híreket, teljes joggal. Ebben a helyzetben érthető az izraeli igyekezet, hogy más országokban hídfőállásokat építenek ki, akár a letelepedés, az új otthonkeresés szándékával. Az nem lehet kérdés, hogy minden további terjeszkedés, ami a külföldiek, különösen Izrael javára és a mi kárunkra érvényesül saját hazánkban, az végveszéllyel fenyeget, nemzeti szuverenitásunk teljes felmorzsolódásával.
Nem most kezdődött

Az, hogy hazánk mezőgazdaságát és vízgazdálkodását különös érdeklődés övezi a zsidó állam részéről, nem új keletű. Már 2008-ban így fogalmazott az akkori izraeli nagykövet: "Izrael az egyik legnagyobb befektető Magyarországon, a kapcsolatokat fejleszteni szándékozunk. A közeljövőben mezőgazdasági szakemberek érkeznek Magyarországra, hogy a lehetséges befektetésekről tárgyaljanak itteni kollégáikkal. A hangsúlyos témák közül mindenképpen meg kell említeni az alternatív energiahordozók kiaknázását, vagy éppen a Kapuváron is meglévő gyógyvizek hasznosítását".
Ezért nemzetbiztonsági kockázat

Mindez alátámasztja, hogy a magyaroknak valóban van félnivalójuk, és joguk arra, hogy megtudják, kik azok az országgyűlési képviselők, akik izraeli állampolgársággal rendelkeznek. "Egy országgyűlési képviselő - akárcsak egy kormánytag vagy köztisztviselő - az ország szuverenitásának megtestesítője. Kizárólag annak a nemzetnek az érdekeit tarthatja szem előtt, amelynek a polgárai őt szavazatukkal kitüntették. Egy kettős állampolgárság esetében az identitás és a lojalitás megkérdőjelezhető, ezért nem véletlen, hogy például Izrael tiltja a kettős állampolgárok képviselővé választását. Egy izraeli állampolgár a magyar Országgyűlésben meggyőződésem szerint egyértelműen nemzetbiztonsági kockázatot jelent, nem csak Simon Peresz országhódítást megfogalmazó kijelentése miatt, hanem Izrael folyamatos nemzetközi jogot sértő politikája miatt is. Senkinek sem tesz jót, a kormánynak a legkevésbé, ha egy ilyen kardinális kérdésben nem láthatnak tisztán az ország polgárai" - fogalmazott lapunknak Gyöngyösi Márton.
Kovács Zita 

Izrael népe - Felsőbbrendű zsidóság (javított) 


Videó: 
http://indavideo.hu/video/Izrael_nepe_-_Felsobbrend_zsidosag_javitott
GÓJ: A zsidók nevezik így a nem zsidókat. Jelentése: barom.
SHIKSA: Gój nő, nem zsidó nő. A szó eredetije a "sheketz", ami a modern héber nyelvben tisztátalan csúszómászót, férget jelent. 

Ez a film a cionista zsidóságról szól melynél kirekesztőbb, arrogánsabb és embertelenebb nép aligha létezik a földön. Hogy miért mutat hamis képet róluk és miért hallgatja el a videóban is látható tényeket a média, annak egyszerű az oka: A főbb rádió- és tv csatornákat zsidók működtetik, támogatják. Így van ez országunkban is.
Bár az internetet még nem tudják sikeresen cenzúrázni, tapasztaltam hogy a zsidóságról szóló legsokkolóbb, legembertelenebb videók pár napon belül eltűnnek az adott videomegosztó oldalakról (Ezt is próbálták töröltetni). Olyan videókról van szó melyek nem a látvánnyal, hanem a zsidóság valódi, kegyetlen természetével sokkolnak, tehát a cenzúrázókat nem a látvány zavarja, hanem az igazság amely képes lenne sok naiv embert felvilágosítani arról hogy a cionista zsidóság nem áldozat hanem egy potenciális terrorveszélyt jelentő terjeszkedő ragály amely a történelem során számtalanszor bizonyította hogy nem képes más népekkel együtt élni. Végletekig intoleráns fajtájukat a Tóra (zsidó biblia) felsőbbrendűnek hirdeti és arra buzdítja népét hogy hódítsák meg az egész világot (nem csak Palesztinát) leigázva az összes nem zsidó népet. Vallásosságában gyökeredzik tehát a zsidóság pénz- és hatalom iránti vágya amely több száz éve tudott és tapasztalt jelenség és amelyet napjainkban egyre szembetűnőbben tapasztalhatunk. A fiatal zsidóság tudatába már óvodás kortól rögzítik hogy ők kiválasztottak, felsőbbrendűek és hogy semmiféle könyörületet, emberséget ne érezzenek a nem zsidókkal szemben. 

"Két módon lehet egy nemzetet leigázni: karddal vagy adóssággal." Palesztinának az előbbi, Európának az utóbbi jutott. Ahol a politikusok korruptak, ott megjelennek Izrael "üzletemberei". Görögország az első európai áldozat amelyet már Brüsszelből irányítanak. Formálisan ugyan a nép választotta elnökét 2012-ben, ő azonban azt teszi amit az IMF, EKB mond, vagyis, áron alul értékesíti országa értékeit... A következő jó vétel Ciprus lesz... közben a többi ország népe lassan - túl lassan - kezd ébredni. Az IMF és Brüsszel által generált "válság" 2014-ben olyan méreteket ölt majd amilyet rég látott a világ.... És akik okozták, azok kínálják majd a szakértői megoldást: A remek USA-EU gazdasági Uniót és egy új megmentő valutát amely mindenkinek sokba fog kerülni de semmit nem fog érni... Végül ha nem ébredünk fel, a bankok mindent visznek. 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Pörzse Gerendásnak: "Most félsz, amikor még mindig minden vezető pozícióban a ti embereitek ülnek?" 

2013-04-05. 10:20 Alfahír.hu - Kuruc.info
A jobbikos képviselő nyílt levele Gerendásnak:
Harcolj, Péter!

Kedves Péter, talán emlékszel rá, annak idején legalább egy tucatszor álltunk egy színpadon. Te mint előadóművész, én mint műsorvezető. Még kedveltük is egymást. És most mégis, képletesen szólva miattam akarod elhagyni az országot. Vajon arról a bizonyos színpadról hogyan jutottunk el idáig? 

Mielőtt a saját történetembe kezdenék, illetve a tiedbe, ahogyan én látom, felidézek egy 2008-as eseményt. Biztos emlékszel a Hollán Ernő utcai tüntetésekre. Ez az után volt, hogy egy Hollán Ernő utcai jegyirodában lefasisztázták a Hungarica együttest, és állítólag azt is hozzátették, hogy magyarokat abban az irodában nem szolgálnak ki. Erre valaki Molotov-koktélt dobott az irodára. Utána kezdődtek a tüntetések mindkét oldalon. Jómagam átmentem a Gyurcsány Ferenc fémjelezte oldalra, ahol döbbenten láttam egy nagyon idős zsidó házaspárt, sárga csillaggal a mellkasukon. Szóba elegyedtem velük. Fogalmuk sem volt az előzményekről, de mivel a számukra mérvadó értelmiség, illetve politikai elit azt mondta, hogy félni kell, hát ők tényleg félni kezdtek. Én akkor, és ott megértettem, hogy milyen könnyű az emberi félelemmel és a valamikori tragédiákkal visszaélni.

Kedves Péter! Azt írod, "beszóltak neked", és te ettől és a fellépések hiánya miatt azon gondolkozol, hogy elhagyod az országot. Te félsz, Péter? Mondták-e már neked, hogy a zsidó származásod miatt nem léphetsz fel valahol? Mert nekem mondták ellenkező előjellel, szemtől szembe, pofátlanul. (Ha egyszer találkozunk, azt is elmondom, ki volt, azóta óriási sztár lett.) Lépett-e vissza szponzor miattad egy műsortól? Mert velem ez is megesett még rockműsor-vezetőként, hogy valaki azért nem szponzorált minket, mert nem vagyok zsidó származású. Rúgták-e már hasba gyerekedet, azért mert zsidó? Mert az én lányommal ez is megesett - persze ellenkező előjellel - a Radnóti gimnáziumban, az én akkori hírtévés szereplésem miatt. Egy fiú rúgta hasba, majd hozzátette: "most magyarkodj!" Idézett-e már be rendőrség egy dalod miatt? Mert engem 2006-ban kihallgattak egy Budaházy-interjú kapcsán.

Ezt az országot mind gazdasági mind morális és kulturális válságba egy olyan liberális réteg segítségével sodorták, amelyet te a különböző aláírásokkal és kiállásokkal mindig is támogattál. Ez az ország, a nyomorának nagy részét a kommunistáknak és utódjaik mellett az SZDSZ-nek köszönheti. Kedves Péter, te mindig nyíltan felvállaltad, hogy ennek a holdudvarához tartozol, és most félsz. De ugyan mitől? Esett-e bántódása Horn Gábornak, vagy ki beszél már Demszky Gáborról? Kuncze Gábor annak idején megtagadta Wass Alberttől a magyar állampolgárságot. Akkoriban figyeltél te erre? A szintén a liberális oldalhoz köthető Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon nemhogy a felelősségre vonás elől menekül, hanem új választásra készül. Ez a politikai erő és a mögötte felsorakozó liberális értelmiség szellemi polgárháborúba sodorta az országot. Tudsz-e te arról, hogy 2006 őszén miket kellett elviselni egyes embereknek? Akkor nem féltél? Most félsz, amikor még mindig minden vezető pozícióban a ti embereitek ülnek, amikor egy Német Péter- Bolgár György tengely miatt vonnak vissza kitüntetéseket? Péter, hát nem látod, hogy még mindig fújjátok Magyarországon a passzátszelet? Most félsz, mert beszóltak? Még csak nem is visszalőttek ebben a polgárháborúban, hanem csak simán megjegyzést tettek rád, és már menekülsz is.

Kedves Péter! Ha igazad van, miért nem harcolsz inkább? Miért nem te vagy az első zsidó értelmiségi, aki felemeli a szavát a fölösleges félelemkeltés ellen? (Például Izraelben rengeteg zsidó értelmiségi szólal föl a palesztinok jogai mellett.) Te legyél az első, aki odamegy ahhoz a zenésztársához, aki a magyarság 1100 éves ünnepén belebömbölte a mikrofonba, hogy "mi meg négyezer évesek vagyunk", és mondd azt akár utólag is, hogy "ezt azért mégsem kéne"! Hátha a példádon felbuzdulva akadna olyan cigány vezető és politikus is, aki végre megmondaná népének, hogy bármilyen kisebbségnek nem csak jogai, hanem kötelességei is vannak. Legyél te az első zsidó értelmiségi, aki őszintén és tisztán tud énekelni a hazaszeretetről is! És ha mindezeket megtetted, és mégis aggasztó jeleket látsz, akkor hiteles, hogy felemeled szavad a félelem hangján. De addig csak olyan vagy, mint akik a két Hollán Ernő utcai öreget halálra rémítették. Harcolj, Péter!
Pörzse Sándor

Korábban írtuk:
Békéscsabára hívja Gerendást színházigazgató fajtársa - családostul
Gerendás Péter a kitántorgás mellett döntött - egy zsidóval kevesebb szennyezi a hazai zenei életet 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Szaniszló Ferenc a besenyő háttérhatalomról, a sabbath-kőművesekről és terveikről 


Világpanoráma, Echo TV - 2012.03.02. 

http://www.youtube.com/watch?v=YT-o1rJjdpU
Ha elveszi a bank a házadat, FOGLALD VISSZA!! :
http://www.dailymotion.com/video/xyrpwy_ha-elveszi-a-bank-a-hazadat-foglald-vissza_shortfilms
A Spectrum TV dokumentumfilmje a HAARP projektről:
http://www.ujkorklub.hu/
Norman G. Finkelstein: Holokauszt-Ipar:
http://www.vho.org/aaargh/fran/livres5/NFHolindustmagyar.pdf
Hivatalos Vöröskereszt jelentés a hatmillióról: 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Internetes háború készül Izrael ellen 

MTI 2013. április 6., szombat 11:32 
Index
"A történelem legnagyobb internetes csatájának" megindításával fenyegetőznek nemzetközi hackerek, akik vasárnap kibertámadást akarnak kibontakoztatni Izrael ellen.

Helyi sajtóértesülések szerint vasárnap csatarendbe áll a hackerekkel szemben Izrael rendszergazdákból, biztonsági szakemberekből álló "kiberhadserege", hogy kivédje az "#OpIsrael" néven bejelentett támadást, amelynek célja "Izrael letörlése az internet térképéről". A támadás előtti héten Izraelben sokan számoltak be egy új, a Facebookon terjedő internetes vírusról, de nem világos, hogy ennek köze van-e a tervezett akcióhoz.

"Közös érdekeink egyesítenek, ismét a szabadságért küzdünk!" indokolták az akciót az "#OpIsrael" mögött álló hackerek a honlapjaikon, de a Times Of Israel című angol nyelvű hírportálnak nyilatkozó Lior Tabansky IT biztonsági szakember szerint "a valóban fontos honlapok védve vannak a nyilvános internettől, szinte semmi esély nincs arra, hogy a kibertámadók elérjék azokat."

Az Anonymus hackercsoport vezetésével meghirdetett kibercsata a kormány, a bankok, a felsőoktatás és a tudományos kutatás, valamint az üzleti élet honlapjait szándékozik megbénítani. Az izraeli internetes szövetség vasárnap külön telefonvonalon fogadja a beszámolókat az esetleges károkról, és arra kérték a lakosságot, hogy az internetezők cseréljék ki a jelszavaikat nehezebben feltörhető, biztonságosabb betű és számsorokra.

"Becslések szerint a támadások eddig nem látott mértéket öltenek majd" - írta a kneszet IT-biztonságért felelős szakembere a honatyáknak küldött levelében. "Az elektronikus kormányzati rendszer, a kormány IT-biztonságáért felelős testülete és a kneszet internetszolgáltatója dolgozik a támadás megakadályozásán" - tette hozzá.

Ha létrejön, akkor ez lesz Izrael ellen a második nagyobb hackerakció. Tavaly novemberben a Gázai övezetből indított rakéták elleni "Felhőoszlop" hadművelet idején mintegy hétszáz izraeli honlapot próbáltak lebénítani, köztük a külügyminisztérium és az államelnöki hivatal internetes oldalát, és az Anonymus akkor nyilvánosságra hozta ötezer izraeli köztisztviselő személyes adatait.

Kapcsolódó:
   
Izrael sorsdöntő vasárnapi kibercsatára készül 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Tízezer dolláros díj a bibliai teremtéstörténet megcáfolójának 

április 4, 2013 
WND.com Idők jelei

A teremtéstudomány egyik kaliforniai szakértője 10.000 dolláros díjat ajánlott fel annak, aki egy döntőbíró előtt képes bebizonyítani, hogy az evolucionistáknak igazuk van, és a Biblia téved az élet kialakulását illetően.

Dr. Joseph Mastropaolo, aki korábban kineziológiát tanított, tízezer dollárt ajánlott fel saját pénzéből a Szószerinti Teremtésper (Literal Genesis Trial) elnevezésű kihíváshoz.

A másik félnek is 10.000 dollárt kell felajánlani, a győztes pedig mindent visz.

Mastropaolo weboldalán elmondja, hogy az evolúció "minden tudományos bizonyítékot nélkülöz".

"Ennek a megállapításnak a legfőbb bizonyítéka, hogy a kihívást továbbítottuk a világ valamennyi, szókimondásáról és kritikáiról ismert evolucionistája számára, hogy szálljanak versenybe a díjért," mondja Mastropaolo, hozzátéve, hogy "az evolúció sehol sem létezik a világegyetemben, soha nem is létezett, és nem is fog, kivéve egy 2500 éves babonán alapuló kiforgatott fantazmagória formájában."

A mai napig egyetlen egy embert sem lehetett rávenni a 374.000 evolucionista közül, akik személyes vagy a szervezeten keresztül kiküldött meghívót kaptak, hogy a világ elé tárják az elméletet alátámasztó bizonyítékaikat.

A személyesen meghívottak között volt például Richard Dawkins, az Oxford Egyetem professzora, aki Mastropaolo szerint "valószínűleg az evolúciós folyamatok elsőszámú népszerűsítője a világon és egy jottányi tudományos bizonyítékkal sem rendelkezik," valamint George Will, Pulitzer díjas újságíró.

A Szószerinti Teremtéspert egy kaliforniai bíróságon tartanák Santa Ana-ban, a fellebbviteli bíróság egyik bírója előtt, akit a felek közös megegyezéssel választanának.

"A bizonyítéknak tudományos jellegűnek kell lennie, ami azt jelenti, hogy objektív, érvényes, megbízható és kalibrált," mondja Mastropaolo.

"Nincs korlát megszabva a prezentálható bizonyítékok számára az evolucionisták részéről," jegyzi meg Mastropaolo a weboldalon. "Amennyiben rendelkeznek tudományos bizonyítékkal, arra sincs korlát, hogy hány alkalommal nyerhetik el a tízezer dolláros díjat (kevesebb, mint 6 hónap alatt meghaladhatják az 1 millió dollárt)."

"Ők nem buta emberek, sőt értelmesek, olyannyira értelmesek, hogy tudják, ilyen tudományos bizonyíték nem létezik, még a mini perre elegendő sem," nyilatkozta a Guardian-nek.

Dr. Joseph Mastropaolo két alelnöki díjat is nyert, egyet a légtér biztonsága, a másikat a légi egészségtan terén elért munkájáért. Huszonhat éven keresztül tanított biomechanikát és fiziológiát a Long Beach-i California State Egyetemen. 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Kezdődik a megszállás? Izraeli katonákat hívott a rezsim Budapestre + angolul 

2007-03-09. 17:15 
Kuruc.info 
 
Nem vacakolnak a "szélsőségesekkel"

Több száz izraeli katona tartózkodik Budapest belvárosában - jelentette a HavariaPress. Péntek délután rendőri felvezetéssel négy, sötétített üvegű autóbusz érkezett a Dohány utcai zsinagóga elé, majd kétszáz, kék bevetési ruhába öltözött izraeli katona szállt ki azokból. Ilyesmi csak gyarmatokon fordulhat elő. Ezek után lehet összeesküvés-elméletnek gúnyolni a tényt, hogy lakóparkok is épülnek zsidóknak Magyarországon, s a megszállás gőzerővel folyik. Valószínűsíthető, hogy a hazaáruló rendszer fegyverek illegális szállítását is engedélyezte számukra, másképp minek jöttek volna ennyien. És még ezek ugatnak a magyarok "terrorizmusáról". Alább angolul is tájékoztatunk a zsidó fegyveresek érkezéséről.

Mandur László, az Országgyűlés köztörvényes, kommunista alelnöke fogadta az Izraeli Védelmi Erők 200 fős delegációját a Parlamentben. Akik véletlenül bevetési ruhában érkeztek, s nem lepődnénk meg, ha az önállóságát teljesen elveszített gyarmaton még a fegyverviselést is megengednék nekik. A zsidók egyébként alkotmányellenesen toboroznak is a seregükbe körútjukon, ami a magyar büntető törvénykönyv 154. szakasza szerint bűncselekmény. Ehhez asszisztált a neokon kormány és az ügyben meg sem nyikkanó Fidesz. Más ország katonái egyébként az alkotmány alapján csak a magyar parlament engedélyével léphetnek hazánk területére, talán titkosították a döntést, vagy nem is volt ilyen? Az is kérdés, ki tesz feljelentést az alkotmány és törvénysértő kormány, parlament és rendőrség ellen, amely utóbbi autós felvezetéssel biztosította az idegenek benyomulását.

Alkotmány: 19. § (1) A Magyar Köztársaság legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti szerve az Országgyűlés

j) az Alkotmányban meghatározott esetek kivételével dönt a Magyar Honvédség országon belüli vagy külföldi alkalmazásáról, külföldi fegyveres erők magyarországi, vagy az ország területéről kiinduló alkalmazásáról, a Magyar Honvédség békefenntartásban való részvételéről, külföldi hadműveleti területen végzett humanitárius tevékenységéről, valamint a Magyar Honvédség külföldi, illetve a külföldi fegyveres erők magyarországi állomásozásáról;

Tiltott toborzás

154. § (1) Aki a Magyar Köztársaság területén idegen fegyveres szervezetbe - szövetséges fegyveres erőn kívül - katonai szolgálatra, katonai érdekű egyéb szolgálatra toboroz, vagy ilyen szolgálatra vállalkozókat közvetít, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az a magyar állampolgár, aki - szövetséges fegyveres erőn kívül - nemzetközi vagy nem nemzetközi fegyveres összeütközésben résztvevő idegen fegyveres szervezetbe önként belép, erre ajánlkozik, vagy ilyen fegyveres szervezetben kiképzésen vesz részt. 
 
Elhárítják a "terrorizmust" mások országában is


A fajgyűlölők formailag a munkásőr és spicli által igazgatott magyarellenes csoport, a Mazsihisz meghívására érkeztek, teljesen véletlenül március 15-e előtt. Viszont erre nem kerülhetett volna sor a honvédelmi tárca és a kormány engedélye nélkül. 
 
Ez a "náci" nem érti, hogy a saját földje sem az övé


Megérkeztek a kékruhás gyerekgyilkosok

A rettegő rezsim immár idegen, a fegyvertelenek gyilkolásában nagy rutinnal bíró katonai egységet rendelt Magyarországra, egy EU és NATO tagállamba, s érthetően nem bízik a magyar honvédségben (a zsidók százezer gaztette közül egy minapi: március 7-én több mint egy tucat, 13-16 éves palesztin iskolásgyereket raboltak el a megszállók Hebron közelében. Így bánnak a gój civilekkel, és ezúttal még emberségesek is voltak, hiszen agyon is lőhették volna a tizenéves kiskölyköket). 
 
Ez az "antiszemita" túl makacs volt

A palesztinizálódás megkezdődött, a távlatok végtelenek, miért ne lehetne behívni párezer zsidó rendőrt is, ha mondjuk Görényi pribékjei megbicsaklanának. A zsidó fegyveres otthon érzi magát Palesztinában éppúgy, mint Budapesten, és nem vacakol, akkor sem, ha 3 éves "terroristák" kerülnek az útjába. Lapinformációk szerint ezen túlmenően az izraeli tulajdonú In-kal Security nevű cég emberei a rendőrökéhez hasonló egyenruhában és motoron száguldoznak Budapesten, fittyet hányva a KRESZ előírásaira is. A gyarmatosítók egyre inkább otthon érzik magukat.

A Havaria Press hírügynökség megpróbálta kideríteni, pontosan mi történik, azonban sem a kormányszóvivői iroda, sem az ORFK nem kívánta az esetet kommentálni. A külügyi és a honvédelmi tárcánál sem adtak egyértelmű felvilágosítást az üggyel kapcsolatban. A hírügynökség értesülései szerint az izraeli véderő katonai küldöttsége jár hazánkban, a konvoj mozgását rendőrségi autók biztosítják. A nem hivatalos programon résztvevő, szokatlanul népes, valamint szokatlanul alacsony beosztású katonákból álló delegáció délelőtt a Parlamentet, majd Európa legnagyobb zsinagógáját látogatta meg. Egyes értesülések szerint nem kizárható az sem, hogy a katonák azért érkeztek hazánkba, hogy az itteni izraeli érdekeltségeknek nyújtsanak védelmet. A nemzetközi gyakorlat szerint az adott ország diplomáciai létesítményeit annak kerítésén belül védhetik annak katonái. Sem a népes delegáció érkezésének, sem tervezett távozásának pontos ideje nem ismert. 


Budapest under Israeli Occupation? Israel sent soldiers in the European Union 

The Men in Blue have Arrived


The Murderers and Child Killers Arrived today, on the 9th of March.

200 Israeli solders in their standard blue uniforms as a "military delegation" arrived with four buses - windows covered - to the center of Budapest to a huge city block sized synagogue. They did get out of the bus and walked into this center of unrestrained human love and source of all wisdom for mankind.
They were also received in the Hungarian Parliament by Mr. Laszlo Mandur before they drove to the synagogue.

Obviously the intention is to house them there in the center of the city, within a few hundred yards from the spots where all the action will be played out on the 15th of March. Interesting that the Israeli Supreme Court just made a decision that it is forbidden to use civilians as human shields for Israeli soldiers. How will these fine people protect themselves in our country now?

We did have a similar event: A few days before the 23rd of October (last year) a US military transporter with a few hundred soldiers and what else was parked in a corner at the Budapest airport. It was obvious that they were their in preparation to help to emigrate our beloved Prime Minister, Mr. Gyurcsany and his family either to the US or Israel, in case if the need suddenly arrives.

Generally, the government and the media is trying to create maximum hysteria in advance in order to justify the coming beating, blinding and maiming of Hungarians on the 15th of March. This is the day when the Hungarian war of independence broke out against Austria in 1848. When the Hungarians won against Austria the Russians dutifully sent in an army to help out...
We do have around a hundred celebrations and demonstrations already lined up for this day.

The local Jewish organizations are openly promoting to their members to spend the very long weekend starting on March 15th in a foreign country.

This writer is sitting here in the middle of this whole mass, speaks the language, has access to all possible information sources and he is familiar with all local customs and history, still it is increasingly difficult for him to separate reality from hysteria. The whole country is shifting into lala-land and there is only one fix point: The local Judeo-Bolshevik government increasingly depends on 30,000 policemen to survive from week to week. It just might turn out to be a very long and hot summer this year.

The government and their well paid and numerous agents keep complaining that the rebels are importing firearms into the country. No proof was ever provided. The whole thing sounds like an urban legend to justify the dramatically increasing expenses for police hardware.
There was a single incident involving an AK47: Somebody opened up on the national HQ of the police in Budapest, a huge building covered with bulletproof glass plates. It might be that those eight people who were blinded by the police with rubber bullets were not all happy about this event and used their left over eye. But it is even more likely that it was a self-inflicted wound on those 15 glass plates. (Replacement is $5,000/each.) The suspects were filmed with their car, and were not caught. A rather suspicious circumstance. As far as the use of hard rubber bullets: It will be permitted again for the police.

Around Kossuth Square, where the whole action started on the 17th of September there is a double metal cordon, protected by police 24/7.
On the other hand the courts permitted that 15 people can actually walk around the Square - as demonstrators. This is what they call democracy around here.

In the meantime the government published a list of dozens of public hospitals that will be closed in the country. The buildings will be sold to satisfy the greed of the parasites who are in preparation to jump the ship. Thousands of government owned buildings, public utility companies, even the airport of Budapest was sold to international gangsters who pay kickbacks to their local comrades.
The general population is at the point of open rebellion in larger and larger proportions. Average income and the standard of life is rapidly decreasing while taxes, prices and fees are increasing.

Even George Soros finds that the place is unstable for investments; he started to operate in Bolivia where the locals broke out in a revolt against him and his clan.
The locals claim at open public meetings that Soros is buying up land and natural resources.

David Irving will be delivering public speeches and signing his books in Budapest, starting on the 12th of March. He is scheduled to speak at Heroes Plaza on the 15th.
The local supervisors of our Brand New World Order figured this out after he was already traveling in the area for a while. They are trying to sort out how to spin this news, how to fit it into the local background - it is not an easy job. To deny the Holiest Hoax of them all is not a crime by Hungarian laws and for Irving it is not really necessary to deny anything in order to make a statement.

God Save the Hungarians!
K. M. 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Nézőpont: Orbán verhetetlen 

2013.04.06. 08:11 Magyar Nemzet/Hír24
A jelenlegi kormányfővel egy mostani választáson nem versenyezhetne senki.

A Magyar Nemzet - a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatási eredményei alapján - arról ír, hogy nagyjából egy évvel a 2014-es országgyűlési választások előtt a kormányváltást óhajtó baloldal kiegyezését nehezíti, hogy nem egyértelműek a lehetséges miniszterelnök-jelöltek erőviszonyai. (Emiatt bírálta Konrád György az ellenzéket.)

A Nézőpont Intézet 2013. áprilisi a Magyar Nemzetnek készített, ezt alátámasztó közvélemény-kutatása szerint Mesterházy Attila kohéziós ereje alig marad el Bajnai Gordoné mögött. A kutatásában a Nézőpont arra kérdezett rá, hogy "ha ma dönthetné el" a kormányfő személyét, akkor az 5, illetve a 3-3 személyt felsorakoztató listáról kit preferálnának az emberek.

Abban a - választási logika miatt elképzelhetetlen - szituációban, ahol minden lehetséges jelölt választható volt, az Együtt 2014 - PM vezéralakját 12 százalék jelölte, míg a népszerűbb ellenzéki pártot irányító Mesterházy Attilát 4 százalék. Sokkal összetartóbb a baloldal, ha csak Bajnai és Mesterházy közül választhat. Bajnait így 19, Mesterházyt 17 százalék támogatja Orbán Viktor 40 százalékos és Vona Gábor 11 százalékos táborával szemben.

A Medián szerdán közzétett mérése szerint a választók 47 százaléka biztosan elmenne szavazni, de nem biztos, hogy tudja kire. A Medián mérései azt mutatják, hogy a "biztosan szavazók" közül minden hatodik (17 százalék) jelenleg egyik párthoz sem kötődik.

A Fideszre a választók 27 százaléka adná a voksát, ez ismét több mint a Jobbikon kívüli ellenzékre jutó voksok összege. Pedig a szavazók többsége (55 százaléka) kormányváltást szeretne, igaz, ez utóbbiak 37 százaléka a jelenlegi ellenzéki kínálatból nem talál megfelelőt. Ez azt jelenti, hogy a Jobbikon kívüli ellenzék meglévő közel kétmilliónyi szavazóján túl a teljes szavazókorú népesség 20 százaléka (több mint másfél millió szavazó) kész arra, hogy ha vonzó alternatívát lát, leszavazza a mostani kormányt.

Kapcsolódó:
   
A keceli templomban nem támogatták a rezsicsökkentést
   
Orbán Viktor részt vesz a Zsidó Világkongresszus budapesti közgyűlésén
   
Ismét felmossák a padlót Orbánnal? 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Nincs szükség 

Engedtessék meg, hogy néhány, igen egyszerű gondolatisággal megfogalmazott mondatot tegyek hozzá ehhez a szélmalom-viadalnak tetsző szómenéshez. Megjegyzés: a sértő szándék álljék olyan távol tőlem, mint szidótól az igazság.

Elsőre: Magyarországnak nincs alkotmánya. Magyarország egy földrajzi elnevezés, és az alaptörvényben még az sincs kimondva, hogy mit kell érteni a "nép" megnevezés alatt. Következmény, hogy a vita tárgya nem is létezik. A magyar nemzet magára vett jogrendje pedig a szokásjog, amit emberi hatalom hatályon kívül nem helyezhet, mert annak jogforrása a Kozmikus Rend, amihez csupán beavatott férhet hozzá. Ilyen ember a pillanatnyilag regnáló végrehajtó hatalomban egy sincs. Ha majd a Földet kiforgatják a Kozmikus Rendből, akkor alkalmazhatják saját firkáikat az önkényurak. Már, ha megtartandják evilági létüket.

Másodikra: az ún. liszaboni szerződés és az alaptörvénynek nevezett szöveggyűjtemény azokra, és csakis azokra hatályos vagy érvényes, akik megszavazták. Tekintettel arra, hogy az alkotmány mint társadalmi szerződés, ahogyan a világ minden emberi közösségében tisztelik és betartják, az államnak nevezett végrehajtó hatalom és a magukat ennek alávetni hajlandó emberek (és nem állampolgárok!) között létrejött jogviszony. Ma az igazi magyar magyar emberek a fentiekben jelzett szövegek kozül sem egyiket, sem másikat magára nem vette, nem vetette magát hatálya alá, következésképpen azt látjuk, hogy mindkét kógens hivatkozás jogellenes, azaz diktátum. És teljesen mindegy, hogy mit és milyen megfogalmazásban írtak beléjük.

Harmadszorra: Az említett két szöveggyűjtemény (értsd alatta a liszaboni szerződést, valamint az alaptörvények nevezett irományt) egyike sem egy jogrendszer legfelső szintje, sőt, még csak nem is része, ahogyan azokat megnevezik egyesek. Mindkettő írás kiváló példája a diktatúra jogoskodó agymenéseinek, pedig mindkettő egy forrás nélküli diktátum, néhány tudálékos gazember önérdekű akaratkinyilvánítása. Miután fogalmuk sincs a jog valódi jelentéséről, elképzelésük sincs az egyes jogok összefüggéseiről és az összefüggések következményeiről, csináltak egy homokozót, ahova erővel beterelték a tájékoztatástól elzárt alattvalókat, és a "szülőket" (a jogforrást) kizárva onnan, a szavak jelentéstartalmát önkényesen átírva terrorizálják az ottrekedteket.

Negyedszerre: Tekintettel az önmagukban is ellentmondásokkal terhelt fogalmazványaik zavaros és követhetetlen logikájára, a két vagy sokértelmű jelentéstartalmak alkalmazhatósága kedvéért kitalálták a szabad jogértelmezés intézményét. Mert ahol egy törvény egyértelműen kimondja hogy "nem", ott rövidesen megjelenik egy másik törvény, amelynek olvasata lehetővé teszi ugyanazon eset "igen" értelmezését. Vagy csak egyszerűen módosítják saját szamárságaikat. Lásd az alaptörvény(telenség) egy és egynegyed év alatti 4-szeri módosítását és a rövidesen beterjesztendő 5. kiigazítását.

Röviden: ebben a témakörben nincs miről vitázni. Eltékozolt energia, amit a magyar nemzet sorsának jobbrafordításába kellene befektetni.
Tisztelet minden olvasómnak:
kékszem
Még mielőtt vád érne, hogy nem vállalom a nevemet: a magyar magyarok "kékszem" néven szólítanak (igen, így csupa kisbetűekkel), a többiek meg kérjenek engedélyt, hogy meghallgassam őket. 
Emberiseg.hu 


Tisztelt Címzettek! 

Tekintettel arra, hogy én is címzettje vagyok az alábbi eszmecserének, úgy érzem, rövidre lehetne zárni ezt a témát az alábbiakkal: Legfőbb problémánk, hogy a világtörténelemben eddig példátlan árulásokról, haza- és nemzetárulásról, népirtásról szólnak az utóbbi évtizedek hazai történései. Ennek kellene egyszer, s mindenkorra véget vetni ahhoz, hogy valami végre elinduljon hazánkban! De ezzel nem mondtam még semmi újat!

Új viszont, hogy az árulás tényének megállapításához nincs szükség Aranybullára, Szent Korona Értékrendre-, és ilyen-olyan Tanra, Történelmi Alkotmányra. Nincs szükség se írott, se íratlan alkotmányra; sztálini alkotmányra; se semmilyen üres irkafirkára, amelyet manapság alaptörvénynek neveznek.

A modern időkben az árulás már nem várkapuk ellenség előtt történő szélesre tárásával követik el; és a mai idők árulói nem "csak egy várat" árulnak el a sok közül, hanem hazát, népet, nemzetet, és mindent, ami az embernek bármekkora értéket jelenthet. Fillérekért kótyavetyélték el a nemzeti vagyont, örök időkre adósítottak el minket. Mindeközben, degeszre tömték zsebeiket és persze a dollármilliárdos bankszámláikat is! Ennél aljasabb és összetettebb árulást elképzelni sem lehet! 
Fejünk felől akár egyetlen fedelet
Halálos bűn lett volna eladnotok!
De ti a Mindenünket adtátok el:
A Hazát, s vele e Nemzetet.

Teszik az árulást ezek a bitangok a legnagyobb nyugalomban, s kényelmesen; mindeddig teljesen kockázatmentesen. És ezek a mi választott képviselőink! - kik székeikbe belehízva pöffeszkednek a mi drága hazánk csodálatos parlamentjében; ahol minden egyes haza- és nemzetáruló, népirtó törvénytervezetet lelkifurdalás nélkül rendre megszavaznak. Szerencsére ezek a főben járó bűnök is mind precízen dokumentálva vannak, ezek önmagukért beszélnek, vádlón az égbe kiáltanak!

Minden jogi csűrés-csavarást mellőzve: árulás az, amikor egy közösség egy, vagy több tagja valamilyen formában a közössége érdekei ellen tesz. Az árulás megvalósulhat szavakkal, tettekkel és mulasztással is. Az utóbbi bő hat évtized ideje alatt csaknem mindennap tanúi lehetünk aljas árulásoknak, az esetek többségében tanúi lehettünk a három elkövetési forma mindegyikének.

Nem kell tehát hosszú jogi aktus ahhoz, hogy ezek a bitangok elnyerjék méltó büntetésüket, hiszen teljesen védtelenné tették hazánkat; mindenünkből kifosztottak; minden lehetséges módon mérgeznek: földről, vízről, levegőből kíméletlenül pusztítanak minket.

Madách Imre szerint a tett halála az okoskodás! - ennek értelmében, a dolgokat egyszerűsíteni, és nem bonyolítani kell! Az árulókat ki kell végezni, mint ahogyan nagyon helyesen Eger várában is ezt tették az árulásra csak készülődő gazemberrel! 
Hegedűs hadnagy, ki árulást fontolgatott,
Eger várában már ezért bitófára jutott.
S csúfos haláláért gyászoló könnyek,
Tán szülőanyja szemébe sem szöktek.

Nem kellenek tehát paragrafusok, jogtudósok, jogot nem ismerő "tudósok"! Csak józan paraszti ésszel megáldott emberekre van szükség, kik kapásból eldöntik, hogy mi a közösség érdeke, és mi nem; mi van mellette, és mi ellene!

Voltak szebb idők, amikor az árulók egész vérvonalát kiirtották, így minden nemzetség kínosan ügyelt arra, hogy közülük ne kerülhessen ki egyetlen áruló sem. E végett inkább maguk ontották ki a "rossz vért", mintsem az ő vérüket ontsák ki egy aljas áruló miatt!

Nem kell törvény, jogszabály és egyéb marhaság ahhoz, hogy az árulókkal ősi hagyományaink és szokásaink szerint leszámoljunk. Viszont elengedhetetlenül szükség van ehhez a történelmi pillanatra, amit mi magyarok sorra elmulasztunk. A kommunizmus látszólagos bukása előtti és utáni kb. két esztendőn keresztül, minden áldott nap ilyen pillanataink voltak. Ám akkor a nagy keresztényi megbocsátásunk és egyéb marhaságaink jegyében minden pillanatot elmulasztottunk.

Eredmény: Nyakunkon a kés! 

Épp ma vettem számadás alá hazánk jelenlegi állapotát. Több mint elképesztő; több mint siralmas! - de nem dughatjuk homokba a fejünket még akkor sem, ha reményünk sincs már arra, hogy ebből a hihetetlen ingoványból valaha is kikecmeregjünk! Egy kivonatos kórismeretet készítettem, amit a levelezőlistámon felül hamarosan minden Címzetteknek megküldöm.

"Jogállamokban" ugyan adott a lehetőség az igazság érvényesítésére, de aki erre adja fejét, rengeteg akadályba ütközik, s a végén betörik a fejét. A demokratikusnak csak hazudott, ám valójában zsarnoki társadalmak törvénykezési gyakorlatában az igazság érvényesítésére már esély sem igen lehet! Igazságot tenni sohasem volt könnyű dolog, ezért félre kell dobnunk a könyveket, mert a rajtunk esett évszázados gyalázatot lemosni már csak a bűnösök vérével lehet! Ámen

Bp. 2013. április 05.
Vattay Szabolcs 


Miután feleségem a cenzúrázta ezt az írást is, ennyit mondott: "Ebből balhé lesz!"
Igen itt az ideje egy balhénak. Elég volt! Elég volt az egyhelyben tipi- tapi- topogásból.
Lépni kell! Mi léptünk! Te jössz?

Sok emberrel cseréltem eszmét az elmúlt időben erről a videóról. Néha szenvedélyesen, máskor pedig meghatóan. Eddig több mint 17 000-en nézték meg. (jó, ebből én vagy százszor)

Két alapvető téma körül folyt a beszélgetés:
1. Hogyan gondoljuk, megvalósítani, hogy Nem adjuk?
2. Volt, aki kijelentette, hogy olyan nincs, hogy Nem adjuk, hiszen a banknak joga van elvenni.
Kezdjük a másodikkal: A banknak joga van elvenni. Igen a törvényeink ezt megengedik.
A törvényeink mást is tartalmaznak. Többek között azt, hogy ezek a devizahitel szerződések semmisek, uzsorásak, tisztességtelenek, jó erkölcsbe ütköznek, nem jogos a deviza, nem jogos az árfolyamrés, megtévesztéssel kötöttük a szerződéseket, információkat hallgattak el, a közjegyzők törvényt sértettek...

Mennyit ér egy szerződés? Mennyit ér, ha valamihez jogod van?
- Annyit, amennyit érvényesíteni tudsz.
- Annyit, amennyit a bank érvényesíteni tud.

- Amikor a törvényszék megállapítja, hogy a közjegyző törvényt sértett, de nem annyira, hogy törölni kellene a záradékot, vagy fegyelmi eljárást kellene indítani ellene...
- Amikor a törvényszék megállapítja, hogy az OTP törvénytelenül számolta fel az árfolyamrést, és ennek ellenére a kúria is továbbadta évekre a döntést a nagy Európába...
- Amikor a törvényszék kimondta, hogy semmis a szerződés, és ezután évekig topoghat az ügy, míg a kúria, vagy az európai bíróság méltóztatik, vagy mer döntést hozni...
- Amikor az Axa szerződéseit sorra elkaszálják...
- Amikor a közérdekű kereseteket visszadobják egy mondvacsinált ürüggyel...
- Amikor az ügyészség az helyett, hogy végre nyomozást indítana a több száz feljelentés kapcsán bugyuta okokkal visszadobja az ügyeket...
- Amikor a NAV a feljelentések ellenére nem szedi be a bankoktól a hatalmas nyereségek után az adókat...
- Amikor a bankkal történő egyezségeket megadóztatják...
- Amikor törvényhozás, és a kormányzati szervek hosszú ideje szerencsétlenkednek az adósok megmentésével... (vagy minket néznek hülyének?)
- Amikor az emberek nagy része el sem tud jutni oda, hogy keresetet adjon be...

... Akkor MI tudunk-e élni a jogainkkal?
...HA MI nem tudunk élni a jogainkkal, akkor vajon hagyhatjuk-e hogy a bank éljen ugyanezen törvények biztosította jogaival?

Vajon nem kötelességünk-e megvédeni a vagyonunkat, az országunk vagyonát?
Vajon nem jogunk, és kötelességünk-e minden eszközzel megvédeni egymást?

És akkor térjünk át a hogyanra!

Jogkövető polgárként természetesen a tárgyalás, és a jogi út az elsődleges!
Ezen már túl vagyunk! Arra tökéletes volt, - és itt fejezem ki minden jogásznak, minden közgazdásznak, minden embernek a hálámat, akik ennek a disznóságnak a felderítésében részt vettek - hogy bebizonyítsa, hogy itt törvénysértések sorozata történt.
Mivel ezekkel a bizonyítékokkal eddig nem sokat értünk, jogunk, és kötelességünk más eszközöket is igénybe venni.

És ez a más eszköz a fizikai ellenállás, a polgári engedetlenség!

Vajon egy engedetlenség polgári lesz-e, ha egy polgár nem engedi?
...és ha két polgár nem engedi?
...és ha száz polgár nem engedi?
...és ha ötszáz polgár nem engedi?

Vajon hatásos lesz-e az ellenállás, ha egy ember ellenáll?
...és ha két ember ellenáll?
...és ha száz ember ellenáll?
...és ha ötszáz ember ellenáll?

Nagyon megtetszett pár hónapja Balogh Béla (Koppány Csoport) számítása, amivel bebizonyította, hogy ötszáz elszánt ember bárkinek a házát meg tudja védeni attól, hogy kilakoltassák.

Vajon van-e a több mint 170 000 bedől hiteles között ötszáz bátor, aki bármi áron megvédené a saját, és más házát?
Vajon van-e a több mint 1 000 000 devizahiteles között ötszáz bátor, aki bármi áron megvédené a saját, és más házát?
Vajon van-e a több mint 10 000 000 Magyar ember között ötszáz bátor, aki bármi áron megvédené a saját, és más házát - a HAZÁT?

Ezek a kérdések most nem költőiek.
Én valóban kíváncsi vagyok rá, hogy Te hogy gondolod.
Az a 30 -100 ember szintén kíváncsi rá, aki már eldöntötte, hogy akkor sem hagyja, ha nem jönnek mások.

HAjrá! 
Póka László
Mi nem adjuk



Elég volt! Elég volt abból, hogy a média elhallgatja az igazságot a devizahitelek körül.
Emberek ezrei nincsenek tisztában azzal, hogy a szomszédjuk is ugyan abban a helyzetben van mint Ő. Mi megmutatjuk mindenkinek, hogy mit gondolunk az átverésről.
Mi nem adjuk!

2013. 03. 31.
Ha bárkinek kétsége van még arról, hogy - ameddig a törvények, és a jog erejével nem tudjuk megvédeni a házainkat, - jogunk van, és kötelességünk akár fizikai erővel is megvédeni azokat, az nézze végig az alábbi videót: 
http://komlomedia.hu/video.php?id=201...

HAjrá!
https://www.youtube.com/watch?v=525onhogxIM 

Észak-Korea, mint gyújtózsinór?


Amikor Jézus az Olajfák hegyén ült, odamentek hozzá tanítványai külön, és ezt kérdezték: “Mondd meg nekünk: mikor lesz ez, és mi lesz a jele a te eljövetelednek és a világ végének? Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, meg ne rémüljetek, mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad.” – Máté 24:3, 6-7
Forrás: alt-market.com
Észak-Korea kérdésének megvitatását a szenzációhajhászás és az indifferencia furcsa keveréke jellemzi a nyugati országokban. A fővonalas média gyakran állítja, hogy a kommunista ország közvetlen veszélyt jelent az amerikai nemzetbiztonságra nézve, számos feltételezett forgatókönyvet vázolva elénk arról, hogyan egyesíthetik erőiket az Al-Qaeda szervezettel egy közös terrortámadás kivitelezésére. Ugyanakkor a nemrég elhunyt Kim Jong-Il folyamatos fenyegetőzései és háborús retorikája elaltatta a közvéleményt és a legtöbben egyáltalán nem foglalkoznak a témával.
A legutóbbi fejlemények közepette az derült ki, hogy a legtöbb ember alig követi az Észak-Koreával kapcsolatos eseményeket, a háború veszélyén pedig legjobb esetben is csak mosolyognak.
Az amerikai propaganda és a koreai melldöngetés veszélyes helyzetet teremt. Észak-Korea egy gazdasági katasztrófasorozat gyújtózsinórjává válhat, és sajnos vannak emberek a világban, akik ezt képesek kihasználni, amennyiben érdekeik így kívánják.
A nagyon is konkrét terveket szem előtt tartó globalisták által támogatott fővonalas nézet szerint Észak-Korea egy szörnyeteg atomhatalom, amelyik az Al-Qaeda-val együttműködve csupán a megfelelő pillanatra vár, hogy lecsapjon az Egyesült Államokra. A pán-globális gonosz-tengelyének képzeletbeli földje George W. Bush kormánya óta része az amerikai kultúrának. A nagy tévécsatornák az Iránhoz, Szíriához vagy Észak-Koreához hasonló országokat az ENSZ fegyverkereskedelmi egyezményének ellenségeiként állítják be. Arról kevesebb szó esik, hogy ezek az országok azért vonakodnak aláírni az egyezményt, mert az Egyesült Államokhoz hasonló nemzetek a gondosan elhelyezett kiskapuk segítségével mindig megtalálják az utat, hogy fegyverrel lássák el a felkelőket.
A hatalom rendre megfeddi ezeket az országokat, mint az Új Világrend gazdasági együttműködésének és ál-utópiájának legfőbb ellenségeit. A csodálatos globális falu felé vezető utat a makacs különcök és a fejlődés akadályozói elleni csataként állítják be. A személyes és nemzeti szuverenitást elavultnak és a születőben lévő új rend gátjának tekintik. Észak-Korea így egy kitűnő ál-példa a szuverenitás ellen.
Észak-Koreával kapcsolatban felsorolhatatlan számú gonoszságot, rendellenességet és igazságtalanságot mutathatunk fel, de ezek leginkább a teljesen elszabadult kommunista őrületnek tudhatók be és nem sok közük van a nemzeti függetlenséghez. A méhkas mentalitással és a kollektivizmussal van baj, nem azzal, hogy tisztes távolságban akarnak maradni a globális játéktól.
Az Egyesült Államokat fenyegető közvetlen háborús veszély kérdése pedig az adott forgatókönyvtől függ. Észak-Korea szinte semmilyen logisztikai kapacitással nem rendelkezik egy tisztességes megszállás lebonyolításához. Az ország több mint egy évtizede kiterjedt éhínséggel küzd.
Egy háború kirobbantása soha nem állt Észak-Korea érdekében. Infrastruktúrájuk egyszerűen nem bírna el egy ilyen terhelést. Létezik azonban egy forgatókönyv, ami szerint Észak-Koreát az aggodalmak ellenére is bele lehetne lovalni a katonai csapás elindításába.
Az éhínség erősödésével egyenes arányban erősödik a forradalom veszélye is. Egy kormány, jelen esetben egy szélsőséges diktatúra, amikor hatalma veszélybe kerül, szinte mindig kegyetlen erőszakhoz folyamodik, és bármilyen áron megpróbálja fenntartani azt. A nyugat által bevezetett szankciók teljesen destabilizálhatják az amúgy is éhező országot. Így elképzelhető, hogy kétségbeesésükben megtámadják Dél-Koreát, hogy több élelmiszerhez és nyersanyaghoz jussanak.
Észak-Koreában a kötelező katonai szolgálat két évre szól, hadseregük a becslések szerint 1,1 millió főből áll, ami megközelíti az USA hadseregének létszámát, ehhez azonban hozzájön még csaknem 8 millió tartalékos katona, az amerikai 800 ezerhez képest. Kétségbeesésükben elképzelhető, hogy földi támadást indítsanak és egy ekkora hadsereget nehéz lenne kifüstölni hazai terepen. Az ázsiai kultúrák híresek aszimmetrikus harcászatukról (ami az amerikai hadsereg kriptonitja), és egy ilyen eshetőséget nem szabad félvállról venni, mint ahogyan azt Amerikában sokan teszik. Megfeledkeznek az utolsó koreai háború kimeneteléről. Egy ilyen konfliktus legjobb esetben is évekig, akár évtizedekig húzódó földi hadjáratot jelentene. Észak-Koreához hasonlóan az Egyesült Államok sem rendelkezik egy ilyen háborúhoz szükséges logisztikával vagy gazdasági feltételekkel.
A szkeptikusok úgy gondolják, hogy soha nem jutunk el erre a pontra, azzal érvelve, hogy bár Észak-Korea sokszor fenyegetőzött ilyesmivel, még soha nem váltotta be fenyegetéseit. A jelenlegi fejlemények azonban igencsak eltérnek a korábbi esetektől.
1. Fontos figyelembe venni, hogy Észak-Koreában vezetőváltás történt. Kim Jong-il hetvenkedésének évei elmúltak, a fiáról, Kim Jong Un-ról pedig nem sokat tudunk. A fiatal diktátor eddig mindent véghezvitt, amit ígért, beleértve a nukleáris robbantásokat, amiknek eredményeként a nyugat új szankciókat vezetett be. Balgaság lenne azt feltételezni, hogy a fiú mindent apja mintájára tesz majd.
2. Sokan azt állították, hogy Észak-Korea soha nem fogja beváltani fenyegetőzését, hogy felrúgja az 1953 óta életben lévő fegyverszüneti egyezményt, pedig pontosan ezt tettékmárcius elején.
3. Észak-Korea elkezdte a közvetlen kommunikációs összeköttetések megszakítását majd a déllel fennálló katonai forródrótot is elvágta.
4. Észak hivatalosan is hadat üzent Dél-Koreának. Az amerikai kormány szerint ez csak üres fenyegetőzés, de ezeknek az eseményeknek a gyors egymásutánja más felé mutat.
5. Észak-Korea bejelentette egy korábban bezárt nukleáris létesítmény újraindítását.
6. Észak-Korea hirtelen bejelentette, hogy lezárja a Kaesong Ipari Zónát, ahol észak és dél gyártóközpontja található. Az ottani dél-koreai egységek 50.000 észak-koreait alkalmaznak, az 1000 dél-korai munkás mellett. Ez a megállapodás évi 2 milliárd dollár bevételt jelent Phenjannak. Az egység 2000 óta üzemel és a mostanihoz fogható lezárás még soha nem fordult elő korábban. Az a tény, hogy az észak hajlandó ilyen komoly bevételről lemondani, jelzi, hogy a helyzet cseppet sem veszélytelen.
7. Az év elején Észak-Korea ezüstvásárlásai Kínától jelentősen megemelkedtek. 2012-ben a koreai kormány összesen 77.000 dollár értékben vásárolt nemesfémeket. 2013 első néhány hónapjában pedig összesen 600.000 dollár értékben vettek ezüstöt.  Észak-Korea nemesfém készleteiről nincs adat, bár a legtöbben úgy gondolják, hogy nem lehet jelentős. A jelenlegi felvásárlás azonban jelezheti azt is, hogy a kormány próbálja védeni pénzügyeit az egyre sebezhetőbb gazdasági környezetben. A történelem azt mutatja, hogy a háborúra vagy megszállásra készülő nemzetek jelentős mennyiségű nemesfémet próbáltak felhalmozni a konfliktus indítása előtt.
A helyzet további elmérgesedéséhez elég a szankciók szigorítása. Ezzel a hatalmak is tisztában vannak, bár egy újabb Tonkini-öböl incidens (ami köztudottan egy megrendezett esemény volt) is elképzelhető.
Talán érdemes lenne számba venni egy koreai konfliktus kirobbanásának esélyét.
Egy kiterjedt, aszimmetrikus hegyi háború már önmagában is nehéz. Észak-Korea megszállása Afganisztánnál is súlyosabb következményekkel járna és nehezen megvalósítható, már csak a szükséges manőverek száma miatt is. De egy pillanatra tegyük félre Észak-Koreát és vizsgáljuk meg a legnagyobb veszélyforrást: a dollár összeomlását.
Kína, az amerikai állampapírok elsőszámú birtokosa, elindult a dollárról való leválás útján. A 2008-as helyzettel ellentétben, ez nem elméleti, hanem egy nagyon is valós folyamat, ami már a végső fázisnál tart. A fővonalas elemzők szerint Kína soha nem fog leválni a dollárról, mert ez ártana saját exportpiacainak és befektetéseinek. A probléma abban áll, hogy Kína már javában próbál megszabadulni dollártartalékától különféle kétoldalú megállapodások segítségével. Most már Ausztrália is csatlakozott a dollárt leváltó államok sorához a Kínával folytatott kereskedelemben.
Kína nemcsak beszél erről, hanem cselekszik.
A kínai leválás pedig csak egy része a nemzetközi bankok ténykedésének, aminek lényege egy új világvaluta létrehozása. Ez a valuta már létezik, az IMF Különleges Lehívási Jogainak (SDRs) formájában. Ennek széleskörű bevezetése csupán két dologtól függ:
Első körben Kínát jelölték ki az új fogyasztói motorként az amerikai összeomlás nyomában. Kereskedelmük már most túlszárnyalta az Egyesült Államokét, azonban a terv kiteljesedéséhez a jüannak először jobban el kell terjednie a globális piacokon, hogy ezzel segítse az IMF-et a dollár leváltásában. Kína nemrégiben bejelentette, hogy 6000 milliárd dollár értékben fog kibocsátani jüanban denominált kötvényeket külföldi befektetők részére.
A második fázisban Kínának és az IMF-nek szüksége lesz egy bűnbakra, illetve a közvélemény számára logikusnak tűnő, ürügyként tálalható eseményre, hogy végleg megszabadulhassanak a dollártól. Észak-Korea amerikai megszállása tökéletes lenne erre a célra.
Míg Kína a jó szamaritánus szerepét játszotta az USA felé Észak-Korea „kezelésében”, és bizonyos intézkedéseket támogatott (legalábbis papíron), soha nem támogatna egy nyugati katonai akciót ilyen közelségben saját határaihoz. Kína számára elfogadhatatlan lenne egy Észak-Korea ellen folytatott háborúval járó NATO és USA katonai jelenlét, az ellentámadáshoz pedig még fegyvert sem kellene ragadniuk. Nem kell mást tenniük, mint megszabadulni minden dollártól és kilátásba helyezni, hogy felfüggesztenek minden kereskedelmi kapcsolatot azokkal az országokkal, akik nem követik példájukat. A dominóhatás eredményeként az amerikai kiadások egekbe szöknének és az USA kénytelen lenne kivonni csapatait. A lényeg azonban, hogy a dollárt, egy globális összeesküvés áldozata helyett, „háborús veszteségként” írhatnák le.
Tehát az észak-koreai helyzetet érdemes nagyon is komolyan venni, nem a média propaganda hadjárata vagy az ország „barbár és erőszakos nacionalizmusa” miatt és nem is azért mert „terroristákkal szövetkeznek”, hanem azért mert egy ilyen háború a globalizációnak a koreainál sokkal gonoszabb céljait szolgálná. Függetlenül az események alakulásától, mindig az események mögött rejlő igazi indítékokat kell keresnünk és feltenni a kérdést, hogy ki is nyerne igazán a végén.

Joe Biden az Új Világrend mellett


Akárhová nézünk, az egységes világkormány vagy népszerű nevén „globális kormányzás” illetve „új világrend” felemelkedésének jelei vesznek körül bennünket. Erre készítik elő a világot, hogy az új rend élén hamarosan színre léphessen az Antikrisztus és vele az új készpénznélküli pénzügyi infrastruktúra. – Joseph Candel
Forrás: Infowars.com
Az Egyesült Államok alelnöke, Joe Biden, felhagyva az óvatossággal, nyíltan kimondta, hogy „az új világrend létrehozása az egyértelmű feladatuk,” újabb kijelentéssel erősítve meg a globalisták egyre arrogánsabban világgá kiáltott tervét az egységes világkormány felállítására.
A washingtoni Export Import Banki konferencián Biden kijelentette, hogy „a mi egyértelmű feladatunk, hogy most valóban egy új világrendet hozzunk létre, mert a globális rend ismét változik és a II. Világháború óta évtizedeken keresztül jól működő intézményeket meg kell erősíteni, némelyiket pedig meg kell változtatni.”
Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a globalista elit nyíltan dicsekszik hódításaival, miközben egyes országok megtakarításait ellopják, tömegeket taszítva szegénységbe.
Már egyes fővonalas csatornákon, mint a CNBC-n is, időnként elismerik, hogy a globális hatalomátvételt az elit banki kartellek vezetik.
A legtöbb médium ugyanakkor inkább tagadja az „új világrend” létezését is, összeesküvés elméletnek minősítve a felvetést, az erre figyelmeztetőket pedig terroristának nevezik.
Követeljük az egyenlő bánásmódot! 

2013, április 7 - 14:44 
alfahir.hu
Apáti István, a Jobbik országgyűlési képviselője követeli, kerítsék kézre az elmúlt évtizedek legsúlyosabb temetőgyalázásának felnőtt elkövetőit is. A jobbikos honatya erről legújabb Facebook-bejegyzésében írt:

"Az elmúlt évtizedek legnagyobb temetőgyalázása szülővárosomban, Csengerben történt meg. A Nemzeti 1 Televízióban elhangzottakon túl az alábbiakat szeretném kifejezésre juttatni.

A következő napokban segítséget fogok kérni megyei és központi szintről egyaránt. Fenntartom, hogy az elkövetőkön kell bevasalni a kárt, ne a dolgozó ember fizesse megint a számlát, viszont ez időben nagyon el fog húzódni.

A károsultak, a sértettek nagy többsége szegény ember. A most meggyalázott síremlékek jelentős részét hitelből fizették, amelynek a törlesztőrészleteit most is nyögik. Ha esetleg nem hitelt vettek fel, hosszú évekig keservesen összespórolták az árát. Önerőből képtelenek lesznek újabb síremlékeket készíttetni. Természetesen segíteni fogok, nemcsak szóval vagy cselekedettel, hanem anyagilag is. 

Ha zsidó temetők megrongálása világhír és az állam ilyenkor bőségesen segít, akkor ne sajnálják a pénzt magyar temetők helyreállítására sem. A csengeriek nem várnak többet, de ugyanannyira joggal tarthatnak igényt. Aztán az utolsó fillérig hajtsák be vagy kemény fizikai munkával dolgoztassák le a bűnösökön, illetve a bűnösökkel. A helyi kisebbségi önkormányzat nyilvánosan kérjen bocsánatot a hozzátartozóktól és működjön együtt a rendőrséggel a felnőttkorú elkövetők kézre kerítésében! Nem gondolják tán', hogy bevesszük a mesét, miszerint két gyermek, kb. negyvenöt perc alatt, száztizenegy sírt megrongál, valamint vasoszlopokkal együtt ellop száztíz méter kerítésdrótot.

Ugyanígy várom a magát nemzetinek tartó Kormány valamely tagjának , vagy akár a miniszterelnöknek a megszólalását. Az elmúlt 23 évben csak és kizárólag zsidó temetők megrongálása alkalmával (amelyeket ugyanígy elítélek) tudtak ajvékolni, rohangálni, hajat tépni. Értsék meg, ez sem gyerekcsíny!!! Ne intézzék el annyival, hogy ez csak egy sajnálatos eset.

A valódi rasszizmus az, amikor élők és holtak között származás vagy vallási hovatartozás szerint tesznek különbséget. Vegyék tudomásul, hogy magyar temetők meggyalázása is ugyanolyan bűn, szégyen és gyalázat. A magyaroknak is ugyanúgy fáj, nekünk is kedvesek elhunyt szeretteink, nekünk is vannak érzéseink, nemcsak egyes kiválasztottaknak. Nem fogadjuk el a kettős mércét, nem törődünk bele a halottgyalázásba és abba sem, hogy ami az egyik oldalon szélsőségesség, az a másik oldalon ártatlan csínytevés. Ilyet csak sérült elméjű, beteg lelkű, magyargyűlölő, szélsőséges egyének gondolhatnak.

Nemcsak kérjük, követeljük a kormányzat segítségét és az egyenlő bánásmódot!" 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Balog: Meg kell mutatni a roma kultúra szép arcát 

2013. április 7., 10:16 MTI-
fidesz.hu
    
Az emberi erőforrások minisztere szerint fontos, hogy megmutassák a roma kultúra szép arcát, és megüzenjék minden "jó szándékú magyarnak": a romák itt vannak, ilyenek is, ezért ne azonosítsák őket a rossz hírekkel, előítéletekkel.

Balog Zoltán erről az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által szervezett Cigánykerék - roma értékek fesztiválja gáláján beszélt szombaton Budapesten. Mint mondta, vannak olyanok, akik nem érdekeltek az értékek, a valódi kultúra továbbadásában, akiknek lételemük, hogy megosztó ideológiák mögé bújva erőszakot szítsanak. Szükség van arra, hogy rávilágítsanak a jó dolgokra, de a szürke hétköznapokban is tennie kell a kormánynak, ezért emelték be Magyarország uniós elnöksége programjába is a roma felzárkóztatást - mondta a miniszter. Ezzel kapcsolatban közölte: Európa és Magyarország is abban érdekelt, hogy a tagállamok roma közösségei a szülőföldjükön boldoguljanak. A kormány abban akar partner lenni, hogy életszerű válaszokat találjanak.
   
A kormány intézkedéseit sorolva Balog Zoltán kifejtette: elsőként készítették el a nemzeti felzárkóztatási stratégiát, és megállapodást kötöttek az Országos Roma Önkormányzattal. Hozzátette: a cigányoknak el kell hinniük, hogy államalkotó tényezők, a roma integráció mindenkinek közös érdeke. A miniszter szerint a kormány azt az utat választotta, amelyben ha valakinek van méltósága, akkor felelőssége is van, a törvény előtt mindenki egyenlő. Az államnak meg kell védenie azokat, akiket fenyegetnek, és büntetnie kell azt, aki akár szóban, akár cselekedettel bánt, gyűlöletet kelt. 

Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke a gálaműsoron azt mondta, 2013 a cigányság sikeréve lesz, mert a kormányzattal közös vállalásoknak, a korábban kötött keretmegállapodásnak ebben az évben lesz a legérezhetőbb az eredménye. Elmondta: a magyarországi cigány kultúra a legelfogadottabb Európában, a legnagyobb ön- és társadalomszervező erő, ugyanakkor a legnagyobb előítélet sújtja, ezért is fontos a fesztivál életre hívása. Hozzátette: nincs nemzetiség, nemzet, így a magyar cigányság sem, amely a kultúrája gondozása, továbbadása nélkül élni tudna.
   
Koncertek és színielőadások mellett táncház is várta az érdeklődőket szombaton a Cigánykerék - roma értékek fesztivál elnevezésű ingyenes rendezvényen a MOM Kulturális Központban.

Április első hétvégéjén ünnepeljük a roma kultúrát, a nemzetközi roma napot pedig április 8-án tartják, így kettős apropója is van a fesztiválnak, amelyet hagyományteremtő szándékkal rendez az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

kapcsolódó
   
Balog: Modellértékű a kezdeményezés
   
Balog: Nem mentorokra, hanem partnerségre van szükség
   
Baltával ütötte az állatkínzó cigány a lovat
   
Embertelen módon bántak el kölyökkutyákkal az éjjel fosztogató kábeltolvajok
   
Cigány tömegverekedés a SOTE szülészeti klinikáján - térelválasztó oszlopokkal verték a rendőröket
   
Patkány a villanyvezetéken, avagy a cigánykérdés az országban
   
Cigányság, mint biológiai fegyver
   
Videó újratöltve: A cigány mint vegyi fegyver
   
A cigánykérdés, cigányállam, zsidó-tervek- újratöltve 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Cigányokat köszöntött az amerikai külügyminisztérium 

2013, április 7 - 20:26 MTI - 
alfahir.hu
Barack Obama elnök és az amerikai nép nevében nyilatkozatban fejezte ki jókívánságait valamennyi romának John Kerry, az Egyesült Államok külügyminisztere a hétfői Nemzetközi Romanap alkalmából.

"Ezt a napot a gazdag roma kultúrának és a romáknak a társadalmainkhoz való változatos hozzájárulásának a megünneplésével különböztetjük meg. Ebből az alkalomból el kell gondolkodnunk azokon az akadályokon, amelyek továbbra is romák millióit gátolják meg képességeik valóra váltásában" - hangsúlyozta az amerikai diplomácia vezetője.

Kerry szerint a romáknak továbbra is széleskörű diszkriminációval kell szembenézniük az oktatáshoz, a foglalkoztatáshoz, a lakhatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz való hozzájutás terén.

A miniszter úgy véli, az elmúlt években a gazdasági válság lelassította az előrelépést az említett kihívások kezelésében, ezzel egy időben pedig a "romaellenes retorika" erősödéséhez és - ami még riasztóbb - "fokozódó erőszakhoz" vezetett. Kerry emlékeztetett arra, hogy egyes roma falvakat fallal választanak el környezetüktől és egész roma családokat lakoltatnak ki otthonaikból.

"Ezeket a mélységesen aggasztó fejleményeket nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Egyetlen ország sem felelhet meg a 21. század kihívásainak úgy, hogy lakosságának nagy szegmense iskolázatlan és kirekesztett" - szögezte le John Kerry.

Kerry külügyminiszter és az amerikai kormányzat nyilatkozatában nem említette a rettegést keltő egyre elharapódzó brutális cigánybűnözést, illetve azokat a kulturális hiányosságokat, amelyek gátolják a cigánysággal való normális együttélést. 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Itt az új Izland? Elég volt az EU-ból - Cipruson is 

2013, április 8 - 08:55 
alfahir.hu
Ciprusiak ezrei vonultak utcára az EU-sarcok miatt. Eközben már befolyásos politikusok is az izlandi példa megvalósításán gondolkodnak, és szembemennének az EU-val és az IMF-fel. 

A ciprusiak feldühödtek az európai uniós mentőcsomag miatt, és az utcára vonultak. Az emberek ugyanis kezdik megérezni a segély valódi hatásait, miközben növekszik az elégedetlenség a kormánnyal szemben az egyezség és a korábbi szigorú tőkekorlátozás miatt - cikkezett a PressTV.hu.

Március 25-én az ország megegyezett az Európai Unióval és az IMF-fel egy óriási összegű, 10 milliárd eurós csomagban, hogy megmentsék gazdaságukat. Az egyezség szerint azok, akik 100 ezer eurónál nagyobb összegű bankbetétekkel rendelkeznek a ciprusi nemzeti bankban és az ország második legnagyobb pénzintézetében, a Laiki Bankban akár 60 százalékos veszteséget is elszenvednek az kivetett adó miatt.

A lakosok, köztük a Laiki Bank alkalmazottai elkeseredettségükben utcára vonultak és elmondták, csalódottak és dühösek, amiért a politikusok nem foglalkoznak a problémáikkal. Hozzátették: nyílt titok, hogy a "nagyfiúk", akik információk birtokába jutottak, kimenekítették a pénzüket külföldre. A Nicos Anastasieades ciprusi elnök veje által irányított cég állítólag 20 millió eurót vitt ki az országból a segélyről szóló egyezség megkötése előtt.

A Laiki Bank 2300 alkalmazottjának bizonytalanná vált a sorsa, akik attól félnek, hogy elvesztik állásukat. Információk szerint a Laiki dolgozói elveszíthetik a megspórolt nyugdíj-megtakarításaikat is, mivel azt semmi nem védi az EU-s egyezség miatt.

A ciprusi kormány szigorú tőkekorlátozást vezetett be, amire nem volt példa az eurozónában. A napi pénzkivételt maximalizálták, 300 eurónál nagyobb összeghez nem juthattak hozzá az emberek.
Omirou: Ciprusnak vége, ha nem szabadulunk meg a trojkától

"Nincs más alternatívánk, meg kell szabadulnunk a trojkától és az egyezség miatti kötelezettségektől" - mondta Yiannakis Omirou, a Képviselői Ház elnöke a Famagusta Gazette cikke szerint. A politikus a trojka alatt az Európai Uniót, az Európai Központi Bankot és a Nemzetközi Valutaalapot értette. (Érdekes módon, a hír nem jelent meg a fősodratú médiában - a szerk.)

Omirou közölte: kételkedik abban, hogy egy független bizottság általi vizsgálat valóban választ adna arra, hogy kik azok, akiknek valóban felelősséget kellene viselniük, amiért a gazdaságot és a bankszektort az összeomlás szélére sodorták Cipruson. A politikus úgy vélte, a trojka követeléseivel az országot a legrosszabb típusú gyarmati létbe sorolja, és figyelmeztetett: nincs más alternatíva, mint hogy az ország megszabaduljon attól és az egyezség miatti kötelezettségektől. Megjegyezte, ez biztosan áldozatot követel azáltal, hogy a hátuk mögött hagyják a trojkát és az Európai Stabilitási Mechanizmust (EMS), de így tudják csak biztosítani a nemzeti függetlenségüket, a nemzeti szuveneritást, az erkölcsi integritást és a gazdasági függetlenséget. Szerinte ha nem így tesznek, azzal megpecsételik Ciprus sorsát és lemondhat az ország a jövőjéről.
A bankok helyett az emberek pártját fogja Izland

Úgy tűnik, a ciprusi befolyásos politikus az izlandi példára esküszik. (Bár valószínűleg Ciprus számára már sokkal több áldozattal járna az EU-val való szembefordulás, mivel sok mindent kellene "visszacsinálni" - a szerk.) Mint ismert, Izland felfüggesztette uniós csatlakozási tárgyalásait. Izland a bankjai 2008-as sokkoló csődje után, 2009-ben kezdte meg a tárgyalásokat a csatlakozásról. A sokk miatt akkoriban sokan biztonságosabbnak vélték bekerülni az unióba, de ma már a többség ez ellen szavazna egy referendumon. A fenntartásokat fokozta, hogy a szigetország gazdasága jól magához tért, miközben az EU több tagja adósságproblémákkal küszködik.

Az ország korábban visszautasította a bankok hitelezőinek megmentését, miután a pénzintézetek adóssága meghaladta az állam gazdaságának tízszeresét. Ezután a kormányzat következő lépése, amely megakadályozta a pénz kiáramlását, elegendő volt ahhoz, hogy kivédjék a spekulánsok támadásait, így maradt erejük arra, hogy a háztartásokat és az üzleti életet támogassák. Izlandon elérték ugyanis azt, hogy az állampolgár legyen a politika főszereplője, ne pedig a politikus, és ezt még az új alkotmányban is rögzítették.

Az izlandiak évekig demonstráltak a felelőtlen döntéshozók, a bankok, a pénzügyi válság előidézői ellen. Az izlandi nép markáns fellépésének hatására végül a kormány lemondott, a bankokat államosították, a válságért felelős politikusokat és bankárokat börtönbüntetésre ítélték. Általános népszavazás került kiírásra, amelynek eredményeként elutasították az államadósság egy részének visszafizetését - tudatta korábban a 
privatbankar.hu
A Jobbik szerint is az izlandi példát kellene követni

A Jobbik korábban felszólította a kormányt, hogy kövesse Izland és az izlandi kormány példáját és álljon az emberek pártjára a bankokkal szemben - erről Volner János, a Jobbik alelnöke, frakcióvezető-helyettese beszélt egy sajtótájékoztatón. A nemzeti radikális párt szerint szerint ezt a "receptet" kellene a magyar kormánynak is képviselnie és a devizahitelesek oldalára kellene állnia, de ehelyett a Fidesz-kormány ugyanúgy kiszolgáltatja az embereket a bankok "kényére-kedvére", ahogyan azt az előző szocialista kormányok tették. 
KZ

Kapcsolódó:
   
Netanjáhu hivatalát és a zsidó hadügyminisztérium honlapját is föltörték vagy eltüntették
László Komlós írja a Facebookon:
Ma "szerencsém volt találkoztam egy "Rezsicsökkentés mellett kampányoló FIDESZ-es aláíró ívvel.
Az alját található apóbetűs szöveget "Aljas módon" elolvastam és egy apróság tűnt fel.
A rezsicsökkentéssel egyetértő személy aláírásával igazoltan beleegyezik, hogy az adatait a FIDESZ (NEM ELÍRÁS) adatait nyilvántartásba vegye.
Azokat kampány célra is felhasználja. A FIDESZ a nyilatkozaton megadott telefonszámon, e mail címen a későbbiek folyamán bármikor megkeresse.
Aláírásával beleegyezik abba, hogy ezen adatokat nem csak a rezsicsökkentéssel kapcsolatban szabadon felhasználhatja.
Szóval hogy is van az a fránya rezsicsökkentő aláírásgyűjtés?" "
Fénykép: EZT OLVASSÁTOK, APRÓBETŰS!!! MÁR ITT IS!!! MIT IS ÍRSZ ALÁ, MIBE IS EGYEZEL BELE??? LÁM, LÁM!!! Zoltán Lovas "Na újra támad a rezsidémon... reszkess hős fideszünk, utolsó mentsvárunk! Abzug PB-palack ára! Friss facebookos megosztás: "László Komlós Ma "szerencsém volt találkoztam egy "Rezsicsökkentés mellett kampányoló FIDESZ-es aláíró ívvel. Az alját található apóbetűs szöveget "Aljas módon" elolvastam és egy apróság tűnt fel. A rezsicsökkentéssel egyetértő személy aláírásával igazoltan beleegyezik, hogy az adatait a FIDESZ (NEM ELÍRÁS) adatait nyilvántartásba vegye. Azokat kampány célra is felhasználja. A FIDESZ a nyilatkozaton megadott telefonszámon, e mail címen a későbbiek folyamán bármikor megkeresse. Aláírásával beleegyezik abba, hogy ezen adatokat nem csak a rezsicsökkentéssel kapcsolatban szabadon felhasználhatja. Szóval hogy is van az a fránya rezsicsökkentő aláírásgyűjtés?" " 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Úton a magyarság teljes felszámolása felé 

március 18, 2013 
magyarlegyenhited

A magyarság megérett a teljes és tökéletes hódoltságra, sőt, a teljes pusztulásra, olyannyira, hogy a legelemibb nemzeti érdekeit se képes megvédeni, de annak még csak tudatában sincs azoknak. Miért van az, hogy a pártvezéreknek - főleg a nemzetinek mondottaknak - és a polgári szervezetek vezetőinek most már közel két évtizede nem derengett fel, ha jövőt akarnak a magyarságnak, akkor a fiatalság felé kellene fordítani figyelő szemüket? 

"Olyan kis ország (Izrael) részéről, mint mi, ez szinte döbbenetes. Azt látom, hogy fölvásároljuk Manhattant, és fölvásároljuk Magyarországot, és fölvásároljuk Romániát, és fölvásároljuk Lengyelországot. S ahogy én látom, nincsenek problémáink. A tehetségünk, az összeköttetéseink és a dinamizmusunk jóvoltából szinte mindenhová eljutunk." Simon Peresz

A fenti megjegyzés Simon Peresz izraeli elnök szájából hangzott el 2007. október 10-én a tel-avivi Hilton szállóban egy kereskedelmi összejövetelen, melyet a Má'árív című izraeli héber nyelvű napilap közléséből fordított Hering József volt izraeli katona. Peresz elnökúr azonban nem a teljes valóságnak megfelelően fogalmazott. Magyarországot ugyanis lényegében már felvásárolták. Az egyetlen jelentős nemzeti tulajdon a magyar föld, aminek nagyobb része még-remélhetőleg-magyar tulajdonban van, de a jelenlegi kalózkormány azon dolgozik, hogy azt is idegen kézre játssza. 

Marschalkó Lajos az Országhódítók című munkájában közli a Russischen Invaliden 1910. december 30-i számából:
"Testvérek! Hittestvérek! Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot. E két országnak mindenképpen a miénknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezőbbek a körülmények. Ti, zsidó testvérek fáradozzatok minden erőtökkel azon, hogy mindkét országot teljesen birtokotokba vehessétek ..."

Ami korunk Magyarországában történik, nem első ízben történik. Az 1867-es "kiegyezés" a zsidóság állampolgárságáról is rendelkezett. Ekkor kapták meg az állampolgárságot, addig nem lehettek azok. Nem csoda, hogy Deák Ferenc a "haza bölcse" lett. Bartha Miklós írja a Kazárföldön című munkája 61. oldalán: "... a kazárok (zsidók) tömeges bevándorlása 1868-ban kezdődött."

A tömeges bevándorlásnak nem kizárólag az állampolgárság elnyerése volt az oka, hanem nagyban hozzásegítettek az oroszországi pogromok, és Bartha szerint az, hogy Galíciában törvények szigorú alkalmazásával igyekeztek megfékezni az üzérkedést. Románia pedig lezárta határait előttük, viszont nyitva volt Magyarország határa. Gazdaságilag meghódították az országot, és József Attila elpanaszolhatta versében:
"S kitántorgott Amerikába másfélmillió emberünk."

A valóság az, hogy a másfélmillió emberünk nem "kitántorgott" Amerikába, hanem a jövevények kihúzták a magyar középosztály talpa alól a szőnyeget, a megélhetést, és az utolsó pénzükön vettek egy hajójegyet Amerikába. Ma szintén ez történik, de a tönkretetteknek nincs hová menekülniük. Badiny Jós Ferenc írja a Mah-Gar a magyar (Buenos-Aires, 1976) című munkája 90 és 91-ik oldalán, hogy Argentínában meglátogatta (nem írja, hogy mikor, de a hatvanas-hetvenes években lehetett) egy jelentős zsidó ember Magyarországról, aki a legjobb visszaemlékezése szerint a következőket mondta neki:
"Mi, magyar zsidók professzor úr kutatásai és publikációi elé semmiféle akadályt nem gördítünk, sőt, köszönjük, ha még többet kutat. Ugyanis maga írja könyvében, hogy az emigrációs magyarság ifjúsága nem rendelkezik egy olyan erős, tradicionális alappal, amelyre büszke lehetne. Így ez a finn-ugor származási elmélet őket arra készteti, hogy ezt meg se említsék, hanem örömmel beolvadjanak a nyugati kultúrából származó azonos országok fiai közé, ahová bevándoroltak. Nem így a magyarul beszélő zsidó ifjak, akik külföldön is akárhová kerülnek a diaszpórában, beszélnek magyarul és magyarul beszélő jó zsidónak tartja meg őket a bibliai tradíció. Professzor Badiny!
A magyarországi nép 100 év alatt kiirtja önmagát, és a tudománnyal foglalkozók 5 krajcárért el fogják adni az örökségüket. 100 év múlva mi magyarul beszélő zsidók leszünk a Mah-Garok, és köszönettel fogunk adózni Badiny professzornak, aki ezt kikutatta, és akinek a munkáira majd hivatkozni fogunk."


A hitetlenkedők kételkedhetnek, hogy e beszélgetés valóban megtörtént-e, avagy nem, de Magyarország megszállása, kisajátítása, meghódítása, sőt, az önpusztítás is kísértetiesen bekövetkezett.

De hogyan is kezdődött mindez?

A magyarság már 500 éve kiszolgáltatottságban él, de az 1848-49-es szabadságharcunk leverése gyökeresebb sorsfordulót eredményezett, mint ahogy arról beszélni szokás. A Habsburgok tudományosan megalapozott tervet dolgoztak ki a magyarság nemzeti önismeretének lerombolására, azon keresztül nemzeti önbecsülésének szétzilálására. E pokoli tervet a finnugor származáselmélet keretén belül, a Magyar Tudományos Akadémia felhasználásával léptették gyakorlatba. Lényege az volt, hogy a magyarságot a nyelvrokonság kapcsán a Nyugat-Szibéria kezdetleges műveltségű népeihez kössék, hogy ennek emlegetésével és az iskolákban való tanításával a lehető legmélyebbre gázoljanak a magyarság lelkületébe, megtörve nemzeti büszkeségét. E terv megvalósítása sikeres volt.

A magyarság csak a trianoni katasztrófa után kezdett föleszmélni, miután elindult egy egészséges szellemi kibontakozás, de amelyet a vesztes II. világháború gyökerestől elsodort. Ami jó volt a Habsburgoknak, jó lett Moszkvának, és ami jó volt Moszkvának, az jó most a nemzetközi rablótőkének. A kommunista évtizedek, majd az immár 23 éve hazánkra szakadt nemzetközi "demokrácia" alatt felnevelkedett három nemzedék. Gyökértelen nemzedék, népi/nemzeti mivoltát nem ismerő, sőt, megtagadó nemzedék. A magyarság tehát megérett a teljes és tökéletes hódoltságra, sőt, a teljes pusztulásra, olyannyira, hogy a legelemibb nemzeti érdekeit se képes megvédeni, de annak még csak tudatában sincs azoknak.

Az 1980-as években meg is kezdődött az új honfoglalás alapjainak tudományos és történelmi hátterű lefektetése. Egyre-másra olvashattunk arról, hogy "a zsidók a mai Magyarország területén már a Római Birodalom idején, a 3. században éltek. A magyarok a 9. században foglalták el e területet", olvassuk a New York -i Magyar Élet 1980 egyik novemberi számában.
Mit is akarnak mondani ezzel?
Azt, hogy a zsidók megelőzték a magyarságot jó félezer évvel a Kárpát-medencében, tehát történelmi joguk van hozzá. Nesze neked, magyar störténet. Ezért kell ledélibábosozni minden kutatót, aki nem a finnugor őserdőben keresi a magyarság bölcsőjét?

A Reform 1991. március 8. számából a Magyar Honvéd március 1. számában közöl egy írást Antiszemitizmus, cionizmus, hazafiság címmel. Az elsőbbségről ebben is szó esik ilyen formában: "Úgy tudom egyébként, hogy a zsidóság nagyjából a honfoglalással egy időben jelent meg a Kárpát-medencében? Előbb. Zsidó sírkövet már jóval a magyarok bejövetele előtti időkből találtak itt." - hangzott az újságíró kérdésére Dr. Engländer Tibor, a Magyar Cionista Szövetség elnökének válasza. A budapesti főrabbi sem mulasztotta el ezt megemlíteni, mikor kihallgatást kapott a pápától, a Katolikus Egyház fejétől.

S hogy mindezek nem véletlen megjegyzések voltak a zsidó honfoglalás történelmi hátterének megalapozásához, igazolja, hogy azokban az években nemzetközi segítséget is kaptak.

Például: Az amerikai televíziós hálózat, a CBS is sugárzott az 1980-as évek első felében egy összeállítást a magyarországi zsidóság történelméről, helyzetéről, melyben az előzőek szintén említés kaptak. Az Insight 1990. Április 9-i számában írja a Communism's Demise Leaves Jews to Piece Together a Past (A kommunizmusban szétzilált zsidóság ismét felépítheti múltját) címmel a következőt olvashatjuk:
"Ilona Benoschofsky shows off a tombstone, a menorah barely visible on its surface. "This comes from the third century," the museum director explains. "A man named Judah. It proves the Jews were here before the Hungarians." (Benoschofsky Ilona egy sírkövet mutat, amelyen egy alig látható menóra van. "Ez a harmadik századból való", mondja a múzeumigazgató. "Az ember neve Judah. Ez bizonyítja, hogy a zsidók előbb itt voltak, mint a magyarok."

Érted, kedves Magyar Testvér? Most ne csodálkozz, hogy kitúrnak otthonodból, és saját hazádban csak szolga lehetsz. Mint ahogy Badiny Jósnak mondta a magyarországi zsidó:
"A magyarországi nép 100 év alatt kiírtja önmagát, és a tudománnyal foglalkozók 5 krajcárért el fogják adni az örökségüket."

Nem gondoltad ugye, hogy nemzeti önismeretednek valami köze van jövődhöz?
Nem gondoltad, hogy saját "értelmiséged" készségesen segédkezet nyújt megsemmisítésedhez?

Miért van az, hogy a pártvezéreknek - főleg a nemzetinek mondottaknak - és a polgári szervezetek vezetőinek most már közel két évtizede nem derengett fel, ha jövőt akarnak a magyarságnak, akkor a fiatalság felé kellene fordítani figyelőszemüket? Nem érnénk-e el többet, ha az ébredező fiatalságot látnánk el, magyarságismeretet gyarapító irodalommal, és megkülönböztetett figyelemben részesítenénk a Forrai Sándor Rovásírás Kör munkásságát, amely rovásírás-vetélkedőket rendez már évek óta a kárpát-medencei magyar fiataloknak?

Emlékezzünk csak vissza! Hogyan is kezdődik a Hegedűs a háztetőn (Fiddler on the roof) című film?

Tradition! Tradition! Tradition! Hagyomány! Hagyomány! Hagyomány!

Minden jó szándék, minden igyekezet, ami nem a magyarság nemzeti önismeretének rendbetételét, azon keresztül nemzeti önbecsülésének visszaállítását szolgálja, falra hányt borsó, pusztába kiáltott szó.

Szebb jövőt!
Radics Géza
(A szerző Amerikában élő történész) 

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Orbán utolsó hazugsága 

2013.04.07. 09:15 orulunkvincent.blog
Mit ad isten, nem lesz rajta az "egyéni nyugdíjszámlán" az államosított magánnyugdíj-pénztári egyenleg.

Orbán Viktor és tettestársai végighazudozták az elmúlt két és fél évet erről az ügyről. Amíg rá nem tették a kezüket a háromezer milliárd forintnyi magánvagyonra, ígértek fűt-fát, mint egy leégett alkoholista.

Hogy lesz állami garancia a nyugdíjakra. Nem lett. Épp ellenkezőleg: a nyugdíjjárulékot szociális hozzájárulás adóra keresztelték, hogy az államnak ne legyen alkotmányos kötelessége nyugdíjat adni a járulékot egy életen át fizető polgárának. Majd ad az állam, amennyit ad, ne tessék firtatni.

Hogy lesz egyéni nyugdíjszámla, amin vezetni fogják az átvett vagyont és a befizetéseket, és ez az egyenleg örökölhető lesz. Valójában, ahogy az a most beterjesztett salátatörvényhez fűzött
bizottsági módosítóból kiderül, nem fogják rávezetni az egyéni számlára az állami nyugdíjrendszerbe átlépéskor átvett vagyont - minthogy azt már rég elköltötték úgy, hogy közben lényegében még az államadósság sem csökkent. Nem vezetik rá az államosítás óta befizetett járulékokat, csak a 2012. december 31. után befizetetteket, és az egyenleg nem lesz örökölhető. Valójában számla sem lesz, csak egy nyilvántartás, ami lényegében eddig is megvolt. Az egyéni számla fogalmát, úgy ahogy van, ki is veszik a törvényből. Két és fél év alatt annyit értek el egyéni számlarendszer bevezetése örvén, hogy átkeresztelték a meglévő nyilvántartást.

De hát mi megmondtuk előre, hogy ebben a hazugságban ennyi van. Minden szavuk hazugság volt az elejétől a végéig. Hazudtak 
parlamenti határozatban, hazudtak tévéinterjúban, hazudtakvezércikkben, hazudtak főigazgatói körlevélben, hazudtak szakértői véleményben, és hazudtakFacebook-videón.

Haza lehet menni, emberek. Aki öregségére egyéni nyugdíjszámlára számított, az legközelebb inkább kártyázza el a pénzét, még azzal is jobban jár, mint ha a rezsimre bízza időskori megélhetését. Orbánék az utolsó szálat is elvarrták: a pénz elköltve, a károsultak elhajtva, és most beszéljünk a bajnaista halálbrigádokól és az utcára kimenni is félő, ártatlan és törvényes Fidesz-aktivistákról.

Kapcsolódó:
   
Kossuth tér 1-3. - Nulláról indulnak az egyéni nyugdíjszámlák
   
Dőljünk hátra, és figyeljük, ezt hogy magyarázza meg Orbán Viktor 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Visszaélés a külhoni szavazatokkal? 

2013. április 08. 
karpatalja.ma
Az elmúlt hetekben a magyar parlament negyedik alkotmánymódosításától zengett a hazai sajtó.

Sok egyéb mellett a választási eljárási törvény módosítása is terítékre került, melynek végleges szövege talán a héten kerül az Országgyűlés elé. Miután az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélte a választásokon való részvételhez szükséges előzetes regisztrációt, a téma kiszélesedett egészen a határon túlra. Az érthető, hogy magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgároknak szükséges az előzetes regisztráció a tisztánlátás érdekében, de vajon, ha ezeket az adatokat nem hozzák nyilvánosságra, kit és mit szolgál? Határon túli magyar érdekeket vagy pártérdeket? Egyáltalán mennyi határon túli szavazattal kell számolni 2014-ben?

Január elején felesleges jogkorlátozásnak minősítette az Alkotmánybíróság (AB) a választások előtti feliratkozás ötletét, ugyanakkor hozzátette a választópolgárok bizonyos csoportjai esetében indokolt. A módosító javaslat az AB által felvetett aggályokat jórészt kezelni igyekszik, a következőképpen: az úgynevezett központi névjegyzékbe, vagyis a választásra jogosultak listájára minden magyar állampolgárt automatikusan felvesznek, aki jogosult szavazni, és van magyarországi lakcíme. Akinek nincs magyar lakcíme, annak a módosítás értelmében - 2013. augusztus 1-jétől legkésőbb a szavazást megelőző 15. napig - is kérelmeznie kell, hogy felvegyék a névjegyzékbe. A határon túli magyarok ezt négyféleképpen tehetik meg: levélben, az ügyfélkapun keresztül, a választások hivatalos honlapján, illetve bármely magyarországi választási irodában.

Nem ad azonban választ a javaslat az újabban felvetődött kérdésekre, vagyis hogy miképpen biztosítható a határon túli magyarok biztonsága, és miként lehet kizárni annak lehetőségét, hogy a rengeteg, borítékban keringő szavazat miatt megkérdőjeleződjön a választások tisztasága.
Fő a biztonság?

A külhoni magyar állampolgárok tekintetében kötelező lesz tehát a regisztráció, viszont a törvény egyelőre nem ír elő erről adatközlési kötelezettséget. Amennyiben ez nem változik, az azt jelenti, hogy nem lesz információnk arról, hányan kérték felvételüket a levélben szavazók névjegyzékére. A kormány ezt azzal indokolja, hogy egyes országokban - Szlovákiában és Ukrajnában - hátrányok érhetik azt, akiről kiderül, hogy felvette a magyar állampolgárságot. Ez indokolhatja a levélben szavazók névjegyzékének anonimitását, de semmiképp sem indokolhatja az említett statisztikai adatok nyilvánosság elől való eltitkolását. Legfeljebb arról lehet vitatkozni, hogy az adatok milyen földrajzi mélységig legyenek nyilvánosak.

Ellenkező esetben azonban elképzelhető, hogy a külhoni szavazatok vonatkozásában a választási eljárás során az egyetlen nyilvános mozzanat a szavazatok megszámlálása lenne. A törvény lehetővé teszi ugyan, hogy az összegyűjtött levélszavazatok megszámlálásánál ne csak a munkát végző Nemzeti Választási Iroda munkatársai legyenek jelen, hanem "a Nemzeti Választási Bizottság, (...) a médiatartalom-szolgáltató képviselője, valamint a nemzetközi megfigyelő" is, arra egyiküknek sem lehet rálátása, hogy az urnákban összegyűjtött szavazatok mögött valóban választópolgárok állnak-e.

A javaslat vitájában azonban az ellenzéki képviselők épp azt vetették fel, hogy hiába titkolnak statisztikai adatokat, a választásokkor úgyis kiderül, ki a magyar állampolgár, hiszen a választási irodának legalább két alkalommal kell levelet küldenie a határon túli magyaroknak, akiknek - ha szavazni akarnak - legalább egy válaszlevelet kell visszaküldeniük. Hiába élnek ugyanis a modern technológia adta lehetőségekkel, és iratkoznak fel a névjegyzékbe az interneten keresztül, az úgynevezett szavazási levélcsomagot hagyományos úton kell megkapniuk. A módosítás ugyan lehetővé teszi, hogy a határon túliakat is felvegyék a külképviseleti névjegyzékbe, vagyis a nagykövetségeken szavazzanak, de ezzel nem mindenki tud majd élni.

A javaslat elfogadásával az új állampolgárok adatai kizárólag a kormány, így a Fidesz számára maradnának hozzáférhetőek - ezek alapján küldött Orbán Viktor levelet nemrég a külhoniaknak. A kedvezményes honosításhoz szükséges személyes adatokkal ugyanis a kormányhivatalok rendelkeznek, az adatbázis a kormány számára rendelkezésre áll, ám ha még a számukat is titkolni fogják, az nemcsak a választás végeredményét illetően vet fel aggályokat, de a kampány idején sem jelent egyenlő esélyt. A fideszes módosító vitájában a kormánypártiaknak nem sikerült eloszlatniuk a valódi cél miatt aggódó ellenzékiek félelmeit.
Mennyi az annyi?

Vajon milyen mértékben befolyásolhatják a külhoni szavazatok a soron következő, 2014-es országgyűlési választásokat, hány mandátum sorsáról dönthetnek.

Több mint 422 ezer állampolgársági kérelem érkezett 2011 januárja óta, állampolgársági esküt több mint 340 ezren tettek ez idáig. Amennyiben a kérelmek és az eskütételek hasonló ütemben haladnak, jövő ilyenkorra talán fél millióval nőhet a magyar állampolgársággal rendelkezők száma. Legyen ebből 450 ezer a 18 évnél idősebbek száma. 2014-ben tehát 8 millió magyarországi és mintegy 450 ezer nem magyarországi polgár lehet jogosult választani. A 450 ezer valamivel több, mint öt százaléka a 8,45 milliónak. Mielőtt tovább mennénk fontos leszögezni, hogy a magyarországi és a külhoni magyaroknak nem egyforma szavazatuk van, míg az előbbiek egyéni jelöltre és listára is szavazhatnak, az utóbbiaknak csak listás voksuk van. Az új, 199 fős Parlamentbe azon listás szavazatok közé érkezik döntésük, mely 93 mandátumot eredményez az itthoni listás, a külhoni- és a nemzetiségi listás szavazatokkal együtt.

A legfontosabb kérdés, vajon milyen lesz a határon túli magyarok aktivitása, előbb a regisztrációban, majd a választások idején. Úgy vélem, nem nagyon lövök mellé, ha azt mondom, csekély. Ez azt jelentheti, hogy a külhoni választópolgárok szavazatainak súlya még az öt százalékot sem éri majd el 2014-ben az országos listákon. Ha a teljes választási rendszert, az egyéni és listás mandátumok összességét nézzük, akkor körülbelül kettő százalékos jelentőségű szavazattömegről beszélünk, ami talán két-három képviselői helyről dönthet. Vajon mekkora energiákat fognak mindezért megmozgatni a pártok? És ami ennél talán még fontosabb, hányan fognak mindennek utánaszámolni, mielőtt a 2014-es választások akármilyen kimeneteléért is, a külhoni magyarokat teszik meg bűnbakká?
Forrás: kitekinto.hu 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Izrael újabb parancsa értelmében, nem vonulhatnak Pesten a motorosok! 

Felszólították a hatóságokat...!
2013. április 07. vasárnap, 19:32 
ujasz.hu - mtiNyilvánvalóan provokatív az Élet Menete napjára hirdetett motoros demonstráció, amelyet a Fidesz-frakció ízléstelennek tart és elítél. 

"Aki az Élet Menete napján ilyen címmel, ezekre a helyszínekre hirdet meg demonstrációt, nyilvánvalóan provokatív célzattal teszi azt. Politikusként és évek óta az Élet Menete résztvevőjeként rendkívül ízléstelennek tartom és mélységesen elítélem ezt a szándékot" - áll a Rogán Antal frakcióvezető által aláírt vasárnapi közleményben. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése