2016. március 1., kedd

Még alszanak a fegyverek !!!






Még alszanak a fegyverek !!!



Oroszországban hozzákezdenek a hatodik generációs vadászgép előállításához



Oroszországban hozzákezdenek a hatodik generációs vadászgép előállításához
© Fotó: RIA Novosztyi/Jevgenyij Bijatov

Orosz kutatók már hozzákezdtek a hatodik generációs vadászgép előállításához szükséges munkálatokhoz. A repülőgépet kompozit anyagokból alakítják ki – mondta a Nyitott Innovációk Fórum során a Perspektivikus Kutatások Alapítványának vezérigazgatója, Andrej Grigorjev.

A tisztségviselő állítja, hogy jelenleg az ország területén az előző – ötödik – generációs vadászgépet tesztelik. Előzetes adatok szerint a haditechnikát már 2016-ban hadrendbe állíthatják.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_10_15/Oroszorszagban-hozzakezdenek-a-hatodik-generacios-vadaszgep-eloall-tasahoz-0878/



Orosz vadászgépek újból ráijesztettek a NATO hajóira a Fekete-tengeren



Orosz vadászgépek újból ráijesztettek a NATO hajóira a Fekete-tengeren
© Fotó: flickr.com/BuquesdeGuerra.com/cc-by

Orosz repülőgépek semleges vizek feletti repülése az orosz határ közelében ingerült reagálást váltott ki a kanadai védelmi tárca részéről, amelynek egyik hajója – a Toronto – a NATO és Ukrajna gyakorlatában vett részt a Fekete-tenger észak-nyugati részén.

Ez provokáció, amely a feszültség eszkalálását válthatja ki – mondta felháborodottan Rob Nicholson miniszter. A kanadai védelmi tárca vezetője elismerte ugyan, hogy az orosz gépek nem fenyegették meg a kanadai hajót, mégis felszólította Oroszországot, hogy hagyjon fel az efféle „felelőtlen” akciókkal.
Ez nem az első ilyen eset volt. Áprilisban szintén a Fekete-tengeren a Donald Cook amerikai torpedóromboló tartózkodott. A térségtől több ezer mérföldnyire fekvő NATO-tagországok hadihajói egyébként gyakori vendégek lettek a Fekete-tengeren. Az egyik áprilisi napon megjelent mellette egy orosz SZU-24-es. Másnap a Pentagon szóvivője, Steve Warren haragos beszédet mondott, amelyben az Oroszország és az USA fegyveres erői szakviszonyáról szóló egyezményeknek ellentmondó provokatív lépésekről elmélkedett, mivel, mint kiderült, ezek a lépések a hajó személyzetének demoralizálását váltották ki: 27 amerikai tiszt azonnal benyújtotta nyugalmazási kérelmét. Közben életüket nem fenyegette semmi – jegyzi meg Vlagyimir Jevszejev politológus.
Az amerikaiak számára akkoriban ijesztő volt, hogy az orosz légierő a rádioelektronikus harc eszközeit alkalmazta. Mert ugyanis kiderült, hogy az orosz repülőgépek képesek váratlanul megjelenni az amerikai hajó felett és szükség esetén megsemmisíteni azt. Az amerikai hajók megsemmisítése lehetősége bemutatásának a Fekete-tengeren az volt a hatása, hogy némely katonatisztek sokk állapotába jutottak. Mert ugyanis szent meggyőződésük volt, hogy technikájuk mindenható, közben pedig kiderült, hogy Oroszország lényeges fölénnyel rendelkezik a rádioelektronikus harc eszköztárát illetően.
Egyszóval, a legújabb rádioelektronikus harci rendszerrel ellátott orosz repülőgép üzemképtelenné tette a Donald Cook elektronikus műszereit. A tengerészek a hajó fedélzetéről szabad szemmel láthatták az orosz repülőgépet, a radarok képernyője pedig nem mutatott semmit. Az agyonreklámozott Aegis rendszer, amellyel el van látva az amerikai torpedóromboló, tehetetlennek bizonyult. Minden bizonnyal ugyanez történt a kanadai Torontóval is.
Az orosz védelmi tárca közölte, hogy a repülőgépek szigorúan a nemzetközi szabályoknak megfelelően végeztek repülést az orosz államhatár közelében semleges vizek felett. A védelmi tárca nem kommentálja a rádioelektronikus harci rendszer esetleges alkalmazását.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2014_09_10/Orosz-vadaszgepek-ujbol-raijesztettek-a-NATO-hajoira-a-Fekete-tengeren-1501/





Volk páncélozott szállító jármű





Volk páncélozott szállító jármű






Okos torpedó: megtalálni és megsemmisíteni



Okos torpedó: megtalálni és megsemmisíteni



Oroszországban megalakítottak egy olyan tudományos tanácsot, mely új torpedók létrehozását tervezi. Ez a csoport ballisztikai, hidrodinamikai és akusztikai elméleti munkával  foglalkozik.

Ez a torpedó olyan mesterséges intelligenciával fog rendelkezni, mely segítségével nemcsak, hogy képes lesz megállapítani, hogy a kiszemelt célpont barát-e vagy ellenség, de olyan feladatok megoldása se fog nagy nehézséget jelenteni, melyet a kutatók "menetközben" szeretnének rendezni. Oroszország még mindig világelső a torpedógyártásban, a világ vezető tengeri hatalmait megelőzve, mondta Konsztantyin Szivkov, a Geopolitikai Problémák Akadémiájának alelnöke:
Az új torpedó fő fejlesztési irányvonalai a hatótávolság és az észlelési távolság növelésére  vonatkoznak. Ezen kívül olyan mesterséges intelligencia létrehozását is tervezik, mely lehetővé teszi a torpedónak, hogy a célpont megközelítésére maga dolgozzon ki útvonalat, és ne ütközzön hamis célpontoknak.
A torpedók fejlesztésére létrehozott tudományos tanács alakítása arról tanúskodik, hogy Oroszország meg szeretné előzni a többieket, mondta Viktor Baranyec, a Komszomolszkaja Pravda katonai megfigyelője:
A víz alatti fegyverzet létrehozására hivatott iskoláink több központra szakadtak. Hatóságaink, a katonai-ipari bizottság azt szeretnék, hogy a híres orosz iskola újra egységes legyen, egy kézben, egy erős központba tömörülve, amely víz alatti fegyverek tervezésével foglalkozna. Ma a legfontosabb feladatunk az, hogy egy ilyen fegyvert mesterséges intelligenciával lássunk el.
A szakértők már régóta gondolkoznak azon, lehetséges-e mesterséges intelligenciával ellátott robot-torpedót létrehozni? A mai torpedók nem tudnak célt keresni, ezek csupán lőszerek, melyeket egy, már előre kiválasztott célpontra lőnek ki, mondta Konsztantyin Szivkov:
A torpedó intellektusa arra van, hogy ki tudja választani a valódi célpontot a zavarások közül. Célpontkereséssel egyéb eszközöknek kell foglalkozniuk. Ha a torpedót tengeralattjáróról lövik ki, akkor annak hidroakusztikus radarját fogja használni. Olyan torpedó, melyet előre kilőnének egy bizonyos környékre, ott pedig a fegyver maga keresne célpontot saját radarjával, egyelőre még nincs.
Ugyanakkor az orosz haditengerészet állományában van jelenleg a szuperszonikus Skval torpedó, mely megdöntötte a víz alatti haladás aboszlút sebesség-csúcsát, azaz 300 km/órát. A nagy sebesség miatt a rakéta egyáltalán nem lenne képes manőverezni.
A torpedó tervezésére összehívott tudományos tanács a legjobb ballisztikai, hidrodinamikai, akusztikai kutatók és számítógépes technológiai szakértőkből áll. 2014-ben pedig a tanács már egy torpedóépítési kongresszust készül tartani.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2013_06_17/Okos-torpedo-megtalalni-es-megsemmis-teni/



Tankbiatlon: a formátum kiterjesztése



Tankbiatlon: a formátum kiterjesztése


Az Oroszországban, 2013-ban megrendezett tankbiatlon külföldön is komoly érdeklődést keltett. A győzelemért orosz, fehérorosz, örmény és kazah tankosok versenyeztek, idén viszont szélesedik a résztvevők listája – a versenyre megérkeznek a német, olasz és amerikai tankosok is saját járműveiken.

Az első két ország részvételét már korábban betervezték, az amerikai részvételt pedig Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte a Moszkvai Fizikai és Műszaki Egyetemen nem régen tett látogatása során a diákoknak.
Egy egyenes verseny az orosz tankokon induló orosz tankosok és azok nyugati kollégái között, akik szintén saját gépükön indulnak, garantáltan komoly érdeklődést fog kelteni az egész világban. Úgy a műkedvelők, mint a szakértők körében.
A 2013-as évben a Tankbiatlon mindössze egy járműfajtán, a T-72B-n folyt, amely az összes versenyző ország tankosai számára jól ismert. Ugyanakkor a korszerű nyugati tankokkal vívott versenyhez ez kevés lesz. Ez főleg Németországra vonatkozik, ahol a leginkább használt tank a Leopard-2A6, mely ennek a sorozatnak a legkorszerűbb változata. Orosz részről, a hazai katonai erőt a T-90 tudná legjobban képviselni, főleg a legutóbbi SzM/AM változata. A verseny szabályai azonban valóban szolgáló személyzetet követelnek, a hadseregben rendszerben lévő járművekkel, az új T-90 pedig még nem jelent meg a hadseregben.
Az egyik lehetőség, hogy korszerűsített T-72-eseken induljanak, melyek a legújabb tűzvezető rendszerrel is el vannak látva. Végső soron ezt a tankot sokkal jobban ismerik az orosz tankosok, így lényegesen kevesebb lesz az esélye a hibáknak a verseny közben.
Maga a verseny két részből, akadálypályából és céllövészetből áll. Az akadálypálya egy több kilométeres nehéz, olyan akadályokkal teli utat jelent, mint gázlók, mesterséges akadályok, domb és nyomtávhíd. Az úton vannak hosszabb egyenes részek, ahol előzni is lehet. A kidöntött oszlopokért, vagy az útvonaltól való eltérésért büntetőmásodpercek járnak.
Lövészet közben a tankosok három különböző módon kell, hogy eltalálják a célpontokat, minden egyes célpontnak megvan a maga módja:
- hagyományos lőszerrel (három, meg egy tartalék lőszer) – három páncélozott járműveket ábrázoló célpont 1,6; 1,7; 1,8 kilométerre.
- a toronyban lévő légelhárító golyószóróval (20 töltény, 5 tartalék) – egy 900 méterre lévő helikoptert ábrázoló célpont.
- az egyik irányítható rakétával – páncélost ábrázoló célpont 2 kilométerre.
Amennyiben elhibázzák, a legénység 500 méteres büntetőkörre kell, hogy induljon.
A lövészet szabályain valószínűleg változtatni kellesz, mivel se a német, se az amerikai tankok nincsenek felszerelve irányítható rakétákkal. A többi részletben ezek a szabályok azonban teljesen megfelelnek, és lehetővé teszik, hogy igen látványos verseny alakuljon ki.
Lehet, hogy ez az egyik legfontosabb célja a tankbiatlonnak: a verseny sokkalta jobb, mint a háború.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2014_01_25/Tankbiatlon-a-formatum-kiterjesztese/




A MAKSZ-on bemutatják a legújabb légvédelmi rendszereket



A MAKSZ-on bemutatják a legújabb légvédelmi rendszereket


A Nemzetközi Repülési és Űrhajózási Szalon (MAKSZ) fő repülési tematikája ellenére a szalonon a légvédelmi rendszerek bemutatása is széles körben elterjedt. A légvédelmi rendszerek legfőbb orosz gyártója, az Almaz-Antyej konszern, a MAKSZ-on sok újdonságot mutat be, amelyek a jövőben a hadsereg szolgálatába állnak. A légvédelmi rendszerek minden egyes tagját meg akarják újítani.

A kiállítás legfőbb újdonsága a C-350E Vityjiz típusú közepes hatótávolságú rakétarendszer lesz, amely fel kell, hogy váltsa a jelenlegi C-300-kat valamint a Buk típusú rakétavédelmi egységek egy részét. Idén júniusban bemutatták a rendszert Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a szentpétervári Obuhovszkij gyárban.
A C-350E rakétavédelmi rendszer arra hivatott, hogy megvédje a szárazföldi célpontokat a légi támadásokkal szemben. Ezzel együtt, az Almaz-Antejre jellemző függőleges kilövő szerkezet a nagy erejű többfunkciós radarral együtt lehetővé teszi, hogy a rendszer észrevegye a fenyegetést bármely irányból. Ez megkülönbözteti a C-350E-t más konkurens rendszerektől, például az amerikai Patriottól is. Az újításnak, valamint az új 9M96 rakéták használatának köszönhetően pedig a lőszerhasználat megnőtt: egy kilövő szerkezetbe 4 helyett 12 rakéta fér el.
A Vityjiz lehetővé teszi, hogy képet kapjunk a rendszerek felépítéséről. Közismert, hogy hasonló technikai megoldásokkal találkozhatunk a Morfej kis hatótávolságú rakétavédelmi rendszer kidolgozásánál is, amely szintén rendelkezik egy függőleges kilövő szerkezettel és a 9M100 kis rakéták használata miatt a rendszert 30 rakétával lehet megtölteni. A Morfej feladata a többi rakétavédelmi rendszer megvédése lesz, a nagy lőszertartalék pedig lehetővé teszi, hogy a rendszer védelmet biztosítson egy hatalmas csapás esetén is.
A MAKSZ-on különböző technikai modelleket mutatnak be: C-400, Antyej-2500, a Tor rakétavédelmi rendszer különböző modifikációit és így tovább. A nagy választék lehetővé teszi a megrendelőnek, legyen az akár az Orosz Honvédelmi Minisztérium vagy egy külföldi partner, hogy a saját elképzeléseinek és pénzügyi lehetőségeinek megfelelő rakétavédelmi rendszert válassza. Oroszország esetében ez elsősorban annyit jelent, hogy rugalmasan tudja beállítani a légvédelmi rendszereket egy adott területen belül. Az orosz területek és távolságok lehetővé teszik a rakétavédelmi rendszerek kereszteződését, megalkotva ezzel a legfőbb területek többrétegű védelmét. A légitámadás fejlődése által a légvédelem is egyre inkább aktuális kérdés lesz.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2013_08_22/A-MAKSZ-on-bemutatjak-a-legujabb-legvedelmi-rendszereket/





Az európai rakétavédelmi rendszer helyett Moszkva a „Föld stratégiai védelmét” javasolja



Az európai rakétavédelmi rendszer helyett Moszkva a „Föld stratégiai védelmét” javasolja

Oroszország igyekszik új lélegzetet adni az ABM-r szóló, amerikaiakkal folytatott tárgyalásoknak.



Oroszország igyekszik új lélegzetet adni az ABM-ről szóló, amerikaiakkal folytatott tárgyalásoknak. Miután világossá vált, hogy Washington nem szándékozik jogi garanciákat adni, hogy európai rakétavédelmi objektumai nem irányulnak orosz nukleáris erők ellen, Moszkva aktívan tárgyal a „Föld stratégiai védelméről”. Ennek célja egy közös rendszer létrehozása, amely nemcsak a rakétáktól védené a bolygónkat, hanem a világűrből származó fenyegetésektől is.
Az orosz javaslatok lényege, amelyek állítólag Dmitrij Rogozin Oroszország állandó NATO képviselőjétől származnak, abban áll, hogy amerikaiak és a NATO-beli partnerei által létrehozott rakétavédelmi rendszerről a hangsúlyt át kell helyezni a világűrből származó fenyegetések elleni harcra. Ehhez egy rendszerben kell egyesíteni a légvédelmi, rakétavédelmi és a világűrvédelmi rendszereket. Feltételezik, hogy ellenőrzési rendszert hoznak létre a földkörüli térség megfigyelésére, amely segítségével el lehet pusztítani a Földhöz közeledő veszélyes objektumokat.
Természetesen, az eszme érdekes, de nem valószínű, hogy a jelenlegi szakaszban vonzó lehet amerikaiak számára, akik kitartóan forszírozzák a EURO-ABM létrehozásának a terveit, mondja Pavel Zolotrarjov katonai szakértő.
Az ilyen fenyegetést, természetesen, figyelembe kell venni. Hasonló események elég ritkán fordulnak elő a Föld történetében. De a megmaradt nyomaikból ítélve, a következmények nagyon súlyosak lehetnek. Most éppen azon a szakaszon vagyunk, amikor meg lehet oldani ezt a problémát. De ez egy külön probléma. És aktualitásának ellenére aligha lesz befolyással a rakétavédelmi tervekre, amelyeken dolgozik az USA.

A szakértők egyetértenek abban, hogy a jelenlegi EURO-ABM és orosz rakétaelhárító erői nincsenek készek a kozmikus védelmi rendszerbe való integrálásra. Ezek teljesen különböző rendszerek, mondja Vlagyimir Jeliszejev politológus.
Reálisan kell nézni a dolgokat. A Nyugat nem adja meg jogi garanciákat az EURO-ABM-re. Ezért úgy vélem, hogy Oroszországnak saját nemzeti ABM-rendszerét kell kidolgoznia.
Egyik válaszlépésként Oroszország az Iskander-M új operatív-taktikai rendszerekkel látta el egyik rakéta dandárját, amely a leningrági területen található. Ezek a rakéták mind hagyományos, mind pedig nukleáris fegyvereket hordozhatnak, és semlegesíteni tudják a Lengyelország területén elhelyezett SM-3 elfogó rakétákat.    
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2011/10/18/58928741/




Az orosz drónok bármilyen felületről felszállnak



Az orosz drónok bármilyen felületről felszállnak

© Fotó: UIC sajtószolgálata

Oroszországban kifejlesztettek egy a világon egyedülállónak számító felderítő és csapásmérő pilóta nélküli légpárnás repülőgépet. A gép a ”réce” nevet kapta, amely bármilyen felületen képes fel- és leszállni.

A repülőgép egyediségét az alváz adja, amely lehetővé teszi a számára, hogy elszakadjon a felszíntől fel- és leszállópálya vagy kényelmes platform hiányában. A jármű maximális tömege 700 kg, a szárnyfesztávolsága pedig 10 méter. A réce 6000 méter magasságig képes felemelkedni és 2500 km-t tesz meg – jegyezte meg Denisz Fedutinov, az UAV.RU oldal főszerkesztője:
Érthető, hogy nem mindenhol van jelen megfelelő fel-, illetve leszállópálya, vagy legalább az ahhoz szükséges földfelszín. Ezért nagyon fontos az a képesség, hogy mindez megoldható rendezetlen terepről vagy pályáról, laza talajról és havas felszínről.
A maximális teher, amely a réce képes szállítani, 300 kg-ot tesz ki. A tervezés lehetővé teszi, hogy a fegyverzetet belül rejtsék el, ellenben a többi modellel, ahol azt a felfüggesztéshez csatolták – mondta Denisz Fedutcsinov:
A 300 kg igazán nem sok, ha figyelembe vesszük, hogy a fegyvereken kívül optoelektronikát és talán más érzékelőket is fel kell emelni. Így ha lesz is valamilyen harci fegyverzet, akkor az nem lesz túl jelentős.
A gépet a Rostec állami vállalat United Instrument Corporation(UIC)korporációjának szakértői dolgozták ki. Az UIC képviselői elmondták, hogy a teljes méretű Réce drón bemutatásra kerül a ”MAKS 2015” repülőgép-shown.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2014_07_12/Az-orosz-dronok-barmilyen-feluletrol-felszallnak-4729/




Az orosz felderítők új fegyvere





Az orosz felderítők új fegyvere

© Fotó: uasvision.com

Az orosz hadsereg új pilóta nélküli repülőgépeket kap, amelyek nemcsak felderítő feladatokat láthatnak el, hanem csapást is mérhetnek az ellenségre. 2014 óta a katonai felderítés alakulatainál újabb struktúra jelent meg: a pilóta nélküli repülőgépek kezelőinek százada. Az Altaj vidékén az első ilyen nyugat-szibériai század katonái most gyakorolják be a tanfolyamokon kapott elméleti ismereteket.

Granat harcászati drónok néhány kilót nyomnak. Kisebb bőröndökben szállíthatók. A repülőgép törzse kevlárból van és epoxigyantával van bevonva, vagyis a radarok nem tudják észlelni. Hajtóműve elektromos, csendes, azaz a repülő drón tulajdonképpen nem hallható. De ami a legfontosabb, az a speciális berendezés, amely oly bonyolult és drága, hogy a kis gép ugyanannyiba kerül, mint 50 középosztályú személygépkocsi.
A drón hatótávolsága majdnem 10 km. A levegőben akár egy óráig tartózkodhat. Ha kell, mínusz 30 és plusz 40 fokon is képes felszállni. Egy félóra alatt ezek a kis gépek az ellenség hátországában több információt gyűjthetnek, mint egy egész felderítő zászlóalj egy nap alatt – mondja a pilóta nélküli repülőgépek századának parancsnoka, Dmitrij Ivanov.
Elvárásainkhoz képest sokkal több lehetőséggel rendelkeznek. Ezek a gépek 100%-osan beválnak. Óriási lehetőségek nyílnak előttünk a gépeknek köszönhetően.
A drón bármely pontról indítható. Nincs szüksége kifutópályára. Sem távcsővel, sem kamerával a kis gép gyakorlatilag nem fogható be. Olyan, mint egy kis madár, amely ez égben száll az emberi szem látótávolsága határán. Az ellenfél leggyakrabban nem is gyanítja, hogy megfigyelés alatt van.
Jelenleg a századnál három különböző modellt rendszeresítettek. De a hadseregbe rövidesen újabb, még tökéletesebb rendszerek érkeznek. Ezek belső égésű motorral lesznek ellátva. És ezek a drónok különféle fegyverzetet hordozhatnak majd. Vagyis az ellenséget nemcsak felfedezni lehet, hanem megsemmisíteni is.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2014_02_28/Az-orosz-felder-tok-uj-fegyvere-3357/




Drónláz



Drónláz



A pilóta nélküli repülő berendezések a fegyveres erőknél az egyik korszerű irányt jelentik. Az idén a drónok megjelennek az oroszországi erőstruktúráknál is.

A harci drónok ugyancsak jól beváltak. A CIA pilóta nélküli gépei csapást mérnek a terroristák feltételezett bázisaira Pakisztánban, Jemenben és Szomáliában. Ilyen gépek hadrendbe vannak állítva Izraelben és Nagy-Britanniában is.
Igor Korotcsenko, a Védelmi Minisztérium mellett működő Társadalmi Tanács vezetője arról szól, milyen pilóta nélküli gépek kerülnek az orosz hadsereg fegyverzetébe.
A fegyverzeti program keretében dolgozzák ki a pilóta nélküli gépeket, egyebek között csapásmérő feladatokra. A Védelmi Minisztérium két nagyszabású szerződést kötött a drónok kidolgozására és sorozatgyártására. A közeli két-három évben megkezdődnek az új generációs orosz drónok első példányainak reális műszaki próbája.
Meglehet, hogy a jövőben a katonai akciók az ember közvetlen részvétele nélkül zajlanak majd – véli Igor Korotcsenko.
Igaz, egyelőre a harci drónokkal végzett akciók nem mindig sikeresek. Ennek intő példája a pakisztáni-afgán határon kialakult helyzet, ahol a CIA drónjai igazi szerencsétlenséget jelentenek a békés lakosok számára. A hegyekben nehéz a koordinálás. és ha hiányzik a teljes körű felderítés, mindez ahhoz vezetett, hogy a pilóta nélküli gép „baráti tüzében” százak vesztették életüket. Ugyanakkor a politikusok és a tábornokok nem mondanak le a drónok mind gyakoribb használatáról a katonai akciókban – állítja Pavel Zolotarjov, az Egyesült Államok és Kanada Intézet igazgató-helyettese.
Általános és hosszú távú tendencia a pilóta nélküli gépek alkalmazása a légierőknél. A kisebb, a felderítés céljait szolgáló drónokról egyre inkább áttérnek a csapásmérő repülőszerkezetek kidolgozására.
A hadsereg, a különleges szolgálatok, a rendfenntartó erők igényei ebben a vonatkozásban nőnek, vagyis a drónok a jövőben számos országban megjelennek. A pilóta nélküli repülőgépek világpiacának jelenlegi erőforrását a szakértők már most évi 6 milliárd dollárra becsülik. 2018-ra ez a szám megkétszereződik.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2012_02_24/66794728/



Gyorsított ütemben folyik az orosz hadsereg átfegyverzése



Gyorsított ütemben folyik az orosz hadsereg átfegyverzése


© Fotó: ru.wikipedia.org/Zmey Kaa Kobra/cc-by-sa 3.0

2020-ra Oroszország teljes mértékben átfegyverzi stratégiai nukleáris erőit - mondta Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettes, aki felügyeli az ország hadipari komplexumát.

Gyorsított ütemben folyik az orosz hadsereg átfegyverzése. Dmitrij Rogozin elmondása szerint 2020-ra Oroszország a stratégiai nukleáris erőinek fegyvereit nem 70%-ra cseréli ki, mint az várható volt, hanem 100%-ra. Ugyanakkor a főhangsúlyt nem a fegyverek mennyiségére, hanem az elvileg új minőségére helyezik. Ez lehetővé teszi hazánk védőképessége javítását, és a személyi állomány egyidejű csökkentését – hangsúlyozta Dmitrij Rogozin:
Hazánk hatalmas területű, a legnagyobb a világon, de a lakosság viszonylag kicsi - mint Franciaországé és Németországé együttvéve. Ezért a mi feladatunk az, hogy olyan fegyver hozzunk létre, amellyel minden egyes katona és tiszt öt helyett tud harcolni.
A kormány nagy pénzeket különített el a hadsereg átfegyverzésére. Csak 2014-ben a Honvédelmi Minisztérium kiadásai 2,3 billió rubelt teszik ki (60 milliárd dollár). Ebből minden ötödik rubelt Oroszország nukleáris rakétapajzsának felújítására költi – mondja Viktor Litovkinkatonai elemző:
Ma már harci ügyeletet tartanak Jurij Dolgorukij osztályú, új stratégiai rakétás tengeralattjárók. Összesen nyolc ilyen tengeralattjárónk lesz. Mindegyikük 6 nukleáris robbanófejjel rendelkező 16 Bulava rakétát hordoz. Manapság összesen 1494 nukleáris robbanófejjel rendelkező 423 stratégiai rakéta áll a csatarendben.
De azokat fel kell újítani. Például a legendás hírű Vojevoda interkontinentális ballisztikus rakéta (NATO-kódja: Sátán) harci ügyeletben 2026-ig maradhat. A garanciális idő határához közelednek a Szotka rakéták is (NATO-kódja: SS-19 Stiletto). Helyére Oroszországban kifejlesztik a Szarmat új, nehéz interkontinentális ballisztikus rakétát, amely folyékony üzemanyaggal működik. Paraméterei tekintetében az felülmúlja a Vojevodát. A Szotka helyét a silókban az RSz-24 Jarsz, szilárd üzemanyagú rakéta foglalja. A folyó év végéig három hadosztályt fegyverzik fel a Jarsszal. Modern high-tech fegyverek, beleértve a nukleárist is, segítenek majd abban, hogy magas védelmi szintre emeljük a hadsereget, és egészében véve éppen ezt a célt tűzte ki a katonai reform Oroszországban.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2014_09_23/Gyors-tott-utemben-folyik-az-orosz-hadsereg-atfegyverzese-7246/



Borej osztályú atom-tengeralattjáró: a megfékezési potenciál fokozása





Borej osztályú atom-tengeralattjáró: a megfékezési potenciál fokozása



Az idén az orosz hadászati nukleáris  erők a Borej projekt keretében  két új  hadászati tengeralattjáró rakétahordozó cirkálóval bővülnek – a Jurij Dolgorukij és az Alekszandr Nyevszkij hajókkal.

2018-ra  nyolc Borej tengeralattjáró rakétahordozót építenek fel.  Ebből négyet valószínűleg az Északi hadiflottánál, négyet a Csendes-óceáni hadiflottánál rendszeresítenek. Egyszóval, a megfékezési nukleáris potenciál lényegesen kibővül, bár jelenleg is magas a színvonala. ANyezaviszimoje Vojennoje Obozrenyije  Független Katonai Szemle c. lap felelős szerkesztője,Viktor Litovkin hangoztatja:
A nukleáris megfékezés működik, megtámadni Oroszországot senki sem merészkedik, beleértve az USA-t, a NATO-t is. Az orosz haditengerészet kibővülése tengeri nukleáris erők révén kétségtelenül elősegíti a nukleáris fékezés rendszere szilárdítását. Pláne, hogy a Borej osztályú két első hajót ellátják 16-16 Bulava rakétával, amelyek mindegyike 6-10 robbanófejű lesz. A többi hajó, beleértve a Vlagyimir Monomahot, már 20-20 ilyen rakétát hordoz majd. De mindezeknek a hordozóknak és robbanófejeknek illeszkednie kell a START-3 szerződéshez.”
A hadászati támadófegyverek csökkentéséről szóló START-3 szerződés értelmében Oroszország és az Egyesült Államok 700–700 nukleáris robbanófej-hordozóval rendelkezhet, további százat elraktározhat. Mindegyik félnek legfeljebb 1550 nukleáris robbanófeje lehet. 2020-ra az Oroszország északi részén lévő  tengeri hadászati nukleáris erők kialakíthatják eddigi történetük legnagyobb  hadászati atom-tengeralattjáró csoportját, vagyis 11 cirkálóval rendelkezhetnek. Az amerikai rakétavédelmi rendszer szárazföldi és tengeri telepítése esetén aligha fenyegethetik az orosz erőket – véli Viktor Litovkin.
Az Északi Jeges-tenger Oroszország számára a legelőnyösebb irányvonalat jelenti, mert a jég alatt hadászati tengeralattjáró rakétahordozó cirkálóinkat sokkal nehezebb felfedezni, mint bárhol máshol. Nagyon kételkedem abban, hogy a rakétavédelmi rendszer ezeket képes lesz megfékezni. Rakétatechnikánk tervezőmérnökei egyöntetűen állítják, hogy nem létezik olyan rakétavédelmi rendszer, amelyik pajzsként felfoghatná hadászati rakétáinkat és robbanófejeinket, amelyek hiperszonikus sebességgel, kiszámíthatatlan pályán képesek repülni.”
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2012/01/24/64539695/




A Bulava rakétakomplexum: ideje, hogy hadrendbe állítsuk



A Bulava rakétakomplexum: ideje, hogy hadrendbe állítsuk



A befejezéshez közeledő év fordulópontot jelent a "Bulava-Borej” egyik legambiciózusabb orosz katonai projekt megvalósításában.

A befejezéshez közeledő év fordulópontot jelent a "Bulava-Borej” egyik legambiciózusabb orosz katonai projekt megvalósításában. Véget ért a tengeri telepítésű stratégiai rakéta-rendszer kipróbálásának többéves programja, most a komplexumot hadrendbe állítják.
Vele együtt hadrendbe állítják a Jurij Dolgorukij rakéta-hordozó tengeralattjárót is. A rakéta kifejlesztését 1998 óta folytatják, az első indításra 2004-ben került sor. Összesen 18 indítás történt, ebből 11-et sikeresnek minősítették. Egészében véve a projekt sikeres lett, véli Igor Korotcsenko a Honvédelem c. folyóirat főszerkesztője:
Bizonyos kudarcok ellenére, amelyek előfordultak a kezdő szakaszon, későbbi rakétaindítások sikeresen végződtek, beleértve a maximális hatótávolságra történt indítást is a Csendes-óceánban. Figyelembe véve azt, hogy nálunk a meglévő, stratégiai rendeltetésű tengeralattjárók felújítása és cseréje elég aktuális, amennyiben mindezek még a Szovjetunió idején épültek, a Bulava rendkívül fontos és szükséges projekt az orosz haditengerészet számára.
Összesen nyolc darab Borej és Borej-A típusú tengeralattjárót kell összeszerelni, amelyek a legújabb rakétákkal lesznek felszerelve. Szakértők szerint a Bulava komplexum hadrendbe állításával Oroszország megerősíti a nukleáris hatalom státuszát. Ez biztosítja a stratégiai paritás fenntartását mind az Egyesült Államokkal, mind pedig a nukleáris klub többi tagjával.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2011/12/30/63192249/


Oroszország nem fog drónokat vásárolni külföldön





Oroszország nem fog drónokat vásárolni külföldön


Az országban már saját gyárat hoztak létre, így

Az országban már saját gyárat hoztak létre, így Oroszország többé nem szándékozik pilóta nélküli repülőgépeket (drón) vásárolni külföldön, - jelentette be Alekszander Fomin, a Szövetségi Katonai-műszaki Együttműködési Szolgálat igazgatója.
Oroszország korábban Izraeltől vásárolt drónokat 400 millió dollár értékben.
A tisztviselő emlékeztetett rá, hogy a Szovjetunió még a ’60-as években elsőként rendelkezett drónnal egy TU 154-es repülőgép alapján.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2013_03_02/Oroszorszag-nem-fog-dronokat-vasarolni-kulfoldon/






A legújabb pilóta nélküli komplexumok kerülnek az orosz szárazföldi hadsereghez





A legújabb pilóta nélküli komplexumok kerülnek az orosz szárazföldi hadsereghez



Az orosz szárazföldi hadsereg ez év végéig megkapja az Enyiksz cég Eleron-3SzV pilóta nélküli repülőgépeinek első szállítmányát. A szárazföldi hadseregen kívül a belügyminisztérium belső erőihez és egyéb hivatalokhoz is kerül 5-7 darab hasonló gép.

Néhány pilóta nélküli repülőt már ma is sikeresen használnak az orosz erőstruktúrák. Leginkább a mini osztályú drónokat használják, mondta Gyenyisz Fedutyinov, a pilóta nélküli rendszerek szakértője:
Ezek a rendszerek közeli használatra (5-25 km) vannak tervezve. Ezek a kis gépek a repülőgép-modellek méreteivel hasonlíthatóak össze. Ugyanakkor igen bonyolult szerkezetek, melyek élő közvetítést tudnak biztosítani kamerájukkal, garantálják a felderítést ezen a közeli területen. Így lehetővé teszik az alacsonyabb rangú egységeknek, hogy a komolyabb légi felderítéstől függetlenül tudjanak tevékenykedni.
A pilóta nélküli gépek iránti igény folyamatosan növekszik. Jelenleg az a helyzet, hogy az orosz hadsereg és egyéb  erőszervezetek a pilóta nélküli gépek széles skáláját igénylik, mondta Andrej Fomin, a Vzljot újság főszerkesztője:
A könnyű és közepes gépek mellett komoly igény van a nagyobb, nehezebb, akár több tíz tonnás gépekre is, amelyeket jelenleg különböző országokban aktívan tesztelnek. Oroszországban is folytatnak ilyen fejlesztéseket. Nincs már messze a nap, amikor ezek a gépek felszállnak, és hadrendbe lehet majd őket állítani. A külföldi fegyveres konfliktusok bebizonyították, hogy a pilóta nélküli gépek szerepe egyre növekszik. Ha nem is a közeljövőben, de ezeknek a gépeknek kulcsszerep jut.
A katonákat leginkább a pilóta nélküli gépek harci alkalmazása érdekli, mely során csapást mérnek az ellenség élőerejére és gépeire. Csapásmérő erőforrásokkal rendelkező drónokat  gyárt Izrael, Kína és India.  Az Oroszországban kifejlesztett gépek hasonlóak a világ többi részén gyártottakhoz. A Dozor-600, melyet a Tranzasz cég gyárt, taktikai és műszaki mutatóiban megegyezik az amerikai Predator drónnal.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2013_06_14/A-legujabb-pilota-nelkuli-komplexumok-kerulnek-az-orosz-szarazfoldi-hadsereghez/





Hidegzuhany a gabonaárak megfékezése érdekében





Hidegzuhany a gabonaárak megfékezése érdekében



Az oroszországi gabonaárak stabilizálása érdekében az év végéig az állam a tartalékokból fog gabonát eladni. Erről döntött Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök.

Az állam az idén 500 ezer tonna gabonát adhat el, de ha kell, még ennél is többet. Elsősorban Szibériában, az Urál-vidéken és Távol-Keleten fogják értékesíteni az állami gabonát. Elvileg ez elegendő az áremelkedés megfékezéséhez – jegyzete meg az Orosz Gabonaszövetség elnöke,
Arkagyij Zlocsevszkij
.
Ennek köszönhetően jelentős mértékben kielégíthető a kereslet és csillapítható a fokozott érdeklődés. Az állami hidegzuhany lényegesen befolyásolhatja a helyzetet azokban a térségekben, ahol gabona-intervenciókat fognak végrehajtani.”
Jelenleg 68 millió tonna gabonát takarítottak be. Az aratás végén a termés 77 millió tonnát fog kitenni. Oroszország számos régiójában a szárazság akadályozta meg a tavalyi eredmény megismétlését. És ez áremelkedést váltott ki. Ennek ellenére az állam nem kívánja embargóval sújtani a gabonaexportot. Október elején az új termés kivitele 7,5 millió tonnát tett ki. Azonkívül Oroszország változatosabbá teszi az exportszállítások földrajzát – hangsúlyozta Arkagyij Zlocsevszkij.
A legnagyobb vásárló Egyiptom, a második legnagyobb vásárló Törökország, aztán Jordánia, Szaúd-Arábia, az egész Észak-Afrika, az egész Közel-Kelet következik. Gabonát vásárol Olaszország, Spanyolország, Görögország. Latin-Amerikába – Ecuadorba, Chilébe – is szálltunk gabonát. Alapvetően a negyedik osztályú közönséges búzát veszik.”
Egészében véve az idei mezőgazdasági évben – vagyis 2012 júliusától 2013 júliusáig – Oroszország a becslések szerint 14 millió tonna gabonát exportálhat. A gabonát multinacionális társaságok vásárolják, amelyek aztán viszont eladják azt a fogyasztóknak.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2012_10_05/90323595/





Infografika: Mi-28N Éjjeli vadász az orosz légierő fő csapásmérő helikoptere



Infografika: Mi-28N Éjjeli vadász az orosz légierő fő csapásmérő helikoptere

Ми-28Н «Ночной охотник» – основной ударный вертолет российских ВВС





Katonai formát ölt a T50-es



Katonai formát ölt a T50-es

Fotó: RIA Novosztyi

Az orosz légvédelmi erők hozzálátnak az ötödik generációs T50-es vadászgép teszteléséhez, amelyet a harcászati repülés programjának keretében alkottak meg. Az állami tesztelés a legfontosabb szakasz a vadászgép életében, amely megmutatja, hogy az új gép megállja a helyét és már harc közben tesztelhető.

Az első újgenerációs gépeknek most tavasszal kell megérkezniük az ahtubinszkij nyári tesztközpontba és azonnal megkezdeni a repüléseket. Az állami tesztelésekhez idén márciusban-áprilisban terveznek hozzálátni. A teszteléseken öt gép vesz részt. A T50 ötödik példánya 2013 októberében emelkedett a magasba. Egy hónappal később a tesztprogram repüléseinek a száma meghaladta a 450-et. 2012 októberében a T50 mindössze 150 repülést hajtott végre a 2010 januárjában elkezdett tesztelések óta, később pedig az év során további 300 repülést teljesített. 6-8 tapasztalt gép megléte mellett reális az évenkénti 400-500 repülés megtartása, ami lehetővé teszi, hogy a 2000 repülésből álló tesztprogramot 3-4 év alatt teljesítsék. 2015-ben az első gépeknek már meg kell érkezniük a lipecki kiképzőközpontba az orosz légierő katonáinak felkészítésére.
A T50 az első olyan új generációs harci repülőgép, amelyet a ’80-as évek végén állítottak hadba Oroszországban (akkoriban írták alá a Szu27-ről szóló megállapodást). Az évtized végéig 50-60 T50-es repülőgép vásárlását tervezik, a légierő pedig összesen 200-250 ilyen típusú gép beszerzését tervezi. Az első harci elem vélhetően 2017-2018-ban jut el harci szintre.
Az új vadászgép jelentősen megnöveli a légierő potenciálját, lecserélve a T10-es gépeket (Szu27 és részben a Szu30), valamint biztosítva a komoly ellenfelekkel való feltételes összecsapásokban a fölényt azáltal, hogy negyedik vagy ötödik generációs korszerűsített F35-ös ”kereskedelmi” vadászgéppel, illetve csak az amerikai légierőnél megtalálható F22-es géppel rendelkeznek.
Az F22-essel ellentétben, amelynek tervezői jelentős mértékben feláldozták a nyári lehetőségeket a láthatatlanság érdekében, a T50-es megalkotásakor igyekezték megtalálni e tulajdonságok megfelelő kombinációját. Ennek eredményeként a T50-es lényegesen nagyobb teljesítménnyel rendelkezik, beleértve a sebességet és a repülési távot, amelyek a nehéz vadászgépeket meghatározzák.
A láthatatlanságot azonban nem áldozták fel: a kompozit anyagok, a rádióelnyelő burkolat, a festés, kombinálva a gép korszerű geometriájával és a radar blokkolókkal, alig érzékelhetővé tették a T50-et.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2014_03_09/Katonai-format-olt-a-T50-es-3510/



Orosz „lopakodó" repülőgép



Orosz „lopakodó" repülőgép



Az oroszországi Távol-Keleten, Komszomolszk-na-Amure városban került sor az orosz vadá


Az oroszországi Távol-Keleten, Komszomolszk-na-Amure városban került sor az orosz vadászgépek ötödik generációjához tartozó új gép berepülésére. Az orosz „lopakodó" 45 perces próbarepülése eredményes volt.
A frontvonali légierő ígéretes komplexuma a Szuhoj tervezőiroda alkotása. A  Szuhoj cég a SU-27-es és annak modifikációi által szerzett világhírnevet. Hivatalos hírforrásokból szerzett információk szerint az orosz védelmi tárca 2015-ben kívánja rendszeresíteni a  vadászgépet a hadseregnél. Az orosz fegyveres erők az új multifunkcionális vadászgépek rendszeresítésének köszönhetően számos feladatot megoldhatnak - véli a Stratégiai Előrejelzések és Elemzések Intézetének elnöke, Alekszandr Konovalov.
Az ötödik generációs vadászgép olyan masina, amelyik fokozott harci paraméterekkel és sokkal jobb védelemmel rendelkezik. Ezeknél a vadászgépeknél a „lopakodók" technológiáját alkalmazták, de az előző  modellektől eltérően  ez új technológia lesz. A vadászgép nem követel bonyolult aerodinamikát, mint az amerikai „lopakodók", amelyeknek a vezérlése eléggé bonyolult. A mi gépünkben a vezérlés automatizált. Azonkívül a légierő előtt egész sor olyan feladat áll, amelyet  elsősorban kell megoldani. A repülőgép sebezhetetlenségét jelentős mértékben nemcsak a „lopakodó" technológiája határozza meg. A repülőgép önmagában csupán repülőplatform.  Abban az esetben válik harci rendszerré, ha fel van szerelve fedélzeti elektronikus berendezésekkel, rávezetési rendszerekkel,  veszteségokozó eszközökkel. Ebből kiindulóan ítélhetünk reális hatékonyságáról."
A Szuhoj tervezőmérnöki iroda új gépe közismerten szupermanőverező képességgel rendelkezik. Akár 2 ezer kilométeres óránkénti sebességet is kifejleszthet és  mintegy  5,5 ezer kilométernyi távolságra képes repülni. A repülőgép a radarok által nehezen észlelhető egyebek között annak köszönhetően, hogy a 16 rakétafelfüggesztő pontnak a fele a repülőgép-törzsön belül van elhelyezve. A vadászgép felszereltségéről csupán annyit lehet tudni, hogy „intellektuális fedélzetről".  Az Oroszország Hangjának erről a „Nacionalnaja Oborona" c. folyóirat főszerkesztője, Igor Korotcsenko nyilatkozott.
Az új vadászgépben a pilóta elvileg új szinten kommunikálhat a számítástechnikai központtal. A gép mesterséges intellektussal rendelkezik. Lehetőség lesz arra, hogy a pilóta szóbeli parancsokat is adjon a gépnek a hagyományos manőverek végrehajtása mellett, amelyeket a repülőgép-vezetés és a légi harc során valósít meg a pilóta. Vagyis elvileg új intellektusról, fedélzeti számítástechnikai komplexumról van szó."
Igaz, ez megköveteli, hogy a hadsereg  újabb  eszközöket áldozzon a  pilóták átképzésére. Számos szakértő azonban meggyőződéssel vallja, hogy megéri a fáradságot. Hiszen az ötödik generációs gép üzemeltetése a mostani költségek ötöd-hatodrészébe kerül csak. Katonai szakértők szerint az orosz gép átmeneti helyet foglal majd el a hasonló amerikai vadászgépek - a könnyű F-22-es és a nehéz X-35-ös - között.  Az orosz légierő előreláthatóan  150-220 ilyen gépet vásárol. Oroszország azonkívül az új vadászgépeket a világpiacon is értékesíteni kívánja. Az egyik potenciális vásárló India, amelyik az utóbbi időben az orosz konstruktőrökkel szoros kooperációt folytat a katonai fejlesztések terén.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2010/01/29/3985162/



Oroszország és Kína együtt dolgozhatna az új generációs bombázók kifejlesztésén



Oroszország és Kína együtt dolgozhatna az új generációs bombázók kifejlesztésén


Fotó: RIA Novosztyi

2013-ban az orozs kormány és a Tupoljev Tervezőiroda szerződést kötött a PAK DA új nemzedékű stratégiai bombázó kifejlesztéséről.

Az új bombázó a 2016-2025. évre szóló állami fegyverkezési programban fog szerepelni. A hírt Andrej Boginszkij az orosz Ipari és Kereskedelmi Minisztérium Repülőtechnikai Főosztályájának vezetője közölte.
Oroszország azt tervezi, hogy a repülőgép sorzatos beszerzésére az elkövetkező 10-11 évben kerül sor. Időben ez nagyjából egybeesik olyan amerikai programok végrehajtásával, mint a B-1B Lancer bombázó, és a B-2 Spirit lopakodó nehéz stratégiai bombázó kifejlesztése. A jelekből ítélve, az új orosz repülőgép sok mindenben hasonlít majd az amerikai B-2-re. De az orosz gép magasabb minőségi szinten áll majd: a szubszonikus sebességgel repül és alig látható lesz a radarok számára.
Amellett, hogy bonyolult gépről és technikailag kockázatos programról van szó, felmerül majd a sorozatgyártás célszerűségének a kérdése. A modern stratégiai bombázó fő feladata, hogy elindítási bázisul szolgáljon a közepes hatótávolságú rakéták számára. Ezen rakéták alkalmazása lehetővé teszi, hogy ne hatoljunk be az ellenség légvédelemi zónájába. A legújabb X-101-es orosz rakéták hatótávolsága meghaladja az 5500 kilométert. Fontos, hogy az ilyen rakétákat hordozó repülőgépek nagy röptávolságúak legyenek, hatékony tűzvezetési eszközökkel, tökéletes navigációs berendezésekkel, és jelentős hasznos terherléssel rendelkezzenek.
Valószínűleg Oroszország olyan bombázórepülőgépet akar kifejleszteni, amely alkalmazható lenne különböző forgatókönyvek sterint fejlődő helyi konfliktusokban. Az ilyen repülőgép irányítható bombákkal semmisíthetné a jól védett objektumokat, vagy mozgó célpontokat, mint amilyenek a hajók.
Jelenleg Kínában is dolgoznak egy hasonló új generációs lopakodó repülőgép kifejlesztésén. Sok feledat megoldása során Oroszország továbbra is alkalmazhatja a rendelkezésére álló Tu- 95 és Tu -160-as repülőgépeit, ugyanakkor Kínának nincsen ilyen lehetősége. Még a legújabb H-6K bombázója sem tudja megtámadni az USA kontinentális területét, és nem tud tankolni a levegőben.
Számos publikáció szerint korábban Oroszország és Kína megvitatta a Tu-22M3 bombázó esetleges szállítását a KNK-nak. De a felek nem tudták összeegyeztetni a pozíciójukat. Most, amikor a két ország hasonló célú és rendkívül költséges projekten dolgozik, együttműködés és koordináció segíthetné a régi hiba kijavítását. Egy olyan fontos fegyver, mint stratégiai bombázó közös kifejlesztése erősíthetné a kölcsönös bizalom szilárdítását, és lehetővé tenné jelentős eszközök megtakarítását.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2014_03_10/Oroszorszag-es-K-na-egyutt-dolgozhatna-az-uj-generacios-bombazok-kifejlesztesen-0452/




TRV: legújabb rakéták a légierők és a hadiflotta számára



TRV: legújabb rakéták a légierők és a hadiflotta számára

Az orosz légierő a közeljövőben megkapja a legújabb harcászati rakétát, amelyet a TRV (Taktyicseszkoje Raketnoje Vooruzsenyije, vagyis Harcászati rakétafegyverzet) korporáció fejlesztett ki. Ezt Alekszandr Zelin vezérőrnagy, a légierő főparancsnoka  közölte.

A TRV jelenleg a világ élvonalába tartozik a nevezett fegyverzet fejlesztése és gyártása terén.  Az új rakéta rendszeresítésével a légierő potenciálja lényegesen megnövekszik. „Levegő-levegő” típusú, nagy hatótávolságú rakétáról van szó – jegyezte meg a TRV korporáció vezérigazgatója,
Borisz Obnoszov
.
A rakéta az exportra szánt R-33E rakéta helyét foglalja majd el, amelyik a MiG-31-es  vadászgépek távoli elfogási komplexumának egyik részét alkotja. Az új rakétának a korábbihoz képest kb. dupla hatótávolsága lesz, 15 méter és 25 kilométer közötti magasságban lévő célpontokat lehet vele kilőni, azonkívül az R-33E-hez képest csaknem kétszeres túlterheléssel repülhet.  A fegyver bármely időjárásban bevethető, vadászgépeket, csatarepülőgépeket, bombázókat vagy akár szárnyas rakétákat is kilőhet.”
Az új rakétát akár 200 kilométernyi távolságra is kilőhető, miközben az R-33E rakétát csupán 120 kilométerre lehetett kilőni. A rakéta becélzási rendszere biztosítja a célpontok kilövését minden rákurzusban,  radioelektronikus zavarban, szárazföld és víz felett egyaránt.
A TRV korporáció legutóbbi fejlesztései közt említhető a légi telepítésű szárnyas rakéta. Köztudott okból a rakéta paramétereiről vajmi kevés az információ.  Azonban tudni lehet, hogy az H-55 (nyugati klasszifikáció szerint As-15 Kent) rakétacsalád fejlesztéséről van szó. A nevezett nagy és közép hatótávolságú precíz fegyver hadászati nem nukleáris fékező  feladatot teljesíthet. A TRV korporáció nagy figyelmet szentel az új hajó elleni rakéták kifejlesztésének – jegyezte meg Borisz Obnoszov.
Ebben az irányban szintén folytatunk munkálatokat. Ismertek fejlesztéseink – a Moszkit-E és Urán-E komplexumok. Az utóbbi kiállításon azonkívül bemutattuk a H-35UE rakétát. Ez tulajdonképpen a rakéták új generációját képviseli:  hatótávolság és zavarvédelem tekintetében kétszeresen is jobb előző analógjaihoz képest.”
Jelenleg az új H-35UE rakéta tesztelése folyamatban van. Külföldi megrendelők rendkívül nagy érdeklődést tanúsítanak a korporáció termékei iránt.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2012/01/31/65043658/


Oroszországnak újabb repülőgép-hordozó anyahajókra van szüksége



Oroszországnak újabb repülőgép-hordozó anyahajókra van szüksége



Szentpétervárott az orosz haditengerészet számára könnyű, közép és nehéz repülőgép-hordozó anyahajókat fejlesztenek. Ezzel az orosz repülőgép-hordozó hadiflotta korszerűsítésének feladatát kívánják megoldani.

Az orosz hadiflottának békeidőben legalább egy-egy repülőgép-hordozó anyahajóra van szüksége az atlanti, ill. a csendes-óceáni övezetben. Azonkívül fontos, hogy karbantartási és javítási munkálatok idejére legyen mivel helyettesíteni ezeket.
A jövőbeli anyahajó légicsoportja legalább 70-75 harci repülőgépből, ill. helikopterből kell hogy álljon. Ezekből 40-50 gépnek a csapásmérő osztályhoz kell tartozniuk, vagyis vadászgépekről, ill. univerzális gépekről van szó, mondjuk, Szu-33-asokról. A többi 30 gép a harci ellátási feladatokat végzi majd – jegyzi meg Konsztantyin Szivkov.
Egy efféle légicsoport kb. 75-85 ezer tonnás hajót követel meg. Jó lenne, ha rendelkezne légvédelmi rendszerrel, amelynek köszönhetően ki lehetne védeni a csapásokat, legalább a szárnyas rakéták kis csoportjait. Természetesen, modern rádiólokációs észlelési és rádióelektronikus elnyomó eszközökkel kell rendelkeznie.
Az anyahajók mennyiségét a hadügyi biztonság feladatai szabják meg. Példaként utalhatunk a II. világháborús tapasztalatokra. A szigetország Nagy-Britannia nagyrészt hatalmas flottájának köszönhetően garantálta biztonságát. Rengeteg cirkáló szavatolta a tengeri határvonal biztonságát. Ez lett az egyik oka annak, hogy Hitler elállt a brit szigetekre való betörés tervétől. Az USA 11 anyahajóval rendelkezik. Az Irak elleni Vihar a sivatagban vagy Sokk és rettegésakciók során az amerikaiak 5-6 anyahajót vetettek be.
Az orosz hadiflotta, többek között az anyahajók előtt nem áll a hatalomkiterjesztés, más országok alávetésének feladata. Az ő feladatuk a korlátozott terjedelmű politikai-diplomáciai akciók biztosítása. Ugyanakkor az anyahajó támogathatja a flottát ott, ahol nem léphet akcióba a parti vadász légierő. Az anyahajó az orosz hadiflotta életképességének kulcsfontosságú feltétele a távoli tengeri övezetben konfliktus felmerülése esetén
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2014_02_13/Oroszorszagnak-ujabb-repulogep-hordozo-anyahajokra-van-szuksege/













A legújabb orosz géppisztoly az indiai kiállításon



A legújabb orosz géppisztoly az indiai kiállításon


Az ADS legújabb orosz géppisztoly kerül bemutatásra az indiai DEFEKSPO 2014 fegyverkiállításon. A fegyvert a Tulai Tervezőirodában alkották meg, és jelenleg egyedülálló modell a kézifegyver-piacon.

A géppisztoly mind a szárazföldön, mind pedig a vízben alkalmazható. A fegyvert speciális szerkezettel szerelték fel, aminek köszönhetőn búvárkesztyűben is lőhet vele az ember.
A DEFEKSPO INDIA–2014 nemzetközi kiállítás február 6-tól 9-ig kerül megrendezésre Új-Delhiben.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2014_01_31/A-legujabb-orosz-geppisztoly-az-indiai-kiall-tason/






Fegyverexport: Oroszország a világ vezetői sorában van





Fegyverexport: Oroszország a világ vezetői sorában van


Kétségtelen, hogy Oroszország a vezető fegyverexportőrök sorához tartozik. A Roszoboronexport állami társaság adatai szerint az elmúlt évben hazánk több mint 13 milliárd dollárra szállított fegyvereket és katonai felszereléseket különböző országokba.

A Roszoboronexport elsők között hozta nyilvánosságra az exportjáról szóló adatait. És bár még nem ismerjük más exportőrök hasonló adatait, a szakértők úgy vélik, hogy Oroszország megtartja magának a második helyet. Vezető pozícióját a politikai, gazdasági és technológiai tényezők kombinációja révén tartja meg – mondja
Konsztantyin Makijenko
szakértő:
Az elmúlt 10-12 év alatt Oroszország jelentősen megerősítette pozícióját a világban, növelte a geopolitikai súlyát. 2013-ban különösen nagy mértékben nőtt Oroszország tekintélye a szíriai kérdéssel kapcsolatos állásfoglalásának köszönhetően. Fontos szerepet játszott az orosz fegyverek és katonai felszerelések minősége. Egyrészt az orosz rendszerek megfelelnek a high-tech követelményeinek, másrészt optimalisan megfelelnek a rendelő országok személyzete képzettségi szintjének.
Harmadszor, ezek még mindig viszonylag olcsó fegyverek. És bár az árak növekednek, Oroszország még mindig olcsóbban kínálja gyártmányait, mint a nyugati versenytársai. A tavalyi szerződések 38 %-a repülőtechnikára szólt. Bármely országot veszünk, fegyverexportjában légijárművek vannak túlsúlyban. Ebben a tekintetben Oroszország sem kivétel. Általában a szállítmányok 35-50%-a repülőgépek és katonai felszerelésekre esik. Az orosz repülőgépek között a Szu-30 harci repülőgépek állnak a vezetőhelyen.
A második helyen a légvédelmi rendszerek vannak: a megrendelések 26 %-át teszik ki. A jugoszláv, az iraki, a líbiai események után, valamint az után, hogy Szíriában is majdnem sor került hasonló eseményekre, ugrásszerűen megnövekedett az érdeklődés a Buk- M2E, a Top-M2E, a Pancir-C1 orosz légvédelmi eszközökre. A kereslet az USA és a NATO agresszív politikájának a következménye. Ami az európai országokat illeti, itt nem beszélhetünk harci repülőgépek és tankok nagy exportjáról. Ugyanakkor az elmúlt években sikeresen fejlődött Oroszország katonai-műszaki együttműködése vezető európai cégekkel, olyanokkal, mint például a Szafran, a Thales, a Finmekanika, az EADS.
A Thales cég, például, a Su-30 MKI vadászgépekhez szállítja a kijelző rendszereket. Orosz páncélozott járművek célzókomplexumait francia hőkamerákkal szerelik fel, a Thales – Optronics gyártmányával. A Sagem cég viszont, navigációs rendszereket szállít orosz vadászgépekhez, amelyek exportra mennek.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2014_01_30/Fegyverexport-Oroszorszag-a-vilag-vezetoi-soraban-van/








A legújabb tengeralattjárók az Orosz Fekete-tengeri Flotta számára



A legújabb tengeralattjárók az Orosz Fekete-tengeri Flotta számára


Hat darab 636.3 projekt alapján készült, nem atommeghajtású tengeralattjárót kap az Orosz Fekete-tengeri Flotta 2016. év végére. Három tengeralattjárót még ebben az évben bocsátják a tengerészek rendelkezésére.

Ez a Novorosszijszk, a Rosztov-na-Donu, és a Sztarij Oszkol nevű dízel-elektromos tengeralattjáró lesz. A Varsavjanka osztályú tengeralattjárók (a NATO kvalifikálás szerinti Kilo) harmadik generációs hajókhoz tartoznak. A Fekete-tengeri Flottához elsőként a Novorosszijszk érkezik. A tengeralattjáró hossza 73 méter, szélessége 10, maximális merülési mélysége 350 méter, víz alatti sebessége húsz csomó. A nyílt adatok szerint a hajók erős fegyverekkel vannak felszerelve és a Club-S szárnyasrakétákkal mérhetnek csapást – közölte
Konsztantyin Szivkov
a Geopolitikai Problémák Akadémiájának alelnöke.
E rakéták lőtávolsága mintegy 300 km. Ha a tengeralattjárót felszerelik a Kalibr komplexummal, akkor a lőtávolság 1200-1500 kilométer lesz. Ez a komplexum rendszeresítve van az orosz haditengerészetnél. És e mutató tekintetében az orosz fegyver hasonlítható az amerikai Tomahawk rakétákra. Az ilyen lőtávolság mellett a rakéták olyan országokban levő célokra mérhetnek csapást, amelyek távol esnek a Fekete-tenger hadszínterétől, azaz valahol a Közel-Keleti régióban.
Az új tengeralattjárók egyedülálló zajszinti jellemzőkkel rendelkeznek. Közvetlen elődjét, a 877. projekt alapján készült Varsavjanka tengeralattjárót a nyugati haditengerészeti szakértők „fekete lyuknak” nevezték, éppen azért, mert nagyon alacsony volt a zajszintje. E mutató tekintetében egyértelműen jobb volt a hasonló nyugati modelleknél. A 636.3 projekt alapján készült tengeralattjáró a Varsavjanka mélyen modernizált változata, zajszintje még alacsonyabb. A hajót tökéletesebb hidroakusztikai komplexummal szerelték fel, ami lényegesen jobb az azonos osztályú nyugati hajókénál. Az új hajók széles körű feladatok megoldására képesek. Elsődleges rendeltetése tengeralattjárók elleni harc. Különösen a feltételes ellenség tengerpartjainál, nem pedig az orosz partvidékhez közel álló területeken. Feladatához tartozik a haditengerészeti bázisok, a part menti és a tengeri kommunikáció védelme.
Az elemzők szerint a Fekete-tengeri Flotta bővítése hat darab új tengeralattjáróval fedezetet biztosít a tengerparti területnek a az ellenséges hajók támadástól. A továbbiakban a Fekete-tengeri Flottának 12 -15 nem atommeghajtású tengeralattjárója lesz. Ez lehetőséget ad minden feladat hatékony megoldásához.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2014_01_20/A-legujabb-tengeralattjarok-az-Orosz-Fekete-tengeri-Flotta-szamara/




Új generációhoz tartozó tengeralattjáróval bővül az orosz flotta



Új generációhoz tartozó tengeralattjáróval bővül az orosz flotta


  Az orosz haditengerészeti erők hatékony modernizációja érdek

Az orosz haditengerészeti erők hatékony modernizációja érdekében kidolgozzák a hajógyártás egységes programját. A program egyik iránya Szeverodvinszk típusú tengeralattjárók sorozatának létrehozása. Ezt Dmitrij Medvegyev jelentette ki, aki Szeverodvinszk városban részt vett az új nukleáris meghajtású tengeralattjáró vízre bocsájtásánál.  Az államfő a bonyolult projekt hatékony realizálásának nevezte az új cirkálót. A krízis dacára Oroszország folytatja a legkorszerűbb hajók szerelését- hangoztatta Dmitrij Medvegyev.
   - Aktívabban kell szerelnünk korszerű hajókat, megalapozva a jövőt a mostani nehézségek dacára is. A munka ebben a témában az állami fegyverzeti programmal összhangban halad.
   Szeverodvinszk - Jaszen-osztályú -  atommeghajtású tengeralattjárót a „Szevmas" üzemben szerelték. Negyedik generációs hajó, amelynek más a felépítése és a legújabb fegyverekkel van felszerelve. Az egész legénység számára van benne olyan mentőkamra, amely szükség esetén felemelkedik a vízfelületre. A tengeralattjáró, amely atommeghajtású, és a berendezés megfelel a legkorszerűbb biztonsági követelményeknek, fel van szerelve az új,  Ajax  hidroakusztikai  komplexummal. Szuperszonikus cirkáló rakéták nyolc indító berendezése és mélyvízi önirányító torpedók vannak rajta elhelyezve. Ugyancsak a legkorszerűbb távközlési és navigációs komplexummal van felszerelve.
   Szeverodvinszk többfunkciós tengeralattjáró, amely alkalmas  a  vízfelszíni hajók és a repülőgép-anyahajók csoportjának sikeres leküzdésére. Lehet, hogy ez a legkevésbé zajos  tenger alatti cirkáló. Nyugati és orosz szakértők szerint hidroakusztikai  érzékelhetőséget tekintve csak az amerikai Sea  Wolf konkurálhat vele.  Ugyanakkor az orosz tengeralattjáró univerzálisabb, mint amerikai analógja. Várható, hogy a flottnál 2011-ben állítják hadrendbe aSzeverodvinszket. Ezt követően  még hat hasonló típusú, újgenerációs tengeralattjáró készül.








A modernizált Tu-160-as első felszállása



A modernizált Tu-160-as első felszállása

© Fotó: RIA Novosztyi/Szkrinyikov

A kazanyi repülőgépgyár megrendezte a Fehér Hattyúnak nevezett Tu-160-as stratégiai bombázó kísérleti repülését azok után, hogy a gépet alaposan modernizálták és felújították.

A 2000-es évek derekától a Tu-160-as modernizáláson esett át a Tu-160M verziója szerint, amit alapos felújítással kötöttek egybe. A repülőgépet – üzemeltetési idejének növelése mellett – teljes egészében új rádióelektronikus berendezéssel látják el.
2020-ra az orosz légierő tíz ilyen Tu-160M modernizált bombázóval rendelkezik majd.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_11_19/A-modernizalt-Tu-160-as-elso-felszallasa-5453/




Az Oroszország központjában található radarállomást harckészültségbe helyezték



Az Oroszország központjában található radarállomást harckészültségbe helyezték


Harckészültségbe helyezték a Konténer nevet viselő legújabb radarállomást Kovilkino városában (Oroszország európai része). A készülék lehetővé teszi, hogy az orosz légvédelmi erők a nyugati irányban bármely légi jármű mozgását nyomon követhessék és érzékeljék a háromezer kilométerről kilőtt rakétákat.

A kulcsfontosságú területek radarmegfigyelése a megbízható védelem záloga. A Szovjetunió felbomlása ahhoz vezetett, hogy jelentős rés keletkezett e téren. A légtér felügyelete ugyanis a modern háború meghatározó tényezője, még akkor is, ha politikailag a nyugati irányú konfliktus valószínűsége jóval kisebb, mint 30 évvel ezelőtt. A Konténer és a Voronyezs radarállomások a Rakétajelző rendszer részét képezik, amelynek helyre kell állítania az orosz radarteret.
Az állomás, amelynek a fejlesztése még a ’90-es években kezdődött, képes felismerni a célokat több mint 3000 km távolságra és 100 kilométeres magasságig. Emellett pontosan meghatározza az észlelt objektum koordinátáit. Ezen kívül a Konténer 180 fokos szöget képes lefedni, ami csökkenti az állomások számát a körkörös megfigyeléshez és egyidejűleg növeli a radarmező lefedettségét az érzékelési területek átfedése miatt.
A létrehozott komplexum több antennával felszerelt toronyból áll, valamint néhány modulból jelfeldolgozó eszközzel. Az állomás fontos előnye a gazdasági jellemzői: a radar kész gyári modulokból szerelhető össze, ami jelentősen egyszerűsíti a megépítését és csökkenti annak költségeit.
A második Konténer állomást a Távol-Keleten építik fel. 2020-ig a különböző becslések szerint hat radarállomást terveznek munkába állítani. A Voronyezs radarokkal együtt teljes mértékben lefedik az orosz határokat. Ez érzékeli a ballisztikus rakétákat és a légi közlekedést, beleértve a repülőgépeket és a pilóta nélküli járműveket.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2013_12_15/Az-Oroszorszag-kozpontjaban-talalhato-radarallomast-harckeszultsegbe-helyeztek/




2018-ra Oroszország egész területét fedi a rádiólokációs mező



2018-ra Oroszország egész területét fedi a rádiólokációs mező


2018-ra Oroszország egész területét fedi a rádiólokációs mező – jelentette Vlagyimir Putyin orosz elnöknek Szergej Bojev a Rádiótechnikai és Információs Rendszerek konszern vezérigazgatója a légi-kozmikus védelemnek szentelt értekezleten.

2018-ra befejezzük ezt a munkát, és az Orosz Föderáció határain belül meglesz a teljes rádiólokációs mezőnk” – hangsúlyozta a vezérigazgató.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2013_11_28/2018-ra-Oroszorszag-egesz-teruletet-fedi-a-radiolokacios-mezo/






Új piac a Szuhojnak: megveszi-e Brazília a T-50-et?



Új piac a Szuhojnak: megveszi-e Brazília a T-50-et?


Oroszország felajánlotta Brazíliának, hogy csatlakozzon az ötödik generációs vadászgép fejlesztéséhez. Ez a projekt a brazil légierőt a világ egyik legerősebbévé teheti és aktiválhatja a két ország közötti katonai-műszaki együttműködést. Brazília már sok éve válogat a vadászgépek között. A pályázaton jelenleg a Gripen NG (svéd SAAB), a Rafale (francia Dassault) és az F/A-18E/F Super Hornet (amerikai Boeing).

Gazdasági okok kényszerítik az országot arra, hogy halogassa a győztes kihirdetésének dátumát. Az orosz Szu-35 nem vesz részt a pályázaton, de Oroszország nem vesztette el reményét, hogy sikerül megszereznie a „brazil szerződést” a pályázaton kívül.
A Szu-35 egy sor olyan technikai előnnyel bír, melyek alapján ez lehet a tökéletes repülő Brazília számára. Először is ez egy kétmotoros repülő, nagy repülési távolsággal, ami könnyebbé és biztonságosabbá teszi a használatot olyan körülmények között, amikor kevés repülőtér jut nagy területekre, többek között a tenger fölötti légtérben. A repülő berendezésének mutatói se maradnak el vetélytársaitól.
Ugyanakkor, Brazília egyre növekvő repülőgép-gyártási képességeit és a komoly konkurenciát figyelembe véve nem elegendőek csupán a technikai előnyök. Itt pedig Oroszország két bónuszt tud felajánlani. Az első, hogy Oroszország kész átadni a brazil kollégáknak a Szu-35 összeszerelésének jogát. A második pedig a T-50 közös fejlesztésére tett ajánlat.
Brazíliának jelenleg nincs saját, vagy közös vadászgép-fejlesztési programja. Ugyanakkor egy ilyen osztályú repülőre szüksége van az országnak: a dél-atlanti brazil ambícióknak szükségük van a megfelelő támogatásra. Haditengerészeti téren Brazília már megkezdte a munkákat egy atom-tengeralattjárón. A légierő terén egy ötödik generációs vadászgép alapjaiban megváltoztathatja a brazil légierő képességeit, a T-50 pedig majdnem az egyetlen elfogadható lehetőség politikailag és gazdaságilag egyaránt. Mint tudjuk, a legjobb amerikai ötödik generációs vadászgép, az F-22 Raptor exportja meg van tiltva, az F-35 pedig jócskán alulmarad technikai mutatók terén az F-22-höz vagy orosz funkcionális analógjához, a T-50-hez képest. Ugyanakkor, Oroszországhoz képest az Egyesült Államok nem adta semmilyen jelét annak, hogy be szeretné venni Brazíliát új repülőjének gyártásába.
Oroszország számára nem kevésbé volna hasznos egy ilyen együttműködés. Először is ez a T-50 piacának szélesedését jelenti, ami az orosz repülőgépipar versenyképességének növekedését idézi elő. Másodszor pedig Oroszország érdekelt lehet a polgári repülés terén való technológiai cserében Brazíliával. Itt is van mind a két félnek mit felajánlania.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2013_10_18/Uj-piac-a-Szuhojnak-megveszi-e-Braz-lia-a-T-50-et/




Oroszország bemutatja haditengerészeti lehetőségeit Indiában



Oroszország bemutatja haditengerészeti lehetőségeit Indiában

Legújabb haditengerészeti hajómodelljeit mutatja be Oroszország az első NAMEXPO 2013 tengerészeti szalonon, melyet szeptember 23-27. között tartanak az indiai Kocsin kikötőben. Az orosz Roszoboronexport égisze alatt a Rubin, a Malahit tervezőirodák és a Marsz tudományos-fejlesztő iroda állítják ki termékeiket.

Az új szalon megnyitása jó lehetőséget teremt az orosz erőforrás bemutatására. Ma India ambiciózus terveket készít az ország haditengerészeti lehetőségeinek fejlesztésére, mondta az Oroszország Hangjának Vjacseszlav Davidenko , a Roszoboronexport hivatalos képviselője:
Oroszország, mint egy megbízható stratégiai szövetséges, készen áll az összes terv végrehajtásában való hatásos együttműködésre. Oroszország az együttműködés elmélyítését célzó lépések konkrét kérdéseinek megtárgyalását tervezi az indiai haditengerészeti eszközök gyártásával foglalkozó állami és magáncégekkel. Az egyik perspektíva lehet az új hadihajók közös tervezése és gyártása.
A több mint 45 éves orosz-indiai együttműködés során Indiának több mint 70 hadihajót építettek Oroszországban, mondta Davidenko:
Jelenleg Oroszország az Indiában épülő hajók tervezésével és felszerelésével foglalkozik. Ilyenek a 15A és 15B cirkáló és a 71-es számú anyahajó és fregatt projektek. Mindemellett a Szevmas vállalat a Vikramaditya anyahajó tesztelését végzi. Az Indiának történő átadást idén novemberben tervezik.
A kiállításon a Roszoboronexport bemutatja a 11356-os tervű fregattot. India a fregattokra fordít komoly figyelmet haditengerészetének fejlesztése során. Ennek a projektnek két hajóját, a Teget (Szablya) és a Tarkast (Tegez) 2012-ben adták át Indiának, aztán a harmadik, a Trikand (rakétás fregatt) is átadásra került. Az orosz gyárakban összesen hat hajót építettek a 11356-os tervből, mondta Andrej Frolov , az Ekszport Vooruzsenyij (Fegyverexport) újság főszerkesztője:
Ezek a fregattok jól teljesítenek az indiai flottában. Az orosz ipar elég gyorsan építi őket és elfogadható áron. Tehát ár-minőség arányban valószínűleg ez az egyik legjobb változat, amit India megengedhet magának.
A NAMEXPO-2013-on az orosz gyártók mellett több mint 50 vállalat vesz részt Nagy-Britanniából, Franciaországból, az Egyesült Államokból, Indiából, Olaszországból, Spanyolországból, Svédországból és Izraelből.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2013_09_23/Oroszorszag-bemutatja-haditengereszeti-lehetosegeit-Indiaban/




Brazíliának megengedhetik az orosz Igla-Sz komplexumok értékesítését



Brazíliának megengedhetik az orosz Igla-Sz komplexumok értékesítését

Fotó: rbase.new-factoria.ru

Brazíliának megengedhetik az orosz Igla-Sz nevű mozgó légvédelmi komplexumok értékesítését harmadik országoknak – jelentette ki Valerij Kasin annak a Gépipari Tervező Irodának a főigazgatója, ahol kifejlesztették ezt a fegyvert.

A licenszről szóló megállapodás kidolgozása már folyamatban van, most össze kell egyeztetni technológia átadásának feltételeit. Az Igla-Sz mozgó légvédelmi komplexum rendeltetése: a különböző típusú, alacsonyan repülő célok megsemmisítése, nagyon hatékony ez a fegyver repülőgépek és helikopterek elleni harcban.
Ugyanakkor eladás esetén mindig emlékezni kell a korábbi negatív tapasztalatokra. Annak idején, például, az Igla gyártási technológiáját eladták a lengyeleknek, akik beindították a Grom komplexum hazai termelését is. És nemcsak saját maguk számára, bár a megállapodás nem adta engedélyt a komplexum re-exportjára, vagy átadására harmadik félnek Oroszország belegyezése nélkül. Lengyelország nem tartotta be ezt a megállapodást: 2007-ben harminc darab Grom komplexumot és 100 rakétát adott el Grúziának, amely 2008-ban bevetette a fegyvert a dél-oszétiai konfliktusban. Ami a latin-amerikai régiót illeti, ott nem zárható ki, hogy a fegyver szélsőséges terroristák kezébe kerül – jegyzi meg Ruszlan Puhov elemző:
Annak idején nagyon erős terrorista szervezetek tevékenykedtek Peruban. A központi kormányzatnak sikerült legyőzni őket, de ők újra megjelenhetnek, hiszen továbbra is tevékenykednek Kolumbiában. Brazíliában jelenleg ezek nincsenek, de ha figyelembe vesszük, hogy az országnak nagy a lakossága, magas a szegénységi szint, megjelenhetnek terrorista csoportok, akik hozzájuthatnak a fegyverekhez.
Ugyanakkor az Igla komplexumokat régebben is eladták Brazíliának, és az eltelt húsz év alatt nem érkezett jelentés, hogy idegen kézbe kerültek volna. A nemzetközi normák nem korlátozzák a légvédelmi komplexumok eladását.
Ennek ellenére Oroszországnak van saját szabályrendszere. Minden vevő köteles aláírni egy jegyzőkönyvet, amely szerint az orosz képviselők gyakorlatilag bármikor odautazhatnak ellenőrzésre, hogy saját szemükkel győződjenek meg: a komplexumok továbbra is a törvényes kormány ellenőrzése alatt vannak.
Az Igla licensz alapján folytatott gyártása mellett mérlegelik annak lehetőségét is, hogy beindítsák a Pancir-Sz1 rakéta- és ágyúrendszerek összeszerelését Brazíliában. Minden azon múlik, hogy hány komplexumot vásárol Brazília. A gépsort akkor érdemes beindítani, ha legalább 25-30 rendszert vesznek meg.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2014_03_03/Braz-lianak-megengedhetik-az-orosz-Igla-Sz-komplexumok-ertekes-teset-8196/






AK-12: a jövő gépkarabélya?



AK-12: a jövő gépkarabélya?


A Kalasnyikov-gépkarabély máig az orosz hadsereg alapvető lőfegyvere. A fegyver új verzióját – az AK-12-es modellt – a napokban mutatták be a nagyközönségnek a Moszkva megyei Szolnyecsnogorszkban.

Az
Izsmas
(Izsevszkij Masinosztroityelnij Zavod – Izsevszki Gépgyártó Üzem) konstruktőreinek sikerült  lényegesen jobb paramétereket elérniük, adaptálva a fegyvert a mai harcászathoz. Közben megőrizték a Kalasnyikov-fegyverek egyedülálló paramétereit – hangoztatta az
Oroszország Hangjának
adott interjújában a
Nacionalnaja Oborona
(Nemzetvédelem) c. lap főszerkesztője,
Igor Korotcsenko
.
A fegyver figyelembe veszi az újabb konstruktőri-technológiai megoldásokat. Funkcionálisabb lesz és eleget fog tenni a korszerű lőfegyverek iránti  fő követelménynek –   növeli a becélzási távolságot és biztosítja a lövés magas sűrűségét. Az új gépkarabélyt rendszeresíteni fogják az orosz fegyveres erők minden alegységénél és a különcsapatoknál is.”
Az új AK kitűnik elsősorban szokatlan modul-szerkezetével, amelynek köszönhetően  a lőfegyver mintegy 20 modifikációját lehet létrehozni, úgy polgári, mint katonai rendeltetésű fegyvereket  5,45–7,62 mm kaliberű töltetekkel. Az AK-12-esből akár  fél kézzel is lehet lőni, pótberendezés szerelhető fel rá:  optikai irányzék, távolságmérő, gránátvető. További újdonság a cserélhető puskacső, amely három tűzmódot tesz lehetővé, új kilövő mechanizmus.
Igor Korotcsenko közölte, hogy az AK-12-es kifejlesztése során a legújabb  anyag- és felület-technológiákat alkalmazták, a jövőben pedig több mint 10 új műszaki megoldást fognak alkalmazni a Kalasnyikov különböző modelljeinél, és ezeket szabadalmazni is fogják.
Gépkarabélyaink mindig is nagydíjakat szereztek világszerte. A Kalasnyikov-gépkarabély pedig régóta világsztárrá vált. Az előző verzióból – az AK–74-esből –  mintegy 50 millió darab került le a gyártósorról. Több mint 50 ország vette meg azokat. Meg vagyok győződve arról, hogy ilyen lesz az AK-12-es jövője is.”
 Az új gépkarabély gyári tesztelését be fogják fejezni az év végéig, 2013-ban pedig  állami vizsgálatra kerülhet sor.  Aztán az új AK–12-est rendszeresíthetik az orosz fegyveres erőknél és beindulhat sorozatgyártása.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2012_06_06/77278147/






Új orosz légvédelmi rakéta Kína érdeklődésére számíhat



Új orosz légvédelmi rakéta Kína érdeklődésére számíhat


A MAKS-2013 Légiszalonon először mutatták be azt az új orosz rakétát, amelyet a TOR-M2 légvédelmi rendszerben használnak. Ez a rendszer a TOR-M1 komplexum radikálisan korszerűsített változata, amelyet Oroszországban és Kínában alkalmaztak.

Az új rakéta nagyobb – 1000 m/s – sebességgel és nagyobb távolságra – 16 kilométerre – repül. A TOR-2MU komplexumot, amelyben alkalmazzák az új rakétát, 2012-ben rendszeresítették az orosz hadseregben. A komplexum tökéletesebb tűzirányító rendszerrel van felszerelve, és egyszerre 48 célt tarthat megfigyelés alatt, ebből négy célra egyidejűleg tud lőni.
1996-1999 között Kína 35 TOR-M1 komplexumot kapott, és hamarosan másolni kezdte azokat. Szakmai körökben régóta tudták, hogy a tervezők foglalkoznak a komplexummal, de csak 2011-2012-ben kezdték szállítani azokat számottevő mennyiségben az orosz hadseregbe. Nem a legújabb orosz kifejlesztés másolására a kínai iparnak körülbelül ugyanannyi idő kellet, mint Oroszországnak egy korszerűsített változatának kifejlesztésére.
Kínában megjelentek olyan cikkek, amelyekben írják, hogy a HQ-17 rendszer a TOR-M1 korszerűsített változata, de a korszerűsítés aligha volt jelentős. Valószínűleg Kína egy olyan rendszert kapott, amelynek harci hatékonysága sokkal alacsonyabb, mint a legújabb orosz változatáé. Kína nem vette meg a licencet az orosz rendszer gyártására, de ezzel aligha takaríthattak meg jelentős összeget, hiszen a kínai mérnökök és munkások sokévi munkája nem volt ingyenes.
Mivel a fegyverrendszerek egyre bonyolultabbá válnak, a külföldi technológia másolásának kínai rendszere az idő múlásával nem lesz annyira vonzó. Több esetben ez oda vezetett, hogy Kína csak ebben az évtizedben képes volt elsajátítani olyan rendszerek gyártását, amelyeket a Szovjetunióban az 1980-as években alkottak meg. Másolatok gyártása csak akkor segítheti elő a termelés fejlesztését, ha polgári termékekről van szó – olyanokról, mint az autók, mert ezek technikailag egyszerűbbek, és könnyebb megszerezni a róluk szóló információt. Amikor haditechnikáról van szó, a másolási programok évekre húzódhatnak. Ezen kívül, a másolás nem ösztönzi a mérnökök képzését, és gátolja a kreativitást.
Szovjet és orosz technikai eszközök, mint amilyen a J-15 vagy a HQ-17, licenc nélküli másolása időigényes, és nyilvánvalóan ezek a modellek elavulnak. Egy licenc vásárlása néhány százmillió dollárba kerülhet a kínai államnak, ami nem is olyan sok. Ebben az esetben a kínai fél gyors eredményhez juthatna, mert kész, használható rendszereket kapna, és koncentrálni tudná erőfeszítéseit eredeti, új generációs fegyverek megalkotására. Az ilyen megközelítés csökkentené Kína külföldi partnereinek óvatosságát, és kiszélesítené a kínai védelmi ipar számára hozzáférést orosz és más külföldi technológiákhoz.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2013_09_10/Uj-orosz-legvedelmi-raketa-K-na-erdeklodesere-szam-hat/




Oroszországban bemutatják a Terminator-2 harci gépet



Oroszországban bemutatják a Terminator-2 harci gépet


Az orosz Uralvagonzavod vállalat bemutatja a legújabb harci gépet, a Terminator-2 tank tűztámogató harcjárművet.

A bemutatót a szeptember 25-én, Nyizsnyij Tagilban kezdődő Russia Arms EXPO IX. Nemzetközi Fegyver és Katonai Technika Kiállítás keretein belül tartják majd.
A vállalat képviselőinek kijelentése alapján a gép építése közben felhasználták az előző modellel szerzett tapasztalatokat, amely nagy tűzereje miatt a Terminator becenevet kapta. A bemutató a kiállítás bemutatótermében egy multimédiás show formájában lesz megtartva.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/news/2013_09_04/Oroszorszagban-bemutatjak-a-Terminator-2-harci-gepet/






A MAKSZ-on bemutatják a legújabb légvédelmi rendszereket



A MAKSZ-on bemutatják a legújabb légvédelmi rendszereket


A Nemzetközi Repülési és Űrhajózási Szalon (MAKSZ) fő repülési tematikája ellenére a szalonon a légvédelmi rendszerek bemutatása is széles körben elterjedt. A légvédelmi rendszerek legfőbb orosz gyártója, az Almaz-Antyej konszern, a MAKSZ-on sok újdonságot mutat be, amelyek a jövőben a hadsereg szolgálatába állnak. A légvédelmi rendszerek minden egyes tagját meg akarják újítani.

A kiállítás legfőbb újdonsága a C-350E Vityjiz típusú közepes hatótávolságú rakétarendszer lesz, amely fel kell, hogy váltsa a jelenlegi C-300-kat valamint a Buk típusú rakétavédelmi egységek egy részét. Idén júniusban bemutatták a rendszert Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a szentpétervári Obuhovszkij gyárban.
A C-350E rakétavédelmi rendszer arra hivatott, hogy megvédje a szárazföldi célpontokat a légi támadásokkal szemben. Ezzel együtt, az Almaz-Antejre jellemző függőleges kilövő szerkezet a nagy erejű többfunkciós radarral együtt lehetővé teszi, hogy a rendszer észrevegye a fenyegetést bármely irányból. Ez megkülönbözteti a C-350E-t más konkurens rendszerektől, például az amerikai Patriottól is. Az újításnak, valamint az új 9M96 rakéták használatának köszönhetően pedig a lőszerhasználat megnőtt: egy kilövő szerkezetbe 4 helyett 12 rakéta fér el.
A Vityjiz lehetővé teszi, hogy képet kapjunk a rendszerek felépítéséről. Közismert, hogy hasonló technikai megoldásokkal találkozhatunk a Morfej kis hatótávolságú rakétavédelmi rendszer kidolgozásánál is, amely szintén rendelkezik egy függőleges kilövő szerkezettel és a 9M100 kis rakéták használata miatt a rendszert 30 rakétával lehet megtölteni. A Morfej feladata a többi rakétavédelmi rendszer megvédése lesz, a nagy lőszertartalék pedig lehetővé teszi, hogy a rendszer védelmet biztosítson egy hatalmas csapás esetén is.
A MAKSZ-on különböző technikai modelleket mutatnak be: C-400, Antyej-2500, a Tor rakétavédelmi rendszer különböző modifikációit és így tovább. A nagy választék lehetővé teszi a megrendelőnek, legyen az akár az Orosz Honvédelmi Minisztérium vagy egy külföldi partner, hogy a saját elképzeléseinek és pénzügyi lehetőségeinek megfelelő rakétavédelmi rendszert válassza. Oroszország esetében ez elsősorban annyit jelent, hogy rugalmasan tudja beállítani a légvédelmi rendszereket egy adott területen belül. Az orosz területek és távolságok lehetővé teszik a rakétavédelmi rendszerek kereszteződését, megalkotva ezzel a legfőbb területek többrétegű védelmét. A légitámadás fejlődése által a légvédelem is egyre inkább aktuális kérdés lesz.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2013_08_22/A-MAKSZ-on-bemutatjak-a-legujabb-legvedelmi-rendszereket/






Az USA megváltoztatta az Euro-irányított lövedéket elhárító védelmi programjának Oroszország ellenes terveit



Fotó: © Flickr.com/mindfrieze/cc-by-sa 3.0

Fotó: © Flickr.com/mindfrieze/cc-by-sa 3.0

Az USA védelmi minisztériuma hirtelen megváltoztatta terveit az irányított lövedéket elhárító védelmi rendszer bevezetésére vonatkozóan Európában, ami heves kritikát váltott ki Oroszország részéről.

Egyrészről a költségvetési krízis miatt, másrészt az Észak-Koreai rakéta program előrelépése okán, Washingtonnak szándékában áll, hogy megerősítse Alaszkán a rakétavédelmi rendszert és felgyorsítsa az elfogó vadászrepülőgépek fejlesztését. Ám az új rakéták kihelyezését Lengyelországba elhalasztják.
A Pentagon vezetője, Chuck Hagel a sajtótájékoztatón pénteken beszélt az új intézkedésekről, amik biztosítják az ország védelmét a rakétatámadásoktól. A globális irányított lövedéket elhárító védelmi rendszer kiépítésének stratégiai átvizsgálására okot adtak a KNDK-ban történt események. A Phenjan által nemrégiben végrehajtott atomkísérletek, és a sikeres rakétafellövés az űrbe arra kényszerítik a Pentagont, hogy megerősítse határainak védelmét a Csendes-óceán felöl. Íme Chuck Hagel az újságíróknak tett nyilatkozata.
A most létező irányított lövedéket elhárító védelem az USA-ban, megvédi az országot a korlátozott interkontinentális rakéták által végrehajtott támadásoktól. Ám Észak-Korea az utóbbi időben megnövelte katonai potenciálját, és végrehajtott néhány provokációt. A múlt hónapban Észak-Korea véghezvitte a harmadik atomkísérletet, 2012 áprilisában megjelent a mobil rakéta-rendszer, egy rakéta fellövése az űrbe azzal a céllal, hogy műholdakat távolítson el, jelzi a nagy hatótávolságú rakéták fejlesztésében bekövetkezett fejlődést. Az erre való tekintettel elsősorban szándékunkban áll 14 további rakéta-elfogó kihelyezése Alaszkán. Ezzel 30-ról 44-re növekszik meg a rakéta-elfogók száma, beleértve a 4 rakétát is a bázison Kaliforniában.
 
Ezenkívül, a védelmi miniszter szavai szerint, az USA-nak szándékában áll egy második radar kihelyezése Japánba, és lehetséges, hogy a saját területén létrehoz egy harmadik siló-alapú rakéta bázist az irányított lövedéket elhárító védelmi rendszer számára.
 
Még egy Oroszország és Európa számára elég fontos bejelentés érintette az amerikai irányított lövedéket elhárító védelem kilátásait Európában. Ebben a kérdésben az USA gyakorlatilag megtagadja a project negyedik lépcsőfokát, azt, amit Moszkva kifogásolt. Amiatt, hogy egy időre megszakítják azon rakétaelfogó fejlesztésének munkálatait, amit Lengyelországba terveztek kihelyezni, a project 2022 előtt biztosan nem valósul meg. Sőt az Európában történő elhelyezésük sincs már tervbe véve. Minden másban az Euro-irányított lövedéket elhárító védelmi programja változatlan marad.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2013_03_17/Az-USA-megvaltoztatta-az-Euro-irany-tott-lovedeket-elhar-to-vedelmi-programjanak-Oroszorszag-ellenes-terveit/








Az Egyesült Államok kész feltárni a rakétavédelemmel kapcsolatos titkos információt





Az Egyesült Államok kész feltárni a rakétavédelemmel kapcsolatos titkos információt


Az Egyesült Államok kész feltárni a rakétavédelemmel kapcsolatos titkos dokumentumok egy részét, hogy eloszlassa az orosz fél kételyeit.

Az Egyesült Államok kész feltárni a rakétavédelemmel kapcsolatos titkos dokumentumok egy részét, hogy eloszlassa az orosz fél kételyeit. Ezt a Pentagon képviselője jelentette ki az amerikai kongresszus képviselőházában a haderővel foglalkozó albizottságában. Azt nem pontosította, milyen információról van szó.
Ugyanakkor Patrick O’Reilly tábornok, a Pentagon rakétavédelmi főigazgatóságának vezetője kijelentette, hogy semmilyen kérelmet nem kapott a titkos információ feltárására vonatkozóan.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2012_03_07/67775080/








Rakétás szembenállás



Rakétás szembenállás


 Szakértők körében egyre nagyobb aggodalmat kelt az új rakétaelhárító terv negyedik szakasza, amely magába foglalja, hogy 2020.

 Szakértők körében egyre nagyobb aggodalmat kelt az új rakétaelhárító terv negyedik szakasza, amely magába foglalja, hogy 2020. évre az Egyesült Államok területén kívül rakétaelfogó rendszert telepítenek, és rakétaelhárító ügyeletet vezetnek be, amelynek segítségével interkontinentális ballisztikai rakétákat tudnak megsemmisíteni. A Pentagon terveihez tartozik tengeri rakétaelhárító rendszer módosítása is. Nincs kizárva az sem, hogy a Fekete-tengeri Konstanca kikötőjében az „Idzsisz" rakétaelhárító rendszerrel felszerelt amerikai hajók állomásoznak majd.
            Ilyen légkörben Igor Szmirnov, az el nem ismert Dnyeszter-melléki Köztársaság elnöke sürgeti, hogy Oroszország - Abháziához és Dél-Oszétiához hasonlóan - ismerje el a Dnyeszter melléki köztársaságot, és akkor készen áll arra, hogy a köztársaság területén az „Iszkander" orosz rakéta komplexumot telepítsék.
            A „Vremja Novosztyej" c. lap írja, hogy a Dnyeszter melléki köztársaság elnöke döntését azzal magyarázza, hogy Románia készségét fejezte ki amerikai rakétaelhárító elemek telepítésére az ország területén, amit román elnök be is jelentett február elején. Szmirnov véleménye szerint amerikai ellenrakéták megjelenése Romániában „destabilizáló tényezőként hat az itteni helyzetre".
            Tiraszpolban ezt sajátos módon értelmezték: korábban jelentették, hogy az „Egyenlőség" nevű Dnyeszter-menti társadalmi-politikai szervezet kéréssel fordult Medvegyev orosz elnökhöz, hogy a Dnyeszter-mellék területén, amely 1990-ben elszakadt  Moldáviától, építsék ki védelmi rendszert a Kelet-Európai amerikai rakétaelhárító rendszer ellensúlyozására.
Marian Lupu, Moldávia Demokrata Pártja elnöke Igor Szmirnov javaslatát „rossz ötletnek" nevezte, amely segítségével belevonhatják Oroszországot egy nemzetközi botrányba. Lupu véleménye szerint a Dnyeszter-melléki vezetők populista,  választások előtti meggondolásokból indulnak ki, hiszen márciusban ott megtartják a helyi hatalmi szervek megválasztását, decemberben pedig a Legfelsőbb Tanács képviselőit választják meg.
Kommentár
Gennagyij Konenko a FAK Intézete Dnyeszter mellékkel és Moldáviával foglalkozó osztály vezetője úgy véli, hogy a Dnyeszter-melléki vezető javaslata következmények nélkül marad:
        - Úgy vélem, hogy ez a javaslat csak javaslatnak marad. Nem hiszem, hogy Oroszország Igor Szmirnov tanácsa szerint igyekszik megoldani a kérdést. Oroszország kéréssel fordult az USA-hoz, Romániához és Bulgáriához, hogy adjanak magyarázatot a légelhárító elemek európai telepítésével kapcsolatos lépéseiknek. Gondolom, hogy a továbbiakban vezetőink a tárgyalások menetétől függően, Oroszország érdekeiből kiindulva cselekszenek majd. Van esélye a sikernek, mert nem mindenütt pozitívan viszonyulnak amerikai ötletekhez. Elég, ha megemlítjük Csehországot, amelynek polgárai a radarok elhelyezése ellen léptek fel.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2010/02/16/4488972/




Oroszország létrehozza a ”Jövő katonáját”



Oroszország létrehozza a ”Jövő katonáját”

Kezdetét vette az első projekt, amelyet az orosz ”Jövő katonája” Ígéretes Kutatások Alapítványa finanszíroz. A szakértők megosztották elképzeléseiket az Oroszország Hangja Rádióval arról, hogy milyen lesz az orosz Fegyveres Erők harcosa néhány évtized múlva.

A világban két ígéretes koncepció van jelen a katonák felszerelésére. Az első a robot-harcjármű operátora, aki egy biztonságos helyről irányítja a fegyvereket, a második egy erős exoskeleton lövész, azaz mesterséges külső vázzal ellátott lövész. Azonban amíg a távolról vezérelt harci robot ma már nem számít fantasztikumnak, addig az exoskeleton, a ”külső csontváz”, a távoli jövő vívmánya lesz – mesélte Viktor Murahovszkij, a ”Hazai arzenál” főszerkesztője:
A külső váz kérdése elsősorban energetikai probléma: mi lesz az energiaforrás? Manapság nem rendelkezünk új forrásokkal. Vagy benzint, vagy akkumulátorokat használunk. Amíg nem jelenik meg új energiaforrás, addig az exoskeleton inkább egy sci-fi ötletnek tűnik. Ezek kidolgozása azonban folyamatban van.
A szakértő szintén meglehetősen szkeptikus a távolról irányított háborút illetően:
Nem gondolom, hogy Moszkvában tartózkodva magabiztosan lehetne robotokat irányítani valahol a Távol-Keleten. Vannak ilyen példáink manapság. Többek között, az Egyesült Államok nagy hatótávolságú drónokat használ Pakisztánban és Szomáliában, valamint Jemenben, amelyeket nagy távolságból irányítanak. Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy ezeket a fejletlen országok területén alkalmazzák.
Ugyanakkor nem minden szakértő van ezen a véleményen. Konsztantyin Bogdanov, a RIA Novosztyi katonai elemzője szerint a fentebb említett mindkét koncepció átfogó tanulmányt érdemel:
Ha valakinek van hozzáférése az InformSystems-hez és információhoz tud jutni a csapatainak és az ellenfelének a helyzetéről, valamint hozzá tudja adni a rendszerhez a saját információit arról, amire bukkant, akkor miért nem integrálják ebbe a rendszerbe a robotizált komplexumok irányító eszközeit? Az exoskeletonokat és a távolról vezérelt robotirányító rendszereket együttesen, egységes operáció keretében kell alkalmazni. Az együttes hatásuk maximális hatást eredményezhetne a csatatéren.
Különös figyelmet érdemel az orosz ”Jövő katonája” komplexum kidolgozásával megbízott Nemzeti Kutatási Központ, amely a ”Kurcsatovszkij Intézet” nevet viseli. A szakértők úgy vélik, hogy ez a választás azzal magyarázható, hogy a központban a tudományos fejlesztés révén olyan innovatív anyagokkal rendelkeznek, amelyekből létrehozzák e berendezéseket.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2013_08_12/Oroszorszag-letrehozza-a-Jovo-katonajat/






Beleegyezik-e Teherán az SZ-300 cseréjébe?



Beleegyezik-e Teherán az SZ-300 cseréjébe?


Vlagyimir Putyin teheráni látogatása során az iráni féllel megvitatja az SZ-300VM Antey-2500 rakétavédelmi komplexumok szállítási lehetőségét. Ezt a Kommerszant lap adta hírül.

Különböző források szerint a látogatásra augusztus 12-13-án vagy augusztus 16-án kerülhet sor. Hivatalosan egyelőre nincs megerősítés.
Az SZ-300VM Antey-2500 komplexumok eladása formálisan nem sértené Dmitrij Medvegyev (akkor orosz államfő) 2010 szeptemberében kelt utasítását a légvédelmi rakétarendszer Teheránra vonatkozó szállítási tilalmáról.
Az SZ-300 rakétarendszerre vonatkozó tilalom nem volt közvetlenül kapcsolatban az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntésével, amely 2010 júniusában megszigorította a szankciókat Teheránnal szemben - állapította meg Vlagyimir Jevszejev szakértő. Az SZ-300 tisztán védelmi rendszer, és az 1929-es számú döntésben ilyenről nincs szó. Oroszország azonban nem akarta tovább feszíteni az Irán körül már amúgy is robbanásveszélyes helyzetet, és így lényegében kibővítette a világszervezet dokumentumának hatályát. Válaszképp Teherán 4 milliárd dollár értékű keresetet nyújtott be Oroszországnak.
Az új komplexumok szállítása lezárná az orosz – iráni kapcsolatoknak ezt a bonyodalmas fejezetét – mondja Vlagyimir Jevszejev.
Irán saját rakétái nem vehetik fel a versenyt az SZ-300 VM Antey-2500 rakétákkal. Vagyis az orosz rendszerek szállítása nagy érdeklődést válthat ki Iránban. Amennyiben Oroszország leszállítaná ezeket a rendszereket, Irán nyilván lemondana a katonai-műszaki együttműködés terén a nem teljesített szerződések miatti reklamációjáról.
Van ellenkező vélemény is: Teherán továbbra is az SZ-300-as rendszerekre tart igényt, számára az SZ-300VM nem jelent megoldást. Pjotr Topicskanov politológus kommentárja.
Iránnak konstruktívabb álláspontra kell helyezkednie a NAÜ-vel folytatandó tárgyalásokon, hogy az ENSZ-szankciókon enyhíteni lehessen. Ebben az esetben tudnánk nekik szállítani SZ-300-asokat. Semmilyen csere nem elégítené ki Iránt, az SZ-300 modifikációi miatt pedig tiltakozhatna Izrael és az európai államok.
Az SZ-300 VM Antey-2500 kétségkívül fejlettebb komplexum – mondja Vlagyimir Jevszejev.
Az SZ-300VM inkább rakétavédelmi, mintsem légvédelmi feladatok megoldására alkalmas. Ebben a vonatkozásban előnyei vannak az SZ-300-as rakétarendszerrel szemben, különösen a ballisztikus rakéták elfogását illetően. Ez elvileg fontos dolog. Ha hipotézisszerűen feltételezzük, hogy csapást mérnének Iránra, az első csapás mindenképpen rakétákkal történne, ezért is fontos elfogásuk.
A rakétavédelmi komplexumok térmája csupán az egyik pont Vlagyimir Putyin teheráni tárgyalásaiban. Moszkva szeretné tudni, hogy a Haszan Rohani, az ország új elnöke rugalmasabb -e az iráni nukleáris program kérdésében. Putyin lesz az első külföldi vezető, aki augusztus 3-át - Rohani hivatalba lépését - követően Teheránba látogat. Ha az orosz vezető látogatásának állami státust adnak, akkor ez valóban történelmi jellegű esemény lesz, az első az 1943-at követő időszakban.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2013_07_29/Beleegyezik-e-Teheran-az-SZ-300-cserejebe/








Putyin Kínába utazik, hogy újra életre keltse a többpólusú világot



Putyin Kínába utazik, hogy újra életre keltse a többpólusú világot
Fotó: RIA Novosztyi

Vlagyimir Putyin orosz elnök május 20-21-én látogatást tesz Kínában, ahol Hszi Csin-ping kínai elnökkel tárgyal.

Orosz és kínai vezetők évente két-három alkalommal találkoznak, és a látogatás szokványos lenne, ha nem történtek volna az ukrajnai események és mindaz, ami körülöttük zajlik. Valójában, Vlagyimir Putyin azért utazik Kínába, hogy újra életre keltse a többpólusú világot.
A látogatás előtt a kínai médiának adott interjúban Putyin mondta, „bízik abban, hogy a közelgő tárgyalások erőteljes lendületet adnak a kétoldalú együttműködés erősítésének minden területen, elmélyítik a koordinációt a nemzetközi porondon." Orosz szakértők azt mondják, hogy naiv dolog lenne úgy értelmezni ezt, mint Oroszország teljes megfordulását Kelet felé. Moszkvának egyenlő érdekei vannak mind a Keleten, mind pedig a Nyugaton, és úgy döntött, hogy alaposabban egyensúlyba hozza saját helyzetét: nincsen ebben semmi Európa-ellenes vagy Amerika-ellenes.
Annál is inkább, Oroszország és Kína nem fog beszélni egy új katonai tömb létrehozásáról Ázsiában. Azonban várható szorosabb koordináció a katonai szférában - mondja Alekszej Maszlov elemző.
Mivel a tárgyalások egy teljesen új geopolitikai helyzetben történnek, különösen Oroszoszág nyugati határán kialakult új helyzetben, az egyik fő téma a nemzetközi stabilitást lesz. Ugyancsak megvitatják a politikai és esetleg katonai-politikai szövetség bővítésének kérdését Oroszország és Kína között.
Ahogyan Jurij Usakov az orosz elnök tanácsadója mondta, Putyin „fantasztikus dokumentumcsomagot” visz magával Shanghaiba. Több mint 40 megállapodás és szerződés van benne, amelyek különböző területeket fognak át, a diplomáciai együttműködéstől a polgári repülőgépek és katonai felszerelések közös fejlesztéséig. Összességében, Moszkva és Peking arra készül, hogy növelje az áruforgalmat a jelenlegi 90 milliárdról 200 milliárd dollárra 2020. évben.
És, persze, mindenki várja az „évszázad gázszerződésének” aláírását, amely alapján orosz gázt szállítják majd Kínába.
E szerződésen Peking és Moszkva tíz évig dolgozott, és most a dokumentum elkészült. Alekszej Miller a Gazprom vezetője kifejezésével élve, ez egy nagyon komoly és terjedelmes dokumentum. Egyelőre a részleteket titokban tartják. De orosz szakértők szerint az orosz gáz piaci ára Kína számára 350-380 dollár lesz ezer köbméterenként. A tervek szerint néhány éven belül a szállítási volumenek évi 38-ról 60 milliárd köbméterre fognak növekedni. A kínai gázszerződéstől Oroszország nem kevesebbet kap majd, mint az európaitól. Az első szállítások 2018-ban indulnak.
A látogatás második napján Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping közös haditengerészeti gyakorlatot nyitja meg. Az orosz Csendes-óceáni Flotta hadihajói a shanghai Wusong haditengerészeti kikötőbe érkeztek. A hadgyakorlaton mindkét féltől 14 felszíni hajó, két tengeralattjáró, és a tengerészgyalogosok két alegysége vesz részt.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2014_05_19/Putyin-K-naba-utazik-hogy-ujra-eletre-keltse-a-tobbpolusu-vilagot-7853/




Oroszország egy új stratégiai bombázót tervez



Oroszország egy új stratégiai bombázót tervez


Oroszország 2014-ben megkezdi a tervezését egy új stratégiai bombázónak – jelentette be az Orosz Fegyveres Erők vezérkari főnöke, Valerij Geraszimov.

Az új repülőgép leváltja a mostani Tu-95Msz-t és a Tu-160-at. A létrehozásért szintén a Tupoljev Tervező Iroda lesz a felelős, amely 2015 év elejéig átadja a Honvédelmi Minisztériumnak a terveket és annak költségvetési tervezetét.
A repülőgép szériagyártása 2020-ban kezdődne meg. Ugyanakkor más információk szerint, 2020-ban csak a tesztrepülésre kerülne sor. A motorokkal kapcsolatos munka már 2011-ben megkezdődött és már a fegyverzet kidolgozásán is folynak a munkálatok. A repülőgép alapfegyverzete várhatóan az X-101-es új típusú rakéta lesz 5500 km-es hatótávolsággal, ezen kívül pedig rá lehet még szerelni kisebb hatótávolságú rakétákat és irányított bombákat is.
Jelenleg annyi ismert, hogy a terveknek megfelelően a bombázó repülőgép az amerikai B-2 Spirit mintájára fok megépülni. Egyelőre ez az egyetlen legkevésbé észrevehető bombázó repülőgép, amelynek már megy a szériagyártása. Egy bombázó megépítésének a költségei minden tartozékkal és alkatrésszel együtt az 1990-es évek elején több, mint 900 millió dollárba került. Az összes repülőgép legyártása így mintegy 45 milliárd dollárt tett ki.
Valószínűleg az orosz bombázó sebessége, csakúgy, mint az amerikai B-2 sebessége is kisebb lesz a hangsebességnél. Így ez a projekt minden bizonnyal különbözni fog a kínaitól, amelynek repülői – a nyilvánosságra hozott fotók és makettok alapján – hangsebességgel fognak repülni. A kínai projektben a pénzügyi költségek és a technikai nehézségek hatalmasak lesznek főleg, hogy Kínának, az USA-val és Oroszországgal szemben, semmilyen tapasztalata nincs ezen a téren.
Az orosz repülőgéppel kapcsolatos munkát nem a nulláról fogják kezdeni. Az 1970-80-as években a Tupoljev Iroda végezte a Tu-202 repülőgép gyártási munkálatait, amelynek repülési távolsága el kellett, hogy érje a 16 ezer kilométert, fegyverzetének hatótávolsága pedig az 5500 kilométert. Az 1980-as években sok aerodinamikai vizsgálatot végeztek a repülőgép makettjával.
Az új stratégiai bombázók projektjeit mindig nagy technikai kockázat kíséri. Ha a program azonban sikeres lesz, akkor az Orosz Fegyveres Erők egy hatékony támadórendszert kapnak, amely képes lesz csapást mérni a célra szinte bárhol a világban néhány órával azután, hogy megkapta a parancsot és még külföldi bázisra sem lesz szükség.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2013_07_20/Oroszorszag-egy-uj-strategiai-bombazot-tervez/




Az orosz légierő a T-50-es vadászgépekkel együtt legmodernebb pilótafelszerelést kap



Az orosz légierő a T-50-es vadászgépekkel együtt legmodernebb pilótafelszerelést kap


A legmodernebb vadászgépek ötödik generációját képviselő T-50-esek pilótái számára egyedülálló felszerelést fejlesztettek ki, amelyik kompenzálja a huzamos túlterhelést. Az orosz szakemberek fejlesztésének nincsen párja a világban.

Az új felszerelésnek köszönhetően a pilóták manővereket hajthatnak végre akár 9G túlterheléssel is. Összehasonlításként hadd említsük meg, hogy felszállás idején egy polgári repülőgép utasa általában 1,5G, leszállásnál pedig 4–6G túlterhelést érez. A két egyenruhát és a légnyomás-kompenzáló rendszert a
Zvezda
(Csillag) tudományos-termelési üzem szakemberei fejlesztették ki. A szervezet világviszonylatban a repülőgép-pilóták és űrhajósok egyéni létfenntartási rendszerét fejlesztő cégek élvonalába tartozik. A Zvezda szkafanderét viselte egykor a világűrt az emberiség számára meghódító Jurij Gagarin is.
Túlterhelés elleni, ill. magassági egyenruhát a repülés előtt választanak a pilótáknak, a repülés kívánt – 12 ezer méter, ill. 23 ezer méter – magasságától függően. Az overallok hőálló anyagból vannak, beléjük kamerákat varrnak és csövekkel látják el. Ezeken át levegőt pumpálnak az egyenruhába, amelyik felfújja azt. Az anyag nyomást gyakorol a pilóta testére és akadályozza a vér elszivárgását a fejtől, aminek kritikusan nagy a jelentősége – hangsúlyozza Magomed Tolbojev,Oroszország érdemes berepülő pilótája.
Hosszú ideig foglalkoztam az akár 12G-t is kitevő túlterheléssel. Az egyetlen probléma az, hogy elejét kell venni annak, hogy a vér a fejtől lefelé menjen. A túl magas nyomás mellett a fejnek kényelmetlen.”
Az egyenruhát rákapcsolják a nyomásautomatához, amelyik a túlterhelés során nemcsak levegőt pumpál az egyenruha üregeibe, hanem egyben oxigénnel is ellátja a légzőmaszkot – jegyezte meg a Zvezda üzem légikozmikus orvostani szektorának vezetője, Szergej Filipenkov.
Először is, olyan konstrukciója van, amelyik a túlterhelés-kompenzációs felületnek nagyobb területet biztosít a testre gyakorolandó ellennyomás révén. Másodszor, az egyenruha rendelkezik bizonyos speciális feszítő berendezéssel, amelyikkel az ellennyomás jobban továbbítható. És végül, a légzés nagyobb – a környező légkörhöz képest túltengő – nyomás alatt történik.”
A legújabb orosz vadászgépekre, különösen a negyedik generáció tagjaira (Szu-35-ös, MiG-35-ös), már nem is beszélve az ötödikről, jellemző a nagy manőverezőképesség. Ez komoly tényező, amelyik előnyt biztosít a harc során. A tapasztalt berepülő pilóták szerint a T-50-es repülőgépben a nyomáskompenzáció nélkül a pilóta súlyos következményekkel szembesülne különféle manőverek végrehajtása során a szupermanőverezéséi képesség miatt. Az új felszerelésnek köszönhetően a pilóták 30 másodpercig akár 9G túlterheléssel is manőverezhetnek
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2013_07_09/Az-orosz-legiero-a-T-50-es-vadaszgepekkel-egyutt-legmodernebb-pilotafelszerelest-kap/







Az Aviacionnoje Oborudovanyije cég új alakváltó ejtőernyőt mutat be a hegyimentők és a különleges erők számára



Az Aviacionnoje Oborudovanyije cég új alakváltó ejtőernyőt mutat be a hegyimentők és a különleges erők számára


Az orosz Aviacionnoje Oborudovanyije (Légi Felszerelés) vállalat egy új, szélsőséges viszonyok között való biztonságos földet érést biztosító ejtőernyőt mutat be az Interpolitex-2013 kiállításon.

A különleges alakváltó rendszer lehetővé teszi, hogy az általános deszantos ejtőernyőt egy, a szélsőséges viszonyok között, minimális magasságból történő ugrásokhoz szükséges eszközzé változtassa.
Az új fejlesztés a D-10P elnevezést kapta. Az alkotók magyarázata szerint ez a D-10, a légideszant egységeknél (VDV) rendszeresített ejtőernyő módosított változata. A VDV ejtőernyői már bebizonyították az idők során, hogy megbízhatóak. Azonban csak a 200-4000 méter magasságban szálló gépekről való ugrásnál használhatóak. Az új, kényszernyitó rendszerrel ellátott ejtőernyő lehetővé teszi, hogy akár 50 méterről is ugorhassanak, amikor az ejtőernyős mindössze 6-7 másodpercig van a levegőben. A hagyományos ejtőernyő ennyi idő alatt nem érkezik teljesen kinyílni. Arról, hogy kinek szánják a D-10P ejtőernyőt, Makszim Kuzjuk, az Aviacionnoje Oborudovanyije vállalat vezérigazgatója beszélt az Oroszország Hangjának:
Ezt az ejtőernyőt alacsony magasságokból történő, helikopterről való ugrásra tervezték. Ez különleges műveletek, vagy mentőakciók végrehajtásánál szükséges, amikor a helikopternek nincs lehetősége leszállni. Nehezen megközelíthető helyeken, amikor az ejtőernyős pontos földet érése szükséges, hogy elkerülje a tűzet vagy az egyéb akadályokat.
A fejlesztők annak a lehetőségét is megteremtették, hogy a rendszeresített D-10-et gyorsan át lehessen alakítani D-10P ejtőernyővé és vissza. Az újdonság potenciális megrendelői lehetnek az orosz és külföldi különleges erők és mentőszolgálatok. Az orosz ejtőernyőnek egyelőre nincs analógja. Makszim Kuzjuk szavai szerint a külföldi, kényszernyitó rendszerrel ellátott ejtőernyő minimális ugrási magassága 150 méter. Háromszor nagyobb, mint az orosz D-10P esetében. Ezért az Aviacionnoje Oborudovanyije vállalat vezérigazgatója arra számít, hogy az új fejlesztés felkelti a külföldi specialisták érdeklődését:
Különösen azok az országok lehetnek érdekeltek, ahol sok a Mi-8 helikopter. Ez a gép az egész világon elterjedt, kiváló a deszant-műveletekhez. Ilyen országok India, Észak-Afrika országai és egész sor más állam, Dél-Amerika. Jó lehetőséget látunk ennek a rendszernek az eladásában.
A D-10P rendszer múlt évben vett részt a repülési kísérleteken. A tesztek bizonyították az ejtőernyő hatásosságát és biztonságosságát.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2013_10_24/Az-Aviacionnoje-Oborudovanyije-ceg-uj-alakvalto-ejtoernyot-mutat-be-a-hegyimentok-es-a-kulonleges-erok-szamara/








Oroszország hozzákezdhet saját űrállomása létrehozásához



Oroszország hozzákezdhet saját űrállomása létrehozásához

Archív fotó. © Fotó: Roszkoszmosz

Oroszország megkezdheti 2017-ben saját űrállomása létrehozását – közölte az orosz Központi Tudományos Gépgyártási Kutatóintézethez közeli hírforrás.

A pilóta vezérlésű kozmonautika 2050-ig való fejlesztésének projektje, amelyet az orosz űrügynökség és tudományos szervezetek dolgoznak ki, előirányozza saját űrállomás pályára állítását.
Az űrállomás üzemeltetését a Progressz-MSz és a Szojuz-MSz űrhajók biztosítják majd. Közben Oroszország nem fogja határidő előtt felgöngyölíteni a nemzetközi űrállomáson folytatott munkát.




A Kaspersky Lab saját operációs rendszert fejleszt



A Kaspersky Lab saját operációs rendszert fejleszt

Fotó: RIAN

A világ egyik legnépszerűbb antivírus-szoftverét gyártó Kaspersky Lab orosz cég saját operációs rendszert dolgoz ki. Ezt a Telecom World 2012konferencián jelentették be Dubaiban.

Nem a WindowsMacOS vagy a Lynux konkurenséről van szó, hanem olyan ipari operációs rendszerről, amelyik megakadályozza az ipari és infrastruktúra-objektumok elleni kibertámadásokat. A speciális rendszerek biztosítják többek között a közlekedési eszközök, az erőművek és pénzintézetek működését. Az általános operációs rendszerek nem megfelelőek, amikor a programtól emberek ezrei, sőt, milliói élete függ – mondja a Positive Technologiesorosz IT-cég műszaki igazgatója, Szergej Gorgyejcsik.
Azok az operációs rendszerek, amelyekkel mi dolgozunk – a Lynux, Windows, MacOS – túl univerzálisak. Mindig fennáll a vírusfertőzés veszélye, számolni kell a rendszer esetleges hiányosságaival, a fejlesztők potenciális hibáival, amit kihasználhatnak a gonosztevők. Ha közvetlenül az operációs rendszerbe építeni be a gyenge pontok kihasználását megakadályozó mechanizmusokat, akkor ez sokkal hatékonyabb védelmet nyújt, mint egyszerűen az antivírus-programok alkalmazása.”
A Kaspersky Lab vezetője, Jevgenyij Kaszperszkij rámutatott, hogy a társaság jelenleg „védett operációs rendszer kifejlesztésén dolgozik a kritikusan fontos információs rendszerek számára”. Ez a rendszer nem lesz csatlakoztatva a külső hálózatokhoz, aminek köszönhetően az internetből vírus nem támadhatja meg. Kaszperszkij a híres-nevezetes Stuxnet féregre utal, amelyik az iráni magkutatók számítógépeit támadta meg, valamint a Flame és a Gausskiberkémkedési programokra.
Számításba véve a Kaspersky Lab tapasztalatait, hírnevét és eredményességét, az új termék iránt bizonyára nagy lesz a kereslet – vallja meggyőződéssel az 1C-Bitrix orosz IT-társaság fejlesztési igazgatója, Alekszej Szidorenko.
Jelenleg világszerte kereslet van a védett operációs rendszerek iránt. Azt hiszem, hogy a nemzetközi piacokon tekintélyes tapasztalatokkal rendelkező Kaspersky Lab versenyképes rendszerrel jelentkezik.”
Jevgenyij Kaszperszkij nem pontosította a projekt megvalósításának határidejét, ami talán érthető. Kevés olyan szakember van, aki képes ennyire bonyolult operációs rendszert kifejleszteni. Azonkívül a fejlesztés tulajdonképpen titkos jellegű: a biztonság kérdéseiben nincs apróság.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2012_10_18/91666344/






Katonai formát ölt a T50-es



Katonai formát ölt a T50-es
Fotó: RIA Novosztyi

Az orosz légvédelmi erők hozzálátnak az ötödik generációs T50-es vadászgép teszteléséhez, amelyet a harcászati repülés programjának keretében alkottak meg. Az állami tesztelés a legfontosabb szakasz a vadászgép életében, amely megmutatja, hogy az új gép megállja a helyét és már harc közben tesztelhető.

Az első újgenerációs gépeknek most tavasszal kell megérkezniük az ahtubinszkij nyári tesztközpontba és azonnal megkezdeni a repüléseket. Az állami tesztelésekhez idén márciusban-áprilisban terveznek hozzálátni. A teszteléseken öt gép vesz részt. A T50 ötödik példánya 2013 októberében emelkedett a magasba. Egy hónappal később a tesztprogram repüléseinek a száma meghaladta a 450-et. 2012 októberében a T50 mindössze 150 repülést hajtott végre a 2010 januárjában elkezdett tesztelések óta, később pedig az év során további 300 repülést teljesített. 6-8 tapasztalt gép megléte mellett reális az évenkénti 400-500 repülés megtartása, ami lehetővé teszi, hogy a 2000 repülésből álló tesztprogramot 3-4 év alatt teljesítsék. 2015-ben az első gépeknek már meg kell érkezniük a lipecki kiképzőközpontba az orosz légierő katonáinak felkészítésére.
A T50 az első olyan új generációs harci repülőgép, amelyet a ’80-as évek végén állítottak hadba Oroszországban (akkoriban írták alá a Szu27-ről szóló megállapodást). Az évtized végéig 50-60 T50-es repülőgép vásárlását tervezik, a légierő pedig összesen 200-250 ilyen típusú gép beszerzését tervezi. Az első harci elem vélhetően 2017-2018-ban jut el harci szintre.
Az új vadászgép jelentősen megnöveli a légierő potenciálját, lecserélve a T10-es gépeket (Szu27 és részben a Szu30), valamint biztosítva a komoly ellenfelekkel való feltételes összecsapásokban a fölényt azáltal, hogy negyedik vagy ötödik generációs korszerűsített F35-ös ”kereskedelmi” vadászgéppel, illetve csak az amerikai légierőnél megtalálható F22-es géppel rendelkeznek.
Az F22-essel ellentétben, amelynek tervezői jelentős mértékben feláldozták a nyári lehetőségeket a láthatatlanság érdekében, a T50-es megalkotásakor igyekezték megtalálni e tulajdonságok megfelelő kombinációját. Ennek eredményeként a T50-es lényegesen nagyobb teljesítménnyel rendelkezik, beleértve a sebességet és a repülési távot, amelyek a nehéz vadászgépeket meghatározzák.
A láthatatlanságot azonban nem áldozták fel: a kompozit anyagok, a rádióelnyelő burkolat, a festés, kombinálva a gép korszerű geometriájával és a radar blokkolókkal, alig érzékelhetővé tették a T50-et.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2014_03_09/Katonai-format-olt-a-T50-es-3510/










Miért van szüksége a NATO-nak új szövetségesre?



Nézzétek meg ezt a buzeráns zsidót az Ukrán népet a középkori rabszolga sorba sűlyesztették társaikkal , hogy a kazár birodalom csiráját létre hozzák e nép kiirtása árán is !!!
Azt hiszem megérettek a halálra e nép is így döntene !!!
Miért van szüksége a NATO-nak új szövetségesre?

© Archív fotó: AP/Eric Vidal

A média jelentései szerint az EU-ban Ukrajna Hetére került sor, ennek keretében Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök vezette ukrán delegáció látogatott el Brüsszelbe.

A látogatás központi része lett Jacenyuk tárgyalása Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral. A találkozót a szövetség brüsszeli székházában tartották. És ugyancsak ezekben a napokban Washington jelezte, hogy hajlandó az "USA NATO-n kívüli szövetségese" státuszt biztosítani Ukrajnának. De facto ez azt jelenti, hogy Kijev az egész szövetség szövetségesévé válik.
"A 74 milliárd adóssággal terhelt Ukrajna legnagyobb reménye brüsszeli lakosztályban található" - írta ironikusan a napokban az EU-Infothek osztrák internetes portál. A portál szerint ezt a "reményt" NATO-nak hívják.
Az európai média jelentéseiben gyakran látható az "útiterv" szó. Ez azonban még nem a hivatalos "NATO Tagsági Akcióterv" (MAP), amit a hivatalos tagjelöltek kapnak a kezdő szakaszban. Az elemzők által említett "útiterv" egyelőre csak Jacenyuk úr politikai teremtménye. A miniszterelnök beszélt róla azon a sajtótájékoztatón, amit Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral folytatott találkozó után tartott. Először is ez azt jelenti, hogy Ukrajna lemond az el nem kötelezett státuszáról, másrészt, hogy vállalja a reformok végrehajtását a biztonság, a politika, a gazdaság és a jog terén, hogy megfeleljen a NATO előírásainak és feltételeinek, és végül, hogy népszavazást rendez a szervezethez történő csatlakozásról.
Stoltenberg úr, természetesen, biztosította az ukrán partnerét, hogy teljes mértékű támogatást nyújt neki. Azonban most már nem csak partnernek, hanem szövetségesnek is nevezjhetjük - bár egyelőre még nem hivatalos. Ezekben a napokban a világ hírügynökségek jelentették, hogy Barack Obama hajlandó aláírni az amerikai szenátus által elfogadott törvényt "A szabadság támogasáról Ukrajnában". Ez a dokumentum az USA NATO-n kívüli szövetségese státuszát adja neki, és megengedi a nehézfegyverek szállítását az országnak.
A fegyverekért, természetesen Kijev köszönetet fog mondani. Ami pedig az EU szürgős pénzügyi támogatását illeti, ebben Jacenyuknak nem sikerült megállapodnia. „Pénzt cserébe a reformokra” - hangzott a válasz. A média már ír róla, hogy Brüsszel nem bízik Kijev szavai őszinteségében, aki állítólag Európához kíván csatlakozni. De a másik Brüsszel, aki a NATO- egyenruhát viseli, nem fog kételkedni - mondja Igor Korotcsenko katonai emelző.
Semmilyen belpolitikai változás Ukrajnában nem lesz hatással az ország bevonására a NATO-ba. Az USA világos célt tűzött ki maga elé: átformálni a poszt-szovjet térséget azáltal, hogy a volt szovjet köztársaságok csatlakozzanak a szövetséghez. Ezt a politikát megingathatatlanul meg fogja valósítani. És Oroszországnak ebből kell kiindulnia.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2014_12_17/Miert-van-szuksege-a-NATO-nak-uj-szovetsegesre-5921/












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése