2016. március 1., kedd

Gazdasági válság III.

Gazdasági válság III.

Hiperinflációval a világkormányért BIS módra

Forrás: The Daily Bell
Market Watch-ban vasárnap megjelent cikkben a következőket olvashatjuk:
A Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) burkoltan jóváhagyta, hogy a világ legnagyobb központi bankjai könnyítsenek a bankok likviditási helyzetén. „A bankközi piacok beragadása a legfontosabb valutákban, mint ahogyan az a közelmúltban kialakult válság során is történt, szükségessé teheti, hogy a központi bankok hivatalosan és rugalmas formában biztosítsák a szükséges likviditást,” jelent meg a BIS negyedévente kiadott jelentésében.”

A BIS épülete Bázelban
Magyarul: Gerjesszük az inflációt és minden rendben lesz. 
Sokszor beszéltünk arról, hogy a hatalmi elit a Nagy Gazdasági Világválsághoz hasonló válságot akar, hogy ezen keresztül elérje igazi célját, a világkormány megalakulását. A fenti cikk ugyanezt az alaptételt erősíti.
Tehát a BIS jóváhagyja az összehangolt enyhítést. Ennél azonban többet tesz: „A bankközi piacok beragadása a legfontosabb valutákban, mint ahogyan az a közelmúltban kialakult válság során is történt, szükségessé teheti, hogy a központi bankok hivatalosan és rugalmas formában biztosítsák a szükséges likviditást.”
Gondoljunk bele: A BIS, akármi is legyen igazi szerepe a globális piacon, azt akarja, hogy a bankok sok pénzt nyomtassanak. A BIS, a központi bankok központi bankja, nemcsak egy aprócska kereskedőház. A BIS a leghatalmasabb (és legkevésbé ismert) globális üzleti szervezet ma a világon. Sok titok veszi körül, működésének mikéntjeiről csak kevesen tudnak.
Természetesen annakidején, 1930-ban valaki létrehozta, és azóta az a valaki vagy valakik legalább 200 másik jegybankot, vagy más néven központi bankot hoztak létre szerte a világon, amelyek szinte egytől egyig a BIS felé tartoznak számadással.
Ki volt az és hogyan történt? Fogalmunk sincs.
Ki mondja meg egy államfőnek, hogy alakítson központi bankot? Nem tudjuk. Valaki tudja esetleg?
Miért van ma Líbiának, Afganisztánnak és Iraknak központi bankja, amikor korábban nem volt? Legalábbis nem olyan formában, mint most. Olvasott valaki a megalakulásukról?
Ez a mindent romba döntő pénzrendszer nem egy fa vagy bokor. Nem magától nőtt fölénk és nem természetes úton jött létre. Azt is meg merjük kockáztatni, hogy azok, akik létrehozták tudták mit csinálnak.
Az elit úgy tesz, mint aki nem tud semmit. Kognitív disszonanciát hoznak létre, mert tudják, hogy az emberek nem szeretik, ha valami ellentmond korábbi elképzeléseiknek. Ha ma megkérdezünk egy átlagembert az utcán arról, hogy vajon a hatalmi elit gazdasági világválságot akar-e előidézni, esetleg hiperinflációt gerjeszteni, valószínűleg megkapnánk az „Ezt meg honnan szalajtották?” pillantást.
Pedig nem őrültség. Az Európai Unió és az euró egy egész európai generációt zúz porrá. Kína zuhanóban, az Egyesült Államok pedig még a 2000 egynéhányban elindult válságból sem lábalt ki és nem is fog a közeljövőben.
A monetáris katasztrófa a fiat pénz monopóliumból ered. A várható dollár expanzió a II. Világháborút követően életbe léptetett rendszer egyenes következménye.
Nem nehéz átlátni, hogy mi történik, ha az ember egy időre leveszi a hangot a fővonalas média csatornáiról. Elemezzük azt, ami VAN és azt, amit JAVASOLNAK és minden világos lesz.
A Daily Bell (az eredeti cikk publikálója) azért képes immár négy éve pontos képet festeni a piaci helyzetről, mert arról ír, ami történik, nem arról, amit a fővonalas média mond.
Anthony Wile négy éve megjelent High Alert című könyvében a következőket olvashatjuk:
Amerikán, és bizonyos mértékig az egész nyugaton, egy pénzügyi hurrikán vonul át. Óriási tévedés lenne ezt hullámvölgynek nevezni. Az ehhez hasonló események időszakosan történnek, az utolsó ilyen periódus, ami a mostanihoz képest csak apró viharnak nevezhető, a 70-es években volt.
A nyugati valutákat már most is megfolytja az infláció, amit lassan hiperinflációnak is nevezhetünk. A dollár zuhanását késlelteti az a tény, hogy a világ többi központi bankja a gyenge dollárhoz igazítja saját valutáját.
Murray Rothbard a következőképpen ír a hiperinflációról: „A hiperinfláció rosszabb, mint egy válság, mert elpusztítja az ország valutáját, ami a gazdaság lételeme. Elpusztítja a középosztályt és valamennyi fix jövedelemből élő osztályt, megfékezhetetlen káoszt teremtve. Ami pedig a legrosszabb, óriási munkanélküliséget teremt és rontja az életkörülményeket, hiszen az emberek úgy érzik, már dolgozni sem érdemes, ha egyáltalán találnak munkát, hiszen akármennyit is keresnek, az egy óra alatt elértéktelenedik.”
Valami ilyesmire gondolhatott a BIS is. Ezt a sorsot szánják nekünk azok, akik szeretnének megszabadulni a középosztálytól, hogy létrehozhassák a világkormányt. A káoszból rend taktika klasszikus példája. Figyeljük azt, ami történik, ne azt, amit mondanak!
A BIS inflációt akar és burkoltan jóváhagyja az inflációgerjesztést, ami közvetlenül a jelenlegi pénzrendszer bukását eredményezi. Végül is az „ő” rendszerük. Ők hozták létre. Nézték, amint felemelkedik és elbukik. Előre tudták, hogy a vége a piac zsugorodása és esetleg a hiperinfláció lesz.
A zsugorodás, a válság kezdeti szakasza, már végbement. A legjobb az lenne, ha az elit veszni hagyná a zuhanó piacokat, hogy minél gyorsabban megtörténjen a földet érés. Valószínűleg nem ezt a forgatókönyvet választják. Ehelyett óriási központi banki inflációra készülnek az egész világon. Ez a fenti Market Watch cikk legfőbb üzenete a mi megítélésünk szerint.
A BIS ezzel politikailag korrekt módon azt mondja, hogy a jelenlegi nyomor és kétségbeesés nem elég mély. A szenvedés mértéke kevés. Az új világrend csak a tömegek sírján születhet meg és egyedül a hiperinfláció (és/vagy a háború) képes a kívánt mértékű káoszt előidézni.

Az euró hanyatlása egy hosszú távú világuralmi terv része

Forrás: Global Research
Az európai vezetők erőfeszítései, ennek a rengeteg egymástól annyira különböző országnak a beleerőltetésére egy merev pénzügyi ketrecbe, eleve kudarcra van ítélve. Ez azonban a globális világvaluta bevezetésére kialakított hosszú távú terv része, ami semmi egyébre nem jó, minthogy még több nyomort hozzon a hétköznapi embernek.
Egyre többen gondolkoznak el azon, hogy „Vajon hová tették az európaiak az eszüket, amikor elfogadták az egységes európai valutát?”
Prokrusztész a görög mitológiában Poszeidón fia volt, aki áldozatait az ágyába fektette, és megkínozta: Ha áldozata nagytermetű volt és kilógott az ágyból, akkor levágott belőle, hogy éppen beleférjen. Ha alacsony volt, akkor addig nyújtotta, míg az ággyal azonos hosszúságú nem lett.
A „mindenkinek egyméret” ókori története úgy tűnik visszatért a XXI. században, ahol az európaiakat sikerült rávenni, hogy magukra vállalják ezt az égbekiáltóan ellentmondásos koncepciót, amit ma eurónak hívunk.
A franciák és németek által kitalált, az angolok által bojkottált, a svájciak által lenézett, a németek által kezelt és a többiek által elfogadott közös valuta nem más, mint a boldog tudatlanság mintaképe, ami most végre ledobta álarcát, hogy mindenki megláthassa ocsmány képét: egy lehetetlen mechanizmust, ami kizárólag az elit bankároknak kedvez, minden dolgozónak pedig nagyon rossz.
Ez az álarc egészen mostanáig képes volt elfedni az óriási és szinte mindenre kiterjedő ellentmondásokat: a 17 eurózóna tagállam relatív méretét, erősségeit, profilját, életstílusát, történelmét, gazdasági tulajdonságait, munkaügyi politikáját, nyugdíjrendszerét, iparát, emberi és természeti erőforrásait, Németországgal és Franciaországgal az egyik, Görögországgal, Portugáliával és Írországgal a másik oldalon.
Nem először mondjuk, hogy az euró szavatossági ideje hamarosan lejár. A 10 évvel ezelőtti születésekor segédkező eurokraták talán kicsit hosszabb életet reméltek számára, esetleg abban bíztak, hogy megéri a felnőttkort. Azt azonban a kezdetektől tudták, hogy egyszer meg kell halnia, hiszen éppen ecélból hozták létre.
Az euró ugyanis nem a végcél, hanem egy átmenet, mondhatni híd a sokkal ambiciózusabb globális valutához, amit a hatalmi elit által irányított globális központi bank hivatott majd kiadni, amikor eljön az ideje.
A probléma, amivel szembenézünk, hogy a 2008-ban Európát ért pénzügyi hullámverés mára egy igazi pénzügyi cunamivá dagadt, ami az egész euró rendszert elsöpörheti és ez még csak a bajok kezdete.
A mai euró probléma a különböző szuverén gondok egyik variánsa, mivel amikor egy ország vezetői úgy döntenek, hogy felelőtlenül átengedik országuk szuverenitását vagy annak egy részét, legyen az monetáris, politikai, pénzügyi, gazdasági, igazságügyi vagy katonai, jobban teszik, ha átgondolják, mit tesznek, és mik lehetnek tetteik közép és hosszú távú következményei.
A nemzeti szuverenitás átengedése azt jelenti, hogy valaki más, valahol máshol hozza majd meg az országra vonatkozó döntéseket más emberek érdekei alapján. Amíg az érdekek egyeznek nincs gond, de amint a felek érdekei eltérnek egymástól hatalmi harc alakul ki. A hatalmi harcokban pedig egyetlen közös tényező van minden esetben: az erősebb győz.
Az eurózónában óriási hatalmi harc alakult ki. Vajon ki fog győzni? Ki fogja ráerőltetni a követendő politikát a másikra? Németország Görögországra vagy fordítva? Franciaország Portugáliára vagy fordítva? Nagy-Britannia vagy Spanyolország? Németország vagy Olaszország?
Ez pedig csupán a nyilvánosság számára is látható frontvonal. Ott van még az árnyaltabb, kevesebb médiafigyelmet kapó magánfront, ahol az igazi globális hatalmi döntések születnek.
Olaszország új miniszterelnöke, Mario Monti vajon az olasz nép érdekei szerint hozza majd döntéseit vagy az Európában egyébként is általa elnökölt Trilaterális Bizottságban ülő mega-bankároknak engedelmeskedik? Ugyanezt a kérdést feltehetjük az új görög miniszterelnök, Lucas Papademos esetében is, aki szintén tagja a Trilaterális Bizottságnak. De akkor már ne hagyjuk ki a többi EU kormányt sem, ahol az igazi hatalom szintén a Trilaterális Bizottsági, Bilderberg, Világgazdasági Fórum és Chatham House tag bankárok, iparmágnások és médiacárok kezében van.
A globális elit mindent megtesz annak érdekében, hogy az euró minél tovább megmaradhasson a majdani világvaluta féle vezető úton, ami előbb-utóbb az euró és a dollár helyébe lép. Ehhez hozzátartozik mindkét valuta irányított összeomlása is, miközben teljes erővel épül a „globális dollár” vagy valami hasonló új ellentmondásos pénznem irányába vezető sárgaköves út.
Az amerikai dollár összeomlását nem lesz nehéz kivitelezni: nem kell hozzá egyéb, mint felszólítani a fővonalas médiát, hogy kihirdesse a dollár hiperinflációját és a király meztelenségét mindenki beismeri.
Vajon itt tartunk már? Talán még nem. Abban biztosak lehetünk, hogy addig lesz még néhány mentőintézkedés, egy-két pénzügyi kemoterápia az euró és a bankok megmentése érdekében, bár láthattuk, hogy egyiket sem lehet megmenteni, csak inkább valahogy mesterségesen életben tartani.
Kérdésem tehát a görögök, olaszok, spanyolok, portugálok, írek, de még a franciák és a németek számára is a következő: Engedelmeskedtek Prokrusztész felszólításának és lefekszetek Brüsszelben felállított ágyára?

Kínai zuhanás?

Forrás: The Daily Bell
A Forbidden China klipjéből:
Durran a kínai ingatlanpiaci lufi – Jó vagy rossz fejlemény? A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legutóbbi összefoglalója szerint Kína ingatlanpiaci fluktuációja óriási veszélyt jelent az ország jövő évi növekedése szempontjából. 2012-ben Kína növekedése az idei 9,3%-ról az előrejelzések szerint 8,5%-ra esik vissza. A közepes méretű városokban található ingatlanok átlagárának esése mellett, egyes szakértők szerint az ingatlanpiaci lufi kidurranni készül.
Ez elit üzenete a társadalom számára:Kínának vannak problémái, de biztos, hogy finoman fog földet érni. Kína óriási hatalom, az Isten is a világ vezetésére teremtette.
Természetesen nem vesszük be az üzenet. Az Európában kialakult káosz közepette a fővonalas média javarészt hallgat Kínáról. Szerintem, ha egy átlagembert megkérdezünk, mi a véleménye Kínáról valami olyasmit kapunk válaszként, hogy „ez a hatalmas ázsiai ország vezeti majd be az emberiséget a XXI. századba.” Legalábbis valami ilyesmit hallott.
A hatalmi elit mémjeinek megfigyelőjeként úgy gondoljuk ez csak amolyan elitista taktika. A Szovjetunió antitézise nélkül az elit legfontosabb üzenete mostanában nem jut át olyan hatékonyan az emberekhez.
A nagy arab-keresztény konfliktus sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és ma már sem Oroszország sem Kína nem képes elég félelmet kelteni az emberekben. Legalábbis nem annyit, mint a volt Szovjetunió.
A világuralomra törő hatalmi elitnek szüksége van valamilyen „szintézisre” ahhoz, hogy a földön élő több milliárd embert a kívánt irányba terelje. Feszültség nélkül nincs manipuláció. Most úgy tűnik egy kicsit leragadtak.
Úgy gondoljuk, ezért hallgatnak mostanában a szerintünk leköszönőben lévő Kínával kapcsolatban. A fővonalas médiának nem szabad erről említést tennie, legalábbis erre lehet következtetni, vagy maximum finom földet érésről beszélhetnek, ha már muszáj felhozni a témát. Ezzel szemben szerintünk a földet érés egy cseppet sem lesz finom.
Hogyan érhet földet finoman 1,3 milliárd ember, amikor Kína gazdasága elvileg 25 éve 12%-os növekedést produkált minden évben?
A kínai nagyvárosok ingatlanainak kihasználtsága 75-80, sőt néhol mindössze 65% mostanában, főleg az üzleti projektek esetében. Az épületek minősége pedig hitvány. Kína nemcsak üres, hanem üres és rossz minőségű városokat épített. A repülőterek tetőszerkezetét egy erősebb szél lefújja. A vonatok összeütköznek, a felüljárók leszakadnak. Az üres belvárosi negyedeket megeszi a penész.
Eltúloznánk a helyzetet? Mi áll a fent idézett videóban? „Durran a kínai ingatlanpiaci lufi.” Pont ez a lényeg. A kínai ingatlanpiaci lufi már az év első felében kidurrant és az első statisztikák most kezdenek napvilágot látni.
Persze a kínai statisztikáknak nehéz hinni, de az azért nyilvánvaló, hogy lufival állunk szemben. Márpedig ha ez a lufi durran, jobb arrébb állni.
Nem is olyan régen azt írtuk, hogy ez „legfontosabb történet a világon.” A kijelentés még most is megállja a helyét, hiszen Kína a háromlábú világgazdaság harmadik lába. Az amerikai láb megrepedt. Az európai láb kicsavarodott. Mi történik, ha a kínai láb darabokra törik? Mondjuk gazdasági világválság?
Néhány további szemelvény a Forbidden China videójából:
Li Kegiang, az ingatlanpiac szabályozásáért felelős kínai miniszterelnök-helyettes, november 25-én azt nyilatkozta, hogy Kína ingatlanpiaca kritikus állapotban van. Az ingatlan adásvételek számának csökkenése ellenére a kormány tovább kívánja lassítani a lakáspiacot.
A New York Times cikke szerint Sanghajban a luxusingatlanok egy hatoda, Pekingben ugyanezek egynegyede, Senzenben pedig egyharmada üresen áll. Az üres ingatlanok száma Kínában meghaladta a nemzetközi veszélyességi standardok szintjét. A New York Times felteszi a kérdést, hogy Kína ingatlanpiaci lufija kidurrant-e.
Xie Guozhong azt mondja az elmúlt évek rossz gazdasági helyzete Kínában az ingatlanpiacnak köszönhető. Az ingatlanfejlesztő vállalkozások valószínűleg egymás után húzzák majd le a redőnyt az elkövetkező hónapok során. A vállalkozások állami megmentése rossz hatással lenne a gazdaságra, ismét bebizonyítva, hogy a kínai pénzteremtő modell pénzt lop a kormánytól és a bankoktól. A jelenlegi gazdasági modell semmilyen menekülési útvonalat nem biztosít Kína számára.

Készüljünk a szuverenitás feladására, mondja Páramo

Forrás: ZeroHedge

José Manuel González Páramo
Az Európai Központi Bank igazgatósági tagjának José Manuel González-Páramo-nak a beszédéből csupán az alábbi szemelvényt érdemes jól az eszünkbe vésni, ezt azonban ne mulasszuk el megtenni: 
Nem engedhetjük teljesen át a pénzügyi kormányzást a pénzpiacoknak. Az eurózóna a világ második legnagyobb monetáris régiója és nem támaszkodhat teljes mértékben a hitelminősítők véleményére és a piacok hangulatára. Megelőző és lineáris jellegű gazdasági kormányzásra van szükség és ez még inkább kiemeli mondanivalóm lényegét: az eurózóna legfontosabb feladata egy sokkal átfogóbb gazdasági kormányzás bevezetése.
Ez még szorosabb gazdasági és pénzügyi integrációt jelent az eurózóna számára és szükségessé teszi a szuverenitás átengedését a Gazdasági és Monetáris Unió szintjére, fiskális, szerkezeti és pénzügyi szabályozások kérdésében.”
Más szóval ahhoz, hogy az embereket megvédjük a hitelminősítők „hülyeségétől”, melyek hosszú évek torzításai és hazugságai után végre elkezdtek valós képet festeni az egyes országok helyzetéről, valamint a piacoktól, melyek teszik, amit tesznek, mint tudjuk, megbüntetve azokat, akik rosszul fogadnak, Európának fel kell készülnie, hogy szuverenitását átadja az erősebbnek (jobban hangzik, mint az Anschluss). Pénz beszél, kutya ugat, a szó pedig jelenleg Németországé. Tehát a sikertelen monetáris kísérletnek köszönhetően Németországnak mégiscsak sikerül régi terve, mégpedig egyetlen csepp vér kiontása nélkül.

Az euró halála? A befektetőknek nem kell a német államkötvény

Forrás: CNBC
A befektetők a legrosszabbtól tartanak az euró ügyében, miután a német államkötvények aukcióján igen csekély érdeklődés mutatkozott a régió legerősebb gazdaságának papírjai iránt. Az egyik elemző odáig ment, hogy az európai fizetőeszközt a „haláltusájukat járó” valuták közé sorolta.
Németország az árverésre bocsátott 6 milliárd euró értékű, 10-éves futamidejű papírok mindössze 60%-át tudta eladni, ami az elmúlt 16 év során, vagyis amióta Németországban eurót használnak fizetőeszközként, a leggyengébb keresletnek számít az ország adóssága iránt. A legstabilabb európai gazdaság által értékesítésre bocsátott adósság ilyen mértékű elutasítása új szintre emeli a válságot.
A „bund” elutasítása egyenlő az euró elutasításával, ami pedig egyenlő az euró haláltusájával,” írja Mark Steele, a BMO Capital Markets elemzője. „Korábban is volt már néhány gyenge német árverés. Nem erről van szó. A lényeg, hogy milyen gyengén teljesít az euró a gyenge árverést követően.”
Az árverést követően az euró több mint 1%-kal esett a dollárhoz képest, elérve az egyheti mélypontot, sőt akár az olasz és görög válság közepén jegyzett októberi mélypont alá is eshet. A bejelentés, hogy ezentúl mindkét országot technokraták irányítják egy rövid időre javította az euró helyzetét.
Az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) nem biztosítja ugyanazt a tűzerőt az Európai Központi Bank számára, mint amilyennel a Fed rendelkezik és amit fel is használt az Egyesült Államok hitelválsága során, amikor a monetáris mennyiségi enyhítés keretében felvásárolva az amerikai kincstárjegyeket. Németország, az inflációtól tartva, nem akarta a Fed példáját követve felvásárolni más országok rossz adósságát.
Angela Merkel, kancellárasszony ellenezte, hogy az EKB-t az adósság tőkésítésére használják,” mondta Dennis Gartman. „Németország nem is szeretne ilyen fogalmakban gondolkozni, de lehet, hogy nem lesz más választása.”
Mostanában arról reppentek fel hírek, hogy az Európai Szerződés átdolgozott verziója értelmében, Európában is lehetőség nyílik mennyiségi enyhítésre, csak más néven és kerülő úton. Az egyik opció szerint az EKB pénzt kölcsönözne az IMF-nek, amely ezért cserébe felvásárolná az éppen bajban lévő ország rossz adósságát, mielőtt az megfertőzné a többi országot.
A rakétavetőkhöz már késő van,” mondta Mitchell Goldberg, a ClientFirst Strategy elnöke. „Most már interkontinentális ballisztikus rakétákra van szükség. A helyzet nagyon gyors ütemben romlik.”
A befektetők folyamatosan vásárolták a német papírokat, miközben egyik válság sújtotta területről a másikra menekültek: először Írországból, majd görög, olasz és Spanyolországból végül Belgiumból. Szerdán azonban a 10-éves futamidejű Bund-ok értéke, a sikertelen árverés után jelentősen esett, 2,05% fölé, sőt, az azonos futamidejű amerikai kincstárjegyeknél is magasabbra nyomva a hozamot, ami október eleje óta nem fordult elő.
Az euró jelenlegi formájának végnapjait látjuk,” mondta Brian Stutland, a Stutland Volatility Csoport feje. „Nem látok esélyt az euró feltámadására, hacsak a Fed be nem jelenti a QE3-at (3. mennyiségi enyhítést), amellyel ezúttal euró adósságot vásárolnának fel.”

Olaszország új Bilderberg vezetője

Forrás: The New American

Monti ismerteti kormánya tagjait
Olaszország új miniszterelnöke, Mario Monti, aki kritikusai szerint államcsínnyel vette át a hatalmat Olaszországban, a globális elit prominens tagja, a szó legszorosabb értelmében. Nem egy, hanem két befolyásos elit szervezetnek, a titokzatos Bildergerg csoportnak és a David Rockefeller féle Trilaterális Tanácsnak is tagja. 
A „Szuper Marionak” csúfolt Monti emellett a világ egyik legbefolyásosabb pénzintézetének, a Goldman Sachs-nak a nemzetközi tanácsadója.
Amikor az olasz kormány a gazdasági szakadék mélyére zuhant, miután az ország állampapírjainak hozama tarthatatlan magasságokba emelkedett, Silvio Berlusconi a lemondás mellett döntött. Giorgio Napolitano, olasz elnök néhány napon belül felkérte Montit a kormányalakításra.
November 16-án az új miniszterelnök, aki az ország „gazdasági minisztere” is lesz egyben, nyilvánosságra hozta az egytől egyig bankárokból, technokratákból és ügyvédekből álló leendő kormány tagjainak névsorát. A tervezett reformok ismertetését követően a szavazás nélkül kijelölt Monti-csapat hivatalba lépéséről bizalmi szavazással döntöttek.
Egyes olasz pártok támogatják, míg mások ellenzik az új vezetést. Berlusconi pártjának hűséges tagjai egy bankárok és az Európai Unió által megtervezett államcsínyről beszélnek.
Berlusconi elmozdítása egy igazi „olasz meló” volt,” nyilatkozta Roberto Maroni, korábbi belügyminiszter.
Monti: Egy igazi bennfentes
A Bilderberg csoport hivatalos weboldalán a „szervezőbizottságtagjaként feltüntetett Monti kritikusai szerint a bankár tökéletes a szerepre. A többek között Monti segítségével szerveződő csoport a világ legbefolyásosabb egyéneit tömöríti magába: média mágnásokat, királyi családok tagjait, katonai vezetőket, vezető bankárokat, országfőket, fontos cégek vezetőit és sok más kulcsfontosságú személyt.
Monti emellett a Trilaterális Bizottság európai ágának elnöke is. A szintén titkosnak számító csoport sem szűkölködik befolyásos elit tagokban. David Rockefeller, a hírhedt bankár eredetileg az Észak-Amerika, Európa és Japán közötti szorosabb együttműködés érdekében alapította 1973-ban. „Egyesek azt feltételezik, hogy mi egy titkos összeesküvés része vagyunk, amely az Egyesült Államok érdekei ellen dolgozik, „internacionalistának” nevezve engem és családomat, akik egy szorosabban integrált globális politikai és gazdasági szerkezet létrehozásáért szövetkeznek másokkal. Hívhatjuk egységes világnak,” írta Rockefeller 2002-ben készült önéletrajzában. „Ha ez a vád, bűnös vagyok és ezt büszkén vállalom.”
Monti több kisebb, a szorosabb integrációt és a globalizációt népszerűsítő szerveződés tagja még. Régóta támogatja egy európai gazdasági kormány felállítását és nagyobb beleszólást adna Brüsszelnek a társadalmat szabályozó törvények megalkotásába.
A mentőterv
Őszinte meggyőződésem, hogy országom képes megbirkózni ezzel a nehéz helyzettel,” nyilatkozta a napokban Monti. Egy biztos, segítségben nem lesz hiánya.
Az Európai Központi Bank, bár csendesen, de kijelentette, hogy mindent megtesz a tékozló olasz kormány megmentéséért. A Bloomberg híre szerint az EKB elkezdte azolasz kötvények nagymennyiségű felvásárlását a héten.
Nincsenek igazi vásárlók,” nyilatkozta Mohit Kumar, a Deutsche Bank európai kamatstratégiai vezetője a hírcsatornának. Az elemzők szerint az EKB lépés célja az új olasz kormány és kormányfő iránti bizalom megalapozása.
Monti első feladata kemény új adók bevezetése lesz, amivel reményei szerint elnyerheti az EU uralkodóinak elismerését. Az új adókat komoly megszorítások követik majd. Monti kijelentette, hogy a növekedés serkentése lesz elsőszámú célja, ami figyelembe véve a tervezett adóemeléseket nem lesz könnyű feladat.
Remélem, hogy jó kormányzással hozzájárulhatunk a politikai erők megnyugvásához és erősebb kohéziójához,” mondta Monti az Unió vezetői előtt.
Az olasz kormány több ezermilliárd eurós adósságban úszik, ami messze meghaladja az ország GDP-jének 100%-át, a piac pedig úgy tűnik nem hajlandó több pénzt kölcsönözni az országnak az EU noszogatása, garanciái és tetemes hozamok nélkül.
Az EU és az eurózóna támogatói mindent megtesznek, hogy elkerüljék kormányközi hatalmuk és valutájuk összeomlását. Olaszország, az eurózóna harmadik legnagyobb gazdasága azonban a legtöbb szakértő szerint túl nagy falat a kimentésre, még a kialakuló diktatórikus mechanizmus számára is, melynek elsődleges feladata jelenleg a csődbe ment kormányok és bankok megmentése az adófizetők pénzéből.
A 2013-ban esedékes következő hivatalos választásokig Monti-nak van néhány éve, hogy valóra váltsa reformterveit, bár Olaszországban sokan a választások azonnali kiírását akarják.
Nem választott vezető. Pénzügyi diktatúra. Nem felel senkinek a tetteiért. Már két világháborút a nyakunkba varrtak. Nem kell nekünk a birodalmi státusz, maradjunk csak meg nemzetállamként, és az Európai térség is legyen nemzetállamok szövetsége. Nem kell a zsidó világbirodalom, nem kell a kamatrabszolgaság , egyáltalán nem kellenek nekünk a zsidó rablók. Nem akarunk Merkel negyedik birodalma lenni, már az apja sem tudta összehozni a harmadik birodalmat, Ő önként mondjon le a zsidó világbirodalom megteremtéséről. Nem kellenek Hitlerek, nem kellenek az uzsorakamatos cionista zsidó bankárok. Nem kell nekünk a globalizáció. Nemzet államokat akarunk. A libatolvaj Bankárokat megtestesítő bajnaik gyurcsányok , és a vagyonukat össze rabló különböző szerveződések a nemzeti vagyonunkat adják vissza , hogy ne éhezhessenek a XXI. században Magyarországon a gyerekek. Munkát és megélhetést minden családnak , a kibaszot rabló zsidókat meg vezessék ki az országból . Ez itt nem az ígéret földje nekik. Ez itt a temetőjük lesz , csak még élesedjen kicsit a helyzet. Az ÁVH unokák nem akarnak menni , de eljön az idő mikor már nem is tudnak menni. Bedaráljuk őket mint a nagyapjuk tette a magyarsággal 56 előtt, Te büdös ÁVH zsidó menj míg nem leszel haleledel, rabold ki Galíciát ha hagyják itt kitelt a bérletetek, húzzatok a más világba, had legyen nemzet e nép. Az agykontrol alatt tartott politikusaink is belátják zsidók nélküli társadalmat kell építenünk, hogy Magyarország megmaradhasson. Ki a zsidókkal e hazából , de a nemzeti vagyonunkat rázzák ki a zsebükből előtte.

Miért nő az aranyeladások volumene és mi várható ezután

Forrás: The Daily Bell
A Reutersben érdekes cikk jelent meg a napokban:
Miközben a Dow Jones igencsak küszködött az elmúlt néhány hét során, az arany komoly meglepetést okozott a piaci tendenciák szakértői számára azzal, hogy a EU adósságválság közepette árfolyamának mozgása szorosan követte az értékpapírok árfolyamát. A decemberi amerikai arany határidős ügyletek árfolyama 3.80 dolláros esés után 1716 dolláron áll unciánként.”
A jelenség egy érdekes kérdést vet fel, amit megpróbálunk körüljárni ebben a cikkben. Két héttel ezelőtt a Dow Jones ipari átlag árnyalatnyit emelkedett az arany árfolyamával egyetemben. A múlt hét előtti héten a Dow 300 pontot esett és az aranyeladások ezzel együtt emelkedtek. Ebből sokan arra a következtetésre jutottak, hogy az arany árfolyama követi a részvényárfolyamok mozgását.
A szakértők egyre hangoztatják, hogy a befektetők megpróbálnak biztonságos papírokba menekülni, amikor baj van a tőzsdén. Az emberek az értékpapíroktól és az aranytól egyaránt megszabadulnak, amerikai kincstárjegyre cserélve az elvileg kockázatosabb befektetési formákat. [Hozzátennénk, hogy komolyabb eséseknél sok befektető azért adja el aranybefektetése egy részét, mert valamiből muszáj pótolnia veszteségeit és erre az arany a legkézenfekvőbb és legbiztosabb megoldás.]
Ez egy olyan üzenet, amit az elit megpróbál az emberekbe sulykolni: „Az arany éppen olyan befektetési eszköz, mint az IBM, Exxon vagy OTP részvények.” Néhány fontos szempontot azonban kihagynak a képletből.
Kezdjük az elején. Az uralkodó hatalom gyűlöli az aranyat. A pénz hatalma a központi bankok pénznyomtatási jogából ered. Ha az emberek képesek a szó szoros értelmében a föld alól pénzt teremteni elő, akkor még mindig rendelkeznek némi hatalommal saját boldogulásuk irányítása felett, a hatalmi elittől függetlenül.
Ezt az olyan emberek, akiknek elsődleges célja a világ feletti uralom megvalósítása nehezen tolerálják. Ha az emberek képesek másoktól függetlenül vagyonra szert tenni, akkor az elit nem rendelkezik teljes hatalommal. A teljes hatalom megszerzése pedig tervük egyik legfontosabb állomása.
Ebből következőleg az elit mindent megtesz az arany árfolyamának manipulálása és gyengítése érdekében. Ezért láthatjuk, hogy a fiat pénz tartós emelkedésének periódusai vagy ahogyan manapság már magyarul is hívják a „bika piac” sokkal tovább tart, mint az arany tartós emelkedése. Az elit mindent megtesz annak érdekében, hogy a pénzpiacok tartós emelkedése minél tovább tartson. Az utolsó nemesfém bika piac a 70-es években volt és körülbelül 10 évig tartott. Utána egy 20 éves fiat pénz bika piac következett. Az arány kettő az egyhez.
A mostani nemesfém bika piac 2000 körül kezdődött. Az arany árfolyama 2000 óta folyamatosan emelkedik. Természetesen a tőzsde is emelkedő tendenciát mutat és ez némiképp elhomályosította az arany tündöklését. Ennek eredményeként a fővonalas média igazolva látja magát, amikor üzleti periódusok vagy tendenciák azonosítása helyett kijelenti, hogy az arany árfolyamának emelkedése csak egy újabb lufi.
Ez a megállapítás igen távol áll a valóságtól. A 2000-et követő néhány év során hihetetlen mértékű monetáris élénkítéseket hajtottak végre és az ilyen jellegű támadásoknak még most sincs vége. Ez történik, amikor az értékpiacok elszállnak. Első lépésként a központi bankok elkezdenek pénzt nyomatatni az értéktőzsde inflálódása érdekében, egészen addig, amíg a fellendülés zuhanásba nem megy át.
Ezt persze nem lehet a végtelenségig folytatni. Előbb-utóbb a piaci torzulások túl károssá válnak. Mindennek van határa és mára sikerült elérni ezt a határt. Az ezredforduló környékén a piac óriási mértékben zsugorodott és az ösztönzések csak rontottak a helyzeten. A folyamat megfordult és az arany árfolyama (az ezüsttel együtt) emelkedésnek indult.
Mivel a folyamat megfordult (tehát elindult a nemesfémek bika piaca) tudni lehetett, hogy az ösztönzések nem járhatnak sikerrel, és így is lett. Ezeket a sikertelen próbálkozásokat hívjuk ma „hitelválságnak” és „ingatlanpiaci válságnak”. A folyamat az Egyesült Államokból indult, de rövid idő alatt az egész világra átterjedt.
Sokan sokféle okot hoznak fel az ingatlanpiaci válság kialakulására, de amikor az ember kellő távolságból és megfelelő rálátással szemléli a helyzetet, a valóság egyértelművé válik. Az osztrákoknak igazuk van. A modernkorban a gazdaságot a központi bankok által irányított infláció határozza meg. A fellendülést zsugorodás vagy más szóval zuhanás követi és ennek nem volt köze a szabályozások elégtelenségéhez. Ez egy tisztán banki jelenség.
Sokszor beszéltünk már arról, hogy véleményünk szerint a mostani egyben a végső zuhanás is. A dolláralapú tartalékrendszer halott. Akkor halt meg, amikor a Fed 16 000 milliárd dollárt nyomtatott a csőd szélén álló bankok és pénzintézetek kimentésére a 2008-as válság idején.
A hatalmon lévő erők ezt természetesen nem szeretnék beismerni. A mai internetkorszakban még ádázabbul harcolnak a manipuláció nyomainak eltüntetéséért. Miközben azon munkálkodnak, hogy a jelenlegi pénzrendszert egy új világvalutára cseréljék, a meglévő rendszert is életben akarják tartani.
Ennek érdekében megpróbálnak zavart kelteni a folyamatok azonosítása terén. Nem akarnak az arany fellendülési periódusáról vagy bika piacáról beszélni, mert akkor kénytelenek lennének kimondani, hogy igenis a fellendülés és a zsugorodás időszakai felváltva követik egymást, amit szintén nem akarnak, mert akkor viszont azt kellene beismerniük, hogy ezeket a destruktív periódusokat a központi bankok idézik elő.
Céljuk elérése érdekében inkább mindenféle történeteket találnak ki. A legújabb ilyen történet, hogy az arany is csupán egy a sok befektetési forma közül, és a többi értékpapírhoz hasonlóan követi a tőzsde mozgását, az elmúlt néhány hét tőzsdei eseményeit hozva fel bizonyítékként.
Természetesen van némi igazság a dologban. Az intézmények is elkezdtek aranyat vásárolni és aranybefektetéseiket a többi értékpapírhoz hasonlóan adják és veszik. Azt kijelenteni azonban, hogy a befektetők megpróbálnak megszabadulni aranybefektetéseiktől (és helyettük amerikai kincstárjegyeket venni), amikor esik a tőzsde, nevetséges feltételezés.
Az arany a 70-es években is követte a Dow Jones mozgását. Azokban az években is együtt emelkedtek és estek, legalábbis nagyjából. Valószínűleg azért, mert a nagy intézmények azokban az években is vásároltak aranyat.
1979-ben és 80-ban azonban valami más is történt. Az arany árfolyama az egekbe szökött. Bárki ellenőrizheti. Rövid idő alatt 400 dollárról egészen 800 dollárig emelkedett, majd ismét visszatért ugyanarra a szintre. Előfordulhat, hogy ugyanez történik majd ennek az emelkedési időszaknak a végén is, de még nem tartunk ott.
Egyesek azt mondják, hogy a 80-as évek tendenciái az óriási mértékű infláció miatt anomáliának számítanak, azonkívül azokban az években próbálták a Hunt testvérek sarokba szorítani a világ ezüstpiacát és ez okozta az arany szárnyalását. Ez természetesen nem igaz. A központi banki periódusok miatt a mostani arany bika piac is hasonlóképpen kell, hogy végződjön, amennyiben semmi nem jön közbe. Ez szinte elkerülhetetlen.
Miért? Mert a hatalmi elit a végsőkig kitart a pénznyomtatás és inflációgerjesztés mellett a bukásra ítélt fiat pénzrendszer életben tartása érdekében. Elképzelhető, hogy mesterségesen előidézik az aranypiac zuhanását, ahogyan tették ezt 1980-ban is.
De hiszen az akkori hirtelen emelkedés és zuhanás a piaci manipuláció következménye volt!” – mondják egyesek. Igen, a piacot valóban manipulálták, de ha nincsenek a Hunt testvérek lett volna valami vagy valaki más. Az ilyen hirtelen irányváltás általában a manipuláció jele.
A lényeg, egy befektető szempontjából, hogy a 70-es években be lehetett csapni az embereket a tőzsdei mozgások magyarázatát illetően. Valószínűleg legtöbben egyetértettek a párhuzammal és elhitték, hogy az arany is csak olyan befektetés, mint a többi.
Aki ezt gondolta tévedett. A mai tőzsdei világban a bika piacok mindig éles emelkedéssel zárulnak a központi bankrendszernek köszönhetően, amely mindent megtesz, hogy a közönséges náthát tüdőgyulladássá alakítsa.
Ez egy jó hasonlat a jelenlegi piacokra. A piac most enyhén lázas, de mire az elit mindennel végez, a lázból gyógyíthatatlan, mindent felemésztő betegség lesz. Csak találgatni lehet, milyen magasságokba emelkedhet még az arany ára.
Természetesen ilyen magas árak mellett az emberek papíron vásárolnak aranyat. Innen erednek a veszteségek. Kérdezzük csak meg Gerald Celente-t, aki hatjegyű arany futures befektetését veszítette el az MF Global csődje miatt a napokban (melynek története külön cikket igényelne).
Ez a példa egy újabb tényezőt hoz előtérbe. A központi bankok által generált piaci periódusok hatására a pénzügyi visszaélések száma is emelkedett. Ez elkerülhetetlen. Az egyes visszaélések leleplezését az elit arra használja, hogy még több törvényt és szabályozást vezessen be, tovább összpontosítva a hatalmat a kormány kezében, amivel saját központi banki csalásuknak biztosítanak támogatást.
Ne higgyünk tehát a tőzsdeindexet követő aranyárfolyam meséjének. Emlékezzünk inkább a 70-es évekre. Akik akkor arannyal rendelkeztek és akkor léptek ki, amikor a tőzsdeindexet elhagyva az arany árfolyama az egekbe szökött vagyonokat kerestek.
Egyszerűnek hangzik a történet: „Tartsuk aranybefektetésünket, amíg az árfolyam el nem éri az 5000 dollárt és akkor adjunk el.” Igaz? Sajnos nem ilyen egyszerű a helyzet. Az Internet forradalomnak köszönhetően sok értelmes ember nagyon is tisztában van a fent leírtakkal, és ezt a központi bankokat irányító elit is tudja. Ennek ismeretében nehéz elképzelni, hogy az elit hagyná, hogy az arany elérje az 5000 dolláros (vagy ki tudja milyen magas) árfolyamot.
Valami közbe fog szólni. Egy háború talán. Esetleg egy előre megtervezett promóciós kampány a Wall Street és a tőzsdespekulánsok ellen vagy egy súlyos, egyre terjedő gazdasági válság, melynek hatására elkobozzák a magánkézben levő befektetési aranyat és egy új világvalutát hoznak létre. Talán mindhárom egyszerre.
Akik vettek aranyat és/vagy ezüstöt bizonyára elnyerik jutalmukat (bizonyos mértékig) mielőtt mindez megtörténne (amennyiben a fenti elmélet megállja a helyét), de fontos az óvatosság. Valószínűleg éppen periódusváltás előtt állunk, így aki figyelmen kívül hagyja ezt az eshetőséget, a modern történelmet és annak tanulságait hagyja figyelmen kívül. Utoljára a 30-as években szállt el ilyen mértékben a piac és jól tudjuk mi lett az eredménye.
A New Yorki Fed illegálisan pénzt nyomtatott, Roosevelt pedig úgy próbálta eltusolni, hogy pár napra bezáratta a bankokat. Akkor az elit minden fortélyát bevetette, hogy másra hárítsa a felelősséget. A Wall Street-re mutogattak, ezreket tartóztattak le, több száz vagy ezer vállalatot tettek tönkre, drákói törvényeket hoztak (melyek tovább nyújtották a válságot és intézményesítették a Fed-et) elkobozták az emberek tulajdonában lévő aranyat és végül, amikor már semmi sem működött elindítottak egy világháborút.
Nyilván egyesek ezt összeesküvés elméletnek nevezik majd. Szerintem egyértelmű, hogy történelmünket a háttérből irányítják, így a valóságelmélet találóbb kifejezés lehet.
Akárhogyan nevezzük, a lényeg, hogy hamarosan ismét szemtanúi lehetünk ennek a kipróbált receptnek…

Banki hatalomátvétel Európában

Forrás: Infowars.com

Az összeomlást előidéző pénzügyi terroristák most az EU adósságválság megmentőiként díszelegnek

Lucas Papademos, Mario Monti és Mario Draghi
Ahogyan arra jó ideje figyelmeztettünk, ugyanazok a pénzügyi terroristák, akik a gazdasági összeomlást előidézték most a válságot kihasználva a gazdaság megmentőiként tetszelegnek, miközben egy igazi banki puccsot felügyelnek a Goldman Sachs beépített emberivel az élen, akik mostantól Olaszországot és az Európai Központi Bankot is irányítják.
A puccs célja egy európai szuperhatalom létrehozása az euró adósságválságát kihasználva, hogy a mostanáig megmaradt kevés szuverén hatalom is Brüsszel teljes fennhatósága alá kerüljön. A globalisták elindították a folyamatot, saját kezűleg jelölve ki a választás nélkül kinevezett személyeket a görög és olasz miniszterelnöki posztra.
Silvio Berlusconi Európa Gaddafi-ja volt. Utálatos természete ellenére Berlusconi igazi akadályt jelentett a bankpuccs számára, így rövid úton megszabadultak tőle, de nem a nép akaratából, hanem a piacot irányító bennfentesek manőverezésének segítségével.
Hétfőn úgy tűnik a befektetők kollektív döntést hoztak arra vonatkozóan, hogy nem szeretnék Berlusconit a harmadik legnagyobb európai hatalom élén látni, ami kritikus magasságba repítette Olaszország hitelkamatait. A hét végére, nemcsak Berlusconinak fellegzett be, hanem a demokratikus választás lehetőségének is. A piacok döntöttek, mégpedig úgy döntöttek, hogy nincs szükség választókra. „Az országnak reformokra nem választásokra van szüksége,” mondta Herman van Rompuy, az Európai Bizottság elnöke pénteki római látogatása során,” írja Stephen Faris a Times-ban.
A Berlusconit leváltó volt EU biztos Mario Monti a tökéletes globalista beépített ember mintaképe. A Goldman Sachs tanácsadója, a David Rockefeller féle Trilaterális Bizottság európai ágának elnöke és a Bilderberg csoport prominens tagja. Az elit biztosan számíthat rá a puccs következő lépése során, melynek lényege a hatalom további összpontosítása lesz azokban a kezekben, melyek a válságot előidézték.
Ezek ugyanazok a bűnözők, akik a pénzügyi katasztrófát előidézték. Ez olyan mintha egy rakás piromániást kérnénk fel a tűz eloltására,” írjaAlessandro Sallusti, a Berlusconi család tulajdonában lévő milánói Il Gornale lap szerkesztője.
Ehhez hasonlóan, napokkal azután, hogy George Papandreou, görög miniszterelnök kihirdette a népszavazást, kiadták útját, hogy helyét átvehesse az Európai Központi Bank volt alelnöke, a Harvard Egyetem professzora és a bostoni Fed korábbi vezető közgazdásza, Lucas Papademos.
Papademos és Monti pontosan azért kerültek választás nélkül pozícióikba, hogy főnökeiken kívül senkinek ne tartozzanak közvetlen számadással, ami újabb bizonyítéka az Európai Unió demokráciaellenes és diktatórikus alapjainak.
Említettük már az eurózóna összeomlására figyelmeztető retorika erősödését, ami nem egyéb, mint a hatalom további összpontosítását célzó újabb húzás.
És igen. Ma már az Európai Központi Bankot az eurózóna és azon belül Olaszország, Franciaország és Spanyolország megmentőjeként üdvözlik.
Na és ki lett megmentőnk, az Európai Központi Bank legújabb elnöke? Nem más, mintMario Draghi, a Goldman Sachs korábbi alelnöke. Látjuk már a trendet?
A mentőcsomaghoz kötött feltételek természetesen pont azt a célt fogják elérni, amit az eurokraták elterveztek: egy szorosabb politikai uniót, ahogyan Angela Merkel, német kancellárasszony éppen tegnap nyilatkozta. Ez pedig nem egyéb, mint egy európai szuperhatalom, ami a maradék szuverenitásuktól is megfosztja Európa nemzeteit.
Az egész EU adósságválság nem egyéb, mint a már fent is említett banki államcsíny, melynek célja a hatalmat azoknak a kezébe juttatni, akik a válságot 2008-ban a hitelek hirtelen megvonásával elindították.
A lufit kidurrantó csalók most a világ megmentőinek szerepét játsszák, akik elhozzák a szabadítást, ha Európa nemzetei hajlandók átadni a hatalmat a választás nélkül kijelölt brüsszeli diktátoroknak.

Az eurózóna hamvaiból emelkedhet fel az új európai birodalom

Az eurózóna válsága és várható összeomlása az európai (és a világ) hírcsatornáinak vezető híre a napokban. Sok ember tévesen azt feltételezi, hogy ez az euró végét és a tagállamok korábbi, de legalábbis egy saját valutához való visszatérést jelenti. Sajnos ennek nagyon kicsi a valószínűsége. Sokkal inkább az elittől megszokott „káoszból rend” elv újabb példáját láthatjuk. Az elitnek esze ágában sincs feladni az Európa egyesítésére és központosítására irányuló törekvéseit, sőt, a jelenlegi káosz kitűnő alkalom, hogy a jelenlegi eurózóna hamvaiból egy új „Európai Egyesült Államok” hatalmat hozzanak létre. Az elmúlt hónapok során Európán egyre inkább eluralkodott a pánik és a félelem. Az euró ólomként süllyed, súlyos pénzügyi gondokat hozva a kontinensre és az egész világgazdaságra. Az elit számára egy ilyen kiterjedt válság tökéletes alkalmat kínál egy új rendszer bevezetésére. Megoldásként pedig nem a régi rendszerhez való visszatérést, hanem az eddiginél is sokkal szorosabb integrációt és központosított hatalmat fognak felajánlani.
Az „Európai Egyesült Államok” csak egy kitalált név, de igen jól szemlélteti a körvonalazódó új birodalom lényegét.
Az elit azzal is tisztában van, hogy Európa országai és lakosai csak végső kétségbeesésükben fogadnának el egy ilyen megoldást. A színpad készen áll a mindent elsöprő válság elindítására. A fővonalas média mindent megtesz, hogy előkészítse a hangulatot és tudtára adja az embereknek, hogy a válság elkerülhetetlen, megoldás pedig nincs a láthatáron. A megoldás nem látható, mert ha előre elárulnák, milyen megoldásban gondolkoznak, tervük könnyen kudarcba fulladhatna.
Telegraph a következőket írja:
Az eurózóna összeomlása egy pillanat alatt elsöpörné az európai gazdaság felét, a 30-as évek világgazdasági válságához hasonló nyomorba taszítva a kontinenst, figyelmeztetett az Európai Bizottság elnöke.”
[Értjük az üzenetet? Eurózóna, azaz egyesült Európa nélkül a nyomor vár ránk.]
Egyes lapok már pénzügyi armageddonról írnak:
A válság kezelhetetlenné válása miatt a politikusok tegnap este már az eurózóna feloszlásának előkészületeiről beszéltek.
Miközben az államkincstár és a brit pénzügyi vezetők a válságnak Angliára kifejtett hatásait próbálták mérsékelni, David Cameron arra figyelmeztetett, hogy eljött a közös európai valuta „igazságának pillanata”.
Vince Cable, gazdasági miniszter ennél is messzebb ment és valóságos pénzügyi „Armegaddonról” beszélt, miközben a brüsszeli vezetőség a teljes káosz elszabadulására figyelmeztet.”
Sokaknak nehéz elhinni, de az elit kifejezetten várja az eurózóna teljes összeomlását.
Miért?
Egyszerű. Az összeomlás végre lehetővé tenné számukra a mindig is tervezett új rendszer bevezetését. Egy pénzügyi válság, akármilyen nehézségeket hoz is, csak átmeneti állapot, az általuk megálmodott „új Európa” viszont reményeik szerint kiállja majd az idő próbáját.
Egyre több hír jelenik meg a Nicolas Sarkozy és Angela Merkel által titokban felvetett új, sokak által kétsebességesnek nevezett eurózónáról, amelynek csak az erősebb gazdaságok lehetnének tagjai.
Telegraph a következőket írta erről a napokban:
Franciaország terveket sző egy külön eurózóna felállítására, amely saját egyezménnyel, parlamenttel és központtal rendelkezne. Egy ilyen lépés jelentősen gyengítené az Európai Unió erejét.”
A fenti cikk egy másik passzusa megpróbálja felkészíteni az olvasót a végső megoldás elfogadására, ami „megerősítené az eurózóna tagállamok közötti kapcsolatot”:
A feltételezések szerint Franciaország és Németország célja a kezdeményezéssel az eurózóna tagállamok közötti egység megerősítése, új adókon és jogi intézkedéseken keresztül, hogy megakadályozzák a túlzott mértékű eladósodást és költekezést.”
Amit ezek a cikkek nem mondanak ki, hogy hosszú távon Franciaországnak és Németországnak esze ágában sincs bárkit is kihagyni a szövetségből. Azt akarják elérni, hogy félelmet keltsenek a „gyengébb” országban és azt éreztessék velük, hogy kimaradnak a „buliból”, hogy nem lehetnek része az elit klubnak és ezáltal rákényszerítsék őket a szorosabb európai integráció és az általuk előterjesztett új szabályok elfogadására.
Emlékezzünk majd vissza ezekre a sorokra! A pénzügyileg gyenge lábakon álló országok, Olaszország vagy Görögország például, előbb vagy utóbb ugyanúgy része lesznek az új „gazdasági blokknak”.
Mielőtt ez megtörténhet, a vezetők hagyni fogják, hogy az adósságválság lefusson és megtegye a kívánt hatást. Az euró valószínűleg soha nem látott mélységekbe süllyed és egy rövid időre káosz uralkodik majd Európán.
Egy nemrégiben megjelent cikk aCrackerjack Finance oldalán tökéletesen összegzi az eurózóna problémájának lényegét:
Mára egyértelművé váltak az eurózóna szerkezetének gyengeségei. Egy 17 szuverén tagállamból álló csoport úgy döntött, hogy egységes valutát vezet be, a monetáris politika irányítását pedig átadja egy közös központi banknak. Ugyanakkor a 17 szuverén ország egymástól teljesen eltérő erényekkel, iparral, adósságszinttel, költségvetési hiánnyal, munkaügyi szabályokkal és adózási törvényekkel rendelkezik. Figyelembe véve a különbözőségeket, kész csoda, hogy az eurózóna képes volt jelenlegi formájában egy teljes évtizedig fennmaradni.”
A nemzeti valutákhoz való visszatérés helyett azonban az elit egy még szorosabban integrált birodalmat akar.
Guardian egyik cikke Angela Merkel-t idézi:
Angela Merkel, német kancellárasszony elmondta, hogy a helyzet igen kellemetlenné vált és a politikai integrációs folyamat felgyorsítására szólította fel az eurózóna tagállamokat. ’Eljött az új Európa megszületésének ideje,’ mondta. ’A világ sebesen változik, tehát készen kell állnunk, hogy szembenézzünk a kihívásokkal. Ehhez több kell Európából, nem pedig kevesebb!’”
Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke még merészebben nyilatkozott:
Az Európai Bizottság elnöke, Jose Manuel Barroso a legújabb olasz válság kibontakozásával felszólította az EU országokat, hogy „egyesüljenek, vagy fogadják el a megsemmisülést.” „A gazdasági és geopolitikai rend fundamentális változásainak vagyunk szemtanúi, ami arra a meggyőződésre juttatott, hogy vagy egyesült erővel haladunk előre vagy darabokra esünk. Átalakulás hiányában Európára a hanyatlás vár. Ez egy döntő pillanat. Vagy egyesítjük erőinket vagy elfogadjuk a megsemmisülést,” mondta Barroso.”
A cél elérése és a folyamat elindítása érdekében az elit által megálmodott egyesült Európa iránt elkötelezett politikusokat ültetnek a kulcsfontosságú pozíciókba Európa szerte.
Olaszországban Berlusconit Mario Monti, egy gazdasági szakember követi majd. (Berlusconinak sok mindent elnézett az elit, de amint az eurót és az eurózónát kezdte kritizálni sorsa megpecsételődött.)
Monti a Yale egyetemen szerezte diplomáját, az Európai Bizottság tagja és a Trilaterális Bizottság európai ágának elnöke, mellesleg a Bilderberg csoport tagja.
Görögországban George Papandreou helyére Lucas Papademos kerül.
Papademos a Harvard Egyetemen végezte tanulmányait, korábban a görög központi bank elnöke és az Európai Központi Bank alelnöke, valamint a bostoni Fed vezető közgazdásza volt. Papademos szintén tagja a Trilaterális Bizottságnak.
Nem figyelemre méltó, hogy az elitista szervezetek tagjai egymás után jelennek meg a legfontosabb pozíciókban?
Milyen is lesz ez az új Európa? A Daily Mail cikke a „Negyedik Birodalom felemelkedéséhez hasonlítja Németország európai térnyerését” és a következő igen megdöbbentő megállapítást teszi a mélyebb gazdasági integrációt illetően:
Ez a szuverenitás teljes elvesztését jelentené azokban az országokban, melyek egykor a Harmadik Birodalom vasökle alatt léteztek 70 évvel ezelőtt.
Ne legyenek kételyeink a pénzügyi uniót illetően. Az új pénzügyi rendszer közös gazdaságpolitikát, egységes adórendszert, egységes társadalombiztosítási rendszert, közös adósságot, egyesített gazdaságot és egyetlen, közös pénzügyminisztert jelent, és valamennyi német.
Nem hangzik túl jól. Az elit azonban ezt akarja. Mint mindig, a cél most is még több hatalmat szerezni.
Egyelőre Európa lakossága nem akarja ezt az új európai „valamit”. Ezért van szükség még több káoszra, bizonytalanságra és félelemre.
Ezért biztos, hogy összeomlás jön.
Az elit reményei szerint a válság után létrejöhet mindenkori álmuk: egy olyan új, szorosan integrált európai birodalom, amilyet a világ az ókori Róma bukása óta nem látott.

A kínai kassza is kiürül

Forrás: The Daily Bell
Az Economist cikkéből: A cégeknek fogy a pénze, ami súlyos következményekkel jár dolgozóik számára… Egyre több munkás nem kapja meg bérét… Az infláció visszaszorítása érdekében tett erőfeszítések fájdalmas mellékhatásokkal járnak. Kínában az egyre szűkülő hitellehetőségek miatt a pénzszűkében levő vállalatok felfüggesztették a bérek kifizetését a fizikai munkát végző dolgozók számára. Ma már a korábban irigyelt állami szektor is érzi a pénzhiányt. A sok ezer kilométeres vasúthálózaton folyó munkák szinte teljesen leálltak, a munkások pedig arra panaszkodnak, hogy nem kapták meg fizetésüket.
Milyen üzenetet próbálnak a társadalom felé közvetíteni Kínáról? „Ezek a kommunisták Kínában aztán tényleg tudják, hogyan kell vezetni egy kapitalista gazdaságot! Európánál vagy Amerikánál jobban csinálják, az biztos! A szocializmus valahogyan „kiokosítja” az embereket.”
Mi egy kicsit másképpen látjuk a helyzetet. Az Economist szerkesztői, akik mellesleg még soha nem találkoztak olyan diktatúrával, amiről ne tudtak volna egy-két jó szót szólni, úgy tűnik falba ütköztek Kína esetében. A kapitalizmus reménysége (a kommunista Kína) le van égve, a földet érés pedig nem lesz zökkenőmentes.
Miután évekig dicshimnuszokat zengtek Kínáról és az élettel teli kínai „szabadpiacról” az Economist szerkesztői szemben találták magukat a rideg valósággal, melynek eredménye a kínai kommunisták hiperaktív, a lehetetlenségig stimulált gazdaságának lepadlózását taglaló fenti gúnyirat.
Ezt természetesen nekünk nem kellene értenünk. Ez a társadalmi üzenet az elitnek szól, végtére is a kínai kommunisták gyilkos önkényuralmi gazdasága a nyugati anarchista és „szabad” gazdasággal szemben sok mindent jól csinált. Néhány további szemelvény a cikkből:
Kínában általában a nagyszámú és sokszor igen messziről bejáró ingázók az elsők, akik a pénzhiányt megérzik. Egy februári törvénymódosítás megtiltja a munkaadóknak a fizetések visszatartását, amennyiben a cégnek a szükséges pénz rendelkezésére áll. A törvény sajnos nem sokat javított a 150 millió vidéki ingázó helyzetén, akik a fizikai munka oroszlánrészét végzik az országban. A 2008-ban előirányzott 600 milliárd dolláros élénkítő csomagot nagyjából elköltötték. A központi kormány utasította az állami bankokat, hogy fogják vissza a hitelezést az infláció megfékezése érdekében, ami a július hónappal záródó 12-hónapos időszak alatt 6,5% volt, majd szeptemberre 6,1%-ra csökkent.
A Wenzhou városában az elmúlt hetek során kialakult hitelválság eredményeként több tucat üzletember, cégét magára hagyva elmenekült, több ezer dolgozót hagyva maga mögött kifizetetlenül. Az állami cégek sincsenek sokkal jobb helyzetben. A sínfektetés két rekordéve után a vasút is súlyos gondoknak néz elébe. A kormány meggondolta magát korábbi gyorsvasút-építési elképzeléseiket illetően, miután júliusban két halálos kimenetelű szerencsétlenség is történt.
A döntésben ugyanakkor jelentős szerepe volt a hitelforrások kiapadásának is. Az angol nyelven megjelenő China Daily lap szerint a vasútiparban dolgozó ingázók jelentős része hónapok óta nem kapott fizetést. Az elégedetlenség egyre nő a munkások körében. Az állami média által idézett egyik vasúti vezető elmondta, hogy a China Railway Engineering Corporation, az ország legnagyobb mérnöki cégének dolgozói július óta 2000 keresetet adtak be a hatóságoknak. Egy másik lap, az Economic Information Daily szerint a pekingi vezetést rendkívüli módon aggasztja a sok bérhátralék és a tiltakozások növekvő száma. A cikkből kiderül, hogy a vasúti projekteknek mindössze egyharmada halad a tervek szerint.
A hatalmi elit nyilván szerette volna szembeállítani Kína „életerős” és kvázi felülről irányított gazdaságát (saját jelzőik) a nyugat kaotikus és irányíthatatlan (saját jelzőik) gazdaságával, de úgy tűnik Kína a vártnál gyorsabb ütemben esik darabokra. Az állami kézben levő kínai központi bank nem kezeli túl jól a földet érést.
A rothadó, üresen tátongó kínai városok és hitvány, dülöngélő felhőkarcolók, a tékozló és korrupt központi bank, a menekülő vállalkozók és az egész országban erősödő erőszakhullám (ami olyan súlyos, hogy hivatalosan már nem is írnak róla) komoly jelzések a probléma súlyosságát illetően.
A kínai csoda halott. Annyira mondhatjuk valódinak, mint amennyire a késői huszadik század fogyasztói őrülete az anglo-amerikai „zsenialitás” termékének tudható be. Nem. A modern, irányított történelem lényege nem más, mint az elit által irányított pénzalapú élénkítés és központi banki bőkezűség. Aki ezermilliárdok felett rendelkezik, az egész világ felett rendelkezik. Ilyen egyszerű. Ez nemcsak az Egyesült Államokra, de Kínára is igaz.
Mi valóságos akkor Kínában? A fejlődés jelenlegi állapota? Netán a pénzügyi hatalom? A kínai központi bank, a nyugati központi bankokhoz hasonlóan, több tízmilliárd dollárt tud meglebegtetni, hogy elhitesse a világgal a kínai csoda valódiságát. Igen, a kínai nép egy ősi, bölcs és hatalmas kultúra örököse, de egy országot nem lehet 30 év alatt felépíteni. Vagy igen?
Szerintünk nem. Központi banki szuperpénz nélkül nem lehetséges. Tőlünk azonban azt várják, hogy ennek ellenére elhiggyük a csodát, ahogyan azt is el kell hinnünk, hogy a kínai központi bank zseniális technokratái képesek lesznek „zökkenőmentesen landolni” ezzel a hatalmas országgal, akármit is értenek ezalatt. Hát hazudna nekünk az elit? Tényleg megtenné?
Amikor eljön az összeomlás, márpedig jön, a háromlábú szék mindhárom lába kitörik. Amerika, Európa ÉS Kína sem lesz képes tovább hajtani a modern, központi bankrendszeren alapuló gazdaságot. A világ a történelem eddigi legnagyobb válságába süllyed. Hogyan tovább?
Az elit vajon a függöny mögött várja, hogy bonyolult projektjük következő jelenetét elkezdhessék? És mi lesz az? A világkormány?

Vajon Görögország Izland példáját követve a bankok helyett az országot menti meg?

Forrás: Washington’s Blog

Izland nem a bankokat mentette meg, hanem saját gazdaságát

Izland ajtót mutatott a bankoknak és gazdasága ma jobb állapotban van szinte minden olyan ország gazdaságánál, akik hagyták, hogy a bankok diktáljanak.
Barry Ritholtz májusban a következőket mondta:
A bankok kimentése helyett, amit mellesleg Izland nem tudott volna kivitelezni, inkább biztosítékot nyújtott a betétekre (ahogyan azt az FDIC is teszi) és hagyták, hogy a kapitalizmus természetes folyamata tegye a dolgát.”
Most sokkal jobb helyzetben vannak, mint az USA vagy Írország, akik nem ezt az utat követték.
Bloomberg ezt írta még Februárban:
Más nemzetekkel, például az Egyesült Államokkal és Írországgal ellentétben, akik milliárdokat pumpáltak pénzintézeteikbe, hogy felszínen tartsák azokat, Izland a legnagyobb hitelezőket vagyongondnokság alá helyezte. Úgy döntött nem fogja megvédeni az ország bankjainak hitelezőit, akiknek eszközei 209 milliárd dollárra, az ország GDP-jének 11-szeresére dagadtak.
Izland helyesen cselekedett, azzal hogy biztosította kifizetési rendszerének folyamatos működését, és hagyta, hogy a hitelezők, nem pedig az adófizetők, állják a veszteséget,” mondta Joseph Stiglitz, a Columbia Egyetem Nobel díjas közgazdásza. „Írország ezzel szemben mindent rosszul csinált. Ők a legrosszabb modellt követték.”
Írország a bankok valamennyi kötelezettségére garanciát nyújtott, amikor azok bajba jutottak és eddig 46 milliárd eurót pumpált a pénzintézetekbe, a csőd szélére sodorva az országot. Ezek után kénytelen volt elfogadni az Unió mentőcsomagját.
A nagy bankrendszerrel rendelkező országok követhetnék Izland példáját, mondja Adriaan van der Knaap, az UBS AG vezérigazgatója.
Egy ilyen döntés nem zavarná meg a pénzrendszert,” mondja van der Knaap, aki korábban Izland bankhatározati bizottságának tanácsadója volt.
Arni Pall Arnason, Izland gazdasági minisztere azt mondja, hogy a döntés, miszerint a hitelezők osztoztak az ország pénzügyi veszteségein, megmentette az ország jövőjét.
Amennyiben garanciát adtunk volna a bankok kötelezettségeire, ugyan olyan helyzetben lennénk, mint Írország,” mondja Arnason.
Kezdetben a bankok és egyéb európai pénzintézetek azt mondták nekünk, hogy soha többet nem fognak hitelt nyújtani Izlandnak,” mondja Einarsdottir. „Akkor 10 év volt, majd 5, most pedig azt mondják, hogy ismét lehet szó hitelről.”
Még az IMF is dicsérte Izland stratégiáját:
Az első olyan országként, amely a globális gazdasági válság teljes erejét megtapasztalta, Izland egyesek szerint tökéletes példája annak, hogyan lehet a társadalmi szerkezet elpusztítása nélkül legyőzni egy mély gazdasági válságot.

Görögország előtt ugyanez a döntés áll

Robert Reich szerint Görögországnak most azt kell eldöntenie, hogy hátat fordítson-e a bankoknak:
George Papandreou, görög miniszterelnök a demokráciát választotta, amikor bejelentette, hogy népszavazást tartanak az Unió és az IMF által a mentőcsomag fejében rájuk rótt drákói megszorító intézkedésekről.
(Pontosabban fogalmazva azokról a csökkentésekről, amelyeket Görögországnak a neki hitelező és a csődje esetén sokat vesztő, nagy európai bankok megmentéséért kell végrehajtania, nem beszélve az európai bankokkal szorosan összefonódott Wall Street-i bankokról, akik szintén hatalmas összegeket veszítenének egy görög csőd esetén.)
A helyzet ismerős. Ez történt 2008 vége és 2009 eleje táján, amikor a Wall Street hatalmas mennyiségű rossz hitelt folyósított és felmerült kimentésének kérdése.
A különbség, hogy az Egyesült Államokban nem tartottak népszavazást. A Bush kormány közölte a kongresszussal, hogy ha nem hagyják jóvá azonnal és feltétel nélkül a hatalmas mentőcsomagot, „gazdasági Armageddonra” számíthatnak. (Hank Paulson, akkori pénzügyminiszter, mentőcsomag hiányában a szükségállapot elrendelését is kilátásba helyezte.) Természetesen a kongresszus azonnal engedelmeskedett. Hank Paulson, Ben Bernanke és Timothy Geithner (a New Yorki Fed vezetőjeként) elkezdték lapátolni a pénzt a bankokba. Az Obama kormány (és Geithner, most már, mint pénzügyminiszter) pedig még nagyobb tételben folytatta.
Tehát ahelyett, hogy hagyták volna, hogy a Wall Street viselje tetteinek és hanyagságának következményeit, kimentették és inkább az adófizetőkre hárították a terhek és következmények viselését.
A helyzet valószínűleg másképp alakult volna, ha az amerikaiakat is megkérdezik. A közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak nagytöbbsége ellenzi a mentőcsomagokat. A legkevesebb az lett volna, hogy szigorú feltételekhez kössék a mentőcsomagok folyósítását, így a bankok kénytelenek lettek volna lenyelni az általuk nyújtott uzsorahitelek miatti veszteségeket, vagy segíteni a lakástulajdonosok jelzáloghiteleinek csökkentésében. Elvárhatták volna tőlük azt is, hogy javítsák a kisebb helyi bankok tőkeállományát és szigorúbb rendelkezések elfogadását.

Az EU-n most már csak a korlátlan pénznyomtatás „segíthet”

Forrás: The Daily Bell
Köszönjük Németország… Az EU vezetők közül egyedül Angela Merkel érkezett a szerdai csúcsra szilárd felhatalmazással. Figyelemre méltó pillanat. Tudomásom szerint soha nem volt példa arra, hogy egy nemzeti parlament előzetes szavazást követelt és tartott volna egy EU megállapodást illetően. Egy ilyen elv bevezetésével talán elkerülhettük volna a korábbi könyörtelen egyezménymocsarat és az Európai Bizottság épületében létrejött titkos megállapodások eredményeként megvalósult EU hatalomerősödést. Köszönjük Németország. Köszönjük a német alkotmánybíráknak, hogy vétójogot biztosítottak a Bundestag-nak a nemzeti szuverenitás rovására történő EU túlkapások ellen. – UK Telegraph, Ambrose Evans-Pritchard
A társadalom felé közvetített domináns üzenet: Európa végre megkapta a probléma kezeléséhez szükséges mentőcsomagot. Miért nem voltak erre képesek korábban? A politikusok az utolsó pillanatig húzzák az időt…
A Daily Bell elemzése:
Természetesen mára mindenki értesült az EU „csodálatos” mentőcsomagjáról. A fent idézett cikkből azonban kiderül, miért nem fog működni. Le a kalappal Ambrose előtt. A fővonalas médiától nem szoktuk meg az ilyen egyenes megfogalmazást, még a Telegraph-tól sem.
Az eurokrata zsenik által rendszeresen bejelentett „csodák” nem egyebek, mint az elit domináns üzenetei a tömegek számára: A válságokat a legokosabb emberek hivatottak megoldani… és a kormány vezető beosztású tagjai azok, akik ezzel a kvalitással rendelkeznek. Hiszen éppen ezért vannak ilyen pozícióban, hogy megoldják a számunkra, egyszerű halandók számára túl összetett problémákat.
A valóság sajnos kissé eltér ettől. A bajokat, amikre sokszor nem létezik megoldás, pont a kormányok okozzák. Elképzelhető, hogy az euró válság is éppen ilyen. A monetáris merevség, az irányíthatatlanná vált adósságok és a banki fizetésképtelenség rosszindulatú keveréke úgy tűnik eleve bukásra ítélt és irrelevánssá tett minden potenciális megoldást.
A fenti cikk nem indul kedvezően. Igazából nem derül, ki miért is kellene köszönetet mondanunk Németországnak, de most nem Pritchard hálájának iróniáját akarjuk elemezni, hanem következtetéseit.
A szomorú igazság, hogy Merkel és az EU javaslatai ostobák, a pénzügyi manőverezés, szemfényvesztés és bűvészmutatványok legrosszabb példái. Ahogyan arra számos közgazdász rámutatott, a javaslatok a kockázatok koncentrációjához vezetnek. Németország 211 milliárd eurós hozzájárulása az alaphoz technikailag nem sérül, de a nagy, vagy esetleg teljes veszteség kockázata jelentősen nő. A hitelező államok a görög, portugál és olasz adóssággal szembeni védett pozícióból a legrosszabb helyzetbe kerülnek.
Színvallásra kényszeríthetik az illetékeseket, de az eredmény könnyen Franciaország és számos egyéb állam leminősítése lehet. A válság terjedését lelassítás helyett felgyorsítaná. Miért akarna Németország ilyen destruktív politikát követni? Mert nem meri átlépni a 211 milliárd eurós vörös vonalat, ami szimbolikus fontosságúvá vált a Bundestag-ban és mert ideológiai és társadalmi okok miatt elvetették az egyetlen megoldást, ami még megállíthatná az eurozóna válságát: az Európai Központi Bank teljes tüzérségi erejének bevetését.
Egyértelmű, hogy euro-földön szükség van egy igazi hitelezőre, akihez végső kétségbeesésükben fordulhatnak a bajbajutottak. Igen. Fennáll a kockázat, hogy az EKB kötvényvásárlásai a deficit krónikus pénzesítésévé fajulnak. Annak viszont még nagyobb a kockázata, hogy az EFSF, a javaslatok szerint, egy katasztrofális eseménysorozatot fog beindítani.”
Ez a három bekezdés összefoglalja a probléma lényegét. Az EU központi bankja nem tud elegendő mennyiségű pénzt nyomtatni a növekvő adósságválság hatástalanítására. Az Egyesült Államokban a Fed 16.000 milliárd dollár értékben nyújtott rövidtávú kölcsönöket a beragadt piacoknak 2008 elején. Legutóbb pedig úgy 75.000 milliárd dollárt garantált a Bank of America rossz derivatíva kölcsöneiért. [Megint a derivatívák!]
Ezek óriási számok! Nincs ember, aki fel tudná fogni mit jelent 75.000 milliárd dollár. Szerintem ez olyan, mint elképzelni a végtelent. Ezért írunk olyan sokszor arról, hogy a dolláralapú tartalékrendszer meghalt, a halál ideje pedig 2008 volt. Nem lehetséges ilyen mennyiségű pénzt kibocsátani. Az összeg felfoghatatlansága elárulja a turpisságot.
Ugyanakkor bizonyos értelemben az ilyen agresszív intézkedések egyelőre működni látszanak. A rendszer, a káosz és végromlás ellenére, még tovább vánszorog. A központi bankok által kibocsátott, a stabilitást célzó, felfoghatatlan mennyiségű pénzek egy ideig még működnek.
Hosszú távon szerintünk nem fognak, de a rövidtávú gyorsmegoldásokat kereső politikusok és bankárok számára elfogadható válasznak tűnik a lehetetlen összegekkel való dobálózás, amivel az eredendő problémát, a túlságosan nagy tőkeáttétet próbálják eltalálni.
Erre próbál Evans-Pritchard rámutatni cikkében. Hasonlítsuk össze a 16.000 milliárd és 75.000 milliárd dollárt az EU által a tagállamoktól nagy nehezen kisarcolt 400 milliárd euróval. Csepp a tengerben.
Evans-Pritchard rátapintott a probléma lényegére. Az Egyesült Államokban a Fed annyi pénzt bocsát ki amennyit akar. Az EU központi bankja ezt nem teheti meg. Így nem marad más, mint tovább vitázni a mentőcsomagokra szánt fix összegekről, amikor végtelen mennyiségű pénzre lenne szükség. Az „elég” soha nem lesz elég.
Ez történik, amikor egy (a kormány ígéretén alapuló) fiat-pénz összeomlik. A központi bankok csak nyomtatnak, nyomtatnak végeláthatatlanul, amíg a szóban forgó pénz teljesen elértéktelenedik vagy beüt egy válság, ami legalább a bankok némelyikét megmenti a fennálló gazdasági szerkezet keretein belül. Az EU a második eshetőséget reméli, de jelenleg úgy tűnik, néhány kártyája hiányzik ahhoz, hogy övé legyen a kör. Ilyen korlátlan hatalmú tüzérségi erővel jelenleg csak a Fed rendelkezik.
Természetesen azt szeretnénk, ha ez a romlott rendszer teljesen összeomlana. Egy ilyen esemény sokakat, legtöbbünket, szörnyen nehéz helyzetbe hozna, de monetáris infláción és háborún keresztül menteni meg a rendszert még szörnyűbb. Ha összeomlana a rendszer, a szörnyűségnek legalább lenne értelme.
Evans Pritchard elmagyarázza a probléma forrását. Korlátlan pénznyomtatás nélkül semmilyen „mentőcsomag” nem lesz elegendő. Az EU-t csak az Európai Központi Bank pénznyomtatása mentheti meg. Az igazi kérdés tehát az EU-hívők és befektetők (vagy nem befektetők) számára: Megkapja-e az EKB a korlátlan pénznyomtatási hatalmat valamikor a közeljövőben? Ki mit gondol? És ha nem, hogyan tovább…?

A derivatívákról közérthetően

A derivatíva piac közérthető magyarázata

Heidi egy detroiti bár tulajdonosa. Egy napon rájön, hogy szinte minden vendége munkanélküli alkoholista, és már nem igen engedhetik meg maguknak, hogy bárjába járjanak. A probléma megoldására Heidi új marketing tervvel áll elő, aminek lényege, hogy vendégeinek nem kell azonnal fizetniük az elfogyasztott italokért, azaz hitelre ihatnak. Az egyes vendégek fogyasztását egy könyvben vezeti.
Hamarosan elterjed a hír, hogy Heidi bárjában hitelre lehet inni és ennek eredményeként egyre többen kezdik látogatni a szórakozóhelyet. Hamarosan Heidi bárja lesz Detroit leglátogatottabb szórakozóhelye.
Mivel a vendégeknek nem kell azonnal fizetniük a fogyasztott italokért nem tiltakoznak, amikor Heidi időről időre megemeli a bor és a sör, a két legnépszerűbb ital árát. Ennek eredményeként a bár bruttó forgalma komoly emelkedésnek indul.
A helyi bank fiatal és dinamikus alelnöke rájön, hogy ezek a vendég-hitelek értékes eszközök lehetnek a jövőben és megemeli Heidi hitelkorlátját. Nem lát kockázatot a dologban, hiszen fedezetként ott vannak a munkanélküli alkoholisták adósságai.
A bank központjában a tőzsdei szakértők ezeket a vendég-hiteleket ITALKÖTVÉNNYÉ, ALKESZKÖTVÉNNYÉ és RÓKAKÖTVÉNNYÉ alakítják. Ezeket az értékpapírokat azután csomagok részeként nemzetközi értékpapírpiacokon forgalomba hozzák. A naiv befektetők nem igazán értik, hogy a számukra AAA minősítésű, biztosított kötvényként eladott értékpapírok valójában munkanélküli alkoholisták adósságai. Ennek ellenére a kötvényárak egyre emelkednek és az értékpapírok hamarosan a legkapósabb eszközzé válnak az ország brókercégeinél. Egy napon, bár a kötvényárak még mindig emelkednek, a helyi bank kockázati igazgatója úgy dönt ideje behajtani a Heidi bárjába járó italozók által felhalmozott adósságokat. Az igazgató kiértesíti Heidit.
Heidi követeli az adósságok megfizetését alkoholista vendégeitől, de lévén ők valamennyien munkanélküli alkoholisták nem tudják visszafizetni az elfogyasztott italok ellenértékét. Mivel Heidi nem tudja teljesíteni a bank követelését kénytelen csődöt jelenteni. A bár bezár és a tizenegy alkalmazott elveszíti állását.
Egyik napról a másikra az ITALKÖTVÉNYEK, ALKESZKÖTVÉNYEK és RÓKAKÖTVÉNYEK értéke 90%-ot zuhan. Az összeomlott kötvények miatti értékvesztés hatására a bank elveszíti likviditását, így nem tud újabb kölcsönöket folyósítani, befagyasztja hiteleit és leáll helyi gazdasági tevékenységével.
Heidi beszállítói nagyvonalúan hosszú fizetési határidővel szállítottak a bárnak és saját cégük nyugdíjalapjait is különböző KÖTVÉNYEKBE, azaz kölcsönalapú értékpapírokba fektették. Most rájönnek, hogy nemcsak Heidi irányukba fennálló tartozását kell veszteségként leírniuk, hanem saját kötvényeik feltételezett értékének 90%-át is elveszítették. Borbeszállítója csődöt jelent és lehúzza a három generáció óta működő cég redőnyét. Sörbeszállítóját felvásárolja egyik riválisa, aki azonnal bezárja az üzemet és elbocsátja annak 150 dolgozóját.
Szerencsére a bankot, a brókerházat és azok vezetőit kimenti egy multi-millió dolláros, feltétel nélküli készpénzinjekció, amit kormánybéli barátaik nyújtanak számukra. A mentőcsomaghoz szükséges pénzt középosztálybeli, antialkoholista alkalmazottak adóemeléséből teremtik elő, akik sohasem jártak Heidi bárjában.
Most már mindenki érti? Így talán könnyebb átlátni a koncepció lényegét…

A derivatíva válság, ami elpusztíthatja a jelenlegi pénzügyi rendszert

Sok ember nem is sejti, hogy a Wall Street mára egy óriási pénzügyi kaszinóvá alakult. A nagy Wall Street-i bankok évi sok tízmilliárd dollárt keresnek a derivatívapiacon és a pénzvilágban senki sem akarja, hogy a buli véget érjen.
A „derivatíva” (származékos vagy derivatív ügylet, származtatott ügylet), mint fogalom bonyolultnak hangzik, de igazából nem nehéz megérteni mit is takar. Tulajdonképpen csak egy szakmai kifejezés, ami nem más, mint egy tét valamilyen ügyletre.
Eredetileg ezeket a téteket kockázati fedezetként használták, de mára a derivatíva piac soha nem látott kiterjedésű spekulációs piaccá nőtte ki magát. A globális derivatíva piac spekulatív értékét 600 ezermilliárd és 1,5 ezerbillió (1,5 x 1015) dollár közötti értékre becsülik.
Ne feledjük, hogy az egész világ GDP-je körülbelül 65 ezermilliárd dollár. A derivatíva ügyletek olyan mértékű veszélyt jelentenek a globális pénzügyi rendszer számára, hogy Warren Buffet egyszer pénzügyi tömegpusztító fegyvernek” nevezte.
A világot irányító hatalmak egyelőre a kaszinó életben tartását látják jónak, de ez a szemétből épült hatalmas hegy előbb-utóbb a világra szakad majd.
Amikor ez megtörténik az eredményeként kialakuló derivatíva válság az egész globális pénzügyi rendszert elpusztíthatja.
Sokan azért nem beszélnek a derivatívákról, mert nem értik miről is van szó. Talán néhány meghatározás segíthet ebben.
Egy Bloomberg cikk a következőképpen próbálja körülírni:
A derivatívák a spekulációkkal szemben fedezetül szolgáló pénzügyi eszközök. Értékpapírokból, kötvényekből, kölcsönökből, valutákból és árukból származnak vagy adott esetben bizonyos eseményekhez kötődnek, ami lehet például az időjárásban vagy a kamatokban történő változás.”
A kulcsszó a „spekuláció”. A Wall Street kereskedői mindent spekuláció tárgyává tesznek.
Az Investopedia a következőképpen írja körül a derivatívák fogalmát:
Olyan értékpapír, amelynek értéke egy másik mögöttes eszközből származik. Maga a derivatíva tulajdonképpen egy szerződés kettő vagy több fél között. Értékét a mögöttes eszköz értékének ingadozása határozza meg. A leggyakoribb ilyen mögöttes eszközök a részvények, kötvények, áruk, valuták, kamatok és piaci indexek. A legtöbb derivatívára a magas tőkeáttét jellemző.”
Egy derivatívának nincs saját értéke. A derivatíva tulajdonképpen egy külön tét. Ezekre a külön tétekre általában a magas tőkeáttét jellemző.
Mára a pénzvilágban ezek a külön tétek irányíthatatlanná váltak. Szinte mindenre lehet külön tétet tenni és a nagy Wall Street-i bankok óriási pénzeket keresnek rajtuk. Ennek a rendszernek szinte egyáltalán nincsenek szabályai és teljes egészében a nagy nemzetközi bankok uralják.
Az elmúlt néhány évtized során a derivatíva piac mérete megsokszorozódott. Graham Summers, a Phoenix Capital Research vezetőjének becslése szerint a globális derivatíva piac spekulatív értéke megközelíti az 1,4 ezerbillió dollárt 1,4 (1,4 x 1015) és a Seeking Alpha számára írt cikkében megpróbálja szemléltetni az összeg méretét:
Ha a világ összes részvényének az értékét összeadjuk, teljes piaci tőkésített értékként 36 ezermilliárd dollárt kapunk. Ugyanezt a kötvényekkel elvégezve körülbelül 72 ezermilliárd dollár jön ki. A derivatíva piac értéke ezzel szemben 1,4 ezerbillió dollár.
Tisztában vagyok azzal, hogy ez a szám mesefilmbe illő nagyságúnak hangzik, ezért megpróbálom másképpen is szemléltetni.
1,4 ezerbillió dollár:
  • A világ valamennyi értéktőzsdéjének 40-szerese,
  • A világ összes részvényének és kötvényének a 10-szerese,
  • A világ GDP-jének a 23-szorosa.
Az ezerbillió egy nagyon nagy szám. Ha most azonnal elkezdenénk számolni 32 millió évre lenne szükségünk, hogy elérjünk 1 ezerbillióig.
Igen, a srácok ott a Wall Street-en nagyon elszabadultak. A legtöbb ember nem tudja, de a 2008-as válságot is javarészt a derivatív ügyleteknek köszönhetjük és minden bizonnyal a derivatívák lesznek a következő válság kirobbantói is.
A derivatívákban levő legnagyobb kitettséggel jelenleg a JP Morgan Chase, Bank of America, Goldman Sachs, Citigroup, Wells Fargo és a HSBC Bank USA rendelkeznek, a Morgan Stanley-ről nem is beszélve. Mint láthatjuk pont az „elbukni túl nagy bankok” rendelkeznek a legnagyobb kitettséggel.
Amikor „robbantják a bankot”, mindenki veszíteni fog. A világ országainak kormányai előléphetnek, hogy megpróbáljanak mindenkit kimenteni, de az egész világon nincs annyi pénz, ami képes lenne a derivatíva piac robbanásából származó romokat helyreállítani. [Így állhatnak majd elő egy teljesen új rendszerrel, és csakis így lesz hajlandó a világ ezt az új rendszert elfogadni. - Szerkesztő]
Minden eddiginél nagyobb derivatíva válság közeledik.
Mostantól érdemes figyelni a hírekben a „derivatíva/származékos ügyletek” vagy „derivatíva válság” kifejezések említését. Amikor ez a válság ideér, a gazdaság villámgyorsan fog darabokra esni.

Lehetséges, hogy valójában egyetlen szuper-társaság irányítja a globális gazdaságot?

Forrás: Daily Mail

A kutatás megállapította, hogy a csoporton belül 147 vállalat egy szuper-egységet alkot, ami a csoport vagyonának 40%-át felügyeli

1318 transznacionális társaság alkotja a globális gazdaság magját - a vonalak az egyes társaságok között a tulajdonrész meglétét jelzik

A Zürichi Egyetem által végzett kutatás „bebizonyította”, hogy egy bizonyos cégekből, főleg bankokból álló csoport óriási hatalommal rendelkezik a világ gazdasága felett. A tanulmány a világ 43 060 transznacionális vállalatát és az azok közötti tulajdonosi hálózatot vizsgálta. Ennek alapján felállították a globális gazdaság magját alkotó 1318 vállalatot feltüntető „térképet”.
A kutatás megállapította, hogy a csoporton belül 147 vállalat egy szuper-egységet alkot, ami a csoport vagyonának 40%-a felett rendelkezik. Valamennyien tulajdonosai egymás cégei egy részének vagy teljes egészének. Ezek közül a legtöbb bank, a legnagyobb 20 között a Barclays és a Goldman Sachs is szerepel. A szoros kapcsolat ugyanakkor azt jelenti, hogy ez a hálózat rendkívül sérülékeny is egyben.
Tulajdonképpen a cégek kevesebb, mint 1%-a irányítja az egész hálózat 40%-át,” mondja James Glattfelder, a zürichi Svájci Állami Intézet komplex rendszerelméleti kutatója, a PLoS One folyóiratban hamarosan megjelenő tanulmány társszerzője.
A tanulmányban leírt egyes feltételezéseket kritika is érte, például, hogy a tulajdonrészt a csoport feletti hatalommal, irányítással teszi egyenlővé. A svájci kutatóknak azonban nincs miről vitatkozni, ők csupán a természetben megtalálható rendszerek modellezésére használt matematikai képleteket alkalmazták a világgazdaságra, a 37 millió társaság és befektető adatait tartalmazó Orbis 2007 adatbázisból származó információk felhasználásával.
John Driffil, a University of London közgazdásza, makrogazdasági szakértő, a New Scientist magazinnak elmondta, hogy a tanulmány értéke nem abban rejlik, hogy megállapítja, kik is uralják a világgazdaságot, hanem abban, hogy fényt derít a világ legnagyobb cégei között fennálló szoros kapcsolatokra.
A 2008-as gazdasági összeomlás megmutatta, hogy az ilyen szoros egybefonódott hálózatok rendkívül sérülékenyek lehetnek. „Ha egy cég bajban van, a probléma továbbterjed,” mondja Glattfelder.
A kutatás még további elemzéseket igényel, de az eredmények rendkívül hasznosak lehetnek a globális vagyonhálózat gyenge pontjainak feltárásában és a jövőbeli katasztrófák megakadályozásában. A összekapcsolódások megvizsgálása arra is rámutathat, hogy az összeesküvés elméletekkel ellentétben, a cégek nem a világ feletti uralomért, hanem üzleti okból csatlakoznak a hálózathoz. [A piramis alján nem tudják mi történik a piramis tetején - Szerkesztő] A 147 cég túl sok egyéni érdeket képvisel ahhoz, hogy igazi politikai hatalommal bírjon, bár az is igaz, hogy közös érdekből képesek egyként cselekedni. A piaci reformok támogatói nagy sajnálatára az egyik ilyen közös érdek pont a változások iránti ellenállás.

Rachman megmutatja Amerika végét

Forrás: The Daily Bell
A tagadás nem egy stratégia… Nemrég összefutottam egy nyugállományba vonult diplomatával, aki büszkén mesélte, hogy ő találta ki a „hanyatlás kezelés” kifejezést, ami az 1945 utáni brit külpolitika központi feladata volt. „Sok kritikát kaptam,” meséli, „de azt hiszem a kifejezés hűen kifejezi akkori feladatunkat és szerintem jól végeztük a dolgunkat.” Egy mai amerikai diplomata, pláne politikus, soha nem merne hasonló nyilatkozatot tenni. Sajnos. Ha Amerika képes lenne nyíltan belátni, hogy globális hatalmának vége, sokkal egyszerűbb lenne racionális vitát indítani a helyzet kezeléséről. – Gideon Rachman, Financial Times
A társadalom felé közvetített domináns üzenet: Nézzétek, Amerika süllyed! Nincs mit tenni, fogadjuk el a helyzetet. Ilyen előfordul időnként a történelem során.
A Daily Bell helyzetelemzése
Régen volt, amikor legutóbb felfigyeltünk Gideon Rachman valamelyik írására a Financial Times-ban. Rachman szerint Amerika hanyatlása egyszerűen elkerülhetetlen és nem a háborúra szomjazás és monetáris összeomlás eredménye. Úgy gondolja egyszerűen fordult a kocka.
A mi véleményünk természetesen eltér ettől. Szerintünk Amerika problémáit Amerika, vagy még inkább a központi bankokat hatalmukban tartó elit családok csoportja és a háborúkhoz és egyéb vállalkozásokhoz szükséges pénzt készségesen előállító segítőik hozták Amerikára, akik egyik legfőbb célja a személyes szabadságjogok eltörlése és egy általuk irányított világkormány felállítása.
Ki ez az ember, aki ilyen elkerülhetetlennek hangzó bizonyossággal beszél Amerika végéről? Gideon Rachman 2006-ig a globális felmelegedés, az Európai Unió és hasonló álügyek egyik vezető szócsövének, a Financial Times-nak a vezető külpolitikai tudósítója volt. Cikkei leginkább az amerikai külpolitikára, az Európai Unióra és a globalizációra koncentrálnak valamint egy blogot is vezet az FT.com weboldalán. 2008 decemberében „És most a világkormány” címmel megjelent posztját számos blogger, köztük Alex Jones is az elit világuralmi terveinek bizonyítékaként említette.
Az olvasottak alapján értelemszerű, hogy Rachman kiszámított terv szerint, konkrét céllal írja cikkeit. Feladatai közé tartozik kihangsúlyozni a hatalmi elit domináns üzenetét a társadalom számára: „Amerika aranykora véget ért és semmi értelme ezért bárkit is okolni vagy javító intézkedéseket hozni az elkerülhetetlen megakadályozására.”
Természetesen Amerika hanyatlásával azonos ütemben erősödik az internacionalizmus. Amerika lakossága nagyon is útjában állt a globalista terveknek, mert az Egyesült Államok a globális kormányzás szempontjából kulturálisan disszonáns. Az országra a republikánus kultúra jellemző, erős libertariánus (szabadságpárti) táborral.
Amerika nem Európa, bár az internetnek köszönhetően az európaiak is kezdenek felébredni és egyre többen látják az egységes világrend sötét felhőként fokozatosan rájuk nehezedő elnyomását.
Eddig nem sikerült elvenni a „vörös államok” (hagyományosan republikánus) lakosságának fegyvereit, és ez nem a próbálkozás hiányának köszönhető. Ez a populista tábor bizonyos fokig még mindig hisz az individualizmusban és Amerika kivételes státuszában, ami problémát jelent a világkormányt bevezetni kívánó elitnek. Így lesz érthető a Financial Times alapozó munkájának fontossága.
Amerika hanyatlása természetesen nem az újságírók munkájának eredménye. Az országot alapos jogi támadásokkal törték meg és kötötték béklyóba egyre bővülő és fölösleges törvények és rendelkezések hadával.
Amerika bukásában fontos szerepe volt központi bankjának, a sávos adózásnak, a hadseregnek és az informatikai-ipari komplexumnak, ami úgy tűnik minden állampolgárt, főleg a törvénytisztelő réteget, microchippel akar ellátni.
Rachman persze másként látja a helyzetet:
Az a hit, hogy Amerika vezető helyzete megdönthetetlen, tette lehetővé az adósságplafon megemeléséről szóló vitát, ami majdnem államcsődhöz vezetett. Az igazi párbeszéd hiánya miatt az amerikai közvélemény nem elég felkészült az új korszakra, így az emberek reakciója a hazai problémákra nem lesz higgadt, sőt nagyon is dühös és irracionális visszahatások várhatók.”
Ez az utolsó bekezdés sokat elárul. Az angloszféra elit, ahogy azt eddig is feltételeztük, tisztában van azzal, hogy mit szabadított a világra. A mai internetes korszakban világméretű manipulációik nem maradhatnak titokban és egyre több ember számára mutatkoznak meg téveszthetetlenül. Információhiány idején az emberek egyre inkább az Internet felé fordulnak, hogy megtalálják a problémák forrását.
Az elit mindenáron a világkormány hatalomra jutását akarja, ehhez pedig káoszra és még nagyobb válságra van szüksége. Azzal is tisztában vannak, hogy ilyen méretű nyomor megteremtésével óvatosan kell bánjanak, hiszen az egész visszaüthet rájuk.
A XXI. századot nem szabad összehasonlítanunk a XX. századdal. Az elit elveszítette a hatalmat a média felett [bár gőzerővel dolgoznak az Internet irányításán és korlátozásán is] és nem képes homogén üzenetet közvetíteni a tömegek felé. Soha nem volt tervük ennyire nyilvánvaló, mint most, így vigyázniuk kell, hogy a folyamat előrehaladtával nehogy túlzott mértékben vagy idő előtt tegyék irányukban ellenségessé az embereket.
A lényeg, hogy az elit irányított hanyatlást akar. Muszáj kordában tartaniuk a tömegeket, legalábbis egyelőre, miközben a globalizmus szakadéka felé hajtják őket, hogy a megfelelő pillanatban egyszerre lökhessenek le mindenkit.

A Bank of England elnöke szerint minden idők legnagyobb pénzügyi válsága vár a világra

Forrás: The Telegraph

A világ minden idők eddigi legnagyobb pénzügyi válságával néz szembe, nyilatkozta a Bank of England elnöke tegnap

Sir Mervyn King, a Bank of England elnöke
Sir Mervyn King, az angol jegybank szerepét betöltő Bank of England elnöke azt követően nyilatkozott, hogy a bank monetáris tanácsa úgy döntött 75 milliárd font újonnan előállított pénzt pumpál a gazdaságba, hogy végső kétségbeesésében megpróbálja megakadályozni az újabb hitelválságot és a brit recessziót. 
A közgazdászok szerint a bank döntése a mennyiségi enyhítés vagy eszközfelvásárlási program folytatásáról, azt mutatja, hogy a pénzintézet egyre jobban aggódik a gazdaság helyzete miatt és több hasonló döntés meghozatalát vetíti előre a jövőben.
Sir Mervyn elmondta, hogy a bankot egy globális pénzügyi katasztrófa előjelei kényszerítették az intézkedés meghozatalára.
Ez a legsúlyosabb pénzügyi válság, amit valaha láttunk, legalábbis 1930 óta nem volt ehhez fogható, de lehet, hogy annál is súlyosabb. Nagyon szokatlan körülményekkel kell megbirkóznunk, de fontos, hogy megőrizzük a nyugalmunkat és helyes döntéseket hozzunk.”
A döntés bejelentésekor a bank elmondta, hogy az eurózóna adósságválsága komoly terhet jelent a bank pénzforrásai és a pénzpiacok számára.
A monetáris tanács (MPC – Monetary Policy Committee) azt is elmondta, hogy az infláció miatt a háztartások valós bevételeire nehezedő nyomás valamint a kormány kiadáscsökkentő intézkedései egyre negatívabb hatással lesznek a hazai fogyasztásra.
A kilátások romlása azt mutatja, hogy a mennyiségi enyhítés elindítása helyes döntés volt, nyilatkozta a bank. A pénzügyi szakértők szerint a bank döntése a „Titanic” katasztrófájához hasonló léptékű csapás a nyugdíjasok, a nyugdíj előtt állók és a megtakarítással rendelkezők számára. Sir Mervyn szerint ez csekély áldozatnak számít, ha cserébe sikerül megmenteni a gazdaságot a válságtól.
A mennyiségi enyhítés azt jelenti, hogy a bank pénzt állít elő elektronikus úton [virtuálisan], amiből eszközöket, például államkötvényeket vásárol. Elméletben a bankok az így befolyt készpénzt vállalkozói és személyi hitelek folyósítására használják.
Az államkötvények iránti kereslet növelésével, a mennyiségi enyhítés, a kamatokból származó bevételek csökkenését idézi elő, azaz a kötvénytulajdonosok kevesebb hozamra számíthatnak. Az intézkedés kritikusai szerint ez növeli az inflációt és gyengíti a font árfolyamát.
Az angol Nyugdíjalapok Országos Szövetsége tegnap a tárgyalások azonnali megkezdését sürgette a szövetség és a miniszterek között, hogy megvitassák az intézkedés negatív hatásait a kötvényhozamokra és a nyugdíjalapokra. Joanne Segars, a szövetség ügyvezetője elmondta, hogy a mennyiségi enyhítés miatt a munkaadóknak többet kell fizetni nyugdíjjárulék gyanánt és a deficit növekedésével tovább nehezíti a járulékok kifizetését. „Ez további terheket ró a munkaadókra olyan időkben, amikor a gazdasági problémák miatt már eleve nehéz helyzetben vannak,” mondta.
Ros Altman, a Saga magazintól azt mondta, hogy az újabb mennyiségi enyhítés egy igazi „Titanic szerencsétlenség”, ami még mélyebb szegénységbe taszítja a nyugdíjasokat. Amellett, hogy inflációnövelő hatással van a gazdaságra, a kötvényhozamok csökkenése miatt az életjáradékok drágulnak, ami „lényegesen kevesebb nyugdíjat jelent az újonnan nyugdíjba menőknek”.

Az arany árfolyamának esése a gazdasági hadviselés része

Bob Chapman legújabb elemzésének kivonata, International Forecaster
Az elmúlt két hétben tapasztalt zuhanás az arany és az ezüst árfolyamában a korrupció és hatalmi arrogancia új fejezetét nyitotta meg előttünk és még inkább egyértelművé tette vezetőink burkolt gonoszságát. A múlt héten, egyetlen hét leforgása alatt, az arany árfolyama csaknem 200, az ezüsté pedig 10 dollárral esett. 53 éve foglalkozunk arany és ezüst befektetésekkel, de ehhez  fogható 1987. október 19-e óta nem történt, amikor a Bank of England 100 dollárért adta az aranyat a Fed és az amerikai államkincstár utasítására, akik az IMF-től vettek aranyat kölcsön.
Ez nem volt legális, ami cseppet sem zavarta őket, hiszen ma már az Illuminátus elit bármit megtehet. Ronald Reagen-nek köszönhetően már sok évvel ezelőtt megalakult az „Elnöki Pénzpiaci Munkacsoport”, amely legitimizálta a korrupciót, hogy a pénzrendszer jobban alkalmazkodjon a gazdaságot uraló vállalati önkényuralomhoz.
A pénteki zárást követően tudatták velünk, hogy a Comex-et irányító CME 21%-kal megemelte az arany, 16%-kal az ezüst és 18%-kal a réz értékesítéséhez szükséges fedezeti letétet. Visszatekintve egyértelműen látszik, hogy a banki bennfentesek és kereskedők már a hét elején tudtak ennek a hihetetlen méreteket öltött pszichológiai háborúnak az elindításáról. Nem kétséges, hogy a kormány manipulálta a piacokat. Ma Amerikában és egyre több országban az ilyen bűntettek kifizetődnek.
Nézzük a másik oldalt. A támadás csupán korlátozott mértékű kárt képes okozni. A legfontosabb tényezők nem változtak, sőt megerősödtek. A pénzügyi összeomlás elindult és hónapokig, vagy akár évekig is eltarthat. Nem látunk a színfalak mögé, de ismerjük a történelmet és tudjuk mi a végcél: egy világkormány felállítása. Ilyenkor legjobb, ha az ember az időrendi sorrendre hagyatkozik, ami alapján biztosabban megjósolhatjuk, mi következik. Ezúttal tudjuk, hogy mélyponthoz közeledünk, mégpedig olyan mélyhez, amilyet eddig még nem láttunk. A fő arany és ezüstvásárlók repeshetnek az örömtől egy ilyen lehetőség láttán. Rengeteg szuverén állam rendelkezik még komoly dollártartalékokkal, és pont egy ilyen alkalomra vártak, hogy dollárjukért „olcsó” aranyat és ezüstöt vehessenek. A mai arany- és ezüstpiaci körülmények igen eltérnek a két évvel ezelőttitől. A nagyjátékosok most vesznek. Korábban ennek az ellentéte volt igaz, hiszen a legtöbb szuverén állam évről évre csak eladott és mindkét nemesfém gyenge kezekből erős kezekbe vándorolt.
A monetáris és pénzügyi helyzet Európában, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban romokban hever. A magánkézben levő Federal Reserve, a Bank of England és az Európai Központi Bank elveszítették hitelességüket. Mit hozott az új „kártyaleosztás” („Operation Twist” – a Fed új pénzpolitikája)? A kötvények árfolyama erősödött, az értékpiacokon pedig egy tájfun söpört végig. A Fed nem merte elindítani a harmadik mennyiségi enyhítést, és ha nem állnak elő valami új ötlettel a DOW több ezer pontot zuhanhat. Az arany- és ezüstárfolyamok által elszenvedett veszteség már bekerült a történelemkönyvekbe és megindult az emelkedés. Túl sokan akarnak megszabadulni devizájuktól, ahhoz, hogy alacsonyan maradjon az arany árfolyama. A Fed legújabb intézkedései a legtöbb pénzügyi szakember szemében már a vicckategóriába tartoznak. Amennyiben nem tesznek valamit egy héten belül, a piacok és gazdaságok sorsa meg van pecsételve. Az elit tisztában van ezzel, ezért támadták az aranyat és az ezüstöt. Ezt pedig azért tették, hogy a befektetők a lépést egy általános visszavonulásnak könyveljék el, és ne a Fed inkompetenciáját lássák benne. Az árfolyamesésnek semmi köze nem volt a valósághoz, de ez sokak számára nem meglepetés. A módszert az arany- és ezüstkartell rendszeresen alkalmazza.
Ez a legutóbbi kudarc két komoly problémát is felvet. Az egyik Európa és Görögország. A rendszer jellegéből adódó globális kockázat minden kanyarban ott leselkedik. Az Európai Rendszerkockázati Testület felszólította az országokat, hogy készüljenek fel a csőd közelébe jutott bankok feltőkésítésére. És mint mindig, amikor már minden forrás kiapadt, az adófizetők pénzéhez nyúlnak. Akik most sem veszik észre, hogy a világ legnagyobb piramisjátékáról van szó, tényleg nem értik a lényeget. Már az első mennyiségi enyhítéskor látni lehetett, hogy a vezetők kizárólag a pénzügyi szektort mentették ki, és most Európában is ugyanez folyik. Amit a britek és az amerikaiak nem értenek, hogy a legrosszabb még hátra van számukra.

Pénzpiaci pillanatkép

Forrás: The Economic Collapse
Tudjuk, hogy a jelenlegi hitelre épült gazdasági rendszert eleve bukásra programozták, de vajon a globális pénzpiacok lassan követhetetlen hirtelenséggel történő mozgása mit jelent a közeljövőre nézve? Összeomlást? Lassulást? Egy biztos, a befektetők szédítő sebességgel mentik ki pénzüket a tőzsdékről és óriási fogadásokat tesznek az S&P október körüli zuhanására. Az európai adósságválság teszi a dolgát és szinte mindenhol a világon furcsa pénzügyi tranzakciók folynak. Mit jelent mindez? Reméljük, még nem tartunk a teljes összeomlásnál, de emlékezzünk, hogy a történelemben eddig minden tőzsdekrach ősszel következett be.
Íme, 21 pénzpiaci esemény, amire érdemes odafigyelni:
1. Hihetetlen mennyiségű fogadás történik az S&P 500 zuhanására a napokban. A CNN szerint a múlt hónapban történt a legtöbb ilyen fogadás az elmúlt egyéves időszakban, és ez semmi ahhoz képest, amit októberre várnak a befektetők. Amennyiben tényleg tőzsdei összeomlás lesz október során valaki nagyon sok pénzt fog keresni.
2. A befektetők óriási mennyiségű pénzt vonnak ki a tőzsdékről. Vajon tudnak valamit, amit mi nem? A Financial Post a következőket írja:
Április óta a befektetők több pénzt vontak ki az USA tőkealapjaiból, mint a Lehman Brothers bukását követő öt hónap során, 2100 milliárd dollárral tetézve Amerika pénzügyi gondjait. Körülbelül 75 milliárd dollárt vontak ki részvényekre specializálódott alapokból a Bloomberg által a washingtoni Investment Company Institute-tól gyűjtött adatok alapján. 2008. október és 2009. február között, a Lehman bukását követő öt hónap során a tőkekiáramlás 72,8 milliárd dollár volt.
3. A Siemens több mint fél milliárd eurót vett ki két vezető francia bankból, hogy azután az Európai Központi Bankban helyezze el. Vajon tudnak valamit, vagy csak idegesek?
4. A Standard & Poor’s ‘A+’-ról ‘A’-ra rontotta Olaszország hitelbesorolását.
5. Az EKB még több olasz és spanyol államkötvényt vásárol, hogy lehűtse az európai válság miatti növekvő aggodalmakat.
6. A FED, az EKB, a Bank of England, a Bank of Japan és a Svájci Nemzeti Bank bejelentették, hogy korlátlan” mennyiségű pénzt bocsátanak az európai kereskedelmi bankok rendelkezésére október és december között.
7. Idén a legnagyobb olasz bank értéke a felére, míg a második legnagyobb olasz bank értéke 44%-kal csökkent.
8. Angela Merkel koalíciójának helyzete nem túl fényes a helyi választásokon. Egy friss felmérés szerint a megkérdezettek 82%-a úgy gondolja, hogy a kormány nem jól kezeli a görög válságot. A német közvélemény ellenzi a mentőcsomagokat, ami nem túl jó hír Görögország számára (bár a csőd és az euró zónából történő kilépés látszik a legjobb megoldásnak az ország számára).
9. Görögország a teljes gazdasági összeomlás szélén áll. A Guardian megfontolandó statisztikai adatokról írt a napokban:
Gondoljuk meg milyen horderejű válsággal állunk szemben. A 2009-es és 2010-es zsugorodás után a GDP további 7,3%-kal csökkent 2011 második negyedévében. A munkanélküliek száma elérte a 900 ezret és a szakértők úgy gondolják, hogy a 11 milliós országban hamarosan 1,2 millió ember lesz munka nélkül. Ezek az adatok kísértetiesen hasonlítanak a 29-30-as évek Nagy Világgazdasági Válságára.
10. 2009-ben az adósság GDP-hez viszonyított aránya 115% volt. Ma ez az érték körülbelül 160%. A rájuk erőltetett megszorító intézkedések a legkisebb mértékben sem segítettek hozzájárulni az ország hosszú távú problémáinak megoldásához.
11. Az egyéves futamidejű görög államkötvények hozama jelenleg 129%-on áll. Mindössze egy évvel ezelőtt hozamuk 10% volt.
12. Filippos Sachinidis, görög helyettes pénzügyminiszter azt mondta, hogy Görögországnak mindössze egyetlen hónapra elegendő pénz áll rendelkezésére az ország működésének fenntartásához.
13. Olaszországban az adósság GDP-hez viszonyított aránya jelenleg 120%, és az olasz gazdaság Görögországhoz viszonyítva jóval nagyobb.
14. A portugál kétéves állampapírok hozama jelenleg több mint 17%, az egy évvel ezelőtti 4%-hoz képest.
15. Kínát is egyre inkább aggasztja az európai bankok helyzete. A Reuters a következőket írja:
Kína onshore devizapiacának egyik nagy piacteremtő állami bankja több európai bankkal is felfüggesztette a határidős deviza ügyleteket és swapokat az Európában kialakult adósságválság miatt, nyilatkozta két forrás is a Reuters hírügynökségnek.
16. Jelenleg az európai központi bankok több aranyat vesznek, mint amennyit eladnak, amire 20 éve nem volt példa.
17. Az IMF vezető közgazdásza szerint a globális gazdaság „új, veszélyes fázisba lépett.
18. Izrael amerikai állampapírjainak 46%-ától, Oroszország pedig 95%-ától szabadult meg. Vajon ők is tudnak valamit?
19. A pénzpiacok arra várnak, hogy a Fed újabb kötvényvásárlási tervet jelentsen be, ami még jobban leszoríthatja a hosszú távú kamatokat.
20. Amennyiben néhány vagyonos befektető úgy gondolja, hogy az Obama kormány adótervezete a kongresszus elé kerülhet, hamarosan elkezdhetik lefaragni kötvényállományukat, hogy elkerüljék adókiadásaik jelentős emelkedését 2012-ben.
21. A Merill Lynch nemrég kiadott tanulmánya szerint 80% esély van arra, hogy az amerikai gazdaság újabb válságba süllyedjen.
Amikor a pénzpiacok ilyen érzékenyek, egy apró szikra is elég, hogy mozgásba hozza a dominókat.
Reméljük, nem történik olyasmi, ami begyújtja a szikrát, mert a jelen helyzetben egy újabb válság beláthatatlan következményekkel járna.

Az amerikai pénzrendszer összeomlása – Tényleg megtörténhet?

Forrás: Casey Research
Az ember bekapcsolja a tévét, a rádiót, szinte mindegy melyik pénzügyi hírműsorról van szó, és egymást érik az értékpapírokról, a kötvény- és árupiacok helyzetéről szóló elemzések, vélemények. Legtöbbször ezek a vélemények az adott elemzőnek a gazdasági kilátásokról alkotott rendíthetetlen véleményével együtt hangzanak el.
A nagy zajban sajnos elvesznek azok a hangok, melyek az USA, és vele együtt szinte az összes fejlett ország monetáris helyzetéről, illetve annak egyre valóságosabb veszélyt jelentő összeomlásáról szólnak. Olyan ez, mintha egy óceánjáró tisztjei a hajó pontos útirányán veszekednének, miközben a hajó már régen jéghegynek ütközött és menthetetlenül süllyedni kezdett.
És mégis, ha nekiszegeznénk a kérdést a világ pénzügyi értelmiségének, „Valóban megtörténhet-e a dolláralapú pénzrendszer összeomlása?” 99%-uk leplezetlen gúnnyal reagálna. Egy ilyen forgatókönyv elképzelhetetlen!
Valóban?
Egyszerűen fogalmazva, az USA monetáris rendszere nem más, mint „pénz a semmiből”, azon egyszerű oknál fogva, hogy amióta Nixonnak köszönhetően a dollárnak nincs arany fedezete, a világ pénzrendszerének nincs kézzelfoghatóbb alapja, mint a politikusok ígérete, hogy nem nyomtatnak többet a kelleténél.
A nyomtatási korlát feloldását a politikusok politikai népszerűségüket növelő programok kezdeményezésére és az azokhoz szükséges bürokrata had felállítására használták, fittyet hányva arra, hogy megengedheti-e magának az ország pénztárcája vagy sem.
Az ilyen programok általában a politikai kampányok alatt vagy negatív üzleti tendenciák során születettek a szavazók „Csináljanak már valamit!” felszólítására reagálandó, figyelmen kívül hagyva a költségvetés egyensúlyát. Végtére is az a képesség, hogy a hitelfenntartáshoz szükséges pénzeket nyomtatás útján is elő lehet teremteni, megkérdőjelezi a deficitnövelő kiadások miatti aggodalmakat.
Dick Cheney, volt elnökhelyettes, aki pénzügyi szempontból konzervatívnak tartja magát, 2002-ben levetette az álarcot, amikor kijelentette: „Reagan bebizonyította, hogy a deficit nem számít.”
Alan Greenspan, korábbi Fed elnök és Larry Summers, Barack Obama pénzügyi tanácsadója, két külön interjúban szinte szó szerint ezt nyilatkozták. Más szavakkal ugyan, de lényegében azt mondták, hogy „az USA nem válhat fizetésképtelenné, hiszen a kormány további pénzeket vehet fel illetve nyomtathat, hogy jövőbeli fizetési kötelezettségeinek eleget tudjon tenni.”
Természetesen Greenspan és Summers egy nyílt csődről, nem pedig „egyszerű” nemfizetésről, azaz az infláció miatt kialakult burkolt fizetésképtelenségről beszéltek. Sajnos, amit a hatalmi elithez hasonlóan ők sem látnak [vagy úgy tesznek, mintha nem látnák], hogy az 1971 óta felhalmozott adóssághegy hamarosan olyan méreteket ölt, hogy saját súlya alatt fog összeomlani, magával rántva az egész monetáris rendszert.
Nehéz ellenérvekkel szolgálni a helyzet súlyosságát illetően. Figyelembe véve, hogy az amerikai kormány és tulajdonképpen a világ valamennyi nagy gazdaságának adóssága visszafizethetetlen, tartalékaik pedig a visszafizetésre vonatkozó alaptalan ígéretek csupán, egyértelmű, hogy a fiat pénzrendszer újraindítása elkerülhetetlen.
Nevetséges!” mondják a pénz urai.
Természetesen mindenkinek szíve joga rájuk hallgatni, de ha lehetséges tanulni a történelemből, egyértelműen látható, hogy a monetáris rendszer összeomlása nagyon is időszerű.
Ne hagyjuk, hogy a pénzpiacok napi mozgásával kapcsolatos, apró rezgésnek számító, ezernyi hír miatt a monetáris rendszerben észlelhető tektonikus dübörgés észrevétlen maradjon.

Az európai adósságválság célja a politikai hatalom konszolidációja

Forrás: Activist Post
Amennyiben az eurozóna kettészakad, nehéz megakadályozni az egész unió kettészakadását. Az Európai Unió nélkül Európa nem lehet biztonságban.” – Jacek Rostowski, lengyel pénzügyminiszter
Hát igen. A félelemkeltéssel nem spórolnak az európai vezetők mostanában, miközben az újabb „válságot” a politikai hatalom konszolidációjára használják. Ez a jól bevált módszer most is működik és a pénzügyi és politikai vezetés nem is késlekedik bevetésével, hogy az Európai Egyesült Államok létrehozásához hiányzó hajlandóságot megteremtse. Mindezt természetesen az összeomlás elkerülése érdekében tett erőfeszítések nevében.
Az üzenet egyértelmű: még szorosabban központosított politikai és gazdasági hatalom nélkül az emberekre szenvedés vár.
Sajnos ez egy ígéret, nem pedig jóslat.
Mostanra egyértelművé vált, hogy az elejétől fogva ez volt a terv.
Egy valuta-unióhoz nagyobb politikai és gazdasági egységre van szükség. Ez a kezdetektől, a projekt 10-15 évvel ezelőtti indulásától egyértelmű volt,” nyilatkozta Luc Frieden, Luxemburg pénzügyminisztere.
Csakhogy nem minden ország sietett feladni szuverenitását és gazdasági függetlenségét, így szükség volt egy jó kis válságra, megtámogatva a szakértői kórussal, hogy a közvéleményt áthangolják.
Gerhard Schroeder, volt német kancellár már idejekorán nekilátott a terep előkészítésének, amikor az Európai Egyesült Államok létrehozását szorgalmazni kezdte. „A jelenlegi válság könyörtelenül egyértelművé teszi, hogy a valutaunió nem létezhet közös fiskális, gazdasági és társadalmi politika nélkül,” nyilatkozta, hozzátéve, hogy „ehhez fel kell adni nemzeti szuverenitásunkat.”
Az Európai Bizottságból egy olyan kormányt kellene létrehoznunk, amit az Európai Parlament felügyel. Ez pedig nem más, mint az Európai Egyesült Államok.”
Christine Lagarde, az IMF új elnöke arra figyelmeztetett, hogy a fejlődő gazdaságok „új, veszélyes fázisba léptek” a gyenge gazdasági növekedés és erőtlen politikai vezetés ördögi köre miatt. Laragde, Schroeder-hez hasonló hangnemben, hasonló megoldást javasol: „Közös, bátor tettek nélkül fennáll a veszély, hogy az erős gazdaságok növekedés helyett hanyatlani kezdenek.” Történetesen, ebben a nyilatkozatban az adósságról, mint a probléma részéről nem esett szó.
Soros György is hozzátette a magáét, amikor nemrégiben egy európai államkincstár létrehozását javasolta a válság elkerülése érdekében. „Még ha sikerül is elkerülni a katasztrófát, egy dolog biztos: a deficit elkerülése miatti nyomás elnyújtott eurozóna válságot eredményezhet, ami kiszámíthatatlan politikai következményekkel járhat.” Soros kategorikusan kijelentette „nincs más megoldás, mint létrehozni a hiányzó láncszemet: egy európai államkincstárat, adószedési és így hitelezési joggal felruházva.”
Timothy Geithner, amerikai pénzügyminiszter, bár nyilvánosan nem támogatta a kezdeményezést, elmondta, hogy „erőteljes intézkedésekre van szükség.” Természetesen kollégáihoz hasonlóan ő is szorosabb egységet szorgalmaz. „A megosztottság nagyon káros hatással van a helyzetre, de az egyes országok és az Európai Központ Bank közötti konfliktus a követni kívánt stratégiát illetően ennél is rosszabb.” Más szóval az egyes országoknak és az Európai Központi Banknak egységes irányelvekre és irányításra van szüksége.
A Federal Reserve továbbra is részt vesz az Európai Központi Bank megtámogatásában a válság globális elterjedését megakadályozandó. „Az iránti aggodalmában, hogy az európai adósságválság az egész globális gazdaságot tönkreteheti, a Federal Reserve csütörtökön megnyitotta páncéltermeit a többi ország központi bankjai számára, hogy elejét vegye egy esetleges dollárhiánynak,” írja a Washington Post. Összegeket nem közöltek a rövidtávú valuta swapokat illetően, de végtére is az első néhány ezermilliárd után már ki számolja?
Tehát az úgynevezett válság elkövetői összhangban nyilatkoznak a katasztrófa elkerülésének módjáról: Adjatok nekünk még több hatalmat az adók és a törvények felett és cserébe mi majd szinten tartjuk a nyomort.
Bár a pénzügyi válságot kifejezetten a hatalomátvétel érdekében gyártották, a gazdasági összeomlás veszélye ettől még nagyon is valóságos, hiszen a bankok bármikor leállíthatják a rendszer. Amennyiben a fenyegetések nem hozzák meg a kívánt eredményt, azaz nem lesznek képesek beterelni a nyájba a behódolni nem akaró nemzeteket, egyszerűen beváltják ígéretüket és még komolyabb megszorításokat vezetnek be, amíg a megkínzottak fejet nem hajtanak követeléseiknek.

Az európai pénzügyi rendszer vége idézetekben

Az európai pénzügyi válság egyre mélyül, olyannyira, hogy mára az euró, sőt talán az egész Unió jövője is kérdésessé vált. Egy európai összeomlás az egész világgazdaságot káoszba taszítaná.  Az Európai Unió gazdasága az Egyesült Államokénál is nagyobb. Európa többFortune 500 céggel büszkélkedhet, mint az Egyesült Államok. Az európai szuverén adósságválság az egész világon végigsöprő pénzügyi válságot eredményezhet és nagy valószínűséggel az euró végét jelentené. Egyre több ember kérdőjelezi meg a monetáris unió jövőjét. Egyik mentőcsomag a másikat követi, mégis jelenleg 5-6 állam áll a csőd szélén. Észak Európában egyre kisebb hajlandóság mutatkozik a mentőcsomag-akciók folytatásának támogatására. A vezetőknek lépniük kell, mégpedig hamarosan, ha el akarják kerülni a katasztrófát, csakhogy Európában a dolgok általában igen lassan haladnak.
A legtöbb európai bank óriási kitettséggel rendelkezik a szuverén adósságokban és tőkeáttétük is veszélyes mértékű. Egy esetleges görög, portugál vagy olasz csőd, több nagybank csődjét is eredményezheti és igazi pénzügyi pánikot indíthat el.
Természetesen a bankokat minden bizonnyal kimentenék, de ahogyan azt 2008-ban az USÁ-ban láttuk, egy ilyen intézkedés nem elegendő a világgazdasági válság elkerülésére.
Mára egyértelművé vált, hogy az európai monetáris unió szerkezete rossz. A mélyen eladósodott országok nem rendelkeznek rugalmas adósságkezelő módszerekkel és a gazdag nyugat-európai országok, mint például Németország polgárainak elege van abból, hogy az ő szorgalmas munkával megkeresett pénzüket dél-európai feketelyukakba lapátolják.
A mentőcsomagokat sem lehet a végtelenségig folytatni. Európa politikai és pénzügyi vezetői tisztában vannak ezzel és tudják, hogy félelmetes ütemben közeledik a számadás napja.
Az alábbi idézetek kétséget kizáróan bizonyítják, hogy az európai pénzügyi rendszer haldoklik, az euró túlélése veszélyben van és az Unió, szerkezeti átalakítás nélkül, nem képes fennmaradni.
Az alábbi 20 idézet egyértelművé teszi, hogy a fentiekkel Európa vezetői is tisztában vannak.
1. Jacek Rostowski, lengyel pénzügyminiszter kijelentette, „az európai elit, beleértve a német elitet is, kénytelen lesz eldönteni, hogy hajlandók-e bármilyen árat megadni az euró túléléséért. Amennyiben a válasz nem, fel kell készülnünk az euró zóna irányított lebontására.”
2. Stephane Deo, Paul Donovan és Larry Hatheway, az UBS svájci bankóriás munkatársai: „A jelenlegi szerkezettel és a jelenlegi vezetés alatt az euró működésképtelen. Vagy a jelenlegi szerkezetnek vagy a vezetésnek kell megváltoznia.”
3. Herman Van Rompuy, az EU elnöke: „Az euró sohasem rendelkezett a működéséhez szükséges infrastruktúrával.”
4. Christian Wulff, német elnök: „Úgy gondolom, hogy politikailag megkérdőjelezhető, hogy az EKB óriási mennyiségben vásárolja fel az egyes nemzetállamok államkötvényeit. A központi bank függetlenségének megőrzése érdekében az EU működéséről szóló Egyezmény 123. Paragrafusa megtiltja az Európai Központi Bank közvetlen hiteleszköz vásárlását.”
5. Josef Ackerman, a Deautsche Bank elnök-vezérigazgatója: „Nyílt titok, hogy számos európai bank nem élné túl a könyvszerinti szuverén adósság piaci értéken történő újraértékelését.”
6. Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke: „Erőt próbáló időket élünk.”
7. Christine Lagarde, az IMF jelenlegi ügyvezető igazgatója: „Az idei nyár eseményei azt mutatják, hogy egy új, veszélyes fázisba léptünk.”
8. Hermann Otto Solms, a Bundestag Elnök-helyettese: „Meg kell vizsgálnunk, vajon nem volna-e jobb a valutaunió és Görögország számára az adósság átütemezése és az euro zónából történő kilépés.”
9. Alastair Newton, a Nomura Securities London stratégiai elemzője: „Úgy gondoljuk, hogy kritikus időszak kezdődött az euró zóna számára, és a kiválás vagy szétesés esélye az év végéig, akármilyen formában is, nagyobb, mint valaha a válság kezdete óta.”
10. Gerhard Schroeder, volt német kancellár: „A jelenlegi válság könyörtelenül egyértelművé teszi, hogy nem lehet közös valutánk közös pénzügyi, gazdaság- és társadalompolitika nélkül.”
11. Mervyn King, a Bank of England elnöke: „A bankválság kezelése is igen nehéz volt, de ott legalább voltak állami szektorbeli mérlegek, ahová át lehetett vezetni a bajokat. Amikor már szuverén adósságról van szó, nincs válasz. Nincs semmilyen gát.”
12. Soros György: „Egy gazdasági összeomlás szélén állunk, ami akár Görögországban is elindulhat. A pénzügyi rendszer még mindig rendkívül sebezhető.”
13. Angela Merkel, német kancellárasszony: „Az eurót fenyegető jelenlegi válság az 1957-es Római Egyezmény óta eltelt néhány évtized eddigi legnagyobb erőpróbája Európa számára.”
14. Stephane Deo, Paul Donoval és Larry Hatheway, az USB svájci bankóriás szakértői: „A tagállamok gazdaságilag jobb helyzetben lennének, ha sohasem csatlakoztak volna az euró zónához. Ez európai monetáris unióval kapcsolatban félrevezették Európa lakosságát.”
15. Giacomo Vaciago, a Milánói Katolikus Egyetem professzora: „Az elmúlt tíz év távlatából nézve egyértelmű az euró bukása, akkor is, ha ezt nem szabad kimondani.”
16. Herman Van Rompuy, az EU elnöke: „Túlélő válságon megyünk keresztül. Együtt kell működnünk, ha azt akarjuk, hogy az euró zónával együtt túléljük a válságot, mert amennyiben, az euró zóna nem éli túl a válságot, az Európai Unió sem fogja túlélni.”
17. Angela Merkel, német kancellárasszony: „Ha az euró elbukik, Európa is elbukik.”
18. Joseph Ackerman, a Deutsche Bank elnök-vezérigazgatója: „Ez az egész 2008 őszére emlékeztet.”
19. Christine Lagarde, az IMF jelenlegi ügyvezető igazgatója: „Egyértelműen bizalmi válságról van szó, ami tovább nehezíti a helyzetet. Olyan intézkedésekre van szükség, melyek képesek megtörni ezt az ördögi kört.”
20.  Angela Merkel, német kancellárasszony: „Az euró veszélyben van… Amennyiben nem kezeljük ezt a veszélyt, a következmények kiszámíthatatlanok Európára nézve.”
A fent idézett személyek mind az euró megmentésén szorgoskodnak. Nem fogják feladni a csatát harc nélkül. Európa politikai és pénzügyi vezetői meg vannak győződve arról, hogy a válasz a még szorosabb európai integrációban rejlik.
Herman Van Rompuy nagyon egyértelműen fogalmaz a válság kimenetelével kapcsolatban.
Az euró zóna válsága az európai integráció megerősödését fogja szolgálni. Ez komoly meggyőződésem.”
Az európai elit ma már az „Európai Egyesült Államok” megalakulásáról beszél.
Az Európai Bizottságnak egy olyan kormányt kellene létrehozni, amit az Európai Parlament felügyel. Ez lenne az „Európai Egyesült Államok,” nyilatkozta a napokban Gerhard Schroeder, korábbi német kancellár.
Európa azonban, ahogyan azt korábban említettük, lassan reagál az eseményekre. Az adósságválság hamarosan fordulóponthoz érkezik és kétséges, hogy az európai sebesség elegendő lesz-e ennek megállításához.
Előfordulhat, hogy az euró teljes, vagy részleges összeomlásának és óriási pénzügyi válságnak leszünk szemtanúi Európában, amire az elit mélyebb integrációval válaszol, a válságból való kilábaláshoz vezető egyetlen „megoldásként” tálalva.
A probléma-reakció-megoldás elvének újabb tökéletes példája.
A „probléma” a súlyos pénzügyi válság és gazdasági hanyatlás Európában.
A „reakció” az európai lakosság kétségbeesése és az iránti könyörgése, hogy valaki végre állítsa helyre a dolgokat.
A „megoldás” természetesen az „Európai Egyesült Államok” megalakulása, a korábbinál sokkal mélyebb gazdasági és politikai integrációval, amit az európai pénzügyi és politikai elit már régóta szeretne elérni.
Jelenleg a legtöbb ember ellenzi a gazdasági és politikai integrációt. Németországban például a megkérdezettek 76%-a nem hisz az euró jövőjében és minden ötödik németellenzi az Eurókötvények bevezetését.
Úgy tűnik, egy súlyos kimenetelű válságra van szükség ahhoz, hogy az emberek Európában megváltoztassák álláspontjukat.
Sajnos minden arra utal, hogy pontosan ez fog történni.

A pénzügyi pánik 25 előjele

A múltban bekövetkezett pénzügyi pánikok mind ősszel történtek. Emlékezzünk csak 1929-re, 1987-re vagy 2008-ra. Itt a szeptember és a pénzügyi világban egyre több jel mutat arra, hogy hamarosan megnyomják a pánik gombot. Egyik rossz hír a másikat követi az Egyesült Államokból és Európából egyaránt. Mi okozza mindezt? Az elmúlt néhány évtized alatt egy hatalmas adósságlufi alakult a nyugati világban, ami a bőség hamis látszatát keltette. Ahhoz, hogy egy adósságlufi épen maradjon, a teljes adósságmennyiségnek folyamatosan és egyre növekvő ütemben növekednie kell. Nem véletlenül hallunk annyit a hitelválságról. A szörnyet táplálni kell, folyamatos hitel nélkül nem tud fennmaradni. Ma már a világgazdaság nem képes létezni hitel nélkül, mondhatni a hitel a gazdaság alapja. Amikor ez a lufi kidurran, azt az egész világ érezni fogja.
A pénzintézetek nem kerülnének bajba, ha mindig annyi hitelt vehetnének fel, amennyit csak akarnak, rendkívül alacsony kamatra. Az a probléma, hogy a hitelezők egyre kevésbé hajlandóak olyan intézményeknek és országoknak hitelt adni, amelyek már eleve nyakig járnak az adósságban.
Például a kétéves futamidejű görög kötvények hozama jelenleg 40%. A befektetők nem bíznak a görög kormányban, így óriási kamatot kérnek a kölcsönadott pénzért.
A pénzügyi világban egyre nő a félelem, a hitellehetőségek pedig szűkülnek. Ez egy ördögi kör. Amikor nincs elegendő mennyiségű hitel, a gazdaság lelassul és egyre több vállalkozás megy csődbe. Ennek hatására a pénzintézetek még szűkmarkúbbak a rendelkezésre álló, eleve kevesebb hitellel, hogy elkerüljék a rossz adósokat. A lassabb gazdaság miatt a kormány adóbevételei csökkennek, ami növeli a költségvetési hiányt, így a kormány kénytelen még több hitelt felvenni. Az állam eladósodása súlyos gazdasági problémákat eredményez, ahogyan azt Görögország esetében láthattuk. A kör egyre szűkül.
Sokat beszélünk az Egyesült Államokat érintő gazdasági problémákról, a helyzet azonban az, hogy a következő válság epicentruma Európa lehet.
Az EU három opció közül választhat. Követheti a mélyebb gazdasági integráció felé kijelölt utat (ami a tagállamok szuverenitásának elvesztését hozná magával), dönthet úgy, hogy megpróbálja tartani a helyzetet, ameddig csak lehet és kimenti a bajba jutott országokat, illetve megszüntetheti az eurót és a tagállamok visszatérhetnek eredeti valutájukhoz.
Egyik megoldás sem egyszerű. A gazdasági integráció iránti politikai hajlandóság hiányzik Európában, így a második két lehetőség tűnik valószínűbbnek. Akárhogyan is alakulnak a dolgok a jövőben, jelenleg a pénzpiacok megbénultak a félelemtől. Senki sem tudja mi fog történni, de a legtöbben úgy érzik nem sok jóra számíthatnak.
Az alábbiakban 25 olyan előjelet soroltunk, fel ami a pánik előtti hangulatra utal:
1. A Merrill Lynch legújabb tanulmánya szerint 80% az esély arra, hogy az Egyesült Államokban újabb válság fog kitörni.
2. A Bank of America lesz a következő Lehman Brothers? A Bank of America részvényeinek árfolyama 40%-kal esett az elmúlt néhány hónap alatt. Bár Warren Buffet néhány napja 5 milliárd dollár értékben vásárolt Bank of America részvényt, a bajokon ez az összeg nem képes segíteni. Egy elemzés szerint a banknak rövid időn belül 40-50 milliárd dollár új tőkére lenne szüksége.
3. Az európai bankrészvények nagyon sokat veszítettek értékükből.
4. A nagy nemzetközi bankok összesen 60 ezer alkalmazott elbocsátását jelentették be eddig és ősszel további elbocsátások várhatók. A New York Times ezt írta:
Szinte minden nagybank megpróbálja csökkenteni kiadásait. Az UBS bank 3500 alkalmazott elbocsátására készül, ami munkavállalói állományának 5%-a. A Citigroup szép csendben, apránként bocsátja el alkalmazottait. A Bank of Amerika összesen 10.000 munkahelyet készül megszűntetni, ami munkavállalóinak 3,5%-a. Az ABN Amro, Barclays, Bank of New York Mellon, Credit Suisse, Goldman Sachs, HSBC, Lloyds, State Street és Wells Fargo bankok mind elbocsátásokra készülnek, ami összesen több tízezer munkahely megszűnését jelenti.
5. A hitelpiacok kezdenek kiapadni. Emlékezzünk 2008-ra! Sokan úgy gondolják, hogy az akkori helyzet megismétlődhet.
6. A Konferencia Bizottság bejelentette, hogy az amerikai Fogyasztói Bizalmi Index a júliusi 59,2 pontról 44,5 pontra esett augusztusban. Ez a legutóbbi válság óta a legalacsonyabb érték.
7. A Michigan Egyetem Fogyasztói Hangulat Indexe 20 ponttal esett az utolsó három hónap során. Ez 30 éves mélypontnak számít.
8. A philadelphiai Fed regionális termelői felmérése katasztrofális adatokat mutatott:
A felmérés legszélesebb körű mutatója a termelői helyzet tekintetében, valamint a jelenlegi aktivitásra vonatkozó diffúziós index a júliusi enyhén pozitív 3,2 pontról augusztusra -30,7 pontra esett. 2009 óta ez a legalacsonyabb érték.
9. A Bloomberg hírügynökség szerint a II. Világháborút követően minden olyan alkalommal, amikor a GDP éves esése meghaladta a 2%-ot az Egyesült Államok gazdasága válságba jutott:
1948 óta, minden olyan esetben, amikor a négy-negyedéves változás meghaladta a negatív 2 százalékot a gazdaság hanyatlásnak indult. Nehéz egy ilyen történelmi pontossággal bíró mutatóval vitatkozni.
10. A gazdasági hangulat Európában is romlik. A Reuters beszámolója szerint:
A jövőbeli gazdasági aktivitást igen pontosan előrejelző, legújabb európai bizottsági felmérés azt mutatja, hogy a gazdasági hangulat a 17 euró tagországban a júliusi 103 pontról 98,3 pontra esett augusztusban, romló optimizmussal valamennyi szektorban.
11. A kétéves futamidejű görög állampapírok hozama jelenleg 42,47%-on áll.
12. Az Európai Központ Bank óriási mennyiségű szuverén adósságot vásárolt fel a bajba jutott országoktól, Görögországtól, Portugáliától, Spanyolországtól és Olaszországtól. Ennek eredményeként az EKB túlzott mértékű tőkeáttétellel rendelkezik.
13. A legtöbb európai bank túl sok tőkeáttétellel rendelkezik és túl nagy a kitettsége az európai szuverén adósságokban.
14. Az Európában folyó politikai csatározás a görög mentőcsomag meghiúsulásával fenyeget. Satyajit Das nemrég megjelent cikkében ír a helyzetről:
A vita tárgya a második mentőcsomaghoz szükséges biztosíték. Finnország 500 millió eurót követelt és kapott készpénzben a második mentőcsomaghoz adott 1400 millió euró fejében. A Görögország és Finnország közötti meggondolatlan külön megállapodásról értesülve most Ausztria, Hollandia és Szlovákia is különleges bánásmódot követel. Legalább egy német parlamenti képviselő feltette a kérdést, hogy vajon Németország miért nem kap ilyen biztosítékot.
15. Angela Merkel, német kancellárasszony próbálja egyben tartani a görög mentőcsomagot, de Németországon eluralkodott a mentőcsomag ellenes hisztéria, így nagyon úgy tűnik, ahogy Ambrose Evans-Pritchard cikkében is olvashatjuk, Merkel asszonynak nem sikerül megszerezni a mentőcsomag megszavazásához szükséges szavazati többséget:
A német média beszámolói szerint Merkel kancellárasszony saját koalíciójából 23 képviselő a mentőcsomag ellen készül szavazni a Bundestagban, beleértve tizenkettőt a 44 bavariai Keresztény Szocialista Párt (CSU) képviselői közül. A kancellárasszony így kénytelen lesz az ellenzéki szavazatokra támaszkodni, megkockáztatva a kormány összeomlását.
16. Jacek Rostowski, lengyel pénzügyminiszter arra figyelmeztet, hogy az európai állapotok összeomlást eredményezhetnek. Rostowski szerint mélyebb gazdasági integráció hiányában az euró zóna nem sokáig lesz képes fennmaradni:
Két választás van: lényegesen mélyebb makrogazdasági integráció vagy az euró zóna összeomlása. Nincs harmadik út.
17. A német szavazók négyötöde ellenzi az Eurókötvények bevezetését, így a mélyebb integráció jelenleg nem tűnik megvalósíthatónak.
18. Amennyiben valami balul sül el a görög mentőcsomaggal kapcsolatban, Görögországnak vége. A Puru Saxena cikke a következőket írja:
Görögország kormányadóssága jelenleg a GDP 160%-a, a görög adósság átlagos hozama pedig 15%. Így amennyiben a görög adósság átütemezés nélkül kerül továbbgörgetésre, az adósságok után fizetendő kamatok önmagukban a GDP 24%-át fogják kitenni. Másképp fogalmazva, ha nem engedik el az adósság egy részét, Görögország gazdaságának majdnem egynegyedét a kamatfizetések fogják felemészteni.
19. A globális bankrendszer körülbelül 2 ezermilliárd dollár kitettséggel rendelkezik a görög, ír, portugál, spanyol és olasz államadósságban. Tudva, hogy mekkora tőkeáttéttel rendelkezik a globális bankrendszer, egy ekkora kitettség számos nagybankot is letörölhet a térképről.
20. Christine Lagarde, az IMF vezetője, arra figyelmeztet, hogy az európai bankoknak „sürgős újratőkésítésre van szüksége.”
21. Egy európai válság beköszöntével az események felgyorsulhatnak. John Mauldin, neves pénzügyi tanácsadó a Business Insider-ben megjelent cikkében erről beszél:
Csak idő kérdése egy igazi válság kirobbanása Európában, ami gyorsabb lesz, mint azt bárki is gondolná. Képzeljük el a Lehman Brothers-t szteroidokon. Európa az USÁ-tól kapta a jelzáloghitel-válságot és  egy még súlyosabb banki válsággal viszonozza a szívességet. Mivel az USA gazdasága jó esetben is már eleve csak stagnál, az eredmény egy hosszú és komoly válság lehet. Tartsuk nyitva a szemünket!
22. Az USA ingatlanpiaca még mindig romokban hever. Egy nemrégiben kiadott jelentés szerint az ingatlanárak 5,9%-kal estek a második negyedév során, múlt év második negyedévéhez viszonyítva. Ez a legnagyobb visszaesés 2009 óta. Az alacsony árak ellenére alig akad, aki manapság ingatlant vásárol. Az amerikai Ingatlanközvetítők Országos Szövetsége szerint a használt ingatlanértékesítések 3,5%-kal estek júliusban. Az elmúlt négy hónapban ez volt harmadik olyan hónap, amely során ez az adat esett. A használt ingatlaneladások száma az igencsak rossz tavalyi évhez képest is alacsony.
23. John Lohman szerint az elmúlt három hónap amerikai gazdasági mutatóinak zuhanása példanélküli.
24. A Morgan Stanley szerint az Egyesült Államok és Európa „veszélyesen közel áll a válsághozés igen komoly esélyt lát arra, hogy az elkövetkező 6-12 hónap során ez be is következzen.
25. Narayana Kocherlakota, a Minneapolis-i Fed elnöke azt mondta, annyira aggódik a gazdaság helyzete miatt, hogy feladja az újabb monetáris enyhítéssel szembeni ellenállását. Elképzelhető, hogy a Fed hamarosan újabb monetáris mennyiségi enyhítést zúdít a gazdaságra?
A globális gazdaság helyzete 2008 óta nem volt ilyen kritikus. A világ egy megmentőre vár, aki fehér lovon érkezve sok ezermilliárd dollár vagy euró olcsó hitelt pumpálhat a gazdaságba. Egy ilyen „csoda” nélkül a hitelválság elkerülhetetlen.
A legtöbb ember nem szeretné, ha a 2008-as események megismétlődnének. Az akkori alapvető problémákra azóta sem találtak megoldást. A világgazdaság még mindig egy óriási adóssághegyen áll, illetve erről a hegyről készül lezuhanni. A világ vezetői valószínűleg mindenre képesek, hogy ezt elkerüljék, de a végén, mint a kártyavárak általában, ez is összeomlik.
Reméljük a legjobbakat, de készüljünk fel a legrosszabbra.

Heteken belül piaci összeomlás jöhet, figyelmeztetnek a bankárok

Forrás: The Telegraph

A Lehman Brothers csődje által elindított összeomlásnál is komolyabb bajok jöhetnek a hitelpiacokon tapasztalható jelek szerint

Több nagy európai bank adósságának biztosítási összege soha nem látott magasságokba emelkedett. Az összeg az amerikai pénzügyi csoport három évvel ezelőtti összeomlásakor elindult pénzügyi válság során jegyzett összegeknél is magasabb.
A Royal Bank of Scotland, BNP Paribas, Deutsche Bank, Intesa Sanpaolo és még számos bank kötvényeire szóló hitelkockázati swapok (CDS)* komoly figyelmeztető jeleket adtak múlt hét szerdán. A Royal Bank of Scotland hitelkockázati swapok 343,54 bázisponton cseréltek gazdát, ami azt jelenti, hogy 10 millió font értékű államilag támogatott kötvény csőd elleni éves biztosítási díja jelenleg 343.540 font (körülbelül 105 millió forint).
A Royal Bank of Scotland kötvények biztosítása jelenleg többe kerül, mint 2008 októberében, amikor az adófizetők pénzéből kimentették a bankot és itt is egyértelműen látszik a hitelbefektetői bizalom drámai gyengülése a bankok iránt.
Egy londoni bankvezető szerint „a probléma a likviditás hiányában rejlik, ez okozza a bajt a bankoknál. Olyan, minta megint 2008 lenne.”
Szerintem egy jelentős piaci sokk felé tartunk, ami úgy szeptember október tájékán érheti el a piacokat és komolyabb lesz, mint bármi, amit eddig láttunk,” mondta egy nagy európai bank tisztviselője.
* CDS – Credit Default Swap – A hitelkockázat transzferálását lehetővé tevő származékos ügylet, amelyben a védelem vevője meghatározott időközönként, meghatározott összeget (swap spread) fizet a védelem eladójának, aki kezességet vállal az adós kötelezettségeire.

A Pentagon gazdasági hadviselésre készül

Forrás: The Australian
A vendégek a Hadviselés Elemző Laborban gyűltek össze, a Pentagon legmagasabb rangú egyenruhás tisztjeivel és a megszámlálhatatlan, normális körülmények között kizárólag nukleáris háború szimulálására használt képernyővel körülvéve.
A procedúra elkezdődött és a vendégek munkához láttak.
Ha az ember maga elé idézi a Dr. Stranglove-ban látott irányítóbázist, nem jár messze a valóságtól,” mondja James Rickards, az egyik résztvevő.
Nem a szó szoros értelmében vett hadgyakorlatra, hanem a Pentagon első gazdasági hadgyakorlatára vállalkoztak a meghívottak. Az illetékesek nem szívesen nyilatkoznak az eredményekről.
Gazdasági háború? Elég hihetetlenül hangzik, pedig minden újabb dollár adóssággal egyre közelebb kerül a valósághoz.
A színfalak mögött a hadsereg komolyan aggódik a gazdaság helyzete miatt. Hiszen kinek a tulajdonában van az USA adóssága? Kína, tehát az Egyesült Államok egyik legnagyobb ellenfelének tulajdonában, ami ennek az újfajta vérnélküli, de igen kegyetlen háborúnak a célpontjává teszi az Államokat.
James Rickards nem katona, hanem bankár, és több tucat Wall Street-i kollégájával együtt még 2009-ben csatlakozott az Applied Physics Laboratory marylandi központjában tartott hadgyakorlat sorozathoz, amikor a Pentagon először kezdett aggódni a gazdasági fejlemények miatt.
A résztvevőket öt csapatra osztották: Amerika, Oroszország, Kína, a Csendes óceán partvidéke és a „szürke csapatra”, ami a nehezen meghatározható különítményeket, mint például terrorista szervezeteket képviselte. Minden csapat egy külön „bunker szobát” kapott azzal az utasítással, hogy bármilyen pénzügyi, gazdasági eszközt (valuta, adósság, részvények, arany, stb.) használhatnak, hogy az ellenséget térdre kényszerítsék. Minden tranzakciót számítógépen szimuláltak és a résztvevőket arra biztatták, hogy semmilyen fondorlattól vagy kegyetlen módszertől ne riadjanak vissza. A bankároknak tetszett a felállás.
Ezek az emberek semmilyen körülmények között nem jöttek volna össze maguktól, de egy Wall Street-i tőzsdéző számára semmi sem olyan csábító, mint amikor rossz fiút játszhat, ráadásul kifejezett felkérésre,” mondja Rickards, a hadgyakorlat egyik tervezője, aki korábban ügyvezető igazgató volt.
A hadgyakorlat eredménye megdöbbentette a hadsereg tisztjeit.
Az elmúlt néhány év során Kína folyamatosan vásárolt amerikai kincstárjegyeket, így mára az Egyesült Államok elsőszámú hitelezőjévé vált. Egy kínai döntés arról, hogy az ázsiai nagyhatalom megszabadul ettől az adósságtól feje tetejére állítaná a gazdaságot. Elméletben Kína ezzel a lépéssel bármilyen külpolitikai célt képes lenne elérni, mivel így az amerikai adósok nem tudnák tovább törleszteni adósságukat.
Paul Bracken a Yale Egyetem professzora, magántőke szakértő, valamint az USA védelmi minisztériumának bizottsági tanácsadója, a 2009-es legnagyobb és az azt követő számos kisebb hadgyakorlat egyik főszereplője volt.
Az első hadgyakorlat után minden résztvevő megdöbbent mennyire nagy a veszély,” mondta.
A Pentagon emberei hozzászoktak, hogy harcászati eszközökkel nyerjenek csatákat, ahol az számít mennyi hajója és rakétája van a hadseregnek. Ez a hadgyakorlat új stratégiákra világított rá.”
Természetesen a gazdasági hadviselés nem új keletű fogalom. Istennek Egyiptom királyára, az akkori fáraóra küldött csapásai, ahogyan az Mózes második könyvében olvasható, az első ilyen ismert példa. Winston Churchill Hitler legyőzésére hozta létre a Gazdasági Hadügyminisztériumot. Azóta Dél-Afrikától a volt Szovjetunióig, számos ország ellen vezettek be gazdasági embargót, hogy ezzel térdre kényszerítsék az ellenfelet.
Itt azonban másról van szó. Ma már minden piac globális, a pénzügyek összefonódnak, a manipulációk technikai lehetőségei pedig azonnaliak. A 70-es években a nyugat leginkább attól félt, hogy ellenségei állandóan egy atombomba indítógombján tartják ujjukat. Ennek mai megfelelője a kínai vezetőség ujja az amerikai kincstárjegyek eladását elindító gombon.
Bracken professzor szerint Kína „óriási veszélyt jelent”, ugyanakkor a hatalmas olaj és gáztartalékokkal rendelkező Oroszország gondolkozás nélkül gazdasági hadviselést indított szomszédjai ellen, és Kínánál sokkal nagyobb kárt képes okozni.
Egy másik veszélyforrás, ami szintén destabilizálná az Egyesült Államokat, ha a legfőbb olajtermelő országok dollár helyett az euróban történő kereskedésre állnának át. Végül pedig egy terrorista szervezet is képes lehet komoly összeomlást előidézni fedezeti alapok segítségével vagy számítógépes támadásokon keresztül.
A gazdasági hadgyakorlat megmutatta, hogy a katonai és gazdasági döntéshozást jobban össze kell hangolni. A bankok és kötvények ma már egyfajta fegyvernemnek számítanak. „Ettől a hadsereg rendkívül ideges, mert hozzászoktak, hogy az irányítás az ő kezükben van. Éppen ezért érzik szükségesnek, hogy jobban megértsék a gazdasági folyamatokat,” magyarázza Bracken professzor.
Ha valaki szembe akar szállni az amerikai hadsereggel milliárdokkal kell rendelkezzen, de ha ugyanezt megteheti pénzügyi, gazdasági fegyverek segítségével és sokkal kisebb befektetéssel… miért ne?” mondja Mr. Rickards.
Nagy-Britannia ízelítőt kapott ebből, amikor tavaly néhány tőzsde sokk hatására három brit cég milliókat veszített. A British Telecom 969 millió fontot veszített egyetlen augusztusi napon, míg a Next ruhaóriás 275 millió fonttal lett szegényebb. A biztonsági szolgálat nyomozást indított, hogy az először technikai hibának gondolt eset helyett, nem egy adott ország célzott támadásáról volt-e szó.
Amennyiben azok direkt támadások voltak a londoni tőzsdén, az csak egy gazdasági riválistól, nem pedig egy bűnszervezettől eredhetett,” mondja. „Kegyetlen verseny folyik a vezető pozíció megszerzéséért, a nyugat pedig vesztésre áll.”
A Pentagonbeli hadgyakorlat végén a 80 résztvevő felmérte a károkat.
Kína nyert, anélkül, hogy fegyverhez nyúlt volna, a katonák pedig azon törték a fejüket, hogy vajon még mindig csupán hadgyakorlatról van-e szó.

Hirtelen és fájdalmas összeomlás” várható az USA korábbi főszámvevője szerint

Forrás: Infowars.com
David Walker, az amerikai kormányzati ellenőrzési hivatal korábbi operatív vezérigazgatója és volt főszámvevő komoly figyelmeztetést adott ki az adósságplafon megemelésére vonatkozó kompromisszumos megállapodás megkötését követően.
Kevesebb, mint három év múlva ott fogunk tartani, ahol ma Görögország, az adósság nemzeti össztermékhez viszonyított mértékét illetően,” mondta.
Görögország adóssága meghaladja a GDP 100%-át és lassan eléri a 150% is, ami olyan súlyosnak számít, hogy az EU és az IMF mentőcsomagja nélkül az ország fizetésképtelenségéhez vezetett volna.
Az Egyesült Államok szintén nagyon közel áll a 100%-os arányhoz, az ország GDP-je pedig kevesebb, mint évi egy százalékos növekedést mutat.
Ezt kiemelten fontos jelzésként kellene értelmeznünk,” mondta Walker, hozzátéve, hogy azonnali és komoly intézkedésekre van szükség a kormánykiadások átütemezése érdekében, hogy elkerülhető legyen a teljes összeomlás a későbbiekben.
Walker, aki nemegyszer felszólalt már a szövetségi kormány pazarló magatartása ellen, arra figyelmeztetett, hogy „a tünetek helyett a baj forrását kellene kezelni,” hozzátéve, hogy az adósságplafon és vele együtt a költségvetési deficit megemelése a Görögországéhoz hasonló helyzethez fog vezetni.
Értsük meg, ha a kormány valamennyi 2010. Szeptember 30-ig esedékes kötelezettségének eleget akart volna tenni, beleértve az ország közadósságát, a fedezetlen nyugdíjkifizetéseket, a nyugdíjasok egészségbiztosítását, a társadalombiztosítási kötelezettségeket, medicare kiadásokat és még egy sor egyéb kötelezettséget és előre nem látható kiadást, 61 600 ezermilliárd dollárnak kellett volna lenni az államkasszában,” magyarázta Walker.
Ha egy ország költségvetési deficitje és adóssága folyamatosan növekszik, a jogosultságon alapuló programok és katonai kiadások szerkezeti reformjának hiányában az adósságplafon emelése előbb utóbb elkerülhetetlenné válik.”
Amerika sem immunis az adósságválság ellen,” mondta Walker. „Azt gondolják, mi nem megyünk csődbe, mert annyi pénzt nyomtatunk amennyit csak akarunk. Ugyanakkor súlyos kamatkockázatokkal, valuta és inflációs kockázatokkal nézünk szembe. Ha az igazi válság elér bennünket, az hirtelen fog megtörténni és igen fájdalmas lesz.”
A probléma hosszú távú megoldását illetően Walker azt mondta leginkább a népszerű lökhárító matrica szövegével tudná jellemezni elképzelését: „Korlátozott hatalom a kormánynak, szabadság az egyénnek és pénzügyi felelősség mindenkinek.”
Én csatlakoznék egy ilyen kezdeményezéshez, azzal a feltétellel, hogy először felnyitnám a motorháztetőt és megnézném mi a baj,” majd hozzátette, hogy „a jobb és a baloldal is olyan ígéreteket tesz, melyek ellentétben állnak kötelességükkel és az országnak tett hűségesküjükkel.”

Ezer kép felér egy szóval: értéktelen

Forrás: Zero Hedge
Jeff Clark a Casey Research-től érdekes történelmi albumot állított össze egy manapság egyre több embert foglalkoztató kérdéssel kapcsolatban: Hogyan változhat egy valuta értéke x-ről nullára? Ez nem történhet meg! Legalábbis a dollárral biztosan nem. Igaz?
A történelem tanulsága szerint egyetlen fiat valuta sem tartott örökké. Előbb vagy utóbb mindegyik tönkrement. Az ember azt gondolná, hogy ilyesmi csak harmadik világbeli országok valutájával fordulhat elő, pedig nem így van. Függetlenül attól, hogy az adott nemzet gazdaságát mennyire stabilnak vagy erősnek gondolták, ha vezetőik visszaéltek saját valutájukkal az ország drága árat fizetett a hibáért,” írja Jeff Clark.
Azt is hozzátehetjük, hogy még soha egyetlen gazdaság sem omlott össze hiperdefláció miatt. Egyetlen egy sem. Amint az adósságteher fenntarthatatlanná vált, a hatóságok minden esetben megtalálták a módját, hogy közbelépjenek, és a végletekig hígítsák valutájukat, hogy kielégítsék a kereslet igényeit. Az ókori Rómától, a weimari köztársaságon és a Szovjetunió bukásán át a modern pénzrendszer bukásáig, ahol valószínűleg most tartunk, valamennyi esetben ez történt.
Egy bizonyos tűrő határon túl a „hit és hitel által fenntartott” pénz nem képes betölteni a neki szánt funkciót és nem marad belőle más, mint egy darabka papír. Ez éppen úgy igaz a tartalékvaluták absztrakt koncepciójára is.
Az alábbi valuták között láthatunk néhány régi áldozatot is, de ami számomra megdöbbentő, hogy mennyi szűnt meg saját életünk során. Mindenki megszámolhatja hányat talál, ami születése óta omlott össze vagy szűnt meg,” írja Clark.
A lista korántsem teljes. Több ezer valuta szűnt már meg a világon és ezzel vissza is érkeztünk a poszt címéhez. Mennyit érnek ma ezek a képek, mert, hogy másnak nem igen lehet nevezni őket? — Pontosan.
Jugoszlávia – 10 milliárd dinár, 1993
Zaire – 5 millió zaires, 1992
Venezuela – 10,000 bolívares, 2002
Ukrajna – 10,000 karbovantsiv, 1995
Törökország – 5 millió lira, 1997
Oroszország – 10,000 rubel, 1992
Románia – 50,000 lej, 2001
Kína – 10,000 CGU, 1947
Peru – 100,000 intis, 1989
Nicaragua – 10 millió córdoba, 1990
Magyarország – 10 millió pengő, 1945
Görögország – 25,000 drachma, 1943
Németország – 1 milliárd márka, 1923
Grúzia – 1 millió lari, 1994
Franciaország – 5 livre, 1793
Chíle – 10,000 peso, 1975
Brazil – 500,000 real, 1993
Bosznia – 100 millió dinár, 1993
Bolívia – 5 millió bolíviai peso, 1985
Fehéroroszország – 100,000 belarusz rubel, 1996
Argentína – 10,000 argentín peso, 1985
Angola – 500,000 kwanza, 1995
Zimbabwe – 100,000 milliárd zimbabwei dollár, 2006
Vajon ez a sors vár az amerikai dollárra is? A közös tényező, ami a fenti valuták végét eredményezte az adósság és a deficit volt.
Ezt figyelembe véve érdemes megfontolni a következőket:
A Morgan Stanley 2009-es jelentése szerint nem volt még precedens a történelemben arra, hogy egy olyan ország ahol az adósság GDP-hez viszonyított aránya meghaladta a 250%-ot ne szenvedett volna el súlyos pénzügyi válságot vagy magas inflációt. Az Egyesült Államok teljes adóssága ma eléri a GDP 400%-át.
Marc Faber befektetési guru szerint, amikor egy ország adóssága eléri az adóbevételek 30%-át az ország valutájának vége. Michael Murphy pénzügyi elemző számításai szerint az USA ezt idén októberben éri el.
Peter Bernholz, hiperinfláció szakértő elmondta, hogy „a hiperinflációt a kormány költségvetési deficitje okozza.” Ebben az évben az Egyesült Államok költségvetési deficitje el fogja érni a 1500 milliárd dollárt. Ilyen mértékű költségvetési deficit még nem volt a történelem során.
A Federal Reserve 1913-as megalapítása óta a dollár elveszítette vásárlóerejének 95%-át.
Függetlenül attól, hogy a dollár teljesen elértéktelenedik, vagy csupán másodrangú valutává válik, egyre nagyobb esély van arra, hogy a fenti listán a zöldhasú is megjelenjen.
Ez komoly hatással lenne Amerika lakosságának életszínvonalára. A pénz elértéktelenedése ugyanakkor csak az egyik probléma lesz, amivel szembe kell néznünk, és az ellen legalább van védekezés, ha az ember értékálló valutába fekteti pénzét, ami jelenleg az arany.
Egy biztos, amikor pénzről van szó, az „értéktelennél” nincs rosszabb jelző.

Putyin huliganizmussal vádolja az Egyesült Államokat a pénznyomtatás miatt

Forrás: Rianovosti
Vladimir Putyin, orosz miniszterelnök huliganizmussal vádolja az Egyesült Államokat, amiért az amerikai kormány pénznyomtatással próbálja kezelni az ország pénzügyi problémáit.
Hála Istennek, vagy talán szerencsétlenségünkre, mi nem nyomtatunk tartalékvalutát. Ezzel szemben mit tesz az USA? Úgy viselkednek, mint a huligánok. Bekapcsolják a nyomtatót és szétszórják a pénz szerte a világban, nem törődve legfontosabb kötelezettségeikkel,” nyilatkozta Putyin az Orosz Tudományos Akadémián, gazdasági szakemberek számára tartott konferencián.
Putyin a második mennyiségi monetáris enyhítőprogram (Quantitative Easing 2), melynek keretében a Fed 600 milliárd dollár értékben vásárol amerikai kincstárjegyet, június 30-i befejezésére reagált megjegyzésével. A tavaly március 30-án befejezett első mennyiségi enyhítés az elsőnek csupán a fele értékben pumpált frissen nyomott dollár milliárdokat a gazdaságba.
Az orosz vezetés azt szeretnék, ha a dollár tartalékvaluta szerepét egy valutakosár venné át, amelynek természetesen az orosz rubel is része lenne, bár elemzők szerint reálisabb célkitűzés lenne a rubelt a FÁK regionális tartalékvalutájává fejleszteni.

A görög tragédia több európai országot magával ránthat

Írta: Bob Chapman, forrás: The International Forecaster
Görögország és Európa még mindig válságos helyzetben van, a megoldást még nem sikerült megtalálni. Görögország számára előbb vagy utóbb elkerülhetetlenné válik a csőd. A bankoknak és az euró zóna országainak nem lett volna szabad hagyni, hogy a helyzet idáig fajuljon. Nem lehet egyetlen kamatlábat alkalmazni minden gazdaságra, mivel minden egyes ország a fejlődés más-más fázisánál tart. Az Európai Unió és az euró zóna létrehozása ellentétben áll az antropológiai és kultúriális történelem több ezer éves alapelveivel. Ezt figyelembe véve az EU vezetői nem lesznek képesek megmenteni Görögországot, sem a másik öt bajba jutott európai országot, és ezzel egyidőben még az eurót és az Európai Uniót is. Ez egy lehetetlen feladat, ha másért nem a költségek nagysága miatt. Az ambíciózus mentési kísérlethez nem kevesebb, mint 4-6 ezer milliárd dollárra lenne szükség. Előbb vagy utóbb mind a hat országnak ki kell lépnie az euró zónából, 11-re redukálva a jelenlegi 17 tagállamot, további bajokat vonva magukra a jövőben az egyelőre még kitartó, de gazdaságilag gyengébb országok miatt. Ebből következőleg az Euró hamarosan már a múltté. Mindenesetre nem valószínű, hogy a központi európai fizetőeszköz váljon a világvalutává, illetve az EU a világkormány sarokkövévé.
Rövidtávú megoldás hiányában Görögország csődje és az euró zónából történő kilépése elkerülhetetlen ahhoz, hogy rendbe tegyék házuk táját. Amennyiben mégis előállnak egy rövidtávú megoldással, az maximum egy évvel lenne képes késleltetni az elkerülhetetlent: a csődöt, és a fent leírt forgatókönyvet.
A probléma nem Görögország. A probléma Görögország, Írország, Portugália, Spanyolország, Olaszország és Belgium. Valamennyien a görögországihoz hasonló helyzetben vannak. Ha egyszer Görögország dől, a másik öt ország is követni fogja. Nem lesz más választásuk, mint kilépni az euró zónából, fizetésképtelen bankok és országok sorát hagyva maguk után, ami Angliára, az Egyesült Államokra és az egész világra negatív hatással lenne. A hat ország gondjai együtt olyan súlyosak, hogy könnyen az egész világgazdaság összeomlásához vezethetnek.
A sorban valószínűleg az amúgy is forrongó Spanyolország a következő. Spanyolországot követi Olaszország és Belgium. A Spanyolországból érkező hírek aggasztóak. A rendőri brutalitás egyre erősödik, most már nőket és gyerekeket is megtámadnak minden ok vagy provokáció nélkül. A munkanélküliségi ráta a spanyol fiatalok körében 43%. A helyzet robbanásra kész, javulásra pedig nem sok remény van.
A problémák Kínát sem kerülik el, a világkereskedelem lassulása az ázsiai óriásra is hatással van, a munkanélküliség pedig náluk is emelkedik. A gondok egész Ázsiára kihatnak, beleértve Ausztráliát és Új-Zélandot is. Ezt a válságot a világ minden egyes országa meg fogja érezni, bár nem egyforma mértékben.
Rövid és középtávon úgy gondoljuk, hogy ezek a problémák a dollár ideiglenes erősödéséhez vezetnek. Azt mondhatjuk, hogy jelenleg a dollár a rossz valuták legjobbika. Bár a nemesfémek árfolyama már most is hihetetlenül magas, azt gondoljuk, hogy az arany és az ezüst újabb rekordokat fog megdönteni, mivel egyre több befektető ébred rá, hogy az arany az egyetlen igazi valuta.
A pénzügyi szektorban tevékenykedő cégekre nehéz idők várnak, sokan közülük nem fogják átvészelni a válságot. A következő felvonáshoz képest az elmúlt három év gyerekjátéknak fog tűnni.

A gazdasági válság nem a véletlen műve

A világon végigsöprő gazdasági válság nem a véletlen műve, tudatosan tervezték így.
Amit Louis McFadden kongresszusi képviselő mondott a Nagy Gazdasági Világválságról a mostani helyzetre éppen úgy igaz. A banki ügyekért felelős házbizottság elnökeként azt mondta: „A [válság kirobbanása] nem véletlen volt, hanem gondosan megtervezett és előkészített művelet. A nemzetközi bankárok kétségbeejtő helyzetbe akarták hozni a világot, hogy mindenki vezetőjeként emelkedhessenek fölénk.”
Amit ma a gazdaságban és a pénzügyi világban tapasztalunk nem újdonság. A történelemben számos precedenst találhatunk. A bankárok és buzgó segítőik ugyanazokat az eszközöket használják ma, mint tették tíz vagy akár száz évvel ezelőtt. Ezek a bankok a nagyvállalati fasizmus és monopólium képviselői. Mérhetetlen vagyonukon keresztül szinte valamennyi kormányt és azok igazságszolgáltatási rendszerét hatalmukban és irányításuk alatt tartják. Ezért nem hallgatnak ránk, a népre, saját választott képviselőink. A tőzsde urai és a bankok már réges-régen megvásárolták őket. Ezek ugyanazok az emberek, akik a legtöbb háború mindkét oldalát finanszírozzák évszázadok óta. Saját bankjaikon és a Nemzetközi Fizetések Bankján (Bank for International Settlements – BIS) keresztül irányítják a globális pénzmosást és az egész világot behálózó kábítószer kereskedelmet, ami mindig is a legjövedelmezőbb vállalkozásuk volt. Az elit pénzügyi hatalmának legfontosabb pillére immáron több évszázada a kábítószer kereskedelem.
Ezek a bankárok, a Wall Street és a londoni tőzsde bennfenteseivel közösen irányítják társadalmainkat, különös tekintettel az üzletvilágra, pénzügyekre és a gazdasági életre. Szinte valamennyi fontos eseményt ők irányítanak a háttérből, ahogyan azt a 90-es évek vége felé kialakult dotkom lufi és a 2003-tól 2006-ig tartó ingatlanpiaci lufi esetében is láthattuk. Egy 2000 óta tartó lefelé irányuló trend szemtanúi vagyunk és még nem értünk a verem fenekére. Szabadpiacról nem beszélhetünk többé, hiszen a piacokat a kormányokat háttérből irányító elit manipulálja.
A médiában egymást követik a csalásokról szóló hírek. Az ingatlanpiac zuhanórepülésben van és egyelőre még a kényszerleszállásra alkalmas helyszínt sem sikerült találni. Az amerikai, angol és európai bankokat átmenetileg kimentették a központi bankok pénznyomdái. Egyre több országról derül ki, hogy költségvetési deficitje fenntarthatatlanná vált. A gazdasági fejlődés leállt, az infláció pedig minden nap egyre magasabb, miközben az arany és az ezüst árfolyama könyörtelenül emelkedik. A szegények egyre szegényebbek, a középosztály pedig szép lassan eltűnik. Egy birodalom szándékos elpusztításának vagyunk szemtanúi.
A rendszert bukásra programozták. Csak a felszínen maradáshoz évi 4,3 ezermilliárd dollárt kell pumpálni a rendszerbe, amíg a függöny mögött állók meg nem adják a jelet a dugó kihúzására. A görög csőd, a közel-keleten terjedő háborús hangulattal megtetézve lehet az a tényező, ami elindítja a dominót. Vajon figyelemelterelésről van szó? Ez az a háború, amit megjósoltunk? Elképzelhető. Mindenesetre, hamarosan ki fog derülni.
A Bilderberg európai tervezői megdöbbenve tapasztalták, hogy Görögország nem hajlandó országos pénzügyi és gazdasági öngyilkosságot elkövetni.
Miközben Európában szemünk láttára bontakoznak ki a dráma eseményei, Amerikában a Fed egyre több pénzt és hitelt termel, bekebelezve az amerikai kincstárjegyek 80%-át. Ez természetesen egyre növekvő inflációt, majd hamarosan hiperinflációt eredményez az Egyesült Államokban, Angliában és az EU-ban. A gazdasági válság legkeményebb időszaka következik, ahogy a fizetésképtelenség egyre inkább egyértelművé válik. A legtöbb amerikai, angol és EU bank fizetésképtelen, amiről a nyilvánosság a bankok sajátos kettős könyvelése és könyvelési szemfényvesztése miatt nem tud.
Nem létezik egyszerű megoldás. A piramisjáték egy-két éven belül a végéhez ér és akkor nem szeretnék a bankárok helyében lenni.

2013-ra kitörhet a „tökéletes gazdasági vihar”

Forrás: Moneynews.com

"Vállalkozás-ellenes törvények - munkanélküliség - kilakoltatások"
Az Egyesült Államok pénzügyi problémái, a kínai gazdaság lassulása, az európai adósságátrendezés és a japán stagnálás együttes hatása soha nem látott „tökéletes vihart” gerjeszthet a világgazdaságban 2013-ra, mondta Nouriel Roubini a New York Egyetem professzora. 
Az esély három az egyhez, hogy ezek a tényezők egymás hatását felerősítve 2013-tól visszavetik a gazdasági növekedést, mondta Roubini, aki a jelenlegi globális pénzügyi válság kitörését is megjósolta.
A helyzet már most is érzékeny,” mondta. „Mindenki szenved a túl sok köz- és magánadósságtól, ami egyre nagyobb súllyal nehezedik a világra. Legkésőbb 2013-ra elérjük a válság mélypontját.”
Az egyre emelkedő munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban, a növekvő olaj és élelmiszerárak, az emelkedő kamatok Ázsiában és a földrengés okozta kereskedelmi fennakadás Japánban komoly hátráltató erőt jelentenek a világgazdaság számára. A részvényárfolyamok globálisan 3,3 ezermilliárd dollárral estek május eleje óta és Roubini szerint a pénzpiacok a jövő év közepétől elkezdhetnek aggódni a kockázati tényezők együtthatása miatt.
A 45 országot felölelő tőzsdei világindex (MSCI AC World Index) 4,7%-ot zuhant ebben a hónapban a legutóbb napvilágot látott adatok hatására. Ilyen adat például az Egyesült Államok hivatalos munkanélküliségi rátája, ami 9,1%-ra emelkedett májusban, jelezve, hogy a világgazdaság veszített erejéből. Az amerikai kincstárjegyek árfolyama emelkedett a múlt héten, így immár kilencedik hete folyamatosan csökken a kétéves futamidejű papírok hozama, ami 2008 óta a leghosszabb ilyen időszak és valószínűleg annak köszönhető, hogy a jóslatok szerint a Fed folytatja gazdaságélénkítő hadjáratát.
A „tőkeáttétel csökkentés fenntartása”, a gazdaságélénkítő programok megszüntetése és a bizalom fokozatos elvesztése 2011 második felére a globális bővülés lelassulását eredményezheti, mondta Roubini.
Az Egyesült Államokban a költségvetési deficittel járó kockázatok kezelésének hiánya kötvénypiaci „felkeléshez” vezethet Roubini szerint.
Az idei, a jövő és minden bizonnyal a 2013-as évre vonatkozó költségvetési hiány még mindig több mint évi ezermilliárd dollár lesz,” mondta Roubini szingapúri beszédében. „Fennáll a kockázat, hogy a kötvénypiac vigilantistái felébrednek az Egyesült Államokban, ahogyan Európában is ez történt, magasabbra nyomva a kamatokat és ezzel ellehetetlenítve a kilábalást.”
Európában a hatóságok kénytelenek lesznek átütemezni a görög, az ír és a portugál adósságot, mert ha tovább halogatják, a folyamat sokkal kevésbé lesz kontrollálható, tette hozzá Roubini.
A görög küzdelem
Az EU vezetői minden erejükkel azon vannak, hogy még június 24-e előtt olyan megoldást találjanak a görög adósságproblémára, amiben a mentőcsomag terhét megoszthatják a kötvénytulajdonosokkal. Közben az euró-zóna legnagyobb adósságterhét cipelő görög kormány további kölcsönök után kutat megtetézve a múlt évi 110 milliárd eurós mentőcsomagot.
Kína
A kínai gazdaság 2013 környékére várt földet érése sem lesz zökkenőmentes, mivel a kormány növekedésélénkítő befektetései többletkapacitást generálnak a gazdaságban, mondta Roubini a riportereknek.
Kína most már nemcsak a nettó exportra, hanem a fix befektetésekre is egyre erősebben támaszkodik,” ami mára elérte a GDP 50%-át. „Ez két súlyos problémát okoz majd a jövőben: óriási mértékű bedőlt hitelt a bankrendszerben és hihetetlen mennyiségű többlet kapacitást.”
Az elmúlt két év során Kína 2,7 ezermilliárd dollár értékben nyújtott hitelt, amely eredményeként az ingatlanárak, a hatósági árkorlátozás, a megemelt kauciók és a második ingatlan megvásárlásának korlátozása ellenére is a mindenkori legmagasabb szinten állnak. (Kapcsolódó: Kína 64 millió üres lakása)
Roubini 2006-ban a globális pénzrendszer katasztrofális összeomlását jósolta, ami 2008-ban a Lehman Brothers összeomlásával el is indult és most is tart.

Az élelmiszerválság súlyosbodik az elmúlt 35 év legnagyobb, Észak-Európát sújtó aszálya miatt

Forrás: The Australian
Bernard Maquis tehenei az évnek ebben a szakaszában, normális esetben friss füvet legelnének a réten a közép-franciaországi Limousin régióban. Idén azonban a zsenge fű helyett kénytelenek a hideg téli napokra szánt szénával beérni, mivel a hónapok óta tartó szárazság miatt a fű mindenhol elszáradt.
Bernard Maquis a tehenek eladását fontolgatja, akár áron alul is, hiszen így könnyen takarmány nélkül találhatja magát ősz végére. „Már aludni sem tudok. Nem tudom mi lesz,” panaszkodik.
Bernard Marquis nincs egyedül. Észak-Európában 1976 óta nem volt ekkora aszály, a politikusok pedig gazdatüntetésekre, vásárlói elégedetlenségre és megemelt költségvetési terhekre számítanak a rossz időjárás következményeként.
A harmadik világ országai is a tüntetések számának növekedésére számíthatnak, ahogy az európai hőhullám hatására az árak egyre magasabbra szöknek, újabb tömegeket taszítva szegénységbe.
Válsággal állunk szemben, a válságot pedig kezelni kell,” mondja Nathalie Kosciukso-Morizet, francia környezetvédelmi miniszter asszony.
A meteorológusok szerint Észak-Európában a szokásosnál 50%-kal kevesebb eső esett az elmúlt két hónapban, míg a hőmérséklet 4 Celsius fokkal volt magasabb az átlagnál.
Franciaországban vízhasználati korlátozásokat vezettek be az ország több mint felében és az aszályt már most az 1976-os szárazsághoz hasonlítják, amikor az ország búzatermésének java tönkrement.
Michele Blanchard, a francia meteorológiai intézet, a Meteo-France klimatológiai osztályának mérnöke szerint a különbség az, hogy „1976-ban a hőhullám júniusban, nem pedig áprilisban érkezett.”
Németországban a napsütéses órák száma a szokásos kétszerese volt a tavaszi hónapokban, egyes vidékeken pedig a várt csapadékmennyiség 5%-a esett mindössze. „Kétségbeesetten várjuk az esőt,” mondta Andrea Adams, a Rhineland-Palatinate tartomány gazdaszövetségének szóvivője.
Elmondta, hogy a búza már most elsárgult, a cukorrépa alig nőtt valamit, a rozs pedig összekunkorodott és halódik.
Bernard Maquis a franciaországi Limousin régióban azt mondta, hogy a kukoricának, amivel a teheneit télen etetni szokta, ilyenkor úgy 20 cm magasnak kellene lennie. „Idén csak vegetál a termés,” mondta, hozzátéve, hogy minden jel szerint kénytelen lesz takarmányt vásárolni. „A takarmány viszont olyan drága, hogy nem éri meg. Egyszerűbb felszámolni a gazdaságot.”
Franciaországban egyre több gazda adja el állatait, a hangulat pedig egyre forróbb. Délnyugat Franciaországban a gazdák úttorlaszokat állítottak, több órára megbénítva a forgalmat a múlt héten, mert nem kaptak engedélyt, hogy ideiglenesen vizet vegyenek a folyókból.
A francia kormány már hónapokkal ezelőtt 948 millió eurós segélyt kért Brüsszeltől, de a gazdák azt követelik, hogy a kormány garantáljon kamatmentes hitelt a mezőgazdaságnak, hogy átvészelhessék az idei nyarat.
Belgiumban a flandriai regionális tanács azt mondta, hogy saját költségvetéséből biztosítana EU-s segélyt a gazdáknak, majd a kifizetett összegeket visszakövetelné Brüsszeltől. A 332 millió euró előteremtése azonban nem egyszerű feladat.
Franciaországban a pékek 5 euró centes (kb. 13 forint) drágulásra számítanak a bagett árában, míg Észak-Rajna-Vesztfáliában a paradicsom 26%-kal lesz drágább idén. A kormányzó pártok mindkét országban attól tartanak, hogy a drágulás kormányellenes hangulatot ébreszt majd az emberekben, amit a szélsőséges mozgalmak kihasználhatnak.
Mivel az aszály Kínát és az Egyesült Államok déli részét is sújtja, az ENSZ élelmezésügyi hivatala, a FAO éhséglázadásokra számít a szegényebb országokban.
Az illetékesek elmondták, hogy a gabonafélék globális ára 71%-kal emelkedett az elmúlt 12 hónap alatt és bár Moszkva ígérete szerint felemeli a búza, árpa, rozs, kukorica és liszt exportjára bevezetett tilalmat, ez csak átmeneti megoldást nyújthat a problémára.
Európa több atomerőműve is jelezte, hogy az alacsony vízszint miatt több folyóparti erőműnél kényszerszünet elrendelése válhat szükségessé.
A pezsgő-szőlőt termelő gazdák jelezték, hogy idén nagy valószínűséggel szeptember helyett augusztusban lesznek kénytelenek leszüretelni a termést.

Kína túladott rövidlejáratú amerikai kincstárjegyeinek 97%-án

Forrás: CNSNews
Kína megszabadult rövidlejáratú amerikai állampapírjainak 97%-tól, így már csak 5,69 milliárd dollár értékben rendelkezik ezzel a típusú amerikai állampapírral a 2009-es 210,4 milliárd dolláros rekordhoz képest, áll az Amerikai Államkincstár 2011. márciusi jelentésében.
A kincstárjegyek az államkincstár által kibocsátott, az állam adósságát megtestesítő értékpapírok, ami után az állam éves, féléves gyakorisággal fizet kamatot.
A Kína tulajdonában lévő amerikai kincstárjegyek elszámolása az államkincstári jelentés9. oszlopában található.
Egészen tavaly októberig a kínaiak általában az eladott kincstárjegyek árából hosszúlejáratú amerikai állampapírokat vásároltak, így teljes amerikai állampapír állományuk értéke nem változott, sőt október előtt még növekedést is mutatott.
Október óta azonban Kína a hosszúlejáratú állampapíroktól is elkezdett megszabadulni, így az államkincstár jelentése szerint a novembertől márciusig terjedő öt hónap folyamán Kína értékpapír állománya folyamatosan csökkent.
A 2008-as esés előtt, az amerikai pénzügyminisztérium adatai szerint Kína csupán szerény mennyiségű rövidlejáratú kincstárjeggyel rendelkezett, ami 2008 augusztusában mindössze 19,8 milliárd dollárt jelentett. Amikor George W. Bush 2008. októberben aláírta az amerikai pénzügyi szektor kimentésére szánt 700 milliárd dolláros mennyiségi enyhítő csomagról szóló törvényt, amit 2009 februárban Barack Obama intézkedése követett egy újabb 787 milliárd dolláros csomag jóváhagyásával, Kína rövidlejáratú amerikai állampapír állománya az egekbe szökött.
2008. augusztusban, a banki mentőcsomag és a gazdaságélénkítő program beindítása előtt, Kína összesen 573 milliárd dollár értékben rendelkezett amerikai adósságalapú befektetéssel. Ez az összeg 2009 májusa után is, amikor Kína elkezdte a rövidlejáratú papírok állományát csökkenteni, tovább növekedett, egészen októberig, amikor az ázsiai óriás összesen 1,1753 ezer milliárd dollár értékben rendelkezett amerikai állampapírral.
Március végére, amikorra Kína már megszabadult amerikai kincstárjegyeinek 97%-ától, a rekordállományhoz képest, az USA értékesíthető államadóssága majdnem megduplázódott a 2008. augusztusi összeghez képest, azaz elérte a 9,11 ezer milliárd dollárt. Ebből a 9,11 ezer milliárdból 5,8 ezer milliárd közepes lejáratú kincstárjegy, 1,7 ezer milliárd rövid lejáratú kincstárjegy, 931,5 milliárd hosszúlejáratú államkötvény és 640,7 milliárd pedig TIPS, azaz inflációhoz igazodó amerikai állampapír volt.
Az amerikai államkincstár 2012 márciusáig kénytelen lesz 1,7 ezer milliárd dollárnak megfelelő állampapírt visszavásárolni és azokra új vevőket találni. Egyelőre úgy tűnik Kína nem fog sorba állni értük.
naponta kiadott kincstári adatok szerint múlthét csütörtökön az Egyesült Államok teljes államadóssága 14,34 ezer milliárd dollár volt, amelyből 9,74 ezer milliárd köztulajdonban, míg 4,61 ezer milliárd más kormányok tulajdonában van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése