2016. március 8., kedd

ÁVH – s unokák még mindig a hatalomban tombolnak




ÁVH – s unokák még mindig a 

hatalomban tombolnak




Miért gátoljátok a gondolatok szabad áramlását, csak tán nem ÁVH – s unoka vagy Te is ? A nagypapa nem volt ilyen kiállós legény , ő darálta a magyart a húsdarálón , híztak is a halak a véres húscafatoktól . Ma is ugyan úgy gyilkoljátok a magyart , csak a módszerek változtak, a darálót bebetonoztátok , de a gyilkosság BT tek járja az utakat, és a kórházakban sűrűn fogy a kálium , mi lett volna ha Izraeli érdekeltségű kórházszövetség kezébe került volna a betegellátás egyenesen halálgyárak működtek volna . No Te ÁVH – s unoka nem vagyok biorobot , de rólad nem mondhatnám el ugyanezt, mert gátolod a blog bejegyzést, megkaptad az utasítást a pénzügyi hatalmasságoktól, illő cselekedned , és te most engem nézel terroristának, hol ott , csak a szemed kellene kinyitnod és észre vennéd terrorizálod a blog közlését. A gazdád örülni fog , hogy beakasztottál egy blogozónak , de ha magyar lennél , akkor az ÁVH -s blogozókat akadályoznád , így csak sajnálni tudlak , de az igazság úgy is a felszínre kerül. Azt hiszem nem érdemes több időt rád pazarolnom , nyugodj békében , legyél Te is haleledel mint őseink voltak.


Vészkiáltás vagy provokáció?



Akárhogy nézzük, forgatjuk a dolgot, mindenképpen döbbenetes az alábbi hír, amit egyik internetes fórum oldaláról vettem át. Nem tudni, mennyi lehet belőle az igazság, vagy csak áprilisi tréfa, de felkérem honfitársaimat, hogy olvassák el és gondolkodjanak, érdeklődjenek, mert az ilyesmi idővel úgyis kitudódik. Ha mindez igaz, akkor talán elejét veszzük a legnagyobb katasztrófának. Ha pedig nem, akkor elkönyveljük, mint valami nagyon csúnya dezinformációt. Hiszen ellenségeink már régóta mesterek ezen a téren. --tj

---


Az alábbi hírt kaptam egy megbízható hazafitól:
Fontos üzenetet küldök most nektek hűséges magyarok! Meg fogtok döbbeni! Egy romániai-magyar ismerősöm elment a Bevándorlási hivatalba és az itt-tartózkodásának az engedélyét akarta rendezni. Azt mondták neki, hogy nem tudnak vele foglalkozni,  mert -- és most kapaszkodjatok --mert 1 MILLIÓ kínait és azok papírjait kell rendezni. És most nem viccelek! Amikor meghallottam, nem hittem a fülemnek, de aztán rádöbbentem, hogy ez a valóság és elsírtam magam! Ez a szemét Gyurcsány-kormány eladta az országot, szó szerint. És mi még mindig tűrünk? Zavarjuk őket el a francba! ÉBRESZTŐ, kihal a Magyarság! ne hagyjuk! még talán nem késő. Kérlek titeket, küldjétek el, minél több embernek ezt a levelet, hogy együtt kiáltsunk hangosan "ELÉG VOLT". Szebb jövőt és kitartást kívánok mindenkinek! Köszönettel, egy igaz magyar, aki szereti a Hazáját! -- Vonuljunk utcára. Ez most kötelező. Magyarok összérdeke. Csöngjenek a telefonok, terjesszük E-mailben. Szóljunk kicsinek, nagynak.

A Magyar Nemzetért Mozgalom, tüntetést szervez. A részletekről hamarosan értesítünk mindenkit. -- Balogh Béla

 Miért nem hiszitek el?
Az 1 millió, csak amit a médiában ki mertek szivárogtatni. Ha emlékeztek rá, Gyurcsány nem régen járt Kínában. Az aláírás 3 millió kínairól és 1, 2 millió zsidóról szólt. Ez is nagyon sok helyen fent volt és milyen érdekes utána gyorsan kitörölték. Higgyétek már el, hogy izraeli-kínai államot akarnak itt létrehozni. A kínaiak azért kellenek, mert ők fognak ezekre a mocskos bibikre dolgozni.  Ébredjetek már fel. Ez nem kacsa, minket, magyarokat ki akarnak irtani.
Rakjátok már össze a kis rejtvény-darabkákat, amikkel a nyakunkat szorongatják. De emellett még nagyobb baj az, ha elolvassátok a rózsadombi paktumot, az oroszokat is vissza akarják szivárogtatni. Szerintetek, miért tárgyal olyan bőszen ez a szemétláda Putyinnal?
Ha ezek visszajönnek megint, ugyanúgy lőnek a magyarokra, mint ’56-ban. Nem szabad tovább várni. Nem szabad tovább várni.  Éljen Magyarország, éljenek a Magyarok. --Pintér Gabriella


Több évvel ezelőtt beszélgettem egy vámtiszttel, aki a ferihegyi repülőtéren dolgozik. Ő akkor azt mondta, hogy a kínaiak úgy jönnek az országba, hogy első látogatásuk alkalmával már a kezükben a vízum és a LETELEPEDÉSI engedély. Én úgy gondolom, hogy ez már évek óta folyamatban van, és most, amikor már kb. 70%-ban teljesítette hőn szeretett kormányunk, idejének látta a bejelentést is. Szerintetek hány kínai napilap fogy el naponta, hány kínai temetés volt az elmúlt 5 évben, ill. hányan vannak országunkban törvényesen?  --iCeAgE


Hasonló dolgon gondolkoztam én is éppen. Egy ügyfélnek nem fogják azt mondani, hogy "jaj, éppen most hozunk be az országba egy millió kínait és nincs időnk magára"... Talán el se mondanák, hogy most ez és ez folyik. --Váradi Dávid



Tisztelt Dr. Végh Zsuzsanna

Hivatalos levelezési cím: Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 1903 Budapest, Budafoki út 60. Pf. 314
Telefon: 06 (1) 463-9134
Hivatalos e-mail: bah.titkarsag@bah.b-m.hu

Balogh Béla vagyok a Magyar Nemzetért Mozgalom alapító tagja. Kérem tájékoztassa szervezetünket, hogy igaz e az a hír, hogy a Bevándorlási Hivatal elkezdte a kínai állampolgárok bevándorlásával kapcsolatosan 1 millió okmány kiállítását?
Információink szerint egy román-magyar állampolgár bevándorlási papírjainak intézése közben szerezte az információt, ugyan is az ügyintéző azt mondta, nem tud most vele foglalkozni, mivel az 1 millió kínai papírjait állítják ki.

Kérem tájékoztasson erről, igaz-e a hír.

Köszönettel: Balogh Béla



Barátaim! Ez tényleg nem vicc. Gondoljatok csak bele, mi lesz, ha a papírmunka után tényleg (igen rövid idő) elkezdik betelepíteni őket. A magyarra már nem is lesz szükség, hiszem az idegenek elhelyezése a múlti-cégeknél rengeteg adót hoz az államnak. Amit aztán ellophatnak megint. Ezután már baromi egyszerű lesz a többit is behozni. A mostani 1 millió kínai csak el előőrs. Jön a többi és akkor még a zsidókról nem is beszéltem, akik hamarosan szintén jönnek tömegesen.
Vegyük már észre, mi folyik itt. A kormánynak nincs szüksége erre a radikális kisebbségre, amely arra törekszik, hogy hatalmát megdöntse. Észre kell vennünk, hogy hosszú-hosszú évek óta a színfalak mögött mi folyik. Hogy előre megírt forgatókönyv szerint be akarnak vezetni egy diktatúrát. Újra meg akarják alapítani a kommunista eszmét, a pártdiktatúrát. A Putyinnal való szoros kapcsolat a végén még odáig fajul, hogy visszahozza őket. Kell nekünk egy újabb itt állomásozó is rendfenntartó szovjet vörös veszedelem? Döntsd el, Magyar?
Álljatok már ki magatokért végre. Ne arra várj, hogy a másik szóljon helyetted. Tedd már félre félszegségedet és tóduljunk ki az utcákra. Gumilövedék? Gázgránát? És akkor mi van? Ha most, amíg van lehetőségünk, és nem pucoljuk ki őket, később már nem lehet. Bevezetik a diktatúrát, ide hozzák Putyint és akkor akár lőni is fognak, ha mukkanni mersz. Ezt akarod? A kommunista párt újra tündökölni fog, ha nem teszel semmit.  -- Balogh Béla
Forrás: «www.forradalmibizottmany.com »

 ADDENDUM
A montreáli The Gazette (2007. március) jelentését közli Jeruzsálemből, hogy izraeliekezrével hagyják el a zsidó államot, mert félnek a palesztinoktól, mások szerint a gyakori házastársi erőszakos kegyetlenkedések miatt menekülnek. Eddig több százan kértek menedékjogot Kanadában. A Jediot Ahronot szerint hét év alatt legalább háromezer izraeli kért menedékjogot és 500-an már meg is kapták.
Kanadában az izraeli követ Alan Baker azt üzente a kanadai hatóságoknak, hogy «svindli az egész, mert Önöknek hamis tények alapján nyújtják be a kérvényeiket. Izrael képét, presztízsét rontják: úgy állítják be, mintha Izrael olyan ország lenne, ahol az állampolgárokat üldözik.» *** Ha így megy tovább, Izraelben – a kormánytagságon kívül -- nem marad egyetlen zsidó sem és a terület a palesztinoké marad. -tj



Az ENSZ mellékága: kiskorúak szex-rabszolgasága, 

mint jövedelmező üzleti vállalkozás



forrás: «UN Promotes Child Sex Slave Market for Pedophiles»

    by GORDON THOMAS




(kivonatok az eredetiből) -- A cseh-német határ Cheb nevű határváros Prágába vezet. A 38 ezer lakosú Cheb, a sztálini időkre emlékeztető sötét, nyomorúságos város, a pedofilok valóságos zarándokhelye, Európa gyermekszex-fővárosa. Mivel a "rendkívüli" gyermekek olyan kicsik, hogy saját magukat nem tudják még áruba bocsátani, elvégzik ezt az "eltartóik", a stricik, akik az esténként érkező BMW-luxuskocsik, élvezeti-portékát kereső látogatóinak bőséges választékkal szolgálnak. Ez ma az Európai Közösség után áhítozó Cseh Köztársaság szégyene.

Csekély 50 US dollárért az emberállat-pedofil kedvére válogathat a gyerekek között, akikről még alig esett le a pelenka. Nem tudható, hogy hány kiskorú prostituált dolgozik Cheb több mint száz bordélyházában vagy az utcán.

A gyermek-szexkereskedelem haszonforrásai -- többek között -- a fehér-rabszolgaság, pornográf-videók, szex-túrizmus, ál-örökbefogadások…stb. A világon a szex-iparba összeszedett gyermekek milliós áldozatai a saját testüket kényszerülnek árusítani ennivalóért, pénzért, lakóhelyért, alkoholért és kábítószerért. Az USA, és a modern civilizáció különböző országai valamilyen formában hozzájárulnak a milliárdokat jövedelmező piac kifogyhatatlan gyermek-állományának biztosításához.

Becslések szerint a szex-ipar sátáni birodalma állandó jövedelme, ha jól megszervezik, óránként 2 millió US dollárt hozhat a stricik pénztárába. A gyermek-szexkereskedelem már nem is annyira ipar, (Vörös Kína, Oroszország, a Balkán-államok), amely világméretű birodalommá fejlődött, és titkos álarcot visel a közvélemény előtt.

Például Moldvából, a becslések szerint 1989 óta legalább 6000 alig tizenéves kislányt hurcoltak el lefüggönyözött autókban -- az úton bizonyos dr. Goran nevű orvos adja a kábító injekciókat, nehogy a gyermekek útközben megszökhessenek. A kislányok hirdetéseket olvastak az újságban: *Párizsba, Londonba, sőt még az USA-ba is fizető állásokat ajánlanak. „Előző gyakorlat nem szükséges.”
Az Arizona Market, mint «húspiac»
Az ENSZ főhadiszállása Koszovó külvárosában van. A valóságos vadnyugathoz hasonlítható úgynevezett *Arizona Market* a beszerzési piac, ahol piszkos kávézók, szemétdombok, eldobott likőrösüvegek és használt kotonok kisebb-nagyobb kupacai tarkítják az utcákat. Az olcsó kocsmákban a kép mindenütt ugyanaz: sötétpiros lámpafény, hangos zene, olcsó italok, és félmeztelen lányok, akik a "nemzetköziek" ölében ülnek, vagy a nyakukon lógnak. A "nemzetköziek" az ENSZ sokfajú békefenntartó katonái. 2003-ban 45 ezer katonát hoztak be 39 országból. Nem is beszélve az ENSZ mintegy 200 nyugati segélyző-ügynökség 7, 000 alkalmazottjáról. 2002-ben hat orosz katona a K-For tagjai, megerőszakoltak két kislányt. 2001-ben több meztelen testű lányt találtak az Arizona Market közelében lévő folyóban. Orosz maffia-módszer árulkodott a tetemeken: hátul összekötözött kezeik, és a lábaik cementbe öntve, a melleik levágva. (1945 óta nem sok változott! –tj)

A NATO és ENSZ hatóságok az Arizona Market látogatói mentesek Bosznia minden bűnvádi eljárásától, de nem a törvényes következményektől, a hazatérésük után. Jóllehet, az USA-ban és Angliában szinte nem létező bármilyen elítélés, mivel a foglyul ejtett lányok "nem léteznek" s így nem is tanúskodhatnak.

A lányok kábítószerektől bódultak, hiszen a kokain és heroin állandóan kapható és a raktáron kifogyhatatlan. Ha maguk nem szedik, akkor beadják nekik. Az amerikai ügynökség szerint:
"Tessék nézni, a kocsmatulajdonosok megvásárolták a lányokat. és úgy szeretik, ha csendben maradnak. A csendhez az ENSZ gyógyszerraktáraiból veszik. Amikor egy lány bejfejezte a szolgálatot, egy férfi beviszi egy szobába, ahol injekciót kap. Amikor lány felébred, már kész van a következő szolgálatra."

Ez az *Arizona Market*, amit hivatalosan a békefenntartó erők alapítottak, hogy szerbek, horvátok és muzulmánok között valami virágzó kereskedelmet hozzanak létre. Ma ötmérföldes környezetben már Bosznia virágzó szexrabszolga-kereskedelmének a központja. Éjjelenként, lefizetett határőrök közreműködésével, mocskos takarók alatt hurcolják ide az elcsábított vagy elrabolt tizenéves kislányokat Közép-Kelet-Európából, ahol utcalányokként kell dolgozniuk, és legtöbben meg is halnak. (Magyar szülők óvjátok gyermekeiteket!  --tj)

Nem tudható, hogy hány szexrabszolga van a világon, de az International «Organisation for Migration» becslése szerint 2003. decemberében Kelet-Európából félmillióra lehet számítani. Az «Anti-Slavery International» úgy gondolja, hogy "az elrabolt áldozatok létszáma világviszonylatban valószínűleg több tízmillióra rúg. Egy dolog bizonyos: ma sokkal több a szexrabszolga, mint valaha volt."

Angliában, a Scotland Yard szerint 2003-ban több mint 5, 000 kiskorú lányt csempésztek át a volt kommunista országokból, mindegyik napi 2000 dollárral gazdagította a kerítőjét.

Az amerikai külügyminisztérium jelentette 2003. júniusában, hogy mintegy 15 állam vesz részt az emberkereskedelemben. Többek között Olaszország, Görögország... mindkettő az Európai Közösség tagja. A 15 országból évente egymilliónyi felnőtt és gyermek kerül árusításra a szex-rabszolgasághoz. Colin Powell volt külügyminiszter az emberiség mételyének nevezte.

Bizonyítékok vannak, hogy a stricik a leendő rabszolgákat az Interneten keresztül adják-veszik: a hirdetésekben a legkülönlegesebb és legpikánsabb módszereket ajánlanak -- beleértve a nemi kínzásokat is felsorolják.

(Bill Hughes, Director General of Britain's National Crime Squad) -- "Az elrabolt, elcsábított kislányok még alig tizenévesek, Románia, Moldva és Ukrajna legszegényebb falvaiból, városaiból jönnek, ahol se rendőrség, se telefonszolgálat nem létezik, ami megkönnyíti, hogy elrabolják őket és soha többé vissza ne térhessenek a szüleikhez."

A forgalomhoz az összekötő-kapcsolat a volt Szovjet Köztársaság. Szerbia és Jugoszlávia szolgáltatják a fő kirakatokat, ahonnan a szerencsétlen fiatalok elindulnak a legembertelenebb borzalmak útján. Itt szállásolják el a lányok többségét, akik a portéka első szemlélésre érkező pénzes-kerítőkre várnak. A lányokat, sőt fiúkat is aztán elviszik a "húspiacra", ahol elárverezik őket.

2003-ban az árusításokat egy bérházban bonyolították le, Belgrád egyik külvárosában. A lányokat úgy kezelik, mint a lábasjószágokat: egy tizenéves ára felmehet 1500 US dollárra, a tizenéves aluli leánygyermekért ennek kétszeresét kell fizetni. Az áldozatot azután megverik, kábítószert adnak neki, és arra kényszerítik, hogy hetente több férfivel közösüljön. (Ez a beavatás!) Ha menekülni próbál, akkor a legborzalmasabb nemi erőszak következik, majd fenyegetés, hogy ha ellenkezik, akkor a családját otthon kinyírják. A legrosszabb a 3000 orosz békefenntartó, akik lányokat hurcolnak magukkal a laktanyáikba, ahonnan aztán soha nem térnek vissza.
Belgrade Apartment tulajdonosa a kislányokat kedvelő perverz étvágyú hírhedt Semion Yokovich Mogilevich, aki a különféle bűncselekmények legnagyobb mestere. Az MI5 biztonsági szolgálat szerint "Mogilevich a világ egyik legveszedelmesebb bűnözője."

Az emberkereskedelem 1993-ban kezdődött, amikor a békefenntartó csapatok megérkeztek. Addig Bosznia nem dicsekedhetett szex-iparral. A békefenntartó küldetése a demokrácia megalapozása volt. De túl sokan közülük csábítónak vélték a gyors meggazdagodás lehetőségét, mialatt még a nemi étvágyukat is kielégíthették. +++

Fordította: Tóth Judit
Ajánlott cikkek a téma kapcsán:



          Secret Vatican document: Background & BBC documentary



ÁPRILIS 4. – GYÁSZNAP!



Nekik felszabadulás, nekünk gyásznap

Akikért nem építenek Múzeumokat, akikért nem szólnak a harangok! Újra és újra, minden évben a második világháború végét és a felszabadulást ünneplik azok, akik a legnagyobb hasznot húzták ártatlan emberek millióinak véréből!



«Magyarországon 200 ezer halott felett 470 ezer megbecstelenített, vérbajjal fertőzött asszony és leány nyöszörgött orvosságért. Horvátországban tombolt a szerb-kommunista csőcselék, a szövetséges csapatok bevonultak Berlin füstölgő romjai közé, a világ legszörnyűbb tömegmészárlása Hirosimában megtörtént. Németország, Olaszország, Magyarország, Horvátország és Japán porbazúzva megadja magát a pénz hatalma előtt. Korábban tíz szabad ország egy tizennegyediknek az uralma alá került, s ezzel az Atlanti Charter „eszményeiért” folytatott keresztes háború 59 millió halottal, 10 millió földönfutóval és 100 millió rabszolgával végetért.»
 Dr. Padányi Viktor
 


▐ Tallózás az ÚJ ÉLET zsidó lapban (1945-1946)
♦ „A Vörös Hadseregben minden zsidó a szovjetért harcolt. A magyarországi zsidóknak tudniuk kell, hogy életüket egyedül a Vörös Hadseregnek köszönhetik.” [1945. november 27.]
♦ Rákosi Mátyás akkori miniszterelnök-helyettes az antiszemitizmusról:  „Az eddiginél nagyobb rendet kell tartanunk a saját sorainkban. Elsősorban élesen fel kell lépni mindenütt a fasizmus leggyakoribb megnyilvánulása, az antiszemitizmus ellen.” [1946. március 28.]
♦ „A felszabadulás örömünnepe -- Most egy esztendeje szabadította fel a hatalmas áradatként előretörő, hömpölygésében semmivel fel nem tartóztatható Vörös Hadsereg teljes egészében Magyarországot. Budapest és az ország boldogan, megkönnyebbülten lélegzett fel. Hála, mély és leboruló hála mindezekért a felszabadító seregnek, a sereg minden tábornokának, tisztjének és közlegényének. De a legnagyobb hála és köszönet Sztálin generalisszimusznak, aki ezeket a mérhetetlen arányú lenyűgöző mentőcsapatokat útnak indította.” [1946. április 4.]
♦ „Magyar zsidóság! Ne felejtsd! Puszta létedet a felszabadító Vörös Hadseregnek, a demokrácia győzelmének köszönheted! Éberen ügyelj, segíts, erősítsd, és ha kell, védelmezd ezt az életmentődet!” [1946. május 30.]
1944. decemberében Szegeden és Debrecenben, az ellenség oltalma és irányítása alatt megindult a muszkavezetők versenyfutása. Megalakult a Függetlenségi Front, (!) amely követelte a Németország elleni háborút, a Magyarország épségi ábrándjának eltemetését, a szovjetellenes magyarok és a hazai németek vagyonának elkobzását. December 23-án a hadsereg nélkül átálltDálnoki Miklós Béla [1] vezetésével alakult ellenkormány, amely a választás nélkül általa összeszedett személyeket alkotmányozó nemzetgyűlésnek minősítette, a szegedi programot a következőkkel egészítette ki:
«Az antibolsevista pártok és szervezetek feloszlatása, sajtójoguk megszüntetése, a Nyilaskeresztes Párt tagjainak népárulókká nyilvánítása és zsidóellenes törvények hatálytalanítása.»
Az indítványozó a nem-keresztényszületésű Balogh István (Balogh Páter) szegedi plébános volt, aki nemsokára a szovjet tábornokok számára, nőszállításokkal és fejedelmi vagyont érő képrablásaival igyekezett magát gazdagítani. A debreceni ellenkormány december 29-én hadat üzenve Németországnak, január 3-án fegyverszüneti bizottságot küldött Moszkvába, Balogh plébános közreműködésével. A feltételek között aláírták január 20-án a két Bécsi Döntés önkéntes hatálytalanítását, az 1937. december 31-i határok visszaállítását és hat év alatt 300 millió dollár jóvátétel fizetését.
Budapest első szovjet ostroma a lakosságot nagy megpróbáltatás alá vonta. Magyarországon 1945. január 1-én, négyszeres fölénye van az ellenségnek:  32 német, 13 magyar hadosztállyal szemben -- 187 ukrán hadosztály. A keleti arcvonalon ez időben 3200 német páncélossal szemben 15 ezer orosz páncélos küzdött, a légierők hatszorosa, a tüzérség hétszeres, a gyalogság nyolcszoros fölényben volt.
[Mialatt a felszabadulást ünneplik Budapesten, nekünk ne beszéljenek a mai trockista politikusok a «1945 utáni pár év demokráciájáról»! --tj] Az egész emberiséget s benne az első között a magyar népet Jaltában 1945. február 4-11 között érte el a végzete. Ami Jaltában történt, nem rögtönzés, hanem legalább négyévi gondos előkészítés eredménye. 1940-ben Philadelphiában megjelent Moritz Gomberg világrendező térképe a jaltai határozatokban lefektetett határokkal. A Dél-Amerikában kommunistákat szerephez segítő N. A. Rockefeller Jalta előtt Gromykoval a Roosevelt nevében megegyezik az egész emberiségnek két hemiszférára való felosztásában, a jaltai határok szerint. [2]
1940. decemberében, tehát még Amerika hadba lépése előtt megjelenik Moritz Gomberg terve. (Moritz Gomberg, Philadelphia, 1942. február. E .J. Reichenberger "Europa in Trümmern" című könyvének alapján 104. oldal) a "világ erkölcsi újjárendezéséről". Tulajdonképpen egy térképről van szó, amelyet Philadelphiában nyomattak. Ez a legsúlyosabb bizonyíték azok ellen, akik már akkor is népek kiirtásáról álmodtak, amikor még Amerika nem is állott háborúban. Maga a térkép a Jegyzőkönyvek példájának kísérteties megismétlése. Mögötte a legnagyobb zsidó szervezetek állnak. Mindaz, amit a térképre ráírtak, Roosevelt agytrösztjének jóvoltából be is következett. A jeles művet úgy állítják be, mint "alapvonalát egy háború utáni világtérképnek", midőn az Egyesült Államok (értsd: zsidó világkormány) a világ vezetését átveszi és megalapozza az új erkölcsi világrendet, amely biztosítja a tartós békét, szabadságot, igazságot, biztonságot és a világ átépítését! [3]
A magyar nép részére április 4. égbekiáltó gyásznap. A mai budapesti újtrockisták az eseményeket és tényeket hiába próbálják meghamisítani, továbbra is pörgetni a fasiszta-náci-nyilas kopott lemezt! Hiába próbálnak «hetedíziglen magyar háborús bűnt» faragni abból a háborúból, ami cionista-zsidó tervezéssel kizárólag Izrael érdekeiért történt. Persze, az első Nagyháború is miattuk és értük történt!
Egy ideig sikerül embereket félrevezetni, terrorista módszerekkel, és börtönbüntetéssel megfélemlíteni, de az igazság – ha már nem is a mi időnkben – végül mindig győz, és hazugságaikkal lassan nevetségessé válnak a világ közvéleménye előtt. Minden, aminek kezdete van, egyszer vége is van! 
Tóth Judit

forrás: http://mek.oszk.hu/

-------------------------
1. Dálnoki Miklós Béla - Katonatiszt, politikus, miniszterelnök. Harcol az elsõ világháborúban. A 20-as évek elejétõl különbözõ posztokon szolgál, fõként vezérkari és minisztériumi beosztásokban. 1933 és 1936 között katonai attasé Berlinben, majd csapatokhoz kerül. 1940. március 1-tõl az újonnan létrehozott I. gyorshadtest parancsnoka. További parancsnoki funkciók betöltése után 1942 október végétõl  Fõhadsegéd, Horthy Katonai Irodájának fõnöke. 1944. augusztus 1-tõl az I. magyar hadsereg parancsnoka, a nyilas hatalomátvétel után törzsének néhány tagjával átmegy a szovjet csapatokhoz. A nyilasok 1945-ben távollétében lefokozzák. A debreceni Ideiglenes Nemzeti Kormány 1944. december 22-én Magyarország miniszterelnökévé választja; az 1945. novemberi választásokig tölti be ezt a posztot. Késõbb a Magyar Függetlenségi Párt vezetõje, de politikailag elszigetelõdik. 1948-ban hal meg.<http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/who/miklos.html>
Megjegyzés: D. Miklós Béla a helyezkedők, az ingcserélgetők egyik jó példája a történelemben. Hol ide, hol oda lépegetünk, és amikor már látjuk, hogy rossz fát tettünk a tűzre, mert nem éppen úgy sikerült, ahogy elképzeltük, akkor «politikailag elszigetelődünk»! --tj
2. Dr. Málnási Ödön: A magyar nemzet őszinte története
3. Marschalkó Lajos: Országhódítók, II. fejezet.

A KORNAI-MOLNÁR JELENSÉG


Leplezetlenül zajlik a magyar egészségügy piacosítása, ami az érezhető ellenállás ellenére meghatározott irányba halad. Bár folyamatos az orvosok és a társadalom véleménynyilvánítása, a kritikában sokan mutatkoznak naprakésznek, de az átalakítás gyökereiről kevés szó esik. Ezért kell visszanyúlni Kornai Jánosnak az Egészségügy reformjáról írott 1998-as könyvéhez, és szerzőjének az 1950-es években kezdődő karrierjéhez (pályafutásához).

Kornai közgazdász, aki 1956-ban védte meg disszertációját (szakdolgozatát) „A túlzott centralizáció és az anyagi érdekeltség egyes problémái a könnyűiparban szerzett tapasztalatok alapján” címmel. A szerző még az `56-os őszi események előtt bírálója lehetett a megelőző évek gyakorlatának. Az MDP III. kongresszusának (nagygyűlésének) anyagát is felhasználva elemezte: „1953-54 óta egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy tervezésünk, gazdasági vezetésünk módszereiben komoly hibák vannak; mindinkább fékezte a vállalatok, a helyi szervek vezetőinek és dolgozóinak önálló kezdeményezését az irányítás túlzott centralizációja (központosítása) s az ezzel együtt járó bürokrácia.” Kornai munkája pontos tükre a kornak, megállapításai azonban sokkal inkább a politikán alapulnak, mintsem valóban tudományosak lennének.
Ezt tükrözi írásának utószava: „Az SZKP XX. kongresszusán (nagygyűlésén) számos utalás történt a centralizáció kérdéseire. Mikoján elvtárs, pl. ezeket mondta: Központi Bizottságunk tevékenységének fontos területe volt továbbá a kérlelhetetlen harc a bürokratikus centralizálás (központosítás) ellen, és a lenini demokratikus centralizmus teljes visszaállítására, … a helyi szovjetek és a vállalatok jogkörének növelése, a munkástömegek bevonása a gazdasági tervek kidolgozásában és megvizsgálásában való részvételre, s a termelés irányításával összefüggő kérdések megoldásában való hatékonyabb részvételbe; az államapparátus csökkentése és egyszerűsítése … Hruscsov elvtárs pedig hangsúlyozta: Nincs szükségünk a központban olyan apparátusra, (szervezetre)  amely kisajátítja a helyi szervek munkakörét.” Kornai saját szavaival is visszhangozta az elvárásokat: „meg fogjuk oldani ezt a feladatot, mert a bürokráciát (ügyintézést) nagyon megelégelte, a gazdasági vezetés megjavítását határozottan kívánja a munkásosztály, a dolgozó nép”.

Magyarország sorsa, bel- és külpolitikája pontosan követte a szovjet eseményeket 1956 előtt és után is, ebben a tudomány is hűséges szolgálónak bizonyult. A Kádár-korszakban Kornai a Magyar Tudományos Akadémia közgazdaságtudományi és számítástechnikai intézményeiben munkálkodott, 1976-ban az Akadémia  levelező, majd 1982-től rendes tagja lett. Ha az 1989-es évet fordulónak tekintjük, akkor megállapítható, hogy Kornai az ezt megelőző és az utána következő rendszernek is sikerlovagja volt (Magyar Állami Díj 1983-ban, Széchenyi-díj 1994-ben). A számos nemzetközi tagság mellett kitüntetést kapott még a Magyarság Hírnevéért, a Francia Becsületrend Tisztje 1997-ben, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét 2002-ben.

Kornai 1998-as, az egészségügyi reformról írott könyvében vázlatnak 9 alapelvet fogalmaz meg, amit azért érdemes idézni, mert már 2007-ben is mást mutat az elmélet és a valóság. 1.(Az egyén szuverenitása) Olyan átalakítást kell előmozdítani, amely megnöveli az egyén és szűkebbre szorítja az állam döntési jogkörét a jóléti szolgáltatások szférájában. 2. (Szolidaritás) Segíteni kell a szenvedőket, a bajban lévőket, a hátrányos helyzetűeket. 3. (Verseny) Az állami tulajdonnak és szabályozásnak ne legyen monopóliuma. Legyen verseny különböző tulajdonformák és koordinációs mechanizmusok között. 4. (Ösztönzés) Olyan tulajdon- és szabályozási formák jöjjenek létre, melyek hatékonyságra ösztönöznek. 5. (Az állam  új szerepköre) Az állam  fő funkciói a jóléti szektorban legyenek a következők: törvényes keretek előírása, a nem állami intézmények felügyelete, valamint „végső” biztosítás és segítségnyújtás. Az állam felelősséget vállal azért, hogy minden állampolgár hozzájusson az alapvető oktatáshoz és egészségügyi ellátáshoz. 6. (Átláthatóság) Váljék világossá az állampolgár szemében a kapcsolat az állami jóléti szolgáltatás és annak adóterhe között. A reform gyakorlati intézkedéseit előzze meg nyílt és jól értesült vita. 7. (A program időigénye) Időt kell engedni a jóléti szektor új intézményeinek evolúciójára (fejlődésére) és az állampolgárok adaptációjára. 8. (Harmonikus növekedés) Legyenek harmonikus (kiegyensúlyozott) arányok a gyors növekedést közvetlenül szolgáló beruházásokra és a jóléti szektor működtetésére és fejlesztésére felhasznált erőforrások között. 9. (Fenntartható finanszírozás) (pénzzel való fedezés)  Az állami költségvetés legyen képes folyamatosan finanszírozni az állami kötelezettségvállalások teljesítését. (megjegyzés: vizitdíjról szó sem esett 1998-ban. Kornai könyvének előszavában ír arról, hogy beruházásokkal kell korszerűsíteni a felszerelést, javítani kell az egészségügyben dolgozók képzését, széles körű felvilágosítással kell hozzájárulni a lakosság egészségi önvédelméhez, stb.. Napjaink kórházbezárásai, rohamtempóban végzett átalakításai, leépítések, orvosok elbocsátása, a vizitdíj egészségellenessége ellentmondanak a fenti elveknek.)

Elgondolkoztató, hogy a legmagasabb szintű humánumot igénylő egészségügyi szolgáltatás helyezhető-e üzleti alapra, és hogyan bízható olyan közgazdászra, aki korábbi elméleteit éppenséggel a könnyűipar elemzésére építette. A négy iparág, cipő-, bőr-, gyapjú- és pamutipar adatai köszönőviszonyban sincsenek a betegellátás bármilyen mutatójával. Mégis érdemes néhány gondolatot idézni az 1956-os, a túlzott központosítással foglalkozó disszertációjából (szakdolgozatából): „a túlóraterv jellegzetes példája az olyan tervnek, amelyhez semmiféle következetesség nem fűződik. A 100 % fetisizálása, mintha ez ugyanolyan objektív (tárgyilagos) csomópont lenne, mint a 100 fok Celsius. Aki nem tartja be 100 % pontosságra őket, magukat a gazdasági törvényeket sérti meg.” Kornai nem tudná, hogy napjaink egészségügyi TVK-ja (teljesítmény volumen korlát) ugyanolyan misztikus határ, mint az 50-es évek tervteljesítése? „A szocialista rendnek a dolgozók aktivitásán, (tevékenységén) kezdeményezőkészségén kell alapulnia. Az üzemek kollektívája (közössége) sok tekintetben formálisnak látta saját szerepét a termelés ellenőrzésében.” Ha Kornai meglátta a bürokrácia túltengését és a terv-utasítási rendszer dogmáit, éppen ő ne venné észre, hogy a ma dicsőített reformok rendszere egy minden korábbit felülmúló bürokrácia irányába halad, és az ötvenes évek tervutasításainak módszere azonos a mai eurodiktátumokkal?

Kornai János 1928-ban született, tanult a Horthy-korban, kiszolgálta a Rákosi- és Kádár-rendszert, túlélte ezek sorsfordulóit, hogy napjainkban elméleti közgazdasági tanácsokkal szolgáljon a magyar egészségügy idegen érdekeknek megfelelő átalakításában. 2007. márciusában a kormánykoalíció kisebbik pártja által erőltetett (minden korábbit leromboló) biztosítási reformhoz éppenséggel 27 megválaszolandó kérdést intéz. A bőség itt a tudományosság látszata, de a lényegi kérdés, az egy vagy több biztosítós rendszer megválasztása, a befektetők ereje által az utóbbi javára eldöntetett. Ha az idősebb Kornai minden rendszerek túlélője, akkor fia, K. Gábor (született 1952-ben) életkora alapján még csak az 1989 előtti és utáni politikai és gazdasági rendszerek sikereiben részesülhetett. Ő 1971-77 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója, két évtizeden át az akkori Konjunktura és Piackutató Intézet (Kopint-Datorg) munkatársa.  1990-től pedig az Arthur Andersen Consulting Kft. különböző szintű igazgatója, az AAM Vezető Informatikai Tanácsadó Kft. majd Rt. igazgatója, elnöke. Személyes érdemének tekinti, hogy az AAM-et a legnagyobb létszámú magyarországi vezetési tanácsadó céggé tette, munkájuk eredményeképpen valósultak meg többek között Magyarországon a parlamenti-, az önkormányzati-, kisebbségi választások, illetve az EU népszavazás és az EU-Parlamenti választások. E történet másik olvasata, hogy az ország bajainak forrása az a folyamatos félretájékoztatás, melynek következtében az ország lakossága a fentieket „önként és dalolva” megszavazta. Az Arthur Andersen cég 2002-ben az Emron-botrány egyik főszereplője volt, a világméretű adathamisítás után a cég hazai bástyái máig túlélők lehetnek?

2007. áprilisában a magyar egészségügy átalakításáról nem lehet politikamentesen szólni. Rendbe tesszük az egészségügyet! – ez volt az SZDSZ álságos választási reklámja, (hirdetése)  de ez az átalakítás a padlóra küldést jelenti. Molnár Lajos személyesen is szemben állt az orvostársadalom többségével, pártja pedig testületileg a magyar társadalom többségével. Csak a hazugságok rendszerére épülő jellegzetes bolsevik módszer ismerete segíthet a tisztánlátásban. Az orvostársadalom véleményalkotása történelmi felelősségű, pontos diagnózis nélkül pedig nincs gyógyulás.  

Dr. Nagy Attila, PhD
orvos, közíró, Debrecen
e-mail: drnagyattila@yahoo.co.uk        

Sajnálatos, de tényleges megállapítás


Pokorni Zoltán (Fidesz) apja a kommunista időben besúgó volt. Amikor ez kiderült, Pokorni elismerte és visszavonult. Azóta visszalopakodott a vezetésbe és ott folytatja, ahol abba hagyta.
Pokorni a kormány leváltását követelő tüntetőket következetesen"randalírozóknak" nevezte és fontos szerepe volt abban, hogy a tüntető magyarságot és a Fideszt kettéválasszák. Ezzel a kommunistákat, a belügyeseket, a kommunista "nemzetbiztonságiakat", szolgálta ki, akik közönséges moszkoviták, és akik az 1989-es egyezmények ellenségei azt illetően, hogy legyenek szabad választások. Ezt Jalta óta nem lehet elérni, holott Jaltában megállapodtak a háború utáni szabad választásokról és a Reagan-Gorbacsev-megállapodások alapeleme volt, hogy szabad választásokat kell tartani és ezzel a Jalta-szerződésnek érvényt kell szerezni.
Magyarországon ennek ellenére 1989 óta egyetlen választás sem volt szabad, mert minden választást a belügy ellenőriz, a belügyet a volt kommunista titkosszolgálat irányítja. A választásokat ugyanúgy mesterkélik, mint azt Milosevics, a háborús bűnös tette Szerbiában. De őt már elhalasztották, amit Moszkva nagyon rossz néven vett. Csak oda kell figyelni arra, hogy az "Országos Választási Bizottság" ez a kommunista gittegylet mit művel. Közönséges randalírozás a szavazók jogaival.
Sólyom László köztársasági elnök legutóbbi rigai fellépésen, a 8 európai államfő ülésén, amikor elővették a magyarországi tüntetéseket és felfordulást, ugyancsak "randalírozókról" beszélt, ami a magyarok arculcsapása. Ugyanakkor, nem emlegette a saját államfői alkalmatlanságát, rossz elkötelezettségét, és nem arról beszélt, hogy törvénytelen hatalom van Magyarországon, -- ami ellen egyébként ő nem tesz semmit sem. Ezzel elismerte, hogy ő is a kommunistákhoz tartozik. [Miért szükséges mindig a kommunistákhoz tartozni? Meggyőződésből, anyagi előnyökből vagy magyargyűlöletből? Vagy csupán szokásból, amitől nem lehet szabadulni, hisz’ olyan jó komcsinak lenni! –tj]

A lengyel államfő keményen kritizálta a magyarországi állapotokat, de erről a magyarországi média egy szót se szólt. Külföldi lapokból kellett megtudnunk.
Fideszre ráférne egy alapos átvilágítás. Jelenleg a Fidesz belső gyengesége a Pokorni-féle elvtelen slepp jelenléte miatt szembeötlő. Sokan kétségbeesetten támogatják ezt a pártalakulatot, ami döntő pillanatokban semmit sem vállal fel. Ezt kellene észre vennie a magát mérsékeltnek beállító nemzeti oldalnak, akiket a tüntetésekről a szocialista felügyelet alatt álló médiában a tüntetőkre próbálnak uszítani.
Kezdték a szavazatot újra-nem-számolásával, mert az akkori amerikai nagykövetasszonynak KGB-s magyarországi tanácsadói voltak és eltanácsolta Amerika nevében a Fideszt, hogy a szavazatok ellenőrzését követelje. Ez óriási hiba volt. Ezt a nőt a botrány miatt haza is vitték, maga Bush intézkedett és Madelaine Albright jelentette neki, hogy azonnal kell tennie valamit. De a kár megvan. Viszont akkor kezdett villogni Dávid Ibolya, aki ezt azonnal elfogadta és Pokornyval azoknak a táborában volt, akik nem akarták a szavazathamisításokat kimutatni.
Dávid Ibolya most Washingtonba szaladgál és ottCharles Gátival, tárgyal, aki vadul elmarasztalta egy, a napokban az International Herald Tribune lapban megjelent cikkében a lengyeleket, mert azok könyörtelen átvilágításba kezdtek és kiszűrnek mindenkit, mintegy 6oo ezer embert, akinek a kommunista állam szervezeteihez köze volt. Ezeket minden közéleti tisztségből eltiltják. A Fideszen belüli gyönge pontokat tehát az MDF kezdi szervezetten felvonultatni és átmenteni, hogy újabb katasztrófát okozzanak.
Hiába nyitna a jelenlegi vezetés Washingtonban a belsőleg meghasonlott és szervezetlen, megosztó Fidesz felé, mert hatalomra jutása esetén a legjobb történelmi esélyt nem lehet majd kihasználni, mint ahogyan azt Antall és Jeszenszky is a kommunista titkos elhárítás felügyelete alatt gondosan elszabotálta és tönkretette.
Mert ezeknek az erőknek a kommunista túlélés a fontos és a belső gyengeséget az ő megtűrésüknek köszönhetjük. Ezért kell őket megfigyelni! Mert ők a "nemzetbiztonsági" kockázat! 

Geönczeöl Gyula

---
 Olvasói vélemény
A Fidesz ismét tanújelét adta, hogy még köszönőviszonyban sincs a valósággal. A Fidesz "mérsékeltjeinek" zászlóvivője, a szebb napokat látott Vasárnapi Újságban lovagias fogadalmat tett, hogyha a hatalom letér az alkotmányos útról, a Fidesz «csakazértis rajta marad», és tovább masírozik a következő választási vereségig.

«A polgári oldal akkor sem lépheti át az alkotmányos, demokratikus kereteket, ha a másik oldal ezt teszi» - mondta a Fidesz alelnöke a Vasárnapi Újságban. Pokorni Zoltán a Fidesz elutasított népszavazási kezdeményezési kapcsán megjegyezte: szerinte «az Országos Választási Bizottság az Alkotmánybíróság fölé helyezi magát.»

Mondhatnánk azt is: a Fidesz ismét gyakorolja a szép keresztény erényt, és odafordítja a másik orcáját is, ha megütik. A párhuzam csak ott sántít, hogy Krisztus tanításával ellentétben a legnagyobb ellenzéki párt nem a saját arcát tartja oda a záporozó szoci-csapásoknak, hanem saját szavazóiét,akiket szeptember óta hiteget a kormány leváltásával. Most azonban úgy néz ki, még a legújabb pótcselekvésnek előrántott népszavazást sem képesek keresztül vinni. A hatalom ugyanis nem szívbajos, simán félretolja az alkotmányos megkötéseket, ha érdeke úgy kívánja. Éppen ezért a kormány elkergetésén kívül bármivel is próbálkozni ezekkel szemben -eleve esélytelen.

Döbbenetes, hogy a magukat profi-politikusnak eladó emberek ilyen hihetetlen makacssággal nem veszik tudomásul azt az egyszerű tényt, hogyha mi kínosan ügyelve a szabályokra, egy szál tőrrel állunk ki a gépfegyverrel érkező ellenféllel szemben, akkor hiába tartjuk magunk elé a párbajkódexet, nem fogja fel a golyókat. Hacsak nincs előre megbundázva a mérkőzés... Megvan! Vastag bunda! Vagy a maszoptól van kölcsönözve a kódex, golyófogóval bélelve, lapok helyett.

Kérdésem mindössze az, van-e még a leghalványabb kilátás a Fidesz felébresztésére(nincs, mert ezek ezt teljesen ébren csinálják!), vagy elfelejthetjük őket ma és 2010-ben egyaránt, mint egy teljesen lejáratott gittegyletet?


Már elkopott a lemez…


Levágott
 örmény fejek

Igen, a «holocaust»-ról van szó, és a szót szándékosan írom a megszokott angol betűzéssel, mert azt akarom érzékeltetni, hogy a magyarságnak semmi köze a «holocaust»-hoz, a budapesti Parlamentnek semmi köze hozzá, ~ legalábbis nem azon az alapon, ahogy azt velünk próbálják megetetni! Hogy miért? Izrael állam alapításához szükséges volt a két világháború, amelyben az áldozat ~ a többi népekkel együtt ~ a magyarság volt. Ugyanakkor áldozat volt az európai cionisták uralma alá esett zsidóság is, mert államot nem lehet lakosság nélkül alapítani!

Nem kérek bocsánatot a címért, mert a lemezkoptatók nem hajlandóak észrevenni, hogy a lemezük recseg-ropog, szinte sose jár le, mert a barázdák már annyira elkoptak, hogy a tű folyton megakad a «hatmillió áldozat»-nál, és a szót újra és újra megállás nélkül ismétli. Azoknak, akik legalább annyit szenvedtek, mint a zsidók, elviselhetetlen hallani ezt a lemezt, mégis boldog-boldogtalan elé tolják:  «hallgassátok és vegyétek tudomásul, hogy népünk milyen szörnyűséges szenvedésen esett át miattatok, mert zsidók vagyunk! A ti szenvedésetek kismiska volt a miénkhez képest.» ~ Ha ez utóbbi gondolatot – egyelőre -- nem is mondják ki, de a hetente ismétlődő emlékeztetésekben kétségtelenül ez az üzenet. (Valamelyik hírközleményben olvasom, hogy Sólyom László köztársasági elnök szerint ’a holocaust-ról nem elég csak egyszer egy évben megemlékezni.’)

Bár honlapom Archívumában, számtalan cikkben foglalkozunk a témával, itt most nincs hely a XX. században elpusztított nemzsidó áldozatok sorsának részletezésére. Ám példának, íme csak kettő a sok közül: az 1915-1918 között 1 500 000 örmény és a 7 millió ukrán. (A magyarok sorsával a XX. században külön tanulmányra lenne szükség!) Nem kétséges, valóban borzalmas volt, mármint a második világháború és a tengernyi szenvedés, amit magával hozott, nemcsak zsidóknak, hanem az egész emberiségnek is! Ma már zsidó írók könyveinek tucatjai vádolják árulással a cionistákat és a Nyugatot azzal, hogy nemcsak magukra hagyták az európai zsidóságot, hanem tervszerűen feláldozták – Izrael állam érdekében!

Engedtessék meg egy kis szókép-használat: ~ mint általában a politikailag helyes történelemmel szokás, az illetékesek itt is kidobják a csecsemőt a fürdővízzel. Pedig nemcsak acsecsemő a fontos, hanem a tettes is, sőt a fürdővíz is! Ez utóbbi kettőről, illetve ~ a valódi lényegről ~ nem beszélünk, mert nem beszélhetünk! Kizárólag a kidobott csecsemőről beszélhetünk! Miért? Ah….!
«holocaust-vallás» csak néhány éve kezdődött a kártérítésekkel együtt: ~ először itt-ott évente, aztán a nagyobb városokban, adófizetők pénzén Múzeumok nőttek gomba módjára. (A holocaust azért vallás, ~ mert akárcsak már vallásoknál ~ HIT szükséges hozzá. Valaki vagy vakon elhiszi mindazt, amit a törvények is védenek, vagy nem hisz és kételkedik.) A sajtó, hírközlőszervek, könyvkiadók, televízióműsorok – a különböző országokban a  pályafutásukat védő politikusokról nem is beszélve! – valamennyien szinte sorbaálltak a lemezkopatáshoz,megfeledkezvén arról, hogy a háborúknak esetleg voltak más népek áldozatai is!
Mindenkor nemes dolog megemlékezni áldozatokról, de azért urak és elvtársak! ~ mindennek van határa. Hogy egyszer ezért a kényszer-vallásért – képletesen mondva --kegyetlenül visszafelé fog elsülni a puska, az nem kétséges. Erre már számos tisztánlátó zsidó is figyelmezteti azokat, akiknek még jó a hallásuk. Persze sajnos vannak, akik soha nem tanulnak a történelemből, és azokkal rendszerint megtörténik az ismétlődés. Ez az élet rendje: minden akcióra van valamilyen reakció!
Bíztató, hogy minden, aminek van kezdete, van egyszer vége is! ~ Tóth Judit



*       Jeruzsálem, 2007. március – Az izraeli parlament visszautasított egy javaslatot, amely elismerte volna a másfélmillió örmény tömegmészárlását 1915-ben.
«Ne utasítsák vissza és hagyják figyelmen kívül a más népekkel megtörtént katasztrófákat,» – mondta Izraelben Haim Oron parlamenti képviselő, aki a javaslatot beadta. A javaslatot 16-12 arányban visszautasították az amúgy alacsony létszámban megjelent képviselők. A Knesset-ben már többször felmerült az örmények sorsa, de arra még soha nem került sor, hogy ezt tervszerű «népirtásnak» bélyegezték volna, vagy hogy valaki megkérdezte volna: vajon ez a bűncselekmény miért nem jutott el Nürnbergig?
Ha a javaslatot elfogadta volna a parlament, akkor Izrael is csatlakozhatott volna az egyre nagyobb számú államhoz, amelyek az 1915-ös örmény népirtásról április 24-én immáron hagyományosan emlékeznek meg.  Tudnivaló, hogy Izraelnek szoros kapcsolatai vannak Törökországgal, (kazár testvérek? -tj), és ez az oka annak, hogy nem hajlandó tudomást venni a népirtásról. Oron képviselő elmondta az AFP hírügynökségnek, hogy erős nyomást gyakorolt rá a külügyminisztérium, sőt Ehud Olmert izraeli miniszterelnök is, hogy vonja vissza a javaslatot.  ~ [The Montréal Gazette, 2007. 03. 16]



Sztálin, a harmincas években, a lakosságra kényszerített kolhozosítás miatt,
hétmillió ukránt küldött a másvilágra! A bűncselekmény
 egyáltalán nem zavarta a humánus Nyugatot, amely
Sztálint a háborúban szövetségeseként ölelte a keblére!



Hazai Levél
Pokorni Zoltán (ma kerületünk polgármestere) javaslatára néhány évvel ezelőtt törvénybe iktatta a magyar Országgyűlés a Holokauszt Napját. A Fidesz alelnökének nem tisztje, hogy külön-külön felsorolja a világ népeinek hatalmas genocídiumait. Szörnyű és rettenetes, amikor egy népnek fiait ezerszám ölik és zárják táborokba.
De az is szörnyű, amikor az egész világ csupán egyetlen nép égő áldozatairól emlékezik meg. Hiányosnak találom, hogy lapjukban csupán szerencsétlen zsidó honfitársainkról emlékeznek meg, noha ezt is meg kell tenni. Hol maradnak a chilei, kubai, kínai, vietnami, orosz, örmény (amerikai indiánok! ~tj) - és hogy magunkat se hagyjam ki - a magyar hazafiak esztelen kiirtásáról való megemlékezések?
Nemrégiben felhívtam telefonon a Magyar Rádiót, kérdezve, milyen, Interneten is letölthető archív hanganyaguk van? A telefonos kisasszony készségesen válaszolta, hogy a Holokauszt témájában sok ilyen hallható. Amikor rákérdeztem: melyik nép szörnyű holokausztjára tetszett gondolni, ~ erre a vonal azonnal megszakadt. Miért szakadt meg, kit bántottam meg a kérdésemmel? Azóta is tűnődöm ezen, de nem találok rá választ.
Tán’ csak nem baj, ha az ember - miközben minden értelmetlenül megölt embert szívéből sajnál - mégis elsősorban saját hazájának fiaiért ejt könnyet? Ha egy anyának elesik a fia a harcban, nem kézenfekvő-e, hogy először saját gyermekét gyászolja?
Mi erről az Önök - és az olvasók véleménye?  ~ Czékus Jób


«Az Emlékezés Fontossága»

és az elhallgatott történelem


Az alábbi idézeteket a Magyar Rádió Internetes híranyagából állítottam össze.
Jussanak eszünkbe az alább felsorolt politikai kiválóságok aranyköpései, amikor majd a magyar nép emlékezik történelmének gyásznapjaira – például Június 4-re. Jusson eszünkbe a Zéró Tolerancia-javaslat, az emlékezés fontossága, a kirekesztés és megkülönböztetés, az alkotmányosság, az emberi méltóság, szolidaritás és igazi szeretet, a kompromisszumok /egyezségek/, és az idegen megszállás. Ezek egy kiváltságos, magyar-gyűlölő, megkülönböztető – ne is merjék tagadni! -- kisebbségi idegenség képviselőinek a kifejezései. De ha jól meggondoljuk, a gyakorlatban, visszafelé – a mi érdekünkben! -- is alkalmazhatóak.
*   Résztvevők: Orbán Viktor és felesége, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök feleségével, Kiss Péter, Hiller István és Kóka János miniszterek, Herényi Károly MDF-frakcióvezető, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Zoltai Gusztáv, a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója. Ott voltak a diplomáciai képviseletek tagjai is. /MR/
A Gulágokban a magyaroknak
nem volt se kirekesztetés,
se megkülönböztetés

A ’holocaust-emlékezés’ nem más, mint nemzeti-vallásnépszerűsítése, a történelemből elhallgatott adatokkal, -- (az illetékesek elhallgatják vagy meghamisítják a lényeges, de kényesebb részleteket: kik, miért, hogyan és mikor –ha a valódi tények kimaradnak, akkor beszélhetünk történelemhamisításról.)
Az Emlékezés Fontosságára való tekintettel megpróbálom az idézeteket képekkel és történelmi tényekkel kiegészíteni, -- az érem másik oldaláról. A megjegyzéseim betéteit kék színű betűkkel írtam! 
Tudom, az oldalt nem könnyű olvasni a betétek miatt, ezért kis türelmet kérek. Ne hagyják figyelmen kívül a szövegben itt-ott előforduló Web-címeket sem, amelyek további kiegészítő olvasnivalók. ~ Tóth Judit

Törvényjavaslat a gyűlöletbeszéd büntethetőségéről
2007. április 16. ~ Az MSZP módosítaná a Büntető Törvénykönyvet. A módosítás értelmében bűncselekmény lenne a gyalázkodás – jelentette be Bárándy Gergely szocialista képviselő. A javaslat szerint «két évig terjedő szabadságvesztés járna azért, ha valaki nagy nyilvánosság előtt a lakosság egyes csoportjainak becsületét, emberi méltóságát bármilyen kifejezéssel vagy akár testmozdulattal megsérti.» -- A szabad demokraták frakcióvezetője, Eörsi Mátyás a Magyar Rádiónak elmondta: «nyitottak a javaslatra, de vannak kételyei, hogy a módosítás kiállja-e az alkotmányosság próbáját.» Répássy Róbert fideszes képviselő szerint «az Alkotmányban kellene rögzíteni, hogy a véleménynyilvánítás nem sértheti mások méltóságát.» /Magyar Rádió a továbbiakban. MR/

Jáksó László
hivatásos
nemzetgyalázó

Akkor most felfrissítjük Bárándy elvtárs emlékezetét a COOL TV nevű szennycsatorna keresztény-, és magyar-gyalázó műsoraira, amelyek 2006-ban kerek öt hónapig tartottak! Teszem fel, ha a műsorsztár Jáksó, zsidókat vagy cigányokat gyalázott volna, a mikrofonját régen lenyomták volna a torkán. De mivel magyarokról van szó… Nahát, nahát! Az Alkotmányban még Rákosi idejében rögzíteni kellett volna, hogy a véleménynyilvánítás nem sértheti mások méltóságát, csak hogy akkor nagy Sztálin-kultusz-időket éltünk! S mint jól tudjuk, Rákosiék annyiralerögzítették a jogainkat, hogy magyarok ezrei kerültek az ÁVÓ-ÁVH börtöneibe, ha a zsidó Sztálin-Rákosi-kultusz ellen szót emeltek! Az egykori személyi-kultusz helyébe ma aholocaust-kultusz lépett.
A keresztény- és magyarellenességéről elhíresült Tilos Rádió egyik műsorvezetője a 2006. március 16-i adásában a székely nemzetet ”lecsürhézte”. A rádió egy másik műsorvezetője pár évvel ezelőtt a Szent Koronát ürülékhez hasonlította, majd 2003. december 24-i Kiirtanám az összes keresztényt!”kijelentésével támadta és gyalázta a vallásos (keresztény) embereket.
COOL TV egyszerre veszi célba a magyarság szimbólumait, hőseit és a kereszténység legalapvetőbb értékeit. Aki az UPC programjára előfizet, amiért havonta több ezer forintot kell fizetnie, ugyanakkor a kábeltelevízió az úgynevezett „családi csomagjában” ezt a mocsokáradatot is együtt sugározza a többi csatorna műsorával.
Szűz Máriát, aki épp egy svájci gárdistával hentereg, prostituáltként mutatja be a rajzfilm, Széchenyi István lovakkal közösül a filmben. Ady Endrét egy majomketrecbe zárják. Kossuth Lajos az orális szexet gyakoroltatja kurvák körében. Dózsa György máglyán égve is orális szexért kiált. Szent István már régóta nem találja a jobb kezét, ezért robotszerű vasmarokkal ragadja meg a „lézerkardot”, hogy ellenfelét, Koppányt megsemmisítse.
Regős Péter
   Sólyom László
Ilyesmire csak a fenti mocsok szerzőinek budapesti hitsorsosai képesek, akik az elmúlt években ugyancsak gyalázták – Zakatol a szent-család”, „Fütyülős-barack és a bőgatya”, szentkorona, mint svájcisapka”, a valódi mosléktermék az Új Hölgyfutár”, aztán 2003. decemberében a kereszt, mint hirdetőoszlop és/vagy tűzifa” stb…. - nemcsak a keresztény vallást, hanem az egész magyar nemzetet is! Ha Bárándy elvtársnak ez a sebtiben összegyűjtött gyűlölet-kollázs nem elég, vegye előHuber Lipót [1] könyveit és művelődjön!
A hab a tortán a hírhedt new yorki Regős Péter: «gyűlölöm a magyar népet!» kijelentése. Olvasd itt a többit:   POZDORJA
Sólyom L.: «A holokausztra nem évente egyszer kell emlékezni»
2007. április 16. ~ «Az emlékezés fontosságára» hívta fel a figyelmet a köztársasági elnök, amikor látogatást tett a budapesti Holokauszt Emlékközpontban a vészkorszak áldozatainak emléknapján. Sólyom László azt mondta, «a holokausztra nem évente egyszer, hanem folyamatosan kell emlékeznie minden európainak. A holokauszt olyan botránya történelmünknek, amelyet fel kell dolgozni, amíg ezt nem tesszük meg, magunkkal sem lehetünk tisztában.» /MR/

            A legújabb Sólyom-féle javaslat a náciságában megrögzött magyar társadalom felé: azelzárhatatlan vízcsapból, szünet nélkül kicsorduló vízhez hasonló «folyamatos-holocaust-emlékeztetés»! Ébredéskor, fogmosás alatt, a reggeli sonkástojásnál, a lecsóskolbász vacsoránál, sepregetés, mosogatás és főleg halk szavakkal szeretkezés közben  … folyamatosan, megállás és lélegzetvétel nélkül!  Emlékeztetjük az elnök urat, hogy az 1919-es bolsevista-zsidó uralom szörnyűségeire – Önt beleértve! – tudomásom szerint eddig senki nem javasolt folyamatos emlékezést, vagy egyáltalán bármilyen emlékezést. (Évekkel ezelőtt Orbán Viktor testületileg vonult ki a Parlamentből, amikor Június 4-re emlékeztek!… Hm! A nemzeti ellenzék álarc nélkül!) Sőt, az egész Tanácsköztársaság, a szovjet Gulágok, az erőszakkal kitelepített felvidéki magyarok, Ceausescu Duna-Deltájába küldött és elpusztult erdélyi magyarok sorsa, a háborús bűnösséggel vádolt és kivégzett ártatlan magyarok százai, Rákosi emberhúsdarálója, az 1958-ban kivégzett 150 kiskorú 56-os fiatal magyar, Jalta, Potsdam, Trianon, Párizs igazságtalanságai és borzalmai, mintha nem is léteztek volna!  Pedig ezekre is vonatkozna az Emlékezés Folytonos Fontossága, amennyiben a Magyarországra telepedett kisebbségnek ezek legalább olyanszomorú perceket jelentenének, mint a holocaust! Ha nem tanulunk a történelemből, akkor idő előtt mindenújra megismétlődik velünk, --- de velük is! Elnök úr Ön nem is tudja, hogy miközben otthon emlékünnepélyek sorozatát rendezik, sokat szenvedett népünk lelkében, szívében és egész testében valami tűzhányó-hegyhez hasonló, bármikor előtörő keserűség gyülemlik fel!

Prónay-különítményesek
akasztanak,
1919. augusztus 23. [3]

Garbai Sándor –
a Tanácsköztársaság
egyetlen keresztény tagja, 
baloldalán Kun Béla
1919. márc.23 [4]

Több ezren az ’Élet menetében’
2007. április 15. ~ «Egy nappal a holokauszt áldozatainak hivatalos emléknapja előtt zsidókra, romákra és mindazokra emlékeznek, akik szembe mertek szállni a fasiszta diktatúrával. A XX. század népirtásainak – becslések szerint? – három-, vagy akár hatmillió áldozata volt.» /MR/
*   [Lényeges a különbség, amikor 3 millió vagy 6 millió után kérnek kártérítést! Tessék mondani, melyik számot szabad használni? ~tj]

 Gyurcsány: A holokauszt az európai civilizáció közös tragédiája, és az egyes országok saját, nemzeti tragédiája is. Az áldozatok között sok százezer volt a magyar, és sajnos a gyilkosok között is ott voltak honfitársaink.» /MR/
Berend főrabbi levele a Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalom legfőbb pártvezetőségének /1944/

* “Alulírott, főrabbi vagyok, a Zsidó Tanács tagja, meggyőződéses cionista. Fajnak tartom a zsidóságot, külön nemzetiségnek és végleges megoldásnak a Zsidó Országot. Célom azonos az Önökével: a zsidóság kivándoroltatása. De ez csak a háború után lehetséges. Ha ezer évig tudtak várni a zsidókérdéssel, várjanak még néhány hónapot, amíg elül Európában a harci lárma és ezt a problémát az összes érdekelt nemzetek és a világzsidóság hivatott képviselőinek bevonásával, egész világra szóló érvényességgel rendezni lehet. Hiszen nyilvánvaló, hogy ez nem egyedül magyar, hanem európai, sőt világkérdés. Ennek megfelelően, véglegesen és közmegnyugvásra csakis nemzetközi úton oldható meg. (...)” [2]

 Tovább Gyurcsány: «Fontos, hogy a múlt felidézésén túl szembenézzünk a saját felelősségünkkel, számba vegyük a magunk eszközeit abban, hogy egy befogadóbb, türelmesebb, [fogadjunk el akármit, akárkiktől – gyalázkodásokat, kirekesztéseket, hazugságokat -- és legyünk türelmes keresztények, ugye? ~tj] békésebb világot hagyjunk az utódainkra. Mai szavainkon és tetteinken múlik, hogy milyen lesz a világ holnap. Auschwitz és a holokauszt után a gyűlöletbeszéd, a kirekesztő ideológiák jelképei és zászlói nem tekinthetők ártatlannak, nem számíthatnak elnézésre a túlélők nemzedékeitől. «A nyilas uralom idején, mintegy ötezer embert lőttek a Dunába.» A Holokauszt emléknapon rájuk és arra a 437 402 zsidóra emlékezünk, akiket példátlan gyorsasággal, 56 nap alatt deportáltak Magyarországról Auschwitzba.» /MR/
* [különbség: ’a cionista hivatalos 600 ezer – Jad Vashem Múzeum 334 ezer’ - 437 402 = 162 598. Mi történt a «hatszázezerrel»? Itt már a forrás megjelölése is felesleges!]

II. János Pál pápa
Auschwitzban imádkozik
az elpusztított zsidókért
*
Az elpusztított zsidók
lekapart nevei


Emléktábla Auschwitzban
4 millió áldozat
1989 óta 1.3 millió áldozat
Jehuda Bauer: The number is
not reduced, but corrected.
Six million is unchanged.”

 
Cipők a Duna-parton” -- “Azért 60 cipő, mert a holocaust 60 éves évfordulójáról van szó” - mondta Pauer Gyula, a ‘cipőkészítő’. Az emlékművet a nyilaskeresztes fegyveresek által 1944-45-ben Dunába lőtt áldozatoknak állították. [Népszabadság] -- “1944. december és 1945. január között a magyar nyilasok 20 ezer zsidót lőttek le és dobtak a Dunába.” [forráswww.jewishbulletin.ca]
[20 ezer mínusz 5000=15 ezer. Miért kételkedünk?-tj]

 ÖTVEN-PÁR VASCIPŐ” (Hazánkért-cikk!)

* A cionista vezér Vlagyimir Jabotinsky mondta:
(1936) “Nekünk nem célunk Palesztinában a népünkből kiválasztottak részére, vagy akár egy kis csoport részére otthont teremteni. Minden erőnket a különböző országokban élő zsidók tömeges és tervszerű elszállítására összpontosítjuk...” [5]

*        Eichmann belegyezésével Rudolf Kasztner kiválasztott 380 zsidót: “Kolozsvár zsidóságának legjobb vezetőit, köztük saját családtagjait és barátait, nagyrészt cionistákat, a többit Budapestről és vidékről.” /Ben Hecht/ De voltak más családok is, akik kikerülték a deportálásokat. Azt meghagyták a nem-cionista kis-zsidóknak, akikről az 1948. májusában létrejött Izrael első miniszterelnöke Chaim Weizmann 1937-ben azt mondta, hogy ‘csak gazdasági és erkölcsi porszemek egy kegyetlen világban.’ [6]

 Szili Katalin: - «Mementót állítunk azoknak, akik életük árán nemet mondtak az intézményes emberirtás rendszerére. Auschwitz után nem lehet többé büntetlenül zsidózni, cigányozni, még akkor se, ha ezt néhol némelyek akár engedélyeznék is. [Magyarozni azt igen, azt szabad reggeltől-estig, sőt akik ezt a piszkos munkát elvégzik, mint pl. Jáksó László, azokat jól megfizetik! –tj] Nem használhatunk olyan jelképeket és olyan szavakat, amelyekről egyszer már bebizonyosodott, hogy utánuk a füstölgő halál következik. A holokauszt keserű emléke arra tanít minket, hogy a humanizmus és demokrácia iránti elkötelezettségünk alapján lépjünk fel az antiszemitizmus, a kirekesztés, az idegengyűlölet és az intolerancia bármilyen megnyilvánulási formája ellen. Bár azt mondják, a politika a kompromisszumok művészete, ebben nem ismerhetünk alkut. » /MR/
Ezzel az elvtársnő semmi újat nem mond, mert a Rákosi-Kádár korszakban erről már dr. Seifert Géza, a Magyar Izraeliták Országos Képviselete egykori igazgatója is megnyugtatott bennünket! Rákositól Gyurcsányig «minden fasiszta megnyilatkozás ellen a zsidóság védelme biztosított.» Egy dolog bizonyos: a magyarságot nem rekesztették ki a kommunizmusból, akaratlanul is alaposan kivétették belőle a részét, amiről gondoskodott Péter-Auspitz Gábor, a körmös Bauer, Rosenberg Ibolya és Rákosi, Gerő, Farkas László, a menekülőkre tűzparancsot kiadó Horn Gyula, meg az ÁVH megszámlálhatatlan számú cigány-verőlegényei! Tudniillik, ők meg a zsidó verőlegények végezték a leghatásosabb munkát. ~tj

«A délvidéki magyarság legyilkolása akkor következett be, midőn 1944. októberében a magyarhonvédség és a német Wehrmacht kénytelenek voltak Bácskát kiüríteni. A délvidéki magyarok nem voltak partizánok. Nyugodtan vagy legalább is megadással várták sorsukat. Nem emeltek fegyvert a visszatérő szerb csapatokra, sőt még Tito partizánjaira sem. Ami tehát történt, az nem valami partizán cselekmény megtorlása volt, hanem genocide. Közönséges népgyilkosság. Háborús bűntett, mégpedig a javából, mert a betörő szerb csapatok és partizánok több mint 30 000 magyart (más források szerint legalább 50 ezret!) mészároltak le. A háború még folyt s a jugoszláv kommunisták nemcsak a katonákat, a harcoló alakulatok tagjait ölték meg, hanem a védtelenné vált magyar polgári lakosságot, a papokat, nőket, gyermekeket.
A Magyar Harcosok Bajtársi Közösségének valóban hiteles jegyzőkönyvek állnak a rendelkezésére, még ha azok csak igen kis mértékben tudják is feltárni a népgyilkosság minden részletét. - Harmincezer magyart mészároltak le, mialatt a világ csupán csak Auschwitzról beszélt.» [7]

 Schmitt Mária a Terror Háza Múzeum igazgatója arról beszélt: «a holokauszt nem csak zsidó tragédia, hanem európai és magyar is, mert – mint mondta – mindenhol vétettek a szolidaritás és a testvériség ellen.» /MR/ ~ Akkor pedig ne a magyarokat etessék bűntudattal, hanem menjenek a Hitlerrel szövetséget kötött cionista testvéreikhez, akik az egész katasztrófáért felelősök!-tj

* Ajánlott könyvek a témához, kaphatók az «amazon.com» terjesztőnél:
1. Edwin Black: The Transfer Agreement
2. Lenni Brenner: 51 Documents - Zionist Collaboration with the Nazis
3. Norman G. Finkelstein: A holocaust-ipar

 Zoltai Gusztáv (MAZSIHISZ)
«Eltelt 63 év, és most a magyar áldozatok zsidó gyökerű maradékára jószerével ugyanolyan Árpádsávos zászló (sic!) alatt hasonló jelszavakkal és azonos durva hangerővel 1944-es irritátorok /???/ rontottak. Auschwitzban, és ezt tudni kell, a morált /???/ gyilkolták meg. És ez az az út, az Élet menete most ennyi év után meg kell, hogy szilárdítsa közös hitünket az emberi szolidaritásban és az igazi szeretetben.» -- A megemlékezésen részt vett az Egyesült Államok elnökének különmegbízottja is, aki a zsinagóga kertjében emléktáblát avatott a zsidó életeket mentő XXIII. János pápa emlékére./MR/
Az angol Times írja 2004. április 16-i számában:
Magyarország nem nyilvánította ki elszántságát kellőképpen az antiszemitizmus elleni küzdelemben, ezért a megnyíló Holokauszt Múzeum létrejötte jelentős lépésnek számít. A központ és A Múzeum lehetőséget ad arra, hogy a magyarok elismerjék: nem lehet 430 ezer zsidó deportálását -- 1944. május és július között -- kizárólag a német megszállók és egy maréknyi nyilas számlájára írni.” ~ Akkor milyen alapon végezték ki a Szálasi-kormány tagjait, és hogyan lehetséges az, hogy Horthy Miklóst nem ítélték el Nürnbergben?
Gyurcsány: «A szörnyű tettek szavakkal kezdődtek»
2007. április 16. ~ A holokauszt emléknapján egyperces néma felállással emlékezett az Országgyűlés az áldozatokra. Az emléknapon a zsidóság több képviselője mellett Erdő Péter bíboros-prímás is jelen volt.
 Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke: «magyar érdekekre hivatkozva a Parlamentben hozták egykor a szégyenletes zsidótörvényeket. Nem születhetnek az emberi szabadságjogokat eltipró, a méltóságot tiszteletben nem tartó, a polgári jogegyenlőséget sértő törvények soha többé.»
Hogy Magyarországon miért hozták be a megszorító zsidótörvényeket, két szemszögből lehet tárgyalni: /1/ a zsidó szemszögéből, akinek nem fáj a magyar sors és a magyar történelem, mert csak kereskedelmi lehetőségek országának, lakóhelynek tekinti a befogadó országot, /2/ a magyar nemzet szemszögéből, amely 1867 óta nem tudta megoldani az országhódítók térfoglalását Magyarországon. Senkise próbálja a Szili Katalin féléket meggyőzni, mert ők nem akarják megérteni vagy meghallani, hogy itt nem gyűlöletről van szó, hanem nemzetvédelemről egy olyan idegen fajú, vallású és kultúrájú kisebbséggel szemben, amely éppen most fejezi be a Mózes Montefirore által megálmodott honfoglalást! A vita 1867 óta tart: a két nézet homlokegyenest áll szembe egymással.
S hogy írásomnak mégis mi a célja? Talán valakiket gondolkodásra késztet, mert már egyszerűen nem lehet szó nélkül hagyni azt, amit Budapesten a kirekesztő, megkülönböztető honfoglalókat képviselő és kiszolgáló politikusok nemzetünkkel művelnek! Azt ajánljuk, hogy hagyják abba, amíg nem késő!

* Magyar Történet - «A zsidó alkotású kapitalizmus hozzájárult a liberalizmus merev fenntartásához akkor is, amikor annak formái már kiszárítással, megfojtással fenyegették a nemzeti életet. A liberalizmus uralma alatt nemcsak a gazdasági élet vezető beosztásait foglalta el a zsidóság. A bajok súlypontja ebben a korszakban is a keleti bevándorláson volt, mert amiként Széchenyinek nem sikerült ezt megakadályozni, hasonlóképp sikertelen maradtDeák Ferenc fáradozása is.
Deák 1866-67-ben több beszédében sürgette a zsidó-emancipációval kapcsolatban – junktim – a honossági vagy bevándorlási törvényjavaslatot, mely Romániában, Oroszországban és Galíciában sanyargó, alacsony műveltségű zsidóság beözönlését megakadályozná. Az ország azonban Deáknál is liberálisabb volt, ilyen törvényre soha nem került sor, minek következtében a bevándorlás óriási méreteket öltött, pedig ekkor már a bennszülött népek ezrei költöztek át Amerikába.
Az 1848 előtti 241 000 főnyi zsidóság száma 1870-ben már 550 000, 1890-ben 713 000, 1900-ban 831 000, 1914-ben elérte a 935 000-et. Ez a zsidó lakosság lesz elsősorban rezervoárja a fejlődő kapitalizmusnak és szállja meg úgy a hitéletet, mint a kereskedelem, majd pedig az ipar kommercializálásával a nagyipar értelmiségi állásait.
A gazdasági pályák mellett a szabad értelmiségi pályákat öntötte el a zsidóság abban a mértékben, amint mind többen és többen lépték át az északkeleti határokat. 1890-ben a 4807 orvos közül 2321. tehát 48% volt zsidó. Míg az ügyvédi kar száma 1890-1900 között 7.2%-kal szaporodott, a zsidó ügyvédeké ugyanekkor 68.6%-kal.» [8]

* 1920: XXV. TÖRVÉNYCIKK ~ Numerus Clausus

1. §. A tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra az 1920/21-ik tanév kezdetétől csak oly egyének iratkozhatnak be, akik nemzethűségi és erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatóak, és csak oly számban, amennyinek alapos kiképzése biztosítható.
3. §. & Az engedély megadásánál a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelől a felvételt kérők szellemi képességeire, másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctizedrészét. »» Forrás 

«Az egyensúly megbontását, amelyet a zsidóság egyes gazdasági foglalkozásokban való aránytalan elhelyezkedése jelentett, még inkább jelentőssé tette az a körülmény, hogy a lakosságnak ez a rétege nagy többségében nem érezte át a nemzet történeti hagyományait. Tény, hogy a hazánkban lakó zsidó népesség nagyobb része és az ország lakosságának többi tömegei között felfogásbeli ellentét van, amely megnyilvánulásaiban áthat a kulturális és politikai élet legtöbb területére, és amelyet csak még jobban kiélez a kereseti viszonyuknak a zsidóság javára történt szembetűnő eltolódása.
Kétségtelen, hogy azok az intézkedések, amelyek ennek az egyensúlynak helyreállítását célozzák, kényszerítően nyúlnak bele egyes társadalmi rétegeknek a gazdasági életben való mikénti részvételébe és kétségtelen az is, hogy az eddigi helyzettel szemben erős korlátozásokat jelentenek. A kormányzat úgy érezte azonban, hogy ezekre az intézkedésekre a társadalom békéjének és a gazdasági rend megóvásának érdekében feltétlenül szükség van.» [9]

 Gyurcsány miniszterelnök, akit ezúttal minden ellenzéki képviselő is meghallgatott, arról beszélt: «1944-ben a magyar polgárok szótlanul tűrték, amikor elvitték az addig velük együtt élő polgártársaikat, és az állam sem óvta a rábízottakat, hanem közreműködött halálba küldésükben. Magyarország, a harmadik Magyar Köztársaság valamennyi kormánya, legyen az bal-, vagy jobboldali, érti és tudja, hogy Isten és ember előtt van egy meghalaszthatatlan és megfellebbezhetetlen kötelessége: megóvni polgárainak biztonságát és megakadályozni, hogy mégegyszer beköszönthessen a legszörnyűségesebb.
A szörnyű tettek szavakkal kezdődtek, mondta, ezért minden képviselőt kért, hogy írjanak alá egy kiáltványt: nem tűrik a gyűlöletszítást, nem támogatják a rasszistákat és a bűnbakkereső agressziót. A kormányfő felkérte a képviselőket, hogy írják alá a zéró tolerancia kiáltványát, tegyék világossá, hogy nem vállalnak közösséget azokkal, akik kirekesztenek, gyűlöletet szítanak, és különbséget tesznek emberek között.» /MR/
Gyurcsányék nagyon tévednek, ha azt hiszik, hogy az olaj-a-tűzre ’Zéró Tolerancia Kiáltvány’ majd minden zsidókérdést megold Magyarországon. A magyar vér már nagyon sok sebből folyik: a Zéró Tolerancia a magyaroké lesz. Nem tűrünk tovább!

* Ben Hecht zsidó író írja: “A Zsidó Tanács Mentő Bizottságának vezetője Itzhak Greenbaum1943-ban Tel Avívban kijelentette: 
«amikor azzal a kérdéssel fordultak hozzám, hogy az európai zsidók megsegítésére juttatnék-e valamennyi összeget az Egyesült Zsidó Alap pénztárából, azt mondtam, hogy NEM!... és megismétlem újból, most is azt mondom, hogy NEM! Ellent kell állanunk ennek a nyomásnak, amely véleményem szerint cionista mozgalmunk tevékenykedéseit háttérbe szorítaná!»
Ben Hecht ezután hozzáadja: «Hátat fordítva az európai zsidóságnak, ugyanezen vezetők később a zsidóirtást arra a célra használták fel, hogy milliókat és milliókat összegyűjtsenek, s hogy kártérítésként milliárdokat követeljenek a németektől.»
«1954-ben Izrael állam főügyésze Chaim Cohen a következőket mondta: «A zsidóság milliói részére valóra vált a régi átok és íme utolérte őket a szégyenletes sorsuk, hogy mint barmokat hajtsák a teljes pusztulásba. Lélektelenek voltak ők, akárcsak varsói testvéreik.» [10]

* 1943 ~ A Zsidó Ügynökség jegyzőkönyvéből:
Kell-e nekünk mindazokat a zsidókat segítenünk, akiknek szükségük van anélkül, hogy minden egyes személy jellemét megvizsgálnánk? Nem volna-e helyesebb, ha cionista nemzeti jelleget adnánk egy ilyen akciónak, és csak azokat mentenénk meg, akik hasznosak lehetnének Izrael és a judaizmus számára? Világosan ki kell mondanunk, ha az 5 millióból mi képesek vagyunk megmenteni tízezer olyan zsidót, akik hozzájárulhatnak Izrael felépítéséhez és a nemzet újjászületéséhez, vagy pedig 1 millió olyan zsidót, akik felesleges terhet jelentenek a számunkra, akkor nekünk a tízezer zsidó megmentését kell előnybe részesítenünk.”

* DavidS. Wyman amerikai egyetemi tanár könyvet írt 1984-ben «The Abandonment of the Jews: America and the Holocaust, 1941-45» címmel, amelyben külön fejezet szól a magyarországi zsidókról:
     “A szigorú antiszemita megszorítások ellenére Magyarország megengedte a jelentős lélekszámú zsidó lakosságának, hogy 1944-ig békében éljen, sőt menedékül szolgált több ezer lengyel és szlovák zsidó számára. De Hitler 1944. március 19-én attól tartva, hogy Magyarország a szövetségesek oldalára áll és nem szolgáltatja ki a zsidókat a náciknak, dühében megszálló erőket küldött az országba.”
Horthy Miklós kormányzó 1920-tól 1944-ig ellenállt a németeknek, sőt 1944. júliusában a deportálások felfüggesztését is elrendelte, és megmentette 200 ezer zsidó életét.
* A zsidó írónő Lucy S. Dawidowicz «Háború a zsidók ellen 1933-1945» (The war against the Jews 1933-1945. Bantam Books, 1981) című könyvében a következőket írja:

1944. március 22-én új magyar kormány alakult Sztójay Döme miniszterelnök vezetésével, aki korábban a magyar nagykövet volt Berlinben. Eszerint a tényleges hatalmat Magyarországon az SS és a Birodalmi meghatalmazott, Edmund Veesenmayer gyakorolta. 1944. októberében, miután a Nyilaskeresztes Párt vezetője, Szálasi lett a miniszterelnök, a zsidók ismét német kézre kerültek deportálás céljából. Október 26-ára mintegy 35 ezer zsidó férfit és nőt vittek a táborokba, de mivel Auschwitz ekkorra már megszűnt, ezeket a zsidókat rabszolgamunkára vitték. A háborús károk a vasúti szállítást lehetetlenné tették, ezért a németek 27 ezer zsidót gyalog meneteltettek, mintegy 160 km távon Ausztria felé. De amikor Szálasi megtudta, hogy ez a menetelés sok halálos áldozatot követel, akkor leállította.”
Tudni kell, hogy Szálasi Ferenc a zsidók kiszállításába csak írás ellenében egyezett bele, s hogy a németek munkaszolgálatra viszik őket. Itt tehát Szálasi Ferenc ismét szembeszállt Hitlerrel a zsidók védelmében. A volt budapesti amerikai nagykövet, John Montgomery emlékiratai 1991-ben jelentek meg, A kelletlen csatlós címmel, amelyben leírja, hogy “1944. márciusáig Magyarország egymillió zsidó (?) számára volt biztos menedékhely. Hitler haragját a magyarok ellen nagyrészt a zsidóknak nyújtott védelem provokálta ki. Egész Közép-Európában a magyarok bántak legjobban a zsidókkal.”
[Nem lenne illő ezt beiktatni az «Emlékezés Fontosságába»? ~tj]

*  Hanna Arendt zsidó bölcsész és történész írja:
[H. Arendt: Eichmann in Jerusalem] - «A gettókba zárt zsidókat vezetőik megnyugtatták, hogy semmi baj nem érheti őket, s így senkinek se jutott az eszébe fellázadni, hanem közreműködéssel néztek a deportálások elé. Becsapván saját hittestvéreiket, 1944. augusztusában és decemberében két különböző vonatszerelvényen külön kiválasztott zsidó családok -- beleértve Kasztner Rezső saját családját és barátait -- nem kevesebb, mint 1700 személy érkezett meg Svájcba anélkül, hogy Auschwitz közelébe kerültek volna.»

Ajánlott cikkeim:


 A Zéró Toleranciára egyelőre nem érkezett válasz, de Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke, akinek minisztersége idején a holokauszt emléknapot elrendelték, hangsúlyozta: «nem bűntudatot akartak kelteni a fiatalokban, hanem felelősségérzetet és erkölcsi tartást. Egy felnőtt népnek őszintén szembe kell néznie saját bűneivel is. Akiket megöltek, magyar emberek voltak, és akik ebben a munkában segédkeztek - nem kevesen - szintén magyarok voltak. Nem mentség, csak magyarázat, hogy mindez nagyrészt idegen megszállás alatt történt.»
Minden képviselő megkapja keddre annak a kiáltványnak a tervezetét, amely a gyűlöletkeltéssel és kirekesztéssel szembeni zéró tolerancia elvét hirdeti meg a magyar közéletben - közölte a kormányszóvivői iroda.
A kormányfő kísérőlevelében azt írja, hogy aki egyetért a kiáltvány tartalmával, aláírva küldje vissza a miniszterelnöki titkárságra, ahol valamennyi példányt egybekötve elküldik az Országgyűlés könyvtárának, hogy ott őrizzék meg őket az utókornak.
Fidesz és a KDNP frakciószövetség aláírja a gyűlöletkeltéssel, a kirekesztéssel szembeni zéró toleranciáról szól kiáltványt, amelyet Gyurcsány Ferenc terjesztett elő. Ezt Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője tudatta az MTI-val: «furcsának tartják, hogy a miniszterelnök mindenfajta egyeztetés nélkül, napirend előtt állt elő a kezdeményezéssel.» /MR/
 Diktátorok nem szoktak kérdezni és egyeztetni, ők cselekednek, akár tetszik, akár nem! A ZéróTolerancia a magyaroké – nem tűrünk tovább! ~ Tóth Judit

▐ UTÓGONDOLATOK
Távol áll tőlünk a gondolat, hogy a zsidó veszteségeket jelentéktelenítsük, hiszen még egy emberélet- veszteség is túl sok. De vajon miért csak a zsidóság szenvedése számít? A kezelés egyoldalúsága az, ami igazságtalan és felháborító. Állítólagos nemzeti kormányaink Kádár óta következetesen mellőzik magyar népünk szenvedéseinek elismerését, átsiklanak előző testvérkormányaik által a magyar nemzet ellen elkövetett gaztettek felett, (szándékosan?) elfelejtik elődeink a zsidók megmentésére irányuló – még ezek történészei által is elismert – törekvéseit, meg-nem-történtnek tartják a zsidó szervezetek vezetőinek a cinkosságát saját népük szenvedésében. De úton útfélen sulykolnak bennünket népük szenvedéséért, aránytalanul felnagyítva népünk szerepét az eseményekben. Nekünk úgy tűnik, hogy mindennek a magyardöngölésnek határozott célja van: aláásni és gyengíteni népünk önbizalmát, a magasságokig felszítani bűntudatát, hogy aztán szó nélkül tűrje hazája ismételt lerohanását az országhódítók által.
Ma már a világ nagy része beismeri, hogy Trianonban országrablás történt. Mialatt a hazánk részeiből összetákolt, vagy legalábbis megfoltozott környéki országokban egyre-másra történnek határrevíziók, a „magyar” kormány önként lemond mindennemű határrendezési igényről és önkéntesen -----”szerződéseket köt a területrabló szomszédokkal. Nemzetünk kétségtelenül legnagyobb modern idei katasztrófája volt Trianon, s amikor erről megemlékezést tűztek napirendre az ú. n. nemzeti ellenzéki párttüntetőleg kivonul a ParlamentbőlA világ országainak nagy részében az ilyen magatartásthazaárulásnak minősítenék.
Ha visszapillantunk az 1956 óta lezajlott eseményekre, sajnálatosan kell megállapítanunk, hogy abudapesti kormányok mindegyike olyan nemzetellenes politikát folytatott, mintha idegen érdekeket szolgált volna! Ez, a hazánkat körülzáró vad nacionalista tengerben, a második legnagyobb katasztrófa!   ~ Tóth Judit


JEGYZETEK ---------------------
1. Huber Lipót: Zsidóság és kereszténység Krisztustól a Középkor végéig I. és Újkori és Modern Zsidók Jézus Krisztusról és a kereszténységről, II. Kalocsa, 1933. Otthon újra kiadták 1999-ben.
2. Schmidt Mária: Kollaboráció vagy Kooperáció? Minerva Budapest, 1990. /343. old/
3. Prónay-különítményesek akasztanak, 1919. augusztus 23. Somogyi Ferenc, a tabi járási direktórium tagjának kivégzése. Fénnyel írott történelem. Magyarország fotókrónikája 1845-2000.
Szerkesztette: Stemlerné Balog Ilona és Jalsovszky Katalin. Helikon Kiadó, Budapest, 2000, 168. kép. Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára, Budapest
4. Garbai Sándor bejelenti a proletárdiktatúra kikiáltását, mellette Kun Béla, 1919. március 23.
Salamon Konrád: A csonka ország. Magyar Könyvklub-Helikon Kiadó, Budapest, 1998, 21. oldal.
5. Ben Hecht, Perfidy, / Julian Messner, Inc. NY, 1961
6. Ben Hecht, u.o.
8. Hóman Bálint és Szekfű Gyula: Magyar Történet V. kötet, Királyi Magyar egyetemi Nyomda, Bp. 1936.
9. Marschalkó Lajos: Országhódítók, 1986 San Francisco
10. Ben Hecht, Perfidy, 1960 NY.


I. Az Egyenjogúsítástól az Országhódításig


Adalékok a Numerus Clausus körüli vitákhoz


A zsidóság asszimilációja 1
A német értelmiség felszívódásával a németnyelvű lapok szerkesztése átmegy a zsidóság kezébe: 1818-ban kilenc németnyelvű, magyar reformszellemű lap szerkesztősége és írói gárdája áll tisztán zsidó újságírókból, háromban túlnyomó a zsidó befolyás. Rosenthal Sámuel kezében egyszerre három időszaki orgánum van: Der Spiegel, Pester Handelszeitung és a Telegraph. Klein Hermann 1842-ben alapítja a ’szélsőséges nacionalista’ (?) Der Ungar-t. Ezek a zsidó irodalmárok ugyanazon heves. Élcelő és gúnyolódó hangon kísérik és erősítik a magyar reformmozgalmat, mint a német liberalizmus radikalizálódását.
Heine és Börne, -- ez utóbbiak tényleg mintái is a hazaiaknak, akik közt a lovasberényi születésű Saphir Móric Gorttlieb, Bécsnek rettegett humoristája a legtehetségsebb. Megjelennek már a következő korszak zsidó tehetségei is, Falk Miksa, Dux Adolf, Gans Mór,az idősebbek között Hugó Károly, Beck Károly külföldi német költők, akik azonban hazájukat nem felejtik.

báró Eötvös József

De a hazai zsidóságnak minden oka megvolt, hogy a reformpárthoz csatlakozzék, hiszen ennek liberalizmusából szervesen következett a zsidó emancipáció, a korlátok ledöntésével a zsidóság teljes egyenjogúsítása. Az elvi alapokat erre báró Eötvös József fektette le a Szalay László Budapesti Szemléjében 1840-ben megjelent nagy tanulmányával a «zsidók emancipációjáról», amelyben a Talmud keresztényellenes erkölcstanából és masünnen, a zsidóság ellen felhozott érveket cáfolva, nemes humanizmus hangján követelte a felszabadításukat.
A liberálisok követeléseit azonban a felsőtábla és az erősen zsidóellenes német városok követei folyvást lejjebb szállították, s így a teljes egyenjogúság helyett csak az 1840: XXIX. Törvénycikk jött létre, mely az országban született, vagy az ittlakásra törvényes úton engedélyt nyert zsidóknak, bárhol megengedi a lakhatást, gyáripart, kereskedést, mesterségeket, tudományok művelését. Szerződéseiket és irataikat valamely hazai nyelven kötelesek kiállítani.
 A liberális ellenzéknek az 1843-44-i országgyűlésen nem sikerült az emancipációs törvényt létrehoznia, de végigtárgyalt javaslatával azt előkészítette, -- a teljes egyenjogúságot a szegedi Parlament mondta ki 1849-ben, elismerés gyanánt a zsidóknak szabadságharcbeli szerepléséért.
A liberális vezetők tulajdonképpen a zsidóság nemzeti asszimilálására [beolvasztására] törekedtek, ami az ő nyelvi programjukból, s a nemzetiség

gróf Teleki József

taníthatóságára vonatkozó nézetekből logikusan folyt. A pesti zsidó hitközség magyar iskolájában, mely 1834-ben nyílt meg: ~ Fejér György apát, a nagy történész szokott elnökölni próbatételeken, s megjelent ott Bajza, Fáy, Toldy, Fényes Elek. A tudós Bloch (később Ballagi) Mór gondolatát, magyarnyelvű zsidó tanítóképző alapítását illetőleg a reform emberei országgyűlésileg akarták megvalósítani. Zsidók megkereszteltetéséről a lapok örömmel vettek tudomást. Wodianer Samu pesti bankár református hitre térvén, keresztatyja gróf Teleki József koronaőr volt, aki különben a galíciai bevándorlás megszüntetését követelte.
Liberális megyék zsidó származású sebészeket tesznek tisztiorvosokká, -- mindebben megnyilatkozik a liberális emberszeretet mellett az öröm, hogy a magyar nemzet értékes egyénekkel gyarapodik. Az ellenszenv azonban tovább él nemcsak a városokban, hanem főként az ország északkeleti részein, ahol a megszakíthatatlan galíciai beáramlás komoly gondokat okoz, hiszen szemmel látható, hogy ez idegen és alacsonyműveltségű tömeg nem lesz képes oly könnyen feloldódni a magyarságban, mint ezt a pesti politikusok elképzelték. Hiszen ekkor már egyedül Szabolcs megyében tízezren felül van a zsidóság száma. Megérthetjük tehát, hogy nemcsak az elvi liberalizmustól távolálló, de ahelyett őszinte humanizmustól lelkesített egyének, élükön Széchenyivel, hanem az erős szabadelvűek is: Vörösmarty Mihály, Pázmándy Dénes, Ghyczy Kálmán a fiatalabbak közt, a bevándorlás eltiltása mellett nyilatkoznak, vagy amellett, hogy az a magyar nyelv ismeretéhez és némi vagyoni cenzushoz köttessék.
Távoli zsidóellenes érzelmektől, a magyarság és zsidóság jövő viszonyának biztosítása érdekében merül fel a junktim, a már bennlakós zsidóság egyenjogúsítása és a galíciai határ lezárása között. A korszak szabadságelvi gondolkodása azonban, mint minden korlátozásnak, ennek is ellene volt.  

Az Egyenjogúsítástól

az Országhódításig



II. rész

Adalékok a Numerus Clausus körüli vitákhoz

Előző írásomban említettem, hogy a Numerus Clausustörvényeket zsidó és magyar szemszögből lehet megvizsgálni. Ehhez remek alkalmat nyújt az Internet gazdag tartalma ~ és ha nincs világhálózat, talán sose találkoztam volna Kovács M. Mária [1]MTA-tag/történész nevével, akinek fő témaköre a zsidóság története és a kisebbségek önrendelkezési jogai a XX. században. A számos könyv szerzője, többek között részletesen foglalkozik az első világháború utáni Numerus Clausus, illetve zsidóellenes törvényekkel.
Kovács M. bár Magyarországon él és magyar nyelven ecseteli a magyar zsidók sérelmeit, természetesen még véletlenül sem ír a zsidóságot befogadó Magyarországgal történt igazságtalanságokról: Kun Béla terroruralmáról, Trianonban szétszaggatott ország siralmas helyzetéről.  Kizárólag magyar kirekesztő bűnökről és zsidó sérelmekről. (Trianont csak futólag említi.)

Míg érdeklődéssel olvasom a történész 20 oldalnyi írását, amiben –hasznosak a számos megjelölt források -- tanulmányomat természetesen magyar szemszögből írom, hogy néhány kérdésre választ kapjunk. A rengeteg lábjegyzetből álló tanulmányban Kovács M.-nak nem sok egyéni hozzászólása van.
» N. B. A kékszínű betétek tőlem. ~tj

 


        Kovács M. Internetes honlapján ezeket olvassuk:
A [Numerus Clausus] törvény idevonatkozó bekezdése így szólt: Az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelől a felvételt kérő szellemi képességeire, másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók között lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctized részét.” [Szegvári Katalin, Numerus Clausus rendelkezések az ellenforradalmi Magyarországon (Budapest, 1988), 122 old.]

Majd elsőnek a zsidó-szabadkőműves Vázsonyi (Weiszfeld)Vilmos [2] beszédeiből idéz:
«Az 1919-es forradalom bukása után az országgyűlés meglepő gyorsasággal látott hozzá az egyetemi felvételi rendszer reformjához, s egy éven belül megszületett Magyarország újabb történelmének első zsidóellenes, diszkriminatív [megkülönböztető]célzatú törvénye. A Numerus Clausus törvény zártszám-rendszerű felvételi szabályozást vezetett be a felsőoktatási intézményekben. Előírta, hogy a felvett diákok számát maximálják, [felülről korlátozzák] továbbá a felvételi keretszámon belül kvótákat állított fel az országban élő „népfajok és nemzetiségek” nagysága szerint. Minthogy ez épp akkor történt, amikor a békeszerződés a kevert népességű területek többségét leválasztotta Magyarországról, nyílt titok volt, hogy a „népfajokra és nemzetiségekre” megállapított kvótarendszer[részesülés-rendszer] mindenekelőtt a felsőoktatásban országos arányszámuknál jóval nagyobb mértékben jelenlévő zsidókra vonatkozik.»

A Kun-Kohn Béla terroruralma elől külföldre távozott Vázsonyi-Weiszfeld, -- akárcsak hitsorsosa a mai MTA történésze Kovács M. – előtt érthetetlen, hogy miért volt olyan égetően szükséges a Numerus Clausustörvényesítése! Azért, mert 1867 és 1919 között éppen elég idő volt arra, hogy a magyarság az egyenjogúsított zsidóságot megismerje. A Numerus Clausus a nemzet önvédelmét jelentette egy idegen fajú kisebbség egyre erőszakosabb hataloméhségével szemben. ~tj

«Az 1848 előtti 241 000 főnyi zsidóság száma 1870-ben már550 000, 1890-ben 713 000, 1900-ban 831 000, 1914-ben elérte a935 ezret. Ez a zsidó lakosság lesz elsősorban rezervoárja a fejlődő kapitalizmusnak és szállja meg úgy a hitéletet, mint a kereskedelem, majd pedig az ipar kommercializálásával a nagyipar értelmiségi állásait.
A gazdasági pályák mellett a szabad értelmiségi pályákat öntötte el a zsidóság abban a mértékben, amint mind többen és többen lépték át az északkeleti határokat. 1890-ben a 4807 orvos közül 2321. tehát 48% volt zsidó. Míg az ügyvédi kar száma 1890-1900 között 7. 2%-kal szaporodott, a zsidó ügyvédeké ugyanekkor 68.6%-kal.» [3]

  Vázsonyi-Weiszfeld: «A linch-igazságszolgáltatássohasem helytálló, de ha az természetes kitörése a népléleknek, akkor meg lehet érteni. Itt azonban nem kitöréssel állunk szemben, hanem jól megalapozott földgázvezetékkel, mely kívánságra, tetszés szerinti helyeken bírható kitörésre. Ezeknek az uszításoknak célja tisztán a gazdasági egoizmus. A magyar államban nehezebb lett a küzdelem a mindennapi kenyérért. Az antiszemita erők ezért arra a területre koncentrálják támadásukat, ahol a zsidó polgárság versenye különösen kényelmetlenné vált. Így keletkeztek a modern keresztes lovagok, akik keresztlevelükből óhajtanak monopóliumot teremteni.» [u. o. Kovács M.]
És hazánkban ez a «gazdasági egoizmus» ma is tart, sőt már odáig fajult, hogy az országot – a Kun-Kohn Béla ivadék-kormány segítségével -- az idegenek teljesen kifosztották! Úgy látszik mégegyszer szükség lenne egy újabb linch-igazságszolgáltatásra, ha lenne, igazi magyar igazságszolgáltatás. ~tj
Az idegen egyenjogúsított faj bemutatkozik
A hírhedt őszirózsás terror-forradalmi idők egyik szemtanúja és kortársa Tormay Cecile írta Bujdosókönyv c. naplójában:
«(…) Sok undorítót hallottam már a bolsevizmus új szellemű iskolájáról, de ez volt a legundorítóbb és leggonoszabb. A magyar iskola átalakulása nem most kezdődött el. Már a háborút megelőzőleg, szabadkőműves közoktatási kormányaink és szabadkőműves fővárosi polgármesterek indították meg észrevétlenül. Aztán Károlyi következett, és mint mindenütt, előkészítette a bolsevizmust a fiatal magyar nemzedék oktatásában is.
A zsidó szabadkőműves tanárok és tanítók tömeges kinevezése,Lukács-Lőwinger és Balázs-Bauer Béla Hersch bolsevisztikus tankönyvreformálása, a gyermeklélek bomlasztása, a szülői tekintély beszennyezése, az erkölcsi és nemzeti érzés céltudatos irtása és a szemléltető nemi felvilágosítás Károlyi kormányának a műve volt.
A szovjet-kormány oktatásának csak egyes embereket és elnevezéseket kellett megváltoztatnia és a gépezet már kizárólagosan a rombolás érdekében működöttBorzadás fogja el az embert, ha megidézi azokat, akiknek ma kezében van a magyar gyermek és a magyar ifjúság.
Ezek is mind idegen fajból valók. Közoktatási népbiztosok.Kunfi [4] a morfinista, Lukács György a degenerált, Pogány,akiről egyre nyíltabban mondják, hogy embert ölt és Szamuely a fogoly magyar tisztek oroszországi gyilkosa. A főiskolai hallgatók, az úgynevezett ifjúmunkások diktátora pedig egy merénylő, az aLékai-Leitner, aki Tisza Istvánt a forradalom előestéjén a parlament kapujában akarta megölni. Laza erkölcsű betegek és gyilkosok, akik az iskolában csak törekvésük propagandaeszközét látják, egy démoni laboratóriumot, melyben védtelen lelkeket lehet mérgezni.
A forradalmi kormányzótanács megfosztotta a magyar nyelvet attól az ezeréves jogától, hogy vezérlő államnyelv legyen. Lefokozta napkeleti zengő hangszerünket, melyen világosság lett a magyar gondolatból, melyen a magyar vér ősidőktől fogva imádkozott, vallott és énekelt. Egyenrangúsított vele minden más nyelvet, melyet a csonka országban beszélnek.
Megérthetik-e a többi népek valaha azt a tehetetlen, égő kínt, mellyel egy legyőzött, megcsúfolt, széttépett országnak még tulajdon iskoláiban is a saját megsemmisítését kell eltűrnie?
Az oktatás eszköze a nevelés. A bolsevizmus nevelése az erkölcstelenítés.
A leányinternátusok hálószobáiban fiatal zsidó tanítók alusznak, hogy a kis leányok megszokják a férfiak jelenlétét. A közös fürdőkbe zsidó orvostanhallgatók kísérik a leánygyermekeket, hogy a feleslegessé vált tartózkodást nevetség tárgyává tegyék. A nemi felvilágosítás tovább folyik. Az óvodák célja megváltozott. Bizalmasan közölték az óvónőkkel, hogy a játékiskolának el kell idegenítenie a gyermeket az anyától, feleslegessé kell tennie a családot. A játékszer közös, feledje el a gyermek a magántulajdon bűnét. És mialatt a hatalom a mai nemzedéket a vörös hadseregbe kényszeríti, elrendeli, hogy a jövő nemzedékből ki kell irtani a katonásdi játékokat, nehogy a rabszolga valamikor majd lázadásról álmodjék.
Parancs jelent meg. A régi olvasó és történeti tankönyveket be kell szolgáltatni. És mialatt a régit halommal égetik, hogy nyoma se maradjon, új könyveket iratnak olyanokkal, akik még csak magyarul sem tudnak.
A rombolás műhelyében új ABC könyv készül. És a közoktatási népbiztosság utasítást adott ki, hogy az ABC az osztályharc propagandairata legyen! A magyar irodalmat törölték a tantárgyak közül. Ezentúl a magyar iskolákban csak a világirodalmat fogják tanítani. Történetünket meghamisítják, és céltudatosan mocskolják."Hunyadi János szemfényvesztő, Mátyás király a legnagyobb csaló, Pázmány Péter gazember." [Mennyire emlékeztet ez a mai budapesti COOL TV magyar-gyalázó műsoraira! ~tj]
Most értem meg a kisfiú káromló ocsmány dalának az eredetét.  Vessék meg a gyerekek még atyjukat, anyjukat is, hogy a szülők titokban négy fal között se tehessék jóvá a külső rombolást. Egy démoni ellenség ötven év munkájával lassan ellopta a magyar faj lelkét. Most, hogy hatalomra jutott, dühös sietséggel pusztítja el azt a lelket, hogy népünknek, ha valaha még feleszmélne, ne legyen többé mit visszavennie.(..)» [5]

 «Első tekintetre meglepő, hogy az országgyűlés az egyetemi hallgatók számának és vallási összetételének viszonylag csekély jelentőségű ügyére oly sok időt és figyelmet szentelt, holott az országnak ez idő tájt a súlyos területvesztés következményeivel kellett megbirkóznia.
Mintha nem volna elég munkálkodni és szenvedni valónk a magyar kérdésen - írta a vezető liberális politikus, Vázsonyi Vilmos 1919 őszén a Neues Pester Journal hasábjain -, amelynek megoldásától létünk vagy nemlétünk függ, a magyar politika törpenagyságai ”zsidókérdést“ vetettek fel. Ha az ember az állam költségén kiosztott röpirataikat vagy az őrület komikumával ható beszédeiket olvassa, azt kellene hinnie, hogy Magyarország jövője kizárólag csak attól függ, hogyan akarják ők az úgynevezett zsidókérdést megoldani.  Igen, ez az örök kérdés, amelynek felvetése olyan könnyű - mert a káromlás és a gyűlölet számára mindenkor hálás talaj található.” [Vázsonyi Vilmos beszédei és írásai, 2. köt. (Budapest, 1927), 262 old.]

Milotay István 1920. szeptember 18-án elmondott beszédéből:
«Voltak lapok (1918), mint a Neues Pester Journal, aNeues Politisches Voksblatt, Neues Budapester Abendblatt, amelynél a zsidók arányszáma megütötte a 99, sőt 100 százalékot. A Magyar Távirati Iroda 20 munkatársa közül 14 volt zsidó, a Népszava 20 munkatársa közül 17, aMagyar Hírlapnál 14-ből 13, a Déli Hírlapnál 23-ból 18, aFriss Újságnál 7-ből 7, a Napnál 20-ból 17 volt zsidó.» A zsidó újságok példányszám szerinti aránya 1914-ben alighanem eléri a 95-96 százalékot is.» [6]
«Magyar zsidó» nem létezik!
Még akkor sem, ha magyarul megtanult beszélni. Elvégre kínai és néger is megtanulhat magyarul, de még nem jelenti azt, hogy ezzel magyar lesz.
A "magyar zsidó" képletének végzetes hamisságáról - ugyancsak utólagosan - kitűnő bizonyítékot szolgáltatott bizonyos dr. Klár Zoltán nevű álhírlapíró, aki 1950 után, fajvédő zsidó vezérként próbált fellépni az USA-ban, s a magyarországi zsidóság úgynevezett csúcsszervének egyik gyűlésén, melldöngetve mondta el "magyarságának" hitvallását: "Magyar a nyelvünk, magyar volt az iskolánk és magyar az étlapunk." -- Ez az étlapmagyarság csupán a rántott csirkéhez, vagy az idei libához hasonult át, de nem a lélekhez.

A "Három nemzedékben" Szekfű Gyula is látta a zsidó beolvadás babonájának felületes, hamis mivoltát, midőn azt írta a magyarországi zsidóságról: "Lelkébe óvakodunk beletekinteni, megelégedvén ruha - és beszéd külsőségeivel: ... összetévesztettük a nemzetiséget a nyelvvel, a magyarságot a magyarul csevegéssel, a halhatatlan lelket a mulandó, színét váltó külsővel. Vétkünk a legsúlyosabb, mert az Ige a Lélek ellen való." [7]

Tóth Judit (Kanada)

«… magyar vérem ellen soha többet!
Csak egy éjszakára küldjétek el őket! »



A Fidesz különös ágyastársai



Erre már remélhetőleg, az Internet-Fórumok csevegőiben

 is felébrednek az «Orbán Viktor-klub» rajongói?


*

Hisztek-e már az Országhódításban?

Talán nem is olyan meglepő, nem is olyan különös! Azt mondják, vér nem válik vízzé! Nos, a «nemzeti megváltó, a magyarság nagy reménység-pártja» a Fidesz, most a volt izraeli terroristának, Benjamin Netanjahu volt miniszterelnöknek, a jelenlegi ellenzéki Likud Párt elnökének nyújt kezet. Miért? Tán’ azért, mert Erdő Péter bíboros azt mondta, hogy egy kicsit jobban kellene szeretni egymást?


B. Netanjahu

 Izraelben már az utcára vonult a nép és követeli Ehud Olmertminiszterelnök távozását, -- úgy, mint Budapesten szeretnék, hogy a hazudozó Gyurcsány ködfelhővé váljon -- tehát az időpont megérett a csöbörből-vödörbe való lépésre. A hírekből értesülünk, hogy a Fidesz tisztújító kongresszusára Benjamin Netanjahu Izrael volt miniszterelnököt hívják meg, és a meghívásnak örömmel tesz eleget. Ugyancsak eljön Wilfried Martens, az Európai Néppárt parlamenti frakcióvezetője, elnöke Joseph Dahl. A határon túli magyarokat Tőkés László és Csáky Pálképviseli. Az eseményről valószínűleg nem maradhat el az újdonsült franciaországi miniszterelnök Sarkozy főtanácsadója, Alain Lamassoure, az alakuló francia kormány egyik lehetséges minisztere.

Orbán Viktor most az egyszer eldobta a sulykot! Bár, ha a Fidesz 62%-os népszerűségét nézzük, talán OV azt gondolja, hogy most már annyira biztonságban van, hogy akármit tehet.  És most jön a kérdés: tessék mondani, mit keres a csizma a magyar asztalon? Miféle intézni való dolga lehet a hírhedt cionista nagyfejesnek a Budapesten, a Fidesz nagygyűlésén? Mit jelentsen ez a nyílt kebelbarátság, a "testvérpárt" hatalmának és befolyásának, a magyar politikára? Ezek lennének az országhódítás utolsó mérföldkövei?
Tel Aviv-ban született a Litvániából származó zsidó szülők gyermeke: apja Benzion Netanjahu eredeti neveMilkowsky.  A becenevén ismert Bibi” egyértelmű, hogy fajgyűlölő:  -- kormánya idején zsidó megszálló telepesek tömege telepedett le törvénytelenül palesztin területre. Többek között az ő «érdeme» a palesztinok elleni folyamatos pusztító-hadjárat.: a megszállt területeken a jogfosztott palesztin lakosságot -- nőket: gyermekeket, idősebbek ezreit gyilkoltatta, otthonaikat leromboltatta.
1946. július 22 – én
a King David Hotel
 a robbantás után
A ’Menachem Begin Központ’ szervezésében, 2006, júliusában Netanjahu részt vett a King David Hotel felrobbantásának 60. évfordulóján. Tel Aviv-ban az angol nagykövet és Jeruzsálemben a konzul, tiltakoztak, hogy «nem tartjuk helyesnek, hogy olyan terrorista műveletről tartsanak emlékünnepélyt, amely nagyon sok emberáldozatot követelt.»
Az Irgun nevű cionista terrorszervezet támadást indított Palesztinában az angol kormány kirendeltsége ellen. Az Irgun tagjai arab-jelllegű ruházatokba öltözve felrobbantották Jeruzsálemben a King David szállodát, amely akkor Londonból az angol kormányképviselet fő központja volt:  91 személy vesztette életét, -- köztük zsidók is – 41-en megsebesültek.
A bombatámadásra az Irgun feje Menachem Begin adta ki a parancsot, később Izrael miniszterelnöke lett.

Lehetne itt még sokat írni a cionista terrorműveletekről, és akit érdekel a téma – főleg angol nyelven -- bőséges anyaggal szolgál az Internet. +++




Jövőjétől, reménységétől, hazájától megfosztott palesztin nép


Bölcskei püspök megkülönböztetett figyelmébe ajánljuk az alábbi képeket!


Házaikat lerombolják

Önvédelem ötéves gyerek ellen

A jövő terroristái

*    Persze, nem mindenki vélekedik úgy, mint az angolok: sőt, vannak szépszerivel elegendő ünneplő megemlékezők is, akik nyilván meggyőződésből értékelik Izrael állam véres történelmét.  – TJ
 A Magyar-Izraeli Baráti Társaság 2007. április 25-én, Budapesten ünnepelte Izrael Állam megalakulásának 59. évfordulóját. A megemlékezésen beszédet mondott Bölcskei Gusztáv református püspök, a Zsinat lelkészi elnöke.

"Egy református püspök szól egy állam évfordulójának ünnepségén. Egy protestáns lelkésznek egyáltalán nem rendkívüli dolog beszédet mondani Izrael történetének fordulópontjairól. A zsidóságon kívül talán a protestánsok ismerik legjobban Izrael történelmének első évezredeit. Éppen az 59 évvel ezelőtti események bizonyítják a hívő embernek, hogy a mindenható újra és újra kinyújtja a kezét, és azt el lehet fogadni. - Az államalapítás nem oldott meg minden kérdést. Nem lehetünk közömbösek, mert tartozunk az igazság iránti igényünk megvallásával, az előítéleteken való felülemelkedéssel. Izrael jelene és jövője olyan történeteken alapul, amelyek megtalálhatók zsidó, arab és keresztyén-forrásokban.»

David Admon Izrael magyarországi nagykövete beszédében elmondta, hogy Izrael létrejöttének időpontját a "függetlenség napjának" hívják. "A jövőben is lendületes állam és a nemzetközi közösség hasznos, pozitív tagjai leszünk. Büszkeséggel nézünk előre, és reménykedve tekintünk a jövőbe az élet minden terén" - fogalmazott a nagykövet. -- Az ünnepségen közreműködött Mezei András költő, a Társaság alapítója, továbbá Fekete László és Klein Dávidfőkántor. Az eseményen részt vett Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke is.  [Forrás: www.reformatus.hu ] 


Molotov-koktélt kapott
a zsidó telepesektől

Zsidó telepesek elrabolták
és félholtra verték

Gyümölcsösökre talajgyalu

 Magyar szemmel
Teszem fel, ünnepelni akarnánk a házassági évfordulónkat, és elmegyünk a szomszédos városba egy vadidegen családhoz, amelynek a meglepetéstől elképedt tagjaitól nemcsak elvárjuk, hanem egyenesen követeljük, hogy nagy ünnepséget és fogadást rendezzenek a tiszteletünkre. Ilyesmit csak akkor tehetnénk meg, ha annak a vadidegen családnak a házát és abban minden ingóságot -- minden beleegyezés nélkül – gyakorlatilag már kisajátítottuk, amelynek lebonyolításához hozzájárult a család néhány kakukkfiókája.
 Ilyen esetben lehetséges lenne az ünneplés, mert a családot már kineveztük «hozzánk-tartozóknak», a telekkel, a házzal, és a bennlévő miegymással együtt.  TJ


Tóth Judit





Magyarország idegen fajú népek vásártelepe?



Budapest kínai óriáscégek hídfőállása?

2007. május - Ismét megerősítették Pekingben, hogy Budapesten lesz a vezető kínai óriáscégek európai főhadiszállása. Megállapodás nincs, az elképzelések azonban egyre határozottabbak: nagykereskedelmi bázist, tájékoztatási és logisztikai központot hozna létre Kína Budapesten. A jövőben egy-kétezer kínai vállalkozás érkezik, de egyáltalán nem biztos, hogy ez jót tesz a magyar gazdaságnak. A főhadiszállás a Budapesten négy éve működő „AsiaCenterben (AC)” és a „China Mart” bevásárlóközpontban lesz, az épületek bérbeadásáról már folynak is a tárgyalások. Az AC 2003-ban nyitotta meg kapuit a főváros XV. kerületében negyvenezer négyzetméternyi bérelhető üzlethelyiséggel a távol-keleti kereskedők számára. A 200 millió eurós befektetéssel 2010-ig megvalósuló vállalkozás jelenleg 70 százalékos kihasználtsággal működik, 450 cég kínálja itt portékáját.
* Kérdéses előnyök - Huszty András nem cáfolta a HVG azon tájékoztatását, hogy az első kétszáz kínai cég betelepülését ez év szeptemberében jelentik be, a magyar miniszterelnök tervezett pekingi látogatása során.
– Hazánknak mindenképpen előny, ha itt valósul meg a központ, hisz a betelepülő kínai vállalkozások munkahelyeket teremtenek és az adójuk jelentős bevételt hoznak a költségvetésnek – nyilatkozta.


[Ha annak idején a magyar ipart, a nemzeti vagyont nem herdálták volna el, és a felvett óriási kölcsönökből – amiket elloptak az elvtársak, de továbbra is többszörös kamatokkal fizettetik a magyarsággal -- az ország gazdasági életét tették volna versenyképessé, akkor ma Magyarországnak nem lenne szüksége idegen fajú népek tőkéjére, óriáscégeire! De akkor sokan hittek a demokráciában, privatizációban és a rablóbanda, hazug trockista-politikusok «szakértelmében!» Ezért Orbán Viktor – egyike azoknak, akit felelősség terheli! -- ma nekünk ne beszéljen arról, hogy «az ország nagy bajban van!» Egyidőben nemzetet, hazát és Illuminátus világrendet nem lehet szolgálni!--tj]


Hogy ez a bevétel mekkora lesz pontosan, vagy hogy lesz-e egyáltalán bevétel, az persze nagy kérdés. Emlékezetes, hogy az Állami Számvevőszék elnöke jelentése szerint 2005-ben a nagyvállalatok mintegy 200 milliárd forinttal kaptak vissza több támogatást, mint amennyit társasági adóban befizettek a büdzsébe, és tavaly is hasonlóan a javukra alakult az arány. Vagyis elképzelhető, hogy az ország nem sokat profitál a kínai terjeszkedésből, sőt.
– Gazdasági eredményeink azt bizonyítják, hogy a multik beáramló tőkéje nem a hazai vállalkozásokat segíti – nyilatkozta lapunknak Károvits Tamás szakértő, aki korábban a Fővárosi Közgyűlés kereskedelmi és turisztikai bizottságának a tagja volt. Az Európai Unió (EU) támogatja a tőke szabad áramlását, ugyanakkor belső piacának védelmére intézkedéseket hoz. Mivel nálunk nem ilyen a szemlélet, a multik kivéreztetik a magyar vállalkozókat – mondta.
– Ha a tőke beáramlik az országba, nem kerülnek hátrányba vállalkozásaink egyik ágazatban sem. Ma már az amerikaiak sem engedhetik meg maguknak, hogy ne legyenek kínai kapcsolataik, hát még mi – összegezte lapunknak a pekingi tárgyalásokon is részt vevő politikus, Újhelyi István.
* Máris itt van 4000 cég -- Magyarország már most Kína legnagyobb partnere [????] a térségben, a kereskedelmi kapcsolatok az elmúlt években erőteljesen fejlődtek. A statisztikák szerint a 1998-as 450 millió dolláros kereskedelmi forgalom 2005-ben már elérte a 4 milliárd dollárt, s ez 90 százalékban a kínai áruk behozatalából állt.
Tavaly 3,8 milliárd dollár értékű behozatal érkezett Magyarországra, hetvenkét százalékban, elektronikai árucsoportokban, míg hazánk 760 millió dollárnyit szállított ki az ázsiai országba, túlnyomórészt műszaki eszközöket. Jellemző, hogy magyar termék soha nem szerepelt a kiviteli toplistán, a hungarikumok [magyar termékek] kínai megjelenésére pedig még Huszty András sem lát esélyt. Kínában magyar bejegyzésű tőkével több vegyes vállalat működik, a beruházások összege 61 millió dollár. Az itt jelen lévő befektetések értéke ugyanakkor mintegy 200 millió dollár, nálunk több mint négyezer kínai cég működik.
Huszty András úgy látja: ~  a befektetéseket ösztönzi, hogy az itt előállított és összeszerelt termékekvámmentesen kerülhetnek az unió piacára, ami különös hangsúlyt kap az EU dömpingellenes vizsgálatai miatt. A kínaiak haladó és tervszerű terjeszkedését ugyanis a 2005-ben „bugyiháború” néven elhíresült, súlyos, európai érdekkonfliktus is igazolta. Korábban tíz évig volt érvényben egy textil-részesedés, amellyel az EU Kereskedelmi Világszervezete (WTO) korlátozta a tagországokba áramló kínai ruhaexportot.
Gond lehet az ellenőrzésekkel
A kvóta 2005 elején lejárt, az uniós piacokat néhány hónap alatt soha nem látott árudömping özönlötte el, miretömegesen szűntek meg a könnyűipari munkahelyek. Brüsszel ezért 2005. júliusában tíz kínai ruházati termék esetében újabb mennyiségi korlátozást vezetett be 2008 végéig. Huszty élesen bírálta az EU piacvédelmi politikáját, a „győzzön az erősebb” elve alapján.
– Az ázsiai munkaerő nagyon olcsó, a távol-keleti gyártók ezért kínálják verhetetlen áron portékájukat. Ez persze igaz, csakhogy a piacokra kerülő kínai áruk nagy része ellenőrizhetetlen.
– Elképesztő mennyiségű áru lehet a feketepiacokon. Ennek forgalmát csak becsülni lehet, de több tízmilliárdról van szó – mondta lapunknak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség titkára.

A kínai termékek a kereskedelmi központ megépülésével elvileg ellenőrzöttebb módon juthatnak be ugyan a térségbe, de kérdés, bírjuk-e majd ellenőrzésekkel. A kínai kereskedők ugyanis meglehetősen leleményesen használják ki a kiskapukat. Finánc körökben is ismert trükk például, hogy valamely környező országban lévő vámmentes raktárban a kínai termékeket átárazzák. Az új számlákon, amivel „beutazik” hozzánk a szállítmány, már az eredeti árnál jóval alacsonyabb szerepel – ezután fizetik meg Magyarországon az áfát, vámot, egyebeket. Ez komoly károkat okoz, hiszen amikor egykamionnyi áru jön, csak az összértékét nézik, s értesüléseink szerint a magyar hatóságok ellenőrzési rendszerének alacsony hatásfoka is hozzájárul ahhoz, hogy a kínai cégek Magyarországot szemelték ki európai bázishelyül.
Huszty András elképzelhetetlennek tartja, hogy az együttműködés hátterében ez állna. [MNO -Thurzó Katalin]

---

Mi is az a Schengen?

A Schengeni Egyezményt Franciaország, Németország, Belgium, Hollandia és Luxemburg kötötték 1985-ben a luxemburgi Schengenben. Az egyezmény célja «a belsőhatár-mentes Európa kialakítása” a szerződő felek közötti összes belső határellenőrzés eltörlése által, legyen szárazföldi, tengeri vagy repülőtéri határ, acélból hogy lehetővé tegyék a személy, tőke és áruforgalom szabad, ellenőrzésmentes áramlását a tagállamok között. Az egyezményhez Portugália, Spanyolország, Olaszország és Görögország is csatlakozott, majd 1995-ben, érvénybelépési évében, Ausztria is belépett.
Az egyezmény legfontosabb tényezője a határellenőrzés hiánya a tagállamok között, amely szükségszerűvé teszi a külső határok egyforma megerősítését és a külső határátlépések megszigorítását. A közös cél érdekében minden tag aláveti saját felségjogai idevágó részeit a közösség jogainak. Ennek következtében lehetővé válik a belső határok ellenőrzésnélküli átlépése bármely tagállam közbiztonsági szervei által is, mint például bűnözők üldözése közben.
A tagállamok sajátos egyéni gondjaira hatással lehetnek bármely tagállam belső törvényei, végrehajtási szervei, stb. Az is befolyásolhatja bizonyos tagállam helyzetét, ha egy másik tagkevésbé szigorúan ellenőrzi külső határait. Tehát nagyon fontos a közös határőrzési, vízum és vámpolitika kidolgozása és működtetése. Életbevágóan fontos lehet az egyezmény államai közös politikájának kidolgozása és belső törvényeinek egyeztetése a kívülről bejutni szándékozó idegeneket illetően, legyen turista, ideiglenes munkás vagy letelepedni szándékozó beutazó.
Mivel átjárhatók lesznek a határok és várhatóan e joggal majd élnek is az idegen, ilyen-olyan szándékú idegen ‘átutazók’, az EU már előre kiköti, hogy «nem fogad el szélsőségeket és elvárja az emberi jogok tiszteletben tartását, a határozott fellépést az idegengyűlölet ellen.»

Mivel bizonyos tagállamoknak vannak sajátos belső népességi vagy néprajzi gondjai, a közös-politika súrlódásokra adhat alkalmat, mert a tagok érzékenységi foka bizonyos kérdések iránt meglehetősen nagymértékben különbözik. Komoly súrlódásokra adhat okot, például, a magyar vagy más nemzetiségi kisebbség kérdése és csoporton belüli mozgási lehetőségei. Úgyszintén föld vagy ingatlan vásárlása.

Ámbár a schengeni-csoport nem azonos az Egyesült Európával, a jelen irányzat arra mutat, hogy idővel a kettő, eggyé válhat. Egyre több EU-tag érdeklődik a schengeni-csoport iránt, és egyeztetési tárgyalások már jó ideje folyamatban vannak. Azok az országok, amelyek EU-tagok, az elkövetkező néhány évre (Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia), -- bebocsátásuk feltételeként – írják alá a Schengeni Egyezményt.

Kérdések magyar szempontból

Antoine Fobe a brüsszeli ‘Euro Citizen Action Service’ egyik ügyvédje így figyelmeztet:
Azoknak az államoknak, amelyeknek fontosabbak a saját ügyeik és belső nemzeti érdekeik, a Schengeni Egyezmény halva született elképzelés.”

Természetesen, a határnélküli tagállamok között szabadon járhatnak a bűnözők is, mely bajok megoldása szoros együttműködést tesz szükségessé a két ország karhatalma és bírósága között. Nem lehetetlen, csak fölöttébb nehézkesnek ígérkezik.
Ellenben a trianoni határ 500 kilométernyi szakaszán, az úgynevezett “schengeni határon” 500 kilométeres új vasfüggöny fogja elzárni Kárpátalja, Erdély és a Vajdaság magyarságát nemcsak az anyaországtól, hanem Európától is? Ukrajna, Szerbia és a Fekete tenger továbbra is orosz érdekterület, a Nyugat jóváhagyásával. S mivel a Fekete tenger partján lévő Románia, Ukrajna és Szerbia között van nyilvánvaló, hogy Románia is orosz érdekterület marad?
A Schengeni Egyezmény forgatókönyve szerint, hazánknak kötelessége lesz a külső határok magas fokú védelme és megerősítése. Tehát, ehhez szükséges a magyar határőrség technikai fejlesztése (mondjuk ki, új vasfüggöny készül a külső határra vadászkutyákkal, őrtornyokkal stb!) és az EU vízumpolitikájának elfogadása, tekintet nélkül arra, hogy a környező államokban élnek-e magyar nemzetiségűek. Ezzel szemben mi lesz magyar testvéreinkkel, akik az éj sötétjében menekülnek az ukrán, román illetve szerb “demokrácia” elől? A magyarországi hatóságok, azzal érvelve, hogy mivel ezekben az államokban már volt demokratikus választás, visszatoloncolják őket oda, ahonnan jöttek?

Eddig nem úgy néz ki, hogy Moszkvának sietős lenne belépni az Európai Unióba és a NATO is idegesíti Moszkvát. Erre semmi szüksége nincs, hiszen a háború óta számos egyezmény, -- beleértve a Helsinki Egyezményt is -- biztosítja a Jaltában és Potsdamban odaajándékozott fél Európát.

De tegyük fel, hogy ez majd másként gondolkodó, új nemzedékkel megtörténik. Az elmaradott sötét keleti térségnek legalább még egy emberöltőt kell várnia, s talán 2020 vagy 2030 után számíthat valamilyen megoldásra. Idegenbe vetett testvéreink, akiknek a “demokratikus” kormányaink által megkötött alapszerződések -- állítólag -- “biztosítják” az emberi jogokat, továbbra is az utódállamok jóakaratára szorulnak, ami – Trianon óta tartó magyarellenes politikájukat tekintve - igen kevés reményre ad jogot.

Magyarország belépett az Európai Unióba és onnan nincs visszaút vagy választás: el kell fogadnia a követelményeket, s ezzel megszűnik az ország függetlensége, mivel nemzetközi központi hatalom törvényeinek lesz alávetve.
MagyarországotTrianonban nem megsebezték, hanem feldarabolták! Területszerzésre kiéhezett vadkutyák marcangolták szét az ősi magyar földet. A helyzet mára semmit sem változott, ellenben a nemzetközi pénzhatalom és üzletvilág a határok eltüntetésével újabb gyarmatosításunkra készül - mégpedig a budapesti újtrockista-szabadkőműves kormány közreműködésével.    

Tóth Judit




Megbékélés vagy térdrekényszerítés?


«A nemzsidók sírjai tisztátalanok, mert írva vagyon: Ti pedig, nyájaim, az én legelőm nyájai, emberek! vagytok. (Ezekiel 34., 31.) A világ népei azonban nem neveztetnek embereknek, hanem állatoknak. (Baba mezia 114b.)

*
Tizenhét évvel ezelőtti újságcikk került elő a fiókom mélyéről a «megbékélés alapítványról, ami a kereszténység és a zsidóság, illetve a magyarság és zsidóság közti kiengesztelődést kívánja szolgálni.»
*  Magyar Nemzet  - A munka a holocaust katasztrófája után nyugati országokban megkezdődött. A katolikus, a protestáns és az ortodox egyházak létrehozták a keresztény-zsidó párbeszéd intézményeit és nekifogtak a hitoktatásban, a hittankönyvekben és a szertartásos szövegekben még mindig rejlő antijudaista, zsidóellenes elemek eltávolításának. … Olyan teológiai könyveket jelentetnénk meg, amelyek elősegítik keresztények és zsidók közeledését, a keresztény vallási eredetű zsidóellenesség leküzdését. Azt a külföldön már létező teológiát szeretnénk bemutatni, amely a másik felekezetben nem gyűlölt ellenfelet, hanem dialóguspartnert, akitől akár tanulni is lehet. Tervezett sorozatunk címe: ’a Keresztény-Zsidó Párbeszéd Könyvtára.

Alapítók – Harmati Béla evangélikus püspök, Kardos Péter főrabbi, Kovách Attilareformátus püspök, Várszegi Asztrik katolikus segédpüspök, Bokros Lajos közgazdász,Csoóri Sándor író, Iványi György közgazdász, Konrád György író, a kuratórium elnöke.

***
Magyar Értelmező Szótár szerint:
«Kiengesztelés: magatartással valakinek a haragját, neheztelését eloszlatni. Megbocsátani, nem neheztelni többé.»
«Párbeszéd: Két személy beszélgetése, különböző világnézetű feleknek közeledést, megegyezést kereső eszmecseréje.»
A kérdés itt az, hogy a párbeszédben még senki nem tette az asztalra, hogy ki neheztel kire, miért, és kinek kell megbocsátani és miért? De megértjük, mert ezek kényes dolgok, túlságosan nem lehet feszegetni a tényeket, mert akkor az már belerántja a történelmet.

A *keresztény-zsidó párbeszéd*-nek mondott igyekezetről közel 500 weboldal található az Interneten – akik ezzel a témával foglalkozni akarnak. De a fenti közlemény tartalma alapján, ami újra és újra ismétlődik a feldolgozott cikkekben – arra mutat, hogy míg a zsidók beszélnek a párbeszéd alatt, addig a bűntudattal megetetett keresztények hallgatnak.
Jó! Tehát  párbeszélgessünk! De a Talmudból vett idézetek alapján – nem-zsidó barmokkal, szamarakkal, tisztátalanokkal, bálványimádókkal -- /a/ hogyan lehetséges párbeszéd és kiengesztelés, /b/ és miért van minderre szükség?

Rosenberg rabbi szerint a Talmud a zsidóság hivatalos és legfontosabb Élettörvénykönyve. Nincs tudomásunk arról, hogy a II. Vatikáni Zsinat idején egyáltalán megemlítették-e a világ legnagyobb gyűlöletirodalmát!
* "A mai judaizmus, ahogyan ismerjük, nem Mózessel, a prófétákkal vagy más nagy bibliai személyiséggel kezdődött. A mai judaizmus a Farizeusokkal, illetve a bölcsekkel és Talmudjaikkal kezdődött, az első században a Templom lerombolása után. A Farizeusok azon igyekeztek, hogy népük visszanyerje méltó helyét a világtörténelemben. A zsidóknak a Talmud (Tan) éppolyan központilag irányadó, mint a keresztényeknek az Újszövetség." [S. E. Rosenberg: The Christian Problem 1986. New York. Deneau Publ.]

Rosenberg rabbi: «A reformtervek szinte csodával határos eredményeket értek el. 1963-ban XXIII. János Pál pápa a halála előtt már így imádkozott:
* "Tudomásul vesszük Urunk, az évszázados vakságunkat, ami miatt nem láthatjuk kiválasztott néped szépségét, és nem ismerhetjük fel arcukban első szülött testvérünk arcvonásait. Tudomásul vesszük, hogy Káin pecsétje égeti homlokunkat. Évszázadokon át Ábel vérben és könnyben feküdt, mert megfeledkeztünk a Te szeretetedről. Kérünk, bocsásd meg bűnünket, hogy a zsidókra oly sok átkot szórtunk. Bocsásd meg nekünk, hogy Téged testedben másodszor is keresztrefeszítettünk, de nem tudtuk, hogy mit cselekszünk."...[S.E. Rosenberg: The Christian Problem 1986. New York. Deneau Publ.]

1990. szeptember 25-én Prágában aláírták a zsidó-keresztény ökumenikus nyilatkozatot, II. János Pál pápa jelenlétében. A Vatikán hivatalos álláspontja tehát a következő:

Harcolni mindig és mindenütt a zsidóellenesség ellen, főleg a Kelet-Közép-Európában jelenleg tapasztalható megújuló demokráciákban. A katolikusok, illetve keresztények bűnbánata a történelem folyamán zsidók ellen elkövetett igazságtalanságokért és embertelenségekért. A Vatikán a zsidóellenességet halálos bűnnek tekinti.

* * *

Csakhogy a nagyszabású "bűnbánat" teljesen egyoldalú volt! Manapság talán már nem is olyan meglepő, hogy a pápa, a Katolikus Egyház feje, a keresztrefeszített Krisztus helytartója meg sem említette, hogy a zsidók ismerjék be és tagadják meg a Talmud gyűlölet-terjesztő irodalmát. Javaslat: talán össze lehetne mérni, melyik vallásnak van leggyűlöletesebb irodalma?

Eliezer Berkovits rabbi írja: "A kereszténység Újszövetségi Bibliája a történelem legveszedelmesebb antiszemita irodalma."
Mivel ezt az állítást a Vatikán is minden tiltakozás nélkül elfogadta, az 1964-es II. Vatikáni Zsinat egyszer s mindenkorra felmentette a zsidóságot az Isten-gyilkosság évszázados vádja alól: "A ma élő zsidóság nem felelős Jézus Krisztus keresztrefeszítéséért." Ellenben, minden a zsidóságot ért katasztrófa és szenvedés a keresztények bűne! Hetedíziglen!

Gamliel: Eljött a szamár és felrúgta a gyertyatartót! (Sabbath 116a.)
Izrael ellenségei a testükön lesznek megbüntetve. A test melyik részén? A fejükön, ahol nem viseltek tefillint. (Ros-hasanah 17a.) Izrael népe biztosítva van a felől, hogy Illés próféta sem péntek este, sem nagy ünnep előestéjén nem fog eljönni. A Messiás azonban ilyenkor fog eljönni, mert amikor a Messiás eljön, minden nép rabszolgája lesz az izraelitáknak. (Erubin 4Sb.) Ugyanez áll aPesachim 68a. lapján. A nemzsidók udvara baromfiistállónak tekintendő. (Ugyanott 61b., 62a.) A nemzsidók lakásai nem tekintendők lakásoknak. (u. o. 75a.) "Aethiopia" alatt (a 67. zsoltárban) a gonosz kormányok értendők a Talmud szerint; a "nádas vadai" alatt pedig az a "vadállat", amely minden cselekedetét náddal, vagyis az izraeliták üldözésével hajtja végre. Ezt a "vadállatot" kell tehát megfenyíteni. Ki ez a "vadállat?" Róma, amelynek 365 bástyája van s minden bástyának 365 része és annyi vagyona (!), hogy az egész világot táplálhatná. Izmael rabbi kérdé: Kinek van mindez szánva? Neked, a te társaidnak és a te társaságodnak, mert írva vagyon (Izaias 23, 18.): "Az ő kereskedése és árui az Úrnak lesznek szentelve". (Pesachim U8a.)

A Majna melletti Frankfurtban, 1867-ben kiadott "Orchoth Zaddikim" című könyv 15b. lapján ez áll:
*    "Aki az istentelenekkel (nem-zsidókkal) találkozik, köszöntse őket a béke kedvéért, de nem szabad róluk semmi jót mondani és oly óvatosnak kell lenni a tiszteletnyilvánításban, hogy az emberek ne higgyék, hogy az illetőt valóban tiszteli. Általában a tiszteletnyilvánításnak olyannak kell lennie, hogy az a hatalomnak, ne pedig az érdemnek szóljon. Azonban még így is vétek marad ez, mert csak abban az esetben van megengedve, ha az ember fél, hogy az illető kárt vagy veszteséget okoz nekünk. Nem szabad azonban őt az emberek (zsidók) jelenlétében dicsérni, vagy róla jót mondani". Hasonlóképpen oktat Brentz a Schlangenbalg című könyvében (4, 18.):
*    "Ha egy keresztény jön a zsidó házához, akkor azt mondja csendesen a zsidó: "Órur habbo!" (légy átkozott) vagy "Loth willkommen" (Loth hozott), vagy "Sed willkommen” (ördög hozott). [1]
Luzsénszky Alfonz Talmud-fordítása, 17. kiadás, 1922
-----------
"Ha egy nemzsidó egy zsidót megüt, halált érdemel, - mondja a Talmud. - Ha valaki egy izraelitát arcul üt, akkor ez éppen olyan bűn, mintha az isteni Fölséget ütné arcul. Ha egy nemzsidó a szombatot ünnepli, méltó a halálra, mert a nem-zsidóknak sem éjjel, sem nappal nem szabad pihenniük. Ha egy nemzsidó a törvénykönyveket (Tóra) tanulmányozza, méltó a halálra, mert a törvény Mózesnek és utódainak adatott."


II. János Pál pápa a
 feszület előtt.
 Vajon eszébe jut-e,
mit ír Jézusról
a Talmud?

(Sanhedrin 37a. és 68b. lap.) "Minden nemzetek, amelyek a földön élnek, csakis az izraeliták kedvéért áldatnak meg, még azok a hajók is, amelyek Franciaországból Spanyolországba vitorláznak, az izraelitákért áldatnak meg."
(Jebamoth 63a.) Bechai rabbi szerint az izraeliták nélkül se napfény, sem eső nem lenne (ad. Pent. 34. 153c.). "Valamint előbbvalók az emberek az állatoknál, úgy a zsidók a föld többi népeinél." (Zeror hamar l0lb.) "Az idegennek magva, aki nem. zsidó, barommag." (Jebamoth 94b. Tosephot.) Idegen az, aki nincs körülmetélve és idegen vagy pogány mindegy. (Berachoth 47b. Gittin 70a., Abodá zara 26b., Tos.) "Egyszer Eabba ben Abuha Illés prófétát a nem-zsidók temetőjében találta. Ekkor megkérdezte őt, hogy egy adósnak lehet-e fizetési meghagyást küldeni. Majd pedig így szólt hozzá: Hisz a mester pap, hogyan időzhet tehát egy temetőben? Az pedig így felelt: A mester nem tanulta a tisztasági törvényeket, mert Simon rabbi azt mondja: A nemzsidók sírjai tisztátalanok, mert írva vagyon: Ti pedig, nyájaim, az én legelőm nyájai, emberek! vagytok. (Ezekiel 34., 31.) A világ népei azonban nem neveztetnek embereknek, hanem állatoknak. (Baba mezia 114b.) Az idegenek (nochrim) nem neveztetnek ember (Ádám) névvel."

(Jebamoth 60.) ' "Egy meztelen idegen (gój) előtt nem szabad imádkozni, mert ezekre vonatkozik Ezekiel 23. fejezetének 20. verse: Az ő testük, mint a szamarak teste." (Berachoth 25b.) " Az idegeneket kutyáknak is nevezi a Talmud: "Érettetek, nem pedig a nem-zsidókért, érettetek és nem a kutyákért vannak az ünnepnapok." (Megillah 7b. Ugyanez áll a Jom-Tob 21b. lapján.) "A nemzsidók asztali társasága rendesen az istentelenségnek való." (Bérachoth 53a.) A gójok házai pedig állatok házai. (Leb tob. 46a.) A nagy Menachem mondja: "Ti izraeliták, emberek vagytok, de a többi népek nem emberek, mert ezeknek lelkei a tisztátalan szellemtől származnak, Izraeléi pedig Isten szent Lelkéből." (Sira 14a. par. 1.) Abarbanel is azt mondja, hogy egy idegen asszony, aki nem Izrael leánya, az barom. (Matk. h. in p. tavo.)

"A Sinai név gyűlöletet jelent, mert a Sínai-hegyen a gyűlölet szállott le a föld népeire." (Sabbath89a.) Ezért "minden népekre nézve áll ez: ne tégy nekik szívességet." Jebamoth 123a., posk. Tos. 23.)Mert "tilos olyan emberen könyörülni, aki esztelen".

 (Sanhedrin 68a.) Gerson rabbi is ezt mondja: "Nem illik a becsületeshez könyörülni a gonoszakon.(Ad. I. reg. 18., 14.) Abarbanel pedig így szól: "Nem helyes az, ha valaki ellenségei iránt irgalmasságot gyakorol." (Mark. ham. 77d.) Sőt az igazaknak meg is szabad őket csalni, mert írva vagyon: "A. tisztával szemben tiszta leszel és a fonákokkal fonák." (Megillah I3b.) Eliezer rabbi pedig fennen hirdeti: "Amint a szerecsen különbözik minden teremtménytől, úgy különbözik Izrael a föld minden népétől az ő cselekedetei (!) által." (Pirke 53.) "Az ember ne menjen idegennek (nochri) házába annak ünnepén s ne üdvözölje őt. Ha az utcán találkozik vele, halkan köszöntse és peckes fejtartással. Az ember ne kettőzze meg az idegennek szóló köszöntést, mert ez fejedelemnek szokás. Chisda rabbi megelőzte az idegen köszönését, Kahana rabbi pedig így köszönt az idegennek: "Béke az Úrnak" (tudniillik az enyémnek.Gittín 62a.) A színlelés - mondja Bechai rabbi - meg. van engedve olyan formán, hogy az ember (azaz zsidó) udvariasnak mutassa magát az istentelenekkel szemben, megtisztelje és szeretetéről (!) biztosítsa őket; minden meg van engedve, mikor az ember megszorul és fél (különben bűn), mert a Talmud azt tanítja, hogy szabad e világon az istentelenek előtt színlelni." (Kad. hak. 30a.) "Jehuda rabbi (valamint. mások is) mondják, hogy szabad az istenteleneknek ezen a világon hízelegni."

 (Sota 41b.) "A világ népeinek minden jótékonysága és szeretetműve bűn, mert azok azért tesznek jót, hogy valami nagyságot érjenek el." Baba bathra l0b.) Ez ugyanazon a lapon négyszer is mondatik. A következő lapon pedig egy szolgálattevő angyal mondja, hogy, ha valaki egyet  megment a zsidók közül, ez annyit ér, mint ha az egész világot megmentette volna. Ezért tépték szét egy Benjámin nevű zsidónak az ítéletét az égben és adtak neki még 22 évet. (A Talmud szerint tehát Isten nem látja a föltételes jövőt, futura conditionata.) A Talmud szerint mindaz, aki körülmetélve nincsen, pogány, istentelen, gonosztevő. "Nagy dolog a körülmetélés, mert ha az nem lenne, akkor az Úr nem teremtette volna a világot... akkor az ég és föld nem tudna fennállani." (Nedarim 31b.) A zsidó tehát jót tehet az istentelenekkel, meglátogathatja betegeiket, eltemetheti halottaikat, de csak a béke kedvéért, hogy őt ne bántsák. (Gittin 61a.)
Jesia rabbi mondja: "A világ csak az izraeliták végett teremtetett: ők a gyümölcs, a többi nép csak üres csésze. Következőleg mondhatjuk, hogy az izraelitákon kívül nincs más nép, azok csak üres csészék." (Sene luchoth hebberith 145c.) Aharon pedig ezt mondja: "Amint a világ a négy égtáj nélkül nem állhatna, éppúgy zsidók nélkül sem állhatna fenn." (Matteh Aharon 19b.) A Talmud is így szól aTaanith 3a. lapján:

,,Amint a világ nem tudna fennállani szelek nélkül, éppúgy nem tudna fennállani az izraeliták nélkül." A "Medras Tillim" (Velence, 1546.), amiből az "Egyenlőség" már sokat citálgatott, szintén ezt állítja: "Miként a világ árpa nélkül meg nem lehetne, épp úgy nem lehetne meg zsidók nélkül sem." (4d.) Simeon (Jalkut Simoni 47a, b), valamint a Medras Tillim (47a.) ugyanezt állítja: "Ha izraeliták nem lennének, akkor áldás sem lenne a világon, a csillagok sem jönnének fel, sem eső nem esne." Saniga: "Isten csak azért szórta szét az izraelitákat az egész világra, hogy a népekre áldást és szerencsét (!) hozzanak."
 (Mikráe hakkodes 109a) Seba Ábrahám: "Az az előnyük a zsidóknak minden más nép fölött, hogy a világ minden más nemzete között alig van egy ember, akik kiváló okossággal és  bölcsességgel lenne megáldva, míg a zsidók a legokosabb és legbölcsebb emberek." (Zeror hammor 131 b.) "A világ csak az. izraeliták végett  teremtetett; midőn az izraelitáknak törvény adatott, akkor ők ezáltal minden tökéletességet megkaptak, amit a világ népei nélkülöznek." (Ü. o.

Barasa Bammidbar 106.) Bar Rachmani: "Az izraeliták imái oly végtelenül kedvesek Isten előtt, oly jó illatúak és becsesek, hogy tüstént az erre rendelt Sandalfon angyal veszi át őket ós koszorúba fonva az Úr fejére helyezi." (Semoth rabba 113a.) Seftel Horoviz: "Minden egyes izraelitának lelke nagyobb értékkel bír Isten szemében, mint bármely nép valamennyi lelke." (Sefa tal: Előszó.) Abarbanel: "Csakis az izraeliták jelentenek valamit ezen a világon: ezért a búzához, a többi nép pedig a pelyvához hasonló."(Isaiae,5., 16. fölötti értekezés 63. lap.)

Meir ben Gabbai: "Ő (t. i. az Úr) rokonságban van velünk, következőleg mi is rokonai vagyunk, mert a 148. zsoltár "hozzája közelálló népnek" nevez; így tehát az angyalokkal is rokonságban vagyunk."(Abodath hakkodes, Parasa Chelek chaji-chud 5. f., 11b.) A Sabbath (67a. és 128a.) szerint minden izraelita fia a Királynak. Ugyanezt találjuk a Sabbath llc. lapján és a Baba mezia 113b). lapján. Mi ellenben szolgák vagyunk, miként a "Leenenu aseku" kezdetű ima mondja. Simeon azt mondja, hogy az Úr őszinte örömmel ítéli el a világ népeit, de szomorú, mikor egy  izraelitát ítél el. (Jalkut Símoni 308b. lap.) A Medras Tillim a 101. lapon azt mondja, hogy a világ népeit éjjel ítéli az Úr, mert azok elalusznak az ő bűneikben, az- izraelitákat ellenben nappal, mert ők tanulmányozzák a törvényt Bar Rachmani  pedig azt mondja, hogy az izraelitákat fölállva ítéli az Úr s gyorsan vezeti a vizsgálatot, a világ népeit ellenben ülve, igen pontosan és hosszadalmasan. (Beresith rabba 74. 1. lap,

(Berachoth 58a.) "Aki a nemzsidók sírjait látja, annak ezt kell mondania: Igen megszégyenül a ti anyátok és porig aláztatik, aki titeket szült. (Jerem. 50, 12.) Ugyanezt kell mondani, ha valaki a nemzsidók seregeit látja." (ugyanott.)
Rabbath 9. fejezetében háromszor is elmondatik, hogy a nemzsidó nő és férfi (goj, goja), továbbá a 'bálványok és ezek tartozékai tisztátalanok. "A kárhozat szabványait (az evangéliumokat) és a sadduceusok írásait a tűzből nem kell megmenteni, hanem hagyja az ember ott, ahol vannak, elégni. Ima Saloménak, Eliézer rabbi feleségének és Gamliel rabbi nőtestvérének szomszédjában egy bölcsész lakott, "akit ők egy örökségi ügyben megkérdezvén, azt az ítéletet kapták tőle, hogy ama naptól fogva, amelyen ti az országotokból kiűzettetek, a Mózes törvénye megszűnt és más törvény (az evangélium) adatott. Másnap Gamliel rabbi egy lybiai szamarat vezetett a bölcsészhez és mondá: Én láttam annak a könyvnek egyik hitételét, amely azt mondja: Nem jöttem a Mózes törvényét felbontani, hanem beteljesíteni. Aki a zsidókat megszámlálja, bűnt követ el. Tehát Augusztus császár is vétkezett, amikor a népet összeíratta. (Jósua U. o. 2b.)

Taanith l0a. lapján olvassuk ezeket: "Először Izrael földje teremtetett s csak utoljára lett a világ. Izrael földjét maga a Szent itatja, az egész világot pedig egy követe. Izrael földje esővizet iszik, az egész világ pedig csak a maradékot. Először Izrael földje iszik és csak azután az egész világ, éppúgy, mint mikor egy ember sajtot készít s kiveszi belőle az élvezhető részt, a használhatatlant pedig otthagyja". … ugyanott a 11a. lapon ez áll:  "Ha valaki szükség idején elpártol az izraelitáktól, akkor jön két szolgálattevő angyal, akik az embert kísérik, s a fejére teszik kezeiket, hogy soha ne lássa a nép örömét". A 19b. lapon pedig ezt olvassuk: "Ama naptól fogva, amelyen a templom leromboltatott, az eső az egész világon redukáltatott".

A Megillah (Eszter könyvéről szóló Talmud traktátus) 28a. lapján ezt olvassuk; "Abahu és Minjamin rabbiktól azt kívánta valaki, hogy eszközöljék ki neki az Úrtól, hogy olyan jó dolga legyen, hogy soha ne lásson egy nemzsidót; a másik meg azt kívánta, hogy neki olyan jó dolga legyen, hogy soha ne barátkozzék egy nem-zsidóval." A 29a. lapon pedig ez áll: "Jöjj és lásd, milyen kevesek az Izraeliták a Szent előtt; mikor Edomba (a római birodalomba) száműzettek, az Istenség velük ment s a Szent egykor velük fog a száműzetésből visszatérni."

Moed-Katan (Félünnep) 27a. lapján olvassuk: "A pokol tüzének nincs hatalma. a bölcsek (rabbik) tanítványai fölött; mert, ha mar annak sem árt a tűz, aki szalamandra vérével keni magát, még kevésbé lehet hatalma a tűznek a bölcsek tanítványai fölött, akiknek teste csupa tűzből áll . . . A pokol tüzének nincs hatalma a vétkes (elpártolt, kikeresztelkedett) izraeliták fölött sem."

A Sanhedin 43a. lapján olvassuk: Húsvét előestéjén feszíttetett föl Jesu. Negyven nappal előbb kikiáltotta a herold: Meg kell köveztetni, mert varázslást űzött, Izraelt csábította és elámította; aki az ő védelmére valamit mondani tud, az jöjjön és mondja el. Mivel azonban semmi sem hozatott föl az ő védelmére, hát fölfeszítették húsvét előestéjén. Ula rabbi megjegyzi: Hát azt hiszed, hogy egyáltalán kellett valamit az ő védelmére keresni, hiszen, ő egy csábító volt, akiről az irgalmas Isten azt mondja:
Ne kegyelmezz meg neki és ne titkold bűnét." (Deut 13, 8.) - A rabbik azt tanítják, hogy öt tanítványa volt Jesunak: Matmaj, Nakaj, Nezer,

Fölemlítjük még itt, hogy a régi Talmud (Aboda Z. 2a, 6a és 7b) a bálványimádók ünnepeihez sorozza a hét első napját, a "Nazareus napját", azaz a keresztények vasárnapját; a "Nazareust" pedig (u. o. 50b.) az "asztalos fiának" csúfolja, amely névvel Krisztus Urunkat a zsidók földi életében illették. Maga a Jézus névnek Jesura való torzítása annyit jelent, hogy "legyen kiirtva neve és emléke". Midőn pedig a Talmud Krisztust bálványnak és ál-istennek nevezi (u. o. 27b.), ezzel egyszersmind kimondja azt, hogy a keresztényeket bálványozóknak, hamis Istent imádóknak tekinti.
Mert, ha a názáreti Jézus a Talmud szerint nem volt Isten, hanem csak egyszerű teremtmény: következőleg a keresztények nem is lehetnek a zsidó szemében mások, mint pogányok és bálványimádók. Lehetetlen ugyanis valamely vallást, amely egy teremtményt isteni tiszteletben részesít, bálványozónak, pogánynak nem nevezni. Ebből kifolyólag azután természetesen a zsidók a keresztényekre is alkalmazzák mindazokat az elveket és utasításokat, amelyeket a Talmud a pogányokkal szemben előír. Azzal pedig, hogy magát Krisztust is a Talmud bűbájosnak és bálványozónak mondja (Sanhedrin 107b), a keresztényeket kétszeresen bálványozóként tünteti föl és midőn Krisztust bolondnak káromolja (u. o.), arra a bánásmódra emlékeztet, amelyben az Úr Heródes által részesült (Luk. 23., II.), aminthogy a "bűbájos" címet is megkapta a zsidóktól, akik azzal rágalmazták, hogy ördöge van. Mikor pedig a Talmud (u. o. 105a.) Krisztust istentelennek nevezi, ezzel egyszersmind azt állítja, hogy a keresztények, mint az istentelennek követői, nem kevésbé istentelenek. Az idegen kultuszról szóló Aboda Zara traktátus (14b.) a keresztény istentiszteletről, papokról (rási), gyertyákról és kelyhekről szólva, mindezt bálványozásnak nevezi s a 26b. lapon világosan kimondja, hogy minden nép (gojim) kivétel nélkül bálványozó. A későbbi rabbik sem gondolkoznak különben. Rasi rabbi, az Aboda zara 6b. lapját magyarázva, azt mondja, hogy Nazareus mindaz, aki elfogadta tanait azon embernek, aki övéi számara a hét első napját (a vasárnapot) jelölte ki ünnepül. Majmonidesz, akit a zsidók "Sas" névvel tisztelnek (Ad Abodai mis. 3b., 78c.) így ír: "A keresztények, akik Krisztus után tévelyegnek, ámbár eltérnek tanaikban egymástól, egytől-egyig bálványozók és a

Talmud nyilatkozata szerint úgy kell velük bánni, mint a bálványimádókkal." Másutt (Jad. ch. hich. 9d. Velence, 1550.) ugyanő így szól: "Az edomiták bálványozók; náluk a hét első napja szent nap". A híres Kunechi is azt írja, hogy a "keresztények "bálvány-imádók, mert leborulnak a kereszt előtt". (Ad. Jes. 2., 18., 20.)
A Talmud továbbá Krisztust hitehagyott zsidónak nevezi. (Gittin 57a.) A "Sas" tehát így ír rólunk az említett velencei kiadásban (Aboda Z. 10.): "Meg van az parancsolva, hogy Izrael árulóit és az eretnekeket (minim), mint a názáreti Jézust és követőit saját kezűleg megöljük és a  kárhozat örvényébe döntsük". A názáreti Jézus tana a Talmud szerint (Aboda z. 17a.) eretnek-tan; az evangéliumok (Sabb. 116a.) eretnek-könyvek; Jakab apostol (Aboda z. 27b.) eretnek. Abarbanel, egyik fő talmudtudós, szintén eretnekeknek nevezi a keresztényeket, mert azt hiszik, hogy az Isten testből és vérből áll. (Mark. hammis. 1l0c.) Már pedig, aki azt mondja, hogy az Isten testet öltött, az a "Sas" szerint is eretnek. (Hagg. Maim. Meir: Hilch. Tesehufa 3.) A régi Nizzachon pedig ezt írja (4., 7.): "Az eretnekek azt mondják, hogy Mózes ama szavai, (Num. 17., 8), amelyek a charjára (ganéj), vagyis Máriára vonatkoznak, aki szűz maradt volna, miután Jézust a világra szülte: azoknak zápuljon meg az eszük." Ugyanez a könyv a 70. lapon Jeremiás 31. fej., 31. versére azt a megjegyzést teszi: "Azt állítják az eretnekek, hogy a próféta itt Krisztusról jövendölt, aki a körülmetélés helyett a gyalázatos keresztséget és a szombat helyett a hét első napját rendelte nekik".

Lippmann rabbi Nvizachon-ja (76.) ezt mondja: "Az eretnekek harmadik faja azt tanítja, hogy Isten testtel és alakkal bír". Ezért mondja- egy zsidó törvénykönyv (Arba Tur. Jore. heah. 4, 158., 35d. és chosit. ham. 138 a. b.) hogy, ha egy zsidónak hatalmában áll, kötelessége az eretneket nyilvánosan megöletni, ha pedig nem áll hatalmában, akkor ürügyek alatt is szabad legyilkolni. Ugyanígy oktat a Talmud.(Aboda z. 4b. Tosephot.) Minthogy pedig a Talmud elvei szerint a keresztények istentelenek, könnyen érthető az, hogy, amikor a Talmud a legundokabb bűnökről, gyilkosságról, fajtalanságról, paederasztiáról, bestialitásról beszél, mindezt általánosságban a keresztényeknek veti a szemére."
A Fajtisztaságról
(V. ö Aboda z. 25b. 26a, továbbá la, 14b, 21a, 87b, valamint Rasi és mások.)
De térjünk vissza ismét a Talmud olvasásához. Az Aboda zara (idegen kultusz) 2a. lapján olvassuk: "Egykor az Úr egy törvénytekercset tesz az ölébe és így szól: "Aki ezzel foglalkozott, jöjjön és vegye el jutalmát. Akkor minden világi népek vegyest fognak gyülekezni, az Úr azonban mondja nekik: Ne gyertek összekeveredve elém! . . . Azután először a Római Birodalom fog odalépni, . . . a. vétkekkel terhelt Róma, amelynek hatalma az egész világ fölött uralkodik. Az Úr így fog nekik felelni: Ti, világ bolondjai, ti utakat építettetek, hogy kurvákat ültessetek oda, fürdőket készítettetek, hogy élvezeteket szerezzetek magatoknak. Azután szomorú lélekkel fognak távozni." A 4a. lapon azt mondja ez a könyv, hogy az Úr csak akkor haragos, bosszúálló, mikor a világ népeit ítéli, de az izraelitákkal szemben haragot nem érez.
A Sanhedrin 56a. lapján több ízben Noachidáknak (Noé maradékainak) neveztetnek a nemzsidók s az 57b. lapon már az mondatik, hogy egy ilyen Noachidának kivégeztetéséhez elég egy bíró és egy tanú és nem szükséges előzetes figyelmeztetés sem. (Éppen így ítélkeztek a bolseviki "bírák" is keresztény burzsujok fölött.)
Az Aboda zara 13a. lapján azt tanítják, hogy az embernek (t; i. a zsidónak) szabad a nemzsidók vásárjaira elmenni és barmot, rabszolgát, szolgálót vagy szőlőt venni, mert így megmenti azokat az ember az ő kezükből." A 20a. lapon azt tanítja Jehuda rabbi, hogy az embernek nem szabad azt mondani: Milyen szép ez a nemzsidó nő (goja). Mikor pl. Akiba rabbi meglátta Rufus feleségét, köpködött, röhögött és sírt.
71b. lapon azt mondja Chija rabbi, hogy egy nemzsidót még egy perutáért is ki kell végezni, kártérítés nélkül, mert egy izraelitának gondot okozott.
83a. lapon pedig így alludálnak a haldoklók szentségére: "A keresztényeknek szabad lakást adni, mert ők nem hozzák a bálványukat házukba, csak akkor, ha valamelyikük haldoklik vagy beteg."
A zsidók világuralmi nézeteiről is érdekes dolgokat találunk a Talmudban. Minthogy a Talmud szerint Izrael és az isteni Fölség ugyanazt jelentik, természetes dolog, hogy a zsidóké az egész világ. Ezért. beszél így a Talmud: "Ha egy zsidónak az ökre egy idegennek ökrét megdöfi, akkor a zsidó szabad, (vagyis nem köteles kártérítésre); ha azonban egy idegennek az ökre döfi meg a zsidó ökrét, akkor az idegen köteles a zsidónak az egész kárt megtéríteni; mert az Írás ezt mondja: Álla az Úr és megmérte a földet és átadta Izraelnek a népeket... s átadta minden javukat az Izraelitáknak." (Baba kamma 37b.) Ezért mondja Alba rabbi, hogy "Isten hatalmat adott a zsidóknak minden népek javai és vére fölött."  (Seph. Ik. 3., 25. fej. it. Jalk., Sim. n. 563). Ugyanezért mondja a Talmud (Jebam. 47b).), hogy egy Noachidát, ha egy fillérnél is kevesebb lop, meg kell ölni. (A Noachidák alatt a nemzsidók értendők;(Sanhedrin 56a. Megillah 13b., Sota 36b.).

Továbbá: "Egy Noachidának tilos a rablás." (Sanhedrin 59a.) Azonban ugyanott az 57a. lapon ez. áll: "A lopás, a rablás és egy szépasszonynak elrablása és ugyanezek egy nem-zsidónak egy másik nem-zsidóval szemben, valamint egy nem-zsidónak egy izraelitával szemben: tilosak; de egy izraelitának egy nem-zsidóval szemben meg van engedve, ... . mert úgy taníttatik, hogy az ember nem-zsidókat ne húzzon fel (ha azok verembe esnek és életveszélyben vannak), sőt taszítsa le." (ugyanez áll az Aboda zara 13b. lapján.) Nemkülönben a Baba mezia (középső kapu) 111b. lapján azt tanítja Jehuda rabbi, hogy a nemzsidó nem felebarát, tehát szabad megrabolni. Ugyancsak ott olvassuk, hogy "a testvéreid közül való napszámosokat nem szabad elnyomni, de a másfélék ki vannak véve." Szintén ott olvassuk a 113b. lapon, hogy Asi rabbi egyszer utaztában szép szőlőfürtöket pillantott meg egy gyümölcsöskertben és így szolt a szolgájához: Menj és nézd meg: ha egy nem-zsidóé, akkor hozzál belőle; de, ha egy izraelitáé, akkor ne bántsd. Majmonides, a "Sas" is azt mondja, hogy ez a parancs: "Ne lopj," azt jelenti, hogy egy embert se. vagyis egy zsidót se lopjon meg; (Seph. miz. 105b.), de máshol azt mondja, hogy egy nemzsidót szabad meglopni. (Jad. chas. 4., 9., 1. és Rasi a Leo 19., 11-ről.) És ezen nem is lehet megütődnünk; mert ha a zsidóké az egész világ, akkor a lopás voltaképpen nem is lopás, csak akkor, ha az egy zsidónak kárára történik. Ezért mondja Pfefferkorn (Dissert. phil. p. 11.), hogy a keresztények birtoka a Talmud szerint elhagyott jószágszámba megy, mint a tenger homokja s az, aki birtokába veszi, az lesz a tulajdonosa.

Bechai rabbi Mózes öt könyvének fejtegetésében (136d. lap, Parasa Mezora) ezt mondja: "Minden gój tisztátalannak fia - a zsidók ugyanis azt állítják, hogy keresztény gyermekek csak menstruáció idején fogantatnak - tehát méltók a kipusztításra". ("Chajavim kéreth"). +++

*

* Gondolkodjunk: /a/ Elképzelhető, hogy a békepapok, -- köztük református és evangélikus papok! -- vatikáni bíborosok és püspökök legalább olyan jól megtanulták a teológiát, mint a zsidó rabbik, ismerik a világvallásokat és ezen belül járatosak a Talmudban is, /b/ A holocauston kívül, vajon miről folyhatnak a párbeszédek, egyeztetik a különböző gyűlöleteket? /c/ Hogyan néznek a békepapok keresztény-gyűlölő zsidók szemébe? Ez utóbbira már nincs is szükség válaszolni….

E röpke tanulmányt ajánlom XVI. Benedict pápának, az összes vatikáni és magyarországi békepapnak, valamint annak az olvasónknak, aki pár hónappal ezelőtt azt írta nekem:  «a Hazánkért annyira tele van gyűlölettel, hogy tud ön így élni?»
Tóth Judit

Olvasnivalók


Akit érdekel az érem sötétebb oldala

«A zsidósággal való találkozás segíti a keresztényt, hogy jobban megismerje az Újszövetséget, és ezáltal saját magát. A zsidóságnak viszont nincs szüksége a keresztényre, hogy általa tudja meg, ki ő? Adokumentum állítja, hogy vétkes tudatlanság él a kereszténységben a zsidóság történelmével és hagyományaival kapcsolatban. Ezen kell változtatni, s a közeledésben például a Szentírás közös olvasása segít. Annak lehetetlensége, hogy a két felekezet eljusson a hit közös megvallásához, nem lehet akadálya, hogy törekedjenek a szeretetben való egységre.
Szécsi József az ünnepekről és az imákról szólva elmondta: azok összekötnek és szét is választanak. Például ugyanazon szentírási rész imádkozása hordozhat a kereszténynek messiási jelet, a zsidónak pedig nem. Mégis ugyanahhoz az egy Istenhez imádkoznak(!!???) Az előadó azt is kifejtette: a zsidóság hite, struktúrája más, mint a kereszténységé….»

«A II. világháború után ez a közösség különböző, a történelem adta nehézségeken ment át. 1945 után, mivel a magát kereszténynek tituláló jobboldali kormány korábban nem védte meg őket, a zsidóság automatikusan a baloldalra állt, a szocialisták, a kommunisták mellé. (!!???)  Ez természetesen nem a teljes zsidóságot jelentette, de bizonyos részét igen. A kommunizmus akkor is úgy játszódott volna le, ahogy az végbement, ha egyetlen zsidó sem lett volna Magyarországon, de éppen voltak életben maradtak, akiket az új rezsim építésénél jónak látszott felhasználni. Ez azonban nem valamiféle zsidó szimpátiából eredt, mert a kommunista vezetés kezdettől felhasználta a zsidóságot is kormánypolitikájában, és igyekezett kiszorítani is őket, különös tekintettel a cionista veszélyre….»



Néhány gondolat a magyarországi 

válságról

Magyarország súlyos, és egyelőre egyre mélyülő válságban van. Mind az országon belül, mind azon kívül számos írás igyekszik feltárni a bajok okait, megértetni következményeit, és felvázolni a megoldás lehetőségeit. Ez a dolgozat szintén erre tesz kísérletet, bár kétségtelenül eltér a szokásos "main stream" [középvonalas] megközelítési módok értelmezési keretétől és fogalom-készletétől.

Elsőként azokat a "rétegeket" kellene megértenünk, amelyek ennek a válságnak a főbb dimenzióit adják. Amit ma a közvetlenül érzékelhető felszínen látunk, az egy heveny politikai mélypont, amelynek közvetlen kiváltó oka a miniszterelnöknek az áprilisi választások után pártja legbelső előkelősége előtt elhangzott beszéde.

Ebben a kormányfő brutális nyíltsággal beszél arról, hogy a választások előtt tudatosan tettek meg mindent annak érdekében, hogy a magyar közvéleménynek ne legyen tudomása a súlyos gazdasági válságról és annak fenyegető következményeiről. A beszéd nyilvánosságra kerülése azonban nem oka a válságnak, hanem inkább csak egy olyan "tektonikus hasadék", amelyen keresztül a magyar társadalom régóta elfojtott megoldatlan kérdései most egyszerre törtek elő, és kezdtek olyan örvénylésbe, amelyet közvetlenül csak a botrányból már nem lehet megérteni.

*     A társadalom újratermelési-válságának mélységét jól jelzi az alábbi három adat.

1. 2008-ban Magyarország népesség száma az 50 évvel azelőtti szinten lesz, vagyis újra az 1960-ban már egyszer elért 10 milliós lélektani határ alá süllyed.

2. A népesség általános egészség adatai (halálozás és morbiditás) a 40 évvel ezelőtti szinten állnak, amelynek a fő oka, hogy 1970 és 1995 között, szemben minden világ-trenddel jelentős romlás ment végbe, így ma Magyarországon minden évben 50%-kal többen halnak meg, mint amennyien születnek.

3. És végül az egy tevékeny keresőre eső reálbér 2008-ban pontosan azonos lesz a 30 évvel azelőtti 1978-as szinttel. A magyar társadalom tehát évtizedek óta tartó általános lepusztulási "lejtőn" mozog, a népesség kétharmadának életminősége a hatvanas évek szintjén van.

Az 1990-es rendszerváltás kudarca döntően az, hogy e mozgást még fel is gyorsította, hiszen nemcsak, hogy kielégítő válaszokat nem tudott adni ezekre a súlyos gondokra, de a kérdéseket sem volt képes megfogalmazni. Így nem túlzás azt állítani, hogy Magyarországon a "rendszerváltás rendszere" megbukottújabb "rendszerváltás" nélkül nincs kiút a válságból.

Röviden összefoglalva tehát a magyar-mélypont három fő rétegből áll.

1. A felszíni réteg lényegében egy régóta látványosan súlyosbodó kommunikációs válság, a diskurzus válsága, amely most már "verbális polgárháborúvá" kezd eszkalálódni. Ez azt jelenti, hogy a főbb társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális előkelőség között az elemi párbeszéd esélyei is elfogyni látszanak. Írásaik inadekvát és inkoherens indulat-beszéddé kezdenek válni, amelyet csak tovább ront a társadalom vesztes többségének alaktalan dühe, növekvő frusztrációja, és az előkelőknek az erre adott egyre hamisabb és egyre veszélyesebb válasza. Ráadásul a diskurzus-válság egyre inkább csak arra szolgál, hogy elfedje a válság második szintjét, a rendszerváltás rendszerének a válságát. Ennek fenntartásában egyelőre azért van az elitek között rejtett egyetértés, mert legitimitását minden politikai erő a rendszerváltásból származtatja, a rendszerváltás rendszerének bukása így automatikusan azonos lenne a rendszerváltó elitek kollektív bukásával.

2. A második réteg tehát magának a rendszerváltásnak a válsága. A rendszer most azért bukik meg, mert inadekvát feltevésre épült. 1990-ben ugyanis általános egyetértés volt abban, hogy a nyugatias demokrácia, jogállam és piacgazdaság bevezetése kb. egy évtized alatt minden fontos társadalmi-gazdasági bajt "magától" megold majd. Nos, ez végzetes félreértésnek bizonyult, mind a "Nyugat", mind a kelet európai térség élenjárói részéről! Kiderült ugyanis, hogy az "megfelelő sorrend" éppen fordított lett volna. Először nemzeti megegyezés kellett volna az alapvető kérdésekről (pl. demográfia, egészség, nyugdíj stb.), és csak ezt követően, ehhez igazítva szabad lett volna elindítani magát a rendszerváltás folyamatát.

3. A harmadik réteg a társadalmi újratermelés legalább ötven éve zajló folyamatos roncsolódása, "lejtője".  Ráadásul ennek a lejtőnek a legtragikusabb és legmélyebb eleme az, az általános mentális, morális, intellektuális és spirituális válság, amelybe a magyar társadalmat a kommunizmus sodorta ugyan, de amelyre a rendszerváltás rendszerének vagy nem volt válasza, vagy ő maga is tovább súlyosbította e roncsolódási folyamatokat. Ilyenek a bűnözés, drogfogyasztás, családok szétesése, alkoholizmus, öngyilkosság, általánossá váló norma-szegés, vesztegetés stb. Mindennek inkább már csak következménye a demográfiai válság, az egészség-válság (Magyarország az Európai Unió "legbetegebb" nemzete!), és a nyugdíj-rendszer vészesen közeledő összeomlása.

A fő kérdés, hogy a fenti három válság-réteg milyen közös alapra épül, és hogyan lehetne tartós megoldást találni. A Magyarországon most akuttá váló és súlyosbodó válság végső, legmélyebb oka a globális hatalmi rendszer maga. Ennek bizonyítására a következő egyszerű szám-sor is alkalmas lehet. Magyarországon 1990 és 2005 között az egy keresőre jutó reálbér mindössze 1,5%-kal nőtt, vagyis átlagosan ennyivel nőtt a tőke-tulajdonnal nem rendelkező döntő többség részesedése az általa megtermelt összjövedelemből. Maga az összjövedelem (GDP) növekedési üteme évi átlagban kb. 2,2% volt. A magyar gazdaságban ma már tökéletesen meghatározó szerepet játszó multinacionális vállalatok adózás utáni nyeresége viszont évente több mint 20%-kal nőtt. Ez azt jelenti, hogy a magyar gazdasági térben tevékenykedő szereplők között van egy olyan, amely teljesen erőfölényre tett szert, és mindent ő "diktál". Márpedig aki "diktál", az "diktátor", és a rendszer, amelyben mindez végbemegy "diktatúra". Ráadásul e "diktátor" által nyeresége után fizetett adóinak növekedési üteme alig érte el a 2.5%-ot évente.

Diktátumai megvalósítását részben az állammal, részben a számára "munkaerő és fogyasztóerőként" tételeződő magyar lakossággal szemben az alábbi főbb hatalom-technikákkal érte el.

Bár a multinacionális vállalatok a magyar munkaerőnek csak 15%-át foglalkoztatják, de egy beszállítói "piramis" csúcsán állnak, tehát közvetett módon mégis gazdasági kényszerítő hatalmat jelentenek a többség számára. Így a bérek alakulását döntően ők szabályozzák, ennek eredménye, hogy az egy keresőre jutó reálbér 2008-ban azonos lesz az 1978-as szinttel. Az államot folyamatos nyomás alatt tartva elérték, hogy az őket terhelő adók 1990 és 2005 között az egy harmadukra csökkentek, és ezzel 15 év alatt 80 milliárd dollár többletforráshoz jutottak. Hasonló nagyságrendű összegekhez jutottak a számukra előnyös (áron aluli) privatizációkkal, és a kikényszerített liberalizációval, ami csődbe juttatta az egyébként jól működő magyar vállalatok tömegeit. A különböző állami juttatások és kedvezmények fő haszonélvezői szintén ők voltak.

*     A magyar közvagyon mindezek nyomán 15 év alatt drámai változáson ment át. ▐ 1990-ben a közvagyon mai áron kb. 150 milliárd dollár lehetett, az állam nettó adóssága pedig 30 milliárd dollár. ▐2005-ben az állam nettó adóssága 70 milliárd dollár, a vagyona viszont már csupán 30 milliárd dollár. ▐ 15 év alatt tehát a magyar közvagyon 160 milliárd dollárral csökkent. Mindezt a multinacionális vállalatok erőfölényükkel visszaélve "szivattyúzták" ki a magyar társadalomból.

* Ha a magyarországi «politikai előkelőség» igazi rendszerváltást akart volna megvalósítani, akkor /1/ elővette volna a nagy seprűt a számonkéréshez, és megakadályozta volna, hogy a párt vagyonát, -- amit a magyar néptől raboltak – szétosszák maguk között. De az 1945 óta húsosfazék közelében zabáló «politikai előkelőség» miért is akarta volna saját magától megfosztani a jól bevált lehetőséget? /2/ mint számos más ország megtette, lemondatni a világbanktól felvett és elherdált államadósságot, amit ki tudja még hány évtizeden át a magyar nép zsebéből kamatos-kamattal fizettetnek vissza, és ami már egyszerűen visszafizethetetlen. –Tóth Judit

A magyar "köz"-t megtestesítő állam tehát teljes csődben van, és ennek okozója, a jelenlegi válság végső oka éppen az itt vázolt mechanizmus. Ezzel elérkeztünk a dolgozat legkényesebb pontjához. Annak kimondásához, hogy Magyarországon ugyan "de jure" létrejött a "demokrácia, jogállam és piacgazdaság", "de facto" viszont maga a rendszer két tucat globális óriásvállalat erőfölényre épülő "hatalom-gazdasága" a "lokális" kollaboráns elitek által működtetve. A válság legmélyebb oka tehát az, hogy ez a globális hatalom-gazdaság olyan arányban "zsákmányolja ki" a magyar társadalmat, hogy az már önmaga elemi szintű reprodukciójára sem képes.

Sőt, most, amikor az állam és a lakosság éppen annak érdekében adósodott el, hogy továbbra is magas színvonalú "munkaerő-áruval" lássa el az itt tevékenykedő multinacionális vállalatokat, újabb hatalmas forrás-megvonással büntetik. Erre irányul a miniszterelnök megszorító csomagja, amelynek választások előtti tudatosan megtévesztő letagadása, és e tény napvilágra kerülése a válság közvetlen kiváltó oka.

Szembesülni kell azzal, hogy a globális hatalom-gazdaság viszonyai között a hazugság "strukturálisan kódolt", hiszen minden politikai erő csak akkor remélheti a kormányra kerülést, ha "kollaborál" a "diktáló" globális erőkkel. Ha viszont ezt nyíltan tenné, akkor ezek az erők ugyan szívesen látnák kormányon, de a vesztes helyzetük ellen tiltakozó polgárok nem választanák meg.

Minden politikai erő tehát a saját társadalmának újraalkotási érdekei és a multinacionális vállalatok hatalmi érdekei között vergődik, és hazudik, dezinformál többnyire mindkét félnek.(Hiszen a kormány nemcsak aközvéleményt vezette félre, hanem Brüsszelnek is "hazudott" már többször is!)

A válság tehát csak akkor oldható meg, ha a külső és belső elitek (Magyar politikai és gazdasági vezetők, az EU vezetői, IMF, Világbank, hitelminősítők, globális média stb.) elfogadják az itt vázolt logikát, és intézményesen együttműködve megpróbálják a rendszerváltás összeomlóban lévő rendszerét korrigálni. E helyreigazítás lényege csakis az lehet, hogy megkíséreljük a globális-szereplőket saját hosszú távú stratégiai érdekeikre építve "jobb belátásra" bírni.

Ez azt jelentené, hogy átmenetileg akár nyereségük csökkentésével is akár, de hozzájárulnának a magyar társadalom általános újraalkotási válságának a megoldásához, amelyet végső soron az ő túldimenzionált haszon-éhségük váltott ki. E megoldás ma még utópisztikusan hangzik, de ennél utópisztikusabb csak az, az elképzelés lehet, amely a "main stream" recept szerint neoliberális "szerkezeti reformokkal" próbálja a helyzetet megoldani.

Ezért az Európai Unió Bizottsága rendkívül súlyos hibát követett el azzal, hogy a szeptember elején benyújtott magyar konvergencia-program kapcsán meg se kísérelte az e dolgozatban is vázolt narratív szerint értelmezni a magyar válságot. E helyett magától a kényelmes megoldást választva teljesen a neoliberális narratívát tette magáévá, mintha ez tökéletes alapigazság volna. Vagyis evidenciaként fogadta el azoknak a globális hatalmi szereplőknek a narratíváját, amelyek rövidlátó, cinikus gátlástalansággal kifosztották a magyar társadalmat, és most a válság következményeit az eddig is általuk kifosztottakra próbálják visszahárítani.

Ha az EU nem változtat ezen a  megközelítési módján ő maga is hozzájárul a magyar válság-folyamat növekedéséhez, ami beláthatatlan következményekkel járhat egész Európa számára.

Bogár László, 2006 őszén
Budapest




Miért vesztettük el a bizalmunkat?


Azért, mert újra és újra becsapnak minket. De bennünk sem bíznak meg azok,

akikben annyira hittünk még 1990-ben!



Budapest, 2006 - véres napok a Szabadságért

2006 őszén: „magyar” rendőr „elkurtuk” feliratos
 trikóban fényképezteti magát,
 és talán majd dicsekszik is vele a haveroknak!

 
Még élesen él az emlékezetünkben a 2006-os forró ősz, még sajognak a sebesültek sebei, nem felejtjük, akik az életüket adták, amikor az 56-os magyar szabadságharc 50. évfordulóján a békés, meghitt emlékezések helyett a hazug Gyurcsány ávós pribékei véres kezelésének voltunk a szemtanúi.
Hallottuk, hogy idegen nyelven beszélő, álarcos egyének vegyültek a tömegbe a Kossuth téren, akik kihívóan viselkedtek – pl. rendőröket dobáltak, majd gyorsan eltüntek – de a büntetést az ártatlan emberek kapták!  Persze nincsenek bizonyítékaink, hogy a forrónak ígérkező évfordulóra valóban hány külföldi idegent hozhattak be az országba, de egy dolog bizonyos: a Ferihegyi repülőtérre kényszerleszállás után a fővárosban szétszéledt 150 utasról sem akkor, sem pedig ma nincs tudomásunk.

 Orbán Viktor ne beszéljen «cinizmusról, amit a társadalomnak le kellene vetni magáról.» A többszörösen becsapott, meggyalázott és kirabolt magyar társadalomban a cinizmusnak súlyos okai vannak, amit nem lehet csak úgy levetni, mint valami piszkos gatyát!
A cinizmus azt jelenti, hogy hiányzik a bizalom azok iránt, akiket szavazatokkal sorsunk intézésére felhatalmaztunk. Más szóval, a cinizmus a teljes reménytelenséghez vezethet, mert a minket cserbenhagyott politikusok szép szavai nem győznek meg többé! A politikai vezetőség 17 év alatt teljesen elveszítette a hitelét és a nép bizalmát.

*
A „Hamasz” cionista/izraeli gyökerei
Mostanában sokat hallunk a „palesztinok terrorista csoportjáról, a Hamaszról”. De tudjuk-e, hogyan jött létre ez a szervezet, kik pénzelik, és mi a tulajdonképpeni rendeltetése. Kedves olvasóm, kérded: miért kell magyar lapnak ezzel foglalkozni, amikor nekünk, magyaroknak is van éppen elég gondunk, bajunk? Ha úgy gondolod, hogy nem lehet hasonlatokat találni, akkor kérlek, olvass tovább.

Daniel Kurtzer, az USA izraeli nagykövete 2001. decemberében[2001 és 2005 között volt követ] nyilvánosság elé tárta, hogy Izrael a vallást használja a palesztin nemzeti mozgalmak (Hamas és Jihad) ellen.
A nyolcvanas években az iszlám mozgalom valóssággal virágkorát élte a Nyugati Part és a Gaza megszállott területein. Izrael úgy vélte: előnyösebb, ha a vallásba merülnek az emberek, nem pedig holmi nemzeti célokba (lásd. PLO). Ezért nem akadályozta, hogy a pénzt vallásos célokra költsék inkább, mint közoktatást végző iskolákra. Mindez azt eredményezte, hogy most a palesztinok a valláshoz fordulnak, amikor néptömegeket akarnak mozgósítani.”


A zsidó Adam Gadahn - Perlman
(FBI fotó) arab öltözékben,
 mint «Mujahid Azzam»
 kalasnyikovval
üzenget Nyugatra!
A piros nyíl a nyakában lévő
 Dávid-csillagra mutat.

D. Kurtzer tehát elismerte azt, amit sok más megfigyelő is tud, hogy „a Hamasz mindig is Izrael eszköze volt a palesztin nemzeti mozgalmak lebénításához.”
Néhai palesztin elnök Yasser Arafat a PLO egykori elnöke hasonló nyilatkozatot adott, amit Izrael „félbolond hangulatkeltés”-nek nevezett. Arafat ezt mondta a Corriere della Sera c. olasz lapnak:
Mindent elkövetünk, hogy megállítsuk az erőszakot. De a Hamasz, Izrael alkotása, ami Jitzhak Shamír miniszterelnök idején (1980), több mint 700 intézménynek – iskoláknak, egyetemeknek és mecseteknek – juttatott pénzt. Ezt Jitzhak Rabin volt miniszterelnök is bevallotta, Mubarak egyiptomi elnök jelenlétében.”

Hamasz izraeli támogatással jött létre, a PLO-val szemben. Pénzügyi segítséget és kiképzést is kaptak, élvezték az engedményeket, a felhatalmazásokat, mialatt a PLO még egy konzervgyárat sem volt képes felépíteni. Rabin mindezt végzetes elképzelésnek nevezte. -- Számos Izraellel együttműködő egyén is részt vesz az úgynevezett terrortámadásokban. Vannak bizonyítékaink, amelyeket az olasz kormány rendelkezésére bocsátunk.” [Arafat, kijelentése az olasz L’Expresso napilapnak]

«Az arab ellenségeskedés hozzásegítette a cionistákat, hogy megőrizzék azt, ami más forradalmi rendszerekben nagyon gyakran eltűnik – az *állandó forradalom* légkörét.» -- Amos Elon ~(Forradalmi légkör, ami az izraeli politikának a létkérdése! –tj)

Az ellenségem ellensége az én barátom” elv érvényesül az olyan durva, szélsőséges ultra-nacionalista és fasiszta izraeliek agyában, mint Ariel Sharon és csoportja. És ez az igazság. Sharon-t nem érdekli a béke, és nem aggódik amiatt, hogy a szüntelen erőszakosság és támadások következtében palesztinok és izraeliek egyaránt pusztulnak.” /D. Kurtzer/ 
*
~ „Sharon attól tart a legjobban, hogy miután minden lecsendesedik, megszűnnek a támadások, és le kell ülni, a tárgyalóasztalhoz. Ezt az egyet Sharon nem akarja, [nem látszik, hogy a jelenlegi izraeli miniszterelnök Ehud Olmert irányt változtatna, hiszen neki is hasznos a Hamas! –tj], mert terroristák ellen lehet lövöldözni, háborúzni, de a tárgyalóasztalnál beszélni kell. És szerinte ez veszélyes lehet.” – [Yossi Sarid, a Meretz Párt tagja]

A kinyomtatott négy oldal terjedelmű angol nyelvű cikk rávilágít Izrael politikájára, és kissé lerántja a leplet. Akit érdekel az eredeti cikk, itt letölthető:  Global Research

Mire is jó az egyenruha?
Az Al-Quaeda szintén cionista rémálom, amihez arab menekülteket használnak Afganisztánban. CIA-cionista Archibald Roosevelt azt ajánlotta, hogy arab zsoldos katonákat kell verbuválni, elküldeni őket Afganisztánba, ahol majd az oroszok ellen harcolnak. Mint kiderült, nem voltak hajlandóak harcolni, az afgánok tették ezt helyettük. De az arabok ottrekedtek Afganisztánban, mert a saját hazájuk nem akarta őket viszontlátni.
Aztán szárnyra keltek a népmesék: a veszélyes arab terrorizmusról (Jihad), videofilmekre vett feketébe öltözött álarcos „arab” fenevadak… Persze könnyű meséket kitalálni hazátlanokról. Az Afganisztánban maradt arabok a kubai Guantanamo-ban kötöttek ki, de nekik semmi közük sincs a terrorizmushoz. Némi kutatással kimutatható, hogy a legtöbb terror-cselekedetet cionista ügynökök végzik, amihez félrevezetett arabokat alkalmaznak.

Néhány példa
 Budapest, 1944 - «A nyilas időszak a cionista ellenállás legfontosabb periódusa volt: a halucok [fiatalok] magyar és német katonai egyenruhákban, felfegyverkezve, hamis parancsokat lobogtatva mentették az embereket a nyilasok keze közül. [t. i. Szükség volt minél nagyobb tömegre – zsidó lakosságra! -- Izrael megalapításához. --tj] Tömegesen bujtatták az üldözötteket, jelentősen hozzájárultak a Nemzetközi Vöröskereszt gyermekmentési tetteikhez, és részük volt a pesti „nagy” gettó élelmezésében is.»[www.degob.hu]
 Jeruzsálem, 1946. július 22. – A cionista Irgun nevű, araboknak felöltözött terrorista-csoport tagjai felrobbantották a King David szállodát – elpusztult 91 ember, köztük 17 zsidó. A bombatámadásra Menachem Begin (később Izrael ünnepelt miniszterelnöke) adott parancsot.
The Guardian, 2005. szeptember Irak déli részén fekvő Basra nevű városban araboknak öltözött angol katonákat tartóztatott le a rendőrség, mert polgári személyekre lövöldöztek. A csoport Iraki autóban, arab öltözékben fegyverekkel és robbanószerekkel volt felszerelve. A teljes angol nyelvű cikk »»
Amikor az Israeli Defense Force /IDF/ araboknak öltözött alakulatai megszállnak egy-egy arab várost az izraeli sajtó, azt javasolja, hogy a világnak tanulnia kellene az izraeliektől, hogyan kell harcolni a terrorizmus ellen. Izrael tudj, hogy amikor muzulmánoknak öltözött zsidók munkához látnak, a világ egyértelműen a muzulmánokat okolja. Az ál-terrorista támadások kitűnő hangulatkeltési eszköz az ellenség lejáratására, (mint sátán-fajzatot emlegetik) miután még több amerikai pénzt és erősebb, hatásosabb eljárást követelnek velük szemben.
« (…) Míg a zsidó ortodox-vallás él és virul Oroszországban «az oroszok nagyon vágynak arra, hogy valamit megtudjanak Izrael hírszerzési módszereiről és technikájáról, mert az izraeli titkosszolgálat technológiai fejlődése lenyűgözte őket az elmúlt évtizedben…. Rendkívüli módon szeretnék megtudni, hogy milyen értesüléseket adnak át a cionisták a Szovjetunióban, -- újabban Oroszországban -- ami természetesen veszélyezteti Moszkva féltve őrzött hatalmát. Ahogy Izrael felhasznált olyan zsidókat is, akik ki tudták magukat adni arabnak, hogy arab területeken kémkedjenek, ugyanúgy tudnak olyan zsidókat is alkalmazni, akik nem zsidó orosznakadják ki magukat Oroszországban. Hiába igyekeztek az oroszok eltávolítani a zsidókat (értsd. cionistákat!) a KGB-ből és más biztonsági szolgálatokból, néhány más kelet-európai ország nem követte őket ebben. Még mindig van néhány cionista a hírszerzés kulcspozícióiban, (beosztásban) Romániában, Bulgáriában és Csehszlovákiában, akik a Moszad ügynökeiként is felléphetnek. …(…)» [1]  [Az író miért hagyta ki Magyarországot? Ott van a fő központ! --tj]
 Moszad-ügynök nyilvánosságra hoz egy hamisított Al-Quaeda videót - «Mossad Agent Pearlman Releases Phony "Al-Qaeda Tape"»

---

A Hamasz, mint izraeli front-szervezet

A központi vezetőséget a Shin Bet [2] alkotja, amit titokzatos külföldi egységek pénzelnek, de a valóságban amerikai adófizetők pénze titkos izraeli front-szervezetek titkosszolgálati tevékenykedéseire Szíriában, Jordániában és Iránban.
Mialatt Izrael együttműködött a Hamasz-szal az USA elfordította a fejét. A Hamas 1987-ben alakult, Da’wah Hamasz néven, mint jótékonysági szervezet, és első számú tagja Sheikh Yassin. Az intézmény – az első időkben -- a palesztin nép érdekeit képviselte: a közoktatásban, társadalmi és vallásos segélyekben, de főleg a szegényeket segítette. A Hamasz kórházak zökkenőmentes működését, és általános gyógykezeléseket biztosított a palesztinoknak, akik soha nem kérdezték, mindehhez honnan is jön a pénz.
De van egy régi zsidó módszer arra, hogyan lehet megnyerni az ellenséget? «Támogassunk valamilyen közügyet, és ezzel azonnal megnyílik az ajtó!»
A Hamasz az állandó színteret szolgáltatja a megrendezett terror-játékoknak. Izrael nem tudná az arabokat lemészárolni «terror» nélkül. A Hamasz pokolgépei főleg izraeli vendéglőket robbantanak fel, ahol bevándorlók, idegen külföldi munkások, és izraeli arabok tartózkodnak, mégis Izrael telekiabálja a világot, hogy a Hamasz az ártatlan zsidókat gyilkolja.”

Példa a múltból: -- Tel Aviv-ban, az arab Maxim Restaurant épületét bombatámadás éri, és a sebesültek 90 százaléka nem-zsidó, ennek ellenére a világot elárasztják szörnyűséges képekkel, hogy „az őrült muzulmánok a szegény zsidókat gyilkolják.”
Honnan veszi a Hamasz a katonáit? Az Israeli Defence Force /Izraeli Védelmi Erő /IDF/ lövészei gyakran célbaveszik egy kiszemelt újonc testvérét. Az IDF gyakran lemészárol egy egész családot, de életben hagyja a legidősebb testvért, akit meglátogat egy rokonszenves Hamasz-tag és megígéri neki, hogy bosszút állhat, amiért a családját megölték. [3]

Lenin: «A vallás a nép ópiuma»
Mi ennek az értelme? A nem-hivatalos CIA álláspont szerint Izrael Hamasz-támogatása vallási eszközökkel, a palesztin közösség megosztását szolgálja, az erős nemzeti PLO-mozgalom gyengítésére.
Mi a Yamasz? Izrael belső titkosszolgálata, -- a magyarországi ÁVÓ változata – a palesztinok közé beépített kémszolgálat.
Izrael nem harcol közvetlenül az ellenségeivel, hanem úgy intézi, hogy az ellenségei végezzék el a piszkos munkát egymással szemben! Izraelnek volt két dúsgazdag olaj-szomszédja – Irán és Irak – akiknek elég pénzük volt ahhoz, hogy megvásároljanak legalább ötven orosz gyártmányú atomlövedéket és a cionista államot a földdel egyenlővé tegyék. Ezért Izrael kitervezte az Irán-Irak háborút, egymásnak ugrasztotta a két országot. Izrael nem piszkolja be a kezét, hanem először Bush papát vette igénybe az első Öböl Háborúhoz, majd 2003-ban rávette G. W. Bush jelenlegi elnököt Irak lerohanására.
Most pedig Irán van soron: 2008-ban új amerikai elnököt választanak Washingtonban. Kétséges, hogy «az ő Istenével rendszeresen társalgó» G. W. Bush újra beülhet a Fehér Házba, de majd lesz más, aki megint elvégzi a feladatot, -- mert ennek így kell lennie, ezt muszáj megtenni, Izrael védelmében.
Azt mondják: «aki háborút vet, az természetesen háborút arat.»

Addendum
U.K. file on Entebbe contains claim that Israel behind hijacking

Haaretz (Israeli newspaper) | June 1, 2007
Newly released British documents contain a claim by an unnamed contact  that the Shin Bet security service collaborated with the Popular Front for the Liberation of Palestine to hijack the June 1976 flight from Israel that was diverted to Entebbe, Uganda, the BBC reported Friday.

Israel's rescue of the dozens of hostages taken in the hijacking of the Air France plane, popularly known as the Entebbe raid, is considered one of the most daring and successful operations in Israeli history. Elite Israel Defense Forces troops stormed the airport where the hostages, many of them Israeli, were held and overpowered the hijackers and Ugandan soldiers. Although the captors used the hijacking to demand the release of Palestinians or Palestinian supporters, a British government file on the incident quotes the unnamed source as telling a British diplomat in Paris that Israel was behind the hijacking. The claim is not known to be backed up by corroborating evidence, and the file does not make it clear whether the British government took the claim seriously.

"The operation was designed to torpedo the PLO's standing in France and
to prevent what they see as a growing rapprochement between the PLO and
the Americans," the BBC report said British diplomat D.H. Colvin wrote
in the document, citing his source.

"My contact said the PFLP had attracted all sorts of wild elements, some
of whom had been planted by the Israelis," Colvin reportedly wrote.
"According to his information, the hijack was the work of the PFLP, with
help from the Israeli Secret Service, the Shin Beit."

The document was written on June 30, 1976, three days after the
hijacking and prior to the rescue operation. +++

Tóth Judit

------------------

Jegyzetek
1. Richard Deacon: Az izraeli titkosszolgálat. Kabala Kft. 1991. Bp. 351. oldal
2. Shin Bet - Az izraeli belügyminisztérium titkosszolgálata. (The Israeli domestic counterintelligence and internal security agency. The Shin Bet also handles overall security for Israel's national airline.)
/a/ The Shabak (in Hebrew, "Shabak" (help·info)) an acronym of "Shérūt Bītāhōn Klālī" is usually referred to in English as the Shin Bet (which was what Shabak was originally called in Israel's early days). The Shabak is also known in English as the Israel Security Agency (ISA), or the GSS (General Security Service). The Shabak is the Internal General Security Service of Israel. Its motto is ," which translates into:"Defender (Shield) who shall not be seen". The service consists of close to 5,000 employees. It is one of three principal organizations of the Israeli Intelligence Community, alongside Aman (the military intelligence of the IDF) and Mossad (responsible for overseas intelligence work). --http://en.wikipedia.org/wiki/Shabak



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése