2016. március 1., kedd

Adagolt tudomány és technika





Adagolt tudomány és technika



Lenyelhető számítógép, avagy Internet a testünkben



Időkjelei: Egyelőre nehéz lenne megjósolni, hogy a Bibliából ismert „fenevad bélyege” pontosan milyen technológiát takar, de az világos, hogy a chipek egyre kisebbek, egyre okosabbak és lassan az élet minden területén megtalálhatók. Isten még a „hajunk szálát is számon tartja” (Máté 10:30). Az Antikrisztus, aki mindenben Istent utánozza, kénytelen a technológiához fordulni, hogy ugyanezt, persze egészen más szándékkal, elérje, és végül bevezesse a Jelenések könyvének 13. fejezetéből ismert rendszert.
Forrás: wired.com





A Kinetis KL02
A Freescale chipgyártó megalkotta a világ eddigi legkisebb ARM-hajtotta chipjét, ami új fejezetet nyit a hálózatba kötött számítógépek világában. 
A kedden nyilvánosságra hozottKinetis KL02 mindössze 1,9×2 milliméter nagyságú és részét képezi egy teljes mikrokontroller (MCU), azaz processzor, RAM, ROM, óra és I/O egység, tehát minden, amitől egy eszköz számítógépnek hívható.
A KL02 32k flash memóriával, 4k RAM-mal, és egy 32 bites processzorral rendelkezik, a perifériákhoz pedig analóg digitális konverter és kis fogyasztású UART (univerzális aszinkron adóvevő) tartozik. Az extra alkatrészeknek köszönhetően a gyártók lényegesen kisebb eszközöket tudnak előállítani, rendkívül apró alaplapokat és eszközöket eredményezve.
Hogy mennyire aprót? A Freescale szerint a chip egyik felhasználási területe az ehető számítógépek lennének. Nem elírás, tényleg számítógépről van.
Ügyfeleinkkel és partnereinkkel közösen olyan termékek kifejlesztésén dolgozunk, amiket le lehet nyelni, de a még be nem jelentett termékekről most még nem áll módunkban nyilatkozni,”mondta Steve Tateosian, globális marketingigazgató.
A KL02 része a Freescale erőfeszítéseinek, aminek célja, hogy minden termék rendelkezzen a hálózatba történő csatlakozás lehetőségével. A KL02 lehet a csatlakoztatott eszközök kulcseleme, kezdve a lépéseinket vezeték nélkül rögzítő cipőktől (a Nike+ természetes evolúciója) a csővezetékekig, amik jelzik a szivárgást.
Némi elképzelésünk azért van arról, hogy miként kerülhet a chip a gyomrunkba. A Freescale már számos egészségügyi és wellness ügyféllel rendelkezik. Például a Fitbit és az OmniPod inzulin adagoló is Freescale chipeket használ. Nem nehéz elképzelni az eszközök olyan új generációját, amik belülről figyelik a test egészségügyi állapotát vagy a gyógyszerek szedését.
Már most is naponta használunk ilyen mikrokontrollereket, anélkül, hogy tudnánk róla, például amikor megszólal az ébresztőóra, amikor kávét főzünk, parkolóórát, MP3-as lejátszót használunk vagy leengedjük az autó ablakát,” mondja Tateosian.
Bár a KL02 általános felhasználásra is rendelkezésre áll majd, a fejlesztésbe egy ügyfél kérésére kezdtek, akinek kilétét a cég nem hozza nyilvánosságra. Kellett egy 3 milliméteresnél kisebb chip és a KL02 az eredmény. Érdekes lesz megtudni, hogy kinek kell egy ilyen apró chip. Legalábbis úgy gondoljuk…





Az olajcsúcs vége?



Forrás: The Daily Bell
20.000 milliárd dollár értékű olajpala lelőhelyet találtak az ausztráliai Coober Pedyvárosa körül. Coober Pedy körül hozzávetőleg 3,5-233 milliárd hordó olaj található, aminek eredményeként Ausztrália olaj importőrből olajexportőrré válhat. Dél-Ausztrália 20.000 milliárd dollár értékű olajon ül, áll több független jelentésben is, ami azt jelenti, hogy az ország önellátó olajtermelővé válhat. A Brisbane-i Linc Energy két jelentést is kiadott néhány napja, amelyek szerint a próbafúrások és szeizmikus felmérések alapján 3,5-233 milliárd hordó olaj található a Coober Pedy körüli Arckaringa mederben. Amennyiben a nagyobb érték bizonyul helyes becslésnek „az többszöröse Ausztrália olajszükségletének,” nyilatkozta Peter Bond, a Linc ügyvezető igazgatója. – Forrás
Mit próbáltak az emberekbe sulykolni eddig? Fogy az olaj és a fogyasztói társadalom fenntartásához drasztikus lépésekre van szükség.
Számos cikk jelent már meg arról, hogy az elit különféle (hol mesterséges, hol hamis vagy eltúlzott) hiánykampányok és hisztériák segítségével próbálja manipulálni az embereket. [Időkjelei: Ami nem jelenti azt, hogy nincs semmi baj a földdel. Az emberiség, és leginkább az uralkodó hatalom soha nem bánt kesztűs kézzel bolygónkkal.]
Az olajcsúcs az egyik legrégibb és legmakacsabb. A piac (vagy hívhatjuk láthatatlan kéznek) megtalálná a módját, hogy több energiát állítson elő, akár több olaj előállításával vagy más energiaforrásból, amennyiben az olaj valóban kifogyóban lenne. Már jó ideje lehetett tudni, hogy itt is egy manipulációról van szó.
Az elit az ilyen és ehhez hasonló félelemkeltő mémeket az emberek irányítására használja. Ezek a mémek alapos megelőző munka eredményeként születnek, a Tavistock vagy hasonló intézményekben, majd tudományos folyóiratokon és elit agytrösztökön keresztül terjednek tovább, hogy azután a fővonalas média segítségével kapjanak nagyobb publicitást, míg végül az ENSZ és társintézményei „kezelik” az ügyet, különféle egyezmények és intézkedések formájában.
Egyes becslések szerint az elitnek kevesebb, mint 6000, a föld különböző stratégiai pontjain elhelyezett szövetségesre van szüksége, hogy bármilyen általuk kigondolt paradigmát létrehozhasson, és csupán néhányuknak kell tudni, hogy mi is történik valójában.
Így működik a rendszer és így képesek bizonyos mértékben titokban tartani ezeket a mesterkedéseket. A XXI. század azonban jelentősen megváltoztatta a játékszabályokat, hála az internetes információs forradalomnak, mert egyre többen jönnek rá, hogy mi is történik valójában és az elitnek egyre keményebben kell dolgoznia a hiánykampányok fenntartásán.
Sok ezek közül összeomlóban van, az olajcsúcs azonban nem könnyen adja meg magát. Néhány további szemelvény a cikkből:
Mr. Bond szerint komoly esély van az amerikaihoz hasonló olajpiaci robbanásra Ausztráliában.
A Wall Street Journal arról adott hírt a múlt héten, hogy az Egyesült Államok átveheti Szaúdi-Arábiától a világ elsőszámú olajtermelője címet az idén és mindez az olajpala kitermelésnek köszönhető.
Az olajpala kitermelésnél új technológiákat alkalmaznak, amely során először függőlegesen, majd vízszintesen fúrnak akár több mint egy kilométer távolságra is az olajat tartalmazó palarétegeken keresztül.
Az eljárás eleinte rendkívül költséges volt, de a technológia fejlődése igazi olajpiaci fellendülést jelenthet az Egyesült Államok számára.
Mr. Bond szerint a dél-ausztráliai lehetőségek „hatalmasak” és még ha a becslések alsó határa bizonyul is helytállónak, a 3,5 milliárd hordó olaj rendkívül komoly mennyiség. „Komoly esély van arra, hogy eljött a következő olajpala fellendülés,” mondta.
Tehát most már két ország is túlszárnyalhatja Szaúdi-Arábia olajtermelését. Az igazság az, hogy mindig is furcsa volt, hogy a közel-kelet legyen a föld egyedüli komoly olajlerakata. Túl sok a véletlen. Szaúdi-Arábia birtokolta a világ legnagyobb olajtartalékát és emellett hajlandóak voltak kizárólag dollárban kereskedni.
Az olajhiány és a szaúdi együttműködés tette lehetővé a dolláralapú tartalékrendszer kialakítását.
Most azonban, hogy a dolláralapú tartalékrendszer összeomlóban van és a hatalmi elitnek nincs már szüksége a régi felállásra, továbbléphetnek a globális valuta bevezetése felé.
Ezek után egyre másra bukkannak fel az olajlelőhelyek a világon, a kitermeléshez szükséges módszerekkel együtt.
Az olaj, legalábbis részben, egy élettelen anyag, a hiányt viszont az ember hozta létre, mégpedig ugyanazok az emberek, akik most azt mondják, hogy rengeteg olaj áll rendelkezésre csak a kitermelés nehézkes.
Talán miután ma már több ezer oldal foglalkozik Nikola Tesla rejtve maradt felfedezéseivel a térenergiáról, lehet, hogy az elit úgy gondolja, a föld energiatartalékaira vonatkozó valós információk is előbb utóbb napvilágra kerülnek.
Gondoljunk csak bele: Itt vagyunk és élünk. A világegyetem hihetetlen energiákkal rendelkezik, hiányról szó sincs.








Gyors DNS elemzőt kap minden rendőrőrs és ellenőrzőpont Amerikában



Időkjelei: Az elit egyik legfőbb célja, hogy minden emberi tevékenységről, kommunikációról tudjon, minden embert számon tartson. A diktatúra szó hallatán sokak szeme előtt rossz kinézetű felfegyverzett martalócok jelennek meg, akik folyton parancsokat osztogatnak. Az elit azonban ennél sokkal megtévesztőbb eszközöket vet be. Azt szeretné elhitetni a világgal, hogy a nép valójában szabad és maga választja meg vezetőit, azonban a háttérben rejlő „gyengéd hatalom” a direkt diktatúránál is kegyetlenebb. „Mert a mikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájuk.” (I. Thessalonika 5:3)
A körénk épülő háló George Orwell legmerészebb álmait is felülmúlja. Az egyre szigorúbb és szorosabb kontrollt alkalmazó rendszert több száz fronton építik. A szabadság egyre inkább csak illúzió. Az elit úgy gondolja, hogy ők, mint „megvilágosultak” tulajdonképpen kegyet gyakorolnak azzal, hogy az emberiséget elvezetik „egy szebb jövő” felé. Ehhez persze minden szabadságtól meg kell fosztaniuk az embereket. Amikor pedig elérték a teljes kontrollt egy olyan kor veszi kezdetét, amilyet nem látott még a világ. De csak egy rövid időre…
Forrás: Natural News
Aki nem tett semmi rosszat, nincs mitől félnie, nem igaz? Vagy mégis?
Ezt a logikát követi egyre több állami illetékes és ügynökség, akik úgy tűnik elfelejtették az ártatlanság vélelmének elvét. Miként lehetne egyébként megmagyarázni az olyan technológiák egyre szélesebb alkalmazását, amelyek válogatás nélkül mindenki „ellen” bizonyítékokat gyűjtenek, függetlenül attól, hogy gyanúsítják-e őket bármilyen bűnténnyel összefüggésben.
Az Electornic Freedom Frontier, adat és jogvédő szervezet szerint az új Gyors DNS Elemző berendezés segítségével „az emberi DNS rögzítéséhez és elemzéséhez annyi időre van szükség csupán, amennyi idő alatt egy ember végez az ebédjével. A kapott információ alapján a rendszer profilt készít, nemcsak a DNS tulajdonosáról, hanem családtagjairól is. A folyamat nem több, mint 90 percet vesz igénybe.”
Az ártatlanság bizonyításáig bűnös
Az EFF szakemberei elmondták, hogy ezek az új berendezések nem sci-fi írók tollából származnak, hanem valós, tesztelés alatt álló eszközökről van szó. Piaci marketingjük jelenleg is folyik az Egyesült Államok szövetségi, állami és helyi rendfenntartó erői számára.
GE Life Sciences és a NetBio, Inc. szerint az eszköz „egy önálló egység, ami egy teljes DNS elemzéshez szükséges valamennyi kelléket tartalmazza.” A nem tudományos háttérrel rendelkező személyzet általi használatra kifejlesztett, lézernyomtató méretű berendezések „hamarosan forradalmasítani fogják a DNS felhasználását, rutineszközévé válva az azonosítás és nyomozás terén.”
Legfőbb felhasználási területek lehetnek a törvényszéki vizsgálatok, katonai azonosítás, biológiai veszélyek észlelése és klinikai diagnosztika. A NetBio úgy gondolja, hogy a Gyors DNS Elemző (Rapid DNA Analyzer – RDA) térnyerése és helyszíni bevetése jelentősen növelni fogja a társadalom biztonságát és egészségét,” áll a NetBio ismertetőjében.
Akkor miért a nagy felhajtás? Végtére is nem tettünk semmi rosszat. Miért aggódnánk? Egy aprócska DNS igazán nem kéne, hogy viszályt szítson a kormány és egy állampolgár között.
A probléma ott kezdődök, hogy egy ilyen gép esetében a visszaélések lehetősége szinte végtelen. Ezek a technológiák tovább erősítik a helytelen és diktatórikus feltevést, hogy „a közbiztonság nevében” mindenki, aki nem fogadja el az ilyen „újításokat” azonnal és gondolkodás nélkül lázadónak és biztonsági kockázatnak számít, és mint ilyen „biztosan rejteget valamit”.
Mintha a személyes jogaink védelmében íródott törvények és alkotmányos jogaink nem is léteznének.
Az EFF további aggodalmakat is megfogalmaz:
A DNS minták olyan érzékeny és magánjellegű információkat tartalmaznak, hogy azok határozatlan idejű tárolása és korlátlan megosztása mindennél nagyobb adatvédelmi kockázatot jelent. Az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Biztosa (UNHCR) még 2008-ban, a menekültek rokoni kapcsolatainak megállapításával foglalkozó hivatalos dokumentumban kijelentette, hogy a DNS elemzés „súlyos következményekkel jár az érintettek adat és családvédelmi jogai szempontjából” és csupán „legvégső esetben” szabad ehhez a módszerhez folyamodni. A biztos azt is megemlíti, hogy amennyiben a DNS rögzítésre kerül, „azt a családi kapcsolatok megállapításán kívül semmilyen egyéb célra nem lehet felhasználni (orvosi vizsgálatra vagy bűnügyi nyomozásra sem)” azonkívül a teszthez felhasznált DNS mintát „a döntés meghozatala után meg kell semmisíteni.”
Ki fogja megerősíteni, hogy a mintákat megsemmisítették, miután a „gyanúsítottat” felmentették a hatóságok a bűntett el nem követése indokán? Maguk a hatóságok? Látva az egyre gyakoribb visszaéléseket, ki fog hinni nekik?
Az amerikai bevándorlási hivatal és a Nemzetbiztonsági Hivatal Tudományos és Műszaki osztálya jelentős mennyiségű pénzt irányozott elő ilyen gyors DNS elemzők kifejlesztésére, amelyek célja „sokkal szélesebb körű, mint a menekülti státusz megszerzése,” az ügynökségek saját bevallása szerint, írja az EFF.
Az eszközöket már tesztelik
Az ügynökség hozzáteszi, hogy minden bevándorlótól DNS mintát kell venni, lehetőség szerint a csecsemőktől is, majd ezeket az FBI bűnügyi nyilvántartásában tárolni,” írja az EFF. „Az ügynökség továbbá támogatja a bevándorlók DNS mintáinak megosztását a helyi, állami, törzsi, nemzetközi és egyéb szövetségi partnerekkel, a Védelmi Minisztériumot és az Interpolt is beleértve, abból kiindulva, hogy a menekült státuszt igénylő akár bűnöző vagy terrorista is lehet, aki egy bűntett vagy terrorcselekmény elkövetését tervezi a jövőben.”
Mindezt arra alapozva, hogy valaki, valamikor, valahol esetleg elkövethet egy bűntettet.
Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (TSA) a Nemzetvédelmi Hivatal fennhatósága alá tartozik, így a gyors DNS elemzők rövid idő alatt megjelenhetnek a reptereken is, a légiközlekedés igénybevételének új követelményeként. Így a kormány rövid úton mindenki DNS mintáját beszerezhetné, és korlátlan ideig tárolhatná.
NextGov.com weboldalon található információk szerint a DHS már 2011 nyarán megkezdte az eszközök tesztelését.







SMS egyenesen a kontaktlencsére



Forrás: The Telegraph
Belga kutatók olyan technológiát fejlesztettek ki, aminek segítségével különböző információkat, mint például a telefonra érkező szöveges üzeneteket, közvetlenül egy kontaktlencse felszínén lehet megjeleníteni.
A Ghent Egyetem mikrorendszerek kutatóközpontja egy olyan gömbölyűen ívelt LCD kijelzőt fejlesztett ki, ami egy kontaktlencsébe történő beágyazást követően vezeték nélküli kapcsolaton keresztül különböző képeket tud a lencse felszínén megjeleníteni.
Most, hogy az alapvető technológiát kifejlesztettük, elkezdhetünk dolgozni az igazi felhasználási lehetőségeken, amelyek reményeink szerint néhány éven belül elérhetők lesznek,” mondta Herbert De Smet professzor.
Korábbi kontaktlencse kijelzőkkel ellentétben, amelyek csupán korlátozott számú és méretű pixelből tudtak képet előállítani, az új technológia lehetővé teszi, hogy a lencse egész felszínét erre használják.
Az egyik javasolt felhasználási lehetőség szerint „az egypixeles, teljes felszínében kihasznált lencse hasonló elven működne, mint a fényre sötétedő napszemüvegek.”
Ez nem sci-fi,” mondta Jelle De Smet, a projekt kutatásvezetője, aki szerint a lencse kiskereskedelmi értékesítése öt éven belül megkezdődhet.
Ez a technológia soha nem léphet a mozivászon helyére a filmnézés terén, de néhány konkrét alkalmazási területen, mint például a navigációban vagy a szöveges üzenetek megjelenítésében beválhat.”
Az új technológia csupán az első lépés a „teljesen pixelesített kontaktlencse kijelzők” kifejlesztése felé, amik a televízió képernyőkhöz hasonlóan részlet gazdag képek megjelenítésére képesek.
A lencséket a gyógyászatban is használhatnák, például a fényáteresztés kontrollálására egy sérült írisz esetében.
A kozmetikai felhasználás terén pedig a lencsék segítségével „színre lehetne hangolni” a szem íriszét, például hogy alkalmazkodjon a felhasználó hangulatához.

A Liquid Crystal Display alapú Kontaktlencse

Látnivaló: Kontaktlencsék a kiterjesztett valóság - Futuristic Videó

Ghost Városok Kínában - Kina 64 millió ures lakása



(Időkjelei) Az alábbi rövidfilmben, a fenti cikkel ellentétben, ami egy létező technológiát ismertet, a Bezalel Művészeti Főiskola végzősei, egy nem túl távoli jövőt tárnak elénk, ahol az emberek a Google-szemüveghez hasonló eszközt viselnek, amin keresztül folyamatos kapcsolatban állnak a felhővel.
Sokak számára egy ilyen „kiterjesztett valóság” igazi utópiának hangzik, azonban még egy laikus számára is egyértelműen kitetszik a technológia disztópikus jellege.
Miközben a technika a valóságban is egyre közelebb jár ahhoz, hogy az ilyen és ehhez hasonló eszközök valóban az ember testének (és lelkének?) részét képezzék, egyre több művész, mérnök és laikus teszi fel a kérdést: milyen mértékig engedhetjük, hogy a műszaki eszközök és az Internet életünk részévé váljanak? Az alábbi rövidfilm, amellett, hogy minőségi munka, mérlegre teszi ezeket a kérdéseket.





Új PlayStation szabadalmak: DNS, ujjlenyomat, hang, írisz és arcfelismerés



Nehéz az élet egy nagyvállalat számára, különösen, ha egyik legfontosabb feladata a felhasználók online tevékenységének azonosítása, a célzott reklámok küldése és a jogosulatlan használat megakadályozása érdekében. Hogyan tudják megállapítani, hogy ki használja éppen az adott játékot? Úgy tűnik a Sony megtalálta a választ: terveik szerint egy online adatbázisban fogják tárolni a felhasználók biometrikus adatait, hogy megállapíthassák pontosan ki is jelentkezett be a játékfelületen, azaz ki ül a gép előtt.
A Sony Computer Entertainment, a japán technológiai óriás PlayStation részlege, nemrégiben hozta nyilvánosságra májusban bejegyzett, de még fejlesztés alatt álló szabadalmát a probléma megoldására.
A szabadalomban a „probléma” leírását is elolvashatjuk, miszerint a cég jelenleg nem tudja megállapítani, hogy egy adott konzolon bejelentkező felhasználó valóban a fiók tulajdonosa-e vagy csupán egy másik felhasználó, aki az eredeti tulajdonostól vásárolta a készüléket.
A szórakoztató elektronikai eszközökön megjeleníthető reklámok jelenleg nem célzottak, mert szinte semmilyen információ nem áll rendelkezésre az eszközt használó személyről. A reklám sokkal célzottabb lehetne, ha ismert lenne a felhasználó érdeklődési köre. Jelenleg ilyen formációt csupán kérdőívek segítségével lehet megszerezni, általában az eszköz regisztrálásakor, illetve bizonyos információk nyerhetők az eszközhasználat megfigyeléséből. Például egy online játékszolgáltató figyelheti milyen játékokat ér el egy regisztrált felhasználó az eszközzel. Azonban sok szórakoztató elektronikai eszköznek több felhasználója is van. Ilyen lehet például egy család több tagja. Sajnos a jelenlegi módszerek csupán az eszköz nyomon követését teszik lehetővé és nem tudnak különbséget tenni a különböző felhasználók között.
A számítógépeknél alkalmaznak már biometrikus azonosítókat, például ujjlenyomat olvasót, a belépéshez szükséges jelszó helyett, ennek megadása azonban csak az eszköz beindításakor szükséges, utána bárki használhatja a gépet. Tehát olyan módszerre van szükség, ami áthidalja ezt a problémát.
Tehát mi a megoldás? Még több biometrikus adat rögzítése:
Megoldásként a felhasználót a csakis rá jellemző adatok alapján kell azonosítani, így a tartalmakat az eszköz használójának személyazonossága alapján lehet biztosítani. Attól függően, hogy a szabadalmazott eljárás melyik típusa kerül alkalmazásra, a felhasználó személyazonosságának megállapítása történhet például biometrikus érzékelő segítségével. Ilyen biometrikus érzékelő lehet például egy ujjlenyomat vagy tenyér leolvasó, arcfelismerő rendszer, írisz vagy retina szkenner, hangfelismerő program vagy DNS elemző. Az alkalmazott biometrikus érzékelő az eszköz használata közben azonosítaná a felhasználót.
Az alábbi ábra a rendszer működését szemlélteti különböző eszközökön:
Senkit se zavarjon meg a kőkorszakinak tűnő telefon. A szabadalmi leírásokhoz csatolt ábrák esetében ez normális. A telefon jobb oldalán látható szürke bemélyedések például az ujjlenyomat leolvasókat jelölik (hány ujjlenyomat kell nekik?), a kamerákat (329 és 336) arcfelismerésre, írisz és retina szkennelésre, a mikrofont (328) pedig hangfelismerésre használnák.
A szabadalmi leírás elmagyarázza, hogyan építenének profilt a felhasználókról a nyert adatok segítségével:
A találmány bizonyos megvalósításai esetében a felhasználóról profil készülne… megfigyelésre kerülne a felhasználó viselkedése és a viselkedési mintákból nyert információk bekerülhetnének a felhasználói profilba. A profil alapján személyre szabhatóbbá válna az eszköz az adott felhasználó számára… A videójátékok esetében a felhasználói profil része lenne, hogy milyen típusú (például verseny vagy harci) játékokat részesít előnyben a felhasználó. A célzott reklámok elküldéséhez nem szükséges tudni a felhasználó nevét, címét, telefonszámát vagy egyéb személyes adatait. Elegendő a felhasználó online tevékenységét párosítani az azonosított felhasználóval.
A célzott reklámokon kívül az azonosító megakadályozná, hogy a felhasználó olyan tartalmakat használjon, ami nem az övé, tehát többé nem lehetne megosztani a PlayStation Network felhasználói fiókjait:
A szabadalom megakadályozná az online felhasználó fiókok engedély nélküli megosztását. A biometrikus azonosító, mondjuk ujjlenyomat segítségével, a tartalom szerver képes lenne megállapítani, hogy az online fiókot elérni próbáló felhasználó ténylegesen az adott fiók tulajdonosa-e.
A rendszer elvileg a kalózkodást is megakadályozná, amennyiben elég széles körben elterjed:
Az online tartalmakkal kapcsolatos másik komoly probléma a letöltött tartalmak jogosulatlan másolása vagy terjesztése. Jelenleg szinte lehetetlen megakadályozni egy letöltött, megvásárolt tartalom illegális másolását. Az egyik használatban lévő módszer a letöltött tartalmaknak az adott eszközhöz történő kapcsolása, ez azonban nem megoldás arra az esetre, ha a felhasználó eladja a gépet. Amennyiben ehelyett a tartalmakat az adott felhasználóhoz (ahhoz, aki kifizette a tartalom árát) kötjük, elérhetjük, hogy csak ő legyen képes azt elérni. Egy ilyen módszerrel megakadályozhatjuk a tartalmak feltörését és jogosulatlan terjesztését.
Ez az új szabadalom szorosan kapcsolódik egy korábbihoz, amiről szintén írtunk. APlayStation kamera hamarosan képes lehet érzékelni a felhasználók érzéseit, felvenni, amit mondanak és mindezt továbbítani a Sony-nak.
Az adatokat (legyen az hangfelvétel, írisztérkép vagy DNS) mindkét esetben a Sony szerverein tárolnák. Ez pedig tudjuk hová vezethet. Reménykedjük, hogy a DNS-azonosítókat legalább titkosítva tárolják majd.












Az Intel új tenyérleolvasó technológiája feleslegessé teszi a jelszavakat



Az online banki ügyintézéshez, közösségi hálózatokhoz és emailekhez használt jelszavak helyébe egy új technológia léphet, amihez a kezünkön kívül semmi másra nem lesz szükség, amennyiben az Intel által fejlesztés alatt álló új módszer bekerül a laptopokba és táblagépekbe.
Az Intel fejlesztők célja, hogy ne kelljen többé megjegyezni az internetes szolgáltatások igénybevételéhez szükséges tömérdek jelszót, így egy új szoftverrel és biometrikus érzékelővel ellátott táblagépet állítottak össze, ami az emberi kézben futó erek egyedi mintázata alapján azonosítja a felhasználókat.
A jelszavakkal az a baj, hogy túl sok van belőlük, a kiválasztásukra vonatkozó szabályok pedig szolgáltatásonként eltérőek és sokszor túl összetettek,” mondta Sridhar Iyengar, az Intel Labs biztonsági kutatórészlegének igazgatója az Intel Fejlesztői Fórumán San Franciscóban. „Erre azonban van megoldás, és a biometrikus azonosítók alkalmazása az egyik opció.”
Iyengar azonnal demonstrálta is a technológiát azzal, hogy elhúzta kezét a táblagép előtt anélkül, hogy hozzáért volna. A felhasználó felismerését követően a gép biztonságosan továbbítja az azonosítót a banknak, közösségi hálózatnak vagy bármilyen egyéb szolgáltatásnak, ahol az adott felhasználó regisztrálva van, magyarázta az Intel igazgatója.
Ha olyan laptopokat, táblagépeket és okostelefonokat gyártanánk, amelyek átvennék a felhasználó azonosításának felelősségét, többé nem lenne szükség arra, hogy minden egyes weboldalon külön jelszót kelljen beállítani.
Szeretnénk együttműködni a szolgáltatókkal, hogy minél jobban ki tudjuk használni a technológiában rejlő lehetőségeket,” mondta Iyengar.
A technológiát alkalmazó eszközökbe gyorsulásmérőt szerelnénk, hogy érzékelni tudják, amikor a felhasználó leteszi és így automatikusan kijelentkezne, a jogosulatlan használat elkerülése érdekében.”
A tenyérazonosító technológia csak egy volt a számos bemutató közül, amelyet Justin Rattner, az Intel technológiai igazgatójának fórumnyitó beszéde során láthattak a résztvevők. Rattner az azonosítási és jövőbeli technológiai problémák kutatásáért felelős Intel Labs vezetője is egyben.
A jelenleg még fejlesztés alatt álló tenyérazonosító technológia alkalmazásához a különböző eszközökben új szoftver és biometrikus érzékelők szükségesek, újfajta chipek azonban nem kellenek hozzá.
A technológia sokkal működőképesebb, mint az egyes laptop modellekben jelenleg alkalmazott újlenyomat olvasók, mondta.









6 méter hatótávolságú ujjlenyomat-olvasó




Idők jelei: Az alábbi cikkben Nagytestvér egy újabb „hasznos” eszközéről olvashatunk. Hát nem remek, hogy bolygónk egyre biztonságosabb? Lassan olyan biztonságos lesz, mint egy igazi börtön, azzal a különbséggel, hogy a falak láthatatlanok és őrök helyett kamerák és leolvasók vigyáznak ránk.
Forrás: Popsci.com
A beléptető rendszerrel ellátott épületekbe hamarosan egy kézlegyintéssel is bejuthatunk. Az IDair nevű alabamai cég egy olyan rendszert fejlesztett ki, ami 6 méteres távolságból is képes leolvasni és azonosítani az arra haladók ujjlenyomatát.
Más biometrikus azonosítókkal ötvözve a biztonsági rendszerek hamarosan komoly távolságból is képesek lesznek engedélyezni vagy megtagadni a bejutást egy épületbe, anélkül, hogy a felhasználónak meg kellene állnia. Nem lesz szükség arra, hogy bárki egy leolvasóba helyezze a kezét, ujját vagy kártyáját.
Az IDair elsőszámú ügyfele jelenleg az Egyesült Államok hadserege, de a cég készen áll egyéb üzleti megrendelésekre is.
Egy edzőterem lánc már teszteli a rendszert. Nincs több potya kondi a szobatárs belépőjével. Az IDair alapítója szerint a technológia hamarosan lehetővé teszi a biometrikus fizetést, teljesen szükségtelenné téve a bankkártyák használatát.
A módszer hasonlóan működik a műholdak képfeldolgozási technikájához. Él érzékelést és képélesítési módszereket alkalmaz, hogy a nagyobb távolságból leolvasott ujjlenyomatot használható, azonosításra alkalmas képpé alakítsa. Mivel a felhasználónak nem kell hozzáérnie a leolvasóhoz, nem fordulhat elő, hogy a leolvasó felület bepiszkolódik vagy megrongálódik.
Természetesen a rendszerhez további biztonsági funkciókat is hozzáadhatnak, mint például az arcfelismerést, így biztos és teljes biometrikus profilt alkothatnak a belépőről, bármilyen kulcs, kártya vagy jelszó nélkül. A biometrikus azonosítókat nem lehet elveszíteni, ellopni vagy vallatással kiszedni a tulajdonosból.
Természetesen a magánadatok ilyen megosztása számos adatvédelmi aggodalmat ébreszt. Megosztott, technológia és adatközpontú jövőnk úgy tűnik ilyenekkel terhes.
A támogatók szerint viszont a módszer jobb és erősebb biztonsági rendszerek kialakítását teszi lehetővé, sokak számára pedig az egyszerű és gyors használat teszi csábítóvá. Ha már az óriásplakátok is biometrikus azonosítóinkban (és pénztárcánkban) fognak kutakodni, hogy személyre szabott reklámokkal bombázzanak, legalább a nagyobb biztonsághoz is járuljon hozzá a technológia, mondhatnánk. Az IDair rendszer egyik komoly előnye, hogy olcsó. Egy egyszerre egy ujjlenyomat leolvasására képes berendezés kevesebb, mint 2000 dollárba kerül.








Gondolattal irányított robot avatártest



Forrás: Kurzweilai.net
Első ízben sikerült egy fMRI gépben fekvő embernek egy több száz kilométerre lévő robotot csupán gondolatai segítségével irányítani.
A végcél természetesen az, hogy az Avatar című filmben látottakhoz hasonló felölthető testet hozzunk létre, de persze ettől még nagyon messze vagyunk,” mondja Abderrahmane Kheddar, a japán Fejlett Ipari Tudományok és Technológia Intézet robotika kutatólaboratóriumának igazgatója.
A tele-működtetésű, más szóval egy ember által távirányítással működtetett robotok már évtizedek óta léteznek. Kheddar és kollégái azonban egy lépéssel továbbmentek. „Az igazi testet öltés messze meghaladja a klasszikus telepátiát, mert az előbbinél az ember igazán úgy érzi, hogy a test, amit magára ölt valóban saját maga része,” mondja Kheddar. „Ezt az érzést akarjuk elérni.”
A cél elérése érdekében a nemzetközi Virtuális Testet Öltés és Robotika Újra Testet Öltés projekt kutatói egy fMRI berendezés segítségével szkennelték Tirosh Shapira, egyetemi hallgató agyát, miközben ő képzeletben testének különböző részeit mozgatta. Egy virtuális avatárt próbált mozgatni azáltal, hogy képzeletben mozgatta jobb és bal karját és lábait.  (Lásd a videót: http://bcove.me/c0mivseh)
A szkenner leolvassa, érzékeli az agy elsődleges motorikus kéregállományának vérellátásában bekövetkező változásokat, az adatok segítségével pedig a kutatócsapat képes volt felállítani egy algoritmust, ami alapján azonosítani tudták az egyes mozdulatokhoz tartozó gondolatokat. A parancsokat internetkapcsolat segítségével küldték el a franciaországi Béziers Technológiai Intézetben elhelyezett kisméretű robotnak.
A felállás lehetővé tette, hogy Shapira majdnem valósidőben irányítani tudja a robotot gondolatai segítségével, miközben a robot fején elhelyezett videó kamerán keresztül a robot perspektíváját is látta. Amikor arra gondolt, hogy a bal vagy jobb kezét mozgatja a robot 30 fokot balra vagy jobbra mozdult. Amikor arra gondolt, hogy a lábait mozgatja, a robot elindult előre.
A testet öltés érzetének tesztelésére a kutatók egy tükörrel is ellátták. „Úgy éreztem, hogy ott vagyok,” mondja Shapira. „Egy bizonyos ponton megszakadt a kapcsolat. Az egyik kutató felemelte a robotot, hogy megnézze mi a probléma, én pedig felkiáltottam, hogy ’Hé! Tegyél le!’”
Az agyat nagyon könnyű megtréfálni, hogy egy külső entitást a sajátjaként kezeljen. Több mint egy évtizeddel ezelőtt pszichológusok rájöttek, hogy meg tudnak győzni embereket arról, hogy egy gumikéz a sajátjuk, azáltal, hogy az egyén elé helyezték és úgy simogatták, mintha az az illető valódi keze volna. „Azt vizsgáljuk, hogy milyen érzéki illúziókat tudunk hozzátenni a rendszerhez a projekt következő fázisában, hogy növeljük a testet öltés érzetét,” mondja Kheddar. Az egyik ilyen illúzió az izmok stimulálása lenne, ami a mozgás érzetét keltené.
A kutatók az algoritmus finomításán is dolgoznak, hogy ne csupán az agy éppen aktív területeit vegyék figyelembe, hanem az agyi aktivitás pontos mintáit. Ez lehetővé teszi majd, hogy egy adott gondolatfolyamat a mozgások nagyobb spektrumát tudja irányítani. „Például gondolhatunk arra, hogy különböző sebességgel mozgatjuk az ujjainkat és ezt a séta vagy fordulás különböző sebességeivel párosíthatjuk,” mondja Cohen, aki a Rómában rendezett BioRob 2012 konferencián mutatta be a csapat eredményeit.
Egyelőre a robottestet csak egészséges emberek öltötték magukra. A következő fázisban a kutatók szeretnének együttműködni Adrian Owen csapatával a kanadai Western Ontario Egyetemen, hogy robottestüket lebénult vagy kommunikációra nem képes embereken is kipróbálják.
Szerintem ez igen figyelemreméltó és a lehető legtágabb értelemben is megmutatja hová tartunk. El akarjuk érni, hogy a teljesen magukba zárt vagy akár vegetatív emberek is kommunikálni tudjanak,” mondja Owen. A kutató figyelmeztet ugyanakkor, hogy még hosszú út áll előttük, mire a technológia tényleg képes lesz segíteni a betegeken.
Az elektroencephalogram (EEG) technológia, ami a fejre erősített elektródák segítségével rögzíti az agy elektromos aktivitását, valószínűleg jobb megoldásnak bizonyul az fMRI alkalmazásánál, mivel olcsóbb, használata pedig kényelmesebb, ha hosszabb ideig kell viselni. Habár az EEG technológiát alkalmazták már robotok irányítására, a műszer által rögzített adatok nem olyan pontosak, mint az fMRI által szolgáltatott információk. Ettől függetlenül a kísérlet „érdekes bepillantást enged abba, hogy mi mindenre lehet képes az ember a jövőben,” mondja Owen.












Megszülettek az első GMO babák



Forrás: Daily Mail
Néhány nappal ezelőtt került napvilágra az információ, hogy már megszülettek a világ első genetikailag módosított csecsemői.
Az információ szerint összesen 30 egészséges baba született az Egyesült Államokban folytatott kísérletek eredményeként, amelyek rengeteg vitát váltottak már ki az eljárás etikusságát illetően.
Egyelőre két csecsemő genetikai vizsgálatának eredményei készültek el, amelyek azt mutatják, hogy a babák három „szülő” génjeivel rendelkeznek.
Tizenöt gyerek született az elmúlt három év során a New Jersey-i Reproductive Medicine and Science programjának eredményeként.
A kísérletben résztvevő nők valamennyien nehezen vagy egyáltalán nem voltak képesek gyereket foganni korábban. A kísérleti alanyok petéjébe női donoroktól vett extra géneket ültettek a megtermékenyítés előtt, hogy ezzel segítsék a fogantatást.
Két egyéves kisgyerek genetikai vizsgálata kimutatta, hogy három felnőtt, két nő és egy férfi DNS-ét is örökölték.
Az a tény, hogy a gyerekek örökölték ezeket az extra géneket és azokat képesek voltak beépíteni saját genetikai állományukba, azt jelenti, hogy ezeket a géneket képesek lesznek tovább örökíteni utódaikba.
Az emberi gének megváltoztatása egyet jelent a saját fajunkat meghatározó alapvető jellemzők megváltoztatásával, amit a világ legtöbb tudósa nem tart helyesnek.
A genetikusok attól tartanak, hogy a törekvés eredményeként új emberi fajok alakulhatnak ki, akik több, „jobb” vagy megrendelt tulajdonságokkal rendelkezhetnek, mint például a nagyobb erő vagy magasabb intelligencia.
A Human Reproduction (emberi szaporodás) folyóiratban írva a Jacques Cohen által vezetett kutatócsoport azt mondja, ez az „első alkalom, hogy az emberi génállományt módosították, egészséges utódokat eredményezve.”
Egyes szakértők komoly kritikával illették a kísérleteket. Lord Winston, a nyugat-londoni Hammersmith kórháztól a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy „semmi bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy megérné ezzel módszerrel kísérletezni a meddőség kezelésére… Rendkívüli módon meglep, hogy a kutatásnak ebben a fázisában egyáltalán ilyen beavatkozásokat elvégeztek. Nagy-Britanniában semmi esetre sem lenne megengedhető.”
John Smeaton, a Meg Nem Született Csecsemők Védelmére alakult Szövetség országos igazgatója elmondta, hogy „az ember rendkívüli szimpátiát érez azok iránt a párok iránt, akik meddőségi problémával küzdenek. Ez a projekt azonban még inkább bizonyítja, hogy a lombik bébi programok eredményeként a csecsemőket egyre inkább futószalagon érkező tárgyaknak tekintik.”
Ez egy rendkívül aggasztó lépés az emberiség számára a rossz irányba.”
Cohen professzor és kollégái azt tapasztalták a meddő nőknél, hogy a petében található mitokondriumok nem működnek megfelelően. A kezelés részeként a donorok petesejtjeiből apró tű segítségével egészséges mitokondriumokat vettek, majd azokat a meddő nők petesejtjébe juttatták.
Mivel a mitokondrium is tartalmaz géneket, a kezelés eredményeként születő csecsemők mindkét nő DNS-ét öröklik és a megváltozott génállományt anyai ágon továbbadják utódaiknak.
A mesterséges megtermékenyítési eljárásokat felügyelő angol Emberi Megtermékenyítés és Embriológiai Hatóság (HFEA) szóvivője elmondta, hogy Nagy-Britanniában nem engedélyeznék a módszert, pont azért, mert az az emberi génállomány módosításával jár.
Jacques Cohen briliáns, de ellentmondásos személyiségnek számít a szakmában, aki arról híres, hogy folyamatosan a mesterséges megtermékenyítési módszerek határait feszegeti.
A professzor tavaly bejelentette, hogy jelenlegi ismeretei és szaktudása birtokában lehetővé vált, hogy gyerekeket klónozzon. A lehetőség felvetése laikusokból és a szakma legtöbb képviselőjéből elszörnyedést vált ki.
Egyetlen délután elegendő lenne a feladathoz bármelyik tanítványomnak,” mondja a professzor, hozzátéve, hogy „legalább három személy” kereste már meg azzal a kéréssel, hogy klónozzon gyereket számára. A professzor elutasította a kéréseket.






A világ legnagyobb biometrikus adatbázisa



Az antikrisztusi világkormány felállításának egyik előfeltétele az emberek felügyeletéhez és irányításához szükséges technológiák tökéletesítése és összekapcsolása. Szinte naponta olvashatunk az érintett iparágak kutatási eredményeiről és a kormányok erőfeszítéseiről, hogy az egész világot behálózó egységes információs és technológiai rendszert hozzanak létre, ami minden ember adatait tartalmazza majd. A technológiák fejlettségi szintje országonként eltér, de maga a rendszer rövid időn belül élesben is beindulhat. – Joseph Candel
Forrás: Net-security.org
Az elmúlt két év során több mint 200 millió indiai állampolgárról vettek ujjlenyomatot, készítettek fényképet és olvasták le írisztérképét, és valamennyien egy tizenkét-jegyű azonosítót kaptak, hogy bárhol és bármikor azonosíthassák őket és ez még csak a kezdet.
A tervek szerint India teljes 1,2 milliárd fős lakosságát ilyen egyedi azonosítóval látják el, így hamarosan a legszegényebb indiaiak is bizonyítani tudják majd létezésüket és beszerezhetik eddig hiányzó dokumentumaikat, segélyt igényelhetnek vagy bankszámlát nyithatnak.
A hatalmas vállalkozáshoz olyan adatbázisra volt szükség, ami képes 12 milliárd ujjlenyomat, 1,2 milliárd fotó és 2,4 milliárd írisztérkép tárolására és a lekért adatok különböző, az Internethez kapcsolt eszközökre történő azonnali, gyors, biztonságos és pontos továbbítására.
Az UIDAI rövidítés alatt futó (Indiai Egyedi Azonosító Hatóság) programot Nandan Nilekani technológiai iparmágnás vezeti és már most sikeresnek mondható. A projekt hatékonyságát számos teszt bizonyítja, amelyek során az állampolgárok számlákat nyitottak elektronikus úton, a megnyitott számlákra állami kifizetéseket fogadtak, pénzt vettek fel, illetve különböző eszközökön igazolták személyazonosságukat.
Saritha Rai, a BBC munkatársa szerint az adatbázis gerince egy nyílt forráskódú szoftver, amelynek futtatásához egyetlen konkrét hardver vagy szoftver használata sem előfeltétel. A Bangalore-i adatközpontban tárolt összegyűjtött információt több szintű biztonsági funkciók védik és a lehívott adatokat kódolt formában továbbítják.
A 12-jegyű egyedi azonosítót a rendszer véletlenszerűen generálja, így kizárható, hogy illetéktelen személyek kitalálják. A fotó, a tíz ujjról vett ujjlenyomatok és mindkét szem írisztérképe kizárja annak lehetőségét, hogy bárkit is tévesen azonosítsanak, emellett a rendszer három kötelező ellenőrzést is végez az azonosításkor.
A legmodernebb biometrikus és számítási felhő (cloud computing) technológiák alkalmazásának köszönhetően az indiai program tökéletes mintaként szolgálhat a jövő hasonló rendszerei számára, amelyek ennél is nagyobb adatbázisokat kell kezeljenek majd.









20 évig működő apró kémszenzorokkal szórják tele Afganisztánt



Időkjelei: Nagytestvér figyel. Ezt régóta tudjuk, azt azonban csak kevesen követik figyelemmel, hogy milyen folyamatosan fejlődő módszerekkel teszi ezt. Ausztráliától, Indián keresztül egészen Afganisztánig, a hamarosan megalakuló, egyelőre a háttérben működő világkormány megpróbál minél több embert megfigyelés alatt tartani, természetesen „saját érdekünkben.” Az új megfigyelési eszközök, mint például az alábbi cikkben bemutatott szenzor, hozzájárulnak a világ eddigi legszorosabban irányított diktatúrájának felemelkedéséhez.
Forrás: Popsci.com
UGS
A Lockheed Martin „önálló földi érzékelője," egy kőnek álcázva.
A hidegháború évei alatt mindkét fél rendszeresen alkalmazta a hagyományos lehallgatási technikákat, hogy észrevétlenül tudomást szerezzen a másik oldal tevékenységeiről, terveiről lehallgatva egy szobában, épületben vagy például Kelet-Berlin esetében egy egész városban folyó párbeszédeket. Az Egyesült Államok által Afganisztánban folytatott, fokozatosan lankadó hadművelet részeként, az amerikai katonai erők a világ talán eddigi legnagyobb lehallgatási kampányát készülnek elindítani. A hadsereg olyan apró szenzorokat akar elhelyezni az ország egész területén, amelyek két évtizeden keresztül továbbítanának hírszerzési információkat az amerikai hadseregnek az ország belsejéből. Tehát egyszerűen fogalmazva az egész országot lehallgatnák. 
A lehallgatás talán mégsem a legmegfelelőbb kifejezés, mivel a tenyérnagyságú eszköz a legtöbb esetben nem lehallgat, hanem érzékeli, amikor valaki elhalad a közelében és azonnal jelenti a mozgást a titkosszolgálati egységnek, tudatva a megfigyelőkkel, hogy mondjuk egy ismert csempész útvonalon áthaladt valaki. [Időkjelei: És milyen egyszerű lesz a dolguk, amikor a legtöbb ember azonosító chipet visel már. Nemcsak azt fogják érzékelni, hogy valaki elhaladt a szenzor közelében, hanem azt is, hogy ki volt az.] Az érzékelők egy részét a föld alá temetik, másokat kőnek vagy egyéb tárgynak álcáznak. Az akció lényege, hogy Afganisztán egész területét teleszórnák vele, az egy évtizede tartó konfliktus további húsz évig fennmaradó állandó emlékeztetőjeként.
Korábban is alkalmaztak már ilyen földre helyezett önálló érzékelőket (unattended ground sensors – UGS) például Vietnámban, azonban ezek az új, a Lockheed Martin cég által kifejlesztett és tesztelt típusok a régiek által felhasznált áram töredékét igénylik csupán és folyamatosan újratöltődő napelemekkel vannak felszerelve, lehetővé téve, hogy akár 20 éven keresztül is zavartalanul működjenek, amennyiben a Lockheed Martin számításai helyesek. Más cégek is foglalkoznak ilyen érzékelők fejlesztésével, amelyek iránt katonai és egyéb körökben is nagy az érdeklődés.
Az érzékelőket audió, szeizmikus vagy éppen fázisvezérelt radarral is fel lehet szerelni, lehetővé téve, hogy egy igazi megfigyelési mátrixszá alakítsák az afgán vidéket. Amikor egy mozgás, hang, stb. működésbe hozza az érzékelőt, az eszköz azonnal továbbítja a pontos helyszínt a megfigyelőközpontba, ahonnan utasítást adhatnak az érintett terület vizuális megfigyelésére.
Az Afganisztánban található amerikai támaszpontok környékén vagy például az amerikai-mexikói határvidéken már egy ideje használják az UGS érzékelőket, de nem az Afganisztánban tervezett léptékben, ékes bizonyítékául annak, hogy az árak csökkenésével és modern eszközök térnyerésével milyen irányt vesz a technológia. A Lockheed féle szenzor jelenleg egységenként 1000 dollárba kerül, ami nem túl nagy összeg 20 évnyi zavartalan megfigyelésért, különösen nem az extra kiadásokra mindig kapható amerikai védelmi minisztérium pénztárcájához mérten.


Az erkölcsi ítélőképesség is orvosilag módosíthatóvá válik



Az MIT kutatói ismét érzékeny területen puhatolóznak az emberi agy működését illetően. Olyan módszerre bukkantak, amelynek segítségével megváltoztathatják egy ember erkölcsi ítélőképességét. Vajon ennek a felfedezésnek is szerepe lesz a szemünk előtt kialakuló orwelli társadalomban?
A Biblia azt mondja „Mert ennek a törvénytiprónak az eljövetele a Sátán munkája által van, a hazugság minden hatalmával, jelével és csodájával; és a gonoszság mindenféle csalásával azok számára, akik elvesznek, akik nem szerették az igazságot, hogy általa üdvözüljenek. Ezért szolgáltatja ki őket Isten a tévelygés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak.” (I. Thes 2:9)
Ugyanakkor arról is érdemes említést tenni, hogy bár a Fenevad Bélyegeként emlegetett antikrisztusi nyomon követő és gazdasági rendszert (Lásd Jelenések 13:16-18) a legtöbben a microchippel, illetve a microchip beültetéssel azonosítják, hiszen a chippel történő fizetést és személyazonosítást már most is alkalmazzák, sokak szerint ennek a rendszernek az agykontrol valamilyen formája is része lesz vagy lehet.
Az agykontrollal kapcsolatos ideggyógyászati kutatások egyre több, sokszor igencsak vészjósló felfedezést nyújtanak ezen a téren, ahogyan az a BBC alábbi cikkéből is kiderül:
A kutatók bebizonyították, hogy képesek megváltoztatni egy ember morális megítélését, ha mágneses impulzusok segítségével megzavarják az agy egy bizonyos területét.
A kísérletben résztvevő tudósok az agynak a jobb fül mögötti részéről megállapították, hogy nagy valószínűséggel a moralitás irányításáért felelős.
Amikor ezt a területet mágneses impulzusokkal bombázták a kísérletben résztvevő önkéntesek nem voltak képesek különbséget tenni a jó és a rossz között.
A kisebb léptékű MIT kutatás az Amerikai Tudományos Akadémia eljárásai között is szerepel.
Az emberek rendkívül magas szintű viselkedésként tekintenek az erkölcsi ítélőképességre,” mondja Dr. Liane Young, a kutatás vezetője.
Nagyon megdöbbentő, hogy az agynak egy bizonyos területére kifejtett mágneses impulzusokkal ezt képesek vagyunk megváltoztatni,” nyilatkozta.
A szóban forgó terület a jobb temporo-parietal összekötőpont (RTPJ). A kutatók 20 önkéntesen végeztek kísérleteket, hogy megállapítsák, mit tekintenek helyesnek vagy helytelennek az eljárás alkalmazását követően.
Az egyik kísérletben azt a kérdést tették fel a résztvevőknek, hogy engednék-e, hogy barátnőjük átmenjen egy olyan hídon, amiről tudják, hogy nem biztonságos.
Egy 500 milliszekundom hosszúságú mágneses impulzust követően a válaszokat kizárólag a végeredményre, nem pedig a tett erkölcsi helyességére alapozták. Tehát úgy gondolták, hogy amennyiben a barátnő baj nélkül átér, a barát nem tett semmi rosszat azzal, hogy átengedte a hídon.
Más szóval nem voltak képesek a másik személy szándékán alapuló morális döntést hozni.
Korábbi kutatások kimutatták, hogy az RTPJ terület rendkívül aktív, amikor az ember mások gondolatairól és hitéről elmélkedik.









Te vagy a bankkártya: az új japán automatákhoz csak tenyér kell



A Bibliában megjósolt, a „fenevad bélyegének” (Jelenések 13:16-18) nevezett gazdasági rendszer bevezetéséhez szükséges technológia egyre gyorsabb ütemben fejlődik. Akárcsak az a médiakampány, ami ezt az eljövendő rendszert hivatott népszerűsíteni, illetve bevezetését felgyorsítani, ahogyan ezt az alábbi cikkben is láthatjuk.
Forrás: Daily Mail
Tavaly a márciusi földrengés elől ezrek menekültek el otthonaikból Japánban, mindent maguk mögött hagyva, a pénzüket is ideértve. Az egyik bank úgy tűnik előállt a probléma megoldásával: a személyazonosítást tenyérleolvasóval végző pénzkiadó automatákat készülnek bevezetni.
Az Ogaki Kyoristu Bank elmondta, hogy az új automaták egyelőre 10 bankfiókban és egy drive-through ATM-nél lesznek elérhetők idén szeptembertől.
Az új automatákat népszerűsítő szórólapokon a „Te vagy a bankkártya” reklámszlogen olvasható és kiemeli, hogy a bank lépése válasz a tavalyi cunami több ezer túlélője által átélt problémára, akik hónapokig nem tudtak hozzájutni bankszámlájukhoz, mert valamennyi bankkártyájuk és személyazonosító okmányuk elveszett a katasztrófában.
A tenyérleolvasóval ellátott pénzkiadó automaták nem számítanak újdonságnak Japánban, de a mostaniak lesznek az első olyan egységek, amelyekhez a tenyéren kívül semmi másra nincs szükség a pénzfelvéthez.
Decemberben a Kraft Foods, New Yorkban és Chicagóban, úgynevezett iSample étel/ital automatákkal végzett tesztüzemeltetést. Az iSample gépek egy biometrikus leolvasóval állapítják meg az előttük álló személy korát és nemét. A felnőtteket kiszolgálja, a gyerekeket pedig nem, mivel a teszthez egy felnőtteknek készült, „Temptations jelly” (magyarul: kísértés zselé) nevű desszertből kapnak ingyenes árumintát az automatát igénybevevő személyek.
Nyilván ebben az esetben egy promóciós termékről van szó, de a kampány mögött rejlő biometrikus technológia ettől még igen komoly, és számos más cég, például a Gillette is teszteli használatát.
Más szoftvereknél is láthattuk, hogy öt éves hibahatáron belül képesek „kitalálni” a felhasználó korát. Az otthoni szórakoztatásban is egyre népszerűbbek a biometrikus azonosítást alkalmazó termékek, például laptopok.












Az amerikai hadsereg új „hősugár” fegyvere



Forrás: CTV News
A tudományos fantasztikum egyre több ága válik tudományos valósággá az amerikai hadseregben. Az egyik legújabb fejlesztés, a „hősugár” egy olyan nem halálos elektromágneses hullámot bocsát ki, amivel a hadsereg reményei szerint hatékonyan tudják kontrollálni a megvadult tömegeket. A hadsereg a média képviselői előtt mutatta be az elviselhetetlen hősugarat kibocsátó rendszert. Elmondások szerint a hatás leginkább ahhoz hasonlít, mint amikor egy forró sütő ajtaját hirtelen kinyitva az embert megcsapja a forróság.
Nem lehet látni, nem lehet hallani, nincs szaga, csak érezni lehet,” nyilatkozta Tracy Taffola ezredes a rendszer nyilvános bemutatóján az amerikai tengerészet Washington DC közelében fekvő bázisán. A „hősugárnak” hivatalosan a minden leleményességet nélkülöző Aktív Tagadás Rendszer (Active Denial System) elnevezést adták és akár egy kilométer távolságból is hatásosan alkalmazható egy összegyűlt tömeg ellen. A harci járműről működtethető rendszer egy műholdvevőhöz hasonló tányérból láthatatlan, magas frekvenciájú elektromágneses sugarat bocsát ki.
Ez az eddigi legbiztonságosabb nem halálos eszköz,” amit az amerikai hadsereg valaha is kifejlesztett, mondta Taffola.
A rendszerből érkező hő olyan erős, hogy az ember természetes reakciója az azonnali menekülés. Ezt „viszlát” effektusnak is hívják.
A több ezer próbabevetésen résztvevő hétszáz önkéntesből mindössze kettőt kellett kórházba szállítani a kísérlet után.
Az Aktív Tagadás Rendszerből érkező hő olyan frekvencián terjed, amit a bőr szív magába, így rendkívül kényelmetlen érzést kelt anélkül, hogy igazi veszélyt jelentene.
A katonaság illetékesei arra nem tértek ki, hogy a frekvencia megváltoztatásával a tömeg szétoszlatása helyett nem megsülnek-e a célba vett emberek. A rendszer kritikusainak egyik legfőbb ellenvetése, hogy az azonnali menekülésre képtelen személyek – például az idősek, rokkantak vagy terhes nők – milyen sérüléseket vagy traumát szenvedhetnek ha hosszabb ideig kénytelenek elviselni a forróságot. Fennáll az a kérdés is, hogy a láthatatlan hősugár nem tömeghisztériát és pánikot okozna-e inkább a már eleve felgerjedt tömegben, tovább rontva az amúgy is kritikus helyzeten.









A tüntetések és gazdasági problémák a világkormány megalakítását készítik elő – End Time Info Podcast



Tüntetések Indiában, Görögországban, Spanyolországban és most már az Egyesült Államokban is egyre több helyen. A több éve tartó és egyre mélyülő gazdasági problámák után a politikusoknak most már a tömegek egyre hangosabb elégedetlenségével is számolniuk kell. Hová vezet mindez? Vajon az egyre több országot értintő tüntetések spontán robbannak ki vagy gondos előkészületek eredményeként? Van megoldás?
Joseph és Johnny ezeket a kérdéseket vitatják meg és megbeszélik miként viszi a világon egyre inkább eluralkodó káosz előre az elit világuralmi terveit.
Lejátszás (26:31p):
Javaslatok, kérdések a podcast adásokkal kapcsolatban




A DHS informátor szerint Amerika „kiterjedt polgárháborúra készül”



TruNews Rádióbanmúlthét szerdán elhangzott, rendkívül felkavaró interjúban Doug Hagmann, magánnyomozó megosztotta a hallgatókkal az egyik magas beosztású forrásától kapott információkat, amelyek szerint az amerikai Nemzetvédelmi Minisztérium (DHS) „kiterjedt polgárháborúra” készül Amerikában.
Egy kiterjedt gazdasági összeomlásra készülünk, emberek,” mondta Hagmann a TruNews házigazdájának, Rick Wiles-nak. „Gondjaink vannak… A szövetségi kormány civil felkelésekre készül,” mondta, hozzátéve, hogy „valahányszor katonai csapatmozgásról, katonai felszerelések mozgatásáról, a rendőrség katonai eszközökkel történő felszereléséről, lőszerbeszerzésekről és hasonlókról hallunk… a tömeges felkelésekre készülnek (a nemzetvédelemnél).”
Hagmann elmondta, hogy a forrás szerint a DHS aggodalmai a dollár összeomlása és a hiperinfláció okozta következményekből erednek. Mit eredményezhet a világ elsődleges tartalékvalutájának számító dollár összeomlása egy 311 milliós országban, ahol szinte mindenkinek van fegyvere?
A görögországi tüntetések komoly problémát jelentenek, azonban az semmi ahhoz képest, amit felfegyverzett amerikaiak által kirobbantott felkelések okozhatnak. Ez egy olyan nemzetbiztonsági kockázat, amit a Pentagon is részletesen tárgyalt nemrégen kiadott jelentésében, nyomatékosítva mekkora veszélyt jelenthet egy ilyen esemény például egy kiterjedt hadgyakorlat idején, mint például, amilyet tavaly tartottak az Egyesült Államokban, ahogyan arról Jim Rickards közgazdász, a hadgyakorlat egyik résztvevője is beszámolt.
Hagmann forrása megerősítette Rickards elméletét, amely szerint az 1000 milliárd dollár értékű amerikai kincstárjegy tulajdonos, Kína által hozott intézkedések, az Orosz lépések által képviselt veszéllyel megtetézve (lásd az aranyfedezetű rubel kibocsátására vonatkozó terveket) részben válaszul az USA Irán és Szíria ellen képviselt politikájára, a dollár összeomlását eredményezhetik.
A forrásomat 1979 óta ismerem,” magyarázza Hagmann. „Járőrtisztként kezdte és jelenleg a DHS fennhatósága alatt működő szövetségi hivatal munkatársa, olyan beosztásban, hogy minden irányelvváltozásról és tervről tud. Azt mondta, hogy amit látunk, az csupán a jéghegy csúcsa. Arra készülünk, mármint a kormány arra készül, hogy kiterjedt polgárháború alakul ki az országban, mondta a forrásom.”
Ez nem túlzás,” tette hozzá, megerősítve Gerald Celente, a Trends Research Institute alapítójának tavalyi előrejelzéseit. Celente a dollár összeomlására és felkelésekre számít Amerikában még ebben az évben.
Celente tavalyi előrejelzései óta a határozatlan idejű fogvatartásról szóló NDAA törvény és az Országos Védelmi Erőforrás Felkészülés végrehajtói utasítás Barack Obama aláírását követően törvényerőre emelkedtek.
A DHS legújabb beszerzési pályázata 450 millió üreges lőszerre (aminek használata, a lőszer különösen durva hatásmechanizmusa miatt, civilek számára több országban tiltott) újabb találgatásokat indított el egy esetleges tragikus eseménysorozat kirobbanására Amerikai földön.
Ami igazán megdöbbentővé teszi a folyamatot, hogy ezeket a példanélküli eseményeket egy választási év során hajtották végre.
A végrehajtói hatalom és a DHS által az elmúlt évtized során fokozott tempóban végzett előkészületek – a Patriot törvénytől 1 számos végrehajtási utasításig, amelyek egytől egyig a személyes szabadságjogok fokozatos elvesztését eredményezik – csupán a készülő rémálom „kezdetét jelentik,” mondja Hagmann.
A választások közeledtével a helyzet romlani fog,” tette hozzá Hagmann. „Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán lesznek-e választások ebben az országban. Ennyire komoly a helyzet és ezt saját forrásaimtól tudom. Az egyik forrásom nem győzte kihangsúlyozni mennyire komoly a helyzet. Ezek valós dolgok. Ezek az emberek, a Nemzetvédelmi Minisztérium (DHS), kész harcolni az amerikai nép ellen.”
Ki ellen készül harcolni a DHS? Egy újabb észak a dél ellen vagy a jenkik a szövetségiek ellen helyzet?” kérdezte Rick Wiles az interjú során Hagmann-től.
Hagmann elmondta, hogy a helyzet sokkal komolyabb bármilyen két amerikai frakció harcánál. Országos vészhelyzetre számítanak, ami a nemzeti valuta körül forog.
A DHS arra számít, és ismétlem, ezt saját forrásaimtól tudom, hogy a dollár fenntarthatatlanná válik,” mondta Hagmann. „Az ténykérdés, hogy Amerika már nem képes finanszírozni saját adósságát. Hiperinfláció jön… a dollár elértéktelenedik… A gazdasági összeomlás komoly lesz, és a legtöbb embert teljesen felkészületlenül éri majd.”
Az egyórás rádióműsor keretében elhangzott interjú meghallgatható itt.
  1.  Wikipedia: A törvény lehetővé teszi a rendfenntartó szervek számára, hogy bírói végzés nélkül figyelhessenek telefonvonalakat, e-maileket, személyes orvosi, pénzügyi és egyéb iratokat, valamint eltöröl több, az országon belüli hírszerzést korlátozó rendszabályt. Kiterjeszti az pénzügyminiszter hatáskörét a pénzügyi tranzakciók ellenőrzésére, kiváltképp a külföldi egyének és szervezetek esetében, és nagyobb szabadságot ad a rendfenntartó szerveknek és a bevándorlási hivatalnak a terrorizmussal gyanúsított bevándorlók letartóztatására és kitoloncolására. A rendelet továbbá meg is változtatta a terrorizmus definícióját úgy, hogy az magában foglalja a belföldi terrorizmust is, ezzel megnövelve azon tevékenységek számát, melyek felderítésére kihasználhatóak az általa nyújtott plusz hatáskörök. Alig másfél hónappal 9/11 után a rendeletet a kongresszus mindkét házában nagy többséggel megszavazták, és mind a Republikánus, mind a Demokrata párt támogatását élvezte. []




Felkészülés a szükségállapotra? Teljes hatalom minden amerikai forrás felett



Forrás: The Examiner
Március 16-án Barack Obama egy új végrehajtási utasítást írt alá, ami egy korábbi, 1950-ben a katasztrófákra való felkészülésről kiadott utasítást egészít ki, teljes hatalmat biztosítva az elnöki hivatalnak az Egyesült Államok valamennyi erőforrása felett háború vagy vészhelyzet esetén.
Az Országos Védelmi Erőforrás Felkészülés utasítás felhatalmazza az ügyvezető hatalmat, hogy saját belátása szerint ossza el a rendelkezésre álló energiát, a megtermelt javakat, a közlekedési forrásokat, az élelmiszert, sőt a vizet is, a nemzetvédelem és a biztonság nevében. Az utasítás nem csupán háború idejére szól, hiszen az utasítás egyik funkciója az erőforrások feletti hatalom és irányítás átvételére vonatkozik béke idején előálló szükséghelyzetekben.
Az utasítás 101. paragrafusa a következőket tartalmazza:
Ezen utasítás célja a felhatalmazások átruházása és a nemzetvédelmi erőforrásokra vonatkozó politika és programok kezelése a módosított 1950-es Védelmi Termelés törvény alapján (továbbiakban: a Törvény).
(b) a hazai ipari és technológiai háttér folyamatos felülvizsgálata szükséges annak megállapítására, hogy ezek kielégítik-e a békeidőben valamint vészhelyzetek esetén felmerülő igényeket, különös hangsúlyt fektetve a legkritikusabb erőforrásokra és termelési forrásokra, beleértve az alvállalkozókat és szállítókat, anyagokat, szakképzett munkaerőt és szakembereket; – Fehérház
Emellett az ügyvezető hatalom valamennyi ága külön felhatalmazást kapott a végrehajtási utasítás hatálybalépése idejére, beleértve az élelmiszer- és vízellátást valamint egyéb források szétosztása feletti hatalmat is.
A nemzetvédelmi és országos felkészülés céljából kiadott végrehajtási utasítások nem új keletű intézkedések az Egyesült Államok történelmében, de minden alkalommal, amikor bevezetésre kerültek az ország valamilyenfajta alkotmányos válságon ment keresztül, aminek eredményeként az elnök diktatórikus hatalmat gyakorolt a nép felett. Apolgárháború alatt Abraham Lincoln felfüggesztette a szólás és a sajtó szabadságát valamint visszavonta a Habeas Corpus elvét és az alkotmányban biztosított tisztességes eljáráshoz való jogot. Az I. Világháború alatt, amikor a kongresszus nem volt hajlandó kiterjesztett felhatalmazást biztosítani Woodrow Wilson elnök számára a háborús törekvések támogatására, az elnök végrehajtási utasítást adott ki, ami teljes hatalmat biztosított számára minden üzleti tevékenység, iparág, a közlekedés, az élelmiszerek és egyéb gazdasági területek felett.
Az Egyesült Államok polgárai mindkét esetben csak az elnök halála után kapták vissza alkotmányos jogaikat.
Az Egyesült Államok gazdaságának alapját az erőforrások és az energia szabad áramlása valamint az állampolgárok szabad vásárláshoz és eladáshoz való joga alkotja. Bármilyen beavatkozás ebbe a gazdasági folyamatba hiányokhoz, áremelkedéshez és társadalmi zavargásokhoz vezet. Egyelőre nem világos miért írta alá Barack Obama a végrehajtási utasítást, de talán összefüggésben lehet az Izraelből érkező hírekkel, amelyek szerint egy Irán elleni taktikai vagy stratégiai támadás esélye egyre nő. A hírre a Brent nyersolaj hordónkénti ára 3 dollárral emelkedett Európában, a WTI nyersolaj pedig 2 dollárral lett drágább az Egyesült Államokban.
Minden jel arra mutat, hogy az Obama kormány egy hosszú, elnyújtott háborúra készül a közel-keleten, de legalábbis egy olyan válságra számítanak, ami szerintük szükségessé teszi, hogy felülírják az alkotmányban számukra biztosított hatalmat és a nemzetvédelem nevében átvegyék az irányítást az Egyesült Államok erőforrásai felett. A végrehajtási utasítás mellett a katasztrófára való felkészülés állami és egyéni szinten is egyre erősödik, így nem túl merész azt állítani, hogy az ország hangulata egy olyan esemény vagy katasztrófa felé mutat, ami komoly helyi és országos felkészülést igényel.












Döbbenetes állítás: Obama olyan katonai vezetőket akar, akik hajlandóak amerikai állampolgárokra is lőni



Időkjelei: Az alábbi hír, ami néhány nap alatt bejárta az alternatív médiát, ismét abba a kategóriába tartozik, amit nem áll módunkban megerősíteni, de látva, hogy milyen irányba tartanak az események az Egyesült Államokban, sajnos nem nehéz elképzelni, hogy az információ nagyon is igaz lehet.
Forrás: examiner.com
Hétfőn Dr. Jim Garrow, az ismert szerző és humanitárius aktivista megdöbbentő kijelentést tett Barack Obama második elnöki ciklusával kapcsolatban.
Facebook oldalán Dr. Garrow akövetkezőket írta:
Éppen most tudtam meg egy rangidős katonai vezetőtől, hogy Barack Obama új próbatételt vezetett be annak megítélésére, hogy ki alkalmas katonai vezetői pozíció betöltésére és ki nem. Ez robbanni fog emberek, készüljetek fel! „Az új teszt annak megítélésére, hogy valaki alkalmas-e vezetői pozíció betöltésére a hadseregben az, hogy hajlandó-e amerikai állampolgárokra tüzet nyitni vagy sem.” Aki nem, azt elbocsátják.
Ki ez a bizonyos forrás?
Dr. Garrow a következőket mondta: „A férfi, akitől az információ származik az Egyesült Államok egyik legismertebb katonai hőse.”
Fontos, hogy mindenki értse, ez nem egy Alex Jones vagy Jesse Ventura vagy olyan forrás által elindított hír, akit a legtöbben könnyedén félresöpörnek, mondván ez is csak egy „összeesküvés elmélet”.
Dr. Garrow egy ismert és köztiszteletben álló humanitárius aktivista, aki életét arra szentelte, hogy az egy-gyerekes kínai törvények miatt halálra ítélt kínai csecsemők életét megmentse. Munkája elismeréseként Nobel-békedíjra is jelölték, amit abban az évben helyette Barack Obama kapott meg.
Az Amazon.com a következőképpen foglalja össze munkásságát:
Dr. James Garrow a Rózsaszín Pagoda: Egy ember harca a kínai lányirtás ellen című könyv szerzője. Az elmúlt tizenhat év alatt 25 millió dollárt áldozott arra, hogy a hozzávetőleg 40.000 kínai lány csecsemő életét megmentse a biztos haláltól, ami a kínai egy-gyerekes elv miatt rájuk várt volna és örökbefogadókat találjon nekik. Dr. Garrow a Pink Pagoda iskolák megalapítója és ügyvezetője. A 6300 alkalmazottat számláló összesen 168 iskola angol nyelvű oktatást biztosít kínai gyerekek számára.
A fenti hír különösen érdekesnek bizonyul azután, hogy a Washington Free Beacon vasárnap arról számolt be, hogy Barack Obama márciusi hatállyal elbocsátotta James Mattis tábornokot, az amerikai tengerészgyalogság főparancsnokságának vezetőjét.
WFB cikk a következőket írja:
A nemzetbiztonság berkeiből érkező hírek szerint James Mattis tábornok távozását a főparancsnoki posztról igencsak sürgetik és azt közölték, hogy több hónappal előbb kell elhagynia hivatalát, mint azt korábban tervezték.”
Vajon Mattis tábornok visszautasította, hogy amerikai állampolgárokra lőjön?




Már 50 állam összesen 700 ezer állampolgára akar kiválni az USA-ból



Forrás: Daily Caller
Kevesebb, mint egy héttel azután, hogy New Orleans egyik lakója petíciót indított Louisana kiválására az Egyesült Államokból, hét állam gyűjtött elég aláírást ahhoz, hogy a Fehérház köteles legyen foglalkozni a kérdéssel. (https://petitions.whitehouse.gov/petitions)
Szerda reggel keleti idő szerint 6 óráig összesen 675 ezer digitális aláírás gyűlt össze az 50 különböző állam összesen 67 darab külön benyújtott kiválási petíciójával. Vermont, ahol az Egyesült Államokból való kiválás a politikai élet szerves része, utolsóként állt be a sorba.
AlabamaFloridaGeorgiaLouisianaNorth CarolinaTennessee és Texas esetében már összegyűjt az a 25 ezer aláírás, ami ahhoz szükséges, hogy a Fehérház köteles legyen foglalkozni a kérdéssel.
Az aláírásgyűjtésben Texas vezet, ahol ez idáig több mint 98 ezer aláírás gyűlt össze, bár Rick Perry, Texas kormányzója úgy nyilatkozott, hogy nem támogatja a kezdeményezést.
Perry kormányzó hisz az egység nagyságában és ennek megváltoztatására semmit sem kellene tenni. Ugyanakkor osztja honfitársainak a szövetségi kormánnyal szemben érzett frusztrációját,” áll a kormányzói hivatal által kiadott nyilatkozatban.
Ellencsapásként, hétfőn egy olyan petíció is indult, ami kéri, hogy a kiválást kezdeményező petíciók aláíróit fosszák meg amerikai állampolgárságuktól.
Hasonló megfontolásból a texasi Austin városa petíciót indított arra, hogy Texas államnak az USA-ból történő esetleges kiválása esetén kiváljon Texasból.
Egy Houstoni csoport által kedden indított petícióban pedig az áll, hogy a kiválást fontolgató texasiak „értelmileg visszamaradottak és nem akarjuk, hogy ők képviseljenek bennünket. Több oktatást akarunk ennek a betegségnek az eltörlésére.”
A felülvizságlathoz szükséges 25 ezer aláírás a következő államokban nem gyűlt még össze:
Tizennégy állam egynél több petíciót is indított a kérdésben. Missouri és South Carolina esetében a külön petíciók összeadva már elérik a kívánt küszöböt.
A Daily Caller megkérdezte Joshua Earnest fehérházi szóvivőt, hogy vajon a Fehérház csupán a Romney tábor frusztrációjaként tekint-e a kezdeményezésekre, de mindezidáig nem érkezett válasz.


Átnevelő táborok a jelenben? – End Time Info Podcast



Az amerikai Védelmi Minisztérium számára készített, a napokban kiszivárgott katonai dokumentum döbbenetes terveket tartalmaz arról, hogyan készülnek a „politikai aktivisták” átnevelésére az USA és más országok területén felállítandó átnevelő vagy internáló táborokban, hogy „segítsenek” az aktivistáknak értékelni az Egyesült Államok politikáját és viselkedését.
A történelemből egyértelműen kiderül, hogy internáló táborokat kizárólag elnyomó, diktatórikus hatalmak alkalmaztak, illetve alkalmaznak, mint a volt Szovjetunió és sztálinista rezsimek, vagy a mai Észak-Korea.
Létezhet ilyesmi ma az Egyesült Államokban és más fejlett országokban? Valóban itt tartanánk már? Joseph és Johnny ezekről az aggasztó fejleményekről beszélgetnek.
A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” – János 16:33
Lejátszás (00:17:00p):
Javaslatok, kérdések a podcast adásokkal kapcsolatban



Amikor a politikusok terroristákká válnak



A szenátus 93-7 arányban megszavazta a „határozatlan idejű fogva tartásról” szóló törvényt



Rendőr állam születőben


Forrás: Infowars.com
A Nemzetvédelemi felhatalmazásról szóló 1867. számú törvény elfogadásával az amerikai szenátus múlt csütörtökön törvénybe iktatta az amerikai hadsereg felhatalmazását arra vonatkozóan, hogy amerikai állampolgárokat vádemelés, tárgyalás és bármilyen felügyelet nélkül határozatlan ideig fogva tarthasson. Bár a Fehérház kilátásba helyezte a törvény megvétózását, az a tény, hogy az Obama kormány jogászai ismételten megerősítették támogatásukat amerikai állampolgárok ellen, állami finanszírozással elkövetett merényletek iránt, ennek az ellenkezőjét sugallja. A kormány számos alkalommal kihangsúlyozta, hogy a törvény nem megszavazása, tehát az alkotmány tiszteletben tartása, „politikai öngyilkosság” lenne.
A törvény „hatalmi-szteroiddal” látja el a hadsereget, jelentősen megnövelve annak veszélyét, hogy amerikai állampolgárokat vádemelés nélkül börtönbe zárhassanak,” mondja Christopher Anders, az ACLU vezető jogtanácsadója törvényhozási ügyekben.Spencer Ackerman kiemelte, hogy a törvény megsérti az amerikai alkotmány hatodik kiegészítését, mivel lehetővé teszi, hogy amerikai állampolgárokat határozatlan ideig fogva tarthassanak, akár külföldön is, a bűnösségi bizonyításának kényszere nélkül. Nem kell mást tenniük, mint egy utcai ellenőrzés, igaztoltatás során terroristának nyilvánítani valakit és az illetőt akár soha többé nem látják viszont.
A határozatlan idejű fogva tartás körüli vita egyértelművé tette, hogy a kormány szerint az Egyesült Államok területe maga is háborús övezetnek számít. Egyesek azt gondolják, hogy ezzel nincs semmi gond, annak ellenére, hogy egy ilyen döntéssel sárba tiporják az alkotmányt, megsértik a hadsereg és a rendőrség, valamint a kül- és belpolitika szétválasztásának elvét.
Ez egy rendkívül veszélyes döntés, különösen egy olyan országban, ahol terroristának nyilváníthatnak valakit, pusztán azért mert megkérdőjelezi egy háború jogosságát, vagy tüntetni mer, esetleg megkérdőjelezi a környezetszennyezési politikát vagy a Wall Street-i banda tevékenységeit, támogatja Ron Paul-t, szabadságpárti elveket vall, befektetési aranyat vagy 7 napnál több időre elegendő tartalékélelmiszert vásárol.





Az Avatar Projekt: gondolatátvitellel irányítható androidok



Forrás: Daily Mail
Az amerikai hadsereg olyan módszerek kifejlesztésén dolgozik, amivel a katonák gondolataikkal irányíthatnák majd a csatatéren őket helyettesítő android robotokat.
A Pentagon Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége, a DARPA, 7 millió dolláros keretet irányzott elő az Avatar névre keresztelt kutatási programra.
James Cameron azonos című, a messzi jövőben játszódó filmjében az emberi katonák agykontrol segítségével költöztek be egy másik, az emberhez hasonló faj testébe, miközben egy távoli világ lakói ellen viseltek hadat.
Az Avatar program lényege olyan interfészek és algoritmusok kifejlesztése, amelyek lehetővé teszik, hogy a katonák félautomata, két lábon járó gépekkel hatékonyan együttműködhessenek és a robotok a katonákat helyettesíthessék,” áll a DARPA 2013-as költségvetési tervezetében.
A néhány hete közzétett jelentés szerint ezek a távirányítással működtetett android robotok minden olyan feladat végrehajtására képesek lesznek, amit egy emberi katona el tud végezni.
Képesek lesznek teljesíteni a katonáktól elvárt szolgálatokat, mint amilyen a körletrendezés, a takarítás, őrszolgálat vagy a sebesültek kimentése a harcmezőről, és mindezt távirányítással.
Az nem világos milyen módszerekkel kívánják elérni ezt az ember-gép agy-összeolvadást, mindenesetre a DARPA leírása szerint a projekt fontos részét képezi „a tele-jelenlét és egy szárazföldi rendszer távirányítású működtetése”.
Az ügynökség számos sikeres kísérletről számolt be, amelyekben robotokat gondolatátvitellel irányítottak (egyelőre majmokat használva) elénk vetítve az ijesztő kilátást, hogy egy napon a háborúkat robot-helyettesek vívhatják majd.
A kezdeményezés az amerikai hadsereg távirányítás technika és robotkutatásának logikus és egyben aggasztó folytatása. A sokak által vitatott szerepű távirányítású pilótanélküli repülők már használatban vannak egy ideje és számos, iszlám szélsőségesek ellen végrehajtott, amerikai katonai akcióban töltötték be főszerepet, bár sokszor elég ügyetlenül.
A DARPA számos más szárazföldi robot kifejlesztésén is dolgozik, mint például a fejnélküli humanoid robot, Petman és a négylábú, nehéz felszerelések cipelésére is alkalmas AlphaDog.
A múlt hét során a DARPA új videót tett közzé az AlphaDog-ról, megjegyezve, hogy egyik céljuk elérni, hogy a robot egy igazi kiképzett állathoz hasonló módon kommunikálhasson a katonákkal.








Nagytestvér új fegyvere: a némító pisztoly



Forrás: Extremetech.com
Amióta az ember feltalálta a lőfegyvert, újabb és újabb felhasználási területekkel rukkol elő alkalmazásukra. Némelyik fegyver töltényt lő ki, mások lézert használnak. Japán kutatók a napokban bejelentették, hogy egy új, némiképp aggasztó felhasználási területre is kiterjesztették a fegyverek használatát. Az új fegyver lényege, hogy bárkit képes, akár 30 méter távolságból elnémítani. A kutatók szerint a fegyvernek két fő célja van: Alaphelyzetben például könyvtárakban és más nyilvános helyeken használnák a beszélgetők elnémítására, második felhasználási területe azonban ennél kissé ijesztőbb.
A kutatók igazi célja az volt, hogy a „hangosabb, erőteljesebb” hangokat visszafoghassák párbeszédek vagy felszólalások során.
Beszéd közben be kellene tartanunk bizonyos szabályokat és figyelnünk kellene arra, hogy akkor szólaljunk meg, amikor rajtunk a sor. Egyesek azonban hajlamosak meghosszabbítani mondanivalójukat, a nekik szánt időkereten túl, vagy szándékosan félbeszakítják a másikat, hogy ezzel erősítsék pozíciójukat vagy elérjék amit akarnak a vita vagy tárgyalás során. Vannak olyanok, akik kifigurázzák vitapartnerüket, hogy ellehetetlenítsék és mondanivalója elveszítse hatását,” áll a tanulmányban. Egyszóval a némító pisztolyt elsősorban az „etikus” párbeszéd betartatására fejlesztették ki.
A módszer lényege, hogy az eszköz egy célzott irányú mikrofonnal hallgatja a beszédet, majd rövid, úgy 0,2 másodperces késleltetéssel visszajátssza a beszélőre irányított hangot. Ez a pszichológusok által Késleltetett Hallás Visszajelzésnek (Delayed Auditory Feedback – DAF) nevezett hatást indít el, ami a szakemberek körében köztudottan képes megszakítani a beszédet. Olyasmire gondoljunk, mint amikor a Skype-on vagy hasonló voip programnál saját beszédünk visszhangját halljuk. A kutatók szerint a DAF-nek nincs fizikailag kellemetlen hatása, bár az a tény, hogy az ember nem tud megszólalni, véleményünk szerint önmagában is elég kellemetlen.
A szólásszabadság támogatói bizonyára a vészharangok kakofóniáját hallják ebben a pillanatban. Nézzünk meg néhány példát a némító pisztoly használatára.
Politikai gyűléseken bárki a hallgatóságból elnémíthatja a kiszemelt felszólalót. Megfordítva a helyzetet egy diktatórikus államban a hatóság a hallgatóság ellen fordíthatja a némítót, hogy elhallgattassa a neki nem tetsző hangokat. Egy híresség televíziós szereplését szabályozó szerződésben hamarosan ez a kikötés is benne lehet: „A hallgatóság elnémítása a csatorna felelőssége.”
Ott van Harrison Bergeron esete például, egyik kedvenc Kurt Vonnegut novellámból. A történetben helyszínéül szolgáló disztópikus univerzumban mindenki köteles valamilyen „fogyatékosságot viselni”, hogy ezzel biztosítsák a társadalmi egyenlőséget. Az erős emberek kénytelenek nehéz súlyokat cipelni, a szépek maszkot viselnek, az intelligensek pedig fülhallgatót hordanak, amiből meghatározott időközönként rendkívül hangos zajt juttatnak fülükbe, hogy ezzel megzavarják gondolataikat. Minél intelligensebb valaki, annál gyakoribbak a zajimpulzusok.
Itt, a mi világegyetemünkben sem nehéz elképzelni, hogy a jövőben mindenféle beépített eszközzel lássák el az embereket. A múlt héten érkezett a hír a Google új, „bővített valóság” szemüvegéről, ami úgy tűnik fülhallgatóval is felszerelve. Múlt évben írtunk abionikus szemről, ami képes közvetlenül az aggyal kommunikálni. A bionikus fülek és orrok sem lehetnek messze. (http://www.youtube.com/watch?v=akaos1U8Rto)
Képzeljük el, ha ezek a fülhallgatók egy orwelli kormány kezébe kerülnek. Nemcsak a Vonnegut-féle intelligencia-csökkentő módszerek köszönthetnek ránk, de a DAF technológiával az egész lakosságot elnémíthatják. Azaz csak majdnem, mivel a módszer az „ó” és „jaj” kategóriába tartozó hangokra nem működik.






Álomharcosok? Az amerikai hadsereg „harctéri illúziók” kifejlesztésén dolgozik



Forrás: Daily Mail
Arthur C. Clarke egyszer azt mondta, hogy „egy kellőképpen fejlett technológiát nem lehet megkülönböztetni a varázslattól.” Ennek tükrében úgy tűnik elkerülhetetlen volt, hogy a Pentagon fejlesztési ága, a DARPA előbb-utóbb rátérjen erre az ösvényre és a frontvonalakra szánt illúziókat kezdjen kifejleszteni.
A DARPA olyan fejlett „harctéri illúziók” kifejlesztésén dolgozik, aminek segítségével képesek lennének megtéveszteni az ellenséges csapatokat, jelentették be a héten kiadott költségvetési tervezetben.
A DARPA 4 millió dollárt szán a projektre, aminek része az ellenségnél audiovizuális hallucinációkat okozó eszközök kifejlesztése is.
A technológia hasonló lehet a jelenleg radarok megtévesztésére használt módszerhez, azzal a különbséggel, hogy ezt emberek ellen vetnék be.
Az „illúziókat” valószínűleg optikai eszközökkel érnék el, amelyeket katonai járművekre erősítenének.
A jelenlegi emberi érzékeken alapuló harctéri megtévesztési módszereket alkalomszerűen alkalmazzák csupán,” nyilatkozta az ügynökség.
A DARPA célja feltárni „milyen módon dolgozza fel az agy az érzés útján szerzett információkat,” a harctéren taktikai előnyt biztosító technológiák kifejlesztése érdekében.
Az ügynökség célja, hogy „demonstrálja és elemezze a fejlett emberi megtévesztő technológiák bevetési hatékonyságát a harctéren, földön, vízen és levegőben egyaránt,” áll a Wired oldalán megjelent cikkben.
Nem ez az első alkalom, hogy a hadsereg kutatói hangokkal és látvánnyal próbálják megtéveszteni az ellenséget, elhitetve velük egy nem létező tárgyról, hogy ott van,” mondja Noah Schachtman, a Wired magazintól.
Van, akinek mindez nem illik a katonaságról kialakított elképzelésébe, pedig az ilyen technikák nem új keletűek a hadviselésben. A bűvészek és tábornokok kapcsolata hosszú múltra és valós eredményekre tekint vissza. Harry Houdini például kémkedett a Scotland Yard számára. Jasper Maskelyne, angol illuzionista pedig ál tengeralattjárókat és tankokat készített, hogy elvonja Rommel csapatainak figyelmét a II. Világháborúban. Egyesek azt állítják, hogy villanófények segítségével még a Szuez-csatornát is „eltüntette. A hidegháború alatt a CIA 3000 dollárt fizetett John Mulholland-nak, a híres bűvésznek egy megtévesztési, rejtőzködési és színpadi bűvészetről szóló kézikönyv megírásáért, amit 2009-ben „A CIA hivatalos trükk és megtévesztés kézikönyvecímen újra kiadtak.
A hadsereg egyik alvállalkozója, a BAE Systems nemrégiben egy olyan „láthatatlan köpenyt” fejlesztett ki, amivel el lehetet tüntetni egy jármű infravörös képét,” mondja Schachtman.
A terrorizmus elleni harc kezdetén a védelmi technológiai közösség számos tagja felvetette egy „Isten hangja” fegyver kifejlesztésének lehetőségét. Az elképzelés szerint irányított hanghullámok segítségével győzték volna meg a dzsihád-harcos jelölteket, hogy maga Allah beszél hozzájuk, öngyilkos merényletre használt fegyvereik letételére szólítva fel őket.”
Az ötvenes években a brit és amerikai hadsereg pedig az LSD és egyéb hallucinogén drogok harctéren bevethető fegyverré alakításán dolgozott.






Gondolatolvasó számítógép és jelszónélküli világ az IBM ötéves listáján



Forrás: NYDailyNews.com

Az IBM szerint öt éven belül kifejlesztésre kerülhetnek a gondolatolvasó számítógépek.

Otthonainkat az „emberáram” fogja hajtani és megszűnnek a jelszavak. Többek között ezek a jóslatok szerepeltek az IBM „5 in 5” nevű 2011-es jelentésében.

Amennyiben az IBM jóslatai helytállóak, a gondolatolvasó technológia már nemcsak egy sci-fi történetekben szereplő szuperképesség lesz.
A számítástechnikai óriás 2011-es „5 in 5” jelentése, azaz a következő öt évre tervezett leginkább említésre méltó fejlesztéseinek leírása szerint, a legnagyobb áttörést a gondolatolvasó számítógépek jelentik majd.
Houdinitól, Luke Skywalker-en keresztül egészen az X-Men-ig, a gondolatolvasás mindezidáig a sci-fi rajongók vágyálma maradt. Ez azonban hamarosan megváltozhat,” nyilatkozta az IBM egyik szóvivője a jelentéshez mellékelt videó üzenetben.
A cég fejlesztői arra próbálnak rájönni, hogyan kapcsolhatják össze a felhasználó agyát egy okostelefonnal vagy laptoppal, hogy „az embernek csak gondolnia kelljen arra, hogy fel akar hívni valakit ahhoz, hogy megtörténjen,” mondja az IBM.
A másik kiemelkedő elképzelés olyan otthonok kifejlesztése, amelyek a „megtermelt energiából”, értsd, bármiből, ami mozog, kapják a működéshez szükséges áramot.
Az IBM ezt hívja „emberáramnak” és szerintük hamarosan otthonainkat, munkahelyeinket, sőt egész városokat fog működtetni például a kocogók és biciklisták mozgásával, vagy akár a csapból kifolyó víz által termelt energia.
A cég jóslata szerint hamarosan megszűnnek a jelszavak és helyüket a biometrikus azonosítók váltják fel. „Az ember biometrikus azonosítói határozzák meg egyéni sajátosságait, és hamarosan ezek lesznek biztonságunk őrzői,” áll a jelentésben.
Nemsokára a bankjegykiadó automatáknál nem lesz szükség kártyára, csupán nevünket kell bemondani és szemünket a leolvasóhoz tartani, ahhoz, hogy felvehessük pénzünket.”
Az IBM jóslatai közé tartozik a levélszemét átértékelődése is. Szerintük hamarosan a levélszemét lesz a legfontosabb email üzenet, mivel a programok képesek lesznek meghatározni mit kedvel és mit nem egy felhasználó és ezeket az információkat integrálni fogják üzeneteikbe. „A telefonunk tudni fogja melyik a kedvenc együttesünk, és amikor városunkban koncertezik, automatikusan eltetet nekünk két jegyet,” írja az IBM. Üzenetet kaphatunk egy közelgő hóviharról és a telefon emlékeztethet, hogy emiatt halasszuk el repülőutunkat.
Az IBM szerint ezek a jóslatok, elképzelések az egész világot megváltoztatják az előttünk álló évek során, miközben a mobiltechnológiának köszönhetően a digitális korlátok megszűnnek.
Ma már olcsóbb mobiltelefont vásárolni, mint bankszámlát nyitni és ennek köszönhetően a közösségek többet képesek elvégezni, mint korábban. Ma már egy falu lakói is megnézhetik milyen idő várható és ennek az információnak a birtokában dönthetnek vetésről, aratásról.”









Információfeltöltés egyenesen az agyba, akár a Mátrixban



Forrás: DailyMail
Megtanulni egy új küzdősportot vagy repülőgépet vezetni, új nyelveket elsajátítani, akár alvás közben, hamarosan valósággá válhat a kutatók szerint. A Bostoni Egyetem és a japán Kyotoi Egyetem ATR számítógépes idegtudományi laboratóriumának kutatói úgy gondolják, hogy ajövőben az új ismeretek megtanulásához nem kell egyebet tennünk, mint leülni a számítógép elé és megvárni, amíg az adatállomány „feltöltődik” agyunkba.
A kutatók azt tanulmányozták, miként képes egy funkcionális mágneses rezonancia berendezés (FMRI) tudást „generálni” a vizuális agyi kéregállományon keresztül olyan jelek továbbításával, amelyek megváltoztatják az agyi aktivitás mintáját.
A módszert dekódolt idegvisszajelzésnek (Decoded Neurofeedback – DecNef) nevezik.
Nem szükséges hozzá gyógyszer és az alanynak még ébren sem kell maradnia. Egyszerűen agyi aktivitását átállítják a „cél” aktivitásminta alapján, amit kölcsönözhetnek például egy sztárfocistától vagy egy híres sakkjátékostól.
Takeo Watanabe, a kísérlet vezetője a Bostoni Egyetemen elmondta, hogy „a felnőttek agyának korai vizuális területei kellően plasztikusak az érzékelés útján történő tanuláshoz.” A kutatók onnan tudják, hogy a módszer működik, mivel az FMRI kezelésben résztvevő önkéntesek vizuális ügyességi tesztjeit összehasonlították azok eredményeivel, akik nem kaptak kezelést és az első csoport lényegesen jobb eredményeket ért el. A Mátrix trilógiában a szereplők úgy sajátítják el a kívánt ismereteket, hogy fizikailag rákapcsolódnak egy számítógépre, amiről a szükséges adatállományt feltöltik az agyukba. Nincs már messze a nap, amikor ezt a valóságban is megtehetjük, remélhetőleg az agyba épített csatlakozóaljzat nélkül, mondják a kutatók. A kutatás részletes eredményeiről a Science nevű tudományos folyóiratban olvashatunk.
Amennyiben az FMRI módszer nem válik be, van másik megoldás: a memória tabletta
A Baylor Orvosi Főiskola kutatói arra jöttek rá, hogyha egy bizonyos fajta molekulát, a PKR-t elnyomják, az fokozott agyi aktivitáshoz és hosszú távú emlékek kialakulásához vezet a felnőtt agyban.
Ami ennél is érdekesebb, hogy a kutatók képesek ezt a molekulát mesterségesen blokkolni, így a módszer egyfajta memóriaserkentő tabletta kifejlesztéséhez vezethet.
Dr. Mauro Costa-Mattioli, a Baylor egyik kutatója elmondta, „Valóban hihetetlen, hogy a PKR-re direkt módon ható gyógyszerrel képesek vagyunk egyszerre a memóriát és az agy aktivitását is serkenteni.
Egyéniségünk, az ember egyedi volta nagyrészt az emlékeinknek köszönhető. Ez a molekula lehet a kulcs ezeknek az emlékeknek a hosszabb távú tárolására, és emellett új emlékek létrehozásához is hozzájárulhat.”









Az igazi Frankenstein kísérlet



Az igazi Frankenstein kísérlet: Egy professzor missziója, hogy élő értelmet teremtsen egy gépben

(Michael Hanlon cikkéből)
Henry Markram professzor
Henry Markram, az orvosi pályát informatikára cserélő professzor bejelentette, hogy csapata 2018-ra megalkotja a világ első mesterséges intelligenciáját, ami saját tudattal rendelkezik majd. 
A professzor pontosan ezen munkálkodik. A végeredmény egy olyan teremtmény lesz, ha lehet ennek nevezni, ami az alkotó szerint egy évtizeden belül képes lesz önállóan gondolkodni, érezni, sőt megtapasztalni a szerelmet is.
Dr. Markram nem afféle humanoid robotot próbál építeni, amit számos sci-fi történetből ismerünk már, amint filmbéli gazdájának felszolgálja a reggelit.
Egy robot lehet, hogy képes járni és beszélni, azonban ezek alapja tulajdonképpen egy betanított számítógép, amit úgy programoztak be, hogy ember módjára viselkedjen. Egy ilyen robot intelligenciában semmiben sem különbözik egy közönséges mosogatógéptől. Markram professzor szerint ezek idejétmúlt játékszerek.
A professzor egy reményei szerint az ő alkotása egy valódi személy lesz, vagy legalábbis egy valódi személy legfontosabb és legösszetettebb része, a tudat. Így ahelyett, hogy megpróbálná utánozni az agy működését, és mondjuk megtanítani a számítógépet sakkozni vagy lépcsőt mászni, alkotásának alapja maga a biológiai agy.
Az emberi agy több milliárd neuronnal, azaz agyi idegsejttel rendelkezik, melyek apró elektromos impulzusok formájában kommunikálnak egymással. A világ legjobban felszerelt laboratóriumában megalkotott csillogó gépi agy, lehet, hogy az emberi agynál is intelligensebb lesz, és talán nagyobb potenciál rejtőzik majd benne a gonoszságra és a jóra egyaránt.
Teljes cikk angol nyelven









Agy pacemaker a depresszió ellen



Forrás: Daily Mail
Sheila Cook agyának két oldalába vezetékeket helyeztek el. A többi vezeték a pacemakerrel köti össze az agyat.
A gyógyszerrel és terápiával nem kezelhető depresszióban és bipoláris zavarban szenvedők végre megkönnyebbülhetnek tüneteiktől, hála az agy pacemakernek. 
Az agyba elektromos impulzusokat továbbító orvosi eszközt a koponya alá ültetik be. A módszer lényege, hogy a pacemaker magas frekvenciájú elektromos stimulációt küld az agynak egy meghatározott, az idegrendszeri zavarokért felelős területére. Bár a módszer sokakban komoly ellenérzést kelt, a betegek meglepően jól reagáltak a kezelésre. A folyamatos stimulálás hatására a depresszió mértéke jelentősen csökkent, az agyi funkciók pedig erősödtek.
A Dr. Helen Mayberg által vezetett tudóscsoport az atlantai Emory Orvosi Egyetemnél, azt találta, hogy a kísérleti alanyok 41%-a jól reagált a beavatkozásra, ötből egy beteg pedig meggyógyult mindössze hat havi kezelést követően.
A kísérletben depresszióban és bipoláris zavarban szenvedők egyaránt részt vettek. A kísérlet Dr. Mayberg egy korábbi kísérletének a folytatása volt, amely során a kutató azt próbálta bizonyítani, hogy a mély agyi stimuláció (DBS) segíthet a depressziós zavarokban szenvedő embereken.
Az legújabb kísérlet során az alanyok szimpla vak módszerrel végzett stimulációban vettek részt négy héten keresztül (a betegek nem tudták, hogy a rendszer mikor volt bekapcsolva, illetve, hogy be volt-e kapcsolva egyáltalán), amit 24 hét aktív stimulálás követett.
A kísérletben részt vevő 17 beteget az aktív stimulálás kezdetétől számított két éven keresztül figyelték.
A kutatók azt találták, hogy a betegek 41%-a reagált a kezelésre, míg 18%-uk az első 24 hét során meggyógyult és a stimuláció folytatásával ezek az arányok folyamatosan emelkedtek.
Két év aktív stimulációt követően a betegek 92%-a valamilyen módon reagált a kezelésre és 58%-uk gyógyult meg.
A gyógyultnak tekintett betegek nem tapasztaltak hirtelen visszaesést. A gyógyulási arány megegyezett a depresszióban és bipoláris zavarban szenvedő betegeknél, akik közül egyetlen egy sem tapasztalt a betegséggel általában együtt járó rohamot a kezelés során.
Jelenleg a kutatók azon dolgoznak, hogy pontosabban megértsék, hogyan hat a kezelés a betegekre.
A kutatás eredményei elsőként a General Psychiatry weboldalon jelentek meg az Interneten.
A mély agyi stimulációt (DBS) már sikeresen alkalmazták a krónikus fájdalom és a Parkinson-kór kezelésére.






Fizess a kezeddel – Az érleolvasó a készpénznélküli társadalom következő állomása



Forrás: Activist Post
Egy korábbi cikkünkben már szóltunk a hamarosan több amerikai város vasútállomásain és repterein bevezetésre kerülő új személyazonosítási módszerről. A Google pénztárcáról szóló cikkünkben elmondtuk, hogy az utazás kényelmének ürügyén az orwelli módszerek eddigi legdurvább variánsát készülnek bevezetni, olyanmegtévesztő propagandával, hogy a legtöbb ember örömmel fogadja az újítást és önként válik a rendőrállami mátrix részévé.
Az előző cikkben leírt módszer lényege, hogy az utas mobiltelefonja segítségével, érintés nélkül fizethet jegyéért. Az érzékelőket a jegykiadó automatákba szerelték, az érintésnélküli fizetés pedig a Google Wallet, azaz Google pénztárca alkalmazás segítségével történik. Az új technológia bevezetése az eljövendő készpénznélküli társadalom előfutára, aminek vezető szerepe lesz a szemünk előtt kialakuló totalitárius rendőrállamában.
Sajnos a rendőrállam és készpénznélküli mátrix egy lépéssel túlhaladta már az okostelefonok és egyéb hasonló eszközök fizetésre történő használatát, ami egyébként modern kultúránk elfogadott részévé vált, a legtöbb ember meg sem kérdőjelezi ezek szükségességét, illetve eszébe sem jut, hogy mögöttes szándékot lásson bennük.
A Technology Review-ban megjelent cikkből megtudhatjuk, hogy a legtöbb nagyvállalat meg sem várja a digitális pénztárca elterjedését. Már most egy olyan új rendszer kifejlesztésén és finomításán dolgoznak, amihez mobiltelefon sem kell, a felhasználónak csupán tenyerét kell elhúznia a digitális leolvasó előtt a személyazonosításhoz, fizetéshez vagy hozzáféréshez.
Bár a Near Field Communication, vagy kis hatótávolságú kommunikáció (NFC) a vártnál lassabb ütemben terjed Amerikában, mint mondjuk Ázsia egyes országaiban, biztosak lehetünk benne, hogy a kényelem-bolond amerikaiak ezrével ölelik majd keblükre az új rendszert, amint annak marketingje magasabb sebességbe kapcsol.
PalmSecure névre keresztelt új rendszernél a felhasználónak nem kell semmilyen új eszközt, telefont vagy szoftvert beszereznie. A tenyerünkön kívül semmi egyéb nem szükséges hozzá. Elhúzzuk kezünket a leolvasó előtt, ami az infra-közeli fény segítségével felismeri a tenyerünkben futó erek egyedi mintázatát.
Természetesen már jó előre sejteni lehetett a biometrikus azonosítók térnyerését, hiszen a kényelmet és biztonságot hangsúlyozó propaganda könnyen eladhatóvá teszi, így a legtöbb ember nem foglalkozik, illetve nem akar foglalkozni a technológiában rejlő veszélyekkel. Biztosak lehetünk benne, hogy a biometrikus leolvasáson alapuló technológiák a digitális fizetőeszközöknél jóval gyorsabb ütemben terjednek majd el.
Az Egyesült Államokban már gőzerővel folyik a rendszer telepítése.
A New Yorki Egyetem Langone Egészségügyi Központjának több intézményében használják már a Fujitsu által gyártott modellt, a betegek nagyobb kényelme és a gyorsabb adatfeldolgozás érdekében (a marketing ajándék, ami mindig csak ad).
Ahogy Jonathan Allen írja a Reuters-ben:
Az új betegeknek nem több mint egy percre van szükség a regisztrációhoz, a leolvasás pedig egy másodpercig tart csupán.
Nem kell mást tennünk, mint megkérdezni a beteget, hogy megváltozott-e a biztosítása és még kérdőív kitöltésére sincs szükség,” mondja Bernard Birnbaum, az egészségügyi központ igazgató-helyettese.
Egyelőre a program választható, de Birnbaum szerint eddig a betegek mindössze 1%-a tiltakozott ellene. Sajnos 2011-ben ezen nem lehet csodálkozni.
A társadalom szorosabb felügyeletére irányuló minden újabb kezdeményezést önkéntes alapon vezetnek be először, később azonban, ahogy egyre többen kezdik használni, az ellenzőknek egyre nehezebbé válik kimaradni belőle, míg végül a visszautasítás lehetősége teljesen meg nem szűnik.
Bár az új rendszer kiépítése a New Yorki Egyetem intézményeiben sok figyelmet kapott a médiától, ne felejtsük el, hogy ez nem az egyetlen létesítmény együttes, ahol a technológiát bevezették már. Számos más kórház alkalmazza már az azonosításnak ezt a formáját az Egyesült Államokban és egyre többen csatlakoznak a rendszerhez.
Számos iskola is bevezette már a Fujitsu által kifejlesztett technológiát. A floridai Pinellas megyei iskolakerület például a felesleges papírmunka és a személyazonosság lopás veszélyére hivatkozta telepítette.
Az új rendszer a diákok tenyerének leolvasása után automatikusan levonja az ebéd árát az adott diák számlájáról vagy regisztrálja az ebédnél való megjelenést. Sokan nem tudják, hogy a biometrikus azonosítás egyáltalán nem új ezekben az oktatási intézményekben, csupán eddig nem a tenyér, hanem a mutatóujj erezetét olvasta le a több éve használatban lévő szkenner.
A rendszer kórházakban és iskolákban történő fokozatos bevezetésével hozzászoktatják a társadalmat a biometrikus személyazonosítás elfogadásához. Ez főleg az iskolák esetében igaz, hiszen, ha a gyerekek már az általános iskolák legalapvetőbb szolgáltatásainak igénybevételénél is ezt a módszert kénytelenek használni, az állandó azonosítás életük elfogadott részévé válik és sem nekik, sem az őket követő generációknak nem fog eszébe jutni, hogy megkérdőjelezzék annak szükségességét és csendesen beleolvadnak a köréjük épített mátrixba.
A fiatal generáció nemcsak megszokja az új technológiát, hanem előbb utóbb határozottan követelni fogja a gyors áthaladás és megszokott kényelem nevében.
Elég elolvasni Christopher Murphy áradozó cikkét a Technology Review-ban:
Amennyiben a technológia lassú bevezetése kínál számunkra bármi tanulságot, az az lehet, hogy a régi fizetési rendszerek monopóliumát rendkívül nehéz megtörni, különösen, ha a kereskedőnek kell állni a telepítés költségeit. A biometrikus azonosítás azonban egy olyan egyedi rendszer, ami kellően indokolttá teszi az extra kiadásokat. Aki szerint a mobiltelefonos érintésnélküli fizetés kényelmes megoldás és inkább vásárol annál a kereskedőnél, akinél már bevezetésre került ez a rendszer, képzeljük csak el mennyivel egyszerűbb, ha az embernek nem kell mást tenni, mint felemelni a kézét?
Amennyiben ezt komolyan gondolják, talán itt az idő, hogy azok, akik ennek az ellenkezőjéről vannak meggyőződve, hangosabban hallassák a hangjukat.






Hekker támadás az ENSZ ellen



Forrás: TheNewAmerican
Az új világrend ellen kiálló TeamPoison nevű hekker csoport feltörte az ENSZ Fejlesztési Programjának szerverét és több száz ENSZ bürokrata felhasználónevét és jelszavát tette közzé. A hekkercsoport üzenetet is mellékelt a támadáshoz melynek lényege, hogy céljuk az ENSZ nevéhez fűződő korrupció, csalások és atrocitások leleplezése, valamint egy figyelmeztetés, hogy a támadásnak ezzel még nincs vége.
Ahogyan az várható volt, az ENSZ szakemberei megpróbálták bagatellizálni a támadást, kijelentve, hogy a közzétett információ több éves, azonban a TeamPoison és számos biztonsági szakértő ezzel ellentétes véleményen van, szerintük az adatok frissek és a rendkívül komoly munkának számító támadás súlyos rést ütött az ENSZ biztonsági hálózatán.
Az ellopott felhasználónevek és jelszavak mellé közzétett üzenetben a hekkercsapat számos váddal illette a globális szervezetet. „A globális korrupció szenátusaként működő ENSZ célja az Új világrend és az egységes világkormány felállítása,” állt az üzenetben.
A csapat az ENSZ egészségügyi szervezete, a WHO első elnökétől, Brock Chisholm pszichológustól is idéz, aki kijelentette: „Az Egységes Világkormány eléréséhez el kell törölni az individualista gondolkozást, el kell pusztítani a családhoz, hagyományokhoz és nemzeti identitáshoz való ragaszkodást.”
A csapat továbbá elítéli az ENSZ-t a Ruandával, Darfourral, a volt Jugoszláviával és Izraellel kapcsolatos politikájáért, valamint a népességcsökkentés támogatásáért.
Az ENSZ egy fenevad lett, amit meg kell állítani vagy megszelídíteni,” írja a csoport, Thomas Jefferson békére és a nemeztek őszinte, baráti együttműködésére való felhívását idézve. „Az ENSZ egy nagy csalás! A NATO bürokrata vezetője legitimizálja a barbár kapitalista elit munkáját.”
Az ENSZ nyilatkozatára reagálva, melyben a szervezet kijelentette, hogy a közzétett adatok nem aktív felhasználói fiókokhoz tartoztak, a TeamPoison a Twitter-en bejelentette, hogy következő akciójukban az ENSZ mellett a BBC-t és a Fox News csatornát is nevetségessé kívánják tenni. „Kerüljön napfényre az igazság,” áll a Twitter posztban.
Annak ellenére, hogy az ENSZ megpróbálta jelentéktelennek minősíteni a támadást a kiberbiztonsági szakértők szerint az eset mégis komoly. „Az ENSZ sok millió ember szemében a biztonság szimbóluma,” mondja Jason Hart, a Cryptocard ügyvezetője. „Az ENSZ biztonsági rendszerének feltörésével a TeamPoison üzenetet küldött a világnak.”
A Teampoison azóta bejelentette, hogy egyesíteti erőit az Anonymous nevű csoporttal egy új, “Robin Hood hadművelet” névre hallgató projekt kapcsán, amelyben bankok és pénzügyi intézmények ellen indítanának támadást és a számláikról leemelt pénzt jótékony szervezeteknek adnák.
Márciusban az Anonymus figyelmeztetést adott ki, melyben közölték, hogy következő támadássorozatuk célpontjai a Fed, az IMF és a BIS (Nemzetközi Fizetések Bankja, ami a jegybankok központi bankja). Júniusban a hekkercsoport sikeres támadást hajtott végre a NATO adatbázisai ellen, amelyben összesen 1 gigabájt mennyiségű adatot szereztek meg.
Eközben egy másik hekkercsoport az ENSZ klímaváltozásért felelős kormányközi panelje (IPCC) ellen hajtott végre támadást, számos „klíma szakértő” email címét hozva nyilvánosságra a Durban-ban hamarosan megrendezésre kerülő klímakonferencia előtt. A Climategate névre keresztelt, az ember által előidézett klímaváltozás hazugságait leleplező botránynak köszönhetően kiderült, hogyan manipulálták a klímaváltozásra vonatkozó adatokat, szegték meg a törvényeket és próbálták lejáratni ellenfeleiket az ENSZ klímaügyi „szakértői”.


Új világrend: Távirányítással aktiválható RFID-chipek




Forrás: NaturalNews
A személyazonosság lopás, pénztárca és táskaelvesztés és egy sor egyéb információvesztés elleni védelem megoldásaként beharangozott, mindent magába foglaló, nyomon követő RFID-chip térnyerésének és gyors elterjedésének vagyunk szemtanúi. Azt is tudjuk, hogy a viselőjének megölésére képes RFID-chip mára valósággá vált.
Az természetesen nem kérdés, hogy a világunkat irányító hatalmak minden embert microchippel akarnak ellátni. Számos újsághírben olvashattunk már a különböző bőr alá ültethető micro- és nanochipekről. (http://www.youtube.com/watch?v=qCVVUuvXOoc)
Azt azonban sokan nem tudják, hogy az amerikai élelmiszerbiztonsági hatóság az olyan beültethető chipeknek használatát is engedélyezte, amik képesek kárt, például szándékos égési sérülést okozni viselőjének. Az eredetileg bűnözők nyomon követésére kifejlesztett, ciánt tartalmazó microchipet először egy szaúdi-arábiai feltaláló fejlesztette ki. Találmányát, a távirányítással aktiválható, a testbe ciánt fecskendező RFID-chipet Németországban akarta szabadalmaztatni, de a német hatóságok annak veszélyes és egészségre káros hatása miatt megtagadták a bejegyzést. Tehát a chipek már nemcsak információt tárolnak vagy gyűjtenek viselőjükről, de számos egyéb funkcióra is képesek, mint ahogy a fenti YouTube klipben 0:42-nél a riportertől hallhatjuk: „képes megölni, ha nem fogadunk szót.”
Ugyanebben a YouTube klipben hallható Scott Silverman, az Applied Digital Solutions elnökének sokszor idézett interjúja is, akinek mellesleg már a cége által gyártott „VeriChip” van a karjában, amelyben a technológia előnyeit ecseteli a CNBC riporterének.
A VeriChip-et gyártó, most márPositiveID néven futó társaság éppen a napokban jelentette, hogy az izraeli hadsereg is ilyen bőr alá ültethető chipeket rendelt tőlük katonái számára, „katasztrófa felkészülési és vészhelyzet-kezelési programjuk támogatásához.”
Az emberek lassan megszokják a chipeket. A legtöbb ember Magyarországon is csak utólag értesült arról, hogy új, az EU szabványnak megfelelő, már nem az egykori „szabadságot” jelképező kék, hanem vörös útlevele is chipet tartalmaz, illetve, hogy ma már csak ujjlenyomatvétellel kaphat útlevelet. Gondolom, amikor a chipet az útlevélből, vagy személyi igazolványból bőrünk alá akarják költöztetni, sokak „csak” a következő lépést látják majd az elkerülhetetlen folyamatban.






A Stuxnet leszármazottja? A kutatók újabb kibertámadásra figyelmeztetnek



Forrás: abcnews.go.com
A ma már szuperfegyverként emlegetett Stuxnet számítógép vírussal „szinte megegyező” elemeket tartalmazó új vírust észleltek több európai számítógépes rendszerben, ami a Stuxnethez hasonló támadás előjele is lehet, figyelmeztetett az egyik vezető amerikai kiberbiztonsági cég.
A tavaly felfedezett Stuxnet egy rendkívül kifinomult számítógépes vírus, ami sikeres támadást hajtott végre egy iráni atomerőmű számítógépes rendszere ellen. Amerikai kormánytisztviselők szerint a Stuxnet féregvírus példanélküli összetettsége és az a tény, hogy képes fizikailag szabotálni komoly ipari irányítórendszereket, beleértve víz- vagy elektromos művek hálózatait szerte a világon, a kiberháború új korszakát nyitotta meg a világon.
Bár egyetlen csoport sem vállalta magára a támadást, több kiberbiztonsági szakértő szerint a Stuxnet vírust csak egy nemzetállam hozhatta létre és a lehetséges jelöltek igen rövid listáján az Egyesült Államok és Izrael előkelő helyet foglaltak el.
Akárki volt is az akkori támadó, úgy tűnik ismét munkához látott, mivel az új vírus írójának hozzáférése volt az eredeti Stuxnet vírus kódjához, amit soha nem hoztak nyilvánosságra.
Az európai bázisú kutatólaboratórium által felfedezett és „Duqu” névre keresztelt új vírus nem jelent olyan fizikai veszélyt, mint a Stuxnet, mivel az inkább adatokat gyűjt a potenciális célpontokról, amit valószínűleg jövőbeli kibertámadáshoz használnának fel, írja a Symantec kiberbiztonsági óriás friss jelentése.
A Duqu és a Stuxnet kódja nagyon hasonlít egymáshoz, de a hasznos adatállomány nagyban eltér,” áll a Symantec blogbejegyzésében.
A Duqu a billentyűzeten lenyomott karaktereket rögzíti és rendszeradatokat gyűjt az ipari irányítórendszerekkel foglalkozó cégekről, majd ezeket továbbítja a vírusgazdának, írja a Symantec.
Sikeres akció esetén az összegyűjtött adatokat egy jövőbeli, ipari létesítmények elleni kibertámadáshoz tudják felhasználni, ahol a támadott szoftvert használják, legyen az egy európai villamos művek, vagy Mexikói-öbölbeli olajfúrótorony.
Mondhatjuk, hogy a vírus a felderítési szakaszban jár,” nyilatkozta Gerry Egan, a Symantec biztonságtechnikai igazgatója az ABC News-nak. „Az egyértelműen látszik, hogy megtervezett támadásról van szó.”
A Duqu nem terjed magától, így a kutatók úgy gondolják, hogy azok a rendszerek voltak a célpontok, amelyekbe a vírus már bejutott.
Az amerikai nemzetbiztonsági hivatal már kedden valamennyi „kritikus infrastruktúra tulajdonost és üzemeltetőt” riadóztatott, hogy tegyen meg minden lehetséges biztonsági óvintézkedést.
Egy másik kiberbiztonsági cég, az F-Secure Security Labs szintén megvizsgálta a Duqu vírust és weboldalán leírja, hogy a kód olyannyira hasonlít a Stuxnet kódjára, hogy vírusirtó rendszerük azt gondolta az eredeti Stuxnet vírussal áll szemben.
A McAfee Labs is megkapta az új vírus kódját és alapos elemzés után weboldalukon reagálva leírták: „Egy biztos: a Stuxnet csapat még mindig aktív…”






Genetikai népirtás: Az emberiségre leselkedő veszély



Forrás: Infowars.com





Egy wyoming-i farmon a kecskéket a pókhálójukért tartják.
Pandora szelencéjét felnyitották. Az emberiség történelmének eddigi legveszélyesebb genetikai kísérletsorozatára derült fény, amelynek keretében a „tudósok” ember-állat hibridek és egyéb génkeresztezéssel létrehozott klónok előállításával sodorják veszélybe az életet földünkön. 
Az elit által pénzelt tudományok és kutatás-fejlesztő programok munkatársai kényük kedvük szerint kísérletezgetnek a genetikai kódokkal, fittyet hányva a fajok keresztezéséből eredő egyértelmű veszélyekre és ezzel nyíltan kockáztatják a föld biológiai egyensúlyát.
Legutóbb egy angliai titkos laboratórium programja került napvilágra, ahol saját bevallásuk szerint a kutatók már három éve folytatnak ilyen szörny-hibridek létrehozásával kapcsolatos kísérleteket. A mezőgazdasági, gyógyszerészeti és orvosi kutatások monopolizálásán keresztül a biotechnológiának hatalmában áll a világra szabadítani ezeket a Frankenstein fajokat, hiszen az élet genetikailag módosított formái komoly haszonnal kecsegtetnek számukra.
A DNS kód egyes részeinek kicserélésével létrehozott génkeresztezett klónok tulajdonképpen keresztezett hibrid fajok, melyektől azt remélik, hogy szerveik alkalmasak lesznek szervátültetésre is beteg emberek számára, ezenkívül mesterséges fehérjékhez juthatnak általuk. Másik reményük, hogy a mesterséges megtermékenyítés és emberi klónozás területén is fel tudják használni felfedezéseiket, hiszen a meddőség, terméketlenség egyre több embert érint.
Azt azonban nem fogják fel, hogy pont ezek az ember által létrehozott „teremtmények” jelentik a legnagyobb veszélyt az emberiség számára, hiszen bizonyítottan steril utódokat és a rákmegbetegedések megnövekedett kockázatát eredményezik. Ezek a klónok, beleértve a világ első klónozott birkáját, Dolly-t is, nem sokáig képesek életben maradni és rövid életük során számos egészségügyi problémával küzdenek. Arról nem is beszélve, hogy minden életben maradt klónra több száz elvetélt vagy halva született embrió esik. Ennek ellenére a tudósok azt akarják velünk elhitetni, hogy ezek a lények az emberiség javát szolgálják.
Ezek közül a kísérletek közül az emberi gének, a tudósok által „hasznosnak” vélt állatok génjeivel való keresztezés a legveszélyesebb, hiszen ily módon olyan betegségek is átterjedhetnek az emberre, melyek eddig csak az állatok számára voltak végzetesek. Az egymással nem rokon fajok keresztezése (emlős és medúza például) előre nem látható következményekkel és irányíthatatlan mutációkkal járhatnak. Arról nem is beszélve, hogy számos korábban egyformának tartott gén, egészen másként viselkedik egy idegen DNS láncba ültetve. A tudósok azt is szeretik figyelmen kívül hagyni, hogy bizonyos gének nem egy, hanem több tulajdonságért is felelősek, még inkább kiszámíthatatlanná és mindenképpen veszélyessé téve az eredményt.
Az eddig csupán regényekben (mint a globalista H. G. Wells Dr. Moreau szigete című művében) felbukkanó  groteszk kísérletek mára rémálomszerű valósággá váltak. A tudósok emberi füllel rendelkező egereket állítanak elő, emberinek minősített szerveket nyernek tehenekből, disznókból és más gazdaállatokból, stratégiai fontosságú fehérjéket állítanak elő és egyéb általunk sci-fi kategóriába tartozó alkalmazási területeket vázolnak fel, megalapozva a biotechnológia ijesztő és sokunk számára nemkívánatosjövőjét. A pók-kecske kitenyésztése például szöges ellentétben áll a természet törvényeivel, és azért hozták létre, hogy a pókselyemből egy, az acélnál is erősebb fehérjét állítsanak elő, amit például golyóálló mellények és egyéb katonai eszközök gyártásához használnának fel.
A modernkor Frankenstein professzorai földünkre szabadították a genetikailag módosított fajokat, melyek elnyomják és kipusztítják a természetes egyedeket. A GMO növények megfertőzik és tönkreteszik a természetes maggal bevetett földeket, óriási károkat okozva a hagyományos gazdálkodást folytató vállakozásoknak. A genetikailag módosított növényekről bebizonyosodott, hogy a rákon és más egyértelmű betegségeken kívül sok esetben terméketlenséget is okoznak, ami csak a harmadik generációban jön elő.
A globalista elit istennek képzeli magát és azt gondolja, hogy az életet olcsó másolatokkal helyettesítheti, melyek valójában a föld igazi flórájának és faunájának létét veszélyeztetik. Nem is olyan régen a világ legtöbb ismert tudósa úgy gondolta, hogy a DNS kód 96%-ára semmi szükség és nem képviselnek genetikai értéket. Arroganciájuk mostanra odáig fajult, hogy a transzhumanizmushoz vezető utat akarják elénk tárni, hogy az embert (illetve bizonyos embereket), az élet meghosszabbításával isteni magasságba emeljék.
Mondjunk nemet, amíg nem késő.





A titkos időjárás befolyásoló fegyverek sok millió emberéletet olthatnak ki, figyelmeztet egy orosz politikus



Forrás: Paul Joseph Watson, infowars.com
Egy vezető orosz politikus óriási megdöbbentést keltett egy televíziós interjúban tett kijelentéseivel, melyben arra figyelmeztetett, hogy Oroszország olyan új technológiák birtokában van, amelyek képesek a föld bármelyik részét elpusztítani, sok millió ember életét kioltva, amennyiben az Egyesült Államok, az ENSZ vagy Grúzia megpróbálja megakadályozni Oroszország csatlakozását a Kereskedelmi Világszervezethez.
Vladimir Zhirinovsky, az orosz Duma alelnöke és az Orosz Liberális Demokrata Párt (LDPR) vezetője az első hivatalosan is elismert ellenzéki vezető Oroszországban a kommunizmus bukása óta. Az LDPR és a volt KGB és Kommunista Párt között sok összefonódás van. Mára a párt jelentős politikai hatalomra tett szert, annak ellenére, hogy Zhirinovskyt sokan militáns neonáci politikusnak tartják.
Az interjú során Zhirinovsky hirtelen témát váltott, amikor a riporter arról kérdezte, hogyan kezelje Oroszország azokat az országokat, Grúziát és az Egyesült Államokat, akik megpróbálják megakadályozni belépését a Kereskedelmi Világszervezetbe.
Bizarr kirohanásában elmondta, hogy az amerikai kormánynak „nincs jövője” és hamarosan össze fog omlani, kiemelve Oroszország vezető szerepét az űrkutatásban és hozzátette, hogy „Oroszország rengeteg pénzzel, erőforrással és olyan új fegyverekkel rendelkezik, melyekről még senki sem tud.”
Ezeknek az eszközöknek a segítségével a bolygó bármelyik részét képesek vagyunk 15 perc leforgása alatt elpusztítani,” hangzott a szenzációhajhász figyelmeztetés.
Nem robbantásról, sugarakról, lézerről vagy villámlásról beszélek. Ez egy csendes és békés fegyver,” tette hozzá, figyelmeztetve, hogy „egész kontinensek merülnek álomba örökre” és „120 millió ember fog meghalni,” ha valaki megkérdőjelezi Oroszország fennhatóságát a Kuril szigetek felett, amellyel kapcsolatban Japánnal keveredtek összetűzésbe.
A műsor női házigazdája mosolyogva fogadta a megjegyzéseket, pedig Zhirinovsky viselkedése kicsit sem volt kedélyes.
Zhirinovsky utalást tett a márciusi japán cunamira is, arra engedve következtetni, hogy az általa említett új fegyvereknek köze van az USA és Oroszország által régóta fejlesztés alatt álló időjárás módosító technológiához, aminek alkalmazása ma már nyílt titok.
A Grúzia bekebelezésével fenyegetőző Zhirinovsky figyelmeztetett, hogy „a bolygó másik oldalán is lehet cunami, mégpedig a Kaukázusban.” A Kuril szigetek említésével valószínűleg arra akart célozni, hogy Oroszországnak köze volt a több ezer emberéletet követelő, és a japán gazdaság válságát még jobban elmélyítő katasztrófához.
A harmadik világháború kirobbanására is figyelmeztetett, ami a jelenlegi közel-keleti és afrikai zavargásokból robbanhat ki és szerinte a jelenlegi globális intézmények, mint az EU és a Kereskedelmi Világszervezet bukásához és az új, Oroszország vezette nemzetközi világrend felemelkedéséhez vezet majd.
Moszkva már évtizedek óta rutinszerűen alkalmazza az időjárás módosítására alkalmasfelhőképzés” technológiát, hogy a napsütés biztosítva legyen a katonai felvonulásokon, de az időjárás pusztító fegyverré alakítása új és félelmetes koncepció.
Ben Livingstone, a haditengerészet volt fizikusa – aki Lyndon B. Johnsont informálta az időjárás-befolyásolás hatékonyságáról még a 60-as években – már az 50-es években leírta, hogy az Egyesült Államok rengeteg pénzt fordított az időjárást befolyásoló fegyverek kifejlesztésére a hidegháború évei alatt. Naiv lenne azt gondolni, hogy az oroszok nem ugyanezt teszik.
A Georgia Egyetemen 1997-ben tartottbeszédében William Cohen, aki akkor az Egyesült Államok védelmi minisztere volt, az „öko-terrorizmus” veszélyeire hívta fel a figyelmet, „aminek segítségével egyesek képesek megváltoztatni az időjárást, földrengéseket vagy vulkánkitöréseket előidézni elektromágneses hullámok segítségével.”
Az elmúlt évek során a HAARP, azaz Aktív Magas Frekvenciás Program az Auróra Kutatására (HAARP – High Frequency Active Auroral Research Program), az amerikai légierő, az amerikai tengerészet, az Alaszkai Egyetem és a DARPA által együttesen finanszírozott, az ionoszféra kutatására specializálódott program céljaival kapcsolatban sok pletyka járta be a világot. Egy hárfa, amin az angyalok nem játszanak című underground bestsellerében, Nick Begich összegyűjtötte azokat a bizonyítékokat, amik alátámasztják, hogy a HAARP időjárás-befolyásoló kapacitását gonosz célokra használják.
NASA kutatói rájöttek, hogy „az atmoszféra határán tapasztalt elektromos zavarok és a földön észlelt földrengések között szoros összefüggés van,” és ebből eredt az a következtetés, hogy egyes földrengéseket a HAARP technológia segítségével, mesterségesen váltottak ki.
Ez a Zhirinovsky által is említett technológia gyors ütemben válik sci-fiből kézzelfogható, tudományos valósággá.
Bár Zhirinovsky igen ellentmondásos, lázító személyiségnek számít Oroszországban, ettől függetlenül rendkívül befolyásos politikai vezető is. Csupán azért mert sok ember szemében Zhirinovsky nem több egy politikai bohócnál, ne essünk abba a hibába, hogy teljesen bolondnak nézzük. Látja, mi zajlik a színfalak mögött, bár a stílusa hagy némi kívánnivalót maga után.
Amellett, hogy az orosz állami Duma alelnöke és az LDPR vezetője, az Európai Bizottság Parlamenti Közgyűlésének is tagja. Néhány hete bejelentette az iránti szándékát, hogy indulni akar a 2012-es orosz elnökválasztáson is, ahol a szakértők szerint a harmadik helyre várható.
Zhirinovsky múltbeli kijelentései sem voltak kevésbé ellentmondásosak. Egy alkalommal azt javasolta, hogy dobjanak atombombát az Atlanti Óceánra, hogy ezáltal elárasszák Nagy-Britanniát.
Mire véljük legújabb megnyilatkozását? Vajon badarság az egész, vagy Zhirinovsky tényleg bepillantást adott Oroszország világuralmi terveibe?









A mexikói katasztrófavédelmi gyakorlatba betervezett földrengés bekövetkezett



Forrás: Infowars.com

Bizarr egybeesés: a kormány által szervezett szimulációnak a valóságban is bekövekezett, Richter-skála szerinti 7,9-es erősségű földrengés is része volt.

Sokakban megerősödött a félelem, hogy a kormányok szeizmikus események elindítására alkalmas technológiákkal kísérleteznek, miután kiderült, hogy a keddimexikói földrengésegybeesett a kormány katasztrófavédelmi gyakorlatával, amely során a bekövetkezett földmozgással azonos erősségű földrengést szimuláltak.
Később a geológiai intézetek a rengést 7,9-ről 7,4-es erősségűre módosították. A gyakorlatot a mexikói állami katasztrófavédelmi bizottság felügyelete alatt hajtották végre. „A következő, március 20-ra tervezett, a Richter-skála szerinti 7,9-es földrengés által előidézett helyzet kezelését demonstrálni hivatott mega-szimulációra való felkészülés részeként az állami polgárvédelmi hatóság egy kabinet előtt tesztgyakorlatokat hajtott végre,” írta az El Heraldo mexikói lap március 2-án. A hatóságok egy reklámplakátot is kiadtak az esemény beharangozására, egyértelműen március 20-át jelölve meg a gyakorlat időpontjaként.
Egy másik mexikói lap, a La Voz del Norte március 13-án adott hírt a március 20-án körülbelül déli 12-re tervezett mega-szimulációról, leírva, hogy három kormányhivatal is fontos szerepet játszik a gyakorlatban. A földrengés helyi idő szerint március 20-án délután 12:02-kor, az Oaxaca térségben történt az amerikai geológiai intézet, az USGS adatai szerint. A bizarr egybeesés miatt többen is szeizmikus kísérletre gyanakszanak.
Az, hogy számos kormány rendelkezik szeizmikus események kiváltása alkalmas technológiával már nem összeesküvés elmélet, hanem megalapozott tény. Az időjárás befolyásolás területének szakértője,Ben Livingstone, volt haditengerészeti fizikus, aki a 60-as években, még a vietnámi háború idején Lyndon B. Johnson tanácsadója volt az időjárás befolyásolásának hatékonyságával kapcsolatos kérdésekben, számos dokumentummal alátámasztotta, hogy az Egyesült Államok már az 50-es évek elején több olyan programot is finanszírozott, amelyek célja időjárás befolyásoló fegyverek kifejlesztése volt.
1997-ben William Cohen, akkori amerikai védelmi miniszter a Georgia Egyetemen mondott beszédében egy „ökológiai jellegű terrorveszélyről” beszélt, „aminek lényege, hogy elektromágneses hullámok segítségével meg lehet változtatni az időjárást, illetve földrengéseket vagy vulkánkitöréseket lehet előidézni távirányítással.”
Az elmúlt évek során a HAARP, azaz Aktív Magas Frekvenciás Program az Auróra Kutatására (HAARP – High Frequency Active Auroral Research Program), az amerikai légierő, az amerikai tengerészet, az Alaszkai Egyetem és a DARPA által együttesen finanszírozott, az ionoszféra kutatására specializálódott program céljaival kapcsolatban sok hír, illetve pletyka járta be a világot. „Egy hárfa, amin az angyalok nem játszanak” című underground bestsellerében, Nick Begich összegyűjtötte azokat a bizonyítékokat, melyek alátámasztják, hogy a HAARP időjárás-befolyásoló kapacitását aljas célokra használják.
NASA kutatói rájöttek, hogy „az atmoszféra határán tapasztalt elektromos zavarok és a földön észlelt földrengések között szoros összefüggés van,” és ebből eredt az a következtetés, hogy egyes földrengéseket a HAARP technológia segítségével, mesterségesen váltottak ki.
Az is bebizonyosodott már, hogy egyes földrengéseket emberi tevékenység váltott ki. A földalatti nyomásban bekövetkezett változások egy svájci geotermikus erőműnél például3,4-es erősségű földrengést okoztak 2007-ben.
Függetlenül attól, hogy a keddi földrengést egy rosszul elsült szeizmikus kísérlet váltotta-e ki vagy sem, maga a tény, hogy a rengés pontosan a kormány által szervezett katasztrófavédelmi gyakorlattal egy időben és a gyakorlatban meghatározott erősséggel következett be elég bizarr egybeesésnek számít, így sok ember fantáziáját megmozgatta.




Újabb Bill Gates projekt: Az atmoszféra kénkezelése





Forrás: Infowars.com
A Bill Gates finanszírozásával folytatott legújabb geomódosítási kísérlet keretében az atmoszféra Új Mexikó feletti részét több ezer tonna kénrészecskével akarják bepermetezni, annak ellenére, hogy még a legrendíthetetlenebb környezetvédők is arra figyelmeztetnek, hogy az eljárás katasztrofális hatással lehet a föld ökoszisztémájára.
David Keith azzal érvel a módszer mellett, hogy a szolár geomódosítás egy olcsó megoldásnak bizonyulhat a globális felmelegedés lassítására. Más tudósok ezzel szemben arra figyelmeztetnek, hogy a kísérlet hatása megjósolhatatlan, a következmények pedig veszélybe sodorhatják a föld időjárási rendszereit és élelmiszerellátását,” írja a Guardian.
A kísérleteket, az amerikai James Anderson közreműködésével, egy éven belül akarják elkezdeni. A tervek szerint először több ezer kilogramm részecskét engednek ki, hogy felmérjék a módszer hatását az ózonréteg kémiai összetételére és megállapítsák a legideálisabb kénpermet adagokat. Mivel a sztratoszférát, annak rendkívüli összetettsége miatt, nem lehet laboratóriumi körülmények között modellezni, Keith szerint a kísérlet arra is jó lesz, hogy rájöjjenek, miként lehet az ózonréteget megváltoztatni egy hatalmas kénpermet segítségével.
A Harvard Egyetem projektjét Bill Gates finanszírozza, aki az év elején állt ageomódosítás mellé, a föld éghajlatának módosítása érdekében. A részecskéket egy hőlégballon segítségével akarják az atmoszférába juttatni 24 km magasságban, az Új mexikói Fort Sumner felett.
A kísérlettel járó kockázatok olyan komolyak, hogy még a globális felmelegedés mantra legádázabb hívei is ellenzik. Közéjük tartozik például Doug Parr, brit tudós, a Greenpeace egyik vezetője, aki szerint a próbálkozás „bizarr” és „veszélyes”.
Egy ilyen balul elsült kísérlet rendkívül romboló hatást fejthet ki a harmadik világ amúgy is sok nehézséggel küszködő, szegénységben élő népességére. Alan Robock, a Rutgers Egyetem meteorológusa a következőket mondta:
Az általam készített számítógépes szimuláció azt mutatja, hogy a felszín közeli kénes felhők gyengíthetik az Ázsiára és Afrikára jellemző nyári monszunokat, ami az esőzések csökkenéséhez vezetne, így veszélybe sodorná a több milliárd ember számára túlélést jelentő termést, mivel nem tudnák öntözni földjeiket.”
(Időkjelei: Bár mint kiderült, az öntözéses művelés a megszüntetendő eljárások listáján szerepel az ENSZ Agenda 21 programban, így az elit számára ez is pozitívumnak tűnhet.)
Képzeljük el mi történne, ha aszályt és éhínséget idéznénk elő azzal, hogy hűteni próbáljuk a bolygót,” mondta Robock egy geomódosítási konferencián még 2010-ben.
Stephen Schneider, a Stanford Egyetem munkatársa, aki űrhajókat küldene az atmoszféra magasabb régióiba, hogy ezzel leárnyékolják a napot, elismerte, hogy a geomódosítás „nemzetközi konfliktusokhoz vezethet, ha az egyes országok által elindított geomódosítási projektek rosszul sülnek el.”
Ilyen hatás lehet például az ózonréteg további károsodása, az esőzés megzavarása, különösen a trópusi, szubtrópusi területeken, ami több milliárd ember élelmiszerellátását veszélyeztetné,” nyilatkozta Pat Mooney, a kanadai technológia figyelőszervezet, az ETC Csoport ügyvezető igazgatója. „Egy ilyen lépés semmilyen hatással nem lenne az atmoszférában található üvegházhatású gázok szintjére vagy az óceán elsavasodására. A szoláris geomódosítás inkább az időjárással kapcsolatos nemzetközi feszültségeket erősítené, mivel a felállított modellekből arra lehet következtetni, hogy veszélyes lenne a déli féltekére nézve.”
Az ismeretlen veszélyektől függetlenül is elég információ áll rendelkezésre a környezet kénnel történő szennyezéséről, hiszen ez az elem a savas eső egyik fő összetevője. AzEPA szerint „a tavak és patakok elsavasodását okozza és kárt tesz a magas területeken élő fákban és az érzékenyebb fajta erdei talajokban. A savas eső az építőanyagok és festékek (védett épületek, szobrok, stb.) gyors elöregedéséhez is vezet.”
Az egészségügyi kockázatok önmagukban is elegendőek lennének, hogy megkérdőjelezzék egy ilyen program engedélyezésének indokoltságát.
A kénszennyezés a következő egészségügyi hatásokkal hozható összefüggésbe:
  • Idegrendszeri és viselkedési zavarok
  • Vérkeringési zavarok
  • Szívkárosodás
  • Szem- és látáskárosodás
  • Nemzőképesség csökkenése
  • Immunrendszeri károsodás
  • Gyomor és emésztőszervi problémák
  • Máj és vesekárosodás
  • Halláskárosodás
  • Hormonháztartás megzavarása
  • Bőrproblémák
  • Fuldoklás és tüdőembólia
LennTech weboldal szerint:
Kísérleti állatokon végzett laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy a kén súlyosan károsítja az agyi ereket, a szívet és a veséket. A kísérletekből arra is lehet következtetni, hogy a kén bizonyos formái károsítják a magzatot és vele született problémákat okoz. Az anyák az anyatejen keresztül továbbadhatják a kénmérgezést gyereküknek. A kén emellett károsítja az állatok belső enzimrendszerét.”
Még Mark Watson, a geomódosítást támogató tudós is elismeri, hogy az atmoszféra kénezése „savas esőt, ózonkárosodást és időjárási problémákat okozhat.”
Tudva, hogy Bill Gates a népességcsökkentésre specializálódott titkos elit klub tagja, nehéz lenne véletlen egybeesésre gyanakodni, amikor pont egy olyan programot támogat, ami a föld szegények lakta területeinek népességcsökkenéséhez vezethet, a legkiszolgáltatottabbak kiéheztetésén keresztül.









A legkeményebb hekker csoport kiberháborúval fenyegeti az USA kormányát



Forrás: msnbc.msn.com
Céljuk visszavágni a WikiLeaks és Brandley Manning, a titkos dokumentumok kiszivárogtatásával vádolt közlegény elleni eljárás miatt, mondja az Anonymous hekker csoport szóvivője
Az Anonymous hekkerek az igazi világban elkövetett támadást terveznek
Az Anonymous számítógépes hekker csoport egyik vezetője újabb támadásokkal fenyeget bizonyos amerikai nagyvállalatokat és kormánytisztviselőket az amerikai hatalom bástyái ellen meghirdetett egyre éleződő kiberháború részeként. 
Ez egy igazi gerilla harc. Én így hívom,” mondja a 29 éves Barrett Brown, aki az Anonymous csoport rangidős stratégájának és propagandistájának vallja magát. „Ez egy rendhagyó, aszimmetrikus háború és nem mi kezdtük. A fegyverek már régóta szólnak.”
A lázadó, magabiztos, egyetemi tanulmányait félbehagyó fiatalember, bátran nyilatkozott az őket ért vádakkal kapcsolatban, amelyek szerint rendre megszegik a szövetségi törvényeket. Véleménye szerint az Anonymous tagjai afféle kiber rendőrség, vagy inkább Robin Hood szerepét töltik be a nagyvállalati és állami igazságtalanságok ellen.
Megszegjük a törvényt, de etikusan tesszük
A mi embereink is megszegik a törvényt, mint ahogyan mindenki a világon,” tette hozzá. „Amikor megszegünk egy törvényt, a polgári engedetlenség szolgálatában tesszük és követjük az etika szabályait. Olyan célpontok ellen tesszük, akik megérdemlik.”
Úgy tűnik, az ilyen célpontok száma egyre növekszik. A WikiLeaks és a jelenleg a Quanticoi katonai börtönben őrzött Bradley Manning elleni bánásmódon feldühödve elmondta, hogy újabb támadásokat terveznek azon kormánytisztviselők ellen, akik részvettek, vagy vesznek az ügyben. A tervezett módszerek között szerepel a célpontokra vonatkozó személyes információk közzététele az Interneten, a Quantico személyzetének „zaklatása” és a létesítmény teljes internet és telefonhálózatának leállítása.
Az elmúlt néhány hónap során az Anonymous hekkerei, más néven „haktivistási” az Egyesült Államok több nagyvállalatát is megfenyegették. Az ügyben az FBI is nagy erőkkel nyomoz, több gyanúsítottnál tartottak házkutatást és sokakat beidéztek. Az USA kormányának tisztviselői több támadást is az Anonymous számlájára írnak. A kormánycélpontok ellen alkalmazott taktika lényege, hogy több ezer vírusfertőzött számítógép segítségével egyazon időben próbálják elérni a szóban forgó hálózatot, ami a túlzott terhelés eredményeként összeomlik.
A WikiLeaks bajnoka és a közel-kelei lázongások
Állítólag ugyanezt a módszert használták decemberben is, amikor a MasterCard és Visa weboldalai omlottak össze a WikiLeaks megbosszulására indított támadás eredményeként. A csoport azt állítja, hogy Tunéziában, Egyiptomban és Líbiában is több kormányhálózatot tettek működésképtelenné, tovább fűtve az amúgy is forró hangulatot a térségben.
Eddigi legvakmerőbb támadásukat a múlt hónap során indították, miután a kormány legfőbb kiberbiztonsági alvállalkozója, a HBGary Federal ügyvezetője bejelentette, hogy leleplezi a Anonymous tagjait.
A válasz gyors és kíméletlen volt.
Behatoltak a cég számítógépes hálózatába, ellopták az elnök-vezérigazgató Twitter oldalát és több ezer kompromittáló emailt szereztek meg, amit később feltettek az Internetre. Az emailekből többek között arra is fényderült, hogy a cég dezinformációs kampányt készült indítani, hogy lejárassák a WikiLeaks politikai szövetségeseit, valamint a Bank of America és az Amerikai Gazdasági Kamara kritikusait.
Barrett Brown lakását is megmutatta az NBC riporterének, és megengedte, hogy jelen legyen a PayPal-nak címzett figyelmeztető levél megtervezésénél, melyet társaival egy biztonságos chat-szobában fogalmaztak meg, Manning közlegény számlájának befagyasztása miatt.
Figyelmeztetés a PayPal-nak
Udvariasan megkérjük, hogy álljanak ki meggyőződéseik mellett és ne hódoljanak be,” olvasta Brown a laptopján megfogalmazott levelet. „Szabadítsák fel a számlát, vagy tegyék elérhetővé az összeget Bradley Manning és ügyvédei számára. Ha ezt nem teszik meg, ezzel azt bizonyítják, hogy egy törvényszegő kormány bábui, ami ellentétben áll a Genfi Egyezménnyel és az Amerikai Alkotmányban megfogalmazott szabadságjogokkal.”
Végül pedig,” tette hozzá, „a szokásos befejezés. Anonymous vagyunk. Nem bocsátunk meg. Nem felejtünk.”
Ez a mi kis mottónk.”
Barrett Brown természetesen nem minden kérdésünkre válaszolt, elmondta viszont, hogy tagjaik száma több ezerre, sőt tízezerre tehető, akik között nagy cégek és kormányhivatalok számítástechnikai igazgatói és újságírók is vannak. A csoport magja „néhány tucat” ember, akik azonnal reagálnak a fontos helyzetekre. Legfőbb céljuk az információszabadság kivívása.
A HBGary elnök-vezérigazgatója szerint az Anonymous brutális tettekre képes. A cége elleni támadás során ellopták alkalmazottaik személyes információit, társadalombiztosítási azonosító számait, és azt állítja, hogy volt, aki halálos fenyegetést is kapott.
Az Anonymous nem az, aminek az emberek hiszik. Ezek kegyetlen emberek, akik élvezik, hogy a média annyi figyelmet szentel nekik.”
Nem kérnek bocsánatot módszereikért
Brown nem tagadja, hogy az Anonymous módszerei kemények.
Egyre erősebbek vagyunk,” állította, mikor képességeikről kérdezték. „Képesek vagyunk behatolni a kormánynak dolgozó cégek szervereibe és üzemen kívül helyezni valamennyit, letörölni a biztonsági mentéseket, megszerezni a belső levelezést és dokumentumokat, lekapcsolni a cégtulajdonosok weboldalait és megszerezni mindent ezekről az oldalakról és általánosságban pokollá tudjuk tenni azoknak az életét, akik másokkal szemben igazságtalanul jártak el… zaklatjuk őket és soha többé nem fognak ebben az üzletágban elhelyezkedni. Leleplezzük őket a médiában. Képesek vagyunk tüntetéseket szervezni bárhol a világon és konkrét dolgokra irányítani a nemzet figyelmét, ha szükséges.”
Szerteágazó képességeik bizonyítékaként elmondták, hogy megszerezték az iráni nukleáris létesítményekben fennakadást okozó, híres Stuxnet féregvírus kódját is, amiről az a hír járja, hogy nyugati hírszerző szervezetek készítették Irán atomprogramja ellen. (Az amerikai kormány képviselői nem voltak hajlandóak nyilatkozni a Stuxnet ügyben.)
Igen, ez egy nagyon veszélyes szoftver,” mondta Brown, amikor a Stuxnet vírusról kérdezték. „Nem kellett volna hagyni, hogy szabadon keringjen.”
Jobb helyen lett volna az Anonymous kezében?” kérdezte az NBC riportere.
De hiszen ott van,” válaszolta Brown. „C’est la vie.”





Készülődés az I. Világháló Háborúra



Időkjelei: A háború és a háborús fenyegetettség a végső idők egyik fontos jelének számít, aminek ma már a kiberháború is része. Függetlenül attól, hogy valós, vagy megrendezett kibertámadásról van szó, manapság egy virtuális esemény éppen akkora károkat képes okozni, mint a konvencionális hadviselés, amit az USA egyik hivatalos kormányoldalán megjelent alábbi rövid cikk is jól szemléltet.
Forrás: allgov.com
A Terminátor című 1984-es sci-fi filmben a Skynet mesterséges intelligencia hálózat saját öntudatra ébred és nukleáris háborút kezdeményez az emberiség ellen. A korai XXI. század világában a föld nemzetei egészen másfajta kiberháborús veszélyekre készülnek, amelyek eredhetnek terroristáktól, haktivistáktól, ellenséges nemzetektől vagy a szervezett bűnözés köreiből. Az Egyesült Államok által dominált Észak-atlanti Szerződés Szervezete, a NATO 2008-ban létrehozta a NATO Kibervédelmi Együttműködési Központot (NATO Co-operative Cyber Defense Centre of Excellence) az észtországi Tallinnban, ahol márciusban kiber hadgyakorlatot tartottak.
A NATO helyszínválasztása szándékos volt: az I. Világháló Háborúnak nevezett 2007-es akcióban, feltehetően oroszpárti haktivisták számos média és kormányoldal ellen indítottak egyidejű, szolgáltatásmegtagadással járó támadást (DDoS – Distributed Denial of Service), valószínűleg egy addig Tallinn központjában álló, a szovjet korszakból származó szobor elmozdítása miatt.
Miközben az I. Világháló Háború sok ember szemét felnyitotta a kibertámadások veszélyeit illetően, 2010-ben a Stuxnet vírus jelentette kockázat segített igazán felfogni az új front komolyságát.
Bár a sokak szerint valamelyik izraeli vagy amerikai titkosszolgálat által az iráni urániumdúsító létesítmények megfertőzésére és ezzel hátráltatására gyártott Stuxnet vírus kevés személyi számítógépben tett kárt (mivel mint kiderült azokat közvetlenül a megtámadni kívánt szerverekre vitték fel és nem az Interneten terjedt), a támadás mégis sikeresnek mondható, hiszen körülbelül két évvel vetette hátra az iráni atomfizikusok munkáját.
Az egyre kifinomultabb rendszerek integrálásával a kibertámadások potenciális célpontjainak köre is bővül az Interneten.
Richard Clarke, aki annak idején Bill Clinton tanácsadója volt, és aki idősebb és ifjabb George Bush-t is a terrorelhárítás és kiberbiztonság fontosságára figyelmeztette, rámutatott, hogy „a kifinomult módszerekkel dolgozó kibertámadók számos különböző esemény végrehajtására képesek, a vonateltérítéstől, az áramszünetek előidézéséig. Ez nem csupán egyszerű áramszüneteket jelent. Arra is képesek, hogy tönkretegyék a generátorokat, amelyek cseréje hónapokba is telhet. Képesek felrobbantani [olaj vagy gáz] vezetékeket és leszállásra kényszeríthetik a repülőket.”






A ’Különvélemény’ világa a valóságban



Forrás: Bloomberg.com





Jeff Carter, a Hoyos fejlesztési igazgatója demonstrálja a HBOX íriszleolvasó működését New Yorkban
Nem sok idő kell ahhoz, hogy a világ a Tom Cruise féle ’Különvélemény’ című filmre hasonlítson, főleg, ha hagyjuk, hogy a Hoyos Corporation hozza a döntéseket. 
A cég az emberi íriszen látható adatok azonosítás céljából történő rögzítésével foglalkozik, pontosan olyan módon, mint ahogyan azt a Különvéleményhez hasonló filmekben láthattuk.
A filmekben az írisz-azonosító technológia segítségével védték a szuper titkos létesítményeket, üldözték a veszélyes bűnözőket vagy személyre szabott reklámokkal bombázták a vásárlókat. A valóságban a Bank of America dolgozóinak azonosítására, a londoni Heathrow reptér utasainak ellenőrzésére vagy például New Yorkban a bűnözők nyomon követésére használják.
Néhány fontos szabadalmi idő lejártával a Hoyos azt reméli, hogy a technológia széles körben elterjedhet, felválthatva a bankkártyás fizetések alkalmával szükséges személyazonosítást a kártyabirtokos mobiltelefonjának segítségével.
Az eszköz előállítási költsége jelentősen olcsóbb lett, ezzel szemben a bankkártya csalások száma jelentősen emelkedett, tehát eljött az idő, hogy széles körben alkalmazzuk ezt az új technológiát,” nyilatkozta Jeff Carter, a cég Fejlesztési Igazgatója.
Polgárjogi aktivisták a módszert igen aggályosnak találják, hiszen számos visszaélésre ad lehetőséget.
A technológia
A biometrikus azonosítók az ember fizikai tulajdonságai alapján, mint például az arcforma, ujjlenyomat vagy íriszkép, állapítja meg a személyazonosságot.
A Hoyos által alkalmazott módszer lényege az írisz lefényképezése, majd digitális kóddá alakítása, amit a rendszer összevet az adatbázisban rögzített információkkal.
Az SRI International által kifejlesztett technológia például 3 méter távolságból is képes leolvasni egy mozgó ember íriszét és egy perc alatt 30 ember azonosítására képes. A technológia 5 éven belül széles körben elterjedhet, például repülőtereken, határátkelőkön és komolyabb biztonságot igénylő létesítményekben.
Az Egyesült Államokon kívül még gyorsabban terjed az új technológia alkalmazása. Az Egyesült Arab Királyságban például már ezt a módszert alkalmazzák a határátkelőhelyeken, a Heathrow repülőtéren kívül pedig az Amszterdami Schiphol Repülőtéren is találkozhatunk vele. Az ENSZ Menekültügyi Hivatala is ezzel a módszerrel azonosítja a Pakisztánból visszatérő afgán menekülteket.
A technológiát a megfigyelés alanyának tudta, részvétele vagy hozzájárulása nélkül alkalmazni komoly emberjogi kockázatokkal jár és rendőrállam vagy totalitárius, megfigyelt társadalom kialakulásához vezethet,” mondta Jay Stanley, az ACLU (Amerikai Polgárjogi Egyesület) szólásszabadság, magánadatok és technológia projektjének munkatársa.
Egy országos íriszkép hálózat túl nagy csábítás lenne „az adathalászok, hekkerek és a magánadatokkal visszaélő csoportok számára.”
A Hoyos eközben teljes gőzzel dolgozik a technológia otthoni alkalmazásain, és tervei szerint már idén elérhető lesz a számítógépbe szerelhető, így a hozzáférést biztonságosabbá tevő írisz-leolvasó.
A technológia fejlődését nem lehet korlátozni,” nyilatkozta Hector Hoyos, a cég alapítója. „Ezt Oppenheimer és Einstein egyaránt állították. Már kiengedtük a szellemet a palackból. Természetesen szabályozásra szükség van, de csak remélni lehet, hogy a technológia alkalmazói betartják majd ezeket a szabályokat. Ennél többet nem tehetünk.”






A Stuxnet vírus és a cyber-háború: Mi jön még?



Forrás: Networkworld.com

A cyber-háború ismeretlen ösvényei törvénytelenséghez vezetnek

Azok kedvéért, akik most hallanak először a Stuxnet vírusról, íme, egy rövid összefoglaló:
A Stuxnet féregvírus egy kifinomult, saját magát sokszorosítani képes, rosszindulatú kód, ami a Siemens által gyártott Supervisory Control and Data Acquisition (SCADA – Felügyeleti Irányító és Adatszerzés) rendszert támadja. A vírus képes felismerni és tönkretenni egy létesítmény irányítóhálózatát.
A mai napig 45 ezer rendszert támadott meg a világon, melyek 60%-a Iránban található. Irán nyilvánosan kijelentette, hogy a vírus nem károsította atomprogramját, de hatalmas informatikai káoszt okozott nemcsak Iránban, de Indonéziában és számos egyéb helyszínen is.
Nagyon komoly támadásról van szó, amire a világnak oda kell figyelnie. Íme, néhány elsődleges észrevétel:
1. Egyértelműen cyber-háborúval állunk szemben. A Stuxnet összefüggésben áll a 2009-es Amerika és Dél-Korea elleni támadásokkal, a szíriai légvédelmi rendszer elleni támadással és a Dél-Oszétia és Észtország elleni politikai támadásokkal.
2. Könnyű azt állítani, hogy egy konkrét állam által finanszírozott és Izraelből vagy Amerikából eredő támadásról van szó, de ugyan ezzel az erővel a támadás jöhetett egy tőkeerős és technikai szakértelemhez hozzáférő magáncsoporttól is. A Symantec becslése szerint a Stuxnet vírust egy tíz főből álló csoport fejlesztette ki. Egy ilyen projekt finanszírozásához nem kell túl sok tőke.
Ez egy fontos tényező, hiszen egy kis tőkével és néhány jól képzett informatikussal egy egész nemzet infrastruktúráját tönkre lehet tenni.
3. Kínát és Oroszországot sem hagynám ki a képből. Lehet szó kemény figyelmeztetésről is, melyben tudatják Iránnal, hogy mire számíthatnak. Van egy másik lehetőség is: cyber-felderítés. Tegyük fel, hogy valaki cyber-támadást indít Irán ellen, amit nagy valószínűséggel Amerikára vagy Izraelre kennek majd. A támadónak nincs más dolga, mint hátradőlni és várni a fejleményeket.
4.  A Stuxnet egy önsokszorosító vírus, tehát lehetséges, hogy a Siemens rendszereket az Interneten keresztül fertőzte meg, de az is elképzelhető, hogy valahol az ellátási láncon keresztül jutott rendszerbe. Talán egy beépített rendszerintegrátor telepítette fel a számítástechnikai eszközök szállítása során. Így vagy úgy, egy dolog biztos, informatikai berendezéseink rendkívül sebezhetőek az ilyen támadásokkal szemben, a rendszer telepítése előtt is.
A kérdés egyértelmű: Mi jön még? Az én meglátásom szerint a Stuxnet tovább mutálódik és erődemonstrációként további rendszereket fog megfertőzni. Közben előfordulhatnak ellentámadások Irán vagy támogatói részéről. Akárhogy is lesz, a cyber-hadviselés potenciális fokozódásával állunk szemben.
Itt az idő, hogy Washington odafigyeljen, hiszen a cyber-háború veszélyes, szabályok nélküli játék és az USA sebezhetőbb, mind bármely másik nemzet a földön.
Eljött a nemzetközi diplomácia ideje.






Az első számítógépes vírusfertőzött ember



Forrás: news.sky.com
A Reading Egyetem egyik kutatója az első olyan személy a világon, akit számítógépes vírus fertőzött meg. Dr. Mark Gasson, a rendszermérnöki kar kutatója, a chip segítségével nyitja ki a laboratórium biztonsági ajtóit és a chip biztosítja, hogy mobiltelefonját csak ő tudja bekapcsolni.
Dr. Gasson, szánt szándékkal fertőzte meg a kezébe ültetett chipet egy számítógépes vírussal az emberi test fejlesztését és a beültethető eszközök potenciális kockázatait vizsgáló kutatás keretében. A vírus ezt követően automatikusan megfertőzte és befolyásolta az intézmény biztonsági rendszerét. „A fertőzést követően minden egyes személy, aki belépőkártya segítségével lép be az épületben automatikusan megfertőződik,” nyilatkozta a Sky News-nak.
A Dr. Gasson chipjében lévő vírus jóindulatú, de egy rosszindulatú számítógépes vírus képes lenne hozzáférést biztosítani az épülethez a bűnözők számára.
A kísérlet eredményei nagyban befolyásolhatják a beültethető számítógépes eszközök egészségjavító felhasználását. „A kutatásunkból kiderül, hogy a beültethető eszközök hatalmas mértékben fejlődtek. Ma már képesek kommunikálni, tárolni és manipulálni a tárolt információkat,” magyarázza. „Ezek az eszközök tulajdonképpen mini számítógépek, és mint ilyenek ki vannak téve a számítógépes vírusok veszélyének. Egy pészméker például egy különleges leolvasó segítségével ma már képes kommunikálni az orvosokkal. Fejlesztenünk kell a technológiát, hogy biztosítsuk az orvosi eszközök biztonságos működését a jövőben.”
Dr. Gasson elmondta, hogy „az implantátumot hordozó betegekhez hasonlóan, egy év elteltével úgy érzem a chip testem részévé vált. Bár izgalmas dolog elsőként megfertőződni egy számítógépes vírussal, ugyanakkor nagyon sebezhetőnek érzem magam, mintha erőszak áldozata lennék, mivel a chip testem intim részévé vált és még sincs befolyásom felette.”
Hiszem, hogy az evolúciós fejlődés következő lépéseként muszáj lesz félig-meddig géppé válnunk, hogy fejleszthessük magunkat. Komoly társadalmi nyomással kell majd valószínűleg szembenéznünk, vagy azért mert a beültetés lesz a társadalmilag elfogadott norma, vagy mert a beültetés hiánya hátrányokkal jár majd. Akár hogyan is lesz a benne rejlő veszélyekre mindenképpen figyelnünk kell.”



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése