2016. március 1., kedd

A penész virágaiba csomagolt hírek



A penész virágaiba csomagolt hírek



"Mélységes megrendeléssel tudatjuk: 70 

esztendővel ezelőtt halt meg Sztálin"


A cím a vicc műfajának kategóriájába tartozik, mégsem az, illetve csak félig az. Valóban, holnap ünnepli az emberiség jobbik fele a világtörténelem Mao Ce-tung utáni második számú tömeggyilkosa halálának évfordulóját. Igaz, még csak a hatvanadikat. Ugyanis 1953. március 5-én hunyt el Moszkva melletti kuncevói dácsájában Sztálin. A diktátort, aki egyébként ekkoriban már rossz egészségi állapotban volt, valószínűleg megmérgezték, mégpedig a március 1-jén hajnalig tartó szokásos orgiák egyikén italába kevert ciánnal vagy – stílszerűen – warfarinnal, ami erős patkányméreg.
Hétvégi Magazinjában a Magyar Nemzet egész oldalas írást szentel a kegyetlen zsarnok halála körülményeinek, és a háttérben az SZKP prominensei között zajló hatalmi harcoknak kurzívval szedett „Hetven esztendővel ezelőtt halt meg Sztálin kuncevói dácsájában” címmel. Alatta pedig vastagon szedve a „Mélységes megrendeléssel” főcím olvasható. Ezzel a lap arra kíván utalni, hogy hatvan esztendővel ezelőtt, amikor a „tragikus” esemény bekövetkezte már csak órák kérdése volt, Magyarországon kommünikét adtak ki a generalisszimusz súlyos betegségéről, s mindennap beszámoltak fizikai állapotáról. Itthon botrányt okozott a Népszava egyik ezzel kapcsolatos közleménye. A Gyertán Ervin fogalmazta szövegbe „sajnálatos” sajtóhiba csúszott, s így ez jelent meg: „Mélységes megrendeléssel értesült az egész magyar nép Sztálin elvtárs súlyos megbetegedéséről”.




Gyertyán-Grünbaum Ervin (1925-2011) egyébiránt 1950-1956 között a Népszava munkatársa, 1953-1956 között rovatvezetője volt. 1958-tól 1975-ig a Filmvilág rovatvezetője lett. 1975-1976 között a Gondolat Könyvkiadó főszerkesztő-helyettese, majd 1976-tól 1979-ig a Magyar Filmtudományi Intézet tudományos főmunkatársa volt. 1977-1981 között a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének alelnöke, 1981-től 1985-ig elnöke. 1979-1984 között a Magyar Televízió filmosztályának vezetőjeként ténykedett, ezt követően 1984-től két évig a Filmtudományi Intézet tudományos osztályvezetőjének feladatait látta el. Az MDP illetékes cenzori hivatala által felelőssé tett ügyeletes szerkesztőt, Bodó Bélát, a Brumi Mackóvárosban íróját hamarosan letartóztatták. Azonban Bodó (1903-1970) is “jó elvtársnak” számított, hamarosan szabadult, ezután 1953-tól a Nők Lapjánál dolgozott, végül 1957-től 1963-ig, nyugdíjazásáig az Esti Hírlap szerkesztőjeként mutatta a magyar népnek a helyes ideológiai útirányt.
Voltaképpen a Gyertyán-Bodó duó nem is tévedett nagyot, s a már akkor is hazug pártlap akarata ellenére kivételesen ez alkalommal igazat írt: mivel Sztálint megmérgezték, betegsége és halála valóban megrendelésre következett be. Mindenesetre komikus, hogy míg a Magyar Nemzet ironizál a korabeli Népszava 1953-as elírása fölött, maga is elkövet egy kapitális baklövést: kereken tíz évvel számolja el a jeles évforduló dátumát.
Viszont azonnal is ötletet ad számunkra egy történelmi hipotézis felállításához: ha ma a véreskezű Sztálin halálának hetvenedik évfordulóját ünnepelnénk, vagyis amennyiben Koba 1943. március 5-én hunyt volna el, e tény fölöttébb érdekes világpolitikai helyzetet idézett volna elő. A Szovjetunióban nyilvánvaló zavart és hatalmi harcokat okozott volna, amely kihatott volna a keleti front katonai-hadi eseményeire. Hisz a szövetségesek számára épp a legrosszabbkor következik be. Ne feledjük: épp Sztálingrád (1943. február 2.) után vagyunk, a németek és szövetségeseik még az egész kontinenst utalják, a teheráni csúcstalálkozóra még nem került sor (1943. november 28. és december 1-je között tartják), ahol majd döntenek a második, normandiai front megnyitásáról és arról, hogy Közép- és Kelet-Európa szovjet érdekszféra lesz a háború befejezése után; nos, tehát amennyiben ez a történelmi forgatókönyv érvényesül, úgy a világtörténelem – s benne Európa története – teljesen más fordulatot vehetett, illetve vett volna. Hiszen másképp alakul a második világháború végkifejlete, s ennek köszönhetően ma egy teljesen más, normálisabb Európában élhetnénk. S ami a legfőbb: Magyarországnak sem kell azt a történelmi passiót végigszenvednie, amely 1943-tól napjainkig tart. Tehát csak azt kívánhatjuk végszóként: bárcsak igaza lenne a Magyar Nemzetnek!
Lipusz Zsolt – Kuruc.info



Szálasi Ferenc köz Herenden - a komcsik 

megdöbbentek

Az alábbi szörnyülködést olvashatja igen jóleső érzéssel a Katanics Sándor nevű veszprémi DK-s önkormányzati képviselő honlapjára tévedő magyar:
"Egy herendi ismerősöm küldte, mert felháborítja, amit lát. Gondolom nem csak őt. Én is azért teszem közzé, mert engem is megdöbbent. Ezt szabad? (Igaz, hamarosan szabad újra tiltott jelképekkel a ruhánkon is járkálni.)
Pusztán azért, mert nem közterületen van, csak jól látszik a közterületről az arra elhaladók számára?"










A Szálasi-emlékoszlop felállítója nem 

követett el bűncselekményt,

a Kuruc.info igen


Ez év március 12-én egy hungarista szellemiségű férfi a saját udvarán állított fel egy Szálasi-emlékoszlopot, amelyen nyilaskereszt is helyet kapott. A tiltott önkényuralmi jelkép használata és nagy nyilvánosság előtti közszemlére tétele bűncselekmény viszont csak részben valósult meg Mezőkövesden – nyilatkozta a HVG tudósítójának dr. Ongai Péter alezredes, a városi rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője.
Szálasi Ferenc kivégzésének 65. évfordulóján avatták fel Kárpáti Sándornak, a Magyar Gárda borsodi kapitányának udvarán az emlékhelyet, ami után a rendőrség önkényuralmi jelkép használata és közszemlére tétele miatt indított nyomozást. Az alezredes elmondta, hogy a városi ügyészség és a BAZ Megyei Főügyészség szakirányítása mellett nyomoznak, amelynek során azt állapították meg, hogy a Szálasi-emlékmű felállításával és a tiltott önkényuralmi jelkép – ebben az esetben a nyilaskereszt – használatával a gyanúsított nem merítette ki a bűncselekmény fogalmát. Alaposan átvizsgálták a helyszínt, és ott egyértelművé vált: a zárt deszkakerítéstől 10 méterre álló oszlopon szabad szemmel nem ismerhető fel a nyilaskereszt, a talapzatra pedig a hungarista mozgalom jelképét helyezték el, ami csak hasonlít a tiltott szimbólumra. Márpedig a törvény egyértelművé teszi az ilyen jelképeket, vagyis az azokra hasonlító ábrázolások nincsenek a büntethetőségi listán. Jelen állás szerint tehát nem rendelik el az emlékhely bontását.
Csakhogy az emlékműavatás képei megjelentek "egy internetes weboldalon", ahol már jól látható a nyilaskereszt – aggodalmaskodott ezredesünk –, és mivel így az közszemlére került, a cikk szerzője elkövette a tiltott önkényuralmi jelkép használata bűncselekményt. A rendőrség ezért egyeztetést kezdeményez az "ominózus portál" főszerkesztőjével és kérik a feltöltő adatainak kiadását. Ez azonban várhatóan nem lesz egyszerű – tette hozzá dr. Ongai Péter alezredes – mivel a weboldal külföldi szerverről működik.
Sőt, az "ominózus internetes weboldal" ismét közszemlére teszi a borzasztó fényképet, ismét elkövetve a szörnyűséges bűncselekményt - fűzzük hozzá mi:

(HVG nyomán)


Megint egy Orbán-közeli család aratott 

Felcsúton

Ismét egy Flier János tágabb családjához tartozó személy nyert Felcsúton a Nemzeti Földalapkezelő 10 évre titkosított állami földbérlet-pályázatán - értesült a Népszabadság.
A Népszabadság korábban már többször is beszámolt arról, hogy Flier János nyerte a legtöbbet Felcsúton a húszéves bérletre használatba adott termőföldekből. Az Orbán Viktor miniszterelnök feleségével, Lévai Anikóval közös földet is birtokló Flier János családtagjaival együtt a Felcsúton megszerezhető földek tekintetében már tavaly az abszolút győztes volt. A helyiek szerint valójában ő műveli Lévai Anikó helyi földjeit.
E mostani sikerrel tovább növelte előnyét a felcsúti abszolút győztes család – a korábbi 377 hektárhoz ezúttal 28 hektár szántót nyertek el, vagyis már 400 hektár felett gazdálkodhatnak állami földeken.
A tavaly augusztusban meghirdetett pályázatról két hete döntött Sebestyén Róbert, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet elnöke – a veszteseket már értesítették, a győztes személyének közzététele a földalapkezelő homlapján még várat magára.
A kormányrendelet a Népszabadság szerint lehetőséget nyújt az ezzel való „játékra”, hiszen nem köti semmilyen határidőhöz a legnagyobb nyilvánosságot adó országos honlapon való közlést, mindössze az érintettek postai úton való értesítésének határidejét szabja meg, valamint a helyi önkormányzat hirdetőtábláján való közzétételt.
(HVG)



Mubarak nyomdokain: Murszi Amerika és 

az IMF karmai közé vezeti Egyiptomot

Az Egyesült Államok 250 millió dolláros pénzügyi támogatást nyújt Egyiptomnak - jelentette be az ország vezetőivel folytatott tárgyalásait követően vasárnap este Kairóban John Kerry amerikai külügyminiszter.
Kerry kétnapos látogatása során találkozott Mohamed Murszi államfővel, továbbá Mohamed Kamel Amr külügyminiszterrel, valamint az ellenzék képviselőivel.
Tárgyalásai során egységre és reformokra szólított fel, és mind a politikával, mind a gazdasággal szembeni nemzetközi bizalom helyreállítását sürgette. Úgy értékelte, hogy ez elengedhetetlen az Egyiptom számára létfontosságú, 4,8 milliárd dolláros nemzetközi hitelmegállapodás megszületése érdekében.
Az egyiptomi államfővel lezajlott találkozója után a külügyminiszter közölte: Washington 250 millió dolláros pénzügyi segélyt nyújt Egyiptomnak. Ebből 190 millió közvetlen támogatás, míg 60 millió dollár a kis- és középvállalatok megsegítését szolgálja.
Kerry úgy értékelte: Murszi államfőtől megfelelő biztosítékokat kapott a Nemzetközi Valutalaptól (IMF) remélt kölcsön érdekében szükséges, ugyanakkor fájdalmas gazdasági reformok végrehajtására. Szavai szerint ezt követően tájékoztatta az elnököt az amerikai segítségről.
A miniszter kijelentette, Washington "jóhiszemű" lépése a szükséges reformok előmozdítását, továbbá azt célozza, hogy "segítsék az egyiptomi népet a jelenlegi nehéz időszakban".
Az Egyesült Államok korábban 450 milliós támogatást ígért, sőt két évvel ezelőtt, az egyiptomi forradalom győzelme idején Barack Obama elnök egymilliárd dollárt helyezett kilátásba. A most bejelentett 250 millió dolláros segély az amerikai ígéretek terén az első konkrét lépést jelenti.
Kerry bejelentésével egy időben egy magas rangú amerikai diplomata azt hangoztatta, hogy az esetleges további segélynyújtásról az Egyesült Államok az egyiptomi politikai és gazdasági reformok függvényében dönt.
(MTI nyomán)



Le Pen is népszavazást akar az EU-ból 

való kilépésről - részben a "baráti" 

Románia cigányai miatt

Franciaországnak az Európai Unióból való kilépéséről szeretne 2014 januárjában népszavazást rendezni Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke.
"Ünnepélyesen arra kérem a köztársasági elnököt, hogy 2014 januárjában rendezzen népszavazást arról, hogy Franciaország kilépjen-e az Európai Unióból" - mondta Le Pen újságíróknak a pártja nemzeti tanácsának szombat este rendezett ülését követően. Hozzátette: "Ami minket illet, mi arra kérünk majd mindenkit, hogy az Európai Unióból való kilépésre szavazzon, kivéve, ha addig a kormánynak sikerül elérnie a négy minimális reformot: a nemzeti valutákhoz való visszatérést, az (Európán belül szabad mozgást biztosító) schengeni övezet megszüntetését, a gazdasági patriotizmus engedélyezését és a nemzeti jog elsőbbségét az európai joghoz képest".
Le Pen az is jelezte, hogy amennyiben Francois Hollande államfő nem teljesíti a kérését, a 2014. júniusi európai parlamenti választásokat "az Európai Unió melletti vagy elleni referendumnak" fogja tekinteni. "És nyerni fogunk ... az Európai Unió olyan mint a Szovjetunió: megreformálhatatlan" - fogalmazott a politikus.
Nem ez az első eset, hogy Len Pen népszavazást követel az EU-ból való kilépésről, de eddig azt soha nem kötötte időponthoz. Véleménye szerint 2014 januárjában Franciaország "keresztúthoz" fog érni a határok és a szociális védelem minden formájának felszámolása, valamint a megszorítások miatt. Európai képviselőként úgy látja, hogy az európai konjunktúra megérett "az európai népek tavaszára", amelynek első jele az euroszkeptikus pártok megerősödése az olasz választásokon, valamint Nagy-Britanniában és Norvégiában. Felhívta a figyelmet arra, hogy számos ponton egyetért az olasz választásokon harmadik helyen végzett Beppe Grillo, az 5 Csillag Mozgalom (M5S) vezérének "eurorealista" állásfoglalásaival. Szerinte Grillo hozzá hasonlóan "rendszerellenes" jelölt.
Le Pen szerint azonban nemcsak a gazdasági válság és a megszorítások erősítik az Európai Unióval szembeni ellenérzéseket. Az is fordulópontot jelenthet 2014-ben, hogy - mint mondta - "nem lesz többé legális Európában a románok és a bolgárok mozgását korlátozni, s ezért a már jelenleg is tarthatatlan romaprobléma meg fog sokszorozódni". Le Pen a két országnak a schengeni övezethez való esetleges csatlakozására utalt, amely az uniós belügyminiszterek jövő heti tanácskozásának is témája lehet.
(MTI nyomán)







A holohelyzet is egyre fokozódik:

már 15-20 millió embert

"öltek meg vagy tartottak fogva"


Újabb, eddig nem ismert “tények" kerültek nyilvánosságra a “világ legjobban dokumentált történelmi eseményéről", vagyis az ún. holokausztról. A cionista zsidó oligarchia egyik legbefolyásosabb szócsöve, a The New York Times vasárnapi mellékletében a lap holokauszt-ügyekben is “jártas" riportere, Eric Lichtblau cikket jelentetett meg, melynek címe: A holokauszt még szörnyűbbé vált. (Mármint az újabb “felfedezések" nyomán).

Az írás iránymutatás is egyúttal, mely a holokauszt-propagandisták számára is egyértelművé teszi a hivatalos irányvonal újabb változását. Én magam már korábban felhívtam a figyelmet arra, hogy változóban van a holokauszt-dogmatika: ugyanis míg korábban a “haláltáborokat", a “gázkamrákat", a “gázteherautókat" állították a zsidó szenvedéstörténet középpontjába, újabban viszont egyre inkább a “megkülönböztetésekre", a “gettókra" és a “deportálásokra" irányítják a figyelmet. (A mértéktelen túlzások, féligazságok, hazugságok és a "túlélők" képtelen történetei azonban továbbra is a mítosz részét képezik.) A változás oka abban rejlik, hogy a holokauszt-történészek az állítólagos szemtanúk beszámolóira alapozott állításaikat nem voltak képesek hitelt érdemlően bizonyítani. Ami persze a közvélemény számára egyáltalán nem tűnt volna fel, ha nem lépnek a színre a bátor holokauszt-revizionisták, akiknek sikerült több alkalommal is meghátrálásra kényszeríteniük a félelmetes erejű holokauszt-ipart. (Lásd erre nézve ezt, valamint Robert Faurisson A revizionizmus győzelmei című tanulmányát, mely elhangzott a 2006. decemberében rendezett teheráni holokauszt-konferencián. Magyarul itt olvasható.)
Eric Lichtblau a The New York Timesban megjelent cikkében bepillantást enged a holokauszt-vallás frissen elkészült krédójába. A szerző arról tájékoztat, hogy az USA Holokauszt Emlékmúzeumának kutatói 13 évvel ezelőtt kezdtek hozzá egy hatalmas munkához: az összes, a második világháború előtt és alatt felállított európai "gettó, munkatábor, koncentrációs tábor és halálgyár dokumentálásához". A vizsgálódás eredménye "még a holokauszt témájában elmélyült tudósokat is sokkolta" – állítja Lichtblau. Hogy miért? Nos, azért, mert a kutatóknak nem kevesebb, mint 42 500 "náci gettót és lágert" sikerült "beazonosítaniuk" 1933 és 1945 között Németországban, illetve a németek uralma alatt álló európai területeken. A cikkben arra is utalás történik, hogy a kutatók 2000-ben még azt hitték, 11 500 "náci láger és gettó" volt összesen, később eljutottak a 20 000 ezres, majd a 30 000 ezres számhoz, de még itt sem volt megállás, és végül kiderült, hogy a helyes adat 42 500. Nem több, és nem kevesebb.
Ez a szám lényegesen nagyobb, mint mi eredetileg gondoltuk" – jelentette ki Hartmut Berghoff, a washingtoni székhelyű Német Történelmi Intézet igazgatója, hozzátéve, hogy azt ugyan tudni lehetett, "milyen szörnyű volt az élet a lágerekben", a legfrissebb információk mégis "döbbenetesek".
A cikk írója az új holokausztos dogmatika szellemében rámutat, hogy a "dokumentált táborok között nem csak gyilkolási központok" voltak, hanem "kényszermunka-táborok ezrei" is, melyekben a foglyok a háború folytatásához nélkülözhetetlen termékeket állítottak elő. Ezen kívül pedig "fogolytáborok és megtévesztően gondozó központoknak nevezett lágerek is léteztek, melyekben a terhes nőket abortuszra kényszerítették, vagy pedig gyermekeiket a születésük után megölték". Mindemellett pedig a gaz nácik bordélyházakat is fenntartottak, azzal a céllal, hogy a zsidó nők kiszolgálják a német katonák szexuális igényeit.
Megy tehát megint a ködösítés: kezdetben a holokauszt-dogmatika alaptétele volt, hogy "minden náci koncentrációs tábornak voltak gázkamrái". A '60-as évek elején elterjesztették a "hat lengyelországi haláltáborról" szóló hittételt. (Melynek a köztudatba történő elültetése azonban évtizedekig tartott. A témára nézve lásd ezt.) Most újabb módosítás következett be. Mint Lichtblau cikkében kifejti, korábban "Auschwitz és néhány más koncentrációs tábor jelképezte a náci megsemmisítő gépezetet a köztudatban", a gettók közül pedig szinte kizárólag csak a varsói gettó volt ismert. Csakhogy több ezer más "gettó és láger" is volt, melyekről szintén nem lehet elfelejtkezni. A holokauszt-vallás központjából elhangzott tehát a kinyilatkoztatás: az eddig a zsidó szenvedéstörténet középpontjába helyezett Auschwitz, Treblinka, Dachau, Mauthausen, valamint a varsói gettó helyett a 42 500 kisebb nagyobb gettóban és koncentrációs táborban történt szörnyűségeket kell az alávetett gójok körében reklámozni. (Az amerikai Holokauszt Emlékmúzeum keményen dolgozik a gettók és lágerek részletes enciklopédiáján.)
Ami a "bordélyházak" kérdését illeti, megjegyezném: a német faji törvények tiltották a zsidók és a németek közötti házasságon kívüli szexuális kapcsolat létesítését. Vajon ilyen könnyedén semmibe vették volna saját nemzetük törvényeiket azok a német katonák, akik – a zsidó propaganda állításai szerint is – oly fanatikusan harcoltak a háborúban, és életüket is készek voltak feláldozni a hazájukért? További kérdés, hogy a zsidókat olyannyira gyűlölő gaz nácik miért részesítették előnyben a zsidó prostituáltakat. Nem találtak elegendő cseh, lengyel, orosz, francia vagy más nemzetiségű utcalányt a háborús Európában?
Azt hihetnénk, még ha rendszeresen módosítják is a holovallás hitelveit, a hatmilliós dogmához semmi esetre sem nyúlnak hozzá, vagy ha mégis, akkor, a tényekhez igazodva, lefelé korrigálják a számokat. Csakhogy tévedünk: az új hitelvek megszerkesztői – Geoffrey Megargee és Martin Dean "történészek" – ugyanis úgy becsülik, hogy ezeken a helyszíneken nem kevesebb mint 15-20 millió ember halt meg vagy volt fogva tartva. A megfogalmazás nem véletlenül ilyen ködös és zavaros. (Az eredetiben: "15 million to 20 million people died or were imprisoned in the sites.") A várható újabb hazugságáradat közepette szükséges leszögezni: az USA Holokauszt Emlékközpontjának saját adatai szerint 1933-ban 9,5 millió zsidó élt Európában (A németországi zsidók egy része a nemzetiszocialisták hatalomra kerülését követően elhagyta Németországot, és sok fajtársuk menekült el Lengyelországból, illetve később a Szovjetunió keleti területeiről a németek támadását követően is.) Ami annyit jelent, hogy az állítólag 42 500 "gettó és koncentrációs tábor" foglyai közül 5-10 millió volt a nem zsidók (hadifoglyok, baloldaliak, a nemzetiszocialista rendszer ellenségei, homokosok stb.) száma. Csakhogy ha mindez igaz, akkor újabb megoldhatatlan nehézséggel szembesülnek a saját hazugságaik hálójából szabadulni képtelen holokausztozók: ha ugyanis a "gettók és koncentrációs táborok" lakóinak legalább a fele, vagy talán a többsége a nem zsidók közül került ki, akkor ez az újabb "tény" nem fogja-e háttérbe szorítani a "zsidóság "semmivel össze nem hasonlítható szenvedéseit"?
A holokauszt-propaganda előírásai szerint minden holokauszttal foglalkozó cikkekben fel kell vonultatni a "túlélőket" is a hazugságok hitelesebbé formálása céljából. A The New York Times írásában is említés történik a most 84 esztendős Henry Greenbaumról, a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum önkénteséről, aki megjárta ugyan az auschwitzi "haláltábort", de – immár az új holokauszt-dogmatika szellemében - a látogatók figyelmét mégis más lágerek irányába tereli. (Érdekes módon ő is túlélte Auschwitzot, pedig nem lehetett több 15-16 évesnél, amikor odaszállították. A hivatalos történet szerint a munkára alkalmatlan embereket, a gyerekeket és időseket a megérkezés után azonnal vitték a "gázba". Vagy mégsem?) Az öregúr először a lengyelországi Starachowice gettóba került, majd nővérével együtt a közelben felállított egyik "munkatáborba" vitték (12 évesen!), miközben a család többi tagját állítólag Treblinkába hurcolták, ahol viszont mindenkit azonnal kivégeztek. (Őrültek voltak ezek a nácik? 12 éves kisgyerekeket "munkatáborba" vitték, szüleiket pedig a kizárólag "haláltáborként" funkcionáló Treblinkában meggyilkolták?) A tizenéves gyerekkel árkokat ásattak, melyekbe a halottakat beletemették. (De hogy az említett "halottak" miben hunytak el, arról a cikk írója nagy ravaszul nem tájékoztat.) Ezután Auschwitzba küldték a 14-16 éves fiút, ahol elfelejtették elgázosítani, bár lehetséges, hogy csak azért hagyták életben, mert a közeli Buna Monowitzban, egy "kémiai üzemben" dolgoztatni akarták. Megpróbáltatásainak azonban még itt sem volt vége, mert Monowitzból a cseh határ közelében található Flossenbürgbe küldték, ahol a sok éhezés miatt csontsoványra fogyott. De életben maradt a "megsemmisítő program" borzalmai közepette is.
A cikk fenyegető megállapítása az alábbi: "A kutatásnak jogi következményei is lehetnek, mert a kis számú túlélő (még mindig több százezer van belőlük – P.O.) iratokkal tudja igazolni igényeit az elvett tulajdonuk, földjeik, biztosításaik és más anyagi ügyek tekintetében". Alighanem helyben vagyunk. Sam Dubbin, a magukat túlélőnek nevező szélhámosokat képviselő ügyvéd a következőképpen háborgott: “Hány (kárpótlási) igény lett visszautasítva azért, mert az áldozatok olyan táborokban voltak, melyeknek létezéséről nem tudtunk semmit?"
A washingtoni Holokauszt Emlékközpont kutatóinak megállapítása szerint 1933-ban a nemzetiszocialisták 110 koncentrációs tábort állítottak föl, melyekben hozzávetőleg 10 ezer foglyot – többnyire a rendszer politikai ellenfeleit – helyezték el. Később egyre több "láger és gettó" jött létre, a nácik pedig "bezárták és esetenként gyilkolták a zsidók mellett a homoszexuálisokat, cigányokat, lengyeleket, oroszokat és más etnikai csoportok tagjait Kelet-Európában" – olvasható a cikkben. A gyilkosságok módjáról azonban – melyről korábban oly sokat hazudoztak a holokauszt-propagandisták – a cikkben egyetlen árva szó sem esik. (Miként a "gázkamrákról", "gázteherautókról" sem.)
Az "új kutatási eredményekből" kiderül továbbá, hogy a varsói gettóban egy időben félmillió zsidó volt összezsúfolva, ezzel szemben viszont a München-Schwabingban létrehozott lágerben csak "néhány tucat fogoly" tartózkodott. Őket állítólag arra kényszerítették, hogy egy náci személyiség házában "takarítsanak, kertészkedjenek és gyerekjátékokat készítsenek". Micsoda borzalmas sorsuk lehetett!
A 13 esztendeje tartó holokauszt-kutatás megállapításai tehát az alábbiak: a gaz nácik felállítottak 30 000 munkatábort, 1150 gettót, 980 koncentrációs tábort, 1100 hadifogolytábort, továbbá 500 bordélyházat, benne a női "szexrabszolgákkal". További új "holokauszt-felfedezés", hogy "több ezer" olyan "központ" is létezett, melyekben meggyilkolták az "időseket és betegeket", "erőszakos abortuszokat hajtottak végre", és melyekből "elszállították az áldozatokat a halálgyárakba". Állítólag Berlinben 3000, Hamburgban pedig 1300 "láger és úgynevezett zsidó ház" működött.
Ismét alaposan át kell írni tehát az iskolai történelemkönyveknek és a propaganda-kiadványoknak a holokausztra vonatkozó fejezeteit, mert az elmúlt néhány évtizedben azt tanították, hogy a "hat lengyelországi haláltábor gázkamráiban", illetve a keleti fronton a német különleges egységek (Einsatzgruppen) öldökölték tömegesen a zsidókat a "megsemmisítési program" keretében. Mindezek mellett a többi láger munkatábor volt, melyekben legfeljebb a "munka általi megsemmisítésről" beszélhetünk – szólt a propaganda. (A "munka általi megsemmisítés" viszonylag új holokauszt-dogmának tekinthető.) Erre most "kiderül", hogy valójában "42 500 lágerben", "15-20 millió rabot tartottak fogva" vagy "gyilkoltak le", továbbá több ezer helyen "öltek meg időseket, betegeket", végeztek "erőszakos abortuszokat", és "öldököltek csecsemőket" a "nácik".
Ez a hatalmas gyilkoló gépezet természetesen nem maradhatott titokban. A kutatásban részt vevő egyik "történész", Martin Dean meg van győződve róla, hogy a német állampolgárok tisztában voltak az óriásai táborrendszer létezésével. "Szó szerint sehová sem mehetett el az ember Németországban anélkül, hogy az ember ne botlott volna bele egy munkatáborba, egy hadifogolytáborba vagy egy koncentrációs táborba. A lágerek ott voltak mindenütt" – közölte Martin Dean. De vajon ha így volt, hogyan lehetséges, hogy mostanáig a "legtekintélyesebb holokauszt-történészek" sem tudtak semmit a több tízezer "gettó és láger" létezéséről, és 13 év kemény "kutatómunkája" kellett ahhoz, hogy a "történészek" kiderítsék: a gaz nácik nem 11 500, hanem 42 500 "gettóban és lágerben" öldökölték a zsidókat?
Perge Ottó



Ez a nap sem telhetett el anélkül,
hogy Netanjahu be ne jelentse:
Irán atombombát akar

Irán időhúzásra használja a nukleáris programjáról folyó tárgyalásokat, hogy több ideje legyen atombombája elkészítéséhez - jelentette ki vasárnap Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő.
A politikus erről a kormány vasárnapi ülésén beszélt, és ezt az izraeli sajtó közölte. Megállapításai a hat nagyhatalom (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország), valamint Irán legutóbbi, február 26-27-i tárgyalási fordulójának eredményeivel kapcsolatos izraeli "türelmetlenséget" tükrözik (a zsidók ugyanis minél hamarabb háborút akarnak - a szerk.). Izrael korábban kilátásba helyezte, hogy kész "megelőző támadást" indítani Irán ellen, akár az elkövetkező hónapokban, ha a diplomáciai erőfeszítések "zsákutcába jutnak".
A kazahsztáni fővárosban, Almatiban rendezett találkozó nyomán Wendy Sherman magas beosztású amerikai diplomata Izraelbe utazott, hogy tájékoztatást adjon az Egyesült Államok urainak a történtekről. Teheránnak azt ajánlották a megbeszéléseken, hogy csökkentik a szankciók mértékét cserébe a közepes szintű urániumdúsítás felfüggesztéséért. Áttörés nem történt. A felek április 5-6-án ismét találkoznak Almatiban.
Netanjahu kifejtette, az az érzése a tárgyalásokról, hogy "egyetlen dolog történt, (Irán) időt nyert, és ezt az időnyerést arra akarja felhasználni, hogy egy atombomba előállítása érdekében folytassa az urándúsítást. S minden bizonnyal közelebb kerül céljához".
(MTI nyomán)

Ja csak a zsidónak lehet atomfegyvere a közel keleten, és Irán nem is tiltakozhat ellene, a többi arab államot ne is említsük itt meg . A koncentrációs táborba kényszerített Palesztinokat meg már a cionista világ leírta, igaz az USA is elkészítette a maga koncentrációs táborait 800 db teljes személyzettel várja az amerikai polgárokat egy jó adag agymosásra. Ha már nem akarnak önként a háborúba menni a zsidó érdekekért, a zsidók kiprovokálják az újabb háborút amit az Amerikai munkanélküli fiataloknak kell megvívni, vagy othagyni a fogukat egy zsidó világbirodalom megvalósításának az ötletéért, kik elkötelezték magukat , hogy kamatrabszolgákká alakítják a föld lakosságát, majd a 90% - kat likvidálják , hogy ne keljen etetni őket , hogy mennyire így van , a gojokat állatnak tartják és az ő likvidálásuk nem emberiségi probléma. Az állatnak a helye a vágóhídon van . Tetszettek volna meghalni a Rákosi érában a darálóban, akkor már nem érintette volna önöket e világ katasztrófa amit , ha jól sáfárkodnak cionék bizony rövidesen halottak leszünk, vagy mi öljük meg őket , válogatás nélkül apraját nagyját szemrebbenés nélkül, mint most a cigányok teszik a magyarokkal., de a zsidó is osztja a halált csak rejtett finomságokat alkalmazva , hol van már a régi módszer a húsdaráló a Duna parton betonnal kiöntve hogy vízszint alatt ne férjen hozzá senki. Most ott vannak a kórházak ÁVH felügyelet alatt álló osztályai ahol kényelmesen segítik át az embert a másvilágra úgy zsidó módon.


A németek megvétózzák Bulgária és Románia schengeni 

csatlakozását - elegük van a beözönlő cigányokból

A német belügyminiszter vétóval kívánja megakadályozni a határellenőrzés eltörlését Bulgária és Románia esetében - adja hírül a Die Welt.
A német vezetés azt a lehetőséget is határozottan elveti, miszerint részlegesen megszüntetnék az ellenőrzést légi és vízi úton az ezekből az országokból a schengeni országokba érkező EU-s állampolgárok esetében. A belügyminiszter bejelentette, hogy szigorításokat vezetnek be az úgynevezett szegénységi bevándorlás miatt, amely a szociális juttatások kihasználására irányul, és visszaélések tömegét eredményezi, ugyanakkor bevezetni készülnek a kiutasítottak nyilvántartását is, hogy az újra beutazást megakadályozzák.
A fenti hír hátterét nem nehéz kitalálni: a német városoknak tele van a tökük a román-bolgár és "magyar" származású cigányokkal. Újabban sok beszélgetőműsor is foglalkozik a helyzettel, és nagy a felháborodás. A németek azt szeretnék, amit Kanada is meglépett, mert a "szegény bevándorlók" mindent ellopnak és tönkretesznek.
(Olvasónktól)
Ha most sem sikerül, Bukarestet többé nem érdekli
Romániát nem érdekli többé a schengeni csatlakozás, ha az uniós belügyminiszterek jövő heti tanácskozásán ismét elhalasztják az ország felvételét a határellenőrzés nélküli övezetbe – jelentette ki Titus Corlatean külügyminiszter egy tévéinterjúban, amelyről szombaton számolt be a Mediafax hírügynökség.
Corlatean szerint egy ilyen döntés megkérdőjelezné a folyamat hitelességét, és Románia nem érdekelt abban, hogy egy ilyen folyamat része legyen.
Traian Basescu államfő elhatárolódott ettől a kijelentéstől, Victor Ponta miniszterelnök viszont megerősítette, hogy a külügyminiszter a bukaresti kormány álláspontját ismertette.
Ahogy eddig is megvoltunk Schengen nélkül, ezután is megleszünk. Elővesszük az útleveleket, a cégek pedig, a nyugatiakat is beleértve, pénzt veszítenek. Ha az unió, vagy azok, akik ellenzik felvételünket, egy adott pillanatban majd szeretnék, hogy belépjünk, akkor hívják meg Romániát" – mondta Titus Corlatean a Realitatea hírtelevíziónak adott interjúban.
Kifejtette: Románia már rég teljesítette a csatlakozási feltételeket és meggyőződése, hogy felvételét egyes tagállamok belpolitikai megfontolásból hátráltatják. Példaként az idei német választásokra és a jövő évi francia helyhatósági voksolásra utalt.
Traian Basescu román államfő szombaton közleményben határolódott el a külügyminiszter kijelentéseitől, amelyek szerinte a tárcavezető magánvéleményét tükrözik, és legfeljebb „viszonyulási javaslatként" értelmezhetők.
Románia továbbra is teljes mértékben érdekelt a schengeni övezethez való mielőbbi csatlakozásban" – szögezte le az elnöki hivatal közleménye.
Victor Ponta miniszterelnök szombaton azt mondta, Corlatean nem magánvéleményét mondta el, hanem a kormány nevében beszélt.
Mi teljesítettük a feltételeket. Ha újabb halasztás lesz, akkor annak az országnak kell politikai megoldást találnia, amely meggátolja a belépésünket. Mi tehát várni fogunk, de a schengeni csatlakozás lekerül a kormány prioritási listájáról" – mondta Victor Ponta.
Corlatean televíziós szereplését megelőzően a miniszterelnök a B1 hírtelevíziónak adott interjújában jelezte: olyan jelzéseket kapott, hogy egy-két tagország a román és bolgár schengeni csatlakozás októberre való elhalasztását fogja javasolni a migrációs hullám esetleges növekedésével kapcsolatos aggályokra hivatkozva.
Az unió Bel- és Igazságügyi Tanácsa március 7-8-i ülésén tűzi ismét napirendre Románia és Bulgária belépését a határellenőrzés nélküli schengeni övezetbe, amelyet eredetileg 2011 tavaszára ütemeztek be.
Az Európai Bizottság több ízben leszögezte, hogy Románia és Bulgária teljesítette a schengeni csatlakozás feltételeit, felvételükről azonban egyhangú döntést kell hoznia a belügyminiszterek értekezletének.
(MTI)
Frissítés: Olvasónk nyomában kullog az MTI
Több órával utánunk hozta a hírt:
Németország egyelőre elutasítja Románia és Bulgária csatlakozását a schengeni övezethez, és vétót emel, ha a két ország ragaszkodik a szavazáshoz az uniós belügyminiszterek jövő heti tanácskozásán - jelentette ki Hans-Peter Friedrich német belügyminiszter a Der Spiegelnek.
A német hetilap vasárnapi számában megjelent interjúban a konzervatív politikus hangsúlyozta: egyelőre semmilyen formában nem jöhet szóba Románia és Bulgária csatlakozása a belső határellenőrzés nélküli uniós övezethez. Lekerült a napirendről a részleges csatlakozás, vagyis a repülőtereken és tengeri kikötőkön keresztüli szabad beutazás ügye is - mondta a német belügyminiszter.
Kifejtette: az Európai Unió hosszú ideje vizsgálja a két tagország felkészültségét, és legutóbbi jelentésében arra a megállapításra jutott, hogy történt ugyan előrelépés, de nem teljesültek a csatlakozás feltételei. Továbbra is határozottabban kell fellépni a korrupció ellen - emelte ki.
A jelenlegi viszonyok között a schengeni tagság megadása esetén minden további ellenőrzés nélkül akár Németországba is beutazhat az a külföldi, aki megvesztegetéssel román vagy bolgár vízumot szerez - hangsúlyozta a német belügyminiszter, hozzátéve, hogy a német polgárok a csatlakozási feltételek biztosítása nélkül nem fogadják el az övezet bővítését.
Szombati bukaresti beszámolók szerint a román kormány arra az álláspontra helyezkedett, hogy Romániát nem érdekli többé a schengeni csatlakozás, ha az uniós belügyminiszterek a jövő csütörtöki értekezleten ismét elhalasztják az ország felvételét. Titus Corlatean külügyminiszter szerint egy ilyen döntés megkérdőjelezné a bővítési folyamat hitelességét "Megint elő fogják venni a migráció ügyét, a roma kérdést, hogy választási kártyaként kijátsszák. Ha mi korrektek vagyunk, minden feltételt teljesítünk és mégis halasztás lesz, akkor azt kell mondanom, hogy elvesztette hitelét ez a folyamat" - mondta a román külügyminiszter.
Németországban az utóbbi hetekben feltűnést keltett egy előrejelzés, amely szerint a munkavállalási korlátozások 2014 eleji megszűnése után nagy számban jelenhetnek meg német nagyvárosokban a szegénység elől menekülő romániai és bulgáriai cigányok. Ezzel kapcsolatban Hans-Peter Friedrich belügyminiszter a Der Spiegelnek azt mondta: a munkaerő szabad áramlásának elve azt jelenti, hogy a közösségen belül minden uniós állampolgár ott tanul és dolgozik, ahol akar. "Szívesen látjuk valamennyi uniós polgárt, aki megfelel ezeknek a feltételeknek, mindazokkal szemben viszont szigorúan fel kell lépni, akik visszaélnek a joggal, és csak a szociális juttatásokat akarják zsebre tenni" - mondta a belügyminiszter.
Hozzátette: az Európai Bizottságnak gondoskodnia kell arról, hogy az uniós forrásokat Romániában és Bulgáriában "valóban az emberek javára használják fel". Az uniós szint mellett a német kormány szintjén is van tennivaló. A berlini vezetés szigorítani kívánja a szociális juttatásokkal kapcsolatos csalások büntetését, ami például azt jelentheti, hogy a csalás miatt kiutasított személyekre újra-beutazási tilalmat rendelnek el - mondta a német belügyminiszter. Hozzátette: nem fordulhat elő, hogy "egyszer csak egész Európából útra kelnek az emberek azzal a jelszóval, hogy Németországban a legmagasabbak a szociális juttatások".
Románia és Bulgária eredetileg 2011 tavaszára tervezett, több ízben halasztott csatlakozását legutóbb Hollandia vétója akadályozta meg.

Hatvan éve indult el a pokol felé a tömeggyilkos 

postarabló

Hatvan éve, 1953. március 5-én röpítették világgá Moszkvából a sokak által hőn áhított, mások által rettegve várt hírt: 74 éves korában elhunyt Joszif Visszarionovics Sztálin, aki három évtizeden át volt a Szovjetunió legfőbb vezetője, gyakorlatilag egyedül irányítva a kommunista pártot és a szovjet államot.
Hivatalos adatok szerint 1879. december 21-én (más források szerint 1878. december 18-án) született a grúziai Goriban Joszif Visszarionovics Dzsugasvili néven. Apja cipész, anyja cseléd és mosónő volt. Anyja akaratára került a tifliszi (ma: Tbiliszi) ortodox papi szemináriumba. Itteni olvasmányai, kapcsolatai ébresztették rá a "nemzeti és társadalmi ellentmondásokra", és csatlakozott a helyi szociáldemokrata szervezethez. Illegális tevékenysége miatt kizárták a papneveldéből, ezután Koba (Fékezhetetlen) néven dolgozott tovább a mozgalomban; az oroszországi szociáldemokrácia bolsevik irányzatának volt a híve.
1902 és 1917 között számos alkalommal letartóztatták, de ő rendre megszökött szibériai száműzetéseiből. A kiváló szervezőként ismert Koba azzal is (kétes) hírnévre tett szert, hogy a forradalmi munka finanszírozására úgynevezett expropriációkat (kisajátításokat) szervezett, ami a gyakorlatban pénzszállítmányok fegyveres elrablását jelentette. 1912-ben Lenin javaslatára beválasztották a bolsevik párt Központi Bizottságába, 1913-ban már Sztálin néven jegyezte Marxizmus és nemzeti kérdés című brosúráját.
1917 márciusában aktuális száműzetéséből Pétervárra visszatérve a bolsevik párt központi lapját, a Pravdát szerkesztette, és tagja volt az októberi fegyveres felkelést irányító politikai és katonai központnak. A hatalomátvételt követően nemzetiségi népbiztos lett a kormányban, a polgárháború idején pedig az élelemellátást szervezte délen.
Tagja volt a legszűkebb vezető grémiumnak, a Politikai Bizottságnak és a Szervező Irodának, 1922 áprilisában megválasztották a párt főtitkárának. Az ekkor már nagybeteg Lenin sokáig titokban tartott politikai végrendeletében rendkívül veszélyesnek tartotta Sztálint a kezében összpontosuló túl nagy hatalom miatt, erőteljesen kifogásolta goromba modorát, és még leváltását is megfontolásra ajánlotta a vezető párttestületeknek.
Lenin 1924. januári halála után a párton belüli frakcióharcokban Sztálin ügyesen lavírozott, egymás ellen játszva ki vetélytársait. Előbb Trockijt száműzte, majd félreállította, később a '30-as évek koncepciós pereiben kivégeztette mások mellett Kamenyevet, Zinovjevet, Buharint és a Vörös Hadsereg vezető tábornokait.
A teljhatalom birtokában a húszas évek elején bevezetett, a szabad versenyt megengedő NEP-rendszert erőltetett iparosításra épülő, szigorú tervgazdálkodással cserélte fel. A kényszerkollektivizálás során felszámolták a "kulákságot", és mire 1933-ra befejeződött a kolhozrendszer kiépítése, milliók haltak éhen. A világ első "szocialista" államában tobzódott a tömegterror, folytak a kivégzések, megteltek a munkatáborok, és mindez "a népek bölcs vezérének" kritikátlan magasztalásával, személyi kultuszával párosult. A sztálini diktatúra milliók életét követelte, és további milliók életét nyomorította meg.
Külpolitikájában Sztálin előbb a "fasizmus" elleni összefogásra, majd 1939-től a Molotov-Ribbentrop paktum révén is a hitleri Németországgal való jó viszonyra törekedett, titokban azonban annak megtámadását tervezte, ezért volt szükség a németek megelőző csapására. A második világháborúban ő irányította az ország védelmét, és a "fasizmus" fölött rendkívül súlyos, több mint húszmilliós emberáldozat árán kivívott győzelem tovább erősítette kultuszát.
A szövetséges antifasiszta hatalmak teheráni, jaltai és potsdami konferenciáján részt vett a világ újrafelosztásában: a Szovjetunió világhatalom lett, és a nyugati országok csendes asszisztálásával saját társadalmi rendszerét kényszerítette az általa felszabadított, egyúttal megszállt országokra. Ám miközben "kis Sztálinok" kerültek hatalomra Berlintől Szófiáig, az atomhatalommá vált Szovjetunióban deportálták a németekkel való kollaborálással vádolt népeket, a hazatért hadifoglyokat, és továbbra is milliók tűntek el a Gulágon.
A generalisszimusz 1953. március 5-én halt meg. Bűneit, személyi kultuszát 1956-ban, az SZKP XX. kongresszusán Nyikita Hruscsov, a párt akkori főtitkára tárta fel. A következő főtitkárok idején Sztálin megítélése hullámzó volt: amíg Leonyid Brezsnyev idején inkább "történelmi érdemei" domborodtak ki, Mihail Gorbacsov 1985-ös színre lépésétől a '90-es évekig újra a véreskezű diktátor képe volt az uralkodó.
A Szovjetunió felbomlása után Oroszországban a Sztálinról és rendszeréről alkotott felfogás újra színesedni kezdett. A közvélemény-kutatások szerint sokak számára a diktátor "kemény, embertelen zsarnok volt, akinek a kezén sok millió ártatlan ember vére szárad", a társadalom egy jelentős része azonban úgy véli, hogy "a Sztálinnak tulajdonított hibáknak, bűnöknek nincs különösebb jelentőségük, a lényeg, hogy vezetése alatt győztesen került ki az ország a Nagy Honvédő Háborúból".
Egy 2008. decemberi közvélemény-kutatás szerint Sztálin a harmadik legjelentősebb orosz történelmi személyiség az oroszok szemében (a rangsorban csupán Alekszandr Nyevszkij, a legendás 13. századi herceg és Pjotr Sztolipin, II. Miklós cár földreformot végrehajtó miniszterelnöke előzte meg). 2010-ben, a világháborús győzelem 65. évfordulóján Sztálin-portrékat ragasztottak ki több oroszországi és ukrajnai városban, és mellszobrokat is állítottak a tiszteletére.
(MTI nyomán)

Fájdalmasan közöljük , hogy e zsidó hóhér és eszménye ma is szedi áldozatait, de míg élt 100 millió ember halála íródott a számlájára. És azok a lelkek még nem kaptak feloldozást , hála a liberális zsidó világnézetnek, mert ugye elképzelhetetlen számukra egy zsidó hóhér megbélyegzése, esetleg a jogutód kártérítési kötelezettsége, ezt csak a hollókosztosoknak sikerült kiharcolni, pedig minden nemzetnek van mit gyászolnia. Nyakunkba sóztak két világégést a zsidó bankárok pénzelése jóvoltából , de még egyetlen háborús bűnös bankárról sem hallottam akit elítéltek volna, de a fajtestvéreik a világot megzsarolva hollókoszton akarnak élni még 50 évig . Feltehetőleg addig megerősödnek öntudatilag , és lerázzák a zsidó zsarolást, és nem lesznek hajlandók e heréket tovább etetni. De , ha a kinyílt szeműek addig eljutnak , hogy mint jogutód Izraeltől kérik a kárpótlást az emberiség szenvedése miatt, akkor jó úton haladunk a rabiga lerázása útján. Bár Izrael megtagadhatja a kártérítés fizetését, a bűnt elkövették , és nem lettek elszámoltatva , ebben az esetben minden zsidót ki kell telepíteni Izraelbe, és megszakítani velük a diplomáciát. A kereskedelmet beszüntetni velük , az érintkezést addig nem kell felvenni
velük , míg a kártérítést el nem ismerik. A bankjaikat felszámolni, és helyettük az iszlám bankrendszere átállni, hogy az uzsora civilizációt felszámoljuk, hogy a Rodcsil , Rokkefeller rabló bandák ne tudjanak egy III. világháborút finanszírozni. Hogy mennyire rablók nézétek meg hogy az USA FED bankjából hova tűnt a nemzetek aranya, és miért nyomnak annyi fedezetlen dollárt . A fél világ már nem fogadja el a dollár fedezetet, Oroszország , Kína , és a többi keleti szféra országai igyekeznek megszabadulni a dollár tartalékaiktól , holnap utánra ez a papír, már csak értéktelen WC papírrá válik, vagy jó lesz majd a szivar meggyújtására, és akkor eljött az idő a birodalmi Amerika bukásának , hogy széthullik e az még bizonytalan , de több állam szeretne kiválni a közösségből , amit a 800 koncentrációs tábor beüzemelésével ideig óráig még elodázhatnak , de a sorsuk megpecsételődött, a cionista zsidók miatt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése