2016. március 7., hétfő

A Kundalini-kapcsolat


A Kundalini-kapcsolat



Most még csak azt tanúsítják az orvosok, hogy a jelenségek nem tudhatók be hipnózisnak, tömeghisztériának vagy manipulációnak (137). De egyidejűleg hallom a hindu jógikat, amint a kritikusok kérdésére megerősítik: amit Torontóban és Brownsville-ben átélnek az emberek, azt ők évezredek óta ismerik.
    Minden emberben van egy isteni energiaforrás, amit szanszkritul kundalininak hívnak. Vagy nyugvó, vagy felébredt (aktív) állapotban van. Ha a kundalini nyugszik, akkor az illető személy élete tökéletlen, nem tud kiteljesedni. A világegyetemről alkotott felfogása korlátozott, mindent egy véges keretben észlel és értékel. Ha azonban ez az energiaforrás tevékeny, akkor az egyén szellemi fejlődése nagyon felgyorsul. Rájön, mire képes a teste és az elméje, megtapasztalja a belső békességet, harmóniát és teljességet, s végül meglátja a sokféleségben megmutatkozó egységet: hogy minden élet egy, és a szeretet isteni ereje tartja fenn mindet... A kundalini-jóga a szellemi fejlődés közvetlen módja, és fontossága nyilvánvaló. A felébredt kundalini járulékos jótéteménye az isteni energia általi automatikus gyógyulás a testi és lelki betegségekből
    Shri Dhyanyogi Madhusudandasji: The Path of Kundalini Maha Yoga (A kundalini-jóga ösvénye).
Egy másik (nem keresztény) szerző így jellemzi ezt a gyakorlatot:
    Az emberben egy fontos energia található, amely a farkcsont táján összpontosul. Rendesen takaréklángon üzemel, és nem szerzünk tudomást róla. Bizonyos különleges élmények, halálközeli helyzetek és más életbevágó események idején azonban nagymértékben felerősödik. Más (ételből, a földből, a napból, a szellemvilágból származó) energiafajtákkal kombinálva nélkülözhetetlen szerepet játszik testünk kialakításában, fejlődésében és változásaiban. Megerősítheti és meg is zavarhatja érzelmi és lelki állapotunkat. Kundalini nélkül nincs élet!
    Szellemi szinten csúcsmegtapasztalásokat okozhat; segítségével megélhetjük az énünkkel és a bennünk lakozó Istennel való egységet (ez a megvilágosodás élménye). Kundalini- energiánk tudatos fejlesztése új távlatokat nyithat meg szellemi fejlődésünkben, új alkamakat ad a gyógyulásra és szellemi behangolódásra. Az auragyógyász új lehetőségeket talál a hozzá fordulók kezelésére.
    A kundalini szanszkritul "összecsavarodottat" jelent. A test energiaképének spiritiszta megfigyelése [clairvoyant observation of the energy body]egy 3 és félszeresen összetekeredett csövet mutat a farokcsont táján. Nem ez azonban az egyetlen kundalini- központ: van még egy a fejtetőn, de ez kevésbé ismert. Mindkét erőcentrum legalább háromszorosan megismétlődik a testet körülvevő aurában. A "földi" (fizikai) kundalini fölfelé áramlik, a "kozmikus" (szellemi) pedig lefelé. A kettő között tudatosan fenn kell tartani az egyensúlyt.
    A kundalini ébredése a testben hét szinten valósulhat meg: mindnek megvan a maga mozgástípusa. Az elsőt például az energiatestben nyugodtan áramló kundalini jellemzi, amely, ha nem zavarják, általában kellemes érzéssel jár. A második fázisban a kundalini felbuzgó folyamai néha kilépnek a fejtetőn és a kézen: azok az élmények ezek, amikor úgy érezzük, körülöttünk és bennünk minden folyik, áramlik. A kundalini ébredésének magasabb fokozataiban az energia mind erősebb lesz, és az áramlás módja is változik. Megfelelő gyakorlatokkal a kundalini kifejleszthető, és a magasabb szintek is elérhetők.
    Mi a kundalini-energia? A Kundalini Hálózat nyomán közli: Ed Tarkowski (egyike a fő kritikusoknak).
Dhyanyogi hosszasan ecseteli, hogy felébredt kundalini híján milyen sivár az élet, majd elárulja, milyen eszközökkel lehet fölkelteni az alvó kígyót:
    A kundalinit fel lehet ébreszteni megfelelő pozitúrákkal, légzőgyakorlatokkal, Isten kegyelmével, meditációval vagy buzgó áhítattal. A másik lényeges eszköz a saktipat, vagyis energiaátadás, amelynek során egy erővel telt jógi ébreszti fel a jelölt kundaliniját. Ez történhet érintés, pillantás, szó vagy gondolat útján...Kizárólag azok a jógik gyakorolhatják a saktipatot, akik teljes mértékben uralják már az életerőt.
    Ha a kundalini felébredt, az újoncnak sokféle élménye lehet: fényvillanásokat, színeket lát, harangzúgást, méhzümmögést hall, teste spontán módon rezeg vagy mozog, lelki békesség tölti el. Ahány ember, annyi élmény, és nincs mindenkire érvényes minta. A kundalini ébredését az újonc maga veszi észre. Ha ekkor folytatja a meditációt vagy szellemi gyakorlatait, akkor a kundalini elkezd felfelé kúszni a gerincen keresztül. Útja során érinti az összes csakrát [erő- és érzelemközpontot], míg eléri a legfelsőt - ekkor az illető eljut a szamadhinak nevezett transzcendens tudatra, megérti igazi azonosságát és ezáltal felszabadul.
A jógi egészen az újhullámos pásztorok határozottságával sorolja fel a felébredt kundalini gyümölcseit:
    A legkívánatosabb állapot az önmegvalósítás [v. magára ébredés, self-realization], és a feléledt kundalini biztosítja ezt. De még aktív kundalini és fokozott ütemű szellemi fejlődés esetén sem biztos, hogy ez az állapot ebben az életben létrejön. Ezért igen biztató, ha tudjuk, mennyi kézzelfogható haszna van a felébredt és felfelé haladó kundalininak: általános tisztító hatást fejt ki a testre és az elmére. A jelölt egészsége javul, bőre és egész teste vonzóbbá válik, az ártalmas anyagok [waste matters] mennyisége lényegesen csökken, az illető könnyűnek és élettelinek érzi magát, elméje megnyugszik... A kundalini magasabb szintjein ezek az előnyök erősödnek és elmélyülnek. A jelölt békességet és tudati biztonságot [mental control] tapasztal meg, kreatívabb lesz, alaposabban megérti a természetet és belső öröm tölti el. Érett, teljes személyiséggé válik, aki biztosan mozog kedvezőtlen körülmények közt is. Képes lesz arra, hogy energiát gyűjtsön a világegyetemből, és testi-lelki betegségek gyógyítására használja. Végül találkozik a teljes valósággal, az abszolút igazsággal: megismeri önmagát.
Egy kritikus, Antti Huima vette magának a fáradságot, és elolvasta az erre vonatkozó kundalinista felvilágosító anyagokat. (Kundalini FAQ, Siddha Mahayoga FAQ)
    Ezek szerint a kundalini feléledésének jelei a következő csoportokba sorolhatók: lelki jelek (látomások, amelyek egyaránt lehetnek gyönyörűségesek és iszonytatók), hangjelek (többek között spontán ének, mantraismételgetés, ordítás vagy állathangok), és fizikai jelek (remegés, rázkódás, önkéntelen jóga- testtartások). Az alany szempontjából az élmények lehetnek kellemesek: gyönyörhullámok, emelkedett időszakok, transzcendens tudati meglátások, illetve kellemetlenek: reszketés, csakratáji fájdalmak, megmagyarázhatatlan szorongás, hőérzés. Nemcsak ezek a megtapasztalások hasonlítanak az új hullámra. A "saktipat" (erőátadás) módszere a kundalini-jógában legtöbbször a kézrátétel, és elvileg minden felébredt kundalinijú ember gyakorolhatja - mégis ajánatos, ha csak olyanok teszik, akik megtanulták már kezelni ezt az erőt. Kundalini- ébredés bekövetkezhet kézrátétel nélkül is, "felébredt" ember(ek) jelenlétében.
    A kundalini-jóga megítélésének legfelső fóruma (az új hullámhoz hasonlóan) a tapasztalat, amelyet ott "gyümölcsöknek" neveznek. A sziddha-mahajóga igazi értéke, hogy átalakítja a résztvevők lényét, gondolkodását. Ennek a folyamatnak a jelei az ún. "kriják" (tevékenységek), amelyek voltaképpen a kundalini ébredésekor fellépő önkéntelen mozgások. Ezek azt jelzik, hogy a gerinc mentén felfelé tartó kundalini tisztító munkát végez: eltávolítja útjából az értelmi megtapadásokat és érzelmi gátlásokat (pl. a haragot). Célszerű a kundalinit egy intelligens természeti erőként felfogni, amely olyanformán szedi ki a görcsöket az emberből, mint ahogy a kerti locsolócsövet kiegyenesíti a beléengedett víz. Ugyanez a hasonlat magyarázza, hogy a felettébb összegubancolódott lelkű emberek kundalini-ébredése igen drámai, sőt néha káros is rájuk nézve. És mivel a kundalini nem értelmetlen, vak őserő, felébredése után biztos kézzel irányítja a beavatottat, akinek ehhez csupán teljesen alá kell vetnie magát neki. Ennek jó eszközei a hosszas kántálás és az önalávetést célzó gyakorlatok [selfless service].
Anélkül, hogy teljes azonosítást kísérelnék meg, állítom, hogy a kundalini-jóga bizonyos elemei annyira hasonlítanak az új hullám jelenségeire, hogy az már nem lehet puszta véletlen. Az üdvösséget a jógában önmegvalósításnak és belső békességnek nevezik, célként az egyéniség átalakítását, megtisztítását és felfrissítését jelölik meg. Megfelelő érzelmi előkészítés, önalárendelés és erőátadás után egy "értelmes" erő eltávolítja az emberből a görcsöket, ami külsőleg rángatózással és hasonló jelenségekkel járhat. Ez a terápia teljesen idegen a kereszténységtől, amennyiben Jézus Krisztus és a Szentlélek személye helyére egy erőt tesz; az egyént és világképét állítja a középpontba; nem beszél bűnről és megtérésről; végül óriási szerepet ad a beavatott guruknak. Az ősi emberi teljességigényt akarja kielégíteni, pszichikus erőket használ [1] és az értelem félretételét sürgeti. Persze Brownsville-ben Jézusról beszélnek, de ezen a Jézus-képen igen sok igeietlen sallang függ. Igaz, hogy Őt hirdetik megváltónak, de olyannak, aki a megváltást rángatózás formájában adja át. Istennek hirdetik, de afféle törzsi istennek, aki Brownsville kritikusait a maga ellenségeinek tekinti. [2] Embernek hirdetik, de olyannak, aki az embereket állathangon beszélteti. Szent Szellemét hívják segítségül, de mint olyat, aki dróton rángatja a prófétákat.
Az iménti kritikus idéz Tal Brooke-nak a Kozmikus áramkör utazói (Riders of the Cosmic Circuit) című könyvéből is. Muktananda, egy e századi guru így számol be kundalinijának felébredéséről:
    Semmit nem értettem az olyasféle megnyilvánulásokból, amelyek az első napon jelentkeztek, mint a feloldódás [dissolution] élménye és a ragyogó fény. Csak később tudtam meg, hogy mindezek a jelenségek egy folyamat részei voltak, amelyet a saktipat (vagyis a guru isteni erőt közlő érintése) indított el. A saktipat egyszerűen egy másik kifejezés a főguru teljes kegyelmére [full grace]. Ez a folyamat a kundalini ébredése, amely a jógik szerint egy kígyószerű energia, amely összecsavarodva helyezkedik el a gerinc alján. Ahogy felfelé emelkedik, csak a jól előkészített beavatottak [well-initiated adept] tudják kezelni, mert a legtöbb ember helyrehozhatatlanul megőrül [drive irretrievably mad]tőle, ha csak egy kicsit is megízleli. Néha békamódra ugráltam, máskor olyan vadul rázkódtak [shake violently] a tagjaim, mintha egy istenség rázta volna őket - a tudatosság istennője az ő belső saktijával (erejével). A guru kegyelmének ez az ereje titokzatos módon belép a tanítvány testébe, és ott sok nagyszerű dolgot cselekszik. Egyszer-másszor úgy vonaglott és tekergőzött [writhe and twist] a testem, mint egy kígyó, és sziszegő hang tört fel belőlem. Néha olyan vadul mozgott a nyakam, hogy hangosan ropogott. Olyan sokat ordítottam, hogy a közelben lévő tehenek elszakították a béklyóikat...néha úgy ordítottam, mint egy tigris.
Ahogy Muktananda elhaladt mások mellett, hatalmas dolgok történtek (több oldalról következnek részletek):
    Lehengerlő hatása volt. Csak úgy tombolt az energiától [fierce with energy]. Az emberek reszkettek [vibrate] ez erőterében, ahogy hullámokban rádobta az energiát a közönségre; mozdulatok [gesture] és erőteljes nézés által a saktipat villámai [jöttek belőle]...
    Nem volt lebecsülendő az a villamosság, ami belőle áradt. Tovább kellett haladnia, mielőtt a test összeesett volna. A kundalininak nagyon jól felkészült gazdára [host] volt szüksége...
    A következő három nap folyamán a testem lüktetett a rajta áthullámzó energiától. Önkívületben nevettem; zokogtam a boldogságtól, és annyi energiát éreztem magamban, amennyivel kezemben tarthatom az egész világegyetemet vagy megehetem a Földön található összes ételt.
Ugyanebben a könyvben szó esik Bhagwan Shree Rajneesh-ról, egy másik jógiról, akinek 1953-ban meditálás közben ébredt fel a kundalinija. Jellemző képek az ő működéséből (szintén több oldalról összeszedve):
    Rajneesh lassan lépdelt a trónja felé, keze a "namaste" imádkozó tartásban, ahogy lassan megfordult, hogy szembenézhessen a közönséggel. A néma csöndben szinte elektromos feszültség érződött. Az őrök megkísérelték uralni a közönség sorain hullámikban végigáradó energiát...
    Rajneesh teste nem volt más, mint egy meztelen erő borítója...Mintegy villámcsapás haladt át a testén. Elhaladt az emberek mellett, körbejárt, visszament az elsőhöz. A csoport vadul rázkódni kezdett, mintha mindannyiukat egy hatalmas, személytelen erő szállta volna meg[possess]...
    Hirtelen a nő rázkódni és sikoltozni kezdett. Szomendra körülötte lépdelt, és néha megérintette a nyakát, a hátát, a mellét és a hasát. Energiától vibráló keze nyomán a megérintett testrész még vadabbul kezdett rázkódni. A nő reszketett, sikoltozott, kiabált, valóságos dinamóvá változott - még a túlsó sarokból is érezni lehetett rajta az energiát.
Most következzék egy katalógus a kundalini ébredésekor lejátszódó folyamatokról. (El Collie: Shared Transformation Newsletter)
    El Collie
    A KUNDALINI JELEI ÉS TÜNETEI
    Sok ember, akinek váratlanul felébredt a kundalinija, egyáltalán nem tudja, mi történik vele, sőt e sokoldalú átalakulási folyamatot illetően általános tudatlanság uralkodik. Így nehéz olyan orvost, természetgyógyászt vagy szellemi tanácsadót találmi, aki képes felismerni a tüneteket, főleg ha azok inkább testiek. Sokan tudják, hogy a feltámadó kundalini kitárja a kaput mindenféle misztikus, paranormális és mágikus látványnak, de azt már kevesen, hogy a testre is drámai hatást fejthet ki. Az "Átalakulásról szóló beszámolók" [Shared Transformation] című kiadvány olvasói sok mindenről írtak: különös betegségek elhúzódó támadásairól, gyökeres elmebeli, érzelmi, társasági, pszichés, szellemi és életvitelbeli változásokról. Sok-sok beszámoló érkezik olyanoktól, akik kétségbeesetten szaladgálnak orvosokhoz, gyógyítókhoz, tanácsadókhoz stb, és azok képtelenek azonosítani és meggyógyítani a tomboló kundalini okozta tömérdek fájdalmat és problémát.
    A felébredt kundalini leggyakoribb megnyilvánulásai [manifestation]:
  • Izomrángások, merev- vagy rángógörcsök
  • Óriási elektromos energia áthaladása vagy keringése a testben
  • Viszkető, reszkető, bizsergő, csiklandozó érzés vagy zsibbadás
  • Erős hideg- vagy hőérzés
  • Nem akaratlagos testmozgások (rendszerint meditáció, pihenés vagy alvás közben): rángatózás, remegés, rázkódás, olyan érzés, mintha az ember testét egy belülről jövő erő mozgatná vagy merevítené különös pózokba
  • Az étkezési és alvási szokások megváltozása
  • Szélsőséges aktivitás vagy lebírhatatlan fáradtságérzet
  • Erősödő vagy csökkenő nemi vágy
  • Fejfájás, nyomásérzés a koponyában
  • Erős szívdobogás, mellkasi fájdalom
  • Emésztési zavarok
  • A végtagok (különösen a bal láb) zsibbadása, fájása
  • Fájdalmak és [ér]elzáródások [blockage] a legkülönbözőbb helyeken (főleg a nyakon és a háton)
  • Érzelemkitörések, gyors hangulatváltozások, látszólag ok nélküli vagy értelmetlen mértékű bánat, félelem, düh vagy nyomott hangulat
  • A csukláshoz hasonló módon önkéntelen hangadások (sírás, nevetés)
  • Belső hang(ok) észlelése: fuvolaszó, dobpergés, vízesés robaja, madárdal, méhzümmögés; bömbölés, süvöltés, mennydörgés vagy a fül csengése
  • Zavartság, odafigyelési nehézségek
  • Megváltozott tudatállapotok: megnőtt figyelem [heighted awareness], spontán transzállapotok, misztikus élmények - ha ezek az illető hitvilágát fenyegetik, akkor pszichózist vagy nagyzási hóbortot okozhatnak
  • Feji, különösen fejtetői hőérzés, különös mozgalmasságérzés [strange activity] vagy gyönyörérzet
  • Eksztázis, lenyűgöző öröm, szeretet, és békesség érzése; együttérzés [compassion]
  • Pszichés megtapasztalások: érzékfeletti észlelés [extrasensory perception], testen kívüli élmények, visszaemlékezés elmúlt életekre, asztráltesti utazások, az aura és a csakrák közvetlen látása, kapcsolat szellemi vezetőkkel [spirit guides] belső hangok, álmok és látomások útján; gyógyító erők
  • Megnövekedett alkotóerő, feltámadó érdeklődés az önkifejezésre és szellemi közlésre zene, festészet, költészet stb. útján
  • Erősödő értelem [understanding] és érzékenység: saját lényébe [essence] való bepillantás; a szellemi igazságok mélyebb megértése; kivételes fogékonyság a környezetre (mások vibrációira)
  • Megvilágosodás-élmény, egy nagyobb valóság közvetlen ismerete; transzcendens fogékonyság [awareness]
A beavatottak nem győzik hangsúlyozni, hogy a kundalini ébredését káros hatások is kísérhetik, amit csak körültekintő eljárással és egymás segítésével lehet megelőzni. Ilyen jellegűek a következő tanácsok is.
    Ezt a hírlevelet azoknak szánjuk, akik váratlan és meghökkentő tudati változásokat élnek át. A folyamatok spontán és gyakran igen drámai testi, mentális, érzelmi, lelki és szellemi változásokkal járnak. Noha ezek az élmények természetfölöttiek, évezredek óta minden kultúrában feljegyeztek hasonlókat. Másokkal együtt azonban egyre inkább azt tapasztalom, hogy mai időkben egy világot átfogó tudatossági ugrás[global shift in consciousness] közepén vagyunk. Egyre több és több ember találja magát váratlan és rejtelmes folyamatok kellős közepén: érzelmi katarzisokat él át, látomásokat lát, semmilyen betegséghez nem köthető tünetei támadnak, esetleg paranormális találkozásokban, pszichés kitárulásokban vagy teljes erejű kundalini-ébredésben van része.
    Mi az értelmük ezeknek az élményeknek? Milyenné alakulunk általuk? A téma bőséges irodalma számtalan mesés választ kínál: [az élmények gyümölcse] jó fizikai és lelki közérzet, kitágult én- és világtudat, személyes teljesség, külső-belső harmónia, egység az istenivel, megnövekedett képességek, gazdagabb élettapasztalat, gyönyör és életerő, nagyobb érzékenység és pszichikus ajándékok (sziddhik).
    Az ilyen átalakító erők örvényébe került emberek mégis inkább bizonytalan és nehéz folyamatként élik meg a dolgot. Ahelyett, hogy dicsőséges újjászületést tapasztalnának, zavartnak, ijedősnek, betegnek vagy bolondnak érzik magukat. Megvilágosodottak helyett érzelmi és fizikai csődtömeggé [basket cases] válnak. Az áhítatos és magasztos időszakok csömörrel és kétségbeeséssel váltakoznak; az egyetemes összehangoltság [connectedness] állapotait időről időre rideg elszigeteltség váltja fel. Néha el sem hiszik, hogy ismét be tudnak illeszkedni az emberek közé. Ilyenkor felmerül bennük a kérdés: egyáltalán miféle többletet tudnak adni ezek a furcsa és fájdalmas megtapasztalások?
    Ilyenkor nagyon megnyugtató, ha tudjuk: nem vagyunk egyedül ezen az úton. Felbátorodunk, midőn észrevesszük, hogy sok kellemetlennek, ijesztőnek látszó fizikai, pszichés és érzelmi élmény csak az átalakulás természetes velejárója. Még a folyamat titokzatos és mágikus elemei is valóságosabbak lesznek, ha megtudjuk, hogy mások is átéltek már hasonlót.
Ezeket az aggodalmakat teljes egészében át lehet vinni az új hullámra, amely azonban csak felfokozta azokat a káros gyakorlatokat, amelyek a karizmatikus mozgalomban már eddig is megvoltak: az énközpontúságot, az élményhajhászatot, az áldásfüggőséget, a rózsaszín szemüveget, a biblianyitogatást és egyéb torzulásokat.
Egy másik szerző (C.W. Leadbeater, a Csakrák című könyvében) így óv a kundalini idő előtti felébresztésétől:
    Nagyon gyakori eset, hogy ha túl korán ébresztjük fel a kundalinit, akkor nem felfelé fog elindulni a testben, hanem lefelé, és a legkevésbé kívánt szenvedélyeket kavarja fel, majd oly mértékben felfokozza a hatásukat, hogy az illető képtelen lesz nekik ellenállni...olyan menthetetlen lesz, mint aki egy cápa elől akar elúszni. Az ilyenekből lesznek a szatírok és más züllött szörnyetegek...olyan erő fogságába kerülnek, amely messze meghalad minden emberi ellenállást.
Remélhetőleg a pásztorok nem engedik idáig fajulni az új hullámot - mert a kritikusok (pl. Steve Van Nattan) már így is botránkozva hánytorgatják fel a csípőjüket eksztázisban előre-hátra mozgató nőket és az altestükkel a falnak dörgölőző férfiakat. Igazán nem akarom ezeket a beteges jelenségeket általánosítani, de már a puszta előfordulásuk is riasztó. Az El Collie által adott további tanácsok között van néhány olyan, amely gyökerében nem bibliai, de az új hullámból kísértetiesen ismerős. Forrás: Kundalini Resource Center. A cikk címe: Vigyázz, nagyfeszültség! A szövegből kiemelve, de csonkítatlanul közlöm a tanácsokat.
  • Ha éppen a közepén vagyunk testünk vagy elménk alapos átalakulásának, és nincs mellettünk bölcs és tapasztalt tanító, akkor jobb a kundalini saját belső intelligenciájára támaszkodni, mint hogy mi akarjuk az energiát irányítani vagy a kellő helyre pumpálni [attempt to control or push the energies along].
  • A kundalini felkeltésére szolgáló technikák és gyakorlatok egyenesen károsak lehetnek, ha az más fenn van és bömböl [roars].
  • Ha a kundalini már aktív, akkor nem szabad ellene küzdeni (nyugtatót bevenni, a testünket ide-oda hajtogató erőnek ellenállni).
  • Akinek felkelt a kundalinija, ne menjen olyan gyógyítókhoz, akik energiát használnak, de a kundalinit nem ismerik.
  • A kundalini nem vak, értelmetlen erő - nem szabad hozzá erőszakosan, türelmetlenül vagy mohón közelíteni.
Minden esetben hosszú ideig tartó pszichózis, fájdalmak, pokoli hőségérzet, epilepsziás rohamok [seizure] büntették a vakmerő vagy tapasztalatlan keresőt. Az új hullámban persze ennél valamivel kevésbé materialista elrettentés dívik: nem szabad Naámán módjára feltételeket szabni Istennek (Arnott, 208); az első érintés során nem lehet mindent átvenni Istentől, ezért nem kell rögtön az elesés után fölkelni (154); nem szabad vétel közben imádkozni, mert ilyenkor a cél nem valaminek a kiadása, hanem valaminek a vétele (155). Ugyanígy tanít Rodney Howard-Browne: ráparancsol a vágyakozókra, hogy ne imádkozzanak, hanem hagyják, hogy az öröm fölbuggyanjon a hasukból. ["Stop praying now and let the joy bubble out your belly. Joy. Joy. Joy. Don't pray! Laugh!"] (Forrás: Albert James Dager:Szent nevetés) című idézetgyűjteménye.) Sőt, Arnott (203) szerint mindenféle kontrollálás és analizálás rossz, mert elriasztja a Szent Szellemet.
És hogy a párhuzam teljes legyen, idéznék egy Magyarországon is kapható könyvből, amelyet egy, a keleti vallásokhoz sorolható csoport adott ki. [3] Ebben a szerző teljesen az újhullámos mentegetőzések modorában igyekszik rózsaszínűre festeni az eksztázist, lefitymálni az elméleti tudást és zöld utat adni az egyéni különbségeknek (71):
    A kundalini megértéséhez semmiféle elméleti tudás nem segít hozzá. Amikor elméletileg tudsz valamit, akkor ez a tudás elkezd hatni rád. Elkezdesz dolgokat elképzelni, és azt szeretnéd, hogy olyanok legyenek, amilyennek elgondolod őket, azonban lehet, nincsenek összhangban azzal a sajátos helyzettel, amiben vagy. Ekkor a dolgok nagyon összezavarodhatnak.
    A csakrákat érezni kell, nem pedig tudni "róluk." Érezned kell őket; érzékelőket kell kibocsátanod magadba. Csak az segít, amikor érzékeled a csakráidat - és a kundalinidat, és ahogy halad. Más nem segít. Valójában ami a belső világot illeti, az elméleti ismeret nagyon káros lehet. Minél több az ismereted valamiről, annál kisebb a lehetősége, hogy érezd a valódi, hiteles dolgokat.
    [...]
    Nem minden szükségszerűen valódi vagy igaz, ami belül van, mert a képzelet is belül van, az álmok is belül vannak. Az elmének megvan az a képessége - egy nagyon erőteljes képesség -, hogy álmodjon, hogy látszatokat, kivetítéseket hozzon létre. Ezért jó a meditációban úgy előrehaladni, hogy közben egyáltalán nem tudsz a kundaliniról, a csakrákról. Nem baj, ha beléjük botlasz. De csak ekkor kérdezz. Talán érezni kezded az egyik csakra működését, de hagyd, hogy az érzés jöjjön először. Talán érezni kezded, hogy az energia megindul felfelé, de hagyd, hogy az érzés jöjjön először. Ne képzelődj, ne gondolkozz róla, ne tégy semmilyen intellektuális erőfeszítést, hogy előre megértsd. Semmilyen előzetes ismeretre nincs szükség. Nemcsak hogy nincs rá szükség, de káros is.
A szerző éppen úgy lekicsinyli az elméleti ismeretet, mint Arnott (30): "A szeretet csak úgy tud igazán elmélyülni, ha már konkrét tapasztalat; nem maradhat örökké az elmélet szintjén." A torontói pásztor ugyanígy erőlteti az "intim közösséget" (215) és a "mindent megváltoztató élményt" (36). Ez a vallástörténeti szempontból is figyelemreméltó hasonlóság egy olyan általános szemléletváltás terméke, amelynek csak elszórt jeleit látjuk ma, de egészében nemigen lehet körülírni - ebben hasonlít a régi gnoszticizmushoz és az eljövendő New Age-hez. Itt az írott szó, az objektív valóság, a rendszerbe szedett ismeret és a kötelesség fogalma a háttérbe szorul, s helyére rendre a friss kijelentés, a belső élmény, az egyéni értelmezési szabadság és az élvezethez való jog lép. Ennek a tendenciának a kimerítő elemzése nem tartozik a jelen tanulmányra - csak egy példán szerettem volna megmutatni, hogy az új hullám közelebb áll ehhez az új szellemiséghez, mint a Bibliához. És ezt a váltást csak ne próbálják némelyek azzal megtámogatni, hogy "az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít" (1Kor 8,1), mert ott az apostol a szeretetet nem élményként értelmezi, mint az új hullám.
  •  1. Hogy az új hullám emberi erőt használ, nyilvánvalóan kitűnik (1) a hitelesített csodák ritkaságából, (2) az objektív fizikai események hiányából, (3) a hosszas érzelmi ráhangolásból és (4) az Igétől való függetlenségből.
  •  2. Ezzel kapcsolatban lásd a Michael Brown arroganciájáról írottakat és Kilpatrick pásztor próféciáját.
  •  3. Osho (tanító és alapítvány neve): Meditáció - Az eksztázis művészete. Leela Alapítvány, 1998.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése