2016. február 15., hétfő

A terrorista rendszer nem tudja felszámolni önmagát




A terrorista rendszer nem
tudja felszámolni önmagát


Megdöglötök mind - 2006. október 23. 

rendőrei csuklya nélkül 

2012. március 5. 11:10 MNO - 
mandiner.hu 


A Hír TV Célpont című műsora két újabb rendőrt, és korábban titkosított rendőrségi felvételeket mutat be 2006 október 23-áról.

Újabb, a 2006. október 23-i rendőrségi akcióban részt vevők neveit tartalmazó lista került a Hír TV Célpont című műsorának birtokába. Ezúttal két vadászpuskás nevét hozták nyilvánosságra: Gedeon Gábor a Rebisz 1/1-es alosztályának kettes bevetési csoportjánál, Bodnár László pedig a Rebisz 1/2-es alosztályának négyes bevetési csoportjánál volt zászlós.

A műsor ezen felül több részletet mutatott a 2006. október 23-án készült rendőrségi felvételekből, melyeket korábban titkosítottak, de Pintér Sándorék feloldották a titkosítást. A videókon szerepel a tank elleni rendőrroham is. A felvételen jól hallható, ahogy a rendőrök agresszíven lövöldöznek: 
"- Ez az! Kenjétek! Király! Jól telibe találtad!
- A kurva anyád! Gyere közelebb!
- Gyere ide! Innen nyomjad nekik testmagasságban a kurva anyjukat!"

Majd amikor meglátták a tankot:
"- Kurva életbe! Hát ezt nem hiszem el! Ezt ide kellett hozni bazd meg!
- Honnan hozták?
- Ezeket a szarokat ide kellett rakni.
- A mocskos, büdös, kommunista kurva életbe!
- Elég az, ha átmegy rajtunk
- Hozzatok benzint meg egy üveget meg egy rongyot!
- Molotov koktél van valakinél?
- Ez komoly lesz geci!
- Ott is, ott is kint van a tetű szemétláda. Le van húzva félig a redőny.
- Megdöglötök mind! Tetű szemét, te mocsok, buzeráns köcsög!"



*** www.nemzetihirhalo.hu *************



Vérlázító politikai maszatolás a fő 2006-os 

rendőrbűnözők megvádolása körül 


A terrorista állam a terrorizmust végrehajtó személyeit nem bünteti meg , mert a terrorizmus továbbra is a gengszter banda fő feladata, a maffia kapcsolataik révén a főnökük egy és ugyan az a személy a vakoló brigádba keresd meg , hogy akkor melyik dirigálta az eseményeket. Kik voltak kint külföldön agymosási tréningen , és kik kaptak kitüntetést a vakolóktól. És melyik páholyba valók voltak .

2013. február 12. 10:25 Kostás Roland - 
Hunhír.info
Megvádolta Bene László volt országos főkapitányt, Gergényi Péter volt budapesti főkapitányt és még tucatnyi rendőrt a 2006. őszi budapesti eseményekkel összefüggésben az ügyészség. Mielőtt bárki is nyugodtan hátradőlne a karosszékben, hogy boldogan felsóhajtson: "na végre", gyorsan közöljük: szó nincs arról, hogy a két fő politikai rendőrbűnözőt a gyurgyányista rendőrállam és a brutális rendőr-terroridőszak megszilárdítása miatt vonnák felelősségre.

Az nem érdekli az eljáró hatóságot, hogy 2006-ban a Kádár-korszak ötvenhatos megtorlásait lezáró időszak után egyetlen magyarországi kormány alatt sem alakult ki olyan karhatalmista diktatúra, mint a bukott országpusztító, Gyurcyány Ferenc uralkodása idején, és ennek a folyamatnak a rendőr-főbűnöseit nem az általuk fémjelzett nép és közösségellenes bűncselekmények miatt állíthatják bíróság elé. Körülbelül olyan ez a hercehurca, mintha egy rablógyilkost azért ítélnének el csupán, mert az utcán vizelt. Hét év telt el azóta, működik a kollektív felejtés, a most már politikailag is aktív új generáció meg azt eszi meg, amit tálcán tálalnak neki. Pedig nem ez az igazság. Az a mindenkori hatalmon lévők érdekein túl van.

A Központi Nyomozó Főügyészség MTI-hez hétfőn elküldött közleménye szerint B. L. nyugállományú rendőr altábornaggyal és G. P. nyugállományú rendőr vezérőrnaggyal szemben elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette miatt emeltek vádat a tévészékház ostrománál 2006. szeptember 18-án este és a fővárosban 2006. október 23-án történtek ügyében.

A vád szerint Gergényi Péter tudta, hogy a televízió székházánál szolgáló rendőri egységek irányítatlansága folytán teljes zűrzavar alakult ki. Mulasztásának következményeként több rendőr megsérült. Bene László elmulasztotta a felelősségre vonásra irányuló eljárások megindítását, illetve eltűrte, hogy a Rendészeti Biztonsági Szolgálat ünnepnapon szolgálatot teljesítő állománya a korábbi határozott utasításával szemben nem viselte szolgálati azonosító jelvényét.

Szó nincs tehát a szemkilövésekről, a brutális rendőrállam kialakításáról, az ávós terroridőszak módszereire hajazó rendőri eljárásokról, és főleg arról nincs, hogy több tízezer védtelen, gyülekezési jogával élő emberre támadtak brutális kegyetlenséggel a szemkilövő, kardlapozó rendőr rohamosztagok, csatatérré változtatva a könnygázban fuldokló budapesti Belvárost.

Szó nincs arról, hogy Budaházy György hazafi és társai 2002 júniusi hídfoglalása, és a spontán demonstrációhoz szinte percek alatt több ezer ember csatlakozása azt jelentette, hogy a magyarok nem fogadják el a többség szerint csalással hatalomra jutott szocionliberálisok hatalmát. Budaházy blokádját leverték ugyan, de innentől datálható a szocionliberális uralmi rendszerrel szembeni kiteljesedő magyar ellenállás, ami törvényszerűen a tv ostromba torkollott. A 2002-es szocionliberális hatalomátvétel miatti tiltakozás az országpusztítók négy éves nemzetnyomorító tevékenysége során teljesedhetett be úgy, hogy az elkeseredett tízezrek a spontán radikális, forradalmi fellépést, a tv ostromot is bevállalták. A rendőr vezetők igazi bűne nem a vádiratban megfogalmazott, pár nevetséges állítás, hanem a gyurcsányista rendőrállam fenntartása és totális kiszolgálása. 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************




Emeljenek vádat Gyurcsányék


ellen is 2006 ősze miatt! 






Karjaikat hátukat borotva pengével bevagdosni besózni és egy 45 fokos szobába bezárni őket 24 órára , hogy jól izzadjanak , és fájjon az a sózás mint annak idején az ÁVH apjuk nagyapjuk , rokonuk csinálta a néppel . Ha nincs megbánás jöhet a családjuk.

Múlt pénteken nyújtotta be az ügyészség a vádiratot a 2006 őszi rendőrterror katonai bűncselekményei miatt 14 volt, illetve jelenlegi rendőrtiszttel szemben. A vádlottak között van többek között Gergényi Péter akkor budapesti, Bene László akkori országos rendőr-főkapitány és Dobozi József, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) akkori parancsnoka.

A lassan vánszorgó felelősségre vonás újabb fejezetéhez értünk, amely üdvözlendő, de még mindig kevés. Ráadásul a volt rendőrparancsnok vádlottak - így Bene László - ellen döntően a felelősségre vonás elmulasztása miatt emeltek vádat, különös hangsúllyal a MTV székházostromra. A Gergényi elleni vádemelés nem terjed ki a 2006. október 23-i véres rendőri akciók miatti felelősségre annak ellenére, hogy ezen a napon a fővárosi rendőri erők műveleteit szintén ő irányította. A szemkilövéseket okozó nem rendszeresített vadászfegyverek, gumilövedékek használata miatt nem emeltek vádat, a polgárok százainak megverésével, önkényes bebörtönzésével járó célzatos embervadászatok miatt pedig csupán néhány vádemelés történt. De mi lesz a többi felelőssel? A vádak alapján úgy tűnik, hogy a rendőrök sérelmei a civilekéhez képest hangsúlyosabb szerepet kaptak a felelősségre vonásban.

A rendőri vezetők elszámoltatása érdekében tett feljelentések sorában található a Nemzeti Jogvédő Alapítvány feljelentése, közös feljelentésünk, továbbá a 2006-os jogsértettek képviseletében Gőbl György által tett feljelentések is.
A közvélemény elvárja a bíróság gyors, nyilvánosság számára átlátható és pártatlan eljárását a mielőbbi érdemi határozathozatal érdekében, miután már így is megengedhetetlenül sok idő telt el a véres események óta.

A legnagyobb baj, hogy nincs a vádlottak között egyetlen akkori politikai vezető, így Gyurcsány Ferenc sem, őt még ki sem hallgatták. A számos rendelkezésre álló bizonyíték és jelentés ellenére a terrorcselekmény miatti felelősségre vonás még várat magára, de a felelőssége szóba jöhet katonai bűncselekmények felbujtójaként is akkori megnyilatkozásai és szerepvállalása alapján. A terrorcselekményt a törvény tíztől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel rendeli büntetni. Ezt célzó több feljelentés is benyújtásra került. Ezáltal mindenki, aki részt vett a tömeges rendőri jogsértésekben, akár felhívást adott rá, terrorcselekmény miatt vonható felelősségre. Követeljük tehát a terrorcselekmény miatt gyanúsítást, majd vádemelést is Gyurcsány Ferenc és társaival szemben, illetve az összes felelős volt rendőrparancsnok elleni vádemelést is!

A Gyurcsányék és az összes felelős elleni vádemelés elmaradása sérti mindazok felelősségre vonáshoz fűződő jogait is, akik elszenvedői voltak a nagyszámú, személyes szabadságukat, testi épségüket és emberi méltóságukat sértő bűncselekmény-sorozatnak, amelyet a rendőrség állományához tartozó személyek követtek el nem egy esetben felháborító módon ügyészségi és bírósági közrehatással.

Az ügyészségnek alkotmányos kötelezettsége e cselekmények alapos, ésszerű időn belüli kivizsgálása, illetve törvényi feltételek fennállása esetén a vádemelés. Ismét fel kell tenni a kérdést: mi az akadálya a terrorcselekmény miatti vádemelésnek és Gyurcsányék felelősségre vonásának? Csak remélni tudjuk, hogy nem Debreczeni József nemrégiben megjelent szerecsenmosdató könyve hatotta meg az ügyészséget...

Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő és Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő

Hírháló megjegyzés: elárulom, nem lesz se vádemelés, se elszámoltatás, se számonkérés! Ugyanis holló a hollónak . mint tudjuk - nem vájja ki a szemét! De azt is tudjuk, egy akolból valók a rendszerváltók, legyen az bármilyen színű (ál)ruhában: MSZ(M)P, MDF, SZDSZ, FIDESZ, KDNP, LMP stb...



*** www.nemzetihirhalo.hu *************



Na meg ezért sem lesz elszámoltatás... 

Rejtély, mitől nőtt a honatyák 

vagyona 


Egyrészt loptak , másrészt hazaárulók , és a hazaárulás jól fizet. Azon kívül nem tudni melyik bűnöző csoportnak suttognak , és a szervkereskedelem felső köreinek a kenéséből is jó jövedelem adódik , kérdezzék meg azokat a felső beosztású rendőröket, akiknek a vagyonosodása nem áll mértékben a keresetükkel, na ők is arra a kútra járnak , így egy ivásúak a honatyákkal mint mondjuk a Lázár úr vagyona vetekszik a Pintér úréval . Ja és nem a tőzsdén nyerték, ott egy kicsit lefaragták , ha nem tőzsdéznek , akkor nagyon kiugró lenne a jövedelmük. És amúgy is a pénzuralmi oligarchák emberei a kenőpénz jár nekik , ha nem dolgoztak meg érte akkor is , majd benyújtják a számlát, és akkor egyenlítenek . Mint Pintér úrnál , és a fő rendőröknél is ez történt. Selyem zsinórt nem küldhetnek mindenkinek úgy mint a szultánok idejében , pedig én de szívesen küldözgetném a hazaárulóinknak , az idegen szívűeknek az ellenségeinknek házon belülieknek, akiket elérnénk , akiket nem lehetne elérni az kapná a balesetnek látszó gyilkosságokat.

2013-02-11 18:55:00 
Blikk



Budapest - Nem Zsiga Marcell az egyetlen 

képviselő, aki jobban gyarapodott a 

vagyonbevallása szerint, mint azt 

jövedelme magyarázná.

 
Halász János
Zsiga, mint arról tegnap beszámoltunk, számításaink szerint több mint 20 millió forinttal nem tud elszámolni a tavaly októberi házvásárlása kapcsán.

A Blikk több további jelentős gazdagodást is felfedezett a vagyonnyilatkozatokat böngészve. Halász János emberi erőforrás államtitkár például egy év alatt 31 millió forint adósságát tudta le. A politikus 2011-es nyilatkozatában még 39,5 millió forint hitelt tüntetett fel, a néhány napja leadott, 2012 év végi vagyoni helyzetét tükröző dokumentumban viszont már csak 8,5 milliós tartozást írt.

 
Varga Mihály
Eközben egy ingatlanától sem vált meg, megtakarításai jószerivel nem változtak. Viszont bruttó 1,22 millió forintos államtitkári és képviselői fizetése gyerekek után járó adókedvezményekkel együtt nettó havi 900 ezer forintra tehető, vagyis egy év alatt csak 11 millió forint gyűlhet össze. Mivel három gyereket nevel egyedül, valószínűleg ennél kevesebbet tehet félre. Kerestük, hogy így miből törlesztett 31 milliót, de lapzártánkig nem sikerült elérni.

Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter vagyona fél év alatt - neki miniszteri kinevezésekor, év közben is nyilatkoznia kellett - összesen 6,5 millió forinttal gyarapodott.

Ez alatt fizetése 5,9 millió forint volt, vagyis többet takarított meg, mint a jövedelme.

A fideszes Wintermantel Zsolt újpesti polgármester 46 négyzetméteres lakást vet míg megtakarításaihoz nem nyúlt, hitelt nem vett fel.

- A lakást a cégemtől kapott bruttó 7,6 millió forintból, valamint a feleségem 5 milliójából vettem - magyarázta a Blikknek Wintermantel.
Zsiga Marcell családi összefogást emlegetett.

- Rendelkeztem azzal a jövedelemmel, amellyel a házat fele részben vettem, a másik fele pedig a feleségemé - állította a politikus, aki szerint a család is besegített.

Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a Blikk, a fideszes honatya adatait kérve Pintér a leggazdagabb, Orbán lakása megnőtt
Mint hétfőn megírtuk, Zsiga felesége bírósági fogalmazó, így illetménye havi bruttó 150 ezer forintra tehető, vagyis tízmilliókkal kellett segítenie a családnak. A tények kiderítésére a Blikk ezért a fideszes képviselő ellen vagyonnyilatkozati eljárást indított, az Országgyűlés mentelmi bizottságánál.

- A vagyonbevallásoknak az lenne az értelmük, hogy lehessen látni, hogy egy politikus vagyona hogyan változik a hivatali ideje alatt. Magyarországon ezt a szerepet nem töltik be, mert nem elég átláthatóak - mondta Kiszelly Zoltán politológus.
Blikk-információ

Kapcsolódó:
   
Miből vette meg 40 milliós házát Zsiga Marcell? 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

kÓrmány! Mit keresnek a becsapottak az utcán vagy éppen Ócsán és sajnos a temetőben? 



Aki még nem tudná: A devizahitel hibás 

termék! 

2012. december 17. 
Patacsi Pilvax
Szinte az összes devizahiteles szerződés érvénytelen, azaz semmis. Ez olvasható ki a Fővárosi Törvényszék OTP ellen hozott jogerős döntésének indoklásából. Semmis az a kölcsönszerződés, amelynél a szerződésben nincs leírva az adóst terhelő minden költség. Ez áll az OTP ellen néhány napja a Fővárosi Törvényszék meghozott jogerős döntésének indoklásában.

Az OTP ellen, a teljes hiteldíj számítási módja ellen indított pert elsőfokon elvesztette az a jogász, aki a Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület körében dolgozik. A Fővárosi Törvényszék több pontban osztotta az elsőfokú ítéletben megfogalmazottakat. Azonban a legfontosabb kérdésben ellentétesen határozott. A részletes indoklás és a döntés alapján úgy nézz ki, hogy a PITEE olyan rést talált a pajzson, amibe kapaszkodva szinte minden devizahiteles akár meg is törheti a banki terrort.

Az indoklás alapján az OTP a teljes hiteldíj (THM) számítása során figyelembe vette, hogy az adós a devizahitelhez vételi árfolyam jutott, míg a törlesztést eladásin teljesítette, de annak számítási módja és mértéke nem volt világos előtte. Hasonló okból a Szegedi Ítélőtábla a Kásler Árpád, a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke által kezdeményezett perben ezt az eljárást már részben érvénytelennek minősítette. A Kúria iránymutatása az ilyen ügyekben még nem ad eligazítást. A Kúria csak az egyoldalú szerződésmódosításokról szól. A tarthatatlan helyzetnek változnia kell. Az OTP ugyanis mindkét ügyben törvényességi felülvizsgálatot kért.

Ez az említett ítélet most merőben új helyzetet jelent. A Fővárosi Törvényszék ugyanis nem egyetlen pontot, hanem a teljes devizahitel-szerződést mondta ki semmisnek. A hitelintézeti törvény akkor hatályos szövege szerint ugyanis: "semmis az a fogyasztási, lakossági kölcsönszerződés, amelyik nem tartalmazza az éves, százalékban kifejezett teljes hiteldíj mutatót és a hiteldíj mutató számítása során figyelembe nem vett egyéb költségek meghatározását és összegét vagy becslését; továbbá a szerződéssel kapcsolatos összes költséget". A költségek közé pedig a bíróság besorolta az "árfolyamrést" is.

Ez a fogalom eddig nem is létezett. Ezt a PITEE vetette fel a felügyelet egyik tájékoztató anyagába és a Pénzügyi Békéltető Testület határozatának szövegezésébe. A felügyelet annak idején tiltakozott az értelmezés ellen, de a bíróság az egyesületi nézőpontot elfogadta. Az devizahitelesek szempontjából kulcskérdés, hogy a vételi és eladási devizaárfolyam közötti eltérést a THM szempontjából költségnek kell-e tekinteni. Ha igen - mint ahogy a Fővárosi Törvényszék értelmezte -, akkor gyakorlatilag nincs olyan devizahiteles, aki ne tudna eredményesen fellépni a hitelt folyósító bankja ellen.

Ugyanis a semmisségnél: "a teljesített szolgáltatások kölcsönös egyidejű visszatérítésének van helye" amint ezt az indoklásban olvashatjuk. Az indoklás rávilágít arra is, hogy az elszámolás milyen módon mehet végbe. Az említett ügyben az elsőfokú bíróságnak egy a 2006 novemberében felvett 12 millió forintos kölcsönnél a jegybanki alapkamatot kell figyelembe vennie. Ez a hitel felvételekor 8,0 százalék volt, a válság alatt 11,5 százalékig futott fel, a kormányváltás előtt pedig 5,25 százalékon állt. Összességében tehát a devizahitelesek különlegesen jó (nyugodtan kedvezményesnek is minősíthetjük) feltételekkel szabadulhatnának tartozásuktól. Figyelembe véve azt, hogy a svájci frank árfolyama a felvétel kori 162 forintról mára 230 forint fölé emelkedett. Mert közben a bakok forintosították a hitelt. Az OTP pedig szárnyal a válság ellenére is.

Kapcsolódó:
   
Meghökkentő: a bankokat büntetnék a devizahitelek miatt
   
Róna: a devizahitel nem hitel, de vissza kell fizetni
   
Ócsai rezervátum
   
Feljelentés a bankok devizahitelezési csalása ellen
   
"Együtt tették tönkre az országot" - Bajnai és Gyurcsány buszra került
   
Orbán szerint egy rossz piaci terméket köszönhetünk a Fidesznek
   
Nem tudtunk hülyébbek lenni a kormánynál 


*** www.nemzetihirhalo.hu *************



Isteni jel? Villám csapott a Vatikánba 



2013.02.12. 09:19 AFP/Hír24
Az alábbi kép alig pár órával azután készült, hogy az egész katolikus világot megrázta lemondásával XVI. Benedek pápa. 

A katolikus egyház vezetője hétfőn tette sokkoló bejelentését, döntését azzal indokolva, hogy előrehaladott kora és egészségi állapota miatt már nem képes megfelelően ellátni feladatát. Hogy ehhez mit szólt főnöke? Isteni jelként lehetséges, hogy ezt a villámot küldte, ami a lemondás napján csapott a Szent Péter-bazilika kupoláján lévő keresztbe. Hogy ez mit jelent, azt olvasóinkra és a teológusokra bízzuk. 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************



Drones - avagy égi csapás 


Tisztelt címzettek!

Újabb megdöbbentő dolgot kell megosztanom Önökkel az új világrend kiépítésének küszöbén. Az amerikai kormány hivatalosan is elindította az úgynevezett "drone" programját, amelynek keretén belül 2020-ra mintegy 30.000 repülőgép fog cirkálni Amerika és más országok fölött, csupán arra várva, hogy annak arcfelismerő és magas felbontású kameráinak és hihetetlenül intenzív felfegyverzettségének köszönhetően bárkit, akit éppen "terroristaként" azonosítanak, minden további nélkül agyonlőhessenek ezen drone-ok segítségével. Vajon beköszöntött volna a rendőrállam a tengerentúlon? Ilyen mértékű katonai intervenciót, illetve a személyi szabadságjogok, valamint az alkotmány ily mértékű semmibevételét azt hiszem talán a 20. század tömeggyilkosai idején láthattunk utoljára. Itt nem csupán a saját népe ellen mondott ítéletet az amerikai állam, hanem elindított egy nemzetközi veszélyt jelentő légi-katonai lavinát, amelynek kulminációja akár egy háború kirobbantását is jelentheti. Gyakorlatilag célkeresztben lesz az egész lakosság, ugyanis a "terrorizmus" definíciója manapság már oly kitágított lett, hogy elviekben bárki, aki csak kicsit is "nemzetbiztonsági veszélyt" jelenthet, automatikusan terroristának tekinthető az ő nézeteik szerint. 

Bízzunk benne, hogy az emberiség mielőbb ráébred napról napra fogyó menekülési lehetőségeire, mielőtt végleg összecsapnának a mesterségesen gerjesztett és növelt hullámok a feje felett.

Hivatkozási cikk: 
http://www.washingtontimes.com/news/2012/dec/13/drones-over-america/

Végtelen szeretetet és minden jót kívánva: 
H. Zoli 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************




Hagyni kell a bankokat csődbe menni 


2013. február 12. kedd http:
komlomedia
Az idei davosi Világgazdasági Fórumon, amely az üzleti világ legfontosabb konferenciája, több mint 100 ország 2500 képviselője vett részt, köztük 1500 vezető üzletember és 50 kormány- vagy államfő.

Az idei konferencián az előadások három téma köré csoportosultak: "Hogyan vezessünk viszontagságos időkben?"; "Hogyan állítsuk helyre a gazdasági dinamizmust?" és "Hogyan erősítsük meg a társadalom ellenálló képességét?".

Izlandi forradalomA konferencián részt vett Olafur Ragnar Grimsson izlandi elnök is, akitől egy riportban kérdezték meg, mi az izlandi siker titka? Sokaknak meglepő dolgokat mondott. 

A riport szövege itt olvasható:

Eddig az egyetlen dolog, ami némi reménységre adott okot itt a davosi konferencián, az Olafur Ragnar Grimsson izlandi elnöktől származik, aki itt áll mellettem.
- Elnök úr! Miért is lettek Önök a remény utolsó fénysugara? Mitől van az, hogy Izland túlélő, míg Európa megbukott? Mi az, amit Önök másként csinálnak?

- Azt hiszem, nagyon sokakat meglepett, hogy négy évvel a mi pénzügyi rendszerünk volt az, amely kudarcot vallott, most pedig újra talpra állunk, gazdaságunk erősödik, és nagyon alacsony a munkanélküliség.Olafur Ragnar
Azt hiszem, ennek az a fő oka, hogy elég bölcsek voltunk, és rájöttünk, ez egy alapvető társadalmi és politikai válság is volt, de mégsem követtük a nyugati világ utolsó 30 évében uralkodó hagyományos vaskalaposságot.
Bevezettük a deviza-ellenőrzést, hagytuk csődbe menni a bankokat, segítséget nyújtottunk a szegényeknek, nem vezettünk be megszorító intézkedéseket az Európában most tapasztalt mértékben. Négy évvel később ennek az lett az eredménye, hogy Izland a pénzügyi válságtól szenvedő többi európai országtól teljesen eltérő módon fejlődést és haladást élvezhet.

- Az a politika, hogy hagyták a bankokat tönkremenni, működött volna Európa többi részében is?

- Azt hiszem, igen. Sokszor kérdeztem meg embereket, hogy miért tekintik a bankokat a modern gazdaság szent egyházának. Miért nem hagyják a magánbankokat ugyanúgy tönkremenni, ahogyan a légitársaságokat és a távközlési cégeket, ha azokat felelőtlen módon irányították?
Ez az elképzelés, hogy a bankokat kisegítik, egyet jelent azzal, hogy a bankok aratják le a siker gyümölcseit, az átlagpolgárok pedig tönkremennek az adók és a megszorítások miatt, ez pedig a felvilágosult demokráciákban az emberek nem fogadják el hosszútávon. 
  • Ez nem működne ugye az Egyesült Királyságban, ami a pénzügyi szektorra támaszkodik?

    - Ez egy érdekes kérdés, mivel az izlandi bankok összeomlása után egy dolgot megtanultunk, mégpedig azt, hogy az izlandi bankok, a brit, az amerikai és más bankokhoz hasonlóan, lényegében csúcstechnológiájú cégekké váltak, amelyek mérnököket, matematikusokat, számítógépes szakembereket alkalmaznak, és amikor ők tönkremennek, akkor a gazdaság innovatív ágazatai, az informatika, a csúcstechnológia szektor virágzásnak indul. Ezek az ágazatok sokkal jobban fejlődtek az elmúlt három izland_verne3évben, mint bármikor azelőtt.
    A tanulság tehát az, hogy ha azt akarjuk, hogy a gazdaság versenyképes legyen a 21. század innovatív ágazataiban, akkor az erős pénzügyi ágazat, amely elszívja a tehetségeket ezektől az ágazatoktól, még ha egy sikeres pénzügyi ágazatról is van szó, az valójában rossz hír, ha azt akarjuk, hogy a gazdaság versenyképes legyen a 21. század igazi ágazataiban, ezek pedig az innováció, technológia, informatika.

    A riport itt látható: 
    http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=al8vwqk43NM

    Aki lemaradt volna az eseményekről, annak egy kis emlékeztető 2008-ból: 
    http://www.youtube.com/watch?v=RVuL-OlmGZ4

    2013.02.11. Jobbik: a kormány kövesse Izland példáját!
    2013.01.28. Nem kell kárpótlást fizetnie Izlandnak
    2013.01.10. Világgazdaság: a 2013. esztendő reményei és félelmei
    2013.01.08. Amerikai bankok 8,5 milliárd dollár kártérítést fizetnek
    2012.12.27. Az idén a világ bankjai rekord szintű bírságot fizettek
    2012.12.14. Az Európai Központi Bank átveszi a bankok feletti ellenőrzést 




Kisgazda közlemény 


Tisztelt képviselő úr!

Tájékoztatásul küldjük az alábbi OS közleményünket: 
Kisgazdapárt sajtóközleménye

A megújult Kisgazdapárt elnöksége figyelemmel kíséri és értékeli az Orbán-kormány erőfeszítéseit a gazdaság rendbetétele, a stratégiai közüzemek visszavásárlása érdekében tett lépéseit. Külön kiemeljük a már megtett és a még tervezet lakossági terhek csökkentését. De mint konstruktív párt, fel kell hívnunk a kormány figyelmét, hogy a magyar nemzet fogy, sorvad, az önfeladás légköre veszi körül. Fiataljaink több százezres tömegben fordítanak hátat a hazánknak, munkájukkal, tudásukkal más országokat gyarapítanak. Történelmi igazság, hogy mindig a vidék, a parasztság volt a nemzet megtartó erejének fő bázisa, a kőszikla, amire építhettük a jövőnket. Ezt viszont csak úgy érhetjük el, ha minél több gazdának megadjuk a lehetőséget, hogy termeljenek, hogy a családi gazdaságok tradicionálisan megerősödjenek.

A magyar föld védelme és a gazdák földhöz jutatása ügyében vannak fenntartásaink a kormánnyal és törvényhozással szemben, mivel a nagytőkét és a nagybirtokok kialakítását részesítik előnyben a kis és középméretű családi gazdaságokkal szemben.

A Kisgazdapárt soha nem fog olyan mezőgazdasági stratégiát támogatni, ami a magyar földet árucikké silányítaná, vagy a nagytőke uralma alá helyezné.

A Kisgazdapárt elismeréssel adózik Dr. Ángyán József Fideszes országgyűlési képviselő szakmai felkészültsége, és a gazdatársadalom érdekében folytatott harcos kiállása előtt. Meggyőződésünk, hogy a kormánynak és a Fidesz-KDNP parlamenti frakcióközösségnek figyelembe kéne vennie Ángyán József aggályait és javaslatait. Megítélésünk szerint Ángyán József személyében képviselve van a parlamentben a százötéves múlttal rendelkező kisgazda mozgalom értékrendje, a vidék iránti elkötelezettség.

A Kisgazdapárt pártállástól függetlenül kiáll és támogatja Ángyán József küzdelmét.

Az országgyűlés minden egyes tagjának a személyes felelősségévé tesszük a magyar föld ügyét és a gazdák sorsának alakulását, amit a következő választáson, számon is fogunk kérni.

Felhívjuk Miniszterelnök úr figyelmét azon ígéretére, hogy ameddig ő kormányon lesz, egyetlen négyzetméternyi földet sem fognak az idegenek elsajátítani. Jó lenne, ha az ilyen súlyú ígéreteit a meghozott törvények hitelesítenék.

Véget kell vetni annak, hogy a választásokat megnyerő politikai erő által tett ígéretek, a kormányzati és a törvényalkotás során kilúgozódnak, elfelejtődnek vagy a meghirdetett szándék és cél ellen ható kiskapuk sokaságát építik be a meghozott törvényekbe.

Budapest, 2013. 10.

Dr. Horkovics Kováts János
elnök 



Ángyán József válasza 

Tisztelt Elnök Úr!

Kedves Kisgazda Barátaim!

Mindenek előtt hálás köszönetemet fejezem ki azért a sajtóközleményért, amelyben a Kisgazdapárt - mint a történelme során már annyiszor nyiltan és mindig következetesen - kiállt a magyar föld, a gazdálkodó családok, a gazdatársadalom és a vidék ügye, az általam is képviselt valódi "nép-párti" vidékstratégia, föld- és birtokpolitika mellett. Amellett a vidékstratégia mellett, amely a kis, közepes családi gazdaságokra, azok szövetkezésére, a helyi gazdaság és társadalom, a helyi közösségek megerősítésére, a város és vidéke kapcsolatainak újraépítésére épül. Köszönöm a kiállást amellett a program mellett, amelyet a ma kormányzó politikai erők a választásokat megelőzően - velem együtt és az én őszinte közreműködésemmel is - meghirdettek, és aminek megvalósítására az elsöprő erejű felhatalmazást kapták.

Köszönöm annak világos deklarálását, hogy a Kisgazdapárt soha nem fog olyan mezőgazdasági stratégiát támogatni, ami a magyar földet árucikké silányítaná, vagy a nagytőke uralma alá helyezné. Ez ma azért is nagyon fontos állásfoglalás, mert a köz érdekein átgázolni látszanak a Dél-Amerikába igyekvő spekuláns tőkebefektető társaságok, a tőkés nagybirtok érdekei. Ez az egész magyar társadalmat katasztrófával fenyegeti, és éppen Dél-Amerika nemzeteinek példáján látjuk, hogy milyen nehéz egy ilyen romboló folyamat által előidézett mélységből ismét visszakapaszkodni. Köszönöm hát azon erőfeszítéseim támogatását, amelyekkel igyekszem visszafordítani a folyamatokat az eredeti, "nép-párti" irányba, és megtisztelőnek érzem, hogy ezeket a közlemény a kisgazda értékrendnek megfelelő tevékenységként értékeli.

A szó és a tett, az ígéretek és a megtett lépések azonosságának,a jog és a politika erkölcsi megalapozottságának fontosságába vetett közös hitünk alapján, az igazság és a nyilvánosság, valamint a tisztességes emberek összefogásának erejében és a Gondviselésben töretlenül bízva, őszinte tisztelettel és üdvözlettel: Ángyán József 

*** www.nemzetihirhalo.hu *************




A közösség elleni izgatással kapcsolatos 

kérdésekről egyeztetett Répássy Róbert és

 Köves Slomó 



2013. január 15. 16:44 
Kormány.hu

A közösség elleni izgatás bűncselekménnyel kapcsolatos jogalkalmazási kérdésekről egyeztetett ma Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár Köves Slomóval, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbijával és munkatársaival, Fekete István László ügyvéddel, valamint a Tett és Védelem Alapítvány képviselőivel, Szalai Kálmán ügyvezető igazgatóval és Bodnár Dániel kuratóriumi elnökkel. 

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban megtartott találkozót Köves Slomó kezdeményezte. Répássy Róbert tájékoztatta Köves Slomót az új Büntető Törvénykönyv július 1-jén hatályba lépő rendelkezéseiről, a közösség elleni uszítás és a közösség tagja elleni erőszak bűncselekmények változásairól. Az államtitkár tájékoztatást adott az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez december 17-én elfogadott módosító javaslatról is, a közösséget érintő személyiségi jogi sérelem (az un. kollektív defamáció) miatti igény érvényesíthetőségéről. A találkozón szóba kerültek a kérdés alkotmányossági összefüggései is.

Az igazságügyért felelős államtitkár kötelezettséget vállalt arra, hogy a minisztérium szakértői megvizsgálják a közösség méltóságának védelmével összefüggő alkotmányjogi, polgári jogi és büntetőjogi kérdéseket és szükség esetén javaslatot tesznek a közigazgatási és igazságügyi miniszternek jogalkotás kezdeményezésére.
(Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium)

Kapcsolódó:
   
Martonyi "nem bocsát meg" Nyirőnek - és azt mondta a jenkiknek, ezzel "minden tisztességes magyar" így van 

*** www.nemzetihirhalo.hu *************



Újabb luxusautók a terrorelhárítóknak 


2013. február 11., hétfő, 19:42 Csikász Brigitta - 
HVG

Mintegy 728 millió forintért vásárol újabb nagy teljesítményű autókat, többek között Audi A7-eseket a Terrorelhárítási Központ (TEK) - derült ki az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának hétfő délutáni ülésén. A Belügyminisztérium részéről ennek a költekezésnek a szükségességét azzal indokolták, hogy az operatív akciók, illetve egyes védett - magyar és külföldi - személyek biztonságának szavatolása csak az új gépjárműparkkal lehetséges. Emlékezetes, a TEK két évvel ezelőtt listaáron 15 millió és 40 millió forint közötti értékű Audi Q7-eseket vásárolt a bűnözők üldözéséhez.

Két év után újabb járműbeszerzésre készül a Terrorelhárítási Központ mintegy 728 millió forintért. A testület dolgozóinak szükségük van új mobiltelefonokra is, az előfizetésekkel együtt 271,6 millió forint értékben, valamint bevetési ruházatra. Ez utóbbira 90 millió forintot fordítanak. Ezek a tervek és - a hozzájuk tartozó költségek, összesen 1,2 milliárd forint - a rendészeti szervek civil felügyeletét ellátó Honvédelmi és rendészeti bizottság hétfői ülésén derültek ki. A TEK nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva a közbeszerzés mellőzését is kérte. A TEK egyébként idén 13, 4 milliárd forintból gazdálkodhat, ez hárommilliárddal több az előző évi költségvetésénél.

Az autók tekintetében ismét nagy teljesítményű gépjárművekről van szó, a belügy illetékesei a hvg.hu-nak többek között Audi A7-est említettek meg. A bizottság előtt a tárcát képviselő Tóth László gazdasági és informatikai helyettes államtitkár a beszerzéseket a TEK tervezett kétszáz fős létszámfejlesztésével magyarázta, az újakkal együtt hamarosan 1100-ra nő a 2010 őszén létrehozott szervezetnél dolgozók száma. Ez indokolja azt, hogy 90 millió forintért további bevetési ruhák kellenek a terrorelhárítóknak.


Nagyon operatívak lesznek


A 92 darab autó szükségességét pedig a helyettes államtitkár az operatív munkával indokolta. A bizottság fideszes elnöke, Kocsis Máté azzal egészítette ki Tóth László szavait, hogy bizonyára azért ilyen autókra van szükség, mert az operatív nyomozások mellett a TEK biztosít védelmet egyes magyar állami vezetőknek, valamint diplomáciai célú rendezvények esetében a védett személyeket is ilyen csúcskategóriás autókkal szállítják. Az államtitkár részéről elhangzott az is, hogy míg a vezetők számára nagy értékű autók beszerzését Pintér Sándor tárcavezető nem támogatja, addig az operatív tevékenység segítésére, igen. 
 
Hajdu Jánosék még operatívabbak lesznek az újabb luxusautó-beszerzéssel
Fotó: MTI / Máthé Zoltán

Az ülésen kissé indiszponáltnak tűnő Tóth Lászlót az ülésen Kocsis Máté segítette ki a válaszadásban, így az államtitkárnak nem egyedül kellett megküzdenie a "szövegbányász rendszer kiterjesztése és supportálása" elnevezésű napirendi ponttal. A mintegy 154 millió forintos licenc és hardver vásárlást, informatikai rendszer fejlesztést szintén közbeszerzés kiírása nélkül valósítaná meg a Belügyminisztérium, hogy az általa felügyelt rendészeti szervek - a rendőrség, a Szervezett Bűnözés Elleni Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a TEK - titkos nyomozásokhoz vehetik igénybe. Az MSZP-s Harangozó Tamás azt szerette volna tudni, hogy konkrétan kik használhatják majd szövegbányász rendszert, és ez össze lesz-e kötve a rendőrség ügyviteli rendszerével, a Robotzsaruval. Tóth László kitérő választ adott, ebből arra lehetett következtetni, internetes keresésre használnák a rendszert, mire az ellenzéki képviselők az ingyenes Google-kereső használatát ajánlották az államtitkár figyelmébe. 


Mi is volt az a NIBEK?

A NIBEK egy olyan szuper nemzetbiztonsági szolgálat lett volna, amely más szervezetek által már összegyűjtött információkat értékelhette, elemezhette volna. A mindent látó, minden adatbázisban kutakodási jogot nyerhető szervezet körül azonban a Fideszen belül is ellenállás bontakozott ki. A NIBEK egyik legnagyobb ellenzője Kövér László házelnök, volt titkosszolgálati miniszter volt, és a szervezet megvalósításának elkaszálását az ő győzelmének tulajdonították.


Miután ez a magyarázat még inkább érthetetlenné tette, hogy miről is van szó, Harangozó Tamás kérte, modellezze le, mi történik, ha Kocsis Mátéra rákeresnek, a vele kapcsolatos személyes dokumentumokat, eljárásokat, ügyeket- dobja-e fel a program. Erre maga Kocsis Máté is kíváncsi lett volna, de csak egy újabb homályos magyarázat következett, mely szerint, az interneten lehet a "speciális programmal kutakodni", mire a jobbikos képviselők aziránt érdeklődtek, hogy akkor a levelezési rendszerekbe is betekintést nyerhetnek-e szövegbányásszal. A pártot képviselő Rubi Gergely második nekifutásra annyi választ kapott Tóth Lászlótól, hogy "rajta vagyunk mindenen."

Ez alapján Harangozó Tamás úgy vélte, hogy Pintér Sándor most valósítja meg azt, amit korábban nem sikerült átvernie: 2011 év végén ugyanis a fideszesek is leszavazták a szakmailag is aggályokat felvető Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ (NIBEK) létrehozását. Hogy a szövegbányászhoz ki fér hozzá, milyen törvényi alapon szintén szerepelt a kérdések között, de szintén konkrét válaszok nélkül maradtak. A helyettes államtitkár szerint "minden a törvények betartásával fog történni".

A rendészeti bizottság kormányzati többsége mindegyik beszerzés esetében hozzájárult ahhoz, hogy a terrorelhárítók az igényelt eszközökhöz, járművekhez közbeszerzés lebonyolítása nélkül jussanak hozzá. Kocsis Máté elnök annyit kért, hogy később a Belügyminisztérium beszámolóban tájékoztassa a Honvédelmi és rendészeti bizottságot a beszerzések pontos részleteiről.

A TEK szereti a csúcskategóriás autókat

Mint ismert, 2011-ben épp úgy vették meg a terrorelhárítók az Audi Q7-eseket - mint azt a 
hvg.huis megírta -, hogy a rendőrségen akkor új autók beszerzésére, a szűkös anyagi helyzetre hivatkozva nemigen költöttek. Akkor Pintér Sándor belügyminiszter például nem engedte azt sem, hogy a vezetők számára új gépkocsikat vegyenek. A TEK autóbeszerzését a kormány részéről azzal indokolták, hogy a luxusjárművek elengedhetetlenek a veszélyes bűnözők elleni harchoz.

A költekezés visszafogása, a megszorítások miatt a rendőrök rossz szemmel nézték, hogy a TEK munkatársai Audi Q7-sekkel közlekednek. Az egyik autó nem sokáig tartott ki, azt ugyanis 2011. április elején, gyakorlatozás közben a Zách utcai bázison összetörték. 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************




Kétmilliárd dollárt várnak - dollárkötvényt 

bocsáthat ki Magyarország 



2013. 2. 12. 09:15 MTI Eco - 
VGO
Magyarország dollárkötvény-kibocsátási szándékot jelentett be az amerikai értékpapír felügyeletnek (SEC) hétfőn - írta a Reuters hírügynökség.

Az előzetes tájékoztató nem tartalmaz további részleteket sem az időzítésre, sem a tervezett kibocsátás összegére vonatkozóan.

A piacok számítottak a kötvénykibocsátásra, az elmúlt néhány hétben az Egyesült Államokban és Európában tartott magyar befektetői roadshow után.

A piacon legalább 2 milliárd dollár értékű, 5-10 éves futamidejű kötvénykibocsátást várnak, 5,25-5,50 százalék közötti hozamszint mellett.
Megjegyzés: 736 milliárdos lyuk tátong a költségvetésben - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke.
Az egykulcsos adó miatt 600 milliárd forint bevétel esik ki. Azt később kellett volna bevezetni, nem akkor, amikor ilyen roncs állapotban van az ország. A Fidesz-kormány azonban ezzel indított 2010-ben, nem az elszámoltatással és felelősségre vonással, a lopott holmi visszaszolgáltatásával. Nem mellesleg, ezt a feladatot még mindig jegeli, csak a felszínt kaparássza néha. Ez azonban édeskevés. Hihetetlen, mennyi havi egy-két-három milliós fizetésű ember van a parlamentben (az álláshalmozók) és a kormányban, valamint annak közelében. A kormányzás minőségén azonban teljesítmény nem tapasztalható. Megy a kormányzati korrupció, a haverok, buli, hanta. Amit a termőföldekkel műveltek, az már az egekig kiált. Az évi 60 ezer forint/hektár vagy afeletti támogatás nagyon vonzó, lett is jó néhány narancsbáró és pofára ejtett kistermelő!
Az unióval közelharcot vívnak a kohéziós támogatás miatt, amiből jócskán kapnak az ideiglenesen itt állomásozó multik, akik az uniónál úgy is kijárják "nekünk", vagyis maguknak a támogatást (németek, franciák).
Tehát következik az újabb hatalmas megszorítás, amelybe a választópolgárok fele elvérzik. Azt követően valóság lesz azonnal, hogy nő az egy főre jutó uniós pénz! Újabb honfitársaink maradnak az út szélén...
Nem mellesleg: a megszorításokat a hatalom saját magára még mindig nem terjeszti ki! 16 százalékkal adózik a havi kétmilliós és a minimálbéres is! (F.I.) 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************



Árulják a magyar letelepedési engedélyt 


Czézár Nikolett 2013. február 12., kedd 
Kitekintő
A vagyonosabb oroszok legtöbbje szeretne magyar letelepedési engedélyt kapni, ezért cserébe az újonnan piacra kerülő magyar kötvényekből vásárolnának. Az érdeklődők száma Kína után Oroszországból és a Közel-Keletről a legnagyobb a program októberi indulása óta.

"Ez egy új lehetőség az ügyvédeknek Magyarországon" - mondta Varga János, VJT és Társai Ügyvédi Irodaügyvezetője Budapesten a The Moscow Timesnak. A nem EU-tagállamokban élőknek az új törvénnyel lehetőségük nyílik arra, hogy legalább 250 ezer euró - körülbelül 70 millió forint - értékű állami lakhely-kötvényt vásároljanak Magyarországon, így szert tehetnek az állandó letelepedési engedélyre.

Ez az engedély feljogosítja tulajdonosát arra, hogy a másik 25 schengeni országba vízummentesen utazzon, s a különböző tagállamokban maximum 90 napot tartózkodjon félévente. Magyarország állandó lakosaiként a harmadik országbeli külföldiek jogosultak a magyarországi tartózkodásra, ameddig csak szeretnének, részesülhetnek a helyi egészségügyi ellátásban, oktatásban és munkát is vállalhatnak.

A gazdasági problémákkal küszködő Magyarország a többi uniós ország példáját követve ajánlotta fel ezt a lehetőséget. Varga elmondása alapján, Spanyolország az egyetlen uniós állam, amely alacsonyabban kínál tartózkodási engedélyt. Itt 150 000 eurós állami letelepedési kötvény vásárlása a küszöbérték, ellenben a madridi kormány megköveteli a befektetőktől az ingatlanvásárlást. A magyar kötvények futamideje legalább öt év és a befektetés minimum két százalékkal kamatozik évente - nyilatkozott Varga a The Moscow Times-nak.

Az ötlet nem új, hiszen az EU-tagállamok adták Magyarországnak a mintát, és a tengerentúlon is hasonló módszerekkel csábítják a befektetőket. A Find Law hírportál 2012 novemberében "Akarsz magyar útlevelet? - Csak vásárolj kötvényt 325 000 dollár értékben" címmel számolt be az új magyar ötletről, persze megemlítve, hogy igazából ez nem új ötlet, Az Egyesült Államok is hasonló módon motiválja a külföldi befektetőket. A különbség annyi, hogy ők nem szeretnének annyi kínai befektetőt, de természetesen a legtöbben mégis az ázsaiai országból érkeznek. Viszont akik rendelkeznek 500 ezer dollárral, amit az Egyesült Államokban szeretnének befektetni, azok jól járhatnak, mivel így könnyen hozzájuthatnak a letelepedési engedélyhez.

Anglia piacát már elárasztották az orosz befektetők. Ez Vlagyimir Putyin elnököt érinti a legrosszabbul, hiszen ő szeretné Moszkvát világpiaci központtá tenni. Az orosz vállalatok viszont egyre több pénzt visznek ki az angol fővárosba. A relatíve olcsó magyar kötvények révén pedig megnyílt a lehetőség a tehetősebb oroszok számára, hogy Magyarországon letelepedési engedélyhez és magyar útlevélhez jussanak, amellyel megnyílik számukra az út Európába. 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************



Orbánék megtámadták az 

Alkotmánybíróságot 

2013.02.12 13:34 MTI - Figyelő Online
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) és a Handelsblatt című német lap, valamint az osztrák Der Standard cikket közölt kedden az Alkotmánybíróságra vonatkozó szabályok tervezett módosításáról.

A FAZ-ban Stephan Löwenstein Támadás az Alkotmánybíróság ellen című beszámolójában kiemelte, hogy "a Fidesz-kormány korlátozni akarja az alkotmánybírák hatalmát", és "tovább szűkíti az Alkotmánybíróság mozgásterét". A tervezett módosítások legfontosabb eleme, hogy a testület nem veheti figyelembe az új alkotmány hatálybalépése előtt hozott határozatait, vagyis "a Fidesz saját alaptörvényének" hatályba lépésesével megszakad az alkotmánybíráskodási gyakorlat folytonossága - fejtette ki.

A Handelsblattban Stefan Menzel Senki nem állítja meg Orbánt című írásában kiemelte: a budapesti kormány "nem tűr ellenmondást", és Orbán Viktor "nem ismer pardont". Az Alkotmánybíróságra vonatkozó szabályok tervezett módosítással kapcsolatban úgy vélte, hogy a testület "most megkapja a számlát renitens viselkedéséért", és a módosítás révén megszűnik a rendszerváltás óta kialakult ítélkezési gyakorlat folytonossága. "Így megy ez Orbán Viktor Magyarországán. Következményekkel kell számolnia annak, aki az útjába áll" - tette hozzá.

A miniszterelnök a kétharmados parlamenti többségre támaszkodva "teketória nélkül elfogadtatja" a politikai céljait szolgáló törvényeket, és a törvényalkotás során a legfőbb szempont a Fidesz hatalmának megtartása - fejtette ki Stefan Menzel. A Magyar Nemzeti Bank élén márciusban következő váltással kapcsolatban hozzátette, "félő, hogy az utolsó független intézményt is a kormány szolgálatába állítják".

A magyar Alkotmánybíróság működésének szabályozásáról közölt jegyzetet az osztrák Der Standard. A vezető osztrák liberális lap szerint a "Puszta-Putyin" szójáték nem csak hogy ízetlen, de nem is illik a magyar kormányfőre. Az orosz elnök vezetése alatt kialakított "irányított demokrácia" egy olyan, mindenre kiterjedő hatalmi rendszert jelöl, amely a demokratikus intézmények álcája mögött működik, Orbán Viktor ezzel szemben nem is akarja fenntartani a működő demokratikus intézményrendszer látszatát - írta a szerző, Josef Kirchengast. A magyar kormányfő - állt a cikkben - visszatérően kinyilvánította, hogy milyen kevésre tartja a hagyományos nyugati felfogás szerinti demokráciát, amelynek a hatalmi ágak elválasztásának elve a magja. Legújabb javaslatával többé nem hagy kétséget afelől, hogy meg akarja szüntetni a hatalommegosztásnak ezt a rendszerét. A kormányfő "célba vette" az Alkotmánybíróságot, miután a testület megsemmisítette a kormányzó többség vitatott törvényeinek egy részét.

Az alkotmánybírákat most egy alkotmánymódosítással "rövid pórázra" fogják, egy "a la Orbán-demokráciában" ugyanis nem lehet kétség afelől, hogy ki a "legfelsőbb instancia" - írta a Der Standard. 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************




"Hazugságokra épített társadalmaknak 

nincs jövőjük"


- a román történelem hiányzó ezer éve
 

2013-02-12. 21:25 Kuruc.info
A hazugságokkal vagy féligazságokkal manipuláló román történetírás nem újdonság számunkra, egy jeles román történész, Lucian Boia azonban igencsak kikezdte műveiben az évszázados történelemhamisító praktikákat. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa, Lupescu Radu szerint a lényegi változásra várni kell még.

Lucian Boia bukaresti történészprofesszornak a román történetírás mítoszairól szóló legújabb könyvét olvasva az erdélyi magyar középiskolások helyébe képzelem magam, akik tudathasadásos helyzetben próbálnak tájékozódni Románia történelméről.

Az olyan magyar családokból induló gyerekek, akik odahaza szüleiktől hallottak már egyet s mást Erdély történelméről, elképedve szembesülhetnek a Románia történelmét oktató iskolai történelemkönyvek és az otthoni útravaló között tátongó óriási szakadékkal. Ilyenkor az erdélyi magyar történelemtanár felelőssége, hogy mind a hivatalos román, mind a magyar történetírás dolgairól érdemben tájékoztassa diákjait. Dr. Lupescu Radu magyar történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi és Európai Tanulmányok Tanszékének vezetője szerint történelemtanáraink többsége mindkét álláspontot igyekszik érdemben bemutatni.

Mítoszok országa

A rendszerváltás után jó ideig elképzelhetetlen volt, hogy elismert román történész olyan könyvet írjon, amely alapjaiban kérdőjelezi meg az eddigi román történetírást. Elsőként Lucian Boia, a Bukaresti Egyetem Történelem Fakultásának professzora törte meg a csendet az 1997-ben megjelent Történelem és mitológia a román közgondolkodásban művével. Az azóta öt kiadást megért könyvet hasonló hangnemű és jól dokumentált kötetek követték, idén pedig Románia miért más? (De ce este Romania altfel?) című elmélkedéskötete jutott el az olvasóhoz. A szerzőnek sikerült alaposan felkavarni a román történetírás állóvizét. Könyvei a történelemhamisítás béklyójában vergődő román olvasó számára újabb és újabb kérdéseket, tisztázatlan korszakokat tárgyalnak egyszerű, közérthető, tudománynépszerűsítő stílusban.

Kissé kényszeredetten, de a román sajtó is felfedezte Boiát: legutóbb az Adevarul közölt vele interjút arról, hogy lát-e valamilyen kapcsolatot a hazugságokra, féligazságokra épülő román történelemszemlélet és közélet, valamint a között, hogy Románia immár az Európai Unió tagjaként is minden szempontból az utolsó helyen szerepel. Boia szerint a "román területeknek" a mindenkori Európától való, a 14. századtól napjainkig tartó mérhetetlen elmaradása, leszakadása nem tekinthető véletlennek. A szerző elismeri, hogy a mitológián alapuló román történetírás olyan mélyen beágyazódott a román közgondolkodásba, hogy súlyosan befolyásolja az egész nép tisztánlátását, józan ítélőképességét. Ezzel hozható összefüggésbe a kommunizmus bukása után újult erővel feltörő kisebbségellenesség, a másság elutasítása, ami állandó kerékkötője az ország fejlődésének.

Legutóbbi könyvében Boia tág teret szentel Erdély elrománosításának. Egyetlen olyan erdélyi város sem volt Nagy-Románia létrejötte után, amelyben a román lakosság meghaladta volna az összlakosság 50 százalékát, fogalmaz a szerző, aki szerint a modern kori Románia megteremtésében nagy szerepet játszó "idegen elemek" eltávolítása, elüldözése a mítoszokra alapozó román közgondolkodás kényszerítő eszközévé vált.

Elfogadhatatlan kontinuitáselmélet

A Boia-jelenség szemlátomást tömegigénynek próbál megfelelni. Lupescu Radu szerint a történelem iránt érdeklődő román lakosság körében egyre több kérdés vetődik fel a kommunizmusban megfogalmazott, eleve vitatható történelmi eseményekkel, "tudományos" állásponttal kapcsolatban.

A magyar történészek által teljes egészében megkérdőjelezett, összességében a legvitatottabb román történelemszemlélet a dák-római (dákoromán) kontinuitás elmélete, amely ma is változatlanul szerepel az iskolai történelemkönyvekben. Lupescu szerint a kontinuitás kérdését különféleképpen értelmezi a román történészszakma. A kommunizmus előtt a történészek egy része tényként fogadta el, hogy a Dunától délre is létezett neolatin népesség. Tisztában voltak azzal, hogy a korai középkorban a románság jelenléte legalább annyira jól dokumentált a Dunától délre, mint amennyire hiányos a Dunától északra. A kommunista történetírásban a hangsúlyt Erdélyre, illetve Románia területére összpontosították, és régészeti érvekkel próbálták alátámasztani. A történész szerint azonban a kerámiatöredékek nem beszélnek, nem tudjuk megállapítani belőlük, hogy a leletek szláv vagy valamilyen neolatin lakossághoz köthetők.

"A régészet csak akkor segít, ha ebbe az uniformizált történelmi kultúrába becsöppen egy idegen közösség, mint a honfoglaló magyarok. Nekik sajátos kultúrájuk, sajátos temetőik, régészeti leleteik vannak. Ebben a környezetben a magyarokat nagyon könnyen lehet azonosítani" - fogalmaz Lupescu. Szerinte a kontinuitás elméletével az a legnagyobb baj, hogy a rómaiak visszavonulása után, a 3-4. századtól a 14. századig - az első román vajdaság megjelenéséig - ezer év alatt a feltételezett neolatin nép sem államszervezetileg, sem építészetileg nem produkált értékelhető emléket. Ezt az űrt próbálják megmagyarázni olyan tévhitekkel, miszerint a románok felhúzódtak a hegyekbe.

"A román történelemírás erősen alávetett a modern Románia születésének. Értelmezésük szerint vannak bizonyos stációk, amelyek nyomán szinte fátumszerűen létre kellett jönnie Nagy-Romániának. Ezek jól megfigyelhetők az Erdély történetét értelmező leírásokban, amelyek Gelu Vlad Menumoruttal kezdődnek, de történészeiket nem érdekli, hogy mi történt utána. Ugranak négyszáz évet, a következő állomásuk a román származásúként elkönyvelt Hunyadi János, utána Mihai Viteazul kora következik. A közöttük levő több száz évről a román történetírás nagyvonalúan megfeledkezik" - összegzi a legkirívóbb eseteket Lupescu. A keményvonalas román történészek általában azt hangsúlyozzák, hogy Erdély különálló terület volt, nem tartozott a Magyar Királysághoz, s hogy a királyság nagyon nehezen tudta megőrizni. Mindez egyféle hivatalos felvezető a "dicső végkifejlethez", amely szerint elkerülhetetlen volt Erdély egyesülése Romániával.

Minden marad a régiben?

A kolozsvári történész szerint hiba lenne Lucian Boia könyveit a román történetírás gyökeres megújításának jeleként értelmezni. Úgy véli, a hivatalos román történetírást továbbra is a keményvonalas tábor képviseli, a kulcsfontosságú pozíciókat ők töltik be, az "alternatív" szemlélettel próbálkozó román történészek egyelőre a szakma perifériáján foglalnak helyet. Jó jel azonban, hogy az új történésznemzedékekben is felbukkannak tehetséges "másként gondolkodók", akik Boiához hasonlóan mítoszromboló igénnyel közelítenek a történelmi tényekhez. A kolozsvári szakember Adrian Rusut említi, aki a közelmúltban jelentetett meg átfogó munkát az erdélyi középkori várépítészetről az eddigi román történelemszemlélettől merőben eltérő új megvilágításban. Rusu nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a középkori Erdélyben semmiféle román államiság nem létezett. A román történészek által a földvárakat "román erődítményekként" beállító tévhitről Rusu azt írja: azok egyértelműen a magyar vármegyerendszer kiépítésének a tárgyi emlékei.

"Rebellis" erdélyi történelem

Tény, hogy az erdélyi magyar és román történészek ma már külön malomban őrölnek. Sok erdélyi magyar régész, történész, művészettörténész tevékenykedik egyetemeken, közintézményekben, őskortól a jelenkorig a teljes spektrummal foglalkozva. Lupescu szerint az erdélyi történészek a román és a magyarországi szakemberközösségnek egyaránt méltó tárgyalópartnerei. A rendszerváltás óta sorozatban jelennek meg a hiányzó erdélyi magyar forrásmunkák. Egyetlen nagy probléma, hogy az erdélyi múltat feltáró forrásmunkák csak magyar nyelven látnak napvilágot, így nem hozzáférhetők a román nyelvű szakma számára. A Sapientia tanára azonban ezt átmeneti állapotnak tartja, a magyar forrásmunkák megjelenését követően rövidesen eljön az az időszak is, amikor az erdélyi múlt hangsúlyosan szerepel majd angol nyelvű szakirodalomként, és román nyelven is hozzáférhető lesz.

Az ördögi körből az erdélyi magyar történészek közreműködésével lehetne továbblépni, ha a szakma komolyan veszi a román és a magyar történetírás közötti híd szerepét. Lucian Boia sikernek örvendő könyvei előkészíthetik a terepet a nyitásra. Más út nincs, mert - ahogy Boia fogalmaz - hazugságokra épített társadalmaknak nincs jövőjük.
(Erdélyi Napló - brasso.info) 




Európa járműgyártásának egyik 

fellegvárává váltunk 



2013. február 13., 08:18 MTI-
fidesz.hu    
Stratégiai buszpiaci együttműködési megállapodást írt alá kedden Budapesten a svéd Volvo Bus Corporation és a Rába Járműipari Holding Nyrt. A megállapodást Stefan Guttman, a Volvo Bus Corporation európai üzletfejlesztésért felelős alelnöke és Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója írta alá a Parlamentben. A Rába-Volvo szövetség lendületet ad majd a magyar buszgyártásnak - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára köszöntő beszédében hangsúlyozta: a Rába-Volvo szövetség lendületet ad majd a magyar buszgyártásnak. A megállapodással lehetővé válik, hogy a legmodernebb buszok hazai gyártása kezdődjön meg a legfejlettebb technológia alkalmazásával, és az importtartalom teljes ellentételezésével. Szijjártó Péter szerint a magyar és a svéd gazdaság egy-egy zászlóshajója köt egymással szövetséget, és a megállapodás megerősíti, hogy Magyarország Európa járműgyártásának egyik fellegvárává vált. Emlékeztetett arra, hogy hamarosan befejeződik például az Audi legutóbbi bővítése Győrben, az Opel nem sokkal az után hogy motorgyárat hozott létre, újabb bővítést tervez Szentgotthárdon, a Mercedes beruházása nyomán autóipari centrum jött létre Kecskeméten. (...)
*** www.nemzetihirhalo.hu *************




Nem csökken a magyar régióknak jutó 

támogatás 



2013. február 11. 14:28 
kormany.hu
Az ország 2004-es európai uniós csatlakozása óta elért legnagyobb sikerének nevezte a múlt heti brüsszeli uniós csúcstalálkozón elért magyar eredményt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt a parlamentben.

Magyarország legnagyobb sikere, hogy az elkövetkező hét évre a lehető legkedvezőbb pozícióba került "az EU politikai és gazdasági sakktábláján" - fogalmazott a kormányfő, emlékeztetve arra, hogy az Európai Tanács múlt heti brüsszeli tanácskozásán elfogadták az EU 2014-2020 közötti keretköltségvetését. 

Orbán Viktor szerint a világ is kezdi már megszokni, hogy a magyarok kiállnak magukért, és Magyarországot immár mindenkinek egyenlő félként kell kezelnie. Sok európai ország esetében ez magától értetődő dolog - folytatta -, "bennünket azonban a magyar történelem nem kényeztetett el, és ezért máig él az önfeladó alkalmazkodás és az önkéntes alárendelődés ösztöne". Az elmúlt két évben azonban a kormány világossá tette: a magyarok nem fogadják el a kettős mércét, "mindenkinek megadjuk, de mindenkitől el is várjuk a tiszteletet" - mondta.

"Magyarország 2004-es uniós csatlakozása óta még ilyen sikert nem értünk el", mint a múlt héten Brüsszelben - jelentette ki Orbán Viktor, közölve: az ország az európai költségvetési tárgyalásokon lényegében mindent elért, amit el lehetett. Felidézte, hogy Magyarország "a tekintélyes második helyet érte el" az egy főre jutó uniós pénzeket tekintve, így az Európai Unió csökkenő büdzséje ellenére az eddigi 660 ezer forint helyett 712 ezer forint támogatás jut fejenként a magyarokra a következő hétéves költségvetési időszakban. Ez azt jelenti, hogy a kisebb tortából egy nagyobb szelet jut Magyarországnak - magyarázta, jelezve, hogy a 2014 és 2020 között Magyarországnak járó 7080 milliárd forint a bruttó nemzeti jövedelem 3,6 százaléka.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az ország még soha nem jutott ennyi európai uniós támogatáshoz fejenként.

Eredményként értékelte azt is, hogy noha a közép-magyarországi régió már nem számít elmaradottnak, a többi régiónak jutó támogatás nem csökken, annak ellenére, hogy az eredeti költségvetési javaslat ezt tartalmazta.

Hozzátette továbbá, hogy megmarad a korábban vitatott áfa-elszámolás lehetősége, és sikerült megvédeni az uniós fejlesztések 85 százalékos támogatási részarányát is, amelyet Brüsszel eredetileg 75 százalékosra akart csökkenteni. E két eredmény együtt évi 210 milliárd forint megtakarítást jelent a magyar büdzsének - hívta fel a figyelmet. Helyeselte azt is, hogy "a nagy uniós költségvetési nyesés" nem érinti az agrártámogatásokat, amelyek megvédésében jól működött "a francia-lengyel-román-magyar-tengely".

"Amit kiharcoltunk, az egy lehetőség, egy pénzügyi keret, amit Magyarország elérhet és hasznosíthat" - mondta a kormányfő, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ezért a pénzért még itthon meg kell dolgozni, olyan programokat kell kidolgozni, amelyek lehetővé teszik, hogy ezek a források meg is érkezzenek Magyarországra. A legfőbb feladatnak azt nevezte, hogy a közösségi támogatások nagyjából 60 százalékát célzottan gazdaságfejlesztésre és ezzel munkahelyteremtésre fordítsák.

Orbán Viktor Magyarország sikerének két fontos tanulságát úgy foglalta össze: csak annak van becsülete, aki akár konfliktusok árán is kiáll az érdekeiért, és a sikerekhez szövetségesekre van szükség. Előbbivel kapcsolatban úgy fogalmazott: korábban sokan biztattak arra, hogy "ne ugráljuk, ne bocsátkozzunk vitába a nagyobbakkal, inkább szépen húzzuk meg magunkat a szőnyeg alatt, különben pórul járunk". A kormány azonban 2010-ben szakított ezzel a hozzáállással, és a mostani brüsszeli megegyezés azt bizonyítja, Magyarországnak ez a helyes út.

Az ország most végre jól járt, és azért járhatott jól, mert kiállt magáért - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az EU állam- és kormányfői elismerték a magyar embereknek az adósság és a hiány csökkentése érdekében tett erőfeszítéseit.

A másik tanulságról szólva kiemelte: Magyarországnak sikerült szövetségeseket találnia, és egy egyedülálló közép-európai összefogás keretében érvényesíteni a régió közös érdekeit.

A siker kulcsa tehát egyrészt az a bátorság volt, amellyel Magyarország kiállt saját érdekeiért, másrészt az a bajtársiasság, amellyel "szövetségeseinkkel vállvetve küzdünk közös érdekeinkért" - zárta szavait Orbán Viktor a parlament tavaszi ülésszakát megnyitó, napirend előtti felszólalásában.

Orbán Viktor szerint a magyaroknak kell tárgyalniuk és dönteniük az olyan fontos kérdésekben, mint hogy mennyibe kerüljön az Oroszországból érkező gáz. A miniszterelnök a frakciók megszólalásaira adott viszonválaszában az E.ON gázüzletágának állami megvásárlásával kapcsolatban azt mondta: az ország energiafüggésének erről a kérdéséről eddig az oroszok és a németek tárgyaltak. Az erről szóló szerződések eddig nem nálunk voltak, egy orosz és egy német cég közötti tárgyalás döntötte el, hogy mekkora összegért érkezzen az oroszországi gáz - mondta. Hozzáfűzte: a kontraktusok most a magyar állam tulajdonába kerültek, így a 2015 után esedékes újabb hosszú távú megállapodásokról már az állam tárgyalhat. "Arra törekszünk, hogy Magyarországon minden, gáztárolásra alkalmas tározó az állam tulajdonába kerüljön" - folytatta Orbán Viktor.

A kormányfő az EU következő hétéves költségvetéséről folytatott tárgyalások eredménye kapcsán kibontakozott vitáról szólva úgy fogalmazott: nem jó dolog, ha az ország sikere az ellenzék számára kudarc. "Egy az ország, a siker tehát az ellenzék sikere is, mert ha az ország sikeres, az minden magyar polgárnak jó, függetlenül attól, hogy melyik párttal szimpatizál" - fűzte hozzá a miniszterelnök. "A kormány tárgyalási eredményei nem igényelnek semmiféle kommunikációs trükköt, a számok az igazságot tükrözik".

Emlékeztetett arra: a Paksi Atomerőmű új blokkjainak előkészítéséről szóló országgyűlési elvi hozzájárulást - amelyet 2009-ben Mesterházy Attila (MSZP) is megszavazott - a kormány most hajtja végre; Orbán Viktor az atomerőmű tulajdonrészével kapcsolatos találgatásokat hamisnak nevezte. Az atomerőmű továbbra is a magyar állam tulajdonában lesz - nyomatékosította a miniszterelnök.

Miután az unióból érkező agrártámogatások nagy része közvetlen kifizetés, a források azokhoz kerülnek, akik a földet művelik. Elmondta azt is: a közösségi források közfoglalkoztatásra csak igen korlátozottan hasznosíthatók. A miniszterelnök a közfoglalkoztatás védelmére kelt. "Nem fogjuk megvárni, hogy a piac mindenkinek munkát adjon" - jelentette ki, jelezve: nem végső megoldás vagy cél a közfoglalkoztatás, de nem nélkülözhető. Elmondta azt is, a kormány Svájccal és Ciprussal is tárgyalásokat kezdeményezett arról, hogy az országból kikerült források egy része az adóztatáson keresztül visszajusson az állami költségvetésbe.

Kapcsolódó:
   
Orbán: 500 milliárddal nő a magyar gazdák támogatása
   
Ángyán újabb jelentése: Zsíros falatok Fidesz-közelieknek 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************



Húzóágazatokkal lendíthetnénk föl a 

haldokló magyar gazdaságot 




A ma nyilvánosságra hozott GDP-adatok a Fidesz-kormány gazdaságpolitikájának totális bukását jelentik. A negatív eredmény súlyát fokozza, hogy Matolcsyék a tavalyi költségvetés tervezése során még 1,5 százalékos növekedéssel számoltak, az ezzel szemben "elért" 1,7 százalékos csökkenés miatt keletkezett hiányt pedig az Orbán-kormány ezermilliárdos megszorítással, azaz ÁFA-emeléssel, járulékemeléssel, fogyasztókra áthárított bankadóval, sárgacsekk-adóval, telefonadóval és más, a magyar emberekre kivetett terhekkel tudta csak betömködni.

A Jobbik szerint véget kell vetni az elmúlt huszonhárom év megszorítást megszorításra halmozó gazdaságpolitikájának. Itt az ideje, hogy a magyar gazdaság fellendítésébe fektessük a megtermelt javakat. A magyar államnak élelmiszeriparba, gyógyturizmusba, vízgazdálkodásba, ásványkincseink kitermelésébe, energetikai beruházásokba, infokommunikációba és otthonteremtésbe kell beruháznia, mely ágazatok jövedelemtermelő képességük révén ismét növekvő pályára állíthatnák a hazai gazdaságot.

Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************



Erdő Pétert akarja pápának XVI. Benedek? 



2013.02.13. 08:00 Bors
Bombaként robbant tegnap a hír: olasz lapok szerint Erdő Péter bíboros, prímást is jó eséllyel pápává választhatják. A magyar főpap jól ismeri az egyházfőt, kizárólag latinul beszélgetnek. Gyakran szól híveihez, de ritkán ad nekik autogramot. Gyűjtői csak egyről tudnak.

Az európai bíborosok közül Erdő Péter számít a pápaválasztás favoritjának, írja az olasz
italianinsider.it hírportál a pápa bizalmasainak információira hivatkozva. Ez azt is jelenti: a 60 éves bíborost a most lemondott XVI. Benedek támogatja. Erdőt a ferencvárosi Bakáts téren szentelték pappá 1975-ben, majd Dorogra került.

1977-től már Rómában tanult, az évtizedek során rendkívüli tudományos és egyházi karriert futott be. Prímás lett, a magyar katolikus egyház legfőbb vezetőjévé vált. Négy testvére van. A szabadidejében természetjáró, illetve vallási témájú könyveket fordító Erdőt 2009-ben már pápajelöltként emlegette az amerikai Newsweek magazin. 
 
XVI. Benedek pápa és Erdő Péter bíboros egy 2006-os felvételen. Jó a viszonyuk

Erdő Péter esetleges pápaságáról Máté-Tóth András valláskutatót, a Szegedi Tudományegyetem professzorát kérdeztük. - II. János Pál pápa hatalmas társadalmi és hangulati változást hozott Lengyelországnak. XVI. Benedek már kisebb hatást váltott ki Németországban.

Magyarországra nézve nagyjából a kettő közé lehet tenni azt a hatást, ha Erdő Péter lenne az új pápa. Egyrészről lenne egy komoly nemzeti büszkeség, sőt, biztos, hogy az országot egybekovácsolná a megválasztása. Másrészről azonban sajnos lennének szélsőséges megnyilvánulások is. Nagyjából ahhoz tudnám hasonlítani, mint amilyen Kertész Imre Nobel-díja volt - mondta a professzor.

Erdő aláírása a magas rangú egyházi személyek szokásaihoz híven kereszttel kezdődik. Jelentése: Jézus képviselője. Az egyik autogramvadászokat tömörítő lap megjegyzi: nem szeret aláírást osztani, így az ő egyetlen példányuk különös relikviának tekinthető.

Betegség, merénylet és korrupció a Szentszéknél

XVI. Benedek pápa három hónapja szívműtéten esett át, a titokban tartott beavatkozás egy római klinikán zajlott, ahol a pápa szívritmusszabályzót kapott.

A távozás okai között - egészségének romlása mellett - szerepet játszottak a Vatikáni Bank átláthatatlan pénzügyi tranzakciói. A bank elnöki széke nyolc hónapja üres.

A Vatikán botrányait komornyikján keresztül ismerte meg a sajtó: a korrupcióról és egy pápa ellen tervezett, időközben meghiúsított merényletről a pápa komornyikja, Paolo Gabriele értesítette a sajtót. Az iratokat ellopta, majd eladta olasz lapoknak. Zsebre tett egy százezer eurós csekket is, mely az egyházfő nevére volt kiállítva, és senkinek nem is hiányzott addig, míg Gabriele lakásán meg nem találták a rendőrök.

XVI. Benedek az idők során fokozatosan elszigetelődött a bíborosok tanácsától. A hitbéli, illetve gazdasági kérdésekben főszerepet játszó testület döntéseibe alig-alig volt beleszólása. Magányosságát jól jelzi, hogy a legutolsó ­szent­es­tét két titkárával és négy házvezetőnőjével, magányosan töltötte. Bíborosokat nem fogadott.

Római Péter lesz az utolsó?

A XII. században élő püspök, Malakiás próféciai szerint II. Incét 112 pápa követi majd. A dokumentummal sokáig nem foglalkoztak, mígnem II. János Pál pápa idején újra előkerült. A lengyel pápa a lista 110. helyén állt, s azt írta róla Malakiás, hogy ő lesz A Nap munkája.

Szolgálata során az egyház újra ragyogni kezdett, születését és halálát egyaránt napfogyatkozás kísérte. A 111. pápa, XVI. Benedek utódát konkrétan megnevezi: "Petrus Romanus (Római Péter) táplálja majd nyáját a számos megpróbáltatás idején, majd a hét dombra épült város elpusztul." Az egyház hamisítványnak tartja a jövendölést. 


Lipusz Zsolt: A PÁPA LEMONDÁSÁRA

Liberálisaink és a történelemben analfabéták most diadalt ülnek. Már elkezdődött az egyház, az inkvizíció bűneinek taglalása, a modernizációról való elmélkedés stb. Nos, el kellene már felejteni azt a sok közhelyet és baromságot, hogy a középkor sötét volt, az inkvizíció milliókat pusztított el, a középkorban azt hitték, lapos a föld, az ellenreformáció és az inkvizíció fékezte a tudományos fejlődést stb. A valóság az, hogy a spanyol, a portugál és a római inkvizíció a 15-19. században ÖSSZESEN 15 ezer halálos ítéletet hajtott végre, egy olyan korszakban, amikor egy-egy nagyobb ütközetben többen elestek. A modern kor háborúi és totalitárius politikai rendszerei pedig százmilliók haláláért felelősek, röpke egy évszázad alatt. Észre kellene térni már!

Kapcsolódó:
   
"Erdő Péter étlap nélkül rendeli meg a kóser pálinkát, a macesz gombócos libalevest és a sóletet" 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Siklósi András



Lemondott a pápa - vagy tán lemondatták?




      XVI. Benedek pápa, a Római Katolikus Egyház közel 86 éves főpásztora, személyesen jelentette be, hogy 2013. február 28-ai hatállyal megválik posztjától. Ennek lehetőségét már 2010-ben meglebegtette egyik írásában, mi szerint akkor, ha spirituálisan (tehát nem materiálisan!) alkalmatlannak érzi magát, lemond tisztségéről. Ezt már tavaly ilyenkorra "jósolták" egyes olasz lapok, de akkor kacsának bizonyult a feltételezésük. Egyébként már évek óta látszott, hogy Szent Péter utódja nem fejt ki olyan aktivitást, ami elvárható lenne, a hír mégis meglepte, sőt megdöbbentette a világot. Összehívott egy konzisztóriumot, s ott jelentette be távozását, arra hivatkozva, hogy meggyengült erőnlétének következtében tovább nem tudja szolgálatát ellátni, s a gyorsan változó (hogy ne mondjam: vesztébe zuhanó!) világ megnövekedett pasztorációs feladatait már nem képes eredményesen megoldani. (XVI. Benedek bíborosi rangban marad, s először Castelgandolfóba költözik, később pedig a Vatikán falai közt kíván élni, egy kolostorban.) Ennek következtében Róma Püspökének trónja a megjelölt időponttól kezdve üresnek nyilvánítandó. A sajtóval közölt tervek szerint még húsvét előtt összeülhet a bíborosi konklávé (csak a 80 év alattiak), és megválaszthatja utódját.
      Egy esettől eltekintve nem volt példa arra, hogy valaki önként feladja őrhelyét, még akkor sem, ha egészsége végzetesen megrendült. A pápának nyilván ennél komolyabb okai lehettek döntése meghozatalára. Úgy vélem, ő nem merte kimondani a teljes igazságot (nehogy az embereket megrémítse), a háttérből viszont azt akarják elhitetni a közvéleménnyel, hogy idős kora és fizikai állapota késztette visszavonulásra. (A saját fivére is többször kijelentette, hogy nincs különösebb betegsége, depressziója az egyházfőnek, tehát az indokok valahol másutt keresendők.) A szerves összefüggéseket csak kevesen ismerhetik, mégis megkockáztatom, hogy Őszentségét szándéka ellenére mondatták le.

      Nem perdöntő (kiváltképpen az ateisták és kételkedők számára!), de némi támpontot nyújthat az eligazodáshoz, ha felidézzük az eredeti nevét titokban tartó (ill. az Isteni Irgalmasságról nevezett Mária) ír látnoknőnek adott (magán) kinyilatkoztatás-folyam ide illő mondatait, amik összességükben "Nagy figyelmeztetés" (lásd 
www.nagyfigyelmeztetes.hu ) néven híresültek el a papság és a hívek körében.

1.) Benedek pápa napjai meg vannak számlálva (2011. június 1.)

"(...) Próféciáim, leányom, pontos közlések számodra. A Sátán továbbra is meg akar kaparintani, és ártani akar neked, mindig akkor, amikor a legkevésbé várod. Ezért légy óvatos mindig. Az Én szeretett Helytartóm napjai meg vannak számlálva. Ő még a Nagy figyelmeztetés előtt el fogja hagyni a Vatikánt. Bízzál bennem. Engedelmeskedj nekem. Te most jól haladsz előre, de tőlem soha se fordítsd el szemeid. Bízzál bennem akkor, amikor azt mondom neked, hogy a Sátán Igéimet nem szabotálja, vagy ezeket az üzeneteket, amelyeket Én adok neked, nem tudja megfertőzni. Ez ebben az esetben nem fog megtörténni, mert ez egy rendkívüli misszió, és ezért minden védelmet megkapsz, leányom. Amikor aggodalmad lesz bármelyik üzenettel kapcsolatban, kérdezz meg engem, és megkapod rá a választ. Senkit se kérdezz meg véleménye felől, mert ők arra nincsenek kiképezve, hogy az Isteni Igéről nyilatkozhassanak. Sohase bonyolódj más látnokok üzeneteibe. Ez nagyon fontos, különben ártana a munkádnak.(...) Légy hálás a prófécia adományáért, és minden időben engedelmeskedj nekem. Ne bánts meg engem sohasem a kételkedéseiddel. Közeledj hozzám alázatos szívvel és lélekkel. Hallgass, amikor Igéimet kigúnyolják, megtámadják, elutasítják, vagy ellentmondanak neki, és megkérdőjelezik azokat, mert te nem vagy abban a helyzetben, hogy válaszolhass helyettem. A ti odaadó Megváltótok és Tanítótok, Jézus Krisztus"

2.) Szűz Mária: Teljes szívvel imádkozzatok Benedek pápáért (2012. január 28.)

"Gyermekem, a Sátán hatalma minden nappal egyre gyengébb, ahogy a Szentlélek továbbra is kiterjeszti az Ő szárnyait Isten minden gyermeke fölé. Mindenütt növekszik a hit és az istenszeretet az imádság révén, és azon különleges kegyelmek révén, melyet Atyám, a Magasságos Isten adott gyermekeimnek. A megtérések száma nő. Sok gyermekem talán nincs is tudatában ennek, de észre fogjátok venni, ha kinyitjátok szemeiteket. Kérlek gyermekem, imádkoznod kell Benedek pápáért teljes szívedből. Ő nagyon szenved, és több szempontból is egyedül van bánatában, látva a hittagadást a Szent Vatikánon kívül és belül egyaránt. Napjai a Szentszékben meghosszabbodtak, és emiatt a gonosz okozta pusztítás nagy része elhárult. (...) Íme egy különleges ima, az Imahadjárat (23) imája Benedek pápa biztonságáért: Ó, Örök Atyám, szeretett Fiad, Jézus Krisztus nevében és az Ő szenvedéseiért, melyeket elviselt, hogy megmentse a világot a bűntől, arra kérlek most Téged, hogy védd meg a Te Szent Helytartódat, Benedek pápát, Egyházad földi vezetőjét, hogy ő is segíthessen megmenteni gyermekeidet és minden felszentelt szolgádat a Sátán és az ő bukott angyalainak csapásaitól, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban. Ó, Atyám, védd meg pápádat, hogy gyermekeidet kormányozhassa a Te földi Új Paradicsomod felé vezető igaz úton. Ámen. A föld Mennyei Királynője, az Üdvösség Anyja"

3.) Szegény Szent Helytartómat, XVI. Benedek pápát, el fogják űzni a római Szentszékből (2012. február 11.)

"Drága, szeretett leányom, a háborúk mindenütt fokozódnak, és nagyon hamar be fog avatkozni Atyám keze, hogy megállítsa ezt a gonoszságot. Ne féljetek, mert az emberiség megmentésére irányuló terv már elkészült, és már nemsokára megérkezik az Én Nagy Irgalmasságom, melyet mindegyikőtök meg fog kapni. Soha ne féljetek az Antikrisztus munkálkodásaitól, hiszen drága gyermekek, bennetek lakozik az erő, hogy meggyengítsétek az ő szorítását a világon, imáitok által. Hamarosan meg fognak ölni más világi vezetőket, és szegény Szent Helytartómat, XVI. Benedek pápát el fogják űzni a római Szentszékből. Leányom, tavaly beszéltem neked a Vatikán folyosóin belüli összeesküvésről. Egy tervet találtak ki titokban, 2011. március 17-én, mely Szent Helytartóm elpusztítására irányul, és ez a terv meg fog valósulni, mert ez meg volt jövendölve. Terjeszd most Szent Szavamat (Üzenetemet) a világ minden szegletében, és szervezd meg, hogy Üzeneteim nyomtatott verzióját lehetőség szerint minél több országban terjesszék. Folyamatos vezetés alatt állsz, így azt kell tenned, ami a legjobb. Imában kérj engem, hogy küldjek neked segítséget, és meg fogod kapni. Jézusotok"

4.) Szűz Mária: Imádkozzatok XVI. Benedek pápáért, akit az a veszély fenyeget, hogy száműzik Rómából (2012. március 20.)

"Gyermekem, csend van, mint a vihar előtt, mivel a Katolikus Egyház hamarosan válságba kerül majd. Hívom valamennyi gyermekemet az egész világon, hogy imádkozzatok XVI. Benedek pápáért, akit az a veszély fenyeget, hogy száműzik Rómából. Őt, a Katolikus Egyház legszentebb Helytartóját a Vatikánon belül sok helyen gyűlölik. Több mint egy éve terveznek egy gonosz összeesküvést, amely hamarosan az egész világon látható lesz. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok Isten valamennyi, a Katolikus Egyházban levő szent szolgájáért, akiket üldözni fognak az Egyházon belüli nagy szakadás miatt, amely rövidesen bekövetkezik. Az egész világ tanúja lesz a nagy egyházszakadásnak, de nem lesz látható azonnal, hogy ez a helyzet. A hamis pápa arra vár, hogy felfedje magát a világnak. Gyermekek, ne hagyjátok magatokat megtéveszteni, mert ő nem Istentől való lesz. (...) Hatalmas felelősség hárul majd mindazokra a szent papokra, püspökökre és bíborosokra, akik nagyon-nagyon szeretik Fiamat. Nekik nagy bátorságra és lelkierőre lesz szükségük ahhoz, hogy elvezessék a lelkeket az Új Paradicsomba. Ezen szent szolgák által tett minden erőfeszítést - hogy felkészítsék a lelkeket drága, szeretett Fiam második eljövetelére - ellenezni fogja a másik, sötét oldal. Arra kérem valamennyi gyermekemet, hogy imádkozzatok a szükséges erőért, mivel az Antikrisztus és az ő társa, a hamis próféta, az érdeklődés középpontjába fog kerülni. Imákat kell kérnetek tőlem, az Üdvösség Anyjától, melyek biztosítják majd a Katolikus Egyház megmenekülését, és Fiam igaz szavának megmentését. Fiam ígéretének igazságát, hogy nagy dicsőségben visszatér, meg fogják hamisítani. Ti, drága gyermekeim, egy sor hazugságot fogtok kapni, amelyeket illetően azt várják majd el tőletek, hogy tiszteljétek és fogadjátok el azokat Fiam szent nevében. (...) Menjetek gyermekek, és imádkozzatok az Egyház megújulásáért, és azon felszentelt szolgák biztonságáért, akik hitükért fognak szenvedni a hamis próféta uralma alatt. Mária, az Üdvösség Anyja"

5.) Lehet, hogy a következő pápát a Katolikus Egyház tagjai fogják megválasztani, de ő lesz a hamis próféta (2012. április 12.)

"Drága leányom, sok ember még mindig elutasít engem a világban, és ennek köze van a közvéleményhez. Oly nagy sötétség ereszkedett le Isten valamennyi gyermekére, hogy csak nagyon keveseknek van meg a bátorsága ahhoz, hogy nyilvánosan hirdessék Szavam (Üzenetem). A hívők félnek a szóbeli gyalázkodástól, sértegetéstől, és a rosszindulatú gúnyolódástól, amit el kellene viselniük, ha nyíltan beszélnének Szent Szavamról (Üzenetemről). Még a buzgó követőknek sincs meg a bátorságuk, hogy felálljanak és harcoljanak az országaikban bevezetett gonosz törvények ellen, amelyek ellenszegülnek Atyám szavainak. A papok zavarban vannak attól, ha látják őket, hogy kiállnak tanításaim igazsága mellett, mert félnek, hogy kiközösítik őket. Most ők még lehetetlenebbnek találják, mint valaha, hogy hangjukat hallassák, a miatt a szégyen miatt, amit el kell viselniük néhány rendbéli társuk gonosz bűneinek következtében. Amikor néhány bátor, felszentelt szolga úgy dönt, hogy feláll és megvédi tanításaim igazságát, akkor ők rettenetesen szenvednek. Azzal vádolják őket, hogy hiányzik belőlük a tolerancia, az együttérzés, a szeretet és az emberi jogok tiszteletben tartása. Ti látjátok, gyermekek, hogy tanításaim igazságát, mely az Én felszentelt szolgáim által kerül közlésre, úgy kezelik, mintha hazugság lenne. Ehelyett a hazugságok kerülnek bemutatásra igazság gyanánt. A Sátán oly sok lelket nyert meg, saját Egyházam vezetői közül is, ami azt jelenti, hogy sok ártatlan ember számára nehéz hűséget fogadni Szent Akaratomnak. (...) Szentírásom igazsága, melyet a Jelenések könyve tartalmaz, már sok Egyházam által értelmezésre került. Oly sok változatban, melyek mindegyike az emberi értelmezésen alapul. Az Én szeretett XVI. Benedek pápám az utolsó igaz pápa a földön. (...) Én csak az igazságot szólom, leányom. Figyelmeztetnem kell benneteket, hogy sok új önjelölt próféta fog most megjelenni, akik majd ellentmondanak a neked, a végidők igaz prófétájának adott Szent Szavamnak (Üzenetemnek). Először ők meg fogják győzni a hívőket, hogy szavaik tőlem származnak. Szavaikat gondosan megválogatják majd, jelentésük homályos lesz, és kissé összezavaró. Sokan ügyet sem vetnek majd erre a gyenge pontra, és elfogadják az üzeneteiket, mert a Szentírással megegyezőnek tűnnek. Amikor sok lelket elcsábítottak már, akkor megkezdődik a támadás. Leányom, őket azért küldik, hogy felkészítsék Isten gyermekeit, hogy elfogadják a következő pápát, aki majd szeretett Helytartómat, Benedek pápát követi. Lehet, hogy ezt a pápát a Katolikus Egyház tagjai fogják megválasztani, de ő lesz a hamis próféta. Az őt megválasztók báránybőrbe bújt farkasok, és a Sátán által vezetett titkos szabadkőműves és gonosz csoport tagjai. Így próbálja majd a Sátán lerombolni Egyházamat. Sajnos, ez a hamis próféta számos követőt fog vonzani. Azokat, akik szembehelyezkednek vele és ellenállnak, üldözni fogják. (...) Nektek csak Isten szavában szabad bíznotok. Szeretett Jézusotok"

6.) Fondorlatos eszközökkel el akarják űzni XVI. Benedek pápát Péter székéből (2012. május 26.)

"(...) Ma azt kérem követőimtől, legdrágább leányom, hogy állhatatosan imádkozzanak az Én szeretett Helytartómért, XVI. Benedek pápáért. Ő, az Én Szent Szolgám, rettenetes üldöztetést áll ki, zárt ajtók mögött a Szentszékben. Már mondtam nektek korábban, hogy a szabadkőműves csoportok, melyeknek a Vatikánon belül satuszerű szorításuk van, ki akarják tenni szeretett pápámat. És ők azt tervezik, hogy fondorlatos eszközökkel elűzik őt Péter székéből. Ő kénytelen lesz (el)menekülni - amint azt már korábban mondtam nektek -, mivel nemigen lesz más választása. Soha nem szabad elfogadnotok semmit, ami nem az Igazság. Soha nem szabad elfogadnotok a Szentszékem falain belülről eredő eretnekséget. Ha mégis ezt teszitek, azzal eltávolítjátok magatokat tőlem. Sokatoknak majd titokban kell a szentmisét bemutatnotok, és minden bátorságotokra szükségetek lesz, amit megkaphattok, ha hozzám imádkoztok, és kéritek, hogy tegyelek benneteket erőssé. A változások magában a Szent Eucharisztiában veszik majd kezdetüket. Hamarosan azt mondják majd nektek, hogy a szentáldozás, az Én Valóságos Jelenlétem, valójában valami más. A Szent Eucharisztia az Én Testem és Vérem, mely azért adatott nektek, hogy lehetővé tegye számomra, hogy Szentlelkemmel eltöltselek benneteket, hogy a lelketeknek szükséges táplálékot megadjam nektek. (...) Kövessetek engem. Ez a legnagyobb kihívás, amivel valaha is szembe kell majd néznetek, de Én meg fogom adni nektek a Kegyelmeket, hogy megkülönböztessétek az igazságot attól a szentségtörő kitalációtól, melynek az elfogadását fogják kérni tőletek az Én Szent Nevemben. Ez az idő közel van. Állhatatosan kell imádkoznotok, hogy ő addig maradhasson, ameddig csak lehetséges, mert amint ő távozik, a csaló, azaz a hamis próféta, elfoglalja a helyét. (...) Szeretett Jézusotok"

7.) Közel az idő, hogy szeretett Helytartóm, XVI. Benedek pápa üldöztetése a tetőfokára hágjon (2012. július 16.)

"Drága, szeretett leányom, itt az idő, hogy felkészüljön Isten valamennyi papja, püspöke, és mindazok, akik földi Szent Katolikus és Apostoli Anyaszentegyházamat vezetik. Mert közel az idő, hogy szeretett Helytartóm, XVI. Benedek pápa üldöztetése a tetőfokára hágjon. Ő hamarosan menekülésre kényszerül a Vatikánból. Majd eljön az idő, amikor Egyházam ketté fog válni: egyik oldal a másik ellen. Felszólítom valamennyi felszentelt szolgámat, emlékezzetek legszentebb fogadalmatokra. Soha ne adjátok fel küldetéseteket. Soha ne hagyjatok cserben engem. Soha ne fogadjátok el az Igazság helyett a hazugságokat. Az Én segítségemet kell kérnetek az előttetek álló nehéz időkben. Keljetek fel, egyesüljetek, és kövessetek engem. Imádkozzatok a szükséges erőért. (...) Ne csüggedjetek, szeretett felszentelt szolgáim, mert a viszálykodás meg volt jövendölve, és meg kell történnie a lelkekért folytatott végső csatában. Szeretlek benneteket, és Én veletek leszek most, amint velem együtt lépdeltek a Kálváriára vezető tövises, nehéz úton azért, hogy az Üdvösség még egyszer elérhetővé váljon minden lélek számára. Szeretett Jézusotok"

8.) A hamis próféta már eltervezte, hogyan fogja átvenni a hatalmat a papi rend felett a Katolikus Egyházban (2012. december 7.)

"Drága, szeretett leányom, amint közeledik az idő, hogy a hamis próféta felfedje magát, ő és seregei megtették az előkészületeket ezen Üzenetek megbélyegzésére. Behálózzák követőimet mindenütt. Ez nemcsak összezavarodottságot fog okozni, de ők el is fordítják majd Isten gyermekeit tőlem. Miközben továbbra is elutasításban lesz részetek az Egyházamon belüli csoportosulások által, ők ellenszegülnek nekem, azt állítván, hogy más önjelölt próféták hozzák az Igazságot az emberiségnek. (...) Figyeljétek meg, a papok mennyire nem fogják őket megkérdőjelezni; mennyire támogatják majd őket; és mennyire engedik majd nekik, hogy hazugságokat prédikáljanak az Atyám Házában lévő szószékekből. Ezek az események széleskörűen terjednek majd, és egyengetik a hamis próféta útját, aki a megjövendöltek szerint hamarosan eljön, hogy trónját követelje. Akkor majd, az Antikrisztus munkálkodása révén, fokozódik a Katolikus Egyháznak okozott gyalázat. Ez a Sátán által irányított ember Izrael barátjának fog tűnni. Majd azt a látszatot kelti, hogy Izraelt védelmezi, Babilon - azaz az Európai Unió - támogatásával. A Közel-Keleten szándékosan szított valamennyi háború átterjed majd Európára. Az Antikrisztus az ateizmust terjeszti majd, az Új Világvallás látszata mögött, melyet a hamis próféta fog vezetni. Leányom, még nem szabad felfedni azokat a titkokat, melyeket Én nyilatkoztattam ki neked a hamis próféta személyét és más dolgokat illetően. Ugyanakkor tudnod kell a következőt. A hamis próféta, aki Isten emberének állítja be magát, már eltervezte, hogyan fogja átvenni a hatalmat a papi rend fölött a Katolikus Egyházban. Ő és az Antikrisztus már összehangoltan munkálkodnak annak érdekében, hogy pusztulást hozzanak a földre, mely a Katolikus Egyházban végbement gyalázatot követően fog bekövetkezni. Követőim, ne hallgassatok azokra, akik igyekeznek megakadályozni imáitokat. Tegyétek fel a kérdést, Isten miféle embere akadályozná meg az imák, Isteni Irgalmasságom Rózsafüzérének vagy a Szent Rózsafüzérnek az imádkozását? A válasz az, hogy bárki, aki próbál benneteket megakadályozni az imádkozásban, még ha egy felszentelt szolga viseletét is ölti magára, nem szabad benne megbízni. Veszélyes idők ezek igaz prófétáim számára, akiket mindig el fognak utasítani. Ebből fogjátok tudni, hogy kik ők. Mint ahogyan engem elutasítottak, kínoztak, ostoroztak és becsméreltek a papok az Én időmben, ugyanúgy fognak prófétáim is szenvedni. Soha ne utasítsátok el az igaz prófétákat. (...) Ismertek engem. Ismeritek prófétáimat. Ők ugyanazon kínokat szenvedik majd el, melyeket Én elszenvedtem. Az ő sorsuk nem lesz könnyű. Mégis, az ő nyilvános elutasításuk, a róluk terjesztett gonosz rágalmak révén ismertek majd fel engem. Menjetek most, és ne hagyjátok, hogy szíveteket megtévesszék a hazugok. Jézusotok"

      A bajor származású Joseph Ratzinger kardinálist, a Hittani Kongregáció prefektusát, II. János Pál halála után, 2005 tavaszán választották Péter székének örökösévé. Nyilvánvaló volt, hogy 78 évesen nem folytathatja elődjének fiatalos lendületét, nagyszabású egyházformáló programját, egyébként kiváló "szakmai" felkészültsége (melyről teológiai művei is tanúskodnak) dacára sem. Korai még pápaságának mérlegét megvonni, ezért csak néhány benyomásomat szeretném megosztani az olvasókkal. (Zsidó) ellenségei mindvégig a szemére hányták, hogy fiatalon, a II. világháború végén, besorozták katonának a Hitlerjugendbe, ami elől nem tudott kitérni. De "túlzott konzervativizmusa" miatt és más ügyekben is sűrűn támadták, pedig mindenben igyekezett a kedvükre tenni, s abszolút fölöslegesen olyan kérdésekben is engedett, ami sokszorosan megbosszulta magát, mert fokozta az egyház elzsidósodását, ill. az amúgy sem csekély sátáni (szemita) befolyás növekedését. Általában sokat hibázott, aztán nem győzött engesztelni és meakulpázni. (Pl. egyes rabbinikus körök "érzékenységét" tisztelve lemondott XII. Piusz szentté avatásáról, megalázkodott a római zsinagógában és a jeruzsálemi Siratófalnál, többször bocsánatot kért a holokamu áldozataiért s az "ártatlanok történelmi üldöztetéseiért"; egyik könyvében - A Názáreti Jézus - kifejtette, hogy a "választott nép" nem bűnös Jézus megfeszítésében, ugyanakkor vérig sértette a muszlimokat Mohamed próféta erőszakosnak minősítésével, nem kezelte megfelelően egyes papjainak pedofil elferdüléseit és egyéb devianciáit, semmit sem tett a vatikáni bank maffia-kapcsolatainak és pénzmosásának felszámolásáért, keveset szólt a társadalmi igazságtalanságok s a globalizáció ördögi gaztettei ellen stb.)

      Csendes, szerény, kiegyensúlyozott, ám színtelen, merev és furcsán zárkózott egyéniségével nem tudott kellő rokonszenvet ébreszteni, hiányzott belőle elődjének sugárzó karizmája, emberközeli derűje. Bizonyára roppant terhek és fenyegetések alatt küszködött, de valahogy olybá tűnt, hogy nem bír fölmagasodni nemes küldetéséhez, s meg se próbálja fékezni egyházának általános romlását, a hit és az erkölcs csorbulását. Vannak korok (a mostani pont ilyen!), amikor nem lehet besározódás vagy bukás nélkül megúszni a harcot; de a jó vezető ott kezdődik, hogy sohasem alkuszik meg eszmei téren, s nem tűri el a barbárság befolyását, terjeszkedését. Sokkal többet használhatott volna, ha vállalja a mártírsorsot (ha meg kell halni, hát haljunk emelt fővel!), minthogy összetörve, némán eloldalogjon; még akkor is, ha pusztán emberi erővel és elszántsággal nem lehet a pokol seregeit legyőzni. Vajon ki(k)nek állt érdekében, hogy idő előtt pontot tegyenek Benedek pápa pályafutására, nem várhattak volna még néhány évet? Sürgős lehetett az Antikrisztusnak, hogy elfoglalja helyét, majd végleg lerombolja 2000 év jól-rosszul fölépített Szentegyházát. Ha hinni lehet a fönti kinyilatkoztatásoknak, akkor ő volt Róma utolsó Püspöke, mert aki most következik, már nem Isten szolgája lesz. Hát, majd meglátjuk, hamarosan eldől.

      Annyi bizonyos, hogy nagy bajba sodródott az emberiség, s nem kevésbé mély válságba került az egyetemes kereszténység. (Sajnos a többi felekezet sem különb a katolikusoknál, az elfajzott szektákról nem is beszélve.) Már csak az irgalmas Istenben bízhatunk, hogy megmenti a züllött, pusztulásba rohanó világot, hogy igazságot tesz, azaz fölemeli a jókat, a nyomorúságban szenvedőket, ugyanakkor elsöpri, megbünteti a Sötétség fiait. Reménykedjünk benne, hogy eljön az Aranykor, megszűnik a hazugság, az önzés, a gyűlölet rémuralma, s beköszönt a Világosság, a Tisztesség és a végtelen Szeretet. Imádkozzunk, hogy valóban így legyen!

Kapcsolódó:
   
Jewish leaders confront Pope over Vatican's Holocaust 'silence' 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************



Miért akarna az elit lázongásokat 

Amerikában? 



február 14, 2013 Infowars.com - 
Idők jelei

A világban folyó zavargások is hozzájárulnak a Világkormány és az Antikrisztus felemelkedéséhez, aki egységet és globális válaszokat kínál majd megoldásként a terrorizmus, a betegségek, gazdasági és egyéb bajok ellen, amik közül sokat maga a háttérhatalom idézett elő vagy mélyített el. (Lásd: Dániel 11:21-24, 8:23-25, II. Thessalonika 2:1, 3-4) A gazdaság helyzete tovább romlik, egészen addig, amíg az emberek már bármit hajlandóak lesznek elfogadni a kilábalás érdekében. A káoszból rend tipikus példáját láthatjuk kibontakozni, ahogyan azt az alábbi cikk is szemlélteti. (Joseph Candel)

Fontos észben tartani, hogy bár nehéz évek várnak a világra, ez nem a történet vége. Sőt, ez lesz az igazi kezdet! Egy jobb világ kezdete, ahol "nem ártanak és nem pusztítanak sehol" (Ézsaiás 11:9) és bár most a völgy legmélyebb és legsötétebb szakasza előtt állunk, tudva, hogy mire számíthatunk felkészülhetünk az eljövendőkre. "Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot." (János 16:33) 

Minden jel arra mutat, hogy az amerikai hatóságok lázongásokra számítanak a lakosság körében. A tendencia nem véletlen. Egy jól kipróbált módszerről van szó, amit a bankkartell számos alkalommal használt már országok leigázására és vagyonának megszerzésére, így kaparintva meg az adott területet és kormányt az Új Világrend számára. A társadalmi zavargások kirobbantásának és kihasználásának gazdasági szempontból van fontos szerepe az elit számára. Greg Palast, ismert és elismert oknyomozó riporter, 
2001-ben írt leleplező cikket a globális banki elitről, pontosabban a Világbankról és az IMF-ről, amelyben kifejti milyen módszert dolgoztak ki arra, hogy egy kiszemelt országot megfosszanak vagyonától. A fogás "IMF lázongásként" vált ismertté.

2001 áprilisában Greg Palast hozzájutott néhány bizalmas belső IMF dokumentumhoz, amelyek leírták egy ország kifosztásához, a vagyon, az infrastruktúra és az erőforrások átjátszásához szükséges négy lépést. Az első lépés, az "IMF lázongás", részletezte, hogyan tervezi meg az elit előre a társadalmi felkeléseket, hogy azok a kívánt eredményt hozzák, azaz elijesszék a befektetőket és csődbe vigyék az államot. "Ennek a gazdasági gyújtogatásnak megvannak az előnyei, főleg a külföldiek számára, akik a végén összeszedhetik a megmarad eszközmorzsákat az értékük töredékéért," írja Palast, hozzátéve, hogy "egyértelműen kirajzolódik a minta. Sok a vesztes, de az egyértelmű nyertesek a nyugati bankok és az amerikai államkincstár."

Más szóval a banki elit létrehozza a társadalmi zavargások kirobbanásához szükséges feltételeket (egekbe szökő kamatok, emelkedő élelmiszerárak, szegénység, életszínvonal romlás, stb.), majd keselyűként lecsap, hogy fillérekért felvásárolja, ami megmaradt. A módszert láthattuk már Bolívia, Ecuador, Indonézia, Görögország és Argentína esetében. A következő áldozatok pedig Spanyolország, Olaszország, Nagy-Britannia és Franciaország lesznek, ahol már láttunk némi ízelítőt a lakosság megmozdulásaiból az elmúlt két év során.

Ha-Joon Chang, a 
Guardian cikkében leírta, hogy az európai zavargások abból eredtek, hogy "a kormányok IMF-stílusú programokat hajtottak végre saját állampolgáraikon," azaz "megszorításokat, privatizációt és a szabályozások lazítását kezdeményeztek," ami a kísérleti országok felkeléseit is kiváltotta a 80-as és 90-es években. Bár az IMF, a Világbank és társaik már a fél világot végigportyázták, az Egyesült Államok eddig kimaradt. A négylépcsős folyamat első fázisa, az állami tulajdon privatizációja, már jól halad. Az infrastruktúrát külföldi társaságok vásárolják fel szédítő ütemben, a Goldman Sachs segítésével.

Az Egyesült Államok esetében a folyamat fontos része az ország iparának tönkretétele, lehetetlenné téve az önellátást, banki mentőcsomagokat kínálva helyette. Európában ez a folyamat szinte teljesen befejeződött már, hiszen a legtöbb fontos gazdaságot a 
Goldman Sachs technokratái irányítják.

2000 óta a termelésben a munkahelyek 32 százaléka vándorolt ki az Egyesült Államokból, 2001 óta pedig 56.000 gyártóegységet zártak be. Látva az egyértelmű gazdasági indítékot a lázongások kirobbantására az Egyesült Államokban, a zavargásokra való felkészülés jeleit kellene felismernünk. Ezek pedig egyre nyilvánvalóbban mutatkoznak.

A Határozatlan Idejű Fogvatartásról szóló törvény

Az Obama kormány által elfogadott Határozatlan Idejű Fogvatartásról szóló törvény (
NDAA) felhatalmazza a hatóságokat amerikai állampolgárok, amerikai földön történő szó szerinti elrablására és tárgyalás nélküli fogvatartására, megalapozva a tüntetők és újságírók tömeges letartóztatásának feltételeit országos szükséghelyzetben.

A leleplező informátorok (whistleblower) elleni hadüzenet

Az Obama kormány kíméletlenül 
vádat emelt és elítéltetett számos leleplező informátort, amiért azok nyilvánosságra hozták a kormány korrupt eljárásait, nyilván azzal a céllal, hogy megfélemlítsék azokat, akik a helyzet élesedésekor hasonlóan cselekednének.

A közösségi oldalak szemmel tartása az elégedetlenség észlelésére

A Nemzetvédelmi Minisztérium (DHS) és egyéb szövetségi ügynökségek 
aktívan figyelik a közösségi oldalakat és híroldalakat, hogy észleljék az amerikai kormányra és a nemzetvédelemre negatív fényt vető cikkeket és hozzászólásokat. Leginkább azt nézik, hogy mikor válhatnak a szavak tettekké és tömeges megmozdulássá.

Hatalmas megfigyelőközpontok építése

A Nemzetvédelmi Ügynökség (NSA) az ország 
legnagyobb kémközpontját építi Utah államban a sivatag közepén. Az adatközpont célja a világ összes kommunikációjának lehallgatása, dekódolása, elemzése és tárolása, bármilyen föld- vagy víz alatti, nemzetközi, hazai vagy külföldi kábeleken haladjon is, legyen az magánjellegű email üzenet, mobiltelefon hívás, Google keresés, személyes adat, utazási információ, vásárlás vagy digitális "szemét". Az adatbázis létrehozásával az NSA azt reméli, hogy figyelemmel kísérheti a lázongásokat vagy szükség esetén megakadályozhatja a terjedést.

Pilótanélküli gépek hazai bevetése

A múlthét során az amerikai igazságügyi minisztérium megerősítette korábbi álláspontját, hogy az Obama kormány használhat fegyverrel ellátott drónokat amerikai állampolgárok elleni merényletek kivitelezésére. Az NDAA törvény értelmében pedig az Egyesült Államok egészét
harctérré nyilvánították.

Egy olyan kormány, amelyik "törvényesen" saját állampolgárainak jogi eljárás nélküli kivégzéséhez folyamodhat, kimeríti a diktatúra fogalmát.

Felkészülés a szükségállapotra

A Nemzetvédelmi Minisztérium több mint 
1,6 milliárd darab lőszert vásárolt csak az elmúlt 10 hónap során. Viszonyításként, az iraki háború legaktívabb szakasza során az amerikai hadsereg 5,5 millió lőszert használt el egy hónap alatt. Miért kell a DHS-nek harminc év háborúskodásra elegendő lőszer, ha nem belföldi zavargásokra számítanak?

A szükségállapotra való felkészülés legaggasztóbb része az országos FEMA program, amelynek keretében lelkipásztorokat és egyéb vallások képviselőit képezik ki, hogy segítsék a titkosszolgálat munkáját azzal, hogy ráveszik nyájukat az engedelmességre és ezzel előkészítik a terepet a szükségállapot bevezetésére, a fegyverek elkobzására és esetleges áttelepítési programokra.

Az állampolgárok az új terroristák

Az embereket arra próbálják rávenni, hogy jelentsék, amikor valami gyanúsat látnak. A DHS 
"Ha látsz valamit, jelentsd is!" kampánya például rendre középosztálybeli amerikaiakat állít a terrorista szerepébe. A minisztérium jelentéseiből az is kiderül, hogy mi számít terroristagyanúscselekménynek.

Megvizsgálva a közelmúlt történelmében azokat az országokat, ahol gazdasági összeomlás ment végbe, a társadalmi zavargások szinte minden esetben fontos elemként voltak jelen, előkészítve a terepet a gazdasági leigázásra és a szuverenitás felszámolására. 


Az amerikai nemzetbiztonsági hivatal legújabb taktikája a közösségi oldalak megfigyelésére



Forrás: The Daily Mail



Az amerikai nemzetbiztonsági hivatal (DHS – Department of Homeland Security) álprofilokat hoz létre a Facebook-on, a Twitter-en és hasonló közösségi oldalakon, kifejezetten azzal a céllal, hogy bizonyos „érzékeny” szavak, kifejezések szűrésével megfigyelje ezeket a hálózatokat és nyomonkövesse a „gyanúsnak” ítélt szavakat használóit.
Egy internetes adatvédelmi csoport értesülései szerint egy ilyen szó egyszeri használata is elég ahhoz, hogy a DHS elkezdjen nyomozni valaki után. A nyomozás része az üzenő falon megjelenő posztok elolvasása és az illető személyazonosságának megállapítása az olvasottak és az illető profilja alapján.
A szavak listája igen széles terület foglal magába, a betegségekkel és biológiai fegyverekkel kapcsolatos „emberről állatra” vagy „járvány kitörése” (outbreak) kifejezésektől a tágabban értelmezhető „gyakorlatozás” (drill) vagy „vírustörzs/törzs” (strain) szavakig.
A hivatal saját, hivatalosan benyújtott „Hatásvizsgálati” elemzésében leírja, hogy a Facebook és Twitter oldalak folyamatos megfigyelése a cél, az „illegális bevándorló”, „járványkitörés”, „gyakorlatozás”, „törzs”, „vírus”, „gyógyulás”, „halálesetek”, „összeomlás”, „emberről állatra”, „trójai” és hasonló szavak szűrésén keresztül. keresőszoftvere rábukkan a fenti és egyéb „érzékeny” kifejezéseket használó felhasználókra, az illető személyes adatai rögzítésre kerülnek.
Az egyelőre nem világos, hogy a DHS milyen módon használja fel a rögzített adatokat és kikkel osztja meg azokat.
Az Elektronikus Adatvédelmi Információs Központ nevű online adatvédelmi csoport, a törvényben előírt adatszolgáltatási kötelezettségre hivatkozva kérelmet nyújtott be a DHS februárban bejelentett online szűrőprogramjával kapcsolatos információk rendelkezésre bocsátására.
A DHS tevékenységén kívül a programhoz alkalmazott alvállalkozókról is kértek információt.
Az adatvédelmi csoport szerint a kormány korábban is használta a közösségi oldalak megfigyelését, konkrét eseményekkel kapcsolatos információszerzéshez, mint például a 2010-es BP olajkatasztrófa esetében, de az álprofilok segítségével történő folyamatos megfigyelés új módszernek számít.
A kezdeményezés azért indult, hogy online fórumokról, blogokról, nyilvános weboldalakról és üzenő falakról információt gyűjtsenek, amit ezután tárolnak és elemeznek, majd az illetékes hatóságoknak, kormányoknak vagy magánszektorbeli partnereiknek, a személyazonosság közzététele nélkül, továbbadnak,” írja a csoport a bírósági keresetben.
Az adatvédelmi csoport nyilatkozata szerint az Információszabadságról szóló törvény alapján benyújtott keresetükre a hatóságok mindezidáig nem reagáltak.






Megfigyelt társadalom



Írta: Joseph Candel


George Orwell röviddel halála előtt, 1948-ban irta utolsó művét, a klasszikusnak számitó 1984-et. A mű hátborzongató képet fest a jövőről, melyben a világ három diktatórikus kormány uralma alá kerül: az egykori Nyugat-Európa, Anglia, és az USA Óceánia lesz, és a kormányt a Nagy Testvér irányítja. Óceániában az állam elsődleges fontosságú, ezért vak hűséggel kell, hogy szolgálják.
Ahhoz, hogy ezt elérjék, polgáraikat megfosztják magánéletük sértetlenségétől. És ha az ember magánéletét nem tartják tiszteletben, azzal a szabadságát is elveszik.
Mindent cenzúráznak; a híreket, a könyveket, a színdarabokat, a filmeket. A történelmet átírják, hogy a jelenlegi propagandához illeszkedjen. „Gondolatrendőrség” figyeli az emberek viselkedését, hogy kiszűrje a gyanús egyéneket. Személyiségi jogokat sértő lehallgató készülékekkel kihallgatják a legbizalmasabb beszélgetéseket is.
Az ellenőrzés talán egyik leghatékonyabb eszköze a kétirányú televízió; mert belát minden irodai, gyári és lakóhelyiségbe. A polgárok állandóan Óceánia biztonsági erőinek felügyelete alatt állnak.
Bármilyen profetikusnak bizonyult is az 1984, még maga George Orwell sem képzelte volna, hogy a megfigyelés-technológia ilyen mértékű fejlődést ér el. Regénye most kezd valósággá válni. Szegény Orwell! Ha most belépne a világba, és meglátná, hogy milyen, valószínűleg szörnyethalna ijedtében. Az ő idejében mindez még csak sci-fi volt; most már valóság – és ez nem fog elmúlni.
Ami azt illeti, az idők jelei közül az egyik legvészjóslóbb az, hogy az embereket már nem aggasztja az a tény, hogy minden mozdulatukat megfigyelhetik és megörökíthetik. Minden kódolatlan e-mailt el tudnak olvasni. A lehallgató irodák földmegfigyelő műholdak segítségével, és más eszközökkel minden telefonbeszélgetésünket le tudják hallgatni. Minden vásárlásunk adatait, melyet hitelkártyával vagy bankkártyával végzünk, nyilvántartják valamilyen adatbázison a nevünkkel, címünkkel együtt. Ezek a kiterjedt és összekapcsolt adatbázisok pontosan tudják, hol vagyunk, és bizonyos mértékig azt is, hogy mit csinálunk. Ha valaki tanulmányozza költekezési szokásainkat, információt nyerhet az ízlésünkről és a szokásainkról is.
Beültetett számítógépes chipeket használnak gyermekek, foglyok, háziállatok, Alzheimer kórban szenvedő betegek, és mások megfigyelésére. Az utcán sorakozó kamerák, az üzletek, parkolók és magánházak megfigyelő-rendszerei már világszerte egyre inkább kezdenek mindennapi életünk szerves részévé válni. Az Interneten az utolsó egérkattintásig le lehet jegyezni mozgásunkat. A Nagy Testvér már itt van.
És a Nagy Testvér nem csak, hogy megérkezett, de már egyre szorosabban markában is tartja a világot. Ausztráliától kezdve Indián, Kanadán, Dél-Amerikán, az USA-n keresztül egészen Afganisztánig olyan egységes – a világkormányhoz szükséges – infrastruktúrát építenek ki, mely szemmel tartja az embereket a „saját érdekükben, és a társadalom érdekében”. A napjainkban létező megfigyelőeszközök egy lehető legjobban szemmel tartott társadalom kiépítése felé vezetnek.
Minden a hatalom megszerzésére irányul. A Biblia jóslata szerint létrejön majd egy egységes világkormány, melynek vezetője egy ördög által megszállt diktátor lesz. A Biblia Antikrisztusnak vagy fenevadnak nevezi őt (Dániel könyve 11,21.23.24; 8,23-25; Jelenések könyve 13,7). Az Antikrisztusnak előbb az emberek feletti ellenőrzést kell megszereznie ahhoz, hogy az egész világot uralni tudja; és ahhoz, hogy az embereket ellenőrizni tudja, tudnia kell, mit csinálnak.
Azok számára, akik olvastak a Nagy Testvérről, ez a technikai fejlődés hihetetlen és elgondolkodtató lehet; nekünk azonban nem kellene meglepődnünk. A Biblia már több mint 2000 évvel ezelőtt megjövendölte, hogy eljön majd egy ilyen rendszer.
És megadatott neki [az Antikrisztus legfőbb segítőjének, vagy ahogy a Biblia nevezi, „a hamis prófétának", aki „becsapja a világot"], hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat” (Jelenések könyve 13,16-18).
A 666-os rendszer fennállása alatt a világon senki sem vehet vagy adhat el semmit, ha nem veszi fel homlokára vagy jobb kezére a bélyeget. A technika gyorsan eléri azt a stádiumot, amikor a fenevad 666-os bélyegének elektromos hitelrendszere életbe léphet.
Más olyan változások is történnek a világban, melyek lehetővé teszik, hogy az Antikrisztus hatalomra kerüljön. Jézus azt mondta, hogy abban az időszakban, amikor az Antikrisztus hatalomra kerül, majd hétéves uralkodása alatt „megsokasodik a gonoszság, [és] a szeretet sokakban meghidegül” (Máté Evangéliuma 24,12). A Biblia arról is beszámol, hogy azokban a napokban „a gonosz emberek és ámítók még tovább mennek a rosszban” (Timóteushoz írt 2.levél, 3,13). És ki fogja „megmenteni” a világot a gazdasági összeomlástól, a szörnyű háborúktól, a terrorizmustól, stb? – Természetesen az Antikrisztus.
Az egyre istentelenebbé váló emberek kezében van ez a technológia, így a világ közvetlenül az Antikrisztus kezére játszik; elősegíti az egységes világkormány megalakulását, mely „technológiát és biztonságot ígér mindenkinek”, de ezzel együtt nagyobb mértékű megfigyelést és irányítást is; illetve nyers erőszakot azokkal szemben, akik kilógnak a sorból; és totális háborút azok ellen, akik nem hajlandók fejet hajtani az Antikrisztus előtt, és Istenként imádni őt (Jelenések könyve 13,5-7.14-18; Thesszalonikaiakhoz írt 2.levél, 2,3-4).
Nem valami fényes jövő áll közvetlenül előttünk, de az, aki jól informált, jobban fel tud készülni, és ellen tud állni az Antikrisztusnak és a bélyegének. A nem túl távoli jövő azonban, mikor Jézus visszatér, fényesebb lesz, mint valaha (Máté Evangéliuma 24,29-31). És akkor majd egy csodálatos új világ beköszöntét élvezhetjük, melyben a farkas a báránnyal lakik, és a föld tele lesz az Úr ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja (Ézsaiás könyve 11,6-9).






10 ok, amiért egyetlen online tevékenység sem lehet privát többé




Az NSA új Adatközpontja, ahol a yottabyte-okra is fel vannak készülve
Az Internet fokozatosan egy orwelli felügyelőrendszerré alakul és a magánadatok védelme lassan meghal. A minket irányító erők mindent figyelnek és rögzítenek. Egy dologban biztosak lehetünk: amit egy hétköznapi ember az Interneten tesz, az ma már nem maradhat titokban, ezek a tevékenységek lekövethetők. Sokan nincsenek tisztában azzal, hol is tart ez a technológia. Az Internet az egyik legpublikusabb hely ma a világon. 
Mindenkiről személyes, folyamatosan bővülő „adatlap” készül, amihez sokszor mi magunk szolgáltatjuk a legtöbb információt a Facebook-hoz hasonló közösségi oldalak használatával. Igen, az Internet egy fantasztikus eszköz, ami lehetővé teszi minden ember számára, hogy kommunikáljon másokkal és folyamatos kapcsolatot tartson fenn társaival, valamint hozzáférjen olyan információkhoz, amelyek néhány éve még elérhetetlenek voltak a hétköznapi emberek számára.
Valószínűleg eljön az idő, amikor ez az eszköz már nem áll ilyen formában, vagy ilyen szabadon a rendelkezésünkre, de személyes információink, kommunikációink már most sem a sajátunk. Az alábbi 10 pont ezt próbálja szemléltetni.


  1. Az amerikai szövetségi kormány öt évre visszamenőleg tárolhatja bárki internetes tevékenységét
Korábban az amerikai Országos Terrorelhárítási Központ 180 napig tárolhatta a terrorista kapcsolattal nem rendelkező személyekre vonatkozó információkat. Ez azonban megváltozott. Eric Holder, országos főügyész aláírta az új szabályozást, ami lehetővé teszi a Terrorelhárítási Központ számára, hogy öt évig tárolja ezeket az adatokat.
Végtére is mindössze 4 és fél év meghosszabbításról van szó.
2. A potenciális munkaadók bepillantást követelnek az álláskeresők internetes tevékenységébe
Nem is olyan régen még arról írtunk, hogy a munkaadók a közösségi oldalak személyes profiljai alapján próbálták megítélni egy-egy potenciális alkalmazott személyiségét és képességeit.
Ma már azonban egyes munkaadók azt követelik, hogy a jelentkezők adják át Facebook jelszavukat. A CBS News a következőket írta:
A rossz hír, hogy a munkaadók egyre gyakrabban kérik, hogy az állásra pályázók adják át Facebook és egyéb közösségi oldal jelszavaikat a szűrési folyamat részeként.
Egyelőre nem világos mennyire elterjedt ez a gyakorlat, de az bizonyos, hogy a számos konkrét példa arra enged következtetni, hogy egyre gyakrabban történik ilyen, ahogy arról Suzanne Lucas a CBS MoneyWatch oldalán beszámolt. Természetesen az álláskeresőnek jogában áll a kérés teljesítését megtagadni, de valószínűleg önéletrajza ezek után a szemetes kosárban végzi.
3. A rendvédelmi szervek is figyelnek
Az év elején egy YouTube videó bejárta a világot, amelyen egy apa tinédzser lánya tiszteletlen Facebook üzenetére reagált. A videót azóta 32 millióan nézték meg, arról azonban nem mindenki tud, hogy a történtek után a rendőrség és a gyerekvédelmi hatóság is látogatást tett a családnál.
Amennyiben olyan tartalmat tesz valaki közzé, ami esetleg nem tetszik valamelyik hatóságnak, készüljön fel egy esetleges látogatásra.
4. A kormányszervek is figyelnek
Az FBI, a CIA, a Nemzetvédelmi Minisztérium (DHS), a hadsereg és a Federal Reserve is arról nyilatkoztak, hogy a közösségi oldalak szisztematikus megfigyelését tervezik.
Ezek a hivatalok kulcsszavak alapján pásztázzák a bejegyzéseket. Ilyen szavak például a „támadás” (attack), „gyakorlat” (exercise), és a „járvány” (epidemic).
Salon a következőket írja erről:
2010-ben a DHS Országos Működési Központja egy Média Megfigyelő Kapacitás (MMC) nevű programot indított el. Egy belső dokumentum szerint az MMC feladatai közé tartozik a „hírek, a médiában megjelenő sztorik, cikkek és a közösségi oldalakra feltett bejegyzések kiszűrése, operatív szempontból releváns adatok, információk, elemzések és képek hasznosítására.” Az operatív szempontból releváns adatok közé tartoznak azok a „médiában megjelenő írások, amelyek negatív fényben tüntetik fel a Nemzetvédelmi Minisztériumot és a válaszként tett intézkedéseket,” „partizán vagy valamilyen cél elérése érdekében létrehozott oldalak,” és végül a legjobb „a kutatások/tanulmányok, stb.”
5. Az elnök is figyel
Barack Obama választási kampányának részeként indították el az „igazság csapatait, akiknek az a feladata, hogy az Internetet böngészve megtaláljanak és adresszáljanak minden Barack Obamával kapcsolatos, általuk „valótlannak” vélt pletykát, az elnök 2012-es választási kampánya alatt.
Tehát amennyiben valaki olyasmit tesz közzé az elnökről, ami a kampány vezetősége szerint nem felel meg a valóságnak, nagy az esélye annak, hogy az „igazság egyik csapata” ellenőrizni fogja az írást.
6. A rádióadások megfigyelése és rögzítése (beleértve az internetes rádiókat is)
Az FBI egy virginiai céget bízott meg a beszélgetős rádióadások (internetes és hagyományos) szisztematikus rögzítésével az Egyesült Államok egész területén. A kezdeményezés célja „potenciális bizonyítékok” megszerzése (akármit is értenek ez alatt). Mark Weaver a következőket írta erről:
Aki betelefonál egy rádiós talkshow-ba, készüljön fel rá, hogy az FBI rögzítheti mondanivalóját.
Az FBI 524.927 dolláros megbízást adott egy virginiai cégnek a lehető legnagyobb mennyiségű rádióműsor és talkshow rögzítsére az Interneten.
Az FBI elmondása szerint nem Nagytestvért akar játszani a rádió hullámain, csupán potenciális bizonyítékok után kutat.
7. Más kormányok is figyelnek
Ne gondoljuk, hogy az amerikai kormány az egyetlen, amelyik megfigyeli az internetes tevékenységeket. A világ szinte valamennyi kormánya ezt teszi.
Egyes országokban az Internet megfigyelése az Egyesült Államokat is meghaladó mértékben folyik. Kanadában például egy új törvényjavaslat precedens nélküli hatalmat biztosítana a kormányhatóságoknak a kanadaiak Internethasználatának megfigyelésére:
Az úgynevezett „törvényes hozzáférés” törvénytervezet előírná az Internet és mobilszolgáltatók számára, hogy kérésre átadják a hatóságoknak az előfizetők/felhasználók adatait, beleértve azok nevét, címét, telefonszámát, email címét és ISP címeit, bírósági végzés vagy felhatalmazás nélkül.
A törvény kritikusai által inkább „online kémkedésnek” hívott javaslat azt is előírná, hogy az Internet és mobilszolgáltatók valósidejű megfigyelésre alkalmas eszközöket telepítsenek a rendszerbe és felhatalmazná a rendőrséget, hogy a megfigyelés által összegyűjtött adatokhoz hozzáférjenek.
A brit kormány ennél is messzebbre ment, amikor nemrégiben kiadott jelentésében felszólította az Internetszolgáltatókat, hogy távolítsák el a „szélsőséges tartalmakat” a netről. Íme, a jelentés egy részlete:
A Terrorelhárítási Internet Referencia Egység korlátozott, de felbecsülhetetlen értékű munkát végez az Internetszolgáltatók felszólításában az erőszakosan szélsőséges, törvénybeütköző anyagok eltávolítására. Azt javasoljuk, hogy a kormány a brit Internetszolgáltatókkal együttműködve dolgozzon ki egy Viselkedési Szabályzatot, amely kötelezné a szolgáltatókat az erőszakosan szélsőséges anyagok eltávolítására, a 2006-os Terrorizmus elleni törvény 3. paragrafusában foglaltak szerint. Sok ilyen weboldal külföldi szerverekről fut, ezért fontos, hogy a kormány szorosabb nemzetközi együttműködésre törekedjen a probléma kezelése érdekében.
Nicolas Sarkozy, francia elnök ennél is messzebbre ment. Néhány nappal ezelőtt tettnyilatkozatában azt javasolta, hogy azokat is vonják felelősségre a törvény előtt, akikről kiderül, hogy rendszeresen „gyűlöletkeltő” oldalakat látogatnak.
Mi az ami „szélsőséges anyagnak” vagy „gyűlöletkeltésnek” minősül pontosan?
Minden egyes kormány a világon más és más választ adna erre a kérdésre.
8. Bennünket is arra bátorítanak, hogy kémkedjünk egymás után
Az amerikai kormány számára nem elég, hogy bürokraták hada kémkedik az emberek után. Most már azt akarják, hogy egymás után is kémkedjünk.
A Nemzetvédelmi Minisztérium egyre erőteljesebben támogatja a „Ha látsz valamit, jelentsdkampányt, aminek lényege, hogy minden „gyanús” tevékenységet jelenteni kell a hatóságoknak.
Sajnálatos módon a „gyanús tevékenység” definíciója igencsak megváltozott az utóbbi években, így az ma már szinte bármire ráhúzható.
A vezetők paranoiája odáig fajult, hogy tavaly Joe Lieberman szenátor például azt javasolta, hogy a Google vezessen be egy terrorista” gombot minden Blogger.com oldalon, hogy az olvasók könnyedén megjelölhessék a szerintük terroristagyanús tartalmakat.
Szerencsére az ötlet nem került bevezetésre, de ki tudja mi vár még ránk.
9. Az Internetszolgáltatók is figyelnek
Úgy tűnik az év vége felé már az Internetszolgáltatók is kénytelenek lesznek megfigyelni ügyfeleiket, hogy kiszűrhessék a szerzői jogsértéseket.
A SOPA és a PIPA törvények bevezetése nem járt sikerrel, de az Obama kormány példanélküli megállapodást kötött a szórakoztatóiparral (nem a szerzőkkel) és a nagy Internetszolgáltatókkal. A megállapodás ez év július 12-én lép életbe. A Raw Story a következőket írta erről:
Aki olyan tartalmakat tölt le, amiről gyanítható, hogy szerzői joggal védett, az Internetszolgáltató megfigyelte és érte jönnek. Különösen július 12-én.
Ez az a nap, amikor a legnagyobb Internetszolgáltatók önként be fogják vezetni a kalózkodás elleni tervet, ami a világ eddigi legnagyobb kémhálózatát fogja létrehozni, lehetővé téve egyes felhasználók Internet hozzáférésének teljes letiltását, amíg alá nem írnak egy dokumentumok, amiben megígérik, hogy nem fognak letölteni kalóz tartalmakat.
A bevezetés napját megpróbálták titokban tartani, miután tavaly júniusban a szolgáltatók bejelentették tervüket. A megállapodást a Recording Industry Association of America (RIAA – Amerikai lemezkiadók szövetsége) és a Motion Picture Association of America (MPAA – Amerikai Filmszövetség) közvetítésével és az Obama kormány koordinálásával hozták tető alá.
Tehát vigyázzunk, hogy mit töltünk le az Internetről.
A szolgáltató is figyel.
10. A Nemzetbiztonsági Hivatal mindenkit és mindent figyel
Nem túlzás azt állítani, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) minden digitális kommunikációnkat „lehallgatja” és megfigyeli.
Természetesen ez több éve nyílt titoknak számít, de most az NSA újabb szintre emeli a megfigyelés iparágát. A világ eddigi legnagyobb kémközpontjának felállításán dolgoznak Utah államban. A Wired a következőket írta a projektről:
Szupertitkos hozzáféréssel rendelkező alvállalkozók közreműködésével épül a semmitmondó „Utah Adatközpont” nevet viselő új megfigyelőközpont a Nemzetbiztonsági Hivatal számára. A szupertitkos projekt az elmúlt évtized nagy kirakójátékának utolsó darabja. Célja a világ összes kommunikációjának lehallgatása, dekódolása, elemzése és tárolása, bármilyen föld- vagy víz alatti, nemzetközi, hazai vagy külföldi kábeleken haladjon is. A komoly védelemmel ellátott, 2 milliárd dollárból épülő központ 2013 szeptemberében kezdi meg működését.
Szervereiken és routereiken mindenféle kommunikáció áthalad, a magánbeszélgetésektől a Google kereséseken át egészen az internetes vásárolások visszaigazolásáig, amelyeket szó szerint feneketlen adatbázisokban tárolnak majd.
Tehát az Interneten nem létezik privát információ többé. Minden publikus, legalábbis egyesek számára.
Van, aki ilyen hírek hallatára elfordul az Internet használatától, pedig nem ez a probléma helyes megközelítése. Az Internetnek köszönhetjük, hogy jelenleg az elit nem rendelkezik monopóliummal az információ és a tömegkommunikáció felett. Egy YouTube videó vagy blogbejegyzés milliókat képes elérni. Az információ hatalom és az Internet hihetetlen hatalmat adott az átlagemberek kezébe.
Igen, minden online lépésünket figyelni fogják, tehát fontos észnél lenni, de az Internet olyan lehetőséget adott a kezünkbe, amellyel egyetlen korábbi generáció sem rendelkezett. Amit ma felteszünk az Internetre, holnap megváltoztathatja egy ember életét a világ másik oldalán. A világot irányító elit rájött mekkora hatalom rejlik az Internetben és teljes erejével azon van, hogy elvegye.
Azt se felejtsük el, hogy az Internet segítségével mi is figyelhetjük őket. Az Internet segítségével leleplezhetjük a gonoszságot, a korrupciót és az elmúlt évtized során számos alkalommal láthattuk, hogy hétköznapi emberek hihetetlen horderejű híreket adhattak a világ tudtára, amit a fővonalas média nem mert volna megtenni.
Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy a lehetőség, hogy megváltoztassuk a világot és a benne élő embereket megéri, hogy vállaljuk az Internethasználattal együtt járó kockázatot. Amikor a zsarnokság teljesen eluralkodik a világon, nem lesz hová rejtőzködni akkor sem, ha nem használjuk az Internetet.
Ne féljünk kiállni az igazságért. Jobb kiállni az igazságért és üldöztetést szenvedni emiatt, mint félreállni és hallgatni.



Hepatitis B kötelező(?) méreg oltás! 



Rendőri intézkedéssel visznek el gyerekeket oltani?
Engerix-B "védőoltás" hepatitisz B (rekombináns DNS) - emberi-fehérje felszíni antigén
magyarul: genetikailag módosított emberi fehérje GMO-s termék ! amivel a gyerekeinket kötelező beoltani!


Engerix-B Hepatitisz B
vakcina -ATC: J07BC01 

Az oltóanyag jellemzése

Az Engerix-B egy rekombináns DNS hepatitisz B vakcina, amely a vírus tisztított surface antigénjét tartalmazza. A surface antigént a hepatitisz B vírus surface antigénjét kódoló gént hordozó élesztősejt-kultúrában biotechnológiai úton állítják elő. Az élesztősejtek által expresszált surface antigént fiziko-kémiai módszerekkel tisztítják, és alumínium-hidroxidhoz adszorbeált szuszpenzió formájában mint vakcinát alkalmazzák. A standardizált fermentációs és tisztítási eljárások biztosítják az Engerix-B gyártási számainak azonos minőségét. A termelés során humán eredetű anyagokat nem használnak. A vakcina azonnali felhasználásra kész. Használat előtt felrázandó, minthogy a tárolás során finom üledék és színtelen felülúszó alakulhat ki. A felrázott vakcina enyhén opaleszkáló. A vakcina egy oltási adagja felnőtteknek és 15 év feletti fiataloknak 1 ml, amely 0,5 mg - alumínium-hidroxidként jelenlevő - Al+++-hoz adszorbeált 20 m g fehérjeantigént és............. 1:20.000 hígításban thiomersal konzerválószert tartalmaz.!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!......... Újszülöttek, csecsemők, 15 éves és 15 év alatti gyermekek egy oltási adagja 0,5 ml vakcina. (...)

Több országban betiltották és ezek a szérumok "kelet"Europába kerültek! Ez az anyag főképp az oltások és némely vérnyomáscsökkentő tabletta hatóanyagának a konzerváló anyaga.A szervezetből nem ürül ki,hanem az idők folyamán összeadódik és neurodegeneratív elváltozásokat okoz, ami a központi idegrendszert (agy-gerincvelő)érinti. Etil-higany- Legismertebb előfordulása a thiomersal, 1930 óta alkalmazzák konzerválóanyagként egyes gyógyszerekben és oltóanyagokban (pl. influenza elleni oltás). Elnevezése thiomersal (INN) (nátrium-2-(etil-higany-tio)-benzoát); hasonló megnevezések, illetve jelölések: thimerosal (TMS), etil-higany (eHg). A thiomersal átlagos koncentrációja az oltóanyagokban 12,5 mikrogramm, a Fluval P-ben 50,0 mikrogramm/ampulla (0,5 ml). A thiomersal a szervezetben tioszaliciláttá és etil-higannyá bomlik. A lebomlás során az etilhigany koncentrációja 49,6 százalék, tehát a Fluval P etilhigany-mennyisége kb. 25,0 mikrogramm.

"Az emberi idegsejtben a thimerosal blokkolja a metiláció nevű kémiai reakciót, amely kritikus egyes gének működése szempontjából" (Haley-Deth, Boston, Northeastern University).

"Az immun- és a szaporodási rendszert is károsíthatja" (USA, National Research Council) (...)

Eszmecsere ANYUKÁTÓL, ANYUKÁIG kicsit másképpen, csak úgy, MAGunk között.
Tauzin Krisztina - Bíbor 2013 02.13. 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************



PÚPOK AZ ORSZÁG HÁTÁN 


A rendszerváltozást követően, gomba módra elszaporodtak olyan szervezetek, munkakörök és törvények (rendeletek, jogszabályok, intézkedések, stb.,), valamint önkényesen megállapított bírságolási kategóriák, amelyek jogosultsága erősen megkérdőjelezhető. Többségük szükségtelen, értelmetlen, bürokrácia-és költségnövelő, ellenőrizhetetlen vagy végrehajthatatlan. A teljességre való törekvés igénye nélkül, most a bőséges választékból, néhány etalon példa következik a fenti állítások igazolására.

GONDOLATOK AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGRÓL 

A Legfelsőbb Bíróság mind szakmai, mind pedig hatásköri értelemben felelősséggel képes ellátni azokat a feladatokat, amelyek (erőltetetten szétválasztva) egy ideje az Alkotmánybíróságra lettek testálva.

Az Alkotmánybíróság - eleddig -, egyetlenegy olyan üggyel sem foglalkozott, amelyet egy (vagy max. három) jól képzett jogász, nem lett volna képes megoldani röpke néhány óra alatt, legfeljebb a misztikus (bohóckodásnak tűnő) bevonulás látványától fosztották volna meg az embereket.

Tekintettel arra, hogy a 15 tagú AB határozatai megfellebbezhetetlenek (?!) és évente kb. 500 határozatot (végzést) hoznak, ezért felvetődik a kérdés, hogy ki (vagy kik), milyen szakmailag előkészítetlen anyagot terjesztettek (terjeszthettek) az AB-hez és mennyire komolyak azok az ügyek, amelyekkel az AB foglalkozik? Mivel az AB a ténybíróságoktól eltérően nem egyes konkrét ügyekben dönt, hanem a közérdeket képviseli (segíti) a döntéseivel, ezért közérdek elleni (orvosolhatatlan) döntést nem hozhatott volna! Márpedig az AB hozott ilyen döntéseket, eklatáns példája volt a Zétényi- Takács-féle igazságtételi törvényjavaslat elvetése - Sólyom László beterjesztését egyhangúan elfogadó AB tagság szavazatával -, vagyis: megvalósult a közérdek, a közhangulat és a közvélemény semmibe vétele ("szembeköpése")!

Napjainkban pedig egy ombudsman "nyafogását" fogadta el az AB, a hajléktalanok közterületen (pl. az aluljárókban) való "táborozási" tiltásának annullálásával. Semmibe vették az aluljárót használó tömegek érdekét és jogait, egészségük veszélyeztetését, a közterület higiénés állapotának romlását, az aluljáró rendeltetését, sőt a hajléktalanok érdekét sem, hiszen a betonon és a huzatban való tartózkodásuk engedélyezése csak látszat jótétemény, mivel az ott szerzett (felfázásból eredő) betegség szinte gyógyíthatatlannak minősül. Ami pedig az "irgalmas" ombudsmant illeti,- a beadványa akkor lenne (úgy, ahogy) elfogadható, ha tartalmazná, hogy vállal: takarítást, fertőtlenítést, éjjeli edény (bili) kihordást és altatódal (vagy esti mese) előadását, számolva a 15 tagú AB aktív közreműködésével.

GONDOLATOK AZ OMBUDSMANOKRÓL

Véleményünk szerint az ombudsmanok feladatának, jogállásának és hatáskörének meghatározása primitív, pontatlan, hiányos és/vagy szükségtelen. A "védelem" jelzőt tartalmazó feladatukkal számos szervezet (személy) foglalkozik, törvények és jogszabályok tartalmazzák-, hatáskörük pedig a szankcionálási lehetőségek hiánya miatt, a legtöbb esetben csak a "látszattevékenységet" biztosítja számukra. Ha eltűnnének az államszervezet alkotmányos rendjéből, akkor senki sem kifogásolná a hiányukat.

GONDOLATOK A SZÓVIVŐKRŐL

A már-már státusz szimbólummá vált szóvivőkre olyan szükség van, mint egy falat kenyérre a jóllakottaknak (!), vagyis: S E M M I !

Megítélésünk szerint a szóvivők (tudtukon kívül) sértik az adott szervezet (testület, intézmény, vállalat, főhatóság, stb., stb.) vezetőjének (vagy helyettesének) a jogait, illetve munkaköri kötelezettségét.

Nem ment ritkaság számba, hogy egy vezetői tájékoztató során, a szóvivő ott toporgott mellette, és bánatosan konstatálta, hogy elvették tőle a "szót". Sokan emlékeznek arra, amikor Gyurcsány szemrevaló kis szóvivője "elalélt" a mikrofon mögött (talán azért, mert nem kapott szót), de segítőkész főnöke - abbahagyván a szó vitelét, az öntudatlan állapotban lévő szóvivőt vitte ki (ölbe kapva), hogy megfelelő terápiával magához téríthessék.

Vissza kellene térni a szóvivők előtti "korszakra", amikor a közvélemény tájékoztatása a vezető személy vagy helyettese feladatát képezte. Ennek a feladatnak az átruházása kvázi-törvénysértő, és még az elfoglaltsággal sem magyarázható, mert egy adott szervezetnél "csellengő" szóvivő átlagos "szóviteli" időtartama (becslésünk szerint) nem haladta meg (kevés kivétellel) a havi 10-15 percet (!), de még az is előfordult, hogy 1 (azaz egy) percnyi időben sem informálták a közvéleményt. Érdemes lenne megtudni, hogy ki végzi a szóvivők eligazítását és az mennyi ideig tart?

Az már csak tejszínhab a szóvivőkön, hogy itt-ott megjelentek a szóvivő helyettesek is, és ha így fejlődik a szavak vitele, akkor alosztállyá, osztállyá, főosztállyá fejlődhetnek, sőt szóvivő minisztérium fogja segíteni a kormányfő munkáját.

GONDOLATOK A TÖRVÉNYEKRŐL, RENDELETEKRŐL ÉS EGYÉB KÖZÉRDEKŰ KÉRDÉSEKRŐL

Ha a törvények "gyártása" továbbra is olyan ütemben fog folyni, mint az elmúlt években, akkor hazánk törvényalkotó és birtokló nagyhatalom lesz, utcahosszal megelőzve bolygónk dobogós helyre pályázó államait.

Valójában nem is annyira a törvények mennyisége érdemel kritikát, hanem a meglévők betartása és betartatása! Vonatkozik ez a rendeletekre és a különféle jogszabályokra is. Ha elismerjük annak a bölcs mondásnak az igazságtartalmát, miszerint minden törvény annyit ér, amelyek előírásait képesek betartatni, akkor siralmas adat lenne egy tisztességes felmérés nyilvánosságra hozatala!

A részletesebb indoklásoktól eltekintve, csupán a BTK hazaárulásra vonatkozó paragrafusainak (cikkelyeinek) tartalmi ismeretének alapján megállapítható, hogy olyan kapitális hazaárulók, mint Kádár János, Münnich Ferenc, Marosán György, Király Béla és hasonszőrű társaik felelősségre vonása még csak a bulvársajtó szintjén sem lett megemlítve, a vádemelés és az elítélésük pedig az ILLETÉKESEK rémálmaiban sem jelentek meg.

A törvénysértő (jogsértő) ügyek elhallgatása vagy "elnapolása" (a vádemelés és az ítélet évekig tartó halogatása) ellentétes a római jogban rögzített tételekkel, bátorítja a bűnelkövetésre hajlamos személyeket és kiszolgáltatottakká a bűnözők alanyait.
Hasonló jelenség figyelhető meg az "alacsonyabb" törvény-jogszabály-szabálysértési kategóriákban is, hiányzanak az ellenőrzést, a lehető leggyorsabb beavatkozást, valamint a megtorlást biztosító erők, eszközök,- a példát statuáló ítéletek és a közvéleményt informáló módszerek.

Hibás intézkedésnek minősül például a bűnözők nevének elhallgatása és az arcuk letakarása a közvélemény elől, mivel a bűnelkövetők többsége jobban tart személyének nyilvánosságra hozatalától, mint magától a büntetéstől. Oroszországban például a zsebtolvajokat, a közvagyont rongálókat, a tolvajokat és a randalírozókat premier plánban "népszerűsítik" a filmszínházakban, TV-kben, újságokban és folyóiratokban, valamint munkahelyeiken a faliújságra kitett fényképeikkel, sőt rejtett kamerákkal "vadásznak" a hasonló tetteket elkövető személyekre. Statisztikai adatokkal is igazolható, hogy hasonló megoldások jelentősen csökkentik az ilyen bűnesetek számát.

Véleményünk szerint nálunk is kevesebb lenne a falfirkálók "műve", a rongálások-és a lopások száma, ha megtörténne a tettesek "népszerűsítése", az elrettentést segítő büntetések kiszabása, valamint (miheztartás céljából) az ítéletek többféle módon történő közhírré tétele.

Talán megelőzzük az ombudsmanok és egyes érzékeny lelkületű szerkesztők személyiségi jogok védelmét emlegető tiltakozását, ha hivatkozunk arra, hogy firkálni, rongálni és lopni nem kötelező, aki pedig ezeket a tetteket gyerekes csínytevésnek tartja, az tárja ki előttük a lakása ajtaját és engedje "munkálkodni" a gézengúzokat!

Merthogy: ezek a titokban, alattomosan és szorgalmasan "dolgozók" okoznak a MÁV-nak, a BKV-nak, az Elektromos Műveknek, a Vízműveknek, a telefontársaságoknak és lakosságnak évi kb. 20-25 milliárd HUF-ot elérő (vagy meghaladó) károkat!

Célszerű lenne annak is a vizsgálata, hogy egyes szervezetek (intézmények, vállalatok, főhatóságok, stb.,) milyen keretek között szankcionálhatják a polgárokat egyes (általuk meghatározott) vétség (szabálysértés, tevékenység) elkövetése esetén.
A BKV járműveinek megállóiban pl. tilos a dohányzás, az elkövetőket 50 ezer forintra büntethetik. Az ellenőrzés csapnivaló végrehajtásának következtében, tömegével látni dohányzó embereket és lefestett figyelmeztető táblákat, amelyek legyártását vagy javítását aligha lehet finanszírozni a beszedett bírságok összegéből.

A Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt viszont példamutató módon regulázza a szabálysértőket, a parkolási időt túllépő nem fizetőket, bár egyes esetekben (figyelem ombudsmanok!!!) túllőnek a célon, mert az időhúzással, valamint a szabálysértést elkövető (indokolt) távollétében megejtett bírósági tárgyalás ítéletének birtokában (a végrehajtó aktív közreműködésével), olyan nagyságrendű összeget "kaszálnak" be, amely "köszönő viszonyban sincs" a vétség súlyával!

A magunk részéről jogsértőnek és logikátlannak tartjuk (figyelem ombudsmanok!!!) a sztrádahasználati díjak jelenlegi megállapítását, mert jogtalanul fizettetik meg a visszautazási díjat, hiszen a megadott időintervallumon belül sokan nem utaznak vissza, ezért pl. egy későbbi visszautazását figyelembe véve, a sztrádadíj dupláját zsebelik be tőle.

A birság megállapítása is önkényes, mert például azt is megbírságolják, aki véletlenül, az eligazító táblák hibás elhelyezéséből és logikátlan vagy megtévesztő feliratából kifolyólag, véletlenül téved a sztrádára, majd néhány km. megtétele után letér róla, de ebben az esetben sem differenciálják a teljes útszakaszra vonatkozó büntetés mértékét.

BEFEJEZÉSKÉNT

A (1)törvényalkotók, valamint az (2)ellenőrzésre, (3)megelőzésre, (4)leleplezésre és (5)megtorlásra hívatott szervek vagy személyek tegyenek meg mindent, a negatív jelenségek visszaszorításáért. Mindegyik (rész)művelet segítse a rendet, a törvényt tisztelők jogainak érvényesülését és a renitensek példamutató (gyors és hatékony) elmarasztalását. Ha a feladatok bármelyik részének "fogaskerekeibe homokszemek" kerülnek, akkor a káosz, a bürokrácia és az önkény befolyásolja a várható eredményt, mégpedig - minden esetben - negatív előjellel.

Közreadta:
(Prof. Dr. Bokor Imre) 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************





Zsidó Világkongresszus Budapesten: 

Orbánt is meghívták 


A zsidó cigánynak ott is a helye !!!

Csak az a baj , hogy az országot is felkínálta 

nekik!!!

2013, január 16 - 13:46 
barikad.hu
Múlt hét pénteken Magyarországra érkezett Maram Stern, a Zsidó Világkongresszus főtitkárának általános helyettese, hogy előkészítse a szervezet budapesti közgyűlését - olvasható a Mazsihisz honlapján.

Maram Stern találkozott a magyarországi zsidóság vezetőivel: Dr. Feldmájer Péterrel a Mazsihisz elnökével és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgatóval. A zsidó vezetőket - akik meghívólevelet címeztek Orbán Viktornak - Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár fogadta.

A tervek szerint a Zsidó Világkongresszus Közgyűlését ez év május elején tartják Budapesten, amelyet a Zsidó Világkongresszus a Magyarországi Zsidó Hitközség Szövetségével közösen szervez. Hosszú évtizedek óta ez az első alkalom, hogy a Közgyűlését nem Jeruzsálemben tartják - írja honlapján a Mazsihisz.

A Zsidó Világkongresszus küldetési nyilatkozata szerint a szervezet keresi a módját, hogy "növelje a zsidó közösségek közti szolidaritást világszerte, elismerve Izrael állam központi szerepét a zsidó identitás kapcsán és erősítve a zsidó közösségek és a zsidó diaszpórák és Izrael közti kapcsolatokat." 


1. Izrael az egyetlen ország a földön, ahol kollektív büntetésként az otthonok lerombolása legális.
2. Izrael a felelős a legtöbb ártatlan sebesültért 200.000+ (Lakosság/fő).
3. Izrael a felelős a legtöbb civil halálért 50.000+ (Lakosság/fő).
4. Izrael börtönzi be a legtöbb civilt 250.000+ (Lakosság/fő).
5. Izrael az egyetlen ország a földön, ahol kollektív büntetésként fákat pusztítanak el.
6. Izrael az egyetlen ország ahol embert is használnak pajzsként.
7. Izrael az egyetlen ország ahol legális a kínzás.
8. Izrael az egyetlen ország ahol megtagadják a terhes nőktől a kórházba való eljutást. ezek a gyerekek sok esetben meghalnak.
9. IZRAEL A LEGMAGASABB PÉNZÜGYI SEGÉLYT KAPJA AZ USÁTÓL 7 MILLIÓ$/NAP
10. Izrael teljes városokat alakított börtönné.
(Facebook) 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************





Bajnai Gordon és a sukorói félkarú rablók 

A zsidók ha rabolni kezdenek



Hunyor Erna - 2009. július 8., szerda 
Magyar Hírlap

Versenytársat kap - legalábbis nevében - Alba Regia, a királyok városa, vagy ahogy ma hívják, Székesfehérvár. Innen nem messze építenék meg ugyanis a velencei-tavi King's Cityt - az izraeli befektetők elképzeléseinek megfelelően. A lapunk birtokába jutott dokumentumok szerint a sukorói "királyok városa" projektet jó előre "lezsírozták" tavaly tavasszal a Parlament Nándorfehérvár termében.

Egy újabb olyan ügy hátterére derül fény, amelyet kezdetben a Gyurcsány-, majd a mostani Bajnai-kormány az ország szempontjából előnyös, kiváló befektetésként aposztrofál. A tények ellenben azt mutatják, hogy először az Álomsziget projekttel a Medgyessy-, majd tavaly a King's Cityvel a Gyurcsány-kormány gigantikus vigalmi és szórakoztatónegyed-fejlesztések szolgálatába állította az államot.

Nem kétséges, hogy a sorrend mi volt. Nem egy szükséglet, stratégia vagy kormányakarat szülte pályázatra jelentkezett pénzes befektető, hanem fordítva. A befektetők általában a gyorsan megtérülő, busás hasznot ígérő projekteket kedvelik. Így történhetett ez a velencei-tavi ügyben is. A befektetők kinézték maguknak a helyet, s kéréseiknek megfelelően intézkedett a kormány. Oda írt ki koncessziós pályázatot a kabinet, ahova kérték. Úgy hoztak új jogszabályokat, hogy azzal - vagy annak kiskapuján - elérje célját a többnyire külföldi, de mindenesetre baráti befektető.

A Nándorfehérvár terem titkai

A lapunk birtokába került dokumentum szerint (képünkön) 2008. május 26-án a Parlament Nándorfehérvár termében, amikor épp a King's City ingatlanfejlesztését tárgyalták, jelen volt Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök, Ronald S. Lauder, Fred H. Langhammer, Itzhak Fisher, Yoav Blum, Gal Gaye, Bárd Károly ügyvéd, Bajnai Gordon akkori gazdasági miniszter, Markó Andrea, a PM akkori szakállamtitkára, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagja, Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatója, Daróczi Dávid, akkori kormányszóvivő és Radnai György.

A megbeszélésről készült összefoglaló szerint: "Gyurcsány Ferenc és a további résztvevők egyöntetűen támogatják a projektet, s támogatásukról biztosították a jelenlévőket. A beruházás helyszínéül szolgáló Fejér megyei földterületek befektető általi hasznosítását (csereingatlanok értékbecslése, tulajdonjog-rendezés) előkészítjük - ez három különböző földterületet érint. Mindezért felelős Tátrai Miklós, aki közvetlenül tartja a kapcsolatot Yoav Blum úrral (Co-Founder and CEO Chairman and Owner of companies engaged in real estate development in Israel and Europe)." Majd így folytatódik az összefoglaló: "A működéshez szükséges minisztériumi engedély rendben lesz (a szerencsejáték koncesszió kiírása), felelős Veres János (Markó Andrea). Kijelölünk egy személyt, aki a kormány részéről menedzseli a projektet, ő lesz a kontaktszemély a befektetők számára, Bajnai miniszter úr közvetlenül referál ME (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök - a szerk.) úrnak, felelős: Bajnai Gordon."

A birtokunkba jutott másik dokumentumból kiderül, hogy a King's City Management Kft. befektetői egy elő-megvalósíthatósági tanulmánnyal először az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumot keresték meg, majd Mányai Roland miniszteri megbízott koordinálásával az ITDH, a Rop IH szervezetek között több egyeztetés is zajlott egy egységes - az állami ösztönzőket tartalmazó - projektcsomag összeállítására. A projektet Ronald S. Lauder (Estée Lauder fia) vezeti, a beruházás 1,4 milliárd eurót tenne ki és mintegy 3500 új munkahelyet teremtene.

Mernek nagyot álmodni

A dokumentum tanúsága szerint a szórakoztatóközpont fő elemei az alábbiak: négy hotel összesen háromezer szobával, egy első kategóriás, amerikai típusú játékkaszinó (256 asztal és háromezer pénznyerő automata), termálfürdő (a világ legnagyobb termál spa szolgáltatással), konferenciaközpont, 3500 férőhelyes koncertterem, belső és külső aquapark, mesterséges tengerpart és akvárium, műjégpálya, hó- és sípark, golfpálya és vidámpark.

"Markó Andrea szakállamtitkár 2008. február 29-én fogadta a befektetők képviselőjét, Bárd Károly ügyvédet, majd ezt követően szakértői szinten többször is találkoztunk az ügyvéd úrral. 2008. május 21-én Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tárgyalt a befektetőkkel, akiket Bajnai Gordon miniszter, Markó Andrea szakállamtitkár és Tátrai Miklós, az MNV Zrt. vezérigazgatója mind egyetértésben biztosították támogatásáról" - olvasható a másik dokumentumban.

Az eredeti tervek szerint a projekt helyszíne a Pest megyei Albertirsa lett volna (83,5 hektáros területen), azonban a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény szerint egy tervezési statisztikai régióban a pénzügyminiszter egyidejűleg egy személynek engedheti át az első kategóriába sorolt játékkaszinó működtetésének jogát. Veres János pénzügyminiszter 2007. december 22-én írt ki Budapest és Pest megye területére első kategóriás játékkaszinó üzemeltetésére vonatkozó koncessziós pályázatot, amelyen a 2008. május 24-én kihirdetett eredmény értelmében az Álomsziget-Entertainment Zrt. nyert - és amelyen a King's City nem indult. Továbbá a két budapesti székhelyű második kategóriás játékkaszinó koncessziós szerződése olyan kizárólagossági jogot tartalmaz, amely 2015-ig nem ad lehetőséget több, második kategóriás kaszinó üzemeltetésére Budapest és Pest megye területén.

A befektetők végül Fejér megyében, a Velencei-tó környékén, Sukoró településnél találtak egy megfelelő méretű ingatlanegyüttest, amely alkalmas a King's City megvalósítására. Tekintve, hogy az ingatlanok állami tulajdonban voltak, a befektetők képviselői tárgyalásokat kezdeményeztek az MNV Zrt.-vel, majd egy szerződéssel az MNV Zrt. elcserélte a Velencei-tó környéki ingatlanokat a befektető tulajdonában lévő albertirsai ingatlanokra. Mivel a sukorói állami tulajdonú ingatlanok nagyobb értékűek voltak, ezért a különbséget készpénzben fizették meg.

"A tervezett beruházások EKB-rendszerben (beruházásösztönzési célelőirányzatból finanszírozott egyedi kormánydöntésű beruházási támogatási rendszer - a szerk.) történő támogathatóságáról a GK 2008. december 16-i ülése adott felhatalmazást az ITDH vezérigazgatójának, hogy a tárgyalások során legfeljebb folyó áron 2635 millió forint (jelen értéken 1668 millió forint) készpénztámogatást ajánljon a beruházónak. A támogatási szerződés megkötésére mindaddig nem kerül sor, amíg a befektetők nem rendelkeznek a koncessziós joggal."

Az akkori pénzügyminiszter, Veres János nem tétlenkedett, 2009. február 10-én pályázatot írt ki a Közép-Dunántúl régió területére első kategóriás játékkaszinó üzemeltetését célzó koncessziós szerződés megkötésére. Erre egyetlen beadvány, a már ismert sukorói projekt érkezett. A Pályázati Értékelő Bizottságnak legkésőbb augusztus 18-án eredményt kell hirdetnie.

Személyre szabott szabályozás

A King's City projekt számára a kedvező feltételeket a 8/2007-es GKM- rendelet biztosítja, amely a kormány egyedi döntésével megítélhető támogatások részleteiről rendelkezik. Eszerint turisztikai beruházásnak vissza nem térítendő támogatás adható, ha kiemelkedő nagyberuházásnak minősül. Úgy tűnik, emiatt a Gyurcsány-kormány utolsó ülésén kiemelt projektté minősítették a King's Cityt. Egyben utasították az ITDH vezérigazgatóját, hogy folyó áron 2635 millió, azaz több mint kétmilliárd forint - jelen értéken 1668 millió forint - készpénztámogatást ajánljon a beruházónak. Igaz, a jogszabály szerint a gazdasági miniszter tesz a támogatásra javaslatot a kormánynak, ebben az esetben azonban nem így történt. Még 2007-ben készült a vagyontörvény, amely egyes szakemberek szerint több sebből is vérzik, és éppen ezért az Alkotmánybíróság előtt másfél éve meg is támadták azt. Ám a testület nem kezelte sürgősséggel a beadványt, így máig nem hozott határozatot.

A vagyontörvény hiányosságainak része az is, hogy számos kiskaput hagy a verseny kiiktatására, s ezek között találjuk például az állam tulajdonában álló ingatlanok cseréjét. Azaz, e jogszabály teszi lehetővé, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. versenyeztetés nélkül juttasson állami telkeket olyanoknak, akik megfelelő csereingatlannal rendelkeznek. Márpedig Joav Blum 2007 májusától gyümölcsösfelvásárlásba kezdett Albertirsa és Pilis térségében. Éppen olyan ingatlanokat vett, amelyek véletlenül pont megfeleltek a cserének, és amelyeket az MNV néhány hónappal később - az M4-es építésére hivatkozva - becserélt a velencei-tavi kaszinótelekre.

Vizsgálat és tiltakozás

A sukorói kaszinóváros ügyében vizsgálatot indított a pénzügyi tárca. Mindezt azok után, hogy a projektet még a Gyurcsány-kormány idején kiemelt állami beruházássá nyilvánították, Bajnai Gordon pedig már miniszterelnökként állt ki mellette a parlamentben. Miután Gyurcsány Ferenc kormányának utolsó ülésén kiemelt állami beruházássá nyilvánította, Bajnai Gordon pedig a parlamentben állt ki mellette, a jelenlegi miniszterelnök "a tisztánlátás érdekében" nemrég mégis vizsgálatot kezdeményezett a Pénzügyminisztériumnál a King's City néven elhíresült grandiózus projekt ügyében. Száraz Gábor, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szóvivője lapunknak megerősítette, hogy a tárca valóban kért dokumentumokat az MNV-től. A hetvenhektáros területhez ugyanis a befektető földcserével jutott hozzá, amelyet - mivel állami tulajdonú földek is érintettek voltak - a vagyonkezelő folytatott le. A vélelmezett visszásságok miatt azonban nemrég a Központi Nyomozó Főügyészség kezdett nyomozást közokirat-hamisítás és hűtlen kezelés gyanújával. A projekt ellen helybéliek és civilszervezetek egyaránt tiltakoztak, a T. Házban pedig Cser-Palkovics András fideszes képviselő azt mondta, hogy újabb ingatlanspekuláció készül a szokásos burkolt szocialista kormánytámogatás mellett, a Velencei-tó tönkretételével. (KD) 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************



Mekkora károkat okozna egy atombomba 

Budapesten? 



2013. 02. 13., 14:15 
[origo]
A belváros azonnal megsemmisülne, a többi kerületben tűzvész pusztítana. A budai hegyek valószínűleg jelentősen befolyásolnák az atombomba hatását.

Észak-Korea kedden atombombát robbantott fel saját területén, a detonáció ereje egy 5,1 magnitúdójú földrengésnek felelt meg. Egyes becslések szerint 6-7, mások szerint 10 kilotonnás nukleáris fegyvert robbantottak.

A Smithsonianmag.com blogja egy Google Térkép alkalmazás segítségével megpróbálta modellezni, mekkora kárt okozna egy nagyjából 10 kilotonnás atombomba felrobbantása New Yorkban. Az Eric Meyer általá készített alkalmazás a lökéshullám okozta rombolást próbálja megbecsülni, és bármely városon letesztelhető, hogy milyen pusztítást végezne ott egy atombomba.

Meyer a lökéshullám erejét koncentrikus körökben adta meg. A legnagyobb lökéshullám a legsötétebb körnél 15 font/négyzethüvelykes (psi) nyomást jelent, ami nagyjából 1 bar nyomásnak felel meg. A leghalványabb kör 0,1 psi-t szimbolizál. Az amerikai Nemzeti Oceanográfiai és Légköri Hivatal (NOAA) szerint már 8 psi-s nyomás épületeket söpörne el, míg 1 psi az ablaküvegeket törné be. 

A 16 kilotonnás bomba hatótávolsága Budapesten a modell szerint

A domborzati adottságok erősen befolyásolhatják a pusztítást. 1945-ben Nagaszakiban az amerikaiak 21 kilotonnás bombája kisebb károkat okozott, mint a 15 kilotonnás hirosimai bomba, mert Nagaszakiban tagoltabb volt a város felszíne.

A hirosimai bomba 1,6 kilométeres körzetben végzett teljes rombolást a történelmi adatok szerint. A bomba robbanása következtében keletkezett tüzek 11 négyzetkilométeren pusztítottak. Amerikai becslések szerint a város területén belül összesen 12 négyzetkilométernyi terület semmisült meg. Japán közlések szerint az épületek 69 százaléka pusztult el. A robbanás és a tűzvész miatt 70-80 ezer ember halhatott meg, további 70 ezer pedig megsebesült. Az összes áldozat száma 90-166 ezer fő lehetett. 

A 16 kilotonnás bomba hatása részletesebben

Nagaszakiban nem urán-235, hanem plutóniumbomba robbant, 469 méteres magasságban. A robbanás elsősorban az Urakami-völgyet pusztította el, így Nagaszaki jelentős részét megvédték a közbeeső dombok. A 21 kilotonnás bomba 3900 Celsius-fokra hevítette a levegőt, és mintegy 1000 kilométer/órás szelet okozott. Becslések szerint 40-75 ezer ember azonnal meghalt, az összes áldozat 1945 végére 80 ezer fő lehetett. A teljes pusztítás itt is 1,6 kilométeres körzeten belül történt. A tüzek 3,2 kilométernyire is pusztítottak.

Egy Budapestre dobott 10 kilotonnás atombomba valós károkozását a budai dombok miatt nehéz megbecsülni. Meyer alkalmazása szerint, ha a bombát az Alagút környékén dobnák le, akkor a legnagyobb megsemmisülés, az épületek összeomlása 1,1 kilométeres körzeten belül történne. Ez az budai I. kerületet érintené a leginkább, annak is a déli részét. 

A 21 kilotonnás bomba hatása a modell szerint

A pusztítás elvileg Budán lenne a legnagyobb, ám ebbe a Várhegy, a Naphegy, a Gellért-hegy hatását is bele kell kalkulálni. A bomba Pesten az V. kerület belső harmadát érné elsősorban, de a többi belvárosi kerületben is súlyosan pusztítana az atomfegyver által keltett tűzvész. (Ha a bomba Budapest földrajzi középpontjára, Kőbányára zuhanna, a fizikai pusztítás a koncentrikus körök alapján megítélhető lenne, mert Kőbánya viszonylag magasan fekszik.) 

Az 50 000 kilotonnás Cár-bomba feltételezett hatósugara

Egy 21 kilotonnás bomba (a Nagaszakiban ledobott atomfegyverhez hasonló erejű) az I. és az V. kerület nagy részét megsemmisítené. Viszont ha egy Cár-bombát, a valaha volt legnagyobb atomfegyvert, az 1961-ben tesztelt szovjet hidrogénbombát vetnék be, akkor annak 50 ezer kilotonnás ereje gyakorlatilag mindent elpusztítana Budapesten és még néhány elővárosban is.

Nagaszakiban és Hirosimában az áldozatok fele halt meg az első napon. A késleltetett hatás, a sugárbetegség, a rák kialakulása legalább akkora pusztítást jelentett, mint az első nap rombolása.

Ajánlat:
   Füvet kellene enni a magyar atombombához 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************




Borbély József börtönnaplója 




Holokauszt, a magyar haláltáborban napjainkban Megfigyelés helyett 34 nap letöltött börtönbüntetést foganatosított velem szemben a BV különböző intézményeiben a III. Béla Lovagrend (PKKB. Dr. Kajtor Gergely lovag-bíró), ebből 25 nap a fegyház fokozatú IMEI-ben.
http://issuu.com/tempohirek/docs/holokausztamagyarhalaltaborban/9
Elkezdődött

Megkaptuk az Istentudás ismeretét a Magyar Küldetésre, most megkaptuk a Jelet arra, hogy annak valóra váltásával az Istenszeretet legyen életvezetőnk.
Előrevivő erő (pozitív energia) és nem hátráltató erő (negatív energia)
Ok megszűntetése és nem okozat elleni fellépés
http://gondoskodomagyarorszag.com/ http://nemzetiegyseg.com/Anemzetstrategiarol.pdf http://nemzetiegyseg.com/Munkaterv.pdf
e-mail cím: 
gm@gondoskodomagyarorszag.com
dr. Halász József 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************


Magyarról magyarra fordították Orbán 

levelét 


Megkaptam persze én is Orbán Viktor miniszterelnök levelét. Akárcsak többszázezer anyaországon kívül élő magyar.

DSC00605.JPGAzt írja: "Tisztelt Honfitársam! (...) Tudnunk kell egymásról, és rendelkeznünk kell minden fontos, aktuális információval Magyarországról. Ezért a magyar kormány úgy döntött, hogy a jövőben rendszeresen tájékoztató levelet küld Önnek, amely hozzásegíti, hogy bekapcsolódhasson Magyarország sorsának alakításába. Tisztelettel, Orbán Viktor"

Én viszont ezt olvasom: "Na helló, Örs! (...) Az van, hogy már megint kampány van. És hát ránk kellene szavazni majd. Megoldható? Tisztelettel, Orbán Viktor".

No, én meg akkor a jelen válaszlevelet intézem a kormányfőhöz. Amúgyis rég érett már, legyen akkor. 
"Tisztelt Honfitársam!

Nem ígérhetek semmit. Megtettem már párszor amúgyis, ám az Ön mostani levele nyomán ismét elgondolkodtam a felvetésén.

Nos, a helyzet az, hogy az elmúlt évek intézkedései húzásai között számos olyat találni, amelyet én speciel sötétnek, arrogánsnak, lelketlennek, illetőleg Magyarország számára károsnak ítélek meg. Annak a Magyarországnak a számára, amelynek ugye mindketten a javát akarjuk. Én legalábbis biztosan. Akár állampolgára vagyok, akár nem.

Nem ért persze meglepetésként, hiszen az előző kormányzati ciklusuk során már ugyanezt voltam kénytelen tapasztalni, a kezdeti várakozás után. Most azonban egyenesen kétharmados többség áll a rendelkezésükre. És sajnos sokszor nem élnek, hanem visszaélnek vele. Nemcsak politikai síkon, hanem gazdaságtól a kulturális életig mindenütt. És ez már igazán zavar, sőt, aggaszt, sőt, elvetendőnek tartom.

Na persze a másik politikai oldal - valamint a vele lepaktált romániai magyar politikai erő - sem jobb. Sőt. Tudjuk, tudom, persze, persze, persze. Szóba sem jönnek. Ez azonban semmiben nem érinti azt, hogy Önök mit művelnek sokszor. Nem az számít, hogy van-e rosszabb, hanem az, hogy maga a vizsgált párt milyen vonalvezetésű.

Tehát nem ígérhetek semmit. (Amúgysem én vagyok kampányban, úgyhogy nem is nekem kell ígérgetnem. Meg különben is.) Ahogy figyelemmel követtem a történéseket, nagyon valószínű, hogy nem óhajtok részt venni az alternatíva nélküli, sőt, igazából tét nélküli voksolgatásban, a teljesen kilátástalan anyaországi politikai pártvetélkedésben. Egy ideje már az itthoniban sem szoktam a szavazatommal egyik szekértábort sem megtámogatni, hiszen teljesen hiteltelen maffiák harca ez csupán, úgyhogy az otthoni dolgokba való belevoksolásom még kevésbé sanszos.

Mellékelten küldök egyébként egy székely zászlót. De nem azért, hogy Magyarországon tűzögessék ki és lobogtassák összevissza, a korteshadjárat részeként. Ehelyett szeretném látni, ahogy a kampány után - mondom: utána - eljönnek majd ide vele, s itt állnak ki a "zászlójogért", meg miegymásért. Minden olyasmiért, amik a kampányokban olyan jól csengenek.

Egyébként köszönöm a beígért további "tájékoztató leveleket", de mentálhigiénés megfontolásokból úgy határoztam, hogy az ilyen jellegű küldeményeket csak a választások után fogom megtekinteni. (Már ha egyáltalán.)

Tisztelettel,
Szeghalmi Örs

Ui.: Nagyon vagány viszont a borítékon és a levélpapíron is a címer. Jó volt látni. Kicsit kár, hogy kampányanyagon szerepel. Á, de mindegy végülis. "




Orbán Viktor szerint rendben van a 

foglalkoztatás hazánkban 


2013.02.15. 15:06 morgasjoga.blog
Orbán Viktor szerint a magyar gazdaságban hat mutatóból öt rendben van, tehát összességében nincs min aggódni, jól állunk:

     "A magyar gazdaságban 5 mutató (államadósság, hiány, külkereskedelmi mérleg, folyó fizetési mérleg, foglalkoztatás) rendben van, egy nincs, és ez a növekedés. 2013-ban az a kormány feladata, hogy a gazdasági növekedést rendbe tegye. Azt várom a gazdasági minisztériumtól, hogy beindítson olyan programokat, amelyek segítik a növekedést. Most például tízmilliárdos munkahelyteremtő támogatást kapnak a kkv-k" (
hvg.hu)

(Az államadósság kérdésében ugyan lehetne kötözködni, mert rekordközeli szinten van, de ami hullámzik, azt nem érdemes nézni, legalábbis Orbán Viktor szerint, a GDP-t meg ugyebár tavaly elvitte az európai válság, abban nem lehet ludas a magyar gazdaságpolitika)

Miniszterelnökünk szerint tehát a magyar foglalkoztatás (és annak mutatója), úgy, ahogy van, rendben van, igazolva Newlan alaptörvényét, miszerint a munkanélküliség "elfogadható szintje" azt jelenti, hogy a kormányzati gazdaságpolitikusnak, aki szerint "elfogadható", még van állása.

És igen, a kormánynak és nem hibás közgazdászainak még van állása, de valószínűleg bőven található olyan aktív korú választópolgár, aki szerint a munkanélküliség-helyzet nem igazán rózsás hazánkban. És a KSH adatai sem Orbán Viktort igazolják, főleg akkor, ha a statisztikában meg sem jelenik az a kb. 500 ezer ember, aki már régen nem itthon keres munkát (tovább szaporítva a munkanélküliek amúgy is növekvő számát), hanem külföldön próbál boldogulni:

    "2012 IV. negyedévében a munkanélküliek létszáma 468 ezer fő volt, ami 10,7%-os munkanélküliségi rátát eredményezett.

    A munkanélküliek létszáma 468 ezer fő volt 2012 IV. negyedévében, 9 ezer fővel (2,0%-kal) több, mint 2011 azonos időszakában (...)

    2012. október-decemberben a 15-74 éves munkanélküli férfiak száma 255 ezer fő volt, 12 ezer fővel több az egy évvel korábbinál, munkanélküliségi rátájuk pedig 10,8%. A munkanélküli nők száma 213 ezer fő volt, lényegében megegyezett az egy évvel korábbival. Munkanélküliségi rátájuk 10,6% volt, ami 0,2 százalékponttal alacsonyabb az előző év azonos időszakinál.

    A munkanélküliek 18,6%-a a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki. A korcsoport 27,4%-os munkanélküliségi rátája 1,1 százalékponttal magasabb, mint 2011 utolsó negyedévében. A 25-54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 0,1 százalékponttal 9,8%-ra nőtt, az 55-64 éveseké 1,7 százalékponttal, 7,1%-ra csökkent.

    A munkanélküliek 48,9%-a egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 17,5 hónap volt.

    A munkanélküliség kezelésére szolgáló eszközrendszer működtetésére és értékelésére kialakított adminisztratív nyilvántartásból származó adatok szerint (
http://www.munka.hu/) 2012. december végén 569,3 ezer fő volt a nyilvántartott álláskeresők összlétszáma, 3,1%-kal több, mint 2011 decemberében. " (ksh.hu)

A legszebb az egészben, ha Orbán Viktor szerint a foglalkoztatási mutatók jók, akkor a minisztériumban hátra lehet dőlni - a mű készen van, akár az adórendszerünk esetében.

De mi van a fiatalokkal, a legmobilabb réteggel, ahol 27,4%-os a munkanélküliség? Ez is rendben van? Jónak számít, ha minden negyedik fiatal előbb vagy utóbb - megunva a kilátástalanságot, az átlagosan 17,5 hónap keresgélést - fogja magát, elmegy éhenhalni egy londoni mekibe, később pedig már ott, idegenben alapít családot, nevel gyerekeket és fizet adót meg nyugdíjjárulékot?

És mit várhatnak az átlagpolgárok akkor, ha ami van, a kormány szerint az rendben van, pedig alulról egyáltalán nem úgy tűnik? Javulást? Hiszen a jót már nem kell javítani ... Még kilátástalanabb helyzetet? Ami jó, abba még belefér egy kis rosszabbodás, akkor sem lesz rossz, csak kevésbé jó ... A kampányra meg lehet nyomni a "bezzeg van közmunka segély helyett" meg "hű de jó a munkahelyvédelmi program" heppi szöveget.

De hogyan lesznek olyan új munkahelyek, amiből tisztességesen meg lehet élni, ha a kormány kitart amellett, hogy most minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel nagyon meg vagyunk elégedve? (Oké, kivéve a növekedést, de arra majd kitalálnak a minisztériumban valamit ...)

Csak reménykedni tudunk, hogy Orbán Viktor ma a zemberek felé fejezte ki elégedettségét, nem pedig saját apparátusa felé.

Ajánlott bejegyzések:
    Mire számíthatunk?
    Matolcsy és az ötmillió adózó munkahely
    Nyugdíjasfóbia a köznevelésben
    Aratás előtt kaszálás?
    Vajon ki meri majd megmondani Orbán Viktornak? 
 
"Az amputált lábú asszonyt kizárták az egészségügyi ellátásra jogosultak köréből"


*** www.nemzetihirhalo.hu *************


Alakulóban a BPK, azaz a Budapest-

pusztító koalíció 


Bukott városvezetők, közvagyont elherdálók, BKV-t tönkretevők, szétszakadt pártok kiesői, hivatásos rettegők - nagyjából így áll össze az a csapat, mely egyeztetéseket kezdett Budapest jövőjéről.

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke úgy fogalmazott a BPK találkozóján, hogy "a város fejlődése megállt". Vérlázító ezt épp egy szocialista képviselőtől hallani, egy olyan párt tagjától, melynek oroszlánrésze volt abban, hogy Budapest csődközeli állapotba került. Molnár szavai akár egy beismerő vallomásnak is beillenek, így kíváncsian várjuk a következő találkozójukat, hogy milyen felfedezést tesznek még a szocialisták a múltjukkal kapcsolatban.

Losonczy Pál, a Jobbik fővárosi frakcióvezetője 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************


Orbán: Óriási bizalom van a magyar 

gazdaság iránt 

2013. február 15., 08:31 MTI-
fidesz.hu

A miniszterelnök szerint a napokban lezajlott dollárkötvény-kibocsátással eldőlt, hogy Magyarország a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nélkül is képes megállni a saját lábán. Orbán Viktor ezt pénteken mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, jelezve, hogy a kötvénykibocsátás eredménye szerinte azt is bizonyítja: óriási bizalom van a magyar gazdaság iránt, amelyet kiszámíthatónak látnak a befektetők, hiszen öt és tíz évre vették meg a papírokat.

"Az az állampapír, amit hatszorosan jegyeznek túl, az semmiképpen nem minősül bóvlinak, mert bóvliért nem szoktak az emberek sorba állni" - mondta. Az IMF-tárgyalással kapcsolatban egyébként úgy fogalmazott: "mi szívesen megállapodtunk volna, ha tudtunk volna, de ez idáig nem tudtunk".
Orbán Viktor az MR1 Kossuth 180 perc című műsorában

Folyamatosan csökken az államadósság

Arra a felvetésre, hogy az államadósság minden idők második legmagasabb szintjén jár, a miniszterelnök azt felelte: az adósság hullámzik, nem érdemes a havi adatokat nézni, az éves mutatót kell vizsgálni. Magyarország ahhoz az öt európai uniós országhoz tartozik, amely folyamatosan csökkenti az államadósságát - jelentette ki, ismét egyértelművé téve, hogy szerinte ha az államadósság nincs csökkenő pályán, akkor nem lehet munkahelyeket létrehozni, nem lehet beindítani a növekedést. "Továbbra is óvom a magyarokat azoktól a szirénhangoktól, amelyek azt mondják, hogy az államadósság növelésének az árán kell a gazdaságot működtetni" - tette hozzá.

A kormányfő álláspontja szerint 2013-ban az a kormány legfontosabb feladata, hogy ismét növekvő pályára állítsa a magyar gazdaságot. Az európai válság elvitte azt a GDP-növekedést, amelyet 2011-ben sikerült elérni - így reagált arra, hogy a magyar gazdaság teljesítménye 2012-ben 1,7 százalékkal volt kisebb, mint az előző évben.
  
Hozzáfűzte, hat gazdasági mutatóból öt - az államadósság alakulása, a költségvetési hiány, a külkereskedelmi mérleg, a folyó fizetési mérleg és a foglalkoztatás - rendben van Magyarországon. A hatodik szám a növekedés, amelyet idén be kell indítani - közölte. Az eddig "példátlan eredményeket elérő" Nemzetgazdasági Minisztériumtól és a tárca vezetőjétől ezért most azt várja a miniszterelnök, hogy kezdjen olyan programokat, amelyekkel segíteni lehet a gazdasági növekedést. Megjegyezte például, hogy meg fogják indítani a hitelezést a magyar gazdaságban, mert ma a kis- és középvállalkozók nem vagy csak nagyon magas kamattal jutnak kölcsönhöz.

    
Magyarország helyt állt

A Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás ügyében Orbán Viktor azt mondta, valóban vannak olyan elemei a magyar költségvetésnek - például az új autópályadíj-rendszer és a pénztárgépek összekötése az adóhivatallal -, amelyekről az EU azt gondolja, hogy nem bizonyítható a teljesülésük. "Mi azt állítjuk, hogy természetesen működnek ezek. (...) Bízunk magunkban, eddig is amit vállaltunk, mindig elvégeztük" - hangsúlyozta.

A miniszterelnök igennel válaszolt arra a kérdésre, miszerint jó esélyt lát-e arra, hogy a nyáron megszűnjön a túlzottdeficit-eljárás.
  
A 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusról szólva megismételte: Magyarország helyt állt, mivel az elmúlt két évben olyan változásokat hajtott végre, amelyek megalapozták az országgal szembeni bizalmat, és így sikerült az érdekérvényesítés Brüsszelben, márpedig "csak az tud eredményt elérni, aki kiáll magáért".

A növekvő agrártámogatásokkal kapcsolatban elmondta: mióta Magyarország belépett az Európai Unióba, a magyar gazdák folyamatosan kevesebb támogatást kaptak, mint a régebbi tagállamokban élők, most azonban sikerült elérni, hogy 2014 és 2020 között Magyarország is megkapja azt, amit a nyugat-európaiak, vagyis nincs többé versenyhátrány.

Indokolt, hogy külön államtitkár feleljen a felsőoktatásért

A kormányfő a műsorban elmondta, Balog Zoltán, az erőforrástárca vezetője kereste meg őt azzal, hogy változásokat szeretne a minisztériumában, de nem annyira személyekről van szó, hanem inkább munkaszervezésről.

Azzal kapcsolatban, hogy Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkárként folytatja munkáját, míg a felsőoktatásért Klinghammer István felel majd államtitkárként, Orbán Viktor kifejtette: jelenleg is zajlik a közoktatás, valamint a szakképzés átszervezése, és folynak a tárgyalások a felsőoktatás átalakításáról is, egy ember pedig ennyi munkát nem tud ellátni, ezért indokolt volt Balog Zoltán javaslata, hogy külön államtitkár foglalkozzon a felsőoktatással.

Szerinte az ágazat átalakításának kérdése úgy hangzik: mit kell tennie a kormánynak azért, hogy Magyarország legtehetségesebb fiataljai korszerű, vonzó, a munkaerőpiac által is elismert tudásra, ezzel együtt egy teljesebb élet lehetőségére tegyenek szert. "A diákok jövőjét állítom a középpontba" - mondta.
  
A hallgatói szerződés alkotmányba foglalását firtató felvetésre válaszolva közölte: az alaptörvény azt rögzíti majd, a magyar társadalomnak jogos igénye az, hogy ha felsőoktatási támogatást ad, akkor azért cserébe kapjon valamit. Szerinte ez egy helyes alkotmányos elv.
  
A miniszterelnök hozzátette azt is, kormányátalakításról nem tud. "Kormányátalakításnak azt nevezzük, amikor a miniszterek csereberéje zajlik, és ilyen tervem nincs" - mondta, megjegyezve végül, hogy az államtitkárok kinevezésébe nem vagy legfeljebb végső esetben szól bele.

kapcsolódó
   Orbán: 500 milliárddal nő a magyar gazdák támogatása
   "Az uniós költségvetés jó Magyarország számára"
   Orbán: A magyarok kiállnak magukért
   Orbán: Elismerték a magyar emberek erőfeszítéseit

   
PSZÁF: csalhattak a magyar bankok a kamatokkal
   
Eldőlt: most dollárban adósodik el az állam
   
A második Orbán-kormány és a budavári önkormányzat közös sikere
   
Újratöltve: Izraelben budapesti lakóparkot hirdetnek - miközben állítólag egyre fokozódik az antiszemitizmus
   Videó: 
Zsidó szálláscsinálók 


Megadóztatnák még a nyugdíjakat is!

Kovács Árpád, a költségvetési tanács elnöke a napokban elmondta, hogy a 2013 évi költségvetésben 736 milliárd forintos lyuk tátong, ami előre vetíti az újabb megszorításokat. Amennyiben az egykulcsos adót megszüntetnék, megadóztatnák a tőkejövedelmeket, száműznék a maffiát, VALÓBAN felszámolnák a körbetartozásokat, lélegzetvételhez jutna a kis keresetű ember is, mert egy darabig nem az ő pénztárcájában turkálnának.

Továbbra is kérdés: a hatalomra és holdudvarára, a narancsbárókra és a többi gazdagra (például a tőkejövedelmekre!) mikor terjed már ki végre a megszorítás? Normális országban onnan vonnak el, ahol van mit! A magyar társadalom végleges leszegényítésével ideje lenne felhagyni! Ahol a nyugdíjakat esetleg megadóztatják, ott annak mértéke meghaladja az ezer eurót. A magyar átlagnyugdíj 80 ezer forint...

Azoknak a jövedelme, akik a megszorításokat és az új adónemeket kiagyalják, meghaladja az egymillió forintot, és mindössze 16 százalékkal adóznak, mint a minimálbéresek. A külföldi beszólók jövedelme több ezer euró vagy dollár.
Hát ők könnyen pofáznak.

A Magyar Nemzeti Bank független a magyar kormánytól és a magyar parlamenttől. Egyhez van jogunk csupán: a kisvárosnyi MNB-közalkalmazott (köztük Simor András havi 8 millióját) fizetését, a bank tetemes rezsiköltségét finanszírozzuk. A napokban megjelent hír szerint évente egymilliárd forintot is van pofájuk jutalomként felvenni! Vajon hány millió forint végkielégítést fog kelleni kifizetni Simor András és helyettesei részére, amikor végre március elején távoznak?

A remény hal meg utoljára: ugye nem Matolcsy Györgyöt és hozzá hasonló tehetségű embereket rak oda Orbán?? Hihetetlen, mennyire ragaszkodik kormányában is az alkalmatlan emberekhez...(F.I.) 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************



Újabb pénzszivattyúzás indulhat a 

Budapest Airportnál? 


2013.02.14 
jobbik.hu

A Jobbik értetlenül áll a Budapest Airport Zrt. vezetőségének döntése előtt, miszerint a reptér biztonsági tevékenységét kiszervezik, mindezt egy saját tulajdonú leányvállalatba.

Egyrészt a biztonsági tevékenység állami monopóliumnak számító nemzetbiztonsági vonatkozásai miatt állami szinten lenne szükséges ennek tilalmát kimondani. Sajnos nem ezt történt meg, állami hatósági szakvélemény szerint még jót is tesz a nemzetbiztonságnak, ha Magyarország egyetlen nemzetközi, NATO-repterén külföldi tulajdonú, a Magyar Állam számára ellenőrizhetetlen kis cég végzi a biztonsági és nemzetbiztonsági tevékenységet. Emiatt a Jobbik feljelentést is tett.

Jelen esetben a kiszervezés racionálisan egyetlen célt szolgálhat: az állam által ellenőrizhetetlen pénzszivattyút létrehozni, közben természetesen élénken panaszkodni a reptér veszteséges üzemelésére.

A reptéri biztonságért az utasok éves szinten mintegy tízmilliárd forintot fizetnek. Ezt a pénzt elvileg a biztonsági tevékenység elvégzésére, tárgyi és személyi feltételeinek biztosítására, fejlesztésére kellene fordítani. Azonban évek óta folyamatosan tisztázatlan helyzet van afelől, hogy valójában hova, mire is költi ezt az évi tízmilliárd forintot a BA Zrt. vezetése. A repülőtéren a biztonság terén is jelentős gondok vannak, mert fejlesztéseket nem hajtottak végre, a dolgozók keveset keresnek, és semmi látszata vagy eredménye nincs az évi tízmilliárd elköltésének.

A kiszervezéssel azt mindenképp eléri a BA Zrt. vezetése, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő a privatizációs szerződésből adódó ellenőrzési jogát immár nem tudja gyakorolni a biztonsági tevékenység és annak pénzügyi folyamatai felett. Más értelme, szakmai alapja, előnye egyszerűen nincs ennek a műveletnek, hiszen ugyanazt a tevékenységet, azonos tulajdonosnál lévő leányvállalat fogja végezni ugyanannyiért. Csupán az átláthatóságot szüntetik meg teljes mértékben.

Ez a helyzet ismét felveti a privatizációs szerződés feltételeit kialakítók, és azt aláírók felelősségét, hiszen egyértelműen ki kellett volna kötni a kiszervezések feltételeit, egyes területeken annak tilalmát. És ismételten felmerül a kérdés a Fidesz-kormány felé: még mindig jó döntésnek gondolják-e a reptér 2011-es eladását?
Bertha Szilvia, a Jobbik országgyűlési képviselője 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************



Elégedettek a zsidók: elvárásaiknak 

megfelelően módosítják az Alaptörvényt 


2013-02-14. 14:59 Kuruc.info
A módosítás lényege röviden, tömören: büntethető lesz az, aki rossz véleménnyel van róluk vagy valamilyen cselekedetükről, és ennek hangot is merészel adni. Alább olvasható Köves Slomó és a Tett és Védelem Alapítvány néven futó zsidó gárda közleménye:

Az EMIH - Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a Tett és Védelem Alapítvány a zsidó közösség szempontjából történelmi előrelépésnek tekintik a nemrég közzétett alaptörvény-módosítási javaslatban található "közösséget sértő véleménynyilvánítást" korlátozó paragrafust. A közösség- és kisebbség-védelmi szempontból régóta várt jogalkotási változásra korábban az EMIH is javaslatot tett abból a célból, hogy a közösség elleni gyűlöletkeltés érdemben szankcion álhatóvá váljon.

A tervezet az emberi méltóság cikkelybe emelve külön említést tesz a közösség méltóságáról, mint az emberi méltósággal összefüggő alapjogról, amelyet nem lehet a véleményszabadságra hivatkozva sérteni. A törvénytervezet a következőképpen fogalmaz: "A ve?leme?nynyilva?ni?ta?s szabadsa?ga?nak a gyakorla?sa nem ira?nyulhat a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy valla?si ko?zo?sse?gek me?lto?sa?ga?nak a megse?rte?se?re. Az ilyen ko?zo?sse?ghez tartozo? szeme?lyek - to?rve?nyben meghata?rozottak szerint - jogosultak a ko?zo?sse?get se?rto? ve?leme?nynyilva?ni?ta?s ellen, emberi me?lto?sa?guk megse?rte?se miatt ige?nyeiket bi?ro?sa?g elo?tt e?rve?nyesi?teni ."

Az EMIH, illetve a zsidó közösséggel szembeni jogsérelmek elleni fellépésre létrejött Tett és Védelem Alapítvány az utóbbi hónapokban többször hívta fel a figyelmet arra, hogy a közbeszéd minőségének romlását, az Országház falai között is elhangzó, rágalmazó megnyilatkozásokat elsősorban a törvényi környezet finomításával kell kezelni. Tarthatatlan az az állapot, hogy az alkotmányból levezetett jogalkalmazói gyakorlatra hivatkozva lehetetlen az - az egész magyar társadalmat mételyező - gyűlöletkeltés ellen fellépni. Az összes feljelentést már ügyészségi szinten utasítják el.

Az EMIH és a Tett és védelem vezetői több ízben kezdeményezték a jogi szabályozás megváltoztatását, legutóbb egy hónappal ezelőtt a Répássy Róbert igazságügyi államtitkárral folytatott egyeztetésen. A jelenlegi alkotmánymódosítási javaslat, mind szimbolikus üzenetében, mind pedig - reményeink szerint - a konkrét jogalkalmazás szintjén fontos előrelépés és egyben óriási lehetőség az elmúlt húsz év témát érintő adósságának lerovására. A közösség méltósága, mint az Alaptörvényben helyet érdemlő emberi mélt ósággal összefüggő alapjog, nemzetközi szinten is előremutató és példaértékű.

EMIH, Sajtóosztály

Kapcsolódó:
- Ismét eligazítás volt: Köves Slomó óhajára kezdeményezhetnek törvényt Répássyék
- A főügyészség szerint sem közösség elleni izgatás az izraeli ügynökök számba vételének felvetése
- Köves Slomó "problémája": "Az, ami korábban a kocsmában volt, aztán a Kuruc.infón, most már a parlamentben van"

   
Mirkóczki Ádám a holokauszt-túlélők életjáradékáról 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************



Az ITCCS azt állítja: Benedek pápa azért 

mondott le, hogy elkerülje a 

letartóztatását 


2/14/2013 
itccs.org ujvilagtudat.blog

Ahogy alább olvasható, a médiában megjelent Kevin Annett az Állami és Egyházi Bűnügyeket Vizsgáló Törvényszék (ITCCS) munkatársa nyilatkozata. A törvényszék megbizatása a következő: 
  1. Tárgyalásra vinni azokat az embereket és intézményeket, akik és amelyek felelősek a világon történt kizsákmányolások, kínzások és gyermekgyilkosságok bármelyikében, úgy a múltban, ahogy a jelenben is, és

    2. Megakadályozni ezeket és más bűncselekményeket az egyházak és államok részéről.

    Nem tudja senki garantálni, hogy ennek a nyilatkozatnak a tartalma mindenben helytálló, de talán ez lehet az igazi oka a pápa történelmi döntésének, miszerint lemond a szentszékről.

    Diplomáciai jegyzéket adtak át a Vatikánnak a lemondás előtt

    Az új pápa és a katolikus papság vádirattal és letartóztatással néz szembe a "Húsvéti helyreállítás" terv folytatódik

    A Nemzetközi Törvényszék globális média híradása és nyilatkozata az egyház és állam által elkövetett bűntettekről.

    Brüsszel:

    Joseph Ratzinger pápa történelmileg példátlan lemondását az magyarázza, hogy az Európai kormány közelgő fellépésével nézett szembe, mely elfogatóparancs kiadását rendeli el Ratzinger ellen, és a Vatikán vagyonára nyilvános zálogjog bejegyzését Húsvétkor.

    Az ITCCS Központi Hivatala kénytelen Benedek pápa hirtelen lemondása okán a következő részleteket nyilvánosságra hozni:

    1. 2013 február 1-én az általunk csatolt bizonyítékok alapján (
    itccs.org), hivatalunk megállapodást kötött az európai nemzet képviselőivel és bíróságával, hogy elfogató parancsot foganatosítsanak Joseph Ratzinger, másnéven Benedek pápával szemben, az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények és bűnügyi összeesküvésekben való részvétele miatt.

    2. Ez az elfogatóparancs kézbesítve lesz Rómába a "Szentszék" részére 2013 február 15-én. Ez lehetővé teszi Ratzinger őrizetbe vételét mint bűncselemény gyanúsítottját a városállam saját felségterületén.

    3. Az említett nemzetek kormányai által kiadott diplomáciai jegyzék a Vatikán Államtitkára, Tarcisio Bertone bíboros részére lett átadva 2013 február 4-én hétfőn, tájékoztatva Bertonét a közelgő elfogatóparancsról, és felkérte hivatalát, hogy ennek tegyenek eleget. Válasz nem érkezett a jegyzékre sem Bertone bíborostól, sem hivatalától; de hat nappal később Benedek pápa lemondott.

    4. A törvényszék és az említett nemzetek közti megállapodás egy második rendelkezést is tartalmazott kereskedelmi zálogjog bejegyzésére ezen nemzetek bíróságai által a Római Katolikus Egyház ingatlanaira és vagyonára 2013 március 31-ével kezdődő Húsvétkor. Ez a zálogjog csatolva lett a közös és globális "Húsvéti helyreállítási kampányhoz", amely a Katolikus egyház tulajdonait a polgárok részére lefoglalja mint közvagyont a nemzetközi jog és a Nemzetközi Büntetőbíróság Római alapokmánya alapján.

    5. Ez a határozata a törvényszéknek és az említett nemzetek kormányainak, hogy folytassák le Joseph Ratzinger letartóztatását, aki Római pápai hivatalával együtt felelős az emeriség ellen elkövetett bűncselekményekért és bűnözői összeesküvésért.

    6. Ez a döntésünk a továbbiakban, valamint a vádirat és Joseph Ratzinger letartóztatása a pápa utódjára ugyanazon kötelezettségekkel jár, így érvényesíteni kell a kereskedelmi zálogjogokat és a "Húsvéti helyreállítási kampányt" a Római Katolikus egyházzal szemben a tervek szerint. 

Zárásként a Törvényszék elismeri, hogy Benedek pápa Vatikáni Bankkal kapcsolatos bűncselekményekben való bűnrészessége volt az, mely a legmagasabb vatikáni tisztviselők részéről kényszerítette őt lemondásra. Forrásaink szerint Tarcisio Bertone államtitkár kérte Joseph Ratzingert az azonnali lemondásra, és a közvetlen válaszra az elfogatóparancsra vonatkozó diplomáciai jegyzékre, melyet az említett nemzetek kormányai adtak ki a részére.

Felhívunk minden polgárt és kormányt, hogy segítsék erőfeszítéseinket, hogy jogilag és közvetlenül függesszék fel a Vatikán nevű vállalatot, és letartóztatni mindazon tisztviselőt és papot, akik bűnrészesek emberiség ellen elkövetett bűntettekben és a folyamatban lévő bűnügyi összeesküvésekben, a gyermekek kínzása és az emberkereskedelem megszüntetésére.

További értesítéseket a "Húsvéti helyreállítási kampányról" hivatalunk ezen a héten tesz közzé.

Kiadta a Brüsszeli Központi Hivatal
2013 február 13-án
12:00 GMT 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************


Kitűzték a Parlamentre a székely zászlót 

2013. február 15., péntek 16:15 MTI, 
MNO

A nemzeti szolidaritás jelképeként a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) plenáris ülése alkalmából Kövér László házelnök kezdeményezésére pénteken az Országgyűlés Hivatala kitűzte a székely zászlót az Országház Kossuth téri homlokzatára - tájékoztatta a parlament sajtóirodája pénteken az MTI-t.

A KMKF pénteki parlamenti plenáris ülésén Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken úgy fogalmazott: alapvető emberi jog a nemzeti közösségek szimbólumainak használata. A kereszténydemokrata politikus köszönetet mondott azoknak a magyarországi önkormányzatoknak, amelyek "erdélyi barátaink melletti szolidaritásuk jeleként" kiteszik a székely zászlót. Semjén a székely zászlók nyilvános használatával kapcsolatban Románia és Magyarország között az utóbbi hetekben kialakult helyzetre utalva azt mondta: "nem szándékunk bármiféle feszültség erősítése Romániával". 

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára múlt héten beszélt arról, hogy "zászlóháború dúl" a Székelyföldön amiatt, hogy Kovászna és Hargita megye kormánymegbízottai körlevélben tiltották meg a székely zászló kitűzését. Németh úgy fogalmazott: szimbolikus agressziónak vagyunk szemtanúi. Felidézte a román honvédelmi miniszter korábbi szavait, amelyek szerint a székely zászló támadás a román nemzeti jelképek ellen. Az államtitkár arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel tűzzék ki a székely zászlót. Eddig a főváros több kerületében, valamint az ország számos településén tűzték ki a lobogót a helyi önkormányzati hivatal épületére.
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Húsz év múlva elfogynak

Kövér László a KMFK-n úgy fogalmazott: nehéz év áll Magyarország, valamint a környező országokban élő magyar nemzeti közösségek előtt is. Felhívta a figyelmet arra, hogy népszámlálási adatok szerint az 1992 és 2002 közötti időszakhoz hasonlóan az elmúlt tíz évben is 10 százalékos lélekszámcsökkenés követezett be minden nemzeti közösségben. Ha ezt nem sikerül megállítani vagy rövid távon mérsékelni, akkor a politikai érdekképviselet is veszélybe kerülhet, mert húsz év múlva elfogynak, akiket a politikának képviselnie kellene - mutatott rá Kövér.
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

10 százalékkal csökkent a magyarok száma

A külhoni magyar közösségek megmaradásának és jogainak hosszú távú biztosítékát a különböző autonómiaformákban látja a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma A (KMKF), amelynek pénteki plenáris munkaülése nyilatkozat kiadásával ért véget. A KMKF sajnálattal állapítja meg, hogy felgyorsult a magyarság asszimilációja a térségben, és a népszámlálások szerint - egyebek között a kivándorlás miatt - több mint tíz százalékkal csökkent a magyarok száma - olvasható a KMKF plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásban, amely részletesen foglalkozik a magyar nemzetpolitika aktuális kérdéseivel. A dokumentum szerint a KMKF "elvárja a román hatóságoktól, hogy szüntessék meg azon székelyföldi önkormányzatok zaklatását, amelyek a román törvényekkel és Románia nemzetközi vállalásaival összhangban a székelység jelképeit használják". A székely zászlók használatáról az állásfoglalás kijelenti, hogy a közösségi szimbólumok és jelképek használata "nem lehet etnikai vita tárgya a 21. századi Európában", hiszen nem sértik a többségi nemzet érdekeit.

A KMKF kívánatosnak tartja, hogy a szlovák parlament módosítsa állampolgársági törvényét, amely "jogfosztással sújtja" azokat a magyar állampolgárságot szerző embereket, akik továbbra is a hazájukban kívánnak élni. Ezért a KMKF felkéri a magyar kormányt, hogy a magyar-szlovák találkozókon kiemelt naprendi pontokként kezelje a magyar állampolgársággal kapcsolatos vitás kérdéseket és a Benes-dekrétumok ügyét - áll a dokumentumban. A második világháború után az akkori csehszlovák államfő, Edvard Benes nevéhez kötődő dekrétumok a kollektív bűnösség elve alapján megfosztották a szudétanémeteket a csehszlovák állampolgárságtól, elkobozták a vagyonukat és kitelepítették őket az országból. Hasonló módon sújtották a Benes-dekrétumok a több mint félmilliós szlovákiai magyarságot is.

A délvidéki magyarokat az utóbbi hónapokban ért utcai támadásokkal is foglalkozik a dokumentum, amely szerint a KMKF elvárja, hogy a szerb kormány, a belügyminisztérium foganatosítson megfelelő intézkedéseket a polgárok biztonságának megőrzéséért, a nemzetek közötti viszonyok kiéleződésének megakadályozásáért és a kisebbségek védelméért.

Nem hőzöngés

Székely lobogót vont fel pénteken a Mária Valéria híd esztergomi hídfőjénél mintegy 150 érdeklődő jelenlétében Völner Pál államtitkár, a Fidesz Komárom-Esztergom megyei elnöke, Farkas Iván, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának alelnöke, Zoltai Dániel Fidesz-KDNP-s esztergomi önkormányzati képviselő, Retkes János, az MKP párkányi elnöke és Juhász István, a Vállalkozók Pártjának tagja. "Az elbizonytalanodott országok azok, amelyek egysíkúvá, homogénné akarják gyúrni saját országuk népét, és mi magyarok, akik két évvel ezelőtt az állampolgársági törvénnyel ki tudtuk fejezni összetartozásunkat, minden ilyen esetben fel kell hogy emeljük szavunkat" - mondta Völner Pál.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára úgy fogalmazott: nemzettestvéreink iránti szolidaritásunkat nem radikális szélsőséges hőzöngéssel, hanem kulturált, európai módon, higgadt, tiszta és erős szavakkal kell kifejezni. "Minden olyan fals hangot, amely azt mondja, hogy a székelyek beszéljenek románul, ki kell zárnunk ebből a párbeszédből" - tette hozzá.

Farkas Iván kijelentette, hogy a szlovákiai magyarok támogatják a székelyek törekvéseit. Közölte, hogy csütörtökön Párkánytól húsz kilométerre északra, Kisújfalu településen több évtized óta először kitették a falu magyar megnevezését a vasútállomásra, mert a lakosság több mint 90 százaléka magyar ajkúnak vallja magát. A kezdeményezést a Garam és az Ipoly mentén kívánják folytatni.

Kiss Antal, a Magyar Nemzeti Kisebbségek Európai Érdekképviseleti Irodájának (HunInEU) brüsszeli vezetője az MNO-nak elmondta: a székelyzászló-ügy kapcsán Európa felkaphatja a fejét, amire már csak azért is szükség van, mert az autonómiák tanácskozásán "a legtöbben megtippelni sem tudták, hogy hányan laknak Székelyföldön, de a helyét is nehezen tudták meghatározni, ezek után ne csodálkozzunk, ha azt sem tudják, hogy milyen alapvető jogoktól fosztják meg az ott élőket".

Bukarest sajnálkozik

A román külügyminisztérium pénteken újabb közleményt adott ki a székelyzászló-ügyben: a tárca sajnálkozását fejezte ki afelett, hogy a magyar hatóságok - Bukarest megítélése szerint - továbbra is olyan jelképes gesztusokat tesznek, amelyek provokálják a román közvéleményt.

Levelet írt a külügyér

Martonyi János külügyminiszter román kollégájának, Titus Corlateannak küldött levelében személyes találkozó időpontjára tett javaslatot, hogy egyebek mellett a székely zászló használatával kapcsolatban kialakult helyzetet is megvitassák. A román külügyminiszter tavaly októberi magyarországi látogatása során hívta meg Martonyi Jánost Bukarestbe. Most a külügyminiszter levélben fordult román kollégájához, hogy ezen bukaresti látogatás időpontját egyeztessék. Martonyi János levelében kiemelte, hogy az Európai Tanács által múlt héten elfogadott többéves pénzügyi keretről szóló megállapodásban milyen fontos szerepet játszott a közép-európai szolidaritás. A tárcavezető emellett kitért a határ menti együttműködési projektekre, valamint egy, a román fél által fontosnak ítélt oktatási intézményre is. Martonyi János mindezeken túlmenően felvetette a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának az ügyét, valamint utalt arra, hogy a bizonyos, kétnyelvűséggel és szabadjelkép-használattal kapcsolatban az utóbbi időben felmerült nehézségeket mindenképpen rendezni kell.

Voltak józan hangok

Martonyi János külügyminiszter az M1 Az este című műsorában azt mondta a székely zászlóval kapcsolatban, hogy ebben az ügyben nagyon erőteljes szerepe volt a román médiának, de voltak józan hangok is. Azt viszont sérelmezi, hogy a román politikai elit szintjén is olyan retorika jelent meg, amely valóban alkalmas arra, hogy komoly sebeket ejtsen a két ország viszonyán, és veszélyeztesse azt az együttműködést, azt a stratégiai partnerséget, amelynek az elmúlt 2-3 évben komoly eredményei vannak. A miniszter hozzátette: bízik benne, hogy "a csata zaja lassan leül", és megpróbálják visszahelyezni a két ország viszonyát erre a pályára.

Martonyi János megjegyezte, hogy vannak véleményeltérések a magyar politikai pártok között és a határon túli magyar pártok között is, de ez most egy olyan pillanat, amikor a legfontosabb a székelyekkel való szolidaritás kifejezése. Mint mondta: ez nem jogi vita, hanem politikai, erkölcsi kérdés. "Azt kellene figyelembe venni, hogy mikor érzi egy közösség magát jól, mikor érzi magát otthon, és hogyan kell megteremteni annak a lehetőségét, hogy a közösséghez tartozás tudata ezekben az emberekben továbbra is éljen" - fogalmazott a miniszter, hangsúlyozva: "ez teszi őket a közösség teljes jogú tagjaivá".

Kapcsolódó:
   
Székely zászló a Parlamenten és Esztergomban
   
Székely zászló leng a templomban is
   
Székely zászló lobog a csabai Városházán
   
Székely zászló lobog a veszprémi városházán is
   
Székely zászló a Mária Valéria hídon
   
Pálházán is kint van a székely zászló
   
Székely zászló a szentesi városházán
   
Székely zászló: kitűzeti polgármestereivel a KDNP
   
Videó: Egyre több székely zászló Magyarországon
   
Székely zászló: felfigyelhet Európa a magyar autonómiák ügyére
   
A székelyek erőszakkal elmagyarosított románok - legalábbis egy kolozsvári lap szerint
   
Provokációnak tartja Bukarest a székely zászló kitűzését
   
SZNT: nem ütközik törvénybe a székely zászló kitűzése a középületekre! 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************



Román felismerés: "Léteznek a székelyek, 

megígértük nekik az autonómiát és a 

történelemben többször is mellettünk 

harcoltak..." 

7 június 2011 
emihirek.ro
2011.06.03-án az Antena 3 Tv Conexiuni című műsorában Valentin Stan egyetemi tanár tolmácsolásában tört a felszínre a késői román felismerés: "Léteznek a székelyek, megígértük nekik az autonómiát és a történelemben többször is mellettünk harcoltak..."

Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=0crVowKpTaQ
22:26 - nál kezdődően a székely autonómiáról, a székelyek történelmi szerepéről van szó, alább a szöveg magyar fordítása (részletekben):

Valentin Stan: Figyelem, kedveseim, talán nem tudjátok, miért haragudtunk meg a székelyekre. Akadémikusok kell legyünk ... te, mi azért haragudtunk meg, mert ezek autonómiát akarnak minden áron. Hát persze hogy igen, autonómia nekik, vagy autonómia nekünk, vagy autonómia akárkinek, ezt demokratikusan Románia parlamentje dönti el. Ez van, egy országban, az Európai Unió tagállamában. Én mind azt hallom...vagy azt, hogy nincsenek székelyek...vagy hogy autonómiát ezeknek.... de hát jóemberek...nekik joguk van kérni, nekünk az egészünknek meg jogunk van nem megadni. De hadd engedjék meg, mutassam be, miért is kérik ők ezt? Hadd mutassam be, tudjatok ti is egy dolgot, ti igaziak...

Te, ez itt a Trianoni diktátum. Amit mi kérünk a magyaroktól, hogy "Tartsák be Trianont, tartsátok be Trianont!"....De van egy rossz hírem: mi nem igazán tartjuk be Trianont...nézd csak, mit ír itt: a 47-ik cikkelyben így írja: Románia elismeri és vállalja a kapcsolatát Magyarországgal...Te, itt azt írja, hogy Románia, és nem azt, hogy Pápua-Új Guinea, te, ezek itt mi vagyunk...mi van itt, ember, ez egy másik diktátum? What? Hogy? Te, melyik diktátum ez, ember?! Mit mondtak ezek ott Trianonban, ember? (...)

Áoleo...hogy ez az...kedveseim...ez az úr, akit itt látnak, ez Vaida-Voevod...mivel nem akarok egyedül áruló lenni, gondoltam, komoly társakat szerzek magamnak....Ez Vaida-Voevod, az első román miniszterelnök, aki aláírta az 1919-es, kisebbségek védelméről szóló keretszerződést, ahol, micsoda átok, a 11-es cikkelyben figyeld meg, miket ír: "Románia egyetért azzal, hogy megadja az erdélyi szász és székely közösségeknek a helyi autonómiát" ... Micsoda, nem jön, hogy higgyem, hát nem arról volt szó, hogy a székelyek nem is léteznek? S hogy Vaida-Voevod ilyesmit aláírt?!

Hát igen. Mert ezzel a feltétellel kaptuk meg Erdélyt. Hogy helyi autonómiát adunk a székely közösségeknek oktatási és vallási vonatkozásban.

A székelyek is akarnak valamit, amire feljogosította őket a történelem. És én meg szeretném köszönni ezalkalommal a székelyeknek, hogy ... nem térdeltek le soha. Sem a magyar királyok előtt. Sem Ausztria császárai előtt. Sem az orosz cárok előtt, sem a török szultán előtt. És hogy itt maradtak ezen a földön, melyet önfeláldozással védtek meg....A székelyek itt voltak és itt lesznek. És nagyobb biztonságban érzem magam mellettük, mint sok más román nemzettársam mellett, akiknek olyan megnyilvánulásaik vannak, melyeket Európa megvetéssel kezel, hátat fordít neki és kinevet.

És hogy lássátok, hol voltak a székelyek, mikor Románia alakult, hogy lássátok, hol voltunk mi, románok és hol voltak ők, a székelyek egy bizonyos történelmi időszakban...

Kezdjük Mihály Vitézzel és a sellemberki csatával 1599-ben, amikor Mihály Vitéz megalkotta Romániát...azt a kicsit ami akkor volt....(filmrészlet)...

Mihály Vitéz hangja csata előtt: "Az első vonal úgy marad, ahogyan beszéltük, Baba Novaccal a balszárnyon, Lecca aga a jobbszárnyon. A székelyek mellettem maradnak."

Valentin Stan: "A székelyek mellettem maradnak?! Mihály mellett?! Hogy, jobban bízott a székelyekben, mint az oláhokban (vlachokban) ?! A székelyek ott voltak, kedveseim! A székelyek ott voltak Mihály mellett! És Mihály elismerte minden jogukat. Mindazokat a jogokat, amelyeket ma is kérnek az autonómiáért, megadta nekik Mihály. "Mert harcoltak a közösség javáért." Ezt mondta a Vajda (Mihály).

Kedves románok, akik nem akarjátok engedni, hogy a székelyeknek képviseletük legyen Brüsszelben, merthogy nehogy ellopják Erdélyt - (a filmre mutat) - itt nem lopták el Erdélyt. Fegyverrel a kezükben álltak Mihály mellett.

És most megmutatom, mit csináltak ezek a székelyek Stefan cel Mareval. Mihály is megőrizhette volna a fejét, ha a székelyek egy év múlva is mellette állnak. De általában csak oláhok (vlachok) voltak mellette...

Tudják, hol voltak a székelyek 1475-ben? Azt hiszem, nem tudják, elmondom. Egy helyzetben voltak. Tudják a sztorit, ahogy mondják: Houston, helyzetünk van. Egy helyzetük volt a székelyeknek, Moldvában, Vasluinál, ahol Stefan cel Mare serege védte a kereszténységet, kedves románjaim. Összecsaptak a Félholddal (a törökökkel). És jöttek azok több tízezren. De néhány ezer székely, profi harcosok, nagy szívvel Stefan mellett harcoltak. És megállították a török sokaságot, legyőzték őket Félholdastól, mindenestől. De tudják, hogy még kit győztek le akkor a székelyek? Az oláhokat (vlachokat) is legyőzték. Mert azok 17.000-en a török szultán seregében voltak. Mert Havasalföld uralkodója abban az időben, amikor a székelyek karddal a kezükben a kereszténységet védték, Havasalföld uralkodója abban az időben a török szultán seggét csókolta. És mi 17.000-en a szultán seregében voltunk és Moldva uralkodóját, Stefant támadtuk Vasluinál. És tudják, a török szultán követe mit mondott Stefannak? Nem fogják elhinni. Kapcsolják be a 61-es filmet, kérem, hogy lássák a románok, hogy állunk (filmrészlet).

A szultán követe: "....Stefan, Moldva uralkodoja, hozzad a két évnyi adódat nekem, ahogyan azt Havasalföld uralkodója is hozza..."

Valentin Stan: "Köszönöm, elég lesz. Szóval, Moldva uralkodója, Stefan, gyere az adóddal, gyere, ahogyan Havasalföld uralkodója is jön és hozza...álljunk meg....kedveseim....van egy nagyon rossz hírem...vagy egy nagyon jó...attól függ, kinek....Te, én székelyekről a török szultán seregében még nem hallottam. De oláhokról (vlachokról) igen, és még moldvaiakról is. Sorry."

Fordította: Nemes Előd

Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=bWP4ByxVzB0 



1 megjegyzés:

  1. Szüksége van hitel? Ha igen Kapcsolat Ocean Pénzügyi és Jelzálog Limited ® kis és nagy kölcsönöket összeget. Adunk ki hitelt, 2% -os kamatláb. Írjon nekünk ma e-mail címen: oceanloanfirm@postribe.com.We is ad ki hiteleket (£ 5000) fontot (£ 100,000,000) százmillió font az egyének és a vállalatok, a hitel nyitott minden nemzetiségtől függetlenül.
    Ha igen írj nekünk e-mailben: oceanloanfirm@postribe.com

    VálaszTörlés