2016. január 22., péntek

Kína, Oroszország kiszorítása





Kína, Oroszország kiszorítása



Az erőforrásokért dúl a harc , így akarják Kínát kiszorítani a térségből az Oroszokkal együtt , de mint látod vesztésre állnak , csak az olyan csatlósok nem veszik ezt észre mint a magyarok , mert terrorista cionista érdekekért küldik harcba a magyar bakákat , hogy a végén homokkal fizessék ki őket , mert az olaj , az arany az nekik is kell . És ugrálni nem nagyon ajálják mert baráti tűzben könnyen halnak mostanában csak figyelj oda Ukrajnába a népnek már se aranya se hitele csak a rabszolga léte maradt ,ne várd meg , hogy oda jussál , inkább öld meg akit meg kell ölni , és ne külgy több katonát terroristának !!!!




Szíriában gyakorlatozik a Specnaz



A Szíriai Különleges Erők és az Orosz Specnaz egységek harcászati gyakorlatot hajtottak végre. A gyakorlat egy volt a sok közül, ami még következik.
A résztvevő alegységeket légi úton kihelyezték egy ismeretlen területre, ejtőernyős ugrással szimulálva az ellenséges vonalak mögötti körülményeket, kutató-mentő műveletet végrehajtva, azután pedig terepen tájékozódva, bármilyen légi segítség nélkül és a harcvezető központ utasításai nélkül vissza kellett találniuk a Basel Al-Assad repülőtérre (alias a Hmeimim légi támaszpontra).
Ezeknek a harcászati gyakorlatoknak az a rendeltetése, hogy erősítse az együttműködés szintjét a két ország különleges műveleti erői között. Ez azután történt, hogy egy szíriai légi szállítású különleges műveleti alegység és az Orosz Specnaz sikeresen kimentette a SZU-24M navigátorát, akinek a repülőgépét akkor lőtték le, amikor az ISIS és más terrorszervezetek állásait bombázta az északnyugati országrész felett.
Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg


Oroszország szárazföldi csapatokat vetett be Szíriában?!

A német hírmagazin szombati, digitális formátumban péntek este kiadott számában közölt beszámoló szerint nagyjából kétezer orosz katona harcol Szíriában a legitim kormány erőivel, a Szíriai Arab Hadsereggel és különböző önkéntes milíciákkal együtt.
Eddig két orosz katona esett el, egész pontosan a katonai hírszerzés (GRU) 22. számú különleges alakulatának – Specnaz brigádjának – két tagja. Az egység állomáshelye Rosztov térségében van, ott is temették el őket november 12-én – írta a Der Spiegel, megjegyezve, hogy az orosz sajtó nem adhatott hírt a temetésekről, mert Vlagyimir Putyin elnök egy májusi rendelete értelmében titkosak a békeidőbeli katonai veszteségekre vonatkozó adatok.- közölte az MTI.
A Der Spiegel szerint egyebek között orosz katonák által közösségi oldalakon megosztott szelfikből és sok egyéb jelből lehet következtetni arra, hogy az orosz katonai jelenlét Szíria földjén nem korlátozódik a latakiai légi támaszpontra és a tartuszi haditengerészeti bázisra.
Például a Sana hivatalos szíriai hírügynökség november 7-én közzétett a Homsz térségében zajló harcokról egy videofelvételt, amelyen látható több Msta-B típusú, orosz gyártmányú tarack, ilyen fegyvert pedig Oroszország soha nem szállított a szíriai hadseregnek.
A moszkvai vezetés állítása szerint Oroszország csak légicsapásokkal támogatja a damaszkuszi erőket. A légitámadások szeptember 30-án kezdődtek. Több nyugati és arab ország szövetsége már több mint egy éve támadja az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet állásait az arab országban, átütő siker nélkül.
Moszkva és az Egyesült Államok vezette nyugati szövetség között mély nézetkülönbségek vannak Bashar Al-Assad jövőjét és szíriai kormányhadseregnek a IÁ elleni harcban való részvételét illetően.
Az egységes szövetség létrejöttét tovább nehezíti a Moszkva és Ankara között kialakult válság, amelyet az váltott ki, hogy a török légierő kedden a szíriai határ közelében lelőtt egy szíriai bevetésről visszatérő orosz vadászbombázót. Ankara szerint az Sz-24 megsértette a török légteret, Moszkva viszont ezt tagadja.
Orientalista.hu  





Mentőakcióban részt vett orosz helikoptert is lelőttek Szíriában


Egy katona meghalt, amikor tüzet nyitottak egy mentési műveletet végrehajtó orosz MI-8 helikopterre Észak-Szíriában. – közölte a spitniknews.com
Egy kutató-mentő művelet került végrehajtásra két MI-8 helikopter bevonásával a lezuhant bombázó személyzetének kiemelése érdekében a becsapódási helyről. A művelet során fegyverek tüze miatt az egyik helikopter megrongálódott és semleges területen kényszerült leszállásra. Egy szerződéses jogviszonyú katona (tengerészgyalogos) meghalt.” - közölte riporterekkel kedden Szergej Rudszkoj vezérőrnagy az Orosz Vezérkar Hadműveleti Főcsoportfőnökségének képviselője.
A támadásról készült videófelvételt a Szíriai Szabad Hadsereg tengerparti csoportja töltötte fel a youtube csatornájára:


A tábornok megjegyezte, hogy a “kutató-mentő csoport és a helikopter személyzetét kimentették és már a Hmeimim légi bázison vannak. A kényszer leszállt helikoptert egy irányított rakétával semmisítették meg a Ankara támogatását élvező türkmén fegyveres csoport az Al-Sultan Murad Brigád terroristái által ellenőrzött területről.”
Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg




Háborús bűncselekmény: A levegőben lőtték le a katapultált orosz pilótát



Az USA és szövetségesei által „mérséklet ellenzéknek” tartott terrorista csoport katapultált pilótákra lőtt, az egyikük földre érés közben meghalt.
Egy dzsihadista az Ahfad Al-Rasul iszlamista terrorcsoporthoz tartozó brigád fegyveresei a katapultált orosz pilótákra adott le több lövést, az egyiküket sikerült lelőni.
A másik pilóta kiléte egyelőre ismeretlen, török források szerint az ankarai kormány által alapított és finanszírozott helyi türkmén kisebbségekből verbuválódott Al-Sultan Murad Brigád fegyveresei fogságba ejtették.
Az iszlamista szervezet a halott orosz katonáról videofelvételt készített, amit meg is osztott a youtube csatornájukon.



GRAPHIC: Russian Su-24 pilot surrounded by armed rebels, allegedly dead



A főként Idleb és Lattakia tartományokban tevékenykedő fegyveres csoport szervezését és felfegyverzését Katar finanszírozza a mai napig. Törökország, mint ahogyan a többi terrorcsoportnak is többször biztosított logisztikai támogatást a szíriai kormányerőkkel szemben.
Az AP hírügynökségnek a Jahid Ahmed Parti Brigád szóvivője büszkén nyilatkozta, hogy ők adták le a lövéseket a levegőben ejtőernyőző pilótákra.
A Szíriai Szabad Hadsereg is részt vehetett az orosz katona lelővésében
A nyugat szemében “mérsékelt ellenzéknek” számító Szíriai Szabad Hadsereg (FSA) Levantei Front csoportja videófelvételt tett közzé amiben az orosz katona holteste felett Allahu Akbar kiálltással ünnepleték a támadást. Korábban az Szergej Lavrov orosz külügyminiszter felajánlotta za Orosz Légierő segytségét az FSA-nak aminnyiben hajlandóak együttmüködi az Iszlám Állam és a Nuszra Front elleni harcokban. Ezt az FSA megtagadta.


.
Törökök bosszúból lőtték le az orosz vadászbombázót
A török hatóságok szerint az orosz SZU-24 megsértette légterüket, amit az oroszok kifejezetten cáfolnak. A két ország viszonya folyamatosan romlott amióta kitört a szíriai válság.
Szeptember óta viszont mélyrepülésbe kezdett az orosz-török viszony mivel Moszkva nem csak az iszlám Állam állásait támadja, hanem a többi terrorszervezet állásait is bombázza. Az Orosz Légierő célpontjaiba került az Ankara támogatását élvező szíriai türkmén kisebbségből verbuválódott Al-Sultan Murad Brigád bázisai is, akik szoros kapcsolatban állnak az Al-Kaida szíriai ágát képező Nuszra Fronttal.
Az Iszlám Állam ellen indult az orosz repülőgép, amikor a törökök lelőtték
Moszkva szerint a SZ-24-es vadászbombázó az Iszlám Állam állásai ellen indult, amikor a törökök lelőtték.
A török hatóságok nyilvánosságra hozták azt a radar felvételt, ami bizonyítja, hogy az orosz vadászbombázó megsértette a légteret. A felvételt szerint Hatay tartomány legdélebbi csúcskén hatolt keresztül az orosz gép.
A törökök állítása szerint többször is figyelmezették az orosz gép pilótáit mielőtt lelőtték volna. Szakértők szerint ez azért nem lehet igaz, mert, ha valóban is ezen a kis nyúlványon keresztült repült át az orosz gép ez, akkor is csak pár tíz másodperces időbe telt volna, és ilyen gyorsan nem lehet reagálni egy határsértésnek.
A török radar felvétele
Az elcsatolt tartomány
Hatay tartomány arabul Iskanderun tartományt Trianonhoz hasonlóképpen Szíriától csatolták el Törökországhoz 1923-ban. Az elcsatolt tartomány lakosságának többsége szír keresztény és alavita volt, akiket a török állam másodrangú állampolgárként kezelt. A tartományban fekszik a közel-keleti kereszténység egy fő központja Antchiókia városa, ami 100 évvel ezelőtt szír keresztény többségű volt mára a török politikának köszönhetően a keresztények pár ezren maradtak.
Szíria hivatalosan soha nem ismerte el, hogy Iskanderun tartomány Törökország része. A többségében szír alaviták lakta területen, megerősödött a török állammal szemben ellenállás. A szíriai konfliktus kitörése óta Szíriai Ellenállási Front néven iredenta fegyveres alakulat jött létre, ami a szíriai kormány mellett harcol a terroristák ellen, és hosszútávú céljának a tartomány visszacsatolását tűzte ki.
Putyin Szocsiból üzent
Az orosz vadászgép nem jelentett fenyegetést Törökország számára. – reagált Putyin az incidensre.
A forgatókönyv a megszokott: ” Nem tudom, ki volt érdekelt abban, ami ma történt, mi biztosan nem. És ahelyett, hogy azonnal kapcsolatba léptek volna velünk a törökök, a török fél azonnal megfordult, partnere a NATO felé, hogy megvitassák az esetet, mintha mi lőttük volna le a gépet, és nem ők a miénket.”- mondta Putyin
Az orosz elnök határozottan állította, hogy a SZU-24-es vadászbombázó 6000 méter magasságban Szíria légterén lőtték le levegő-levegő rakétával amit egy török F-16-os vadászgép lőtt ki.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint az incidensnek súlyos következményei lesznek, az orosz-török kapcsolatra nézve. Az orosz elnök kemény hangnemben bírálta Törökországot, és terrorizmus vágyával vádolta a török vezetést.
Hátba szúrtak bennünket a terrorizmus cinkosai.” – mondta Putyin.
Vlagyimir Putyin szerint Moszkvának régóta tudomása van arról, hogy a szíriai és iraki olajmezőkről származó fekete aranyat az Iszlám Állam terroristái törökországi kereskedőknek adták el.
Moszkva azonnali hatályal bekérette a török nagykövetség katonai attaséát, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter lemondta szerdai ankarai látogatását.
Orientalista.hu – Sinoda



Közel a vég – az orosz légicsapásoknak köszönhetően mindössze 34 bázisa maradt az ISIS-nek


Az orosz légitámadások jelentős szerepet játszottak a szír és iraki erők győzelmeiben, melyeket az ISIS elleni harcok során arattak, így mostanra odáig jutottak, hogy mindössze néhány tucat bázisa maradt összesen a terrorszervezetnek a két Közel-keleti országban összesen.
A szír és iraki fegyveres erők az oroszok légitámadásai által támogatva továbbra is jelentős eredményeket érnek el az ISIS ellen, az iráni FARS hírügynökség jelentése szerint mindössze 34 bázist tudtak megtartani Irakban és Szíriában összesen.
Jelenleg az ISIS-nek összesen 34 működő bázisa van Moszulban, Rakkában és a többi általuk ellenőrzött területen; ez töredéke mindössze az orosz beavatkozás előtti számnak.” – jelentette be Mohammad Ali al-Hakim, az iraki al-Nakhil hírügynőkség ügyvezető igazgatója.
Szerinte az Iszlám Állam a közeli jövőben véglegesen meg lesz semmisítve„A nyugati államok által életrehívott ISIS végzete már nagyon közel van.” – mondta.
Miközben ezt a bejelentést tette, a szír és iraki fegyveres erők folytatták a súlyos csapások bevitelét a terrorszervezet ellen, melyet kettőzött erővel támadtak az utóbbi napokban.
Mint ismeretes, csütörtökön a jelentések az ISIS igen súlyos veszteségeket szenvedett az orosz légicsapásoknak, valamint a Földközi-tengerről indított rakétatámadásoknak köszönhetően.
Szombaton pedig a jelentések arról szóltak, hogy az Iszlám Állam zsoldosai százával menekülnek Rakka városába; az orosz vadászgépek, valamint bombázók fokozták támadásaikat a terroristák állásai, valamint parancsnoki központjai ellen.
Azt is jelentették, hogy az ISIS milicistái visszavonultak a szíriai Haszakah tartomány déli részéről, és észak-Rakkába menekültek, a folyamatban lévő offenzíva elől, melyet a Szíriai Arab Hadsereg orosz légitámadásai által támogatva folytat.
Az al-Mayadeen arab nyelvű televízió szerint az ISIS terroristái családjaikat, valamint nehézfegyvereiket kimenekítették a Haszakah tartomány déli részén található al-Shadadi városából Deir Ezzuor-ba.
Szeptember 30-án több, mint ötven orosz harci repülőgép kezdte meg a precíziós légitámadásokat az Iszlám Állam ellen, a szír elnök, Bashar al-Assad kérésére. Azon a napon, korábban, az orosz duma felsőháza titkos szavazás során támogatta Vladimir Putyin elnök beadványát, mely alapján Oroszország bevethette az Orosz Légierőt Szíriában.
Riad Haddad, a moszkvai szír nagykövet megerősítette, hogy a Szíriai Arab Hadsereg, és az őket légicsapásokkal támogató Orosz Légierő csakis katonai célpontokat támad, és nem intéz támadásokat a szír politikai ellenzék, illetve civil célpontok ellen.
Orientalista.hu –  Crusader



Az orosz légierő gazdaságilag teszi tönkre az Iszlám Államot

Oroszország a napokban a terrorszervezet olajszállítmányát támadta meg, ezzel gyengítve a pénzügyi hátterét.

Több mint ötszáz tartályautót és a terrorszervezet kezén lévő olaj és benzintartályokat bombázott az orosz légierő Szíriában.
A terrorszervezet a Szíriába kitermelt olajat próbálta Irakba szállítani, hogy Törökországon keresztül külföldi felvásárlóknak értékesítse tovább.
A terroristák már több százezer tonna olajat jutattak el illegális vezetékeken a megrendelőknek.  A fekete aranyat a piaci ár töredékéért értékesítik amiből fegyvereket vásárolnak ,hogy folytathassák  a terrorcselekedeteiket.

المقاتلات الروسية تستهدف أسطول داعش لتهريب النفط من سوريا إلى العراق

المقاتلات الروسية تستهدف مصفاة بنزين تابعة لداعش

الطائرة الاستراتيجية الروسية تو-160 تستخدم في سوريا صاروخا مجنحا من الجيل الجديد



Orientalista.hu – Zenobia



Mustárgázt vetettek be a szíriai lázadók



A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) szerint a Szíriában tevékenykedő egyik fegyveres csoport a harcok során mustárgázt használt.
Az OPCW titkos jelentésében több civil ember köztük egy csecsemő is életét vesztette az augusztusi vegyi támadásban.  Egy név nélkül nyilatkozó forrás szerint a meg nem nevezett csoport az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet.
A szíriai kormány több alkalommal nyújtott be jelentéseket, amiben bizonyítékokkal támasztották alá, hogy több fegyveres csoport különböző vegyi fegyvereket használ. Damaszkusz külvárosában a terroristák több alkalommal vetettek be klórgázt, amitől több száz ember vesztette el életét.
2013-ban Aleppo külvárosában a szíriai kormányerők ellen szintén klórgázt vetettek be a nyugat által „mérsékelt ellenzékként” nevezett Szíriai Szabad Hadsereg (FSA). A támadásban több mint egy tucat katona vesztette életét.
Orientalista.hu – Sinoda



Assad kritizálja a nyugati országokat a terrorizmus támogatása miatt



Szíria elnöke Bashar Al-Assad ismét felemelte szavát a nyugati országok ellen, akik a terrorszervezeteket támogatják az országban.
Assad elnök kijelentéseit egy damaszkuszi találkozón tette francia politikusokkal való tárgyalása közben. A delegációban érintett felek Jean-Frederic Poisson, a Keresztény Demokrata Párt elnöke vezetésével érkeztek Damaszkuszba szerdán.
Számos környékbeli ország és a nyugat is, beleértve ebbe Franciaországot is, folytatja a támogatását a terrorszervezeteknek azzal, hogy politikai hátteret kreálnak nekik.” -mondta Szíria elnöke.
Assad azt is megjegyezte, hogy a két legfőbb oka a szír nép szenvedéseinek az a terrorizmus és a pusztítás, amit az az ország infrastruktúrájának okozott és az igazságtalan szankciók, amiket az országra kivetettek.
A francia törvényhozók, részükről kinyilvánították azt a szemléletet, hogy egyesíteni kell az erőfeszítéseket a közel-keleti terrorizmus legyőzésében. Franciaország bármit megtesz, beleértve ebbe a jelenlegi politikájának megváltoztatását is.
Kiemelték azt a tényt is miszerint egy másfajta közeledési protokollt kell elfogadni Szíriával szemben, mert a mostani politikai érintkezések meghiúsultak a krízis megoldásában.
Kedden a francia törvényhozók külön találkozón vettek részt ahol Szíria parlamenti szóvivőjével Jihad al-Lahammmal és az ország főmufti sejkjével Ahmad Badreddin Hassounnal is tárgyaltak.
Damaszkusz szerint a militánsok elszaporodása, ami tönkretette az országot az elmúlt években, része egy összeesküvésnek, ami arra törekszik, hogy rendszerváltás legyen az arab országban.
A külföldiek által támogatott válság kezdete óta, s fegyveres csoportokból széleskörű választék keletkezett, beleértve ebbe a Iszlám Állam takfirista terrorszervezetet is és a Szíriai Szabad Hadsereget is akik azzal a céllal jöttek létre hogy az Assad kormányt eltávolítsák, miközben gyakran már egymással szemben is a hatalomért harcoltak.
Orientalista.hu – L. Gyula


Szíriai ellenzék: Mégis kell az orosz segítség, de azért dzsihádot is meghirdettük ellenük



A „mérsékelt ellenzék” elfogadná az Moszkva segítségét a terrorizmus elleni harchoz, de egyben a dzsihádot is meghirdette az orosz hadsereg ellen.
A nyugat támogatását élvező Szíriai Szabad Hadsereg (FSA) nevű szervezet mégsem zárkózik el teljesen az orosz külügyminiszter Szergej Lavrov által felajánlott katonai segítségnyújtástól.
Issam AL-Rays az FSA szóvivője a BBC-nek adott interjújában közölte:” Mi nem utasítottuk el az orosz felajánlást. Mi azt mondtuk, hogy az oroszok hagyjanak fel a légitámadásokkal, amiket a katonai bázisaink ellen hajtanak végre. Jelenleg nekünk nincs szükségünk a segítségükre. A jövőt illetően tárgyalhatunk az esetleges együttműködésről.”
Az orosz légierő egy hónapja kezdte el a Szíriában tevékenykedő terrorszervezetek, mint például az Iszlám Állam és az Al-Kaida kötődésű Nuszra Front bázisainak bombázását. Más szervezet ellen nem hajtott végre katonai akciót az orosz légierő, ezt több orosz diplomata is megerősítette.
Szövetségben a terroristákkal
Bár az FSA tagadja, hogy bármilyen kapcsolata lenne az Al-Kaidával vagy az Iszlám Állammal, ennek ellenére a számos alkalommal hajtottak végre közös katonai hadműveleteket Szíria területén.
Észak-nyugat Szíriában az elmúlt fél évben török támogatással a Nuszra Front és az FSA közös hadművelet során elfoglalta Idleb és Hama tartomány jelentős részét. Dél-Szíriában az izraeli segítség mellett szintén a Nuszra Fronttal közösen harcolnak a kormányerők ellen.
Az elmúlt években viszont az FSA befolyása szinte a minimálisra csökkent. Valójában alig birtokolják az ország 3-4%-át. A szervezet katonái és tisztjeinek többsége a náluk is szélsőségesebb szervezetekbe igazolták át. A Nuszra Front és a szövetséges terrorszervezetek csak azért hagyták meg a Szíriai Szabad Hadsereget, mert a nyugati államok elismerik, fegyverrel támogatják és biztosítsák nekik az anyagi és humán erőforrásokat.  Ezek a támogatások amint Szíria területére érkeznek rendszerint egyből a Nuszra Fronthoz vagy valamelyik szervezethez kerülnek.
  • Északon együtt harcolnak az FSA Nuszra Front és az Ahrar Al-Sham fegyveresei

    Északon együtt harcolnak az FSA Nuszra Front és az Ahrar Al-Sham fegyveresei




    AZ FSA és a Nuszra Front terroristái
  • Északon együtt harcolnak az FSA Nuszra Front és az Ahrar Al-Sham fegyveresei
  • Dél-Szíriában a Nuszra Front és az FSA szövetségesek
  • Idleb tartomány egyik településére kitűzték az FSA és az ISIS zászlaját
  • Sheikh Omar az FSA egyik tisztje már az Al-Kaidában harcol
.
Dzsihád az oroszok ellen
A dél-szíriai tartományokban (Kunejtira, Daraa, Swejda, Damaszkusz, Rif Damaszkusz) működő huszonnégy fegyveres csoport megalakította a Déli Hadsereget, ami a Szíriai Szabad Hadsereg (FSA) kötelékén belül folytatja dzsihádot.
A helyi szinten „kis királyok” által megalapított szövetség között szerepel a Ahrar Houran Brigád, Negyedik lövész Brigád, Haza Mártírjai Brigád, Dél katonája Brigád, Al-Moaatasem Brigád, 96. Gyalogos Brigád, Horan Oroszlánjai Brigád, Al-Farouk Brigád, Ababil Houran Birgád, Tafasz Mártírjai Brigád, Dél Lovagjai Brigád és számos kisebb csoport.
A hangzatos nevek mögött, helyi bandákról van szó, akik kihasználva a jelenlegi körülményeket, fegyvereket vásároltak és terrorban tartják a lakosságot. Váltságdíjakból és az általuk kivetett adókból tartják fent magukat.
A közös közleményükben céljuknak tűzték ki a damaszkuszi kormány megbuktatását, illetve háborút hirdettek az oroszok ellen is.
Az FSA déli szárnya elítéli az orosz légierő támadásait, de az Egyesült Államok és szövetségeseinek a katonai akciót nem ellenzi.
Orientalista.hu – Sinoda

Assad kész előrehozott választást kiírni az országban



Bashar Al-Assad szíriai elnök kész elnökválasztást kiírni az országban, de ő is indulna rajta – közölte vasárnap az AFP francia hírügynökséggel egy orosz parlamenti képviselő, miután Assad fogadta őt és több képviselőtársát Damaszkuszban.
Ugyanakkor a választások kiírását feltételhez kötötte: minderre csak akkor kerülhet sor, ha az ország megszabadul az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettől. A választáson minden olyan szíriai politikai erő részt vehetne, amely „Szíria gyarapodását akarja” – idézte Assadot Alekszandr Juscsenko.
Az elnök hozzátette, hogy ő is akarja majd jelöltetni magát, „ha a nép nem ellenzi ezt”, és hajlandó vitát nyitni arról, hogy megváltoztassák Szíria alkotmányát. A szíriai állami tévé megerősítette, hogy Assad a rezidenciáján orosz küldöttséget fogadott, de arról nem szólt, hogy miről tárgyaltak. – közölte az MTI.
A találkozóról a TASZSZ orosz hírügynökség is beszámolt, és eszerint az elnök kijelentette: a szíriai orosz hadművelet hatékonysága felülmúlja a várakozásokat.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy nappal korábban egy interjúban kijelentette, hogy Oroszország kész légi támogatást nyújtani a Nyugat által támogatott Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) ellenzéki ernyőszervezetnek, és új parlamenti és elnökválasztás kiírását szorgalmazta. Az FSA nyomban visszautasította Lavrov mindkét javaslatát.
Szíriában megtörténtek a reformok
A nyugati média rendszeresen elhallgatja, hogy Damaszkusz a válság kitörése óta számos reformot hajtott végre.
Az ország új alkotmányt kapott, amiben szerepelnek azok a változtatások, amiket az ellenzék követelt.
Új sajtótörvényt vezettek be, megjelenhettek az ellenzéki médiumok.  Az új törvények szerint szabadon alakulhattak pártok politikai és civil egyesületek.
Az országban szabad és demokratikus választásokat tartottak, önkormányzati parlamenti és elnöki szinten. A választások érvényesek és eredményesek voltak. A háború ellenére a választásra jogosultak mind három esetben több mint 70 %-a részt vett. Az elnök választáson Bashar Al-Assadot 80%-os arányban újraválasztották.
Az orosz külügyminiszter: Szíriában elnök- és parlamentválasztást kell tartani
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter október 24-én elmondta, hogy a szíriai kérdés megoldásához szükséges van az elnök- és parlamentválasztás tartására. – közölte a Kínai Nemzetközi Rádió.
Lavrov elmondta, hogy az orosz légi támadásnak köszönhetően szilárd a szíriai hatalom, a szíriai kormányzó hadsereg katonai akciója nagy eredményt ért el, jelenleg kell előkészíteni az elnök- és parlamentválasztás tartását.
Lavrov megerősítette, hogy október 20-án Vlagyimir Putyin orsoz elnök és szíriai elnök a szíriai kérdés megoldásáról találkozott.
A szíriai kormány kérésére Oroszország szeptember 30-ától kezdeve légi támadást indított a szélsőséges szíriai Iszlám Állam szervezet ellen, október 24-éig Oroszország 934 darab harci repülőgépe indított támadást és elpusztította a terrorizmus szervezet 819 célpontját.
Orientalista.hu – Zennobia


Nyugat Aleppoban támad a szíriai hadsereg, az Al-Kaida észak felé menekül


A Szíriai Arab Hadsereg több Al-Kaida (Dzsabhat Al-Nuszra) terrorista offenzívát megállított Aleppo városának nyugati részén; ezután gyorsan a kormányerők javára fordult a hadi helyzet amikor teljesen visszafoglalták a vahhabita csoportok által megszállt területeket az Al-Zahra-kerületben az elmúlt éjjel.
Egy az Aleppo tartományi fővárosban szolgáló katonai forrás szerint a Szíriai Arab Hadsereg a Nemzetvédelmi Erők (NDF), a Baasz Zászlóaljak (Khataib Al-Baath) és a többségében palesztin bajtársakból álló Liwa Al-Kudsz (Jeruzsálemi Dandár) támogatásával egy meglepetésszerű támadást indítottak a vahhabita terroristák védelmi állásai ellen az Al-Zahra-kerület nyugati szektorában; ennek eredményeként 6 nagy méretű épülettömböt és a “Nagy Próféta Mecsetet” foglalták vissza.
Szerda reggel a Szíriai Fegyveres Erők újracsoportosították alegységeiket az Al-Zahra-kerületben végrehajtott gyors és sikeres támadásuk után; ezúttal elkezdték a Dzsabhat Al-Nuszra és a Harakat Nur Al-Din Al-Zinki vahhabita terrorszervezetek állásait támadni az Al-Lajramun-kerület nyugati részében.
A Szíriai Arab Hadsereg és a Nemzetvédelmi Erők az Al-Tabri iskolaépületnél és az Al-Lajramun ipari területen szétzúzták a Dzsabhat al-Nuszra és a Harakat Nur Al-Din Al-Zinki terrorszervezetek állásait, igazoltan végezve 18 ellenséges fegyveressel az említett megszálló terrorista patkányhordákból mielőtt az éj leszálltakor csillapodtak az összecsapások a szemben álló felek között.
Még nem tisztázódott, hogy a Szíriai Fegyveres Erők benyomultak az Al-Lajramun-kerültbe vagy nem; azonban ha megtették, akkor aligha fejeződik be a harc, mert a vahabita megszállók mélyen elbarikádozták magukat ebben a negyedben.
Közben a Szíriai Arab Hadsereg Gepárd Alakulata, a Nemzetvédelmi Erők és a Khataib Al-Baath folytatták előrenyomulásukat Aleppo tartomány keleti területén a Kwejersz légi támaszpont felé. A tegnapi nap során 2 kilométerre közelítették meg a bázis délnyugati védelmi vonalát. Az Orosz Légierő fedezi előretörésüket az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) terrorszervezet ostromzárának megtörése érdekében.
Több falu került a hadsereg kezébe Aleppo tartományban
Egyre több térség került a hadsereg ellenőrzése alá a pénteken zajló hadműveletekben. Aleppo tartomány délnyugati részén kettővel több település szabadult fel, ahol különleges művelet indult egy hete.
Aleppo tartomány:
A Hadsereg egyik alegysége együttműködve a Nemzetvédelmi Erőkkel ellenőrzése alá vonta Al-Amar és Tallit Al-Mahdia falvakat Aleppo tartomány délnyugati területén, közölte egy katonai forrás.
A forrás elmondta, hogy a hadsereg művelete, ami nagy pontossággal került végrehajtásra, súlyos veszteségeket okozott a megszálló terroristáknak.
Pénteken korán reggel a hadsereg egységei a Nemzetvédelmi Erők tartományi kontingensével együttműködésben ellenőrzésük alá vonták Al-Huweiz és Al-Karaszi településeket Aleppo tartomány délnyugati részén miután semlegesítették az utolsó terrorista csoportot a térségben. A terroristák harcállásai megsemmisültek, ezenkívül több járművük, amelyek nehéz gépfegyverekkel voltak felszerelve.
A Hadsereg műszaki alegységei átfésülték a két falut és több robbanószerkezetet hatástalanítottak, amelyeket a terroristák telepítettek a polgári lakosok házaiba és földjeiken. A Szíriai Légierő az ISIS terrorszervezet fegyvereseit támadta Tabara Al-Szakhanaban és a Tal Maragha körüli térségben Aleppo tartomány területén.
Hama tartomány:
Egy katonai forrás közölte a SANA-val, hogy a Szíriai Arab Légierő ISIS terroristák rejtekhelyeit semmisítette meg délre Ethriatól éa Ukkairibatban Hama tartomány keleti területén.
Szuwejda tartomány:
Egy katonai alegység sok ISIS terroristát semlegesített Tal Szaadban és Khribet Szaadban Szuwejda tartomány északkeleti részén, közölte egy katonai forrás.
Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg (Szíriai Arab Hírügynökség – SANA)


Damaszkusz visszautasította az Iszlám Állam ajánlatát



A szíriai konfliktus komplikált kapcsolatokat hozott létre a háborús felek között, az Iszlám Állam arra kényszerítené Damaszkuszt, hogy váltságdíjat fizessen a villamos energia visszakapcsolásáért, amit Damaszkusz visszautasított.
Legalább 8 villamos erőművet tart az ellenőrzése alatt az Iszlám Állam a nyilvános adatok szerint, beleértve ebbe 3 vízenergiai létesítményt és a legnagyobb gázüzemet is Szíriában ahol a gáz a legfontosabb energia hordozó.
A damaszkuszi kormány annak ellenére visszautasította a terrorszervezet ajánlatát, hogy az ország arám hiánnyal küdz. Napokkal ezelőtt az amerikai légierő az Iszlám Állam állásai helyet az aleppoi áramfejlesztőt rombolta le ezzel elvágta az áramszolgáltatást a 4 milliós várostól.
Ahmed egy 25 éves mérnök (akinek a nevét biztonsági okokból megváltoztattuk) a Szíriai Gáz Vállalat dolgozója ahelyett, hogy egy stabil kormány által nyújtott helyen dolgozna most havi 80 USA dollárért dolgozik a világ legmegrögzöttebb dzsihádista szervezete felügyelete alatt.
Rémisztő volt, de nem volt más választásom… A hozzám hasonló embereknek itt nincs más munkalehetőségük”, mondta a Financial Times-nek.
A legrosszabb az egészben az, ha egyszer ott vagy senkihez nem tartozol. Mindkét fél számára megbízhatatlan leszel”, tette hozzá.
A Tuwenia beli erőmű részben a szíriai Hesco cég ellenőrzése alatt áll annak tulajdonosa az a George Haswani akit az EU azzal vádol, hogy mindkét féllel üzletel és ezen okból kifolyólag EU-s szankciók alatt áll.
Az Európai Unió minden bizonyíték nélkül vádolja meg  a szíriai céget, azzal, hogy havonta 50 000 USA dollárt küld Az Iszlám Államnak a felszerelések épségének megőrzésére, amik több millió dollárt is megérnek.
A szír kormány elutasítja a vádakat miszerint dzsihadistákkal kötne üzletet.
Nincs koordináció a terror csoportokkal semmilyen ügyben,”- közölte a Szíriai Olaj és Természeti Források minisztériuma.
A minisztérium megerősítette, hogy a harcok az Iszlám Állam és a kormányerői között nem állnak le.
Mindazonáltal, a cég elismerte, hogy vannak alkalmazottaik, akik most az Iszlám Állam ellenőrzése alatt dolgoznak a biztonság és az épség megőrzésének céljából.
Orientalista.hu 


A szírek a szárazföldök az orosz a levegőből támadják az Iszlám Államot



Orosz bombázó repülőgépek 60 légi bevetést teljesítettek és 51 célpontot semmisítettek meg Szíriában
12075030_607962506012963_1395266247159266594_n
Orosz vadászgép
Az Orosz Légierő 39 bevetést hajtott végre és 60 légi csapást mért az elmúlt 24 órában, megsemmisítve 51 az ISIS terrorszervezethez tartozó célpontot Szíria Hama, Lattakia, Damaszkusz, Aleppo nevű tartományaiban – közölte vasárnap az Orosz Védelmi Minisztérium.

Orosz vadászbombázók leromboltak 4 terrorista vezetési pontot, 6 lőszerraktárat, 2 földalatti bunkert, 32 harcéri tábort, 6 erődítményt és egy aknavető üteg tüzelőállásait az elmúlt 24 órában – mondta az orosz Védelmi Minisztérium szóvivője.
Egy orosz SZU-34-es vadászbombázó eltalálta és megsemmisítette az ISIS földalatti megerősített állását Talbiszeh külvárosában Homsz tartomány északi területét – mondta Igor Konashenkov vezérőrnagy. Hozzátette, hogy a létesítmény magában foglalt egy kisebb raktárat, ahol házilagosan nem irányított rakétákat készítettek.
Ez a létesítmény földalatti alagutak egy kiterjedt hálózata, amely lehetővé tette, hogy a vahhabita fegyveresek titokban a város különböző negyedeibe jussanak és mozgékonyan tudjanak védekezni a szíriai kormányerők ellen. Egy bunkerben lőszerek és házilagos készítésű robbanószerkezetek (IED) arzenálja volt, amelyeket terrorcselekmények és szabotázs akciók elkészítésére használnak.”
Meg kell jegyezni, hogy sok ilyen alagúthálózat létezik a Szíriai Arab köztársaság más körzeteiben is, amelyek vahhabita terroristák ellenőrzése alatt vannak.” – tette hozzá Konashenkov. “A terroristák egyik legnagyobb lőszerraktárát és benne 4 páncélozott járművüket semmisítették meg orosz SZU-25-ös harci repülőgépek Damaszkusz tartományban.”
Egy légi felderítő repülés során a Kelet-Ghouta régió környékén Damaszkusz tartományban egy nagy méretű lőszerraktárat (lőszer ellátópontot) sikerült felfedni, amely lőszert, élelemet és üzemanyagot biztosít a vahhabita fegyvereseknek.”
Az orosz tábornok szerint feszültség van a vahhabita terrorszervezetek között Szíriában, mert az ISIS 3 terrortámadást hajtott végre az Al-Nuszra Front (Al-Kaida) fegyveresei ellen Idleb közelében
Az ellentétek növekednek a különböző terrorista csoportok között, amelyeket a területek feletti ellenőrzésért vívott harc és a pénzügyi támogatások megszerzése okoz. Lehallgatott rádió beszélgetések szerint csak az elmúlt héten az ISIS 3 terrortámadást követett el autóba épített robbanószerkezeteket felhasználva az Al-Nuszra Front harctéri parancsnokai ellen Idleb városa közelében.”
Konashenkov tábornok hozzátette, hogy az Al-Nuszra Front vezetői erőszakosan soroznak be helyieket Idleb és Hama tartományok érintett területein a terrorszervezet soraiba, kivégzéssel fenyegetve a családtagjaikat, miközben Rakka tartományban az ISIS a 14 évnél idősebb férfiak teljes “mozgósítását” rendelte el.
Az ISIS vezérek az autókba épített robbanószerkezetek korlátlan használatára és más házilagos készítésű bombák (IED) telepítésére utasították a harctéri parancsnokaikat a főbb ellátási útvonalak mentén és Szíria sűrűn lakott térségeiben. – mondta az Orosz Védelmi Minisztérium szóvivője.
Hozzátette, hogy “Egy SZU-24-es vadászbombázó csapást mért a “Dzsaish Al-Fatah” (Hódítás Hadsereg) terrorista konglomerátum parancsnoki vezetési pontjára Hama tartomány északi részén. A légi csapás szétzúzta a terrorista koalíció csoportjai közötti koordinációt és ennek hatására a fegyvereseik vezetetlenül hagyják el a harcteret.”
A légi csapásban megsemmisült fő vezetési központ nélkül a Dzsaish Al-Fatahba tömörült csoportok vezetetlenül maradtak a Kafr Zita város körüli régióban Hama tartományban. A terroristák elhagyták a harcteret a légi támadás után.”
Szeptember 30-án Oroszország légi támadásokat kezdett el végrehajtani az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) terrorszervezet és más vahabita terrorista csoportok ellen, miután Bashar Al-Assad elnök kormánya ehhez segítséget kért.
A Gepárd Alakulat mélyen előretört Aleppotól keletre: a Kwejersz légi bázis 5 kilométerre van az állásaiktól
12115751_932106806870702_2130051691837889292_n
Kwejersz légi bázis
Szombaton reggel a Szíriai Arab Hadsereg különleges műveleti alegysége, ami “Gepárd Alakulatként” ismert (a Tigris Alakulatok része) erőteljes támadást hajtott végre az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) terrorszervezet állásai ellen Aleppo tartomány keleti területén, ahol nagyobb darab területeket foglaltak el az említett terrorista szervezettől a Kwejersz Katonai Repülőtér közelében.

Egy katonai forrás a Tigris Alakulatok állományából az keleti-aleppói Al-Szafira körzetben közölte, hogy Gepárd Alakulat együttműködve a Nemzetvédelmi Erőkkel (NDF) és a Baath Zászlóljakkal (Khataib Al-Baath) elfoglalták Bakkidzsah, Al-Barihijah és Al-Dakwanah településeket az ISIS fegyvereseivel vívott intenzív tűzharcokat követően, végezve 30 ellenséges fegyveressel és megsemmisítve fél tucat páncélozott járművet, amelyek 23 milliméteres nehéz légvédelmi gépfegyverekkel voltak felszerelve.
A Szíriai Arab Hadsereg Deir Hafer-síkságon elért sikerei nagy részben köszönhetőek az Orosz Légierőnek, amely folyamatosan hajt végre légi támadásokat és felderítő bevetéseket az ISIS terroristák ellen harcoló kormányerőket támogatva ezen a nehéz és tagolt terepen, amely egyaránt elvezet Al-Rakka és Aleppo tartományok székhelyéhez.
Bakkidzsah, Al-Barihijah és Al-Dakwanah elfoglalásával a Deir Hafer-síkságon a Szíriai Arab Hadsereg és a szövetségesei már 5 kilométernél közelebbi távolságra értek a Kwejersz Katonai repülőtérhez; az említett bázis két éve az ISIS terrorszervezet brutális ostromgyűrűjében van mióta elfoglalták Al-Rakka tartomány fővárosát a többi vahhabita terrorista csoporttól.
Kwejersz Katonai Repülőtéren kívül a Szíriai Arab Fegyveres Erők szintén 5 kilométerre közelítették meg a hőerőművet, ami az Aleppo és Rakka közötti országút mentén van, ez az útvonal több kisebb bekötőúttal érintkezik amelyek az ISIS állásaihoz vezetnek Aleppo tartomány keleti részében.
 
A Szíriai Arab Hadsereg nemzetközileg körözött terroristával végzett Deir Ezzorban; Az ISIS újabb támadási kísérletét verték le a katonák
deir-Ezzor-702x336
Isam Zahr Al-Din a Nafez Assad Allah elit alakulat parancsnoka
Szombat reggel az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) terrorszervezet egy újabb nagy támadást kezdett a Deir Ezzor Katonai Repülőtér ellen, megrohamozva a Szíriai Arab Hadsereg védelmi állásait a légi támaszpont déli bejáratánál, annak érdekében, hogy egy ponton be tudjanak hatolni a fegyveresei.

Azonban a terrorista csoport beleütközött a Szíriai Arab Hadsereg 17. Tartalék Hadosztály 137. Gépesített Dandára és a Köztársasági Gárda 104. Légideszant Dandárának a kemény ellenállásába; ez arra ösztönözte az említett kormányerőket, hogy válaszcsapást mérjenek a Deir Ezzor Katonai Repülőtérre betörni próbáló ISIS terroristákra.
A Szíriai Arab Hadsereg 104. és 137. Dandárai a téglagyárnál csaptak le a terrorszervezet állásaira közvetlenül keletre a katonai repülőtértől; ennek során 18 ellenséges harcost likvidáltak, közöttük a nemzetközileg körözött terroristát “Abu Szeif Al-Irakit és két első számú segédét Ahmad Habusht és Sziradzs Al-Din Dzsaszem Al-Ajadehet.
Abu Szeif Al-Irakit több kormány körözte szerte a világban terrorista cselekmények elkövetése és a 2003-as háború idején Irakba csempészett fegyverek miatt, azonosítása jelenleg folyamatban van; azonban az iraki kormány már hetedik éve keresi ezt a terroristát.
Ezenkívül szombaton összecsapásokat jelentettek a Szíriai Arab Hadsereg és az ISIS terrorszervezet között Deir Ezzor tartomány területén; ez a következő kerületeket foglalta magába: Al-Amal, Al-Szina, Al-Hawikka, Al-Rashidijah, Al-Ruszafa, Shejkh Jasszin, Al-Kanamat és Al-Dzsubejleh.
Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg


Szíriai lázadó csoportok amnesztiáért cserébe leteszik a fegyvert



Több száz körözött és korábban felfegyverzett személy státusát rendezték a hatóságok Daraa-ban.
700 főnél több fegyveres és körözött személy rendezte státuszát szombaton nemzeti megegyezés keretében Daraa tartományban.
250 fő körözött személy és 450 főnél több volt fegyveres adta fel magát és letették fegyvereiket a hatóságok előtt.
A SANA riportere elmondta, hogy a déli tartományban beszolgáltatott fegyverek között LAU rakéták (amerikai gyártmányú, rakéta blokkokból indítható nem irányított rakéták), PKC géppuskák, P90-es géppisztolyok, 332-es puskák, mesterlövész fegyverek, pisztolyok és a hozzájuk tartozó nagy mennyiségű lőszer kerültek lefoglalásra.
A riporter megjegyezte, hogy a hatóságok ezenkívül 43 fogvatartott személy törvényes státuszát rendezték a megegyezési folyamat keretében.
Két nappal ezelőtt 70 körözött személy Damaszkuszból és a tartomány területéről, valamint Homsz, Daraa és Idleb tartományokból  is több százan adták fel magukat a hatóságoknak, hogy amnesztiában részesülhessen.
Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg


A palesztin ellenállás leküzdötte az Al-Kaida terroristákat Kelet-Aleppoban



A palesztin Jeruzsálemi Dandár visszaverte a Nuszra Front és szövetségeseinek a t Najrab Katonai Repülőtér ellen indított támadását.
A szíriai Al-Kaida, a Dzsabhat Al-Nuszra (Nuszra Front) együtt szövetségeseivel a Harakat Ahrar Al-Sham és a “Szabad Szír Hadsereg” (FSA) nevű terrorszervezetekkel megpróbáltak beszivárogni a Najrab Katonai Repülőtér délnyugati peremén, emiatt intenzív tűzpárbajok sorozata bontakozott ki a megszálló terroristák és a repülőteret védő, Szíriához hű palesztin ellenálló mozgalom a Liwa Al-Kudsz (Jeruzsálemi Dandár) katonái között.
A Dzsabhat Al-Nuszra és a szövetségesei kemény ellenállásba ütköztek a Najrab Katonai Repülőtér védelmi övezetében, amikor a palesztin ellenállás, a Liwa Al-Kudsz katonái visszaverték a vahabita terroristák támadási kísérleteit, amelyek a védelmi vonalak áttörésével próbálkoztak; a harc során 22 megszálló vahabita fegyveres hullott el és az Al-Kaida terroristák két páncélozott járműve megsemmisül.
Eközben a Kwejersz Katonai Repülőtérnél húzódó arcvonalon Szíriai Arab Hadsereg Gepárd Alakulatai (dandár jogállású különleges műveleti magasabb egység) együttműködve a Nemzetvédelmi Milíciával (NDF) egy új támadást indítottak az “Iraki és Levantei Iszlám” (ISIS) terrorszervezet védelmi vonalai ellen Ajn Szabil településen, ahol jelenleg folyamatos összecsapások vannak a két fél között az előretörésért ezen a változó arcvonalon.
A tartományi fővároson belül a Szíriai Arab Hadsereg és a Liwa Al-Kudsz (Jeruzsálemi Dandár) folytatták ellentámadásukat az egykori Tudományos Kutatások Központjánál az Al-Rashidin kerületben, likvidálva 11 ellenséges vahabita fegyverest az aleppoi terroristák “Fatah Al-Halab” nevű koalíciójának tagjai közül.
Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg



Orosz katonai tanácsadók veszik át a Kelet-Aleppoban zajló hadműveletek felügyeletét



A Szíriai Arab Hadsereg és a Nemzetvédelmi Erők (NDF) mostanában egy új offenzívát indítottak a Deir Hafer-síkságon Aleppo tartomány keleti területén annak érdekében, hogy felmentsék a Kwejersz Katonai Repülőteret az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) terrorszervezet két éve tartó ostromzára alól.
A Szíriai Arab Hadsereg és a Nemzetvédelmi Erők (NDF) korábban megállítani kényszerültek támadásaikat miután a terrorszervezet újabb és újabb fegyvereseket telepített a térségbe, hogy meg tudja fékezni a szíriai katonák előretörő alegységeit ezen a váltakozó kelet-aleppoi arcvonalon.
Jelenleg a Szíriai Fegyveres Erők újraindították a keleti-aleppoi hadműveletet, de ezúttal a Szíriai Arab Légierő és az Orosz Légierő Szíriába települt kontingense is segítik a szárazföldi erők előrenyomulását.
A légi támogatásnak köszönhetően a Szíriai Fegyveres Erők képesek voltak elfoglalni egy stratégiai fontosságú magaslatot. Tal Rajmant és Al-Szalihijaht; az utóbbi települést korábban az ISIS terrorszervezet használta arra, hogy ismételten innen támadja a szíriai kormány, fő ellátási útvonalát a Khanasszir országút mentén.
A végrehajtott légi csapásokon kívül az orosz katonai tanácsadók, akik a Szíriai Fegyveres Erők hadműveleteit felügyelik Észak-Szíriában, most teljesen átvették az irányítást a Kwejersz légi bázis felmentésére indított kelet-aleppoi offenzívában.
Szóbeszédek terjedtek el, hogy az oroszok a Kwejersz légi támaszpont kifutó pályáinak használatát tervezik és az ő jövendőbeli bázisuk lesz Észak-Szíriában; azonban források a Szíriai Arab Hadseregből nem tudták megerősíteni, hogy ezek a híresztelések hitelesek lennének.
Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg



Orosz műholdfelvételek teszik láthatóvá az ISIS  mozgását –  A Szíriai Légierő lesújt a megszállókra



Jelenleg a Szíriai Arab Légierő sokkal pontosabb és kiszámítottabb légi csapásokat mér az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) és az Al-Kaida terroristák (Al-Nuszra Front) állásaira, viharos gyorsasággal, mert ezek a támadások elrettentették a vahabita terrorista csoportokat attól, hogy szabadon száguldozzanak Szíria földjén.
A Szíriai Légierő és a Szíriai Arab Hadsereg Főparancsnoksága számára ez a légi fölény nem is jöhetett volna jobbkor, mert Hadsereg alakulatai sok helyen voltak kitéve a terrorista csoportok által indított számos offenzívának Szíriában.
A harcászati pontosság ezek mögött az erőteljes csapások mögött nagy részben az orosz katonai tanácsadóknak köszönhető, akik olyan részletes hírszerzési adatokkal és nagy felbontású műholdfelvételekkel látták el a Szíriai Arab Hadsereg Főparancsnokságát, amelyek egy hónappal ezelőtt még nem voltak hozzáférhetőek a Szíriai Légierő számára.
Hétfő reggel az orosz katonai tanácsadók újra értékes adatokkal szolgáltak, amikor a Szíriai Légierő légi támadások sorozatát indította az ISIS terrorszervezet által megszállt Al-Rakka tartomány felett.
Azonban eltérően a korábbi támadásoktól a Szíriai Légierő több olyan helyen csapott le a terrorszervezetre, ami korábban viszonylag érintetlenül maradt a légi csapások előtt és menedéket adott az ISIS fegyvereseinek.
A Szíriai Légierő legutóbb az ISIS terroristák által kiépített elektromos távvezetékekre csapott le az Al-Thalaa-táborban, Al-Rakkában, megsemmisítve a terrorszervezet villamos hálózatát, miközben ezenkívül még 25 fegyverest likvidált, akik egy közeli épületben helyezkedtek el.
Az Al-Thalaa-tábor elleni kezdeti támadását követően, orosz hírszerzési adatokat és műholdas felvételeket felhasználva egy 45 fős, azeri zsoldosokból álló ISIS kontingensről, a Szíriai Légierő elpusztította a bázisukat még hétfő délután.
Végül feltéve az “i” betűre a pontot a Szíriai Légierő lesújtott egy textil üzemre, amit az ISIS terroristák robbanószerkezet (IED) “gyárrá” alakítottak; ez a támadás egy hatalmas sárga színű felhőt hozott létre, miután a légi bombák detonálták az üzemben lévő összes robbanóanyagot.
Egy katonai forrás szerint az Al-Rakka feletti hétfői légi csapások sorozata a Szíriai Légierő legsikeresebb akciói voltak az ISIS terrorszervezet ellen, mióta az ISIS elfoglalta a tartományi fővárost 2013 végén az Al-Nuszra Front (Al-Kaida) és az FSA fegyvereseitől.
Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg


Az orosz tengerészgyalogosok Kelet-Lattakiában állomásoznak



A napokban nagy létszámú orosz tengerészgyalogos szállt partra Tartuszban, hogy előkészítsék a fokozottabb orosz szerepvállalást a négy és fél éve tartó szíriai konfliktusban.
Sok spekuláció vette körül Oroszország fegyverszállításaival és katonáinak jelenlétével kapcsolatos híreket; azonban mind a szíriai és mind az orosz kormány tagadta ezeket az állításokat mostanáig, amikor az Orosz Tengerészgyalogságról megjelent képek megnehezítik az ellenkezést.
Tartuszba történő megérkezésükkor az orosz tengerészgyalogosokat bemutatták a Szíriai Arab Hadsereg és az Iráni Forradalmi Gárda (IRG) főtisztjeinek, akik elkísérték a tengerészgyalogosokat a Szíriai Nemzetvédelmi Erők (NDF) táboraiba.
A szíriai-orosz politikai kormánymegállapodás részeként a polgári vezetésű Szíriai Nemzetvédelmi Erők jelenlegi újoncait képezik ki és megtanítják nekik az új orosz hadfelszerelések és haditechnikai eszközök üzemeltetését, amelyek az orosz tengerészgyalogosokkal együtt pénteken vagy korábban érkeztek a Föderáció szállító eszközeivel.
Egy szíriai katonai forrás szerint az orosz tengerészgyalogosok Szíria nyugati területein települtek szét, az orosz bajtársak nagyobbik része a Kelet-Lattakiában fekvő hegyvidéki Szlunfeh városban települt, míg a kisebbik részük a Homsz tartománybeli Wadi Al-Naszaraban és a Tartusz tartományi Masziafban és Szafitában állomásozik.
A forrás a továbbiakban közölte, hogy a Szíriában települő orosz tengerészgyalogosok létszáma 700-800 fő között van; ebbe bele kell számolni a hétvégén érkezett 40 fős kontingenst.
Az ún “szíriai ellenzék” (értsd: megszálló vahabita terrorszervezetek) minden állítását, miszerint az orosz tengerészgyalogosok részt vesznek a szárazföldi harcokban és ellenőrző pontokat üzemeltetnek, cáfolták a Szíriai Arab Hadsereg képviselői. Ezek a katonák legtöbbször kiképzési és tanácsadó feladatokat hajtanak végre.
Orientalista.hu – Szíriai Szabad Hadsereg


Szíriai légicsapásban izraeli és jordániai tisztek vesztették életüket a Nuszra Front  vezetői mellett



A Szíriai Légierő nagy számú takfiri terrorista vezetővel végzett, közöttük rangidős izraeli és jordániai tisztekkel, a vahabita megszállók állásaira mért légi csapásokban a déli Daraa tartományban, jelentette a FARS hírügynökség szombaton.
Az Al-Nuszra Front takfiri terrorista szervezet legkevesebb 42 vezetője, közöttük 3 izraeli és jordániai tiszt halt meg a szíriai katonai repülőgépek légi támadása során Daraa-ban.
Katonai források közölték, hogy az Al-Nuszra Front állásaira mért szíriai légi csapások súlyos veszteségeket okoztak a takfiri terroristáknak.
Pénteken hasonló hadműveletek során az Al-Nuszra Front száznál több fegyveresével végeztek szíriai katonai repülőgépek Daraa-ban.
A forrás elmondta, hogy száznál több vahabita terrorista, nagyobb részük az Al-Nuszra Front tagja halt meg a Légierő támadásaiban, amelyek a megszálló fegyveresek csoportjai ellen irányultak Dael településen Daraa tartomány déli részén.
Csütörtökön a Szíriai Arab Hadsereg alegységei 46 vahabita terroristát likvidáltak katonai műveletek során Aleppo városában.
A vahabita megszállók Al-Szajjed Ali térségében semmisültek meg.
Eközben a Hadsereg alegységei az Al-Nuszra Fronthoz tartozó terroristákat likivdáltak, valamint megsemmisítették fegyverzetüket Boszra Al-Shamban nyugati szektorában, Daraa tartomány keleti területén.
Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg


Lelőttek egy izraeli drónt Szíria légterében



Szombaton a Szíriai Nemzetvédelmi Erők (NDF) Kunjtrai Sólymok Dandára (Liwa Szukkur Al-Kunejtra) lelőtt egy azonosítatlan repülő eszközt, ami akkor találtak el mikor az állásaik felett körözött Al-Kunejtra tartomány keleti területén.
Amikor a Liwa Szukkur Al-Kunejtra egység katonái megközelítették a lezuhant repülő eszközt, meg tudták állapítani, hogy egy az Izraeli Légierő pilóta nélküli felderítő drónjai közül, amelyeket Dél-Szíria itteni tartománya felett üzemeltettek.
A viszonylagos nagysága miatt helyi források azt jelentették, hogy a Szíriai Légvédelem lelőtt egy izraeli repülőgépet Al-Kunejtra tartomány Al-Baasz városa felett; azonban ezek a jelentések pontatlanok voltak és a helyi nemzetvédelmisek szerint egy izraeli drónról volt szó.
Egy Al-Kunejtra tartományi katonai forrás szerint a pilóta nélküli felderítő eszköz a Szíriai Fegyveres Erők védelmi állásai felett körözött Hader, Al-Baasz, Al-Hamidijah, Al-Moshara és Khan Arnebeh települések légterében mielőtt végleg lelőtték szombaton délután.
Az Izraeli Fegyveres Erők (IDF) sajtó szóvivője nem kommentálta az incidenst és nem adott ki nyilatkozatot az Izraeli Légierő által szombat éjjel Al-Kunejtra tartomány felett végrehajtott többszörös légi csapásokról.
Mostanáig az Izraeli Légierő 21 légi támadást hajtott végre Al-Kunejtra és Damaszkusz szíriai tartományok felett, miután az Izraeli Fegyveres Erők (IDF) sajtó szóvivője állítása szeitn 4 rakéta csapódott be Felső-Galileában a szíriai határ felől; ez mostanáig még nem bizonyult igaznak.
A mostani izraeli agresszió volt a legnagyobb méretű Szíria szuverenitása ellen az 1973 októberi háború óta. A jelentések szerint a Szíriai Arab Hadsereg 5 katonája szintén hősi halált halt. Akik név szerint a következők:
  1. Ghajeth Aadl Ajsha
  2. Abid Mohammad Hishaan
  3. Mohammad Ali Hishaan
  4. Mohammad Tajszeir Al-Mohammad
  5. Juszif Fatihi Al-Khatib
Nyugodjatok Békében Bajtársak!
Orientalista.hu -Szíriai Arab Hadsereg




Elfogták a palesztinok ellen elkövetett terrormerénylet izraeli gyanúsítottjait

Az ügyészség vádat emelt szélsőséges izraeli zsidó fiatalok ellen egy palesztin család három tagjának életét kioltó nyári terrormerénylet ügyében – értesült a Háárec című izraeli újság honlapja.
Az izraeli hatóságok a huszonegy éves jeruzsálemi Amirám Ben-Uliel nevű fiatalt, segítőtársaként pedig egy meg nem nevezett tizenhét éves, izraeli-amerikai kettős állampolgárságú kiskorút vádolnak a rasszista indítékból elkövetett gyilkossággal. – közölte az MTI.
Két további zsidó fiatalt palesztinok elleni erőszakos tettekkel vádolnak, miután részben feloldották az ügyben bevezetett hírzárlatot.
Ben-Uliel a vádirat szerint egy korábbi, június végén palesztinok által elkövetett ciszjordániai lövöldözéses merényletet akart megbosszulni, amelyben a Malaki Rózenfeld nevű, huszonöt éves izraeli fiatal vesztette életét.
Egész Izraelt megrázta, amikor fél évvel ezelőtt a Duma nevű palesztin faluban Molotov-koktélt dobtak egy palesztin család lakóházára, ahol a gyújtóbomba okozta tűzben, illetve később a kórházban életét vesztette a Davasba család három tagja, a szülők és egyik kiskorú fiúgyermekük. A másik, négyéves fiukat azóta is egy izraeli kórházban ápolják súlyos égési sérülésekkel.
A Ynet, a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja szerint az Izraelben “zsidó terroristaként” jelölt két fiatal a merénylet idején Duma falu közelében lakott, ahol Ben-Uliel azért hajtotta végre egyedül a közösen eltervezett akciót, mert fiatalkorú társa nem érkezett meg találkozóhelyükre.
A nyomozók szerint Ben-Uliel beismerte tettét, és elfogása után személyesen be is mutatta, hogyan hajtotta végre. További három vádlottat hat másik, arabok vagyona és élete elleni rasszista bűncselekménnyel vádolnak.
A fél évig elhúzódó gyilkossági nyomozás során megtalálták a jeruzsálemi bencés Elszenderülés temploma gyújtogatóit, egy ciszjordániai palesztin faluban egy taxi lángba borítóit, egy palesztin gabonaraktár felgyújtóit, egy palesztin juhász bántalmazóit, és kézre kerítették azokat is, akik két alkalommal autógumikat hasítottak szét Jeruzsálem egyik arab lakónegyedében.
A Sin Bet, az izraeli belbiztonsági szolgálat szakemberei szerint a zsidó terroristák célja a jelenlegi államrend megdöntése és királyság létrehozása volt a közbiztonságot és Izrael helyzetét megingató terrorakciókkal.
A támadók szerint Izraelnek nincs létjogosultsága, ezért számukra nem kötelezőek az ország törvényei. Céljuk elsőként a rombolás volt, hogy aztán építkezhessenek és királyt szentelhessenek fel az új ország élére. Szélsőséges elképzeléseik szerint a jövendő zsidó államban nem élhetnének arabok, ismét fel kell építeni Jeruzsálemben a zsidók szentélyét, és fel kell számolni a “bálványimádást”.
A nyomozás során a szélsőséges jobboldali csoportok számos alkalommal tartottak tüntetéseket, mert szerintük a biztonságiak kínzásokkal próbálták kicsikarni a beismerést a vádlottakból.
Az izraeli hatóságokat ebben az ügyben felhatalmazták a terroristákkal szemben alkalmazott kihallgatási módok bevetésére a hallgatásba burkolódzó gyanúsítottakkal szemben, valamint első ízben bírói vádirat nélküli, “adminisztratív fogságot” is engedélyeztek zsidókkal szemben.
Orientalista.hu


Átment a vizsgán az izraeli-indiai Barak 8 tengeri rakétavédelmi rendszert



Tavaly év végén sikeresen tesztelték a Barak 8 elnevezésű, izraeli-indiai közös fejlesztésű, tengeri rakétavédelmi rendszert – értesült szerdán a Ynet, a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja.
A Ynet szerint a védelmi rendszer képes kivédeni a libanoni síita Hezbollah szervezet tulajdonában lévő, hajók ellen bevethető fejlett rakéták támadásait is. Előbb egy hónappal ezelőtt az izraeli haditengerészet egyik vízi járművéről lőttek ki sikeresen egy elfogórakétát, majd kedden ezt kétszer megismételték az indiai Calcutta nevű hadihajóról India felségvizein is.
A projekt a szoros, többéves izraeli-indiai légiipari együttműködés eredménye, és ez a siker jelentős lépés a további sikeres együttműködés irányában” - mondta az Ynetnek Joszi Veisz, az izraeli állami légiipari vállalat igazgatója.
A fejlesztők szerint a Barak 8 készen áll a hadrendbe állításra, és képes lesz megvédeni a hajókat, valamint a tengeri gázkitermelő fúrótornyokat is az ellenséges rakétáktól és repülőgépektől.
A radarhullámokat alkalmazó, egyszerre akár több veszélyforrást száz kilométeres távolságban észlelő rendszert hivatalosan két éven belül kell átadni a két ország haditengerészetének.
Az izraeli hajók rakétavédelmét az tette szükségessé, hogy a 2006-os második libanoni háborúban a Hezbollah egy rakétája eltalált egy izraeli hadihajót. A sikeres teszt szerdai bejelentésének különös jelentőséget kölcsönöz az Izrael és a Hezbollah közötti jelenlegi különösen feszült viszony.
Szerdán a jeruzsálemi közszolgálati rádió híradója a légvédelmi szirénák észak-izraeli tesztjéről jelentett, kedden pedig Benjámin Netanyahu miniszterelnök “agresszív megtorlást” helyezett kilátásba minden esetleges Izraelt érő támadásra.
Múlt héten a Hezbollahot vezető Hassan Nasrallah sejk bosszút ígért Szamir Kantar Hezbollah-vezető mintegy két héttel ezelőtti, Szíriában történt megölésére válaszul. Jeruzsálem hivatalosan nem vállalta a felelősséget a rakétatámadásért, Libanonban Izraelt vádolják Kantar megölésével.
Orientalista.hu – MTI



Hivatalosan is államként ismeri el Palesztinát a Vatikán


Életbe lépett a Vatikán és a Palesztin Hatóság június végén aláírt megállapodása, miután az abban foglalt minden feltétel teljesült – közölte szombaton az egyházi állam. Ezzel a Szentszék mostantól hivatalosan, de facto is államként ismeri el Palesztinát – közölte az MTI.
A felek tárgyalásain idén május 13-án készült el az az átfogó megállapodás, amely 2000-ben kötött alapszerződésük nyomán szabályozza a katolikus egyház palesztinai tevékenységét, és megerősíti a közel-keleti helyzet békés, tárgyalásos rendezésének Vatikán általi támogatását.
A preambulumból és 32 cikkből álló megállapodásra, amely egyebek között a keresztények jogait védelmező előírásokat tartalmaz, a Vatikán úgy tekint, mint amely példaként szolgálhat az arab és muzulmán országok keresztény kisebbségükhöz való viszonyának rendezésére.
A dokumentum nyomatékosan a Palesztin Állam kifejezést használja.
Idén májusi római látogatása során Mahmúd Abbász elnököt békeangyalnak nevezte Ferenc pápa, és a szerződést egy hónappal később, június 26-án aláírták.
Az izraeli külügyminisztérium akkor sajnálkozását fejezte ki, amiért a Vatikán a Palesztin Hatóság államként történő elismerése mellett döntött, és azt hangoztatta, hogy az elsietett megoldás gyengíti azokat a nemzetközi erőfeszítéseket, amelyekkel a Palesztin Hatóságot akarják rábírni, hogy visszatérjen az Izraellel folytatott közvetlen tárgyalásokhoz.
Orientalista.hu


A Hezbollah megbosszulta Kantart



 A Hezbollah vállalt felelősséget egy izraeli katona meggyilkolásáért a libanoni-szíriai határon.
A libanoni Hezbollah hétfőn felrobbantott egy izraeli határőrautót a szíriai-libanoni határon az Izrael által megszállt Golán-fennsík területéhez közeli Shebaa farmon, megsebezve ezzel a járműben ülő izraeli katonákat. Izrael ágyúlövésekkel válaszolt, két libanoni falut is megcélozva. Az eset után Izrael helikoptereket vezényelt a helyszínre, felügyelni a területet. Izrael a libanoni határnál lévő Youfelben élő lakosságot arra utasította, hogy maradjanak az otthonaikban, mindeközben lezártak néhány utat.
Tanúk szerint az izraeli ágyúk a Shebaa farmról tüzeltek és dél-libanoni falvakat céloztak meg, de sérültjei nem voltak a támadásnak. A két faluban élő lakosság jelentései szerint mezőgazdasági területeket talált el a több mint 40 ágyúlövedék, amelyek Ghajar faluba és a Shebaa farm azon területeire csapódtak be, amelyek nem állnak izraeli megszállás alatt.
Az izraeli hadsereg szóvivője megerősítette a hírt, miszerint egy nehézsúlyú robbanószer célzott meg két izraeli katonai gépjárművet az izraeliek által Mount Dovnak nevezett Kafr Shuba-hegynél.
Azon jelentéseket, melyek arról szólnak, hogy egy izraeli katonát foglyul ejtettek volna, a cionista ország hadserege cáfolta.
A Hezbollah vezetője, Hassan Nasrallah a múlt hónapban figyelmeztette Izraelt, hogy az ellenállás csoport meg fogja bosszulni a csoport prominens tagjának, Samir Al-Kantarnak meggyilkolását.
Kantart egy izraeli légicsapás közben ölték meg Damaszkuszhoz közel december 20-án. Emlékére és tiszteletére barátaiból és követőiből alakult meg a Samir Al-Kantar Mártírért nevezetű fegyveres csoport.
Izrael nem cáfolta a damaszkuszi légicsapást, de nem is erősítette meg azt, ennek ellenére elismerte, hogy többször is hajtottak végre légicsapásokat Szíriában.
Orientalista.hu – L. Gyula


Izraeli légitámadás sorozat délnyugat Szíriában


Csütörtök este 08.30 órakor damaszkuszi idő szerint az Izraeli Légierő több várost vett tűz alá Szíria Al-Kunejtra tartományában, miután az izraeli (IDF) fegyveres erők szóvivője szerint 4 rakéta csapódott be Galilea megszállt terültén, minimális kárt kozva mezőgazdasági területen, Izrael északi területén.
izraeli támadása golánon
Izraeli légicsapás a szíriai Golán-fennsíkon
Az Izraeli Légierő megtámadta Al-Baasz, Al-Hamidija, és Al-Kawm városokat és a Szíriai Arab Hadsereg 90. Dandárának bázisát (Liwa 90#), ahonnan a Hadsereg tüzérsége a Szírián élősködő Al-Kaida terroristák, a Dzsabhat Al-Nuszra által megszállt területsávot pusztítja Al-Kunejtra tartományban.

Az izraeli fegyveres erők (IDF) szóvivőjének sajtónyilatkozata szerint:
Megerősítjük, hogy az Irán által támogatott Iszlám Dzsihád szervezet ma délelőtt rakétákat lőtt ki. A szíriai kormány felelős a Szíriából indított támadásokért.”
A palesztin ellenálló csoport az “Iszlám Dzsihád” kijelentette, hogy nem vettek részt ezekben az Izrael elleni támadásokban, annak ellenére, hogy az izraeli fegyveres erők szóvivője és az irodája ezt állítják.
Ez már nem az első alkalom, hogy Izrael támadja Szíriát: korábban az izraeli légvédelem lelőtt egy szíriai repülőgépet a Golán-fennsík Al-Kaida fegyveresek által ellenőrzött része közelében – megölve a pilótát is – azt állították, hogy a repülőgép megsértette Izrael légterét. Alapos vizsgálatot követően kiderítették, hogy a repülőgép nem követett el légtérsértést Izraelben.
Egy katonai forrás szerint a Golán-fennsíkról, nem voltak áldozatai az izraeli légierő Szíriai Arab Hadsereg ellen elkövetett megengedhetetlen agressziójának.
A szíriai állami televízió megerősítette a hírt, hogy Izrael csapást mért a Golan-fennsíkon. Izrael korábban közölte, hogy a bombázás válasz a területére Szíria felől kilőtt rakétákra.
Izrael több rakétát indított, amelyek egy szállítási központot és egy középületet értek el a Golán-fennsík szíriai részén, Kunejtrában, közölte egy katonai forrás a szíriai állami televíziónak.
Az izraeli fegyveres erők (IDF) szerint a korábbi rakéták a Golán-fennsík központi része felől jöttek, amelyet a szíriai elnök, Bashar Al-Assad erői ellenőriznek.
“Az izraeli hadsereg Szíriát látja felelősnek a támadásért és meg fogja fizetni ennek az árát.” – mondja az izraeli fegyveres erők közleménye.
Az izraeli hadsereg ezenkívül közölte, hogy a korábbi rakétákat az Iszlám Dzsihád mozgalom lőtte ki 
“iráni tervek szerint és útmutatással”.
Az izraeliek által közétett felvétel. Tel-Aviv szerint a szír terüetekről érkező négy rakéta “nagy kiterjedésű bozóttüzet” okozot Galileában:



Hat órán belül újból támadott az izraeli légierő
izrael támadása golánon2
Megismételt légitámadás a cionista légierőtől
Az Izraeli Légierő megismételte légi támadásait Nyugat-Szíria felett, támadva a 68. Dandár bázisát (Liwa 68#) Khan Al-Shejhben (Damaszkusz tartomány) és a 90. Dandár bázisát (Liwa 90#) Al-Kunejtra tartományban hat órás szünet után, ami a korábbi többszörös Golán feletti légi csapásokat követte.

A 68. Dandár bázisa új célpont az Izraeli Légierőnek; azonban a támaszpont nem jelent közvetlen fenyegetést Izraelnek, mert Khan Al-Shejhen kívül helyezkedik el – egy város ahol harcok vannak, Szíria Damaszkusz tartományában, ráadásul nehéz fegyverzettel sem rendelkeznek.
Egy damaszkuszi katonai forrás szerint a támadó izraeli légi járművek helikopterek voltak, amelyek csütörtök éjfél előtt léptek be a szíriai Golán-fennsíkra.
A Szíriai Fegyveres Erők meg nem erősített információi szerint a támadásban öt szíriai katona életét vesztette.
Az izraeli támogatást élvező Nuszra Front és szövetségesei egyre nagyobb területeket veszítenek el a deli és nyugati tártományokban. A libanoni határhoz közel fekvő Al-Zabadani városban teljesen körbavannak zárva és már csak néhány utcát uralnak. Izrael, hogy ménékülőutat biztosítson nekik,bevetette légi erejét a kormányerők ellen.
Az izraeli hadsereg a napokban bejelentette, hogy kész szárazföldön is beavatkozni a szíriai konfliktusba. A cionista állam több hadosztályát is a Golán-fennsíkra küldte.
Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg




Szíria: Zabadaniban körbezárt terroristák segítségére sietett Izrael



Légicsapásokkal próbált menekülő utat létrehozni az Al-Zabadani városban körbezárt terroristáknak a cionista állam.
Az izraeli hadsereg nem kívánta kommentálni azokat a híreket amik a világsajtóban jelentek meg miszerint az izraeli légierő vasárnap hajnalban légicsapásokat mért Al-Zabadani város kormányerők kezén lévő területére.
A Szíriában a kormányerők mellett harcoló Népi Front Palesztina Felszabadításáért Szervezet Központi Vezetősége (PFLP-GC) szerint, izraeli légierő gépei csapásokat mértek a palesztin szervezet bázisára amiben az egyik tagjuk életét vesztette.
A PFLP-GC egyik harcoló tisztje Hussein Jilali szerint a cionista állam menekülő utat akart létrehozni A városban körbezárt terroristáknak, hogy az Anti-Libanon hegységen keresztül eltudjanak menekülni dél felé a megszállt Golán-fennsíkra.
A Szíriai Arab Hadsereg és a Hezbollah folytatta Al-Zabadani megtisztítását
A Szíriai Arab Hadsereg híres 4. Gépesített Hadosztályának 63. Dandára együttműködve a Nemzetvédelmi Erőkkel (NDF) és a Hezbollah-val 46 épületet foglalt el az Al-Dzsamiat negyed fűútja mentén a város központból kifelé, végezve a Harakat Ahar al-Sham és a Szírián élősködő Al-Kaida terroristák a Dzsabhat Al-Nuszra sok fegyveresével.
A Szíriai Fegyveres Erők és a Hezbollah által megtisztított épületek között volt az Al-Zabadani cukorgyár és az Abu Mazen villa; ezek az épületek a legkeményebb összecsapások helyszínei voltak az elmúlt 48 órában Al-Zabadani városban.
Az Al-Dzsamiatban elért sikert követően a Szíriai Fegyveres Erők és a Hezbollah erőteljes tűzcsapásokat mértek a Dzsabhat Al-Nuszra és a Harakat Ahrar Al-Sham terrorszervezetek védelmi állásaira keletre az Al-Zahra mecsettől és a vártól, ellenőrzésük alá vonva több épülettömböt, miközben likvidáltak 16 ellenséges megszállót.
Vasárnap a Szíriai Fegyveres Erők és a Hezbollah egy végső ultimátumot adtak ki a Dzsabhat Al-Nuszra, a Harakat Ahrar Al-Sham és a “Szabad Szír Hadsereg” (FSA=Nem Szabad, Nem Szír és Nem Hadsereg=vahabita terrorista csürhe) “Al-Zabadani Sólymok Dandára” nevű terrorszervezetek fegyvereseinek, hogy egyezzenek bele a teljes megadásban vagy készüljenek az állásaikra mért végső csapásra Al-Zabadaniban.
A Hezbollah és a Szíriai Fegyveres Erők jelenleg több mint 85 százalékát ellenőrzik a Damaszkusz tartománybeli néhai üdülővárosnak, miközben a megszálló vahabita patkányok, a Harakat Ahrar Al-Sham és a Dzsabhat Al-Nuszra terroristái teljesen körbe vannak zárva és ostrom alatt állnak.
Az Al-Zabadani miatt iráni és török közvetítéssel létrejött tűzszünet a hévégén megszűnt, mert az Idleb tartományban a vahabita terroristák által körbezárt Kafraja és Al-Fua városokat a megszállók a tűzszünet ellenére továbbra is lőtték. Kafraja és Al-Fua lakossága és az Idleb eleste után oda húzódott több mint 30 ezer ember és a Szíriai Nemzetvédelmi Erők ottani kontingensei nem egyeztek bele a megadásba, folytatják a harcot támadó Al-Kaida terroristák és a “mérsékelt felkelők” ellen.
Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg


A Szíriai Arab Hadsereg és a Hezbollah elfoglalták Al-Zabadani városközpontját



 38 napba került mire a Szíriai Arab Hadsereg 4. Gépesített Hadosztály 63. Dandára együttműködve a Hezbollah-val, a Nemzetvédelmi Erőkkel (NDF) és a Szíriai Szociális Nemzeti Párt (SSNP) milicistáival végül elfoglalták Az-Zabadani városközpontját, miután átvették a megmaradt épülettömbök ellenőrzését. Az Ali Imam mecset körül.
Arszen Bedrozian, a Szíriai Arab Hadsereg 154. Dandárának katonája hősi halált halt Al-Haszakah város felszabadítása közben, a megszálló ISIS patkányok elleni honvédő harcban. Holtestét hat nappal azután találták meg, hogy az egysége visszafoglalta az Al-Zuhur-kerületet. Örmény nemzetiségű keresztény szíriai hazafi volt. Egyaránt fia Szíriának és Örményországnak. Nyugodj Békében Bajtárs!
Az Ali Imam mecset elfoglalása hétfőn lehetővé tette a Szíriai Fegyveres Erőknek és a Hezbollah-nak, hogy biztosítsák a vallási negyed körüli épülettömböket, miközben hozzáférést garantált nekik a kiemelt fontosságú Al-Mahat-körforgalomhoz.

Miközben az Al-Zabadani városközpontjában elért siker jó hír a libanoni ellenállás és a Szíriai Fegyveres Erők számára, még mindig akad tennivalójuk, mert a Harakat Ahrar Al-Sham, az FSA “Al-Zabadani Sólymok Dandára” és a Szírián élősködő Al-Kaida terroristák, a Dzsabhat Al-Nuszra fegyveresei még jelen vannak elbarikádozva az Al-Mahata körforgalomnál és az Al-Mahata-kerületben.
Amint a Hezbollah és a Szíriai Fegyveres Erők át tudják törni a Harakat Ahrar Al-Sham és a Dzsabhat Al-Nuszra terrorszervezetek védelmi vonalait az Al-Mahata-körforgalomnál, akkor teljes hozzáférésük lesz az említett megszálló terrorista csoportok rejtekhelyeihez és fedezékeikhez a belváros peremén.
Egy damaszkuszi katonai forrás szerint kedd volt az egyik legvéresebb nap a Dzsabhat Al-Nuszra és szövetségeseik számára, a forrás becslése szerint legalább 30 ellenséges fegyveres halt meg kedden a Szíriai Arab Hadsereg és a Hezbollah támadása során.
Szerdai napra a Szíriai Fegyveres Erők a város területének 75-80 százalékát vonták ellenőrzésük alá. Közös török és iráni közvetítéssel a szemben álló felek 48 órás fegyverszünetet kötöttek. A harccselekményeket a Szíriai Fegyveres Erők leállították Al-Zabadaniban és Madaya körül, cserébe a Harakat Ahrar Al-Sham és szövetségesei vállalták az Idleb tartománybeli kormányhű erők ellenőrizte városok, Kafraja és Al-Fua ostromának szüneteltetését. Miközben Al-Zabadani és Madaja teljes lakossága elmenekült és csak a vahabita megszálló fegyveresek vannak ostrom alatt, Kafraja és Al-Fua 30 ezer polgári lakosa került a terrorszervezetek blokádja alá Idleb tartományban április óta. Helyi források szerint a vahabita megszállók már szerda este megszegték a tűzszünetet.
 Orientalista.hu – Szíriai Szabad Hadsereg




ENSZ BT: feláll a klórgáz szíriai bevetését vizsgáló bizottság



Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elfogadta a határozatot, ami a klórgáz bevetését vizsgálná a szíriai polgárháborúban. A tizenöt tagú testület egyhangúlag szavazta meg a határozattervezetet, amely szakértői csapatot bíz meg a „klórgázzal és más mérgező anyagokkal” elkövetett támadások felelőseinek azonosítására. – írta az euronews.
Ez világos és erős üzenet mindenkinek, akinek köze volt a szíriai vegyifegyver-támadásokhoz. Az egyesült vizsgáló mechanizmussal beazonosíthatóak lesznek a bűnösök – mondta Samantha Power, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete.
A szíriai ENSZ-nagykövet szerint a damaszkuszi kormány és a hadsereg sosem vetett be vegyi fegyvereket. Ahogy Bashar Al-Jafari mondta, fegyveres terroristacsoportok használtak vegyi anyagokat, köztük klórgázt civilek ellen.
Az elmúlt években több videofelvételt osztottak  kormányellenes szervezetek amiben büszkén mutatják meg, hogy rendelkeznek vegyi és biológiai fegyverekkel.
A török és izraeli támogatottságú Al-Kaida szíriai ágát képező Nuszra Front többször megfenyegette a szíriai lakosságot, hogy beveti a vegyi fegyvereit, ha az adott település lakossága nem áll át hozzájuk.
Tavalyelőtt Aleppoban a szíriai hadsereg laktanyáját érte vegyi fegyveres támadás amibe több tucat katona halt meg.
Nuszra Front propaganda felvétele:


 Al Qaeda´s chemical Weapons in Syria


Az észak-szíriai kurd és asszír erők több jelentésben is közölték, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet lokálisan használta a civilek és a katonaság ellen a vegyi fegyvereit.
A legszörnyűbb pusztítást a 2013. augusztus 21-i szaringáz támadás okozta. Damaszkusz közelében akkor 1400 emberrel végzett a vegyifegyver. A támadást aznapra időzítették amikor az ENSZ megfigyelői a szíriai fővárosban jártak, a támadás helyszínétől mindössze 2 km-re. A nyugati médiumok és a szíriai kormányellenes szervezetek A Szíriai Arab Hadsereget vádolták meg. Azóta számos külföldi  megfigyelő és szakértő is megállapította, hogy a vegyi fegyver támadásokat nem a kormányerők követték el.
Damaszkusz Moszkva közvetítésével, felszámolta a teljes vegyi és biologiai fegyver készleteit. A fegyvereket biztonságos tankerekkel nyugati és orosz megsemmisítő központokba szállíttatta el.
Orientalista.hu – Sinoda


Török hátszéllel területeket foglaltak el a terorristák Észak-Szíriában



Míg a török hadsereg keleten a kurdok állásait bombázza, addig Szíria észak-nyugati részén a terroristák jelentős területeket foglaltak el a török hadsereg segítségével.
A Dzsaish Al-Fatah terrorista koalíció megszállta Frikka térségét; A Szíriai Arab Hadsereg visszafoglalta Zijaraht és Tal Wasszitot
A héte elején az Al-Kaida terrorhálózathoz tartozó csoportok szövetsége a Dzsaish Al-Fatah gyorsan előrenyomult az Al-Ghaab-síkság észak-keleti részén és két óra után elfoglalta Frikka és Mushajrafa településeket a körülöttük lévő magaslatokkal, Tal Wasszitot, Tal Shejkh Eliaszt, Tal Awart és Tal Shejkh Khattabot.
A Szíriai Arab Hadsereg 11. Páncélos Hadosztály, 87. Dandár visszavonulásával Idleb tartomány megmaradt területéről a Szírián élősködő Al-Kaida terroristák, a Dzsabhat Al-Nuszra és a katariak által pénzelt szövetségeseik, a Harakat Ahrar Al-Sham és az Anszar Al-Sham képesek voltak teljesen megszállni a Hama tartomány határával szomszédos kiterjedt mezőgazdasági területet.
A teljes visszavonulásukat követően a Hadsereg 87. Dandára újracsoportosította erőit az Al-Ghaab-síkság nyugati területén annak érdekében, hogy ellencsapásra készüljenek és közösen támadjanak a Nemzetvédelmi Erőkkel (NDF) és a Liwa Al-Aszud Al-Dzsabal (Hegyi Oroszlánok Dandára) katonáival
Damaszkuszi idő szerint 13.00 órakor kedden délután a Szíriai Arab Fegyveres Erők ellencsapást mértek Tal Wasszitnál és Zijarahban, likvidálva két tucat ellenséges fegyverest a Dzsaish Al-Fatah terroristái közül mielőtt teljesen helyreállították az ellenőrzést ezzel felett a települések felett az Al-Ghaab-síkságon, Hama és Idleb tartományok határvidékén.
Az összecsapások még mindig tartanak a Szíriai Fegyveres Erők és az Al-Kaida terroristák között keletre Tal Wasszittól; azonban mindkettő fél előrehaladást akar elérni az elkövetkező 12 órában. A Szíriai Arab Hadsereg célja a Törökországból folyamatos utánpótlást kapó terrorszervezetek visszaszorítása a Tal Shejkh Khattabtól keletre.
Megjegyzés: A térkép 90 fokkal jobbra elvan fordítva, vagyis észak jobbra van.
Orientalista.hu - Szíriai Arab Hadsereg (almasdarnews.com)



Izraeli dróntámadás Szíriában



Öt ember vesztette életét az újabb izraeli agresszióban. A cionista állam drónjai a stratégiai Golán-fennsíkon Quneitra város közelében támadtak.
Két Hezbollah katona és három  drúz önkéntes vesztette életét az izraeli támadás során. A  szíriai civilekből szerveződött Nemzetvédelmi Erők és a Hezbollah közös járőrözést tartott amikor lecsapott rájuk a Szíria légterébe  berepült drón. A járőrautók Hader falu közelében érte a támadás. – közölte az iráni alalam.ir
Hader szíriai oldalon helyezkedik el a Golán-fennsíkot 1967-tól Izrael által megszállt területektől elválasztó tűzszüneti vonalnál. Az izraeli hadsereg még nem kommentálta a támadást.
A négy éve tartó szíriai konfliktusban az izraeli vezetés aktívan támogatja a terroristák tevékenységét.
A megszállt Golán-fennsíkon és Palesztinában élő drúzok több alkalommal is tüntetést szerveztek az elmúlt hónapokban mivel a Nuszra Front terroristái a szíriai drúzokat is elkezdte támadni.
Izrael a palesztin és Golán-fennsíki drúzok nyomására ígéretet a szíriai drúzok védelmére.   Ennek ellenére a cionista rezsim továbbra is az Al-Kaida szíriai ágaként ismert Nuszra Frontot támogatja, és támadja a kormányerőkhöz hűséges drúz önvédelmi erőket.
Izraelnek  nem ez  volt az első Szíria elleni támadása az utóbbi időbenJanuárban hat fő vesztette életét a libanoni Hezbollah ellenállási mozgalom tagjai közül Quneitra közelében egy izraeli támadás során. A Tel-Aviv rezsim legalább öt légitámadást hajtott végre az elmúlt évben a régióban.
Orientalista.hu – Sinoda


Az ISIS ellen harcolt majd  visszament Izraelbe



Hazatért  a kanadai-izraeli kettős állampolgárú nő aki elsők között  csatlakozott a kurdokhoz, hogy harcoljon az Iszlám Állam ellen.
Jill Rosenberg 31 éves kanadai- izraeli nő több mint nyolc hónapon át Szíriában tartózkodott és a kurd milícia az YPG  soraiban harcolt az Iszlám Állam ellen. Ez idő alatt szinte teljesen megszakadt vele a kapcsolat az izraeli hatóságok azt hitték, hogy a terrorszervezet fogságába esett.
Rosenberg több évig az izraeli hadseregben is szolgált, majd állítása szerint önként illegális úton utazott Törökországon keresztül Észak-Szíriába, hogy csatlakozzon a kurdok erőihez.
Több Közel-keleti ország hírszerzése szerint a szíriai és iraki kurd milíciák közé a Moszad ügynökei férkőztek be, de Rosenberg tagadja hogy bármilyen kapcsolata is lenne az izraeli titkosszolgálattal.
Rosenberg a Galei Tzahal Radionak(izraeli hadsereg hivatalos rádiója)  adott interjúban  azt mondta, hogy zsidó emberként elítéli a kisebbségek üldözését faji vagy vallási alapon, ezért gondolta úgy, hogy csatlakozik a kurd népi milíciához.
Az illegális határbelépéstől mindig is tartott Rosenberg ezért sem adott hírt magától.  Viszont ellenmondásos volt az a cselekedete, hogy Irakba ment át harcolni miután a szíriai kormányerők egyre nagyobb területeket foglaltak vissza az ISIS-től.
Irakban általa meg nem nevezett keresztény milíciához csatlakozott, viszont amikor az iraki hadsereg és az iráni támogatottságú síita népi milíciák is megközelítették Rosenberg csapatát úgy gondolta, hogy eljött az idő, hogy hazatérjen Izraelbe.
Az izraeli titkosszolgálat a Shabak, kihallgatta Jill Rosenberget, de a részletekről nem számolt be, viszont eljárást indítottak ellene.
Orientalista.hu – Sinoda



Szíria lelőtt egy török ​​kém drónt 



A szíriai légvédelmi erők lelőttek egy török ​​kém drónt, miután az megsértette az arab ország légterét és az északnyugati Idlib tartomány felett repült át.
 Múlthét csütörtökön a török pilóta nélküli drón (UAV) megsértette a szíriai légteret. A török drón  Tal Al-Khattab város felé repült ami közel fekszik a szír-török határhoz és km 10km –re a Jisr Al-Shughour várostól.
A drón küldetése az volt, hogy légi felvételeket készítsen a kormányerők által uralt Tal Al-Khattabról. Az információkat és fényképeket valószínűleg a Dzsaish Al-Fatah terrorszervezethez került volna akik hetek óta ostromolják a települést eredménytelenül.
A török hatóságok a háttérben de gyakran nyíltan biztosítanak anyagi támogatást és fegyverszállítmányt a terrorszervezeteknek. A határ menti harcokban gyakran aktívan is részt vesz a török hadsereg és hírszerzés.
Orientalista.hu – Sinoda


Harcok Észak-Szíriában – Az ISIS vegyi fegyvert vetett be



Meghátrálni látszódik az Iszlám Állam nevű terrorszervezet az észak-szíriai Haszaka tartományból. Az arabok, asszírok és kurdok lakta területen, a lakosság összefogásának köszönhetően menekülni kényszerülnek a terroristák. A kurd nép milícia az YPG állítása szerint az iszlamisták vegyi fegyver használatával próbálják visszaszorítani a kormányerők csapatait.
A Szíriai Arab Hadsereg előrenyomult Al-Haszakah nyugati részén; Elkezdődött a hadművelet második szakasza
Szerdán reggel a Szíriai Fegyveres Erők elkezdték a hadműveletek második fázisát Al-Haszakah tartomány fővárosában miután végleg képesek voltak megakadályozni az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) terrorszervezet betörését a belvároson kívülről.
A fekete zászlós terrorszervezet három hete kezdődött offenzívájában jelentős sikereket ért el ebben a kelet-szíriai tartományban; azonban lassan de biztosan a Szíriai Fegyveres Erők visszaszerezték az elvesztett körzetek nagyobbik részét Al-Haszakah városában, a korábbiaktól eltérően az ISIS terrorszervezet három különböző irányból támadott a tartományi székhelyre.
Három hétbe került, hogy a Szíriai Arab Hadsereg 4. Gépesített Hadosztály 154. Dandára visszavegyen az Al-Nishwa-kerület nyugati részében területeket, miközben egy kíméletlen harcban kellett megállítani az ISIS előretörését a keleti részében; a Szíriai Fegyveres Erők szétzúzták és áttörték a terrorszervezet harcállásait.
Az Al-Nishwa-kerület nyugati részébe történt visszatéréskor a Hadsereg 154. Dandára együttműködve a Nemzetvédelmi Erőkkel (NDF), a Gozarto Véderővel (asszír keresztény milícia) és a Baath Zászlóaljakkal elfoglaltak 4 épülettömböt a keleti irányban és átvették az ellenőrzést a báránypiac területe (Szuk Al-Ghannem) felett miután szerda éjjel összecsaptak az ISIS terroristákkal.
Északra a tartományi fővárostól a Szíriai Arab Hadsereg, Köztársasági Gárda 104. Légideszant Dandára biztosította az Al-Haszakah és Al-Kamishli közötti országutat, miután egy ISIS fegyveresekből álló osztag sikertelenül próbálta meg elvágni a szíriai kormány északról a városba vezető ellátási útvonalát.
A Szíriai Arab Légierő nagyon elfoglalt volt a szerdai napon, mert 55 légi támadást hajtottak végre Al-Haszakah tartomány területén a megszálló terrorszervezetek állásai ellen.
A Szíriai Légierő elsődleges célpontja Al-Shadadi (délre Al-Haszakahtól) és Al-Hul (keletre Al-Haszakahtól) voltak; ezek a légi csapások a jelentések szerint jelentős pusztítást okoztak a terrorszervezet (amerikai gyártmányú) páncélozott járműveiben és haditechnikai eszközeiben, miközben több ellenséges terrorista is elhullott.
A városi sporttelepeknél az Al-Gwejran-kerület közelében a Szíriai Arab Hadsereg 5. Határvadász Dandára elfojtotta az ISIS fegyveresek beszivárgási kísérletét déli irányból; annak ellenére hogy több alkalommal kísérelték meg áttörni a védelmi vonalat.
Al-Haszakah tartomány nyugati részében a többségében kurdok alkotta “Népi Védelmi Bizottságok” (YPG) sikeres műveletet hajtottak végre Al-Abiad településen, elfoglalva az Al-Abiad hídat (Dzsizr Al-Abiad) az ISIS terroristákkal vívott heves harcok után.
Szíriai Arab Hadsereg katonái
Az ISIS terrorszervezet fokozatosan teret veszít Al-Haszakah városában
Az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) terrorszervezetnek rossz napjai voltak Al-Haszakahban ezen a héten, amikor a Szíriai Fegyveres Erők és a többségében kurd “Népi Védelmi Bizottságok” (YPG) külön-külön indítottak ellentámadást a tartományi fővároson belül és kívül, védelmi harcra kényszerítve a terrorista csoportokat először az elmúlt 3 hétben.
Csütörtökön sem alakultak jobban a dolgok az ISIS terroristák számára Al-Haszakah tartomány székhelyén belül; ez nagyobb részt annak volt köszönhető, hogy a Szíriai Arab Hadsereg 4. Gépesített Hadosztály 154. Dandára kíméletlenül támadta a terrorszervezet védelmi állásait az Al-Nishwa-kerület nyugati részében.
Képtelenül arra, hogy megakadályozza a Hadsereg előretörését az Al-Nishwa-kerület nyugati részében az ISIS terrorszervezet elvesztette a kiemelt jelentőségű Al-Haszakah szálló és a középiskola épületét; a Szíriai Fegyveres Erők teljesen ellenőrzésük alá vontak ezenkívül még további épülettömböket a korábban megszállt körzetben.
Az Al-Nishwa-kerület nyugati részében elért sikereken kívül a Szíriai Fegyveres Erők fokozatosan és kitartóan területeket foglaltak vissza az Al-Zuhur-kerületben, igazoltan likvidálva 19 ellenséges fegyverest és megsemmisítve három páncélozott járművet, amelyek 23 milliméteres légvédelmi gépfegyverekkel voltak felszerelve
Délre a tartományi fővárostól a kurd YPG milícia nem vesztegette az időt és megtámadta a terrorszervezetet az Al-Ahdath Ifjúsági Büntetés-végrehajtási Intézetnél és az Al-Haszakah elektromos műveknél, elfoglalva ezeket a helyszíneket heves összecsapások után az ISIS terroristáktól csütörtök reggelre.
Kurd katona
Vegyi fegyvert vetett be az Iszlám Állam
A szíriai kurd kormánypárti milícia az YPG és az iraki kurd Pesmargha szerint  az elmúlt hetekben a terrorszervezet több alkalommal is vegyi fegyvert használt a a kurdok visszaszorítása érdekében.
Az YPG egyik tisztje szerint a terroristák Haszaka város deli részén, a tartomány északkeleti részén illetve Tal Barak faluban használták a kezdetlegesnek tűnő vegyi fegyvereket.
Az YPG közleményében kifejtette, hogy több kurd katona lelte halálát a mérges gáz által okozott fulladás miatt. Több tucat katonát kellett kórházba szállítani akik a fájdalmas égési sérülésekre panaszkodtak .  Az kurdok több ISIS terroristát ejtettek foglyul akiknél gázálarcot találtak, ami bizonyítja a merges gázok használatát az Iszlám Állam oldaláról.
Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg





Törökország  megcsapolja az Eufráteszt és ellopja Szíria és Irak víztartalékát  



Törökország  ellopja a vizet az Eufráteszből, állítja egyaránt a a szíriai és iraki kormány. Az ügyet a nemzetközi bírósághoz viszik, ha a törökök továbbra is folytatják a folyó megcsapolását.
A szíriai vizügyi miniszter  Kamal Al-Sejkh Damaszkuszban fogadta iraki kollégáját Mahsen Al-Shamrit, aki azért érkezett Szíriába, hogy megbiztonyosodjon arról, hogy Törökország betartja e három állam közötti megállapodást ami szabályozza az Eufrátesz vizének az elosztását.
A megállapodás szerint Ankarnak 500m3/mp vizet kell átengednie a területén épített gátjain keresztül Szíriába, aminek a 42%-a a szíriaik használhatnak fel, és 58%-ot tovább kell engedniük a folyó iraki szakaszához.
A török kormány több mint hat hónapja megszegi a megállapodást kihasználva a helyzetet ami Szíriában és Irakban van.”- mondza Al-Sejkh szíriai vízügyi miniszter.
A törökök átlagosan napi 330m3/mp vizet engednek át, ezért Irakba már csak 199m3/mp mennyiségű viz jutt el. Csak 28 olyan nap volt amikor a törökök betartották a megállapodásban lefektetett mennyiséget, de voltak olyan napok amikor teljesen lezárták az Eufráteszt és egy csepp vizet sem engedtek át az amúgy is nélkülöző szíreknek és irakiaknak.
A két miniszter megegyezett abban , hogy Damaszkusz és Bagdad közösen lép fel Ankarával szemben és ha nem teljesíti kötelezettségeit a nemzetközi bírósághoz fordulnak.
A szíriai miniszterelnök Wael Al-Halaki szerint „az Erdogan vezette neooszmánok még nagyobb területet akarnak kiszakítani Irakból és Szíriából. Ezért is támogatják a terrorszervezeteket, és minden eszközt felhasználnak, hogy megdöntsék a két ország kormányát. Céljuk a Közel-Kelet újraosztása, hogy új területeket csatolhassanak magukhoz.”
Hasonló módon mint 1920-ban Magyarországot Trianonban, a Közel-Keletet is szétdarabolták. A Skypes-Pico egyezmény értelmében, mesterséges határokat húztak az egységes Szíria területein belül. Ezáltal Törökország megkapta az Észak-Szíriai Tartományokat ahonnan az Eufrátesz és a Tigris folyó ered.
Megjegyzés: A képen az Eufrátesz folyó iraki szakasza látható. A folyó  szélessége a tizedére csökkent néhol úgy néz ki mint egy kisebb patak.
Orientalista.hu – Sinoda


Szíriai keresztény egyházfő : Hagyják abba a terrorista csoportok felfegyverzését, akik lemészárolják a népünket!



Szíria megtámadott keresztény lakosságának egyházi vezetői kiadtak egy felhívást, amit a nyugati hatalmaknak címeztek, hogy “hagyják abba az országunkat leromboló és népünket lemészároló terrorista csoportok felfegyverzését és támogatását”! – írta christiantoday.com
Antiochia és a Közel- Kelet Pátriárkája Moran Mor II. Ignatius Aphrem elmondta, hogy nem érte a nyugati hatalmakat, hogy avatkozzanak be a keresztények védelmében.
Ha a nyugat valóban tenni akar valamit a jelenlegi válság megoldása érdekében, a leghatékonyabb az lenne ha a helyi kormányokat támogatnák, amelyeknek ütőképes hadseregre és rendfenntartó erőkre van szükségük, hogy biztonságot teremtsenek és megvédjék lakosságukat a terrortámadásoktól.
Az állami intézményeket megerősíteni és megszilárdítani kell. Ennek ellenére amit látunk az a szétverésük külföldről gerjesztve.” – nyilatkozta a Vatican Insider-nek.
Aphrem pátriárka, a Szír Ortodox Egyház feje elmondta, hogy a legszentségtörőbb dolog amit egy ember elkövethet az, hogy “vértanúnak” nevezzen egy öngyilkos merénylőt.
Az Egyház történelmi küldetése folyamán mindig is szenvedő egyház volt” – tette hozzá a pápával való római találkozása utáni napokban, amikor éppen hazatért Khamishliból, a szülővárosából, ahol újonnan elmenekült keresztények ezreivel találkozott, akik elhagyni kényszerültek Al-Haszakah városát az “iszlám állam” terroristáinak támadását követően.
Az “iszlám állam” terroristái akik meghalnak miközben rémtetteket hajtanak végre, “vértanúságnak” tekintik az ilyen halált. Azt hiszik, hogy ez a paradicsomba juttatja őket.
A pátriárka cáfolta ezt az elképzelést. Azt mondta, hogy “a vértanúság nem egy áldozat bemutatása Istennek, mint az áldozatok amiket régen pogány istenségeknek mutattak be. A keresztény vértanúk nem keresik a mártírrá válást, hogy ezzel hitüket bizonyítsák. Ők nem akarattal ontják vérüket, hogy elnyerjék Isten kegyét vagy valamilyen más díjat, mint a mennyország.”
Egyháza más püspökeivel együtt Aphrem pátriárka nem rég tárgyalt Aszad szíriai elnökkel. “Aszad elnök úr sürgetett bennünket, tegyünk meg mindent amit lehet annak érdekében, hogy a keresztények ne hagyják el Szíriát. Tudom, hogy szenvednek, mondta, de kérem ne hagyják el az országunkat, amelyik az önök otthona már évezredek óta, még azelőtt, hogy az Iszlám megérkezett! Az elnök úr még elmondta, a keresztényekre szükség lesz amikor itt az idő, hogy újjáépítsük lerombolt országunk.”
Aphrem pátriárka elmondta, hogy a szíriai állampolgárok többsége támogatja Al-Assad elnök úr kormányzatát és mindig is támogatta.
Mi elfogadjuk az állam legitim vezetőit és imádkozunk értük, ahogy az Újszövetség tanítja. Mi is látjuk, hogy a másik oldalon nem létezik demokratikus ellenzék csak szélsőséges csoportok. Még ezen felül láthattuk az elmúlt évek során, hogy ezeknek a csoportoknak a tettei külföldről származó ideológiákon alapulnak, a gyűlölet olyan prédikátoraitól akik Szaúd-Arábiából, Katarból és Egyiptomból jöttek és onnan támogatták őket. Ezek a csoportok szintén Törökországon át jutnak fegyverekhez, ahogy a a média megmutatta nekünk.”
A pátriárka szerint az “iszlám állam” terrorszervezet nem az iszlám, amit a szíriaiak (a szírek) megismertek és együtt éltek vele évszázadok óta. “Vannak erők, amelyek ellátják fegyverrel és pénzzel, mert hasznuk van belőle. Ezt nevezte Ferenc pápa szennyes célokért vívott háborúnak. Mindez egy perverz ideológián alapul ami azt állítja, hogy a Koránt követi.”
Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg


Damaszkusz: Életét vesztette az ISIS parancsnoka a rivális terrorszervezetek elleni összecsapásban



Szorul a hurok a Damaszkusz tartományban tevékenykedő terrorszervezetek körül. A nagy feszültség miatt egymásnak estet az eddig szövetségben harcoló takfiri csoportok.
Amer Saleh Abu Amr Al-Homsi
Amer Saleh Abu Amr Al-Homsi ISIS terrorista vezér
Az Ahrar Al-Sham terroristái likvidálták Amer Saleh Abu Amro Al-Homsi-t az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyik rangidős parancsnokát Kelet-Qalamunban.

A belharcok felerősítették a rivális terrorista csoportokat Szíriában, és sok terrorista parancsnokot öltek meg harctéren vagy egyéb terrortámadásokban más terrorista csoportok.
Múlthéten egy ISIS mesterlövést megölte Ali Al-Shomalit, az Ahrar al-Sham terrorista szervezet rangidős parancsnokát, Szíria északnyugati tartományában, Idlibben.
Ali al-Shomali ahrar al sham
Ali al-Shomali az Ahrar Al-Sham egyik parancsonka
Az Al-Shomali ellen elkövetett orgyilkosság két nappal azután történt, hogy egy másik szíriai parancsnokot, név szerint Abu Hamzeh al-Harir-t az ISIS takfiri terroristái öltek meg a szíriai Houran városban.

Az Ahrar al-Sham hónapokkal ezelőtt felesküdött a Nuszra Front vezérének Al-Golaninak aki az iraki Al-Kaidából kiválva megalakította a terrorszervezet szíriai ágát.
A Nuszra Front és az ISIS között lévő összecsapások 60.000 civilt kényszerítettek az otthonaik elhagyására számos szíriai körzetben. A jelentés szerint eddig több száz fegyveres vesztette életét mindkét oldalon a gyilkos összecsapásokban.
Orientalista.hu – Zennobia


Putyin: Oroszország továbbra is támogatni fogja Szíriát



Vlagyimir Putyin orosz elnök ígéretet tett, hogy továbbra is ugyan azzal a lendülettel támogatják a szíriai kormányt és a nemzetet, miközben folytatódnak a harcok Damaszkusz és a takfiri ISIS terroristák között.- közölte a persianews.
A politikánk Szíria és annak vezetésének, valamint a szíriai nép támogatása kapcsán változatlan marad” -jelentette ki Putyin hétfőn egy a szíriai külügyminiszterrel, Walid al-Muallem-al tartott találkozó során Moszkvában.
Putyin hozzátette, biztos abban, hogy a “szíriai nép fog nyerni végül”, megjegyezve, hogy “a siker elérését mindig nehezítik a problémák és a katonai balesetek.” Az orosz elnök kiemelte továbbá, a jelenlegi válság Szíriában a ” a nemzetközi terrorizmus erőinek agressziójából” ered.
Szintén hétfőn a szíriai külügyminiszter találkozott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval is, és megvitatta vele az arab országban lévő legújabb fejleményeket.
Az egyeztetés során Lavrov megerősítette, hogy Moszkva továbbra is támogatja Szíriát a terrorizmus elleni küzdelemben, hozzátéve, hogy Oroszország Szíria rendelkezésre bocsátott “minden lehetséges segítséget, hogy növelni tudja ellenállását a gonosszal szemben”, és ezt a segítségnyújtást folytatni fogják.
Muallem az egyeztetésen ostorozta az Egyesült Államokat, amiért az nyíltan támogatja a szíriai kormány ellen harcoló terroristákat, mondván, Washington egy milliárd dollárt különített el arra, hogy támogassa a terroristák működését Szíriában.
Az amerikaiak nem titkoltan támogatják a terroristákat,” mondta, hozzátéve, hogy Damaszkusznak szembe kell néznie a “kettős mércével” az USA esetében, hiszen egyrészről politikai megoldást követel, ugyanakkor pénzügyileg támogatja a terroristákat.
Muallem kiemelte, hogy nemrégiben 2100 harcost, a legkifinomultabb fegyverekkel felfegyverkezve telepítettek Szíria déli részére, hozzátéve, hogy az említett fegyveresek támogatást nyújtanak az terroristáknak, ezáltal hátráltatják Szíria erőfeszítéseit, amelyek célja az egyezség elérése.
A terroristáknak, akik 2011. év márciusa óta forgatják fel Szíriát, logisztikailag és anyagilag is támogatást nyújtanak a nyugati hatalmak és egyes regionális szövetségeseik – különösen Katar, Szaúd-Arábia és Törökország.
ENSZ jelentések szerint a Szíriában kitört válság következtében eddig több mint 220.000 ember – köztük csaknem 11.500 gyermek – vesztette életét.
Orientalista.hu


Kudarcot vallott az izraeli támogatottságú “Déli Front” offenzíva Szíriában



Egy hét telt el mióta az FSA “Déli Frontja” és az Al-Kaida terrorhálózat tagszervezete a Nuszra Front megindították nagy kiterjedésű offenzívájukat Khirbet Ghazaleh stratégiai fekvésű városa és Daraa tartomány fővárosa ellen; és bebizonyosodott, hogy ez a roham képtelen volt elérni bármilyen jelentős eredményt, mert az elesett vahabita terroristák hullái beborították ezeket a kiemelt körzeteket.
Vasárnap reggel az FSA “Déli Frontja” fegyveresei (az Al-Kaida szövetségesei támogatásával) megrohamozták a Szíriai Arab Hadsereg védelmi állásait Daraa város Al-Manashijah-kerületében azért, hogy nem kevesebb mint két órával később visszavonuljanak miután súlyos veszteségeket szenvedtek és kiégett négy páncélozott járművük az intezív tűzharc során a dél-nyugati peremen.
Egy katonai forrás a tartományi fővárosból közölte, hogy a Szíriai Fegyveres Erők teljesen a kezükben tartják az Al-Wahid ellenőrző pontot miután szombat éjjel kemény összecsapásokat vívtak az FSA “Déli Front” fegyvereseivel.
Daraa tartomány észak-keleti részén az FSA “Déli Front” már negyedik alkalommal képtelen volt a Szíriai Fegyveres Erők védelmi állásainak áttörésére az elmúlt 6 nap során a kiemelt jelentőségű Khirbet Ghazaleh városnál; a vahabita fegyveresek 18 társukat veszették el vasárnap még az éj leszállta előtt. Ez a város déli stratégiai irányban fekszik a Szíriai Arab Hadsereg 5. Páncélos Hadosztály Parancsnokságának otthont adó Izra településtől, amely a szíriai kormány erőssége.
Eközben a Nuszra Front és az FSA “Déli Front” terrorszervezetek Al-Kunejtra tartományban sem értek el jobb eredményeket, amikor több támadást hajtottak végre Dzsabatha Al-Khaszhab, Al-Hamidijeh, Al-Moshara, és Bejt Dzsin szíriai városok ellen; ezeket a rohamokat a Szíriai Arab Hadsereg 7. Gépesített Hadosztály 90. Dandára, a Fudzs Al-Dzsolan (Golán Ezred) és a Liva Szukkur Al-Kunjetra (Al-Kunjetra Sólymainak Dandára) lojalista hazafias milíciák mind visszaverték. A vahabita terroristák visszahúzódtak az általuk megszállt dél-nyugati területsávra Daraa tartományban és az Izrael által megszállt Golán-fennsíkra.
(Megjegyzés: A térkép piros színnel jelöli  a Szíriai Arab Hadsereg és a kormányhoz hű csoportok által ellenőrzött területet, zölddel a terrorista Nuszra Front és az FSA (Szíriai Szabad Hadsereg) által megszállt területet, és fekete színnel az 1967 óta izraeli megszállás alatt lévő szíriai Golán-fennsíkot.)
Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg (almasdarnews)




Kurd sikerek az Iszlám Állam ellen – Az YPG közeledik A terrorszervezet “fővárosához”



Az előrenyomuló kurd erők elfoglaltak egy katonai támaszpontot az Iszlám Államtól (IÁ) a szélsőséges szervezet fellegvárának számító észak-szíriai Rakka tartományban – közölte a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) egyik szóvivője.-  írtja az MTI.
Redur Xelil szóvivő a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy a YPG harcosai kiűzték az IÁ-t a Líva 93 nevű bázisról, amelyet a dzsihadisták tavaly szereztek meg a szíriai kormányerőktől. A támaszpont Aín-Issza város közelében, az IÁ fővárosának számító tartományi székhelytől, Rakkától mindössze 50 kilométerre fekszik. – írta az inforádió
A háttérban a kurd erőket izraeli titkosszoláglat és hadsereg tisztjei látják el információkkal , illetve az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció légicsapásai is segítik a kurdok offenzíváját.
Az YPG Rakka tartománybeli sikerei azt jelzik, hogy az IÁ saját hátországában is kezd összeomlani, ez köszönhető az iraki illetve a szír hadsereg támadásainak ami az elmúlt hónapokban nagy veszteségeket okoztak a vahabita terroristáknak.
Most az Iszlám Állam Moszulból és Deir Zourból csoportosít át csapatokat, hogy kezében tudja tartan Rakka városát amit több mint két éve a fővárosának nevezet ki.
Orientalista.hu – Sinoda




Éhes gyerekeket feszítettek keresztre a sötét gyilkosok



A brit székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja elnevezésű szervezet jelentése szerint két 18 éven aluli gyereket is keresztre feszítettek az ISIS terroristái. A holttesteket az úgynevezett Iszlám Állam vallásügyi rendőrkapitánysága előtt tették közszemlére. Az áldozatok nyakába egy-egy táblát akasztottak, amely hírül adta azt a “bűncselekményt” amit elkövettek.
Úgy tűnik, elfogták őket evés közben, ráadásul Ramadán alatt” – ismertette a tényállást egy helyi beszámoló. Az emberi aggyal felfoghatatlan eset a Dajr ez-Zaur kormányzóság területén, Mayadin városában eset meg, ami egy a számos Iszlám Által elfoglalt település közül. Al Kasrah városából mai is három keresztre feszítéséről számolt be a The Independent.
Ramadán idején az a követelmény, a muszlim vallás előírásai szerint, hogy a hívek egy hónapig, napkeltétől napnyugtáig, tartózkodjanak az élelmiszer- és vízfogyasztástól valamint a szexuális kapcsolatoktól, de ez a szabály nem vonatkozik a gyermekekre, a várandós nőkre, betegekre, idősekre illetve azokra az emberekre, akik utaznak.
Nem ez az első alkalom, hogy gyermekeket ölt vagy feszített keresztre az ISIS, februárban, egy az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága által felvett jelentés szerint több esetben fordult elő, hogy kisfiúkat végeztek ki tömegesen, előfordultak lefejezések, keresztre feszítések vagy élve eltemetések is. A csoport iraki fellegvárában, Moszulban ezenkívül a halálra kövezés és a testrészek csonkítása is elterjedt, mint büntetési forma. Ugyanakkor az ISIS előszeretettel toboroz gyerekharcosokat, “kölyköket” kiképzőtáboraiba.
Ezekre az esetekre nincsenek megfelelő szavak, ebben a kérdésben nincs helye objektív újságírásnak, ez egy olyan hír amikor a hírszerkesztő nem tud elvonatkoztatni a tartalomtól. Mert amikor az emberi butaságot és az emberi aljasságot az Úr szolgálatára fogja néhány fekete rongyok alatt masírozó baromállat, akkor ugyan a jóérzésű ember bele fordul ki, de valójában ugyanezt az érzést kívánja nem csak azoknak, akik ezeket istentelen gaztetteket elkövetik, de azoknak is akik mindezt elnézik.
Alfahir.hu – Csé




Exkluzív: A megszállt Golán-fennsík szír lakossága sérült terroristákat szállító izraeli katonai konvojra támadt



Feldühödött Golán-fennsíki szír drúzok támadták meg a Nuszra Front sebesült terroristáit szállító izraeli katonai konvojt. Az izraeli lapok hárítanak, a szír drúzok szerint megölték a két Nuszra terroristát akiket a cionista megszálló erők védeni próbáltak mindhiába.
Pár hét óta az izraeli támogatást élvező Nuszra Front megtámadta a főként szíriai drúzok által lakott Swejda tartományt. A Szíriai Arab Hadsereg,az SSNP, a Nemzetvédelmi Erők, illetve a Drúz Önvédelmi Erők hamar reagáltak és napok alatt visszaszorították a terroristákat akik az izraeli határ felé menekültek. Több száz nuszrás lelte halálát vagy sérült meg az ellentámadás során, akiknek a segítségére az izraeli hadsereg sietett, hogy biztonságos helyre szállítsa a sebesült fegyvereseket.
A feldühödött drúzok  kövekkel támadták meg az  egyik izraeli konvojt ami két nuszra sebesült terroristát szállított. Az izraeli katonák perceken belül elmenekültek,  hátrahagyva a sérült nuszrásokat, akiket a szíriai drúzok azonnal meg is öltek. Az izraeli lapok tagadják az esetet, de a képek önmagukért beszélnek.
  • 11200773_902679526465247_234566812073646506_n

  • 11148582_902679599798573_1939934814681470838_n
  • 11200773_902679526465247_234566812073646506_n
  • 11329766_902679486465251_8850682899272353696_n
  • 11351304_902679459798587_8167614611269241431_n
  • 11402728_902679426465257_1285272106871263565_n
  • 11541975_902679563131910_5486090742370429697_n
.
Az 1967 óta megszállt szíriai Golán-fennsík lakossága, mindvégig a damaszkuszi kormány oldalán foglalt álláspontot. Most, hogy a drúz testvéreiket is fenyegeti a terrorszervezetek agressziója, tüntetésekbe kezdtek, követelve a Golán-fennsíkon élő drúzok felfegyverzését, hogy segíteni tudjanak a sewjdai drúzoknak.
Az izraeli hadsereg a szíriai megszállt Golán-fennsíkon több katonai sátorkórházat állított fel, hogy a hozzájuk menekült Nuszra Front és más szervezetek sebesült terroristák sérüléseit eltudják látni
Netanyahu kezet fog az egyik nuszrás sebesült terroristával akit izraeli kórházban látnak el.
Tavaly decemberben a Vice news arról számolt be, hogy Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök személyesen látogatta meg az izraeli kórházakban lábadozó terrorszervezetek tagjait,akiket úgy mutattak be mint mérsékelt ellenzéki harcosok.

A szíriai konfliktus kezdete óta az izraeli hadsereg folyamatosan beavatkozik különböző terrorszervezetek oldalán. A izraeli légierő többször is támadott meg szíriai katonai támaszpontokkal, hogy gyengítse a kormányerők támadásait az Al-Kaida szíriai ágának számított Nuszra Front ellen. A cionista állam szaúdi támogatással még fegyverrel is ellátja a kormányerők ellen harcoló terrorszervezeteket.
Az iraki és szíriai kormányerők több alkalommal is izraeli gyártmányú fegyvereket találtak a Nuszra Frontés az Iszlám Állam terroristáinál.
A szíriai kormányerők, nemrégiben egy izraeli drónt szedtek le, illetve egy izraeli katonai tisztet is likvidáltak Swejda tartományban aki épp az FSA terrorszervezettel állt kapcsolatban.
Orientalista.hu – Sinoda


Al-Jarmuk: A Palesztin Ellenállás Erői kiszorították az ISIS terroristákat a menekülttáborból



Hétfőn reggel az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) terrorszervezet megrohamozta a Fatah Al-Intifada és a Népi Front Palesztina Felszabadításáért-Főparancsnokság (PFPL-GC) védelmi állásait az Al-Jarmuk menekült tábor központi szektorában, ahol megpróbált beszivárogni az ipari negyedbe Damaszkusztól délre.
palestine
Népi Front Palesztina Felszabadításáért-Főparancsnokság (PFPL-GC) logója
A központi szektor elleni kezdeti támadásuk után az Al-Jarmuk menekült táborban, az ISIS terroristák szembekerültek a Népi Front Palesztina Felszabadításáért-Főparancsnokság (PFPL-GC) és a Fatah Al-Intifada palesztin ellenálló szervezetek nagy létszámú közös kontingensének harcosaival, akik a megtámadott bajtársaik segítségére siettek a Daghul utcában, ennek eredményeként a vahabita terroristák visszavonulásra kényszerültek ebből a körzetből az Uthman Mecset közelében.

A Palesztin Ellenállás Erői nem álltak meg ott. pillanatokkal az ISIS terrorszervezet központi szektorból történő visszaverése után az Al-Jarmuk menekült táborban, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFPL-GC) és a Fatah Al-Intifada támadásba lendült az Abu Tarbah és a Palesztina utcákban, megölve 12 vahabita fegyverest a megszálló terrorszervezetből, miután robbanóanyagot is foglaltak le, amiből házilagos készítésű robbanó szerkezeteket (IED) szoktak előállítani terroristák.
Az ISIS terroristák balszerencséjükre képtelenek voltak a Palesztin Ellenállás Erőit feltartóztatni, amikor a palesztin bajtársaink átvették az Al-Tarbush Mecset és több pont ellenőrzését a terrorista csoport visszavonulásának irányába, délre a 30. utca mentén Hadzsar Al-Aszwad ( “Fekete Kő”) város közelében.
Az ISIS terrorszervezet eredetileg egy sikeres offenzívát hajtott végre az Al-Jarmuk menekült tábor ellen március hónapban; azonban a Palesztin Felszabadítási Hadsereg (PLA), a Népi Front Palesztina Felszabadításáért-Főparancsnokság (PFPL-GC) és a Fatah Al-Intifada palesztin ellenálló szervezetek és a Hamasz közeli Aknef Bejt Al-Makdisz milícia tagjai közösen csapást mértek az ISIS-re; az ISIS arra kényszerült, hogy visszahúzódjon a kerület déli szektorába és csak ez a déli körzet maradt az ellenőrzésük alatt.
Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg



Szíriai hackerek támadták meg az amerikai szárazföldi haderő honlapját



Szíriai hackerek megtámadták az amerikai szárazföldi haderő honlapját, és különböző szövegeket jelentettek meg rajta. Az oldal működését később ideiglenesen felfüggesztették – közölte a hadsereg június 8-án, hétfőn.
A weblapot a damaszkuszi kormányhoz hű Szíriai Elektronikus Hadsereg (SEA) aktivistái törték fel. Malcolm Frost dandártábornok, az amerikai fegyveres erők egyik magas rangú vezetője elmondta, az oldal működését azért függesztették fel, hogy megakadályozzák a hadsereg adataihoz való hozzáférést.
szea twitter 1szea twitter 2
A szíriai hackercsoport magára vállalta a kibertámadást. „A parancsnokaitok elismerik, hogy azokat képezik ki, akik ellen titeket küldenek meghalni” – írták a honlapon megjelentetett üzenetükben a hackerek. A Bashar al-Assad szíriai elnökkel  rokonszenvező szervezet már többször követett el hasonló akciókat.
A szíriai konfliktus 2011-es kezdete óta működő kalózcsoport akciói miatt kárt szenvedtek egyebek mellett az AP és az AFP hírügynökség, a BBC és a France 24 tévécsatorna, továbbá a The New York Times amerikai napilap, illetve a Financial Times és a The Guardian című londoni újságok honlapjai vagy közösségi oldalai.
Orientalista.hu – MTI



Arabok ezrei menekülnek kurd fegyveresek elől Észak-Szíriában



A Kurd Népi Védelmi Egység (YPG) harcosait azzal vádolják, hogy az ISIS elleni csaták során civilekre is rátámadtak.
Szunnita arab civilek ezrei hagyják el otthonaikat, hogy elkerüljék a kurd fegyveresek támadását, amit etnikai tisztogatásként jellemeztek.
A The Times a hétfői számában azt írta, hogy kurd fegyveresek a helyi arabok ellen folytatott hadjárat részeként a Kobane környéki, irányításuk alatt tartott területeken “felégetik az arab falvakat”.
A cikk azt állítja, hogy a Kurd Nép Védelmi Erők a Nyugat szoros szövetségeseként hajt végre támadásokat az ISIS ellen.
Több, mint 10000 ember mondta azt az elmúlt hat hónapban, hogy elmenekült, de ez a szám nincs alátámasztva.
Az elmúlt hónapban emberi jogokkal foglalkozó szervezetek arab falusiak panaszait továbbította, miszerint az YPG fegyveresei 20 fegyvertelen embert megöltek, és leromboltak, illetve felégettek számos lakóházat a szíriai Al-Hasakah tartományban, Kobane közelében.
Az YPG harcosok a Kurd Népi Védelmi Egységek a Nyugat szövetségese az ISIS elleni hadviselésben. Az YPG egyéb milíciák mellett harcol a térségben az ISIS ellen. Pénteken a kurdok bejelentették, hogy további hadműveleteket indítanak “a hátralevő falvak felszabadításáért” az ISIS alól Kobane környékén.
Szíria északi része egy etnikai olvasztótégely, beleértve asszíriokat, szíreket , örményeket, arabokat és kurdokat.
Ez több részre szakadt a szíriai polgárháború során, ahogy a terület egyes részeit elfoglalták, majd visszafoglalták, felváltva az YPG, az ISIS, a Szabad Szíriai Hadsereg, és számos Al-Kaidához köthető csoport.
Vasárnap az ISIS fegyveresei elfoglalták az Észak-Szíriában található Soran Azaz várost, és két közeli falut, az úgynevezett Jabhat al-Shamiyya-val, a Nyugat által támogatott iszlamista fegyveresekkel szövetségben.
Az elfoglalt város, Soran Azaz jelentős, mert fenyegeti a Jabhat al-Shamiyya által használt fegyverszállítási útvonalat a keleti Aleppo felé.
Az ISIS fegyveresei most mozogni tudnak az északi Bab Al-Salam felé vezető úton, átkelve a szíriai Aleppo tartományon és a törökországi Kilis tartományon, állítja a Human Rights Szíriai Megfigyelője.
A Kurd Népi Védelmi Egységet a damaszkuszi kormány fegyverezte fel miután az országban több külföldi támogatottságú terrorista szervezet jelent meg. Az YPG elvileg a kormányerők mellett harcol de egyre gyakrabban önálló akciókba kezd és össztüzesbe kerül a Szíriai Arab Hadsereggel, a Nemzetvédelmi Erőkkel vagy a keresztény asszír népi milíciákkal.
A kurd YPG több iszlamista szervezettel is szövetséget kötött az Iszlám Állam ellen, miközben a szír Kobane városból pedig elüldözte a szíriai kormányerőket, aminek következményeként az IÁ megtámadta a kurdok által lakott szíriai határvárost.
Orientalista.hu – Tia




Törökország felől több ezer terrorista özönlötte el Idleb tartományt



Dzsaish Al-Fatah terrorista koalíció hivatalosan bejelentette az Ariha szíriai város elleni offenzíva kezdetét.
ariha2
Ariha, Idleb tartomány
Vahabita terrorcsoportok konglomerátuma, a Dzsaish Al-Fatah (elsődlegesen a Nuszra Front és a Harakat Ahrar Al-Sham fegyveresei) bejelentették egy új offenzíva indítását Idleb tartomány nyugati részén a szíriai kormány kezében lévő erősség, Ariha város elfoglalására, csupán két héttel a stratégiai helyzetű Al-Masztumah település elfoglalása után.

Ha a Dzsaish Al-Fatah terrorszövetség fegyveresei sikeresen elfoglalnák Ariha városát a Szíriai Nemzetvédelmi Erők (NDF) és a Szíriai Arab Hadseregtől, akkor ez problémát fog jelenteni a Szíriai Arab Fegyveres Erők erőknek Idleb tartományban, mert gyakorlatilag megszűnik az ellenőrzésük három kiemelt jelentőségű térségben (Ariha, Al-Masztumah és a Karmid-tábor) közvetlenül délre a tartomány fővárosba vezető főúton.
A Dzsaish Al-Fatah terrorszövetséghez kötődő közösségi média felületek szerint a fegyveres konglomerátum számottevő területi nyereségre tett szert a város keleti védelmi szárnyán; ezt követte állítólagosan a városba való betörésük miután megtámadták a Szíriai Arab Fegyveres Erők alegységeit a Dzsauma ellenőrző ponton a város keleti külterületén fekvő védelmi vonalon.
A Szíriai Arab Fegyveres Erők állományából megszólaló források Ariha városában jelentették az Al-Masdar News hírújságnak, hogy a Szírián élősködő Al-Kaida tag terrorcsoport, a Nuszra Front és a vele szövetséges Dzsund Al-Sham és Harakat Ahrar Al-Sham terrorszervezetek rakéták és aknavető gránátok sorozatát lőtték ki a városra és öldöklő összecsapások vannak a város keleti főbejáratánál.
A Szíriai Arab Hadsereg visszavonul Ariha és Kafr Nadzsd településekről
Három órával a Dzsaish Al-Fatah terrorista konglomerátum Ariha város elleni (a szíriai kormány erőssége Idleb tartományban) nagy kiterjedésű offenzívájának megindítása után a Szíriai Arab Hadsereg és a Nemzetvédelmi Erők (NDF) visszavonták minden harcoló alegységüket a városból Umm Al-Dzsoruz településhez a Szíriai Fegyveres erők fő utánpótlási vonalát jelentő országút mentén Idleb tartományban.
A Karmid-tábor (téglagyári terület) és Al-Masztumah város kényszerű kiürítése után a Szíriai Arab Fegyveres Erőket egy átkarolási manőver fenyegette a Szírián élősködő Al-Kaida terrorcsoport, a Nuszra Front és szövetségesei a Dzsund Al-Aksza és a Harakat Ahrar Al-Sham terrorszervezetek fegyveresei részéről; ennek eredményeként került sor a kikerülhetetlen visszavonulásra Ariha városból és a közeli Kfar Nadzsd településről a várostól keletre lévő körzetbe.
Ariha megszállásával a Dzsaish Al-Fatah terrorkoalíció fegyveresei egy szélesebb ütközőzónát hoztak létre a tartományi székhely, Idleb városánál; amennyiben elfoglalják a Szíriai Arab Fegyveres Erők tartományban meglévő állásait, akkor megkísérelhetik megtámadni a tavaly őszi sikertelen offenzívájuk során a Szíriai Fegyveres Erők által Hama tartomány északi részén felszabadított területeket.
A Szíriai Arab Fegyveres Erők helyzetével kapcsolatban Idleb tartományban úgy tűnik meg kell jegyezni, hogy a Szíriai Arab Hadsereg Főparancsnoksága egyenlőre nem tekinti elsődleges célnak a tartományi székhely visszafoglalását, amikor a figyelme Kelet-Szíria felé fordult, ahol az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” nyomást gyakorol a védelmi vonalainkra.
A megalapozatlan állítások ellenére, hogy a Szíriai Fegyveres Erők összeomlanak; a Szíriai Arab Hadsereg még mindig ellenőriz minden tartományi fővárost kettő kivételével (Al-Rakka, Idleb) Szíriában és támadásban van Lattakia és Damaszkusz tartományokban, ahol jelentős területeket foglalt vissza szövetségeseivel a vahabita megszállóktól. Azonban még mindig sok harcolni való maradt.
Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg (almasdarnews.com)



Szíria: Izraeli és amerikai fegyvereket találtak a vahabita fegyvereseknél



A Szíriai Arab Hadsereg vahabita terroristák csoportjával végzett Asz-Szuwejda tartományban, izraeli eredetű fegyvereket koboztak el tőlük.
Csütörtök reggel a Szíriai Arab Hadsereg 5. Páncélos Hadosztálya együttműködve a Nemzetvédelmi Erőkkel (NDF) és a Palesztin Felszabadítási Hadsereg (PLA) pusztító csapdát állított vahabita terroristák egy csoportjának, akik megkíséreltek betörni Dél-Szíriába, Asz-Szuwejda tartományba az Al-Khalidejah dombok között.
A Szíriában tevénykedkedő Al-Kaida tagszervezet, a Dzsabhat Al-Nuszra és szövetségesei, a Liva Al-Jarmuk és a “Szabad Szír Hadsereg” (FSA) terrorszervezetek fegyveresei próbáltak átutazni Al-Khalidejah térségén, hogy izraeli és USA eredetű fegyvereket szállítsanak az Asz-Szuwejda tartomány északi részén bekerített társaiknak.
A Szíriai Nemzetvédelmi Erők tagjai videofelvételt tettek közzé bizonyítékként a rajtaütésről, amelyeken megközelítőleg 30 fegyveres látható amint átutaznak Al-Khalidejah sivatagos térségén mielőtt egy út szélén elhelyezett robbanószerkezetet aktiválnak a Szíriai Fegyveres Erők tagjai; ennek eredményeként az összes konvojban közlekedő vahabita fegyveres a pokolba költözött.
A rajtaütést követően a Szíriai Fegyveres Erők katonái megszemlélték a helyszínt, nagy mennyiségű nehézfegyverzetet fedeztek fel, amiben USA gyártmányú TOW páncéltörő rakétákat, gépkarabélyokat, lőszereket és kumulatív gránátokat fedeztek fel.
Orientalista.hu - Szíriai Arab Hadsereg (almasdarnews.com)

Hollande: Franciaország fegyvereket szállított Szíriába a kormányellenes erőknek



A francia diplomácia folyosóin” című könyv, melyet ebben a hónapban adnak ki Franciaországban, feltárja Francois Hollande francia elnök vallomását, hogy országa különféle fegyvereket, köztük halálos fegyvereket is szállított a kormányellenes erők számára Szíriába.
Elkezdtük, amikor megbizonyosodtunk, hogy a fegyverek jó kezekbe fognak kerülni. A halálos fegyverek volt a mi szolgáltatásunk, ami kiszabadította őket” mondta Hollande a szerzőnek, Xavier Panon-nak egy tavaly májusi interjúban.
Hollande szerint Franciaország géppisztolyokat, aknavetőket és páncéltörő rakétákat küldött Bashar al-Assad szíriai elnök kormánya ellen harcoló erőknek 2012. évben annak ellenére, hogy fegyverembargó volt életben. Az Európai Unió 2011. év márciusától 2013. év májusáig vezette be fegyverembargót a Szíriában lévő külföldről szponzorált fegyveresek támogatásának korlátozására.
A könyv ismertet egy sor diplomáciai és katonai intézkedést is, amelyek a szíriai kormány ellen irányultak Hollande és a korábbi elnök, Nicolas Sarkozy elnöksége alatt.
Külföldről támogatott fegyveresek Szíriában
A Szíria elleni tervek sorozatának egyik lépése 2013. augusztusában az volt, hogy légicsapásokat hajtsanak végre az ország ellen, amiért az állítólag vegyi fegyvereket használt. Időközben persze bebizonyosodott, hogy nem a szíriai kormány, hanem az Assad elnök ellen lázadók vetettek be mérges gázt a civil lakosság ellen. Egyrészt számos ponton sántított a felkelők verziója, másrészt nem ez volt az első eset, hogy az embertelen mészárlást a kormányhoz hű erőkre fogták. Mégis a nyugati hatalmak a kétes információkra hivatkozva akartak háborút indítani Szíria ellen.Végül Washington és a nyugati szövetségesei egy diplomáciai megállapodás megkötése után, amely azt tartalmazta, hogy Szíria felszámolja a vegyi fegyver készleteit 2014. közepéig, visszaléptek a bombázástól.
A tervezett támadásoknak két célja volt. Az egyik hogy átírják a “politikai rendszert” Szíriában, a másik a Damaszkuszt támogató Oroszország destabilizálása annak érdekében, hogy nyomást gyakoroljanak Moszkvára, hogy változtasson a válsággal kapcsolatos magatartásán, mondta egy politikai tanácsadó a szerzőnek.
Szíria 2011. év márciusa óta küzd súlyos válsággal, amelyben a kormány elleni erőknek az Egyesült Államok és a regionális szövetségesei – különösen Katar, Szaúd-Arábia és Törökország – nyújtanak támogatást.
Az takfiri csoportok általi erőszak eddig több mint 222.000 ember életét követelte az úgynevezett Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja szerint.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint több mint 7,2 millió ember kényszerült elhagyni az otthonát, és több mint 3 millióan kényszerültek elmenekülni az országból.
Orientalista.hu – Tia (persianews, Press TV)
És így sorolhatnánk az események sorozatát , az öldöklés mikéntjét , és miért is volt az Arabtavasz , hogy szomalizálják a térség országait , hogy Kína ne juthasson nyersanyagokhoz , még a leghalálosabb virusokat is bevetették , ezek a rohadék elsődleges terroristák . ITT a cionista zsidó , és USA birodalmi Amerikára ,és nem a nemzetállamra gondolok , mely már régóta zsidó gyarmat . Természetesen a NATO terrorszervezetét is ide sorolnám , és a csatlós mihaszna Magyar , és kelet európai államokat is , hogy ezek mit keresnek e terror szervezetbe , - talán a vezetésben megbújó cionista zsidók befolyásolják az eseményeket így , hogy tudják mely segget kel most nyalniuk , e felismeréshez hozzásegítik őket a szabadkőműves csőcselék had , kik csak a háttérből bolond gyurcsány tolmácsolásával osztják felénk az észt , és természetesen a zsidó média ferdíti az eseményeket olyan torzzá mint a zsidó lelikivilág kikben nem fér már meg az ostoba hazugság , és a valóság látványa ezért nyúlnak a kábítószerhez , és ezért kábítják a népet , hogy a goj állat még véletlenül se tudjon helyesen gondolkodni !!!
Vegyétek már a lapot , mert az Orbán hazugságain felnővők már azt sem látják , hogy a fél ország lakosságát éhezésre itélteték , kikkel , ha jártál a városban az ételosztásnál találkozhattál .
A karitatív szervek a megmondhatói hány magyar szellemet nyomorítottak így meg maffiozóink zsidó bérenceink , és helytartóink !!!!
Talán itt volna az idő , hogy a nép benzines üvegeket ragadjon , és a terroristáinkat , kik kiforgattak vagyonainkból tűzhalálra itéljünk , és rájuk dobálhassuk égő benzines palackjainkat , hogy többé ne raboljanak , az egész családjukat tűzhalálra kell itélni !!!
Mert itt volt a patkány esete : drága gyermekeim – nek helikopterrel hordták a pénzt , így a rendőrség nem üthetett rajtuk , és bizony a helikopter is lezuhant , és a drága gyermekeim pénze elégett , és nézd meg a lányát milyen hazaárúló lett , mert úgy imádja a magyarokat – rohadt gojok ….
De nem soroljuk a tényeket ébredjetek , és ha kell cselekedjetek , harcoljatok , hogy egy tányér étel nektek is jár , még akkor is ha ezért , meg kell ölnötök egy gyurcsányt , vagy bármelyik kis királyt !!!!

Nyomd belé a késed Ti vagytok többen a végén ők fogynak el , és így több marad , és jut tán nektek is , és addig csak ölj , hisz te is szabadnak születtél ők fosztottak meg mindenedtől , hát vedd vissza tőlük a szabadságot a jogot az élethez az emberhez méltó élethez , ha kell likvidáld a Pintért is , hisz ő is egy maffiózó vakoló , ki a becsületrend várományosa , és nem akar börtönbe vonulni . 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése