2016. január 22., péntek

Elhallgatott hírek




Elhallgatott hírek


IZLANDON ZSIDÓK CSINÁLTÁK A BANKCSŐDÖT


IZLAND IS AZ IZRAELI TERRORÁLLAMOT 

BÍRÁLTA


a norvég Munkáspárt ifjúsági szervezete Izrael ellen hirdetett bojkottot
2011. március 9-én a BBC arról számolt be, hogy a gazdag tulajdonost és utasát, Robert és Vincent Tchenguiz-t letartóztattak azután, hogy az izlandiKaupthing bank csődbe jutott. Azt azonban nem említi a cikk, hogy a két testvér izraeli állampolgár volt és az apjuk, Victor Tchenguiz, iráni zsidó volt
 és királyi ékszerész Reza Pahlavi sah († 1979) alatt. A The Telegraph (2010. március 6.) szerint Vincent Tchenguiz egyszer egybekelt Dorrit Moussaieff-el, aki izraeli születésű zsidó és felesége Izland elnökének, Dr. Ólafur Ragnar Grímsson-nak. Most miért említjük meg azt, hogy a zsidó hatalom ebben a kis országban, a 320.000 lakosú Izlandon is van? Nos, a minap olvastam Manfred Gerstenfeldtől az izraeli Ynet lapon (2011.július 18., 2011) "Izland Izrael ellen". Dr. Manfred egy politikai aktivista és IT elnök, ösztöndíjas a jeruzsálemi Center for Public Affairs. (a külügyi ügyek központjában) Ő sérelmezte, hogy 

az izlandiak nem sokban különböznek  Izrael-ellenes tevékenységükben a norvégoktól ,
ami igazán megijeszt. Manfred listáján több okból is antiszemitának nevezte Izlandot, kiemelve az Izland-i kormányt, amely jelentős „arroganciát mutat Izrael felé”. Izlandból Össur Skarphedinsson meglátogatta a Hamász gázai területét, a múlt héten. Megígérte a palesztinoknak Izland támogatását, hogy a következő ENSZ közgyűlésen támogatni fogják a palesztín államiságot. Ő szorgalmasan elkerült minden diplomáciai kapcsolatot Izraellel, hogy nem utazott oda. De ellátogatott Jordániába és Egyiptomba. A hónap elején az izlandi Birgitta Jonsdottir volt az első parlamenti képviselő az országból, aki meglátogatta az izraeliek által szabotált gázai segélyflotillát. 2010-ben az ENSZ közgyűlésén Izland külügyminisztere felszólalt Izrael ellen. Amikor Lieberman izraeli külügyminiszter ezt megírta neki, akkor Skarphedinsson nem válaszolt. Még csak nem is vette át Lieberman levelét. Skarphedinsson elrendelte az izlandi diplomatáknak, hogy maradjanak a teremben, amíg az iráni Ahmadinedzsád elnök beszélt a durbani felülvizsgálati konferenciáról, ami Genfben volt 2009-ben. A diplomaták szinte minden más európai országból ottmaradtak az iráni elnököt meghallgatni. Az izlandi parlament elítélte Izraelt és néhány tagja azt javasolta, hogy vezessenek be szankciókat a cionisták ellen, sőt szakítsák meg a kapcsolatot Izraellel. Amikor az Olmert kormány elküldte miniszterét, Yuli Tamir-t, hogy Európában a gázai invázióról meséljen (2008-09), akkor Izland nem volt hajlandó fogadni őt. A XVII. században egy izlandi lelkész Hallgrimur Pétursson széles választékban írt himnuszokat. Ezekben a himnuszokban a zsidókat is említette több mint 50-szer, de mindig ezekkel a szavakkal jellemezte őket: "álnokság, hamisság, gonoszság és más rosszindulat." Izland nem volt hajlandó bíróság elé állítani Evald Mikson-t, aki állítólag megölt zsidókat a szülőhazájában, Észtországban 1993 körül. Mikson menedéket talált Izlandon, ahol Izland fiai játszottak a nemzeti labdarúgó válogatottal. 2005-ben, Izland állampolgárságot adott az egykori sakkvilágbajnoknak, az anticionista Bobby Fischernek, aki történetesen nem zsidó származású. És végül Manfred humora. Izland muzulmán párti, mert tagja szeretne lenni az ENSZ Biztonsági Tanácsának, amelyre szüksége van a muszlim szavazatokra az ENSZ közgyűlésben. Az izlandiak antiszemitizmusának az oka, hogy csak néhány zsidó él az országban. Izland muszlim lakosság kevesebb, mint 50. (rehmat blogából, részlet)

EGY HOZZÁSZÓLÁS A FENTI BLOGBÓL

A Moszad áll mesterien a hamis terrortámadások mögött, amelynek az a célja, hogy megváltoztassa az emberek felfogását és megbüntesse azokat, akik ellenfelei az izraeli politikának. Az újjlenyomatok az izraeli hírszerzéstől származnak az egész 9 / 11 támadásoknál, ami volt az Egyesült Államokban. A 2004-es Madrid-i vonatrobbantások, a 2005-ör tranzit robbantások Londonban, és most, a támadások Norvégiában ... Míg a izraeli befolyásolás alatt lévő média azt hazudja, hogy a veszély az iszlám terrorizmus, ma már nyilvánvaló, hogy a legnagyobb veszélyt a közbiztonságra az Izrael-i állam jelenti. Egy szélhámos nemzet, amely nem habozik megölni az ártatlan embereket, hogy elérje mocskos politikai célját.



 IZRAEL ÜGYNÖKE VOLT A NORVÉG TERRORISTA


Adrian Salbuchi (képen), július 26-i videóüzenetének a szövege (amerikai körlevélből)



A NORVÉG MÉSZÁROS IMÁDÁTA ÉS 

DICSŐÍTETTE AZ IZRAELI HADSEREGET


Adrian Salbuchi (képen): Szeretnék röviden foglalkozni a szörnyű robbantásos és gyilkolásos merénylettel, ami Norvégiában történt a múlt pénteken, július 22-én. Az ok, amiért szeretném ezt a témát bemutatni az az, amit mindannyian tudunk, hogy volt egy borzalmas kettős robbantás a kormányzati hivatalok ellen, Oslo központjában és  két órával később volt egy tömeges gyilkolás Utoya szigeten, az ifjúsági tábor résztvevői ellen. A hatóságok szerint ez egy magányos fegyveres tette volt, amit Anders Behring Breivik követett el a két robbantással és az Utoya szigeten végzett tömeggyilkossággal, aminek közel 80 fő áldozata volt.
 Szeretném fölhívni mindenkinek a figyelmét. A vezető nyugati média csinál minden hírt erről, hogy maximális erőfeszítéssel elterelje a figyelmet a lényegről, ami egészen más.
 Először azt mondták, hogy ​​valószínűleg egy iszlám támadás történt, mert nagyon jól tudják, hogy ez a pszichológiai hadviselés az "iszlám" a terroristák jelszavával nagyon hatásos és könnyű ezzel a kollektív tudatot befolyásolni, hogy mindennek az oka az iszlám fundamentalizmus és terrorizmus. De aztán ettől a magyarázattól visszaléptek, mert Breivik úr, ahelyett, hogy egy füstösképű, fekete szakállas muszlim lett volna, ehelyett egy szőke, kék szemű, nőies kinézetű árja, egy norvég került a nyilvánosság elé.
 Anders Breivik-et szabadkőműves köténnyel, a Sǿilene páholy tagjaként ábrázolták. Ez az egyik Szent János páholy Oslóban. Anders Breivik tehát tagja a szabadkőművesekenek, aki csodálja a tömeggyilkos Winston Churchillt és a cionista gyilkosokat Izraelben. Ő utálja Adolf Hitlert és a nemzeti szocializmust. Ő is a holokauszt hazugság mellett van. " Ő nem találja a holokauszt-ellenes bizonyítékokat hitelesnek, így nem lát okot arra, hogy miért kellene bárkinek is tagadni a zsidó holokausztot"
 ezt írja Breivik  az irományának 1366 -dik oldalán, az ő 1518 oldalas kiáltványában.
 Anders Breivik imádja Izraelt és az izraeli hadsereget.
 Ő mély ellenszenvet érez a nemzetiszocializmus iránt. Ezt írta a kiáltványában »2083 - Európai Nyilatkozat függetlenség": "Ha van egy ember, akit nagyon utálok, az Adolf Hitler." Ő arról fantáziált, hogy visszatérjen a múltba, hogy megölje Adolf Hitlert. Ő megátkozta Adolf Hitlert, amiért nem értik meg, hogy
 "a zsidók a legnemesebb és legtisztább emberek a nyugati világban." 
Ezért kellett nagyon gyorsan változtatni az egész dolgon a nemzetközi hírekben és most azt mondják, hogy egy jobboldali szélsőséges ideológusról van szó. Ő egy muszlim gyűlölő, ő szélsőjobboldali és hogy az egész világ legyen óvatos a szélsőjobboldaliakkal szemben – ezt hirdetik minden hírben és tévécsatornán. Lehet, hogy ebben van valami igazság, de biztosan nem az igazság.
Kép: a trükkös cionista bérgyilkos a templomos lovagok titkos szervezetében is benne volt
Az igazság az, hogy a norvég Munkáspárt ifjúsági találkozója az Utoya Island szigeten a múlt pénteken, július 22-én azért történt, hogy előmozdítsa a bojkottot Izrael népirtó politikája ellen.
 Izrael követ el minden erőszakot a legyőzött és megszállt palesztínok ellen, a palesztinok saját területén. (A palesztínok saját országában. A szerk.) Jonas Gahr Stoere külügyminiszter azt mondta többször, hogy Norvégia úgy véli, hogy teljesen jogos a palesztin elnöknek azon kérése, hogy kérje az ENSZ-t, hogy ismerjék el Palesztinát. És ő azt állította még, hogy " Az izraeli megszállásnak a palesztin területen véget kell vetni. Az Izrael által épített falat és kerítést pedig a palesztinok ellen, le kell bontani. Ez egy szégyenfal. Annál is inkább, mert olyan mint a Berlini-fal volt egykoron" A Munkáspárt képviselője, Anders Mathison már odáig ment, hogy megkérdőjelezte azokat a számokat, amit a zsidók üldözése kapcsán emlegetnek a II. világháború kapcsán, Németországban. Borzasztó ez a 6000000-ós szám, ami John Mearsheimer és Steven Walt szerint csak arra szolgál, hogy segítse az együttérzést Izrael állam iránt az Egyesült Államokban és más nyugati hatalmaknál. Még Norman Finkelstein a "The Holocaust Industry" (A holokuauszt ipar) odáig megy el, hogy kétségbe vonja a holokausztot, mivel ezt a fogalmat jogtalanul használják a cionisták, hogy ezzel erősítsék a szimpátiát és a feltétel nélküli támogatást adjanak Izrael állam számára. (N. Finkelstein egy amerikai zsidó, akinek a könyvét nálunk is kiadták magyarul, de a tévékben erről soha nem rendeztek vitát. Kairosz Kiadó, 2003. A szerk.) 
A norvég Munkáspárt ifjúsági vezetője, Eskil Pederson azt mondta, hogy "eljött az ideje, hogy szigorúbb intézkedéseket tegyünk Izrael ellen."
 Amint látjuk, itt egy teljes médiasötétséget látunk. Tekintettel arra, hogy a terrorista támadásnak szélsőjobboldali cionista gyökerei vannak, amit belülről kéne megnézni. A norvég kormány, legalábbis a munkáspárti kormány, nagyon-nagyon következetes ebben az értelemben.
 2006 januárjában a pénzügyminiszter, Kristin Halversen, támogatta azt az elképzelést, hogy bojkott, tőkekivonás és szankciók legyenek Izrael állam ellen.
 2010. augusztus 23-án A Norvégiai Olaj Alap visszavonta a beruházását egy izraeli építőipari cégtől, a Danya Cebus-tól, mert Izrael politikája a palesztinok ellen irányul. 2010 júniusában az oktatási miniszter is kérte a bojkottot Izrael ellen, mert az izraeli cégek fegyverei nagyon a politikát szolgálták. Tehát meg kell értenünk, hogy valószínűleg egy cionista gyökér van Anders Behring Breivik múlt pénteki támadásai mögött. És a cionizmus nagyon, nagyon kiterjedt, történelmi gyökerekkel rendelkezik. Ne felejtsük el, hogy Baruch Goldstein, aki egy ultra-ortodox cionista fundamentalista volt, aki az izraeli hadseregben szolgált. 1995. február 25-én imádkozó palesztínokat ölt meg az Ibrahim mecsetben, Hebronban. Őt most úgy állítják be, hogy mártírhalált halt. A sírja  zarándokhelye lett az ultra-jobboldali fundamentalista terrorista izraelieknek, mert megölte a palesztínokat. (A hazai hírekben akkor eltérő számokat mondtak, de valójában 29 embert ölt meg a zsidó fanatikus géppisztollyal, majd magával is végzett. A cikkben tévesen van, mert 1994-ben történt a tömeggyilkosság. A szerk.) Azt sem szabad elfelejteni, hogy a bombák robbantása középületek ellen nem az első eset a modern történelemben, mert 1946. július 22-én Irgun Zvai Leumi cionista terrorista csoport a King David Hotelt (Dávid-király szállodát) felrobbantotta, amikor még Palesztínában brit mandátum, angol megszállás alatt volt és akkor 91 embert öltek meg. Aki vezette ezt a támadást a fiatal Benachim Begin volt, aki később Izrael állam miniszterelnöke lett. (Eddig minden zsidó állami vezető terrorista volt, ilyen-olyan formában. A cikk nem említi, hogy 1995-ben egy zsidó terrorista megölte az akkori miniszterelnököt, Jitzak Rabint. A szerk.)
 Ezt a két példát azért idézem, hogy megtudjuk, hogy valóban létezik szélsőjobboldali cionista terrorizmus. Azzal az egyetlen különbséggel: ez a cionista terrorizmus, amely a világ média számára elfogadható. 
Ők voltak azok, akik Rupert Murdoch-ot minden módon támogatták és jó színben tüntették föl mindig. Mi úgy véljük, hogy Rupert Murdoch ezen emberek közül született, akik szisztematikusan hazugok. Ez egy nagyon nagy baj, mert a globális vezető média nem keresi a dolgok lényegét és hátterét, hogy kik is vannak ezen tulajdonnevek mögött. Meg kell mondani nagyon világosan, hogy valószínűleg 
a norvégiai szörnyű eset szorosan kapcsolódik ehhez az ultra-jobboldali cionista terrorizmushoz.
 Lehetséges, hogy aki ezek után úgy gondolja, hogy volt egy magányos gyilkos, de nyilván nagyon gondosan megtervezett mindent és logisztikailag támogatták mások a tetteit. Bár az is lehet, hogy Breiviknek vége lesz a börtönben. (Ebben a mondatban a szerző arra utal, hogy vagy öngyilkos lesz vagy megölik, hogy ne tudódjanak ki a valódi kapcsolatai. Ez a módszer is ismert a zsidó terroristáknál. A szerk.) Hogyan lehet felrobbantani kormányzati épületeket Oslóban úgy, hogy két óra múlva elfut egy szigetre, ami 90 km-re Oslótól és ott fegyverrel megöl közel 80 embert? Ez egy olyan fickó , amihez egy Rambo kellene. De elég furcsán néz ránk a képeiről. Lehet hogy tényleg nem úgy néz ki mint egy Rambo, de nekem úgy tünik. Maradjunk éberek. Köszönöm.



Megjegyzés: A szombati gój azt jelenti, hogy hivatalosan ez egy olyan magánszemély, aki rendszeresen segíti a zsidókat, olyan tetteket hajt végre bizonyos cselekményekkel, amit a zsidók a bibliai szombaton nem tehetnek meg, mert ilyen cselekedeteket megtiltották a zsidóknak a vallási törvényük. Szakértők azt állítják, hogy az izraeli

Moszad gyakran használ "Shabbes gójokat"

(szombati gojokat) cselekedni a maguk számukra. (amerikai körlevél teljes szövege és kép) Kép: Baruch Goldstein zsidó csillaggal a mellén és géppisztollyal


 NORVÉG ÁLDOZATOK



A norvég munkáspárt ifjúsági szervezetének tagjainál jelentős számú színesbőrű volt, a képek szerint. Hat áldozatot nem találnak, de a rendőrség kijelentette, hogy tovább nem kutatják őket a tengerben.
Kép: dagbladet 




EZ VAN A TERRORISTA-ÜGY HÁTTERÉBEN:

ZSIDÓBOSSZÚ NORVÉGIA ELLEN

Bebizonyosodott az, hogy Izarel-i megrendelés áll a terror mögött, de erre más bizonyítékot is elárultak az egyik ciontévében tegnap, de erről másik cikkben számolunk be. Tehát az első feltételezésünk, hogy itt nem magányos, őrült gyilkosról volt szó, az helytálló volt és az is kiderült, hogy itt egy átfogó zsidó terv húzódik meg, az ügy mögött, ami összefüggésben áll azzal, hogy szeptemberben Izrael meg akarja akadályozni a palesztín állam kikiáltását az ENSZ-ben. Csak emlékeztetünk arra, hogy a zsidó terrorállam 1948-ban ENSZ bűnben született és úgy néz ki, hogy ENSZ bűnben is fog kimúlni, szép csöndben. A Nagy Testvér agóniája kissé hamarabb következett be mint gondoltuk, reméljük, hogy nem világháborúval akarják a túlélésüket megmenteni.
Az alábbi cikkrészlet, az alábbi zsidó oldalra hivatkozik:

Megjegyzésünk pirossal közbeszúrva!


Köszönet és tisztelet az anticionista Jeff Blankfortnak, aki adott nekem egy fontos linket. Én már megtudtam egy nappal korábban, a múlt pénteki norvég mészárlás előtt, hogy egy volt Trockista, neo-con David Horowitz írt egy cikket Joseph Klein honlapjára, a Front Page magazinnak, amelynek a címe "A Quislingek Norvégiája". Ami azt jelenti, hogy ötletet adtak a tömeggyilkos Anders Behring Breiviknek, hiszen minden motivációra szüksége volt, hogy erre a bűnözésre kötelezzék.
 (Magyarul rávegyék. A szerk.) (Innen ered a cionbérenc terrorista hallatlan nagyképűsége, fölényes magabiztossága és nyilatkozatai és elszántsága, mert tudta, hogy milyen erők állnak mögötte, neki csak a "keresztény és szélsőjobboldali" hazugság elhitetése volt a feladata és az, hogy a nyugati és volt kommunista országok nemzeti pártjait is bemártsa ebbe a piszkos ügybe. Egészen bíztos az, hogy a norvég bérgyilkosnak hazai cionista súgói is voltak. Erről kéne nyomoznia Orbán Viktor terrorelhárítóinak! Azonban most a bérgyilkos ügyvédje is lebukott! Mi azt írtuk korábban, hogy nem lennénk meglepve azon, hogyha zsidó ügyvéd  védené a bérgyilkost. Most azt látjuk, hogy az ügyvéd teljesen a zsidók érdekeinek megfelelő nyilatkozatokat tesz, amit a világsajtó rögtön szétszór és felkap. Nagyon valószínű, hogy ezeket a zsidóérdekű nyilatkozatokat az ügyvéd nem ingyen teszi.)
Íme néhány "gyöngyszem"  a háborút hirdető zsidó jobboldali újságból, néhány órával azelőtt, hogy Behring Breivik felvette a fegyvert és elindult a gyilkolásos útjára: "A hírhedt norvég Vidkun Quisling, akit segítettek a náci Németországból, akinek meghódították a saját országát, meg tapsolták a sírjánál....
(Zsidó nyomásra Quislinget a háború után kivégezték, pedig igaz hazafi volt. A szerk.) ...
A legutóbbi példa a norvég együttműködésnél az volt, hogy a norvégok ellenségei lettek a zsidóknak. A norvég külügyminiszter Jonas Gahr Stoere kijelentette egy sajtótájékoztatón, hogy a palesztin elnöknek, Mahmúd Abbásznak, hogy "Norvégia úgy véli, hogy teljesen jogos a palesztin elnöknek az a lépése, hogy az ENSZ-hez forduljon, hogy elismerjék a független palesztin államot. " "A náci megszállás alatt Norvégiában, szinte az összes zsidót deportálták a haláltáborokba vagy Svédországba menekültek vagy máshová. Ma Norvégiát gyakorlatilag megszállás alatt tartják az antiszemita és radikális baloldali muzulmánok és úgy tűnik, hogy ezek hajlandók segíteni elpusztítani a zsidó államot, Izraelt. " "A Norvég Munkáspárt képviselője, Anders Mathisen még tovább ment és nyilvánosan tagadta a holokausztot. Azt mondta, hogy a zsidók "eltúlozták a történeteket" és "nincs bizonyíték a gázkamrák és a tömegsírok létezésére." „Míg a norvég politikai elit és a közvéleménykutatók nem értik meg, hogy ez elmebaj. Ők általában úgy vélik, hogy a muzulmánok az izraeli elnyomás áldozatai. Úgy vélik mintha a mai muszlimok lennének a zsidók áldozatai egy mai holokausztnak és a mai nácik valójában az izraeliek." " A szocialista vezető Kristin Halvorsen már bojkottot kampányolt Izrael ellen. Míg a norvég pénzügyminiszter egyike volt azoknak a tüntetőknek, akik Izrael-ellenes tüntetést csináltak, ahol egy poszteren lefordítva ez állt: "A legnagyobb gonosz tengelye: USA és Izrael." 
(Kár, hogy erről a fontos tényről a hazai zsidósajtó nem számolt be időben! Mert, ha beszámoltak volna erről, akkor lehet, hogy a bérgyilkos is megelőzhető lett volna. A szerk.)

 A többször kiabált a demonstráción a jelszavak között ezek voltak fordításban: "Halál a zsidókra!" "Tavaly a norvég kormány úgy döntött, hogy eladja a két izraeli cég pénzeit másoknak, akik Ciszjordániában dolgoztak. A Norvég Állami Befektetési Alap eladta az izraeli Elbit cég részvényeit, mert ezek csinálták az izraeli biztonsági kerítést, hogy ezzel megvédjék magukat a palesztin öngyilkos merénylőktől. Izrael erre blokkolta a norvég védelmi szerződésekeket. " (Csak elképzelni tudjuk, hogy a képmutató, hazug Izarel-bérenc nyugati államoknak milyen gazdasági és katonai szerződései vannak Izarellel. Erről bezzeg nem írnak a hazai sajtóban semmit. Pedig a hazai megállapodások nyilvánosságra hozása is fontos lenne. A cikk többi része is érdekes lenne, aki angolul kapásból tud olvasni, az elolvashatja. A szerk.) (gilad.co.uk, részlet)

Most már azt is értjük, hogy Amerika miért hallgatott ebben a norvég terror-ügyben, mivel erről ők is tudtak előre. Sőt! Az EU egyes figurái is tudhattak erről. Az EU-ban hatalmas terror játszódott le és az EU úgy tett mintha semmi sem történt volna! Sőt! A hazai pártok is gyanúsan hallgattak...
 Kép: a zsidók hercege teljes harci díszben, az angol kapcsolatait is kutatják a gyilkosság előtt


 CIONISTA MEGRENDELÉSRE GYILKOLTAK


NEM MOHAMED KARDJA CSAPOTT LE, HANEM

 CIONISTA TERROR TÖRTÉNT OSLÓBAN
 Kép: MTI


 USRAEL HITVALLÁSA


NETANYAHU BEVALLOTTA HOGY:

IZRAEL ÉS AZ USA  UGYANAZT JELENTI

A PressTV jelentette (képen), hogy Amerikában úgymond „keresztény” közösségek is az amerikai politika oldalán állnak. Az izraeli miniszterelnök, Netanyau kijelentette, hogy nem kell aggódni Izrael és Amerika sorsa miatt, a legújabban fölmerült bajok kapcsán, mert 
Izrael és az USA uagyanazt jelenti
 és az amerikai keresztény egyházak is ezt a politikát erősítik.
A nemzetközi zsidók nemzetközi törvénye egyetlen mondatból áll :

"Egy nemzet törvényét sem tartjube !" 

(olvasónktól)

USA NEM TŰRI EL IRÁN FÜGGETLENSÉGÉT


IRÁNI KÜLÜGYMINISZTER BEOLVASOTT AMERIKÁNAK
Az Egyesült Államok "nem tudja elfogadni, hogy egy olyan ország, mint Irán, annak a geostratégiai helyzetét és a hatalmas erőforrásait" – ezt Szalehi külügyminiszter (képen) elmondta az IRNA hírügynökségnek csütörtökön, hozzátéve hogy Amerikának nehezére esik elismerni Irán "felajzott" pozícióját a nemzetközi porondon és a politikai kapcsolatait, érdekeltségeit. Szalehi továbbá rámutatott arra, hogy az USA-nak felül kellene vizsgálnia az Iráni Iszlám Köztársaság helyzetét és le kéne mondaniuk a hegemonistikus álláspontjukról és tiszteletben kellene tartani Irán jogait. Az iráni külügyminiszter hozzátette, hogy amennyiben az Egyesült államokban működik a „báránybőrbe bújt farkas" szemlélete, akkor nem lesz semmilyen politikai tárgyalás a két ország között. Az iráni külügyminisztérium vezetője megjegyezte, hogy Washington hajlandó tudomásul venni, hogy Iránban a monarchia már megbukott évtizedekkel ezelőtt. Azt mondta, az 1979-es iszlám forradalom Iránban valódi autonómia volt és ez emancipálta az országot. Lerázták a hegemónia igáját”. Az irániak megdöntötték az USA által támogatott Pahlavi rendszert 32 évvel ezelőtt és véget vetettek a 2500 éves monarchikus uralomnak az országban.(presstv részlet és kép)


IRÁN HATÁROZOTT VÁLASZT ADOTT AZ AMERIKAI ZSAROLÁSOKRA

Az iráni miniszter a dolgok lényegére mutatott rá. Amerika nemcsak Iránnal folytatja ezt a piszkos politikát, hanem  egész Dél-Amerikával és a volt kommunista országokkal is, mint pl. Magyarorszggal, mivel bennünket állandóan kioktatnak és gyámkodni akarnak felettünk. Bezzeg Amerika Kínával, Indiával és egy sor erős országgal mint pl. Oroszországgal ezt a pimasz és zsaroló politikát nem meri folytatni. Amerika még mindig a XIX. századi gyarmati politikát szeretné folytatni, amit az angoloktól tanultak el. Miért éppen most lett Irán hangja ilyen határozott? Azért, mert amerika pénzügyi csődje valóban kiszámíthatatlan folyamatokat indított el és ezt már visszafordítani az amerikai vezetés sem tudja. Erről a fontos tényről bezzeg nálunk hallgatnak, a hírekben.


ZSIDÓK SANYARGATJÁK A ZSIDÓKAT


IZRAELI TERRORÁLLAMBAN 

MEGFIZETHETETLENEK

 A LAKÁSOK A FIATALOK SZÁMÁRA

Izraeli fiatalok több száz tiltakozó sátrat állítottak fel Tel Avivban és más nagyobb városokban. Ezzel azt akarják bizonyítani, hogy a kormánynak nem sikerült letörni az erősödő lakásárakat.

A GŐGÖS ZSIDÓK EGYIPTOMTÓL TANULTAK

Ezeket a sátrakat Tel Avivban, a Rothschild Avenue ütötték föl, ami a város egyik legvirágzóbb utcája. Kijelentették, hogy ennek a sátorvárosnak az ötletét, a "Tahrir tér "-ről vették át, Egyiptomból. Miután a fővárosban leverték a sátrákat ez megtudták vidéken is és más izraeli városokban is ezt tették, többek között az északi városokban Kiryat Shmona-ban és Kfar Sava-ban.

ORSZÁGOS BAJOK VANNAK A RABLÓ ÉS TERRORÁLLAMBAN

Az Országos Hallgatói Unió, amely csatlakozott a tiltakozáshoz, azt mondta, hogy további tiltakozó táborokat fognak csinálni az egyetemeken és főiskolákon, Izraelben. A tiltakozók azt mondják, hogy a lakbérek túl magasak és a lakások árai megfizethetetlenek.
IZRAELI NYOMOR A ZSIDÓ DEMOKRÁCIÁBAN

Egy kis új lakás, egy középosztálybeli környéken Tel Avivban körülbelül 2.000.000 USD, míg az átlagos éves jövedelem az országban USD 2000. Izraelben a lakásárak 30 százalékkal növekedtek 2007 óta. A tiltakozók szerint a magas lakásárak kényszerítették őket, hogy elhagyják Tel Avivot és Jeruzsálembe (al-Quds) és más főbb városokba költöznek, ahol a legtöbb foglalkoztatás koncentrálódik. A hatóságok azt mondják, hogy lehetővé teszik a tiltakozó sátrak ott maradhatnak mindaddig, amíg a tüntetők a közrendet fenntartják. Az ingatlanhiányt súlyosbítja az, hogy sok lakás tulajdonosa amerikai és európai zsidók, akik csak egy év alatt két-háromszor látogatnak Izraelbe. (presstv és kép)

HAZAI MOCSOKSAJTÓ HALLGAT AZ 

IZRAELI NYOMORRÓL

Minden egyes hírmagyarázó kussol arról, hogy valójában mi is van Izraelben? Mármint a koszon, a mocskon és a nyomoron kívül? Újabban a hazai szennytévékben megszüntették a hírmagyarázó vitákat, a hazai és külföldi dolgokról! Ez sem véletlen...

Kép: a cionállam rendőrei tüntettek pár hónappal ezelőtt


 IRÁN BEMUTATJA A HÁBORÚS BŰNÖSÖKET



IRÁN BEMUTATJA A SZOVJETZSIDÓ ÉS 

AMERIKAI ZSIDÓ MEGSZÁLLÓKAT

A II. VILÁGHÁBORÚ ALATT


Iránban Mahmoud Ahmadinejad elnök részt vett egy ünnepélyen, ahol bemutattak egy öt kötetes könyvsorozatot, amely magában foglalja azokat a dokumentumokat, ami Irán második világháborús megszállásával kapcsolatos. Egy-egy ilyen iratból a nemzetközi bíróságokhoz is benyújthatók lennének az anyagok - jegyezte meg. Ahmadinezsád rámutatott arra, hogy a gyarmatosító Nyugat álcázta céljait, mert amikor a felszabadulást és függetlenséget kereső mozgalmak jöttek létre, akkor ezeket leverték.
 Ők azok, akik szervezett rablásokat folytatnak a világban, s ezek soha nem látott mértéket öltenek.
 A rablók által létrehozott globális gazdasági válság lehetővé teszi számukra, hogy automatikusan kiraboljanak más népeket ... Jelenleg a dollár a világon a meghatározó valuta, miközben  közzétették, hogy több mint 32 trillió dolláros hiányuk keletkezett..
 Az elnök szorgalmazta a változást a pénzügyi és monetáris rendszereknél - beleértve a Világbankot is, - amely jelenleg uralja a világot. Amíg ezek a struktúrák nem változnak meg és amíg az ENSZ (UNO) Biztonsági Tanácsa ezt nem változtatja meg, addig a rablásaik folytatódni fognak

 - figyelmeztetett Ahmadinezsád elnök. (presstv és kép)

Lehet, hogy iráni történészekre kéne bízni a valódi magyar történelem megírását is? Akik biztos az igazat írnák meg a szovjetzsidó és amerikai zsidó rablókról, háborús bűnözökről.

 Kép: Teherán, 1943, a három főzsidó, háborús bűnösök

ÉLŐSKÖDŐ RABLÓK ÚJABB TALÁLMÁNYA


ÜRESEK A ZSINAGÓGÁK

AZ ÜZLET VISZONT FOLYIK BENNÜK

Akik hallgatják a cionrádió zsidó vallási műsorát, azok észrevehették, hogy az utóbbi években ott már szó sincs vallási témákról. Úgy látszik a rádiót ez a tény nem is zavarja, hiszen egykutya az egész. Teljesen mindegy, hogy rádiót, gettót vagy zsinagógát mondunk, ugyanaz jön ki belőle. De nem is ez az érdekes. Ami érdekes az az, hogy ez a zsidó vallási műsor a rádióban újabban diszkósított változatban megy. Zsidó slágerdalokat adnak a régi, komor és gyomrot görcsbe rándító orgonahangok helyett és már a kántoruk sem óbégatnak... Hiába, ők is haladnak korral. A zsidó slágerek közti szünetben beszédhibás rabbik adják elő a legújabb üzleti húzásaikat. Ezt fölösleges részletezni, mert mindnek az a lényege, hogy a magyaroktól milyen trükkös módon kell ingatlanokat elrabolni és jogtalan pénzeket kicsikarni. Most a héten is ez volt a téma. Miután a hallgató kiszenvedte magát a slágereken, jött az üzleti téma. Kérjük olvasóinkat, hogy kapaszkodjanak meg, kössék magukat a székhez és kisbaltát még véletlenül se készítsenek a kezük ügyébe. Akkor most jön a legújabb húzásuk. Egy jogásznő üres óráiban azzal foglalkozott, hogyan lehetne Budán olyan magyar ingatlant megszerezni, ami soha nem volt az övék. Valószínű, hogy ezek a kutakodók vagy a térképen kiböknek egy pontot, vagy pedig elmennek Buda legszebb, legértékesebb részeibe és ott böknek rá egy pontra, „na ezt megszerezzük magunknak.” Ingyen. Valószínüleg most azért vetették rá magukat Budára, mert amit Pesten el lehetett lopni, azt már mind ellopták. A nő azzal jött elő – aki korábban minisztériumban is dolgozott –, hogy a Clark Ádám tér közelében, attól bal irányba, nem messze attól a ponttól ahol a Nulla kilométerkő van, ott „valamikor egy zsinagóga volt”.... Már azt is kinyomozta a nő, hogy ennek a teleknek valamikor két zsidó tulajdonosa volt, majd sorolta is a neveket. De trükkös módon azt nem említette, hogy ezek mikor, melyik évszázadban voltak ott tulajdonosok? Azt bizton állította, hogy ennek a két zsidó névnek viszont nincsenek örökösei. Most itt két „gazdátlan” telek van, de a pontos helyüket nem nevezte meg. Most álljunk meg egy szóra! Mi az, hogy gazdátlan telek a főváros közepén? A legértékesebb kerületben és 2011-ben? Ki az a hülye, aki ezt elhiszi? A jogásznő okos eszével a következőket mondta ezek után. Persze a műsorvezető mindenre csak rábólintott, hiszen kétség nem fér ahhoz, hogy „ez zsidó tulajdon.” Három variáció lehetséges. Első variáció az, ha vannak eddig nem ismert zsidó örökösök, akkor az ügy le van zárva. Ha nincsenek föllelhető örökösök egy éven belül, akkor erre a két telekre a MAZSÖK tart igényét. Most ne kérdezze senki, hogy ez a fantázianév mit jelent és kiket takar...? A harmadik eset az, hogyha a zsidó szervezet nem tud határidőre intézkedni a szükséges okmányokkal, akkor az államra száll rá a két telek. Ez utóbbi variáció szóba sem jöhet. A nő még valami igen zavaros történetet adott elő a két telekről, hogy ott a földet valakik „megkaparták” és kiderítették, hogy ott „valamikor” zsinagóga lehetett. Persze bizonyítékokat nem mondott, hogy melyik ez a két telek? És milyen nyomokat találtak a zsinagógára? Talán egy földbe ásott Tórát találtak? Vagy egy rozsdás Menórát? Ebből következik az, hogyha a zsidók rámutatnak egy földdarabra bárhol, hogy ott valamikor zsinagóga volt, akkor az egy szent hely és az a zsidók tulajdona. Most pedig álljunk meg egy második szóra. A zsidó áltörténészek azt hazudják, hogy a középkorban a budai vár területén, „valahol” zsidó utca volt....Ezt egy hatalmas reklámtáblán is hirdették több nyelven, ott a palota környkén...Most megint szorítsuk össze jól a fogainkat és még véletlenül se kapjunk hirtelen felindulásból a kisbalta után. A budai várban a török kiűzése előtt semmilyen zsidó utcáról nem tudtak, erről semmilyen írásos adatok sincsenek. Régészeti tárgyak erről mégkevésbé nincsenek. A török kiűzése után ott újra nagy lendülettel építkeztek és a XVIII. században újra állt a vár palota épülete, a középkori falakon, amit utána még kétszer is átépítettek. Ezzel együtt a vár terültén több igen jelentős középületet is építettek. Az építkezések során semmilyen zsidó emlékeket nem találtak. A Horthy-korszakban is folytak ott építkezések és ásatások, de semmilyen zsidó tárgyat nem találtak. Jött a II. világháború, amikor ezt a területet rendesen lebombázták és lőtték. Ennek ellenére a Rákosi és Kádár-korszakban az elég jól megmaradt középületeket a Szent György-tér és palota környékén lerombolták. Ugyanakkor a 60-as évektől kezdve, egészen mostanáig itt elég sok ásatás folyt és még lesz is, mert még igen sok feltáratlan középkori és Árpád-kori terület van ott. De eddig egyetlen darab zsidó követ vagy tárgyat sem találtak. Nem igaz az, hogy a középkorban zsidók éltek volna a királyi vár környkén. Ez ki van zárva. A középkorban végig a zsidók nem is kaphattak városokban letelepedési engedélyt...Ahol voltak is kisebb látszámban, azok mindenütt a városok falain kívül éltek. 

Kép: a magyar királyi vár 1908-ban és 1930-ban


ZSINAGÓGA ÜZLETKÖZPONTOK MAGYARORSZÁGON

Amelyik neve után csillag szerepel az működik! Ami hallatlan pofátlanság az az, hogy 1945 óta nem használják ezeket az épületeket, de ezeket a magyarok tartják karban és a rezsiköltségeket is a magyar állammal fizettetik meg. Az épületeket tatarozását is az állammal végeztetik el. Miért nem használták ezeket 1945 után?
 Mert a zsidók mind a KOMMUNISTA PÁRTBAN VOLTAK!

A 25 db Budapest-i zsinagógából egyik se működik ! 

Alma utcai imaterem (ortodox)
Bethlen téri zsinagóga (status quo)
Dessewffy utcai zsinagóga (ortodox)
Dohány utcai zsinagóga (neológ)
Dózsa György úti zsinagóga (jelenleg vívóterem - mellette imateremben van neológ közösség)
Frankel Leó utcai zsinagóga (neológ)
Hegedűs Gyula utcai zsinagóga (status quo)
Hősök temploma (neológ)
Hunyadi téri zsinagóga (neológ)
Kazinczy utcai zsinagóga (ortodox)
Károli Gáspár téri Bét Sálom zsinagóga(hagyományőrző)
Keren Or imaterem (Chabad Lubavics)
Nagy Fuvaros utcai zsinagóga (status quo)
Óbudai zsinagóga
Páva utcai zsinagóga (neológ)
Pesterzsébeti imaház (neológ)
Rabbiképző zsinagógája (neológ)
Rákospalotai zsinagóga (nem működik) –Országos Széchényi Könyvtár raktára
Rumbach utcai zsinagóga (status quo, nem működik)
Szeretetkórház imaterme (neológ)
Teleki téri zsinagóga (szefárd)
Thököly úti zsinagóga (neológ)
Újpesti zsinagóga (neológ)
Vasvári Pál utcai zsinagóga (Chabad Lubavics)
Visegrádi utcai zsinagóga (ortodox)
Zuglói zsinagóga (neológ)
VIDÉKI ZSINAGÓGÁK
Zsinagógák más településeken 34 db, ebből 8 működik állítólag
Bajai zsinagóga
Berettyóújfalui zsinagóga (jelenleg vasraktár)
Békéscsabai zsinagóga *
Debreceni zsinagóga *
Egri zsinagóga (kiállítóteremként funkcionál)
Egri kis zsinagóga (alkalmi kiállítóterem)
Esztergomi zsinagóga (kiállítóteremként funkcionál)
Gyöngyösi zsinagóga (Üzletházként működik)
Győri zsinagóga (kiállítóteremként funkcionál)
Hódmezővásárhelyi zsinagóga*
Kecskeméti zsinagóga (1974 óta Tudomány és Technika Háza)
Kecskeméti ortodox zsinagóga (1991 óta Magyar Fotográfiai Múzeum)
Kisvárdai zsinagóga (múzeum)
Kőszegi zsinagóga (felújítandó állapotú)
Mádi zsinagóga
Makói ortodox zsinagóga
Mátészalkai zsinagóga
Mezőcsáti zsinagóga (Üres, funkciótlan)
Miskolci zsinagóga (Kazinczy u.) *
Nagykanizsai zsinagóga (Üres, funkciótlan)
Nagykőrösi zsinagóga*
Nyíregyházi zsinagóga
Pápai zsinagóga
Pécsi zsinagóga *
Soproni ó-zsinagóga
Szegedi zsinagóga honlapja *
Szentesi zsinagóga (1998 óta Városi Könyvtár)
Szolnoki zsinagóga (Képtárként működik)
Szombathelyi zsinagóga
Tokaji zsinagóga
Tatai zsinagóga (római szobrok másolatai vannak benne kiállításként, a szerk.)
Váci zsinagóga *
Várpalotai zsinagóga (Jelenleg a Nagy Gyula Galéria működik benne)
Zalaegerszegi zsinagóga (Városi Hangverseny- és Kiállítóterem) (wikipedia)


MESE NINCS! A nem működő zsinagógákat 

ÁLLAMOSÍTANI KELL és ezekben 

hajléktalanszállókat kialakítani.  A közel 100 

000 magyar hajléktalan helyzete azonnal 

megoldódna.


A LEGMOCSKOSABB DINASZTIA VOLT

Európában sok sötét uralkodói család volt, de ezek között is elfajzásban a Habsburgok vezetnek. Az utóbbi napokban elcsendesedtek Habsburg Ottó temetéséről szóló hírek, amelyek közül hazai szempontoból a pannonhalmi szívurna ceremónia lesz a legérdekesebb, bár a Szent István bazilikában történő búcsúztatás sem lesz érdektelen, hiszen ott megjelenik majd a teljes politikai vezetés, beleértve a közéleti figurákat is. Kérdés, hogy a Mazsihisz képviselői is ott lesznek-e a bazilikában? Ugyanis ez az elhíresült szervezet fogadta tárt karokkal Ottókát 1989-ben az ELTE Gólyavárban...

Kép: Ottó és György fia, aki a Magyar Vöröskereszt elnöke
A cionistáknak nem lehet az elnöke , mert az már egy nyugdíjas állás …. és be van töltve …..


 

Az önvallomása szerint, mely a Duna-tv-ben hangzott el örmény-zsidó gyökerekkel rendelkezik a Habis család, bár az interjúban a zsidót határozottan nem ismerte el. A család valódi gyökerei a 370-es évekre vezethetők vissza, mikor Bizánc által Kis-Ázsiából a Balkánra betelepített öt törzs egyike volt egy zsidó törzs, mely később a mai Svájc területén lévő Héjavárban alapozta meg történelmét. Az első trónra emelését kétszer is a magyaroknak köszönhette. I Albertet csak úgy fogadta el magyar királynak a nemesség, ha felveszi a római katolikus kereszténységet. Habsburg Ottó volt az, aki a II. világháborúban személyesen kérte az USA-t Magyarország bombázására. Trónörökösi igénnyel lépett fel mind az osztrák, mind a magyar királyi rangért. A kommunisták elleni Páneurópainak nevezett a politikai puccsban jelentős szerepet vállalt annak reményében, hogy visszatérhet... A Duna-TV létrejöttében is jelentős szerepet vállalt - innen kapta a Magyar Királyi TV elnevezést. A magyarság ellen az elkövetett többi Habsburg történelmi bűnök többé-kevésbé ismertek a köz előtt. (jovonkinfo, részlet) Kép: az amerikai B-24-es Liberátor amivel gyilkolták a magyar lakokosságot 1944-45-ben





A TERRORÁLLAMOT NEM BÍRÁLJÁK AZ EMBERI JOGOK DURVA MEGSÉRTÉSÉÉRT

Pénteken az izraeli hatóságok felszólítása ellenére 63 palesztínbarát aktivista érkezett az izraeli Ben Gurion repülőtérre az USA-ból és Izraelből. Az izraeli rendőrség azonnal megrohanta őket és a közeli börtönbe zárt mindenkit. Képzeljük csak el, hogy valakinek van szabályos és érvényes útlevele és azzal fogadják, hogy megbilincselik és rács mögé helyezik, egy koszos cellába. (TT)

Most nem tiltakoznak az EU és a világ emberjogi szervezetei? Nekik fontosabb a munkakerülő és élősködő cigányok sorsa Magyarországon.
EGY ELDUGOTT HÍRECSKE
Izrael felszólított több légikikötőt és átadott nekik közel 300 nevet, hogy kik nem kivánatosak Izraelben és felkérte őket, hogy ne adjanak nekik helyet a repülőgépeiken, mert megérkezésükkor visszaküldik őket az izraeli banditák a repülőtársaság költségén. Izrael már számtalanszor kérkedett azzal, hogy ők a Közel-Kelet egyetlen demokratikus állama. Igy néz ki a zsidók demokráciája, hogy piszkos ügyeikbe bevonják a légitársaságokat, akik eddig 200 személyt utasítottak el, mert a haszon nekik fontosabb, mint az emberi jogok. A hírt eldugva közölte néhány média, nehogy megsértsék a máris megsértődött izraeli tolvajok és banditák érzékenységét. Probálná megtenni ugyanezt a piszkos munkát bármelyik másik ország. Sikítanának az emberjogi harcosok és szervezetek, mint a vesztét érző patkányok. (olvasónktól)
(A Jobbik vizsgálatot kezdeményez amiatt, hogy a MALÉV Párizs-Budapest járarától leszedettek a zsidók 9  utast, akiknek az állampolgárságát nem közölték és azt sem, hogy ezután mi lett a sorsuk? Vagy hová utaztak tovább? Miért fontos hír ez a magyar olvasók számára? Azért, mert ebből a kishírből azonnal kitűnik, hogy a MALÉV vezetése teljes mellszélességgel Izreael szolgálatában áll...(A szerk.)


TALMUDISTA NYIVÁKOLÁS

Csütörtökön több Gaza-i hajóönkéntes hazatért a sikertelen Gáza-i segélyakció után. Valakik akadályokat gördítettek már a görögországi kikötőkben a kiindulási engedélyek késleltetésével és a hajók műszaki ellenőrzésének az időhúzásával. Aztán szép lassan nyilatkozgatnak az Izrael biztonságáért annyira aggódó külföldi ügynökök. A svédországi polgári napilapban a Svenska Dagbladetban Benjamin Katzeff Silberstein elemezgeti, hogy előbb meg kell szabadítani Gáza népét a Hamasz elnyomásától. És írja ezt arcpirulás nélkül és gátlástalanul. Részletesen mesélgeti, hogy a Hamasz szervezet továbbra is elnyomja a nőket és nem engedi őket motorbiciklire ülni együtt egy férfival. Milyen szörnyű is lehet ez valójában. A nők kénytelenek gyalog vagy egyébb alkalmatosságokkal botorkálni az izraeli hadsereg által romhalmazzá változtatott utcákon. És a másik szörnyű dolog, hogy az afrikai lázadók politikai irányvonala nem kedvez Izraelnek. Vissza tehát a megcincangolt Kadhafi ezredessel. Mubarak is jól jönne, de annyira lecsúszott már, hogy sem egészségileg, sem pedig erkölcsileg nem képes visszatérni. A cikkecske nagyon gyengére sikerült Silberstein úr tollából. Egyszerűen nem tudnak már mit hazudni. Egy lejáratott Izrael a gyalázatos vallási és politikai irányzatával aligha szerez új támogatókat még az eltrottyosodott nyugati világ megbukott lakájainak a köréből sem. Várják tehát a csodákat Silbersteinék, de a csodák ritkaság számba mennek manapság. Jahve igéretei nem váltak valóra. (tudósítónktól)
Korábban is írtuk, hogy Görögországban jelentős számú zsidó van. Ez meg hogy lehet? Hiszen a „nácik” 1943-ben minden görög zsidót Auschwitzba deportáltak..Onnan meg egyenesen a „gázkamrákba”, de úgy látszik a zsidók csodás lények, mert képesek föltámadni Görögországban is.) A görög zsidók nélkül nem ment volna a hajók elleni szabotázsakciók lebonyolítása, amikor képesek voltak a hajócsavarokat is megrongálni. Tehát a görög hatóságok cion érdekeit készségesen kiszolgálták, mint ahogy a gazdasági katasztrófát is ezek okozták. A szerk.)



  BORZALMAS KÍNOK KÖZT HALTAK MEG


A FIATALOK ÉS FELNŐTTEK TÖMEGES 

ÖNGYILKOSSÁGÁNAK TÁRSADALMI-POLITIKAI OKAI 

VANNAK


A kilátástalan élethelyzet miatt sok gazda, és sok lakáshiteles lett már öngyilkos. Újabban közepes vállalkozók között is előfordult már ez. A fiataloknál a rossz családi háttér és kóros divatok vannak az öngyilkosságok mögött. A tömeges orvoshiány és ezek külföldre menekülése katasztrófális helyzetet jelez előre, ami már most is látható.

Ám előfordulhat, hogy nem ilyen halált képzeltek el maguknak.
"Horrorisztikus, ahogyan az öngyilkosság egyik legdurvább módját választották ezek a lányok, hiszen embertelen fájdalommal járhatott a klórgáz belélegzése, perceken keresztül" – véli Szalma Ibolya gyermekpszichológus. A szakember szerint a lányok tette mögött erős elhatározás húzódik meg, alaposan és többször is átgondolhatták öngyilkossági szándékukat, a módszer is erre utal: "nagy mennyiségű meszet és sósavat vásároltak, majd egy olyan helyen parkolták le az autójukat, amely közel van egyikük otthonához, mégis elég távol ahhoz, hogy szüleik már ne tudják megakadályozni az öngyilkosságot" - sorolta a részleteket a pszichológus. „Tapasztalataim szerint a fiatalok a végzetes döntés előtt segítséget kérnek, amit észre kellene vagy észre kellett volna vennie a környezetnek. Ha a fiatalok családja túl lesz a kezdeti megrázkódtatáson, akkor utólag fel fogja ismerni ezeket a segélykiáltásokat” – tette hozzá. Az öngyilkosságot elkövető 19 és 21 éves lány egy üzenetet ragasztott az autó szélvédőjére, melyen az állt: „H2S Halálos gáz van a kocsiban, ne nyisd ki, mert meghalsz.” A fiatalok halálát azonban nem a papíron jelzett kén-szulfid, hanem klórgáz okozta. Utóbbi Zacher Gábor toxikológus szerint nagy koncentrációban belélegezve a légutak nyálkahártyáján sósavat alkot, és a kén-szulfid gyors hatásával ellentétben, csak hosszú percek után áll be a halál. Az év eleji adatok szerint 40 százalékkal nőtt azon fiatalok száma, akik önkezükkel vetettek véget életüknek magánéleti problémák miatt. A kecskeméti Bolyai János Gimnázium diákja január 20-án tűnt el, holttestét Nyársapát külterületén találták meg. A rendőrség szerint a tizenhat éves fiú valószínűleg felmászott egy magasfeszültségű oszlopra, ott érhette halálos áramütés. Édesapja szerint a fiút az iskolában csúfolták társai, ez vezethetett a halálához. Május elején egy 17 éves nagyatádi diák egy telefonos átjátszó toronyról vetette magát a mélybe. Két héttel később egy 20 éves, életvidámnak ismert, jól tanuló gimnazista saját fonyódi házukban akasztotta fel magát.

Kép: a meszesvödröt a csomagtartóban találták meg...
 (hirado részlet és kép)



KÜLFÖLDI ALVILÁG IS GYILKOLGAT PINTÉR ELVTÁRS!

Borzalmas: részletek a budapesti gyilkosságról 
A hírTV információi szerint 21 lövéssel végzett áldozatával az a férfi, aki vasárnap a XIII. kerületben, egy tízemeletes házban meggyilkolt egy fiatal nőt. Meg nem erősített információk szerint a helyszínről egy szerb állampolgárságú férfi egy szlovák rendszámú autóval menekült el. A rendőrség a hírt nem erősítette meg, csak annyit közölt, hogy a gyilkosság áldozata egy magyar állampolgárságú nő. A férfi ellen nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a rendőrség. (hírTV)
 Állítólag egy szerb ölte meg a fiatal orosz nőt....

MEGINT TÚLMAGYARÁZOTT A RENDŐRSÉG

Megint egy túlságosan gyanús öngyilkosság...A rendőrség megint olyan túlbeszélt magyarázatokkal állt elő, ami nehezen hihető. Az utóbbi években egyre több a gyanús gyilkosság. Pár éve volt a láncfűrészes tényői gyilkos, aki az egész családját állítólag láncfűrésszel leölte, majd saját torkát is elvágta. Képeket persze nem mutattak, tanúk nem szólaltak meg és a szennytévéket sem érdekelte az ügy. Aztán januárban ott volt a 3 magyar lány meggyilkolása a Balkán diszkóban....Persze a bűnözőket nem fogták el és a diszkósoknak sem görbült meg a haja szála. A rendőrség szerint "felejtsük el."....És most itt van ez a két lány....Nézzük a túl gyanús szöveget...

1 autó ablakán papír, hogy vigyázat mérgező
2 két lány mérgezi meg magát a kocsiban, egy parkolóban
3 a két lány barátnő volt
4 lakossági bejelentésre mentek ki a rendőrök
5  meszet és sósavat kevertek őssze és ettől fulladtak meg a kocsiban
6 a két lány "nagyon zárkózott" volt
7 az egyik hozzátartozó sokkot kapott a hírtől
8 az egyik lány 19 éves bicskei a másik 21 éves budaörsi volt


Azt nem közölték, hogy nappal vagy éjjel találták meg-e a kocsit? Ha nappal, akkor ezt sokan láthatták..
.Nekünk a leggyanúsabb az, hogy miért mesélt ilyen sokat a rendőrség...?
 De tegyük fel, hogy a két lány valóban öngyilkos akart lenni, akkor miért nem gyógyszert vettek be? Miért nem a Dunába ugrottak? És még sorolhatnánk....És kinek hagytak üzenetet ezzel az autóra kirakott papírral? Már az is gyanús, hogy előre eltervelt öngyilkosok nem szoktak azzal törődni, hogy a megtalálóknak üzenetet hagyjanak. A hírek szerint a rendőrök megtalálták a két lány mobilját is....
Kép: a hírekben egyáltalán nem szóltak a tűzoltókról! Miért kellett egy rakás tűzoltót vezényelni ahhoz, ha két megfulladt lány van a kocsiban? MTI kép
Egy esti hír szerint egy járókelő találta meg a kocsit és benne a két lányt, aki a rendőrséget és a mentőket hívta....Ezek szerint éjjel lettek öngyilkosok



ANGLIA A LEGPISZKOSABB, 

KÉPMUTATÓ POLITIKÁT FOLYTATJA A 

VILÁGBAN 



A Líbia Nemzeti Átmeneti Tanács bejelentette, hogy a vegyi fegyverek készlete nagyobb volt, mint amit Kadhafi 2004-ben bejelentett. "Tony Blairt félrevezette Kadhafi azzal hogy elpusztította már 2004-ben a vegyi fegyvereket." "Nagy-Britannia tisztviselőket küldött Líbiába, hogy segítsen a vegyi fegyverek megsemmisítésére" – erről számolt a Guardian hétfőn. Ezt azzal a céllal tette Anglia, hogy elterelje közvélemény figyelmét az Egyesült Királyság módszereiről, hogy miket tettek korábban a környező tömegpusztító fegyverekkel. John Pilger, a neves oknyomozó újságíró és dokumentumfilm-készítő egyértelműen kijelentette, hogy 
a brit kormány többször megsértette a vegyifegyver-tilalmi egyezményt,
annak ellenére, hogy azt állítja, hogy lemondott a vegyi fegyverek használatáról 1956-ban és később elpusztították az összes vegyi fegyverüket. Itt egy cikkének a címe: "Hazugságok, torzulások és fegyvereladások" Pilger kifejezetten azzal vádolta meg a brit kormányt, hogy kettős mércét játszik a vegyi fegyverek kérdésében, mondván, hogy 
"vegyi fegyvereket még mindig gyártanak Nagy-Britanniában és értékesítettek mintegy 26 országba, köztük Izraelbe." 
(presstv részlet és kép)
Ez egy nagyon jó cikk, mert ebben össze vannak sürítve mindazok a piszkosságok, amiket Anglia, Amerika és Izrael elkövet, persze más nyugati hatalmakkal együtt. Ezek miközben kis országokon vagy olyan országokon amelyek nem tartoznak az érdekköreikbe, a legszigorúbb ellenőrzéseket követelik, sőt parancsolják, addig ők megszegnek minden nemzetközi egyezményt és képmutató hazug módon más országokat leckéztetnek. Valószínűleg az lehetett, hogy annak idején Kadhafi tényleg megsemmisítette a vegyi fegyvereket a jó kapcsolatok reményében, de az angolok rábeszélték mégis, hogy az olajüzlet miatt mégis vegyen tőlük Libia vegyi fegyvereke


BUDAHÁZY TÖKÉLETESEN 

FOGALMAZOTT


A FÜLKEFORRADALMÁR ORBÁN AZ 

ÁLLAMI TERRORISTÁKAT NEM 

CSUKATJA BÖRTÖNBE 


A közüzemi szolgáltatások díjaiban nálunk nem a tényleges szolgáltatást fizetteik meg az emberekkel, hanem különféle járulokos, állami követeléseket építenek be ezekbe a kitalált díjakba. 
Épp most tárgyaláják, hogy Magyarország különböző részein teljesen mások a vízdíjak, ami igazságtalan. Ráadásul a vízben gazdag Magyarországon drágább a víz mint sok más országban, ahol nincs még fele ennyi ivóvíz sem. 

CSAK AKKOR ADÓZZUNK HA 

ELSZÁMOLTAK AZ ADÓPÉNZEKKEL



Ami pedig az adózást illeti, vissza kell térni a KÖZÉPKORBA! A jobbágyok századokkal ezelőtt 9-edet fizettek a földesúrnak és tizedet az egyháznak és utána már senki sem nyúzta őket. De most Magyarországon legalább 30-féle adójellegő állami rablás van. Azért is vissza kell térni a középkorba, mert Európában az első adózást az angoloknál találták ki az 1200-as évek környékén. Mi is történt akkor? Akkor született meg az adózás helyes jogi alapja az állam és a nép részéről. Az történt, hogy a nemesek adót szedtek a jobbágyoktól, parasztoktól és katonáskodást is követeltek. Erre a parasztok és jobbágyok képviselői azt mondták a nemeseknek, megadunk minden pénzt amit a király és a nemesek követelnek, de csak egy kérésünk van:
 SZÁMOLJANAK EL PONTOSAN MIRE KÖLTÖTTÉK A PÉNZÜNKET.
 Ez volt az adózás helyes alapja. Nos, most is ezt kéne követelni. Az állam évente tételesen számoljon el, mire költötte az adókat? Persze azt törvénynek kéne meghatározni, hogy az adókat pl. nem lenne szabad veszteséges autópályákra költeni, nem lenne szabad magánbankokat ezzel konszolidálni és így tovább. 20 év óta a magyar állam egyszer sem számolt el az adók fölhasználásáról! Ahogy az állam minden évben költségvetést csinál, ugyanúgy az ország házában ELSZÁMOLÁSI NAPOT is kéne rendezni.

A ZSIDÓK KERTÉSZ MOCSKÁN 

KERESZTÜL ÜZENTEK MISZERINT AZ 

ORSZÁGOT NEM A KOSSUTH-TÉRRŐL

HANEM A SÍP UTCÁBÓL IGAZGATJÁK

Egyetlen egy magyar zsidó szervezet sem határolódott el fajtársuk véleményétől.


A NEMZETI VAGYON A MAGYAR NEMZETÉ ÉS NEM A KORMÁNYÉ


A magyarok előtt eltitkolt és elhallgatott, ma is érvényes Szent Korona Törvény világosan kimondja :

ÁLLAMADÓSSÁGOT CSAK HAZAÁRULÁSSAL LEHET ELKÖVETNI


Kilóg a lóláb a hamis kormánypropagandából! Minden párt a saját köpönyege mögé bújva, a saját magánérdeikért harcol és nem a KÖZ-érdekéért. A legnyílvánvalóbb bizonyíték erre, hogy
 a MAGYAR NEMZETI VAGYONT magánvagyonként kezelik.
Ezt a századok alatt fölhalmozott nemzeti vagyont osztogatják, fosztogatják privatizáció címén, amivel a HAZAÁRULÁS minősített bűncselekményét követték el. 
Egy nemzet vagyona mindig a nemzet tulajdona, az állam ennek CSAK A KEZELŐJE LEHET. 
A mi esetünkben a magyar nemzetről van szó és nem a bevándorolt cigánybűnözőkről és zsidóbűnözőkről. Az a kormány, amelyik a Nemzet vagyonát "állami tulajdonnak" hazudja, az a hatalommal való visszaélést követi el. A készakarva történő szándékos félrevezetés bűncselekményét a jelenlegi kormány is megvalósítja, tehát kár ezt az előző kormányokra áthárítani. Attól függetlenül, hogy 1945 óta minden kormány bűnös volt a nemzeti vagyon elrablásában. Ez a kormány, amely fölismerte az eladósítás, vagyonrablás tényét, nem képes egy mindenki által közérthető NEMZETI VAGYONLELTÁRT KÖZZÉTENI. Abban a pillanatban, amikor a mindenkori államhatalom KEZELŐ helyett TULAJDONOSKÉNT viselkedik, "a hatalommal való visszaélés bűncselekményét" követi el és ezáltal a "hazaárulás bűncselekményét" követi el. Az elmondottak alapján teljesen világos, hogy ÁLLAMADÓSSÁGOT csak az a kormány csinál, amelyik a Nemzeti Vagyon KEZELŐJE helyett TULAJDONOSKÉNT viselkedik, ez pedig egyenlő a HAZAÁRULÁSSAL. Tehát Magyarországon az elmúlt kormányok az "államadósságot" csakis hazaárulással hozták létre, idegen nagyhatalmakat kiszolgálva.


  A ZSIDÓTERRORISTÁK MÓDSZEREI




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése