2015. december 26., szombat

Láthatnád másként is, ha nem a zsidó szemüvegén keresztül látnál




Láthatnád másként is, ha nem a zsidó szemüvegén keresztül látnál



Irán - fordítják a tengelyt: I. Rész




2009.02.25. 22:38 :: Dübörgő Atomegér

A közelmúltban a "gonosz tengelyében", Iránban jártam, nem utolsósorban azért, hogy összevessem a valóságot azzal a képpel, amit a tömegsajtó alakít ki nálunk, Nyugaton, és azzal a második képpel, amit elfogulatlanabb irodalmakat olvasva, illetve Iránt személyesen is megjárt egyénekkel konzultálva, vagy éppen csevegve alakítottam ki. Természetesen a valósággal való kölcsönhatás következtében egy harmadik kép körvonalazódott bennem.
Ebben a postban nukleáris szakmámat lelkes amatőr történészkedéssel és politizálással keverve, mindezt személyes élményekkel fűszerezve írok az iráni atomprogramról és annak hátteréről.


Bevezetés

Szóval én vagyok az a jófej ifjú atomtudós, aki szeret csövezni is, és fontosnak tartja, hogy azzal nagyarcoskúdhasson, hogy bezony, ő Iránban is csövezett már! Hogy mindezt atomtudósként mertem megtenni, azt én soha nem hangsúlyozom ki, majd döbbenten úgyis visszakérdez a hallgatóságom, hogy de atomtudósként oda ki mertél menni??? A csövezésről meg persze illik megemlíteni, hogy repülővel mentünk-jöttünk Teherán-Bécs viszonylatban, mert csak 2 hét volt a szabadság, és úgy gyorsabb. És csak egyszer-egyszer aludtunk szabad ég alatt, meg magánszemélyeknél mulatozva. De tény, hogy útiterv, na, az nem volt, és a turistáknak való szállókat is kerültük. Többnyire a műemlékeket is. Minket az élő Irán érdekelt. Az emberek.

Azért bevallom, hogy szűkölt a gyomrom az elején. Mert beszél az ember közel-kelet szakértő kollegákkal is előtte, meg másokkal, akik pl. NAÜ kiküldetésben jártak ott, no meg utazómániás cimborákkal, akik hegyet másztak arrafelé, vagy éppenséggel „csak úgy” mentek a buli kedvéért. És ezek mind mondták, hogy majd igencsak meglepődöm, hogy semmi sem igaz a fundamentalista terrorista fehér atomtudós kémeket lenyakazó Iránból. Hanem szinte éppen hogy fordítva! Mert aztán azzal is alapozták a kedvemet a rokonok, barátok, és más jóakarók, hogy: „Atomfizikusként odamész??? Le fogják vágni a fejedet, (indulatszavak)!!!”

Szóval a fehérember fia kicsit szorongva keresi a WC-t, érkezéskor, a teheráni reptéren. No de ki gondolta volna, hogy ezek a marharépák ugyanazt a férfi-női piktogrammot használják megkülönböztető jelnek a férfi és női imatermek ajtajára, amit nálunk a toaletteken használnak? Szóval lépek be nadrágot matatva, erre ájtatos férfiak néznek vissza rám az imakőről felkonyulva. Hiába torpannék meg a küszöbön, a hátamban a két útitárs meg tülekedik, hogy akkor most toalettálunk, vagy sem? Aztán veszik ők is a lapot, meg egy szakállas arc, amolyan megértő türelmetlenséggel kituszkol minket, és egyenesen tol a WC felé. „Ez kemény volt, (indulatszavak)”, kommentáljuk az eseményeket, „mindjárt balhéval kezdünk!” Hát a frászt volt kemény. Valószínűleg napi 40 turista téved be kisdolgozni az imaterembe, de a piktogrammot akkor se fogják lecserélni. Aki emlékszik még a szocializmusra nálunk, az megérti, hogy miért. Mert minek? Majd mindig kituszkolják őket, egyenesen a WC felé! Hol itt a probléma?

No, de térjünk át a szakmára! Az iráni atomprogram állásáról próbálok valami ismeretterjesztőt írni, pár élményt belefűzve, de műszaki szempontból is, szakemberként, és egy kicsit beleártanám magam a történelembe, politikába is, lelkes amatőrként. Végül megírnám, hogy milyen változásokat sejtek az Irán-Nyugat viszonyban. Mert úgy tűnik, hogy fordítják a tengelyt! Az urándúsító centrifugák tengelyét is pörgetik, de közben fordítják a tengelyt, a gonosz tengelyéből kifelé, a Nyugattal való partnerség felé, erre utal számos tény.


Egy kis történelem

A tényállás megértéséhez érdemes kicsit a történelembe és a mai politikába is belekontárkodni. Amit egyértelműen fel kellett fognunk, hogy Irán tényleg azonos azzal az ősi állammal, amit mi Perzsia néven ismerünk. Ők mindig is Iránnak hívták magukat belülről, csak a külföldiek hívták őket Perzsiának, vagy éppen Párthiának, amikor nem a perzsa, hanem a pártus törzsből származott a nagykirály (sahinsahi) dinasztiája. Az iráni állameszme 2500 éve folytonos, és amikor maga az állam hosszab időre felolvadt a hódító iszlámban, kulturálisan hamar „elperzsásította” és Bagdadba vonzotta a kalifátust. A keresztes háborúk idején főleg a perzsa (és egyiptomi, görög-római, stb…) kultúra magaslatából – amit az arab hódítók is magukba szívtak időközben – nézik le alantas lényekként a keresztény lovagokat.

Majd újra létrejöttek különböző iráni államok (Magyarország is volt több darabban!), míg végül 1501-től újra egységes Perzsiaként rajzolhatták magukat a térképre. A szafavid Iszmáil sah siíta iszlám vallású álammá tette Irán-Perzsiát, amely ismét hatalmas területet ért el Nagy Abbász sah idején. Ekkor épült fel a csodás, türkizben játszó kincses meseváros: Iszfahán. Azóta az iráni állam ténylegesen is folytonos napjainkig.

Szóval, amikor Jazdban a Zoroaszter szentélyben megmutatták a tüzet, amely 2500 éve ég folyamatosan, hamar abbahagytuk a viccelődést, hogy párszor biztos elaludt azért. Aztán valami életrevalóan cinikus pap biztosan meggyújtotta, kicsit máskor, kicsit máshol, extatikusan hadoválva, hogy tulajdonképpen el sem aludt, és ez ugyanaz a tűz, ami eddig rejtőzködve égett, és hogy ímé, valóban tsudálatos esemény történt! De aztán átéreztük az időt, ami ott a szentélyben tényleg megállott, miközben kívül nagyon is pereg. Mert ki is tudhatja valójában? Tényleg éghet is akár 2500 éve, az ott, ami most is ég. Idő, ott Iránban, volt rá… Transzcendens énem ezért át is érezte, hogy lényegében 2500 éve valóban folyamatosan ég ott valami, mégha ténylegesen a tűz el is aludt valamikor. Mondjam azt, hogy megérintett az Isten? Hát meg.

Az 1700-as évektől Irán-Perzsia szívós védekezésre rendezkedett be. Területei koptak, de az igazi mag-állam Irán nem szűnhetett meg. Az elmúlt 300 évben egyetlen egyszer sem kezdeményeztek háborút! Az 1900-as századfordulóra Irán-Perzsia gazdaságilag alárendelődött Oroszországnak és a Brit Birodalomnak. Jól fel is osztották egy paktumban, ahogy fehér úriemberek szokták. 1906-ban alkotmányos forradalom győz, innentől fogva Irán alkotmánnyal bíró állam. A Nagy Háború és az azt követő forradalmi mozgások után 1925-ben egy kozákkapitány új dinasztiát alapít. Reza Pahlavi sah Atatürk Török Köztársaságát utánozná, de szerényebb támogatottsággal a háta mögött és szerényebb képességekkel megáldva. Az állam a nyugati pénzügyi befolyástól nem tud szabadulni, de azért modernizálódik is. Ellentmondásosan – megjelenik a polgári réteg, de paraszt tömegek mennek tönkre. 1935-ben a külföldön Perzsiának hívott állam a Népszövetségen keresztül felszólítja a világot, hogy Perzsiát ezentúl ősi és hazai nevén Iránnak szólítsák! Azóta mindkét elnevezés hivatalosan is elfogadott – ugyanarra az államra.

A II. Világháború idején Iránt megszállják a szovjet és brit csapatok. Valahol Teheránnál volt tehát az első „találkozás az Elbánál” aktus. Nem is véletlen, hogy ’43-ban itt konferenciáznak. Az öreg, nácibarát Reza sah detronizáltatik, és az ifjú Mohamed Reza pedig trónra ül. Jobb neveléssel, de még szerényebb képességekkel és atyja férfias bátorsága nélkül, mindezt pompakedvelő hajlamokkal tetézve… A paraszti tömegek ezidőtájt válnak külvárosi proletárokká, és igencsak elégedetlenek. És vékony az elégedett, felemelkedni tudott réteg. Ezért a kezdeményezést, alkotmányos eszközökkel, egy széles néptömegekre támaszkodó reformkabinet, Mohammad Moszaddek kormánya venné át az ’50-es évek elején. Megpróbálják állami kézbe venni az iráni olajkitermelést is. A sah külföldre menekülve várja meg, amíg az amerikai és brit tikosszolgák határtalan arcátlanságú, fedetlen vezetésével katonai akcióval megpuccsolják a reformistákat (Ajax hadművelet). És a nagytekintetű sah úr hazatérni méltóztathat… Tekintélye azonban innentől fogva formális.

Az ország ezt követően valóban modernizálódik, de a társadalom szétszakad. A hatalmas feszültségek végül az 1978-ban kezdődő forradalomhoz vezetnek. Hibásnak tűnik az a felfogás, hogy ez iszlámista forradalom volt. Az iráni emberek, akikkel beszéltünk, szinte mantraként mondogatták – amennyiben a jelenlegi elégedetlen többséghez tartoztak –, hogy „ha tudtuk volna, hogy ez lesz belőle, nem döntjük meg a sahot…” Vagyis az iráni népek többsége általános felkelésben söpörte el a meggyűlölt rezsimet. Tény, hogy ekkor még a kommunistáktól a polgári demokratákig mindenki a forradalom mellett állt. Az egy másik kérdés, hogy később a legjobban szervezett és legnagyobb támogatottságú Khomeini ajatollah féle vonal szerezte meg egyértelműen a hatalmat.


Az Iráni Iszlám köztársaság ma

Iránt mostanában gyakorta titulálják „fundamentalistának”, vagy „iszlámistának”. Ez tényszerűen nem igaz. Iránnak alkotmánya és világi törvényei, irányító testületei vannak. Ugyanakkor az állam valóban nem szekularizált, de világi állam, sok demokratikus elemmel! A Vének Tanácsába kizárólag egyházi személyeket 8 évente, a Medzsliszbe, vagyis a parlamentbe világi politikusokat 4 évente választanak. A szintén világi elnököt is direkt módon választják 4 évente.

A Vének Tanácsának nincsen közvetlen hatalomgyakorló szerepe, de elvileg ők választják meg, vagy éppen el is távolíthatják a legfelsőbb vezetőt. A pletykák szerint viszont még sohasem mondtak ellent neki titkos megbeszéléseiken. A legfelsőbb vezető sok jogosítvánnyal bír, az atomprogramnak csakúgy, mint a fegyveres testületeknek ő a „főparancsnoka”. Számos kulcspozícióba ő nevezi ki a vezetőket a TV-től a legfelsőbb bíróságig. Ugyanakkor nincs módja direkt módon irányítani a politikát. Nagy hatalmú testület a Szakértők Tanácsa, ami amolyan felsőház-szerűség, bizonyos pozíciókban ülő és más nagy jelentőségű politikusból áll.

A többnyire valóban szabad választásokon megválasztott Medzslisz hozza a világi törvényeket és a szintén választott elnök alakítja meg és vezeti a kormányt. A választásokat „nyíltan” manipulálhatja a Vének Tanácsa, amely erkölcsi meg nem felelőségre hivatkozva eltilthat jelölteket a választásoktól. A törvényeket a 6 világi és 6 egyházi jogtudósból álló Őrök Tanácsa veti össze az alkotmánnyal és az iszlám joggal (sárijjá). A világi törvényeknek ki kell fejezniük az iszlám jog szellemiségét, de azt nem közvetlenül alkalmazzák. A tolvajnak tehát nem kell félnie keze levágásától, de modern európai értelemben méltányosnak tekintett büntetéstől igen. A sárijjá ugyanis büntetendő cselekménynek tartja a lopást – így ezek a világi törvények kifejezik annakszellemiségét. A törvények körülbelül a mi BTK-nk keménységét mutatják. Csak Iránban következetesen végre is hajtják… Vannak természetesen számunkra idegen és durva elemek is. Létezik halálbüntetés, amivel az iszlámból kitérőket is sújthatják. A véres bűncselekményt elkövető halálra ítélteket, az áldozat családjának kérésére, a tett helyszínén végezhetik ki – ezt számos alkalommal meg is tették a felfokozott feszültségű, háború-közeli években a közelmúltban. Valószínűleg sok ártatlant is sújtottak ezzel, így a felháborodásnak engedve jelenleg moratórium érvényes a nyilvános kivégzésekre.

Érzésem szerint Iránt valójában egy, a pozíciókat csak cserélgető belső kör irányítja sutymorogva hozott döntésekkel. A mostani legfelsőbb vezető, Ali Khamenei korábban elnök volt. A korábbi reformelnök, Rafszandzsani, jelenleg a Szakértők Tanácsát vezeti, stb... – ez amúgy árnyalja a képet a valóban kissé, khm..., bunkó Ahmadinedzsád elnökölte Iránról. Érdekes adalék a legfelsőbb vezetőről, hogy egyik keze egy „nyugatbarát terrorista” támadása során megbénult. Ez pl. rendszeresen kimarad a nyugati sajtóból…

Nagyon fontos legitimáló eleme a jelenlegi rezsimnek az 1980-1988 között dúló Irak-Iráni háború emléke. A rezsim kulcsfigurái nem idegen tankokon érkeztek, ugyanakkor bátran részt vettek az irániak „Nagy Honvédő Háborújában”. Tény, hogy a háború során Irak számos alkalommal vetett be ellenük vegyi fegyvert. A közéletbe plántált Irán képet árnyaló tény ugyanakkor, hogy Irán erre egyszer sem válaszolt hasonlóképpen, pedig a rendelkezésükre álltak ugyanilyen eszközök.

Elevenen él a háború mártírjainak, vagyis a sháídok kultusza is. Egyik barátunk meg is ajándékozta útitársamat egy kis könyvecskével, ami Sháíd Muhammad Hemmat képét és életének rövid összefoglalóját tartalmazza. Sháíd Hemmat kísértetiesen hasonlít amúgy Che Guerra-ra. Barátunk szerint, ha bajba kerülünk Iránban, ezt felmutatjuk és bárki segít! De Iránban a baj minket anélkül is elkerült…

Tapasztalataink alapján meggyőződésünkké vált, hogy bár az iráni emberek többsége elégedetlen, vagy akár rezsim-ellenes is, de a helyzet távolról sem robbanásközeli. Külső ellenség ellen pedig döntő többségben védenék országukat. A rezsim, a nyugati média sugallata ellenére, széles legitimációs alapokkal bír. Az emberek szabadon beszélhetnek, ami cáfolja a rezsim fékevesztett keménységét. Jazdban egy étterem közepén hangosan ismételgették lelkes fiatalok a rövid kis angol mondatot, amit össze tudtak hozni: „Ahmadinejad is terrorist!”

Általában is elmondható, hogy a politika nyílt és teljesen általános beszélgetés téma. Az amerikai elnökválasztások előtti napokban jártunk ott, és nagyon várták Obama győzelmét. A májusi iráni választásokon ugyanis egyértelműen meg kívánják buktatni Ahmadinezsád elnököt és akkor végre tárgyalhatnak az USA-val… Mert bizony elég a szankciókból, a munkanélküliségből, az inflációból, elszigeteltségből, szegénységből... A shirázi plázában – mert ilyen is van ám! – megszólított minket egy úriember, akiről később kiderült hogy Fársz tartomány „kommunikációért felelős vezetője”. Mi úgy mondanánk, hogy a főcenzor… Ő is megnyugtatott minket, hogy Ahmadinedzsád megy májusban. A politikai elit is ezt akarja. A manipulálatlan választások természetes eredményét majd úgy tálalják, mint gesztust az USA felé.


A folytatás hamarosan következik az alábbi tartalommal:

Az iráni atomprogram története

A főbb iráni nukleáris létesítmények

Nagypolitikai kötélhúzás a közelmúltban

A közeledés forgatókönyve – Albright et al jelentése alapján

Konklúziók



Irán - fordítják a tengelyt: II. Rész



2009.03.06. 11:03 :: Dübörgő Atomegér

Az iráni atomtudósok hosszú fekete köpenyben dolgoznak. Különböző színű a turbánjuk, beosztásuknak megfelelően. Ugyanakkor mindegyik szakállas, vastag, keretes szemüveget hord és nagy, szuvas lapátfogaik vannak. A falon, mögöttük, a Legfelsőbb Vezető hatalmas képe. Zölden világító szemei követik az iráni atomtudósok mozdulatait. Mindét, egyszerre! Ha valamelyik atomtudós rápillant, a zöld szem szuggesztíven villan rá. Az atomtudós összerezzen, és visszafordul a munkájához, és még jobban rákapcsol. A másik falon vicces plakát látható. Uncle Sam fekszik hason, tépett USA zászló ruhájában. Nagyon bután néz ki a képből. A hátsójából iráni zászló áll ki, a háttérben meg egy gombafelhő, ami azt rajzolja ki, hogy „Gretiings out of Iran”. Az irániak ugyanis hibásan beszélnek angolul. Az atomtudósok néha felnéznek erre a képre is. Kis- közepes- és nagyajatollah szinten (kb. osztályvezető, főosztályvezető, igazgató) sátáni kacagásban törnek ki, az alsóbb rendű tudósok pedig idült vihogást hallatnak. Aztán beüzemelnek egy újabb uráncentrifuga–kaszkádot. Ez történik a busheri atomerőműben…

A fent rajzolt kép vaskos vonalakkal rajzolt karikatúra a nyugati emberekbe ültetett képről. Akit a valóság kicsit jobban érdekel, az kattintson a „tovább” gombra és annak mesélek kicsit az atomprogramról műszaki szempontból – tényszerűen, de érthetően.

Aki a kérdés fizikai-műszaki részét különösen szeretné érteni, annak ajánlom előbb egy korábbi, a KAPU-ban 2006-ban megjelent cikkemet elolvasni, a friss adatokat meg alább megtalálja.
A friss adatok esetében elsősorban Albright et al: Nuclear Iran: Not Inevitable c. report I. fejezetét vettem alapul, ami szintén ajánlott olvasmány.


Az iráni atomprogram története, jelenlegi állása és a fontosabb nukleáris létesítmények

Az iráni atomprogram hasonlóan kezdődött, mint hazánkban. Az atomhatalmakon kívüli országok 1958 után állhattak neki tömegesen az atomenergia békés célú felszabadításának csínját-bínját kitapasztalni. Ekkor hozták nyilvánosságra a 2. genfi konferencián az ehhez szükséges alapvető természettudományos ismereteket, és az előző évben alakult meg a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) is.

A továbbiakban a telephelyek szerint haladok, de csak a legfontosabbakat említve. Nagyon fontos észben tartani, hogy Irán igen szétszórta atomprogramjának helyszíneit, ami például egy „katonai megoldás” esélyeit is lényegében tökéletesen bizonytalanná teszi, de a felderítést, a program átlátását is nehezíti.

Teherán

A vilgszintű „atompezsgés” beindulásakor, Magyarországhoz hasonlóan, Irán is a baráti szuperhatalomhoz fordult – ők akkor az USA-hoz. 1967-ben megalapították a Teheráni Kutatóintézetet, ahová az USA felépítette Irán első atomreaktorát, amely a következő évben el is érte első kritikusságát (szakmai zsargonnal ez azt jelenti, hogy beindult). 1968-ben Irán csatlakozott a frissen megalkotott Atomsorompó Egyezményhez is.

Az Atomsorompó Egyezmény célja nagyon leegyszerűsítve az, hogy amennyiben egy ország az Egyezmény keretein belül transzparenssé teszi atomprogramját, és ezzel meg tudja nyugtatni a világot annak békés céljairól, akkor viszont szintén az Egyezmény keretein belül technológiához, alapanyagokhoz (üzemanyaghoz is) és szaktudáshoz juthat. A jó 40 éve alkotott Egyezmény eredendően is „lukasra” sikeredett (ez viszont fontos volt ahhoz, hogy sokan aláírják), nagyon általános, és időközben a kijátszására alkalmas technikák is fejlődtek. Ezért az Egyezmény az adott országokra specifikált Kiegészítő Jegyzőkönyveinek aláírása, ratifikálása és betartása az egyik legfontosabb garancia arra, hogy egy ország polgári atomprogramját tényleg transzparensnek tekinthessük manapság. Irán – nagy nyomás alatt – 2003-ban aláírta a Kiegészítő jegyzőkönyvet, de még nem ratifikálta azt. A Kiegészítő Jegyzőkönyvben vállaltakkal Irán sokáig kötélhúzósdizott, de erre még visszatérünk. Érdemes megjegyezni, hogy az USA is csak idén januártól ratifikálta saját Kiegészítő Jegyzőkönyvét.

Szóval, visszatérve Teheránhoz, a Teheráni Kutató Reaktor termikus teljesítménye 5 MW, üzemanyaga eredetileg nagy, 93% dúsítottságú urán volt. (Az ilyen, „exportra szánt”, fegyvertiszta uránt tartalmazó reaktoroknál arra szoktak törekedni, hogy a hasadóanyag összmennyisége ne legyen elegendő egyetlen robbanóeszköz építéséhez sem.) 1987-1993 között a fő iráni nukleáris szervezet (Atomic Energy Organisation of Iran, AEOI) argentin közreműködéssel átállíttatta a reaktort 20% alatti dúsítottságú urán üzemanyagra a NAÜ akkori elvárásainak megfelelően. Az eredeti, USA-ból szállított üzemanyagot máig a telephelyen őrzik.

Az elméleti oktatás, a nukleáris tudásbázis itt, a reaktornak is otthont adó kutatóintézetben indult be, illetve jött létre. Gyaníthatóan már a sah idejében is folytak a kutatóintézetben titkos tevékenységek, de főleg az Iráni Iszlám Köztársaság idejében foglalkoztak többek között lézeres dúsítással kis mennyiségű uránnal, illetve a reaktorban besugárzás révén különböző transzurán* izotópok létrehozásával és elválasztásával tudományos kutatásuk céljából – köztük érdemes megemlíteni a plutóniummal és a polónium-210-zel végzett kísérleteket. Mindezek közben a kutatóintézet a NAÜ ellenőrzése alatt állt az Atomsorompó Szerződésnek megfelelően.
(* Az urán a periódusos rendszer végén található, utolsó, vagyis legnagyobb rendszámú, a természetben megtalálható elem. A nagyobb rendszámú elemek izotópjait mesterségesen lehet csak előállítani, és ezeket transzuránoknak hívjuk.)


Iszfahán

A mesés, ma is élő középkori város, Iszfahán melletti kutatóintézetet és nukleáris komplexumot francia segítséggel kezdték el építeni 1974-ben. Az Iráni Iszlám Köztársaság idejében, az 1990-es évektől főleg kínai segítséggel fejlesztették. A kínaiak több szubkritikus rendszert, kritikus rendszert, illetve reaktort is leszállítottak az iszfaháni kutatóintézet számára.

Jelenleg az AEOI nagyon sok üzemet működtet itt. Közülük a legfontosabb az uránkonverziós üzem, amelyben a bányászott urán-oxidból (U3O8, yellow cake, sárga pogácsa) UF4 illetve a dúsításhoz használható UF6 gázt tudnak előállítani. Szintén kifejlesztették az urán fémmé történő alakításának technológiáját, ami egy fegyverprogram számára alapvetően fontos tudás.

Az UF6 gáz a szakmai szlengben csak hex-ként szerepel, ami németül boszorkányt jelent. A dúsítás során jellemzően a 235-ös és 238-as tömegszámú uránizotópok halovány tömegkülönbségét használják ki. Ehhez olyan molekulába kell vinni az uránt, amelyben csak egy uránatom található, és a többi atom olyan, aminek csak egyféle tömegű izotópja létezik. Ilyen elem nagyon ritka, de előfordul, mint pl. a fluor: F. Ugyanakkor a hex gáz rettenetesen korrozív, robbanékony és mérgező. Az urándúsítás többek között ezért is nagyon kényes és nehéz technológia.

A 2008 végén érvényes becslések szerint Iszfahánban és más telephelyeken összesen 350 tonna urán gyűlt össze hex formájában. Ezt a mennyiséget értékelve elmondhatjuk, hogy alig lehetne elég akár csak egy nagyobb fajta atomerőművi blokk egyszeri töltetét – több tíz tonna alacsony dúsítottságú urán urán-dioxid kerámia formájában – ebből előállítani, ugyanakkor elegendő alapanyag mintegy 35 robbanóeszközhöz szükséges magas dúsítottságú urán előállításához.

Nagyon fontos létesítmények még Iszfahánban a cirkónium üzem, amely a szintén itt található nagyon fontos nukleáris üzemanyaggyár számára gyárt alapanyagot. Az üzemanyaggyárról az irániak a közelmúlt évekig azt állították, hogy az orosz gyártású busheri atomerőmű számára gyártana üzemanyagot. Szakember számára ez már akkor nonszensz volt, hiszen közismert, hogy a kiváló üzemanyagot gyártó oroszok nem szívesen engednek mindenféle kétes minőségű üzemanyagot a reaktoraikba. Egy üzemzavar ugyanis az általuk gyártott atomerőművek jó hírét tépázná meg – amivel szemben üzletileg az orosz igencsak ellenérdekelt. Azóta már nem kérdéses, hogy az iráni építésű IR-40 reaktor számára készül itt az üzemanyag. Fontos kihangsúlyozni azt is, hogy az IR-40 reaktor számára nem kell az uránt dúsítani, mivel egészen bizonyosan természetes uránból készülő üzemanyaggal működik majd! Az IR-40 reaktorról még szó esik alább, bővebben.

Az iráni atomprogram felderítése szempontjából aggályos létesítmények az Iszfaháni telephely melletti hegyekbe fúrt alagutak. Üres állapotukban látták már ellenőrök, de istenigazából nem tudni pontosan mit telepítenek/telepítettek ezekbe.

Az Irán körüli nemzetközi politikai vihar idején Iszfahán létesítményeire is NAÜ pecsétek kerültek 2003-ban, amelyeket 2005-ben eltávolítottak és a munka azóta tovább folyik.

Az Iszfaháni üzemanyaggyár telephelye, 2005

Alagutak az Iszfaháni üzemanyaggyár telephelye mellett, 2005

Vajon hova vezet?


A busheri atomerőmű

A busheri atomerőmű sokáig a szalagcímekben szerepelt, és a nyugati sajtó előszeretettel tálalta az iráni fegyverprogram egyik létesítményeként, esetleg fedőlétesítményeként.

Még a sah idejében nagyon ambiciózus atomenergetikai program kezdődött Iránban. A tervek szerint 2000-re mintegy 20, vagy több atomerőművi blokkot építettek volna. Az indoklás szerint ezzel az ország ipari-tudományos fejlődését is szolgálták volna, az atomenergia szintúgy emelte volna az ország tekintélyét, illetve a bőséges kőolaj és földgáz kincseket az export számára nagyobb mértékben felszabadíthatta volna. Ugyanezeket az érveket hangoztatja a jelenlegi rezsim is. És ezek az érvek bizony akkor is jogosak, ha a mai Irán mondja.

A busheri atomerőművet eredetileg a német Kraftwerk Union (később Siemens) kezdte építeni 1970-ben két reaktorblokkal. Az építkezés a forradalom idején leállt 50%-os és 80%-os készültségnél. Az Irak-Iráni háborúban bombatalálatokat is kapott. 1994-től az orosz Atomsztrojexport kezdte újra az építkezést az egyik blokkon, a németek által felhúzott épületbe egy VVER-1000-es blokkot „nyuvasztanak bele”. A rossz nyelvek szerint a szerződésnek vannak titkos záradékai, amely szerint Irán fegyverkezéshez használható technológiát és know-how-t is kaphatott. Aligha hiszem, hogy így lett volna. Irán és Oroszország régóta vetélkedő hatalmak a Kaukázus térségében. Hogy az oroszoknak ne lenne hideglelésük egy atomhatalom Irán gondolatára, na azt kötve hinném! Maga az erőmű meg tökéletesen alkalmatlan fegyverprogramba valló beillesztésre. Könnyűvizes moderálású, dúsított urán üzemanyaggal, egyéves kampányokkal üzemelő rektorról van ugyanis szó. (Hogy ilyen reaktor miért nem alkalmas fegyverkezésre, részletesen kifejtetik legfelül hivatkozott cikkemben.)


Uránbányászat

Az iráni uránbányászatról elegendő annyit elmondani, hogy az ország egész területén zajlanak feltárások. Az Elburz hegységen taxival átutazván a sofőr is mutogatta nekünk a völgybe vágott alagutakat, hogy lám, ott is uránérc után kutatnak! (Mellette pedig hatalmas duzzasztórendszerrel vízerőmű üzemel az egyik oldalon, és épül a másik oldalon.) Irán hatalmas ásványkincs-készletekkel rendelkezik, földgázzal, kőolajjal, szénnel egyaránt. Uránérc készleteik viszont nem igazán nagyok. Az összes becsült készlet mintegy 30 000 t, ez aligha lenne elég egy komolyabb atomerőmű-flotta üzemanyaggal való folyamatos ellátására. Stratégiai tartaléknak persze értelmes lehet kitermelni. De egy biztos: még az atomerőmű flotta felépítése előtt egészen értelmetlennek, irreálisan drágának tűnik a bányászatot és az üzemanyaggyártó kapacitást kiépíteni, amennyiben tényleg kizárólag békés polgári programról van szó. Ezen uránkészletek viszont elegendőek lehetnek egy ambiciózus fegyverprogram számára nyersanyagul.


Ha Natanz, akkor urándúsítás

Az aggodalmakra valóban okot adó létesítmények egyik legfontosabbika a natanzi urándúsító komplexum. A telephely 2002 augusztusában „bukott le”, amikor az Iráni Ellenállás Tanácsa sajtóközleményében felfedte a „10 éve titkosan folyó iráni atomprogramot”. Apró szurkálódásképpen megjegyzem, hogy a fenti szervezet terrorszervezetként van nyilvántartva, ugyanakkor a sajtótájékoztatót Washington D.C.-ben tartották. A valóban gyanús létesítmények inkább 2000 óta épültek, és a bejelentés is gyanúsan egybeesett az iraki invázió előkészítésével.

A Kalaye Electric fedőnéven felépített telephelyen a NAÜ 2003. februári ellenőrzése során 162 db., P-1 kísérleti centrifugából álló kaszkádot talált, amellyel addig UF6-tal történő tesztelést még nem végeztek. Ez a típus nagy hasonlóságot mutat az Abdul Kvadir Khan által Pakisztánnak az URENCO cégtől „ellopott” egyik centrifuga technológiához. A NAÜ 2003-ban a centrifugákat üzemképtelennek találta, ugyanakkor nagy dúsítottságú urán nyomát találták meg a róluk vett dörzsmintákban. Később bebizonyosodott, hogy az alkatrészek egy része Pakisztánból származik, és feltételezhetően működő dúsító üzemből szerelték le őket, így kerülhettek rájuk a dúsított urán nyomok.

2003 augusztusában Natanzban sikeres tesztet végeztek egy 10 centrifugás kaszkádon hex (UF6) felhasználásával. Időközben a nemzetközi nyomás fokozódott, aminek hatására Irán 2004 novemberében önként leállította atomprogramját, és önkéntalávetette magát a decemberben alá is írt, de azóta sem ratifikált Kiegészítő Jegyzőkönyvének. A kérdéses berendezésekre NAÜ pecsétek kerültek, vagyis a NAÜ tudomása nélkül ezeket a berendezéseket nem lehetett újra üzembe venni.

A nemzetközi helyzet időközben fokozódott, és Iránban 2005-től Mahmúd Ahmadenidzsád lett az elnök. 2006-ban a natanzi létesítményekről a NAÜ ellenőrök jelenlétében levették a pecséteket és a munka újraindult. Időközben a telephelyen felépítettek egy dupla teremből álló, 50 000 uráncentrifuga befogadására alkalmas földalatti épületet is. 2006-ra a melléképületek is elkészültek.

A 2008 végén érvényes becslések szerint a telephelyen 3800 P-1 típusú centrifuga működött, és további 2000 db. más telephelyeken. 2009 során az Iráni Iszlám Köztársaság 3000 újabb centrifuga beüzemelését jelentette be. A típust nem adták meg, ami azért izgalmas, mert időközben megjelentek az IR-2 és IR-3 típusú, hazai, továbbfejlesztett centrifugák is, amelyekről nagyon keveset lehet tudni azon túl, hogy vannak.

A számok értékeléséhez el kell mondani, hogy körülbelül 50 000 P-1 centrifugával lehetne az egyetlen árva busheri atomerőművi blokk számára üzemanyagot gyártani. 6000 db. P-1 centrifugával viszont évente 1-2 robbanószerkezethez elegendő nagy dúsítottságú uránt lehetne előállítani.

Eddig 630 kg alacsony dúsítottságú uránt állítottak elő hex formájában. Nagyon fontos megemlíteni, hogy egy fegyver előállításához „köztes alapanyagként” szükséges mennyiségű 4-5%-os alacsony dúsítottságú urán előállítása adott számú centrifugával lényegesen több időbe telik, mint aztán ebből, a 90% feletti dúsítottság elérése kellő mennyiségben!

Az elvakultságtól mentes források szerint Irán amúgy nem lép át bizonyos bűvös határokat. Egyre közelít a „kitörési ponthoz” (break-out capability), de például magas dúsítottságú uránt valószínűleg tényleg nem állítanak elő. Ha ezt megtennék, és lebuknának vele, akkor tényleg nagy bajba kerülnének. De egyre inkább rövidül az az időtartam, amire szükségük lehet, ha mégis fegyver gyártására szánnák el magukat – ezt is szolgálhatja az alacson dúsítottságú urán gyártása (főleg ha hex formájában tárolják), amire az Atomsorompó Egyezmény elvileg lehetőséget ad. Az ebből és hasonló tényekből levonható következtetéseket majd a III. fejezetben boncolgatom.

Az „Original Centrifuge Plant” épületeiben folytak a korai centrifuga kaszkád tesztek. Ezekre került pecsét 2003-ban. Közben a jobb oldalon látható, beton-föld szendvicsrétegekkel fedett föld alatti épületek készülnek. 2002

A telephely felépült. 2006

Natanz, 2008


"És nagykirály, ne feledkezz meg az arakiakról sem!"

Aránytalanul kevés szó esik a hírekben Arakról. Pedig elsősorban ez az a létesítmény, amit egyszerűen nem lehet egy békés célú atomprogram részének tekinteni. Ez a telephely is 2002-ben „bukott le”. 1996 óta épül itt az első nehézvíz gyártó üzem modul, 2003 óta a második. Jelenleg mindegyik üzemel, évente 16 tonna nehézvíz előállító kapacitással. Ez bőségesen elegendő mennyiség lesz az araki, nehézvízzel moderált reaktor indításához és üzemeltetéséhez.

Időközben, 2003-tól maga az IR-40 nevet viselő reaktor is épülni kezdett és jelenleg a befejezéshez igencsak közeli állapotot mutat. Az irániak mereven ragaszkodnak hozzá, hogy a reaktorral orvosi célokból állítanának elő izotópokat. Ugyanakkor ehhez a rektor teljesítménye feleslegesen nagy, és amúgy meg kísértetiesen hasonlít a pakisztáni Kushab reaktorhoz, amellyel a pakik az atomfegyvereikhez szükséges plutóniumot állítják elő. A reaktor nehézvízzel moderált, csatornás típus, amelynek üzemanyaga feltételezhetően természetes urán lesz. A részletes indoklást mellőzve annyit kell az ilyen típusról tudni, hogy megfelelő nemzetközi ellenőrzés nélkül az ilyen típusok alkalmasak fegyvergyártásra felhasználható plutónium tenyésztésére. Ennek részletesebb kifejtése szintén megtalálható bejegyzésem elején belinkelt cikkemben. Megbízható becslések szerint a fegyver-plutónium gyártó kapacitás 9 kg/év lehet. 2011-re várható a reaktor üzembe lépése.

Szintén csak feltételezhető, hogy a telephelyen kis léptékben, de a plutónium elválasztásával (üzemanyag reprocesszálás) is foglalkoznak.

Arak. Jobb alul a nehézvízüzem, bal felül az épülő IR-40 reraktor. 2005

Arak, 2008


Milyen programot takarhatnak a fenti létesítmények?

2006-ban írott cikkem óta a fejlemények nem változtatták meg személyes szakmai értékelésemet, csak annyiban, hogy sok mindenről kiderült azóta, hogy az irániak képesek rá, bár korábban ezek esetleg kérdésesek voltak. Az akkori konklúziómat ezért egyszerűen idemásolom:

A fentiekben írt műszaki tények alapján természetesen nem jelenthető ki megfellebbezhetetlenül, hogy Irán atomfegyverek előállítására törekszik. Ami viszont világosan látszik: az iráni atomprogram menete nagy hasonlóságot mutat a világ eddigi történelme során nagy atomarzenált, illetve atomfegyvergyártó kapacitást sikeresen kiépítő több ország stratégiájával. Irán mind a két, az urán- és plutónium-ágon előrehaladva is jelentős eredményeket ért el olyan fejlesztések területén, amelyeket kiteljesítve sok lábon álló, nagy atomarzenál előállítására is alkalmas nukleáris rendszerre tehet szert.

Nagyon fontosnak tartom írásom végén is kihangsúlyozni, hogy a kizárólag békés célú nukleáris berendezés rendszerek, illetve a katonai célú nukleáris rendszerek között markánsan különbséget lehet tenni. A szakember számára az Irán területén mára elkészült és jelenleg épülő nukleáris berendezések egy olyan, a jövőben felépíteni tervezett rendszer részeinek tűnnek, amely békés és katonai célokat egyaránt szolgálhat. Gyanakvásra ad okot, hogy Irán jelenleg elsősorban a kettős felhasználhatóságú dúsító üzemének felépítését és a majdnem bizonyosan katonai hasznosíthatóságú nehézvizes reaktorának építését erőlteti. Ugyanezt az elszántságot nem tapasztaljuk a kizárólag békés célra hasznosítható berendezések, például könnyű-nyomottvizes polgári atomerőművek felépítése terén.


Várhatóan a jövő héten elkészítem a III. fejezetet, amiben a világpolitikai hátteret boncolgatom, illetve az Irán és a Nyugat – USA is – közti várható közeledés vélhető forgatókönyvét. A várható tartalom:

Világpolitikai kötélhúzás 2002-2008

A közeledés forgatókönyve


A III. fejezetet, ahogy az I. fejezetet is, ismét nem írhatom szakemberként, hanem csak lelkes amatőrként. Addig is szeretném előrebocsátani, hogy a fenti értékelés ellenére úgy tűnik, hogy Irán célja nem az atomfegyver megszerzése önmagában! A különböző elemzésekben sokat előcitált Pakisztán annak idején egyértelműen a fegyver megszerzését tűzte ki célul. Zulfikar Ali Bhutto elnök ennek megfelelően valahogy így is fogalmazott anno: Ha leveleket is kell ennünk, (úgy legatyásodunk miatta,) akkor is meg kell szereznünk a bombát! Pakisztán az indiai atomarzenál árnyékában ugyanis semmi más módon nem látta biztosítva puszta állami létét sem. Ezért a fegyverkezésről való lebeszélésük lényegében reménytelen volt annak idején.

Irán célja szerintem más, és a fentihez hasonló kijelentést iráni vezető még a pletykák szerint sem tett. Ők stabilitásra vágynak. Ezt esetleg megfelelő elrettentéssel érik el, de aligha ezt tekintik ideális végeredménynek, hiszen akkor marad az elszigeteltség, amiből már nagyon elég nekik. Szinte mantraként mondogatja minden iráni ember, hogy „Irán, ha hagynák a saját útján fejlődni, sokkal előrébb tartana!”

Vagy sikeres diplomáciával érik el a stabilitást, melynek feltétele, hogy az USA által köréjük létrehozott katonai gyűrűnek is meg kell szűnnie, szintúgy a fenyegetőzésnek is véget kell érni. Erről szól az Iráni vicc: Melyik az a két ország, amelyik csak az USA-val határos? A válasz: Kanada és Irán! És tényleg, lényegében igaz: A kaukázusi határt kivéve minden szomszédjukban van amerikai katonai bázis, vagy komplett expedíciós hadsereg. És ennél többre is szükség lesz: kölcsönös garanciákra! Kölcsönösekre!

De még ez sem elég Iránnak. Ők – szerintem – közel teljes gazdasági nyitást szeretnének, és kölcsönös biztonsági garanciákat! Kölcsönöseket! Fejlődni, gazdagodni akarnak. A saját maguk alkotta rezsim kereteiben… Vagy egy másik, de megint csak maguk alkotta rezsim keretében, de egy biztos: nem olyanban, amelyik külföldi tankokon hozza az új elnököt és kormányát! Ők 2500 éve építik államukat. Hozzá vannak szokva, hogy létezik. Meg a térség is hozzá van szokva, hogy létezik. Ez ottan a dolgok természetes rendje. Irak és Irán között nem egy betű (és egy ékezet) a különbség !


Mi HAARP van .. És minden haszná-.. Full HAARP Dokumentumfilm

HAARP IDŐJÁRÁS CONTROL része lehetne NWO KIÜRÍTÉSÉNEK PLAN, i

Időjárás Ellenőrző Conspiracy Theory Jesse Ventura HAARP

HAARP: Perzsa-öböl Eyewitness

Haiti / Chile Földrengés HAARP 2010

Japán földrengés nukleáris Fukushima ☢ Attack, HAARP, japan ☢ ☢ USA NEX




És még van pofájuk azt állítani , hogy Irán a terrorista állam , hol ott innen úgy látszik , hogy a birodalmi Amerika és a cionista neokom vezetés a terrorista ők mérnek csapásokat a föld Nemzet államaira . Játszanak a tűzzel , de a tűzben a vas is megolvad, halottak lesznek ők is csak még nem tudják , de már felkészültek a nemzetek a nukleáris korszak utáni létre is, ők is HAARPOT akarnak ők is játszanak a hárfán . Az emberiség nem akar megállni a fejlődéssel mint ahogy most Irán is atomhatalom lesz , ne csodálkozzanak az elsődleges terrorista hatalmak , de más is fog játszani a hárfán, csak az a kérdés , hogy a föld elbírja majd a többszólamúságot. És az élet beálmodik – e vagy kialszik , még a szikrája is , meddő lesz a táj holdbéliek a sziklák nem veri fel a gaz a rónaságot, kopár kövületként egy két csontváz , ha megmarad, de azt is széthordja a tájfunos forgószél. Ott hol a madár dalolt, már csak a szél süvít, oly kihalt e táj . Te tetted ezt EMBER ki méltatlan lettél az életre, kipusztítottad magadat, és az egész evolúciót, Sátáni tettedet akkor kellet volna megállítani, mikor még kis cionista terrorista államocska voltál, egy hidrogén bomba megállított volna, és az élet ment volna tovább. Látod még használhatod a fejedet, ha megerőlteted magad, hisz nem azért van az , hogy a kalapod tudjad hogy hová kell rakni, kipáról nem beszélünk, hisz ők a Sátánhívők kasztjába tartoznak. Ha azt hiszed meglesztek egymás mellet, hát tévedsz és alulról fogod szagolni az ibolyát. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése