2015. december 8., kedd

,,Hol vár állott.... ,,





,,Hol vár állott.... ,,





17 embert rabosítottak Siófokon egy Facebook-megosztás miatt 


2015. 11. 27. 24.hu 

A volt fideszes polgármester jelentette fel őket, mert egy ingatlanügyről írt bejegyzést tettek közzé. 

17 embert kihallgattak és rabosítottak Siófokon egyetlen Facebook-megosztás miatt, mert a volt fideszes polgármester, Balázs Árpád rágalmazás miatt feljelentést tett - írja a 444. Az "Árpi Lapjairól Kitiltottak Társasága" nevű Facebook-oldalon megjelent bejegyzésben az áll, hogy egy siófoki belvárosi ingatlant Balázs polgármestersége alatt megdöbbentően olcsón, kevesebb mint 76 ezer forint négyzetméteráron adtak el. A bejegyzés megkérdőjelezi az eladás jogszerűségét, de a posztoló nem vádolja semmivel Balázs Árpádot, annyit írt, hogy az ügylet gyanús és kijelentette, hogy a megkötött szerződést érvénytelennek tartja. 

Miután Balázs feljelentést tett, az ügyészség is beszállt közvádlóként, arra hivatkozva, hogy a rágalmazást hivatalos személy ellen követték el. Kovács Péter Balázst, a DK Somogy megyei elnökségének tagját az elsők közt hallgatták ki. Ő egyébként a város egyik legismertebb polgára, az első városi tévé egykori vezetője, volt főiskolai tanár. Tudomása szerint a helyi DK másik ismert alakját, Poósné Kovács Andrea temetkezési vállalkozót, és Farkas Hédit, a siófoki MSZP-szervezet tagját is vegzálják a megosztás miatt. Az ügyet koncepciós pernek tartja, azt mondta, szeptemberi kihallgatásakor a rendőrök többek köztarra voltak kíváncsiak, hogy ismeri-e a többi embert, akik megosztották a bejegyzést. 

Czeglédy Csaba szombathelyi MSZP-s ügyvéd-politikus, aki az ügyben 9 gyanúsítottat ingyen véd, teljesen alaptalannak tartja a gyanúsítást. Azt mondta: közügyben írott posztról van szó, ami nem gyalázkodó, nem nevezte korruptnak a volt polgármestert. Czeglédy egyébként azzal vált országosan ismertté, hogy lebuktatta a kokainozó szombathelyi fideszeseket. 

Kapcsolódó: 
   Üldözőbe vette egy nő a táskáját elrabló bűnözőket - most őt akarják elítélni, sőt, egy bíró szerint gyilkosságot követett el (kuruc.info
   A helyzet fokozódik: a Blikk szerint két hatvanéves beült az autóba, és elindult kivégezni Orbán Viktort(kuruc.info
   Orbán Viktort akarták meggyilkolni -VIDEÓ (hirpress.hu
   Nem tévedés: osztrák téeszelnök vette meg Simicska földjeit (valasz.hu

A magyar föld nem eladó! 
Ne a termőföld eladásával finanszírozza a Fidesz az oligarchaváltást! 
http://www.sokkaljobb.hu/content/a-magyar-föld-nem-eladó 
Az állami tulajdonú termőföldnek a haveri ökörkörnek juttatása máris több milliárdos költséget okozott. Még az is lehet, hogy többe kerül a leves, mint a hús. Az árverezés és annak költségei, számítógépes programok milliárdokért, stb. stb. A haverok a vásárláshoz kedvezményes hitelt is kapnak, ami állítólag már el is fogyott! 
Lehet, hogy néhány kisgazda is termőföldhöz jut, azokat aztán minden órában mutogatni fogják a közmédiában, mondván, hogy lám, földtulajdonhoz jutott a nép egyszerű gyermeke! Az offshore lovagok (magyarországi adófizetést elkerülő) haverok meg a háttérben röhögnek a magyar társadalom hiszékenységén! Tűrjük még magyarok? (SVPSZ) 


Üldözőbe vette egy nő a táskáját elrabló bűnözőket - most őt akarják elítélni, sőt, egy bíró szerint gyilkosságot követett el

A rablók zsidók vagy cigányok voltak !!!
Hát persze , hogy a cigány , és a zsidó rablóknak jogaik vannak a benszülött magyarnak , meg az anyja picsája , mert goj és kus a neve !!!!!
Meghalt egy motoros 2012 decemberében a Kolosy téren. Rövid idő alatt világossá vált, nem „hétköznapi tragédiáról” van szó, az ügy sokkal komplikáltabb és szokatlanabb, ugyanis a kétkerekűn tolvajok ültek, akik néhány perccel korábban, a Zsigmond téren betörték egy autó ablakát, és ellopták a sofőr táskáját. Ők menekültek, a holmi tulajdonosa pedig kétségbeesetten követte a tulajdonát. Nagy port kavart, amikor kiderült: a sofőrből gyanúsított lett. Azóta megtörtént a vádemelés, az ügyészség úgy látta, halált okozó közúti veszélyeztetés miatt kell felelősségre vonni a nőt, aki a volán mögött ült. Az ügy a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság elé került, ahol megkezdődött a per előkészítése. Végül mégsem ott tárgyalják majd az esetet, hanem „magasabb szinten”, a Fővárosi Törvényszéken. Ennek oka, hogy a bíró, akinél az iratok landoltak, úgy találta, itt nem halált okozó közúti veszélyeztetés történt, hanem emberölés – ismertette az ügyvéd. Magyar György hangsúlyozza, ez nem azt jelenti, hogy akár a rendőrség, akár az ügyészség rosszul végezte volna a munkáját, ez egy bírósági gyakorlat, nem kötelezi az ügyészséget semmire, történetesen például arra, hogy módosítsa a vádat. A bíróságnak kötelessége a vádtól eltérő minősítés lehetőségére fehívni a figyelmet. „A másodperc töredéke alatt döntenem kellett, hová csapódom be” „A munkahelyemről jöttem el, a Zsigmond téren várakoztam a lámpánál, én voltam a második vagy a harmadik. Először az tűnt fel, hogy az a motor túl közel jött hozzám. Nem zavart, csak nem értettem. Aztán egy iszonyú robbanást hallottam, üvegszilánkok záporoztak mindenfelé, betörték az autóm ablakát. Az első gondolatom az értetlenség volt, nem értettem a vandalizmus okát. Abban a pillanatban fel sem fogtam, hogy a táskám ellopása volt a céljuk. Amint ez tudatosult, dudáltam és kiabáltam, hogy állítsa meg őket valaki, de semmi sem történt, így kétségbeesetten elindultam utánuk. Meglepődhettek, mert folyamatosan hátranéztek, a motor egyfolytában imbolygott alattuk” – kezdte történetét Andrea. Remélte, hogy eldobják a táskáját, de nem így történt. A menekülők a Kolosy téren döntöttek úgy, hogy egy hirtelen balkanyarral a Szépvölgyi út felé veszik az irányt. Ezután történt a baleset. A rendőrség és az ügyészség vizsgálata is azt állapította meg, hogy az autós meglökte a motort, de Andrea másképp emlékszik. „Láttam, hogy elcsúsznak a kanyarban, és tudtam, hogy nem fogok tudni megállni. A másodperc töredéke alatt döntenem kellett, hová csapódom be. Balra nem lehetett, ott gyalogosok voltak, előttem a motorosok, egyetlen választásom volt, jobbra rántani a kormányt, Így egy autónak ütköztem, nem akartam, hogy bárkinek baja essen. Mindez egy pillanat alatt játszódott le, de mégis, mintha minden lelassult volna" - mondta. „Már nem tudnak tőle vért venni” Két vádlott - a halált okozó közúti veszélyeztetés bűntette és más bűncselekmények miatt indult bűnügyben a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség 2015. január 8. napján vádat emelt a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon. A kerületi ügyészség a gépjármű vezetőjét halált okozó közúti veszélyeztetés bűntettével, nagyobb kárt okozó rongálás bűntettével és kisebb kárt okozó rongálás vétségével, a táskát eltulajdonító személyt szállító motor vezetőjét segítségnyújtás elmulasztásának vétségével vádolja. A motor vezetőjével szemben 2013. március 5. napján a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség - más cselekményei mellett - bűnsegédként elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon.Kiszállt az autóból, a táskája a földön hevert, a motor becsúszott egy kocsi alá, utasa a földön feküdt. Úgy tűnt, eltört a lába. A tolvaj többször felnyögött. Mentőt, rendőrt hívtak a helyszínre. A kétkerekű vezetője ekkor már nem volt ott, elszaladt. Őt később kapták csak el . A helyszínelés délutántól egészen estig tartott. Andrea éppen egy rendőrautóban ült, amikor az egyenruhás mellette azt mondta valakinek, hogy „már nem tudnak tőle vért venni”. Azt hitte, róla van szó, és jelezte, hogy tőle nyugodtan vegyenek csak vért. Kiderült, a motorosról beszéltek, mert – bár megpróbálták újraéleszteni – a kórházban órákkal később meghalt. Ezután kezdetét vette a több mint két évig húzódó procedúra, kihallgatások, szakértői vélemények, a folyamatosan meghosszabbított nyomozás, amely a már említett halált okozó közúti veszélyeztetés miatt folyt ellene. „Azt kívántam, bárcsak én halnék meg” Andreát elmondása szerint a történtek utáni napokban nem merték egyedül hagyni szerettei. „Azt hittem, ez egy rossz álom, reméltem, hogy felébredek, de aztán mindig rá kellett jönnöm, hogy ez a valóság.” Akkor azt kívánta, bárcsak ő halna meg. „Teljesen nem lehet ezt soha feldolgozni. Ha meghal egy ember, akinek a halálához közünk volt, az bennünk marad örökre. Mi lett volna ha... folyamatosan ezt mondogattam, és mondogatom még a mai napig is magamnak." Állítja, nem akarta, hogy bárki megsérüljön. „Nem a motorosokat üldöztem, ösztönösen mentem a táskám után. Egyszer, ’99-ben már történt velem hasonló eset. Évekbe telt, mire kihevertem, hogy történhet meg olyasmi, hogy erőszakkal elveszik a személyes tárgyaidat, és hiába kapják el őket a rendőrök, néhány nap múlva arcukon kaján vigyorral szabadon távoznak. Amikor nincsenek irataid, nincs telefonod, amivel segítséget hívhatsz, náluk van a lakáskulcsod, a lakcímed, a bankkártyád, a gyerekeid fényképe, sok-sok olyan emlék, amely nem pótolható… Amikor felfogtam, hogy ellopták a táskámat, azt mondtam, ez nem történhet meg újra… Azonnal visszajöttek az emlékek.” A táskában egyébként nem volt sok pénz, a legértékesebb számára egy karkötő volt, amit a férjétől kapott a nászútjukon. „Olyasvalami, amit az illető fillérekért elad, vagy akár egyszerűen kidob, esetleg odaad valakinek. Aztán a telefonod, tele adatokkal, információkkal, amelyek csak nehezen vagy soha többé nem pótolhatók. Persze ha tudom, mi történik, hogy tragédia lesz a vége, nem megyek utánuk.” Elmondása szerint nehezen dolgozta fel azt is, hogy sok valótlan információ jelent meg a sajtóban az üggyel kapcsolatban, például, hogy halálra gázolta a motorosokat, hogy egy pénzzel teli táskát vittek el tőle, és ezért ment a tolvajok után, és hasonló bulvárhírek. Kártérítést akart a meghalt motoros élettársa Halált okozó közúti veszélyeztetés: a büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés lehet, ha a bűncselekmény halált okoz.Andrea beszélt arról is, hogy a történtek után a balesetben elhunyt motoros élettársa kártérítési pert akart indítani ellene. Részben a hamvasztás költségeire hivatkozott, illetve arra, hogy pszichológust kellett fizetnie, sokba került a költözése, és hogy anyagilag nehéz helyzetbe került a történtek után. A bíróság ugyan ezt elutasította, ám ha bűnösnek találják, ezt a "kártérítési" igényt - sok másikkal együtt - ismét vizsgálni fogják. Úgy tudni, a tolvajokat egyébként több mint féltucatszor vonták már felelősségre hasonló bűncselekmények elkövetése miatt. Többnyire nőket támadtak meg, profik voltak, olyan motorokat használtak, amelyeket nem helyeztek forgalomba, kézzel gyártott rendszámot aggattak rá, kesztyűjükre pedig egy fúrószárat rögzítettek, ezzel törték be a kocsik ablakait. Iratok nem voltak náluk, hogy egy esetleges lebukás esetén nehezebb legyen az azonosításuk. Az elhunyt tolvaj azzal dicsekedett korábban, hogy ő akar lenni ebben a „szakmában” a legjobb. A kétkerekű vezetőjét – aki elmenekült a történtek után – a Zsigmond téren történt lopás kapcsán csaknem három év szabadságvesztésre ítélték, de jó magaviselete miatt kiengedték előbb, valamikor tavaly ősz végén. A balesettel összefüggésben is bíróság elé áll, ő segítségnyújtás elmulasztása miatt – akkor már Andreával együtt. „Én vagyok az ügy elsőrendű-, ő a másodrendű vádlottja. „Mintha társak lennénk, mintha közünk lenne egymáshoz, olyan ez így”. „Ha elítélnek, annak az az üzenete, hogy nincs jogod megvédeni magad” Emberölés: aki mást megöl, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Persze az emberölésnek vannak súlyosabb büntetéssel járó, minősített esetei. Az emberölés a legsúlyosabb élet elleni bűncselekény.Bár az, hogy a fent említett bíró szerint ez egy emberölési ügy - ahogy azt fent már írtuk -, nem kötelezi semmire az ügyészséget, Andreát mégis letaglózta a hír. „Az ember évekig tanul, dolgozik, adót fizet, gyereket nevel, távolról sem ismeri a bűnt, és egyszer csak gyilkost akarnak csinálni belőle.” Úgy véli, az igazságszolgáltatásnak el kell döntenie, kit támogat, az állampolgárt vagy a bűnözőket, mert ha őt ezért elítélik, annak az az üzenete, hogy „nincs jogod megvédeni magad, a családodat, az értékeidet, amiért megdolgoztál, mert te leszel a bűnöző, ha ellenállsz vagy megpróbálsz valamit tenni ellene”. Ezen a vélemény van Magyar György is, szerinte amennyiben bűnösnek találják Andreát, az a bűnözők felé szintén - erős, egyben rendkívül rossz - üzenet: „Bűnözzetek, mert nem biztos, hogy ti lesztek a felelősök.” „Szomorú, mert egy ember meghalt, és szomorú, mert egy másik ember élete pedig tönkrement” Jogos védelem: jogos védelem büntetőjogi fogalom, az egyik büntethetőséget kizáró ok. Magyarországon 2013. július 1-jétől változott a szabályozása, akkor határai kibővültek. Nem ismeretlenek a hazai palettán azok a történetek, amikor a megtámadott hosszú éveken át járt a bíróságra, mert lelőtte, esetleg leszúrta az otthonában lefülelt támadót, betörőt. Bár javarészt ezek az esetek felmentéssel zárultak, mégis számolniuk kellett azzal, hogy börtönbe kerülhetnek. A jogos védelem kiterjesztése elsősorban az ilyen eseteket hivatott kivédeni a jogalkotók szerint.Mindemellett hozzáfűzi, ha a bíróság nem az ő oldalára áll, leüli a büntetését, de a döntést soha nem fogja igazságosnak tartani. „Ez az ügy rendkívül szomorú. Szomorú, mert egy ember meghalt, és szomorú, mert egy másik ember élete pedig tönkrement.” Andrea szerint ügyének megítélése rendkívül szélsőséges. Sokan éreznek vele együtt, az emberek igazságérzete nem a tolvajok mellett áll. A baleset helyszínén lévők, azok, akiknek nekiütközött, ismerősök és ismeretlenek is a támogatásukról biztosították, és a rendőrök is korrektül viselkedtek vele mindvégig. Innen nézve ő egy nő, akire bűnözők támadtak rá a piros lámpánál, és aki megpróbálta visszaszerezni azt, ami az övé. Aki soha nem ment volna utánuk, ha nem lett volna miért. A másik oldalról viszont olyasvalaki, aki veszélybe sodorta a motoron ülőket, és a közlekedés más résztvevőit - fejtegeti. „Az egyik oldalon állnak az emberek, a másikon pedig az érzelemmentes, az embert nem néző jog, amelynek már semmi köze az emberekben lévő velünk született igazságérzethez” – fűzte hozzá. Az ügyészség egyébként felfüggesztett börtönbüntetést kért az autósra, ám ha mégis emberölés miatt ítélnék el, akkor a büntetést években kell mérni. (Hír24 nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/141138/?honnan=Nemzeti_Hirhalo






A helyzet fokozódik: a Blikk szerint két hatvanéves beült az autóba, és elindult kivégezni Orbán Viktort 


Üzenet.Bejelentés.Napiparancs 1.rész.wmv



Orbán Viktor miniszterelnököt akarta meggyilkolni az a két férfi, akiket a múlt héten előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság – legalábbis a Blikk információi szerint ezt állapította meg a vizsgálat, és erre hivatkozott a hatóság is a múlt szombati akcióval kapcsolatban. A bulvárlap szerint a két gyanúsított – mindketten hatvan év feletti férfiak – a "Magyar Nemzeti Hadsereg" tagjának vallja magát. A szervezet "szélsőséges és uszító nézeteket terjeszt az interneten, s állítása szerint fő célja a jelenlegi hatalom megdöntése" - teszik hozzá. A mi terroristáink már csak ilyenek – Védett személyt, azaz kormánytagot akart "kivégezni" a Terrorelhárítási Központ (TEK) által elfogottkét férfi – erről beszélt Pintér Sándor belügyminiszter és Tasnádi László rendészeti államtitkár is tegnapi tájékoztatóján. – A két férfihez úgy jutottak el, hogy a védett személyekkel kapcsolatos információgyűjtéskor egy beszélgetésben olyan szavak hangoztak el, amelyek egyértelműen a kiemelten védett személyek életét, illetve a fennálló rendet fenyegették – ezzel indokolta Pintér Sándor a TEK múlt heti, nagy port kavart, sokak által fiaskónak bélyegzett akcióinak egyikét. (Két rajtaütés során hat "terroristát" vettek őrizetbe, de négyüket – mint kiderült, háborús relikviákat gyűjtő, robbanószereket is tároló fiatalokról volt szó – már elengedték.) A Blikk úgy tudja, az alábbiakat tartalmazta a Pintér által emlegetett üzenet: "Meg kell győzni a mostani vezetőket, hogy adják fel a hatalmukat. A meggyőzés lehet persze egy darab ólom formájában, a fejbe, végre fegyvert fogunk, kinyírják az összes rohadék alacsonyrendű génhulladékot maguk közül." Állítólag ilyen Skorpió géppisztoly került elő a megállított gépkocsi csomagtartójából A Blikk információját, azaz hogy magát a miniszterelnököt fenyegették meg a hatóságok szerint, akaratán kívül is megerősítette Hajdu János, a TEK főigazgatója, aki kedden arról beszélt, hogy azon személyek biztonsága miatt nyomoztak, akiket ők kiemelten védenek. Márpedig a TEK Orbán Viktor és Polt Péter legfőbb ügyész személyi védelméről gondoskodik, s miután a belügyminiszter kormánytagot említett célpontként, ebből is az következik, hogy Orbán Viktor volt a gyanúsítottak által fenyegetett személy. Ezt egyébként nem hivatalosan állítólag meg is erősítették a Blikknek. Állítólag ez a fegyver is az autóban volt A lap szerint a budapesti M. Péter (60) és a gödöllői R. Gyula (62) a napokban két gépfegyvert, hangtompítót és lőszereket tett egyikük Volvójába, és elindultak. Információik szerint a TEK a XI. kerületben kapcsolta le őket. A Blikk talált több videofelvételt is, amely a szervezet 2011-es alapítása után került fel a világhálóra. Ezeken két férfi szólítja harcba a magyarokat. Ezekről lehet szó, igen komoly tehát a helyzet:
Forrás: https://kuruc.info/r/6/151730/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


Üzenet.Bejelentés.Napiparancs 1.rész.wmv

Üzenet.Bejelentés.Napiparancs.2.rész.wmv





Orbán Viktort akarták meggyilkolni -VIDEÓ



A blikk úgy tudja, hogy mindkét gyanúsított hatvan év feletti, a „Magyar Nemzeti Hadsereg” tagjainak mondják magukat.

Orbán Viktort akarták  meggyilkolni -VIDEÓ
Orbán Viktort akarta meggyilkolni az a két férfi-VIDEÓ
Orbán Viktort akarta meggyilkolni az a két férfi, akiket nemrég előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság – értesült a Blikk.
A lap úgy tudja, hogy mindkét gyanúsított hatvan év feletti, a „Magyar Nemzeti Hadsereg” tagjainak mondják magukat. A szervezet szélsőséges, uszító nézeteket terjeszt az interneten és állításuk szerint fő céljuk a hatalom megdöntése.
Pintér Sándor pénteken sajtótájékoztatón jelentette be, hogy védett személyt, kormánytagot akart kivégezni a TEK által elfogott két férfi. Úgy jutottak el hozzájuk, hogy információgyűjtés során egy olyan beszélgetésre bukkantak, melyben egyértelműen a kiemelten védett személyek életét, illetve a fennálló rendet fenyegették.
A Blikk tudomása szerint az üzenetben olyan dolgok hangoztak el, mint hogy „meg kell győzni a mostani vezetőket, hogy adják fel a hatalmukat, a meggyőzés lehet persze egy darab ólom formájában, a fejbe”, „végre fegyvert fogunk”, „kinyírjuk az összes rohadék alacsonyrendű génhulladékot magunk közül”.


Azt, hogy Orbán Viktorról van szó, a Blikk szerint Hajdu János akaratlanul is megerősítette, amikor elárulta, hogy azon személyek biztonsága miatt nyomoztak, akiket ők kiemelten védenek. A TEK Orbán Viktor és Polt Péter legfőbb ügyész személyi védelméről gondoskodik, de kettejük közt csak Orbán kormánytag.
A lap úgy tudja, hogy a budapesti M. Péter és a gödöllői R. Gyula egy Volvóval indult útnak, amikor a XI. kerületben lekapcsolták őket. Az autóba gépfegyvereket, hangtompítókat és lőszereket tettek.
A „Magyar Nemzeti Hadsereg” nevű szerveződés négy éve, az alábbi videóban jelentette be alakulását.
[2015.11.27]  


Vajon nem azt akarták demonstrálni , hogy a TEK re elköltött rengeteg pénzt íme jó helyre szórták , mert az így nem a zsidókra lett elköltve . A terroristáink egy új balekot alkottak , mint annak idején Budaházyt , és tudjuk , hogy akkor is a zsidó csőcselék volt a terrorista !!!


Nem tévedés: osztrák téeszelnök vette meg Simicska földjeit



Élő Anita / 2015.11.26., csütörtök 18:25 /
Új barázdát szánt az eke !!!! Zsidónak hinni egyenlő a halállal !!!
Csak tátjátok a szátokat , és míg nyitva van kiéneklem alulatok a földjeiteket , mert hogy tanította az öreg zsidó a fiatalt a földet meg kell szerezni , nembaj , ha belepi a gaz a lényeg , hogy a paraszt ne tudja művelni !!!!


Előbb felvásárolt egy magyarországi téeszt, majd – mivel így magyarországi földművesnek minősült – megvette a Simicska-bérletek egy részét. A Népszabadság megtalálta az osztrák Paul Meixnert, mi megmutatjuk az előéletét.
Paul Meixner 88 hektár állami földet vásárolt a napokban, így hozzájutott azokhoz a táblákhoz, amelyek a Simicska Lajos érdekeltségéhez sorolt Lajta Hanság Zrt. bérel 2051-ig az államtól. Meixner nem most jutott azonban először magyar földhöz; a második világháború után Magyarországról kitelepített család sarja egyike azoknak az osztrák gazdáknak, akik már akkor mosolyoghattak a bajuszuk alatt, amikor Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy akülföldieknek coki – mármint a földből. Meixner-család a magyar földtörvény ellenére eddig is ezer hektárnál nagyobb birtokon gazdálkodott.
2011-ben a Simicska-földek mostani megvásárlója 2,7 millió euró uniós támogatásban részesült, és 1300 hektárt művelt.
Illusztráció: Heti Válasz                                                                                

A Heti Válasz még a földtörvény vitája idején nézte meg, vajon a Nyugat-Dunántúl legjelentősebb birtokai között hány van külföldi tulajdonban. Mindehhez az angliai és walesi központú EU Transparency nevű civilszervezet egy gazdálkodóra jutó uniós támogatás alapján képzett rangsorát használtuk, s azonosítottuk a topcégek tulajdonosi hátterét. Győr-Moson-Sopron megyében pedig az első tízből öt külföldi, zömmel osztrák (rész)tulajdonú.
Illusztráció: Heti Válasz                                                                               
Csak ennek az öt cégnek a kezén több mint tízezer hektár saját tulajdonú vagy bérelt föld van. Meixner már akkor a hetedik legnagyobb Győr-Moson-Sopron megyei uniós támogatást felvevő társaság tulajdonosa volt. Ez úgy lehetséges, hogy a külföldiek felismerték: a magyarok húsz éve beszélnek az osztatlan közös földtulajdonok megszüntetéséről, de még mindig százezrek szenvednek attól, hogy 20-40 tulajdonos jut egy-egy parcellára. Így sem megművelni, sem eladni, de még piaci áron bérbe adni sem képesek a földjüket. Mit tudnak tenni? Kiadják nyomott áron a téesznek.
Vagyis, ha az osztrákok, németek földhöz akarnak jutni, akkor legegyszerűbb termelőszövetkezetet vásárolni, a hozzátartozó földbérleti szerződésekkel együtt.
A nickelsdorfi illetőségű, évek óta Rajka melletti tanyáján élő Paul Meixner és családja pedig 639 hektárral fejelte meg birtokait a volt levéli téesz megvásárlásával, így több mint 1300 hektáron gazdálkodik, vagy legalábbis négy éve ennyi földje volt. A hosszú lejáratú szerződések mellé ugyanis most valódi földtulajdonhoz is jutott. Mivel azok a külföldiek, akik Magyarországon élnek és gazdálkodnak, licitálhattak az állami földekre. Nem keveset, 88 hektárt szerzett meg hát az osztrák gazda.
Paul Meixner egyébként nem is a legnagyobb magyarországi külföldi téesztulajdonos, mivel osztrákok, szlovének, németek is éltek ezzel a lehetőséggel. Meixner az általunk azonosított „külföldi” téeszek közül a negyedik legnagyobb földterülethez jutott hozzá.



Veszélyben a hazai gázellátás az orosz-török balhé miatt 

Káncz Csaba, 2015. november 27. Privátbankár 
A török-orosz incidens következményeképpen Moszkva határozott katonai és politikai válasz-lépéseket tett. A hazai energiabiztonság sarokkövének számító Török Áramlatot Moszkva felülvizsgálat alá veszi Ankara elleni büntetőintézkedésként. Eközben a hazai gáztárolók feltöltöttsége jelenleg csupán 33 százalékos szinten áll. 
MTI Fotó: Balázs Attila

NATO harci gép utoljára 63 éve lőtt le szovjet-orosz vadászgépet a koreai háború utolsó hónapjaiban. Ezért sem szabad félvállról vennünk a keddi török-orosz incidenst. Bár a nemzetközi nagypolitika (NATO, ENSZ) azóta mindent megtesz a szálak elvarrására és a kedélyek lecsillapítására, katonai síkon az elmúlt pár napban az eszkalációt látjuk. 

Orosz és török katonai lépések 

Az incidens óta orosz vadászgépek kísérik a bombázókat a terrorellenes hadműveletek során, hogy megvédje őket egy hasonló agressziótól. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter azt is bejelentette, hogy legmodernebb orosz S-400-as légvédelmi rakétarendszerrel erősítik meg az orosz légibázis védelmét Szíriában. 

A szír Hmeimim légibázis közelébe vezényelt "Moszkva" nevű rakétacirkáló hadihajó pedig minden ellenséges légi járművet megsemmisítésére kapott parancsot nagy hatótávolságú rakétáival. A Kreml azt is elhatározta, hogy elektronikus zavaró-eszközeit is beveti, amelyek adott esetben a török radar- és harci-eszközöket hivatottak lebénítani. 

Ankara közben több tucat török tankot küldött az észak-szír latakiai és a Türkmen Hegység közeli határhoz. A szíriai turkománok az egykori Oszmán Birodalomból több hullámban bevándorolt szeldzsuk törökök leszármazottai. Mivel a szír kormánycsapatok az utóbbi hetekben folyamatosan támadják - orosz légi támogatással - a turkomán állásokat, kialakulhat egy olyan helyzet, ahol a törökök bevonulnak a türkmén hegység vidékére, ezáltal biztosítván azt, hogy jövőbeli tárgyalások esetén nemcsak a kurdok, de a türkmének is ott lesznek a béketárgyalásokon. 

Kijev a probléma része 

Ukrajna közben a maga eszközeivel próbálja eszkalálni a helyzetet. Olekzsandr Turcsinov, a kijevi Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács vezetője, szakszerűnek nevezte a török légierő lépését és szerinte minden civilizált ország így tett volna, ha megsértik a légterét. Nem egy szakmailag megalapozott és diplomatikus kijelentés ez egy olyan ország képviseletében, amely nemrég egy 3 milliárd dolláros kötvénycsomaggal csődölt be Moszkva felé és jelenleg is gyakorlatilag háborúban áll Moszkvával. 

S noha pár hónapja Moszkva és Kijev aláírt egy megállapodást a Gazprom szállításairól, ezt a Kreml szerdán felmondta és leállította a gázszállításokat Ukrajnának. 

Már középtávon fejreáll a hazai energiastratégia? 

Mivel Törökország energia-igényének 53 százalékát Oroszország elégíti ki, az ukrán fejlemény bizonyára nem kerülte el az ankarai döntéshozók figyelmét sem. Mi több, a politikai civakodás következtében súlyos árnyék vetült a Török Áramlatra is, amely pedig kulcsfontosságú Budapest energiabiztonsága számára pár év távlatában. 

Alekszej Uljukajev orosz gazdaság-fejlesztési miniszter pedig tegnap már be is jelentette, hogy a Török Áramlat projekt abba a kategóriába esik, amelyet Moszkva felülvizsgálat alá vesz Ankara elleni büntetőintézkedésként. 

Ilyen régiós politikai és energetikai turbulenciák közepette érdemes kiemelni, hogy a Magyar Földgáztároló napi online adatai szerint a hazai gáztárolók feltöltöttsége jelenleg csupán 33 százalékos szinten áll. Holott 2012 november végén a feltöltölttség még közel 60 százalékon, 2013 november végén pedig 47 százalékon állt. 

Mielőtt állami kézbe került volna a teljes tárolói kapacitás, a szigorú szabályozás alatt álló piaci szereplők a tartalékok szintjét 85 százalékkal magasabb szinten tartották, mint az állami szereplő. Nagy kérdés tehát, hogy érdemes volt-e a magyar államnak 2013 tavaszán 870 millió euróért (akkori 264 milliárd forintért) megvenni az E.On hazai gázüzletágát. 

Káncz Csaba jegyzete 

Törökország az Iszlám Állam olaját vásárolja fel 

2015.11.28. 16:13 hidfo.ru 
Az iraki képviselőtanács egy tagja - volt nemzetbiztonsági tanácsadó - arról számolt be, hogy az Iszlám Állam húsz dolláros áron ad el olajat Törökországnak, amit a terrorszervezet Irak és Szíria területén termel ki. 

Mowaffak al-Rubaie Facebook-oldalán számolt be arról, hogy Ankara több formában is támogatja az Iszlám Állam nevű szervezetet. A terroristákkal folytatott együttműködés részeként naponta több ezer külföldi állampolgár lépi át a török-szíriai határt, hogy az Iszlám Államhoz csatlakozzon, a török határőrség pedig úgy tesz, mintha mindezt nem látná. Törökország lehetővé teszi, hogy a térségben működő menekülttáborokban az Iszlám Állam tagokat toborozzon, a terrorszervezet sérült harcosai pedig Törökországban kapnak kórházi kezelést, amiről szintén a kormány gondoskodik. 
Az iraki képviselő kijelentette, hogy az együttműködés részeként az Iszlám Állam Irak és Szíria területén folytat olajkitermelést, amit a törökök segítenek értékesíteni. A terroristák a feketepiacon 20 dolláros áron tudják eladni az illegálisan kitermelt olajat, a kormány pedig nem számolja fel ezt a tevékenységet, mert maga is profitál az illegális kereskedelemből. 
Vlagyimir Putyin orosz államfő a hét folyamán Moszkvában, Francois Hollande francia elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján szintén kijelentette, hogy Szíriából hatalmas olajkészleteket szállítanak rendszeresen Törökország területére, ami a terrorszervezetnek állandó bevételi forrást jelent. 
Kapcsolódó: 
   Erdogan végképp meghibbant! (titkolthirek.wordpress.com
   Jó biznisz (volt) a szíriai polgárháború a Kardigan-klánnak! (balrad.com
   A szír külügyminiszter szerint a szélsőségesek Törökországból kapnak fegyvereket (karpathir.com
   Európa széteshet, mint a Római Birodalom a holland miniszterelnök szerint (karpatinfo.net
   Törökország a puskaporos hordó körül tüzeskedik! (balrad.com
   39 török üzletembert tartóztattak le Oroszországban (vs.hu
   Szaúd-Arábia maga az iszlám állam (alfahir.hu
   A cirkáló "Moszkva" is megérkezett a török határhoz a rakéták Törökország felé mosolyognak. videóval....(tvzvezda.ru
   Obamaki és Erdogan megegyeztek (balrad.com

Erdogan végképp meghibbant!



erdogan-jabhat-al-nusratA CNN csatorna rákérdezett azzal kapcsolatos érzéseire, ami az orosz Sz-400 as légvédelmi rakétarendszer üzembe helyezése váltott ki belőle.
A zavarodott elméjű Erdogan úgy válasdzolt, hogy amennyiben a Szíria légterébe belépő török repülőgépeknek bántódása esnék az orosz erők részéről, az háborús oknak tekintendő, és Törökország egy ilyen helyzetnek megfelelően fog cselekedni!”
Így ám! HA SZÍRIÁBA BEREPÜLNEK A TÖRÖK REPÜLŐGÉPEK…! Ami Erdogan bomlott elméje szerint természetes egy dolog! Merthát-ugye-Törökország ezt megteheti! Erdogan szerint.
Ugyanakkor nyomatékkal megismételte, hogy esze ágában sincs bocsánatot kérni Oroszországtól a Szuhoj lelövése miatt.


Jó biznisz (volt) a szíriai polgárháború a Kardigan-klánnak!



Posted on 2015-11-28 by Admin
Szíria információs minisztere kijelentette, hogy a hét elején a törökök által lelőtt orosz Szuhoj esete bosszú volt.
Omran al-Zoubi miniszter szerint az okot az orosz légierő okozta “üzleti károk” szolgáltatták. A károkozás pedig a dzsihadisták olajbizniszének az infrastuktúráját ért légitámadásoknak köszönhető. Amellyel nagyon belerondítottak a Kardigan familia gyümölcsöző üzleti vállalkozásába.
Az ankarai pasa családi vállalkozásának ISIS-üzletágát elsőszülött fia igazgatja. Omran al-Zoubi információi szerint az ágazat az olajon kívül vásárol a dzsihadistáktól régisegeket, műkincseket-és egyéb ilyen rablott holmikat. A fizetség pedig a mindenkori eladói igény szerint kp. élelmiszer vagy drog, hadimuníció, illetve egészségügyi szolgáltatás.
bilal
Középen Kardigan Bilal-az ankarai pasa fia-mint legfőbb olajvásárló. Akikkel ölelkezik, azok az eladó ISIS bizniszmenek.
Az ankarai pasa mellett ücsörgő romnyi pedig a pasa lánya-Dilan. Ő a török területeken lévő dzsihadista ispotályok buzgó “önkéntese”. A Kardigan lány koordinálja az egészségügyi szolgáltatást.
hosp
Az üzlet remekül prosperált mindaddig, amíg az orosz fegyveres erők komolyabbra nem vették a dolgot. De az az ezernél is több elousztított tankerautó, meg a dzsihadisták lemombázott olajraktárai és finomítói komoly érvágást jelentettek az üzletmenetben, azonnali-érzékeny-profitkiesést generálva a Bilal gyerek által igazgatott üzletág számára.
Megszületett hát a bosszú terve. Hatásai pedig egészen katasztrofálisak a további üzletmenetre. A kufárok most rosszul kalkuláltak. Ám a baj sohsem jár egyedül. Bosszúszomjukkal elérték azt, hogy Törökország “természetes barátai és szövetségesei” elkezdtek félni a Kardigan-familia napvilágra került csínytevései miatt, amelyek bizony csúf pacát fröccsentettek a Szent Szövetség gondosan ápolt közös ábrázolására.
Ráadásul a Medve is haragra gerjedt. Olyannyira, hogy tegnap délutántól Ankara leállította a török légierőnek a szíriai légtérben végrehajtott berepüléseit, amelyek a dzsihadista szélsőséges terrorszervezet elleni nemzetközi koalíciós műveletek részét képezik.
Viszont holnap-azaz november 29-én-ezzel a Törökországgal ül tárgyalóasztalhoz az Európai Unió névre hallgató bűnszervezet. Migrációmegfékezés ürügyén.
Nagyon-nagyon sok pénzt kell bekínálni az ügy érdekében. Komoly az üzleti bevételkiesése a Kardigan-klánnak!
Pedig az egész probléma megoldható lenne egyszerűen. Csak rá kellene bízni a Medvére a dolog lerendezését!
Bár az így is-úgyis lerendezi. Ha már arra jár!


A JOGÁLLAMISÁG NEVÉBEN: Földet a magyar orgazdáknak!



Posted on 2015-11-29 by Admin
A hatályos magyar jog szerint orgazdaságot az követ el, aki lopásból, sikkasztásból, csalásból, hűtlen kezelésből, rablásból, kifosztásból, zsarolásból, jogtalan elsajátításból származó dolgot vagyoni haszon végett megszerez, elrejt vagy elidegenítésében közreműködik.”
Ha Magyarország még jogállam lenne, nyugodtan mondhatnánk, hogy ezt a csapdát a kormány magának állította.
Amikor Szájer József belepötyögte a tabletjébe, hogy az alaptörvény rendelkezéseit a történeti alkotmány vívmányaival összhangban kell értelmezni, talán maga sem sejtette, hogy milyen kínos lesz majd ez a passzus az állami földrablás idején.
Gondolt-e rá vajon, hogy a történeti – magyarul inkább történelmi – alkotmány szerint az állam földje a királyé (végső soron a Szent Koronáé), és hogy hűbéri szolgálatok fejében odaadható ugyan, sőt, örökölhető is, de ha a használónak magva szakad, vagy a földadományra méltatlanná válik, akkor a birtok visszaszáll a koronára? Megfordult-e a fejében, hogy az Aranybulla szerint „egész megyét vagy akárminemű méltóságot örök jószágul vagy birtokul nem adunk”? (Nem bizony, akkor sem, ha a megyét Fejérnek hívják, és valamelyik miniszterelnöki sporttárs-koma-sógor-stróman a megajándékozott.)
És eszébe jutott-e a jelenlegi kormányfőnek még első kormányfősége idején, amikor a külföldiek földvásárlását megengedő EU-csatlakozási feltételeket elfogadta, hogy ha nem akarná elfogadni, akár a történelmi alkotmányra is hivatkozhatna, ahol ugyanis írva van: „Az országon kívül valóknak birtokot adni nem kell, birtokot az országon kívül való embernek ne adjanak”. Vagy csak 2011-ben lett hirtelen fontos az alkotmányos örökség, amikor valamivel legitimizálni kellett az egypárti alkotmánypótlékot?
Most, hogy Magyarország már nem annyira jogállam, a nevezetteknek természetesen
semmi félnivalójuk nincs a történelmi alkotmányt – és mellesleg a jelenlegi alaptörvényt is – megsértő birtokszabályozás miatt.
Amíg a NER-nek csúfolt óriási joghézag fennáll, addig szabadon kótyavetyélhetik az állam birtokait, nem kell tartaniuk a büntetéstől. Azt azonban nemhogy az utókor, de a kortárs közvélemény is megjegyzi majd, hogy egyetlen szó sem volt igaz, amivel az egész földprivatizációt indokolni próbálták.
A föld a legjobb helyen a gazdáknál van” – mondták, csak azt nem tették hozzá, hogy
a gazda szó itt Mészáros Lőrinc milliárdos gázszerelőt, Flier János ismert oligarchát, az Orbán család magánbirtokainak kezelőjét, vagy esetleg a földművesek jegyzékében szintén szereplő, tehát ugyancsak potenciális földvásárló aranykoszorús agrártermelőt, a miniszterelnök-feleség Lévai Anikót jelöli.
Nincs az a néven nevezhető állami földbirtok-politika, amelyik egy szűkösen rendelkezésre álló, és amúgy is erősen korlátozott forgalmú erőforrás, a termőföld esetében őket kedvezményezné, az állami föld mégis feléjük áramlik, aligha véletlenül.
„Gazdálkodók ezrei ostromolják a kormányt, hegyekben állnak az íróasztalokon a földvásárlási kérelmek.” Hát persze. De a tengernyi földigénylő közül a földárverésekre mindig csak az adott földet korábban (hű)bérletbe kapó kegyenc vagy a helyi oligarcha megy el, így a legtöbb földdarab kikiáltási áron kerül a jó előre kiválasztott új földesúrhoz, és licit csupán elvétve, legfeljebb ott alakul ki, ahol a kevésbé NER-kompatibilis, de elővásárlási joggal rendelkező korábbi bérlőt máshogy nem lehet kiszorítani.
Az egész folyamat tökéletesen tiszta és átlátható.”
Naná, csak éppen sem a vevők, sem az eladó vagyontárgyak köre nem ismert, mert a földművesek jegyzéke titkos, és a szabadon böngészhető, a tulajdonosokat, a bérlőket, a helyrajzi számokat és a földek jellemzőit összekapcsoló nyilvántartás továbbra sem létezik. Vagyis olyan üvegzseb ez, ami kívülről fekete, belülről pedig üres.
„Azért kell eladni a földeket, hogy ne juthassanak külföldi kézbe.” Csakis azért. Így kerülhetett fel 222 külföldi név a titkos földművesjegyzékre (ha tekintetbe vesszük, hogy
Ángyán József, az Orbán-kormány előző vidékfejlesztési államtitkára szerint összesen két-háromezer érdekcsoport fog most állami földhöz jutni, ez egyáltalán nem kevés), és így vehetett meg máris közülük például egy ismeretlen osztrák (?) polgár közel 170 millióért 88 hektárt, azaz úgy 120 focipályányi területet Rajka mellett.
Ha viszont nem a gazdák veszik a földet, sőt. a kormány egyáltalán nem akarja az orrunkra kötni, hogy ki vásárol, de a külföldiek valójában nincsenek is kizárva a bizniszből, akkor vajon mi történik itt? Egyrészt az, ami minden más gazdasági folyamatra is ráhúzható 2010 óta: új tulajdonososztály épül, olyan, amelyik nem a saját tehetségének, hanem mindenekelőtt a Fideszhez és Orbán Viktorhoz fűződő viszonyának köszönheti a gazdagodását.
A legújabb honfoglalás során a sok rezsialáírást gyűjtő, a jelenlegi kormánypárt korábbi kampányait derekasan támogató vagy egyszerűen csak jókor átálló műkörmösök, nádazók és egyéb jóelvtársak (nem elfeledkezve a gázszerelőkről) először megkapták ingyenes használatba vagy kedvezményes bérletbe az állami földet, most pedig megvehetik állami ingyenhitelre, amit majd a földalapú támogatásból törleszthetnek.
Voltaképpen ellenszolgáltatás nélkül hullik az ölükbe a legnagyobb, még meglévő állami vagyon, nagyjából ugyanúgy, ahogyan annak idején a „kommunisták” – beleértve az aktívan közreműködő Martonyi és Matolcsy urat is – a többi közvagyontárgyat dobra verték. Különbség nincs: most is kockázatvállalás és valódi befektetés nélkül, értékük alatt, a kíváncsi állampolgári szemek elől elrejtve kerülnek magánkézbe a közjavak, és ugyanúgy nem érdekel senkit, hogy mi lesz azokkal, akiknek eddig az állami vagyon működtetése kenyeret adott. Tessék csak körülnézni Mezőhegyesen vagy Kishantoson, tessék majd megszámolni, hogy hány embert tart el a földrablással létrehozott új nagygazdaság, és mennyit foglalkoztatott korábban az állami földet használó elődje. Célok, elvárások (munkahelyteremtés, a természetvédelmi előírások betartása, ökológiai gazdálkodás, génmegőrzés, tájfajták termesztése) nincsenek: a földeladó kormányt a politikai szándékon és a lenyúláson kívül semmi nem érdekli.
A „mi történik” kérdésre a válasz második fele a külföldiek földhöz jutásával kapcsolatos. A kormányzati eszközökkel megnyomorított földpiacon irreálisan alacsonyak az árak: egységnyi földterület Ausztriában tízszer, de még Szlovákiában is kétszer-háromszor drágább, mint nálunk.
Ez azonban nem marad így örökre: előbb-utóbb – elsősorban a 2001-ben, az ­uniós csatlakozási tárgyalások során mutatott engedékenységünk miatt – föl kell szabadítanunk a földforgalmat, és az árak hirtelen megugranak majd. A magyarországinál lényegesen magasabb földárakhoz szokott, ráadásul biztosabb anyagi hátterű külföldiekre éppen akkor lesz majd szükség: ők lesznek azok, akik a keresletükkel biztosítják majd az áremelkedést, illetve a mostani földvásárlók extraprofitját, akár már néhány éven belül. Merthogy a főként politikaközelből, illetve a pénzügyi szféra tájáról érkező alkalmi vagy professzionális földspekulánsok többsége egyáltalán nem akar gazdálkodni – el tudja képzelni a kedves olvasó Mészáros Lőrincet vagy Lévai Anikót az eke szarvánál? –, csak a mostani virtuális és a majdani valóságos földárak különbözetét szeretné zsebre tenni. Az eladást ma is csak egy bármikor megváltoztatható kormányrendelet akadályozza – tartunk tőle, hogy a jogszabály nem fogja megérni a következő parlamenti választást sem.
Hogy kik lesznek az államilag vezérelt földrablás haszonélvezői, azt a mesterségesen keltett homály miatt inkább csak sejtjük, annyi viszont látszik, hogy a kis családi gazdaságoknak itt sem földet, sem pénzt nem osztanak. Így viszont a hivatalosan „Földet a gazdáknak!” címen futó program inkább a rablott holmi szétosztásának és továbbpasszolásának tűnik.
Amúgy a magyar történelmi alkotmány a föld nélküli állam fogalmát – mint fentebb jeleztük – egyáltalán nem ismeri, ezt az újítást az állam összes forgalomképes termőföldjét széthordó Orbán-kormány találta föl nekünk. Ezért hát fölösleges is alkotmányos hagyományokat emlegetni ott, ahol minden a szerzésről szól. Elegendő lett volna annyit beleírni az alaptörvénybe: „a földdel pedig azt csinálunk, amit akarunk” – akkor legalább egy igaz mondat lett volna a szövegben.
(NOL)
Bal-Rad komm: I


dézetek a Magyar Népköztársaság Alkotmányából:

mnka
2. § (1) A Magyar Népköztársaság a munkások és dolgozó parasztok állama.
(2) A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé. A város és falu dolgozói választott és a népnek felelős küldöttek útján gyakorolják hatalmukat.
4. § (1) A Magyar Népköztársaságban a termelési eszközök zöme társadalmi tulajdonként az állam, a közületek vagy szövetkezetek tulajdonában van. Termelési eszközök magántulajdonban is lehetnek.
6. § Az egész nép vagyonaként az állam és a közületek tulajdona: a föld méhének kincsei, az erdők, a vizek, a természeti erőforrások, a bányák, a jelentős ipari üzemek, a közlekedési eszközök – vasút, szárazföldi, vízi- és légiutak -, a bankok, a posta, a távíró, a távbeszélő, a rádió, az állam által szervezett mezőgazdasági üzemek: állami gazdaságok…
Ezt az Magyar Népköztársaság Alkotmányát változtatták át rendszerváltóink 1990-ben, CSAK Alkotmányra! A JOGÁLLAMISÁG nevében! Így nyílott meg az út a Magyar Népköztársaság vagyonának-A MAGYAR NÉP VAGYONÁNAK!-a szétrablására!
Ám az is kevés volt! A döbrögista rablóhorda TELJES SZABAD KEZET ADOTT ÖNMAGÁNAK egy vonaton oda-vissza úton kiagyalt húsvéti tákolmány nevű jogi fércmű ALKOTMÁNY SZINTRE emelésével. Ne feledjük: EGY BUDAPEST-BRÜSSZEL-BUDAPEST ODA-VISSZA UTAZÁS ALATT!





A magyarok tömeges kipusztítása elé





Posted on 2015-11-29 by Admin

4,65 millióan maradhatnak orvosi alapellátás nélkül

Csak az egyetemek és kórházi központok képesek Magyarországon tartani a jó orvosokat, a vidéki orvosok elmennek. A nagyobb városok kórházai is egyre nehezebb helyzetben vannak – írja összeállításában a Világgazdaság.
Az elmúlt nyolc évben közel 9 ezer orvos és fogorvos, valamint több mint háromezer ápoló és szülésznő ment külföldre dolgozni. Az ideálisnál 2-3 ezer orvossal kevesebb van a rendszerben, ez tíz megyei kórháznyi személyzet hiányát jelenti. 2007-ben 685-en végeztek az egyetemeken és 695-en mentek külföldre.
Alig van olyan ország, ahol ne keresnének jobban az egészségügyi dolgozók, ráadásul a körülmények is jobbak. A magyar fizetésnél csak a román és a bolgár rosszabb, 17 EU-tagállamban pedig a kezdő orvosi fizetés is nagyobb, mint nálunk a legmagasabb, Szlovákiát és Görögországot is ideértve.
A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint vannak olyan területek és szakmák, ahol osztályok működését és létét veszélyezteti az orvoshiány. Túl kevés érsebész, altatóorvos, intenzíves orvos, újszülött gyógyász és gyermekorvos van. Akad olyan osztály, ahol tíz helyett 5-6 orvossal oldják meg a folyamatos ellátást, a szakemberek mentálisan és szellemileg is kizsigereltek.
A négy magyarországi orvosi egyetemen a hallgatók csaknem fele külföldi. Az orvosképzésen kifizetett tandíjak évente mintegy húszmilliárd forintot tesznek ki, ami nem csoda, mert a drágának számító orvosképzésre sok országban nem szívesen költenek, inkább kifizetik, hogy más európai országokban képezzék szakembereiket. A tehetősebb országoknak az is megéri, hogy magasabb bérekkel csábítsák el az orvosokat a szegényebb országokból.
Gyors megoldás nem várható, mert ha a kormány radikálisan növelné is az államilag finanszírozott orvostanhallgatói helyek számát, akkor is egy évtizedet kellene várni, hogy egy hallgató az egyetem és a szakvizsgák után gyógyítani kezdhessen. Arra sem számíthatunk, hogy Nyugat-Európa megtelik, mert a nagyobb országok is szakemberhiánnyal küzdenek. Németországban az elmúlt nyolc évben 175 ezer állást töltöttek be külföldiekkel az egészségügyben.
A Kórházszövetség vezetője szerint tíz év múlva nem lesznek biztonságban a hazai betegek, tovább romlik az ellátás színvonala, így az utolsó órában vagyunk. A Ratkó-korszak generációja miatt alig egy évtized múlva még nagyobb lesz az ápolandók, és kevesebb a gyógyítók száma.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tanulmánya is arra világított rá, hogy 2025-ben már 4,65 millió ember nem jut megfelelő alapellátáshoz, nem lesz elég háziorvos az országban. Öt év múlva a jelenlegi háziorvosok kétharmada nyugdíjas korú lesz. Évente csak 60-80 hallgató választja ezt a szakmát, 5700 praxisból 240 tartósan betöltetlen.
(24.hu)
Bal-Rad komm: “…Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tanulmánya is…”
-Tehát készült egy tanulmány is az emberminisztériumban! Ami szerint tíz év múlva beérik a gyümölcs! A rendszerváltás gyümölcse! TÖMEGESEN PUSZTULHATNAK KI A MAGYAROK! Aki fiatal pedig életben akar maradni, az úgyis elmegy! A gyarmat sorsát irányító gazdatisztek és retyerutyáik pedig az egészségcentrumokban fogják tudni megvásárolni, vagy járandóságképpen megkapni az egészségpiac szolgáltatásait!


Az Alaptörvény illusztrációi
Miképpen arról a döbrögista Tákolmány rendelkezik!


Rács mögé a bankár- és árverési maffiákkal!





Posted on 2013-03-31 by Admin

Pusztán csak akarat és erkölcs kérdése az elhatározás, hogy az adóhivatal végre valami közérdekű dolgot is tegyen. … az elmúlt 5-8 évben történt összes árverés vevőit vagyonosodási vizsgálat alá kell vonnia.

Tévhit
Az a tévhit keletkezett, hogy a bank kárt szenved a hitel bedőlése esetén. Ez azonban nem így van.
2008_as_megállapodás_Veres_bankszövetség_kozottAzon túlmenően, hogy a bankok írásban is kötelezték magukat, normális jogi viszonyok között elemi érdekük is fűződne ahhoz, hogy az adóssal – fizetési problémája esetén – közösen megállapodva megoldásokat keressen arra, hogy tovább tudja fizetni a törlesztő részleteket. (Akár az átmeneti törlesztő részlet módosításával, futamidő változtatásával, könnyítéssel, stb)
Ezzel szemben az a tapasztalat, hogy bankok, sem önállóan, sem az ügyfél külön kérésére nem hajlandóak erre.
Ezek után magától értetődik a kérdés, hogy a bankok miért teszik ezt? Miért nem áll érdekükben a hitelszerződéseik megmentése? Hiszen, ha bukik az adós, akkor elméletileg ők is elbukják a követeléseiket.
A válasz egyszerű, azért, mert ez csak elméletileg van így!
A hitel rabbá teszA gyakorlatban a bankok semmiféle kockázatot nem vállalnak, és semmiféle veszteség nem is éri őket. Épp ellenkezőleg! (A hitel, a bankok trójai falova 1.-3. rész) És ezen a ponton a kell a jognak, a pénzügyi szabályozásnak beavatkoznia! (Ez is csak a politikai akaraton múlik) Annál is inkább, mert az elmúlt évek alatt a leghatalmasabb nyereség a bankok markát ütötte, amelyből viszont igen csak keveset látott viszont az ország egésze, hiszen ennek túlnyomó részét kimenekítették az országból.
Qiu prodest? 
Az adós csak veszít, még akkor is, ha tudja fizetni a növekedő részleteket, tehát őt kizárhatjuk a nyerők köréből. De akkor kik az üzlet „nyertesei”?
Mivel a bank láthatóan ellenérdekelt, a hitelszerződés megtartásában, ezért meg kell vizsgálni, hogy pontosan kik is azok, akik nyernek ezen az ügyleten.
bankok, több oldalról is bebiztosítják magukat. A magas költségek és díjak, a növelhető kamat pontosan ezt a célt szolgálják, a szerződésbe beépített etikátlan szerződési feltételek úgyszintén, (pl. egyoldalú módosítás, bíróság kizárása, önálló értékesítés, tulajdoni elsőbbség, kamatmódosítások, az adós különböző jogainak elvonása, stb)
Az 
engedményesek, faktoring-, és követeléskezelő cégek, akiknek a bankok minden további nélkül, az adós tudta és beleegyezése nélkül nagy haszonnal eladhatják a követelésüket. Ráadásul a jelenlegi etikátlan törvények jogszabályok, és jogszabályi kiskapuk ezen felül még azt is lehetővé teszik a vagyontárgy irreálisan alacsony áron történő elárverezését, értékesítést, sőt ezt követően sem szűnnek meg követelések. (hiszen a befolyt összeg nem fedezi a folyamatosan emelkedő követelés nagyságát)
közjegyzők, akik óriásit kaszáltak eddig is ezeknek a szerződéseknek az ellenjegyzésével, úgy hogy közben még a törvényi előírásokkal is szembe mentek büntetlenül)behajtókBehajtókvégrehajtók, a „verőlegények” és egyéb közreműködők szintén busásan részesülnek a koncból. Ilyen közreműködők, például a vagyonbecslők, az értékesítést lebonyolító ingatlankereskedő cégek, és hirdetők. Ezen a ponton pedig a parlamentnek rendelkeznie kell arról, hogy a végrehajtó is épp olyan, kedvezményektől mentes adóalany legyen, mint mindenki más az az országban! (Ez eddig is teljesen indokolatlan és etikátlan volt)
Végül, de nem utolsó sorban az 
úgynevezett vevők, akik leggyakrabban strómanok, vagyis a belső körhöz tartozó elemek.
Sokan vannak tehát, akinek az az érdeke, hogy fillérekért kerüljenek a piacra a nagy értékű vagyontárgyak, ők mind (bűn)részesei ennek az iparágnak. S mivel szinte mindig tetten érhető a közöttük lévő szoros érdekközösség és üzleti kapcsolat, ezért bátran állíthatjuk, hogy ezek bűnszövetkezetek, más szóval maffia hálózatok.
A gépjármű- és lakáshitelezésre egyaránt ráépült ilyen maffiatevékenység.
Van megoldás 
A bűnrészesek felderíthetők és megfoghatók
Pusztán csak akarat és erkölcs kérdése az elhatározás, hogy az adóhivatal végre valami közérdekű dolgot is tegyen. Nem bejelentésre, nem rendőrségi, vagy ügyészi elrendelésre, hanem önként hivatalból és saját elhatározásából. Igaz ehhez elengedhetetlen feltétel, hogy azok a NAV vezetők, akiknek erre jogosítvánnyal rendelkeznek, ne legyenek tagjai, vagy érdekeltjei, se lekötelezettjei ezeknek a maffiának.
csapjazasztalraA NAV-nak nem csak a felhatalmazása van meg arra, hogy bárki vagyonosodását részletesen és visszamenőleg megvizsgálja, illetve ellenőrizze, hogy egy meghatározott plafon feletti értékű vagyontárgy megvásárlása esetén rendelkezett-e a vevő a szükséges fedezettel. (Ezt jogilag is automatizmussá kell tenni!) Hanem, az ehhez szükséges apparátussal is rendelkezik.
Nem kell mást tennie, mint például az elmúlt 5-8 évben történt összes árverés vevőit vagyonosodási vizsgálat alá kell vonnia. És azokban az esetekben, ahol felmerül a gyanú arra, hogy feketepénzek felhasználása történt, illetve, ha az ügyben további érdekelt szereplők kerülnek látótérbe, ott azokra is ki kell terjeszteni a vizsgálatot, és akár bűnügyi vizsgálatot is kell kezdeményeznie. Ahol nem tudták igazolni a jövedelem forrását, ott a vagyontárgyat zárlat alá illetve állami kezelésbe kell venni. Ezt követően pedig,  amennyiben per tárgyát képezi akár az árverezési eljárás, akár maga a hitel konstrukció, ez esetben az eredeti tulajdonos rendelkezésére kell bocsájtani, mindaddig, amíg a peres ügy végleges elbírálást nyer.
A parlament pedig rendelkezik azzal a felhatalmazással a választóitól, hogy az ország érdekében, olyan törvényeket hozzon, melyekkel a gazdasági stabilitást és az etikus törvényesség érvényre juttatását segíti. Valamint, ne engedjék elavulni az ilyen típusú bűncselekményeket. Mindez csak akarat és elhatározás kérdése.
Tehát mód és eszköz van, de mi van az akarattal? A kormánynak tettekben kell megmutatnia a bátorságát, nem szavakban. A bankok csalásait pedig nem a velük való egyezkedéssel és háttéralkukkal, kell elleplezni, legalizálni, ehelyett a szigorú és visszamenőleges ellenőrzést és bírságokat kell alkalmazni.
Az önkormányzatok “deviza” hitelének esetében sem szabad az átvállalásnál megállni, hanem az állam is, mégpedig a “saját”, azaz az adó fizetői védelmében támadja meg a tisztességtelen, vagy törvénytelen pontokat tartalmazó összes önkormányzati “deviza” hitelszerződést!
Csak így lehet megmutatni, hogy nem a nyúl viszi a puskát, hogy itt senki nem partner a csalásban, hogy egy tisztességes országban tisztességes üzleti magatartással lehet csak megélniük. Ha pedig erre nem képesek, akkor le is út fel is út! Mert ki kell végre mondani, mostantól Magyarországon, nem a bank és nem a végrehajtó a király!

Audie – Szabad Riport Tudósító Iroda

Megosztás:





A szír külügyminiszter szerint a szélsőségesek Törökországból kapnak fegyvereket



Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet Törökországból kap fegyvereket – közölte Valíd Muallem szíriai külügyminiszter pénteken Moszkvában, ezzel összegezve megbeszélését Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel.
Törökország összejátszik a Szíria-ellenes terroristacsoportokkal ideológiai okokból, mivel Törökországban úgy tartják: ezek a csoportok egyfajta folytatásai az Oszmán Birodalomnak.
Ankara továbbra is folytatja a szíriai és iraki területekről az IÁ által ellopott olaj exportját és szállítását más országokba. Törökországba szállítják a szíriai területen termesztett búzát és gyapotot is. Ezen felül az aleppói gyárakat és üzemeket szétszerelték, és újra felépítették török területen – mondta Muallem.
Cserébe az IÁ harcosai fegyvereket, biztonságos átjárást, menedéket, orvosi ellátást és logisztikai támogatást is kapnak Törökországtól – véli a szír külügyminiszter, aki kifejezte reményét, hogy ennek véget tud majd vetni a szíriai kormányerők és az orosz légierő együttműködése.
MTI



Putyin döntött: Oroszország visszavág Törökországnak







Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton aláírta a Törökországot sújtó szankciókról szóló rendeletet, válaszul arra, hogy a török légierő négy nappal korábban lelőtt egy orosz vadászbombázót a szíriai-török határ térségében.
A Kreml honlapjára feltett elnöki rendelet értelmében átmenetileg megtiltják a charter repülőjáratokat Törökországba, az utazási irodák nem szervezhetnek turistautakat oda, és teljesen vagy részlegesen leállítják bizonyos török áruk importját. Továbbá korlátozzák török vállalatok oroszországi tevékenységét, valamint török munkavállalók alkalmazását orosz cégekben. A rendelet utasítja a kormányt, hogy állítsa össze a korlátozással érintett áruk, cégek és állások listáját.
2016. január 1-jétől vízumkötelezettséget vezetnek be az Oroszországba utazó török állampolgárok számára.
A rendelet előirányozza továbbá a Fekete-tenger medencéjében az orosz kikötői ellenőrzésnek és a tengeri szállítás biztonságának erősítését, ezen belül a hajók orosz kikötőkben való illegális tartózkodásának, illetve annak környékén történő mozgásuknak a megakadályozását.
A rendelet az “Intézkedések Oroszország nemzetbiztonságának biztosítására és az orosz állampolgárok védelmére büntetőjogi és egyéb illegális tevékenységekkel szemben és a Törökország elleni különleges gazdasági intézkedések alkalmazása” címet viseli.
Törökország elsősorban élelmiszert, agráripari termékeket és textíliát szállít Oroszországba. A Kreml szóvivője szombaton korábban azt mondta, hogy jelenleg mintegy 200 ezer török állampolgár tartózkodhat orosz földön.
Putyin két nappal a párizsi klímacsúcs kezdete előtt írta alá a büntetőintézkedésekről szóló elnöki rendeletet. Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton korábban sajnálkozásának adott hangot az orosz repülőgép lelövése miatt, és annak a reményének adott hangot, hogy a párizsi csúcstalálkozó, amelyen ő és Putyin is jelen lesz, esélyt nyújthat a kapcsolatok javítására.
mti



1200 német katona indulhat az Iszlám Állam ellen


Németország 1200 katonával venne részt a szíriai bevetésben, ha a várakozásoknak megfelelően a kormány és a parlament is jóváhagyja a döntést. Ez lesz a Bundeswehr jelenlegi legnagyobb szabású külföldi bevetése.
A csütörtöki elvi döntés után a német kormány várhatóan kedden jóváhagyja a részvételt, s a parlamentben, a Bundestagban sem lesz hosszú a vita, így a bevetés még az idén elkezdődhet – mondta a Bild am Sonntagnak Volker Wieker tábornok, a német hadsereg főfelügyelője.
A tervek szerint 4-6 Tornado típusú felderítő repülőgép és egy fregatt alkotja majd a német kontingenst. Szakértők szerint legalább kétszáz katona kell, hogy szolgáljon a német fregatton, amely a Charles de Gaulle francia repülőgép-hordozót védi majd a Földközi-tengeren. A Bundeswehr vezetése egy üzemanyag-utántöltő repülőgépet is előirányzott a küldetéshez.
A Tornadók két helyszínen, a törökországi Incirlikben és a jordániai Ammanban állomásoznak majd, erről már tárgyalások folynak mindkét országgal.
A légitámadásokban való német részvételt a Bundeswehr főfelügyelője jelenleg nem tartaná ésszerűnek, ezekhez ráadásul a koalíciónak szerinte elegendő erői és eszközei vannak.
Németország bekapcsolódását Franciaország kérte a november 13-i párizsi terrortámadások után az uniós partnereitől az Európai Unióról szóló szerződés 42. cikkének 7. bekezdésére hivatkozva. Ez kimondja, hogy „a tagállamok valamelyikének területe elleni fegyveres támadás esetén a többi tagállam – az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 51. cikkével összhangban – köteles minden rendelkezésére álló segítséget és támogatást megadni”.
A szerződés kölcsönös katonai segítségnyújtásra vonatkozó előírását eddig még sose alkalmazták.

mti

Európa széteshet, mint a Római Birodalom a holland miniszterelnök szerint



Magyar Idők | 2015/11/28 - 09:16 | Módosítva: 2015/11/28 - 09:16 | Külföld
Európa széteshet, mint a Római Birodalom a holland miniszterelnök szerint
A bevándorlási válság miatt Európa széteshet, mint a Római Birodalom, vélte Hollandia miniszterelnöke.
A Financial Times idézte Mark Rutte, holland miniszterelnök szavait, aki egy újságírókkal folytatott szűk körű beszélgetésen fejtette ki gondolatait - számol be a Magyar Idők.
Az első lépésnek annak kellene lennie, hogy a határokat megfelelően őrizzük. A Római Birodalom már megmutatta nekünk, hogy egy hatalmas birodalom is felmorzsolódik, ha nem tudja megvédeni a határait. A bevándorlók áradatát meg kell állítanunk, mert nem tudjuk kezelni azt a mennyiséget, ahogy a jelenlegi ütemben érkeznek – mondta a holland miniszterelnök, akinek kormánya sok más európai országhoz hasonlóan szigorúbb migránspolitikára váltott a közelmúltban.
A politikus szerint Görögországnak kellene aktívabb szerepet vállalnia, és legalább 100.000 migránst befogadnia, amit a déli ország elutasít. Rutte úgy vélte, hogy az EU-nak gyorsan kell lépnie ahhoz, hogy valóban megfékezze a migránsáradatot. A politikus optimista a vasárnapi brüsszeli EU-csúcsot illetően, egyrészt a török elnök, Recep Tayyip Erdogan észvétele miatt, másrészt azért, mert a menekülttáborok számára megszavazott 3 milliárdos segélyalap reményei szerint megnehezítheti a migránsokat Európa csábító embercsempészek toborzását.


Nincs elegendő szén Ukrajnában, áramkimaradásoktól tart Jacenyuk



Kárpátinfo.net | 2015/11/28 - 10:57 | Módosítva: 2015/11/28 - 10:57 | Gazdaság
Nincs elegendő szén Ukrajnában, áramkimaradásoktól tart Jacenyuk
Ukrajnának sürgősen intézkednie kell, hogy át tudja vészelni a telet, jelentette ki az ukrán miniszterelnök.
Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök kijelentette, Ukrajna nem rendelkezik elegendő széntartalékkal. A kormányfő elmondása szerint, erre a problémára már három hónappal ezelőtt felhívta a figyelmet - számol be a Korrespondent.net.
Jacenyuk szerint sürgősségi intézkedésekre van szükség, hogy megakadályozzák a későbbi esetleges áramkimaradásokat.
Az ukrán miniszterelnök elmondta, hogy Ukrajna az állami költségvetésből és energetikai cégek hiteleiből már elkülönített forrásokat szénvásárlásra.
Korábban Volodimir Demcsisin energetikai miniszter kijelentette, Ukrajna mindössze 45-50 napra elegendő szénkészlettel rendelkezik a Dél-afrikai Köztársaság területéről érkező kőszent számításban véve.
Mint ismeretes, November 24-én a Donyecki Népköztársaság (DNR) leállította a szénszállítást. A DNR kijelentése szerint a szénszállítás attól függhet a jövőben, hogy az ukrán kormány milyen mértékben hajlandó figyelembe venni a szeparatisták érdekeit.
Korábban Vszevolod Kovalcsuk, az Ukrenerho vállalat elnöke az ukrán Kanal 5 tévécsatornának elmondta, hogy az Oroszországból érkező szén hiányában az ukrajnai hőerőművek mindössze egy hónapra elegendő tartalékkal rendelkeznek.
Kovalcsuk szerint egy hónapon belül az ukrán hőerőművek 40%-a maradhat tüzelőanyag nélkül, amennyiben nem sikerül más forrásokat találni.


Pénzt, paripát, fegyvert kapnak a török maffiózók.



Posted on 2015-11-29 by Admin
Az Európai Unió nevű bűnszövetség vezérkara ma TÁRGYALÓASZTALHOZ ÜL Törökország maffiakormányával. Megállapodni Európa MENEKÜLTEKNEK ÁLCÁZOTT MUSZLIM RABLÓHORDÁKKAL VALÓ ELÁRASZTÁSÁNAK TECHNIKAI RÉSZLETEIRŐL.
kfg
Kiszivárgott mit ajánl az EU cserébe azért, hogy Törökország csináljon úgy, mintha segítene visszafogni a kontinens felé tartó migráns-terroristaegyvelegből álló áradatot. A Politico.eu szerint a maffiózók által dirigált Törökország EU-s csatlakozási tárgyalásainak újranyitása, vízummentesség az Európai Unióba, és mindemellé-első kanyarban-még 3 milliárd euró az az ajánlat, amivel az EU-vezetők igyekeznek megnyerni az ankarai bűnbanda rokonszenvét.
A csatlakozási tárgyalások újranyitása úgy hiányzik az Ahmet Davutoğlu vezényelte ankarai adminisztrációnak, mint éhezőnek egy falat kebab. Ezen belül is főleg az energiapolitikai, az igazságügyi és alapvető jogokkal foglalkozó fejezetet nyitnák meg tárgyalásra 2016 elején. Jelen helyzetben ugyanis-amikor a török energiaínség a küszöbön toporog ismert okokból-létfontosságú az ankarai bűnbandának. Törökország csatlakozási eljárása gyakorlatilag leállt az elmúlt években: a 33 összehangolandó fejezetből csak 14-et nyitottak meg, ráadásul lezárni is csak egyet sikerült. Az uniós vízummentesség pedig értelemszerűen technikai könnyítést jelent a Nagy Terv kivitelezéséhet! A vén kontinens elmuszlimosításához. Ráadásul gyorsíthatja is azt, hiszen mindössze kétórányi repülőútra redukálja a hadak vonulási idejét.
Külön is említést érdemel a hárommilliárd euros juttatás! (Ami biztosan jóval több lesz mint a felajánlott, hiszen ez alig egyhavi nyereséggel egyenlő a török maffiózók számára, ami a dzsihadistákkal folytatott bizniszelésből származott. És amely bizniszbe most Oroszország nagyon beletenyerelt. Úgyhogy ezt hosszabb távon is pótolni kell!-azaz: szépen meg fog ugrani a végösszeg!)
Az még nem tiszta, hogy ezt az EU tagországai dobják össze, vagy más “források” is fogják táplálni? Meggyőződésünk, hogy “más források” is beszállnak a Nagy Egész finanszírozásába. A Nagy Terv kivitelezésében a török maffia joggal számíthat a “filantrópok” bőkezűségére is.

HÉT PILLANAT, AMIKOR KÖZELEBB VOLT A HARMADIK VILÁGHÁBORÚ

RMADIK VILÁGHÁBORÚ

Forrás: AFP
ROVÓ ATTILA  - 2015. NOVEMBER 26. 10:08



Ha egy NATO-tagország lelő egy orosz gépet, az nem sok jót jelent, nem véletlen, hogy azonnal új lendületet kaptak a világháborús veszélyt pedzegető elemzések. Pedig ennél feszültebb pillanatokat is megúszott már a világ. Összeszedtük az eseteket, amikor tényleg csak perceken, illetve néhány megfontolt döntésen múlt az atomháború.

TÚLHEVÜLT TELEFONKÖZPONT

1961. november 14-én minden összeköttetés megszakadt az amerikai légierő parancsnoksága és a légvédelmi rendszer között. A légierő nem tudott kommunikálni a három, ballisztikusrakéta-támadásra figyelmeztető helyszínnel, Grönlanddal, Alaszkával és Angliával.
Ez a protokoll szerint azt jelentette, hogy ellenséges támadás érte a rendszert, vagy az összes rendszer egyidejűleg romlott el. Minden bázist riadóztattak, és már beindították a nehézbombázók motorját. Végül egy levegőben lévő B-52-essel tudtak beszélni a grönlandi támaszpont, Thule közelében, amelynek a pilótája jelezte, hogy nincs támadás alatt Amerika. Utólag kiderült, hogy a hibát az okozta, hogy minden telefon és távíróvonal egy coloradói központon megy át, és ott melegedett túl egy alkatrész.

02

MINDEN NAPRA EGY KIS RETTEGÉS

A kubai rakétaválságban nem is egy olyan eset volt, ami önmagában is kirobbanthatott volna egy atomháborút. 1962 októberében a szovjetek rakétatámaszpontot építettek ki Kubában, ami óriási feszültséget okozott Amerikával. 24-én felrobbant az űrben egy orosz műhold, amit az amerikaiak egy darabig ballisztikusrakéta-támadásnak hittek. Másnap egy medve csinált kis híján nagy bajt Wisconsin államban: az állat egy amerikai bázis kerítésén mászott át, az őr szabotőrnek hitte, és azonnal felszálltak az F106-os, atomfegyvert cipelő vadászgépek.

26-án aztán Amerika bejelentés nélkül végzett tesztkilövést egy Titan rakétával, Floridából. 27-e sem telt el feszültség nélkül, egy U2 amerikai kémrepülőt lelőttek Kuba fölött, egy másikat majdnem elfogtak Szibériában, utóbbit amerikai gépek mentették át Alaszkába. 28-án pedig egy nukleáris torpedóval felszerelt szovjet tengeralattjárót fedezett fel az amerikai hadsereg, majd amikor a felszínre kényszerítették, a napok óta információhiányban hajózó legénység nem tudta, háború van-e, és csak egy Arhipov nevű parancsnok vétóján múlt, hogy nem született egyhangú megegyezés a rakéta kilövéséről.

03

FÚJÁS A TELEFONBA = HÁBORÚ

Oleg Penkovszkij orosz ezredes kettős - vagy inkább hármas - ügynökként az orosz munkahelye mellett a CIA-nak és a brit hírszerzésnek, az MI6-nek is dolgozott, nagy szerepe volt a kubai rakétaválság elsimításában. Az egyezményes jel szerint, ha tudomást szerez arról, hogy az oroszok megtámadják a Nyugatot, fel kell hívnia egy-egy telefonszámot, amelyek a CIA-nál és az MI6-nál csörögnek ki, és bele kell fújnia a kagylóba. Aztán a szokásos találkahelyen elárulni a részletes információt. Hogy pontosan mi a kód – egy alkalommal kell háromszor belefújnia a kagylóba, vagy pontosan egy perc eltéréssel kétszer kell telefonálnia mindegyik helyre, és mindkétszer egyet fújni –, arról eltérnek a beszámolók.

Mindenesetre 1962. november 2-án, a kubai válság után a CIA-nál és az MI6-nál is csörgött a telefon, és valaki belefújt a kagylóba. A britek, egy megérzésre hallgatva, nem reagáltak. A CIA viszont úgy döntött, egy emberét elküldi a találkahelyre, hogy további információt szerezzen. Az odaérkező ügynököt azonnal letartóztatta a KGB. Mint kiderült, Penkovszkij akkor már lebukott, a jelzés csak csapda volt. A mai napig nem tudni, pontosan mi történt, vélhetően Penkovszkij az elfogása után, amikor már tudta, hogy ki fogják végezni, elárulta a KGB-nek a kódot, de azt nem, hogy mit jelent. Talán azt remélte, hogy egy atomháborúval magával ránthatja az országot, amire annyira dühös volt.

04

ÉPPEN HÍVTA VOLNA AZ ELNÖKÖT

Jimmy Carter amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadóját, Brzezinskit éjjel háromkor ébresztették fel 1979 novemberében azzal, hogy a NORAD légvédelmi rendszer jelzése alapján 250 szovjet rakétát lőttek ki Amerika felé. Aztán jött az újabb hír, hogy 2200 újabb rakéta közeledik. A NORAD-központban pánik tört ki, Brzezinski pedig éppen az elnököt hívta volna, amikor jött a harmadik hívás, hogy más rendszerek nem jeleznek rakétákat. Kiderült, hogy hamis riasztásról van szó, valaki tévedésből hadgyakorlatot táplált be a számítógépekbe.

Következő év májusban, majd júniusban kétszer is újra tévedett a rendszer. Akkor egy csip hibásodott meg és küldött hamis riasztásokat a légierő néhány központjába, hogy Amerika atomtámadás alatt áll.

05

AKI MEGMENTETTE A VILÁGOT

1983. szeptember 27-e éjjelén riasztás érkezett a szovjet műholdmegfigyelő parancsnokságra: egy felderítő műhold egy amerikai interkontinentális rakéta indítását jelezte. A szolgálatot vezető Sztanyiszlav Petrov főhadnagy a protokollal szembemenve úgy döntött, egyelőre nem reagál a jelzésre. Eszébe jutott ugyanis, hogy azt tanították neki: egy amerikai csapás lehengerlő lenne, nem tűnt logikusnak, hogy egyetlen rakétát indítanak csak. Nem sokkal később azonban további négy rakéta indításáról jött jelzés. 

A szovjet tisztek ekkor ellenőrző teszteket csináltak, hogy eldöntsék, indítanak-e azonnali ellen-atomcsapást. Petrov azonban úgy gondolkodott, hogy az öt rakéta is kevésnek tűnik, a szovjet védelmi rendszer még új, nem feltétlenül megbízható, és a földi radar sem jelzett. A parancsára végül nem léptek, és a szovjet vezetést sem értesítették. A képernyőkről egyszer csak eltűnt a riasztás. Kiderült, hogy egy villámcsapás és a napfény visszatükröződése tréfálta meg az Amerika felett dolgozó kémműholdjukat. Petrovot akkor nem büntették meg, és nem is léptették elő, ő viszont egy év múlva családi okok miatt leszerelt. A jelenleg nyugdíjasként élő férfi Nyugaton több kitüntetést is kapott a rendszerváltás után, dokumentumfilm is készült róla Az ember, aki megmentette a világot címmel.

"The Man Who Saved The World"- Promo Trailer - Kevin Costner, Robert De Niro, Matt Damon



06

GYAKORLAT? JÓ TRÜKK!

1983 novemberében belgiumi központú, tíznapos hadgyakorlatot tartott a NATO, nem is akármilyent. Azt szimulálták, hogy konfliktus robban ki, amely úgynevezett DEFCON 1-ná, azaz az amerikai hadsereg legmagasabb készültségi szintjévé, majd nukleáris csapássá fajul. Addig soha nem látott elemeket is tartalmazott a gyakorlat, például kódolt kommunikációt, rádiócsendet és kormányfői részvételt.

A szovjetek azonban, mindezt látva úgy kezelték a helyzetet, hogy a Nyugat ezzel akarja elrejteni a felkészülését a valódi csapásmérésre. Természetesen rögtön készenlétbe helyezték a nukleáris arzenált és a légierőt. A szovjet készülődés aztán a NATO-hadgyakorlat befejeztével abbamaradt.

07

A NORVÉG INCIDENS

1995. január 25-én az orosz radarok rakétát észleltek a Spitzbergák közelében. A gyors számítások szerint egy amerikai tengeralattjáróról kilőtt Trident lehet, és a sebessége alapján öt percen belül eléri Moszkvát, jött a vészjelzés. Értesítették az orosz elnököt, a védelmi minisztert és a vezérkari főnököt. A parancsnoki központ harci módba állt át, Borisz Jelcin pedig magához vette a nukleáris indítóbőröndöt, hogy döntsön, válaszcsapást indít-e Amerika ellen. Öt percen belül újabb jelzés jött, mégpedig arról, hogy a rakéta Oroszország területén kívül fog becsapódni. 
A rakéta, mint kiderült, egy norvég tudományos méréshez kellett, és a kilövéséről a norvégok napokkal előtte 35 országot értesítettek, köztük Oroszországot is. A védelmi minisztérium tudomásul is vette azt, de az információ nem jutott el a megfelelő emberekhez.


39 TÖRÖK ÜZLETEMBERT TARTÓZTATTAK LE OROSZORSZÁGBAN


Élelmiszeripari konferencián vettek részt Krasznodarban, de az oroszok szerint nem volt érvényes vízumuk. Egyre feszültebb a hangulat Oroszország és Törökország között.

A török állampolgároknak vízumot kell kiváltaniuk, hogy üzleti vagy kereskedelmi célból beléphessenek Oroszországba, amint erről a mostani esetben is szó van” – mondta el a krasznodari régió bevándorlási hivatalának vezetője egy helyi tévétársaságnak.
A letartóztatott üzletemberek egyike szerint nem tudtak róla, hogy vízumot kellene váltaniuk, pedig meg is mondták a repülőtéri ellenőrzésen, hogy üzleti konferenciára jöttek. „Megkérdeztük, mit jelöljünk be az űrlapon, és azt mondták, turistaként tüntessük fel magunkat” – magyarázta Baris Kalkan.
A csoport egy másik tagja szerint a bevándorlási hivatalban nem rejtették véka alá, hogy az orosz gép lelövése miatt tartóztatták le őket.



ÉRTHETETLEN, AMIT A TEK CSINÁLT



Hajdu János, a terrorelhárítók vezetője először a nyilvánosság előtt, majd a parlamenti szakbizottság előtt is úgy beszélt négy fiatal fegyverbolond elfogásáról, hogy mindenki azt hitte, egy nemzetközi terroristahálózat nehézfiúit, bombagyárosokat kaptak el. Néhány órával később a bíróság tette helyre az ügyet. A TEK azóta hallgat.


Nagyon remélem, hogy valami másik történetről van szó, mert ha nem, akkor tombolni fogok” – egy nemzetbiztonsági bizottsági forrásunk szerint így kommentálta Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára a Terrorelhárítási Központ (TEK) legutóbbi kommunikációs fiaskóját. A Belügyminisztérium cikkünk megjelenése után közleményben cáfolta, hogy Tasnádi ilyet mondott volna, a közlemény teljes szövegét a cikk végén lehet elolvasni.

A TEK kedden jelentette be, hogy terroristagyanús embereket fogott el, majd szerdán a bíróság közleményéből kiderült: valójában erdőben talált világháborús fegyverekről, a háborúk iránt érdeklődő, hobbigyűjtő fiatalokról van szó, az említett „nemzetközi szál” pedig felvidéki magyarokat jelent. Az ügyészség a négy ember közül csak egynek az előzetes letartóztatását indítványozta, aztán a bíróság még erre is nemet mondott.

Bodnár Zsolt; Hajdu János

MIT MONDOTT A TEK ÉS HAJDU?

Sorozatlövő fegyverekkel és robbanóanyagokkal rendelkező embereket fogtak el, miután a november 13-i párizsi terrorcselekmény-sorozatot követően fokozták felderítő tevékenységüket. házkutatások során „bombalabort” találtak, házilag gyártott robbanószerek kerültek elő, amelyek „emberélet kioltására maximálisan alkalmasak”. Ezeket úgy rakták össze, hogy azokat „álcázott eszközként lehetett volna (...) indítani”. Arra a kérdésre, hogy dzsihadistákról lehet-e szó, Hajdu János úgy válaszolt: azt kéri, a TEK erre a következő napokban adhasson választ. Nem zárta ki ugyanakkor, hogy az illetők terrorszervezetekkel kapcsolatban vannak, és megerősítette: a TEK által kiemelten védett személyek védelmével összefüggésben fogták el a hat embert.
Egy másik bizottsági forrásunk azt mondta, Hajdu János TEK-vezér a bíróság szerdai közleményének megjelenése előtti bizottsági ülésen olyannyira mást mondott, hogy „csak arra tud gondolni, két párhuzamos történetről lehet szó”. Úgy fogalmazott, Hajdu elmondása „nem is egy történet kiszínezése, hanem egy teljesen másik történet volt, más szereplőkkel, más lefoglalt dolgokkal”. Forrásunk szerint Hajdu nem is annyira fegyverekről, hanem „egy bizonyos, valóban nagyon veszélyes kémiai anyagról” beszélt, ráadásul már előzetes letartóztatásokat említett az ülésen.


(A TEK ezzel az üggyel egy időben egy másik elfogást is bejelentett, Hajdu arról is beszámolt az ülésen, de forrásunk szerint a fentieket egyértelműen a hobbigyűjtők ügyéről mondta. A másik esetről lásd cikkünk végén az összefoglalót.)

Úgy tudjuk, Hajdu a bizottság előtt nem utalt arra, hogy relikviagyűjtőkről lenne szó. Pedig a TEK-nek vannak szakértői, akik egy akciónál megvizsgálják, mit találtak. A második világháborús fegyvereket, gránátokat valószínűleg ezek a szakértők is fel tudják ismerni. Ha pedig ez a bizottság ülése előtt még nem történt meg, akkor kérdés, hogy a bejelentés előtt miért nem várták meg, hogy elkészüljenek a szakértői jelentések.

Arra pedig továbbra sincs magyarázat, hogy a TEK miért nem állapította meg pillanatok alatt profilozással, hogy az elfogottaknak nincsenek kapcsolataik sem szervezett bűnözői körökkel, sem szélsőséges szervezetekkel.

Egy titkosszolgálati ügyekre rálátó, nem politikus forrásunk azt mondta: a maga részéről „simán el tudja képzelni”, hogy a párizsi terrortámadások utáni helyzetben a TEK „villantani akart valamivel”, esetleg még kaptak is egy tippet.

Majd miután belső körben kiderült, hogy a terrorizmusgyanú nem áll meg, Hajdu úgy kalkulált, hogy a nyilvánosságnak alaposan feltupírozva adja elő a történteket, és kérik a négy férfi előzetesét, amit a magyar bíróságok ilyenkor úgyis szinte 100 százalékos valószínűséggel jóváhagynak legalább 30 napra – addig meg „szépen elfelejtődik a történet” – magyarázta a lehetséges forgatókönyvet forrásunk. A magyar bírói gyakorlatot nézve egyébként valóban szokatlan, hogy valakit az ügyészség indítványára nem helyeznek legalább harminc napra előzetesbe.

Németh Szilárd, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke csütörtöki közleményében azt írta: a TEK tette a dolgát, megakadályozott egy bűncselekményt, a kérdés pedig nem az, hogy ki profi, vagy ki amatőr, hanem az, hogy ki az, aki bűncselekményre készül.

A Demokratikus Koalíció közveszéllyel való fenyegetés miatt feljelentést tesz, miután a párt szerint a Terrorelhárítási Központ teljesen tudatosan félrevezette a közvéleményt és a parlament nemzetbiztonsági bizottságát is.

A Terrorelhárítási Központ egyelőre nem reagált arra, hogy egyelőre, úgy tűnik, nincs szó veszélyes terroristákról. Az ügyben csütörtökön írásban is megkerestük őket. Egyebek mellett arra voltunk kíváncsiak, várható-e felelősségre vonás az ügyben. Megkeresésünkre egyelőre nem kaptunk választ.

A Fővárosi Főügyészség csütörtökön kora délután az ügyhöz hozzátette: az úgynevezett történelemrajongó gyanúsítottakkal kapcsolatban nyilvánosan megjelent információkkal szemben egyikükre nézve vannak olyan pluszadatok és -információk, amelyek az ügyészség szerint megalapozzák az előzetes letartóztatás elrendelését. „A nyomozó hatóságok és a TEK tevékenysége, az ilyen típusú bűncselekmények felderítésének általános és konkrét kérdései nem feltétlenül a nyilvánosságra tartoznak, ezért a jelenlegi helyzetben kifejezetten árthat, ha ezekről sajtópolémiát folytatnak” – írták közleményükben.

A MÁSIK ÜGY

A TEK a négyfős csoport elfogásával egy időben bejelentette egy másik, kétfős csoport elfogását is. A két ügy egymástól teljesen független. Hajdu a bizottság előtt beszámolt ez utóbbiról is. Erről egyelőre annyit lehet tudni, hogy két embernél sorozatlövő fegyverek voltak, az érintettek szintén nem dzsihadisták, hanem szélsőjobbos nézeteket valló magyarok. Ők jelenleg előzetesben vannak.

A BELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEMÉNYE

A VS.hu internetes hírportálon 2015. november 26. 13 óra 24 perckor "Érthetetlen, amit a TEK csinált, a belügyi államtitkár is kiborult” címmel közzétett, meg nem nevezett nemzetbiztonsági bizottsági forrásra hivatkozó, logikai ellentmondást tartalmazó közlésében foglaltak minden alapot nélkülöznek. Az államtitkár nem kommentálta sem a nemzetbiztonsági bizottság tagjai, sem a médiatartalom-szolgáltatók munkatársai számára a Terrorelhárítási Központ 2015. november 21-én és 2015. november 22-én végrehajtott műveletét.
Az államtitkár a TEK eljárását helyénvalónak tartja, hiszen nem történt más, minthogy a TEK 2015. november 22-én is tette a dolgát. Elfogott két magyar és két szlovák állampolgárt, és elfogásukkal megakadályozta, hogy egy instabil robbanóanyagokkal, robbanószerkezetekkel megrakott szlovák rendszámú FIAT Tipó személygépjármű bejusson a magyar fővárosba. A páncéltörő gránátokkal, repeszgránátokkal, tojásgránátokkal, tüzérségi gyújtókkal, gyújtó detonátorokkal, páncéltörő és ballisztikai süvegekkel, kispuska és géppuska lőszerekkel megrakott gépjárművet feltartóztatta. A gépjárműben tartózkodók elfogásával, eljárás alá vonásával a TEK a főváros és Magyarország lakóinak biztonságát szolgálta. Az államtitkár a független magyar bíróság döntését tiszteletben tartva a jövőben is azt várja el a rendészet valamennyi munkatársától, hogy hasonló esetben ilyen határozottan lépjenek fel azokkal szemben, akik engedély nélkül robbanószert, robbanóanyagot birtokolnak.




SZAÚD-ARÁBIA MAGA AZ ISZLÁM ÁLLAM



Ha a Nyugat valóban le akar számolni a Daes-el (az Iszlám Állam arab rövidítése), akkor Szaúd-Arábiával kell kezdenie - vélekedik egy neves algériai író és Közel-Kelet-szakértő a The New York Times-ban. 
Fekete Daes, fehér Daes. Az előbbi lefejez, gyilkol, megkövez, kezeket vág le, megsemmisíti az emberiség közös örökségét és régészeti kincseit, megveti a nőket, és azokat, akik nem muszlimok. Az utóbbi egy jobb köntösbe bújtatva, elfogadhatóbb külsőben ugyanezt teszi - írja Kamel Daoud, akinek cikkére a Persian News hívja fel a figyelmet. 
 
Az algériai író szerint 
az úgynevezett" Iszlám Állam" maga Szaúd-Arábia.
Rámutat: a terrorizmus elleni küzdelem nevében 
a Nyugat az egyikkel háborút folytat, de a másikkal kezet ráz. 
Az USA és szövetségesei a Szaúd-Arábiával évtizedek óta ápolt stratégiai szövetség megőrzésének kedvéért elfelejtkeznek arról a kockázatról, hogy a királyság szintén egy olyan vallási elittel való szövetségen alapul, ami létrehozta és terjeszti a vahabizmust. Ez az eredeti, iszlám vallást végletekig sarkító és kicsavaró irányzat. amelyből a Daes ideológiája, a még szélsőségesebb szalafizmus is táplálkozik. 
 
A vahabizmus 18. században keletkezett, azzal a céllal, hogy visszaállítsák az iszlám első kalifátusát, amely "őrzi" Mekkát, és Medinát, a muszlimok két legfontosabb szent helyét. Kamel Daoud, aki 
maga is muszlim vallású és arab származású
lesújtó véleménnyel van erről az ideológiáról. Szerinte a szaúdiak rendje"mészárlásban és vérben született", ami megmutatkozik a nőkkel való "szürreális kapcsolatában", a nem muszlim vallásúak kitiltásában a szent helyekről, az emberi test ábrázolásának "rögeszmés gyűlöletében", és "kegyetlen törvényeiben."

Kettős játék

A szerző rámutat a Nyugat megdöbbentő kettős játékára: szövetségeseként üdvözli Szaúd-Arábiát, de úgy tesz, mintha nem venné észre, hogy 
ez az ország a vezető ideológiai támogatója a világban a szélsőséges iszlamizmusnak.
Az úgynevezett arab világban levő radikálisok fiatalabb generációi nem dzsihadistáknak születtek. Őket a kebelén szoptatva neveli fel a szaúdi rezsim, amelyre egyfajta "iszlamista Vatikánként" tekintenek, és amely "hatalmas iparágként termeli ki a teológusokat, a vallási törvényeket, könyveket, az agresszív politikát és kampányokat".
 
Úgy véli, azt csak látszólagos ellentmondás, hogy Szaúd-Arábiát az Iszlám Állam hivatalosan ellenségnek tekinti, és a Rijád papíron tagja a terrorellenes koalíciónak. Az összekuszálódott öröklési rend miatt súlyos belső feszültségekkel terhelt királyi család mára kiszolgáltatottá vált a vahabita vallási vezetőknek: ők azok, akik uralmukat legitimálják, ugyanakkor ők jelenthetik rájuk a legnagyobb veszélyt is. 
 
Daoud hangsúlyozza, hogy a vahabiták által finanszírozott iszlamista média egyre nagyobb befolyást gyakorol az egyszerű muszlim emberekre. Több ezer iszlamista újság és más médiaeszköz dolgozik azon, hogy egységes világképet teremtsenek, azonos ruhaviseletet érjenek el a közterületeken, és arra bírják rá a helyi kormányokat, hogy törvényekkel tisztítsák meg a szerintük szennyezett társadalmat. Ebben az ideológiában a Nyugat az iszlám ellensége, a terrorcselekmények pedig pusztán az erre adott válaszok. A Nyugat és Szaúd-Arábia viszony szerinte " skizofrén és álságos". Míg a tömegek szintjén ez a gondolkodás terjed, a politikai vezetők részvétüket fejezik ki Franciaországnak a párizsi merényletek kapcsán.

Kudarcra ítélt háború

A nyugati demokráciák mennydörgő nyilatkozatokat tesznek a terrorizmus elleni küzdelem szükségességéről. A háborújuk viszont csak rövidtávon lehet sikeres mert 
az okok helyett a következményeket célozza
 - véli a szerző. 
 
Szerinte 
az IÁ elsősorban nem egy hadsereg, hanem egy világnézet
Hogyan akadályozzák meg, hogy a jövő nemzedékek ne forduljanak a dzsihádizmushoz, ha a szaúdi vallási elit világszerte érvényesülő befolyása, hatalmas média- és propagandagyára érintetlen marad? - teszi fel a kérdést Kamel Daoud. A válasza nem túl biztató. Úgy látja, a Nyugat minden bizonnyal nem akar kiszállni ebből a kettős játékból. Hiszen a "közel-keleti sakktáblán" Szaúd-Arábia az egyik legfontosabb szövetségesük. Nem mellesleg a fontos "egyensúlynak" látják az erősödő és az elmúlt évek enyhülésével együtt is keményen Amerika-ellenes Iránnal szemben. 

A Daes anyja az iraki invázió, az apja pedig Szaúd-Arábia 
 - vonja le a következtetést a szerző. 
 
Úgy véli, ameddig a szaúdi "vallás-ipari komplexumot" érintetlenül hagyják, 
csatákat nyerhetnek, de a háborút el fogják veszíteni. 
A dzsihádistákat megölik, csak hogy újjászületnek ismét a jövő generációiban, akik ugyanazon a könyveken és dogmákon nőnek majd fel.




PUTYIN ALÁÍRTA A TÖRÖKÖK ELLENI SZANKCIÓKAT



Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton aláírta a Törökországot sújtó szankciókról szóló rendeletet, válaszul arra, hogy a török légierő négy nappal korábban lelőtt egy orosz vadászbombázót a szíriai-török határ térségében.
A Kreml honlapjára feltett elnöki rendelet értelmében megtiltják a charter repülőjáratokat Törökországba, az utazási irodák nem szervezhetnek turistautakat oda, és teljesen vagy részlegesen leállítják bizonyos török áruk importját. Továbbá korlátozzák török vállalatok oroszországi tevékenységét, valamint török munkavállalók alkalmazását orosz cégeknél.
 
A rendelettel vízumkötelezettséget vezetnek be az Oroszországba utazó török állampolgárok számára.








Obamaki és Erdogan megegyeztek





Posted on 2015-11-26 by Admin




Lassan kezd egyre több információ napvilágra kerülni az Északnyugat-Szíria fölött lelőtt orosz Szuhoj harci géppel kapcsolatban.

A géplelövéséről a múlt héten KÖZÖSEN DÖNTÖTT a világ elsőszámú latorállamának-az USA-elnöke Obamaki, és hűséges muszlim hittársa és fegyverhordozója, a török Erdogan. A helyszín pedig az Antalya közelében megtartott G-20 csúcsértekezlet egyik titkos szobácskája volt. A két bandita itt egyeztetett a buliról.-írja a török ​​GerasaNews Haberdem.





Donbassz



Posted on 2015-11-29 by Admin


Nyalókakirály önmegtartóztatást hirdetett Donbassz határán pribékhadának, Muzsenko vezérkari főnök pedig kihirdette. Némi “kiegészítéssel” Miszerint: önvédelemből pusztíthatnak-gyilkolhatnak.
Valami nagy kavar lehetett az éterben, mert a jelek szerint az önmegtartóztatásról szóló hír az kimaradhatott a rádióadásból, és csak a bombázásra-gyilkolászásra vonatkozó hangfoszlányok jutottak el a latorfészkekbe. Így aztán akárcsak tegnapra virradóan, mára virradóan is ágyúzta, lőtte Donyecket Valman latorhada.
A legtöbbet “Oktyrjabszk” és “Kujbisev” kerületek “kapták”.


A donyecki reptér és az azzal szomszédos Zsabicsevo is ismét mozgalmas éjszakát tudhat maga mögött, de gondoskodtak a vasárnap délelőtti “örömökről” is Valcman latortüzérei. Akika Peszkin-túli területekről “ápolgatják” a kapcsolatokat Donyeckkel és környékével. A népköztársasági erők még türelmesek.
De a front teljes hosszán vannak kisebb-nagyobb torzsalkodások.
Nyalókakirály pedig rendelkezni fog hamarosan! Ki fogja tagadni alattvalói közül Donbassz ellene harcolóit. A hír teljes lesúlytotta az érintetteket. Aki népi erők katonái.





Донбасс сегодня (#10) Донецк под ВСУ обстрел



Ma tartják az október 25-re Kijev által meghirdetett, ám “technikai okok miatt” akkor elhalasztott helyhatósági “váasztásokat” Mariupolban és Krasznoarmejszkben! Alekszandr Zaharcsenko Donyeckből figyelmeztetett: a DNR-nek információi vannak arról, hogy amennyiben “érdeklődés hiányában” a művelet eredménytelen lenne, úgy valamiféle provokáció véghezvitelében sántikál Kijev, hogy a Népköztársaságokra hárítsa a kudarcot.
Kudarc pedig Maradék-Ukrajnában akad bőven. Illetve a lakosság túlnyomó többségét illetően csak kudarc van.
Az alábbi-az index.hu által készített videon-Kárpátalja magyarságának véleménye és helyzete a Majdan utáni Maradék-Ukrajna mindennapjairól.

A fiatalok nem szeretnének ágyútölteléknek menni







Hol gyár állt, most hűlt helye! (Valahogy igy veszett el Magyarország)



Posted on 2013-05-06 by Admin
Cukorgyár | A legendás gyár nem érte meg a 100. életévét, ma már a helye szinte sóval van bevetve. A lokálpatriotizmus hozta létre, a globalizmus szüntette meg.
Az 1914-ben beindult szolnoki cukorgyár szinte dacból született a mindenható hazai cukorkartell fennhatóságával szemben. A világ más tájain jórészt maguk a répatermelők építettek cukorgyárakat, ezzel szemben nálunk ezen a területen a nagy hatalmú hatvani Deutsch család uralt mindent.
Ennek ellensúlyozására fogtak össze a helyi gazdák Horthy Szabolccsal, a később hősi halált halt főispánnal és a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Gazdasági Egyesülettel, megszerezve az ügyben üzletet látó Pesti Magyar Kereskedelmi Bank támogatását is, aminek vezetője az a Weiss Fülöp volt, akinek neve a mai OTP árkádja alatti emléktáblán olvasható. Az egész gyártörténet felfogható valamiféle lázadásnak is, ahol több kevesebb sikerrel a munka próbált szembeszegülni a tőkével. A város ingyen telkén indult az építkezés, s 5500 holdnyi répaföldre a gazdákkal is megkötötték a szerződést. A gyárat a prágai Viktor Benes építette fel. Az új üzem átlagban 250 embert foglalkoztatott, ami répaidényben felment akár 1200-1400 főre is, sokat javítva a szolnoki munkalehetőségeken.
A nehéz indulást követően végül a szolnoki cukorgyár kisebb-nagyobb megrázkódtatásokkal gyakorlatilag folyamatosan működött a rendszerváltásnak nevezett talányos folyamat lezajlásáig, ami jószerivel az egész, rengeteg embernek kenyeret adó, az országnak tisztes bevételt hozó hazai cukoripar fölött megkondította a lélekharangot. Mára minderről néhány fotón, egy színdarabon, sokak személyes emlékein kívül csupán az a néhány épület beszél a mának, ami még elkerülte e szép múltú ipari emlékünket elsöprő pusztítást.
– Máig hiányzik annak a két kéménynek a látványa, amelyeket néhány éve robbantottak le – emlékszik vissza a Halász Lászlóné. – Nem is beszélve arról az illatról, amely bejárta a környéket, amikor készült a cukor. Az a finom cukorillat… Soha nem felejtem el. A családunk története részben összefonódik a gyárral. Édesapám fuvarosként dolgozott a gyárban kampány idején, valamikor a harmincas években. De jött a háború, és az megváltoztatott mindent. Emlékszem, miként alakult át a munkások lakta épülettömb a zsidók gyűjtőhelyévé. Édesanyámmal gyakran jártunk arra a rokonokhoz, láttam szerencsétleneket a kemény télben fagyoskodni a szabad ég alatt. Ekkor történt meg az a gyilkosság is, amelyet soha nem tudok kitörölni az emlékezetemből. Egy asszony megszökött, de nem jutott messzire, pár száz méter után elfogták az őrök. Nem kegyelmeztek neki, egy tiszt elővette a pisztolyát és a földön térdelő asszonyt főbe lőtte ott, mindenki előtt, példát statuálva ezzel. Ezt gyermekként megélni szörnyű volt – meséli.
Az egyik gyárkémény robbantása. Fotó: Mészáros János
Az egyik gyárkémény robbantása.
Később családjával a gyár melletti utcák egyikében vásároltak telket és építettek házat. Férje a gyárban kezdett dolgozni gépkocsivezetőként. Később lányai is munkát vállaltak kampány idején, hiszen akkor mindig szükség volt munkaerőre.
– Az itteni házakban lakók szinte mind a Szolnoki Cukorgyárban dolgoztak, vagy a közeli papírgyárban – folytatja. – Igazi elővárosi élet volt itt, háztáji gazdálkodással. Mindenhol volt baromfi, disznó. Az évenkénti két-három disznóvágás alkalmával a munkahelyi barátok segítettek némi kóstolóért és az elengedhetetlen szíverősítőért. Egyébként nagyon sajnálom, hogy ez a fajta mentalitás kiveszett az emberekből. Akkor elég volt szólni, ha segítségre volt szüksége valakinek, és már jöttek is önként. Fizetséget soha nem fogadtak el, de egy jó ebédet, vagy pár üveg sör soha nem utasítottak vissza a fiúk – nosztalgiázik nevetve.
A Szolnoki Cukorgyár, amikor még létezett. Fotó: Csabai István
A Szolnoki Cukorgyár, amikor még létezett.
Az igazi kisvárosi idill kialakításáért a gyár vezetősége is mindent megtett. Megépült a focipálya, amelynek egyik részén salak, másik része füvesítve volt. A betonpályán az öregfiúk vívtak rendszeresen ádáz csatát a házibajnokságokon, ami után a közeli strandfürdőben lehetett pihenést találni az egész családdal. Nem lett volna igazi gyár, ha nem lett volna a kijárat közelében egy kocsma. A mindenki által csak „Faházként” emlegetett bisztróban a műszakok után megtalálható volt mindenki, az egyszerű segédmunkástól kezdve az igazgatókig.
– Jól emlékszem, mennyire megviselt mindenkit, amikor az egyik utcabeli gyári munkást baleset érte – folytatja történetét az asszony. – Kora reggel történt az eset, egy műszaki hiba miatt forró cukorlé ömlött rá. Teljesen összeégett, hiába szállították fel azonnal a fővárosba, az életét már nem tudták megmenteni, ott halt meg. Sokan gyászolták – jegyezte meg szomorúan.
A majális is jó hangulatban telt, a vezetés együtt ünnepelt a munkásokkal. Libárdi Géza archívum
A majális is jó hangulatban telt, a vezetés együtt ünnepelt a munkásokkal
Mint ahogy a szocializmus idején oly gyakran előfordult, nagyban ment a fusizás. Mindig lehetett tudni, kinek kell szólni, ha olcsón kellett beszerezni valamit, vagy mesteremberre volt szükség. Sok minden kikerült a gyár kerítésein kívülre, amelyből sokan bővítették a házukat, garázst, melléképületet építettek. A nyolcvanas években indult földgázosítási programban sok helyen sok jószívű barát és a gyár anyagkészletének segítségével sikerült „bevezetni a gázt a házakba.”
– Össze sem lehet hasonlítani azt a miliőt, ami abban az időben tapasztalható volt ott a gyárban – idézi fel emlékeit Libárdi Géza, aki középiskolásként került a gyár focicsapatához. – A cukorgyár, a többi akkori nagyvállalathoz hasonlóan egy baráti, már-már családi közösség volt. Engem kezdetben csak a sport kötött a cukorgyárhoz, majd a középiskola után a hőerőműben kaptam munkát.
Ott tartózkodásom felét itt töltöttem, később egy kisebb üzemegységben, az urebetin üzemben dolgoztam, amely a feldolgozott répaszeletből készített állati takarmányt. Így lettem ennek a közösségnek a tagja. Rendkívül sok közös program kovácsolta össze az ott dolgozó embereket, mondhatom szinte mindig volt valami, ha más nem, a közeli Faházban gyűltünk össze. Kirándultunk, amelyre ott volt a céges autóbusz, rendszeresen jártunk Diószegre, a testvér gyárba, ahol közös sport- és társasági életet éltünk – mondja.
A megyei első osztályban kiválóan teljesített a focicsapat. Volt, hogy százhúsz gólos különbséggel nyerték a bajnokságot a megyei zöld-fehérek. Nagy ellenfelek voltak a mezőgépesek, a tószegiek és a berényiek. Libárdi Géza a középpályán játszott ötös számmal.
– Sok pénz áldozott a gyár a minőségi sportra, a labdarúgás mellett a kerékpár és a sakk is kiemelkedő volt – folytatta. – Emellett az önkéntes tűzoltócsapat is sok támogatást kapott, amely egyrészt az üzem védelmét látta el, másrészt szabadidős tevékenység volt. A házi bajnokságok is rendszeresek voltak, főként a kispályán zajlottak ezek a derbik.
Libárdi Géza sok kedves barátjára emlékszik vissza, mint Korényi Kálmán, Sinda Géza, aki mellett a szakmát tanulta. Rajtuk kívül a régi csapattársak: Madarász Zoli, Géczi Laci, a Fenyvesi és Papp testvérek. És a becenevek. Volt olyan, akit csak becenevén emlegettek, még a főnökök is. Ők voltak például: Kispiusz, Kaktusz, Dugó, Lisztes, Pinás, Mityu, Szoki, Fenyő és még lehetne sorolni.
Libárdi Géza archívum
Amikor minden szép volt
Szívesen emlékszem vissza a reggelikre, hiszen bármit kértünk, a műhelyben dolgozó két takarítónő mindent elkészített – mondja nosztalgiával. – Mire beértünk az erőműből a műhelybe, már terített asztal várt ránk. Mi ezt azzal háláltuk meg nekik, hogy húsvétkor mindig meglátogattuk őket, úgy kollektíven.
(szoljon.hu)
Bal-Rad komm: “A lokálpatriotizmus hozta létre, a globalizmus szüntette meg.”
Valahogy igy járt Magyarország is!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése