2015. november 20., péntek

Ügyes bajaink




Ügyes bajaink



Kásler Árpád - A Kúria kitűzte a tárgyalás 

napját 

27 október 2012 
Civil Kontroll
A tárgyalás napja 2013. január 15. délelőtt 10 óra!
Dr. Polt Péter Legfőbb Ügyész tizenhárom oldalon keresztül ecseteli, hogy miért tisztességes a bankok magatartása. 

Magyarország Legfőbb Ügyésze a következőket is leírja munkaanyagában: 
"A szerződés elsődleges tárgya a magyar joggyakorlatban nem szokásos fogalom, önmagában nem is értelmezhető, ezért célszerű a hivatalos magyar fordítást az eredeti angol szöveggel összevetni."

Engedelmükkel kis pletykával kezdeném, amelyek lehet nem is annyira pletykák. A rossz nyelvek szerint megvan már a cella Simornak, de lehet hogy Király Júlia is követni fogja, bár hasonlókat mond mint mi, mármint hogy nem kell a devizahiteleseket megsegíteni. Ebben teljesen azonos az álláspontunk, mindössze az ok okozati összefüggésekről más a véleményünk. Ugyanis nem megsegíteni kell az adósokat, hanem a bankokat kártérítésre kötelezni, a bankárokat és strómanjaikat, a politikai bűnözőkkel egyetemben törvényszék elé állítani. 

De egyelőre nekik erről más a véleményük. Biztosan emlékeznek, hogy Csányi Sándor megfenyegetett, ha a Kúria nekik ad igazat akkor rágalmazásért feljelent engem is meg a feleségemet is. Szegény Hajnalka, Ő aztán az egészről nem tehet, de Csányi meg akarja mutatni, hogy ki a "gyevibíró a faluban". Egy frászt fog megmutatni, úgy sittre lesz vágva mint annak a rendje, annak ellenére, hogy dr. Polt Péter Legfőbb Ügyész tizenhárom oldalon keresztül ecseteli, hogy miért tisztességes a bankok magatartása. Magyarország Legfőbb Ügyésze a következőket is leírja munkaanyagában: "A szerződés elsődleges tárgya a magyar joggyakorlatban nem szokásos fogalom, önmagában nem is értelmezhető, ezért célszerű a hivatalos magyar fordítást az eredeti angol szöveggel összevetni."

Dr. Gadó Gábor, az OTP ügyvédje a felülvizsgálati kérelmében leírja, hogy a magyar jogszabályok nem fedik le teljes mértékben azt a széleskörű szolgáltatást, amelyet a bankok nyújtanak.

Tehát akkor megállapítható, hogy jogszabályi háttér nélkül valamint a magyar joggyakorlatban nem szokásos és önmagában nem is értelmezhető(?) a szerződés elsődleges tárgya. De kérem szépen! A szerződés elsődleges tárgya a kölcsönfelvevők szerződési akarata szerint a pénzkölcsönnyújtás volt. Ennek megértéséhez nem szükséges felsőfokú angol nyelvismeret és a magyar jogban ismert és teljesen leszabályzott fogalom.

Ez már nemzetgyilkosság. Erős mérlegelés tárgyát kell hogy képezze az is, hogy miként kell majd minősíteni azokat az Adósokat, akik nem emelik fel a szavukat ezen gazemberség ellen! Ugyanis nem tekinthető saját privát problémának, hanem Magyarország és Nemzetbiztonsági kockázatról van már szó. Bankárok, bírák és ügyészek hazaárulásáról. Itt mindenki cinkossá válik aki néma marad.

A pletykaforrás szerint már legyártották számomra golyót, arra az esetre, ha túlságosan megerősödne a támogatói táborom. Erre csak azt tudom mondani, hogy vigyázzanak azzal, mert vagyok annyira kemény fejű, hogy gellert kap és valamelyik főgazember agyvelejét fogja szétloccsantani - megérdemelten.
Kásler Árpád
Kelt: Gyulán, 2012.10.27-én 
A bankárok az ügyészség a rendőrség a bíróságok mind a magyarság érdekeit védik, keményen egy pohár vízben megfojtanák mindet, csakhogy ne haljanak többet a magyarságról, a metszet farkincájuak a sátán imádók, mindenkivel szövetkeznének a magyarok ellen , de a magyarságnak kell eltartani őket, ingyenélőket. Devalválódot a hazaszeretet, kiknek nincs hazája, családjuk sincs nekik, hisz a nemzet a nagy család , mely összetart minket , de ők atomjaira hullott egzisztenciák, kik a másságot szeretik, hogy kapják be... A nép koldus szegény , de egyenes, csak fel kell tüzelni és elsöpör benneteket hóhérokat, bajnaikat , gyurcsányokat cionista talpnyalókat, kiszolgálókat , csak meg kell érteniük , hogy cselekedniük kell , a 100 – dik legyilkolt hóhér után vonítva csaholva fog menekülni a cionista kegyeltek hada, egy más hazát keresni, és el kell érnünk , hogy ne érezzék jól magukat minálunk. Vegyék a batyujukat ahogy jöttek azt vigyék, amit loptak azt meg vegyék el tőlük. A vakolók is tűnjenek el utánuk , és ha a cigányokat is felhergelik , hát vigyenek el egy cigány családot is magukkal, polgár háborúzzanak a szent földön ott van elég nagy koncentrációs tábor elférnek ott , ha más nem jut nekik , hát golyófogóknak megfelelnek.



Z. Kárpát: "Nem akarjuk, hogy beduinok 

gyógyítsanak itthon minket!" 


Mon, 2012/10/29 - 08:19 
Szent Korona Rádió
2012-ben újabb negatív rekordot dönthet az orvosok és szakápolók kivándorlása, miközben a kormány semmit nem tesz meg ennek megakadályozására. A Jobbik átfogó jövővédelmi csomagot dolgoz ki az egészségügyben tapasztalható elvándorlás megakadályozására.

Az orvosok és szakápolók elvándorlását illető adatsor azt mutatja, hogy 2012 lehet az a fekete év, amikor a legtöbb egészségügyi dolgozó hagyja el Magyarországot. Látható, hogy a közhangulat és a jövőkép teljes hiánya miatt, Magyarország aktív és dolgozni képes, jól képzett lakosságának igen nagy hányada kacérkodik a kivándorlás gondolatával - mondta el mai sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel. Szakértői becslések szerint már 2-3 százezer közé tehető azon dolgozók létszáma, akik az utóbbi 20 évben hagyták el az országot - tette hozzá.

A politikus szerint ez háborús veszteségekhez mérhető adat, nemzetgazdasági szinten is komoly problémákat vet fel, egyben megkérdőjelezi, hogy Magyarország közép- vagy rövidtávon képes lesz-e a reprodukcióra.

A képviselő kiemelte, hogy külön üzletág létesült már az orvosok és szakápolók nyugati országba történő elcsábítására, miközben az Orbán-kormány semmiféle ellenerőt nem támaszt. Végig kell gondolni, hogyha megéri a nyugati országoknak szinte minden létező pluszelőnyt biztosítani ezen szakembereknek, akkor talán nekünk is megérné itthon tartani őket, egyrészt emberbaráti okokból, másrészt gazdasági szempontból is - vélte a politikus.
Ezeknek az embereknek Magyarországon kell boldogulást keresni. A Jobbik szerint nem feltétlenül a kivándorlók hibáztathatóak azért, hogy el kell hagyni hazánkat, mely miatt egyértelműen a jövőkép hiánya, és az a nagyon káros tendenciákat magába rejtő közeg hibáztatható, amit az utóbbi kormányok folytatólagosan kialakítottak.
Elképesztő szakember hiány

4-5 ezer orvos távozott Magyarországról az utóbbi évtizedben, így hiába írtak ki 1000 új doktori álláshelyet, ebből csak 500-at sikerült betölteni, ekkora a szakember hiány.
A Jobbik elképesztőnek tartja, hogy erre az évre beállhat ez a negatív rekord. A párt meghatározná azt a kezdő szakorvosi bért, ami által itthon tartható lenne ez a réteg. "Elengedhetetlennek érezzük egy tisztességes életpályamodell kialakítását, Magyarországnak ez megéri, hogyha nem akarjuk, hogy beduinok gyógyítsanak itthon minket" - jelentette ki a képviselő.

Egy olyan kormányzat, amely megadja magát a kivándorlási spirál hatásainak, nem támaszt ezzel szemben ellenerőt, akkor az alkalmatlan a feladatára. Hazánkban bármiféle kormányzásnak egyetlen igazi mércéje lehet, az pedig a megszületett gyermekek száma, illetve az, hányan tudnak itthon boldogulni, és hány ember kényszerül külföldre vándorolni.
(Barikád.hu - 66 másodperc - Kuruc.info) 


Ángyán József: Az egész kormányt 

beterítheti a guanó 


2012, november 10 - 08:56 
barikad.hu
A volt vidékfejlesztési államtitkár Székesfehérváron számolt be az új földtörvény aktuális állásáról, a törvényi kiskapukról és a közpénzből finanszírozott klientúraépítésről. A fideszes képviselő az eddigieknél is nagyobb nyíltsággal beszélt a kormányt behálózó maffiáról, és nem zárta ki teljesen egy önálló politikai mozgalom beindításának lehetőségét sem. Megtudhattuk, mit gondol a Jobbikról, és milyen jövőt jósol a mostani kormánynak.
A nagyfiúk is érzik, hogy baj van

A jövő hét sorsdöntő lehet a magyar föld jövője szempontjából - ezzel figyelemfelhívással kezdte meg kétórás előadását a székesfehérvári Öreghegyi Közösségi Házban Ángyán József fideszes országgyűlési képviselő. Az idén februárban lemondott vidékfejlesztési államtitkár Bencsik János frakciótársával (aki tavaly év végén szintén lemondani kényszerült államtitkársága éléről) 70 módosító javaslatot nyújtott be az új földtörvényhez, amelynek október 30-án zárult le az általános vitája. Az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága jövő hét csütörtökön fogja tárgyalni a törvényjavaslathoz benyújtott mintegy 202 módosító indítványt, és várhatóan már ekkor el fog dőlni, hogy azok kapnak-e politikai támogatást.

A professzor a részletes vita előtt álló jogszabály-tervezetet minősíthetetlennek nevezte, az szerinte jelenlegi formájában nem védi a hazai földeket. "Az osztrák felvásárlók ügyvédei hátradőltek, koccintottak, és azt mondták, jól van, ezt eddig is ki tudtuk játszani, ezután is ki fogjuk" - érzékeltette a helyzetet Ángyán. A törvényi kiskapuk meghagyása mellet a fő gond a rossz definíciók, jelenleg ugyanis mindenki helyben lakónak számít, aki egy adott település húsz kilométeres sugarán belül él, ráadásul a földszerzéshez már három év helyben lakás is elég. Rájuk mondják a falubeliek, hogy "gyüttment", vagyis nincs kötődése a földhöz, csak elviszi a hasznot, ami helyben maradhatna. A képviselő szerint ezt kéne megakadályozni, mégpedig úgy, hogy első körben csak a helyiek kaphatnának földet vétel vagy bérlet formájában, második körben a szomszédos települések, és csak legvégül az ettől távolabb élők. 

Ángyán József a helyi Jobbik meghívására érkezett Székesfehérvárra


Múlt héten két és fél órás frakcióülés volt a témában, amelyet Orbán Viktor is végigült, és komoly vita bontakozott ki. "Ekkor már a nagyfiúk is érezték, hogy baj van, és a hozzászólások jelezték, hogy valami nem stimmel" - kalauzolta be a közönséget a kulisszák mögé Ángyán. Amikor a miniszterelnök megkérdezte: "És mi lesz azzal, aki Budapesten lakik, de Fejér megyében van birtoka?", egy képviselő állítólag bekiabálta, hogy "Költözzön oda!", egy másik pedig hozzátette: "Nem a miniszterelnökre írjuk a törvényt".

A jog önmagában nem védi meg a földet

Arra a kérdésre, hogy támogatna-e olyan indítvány, ami kizárná az Európai Unió állampolgárait a földszerzésből, Ángyán kifejtette, ehhez vagy ki kellene lépnünk az EU-ból, vagy kezdeményeznünk kéne társulási szerződésünk felülvizsgálatát. Mindkét eset példátlan lenne, mivel csatlakozásunk előtt tárgyalóink a tőke szabad áramlását a termőföldre is kiterjesztették.

Ángyán szerint nem véletlen, hogy nyugaton sehol nem lehet egy talpalatnyi földet sem vásárolni, ott senki sem olyan bolond, hogy kiárusítsa saját létalapját. "Tőkés társasági formában nem működnek mezőgazdasági üzemek Európában, és nem véletlenül. Tudják, hogy a megélhetés és a jövő a kis és közepes családi gazdaságokban és szövetkezetekben van" - magyarázta a volt államtitkár. 

A közönségből érkező kérdéseket a két moderátor, Köböl András és Róth József olvasták be

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a jog önmagában kevés ahhoz, hogy megvédje a földet. A tőkés társaság ugyanis nem mérlegel nemzetgazdasági szempontokat, még akkor sem, ha magyar. Csányi Sándor fia is nyugatról veszi a sertéshúst, mert ott 10 eurocentért olcsóbb, és amikor emiatt kérdőre vonták, állítólag azt felelte, ez legyen az állam gondja.
Közpénzből épített uradalmak

A volt államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy miközben a kormány az eddig 2500 hektárban maximalizált földbirtokméretet hivatalosan 1200-ra csökkenti, egy jogi kiskapu segítségével lehetővé teszi, hogy részvényeseken keresztül gyakorlatilag korlátlan méretű uradalmak jöhessenek létre. A klientúraépítés másik pofátlan útja az úgynevezett "kényszerhasznosítás", amikor a kormány pályázat nélkül, közpénzből, minimális bérleti díjjal termőföldhöz juttatja saját gazdasági háttérudvarát, amely ezáltal adófizetői pénzből finanszírozott extraprofithoz és uniós földalapú támogatáshoz jut.

Erre a legjobb példa a nemrég átadott, 3,5 milliárd forintból felépített, légkondicionált, zenélő
Csányi-féle tehenészet, amely 56 embernek ad munkát, vagyis egy új munkahely 60 millió forintba került. "Hogy szidtuk ellenzékből a Hankookot, hogy 40 millióból csinál munkahelyet!" - nosztalgiázott Ángyán, aki 2006 óta a Fidesz országgyűlési képviselője. Megjegyezte, nem kiragadott esetekről van szó, Magyarország állami földjeinek közel 80 százaléka 180-200 tőkés társaság kezében van. Ha ezek a kapacitások rendelkezésünkre állnának, közmunkára sem kéne évente 130 milliárdot költenünk.A maffiának nincsen pártszíne

Arra kérdésre, hogy a Fideszen belül kinek mekkora a felelőssége, a volt államtitkár nem tudott válaszolni, mint mondta, soha nem tartozott a párt belső köréhez, ő maga nem is párttag. Elmondása szerint a kb. 70 fős kormányban nagyjából 10-en (köztük ő maga) a miniszterelnök bizalmi embere, akiket a választások előtt Orbán Viktor személyesen kért fel a közös munkára, a többiek jórészt gazdasági érdekcsoportok emberei.

Ángyán meglepő őszinteséggel beszélt arról, hogy a "háttérből irányító maffia" milyen összefüggő hálózatot működtet a kormányon belül, és a különböző érdekcsoportok hogyan diktálják a politikusoknak, mit kell tenniük. Ebben a rendszerben "tartótisztek" számoltatják be az államtitkárokat, adnak utasításokat a minisztereknek, miközben az egész apparátus arra szocializálódott, hogy a külső igényeket kiszolgálja. Ennek köszönhető, hogy Leisztinger ma sem kap kevesebbet, mint az előző kormány idején - tudhattuk meg. 

A volt államtitkár hangsúlyozta, ez a rendszer nem a Fidesz sajátja, a rendszerváltás óta ugyanaz a maffia csoport irányítja az országot, függetlenül attól, hogy épp ki van kormányon. A különbség csak annyi, hogy míg korábban nokiás dobozokban mentek a kenőpénzek, mára magasabb szintre lépett a korrupció, és az egyes érdekkörök államtitkárokat, minisztereket csinálnak saját embereikből. Ángyán szerint ameddig ez így megy, addig nincs miről beszélni, addig minden választás csak formális. Új rendszerváltás kell, Antall József szavai (Tetszettek volna forradalmat csinálni!) aktuálisabbak, mint valaha - magyarázta lendületes gesztikulációval a képviselő.

Budai Suchmann Tamás nyomdokain

Ángyán szerint a kormány hülyének nézi az embereket, amikor azt bizonygatja, hogy a helyben lakó gazdálkodó családokat támogatja, mivel minden helybeli tudja, hogy a papíron 25 családnak szétosztott földek valójában egy családé, Fejér megyében történetesen a Mészároséké. A csákvári parasztok már a földbérleti pályázatok eredményhirdetése előtt felhagytak a szántással, mivel tudták, hogy nincs esélyük nyerni. A lobbisták ezzel szemben már jó előre elvetették a magokat. "Nem tudom, az urak mit gondolnak ott fönt, hogy minden ember teljesen hülye?" - fakadt ki a professzor.

A képviselő szerint utóda, Budai Gyula államtitkár Suchmann Tamást nyomdokain jár, amikor a földmutyik felemlegetésekor azt tanácsolja: "Tessék a bírósághoz fordulni!" A Horn-kormány privatizációs minisztere egy újságírói kérdésre fogalmazott úgy, az eljárás lehet, hogy nem szokványos, de törvényes.

Meg kellett volna szavazni a Jobbik javaslatát

A fórumon a volt államtitkárt szembesítették, hogy a Fidesz-KDNP frakciójával együtt ő is leszavazta a Jobbik indítványát a magyar termőföld és édesvízkészlet alkotmányos védelméről. Ángyán elmondása szerint utólag belátta, hogy hibát követett el, de meggyőzték arról, hogy egy kétharmados, alkotmányerejű törvény ugyanolyan jó lesz, mintha a kitétel az alkotmányban szerepelne. "Akkor nem szavaztam meg, kellett volna" - ismerte be.

Nagy eredménynek tartja ugyanakkor, hogy sikerült alkotmányba foglalni, hogy közpénzt csak annak lehet adni, aki nyilvánosságra hozza érdekeltségeit. Többek között Simicska cégeinek összefonódására is így derült fény - "Így legalább tudjuk, kik a játékosok" - érvelt a professzor.

Alakulóban új kisgazdapárt?

"Ha mind a 70 módosítónkat elfogadják, akkor nagyjából rendben lesz a földtörvény. Ha nem, akkor az egy külön forgatókönyv" - mondta sejtelmesen a fideszes képviselő. Arra a kérdésre, hogy lesz-e új kisgazdapárt, vannak-e ez irányú tervei, Ángyán nem adott egyértelműen tagadó választ. Mint mondta, jelenleg az új földtörvény és a földbérletek ügye minden idejét leköti, nincs ideje mással foglalkozni, de abban biztos, hogy a vidéknek meg kell szerveződnie.

"A gazdatársadalomnak nincs tisztességes vezetése, a Magoszt nagyjából el lehet felejteni, a kisgazda pártot szétverték, felmorzsolták, lejáratták. Pedig ennek a társaságnak valahogy meg kell szerveződnie, mert ha nem teszi, akkor a libatolvajok szerveződnek" - utalt a Hajdú-Bét csődbe vitelén keresztül 500 családot kisemmiző, most Együtt 2014 jelszó alatt kampányoló Bajnaira a politikus.

Ángyán József hozzátette, elmúlt 60 éves, van öt gyermeke, és nem akármilyen kaland lenne mindebbe belevágni, de rögtön azt is hozzátette, "nem az a félős fajta". 

Arra a kérdésre, mely pártokat tartja hitelesnek, elmondta, az MSZP, LMP, DK, valamint a Fidesz liberális szárnya kizárható, de a Jobbik is sokkal szimpatikusabb lenne neki, ha "bizonyos ügyeket le tudna rázni magáról". Ángyán József saját bevallása szerint alapvetően keresztényszocialista alkat, de van benne forradalmi hevület, ezért a Bar!kád hetilapban
meggyőződésesen nyilatkozta, hogy nemzeti radikális.Az egész kormányt beterítheti a guanó

Előadásának végén a professzor sötét jövőt jósolt a kormánynak, amennyiben nem fogadják meg Lázár Jánoshoz intézett intelmeit. A Fidesz akkori államtitkára a Fidesz akkori frakcióvezetőjét arra kérte, üljenek le azokkal az urakkal, akikkel 2010-ben leültetek az osztogatásnál, és magyarázzák el nekik, hogy kicsit túllőttek a célon. Ha nem vesznek vissza a mohóságukból, a dél-amerikai diktátorok sorsára jutnak, akiket elsöpört a népharag. Mint mondta, az ocsmány ügyek úgy halmozódnak egymásra, mint a Galápagos-szigeteken a guanó, és ez a tető egyszer le fog szakadni, mindenkit maga alá temetve, aki alatta áll.

Ángyán József felhívta a figyelmet, hogy a városban élőknek is be kell látniuk: ha a vidéknek vége, a beözönlő munkanélküliek miatt a város sem húzza sokáig. A tét a fennmaradás, ehhez pedig együtt kell megvédenünk saját hátországunkat. Arra a kérdésre, hogy akár utcai demonstrációkkal is fel lehet-e lépni, a professzor azt válaszolta: "Akár úgy is!". "Hogy milyen módszereket kell választanunk önrendelkezésünk visszaszerzéséhez, azt majd maga a nép eldönteni, de jogunk van itt élni és megvédeni az értékeinket" - zárta előadását a professzor.
Bencsik János 



EP-bizottság tiltaná ki az iskolákból a 

hagyományos családmodellt ábrázoló 

könyveket 



2012-11-09. 09:52 Kuruc.info
Az Európai Parlament nőjogi és esélyegyenlőségi (pontosabban "genderegyenlőségi") bizottsága azt javasolja, tiltsák ki az iskolai oktatásból azokat a könyveket, amelyek a hagyományos nemi, szülői szerepekben ábrázolják a nőket és férfiakat. 
 
Nemi sztereotípia

A bizottság szerint ugyanis az ilyen könyvek a "nemi sztereotípiákat" erősítik a lányokban és fiúkban, és ezzel a nők jövőbeni karrierlehetőségét is csökkentik - írja a Daily Mail brit napilap. A javaslat ellenzői szerint így számos klasszikus is kikerülne az iskolai oktatásból.

A bizottság javaslata szerint az EU-nak szabályoznia kellene azt is, hogy miként ábrázolhatják a nőket a tévés reklámokban, valamint kifogásolják az EP-ben helyet foglaló képviselőnők alacsony számát, és ennek orvoslására a kötelező női kvóta bevezetését javasolják.

A bizottság jelentése szerint olyan oktatási segédanyagokra és oktatási programokra van szükség, amelyek "nem a hagyományos szerepekben" ábrázolják az embereket, mivel ez már korán meghatározza azt, hogy később milyen lesz a lányok önbecsülése, illetve hogy milyen pályát választanak. 
 
Józsa Judit: Magyar család

June O'Sullivan, a London Early Years Foundation ügyvezető igazgatója a lapnak azt mondta: egyszerűen az a helyzet, hogy a nők többsége gyermeket szeretne nevelni, a férfiak meg dolgozni, ezért nem tartja jó ötletnek a mostani javaslatot. Hozzátette: a gyermekeket nem lehet becsapni, "látják, amit látnak".

Az Európai Bizottság londoni irodájának ügyvezetője ugyanakkor a Daily Mailnek azt mondta: a javaslat nonszensz, mivel az EU-nak nincs jogi lehetősége beavatkozni abba, hogy milyen könyveket olvastatnak a diákokkal a tagállamok iskoláiban.
(Magyar Kurír - Daily Mail nyomán)

Kapcsolódó:
- Európa végnapjai: sorra dőlnek a hagyományos házasság bástyái - a buzerancia lassan kötelesség
- Aberráltak kora
- "Ha férfi vagy, légy férfi!" Vagy nő...? - Néhány gondolat a gender-ideológiához
- Újabb degenerált szoci ötlet: ne legyen papás-mamás játék az óvodában
- Leszólta a hagyományos családmodellt Gyurcsány zsidó felesége 


Patthelyzet a német-brit tárgyaláson 

veszte felé rohan az Európai Unió? 


Szabó Boglárka 2012. november 10., szombat 
Kitekintő
Október 7-én Angela Merkel német kormányfő Londonban találkozott brit kollégájával. A tárgyalás oka az októberi plenáris ülés után kialakult nézeteltérés volt, miszerint a britek nem kívánnak hozzájárulni az EU költségvetésének emeléséhez, Németország azonban szükségesnek tartja azt. Merkel szerdai látogatásán erről igyekezett meggyőzni David Cameront, a jelek szerint azonban sikertelenül.
A kialakult vita oka

Az euroválság következményeiről mindennap hallani a sajtóban: tüntetnek a görögök és a spanyolok, elégedetlenek az olaszok, Szlovénia pénzügyi segítséget kért. A "tüneteknek" se vége, se hossza. A megoldásnak egyelőre semmi jele, a csodát viszont mindenki Németországtól várja. Berlin azonban nem akar vezető lenni, sőt az is kérdés, hogy a most betöltött szerepét meddig hajlandó folytatni. Ahhoz kétség sem fér, hogy a németek nélkül a válságkezelési projekt halálra van ítélve, érthető azonban az ő álláspontjuk is, miszerint nem kívánnak az EU "fejőstehenei" lenni. Ami az ESM működését illeti, a német vezetés keze meg van kötve. A karlsruhei alkotmánybíróság szeptemberben egyértelműen kimondta, hogy a német állam maximum 190 milliárd euróval járulhat hozzá a válságkezelési alaphoz, minden további pénzösszeget a Bundestagnak is jóvá kell hagynia, illetve a kormány köteles tájékoztatni a Bundestagot és a Bundesratot a fejleményekről.

Ilyen körülmények között talán nem meglepő, hogy az Unió vezetése egy B-tervvel állt elő az októberi plenáris ülésen. Mivel a németek nem terhelhetőek a végletekig, minden országnak ki kell vennie a részét a megoldásban: meg kell növelni az EU költségvetését. A Bizottság szerint 9 milliárd euróra lenne szükség pluszban, ez a keret 6,8 százalékos emelését jelentené. Az ötletet az Európai Parlament is támogatta. A nettó befizető országok azonban sokallják az összeget, maximum 2,8 százalékkal hajlandóak megemelni a közös büdzsét. Az ülést követően a Bizottság már úgy nyilatkozott, hogy egy öt százalékos emelés is jó lenne, igaz, így is pénzt kellene elvonni uniós területekről, mint például az Erasmus-programtól.

Bár novembert tűzték ki a költségvetési keret megállapításának időpontjául, a britek miatt úgy tűnik, a döntésre várni kell. David Cameron azt mondta, hogy ha kell, megvétózza a növelés ötletét, mire Angela Merkel kijelentette, hogy akkor a szavazás elhalasztását kéri.
Hogyan gondolkodik Berlin és London az ügyben?

A szerdai út előtt arról lehetett olvasni a külföldi sajtóban, hogy Merkel mindent be fog vetni Cameron meggyőzése érdekében. A németek maguk is nettó befizetők, ezért egy kompromisszumos javaslattal fognak fordulni a britekhez: az uniós GDP egy százalékában határoznák meg a közösségi kiadások felső limitjét, amely közel áll az Európai Bizottság 1,1 százalékos tervéhez. A kecske is jóllakik, de a káposzta is megmarad.

Merkel egyértelműen a megállapodásra törekszik, mivel szerinte a költségvetés körül kialakult felhajtás rossz hatással van az EU-t érintő sokkal égetőbb ügyekre. Mint mondta: "December az euroövezet helyzetéről kell, hogy szóljon. Nem kívánok a költségvetéssel tovább foglalkozni". Azt a kijelentését, hogy a döntés elhalasztását fogja kérni a londoni út sikertelensége esetén, továbbra is fenntartotta.
Kik támogatják az ötletet?

Német értesülések szerint Ausztria, Csehország, Dánia, Finnoszág, Hollandia és Svédország kiállnak a költségvetés növelése mellett.

A németek nincsenek egyedül azzal a gondolattal, hogy a büdzsé emelése szükségszerű, igaz, a megnevezett hat ország inkább a Bizottság tervét pártfogolja.

Cameron a vétóra utaló kijelentésével nem azt kívánta mindenki tudomására hozni, hogy teljesen elzárkózik az ügytől, a kompromisszum megtalálására ugyanis nyitottságot mutat. Nagy-Britannia azonban nem járul hozzá ahhoz, hogy nettó befizető létére további kiadásokkal terheljék.
Mit hozott a megbeszélés?

Merkel bizakodva indult a brit fővárosba: a tárgyalás előtti utolsó nyilatkozataiban annak adott hangot, hogy London és Berlin egyaránt nettó befizetők, így könnyű lesz a közös hang megtalálása. "A véleménykülönbségek ellenére nagyon fontos számomra, hogy Nagy-Britannia és Németország együttműködjön" - mondta a kancellár. 
 
A tárgyalás sikertelen volt, a vita folytatódik. (a kép forrása: AFP)

A baráti hangulatú munkavacsorán több téma is előkerült, mint például az iráni atomprogram, a szíriai helyzet vagy az EU-t sújtó gazdasági válság. Ahogyan azonban azt sejteni lehetett, a britek nem hajlottak a német költségvetési javaslat elfogadására. A toryk kitartanak álláspontjuk mellett, megvétózzák a büdzsé növelését. Még a találkozót megelőzően Cameron úgy nyilatkozott, hogy az EU terve egyszerűen "esztelen", nem fogja áldását adni rá. Szerda esti találkozójukon kifejtette Merkelnek, hogy semmi esélyt nem lát a november 22-23-i megállapodásra, a 2014-2020-as költségvetés tervezetét újra kell tárgyalni. Cameron nem engedett abból a véleményéből, miszerint egy olyan időszakban, amikor a tagállamok maguk is kiadáscsökkentésre kényszerülnek, nem látja reálisnak a közös büdzsé emelését. A brit kormányfő két megoldást tart elfogadhatónak országa számára: a kiadásokat reálértéken kell csökkenteni vagy ha minden kötél szakad, be kell fagyasztani a kiadásokat.

Kapcsolódó anyagok
    A britek ódzkodnak a szorosabb politikai uniótól
    Az eurózóna darabokra tépi önmagát
    Három százalék fölé emelkedhet a hiány
    A britek is megállapodnának az EU-büdzséről 
De azért az ész tudják adni, még mindig ők a megmondó emberek , de kifigyel rájuk a buzi kurva anyjukat feláldozták a másság oltárán azokkal az eltűnt gyermekekkel kiket a sátán oltárán gyilkoltak meg. És a szolgálatok csak aszisztáltak hozzá jobb esetben, és amúgy lehet, hogy ők voltak a fegyvertartó kéz mely lesújtott ezekre az áldozatokra. A lakájok serege borzasztóan nagy létszámban szervezetten támad a kisemmizett kisemberekre.

De a terrorelhárítók tudják , hogy kik a terroristák , az elsődleges terroristák, a pénzkartel emberei az uzsora civilizáció bálványai akik terrorizálják itt a világot, vajon annyira agymosottak , hogy ezt meg sem látják, vagy úgy megvannak fizetve , hogy az anyjukat is megölnék csak ,hogy ezt a munkát végezhessék.



A Terrorelhárítási Központ 10 milliárd 

forint költségvetéssel indult 


Wikipédia

A Terrorelhárítási Központ, röviden TEK a második Orbán-kormány alatt, a 232/2010-es kormányrendelettel 2010. szeptember 1-jével megalapított, a belügyminiszter irányítása alá tartozó magyarországi, országos hatáskörű állami szervezet. Központja a fővárosi Maléter Pál laktanyában, a budapesti Zách utcában van.

Feladatai közé tartozik Magyarország terrorfenyegetettségének elemzése-értékelése, a kormányfő és az államfő személyi biztosítása - ezt a feladatot korábban a Köztársasági Őrezred látta el -, a Magyarország területén történt terrorcselekmények, emberrablások felderítése.

A TEK első embere fogja vezetni a Terrorellenes Koordinációs Bizottságot, amely a kormánytagokból álló Nemzetbiztonsági Kabinetnek dolgozik alá. A bizottságban helyet kapnak a polgári és katonai titkosszolgálatok, az ORFK, az APEH-hel összevonandó Vám- és Pénzügyőrség, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ, valamint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal képviselői. 

Első vezetője (főigazgatója) Hajdú János rendőr dandártábornok, Orbán Viktor korábbi főtestőre, akit a belügyminiszter még 2010. június 21-én nevezett ki a Terrorelhárítási Központ létrehozásával kapcsolatos feladatok miniszteri biztosának, főigazgatói megbízását, valamint a TEK alapító okiratát pedig a 2010. szeptember 1-jei alakuló állománygyűlésen kapta meg Pintér Sándor belügyminisztertől. A szervezet (részben az Őrezredtől, a megyei bevetési osztályokról, az NNI teljes Terrorizmus és Extrémizmus Elleni Osztályából, a Készenléti Rendőrségen belüli Terrorelhárító Szolgálattól - TESZ - és az Alkotmányvédelmi Hivataltól átcsoportosított) tervezett létszáma 600-800 fő, az induláshoz kapott költségvetése 10 milliárd forint.

A szervezet megalakulására árnyékot vetett, hogy Zách utcai épületének tervrajzait ellopták egy építési vállalkozó személygépkocsijából. Ahogy korábban az Őrezredet is Gyurcsány magánhadseregének csúfolták, a Terrorelhárítási Központot is megkapta a kormány politikai ellenfeleitől az Orbán magánhadserege, illetve a "Szupercsapat" nevet. 

A TEK-et több, a média által felkapott botrány is övezi

2011 áprilisában a TEK egyik munkatársa zebrán parkolt; 2011 októberében lefoglalták a World War Z forgatásához használt (kellék) fegyvereket; 2012 augusztusában a szervezet főigazgatója a Szent Korona Rádió főszerkesztőjeként feltüntetett, 68 éve elhunyt csendőrparancsnoknak, Ostenburg-Moravek Gyulának címzett egy levelet, ugyanebben a hónapban "nagy erőkkel" lezárták Orbán Viktor házának környékét, hogy ezzel megakadályozzanak egy húsz fős, tüntetésnek titulált flash mob-ot; még mindig ugyanezen hónapban a Szíriában túszul esett magyarok kiszabadulása után tartott sajtótájékoztatón Hajdú János, a TEK (ekkori) főigazgatója a mikrofonok hallatára odasúgta az egyik szabadult fogolynak, hogy "mondj kevesebbet, akkor nem tudnak beléd kötni"; 2012 szeptemberének közepén pedig a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karának CH épületéhez vonultak ki, hogy leszereljék a fegyvernek látszó tárggyal (játékpisztollyal) jelmezben előadásán ülő szereplőjét a kar gólyái számára forgatott, ekkor épp forgatási szünetet tartó Star Wars paródia filmnek.

Kapcsolódó:
   
Harmadával több pénzt kap a TEK jövőre (hvg)
   
11 milliárd forintot bukhatnak el a mentősök
   
Orbán: Sikerült a magyar gazdaság pénzügyi konszolidációja (fidesz)
   
Háború: bosszúból támadták a hackerek a TEK-et (bors) 

Megnyugodhatnak a szemkilövők: 

Lezárják a 2006-os rendőrségi túlkapások 

nyomozását 

2012. november 10. 07:56 
Hunhír.info
Nem hosszabbítja meg a Központi Nyomozó Főügyészség debreceni regionális osztálya a 2006. őszi rendőri fellépés miatti nyomozás hétfőn lejáró határidejét - értesült a Magyar Nemzet. A lap szombati számában azt írta: ez azt jelenti, hogy hamarosan vádat emelhetnek a három szálon folyó ügy összesen 14 rendőri gyanúsítottja ellen.

A lap emlékeztet, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség debreceni regionális osztálya által folytatott nyomozásban eddig öt gyanúsított neve vált ismertté. Gergényi Péter volt budapesti főkapitányt az azonosítószámok parancsnoki utasításra történő levétele miatt, Bene László volt országos főkapitányt a Gergényi elleni elmaradt fegyelmi miatt gyanúsították meg, Dobozi Józsefet, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat volt parancsnokát pedig elöljárói intézkedés elmulasztásával. Ugyancsak gyanúsított lett Majoros Zoltán, a tévészékház rendőri védelmének műveletirányítója és Mittó Gábor, a Szabadság tér helyszíni parancsnoka.

Kapcsolódó:
   
Volt tüntető állította bíróság elé Gergényit (origo) 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Tiszta lap
Az új világrend alapját a Szent Korona Bank által kibocsájtott új elektronikus fizetőeszköz, a szentkorona (Stk) biztosítja. Ezen új fizetőeszközt igénybe venni a Szentlap használatával lehet. A Szentlap bevezetésével a bankok funkciója az egész világon megszűnik.
Bárkinek kérdése van az alábbi hírrel kapcsolatban és nem tiszta valami, csörgesse meg ezt a telefonszámot, 0036 70 6000 134 és a Kormányzó, Borbély József vissza fogja hívni és választ kap kérdéseire!

Az új világrend alapját a Szent Korona Bank által kibocsájtott új elektronikus fizetőeszköz, a szentkorona (Stk) biztosítja. Ezen új fizetőeszközt igénybe venni a Szentlap használatával lehet. A Szentlap bevezetésével a bankok funkciója az egész világon megszűnik. A Szentlap egy olyan elektronikus eszköz, mely a kifizetések teljesítésén túl útlevélként, személyigazolványként, lakcímkártyaként is szolgálhat. A Szentlap egészségügyi szolgáltatások igénybevételéhez nem szükséges, mert az ingyenes, adóazonosítási funkciója nincs, mivel adó sincs, viszont az életmentéshez szükséges információkat tartalmaznia kell (pl: vércsoport).

A Szentlap kötelező tartozéka 1 db multifunkcionális mobileszköz, mely készülékbe becsúsztatható a Szentlap, és rendelkezik lapleolvasó programmal(nem szükséges hozzá internet), mely lehetővé teszi a másik laptulajdonos által történő fizetés elfogadását, és elszámolást készít a bevételek és kiadások alakulásáról, melyet a központi költségvetés részére elektronikusan továbbít. Ezáltal a bankok pénzkezelési szolgáltatása feleslegessé válik, a hitelezési tevékenység pedig fogalmilag kizárt, mivel a jövőben mindennemű kamat eltörlésre kerül, és a pénzeszközök átadása vagy végleges, vagy pedig meghatározott időközönként kerül visszafizetésre.

A Szentlap bármekkora összeget képes kezelni, ezért minden más pénzügyi szolgáltatás feleslegessé válik. Az automatikus elszámolás pedig kizárja a tévedéseket, így az ellenőrzések feleslegessé válnak. Az így már feleslegessé vált pénzügyi szektor munkatársai más területen is kipróbálhatják magukat.

A Szentlap bevezetése békét hoz a világra.

Részletek: 
http://issuu.com/tempohirek/docs/szentkoronafoszamla__1_ http://twww.tempohirek.com/news.php?readmore=616

Kapcsolódó:
   
Apostoli Magyar Királyság a jogaiban van, immár 1 éve. (youtube)
   
Két államtitkár szomszédja is földet nyert (hunikum) 
"Bilderberg" kötelezővé tenné az Internet azonosítót Európában 

2012/05/27 
Infowars.com Idők Jelei

Miközben a nemzetközi 
ACTA megállapodás és az Egyesült Államok törvényhozó testületei által tárgyalt CISPA törvényjavaslat előkészítik a terepet a világhálón eddig élvezett szabadság korlátozására, a technokraták időt és energiát nem kímélve próbálnak olyan módszereket kidolgozni, amelyek segítségével bárkit bármikor azonosíthatnak és állandó megfigyelés alatt tarthatnak.

Az Európai Unió most azon dolgozik, hogy valamennyi uniós állampolgár számára 
kötelező, elektronikus azonosító rendszert léptessenek életbe egész Európában, az online és személyes vállalkozások szabványosítására, egy közös "elektronikus aláírás" formájában. Az egységes ellenőrző azonosító az Internet hozzáférést, az online adatokat és az elektronikus kereskedelmet hivatott védelmezni. Ez nem más, mint a Fenevad Bélyegével fémjelzett rendszer egyik fontos elemének bevezetésére irányuló kísérlet és a Bilderberg találkozók egyik kiemelkedő résztvevője áll a hátterében.Neelie Kroes, az EU digitális ügyekért felelős biztosa olyan törvényjavaslatot terjeszt elő, ami reményei szerint rákényszeríti "a tagországokat úgynevezett egységes e-aláírások, e-azonosítók és elektronikus ellenőrző szolgáltatások (eIAS) bevezetésére."

Egy ilyen rendszer természetesen előbb-utóbb kiterjedne más területekre is, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy számos EU tagállam polgárjogi alapon elutasította, hogy nagytestvéri eszközökkel ilyen jellegű azonosítási előírásokat kényszerítsen állampolgáraira, amelyek lassan a náci Németországra jellemző politikára kezdenek emlékeztetni. Az 
EurActiv.com szerint Neelie Kroes idővel "kiszélesítené a jelenlegi Direktíva hatáskörét és kiegészítésként egyéb szolgáltatásokat, mint például az e-pecsét, timestamp (időbélyeg), stb. használatát is előírná," miközben a nemzetek feletti testület megpróbálna minél több országot rávenni a részvételre.

A nagytestvéri rendszert először az Európai Unióban tervezik bevezetni, majd Észak-Amerikában és idővel a bolygó többi részén is megpróbálnák elfogadtatni, miközben a világot fokozatosan terelik a készpénznélküli mátrix felé, természetesen a "biztonságos és ellenőrizhető kereskedelem" és úgy általában a "biztonság" nevében. Az persze nem érdekli őket, hogy a rendszer utat nyitna a személyazonosság csalások előtt és tulajdonképpen megkönnyítené és felgyorsítaná a hamisítók munkáját. Európa esetében különös hangsúlyt fektetnek az "igazán működőképes egységes piac" kérdésére, ami a nagy európai terv jelenleg omladozófélben lévő fontos eleme.

Neelie Kroes 
2005 óta rendszeres résztvevője a Bilderberg találkozóknak. A hivatalos vendégek listáján volt 2006-ban Ottawában, 2007-ben Isztanbulban, 2008-ban Chantillyben, 2009-benVouliagmeniben és 2010-ben a spanyolországi Sitges-ben, ahová az Európai Bizottság küldöttjeként érkezett.

2011-ben azonban már új titulussal érkezett: az EU digitális ügyekért felelős biztosaként, tehát a fenti előterjesztés nyilván nem váratlanul következett be. A néhány nap múlva kezdődő idei esemény nyilván segíteni fogja Kroes-t az ügy előre vitelében.

A kezdeményezés érdekes módon egybeesik az USA CYBERCOM létrehozásával és az NSA vezetőjének, 
Keith Alexander tábornoknak a kinevezésével, aki szintén rendszeres Bilderberg résztvevő, és feladatai közé tartozik a kiberháború megnyeréséhez szükséges globális offenzíva elindítása. A szilíciumvölgybeli (szilikonvölgybeli) és egyéb technokraták is képviseltetik magukat a titkos találkozókon, az Internet szabályozására és az adathalászatra irányuló erőfeszítéseik koordinálása érdekében a titkosszolgálati közösségekkel, amelyekkel összedolgoznak.

Kapcsolódó:
    A tervek szerint az Internet felügyeletét az ENSZ kapná meg
    Nagytestvér a terrorizmus ellen
    Panetta kibertámadás veszélyére figyelmeztet az USA ellen
    Készülődés az I. Világháló Háborúra
    Többszázezer felhasználó elveszítheti Internet hozzáférését, figyelmeztet az FBI
    A kínai kormány 250 millió Internet felhasználó valódi személyazonosságának regisztrálását követeli
    Miért kell harcolnunk az új Internet biztonsági törvény ellen
    Amerika után Anglia is az Internet korlátozását akarja 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************


Martonyi a titkos Bilderberg-csoportban? 

2010.05.28. 
velemenyvezer.blog
Szerte a világon tízmilliók tényleg elhiszik, hogy kicsi titkos társaságok döntenek a világ nagy ügyeiről. De meghívása helyett miért nem inkább az a baj, hogy túl ritkán hívják meg Martonyit a Világkormányba? 

"Hogyan bízhatja a kormány a külügyi tárcát egy olyan személyre, aki részt vesz a - egy jól körülírható érdekkört képviselő - Bilderberg-csoport ülésein?" - ezt a kérdést tette fel Martonyi János külügyminiszter-jelölt bizottsági meghallgatásán a jobbikos Gyöngyösi Márton.

A Véleményvezért először szíven ütötte a kérdés, pedig nem kellett volna. Bármekkora sületlenség is, Gyöngyösi Márton kérdése egy, a szavazók számottevő része által is vallott hiedelemvilágot tükröz.
Bildermicsoda?

A világ minden fő ügyéről egy szűk, ámde nagyon titkos kör dönt, saját gazdasági érdekeik, vagy egy Nagy Gonosz Terv megvalósítása érdekében. Ez az az alaptoposz, mely rengeteg variácóban terjedt és - köszönhetően az internetnek - terjed egyre gyorsabban. Trilaterális Bizottság, szabadkőművesek, illuminátusok, vagy éppen a Bilderberg-csoport: rengeteg ilyen és ehhez hasonló nagyhatású mítosz született, hol kevesebb, hol pedig semmiféle valóságmaggal.

Közös bennük, hogy a világ feltételezett urai valamiért imádják a titkos társaságokat és találkozókat. Persze, azért annyira sosem titkosak, hogy néhány jól értesült ne tudja fellebbenteni a fátylat mindenről, még a titkos célokról is, amiket megbeszélnek.

Szerte a világon tízmilliók, és nálunk is bizonyára tíz- és százezrek tényleg elhiszik, hogy ezek a kicsi titkos társaságok döntenek a világ nagy ügyeiről. A jelenség egyik igazi gyöngyszeme volt, amikor a Matulán megjelent Energiamezők Magyarországon című cikk sokezer honfitársunkat győzte meg arról, hogy a magyar politikát egy gázmezők megszerzésére irányuló összeesküvés mozgatja.
A titkos Világkormány lehetetlenségéről

Most viszont csípjük meg magunkat és nézzük a tényeket! A világ elképesztően nagy, bonyolult és rengeteg független személy tevékenykedik benne: az ő tetteik eredőjét lehetetlen előrelátni. Bármilyen terv ennek irányítására nevetségesen reménytelen vállalkozás volna.

Száz évvel ezelőtt, az I. világháború után rengeteg spekuláció jelent meg azzal kapcsolatban, hogy a nagy vérontást valójában a fegyvergyárosok tervezték el és provokálták ki. A kommunisták és anarchisták által vadul terjesztett elmélet látszólag nagyon meggyőző volt. Az I. világháború ugyanis teljesen irracionális és önsorsrontó volt valamennyi európai hatalom számára, miközben a hadibeszállítók mind-mind nagyon sok pénzt kerestek. A levéltárak megnyitása és a vonatkozó visszaemlékezések összegzése óta persze tudjuk, hogy a nagy világégéshez ütköző érdekek, információhiány, félreértések és félreértelmezések sorozata vezetett.

Amiben persze semmi meglepő nem kellene, hogy legyen, hisz mindez az emberi természetből fakad. Egy vállalat, egy település vagy egy ország ügyei esetében is ezek a tényezők befolyásolják a dolgok - szerencsés vagy szerencsétlen - alakulását.

Ezzel szemben a kizárólag a "kinek az érdeke lehetett?" kérdésből kiinduló elméletek mind-mind ugyanabba a klasszikus érvelési hibába, a post hoc ergo propter hoc (utána, tehát miatta) jelenségbe szaladnak bele.
Most akkor mi a helyzet Martonyival?

Martonyi válasza szerint egyszer hívták meg a Bilderberg-csoportnak nevezett, befolyásos politikai és gazdasági vezetőkből álló, rendszeres éves találkozót szervező csoport egyik összejövetelére. Ahogy számos egyéb hasonló, fontos embereket felvonultató, csak éppen kevésbé misztifikált találkozón részt vett már - külpolitikusként ez a munkája. Gyöngyösi szerint azonban ez a meghívás kizárja Martonyi alkalmasságát a külügyminiszteri posztra: mert nyilván a titkos Világkormány érdekeit szolgája.

A Véleményvezér viszont más problémákat lát.

Egyrészt elképesztő, hogy a magyar parlamentben egy olyan figura ülhet, aki nulla tényalappal, összeesküvés-elméletek vádjai és az internetes folklór alapján nyilvánosan alkalmatlannak minősít valakit. Másrészt ez az illető a Külügyi Bizottság tagja, vagyis elméletileg ő számít a pártjában nemzetközi ügyekben tájékozottnak (ő a Jobbik külügyminiszter-jelöltje is!).

Végül, de nem utolsó sorban: miért nem azon siránkozik inkább Gyöngyösi, hogy kicsi Martonyi és rajta keresztül Magyarország befolyása, hiszen túl ritkán hívják meg a Világkormányba?

Továbbra is támogatjuk a kisebb parlament gondolatát!

Ajánlott bejegyzések:
    Jobbik: egyszerű politikusbűnözők?
    Az új trend: véleményt nyilvánítasz, beperelnek
    Egyezkedni értelmetlen, Orbán csak az erőből ért 
Na kábitsd a magyart és el hisszük hogy a martonyifélék a magyarság érdekében cselekednek , majd ha a gázai övezet a Körútnál kezdődik, és a Duna parton végződik , hát ez még nem Szuez, te büdös ribanc.


Öngyilkos adósok miatt állította le a 

kilakoltatásokat a bank 

2012, november 10 - 20:47 MTI - 
barikad.hu
Egy spanyolországi bank már leállította a törlesztéssel súlyosan elmaradó hitelfelvevők kilakoltatását azt követően, hogy pénteken újabb, súlyosan eladósodott ember lett öngyilkos, és a kormányfő a kilakoltatások ideiglenes felfüggesztését helyezte kilátásba.

A baszk Kutxabank takarékpénztár szombaton közleményben jelentette be, hogy azonnali hatállyal valamennyi kilakoltatási eljárást felfüggeszt, amíg ismertté nem válik a kormány szándéka a kérdésben. A bank a felfüggesztést kizárólag az olyan jelzáloghitelekre vezette be, amelyeket az adósok elsődleges lakhelyük megvásárlására vettek fel.

Pénteken az észak-spanyolországi Bilbao egyik külvárosában a 53 éves Amaia Egana, aki egy helyi buszgarázsban dolgozott, a bírósági végrehajtók közeledtét látva levetette magát harmadik emeleti lakása erkélyéről. 

Spanyolországban ez már a második olyan eset volt, amikor valaki a kilakoltatás helyett a halált választotta. Október végén egy 53 éves férfit holtan találtak granadai háza udvarán a kilakoltatására érkező végrehajtók. Egy nappal később egy másik, ugyancsak 53 éves, négy éve munkanélküli férfi a kilakoltatástól félve Burjassotban kiugrott a lakása ablakán, de túlélte a zuhanást, s jelenleg kórházban ápolják.

A pénteki öngyilkosság után Mariano Rajoy miniszterelnök bejelentette: reméli, hogy hétfőn a legrászorultabbakat érintő kilakoltatások ideiglenes felfüggesztéséről tudnak tárgyalni. Úgy fogalmazott: "ez nehéz téma, de remélem, hogy hamar jó hírekkel szolgálhatunk a spanyol állampolgároknak".

A pénteki haláleset után Madridban százak tüntettek a "gyilkos bankárok" ellen. A madridi tiltakozók azokhoz a kilakoltatott lakástulajdonosokhoz csatlakoztak, akik október 22. óta táboroznak a Caja Madrid, egykoron az egyik legnagyobb spanyol takarékpénztár madridi székháza előtt.

A Caja Madrid immár az államosított Bankia - a harmadik legnagyobb spanyol bank - tagja, amely nemrég részesült állami tőkeinjekcióban. Spanyolország korábban több mint 100 milliárd eurós mentőhitelt kapott az euróövezeti állandó mentőalaptól (ESM) a bankok feltőkésítéséhez.

A tüntetők, akik "Hitelsikkasztás" és "A Bankia elcsalja az emberek lakását" feliratú transzparenst tartottak, egy perces csenddel emlékeztek meg a pénteken elhunyt nőről. 
Hát itthon várhatjuk az ilyen intézkedést a hazai zsidóságnak nem ez az érdeke, csak fogyjon a magyar ez a kormány program , de azt mondjuk nagyon sajnáljuk . Hogy fogy a nemzetünk , ez itt a kettős mérce , hogy fogyna el már a zsidóság az a cionista réteg aki a sátánt imádja. Húzzatok martonyival farkszijjat és takarodjatok a fenébe.


Nagytestvér az iskolákban 

2012/11/11 
Infowars.com
Az egymás után megjelenő új technológiák fokozatosan készítik elő a lakosságot "az" igazi chip (vagy hasonló megoldás), a Bibliából ismert Fenevad Bélyegének bevezetésére.

"Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma. Itt van a bölcseség. A kinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat." (Jelenések 13:16-18)

A mostani megoldások ennek a rendszernek csupán előfutárai, de mégis fontos figyelmeztetésként szolgálnak, hiszen rajtuk keresztül láthatjuk, hogyan készítik elő a terepet az éles bevetésre és a chipviselés kötelezővé tételére. - Joseph Candel 
 
Minden tanuló köteles egy RFID chipet tartalmazó kártyát hordani a nyakában

Az ujjlenyomat leolvasással történő azonosítást egyre több iskolában tesztelik a várakozási idő lecsökkentése ürügyén. Egyes szülők szerint a kezdeményezés legfelháborítóbb eleme, hogy mindezt a szülők előzetes hozzájárulása nélkül teszik.

A FoxCarolina.com szerint a technológia segítségével egy egész évfolyam végezhet a sorbaállással mindössze 10 perc alatt. A rendszer úgy olvassa le az ujjlenyomatot, mintha az egy vonalkód lenne, majd a képet egy számmá alakítja. Az illetékesek szerint az ujjlenyomatok nem kerülnek tárolásra.

Gabrielle Murdock szerint az új technológia bevezetése sérti fia jogait. A rendszer elindításának bejelentésekor fia hiányzott az iskolából, így csak utólag értesült az új programról.

Gabrielle Murdock elmondta, hogy számára az a legfelháborítóbb, hogy a részvételhez nem kellett beszerezni a szülők hozzájárulását. Egy ilyen program elindításánál a szülők részvételi szándékát kellene megtudni, illetve jelezni, nem pedig az automatikus részvétel ellen utólag tiltakozni.

Egyre több iskolában vezetik be a biometrikus azonosítás valamilyen formáját az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában egyaránt.

Néhány héttel ezelőtt írtunk arról a texasi iskoláról San Antonioban, ahol néhány diák felszólalt az iskola által bevezetett program ellen, aminek lényege, hogy minden tanuló köteles egy RFID chipet tartalmazó kártyát hordani a nyakában, az iskolában és az iskolán kívül egyaránt, az iskolakerülés visszaszorítása nevében. Sikeres bevezetés esetén az iskola 2 millió dollárt kapna állami finanszírozás formájában.

A tiltakozó akciót Andrea Hernandez, másodikos diák vezette, aki elmondta, hogy az "azonosító nem viselése következményeket von maga után a visszautasítókra nézve." Néhány hete John Whitehead, az 
njtoday.net oldalon arról írt, hogy az iskola vezetősége, a média figyelmét kerülve, megegyezett a diákkal, hogy az ő kártyájából eltávolítják a chipet, "amennyiben beleegyezik, hogy felhagy a program nyilvános kritizálásával, hajlandó viselni az új (esetében chip nélküli) kártyát és nyilvánosan a kezdeményezés mögé áll. Andrea Hernandez elutasította az ajánlatot."

Szintén néhány hete esett szó arról, hogy a marylandi iskolák egymás után vezetik be a tenyérleolvasókat az iskolai menzákon a készpénzes fizetés helyett. A Baltimore Sun híradása szerint a szülők 20 százaléka visszautasította a programban való részvételt.

A Bibliából Fenevad bélyegeként ismert próféciával való összefüggésen és a sorbaállással töltött idő csökkentésén kívül, az ujjlenyomat leolvasó technológia mögött egy másik sötét törekvés is rejlik.

Egyértelmű, hogy Nagytestvér a legkiszolgáltatottabb réteget, az iskolás gyerekeket próbálja elérni. Míg egyesek szemében az ujjlenyomat leolvasásának látszólag jelentéktelen művelete apróságnak tűnhet, sokan úgy gondolják, hogy ez is az engedelmességre tanítás és behódoltatás része a körülöttünk kialakuló rendőrállamban.

Ezek a kezdeményezések a ránk váró készpénznélküli társadalmat is előkészítik, amiben egyetlen pénznem lesz csupán és ahol minden tranzakcióhoz a kezünkre vagy a szemünkre lesz szükség.

Amennyiben az emberekben, Andrea Hernandezhez és családjához hasonlóan, meglenne a lázadáshoz szükséges meggyőződés, ezeknek a jogsértő technológiáknak esélye sem lenne elterjedni.

Kapcsolódó:
    Az Intel új tenyérleolvasó technológiája feleslegessé teszi a jelszavakat
    Tenyérolvasó a gyerekeknek
    Új PlayStation szabadalmak: DNS, ujjlenyomat, hang, írisz és arcfelismerés
    A szülők aggódnak az apokaliptikus technológiák iskolai térnyerése miatt
    Íriszleolvasás = Gyorsabb áthaladás a repülőtéri biztonsági ellenőrzésen
    A kasszák végnapjai: a J.C. Penney bolthálózat megválik a pénztárgépektől
    Te vagy a bankkártya: az új japán automatákho

A szabadság édes madara ismerős még a kék madár , nem akar fogollyá változni, pedig ott lenne a helye , ahol egy sík vidéken viaduktot kellet építeni , hogy kilophassák a pénzt minden következmény nélkül az csak is Judapest lehetett. Na ne károgjanak már azok a hollókosztosok jutott abból másnak is , gengszter váltást akarunk , de ez legyen rendszer váltás amit a mocskos zsidók elloptak a magyarságtól.


Kövér kutyából sem lesz nemzeti szalonna! 



Magyar Országgyűlésnek zsidó 

főigazgatót! - Kövér antiliberális álarca is 


porba hullt 

2012-11-11. 10:06 Kuruc.info
Simicska és Széles szegény emberek. A Fidesznek nincs sajtója. Akinek kételye van, vegye elő a kormányt támogatók lapjait. Vagy keressen azok portálján. Vagy nézze e két "derék" milliárdos televízióit, és hallgassa rádióit. Egy sovány híren kívül ezeken nyoma nincs annak, ami az elmúlt napokban az első számú beszédtéma volt a dühtől felrobbanó fideszbirka táborban.

Arról, hogy Kövér László házelnök felkérésére a hazánk egyik legvisszataszítóbb figurája, Such György, a Magyar Rádió korábbi elnöke tölti be januártól az Országgyűlés Hivatalának újonnan létrejövő főigazgatói posztját.

Such már be is tette kénköves patáját a Parlamentbe: október 15-e óta hivatali állományba helyezte magát.

Kövér immár ki tudja, hányadszor bizonyítja be, hogy "antikommunizmusa" mellett "antiliberalizmusa" is csak a sumákság dimenziójában létezik. Ami az előbbit illeti: titokminiszterként kabinetfőnökének nevezte ki a Kádár-éra legundorítóbb tévés alakjának, a kékfényes Szabónak a gyerekét, és foggal-körömmel védte meg a volt komcsikat a tisztogatástól az alá helyezett hírszerzési és elhárítási szolgálatból.

Such György kinevezésével az utóbbiról, "antiliberalizmusáról" rántotta le ismét a koszos leplet.

Such az a nyálkás bőrű kaméleon, az a gerinctelen konjunktúralovag, aki minden táborban megtalálta a számítását. Ha kellett, a vérliberális Magyar Narancsnál, a kommunista-szadeszes MTV-nél (mindkettőnél súlyosan vezető pozícióban), vagy később, havi 10 milliós fizetéssel szintén az MSZP-SZDSZ-es korszak Magyar Rádiójánál. (Oda MSZP-s és SZDSZ-es fajtestvérei - Agárdi Péter és Gellért Kis Gábor kuratóriumi elnökségi tagok - nyomták be, illetve találták ki "kompromisszumos" elnöknek.)

Már hivatali ideje első napján teljesített: kitiltotta a közszolgálati rádióból Lovas Istvánt, hiszen a Vasárnapi Újságban elhangzott jegyzetét "csak" 1,3 millióan hallgatták. Vele együtt a jegyzet műfajt, amit később visszahozott. Majd a Vasárnapi Újságot teljesen átalakítva, onnan Tőkés László püspököt, Pajor és Kerényi atyát vágta ki.

Ez 2006 nyarán történt. Annak őszén pedig Gyurcsány rendőrei rendeztek vérfürdőt a közszolgálati rádió udvarán. Parlamenti meghallgatásán azzal védekezett cinkossága ellen, hogy irodája ablaka nem arra az udvarra nyílik, amely ártatlanok vérében úszott. Azt sem látta persze, hogy a rendőrök a rádió kantinjában zabáltak. Igaz, ezt nem is kérdezték tőle.
Hogy ezt a vérlázító hazugságot az országgyűlési meghallgatást vezető fideszesek elfogadták, bizonyíték arra a tessék-lássék akaratra, amivel az egész színházat megrendezték.

Such még rádiós elnökként átnevezte a közszolgálati adókat MR1-re, MR2-re és így tovább. Hiszen ő egy olyan ember, akinek a Magyar Narancs nem, de a Kossuth és a Petőfi nevek cikik. (A Kossuth család sajnos elfelejtett tiltakozni akkor, amikor Such a névfosztást végezte.)

Suchot a korábbi korszak "számonkérését" játszó Fidesz 2006. őszi bűnsegédi bűnrészességéért 2011. elején azzal jutalmazta, hogy ismét zsíros állásba juttatta: a Dialóg, a Hunnia, az Objektív és a Budapest Filmstúdió ügyvezetőjévé nevezték ki.
Ismerjük el, nincs még egy olyan ország, ahol egy kormányváltást arra használnák, hogy az ellenség embereit vagy a velük összejátszókat nevezzék ki kulcspozíciókba. Legyen az az Izraelben képzett, leumi bankos Németh Lászlóné-féle minisztérium (akire a teljes ellenzék nemmel szavazott, kivéve Lenhardt Balázst), ahová Molnár Lajos volt SZDSZ-es egészségügyi miniszternek nincs olyan közeli rokona, akit be ne dugtak volna, vagy a külügyminisztérium, vagy akár az Alkotmánybíróság, ahová a Fidesz liberális gazembereket helyezett el, mint Stumpf István és társai. (Pokol Béla a nagy kivétel.)

Azt persze a fideszes vezetők is tudják, hogy a Such-kinevezést lehetetlen az ész fényénél megmagyarázni. Suttogó propagandájukban azonnal elővették az ilyenkor mindig előrángatott dzsókert, ami a narancs vallású birkanyájat mindig meg is nyugtatja kellőképpen: "érted, ugye, a háttérerők rákényszerítették a kinevezést Kövérre...".

A Fideszben nagyon is tudják, hogy nincs olyan őket védelmező, bárgyú összeesküvési teória, amelynek a félhülye szavazóik fel ne ülnének.

Meg különben is: ezeket az elméleteket - és ez az igazi előnyük - jellegüknél fogva nem lehet cáfolni.
Holott az igazság ebben az esetben is igen prózai: Kövér László házelnök (is) egy utolsó gazember.
Szalonna János - Kuruc.info

Korábban írtuk: Megerősítve: országházi főigazgatóvá emeli Kövér a magyarellenes Such Györgyöt - direkt a zsidónak találták ki a posztot

Kapcsolódó:
   
Such György lesz Kövér László helyettese (jobbegyenes) 

Ott fenn ki osztja a lapokat a látszat embereknek , melyik vakoló diktál e lógó pöcsűeknek , a kis bábuk még a labdajátékra sem alkalmasak csak a saját térfelükön mernek labdázni , de ott is kifuladnak.



Nem tudtak megvenni - politikai 


tisztogatás a Rádióban 

2007. augusztus 09. csütörtök radiosite.hu
Nem tudtak megvenni - Politikai tisztogatás zajlik a Magyar Rádióban - állítja Kondor Katalin. Az intézmény előző elnöke szerint az nem közszolgálat, ami Such György vezetésével megvalósul.

A Heti Válasznak adott interjút Kondor Katalin. 
 
Kondor Katalin, a Rádió korábbi elnöke
  • Találkozhatunk mondjuk a rádióban, ha beengednek még - mondta, amikor megkerestük. Ugye, csak viccelt?

    - Egyelőre a Magyar Rádió alkalmazottja vagyok, de úgy fest: egyetlen, még megmaradt műsoromat, a Névjegyet is megszüntetik szeptembertől. Mi ez, ha nem a kirúgásom előszele? Jellemző egyébként, hogy a műsor esetleges megszüntetéséről egy napilapból értesültem.
    - Hányan hallgatják a Névjegyet?

    - Utoljára rádióelnökként láttam erről adatot. Akkoriban úgy négyszázezren hallgatták.
    - Másfél hete viszont, amikor utoljára vezette a Krónikát, mindössze százan jöttek össze az ön melletti szimpátiatüntetésre. Nem bosszantja?

    - Egyáltalán nem. Ha két ember jelzi, hogy hiányozni fogok, az is megható.
    - Nem kellemetlen, hogy a Honfoglalás 2000 nevű egyesület kardoskodik ön mellett?

    - Miért lenne kellemetlen? Egyrészt nem én szerveztem, másrészt nem is rólam szólt a tüntetés, hanem arról, hogy a közszolgálatiság már nyomokban sem fedezhető fel a rádióban.
    - És hogy politikai okai vannak az átszervezéseknek-elbocsátásoknak.

    - Ez a helyzet.
    - Csakhogy Farkasházy Tivadart is kirúgták. Őt aligha tekinthetjük jobbosnak.

    - Az nem jutott eszébe, hogy az ötszáz ide-kettő oda elv szerint működik a rendszer? A Kossuth adófőszerkesztője egyébként többször közölte velem: ha abbahagyom a közszerepléseket, lesz műsorom, ha nem, akkor nem lesz. Arra kértem, hozzanak hát egy belső szabályt, amely kimondja: mostantól Such György rendelkezik a szabadidőnkkel.
    - Szövegezik már?

    - Dehogy. "Tudod, hogy ilyen szabályt nem hozhatunk!" - hangzott a válasz. Így viszont egyértelműbb a helyzet: még csak szabályt sem szegtem meg.
    - Mégis nem jobb, ha a Krónikát nem a jobbos közönség kedvencétől kapjuk, és a ballib Farkasházy sem humorizál a rádióban?

    - Kikérem magamnak az összehasonlítást! Életemben nem voltam pártpolitikai rendezvényen, pártnak sem voltam tagja, közszolgálati rádiósként nem bulvárkodtam kereskedelmi tévé politikai propagandaműsorában, sosem kísérgettem Orbán Viktort egyenpólóban, mint Farkasházy Medgyessyt abban az emlékezetes kistehenes viseletben. Másrészt alkotmány adta jogom a véleményformálás: ahhoz senkinek semmi köze, hová megyek, és mit mondok a szabadidőmben. A munkámat pedig pártatlanul végeztem mindig, engem egyik oldal sem tudott megvenni. Épp ezért támadnak.
    - Védheti magát Árpád-pajzzsal.

    - Megtisztelő a kitüntetés, de az igazság az, hogy ha magamat nem védtem meg, nem védett meg semmi sem.
    - Vásárhelyi Mária megírta, hogy elnöksége alatt százhatmillió forintnyi perköltség gyűlt össze: tényleg komolyan veszi az önvédelmet.

    - Ez az összeg az egész rádió perköltsége volt, de ha már összegek, hadd mondjam el: másfél milliárdos adóssággal vettem át az intézményt, és kis híján háromszázmillió forint plusszal hagytam ott az elnöki széket. Viszont valóban úgy éreztem: nem járja, hogy bárki büntetlenül leírhat olyanokat, hogy fasiszta a Vasárnapi újság, ahogy azt épp Vásárhelyi Mária volt szíves papírra vetni. A tisztelt bíróság végül véleménynek minősítette ezt a kijelentést. Arra mondjuk kíváncsi volnék, hogy ha valamelyik álliberális "másságtisztelőnek" a képébe mondanám: rasszista - ami legtöbbjükre áll is -, vajon azt is véleménynek tartanák-e.
    - A kilencvenes évek elején, a chartás időkben még a liberálisok elbocsátása ellen tiltakozott. Mikor váltott irányt?

    - Semmikor: kék szalag akkor sem lengedezett a hajamban. Ugyanazért volt tűrhetetlen, amit Csúcs Lászlóék műveltek, amiért most Such György tevékenysége az. A sunyi tisztogatás elfogadhatatlan eszköz számomra, akárki műveli.
    - Az ön elnöki időszaka alatt tán nem volt politikai nyomás a rádiósokon?

    - Senkit sem rúgtam ki, igaz, volt, aki elment. Bolgár György például a legmagasabb végkielégítéssel.
    - Most nincs pénz, kevesebből kell gazdálkodni.

    - Nincs pénz! Amióta megszülettem, ezt hallgatom. Arra van, hogy egyesek milliárdokkal gazdagodjanak. Közszolgálatra, na arra nincs. Olyan időkben, amikor a kisember végképp nem tud kultúrára költeni, amikor már a vonat sem jár a faluban. Megszüntetik a Szabó családot, amikor a legfontosabb lenne egy kulturált szappanopera, amelyen keresztül közvetíteni lehet a közügyeket olyanoknak, akik nem hallgatnak híreket...
    - Hatvanon fölülieknek. Mégis, nincs igaza Such Györgynek abban, hogy tán nem kellene megvárni, ameddig meghal a rádió utolsó hallgatója?

    - Rádiót mindig az idősebbek hallgattak. Nekik van rá idejük. És akármilyen nagy hatalmú is most Such úr, a biológia törvényei reményeim szerint még az ő kedvéért sem fognak megváltozni. Azaz: idősek mindig lesznek. Képzelje, ők a mai fiatalokból alakulnak ki, hosszú folyamat eredményeként. Egyébiránt miféle hozzáállás az, hogy 49 év fölött nem ember az ember? A bulvárnál érvényesülhet ez a piacinak mondott szemlélet - a közszolgálatban, amelynek az a dolga, hogy értéket termeljen és adjon át, csak akkor, ha dilettánsok vezetik.
    - Ki határozhatja meg, mi érték és mi nem? Ön?

    - Nehéz ugyan megfogalmazni, mégis mindenki ösztönösen érzi. Olyan ez, mint az erkölcs. Érezzük, mikor cselekszünk jót, mikor rosszat. A rádió esetében: az már önmagában is értékes, ha leadok egy operát, hiszen az emberek túlnyomó részének nincs pénze operalemezt vásárolni. Ez már közszolgálat, de még nem rádiózás. Utóbbi lényege ugyanis a hozzáadott érték: az, hogy hátteret is ad. Elmagyarázza, ki énekel, miért nagy énekes, hogyan lett azzá: megteremti a lehetőségét, hogy a hallgató bekapcsolódjon a kultúra vérkeringésébe, hogy az információk birtokában maga alakíthassa ki a véleményét arról, számára mi értékes, mi nem. A hallgató ezáltal többé válik. Azáltal nem, hogy Győzikét vizslatja, amint épp a harmincharmadik fintort vágja valamelyik szörnyeteg tévében.
    - Such sem visz Győzikét a rádióba.

    - Dopemant a Petőfibe viszont igen. Mint akármelyik kereskedelmi rádió. Nem is értem, hogy lehet erre közpénzt költeni.
    - Igényesebb könnyűzenét adnak.

    - Nem. Ömlesztett, szerkesztetlen tartalmat adnak, akárcsak a piacon lévő 250 rádió többsége. Ne értsen félre: a könnyűzene szerintem is lehet közszolgálat. Csak ahhoz műsorok kellenek, el kell magyarázni az irányzatokat, hogy ki kicsoda, miért fontos vagy nem fontos, véleményeket kell ütköztetni. Ehhez viszont pénz kell, nem az a spórolós kereskedelmi hozzáállás, amely most uralkodik, s amely feltétlenül a minőség rovására megy. Hogy a költségek esztelen leszorítása hová vezet, látszik a bulvártévéken: gyakorlatilag fényképezett rádióműsorokat adnak.
    - Honnan tudja? Állítólag nincs is tévéje.

    - Olykor azért átmegyek a szomszédba megnézni ezt-azt. Rádiósként ezt mindig szakmai kötelességemnek éreztem.
    - Ha most tényleg kitessékelik, hol folytatja?

    - Valószínűleg munkanélküli leszek.
    - Miért? Hír Tv, Echo Tv, Lánchíd Rádió: egy sor jobbos médium létezik. Nem elég jók önnek?

    - Örülni kell, hogy vannak, de az én ideálom a közszolgálat. Másra nem vagyok alkalmas. Kopogtatni pedig nem szándékozom senki ajtaján.
    (forrás: Heti Válasz) 

Kedves FIDESZ- es politikai fúlajtárok , már eleve kódolva van a bukásotok a következő választáson , mert minden kiemelt helyre zsidó prominens emberkét ültettetek , igaz nem is találtatok volna magyar nemzetiségűt , hisz a magyar többség kisebbségben él saját hazájában, az olyan politikai elitnek nevezett rablók miatt , kik eladták ezt az országot. Remélem azért eleget loptatok, hogy a hátralévő életetek nem egy szegényházban fogjátok tengetni kutya kaját majszolva . Én azt mondom bár csak láthatnám a valódi rendszerváltás után ezt az állapotot köztetek.


Orbán is tudott a brutális tervekről és cselekményekről, neki is érdeke a posztkommunista uralom megtartása, hiszen ő és családja is része a múlt és jelen rendszernek! 



Völgyesi:

Nem "túlkapások", katonai 

bűncselekmények történtek 2006-

ban 

2012-11-11. 16:47 Kuruc.info
A diszkréten túlkapásoknak nevezett akciók valójában köztörvényes, zömmel katonai bűncselekmények, amelyekkel szemben egy jogállamban el kell járni - jelentette ki a Balsai-bizottság vezetője. 

A rendőri szervek a hivatás szabályainak legdurvább megsértésével rontottak rá az október 23-i ünnepségekről távozó emberekre - mondta a Kossuth Rádiónak a 2006-os eseményeket vizsgáló Balsai-bizottság vezetője. Völgyesi Miklós úgy fogalmazott: a résztvevők akár becsületet sértő kijelentésekkel is hangoztathatják véleményüket, ez sem adhat okot arra, hogy a hatóságok erőszakkal számoljanak fel egy köztéri eseményt. A diszkréten túlkapásoknak nevezett akciók valójában köztörvényes, zömmel katonai bűncselekmények, amelyekkel szemben egy jogállamban el kell járni - jelentette ki a nyugalmazott bíró. Abban az időben Sólyom László köztársasági elnök is megengedhetetlennek ítélte, hogy az a morális válság, amelyet a Gyurcsány-kormány politizálása idézett elő, következmények nélkül maradjon. Még az Országgyűlésben is felszólalt, amelyet felkért, hogy bírálja felül az akkori vezetés munkáját - tette hozzá Völgyesi Miklós. 

Kiemelte: a Balsai-jelentésre alapozva saját állampolgári joga és kötelessége alapján tett büntető feljelentést a legfőbb ügyésznél, mert a magyar Btk. úgy rendelkezik, hogy ha a hatalom erőszakos cselekményekkel gátolja az állampolgárokat törvényes emberi és politikai jogaik gyakorlásában, akkor terrorcselekményt valósít meg. Legsúlyosabb kifogásait az eljárásokkal szemben fogalmazta meg a nyugalmazott bíró. Mint kifejtette: Gergényi Péter korábbi budapesti rendőrfőkapitány a Rendészeti Biztonsági Szolgálat erőiből egy úgynevezett végrehajtó csapaterőt szervezett, amely sorfalban haladt előre a város utcáin. Mindegy volt, hogy gyerekes anyukával vagy egy éppen hazatérő emberrel találkoztak, az utasítás szerint kiemelték az adott személyt, a sorfalban állók közül azonban senki nem hagyhatta el a helyét - magyarázta.

Kínozták őket

A kiemelt személyeket a sorfal mögé telepített elfogó csapatnak adták át, voltak, akiket ott "alaposan eltángáltak", majd bilincsben - nőket, férfiakat vegyesen - vittek el. Völgyesi Miklós úgy folytatta: a Markó utcai börtön akkori parancsnoka szerint az intézet 20 főt tudott egy időben fogadni, ehhez képest százával hozták ide az embereket. Volt, akit 24 órán keresztül várakoztattak anélkül, hogy ételt vagy vizet kapott volna, kínozták őket - mondta. 

A Balsai-bizottság vezetője arról is beszélt, hogy voltak olyan nők és fiatal lányok, akiket meztelenre vetkőztettek, és tornagyakorlatokat kellett végezniük a kéjelgő, szadista smasszerek előtt. Egy másik kislányt a Bródy Sándor utca környékéről vitték be, őt úgy megverték, hogy elrepedt a bőr a fején, és véres hajjal kellett a nyomozási bíró elé állnia, aki arról döntött, hogy 30 napra előzetes letartóztatásba helyezik-e a lányt. Azt azonban nem kérdezte meg tőle, hogy miért véres a haja - fogalmazott Völgyesi Miklós.
Ítéletek futószalagon

2006 vége felé a bírósági eljárások alkalmával a védelem hiába hivatkozott arra, hogy nem történt jogsértő magatartás, hiába kérték az akciókról készült videókat és fotókat, azt, hogy a bíróság szerezze be a térfigyelő kamerák által rögzített felvételeket, ezeket rendre elutasították - mondta a nyugalmazott bíró, hozzátéve: így kicsúsztak volna a rendelkezésre álló rövid tárgyalási időből, ehelyett futószalagon hozták az ítéleteket.

További problémát jelentenek azok a rendőri jelentések, amelyekben az szerepelt, hogy kövekkel és üvegtárgyakkal dobálták a rendőröket. Ezek a dokumentumok ugyanakkor közokiratnak minősülnek, ha pedig ez alapján indult vádemelés, és még ítélet is született, akkor ez a hamis vád bűntettét valósítja meg, ami 8 év börtönnel "díjazható" - magyarázta a Balsai-bizottság vezetője, aki úgy véli: a rendőri jelentések "objektíve nem lehettek igazak". Az igazságszolgáltatás akkori munkája a legrosszabb időket idézte - adott hangot véleményének Völgyesi Miklós. 
(Kossuth Rádió nyomán)

Kapcsolódó:
   
Újabb Rebiszes tálalt ki 2006. október 23-ról (Szent Korona Rádió) 
A hazátlanok nem tétlenkednek:

HUNGARIATV FILMAJÁNLÓ 

A TERRORÁLLAM ÚJABB BUKÁSA A KÜSZÖBÖN! 
LEFOGTÁK, MEGVERTÉK, MOST ŐT VÁDOLJÁK ERŐSZAKKAL 
BUDAHÁZY GYÖRGY TÁRGYALÁSA 2012. november 9.
A HAZAFI ELLEN ÚJABB TIPIKUS KONCEPCIÓS ELJÁRÁS INDULT
A PESTI KÖZPONTI KERÜLETI BÍRÓSÁGON
http://youtu.be/hOuCfvzc0kg http://www.hungariatv.hu/budahazygyorgy 
Szembementek a gazdák a Fidesszel - visszaállították a törvényességet
2012, november 11 - 17:46 MTI - 
barikad.hu
Helyi gazdák visszafoglalták és művelésbe vették vasárnap egy korábban az állami földbérleti pályázat keretében elnyert terület egy részét a Fejér megyei Kajászón. 

KajászóAz Őszi szántás elnevezésű akciót az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület és a Fejér Szövetség szervezte a kajászói gazdákkal együttműködésben.
   
Boór Ferenc, a Fejér Szövetség szóvivője elmondta, hogy a jelenleg érvényes földtörvény szerint magánszemély 300 hektárt vagy hatezer aranykorona értékű termőföldet birtokolhat, ez a bérleti jogviszony esetében is érvényes. Ezzel szemben Kiss Árpád kápolnásnyéki lakos a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet pályázatán 284 hektárt, 8194 aranykorona értékű területet kapott bérbe húsz évre.
   
A vasárnapi akcióban a "törvényes részen felüli területet", azaz 2194 aranykorona értékű, hozzávetőleg hetvenhektáros területet kerítettek körbe és szántottak be.
   
Boór Ferenc azt mondta: egy októberi, kajászói gazdatanácsi döntés alapján nem engedik törvénytelenül megművelni a területet. A terület feletti rendelkezést ezért a törvényesség helyreállításáért vonták a kajászói gazdák hatáskörébe, úgynevezett közbirtokosságba - tette hozzá.
   
Szerinte az országosan eddig 60 ezer hektárra meghirdetett földbérleti pályázatokat vissza kell vonni. Minden bérleti szerződést fel kell bontani, mert ellentétes a kormányprogrammal és az alaptörvénybe ütközik. Aki jogosan nyert földterületet, kárpótolni kell - mondta, hozzátéve, a helyi gazdabizottságoknak új feltételekkel kell meghirdetniük a pályázatokat, amelyeken a valóban helyi gazdák juthatnak földhöz.
   
A helyszínen megjelent Magyar Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselője is, aki közölte: azért csatlakoztak a civil kezdeményezéshez, hogy még inkább felhívják a figyelmet a törvénytelenségekre, és példát szolgáltassanak az ország más területein élő gazdáknak, akik az ottani pályázatokon nem jutottak földhöz. 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************


Sunyi, aljas módon szorít meg a kormány

2012.11.10 
Jobbik.hu
A Jobbik szerint Orbán Viktor miniszterelnök szavaival ellentétben nincs rendben a magyar gazdaság, hanem inkább "az összeomlás szélén táncol."

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szombati budapesti sajtótájékoztatóján arról is beszélt: pártja számára elfogadhatatlan az az eljárás, hogy nem a kormány, hanem egy országgyűlési bizottság nyújtja be módosító indítványként az egyenlegjavító intézkedéseket, vagyis a kabinet inkognitóban, sunyi, aljas módon végzi a megszorításokat.

Orbán Viktor az MTI-nek adott interjúban az Európai Bizottság szerdai országjelentésében foglaltakra és a Daimlerrel pénteken kötött stratégiai partnerségi megállapodásra alapozva jelentette ki, hogy sikeres volt a magyar gazdaság pénzügyi konszolidációja, az új magyar gazdasági modell működőképes.

A Jobbik ezzel szemben úgy véli, hogy a magyar gazdaság tervezett pályája nem tartható, és az "összeomlás szélén táncol" - mondta Z. Kárpát Dániel. Hozzátette: a legfontosabb probléma az államadósság mértéke, amely az Orbán-kormány hatalomra kerülése óta is nőtt, és a mostani kabinet sem kész újratárgyalni az adósságot.

Az ellenzéki politikus arra is reagált, hogy a költségvetési bizottság csütörtöki ülésén megszavazta: módosító indítványként kerülnek a parlament elé az államháztartási egyenleget javító, a nemzetgazdasági miniszter által októberben bejelentett intézkedések. Ennek részeként a korábbi jelzéseknek megfelelően jövőre is marad a bankadó, eltörlik a nyugdíjjárulék-plafont, viszont a cafetéria esetén fizetendő egészségügyi hozzájárulás 14 százalékra nő 27 százalék helyett.

Z. Kárpát Dániel szerint ez a megszorító csomag elfogadhatatlan, mert a kormányzati szándékkal ellentétben a legtöbb eleme nem a multinacionális vállalatokat terheli, hanem a lakosság és a polgárok terheit növeli.

Ráadásul a Jobbik szerint felháborító az az eljárás, hogy a kormány "arctalanul, inkognitóban, egy bizottság mögé bújva végzi a megszorításokat" - tette hozzá. 
MTI - barikad.hu 
*************

Görögország a polgárháború felé sodródik

2012. november 11. 02:30:40 
Neményi.net

A nyugati média munkatársai többnyire különbözőképpen tudósítanak a Görögországban uralkodó állapotokról, de egy valami szinte minden jelentésben közös. Utalásokat tesznek egy a tömeg hangulatában bekövetkezett mély változásra, amit az újabb megszorítások megszavazása idézett elő. Az embereken eluralkodott a reménytelenség - a Russia Today helszíni riportja szerint pedig már mutatkoznak jelei egy kialakulóban lévő polgárháborúnak. Görögország polgárháborús helyzetbe süllyedhet, ha Athénban a tisztviselők rövidesen be nem jelentik az államcsődöt, semmissé nem nyilvánítják az államadósságot, és nem kezdik el adósság nélkül, az alapoktól fogva újjáépíteni a görög gazdaságot. 

A parlament nemrég elfogadott egy újabb megszorító csomagot. Nyilvánvaló, hogy a pénzügyi helyzet nem változik mindaddig, amíg be nem ismerik, hogy a csőd már bekövetkezett. Bár többnyire a kormánypárt retorikájában is az összeomlás elkerüléséről van szó, továbbra is azzal ámítják a tömeget, hogy a megszorítások célja a teljes gazdasági összeomlás elkerülése, ami nyilvánvaló hazugság. A görög helyzet már évek óta csak körbe-körbe halad. A kormány csak néhány hónapra tervez, majd jönnek az újabb megszorítások, az újabb tiltakozások. 

Gyakorlatilag állandó tüntetés van folyamatban. Tegnap a délelőtt folyamán újabb ezrek érkeztek Athénban a munkaügyi minisztérium épülete elé, hogy tiltakozzanak a kormány által november 7-én elfogadott újabb megszorítások ellen, melyek újabb bércsökkentést és adóemelést tartalmaztak. A RT helyszíni tudósítói által megkérdezett tüntetők többen mondták, hogy itt már nem több vagy kevesebb pénzről van szó, hanem egyszerűen maga a megszorítás akkora terhet ró a családokra, hogy a túlélésük vált kérdésessé.

Görögországban az emberek dühe robbanni fog, és a megmozdulások egyre erőszakosabbá válnak. Ez történik, ha nyílt támadást hajtanak végre egy nemzet önrendelkezése ellen. Mert az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap hármasa által végrehajtott művelet egy ilyen támadás volt. Gátlástalanul elkövetnek mindent azon igyekezetükben, hogy az eurozóna tagállamait egyetlen kormányzat alá vonják.

Mindeközben nem nehéz észrevenni a rendszer leépülését. Az újabb megszorítások részeként 50%-kal csökkentették az egészségügy, és 30%-al az oktatás által elérhető keretet. Becslések szerint, minden harmadik, az egészségügyben dolgozó munkásnak számolnia kell állása elvesztésével, és az egészségügy felszereltsége a közeljövőben már jogosan nevezhető tudatos népirtásnak. A fizetések és nyugdíjak átlagosan 40%-kal csökkentek az IMF által követelt megszorító intézkedések miatt, és átlagosan minden ötödik görög állampolgár tartósan munkanélküli.

Felmerül a kérdés: mi a rosszabb a görögöknek: ha Görögországot kizárják az eurozónából és bejelentik az államcsődöt, vagy ha újabb megszorításokat hajtanak végre? Ki kell jelentsük: egyértelmű, hogy a megszorítások. Hogy az újabb hitelfolyósítások kiutat jelentenének a válságból? Ezt teszik újra és újra, de aki csak logikusan végig tudja gondolni ezt a helyzetet, az láthatja, hogy a görög nép számára ez teljesen értelmetlen, a helyzet semmit nem javul attól, hogy a kormány újabb hiteleket kap. Nem lesznek újabb munkahelyek, nem javul az oktatás helyzete, az egészségügy életveszélyes, a becsületes munkást pedig saját otthonából lakoltatnák ki. A görög politikai erők képtelenek erre a helyzetre logikus választ megfogalmazni. Egy részük az izlandi modellt tartja követendő példának - hogy megmondják a bankoknak, sajnálom, de kölcsönadtad ezt a pénzt, most pedig elveszítetted, mert nem tudjuk miből visszafizetni.

Egyelőre még csak Görögországról beszélünk, de egyértelmű, hogy ez a folyamat nem áll meg Görögországnál. Egész Európa erre az útra fog lépni. Ezért van ott az ESM erőltetése minden paragrafusban, ezért akarnak egyre több és több hatalmat adni Brüsszel kezébe. Mindezek ellenére a hitelválság nem áll meg Görögországnál. Ahol egy nemzet önrendelkezésébe ilyen súlyosan beavatkoznak, ott teljesen érthető a nép lázadása. Márpedig az Európai Unió az európai nemzetek önrendelkezésének utolsó darabkáit is porrá akarja zúzni.

A tüntetések egyelőre következmény nélküliek a kormányra nézve. Görögországban az emberek már saját magukat ölik meg a parlament előtt, miközben a parlamentben zavartalanul megszavazzák az újabb megszorításokat. Ennek ellenére, amiről a helyszíni beszámolók tudósítanak, az mindent elárul: a választások után a tömeg hangulatában döbbenetes változás állt be. Egyre többen - főleg az idősebbek közül - végső reményüket veszítették el azzal, hogy a bejuttatott képviselők cserbenhagyják őket. 300 képviselőből 153 megszavazta az újabb hitelt és újabb megszorításokat, ami az emberek hangulatára lesújtó hatással volt. Egyre többen veszítik el a végső reményt a megélhetési viszonyok javulására, az ország pénzügyi helyzetének rendeződésére. És egyre többen vannak azok, akiknek már nincs vesztenivalójuk. A karhatalom még képes arra, hogy a tömegeket visszatartsa, de nem képesek megakadályozni az egyre inkább rendszeresnek mondható, nyilvános öngyilkosságokat. Egy ilyen helyzetben elképzelhetetlen, hogy ne alakuljon ki polgárháborús helyzet.

Vasárnap az ország parlamentje jóváhagyja a költségvetést a következő évre. Mindegy, hogy ebben mi szerepel, a pénzügyi helyzet addig nem fog változni, amíg be nem jelentik, hogy csődbe mentek, és nem jelzik az Európai Unió, az EKB és az IMF felé, hogy beszüntetik a hiteltörlesztést. Ehhez vezetett a piaci kapitalizmus. Vissza kell térni egy egészséges gazdasághoz, ami teljes mértékben szakít az előzményekkel, és a semmiből kezdi újjáépíteni az országot. Az embereknek már hiába mutogatnak statisztikákat, költségvetési egyenlegeket és kimutatásokat. Sorra mennek tönkre a vállalkozások, és ennek messze nincs vége. A kölcsön kapott virtuális vagyonokkal nem érnek el semmit. Munkahelyeket kell teremteni. Az emberek nem akarják a fejük fölé az elnyomó hatalmat, aminek az Európai Unió a maga komótosságában épp a jogi kereteit építgeti, és ami a boldogulásukkal mit sem törődik, csak tartalékban tartott munkaerőként kezeli őket. Bár Görögországban nem lépett még nyilvánosságra olyan politikai erő, ami valós kiutat tudna felmutatni az elkeseredett tömegeknek, emiatt a kialakulóban lévő helyzet sokkalta veszélyesebb. Mert az elkeseredettség fogja megszülni, és mert egyre nagyobb tömeget alkotnak azok az emberek, akiknek már nincs vesztenivalója.
Molnár István - Hídfő.net

Kapcsolódó:
   
Egyre gyengül a nyugati demokrácia iránti elkötelezettség 
És ezek azt hiszik , hogy a káoszból a kivezető út a világ állam követelése lesz az adósrabszolgaságba hajtott világ népeinek számára, és mint a barmok megyünk majd a vágóhídra, a terrorelhárítók sorfala között, mert Amerikában már elő készítettek 800 drb koncentrációs tábort de itt Európában mást fognak csinálni, itt kiirtják a népeket nem koncentrációs táboroznak , már nekünk is el kellene kezdeni ölni őket , ha már a vezető 300 családhoz nem jutunk közel , pedig azok csak 9000 fő lenne, ennyit igazán megérdemelne az emberiség a XXI. században ahol kamatrabszolgaként akarják hogy éljen. Itt mindenki a maga helyén kell , hogy levágja a csápokat melyek gyötrik a népet, ne kegyelmezzetek senkinek , mert ők ölnek meg benneteket. Ne feledjétek ők szervezetten gyilkolnak nap mint nap ugye Draskovics ciánméreg a cigányoknak, hullát gyártania magyarokból, régen ledaráltatok , most adóság miatt öngyilkosságba kergetitek a népet. Hogy nem látják , hogy titeket kell megölni és elmúlik a probléma. Na de lehullik a hályog a szemünkről és jő a nagy tisztogatás. Jobb ha kiadjátok a jelszót batyura fel , míg lehet.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése