2015. október 21., szerda

Megelőző csapás



Megelőző csapás



  Oroszország preventív csapással fenyegeti a NATO-t rakétapajzsa miatt

Oroszország preventív csapással fenyegeti a NATO-t rakétapajzsa miattMagas rangú orosz katonatiszt azzal fenyegetőzött, hogymegelőző csapást mérnek azUSA vezette NATO kelet-európai rakétavédelmi létesítményeire, haWashington továbbra is követi ellentmondásos rakétapajzs kiépítési terveit. Dimitrij Medvegyev tavaly már jelezte, hogy katonai retorzió várható, ha nem tudnak megegyezni. A vezérkar részéről Nyikolaj Makarov még tovább ment csütörtökön. "A határozottan használni kell a romboló erőt megelőző jelleggel, ha a helyzet rosszabbodik" mondta egy nemzetközi konferencián résztvevő magas rangú amerikai -és NATO-tisztviselők előtt. Az orosz védelmi miniszter, Anatolij Serdyukov is figyelmeztetett csütörtökön, hogy a tárgyalások Moszkva és Washington között a témában, közelítenek egy zsákutcához."
Amerikai rakétavédelmi tervek Európában

Moszkva elutasítja Washington azon állítását, hogy a rakétavédelmi terv kizárólag az esetleges iráni rakétákkal fenyegetés ellen irányul, és félelemének adott hangot, hogy előbb-utóbb elég erős lesz ahhoz, hogy aláássa Oroszország nukleáris elrettentő erejét. Moszkva azt javasolta, futtassák a rakétapajzs rendszert a NATO-val közösen, de a szövetség elutasította a javaslatot. Makarov nyilatkozata csütörtökön, úgy tűnik, nem jelenti azt, hogy közvetlen a fenyegetés, de célja, hogy extra nyomást gyakoroljon Washingtonra az orosz igények elfogadása érdekében. A két napos konferencia Moszkvában, az utolsó nagy Oroszország-USA találkozó a katonai kérdésekről, mielőtt a NATO-csúcs összeülne Chicagoban még ebben a hónapban. Oroszország még nem nyilatkozott, hogy küld-e vezető tisztviselőket, a konferenciára.

A moszkvai konferencia közben a tisztviselők a magas szintű bizalmatlanság megmaradásáról beszéltek a két fél között. 
Anatolij Antonov, orosz védelmi miniszter-helyettes azt mondta aNATO-tisztviselőknek: "Miért nem hívnak engem, és az én orosz kollégáimat, hogy eloszlassák a bizalmatlanságot? Jobb, ha megnézik magukat egy tükörben. "US State Department különmegbízotja, Ellen Tauscher, azt válaszolta, hogy egyik ország sem engedheti meg magának az újabb fegyverkezési versenyt.
"
A 10 méteres kerítés nem okoz gondot, ha építek egy 11 méteres létrát" mondtaTauscher. Egy későbbi sajtótájékoztatón, Tauscher lejátszotta Makarov megjegyzéseit, a megelőző intézkedésekről:
"
Már hallottam," mondta, "és úgy gondolom, hogy ez látszik a láthatáron. Azt hiszem, ők megmutatják nekünk, hogy mi történik. Azt hiszem, messzire mutat, de tudatában vagyunk annak, amit mond. "Az Obama-adminisztráció próbálta enyhíteni a feszültségetOroszországgal 2009-ben. A kapcsolatot azzal lehetne feljavítani, ami egy korábbi Bush-korszak tervezett, hogy hangsúlyozni kell a rövidebb hatótávolságú elfogó rendszerek szükségességét. Oroszország kezdetben üdvözölte, hogy megmozdult a téma, de az új elfogó rakéták veszélyeztethetik saját biztonságát, amit az amerikai elfogó-rendszerek korszerűsítésével értek el. Az USA-NATO rakétavédelmi tervek az Aegis radart használják és elfogó hajókon elhelyezett nagyobb teljesítményű radarokkal működő renszereket. Törökországban az első szakaszban, majd a radar és elfogó lehetőségek viszonylatában,Romániában és Lengyelországban.Oroszország nem tervez semmilyen megtorlást, ha az Egyesült Államok nem viszi keresztül a tervét, és a harmadik és egyben utolsó lépést, a védelmi elemek telepítésétLengyelországban, jelentette ki Antonov szerdán. Ez a becslések szerint legkorábban,2018-ban történik meg.
Oroszország nemrég megrendelt egy radart 
Kalinyingrádba, a lengyel határ közelébe, a nyugati előőrs "fogadására" az európai és az észak-atlanti rakétaindítások megfigyelésére.
Csütörtökön, a konferencián részt vett mintegy 
50 országOroszország Biztonsági Tanácsának titkára megismételte Moszkva ajánlatát, hogy a rakétapajzs telepítést egyeztessék a NATO-val. Nikolai Patrushev kijelentette, hogy egy ilyen közösen futtatott európai rakétavédelmi rendszer llehetne a biztonság megerősítése minden egyes országban a kontinensen, "és a "megfelelő lenne a lehetséges fenyegetések elhárítására a stratégiai biztonság területén."
NATO főtitkár-helyettese, Alexander Vershbow, azt mondta a konferencián, hogy azUSA által vezetett NATO rakétapajzsa "nem irányul Oroszország ellen", és hogy az orosz interkontinentális ballisztikus rakéták "túl gyorsak és túl kifinomultak", hogy a tervezett rendszer elfoghassa. Eközben az amerikai szenátor John McCain , egy látogatás során Litvániában azzal vádolt, hogy Oroszország csapott le terveivel Kalinyingrádra. McCainazt állította, "a rakétavédelem ürügy arra, hogy a katonai építmény legyen ezen a részén a világnak, amely békében él. Valójában egy példa arra, ami Vlagyimír Putyin paranoiájának egy része."

Paranoia ide, vagy oda, 
Putyin miért lenne nyugodt, amikor a hazug, mindenkit hátbatámadóNATO, szinte minden oldalró igyekszik bekeríteni Oroszországot. Lengyelországban és Romániában még csak telepítésről esik szó (nehéz elhinni, hogy már nem tették meg részben), de Magyarország összes rakétasílója már izraeli rakétákkal van feltöltve, és egyes információk szerint ezek egy része nukleáris. Az izraeli atomfegyverek európai célpontokra irányulnak.
Amikor izraeli atomfegyverekről esik szó, mindig bizonytalan becslésekbe bocsátkoznak létükkel kapcsolatban, de valószínűleg elkerülte a világsajtó figyelmét 
Warren D. Farr USAF ezredes 1999-es jelentése, amelyben Izrael több mint 400 meglévő, és évi 60-80 atomtöltet gyártási kapacitásáról számol be a hivatalos vizsgálat eredményeként. Link











Bizonyíték az izraeli atomfegyverekről (terjesztendő!)
Sokan átsiklottak egy fontos hír felett, és ez: az izraeli atomfegyverek hivatalos, katonai szintű ismertetésének nyilvánosságra kerülése.
Eddig vagy agyonhallgatáson, vagy ködös találgatásokon kívül, nem rendelkeztünk konkrét adatokkal az izraeli atomfegyverzet nagyságáról, számáról, és gyártási, vagy beszerzési forrásairól, mert Izrael, és a média minden ezzel kapcsolatos információ elérését, nyílvánosságra kerülését megakadályozta,

Izrael pedig elzárkózott a nemzetközi egyezmények elfogadásától, ellenőrzési lehetőségek saját magára való érvényessége elől. Gyakran hallani, hogy az izraeli politikusok mindenkit számon akarnak kérni, de "ők mindenek felett állnak"! Rájuk nem vonatkoznak a nemzetközi egyezmények, ENSZ határozatok, a Nemzetközi Atomenergia Felügyelet általi vizsgálhatóság, az atomfegyverek korlátozása, emberjogi, vagy háborús bűnösök kiadására vonatkozó kötelezettségek (népirtások, zsidó tömeggyilkosok kiadása), ahogy a gyűlölet népe lábbal tiporhat minden, a világ más országait kötelező megállapodást! Ezek a véglények azt hiszik, nekik mindent szabad, mert azt mondják magukról, hogy "kiválasztottak"! Isten az elkövetett bűneik miatt bélyegezte bűnös népnek a zsidót, de a kazár még ennél is rosszabb, csak az álzsidóság leplébe burkolózó köztörvényes bűnöző!
Amíg Iránra köpköd azért, mert állítása szerint atomfegyvereket akar előállítani, magára nézve teljesen jogszerűnek tartja, hogy rendelkezzen nukleáris energiatermeléssel, atomfegyverekkel, természetesen felügyelhetőség biztosítása nélkül! Az USA, a "nagy Sátán", maga is cion irányítás alatt áll, ahogy a Lisszaboni EU is! Mégis megosztott a biztonsági rendszere, amit Warren D. Farr ezredes, az USAF tisztjének 1999. szeptemberi jelentése is igazol!
Az ütköztetett érdekek, a Likud irányítású, belülről is erőssen megosztott Izrael szennyesének kiteregetését tette lehetővé. Most, hogy Izrael megrendszabályozandó csatlósává vált a Bilderberg Group számára, egyre-másra kerülhetnek nyilvánosságra, az Izraeli vezetés aljas húzásai! Ilyen a sejtetett, de eltitkolt atomarzenál is, ami Izraelt a világ legnagyobb atomhatalmai közé sorolja, nemzetközi felügyelet, és ellenőrzés nélkül!
Nézzük az alapos, és részletesen kidolgozott, ok-okozati összefüggésekkel, bizonyítékokkal alátámasztott, "megszellőztetett" jelentést! - Link -

Az USAF Counterproliferation Center, a tájékoztatási és elemzési, az amerikai nemzetbiztonsági politikai döntéshozók és az USAF tisztek segítése érdekében készítette el a jelentést, a veszélyforrást jelentő tömegpusztító fegyverek felmérésére (a dokumentumok rendelkezésre állnak: USAF Counterproliferation Center, 325 Chennault Kör, Maxwell AFB AL 36112-6427. A fax szám (334) 953-7538; telefon (334) 953-7538.). A dokumentum, az "izraeli nukleáris fegyverek program" felülvizsgálata céljából készült 1948-tól elemezve az eseményeket, tényeket.

A szuezi válságban való izraeli részvétel, az 1956-os, francia nukleáris szakértelem igénybe vehetőségét jelentette, és a Dimona, nagy mennyiségű plutónium előállítására alkalmas reaktor-komplexum, izraeli megépítését. Az USA erről csak 1958-ban szerzett tudomást. Az 1960-as francia kivonulás után Izrael a saját titkos projektje mentén haladt nukleáris fejlesztéseiben. Izrael több atomkísérletet is végzett, természetesen úgy, hogy ne sértse az amerikai érdekeket.
Sok tehetséges zsidó tudós emigrált Palesztinába. Az izraeli Atomenergia Bizottság megalakult David Ben Gurion, és közeli barátja és tanácsadója Bergmann javaslatára és vezetésével, majd 1952-ben a Hadügyminisztérium irányítása alá került. Az izraeli tudósok a Negev-sivatagban kutattak urán után. Francis Perrin, a Francia Atomenergia Bizottság tagja, nukleáris fizikus, és Dr. Bergmann együttműködésének eredményeként építették meg a G-1 plutóniumot előállító reaktort. Az 1960-as évek elején, Franciaország és Izrael szoros kapcsolatokat ápolt számos területen. Franciaország Izrael fő fegyverszállítójaként, a francia gyarmatokon tapasztalható bizonytalanság miatt Észak-Afrikában, Izrael értékes hírszerzési adatokat nyert a szefárd zsidó kapcsolatain keresztül. Simon Perez, ekkor a Honvédelmi Minisztérium főigazgatójaként vett részt a megállapodások megkötésében. Izrael jelentős segítséget nyújtott az Egyesült Királyság és Franciaország részére a Shínai-félsziget elfoglalásában, amit később amerikai és orosz nyomásra ejteni kellet (Hruscsov atomcsapást helyezett kilátásba). A francia segítség, a francia-egyiptomi szemben állás miatt nyújtott izraeli segítség okán jött létre, de a Németország és Norvégia (nehézvíz) is segítséget nyújtott. Ezidőben Izrael még részlegesen lehetővé tette az USA számára a betekintést (Wigner Jenő), és békés célú felhasználásról beszélt.
1967 végén, 1968 elején, Mose Dajan adott szabad utat a kiinduló fegyvertermelésnek. A plutónium szétválasztó üzem megkezdte működését, évi 3-5 bomba/év mennyiséggel. Az izraeli tüzérség kb. 25 mérföldes (45 mérföldes fejlesztés alatt) távolságig képes 175, és 203 mm-es önjáró lövegekkel nukleáris tölteteket célba juttatni. 1972-ben, két izraeli tudós, Ézsaiás Nebenzahl és Menacehm Levin, kifejlesztett egy olcsóbb, gyorsabb urándúsítási folyamatot. Ez az eljárás, lézerfényt használ az izotópok szétválasztására. A németországi Hadsereg Magazin közlése szerint 1963-ban, és 1968-ban is észleltek földalatti robbantásokat a Negev-sivatagban. 1994-1995-re már több, mint 200 nukleáris fegyvert, és akár, mindössze 4 kg-os plutónium töltettel rendelkező fegyvereket is gyártottak, az évi 40 kg-os dúsítás mellett, ballisztikus rakéták is készültek.
A "Samson Option" (végső megsemmisítés): 1990-ben, az Öböl-háború idején, Izrael már megelőző (taktikai) atomcsapásokat javasolt az USA számára. Az Izraeli törekvéseket jellemzi, hogy atomfegyvereivel kívánja elérni Argentínát, Tunéziát, vagy orosz városokat is, atomfenyegetéssel fenntartva pozícióját. A jelentés szerint Izrael, már 1999 előtt elrendelte három, Dolphin osztályú tengeralattjárójának felszerelését atombombafejes cirkálórakétákkal!
Ahogyan az USA és Oroszország számára Izrael, úgy Izrael számára is veszélyt jelent az iráni nukleáris fejlesztési program, mert nem biztosított a megfelelő felügyelet a Közel-keleten (Izraelben sincs megfelelő belső szabályozás)! Mivel nincs ellenőrzés, így nehéz felfedezni az esetleges lopásokat, visszaéléseket. Az izraeli felső vezetők nem vallásos zsidók! A bonyolult zsidó vallási politika és a rabbinikus jog, nem befolyásolja a politikai -és döntési folyamatokat. A zsidó jogban, két fajtája van a háborúnak, egy kötelező (milkhemet mitzvah) és egy engedélyezett, de nem kötelező (milkhemet reshut). A zsidó jog, lehetővé teszi, a nukleáris fegyverek taktikai felhasználását. Látható, hogy a kölcsönös másodlagos csapásmérési képesség tarthatja fennt az egyensúlyt, de ez a Közel-keleten rendkívül gyenge lábakon áll!
Ezer Weizman (akkori elnök) kijelentette, "a nukleáris kérdés egyre nagyobb lendületet ad, és a következő háború nem lesz konvencionális".

Amint látható az alábbi listában, az időrendben felsorolt nukleáris fegyverek gyártási mennyiségéből, a Magyarországra áttelepülő izraeli népesség magyarországi megtelepedésének biztosítását, az országunk területén telepített nukleáris fegyverek adják (mert egy percig sem hihetjük, hogy legalább negyedét, harmadát már nem hozták ide)!
Országunk ismételt elfoglalása (elfoglaltatása) miatt, nukleáris veszélyforrássá, célpontokká váltunk! 







Tulok által felvázolt drámai helyzethez és valós tényekhez nem igazán tudnék hozzátenni semmit, nagyon jól tükrözi a jelenlegi tragikusnak kinéző világképet.Azonban elkalandozva az interneten találtam valami idevágót, Heffner Attila írását:"2011-2012. Világvégi gondolatok" címmel, mely csak megerősíteni tudja azt az érzést bennem is hogy valami nagyon nincs rendben ezzel a Világgal, amiben élünk és szinte rohanva sodródunk a vesztünk felé.A tét már nagy, "-Lenni vagy nem lenni..." ez itt a kérdés.
Heffner Atilla: 2011-2012. Világvégi gondolatok...

Nagyon fura időket élünk. A spirituális dolgokkal hivatásként foglalkozó emberi lények évek óta tudják, érzik hogy hamarosan bekövetkezik valami nagyon komoly dolog. Pontosan senki sem tudta azt, hogy milyen változások jönnek, s hogy mikor is, sokan közülünk már évekkel ezelőtt farkassal riogatták a békésen szendergőket, mások türelmesen kivártak, s csak egyes elszólásaikból következhettünk arra, hogy belül mélyen elkötelezettek a változásokat illetőleg. Ez a bizonyos időpont tulajdonképpen évtizedek óta húzódik, a mindenkori emberállomány képzelete, hite, gondolkodása szerint tolódott, torlódott tovább, egészen mostanáig.

Érzetem szerint már 1999 -ben a levegőben volt a NAGY KRACH, de úgy tűnik, hogy az emberiség kapott egy kisebb "kegyelmet", türelmi időt - halasztást. Meg kellett várni sok igaz lélek megszületését, vagy kibontakozását, egy NAGY HANGOLÓDÁS történt, időkapuk, csillagkapuk, minőségek nyíltak, sokan átrendeződtünk lelkileg, testileg, szellemileg. Most 2011 vége felé talán már több millióan vagyunk a FÖLDÖN, akik tudatosan teremtik, alakítják az Angyalok és a " FŐNÖKSÉG" hadaival egyetemben a VALÓSÁGOT, jobbnak, élhetőbbnek. Sokan közülünk tompítunk, egyességeket kötünk, segítünk abban, hogy minél több alvó embertárs ébredjen fel a NAGY SORSFORDULÓ pillanatára. Sokan menekülnek pld. a Magyarság ősi dolgainak kutatásába, de a múltba-menekülés talán a legelemibb figyelemelterelő technika, most a JELENRE KELL ÖSSZPONTOSÍTANI! Ebben a jelenben is sajnos többen hajlamosak mindenféle spirituális ál-bölcseletek mögé bújni, egyesek kételkednek, s nevetnek, viccelődnek, úgy ahogy pld. NOÉ ŐSAPA és az ÖZÖNVÍZ idejében kételkedtek a szkeptikusok annak láttán, ahogy a "BOLOND NOÉ" építi a hajóját és készül valamire, amiről igazán ő maga sem tudja még, hogy mire is lesz majd való...

Persze amikor megtudjuk egy - egy kiszivárgott hírből, körlevélből, hogy a mai világunkat irányító pénzügyi hatalmi elit éppen pld. Norvégiában a hegyek alá épít bunkereket, ahova a világ összes fellelhető növényének magját, porát, az állítok spermáját, s még ki tudja miket összegyűjtenek egyfajta NOÉ BÁRKÁJA szerűen, nos azért ilyenkor elgondolkozunk... De aztán megint csak legyintünk. Legyintünk a SVÁJCI ALPOK alatt felépített milliárdos bunkerrendszeren is. Minek? Kitől félnek? Tudnak valamit? Háborúban szoktak bunkereket építeni nem? S most béke van...

Három hónapja nem esett nálunk semmilyen számottevő csapadék. A levegőben a a kutatók a napokban tekintélyes mennyiségű radioaktív jódot mértek, a sugárzás, a szmog, a járványok, a földrengések, a depresszió, a közöny, s a NAP furcsa viselkedése, az idő pörgése, a melegedés, a belső konfliktusok azért elég komoly jelek, valamire figyelmeztetnek bennünket..

Úgy látom, hogy nem lehet tovább húzni- halasztani a dolgot. Eljött az idő, az utolsó felvonás és a finálé... Az oroszok már a spajzban vannak! Készülni kell rá, beszélni kell róla! Segítenünk kell egymásnak! 1997 -ben abban az ISTENI KEGYBEN volt részem hogy egy igen kiváló drámaíró- POZSGAI ZSOLT Barátom remek szövegkönyvére megírhattam a JELENÉSEK KÖNYVE Rockoratórum zenéjét. Ez a darab nem lett bemutatva azóta sem, de mindig fülembe cseng a sok- sok jánosi látomás, a PECSÉTEK, a trombitaszók, az EMBERI GYARLÓSÁG és GONOSZSÁG, ami miatt szükségszerűvé válik egy tisztító apokalipszis eljövetele a mi mostani civilizációnkra is.
Az emberek az utcán, a boltban erről beszélnek... Mindenki érzi, hogy késztetése van, felbolydult az emberi értékrendszer, az érzékenyebbek komolyabban készülnek, a mélyen alvók, csak felületesen.
A magam részéről szeretném összefoglalni pár oldalon, amit gondolok erről az egészről.
Hátha segíthetek olyanoknak, akik még nem ásták ennyire mélyre magukat a témában.
Régóta készülök írni, de mindig elnapoltam a dolgot. Tudom, hogy most cselekedni kell, mert fogy az idő, hat gyermekem, népes családi és baráti köröm, szeretteim, fele-barátaim javára szeretnék TEREMTENI és SZÓLLANI. Teremteni egy gondolatébresztőt, egy cselekvés késztetőt - TANAKODÁST, ÖSSZEFOGÁST, és egy KÖZÖS KOMOLY december 22 -i EGYSÉG - SZERTARTÁST ajánlani mindenkinek, akihez levelem eljut...
Álljon távol tőlem, a tudatlan okoskodás, a rémhírkeltés, ijesztgetés, igyekszem csak a tiszta érzeteket megosztani másokkal, mindannyiunk boldogulására.

Háborús időket élünk... Sokan talán kinevetnek amit most majd leírok, de el kell hogy mondjam, javában zajlik a HARMADIK mindent elsöprő Világháború. Ettől függetlenül a legtöbben békének és normálisnak élik meg a helyzetet. Ez normális emberi viselkedés. Hisz az ember egyfajta amnéziás állapotban nem hajlandó észrevenni a számára kényelmetlen veszedelmes helyzeteket, ez egy pszichológiai tény. A Média nagyon ügyesen rejti el a háború tényét, belső érzékelésünk viszont mégis csak fölülkerekedik a "világsajtó" hazugságain. A második világháborúról csak évtizedek távlatából tudhatjuk, hogy kb. 1939 -ben kezdődött, s 1945 ig tartott. Ezt utólag állapíthatták meg a tudósok, de sokan voltak olyanok, akik még a negyvenes évek elején sem tudták pontosan, hogy éppen akkor zajlik a II. Világháború. Most 2011 -ben ugyanígy éppen javában tart a HARMADIK NAGY HÁBORÚ. Ez biztos...

Kezdődött minden a Két torony botrányos és ördögi - /ön/lerombolásával, majd Afganisztán, Irak lerohanásával, elkezdődött az EU létrehozásával, az új gyarmatosítás, a világ újra felosztása napjainkban is zajlik. A komplett ARAB világot pár hónap leforgása alatt "békefenntartó" NATO hadműveletekkel átalakították. A demokrácia égisze alatt egyszerűen a "PÁL UTCAI FIÚK TÖRTÉNETÉBŐL ISMERT: "EINSTAND"- hadműveletek folynak a világ minden kis zugában - itt SZÉP MAGYARORSZÁGBAN is.

A JAPÁN földrengés - az atomerőmű felrobbantása is vélhetően háborús cselekmény volt- persze a MÉDIA kifelé az egyszerű ember számára mindezt "sajnálatos természeti katasztrófának" hirdette. Japánra egyszer már - teljesen értelmetlenül - dobtak le két atombombát is a mostanihoz hasonló jellegű "EINSTAND" rendszer szerinta II. Világháború végén. Az eredmény ismeretes...

Most új "atombombát" kapott a kis varázs sziget, csak olvasni kell a sorok mögött megbúvó jelekből. Nem írnak sehol arról sem, hogy az USA területén két hatalmas földalatti atomrobbanás is történt az elmúlt időszakban, mint egy válaszként a Japán tragédiára. Katonai puccs, vagy viszont támadás történt? Ezt nem tudjuk, de majd 30 év múlva már pontosan fogják tudni a történészek, amikor a III. Világháborút elemzik. Vannak akik arról beszélnek, hogy az USA hatalmas földalatti bunkereit robbantották fel, melyekben azok a földön kívüli lények éltek, akik ördögi módon irányították a politikusokat és a külső történéseket. Mások a katonatisztek lázadásáról beszélnek. Konkrétan persze semmit sem tudhatunk, egy biztos- megjelent EURÓPA levegőjében a JÓD izotópja, ami csak egy atomrobbanás esetén lehetséges. "VILÁGGAZDASÁGI VÁLSÁG". Jól hangzik, de az igazság, hogy ez a válság törvényszerűen a III. VILÁGHÁBORÚ RÉSZE.

A háború zajlik fölöttünk, s észre sem vesszük. Ez ám az ördögi profizmus! De hogy lehetséges ez?
Úgy hogy, ma már nem csak fizikai fegyvereket használnak a manipulátorok. Korszerű technikai arzenál biztosítja az intimitást. Egy politikust ma már nem egyszerűen fejbelőnek, hanem kap egy kis izotóp - pirulát a teába, s szegény ezután" halálos rákbetegségeben" hal meg pár hónap leforgása alatt. Egy Japánhoz hasonló szupergazdaságot nem látványos gépi bombázásokkal kényszerítenek térdre, hanem pld. egy különleges TESLAI technikával, földrengést idéznek elő az atomreaktorok közelében. A hatalmi körök bizonyíthatóan kérték a JAPÁNOKAT: "ADJATOK PÉNZT!" /EINSTAND... /De a Japánok nem adtak pénzt, mert nem tudtak adni...Hát erre nem pont akkor egy hatalmas földrengés rázta meg a japáni partokat?

Új Zéland? HAITI? Chille? Nem kérdés... Ma már nem számít hány százezer ember hal meg egy- egy ilyen démoni beavatkozás során, a FÖLD túlnépesedett, s ezek a hatalmi körök egyszerűen jótevőknek gondolják magukat, ha pár millióval kevesebb ember él ilyen" természeti katasztrófa" után. A HARMADIK Világháború ugyanis az ÉRTELMES, SZERETNI KÉPES ÉRZŐ EMBERISÉG ELLEN zajlik!

A JELENÉSEK KÖNYVE alapján is tudhatjuk: Ezért szükségszerű az ANGYALI beavatkozás. A FŐNÖKSÉGNEK ugyanis nem tetszik az együgyű kis ember / ufó?/ aki istennek képzeli magát.
Nekem sem tetszik. S tökéletesen egyetértek RENDBEN a REND válaszával.

A háború ellenünk folyik, tehát nem állhatunk ölbe tett kézzel! Segítenünk kell az ÉGIEKNEK, meg kell mentenünk GYERMEKEINKET, drága FÖLDÜNKET gyönyörű országunkat!
Nekünk, a MA EMBERÉNEK ebben a háborúban nem kimondottan fegyverrel kell részt vennünk, hanem inkább éleslátással, szeretetben, lélekben, értelemben, egymással összefogva!

Az általam belső úton látott forgatókönyv leírása előtt jelzem, hogy nem tartom magam jósnak, és senkit programozni a hülyeségre nem szeretnék.
A dolgok állandóan változnak, nincs előre megírt jövő, minden jövendölés a kigondolás pillanatában lehet tévedés. Az IDŐ nem olyan természetű mint azt ma gondoljuk, csak átszűrődések léteznek, benyomások, képek, szimbólumok. A VALÓSÁG végtelen természetű rezzenésekből épül fel, s az is lehet, hogy ugyanazon helyzetet mindannyian máshogy fogjuk megélni.
Párhuzamos síkokban kell gondolkodnunk, de ismerni kell a lehetőségeket. Átjárások léteznek, amennyiben azonos a rezgésünk, akkor csoportszerűen is élhetünk meg egyformán dolgokat. S természetesen össze is foghatunk. A fegyvernemünk: A SZERETET és az ÉRTELEM, az Egység, a KÖZÖS ERŐTÉR LÉTREHOZÁSA!

VILÁGVÉGE- VAGY ÚJ VILÁG ELEJE?
Az IDŐ megváltozott, ezt 44 leélt évem alapján bizonyosan állítom. Kijelentem, hogy tapasztalatom szerint FÖLD sokkal gyorsabban forog mint mondjuk húsz éve. Egy nap ma már nem 24 órából áll, hanem kb. 14 - 16 ból. Felkelünk, reggel, s észre sem vesszük de már este van. Semmire sincs időnk, semmit sem tudunk megcsinálni, csak kapkodunk évek óta. Az alvásból próbálunk időt elvenni, s ezért vagyunk ingerültek, depressziósak. Semmire sincs időnk. Szerintem ez a dolog kb. másfél éven belül meg fog változni, ugyanis egy pólusváltás valószínűsíthető és egy teljesen új forgási sebesség jön létre. A Földön minden a NAP "járásával" kapcsolatosan működik. Engem nem érdekelnek a tudósok cáfolatai és tévedéseken alapuló törvényszerűségei, tanításai. AZ ÉRZET a lényeg! S az érzetem azt mutatja, hogy mára már csak 14 órából áll egy nap. Mivel minden a NAP felkelése és lenyugvása alapján " méri" az időt, ezért minden műszer csal. Gyorsabban ketyeg az óra. Az érzet viszont nem téved. Az ember sokkal pontosabb műszer mint bármilyen óra, vagy gép!

Amikor 2012- ről beszélnek, mindenki egyfajta végletes természeti katasztrófára gondol. Ezt nyomják ellenségeink a Médiában, a ezozizi könyveikben, de ne üljünk fel nekik!!!
Nekünk - értelmes és felelős embereknek tudnunk kell, hogy milyen "értelmes világvégét" teremtünk! Szó sem lehet katasztrófáról. Csak pozitív változásról beszélhetünk!
A sötétséget nem válthatja a sötétség! Az éjszaka után nem szokott éjszaka következni...A sötétséget a FÉNY váltja fel. S mi igen nagy sötétségben vagyunk már évtizedek, évszázadok, év ezredek óta.

Ezért én egyetlen-egy kataklizma jóslatot tudok csak értelmesnek elfogadni: Ez a Fotonöv - ELMÉLET! Gyermekorom óta álmodom, hogy eljön a nap, amikor az égen a mi NAPUNK mozgása felgyorsul, egyre jobban pörög, felkel, lemegy egymás után percekig "pörög", s mindenütt jajjveszékelés, hullák, óriási hullámok, ahogy a víz megpördül, kiönt, majd óriási sötétség lesz, s megnyugszik a forgás. Ezután az égen megjelennek a FÉNYEK- A FÉNYSZEKEREK - ahogy magamban ezeket elneveztem. Csodálatos színek, és formák, béke és nyugalom sugárzik belőlük. Megszűnik az idő sürgetése, a kapkodás, MÉLYSÉGES NYUGALOM áramlik a FÉNYBŐL. Ez az álom visszatérő álom és nagyon VALÓSÁGOS. Nevezhető jóslatnak is részemről... Talán ez lesz, hiszem hogy ez a VALÓSÁG, mert láttam belül álmaimban... Amikor a FotonÖv- elméletet elolvastam, teljesen ledöbbentem. Javaslom mindenkinek ezen elmélet lekutatását az internetről, s az ábrákból kiderül a 12 világhónap és a 26 ezer éves világév korszakváltás lényege is.

A PLEJÁDOK és ALCONE a mi NAPUNK NAGY NAPJA- ANYANAPJA a TEJÚT Központi MAGJÁBAN. A MI drága Napunkkal és bolygótestvéreinkkel az ALCONE körül keringünk. Konkrét magyarázatot kaptam minden kérdésemre. 10 ezer év sötétség után hamarosan megérkezik a FÉNY- a BÉKE a FOTONOK DRÁGA 2.000 éves nyugalom-VALÓSÁGA, s ezen tény tökéletesen összeegyeztethető minden NAGY TANÍTÁSSAL is. A KÁLI KORNAK VÉGE VAN. A sötétség ideje lejárt. Ezt jósolták a természeti népek is. Erről beszél János a Jelenések Könyvében.
A NAPUNK viselkedése is azt mutatja, hogy Ő már valami más rendszerben létezik, forrong, változik, a Naptevékenység sokadjára nőtt. Sokan mondják, hogy a mi drága NAPATYÁNK már benne van a FOTONÖVBEN. Én is egyetértek ezzel. Mások mondják, hogy több nagy bolygó is pólust váltott az elmúlt hónapokban. Én ezt is elhiszem. Érzem a VÁLTOZÁST.
Természetesen tévedhetek, de ki tudja biztosra mondani, hogy mi következik?

A legfontosabb, hogy egyenlőre nem kell még a Pólusváltással és a Photonövbe való belépéssel foglalkozni, mert addig még min. egy év áll a rendelkezésünkre.

Amivel most - előbb foglalkoznunk kell, az a HÁBORÚ. A Válság.
Óriási káosz várható a következő 8 hónapban, csak a HAB A TORTÁN a kataklizma váltás!

Érzeteim szerint a NAGY KATAKLIZMA Változás előtt meg kell szűnnie a PÉNZ uralmának a FÖLDÖN!

S ez bizony nagyon fájdalmas háborús időket jelent. Ebben több millióan, vagy akár milliárdnyian is elpusztulhatunk, elvérezhetünk. Ez egyfajta hirtelen evulóciós változást és ugrást jelenthet az emberiség számára. Eddig a pénz irányított mindent, de most eltűnik a forgalomból pár hónap leforgása alatt. Ez nem ijesztgetés, ez igen biztosra vehető emberek!
Soros Györgyék és a hozzájuk hasonló hatalmasságuk saját csapdájukba fognak belefulladni. Hiába lesznek bunkereik, a hatalmat elvesztik. A FÖLDMAMÁN a PÓLUSVÁLTÁS előtt társadalmi pólusváltásnak kell létrejönni. E-nélkül nem megy a DOLOG!

Mindannyian próbáljuk tehát megoldani a különböző élelmiszerek elraktározását, az ön-fenntartó módszerek elsajátítását! Legalább fél év a nagyon nehéz időszak, ezután feláll az ÚJ RENDSZER. Ez a rendszer igazságos és élhető, ÚJ FÖLDI STRUKTÚRA lesz! Össze kell tehát fognunk! Tanakodnunk kell, tapasztalatainkat osszuk meg egymással! Most ameddig lehet. Használjuk a józan eszünket, és oldjuk meg a felkészülést a VÁLSÁG bármikor beüthet!

Krumpli, bab, rízs, tészta, tojáspor, tejpor, búza, árpa, liszt, zsír, gyógyszerek, lesütött húsok, füstölt szalonnák, tiszta ivóvíz, stb beszerzése, életterünk kialakítása, a fűtés, az energianyelés kitalálása, a védelem megszervezése, NAGYON NAGYON FONTOS!

Gondoljunk csak NOÉ- bárkájára!

Alakítsuk át most életünket amíg van befektetni való kis pénzünk /aminek van némi értéke/, szerezzük be a szükséges dolgokat- mit veszthetünk, ha még sem lesz semmi? Legfeljebb elfogyasztjuk amit felhalmoztunk... Össze kell fognunk, ez az ÜZENET! Akinek méze van, az cserélhet majd olyannal akinek teje, vagy tojása van. Akinek benzine lesz, az cserélhet valakivel vízre. Akinek lesz zsírja, az cserélhet gabonára, akinek semmilye sem lesz, az kóbor koldus- zambiként fog bolyongani...

Felejtsük el a TESCÓT, mert az üres lesz! Ki lesz rabolva minden. A csőcselék - a szerencsétlen éhező tömegek nekilódulnak, s először a boltokat, majd ezután minden más objektumot ahol élelmiszer lehet, egyszerűen megtámadnak, kirabolnak. Meg kell tudnunk védeni magunkat! Szerszámok és fegyverek is kellenek / sajnos.../.
Nincs katonaság, nem lesz rendőrség aki megvéd, mert mindenki a saját kis életét fogja majd védeni, s mivel nem lesz élelem és fizetés, nem lesz pénz, totális káosz alakulhat ki!Volt már ilyen, nem is olyan régen... 10-20 millió ember elpusztult alig 70 éve...

Erről kell beszélnünk, erről kell tanakodnunk! S szertartásainkon azért kell imádkoznunk, hogy minél kisebb legyen a veszteség. Az oroszok a spajzban vannak. A híreket ha figyeljük, tudhatjuk előre, mikor jelentik be a CSŐDÖT. Ezután elszabadul a POKOL. Pénzecskénket ne tartsuk a bankban, s a párna alatt sem / már akinek van pénze.../, most tudunk belőle venni túlélésünkhöz szükséges szerszámokat, berendezéseket, fát, élelmet, amikor elveszti az értékét, akkor már csak üres papírfecni lesz, semmi más!!!

Ne legyen így- de lehet hogy így lesz. Több tucat jóemberrel beszéltem az elmúlt időszakban, akik ugyan így látják a dolgokat. Semmiben sem kellett vitáznunk. Hogy lehet az, hogy párhuzamosan több tízezren ezen agyalunk? Ennyien nem tévedhetünk!

December 22 -én a TÉLI NAPFORDULÓ / JULE/ ünnepén tisztelettel hívok mindenkit egy KÖZÖS IMÁDSÁGRA, TANAKODÓRA ide a PILISBE, egy KARÁCSONY-SZERTARTÁST szeretnénk többen létrehozni, ISTENANYÁNK TISZTELETÉRE és a KIS FÉNYFIA megszületésének tiszteletére, imádságunk és dobolásunk KÖZÖS DOBBANÁS lesz majd, SZÁNDÉKUNK felől AZ ISTENSÉGHEZ. TENNÜNK kell EGYÜTT a MUSTÁRMAG ELV alapján, s akkor lesz jó és szép változás, ebben biztos vagyok!!!!!

A részleteket / a nem beavatottak miatt/ most nem írom le, de mindenkinek szívesen megírom személyesen érdeklődés esetén terveinket!


Köszönöm a figyelmet és a türelmet, kérek mindenkit, a felelős gondolkozásra, s az általam leírtak megfontolására!

SZERETETTEL TÍZMILLIÓSZOROSAN IS:


HEFFNER ATILLA


2011.11. 18 -19

***
Kedves Mindnyájatok!

Előző levelemet érdekes módon azért kaptátok meg 3- szor, mert a hotmail rendszer egyszerűen "cenzúrázta", majd számomra "elküldhetetlennek" nyilvánította. Ezért többször is megpróbáltam küldeni, de minden alkalommal letiltottak, mégis megkaptátok a visszajelzések szerint / ANGYALOK?/.
Azóta sok egyéb "Felső sms"-t kaptam. És sok pozitív választ is Tőletek.

Fontos kiegészítés még a következő:

Mottó: egy Nagy háborúban naponta változnak az események...

/ Mindenekelőtt jelzem, hogy engem ISTEN újra a PILISBE vezérelt októberben Családommal. /

Két hónapja figyelem azt ami a légtérben zajlik / 2-3 percenként egy- egy utasszállító gép elviharzik fölöttünk Liszt Feri Bátyánk reptere felé- kik akik jönnek, és honnan, minek milyen pénzből?/

Pár kilométerre a lakásunktól egy hatalmas lőtér és katonai objektum van, én sorálományú katonaviselt ember vagyok, géppuskás pontos célzó/ határőr elvtársként szolgáltam a HAZÁT 86- 88 -ban és pontosan ismerem a különböző lőfegyverek hangját, hiszen géppuskás mesterlövészt csináltak belőlem a BM-seregnél annak idején/ tudnotok kell, hogy 1988. március 15-én, Miskolcon be voltam osztva mint sorállományú géppuskás, egy nagy katonai objektum tetejére készenlétben főgéppuskásként- a géppuska- fészekbe tömeget lőni, mert én voltam az egyik legjobb lövő a laktanyában... Még a hideg is kiráz az egésztől/

Szóval mióta itt lakunk, folyamatosan hallom a PILISI katonai bázis felől, hogy egész napokon keresztül gyakorlatoznak. Géppisztoly, géppuska, s különböző ágyú hangok... Mire gyakorolnak??? Mire készülnek ezek a jó katonák?

Rakódik össze a kép- jönnek- mennek az új körlevelek, olvasom a híreket.

Röviden...

Izrael heteken- hónapokon belül meg fogja támadni IRÁNT. Ez lesz a végső pont, az utolsó csepp a pohárban!
Már megkezdte a provokálást, bevallottan és bizonyíthatóan robbantásokat hajtott végre iráni harcászati központokban, de Irán nem hajlandó elismerni, hogy ezt A MOSSAD hajtotta végre, hanem úgy tesz, mintha sima csak " véletlen" robbanások lettek volna. Ezért Izrael egyre provokatívabb akciókat fog végrehajtani.

A szerencsétlen izraeli lakosság egy esetleges háború kirobbanásakor pontos menekülő útvonallal van ellátva. A mi Drága Országunk évek óta arra készül a polgárok háta mögött, hogy "fogadóképes" legyen a NAGY MENEKÜLT TÖMEGRE. Bár erről minket egyáltalán nem tájékoztat az országvezetés...

Országunkban / a hírek szerint is/ minden készen áll a fogadásra.
Lakóparkok épültek, amik üresen állanak ország- szerte évek óta, / egy-két fegyveres őr őrzi azokat/.

Nekem semmi bajom semmilyen idegen náció befogadásával. De és csak...

Amikor Borsodban laktam pár éve- nem értettem, hogy a 70 %- os cigány lakosságú Ózdon / a munkanélküliség fellegvárában/ miért van bank/ bank hátán a főutcán. Kire és mire várnak ezek a bankok?

Most már tudom...

Az "ÚJ KÁNAÁN Földje" lettünk / MINDIG IS TUDTÁK TÁLTOSAINK, HOGY EZ A HELY KÁNAÁN/...

Ide /is/ fognak menekülni az izraeli hatalom által kirobbantott háború elől a szerencsétlen izraeli emberek.

Ez a PROGRAM!

Ezért csinálták meg a svájci "deviza- hitelőrületet" országunkban pár hónapja, s ezért állunk úgy, hogy az adósok át kell tudják adni az ingatlanokat valakinek / A KÍMÉLETLEN VÉGREHAJTÓK KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL/, mert nem tudják fizetni a részleteket...

A MAGYAR EMBER FELÉPÍTI ÉLETE HÁZÁT, DE A HITELEKET NEM TUDJA KIFIZETNI, EZÉRT KILAKOLTATJÁK. A Párt és az állam "segíti ahogy tudja"- de ki kell költöznie, természetesen egy rezervátumban fog kilyukadni a család- olyan helyen amelynek sem eszmei értéke, sem tájszépsége és valós értéke nem lesz, s örülni fog mégis minden résztvevő mint majom a faszának / .

NAGYON DURVA!


Háromnegyed Budapest el van adva, üresen állanak a felújított házak és háztömbök- erről Grespik László sokat tudott volna mesélni, de ki hallgatta meg 10 éve?


Remek, "ÖRDÖGI" TERV UGYE??!

De nem is ez a baj!

Bár nekem nincs ingatlanom, csak egy földönfutó elbérlő vagyok immáron 6 éve- de mégis megérdemeljük, ha hagyjuk!
S hagyjuk...


A BAJ ott kezdődik, hogy innentől kezdve- potenciális katonai célpont leszünk!!!

Most nem vagyunk érdekesek az ARABSÁG számára.

Ha idejönnek az izraeli népek, onnantól kezdve itt lesz a pusztítandó célpont!

ATOMBOMBA célpont leszünk, ha az izraeliek megtámadják az ARABOKAT- ez nagyon fontos ÜZENET!

Ők ott úgy háborúznak, ahogy akarnak, de sajnos ide hozzák a bajt a mi fejünkre!

Emberek, nagyon nagy a BAJ!!!!


Gondolkozzatok el, s keressük a KÖZÖS PONTOKAT, az EGYSÉGET!
Tanuljunk meg együtt imádkozni, használjuk ki TUDÁSUNKAT!

Nekünk nincsenek gépfegyvereink, nekünk DOBJAINK és IMÁINK, SZÉP IMÁDKOZÓ ASSZONYAINK vannak, erős és céltudatos férfiaink.

KÉRLEK BENNETEKET DOBOLJUNK és TANAKODJUNK, IMÁDKOZZUNK EGYÜTT!!!

HASZNÁLJUK A TUDÁSUNKAT és KÉRJÜK A SEGÍTŐKET, a VÉDŐT: ISTENANYÁNKAT!



Szeretettel mondom mindezeket és nem vagyok zsidóellenes, emberek és gyerekek, családok jönnek majd ide, én senkit sem utálok, testvéremnek tartok minden emberi lényt, de ami durva, az DURVA!!!!


Ma gyakorlatoztak a katasztrófa védelmisek, az egész ország szirénázott, a repterek, a tűzoltók, mindenki pörgött... Nagyon komoly hadgyakorlat folyt ma- a kereskedelmi tévékben feliratok voltak a sorozatok közben: " KOVÁCS 12 tűzoltó- gyere ide és ide, Béla hozd a kulcsot mer' pofán váglak, stb..."

MINEK is?????? Mire készülnek ezek a" jó fideszesek"?

Mire készülnek, ha nem arra amit leírtam?



Ha valaki tudja közületek - hát várom a választ!


Szeretettel : Heffner Atilla

Heffner Atilla: 2011-2012. Világvégi gondolatok...

Nagyon fura időket élünk. A spirituális dolgokkal hivatásként foglalkozó emberi lények évek óta tudják, érzik hogy hamarosan bekövetkezik valami nagyon komoly dolog. Pontosan senki sem tudta azt, hogy milyen változások jönnek, s hogy mikor is, sokan közülünk már évekkel ezelőtt farkassal riogatták a békésen szendergőket, mások türelmesen kivártak, s csak egyes elszólásaikból következhettünk arra, hogy belül mélyen elkötelezettek a változásokat illetőleg. Ez a bizonyos időpont tulajdonképpen évtizedek óta húzódik, a mindenkori emberállomány képzelete, hite, gondolkodása szerint tolódott, torlódott tovább, egészen mostanáig.

Érzetem szerint már 1999 -ben a levegőben volt a NAGY KRACH, de úgy tűnik, hogy az emberiség kapott egy kisebb "kegyelmet", türelmi időt - halasztást. Meg kellett várni sok igaz lélek megszületését, vagy kibontakozását, egy NAGY HANGOLÓDÁS történt, időkapuk, csillagkapuk, minőségek nyíltak, sokan átrendeződtünk lelkileg, testileg, szellemileg. Most 2011 vége felé talán már több millióan vagyunk a FÖLDÖN, akik tudatosan teremtik, alakítják az Angyalok és a " FŐNÖKSÉG" hadaival egyetemben a VALÓSÁGOT, jobbnak, élhetőbbnek. Sokan közülünk tompítunk, egyességeket kötünk, segítünk abban, hogy minél több alvó embertárs ébredjen fel a NAGY SORSFORDULÓ pillanatára. Sokan menekülnek pld. a Magyarság ősi dolgainak kutatásába, de a múltba-menekülés talán a legelemibb figyelemelterelő technika, most a JELENRE KELL ÖSSZPONTOSÍTANI! Ebben a jelenben is sajnos többen hajlamosak mindenféle spirituális ál-bölcseletek mögé bújni, egyesek kételkednek, s nevetnek, viccelődnek, úgy ahogy pld. NOÉ ŐSAPA és az ÖZÖNVÍZ idejében kételkedtek a szkeptikusok annak láttán, ahogy a "BOLOND NOÉ" építi a hajóját és készül valamire, amiről igazán ő maga sem tudja még, hogy mire is lesz majd való...

Persze amikor megtudjuk egy - egy kiszivárgott hírből, körlevélből, hogy a mai világunkat irányító pénzügyi hatalmi elit éppen pld. Norvégiában a hegyek alá épít bunkereket, ahova a világ összes fellelhető növényének magját, porát, az állítok spermáját, s még ki tudja miket összegyűjtenek egyfajta NOÉ BÁRKÁJA szerűen, nos azért ilyenkor elgondolkozunk... De aztán megint csak legyintünk. Legyintünk a SVÁJCI ALPOK alatt felépített milliárdos bunkerrendszeren is. Minek? Kitől félnek? Tudnak valamit? Háborúban szoktak bunkereket építeni nem? S most béke van...

Három hónapja nem esett nálunk semmilyen számottevő csapadék. A levegőben a a kutatók a napokban tekintélyes mennyiségű radioaktív jódot mértek, a sugárzás, a szmog, a járványok, a földrengések, a depresszió, a közöny, s a NAP furcsa viselkedése, az idő pörgése, a melegedés, a belső konfliktusok azért elég komoly jelek, valamire figyelmeztetnek bennünket..

Úgy látom, hogy nem lehet tovább húzni- halasztani a dolgot. Eljött az idő, az utolsó felvonás és a finálé... Az oroszok már a spajzban vannak! Készülni kell rá, beszélni kell róla! Segítenünk kell egymásnak! 1997 -ben abban az ISTENI KEGYBEN volt részem hogy egy igen kiváló drámaíró- POZSGAI ZSOLT Barátom remek szövegkönyvére megírhattam a JELENÉSEK KÖNYVE Rockoratórum zenéjét. Ez a darab nem lett bemutatva azóta sem, de mindig fülembe cseng a sok- sok jánosi látomás, a PECSÉTEK, a trombitaszók, az EMBERI GYARLÓSÁG és GONOSZSÁG, ami miatt szükségszerűvé válik egy tisztító apokalipszis eljövetele a mi mostani civilizációnkra is.
Az emberek az utcán, a boltban erről beszélnek... Mindenki érzi, hogy késztetése van, felbolydult az emberi értékrendszer, az érzékenyebbek komolyabban készülnek, a mélyen alvók, csak felületesen.
A magam részéről szeretném összefoglalni pár oldalon, amit gondolok erről az egészről.
Hátha segíthetek olyanoknak, akik még nem ásták ennyire mélyre magukat a témában.
Régóta készülök írni, de mindig elnapoltam a dolgot. Tudom, hogy most cselekedni kell, mert fogy az idő, hat gyermekem, népes családi és baráti köröm, szeretteim, fele-barátaim javára szeretnék TEREMTENI és SZÓLLANI. Teremteni egy gondolatébresztőt, egy cselekvés késztetőt - TANAKODÁST, ÖSSZEFOGÁST, és egy KÖZÖS KOMOLY december 22 -i EGYSÉG - SZERTARTÁST ajánlani mindenkinek, akihez levelem eljut...
Álljon távol tőlem, a tudatlan okoskodás, a rémhírkeltés, ijesztgetés, igyekszem csak a tiszta érzeteket megosztani másokkal, mindannyiunk boldogulására.

Háborús időket élünk... Sokan talán kinevetnek amit most majd leírok, de el kell hogy mondjam, javában zajlik a HARMADIK mindent elsöprő Világháború. Ettől függetlenül a legtöbben békének és normálisnak élik meg a helyzetet. Ez normális emberi viselkedés. Hisz az ember egyfajta amnéziás állapotban nem hajlandó észrevenni a számára kényelmetlen veszedelmes helyzeteket, ez egy pszichológiai tény. A Média nagyon ügyesen rejti el a háború tényét, belső érzékelésünk viszont mégis csak fölülkerekedik a "világsajtó" hazugságain. A második világháborúról csak évtizedek távlatából tudhatjuk, hogy kb. 1939 -ben kezdődött, s 1945 ig tartott. Ezt utólag állapíthatták meg a tudósok, de sokan voltak olyanok, akik még a negyvenes évek elején sem tudták pontosan, hogy éppen akkor zajlik a II. Világháború. Most 2011 -ben ugyanígy éppen javában tart a HARMADIK NAGY HÁBORÚ. Ez biztos...

Kezdődött minden a Két torony botrányos és ördögi - /ön/lerombolásával, majd Afganisztán, Irak lerohanásával, elkezdődött az EU létrehozásával, az új gyarmatosítás, a világ újra felosztása napjainkban is zajlik. A komplett ARAB világot pár hónap leforgása alatt "békefenntartó" NATO hadműveletekkel átalakították. A demokrácia égisze alatt egyszerűen a "PÁL UTCAI FIÚK TÖRTÉNETÉBŐL ISMERT: "EINSTAND"- hadműveletek folynak a világ minden kis zugában - itt SZÉP MAGYARORSZÁGBAN is.

A JAPÁN földrengés - az atomerőmű felrobbantása is vélhetően háborús cselekmény volt- persze a MÉDIA kifelé az egyszerű ember számára mindezt "sajnálatos természeti katasztrófának" hirdette. Japánra egyszer már - teljesen értelmetlenül - dobtak le két atombombát is a mostanihoz hasonló jellegű "EINSTAND" rendszer szerinta II. Világháború végén. Az eredmény ismeretes...

Most új "atombombát" kapott a kis varázs sziget, csak olvasni kell a sorok mögött megbúvó jelekből. Nem írnak sehol arról sem, hogy az USA területén két hatalmas földalatti atomrobbanás is történt az elmúlt időszakban, mint egy válaszként a Japán tragédiára. Katonai puccs, vagy viszont támadás történt? Ezt nem tudjuk, de majd 30 év múlva már pontosan fogják tudni a történészek, amikor a III. Világháborút elemzik. Vannak akik arról beszélnek, hogy az USA hatalmas földalatti bunkereit robbantották fel, melyekben azok a földön kívüli lények éltek, akik ördögi módon irányították a politikusokat és a külső történéseket. Mások a katonatisztek lázadásáról beszélnek. Konkrétan persze semmit sem tudhatunk, egy biztos- megjelent EURÓPA levegőjében a JÓD izotópja, ami csak egy atomrobbanás esetén lehetséges. "VILÁGGAZDASÁGI VÁLSÁG". Jól hangzik, de az igazság, hogy ez a válság törvényszerűen a III. VILÁGHÁBORÚ RÉSZE.

A háború zajlik fölöttünk, s észre sem vesszük. Ez ám az ördögi profizmus! De hogy lehetséges ez?
Úgy hogy, ma már nem csak fizikai fegyvereket használnak a manipulátorok. Korszerű technikai arzenál biztosítja az intimitást. Egy politikust ma már nem egyszerűen fejbelőnek, hanem kap egy kis izotóp - pirulát a teába, s szegény ezután" halálos rákbetegségeben" hal meg pár hónap leforgása alatt. Egy Japánhoz hasonló szupergazdaságot nem látványos gépi bombázásokkal kényszerítenek térdre, hanem pld. egy különleges TESLAI technikával, földrengést idéznek elő az atomreaktorok közelében. A hatalmi körök bizonyíthatóan kérték a JAPÁNOKAT: "ADJATOK PÉNZT!" /EINSTAND... /De a Japánok nem adtak pénzt, mert nem tudtak adni...Hát erre nem pont akkor egy hatalmas földrengés rázta meg a japáni partokat?

Új Zéland? HAITI? Chille? Nem kérdés... Ma már nem számít hány százezer ember hal meg egy- egy ilyen démoni beavatkozás során, a FÖLD túlnépesedett, s ezek a hatalmi körök egyszerűen jótevőknek gondolják magukat, ha pár millióval kevesebb ember él ilyen" természeti katasztrófa" után. A HARMADIK Világháború ugyanis az ÉRTELMES, SZERETNI KÉPES ÉRZŐ EMBERISÉG ELLEN zajlik!

A JELENÉSEK KÖNYVE alapján is tudhatjuk: Ezért szükségszerű az ANGYALI beavatkozás. A FŐNÖKSÉGNEK ugyanis nem tetszik az együgyű kis ember / ufó?/ aki istennek képzeli magát.
Nekem sem tetszik. S tökéletesen egyetértek RENDBEN a REND válaszával.

A háború ellenünk folyik, tehát nem állhatunk ölbe tett kézzel! Segítenünk kell az ÉGIEKNEK, meg kell mentenünk GYERMEKEINKET, drága FÖLDÜNKET gyönyörű országunkat!
Nekünk, a MA EMBERÉNEK ebben a háborúban nem kimondottan fegyverrel kell részt vennünk, hanem inkább éleslátással, szeretetben, lélekben, értelemben, egymással összefogva!

Az általam belső úton látott forgatókönyv leírása előtt jelzem, hogy nem tartom magam jósnak, és senkit programozni a hülyeségre nem szeretnék.
A dolgok állandóan változnak, nincs előre megírt jövő, minden jövendölés a kigondolás pillanatában lehet tévedés. Az IDŐ nem olyan természetű mint azt ma gondoljuk, csak átszűrődések léteznek, benyomások, képek, szimbólumok. A VALÓSÁG végtelen természetű rezzenésekből épül fel, s az is lehet, hogy ugyanazon helyzetet mindannyian máshogy fogjuk megélni.
Párhuzamos síkokban kell gondolkodnunk, de ismerni kell a lehetőségeket. Átjárások léteznek, amennyiben azonos a rezgésünk, akkor csoportszerűen is élhetünk meg egyformán dolgokat. S természetesen össze is foghatunk. A fegyvernemünk: A SZERETET és az ÉRTELEM, az Egység, a KÖZÖS ERŐTÉR LÉTREHOZÁSA!

VILÁGVÉGE- VAGY ÚJ VILÁG ELEJE?
Az IDŐ megváltozott, ezt 44 leélt évem alapján bizonyosan állítom. Kijelentem, hogy tapasztalatom szerint FÖLD sokkal gyorsabban forog mint mondjuk húsz éve. Egy nap ma már nem 24 órából áll, hanem kb. 14 - 16 ból. Felkelünk, reggel, s észre sem vesszük de már este van. Semmire sincs időnk, semmit sem tudunk megcsinálni, csak kapkodunk évek óta. Az alvásból próbálunk időt elvenni, s ezért vagyunk ingerültek, depressziósak. Semmire sincs időnk. Szerintem ez a dolog kb. másfél éven belül meg fog változni, ugyanis egy pólusváltás valószínűsíthető és egy teljesen új forgási sebesség jön létre. A Földön minden a NAP "járásával" kapcsolatosan működik. Engem nem érdekelnek a tudósok cáfolatai és tévedéseken alapuló törvényszerűségei, tanításai. AZ ÉRZET a lényeg! S az érzetem azt mutatja, hogy mára már csak 14 órából áll egy nap. Mivel minden a NAP felkelése és lenyugvása alapján " méri" az időt, ezért minden műszer csal. Gyorsabban ketyeg az óra. Az érzet viszont nem téved. Az ember sokkal pontosabb műszer mint bármilyen óra, vagy gép!

Amikor 2012- ről beszélnek, mindenki egyfajta végletes természeti katasztrófára gondol. Ezt nyomják ellenségeink a Médiában, a ezozizi könyveikben, de ne üljünk fel nekik!!!
Nekünk - értelmes és felelős embereknek tudnunk kell, hogy milyen "értelmes világvégét" teremtünk! Szó sem lehet katasztrófáról. Csak pozitív változásról beszélhetünk!
A sötétséget nem válthatja a sötétség! Az éjszaka után nem szokott éjszaka következni...A sötétséget a FÉNY váltja fel. S mi igen nagy sötétségben vagyunk már évtizedek, évszázadok, év ezredek óta.

Ezért én egyetlen-egy kataklizma jóslatot tudok csak értelmesnek elfogadni: Ez a Fotonöv - ELMÉLET! Gyermekorom óta álmodom, hogy eljön a nap, amikor az égen a mi NAPUNK mozgása felgyorsul, egyre jobban pörög, felkel, lemegy egymás után percekig "pörög", s mindenütt jajjveszékelés, hullák, óriási hullámok, ahogy a víz megpördül, kiönt, majd óriási sötétség lesz, s megnyugszik a forgás. Ezután az égen megjelennek a FÉNYEK- A FÉNYSZEKEREK - ahogy magamban ezeket elneveztem. Csodálatos színek, és formák, béke és nyugalom sugárzik belőlük. Megszűnik az idő sürgetése, a kapkodás, MÉLYSÉGES NYUGALOM áramlik a FÉNYBŐL. Ez az álom visszatérő álom és nagyon VALÓSÁGOS. Nevezhető jóslatnak is részemről... Talán ez lesz, hiszem hogy ez a VALÓSÁG, mert láttam belül álmaimban... Amikor a FotonÖv- elméletet elolvastam, teljesen ledöbbentem. Javaslom mindenkinek ezen elmélet lekutatását az internetről, s az ábrákból kiderül a 12 világhónap és a 26 ezer éves világév korszakváltás lényege is.

A PLEJÁDOK és ALCONE a mi NAPUNK NAGY NAPJA- ANYANAPJA a TEJÚT Központi MAGJÁBAN. A MI drága Napunkkal és bolygótestvéreinkkel az ALCONE körül keringünk. Konkrét magyarázatot kaptam minden kérdésemre. 10 ezer év sötétség után hamarosan megérkezik a FÉNY- a BÉKE a FOTONOK DRÁGA 2.000 éves nyugalom-VALÓSÁGA, s ezen tény tökéletesen összeegyeztethető minden NAGY TANÍTÁSSAL is. A KÁLI KORNAK VÉGE VAN. A sötétség ideje lejárt. Ezt jósolták a természeti népek is. Erről beszél János a Jelenések Könyvében.
A NAPUNK viselkedése is azt mutatja, hogy Ő már valami más rendszerben létezik, forrong, változik, a Naptevékenység sokadjára nőtt. Sokan mondják, hogy a mi drága NAPATYÁNK már benne van a FOTONÖVBEN. Én is egyetértek ezzel. Mások mondják, hogy több nagy bolygó is pólust váltott az elmúlt hónapokban. Én ezt is elhiszem. Érzem a VÁLTOZÁST.
Természetesen tévedhetek, de ki tudja biztosra mondani, hogy mi következik?

A legfontosabb, hogy egyenlőre nem kell még a Pólusváltással és a Photonövbe való belépéssel foglalkozni, mert addig még min. egy év áll a rendelkezésünkre.

Amivel most - előbb foglalkoznunk kell, az a HÁBORÚ. A Válság.
Óriási káosz várható a következő 8 hónapban, csak a HAB A TORTÁN a kataklizma váltás!

Érzeteim szerint a NAGY KATAKLIZMA Változás előtt meg kell szűnnie a PÉNZ uralmának a FÖLDÖN!

S ez bizony nagyon fájdalmas háborús időket jelent. Ebben több millióan, vagy akár milliárdnyian is elpusztulhatunk, elvérezhetünk. Ez egyfajta hirtelen evulóciós változást és ugrást jelenthet az emberiség számára. Eddig a pénz irányított mindent, de most eltűnik a forgalomból pár hónap leforgása alatt. Ez nem ijesztgetés, ez igen biztosra vehető emberek!
Soros Györgyék és a hozzájuk hasonló hatalmasságuk saját csapdájukba fognak belefulladni. Hiába lesznek bunkereik, a hatalmat elvesztik. A FÖLDMAMÁN a PÓLUSVÁLTÁS előtt társadalmi pólusváltásnak kell létrejönni. E-nélkül nem megy a DOLOG!

Mindannyian próbáljuk tehát megoldani a különböző élelmiszerek elraktározását, az ön-fenntartó módszerek elsajátítását! Legalább fél év a nagyon nehéz időszak, ezután feláll az ÚJ RENDSZER. Ez a rendszer igazságos és élhető, ÚJ FÖLDI STRUKTÚRA lesz! Össze kell tehát fognunk! Tanakodnunk kell, tapasztalatainkat osszuk meg egymással! Most ameddig lehet. Használjuk a józan eszünket, és oldjuk meg a felkészülést a VÁLSÁG bármikor beüthet!

Krumpli, bab, rízs, tészta, tojáspor, tejpor, búza, árpa, liszt, zsír, gyógyszerek, lesütött húsok, füstölt szalonnák, tiszta ivóvíz, stb beszerzése, életterünk kialakítása, a fűtés, az energianyelés kitalálása, a védelem megszervezése, NAGYON NAGYON FONTOS!

Gondoljunk csak NOÉ- bárkájára!

Alakítsuk át most életünket amíg van befektetni való kis pénzünk /aminek van némi értéke/, szerezzük be a szükséges dolgokat- mit veszthetünk, ha még sem lesz semmi? Legfeljebb elfogyasztjuk amit felhalmoztunk... Össze kell fognunk, ez az ÜZENET! Akinek méze van, az cserélhet majd olyannal akinek teje, vagy tojása van. Akinek benzine lesz, az cserélhet valakivel vízre. Akinek lesz zsírja, az cserélhet gabonára, akinek semmilye sem lesz, az kóbor koldus- zambiként fog bolyongani...

Felejtsük el a TESCÓT, mert az üres lesz! Ki lesz rabolva minden. A csőcselék - a szerencsétlen éhező tömegek nekilódulnak, s először a boltokat, majd ezután minden más objektumot ahol élelmiszer lehet, egyszerűen megtámadnak, kirabolnak. Meg kell tudnunk védeni magunkat! Szerszámok és fegyverek is kellenek / sajnos.../.
Nincs katonaság, nem lesz rendőrség aki megvéd, mert mindenki a saját kis életét fogja majd védeni, s mivel nem lesz élelem és fizetés, nem lesz pénz, totális káosz alakulhat ki!Volt már ilyen, nem is olyan régen... 10-20 millió ember elpusztult alig 70 éve...

Erről kell beszélnünk, erről kell tanakodnunk! S szertartásainkon azért kell imádkoznunk, hogy minél kisebb legyen a veszteség. Az oroszok a spajzban vannak. A híreket ha figyeljük, tudhatjuk előre, mikor jelentik be a CSŐDÖT. Ezután elszabadul a POKOL. Pénzecskénket ne tartsuk a bankban, s a párna alatt sem / már akinek van pénze.../, most tudunk belőle venni túlélésünkhöz szükséges szerszámokat, berendezéseket, fát, élelmet, amikor elveszti az értékét, akkor már csak üres papírfecni lesz, semmi más!!!

Ne legyen így- de lehet hogy így lesz. Több tucat jóemberrel beszéltem az elmúlt időszakban, akik ugyan így látják a dolgokat. Semmiben sem kellett vitáznunk. Hogy lehet az, hogy párhuzamosan több tízezren ezen agyalunk? Ennyien nem tévedhetünk!

December 22 -én a TÉLI NAPFORDULÓ / JULE/ ünnepén tisztelettel hívok mindenkit egy KÖZÖS IMÁDSÁGRA, TANAKODÓRA ide a PILISBE, egy KARÁCSONY-SZERTARTÁST szeretnénk többen létrehozni, ISTENANYÁNK TISZTELETÉRE és a KIS FÉNYFIA megszületésének tiszteletére, imádságunk és dobolásunk KÖZÖS DOBBANÁS lesz majd, SZÁNDÉKUNK felől AZ ISTENSÉGHEZ. TENNÜNK kell EGYÜTT a MUSTÁRMAG ELV alapján, s akkor lesz jó és szép változás, ebben biztos vagyok!!!!!

A részleteket / a nem beavatottak miatt/ most nem írom le, de mindenkinek szívesen megírom személyesen érdeklődés esetén terveinket!


Köszönöm a figyelmet és a türelmet, kérek mindenkit, a felelős gondolkozásra, s az általam leírtak megfontolására!

SZERETETTEL TÍZMILLIÓSZOROSAN IS:


HEFFNER ATILLA


2011.11. 18 -19

***
Kedves Mindnyájatok!

Előző levelemet érdekes módon azért kaptátok meg 3- szor, mert a hotmail rendszer egyszerűen "cenzúrázta", majd számomra "elküldhetetlennek" nyilvánította. Ezért többször is megpróbáltam küldeni, de minden alkalommal letiltottak, mégis megkaptátok a visszajelzések szerint / ANGYALOK?/.
Azóta sok egyéb "Felső sms"-t kaptam. És sok pozitív választ is Tőletek.

Fontos kiegészítés még a következő:

Mottó: egy Nagy háborúban naponta változnak az események...

/ Mindenekelőtt jelzem, hogy engem ISTEN újra a PILISBE vezérelt októberben Családommal. /

Két hónapja figyelem azt ami a légtérben zajlik / 2-3 percenként egy- egy utasszállító gép elviharzik fölöttünk Liszt Feri Bátyánk reptere felé- kik akik jönnek, és honnan, minek milyen pénzből?/

Pár kilométerre a lakásunktól egy hatalmas lőtér és katonai objektum van, én sorálományú katonaviselt ember vagyok, géppuskás pontos célzó/ határőr elvtársként szolgáltam a HAZÁT 86- 88 -ban és pontosan ismerem a különböző lőfegyverek hangját, hiszen géppuskás mesterlövészt csináltak belőlem a BM-seregnél annak idején/ tudnotok kell, hogy 1988. március 15-én, Miskolcon be voltam osztva mint sorállományú géppuskás, egy nagy katonai objektum tetejére készenlétben főgéppuskásként- a géppuska- fészekbe tömeget lőni, mert én voltam az egyik legjobb lövő a laktanyában... Még a hideg is kiráz az egésztől/

Szóval mióta itt lakunk, folyamatosan hallom a PILISI katonai bázis felől, hogy egész napokon keresztül gyakorlatoznak. Géppisztoly, géppuska, s különböző ágyú hangok... Mire gyakorolnak??? Mire készülnek ezek a jó katonák?

Rakódik össze a kép- jönnek- mennek az új körlevelek, olvasom a híreket.

Röviden...

Izrael heteken- hónapokon belül meg fogja támadni IRÁNT. Ez lesz a végső pont, az utolsó csepp a pohárban!
Már megkezdte a provokálást, bevallottan és bizonyíthatóan robbantásokat hajtott végre iráni harcászati központokban, de Irán nem hajlandó elismerni, hogy ezt A MOSSAD hajtotta végre, hanem úgy tesz, mintha sima csak " véletlen" robbanások lettek volna. Ezért Izrael egyre provokatívabb akciókat fog végrehajtani.

A szerencsétlen izraeli lakosság egy esetleges háború kirobbanásakor pontos menekülő útvonallal van ellátva. A mi Drága Országunk évek óta arra készül a polgárok háta mögött, hogy "fogadóképes" legyen a NAGY MENEKÜLT TÖMEGRE. Bár erről minket egyáltalán nem tájékoztat az országvezetés...

Országunkban / a hírek szerint is/ minden készen áll a fogadásra.
Lakóparkok épültek, amik üresen állanak ország- szerte évek óta, / egy-két fegyveres őr őrzi azokat/.

Nekem semmi bajom semmilyen idegen náció befogadásával. De és csak...

Amikor Borsodban laktam pár éve- nem értettem, hogy a 70 %- os cigány lakosságú Ózdon / a munkanélküliség fellegvárában/ miért van bank/ bank hátán a főutcán. Kire és mire várnak ezek a bankok?

Most már tudom...

Az "ÚJ KÁNAÁN Földje" lettünk / MINDIG IS TUDTÁK TÁLTOSAINK, HOGY EZ A HELY KÁNAÁN/...

Ide /is/ fognak menekülni az izraeli hatalom által kirobbantott háború elől a szerencsétlen izraeli emberek.

Ez a PROGRAM!

Ezért csinálták meg a svájci "deviza- hitelőrületet" országunkban pár hónapja, s ezért állunk úgy, hogy az adósok át kell tudják adni az ingatlanokat valakinek / A KÍMÉLETLEN VÉGREHAJTÓK KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL/, mert nem tudják fizetni a részleteket...

A MAGYAR EMBER FELÉPÍTI ÉLETE HÁZÁT, DE A HITELEKET NEM TUDJA KIFIZETNI, EZÉRT KILAKOLTATJÁK. A Párt és az állam "segíti ahogy tudja"- de ki kell költöznie, természetesen egy rezervátumban fog kilyukadni a család- olyan helyen amelynek sem eszmei értéke, sem tájszépsége és valós értéke nem lesz, s örülni fog mégis minden résztvevő mint majom a faszának / .

NAGYON DURVA!


Háromnegyed Budapest el van adva, üresen állanak a felújított házak és háztömbök- erről Grespik László sokat tudott volna mesélni, de ki hallgatta meg 10 éve?


Remek, "ÖRDÖGI" TERV UGYE??!

De nem is ez a baj!

Bár nekem nincs ingatlanom, csak egy földönfutó elbérlő vagyok immáron 6 éve- de mégis megérdemeljük, ha hagyjuk!
S hagyjuk...


A BAJ ott kezdődik, hogy innentől kezdve- potenciális katonai célpont leszünk!!!

Most nem vagyunk érdekesek az ARABSÁG számára.

Ha idejönnek az izraeli népek, onnantól kezdve itt lesz a pusztítandó célpont!

ATOMBOMBA célpont leszünk, ha az izraeliek megtámadják az ARABOKAT- ez nagyon fontos ÜZENET!

Ők ott úgy háborúznak, ahogy akarnak, de sajnos ide hozzák a bajt a mi fejünkre!

Emberek, nagyon nagy a BAJ!!!!


Gondolkozzatok el, s keressük a KÖZÖS PONTOKAT, az EGYSÉGET!
Tanuljunk meg együtt imádkozni, használjuk ki TUDÁSUNKAT!

Nekünk nincsenek gépfegyvereink, nekünk DOBJAINK és IMÁINK, SZÉP IMÁDKOZÓ ASSZONYAINK vannak, erős és céltudatos férfiaink.

KÉRLEK BENNETEKET DOBOLJUNK és TANAKODJUNK, IMÁDKOZZUNK EGYÜTT!!!

HASZNÁLJUK A TUDÁSUNKAT és KÉRJÜK A SEGÍTŐKET, a VÉDŐT: ISTENANYÁNKAT!



Szeretettel mondom mindezeket és nem vagyok zsidóellenes, emberek és gyerekek, családok jönnek majd ide, én senkit sem utálok, testvéremnek tartok minden emberi lényt, de ami durva, az DURVA!!!!


Ma gyakorlatoztak a katasztrófa védelmisek, az egész ország szirénázott, a repterek, a tűzoltók, mindenki pörgött... Nagyon komoly hadgyakorlat folyt ma- a kereskedelmi tévékben feliratok voltak a sorozatok közben: " KOVÁCS 12 tűzoltó- gyere ide és ide, Béla hozd a kulcsot mer' pofán váglak, stb..."

MINEK is?????? Mire készülnek ezek a" jó fideszesek"?

Mire készülnek, ha nem arra amit leírtam?



Ha valaki tudja közületek - hát várom a választ!


Szeretettel : Heffner Atilla



 Biohekkerek és egyéb állatok



Biohekkerek és egyéb állatokMondhatni, feltalálták, hogy a tyúkkaki nem robban... "Biohekkerek" befolyásolhatják az emberi agyat. "Az amerikai tudósok meg vannak győződve, hogy nincs messze az az idő, amikor az agyat ugyanúgy „fel lehet törni”, mint a számítógépet, azaz irányítani lehet majd az embert."
Ha belegondolunk, a sok hülye politikus mit csinál? Megvezetett embereket befolyásol. Agyógyszergyártók hogyan manipulálják gyógyszerfüggésbe hajszolt, általuk megmérgezett embereket? A PepsiColagyártói miért kevernek halott embriókból származó "ízreceptorokat a népszerű üdítőbe"? AMonsanto meddig fogja rongálni a bioszféránkat? A HAARP állomások, vagy NATO radarokmiért sugároznak tudatmódosító hullámokat, és miért változtatják meg a légkör elektromos töltöttségét?

"Vírusként speciális mikroorganizmusok szerepelhetnek, amelyeket a génsebészet új irányával, a szintetikus biológiával foglalkozó kutatók hozhatnak létre. A sejtek, mint élő mini komputerek, a DNS, mint a programozás nyelve: íme a futurológusok üzenete. Ugyanakkor a szakemberek szerint az ilyen összehasonlítás csakis metafora."
A feltett kérdés nem "metafora", hanem már jó ideje valóság! Az agyból lehet olvasni, könnyebben, mint sokan gondolnák. A globális megfigyelés, minden egyed nyomkövetése, már a jelen. Akár technikailag, akár biológiai letapogatással, mindkettő működik, de semmi nem elég...
Az USA minden államának egyetemei nanorobotokat gyártanak, de Európában is a legtöbb helyen. A félelemkeltés egyik alternatívája, hogy beültetett chippekkel uniformizált társadalom rémképe mellett belélegzett, megevett, vagy oltásokkal szervezetbe juttatott nanorobotok tömege lepi el a szervezetünket. Attól a jövőtől kell tartanunk, amikor az idióta, megvásárolt kormányzatok elrendelik az "általános ellenőrzést", hogy a "Fenevad" ránk tehesse bélyegét, mert a globális ellenőrzés maga a "Fenevad"!

A figyelem elterelése nagyüzemi szintre emelkedett. A kommunizmus rémképe helyett már a hazájukat, népüket védő "terroristák" jelentik az ellenségképet a média mindenre kapható kufárjai számára, mert akik saját -és népe érdekeit védi, sugallatuk szerint TERRORISTA. Nekünk ezek az emberek még mindig "hazafiak", és szerencsére, (még) mi vagyunk többen! Sok a terelhető, átverhető ember, de semmi sem tart örökké, így a hülyeség sem...

A spanyolok véleménye alapján az USA jelenti a legnagyobb veszélyt a globális biztonságra. Jelenleg már a világ népeinek túlnyomó része is ezen a véleményen van.Spanyolország eladósodását, vagy "leépítését" az amerikai, rájuk erőszakolt szélerőművek vásárlása okozta, amin az USA "befektetői" gazdagodtak meg, és hogy az Európai-Londoni Ingatlanalap kifosztásából is amerikai bankárok tollasodtak meg, miközben Európa csődbe ment sem a véletlen műve. Ez a "vélemény" helytálló.

A művi úton kitermelt "amerikai ingatlanválság" vágta haza a korrumpálódott és bűnrészes európai bankrendszert, megszabadítva Európát a felhalmozott tartalékaitól, és a nemzetáruló kormányok tevékeny segítségével leépítették a gazdaságokat. A spanyol, lesújtó vélemény az USA-ban elburjánzó zsidó pénzuralmi rendszer társadalmi minősítése, de ilyen minősítést gyakran adnak ki mások is, többekközt mi is.

A globális pénzuralmi rendszer terroristái már mindent megmérgeznek. Emberek halnak meg a halott ételektől, amelyeket mikrohullámú sütőkkel, rádióaktív izotópokkal tesznek tartóssá, és emberi szervezettől idegenné. Az ember az egyetlen állat földön, aki elpusztítja a tápértéket az élelmiszereiben étkezés előtt. Minden más élőlény természetes, feldolgozatlan állapotban veszi magához szükségleteit. Oroszországban a mikrohullámú sütőket 1976-ban betiltották, mert a negatív egészségügyi következményeket annyi vizsgálat igazolta, hogy a használatukat felfüggesztették. A tilalmat feloldották peresztrojka után, a korai 90-es években. Számos dokumentum megtalálható online a témával kapcsolatban.
Az így kezelt ételek fogyasztói folyamatos alultáplált állapotban kerülnek. A mérgező vegyi-anyagok (plusz az egyéb tényezők, mint az érzelmi trauma, a testmozgás hiánya stb.) együttesen okozzák a betegségeket. Ehhez még hozzá tehetjük a szándékos szerves és szervetlen mérgezéseket.

Az "angolszász misszió" mindenkit provokál. Előrevetítene pl. egy India és Pakisztán közötti nukleáris vagy biológiai háborút, egy kínai terjeszkedést, vagy ide tartozik az arabok kiirtási terve is. Ehrlich, 1970-es években felvetett borúlátó kilátásai, valamint a Royal Society jelentése, amely szerint az emberiség élelmiszer-fogyasztási indexe, ami hatalmas eltéréseket mutat a gazdag és túl szegény népesség között, szörnyű értékeket mutat, mert a forrásokhoz való hozzáférés nem csak gazdagok lehetősége kellene hogy legyen, főleg, ha azokhoz tisztességtelen úton jutottak hozzá. Márpedig kevés gazdag nem használta ki a judeodemokrácia csalási, lopási, és korrupciós lehetőségeit.

John Guillebaud, az University College nyugalmazott professzora, a népességi ügyekről szólva egy gépfegyver és egy kórházi ágy között állva, egy vértől csöpögő kés demonstrációja mellet beszélt a népesség-szabályozásról.


A prof, egyik kezében fogamzásgátlót tartva propagált 2010. októberében a humánus megoldásról, deForrest Mimsakadémikus azebola vírus 90%-os "hatékonyságát" 2006-ban ecsetelő, "másik véleményt" képviselő Eric Planka professzorról állította azt, hogy szociopata. A népességcsökkentés, a népesség-szabályozás, és az illuminátusok összelopott vagyonai birtokában, az általuk elképzelt, biorobotnak "meghagyandó" népesség illúziója nem fog valóra válni. A tudatmódosítási kísérletek pedig már most visszaütnek... mert amit szabad Jupiternek, az ökörnek is lehetőségében áll, és kezd élni is vele. Persze némi fáziskéséssel, mert az ébredéshez ébresztő kell.

Az ölési vágynál csak a zsidó rablási éhsége nagyobb az emberiségben, irtsátok ki a zsidót és béke lesz a földön.





 Tiszaeszlár, ha már szóba került


Tiszaeszlár, ha már szóba kerültHa már Zoli szóba hozta, a mai napig nem vesztette aktuálisát Solymosi Eszter halálának körülményeit vizsgálni:
(Gondolom a kép ismerős lehet sokaknak, bár az akkor zsidóknak kötelezően viselendő "sárga kaftánt" már átfestették. Az 1294-es emlékmű Svájcban található a zsidó gyerekgyilkosságok emlékére.)

tiszaeszlári pert a mai nemzedék teljesen egyoldalú, ferde, hamis világításban ismeri. Évtizedek óta úgy él a köztudatban, mint egy középkorra emlékeztető boszorkányper, mint az ártatlanul üldözött zsidóság nagy mártiruma, s az antiszemita gyűlölködés gonosz találmánya.
Mindezt a zsidóság vitte be így a köztudatba sajtója révén, és főleg 
Eötvös Károly segítségével, aki a per történetét húsz évvel annak befejezése után ismert háromkötetes munkájában megírta. Eötvös, akiről egyébként is köztudomású, hogy írásműveiben közölt adatai teljesen megbízhatatlanok.
Ebben a könyvében különösen sok valótlan, költött adatot hordott össze és lépten- nyomon a legkirívóbb ellentmondásokba került, amelyekről még írásművészetének gazdag eszközeivel sem tudja elterelni az olvasó figyelmét. De ezenkívül Eötvös, aki a büntetőperben védőként szerepelt, a védőügyvéd elfogult, egyoldalú nézőpontjából írta meg a per történetét, amely tehát a szándékos ferdítésektől eltekintve, már ez okból is nélkülözi a tárgyilagosság legkisebb mértékét. Eötvös ebben a munkájában elfogultsággal vádolta meg a bűnpert tárgyaló nyíregyházi törvényszéket és annak elnökét: Korniss Ferencet, de különösen igen súlyosan támadta 
Bary József vizsgálóbíró működését, aki az akkor érvényben levő bűnvádi eljárási szabályok értelmében úgy az elő nyomozatot, mint a vizsgálatot végezte. Bary József, aki Eötvös könyvében megjelenése idején a nagyváradi kir. Ítélőtábla bírája volt, a vádakra és támadásokra nem felelt, birói állására való tekintettel nem felelt és nem is felelhetett.

A magyar igazságszolgáltatásnak akkori vezetői Eötvös munkáját , adatainak valósága és állításainak igazsága szempontjából, kellő értékre szállították le akkor, amikor közvetlenül a könyv megjelenése után Bary Józsefet az ország akkori legnagyobb vidéki törvényszékénak, a nagyváradi törvényszék elnökévé, majd utólag kúriai biróvá nevezték ki.

Kortársai előtt nem is volt szüksége a tiszaeszlári per vizsgálóbírójának önmaga és ténykedései igazolására: mert hiszen ha csak ezredrésznyi igazság lett volna Eötvös állításaiban, nem emelkedhetett volna a liberalizmus korszakában magas vezető birói állásba, olyan igazságügyi miniszterek kormányzása idején, mint aminők 
Szilágyi Dezső, Plósz Sándor és Erdélyi Sándor voltak.
Az emlékirat hiteles adatokkal megerősített válasz Eötvös könyvének minden egyes valótlan állítására és koholt adattára, és nem meseszerű leírását adja a pernek, hanem a nyomozás és vizsgálat adataiból merített és bizonyítékok egész tömegével alátámasztott történetét.
Egyidejűleg a 
Magyar Nemzeti Múzeum okmánytárában helyeztük el a bűnper nyomozási és vizsgálati iratainak még a per idején készült és a nyíregyházi törvényszék által hitelesített másolatait és egyéb okmányokat és leveleket, amelyekre az emlékiratokban hivatkozás történik. Igy mindenki ellenőrizheti az abban közölt összes adatok hitelességét és valóságát.
Budapest. 1933 junius.

A BARY CSALÁD

Sok helyen megemlékeznek Solymosi Eszter vérvádi peréről, de kevés helyen boncolgatják az pszichikai okát. A zsidó-vérgyilkosság, a pszicho -és szociopata zsidóság vezetőinek kéjgyilkossága. Nem keverendő össze a primitív népek emberáldozataival, mivel kettő között annyi a különbség, hogy a pszichopatáról az tudjuk, nincs benne érzelem, és elsősorban empátia, de az előző nem teljesen igaz, míg az utóbbi teljes mértékben.
A pszichopatások degenerálódott lelkivilága a féktelen tobzódás eredményeként termelődik ki, és az utolsó fázis a korlátlan hatalom megszerzése után a kéjgyilkosság, a "kielégüléshez".
"
Nem részletezzük a bekövetkezett izraelita öldöklést, Mózes, Józsua és utóbb Dávid tömegmészárlásait. Elég megemlíteni, hogy a kánaáni népet nem a "föld okádta ki", hanem - az őslakosság szavaival szólva - a "rablók és nyakmetszők" (cutthroats, robbers, 32m 205 sk) tették. tönkre, akik Kr. e. 1000-900 tájára Kánaán politikai szervezetét szétzúzták s annak helyén Izrael néven új országot alkottak. A régóta tervezett szemita hatalomátvétel Kánaánban sikeresen megvalósult, az izraeliták hont foglaltak.Link
A mészárlás kedvéért vásárolt hadifoglyok, vagy a jelenleg is "szokásként" élő "baromfi-mészárlási ünnep" jól mutatja a degenerált elme megnyilvánulásait. 

#1 satu - 2012.04.17. 14:00:26
Hogy ne kelljen keresgetni gondoltam berakom az említett könyveket.

Eötvös féle nagy per ( három kötetes):
mtdaportal.extra...._per_1.pdf
mtdaportal.extra...._per_2.pdf
mtdaportal.extra...._per_3.pdf

Illetve:

Bary József - A tiszaeszlári bűnper
mtdaportal.extra....bunper.pdf

Nyomozás indult a tiszaeszlári ügy kapcsán. Még mielőtt valaki félreértené, kavicsos slomó feljelentette közösség elleni izgatás miatt a jobbikos képviselőt. Itt tartunk most, illetve dehogy is itt. Elsősorban az élősködök menetére gondolok, ahol egy zsidó (aki úgy nézett ki, mint a batmanből a pigvin (aki szintén világuralomra akart törni nagytőkés volt)) fényes nappal meglökdöshet egy magyar leányt egy biztonsági szeme láttára, mivel a biztonsági reakciója egyenlő volt a nullával. (Elnézést, de jól felidegesítettem magam megint.)

Közben megtaláltam Tulok által belinkelt könyvet teljes egészében. Innen letölthető:
http://data.hu/ge...Mmani_.pdf

Még két apró kiegészítést tennék.
http://www.pointe...00922.html
http://www.epa.os...gyorgy.pdf



Bank-maffia erőszak járvány?


Terjed a bank-maffia járvány! Ahogy az Occupy Wall Street mozgalom szereplői ellen is megindult a bankok és a "rendőrség"(?) által közösen megszervezett, megtervezettlevadászási akció, úgy ilyen eszközöket Magyarországon is alkalmaznak, pedig csak az érvényes törvények szerinti igazunkat követeljük, és amit nem akarnak megérteni a csalásokat kiagyaló bankok, az azt támogató kormányok, bíróságok és ügyészségek. Kásler Árpimegfenyegetése, és megfélemlítésének kísérlete rossz ómen Orbán számára, de Navracsicshelyében is elsüllyednék a szégyentől. Egyik hazáját kifosztó és a kifosztásban segédkező bábkormány sem hiheti, hogy "megbízása" örökérvényű, és korlátlan hatalmat biztosít, mert "hosszú az út a pohártól az ajkadig"!
Tudom, hogy bíznak abban, hogy a lefegyverzett ország maradék hadserege is csak arra elég, hogy a 
NATO afganisztáni kábítószer termelését védje.
Ez utóbbi NATO tevékenység miatt már a 
Nemzetközi Bíróságon van az orosz feljelentés, mert a "termelés" 40-szeresére növekedett, ami a tálib-uralom alatti kb. 100 tonnáról növekedett meg, de "zsoldosokkal" itthon sem lehet megvédetni az emberek jogait, ahogy nagyrészben mindenre kapható rendőrökkel, és köztisztviselőkkel sem!

Napi Gazdaság idézi az OTP kifogását, miszerint "azzal érvelve, hogy a kikötéseket a bíróság érdemben nem is vizsgálhatja, mert ezek a szolgáltatás és ellenszolgáltatás összemérése szempontjából releváns tényezők, és a Ptk. szerint a kikötés ilyen esetben nem támadható meg. Érdemi vizsgálat esetén pedig a két kikötés nem tisztességtelen, megfelelnek a jóhiszeműség és a tisztesség elvárásainak.Link
Az 
OTP, de más pénzügyi szervezet deviza-hiteleiről már tavaly készítettem egy összefoglalót, végig vizsgálva, hogy törvényellenes jogszabályokra, belső szabályzatokra hivatkozva, a PTKés a BTK hány és milyen előírásokat tartalmazó paragrafusát szegték meg. Ebből a legenyhébb, hogy a "jóhiszeműséget" is megsértették, pofátlanul kifosztva a hitelfelvevőket.
Napi Gazdaság is jelezte, ahogy neves svájci és amerikai gazdasági szakemberek is, hogy "Nem történt devizavásárlás"!Csak akkor lenne jogos az árfolyamok közötti különbség felszámítása, ha devizavásárlás történt volna az ügyfél számára. Azonban ebben az esetben a bank nem vett és nem adott el devizát az ügyfél részére.

A csalás többszörös, és teljesen jogellenes, mert a 
vérszemet kapott bankárok és "politikusok" nem csak az árfolyamnövekedés különbségét verték rá a saját adónkból ellopott milliárdokra, és a többi értéktelen virtuális pénzre, nem csak a százalékosan meghatározott kezelési költséggel követtek el törvénytelenséget, devizacsalást, de még adót sem fizettek a "többletbevételek" után. Ha az állam részesedne a "befektetéséből", és ezt esetleg nem lopnák el a politikusok, még érthető lenne azok hozzáállása, akik tudatlanul azt mondják, megérdemlik a deviza-hitelt felvevők, hogy elveszítsék mindenüket, de egyrészt ezektől a most "nem érintettektől" is loptak, méghozzá több ezer milliárdot, másrészt a deviza-hitellel kifosztottak után ők fognak következni, mert ez a tolvajbanda addig nem nyugszik, amíg mindenkit ki nem foszt! Utánuk a "kicsit", majd utána a gazdagabbak, és végül már milliárdosok következnek, mert a Bilderberg Group szerint "túl sokan vannak, nincs szükség ennyi élősködőre".

Árpival már jóideje végigvizsgáltuk, hány sebből véreznek ezek a szerződések, milyen jogsértéseket bújtat a kormány, és milyen helyrehozhatatlan károkat okoztak eddig is az összefonódó banki -és politikai érdekek.
"
Olyan szolgáltatásért fizet az ügyfél, amit nem vesz igénybe, hiszen deviza eladás-vétel nem történt. Ezért egyneműsíteni kell a folyósítást és a törlesztést, amit az első fokú bíróság is kimondott. A döntés jogerős." - írja a Napi Gazdaság.
Az utolsó előtti mondat magáért beszél, de ettől kiterjedtebb a csalás, mert ha a pénzintézet az 
MNB-től a befektetői pénzéből vásárolt volna valutát, még azt lehetne mondani, hogy jogos némi követelés. 2008-ban a bankoknak 5% fedezetet kellett 100% hitel folyósításához felmutatni. Ez a fedezet 2009-re 2%-ra csökkent, viszont forintvásárlás nem volt, csak évi 8 milliárd dollár adókból történő kifizetése a pénzkiadásért.
A hitelekből gyakorlatilag hozzávetőleg 
3000 milliárd forintot az adófizetők pénzéből a MNBállt, amiről mélyen hallgatnak. A fennmaradó 4600 milliárd pedig virtuális, fedezet nélküli pénz volt, értéktelen papír, mert értéket csak az adózott jövedelemből befizetett törlesztéseken keresztül kaphat. A kb. 7600 milliárd forintos hitelállomány 2-5%-át adták csak a bankok (ha adták).

kormány, ahogy a PÁSZF is, úgy tesz, mintha nem tudná, hogy mitörtént, közben a bíróságok működését felülről vezérli. Politikai érdekek mentén dob csontot a becsapott, és jogérvényesítési lehetőségétől megfosztott embereknek, és a "gesztusnak" is örülni kellene, bár az elért "eredmények" még csak a kezdetet jelentik!
Idézve Árpitól a hitelekről: "
És mindebben az a szerencse, hogy nem azért nem tartalmazhat más haszonelemet, mert Kásler Árpád mondja, vagy a Bíróság mondja, hanem azért, mert a törvény így rendelkezik. Tehát aki mást ítél, az a törvény ellenében ítél!Link
Csányi fenyegetése már eljutott a fél országhoz, mert az ilyen bíróságokra való "nyomásgyakorlás" csak annyit fog eredményezni, hogy törvényellenes ítéleteket meghozni hajlandó bírók is gyűjthetnek, ugyanúgy, mint a milliárdosok... no nem igazán mondom mire, majd eldöntik, hogy megvesztegetésre, magánhadseregre, vagy temetésre...

Első rész:

Második rész:



Elfogató parancs... avagy hol lesz a

 magyar Alcatraz?


Legfőbb Ügyészség. 

Cím, 1055 Budapest Markó u. 16.
Tisztelt Legfőbb Ügyészség!


Alulírott Kásler Árpád, a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének (BAÉSZ, 5711.Gyula,Fehér-Körös utca 69.) elnöke, közvádas

f e l j e l e n t é s t t e s z e k

ismeretlen tettes ellen elsősorban a Büntető Törvénykönyv 310. §(1) –se alapján,adócsalás alapos gyanúja miatt.

Aki a) költségvetésbe történő befizetési kötelezettség vagy költségvetésből származó pénzeszközök vonatkozásában mást tévedésbe ejt, tévedésben tart vagy a valós tényt elhallgatja, és ezzel egy vagy több költségvetésnek vagyoni hátrányt okoz, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

5) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a.) a költségvetési csalás különösen jelentős vagyoni hátrányt okoz, b) a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalást a (2) bekezdés b) pont ba)-bb) alpontjában meghatározott módon követik el.

Ennek alátámasztására előadom azt, hogy az úgynevezett devizaalapú hiteleket folyósító pénzintézetek kihasználták a törvény adta lehetőséget, amely lehetővé teszi számukra, hogy egy kihelyezett kölcsönt, más pénznemben tartsanak nyilván mint amiben kihelyezték és mint amiben az adott hitelügylet törlesztése történik az adós részéről. Ezt a jelenleg számukra előnyös és az adósokra hátrányos lehetőséget, a rendelkezésre álló információk alapján, viszont adóelkerülésre is felhasználják. Különösen nagy értékű, milliárdos adóösszegekről van szó.

A pénzintézetek, a kihelyezett forinthiteleket a kihelyezéskor vételi árfolyamon számolva vezették be a nyilvántartásukba és könyvelésükbe, majd ennek törlesztését eladási árfolyamon számolják fel, amelyhez hozzáadódik az időközbeni árfolyamnövekedés is. Ez sok esetben 50-60% többletbevételt eredményez a hitelintézet részére, a kihelyezett forint- összeghez és a visszakapott forintösszeghez viszonyítva.

Ennek ellenére, a pénzintézet a visszafizetéskor úgy könyveli el, 
mintha a kihelyezett devizanemben nyilvántartott összeg értékét kapná vissza és ennek következtében nem esik adókötelezettség alá, holott nem így van, mert a magyar állam határain belül, sem kívül, ő nem végezte el a valós devizaátváltást, ami feljogosítaná az adómentességre, vagyis úgy jut nagyon komoly nyereséghez, hogy az sehol nem jelentkezik nála kamatjellegű jövedelemként, ami adókötelezettséget vonna maga után. Ha feltételes módban, még el is fogadnánk a bank és adós közötti devizaelszámolást, az aláírt szerződésre való tekintettel. Mindez még akkor sem jogosíthatja fel a bankot arra, hogy a kihelyezett összeg és visszakapott összeg közötti különbséget adómentesen elkönyvelje, az árfolyamkülönbségre való hivatkozással.
A hitelező és adós közötti szerződés ebbéli szándéka, nem vonatkozhat, a magyar állammal szembeni kötelezettség mentesítésére, ugyanis a magyar állam nem szereplője ennek az ügyletnek. Itt valójában a hivatalosan feltüntetett kamat és egyéb költségeken kívül, egy burkolt kamat is tettenérhető, súlyosan megkárosítva ezzel a magyar állam költségvetését.

Másodsorban a Btk 318. § (1) bekezdésébe ütköző 
csalás bűntettének alapos gyanúja miatt, valamint a Btk.296/A. § (1)bekezdésébe ütköző fogyasztó megtévesztésének alapos gyanúja miatt teszek feljelentést.

Ezért mint a csalás bűncselekményének törvényi tényállása:

-Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ezzel kárt okoz, csalást követ el.

Előadom, hogy Magyarországon sok százezer állampolgárt és több önkormányzatot, az úgynevezett „devizaalapú” hitelek felvételekor megtévesztettek, a hitel futamideje alatt megkárosítottak és folyamatosan jelenleg is megkárosítanak, véleményem szerint büntető jogilag is értékelhető módon és jogkövetkezményekkel.

296/A. § (1)Aki az áru kelendőségének felkeltése érdekében nagy nyilvánosság előtt az áru lényeges tulajdonsága tekintetében valótlan tényt, vagy 
valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állít, illetve az áru lényeges tulajdonságáról megtévesztésre alkalmas tájékoztatást ad, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Véleményem szerint megvalósult a megtévesztés és a valós tény megtévesztésre alkalmas módon állítása, mert a pénzintézetek kihasználták az emberek pénzügyi és pénzpiaci ismereteinek hiányát, holott a hitelfelvevő emberek, szakemberekhez és szakintézetekhez fordultak, bankokhoz és pénzintézetekhez. Tehát nem róható fel számukra, hogy a hitelfelvétel előtt nem tájékozódtak kellőképpen. Pontosan ezt használták ki ezek az intézetek és hosszúlejáratú, jelzálogfedezetű hitelek helyett, valójában egy tőzsdei fogadásra és tőzsdei spekulációra jellemző (swap)ügyletet adtak el számukra hitelezés címen. Ezzel minden kockázatot a hitelfelvevőkre hárítottak rá, holott a pénzügyi törvény kimondja, hogy a kamat, a hitelező hasznát és kockázatát is kell hogy fedezze.

A Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 
1996. évi CXII. tv. Értelmező rendelkezések III. Egyéb meghatározások 7-es pontja a kamat fogalmát az alábbiak szerint határozza meg:

„ Kamat: az adós által a kölcsönnyújtónak (betételhelyezőnek) az elfogadott betét vagy az igénybe vett kölcsön használatáért, 
kockázatáért fizetendő.

A tisztelt Ügyészség engedelmével bemásolok egy rövid részletet, tájékoztató jelleggel, az MNB honlapjáról. Ebből is kiderül az, hogy ezek az ügyletek, nem alkalmasak hosszúlejáratú 15-25 évre szóló hitelezési formának.

Az FX-swap ügylet a devizapiaci ügyletek közé sorolható, mert valójában eltérő devizákban denominált pénzáramlások cseréjét jelenti. Az ügylet keretében a felek megállapodnak, hogy a birtokukban lévő devizát (t0 időpontban) az azonnali árfolyamon elcserélik a másik devizára, majd egy későbbi (t1 időpontban) – a jelenben meghatározott, a kamatkülönbözetet is kifejező határidős árfolyamon – visszacserélik (1. táblázat).1 Az FX-swap tehát egy azonnali deviza-adásvételi ügyletből (induló láb) és egy határidős ügyletből (határidős láb) áll: a spot láb elszámolása után az ügylet a határidős ügylettel megegyező partnerkockázatot tartalmaz.

Továbbá előadom, hogy az a banki védekezés több okból sem állja meg a helyét, miszerint az adósok akár jól is járhattak volna, a devizaalapú nyilvántartással. Először is senki sem gondolhatja azt komolyan, hogy a magyar forint a svájci frankhoz képest, lényeges erősödést tudna produkálni, belátható időn belül. Bár az akkori politikai vezetés mindent megtett az ország valós gazdasági állapotának elhallgatásáért és ezzel is tévedésbe ejtették a magyar állampolgárokat, mert nem volt tényleges és valós rálátásuk az ország gazdasági helyzetére,
amely helyzet lényeges és megkerülhetetlen befolyással bír a hosszúlejáratú hitelekre. Visszatérve a banki védekezéshez, ha még be is következett volna a forinterősödés vagy devizagyengülés, akkor is a bankok rendelkeztek az egyoldalú kamatmódosítás lehetőségével, aminek segítségével, kompenzálni tudták volna veszteségüket. Ez is azt bizonyítja, hogy kockázattal, csakis a hitelfelvevő rendelkezik, holott ennek pont fordítva kell történnie normális esetben.

A megtévesztést alátámasztandó, a tisztelt Ügyészség figyelmébe és tudomására hozom, hogy a pénzintézetek, a devizaalapú és elszámolású hitelek folyósításánál, úgy a jelzálogtípusú, mint gépkocsi vásárlási vagy önkormányzati kötvénykibocsájtások esetében, azzal győzték meg a hitelfelvevőket, termékük biztonságáról, hogy az igénylők elé terjesztették az elmúlt évek árfolyam mozgását.

Idézek egy 2008 március 27.-i jegyzőkönyvből, amely egy több százmilliós kötvénykibocsájtást megelőzően hangzik el a banki szakember részéről:

Az EUR, CHF, FT, viszonylag együtt mozog, az árfolyam kiszámítható. A CHF mozgása az elmúlt 10 évben jó, kiszámítható, megbízható”

Itt ki kell jelenteni, hogy ez teljes mértékben a megtévesztést szolgálja és 
a valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állítja, ugyanis mára már minden kétséget kizáróan tudjuk, hogy ez a stabil mozgás nem a piac által szabályozottan működött, hanem a MNB által fenntartva egy mesterséges védelmi sávval.

Erről 2011 november 03-án egy nyilatkozatot adott ki a Magyar Nemzeti Bank kommunikációs osztálya.
„ a devizahitelek felfutásának időszakában, Magyarországon egy árfolyamsáv volt életben, ami a hitelfelvevők szemében csökkenthette a forint árfolyamának megfigyelt és várt ingadozását”

Ezt a mesterséges védelmet 2008 végén megszüntették és szabad utat adtak a spekulációnak. A svájci franknak nincs önálló jegyzése forintban. A svájci frank árfolyamát az euró forintban jegyzése és az euró-svájci frank közötti váltás figyelembe vétele adja meg. Ezen felül a svájci jegybank elnöke, levélben felhívta az MNB akkori elnökének, Járainak a figyelmét a svájci frankban hitelezés veszélyére.

Tehát a bankrendszer tudott a túlzott kockázatról, mert az MNB bizonyára belső levélben figyelmeztette őket erre. Ha nem, akkor is tudott róla, mert a forint kivezetése és az euró bevezetésére törekvés idején mégsem euróban kínálták a hitelt, hanem az euróhoz képest menekülő valutának számító devizában. A bankok tudtak a hosszabb távon esedékes pénzromlásról, ezért választották a nem kézenfekvő pénznemet. Ez a pénznem számukra előnyösnek volt várható az euróhoz képest. Ezért választották. Tehát, ha olvasták a svájci jegybank figyelmeztetését, még inkább erre kellett hangolódjanak, 
mert ami veszély az ügyfélnek, az előny a banknak.

Végezetül megjegyzem, hogy az egész devizaárfolyam különbség jogilag nonszensz létét és a csalás lényegét tökéletesen bemutatva jól szemlélteti egy 
2008.júliusában kelt PSZÁF ügyfél tájékoztató, amely a deviza alapú hitel jellegét úgy próbálja elmagyarázni az ügyfeleknek, hogy idézem:

„ 
Mivel a bank a devizában nyilvántartott hitelt forintban folyósítja, azt át kell váltani forintra. Ehhez a bank devizavételi árfolyamot alkalmaz, mintha megvásárolná az ügyféltől azt a deviza összeget, amelynek ellenértékét forintban kifizeti. A hitel törlesztésekor ugyanez fordítva játszódik le. Amikor Ön a törlesztő részletet fizeti forintban, a bank azt deviza eladási árfolyamon számítja át devizára, mintha eladta volna Önnek a törlesztéshez szükséges devizaösszeget.”

A feljelentésemben foglalt tényállás valós és komoly probléma, amely széles társadalmi rétegeket érint Magyarországon, akár a hitelszerződéseiken, akár az állami költségvetésből elvont és be nem került összegeken keresztül.
Kérem a tisztelt Legfőbb Ügyészséget a feljelentésem minden részletre kiterjedő kivizsgálására, az eljárás lefolytatására, indokolt esetben a felelősök elleni elfogatóparancs kiadására és büntetőeljárás alá vonására.

Előre is köszönöm.

Kelt Gyulán, 2012.március 20. napján

Tisztelettel:

Kásler Árpád, a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke.
Link




 USRaeli terrorizmus



USRaeli terrorizmusKicsit büdös ez a terrorista kérdés! Sőt, nem kicsit, nagyon! Valójában olyan, mint amikor szarral dobálják az embert, ráadásul evés közben. Ahogy megszünt a kommunista veszély, bár a "Népi Kína" kommunistaként beszél saját magáról -Kuba, Észak-Korea, és még néhány diktatúra is ide soroja magát - a kommunizmus rémképe háttérbe szorult. Talán nem véletlenül. A kommunista eszmékkel nemrég foglalkoztunk, most a következő kreált "trükkök" kerülnek boncasztalra. A "Y" vágás után nagy mennyiségű, színtelen gáz, vagy helyesen inkább, büdös kénhidrogén terjeng a levegőben, de mintha némi rádioaktivitás is vegyülne bele...

Mindenki sejtheti, hogy nem a megtámadott, hazájukért, népükért "kölcsön kenyér visszajár" alapon harcoló arabokról, beduinokról, afgánokról, palesztinokról, vagy más, USA, Izrael, Nagy -Britannia és Franciaország által elnyomásuk, kirablásuk ellen védekező népről fogunk értekezni. A csalással, erőszakkal történő pénzügyi és gazdasági kifosztás mellett is rászabadítja az NWO a világra "sátáni kutyáit".
A világ legnagyobb terrorista állama, az USA, és népirtási célra kitenyésztett multinacionális cégei is szedik áldozataikat. Talán a legnagyobb öngyilkossági hullám van folyamatban, immáron 16 éve, a Monsanto "jóvoltából" Indiában. Az indiai gazdák öngyilkossági rekordot állítottak fel negyedmillió gazda halálával, de mi ennek az oka?

Monsanto költség-hatékony vetőmagjainak felfújt árai 2009-ben 17638 gazda öngyilkosságához vezetett. Hozzávetőleg minden 30 percben egy haláleset. A genetikailag módosított vetőmagok miatti sorozatos terméskiesések csődbe ment gazdák tömeges öngyilkosságához vezetett. Többnyire ugyanazzal a rovarölő szerrel vetettek véget életüknek, amelyet a Monsantó szállított nekik.


Az indiai farmerek öngyilkossági aránya jelentősen megnőtt a Monsanto Bt-gyapot vetőmagjainak 2002-es bevezetése óta. Dr. Mercola, oszteopatikus orvos, a világon számos helyen végzett a természetes egészségnevelés területén vizsgálatokat. A közelmúltban, első kézből, saját szemével győződhetett meg a pusztításról. 2007-ben ez még "csak" 4238 életet követelt. Sok család csonkává vált, mert az elkeseredett gazdák, az éhezés elleni küzdelemben alulmaradtak, és öngyilkosságba menekültek.

"Mi most tönkrementünk," mondta az egyik halott férfi 38 éves felesége. "Vettünk 100 gramm Bt-gyapot magot. Kétszer nem volt termés. A férjem depressziós lett. Kiment az ő területére, megállapította, hogy nem terem a gyapot, és a lenyelte rovarirtót."

Indiában a lakosság 60%-a közvetlenül vagy közvetve, függ a mezőgazdaságtól. A Monsanto behatolása India hagyományos és fenntartható gazdálkodási közösségeibe nem csak a vonatkozó egészségügyi és fiziológiai okoknál fogva, de mostmár egyértelműen a sokkal súlyosabb öngyilkossági statisztikák miatt is veszélyt jelent.

Ha még emlékezik rá valaki, az USA által korábban kierőszakolt Tokyo-Újdelhi-Camberra Kína ellenes tengely, elősegítette az "ilyen" amerikai "gazdsági segítség" nyújtását. Ausztráliában 2010-ben aszály vitte le a termést, hozzájárulva az "Arab Tavasz" éhséglázadásaihoz.
A Japán földrengés előtt 3 nappal már magnetométerekkel mérni lehetett a 2,5 Hz-es földrengéshullámok sugárzását, tetézve, hogy a földrengés idején, a mobil olajfúró sziget platformra telepített SBX-1-es HAARP állomás is "véletlenül" a közelbe lett vezényel a USS Truman védelme alatt.
India "jutalmul" a Japán, indiai, Ausztrál Kína ellenes szövetségért árvizeket, aszályt, GMOvetőmagokat, és chamtrails permetezéseket kapott, és mára annyira "javult" a viszony, hogy India le is lövi a "permetezőgépeket".

Japánok által kapott "jutalomból" szinte már az egész világnak jutott. A légkörbe nagy mennyiségű rádioaktív szennyeződés került, de bőven szivárgott az óceánba is. "A dohányzás megvéd a tüdőráktól" cikkben már jeleztem, a tüdőrák kialakulásához 1 mikrogramm (a gramm milliomodrésze) plutónium elegendő. Az USA "ajándékozási kedve" nem csak a japánokak szerzett maradandó károsodást. A tenger felől érkező köd, majd az azt követő vihar utáni tesztelés Dél-Kaliforniában 506%-al meghaladta az átlagos háttérszintet. A Los Angeles-medence, és Santa Monica csapadékvizsgálatát már 2011. március 15-én megkezdték, de a jelenlegi 506%-os szint elég magas ahhoz, hogy az NRC felfedezze az okozott veszélyt.

Lauren Moret független tudós 2004-es cikke mérdföldkövet jelentett a Japán Times-ban. Leleplezte a hazug és meghamisított dokumentumokat kiállító kormányzati tisztviselőket és az atomerőművek építésében vétkeseket a földrengés veszélyes területeken.


2011. március 11-én valójában szándékos cselekmény, a "tektonikus nukleáris hadviselés" eredménye irányult Japán, Az USA, Mexikó, és Kanada lakossága ellen. A területek szennyezettsége fogja biztosítani a közegészségügyi katasztrófát. A Japán gazdaság soha nem tér vissza a korábbi szintre.
HAARP-aerosol/chemtrails plazma fegyver alkalmazására is akadnak bizonyítékok. A földrengés intenzitása is jellemző, kiindulási pontja az USA. A Japán Westinghouse(Rockefeller érdekeltség2006-os és a Hitachi, valamint egyéb érdekeltségek eladása. A hűtési rendszer hibáját a Stuxnet vírus okozta.
HAARP által létrehoztak 2011. március 18-án egy örvénylő felhőzónát, San Francisco Bay Area területén, ami heves esőzéseket váltott ki. Lauren Moret-féle független interjú nem csak a tektonikus nukleáris hadviselés elemeit ismerteti, de a számítógépvírusok tömegpusztításra való felhasználásáról is képet ad.

"Módszerek részletes felsorolása" még nem ért véget...



 Szimbiózis



Az EU látványos döglődése sok mindent eltakar a háttérfolyamatokból. Ha George Friedman Stratfornál hangoztatott gazdaságelemző féligazságai mellett a magyar(?) sajtó Orbán-stratégiai öntömjénezését is, vagy a további hátrányos megkülönböztetést "biztosító" EU döntéseket nézzük, elmondható, hogy a Magyarország ellenes EU "politikához" már csak egy kilépés hiányzik.
A belföldi sajtó egyik fele, mint mindig, 
Orbánt akar buktatni, míg a másik Bajnaizik, ésGyurcsány agymenéseit szajkózza, mintha ez lenne számunkra a legkézenfekvőbb opcionális lehetőség. Alternatív, és számunkra létkérdésű megfontolásként egyiknek sem jut eszébe (esetleg csak rémálmaikban), hogy nincs rájuk szükségünk (már régóta). A "felhajtó-kiárusító" szerepkör mindig jól jövedelmezett mindkét félnek, akár a keletnek, akár a nyugatnak szolgáltatták ki, adták el az országot, a lakosságot, és megtermelt javainkat baloldali, vagy jobboldali bőrben, ugyanazzal a gazdával. Orbán harcos kiállásához, vagy Gyurcsány „őszinteségéhez” sajnos nem társul az ellopott milliárdok visszaadásának „kihívási kényszere”. 
Most más szelek fújdogálnak. Csökken az iráni olajkitermelés, Szíria átjáró ház, a nemzetközi hadsintéren. Ki-be járnak a megszállók, a francia, brit, amerikai terroristák, de ki nem háborúzik már ott? Izraelben Netánnyau és az AIPAC Irán elleni támadásról döntött, persze még mindig feltételes módban. Oroszország nem hagyja magára Fehéroroszországot. Minden támogatást megad Fehéroroszországnak, amennyiben az Európai Unió szigorítja a politikai és gazdasági intézkedéseket Minszk ellen. "Ez nemcsak a katonai-műszaki együttműködéssel függ össze. Ez kormányközi együttműködés. "Nem hagyjuk magukra a fehérorosz kollégáinkat" mondta Rogozin, Vlagyimir Szemasko fehérorosz alelnökkel tartott találkozóján. Mondhatjuk, hogy "Apa kezdődik" (történetesen a reklámban szerepelő "ördög rossz" kisfiú a kisebbik öcsém fia), de hamarosan ott sem permeteznek a NATO gépei. Várhatóan Európa egyre nagyobb területeit sem fogják „magára hagyni”.
A nyugati világsajtó hangos 
Putyin győzelmének pocskondiázásától, az iráni "atomprogramtól", az amerikai tiltakozás elleni HR 347-es törvény, a Monsanto mérgezett élelmiszereinek törvények fölé helyezésétől, miközben elbaltázott aknamunkájukról. és az őket ért vereségről nem sokat hallani… tőlük.
Két részre szakadt a világ.
Van egy "alsó rész", akiknek próbálják lenyomni a torkán, hogy csak velük, és csak úgy lehet, ahogy ők csinálják. Ehhez van egy kitenyésztett és erre a célra idomított"politikusi" garnitúra, akik össze-vissza hazudnak, és úgy viselkednek, mintha mindenki mindent elhinne nekik.
Mielőtt mélyenszántó elemezésekbe kezdenénk, feltehetjük a kérdést: ki mellé állnának az európai, arab, vagy dél-amerikai emberek? Ki mellé sorakoznának fel az ún. "
nyugati" kifosztottak, kiraboltak tömegei? A kérdésre lehetne bonyolult válaszokat megfogalmazni, de a legegyszerűbb az, ha kimondjuk, azok mellé a közös érdekeinket védők mellé, akik segítséget tudnak nyújtani a fosztogató EU, USA és izraeli, "fekete arisztokrácia" rablógyilkosai elleni harcban. Ez még akkor is megtörténne, ha csak egy fokkal, egy kis nyúlfarknyival kínálnának többet, mint a fosztogatók, viszont ezt a CSIS elemzői is tudják.

Az amerikai nagyhatalmú stratégiai tervezőcsoport felkészülhetett erre az eshetőségre is, és mivel a Sakk Világszövetségnél alig kevesebb "sakkozó-elemzőt" tudhatnak soraikban, illetve foglalkoztatnak jelenleg. A kérdés, hogyan készültek fel? Alapvetően, erőszakkal nem lehet a becsapott kifosztott polgárokat arra kényszeríteni, hogy a hóhéraik érdekeit védjék.
Ki, melyik oldalon áll?
Ez képezi a bizonytalansági tényezőt, vagyis az 
ENSZ 2010. szeptemberi "50-50-50célkitűzései, és Putyin "Új Világrendet" említő nyilatkozata. Bár a jelenlegi helyzetben Oroszországnak nem áll módjában válogatni szövetségesek között, a világ tőlük fogja várni a "megváltást".

Érdemes elgondolkodni, hogy a négy részre felosztható, szortírozható emberiség hogyan rendeződne át, kötne szövetséget egy háború esetén. A felosztás szerint, ebből az első hányad, a fosztogatók, és ebből hasznot húzók vékony rétege. A második, a kifosztottak széles rétegei. A harmadik, a még szabadnak és nyugati illuminátusok elleni harcra készülődők nem elhanyagolható nagyságú erejének rétege, és a negyedik, a passzív országok nem túl jelentős lélekszámot képviselő emberanyaga.

Az első csoportot jól ismerjük. 
Illuminátusok, bankárok, az ún. "befektetők", csalók, tolvajok, és törvényeik által maguknak felmentést biztosító tömeggyilkosok akik, bár egykor rendelkeztek nemzetiséggel, átigazoltak a nemtelenek, és nemzettelenek saját magukat szűkítő csoportjába. Ebben a csoportban nincs sem rövid, sem hosszú távú barátság, csak farkastörvények. Kiszolgálóik más lehetőség hiányában, és többnyire meggyőződés és feltétlen lojalitás nélkül kapcsolódnak hozzájuk, és azonnal leválnának, ha kevesebb kockázattal is megélhetnének.
A második, nem önkéntes "képviseletű" csoport a legszélesebb. Ide sorolható Európa népességének túlnyomó része, Dél-Amerika, és most már az USA, Mexikó, de Afrika, Távol-kelet, és Ausztrália népességének is a legnagyobb része, vagyis a világ leghatalmasabb lélekszámú kifosztottjai, vagy kifosztásra kijelölt tömegei.
A harmadik csoportba Oroszország, egyes arab országok sorolhatók, melyek elég erősek ahhoz, hogy maguk mellé állítsák a második csoportba tartozókat. A lehetőség adott a további bővülésre. Az ún. passzív országok közé lehet sorolni a népjólétinek nevezhető, de szintén már "válság sújtott" térségeket. Ilyenek az elsősorban északi országok, Kanada, Norvégia, Svédország, Finnország stb. Ismételten feltehetjük a kérdést, mit tehetne például a magyar illegitim kormányzat, ha az oroszok katonai megfontolásból átlépnék a határt? Ha nem ellenségként, hanem felszabadítóként, megmentőként fogadná őket a lakosság, és a maradék katonaság, rendőrség is "átállna", mert legtöbbjüknek akkor sem tetszik ez a rendszer, ha "még" megél a "tevékenységéből". Ha a tényleges felelősségre vonáshoz, és elorzott javaink visszaszerzéséhez szükséges feltételeket nem csak a jog, de a mögötte álló erő is biztosítaná. Ha mondjuk Oroszország belátná, hogy nem csak szövetségesekhez, hanem hosszú távú piacokhoz is juthat, miközben nemzetiségi konfliktusok nélkül teheti ezt meg, ami elkerülhetetlenül kialakulna, ha csak gyarmatokat szerezne, szaporítva az ellenségei számát. Nevetséges az erőlködés, ahogy azon igyekeznek, hogy szétzilálják a nemzetállamokat, miközben 500 millió ellenséget gyűjtöttek csak az EU-ban. A mohó bankárkaszt kitermelte belső ellenségeit, saját "volt" népéből, és elpusztításukra Európában 70 millió bevándoroltatottat "szerződtetett". Az USA-ban erre "színeseket" alkalmaznak. Ahol "alapanyagként" rendelkezésre állt a belső etnikum, ott, mint nálunk is, felszaporították a létszámukat. Sokan elfelejtik, hogy nem csak a természetes kiválasztódás törvényszerűsége ismert a természetben! 
Létezik szimbiózis is, és ez általában jobban működik a "barátságnál és a testvériségnél"!
Mi lenne ha... 

Logikusan a belső feszültségek, a népnyúzó illegitim, idegeneket kiszolgáló tolvajkormányok mellett ki maradna "hívőként", ha se erő, se pénz, se megélhetés (megalkuvás) nyújtási lehetőség se marad a kezükben? Ki választaná őket? Senki, mert a jog és igazságosság alapján a megérdemelt helyükre, vagyis a börtönbe kerülnének. Nincsenek hibás meggyőződésű, csak félretájékoztatott, becsapott, félrevezetett emberek, vagy megvásároltak. De miért kellene bérbe adni magukat valami olyanért, ami eleve az övék, és amiért csak ki kell nyújtani az ezzel "nem piszkolódó kezet"?
Ám ezt már Izrael nem akarja megvárni…






  Róka fogta csuka...



Róka fogta csuka...A mostanit megelőző civilizáció "teteme" még ki sem hűlt, a Föld hosszú történelméhez képest elenyészően kevés, pár ezer évre rá, és már meg is jelentek az emberiség következő gyilkosai. Kétségtelen, hogy nagyrészt egyet lehet érteni David Meyer, az összeomlás öt szakaszát felvázoló gondolataival, de ha egytől kezdjük, mindig van egy kiindulási állapot, a nullpont. Ez pedig az, amikor elkezdik kijelölni a társadalmi "fejlődés" irányvonalait, ami egyben azt is jelenti, hogy megtervezték az emberiség elpusztítását, esélyt sem adva számára.Meyer, megállapításaiban nem veszi figyelembe, hogy az általa meghatározott öt szakasz, a "végeredményhez", vagy végítélethez közeli állapot, és az ötödik sem biztos, hogy az utolsó pont.
Bizonyos eseményeket fel lehet gyorsítani, "természeti katasztrófákkal", járványokkal, terrortámadásokkal, vagy akár egy aszteroida becsapódással, bár ez utóbbi még "szerencsére" nemigazán tartozik az emberiség ellen bevethető, illuminátusok által alkalmazható fegyverek közé.

A felsoroltakon kívül a legfenyegetőbb veszélyt a gazdasági összeomlás jelenti, ami már kizárólag spekulációs célok által jöhet létre. A nulla kiindulási állapot valamikor, több, mint3500-4000 éve lehetett, amikor a zsidó törzsek megjelentek az akkor már magasan civilizált társadalmakban, mint beékelődő, magát elszeparáló, viszályt szító népesség. Közel kétezer évnek kellett eltelnie, mire a feltérképezett világ minden pontjára eljutottak, és további 300-400 évre, hogy "kidolgozzák" a világ leigázásának, kiirtásának terveit. 1789-ig arra fordíthatták az időt, hogy gazdaságilag felfegyverkezzenek, majd 1789. után már teljes jogú polgárokként avatkozhassanak bele az emberiség sorsának alakításába, és erőteljesebben hozzákezdjenek, a közben kazárok által kisajátított terveik megvalósításába. Bár ténykedésüket elszaporodásukkal, és megerősödésükkel egyre több, véresebb, és nagyobb háború jelezi. Fegyverzetük:, a pénz, ármány, árulás, hazugság, megtévesztés, nem változott.







Ahogy korábban már sokszor említettem, a "felhizlalásos módszert" már számtalanszor alkalmazták, ahogy Magyarország esetébentapasztalhattuk az 1945-1989 időszakban.Európa, az USASzovjetunióKína, de a világ szinte minden országa többször átesett ezen a fellendülő, majd csontig kifosztott állapotig lesüllyesztésen. Csak a 20. század maga több halottat termelt ki háborúival, mint az összes többi előző. Ahogy a technikai fejlődés exponenciálisan gyorsuló tendenciát mutat, úgy az egyre nagyobb háborúk is egyre gyorsabban követik egymást. Társadalmi fejlődésről azért nem beszélhetünk, mert a "középkor" és az "újkor" átmenete is már a szétrombolt, háborúkba kényszerítő pénzuralmi rendszerek következménye, és egyben célja is a kialakítása.
A világ egy jelentős részére rászabadított "kommunizmus", és "szocializmus" álcája alatt csak diktatúrák próbálták elfedni áldatlan és embertelen, ember ellenes tevékenységeiket. A rablókapitalizmus, a magát törvények felettinek kikiáltó "demokráciájára" hivatkozásai, gyenge kísérletek a jogállamiság látszatának fenntartására.

Az 1945. utáni "felhízlaló szakasz" a világon mára már a legtöbb országban végetért. Ez volt az első szakasz, amikor szinte minden jó, és a gazdaság virágzik. Magas, vagy magasabb életszínvonalat sikerült elérni. Az áruk olcsók és könnyen elérhetők. Mindenről úgy tűnik, hogy bőségesen rendelkezésre áll. Az üzletek tele vannak kereskedelmi termékekkel. Az élet általában jó. A nemzet, az infrastruktúra szilárdan, sérthetetlenül és jól működik (nyugaton korábban). Azonban a gondolat, hogy mindenkinek jogai vannak, amit korábban mások szereztek, áthatja a társadalmakat. Javak újraelosztásának politikáját újra és újra végrehajtják, mindezeket törvényeknek, egyezményeknek hívott szabályozó eszközökkel, ellenőrzött méltányosság és egyenlőség mellett, de már mutatkozna a rothadás, és a várható események előjelei.

E politika csökkenti a termelékenységet és lassan emelkednek a függőségek a kormányzati programok jogosultsági és jólétet szolgáló intézkedései alapján.Elsődleges eszközzé válik a karrier, az otthon értéke, a megtakarítás, a beruházások, részvények, és kötvények, az egészségbiztosítás, az életmód kép, a jó hitelminősítés, és az adósságfelhalmozódás. Ugyanakkor az egyén kevés figyelmet fordít a környezetében beállt változásokra...


A hitelkapitalizmus, főleg ha még rablógazdálkodással, korrupcióval is párosul, fokozatos lecsúszást eredményez a lejtőn. Ez a második szakasz. A gazdaság egyre lassabban gyorsul, de folyamatosan növekszik a munkanélküliség. Egyre többen kapnak állami támogatást. A kormányzati kiadások drámaiannövekednek. Az arany, ezüst és más nemesfémek árai emelkednek, és az infláció eléri a két számjegyű szintet. Ezzel párhuzamosan növekednek az adóterhek, emelkednek az energiaárak, a kormányok egyre több hitelt vesznek fel, és ebből egyre több tűnik el ellenőrizhetetlen csatornákon.Ebben a szakaszban elsődleges eszköz a készpénz, a nemesfémek, a foglalkoztatási stabilitás,az adósságok megszüntetése, az egészségbiztosítás, az otthon, gépjármű megtartása, és biztonságos, a sűrűn lakott területektől biztos távolságban lévő "menedék" megszerzése, megtartása.

A harmadik fokozat a gyorsuló rosszabbodás fázisa. A teljes összeomlása után kezdődik a gazdaság jelentős és hosszan tartó hanyatlása. A kormány végrehajtja az árszabályozást. Hiány az alapvető termékek széles körében. A lezárt házak üresek és romlik az állaguk. A középosztály lakta városrészek kezdenek úgy kinézni, mint a lakói. A kormány pénz kezd nyomtatni, hogy a számlákat támogatni tudja, és újabb milliókat, milliárdokat tesz ki az állami segítség. Az infláció emelkedik, és a munkanélküliség meghaladja a 25%-ot. A bankok és vállalkozások csődbe mennek. Sok a hajléktalan. A szakszervezetek sztrájkot kezdeményeznek, polgári zavargások, lázadások törnek ki nagy méretekben. Kormányzati szolgáltatások rendszertelenné, és megbízhatatlanná válnak. A helyi és a nemzeti infrastruktúra hanyatlik. Erőszakos bandák kezdenek megjelenni, és érvényre juttatni akaratukat. A kormány megkezdi a lőfegyverek elkobzását a törvénytisztelő polgároktól. Az erőszak mindenütt jelen van. A városokban és a városi területeken nagyon veszélyes élni.
Ebben a szakaszban úgy tűnik, a dolgok visszafordíthatók, ha megfelelő ember irányít, és valóban hisz az alapvető jogokban, úgymint: szabadság, függetlenség, és az egyéni jogok. Valamint nem fél, hogy megtegye a szükséges lépéseket, hogy visszafordítsák a pillanatnyi trendeket. Ezt az embert rágalmazzák és gyűlölik is, mert az ő hozzáállása, a személyes felelőssége, jogosultságai jelentik a végét a jóléti programoknak. Természetesen, ha a megfelelő személy került volna hatalomra korábban, és teszi, amit tennie kell, mindez nem történt volna meg. Ebben a fázisban dominánsok a nemesfémek, készpénz, munka, autó, otthon, rövid távú élelmiszer-ellátás, rövid távú üzemanyag-raktározás, lőfegyver és lőszer, eldugott helyen vidéki relytekhely betervezése, kis állatok, csirke, nyúl, hal stb. tartás, hálózatba szervezni a közeli hasonló gondolkodású embereket, túlélési ismeretek mergszerzése, és készségek fejlesztése.

A negyedik szakasz a sír. Az áttérés ezen szakaszában az összeomlás után a legtöbb középosztálybeli már mindenét elveszítette. Ami egykor jól ápolt középosztálybeli környezet volt, megtöltik a tetemek, és együttesen mutatják az üres, sérült házakkal, mit pusztítottak el a vandálok, és a hatalom. A nemzeti infrastruktúra súlyosan elhanyagolt, és szükséges a nagyjavítás. A villamosenergia-hálózat megbízhatatlanná válik. Az ismétlődő áramszünetek megszokott napi események. Ekkor már nem lehet vásárolni vagy eladni aranyat vagy saját devizát. Az infláció túl van a kontrollálható határon. A gazdaság összeomlik. Rohanás van mindenért, és a polcok megüresednek egy óra alatt. A társadalom a káoszba süllyed. A városi területeken az erőszakos bandák átveszik az irányítást a városi utcák és városrészek felett. A kormány korlátozó intézkedéseket bocsát ki, és kísérlet tesz arra, hogy ellenőrizzék a gazdaságot. Minden erősen adagolt. A mérgek is!


Az élelmiszer-és benzin nagyon drága és nagyon hosszú sorokat kell állni érte, amennyiben azok rendelkezésre állnak. Megfizethető és jó minőségű egészségügyi ellátás nem létezik, és az, hogy volt, egy távoli emlék. Az egyén azt fogja tapasztalni, mintha egy harmadik világbeli országban élne.


Ebben a szakaszban elsődleges eszköz és szempontok, a rejtekhely áthelyezése vidékre, lőfegyverek, lőszer beszerzése, felhalmozása, hosszú távú élelmiszer-ellátás biztosítása (legalább egy év), üzemanyagforrások biztosítása, biztonsági terv, hogy megvédje a csoportot és az eszközöket, kiképzett kutya, kertészeti szakmai ismeretek a túléléshez, túlélési technikák elsajátítása.

Miután az összes fent felsorolt bekövetkezik, túl késő a hiányosságokat bepótolni most. Amit korábban nem szerzett be, azt nemigazán fogja birtokolni most. A helyzet egyre rosszabb lesz... sokkal rosszabb.

Az ötödik szakaszban a kormány bevezeti a statáriumot. Kitör a küzdelem a kormányzati erők és a civilek között országszerte. Fenntartani több mint 30 napra elegendő élelmiszert ekkor már élelmiszetörvény ellenes. A súlyos szegénység és éhínség gyakori látvány lesz. A kormány éppen csak elfogadható mennyiségű élelmet, vízet és menedéket kínál cserébe a szabadságért és a függetlenségért. A demokrácia véget ér és a szocialista államforma leple alatt átveszi a társadalom problémáit hamis ígéretekkel. Azt mondják, békét és nyugalmat hoznak vissza, jobbat, mint volt azelőtt. Eredményeként a totalitárius rendszerben az egyéni szabadságjogok teljesen megszűnnek. Aki még megéri ezt a fázist, rendelkeznie kell a vidéki rejtekhely, biztonsági tervezet, eszközök és csoport, hasonló gondolkodású emberek, lőfegyver és használata, túlélési ismeretek és gyakorlat, kerti munka termeléséből a csoport 150%-os élelmezésére elegendő élelem, tiszta víz, vetőmagok és csereárú eszközeivel, és erős élniakarással, a zord politikai légkörben.


A prioritások a helyzet romlásával változnak. Ma legértékesebb a vagyon, a jó hitel, a luxusautók, és a karrier, de ezek jelentőségüket vesztik, ha a gazdaság összeomlik.Sokan, akik nem rendelkeznek jövőképpel, azt fogják mondani, hogy soha nem fog ez megtörténni, de azok számára, akik úgy döntenek, hogy nem élnek felkészületlenül, meg kell jegyzeni az alábbi választ a kétkedők számára: A tervezés hiánya az Ön részéről nem minősül veszélyesnek a számomra. A mai felkészülés elmaradása a holnap szenvedésének nagyságát növeli.

Persze ez a "szokványos háború előtti forgatókönyv" kiegészül az NWO népesség csökkentését célzó terveivel, az éhezők Bill Gates szándéka szerint és általi GMO növényekkel való etetésével, a kényszersterilizációval, a légkör, a növényzet, és víz mérgezésével, mesterséges járványokkal, földrengésekkel, szökőárakkal, árvizekkel, és aszályokkal, tudatmódosítással, és esetleg egy számukra sem kívánatos, deDemoklész kardjaként az ő fejük felett is lebegő atomháború rémképével. Mindezt az emberiség 1%-a okozza, és 60-70%-nyi tétlen szemlélő, aki megalkuvásukkal, gyávaságukkal, jövőkép-nélküliségükkel lehetővé teszik az 1%-nak, hogy 



 Tiszta vizet a Pohárba!



Tiszta vizet a Pohárba!A "Titkolt információk" című, aNeményi.net-en Ion Coja által megjelent, a magyarságot a zsidó holocaust bűnössége alól tisztázó írását némileg, bár terjedelmes módon, de dokumentumokkal kiegészítve szükségszerűen a nyilvánosság elé kell tárni, mivel a tisztánlátás lehetősége, és az ismeretek elérhetősége ráfér minden, magyarságában megnyomorított, és bűnösnek kikiáltott magyarra. Coja: Link

Az 
"antiszemitizmus", mint olyan elég konkrétan meghatározható fogalom, és a történelmi hitelességhez, igazságszolgáltatáshoz hozzá tartozik definiálása is, ezért Ion Coja tényfeltáró munkásságára nem süthető rá ez a „jelző”! Nem utolsó szempont, hogy eddig csak mi hivatkoztunk történelmi tényekre meghallgatás nélkül, de más nemzetek megvádolása felszínre hozta a magyarság valós tevékenységét.

A cikk kiegészítésekkel:
 Ideje, hogy a zsidók és a magyarok is megtudják!
Ki küldte Auschwitzbe a 460.000 zsidót Magyarországról?

"Éveken át úgy tudtam én is, mint más, hogy a magyarok, a románokkal ellentétben, Auschwitzbe küldték, a halálba, polgártársaikat a zsidókat. Magyarországról 1944-ben százezer számra küldtek zsidókat a haláltáborba vasúton, ahonnan nagyon kevesen tértek azután haza. Az eset jól ismert és sokat hangoztatott. Én magam is többször írtam a témáról, az 1990 előtti hivatalos történelem tudomány nyomvonalát követve, miszerint amíg a romániai zsidók nagy része megmenekült, addig a magyarországiak egy durva megsemmisítésének voltak alávetve. Maga 
Winston Churchill is beszélt erről a magyar Történelmi eseményéről, mint az emberiség legvisszataszítóbb gyilkosságáról. Ez volt az 1991-ben megjelentetett Transilvania Invincibile Argumentum című könyvem egyik fejezetének a címe is, amely viszont jóval 1990 előtt íródott.

Ezt a fejezet címet újra használtam a 2004-ben megjelent 
Protocoalele Kogaionului című könyvemben, de itt már azért, hogy megkövessem régebbi állításaimat ebben a témában. Most megteszem újra, kijelentve, hogy az 1944-es magyarországi zsidók tragédiájáért nem a magyarok a hibásak sem a magyar hatóság! Még nem is a németek, mondhatnám!...Hanem a zsidók!" Kiegészítő infó: Hitler és a cionisták

Viszont hét évvel a 
Protokolljaim kiadása után azt tapasztalom, hogy hipotéziseim nem jutottak el egyetlen magyarhoz sem. Ez természetesen az én hibám elsősorban, mert nem tudtam soha jól eladni az írásaimat. Most újra jelentkezem, több okból is, amelyek közül az egyik, hogy a csíkszeredai fiatal székely hokisok még büszkébbek legyenek arra, hogy magyarok és nem, Isten őrizz!, románok...

1990 után , mint ismert, a románok is azon kapták magukat, hogy holokauszttal vádolják őket is! A vádlók kétes foglalkozású zsidó szerzők voltak. Egyik napról a másikra a romániai holokauszt szakértői lettek. Magam elég informáltnak tartottam ahhoz, hogy válaszoljak a vádakra. Így kerültem, akarva, nem akarva, bele ebbe a hórába, amit ha belekerültem, akkor végig kell járni, vagyis tovább kellett informálódjak ebben a témában. Eljutottam oda, hogy megtudjam, mennyire megalapozatlanok a jól ismert magyar vádak! Ismétlem: megalapozatlanok! Kitaláltak vagy legjobb (legrosszabb!) esetben is eltúlzottak.

Pontosítom, hogy a magyarországi zsidók sorsáról, akiket Auschwitzbe küldtek, nem egy kormányülésen, se nem a budapesti parlamentben döntöttek. Még nem is egy náci gyűlésen. A döntés a legmagasabb szintű zsidó kezdeményezésre született: a 
Zsidó Ügynökség Megmentő Bizottságában!

Állításom alátámasztására 
Roger GaraudyAz izraeli cionizmus pere című munkájának adatait használtam ( a romániai kiadás címe: Procesul sionismului israelian). Ennek a munkának az adatait még senki nem vonta kétségbe. Roger Garaudy, jól ismert baloldali egyéniség, demokratikus beállítottsággal, mentes mindenféle párt besorolástól, többször kapott kritikát egyesektől az utóbbi írásainak, úgymond, antiszemita jellege miatt, de senki sem tudta felróni neki azt, hogy valótlan vagy elferdített adatokat tett közzé. Roger Garaudytól olyan adatokat vettem át a témával kapcsolatban , amelyek mindenike zsidó szerzőktől vagy intézményektől származik. Idézek továbbá a Protocoalele Kogaionului című írás 77-79 oldaláról. Roger Garaudytól megtudjuk, hogy a Palesztinába jutáshoz nem volt elegendő a zsidó származás. Jó minőségű zsidó kellett legyen, magasabb minőségű anyagból gyúrva. A zsidók Palesztinába való belépésének feltétele az volt, hogy a majdani Izrael államnak ne legyenek a terhére (47-ik oldal).

Még 1935-ben egy jelentős cionista vezető, 
Ytzhak Gruenbaum felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell legyen a felhatalmazásuk arra, hogy a bevándorlókat kiválogassák és ne fogadjanak be mindenkit (ugyanazon oldal). Úgy tűnik, hogy a Hitler által elfoglalt Európában azon zsidók részaránya, akik méltatlanok a Szentföldre való belépésre elérte a 90%-ot! Az Európából a nácik által elűzött zsidók problémája, akiket a cionisták nem siettek befogadni Izraelbe elsősorban a cionista doktrínából ered. A problémát nem a segítőkészség oldaláról, hanem az ország szükségleteinek szemszögéből kezelték (ugyanaz az oldal). Más cionista doktrínák szövegei sokkal kifejezettebbek, embertelen cinizmustól és pragmatizmustól átitatva.

Íme, mi olvasható az 1943-ban a 
Zsidó Ügynökség Megmentő BizottságánakMemorandumában: Vajon mindenkit kell segítsünk, akinek szüksége van anélkül, hogy figyelembe vennők az egyének jellemzőit? Nem kellene az egésznek egy nemzeti-cionista jelleget adnunk és megpróbáljuk megmenteni azokat, akik hasznára lehetnek Izrael földjének és a judaizmusnak? Tudom, hogy embertelennek tűnik a probléma ilyenszerű felvetése, de világossá kell tennünk, hogy ha meg tudunk menteni 10.000 embert az 50.000-ből, akik hozzájárulnak az ország megerősödéséhez és a nemzet újjászületéséhez vagy az 1.000.000 zsidó aki teher lesz az országnak, akkor vissza kell fognunk magunkat és meg kell mentenünk azt a 10.000-et, a kívül maradt millió elkeseredett kérése és szitkozódása ellenére is (47-48-ik oldal). Tehát a 10.000 hasznos zsidó és az egy millió alkalmatlan közül a cionistákat csak a hasznos érdekelte. A többi egy millió (vagy hat) zsidóval történhetett bármi, akár meg is halhattak, nem jelentett veszteséget a cionistáknak. Ez a lehetőség nem zavarta egyik cionista vezetőt sem! Sőt, úgy tűnik, hogy éppen az ők érdekeit szolgálta!

A fenti szöveg ugyanakkor emlékeztet arra, hogy mi is történt az 
Auschwitzbe érkezett zsidókkal: két táborra osztották őket a jellemzőik alapján, éppen a hasznosság elve szerint. Aki a német haditermeléshez hozza tudott járulni (az ország megszilárdításához) az életben maradt. A többiek, akik valóságos teher voltak a nácik számára is, mint emberi hulladékok gyorsabban befejezték földi pályafutásukat.

Még megjegyezhetjük, hogy a fenti szöveget egy intézmény adta ki, nem pedig egy szívtelen, kótyagos egyén, és mégis tele van az emberiséggel szembeni határtalan megvetéssel, ami nem állt meg a kinyilatkoztatások szintjén, hanem nagyon is konkrét és reális következményei lettek meghatározva százezrek életét vagy esetleg milliókét, ha a mediatizált holokausztot és a zsidó szenvedést sirató propagandisták adatait vesszük alapul. Ilyen mérvű cinizmussal és megvetéssel csak irodalmi szövegekben vagyunk megszokva, ahol a magatartás és helyzetek ilyen eltúlzásának művészi szerepe van és a következmények is csak ezen a szinten maradnak. Ebben az esetben ennek a szövegnek kimondottan gyilkos, emberirtó szerepe van. Hol van innen a híres zsidó szolidaritás? Miért nem működött? Az emberi szolidaritásról nem is merek beszélni!

Kiegészítő infó: 
A zsidok háborúja a valóság ellen

Egyébként ezek a cionista szövegek a kétféle minőségű zsidókról, egy gyakorlati életfilozófiáról árulkodnak és egy idáig a történelemben nem létező pragmatizmusról, amely lélegzet nélkül hagy minden normális embert, zsidót vagy keresztényt: Egy egyszerű filantropikus mentése a németországi zsidóknak csak kellemetlenségeket okozott volna a cionistáknak, főleg hogy a mentés esélyei annál kisebbek, minél nagyobb a katasztrófa. A németországi zsidók érdekében tudunk cselekedni, ha ezek Palesztinába hozzák a vagyonukat. A jelenlegi menekülteknek nincs meg ez az előnyük, mert üres kézzel akarnak jönni.

Ezek tehát nem tudnak semmit adni a 
Yichouvnak (ez volt Izrael neve, mielőtt 1948-ban elismerték volna független államként), és nem várhatunk másra, mint amit eddig is megállapítottunk a németországi zsidók nagy részéről: teljes eltávolodást, sőt ellenséges magatartást Izrael földjével szemben, a tisztelet hiányát minden iránt, ami zsidó, egy embertömeg, amelynek semmi köze a cionizmushoz és amelyikből teljesen kihalt a nemzeti érzés (48.oldal).Robert Garaudy kommentárja: ezen szövegek idézése világosan mutatja a különbséget a judaizmus, mint vallás, amit tisztelek és a nacionalista, leigázó politikai cionizmus között, amit elítélek. Mi több, ezek a szövegek világossá teszik azoknak az csalását és álnokságát, akik ma siratják azokat az áldozatokat, akiket nem akartak megmenteni.(49.oldal).Megjegyzendő mondatazoknak a csalását, akik siratják azokat az áldozatokat, amelyeket nem akartak megmenteni!

Tehát zsidók, akik nem akartak zsidókat megmenteni! Miért? Mert szegény zsidók voltak, üres kézzel...

Egyre világosabb, hogy a II. világháború idején a zsidó elit egy mesterséges szelekciót hajtott végre, azon zsidók között, akik a jövendő Izraelt kellett benépesítsék, akik a háborút kellett átvészeljék. Azok a zsidók, akik izraelitának voltak programálva, azok minőségi zsidók kellett legyenek: cionista eszmékkel, akik elutasították a többségi nemzetbe való beolvadást, amit egyre több zsidó hallgatólagosan már elfogadott. A másik oldalon a szegény zsidók, akik a cionisták szerint egy embertömeg, akinek semmi köze nem volt a cionizmushoz, nemzeti érzelmek hiányával és amely nem mutatott tiszteletet semmi iránt, ami zsidó vagy héber. Ezért őket 
a megmentésből ki kellett zárni! Vajon nem ez a tömeg volt összesen hat millió?...A híres hat millió?Jegyzet: A fentiekből egy káprázatos, de egyáltalán nem abszurd, hipotézis állítható fel, ami a cionista doktrína szövegeiből levezethető: a holokauszt, mint büntetés azoknak, akik nem viseltettek tisztelettel mindaz iránt, ami zsidó vagy héber!

Egyelőre csak jeleztem ezzel a hipotézissel, hogy később leellenőrizhessem, más megfelelő dokumentumokkal. Lehet, hogy megteszik mások ezt az ellenőrzést. Más hozzáértőbbek, tanultabbak...
Milyen helyzetben voltak a magyarországi zsidók ebből a cionista szemszögből nézve?

Ők arról voltak ismertek, hogy hajlandóak voltak az asszimilációra vagy már asszimilálódtak. A dualizmus idején hagyományosan ők magyarnak vallották magukat, különösképpen népszámlálások idején vagy más lojalitási teszteken. Megkockáztatom azt állítani, hogy kevés olyan zsidó volt , aki ott hagyta volna a konfrontját, amiben itt élt, azért, hogy Palesztinába menjen és ott mindent kezdjen elölről. A zsidók is emberek! 
Hős és vértanú nép nem létezett soha...Csupán a cionista doktrína követte ezt: kiválassza az eljövendő Izraelnek azokat a zsidókat, akikből egy hős és vértanú nép legyen...

Megállapíthatjuk, hogy a magyarországi zsidók nem élvezték a cionista vezetők szimpátiáját. Abba a csoportba sorolták, akik nem méltóak, hogy a Szentföldre lépjenek?

Idézek tovább a 
Protocoalele Kogaionului című könyvből, 77-79. oldal.

Tehát nagyon sokszor a németországi, de általában a nácik által elfoglalt országokban a zsidók nem voltak mások, csak emberanyag, 
amelyikből az Izraelt alapító cionisták kiválasztották (egyébként is kiválasztott nép), hogy melyik zsidó élhet meg, kivándorolvaPalesztinába és melyik gyengébb minőségű, hasznavehetetlen és nemkívánatos,az marad a nácik rendelkezésére. Ezt mondja a nagy cionista Ben Gurion is, az új Izrael állam első elnöke: azt a kisebbséget, amelyet meg lehetett menteni, ki kellett választani a palesztinai cionista projektnek megfelelően (44.oldal).Tehát a cionisták gondja az volt, hogy megmentsék a hős és vértanú kisebbséget és a hat milliós többséget hagyták a kivégző táborok gondjára.
Nota bene: hogy a náci lágerek sorsára hagyott zsidók alkották a többséget, mint következtetést alátámasztja, expressis verbis (kimondottan) Roger Garaudy kommentárja is, amelyet Rudolf Kastnerrel kapcsolatban tesz, akit az 50-es években a nácikkal való kollaborálásért itéltek el. A perben Rudolf Kastnert azzal vádolták, hogy egyetértésben a cionista vezetőkkel (akik közül a legtöbben a per idején miniszterek voltak) Eichmannal üzletelt 1684 hasznos zsidó (a kiemelés Roger Garaudytól) kiszabadításáról és Palesztinába emigrálásáról, mint az eljövendő Izrael építéséhez szükséges emberekről, annak fejében, hogy meggyőzi a 460.000 magyarországi zsidót, hogy csak egy egyszerű áttelepítésről van sző, semmiképpen sem az Auschwitzi haláltáborokba való szállításról.Pontosítás, és kiegészítés részemről: „Keveset hallani arról, hogy az erdélyi születésű zsidóRudolf (Rezső) Kasztner a második világháború idején hogyan és miért kötött 1.5 millió dolláros egyezményt -- nem a magyar nyilasokkal, hanem Adolf Eichmann-nal, mely cselekedet egészen az élete végéig kísérte. Ma már mindketten halottak, mert vagy túl sokat tettek vagy nem eleget.

Nos, 
Kasztnert, -- akiről még évtizedek multával sem határozták el, hogy hős volt-e avagy áruló, -- 1957-ben agyonlőtték Izraelben a bírósági tárgyalása idején, Eichmannt pedig mint náci háborús bűnöst felakasztotta a zsidó állam igazságszolgáltatása.Eichmann /The Eichmann Confessions/ így vélekedett Kasztnerről a LIFE MAGAZINE 1960. november 28-án és december 5-én megjelent számaiban:

“[..] A velem egyidős 
dr. Kasztner jéghideg szívű ügyvéd és fanatikus cionista volt, akivel egyenlő partnerként tárgyaltunk. Az emberek ezt elfelejtik. Mint politikai ellenfelek valamilyen megoldást kerestünk és teljesen megbíztunk egymásban. Nagy műveltségével és fegyelmezettségével ideális Gestapo-tiszt lehetett volna belőle. Mi több, sok volt a hasonlatosság az SS és a határtalanul idealista cionista vezetők között, akik talán az utolsó harcukat vívják.

Én azt mondtam Kasztnernak: ‘Mi is idealisták vagyunk, és nekünk is véráldozatra volt szükségünk mielőtt hatalomra jutottunk.’ - Hiszem, hogy 
Kasztner akár százezreket is feláldozott volna ahhoz, hogy elérje a célját. ... Kasztner közreműködését ajánlotta fel, hogy a zsidók között ne legyen ellenszegülés a deportálásoknál. Ígérte, hogy még a rendre, a fegyelemre is ügyel majd a gyűjtőtáborokban, amennyiben szemet hunyunk afelett, hogy néhány ezer fiatal zsidó Palesztinába mehessen. Igazán jó egyezmény volt. [..]”Hős volt-e Kasztner, vagy a zsidóság árulója?
Kasztner nem minden hitsorsos testvér szemében “nemzeti hős”, attól függően, hogy melyik oldalon áll az illető. A híres/hírhedt zsidómentő cionista vezér lehet “áruló” is! Például a budapesti születésű, Miamiban élő 
Ernest Stein a cionista ellenállás egykori partizánja szerint:Kasztner Rezső
“...Kasztner megkapta az Auschwitzról szóló információkat, de senkinek se mutatta meg, kevesebb volt ő, mint egy patkány. Biztos vagyok benne, hogy egyezményt kötött a nácikkal... Mindent megtett a különvonat érdekében. Az ő szemében a többi zsidó nem volt fontos. 
Úgy gondolta, hogyha meg tudna menteni vagy 2000 embert, akkor a többi mehet a pokolba...”

Kasztner nemcsak ügyvéd és újságíró volt, hanem mint fanatikus cionista a
Segélyszolgálat és Mentőbizottság/The Zionist Vaad/ feje is.

Dr. Kasztner Rezső (1906-1957) cionista vezető. A ‘Joint’ magyarországi megbízottja. [A ‘Joint Distribution Committee-t Amerikában alapították 1914-ben, rászoruló zsidók támogatására.] A Budapesti Mentőbizottságban Komoly Ottó helyettese volt. 1944-ben tárgyalt az SS-képviselőivel, hogy a ‘Jewish AgencyTörökországon és Svájcon át érkező jelentős anyagi javak ellenében rábírja az SS-t a magyarországi zsidók kivándorlásának engedélyezésére. Részeredményeket sikerült is kivívnia: pl. az úgynevezett bergen-belseni csoport, 1685 fő. A háború alatt többször volt Svájcban tárgyalni. 1944.decemberében már nem sikerült visszatérnie az ostromgyűrűbe zárt fővárosba.

A háború után Izraelbe ment, ahol fontos állásokat töltött be és az 
Új Kelet c. lapban publikált1952-ben megrágalmazták, és kezdetét vette egy öt és fél évig húzódó per, amelyben első fokon elmarasztalták, másodfokon viszont felmentették. Felmentő ítéletét azonban már nem érte meg, merénylet áldozatává lett.” (1)

A magyarországi születésű, Izraelben élő zsidó 
Malchiel Grünwald 1952-ben, egy cikkben Kasztnert a nácikkal való együttműködéssel vádolta s hogy a magyarországi zsidók vagyonátKurt Becher SS-tiszttel [Kasztner a háborúsbűnösséggel vádolt Becher mellett, mint tanú jelent meg] együtt ellopták, mire Kasztner beperelte őt becsületsértésért. A bíró,Benjamin Halevi is azzal vádolta Kasztnert, hogy “a nácikkal kötött egyezmények miatt eladta a lelkét az ördögnek”.Márpedig Kasztner nem volt akárki! A tárgyaláson Kasztner védőügyvédje Chaim Cohen államügyész ezt mondta róla:

Az ember, Kasztner, nem magánszemélyként áll itt, hanem mint a palesztinai Zsidó Nemzeti Intézmények elismert hivatalos és nem-hivatalos képviselője, és cionista végrehajtó ügyintézője. Idejöttem, hogy a vádlottat, mint nemzeti intézményeink képviselőjét megvédjem.

Ne feledjük, hogy a második világháború idején a dúsgazdag európai zsidóság jelentős része nem volt cionista, és nem osztozott 
Herzl “Zsidó Ország”-ának nagy tervében. A Zsidó Ország megvalósításához tömeges kivándoroltatásra volt szükség, s legalább egy Hitlerre, -- nomeg, Herzl szavait idézve -- “az antiszemitizmusra, mint hajtóerőre. A tömeges kivándorlást az akkor még maréknyi cionista vezetőség képtelen lett volna egymaga megoldani. Hogy volt-e közös cél Hitler és a cionisták között? Erre itt van két példa:Berend főrabbi levele a Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalom legfőbb pártvezetőségének

Alulírott, főrabbi vagyok, a Zsidó Tanács tagja, meggyőződéses cionista. Fajnak tartom a zsidóságot, külön nemzetiségnek és végleges megoldásnak a Zsidó Országot. Célom azonos az Önökével: a zsidóság kivándoroltatása. De ez csak a háború után lehetséges. Ha ezer évig tudtak várni a zsidókérdéssel, várjanak még néhány hónapot, amíg elül Európában a harci lárma és ezt a problémát az összes érdekelt nemzetek és a világzsidóság hivatott képviselőinek bevonásával, egész világra szóló érvényességgel rendezni lehet. Hiszen nyilvánvaló, hogy ez nem egyedül magyar, hanem európai, sőt világkérdés. Ennek megfelelően, véglegesen és közmegnyugvásra csakis nemzetközi úton oldható meg. (...)(u.o.)

A cionista vezér 
Vlagyimir Jabotinsky 1936-ban mondotta:

Nekünk nem célunk Palesztinában népünkből kiválasztottak részére, vagy akár egy kis csoport részére otthont teremteni. Minden erőnket a különböző országokban élő zsidók tömeges és tervszerű elszállítására összpontosítjuk...(Ben Hecht, Perfidy)Jabotinsky 1940. áprilisában így nyilatkozott New Yorkban:

Zsidók millióinak áthozatala a saját hazájukba, majd megmenti az európai zsidóságot a végpusztulástól. Ismétlem: a tömeges kiürítés az egyetlen megoldás a zsidó-katasztrófa elkerülésére./u.o./Kasztner kiváltságos csoportja 1944-ben megérkezik Svájcba.

/Kép: 
Schmidt Mária: ‘Kollaboráció vagy kooperáció’ c. könyvéből/1944 nyarán Kasztner leült Eichmann-nal tárgyalni, hogy 1.5 millió dollár fejében különvonattal hogyan szállítsanak ki Svájcba 1,685 kiváltságos (valamennyi cionista) zsidót, köztük voltak a saját családtagjai és barátai valamint számos cionista vezető. Az egyezményt nyélbeütötték és a különvonat 1944. június 30-án éjjel elindult Svájc felé...

Eichmann beleegyezésével Kasztner kiválasztott 
380 zsidót:

Kolozsvár zsidóságának legjobb vezetőit, köztük saját családtagjait és barátait, nagyrészt cionistákat, a többit Budapestről és vidékről.”/Ben Hecht/

De voltak még más családok is, akik kikerülték a deportálásokat -- ezt meghagyták a 
nem-cionista kis-zsidóknak, akikről az 1948. májusában létrejött Izrael első miniszterelnökeChaim Weizmann 1937-ben azt mondta, hogy ‘csak gazdasági és erkölcsi porszemek egy kegyetlen világban(Perfidy). Ők, mert megtehették, inkább a biztonságot választották. Róluk ezt olvassuk Horthy Miklós titkos irataiban:

Az SS-sel kötött megállapodás aláírása, 1944. május 17. után az SS-tisztek azonnal Bécsbe vitték, személygépkocsikkal a családokat. A Weiss és Chorin családok 32 tagja 1944. június 25-én a német Lufthansa nagy, külön repülőgépén megérkezett Lisszabonba. 1210 kg csomagot vittek magukkal. (OL Küm.res.pol 1944-43-234/402.)

Reuter angol hírügynökség jelentése szerint ‘a lisszaboni vámhivatalnokok életükben még nem láttak együtt annyi ékszert’, mint a különrepülőgép utasainál. [OL MTI Bizalmas külpolitikai szemle, 1944. 07. 01.]”

Magyar, bűnös vagy tehát kösd fel a bőgatyát és fizess!Svájc fizet, Németország már évtizedek óta, úgyszintén az amerikai nép is milliárdokat, és természetesen még a mai budapesti miniszterelnök Medgyessy Péter szerint is “a magyarok, akik tétlenül nézték Közép-Kelet-Európa legelitebb zsidóságának az elpusztítását.”***Te hetedíziglen bűnös magyar, ha mindezért nem tudsz fizetni, akkor -- ahogyan az írva vagyon a Tórában -- viszik, azaz már el is vitték az országodat, és a benne lévő ingó és ingatlanságokat.*** 

Internetes honlapokon hemzsegnek az irományok, amelyekben az írók már kívülről fújják a szöveget, általában könnyedén a források megjelölése nélkül! -- az 1967 óta és nem korábban feltámasztott, a kártérítésekhez szükséges épületes kérdések:

“a 
800 ezer magyar állampolgár elkobozott ékszereit és más értéktárgyait, a 600 ezer (sic!)magyarországi zsidóság szenvedése illetve elpusztítása és az elrabolt zsidó vagyonok”.

Újabban 
Schindler-filmek és cikkek helyettesítik a holocaust-könyveket, mivel ezeket már senki sem olvassa. Tagadhatatlan, hogy az írások egyre színesebbek és fordulatosabbak, egyre több bennük a tonna-mennyiségű ládaszámra felsorolt brilliáns, arany, műkincs stb...- tény, hogy a témát egyszerűen nem engedik kihűlni..., mert aki hallgat, az bűnös és nem lehet követelni valója. Nemde mindig a nyikorgó kerék kapja a kenőcsöt?És nem veszik észre, hogy a propagandából elege van a világnak? Mert meddig lehetséges ugyanazon étellel etetni az emberiséget?

“Az 
1944-es, mintegy 770 ezres lélekszámú magyar zsidóság teljes vagyona mai értéken számolva, a becslések szerint 20 milliárd dollárral volt egyenértékű.” - írjaKádár Gábor és Vági Zoltán történész Népszabadság internetes lapján megtalálható terjedelmes cikkben, amiben legalább egy őszinte részletet találtunk:

“[...] A jellemzően filoszemita vagy a zsidók irányában pozitívan semleges, (főleg északi) országokban a zsidók száma rendkívül alacsony volt. 
A norvég, dán, finn, holland, olasz, belga állampolgárságú, illetve itt élő bevándorló zsidók száma összesen sem érte el a 270 ezer főt. Ezekben az országokban gyakorlatilag nem volt *zsidókérdés*, azt a németek és cinkosaik kreálták.

Magyarországon a helyzet teljesen más volt. Létszámát tekintve itt élt 
Európa(Lengyelország és a Szovjetunió után) harmadik legnagyobb, a lakosságarány szempontjából (Lengyelország után) második legnagyobb zsidó közössége. Míg a fajtörvényeket és az Endlösungot ‘feltaláló’ Németországban minden százhuszonötödik, addig Magyarországon minden huszadik lakos volt zsidó. Németországban az orvosok nyolc,Magyarországon ötvenöt százaléka volt zsidó, de hazánkban szintén zsidó volt minden második ügyvéd és kereskedő, minden harmadik mérnök, tudós vagy író. Ráadásul Magyarországon a zsidó származású nagytőkések irányították a hazai ipar majdnem felét, és zsidók birtokolták vagy bérelték a megművelhető mezőgazdasági földterületek ötödét. Ha tehát a nácizmus bölcsőjében volt zsidókérdés, akkor Magyarországon jóval inkább lehetett.Auschwitzomégsem a magyarok, de nem is a lengyelek, oroszok vagy amerikaiak építették. (Ez is jelzi, hogy az antiszemitizmus intenzitása nem egyenesen arányos az adott országban élő zsidók számával.) [...]”

Az izraeli holocaust-kutató 
Jehuda Bauer, a jeruzsálemi Hebrew University tanára szerint “a háború alatt a Wannsee Konferencia, ahol a nácik állítólag azért gyűltek össze Berlin egyik külvárosában, 1942-ben, hogy megtervezzék a végső megoldást, csupán összejövetel volt, amit nem lehet konferenciának nevezni. Nem sokat valósítottak meg abból, ami ott elhangzott, mégis, a közvélemény továbbra is ismételgeti a történetet, miszerint ott határozták el a zsidók teljes elpusztítását.” [The Canadian Jewish News, 1992.01.30]

Ez már igazi matematika!
„Az 
Amerikai Zsidó Évkönyv /5702/ 1941. szeptember 22-től 1942. szeptember 22-ig, 43. kötet, amelyet Philadelphia-ban adott ki a The Jewish Publication Society of America (Amerikai Zsidó Kiadó Társaság), a 666. oldalon közli, hogy a legnagyobb náci terjeszkedés után egészen Oroszországig, beleszámítva a Németországban maradt zsidókat is, a Németországnak alárendelt Európában, 1941-ben 3,110,722 zsidó volt. Kérdés: hogyan lehetett a 3,110,722 zsidóból 6 milliót elpusztítani?

Ezekből a zsidókból még mindig maradt annyi, hogy közvetlenül a háború után több mint 2 millió kivándoroljon Palesztinába, és ott létrehozza az Izrael nevű államot.

A zsidó fajelmélet az összes többi fajelmélet modelljét képezi, egy ideológia, amely arra szolgál, hogy igazolja a különböző népek feletti uralmat. Az Ószövetség betű szerinti értelmezése ugyanazoknak a mészárlásoknak az elkövetéséhez vezet, amelyeket Josué végrehajtott.” [Idézet Roger Garaudy, Az Izraeli politikát megalapozó mítoszok című, már magyar nyelven is megjelent könyvéből.]”

Idézet vége /Tulok/

Jól gondolja meg, mit beszél az, aki tudatlanságból, idegen érdekből, vagy akár valamilyen felső utasításra mégegyszer azzal vádolja a magyarságot, hogy “felelős a zsidók elpusztításáért”! TJ”

És itt már visszatérhetünk román barátunk írásához ismét:

"
Halevi bíró rámutatott arra, hogy ezek a gyilkosságok mind a Zsidó Ügynökség és aNemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történtek (44.oldal).

Kegyetlen mondat: ezek a gyilkosságok a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történtek. 
Ezek a gyilkosságok...vagyis a magyarországi zsidók szinte teljes kiirtása a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongressus jóváhagyásával vagy pontosabban hozzájárulásával történt.
Néhány tisztázó kérdés:

Az 
Izrael építésénél hasznos 1684 zsidó, feltehetően mind szuper-tehetségek volt, mindenik közülük egy potenciális Nobel-díj várományosa. Megtudták ők valaha is, hogy milyen feltételek mellett szabadultak Németországból és kerültek Palesztinába? Közzétették valaha is ezt a listát az 1684 névvel?
Ha a 460.000 zsidó Auschwitzi haláltáborba küldése a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történt, akkor miért vádolják még ma is a magyarokat, a magyar államot és a magyarságot úgy általában a 460.000 magyar zsidó Németországba deportálásával és meggyilkolásával 1944 tavaszán?
Itt hozzáfűzném (Tulok): „A zsidó írónő Lucy S. Dawidowicz Háború a zsidók ellen 1933-1945 (The war against the Jews 1933-1945. Bantam Books, 1981) című könyvében a következőket írja:

“1944. március 22-én új magyar kormány alakult 
Sztójay Döme miniszterelnök vezetésével, aki korábban a magyar nagykövet volt Berlinben. E szerint a tényleges hatalmat Magyarországon az SS és a Birodalmi meghatalmazott, Edmund Veesenmayer gyakorolta.

1944. októberében, miután a Nyilaskeresztes Párt vezetője, 
Szálasi lett a miniszterelnök, a zsidók ismét német kézre kerültek deportálás céljából. Október 26-ára mintegy 35 ezer zsidó férfit és nőt vittek a táborokba, de mivel Auschwitz ekkorra már megszűnt, ezen zsidók rabszolga munkára lettek használva. A háborús károk a vasúti szállítást lehetetlenné tették, ezért a németek 27 ezer zsidót gyalog meneteltettek mintegy 160 km távon Ausztria felé. De amikor Szálasi megtudta, hogy ezen menetelés sok halálos áldozatot követel, akkor leállította.

Tudni kell, hogy 
Szálasi Ferenc a zsidók kiszállításába csak írás ellenében egyezett bele, s hogy a németek munkaszolgálatra viszik őket. Itt tehát Szálasi ismét szembeszállt Hitlerrel a zsidók védelmében.

A volt budapesti amerikai nagykövet, 
John Montgomery emlékiratai 1991-ben jelentek meg,A kelletlen csatlós címmel, amelyben leírja, hogy “1944. márciusáig Magyarország egymillió zsidó (?) számára volt biztos menedékhely. Hitler haragját a magyarok ellen nagyrészt a zsidóknak nyújtott védelem provokálta ki. Egész Közép-Európában a magyarok bántak legjobban a zsidókkal.”

Visszatérve az eredeti cikkhez:

Rögzítsük még egyszer milyen gyilkosságról is van szó: a holokauszt folyamán, a magyarországi zsidók deportálása 
Winston Churchill szerint az emberiség legvisszataszítóbb gyilkossága volt. Éveken át ez a gyilkosság a magyar hatóságok számlájára van írva, akik a zsidók kitelepítését olyan túlbuzgósággal végezték, amellyel még a németeket is elámították. Roger Garaudy azzal a aprósággal szolgál, amellyel megsemmisíti a magyar hatóságok érdemét:maguk a zsidók is siettek berakodni a vagonokba, hiszen a saját cionistáiktól biztosítást kaptak arra, hogy csak egy egyszerű áthelyezésről van szó. Hogy milyen könnyen elhitték a zsidók, hogy csak egy egyszerű áthelyezésről van szó, a cionista vezetők szemében még inkább egy plusz ok lett, hogy mind a 460.000 zsidó gyenge minőségű, haszontalan, aki megérdemli a sorsát, hogy vágásra küldjék, mint az állatokat, egyszóval méltatlanok voltak, hogy a Szentföldre lépjenek.

Kiegészítés a részemről (Tulok):

A brit külügyminisztérium

1943. október 13-14-i jegyzékeiből


Notes of the British Foreign Office of
Brit levéltári okmány (iktatási szám F. O.371/34498./C12035)
Helyzet Magyarországon: A zsidók álláspontja


Hivatalos beszélgetés alkalmával Namier professzor a Zsidó Ügynökségtől (Jewish Agency) azon félelmének adott kifejezést, hogy amennyiben a magyar kormány túl korán hagyná cserbe Németországot, akkor Magyarországot megszállnák a németek, ami a 800 ezer zsidó megsemmisítését eredményezné, akik jelenleg viszonylagos biztonságban vannak. Randall úr azt mondta, hogy ezt már előterjesztették, mint okot, amiért Magyarország ne álljon át a szövetségesek oldalára. Namier professzor azt remélte, hogy a magyar kormány nem mozdul addig, amíg bizonyos nem lesz, hogy a németek már nem tudnak visszavágni.
(Kézírás) E kérdést megkülönböztetett figyelemmel kísérjük, és nem követeljük a magyaroktól, hogy nyíltan álljanak ki a németek ellen, amely a német megszállást eredményezné. Úgy véljük, hogy e kockázat jelenleg jelentéktelen.
N.B. Az angol külügyminiszteri jegyzék részben megjelent Juhász Gyula, Magyar-Brit Titkos Tárgyalások 1943-ban című könyvében (Kossuth Kiadó, 1978).”


Ismét az eredeti cikk:

Évekkel előbb, különböző alkalmakkor kommentáltam ezt az emberiség történetében a legvisszataszítóbb gyilkosságot, különbséget téve a magyarok ázsiai, hun állatias viselkedése és a románok emberiessége és tűrőképessége között. Úgy hiszem vissza kell vonjam akkori megállapításaimat és véleményemetMea culpaSajnálom, hogy a tévedésem nem volt teljes! Szerettem volna, hogy visszavonom a vádjaimat és kész! Sajnálatos módon nem azért kell visszavonjam vádjaimat, mert nem igazak, nem egyeznek a tényekkel, nincs értelmük, hanem azért mert másoknak kell azokat címezzem! Vádjaimat fenntartom csak másnak kell címeznem, amelyre Roger Garaudy kényszerít: a cionizmus! A cionizmus a hibás a 460.000 magyarországi zsidó sorsáért, akiket a nácik a cionisták jóváhagyásával az Auschwitzi kemencékbe szállítottak! Ismétlem: nácik a cionista vezetők jóváhagyásával...Sőt a cionisták közreműködésével! Mert ezek azok a vádak, amelyeket Roger Garaudy megfogalmaz: a cionista zsidók a felelősek az emberiség legvisszataszítóbb gyilkosságáért! Ismétlem: a minősítés Winston Churchilltől származik. Egy gyilkosság, amelynek 460.000 teljesen ártatlan zsidó esett áldozatul. Vagy másképpen mondva: az emberiség legvisszataszítóbb gyilkossága, kizárólag egy zsidó üzlet, amelynek gyilkos szerzői cionista zsidók, az áldozatok pedig haszontalan zsidók. A visszataszítóságát még inkább növeli az a tény, hogy a háború után a zsidók ezzel a gyilkossággal a magyarokat vádolták meg. Teljesen visszataszító. Nec plus ultra.

Post scriptum 2011örülök, hogy a magyarországi és a bárhol élő magyarok tudomására hozhatom, hogy nem az ő vállukat nyomja ez a népírtás. Ideje, hogy a magyarok megtudják ezt az igazságot és ennek megfelelően reagáljanak. Még fontosabb az, hogy a zsidók maguk megtudják az igazságot és reagáljanak ennek az igazságnak megfelelően!

Mert ez az igazság lényege.

És egy utolsó kérdés: Az átszállítás szervezője Eichmann, nem volt véletlenül zsidó, úgy ahogy nagyon sok zsidó mondja?...

/Ion Coja/

2011. december 22.

Forrás: internetes körlevél

Epilógus:

Természetesen meg kell említeni a Vöröskereszt, és a Szovjet irattár dokumentumait is, mint hiteles referencia anyagokat, ugyanúgy, ahogy a Kanadai Jewis Agency és a Brit Tikos Szolgálat iratárának feljegyzéseit is, nem beszélve jónéhány holokausztot megélt, és könyvben is megjelent és elhallgatott zsidó író erről írt könyveit.

Külön köszönet jár Ion Coja román írónak, hogy képes volt felülbírálni korábbi felületes véleményét, és megkövetve ezzel a magyarságot, némi, lehetőségében álló mértékben, igazságot szolgáltatni!

Az igazságot nem egy nyomásgyakorlással kierőszakolt törvény fogja elhozni!





  Távlatilag valósággá válhat a "gondolatolvasó-gép"



Távlatilag valósággá válhat a "gondolatolvasó-gép"Távlatilag valósággá válhat egy olyan eszköz, amelynek segítségével az agyhullámok dekódolásával "olvasni" lehet majd a beszédkészségüket elvesztő betegek ki nem mondott szavait.
Berkeley-i Kaliforniai Egyetem agykutatói által végzett vizsgálatokról a PLoS Biology online tudományos folyóirat jelentetett meg tanulmány.Brian Pasley agykutató kollégáival elektródák segítségével műtét előtt 15 olyan epilepsziában szenvedő páciens agyi aktivitását mérte, akiknél az idegsebészeti beavatkozásra a rohamokat kiváltó okok felderítése miatt került sor. A betegeknek 5-10 perces szöveget játszottak le, miközben rögzítették a beszédfeldolgozásért felelős agyterület, a gyrus temporalis superior (felső halántéki tekervény) elektromos aktivitását - olvasható a Nature News (Link) honlapon.
A feltételezések szerint a felső halántéki tekervény a beszédfeldolgozás közbülső szakaszában, a hangok fonémákká* történő átalakításában vesz részt.
"
Szeretnénk kideríteni, hogy hogyan teszi az emberi agy lehetővé a beszéd megértését függetlenül attól, hogy férfi, vagy női hangról van-e szó, gyorsan, vagy lassan beszél-e valaki" - magyarázta Brian Pasley.
Hozzátette: előzetesen komputeres modelleket dolgoztak ki a beszédfeldolgozással kapcsolatos elméletek tesztelésére, majd megnézték, hogy ezek a modellek mennyire vannak összhangban a mért agyi aktivitással.
Az elektródák által szolgáltatott adatok elemzésére olyan algoritmusokat alkalmaztak, amelyekkel a beszélt nyelv legfontosabb jellemzőinek "kiemelésére" szolgáltak. Visszatáplálva a beszéd jellemzőit a számítógépbe, sikerült a páciens által hallott hangokat elég pontosan rekonstruálni ahhoz, hogy fel lehessen ismerni az egyes szavakat.
"
A beszédpercepció során az agy a másodperc töredéke alatt kódolja és értelmezi az összetett akusztikus jeleket. A legújabb kutatások egy újabb lépést jelentenek annak megértése felé, hogy az emberi agy miként konvertálja a hangokat jelentéssé. Ennek sokféle klinikai alkalmazása lehetséges, hiszen ha ismernénk, hogy a folyamatban miként vesznek részt egyes agyi területek, megérthetnénk, hogy milyen idegrendszeri funkciók zavara vezet az afáziához, a beszédképtelenséghez" - magyarázta Brian Pasley, aki szerint távlatilag olyan komputeres eszközök jöhetnek létre, amelyek dekódolják, szavakká alakítják át a kommunikációra képtelen betegek ki nem mondott gondolatait leképező agyi aktivitást.

*
Fonéma a beszélt nyelvben a hangok olyan elemi, elvont egysége, amely szavakat különböztet meg egymástól. Önálló jelentéssel nem rendelkezik, hanem jelentés megkülönböztető szerepe van.

Forrás: 
Link
Kiegészítés: "Turan Rifat elsősorban a paranormális jelenségek biológiai és biofizikai alapjait kutatta. Arra kereste a választ, hogy a testben lévő elektromágneses mező kisugározható-e a testen kívülre? Dr. Ross Adey beazonosította azt a kapcsolatot, amelyen keresztül az elektromágneses mezők közvetlen hatást gyakorolhatnak az agyra. Felmerült a kérdés, hogy mozgásban lévő biofizikai elektromágneses mező összegyűjthet-e úgy információkat, hogy az alapul szolgálhasson a távolbalátáshoz? Ezek az elektromágneses mezők fel tudják venni az információt, és továbbítani tudják az agyhoz az előbb említett mechanizmus útján. Ezért ez érvényes és szilárd alapja lehet a távolbalátásnak. A teljes kép azonban több ennél. A távolbalátás működtetői a csillagrendszerekig utazhatnak oda és vissza az időben, és beléphetnek az olyan amerikai létesítményekbe, amelyeket fémből készült Faraday-ketrecek, és elektromágneses generátorokkal működtetett repülési csapda véd. Mindez arra utal, hogy vannak olyan jelenségek, amelyeket az Einstein speciális relativitás elméletében leírt törvényszerűségek, valamint Maxwell egyenletei nem korlátoznak, és ezek teszik lehetővé hordozóként a távolbalátást.
Feltételezhető, hogy amerikai tudósok a távolbalátás lehetőségeit kutatva megtanulták manipulálni az elektromágneses mező hatásait, és távolbalátási kísérleteikhez a psi-hatások (psi-effektek) elektronikus felerősítését vették igénybe. Ez a módszer képezi az alapját a biológiai szintetikus telepátiával való kísérleteknek. Az elektromágneses mezőket használják a rejtett psi-gének (latent psi-gene) aktivizálásához, használható szintre hozásához. Turan Rifat úgy véli, hogy eddig csak a
felszínt érintő eredményeket értek el."
Ha tudnád, hogy a vakolók már használják a gondolat olvasó gépet, a sátán gyermekei az üldöztetésre alkalmazzák.









  Európa a csőd előtt


Európa a csőd előttA Németországban 2012.02.04-én megtartott kongresszus.
A német alternatív sajtó kiemelkedően nagyban értékelte a múlt hét végen az "Európa a csőd előtt" című, a nagyszámú közel 1000 fő részvételével megtartott kongresszust. A kongresszus épületéhez érve nagy meglepetésben volt részem, rendőr kordon és egy ca. 30-40 főből álló tüntető "sereg", na, gondoltam jó helyre érkeztem. A parkolás után, ami nem volt egyszerű e tiltakozók falai előtt kellett elvonulnom az épület bejáratáig. Hogy kik voltak a tüntetők? Nem hiszitek el, az Occupy Wall Street Németországbeli fiókái felvonulva antifasiszta plakátokkal. Nagyszerű, mi voltunk számukra az újfasiszták, gondoltam, hogy készítek képeket, de sajnos az első előadás utáni szünetre már elvonultak, kár.

De hagy folytassam a kongresszussal, nagy érdeklődéssel vártam az előre beharangozott előadók mondanivalóját, többek között Prof. Dr. Karl-Albrecht Schachtschneidert, az államjogtudományok doktorát, egy igen ismert EU kritikust, aki többszöri bírósági feljelentéssel támadta és támadja a német törvényekkel nem összeegyeztethető EU határozatokat, melyet a német kormány az országban bevezet. Referenduma, figyelemre méltó a törvényes kereteken belül mozog, és amit érdemes kiemelni, hogy az ENSZ emberjogi tételeit az európai törvényszék már 1963-ban állami joggá változtatta. Ez ahhoz vezetett, hogy a gazdasági viszonyok lépésről lépésre változtak, Az európai törvényszék nagyobb hatalomhoz jutott, és megkezdte a nemzeti jogokba való beavatkozását. »Mindenki ünnepelt és senki nem emelt kifogást ellene«. Ennek következtébe ma már rég nem dönthetjük el, hogy mi az, ami nekünk jó, az utasítás Brüsszelből jön. Példaként hogy jobban értsük, ha Spanyolország az olcsó paprikát a piacra hozza és kísérő levelében az áll, hogy már pedig ez egészséges, akkor ez az EU törvényei szerint kereskedelemre alkalmas, kénytelenek vagyunk mi a paprika országa elfogadni. Ezt úgy nevezik, hogy "származási ország értéki elve (principium)".



A több mint félmilliárd ember összevonása az európai unióbanem hozott senkinek jólétet kivéve néhány személynek, akik igen csak meggazdagodtak belőle. Az euró bevezetésekor valójában nem létezett az európai gazdaságban egyöntetűség, így az euró, mint fizetési eszköz bevezetésének az előfeltételei, nem voltak adottak. A német törvények értelmében alkotmány- és szerződésellenes, és így az euró bedőlése előre látható volt.Dr. Schachtschneider szavaiból idézve, a nagy európai közösség kilátásai minden csak nem biztató. »nem lesz, se politikai, se gazdasági, se pénzügyi, se személyi szabadság az elkövetkezendőkben«

A következő előadók gazdasági és pénzügyi szakemberek, Prof. Dr. Wilhelm Hankel, Dr. Bruno Bandulet, Prof. Dr. Bernd-Thomas Ramb. A mondanivalójukra nem térek ki részleteiben, mert előadásuk túlnyomó része arról szólt, hogy hogyan lehetséges a felhalmozott vagyonok megmentése, ha bedől az euró. Említésre méltó Dr. Hankelreferendumából, hogy mi jön az euró után. Németországban az új márka. Erről még csak annyit, hogy a márka nyomdai lapkái Svájcba voltak eddig elhelyezve. A források szerintmár nyomják az új márkát, erről még a PI oldalon írtam. Egyesek biztos emlékeznek rá. Az előadásában azt fejtegette, hogy hogyan képzelik el a váltási arányt, tehát hogy mit hogyan számoljanak vissza majd, amivel az államadóságot kompenzálhatják, leírhatják. Valószínű, hogy az úgynevezett bécsi módszert fogják választani. Ezt, ha nem haragudtok, nem írom le bővebben, mert nagyon hosszú, esetleg a közgazdászoknak mond a módszer neve valamit.

Érdemes kiemelnem a Dr. Udo Ulfkotte újságíró előadását, aki több ízben figyelmeztetett arra, hogy a médiák rendszeresen félrevezetik téves információkkal az embereket, amit ők, fel sem fognak. Ma, Európa és Németország dramatikusan halad egy polgárháború felé, ami az elkövetkezendő időben lassan tetőzik. A német kormány a „minőségi“ újságírókat időnkénti rendszerrel összehívja és előírja nekik, hogy mi az, amiről nem írhatnak, nehogy a lakosság el kedvetleneden. Mi ez, ha nem egy nagyfokú manipuláció a kormány részéről. Úgyszólván, a németeket a késnek vezetik. Érdemes megemlítenem a Dr. Ulfkotte által felsorolt statisztikát. Azért hogy a német lakosság ne háborodjon fel, rendszeresen "fésülik" meghamisítják a szociális segélyek szolgáltatásainak adatait.
Ilyen pl. a Koszovó-Albán menekültek esete, ahol az itt lévők 120%-a vesz fel segélyt. Olyanok, akik nem is léteznek! A Libanoniak 90%-a él segélyből, az Irakiak 45%-a. Ezek az adatokat 2012. januárjában, a statisztikából törölték. Na vajon hova lettek? Képzeljétek el, ha e lakosság részére drasztikusan csökkentik a segélyezés összegét, vagy ha elfogy a kormány finanszírozási lehetősége, és nem fogja folyósítani az összeget, mi történik az országban? Nem nehéz kitalálni. Aki egy kicsit is ismeri a történelmet, nagyon jól tudja, hogy a németeket a háború elvesztése után a tetteik miatt, a nemzetközi zsidóság kegyetlenül megbüntette és bünteti. Voltak olyan kezdeményezések hogy kiirtani, sterilizálni és stb. kell őket, nem sorolom, nézzetek utána. 1944 –ben az amerikai pénzügyminiszter Henry Morgenthau, egy tervezetet állított össze, amelyben az szerepelt, hogy Németországot egy, a 18. századbeli agrár országgá kell átalakítani, a lakosságot minimumra csökkenteni, vagyis kiirtani.(ajánlom ehhez elolvasni John Morton Blum, Deutschland ein Ackerland, Németország egy szántóföld? Morgenthau és Amerika háborús politikája.
1941-1945, lehet, hogy megtalálod magyarul is. Az eredeti kiadás neve: "The Morgenthau Diaries Years of War 1941-45" 1967 by Houghton Mifflin Company, Boston) Ez, lassan-lassan de be is jön. A konszerneken kívül már alig van ipar, a középréteg csak vegetál. Igaz hogy a nagyok csak 15%-nak van szüksége hitelre, de a középréteg 95%-a nem is tudna hitel nélkül létezni. Azt hiszem, nem kell különösen részleteznem, hogy mit is jelent ez gazdaságilag. A felnőtt lakosság 30% öregek otthonában él. Továbbá a munkanélküliek száma 10,8%, az időszakos munkát végzők száma 5,7%. Ezek a hivatalos adatok. Amunkaképesek száma 41.000.609 ebből szociális biztosítási kártyával dolgozók száma 29.000.015, a munkanélküliek száma 4.493.772 fő. Az időszakos munkavállalók száma 2.371.713, a többi szociális segélyből él, a számuk 5.135.109

A hivatalos statisztikára sajnos nem lehet támaszkodni. Az elhalálozások száma meghaladja az újszülöttek számát. A népesség évente -0,2 %- kal csökken, annak ellenére, hogy a bevándorlók, száma meghaladja az évi 75 ezret. 2006 –ban a bevándorlói háttérrel rendelkezők száma 15,1 millióMa valószínűleg eléri a 18 milliót. Ez annyit jelent, hogy hellyel-közzel 20 millióval csökkent a tényleges német őslakosok száma.

Ha az előbbi szociális segélyből élőket figyelembe vesszük, és akik a leépülő gazdaság miatt nem tudnak, és közülük nagyon sokan nem is akarnak munkát vállalni, és a segély kifizetése valamilyen okból kifolyólag nem teljesíthető, végrehajtják a Morgenthau által képviselt tervet. Másképp fogalmazva, ma Németország eltartja mindazokat, akik majd a végén a megélhetésük veszélye miatt agyonverik a kiöregedett német őslakosokat. Ha ez így halad, Morgernthau nyugodtan aludhat békében, a sírjában. Terve valóra fog válni.

A felszólalásokat végighallgatva az a benyomásom hogy a németek még mindig nem látják helyzetük alakulását, nem érzik sorsuk kimenetelét, talán úgy is fogalmazhatnám, hogy nem akarják látni. Hogy mért nem, ehhez idéznem kell a Franklin D. Roosevelt akkori amerikai elnök, Henry L. Stimson külügyminiszterének írott leveléből 1944. augusztus 26: " … minden egyes németnek az emlékezetébe kell vésni, hogy ezúttal most egy legyőzött nép. Nem akarom, hogy a németek éhezzenek. Ha nincs elegendő élelmük, akkor az amerikai tábori konyhákon napi háromszori levest kaphatnak. Így egészségben maradhatnak és egy életen át sem fogják ezt a gesztust elfelejteni. A tény az, hogy egy legyőzött nép - egy személyben és összességében - ezt, annyira beléjük kell verni, hogy egy örök életre, irtózzanak egy új háború kezdeményezésétől." …..
"Minden némettel tudattatni kell, hogy egy törvénytelen összeesküvés részesei voltak, egy igazságos és erkölcsös modern civilizáció ellen.
És ezt irgalmatlanul beléjük nevelték. A felszólalásoknál én voltam az utolsó, 1 perc hozzászólási idővel rendelkeztem, nem volt egyszerű egy nap eseményeit tömöríteni, de megtettem: "olyanok vagyunk, mint a béka a főző edényben, ami alatt ég a láng, s nem érzi, hogy forr a víz, amiben ül. A mai nap túlnyomórészt a pénz és a szuverenitás helyzetéről folytattunk eszmecserét. Arról, amivel nem rendelkezzünk. Mert véleményem szerint, egy ország csak akkor szuverén, ha a nemzetközileg biztosított jogkörökkel és fizető eszközeivel rendelkezik, vagyis birtokában van. Úgy érzem, hogy az itt jelenlevők egyet fognak velem érteni, ha azt mondom, hogy mindezt, egyetlen egy európai tagállam sem mondhatja el magáról” 


 Ismerkedjünk meg az ellenséggel!


Ismerkedjünk meg az ellenséggel!A legtöbb ember nem tudja behatárolni, hogy miért alakult ki a globális pénzválság, és ennek folyományaként a kisemberek egyre növekvő mértékű elszegényedése, és tragédiáik. Szinte minden esemény a fejünk felett, manapság már olyan mozgató erők hatására történik, amiket amiket nem tudunk befolyásolni, "megbüntetni" azért, mert elérhetetlen távolságban, és olyan "védelemmel ellátva" léteznek, hogy egy-egy állam, kevés kivétellel ehhez túl gyenge, mégha meg is merné próbálni a "széllel szembeni vizelést".
Sokan, miután a fősodratú média nem beszél, nem beszélhet, nem mer beszélni róla, a híradások alapján arra gondol, hogy a problémák csak helyi szintűek, hogy kizárólag a helyi kormányok bénasága, hozzánemértése okozza az egyre mélyülő válságot, az eladósodást.
Jó szokásomnak megfelelően, nem alulról, hanem felülről kell lefelé gombolyítani a szálakat, mert alulról kezdve elveszünk a részletek között.

Korábban a bankárkaszt megtestesülése, a FED-re (Federal Reserve System, szó szerint „a Szövetségi Tartalék Rendszer"), az amerikai jegybankra és ennek tulajdonos kezelőjére a Rothschild -klánra fókuszálódott, de ettől sokkal mélyebben árnyalt a kérdés. A Bilderberg Group karjai felölelik az egész világ pénzrendszerét.
Való igaz, hogy 1913-ban az amerikai pénzkiadási jog magánbank kezébe került, és itt felidézhető Thomas Jefferson 1802-es híres kijelentése, miszerint:

"Polgáraink szeme nincs eléggé nyitva ahhoz, hogy lássák bajaink igazi okát. Ezt szinte mindenben keresik, kivéve a bajok igazi okozójánál, a bankrendszernél nem. Ez a rendszer bizonyos formában hasznos is lehetne, de ma már visszaélésekhez vezetett, mivel összeegyeztethetetlen a közösség biztonságával és jólétével. A legőszintébben hiszem, hogy a bankok hatalma veszélyesebb, mint a fegyverben álló hadseregeké; és az az elv, hogy finanszírozás címén olyan pénzt költsünk el, amit majd az utódainknak kell megfizetni, nem más, mint nagyarányú hazárdjáték a jövőnkkel."

A nemzeti önrendelkezési jog ma a pénzrendszerrel való rendelkezési joggal egyenlő, tehát az tekinthető a nemzeti szuverenitás hordozójának, aki a monetáris felségjogokat gyakorolja.
Az amerikai állami pénzrendszer felduzzasztott adósságállománya deficitként jelentkezik mindazon országok pénzrendszerében, amelyek "hiteleznek" az USA-nak, vagyis elfogadják az amerikai értéktelen államkötvényekben történő fizetést. A félelmetes nagyságrendű adósságállományt az sem kompenzálja, hogy a Goldman Sachs Group, Inc. tevékenységén keresztül hatalmas pénzösszegek vándorolnak a manhattani központú cég "befektetőinek tulajdonába", amely a jelenlegi bankrendszer minden szegmensét, valamint a hitelminősítőket is irányítja, viszont az államkötvények fedezetéhez ennek a pénznek semmi köze. Ezeknek a "befektetőknek" nincs semmilyen felelőssége. A számlát az amerikai adófizetők, és a világ balekjai állják, de a balek szerep sem teljesen önként vállalt.

Példaként saját bőrünkön tapasztalva is tanulmányozható, mit lehet egy bankok és IMF elleni propaganda, valamint az "államadósság csökentése" jelszavak hangoztatása okán meglátni. Orbán, nemzetvezetőnek beállítva magát, a nyugdíjalapok átjátszásához kampányba kezdett. Megbízása arra szólt, hogy megfossza maradék tartalékaitól az országot, úgy átjátszva ezeket, hogy az államadósság ne csökkenjen, és számottevő inflációt is előidézzen. Mindkettő sikerült, és még politikai tőkét is kovácsolt magának az EU ellenes tömegtüntetés saját javára fordításával, vagyis szimpátiatüntetésként kommentálva. Természetesen az előző esetében segítségére voltak a Goldman Sachs által dróton rángatott hitelminősítők is, bebizonyítva, hogy az államadósság soha nem lesz kifizethető! Nehéz lenne elhinni, hogy a pénzügyi tanácsadók, ha más nem Líbia példája után, nem látták volna előre, hogy mire lesz elegendő a "magyarkodónak látszó álvirtuskodás".

Kadhafi elkövetett néhány hibát. Először is, nem árulta el az országátnépét. Másodszornem fogadta el a dollárt, és minden olajeladás kifizetését aranyban kérte. A harmadik hibája az volt, hogy ezt az aranyat a Goldman Sachsnál fektette be, és amikor a Goldman Sachs körül "sűrűsödni kezdett a levegő", vagyis nagy veszteségek érték, visszakövetelte befektetéseit. Ezzel aláírta a halálos ítéletét, ahogy Szaddam Husszein is. A Kadhafi-rezsimet nem a felkelők, a NATO vagy USA likvidálta, hanem a Goldman Sachs "befektetői", és ez elsősorban és természetesen, Washington és a Wall Street túlzottan "barátságos" viszonyának köszönhető. A falkában vadászás közös zsákmányt jelent, és közös felelősséget. Franciaország és Nagy Britannia "befektetői" is részt kértek a zsákmányból.

Akár az amerikai törvényhozásban, akár az európai pénzügyi és politikai irányításban, egyre több Goldman Sachs "nevelte" arc tűnik fel. Beépített emberek, irányítva az EU és az euró összeomlását, és ezt az sem tudja megakadályozni, hogy az EU gazdaságilag erősebb országai összezárnak a perifériákon helyet foglaló országok kifosztásában. Az EU pénzügyi rendszere úgy van megcsinálva, hogy alkalmatlan a fejlődésre, és önmagától is bedőlne. A korábbi ECU-s rendszer még jól működött, de az euró bedőlése a jelenlegi tendenciák szerint,legkésőbb 2013 közepére bekövetkezik. Az euró bedőlésével sajnos bedől a forint is, mivel a forint, hozzávetőleg 5%-kal magasabb áron tulajdonképpen eurót jelent. Ez az 5% a kamat, ami a pénzünket terheli, és az inflációt gerjeszti, mivel a hitelpénzzel működtetett kamatkapitalista pénzgazdaságba strukturálisan be van építve az infláció.
Tulajdonképp ugyanaz a rendszer az EU-val is, mint azok a tagországok esetében, akik lemondtak a saját pénzkibocsátási jogukról.
Magyarországon Orbán 2000. november 26-án jelentette be, hogy Járai kinevezésekori kikötéseként az MNB törvényt módosítsák, az EU "kérésének" megfelelően "a nemzeti bank függetlenségének további erősítése céljából". Az MNB nem hitelezhet az államnak, viszont a titokban hozott és alkotmányellenesen titkosított monetáris döntések eredményeként, évi 8 milliárd dollárt von el a magyar társadalomtól. Akié a monetáris hatalom, ténylegesen az rendelkezik az országgal. A fiskális politika csupán a monetáris döntések által a társadalom számára meghagyott maradék pénz újraelosztását végzi el.

Az a nemzetközi pénzügyi közösség, amely működteti, és irányítja a központi bankokat, kényszeríti, hogy csak kamattal megterhelt "hitelpénzt" lehessen forgalomba hozni. Az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Kanadában, Japánban, az Európai Unió országaiban, a nagy közép és dél-amerikai országokban, mint Brazília, Argentína, Venezuela és Mexikó, és ma már ez a helyzet a szovjet birodalom utódállamaiban és a kelet-európai országokban is.

Visszatekintve az elmúlt évtizedekre, úgy tűnik, hogy a "rendszerváltoztatásra" igazából a további eladósítás miatt volt szüksége a pénzügyi internacionálénak. A végső célt, Orbánkorábban gyakran emlegetett "új világrendjét", az NWO-t, nem titkolt elképzeléseik alapján már jól ismerjük.
A monetáris bankpolitika egyeduralmának csak a kamatmentes sajátpénz kibocsátás vethet véget, de ehhez le kell szakadni nem csak az Európai Unióról, de a nyugati, Goldman Sachs, IMF, Világbank és EKB felügyelte tömbről is, ha lehet, mindenkinek, bár ez csak egyszerre, vagy nagyobb csoportokban lehetséges! Az inflációt gerjesztő hitelpénz alkalmazásának elkerülhetetlen eredménye a háború, amit remélhetően keleten is így látnak (majd), mert jelenleg a világon csak egy helyen működik háborítatlanul és kiválóan a sajátpénz, Channel Islands Guernsey közigazgatási területén.



  Gyülekeznek a rablóbandák



Gyülekeznek a rablóbandák("Vérszagra gyűl az éji vad...")

Kísértetiesek a párhuzamok a hazai és a nemzetközi jogsértések között. Még mielőtt bárki arra gondolna, hogy egyre nagyobb mértékben tiporják lábbal, és hamarosan bakancsokkal és tankokkal is az emberi jogokat, most a nemzetközi jog oldaláról is meg kell hogy vizsgáljuk az Irán és Szíria elleni jogellenes katonai felvonulást. Felvetődik a kérdés minden józan gondolkodású emberben, hogy a líbiai események után létezik-e még nemzetközi jog, vagy annak két, és nem egyoldalú értelmezése, érvényesítése.
Röviden: U.S.Rael, rablóbandájával,Nagy Britanniával és Franciaországgal az oldalán, durván megsért mindenféle írott és íratlan nemzetközileg elfogadott törvényt, és szabályt.

Az Egyesült Államok és szövetségesei megkezdték csapatok átdobását a Perzsa-öbölbe, jelenti ki, ki más, mint az izraeli média. A csapatokat a Hormuzi-szorostól délre fekvő Masireománi szigeten levő amerikai légi bázisra érkeztetik. Jelenleg csaknem 10.000 amerikai katona Izraelben tartózkodik, ahol ellenőrzik az ország rakétavédelmi rendszerét, és felkészítik az iráni válaszcsapás elhárítására.
A brit és a francia haditengerészeti csapatok, légierő és a különleges erők érkeznek Szaúd-Arábiába és az Egyesült Arab EmírségekbeSzaúd-Arábia az ország olajtermelő körzeteibe helyezte át gyalogságának egy részét. A "Huffington Post" beszámol arról, hogy az Indiai-óceánon, Diego Garcia szigeten levő amerikai bázisra több száz betonromboló bombát hoztak, amelyek a jól megerősített bunkereket is képesek elpusztítani. Kuvaitban már jelen vannak a 15.000 főből álló amerikai gyalogsági és helikopter egységek. A Perzsa-öbölben, deszant-szállító hajókon tartózkodik 2000 tengerészgyalogosból álló expedíciós zászlóalj.


Szokás szerint Izrael a "jólértesült", aki azt állítja, Iránnak elegendő uránja van négy nukleáris bomba előállításához. Amikor Kennedyt a lelövették az izraeli atomfegyver fejlesztések miatt, "kisebb volt a mellény". Állításuk szerint, ha az iráni vezetés úgy dönt, hogy az úgynevezett "áttörési szakaszra " tér át, és elkezdi fegyver minőségű urán dúsítását, akkor már csak egy év kell neki, hogy az alapegységet létrehozza. Újabb egy vagy két évre lesz szüksége a nukleáris robbanófejek gyártásához ballisztikus rakéták számára.


Jelenleg két amerikai csapásmérő repülőgép-hordozó csoport tartózkodik a Perzsa-öbölben. Növelik az amerikai katonák számát Izraelben és Kuvaitban. Szaúd-Arábiába és az Egyesült Arab Emirátusokba brit és francia katonák érkeznek. A fő cél Irán, amelynek nukleáris programja kiváltotta a nyugati országok elégedetlenségét, bár erről tudjuk, csak ürügy.
De az utóbbi hónapokban más ürügy is van a nyílt konfrontációra: ez pedig a Hormuzi-szoros, az alapvető tengeri útvonal a kőolaj eljuttatására a Perzsa-öbölből a világpiacokra. Teherán azzal fenyeget, hogy lezárja. A szövetségesek pedig készülnek a csapásmérésre, amennyiben a lezárás megtörténne. Másrészt a felsorolt országok közül senki sem áll készen a háborúra. A konfliktus valamennyi feltételezett résztvevőjénél, igen komoly nehézségek mutatkoznak a belpolitikai helyzetbn. Az Egyesült Államokban már megkezdődött a választási kampány.Iránban március 2-án lesz az ország szempontjából nagyon fontos parlamenti választás,2013 nyarán pedig elnökválasztásFranciaország is hamarosan elnököt választ. Bizonyos vélemények szerint, Európa egyébként is el van foglalva a gazdasági problémáival, egyszerűen nem ér rá háborúskodni. A külső és belső háborúk még az amúgy pénzzel jól szervezett cionistáknak sem elhanyagolható feladat.

Elgondolkodtató, hogy a telhetetlen nyugati cion irányítás, egyszerre fenyegetiOroszországot és Kínát, szipolyozza ki, dönti nyomorba Európa országait, és támadja meg Iránt és Szíriát, miközben belső lázadással lehetőségével is szembe kell néznie! Ez a szinte határtalan önbizalom, vissza fog ütni. A nyugati armada, a "közösségi érték" (U. S. Navy, sötét szürke, USS Abraham Lincoln repülőgép-hordozó, a USS Carl Vincent meg a rakéta cirkálók, fregattok, nukleáris tengeralattjárók) és folyamatosan bővül.
Az Irán elleni háború megnyerése viszont egyáltalán nem olyan egyszerű. Különösen annak fényében, hogy Iránnak S300-as saját gyártmányú rakétavédelmi rendszere, Topol M, és 1,5 tonnás Shkval, orosz licenc alapján készült torpedói vannak, melyek sebessége víz alatt 360 km/h. A Hormuzi-szoroson áthaladva, a nemzetközi hajózási útvonalak iráni felségvizeken vezetnek keresztül, ahol csak Irán jóváhagyásával lehet áthaladni.



A keskeny hajózási utak miatt a menekülés a víz mélyén a régióban szinte lehetlen, és nem teszik lehetővé a nagyobb mélységű áthajózhatóságot a csatornánkon.


Az öböl területe ideális kicsi és nagyon gyors iráni hajók számára. ANATO és U.S.Raelhajóit két Shkval torpedó szállítására és kilövésére alkalmas hajókkal lehet a leghatékonyabban megtámadni, állítják az elemzők, így az amerikai repülőgéphordozók, könnyen süllyedő koporsókká válhatnak. Bár a nyugati rablóbandák elsöprő fölénnyel rendelkeznek, az iráni nemzeti védelmi rendszerek jobban illeszkednek a helyi körülményekhez.



APerzsa-öbölbena katonai erő magas fokú koncentrációja már önmagában is robbanásveszélyes helyzetet teremt. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a csapatok összevonása a Perzsa-öbölben és a helyzet kiéleződése meghiúsíthatja a tárgyalásokat Teherán és a különféle nemzetközi szervezetek között, bár ennek eddig sem volt túl sok értelme, mert Irán lerohanását már régóta tervezi U.S.Rael. Számos állam, köztük
Oroszország támogatja azt az álláspontot, hogy erőszakkal nem lehet megoldani az iráni problémát, de a politikai hadszíntér szereplői nagyon jól tudják, hogy a tárgyalási színjátékok mögött undorító érdekek már régen eldöntötték, hogy tisztességtelen játékukat végig játszák.
Az orosz, médiabejelentés szinten "nem tartja korrektnek" a szankciókat, amelyek legyengítik az iráni gazdaságot és kihatnak a lakosság életszínvonalára, bár ez, tudják, a lőtéri kutyát sem érdekli nyugaton.
U.S.Rael, a britek és a franciák, illetve ezen országok kapzsi és gátlástalan politikai vezetése mögött meghúzódó "befektetők", már az amerikai, brit, francia, és iráni katonák halála árán megszerezhető hasznot számolgatják.

A jelentések szerint Szíriában sem jobb a helyzet. U. S. Rael " megpróbálja helyettesíteni a szíriai kormányt, de a nemzetközi jog kirívó megsértése miatt ezúttal legalább Oroszország és Kína megvétózta e törekvéseket. A CIA 600 líbiai katonát szállított át légi úton. Olyan zsoldos mesterlövészeket, akik válogatás nélkül lőnek a polgári lakosságra. A Líbiábanalkalmazott zsoldosok egy részét Franciaországban képezték ki, a "lázadó" lakosság ellen.

Az érdekeket egyik oldalról sem könnyű átlátni és egyértelműen meghatározni, mert a jelenlegi felállás szerint mindenki mindenkinek az ellensége.
Az oroszoknak nem érdeke, hogy túlzottan támogassák az "olajkonkurenciát", a zsidó gazdasági irányítású Kínát, vagy a megnyúzás alatt álló EU-tU.S.Raelt méginkább.
Kínának nem érdeke az amerikai gazdaság elvesztése, viszont orosz támogatás és iráni olaj nélkül nem működik a gazdaság, és a szinte hermetikusan zárolt kínai lakosság is felébred, ha nincs munka, nincs megélhetési lehetőség.
Az usraeli és a lakomából neki hajított csontot remélő európai és amerikai politikai vezetés, az esetleg nekik vetett mócsingokért cserébe népeit és egyetlen háttértámogatását is képes eladni. Sárközyt, vagy Merkelt már régen agyon kellett volna ütni azoknak, akik még tűrik őket maguk felett.
A világ többi része a küzdelmet figyeli, és azt, hogy ki fogja felfalni a végén.
Az egész, népirtással egybekötött nyerészkedési háború vesztesei, mint mindig, a nép köréből kerülnek ki.
Felesleges az ön -és mások ostorozása bárki részéről, amikor nemzet -és állampolgár társait minősíti gyávának, mert Európa, és USA-szerte sehol nincs érdemi fellépés az elnyomó hatalom ellen.
Az emberiség rákfenéje a katonaság, és a parancsra bármit végrehajtó ütődöttek tömege! Ezek azok a majdnem emberek, akik pénzért, vagy kényszerből, de tiltakozás nélkül, vagy alig tiltakozva, rabolni, elnyomni, gyilkolni mennek idegenbe, de a legtöbb otthon is megteszi, hatalmat biztosítva azoknak, akik halálba küldik őket, és embertársaikat az "önös érdekeik védelmében"!
Minden egyéb, csak "járulékos" tevékenység, mert a pénz önmagában nem lehet hatalom, nem tud az lenni, mert fegyverrel vagy összefogva el lehet venni!
Ezt megtanultam Moldáviában, amikor a rövid úton is négyszer állítottak meg a "vámszedő" fegyveresek a délszláv válság idején. Akik nem fizettek nekik, az út szélén füstölgő teherautóikban gondolkodhattak... holtan arról, hogy helyesen tették-e?
Ez lesz a veszte a "befektetőknek", a halál vámszedőinek, a Bilderberg Group-nak, azNWO-nak is. A "katona" ahogy rájön, hogy el is vehet sokkal többet, mint amit alamizsnaként elé szórnak, nem szolgál tovább, hanem legyilkolja azokat, akik később őt is legyilkoltatnák, de ekkor már elveszíti emberi mivoltát, erkölcsi alapjait, és nem más, mint közönséges rablógyilkos!

Nem arról van szó, hogy nem kellenek katonák, de a katonának nem csak biztosítani kell azt a jogot, hogy a legitim alkotmányos törvények alapján végezzék el feladataikat, hanem azt a jogot is biztosítani, sőt megkövetelni is kell tőlük, hogy hazájuk és népük elleni parancsot ne hajtsanak végre. Aki ilyet kiad, vagy megpróbál kiadni, haditörvényszék elé kerüljön!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése