2015. október 21., szerda

Konyhai fortélyok




Konyhai fortélyok



Panírozási praktikák



A hagyományos rántott húsok néha már nagyon unalmasak tudnak lenni, de rengeteg trükk, praktika van, amivel ízletesebbé, mutatósabbá tehetjük őket:
Különböző ízesítések:
Hagymás panír: A liszt és a tojás után, reszelt hagymába majd így a zsemlemorzsába forgassuk a húst, nagyon finom lesz tőle.
Zöldséges panírok: A hagymás panírhoz hasonlóan különböző zöldségekkel is megbolondíthatjuk a húsunkat.
Használhatunk sárgarépát, cukkinit,  karalábét,  zellert az elkészítése pedig ugyanúgy zajlik, mint a fent leírt hagymás panírnál.
Sörtészta: Szerintem ezt a panírt nagyon sokan ismerik :) Egy jó sűrű galuskatésztát kell készíteni, amelyben a folyadék részt a sör képzi. Imádom! Nagyon finom.
Fűszeres panír: Egy nagyon sűrű palacsintatésztát kell készíteni, és valamilyen fűszerkeverékből egy keveset beleszórni, amilyet éppen szeretnénk. Ebbe mártani a húsokat és forró olajban sütni. Szintén nagy kedvenc! Sütöttem már így gombát, hagymát és cukkinit is, nagyon finomak lettek.
Magvas panírokA zsemlemorzsába különböző magvakat keverve nemcsak finom, de nagyon mutatós panírokat kaphatunk. Pl.: Mogyoró, dió (ezek durvára törve), szotyi, tökmag, szezámmag, lenmag.
Sajtos panír: A reszelt sajtot a felvert tojásba keverjük bele, majd miután belemártjuk a lisztes húsokat, a zsemlemorzsában is megforgatjuk.
Füstöltsajttal is nagyon finom.
Egy másik sajtos módszer: A lisztbe tojásba panírozott húsokat hempergessük kakukkfűvel elkevert, reszelt parmezánba.









Régóta készítek rántott ételeket sütőben, és folyamatosan igyekszem a tapasztalataimat bővíteni. Mondhatom mára már olyan rántott dolgokat csinálok sütőben, amik sokkal jobbak, mint sima olajban. Nem beszélve arról, hogy nem lesz olajszag a lakásban, nem kell állni az olaj felett, nyáron is nekiállhatunk anélkül, hogy megfulladnánk a konyhában a melegtől, és sokkal egészségesebb.
A panírt bátran lehet variálni, a zsemlemorzsába magvakat (szezám, len, tökmag, szotyi) vagy akár zabpelyhet is szórni, ettől még  ízletesebb, és változatosabb lesz.
Panírozásnál a tojásba mindig keverjünk sót. Ha nem rakunk túl sokat, akkor külön még megsózhatjuk a zöldségeket/húsokat, így még finomabb az összhatás, ahogy az ízek összeérnek.
Ha zöldségeket panírozunk, akkor figyeljünk arra, hogy a keményebb fajtákat (krumpli, brokkoli, karfiol) előtte pároljuk, vagy picit főzzük meg, a puhább zöldségeknél (gomba, cukkini, padlizsán) ez nem szükséges.
Sajtot is lehet ugyanígy panírban, és sütőben sütni, a sajtnál mindig az a lényeg, hogy legalább duplán panírozzuk, és még véletlenül se sértsük meg a bundáját.
A sütőben sütés lényege:
Régen mindig azt tapasztaltam, hogy ha húst sütök sütőben, akkor az eléggé hajlamos kiszáradni. Aztán valahol pár éve olvastam az interneten, hogy a felvert tojásba kell olajat keverni, és akkor nem szárad ki a hús és ropogós lesz a panír. Jelentem: bejött! :)
Soha ne pár csepp olajat tegyünk a tojásba, hanem minimum 1/2 dl mehet 2-3 tojáshoz nyugodtan.
A sütési idő kicsit több, egy csirkecombnál bizony kellhet egy óra, de ha azt nézzük, hogy egy sütéssel az összes hús befér, míg egy serpenyőben mennyit kell ki/bepakolni, akkor ugyanott vagyunk.
Ha olajat teszünk a tojásba, akkor a hús nem fog kiszáradni. Nem kell letakarni sütés közben, mert a keletkező gőztől elpuhulna a panír, tökéletesen puhára meg fog sülni.
Süthetjük tepsiben, sütőpapíron, de rácson sütve ropogósabb lesz. Ez esetben figyelni kell, hogy a húsoknál a tegyünk alá egy tepsit, amibe a kicsöpögő zsír mehet, és ezt se hagyjuk kárba veszni, tökéletes lesz a petrezselymes burgonyát meglocsolni! ;) Inkább a bőrös csirkecombnál van ilyen, egy szárazabb mellnél pl. nincs.
Csirkemellet mindig célszerű pár órára fokhagymás tejbe áztatni. Azon kívül, hogy finom lesz, nagyon jót tesz a húsnak, sokkal lágyabb lesz, nem szárad ki.




Energiatakarékos főzés



  • mélyhűtőből kivett húst betesszük a fazékba. Helyesebb, ha előbb hagyjuk felengedni. Ilyenkor ugyanis megtakarítjuk a rejtett hőt, valamint a konyha hőmérsékletére való felmelegítéshez szükséges hőmennyiséget. Ez nem vonatkozik a mirelit-készítmények egy részére, amelyeket fagyott állapotban kell pl. a forrásban lévő vízbe dobni.

    - A legmagasabb hőmérséklet a láng csúcsában van, így a túlérő csóva csak a levegőt melegíti. Mindig vigyázzunk arra, hogy a gázláng ne érjen túl az edény szélén, mert ez okozza a legnagyobb energiapazarlást.

    - Tegyünk fedőt az edényekre! Fedő alatt hamarabb fő meg minden, tehát kevesebb gáz kell, és az étel is ízesebb lesz.

    - Lehetőleg alacsony, széles edényben főzzünk! A láng így nagyobb felületen éri az edényt, jobb a hőátadás és kevesebb gáz kell.

    - A gáztűzhelyeken többféle nagyságú és teljesítményű égőfej van. Mindig a megfelelőt válasszuk!

    - Ha erős a forrás, ne a fakanalat tegyük a fedő alá, hanem csökkentsük a gázlángot!

    - Annyi vizet használjon, amennyi éppen szükséges! Számítások bizonyítják, hogy 1 kg burgonya főzése 1,5 l vízben 25% veszteséget jelent. Negyedannyi vízmennyiség is elegendő lehet;

    - Ha az étel vagy a sütemény elkészült, előbb zárjuk el a gázt és csak utána emeljük le a tűzhely lapjáról az ételt, illetve ekkor vegyük ki a sütőből a süteményt!

    - Csak forrásig használjunk teljes lángot, utána takaréklángon főzzünk!

    - Visszaesik, és nem sül egyenletesen a tészta, lassabban készül el a hús, ha a sütőajtót gyakran nyitogatjuk. Apró süteményt 3-5 perc, pogácsaféléket 10-12 perc, nagyobb tésztákat 20 perc elteltével nézzünk meg először. A korszerű sütőkön üveges ajtó van és belül világítás. Készítményünk állapota tehát kívülről, a sütőajtó kinyitása nélkül ellenőrizhető.

    - A forrásban lévő ételt tartalmazó edényre hasonló nagyságú edényt helyezhetünk, amiben lassú párolást igénylő étel készülhet. Így külön gázfogyasztás nélkül is készíthetünk, melegen tarthatunk ételt. A "toronyfőzéssel" sok gáz takarítható meg.

    - Sok háziasszony, amikor a főzéshez hozzákezd, szinte ösztönös mozdulattal elsőként a gáztűzhelyt gyújtja be. Ég a láng, míg tisztítja és aprítja a zöldséget, a burgonyát, a gombát. Ég, amíg pucolja a baromfit, szeleteli a húst, keresgéli a fűszereket, előveszi a lábosokat, konyhai eszközöket stb. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne mindezeket a műveleteket előbb elvégezni, s csak ha már a fazék rákerült a tűzhelyre, akkor begyújtani a lángot.




Néhány tipp az energiatakaros életmód kialakítására



A drága energiaárak nagyon megnövelik a havi rezsiköltségünket. Néhány konyhai praktikával a fizetnivalók lecsökkenthetők. Energiatakarékos konyhai fortélyok következnek:
  • Használjunk az ételkészítéskor fedőt, mert lefedve sokkal kevesebb energiával is forrásban tudjuk tartani a készülő ételt.
Energiatakarékos ötletek a konyhában
  • Ne főzzük túl a tésztákat, figyeljünk a gyártó által előírt főzési idő betartására, akár egy perccel is korábban befejezhetjük a tészta főzését, mert a forró raguban még tovább puhul.
  • Csak annyi vizet forraljunk fel, ami épp szükséges a tészta kifőzéséhez. Ha már felforrt, vegyük vissza a lángot, és úgy főzzük ki a tésztát. Időzítsük a tészta főzését, hogy fogyasztásig ne kelljen újramelegíteni.
  • A hőlégkeveréses sütőkben akár egyszerre több tepsiben is készülhet az étel. Így időt és sok energiát is meg tudunk takarítani.
  • Áztassuk be főzés előtt a hüvelyes zöldségféléket vízbe, így főzéskor sokkal hamarabb megpuhul.
  • Használjunk kuktát.
  • Ügyeljünk, hogy a főzőedények alja jó és nagy felületen illeszkedjék az elektromos tűzhely főzőfelületéhez. A régi, és nem korszerű edények rosszul vezetik a hőt, így az ételek készítésekor sok energia mehet kárba.
  • Na kapcsoljuk be a mosogatógépet, ha nincs teljesen tele szennyessel, vásároljunk inkább több bögrét, tányért és evőeszközt. A mosatlant öblítsük le vízzel, így elkerülhetjük a több napi várakozásnál a kellemetlen szagokat.
  • Az ételek készítésekor kerüljön előtérbe a friss alapanyag. Így nem kell felesleges energiát elhasználni a feldolgozáshoz, szállításhoz, mélyfagyasztáshoz, és tároláshoz.
Energiatakarékos ötletek a konyhában
  • Gyakran ellenőrizzük a hűtőszekrényt, ha túl jeges engedjük le.
  • Ellenőrizzük, nincs-e bekapcsolva a mélyhűtő gyorsfagyasztó módja. Gyakran a bekapcsolva maradt, úgynevezett sárga gomb, akár 40-50 ezer forinttal is megnövelheti egy évben a háztartások villanyszámláját.
  • Használjunk inkább kimosható konyharuhát, így sok fát tudunk megmenteni a papír törlőkendő mellőzésével.
Energiatakarékos ötletek a konyhában
  • Ne főzzük túl a zöldségeket, elég pár percig lefedve párolni. Így nemcsak energiát takarítunk meg, de az étel egészségesebb és finomabb is lesz.
  • Pácoljuk be sütés előtt a húsokat, zöldségeket és halakat. Ízük is finomabb lesz, de a puhulását is nagyban befolyásolja a pác.
  • Sütőben való sütés helyett, készüljön a pecsenye a serpenyőben. Így nem fog órákon keresztül melegíteni a sütő. A felszeletelt húsok, zöldségek, halak sokkal rövidebb idő alatt készülnek el a serpenyőben.
  • A megtisztított zöldségféléket, gyümölcsöket ne mossuk bő vízben, inkább öblítsük le folyóvízzel.






Konyhai fortélyok II.



-Folyékony ételízesítőt, mind például az ecetet, soha ne az üvegből, hanem kanálból öntsünk az ételbe, nehogy sokat öntsünk egyszerre.

-Ha a zöldpaprika ereit el akarjuk távolítani, kiskanállal kaparjuk ki, de vigyázzunk, nehogy csípős leve a szemünkbe fröccsenjen.

-A citrom is sokáig felhasználható, ha szeletekre vágva, cukorral bőven meghintve üvegben lezárva tartjuk.

-Megtudjuk, hogy a tojás friss-e, ha sós vízbe tesszük. A friss tojások lemerülnek a vízbe, ezeket bátran felhasználhatjuk.

-Ha a hagymát pár kanál vízben pároljuk, teljesen megpuhul és a konyhának nem lesz hagymaszaga.

-A kettévágott citromot, ha pár napig el akarjuk tenni, mártsuk sóba vagy cukorba és vágási felülettel lefelé fordítva hűvös helyen tartsuk.

-Vaníliás cukrot mindig főzés után keverjük a készítmény anyagához.

-A sonka ízletes marad, ha egy nagy fej vöröshagymát teszünk a főzővizébe (héjastól). Ez a felesleges sót magába szívja és a sonka ízletesebb lesz.

-Citrom héját gyengén reszeljük, mert különben keserű lesz. A lereszelt citromhéjat cukorral elkeverve és üvegbe rakva sokáig eltarthatjuk.

-Lisztet, morzsát, darát legjobb zsákban, vászon- vagy teljesen száraz nejlon zacskóban tartani, így nem molyosodik meg.

-Nem tapad össze a tészta, ha kifőzéskor egy kanál olajat öntünk a vízbe.

-Ha alufóliában sütjük ételünket, ne tekerjük túl szorosra, mert a sütésnél keletkező meleg levegő szétfeszítheti. Hagyjuk lazára és így nem történhet baj.

-Kenyeret és kalácsot csak kihűlve vágjunk fel, de ha szükséges, melegített késsel.

-Sült vagy főtt állapotban nagyon finomak az ételek, ha fele részben olajjal, fele részben vajjal készülnek.

-Késünk úgy veszti el a leggyorsabban és legbiztosabban a hagymaszagot, ha nyílt láng felett néhányszor áthúzzuk. Gyorsan cselekedjünk, hogy ne lágyuljon ki a kés.

-Sokáig meleg marad és nem bőrösödik meg ételünk, ha főzés után olyan alufóliával fedjük be, amelyet kilyukasztgatunk a gőz elpárologtatásához.

-A liszttel berántott, vagy behabart leveseket – különösen nyáron – nagyon jól, legalább 10-15 percig kell forralni. Mindig kis lángon, nehogy kifusson.

-A padlizsán mindig megbarnul, ha fémkéssel hámozzuk, aprítjuk, ezért műanyag vagy fakést használjunk. A padlizsánt hámozás után mindig mossuk meg.

-Lágy- vagy kemény tojás főzésekor, a már forrásban lévő vízbe kanállal helyezzük be a tojásokat, így azok nem repednek el.

-Teflon edényt akkor használjunk, ha zsírtalanul kívánunk ételt elkészíteni. Ilyenkor a felhasznált nyersanyag is zsírtalan legyen.

-A zöldségféléket ne főzzük – így értékük csökken -, hanem csak pároljuk.

-Uborka és tök gyalulásakor nem sérül meg az ujjunk, ha gyűszűt húzunk rá.

-Nem keményedik meg a máj főzés közben, ha összevégás után – még nyersen – besózzuk, majd fél órára hűtőszekrénybe tesszük. Utána süthetjük, főzhetjük, puha marad.

-Székelykáposztát felesleges teflon edényben készíteni.

-A konyhasó kiválóan alkalmas zománcedények súrolására. Az edény visszakapja csillogó fényét.

-A meleg kenyeret vagy süteményt forró késsel szeletelhetjük fel.

-Burgonyafőzésnél a nagyobbakat kötőtűvel szurkáljuk meg, akkor a kisebbekkel egy időben puhulnak meg.

-Elkerülhetjük a fövő karfiol kellemetlen szagát, ha főző levébe gézbe csomagolt szeletnyi kenyeret teszünk (ha megfőtt a zöldség, a szagszívót eldobjuk).

-Főzés vagy más háztartási munka közben vesszük észre, hogy valami kifogyott vagy eszünkbe jut, hogy mit kell venni. Tartsunk a konyhában egy felakasztott blokkfüzetet, ceruzát és azonnal írjuk fel. Így nem felejtjük el, ha vásárolni megyünk.

-A sütő ajtaját ne nyitogassuk sütés közben, mert a kb. 20-25%-os hőveszteség miatt lassabban sül az étel.

-A tej nem sül/kozmál a lábos aljára, ha előbb a lábost hideg vízzel kiöblítjük (de nem árt odafigyelni sem).

-A maradékok felhasználásánál legyünk óvatosak, nehogy a megromlott étel mérgezést okozzon. Ha gyanús, inkább öntsük ki, minthogy betegséget okozzunk a „takarékossággal”.

-Általában nem használhatunk fel megmaradt gombás ételeket és olyan főtt tésztákat, melyek nyert anyagokkal, például mákkal, túróval vannak megszórva, mert ezekben ételmérgek keletkezhetnek.

-Egy csipetnyi sóval könnyebb felverni a tojásfehérjét.

-Teflon edényt ne tegyünk lángra, mindig legyen alatta lángelosztó.

-Friss élesztőt pár napon keresztül eltarthatunk, kis pohárba benyomva és lefelé fordítva.

-A tejszínt felverés előtt 12 óráig jégen, vagy jó hidegen tartsuk.

-Ha forró tűzhely felett dolgozunk, tegyünk alsó karunk alá hideg vízzel telt edényt.

-Ha zsírfoltot fröccsentettünk a tűzhelyre, szórjuk be meleg kávézaccal, ha kihűlt, letöröljük és kész.

-Az avas vajat kevés langyos tejjel és csipet sóval keverjük össze és ismét friss lesz.

-Zománcozott edények barnulását eltávolíthatjuk, ha nyers burgonyát főzünk benne, egy éjszakán át állni hagyjuk, majd még egyszer felforraljuk.

-A vízkövet 10%-os ecetes oldattal, vagy erős sós oldattal moshatjuk ki. Utána az edényt szódás vízzel öblítsük ki, mert ez közömbösíti a savat.

-Ha a kivert hús széleit bevagdaljuk, a szelet nem ugrik össze.

-Ha a húst tálalás előtt pár percig pihentetjük, könnyebben szeletelhető.

-Ha rántott húst vagy más bundázott ételt sütünk, a zsírba tegyünk néhány fogpiszkálót. Így az összegyűlő morzsa nem barnul, vagy ég meg olyan hamar.

-A maradék ételeket jól letakarva, hideg helyen tatsuk és felhasználáskor újra forraljuk vagy süssük jól át.

-Több levet ad a citrom, ha felvágás előtt meghengergetjük, vagy kissé felmelegítjük.

-A rizst mindig alaposan meg kell mosni és kétszer annyi vízben főzni, mint a súlya.

-Ha a pecsenye leve leég, néhány karikára vágott burgonyát tegyünk bele, ami az égett ízt magába veszi.

-Ha elsóztuk a levest vagy a pörköltet, késhegynyi szódabikarbónát adjunk hozzá, az csökkenti a sós ízt.

-Ha a leveshús kemény, tálalás előtt fél órával szeleteljük fel és fedő alatt pároljuk.




Konyhai fortélyok





-Majdnem zaj nélkül verhetjük a húst, ha a deszka alá ruhát teszünk (ez különösen a panelházakban ajánlatos).

-Ha a fedőt felemeljük az edény felett, azonnal fordítsuk meg, vagy függőlegesen az edény felett tartsuk, így nem folyik le a lé a tűzhelyre vagy a padlóra.

-A tejet forralás után csak akkor szabad lefödni, ha egészen kihűlt.

-Tehéntúrót gombóchoz, sütemények töltéséhez gyorsabban áttörhetünk, ha húsdarálón daráljuk meg.

-Hámozott burgonya kevésbé fő szét, ha a főzővízbe sót teszünk. A héjában főzött burgonya pedig nem reped fel, ha a főzővízbe egy kevés ecetet teszünk.

-A C-vitamint – bár hőérzékeny – inkább a főzéskor jelentkező oxigén teszi tönkre. Ha lehet, használjunk kuktafőzőt. A hagyományos edény esetén az edényt jól fedjük le és a fedőt ritkán emelgessük.

-A vágódeszkára használat előtt eresszünk hidegvizet. A fa telítődik vízzel és így a szagokat és színeket nem szívja magába.

-Az újhagyma értékes zöld szárát ne dobjuk el, apróra vágva körözöttet vagy salátát ízesíthetünk vele. Vajaskenyérre vagy zsíroskenyérre is szórhatjuk, úgy, mint a snidlinget.

-Ha csak pár csepp citromlére van szükségünk, ne vágjuk ketté a citromot, hanem vastag tűvel vagy késsel szúrjunk a gyümölcsbe, nyomjuk ki a szükséges kevés levet. Így a citrom nem szárad ki, friss marad a következő felhasználásig.

-A fagyasztás nem árt a C-vitaminnak, a mélyhűtött főzelékekben és gyümölcsökben több hónapos tárolás után sem csökken ez az értékes hatóanyag. A pincében tartott sárgarépa eredeti vitamintartalmának 70 százalékát is elvesztheti tavaszig.

-Vöröshagymát ropogósra úgy sütünk, hogy a szálasra vágott vöröshagymát liszttel meghintjük, jól átforgatjuk és bő, forró zsírba tesszük. Sütés közben keverjük, hogy egyenletesen piruljon, majd leszűrjük. Ha kihűl, sem puhul meg.

-A húsba sütés közben villát, kést szúrni nem szabad, mert a hús nedvességtartalmát elveszítve kiszárad.

-Karalábét úgy lehet könnyen tisztítani, ha a levéltől a gyökér felé haladva hámozzuk le a héját.

-Maradék rizst, tarhonyát, főtt tésztát, leégés nélkül úgy melegíthetjük újra, ha egy kisebb fazékba, vagy lábosba tesszük és kuktafazék rácsára helyezzük. Ujjnyi vizet öntsünk alá, zárjuk rá a fedőt. 2-3 percnyi forralás után vegyük le a tűzről és még 2-3 percig hagyjuk állni a gőzben.

-A sózás nagyon fontos művelet. Az ételeket lehetőleg ne sózzuk meg előre, csak a főzés befejezése előtt. (Kivéve, ha a recept másként írja elő.)

-Az alufóliába csomagolt ezüst nem feketedik meg.

-Gyors kávékrémet készíthetünk, ha személyenként egy tojássárgáját egy evőkanál cukorral habosra keverünk és erre jéghideg kávét öntünk.

-Ha a hámozott mogyorót forró sütőbe téve kicsit megpörköljük, a héját konyharuhával könnyen ledörzsölhetjük.

-Kisült meleg süteményeket ne tegyünk porcelán tálra, vagy más hidegebb felületre, hanem rácson hagyjuk kihűlni, hogy aljuk is érintkezhessék levegővel, mert így elkerülhetjük, hogy a párától nedves legyen a sütemény.

-A csirkét akkor lehet szépen feldarabolni, ha kihűlt már. Tűzálló tálra téve, pár percre újra visszatehetjük a sütőbe, hogy melegen tálalhassuk.

-A kivájt karalábét nem szabad túl puhára főzni, mert könnyen szétesik.

-Nem lesz csomós a rántás, ha egy csipetnyi sót teszünk bele.

-Üdítő italunkat kellemessé teszi a gyengén édesített citromos teából készített jégkocka.

-Ha a szifont víz helyett citromos teával töltjük meg, szénsavas hűsítő italt kínálhatunk.

-Melegen tarthatjuk a palacsintát, ha megfelelő nagyságú edénybe vizet teszünk, az edényt tányérral lefedjük, erre kerülnek egymásra helyezve a palacsinták, amelyet fedővel takarunk le. Tálalásig vízgőzön, meleg helyen tarthatók. A palacsintát tálalás előtt töltjük meg tetszés szerint dzsemmel, diós, mákos, kakaós töltelékkel, túróval, valamint gombával, húsos töltelékkel, zöldséges keverékkel, stb.

-A mandula héját könnyen eltávolíthatjuk, ha a szemeket forró vízbe dobjuk és kicsit állni hagyjuk. Aztán a hüvelyk és mutatóujjunk közé csípjük, és a fellazult héjból kinyomjuk.

-Az erős fokhagyma ízt úgy csökkenthetjük, hogy a fokhagymát egy kistányéron késsel elnyomjuk és egy evőkanál vizet öntünk rá. Ebből a vízből tegyünk néhány cseppet a kívánt ételhez.






Konyhai fortélyok



-Vásárolt lisztféléket, gabonapelyheket, rizst, tegyük egy-két napra a mélyhűtőbe, csak ezután helyezzük a tároló helyükre, így nagy valószínűséggel nem fog megbogarasodni.

-Ha a vöröshagymát felhasználás előtt néhány órára hűtőszekrénybe tesszük, nem fogunk könnyezni, amikor felszeleteljük, ugyanis a hideg nem kedvez az illóolajok párolgásának.

-A vöröshagyma nem ég oda pirítás közben, ha egy kevés lisztet szórunk rá.

-Az újhagyma szárát ne dobjuk el, apróra vágva felhasználhatjuk körözötthöz, szendvicsvajba keverve, salátákhoz.

-A fokhagymát ne süssük nagyon forró zsiradékban, mert könnyen megkeseredik. Ha a gerezdek közepéből kivágjuk a zöld, vagy sárga hajtást, nem marad kellemetlen utóíze.
Ha hámozatlanul főzzük az ételekbe, az érzékenyebb gyomrúak is panasz nélkül fogyaszthatják.

-A petrezselymet mindig a főzés végén adjuk az ételhez, így megtartja értékes tápanyagait.

-A gombát - ha kénytelenek vagyunk egy-két napig tárolni - papírzacskóban tegyük a hűtő alsó polcára.
A friss gombát ne áztassuk, tálba téve, váltott vízben mossuk. (Mosás után a gombát emeljük ki a vízből és ne a mosóvizet öntsük le róla!)

-Ha a kelbimbót közvetlenül tálalás előtt sózzuk, megőrzi friss zöld színét.

-Panírozás előtt a zöldségeket egy percig főzzük sós vízben, így sütés közben nem szívnak magukba sok olajat.

-Ha kissé megfonnyadt a zöldségünk, áztassuk egy kanál ecettel elkevert hideg vízbe.

-Elvehetjük a karfiol kellemetlen szagát, ha főzés, párolás előtt sós vízzel leforrázzuk. Nem puffaszt, ha az első főzővizet leöntjük róla.
Ha a második főzővízbe pár csepp ecetet teszünk, megőrzi fehérségét.

-A kelkáposzta okozta puffadás is elkerülhető, ha az első főzővizet leöntjük róla.
A káposztaszag is enyhíthető, ha egy kis fej vöröshagymát, vagy zellergumót teszünk a főzővízbe.

-Ha az újburgonyát forró vízben áztatjuk néhány percig és csipetnyi szódabikarbónát teszünk bele, könnyedén lekaparhatjuk a héját.

-Ha zöld salátát készítünk tartsuk be a következő sorrendet: először tegyük hozzá a hidegen sajtolt olajat, és a legvégén permetezzünk rá ecetet

-Sütés közben nem fog spriccelni az olaj, ha előzőleg egy kis finomlisztet szórunk bele

-Ha nem akarjuk, hogy sütés közben az egész lakás olajszagban ússzon, az étolajba tegyünk néhány szál petrezselymet, héjas fokhagymát.

-Ha egy éjszakán át sós vízben áztatjuk a héjas diót, másnap úgy törhetjük fel, hogy épen marad a belseje.




Házilag készített krémtúrók




VEGYES GYÜMÖLCS KRÉMTÚRÓ: 25 dkg tehéntúrót, 8 dkg porcukrot, egy csomag vaníliás cukrot, 1 db tojás sárgáját simára keverünk. A lé nélküli 10 deka konzerv vegyes gyümölcsöt kis kockára vágjuk, 3 dkg leforrázott mazsolával és 5 dkg kimagozott meggyel kiegészítve, 1 evőkanál konyakkal leöntve, a krémtúróval könnyedén összekeverjük. Pohárba, vagy üvegtányérra adagoljuk, 2 dl tejszín kemény habjával felspricceljük és 3 dkg apróra vágott dióbéllel megszórjuk.

ŐSZIBARACKOS KRÉMTÚRÓ: 25 dkg tehéntúrót 8 dkg porcukrot, egy csomag vaníliás cukrot, 1 db tojás sárgáját simára keverjük. A 16 deka lecsurgatott konzerv őszibarackot apró kockára vágjuk, egy evőkanál barackpálinkával leöntjük, a krémtúróval lazán összekeverjük. Szokásos módon adagoljuk, 2 dl tejszín kemény habjával és őszibarackkal díszítjük.
Elkészíthető hámozott, kimagozott, friss őszibarackkal is.

CSERESZNYÉS KRÉMTÚRÓ: 25 dkg tehéntúrót, 10 dkg porcukrot, egy csomag vaníliás cukrot, 1 db tojás sárgáját simára keverünk. 16 dkg kimagozott, lémentes konzerv cseresznyét kettévágunk, egy evőkanál cseresznyepálinkával leöntjük, a krémtúróval összekeverjük. A szokásos módon adagoljuk. 2 dl tejszín kemény habjával és cseresznyével díszítjük.
Elkészíthető hámozott, kimagozott, friss őszibarackkal is.

EPRES KRÉMTÚRÓ: 25 dkg tehéntúrót, 10 dkg porcukrot, egy csomag vaníliás cukrot, 1 db tojás sárgáját simára keverünk. 16 dkg megtisztított, jól megmosott, friss epret vagy szamócát kockára vágunk, egy evőkanál rummal elöntjük. A krémtúróval nagyon óvatosan összekeverjük. A már említett módon adagoljuk, majd 2 dl tejszín kemény habjával és fél eperrel díszítjük.
Elkészíthető szobahőmérsékleten felengedett mirelit eperrel is.

MÁLNÁS KRÉMTÚRÓ: 25 dkg tehéntúrót, 10 dkg porcukrot, egy csomag vaníliás cukrot, 1 db tojás sárgáját simára keverünk. 16 dkg megmosott, lecsurgatott, friss málnát egy evőkanál málnaszörppel leöntjük és a krémtúróval nagyon óvatosan elkeverjük. Az eddig említett módon adagoljuk, 2 dl tejszín kemény hajával dúsítjuk, és egy-két málnaszemmel díszítjük.
Elkészíthető szobahőmérsékleten felengedett mirelit málnával is.

ANANÁSZOS KRÉMTÚRÓ: 25 dkg tehéntúrót, 8 dkg porcukrot, egy csomag vaníliás cukrot, 1 db tojás sárgáját simára keverünk. 16 dkg lecsurgatott konzerv ananászt egyenletes kis kockákra vágunk, egy evőkanál triple-sec likőrrel leöntjük és a krémtúróval finoman összekeverjük. Normál talpas pohárba adagoljuk. 2 dl tejszín kemény habjával és a tetején egy kis szelet ananásszal tálaljuk.

MAZSOLÁS KRÉMTÚRÓ: 25 dkg tehéntúrót, 5 dkg porcukrot, egy csomag vaníliás cukrot, 1 db tojás sárgájával, 5 dkg citrom reszelt héjával simára keverünk. 10 dkg leforrázott vízmentes mazsolát, két evőkanál nemes borral leöntünk és a krémtúróval jól elkeverjük. Pohárba vagy üvegtányérba adagoljuk és 2 dl tejszín kemény habjával kiegészítjük.
Mazsola helyett hazai aszalt szőlőt is felhasználhatunk.

METÉLŐHAGYMÁS KRÉMTÚRÓ: 25 dkg tehéntúrót, csipetnyi sót, kevés őrölt borsot (kb. 2 g), két kávés kanál mustárt, 2 dl tejfölt, 3 dkg finomra vágott hagymát, 2 db szitán áttört kemény főtt tojást, 2 csomó jól megmosott, apróra vágott metélőhagymát (snidling) jól összekeverünk.

SZARDÍNIÁS KRÉMTÚRÓ: 25 dkg tehéntúrót, két kávéskanál (kb. 2 dkg) mustárt, csipetnyi sót, kevés őrölt borsot (kb. 2 g), 1 dl tejfölt, 3 db szardíniát (kb. 10 dkg) olajjal együtt; 4 dkg finomra vágott hagymát alaposan kikeverünk, majd hozzáadjunk a szitán áttört 1 db főtt kemény tojást.

GOMBÁS KRÉMTÚRÓ: 25 dkg tehéntúrót, csipetnyi sót, 1 dl tejfölt simára kikeverünk. 10 dkg jól megmosott gombát, 5 dkg hagymát, fél csomó petrezselyem zöldet egész finomra vágunk, majd 3 dkg vajjal tűzön megpirítjuk (de nem barnára) és kevés őrölt borsot ráhintünk. A kihűlt gombapépet egy evőkanál paradicsompürével együtt, a krémtúróval szitán áttört 1 db főtt tojással jól elkeverjük.




Nyers hús




  • Ha húst veszünk, nagyon ügyeljünk a frissességére. Óvakodjunk a nyálkás, ragadós, sötétpiros, esetleg zöldes, kellemetlen szagú hús megvételétől. Az állott, romlott hús élvezhetetlen és az egészségre is káros. Ha lehet, ne vegyünk öreg állattól származó húst sem, mert az szívósabb, nehezebben emészthető, rágós lesz.

    - Csak érett húst vegyünk! Az éretlen hús, ha elkészítése előtt nem kezeljük, kemény és rágós lesz. A friss vágású húst mindig tegyük a hűtőszekrénybe néhány napra, vagy áztassuk be ecetes vízbe. Az ecet a húsrostokat fellazítja. A szárnyasok és a halak levágásuk után rögtön feldolgozhatók.

    - Lehetőleg jó minőségű húst vásároljunk. A hús minősége nagy mértékben függ az állat fajától, nemétől, korától és attól, hogy melyik részéből való. A marha-, sertés-, borjúhúsoknál a hátsórészek a legértékesebbek.

    - Az ételekhez mindig a legalkalmasabb húst válasszunk. Íz, élvezhetőség szempontjából nem mindegy, hogy a húsételeket milyen húsból készítjük. Ezért már a vásárlás előtt ismernünk kell elképzeléseinket a készülő menüről. Ha az ételt nem a megfelelő húsból készítjük, nem várt, esetleg élvezhetetlen ízeket kapunk.






Tippek, húsokhoz



  • Ha a hús nem akar megpuhulni, egy-két evõkanál ételecettel locsoljuk meg.

    - Ha túl zsíros a hús, a paprikás vagy a pörkölt alá ne külön pirítsuk meg a hagymát, hanem egyszerre tegyük fel a húst a hagymával, zsír nélkül, egy-két evõkanál víz társaságában.

    - A zsíros húsról feltétlenül szedjük le a zsírt! (Egészen apróra összevágva kisüthetjük és apránként felhasználhatjuk. Persze csak azoknak, akik a hízás veszélye nélkül fogyaszthatják!)

    - Ha a húsvágó deszka alá teszünk egy konyharuhát, a hús klopfolásakor keletkezõ zaj jelentõsen lecsökken.

    - A csontos húsokat érdemes gondosan kicsontozni, majd a csontot forrásban lévõ vízben 3-5 percig elõfõzni. Ezután leszûrve nejlonzacskóba csomagolhatjuk. Lefagyasztva akár több hónapig is eláll a mélyhûtõben. Akármilyen kevés csontot érdemes így eltenni, mert egy idõ múlva összejön egy "tisztességes" mennyiségû levesre való adag.

    - Ha a kocsonya nem eléggé alvadt meg, az újból felmelegített kocsonyalébe belekeverhetünk (mennyiségtõl függõen) egy-két evõkanál zselatinport, amit elõzõleg feloldottunk egy kevés kocsonyalében.

    - A kocsonyán vagy a húslevesen megdermedt zsírréteget hidegen könnyen leszedhetjük egy széles pengéjû késsel.

    - A száraz kolbász bőre könnyen lehúzható, ha a kolbászt vízbe mártjuk, és néhány percnyi várakozás után kezdjük csak a bőr lehúzását.

    - A füstölt húsok levét érdemes megtartani, mert sokféle leves, mártás készíthetõ belõle, és fûszerezésre is alkalmas.
    - Ha a sült hús odaégett; tegyünk a levébe néhány karika meghámozott nyers burgonyát, az elveszi a kozmás ízt.

    - Bármilyen fajtájú májat felhasználás elõtt érdemes kevés tejbe vagy vízbe áztatni, így nem keményedik meg.

    - A májételeket csak a tányéron sózzuk!

    -A húst megmosása után azonnal szárítsuk meg egy tiszta szalvétával vagy papírtörlõvel.

    - Ha a karaj vagy a combszelet széleit éles késsel több helyen bevagdossuk, nem fog összeugrani sütés közben.

    - A húsleves sohasem lesz zavaros, ha lassan forraljuk fel, ezután azonnal takaréklángra tesszük, és gondoskodunk arról, hogy fõzés közben mindvégig éppen csak forrjon. Ne keverjük meg! A habja magától szépen lefõ, leszûrni sem szükséges, csak a fûszeres zacskót kell kiemelni belõle.

    - A párolt húsok elfõtt levét csak nagyon kevés, (egy-két evõkanál) forró vízzel pótoljuk. Párolás elõtt a hússzeletek mindkét oldalát pirítsuk meg hirtelen, erõs lángon, így a fehérje kicsapódása megakadályozza, hogy értékes leve kifolyjon párolódás közben.

    - Sohase szúrjunk villát a húsba, mert a leve kifolyik és kiszáradhat.

    - A húsok adagolásánál ügyelni kell arra, hogy csak a rostokra merõlegesen szeleteljük, ellenkezõ esetben szálaira esik szét, és rágós lesz.

    - Bundázás (panírozás) elõtt a húsokról itassuk le a nedvességet, hogy jobban tapadhasson rá a bunda. Ha túl nedves a hús, a forró olajban azonnal leválik róla a panír.

    - A hússzeleteket csak közvetlenül sütés elõtt sózzuk meg, különben a só kioldja a nedveket, és száraz, rágós lesz.

    - Nem fõ ki a velõ a csontból, ha mindkét végét erõsen besózzuk, vagy vékony zsineggel kis csomagot kötözünk belõle.

    - Idõtakarékosság céljából egyszerre nagy mennyiségû vöröshagymát finomra vághatunk, olajon megfonnyasztva és kicsit megsózva beletehetjük egy jól zárható üvegbe. Felhasználáskor csak annyit veszünk ki belõle, amennyi egyszerre szükséges. A
    hûtõszekrényben akár 2 hétig is tárolható.


Kovász



  • Az élesztős tésztához az élesztőt langyos tejben oldjuk fel, azután annyi lisztet teszünk bele és dolgozunk be, hogy egészen híg maradjon. Ha azt akarjuk, hogy nagyon gyorsan megkeljen, porcukrot is keverjünk bele. Mikor jól eldolgoztuk, a tetejére szórjunk kevés lisztet, kendővel takarjuk le, majd állítsuk meleg helyre.

    - Ha belátható időn belül nem használjuk fel a kovászt, akkor megpróbálhatjuk kíméletesen (nem túl forró helyen) megszárítani és porrá törni. Így eltarthatjuk és később - langyos víz hozzáadásával - újjáéleszthetjük.

    - A kenyérsütéshez ún. lassú (lassan érlelődő), a finomabb élesztős tésztákhoz viszont gyors kovászt készítünk. Az előbbi esetében csak másnap dolgozzuk fel a kovászt, az utóbbinál már néhány perc múlva felhasználhatjuk. Alapszabály, hogy a megkelt kovászt azonnal fel kell dolgoznunk.

    - Az élesztőt mindig langyos vízben oldjuk fel, mert a túl meleg víz megöli az élesztőgombákat, a hideg pedig az erjedést akadályozza.

    - A kenyérsütéshez a kovászt úgy készítjük, hogy a megszitált lisztet mély tálba tesszük, közepén mélyedést vájunk és beleöntjük az előzetesen feloldott élesztőt, majd a masszát összedolgozzuk. Meleg helyre állítjuk, jól betakarjuk és így hagyjuk állni másnapig.

    - A kovászt mindig nagy fazékban vagy tálban készítsük, mert erősen emelkedik. Ha a kovász felemelkedett, szép lyukacsos, bedagaszthatjuk a kenyeret, vagy elkészíthetjük vele a tésztát.




Egyéb tippek



  • A forrásban lévõ, már berántott vagy behabart levest nem szabad lefedni, mert pillanatok alatt kifut.

    - Ha a rántás összecsomósodott, ne öntsük az ételbe, hanem kevés fõzõlével hígítsuk fel. Összeforralva kevergessük, majd szûrjük át, és csak a már sima rántást használjuk fel.

    - A már használt olajat vagy zsírt mindig szűrjük le.

    - Cserépedényt (római tálat) használat elõtt áztassunk be tiszta hideg vízbe, enélkül megrepedhet. A tetejérõl se feledkezzünk el. Csak hideg sütõben szabad megkezdeni a benne lévõ étel sütését, és a lángot csak fokozatosan emelhetjük maximum közepes erõsségig.

    - A sótartóban nem áll össze a só, ha néhány szem rizst keverünk bele.

    - A fõzõvizet csak akkor szabad megsózni, ha a víz már forr, ellenkezõ esetben legalább dupla ideig tart, amíg felforr.

    - Ha a hûtõszekrény alá csináltatunk egy lábakon álló vaskeretet, vagy egy lábakon álló zsámolyra helyezzük a szekrényt, nem kell majd hajolgatnunk. Ezenkívül jelentõs mennyiségû helyet is nyerünk, ahol például jól elférnek egymás mellett a literes üvegek, az üdítõk, az egyéb italok, és az üres üvegek sem lesznek többé útban.

    - Ne dobjuk el a kicsi, jól zárható üvegeket, mert különféle ételeket, italokat, fûszereket még tárolhatunk bennük.

    - A különféle ételmaradékokat sokrétûen használhatjuk, elõtte azonban gyõzõdjünk meg azok frissességérõl.

    - A darabos fûszereket egy teatojásba vagy kis gézzacskóba köthetjük, így nem szükséges leszûrni a levest, csak a zacskót emeljük ki belõle.

    - Savas (savanyú, citrommal-ecettel készült) ételt tilos alumínium edényben fõzni és tárolni, mert az étel sava kioldhatja az edénybõl a fémet. Ugyanez vonatkozik az alufóliára is.






Tojásos, mustáros, majonézes tippek



  • Nem reped meg a tojás héja, valamint a burgonya, ha a fõzõvízbe kevés sót szórunk.

    - A tojásokat egyenként, külön-külön üssük fel egy kis pohárba, csak ezután tegyük a többihez,
    így ha egy tojás rossz, nem teszi tönkre az egészet.

    - A tojásfehérje könnyebben felverhetõ, ha elõzõleg alaposan lehûtjük, és tojásfehérjénként egy teáskanál hideg vizet vagy pár csepp citromlevet öntünk hozzá.

    - Ha elsóztuk a levest vagy a fõzeléket, néhány evõkanál tejjel vagy tejföllel enyhíthetjük a sós ízt.

    - Másik megoldás szerint tegyünk bele egy nagy burgonyát, forraljuk néhány percig, majd vegyük ki belõle. A burgonya magába szívja a só egy részét.

    - A házilag, friss tojással, mustárral, sóval, borssal, citromlével készített majonéz garantáltan eltartható a hûtõszekrényben +2-3 °C-on akár 2 hétig is, ha jól záródó üvegben tároljuk. Ha a majonézhez egyebet is, például tejfölt, tejszínt stb. keverünk, akkor csak 2-3 napig áll el.

    - Majonéz készítésénél ügyeljünk arra, hogy az olaj és a tojás azonos hõmérsékletû legyen. Néhány csepp citromlével vagy egy teáskanál mustárral kezdjük meg a tojássárga keverését, így az olajat könnyebben felveszi, és nem "megy" össze, vagyis az olaj nem válik ki a tojássárgából.

    - Ha a mustár beszáradt, de azért jócskán van még az üvegben, egy-két evõkanál ecetes-olajos, gyengén édesített lével öntsük föl, hagyjuk néhány órán keresztül így, majd felkeverve zárjuk be az üveget.


Vegyes fortélyok



Fix gombok:
Erősebben rögzithetjük a felvarrt gombokat, ha a cérnát szintelen körömlakkal átkenjük. A lakk felszívódik, és fixálja a fonalat.

Maradék bor:
Ha vendégség után az üvegben marad egy kis bor, öntsük jégkockatartóba, majd fagyasszuk le. Főzéskor felhasználhatjuk különböző ételek ízesítésére. Kiválóan alkalmas bort tartalmazó bólé gyors lehűtésére így nem vizezi fel az italt mint a sima jégkocka.

Jégmentes szélvédő:
Telente minden reggel sok időt vesz igénybe gépkocsink szélvédőjének letisztitása? Megelőzésül három rész ecetet keverjünk össze egy rész vízzel, majd egy kendöt belemártva töröljük le vele este az ablakokat. Az ecet megakadályozza, hogy az eső vagy a pára ráfagyjon az üvegre.

Megfakult ékszerek:
Ha aranyékszereink megfakultak, este egy liter meleg vízhez adjunk néhány csepp szalmiákszeszt, és ebbe az oldatba áztassuk be az ékszereket. Reggel puha kefével keféljük át és öblitsük le tiszta vízzel.

Illatos levegő:
Porszívózás előtt helyezzünk egy illatos olajjal átitatott vattadarabot a porszívó levegőkivezetőjéhez! Ha így porszívózunk nemcsak tiszta, hanem illatos is lesz a lakás.

Melegebb lakás:
Egyszerű és hatékony eljárás: helyezzünk egy alumínium fóliát a radiátor mögé. A hő visszaverődik innen és ezáltal melegebb lesz a lakás.

Nyikorgó parketta:
Hogy későn hazaérve ne ébresszük fel az egész házat a nyikorgó parketta miatt, a résekbe szórjunk hintőport.

Pihe-puha lágyság:
Ha mosógépben mossuk a pehelypaplant, tegyünk bele egy teniszlabdát, ami segít helyrerázni annak tartalmát, és visszanyeri erdeti vastagságát.

Tükröm, tükröm. . . :
A fürdőszoba-tükrön nem lesz többé párafolt, ha áttöröljük néhány csepp mososzerrel átitatott ruhával. Utána száraz, puha ronggyal töröljük át.


Otthoni tippek, jó tanácsok


Kedves Látogató! Szeretnék Neked néhány otthoni jó ötlettel, tippel szolgálni, amit lehet, hogy már ismersz, lehet hogy nem. Kívánom, hogy vedd hasznát!



Cukor

- Csökkentsük az ételek cukortartalmát, az ízükben ez nem igazán érződik, ám a csípő- és derékméretek növekedésén igen. 25 százaléknyi cukortartalom-csökkentés receptenként akár 200 kalória eltűnésével járhat. A kevesebb cukrot pótolhatjuk fahéjjal, vaníliával, szerecsendióval, ezek mind növelik az étel édes ízét, de kalóriatartalmát csökkentik.

- A cukor nélkül felvert tejszínhab tartósabb, tovább marad kemény, mint a cukrozott.

- Cukor helyett édesítsük teánkat almalével, csökkentve ezzel a cukorbevitelt.

- Sok cukrot megspórolhatunk rebarbara, szilva befőzésénél, ha először szódabikarbónás vízben főzzük fel a gyümölcsöket, s csak aztán adjuk hozzá a cukrot.

- Fél óra alatt elkészül a párolt káposzta, ha először csak cukorral pároljuk, és csak a végén adjuk hozzá az ecetet vagy a citromot.

- Ha a cukrot csak egy-két perccel az étel elkészülte előtt tesszük bele, kevesebb cukorra van szükségünk, mintha vele együtt főznénk.

- Enyhíti a kompót savasságát, ha kevés szódabikarbónát is teszünk hozzá a befőzéskor. Így ráadásul kevesebb cukor hozzáadására van szükség.






Otthoni tippek, jó tanácsok



Csokoládé



- A fényes csokoládémáz készítése az egyik legnehezebb konyhai művelet. Ugyanis a csokoládéban a kakaó és a kakaóvaj csak addig marad biztosan együtt, amíg az szilárd. Ahogy olvad, felforrósodik, kiválik belőle a zsiradék, s így visszahűtve már matt lesz a felülete. Ezért az elsődleges szabály az, hogy a csokoládét mindig vízfürdőben olvasztjuk, továbbá ügyelünk arra, hogy a hőmérséklete sose emelkedjen 40 Celsius fok fölé.

- Ha sütemények készítésénél csokoládét használunk, először puhítsuk meg, mert így barnább lesz és festőhatása is erősebb, íze pedig jobb, mint a reszelt csokoládéé. A csokoládét darabokra törve, tányérra rakva meleg, de nem forró sütőben puhítsuk. Csak addig melegítsük, amíg könnyen szétnyomhatóvá nem válik.

- A csokoládét közvetlenül tűzön ne olvasszuk, mert megváltozik az állaga és az íze. Legjobb, ha forróvízes edénybe helyezett jénai tálban tesszük fel olvadni. Az olvadó csokoládéhoz vajat vagy margarint is keverhetünk (10 deka csokoládé, egy evőkanál vaj). A megolvadt csokoládé fényes lesz, és nem ragad a kanálhoz.

- Egy tábla csokoládé fedezi a napi magnézium szükségletet.

- Ha a csokoládét hűtőben tartjuk, hosszú időre megőrzi állagát és ízét, a színe sem változik. Mélyhűteni viszont nem szabad! Lehűtött csokoládéból könnyen készíthetünk csokoládé forgácsot torta díszítésére.

- Csokoládé olvasztásához használjunk mikrohullámú készüléket, vagy gőz fölött olvasszuk fel, különben leég.

- Ha meg akarjuk különböztetni az igazi csokoládét a hamistól, törjük ketté. A jó csokoládé zsíros tapintású, fényes és nemcsak kívül, hanem a törési felülete is szép sötétbarna. Ha viszont a törés felülete szürkés és nagyon száraz, akkor csak csokoládé-utánzat.

- Tegye az összetört csokidarabokat egy kevés forró kávéba és hagyja elolvadni. Az ízek jól harmonizálnak, akár torta, akár csokihab kerül az asztalra.

- Egy amerikai kutatás szerint a közhiedelemmel ellentétben, a csokoládé és a diófélék fogyasztása nem függ össze az akné kialakulásával.


Tapétázás



  • Az ablak mellett balra kezdjük a munkát, majd jobb oldalon is az ablaktól kezdve folytassuk a fal lefedését.

    - A régi festéket, vagy a régi tapétát el kell távolítani, a falhibák pedig spatulyázva tüntethetők el.

    - A tapétázáshoz nincs szükség különleges szerszámokra. Mérőszalag, ceruza, éles olló, vágókés, rövidszőrű kefe minden háztartásban van, ezen kívül egy széles kenőkefe, gumihenger, esetleg festőhenger, acélvonalzó és egy nagyobb asztal is kell a ragasztó tapétára kenéséhez lesimításához. A falhibák kijavításához, spatulyára, illetve a régi műanyag felületű tapéta leszedéséhez tapétakaparóra is szükségünk lesz. Vannak persze speciális tapétázó eszközök is, ezek nagyban meggyorsítják a munkát.

    - Az átfedéssel egymás mellé ragasztott csíkok mindig a fény felé essenek, így kevésbé látszanak.

    - A tapéta kiválasztásakor legyünk óvatosak, ne csak egy kis darab minta alapján válasszunk, mert az nem mutatja meg az összhatást. A tapéta mintázata, színe, tónusa befolyásolhatja a szoba térhatását.

    - Hogy a ragasztóval bekent tapéta egyenletesen átnedvesedjen, a tapétacsíkokat hajtogassuk össze (bekent felülettel befelé fél hosszának egyharmad-kétharmad arányban), és hagyjuk legalább 20 percet pihenni.

    - A felrakás után a függőleges szélek lesimításakor tiszta nedves szivaccsal vagy ronggyal rögtön töröljük le a ragaszót, mert csak így nem hagy nyomot.

    - A plafon tapétázásánál ne a tapétát kenjük be ragasztóval, hanem a falat. Még egyszerűbb, ha nem létráról tapétázunk, hanem két bakon egy széles deszkát fektetünk át.

    - A fal legyen por- és lyukmentes, és teljesen száraz. Új, vakolt felületeken a dudorokat, szemcséket távolítsuk el, majd a falakat gletteljük simára.

    - Mielőtt elkezdenénk a tapétacsíkok felragasztását, jelöljük ki a vízszintes vezetővonalat, és ehhez illesszük a levágott és ragasztóval bekent csíkokat.

    - Ha hibát észlelünk az illesztésben, azonnal korrigáljunk, mert később erre már nem lesz módunk.

    - Több rétegben festett fűrészporos tapéták is könnyebben leválaszthatók a falról, ha kifejezetten erre alkalmas tapétaleválasztót választunk. Érdemes figyelni, mert rengeteg idő és fáradtság takarítható meg.

    - A tapéta felületére került ragasztót nedves textíliával azonnal mossuk le.

    - Mérjünk pontosan, de a szabásnál néhány centit hagyjunk rá. A tapéta széleit egy-másfél cm-es átfedéssel ragasszuk az előző csíkra. Ha nincs gyakorlatunk, akkor ne válasszunk olyan tapétát, amelynek mintáit pontosan kell illeszteni.

    - Hogy a feldaraboláskor ne csúszkáljon a tapétázó asztalon, terítőcsipesszel rögzítsük a tapéta széleit.

    - Ha néhány nap múlva a szélek néhol felválnak, akkor tubusos tapétaszél-ragasztóval alákenve javítsuk ki az ilyen bosszantó hibákat.

    - A korábban tapétázott falat először mindig vizsgáljuk meg. A fellazult tapétafelületeket ragasszuk vissza és a falakat portalanítsuk. Ha viszont el akarjuk távolítani a korábbi tapétát, akkor ne csak a tapétát szedjük le, hanem a ragasztót is.

    - A tapétázást mindig az ablak felől kezdjük, mert különben függőleges árnyékcsíkok keletkeznek az illesztéseknél.

Liszt



  • A fehér mártás készítésekor a lisztet egészen világos sárgára szabad csak pirítani, majd a recept szerint tejjel, vagy tejszínnel, esetleg tejföllel felengedni.

    - Sérült csomagolású lisztet soha ne vegyünk, mert fertőzött árut vihetünk haza. A fertőzött liszt az esetek nagy részében emberi fogyasztásra már nem alkalmas.

    - Krumpli vagy grízgombóc készítésekor a főzővizet enyhén sűrítsük be liszttel, hogy a gombócok ne főjenek szét.

    - Galuskáknál a liszt egy részét turmixolt zöldségekkel pótolhatjuk, pl. sárgarépa, paraj, zöldborsó. Így nem csak az energiaértékét csökkenthetjük, de a színét, és az ízét is javíthatjuk.

    - Az egyszerű rántás zsiradékon (vaj, margarin, olaj, sertészsír) megpirított liszt, de bizonyos ételekhez hagymás, vagy fokhagymás rántást kell készíteni. Ez utóbbi esetekben először a hagymát kell megpirítani, s utána hozzá adni a lisztet, s tovább pirítani. (A paprika hozzáadásakor vegyük le az edényt a tűzről.)

    - A lisztet otthon csak száraz, szellős helyen tároljuk. Nedvességtől a liszt igen gyorsan romlik, dohos lesz, és sütésre, főzésre használhatatlanná válik.

    - A gabonaféléket és olajos magvakat, különösen a teljes őrlésű liszteket hideg helyen kellene tárolni, hogy megvédjük a bogaraktól és az avasodástól.

    - Ha süteményt készítünk, a mandulát és a mazsolát előzetesen mártsuk lisztbe, és csak utolsóként keverjük a masszába. Így egyenletesen oszlanak el a süteményben.

    - Az autónk króm alkatrészeit lisztbe mártott ronggyal átdörzsölve tehetjük ragyogóan tisztává.

    - A kukacok és a molyosodás kialakulását akadályozzuk meg. A megvásárolt lisztet otthon csomagoljuk ki, és jól záródó fém-, üveg- vagy műanyag dobozba öntsük át. Jó megoldás az is, hogy a lisztet zacskóstul nejlonba tesszük és lezárjuk gumigyűrűvel.

    - Ha forró folyadékhoz lisztet kell hozzáadni, akkor a lisztet előbb jól összegyúrjuk egy kis vajjal, s azzal együtt morzsoljuk a lébe.

    - Ételek liszttel való sűrítésekor érdemes egy csipet sót is hozzáadni, mert így nem csomósodik.

    - Hogy ne csomósodjon meg a habarás, mindig apránként adjuk a folyadékot a liszthez.

    - Ha otthon lisztmollyal fertőzött helyre bukkanunk, első teendőnk, hogy ecetes vízzel alaposan mossuk fel a tároló helyet. A polcok aljára pedig molyűző aromaolajat kenjünk fel. A lakást is tartsuk tisztán A morzsákat szedjük össze, a kenyértartót hetente legalább egyszer töröljük ki ecetes vízzel., a dobozban, üvegben stb. tartott lisztet pedig havonta ellenőrizzük.

    - Felhasználás előtt a lisztet mindig szitáljuk át, mert a leggondosabb tárolás mellett is előfordulhat, hogy az előrecsomagolt, bontatlan liszt is megfertőződik, molyosodik. A szitálás a szennyeződés eltávolításán kívül a liszt lazítását, szellőztetését is szolgálja.




Láz



  • Ha lázasak vagyunk, igyunk citromos vizet. A lázcsillapító hatást erősíti, ha vádlinkat és lábunkat is borogatjuk ezzel a lével.

    - A túrót lázra, torokfájásra, rándulásra, fejfájásra is alkalmazhatjuk.

    - Ha lázunk van, ne vegyünk be azonnal gyógyszert. A láz természetes és hatásos védelem a betegségek ellen. A vírusok és baktériumok a 38,5 fok feletti láznál képtelenek a szaporodásra. Csak ha sokáig tart, nyugtalanságot okoz, vagy 40 fok fölé emelkedik, akkor kell kezelni.

    - Enyhíti a lázat a következő főzet: 1/4 liter víz, 1/4 liter tej, 1/8 liter fehérbor, 1/4 kg cukor és 6 evőkanál citromlé. Ezeket egy lábasban főzzük fel, melegen fogyasszuk.

    - Enyhe lázra gyógyír, ha halántékunkra citromszeleteket teszünk.

    - Lázcsillapító hatású, ha éjszakára egy retekszeletekből felfűzött "nyakláncot" teszünk nyakunk köré.

Zsír



  • Ha a zsír megavasodott, fel lehet javítani úgy, hogy a keletkezett szabad zsírsavat tejjel megkötjük. Ehhez az avas zsírt enyhe tűzön cseppfolyós állapotba hozzuk, majd a tejjel forrásig felmelegítjük.

    - Hogy a zsír ne avasodjon meg, a levegő behatásától óvni kell. A levegő a zsírból a kötött zsírsavak egy részét felszabadítja, ebből adódik az avas íz. Ezért az edényt (bödönt) mindig töltsük tele az olvasztott zsírral, gyengén és óvatosan kevergessük, hogy a légbuborékok eltávozhassanak belőle., majd az edényt zárjuk le.

    - A párolást mindig zsírral kezdjük, de csak annyi zsírt használjunk, amennyi a léhez szükséges lesz. Az alapanyagot egy kis forró zsírban megforgatjuk, majd kevés vizet öntünk hozzá, lefedjük, és a fejlődő gőzben hagyjuk puhulni. Időnként, ha a vizet elfőtte, megint öntünk hozzá, de egyszerre nem sokat. A zsírhoz még az elején adjuk hozzá a szükséges ízesítőket.

    - Az egyszerű rántás zsiradékon (vaj, margarin, olaj, sertészsír) megpirított liszt, de bizonyos ételekhez hagymás, vagy fokhagymás rántást kell készíteni. Ez utóbbi esetekben először a hagymát kell megpirítani, s utána hozzá adni a lisztet, s tovább pirítani. (A paprika hozzáadásakor vegyük le az edényt a tűzről.)

    - A zsírt nem tartalmazó ételek általában még hizlalóbbak. Egy kis mennyiségű zsír kiegyensúlyozza a diétát megszünteti az éhséget és csökkenti a vágyat arra, hogy kocsonyát vagy hasonlókat együnk.

    - A kisebb égési sérüléseket kenjük be zsírral, tegyünk rá egy szelet nyers krumplit. Ez segíti a hegesedést.

    - Nyomjunk szét egy gerezd fokhagymát, keverjük disznózsírral és dörzsöljük be vele a fájó lábat.

    - A beszáradt régi aszfaltfoltot ajánlatos először vajjal vagy zsírral fellazítani, azután késsel lekaparni a felső réteget, majd a maradékot oldószerrel eltávolítani. Szükség esetén szappanos utánmosást alkalmazzunk. A mosható szöveteket oldószer és kenőszappan keverékébe tanácsos beáztatni.

    - Fogyasszon napi egy csésze friss csalánból készült teát a köhögés megszűntetésére. Szintén hatásos, ha éjszakára zsírral megkent kendőt rögzít a mellkasára.

    - Szokás a frissen készített húsokat forró zsírral lelocsolni, s úgy tenni hidegre. A rádermedő zsírréteg ugyanis megakadályozza, hogy a főzés során elpusztul mikroorganizmusok helyére a tárolás során a levegőből kerüljenek újabbak.

    - Vigyázzunk azonban, hogy a zsírt túl sokáig se kevergessük, mert végül már levegőt kavarunk bele, ami a zsír avasodásához vezethet.

    - Ismét finom lesz a zsír, ha takaréklángon melegítjük, néhány alma- vagy burgonyaszeletet teszünk bele, és egy kevés vízzel addig kavargatjuk, míg a szeletek megbarnulnak, és már a zsír sem bugyborékol.

    - Zsírmentesen elkészíthető a tükörtojás, ha a serpenyőbe vizet öntünk, s mikor az elkezd forrni és gőzölögni, akkor beleverjük a tojásokat.

    - A kiolvasztott zsírt leghelyesebb zománcozott bödönben vagy kőedényben, hűvös helyen tárolni. A hideg helyre tett zsír hamar hófehér tömeggé szilárdul.

    - Ha az edényből zsírt veszünk ki, a felületét mindig simítsuk el, hogy a gödrös rész eltűnjön, mert különben a gödrök levegőt vezethetnek a zsír belsejébe.




Ételtárolás





  • A hűtőben tojástartóban vagy külön erre használt dobozban, lehetőleg a hegyes végükkel felfelé állítva kerüljenek a tojások. A tojástartó ne legyen fedett, de a szalmonellaveszély miatt ügyelni kell arra, hogy a tojások más ételekkel ne érintkezzenek.

    - Ne dobjuk el a kicsi, jól zárható üvegeket, mert különféle ételeket, italokat, fűszereket még tárolhatunk bennük.

    - A halmaradékot még hűtőben sem ajánlatos 12 óránál tovább tárolni, mert könnyen bomlásnak indul.

    - A melegen fogyasztandó ételt néhány órás tároláshoz tartsuk forrón (kb. 60 fok feletti hőmérsékleten). Hosszabb időre hűtőben kell tárolni, azonban előtte - pl. az edény hideg vízbe helyezésével - minél gyorsabban hűtsük le. Meleg, gőzölgő ételt lefedve sem szabad hűtőbe tenni.

    - Ha az étel nem kerül azonnal elfogyasztásra (pl. előre kell elkészíteni, vagy meg akarjuk őrizni a maradékot), tároljuk lefedve és megfelelő hőmérsékleten!

    - Ha minden élelmiszerfajtának megvan a maga helye, és az ételeket mindig a rendnek megfelelően, áttekinthető módon helyezi a hűtőszekrénybe, megkíméli magát a hosszadalmas kereséstől és a hűtőszekrény indokolatlanul hosszú nyitva tartásától.

    - A száraztésztákat, keményítőt, és finomított lisztet tarthatjuk szobahőmérsékleten.

    - Amit nem szükséges ne tároljunk a hűtőben.

    - A hideg ételt (pl. salátát, cukrászsüteményt) tegyük azonnal hűtőbe.

    - A lereszelt citromhéj cukorral összekeverve a hűtőszekrényben sokáig eláll, ugyanígy a narancshéj is, de csak jól záródó üvegben.

    - Szokás egyes befőttek/konzervek tetejére kevés olajat önteni. Az olajréteg ugyanis megakadályozza, hogy a főzés során elpusztul mikroorganizmusok helyére a tárolás során a levegőből kerüljenek újabbak.

    - Szokás a frissen készített húsokat forró zsírral lelocsolni, s úgy tenni hidegre. A rádermedő zsírréteg ugyanis megakadályozza, hogy a főzés során elpusztul mikroorganizmusok helyére a tárolás során a levegőből kerüljenek újabbak.

    - A tojás megfelelő módon tárolva 2-3 hétig eltartható és felhasználható. Ezért is közkedvelt, mert szinte mindenkor tartható készlet belőle és ha tojás van otthon, már valamilyen étel készíthető.

    - A darabolt citrom vágott felületét ecetbe áztatva penészedés nélkül tárolhatjuk a gyümölcsöt.

    - A tárolás folyamán a tojás frissességének fokozatai is vannak. Teljesen akkor friss, ha sárgája félgömb alakban kidomborodik, a fehérjén pedig jól megkülönböztethető a sárgáját körülvevő belső réteg. Több napos tárolás után a tojás sárgája majdnem vízszintesen szétterül és a fehérje belső rétege is szétfolyik.

    - A kenyértartóba érdemes néhány szem rizst vagy kockacukrot tenni, ami felszívja a felesleges nedvességet, így elkerülhetjük a pékáru penészesedését.

    - Felvágott hagyma vágott felületét sóval megszórva kell tárolni a hosszabb eltarthatóság érdekében.

    - Az élelmiszereken általában feltüntetik, hogy milyen hőfokon, meddig áll el a termék. A megadott hőfoknál hidegebb tárolás szükségtelen, viszont energiapazarló.

    - Hőszigetelő edényekben ne tároljunk hűtőben élelmiszert, mert az növeli a hűtési időt.

    - Tárolás előtt a tojást akkor szabad megmosni, ha az szennyezett, de a megmosottat 2-3 napon belül fel kell használni.

    - A megmaradt ételt inkább üvegtálban tároljuk. A lábasban ugyanis nem állnak el olyan sokáig, ráadásul az ételek ízét is átveszik.

    - A gabonaféléket és olajos magvakat, különösen a teljes őrlésű liszteket hideg helyen kellene tárolni, hogy megvédjük a bogaraktól és az avasodástól.

    - Érett paradicsomot, paprikát, zöldség és zellerzöldet, megmossuk, lecsepegtetjük a vizet, és 24 órán belül lefagyasztjuk. Fagyott állapotban, vagy a felengedés után, azonnal felhasználjuk.

    - A vásárolt tojást lehetőleg - hazaérkezést követően - azonnal hűvös helyre kell tenni. A 18 °C-nál nem melegebb kamra - ennek hiányában pl. meleg lakásban a hűtő (de nem fagyasztó) - alkalmas a tojás tárolására.

    - A megmaradt, de még fogyasztható húst csak akkor fedjük le, ha már teljesen kihűlt, különben megsavanyodik a tárolás közben.

    - Ellenőrizzük rendszeresen élelmiszereinket, nehogy penészgomba vagy valamilyen rovar támadja meg.

    - Ajánlatos ellenőrizni a vásárlás helyén a tárolási hőmérsékletet, azaz a mélyhűtőtér hőmérsékletének -18°C-nak vagy annál hidegebbnek kell lenni. A mélyhűtött termékeket a vásárlás végén célszerű megvenni és vagy hűtőtáskában, vagy több rétegű újságpapírban gyorsan hazaszállítani.

    - A zöldségfélét, különösen a salátát nem szabad légmentesen becsomagolni, tehát, vagy lélegző tasakot vegyünk, vagy tegyük a zöldséges dobozba, amely fölött egy üveg-, vagy műanyag lap van, így a többi élelmiszertől a nyers zöldség és gyümölcs elválasztható.

    - A biztonságos tároláshoz csak a legjobb minőségű élelmiszer használható fel.

    - Savanyú élelmiszert, ételt, italt sose tároljunk alumínium edényben.

    - A romlandó élelmiszert és az ételeket mielőbb hűteni kell!

    - A tárolás akkor lesz sikeres, ill. veszteségmentes, ha jó minőségű terményt teszünk el. Ezért a tárolásra szánt terményt mindig át kell válogatni, és meg kell tisztítani.

    - Langyos hőmérsékleten egészségre ártalmas csírák szaporodhatnak el az ételben. Számuk az eltelt idővel növekedve néhány óra múlva akkora lehet, hogy az étel fogyasztása megbetegedést okozhat.

    - Rövid távon hűtőszekrényben vagy hűvös kamrában, pincében tároljunk. Amit hosszabb távon kívánunk tárolni, fagyasszuk le, tartósítsuk befőzéssel, szárítással vagy aszalással.

    - A már hámozott spárga sokáig friss marad, ha nedves kendőbe tekerve tároljuk.

    - Fémdobozos konzervek tartalmát felnyitás után ne tároljuk az eredeti csomagolásban.




Álmatlanság


  • A citromfű gyógyhatása: Idegerősítő, nyugtató, görcsoldó, emésztést serkentő. Teaként alvászavarok ellen és szélhajtóként is fogyasztható.

    - A citromfű megszárított földfeletti hajtásait és levelét önállóan vagy étvágy-és ízjavító, illetve altató teakeverékekben használják.

    - Elalvás előtt hallgassunk nyugtató zenét. Izgalmas olvasmányoktól tartózkodjunk, és mellőzzük az izgató tévéműsorokat is.

    - Lefekvés előtt fürödjünk fenyő tűleveléből készített fürdővízben, vagy vegyünk forró lábfürdőt. A víz és 1-2 csepp valeriána keverék, és a savanyú tej fogyasztása is hasonló hatású

    - Mindig azonos időben feküdjünk le és keljünk fel!

    - Ha nehezen alszik el a gyermek, tegyünk vádlijára nedves borogatást, mert az elvonja a fejétől a vért, megnyugtatja az idegeket, gyorsan elalszik.

    - A citromfű illóolaj alkalmazásának főbb területei az alvászavarok, a szorongás, az idegesség, a menstruáció előtti napokban jelentkező fejfájás, valamint az ideges eredetű gyomor- és szívpanaszok kezelésében jelölhetők meg.
    A felsorolt panaszok kezelésére aromalámpából vagy alvópárnából elpárologtatva, masszázs- vagy fürdőolaj, ill. fejfájás csillapítására alkalmas bedörzsölőszerek alkotórészeként használják a leggyakrabban.

    - Lehetőleg hűvös szobában aludjunk. Az ideális hőmérséklet 17-18 C fok. Este feltétlenül szellőztessünk. Meleg időben legjobb, ha éjszakára az ablakot nyitva hagyjuk. Huzatot azonban ne csináljunk.

    # A banán számos olyan tápanyagot tartalmaz, amelyek az egészséges, nyugodt és mély alváshoz szükségesek. A triptofán aminosav elősegíti a harmonikus elalvást, a tirozin pedig a mély, zavartalan alvásért felelős.

    - Aki álmatlansággal küzd, csak délelőtt igyon kávét, mert egy csésze kávé koffeintartalmának 50%-a még 6 óra elteltével is a szervezetben található.

    - Rémálmok és elalvási gondok esetén is segíthet, ha lefekvés előtt megiszunk egy csésze citromfűből és valeriánából (macskagyökér) készült teát vagy meleg mézes, ánizsos tejet.

    -Ha álmatlanságra hajlamosak vagyunk, lefekvés előtt 2-3 órával együnk utoljára, de akkor is csak könnyű vacsorát. Soha ne feküdjünk le tele gyomorral! Ilyenkor már ne igyunk erős feketekávét és teát sem. Viszont ihatunk egy pohár langyos tejet vagy egy pohár hideg sört. Mindkettő az alvást segíti.

    - Gyógytea álmatlanság ellen.
    Csipkebogyó, árvacsalánfű, kakukkfű, szederlevél, levendula.
    (A felsorolt gyógynövényeket 1:1 arányban alkalmazzuk.)

    - Tegyünk párnánk mellé rózsaolajba mártott vattapamacsot, ez segíti az elalvást.

    - Könnyíti az elalvást az esti séta a szabad levegőn, a lazító tornagyakorlat, valamint a lefekvés előtti langyos zuhanyozás.

    - A gyorsabb elalvás érdekében lefekvés előtt együnk meg egy-két fej, tejben főzött hagymát.

    - Lefekvés előtt 1-2 szem nyers hagyma elfogyasztása nem csak egészséges, de az elalvást is elősegíti.

    - Álmatlanság ellen Koreában nyers, kettévágott hagymát helyeznek az ágy közelébe.

    - Kenjünk az orrunk alá egy csepp borsmentaolajat, mert mély lélegzetvételre ingerel, és ezáltal elősegíti a gyors elalvást.

    - Ha alvás előtt hideg lábfürdőt veszünk, majd jól átdörzsöljük, akkor jól felmelegszik a lábfejünk, és könnyebben tudunk aludni is.

    -A levendulaolaj alkotóelemei hatásosak a hiperaktivitás, az álmatlanság, szélszorulás, baktériumok, gombák, fogíny-mikrobák és penész ellen. 

Alkohol


  • Ha a bársony szennyezett és foltos, az egész anyagot tisztítsuk ki. A helyenkénti kezelés további foltokat, és un. "tükröt" eredményezhet. A tisztításhoz használjunk alkoholt vagy denaturált szeszt. A tisztítást egészen puha ruhakefével végezzük. A kefét szalmiákszesz vagy alkohol és víz keverékével enyhén nedvesítsük meg, majd óvatosan keféljük végig az egész anyagot.

    - Igyunk kevesebb alkoholt. A szeszesitalok túlcsordulnak a kalóriától, tápanyagnak meg nagyon is híján vannak. Egy sima gin, tonikkal már 140 kalóriát tartalmaz.

    - Az ablaküvegek akkor lesznek a legtisztábbak, ha csak tiszta vízzel, mosószer nélkül mossuk, és az öblítővízbe néhány evőkanál alkoholt teszünk. Még hatásosabb, ha a vízhez egy kevés sót is keverünk. Sohase használjunk szappant, mert ráköt az üvegre.

    - Vaníliakivonat előállításához alkoholos folyadékban főzik a vaníliarudakat. A főzés legvégén érdemes az ételhez adni, különben hajlamos elpárologni. Az étel íze nagyon hasonló kivonattal készítve, mint vaníliarúddal, de az oldóanyag enyhe alkoholos íze érezhető marad bizonyos ételekben.

    - A kissé szennyezett és gyűrött bársonyt úgy frissíthetjük fel, hogy hígított szalmiákszeszbe vagy alkoholba mártott puha kefével szálirányban átkeféljük, majd levegős helyen felakasztva megszárítjuk.

    - Amennyire lehetséges, a megfelelő keringés érdekében, tartózkodni kell az élvezeti cikkek fogyasztásától (kávé, alkohol, cigaretta), a magas zsírtartalmú tejtermékektől (sajtok, tejszín, krémtúrók stb.), csökkentve a hús (a húsok ugyanis sok hormont, tartósítót és antibiotikumot tartalmazhatnak), fűszerek, gyógyszerek, édességek fogyasztását is.

    - Ha a kristályüveg-tárgyakat sós vízben mossuk, hideg vízzel öblítjük, száradás után pedig alkohollal áttöröljük, ragyogni fognak. Mosogató szert csak abban esetben használjunk, ha a tárgyak zsírosak, foltosak.

    - Lábunkról úgy tüntethetjük el a vízhólyagot, ha éjszakára egy alkoholba mártott lenvászondarabbal kötjük át.

    - Az alkohol élvezetének kellemetlen hatásai eltűnnek, ha 6-7 szem kávébabot szétrágunk és lenyelünk.

    - A mértékletesség nők számára naponta legfeljebb egy, férfiak számára legfeljebb két egységet jelent, célszerű étkezéssel egy időben fogyasztani az italt, akkor lassabb az alkohol felszívódása.

    - Az alkohol azért elsősorban a májat károsítja, mert 90%-a itt bomlik le, míg 10% a vesén és a tüdűn keresztül hagyja el a szervezetet.

    - A gépolajfolt úgy is eltávolítható, hogy szalmiákszesz, benzin és alkohol egyenlő arányú keverékével átitatjuk, majd néhány perc múlva addig dörzsöljük, amíg a folt el nem tűnik.

    - Néhány gomba alkohol fogyasztásával együtt okoz tüneteket (pl. ráncos-, kerti tintagomba, változékony tinóru, illatos pereszke).

    - Beteg és idős emberek testét alkohollal, pl. sósborszesszel bedörzsölve fokozódik a vérkeringésük, és erősödik a szervezetük.

    - A rendszeres alkoholizálás sokféleképpen veszélyezteti az egészséget. Aki iszik alkoholos italt, mértékkel tegye, aki nem, ne kezdje el.

    - Egy amerikai tanulmány szerint az alkohol csökkenti a szélütés veszélyét. 22 ezer orvos vett részt a vizsgálatban, s arra a következtetésre jutottak, hogy heti egy pohár ital bőven elég ahhoz, hogy a szélütés veszélyét a lehetséges maximális mértékben csökkentsük.

    - Ha a bársony csak kissé gyűrött, a gyűrődést gőzöléssel távolítsuk el. A gyűrött részt tartsuk fonákjával a gőzölgő víz fölé, majd forrón keféljük át szál ellenében. A műveletet addig folytassuk, amíg az anyag nem simul ki. A gőz hatását fokozhatjuk, ha a gyűrődött részt benzinnel vagy alkohollal átitatjuk. A felgőzölt bársonyt felakasztva szárítsuk.

    - A teafoltot tiszta alkohollal bekenjük, fél óráig ázni hagyjuk, majd vízzel alaposan kimossuk.

    - A lestyán háziszer nikotin- és alkoholmérgezéseknél.

    - A kávé, az alkohol és a cigaretta negatív hatást gyakorol a bőrre, ezért lehetőleg kerülni kell ezeket az élvezeti szereket.

Ágynemű



  • Időnként a gyapjú- és a vattaágyneműt is tisztítanunk kell. Ezeket legjobb vegytisztítóba adni. Otthon csak a műszálas töltésű ágyneműt mossuk.

    - A fulladás elkerülése és a baba gerincének védelme érdekében az ágyban ne használjon túl vastag és meleg ágyneműt, illetve párnát.

    - A tollpárnákat, paplanokat tűző napra ne tegyük, mert a toll kiszárad és törékennyé válik.

    - Ha a szellőztetést befejeztük, a toll- és pehelypárnákat jól rázzuk fel, majd puha kefével alaposan keféljük le. Párnát, paplant porolni nem szabad! A porolás a tollakat töri, a varrást, illetve a steppelést rongálja.

    - Az ágyneműben lévő tollat, pelyhet ajánlatos ötévenként tisztítani. Az angint legalább tízévenként cseréljük. Közben két-három mosás után preparáljuk, különben a toll és a pehely keresztülbújik rajta.

    - Ágyneműnket rendszeresen, naponta szellőztessük. Legjobb a nyitott ablakba, vagy szellős, félárnyékos helyre tenni. A szellőztetés felfrissíti és levegőssé teszi az ágynemű mélyebb rétegeit is.

    - Az előzőleg már jól kiszellőzött ágyneműt a takarítás megkezdése előtt ágyazzuk be, nehogy a felkavart por ellepje.






Feketekávé



  • A kávét lehetőleg zárt edényben főzzük, mivel íz- és illatanyaga könnyen elillan. A kávéfőző edényt más célra ne használjuk! A kihűlt kávét sohase melegítsük közvetlenül a tűzön, mert elveszti aromáját. Legjobb, ha megfelelő edényben vizet forralunk, abba állítjuk a kihűlt kávét, s így melegítjük a kívánt hőfokra.

    - Ha álmatlanságra hajlamosak vagyunk, lefekvés előtt 2-3 órával együnk utoljára, de akkor is csak könnyű vacsorát. Soha ne feküdjünk le tele gyomorral! Ilyenkor már ne igyunk erős feketekávét és teát sem. Viszont ihatunk egy pohár langyos tejet vagy egy pohár hideg sört. Mindkettő az alvást segíti.

    - A kávé koffeintartalmát tej hozzáadásával csökkenthetjük. Ízesebb lesz a kávé, ha egy kevés kakaóport vagy egy darabka csokoládét adunk hozzá.

    - Frissen pörkölt kávét mindig jól záródó dobozban vagy üvegben tartsunk, nehogy elpárologjon az illata. A régóta tárolt pörkölt kávéból még így is csak gyenge ízű és illatú főzetet kapunk. Ha a kávét magunk daráljuk, a pörkölt kávébabot csak közvetlenül a kávéfőzés előtt őröljük meg!

    - A feketekávé íze, színe, illata függ a kávé helyes pörkölésétől, valamint a felhasznált víztől. A kávé erőssége viszont független a színétől. A kávé alapos kilúgozásához csak a friss, lágy víz alkalmas! Ahol nagyon meszes a víz, tegyünk bele egy késhegynyi szódabikarbónát. 

Befőzési fortélyok



-A befõzéshez használt üveget gondosan mossuk át forró mosószeres vízzel, alaposan öblítsük. Tálcára vagy konyharuhára szájukkal lefelé borítva szárítsuk. Amíg nem töltjük meg õket, borítva maradjanak.

-Az üveg légmentes lezárására gumigyûrûvel lefogott kétrétegû celofánt használjunk. A celofán akkor jó, ha feszül az üveg száján. Hogy jó tapadjon, meg kell nedvesítenünk. Megmárthatjuk tiszta alkoholban feloldott szalicilban is. A konzerválás így tökéletes lesz.

-Lezárhatjuk az üveget fémtetõvel is. Ezekben a befõtt beszáradás, romlás nélkül tárolható még mostoha körülmények között is. Erõsen savas befõttek esetében ajánlatos egy réteg celofánt elhelyezni a csavaros tetõ alá, hogy annak korrodálását elkerüljük.

-Ha fémtetõs, gumikarikás üvegeket használunk, a gumikarikákat is fõzzük ki mosószeres vízben, majd forralt vízben öblítsük. Mivel a gumikarikák épsége, rugalmassága meghatározó a légmentes zárásban, állapotukat feltétlenül vizsgáljuk meg befõzés elõtt!

-A befõzést gondosan készítsük elõ. Különösen ügyeljünk a tisztaságra. Valamennyi alap- és segédanyagot, eszközt idõben szerezzük be. Tartsunk a befõzéshez külön, hibátlan zománcedényt. Az eszközök legyenek tiszták és rozsdamentesek.

-Csak egészséges, hibátlan gyümölcsöt, zöldséget fõzzünk be. A szedett vagy vásárolt eltennivalót válogassuk át, jól mossuk meg és tiszta ruhán vagy szitán szárítsuk. Ha kell, magozzuk ki.

-A gyümölcs konzerválásra cukrot használjunk. De mesterséges édesítõvel is befõzhetünk. A zöldségféléket elsõsorban sóval és ecettel konzerváljuk. A befõzést csiramentesítéssel fejezzük be, amely lehet száraz és nedves gõzölés egyaránt. Lehetõleg ne használjunk tartósítószert, de ha mégis szükséges, csak keveset!

-A kész befõttet tiszta, szellõs, hûvös helyiségben az alsó polcokon tároljuk, így a felszálló meleg levegõ nem éri. A befõzést követõ hetekben az üvegeket ellenõrizzük.


Kézápolás



A kézápoláshoz az ujj és a kéztorna is hozzátartozik.

Néhány egyszerű gyakorlat:

- Hüvelyk és mutató ujjunkkal egyenként megrázzuk a másik kéz ujjait.

- Csuklóból forgassuk a kezünket jobbra, majd balra

- Egymással szembe tegyük össze a kezünket, és az ujjakat hajlítsuk hátra mindkét irányba

- Mutatóujjunkat forgassuk az óramutató járásának irányába, majd visszafelé.

- Tárjuk szét a kéz ujjait, és egyesével emeljük fel az ujjakat, a hüvelykujjal kezdve.

- Húzzunk meg minden ujjat úgy, hogy minden ujjpercet megnyomunk egyszer.

- Az ujjvégektől haladjunk felfelé a csuklóig.

- A hüvelykujj és a mutatóujj közé szorítva nyomkodjuk át energikusan az egész tenyerünket. Ne feledkezzünk meg a hüvelykujj párnájáról és az ujjak közti bőrről se. Keressük meg az érzékeny vagy fájdalmas pontokat.

- Csipkedjük és gyúrjuk át a hüvelykujj alsó részét, főleg az érzékeny területeket. A mozdulatsort ismételjük meg a másik kézen is.

- Jobb kezünk hüvelykujjával végezzünk köröző mozgást a bal tenyéren, majd ugyanezt a jobb tenyéren.


Aranyékszerek tisztítása



Az aranyékszerek a nők számára felbecsülhetetlen értékűek. Habár az aranyékszerek sokféle stílusban és színben léteznek, a tisztítási mód az aranyékszerek esetén ugyanaz. A józan ész a legjobb tanácsadód, és ezek a fontos tanácsok arról, hogy hogyan tisztítsd az aranyékszereket fognak neked abban segíteni, hogy szépen és fényesen tartsd őket.
Az arany nem oxidálódik, de piszkos és foltos lehet. A krémek, púder, szappan, sőt még a bőr természetes zsírtartalma is megragadhat az ékszer felületén és a ragyogását akadályozhatja. Az ékszer tisztítása minden ilyen rátapadt maradványt eltávolít, hogy visszaállítsa az eredeti tündöklését és ragyogását és így a drága aranyékszerek egy életre kitartanak.
Habár számtalan sokféle boltban kapható tisztítószer létezik az aranyékszerek tisztítására, a legtöbb esetben a tiszta víz és egy enyhe tisztítószer elegendő a csillogás visszaállítására, és egy lágy kefe segít kitisztítani a nagyon finoman kidolgozott részeket is és köveket is. Néha hasznos lehet, ha egy olyan oldószerbe tesszük egy percre, ami egy rész ammóniából és 6 rész vízből áll. Fontos, hogy szárítsuk és töröljük meg az aranyékszereket egy puha kendővel a tisztítás után.
Az aranyláncot legjobban úgy tisztíthatjuk, ha lemossuk szappanos forró vízzel, alkohollal, majd tiszta vízzel leöblítjük és megszárítjuk.
Időnként elég puha ronggyal áttörölni. Azonban ha nagyon piszkos, áztassuk be alkoholba, majd fogkefével óvatosan keféljük át a szemeket. Utána vízzel mossuk le, és finomszövésű ronggyal töröljük szárazra.
Az ékszertisztító rongyok hatékony és olcsó módja az arany tisztántartásának. Ezek az alapvetően pamut rongyok, amelyek segítenek eltűntetni a rárakódott szennyeződéseket eltűntetni, és feljavítják az ékszert, mintha új lenne.
Ne viselj aranyékszereket, miközben háztartási kémiai anyagokkal dolgozol, például klóros fehérítők mert ezek elszínezhetik vagy károsíthatják az arany ékszereket.
A megfelelő tárolás is fontos az ékszerek számára, mialatt nincsenek használatban, hogy tisztán és újszerűen tartsuk az aranyékszereket. Amikor az ékszereinket tároljuk, vigyázzunk arra, hogy az egyes darabok ne érjenek egymáshoz, hogy ne karcolják egymást. A legjobb, ha az ékszereket egy bélelt dobozban tartjuk, vagy olyan ékszerdobozban, amelynek rekeszei vannak, amelyek mind külön-külön béleltek valamilyen puha anyaggal.
Fontos, hogy a kövek foglalatát is ellenőrizzük rendszeresen. Nagyon fontos, hogy megszárítsuk az aranyékszerek felületét teljesen a tisztítási folyamat után mielőtt felvesszük vagy eltesszük.
Ha a nyakláncunk összecsomózódott, a láncra cseppentsünk folyékony szappant vagy étolajat, és két nagyobb tűvel bogózzuk ki. A csomók kialakulásának valószínűségét csökkenthetjük, ha úgy tároljuk a nyakláncainkat, hogy a láncvégeket összekapcsoljuk.




Védekezés, kánikulában



A csúcshőmérséklet 31 és 35°C között alakul majd, az extrém meleg átvészelésére, néhány tanács.

- Törekedjünk arra, hogy egy-egy kánikulai napon legalább 2,5-3 l folyadékot megigyuk, lehetőleg kerülve a kávét és a cukros üdítőket, ugyanis ezeknek erős vízelvonó hatása van a szervezetre. Szomjoltásra, és egyben belső hidratálásra a legjobb a citromos víz, illetve a sok folyadékot és ásványi anyagot tartalmazó ételek.

- Nem érdemes nagyon fűszeres, csípős ételeket fogyasztani, ugyanis ezeknek is vízelvonó hatása van, illetve a kánikula fokozza a puffadásos bélpanaszokat, a fekélybetegek gyomorfájdalmai erősödhetnek, tehát nem érdemes nehéz ételekkel még nehezebbé tenni saját helyzetünket.

- Ajánlott sok A-, B2-, és C-vitamin tartalmú (zöldségek, gyümölcsök) ételt fogyasztani, illetve kálium és a foszfor bevitel is segíthet. Ezt az indokolja, hogy ilyenkor gyengül a szervezet ellenálló képessége, s mivel a meleg idő egyébként is kedvez a kórokozók elszaporodásához, érdemes tehát immunrendszerünket erősíteni.

-A legfontosabb, hogy tartsuk hűvösen a lakást: napközben csukjuk be ablakokat, használjunk függönyt vagy egyéb sötétítőt, s lehetőleg éjszaka szellőztessünk. Csak a szükséges mértékben használjuk az elektromos készülékeket, sőt a világítást is. Hőhullámok idején, amikor a külső hőmérséklet 35-39 fok közötti, az ideális belső hőmérséklet 28 fok körüli - nem javasolt a túlzott légkondicionálás. A ventillátort csak rövid ideig lehet használjuk, mivel kiszárítja a szervezetet.

-Kerüljük a megterhelő fizikai munkát, tartózkodjunk árnyékban a legmelegebb órákban. Tartsuk alacsonyan a testhőmérsékletünket, fogyasszunk sok folyadékot, így megelőzhetjük a kiszáradást. Gyakran zuhanyozzuk, vagy fürödjünk langyos vízben, de használhatunk vizes borogatást is. Viseljünk világos, természetes alapanyagú, bő ruhát. Ha a napra megyünk, szerencsés a széles karimájú kalap és a napszemüveg.

-Semmiképpen se fogyasszunk alkoholos, magas cukor-, illetve koffeintartalmú italokat, ezek vizet vonnak el a szervezetből, fokozzák a szomjúságot, a koffein pedig vízhajtó hatású. Pótoljuk az izzadással elvesztett sót is, a vízivás sópótlás nélkül veszélyes lehet. Ha rendszeresen szedünk gyógyszert, érdemes megkérdezni a kezelőorvosunkat, hogyan befolyásolják a gyógyszerek a folyadékszükségletet.






Védekezés a szúnyogok ellen



  • Ha éjszakára gesztenye- vagy diófalevél főzetét lapos tálkákba öntjük, a környékről eltűnnek a szúnyogok. Nyugodtan aludhatunk.

    - A barátcserje a szúnyogűző hatása, késői virágzása és szép lombja miatt értékes díszcserje.

    - Egyszerűbb megoldás, ha fél narancsra rászórjuk a szegfűszeget, majd alkohollal leöntjük. A párolgó narancsot és a szegfűszeget a szúnyogok nem tudják elviselni.

    - A szúnyogcsípésre csepegtessünk forró gyertyaviaszt. Ez csökkenti a fájdalmat és a gyulladás kockázatát is csökkenti.

    - A szúnyogok akkor sem szállnak ránk, ha fokhagymát eszünk. Mivel illata a bőrünkön is átszűrődik, szúnyogűző hatása van.

    - A szúnyogűző krémeket csak a testünkön alkalmazzuk. Azokat a testrészeinket (arc, kéz, vádli stb.) dörzsöljük be, amelyek fokozottan veszélyben vannak. A krémeket előtte próbáljuk ki, nehogy panaszokat okozzanak.

    - Helyezzen ecettel átitatott kendőt szobájába, ezzel távol tarthatja, illetve elűzheti a szúnyogokat.

    - A védekezés hatásos szere a porrá tört (őrölt) szegfűszeg. Miután megdaráltuk a szegfűszeget, gézszákokba tesszük, és a zárt helyiségben több helyre elhelyezzük.

    - A szúnyogok elszaporodását megakadályozhatjuk, ha a ház körül elhelyezett víztárolókat, hordókat mindig letakarjuk, időnként pedig kiürítjük.

    - B-vitamin szedésével távol tarthatók a szúnyogok. Este vegyük be, mielőtt kimennénk a szabadba. a multivitaminok nem alkalmasak erre a célra, csak a tisztán B-vitaminokat tartalmazó kapszulák!

    - A legbiztosabban úgy tarthatjuk távol a szúnyogokat, ha a lakás minden ablakára szúnyoghálót szerelünk fel.

Néhány tipp, otthoni dolgainkhoz





Ha a liliom nehezen borul virágba, segítsen neki, és a nyári hónapokban locsolja 25 fokos vízzel. Meglátja, meghálálja majd a gondoskodást.

Sose öntsön ételmaradékot a mosogató lefolyójába, hiszen a csövek eldugulhatnak a zsírós lerakódástól!

Az ablaküveget sikeresen megtisztíthatja a következő módszerrel: vágjon félbe egy nagyobb burgonyát, és ezzel szedje le a felületéről a piszkot. Végül az egészet lazán törölje át egy nedves ronggyal.

A makacs fűfoltot is könnyen eltüntetheti, ha egy puha szivaccsal némi glicerint visz fel a pecsétre, óvatosan bedörzsöli, néhány percig hagyja hatni, majd egyszerűen kimossa a ruhadarabot. Egy másik módszer!

Ha világos színű ruhán fűfolt éktelenkedik, próbálja ki a következő trükköt: áztassa aludttejbe legalább 24 órán keresztül a ruhadarabot, majd mossa át meleg vízben, és öblítse ki.

Ha nincs otthon cipőkrém, akár némi arclemosó tejjel is fényesre törölheti a kedvenc bőrpapucsát, vagy cipőjét! Vékonyan vigye fel rá egy szivaccsal, majd egy tiszta kendővel törölje át a felületet.

Recsegő cipőtalp esetén a lenolaj remek gyorssegély. Kenje be vele alaposan a problémás részt, ha kell, akár többször is. Nem csak a nyikorgás fog megszűnni, a cipő talpának is jót tesz a „kezelés”.

Igazán könnyű lesz a tojásfelfújt, ha némi burgonya, vagy rizslisztet is belekever az elkészítéskor.

Mielőtt felhasználná a tököt, hámozás után néhány percre áztassa ecetes vízbe, így biztosan nem fog szétfőni!

Ha főtt tojást készít, a főzővízbe mindig tegyen 1-2 csipet sót is, így ugyanis nem reped majd szét.

A problémás bőrűeknek lehet hasznos a következő praktika: ha benedvesített timsókockát nyomnak a pattanásra, enyhül a duzzanat és a gyulladás.

Gyors és hatásos megoldás szájszag ellen, ha elrágcsál 1-2 menta, vagy pár petrezselyemzöldet.

A tej forralásakor egy kevés cukrot is szórjunk bele, és állandó kevergetés mellet forraljuk. Így akkor nem képződik hártya a tetején, ha már kihűlt.

Pucoljon meg egy nagy adag epret, öblítse le, aztán tegye a turmixgépbe, és pürésítse. Ha ezzel megvan, zacskóba téve fagyassza le. Így az eperszezon elmúlásával sem kell majd nélkülöznie a gyümölcs ízvilágát, legyen szó akár palacsintaöntetről, vagy egy ínycsiklandó sütemény ízesítéséről.

Ugye, Ön is bosszankodni szokott, ha a tepsibe fektetett sütőpapír sarkai visszakunkorodnak? Ha egy kevés margarint, vagy vajat ken a forma szegleteibe, és erre nyomja rá a papírt, biztosan odaragad majd, amíg rákanalazza a sütemény tésztáját. Az is jó megoldás, ha a behelyezése előtt egy kevés vízzel keni át a tepsit.

Miután végzett a főzéssel, egy vizes szivaccsal azonnal törölje le a tűzhelyre fröccsent ételmaradékot! Ilyenkor legkönnyebb ugyanis eltávolítani a szennyeződéseket, és minél tovább halogatja a tisztítást, annál nehezebb dolga lesz. Ráadásul így akár súrolószer nélkül is sikerrel járhat, amivel nemcsak spórol, hanem a környezetét is védi.

Könnyen eltávolíthatja a bőrkabátból a zsírfoltot, ha felvert tojásfehérjével kezeli a friss pecsétet. Ne dörzsölje, csak óvatosan kenje át a pecsétes részt, majd enyhén nedves ruhával törölje tisztára!




Házi tartósítás




A házi tartósítási eljárás sokféle lehet: házi nyers tárolás, szárítás, sózás, hűtés és savanyítás.

Friss növények tárolása

- A növényeket frissen tárolhatjuk pincében, kamrában, illetve padláson. A legtöbb fűszernövényt és zöldségfélét ősszel takarítjuk be. Az éretlenül leszedett paprika, paradicsom világos, meleg helyen szétrakva beérhet, eltevésre alkalmas lehet.

- Gyökeres és gumós növényeket pincében, polcon, vagy ládában homok között tárolhatunk. Fontos, hogy ehhez teljesen száraz, tiszta homokot használjunk és a gyökeret leveles felükkel kifelé fektessük.

- -A tároló helyiség száraz, jól szellőztethető, fagymentes legyen. A tárolt anyagot ellenőrizzük, válogassuk át, a romlottakat dobjuk ki, hogy ne fertőzzék meg a többit. Lakások erkélyén, ablakban is tarthatunk zöldségféléket, ha nincsenek kitéve fagynak. Láda, vagy doboz alkalmas erre a célra.

- Vöröshagymát, fokhagymát, fűszerpaprikát szétterítve fagymentes helyiségben, illetve füzérbe kötve tárolhatunk. A növényt eltevés előtt nem szabad megmosni, mert külső védőrétegét eltávolítjuk, így megromolhat.

Szárítás

- A leveleket, a leveles hajtásokat szárítjuk, de lehet gumót vagy a termést is. Tisztítsuk meg az anyagot, vízzel öblítsük le, majd jól csepegtessük le és szellős helyes fonnyasszuk meg.

- A szárítás csak árnyas, szellős helyen történhet. A napfény elveszi a növény színét és a hatóanyagát károsan befolyásolja. A száradásnak gyorsan kell történnie, mert lassú száradás alatt a fűszer ereje csökken és bepenészedhet.

- Ha egész növényt kell szárítani, kössük csokorba és jól levegőző helyen akasszuk fel. A száraz növényi részeket jól zárható üvegbe vagy fűszertartóba tegyük, így nem veszít értékéből és megtartja ízét, illatát.

- Fontos, hogy a szárított fűszereket sohasem szabad az étellel együtt főzni, hanem tálalás előtt kell az ételhez hozzáadni, vagy amikor még egyszer felforraljuk.

Sózás

- A friss fűszernövényeket tartósíthatjuk sózással. Ha sózott fűszerekkel főzünk, ügyeljünk arra, hogy kevés sót használjunk. Majdnem minden fűszernövény konzerválható sózással: zöldpetrezselymet, zellert, hagymát, kaprot, tárkonyt, vegyes leveszöldségeket.

A sózás menete

- A növényeket megsózzuk, hagyjuk szikkadni, majd a növényt apróra vágjuk, illetve a gyökereket lereszeljük. Utána műanyag, vagy üvegtálba rakjuk, megszórjuk sóval és jól összekeverjük, végül üvegekbe rakjuk, és jól lezárjuk a tetejét. 100 gramm növényhez 20-25 g sót számoljunk, ha a növény nedvtartalma nagy, akkor több sót is használhatunk.

Növényi fűszeres sók

Zellersó: 

a ledarált megszárított zellergumót és a zöldet sóval összekeverjük. Lehet a zeller sóhoz egy kis majoránnát is tenni, így zamatosabb lesz.
Fokhagymasó:

 sóból és pirított fokhagymából készített keverék. Sültek, saláták, levesek, pirított kenyeret ízesíthetünk vele.
Vöröshagymasó:

 őrölt szárított vöröshagymával ízesített só keverék. Mindenre használható, ahol az ízesítés a vöröshagymát kívánja. Akik a friss hagymát nem bírják, azoknak ajánlom.
Sózott fűszerkeverék:

 bors, paprika, petrezselyemzöld /szárított/, reszelt /szárított/ hagymával és fokhagymával ízesített só. Húsételek, halak, szárnyasok, tojásételek, pikáns saláták és mártások ízesítésére alkalmas.
Sózott zöldségkeverék

1 kg petrezselyemgyökér, 25 dkg zellergumó, 25 dkg karfiol, 25 dkg kelkáposzta, 25 dkg sárgarépa, 5 dkg karalábé, 6 db piros színű zöldpaprika, 6 db zöldpaprika, 1 csomag petrezselyemzöld, 1 csomag zeller zöld. A zöldségeket megmossuk, húsdarálón ledaráljuk, majd jól elkeverjük 35 dkg sóval, üvegekben tesszük, és jól lenyomkodjuk, légmentesen lezárjuk.

Piros arany

1 kg tisztított, mosott paradicsompaprikát húsdarálón ledarálunk, 20 dkg sóval jól összekeverjük, üvegekbe töltjük, majd jól lezárjuk.

Sulyok Józsefné


Hintőpor a háztartásban



A hangyák távol tartása

A hintőpor hatékony, szerves hangyariasztó szerként ismert.
Bőségesen szórjunk talkum alapú hintőport a ház alapja köré és azokra a helyekre, például az ajtókhoz és az ablakhoz, ahol a rovarok bejutnak a lakásba!
A többi szerves hangyariasztó közül legalább ilyen hatásos a borkő, a bórax, a kénpor és a szegfűolaj.
Érdemes mentát ültetni a ház falai mentén.

A nyikorgó padló javítása

Ne hagyjuk, hogy a padló az őrületbe kergessen bennünket!
Szórjunk hintőport vagy grafitport a recsegő deszkák közé!
Ha ez sem segít, öntsünk a részekbe folyékony viaszt!

Vérfoltok eltávolítása

A friss vérfoltokat úgy tudjuk eltüntetni, hogy vizet és hintőport összekeverünk, majd a szennyezett textíliára kenjük.
Miután megszáradt, kefével súroljuk ki a foltot!
Kukoricakeményítőt vagy korpát is használhatunk hintőpor helyett.

Csomó kibogozása

Szórjunk egy kis hintőport a fűzőre, vagy más összegubancolódott madzagra és könnyedén elbánunk a csomóval!
A hintőpor az összegabalyodott nyakláncláncoknál is beválik.

Zsírpecsétek eltüntetése a szőnyegről

Egy zsírfolt még a legszebb szőnyeget is tönkre tudja tenni.
Hintőporral és némi türelemmel azonban megszabadulhatunk tőle.
Fedjük be az érintett területet hintőporral, és várjunk legalább 6 órát, hogy a hintőpor magába szívhassa a zsírt.
Ezután porszívózzuk ki a foltot!
A hintőport a szódabikarbóna, a kukoricakorpa vagy a kukoricakeményítő is kiválóan helyettesíti.
Folteltávolítás poliészter ruhákból

Talán a kedvenc ingünk vagy blúzunk visszajön még valamikor a divatba, de viselése előtt mindenképpen meg kell szabadulnunk attól a ronda zsírpecséttől.
Szórjunk egy kis hintőport közvetlenül a foltra, és az ujjunkkal dörzsöljük az anyagba!
Várjunk 24 órát, majd kefével finoman tisztítsuk ki a ruhát!
Addig ismételjük a műveletet, amíg a folt teljesen el nem tűnik!


4 egyszerű, otthoni tipp bőrkeményedés ellen



Elég egy rossz cipő, vagy egy kis kerti munka, tenyereden és talpadon máris bőrkeményedés jelenhet meg.

A bőrkeményedés a szervezet védekező mechanizmusának köszönhetően alakul ki, leginkább azokon a bőrfelületeken, amelyek a legnagyobb igénybevételnek vannak kitéve. Így jellemzően a kezeken és lábakon (tenyéren, talpon) tapasztalható, de szakmától, hobbitól függően máshol is megjelenhet: a profi hegedűsök álla is e területek közé tartozik.
Mitől alakulhat ki?

Ha a bőrt egy bizonyos ponton rendszeresen vagy állandóan nagy nyomás, dörzsölés éri, védekezésképpen felgyorsul a bőrsejtképződés, így az elhalt hámsejtekből kemény bőrréteg alakul ki. A nyomás vagy a dörzsölés ezért nem ejthet sebet a bőrön.
Gyakori probléma a hirtelen testsúlygyarapodás is, amitől a lábfejre nehezedő súly elosztása megváltozik. A lábközépcsontok nagyobb súlyt tartanak, a lábfej szétterül, a szalagok kilazulnak, a talp középső része lesüllyed. Ezt nevezzük harántsüllyedésnek, melyből később görbült ujjak, szemölcsök, kalapácsujj is kialakulhat. Ugyanez a helyzet akkor is, ha folyamatosan magas sarkú cipőt viselsz. A nagyon magas sarkak megbontják a lábfej természetes súlyelosztását, így a lábujjak tövében található párnákon erősen megvastagodhat a bőr. A probléma tehát nem csupán esztétikai vagy kényelmi kérdés.
A kezeken szintén a fokozott igénybevétel okoz bőrkeményedést: minden olyan tevékenység, amely során a tenyér kemény, esetleg érdes felülettel találkozik, például a kerti munkák, a bicikli kormánya hosszabb túrák alkalmával, vagy éppen az evezés.
Vízhólyag

A vízhólyag legalább olyan gyakori probléma, mint a bőrkeményedés. Bár kicsi, rettentő fájdalmas és kellemetlen lehet.
Mit tehetsz ellene?

A bőrkeményedést szinte lehetetlen kivédeni, hiszen bármikor előfordulhat, hogy valami irritálja a bőrödet. Ráadásul igen könnyen alakul ki újra, így megszüntetése korántsem tekinthető véglegesnek. Vannak azonban olyan praktikák, amelyek segítségével hamarabb, könnyebben és fájdalommentesebben szabadulhatsz meg tőle.
Áztatás

A bőrkeményedés könnyebben eltávolítható, ha a bőrt rendszeresen áztatod. Áztatás után törölközővel vagy habkővel finoman távolítsd el az elhalt hámsejteket. Amennyiben dörzsölésre fájdalmat érzel, hagyd abba, mert csak rontasz a helyzeten. Az erősen ecetes víz segíthet felpuhítani a kényes területeket. Ha az ecet szagát nehezen viseled, meleg, szappanos vízzel is próbálkozhatsz, de számíts rá, hogy a hatóidő hosszabb lesz.
Krémezés

Ma már lehet bőrpuhító krémeket, géleket kapni. Önmagukban ezeket a termékeket nem elegendő használni, de az áztatás és dörzsölés után nagy hasznukat veheted.
Pakolás

A népi hagyomány szerint, ha konyhasóból langyos vízzel sűrű oldatot keversz, remek bőrkeményedés elleni pakoláshoz jutsz. Kend vastagon a kemény felületre, hagyd hatni egy negyedórát, majd körömkefével gyengéden súrold le.
Tapasz

A gyógyszertárak bővelkednek a különböző lábápolási termékekben. Szerencsére a gyártók már a bőrkeményedésekre is gondoltak, és alig látható, diszkrét tapaszokról gondoskodtak azok számára, akik felelőtlenül választottak lábbelit. A tapasz bőrpuhítót tartalmaz, így nemcsak a további dörzsöléstől véd meg, hanem az addig megkeményedett bőrt is lazítja.
Ha semmi sem hat…

Ha semmilyen otthoni módszer nem válik be, és bőrkeményedésed nem múlik, nagy kiterjedésű, különösen vastag, esetleg fájdalmas, mindenképpen keress fel egy pedikűröst. Ollóval otthon nekiesni veszélyes, sérülést, fertőzést és hihetetlen lassú gyógyulást okozhatsz!

Ferenczy Mária




Hogyan spórolj időt a konyhában?



Napi háromszori étkezés heti hét nap, az annyi mint… rengeteg idő a konyhában. Van, amikor persze örömet jelent a főzőcskézés, máskor azonban szeretnénk mihamarabb túlesni rajta. Az alábbi tippek ebben segíthetnek.
1. Tervezz előre

A heti nagybevásárlás előtt tervezd meg, hogy miket szeretnél főzni a héten. Így ha előre gondolkodsz, a hétköznapok során már nem kell keresgélned, hogy a hűtőben lévő alapanyagokból mit is tudnál készíteni.
2. Tedd el későbbre

Ha már egyszer nekiesel a nagy főzőcskének, érdemes nagyobb adagot főzni. Így amit nem esztek meg azonnal, azt nyugodtan elteheted a mélyhűtőbe. És ha egy nap épp nincs kedved főzni, elég ha előkapod az adott ételt, felengeded és már kész is a mestermű. A levest is elkészítheted gyorsabban. Ha veszel friss zöldséget, amit nem akarsz azonnal felhasználni, vágd fel apróra, majd hűtsd le. Így ha legközelebb leveszöldségre van szükséged, csak előkapod a fridzsiderből, és már készülhet is a leves.
3. Dolgozz tisztán

Sok időt spórolhatsz azzal is, ha a főzés közben tisztán tartod a konyhát. Nem nagy ördöngösség: legyen egy szemetes a kezed ügyében, amibe azonnal belekotorhatod a lehulló hagyma, vagy zöldségdarabkákat, és mindent, amire már nincs szükséged. Ha van rá lehetőséged, időnként töröld át nedves ronggyal a munkapultot, és mosogasd el az edényeket. Így a főzés végeztével már nem maradnak koszos edények, és nem lesz foltos konyha. Csupán a szemetet kell kivinned, és már tálalhatsz is. Ráadásul az étkezés után az ember lányának legkevésbé van kedve takarítani.
4. Áztass

Már a főzés alatt áztasd be az edényeket, hogy ne ragadjon le az ételmaradék. Így a végén könnyebb lesz elmosogatnod. Ha pedig mosogatógéped van, mindig győződj meg már a főzés kezdetekor, hogy üres- e.
5. Hámozz okosan

Krumpli pucoláshoz használj újságpapírt. Így a forgácsok nem szóródnak szét a konyhában, és a munka végeztével elég összefognod a papírt, és mehet is a felesleg a szemétbe.
6. Tárolj okosan

Ha van rá alkalmad, rendezd át úgy a konyhádat, hogy minden kézre álljon. Vásárolj műanyag edényeket, amelyekben a fűszereket, alapanyagokat tárolhatod higiénikusan és kultúráltan. A poharaidat, tányérjaidat pedig lehetőleg a mosogatóhoz, vagy mosogatógéphez közeli szekrényben, polcon tárold. Így a kipakolásnál nyersz egy kis időt.
7. Használd ki az időt

Ha olyasmit sütsz, ami csak órák alatt készül el, használd ki okosan az időt. Gondold végig, pontosan hány órád van, és tervezz aszerint. Ha csupán egy-két óra, akkor közben kitakaríthatsz, vehetsz egy kellemes fürdőt, vagy játszhatsz a gyerekeiddel. Ha ennél több, nyugodtan pihenj le, aludj. Csak arra figyelj, hogy legyen egy óra, amit beállítasz, nehogy elégjen a mestermű.
8. Főzz okosan

Amikor nincs kedved, vagy időd főzőcskézni, válassz gyors, könnyen elkészíthető recepteket. Ha nem vagy szakavatott, mindig alaposan mérd ki mindenből a kellő mennyiséget. Eleinte nem érdemes szemmérték alapján adagolni, inkább légy alapos. Válassz megbízható szakácskönyvet, ne a mesterek remekeivel indíts.

latte.hu




A hal az egészség forrása




A halaknak alapvetően három csoportja van:

- édesvizi
- tengeri
- vándorló.

A halak osztályozása szempontjából a fehér húsú halak gyengébb, a barna húsúak erősebb fűszerezést kívánnak.
A hal az egészség forrásaA halban levő eszenciális zsírsavak:Omega 3 és Omega 6. A hal ásványianyagokban:kalciumban, foszforban, szelénben,vasban, cinkben, és jódban, gazdag, valamint B-vitaminokat is tartalmaz.
Mindezek felelősek a szervezetben lévő hormonális egyensúly megtartásáért és a zsírraktározás szabályozásáért, így hatással vannak a testsúly alakulására, a rugalmas bőr fenntartására és az érzékelésre. Ezen kivül a hal növeli a hasznos koleszterin koncentrációját.

Milyen a friss hal?

Ha halas ételt készítünk, lehetőleg mindig élő hallal vagy frissen vásárolttal dolgozzunk, mert nagyon könnyen megromlik. A friss hal szeme telt, tiszta, tükröződő. Pikkelyei épek, kopoltyúja vörös vagy rózsaszín. De így is csak 2-4 napig tároljuk.

Árulkodó jelei, ha a szeme apadt, homályos, pikkelyei hiányos, lepedékesek vagy lazák, kopoltyúja szürkés, sárgás vagy barnás, és kellemetlen szagot áraszt. Ha a halhúsa előkészítés során szétesik, akkor az azt jelenti, hogy a hal már öreg, vagy pedig túlpároltuk.

A gyorsfagyasztott halat mindig lassan nulla körüli hőmérsékleten engedjük ki, és azonnal dolgozzuk fel.

A hal és hagymaszagot úgy űzzük el, hogy sóval bedörzsöljük a kezünket, majd leöblítjük.

A halak mellé milyen bort kínáljunk?

A halas ételekhez általában fehérbort kínáljunk.
A hidegen tálalt főtt halhoz és a hideg halsalátához a mártástól függően tálaljuk a bort.
A semleges mártás a finomabb savtartalmú, üde fehérbort kedveli.
A dominánsabb mártásokhoz a savasabb, testesebb fehérbor dukál.

A füstölt halhoz leginkább a száraz, testes és harmónikus savú fehérbor illik.

A párolt halhoz lágy, illatos és üde fehérbort igyunk.

A halászlét és a halpörköltet testesebb fehérborral, vagy a fűszeres, de nem túl csersavdús vörösborral öblíthetjük le.

A sült halhoz testes fehérbort, illetve bársonyos és harmónikus vörösbort szervírozzunk.

A rántott hal tüzes és határozott savú fehérbort, valamint a karakteres, csersavdús vörösbort szereti.

A roston vagy nyárson sült halakhoz testes és harmónikus savú fehérbor dukál.


Ittasság


-
  • Ha mégis túl sokat ittunk, másnap fogyasszunk sok hideg gyümölcslevet és ásványvizet. Reggelire együnk sós halat, sonkát, de jólesik ilyenkor a savanyú káposzta is. A kínzó másnaposság csillapítására együnk multivitaminokat, ill. B6-vitamint. Egy csésze erős, hideg kávé vagy kamillatea is segítségünkre lehet. Meleg italt azonban ne fogyasszunk!

    - A másnaposságot sohase gyógyítsuk alkohollal, mert már egy kevés szesz is meghosszabbítja a kellemetlen állapotot. Ha nincs étvágyunk, inkább koplaljunk, kényszerből ne együnk. )

    - A fejfájást és a levertséget hideg borogatással vagy nyakunk enyhe dörzsölésével próbáljuk csökkenteni. Jó szolgálatot tesz ilyenkor a váltott hőfokú tusolás is.

    - Próbáljuk elkerülni az italok összevissza keverését. Lehetőleg egyféle ital mellett maradjunk. Borra sört ne igyunk, a könnyű édeset pedig nehéz töménnyel ne keverjük. Ha már sokat ittunk, a szénsavas alkoholról végképp mondjunk le. Az ilyen ital csak ront állapotunkon.

    - Az italozáskor jelentkező kellemetlen tüneteket legjobb megelőzni. Ha az alkoholfogyasztást nem tudjuk elkerülni, akkor előtte célszerű olajbogyót, olajos magvakat, szardíniát stb. enni. Ezek az élelmiszerek lassítják az alkohol felszívódását. Éhgyomorra alkoholt semmiképpen ne igyunk!

Asztalterítés


  • A tányér bal oldalán legyen a nagyvilla, jobbra a kés és a leveses kanál. Az evőeszköz hegye az asztal közepe felé mutasson. A tányér előtt van a helye a desszert evőeszköznek. Több fogásnál az evőeszközöket a felhasználás sorrendjében helyezzük el. Baloldalra tegyük a szalvétát.

    - A kenyeret kosárban tegyük a terítékre. Az asztalra hangulatos díszként rakhatunk virágot és gyertyatartót is.

    - A terítéken a poharak állnak legelöl. A vizespoharakat állítsuk a kés hegye elé. Ha többféle italt szolgálunk fel, a talpas poharakat annak megfelelően helyezzük a tányérok elé. A söröspoharakat nem kell előre az asztalra tenni.

    - Az asztalt teljes hosszában terítsük. Az abrosz legyen összhangban a tányérok színével, és mindig ragyogó tisztán tegyük fel. Egyforma edényeket, evőeszközöket és poharakat használjunk.

    - A terítésnél alulra kerül a lapos tányér, felül legyen a mélytányér. Ha előétel is van, a mélytányér alá két lapos tányért tegyünk. A kistányért a teríték bal oldalán helyezzük el. Fűszertartó legalább minden negyedik teríték mellé kerüljön.




Arcpakolás



  • Hidratáló pakolás: Keverjünk össze egy evőkanál uborkalét, egy kávéskanál tejszínt vagy tejet, egy tojásfehérjét felverve kenjük fel arcunkat, hagyjuk hatni 15 percig és mossuk le langyos vízzel.

    - Regeneráló pakolás: Reszeljünk le egy közepes almát, majd verjük fel egy tojás fehérjéjét, keverjük össze és kenjük fel arcunkra. Hagyjuk rajta 15 percig, majd langyos vízzel öblítsük le.

    - Ajakápoló balzsam: Egy evőkanál mandulaolajat keverjünk össze egy evőkanál vazelinnel és egy késhegynyi méhviasszal. Öntsük ezt egy kis edénybe, helyezzük ezt egy nagyobb lábosba, és melegítsük így addig, amíg folyékony nem lesz.

    - A pakolást mindig letisztított bőrre vigyük fel, melegen vagy hidegen, a bőr típusától és a pakolás anyagától függően. A masszát úgy állítsuk össze, hogy könnyen kenhető legyen. A legjobb krém sűrűségre elkészíteni.

    - Szemnyugtató pakolás: Szinte már klasszikusnak számít ebben a témakörben az uborkával történő pakolás. Akár egyszerűen karikákat helyezzünk a szemünkre, vagy pépesítsük és egy kis vászondarabban tegyük a szemünkre. (

    - Szépítő pakolás: Banánt nyomjunk össze villával pépesre, keverjünk hozzá kevés mézet és friss citromléből néhány cseppet. 15-20 perc után mossuk le langyos vízzel.

    - Szemnyugtató pakolás: Enyhén sós vízbe pislogjunk bele. Kitisztítja és csillogóvá teszi a szemet.

    - Simító pakolás: Túróhoz keverjünk citromlevet és ásványvizet, vigyük fel az arcra vatta segítségével, majd 15 perc múlva mossuk le langyos vízzel.

    - Ha arcunkat bekentük, fedjük be vattával vagy gézzel, ezáltal növekszik a test hőmérséklete, és a bőr jobban felszívja a hatóanyagokat. Feküdjünk hanyatt, és engedjük el magunkat. A pakolás általában 20-30 perc alatt fejti ki hatását, annál tovább ne hagyjuk a bőrünkön. Arcunkat langyos vízzel öblítsük le, majd megfelelő krémmel kenjük be.

    - Hidratáló pakolás: Keverjünk össze egy tojás sárgáját egy csepp olívaolajjal, 2-3 evőkanálnyi algaport és kevés citromlét. Ráncos bőrrel csodát tesz ez a pakolás, ami 15 percig hagyjunk hatni, majd mossunk le langyos vízzel.

    - Szemnyugtató pakolás: Reszelt burgonyát tegyünk kis vászondarabba és így helyezzük szemünkre 15 percre

    - Puhító pakolás: Tejszínhabot kenjünk arcunkra, természetesen ne az üzletben kapható "nyomós" tejszínhabot, hanem valódi tejszínből készítsük el, kenjük fel arcunkra, 15 perc múlva mossuk le langyos vízzel.

    - Ha arcbőrünk gyönge és érzékeny, akkor legjobb pakolást alkalmazni. A pakolás élénkíti, nyugtatja és kisimítja bőrünket, fokozza a vérellátást. Kortól és bőrtípustól függetlenül hetente egyszer alkalmazzuk.

    - Tápláló pakolás: Túróhoz keverjünk friss petrezselymet és ezt vigyük fel arcunkra. Javasolt ezt a műveletet teljeses egyedül végezni.;) 15 perc után mossuk le.

    - Regeneráló pakolás: Keverjük össze bármilyen idénygyümölcs levét tejföllel ás egy tojás sárgájával. 15 percig hagyjuk hatni, majd langyos vízzel mossuk le.

    - Szemnyugtató pakolás: Vattát mártsuk meg langyos tejben és ezt tegyük 10 percre a szemünkre.
     -

Autóvezetés


  • Az előttünk haladó járművet ne előzzük, még akkor sem, ha valamivel lassabban megy, mint szeretnénk. Csak annyira maradjunk le, hogy jól lássuk a hátsó jelzőlámpákat.

    Különösen veszélyes ködben az olyan út, amelynek széle sötétbe vész. Ilyenkor még inkább indokolt, hogy lassan haladjunk, mert könnyen leszaladhatunk az útról.

    - Ködben a vezetés fárasztó, ezért ajánlatos időnként pihenőt beiktatni.

    - Ködben a látási és az útviszonyoknak megfelelően, de kis sebességgel haladjunk. Csak ködlámpát vagy tompított fényt használjunk. A városi világítás nem megfelelő, még akkor sem, ha mi látunk vele. A fényszóróval pedig ne kísérletezzünk, mert minél erősebb a fény, annál kevésbé látunk.

    - Időnként álljunk meg és töröljük le a szélvédőüveget, mert a rácsapódott ködréteg is gátolja a látást. Ha pedig nem sűrű a köd, az ablaktörlőt használjuk. Amennyiben belül is lecsapódott a pára a szélvédőre, időnként töröljük le vagy működtessük a páramentesítőt.

    - A legnagyobb veszélyt az jelentheti számunkra, hogy későn, ill. túl közel vesszük észre az akadályokat. Sokszor a saját járművünk helyzetével sem vagyunk tisztában.

    - Ha megállunk, mindig hagyjuk égve a lámpákat, még akkor is, ha kicsi a forgalom, de legjobb a mellékútra húzódni, és ott leállni.

Dohányszag


  • Ha a dohányszag nagyon erős, kevés ecettel elkevert klórmeszet (egy deci ecet, 10 gr klórmész) tegyünk a szobába. Egy kis idő múlva vigyük ki az edényt és szellőztessünk ki. Nyoma sem marad a dohányszagnak.

    - Ha nem akarjuk, hogy a dohányszag beszívódjék a függönyökbe és a ruhákba, dohányzás után mihamarabb szellőztessük ki a helyiséget. Szellőztetés előtt tanácsos néhány percre gyertyát, vagy borókabogyót égetni.

    - A cigarettafüst hatásos ellenszere az ecetes vagy vizes szivacs. Ott, ahol a vendégek dohányoznak, a szekrény vagy magasabb tárgyak tetején ecettel vagy vízzel átitatott szivacsot helyezzünk el. A szivacs magába szívja a füstöt.

    - A hamutálcában sohase hagyjunk hamut és cigarettavéget, mert a szagtalanítás eredménytelen lesz. A hamutartót ecetes vízzel mossuk ki.

Bank kiválasztása


  • Hasznos lehet az internetes banki honlapokat megkeresni, ajánlataikat összehasonlítani, esetleg némelyikről szakember véleményét kikérni.

    - Általában minél nagyobb egy bankfiók, annál több szolgáltatást nyújt, beleértve az értékpapírral kapcsolatosakat, de számolnunk kell azzal, hogy ott az élénkebb forgalom miatt a várakozási idő hosszabb lesz.

    - Nem utolsó szempont a banki munkatársak magatartása az ügyfelekkel szemben, tehát az, hogy mennyire segítőkészek, pontosak, lelkiismeretesek a munkájuk során, a részükre feltett kérdések megválaszolásakor, a telefonos ügyfélszolgálatnál, írásbeli megkeresésnél.

    - A számba jöhető bankfiókokat lehetőleg többször keressük fel, és ismerkedjünk meg a nyitva tartás rendjével, az ügyintézés kultúrájával, a számlanyitás és a többi banki szolgáltatás feltételeivel. Érdemes elolvasni a bank hirdetményét arról, hogy milyen feltételek mellett nyújtja a szolgáltatásait.

    - Érdemes tájékozódnunk, hogy milyen az ügyfélforgalom. A nagy forgalmú helyeken, vásárcsarnokok, üzletközpontok, közlekedési gócpontok közelében elhelyezkedő bankfiókokban - még akkor is, ha sokkal több az ügyintéző - érthetően nagyobb a forgalom.


Pénzszállítás



- Rendszeres és/vagy nagy összegű értékszállítást bízza erre szakosodott szakcégre!

- Ha rendszeresen szállít pénzt azt lehetőleg ne azonos időben és ne azonos útvonalon tegye!

- Ha gépjárművel szállítja értékeit, akkor a gépjármű minden ajtaját zárja be akkor is, ha már beült a járműbe, az ablakokat is húzza fel! Az induláskor, vagy közvetlenül előtte érdeklődő, útbaigazítást kérő személy lehet egy bűnöző csoport azon tagja is, akinek figyelemelterelés a feladata.

- Ha Ön hoz, vagy visz jelentősebb összegű készpénzt a bankba, mindig legyen nagyon körültekintő a szállítás megszervezésével.

- A készpénzzel a zsebében azonnal a célállomásra menjen, ne szervezzen az útvonalra más programot (ebéd, edzés, stb.)!

- Figyelje, nem követik-e! A követő lehet gyalogos és motorkerékpáros is, nem csak gépkocsival közlekedő.

- Pénzt, értékeit még a csomagtartóba zárva se hagyja őrizetlenül a gépkocsiban!

- Defektjét lehet, hogy szándékosan okozták, talán éppen az, aki felhívta figyelmét a leengedett gumira. Elővigyázatosságból kiszállás után azonnal zárja be a kocsi ajtajait, akkor is, ha csak a gumikat akarja ellenőrizni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése