2015. október 8., csütörtök

CÉLKERESZTBEN ÉLNI



CÉLKERESZTBEN ÉLNI




Bebizonyosodott: A titkosszolgálat és a pintéri “rendőrség” is egy kalap sz…..


Posted on 2012/08/27 by Nifadmin

Traffipaxolni viszont magas fokon tudnak

2012. augusztus 25–én és az azt megelőző napokban a magyar titkosszolgálat és a rendőrség mindent megtett azért, hogy kiderítse, hol avatja új tagjait a Magyar Gárda. Nevezhetjük természetesen Új Magyar Gárdának a mozgalmat, de itt nem a név a lényeges, hanem az a fejlődési folyamat, mely jól láthatóvá vált napjainkra.



Annak ellenére, hogy mind a korábbi szocionbolsi, mind a zsidó-cionista hátsónyalástól túlburjánzott amúgy ténylegesen is cionista Fidesz-kormány tűzzel-vassal igyekszik kitartóiknak megfelelni és minden (egyébként törvénytelen) eszközt is bevet a Gárda kivégzésére, a magyarság önvédelmi és önszerveződési jogának ellehetetlenítésére és a megszálló izraeli betelepülők kegyeinek maximális megnyerésére, egyre szervezettebb és szakmailag is összeszokottabb a Gárda Mozgalom. Hiába a bírósági kivégzés, hiába a rendőrségi és titkosszolgálati fokozott „odafigyelés”, a gárdisták bebizonyították, hogy talán van még reménysége a magyarságnak.
Nemzeti gondolkodású emberek bizonyosságot szerezhettek arról, hogy a nemzeti önvédelem szépen fejlődik és ez akkor is igaz, ha hitetlen, magukat nemzeti érzésűnek vallók sokasága más véleményen van. Bár ők inkább a nemzetáruló Fidesz sorait erősítik, mivel tudatuk még mindig a zipzár szorításában leledzik. Amikor ők ilyen gondolatokat olvasnak, többen közülük kontráznak, és azt ismételgetik, hogy a kétharmad elérte a gyurcsányisták hatalomból való kiesését és semmi más lehetőség nincs, csak a Fidesz politikája, mely biztosítja a volt komcsik végleges kiszorulását.
Válaszunk: Egyre többen látják be, mekkora hazugsággal jutott hatalomhoz az a Fidesz, mely tömve van volt MSZMP-sekkel, vagy éppen azok gyermekeivel. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az éremnek két oldala van, viszont mindkét oldal ugyanabból a fémből készült és az érem is ugyanabba az irányba gurul.
Hogy a Magyar Gárdára mekkora szükségünk lesz belátható időn belül, azt sokan ma még elképzelni sem tudják. Hiszen a Moszad végzi a dolgát Hazánkban, az izraeliek és a hazai zsidó szervezetek és bűnszervezetek ármányának következménye a cigánybűnözés lényegében engedélyezése, a cigányságnak a magyarság elleni fellázítása és az ellentétek szítása azért, hogy legyen indok majd a külföldi beavatkozásra. Az izraeli fegyverek és az izraeli katonaság ma már ténylegesen is itt van hazánkban. Honvédség nincs, a rendőrség a belső harcaival van elfoglalva, a magyarság valós védelmére nem fordít sem erőt, sem időt. A rendőrségen belüli fejetlenséget, szakmaiatlanságot és nemzetellenességet is jól tükrözi az elmúlt héten a Magyar Gárdával szembeni felsülés. Ebben csak az az óriási probléma, hogy amennyiben egy ilyen jellegű és nyilvános eseményről nem tud a rendőrség megfelelő szakmai csoportja pontos információt begyűjteni, hogyan képes a tényleges bűnözéssel felvenni a versenyt? A válasz sehogy, mint ahogyan azt naponta tapasztaljuk is. Ugyanis a rendőrség vezetői között éppen ezekben a hetekben hatalomátvétel, valamint a rendőrség és a szervezett bűnözés közötti kapcsolatrendszerek újraépítése, az új lapok leosztása zajlik, a tényleges rendvédelmi feladatok ellátása csupán látszatszinten működik.
Nemzeti Önvédelem!!! Nincs más út megmaradásunk és gyermekeink jövője érdekében. Bárki, aki jelenleg a Magyar Gárdát támadja a nemzeti oldalról, az önmagát támadja. Ez azért is így van, mert az önvédelem szempontjából a magyarság csak a Magyar Gárdára támaszkodhat. Jelenleg ez az a létező szervezet, mely valóban működik, és meg is jelenik ott, ahol szükség van rá. Nem kell nagy jósnak lennünk ahhoz, hogy kijelenthessük, bizony megjelenésükre egyre többször szükségünk lesz. Ez a rossz hír. A jó viszont az, hogy a Gárda fejlődik, épül, szakmailag egyre szervezettebb, a belső elhárítása hatékony. A Magyar Gárda a magyarság újraszerveződésének reményteli alapja. Éppen ezért esnek neki akkora vehemenciával a megszállók és azok magyarországi kiszolgálói. Ők is jól tudják ezt. A félelmük nem az antiszemitizmus, hanem a magyarországi élettér számukra történő megszerzésének mind jobban szerveződő akadálya, a magyarságnak ma már nem csupán passzív ellenállása. Egyre erősödő antiszemitizmusról kiabálnak hazánkban, miközben tömegével települnek be az országba. Akkor minek jönnek ide? És, ha egyre erősödik az antiszemitizmus, akkor hogyan lehetséges az, hogy felvásárolhatják hazánkat? Ki, vagy kik engedik ezt meg nekik? Sajnos a válasz egyszerű és világos. A hatalmon lévő haza- és nemzetáruló kormányok. Figyelem, a jelenlegi is az! Sőt az egyik legaljasabb, mert kommunikációjában nemzeti érdekekről beszél, tetteiben pedig kiszolgáltatja a nemzetet és eladja az országot.
Nagyon nehéz időszak vár nemzetünkre. Csak ellenségeink vannak kívül, belül egyaránt. Hazánkat, földünket, életünket akarják. Szövetségeseink nincsenek, csak magunkra számíthatunk. Több mint ezer éve él nemzetünk a Kárpát-medencében. Ezen időszak alatt többször igyekeztek kiirtani minket. A népünk ellen folytatott legtudatosabb és leghatékonyabb megsemmisítő folyamat azonban napjainkban zajlik. Múltunk, jelenünk és fizikai valónk megsemmisítése a cél. Ezt minden magyarnak tudomásul kell vennie.
Új Ernő
Nemzeti InternetFigyelő









Posted on 2012/08/19 by Nifadmin
Az öt éves palesztin kislány Jenny, a Ramallah északi részén lévő Nabi Saleh faluból a zsidó katonákhoz szól a maga tiszta, gyermeki őszinteségével, palesztin nemzeti viseletben. Jól látható a zsidók kényelmetlensége, értetlensége és zavartsága.

Ez a kislány egymaga megszégyenítette a világ összes zsidóját!

Izrael a világban a zsidóságot képviseli. Ami Izrael bűne, az a zsidóság bűne. Azért kollektíven, mert nincs olyan zsidó szervezet a világban , mely határozottan elítélné azokat a rémtetteket, emberiség elleni borzalmakat, melyeket Izrael elkövet ártatlan emberek, civilek, nők, gyermekek ellen. Nincs olyan zsidó szervezet hazánkban, mely felemelné szavát az izraeli rémtettekkel szemben.
Valamennyi magyarországi zsidó szekta mélyen hallgat és asszisztál a pénzért, amit tőlünk, magyaroktól várnak el az 1944-es magyarországi fasiszta megszállás alatti időszakban történtekért. Ők is kollektíven vádolják a magyarságot, hát éppen ideje, hogy mi is kollektíven tartsuk őket felelősnek és bűnösnek azokért az embertelenségekért, amelyeket naponta követnek el. A zsidóság II. világháborús tragédiája semmivel nem különb más nemzetek tragédiájánál. Ők ettől nem lettek különbek más népektől. Viszont bűnösök lettek azoktól a terrorista cselekményektől, melyeket naponta elkövetnek ártatlan emberek ellen Palesztinában. Bűneik nem évülnek el, és a zsidók minden nap tovább gyarapítják azok sorát. Mindazok, akik hazánkban segítséget adnak nekik bármely párt, vagy gazdasági szervezet részéről, azsidó fasizmust támogatják.
A palesztinok sorsa a magyarság sorsa is lesz nemsokára, mert nemzetárulóink mindent megtesznek ezért.

Lehet, hogy nemsokára már a mi gyerekeinknek is ilyen lesz az élete?



Five Year Old leáll fegyveres katona.



A videóért köszönet E.I. hozzászólónknak.
Nemzeti InternetFigyelő



Dr. Papp Lajos szívsebész előadása




Magyarország a HAARP célkeresztjében (beigazolódott “összeesküvés elmélet”)


Posted on 2010/09/30 by Híradmin
Az alábbi írást drótpostán kaptuk. Hogy kit mennyire győz meg, nem tudhatjuk, s nem is akarunk vele sem befolyásolni, sem pánikot kelteni, de tény, hogy a tudósok már régóta (tudományos programok keretében 1940-es évek óta) foglalkoznak az időjárás befolyásolhatóságának, irányításának kutatásával, megoldásával. Mint tudjuk, már réges-rég el tudják űzni a jégesőt okozó felhőket, tudnak esőt csinálni, tehát tény, hogy az “emberiség” (illetve annak egy szűk, de annál befolyásosabb maroknyi csoportja – a globalizmus urai) kezébe akarja venni az időjárás irányítását.
Kérdés, hogy azok a felvételek és információk, melyek a HAARP-ról láthatók, olvashatók, mennyire igazak, bizonyíthatók, cáfolhatatlanok? A tájékoztatás viszont kötelességünk, még akkor is, ha nem vagyunk biztosak a forrásokban. Jó lenne, ha minél több szakértő (és nem magát annak tartó) olvasó szólna hozzá, s küldenének megbízható információkat. Néhány olyan oldal is található, ahol valótlan elméleteket állítanak be egyesek igaznak, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy ők valami titkos tudás birtokosaiként tűnjenek fel, s ez által gyengítik azoknak a híreknek, írásoknak az valóságértékét, amik széles körben ma még nem ismertek, de valóságos dolgokról, veszélyekről tudósítanak bennünket. Ha ma még nem is tudjuk egyértelműen eldönteni, hogy teljes mértékben hihetők-e az itt leírtak (bár a küldője igazán hozzáértő, szakember(!), s a cikkünk végén szereplő egyik forrás éppen egy EU Parlamenti jelentésre is hivatkozik – idézet:  “Az Európai Parlament a HAARP hatásairól: 1998. februárjában, Mrs. Maj Britt Theorin, svéd parlamenti tag és régi békeharcos jelentésére válaszul, az Európai Parlament Külügyi Bizottsága, a Biztonsági és Védelmi Politikai Bizottság nyilvános meghallgatást tartott Brüsszelben a HAARP programmal kapcsolatban.” – részlet “A Haarp a Nap ellen?”-ből), de nem mehetünk el mellette szótlanul. További források cikkünk végén találhatók. (NIF)
Íme a kapott írás:
Mély megrendüléssel tudatom”, hogy a chemtrails és HAARP tevékenységek általunk kimerítő és tényszerűen feltárt bűncselekményei miatt a hatalom blokkolta az Eumetsat műhold meteorológiai helyzetképeinek megjelenítését!
Az üzenet egyértelmű és nyilvánvaló! Hazánk légterébe ki-be járkálhat bármely ország légiereje, a vegyi csíkokat létrehozó repülőgépek, és mindenféle, magukat EU-s, NATO-s vagy izraelinek tartó terroristák. A definíció kedvéért megjegyezném: terroristának tekintendő az a csoport, szervezet, hatalom, ország, amely más nemzetek életvitelében, társadalmi berendezkedésében, politikai rendszerében erőszakos változást idéz elő! Terrorizmus, a megszállni kívánt, majd koholt vádak alapján megszállt országok lakosságának módszeres kifosztása, ellehetetlenítés, nyomorba döntése és bábkormányokkal történő irányítása! Undorító, “nemzetközi missziónak” nevezni az afganisztáni kábítószer termelés katonai védelmét, Irak biológiai és vegyi-fegyverek koholt vádjai miatti lerohanását, és kifosztását, és az IMF-el, Világbankkal, korrupt politikusok “segítségével” országok nyomorba döntését!
Az Eumetsat meteorológiai műhold képein figyelemmel lehetett kísérni Európa és ezen belül a Magyarország feletti chemtrail és HAARP tevékenységet. Most ez fogad bennünket:


Az utoljára megjelenített kép, és a korábbiakban általunk megjelenítettek is, egyértelműsítik a hazánk éghajlatába, időjárásába történő erőszakos beavatkozást!
Az utoljára rögzített kép cáfolhatatlan bizonyítéka a HAARP tevékenységnek!

A vegyi-permetezés árvizeket okozott Magyarországon, a mezőgazdasági terményeket nagy részében tönkretették, az élővilágban máris súlyos károsodásokat okozott, ami nem csak ökológiai katasztrófával, de az élelmezés ellehetetlenítésével, drágulásával jár! Korrupt politikusaink miatt, a hazánkat módszeres felvásárlók már közvetlenül az életünkre, életterünkre törnek, mindez a tudjuk kik kezében lévő média hallgatása, és csalással, megtévesztéssel megválasztott politikusok tudtával és beleegyezésével történik!
A népes madárcsapatok gyakorlatilag eltűntek, de még az oly gyakori Colorado bogár is ritkasággá vált, pedig európai elterjesztésében a német hátországot vele “megbombázók”, a II. Világháború alatt, is ugyanazok, illetve ugyanazon érdekcsoporthoz tartozók, akik most hazánk és Európa mezőgazdasággal nagyobb volumenben foglalkozó országaiban idéznek elő chemtrails és HAARP tevékenységgel élelmezési katasztrófát, exporttilalmat! Ha valaki nem tudja, miért emelkedett duplájára a gabona árfolyam a világpiacon, ha nem tudná, miért emelkedik a kenyér ára, és ha nem tudná, hogy miért érezhető a levegőben a permetszerhez hasonló, de egyértelműen a nagy mennyiségben, olajiparban használt barit szaga, miért jönnek létre olyan légköri jelenségek, amik nemhogy régen, de még néhány éve sem voltak tapasztalhatók, most már tudhatja! Nem a globális felmelegedés, hanem a globális cion-terrorizmus hozza létre érdekeinek megfelelően a GMO mérgező növényeket, az időjárás befolyásolását, árvizeket, aszályt, és a háborúkat! Mérgeznek bennünket, befolyásolják az időjárást, hogy élelmiszerhiányt tudjanak előidézni, majd azokra a bajokra hivatkozva, melyeket ők okoztak, a végletekig sarcolják, pusztítják a lakosságot!
Az ország kifosztása, kiárusítása, a munkalehetőségek felszámolása, etnikai feszültségek szítása, egészségügy és oktatás lerombolása, bankcsalások, és fiktív államadósság után, elérkezett az idő, amikor az életterünkkel, vagyonunkkal együtt az életünket is el akarják venni!
Európában már sok országban nyíltan foglalkoznak ezekkel, és feljelentések százai készülnek, az Európa kiirtására irányuló tevékenységek miatt. Ideje lenne, hogy Magyarország lakossága is csatlakozzon! Aki veszi a fáradságot, nézzen körül környezetében, és nézzen fel az égre tiszta időben! Nem sokáig fogja látni azt, amit tapasztal!
F. Attila


HaarpHaarp projekt

Még mielőtt elkezdenéd olvasni ezt a cikket nézd meg a hozzá kapcsolódó bizonyítékok egy részét.Az emberi agy manipulálása ,tudatmódosítás,programozása.Ma már nyílt titok hogy az emberek agyát hogy manipulálja és programozza illetve befolyásolja és elveszi az emberek szabadakaratát a háttérhatalom.Ha Alaszka déli részén végigautózunk az ún. Tok-Highwayn, a 11-es mérföldkõnél, Gakona település közelében az út mellett több kilométeren át szögesdrótkerítés húzódik. A kerítés mellett tábla figyelmeztet arra, hogy itt katonai terület kezdõdik. Ez az ún. HAARP Project (haarp = hárfa) fellegvára. A HAARP a High Frequency Active Auroral Research Program, azaz aktív magas frekvenciás program az auróra kutatására elnevezést takarja, vagyis hivatalosan az északi fény létrejöttét és tulajdonságait vizsgálja. Közremûködõi az US Navy (haditengerészet), a US Air Force (légierõ), valamit néhány egyetem és beszállító cég. A terület tulajdonosa az USA Védelmi Minisztériuma. Egy kívülálló számára már az is elgondolkodtató lehet, hogy vajon miért érdeklõdik az amerikai hadsereg az északi fény iránt? A projekt hivatalos leírása szerint a HAARP az ionoszféra fizikai folyamatait vizsgálja. Az ionoszféra a Föld légkörének felsõbb rétegei közé tartozik, a felszíntõl számítva 60-1000 km között található. Nevét onnan kapta, hogy különösen gazdag elektromosan töltött részecskékben, ún. ionokban. A Napból és a kozmikus térbõl eredõ természetes sugárzás folyamatosan újabb töltéseket hoz létre és süt ki. Az Északi- és a Déli-sark környékét sûrûn hálózzák be a földi mágneses tér erõvonalai, ennek következtében itt gyakran fordulnak elõ nagy felületre kiterjedõ kisülések. Ezeket a földfelszínrõl is látható jelenségeket hívjuk északi fénynek vagy aurórának. A HAARP kutatásainak alapját a fenti képen is látható antennaerdõ képezi. Az ún. dipólusos antennákból jelenleg 48 van, a végleges kiépítettséghez 180 antenna felállítását tervezik. A kereszt alakú antenna egyik karja a 2,8-7 MHz-es tartományért, a másik a 7-10 MHz-es frekvenciasávért felelõs. Az antennák úgy vannak kapcsolva, hogy az ionoszféra szûk tartományát is képesek pontszerûen magas frekvenciás rádióhullámokkal bombázni. Az ionoszféra megcélzott tartományában ez elektromágneses folyamatokat gerjeszt, ami rádióhullámok kisugárzását eredményezi. Már régóta ismert, hogy az elektromosan pozitív ionoszféra az összességében negatív töltésû földfelszín ellenpólusa, így a két réteg között folyamatos az elektromos feszültség. Ez a feszültség rendszeresen kisül, amikor valahol a Földön kitör egy vihar. Az ionoszféra fizikai tulajdonságait használja a technika a drótnélküli információátvitelhez. A földi adók által kisugárzott rádióhullámok számára az ionoszféra olyan, mint egy hatalmas homorú tükör. Visszaveri a rádióhullámokat, amelyek így nagy távolságokat is képesek áthidalni. Aki már megpróbálkozott azzal, hogy egy a középhullámú sávon egy távoli adót hallgasson, tapasztalhatta, hogy a vételi viszonyok naplemente után jelentõsen javulnak. Ennek oka, hogy ekkorra megszûnnek azok a zavaró effektusok, amiket a nap sugárzása okoz az ionoszférában.



Tesla és Schumann felfedezései

A fentiekben körülírt fizikai tényeket elõször Nikola Tesla horvát fizikus és feltaláló írta le a XX. század elején. Tesla akkoriban Colorado Springsben folytatott kísérleteket a drótnélküli energiaátvitellel. Kísérleti berendezéseivel több százezer volt elektromos feszültséget hozott létre, amellyel képes volt mesterséges villámok elõállítására is. Rájött, hogy a villámlás mellékjelenségeként rendkívül alacsony frekvenciájú rádióhullámok kerülnek kisugárzásra, amelyek gyakorlatilag akadálytalanul képesek behatolni a földfelszínbe is. Ezzel a felfedezésével megtalálta azt a frekvenciát, amellyel Föld elektromágnesesen rezonál. Tesla munkáját akkoriban nem támogatta a tudományos közélet, és mivel felfedezéseinek gazdasági hasznát sem látták, munkájához nem talált szponzorokat, így az félbeszakadt. Majdnem egy fél évszázad telt el addig, amíg a müncheni egyetem egyik fizikusa – inkább véletlenszerûen – ugyanezt a felfedezést tette: Schumann megállapította, hogy az ionoszféra és a földfelszín közötti energia kisülések melléktermékeként rendkívül alacsony frekvenciájú rádióhullámok sugárzódnak ki, amelyek képesek rezonálni a Földdel. Ezek a rádióhullámok nemcsak behatolnak a Földbe, hanem ezáltal még fel is erõsödnek, emiatt hatalmas állóhullámok képzõdnek, s ezek képesek hosszú idõn át stabilak maradni. A Schumann-frekvencia pontos értéke: 7,8 Hz. A rendkívül alacsony frekvenciájú hullámok (ELF-hullámok) katonai hasznosítása szinte kézenfekvõ. Miután ezek a hullámok majdnem veszteség nélkül képesek behatolni a földfelszínbe és az óceánok vizébe, kitûnõen alkalmazhatók földalatti objektumok lokalizálására, de tengeralattjárók felderítésére és a velük folytatott kommunikációhozis. Az emberi agy frekvenciái Az emberi agy elektromos áramainak EEG-vel történõ mérései megállapították, hogy agyunk 1-20 Hertz közötti elektromágneses hullámokat termel. Az orvostudomány ezt a spektrumot négy fõbb tartományra osztja, amelyek különbözõ tudatállapotokhoz kapcsolódnak: 1. A delta-hullámok (1-3 Hz) az álom nélküli mélyalvásban és a komatózus állapotokban dominálnak. 2. A théta-hullámok (4-7 Hz) azokra az alvási fázisokra jellemzõek, amikor álmodunk. 3. Az alfa-hullámok (8-12 Hz) a nyugalmas ébrenléti állapotokban lépnek fel (pl. meditáció során, röviddel az elalvás elõtt, illetve közvetlenül az ébredés után). 4. A béta-hullámok (13-20 Hz) a normális ébrenléti állapotra jellemzõek. A Schumann-frekvencia (7,8 Hz) tehát az agy alfa és théta-állapotának határán helyezkedik el. Ezenkívül ez az agyfrekvencia jellemzõ a legtöbb emlõsállatra is. Ez az azonosság minden bizonnyal nem véletlen: az evolúció folyamán alkalmazkodtunk az életterünk sajátosságaihoz, hiszen az elõbbiekben láthattuk, hogy ez a frekvencia jellemzõ bolygónk egyes természetes állapotaira. A HAARP projekt lehetséges hatásai az emberi tudatra: Az eddigi adatokból következik, hogy a HAARP projekt antennái tevékenységük mellékjelenségeként nagy mennyiségben termelnek olyan elektromágneses hullámokat, amelyek frekvenciája 7,8 Hz. A kérdés az, hogy ez a véletlen mûve, vagy szándékosan elõidézett jelenség? Mérések szerint az emberi agy hipnotikus állapotban is dominánsan alfa-hullámokat termel. A vizsgálatok ugyanakkor azt is igazolják, hogy hipnózis alatt az ember huszonötször könnyebben befolyásolható szuggesztiókkal, mint normál éber állapotban. Nem kell túl sok fantázia ahhoz, hogy ezen információkat összekombináljuk. Alaszka messze van? Az ionoszféra tükrözési effektusát kihasználva egy kisugárzott jel nagy pontossággal juttatható el Földünk bármelyik pontjára. Amennyiben csak természetes állapotú Schumann-hullámokról van szó, nem feltétlenül kell rosszra gondolni, hiszen ezek a hullámokkal természetszerûen egyébként is napról napra találkozunk. Azonban könnyû visszaélni a Schumann-hullámok természetével:
1. A mesterséges sugárzás intenzitásának növelése befolyásolhatja az ember tudati állapotát, érzékenyebbé teheti a mindennapi normális szuggesztív befolyásolások iránt (pl. reklámok). 2. A rádiótechnikából ismerjük, hogy az adók közismert frekvenciái csak vivõhullámok, amelyekre a tulajdonképpeni információt ráültetik (felmodulálják). Ha például a rádiónkon beállítjuk az FM 104 MHz-es tartományt, nemcsak egy monoton hangot hallunk, hanem egy komplett rádióprogramot, beszédet, zenét. Ezeket a komplikált információkat a 94 Mhz-es vivõhullám segítségével juttatják el az adótól (rádióadól) a vevõig (rádiókészülékig), majd a rádiókészülék ezeket ismét hallhatóvá alakítja. Az adó és a vevõ közötti útszakaszon semmit sem hallunk a mûsorból. Mindennapjainkat ilyen jellegû elektromágneses hullámok sokasága között éljük, szervezetünk mégsem érzékeli õket. Ennek nyilvánvalóan az az oka, hogy a hagyományos rádiófrekvenciák egy olyan elektromágneses tartományhoz tartoznak, amiket az emberi agy nem képes érzékelni.
Mi történik azonban akkor, ha egy alfa-tartományú ELF-hullámra, pl. egy teljesen szokványos Schumann-hullámra ültetünk információt? Feltételezéseink szerint pont ezzel kísérleteznek, többek között a HAARP projekt keretein belül. Könnyen elképzelhetõ, hogy ily módon gyanútlan emberek ezreinek agyába lehet észrevétlenül információkat eljuttatni.
A HAARP projekt irányítói azzal nyugtatják a közvéleményt, hogy az alaszkai antennák teljesítménye nagyon alacsony. Azonban az emberi agy reakciója elektromágneses hullámokra még jobbára feltáratlan terület. Érdekes példa: egy hagyományos, kereskedelmi forgalomban is kapható játékmágnes térereje mintegy 1000 gauss, vagyis kerekítve kb. kétezerszer olyan erõs. mint a Föld mágneses mezeje (0,3-0,7 gauss). Ha a testünk vagy fejünk közelébe tesszük az elõbb említett mágnest, semmi jelét nem tapasztaljuk annak, hogy hatással lenne ránk. Ezzel szemben tudjuk, hogy az emberek és állatok a Föld mágneses terének legkisebb ingadozására is rendkívül érzékenyen reagálnak. Ezen alapul pl. az idõjárási érzékenység, hiszen a közeledõ vihar elõtt lokálisan csökken a földmágnesesség. Egész egyszerûen nem tudjuk még, hogy miért reagál az emberi agy gyenge impulzusokra ilyen erõteljesen, ugyanolyan jellegû erõs impulzusokra pedig egyáltalán nem.
Forrás:.bereg.uzhgorod.uaÖsszeesküvés-elmé let, USA technológia, tudat módosítás, Irakban mi volt, stb.annak, aki tudni akarja mit terveznekA rense.com-ról már törölték
Digital TV: Mind Control by the Sound of Silence Röviden arról van benne szó, hogy a digitális tv-adás amit oly szenvedélyesen sürgetnek (az USA-ban 2009 febr. 17-töl) arra lesz jó, hogy egy bizonyos hangfrekvenciá val a HAARP segítségével a tömeget manipulálják. Nos, errõl Drábik már a Tudatmódosítás könyvében is ír, csak más formában. A cikkben felvetik azt ami az Öböl háborúban történt. Vagyis, hogy 75,000 azután másik 125,000 (vagy több) Iraki csapat jött ki a mély sivatagi bunkerjeikbõl, fehér zászlót lengetve és térdre borulva mielõtt az amerikai csapatok megközelítették õket megcsókolna a fogva tartóik csizmáit vagy a kezeiket szó szerint. A viselkedésük egyszerü okkal magyarázható. Egy olyan technológiának tették ki õket, amitõl egyszerre csak engedelmes gyerekek szintjévé gyengültek le.Ezt a technológiát készülnek használni, bár egy finomabb verzióban, az amerikai állampolgárok és késöbb mi ellenünk is egy titkolt operációban: kezeld az egész lakosság elméjét és irányítsd õket az ÚJ VILÁG hûbérurai szolgálatának teljesítésébe. Ehhez, mint a cikk is írja egy vevõkészülék kell majd. A technológia a HAARP adók egy kombinációját fogja hasznosítani. GWEN tornyok, a mikrohullámú mobiltelefon tornyok, és hamarosan –jön– az elrendelt High Definition Digital TV ami be fog lépni az otthonodba: a) kábel, b) mûhold, c) HD TV-k, vagy d) a digitális átalakító dobozok amit mi fogunk kérni. A kormány annyira rendes, hogy segít nekünk aláírni a költség legnagyobb részének finanszírozását. A kormány mire fel ennyire nyugtalan, hogy az amerikai és a többi állampolgárnak segít létrehozni egy tisztább és jobban – meghatározott – televízióképet? Az USA-ban a kormány törvényileg február 17-éig úgy alakítatja át a rendszert, hogy késõbb a költségek 90%-áról lemond. Ha van 200 millió rendszeres HD televízió Amerikában, ezek után az összeg 40 dollár kormánytámogatá sban TV × 200,000,000 = 8 milliárd dollár. A kormány miért törekszik 8 milliárd dollárt költeni az állampolgáraira, hogy javítsa egy tévékép tisztaságát fõleg egy válság kellõs közepén?
Új frissebb cikk a fordítás óta: sg.hu The Sound of Silence a hadsereg-intelligen cia kód szó amit az elme-irányításra használnak. Az 1950-es évek közepén tesztelték, a 70-es évek folyamán tökéletesítették, és a modern amerikai hadsereg által használták a 90-es évek elején az ellenkezések és figyelmezteté sek ellenére, amiket olyan emberek bocsátottak ki, mint például Dwight David Eisenhower. Ezt az elme-változtató titkolt fegyvert valami alapján a tudatküszöb alatti hordozó technológiának, vagy a Silent Sound Spread Spectrumnak nevezik (SSSS). Dr. Oliver Lowery által katonai használatra fejlesztették ki a Georgiai Norcrossban és leírják az US Patentben # 5,159,703 — “Silent Subliminal Presentation System” 1992-es kereskedelmi használatra. A nyilvánvaló kivonat olvasható is a cikkben. “Egy csöndes kommunikációs rendszer amiben nonaural szállítók, a nagyon alacsony (ELF) vagy nagyon magas audiofrekvencia (VHF) tartomány vagy a szomszédos ultrahangos frekvencia spektrumban, vagy amplitúdó-, vagy frekvencia-modulá lódott a kívánt intelligenciá val és akusztikailag vagy rezgésileg szándékosan az agyba terjedt, tipikusan a hangszórók, fülhallgató, vagy piezoelektromos jelátalakítók használatán keresztül. A modulált szállítókat közvetlenül, valós idõben közvetíthetik, vagy kényelmesen felvehetik mechanikusan, mágnesesen vagy optikai médiákon a hallgatónak. Ez az eszköz a csend hangja egyszerûen számításba veszi a speciális gondolatok szavatolatlan beültetését, érzelmeket, ráadásul a gyanútlan emberi lényekbe testi tetteket ír elõ. Röviden itt a meglévõ technológia, az igazi képesség, hogy merõ bábukká váljunk bizonyos vezérlõk kezeiben, vagy másképp bábukká változtassanak emberi lényeket. Itt a technológia amivel egyetlen golyó nélkül az összeesküvõ emberek átvehetik az egész Föld fölött az uralmat. 1991. március 23-án egy hírkivonatot bocsátottak ki az ITV News Bureau Ltd.-n (London) szolgáltató közleményben “High-Tech Psychological Warfare Arrives in the Middle East.” Ez a sivatagi vihar hadmûvelet alatt volt George Bush adminisztráció ja alatt, és leír figyelemre méltó részletességgel egy US pszichológiai hadviselést egy (psy-ops) titkolt operációt, amit sikeresen az iraki csapatok ellen vetettek be Kuvaitban. Azt, ami történt, hogy egyetlen lövés nélkül megadták magukat az iraki erõk az amerikaiak cenzúrázták. Csak a brit sajtóban jelent meg:
egy hihetetlen és nagyon osztályozott psy-ops programot, ami a Silent Sound technikákat hasznosítják, sikeresen bevetettek. A lehetõség, hogy használják ezt a módszert akkor történt, amikor Saddam Hussein hadseregeinek a parancsnoki és ellenõrzõ rendszereit megsemmisítetté k. Az iraki csapatokat akkor arra kényszerítették, hogy arra használják a kereskedelmi FM rádióállomásokat, hogy folytassák a kódolt parancsokat, amiket a 100 MHz-es frekvencián sugároztak. Az US spy-ops csapat felállította a saját hordozható FM adóját, miközben ugyanazt a frekvenciát használta Al Khafji elhagyott városában. Ez az amerikai adó legyõzte a helyi iraki állomást. Hazafias és vallásos zenével egyetemben psy-ops “homályos” megtévesztõ és ellentmondó katonai rendet és információt közvetített. Egy sokkal erõteljesebb technológia mindazonáltal dolgozott. Ez a kifinomult elektronikus rendszer arra lett tervezve, hogy közvetlenül a hallgató elméjének beszéljen; belépve az agyhullámokba, kezelve az agy elektro-enkefalogra mmikus (EEG) mintáit. Így beültetve mesterségesen a negatív érzelmeket – élénk félelem, aggodalom, kétségbeesés és reménytelenség érzéseit hozták létre az iraki csapatokban.” Az elsõ Öböl háború alatt az ember aki a legvalószínûbben rendezte a Silence Sound bevetését Albert Major (Bert) Stubblebine tábornok volt, aki az US Army csapatok tábornoka volt, úgy mint a hadsereg Elektronikus kutatási és Fejlesztési parancsnoka (ERADCOM), úgy mint a hadsereg Intelligence and Security parancsnoka( INSCOM). Röviden Albert Stubblebine volt a hadsereg viszonya a CIA-val és a Naval Intelligence kéme (ONI), és ERADCOM feje. Õ volt az US Army legfelsõ kém-fõnöke, és természetesen hozzáférése volt a titkok közül mindegyikhez. Most visszavonult aktív szolgálatból 32 éves karriert követõen a feleségével Rima Laibowval egyesülve egy csapatba, amit a Natural Solutions Foundation-nak nevezett el, ami állítólag azért lett létrehozva, hogy harcoljon minden egészségügyi szabadságra veszélyt jelentõ fenyegetéssel köztük Codex Alimentarius, oltások, és természetesen a FDA Gestapo. A honlapjukon, olvasható Albert N Stubblebine- ról: A sok újítás közül amit kifejlesztett segített az USA-nak, hogy egy nagyon alacsony sérülési aránnyal vezesse az elsõ öböl háborút.Ezt a technológiát azóta már eladták a Wall Street embereinek. Képzeljük el, hogy hasznosítják a Silence Soundját egy nagy Wal-Mart boltban, miközben háttérzenével keverik az ELF hullámokat, hogy a tisztességtelen vásárlókat átneveljék, hogy ne bonyolódjanak bele a bolti lopásokba? Egy ilyen eszköz minden egyes évben az elveszett jövedelemben megmentene Sam Waltonnak sok millió dollárt.Bõséges bizonyíték létezik, hogy a bizonyos elitisták Amerikában és Izraelben azt tervezik, hogy határozottan kiterjesztik ennek a technológiának a kapacitását annyira, hogy körülfogjanak minden embert minden kontinensen. Ennek az egyik kulcsa az a HAARP projekt, amivel az ELF és VHF frekvenciákat tudnak sugározni a Föld ionoszférájából szét, különféle GWEN tornyokba világszerte. Természetesen az US kormány hivatalosan tagadja mindezt, miközben azt hajtogatja az irányított hírmédiák beállított hírolvasói által, hogy a GWEN tornyok titkolt napirend nélkül csupán privát cellatelefon- tornyok, és azért bárki, aki másképp gondolkodik, egy elmebeteg összeesküvés elmélet hirdetõ. A bizonyíték az ellentét számára, mindazonáltal tiszta és egyértelmû. Dr. Michael Persinger a pszichológia és neurológia professzora a Laurentian Egyetemnél, Ontario, Kanada. Ezzel a témával kapcsolatban dr. Persinger ezt írja:A halántéklebeny- serkentés felidézheti egy jelenlét érzését, tájékozódási zavart, és perceptuális szabálytalansá gokat. Ez képeket aktiválhat, amik elraktározódtak a szubjektív memóriában, köztük azokból a rémálmokból és szörnyekrõl, amiket általában elnyomnak. A kortárs neurológia javasolja olyan alapvetõ algoritmusoknak a létezését, amik minden idegrendszeri transzdukciót lefordítanak, egy belsõ agyspecifikus kódra. Direkt stimulálása ezeknek a kódoknak az emberen belül temporális vagy limbikus kérgekre alkalmazott elektromágneses minták által olyan energiaszinteket igényelhetnek, amik mind a földmágneses tevékenységnek és a kortárs kommunikációs hálózatoknak is a tartományán belül vannak. Ez az eljárás, amit összekapcsoltak a csapatnak az agyi hõmérsékletével, megengedte minden normális embernek az agyát hatni egy olyan szubharmonikus frekvencia által, akié a 10 Hz-es tartomány körül csak 0.1 Hz által változik.” Dr. Persinger befejezi a cikk írását:

Ezen technológiáknak az alkalmatlan alkalmazását, kockázatának a csökkentését igényli az állandó és nyitott vita a tudományos és nyilvános tartományon belüli valószerû megvalósíthatósá gukról és célzásaikról.



A definíció kedvéért megjegyezném: 

terroristának tekintendő az a csoport, 

szervezet, hatalom, ország, amely más 

nemzetek életvitelébe, társadalmi 

berendezkedésében, politikai rendszerébe 

erőszakos változást idéz elő!


Elektroszmog+ HAARP+ kálium-klorid túladagolás+ chemtrails = HALÁL



Az Eumetsat meteorológiai műhold képein figyelemmel lehetett


































kísérni Európa és ezen belül a Magyarország feletti chamtrail és HAARP tevékenységet.
A vegyi-permetezés árvizeket okozott Magyarországon, a mezőgazdasági terményeket nagy részében tönkretették, az élővilágban máris súlyos károsodásokat okozott, ami nem csak ökológiai katasztrófával, de az élelmezés ellehetetlenítésével, drágulásával jár! Korrupt politikusaink miatt, a hazánkat módszeres felvásárlók már közvetlenül az életünkre, életterünkre törnek, mindez a tudjuk kik kezében lévő média hallgatása, és csalással, megtévesztéssel megválasztott politikusok tudtával és beleegyezésével történik!

A népes madárcsapatok gyakorlatilag eltűntek, de még az oly gyakori colorádó-bogár is ritkasággá vált, pedig európai elterjesztésében a német hátországot vele "megbombázók", a II. Világháború alatt, is ugyanazok, illetve ugyanazon érdekcsoporthoz tartozók, akik most hazánk és Európa mezőgazdasággal nagyobb volumenben foglalkozó országaiban idéznek elő chamtrails és HAARP tevékenységgel élelmezési katasztrófát, exporttilalmat!



Ha valaki nem tudja, miért emelkedet duplájára a gabona árfolyam a világpiacon, ha nem tudná, miért emelkedik a kenyér ára, és ha nem tudná, hogy miért érezhető a levegőben a permetszerhez hasonló, de egyértelműen a nagymennyiségben, olajiparban használt barit szaga, miért jönnek létre olyan légköri jelenségek, amik nemhogy régen, de még néhány éve sem voltak tapasztalhatók, most már tudhatja!


Nem a globális felmelegedés, hanem a globális cion-terrorizmus hozza létre érdekeinek megfelelően a GMO mérgező növényeket, az időjárás befolyásolását, árvizeket, aszályt, és a háborúkat! Mérgeznek bennünket, befolyásolják az időjárást, hogy élelmiszerhiányt tudjanak előidézni, majd azokra a bajokra hivatkozva, melyeket ők okoztak, a végletekig sarcolják, pusztítják a lakosságot!


Az ország kifosztása, kiárusítása, a munkalehetőségek felszámolása, etnikai feszültségek szítása, egészségügy és oktatás lerombolása, bankcsalások, és fiktív államadósság után, elérkezett az idő, amikor az életterünkkel, vagyonunkkal együtt az életünket is el akarják venni!




Európában már sok országban nyíltan foglalkoznak ezekkel, és feljelentések százai készülnek, az Európa kiirtására irányuló tevékenységek miatt. Ideje lenne, hogy Magyarország lakossága is csatlakozzon!



Aki veszi a fáradságot, nézzen körül környezetében, és nézzen fel az égre tiszta időben (ez nem az oldalunkat rendszeresen látogatóknak szól)! Nem sokáig fogja látni azt, amit tapasztal!
FORRÁS: 
HAARP



Data from the Extremely Low Frequency Research And Development (ELFRAD) group indicates that the bizarre weather in the Phoenix area yesterday (12/7/98) may have actually been induced as part of a "Hyperdimensional Physics" experiment.

Pontos angol nyelvű információ:
http://www.enterprisemission.com/did_haarp.htm
For those of you not familiar with HAARP (High-frequency Active Auroral Research Program), it is located in Alaska at 62° 23.5' North Latitude and 145° 8.8' West Longitude and run by the Naval Research Laboratory. The ostensible purpose of the project is Ionospheric research and/or submarine communications.

In reality, it has many characteristics of a "Tesla device," possibly to transmit huge amounts of electricity without wires. But a less discussed option is for the equipment to create "designer weather" by transmitting low frequency waves through the Earth's "Terrestrial Stationary Waves," as Tesla called them. By generating heat and/or cold in certain distant areas, you can create troughs and highs and alter wind patterns. This in effect creates weather.

Nuclear engineer Thomas Bearden has done a great deal of study on this subject for many years and has reported that the Russians have had weather modification technology for more than two decades. HAARP may be an attempt to catch up.

FORRÁS: 
HAARP
A HAARP-összeesküvés
Alaszka délkeleti sarkában, az atabaszk indiánok athna nevű törzsének egykori halász- és vadászterületén található egy - körülbelül 300 állandó lakosú - kis település, Gakona. Határában sétálva az óvatlan látogató (aki talán csak a környék lazacállományát szeretné egy kicsit csökkenteni) könnyen járhat úgy, hogy zord tekintetű, egyenruhás, fegyveres férfiak állítják meg, és ahelyett, hogy udvariasan a fogás felől érdeklődnének, felszólítják, hogy takarodjon a francba, ha nem akar magának problémát.

Egy tudományos kutatóintézet közvetlen szomszédságában vagyunk. Lássuk, mi rejtőzik az erdőben, a szögesdrót mögött.

HAARP (ahogyan azt sejthettétek) egy betűszó, a High Frequency Active Auroral Research Program, vagyis a Magasfrekvenciás Aktív Sarki Fény-kutató Program (esetleg Magasfrekvenciás Sarki Fény-kutató Aktív Program, neadjisten Aktív Magasfrekvenciás Sarki Fény-kutató Program; aki akar, még játszadozhat a sorrenddel, de sok jelentősége nincs) rövidítése.



A washingtoni védelmi minisztérium menedzseli (mégpedig a Légierő és a Haditengerészet tudományos kutatólaborjai), de több híres amerikai egyetem (például az UCLA, a Stanford, a MIT és a Cornell, hogy tényleg csak a legismertebbeket említsem) is a nevét adja az egészhez, ami azt mutatja, hogy elég komoly cuccról van szó.

Nem szeretnék túlságosan belemenni műszaki részletekbe (majd a szakemberek megteszik ezt a kommentek között, ha akarják), ezért tényleg csak pár alap-adat; előre is elnézést kérek a mérnököktől és fizikusoktól, ha vájt fülüknek ez a rész túl vulgárisnak fog tűnni. A teljes konteó megértéséhez azonban szükség van egy kis értelmező szótárra; a bölcsészektől meg elnézést.
  • Sarki fény: természetes jelenség, az ionoszférában bőségesen megtalálható elektromos részecskék (ionok) tömeges, nagy felületű, a Földről szabad szemmel is megfigyelhető kisülése; ha az Északi-sark közelében jön létre, aurora borealis-nak (északi fénynek), ha a Déli-sark környezetében, akkor aurora australis-nak (déli fénynek) nevezik;
  • Ionoszféra: a Föld magaslégkörének része, 50-800 kilométeres magasságban a földfelszíntől. Különösen gazdag ionokban (elektromos töltéssel rendelkező részecskékben), és magas hatásfokkal veri vissza a rádióhullámokat;
  • Antenna: olyan műszaki eszköz, amely elektromágneses hullámokat (közelebbről: rádióhullámokat) képes venni vagy sugározni.

    A mintegy 50 millió dolláros éves költségvetéssel működő, és alig két éve befejezett (2007 közepe óta teljes gőzzel üzemelő) létesítmény szíve-lelke egy körülbelül 13 hektáros terület, amelyen 180 darab, 21 méter magas dipólus-antennát helyeztek el; ezek rádiófrekvenciás összteljesítménye 3,8 MW. És mire képesek ezek az antennák? Hát arra, hogy az ionoszféra egy előre meghatározott területére magasfrekvenciás rádióhullámnyalábot bocsássanak, aminek következtében ott elektromágneses folyamatok keletkeznek, amelyek aztán további (felerősödött) rádióhullámok születését eredményezik. Ezek aztán képesek a földi telekommunikáció befolyásolására, és mivel ezek egy csoportja, a rendkívül alacsony frekvenciájú hullámok (extremely low frequency, vagyis ELF-hullámok) gyakorlatilag akadálytalanul képes behatolni akár a nagytömegű vízbe vagy a talajba is, egyfajta radarként is alkalmazható - hogy a többi felhasználási területről most ne is tegyünk említést; majd később.



  • Itt felül láthatjátok leeegyszerűsítve az elektromágneses spektrumot.

    A gakonai antennaerdő közvetlen kapcsolatban áll a Föld egyik legpengébb, legnagyobb kapacitású és leggyorsabb számítógép-parkjával, amely a University of Alaska Anchorage-i központjában működik, ennek is egy elzárt, fegyveresek által őrzött részén, a Butrovich Building-ben.

    A HAARP alapjául szolgáló fizikai jelenséget a tudományos összeesküvéselméletek egyik központi alakja, régi ismerősünk, Nikola Tesla mester is tanulmányozta, aki 1934-ben felfedezte azt, amit a sajtó később - a tőle megszokott, visszafogott stílusban - "halálsugárnak" becézett. Ez egy olyan fegyver lett volna, amely 500-600 kilométeres távolságból képes az ellenséges repülőgépek fedélzeti műszereit megbolondítani, ugyanakkor békés felhasználása lehetővé tette volna jelentős energiamennyiség azonnali, célzott és drótnélküli átvitelét sok száz kilométerre. A prototípus elkészítéséhez azonban kétmillió (akkori) dollárra lett volna szükség, amit Tesla nem tudott összekalapozni.

    Na, ne vigyük túlzásba a tudományos ismeretterjesztést (látom ám, hogy kókadoznak a fejek, a szemhéjak meg egyre nehezebbek), hanem vegyük inkább jobban szemügyre magát a HAARP-programot,



  • és nézzük meg, mire is képes a berendezés, legalábbis a konteósok szerint.


  • Azon persze minden józan gondolkodású ember csak kuncogni tud, ha azt hallja, hogy a Pentagon évente több tízmillió dollárt áldoz csupán azért, hogy a sarki fényt tanulmányozza (a HAARP energiaigénye megegyezik egy ötvenezres városéval; a generátorok naponta mintegy 150-200 tonna gázolajat égetnek el). Nem csoda, hogy az alaszkai létesítmény megmozgatta az emberek fantáziáját.

    1.) 
    A halálsugár
    A teórai szerint a HAARP gyakorlatilag az amerikai szuperfegyver, az amerikai SDI (Strategic Defense Initiative, vagyis a csillagháborús kezdeményezés) földi megfelelője, a végső megoldás, amit egy texasi fizikus (Bernard Eastlund) dolgozott ki, természetesen Nikola Tesla munkásságára támaszkodva. Eastlund egy olyan, fegyverként is hasznosítható dolgot talált fel, amely gyakorlatilag ugyanazt tudja, mint az előbb általunk is említett Tesla-féle halálsugár (ennek alapelvét és leírását a 4.686.605 számon USA-szabadalom is védi 1987 óta). A szabadalom tulajdonosa egy ARCO Power Technologies Inc. nevű cég; ők a Pentagon egyik legjelentősebb beszállítójának, az ARCO-Atlantic Richfield-nek a leányvállalata. És senkit nem lep meg, ugye, ha elmondom, hogy az ARCO építési cége nyerte a gakonai beruházás megvalósítására kiírt pályázatot.

    Az elmélet szerint tehát a 180 antenna szükség esetén létrehozza azt a halálsugarat, amely (az ionoszféra és/vagy a magnetoszféra visszaverő képességét felhasználva) képes akár a földgolyó másik felén található katonai (vagy polgári) objektum megsemmisítésére, de legalábbis annak elektronikájának tönkretételére.

    2.) 
    Időjárás-befolyásolás
    A világtörténelem során a katonák (és a földművesek, de őket most nem cseszegetjük) mindig is eljátszottak a gondolattal, hogy milyen jó is lenne a rendelésre, előre meghatározott területekre érkező eső, napsütés, szél vagy más meteorológiai jelenség. A huszadik-huszonegyedik század egyenruhásai már sokkal nagyobb léptékekben gondolkoznak, mint - mondjuk - az a kora középkori angolszász elődjük, aki teljesen elégedett lett volna teszem azt egy tengeri viharral, amely 1066-ban szétveri az inváziós normann sereget.

    Bizony; a US Army, Navy vagy Air Force szakemberei sokkal nagyobb léptékben gondolkoznak: földrengésekben, szökőárban, hurrikánokban ...

    2.1.)
     A Karácsonyi Szökőár
    2004. december 26-án az Indiai óceánon egy addig soha nem tapasztalt erősségű cunami söpört végig, közel negyedmillió halálos áldozatot és több tízmilliárd dolláros anyagi kárt okozva Délkelet-Ázsia nemzeteinek. A kiváltó ok egy vízalatti, szumátrai epicentrumú földrengés volt, amely harminc méteres hullámokat idézett elő; ez volt minden idők második legnagyobb, ember által regisztrált földrengése (9,2-es erősségű).

    Nos, a felelős természetesen a HAARP volt; ez volt a főpróba a teljes üzem beindítása (2007) előtt… Van, aki szerint egy kicsit lehet, hogy túl is lőttek a célon, mert eredetileg egy sima, a szárazföldön alig észlelhető, hatos erősségű víz alatti földrengést akartak, de a finomhangolás akkor még nem működött tökéletesen.

    De vannak, akik szerint az amerikaiak pontosan ezt akarták; a régió feltörekvő gazdaságai elég sok fejfájást okoztak Washingtonnak, arról nem is beszélve, hogy akkoriban Indonéziában és Thaiföldön az iszlamista radikálisok is erőre kaptak. Rohan Gunaratna, a szingapúri Védelmi és Stratégiai Tanulmányok Intézetének főmunkatársa azt nyilatkozta a CNN-nek,



  • hogy a cunami által leginkább sújtott két régióban (Aceh-ben és Dél-Thaiföldön) a szökőár gyakorlatilag nyom nélkül elmosta a szeparatisták titkos bázisait, és egy "mesébe illő lehetőséget" adott az amerikaiaknak, hogy katonailag és gazdaságilag is megerősítsék befolyásukat.

    Condoleezza Rice pedig 2005 januárjában ezt mondta az amerikai Szenátusban tartott beszédében: el kell ismernem, hogy a cunami egy csodálatos lehetőség ("wonderful opportunity") volt megmutatni magunkat azon a vidéken (… ) és úgy vélem, hogy komoly, pozitív hozadéka volt számunkra ("I think it has paid great dividend for us").
    2.2.) A 2008-as szecsuáni földrengés
    2008. május 12-én, közép-európai idő szerint 08:00 órakor (ott éjfél volt) a HAARP alaszkai központjában megszólaltak az üzemzavart jelző szirénák, amit a közeli erdőkben bóklászó vadászok és horgászok, valamint a környékbeliek értetlenkedve fogadtak, hiszen addig ilyesmi nem fordult elő. 28 perc múlva, körülbelül tízezer kilométerre Gakonától, a kínai Szecsuán tartományban megmozdult a föld, majd a 7,8-as erősségű katasztrófa nyomán mintegy hetvenezer ember hal meg, tovább 400 ezer hajléktalanná válik, húszezer eltűnik a romok, a ledőlt sziklák és a megáradt folyók vize alatt.

    A rengést megelőzően furcsán világító, kicsit foszforeszkáló, a szemtanúk által "függőlegesnek" és "függönyszerűnek" jellemzett felhők jelentek meg a tartomány fölött, amelyeket később az északi fényhez kísértetiesen hasonlónak írtak le, de a meteorológusok csak legyintettek, 



  • hiszen az epicentrum, Vengcsu megye Kuvaittal, Kairóval és az algériai marokkói [köszi subabubbának a kiigazítást!] Agadirral egy szélességi körön fekszik, északi fényről beszélni tehát enyhén szólva ostobaság - így a szakértők.

    Az események után pár héttel egy (önmagát megnevezni nem kívánó) magasrangú kínai disszidens azt nyilatkozta több nyugati hírügynökségnek, hogy a földrengés (többek között) elpusztította az egyik legnagyobb és legtitkosabb kínai katonai bázist a szecsuáni hegyek között, ahol a kínai atomprogram egyik teszt-laboratóriuma és a légierő különleges kísérleti telepe is otthont kapott...
    2.3.) A Katrina-hurrikán
    Egyesek szerint a 2005 augusztusában az USA délkeleti partjaira lecsapó gigaciklon is a HAARP manipulációjának eredménye. Az egyik csoport szerint az amerikai kormányzat azért idézte elő a 90 milliárd (!) dolláros kárt és 2500 halottat eredményező vihart, mert így akarta manipulálni az olajárat, 



  • illetve nagyon olcsón akart louisinai és mississippi part menti telkeket vásárolni, ahová majd kőolajfinomítókat fognak építeni.

    Egy másik teória azt állítja, hogy "casus belli" volt, tudniillik (többek között) a Katrina pusztítását használta fel érvként a Bush-kormányzat ahhoz, hogy végigverje a Kongresszuson a teljesen hivatalos időjárás-ellenőrzési projektet, az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokat, a HAARP további finanszírozását, nos és a mindehhez szükséges milliárdokat kicsikarja a képviselőkből.

    Amúgy ez sikerült is neki.
    3.) Az elektromosság távoli manipulálása
    2003. augusztus 14-én, helyi idő szerint valamivel délután négy óra után, Kelet-Kanada és az USA északkeleti régiójának ötvenöt millió (!) lakosa egyszerre tapasztalhatta meg, milyen is elektromos áram nélkül élni. New York, Detroit, Toronto és Ottawa körzetében hirtelen kialudtak a fények, leálltak a légkondik, a liftek, a metrók - egyszóval megállt az élet (az itt fent pirossal jelölt területen). A kanadaiak valami niagarai erőmű meghibásodását emlegették, a jenki illetékesek bőszen mutogattak az északi szomszédra.

    Semmi rendkívüli - mondhatnánk. Igenám, de teljesen véletlenül (?) a tokiói műszaki egyetem elektromágneses megfigyelő-laborjában egy éjszakai ügyeletes arra lett figyelmes, hogy Délkelet-Alaszka körzetéből valami elképesztő, addig sosem látott elektromágneses sugárhullámok áradnak, ráadásul meglehetősen fókuszáltnak tűnő módon délkeleti irányba. Vagyis pont a Niagara felé - ha már ragaszkodunk a kanadai történethez… Történt mindez kereken tíz perccel az elektromos hálózat összeomlása előtt. Későbbi hivatalos nyilatkozatokból kideríthető, hogy (az akkor még csak kezdeti fázisban lévő) HAARP éppen teszt-üzemmódban volt.
    4.) Agykontroll
    A poszt elején említettük az ELF-hullámokat. Nos, konteósok egy csoportja meg merne esküdni arra, hogy a HAARP-ot úgy alkották meg, hogy ilyen hullámokat közvetlenül is képes kibocsájtani. Márpedig az emberi agy pontosan ilyen frekvencián (3-25 hertz) is működik, úgyhogy távolról befolyásolni lehet a gondolkodást,
  •  


  • vagyis - végső soron - az egyének, csoportok (és államok, hadseregek) tetteit. Ha nem is most, de a nem is oly távoli jövőben mindenképp.Csak tájékoztatásul: az agy delta-hullámai 1-3 hertzesek - ilyenkor nagyon, álomtalanul mélyen alszunk, esetleg elveszítettük eszméletünket; a théta-hullámok 4-8 hertzesek - ez az álom-állapot alvás közben; a sokat emlegetett "lemegyek alfába" alfa-hullámok (9-12 hertz) az elalvás vagy az ébredést közvetlenül megelőző, kvázi-éber állapotra jellemzőek, míg totál ébren a béta-hullámok működnek (13-20 hertzen). És biztosan lesz olvasó, aki majd elmeséli, mi is az a Schumann-frekvencia, és mi a jelentősége a 7,83 hertzes frekvenciának. Élvezni fogjátok.

    A terület nem új; egyrészt olvassuk át a blogunkon megjelent elemzést az MK-Ultráról és a Tökéletes katona-projektről, másfelől meg gondoljunk arra, hogy egy José Manuel Delgado nevű spanyol professzor már 1952-ben (mialatt a Yale-en tanított) kimutatta, (először majmokon, majd embereken) hogy bizonyos frekvenciájú sugárzással emocionálisan befolyásolni lehet az egyéneket, tartós "kezeléssel" pedig maradandó változást lehet elérni a gondolkodásmódjában, anélkül, hogy az agy fizikálisan (tehát külsőleg kimutatható módon) megsérülne vagy károsodna.

    Az alaszkai létesítményhez hasonlóakat terveznek (vagy már meg is valósítottak) Puerto Ricóban, Norvégiában, az Egyesült Királyságban, de Japánban, Tadzsikisztánban és Ukrajnában is folynak az előkészületek - és mindenhol jelentős amerikai pénz (is) van a háttérben.

    Hm, csak engem kezd egy kicsit az Új Világrend előszobájára emlékeztetni ez az egész..?

    És még mielőtt túl nagy mosolyra húzódna a szátok: az Európai Unió különbizottságot állított fel a HAARP lehetséges hatásainak tanulmányozására, amelyben a természettudósok mellett helyet kaptak pszichológusok, nyelvészek és szociológusok is - vagyis Brüsszelben sem tekintik kizárólagosan természettudományos témának.

    Ha úgy érzed, hogy egyre gyakrabban fáj a fejed és sokszor teszel olyat,amit később magad is megbánsz, továbbá ha az időjárás szerinted sem olyan, mint amilyennek lennie kéne, esetleg te is láttál már alföldi kertedben sétálva intenzív sarki fényt, majd egy zöld sugarat, amint felnyársal egy sündisznót vagy repülőgépet - te vagy a mi emberünk! Oszd meg véleményed, tapasztalataid, aggályaid és reményeid velünk itt, a kommentekben!

    Ez a poszt először 2009. október 5-én jelent meg először egy másik blogszolgáltatónál.

    Ápdét: 2011. március 11-én hajnalban a Richter-skála szerinti 8,8-as erősségű földrengés rázta meg Japán északkeleti partvidékét. A halottak, sebesültek, eltűntek számbavétele ezekben a percekben még folyik, az anyagi károkat egyelőre megbecsülni sem lehet.

    Miként azt sem, hogy van-e bármi köze a HAARP-nak ehhez az elképesztő tragédiához... Ha van véleményed, természetesen megkülönböztetett figyelemmel fogjuk olvasni.

    Szolgálati közlemény: ha nem szavaztál még az idei Goldenblog Egyéb kategóriájában, és a Konteóblog elnyerte tetszésed, akkor nincs más teendőd, mint itt jobbra legfelül a szavazówidgetre kattintani, majd a Facebook-regisztrációddal nyomni egy voksot ránk. Részletekért kattints ide. Köszönjük!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése