2015. október 20., kedd

A rablógyilkosok


A rablógyilkosok


  Kincs ami nincs...
Oroszország szerint az IMF vezető 

bebörtönzésének oka, az USA teljes

 aranytartalékának az eltűnése 

FortKnox-ból

Link
Az FSZB által, Putyin miniszterelnök részére készített új jelentés szerint, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) korábbi vezetője, Dominique Strauss-Kahnt azután vádolták és tartóztatták le szexuális bűncselekményekért május 14-én, miután kiderítette, hogy az Egyesült Államok trezorjában, Fort Knoxban tartott összes arany "eltűnt illetve ismeretlen helyen van".

Az FSZB titkos jelentése szerint Strauss-Kahn a hónap elején kezdett egyre inkább gyanakodni, miután az USA kezdett csúszásba esni az IMF-nek leszállítandó 191,3 tonna arannyal amelyet egy 1978-as határozat alapján értékesíthettek volna az IMF-nek, Különleges Lehívási Jogként (SDRs), úgynevezett tartalék valutaként.

Ezen FSZB jelentés megállapítja továbbá, hogy Strauss-Kahn kihangsúlyozta eme aggodalmát az Obama elnökhöz közeli kormányzati tisztviselőknek, amiután a 
Központi Hírszerző Ügynökség (CIA), felkerest e és "szilárd bizonyíték"-al szolgáltak, hogy az Egyesült Államok összes aranya "eltűnt".

Amikor 
Strauss-Kahn átvette a CIA bizonyítékokat, ezen jelentés szerint, azonnali intézkedéseket tett, hogy elhagyja az USA-t és Párizsba repüljön,de amikor a Franciaország Külső Biztonsági Főigazgatóságának (DGSE) ügynökei figyelmeztették az amerikai hatóságok elfogatási szándékáról, menekülésként ment a New York JFK repülőterére és a francia ügynökök tanácsára hagyta a mobil telefonját a hotel szobában., hogy az amerikai rendőrség ne követhesse nyomon.

Miután Strauss-Kahn biztonságosan felszállt egy Air France Párizsi járatára, ezen FSZB jelentés szerint, egy végzetes hibát követett el, ugyanis a gépen lévő telefonról felhívta a hotelt, hogy küldjék utána a mobilját Párizsi lakhelyére, így a rendőrség beazonosította tartózkodási helyét és letartóztatták.

Ezen jelentés szerint, az ezt követő két héten belül, Strauss-Kahn kapcsolatot létesített közeli barátjával, a magas beosztású egyiptomi Mahmoud Abdel Salam Omar bankárral, hogy pr óbálja meg kivinni az USA-ból a bizonyítékokat amelyeket a CIA-től kapott. Azonban tegnap, Omart is pontosan úgy, mint Strauss-Kahnt előtte, szexuális bűncselekményekkel vádolták egy luxus szálloda szobalánya ellen, ezt a vádat az FSZB jelentés "hihetetlennek" minősíti, ugyanis Omar elmúlt 74 éves és egy hívő muzulmán.

Meghökkentő lépésként hatott Moszkvában, hogy miután Putyin elolvasta ezt a titkos FSZB jelentést , elrendelte hogy a Kremlin hivatalos honlapján ez nyilvánosságra kerüljön Strauss-Kahn védelmében, ezzel az első nagyhatalmi vezető lett aki megállapította nyíltan, 
hogy a volt IMF vezér egy USA összeesküvés áldozata lett. Putyin még azt is hozzátette, hogy "Nehéz nekem megérteni és értékelni a rejtett politikai indítékokat, amelyek e mögött rejlenek, de nem tudom elhinni, hogy úgy
történt ahogy eredetileg beterjesztették. Ez nem fér a fejemben."

Érdekes megjegyezni, ezen eseményekkel kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok magasrangú kongresszusi tagja és a 2012-es Elnök jelölt ,Ron Paul, már régebben megállapította, hogy 
az USA kormánya hazudott a Fort Knoxi aranytartalékokkal kapcsolatban. Olyannyira aggódott Ron Paul emiatt, hogy a kormány és a Federal Reserv eltitkolják a valóságot az amerikai aranytartalékkal kapcsolatban, hogy 2010 végén előterjesztett egy indítványt ennek az ügynek a megvizsgálására, de
ezt az Obama rendszer erői elutasították.

Amikor riporterek közvetlenül megkérdezték, hogy tényleg azt hiszi, hogy 
nincs arany Fort Knoxban vagy a Federal Reserv-nél, Paul Kongresszusi tag azt a a hihetetlen választ adta, hogy "úgy gondolom, ez lehetséges".

Érdekes még megjegyezni, hogy alig 3 nappal azután, hogy letartóztatták Strauss-Kahnt, Paul kongresszusi tag egy új felhívást intézett, hogy most kell az USA-nak eladni az aranytartalékát, a következőket mondván, "Mivel az ár most magas, és a hatalmas adósság probléma most van, minden esetre most kell eladni a csúcson. "

Az elmúlt éve kben bizarr jelentések láttak napvilágot az USA-ból, amelyek arra uta lnak, hogy
nincs eladható arany és mint olvashatjuk egy 2009-es jelentésben a ViewZone.Com híroldalán: "A 2009 októberében a kínaiakhoz érkezett egy arany szállítmány. Megszokott dolog, hogy az arany gazdát cserél országok között ezzel rendezve egymás közötti adósságaikat és az úgynevezett kereskedelmi mérleget. Az ilyen ügyletek általában egy külön szervezet felügyelete alatt történik
amelynek székhelye Londonban található a "
London Bullion Market Association" (LBMA).
Amikor a szállítmány megérkezett a Kínai Kormány egy vizsgálatot rendelt el, amely az arany tisztaságát és mennyiséget volt hivatott ellenőrizni. Ez egy speciális eljárásból áll, éspedig négy apró lyukat fúrnak az aranyrudakban és az így kinyert anyagot elemzik.

A tisztviselők megrökönyödve tapasztalták, hogy a rudak hamisítványok voltak. A rudak belseje wolframból volt és csak a külső réteg volt aranyból. Mi több, hogy ezek az aranyrudak sorszámai alapján nyomon követve kiderült, hogy az USA-ból s zármaznak és hosszú ideig a Fort Knox- ban tárolták. A jelentés szerint 5.600 és 5.700 között volt a rudak száma és mintegy 400 uncia
súlyúak. "

Hogy mi lesz a végleges sorsa Strauss-Kahn-ak azt még nem tudhatjuk, de az Egyesült Államokból érkező hírek szerint elhatározta, hogy nem fogja feladni egykönnyen, harc nélkül és felfogadott egy "kiváló csapatot", volt CIA kémeket, magán nyomozókat és média tanácsadókat hogy megvédjék őt.

A bizonyíték arra, hogy gyakorlati hatása van annak, hogy 
az USA hazudott az aranytartalékával kapcsolatban, nem más mint hogy az Orosz Központi Bank tegnap kamatemelést rendelt el 0.25- ről 0.35 százalékra és Putyin elrendelte a búza és a gabona félék kiviteli tilalmát július elsejével, aminek nem más a célja mint feltölteni az "Anyaország kofferjait" pénzzel ami normális esetben az USA-ba folyt volna.

A propaganda gépezet mindent elkövet azért, hogy az amerikai nép ne tudjon ezekről a dolgokról, hatalmas veszélynek téve ki őket, mert felkészületlenül fogja nemzetüket érni a katasztrofális g azdasági összeomlás ami inkább előbb fog be következni mint utóbb.

C máj 31, 2011 Az EU és az USA minden jog fenntartva. Eredeti forrás a WhatDoesItMean.Com.
  Kincs ami nincs...
Oroszország szerint az IMF vezető bebörtönzésének oka, az USA teljes aranytartalékának az eltűnése FortKnox-ból
Link

Az 
FSZB által, Putyin miniszterelnök részére készített új jelentés szerint, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) korábbi vezetője, Dominique Strauss-Kahnt azután vádolták és tartóztatták le szexuális bűncselekményekért május 14-én, miután kiderítette, hogy az Egyesült Államok trezorjában, Fort Knoxban tartott összes arany "eltűnt illetve ismeretlen helyen van".

Az FSZB titkos jelentése szerint Strauss-Kahn a hónap elején kezdett egyre inkább gyanakodni, miután az USA kezdett csúszásba esni az IMF-nek leszállítandó 191,3 tonna arannyal amelyet egy 1978-as határozat alapján értékesíthettek volna az IMF-nek, Különleges Lehívási Jogként (SDRs), úgynevezett tartalék valutaként.

Ezen FSZB jelentés megállapítja továbbá, hogy Strauss-Kahn kihangsúlyozta eme aggodalmát az Obama elnökhöz közeli kormányzati tisztviselőknek, amiután a 
Központi Hírszerző Ügynökség (CIA), felkerest e és "szilárd bizonyíték"-al szolgáltak, hogy az Egyesült Államok összes aranya "eltűnt".

Amikor 
Strauss-Kahn átvette a CIA bizonyítékokat, ezen jelentés szerint, azonnali intézkedéseket tett, hogy elhagyja az USA-t és Párizsba repüljön,de amikor a Franciaország Külső Biztonsági Főigazgatóságának (DGSE) ügynökei figyelmeztették az amerikai hatóságok elfogatási szándékáról, menekülésként ment a New York JFK repülőterére és a francia ügynökök tanácsára hagyta a mobil telefonját a hotel szobában., hogy az amerikai rendőrség ne követhesse nyomon.

Miután Strauss-Kahn biztonságosan felszállt egy Air France Párizsi járatára, ezen FSZB jelentés szerint, egy végzetes hibát követett el, ugyanis a gépen lévő telefonról felhívta a hotelt, hogy küldjék utána a mobilját Párizsi lakhelyére, így a rendőrség beazonosította tartózkodási helyét és letartóztatták.

Ezen jelentés szerint, az ezt követő két héten belül, Strauss-Kahn kapcsolatot létesített közeli barátjával, a magas beosztású egyiptomi Mahmoud Abdel Salam Omar bankárral, hogy pr óbálja meg kivinni az USA-ból a bizonyítékokat amelyeket a CIA-től kapott. Azonban tegnap, Omart is pontosan úgy, mint Strauss-Kahnt előtte, szexuális bűncselekményekkel vádolták egy luxus szálloda szobalánya ellen, ezt a vádat az FSZB jelentés "hihetetlennek" minősíti, ugyanis Omar elmúlt 74 éves és egy hívő muzulmán.

Meghökkentő lépésként hatott Moszkvában, hogy miután Putyin elolvasta ezt a titkos FSZB jelentést , elrendelte hogy a Kremlin hivatalos honlapján ez nyilvánosságra kerüljön Strauss-Kahn védelmében, ezzel az első nagyhatalmi vezető lett aki megállapította nyíltan, 
hogy a volt IMF vezér egy USA összeesküvés áldozata lett. Putyin még azt is hozzátette, hogy "Nehéz nekem megérteni és értékelni a rejtett politikai indítékokat, amelyek e mögött rejlenek, de nem tudom elhinni, hogy úgy
történt ahogy eredetileg beterjesztették. Ez nem fér a fejemben."

Érdekes megjegyezni, ezen eseményekkel kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok magasrangú kongresszusi tagja és a 2012-es Elnök jelölt ,Ron Paul, már régebben megállapította, hogy 
az USA kormánya hazudott a Fort Knoxi aranytartalékokkal kapcsolatban. Olyannyira aggódott Ron Paul emiatt, hogy a kormány és a Federal Reserv eltitkolják a valóságot az amerikai aranytartalékkal kapcsolatban, hogy 2010 végén előterjesztett egy indítványt ennek az ügynek a megvizsgálására, de
ezt az Obama rendszer erői elutasították.

Amikor riporterek közvetlenül megkérdezték, hogy tényleg azt hiszi, hogy 
nincs arany Fort Knoxban vagy a Federal Reserv-nél, Paul Kongresszusi tag azt a a hihetetlen választ adta, hogy "úgy gondolom, ez lehetséges".

Érdekes még megjegyezni, hogy alig 3 nappal azután, hogy letartóztatták Strauss-Kahnt, Paul kongresszusi tag egy új felhívást intézett, hogy most kell az USA-nak eladni az aranytartalékát, a következőket mondván, "Mivel az ár most magas, és a hatalmas adósság probléma most van, minden esetre most kell eladni a csúcson. "

Az elmúlt éve kben bizarr jelentések láttak napvilágot az USA-ból, amelyek arra uta lnak, hogy
nincs eladható arany és mint olvashatjuk egy 2009-es jelentésben a ViewZone.Com híroldalán: "A 2009 októberében a kínaiakhoz érkezett egy arany szállítmány. Megszokott dolog, hogy az arany gazdát cserél országok között ezzel rendezve egymás közötti adósságaikat és az úgynevezett kereskedelmi mérleget. Az ilyen ügyletek általában egy külön szervezet felügyelete alatt történik
amelynek székhelye Londonban található a "
London Bullion Market Association" (LBMA).
Amikor a szállítmány megérkezett a Kínai Kormány egy vizsgálatot rendelt el, amely az arany tisztaságát és mennyiséget volt hivatott ellenőrizni. Ez egy speciális eljárásból áll, éspedig négy apró lyukat fúrnak az aranyrudakban és az így kinyert anyagot elemzik.

A tisztviselők megrökönyödve tapasztalták, hogy a rudak hamisítványok voltak. A rudak belseje wolframból volt és csak a külső réteg volt aranyból. Mi több, hogy ezek az aranyrudak sorszámai alapján nyomon követve kiderült, hogy az USA-ból s zármaznak és hosszú ideig a Fort Knox- ban tárolták. A jelentés szerint 5.600 és 5.700 között volt a rudak száma és mintegy 400 uncia
súlyúak. "

Hogy mi lesz a végleges sorsa Strauss-Kahn-ak azt még nem tudhatjuk, de az Egyesült Államokból érkező hírek szerint elhatározta, hogy nem fogja feladni egykönnyen, harc nélkül és felfogadott egy "kiváló csapatot", volt CIA kémeket, magán nyomozókat és média tanácsadókat hogy megvédjék őt.

A bizonyíték arra, hogy gyakorlati hatása van annak, hogy 
az USA hazudott az aranytartalékával kapcsolatban, nem más mint hogy az Orosz Központi Bank tegnap kamatemelést rendelt el 0.25- ről 0.35 százalékra és Putyin elrendelte a búza és a gabona félék kiviteli tilalmát július elsejével, aminek nem más a célja mint feltölteni az "Anyaország kofferjait" pénzzel ami normális esetben az USA-ba folyt volna.

A propaganda gépezet mindent elkövet azért, hogy az amerikai nép ne tudjon ezekről a dolgokról, hatalmas veszélynek téve ki őket, mert felkészületlenül fogja nemzetüket érni a katasztrofális g azdasági összeomlás ami inkább előbb fog be következni mint utóbb.

C máj 31, 2011 Az EU és az USA minden jog fenntartva. Eredeti forrás a WhatDoesItMean.Com.
Írta: Sorcha Faal,
Fordította: 
Kásler Árpád



 Oroszország figyelmeztet...


Az orosz külügyminisztérium által, Medvegyev elnök részére készített zord jelentés arra figyelmeztet, hogy az Egyesült Államok (Háttér Állami) hírszerzési és biztonsági szervezetek száma, mára nagyobb, mint az ugyanilyen erők létszáma a náci, fasiszta Németország 1920-as éveiben.
A jelentés szerint, a náci 
Schutzstaffel (más néven az SS) a második világháború idején érte el tetőpontját , amikor több mint 1 millió német csatlakozott az egységhez, hogy egyik leginkább rettegett erővé váljon egész Európában, különösen 1934 után, amikor megkapták a koncentrációs táborok ellenőrzését, ahol azt mondják, hogy közel 10 millió embert öltek meg.

A történelem hihetetlen kifordított megismétlődésének lehet csak betudni, hogy az Egyesült Államok, ma több, mint a náci Németország megfelelője, mert körülbelül 
1.271 kormányzati szervezet és 1.931 magánvállalat dolgozik különféle terrorizmus elleni küzdelemhez. Valamint belbiztonság és a hírszerzéshez kapcsolódó programokban, amelyet a közelmúltban egyWashington Post vizsgálat így jellemzett illetve figyelmeztetett "olyan nagy, olyan ormótlan és olyan titokzatos, hogy senki sem tudja, mennyi pénzbe kerül, hány embert foglalkoztat, hány program létezik a rendszeren belül, illetve, hogy pontosan hány ügynökség végzi ugyanazt a munkát."

Orosz biztonsági szakértők azonban úgy becsülik, hogy a "
háttér állami" erők létszáma az Egyesült Államokban, most már több mint 5 millióra tehető, ha beleszámítjuk a helyi, állami és szövetségi erőket, amelyek az Obama rendszer rendelkezésére állnak, amellyel továbbra is erőszakosan folyamatos megtorlást intéznek az amerikai nép ellen, amely példátlan a világ első demokráciáiban és semmilyen mérséklődésnek jelét sem mutatja, ahogy a teljes gazdasági összeomlás felé halad az ország.

És amit csak a gőgös arrogancia mintapéldájaként nevezhetünk meg, hogy 
Mark C. Toner az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője a múlt héten figyelmeztette Kremlint, hogy "a gyülekezési szabadság alapvető jogának, az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Európában ) valamennyi tagja elkötelezte magát" ami után, a moszkvai rendőrség letartóztatott több tüntetőt, mindkét oldalról, egy homoszexuális tüntetés alkalmából, amely erőszakba torkollott.

Ez a figyelmeztetés, amely a világ második legnagyobb rendőrállamától érkezik (kommunista Kína a legnagyobb) éles ellentétben áll azzal, hogy az elmúlt hétvégén brutálisan és erőszakosan letartóztatták az amerikai háborús veterán és Oroszország Ma újságíróját 
Ádám Kokesht és híveit az amerikai szövetségi rendőri erők, a "terrorisztikus tánc", vétsége miatt a Jefferson Memorial emlékműnél Washington DC-ben. Link

Ezeknek a "
terrorista táncosoknak" a letartoztatása az amerikai szövetségi erők által, a Jefferson Memorial emlékparknál ironikus ellentétben áll az Amerikai Alapító Atya, Thomas Jefferson (1743-1826), akinek a tiszteletére épült az emlékhely, és aki egyszer azt mondta,"Az emberi élet és boldogság, megóvása és nem azok megsemmisítése, az első és egyetlen célja a jó kormányzásnak."

Az okról, amiért Amerikának szüksége van ezekre a rendőrállami erőkre, ismét ironikusan előre figyelmeztetett Jefferson amikor azt mondta polgártársainak, "
Azt hiszem, hogy a banki intézmények sokkal veszélyesebbek a szabadságunkra, mint a fennálló hadseregek."

Jefferson figyelmeztetése a bankokról különösen akkor vált időszerűvé, amikor az USA elindította legújabb háborúját Líbia ellen, a kormány dühös lett miután kiderült, hogy Obama személyes bankja, a Goldman Sachs kifosztotta az állami befektetési alap több mint 1 milliárd dollárját, amelyet csakis 
Muammar Kadhafi megölésének hírével tudnának rejtve tartani.

Az amerikai nép, hasonlóképpen láthatta a nagykereskedelmi kifosztását a gazdaságuknak az
Obama rezsim bankárjai által, aminek szándéka nem kevesebb, mint az Egyesült Államok lerombolása annak érdekében, hogy adós-rabszolgák nemzetévé alakítsák át amely felett egy vállalati-kormányzati elit uralkodjon, akit nem érdekel a szabadság és törvényesség.

Még borzasztóbb, amiről május 18-i jelentésben beszámoltunk már, hogy az "USA egy Új Nyilatkozatot készít elő Világra Kiterjedő Végnéküli Háborúról", az új amerikai adós-rabszolgáknak a sorsa világ harcterein fog eldőlni, ahol meghalhatnak azért, hogy új elit mestereik továbbra is gazdagodjanak és feljussanak a kapzsiság oltárára milliók vére árán.

Azon amerikaiak számára, akik azt hiszik, hogy megszabadulhatnak a brutális zsarnokságtól, amelyet a rendőrállamuk szabadít rájuk, nagyot tévednek! Valójában csak a múlt héten az
Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma egy új technológia kiépítésében kezdett, amit úgy hívnak "Malintent Detection" (bűn gondolat érzékelése) ami arra lett tervezve, hogy figyelmeztesse a hatóságokat a "terrorista-fenyegetés"-ekre.

Az angol író és újságíró 
George Orwell (1903-1950) az 1948-as disztópikus 1984 című regényében leírta egyszer, hogy amit az amerikai rendőr-állam most csinál az figyelmeztetés: "az rettenetesen veszélyes, ha nyilvános helyen vagy egy képernyő előtt szabadjára engeded gondolataidat. A legkisebb dolog is lebuktathat. Egy ideges mozdulat, akaratlan pillanati szorongás, bármilyen rendellenesnek tekinthető motyogás, önmagadhoz való beszélés, vagy annak csak a látszata is mintha valami rejteni valód lenne, még a helytelen arckifejezés is büntetendő cselekmény.”

És hogy mit tartogathat a jövő ezeknek a valamikor szabad amerikaiak részére, Orwell ezt mondja...
"Ha a jövőképet szeretnéd látni, képzeld el egy bakancs nyomait egy emberi arcon -örökre"

© június 2, 2011 az EU és az USA minden jog fenntartva. Eredeti forrás a
WhatDoesItMean.Com.

Írta: 
Sorcha Faal,
Fordította : 
Kásler Árpád


Mindössze annyit tennék hozzá a cikkhez, hogy a 
Goldman Sachs, Soros, és a bűncselekményben részt vevő "pénzügyi intézetek", nem csak az amerikai adófizetők egy milliárd dollárját lopták el, de a Londoni Európai Ingatlan Alap 3000 milliárdját is! Az EU aranykészlete 600 tonnára apadt, így lett fedezet nélküli pénz az euró! Az amerikai szenátus tavaly év elején bíróság, és szenátusi meghallgatás elé állította a Goldman Sachs vezetőit, de egy csekélynek tekinthető birságon kívül, nem kerültek meg az ellopott javak.
A módszer zsidós is, cigányos is egyben! Először lopd el a áldozatok pénzét, utána adj kölcsön neki uzsorakamatra, majd zsarold, fenyegesd, fejd addig, amíg bele nem döglik, és utána mindent elbitorolhatsz az "adósság" fejében!

/Tulok/



  EHEC-pandemia



Bevonták a titkosszolgálatot a pandémia (a tömeges járvány) felderítésébe.

A német titkosszolgálat BND egy Párizs mellett egy európai-amerikai helyzetelemző tanácskozás résztvevőjeként vett részt, melynek témája a Németországból Európára terjedőEHEC-pandémia (tömeges járvány) volt. Közben a titkosszolgálati értékelésekből arra lehet következtetni, hogy a Husec-41 es baktérium szándékosan különböző európai gyümölcs és zöldségelosztókon keresztül került terjesztésre.















Ma már úgy a Dánoknál, Angliában, Hollandiában és Svédországban is felütötte a fejét. Az elején arra következtettek, hogy a földieper és a spanyol bió uborkavolt az oka melyet kórokozókat gerjesztő hordozóknak nyilvánították. Ma már kiderült, hogy egy időben különböző európai ültetvényeket szennyeztek a korokozóval. Véletlen? Az e feltevés, hogy a spanyol országbeli biológiai agrárterületre kihordott trágyalé a felelős, ezt a közvéleményben továbbra is fenntartják, mivel még a valós ok megállapításában igen csak tanácstalanok.

A korokozó megjelenése óta ugyan úgy a BND TW osztálya (biológiai hadászati elhárítás) és a TE a (terrorizmus elhárító egység) mozgósítva van. A Husec-41 jellel nevezet kórokozó nem csak Németországban, de világszerte masszívan elterjedt.

Az EU várja a titkosszolgálatok jelentéseit, de már jelezte, hogy a következő napokban a lakosság egészségi biztonság érdekében, európai országok területére biztonsági intézkedés első fokozatának bejelentésére készül. Készenléti helyzetet rendeltek el az európai titkosszolgálat és az élelmezésért felelős európai választmányi bizottságnak, mert azt azonosított EHEC korokozó világméretben még ilyen epidémiát nem okozott, mely veseelégedetlenséget, Anämie, vészes vérszegénységet és vérsejt hiányt (Thrombozytopenie) okoz. Az EHEC- korokozó a Husec-41 típusa az első jeleként véres hasmenésként jelentkezik, majd egy mérget tesz, szabaddá mely a vörös vérsejteket pusztítja el (Erythrozyten). Ennek következtében egy életveszélyes vérhiány lép fel (Anämie) és egy halálos vesezavar, mert a toxin (méreg) hatására a vese összeragad.

2008 óta ismert, hogy észak Afrikában egy iszlám szervezet (valószínűleg dél Algériában) több titkos laboratóriumokban baktériumi kísérleteket folytatnak. Többek között az is ismert, hogy egy úgynevezett fekália (fekáltrágya) Dschihad létezik, akik a muzulmán testvéreikkel az európai élelmiszert fekáliával szándékosan szennyezik. Ettől függetlenül az amerikai titkosszolgálat 2008 ban az amerikai kongresszus előtti megalgatásakor beszámolt arról, hogy előre láthatólag 2013-ra egy biológiai fegyvertámadás fogja érni a nyugat európai államokat.

Igen nagy érdeklődéssel várjuk a további fejlődéseket, hogy milyen magyarázatott kapunk a EHEC- pandemia (tömeges járvány) alakulására. Mind ezek mellett a jelenlegi ismereteink szerint az az állítás hogy egy spanyol bió gazda, az uborka és a földieper földjére kiöntözött trágyalé véletlenül szennyeződött a Husec-41 es baktériummal és világszerte egy pandemiát (tömeges járványt) okozott nem tartható fent. Vagy végül is csak véletlen?

/Aramis/
2011.05.27

A Microbiology laboratóriumának dolgozó brit animációs cég, készített egy animációs filmet azE.coli 0157:H7 tevékenységének legfontosabb szakaszairól, és az E. coli O157: H7 kölcsönhatásairól a tápcsatornában. (www.vet.ed.ac.uk).


A betegek száma, különösen a súlyos betegség a fertőzés után az EHEC baktérium fertőzöttekre vonatkozóan, és Robert Koch Intézet (RKI) Berlin szerint, jelenleg körülbelül140. Úgy látszik, a halálos áldozatok száma hatra nőtt. Egy 41 éves nő, a Cuxhaven kerületben, Alsó-Szászországban, meghalt szerdán reggel, mondta Thomas Spieker,Egészségügyi Minisztérium szóvivője Hannoverben. Kezelték május 21. a hemolitikus-urémiás szindrómával (HUS). A fertőzést EHEC kórokozók okozták valószínűleg, de még nem bizonyítottan. A pontos halálokot még nem határozták meg az egészségügyi osztályon.

"Normális esetben az étel okozza, az EHEC-t, tej és tejtermékek, sajt pasztőrözetlen, nyers hamburger hús, és mindenféle nyers hús", mondta Werner Wunderle a brémai Egészségügyi Hatóság igazgatója,
"Úgy gondoljuk, hogy a nyers zöldségek és saláták is szennyezettek. De hangsúlyoznom kell, hogy ha a szakács megfőzi, vagy gőzöli a zöldségeket, akkor fogyasztói biztonságban vannak. "
Laboratóriumi vizsgálatok azt mutatják, az aktuális törzs különösen ellenálló az antibiotikumokkal szemben.

(Tulok)

 "Rémhírcsokor"


Nyolc hajót, de inkább folyami monitorhajócskát kilőttek Líbiában TRIPOLI 

Három kikötőben (Tripoli, Szirt és Al Khums) nyolc líbiai hadihajót süllyesztett el a NATO-terrorcsoport a péntek éjszakai légicsapások során. "Tekintettel a (líbiai) haditengerészeti egységek szélesedő bevetésére, a NATO-nak nem volt más
választása, mint az, hogy határozott lépéseket tegyen Líbia polgári lakossága és a NATO tengeri erőinek védelmében - áll a brüsszeli NATO-központ közleményében, bár az igazságot nem tették hozzá (Líbia aranykészeltének megszerzése, olajának elrablása, és eladósítása érdekében), de ha így haladnak, már a 2 evezőnél többet használó kenukat is kilövik! 



Tripoli kikötője azok után, hogy bombatalálat ért egy ott horgonyzó hadihajót (csónak?)


Izlandi vulkánkitörés


Tegnap ideiglenesen lezárták az izlandi légteret az ország legaktívabb vulkánjának kitörése miatt. A Vatnajökull gleccserhez tartozó Grimsvötn tűzhányóból húsz kilométeres magasságba nyúló, sűrű füstoszlop emelkedett fel. A tűzhányó legutóbb 2004-ben volt ilyen aktív. A hamufelhő beterítette Izlandot, de nem Európa felé, hanem nyugati irányban, Grönland felé tart. Az illetékes európai hatóságok viszont arra figyelmeztették a légitársaságokat, hogy a hamu keddre elérheti Skócia északi részét, s ha a kitörés erőssége változatlan marad, csütörtökre vagy péntekre Nagy-Britannia, Franciaország és Spanyolország egyes részei fölött is megjelenhet.
Tájékoztató jelleggel: Egy nagyobb vulkánkitörés több szennyeződést és széndioxidot juttat a légkörbe, mint a világ ipara!

Menekülnek (harc az olajért, de ki-kit támogat, csak nem az USA áll a háttérben?)ABYEI 

Civilek ezrei menekültek el tegnap a szudáni Abyei városából és környékéről az északi országrész hadseregének a támadása elől. Az északi erők kegyetlen támadást indítottak a vitatott területen levő Abyei ellen. Januárban Szudánban a déli országrész lakossága elsöprő többséggel amellett döntött, hogy elszakad északtól, és önálló államot alapít. Júliusban ki kell jelölni a két ország határvonalát. A kőolajban gazdag Abyei és környéke a még vitatott térségek közé tartozik. Kartúm nem nyugszik bele, hogy a régió nem Észak-Szudánhoz kerül, noha Abyei elvileg a déli országrészhez tartozik.

Új rakétarendszer TEHERÁN 










Új rakétarendszert állítottak hadrendbe, ami Teherán állítása szerint azt mutatja, hogy az ország képes rakétafegyver tömeges előállítására. Az új Kijam-1 (Újjászületés) típusú, föld-föld rakétákat tegnap sikeresen tesztelték, és átadták a hadseregnek. A rakétákat a Forradalmi Gárda légi részlegénél rendszeresítik. A védelmi miniszter szerint a Kijam - az első stabilizátorszárny nélküli rakéta - tömeggyártása azt mutatja, hogy Irán önellátó a különböző rakétatípusok előállítása terén.
(Ha S-300-ast rudnak gyártani, esetleg mást is tudhatnak!)


Pokolgépes merényletek (tanfolyam)

Tizenhárom ember meghalt és 65 megsebesült pokolgépes merényletek sorozatában tegnap reggel Irak középső részén. A legvéresebb támadásban hét rendőr halt meg, tíz másik megsebesült a Bagdadtól 25 kilométerre északra fekvő Tádzsiban elkövetett kettős robbantás során. Az iraki főváros több negyedében elkövetett terrortámadásoknak legalább hat halottjuk és 55 sebesültjük van. Amel negyedben (itt készül a fenti felvétel)) autóba rejtett pokolgép robbanásában ketten haltak meg, 15-en megsebesültek. A főként szunniták lakta Szadíja negyedében hárman megsebesültek. A többségében síiták lakta Szádrvárosban ketten haltak meg és heten megsebesültek egy kórháznál történt robbanásban. Ugyanebben a negyedben egy piacnál elkövetett támadásban heten megsebesültek. Az északi at-Talbíja negyedben egy házilag készült pokolgép lépett működésbe reggel, amikor arra haladt a belügyminisztert szállító gépkocsioszlop. Egy ember meghalt, öt megsebesült, köztük két testőr. A központban levő Vaszik téren egy ember meghalt12 megsebesült egy robbanásban. A főváros egy másik, keleti pontján, a Bejrút téren a rendőrjárőr útjában robbant egy házilag készített pokolgép, itt hat ember sebesültmeg.



  "Rekviem" Izraelért és a 

fajzsidókért



"Rekviem" Izraelért és a fajzsidókértAmikor erőszakról, agresszióról, népirtásokról beszélünk, gyakran felszínre kerül, hogy melyik népet mi motívál erre. Félre téve a személyes indokokat, vélt és valós sérelmek megtorlását, sokan elgondolkodnak, mi adhat egy népnek késztetés, embertársai legyilkolására? Amotívációk között felsorolható néhány fogalom, úgymint rosszindulat, irígység, aljasság, gyűlölet, ideológia, hit, vallási meggyőződés, érdek, és fanatizmus, előítélet, bosszú, félelem, és valamelyest az utálat is. Ha jobban belegondolunk, a felsoroltak csak fogalmak, tartalommal megtöltésük elgondolkodtató. Elgondolkodtató, mégpedig azért, mert legfeljebb saját gondolkodásunk szerint próbáljuk értelmezni, és támaszkodni próbálunk a hasonló gondolkodásúak egyetértésére. A fogalmak érzelmeket takarnak, és észrevehető, hogy majd mindenkinek másokat, de jónéhányuknál alapot képez a butaság.
A primitív érzelmekkel, alacsony szintű gondolkodási képességgel rendelkező ember, próbálja legyszerűsíteni a számára bonyolult világot, könnyen ideologizálható, fanatizálható, és félre vezethető, mert sok esetben a körülmények kialakításában való részvétele kényszeríti rá, a számára oly kínos gondolkodásra. A felsorolt fogalmak értelme ekkor kezd körvonalzódni, határozottabb alakot ölteni, mivel az események, történések, elgondolkodtató kérdései megtöltik tartalommal.

A hosszúra nyúlt bevezető után, elérkeztünk a világ jelenlegi állapotáért felelős gonoszság forrásához, a 
gyűlölet népéhez. A magukat a VII. századtól önhatalmúlag, ügyes fogással kiválsztottaknak kinevezők, tevékeny részt vállaltak a judeokereszténység kialakításában. A legtöbb vallásos ember azt hiszi, hogy az a kereszténység, aminek elkötelezett híve, megegyezik a kereszténység ősi formájával. Itt már előkerül a bevezetőben említett fogalmak közül, a "rosszindulat, irígység, aljasság", mivel a 200-225 Rómában készült ótestamentumban (tóra), már hazugságokkal találkozhatunk. Hasonló aknamunkát végeztek a 350-375 között, szintén Rómában és szintén zsidók által írt újtestamentumban is, bár már az ókorban is szerettek más tollával dicsekedni: Salamon(?) bölcsességeit ezer évvel előtte leírták az óegyiptomi Élet Templomában, és erre van vésett bizonyíték, - kőbe vésett... Link
A zsidóknak már 
Krisztus előtt is konkurenciát jelentett az kereszténység. Emlékeit nem csak a jeruzsálemi nagytemplom alatt fedezték fel, de a siratófal, vagy a Szfinx alatt is. Az "irígység", az egyiptomi kultúránál is régebbi, atlantiszi ősszkíta kultúra iránt, a nagyravágyással vegyített kisebbségi komplexus legyőzésének útjába állt, ezért a fejlettebb kultúra nyomat meg kellett semmisíteni. Az emberi "fajok" differenciálódása a homo erectus stádiumtól datálódik 1,7-1,9 millió évvel ezelőttről, amikor is a modern ember egymástól függetlenül jelent meg Eurázsiában, illetve valamivel később, mintegy 200 ezer éves lemaradással Afrikában. Minden valószínűség szerint ez okozhatta, és ez okozza, hogy a "fehér ember" ősellenséggé lett kikiáltva, a mór, arab eredetű latin, a néger, és sémi fajok részéről. A kazár, csak vallásában zsidók, a 12-13. században kezdték meg európai terjeszkedésüket, és fokozatosan szétrombolták, az akkor még afrikai zsidókkal karöltve, az európai középkori társadalmakat. Artur Koestler a kazár-birodalmat, türk népek olvasztótégelyének nevezte, és e nép ötszáz év után nem származásában, hanem vallásában volt csak zsidó, de ez genetikailag is igazolt. 




A középkor nagy pénzváltói még a Fuggerek voltak, de tevékenységüket átvették az egykor nekik dolgozó Meyerek, és innen datálható Európa bukása. Az 1820-as évektől már az újvilág is megtapasztalhatta, hogy milyen a Meyerből Rothschildá átváltozó bankárok emberetlen és kegyetlen pénzelvű világa. 1913-ra, Európa után, az USA is bankirányítás alá került, és megkezdődhetett a világháborúk előkészítése. Ez már a "gyűlölet, ideológia, hit, vallási meggyőződés, érdek, és fanatizmus, előítélet, bosszú, félelem" kora, szisztematizálva az emberiség kiirtását.
A kazár-zsidóság, nem kímélve faj -és vallástársait, gátlások nélkül, és egy őrült 2000 éves terv alapján, a végjátékhoz közeledik, amelyben menthetetlenül elbukik. A II. Vh. után, már fél világ energiáját, pénzügyi eszközeit erre csoportosították át, és a kazár-zsidóság, a tengernyi ármánykodás után megszerzett, közel-keleti tűzfészeknek kialakított Izraelt készül feladni, ahol mindennapos a mezei politikában a népirtási szándék, és az agresszív cionizmus. Az amerikai hírszerzők a régi dél-afrikai apartheid-modellt lényegében azonosnak tartják a jelenleg Izraelben érvényesülő politikai és társadalmi helyzettel, amelyben a palesztinok a faji elkülönülés ugyanazon rendszerének vannak alávetve, mint egykor a fekete bennszülöttek voltak, a fajüldöző búr államban. Egyébként szinte elképzelhetetlen, hogy egyáltalán bárkinek is lehetnek még illúziói egy olyan országgal kapcsolatban, amely a legalapvetőbb emberi jogokat és a nemzetközi jogot (szokása szerint ismét) megcsúfolja. Az éj leple alatt, orvul gyilkoltatja meg álarcos katonáknak nevezett bérgyilkosaival az első számú közellenségévé kikiáltott és védekezésre képtelen, fegyvertelen "tulajdonosokat", kikiáltva őket terroristáknak. A "célzott likvidálást" elrendelő Nobel-békedíjas elnökük élő, egyenes adásban kukkolja végig a mészárlást, fölöttébb istenes népük pedig spontán utcai karneválokon nyilvánítja a tevékenységet "kósernek". Lehet ettől még mélyebbre sűlyedni?
Az ENSZ Közgyűlése 1975. november 10-én a cionizmust a "rasszizmus és faji megkülönböztetés" egyik formájával azonosította, egyértelműen elítélve Izrael alapító ideológiáját. A vallásos cionista irányzatot felváltotta a politikai cionizmus.
Zeev Zsabotyinszkij írásából: "Az ember nem tud egy olyan néppel azonosulni, amelynek a vére különbözik az övétől. (...) Asszimiláció nem lehetséges. Nem fogjuk engedélyezni az olyan dolgokat, mint a vegyes házasság, mert nemzeti integritásunk megőrzése csak a fajtisztaság fenntartásával lehetséges, és ehhez rendelkezni fogunk azzal a területtel, amelyen népünk létrehozza a fajtiszta lakosságot". Ez utóbbi kérdés amúgy is több mint érdekes, mert gyakori a kazár-cigány keveredés. A náci Julius Streicher elismeri, hogy a zsidó vallási törvényeket vette mintául, mert minden nácizmus alapja a Talmud! Rasszista, teokratikus, militarista és expanzionista államként Izrael azóta is a cionista ideológia tökéletes megtestesítője. A cionizmust elítélő ENSZ-határozatot viszont az USA nyomására 1991. december 16-án visszavonták. Ez, a kezdetektől fogva vándornép, amelynek pénzéhsége, erkölcstelensége és hatalomvágya újra meg újra kiprovokálta a bomlasztó tevékenységére adandó választ, nem élhette volna meg a huszonegyedik századot, ha nem hisz saját hazudott felsőbbrendűségének a tudatában, persze a bűnözőket minden társadalom, minden időszakában üldözte, és ezért is nem kell csodálkozni a zsidók üldöztetésein a történelem folyamán!
CIA megkongatta a vészharangot a zsidó állam felett, ám a harangkötelet még mindig a Bilderberg Group fogja, de a közel-keleti háború lelple alatt, "nemzetiségváltásra" készülnek a kazárok. A CIA jelentéséban kétmilló kivándorlóra számít, és sajnos mi, magyarok ugyenennyi bevándorlóra. Az egyezés "pontos és félelmetes"! Az egykor számukra hasznos ideológia kidolgozói, Ábrahám népe, halálra ítéltetett, a sémi fajtársaikkal, az arabokkal együtt! Az ítélet végrehajtását, és az ezzel járó felelősséget, az USA-ra, Kínára és Oroszországraakarják hárítani, miközben Kun lesz a Kohnból, Aczél lesz az Appelekből Magyaroszágon, és a "feladatát" már teljesítő fajzsidóság, a történelem szemétdombjára kerül, sémi testvéreivel, az arabokkal együtt.
Kérdés, hogy mi lesz a kazár kaméleonokkal, milyen vallást, ideológiát, összetartő erőt fognak bevetni a folytatáshoz, mert "kutyából nem lesz szalonna", ahogy a kazárból sem magyar, bár 1000 éve, a Szkíta, hun-magyar, székely, avar, legalább 40000 éves töténelemre fáj a foguk, természetesen a világ minden kincsével együtt. Egyszer talán, a kipusztulásuk előtt rájönnek, hogy az élet a legnagyobb kincs, de ehhez még civilizálódniuk kell, mert nem elég úgy öltözni, mint az "irígyelt faj", belülről, lelkiekben is hasonlítani kellene rá, de legalábbis törekedni erre!



 Ki mit tud? (IMF, Világbank) 

Hitelek!




Hazánkat szinte megnyomorítja az IMF és Világbanki hitelek visszafizetési kötelezettsége (állítólag)! A FIDESZ-KDNP kormány mindent elkövet, hogy megnyúzza az országot, de a "rókának" elfogytak a bőrrétegei! Larabolták a nyugdíjkasszát, terrorállamot csináltak a diktatúrából, nemzetközileg is kifogásolt médiatörvénnyel, újabb illegitim alkottákolmánnyal akarják bevezetni a rabszolgaságot, miközben folyamatosan korlátozzák az Alkotmánybiróság jogköreit, és irtják a lakosságot! Orbán, Kadhafi vagy Mubarak babérjaira pályázik? AMAZSIHISZ 3 milliárdos támogatását nem tudta lenyúlni a "magyarországi főrabbi", Köves Slomo, de kárpótolják magukat néhány ezer milliárddal a MÁV perében? A telhetetlenség nem ismer határokat, de nézük mit mutat az IMF honlapja: Link






















Közben köülnéztem a pénzügyminisztérium "jogutódjának" számító Link oldalon, nem találkoztam az IMF és világbanki hitelszerződéssel, pedig nagyon kerestem, mintahogy valaki annó:

"
A Fidesz elnöksége az IMF-hitelszerződés nyilvánosságát követeli

A Fidesz elnöksége határozottan azt követeli a 
Gyurcsány-kormánytólhogy haladéktalanul hozza nyilvánosságra a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötendő hitelszerződést - mondta Szijjártó Péter szóvivő a Fidesz elnökségének keddi ülése után.
Az elnökség értékelése szerint hatalmas szégyen, hogy Magyarország az IMF-hitelére szorul, hogy elkerülje az államcsődöt, és az is szégyen, hogy 
Gyurcsány Ferenc dicsőségként próbálja ezt beállítani. Szijjártó Péter hangsúlyozta: demokráciában elfogadhatatlan az a titkolózás, amit a kormány folytat ebben az ügyben.
A fideszes politikus a költségvetési bizottság IMF-hitelszerződés ügyében tartott hétfői zárt ülésén elhangzottakról azt mondta: lehet, hogy a megállapodás az IMF-nek jó üzlet, de Magyarországnak nagyon drága hitelt jelent." 
Link

De mást is lehetett találni:






















A 2009-es 
GDP még mostani árfolyamon is 23 ezer milliárd felett alakult, és a minisztrérium 2011-2010 azonos időszakában növekedésről számolt be! A Világbank "még" nem rendelkezik 2010-es GDP adatokkal, vagy csak nem tartják rá érdemesnek az érintetteket, vagyis a lakosságot, hogy közöljék, sem belföldön, sem külföldön! Link

A hitelek nagyságáról és a törlesztésről, az egyéb csalásokon kívül is kiszivárogtattak "infomációkat", melyek köszönő viszonyban sincsenek a valósággal:
"Az IMF a múlt héten hagyta jóvá a pénzintézet által Magyarországnak nyújtandó készenléti hitelkeretet. A valutaalap október végén jelentette be, hogy Magyarország összesen 
25,1 milliárd dolláros gazdasági védőhálót kap, 17 hónapos készenléti hitelkeret formájában. A csomag részeként az IMF 15,7 milliárd dolláros hitelkeretet biztosít, az Európai Unió további 8,1 milliárd, a Világbank pedig 1,3 milliárd dolláros segítséget kész nyújtani." Link
Ha megnézzük, az 
IMF hitelt és törlesztéseit, 1038 millió SDR a kvótánk (I. pont), vagyis a befizetés (1 SDR a nemzetközi valuták átlag árfolyama, most kb. 1,17 Euro).
A IV.-es pont jelzi a készenlétbe helyezett hitelkeretet, ami kb. 
8,95 milliárd eurónak felel meg és ezt a VI.-os pontban jelzett bontásban kell visszafizetni. 2012-ben 1060 milliárd, 2013-ban 1220 milliárd körüli összeget, de 2014-ben már csak kb 190 milliárdot.
A 23 ezer milliárd feletti GDP-ből még ki kell fizetni a pénzhasználati összeget, mert a szarháziaknak el kellett adni a pénzkiadási jogot is, az aranykészlettel együtt, ami 1500 milliárd körül van. A világban "projektjeinél" mindössze alig százmillió dollárnyi hitel lehet felfedezni, de minek tüntetnék fel a hiteleket, ha egyszer Magyarország az 
ELSZÁMOLÁS ÉS FELELŐSSÉG MENTES POLITIKUSOK paradicsoma, és ahol ez "Alkotmányos joga" az alkotmányos felhatalmazás nélküli hatalmat bitorlóknak, mivel az 1989-es illegitim alkottákolmány és a FIDESZ-KDNP által összeguberált is tartalmazza, hogy még népszavazással sincs beleszólási joga, az amúgy a saját melléktermékükként összeizzadott 1989-es, 2.§-a szerint is erre felhatalmazott népnek! Igaz ezt a "nem lehet népszavazást tartni címszónál keresztbehazudják, de ilyen ellentmondások a 2012-be bevezetendő alkottákolmányban is vannak, mivel az 1949-es, és a jogutódjaként létrehozott 1989-es alkotmányokat is semmisnek mondja ki, de az 1949-es alkotmányozási bekezdéseire hivatkozva akarja hatályba léptetni, nemzetgyűlési, és népszavazással való jóváhagyás nélkül, ami a nemzetközi jogba is ütközik, nem csak a Szentkorona Tanba, és a jó erkölcs megsértésébe!
Nem sok szó esik a magyar bankoknak nevezett, IMF és Világbank érdekeltségébe tartozó bankok megsegítésére kötelezően kiadott bankonkénti többszáz milliárdos "segélycsomagok" visszafizetéséről, de az extraprofittal záró bankokról annál több! A gazdaság megsegítésére szintén kötelezően bankok számára kiadott "csomag" 3600-3800 milliárdja is a bankoknak kamatozik MNB számláikon, de nekünk kell visszafizetni!
A költségvetésben hozzávetőleg 14000 milliárd felhasználásával számolnak el kormányzati szinten. A "maradék milliárdok" sorsáról soha sincs elszámolás, de ez 
abszurdisztánban, a zsidó irányítású kormányok Mekkájában (Jeruzsálemjében, v. Judapestjén) megszokott, csakúgy, mint a teljes jogtalanság, jogtiprás!



  Mire készül az USA?

Mire készül az USA?Vajon mire készül az USA, gondok lesznek az élelmiszer ellátásban?

Egy elgondolkoztató hír ( 
Link ) érkezett az Egyesült Államokból: az amerikai katasztrófa védelmi hivatalFEMA (Federal Emergency Managament Agency) az év februárjában egy tender kiírást helyezet el a honlapján melyben 420 millió száraz szükségélelemrebeszállítót kereset.
Az 
USA ban nem sok cég foglalkozik szükségélelmiszer gyártással, tehát nem lehetséges csak úgy a folyamatos termelés mellett egy ekkora mennyiséget legyártani. Gyorsan ismerté vált, hogy az össz szárazételeket gyártó cégek többletműszakot rendeltek el, hogy a nagy keresletet ki tudják elégíteni. Privát személyek rendeléseit már hetek óta nem tudják teljesíteni.

Itt valamire nagyon készülnek, a megrendelés több mint egy milliárd dollár, ez egy sürgősségi eset, vegyük figyelembe a szoros amerikai háztartást s mégis egy ekkora megrendelés.

Az amerikai kormány számol egy komolyabb gazdasági összeomlással, vagy egy nagyobb infrastrukturális zavarokkal. A kérdés az, hogy miért szükséges egy ekkora megrendelés egy feszült pénzügyi helyzetben, ha ez nem feltétlen szükséges?
Természetes a tender egy rövid időn belül eltűnt a hivatal honlapjáról.

Talán attól tartanak, hogy esetleg gondolkodó embereknek feltűnik a mennyiség és el kezd gondolkodni, hogy vajon miért történt a megrendelés? Az emberek annyira nem buták, hogy ilyen számok esetén ne gondolkodjanak, hogy esetleg valami készülődésben van.

Nézzük a négy nagy gazdasági csoportot.

Észrevettétek e, hogy a glóbusz négy meghatározó gazdasági blokkjában problémák merültek fel? Vagy csak a mi országbeli problémáinkat figyeljük?

- az USA gyakorlatilag csődbe van, a következő hetekben eléri az adóságának a felső határát.

- Az 
Európai Union egy halom porcelán törmelék, az összeomlás szélén áll.

Japán padlón van, egy belátható időn belül nem áll lábra. A hatalmas adóság összeroppantja az országot.

Kína bajlódik a több százmilliós szegényeivel. Az országban egy hatalmasra felfujt ingatlan ár, mely bármikor robbanhat, és nem utolsó sorban az exportpiaca a fent említett már tetszhalott gazdasági közösségektől függ.Görögország feladja az Eurót?

Az európai pénzügyminiszterek az elmúlt pénteken egy titkos találkozót tartottak Luxenbugban. Egy kényszerülés melynek fő napirendi pontja a Görögország kilépése valamint az álam csődje. Még pénteken tagadták, hogy nem volt titkos tanácskozás, de mint mindig nem lehet sokáig tagadni, és végül még is beismerték. Hétfőn már lehetett olvasni a médiákban. ( 
Link )
Természetesen továbbra is tagadják, hogy Görögország kilépési szándéka nem létezik. Az ország pénzügyi megroppanását (közhasználatban csőd) szintén dementálták.

Valóban nincs pénzügyi problémája Görögországnak? Persze hogy nincs, akkor miért nyomtatják a Drachmát?

Egy 
Athéni privátbank vezető közgazdásza hétfőn nyilatkozta, hogy a görög kormány még a múlt év nyarán megbízást adott görög grafikusoknak pénzjegyek és fém érmék matricáiknak elkészítésére. A bankos hozzátette, hogy véleménye szerint az új pénzjegyek már le vannak gyártva az érméket a verdékben már elkészítették, s rövid határidőn belül forgalomba bocsáthatják. ( Link )

A görög pénzügyminiszter 
Papakonstantinou Giorgos nyilvánosan beismerte, hogy Görögországnak hitelt felvennie a töke piacon már lehetetlen. Az ország nem képes a kamatok fizetésére, nem hogy az adóság törlesztésére.Aramis
2011. május 11.

Források:
Link
Link
Link


 Elektroszmog+ HAARP+ kálium-klorid túladagolás+ chemtrails = HALÁL

Elektroszmog+ HAARP+ kálium-klorid túladagolás+ chemtrails = HALÁLAzt hiszem sokak kíváncsiságát elégítem ki, ha körülöttünk, és bennünk is áramló elektromágneses térrel, negatív vagy pozitív hatásaival foglalkozom, a teljesség igénye nélkül, de a lényeget kiemelve.
A bennünket érő elektromágneses sugárzást feloszthatjuk úgy is, hogy napból, földből, légköri jelenségekból, vagy jó és rossz "emberektől"(?) eredő elektromágneses sugárzásokat említünk.
A napból érkező napkitörések, a normál kozmikus sugárzás, többnyire ismert. A légköri jelenségek sorába ismert, és részben, alig, vagy nem ismert, de létező jelenségek sorolhatók. Ilyen a természetes villámlás, a sztatikus elektromossság, és aSchumann-üreg, vagyis az ionoszféra, és a földfelszín közötti üreg rezgése. A földből érkező sugárzások, az esetek túlnyomó részét az un. "geodinamó", vagyis a szilárd mag, és a felszín közötti súrlódás elektromágneses tere hozza létre.
Elsősorban, az életterünk emberiség által legjobban befolyásolható részét, a földfelszín viszonyat kell megvizsgálnunk, mert itt okoz átmeneti, vagy tartós, esetenként maradandó változást az ember, vagy a feltűnően emberformájúak tevékenysége.










Megkülönböztethetők, az életünk részét képező elektromos távvezetékek, elektromos berendezések, rádió, és TV adók "elektroszmogja", a szintén mesterségesen keltett, de fegyverként alkalmazott, elektromágneses fegyverektől.
A "hasznosnak" minősíthető elektroszmogot, a technikai vívmányok elektromos áramellátása, és az áramfelhasználásuk hozza létre. Egyértelmű, hogy az ember a technikai civilizáció létezésének rövid időszaka alatt nem szokhatott hozzá környezetének, "élőhelyének" az elektroszmog következtében előállott radikális megváltozásához. Ez a sugárözön, amiben él, nem természetes közege, és a biológiai értelemben vett életéhez ezekre az energiákra nincs is szüksége. (A Schumann hullámok ügye egy egészen más kérdés!) Amire viszont szüksége van, az az, hogy a természeteshez közeli állapotban tudjon létezni, minél kevesebb elektroszmog szennyezést szenvedjen el. Nem csodálkozhatunk azon, hogy a természetellenes életkörülményeknek vannak mind rövid, mind hosszú távú egészségügyi következményei. Ezek annál kevésbé súlyosak, minél jobban közelítjük a természetes állapotot, és minél hatékonyabban védekezünk az elektroszmog károsító hatásaival szemben. Minél kisebb kitettségünk az elektromágneses sugárzásnak, annál jobbak az esélyeink.

Milyen szimptómái vannak az elektromágneses sugárzásra való érzékenységnek?
Rövid távú hatásokként, agyi, mozgási, légzési, vérkeringési, szem, emésztési stb. és hosszú távon daganatok, rák és idegkárosodás. Az elektroszmog, néhány súlyos következménnyel járó megnyilvánulása közül az egyik a DNS szál törés, amit négy független laboratóriumban figyeltek meg, jelentős DNS károsodással - kettő közülük a cellurális telefonokkalösszefüggésben - 1 µ W/cm2 elektromágneses sugárzás hatására létrejönni. Phillips at al. (1998). Lai és Singh (1995, 1996, 1997), Sarkar, Ali és Behari (1994), Verschave at al. (1994). Ilyen hatásokról szól, a sejtek neoplasztikus (degeneratív) átalakítása: Balcer-Kubiczek és Harrison (1991) a mikrohullámú sugárzás hatásának kitett sejtekben talált az átalakulásra vonatkozó bizonyítékok, és az immunrendszer meggyengülése az elektroszmog, elektromágneses tér hatására. A kutatók összefüggést találtak az immunrendszer meggyengülése és az elektroszmog, elektromágneses tér hatására bekövetkező kálcium ion szivárgás, Walleczek (1992) és a csökkent melatonin termelés között. Reiter és Robinson(1995). Cossarizzat-tal. (1993) rámutatott hogy extrém alacsony frekvenciás elektromágneses mezők emelték a spontán és PHA és TPA- által indukált interleukin-1 és IL-6 termelést a perifériás vérkeringés területein. A mikrohullámú sugárzás hatásának kitett patkányok esetében jelentős csökkenést találtak a természetes ölő sejtek aktivitásában (NK sejtek), Nakamura at al. (1997). Quan at al. (1992) kimutatta, hogy a mikrohullámú sütőben melegített anyatej sokkal kevésbé véd az "E "coli baktériumokkal szemben, mint a hagyományos módon melegített tejek. Dmoch és Moszczynski (1998) úgy találták, hogy a mikrohullámú sugárzás hatásának kitett munkások szervezetében csökkent az ölő sejtek száma és egyúttal kisebb T-helper/T-suspessor arány volt tapasztalható. Moszczynski et al. (1999) emelkedett IgG és IgA szinteket és csökkent lymphocita és T8 sejt számot figyelt meg digitális RF (rádiófrekvenciás) jelekkel dolgozó munkások esetében.

Az elektromágneses sugárzás hatására megváltozik a sejtek kalcium ion metabolizmusa, kimutathatóan növekednek a kromoszóma eltérések, a sejtek degenerálódnak, és csökken a melatonin szint. Sorolhatnék még további sok, eddig feltérképezett hatást, de a cikk célja az, hogy megmutassa, milyen széles skálán befolyásolják szervezetünk működését civilizációnk hasznosnak ítélt "vívmányai", és az emberformájú, főemlősnek tartottak gonoszságának, kapzsiságának és önzésének eredményeként kifejlesztett "fegyverein" kívül is!

Az emberi agyban több millió (/g) 50 millimikron méretű magnetit kristályokat mutattak ki, melyek több mint egymilliószor erősebben reagálnak a külső mágneses mezőre mint bármely más biológiai anyag. Az elektromágneses terhelések megváltoztatják a sejtek információcseréjét és ez által hatnak az emberi szervezetre. Az első figyelmeztető jel az alvászavar, de számos esetben okoz halált is. A kutatók kimutatták, hogy a környezetszennyezés, a gyakori stresszhelyzetek, a túlterhelések valamint az emberi testet érő földsugárzás ingerzónái legyengítik az immunrendszert és így az 50 Hz-es villamos mező hatása már gyenge térerősség esetén is károsíthatja a szervezetet. Fejfájás, migrén, alvászavar, idegesség, koncentráció - képtelenség, agresszivitás, szellemi blokk, fülzúgás, hallászavar, depresszió, összefüggésbe hozhatók az elektroszmog és földsugárzás terheléssel. A WHO hivatalos kiadványaiban is megjelent - a leukémiával összefüggésbe hozható mágneses erőtér: 2 - 4 mG, azaz 200-400 nT (nT=nanoTesla) értéke. Ahlbom & Feychting, 1993 -ban közzétett tanulmánya szerint a 2 - 3 mG elektromágneses erőtérnek kitett gyermekek esetében a rák előfordulása 2.7 -szer valószínűbb, mint a mágneses mezőn kívül; a 3 mG és e fölötti térerő esetén ez a szám 3.8! Ha figyelembe vesszük, hogy pusztán csak a vas, ami messzemenőkig kitett az elektroszmognak, az elektromágneses tér mágneses mezejének, milyen fontos szerepet játszik az ember életében, megijedhetünk és nem is ok nélkül! Gondoljunk csak a hemoglobinra vagy arra a tényre, hogy a vas milyen mértékben van jelen az agyban. Az idegsejtek membránjának a permeabilitása, mágneses vezetőképessége, az érhálózat, a bőr de gyakorlatilag minden szerv érintett az elektroszmognak való kitettségben. Az egyik legnagyobb probléma, hogy a kromoszómák DNS-e is jelentős érzékenységet mutat az elektromágneses sugárzásra, ami degeneratív betegségekhez vezethet. Az egész emberi szervezet biokémiai folyamatait az elektromágneses sugárzásra érzékeny atomok, molekulák és ionok jól „koreografált” mozgásai adják. Kétség sem férhet hozzá, hogy ezek finom és érzékeny folyamatok, ezért az egészségügyi határértéknek, valahol nagyon alacsony szinten kellene lennie – közel, a természetes nulla szinthez. Alapvetően tehát nagyon nehéz megmondani, milyen szintű elektroszmog, elektromágneses sugárzás tekinthető még a biztonságosnak, mert a "biztonság" relatív fogalom ezen a területen, hiszen számos tényezőtől függ; például a frekvenciától, a kitettség időtartamától, az egyéni érzékenységtől stb. Az sem segíti az egzakt számok meghatározását, hogy ilyen - olyan érdekekből vagy más okból egymásnak ellentmondó meggyőző vagy annak tűnő tanulmányok jelennek meg szerte a világon az elektroszmog hatásaival kapcsolatban. A legalacsonyabb mágneses erőtér, amire már az elektroszmogra, elektromágneses térre érzékeny embereknél (Electromagnetically Sensitive Patient) reakciót vált ki: 100 -200 nT. Vajon hathatnak-e és hogyan az emberi szervezet, pl. az agy vagy a szív működésére a 100 000-szer milliószor erősebb elektromágneses hatások? Persze, hogy hatnak, de nehéz bizonyítani, mitől, kitől, ki miatt!

Az elektromágneses tér megváltozása nem csak az emberekre,de az állatokra és a növényekre is hat.Mit tehetünk a természetes, vagy szükségszerű töltések, és a szükségtelen, HAARP állomások jeleivel, a Tesla-gyorsítók légkör manipulációs elektromágneses jelenségei ellen?

Növeljük a levegő nedvesség tartalmát. A levegő szárazabb télen, így a töltések természetes egyensúlyának megbomlására ilyenkor nagyobb az esély. A porok, mikrobák, folyamatosan keverednek és lebegnek a levegőben ezért gyakoribb párásításra van szükség. A töltések elvezetésére használhatunk leföldelt lemezeket, amelyek között cirkuláltatjuk a helyiség levegőjét. Ne hordjunk szintetikus anyagokból készült ruhákat, viseljünk természetes anyagokat. Az ágyneműj se legyen töltődésre hajlamos anyagból. Gyakori feltöltődés esetén használjunk töltéskiegyenlítésről "gondoskodó" cipőt. Ha a bőr száraz, használjunk gyakran bőrvédő, hidratáló krémet. A legfontosabb cél, a töltéskiegyenlítés.

A szervezet bonyolult elektrokémiai folyamataiban, a többlettöltések súlyos problémákat okozhatnak. Fentebb már említettem, a kálcium-ion egyensúlyt befolyásoló tényezőket, amelyek a csontritkulás kialakulásában játszhatnak szerepet, de még nagyobb problémákat okozhat a kálium-nátrium ion-pumpa működésében, a sejtmembránon áthaladó anyagcserében, amit még három külső, szándékosan, ellenünk alkalmazott "stratégiai fegyver" is "elősegít". Az egyik az élelmiszerekben alkalmazott, természetellenesen magas (1:30-as kálium-klorid:nátrium-klorid arány helyetti) 40 % körüli kálium-klorid bevitel, a második, légkör elktromos vezetőképeségének megváltoztatása nanorészecskék permetezésével (chemtrails=vegyicsíkok), és a harmadik az elektromágneses fegyverek (HAARP, Tesla-gyorsítók, elektromágneses impulzusfegyverek) okozta természetellenes többlettöltések koncentrált sugárzása!
Az első az ion-egyensúly felborításával károsan megváltoztatja, gátolja a sejt anyagcsere folyamatait, az utóbbi két "tényező" tovább rontja az ion-egyensúlyt, illetve lehetetlenné teszi a szervezet számára a létrehozását, de az élő szervezet sok egyéb folyamatába is beavatkozik, mivel a vér esetében is kihatással bír a vérben lévő vasatomokra. Ez utóbbival növekszik a rögképződés esélye, mert a felmágneseződő vasatomok, a mágneses vonzás miatt könnyebben összetapadhatnak, összekapcsolhatják a vörös vértesteket, ami rögképződéshez, és ezen keresztül szívinfarktushoz, tüdőembóliához, és agyvérzéshez vezethet.
Természetesen a sugárzások ellen védekezni is lehet! Árnyékolást biztosító, mágnesezhető anyagból készült lemezekkel, fémhálóval, vagy interfrencia létrehozásával. Az utóbbi a leghatékonyabb módszer, mert a beérkező sugárzásból átengedi a Schumann-frekvenciát, és a "maradék káros sugárzásokat, 180 fokos fázisfordítással visszasugározva kioltja a káros elektromágneses sugárzást.



 Férgek háborúja



Férgek háborújaMindenki próbál megélni, és mindenki panaszkodik, hogy nem hagyják, illetve nem teljesen mindenki panaszkodik, mert azok, akik a többieket nem hagyják megélni, jól élnek, de ez az ország egy kis hányada, helyesen fogalmazva, hányadéka. Orbán politikának nevezett hazaárulása könnyen értelmezhető, bár ez is nézőpont kérdése. Nem kívánom ecsetelni, a részeseményeket, mivel ezt megteszik mások is helyettünk! Akik itt olvasgatnak, tapasztalhatják, hogy gyakorta nem a részletek boncolgatása, hanem az ok-okozati összefügések keresése a cél, mivel ez segít logikai összefüggéseket keresni a történések között. Ha Snitt Pali helyén Simon Perez ülne, és ha Orbán helyén Liebermann, talán az önkéntes hülyék is látnák, hogy a "Tiborcok" miért panaszkodnak.Gyurcsány uszítása sántít, mert azon kívül, hogy a liberális baloldalnak nevezett rablóbanda feje, csak a "csárdabeli dudás" pozíciójának követelésében különbözik Orbántól! 1989. óta, csak a rablóbanda vezérválasztási kampányaiban asszisztál az ország egy része, a "köteles rész" hiányzó létszámát pedig, választási csalással pótolják. Az állampolgárok káoszt érzékelnek, de igazából nincs káosz. Következetes, népellenes politikát folytat, az illegitim kormány, és ehhez a hírverésről, pankrációról, az "álellenzék gondoskodik", természetesen népellenesen, hisz mindkét oldalnak ez a dolga, megbízása, feladata! A pártrendszer az az eszköz, amely első lépcsőben biztosítja saját maga számára a felhatalmazást, becsapva lelkes vagy lelketlen híveit, és itt megállhatunk egy szóra. A lelkes hívek nem gondolkodnak, mert lelkesedésük elnyomja a racionális gondolatokat, amikhez táptalaj is kellene, amíg a "lelketlen hívek", csak vegetálnak, amely vegetálás a lélek ellensége, így akarat nélküli bábok. Van egy olyan, mondhatni szűk réteg, aki nem lelkesedik a judeodemokrácia számára készített "savfürdője" iránt, mert érzi, hogyan foszlik le a bőr, hús, a körülötte, az elhülyítés tengerében lubickolók testéről, és nem tudja némán szemlélni a fuldoklók látványát, a növekvő csonthalmokat. A cionista Orbánba nem szorult annyi gerinc, hogy bejelentse, DIKTATÚRA van, hülyegyerekek! Természetesen nem teszi, mert burkoltan is lehet közölni, hogy hülye vagy emberke. Ma Magyarországon, a társadalom egy része megértette a Gyurcsányok, Orbánok Hornok, Antallok, Medgyessyk , Bajnaik, Pethők, Kunczék, Pintérek üzenetét! Nem csak a nemzet ellen van háború, de az ország 98%-a ellen. Aki kiszolgálja a diktatúrát, maga is bűnrészes, és a bűn elkövetésének magánérdekű, létfenntartási indoklása nem mentesíti a felelőssége alól. Ezek, egyszerűen csakÁRULÓK, saját népük árulói! Irányítóik tömeggyilkosok, pontosítva, társadalmon kívüli rablógyilkosok! Azzal, hogy beállnak az embertársaik ellen létrehozott "szövetség" soraiba, bandatagként, társadalmon kívülivé váltak, de a rákos sejtek is kívülről támadnak, pedig jelentős részük, valamikor egészséges sejtként, született.
Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a világtörténelem legsötétebb korszakába születtek! Mire észbe kapnának, nem lesz mihez, de lehet, hogy nem is volt mihez. Nem kell ide aszteroida, hogy kipusztuljon az emberi civilizáció! Elegendő hozzá egy rákos burjánzás, amit úgy hívnak kazárok! "Jeles tagjai" a politikusok, és a megfertőződött kiszolgáló "sejtjeik", mert a világ társadalmainak élősködőit ők tartják életben, de a parazita sem látja, hogy meddig húzza még a gazdaszervezet. Csak hízik, növekszik, petézik, és csodálkozik, hogyha egy másik parazita felfalja a petéit, a testét! Sovány vigasz a számára, hogy nem így gondolta. Már nincs olyan hely a világban, ahova át tudnának települni, mert minden "jegy elkelt"!Túlszaporodtak, és harcolniuk kell egymással a gazdaszervezetekért!
A létfenntartásért folytatott küzdelemet, még ezeknek az élősködőknek sem szabadna összetéveszteni, a világ élő emberanyagának lelakásával! Ami történik, evolúciós folyamatnak lenne tekinthető, de az evolúcióban pont a paraziták azok a fajok, amelyek a legkisebb fejlődést mutatják!
A hódítók, leigázók "hadseregei" még nem tudják, hogy belőlük lesznek a jövő rabszolgái, mert a parzitának, legyen bármilyen nagyhatalmú, gazdaszervezet szükséges!



 Lop(a)kodók


Szerdán volt tizenkét esztendeje, hogy Szerbia légterében lelőtték az amerikai F117-est, az első hadrendbe állított, csökkentett észlelhetőségű vadászbombázót, alias stealth-et (lopakodót).
Május 4-én lesz tizenkét esztendeje, hogy az amerikai gépek lebombázták a kínai diplomáciai képviselet belgrádi épületét. Az orosz Szuhoj PAK FA, avagy T-50-es lopakodó prototípusa tavaly januárban, a kínai, J-20-as kódjelű stealth pedig idén januárban emelkedett először levegőbe. Utóbbi a múlt vasárnap hajtotta végre második próbarepülését. Mindez természetesen" közös nevezőre hozható.






A három fivér: az F-22 Raptor, a Szuhoj PAK FA és a J-20


Az egész Dani Zoltánnal kezdődött - mondhatnánk kissé részrehajlóan. Azt, hogy a székelykevei, már nyugállományba vonult ezredesnek milyen és mekkora szerepe volt abban, hogy azon az 1999-es április 27-ei esten a szovjet építésű SA-3 típusú rakéta eltalálja az F-117-est, ami után az a Ruma közeli Buđanovciban lezuhant, már (velünk együtt) sokan és sokszor fejtegették, feszegették, így most erre nem térünk vissza. Annyi bizonyos, hogy a Nighthawk "leföldelése" egyszerre több szálon futó eseménysorozatot indított meg. Ezekbe igyekszünk alább bekukkantani.

Köztudott, hogy a szerémségi falu határában nem csak a helyiek gyűjtötték lázasan a lopakodó darabjait, abból - a szerb hatóság jóváhagyásával - az orosz és a kínai katonai "attasék" is szépen vittek haza "emlékbe". Moszkva az F-117 teljes jobb szárnyát csomagolhatta be (a bal szárny, a fülketető, a katapultülés, a pilóta sisakja és a rádió a surčini röptér melletti repülési múzeumban tekinthető meg), és a kínaiaknak is jutott sok értékes darab. A szárnyszerkezet alapos vizsgálata azért volt kiváló "forrásanyag", mert annak élei olyan nemesfém méhsejt szerkezetből állnak, amelyek elnyelik a radarnyalábokat. A radarkeresztmetszetet emellett a törzs alakja, valamint bevonata csökkenti. A kínaiak különösen ez utóbbira, a gép lakkozásának technológiájára, a radarsugárt elnyelő bevonat összetételére voltak kíváncsiak.

Mint említettük, egy héttel a Nighthawk lelövése után négy bomba csapódott be Kína belgrádi nagykövetségének épületébe. Ezzel kapcsolatban a közelmúltban olyan híre(sztelése)k is napvilágot láttak, mlyek szerint az amerikai légierő azért mért csapást a diplomáciai képviseletre, hogy onnan ne futhassanak ki az F-117 paraméterei, ne kerülhessenek az elhíresült a kínai "másolóipar" törzsasztalára.

Csiang Cö-min, volt kínai elnök nemrég kiadott emlékirataiban az esetről csupán annyit "árul el", hogy hazája személyesen Slobodan Milošević kérésére nyújtott oltalmat a követségen a szerbiai katonai hírszerzés több tisztjének, akik onnan küldözgettek elektronikus táviratokat. Tehát az épület lebombázása - amely 14 szerb és három kínai halálához vezetett - nem volt véletlen, miként azt annak idején a hivatalos változat állította. Washington mégis bocsánatot kért, azt állítva, hogy a CIA téves adatai miatt történt az eset, Peking pedig úgy tett, mintha ezt az excuse me-t elfogadná. A diplomáciai alku lényegében az volt, hogy az amerikaiak a bocsánatkéréssel mentették a kínaiak presztízsét, Peking pedig hagyta, hogy az incidens kiváltotta tiltakozások lecsengjenek. Peking döntésében az is közrejátszott, hogy rá akart licitálni Moszkvára, amely elutasította Milošević kérését és viszonozni akarta azt is, hogy megkapták a lelőtt lopakodó egyes darabjait. Moszkva utólag (és részben), a boszniai békefenntartó erők kötelékéből suttyomban átvezényelt orosz deszantosok koszovói szerepvállalásával "köszönte meg" Belgrádnak a lopakodó darabjait, de ez már egy másik történetbe kalauzol(na) el bennünket.

A lényeg, hogy a lopakodó-fejlesztés ötlete Oroszországban és Kínában egyaránt a szerémségi határban gyűjtött "anyag" elemzését követően fogant meg. Az ilyen "koincidencia" nem újszerű "jelenség", hiszen elég belegondolnunk abba, hogy a II. világégést követő orosz és amerikai vadászgépek, történetesen a MiG-15-ösök és az F-86 Sabre-ek a megszólalásig hasonlítottak egymásra... pontosabban azokra a sugárhajtásos Messerschmitt 262-esekre, amelyeket a náci birodalom bukása előtt fejlesztettek ki. A háború után Amerikába és Oroszországba "menekített" német tudósok és mérnökök, valamint tervrajzok birtokában már csak meg kellett alkotni a "másolatot". Az már a történelem sajátos fintora, hogy a két Messerschmitt-ivadék a koreai háborúban egymás ellen csatázott.

Nincs hát forradalmian új abban a "jelenségben", hogy az orosz lopakodó, a Szuhoj PAK FA, avagy T-50-es úgy hasonlít a Nighthawk utódjára - a szintén Lockheed-Martin építette F-22 Raptorra -, mint iker a testvérére. Ugyanígy van ezzel a kínai J-20-as is, azzal, hogy egyes idomai a szintén ötödik generációs F-35 Lightningra is erősen húznak. Végtére is a hadi(ipari) kémkedés csaknem egyidős a kőbaltával.

Peking számára ebben a lop(a)kodós mesében további kínos momentum, hogy tavaly augusztusban ítéltek el 32 évre egy indiai születésű amerikai mérnököt, Noshir Gowadát (hadi)ipari kémkedés miatt. Gowada a Northrop konszernben dolgozott a B-2-es stealth bombázó kifejlesztésén, és több éven át éppen Kínának "adta el" a bizalmas anyagot.

Az orosz és a kínai lopakodó az amerikai "testvérek" vetélytársa hivatott lenni. Persze nem csak úgy, hogy - ha 7-8 év múlva hadrendbe állítják - felváltják a légierő mostani gépeit (MiG-29, Su-27 illetve J-7, J-8, FC-1), hanem úgy is, hogy a nemzetközi fegyverpiacon lépnek elő komoly konkurenciává. Előre lefogadható, hogy a kínai lopakodók - ha valamivel szerényebb repülési együtthatókkal is - 50-80 százalékkal olcsóbbak lesznek az amerikaiknál. És ez nem vicc... akkor sem, ha lerágott csont értékű közhelynek is tűnik.

/Gimpel Tibor/

Japán ATD-X ShinShin. Vettek is volna kész gépeket, de miután nem kaptak, hát megépítették a sajátjukat...




Most pékként dolgozik.


Dani Zoltán arra gondolt, hogy a régi, méteres hullámhossztartományban működő radarokkal talán lehetne valamilyen eredményt elérni. Ezek elvileg elavultnak számítottak, de még több típusuk is üzemben állt. A Nyeva rakétaosztályok felderítőradarja például ilyen kategóriájú volt, a P-18-as nem is hagyományos értelemben vett radarra, hanem egy rakás egymás mellé állított régi Yagi rendszerű televíziós antennára hasonlított, amelyekkel egykoron tele voltak a háztetők. Ha ennek a hullámhossza még nagyobb, azaz a frekvenciája alacsonyabb lenne, akkor nagyobb eséllyel verődhetne vissza a "lopakodó" gépekről. Ennek gyakorlati megvalósításához kisebb átalakításra volt szükség. A frekvencia bizonyos határok között szabályozható, ezentúl még néhány kondenzátort is kellett cserélni a radar berendezéseiben.
Dani Zoltán az újítását beterjesztette vezetői elé, akik azonban nem engedélyezték annak végrehajtását. Ez később komoly hibának bizonyult, de akkor még ezt nem lehetett tudni.
Az Olaszország északi részén lévő Avianóban települt 12 F-117-es közül négy a felszálláshoz készülődött közel egy időben azzal, amikor a 3. rakétaosztály P-18-as radarja meghibásodott. A hibát háromnegyed óra alatt kijavították, és 19 óra 50 perckor a Dani Zoltán által kidolgozott újítást a felsőbb utasítás ellenére ugyancsak bekapcsolták.
A P-18-as indikátorán ugyanis világosan látszott, hogy nincsenek a közelben olyan gépek, amelyek veszélyt jelentenek. A törölt bevetések miatt sem HARM-hordozók, sem más bombázók nem voltak láthatók. További lényeges tényező, hogy ezúttal az EA.6B Prowler elektronikai zavarógépek sem voltak a környéken, így a Nyeva komplexumnak harmadszorra sikerült befognia a célt, amely az új-mexikói Holloman légibázisról Európába áttelepült 82-0806-os oldalszámú F-117A Nighthawk volt. Néhány másodperc különbséggel két rakétát indítottak az ekkor 13 km távolságban és 8 km magasságban lévő gépre, amelyet a második eltalált. Az amerikai gép pilótája, a szlovén származású Dale Zelko alezredes látta a gyorsan felé közeledő tűzcsóvákat, és a találat előtt néhány pillanattal már tisztában volt vele, hogy nagy a baj. A gépet a robbanás lökéshulláma negatív állásszögre döntötte, így a -6 g miatt átmenetileg nem is tudta megfogni a lába között lévő katapultfogantyút. Végül sikeresen elhagyta a gépet, amely Budjanovci falu szélső házaitól pár száz méterre lezuhant.
A szenzációs eseményt másnap az egész világ tudta, a "láthatatlan" gép elvesztése sokkhatásként érte a NATO-bevetés tervezőit és a pilótákat is. Ha az előbbiek nem is, de az amerikai harci kutató-mentő szolgálat jelesre vizsgázott. Mélyen ellenséges területen, a fővárostól pár tucat kilométerre a reggeli szürkületben kimentették a pilótát, aki sértetlenül vészelte át az eseményt.
A 3. rakétaosztály hétszer nyitott tüzet az ellenséges gépekre, összesen 13 rakétával. Mindig kettőt indítottak, de egy alkalommal műszaki ok miatt csak az egyik indult el. Az igazolt két lelövésen kívül volt két további találat is, legalábbis a megsemmisülő rakéták visszaküldték a közelségi gyújtó működésbe lépésének rádiójelét. A célba vett repülőgépek azonban nem zuhantak le, legalábbis Szerbiában, ez számos találgatásra ad okot még a jövőben is. Egy biztos, Dani Zoltán alakulata kiemelkedő módon helytállt, ebben a legfontosabb szerepe a parancsnoknak volt, noha igazi csapatmunkáról volt szó.
A háborút követő elismerés azonban elmaradt. Mivel engedély nélkül átalakította a P-18-ast, büntetés járt volna. Az eredmények miatt azonban ettől eltekintettek, később egy csillagot mégis kapott a nyugdíjazása előtt.
A lopakodó lelövése természetesen hatalmas propagandaértékkel bírt, és ezt ki is használták.A szerb médiában Gvozgyen Gyukics néven emlegették az F-117-es megsemmisítéséért felelős tisztet, hogy ki volt valójában, az csak néhány éve kerülhetett nyilvánosságra. Talán ebben szerepe volt annak is, hogy a szerb nemzeti büszkeséget nem táplálta eléggé a tény, miszerint a hadtörténelmi jelentőségű esemény mögött egy magyar állt. 




 Milyen államban élünk?



A válasz egyértelmű: MAGYARORSZÁGNAK NINCS LEGÁLIS, ALKOTMÁNYOS FELHATALMAZÁSÚ KORMÁNYA, de LÁZADÁST, POLGÁRHÁBORÚT AKARNAK KIPROVOKÁLNI AZ ELTARTÓ LAKOSSÁGBÓL a hatalombitorlók! Érdemes szépen sorba rakni a közelmúlt eseményeit!
A gyöngyöspatai történések szerves részét képezik Magyarország nem cigány és nem zsidó lakossága rabszolgasorba kényszerítésének. A FIDESZ-KDNP diktatúra hamarosan alkotmányra hivatkozva rabszolgaságra kényszerítheti a lakosságot, kivéve a "gyevi bírót" kritériumkörbe sorolva a fegyverként felhasznált cigányokat és az álzsidó kazárokat. Az alkottákolmány kényszerintézkedések foganatosítására ad lehetőséget, elrendelve a kötelező,állam részére végzendő kényszermunka előírásával, de kik gondoskodnak ennek az "államnak" az eltartásáról?
Európában és idehaza is, etnikai feszültségek előidézésével kívánja megoldani a lakosság ellehetetlenítését, elüldözését, kiirtását az EU, az EU-s kazár kormányzatok, Izrael, és a Bilderberg Group.
"SZÁZEZER IZRAELI TELEPES, TÖBBMILLIÓ NM-NYI LAKÁS, AZ IZRAELIEK ROHAMOSAN VÁSÁROLJÁK FEL A DUNA MENTI TERÜLETET BUDAPEST HATÁRÁIG"! "A Duna-parti ingatlanok egyik legkedveltebb célterülete az izraeli ingatlanfejlesztéseknek - nyilatkozta a témával kapcsolatban Hegedűs Lórántné országgyűlési képviselő."
Sok szálon párhuzamos folyamatok futnak. A csalással hitelörvénybe kényszerített adósok kilakoltatási moratóriuma nyáron megszűnik. Párhuzamosan erősítik a cigányellenes fellépések kihangsúlyozását etnika feszültségek szítása érdekében. A Gyöngyöspatáról "kimenekített" cigányok Csillebércen üdülnek, miközben Pintér Sándor belügyminiszter a TV nyilvánossága előtt ki meri kijelenteni a gyöngyöspatai felháborodott embereknek, hogy itt, vagyis ott, "csak nekem van jogom kiabálni"! Itt a válasz FIDESZ megtévesztett szavazói! A cigányoktól rettegő magyar lakosságot nem menekítik ki, hanem odadobják áldozatnak!
A Ti voksaitok alapján fog társadalmi szintű megoldások helyett terrorrendszert az ország nyakába akasztani, a FIDESZ-KDNP (a többit összecsalták a választásokon)! A tavaly nyáron bizonyítékokkal alátámasztott kormánypárti 13 milliárdos VÁM és ÁFA csalás TEMPO párti feljelentése alapján, senkit sem vontak felelősségre, de a feljelentést tevőket megfenyegették, hogy kivonják Őket a forgalomból! Kit vontak eljárás alá? Ebben és sok más bizonyított korrupciós ügyletben, SENKIT!
Viszont megtiltják, hogy megvédjük magunkat!, miközben "elnyomott" romáink nagyobb kárt okoznak az országban, mint a tatárjárás anno. Általában jó hónapot zárunk környezetemben, Bács-Kiskun megyében, ha csak havi 3-5 gyilkosságot100-150 rablást, betörést, és csak1-2 ezer lopást követnek el, mert előfordul, hogy egy-két héten is összejön ennyi!
A cigányságot "küldetésre jelölte" ki a 21 éve hazánkat fosztogató kazár-horda.Szerencséjükre "csak" eszközök, mert maguktól nem képesek ennyi aljasságot kitervelni, de a média nem tájékoztat arról, hogy az USA-ban és Kanadában most "menedékjogot" kért cigányok közül, hány büntetet előéletű, és van ellene folyamatban lévő büntető eljárás? Mert ezeket is "be kell fogadniuk", számukra legjobb esetben nyomás gyakorlásával fenyegetve a "rasszista" országot!
Természetesen a jelzett országok lakossága sincs jobb helyzetben! Ugyanaz az "irányítás" kényszeríti rá a "menekültek" befogadására, mint az európai országokat muszlim vérrel való "frissítésre". Azt ígértem, sorba rakom az eseményeket! Nos: a cigányok ellenei fellépés etnikai fegyverét ezúttal az Orbán-kormányzat használja fel A 2012. január 1-én általuk hatályba léptetni kívánt alkottákolmányt, már egy levert népességű országnak akarják letolni a torkán, ha kell katonai irányítás mellet! Ehhez a generált etnikai feszültségek, és a kilakoltatások fognak alapot szolgáltatni, de őszre még beütemeztek két másik tényezőt is! Az egyik a vegyi.permetezésekkel teljesen ellehetetlenített mezőgazdasági termelés tönkretételéből fakadó élelmiszerhiány, a másik az olajellátó országok részleges szállítás beszüntetése! Ez utóbbi kihatással bír a gazdaság minden szegmensére, így a legfontosabb, élelmezési területekre is! Magától értetődő, hogy "pont" azokat az országokat fogja érinteni az "olajválság", ahol valami készül, vagy már kipattant az elégedetlenség szikrája, és ráadásul "pont" akkor! 
Ezek a folyamatok ellen csak úgy lehet fellépni, ha megtagadja a munkát minden kifosztott, kifosztás alatt álló, és kifosztásra kijelölt ember, mert a fegyveres ellenállás minden lehetősége az ellenség kezében van! Erre minél hamarább lenne szükség, mert nem kellene megvárni, hogy továbbra is ők irányítsanak! Nyomatékosítani kell, hogy az ország népe megtagadja az állami hitelek visszafizetését. Az állampolgárok csatlakozhatnak egy országos mozgalomhoz, hogyfizessék vissza azok az IMF és Világbank hiteleket, akik aláírták, felvették, ellopták, átjátszották a multiknak és a bankoknak, valamint saját érdekeltségükben lévő cégeknek! Semmilyen elszámolást nem láttunk, a nevünkben, a "kontónkra" felvett ál IMF és Világbanki hitelekről, mert akkor kiderülne, hogy túlnyomó része még elektronikusan sem "érkezett" be az országba! Gyakorlatilag az egész hitelcsalás arra lett építve, hogy a zsidó kézben lévő pénznyomtatás, mennyi értéktelen papírt nyom ki egy nem létező hitel kapcsán! A pénzügyi, gazdasági csalások titkosítását be kell fejezni!
Ha ölbe tett kézzel megvárjuk azt, hogy a kazár-kormányzat terveik szerint végrehajtsa elképzeléseit, nincs tovább!
Ezért is felesleges gyakorlóruhában, gárda-egyenruhában gyakorlatozgatni, mert indokteremtésen, negatív megítélésre okot adva, kevés "hasznot" hajtanak! Magyarán, ha gerillaharcra készülsz, ne masírozz egyenruhában, mert akkor tudják, hogy létezel, és azelőtt lefognak, mielőtt még tudnál tenni valamit ellenük! Persze szuverén joga mindenkinek, hogy miként lesz öngyilkos! Most még lehetne az általános munkabeszüntetésekkel lemondatni a kormányt, mivel az 1949-es és 1989-es alkotmányokról maga az elnyomó, illegitim hatalom mondta ki, hogy "ILLEGITIM", de ezen, megszállás alatt kreált alkotmányok alapján "uralkodnak"! Most, és még 2012. január 1-ig, Magyarországnak nincs érvényes alkotmánya (ha nem lesz nemzetgyűlési jóváhagyás és népszavazás, akkor ez az alkotmány is olyan mint az előzőek), csak az 1944. március 28-án elfogadott, nemzetgyűlés és népszavazás által szentesített, ami szerint ez a kormány, ez a Parlament, nem kormány és nem parlament! Rendeleteit, utasításait, kényszerítő eszközeit nem vagyunk kötelesek elfogadni, elviselni, vagy mondják meg kerek-perec, hogy Magyarországot elfoglalták, és háború nélkül háborút vesztettünk! Ez esetben sem azENSZ, sem a NATO nem köteles fellépni védelmünk érdekében a nemzetközi egyezmények értelmében, mert azokat is illegitim kormányok hatalombitorlói írták alá (de akkor tűnjenek az országból), ahogy Oroszország is beavatkozhatmert Magyarország elfoglalása veszélyt jelenthet az orosz állampolgárokra!

/Tulok/


 Teljes népesség kontrol



Áttekintés az ELF, Gwen tornyok, és HAARP közötti kapcsolatokról, használatukról, kifejlesztésük céljairól.
A Föld be van csomagolva egy forgó, gyűrű alakú mágneses mezőbe. Az ionoszféra, egy elektromágneses hullámtér, amely pajzsként elhárítja a napszél elektromosan töltött részecskéit. Föld rezonanciafrekvenciája hatására természetes hullámok jönnek létre, amelyek következtében az elektromos aktivitás jelenik meg a légkörben. Együttesen ezek a hullámok alkotják "a Schumann rezonanciát", aminek a legerősebb jelenlegi mért értéke 7,83 Hz-nél van. Ezek a kvázi-állandó (skalár), rendkívül alacsony frekvenciájú (ELF) hullámok, amelyek természetesen léteznek a Föld elektromágneses üregében, amely a földfelszín és az ionoszféra között jön létre. Ezek a "földi agyhullámok" azonosak frekvenciatartomány viszonylatában az emberi alfa agyhullámok tartományával. Az élőlények fejlődése harmonikusan rezonál a természetes Schumann-rezonancia frekvencia lüktetésével. Ezt a frekvenciát manipulálják a HAARP technológia felhasználásával.
Összefüggés van a vér és a geomágneses hullámok között, mintahogy ez kiderül a "A világ legnagyobb biológiai kísérlete (Rádióhullámok)" című Balu által most küldött cikkből is ( http://orgridea.org/index.php?option=com_content&view=article&id=72:a-vilag-legnagyobb-biologiai-kiserlete-radiohullamok&catid=41:irasok&Itemid=117 ). A különbözőség a Schumann és geomágneses hullámok között, zavarja a bioritmust.
Egyes területeken a geomágneses-térerősség változtatásával lehetővé teszi bizonyos frekvenciákon az emberi beavatkozást. Az adások LF 150 és 175 kHz és a VHF felső, az UHFalsó tartományban 225-400 MHz-es frekvenciákon történnek. A Gwen állomások továbbítanak 360 fokos, akár 300-500 km-es körben is jeleket.
Mindegyik torony 100-150 m magas. Ilyen tornyokat láthatunk Szlovákia területén, a határtól nem nagy távolságban Rimaszombat környékén is. A Gwen adók számos különböző funkciók töltenek be, többek között: ellenőrzik az időjárást, az elmét, viselkedést és hangulatot. Szintetikus telepatikus hullámokat állítanak elő infrahang tartományban. A Gwen együtt működik a HAARP rendszerrel. Hatalmas, láthatatlan nedves légtömegek vándorolnak GWEN tornyok irányában a sarkok felé. A nedves légtömegek "megcsapolására" szolgál a vegyi-permetezés. A mintegy 3 km-es magasságban kiszórt nanorészecskék felületén megindul a cseppképződés. A GWEN tornyok és HAARP együttesen létrehoz egy villamosenergia áramlást.
GWEN tornyok találhatók a törésvonalak mentén, és a vulkanikus tevékenységű területeken, többek közt a Csendes-óceán észak-keleti részein is. A korábbi, "HAARP, vagy hidrogénbomba? Esetleg mindkettő?" című cikkemben említett X-Band Radar (SBX) platform is ennek a rendszernek a része. 1963-ban, Dr. Robert Beck feltárta a külső mágneses mezők, és az agyhullámok között mutatkozó hatások kapcsolatát. Pszichiátriai felvételekkel igazolta, a napkitörések, és mágneses viharok hatásait. Önkénteseket tett ki pulzáló mágneses mezőknek, és hasonló válaszokat talált. Az USA 60 Hz-es, és az európai 50 Hz-es hálózatok az ELF hullámokkal rezegnek azonos frekvencián, mit ahogy az emberi agy is. A villamos energia elektromágneses térereje közvetlen hatást gyakorol a pajzsmirigyre, ami miatt az USA-ban hatalmas port kavaró persorozat után betiltották a nagyfeszültségű hálózatok alatti építkezést.
Dr. Andrija Puharich 1956-ban megállapította, hogy a bizonyos látnoki képességű indiai jógik szándékosan változtatják tudatállapotukat, a 8 Hz-es frekvencia környékén, amivel szívpanaszokat gyógyítanak betegeknél. Agyunk rendkívül
érzékeny minden ELF hullámra, mert azonnal elkezd rezonálni a külső jel hatására, hasonlóan egy hangvillához.
Puharich-al kísérletezve felfedezte hogy a 7,83 Hz-en (föld pulzusszám), a célszemély jól érzi magát, a 10,8 Hz lázadó magatartást eredményez, amíg a 6,6 Hz depressziót okoz.
Puharich-al készült ELF hullámoknál változás észlelt az RNS és DNS-, hidrogén-kötések töréseiben, ahogy egy személy magasabb vibrációs rátát ért el.
1976. július 4-én hoztak létre hipnotikus állapotot Moszkvában 10 Hz-es frekvencia segítségével. Már ekkor felhasználták ezeket az elme-automatákat vallomások tételének "megkönnyítésére", de amerikai templomban is fedeztek fel ilyen berendezést, vélhetően "a hívők hitét erősítendő"! Az orosz "harkály" jele az egész világon keresztül "utazott", egy Kijev melletti adóról, amit az US Air Force azonosított 5 különböző frekvencián.
Nikola Tesla 1901-ben fedezte fel, hogy az ELF hullámokat semmi sem tudja megállítni. Tesla hazatért Jugoszláviába, és halála után az oroszok hozzájutottak leírásaihoz.
Puharich-al továbbra is figyelemmel kísérték az orosz ELF hullám jeleit, míg Mexikóban a magasabb harmónikusokat állítottak elő a MHz-es tartományban (5,340 MHz). Dr. Robert Beck tervezett berendezéseket, a CIA megbízására, ezeknek a hullámoknak a mérésére, vizsgálatához Puharich-al , és azok az emberi agyra gyakorolt hatásaihoz. Ő hozta létre a fogászati fogba ültetést, amit elme-kontroll áldozatoknál titokban helyeztek el a szájban, irányított fogorvosok által, ezzel előidézve, hogy hangokat halljanak a fejükben.
Jelenleg az implantátumok vékonyabbak a hajszálnál, és nanobot, vagy nanorobot névre hallgatnak. Ezek a biochipek bekerülnek a keringésbe, és akár az "idegenek" általt elraboltak satisztikáit is erősíthetik, mert a célszemély fejében nem csak hangok, de hologram űrhajók is megjelenhetnek. Az USA szinte valamennyi egyetemén állítanak elő nanorobotokat, de igen nagy mennyiségben Németországban, és még Magyarországon is.
Felhasználási területük nem csak a gyógyászatot forradalmasíthatja, de jelentős "segítség" lehet a politikusok szerencsétlen áldozatainak megcsúfolásában, kémkedésben, katonai alkalmazásokban is. Kiváló lehetőséget biztosítanak az ELF és chamtrails tevékenységekkel kiegészítve, Kissinger megfogalmazása szerinti "haszontalan evőktől" való "megszabadulás, elktrokémiai mágnesesen okozta rák előidézésével. Chemtrails permetezést jelenleg is naponta hajtanak végre. Ezek tartalmaznak betegségeket okozó vírusokat, baktériumokat, vegyi anyagokat, amelyek befolyásolják a tudatállapotot (vas, alumínium, bárium-szilikát, nehézfémek stb. nanorészecskéi). Itthon még kihasználják a 60-as évek elejétől tartó kálium-korid mérgezés okozta közönyt is, de fluorizált víz okozta külföldi hatások sem jobbak, mert veszélybe sodorják az agy occipitalis lebenyét, letiltva az akaraterőt. Fluorid és a szelén "képessé" teszi az embereket arra, hogy "hangokat halljanak". Az ELF hullámai zavarokat okoznak a test biológiai folyamataiban, és ezeket aktiválni lehet a lakosságban, ha a betegség már bejuttatták a testbe chemtrails felhasználásával. A vegyi szórások mintáit többször elemezték, és kimutatták, hogyan hoz létre törésvonalakat térbeli felfogásban, megakadályozva az interakciót a különböző aminosavak között, amelyek kapcsolódnak a magasabb tudatossághoz, és növeli az agyban a dopamin termelődést egy kedvetlen, egymástól eltávolodó alacsonyabb reaktív állapotba hozva az elmét. Alapvetően, az a cél, hogy ködös legyen a különbség a valóság és irreális között. Néhány ilyen esetet kapcsolatba lehet hozni a sok UFO emberrablásos esettel. A cél, a tömegek kikapcsolása olyan pontra, hogy még csak ne is harcoljanak. Annak érdekében, hogy az elkövetők azt csinálhassanak, amit akarnak, szükségük van egy globális "gyakoriságra" minden áldozat funkció eléréséhez. Ez egy konkrét mértéke a küszöbérték alatti tudatosságnak.
Az egész, része lehet egy nagyobb elme-kontroll tervnek, és az adók, amelyek az egész USA-ban, Angliában, és Európában ügyesen álcázott mobiltelefon tornyoknak és a fáknak álcázottak?
A dél-svédországi LOIS és a Holland partok közelébe telepített LOFAR rendszerek már kevés gondot fordítanak az álcázásra. Rostock felett gyakran láthatók sarki fény (Auróra) jelenségek, pedig ezek csak az Északi-sark közelében jöhetnének létre.
Egy agy működését a béta-szintű (13 Hz felett), rezgetik. Ez növelheti a test villamos energiáját, irányíthatóvá téve a pszichikus hatalmat. Ez kapcsolódik az New-Age mozgalom állításához, az emelkedő 12-14 Hz-es Schumann rezonancia, felé araszolás vonatkozásában. Stimulánsokkal elfogyasztott globális a "koffein", és genetikailag módosított növények.
A korai 1970-es években kísérleti telepnek használták az Utah Állami Börtönt, valamin az Állami Kórházat. Tesla hullámokkal manipulálták az elmét, kényszerítő beültető gondolatokkal, de az áldozatok, sikertelenül próbálták felvenni a harcot a bíróság előtt az University of Utah (Utah Egyetem) által kutatott szem-implantátumok vonatkozásában. Az üzenetek továbbításának módja széleskörű. A nyomkövető implantátum tartja a kapcsolatot a személyzettel", és a műholdas rendszer, tájékoztatatást ad néhány percenként, hogy pontosan hova kell küldeni az üzenetet. Az AT & T is együttműködik ebben a projektben, több más bevont céggel együtt, beleértve számos kormányzati szervet.
Gyakori, hogy az áldozatokat, akik hangokat hallanak a fejükben, őrültnek titulálják, de az akusztikus adatokat továbbító mikrohullámú rendszerek használata már bevett gyakorlat.
Sydney Morning Herald 1983. március 21-i számában megjelent egy cikk dr Nassim Abd El-Aziz Neweigy, adjunktus a Mezőgazdaságtudományi Kar, Moshtohor Tukh-Kalubia, Egyiptom részéről, amiben kifejtette:

"Az orosz műholdak által vezérelt fejlett számítógépek, küldhetnek hangokat a célszemélyek saját nyelvén. Kémiailag és a villamos energetikailag, az emberi agyat manipulálni lehet, és műholdasan még öngyilkosságot is indukálhatnak. Szélsőséges csoportok ellen lehet legyártani, a problémákat, és a véres zavargásokat lehet előidézni fejlett tele-eszközök segítségével számos földrészen, országban, Ázsia, Afrika, Európa és Latin-Amerika területein is."
Természetesen Neweigy adjunktus akkor azt, és úgy látta, ahogy a veszélyforrást észlelték, ami azt mutatja, hogy a "fejlesztések" mindenhol folynak. A probléma csak az, hogy ki issza meg ennek a levét? A válasz nem kérdéses! Mi, a gyanútlan kisemberek!
Az oroszok feltörték az emberi agy genetikai kódját. Kidolgoztak egy 23 EEG-sávos, 11 hullámhosszú teljesen független rendszert, amivel manipulálni lehet az agyműködést.
Az NSA Cray számítógépek távolról tudják nyomon követni az embereket, a 30-50Hz-es EMF hullámokkal (már 5 milliwattos teljesítmény tartományban is) egy személy bioelektromos mezőjére vonatkozóan. Minden személy kibocsátása egyedi, és távolról is követhető. A neten mostanában keringő mobil lehallgatásról készített svájci tanulmány csak egy részért fedi le a lehetőségeknek!
1873-ban Maxvell, rejtett éterikus komponensnek nevezte felfedezését, miszerint az elektromágneses hullámok három részből állnak. Felfedezte a hullámformákat, amelyek bizonyos számú derékszögű forgatások eredményeként léteznek távol az elektromágneses mezőtől. Azt állította, hogy az elektromágneses sugárzás hullámai viszik az éterben, és az éter nem zavarta a mágneses erővonalakat. A rejtett összetevő neve csak "lehetséges", kivéve a hyperdimenzionális fizikát.
Hozzávetőleg 3000 emberből egy érzékeny erre a mágnese hullám komponensre, Ők az un. "telepatikus típusok", de minden ember képes rá korlátozott mértékben!
Mellékelek néhány fotót is, Magyarország különböző pontjain készült "chamtrails" felvételekből. A képeken jól látszik, a vegyi szórás eredményeként jelentkező felhőrendszerek kialakulása. Ahogy 2009-ben, idén is tönkre fogják tenni, a még használható, vízzel el nem árasztott területek növény -és állatvilágát, miközben média-módszerekkel, kormányzati látszatdöntésekkel, tudatos együttműködéssel segítik nem csak Magyarország, de Európa teljes egészének tönkretételét!




Dél-alföldi felvételek





Közép-magyarországi felvételek









Kelet-magyarországi felvételek, az utóbbi három kép esetében egészen egyedi, a középkorú korosztály számára is egyértelműen, korábban nem tapasztalható felhőalakzatokkal.
· Tulok 


 A NATO átvette a líbiai hadműveletek irányítását

Annak ellenére, hogy az ENSZ közgyűlésének a 2. cikk, 4. bekezdése és a 7. bekezdése, valamint a 2131-es határozata szerinti alátámasztás is tiltja beavatkozást egyes országok belügyeibe, elfogadhatatlan a ENSZ beavatkozás. USrael támadásra készül. Zsidó amerikaiaktól, vagy amerikai zsidóktól, mint mindig, hazugság, lopás, rablás várható. Ez nem antiszemita uszítás, hanem az igazság. A szálakat amúgy sem az amerikai törvényhozás, vagy ENSZ-be tömörült cionisták, hanem a Rothchild -klán mozgatja. Az észak-atlanti szövetség elveti a felkelők felfegyverzését. Anders Fogh Rasmussen közölte, greenwichi idő szerint reggel hat órakor (közép-európai idő szerint reggel nyolckor) vette át az irányítást a NATO nápolyi parancsnoksága Charles Bouchard kanadai tábornok vezetésével. A NATO-műveletben, amelynek az - Egyesített védelmező (Unified protector) kódnevet adták, a tagországok közül Nagy-Britannia, Franciaország, Kanada, Belgium és Dánia vesz részt. A repülőgépek földközi-tengeri - olasz, francia, görög, török - támaszpontokról szállnak föl. Az európaiak azt állítják, van elég repülőgépük, hogy folytassák a Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erők elleni légicsapásokat. A hadműveletek összehangolását egy Líbiára kialakított parancsnoki lánc végzi a NATO állandó parancsnoki láncán belül. A művelet átadása lehetővé teszi az Egyesült Államoknak, hogy háttérbe vonuljon, amint azt Barack Obama elnök többször hangoztatta. Washington feltehetően nem akart belebonyolódni egy újabb költséges és hosszadalmas külföldi katonai műveletbe, miközben minden figyelmét leköti Afganisztán, és Irakot sem sikerült még teljes mértékben stabilizálni.Rasmussen szerint az észak-atlanti szövetség nem támogatja azokat az amerikai és brit felvetéseket, amelyek szerint az ENSZ líbiai műveletekre adott felhatalmazása lehetővé teszi a Kadhafi csapatai ellen harcoló lázadók felfegyverzését. A NATO álláspontja az, hogy „mi ott a líbiai emberek védelmét kell, hogy szolgáljuk, és nem a felfegyverzésüket". Ami a NATO-t illeti, „a fegyverembargó érvényesítésére összpontosítunk" – mondta. „A NATO teljes egészében végre fogja hajtani azENSZ BT határozatának erre vonatkozó részét" – hangsúlyozta, emlékeztetve rá, hogy a Biztonsági Tanács 1973. számú határozatának célja „a polgári lakosság megóvása egy olyan helyzettől, amely humanitárius katasztrófává fajulhat". Meglépett Kadhafi külügyminisztere Hivatalos londoni források rendkívül komoly áttörésként értékelték, hogy a líbiai rezsim egyik bennfentese, Musza Kusza külügyminiszter Nagy-Britanniába szökött. Musza Kusza szerdán késő este érkezett a Londontól délnyugatra fekvő Farnborough repülőterére Tuniszból. Farnborough-t szinte kizárólag vállalati és magánrepülőgépek használják, menetrendszerű forgalma elenyésző. Az a tény, hogy Musza Kusza ide érkezett, bizonyossá teszi, hogy nem kereskedelmi repülőjáratot vett igénybe, és útját előre megszervezték. Nem kapott semmilyen igazságszolgáltatási mentességet Musza Kusza, a líbiai rezsim Nagy-Britanniába menekült külügyminisztere – mondta tegnap William Hague brit külügyminiszter. Musza Kusza múltja a brit sajtó tegnapi kommentárjai szerint erőteljesen összefonódik több olyan súlyos merénylettel és terrortámadással, amelyet Nagy-Britanniában követtek el az elmúlt évtizedekben. A skót igazságszolgáltatás vádhatósága máris közölte, hogy szeretné kihallgatni Musza Kuszát az 1988. december 21-ei lockerbie-i repülőgép-robbantással kapcsolatban. Kadhafi kitart a végsőkig Kadhafi és családtagjai továbbra is Líbiában tartózkodnak – közölte tegnap a kormány szóvivője, hallgatólagosan elismerve Musza Kusza külföldre menekülését. Musza Ibrahim az arab ország ellen ENSZ-felhatalmazás alapján elrendelt nyugati légicsapások kapcsán úgy nyilatkozott, hogy ha az „agressziónak" volt valamilyen hatása, úgy egységbe tömörítette a líbiai népet a vezető mögött. Arra a kérdésre, hogy Kadhafi és fiai továbbra is a kormányellenes fegyveres lázadás sújtotta országban tartózkodnak-e, a szóvivő úgy válaszolt: „nyugodtak lehetnek afelől, hogy mindannyian itt vagyunk. Itt maradunk a végsőkig." Titkos akciók Valószínű, hogy Kadhafit a saját népe fogja elűzni a rezsim ellen életbe léptetett politikai és gazdasági intézkedések hatására – jelentette ki tegnap a washingtoni kongresszusban az amerikai védelmi miniszter. Robert Gates megismételte, hogy Kadhafi elmozdítása nem célja az ENSZ-mandátummal megkezdett, Líbia elleni katonai fellépésnek. A védelmi miniszter azután nyilatkozott így, hogy szerdán este bejelentették: Obama elnök hetekkel ezelőtt engedélyezte, hogy titkos műveletekkel támogassák a líbiai felkelőket. Egyelőre nem hátrálnak Bregától a líbiai felkelők; tegnap reggel a várostól keletre összecsapások voltak a felkelők és a kormányerők között, amelyek előző nap visszafoglalták tőlük a kelet-líbiai települést – jelentették a helyszínről szemtanúk és fegyveresek. A líbiai hadsereg egyik felkelőkhöz átállt századosa szerint Bregában utcai harcok folynak, és a Kadhafihoz hű erők kis csoportjai „gépkocsikon száguldoznak a városban, és lőnek az emberekre". Kadhafi ellentámadásba lendült erői szerdán visszafoglalták a felkelőktől Bregavárosát is, amely a reggel visszavett Rász-el-Unúftól keletre fekszik. Rász-el-Unúf és Brega rövid egymásutánban történt visszavétele a kormánycsapatok gyors előretöréséről tanúskodik az ország keleti része és a felkelők fellegvárának számító Bengázi felé. Mintegy ezren haltak meg az erőszaktól A Kadhafi elleni megmozdulások kezdete óta mintegy ezer ember halt meg a líbiai összecsapásokban – tűnik ki a brit kormány tegnap közzétett jelentéséből. A dokumentum megállapítja, hogy nincs hivatalos adat a halálos áldozatokról, de hozzáteszi, hogy több jelentés is mintegy ezerre becsüli az életüket vesztettek számát. Negyven civil áldozat Tripoliban a nyugati légicsapásokban Legalább negyven civil meghalt a nyugati erők légicsapásaiban a líbiai fővárosban, Tripoliban – közölte csütörtökön a Vatikán egy magas rangú tisztségviselője szemtanúkat idézve egy katolikus hírügynökséggel. A NATO kivizsgálja, hogy az észak-atlanti szövetséget felelősség terheli-e a civilek haláláért.


 HAARP, vagy hidrogénbomba? Esetleg mindkettő?


Többek közt az infowars.com-on is, japánok írnak felhívásokat, vádakat a 2011. március 11-i földrengés és szökőár előidézésével kapcsolatban. Több ponton robbantott hidrogénbombákról, és mostmár HAARP-ról is beszélnek.
Az 
Egyesült Államok légiereje és a haditengerészet vizuális betekintést nyújtott, mi okozta a földrengés 9,0-es nagyságát Japánban, 2011. március 11-én 05:46:23-kor. Az alábbi kép került elő aHigh Frequency Active Auroral Research Program (HAARP) honlapjáról. (A HAARP szerver letiltvaLink )



Ez egy idő-frekvencia spectrogram, ami megmutatja, a jelek frekvencia tartalmát és a rögzített 
HAARP indukciós mágneses térét. Ez az eszköz mutatja az időbeli eltéréseket a geomágneses mezőben (Föld magnetoszféra) a ULF (ultra-alacsony frekvencia) 0-5 Hz-es tartományban. Megmutatja, mi történt 2011. március 11-én.
Meg kell nézi a kísérő HAARP spektrumot a fenti ábrán, amikor a 9,0 magnitúdójú földrengés bekövetkezett - piros vonal függőlegesen -, és mi történt a földrengés előtt és után. Mi is látható a magnetométer által rögzített ULF, 2,5 Hz-es frekvencián. Az 2,5 Hz frekvenciájú ULF hullám a bizonyíték az indukált földrengésre.
2,5 Hz frekvenciájú ULF hullámok kibocsátása 00:00-tól kb. 10:00-ig tartott, vagyis 10 órát. Tudjuk, hogy a japán földrengés csak néhány percig tartott, de akkor miért jelezte a magnetométer a jel megszűntét 2011 március 11-én 10 órakor?
Mivel a HAARP többfázisú antennarendszer (adó), elindította a Japán földrengést és az azt követő szökőárat. Ha elmegyünk a HAARP hivatalos honlapjára láthatjuk a saját szemünkkel, hogy az adó, 2,5 Hz frekvenciájú ULF hullámot nem csak 10 órán keresztül, adott, de 
2 nappal a földrengés előtt elkezdődött az adás, vagyis március 8-án kezdődött, nem sokkal éjfél előtt Link Kattints a Next Day linkre, látni hogy a földrengést kiváltó 2,5 Hz frekvenciájú ULF hullámot sugározták március 9 és 10-én egész nap. Mi a jelentősége a 2,5 Hz ULF adásnak? A földrengések természetes rezonanciája 2,5 Hz. Az Egyesült Államok katonai tudósai fedezték fel ezt a kapcsolatot, a többfázisú HAARP antennák alaszkai kísérletei alapján. A HAARP magnetométer adatok bizonyítják, hogy a japán földrengés nem természetben előforduló rengés volt. A sugárzást a legvalószínűbben, továbbították az úszó HAARP rendszerre, ami egy tengeri platformú X-Band Radar, amit bárhová lehet mozgatni a Csendes-vagy az Atlanti-óceánon, a légi csapásmérő csoport védelme alatt, mint pl. a USS Ronald Regan repülőgéphordozó. Hol volt a USS Ronald Reagan március 11 reggel? A Stars & Stripes szerint 2011. március 9-én a Reagan hordozó csoport a dél-koreai hadgyakorlathoz csatlakozott. 



A fenti kép a HAARP-tenger-alapú X-Band Radar (SBX) platform, amely "nem létezik" - és nem egy összeesküvés-elmélet.


HAARP nem létezik! (?) A HAARP program nem titok! Saját honlapja elmondja, hogy: A HAARP program elkötelezett a világszínvonalú ionoszféra kutatásban. A létesítmény áll egy ionoszféra kutatási Eszközből (IRI), és egy nagyteljesítményű adólétesítményből, ami Nagyfrekvenciás (HF) tartományban működk. Az 
IRI-t fogják használni, ideiglenes gerjesztésére az ionoszféra egy korlátozott területére tudományos tanulmányozás céljából. Még a világhírű Stanford Egyetem is a tevékenységéről szóló beszámolókat tesz közzé, a HAARP berendezésekkel folytatott kísérletekről, melyekben a HAARP általi ionoszféra fűtést tanulmányozzák. Link
Az alaszkai HAARP létesítmény 
Gakonában található, a 62,39 ° N, 145,15 º W koordinátákon, közel 11 mérföldre a Tok tvgs Highway-től. Az adó tömb 15 × 12 kereszt-dipólantennából áll, amelyekkel együttesen lehet továbbítani összesen 3600kW teljesítményt ad le az RF frekvencián, a 2,8-10 MHz (HF, magas frekvenciájú tartományban). Ezt a teljesítményt részben elnyeli az ionoszféra. A VLF csoport munkájának felhasználásával, a HAARP generál ELF és a VLF hullámokat, amit a folyamat révén nevezünk modulált fűtésnek. Ilyen kísérleteket végeznek 1999 óta.

A Rakétavédelmi Ügynökség 2005 tavaszán befejezte a beintegrálását a SBX platform -és radar rendszernek, amelynek költsége körülbelül 900.000.000 $. A SBX 240 láb széles és 390 méter hosszú. Vízkiszorítása közel 50.000 tonna.
A SBX kombinációja a világ legnagyobb szakaszos-tömb X-band radarjánk, amit a fedélzetén szállít egy mobil, óceánjáró félig merülő olaj platform. Ez biztosítja az USA legfejlettebb ballisztikus rakéták elleni felderítését és képes arra, hogy különbséget tegyen egy ellenséges robbanófej vagy csali között az ellenintézkedésekhez. A japán eseményeknél trigger (fegyver ravasz, kapcsoló) szerepe lehetett.


A sugárzási szint az Fukushima Daiichi atomerőműben elért egy újabb magas értéket, ami 100 ezer szerese a normál sugárzási szintnek. Vasárnap, a munkavállalók állítása szerint, sötét, párás körülmények között arra tettek erőfeszítéseket, hogy megjavítsák a létesítmény hűtési rendszerét, és elhárítsanak egy teljes értékű nukleáris összeomlást.
Miután a radioaktivitási szinteket pontosan lehet mérni levegőben, a 2. blokki turbina épület értéke még így is magas maradt - 1000 millisieverts óránként -, a munkavállalóknál nem szabadna elérni az éves foglalkozási expozíciós határértéket 15 perc alatt. A dózis 4,000 - 5,000 millisievert, viszonylag gyorsan felszívódik, és előbb-utóbb megöli a sugárzásnak kitett dolgozókat.




 A rózsadombi paktum, Eredeti változat


Liberál-cionista változat
A paktum eredeti változata 1989-ből. Íme a PAKTUM, amelyről nem lehet beszélni. Ez volt írásom kiinduló pontja. Most pedig közlöm a magyar népre erőszakolt gyalázatos szerződés szövegét. Egy otthoni publicista, mint Benedek István, nem teheti meg ezt saját jól felfogott érdekében, az Angliában élő Révffy László azonban a közelmúltban nyilvánosságra hozta ezt a megdöbbentő árulást. Szövegét Németországban élő barátom küldte el, azzal a kéréssel, hogy terjesszük a magyarság minél szélesebb köreiben. Kívánságának eleget teszek, mert teljesen egyet értek vele, hogy ezt mindenkinek meg kell ismerni. Írását azzal kezdi, hogy 1989 március 15-én, míg hazánk népe az első szabad emlékezést tartotta, egy budai villában titkos tárgyalás volt, amelyen a következők vettek részt: a távozó szovjet hadsereg tábornoka, a szovjet titkosrendőrség ezredese, az amerikai követség első titkára, a CIA egyik tisztje, az izraeli titkos szolgálat képviselője, a magyar római katolikus, a református, az izraelita egyház egy-egy megbízottja, és öt magyar politikai vezető, akik közül négy ma is vezető pozícióban van. Ők írták alá részünkről az ország szabad újjáépítésének tervét korlátozó diktátumot, amelynek értelmében kimennek ugyan a szovjet megszállók, de ezért súlyos árat kell fizetnünk. Értesülésem szerint Révffy László rövidesen nyilvánosságra hozza az aláírók neveit, hogy minden kételkedést oszlasson e feltételek hitelességével kapcsolatban, amelyek a következők:

1. /A szovjet csapatok békés és barátságos kivonulása Magyarországról.
2. / A Szovjetunió kárpótlása a hátrahagyott épületekért és javakért.
3. /Barátságos politikai és gazdasági viszony kiépítése Szovjetunió és Magyarország között.
4. /Mindennemű szovjetellenes tevékenység megakadályozása.
5. /A határok kölcsönös megnyitása Szovjetunió és Magyarország között.
6. / A volt kommunista párttagok minden büntetés alól való mentesítése.
7. / A volt kommunisták titkosszolgálat, határőrség és rendőrség megvédésen az esetleges megtorlástól.
8. / A volt kommunisták más pártokban való indítása a választásokon.
9. / Az államvagyon átmentése a volt kommunisták kezébe.
10. / Az igazságszolgáltatás megtartása a volt kommunisták kezében.
11. / Minden zsidóellenes megnyilatkozás, megmozdulás és szervezkedés megtorlása.
12. / A jobboldali, vagy szélsőjobboldali pártok indulásának és szervezkedésének megakadályozása.
13. / Állandó hangoztatása annak, hogy a magyar határok véglegesek és azokon nem lehet változtatni.
14. / Az új magyar kormány nem tarthat kapcsolatot jobboldali emigrációs személyekkel, szervezetekkel és csoportokkal.
15. / Románok, Jugoszlávok és szlovákok felé csak barátságos nyilatkozatok láthatnak napvilágot.
16. / Az 1956-os eseményeket mint a kommunizmus megjavítását célzó mozgalmat kell beállítani és csak azokat szabad szóhoz juttatni, akik ezt így értelmezik.
17. / A magyar hadsereget egyharmadára kell csökkenteni.
18. / A Szovjetunió az átmentett kommunistákon keresztül megtartja politikai befolyását Magyarországon, az Egyesült Államok viszont megerősítheti gazdasági befolyását a magyar életben.
19. / Magyarország teljes garanciát ad a magyarországi nemzetiségek nyelvi, népi, kulturális, politikai és gazdasági jogainak gyakorlására. 20. / Magyarország teljesen kártalanítja a magyar zsidóságot a második világháború alatt elszenvedett veszteségeiért.Fenti megalázó feltételek a megfogalmazásukkor még köthették az aláírókat, de ma, a Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia összeomlása után semmi esetre sem. Akik 1989. március 15-én aláírták a fenti 20 pontot, még akkor sem mentesülhetnek a vádtól, ha kényszerhelyzetben tették ezt. Viszont ha 1992-ben a Közép- és Kelet Európai események után is érvényesnek tartják, akkor és a magatartás hazaárulásnak minősül, amiért törvény előtt kell felelniük. Íme a sokat emlegetett "paktum", amely mindeddig megakadályozta hazánk politikai átalakulását, és a magyar milliók emberi életnívójának a megteremtését, amely népünk fejlődésének és jövőjének alapfeltétele.

A találkozó résztvevői: 
Antal József
Horn Gyula
Pető Iván
Paskai László
Göncz Árpád
Zoltai Gusztáv
Boross Péter

A paktum liberális-cionista változata 2003-ból 




Második Rózsadombi paktum



1. A szovjet csapatok békés és barátságos kivonulása Magyarországról.
1. A NATO és a leendő EU-hadsereg számára támaszpont és megfelelő haderő biztosítása. 

2. A Szovjetunió kárpótlása a hátrahagyott épületekért és javakért. 
2. További hitelek felvétele az IMF-től és a Világbanktól, a lakosság elszegényedésének folyamatos biztosítására.
3. Barátságos politikai és gazdasági viszony kiépítése a Szovjetunió és Magyarország között. 
3. EU-alárendeltként (tagországként) Izrael és az USA minden világgyarmatosítást szorgalmazó tevékenységének támogatása.
4. Mindennemű szovjetellenes tevékenység megakadályozása.
4. Mindennemű olyan tevékenység megakadályozása, amely a cionista diktatúra megdöntésére irányul.
5. A határok kölcsönös megnyitása a Szovjetunió és Magyarország között. 
5. Az EU antidiszkriminációs és a "szabad letelepedésre" vonatkozó törvényeinek következetes betartása.
6. A volt kommunista párttagok minden büntetés alól való mentesítése. 
6. A politikai és gazdasági elit (továbbiakban: VIP-tagok) vagyonelszámoltatásának a méltányosság és a diszkrimináció-mentesség elve alapján kell történnie.
7. A volt kommunista titkosszolgálat, határőrség és rendőrség megvédése az esetleges megtorlástól. 
7. A VIP-tagoknak, valamint az 1990 óta (bármelyik) kormánypárti országgyűlési képviselőként tevékenykedők megvédése az esetleges megtorlásoktól.
8. A megbízható volt kommunisták más pártokban való indítása a választásokon.
8. A 6. pont szerinti felelősségrevonástól mentesülő VIP tagok az "új ellenzék" tagjaiként indulnak a választásokon.
9. Az államvagyon átmentése a volt kommunisták kezébe.
9. A multinacionális cégek vagyonszerzésének és vagyonmegtartásának minden eszközzel történő biztosítása.
10. Az igazságszolgáltatás megtartása a volt kommunisták kezében. 
10. Az igazságszolgáltatás megtartása a 6. pont szerinti felelősségrevonás alól mentesült személyek kezében.11. Minden zsidóellenes megnyilatkozás, megmozdulás és szervezkedés megtorlása. 
11. Minden anticionista szervezkedést, megnyilatkozást, megmozdulást antiszemitaként feltüntetve gyűlöletkeltővé kell minősíteni, és a résztvevőket ez alapján példás szigorral kell elítélni.
12. A jobboldali vagy szélsőjobboldali pártok indulásának és szervezkedésének megakadályozása.
12. Meg kell akadályozni minden olyan társadalmi szervezet és párt létrejöttét, amely a cionista diktatúra megdöntését célozza alapító okirata szerint, és meg kell szüntetni - alapító okiratában foglaltaktól függetlenül -, ha tevékenysége a cionista diktatúra megdöntésére irányul.
13. Állandó hangoztatása annak, hogy a magyar határok véglegesek, és azokon nem lehet változtatni. 
13. Állandó hangoztatása annak, hogy a magyar határok az EU-ban virtualizálódnak, tehát sem az állampolgárságnak, sem a határok elhelyezkedésének nincs jelentősége.
14. Az új magyar kormány nem tarthat kapcsolatot jobboldali emigrációs személyekkel, szervezetekkel és csoportokkal. 
14. Az új magyar kormány nem tarthat kapcsolatot olyan magyarországi vagy emigrációs szervezetekkel és személyekkel, amelyek a cionista diktatúra ellenzői.
15. A románok, a jugoszlávok és a szlovákok felé csak barátságos nyilatkozatok láthatnak napvilágot. 
15. A Trianoni utódállamokkal (és azok utóállamaival) történő kapcsolatoknak minden esetben az egyoldalú engedményadás elvén kell állniuk.
16. Az 1956-os eseményeket, mint a kommunizmus megjavítását célzó mozgalmat kell beállítani, és csak azokat szabad szóhoz juttatni, akik ezt így értelmezik. 
16. Az 1848-as és 1956-os eseményeket úgy kell beállítani, hogy azok az új kormány eszmei elődei.
17. A magyar hadsereget egyharmadára kell csökkenteni. 
17. A magyarországi katonaság célja a NATO és az EU-hadsereg kiszolgálása, ezért az általunk megkövetelt feltételeknek kell eleget tennie. Minden nemzetvédelmi feladatot - ezért a "honvéd" megnevezést - meg kell tiltani.
18. A Szovjetunió az átmentett kommunistákon keresztül megtartja politikai befolyását Magyarországon, az Egyesült Államok viszont megerősíti gazdasági befolyását a magyar életben. 
18. A cionista diktatúra az átmentett VIP-tagokon keresztül gyakorolja politikai befolyását Magyarországon.Minden, a magyar nemzeti érdekek cionista érdekek fölé helyezését célzó tevékenységet, hagyományápolást és történelemkutatást meg kell tiltani, ami a magyarság elfogadott eredetét és vallását vonja kétségbe.
19. Magyarország teljes garanciát ad a magyarországi nemzetiségek nyelvi, népi, kulturális, politikai és gazdasági jogainak gyakorlására. 
19. Magyarország az EU-Alkotmány szerint "európai" embertípus kialakulását szorgalmazza. A magyar és a magyarországi nemzetiségek nyelvi, népi, kulturális és hagyományőrzését a kozmopolitizmus szellemében "liberálisan" biztosítja.
20. Magyarország teljesen kártalanítja a magyar zsidóságot a második világháború alatt elszenvedett veszteségeiért. 
20. Magyarország be- és visszafogadja és az EU-Alkotmány "harmadik országbeliek" letelepedésére vonatkozó törvényei szerint ad jogot a zsidóságnak arra, hogy Magyarországot, mint államalapító, hazájának tekintsék.

Budapest, Rózsadomb, 1989. március 15 

Budapest 2003. május 28-a és július 9-e között (+KGB, CIA)
· Tulok


 Földrengés, cunami, reaktorbaleset Japánban



Földrengés, cunami, reaktorbaleset JapánbanA Richter-skála szerinti 8,8-as, egyes források szerint 8,9-es erősségű földrengés rázta meg pénteken Japán északi részét. a rengés miatt a Csendes-óceán térségében cunamiriadót rendeltek el. A nem hivatalos becslések szerint már 1700 fölött lehet a halottak száma. A Tokiótól 240 kilométerre fekvő Fukusimában a földrengés miatt szakértők szerint mindkét atomerőmű meghibásodott. A Fukusima 1 nevű atomerőműben reggel robbanás is történt, de maga a reaktor nem sérült meg a japán kormány szóvivője szerint, viszont az összemlott épület környékén 8-9 szeres, az épületben 1000 szeres, a veszélyes szintet meghaladó sugárzás mértéke. A környékről több tízezer embert evakuáltak, de a kitelepítendők száma meghaladhatja a 100 ezret. A minamisanrikui hatóság arról adott hírt, hogy a 17 ezres lélekszámú kikötőváros lakosai közül 9500-an tűnhettek el. A radioaktív szivárgás növekszik Japánban a pusztító erejű földrengés és szökőár után ami pénteken, megölt több mint 700 embert. 



A Tokyo Electric Power, elmondása szerint egy robbanást lehetett hallani helyi idő szerint 3:00, a GMT idő szerint 06:00 -kor, és fehér füstöt lehetett látni tíz perc múlva. Négy munkás sérült meg, és küldtek a kórházba, jelentette a cég.
A TV-jelentés bemutatta a képeket a Fukushima 1-es erőműről. A külső fal teljesen megsemmisült a robbanás során.
A Yukio Edano kabinetfőnök megerősítette a robbanási jelentéseket, de állítása szerint nem a reaktor robbant fel, és tengervízzel hűtik. Az NHK televíziós társaság szerint a Fukushima prefektúrai hatóságok sürgetik az embereket a területen, hogy szorosan zárják be az ajtókat, ablakok, kapcsolják ki a légkondicionálót, és maradjanak otthon. Az NKH szerint, mentők, orvosok és tűzoltók segítségével evakuálják az erőmű 20 km-es körzetén belül élőket. Körülbelül ezer sérültről érkeztek hírek.
A rengések nem maradtak abba. 50 államban rendeltek el cunamiriadót. A pénteki rengés ezerszer erősebb volt, mint a haiti földrengés. További, Richter-skála szerinti 5-6,8 erősségű, 30 rengést észleltek. 



Az orosz külügyminisztérium azt mondta, hogy minden tőle telhetőt megtesz együtt az Aeroflot légitársasággal, hogy evakuálják oroszokat, akik el akarják hagyni Japánt.


A nukleáris és ipari Ügynökség (Nisa) megerősítette az válságot szombat délután. Fukushima egyike a 25 legnagyobb nukleáris erőműnek a világon. A Nisa kapcsolatban áll a Gazdasági, Kereskedelmi és Ipari minisztériumal. Magas szintű a cézium és jód melléktermékek maghasadása, ezekkel jelenleg számolnak és több bizonyíték van arra, hogy a nukleáris összeomlást jelenleg is folyamatban van. Mostanra biztossá vált, a Japánban tapasztalható csernobilihez hasonló esemény. "Ezen a ponton, az események Japánban sok hasonlóságot mutatnak az 1986-os csernobili katasztrófához, ezt jelzi, hogy akár 1,5 m (4,9 láb) reaktor üzemanyag volt kitéve legalábbis részben az olvadásnak, és az azt követő robbanás szétzúzta a falakat és a tetőt - és valószínűleg a többi hasznos részét az ellenőrzési rendszereknek és a hűtőközegnek" (Stratfor magyarázata).
"Tekintettel a nagy mennyiségű kiégett nukleáris fűtőelemekre a medencében, a radioaktivitás kibocsátás lehet rosszabb, mint a csernobili atomreaktor katasztrófája 25 évvel ezelőtt," mondta Kevin Camps , a nukleáris hulladékügyi szakember.
A robbanás előtt a sugárterhelés egy átlagos egyénnél 620 millirems évente. Gyakorlatilag bármilyen növekedése a környezeti sugárzásból, növelheti a hosszú távú megbetegedések számát. A hatóságok jódot osztanak, amely védelmet nyújt pajzsmirigyrák ellen.
Amint a lenti kép illusztrálja, az uralkodó széljárás Japántól az Egyesült Államok felé halad Csendes-óceán felett. és eléri mint 36 óra alatt. Az áramlás nyugatról keletre húzódik, és a felső része a troposzférában van.
Egyes vélemények szerint, a japán kormány nem csak saját népét veszélyezteti a félrevezető tájékoztatással, de több millió embert is az Egyesült Államokban, és Kanadában.

Shengzao Chen, a USGS geofizikusa szerint a Föld kérge megrepedt kb. 400 km hosszon, és 160 km széleségben. A tektonikus lemezek elcsúsztak 18 métert. A rengést 160 utórengés követte, amelyből 141 mérés 5-ös, vagy annál erősebb volt az első 24 órában. Japán fő szigetén egy GPS állomás 8 lábbal (2,4 m) mozdult el a GSI (térinformatikai társaság) szerkezeti térképe alapján, mondta Kenneth Hudnut, geofizikus és a US Geological Survey (USGS).


A japán földrengés hasonló erősségű a 2004-es Indonéziai földrengéssel, ami hatalmas szökőárt, váltott ki, és megölt több mint 200.000 embert, több mint egy tucat országban az egész Indiai-óceánon. "A cunami, nagyjából hasonló méret szempontjából," mondta Gaherty.

(Az indonéziai földrengés kiváltó okairól "több mint érdekes" jelentések láttak napvilágot!)
· Tulok


 A Gardasil HPV vakcina pusztító hatásai


Gardasil a HPV vakcinája. "Lóversenytippeket" ad a méhnyakrák elleni küzdelemben, és amit nem mondanak, hogy a HPV vakcinák több ezer lánynál mutatnak mellékhatásokat. Néhányan közülük meghaltak, az utolsó számadat, legalább 89 ember. Ezeknek a lányoknak szüksége van a segítségre! Tapasztalhatók a reakciók, mint például, görcsök, stroke, szédülés, fáradtság, gyengeség, fejfájás, hasi fájdalom, hányás, izomfájdalom és gyengeség, ízületi fájdalom, autoimmun problémák, mellkasi fájdalmak, hajhullás, az étvágy elvesztése, személyiség változás, álmatlanság, kéz / láb remegés, kar / láb gyengeség, légszomj, szívproblémák, bénulás, viszketés, kiütés, duzzanat, izomfájdalom, kismedencei fájdalom, idegi fájdalom, menstruációs ciklus változásai, ájulás, duzzadt nyirokcsomók, éjszakai izzadás, hányinger, átmeneti látás / halláscsökkenés csak, hogy néhányat említsünk!

Nem ismert a segítséget jelentő kezelés módja. Az áldozatok csendben szenvednek. Az orvosok is elismerik a kapcsolatot, a vakcina beadása és a tünetek megjelenése között, de a kiváltó okokról fogalmuk sincs. Arról sem, hogy hogyan segítsék a betegeket. Így töltik napjaikat az áldozatok. Vizsgálatról, vizsgálatra járnak, újabb szakemberhez mennek, speciálistához, hogy próbáljanak kitalálni valamit, ami segítene rajtuk. Sok ilyen család kezdte el keresni a segítséget a mainstream gyógyszereken kívül, ami bizonyos esetekben, hozhat kisebb megkönnyebbülést is, azonban a legtöbb biztosítási forma nem terjed ki az e fajta kezelésekre, és ennek eredményeként, ez az út nem járható sok lány számára.
Az FDA és a CDC hallgat.
Az egyik vezető fejlesztő, Dr. Diane Harper határozta meg az állítólagos "csoda vakcinát" körülvevő kérdésekre a válaszokat. Dr. Harper, egy orvos, aki nemzetközileg elismert, mint a klinikus és kutató. Ő segített minden fázisban, a toborzó vizsgálatokban résztvevőknek, és nyújtott egészségügyi ellátást, a kísérleti eredmények gyűjtése és a véglegesnek tekinthető adatok értelmezése során.
Kezdetektől fogva kérdések merültek fel, nemcsak a biztonságot, hanem a reklám és marketing tervet illetően. A fiatal női, 9-26 év közötti korosztály méhnyakrák-megelőzésén kívül az FDA megadta jóváhagyását, az azonos korosztályú fiúk betgségeinek gyógyítására is. Dr. Harper sajnálatosnak tartja, hogy adatok csak a férfi rák megelőzésre vannak MSM (homoszexuális férfiak). "Ő így folytatja: "Azoknak a férfiaknak, akik nemi életet élnek, hasznos segítség a Gardasil megelőzésére, az anális intraepithelialis neoplasia 2. osztály és 3. osztály ellen, Ugyanakkor heteroszexuális férfiakon, ezt soha nem tesztelték.".

Harper azt is elmondta, hogy azok számára, akiknél a jelenlegi diagnózis HPV: "Sem a Gardasil ®, sem a Cervarix ® nem fogja gyógyítani vagy kezelni a jelenlegi HPV betegséget, így nincs ok arra, hogy oltására kerüljön az aktuális betegség ellen. A HPV egy korábbi diagnózisa, nem zárja ki a használatát egyik vakcinának sem - az adatok azt mutatják, hogy a mellékhatások oka nem egyértelmű. Van egy távoli imunrendszer hipotézis, hogy egy nagy HPV fertőzésre rosszul reagálna a HPV vakcina, de ez a hipotetikus és elméleti ". A vizsgálatok még folynak. Az álozatok száma nő, és a mellékhatásoktól szenvednek.


 TESLA szabadenergia genátor


(TESLA free energy generator)
A modern világban, energiára van szükség szinte mindenütt. Szinte lehetetlen elképzelni az életet elektromos világítás nélkül, a televíziók, mobiltelefonok, laptop és asztali számítógépek stb. nélkül. Ezek az eszközök energiát fogyasztanak. A legtöbb olyan eszköz, ami az életünket könnyebbé és kényelmesebbé teszi energiát fogyaszt. Szükséges az életmentő eszközökhöz, mint például a szív-defibrillátorokhoz és megszámlálhatatlan sok egyéb dologhoz.

Röviden, az energia nélkül, a modern élet lehetetlen lenne. Azonban nem mindegy, hogy az energia milyen Áron jön. A környezet drágán megfizet az energiatermelésért, akárcsak az állatok és növények, amelyek közös a világban élnek velünk. Ezen túlmenően, az energiatermelésben bejönnek a pénzügyi költséget. Önnek - folyamatosan küldik a villanyszámlát, ami fémjelzi a "A modern kort". Mi van, ha van egy, vagy több módja annak, hogy ellensúlyozza a költségeket? Mi történik, ha megtaláljuk a forrását a szabad energiának?

A "szabad energia" már elfogadottá vált az elmúlt években, így minden joguk megvan, hogy szkepticizmus nélkül tanulmányozhassuk a témát. Azonban az is tény, hogy hála egy ember csodálatos hozzájárulásának tudományhoz és technológiához, a szabad energia Realitás lehet az Ön számára.
Ki volt ez az ember? Milyen találmány adhat lehetőséget az energia termelésére, költség nélkül?

A férfi Nikola Tesla - egy név, ami egyet jelent a villamos energia innovációjával és, igen, az excentricitással. Találmánya, a Tesla generátor, képes arra, hogy felajánlja korlátlan szabad energiát. E téma tárgyát fogjuk vizsgálni, mélyreható pillantást vetve a készülékre. Hogyan működik, és hogyan lehet, megvalósítani otthonainkban.

Link: 
Tesla generátor







Ne feledkezzünk meg arról, hogy Prof. Dr. Szabó László mágneses generátora 1999-2000 óta működik, és energiát termel, ahogy néhány további berendezés is!

"Modern" korunk meghatározói a fosszilis energiát birtoklók tábora, és az ezért az energiaforrásért folytatott háborúk. Iraknak, Palesztinának, a közelmúltban ezért kellett háborút, népirtást elszenvednie. A két országban hárommillió ember halálát okozta a gáz, és az olaj. Háborúk sorával, megszállással, és mint ahogy Magyarországon is, bábkormányok hatalomra juttatásával sajátítják ki ezen energiahordozókat, miközben állandó napirendi pont, az fosszilis energiahordozók elégetése okozta "globális felmelegedés".
Az 1800-as évek közepétől, végétől felértékelődött a kőolaj, majd a földgáz szerepe is, ami kegyetlen harcot indított el a birtoklásáért.
Ennek a harcnak, az egyik első neves áldozata Rudolf Diesel, és azóta tudósok, politikusok, egész kormányok, és emberek milliói haltak meg, a készletek, lelőhelyek birtoklásáért, valamint egyeduralkodókénti megtartásáért. Pedig a megoldás a lábunk előtt hever, persze nem mindenkinek, és ha túléli utánépítője, mert flórát és faunát pusztító felhasználás, és a kényelmesebb, környezetbarát életnek is vannak ellenségei!
Úgy hívják: VILÁGELIT, élén a Rothschild-klánnal!









  A terrorizmus kettős értelmezése




A terrorizmus kettős értelmezéseA Hezbollah főtitkár Seyyed Hassan Nasrallah közelmúltban megfenyegette Izraelt, hogy a libanoni iszlám mozgalom bosszút áll Izraelen Imad Mughniyeh meggyilkolása miatt, ami pánikot váltott ki az izraeli rezsim vezetői között.
A világsajtóban egyre gyakrabban használatos kifejezés, a "terrorizmus kettős értelmezése". A terrorizmus három részből áll, úgymint fej, tor, potroh. Mintha hasonlítana valamire!?! A "fej", az előkészítő terrorizmus, a tervezési fázis, amit megfigyelhető például a Mossad merényleteiben, és a gazdasági bérgyilkosok előkészítő tevékenységében.
A "tor", a gazdasági, pénzügyi terrorizmus, ami egy ország megszállását készíti elő közvetlen nyomásgyakorlással, és zsarolással, fenyegetésekkel. A "potroh" jelenti a katonai megszállást, a gazdaság teljes lenyúlását a terrorizált országban. Ekkor a gazdasági terroristák csápjai rátapadnak a legyengített áldozatra, és kiszívják erőforrásait, javait, vagyonát, és mindent, amit el lehet venni népétől!
Hogy a kullancshorda kikből áll, jól tudjuk!

Mughniyeh-t, a Hezbollah felső vezetéséhez tartozó parancsnok, meghalt, a szíriai fővárosban, Damaszkuszban, 2008. február 12-én egy Moszad-ügynökök kezétől. A merénylet megmutatta, hogy az izraeli rezsim sajnos, intézményesített terrorizmust vezetett be világszerte.
Egy közelmúltbeli beszédében Bejrút szélén, Nasrallah figyelmeztetett, hogy az izraeli vezetők súlyos árat fognak fizetni Mughniyeh megöléséért.
Nasrallah-t is fenyegetik. A Hezbollah harcosai védik a város a cionista rezsim Izrael támadásaitól. Nasrallah reakciójára egy esetleges izraeli csapás lehet Dél-Libanonban. Az eredménye a közelmúltban, regionális és nemzetközi fejlemények középpontjába került.

A Közel-Keletet bevitték "málnásba", amely egy új korszakot eredményezett. Hogy milyen eredménnyel fog kijönni belőle a régió, attól függ, hogy az érintett országok mennyire képesek tanulni, más országok történelméből, mert a módszer hosszú évek óta ugyanaz. Nem sokat differenciál, ha a gabonát a tengerbe öntik a felvásárlóik, vagy nem engedik megteremni! Az egyiptomi elnök, Hoszni Mubarak és a tunéziai uralkodó Zine al-Abidine Ben Ali megbuktatása, előrevetíti az új, jövőbeli politikai változásokat. Ilyen politikai smink fogja eredményezni az újabb mozgalmakat Egyiptomban és Jordániában, az Egyesült Államok ellen és Izrael igazságtalan bánásmódjával szemben az arab és muzulmán országokkal kapcsolatban.
Az elmúlt 30 évben, a muzulmán nemzetek felemelkedésének lehettünk tanúi, amit a lehető legrosszabbul kezelt a Nyugat, beleértve az Egyesült Államokat is. Persze ez a "viselkedés" részben, vagy teljesen megtervezett.
Ahogy máshol is, a diktátorok brutális viselkedése vezetett a radikális pártok megjelenéséhez, az arab országokon belül. Ennek az az oka, hogy az arab diktatórikus rezsimek blokkoltak minden lehetőséget a gazdasági kölcsönös párbeszédekre, feltehetőleg súgtak nekik!
Bin Ali tunéziai és Mubarak egyiptomi diktátorok gyakorolták a legrosszabb formáit a diktatúrának 23 és 30 év alatt, amely végül népszerű felkelésekhez vezetett mindkét országban.
A két diktátor bukása megnyitott egy új horizontot, a muzulmán nemzetek előtt a régióban. Időközben, más arab diktatúrák is az összeomlás határára kerültek. Sajnos ezeket az összeomlásokat, és a várható továbbiakat is, a globális kiéheztetés motiválja, de ez a politikai metamorfózis, veszélyes lehet előidézőjére is! Washington és Tel-Aviv tevékenysége, és a demokrácia elleni támadásaik, alapvetően cáfolják a regionális hegemónia helyreállítási és a régión kívüli hatásköreik érvényességét.
Az arab diktátorok bukása már lefektette az alapjait az izraeli rezsim összeomlásának, és egy sor drámai változásra kerül sor a megszállt Palesztinában a nem túl távoli jövőben.
Ha az izraeli rezsim úgy dönt, hogy ismét támadást indít Libanon ellen, akkor minden bizonnyal szembe találja magát a Hezbollah harcosaival. A reakció nem korlátozódik majd az északi palesztin területekre, hanem kiterjed a műveleti szakaszon Dél-Libanonra, és a Golan-és Nyugat-Sinai területekre is.
Várhatóan Tel-Aviv nem lesz képes harcba lépni több, különböző fronton. Bár a Közel-Kelet földrajzi térképe nem fog változni, a megbuktatott arab diktátorok, és a belső változtatások megkönnyítik Izrael összeomlását.
A 33-napos izraeli háború Libanonban, az egyiptomi, jordániai és szaúdi-rendszerek Tel-avivnak titokban kölcsönadott, operatív támogatással segítettek. Ugyanakkor a jelenlegi helyzet feltűnően eltér a 2006-ostól. Ezért az izraeli rezsim sokkal sebezhetőbb most, és az esetleges agresszió Libanon ellen csak rontani fog a válságon, a Közel-Keleten.
A Hezbollah várhatóan kéri a nemzetközi testületeket, hogy ítélje el az izraeli rendszert, aki szabadon és bűntelenül gyilkolhat, de a nemzetközi szervezeteknek "kettős értelmezésük" van a terrorizmusról.

Ha a Hariri bíróság bejelenti a döntését, a meggyilkolt volt libanoni miniszterelnökkel kapcsolatban, közös döntés fog születni. És ha egy esetleges izraeli agresszió Libanon ellen egybeesik azzal az időponttal, amikor a választott bíróság kihirdeti ítéletét, a Hezbollah nem fog egyedül maradni az arab világban, és támogatni fogják az egyiptomi, tunéziai, jordániai és a jemeni népek.

Remélhetőleg az arab országok észreveszik, hogy például Egyiptomban, "újrahasznosítják" a korábbi, szerbiai forradalom eszköztárát és kellékeit. A hasonlóság több mint gyanús! Az ököl-logó ugyanaz, de a szerbiai ellenállást is a National Endowment for Democracy finanszírozta, tehát nem árt gondolkodni, kinek a "malmára hajtják a vizet az arabok", illetve, beleesnek-e ugyanazokba a hibákba, és az NWO által állított csapdába?
A mostani "finanszírozók között szerepel az Albert Einstein Intézet, a Freedom House , és a Nemzetközi Republikánus Intézet (IRI). Az IRI indiai igazgatótanácsa tagjai John McCain, Lindsey Graham, és a Brent Scowcroft. Amikor John McCain azt mondta: "Látni kellett volna a jövőt, a zavrgásokat Egyiptomban", nyilván nem beszél magáról, mivel ő segített, hogy megtörténjen.
A "forradalom-hullámot segítők" már sorra vették rózsás forradalommal "Grúziát, a" narancsos forradalommal "az ukránt, és jelenleg dolgoznak a hálózatok Fehéroroszországban, Mianmarban (Burma) és 50 más országban. Egy pillantást kell vetni a tevékenységi területeikre, az átfogó globalista napirendre, és egyértelmű, hogy részt vesznek a rendszerváltásban, amely közvetlenül segíti Oroszország és Kína globalisták általi bekerítését.



 "A bárányok (el)hallgatnak!"



"A bárányok (el)hallgatnak!"A "médiatörvény" hatásai már érzékelhetők. Az elnyomó hatalomra terhelő bizonyítékokat feltáró, és éveken keresztül érdemi tényfeltárással foglalkozók tábora fogy. Szerencsére Lakatos Pál archívuma csak a világhálóról tűnt el, sokunk még idejében mentette, ahogy Dr. Léhmann György és Dr. Szeszák Gyula honlapjainak tartalmát is. Ezen közszereplők, valamikor részét képezték a rendszernek. Ki így, ki úgy, de feltárt tények, bűncselekményekről szóló, általuk feltárt bizonyítékok nem tűntek el. Várják, hogy fejére olvassák a hatalomban tobzódó bűnözőknek. A világ változik. Társadalmi, rendszerbeli robbanás előtt állunk, és mint ilyen, magában hordozza, az elmúlt 20 és 66 év felelősségre vonásának lehetőségét. Szerencsére még nem mindenki adta fel, de a nyilvánosság több védelmet jelenthet, mint a csendes meglapulás:

"Lakatos Pál: Végleg eltűntem? (2010. december 31.)
A Kádár rezsimben- ez Aczél György kreálmánya volt-, újságíróként, rádióriporterként a három "T" közül- tűrt, támogatott, tiltott- nekem a "tűrt" kategória jutott. A "rendszerváltáskor", amit akkor idézőjel nélküli valódi váltásnak hittem, voltam én náci, fasiszta, irredenta, antiszemita és rasszista is. Tehát, már akkor is kijutott a földi "jóból".
Aztán, amikor Horn Gyulával is kikezdtem (pufajkás múltja után kutakodtam), azonnal leváltattak a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorának éléről, 1995-ben. Háromévi pereskedés után kerültem vissza- jogerősen-, 1998-ban korábbi helyemre, a főszerkesztői posztra. De csak jogilag. Még egy évig kellett hadakoznom- ekkor már a FIDESZ volt kormányon-, a bíróságon is kivívott jogaimért, de 1999-től ismét ott folytathattam, ahonnan 1995-ben- jogtalanul- eltávolítottak. Ám ez az állapot sem tartott sokáig, 2001. júliusában vezetői kinevezésem nem hosszabbították meg – Kondor Katalin volt a Magyar Rádió elnöke és Perjés Klára a Kossuth Adó főszerkesztője-, majd a rádiót is el kellett hagynom. 2001. július 29-én szólaltam meg ott utoljára. Ekkor a következőképpen búcsúztam: "Már másodszor váltottak le a Vasárnapi Újság éléről. Először 1995. augusztus 24-én, még a Horn-kormány idején, másodszor pedig most, amikor Orbán Viktor kormánya van hatalmon. Egy jobbközép kormány. Furcsa egybeesés ez. Négyéves bírósági hercehurca és legfelsőbb bírósági döntés után kerültem vissza - ide - az eredeti helyemre, 1999. március elején. Azóta - irányításommal és közreműködésemmel - sorra mutattuk be ezt az átalakulásnak nevezett korrupt világot. Beszéltünk - többek között - a növényolajipar és cementipar, az egész élelmiszerfeldolgozó-ipar törvénytelen privatizációjáról. A bankok külföldi, idegen kézbe adásáról. Van olyan bank, amelynek eladásával, a kormánygaranciák teljesítése után a magyar állam, tehát a magyar adófizető polgár, összesen nyolcezer forint bevételhez jutott. És szóltunk az energiaszektor áron aluli, felelőtlen kótyavetyéjéről. Boros Imrét, az Orbán-kormány tárca nélküli miniszterét idézem, akinek magánszámításai szerint 1990 és 1998 között 14 ezer milliárd forint értékű nemzeti vagyont privatizáltak, kétes ügyletek során. Az eladások, az ajándékozgatások után 2 ezer milliárd forint vesztesége "született" az országnak. Eltűnt tehát - teljesen büntetlenül - 16 ezer milliárd forint. Eltűnt a nemzeti vagyon. De 1998 után, az Orbán-kormány idején is hadakoznunk kellett például a MALÉV, a MAHART, a dunai flottilla és a magyar föld megtartásáért. Az utóbbi hónapokban egyre erőteljesebben éreztem, hogy ezzel a politikai hatalmat is részben bekebelező maffiózó csoporttal és a korrumpálhatókkal nem lehet szemben menetelni. Vagy ha megpróbálom, eltaposnak. Ez történt most is. Politikai nyomásgyakorlás és korrupció, ez a mostani leváltásom története.
Furcsa világ a miénk, újságíróké. Itt hatalmon lehetnek egykori és mai besúgók, alkoholisták, reklám percemberkék, akik alamizsna milliókat csúsztattak titkon, az adófelügyelet tudta nélkül, a saját zsebükbe. ÉS hatalmon maradnak a mai Heródesek és a többletpénzért lefelé taposók is. Vannak, akik most gyanúsan hallgatnak. Hallgat például a műsor fölé védernyőt ígérő Vasárnapi Újság Hallgatói Baráti Körének önjelölt vezére. Vajon kivel kötötte meg paktumát? Vannak persze, akik védenek. Legalábbis úgy tesznek, mintha védenének. Mint például tették azt pénteken (2001. július 27-én, vezetői szerződésem meg nem hosszabbításának estéjén) az ATV "Nemzeti" Sajtóklubjának tagjai. Bár ne tették volna, legalábbis ilyen megalázó módon ne.
Az önök támogatását Kedves Hallgatók, aggódását, az együtt töltött vasárnap reggeleket azonban köszönöm.
Most pedig - remélem csak néhány hónapra - én elhallgatok. Addig is beszéljenek, a megmaradt becsületesek mellett, a mai Heródesek és a mai Júdások is. Viszont hallásra, valamikor, valahol."
Ez a viszontlátás és viszont hallás azonban elmaradt. Kékkönyves munkanélküli lettem. Egyetlen újság, egyetlen rádió és egyetlen televízió sem mert foglalkoztatni.
Majd egy kis hetilap, a Magyar Világ befogadott, s Hazánkért címmel ezt a honlapot is elindítottam 2005-ben. S ott folytattam, ahol a rádiós munkám abbahagyatták velem. Közben írtam kilenc könyvet. Több mint háromezer oldalon tártam fel a rendszerváltásnak hazudott időszak, a mögöttünk lévő két évtized pusztításait.
Újságbéli hadakozásaim sem nézték azonban jó szemmel. A könyveimért nem, de a honlapon megjelent írások némelyikéért bíróság elé citáltak, s a jogszolgáltatás közreműködésével jól helyben is hagytak. Nem is egyszer. S tudják, aki már ennyiszer megégette magát, az óvatosabb lesz.
Mivel a 2011. január elsejével életbe lépő új médiatörvényt ismerve azt érzem, azzal szemben fogják alkalmazni, akivel szemben éppen akarják, s én az aczéli "tűrt" kategóriából, az elmúlt évek alatt a "tiltott"-ba kerültem át, ezért, mára, óvatos lettem. A kormányváltást követő törvénykezési gyakorlat- amelynek nagyon sok passzusával- egyet értek- a tényfeltáró újságírásnak nem kedvez, így a honlapomon volt több mint 9.000 írást 2010. december 31.-én, 17 óra 14 perckor eltüntettem. Ettől a perctől kezdve olvashatatlanok.
2001. július 29-én még azt mondtam a Magyar Rádióban: "Most pedig - remélem csak néhány hónapra - én elhallgatok."
2001-ben is tévedtem, hiszen soha többé nem térhettem vissza a Magyar Rádióba, így most már semmit sem ígérek. Azt, hogy az a több mint kilencezer írás valaha is olvasható lesz-e még az én életemben, nem tudom. Hiszen, ebben a "rendszerváltási" kavalkádban csak a játékosok változnak, a csapatszellem, a mögöttes szándék az mindég változatlan."



  DIME: Izrael tiltott fegyvere



Véres és megdöbbentő képek, az izraeli terror-rendszer embertelen, és a lehető legkegyetlenebbül végrehajtott támadásairól, az egyetlen bűnükként felróható, hazájuk és népük védelmében harcoló palesztinok ellen. Csak erős idegzetűeknek ajánlott, bár az ellenség kegyetlensége is a háború része!



Ezekben a napokban romlott a Gázai-Övezet (gettó) helyzete. Most már nincs áram, mert az egyetlen energiaközponthoz szükséges üzemanyag hiányzik.
2007 óta tart a kemény embargó, azon "Nyugat" csendes (beleegyezésével) bűnrészességével, amely Usa-izraeli parancsra elítéli, megtörni próbalja a palesztin népet, miközben pontosan ezekben a napokban Izrael beleegyezésével mindössze a cipőket és a ruhákat szállitó kamionok léphettek be Gázába.
De megér egy kis figyelmet az, ami az utóbbi időben történt katonai vonalon és a válogatás nélküli új fegyverek használata a Közel-Kelet szinpadán, amelyen a hamis feltevéseket - az iráni nukleáris veszélyről - használják föl a figyelemösszpontosítás (figyelemterelgetés) eszközéül.
Keveset és halkan esik szó, az izraeli nukleáris arzenálról, amit a mai napig nagyszerűen elrejtettek az illetéktelen szemek elöl és amelyről nem ismeretes, sem az összetevők, sem pedig a mennyiség; de valószinűleg egy veszély az egész régióra nézve. Még kevesebb információnk van - pár esetet kizárva - amikor NEM KONVENCIONÁLIS (nem megengedett) fegyvereket alkalmaznak, amelyek tehát kívül esnek a bakteriológus és kémikus NBC-nek (NBC háború: ez a kifejezés a nukleáris, biológiai (vagy bakteriológiai) és kémiai háború meghatározása).
(A nukleáris fegyverek száma 1997-es felmérés szerint 400 feletti, (Waren D. Farr- jelentés) ami az évi 60-80 előállítását lehetővé tevő technikával, mára 1000-1500 db-ra is nőhetett, amivel Izrael a világ harmadik legnagyobb atomarzánáljával rendelkezik!)



A gázai offenziva 2008. december 27-től 2009. Január 18-ig alkalmazta válogatás nélkül palesztin civilek mészárlására; a Thasal azaz az IDF izraeli véderő alkalmazta gránátok, tankok és repülőgépek bevetésével Hamas katonák és olyan civil emberek kivégzésére, akik megadták magukat. Pár nap alatt több millió tonna robbanóanyagot szórtak a 378 négyzetkilóméter nagyságú földsávra, ahol 1,5 millió ember élt, ebben a Gulag-ban, ami egy nép kivégzésére szolgál.
Az a hallgatás, amit a média Gáza köré falként emelt, hogy minnél jobban fedve tartsák azokat a háborús bűncselekményeket, amelyeket elkövettek, csak azon kiveteles eseményekre koncentrálva, ahol steril, kézzel barkácsolt kassan rakétakat dobtak néhány kibbutz-ra, de a NEM convencionális fegyverek széleskörű használatáról a hírek és alátámasztások nem kerültek ki.
Viszont kikerültek, köszönet azon orvosoknak, akik a sebesültek megsegítésében résztvettek.



Fehér foszfor (WP), implosion bomba (összeroppant, mintha egy labdát levinnénk az óceán fenekére) és bunker-buster, kazettás bombák, pontencialisabbá tett könnygáz bombák és a szörnyűseges DIME bombak, amelyeket már Libanonban is bevetettek 2006-ban, nem is beszélve a nagy valószínűséggel felhasznált szegényitett urán lövedékekről.



A figyelmet a DIME bombákra kell összpontosítani, amelyek meginkább növelhetik a jövőben a megszállott területek barbár elnyomását. A DIME bombák (Low Collateral Damage vagy Less Lethal Weapons), amelyek az Amerikai Egyesült Államoknak köszönhetik a feltalálót és a gyártot is, és rögtönösen igényt tartott rá Izrael és azonnal be is szerezte őket. A tanulmány, amely a DIME bomba kikísérletezésére és tervezésére irányult, az US Air Force Reserach Laboratóriumban valamint a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumban történt. Minderre az USA kormánya kb. 40 millió dollart költött. Új típusú bombákról van szó, amelyek GPS-szel láttak el, hogy ne tegyenek kárt a környezetbe, mint a neutron bomba, tehát az emberekben okozzák a legnagyobb károkat, de az infrastruktúrákat majdnem érintetlenül
hagyják. Egy külső szén-polimer kivonat, ami olcsóbb és könnyebb, mint a fém, ami lebomlik a robbanás közben, belül pedig Tungszten van por formában más robbanóanyaggal keverve. A Tungszten magas hőálló képességű, nem olvad meg a robbanás közben, de számtalan mikroszkópikus szilánkká válik, amelyek mindent elsöpörnek, ami az útjukba áll a robbanáshoz néhány méterre (hatósugara 4 - 10 méter) és az embereket darabokra tépi, az amputálásokat műtéti pontossággal végzi.



Nagyobb távolságban viszont halálos fegyverként működik és a nano-részecskéknek köszönhetően, a tungszten behatol a bőrbe piciny sebeken keresztül, és itt a szén és a forró fém reakciójaként egészen a csontig hatol. Megöli a sejteket és súlyosan megsebesiti a belső szerveket. Aki túléli, az is szinte bizonyosan rákban betegszik meg, egy bűncselekmeny logikájának eredményeként, amely a kezdeti károk után akarja a káoszba és az összeomlásba kergetni az ellenfél egészségügyi strukturáját, amelyek kötelezően kezelik a harcban már tevekenykedni nem tudó sebesülteket.
Ez egy tipikusan "lakott területre" kikísérletezett bomba. Azon orvosok, akik elsőkent látták el az "új fegyver " hasznalatával megsebesített embereket, sokkos állapotba kerültek látván a seb típusait és, hogy milyen amputálasokra képes.



A fényképről meg lehet győződni, hogy a sebeket, mintha egy ghiottinnal vágták volna el, olyan precíz munkát végzett a bomba hatósugarában levő embereken.
A New Weapons Research Committee feljelentést tett a közvéleménynek ezen fegyverek használatáról, Paola Manduca doktornő és Mads Gilbert, norvég orvos alátamasztása szerint, ok a Norwac tagjai.
Ezekben az években a NWRC sok orvosi és tudományos bizonyítékot gyűjtött össze. Köszönet a libanoni orvosok tanuvallomásainak is, amelyek alátámasztják számos NEM konvencionális fegyver használatát a 2006-os libanoni összecsapásoktól, a 2008/09 gázai mészárlásokig.
· Tulok



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése