2015. október 20., kedd

A Kazárok nem zsidó etnikumúak



A Kazárok nem zsidó etnikumúak





2012. április 15. 12:19Bunyevácz Zsuzsa -Hunhír.info
arpad_feszty.jpgKrónikáink szerint Árpádék a Kárpát-medencét jogos örökségüknek tekintették, és nem véletlenül érkeztek ide. Tény, a Kárpát-medencében Árpádék érkezését megelőzően találunk néhány leletet, ami arra utal, hogy zsidók is éltek itt, ugyanúgy, ahogy a Római Birodalom egész területén. Ez persze nem jelenti azt, hogy a zsidóság „őshonosabb” a Kárpát-medencében a magyaroknál – ahogy azt néhányan szeretnék elhitetni...



Fejtő Ferenc szerint érthető, hogy „néhány zsidó történész és publicista számára egy ilyen múlt kedves” lenne, de az említett néhány leletből ilyen következtetés levonása téves. Ismeretes továbbá, hogy Árpádékkal kabar törzsek is érkeztek, amelyek nem azonosak a kazárokkal, de hasonló etnikumúak. A kazárok türk etnikumú nép

A VIII. század utolsó negyedében a kazár uralkodó és környezete felvette a zsidók vallását, amitől természetesen a kazárok nem váltak zsidó etnikumúvá. Az Árpádék érkezésétől 1526-ig tartó közel 700 éven át a magyarok egy erős, nyílt katonai küzdelemben verhetetlen királyságot hoztak létre Európa közepén.

Kohn Sámuel, Sebestyén Károly, Száraz György vagy Fejtő Ferenc nem nevezhető szélsőségesnek vagy történelemhamisítónak. Egybehangzó megállapításaik szerint a Magyar Királyságban messze jobb sorsuk volt a zsidóknak, mint Európa többi részén. Míg máshol véres üldözések történtek, addig nálunk csupán néhány törvény korlátozza őket: például nem tarthatnak keresztény rabszolgákat, nem láthatnak el állami hivatalokat stb. Azt, hogy ezek többnyire írott malaszt maradtak csupán, mutatja, hogy újra és újra meg kellett hozni ugyanazokat a törvényeket. Az Árpád-házból származó királyok alatt a zsidók – és mások: izmaeliták, böszörmények stb. - helyzetet mindvégig kedvező, nyugodalmas és biztos maradt. Akkor kezdődött üldözésük, amikor a magyar nemzeti dinasztia kihalt, és a nyugatról jött uralkodók behozták a pápaságtól szított megszorítás politikáját. A XII-XIII. században Magyarországon ismeretlenek voltak a pogromok, máglyák, a rituális gyilkosság, a kútmérgezéses vád stb. Amikor Anglia és Franciaország királyai elűzték, a magyar királyok befogadták és privilégiumokkal látták el őket. A pápák például több ízben is megrótták II. Endrét, amiért a kánoni rendelkezésektől és a királyság törvényeitől eltekintve zsidókat magas állami pozícióba emel, és nem kötelezte őket megkülönböztető jel viselésére. Tény, hogy legalább a XIV. századig Magyarországon a zsidókkal szemben nem fordultak elő olyan szervezett erőszakcselekmények, mint nyugati hitsorosaiknál.

Ezt a magyar nép türelmesebb hagyományai és karaktere éppúgy magyarázza, mint a fiatal királyság uralkodóit, egyházi és világi adminisztrációját egyesítő szándék elsőbbsége, hogy a pogányság maradványai ellen harcoljanak – írja például Fejtő Ferenc. A keresztes háborúk idején szerte Nyugaton hihetetlen dúlások, gyilkosságok történtek, nálunk Kálmán király megvédte a zsidókat, a rabló keresztes hadakat kizavarta az országból. Nálunk földbirtokot vehettek, a tiltó rendelkezések a rabszolgatartásra korlátozódnak. II. Endréig a zsidók helyzete aránytalanul kedvezőbb, mint nyugati testvéreiké, a más államokban dívó zsidóadót sem kellett fizetniük.

Gyakran hangoztatják bűnösségünk igazolására az Aranybullát. Ennek 31 cikkelye közül egy foglalkozik velük: „Kamaragrófok, pénzverőtisztek, só- és adótisztek és az ország nemesei ismaeliták és zsidók ne lehessenek.” Látható, a cikkely nem csak ellenük van, és nem okvetlenül bűnösségre utal az, hogy a pénzügyeket nem akartuk idegen kézbe adni.
De ennek sem lett foganatja, mert IX. Gergely pápa panaszolja 1231-ben, hogy a zsidók még mindig viselnek hivatalt. IV. Orbán pápa is megfedte IV. Bélát, hogy kedvez a zsidóknak. A tatárok után a pénzverésben, a pénzügy rendezésében, a pénzverés haszonbérletében méltányos helyet juttatott a zsidóságnak. Az ekkor vert rézpénz jórészt héber betűkkel volt megjelölve, annak jeléül, hogy a pénzverő főnöke zsidó volt. Az ellenük hozott rendelkezések általában a pápák parancsára történtek, például IV. Béla halála után III. Miklós pápa küldötte Budán egyházi zsinatot tartott. Ennek 128 pontja közül egy foglalkozott a velük: elrendelte a zsidó jel viselését, és eltiltotta őket az adóbérléstől. Több szerző is azon a véleményen van, hogy csak nehezen vertek gyökeret a magyar népi tudatban a középkori „hivatalos” zsidóellenes előítéletek.

A XIV. században Európában máshol súlyos üldözéseket kellett elszenvedniük. Nálunk az Árpád-ház kihalása után változott ugyan a helyzet, de még mindig jobb volt a nyugat-európainál. Nagy Lajos át akarta téríteni őket, ha ezt megtették, nem lett bajuk. Akik ezt megtagadták, azokat 1360-ben kiűzte az országból. Meghagyta azonban vagyonukat, ingóságukat, majd miután kb. négy év múlva visszatérhettek, a magyar hatóság segítségére volt a zsidóknak pénzük behajtásában, elfoglalhatták ingatlanjaikat. Nagy Lajos halála után lényegesen rosszabbá vált helyzetük.
A zsidók iránti gyűlölet fészke a városokban a német szellem volt – tartják többen is.

Zsigmond jövedelemforrásnak tekintette őket, ha kellett a pénzük, megvédte őket, azonban míg Németföldön ekkor üldözték, bebörtönözték, máglyára vetették őket, addig nálunk életük és vagyonuk biztonságban volt. V. László kivételével mindegyik magyar uralkodó megerősítette IV. Béla és Zsigmond kiváltságlevelét. De V. László idején sem volt semmi ellenük irányuló erőszak, még Kapisztrán János buzgalma ellenére sem.

Mátyás koronázási menetében zsidók is részt vettek, 1458-ban megerősítette kiváltságaikat.
Uralkodása alatt nem esett bajuk. 1477-ben zsidó prefektúrát létesített. Az udvarhoz is bejáratos volt a zsidó prefektus. Uralkodása idején több kitért zsidó fontos szerepet játszott a közéletben: keresztfia, Thuz János, Horvátország bánja, az egyik leghatalmasabb főúr volt. Testvére, Zágráb püspöke. Ernuszt János, magyar nemesi család őse, főispán, rézbányák igazgatója, fia pécsi püspök. (Később kegyvesztettek lettek.) Mátyás 22 éve a zsidók számára a béke és nyugalom korszaka volt. Igaz, Mátyás ellenezte az ingatlanok zsidó kézre játszását, ezért felmentette a keresztény adósokat a zsidóknak való kamatfizetés alól.

Ulászló is megerősítette a kiváltságaikat. A Németföldön megszokott üldözés azonban elérte hazánkat, 1494-ben például Nagyszombaton vérváddal találkozunk, ugyanebben az évben Budán zsidóellenes zendüléssel, de említhetjük a pozsonyi esetet is, amikor máglyán égették el őket. Ki kell emelnünk Erdélyt, a türelmes hatósági bánásmódot. Bethlen Gábor alatt a zsidók azonos megítélés alá estek az anabaptistákkal és a többi protestánssal. Erdélyben a vallási türelem már-már holland méreteket öltött – írják az említett szerzők.

Az említettekhez hasonlóan nem igen beszélünk a zsidó származású Szerencsés (Fortunatus) Imréről, akiről még a Zsidó lexikon is a következőket írja: 1520 körül mint „állami főbb képviselő érezteti csöppet sem hasznos befolyását a kincstár kezelésében.” Őt okolták azért, hogy Nándorfehérvár elesett 1521-ben, mert későn küldte a pénzt, valamint „káros és erkölcstelen” javaslatot tett II. Lajosnak a pénzügyekkel kapcsolatban. Ahogy arról se, hogy egy héber kútforrás szerint Budát a város zsidó lakói adták Szulejmán szultán kezére! Talán ez is közrejátszott abban, hogy a török kiűzése után a fosztogató katonák katasztrófát jelentettek a zsidóságnak, különösen a budai zsidóság ellen léptek fel. Szemükre hányták, hogy együttműködtek a törökökkel, és támogatásukat élvezték.

Kevés szó esik arról, hogy a Habsburg birodalomban a magyarok elnyomottak voltak és elnyomók. Ahogy azonban megalakulhatott a független magyar kormány, az 1848-49-es vérzivatar közepette a Szemere-kormány és a nemzetgyűlés 1849. július 28-án Szegeden kimondta a zsidók egyenjogúsítását, ami a szabadságharc leverése miatt nem lépett életbe. (Szemere Bertalan így fakadt ki: „A kormánynak fennállása első hónapjaiban mindig a zsidókkal van dolga!”) Tették ezt annak ellenére, hogy a zsidóság szentnek tartott iratában, a Talmudban nem egy keresztényellenes és kirekesztő kijelentésre bukkanunk. A Talmud kb. hatezer oldal, az eredeti héber szöveg többféle fordítása ismert, de most csak azokból idézünk, amelyeket a zsidó tudósok hitelesnek tartanak. Az egyik az angol nyelvű úgynevezett Soncino kiadás, a másik Lazarus Goldschmidt német fordítása, mindkettő a teljes Talmudot tartalmazza. Álljon itt néhány példa belőlük! Egy zsidó nő nem nyújthat nem zsidó nőnek szülési segítséget (Aboda zara 26a). Egy nem-zsidót ki szabad rabolni (Bekhoroth 13b). A nem-zsidókat nem embereknek hívják (Kerethoth 6b). Ádám a Paradicsomban állatokkal közösült (Yebamoth 63) Jézus feltámadt holtából és forró ondóban való főzéssel bűnhődik (Gittin 57). Jézus bestiálisan viselkedett, megrontotta az embereket, pokolra küldte őket. Sánta volt egyik lábára, vak az egyik szemére (Sanhedrin 105b). Mária szajha volt, egy áccsal állt kapcsolatban (Sanhedrin 106). Jézus megkísérelt elcsábítani egy asszonyt, mágiát gyakorolt, Izrael népét rosszra csábította (Sanhedrin 107).

Kevésbé ismert továbbá, hogy az emancipáció feltételeként többen a zsidóság vallási reformját szabták feltételként. A zsidóság vezető között voltak, akik ezt elfogadták, például Löw Lipót. A Pesti Hírlap 1847. június 2-i számában írja, hogy mivel keresztény részről a Talmuddal kapcsolatban vád érte a zsidóságot, elavultnak és érvénytelennek fogják nyilvánítani érintett részeit. (Nem tudni arról, hogy ez azóta megtörtént volna.)




A cionista gőzhenger


Kezdetben sem indult békés sétagaloppnak a jelenlegi, bankárkaszt által előidézett sokadszor megismételt "válság", de mint a második világháború előtt is a helyzet, ez is kezd nagyon eldurvulni. A judeodemokrácia erőszakos terjesztése, cionbérenc katonai diktatúrák létrehozását erőlteti, mivel ez a cél Afrikában, Európában, és az USA-ban is. Az elmúlt hetekben az események felgyorsultak. Az USAmég mindig indokot próbál kreálni Szíria megtámadására, miközben Líbia kifosztása folyamatban van. Az amerikai kongresszus valószínűleg bekalkulálta, hogy a rablásokból befolyó haszon, meddig fedezheti a további agressziókat, bár Szíria megtámadását az ENSZ Biztonsági Tanácsában Oroszország és Kína leszavazta. Az USA-nak, vélhetően túl sok kiverésre váró foga van, mert a "gőzhenger politika" folytatódik, Szíriával provokálva Oroszországot és Kínát. Már a látszatra is alig ügyelnek!

Teljes hír

Kezdetben sem indult békés sétagaloppnak a jelenlegi, bankárkaszt által előidézett sokadszor megismételt "válság", de mint a második világháború előtt is a helyzet, ez is kezd nagyon eldurvulni. A judeodemokrácia erőszakos terjesztése, cionbérenc katonai diktatúrák létrehozását erőlteti, mivel ez a cél Afrikában, Európában, és az USA-ban is. Az elmúlt hetekben az események felgyorsultak. Az USAmég mindig indokot próbál kreálni Szíria megtámadására, miközben Líbia kifosztása folyamatban van. Az amerikai kongresszus valószínűleg bekalkulálta, hogy a rablásokból befolyó haszon, meddig fedezheti a további agressziókat, bár Szíria megtámadását az ENSZ Biztonsági Tanácsában Oroszország és Kína leszavazta. Az USA-nak, vélhetően túl sok kiverésre váró foga van, mert a "gőzhenger politika" folytatódik, Szíriával provokálva Oroszországot és Kínát. Már a látszatra is alig ügyelnek! Az ún. "lázadók", némi félrevezetettek (megvásároltak, felbéreltek, és hasznot remélők) kisebb csoportjától eltekintve, a MI6 és CIA ügynökei, katari reguláris katonai alakulatok, és a brit SAS (különleges erők) csapataiból áll, szemben az Assad reformjai mellett tüntető milliónyi szíriaival. Az ENSZ nukleáris ügynökség azt állítja, hogy korábban észlelt egy ismeretlen komplexumot Szíriában. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökségfeltételezi, hogy Assad rendszere közreműködött a pakisztáni atombomba létrehozásában az 1980-as években.



2007-ben az izraeliek azt állították, hogy lebombáztak egy atomerőművet Szíriában.

Némi egyenlőtlenség látszik a szíriai feltételezett és az izraeli atomprogramok között, mivel az izraeli atomprogram miatt lőtték le annó, J. F. Kennedy-t.
Joseph Cirincione, a Center for American Progress, a nukleáris politikai igazgatója azt mondta: "A támadás célja a Dair el Zor Szíria. Az izraeli légierő nem célzottan, egy nukleáris telephely ellen, hanem a rakétaraktárak fő tárolóhelyét bombázta az országban. Dair el Zor házai alatt egy hatalmas földalatti bázist, ahol a szíriai hadsereg tárolja a hosszú és közepes hatótávolságú rakétáit, amit javarészt Irántól és Észak-Koreától vásárolt. A izraeli légierő támadása egybeesett a 200 Scud B és 60 Scud C rakéta és alkatrészek érkezésével."
A "színházi előadásból" megtudhatjuk, hogy Szíria egy 30 kilowattos (nem mega vagy gigawatt) reaktorával készített nukleáris üzemanyagot és izotópokat "egy tucat ország" számára. A kellékek szállítói ugyanazok, mint Irak esetében. Phillips Petroleum, Unilever, Alcolac, Allied Signal, az American Type Culture Collection, és a Teledyne.Az már mellékes körülmény az ENSZ számára, hogy Szíria bombázása Izrael részéről, a nemzetközi jogot is sérti, igaz, Közel-Kelet harcikutyája Izrael, kész bárkit megtámadni a környéken, mert nagyívben tesz minden egyezményre, szabályra, jogra és vállalt kötelezettségre.

Ez Izraelben is így van. A nyugati népesség, még csak most kezd ismerkedni azzal, amit mi már jóideje tudunk, vagyis azzal, hogy Izrael két legnagyobb összetevője (és itt szándékosan nem használok "lélekszámot") szefard és kazár (a kazár is osztható keleti, és nyugati - askenázi - kazárra). Számszerinti megoszlásuk alapján Izraelben mindössze 8% tartozik a szefárd zsidókhoz, akik szemében valószínűleg a kazár birodalmat Kr.u. 739-740-ben "meglátogató" zsidó kereskedők a pokol angyalai lehettek, mert napjainkra nyakukra szabadították, az egykor mongol területekről kiszorított, és a Kaukázustól északra megtelepedő kazárokat.
Palesztina őslakosai arabok és az egykori Izrael szétzavarása után iszlamizálódott zsidók, akiket most gettókba zárva irtanak, a főként kazár származású "izraeli" katonák. Az "igazi zsidó", ha nem is olyan ritka, mint a fehér holló, de Európában is csak töredékét teszi ki a zsidóságnak.
A kazárok, mielőtt felvették a Talmudista zsidó vallást, sem voltak túl népszerűen, és miután rájöttek a zsidóság vérfertőzéssel előállítható, genetikailag sérült egyedek tömeges pszicho -és szociopaták "gyártási módszerére", a Kazár-birodalom szétverése után is alkalmazták a "technológiát".


Mivel kevesen veszik a fáradságot, hogy a a fogalmak jelentését (
szocio -és pszichopata) tisztázzák, így beidézem a szócikket, felhívva a figyelmet, hogy a képezzünk párhuzamokat kormányaink tagjai és a meghatározás tartalma között (lásd tőlem: "pszichopatások"):

"
A pszichopata a többi embert tárgynak tekinti, akiket manipulál és kihasznál, úgy, ahogy többségünk egy csavarhúzót vagy egy papírzsebkendőt használ. A szociopata gyakran agresszív, nem érez empátiát (bár megjátszhatja) szégyent vagy megbánást a visszaélései miatt. A szociopaták legnagyobb gyengesége, hogy nem tudják magukat különféle érzelmi helyzetekbe beleélni, mások helyébe képzelni. Ennek következtében általában sikeresek, hiszen céljaikat keményen, sőt kíméletlenül megvalósítják. Egyidejűleg a szociopaták sima modorú, gyakran vonzó és spontán személyiségek, meggyőző beszélőkészséggel. Rosszul viselik a monotóniát hamar elunják magukat, állandó szükségletük van különböző impulzusokra ami felelőtlenséggel párosul. Hazudozók, manipulálják a többieket, nincs lelkiismeret-furdalásuk, gyenge az emocionális életük, érzéketlenek, impulzívak azaz csekély mértékben képesek kontrollálni viselkedésüket. Azt a tényt, hogy csak saját céljaikat követik, legtöbb esetben jól tudják titkolni vagy a gyanakvást elaltatni. A társadalomra, környezetre a pszichopátiás beteg jelenti a legnagyobb veszélyt és a szakembert ennek a kórképnek a gyógyítása kecsegteti a legkisebb reménnyel. A veszélyt az is növeli, hogy a pszichopátiás ember nem mindig elvetemült külsejű, riasztó szörnyeteg. Gyakran igen jó intellektusú, simulékony modorú ember, aki kedvességével még a szakembert is megtéveszti. A pszichopata embert leginkább a fejletlen erkölcsi ítélőképesség, a többi ember érzelmeinek figyelmen kívül hagyása, a megbánás és bűntudat hiánya jellemzi. Viselkedésszintjén a pszichopátiás személyiségvonások általában bűnözéssel, hazudozással, sekélyes érzelmi élettel párosulnak.Link
A felsorolt tünetegyüttest nem lehet "megtanulni"! Egy esetben válhat egy korábban normális egyed pszichopatává vagy szociopatává, ha hajlama van rá, és tartós pszichikai nyomásnak van kitéve, ami nem képes kezelni. Az öröklött betegség genetikailag is kimutatható!
Rockefeller-alapítvány által megrendelt zsidó ősgén kimutatására szóló megbízás, csak az öröklött vérfertőzés genetikai torzulásait mutathatta ki, mert ez jól nyomonkövethető.
A szefard-kazár kérdésre azért kellett kitérni, mert 
a kazárok nem volt semmi köze Palesztina földjéhez - kivéve, hogy illegálisan, törvénytelenül elfoglaltak egy idegen országot, az emberek eladták szervkereskedőknek, legyilkolták, vagy börtönbe, gettókban zárták, ami egyenlő a gyilkossággal. Az izraeli cionista bűnözők biztonságban élhetnek, büntetőeljárásoktól mentesen, álzsidóként, és még van mersze kazár-zsidóknak saját magukra értelmezve, antiszemitizmusól papolni, miközben semmi köze a sémi (szemita) népekhez!

Az igazság fáj, különösen, amikor leleplezik a dolgaikat, feltárják a titkos terveiket. A 
Google-ből egyszerűen eltávolíthatók blogok, a linkek a cikkek. Cenzúra? Igen van ilyen! A nyugati értékek közössége", amely annyira demokratikus, hogy a líbiai bombák pusztítását, a polgári lakosság ellen sem engedik bemutatni, a "cenzorok" a bankok és a globális "terror-vállalkozásban" résztvevők. De tudjuk, kik állnak ez mögött. A bankok és a globális ipari vállalatok. A City of London, a Rothschildok, a Goldman Sachs, a Warburgok és hasonszőrű társaik. Cameron már a net korlátozását is kilátásba helyezte a briteknél, de javaslatával nem aratott osztatlan sikert. Az NWO központját már fel is építették Jeruzsálemben,



de akkor feltehető a kérdés, miért települnek át a kazár-zsidók Magyarországra, a "medve" szájába? Izrael sem biztonságos hely, mert hamarosan elkezdődik az Irán-Izrael háború, ami egyet jelent a III. Világháború kitörésével, és ami Izrael teljes megsemmisülésétfogja eredményezni.

Az európai forgatókönyvben is érdekesen alakulnak a fejlemények. 
A görög kormány, minden valószínűség szerint "felsőbb utasításra", népszavazásra bocsátja a segélycsomag kérdését, ami az EU létét fenyegetiPapandreu trónja inog, miközben az EU "vezetés" a bankok feltőkésítését szorgalmazza.A bankok feltőkésítése tulajdonképp azt jelenti, hogy mi adunk pénzt az adónkból, előre "meghitelezve", hogy a bankok nagy haszonnal kiadhassák nekünk a saját pénzünket. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a bankok alá tolt virtuális pénzből az egyre nagyobb kamatterhek mellett, a lakosságnak kell valódi pénzt csinálnia, mert "többnyire" a pénz fedezetét a "munka" képezi! Végeredményben a kormány feladata az, hogy azok a "vállalkozások", amelyek nyereséget és adót tudnak termelni, adminisztratív úton tönkretehetők legyenek, miközben a bankok a válalkozásoktól elszedett pénzből hitelezik a vállalkozásokat. Ebből következik, hogy az
 egyenleg soha sem lehet nulla (pozitív főleg nem), csak minuszos,
ami állami hitelfelvételhez, és további virtuális pénz nyomtatásához kell hogy vezessen. Eközben a jelzálogjogok érvényesítése a bankok tulajdonába juttatja hitelfelvevők tulajdonát, és a kormány a bankok, hűséges kutyájaként, tovább emeli az adókat elvonásokat, amíg az összes bedőlésre, csődre, felszámolásra "ítélt" vállalkozás tönkre nem megy.
 Eredményeként minden magán -és vállalkozási vagyon, a multinacionális cégekhez és gazdáikhoz, a bankokhoz, a bankárkaszthoz kerül! 
Egyúttal teljesen kiszolgáltatottá teszik a lakosságot is, mert az oktatástól, a nyugdíjbiztosításig, az egészségügytől a szociális intézményekig, minden központi irányítás alá kerül. Az egyén, és a nagyobb társadalmi csoportok is irányíthatók, szabályozhatók, zsarolhatók, megfélemlíthetők, és ha szükséges, egymás ellen fordíthatók, kényszeríthetők is! 
A "MIni NWO" terve, és a végrehajtás fázisai megtekinthetők Magyarországon!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése