2015. szeptember 12., szombat

.. ..egy halott zsidó zsebében





  2011-01-14 19:36:11, péntek



Mikre nem találni egy halott zsidó "zsebében..."

Avagy,
a történelem ismétli önmagát, de helyesebb megfogalmazás,
ha azt mondjuk, a lopás, csalás, rablás,
gyilkolás technológiája nem sokat változott bizonyos népcsoportoknál
az elmúlt 2000-3000 évben.

Alábbiakban idézet,
egy neten keringő Cion Bölcsek Jegyzőkönyvei "korszerűsített adaptációból":

"Ezúttal egy történetbe ágyazott, nagyon figyelemre méltó írásnak csak
a kivonatát küldöm tovább.
Ezt azok számára is nagyon ajánlom,kik olvasták a cion-bölcseinek jegyzőkönyveit,
és az ehhez hasonló témájú dolgokat is.

Ugyanúgy, ha figyelmesen olvassák, akkor arra is rádöbbennek,
hogy miért a nagy vehemens küzdelem a keresztyén-keresztény alapú rend ellen.

Miként lesznek a törvények Isten ellenesek és Isten parancsai ellenesek.

A liberális demokrácia immár nyílt harcot folytat a történelmi
keresztyén-keresztény törvények ellen,
hogy Istenellenes és keresztény-keresztyén ellenes törvények uralkodjanak el.

Ugyanakkor elmosódni szándékozzák a nemzetek közötti adottságokat,
amelyeket a keresztyén-keresztény hozzáállás létrehozott immár 2000 éven keresztül.

Ezért az első számú ellenségükké tekintik mindazokat,
akik Krisztus-követőknek vallják magukat.


Mottó:

Ne feledd! -- a parazita, ha vesztét érzi, akkor is öl, ha tudja,
hogy a gazdaállattal maga is elpusztul.


Egy öreg zsidó az alábbiak szerint adja tovább a nagy zsidó titkokat:


1. Létrehoztunk egy demokráciának elnevezett rendszert,
amit az ostoba barmok szabadságnak hisznek.

Nem ismerték fel, hogy a mindenkori jelölőé a hatalom.

Azé, aki megmondja, kire lehet szavazni.

Folyamatosan biztosítani kell, hogy a pártok vezetését,
a mi rendszerünkbe tartozó titkos szervezetbe tömörítsük.

Csak olyanok kaphatnak meg kulcsszerepet,
akik a mi irányításunkat elfogadják, és tudomásul veszik.



2. Ha a látókörünkbe kerülnek olyan egyedek,
akik olyan szervezettekkel ápolnak kapcsolatot,
amely nem a mi irányításunk alatt állnak,
haladéktalanul likvidálni kell őket.

Érdekeinket kevésbé veszélyeztető esetben,
elég köztörvényes bűncselekménnyel megvádolni,
és börtönbe zárni az illetőket.



3. Az általunk irányított pártjaink vezetését és tagságát,
szigorú ellenőrzés alatt kell tartani.

Az arra kiképzett szakértőink pontos választ adnak arról,
hogy ki milyen mértékben megvesztegethető,
ki milyen mértékben zsarolható,
ki milyen módon fenyegethető,
és ki az, aki teljesen a mi oldalunkra átállt egyén,
aki élvezetből is elárulja sajátjait.

Kinek mi jár, a szerint kell kezelni.



4. Különös figyelmet kell szentelni,
a saját fajtája iránt elkötelezett, tehetséges, népszerű emberek irányába.

A likvidálás nem minden esetben célra vezető,
mert könnyen mártírrá válhat az illető,
ami részünkről nem megengedhető.

Az ilyen embereknek állami megbízást kell adni,
még pedig úgy,
hogy amit ellenünk tesz, azt a mi utasításunkra,
a mi igényeinknek megfelelő módon tegye.

Ügyelni kell,
hogy az illető száját, mindig a víz közelében kell tartani,
hogy szükség esetén bármikor le lehessen nyomni a víz alá.

Lehet,
sőt kötelező ősi történelmi alapokon nyugvó társadalmi szerveződések életre hívása,
de nem vezethet a magyarok hőn áhított egységéhez.

Össze kell egy csokorba gyűjteni a hőzöngő hazafiakat,
de megfelelő vezetés mellett, egy helyben kell topogásra kárhoztatni őket.

Ha valami véletlen folytán mégis összeverődne egy nem
mi általunk vezérelt csoportosulás,
akkor azonnal rágalomhadjáratot kell indítani ellenük,
még pedig úgy,
hogy a saját sírhelyeinket, emlékműveinket gyalázzuk meg.

Ezután erre való hivatkozással, bíróság elé citálunk valakit közülük,
akit a mi bíróságunk,
megfelelő média támogatással, jogerősen elítél.


5. Ügyelni kell arra,
hogy az általunk megalkotott törvények, rendeletek,
határozatok megfelelően pontatlanok legyenek, egymásnak ellentmondjanak.

Ennek okán,
a kizárólagosan közülünk kikerülő ügyvédi kart folyamatosan eltartatjuk,
mert állandóan szükség lesz munkájukra.

Továbbá pontosan informálódhatunk ügyvédeink védenceiről.



6. A helyi közigazgatási szervek tudomása nélkül,
minden gazdasági és stratégiai pozícióba,
saját jól kiképzett csatlósainkat kell helyezni.

Csatlós csak ott foglalhat el tiszti pozíciót,
ahol a beépített embereink már jelen vannak.

7. A rendfenntartó erők vezetőinek megengedett
bárminemű bűnszervezet fenntartása,
és működtetése,
csak tudj róla, és vedd el a haszon nagyobb részét.


8. Fontos,
hogy az egészségügybe, az oktatásban,
közművelődésben ne legyenek megfizetve az alkalmazottak.

Így biztosíthatod,
hogy az elsilányosodjon.

Eredeti történelmüket el kell venni.

Annak valódiságát hirdető tanokat, nevetségessé kell tenni,
tudománytalannak titulálni.

Hitvány bűnös nemzet érzetét kell beléjük nevelni.
A szakrális királyságok tényét tagadni kell.

A királyok zsarnokságára és kegyetlenkedéseire kell fektetni a hangsúlyt.

Nem szabad engedni,
hogy a közgondolkodás eljusson a királyság, mint intézmény, vágyáig.



9. A közhivatalokba elbutult,
ostoba, rosszindulatú személyeket kell pozíciókkal ellátni.

Egyes ügyekkel,
több osztálynak, alosztálynak és csoportnak kelljen foglalkozni,
de döntést egyik se tudjon hozni a másik jóváhagyása nélkül.

Semmiképpen nem engedhető meg normális működésük.
Így el lehet érni,
hogy semmi ne működjön, ami nem a mi fajtánk érdeke.



10. Csak azokat a csatlósokat szabad kitüntetéssel ellátni,
akik nem akarnak túl látni egy-egy probléma körön,
és nem fognak annak analizálásába.


11. Minden határon belüli termelést vissza kell szorítani.

A mezőgazdaság tevékenységét veszteségessé kell tenni,
így az,
magától, szinte észrevétlenül, kihalásos módon elsorvad.

Az ipart,
ha már tönkre tettük, nem szabad hagyni, hogy ismét talpra álljon.

Mesterségesen ki kell vonni a pénzt a gazdaság vérkeringéséből.

Jogos járandóságok kifizetését,
meg kell tagadni,
a vállalkozókat el kell lehetetleníteni, ki kell véreztetni.

Amennyiben perre kerül sor, úgy ügyvédeink megint jól járnak.

Hirdetni kell a fizikai munka alantas jellegét.

Csak a szolgáltató ipar működjön kedvünkre, mert így mi dönthetjük el,
kinek adjunk munkát, ezáltal megélhetést.

A nem zsidó származásúak között a cserekereskedelem szigorúan tiltott.

Ez a tevékenység kieshet az ellenőrzésünk alól,
és így elmarad a jogos hasznunk.


12. Mondanom sem kell,
annyira természetes, hogy az írott és elektronikus média minden jelenleg ismert formáját,
tulajdonosi szinten ellenőrizni kell.


13. Minden tudományos kutatóintézet fokozott felügyeletet igényel.
Minden egyes találmány kizárólag a zsidó nemzet fejéből pattanhat ki.

Ha nem lehetséges az eltulajdonítás, az ötletgazdát örökre el kell némítani.


14. A megélhetéshez szükséges
valamennyi
közmű, így az ivóvíz, energia, szennyvízelvezetés, saját tulajdonlásban tartandó.

A szolgáltatás ellenértékének mértékét,
állandóan az elviselhetetlenség határán kell tartani.

A felhasználó így kénytelen állandóan rettegni attól,
mit hoz a holnap.

A létbizonytalanság, a rabszolgasorsban tartás eszköze.

Ezért az egyénnek, a közmű hálózat bármely rendszeréről való lekapcsolódás
nem megengedhető.


15. Tizenötödször.
A gyógyítás,
természet adta módszereit szigorúan tiltani kell.
Kizárólag a tulajdonunkban lévő orvosságok nyújthatnak átmeneti javulást állapotukban.

A mellékhatások kiküszöbölésére megvásároltatott újabb,
és újabb gyógyszerek úgyis biztosítják a folyamatos árbevételt,
és a megfelelő hasznot.

Ki kell fejleszteni olyan vírusokat,
aminek az ellenszerét csak a mi fajtánk ismerheti, és használhatja.

Másik megoldásként úgy kell ezeket a bakteriális törzseket megalkotni,
hogy a mi génállományunkban ne tehessenek maradandó károkat.

Az élelmiszerüket olyan módon kell az asztalukra tenni,
hogy az soha ne lehessen friss.

Hirdetni kell a konzerv és a fagyasztott áruk nagyszerűségét,
így kellő mennyiségű mérgező vegyi anyagot juttathatunk tartósítószer címén
a szervezetükbe.

Ezáltal ismételten, jelentősen növelhetjük gyógyszergyártó iparunk hasznát.


16. Tűzzel, vassal irtani kell a többszöri élet valóságába vetett hitet.

Porból lettünk, porrá leszünk.

Ez legyen a hittétel.
Nem kell,
hogy átlássák, hogy minden cselekedetüknek súlya van.

Éljék le csak úgy az életüket, abban a hitben, hogy nincs több esélyük.
Költsenek, szórakozzanak, éljenek csak egészségtelen életet a mi hasznunkra.



17. Az ellenőrző szervek ellenőrzésének az ellenőrzését is ki kell,
megfelelő besúgó, és fizetett hálózattal építeni.


18. Az államigazgatást
és a magánszemélyeket visszafizethetetlen kölcsönökbe kell csalogatni.

Amikor ez megtörtént,
olyan gazdasági helyzetet kell teremteni,
hogy képtelenek legyenek a kölcsönüket visszafizetni.

Ezáltal az erősebbek, bérlőkké válhatnak saját otthonukban,
a gyengébbek mehetnek az utcára.

A felszabadult ingatlanok kisajátíthatók a világ más részein élő,
fajta testvéreink számára.


19. A semmire való tzigókat ragyogóan fel lehet használni a magyarok ellehetetlenítésére.

Adj nekik jogokat, kötelezettségek nélkül.

Megfelelő rendeletekkel szaporítsd fel állományukat,
majd a jog szerint járó segélyek terheit rakd a magyarok vállára.

A nációk között biztosan felmerülő vitás jogi kérdésekben,
minden esetben a tzigót részesítsd előnyben.


20. A család szentségét tedd tönkre.

Tedd divatossá az egyedül létet, és az egyneműek párkapcsolatát.

Engedd, sőt támogasd a magzat elvételét.


21. Utoljára,
de nem utolsó sorban termőföldjeik tulajdonjogát meg kell mindenáron szerezni.

Nem baj, ha nem művelteted.

A lényeg, hogy a magyar se tehesse.

Az utolsó lehetősége lenne az életbe maradásukra.


Nem engedheted!"


























Balczó Zoltán: Orbán Izraeltől vár oltalmat 

2011. február 01. kedd, 18:15

Orbán Viktor legutóbbi,
a Jediót Ahronót című izraeli lapnak adott interjúja rávilágított
a kormány Izraellel kialakított viszonyára,
valamint a zsidósággal egyre szorosabbra fűzött kapcsolatára - mondta el
a Balczó Zoltán a barikad.hu-nak.

A Jobbik alelnöke szerint Orbán Viktor
a zsidóság karjaiba fut,
a támadások elől.
Emellett megpróbálja az izraeli tőke magyarországi térnyerését bagatellizálni.


Orbán Viktor legutóbbi interjúja megmutatta a Fidesz igazi arcát.
Portálunknak Balczó Zoltán az Országgyűlés alelnöke,
valamint a Jobbik alelnöke fejtette ki véleményét
a miniszterelnök kijelentéseiről.

"Orbán Viktornak az elmúlt héten tett nyilatkozatai arról győztek meg,
hogy a kormány alig kezdte meg a gazdasági szabadságharcot - ezt
a kifejezést a kormányközeli sajtóorgánumok használták - már be is fejezte.
A kormány multikra kivetett adóterhei miatt - amelyek szintén
a gazdasági szabadságharc részét képezték - már támadásba lendültek
az ellenérdekeltek.

Az érdekes az egészben,
hogy a nálunk kivetett különadó töredéke az európai tagállamokban
fizetendő szintnek.
Ennek ellenére Orbán Viktor,
a soros EU elnökséggel összefüggő brüsszeli bemutatkozását már
negatív irányba befolyásolták az ellenérdekelt körök,
igaz mindezt a szerencsétlen médiatörvény támadásaiba bujtatva.
Orbán Viktor emiatt visszakozott a gazdasági szabadságharctól,
és teljes támogatásáról biztosította a zsidó köröket,
sőt Mose Kantornak az Európai Zsidó Kongresszus elnökének ígéretet tett,
hogy negyedévente a konzultál majd a Fidesz,
a magyar és nemzetközi zsidó szervezetekkel."

- nyilatkozta portálunknak Balczó Zoltán.

A Jobbik alelnöke hozzátette:
Orbán Viktor interjújában kijelentette,
butaság, hogy létezne zsidó összeesküvés Magyarország megszállására.
Balczó Zoltán szerint,
a kormányfő Simon Peresz Magyarország felvásárlására irányuló kijelentését
próbálta ezzel bagatellizálni.


Tel-avivi kabaré

,,Ennek azért van jelentősége,
mert ez a mondat nem egy tel-avivi kabaré konferansziéjától hangzott el,
hanem a magyar miniszterelnök mondta ki.
Mindez megdöbbentő annak tudatában,
hogy ismertek azok az izraeli befektetőkhöz köthető
beruházások - pl: Sukoró, Club Aliga, Álomsziget,
most csak a legjelentősebbeket emelem ki - amelyeknél
a törvényeket megkerülésével igyekeztek előnyökhöz jutni,
valamit jelenleg is nyomoznak ezekben az ügyekben.
Orbán Viktor további mondataival előrevetíti,
hogy még több területen és még több üzletben kaphatnak szerepet
ezek a befektetői körök."
- jelentette ki a Jobbik politikusa.

Balczó szerint, emellett ugyanúgy megdöbbentő,
hogy az Európai Unió soros elnöki tisztét ellátó ország miniszterelnökeként,
azon kesereg,
hogy a tagállamoknak fenntartási vannak új tagok felvételével kapcsolatban
miközben ő személy szerint azt szeretné,
hogy Izrael csatlakozzon az európai közösséghez.

Sőt Orbán kijelenti,
hogy ennek a célnak a megvalósításán munkálkodik majd.
A Jobbik alelnöke a barikad.hu-nak adott nyilatkozatában
hozzátette:
európai tagállam miniszterelnökeként rajta kívül egyedül
Silvio Berlusconi mondta ugyanezt,
aki szorult politikai helyzetéből és botrányaiból nem látva más menekülő utat,
ezt a kijelentést állította kommunikációja középpontjába.
A Jobbik alelnöke emlékeztett arra is,
hogy
a Fidesz korábban testvérpártjának választotta az izraeli Likudot,
amelynek komoly politikai szerepe volt a gázai mészárlás elrendelésében.

,,Orbán Viktor a támadások után a zsidóság karjába rohan,
Izraeltől vár oltalmat.
Meglehetősen furcsa ez annak fényében,
hogy
Szent István Szűz Mária oltalmába ajánlotta országunkat.
Emellett természetesen
bagatellizálja a Jobbik térnyerését,
amely próbálkozás meglehetősen erőtlennek tűnik, annak tükrében,
hogy pártunk parlamenti tényező, támogatottsága nő,
valamint az európai nemzeti radikális pártok közül messze
a legeredményesebben szerepelt a tavalyi országgyűlési választáson."
- tette hozzá Balczó Zoltán.

A Jobbik politikusa leszögezte:
a miniszterelnöknek,
a nemzeti párt eredményei miatt kell mentegetőznie és kicsinyítenie
a Jobbik jelentőségét,
valamint magyarázkodnia, hogy történelmi sorsuk miatt nem szeretik a zsidók a Fideszt,
helyettük inkább a liberálisokhoz és a szocialistákhoz húznak.




  2011-01-14 09:21:39, péntek



Exkluzív: megdöbbentő levél Antall Józsefhez izraelita cimborájától:
2009. október 06. kedd, 13:28
a demokrácia a zsidóknak nem elég, többletjogokat akarunk"

A SUNYI ZSIDÓ......



Emlékeztetőül:
most 20 éve, az akkor 57 éves "tanár úr" a nemzeti kerekasztal tárgyalásokon
részt vevő MDF tárgyalódelegációnak általában még csak
a második széksorában kapott helyet, de azért ült ott,
hogy súgjon az első székből vitázóknak.
Hogy aztán gyorsan a megújuló ország legfontosabb választott tisztségébe kerüljön...
Tizenéves korától készült rá - karizmatikus céltudatossággal.
Ezt már ismerősei,
önéletrajzírói és a seggnyalói teszik hozzá. Alább cikkünk tárgyának dokumentuma.

Antallról kétségkívül sokat lehetne írni,
neve egyenértékűvé vált
a magyar jobboldaliság és hazafiság elárulásával.

Az MDF 1990-ben még azt hirdettette, hogy "továris konyec".
Aztán hagyta,
sőt, nem túlzás egy miniszterelnöki posztra 15 éves korától készülő egyénről ezt állítani,
elősegítette az egykori vörös-zsidó bárók milliomos nagytőkéssé való átvedlését.

Minket azonban most nem ez érdekel,
bár - ha egyszer sikerül összegyűjteni és megírni az anyagot - a képzeltbeli
"Rendszerváltás titkos dossziéi"
című műben,
a
"hazánk elárulása és zsidó kézre játszása"

fejezetében Antallról több száz oldalt, ha nem több ezret lehetne írni.
Nem pozitív hangnemben - tegyük hozzá.

Szerkesztőségünkbe eljutott egy levél,
melyet a zsidó Tom Lantos, a magyarság ellenében még Ceausecuval,
a kommunista ördöggel is szövetkező amerikai cionista kongresszusi képviselő
és Antall József váltott.
Bár a miniszterelnök válaszát nem ismerjük, az alábbi dokumentumokból kiderül,
a levélváltás előzménye egy amerikai beszélgetés,
aminek apropóján Lantos egyáltalán nem meglepő módon
a magyarországi zsidóság kivételezett helyzetének eléréséért lobbizik Antallnál.
Érdemes megfigyelni,
hogy a megfogalmazásban nyoma sincs a diplomatikus magázásnak,
önözésnek,
a bensőséges hangulatú levélben Antallhoz úgy szól a héber, mint régi cimborájához.
Valószínűleg azok is voltak a később Orbán Viktorral

a Jobbik és a Magyar Gárda ellen uszító, hazudozó figurával.

"Levelemmel szeretnék visszatérni javaslatainkra" - kezdi a magyargyűlölő zsidó,
pár sorral később, pedig ki is derül,
milyen "javaslatokról"
(magyarán inkább utasításokról) is van szó.

"Szeretném, ha a választások után megtalálnátok azt
a minél átfogóbb magyar szervezetet"
- és az utóbbi húsz év tükrében már tudjuk értelmezni, mit jelent,
ha egy amerikai zsidó azt mondja egy magyar politikusnak:
szeretném.
Magyarán: parancsolja.

A levélben az amerikai Congressional Human Rights Caucus nevű
zsidóvédő szervezetről van szó,
amihez hasonlítani kéne egy magyar zsidófajvédő szervezetnek,
ezt kell Antallnak létrehoznia.

Lantos Tomi meg is jegyzi, hogy két ilyen szervezet közötti együttműködés

"sokat segítene abban,
hogy Magyarország várható új, felvilágosul és progresszív politikája
kellőképpen ismertté váljon Amerikában".

Ez egyúttal azt is jelenti,
hogy ellenkező esetben csak negatív kontextusban említődik meg hazánk az USA-ban

(mint tudjuk, a zsidó akkor is csahol, ha a kisujjunkat nyújtjuk neki,
és a karunk sem elégíti ki, ennél fogva Antallékat,
mint megvetett szolgákat azután is fasisztázták,
hogy minden kívánságot teljesítettek).

Emlékezzünk csak a jenki nagykövetek mennyire örültek az SZDSZ sikerének,
hányszor sajnálkoztak
a hazai "rasszizmus miatt"
magyarán hány és hány alkalommal befolyásolták a hazai és az amerikai közvéleményt.

Ennek tükrében állíthatjuk:
Antallt a zsidó jól átverte.
Meg is érdemelte, igaz, mi, magyar állampolgárok kevésbé.

A következőkben érdemes hosszabban idézni a két antimagyar jó barát levelezéséből.
Íme:
"Nagyon egyetértek veled abban, hogy közös felelősségünk,
hogy a magyar zsidóság helyzetének oly súlyos,
komor történelmi terhére egy új kibontakozás,
kölcsönös megismerés és közös építés alapjait rakjuk le.
Egy,
az amerikai zsidóság és Izrael bevonásával létrehozott
program ifjúsági csoportok tanulmányútjaira a magjánál kezdené
a még meglévő sötétséget eloszlatni.
Ez annál hasznosabb lenne, mert az előítéletek, bizalmatlanság,
kölcsönös gyanakvás első gyökere a tudatlanság, egymás nem ismerése.
Abban sincs közöttünk nézeteltérés,
hogy a magyar zsidóság tragédiáját és az ellenük elkövetett bűnöket
nem kisebbíti annak a mérhetetlen szenvedésnek a felismerése amit a háború,
a szovjet megszállás és a sztálinizmus hozott az egész magyar népre".

Az azóta eltelt időben sokan próbálták már cáfolni

a Rózsadombi paktum néven elhíresült megállapodás létét,
egyszerű összeesküvés-elméletnek titulálva azt.
Kétségtelen,
semmilyen hiteles dokumentum, bizonyíték nincs annak megtörténtére.
Valószínűleg nem is volt rá szükség.
Ám az élet és a tárgyalt levél felérnek egy rózsadombi paktummal,
amely a pletyka szerint a magyar nép jogainak,
tulajdonának semmibevételét,
a komcsik átmentését,

a zsidók előjogainak biztosítását írta elő.

Nos, nemzettestvéreim,
itt van feketén-fehéren, a fenti idézet sötéttel kiemelt részében,

ezt írja a zsidó:

le vagytok ti szarva minden negyven évnyi szenvedésetekkel, '56-al, elnyomásotokkal,
magyarirtásotokkal együtt, a zsidók szenvedései felülmúlhatatlanok.
A levélből egyértelműen kiderül:
Antall és Tom Lantos ebben (is) egyetértett.
Az utóbbi húsz év pedig megmutatta, hogy az ifjúság "nevelése",
azaz az agyak átmosása hova vezette hazánkat.
Ám folytassuk csak tovább az olvasást.

A kommunista diktatúrából épp csak kilépő,
a demokráciával ismerkedő magyarok első miniszterelnökét eképpen
"világosítja fel"
a magyargyűlölő Jordán-pozitív:

"Pusztán a demokrácia azonban a kisebbségnek, így a zsidó kisebbségnek sem elég.
Szüksége van a többség aktív támogatására,
megértésére, megelőző figyelmességére."

Ekkoriban a kommunisták által csődbe vitt Magyarország lakossága épp
a rohamosan növekvő munkanélküliséggel, az elszegényedéssel ismerkedett.
Tényleg,
mi fontosabb lehet a kommunizmusban is tipikusan vezető pozíciókat betöltő,
magyarellenes bűntettek sokaságáért felelős zsidókkal szembeni tolerancia
napi tanúsításánál egy ilyen helyzetben?

Tom Lantos számára nyilván semmi,
de egy magát nemzeti érzelműnek valló, magyar miniszterelnök számára?

"Kettőnk kézszorítása egy ilyen magyar társadalom iránti elkötelezettségünk pecsétje "
- kezd búcsúzni a zsidó, majd hozzáteszi:

"Anette nevében is üdvözöllek".

Nos, mindenki számára világos,
hogy a levél több, mint egy történelmi dokumentum.
Gyakorlatilag elég egy Antall-ellenes rövidebb vádirat összeállításához.
A Rózsadombi Paktumként közismert "dokumentum "szerint,
a '89 utáni új rend majdani képviselői többek közt arra is kötelezettséget vállaltak,
hogy nem bolygatják a kommunista terror ideje alatt elkövetett bűnöket és azok felelőseit,
illetve kötelezik magukat arra,

hogy a zsidóknak kinyalják az ülepét.

Most sarkosan fogalmaztam, de nagyjából ez a lényege.

Az említett budai titkos megállapodást létrejöttét sokan próbálták cáfolni,
megtörténtét azonban még,
ismételjük senkinek sem sikerült hitelt érdemlően bizonyítania.
Az említett, kétes iromány két pontja is
(az általam ismert változat húsz pontjából) foglalkozik a zsidósággal.
A 11. és a 20. pontok alatt a régi-új rend képviselői kötelezik magukat,
hogy minden zsidóellenes nyilatkozatot üldöznek,
megmozdulást és szervezkedést megbüntetnek,
valamint Magyarország teljes mértékben kárpótolja a zsidóságot,
a második világháború során állítólagosan bekövetkezett veszteségeiért,
noha már a kommunizmus idején is történt zsidókárpótlás.

A magyarellenesség pecsétje: egy kézfogás

Az Antallnak címzett és Tom Lantos zsidóbűnöző által jegyzett levél tanúsága szerint,
ha nem is egy titkos paktumban,
de a zsidóság kivételezett helyzetét már a rendszerváltás hajnál elkezdték kidolgozni
a metszettek,
és ebben hű társara leltek - a levél által most már bizonyítottan -
magyarországi parlamenti politikusokban,
magában a miniszterelnökben is.

Érdekes a levél keltezése is:

1990. február 7-én íródott, akkor, amikor Magyarországot épp
a Dunagate-botrány tartotta lázban és készülődött az első,
állítólag szabad választásokra.
Sokak előtt világos volt,
hogy Antall József lesz a miniszterelnök.
Nos,
a fentiek fényében túlzás nélkül állíthatjuk:
a zsidó nem véletlenül kopogtatott Jóska barátjánál és bizony megértésre talált nála.
(Ugyancsak ebben az időszakban,
1990. februárjában,
Soros György a magyarországi politikai vezetők és
leendő pénzügyérek számára szervez Londonban egy találkozót,
melynek témája:

magyar adóssághiány lehetséges kezelési módja.
Míg Lantos a zsidóság kiváltságos helyzetének eléréséért lobbizik Antallnál
- nem kevés sikerrel -, ezzel egyidőben Soros pedig eléri,
hogy a magyarok továbbra is törlesszék az államadósságot.

Ha valaki elhiszi,
hogy a két tetűhintás:

Soros és Lantos nem egyeztetett egymással ezekben az időkben, az megérdemli.

Kérdés:
mikor fognak a hazai parlamenti pártok elszámolni
az úgynevezett Antall-örökséggel kapcsolatban?

Miből is áll ez az örökség tulajdonképp?

Tán csak nem a Tom Lantos és Antall József közötti kézfogás
írja ma is a hazánk sorsát?

Mivel a fenti kérdésekre, épp úgy mint a rendszerváltásnak hazudott átvedlés korszakáról,
valamint az első "szabadon választott"

(valójában csak a nemzetköziek által engedélyezett,
felülről szervezett pártok rúghattak labdába)
miniszterelnökről mai napig csak részben derült ki,
hogy mily mértékben és kikkel működött együtt
hazánk gyarmatosításában,
valamint mivel Antall József személyét a honi hivatalos közbeszéd szent tehénként kezeli,
s már a judeobolsevikok számára is pozitív hivatkozási alap lett,
a Kuruc.info elindítja
a "húsz év hazugság" fedőnevű tényfeltáró akcióját.

Kérjük,
hogy azok a személyek, akik 1988-tól 1992-ig Antall József környezetében,
vagy valamely ellenzéki párt,
esetleg az állampárt felső vezetésében vagy annak közelében tartózkodtak,
illetve birtokukban van bármely olyan dokumentum,
mely - még ha csak részlegesen is -,
de hazánk ellen tevékenykedő politikusok tetteiről számol be,
vagy akár csak szem és fültanúja volt gyanús eseményeknek akkoriban,
kérjük írjon
a wahrheitgeyer88@csiga.gmail.com

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük.
Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címre!

(Fontos tudni: az említett emilcímre elküldött anyagokat,
azok feladóinak adatait bizalmasan kezeljük.
Kérjük írják meg előre, hogy nevük közölhető-e, ha nincs erre vonatkozó megjegyzés,
akkor nem tesszük közzé azokat.
Az említett internetes postafiók csak leveleket fogad,
válaszra innen senki ne számítson - biztonsági okokból.)

Derítsük ki együtt,
hogy kik a főbűnösök és tárjuk a nyilvánosság elé szennyes múltjukat,
jelenüket!

Köszönettel, kitartás!

(Florian Geyer, Kuruc.info)

NEMZETI HÍRHÁLÓ




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése