2015. augusztus 2., vasárnap

A Kaufman -terv



A Kaufman -terv



Theodore Nathan Kaufman amerikai üzletember a szerzője annak a könyvecskének, amely a 

Germany Must Perish! (Németországnak pusztulnia kell!) 
címmel 1940 végén vagy 1941 elején jelent meg Newarkban. Kaufman New York Manhattan nevű városrészében született, zsidó üzletember volt és ő töltötte be az American Federation for Peace (Amerikai Békeszövetség) nevű szervezet elnöki tisztét. A 96 oldalnyi könyvecske 25 centbe került és New Jerseyben működő Argyle Press jelentette meg. Hamarosan megjelent a könyv második kiadása is és a posta útján széles körben terjesztették. A megjelenési időpontból tudjuk, hogy ekkor az Egyesült Államok még hivatalosan semleges magatartást tanúsított, tehát nem vett részt a világháborúban. Erre csak az 1941. december 7-i Pearl Harbour elleni japán támadás után került sor. Németország és Japán megállapodása szerint, ha bármelyik felet támadás éri, akkor a másik szerződő fél is harcban álló félnek tekinti magát.Kaufman azt javasolja, hogy Németország teljes lakosságát szisztematikusan sterilizálni kell. 
Ennek a javaslatnak az amerikai sajtó széleskörű nyilvánosságot adott. A Time magazin 1941. március 24-i számában Kaufman tervét szenzációs elképzelésnek nevezte. A Washington Post azt írta róla, hogy egy provokatív elmélet, amit rendkívül érdekesen tálaltak. A New York Times fennkölt humanizmussal írta róla: „Az állandó béke terve a civilizált népek körében.” A Phildelphia Record című lap úgy kommentálta, hogy őszintén mutatja be a náci lélek sötét mélységeit.

Németország propaganda-minisztere, Joseph Göbbels, örömmel vette kezébe a könyvet. Elmondta magánbeszélgetés során, hogy „Ez a zsidó (Kaufman) rossz szolgálatot tett az ellenségnek. Ha az én kérésemre állította volna össze ezt a brosúrát, akkor sem végezhetett volna jobb munkát."
Göbbels utasítására a német sajtó erősen feljátszotta Kaufman javaslatát a német nép sterilizációval történő elpusztítására. 
A Berlinben megjelenő Der Angriff nevű napilap címlapján foglalkozott a könyvvel
 1941. július 23-án. Azt a címet viselte, hogy Ördögi terv a német nép megsemmisítésére. Egy másik címfelirat pedig úgy szólt, hogy az Ótestamentumi gyűlölet. A Das Reich című hetilap 1941. augusztus 3-i száma hosszabb részleteket közölt a brosúrából.

Szemléltessük néhány idézettel, hogy is látja Németország, a német nép történelmi szerepét a Kaufman-terv szerzője. „A jelenlegi háború nem Adolf Hitler elleni háború. Nem is a nácik elleni háború. Ez népek háborúja népek ellen; civilizált népek, melyek látják a fényt, háborúja civilizálatlan barbárok ellen (németek), akik a sötétséget tartják becsben. Ez a német nemzet és az emberiség közötti küzdelem. Hitlert nem lehet jobban felelőssé tenni ezért a német háborúért, mint a császárt az utolsó háborúért, sem Bismarckot a császár előtt. Nem ezek az emberek kezdeményezték, vagy indították meg Németország háborúit a világ ellen. Ők egyszerűen visszatükrözték a német nemzetbe beléoltott vágyat a hódítás és 
a tömeggyilkosság iránt. Ezt a háborút a német nép indította. Ők a felelősek érte. Ezért őnekik kell megfizetniük a háborúért. Máskülönben mindig lesz német háború a világ ellen. És amíg ez a kard függ a világ civilizált nemzeteinek a feje felett, nem számít, hogy milyen reményeket táplálnak, mennyire kitartóak az erőfeszítéseik, soha nem sikerül nekik megteremteni annak a tartós békének az erős és szilárd alapjait, amelyet először létre kell hozniuk, ha valaha is el akarják kezdeni egy jobb világ építését.

Nemcsak azt kell elérni, hogy ne legyenek többé német háborúk; nem szabad a legcsekélyebb lehetőségnek sem megmaradnia ahhoz, hogy egy újabb előfordulhasson. A jelenlegi küzdelem célja a német agresszió végleges leállítása kell, hogy legyen, ne pedig csak átmeneti engedményre kerüljön sor. Ez nem Németország feletti katonai uralmat vagy politikai és területi engedményekkel elért békét, vagy a legyőzött nemzet bűnbánatán alapuló reményt jelenti. Az ilyen megoldások nem nyújtanak elegendő garanciát arra, hogy nem lesz többé német agresszió. Ezúttal Németország totális háborút kényszerített a világra. Ennek eredményeként késznek kell lennie, hogy totális büntetést fizessen érte. Egy és csakis egy ilyen totális büntetés létezik.
Németországnak örökre el kell pusztulnia! Nemcsak képzeletben, hanem valóságosan.
(Germany Must Perish 5. oldal)

A könyv 10. oldalán ez olvasható: „Miért szüljünk gyermekeket, miközben Németország háborúkat robbant ki?” A következő oldalon: „Tegyük fel, hogy ismét arra kényszerülünk, hogy öljünk. A háborúkat csak ilyen öléssel lehet megnyerni, nem pedig hősi halállal.” Két oldallal később ezt olvashatjuk: „Amikor eljön a Németországgal való leszámolás napja és ez el fog jönni, egyetlen nyilvánvaló válasz lesz. Egyetlen államférfinak, politikusnak vagy vezetőnek, aki felelős a háború utáni rendezésekért, sincs joga ahhoz, hogy hamis személyi érzésektől vagy különleges álszenteskedésből vagy arra hivatkozva, hogy  vezetői megtévesztették, azt állítsa, Németország méltó arra, hogy újjászülethessen. Ismét egy oldallal tovább lapozva, ezt olvashatjuk: „Sőt mi több, nem engedhető meg, hogy figyelmen kívül hagyja az egyszerű emberek önzetlen áldozatát azért, hogy az a fenevad, amely Németország, soha többé ne pusztíthasson végig a Földön. Nincs többé alternatíva: Németországnak el kell pusztulnia.” A könyvecske 33. oldalán Kaufman ezt a megállapítást teszi: „Az ismétlés kedvéért, Németország világuralmi elképzelése, a népek rabszolgasorsba taszítása nem politikai hit. Ez a gyűlölet és a türelmetlenség, a gyilkolás és a rombolás és a szabadjára engedett szadista vérontás erőszakos és égő evangéliuma…”

Kaufman ezt megelőzően a 28. oldalon megállapítja: „A németek veresége semmi esetre se fogja megszüntetni a hódítás és a világuralom megszerzése iránti vágyukat. Csak egyetlen mód van e vágyuk végleges megsemmisítésére: lehetetlenné kell tenni a világuralom elérhetőségét a németek számára, és ezt csak egy módon lehet elérni, ha Németországot eltávolítjuk a világból.”

Kaufman ezután leírja e megsemmisítés forgatókönyvét. Németország elveszítette a háborút, békét kér. A győztes nép erkölcsi imperatívusza, hogy Németország örökre megsemmisüljön, ezért
 a háború utáni döntéshozóknak el kell rendelniük a németek tömeges sterilizálását, 
mert az a legjobb eszköz a végleges eltávolításukra. E célból

1.      Azonnal és teljesen le kell fegyverezni a német hadsereget és valamennyi fegyverzetet el kell távolítani Németországból.

2.      Valamennyi német nehézipari és közszolgáltató üzemet erős őrizettel kell ellátni és az üzemek dolgozóit ki kell cserélni a győztes szövetséges államok munkásaival.

3.      
A német hadsereget csoportokra kell felosztani és erősen őrzött területekre kell szállítani, ahol rövid úton végrehajtják rajtuk a sterilizációt.

4.      
A polgári lakosságot, mind a férfiakat, mind a nőket, úgy kell elosztani területi szektorokként, hogy végre lehessen rajtuk hajtani a sterilizációt.

5.      Miután végrehajtották a sterilizációt a német hadsereg tagjain, a katonákat munkaosztagokba kell átcsoportosítani, és velük kell felépíttetni azokat a városokat, amelyeket ők romboltak le.

6.      
Németországot fel kell darabolni, és területét szét kell osztani. 
A mellékelt térkép eligazít a lehetséges területi kiigazításokról, amelyekre Németország teljes eltüntetésével kapcsolatban szükség van.

7.      Korlátozni kell a német polgári személyek utazását egészen addig, amíg valamennyin végre nem hajtják a sterilizációt.

8.      A német lakosságot kényszeríteni kell, hogy a számára kijelölt területeken megtanulja a helyi nyelvet és egy éven belül valamennyi könyv, újság és más sajtótermék 
német nyelvű kiadását meg kell szüntetni.
Ugyancsak korlátozni kell a német nyelvű rádióadásokat, és fel kell számolni a német nyelvű iskolákat.

9.      Egyetlen kivételként az általános sterilizáció szigorú végrehajtása alól a Kaufman-terv lehetővé teszi, hogy azok a németek elkerüljék a sterilizációt, akiknek valamelyik győztes országban rokonai élnek, akikhez kivándorolhatnak, és akik pénzügyi felelősséget vállalnak eltartásukért és erkölcsi magatartásukért.

Theodore N. Kaufman a Newark-ban megjelenő Jewish Chronicle munkatársa volt. Kaufman úgy gondolta, hogy normális halálozási számot figyelembe véve
 a német nép létszámát évente fél millióval lehet csökkenteni. 
Ha a sterilizációs terve megvalósul, akkor
 két nemzedék után már lényegében befejezett ténnyé válhat a német lakosság felszámolása. A könyv tartalmaz egy térképet is, amelyben már Németország területe szét van osztva a szomszédos államok között.

A Német Szövetségi Köztársaságban 1985-ben tette közzé a Kaufman-terv szövegét Erich Kern a „Verheimlichte Dokumente” című kötetében. Wolfgang Benz történész azonban már 1981-ben azt hangsúlyozta, hogy a Kaufman-tervnek egyáltalán nem volt akkora jelentősége, mint ahogy azt a náci propaganda állította.
 A könyvnek ezt a bagatellizálását azonban nem támasztja alá az, hogy széleskörű sajtónyilvánosságot kapott és befolyásos hírügynökségek és lapok nem tiltakoztak ellene, hanem elemző írásokat közöltek róla.

Alfred Schickel történész a Zeitgeschichtliche Forschungsstelle (Kortörténeti kutatások) keretében Ingolstadtban 1994-ben kimutatta, hogy Kaufman a második világháború során egy második Németországra vonatkozó tervet is közzétett „No more German Wars” (Soha többé német háborúkat) címmel. Kaufman itt arról értekezik, hogy a németséget úgy is meg lehetne semmisíteni, ha Németország külföldi hatalmak állandó megszállása alá kerülne, és 
ha a német fiatalság nevelését radikális agymosással lehetne egybekötni. 
Benz szerint Kaufman ebben az 1942-ben publikált írásában már többé nem említi a tömeges sterilizálást a németség felszámolása eszközeként.



„The City of Man”



A Kaufman-terv nem az egyedüli említésre méltó dokumentum ebből az időszakból. 1940 végén az Egyesült Államokban és Kanadában egy másik könyvecske is kapható volt. A 113 oldalas könyv ezt a címet viselte: „The City of Man – Declaration on World Democracy” (Az ember városa – Nyilatkozat a világdemokráciáról). A könyvecskét kézbe vevő hiába keresi, ki a szerző. Ehelyett 17 kiadó neve is fel van tüntetve, köztük neves közéleti személyiségek és magas rangú szabadkőművesek nevei, így például Herbert Agar, Frank Aydelotte, G. A. Borgese, William Yandell Elliot, 
Oscar Jaszi (Jászi Oszkár), Alvin Johnson, Hans Kohn, Thomas Mann, Reinhold, Niebuhr.
 A The City of Man című kötetet háromszor is kiadta a The Viking Press New Yorkban három hónap alatt. Az első kiadás 1940 novemberében volt, a harmadik pedig 1941 januárjában. 
 Ez a tény arra utal, hogy a kiadók és akik mögöttük álltak, fontosnak tartották a könyv elterjedését. 
Már a fordítások is megkezdődtek a különböző világnyelvekre.
 Hirtelen azonban eltűnt a könyv és többé sehol nem lehetett megkapni. 
De nemcsak az üzletekben nem volt beszerezhető, de a könyvtárakból is eltűnt. Ha valaki tudakozódott iránta, akkor azt a választ kapta, hogy nincs meg nekik ez a könyv és a katalógusukban sincsen nyilvántartva. Johannes Rothkranz-nak azonban sikerült az 1990-es években nagy nehézségek árán egy eredeti kötethez hozzájutnia. Innen tudható meg, hogy mi is volt a könyv kiadóinak az üzenete az emberiség számára.

Ez röviden annak a bejelentése, hogy eljött az emberiség számára az a lehetőség és szükségszerűség, hogy létrehozza a világállamot,
 ha ugyanis csak egyetlen állam létezne a Földön, akkor többé nem kerülhetne sor háborúra a különböző államok között. 
Ezért arra ösztönzik az emberiséget, hogy ragadják meg ezt a kedvező alkalmat. Mivel a könyv hirtelen eltűnt, arra kell következtetnünk, hogy a világpolitika nem látható terében működő döntéshozók idő előttinek találták ennek a tervüknek a nyilvánosságra hozatalát. A könyv megjelenése mellett döntők valószínűleg tévesen mérték fel a helyzetet, és ezért vallották meg nyíltan hosszú távú világstratégiájukat. Az idő azonban mégsem volt a legkedvezőbb a második világháború kezdetén. Felismerték a hibát, és ezért a könyvet azonnal visszavonták. A tizenhét kiadóként megjelölt személy nyilván nem egyedül döntött arról, hogy bejelentsék: eljött a világállam létrehozásának az ideje! Nyilvánvalóan valamelyik háttérben meghúzódó titkos szervezet megbízásából vagy jóváhagyásával jártak el. Abból lehet következtetni e háttér-szervezet természetére, hogy célja a nemzetállamok felszámolása és az egy központból irányított új világrend, a világdemokrácia globális uniójának a létrehozása. 
Aki tanulmányozta a szabadkőműves irányzatok, köztük az Adam Weishaupt nevével fémjelzett Illuminátus-szövetség dokumentumait, az tudja, hogy itt az általuk kidolgozott hosszú távú világstratégiáról van szó.


 A „tenyésztési háború” - Ernest Hooton professzor elképzelései



A második világháború során Ernest Hooton neves amerikai antropológus is közreadott egy a Kaufman-tervhez hasonló javaslatot. 1943. január 4-én jelent meg a New York-i P. M. című napilapban a „Breed War Strain Out of Germans” (Tenyészési háborúval megszűrni a németeket) című írása, amelyben kifejti azt a „kitenyésztésre” vonatkozó tervét,
 amelynek az alkalmazásával el lehetne pusztítani a német nacionalizmust és agresszív ideológiát 
egyidejűleg megtartva és továbbfejlesztve a németek kívánatos biológiai és szociológiai tulajdonságait.

A Harvard Egyetem professzora genetikailag akarta átalakítani a német nemzetet,
 bátorítva a német nőket, hogy ne német férfiakkal házasodjanak, akiket nagy számban költöztetnének át Németországba. A német férfiakat pedig arra kényszerítenék, hogy távozzanak Németországból és ne német asszonyokkal lépjenek életközösségre. 
10-12 millió németet a szövetségesek ellenőrzése alatt áttelepítenének más országokba Németországból, és kényszermunkára fognák őket. Hooton professzor szerint ez jelentősen csökkentené a „tiszta” németeknek a születési rátáját, a társadalmi összetétel megváltozása pedig csökkentené a németek agresszivitását, mivel 
a nemzeti önazonosságuktól megfosztott és agymosáson átment egyének létszámbeli fölénybe kerülnének a németországi lakosságon belül. 
Hooton szerint 20 év alatt ezt a programot sikerrel végre lehetne hajtani. Ez alatt az időszak alatt bátorítani kellene a tömeges bevándorlást Németországba,
 elsősorban nem német nemzetiségűeket kellene betelepíteni.

E sorok írójának alkalma volt megtapasztalni, hogy 
a Német Szövetségi Köztársaság vonatkozásában részben végre is hajtották ezt a programot például török, jugoszláv, olasz és más országokból történő tömeges betelepítéssel. 1945 óta folyamatosan csökken a németek születési arányszáma és helyükbe fajilag és kulturálisan más származású külföldi betelepülők léptek. A transznacionális szervezett magánhatalom számára egy ilyen fejlemény többszörösen is előnyös.
Egyrészt gyengíti az adott nemzetállamot és annak kulturális kohézióját, másrészt sokkal olcsóbb a betelepülő munkaerő, mint az adott ország lakossága fertilitásának a szinten tartása 
és növelése szociális intézményei magas szinten tartásával.

(Zárójelben utalunk arra, hogy ehhez hasonló  probléma 
2007 tavaszán Magyarországon is felmerült. Kiderült, hogy a kormányzat a csökkenő magyar lakosságot nem a szükséges szociális támogatással kívánja utódok felnevelésére ösztönözni, hanem e helyett tervbe vette olcsó ázsiai munkaerő tömeges, milliós nagyságrendű betelepítését középtávon.)


a nemzetallamokat fel kell higitani a magas kulturaju bevandorlokkal, mondja ez a torekeny kis nenike, aki az ot befogado svedorszagot vagja haza, es buszken vallalja, hogy minden terv szerint halad.

Barbara Lerner Spectre


zsidók játszanak a vezető szereppel az európai multikulti támogatásában:
botrány
Egy Paideia nevű szervezet vezetője, mely Svédországban székel, a Wallenberg alapítvány és a svéd kormány támogatásával alapult zsidó eszmék terjesztésére. Egy Egy Svédorszég nevű egyesület vezetőjeként multikulturalizmust terjeszt európaiak kiirtására saját hazájukban. Noha az USA-ban született, Spectre Palesztinába (inkább értsd: izraelbe?)vándorolt ki 1967-ben, majd 1999-ben Svédországba ment, ahol azóta bomlaszt. Férje Philip Spectre rabbi, aki a stockholmi zsinagóga rabbija volt a 2000-es években.
Európai polgárjogi harcosok undorral hallgatták nyilatkozatait, melyekben demográfiai tömeggyilkosságot szorgalmaz Európában az IBA-News újságban, melyet a megszállt Palesztinában nyomnak, és amely cionista eszméket terjeszt.
Európa nem tanulta meg a multikulturalizmust. Az átalakulás fájdalmainak vagyunk tanúi. Európa nem lesz egységes, mint a múlt században volt. Zsidók a változás mozgatói. Nagy változást kell Európában létrehozni. Most mennek át a multikulturális módba, és nehézményezik, hogy zsidók vezetik a változásokat. De anélkül a vezető szerep nélkül és anélkül a változás nélkül Európa nem marad fenn.
Barbara Lerner Spectre, IBA-News, 2010.

multikulturális vagy internacionalista, mindegy

Sternnek vagy Singernek hívták, már nem emlékezem rá biztosan.
Az ember ingerülten nézett rám: - Neki kell jönnie és szocialistáknak. Ők majd megmentik Magyarországot. 
- Sajátságos, hogy azoktól várja a haza megmentését, akik megtagadják a haza fogalmát. 
- Nem is úgy értettem - mondotta az ember. - Éppen ez volt a baj Magyarországon. Itt mindig a hazáról beszéltek és a nemzetről. Pedig haza nincs és nemzet sincs. Nekem mindegy, hogy hol élek, Moszkvában vagy Münchenben vagy Belgrádban. Egészen mindegy, ha jól élek. Ezt kell elérni és ezt csak a szocializmus érheti el. 
  "1919.  A  «csőcselék»  zsidók  új  Palesztinává  akarják  gyúrni a keresztény  Magyarországot  és  börtönnel,  bitóval  irtják a  keresztény  magyarokat,  hogy  meghálálják az  1840.,  1867.  és  1895.  évi ostoba törvényeket."
a történelem ismétli önmagát, és a világ sohasem tanul, hiába hangozgatják - akár a holokauszt kapcsán is : a történelemből tanulni kell!

Döbbenetes két világháborút köszönhet az emberiség e rohadt metszeteknek, és itt van a III. is a nyakunkon és mi még mindig nem tanultunk belőle. Az agymosás kötelező, de levetkőzni azt a rombolást csak úgy lehet , ha elkezdünk gondolkodni . Ne ők gondolkozzanak helyettünk.
Jó volna ha mindenki belátná e fajnak nincs keresnivalója a földön, és a III. világháború előtt kellene cselekedni. Döbbenet ,hogy ezt sugallom, de tiszta szívből csak ez a járható út. A hollókosztos vakolóknak ne legyen alternatívájuk a leölt emberiség nevében ki kell mondanunk végleges törlésüket.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése