2015. június 4., csütörtök

Haza csak egy van !!!




Haza csak egy van !!!




Egy gyermek, egy tanító és egy barát emlékére 


2015. május 27. 

Lipusz Zsolt. Fogalommá vált e név az írni, olvasni és gondolkodni tudó magyar társadalomban, határon innen és - most még - túl. Ő úgy nevezte, az ideiglenesen Romániának, Szlovákiának stb. hívott magyar területek. Sajnos nem érhette meg, hogy Székelyhíd, ahol bevégeztetett ez a gazdag földi pályafutás, nem csak a szívekben és nyelvében, hanem politikailag is Magyarország szerves része legyen. 
Zsolt megbecsült magyar-történelemtanárként dolgozott Nyíregyházán, de egyenes karakterével nehezen volt összeegyeztethető az államilag a diákságra erőltetett tananyag. Sokszor elmondta, leadja a diákoknak az előírtakat, de megtanítja az igazságot is, döntsön az ifjúság. A radikális politika kibontakozásakor teljes mellszélességgel felvállalta nézeteit, politikai, erkölcsi hovatartozását. Iskolán kívüli munkássága azonban sokakban ellenérzést váltott ki, hiszen a hatalom és annak pribékjei nem tűrhették a renitens népoktatót. 
Ellehetetlenítették, hivatását elvették tőle. Lakóhelyén sehol nem alkalmazták, nem tudott visszaállni a katedrára. Évekig keresett munkát. Csak egy példát említenék ebből az időszakból: már a Klik megalakulása után felvették egy kisvárosi iskolába, komoly versenyeztetés után, több jelölt közül. Pár nappal a munkába állás előtt az igazgatónő telefonon értesítette, sajnos felsőbb utasításra nem alkalmazhatja. Itt telt be számára a pohár, tudta, a jelenlegi körülmények között semmi esélye újra tanítani a hazájában. 
Publikációit, történelmi elemzéseit rendszeresen olvashattuk, ugyancsak egy olyan hírportálon, melyet a regnáló hatalom nem néz jó szemmel. Dolgozhatott is, Érpatakon felkérték a helyi önkormányzatnál, kutassa és írja meg a helység múltját, hogy szebb lehessen a jövő. A közmunkaprogram keretében alkalmazták, de így is zaklatták miatta a polgármestert, aki nem hátrált meg ebben az ügyben sem. 
A zaklatott évek után tavaly jött az új szerelem, a jövőkép egy erdélyi lány személyében. Újra virágzott a kissé már tüskéssé vált virág. Kinyílt újra az ajtó a katedra felé is. Az EU-csatlakozás sok rosszat hozott, de ebben az esetben egy olyan lehetőséget is, mely visszavihette volna a tanítót a helyére, igaz, gúnyhatárunkon kívülre. 
Elindult a papírmunka, fordítás, hitelesítés, diplomák honosítása. Nemzetközi versenyvizsga, mely nélkül "Romániában" nem vállalhatott volna állást. Múlt hét hétfőn adta be jelentkezését, minden készen állt az újrakezdéshez. Tisztelet, szeretet, szerelem, tudás, megbecsülés és az akarat. 
Sajnos a szív, a gyermekét, családját, barátait szerető, féltő szív már nem állt készen erre. Ötvenegy éven keresztül vitte emberét jóban, az elmúlt években rosszban, keserűségben, megaláztatásban is előre. Boldogságot, megnyugvást érzett, amikor Zsolti segélykérésére annyian mozdultak, ne aludjon ki az elme. Vele volt a bajban, de most, a boldogságban már nem segítette. Megállt, minden előjel nélkül, hirtelen. Megfosztva a gyermeket édesapjától, idős szülőt gyermekétől, az anyát gyermeke apjától, testvért a testvértől, és minden olyan ismert vagy ismeretlen baráttól, akiknek most hiányzik. 
Fájó szívvel búcsúzom Tőled, barátom: 
Nagy Rudolf 
Lipusz Zsolt temetésére június 4-én 14 órakor kerül sor a nyíregyházi köztemetőben. Micsoda tragikus egybeesés: a trianoni diktátumot, mellyel magyar hazánkat lökték a sírba, és melynek legalább a fejekben történő felszámolása ellen bajtársunk egész életében küzdött, ugyancsak június 4-én írták alá, éppen 95 esztendővel ezelőtt... 
Kapcsolódó: 
   Elhunyt Lipusz Zsolt, a kurucok történelemtanára - tragikus hirtelenséggel érkezett a behívó a Hadak útjára 
   Lipusz esete a FÚSZ-szal, ahogy ők látták + Lipusz válasza 
   Érpatak önkormányzata saját halottjának tekinti Lipusz Zsoltot - Orosz Mihály Zoltán búcsúztatója és az utolsó beszéd 
   Gyász! Elhunyt Lipusz Zsolt publicista, történelemtanár 
   In memoriam LIPUSZ ZSOLT - A Betyársereg is gyászol 




Elhunyt Lipusz Zsolt, a kurucok történelemtanára - tragikus hirtelenséggel érkezett a behívó a Hadak útjára


Május 21-én a partiumi Székelyhídon tragikus hirtelenséggel elhunyt portálunk nagyra becsült szerzője, Lipusz Zsolt. A "kurucok történelemtanárának" csupán 51 évnyi e világi szolgálat jutott. Barátunk, harcostársunk nemcsak tanította, hanem alakította is történelmünket, melynek most végérvényesen részévé is vált. Fáradhatatlan harcával sokunknak mutatta az irányt a szebb jövő felé vezető ösvényen, de most egyenesen a Hadak útjára kapta a visszautasíthatatlan behívóparancsot. A jövőben bajtársunk nélkül, de maradandó munkája örökségével próbáljuk továbbszítani az általa gyújtott lángot, amíg annak tisztítótüzéből el nem jutunk a magyar feltámadáshoz. Dr. Csiby Károly nekrológjával búcsúzunk barátunktól. Te, Zsolti! Te mindig a túloldalon voltál: a hazugokkal, a lopókkal, a történelemhamisítókkal és hazánk elrablóival szemben. A barikád túloldalán. És farkasszemet néztél, akár egymagad is kiállva, azokkal, akiket nem gyűlöltél, csak mélységesen megvetettél. Rettenthetetlen fenegyereknek tartottak, pedig te egy kicsinyke muszáj-Herkules voltál, akinek belsejében egy szorongó és szeretetéhes kisgyerek rejtőzött. Akit te szemérmesen titkoltál, vigyázva arra, hogy a világ mindig erősnek lássa azt, akinek adott a szavára, akit egyfajta szellemi vezetőnek tartott. Mert tudtad, hogy csak az erő szül erőt. És azt is, hogy akinek a jó Isten tálentumokat, észt és tudást adott, annak be kell töltenie a feladatát. És az nem siránkozhat, nem lehet gyenge, még akkor sem, amikor fojtogatja belül az elhagyatottság, a keserűség. Ilyenkor elvonultál valami titkos szférába egy időre, ahol, mint a sebzett vadállat, kiheverted a bajaidat és újjászületve tértél vissza. És nem terhelted azt a kevés embert, aki hozzád tartozott. Az Ady-sorsú tanárember már a holnaposok között És most elvonultál oda, ahonnan nem tudunk visszahozni. Megint a túloldalra. A gúnyhatár túloldalán ért a váratlan halál. Kérünk, ne igyál a Léthé vizéből, hogy azért még megismerj minket, amikor kikecmergünk mi is a túlsó partra. És beszélj a révésszel, hogy adjon nekünk nyugdíjas kedvezményt, mert nagyon kicsi az obolus, amivel elbocsát minket a megszállt és kizsigerelt hazánk. Ne félj, lesz dolgunk odaát is. Megírjuk a tervezett közös tanulmánykötetünket, kiadjuk az életműkötetedet. És majd visszacsempésztetjük a révésszel. Addig is viselkedj rendesen, ne izgágáskodj. Ott úgysincs értelme. És készítsd a helyünket. Mi majd folytatjuk itt a Feladatot. Nyugodj békében, drága barátunk! Frissítés: Kucsera Zsuzsa búcsúzója Zsolti! Az első szó, amit rekedten kinyögtem: NEM! Ez nem lehet! A Facebookon olvastam búcsúzó sorait valakinek, aki kölyökkorod óta ismert. A végén ez állt: a halott neve Lipusz Zsolt. Felugrottam a gép elől, és hajtogattam, nem, nem, ez nem igaz. Kiszáradt a szám, remegett a térdem. Csak a földi lét jutott eszembe, holott úgy gondolom, ami itt veszteség, amott új lehetőség. Még nem hittem el. Percenként néztem a Kurucot, de a hír váratott magára. Amikor mégis megjelent minden titokban táplált reményem elillant. Ismertelek. Láttalak dühöngeni, tudtam, hogy szorongsz, menekültél, de végül nem jöttél el hozzánk. Kínlódtál, csapkodtál, csak az iskolában nem. Megkérdeztelek, hogyan tanítasz történelmet a gyerekeknek, hiszen ami kötelezően oktatandó, azt te nem fogadtad el. Azt válaszoltad, elmondom ezt is, azt is, aztán döntse el mindenki, mit hisz el. Kirúgtak. Felgyújtották az autódat, a nálad felejtett sárga kardigánom is odaveszett. Szerettem azt a kardigánt, de nem szabadulhatsz tőle, ahogy én sem tőled. István (eredetileg Vajk) volt a vesszőparipád. Ebben nem értettünk egyet. A konokságod innen ismerős. Szerepeltél közönség előtt, kérdeztem nem izgulsz? De igen. Először majdnem elájultam, aztán belejöttem. Szeretted ezt is, mint ahogy az eszeveszett száguldást, a bort és a nőket. És mindenekfelett kisfiadat. Új reményeid voltak, láttam a képeken. Mi történt? Hívtalak telefonon. Valahonnan egy nő hangja tájékoztatott valamiről, amiből egy kukkot sem értettem. Te már nem válaszolsz. Az a tartomány, ahol vagy, nem engedi, hogy még egyszer, utoljára szót váltsunk. Az is lehet, hogy súgsz nekem, de az én füleim süketek erre ebben a dimenzióban. Tudom, akinek mennie kell, az kaphat még egy kis időt, ha nagyon ragaszkodik hozzá, de maradni nem maradhat. Azt hittem, még bőven van feladatod. Lám, bevégeztetett. Amit adtál, az már a mienk. Visszük tovább a tarisznyádat, benne a hamuban sült pogácsával, és túlélünk mindent, amíg vissza nem tér az Aranykor. Addigra mindannyian holtak leszünk. Itt a Földön legalábbis. Szerinted találkozunk?
Forrás: https://kuruc.info/r/3/143560/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


Lipusz esete a FÚSZ-szal, ahogy ők látták + Lipusz válasza

Néhány napja portálunk leközölte Lipusz Zsolt írását, amelyben a FÚSZ nevű, magát újságírótanodának mondó intézmény belső ügyeiről rántotta le a leplet. A FÚSZ nevében Sárosi Zoltán válaszolt, amit alább közlünk, Lipusz Zsolt erre írt válaszával együtt. A Kuruc.info ezzel a vitát lezártnak tekinti. Világbotrány: A magyar „Hugyos Józsi sztori” avagy Lee Pusssz esete a gaz Újságíró Szövetséggel A „neves” holokauszt-kutató, Lee Pusssz újfent nem átallott abba a kézbe rúgni, amelyikből nem is oly régen még evett. Úgy is írhatnánk, hogy oda szart, ahonnan ez idáig evett… Lee Pussznak ugyanis van két nem éppen emberinek mondható tulajdonsága. Amennyiben úgy gondolja, hogy az érdekei mást kívánnak, úgy azonnal és könnyedén köpönyeget vált. A második pedig az „igazmondás”, amellyel ugyancsak hadilábon áll. A Független Újságírók Szövetségének elnök asszonya számtalan esetben kisegítette „barátunkat” akkor, amikor még a családja sem állt mellé… Ennek ellenére most éppen őt támadja – természetesen nemtelenül, hazug módon! L. Gyöngyösi Zsuzsának ugyanis, Lee Pusssz hazudozása ellenére meg van a felsőfokú újságírói végzettsége. Az elnökség tagjai saját szemükkel győződtek meg erről! S mint ilyen, nyugodtan szervezhet újságíró képzést. Egyébként iskolát indítani mindenkinek jogában áll, nem feltétele a szakirányú felsőfokú végzettség. Gondoljunk csak a Magyar Hagyomány Műhelyére, amelyet Molnár V. József néplélek- kutató vezet olyan módon, hogy ez irányú felsőfokú végzettséggel nem rendelkezik. Lee Pusssznak egészen addig jó volt a FÚSZ, a FÚSZ által indított Krúdy Gyula Újságíró Iskola – sőt a FÚSZ elnöksége is, amelynek önként és dalolva még tagja is volt! – amíg benne tanított, és a tanításáért felvette minden esetben a maga kis honoráriumát. Lee Pusssz sokak füle hallatára többször kijelentette, hogy L. Gyöngyösi Zsuzsa az ő egyik legkedvesebb barátja, hiszen annyiszor kihúzta már az emberileg igen nehéz időkben őt a kátyúból. Többször még éjfél után is zaklathatta őt elsírni neki az éppen aktuális bánatát, légyen az a munkahelyéről való kirúgatása, munkanélkülisége, soros szerelmi ügyletei miatti problémái, családi életének felbomlása, válása, vagy éppen sértettsége okán, hogy a Jobbik nem indította országgyűlési képviselőnek, sőt… számításba sem kívánja venni… Elnökasszony nem csak türelmesen végig hallgatta, hanem segíteni is próbált. Barátként közben járt ismerősöknél, hogy Lee Pusssz-nak állást könyörögjön, hogy segítsenek rajta… Barátként beszélt a lelkével, hogy szép felesége, gyermeke van, próbáljon meg értük változtatni az életmódján, hozza rendbe az életét. Óraadási lehetőséget biztosított számára, ami némi pénzt is jelentett. Akkor még így írt Elnök asszonyról (Idézet az eredeti levélből):   Zsolt Lipusz KedvesZsuzsa! Sem Dancsok Zoli, sem Sárosi Zoli, sem a Te becsületességedben nem kételkedem, nincs is egy rossz is egy rossz szavam sem rólatok. „Sem a tisztességedet, sem a végzett munkádat nem vontam és nem vonom ezután sem kétségbe. Én még azokat sem támadtam soha utólag, akik ártottak nekem, azokat meg különösen nem, akik jót tettek.” Ám egyszer beütött a mennykő! Történt, hogy Lee Pussssz, az egyik tanítási napján, a tanítás színhelyén, az órájának leadása előtt (még reggel) eszméletlen részegre itta magát. Előbb csak leesett a székről, majd a hallgatók megpróbálták lefektetni a hullarészegségtől öntudatlan „tanár urat” a társalgóban lévő kanapéra. Majd azon ülve, saját ruházatát és a kanapét sem kímélve, nemes egyszerűséggel összehugyozta magát. Tette ezt a felnőtt, több esetben diplomás, vagy több diplomával rendelkező hallgatók szeme láttára. Mindez nem volt elég! Mivel egy városban laknak Elnök asszonnyal, és annak kocsijával érkeztek a tanítás színhelyére, Budapestre, így a hallgatók délután berakták az Elnök asszony kocsijába a még akkor is öntudatlan Lee Pussszt, aki hazafelé összehugyozta, összehányta L. Gyöngyösi Zsuzsa autóját is. Ennek az eseménynek a hatására közölte az elnök asszony, (minő bűn!) Hogy nem tart tovább igényt Lee Pusssz óraadásaira. Innentől datálódik Lee Pusssz utálata az Újságíró Szövetség és különösen az elnök asszony iránt – ezen időtől folytatja a minden alapot nélkülöző lejárató hadjáratát. Na, ez az ember az, akit a Kuruc.info foglalkoztat! Bár az is lehet, hogy pusztán jótékonyságból teszik, mert segíteni szeretnének egy alkoholista, inkontinenciával szenvedőnek. Ugyancsak ezen időtől kezdve számtalan esetben Lee Pussssz az elnök asszonynak megengedhetetlen hangú levelet írt, amelyeket utólag többünknek tagadott annak ellenére, hogy e levelek jelen pillanatig bizonyítottan meg vannak. Álljon itt egy példa (bár van még néhány belőle) a „becsület” és a „tisztesség” lovagjától: „Na, figyelj, menj te a kibaszott kurva, rohadt anyádba, a fúszodnak nevezett családi vállalkozásoddal együtt. Most majd megkapod a Kuruc. infón keresztül a rohadt anyádba,te hazug dög. „ E fentebb írott levelet Elnök asszony azért kapta „hálából”, mert próbálta megvédeni sokunk jelenlétében Lee Pussszt a viselkedése miatti – valljuk be, igen csak jogos - durva ítélkezésektől. E levélből kitűnik, hogy a Kuruc.info milyen embert foglalkoztat… Az említett honlapnak többször és több tucatnyian írtak már ellenvéleményt a FÚSZ, annak elnök asszonya, és elnökségi tagjainak lejáratásával kapcsolatban, ám ők egyiket sem voltak hajlandóak leközölni. Sőt! Válaszra sem méltatták! Korrekt újságírás, korrekt tájékoztatás? Ugyan már! S mivel nem kaptunk elégtételt a bennünket ért vádakkal szemben, így nem maradt más, minthogy az alaptalan rágalmazások, becsületsértések miatt rendőrséghez forduljunk. Igen megtettük! Az vesse ránk az első követ, aki hasonló esetben – amikor már minden eszköz elégtelen – másként cselekedett volna! Mi abban hiszünk, hogy a nemzeti újságírás attól lesz jó, hogy nem egyoldalúan, a másik meghallgatása nélkül, hanem korrekten és nem hazugságokra alapozva tájékoztat. Újságíró szövetségünk minden tekintetben kifogástalanul működik, és ezt csupán néhány – Lee Pussszhoz hasonló tulajdonságokkal bíró – embernek kevésbé nevezhető személy próbálja kétségbe vonni. A FÚSZ valóban meglévő több száz tagja mindezeket a személyeket mélységesen elítéli, mert tisztában van azzal, hogy viselkedésük minden becsületes, tisztességes állampolgár előtt őket minősíti! FÚSZ Ami kódolva volt: a disznók röfögni kezdtek - Lipusz Zsolt válasza Az ún. FÚSZ spiritus rectoraként Sárosi Zoltán "levelet" juttatott el szerkesztőségünkbe, személyemet mocskolandó és rágalmazandó. Hitte, hazudozhat kedvére, mert majd elbújok, s a hírportál nem közli le rendkívül színvonaltalan, ordenáré levelüket. Rossz hírem van, Zolikám, mert leközli, de akkor ősi szokás szerint hallgattassék meg a másik fél is. Ismerőseim hívták fel először a figyelmet egy bizonyos levélre, amely állítólagosan személyemet érintené. Megnéztem és átolvastam a kapott anyagot, s naná, hogy igen, miként az várható volt, Gyöngyösi Zsuzsa szellemi kvalitásaiból efféle színvonalú reagálásra futotta. Persze a "levél" szerzői joga nyilván nem az övé, valószínűleg egyik hű fegyverhordozója és seggnyalója, Sárosi Zoltán írta. Persze az "opus" szövegtanilag, stilisztikailag és retorikailag is mutatja, milyen a "színvonal" ebben a kis baráti asztaltársaságban, ha a "legműveltebb" tollforgatójuk ennyit tud. Egyébként a nevemmel való - akár kedvesnek is tekinthető - szójátékról, amely hajazna az én FÚSZ-FUSS példázatomra, mindössze annyit, hogy nem talált célba. Tudniillik, aki ezt szellemesnek gondolja, az oly mértékben hülye, hogy nincs tisztában azzal, miszerint az angolban a hosszan jelzett mássalhangzót (pl. -ss) is röviden ejtjük. Bár nem tartozom nektek semmiféle elszámolással, mindenekelőtt a durva személyeskedésekről. Az egész hazugsághalmazban két elem van, amely igaz. S FÚSZ-FUSS-ékkal ellentétben én tényeket közlök. 1. 2009. október 3-án való igaz, hogy ebben az "újságíróiskolában" lett volna órám, amelyet az előző napi névnapozás, illetve az aznap délelőtti sörözés miatti ittas állapot következtében nem tartottam meg. Pénzt sem kaptam érte. Nem a magam mentségére mondom, de ebben a műintézményben bevett szokás szerint normális órarend nem volt (mielőtt kiforgatnátok a szavam, nem azt mondom, hogy nem voltak órák megtartva, hanem azt, hogy össze-vissza történtek ezek), s a kényszeres locsogás krónikus betegségével küszködő FÚSZ-trampli L. Gyöngyösi Zsuzsa habituális kényszerrel belemászott mások órájába is. Kivárni az efféle értelem nélküli locsogásoknak a végét nem igen lehetett, ezért a hallgatók is gyakran beültek a közelben lévő sörözőbe. Az összes többi az állítólagos bevizelésről és hányásról nem más, mint közönséges hazugság. Talán, ha a levélíró bizonyítani tudná a Lezsákné által felsorakoztatott "tanúkon" kívül bármilyen hitelt érdemlő módon a dolgot, az módfelett boldoggá tenne. Mondd, Zolikám, esetleg beszarás nem volt még? Vagy ti szartatok be ennyire a minapi cikkemtől? Ingyenreklám volt a bagázsotoknak, "szeretett elnök asszonyotokat" egy nap alatt a világsztárságig röpítette. Életében nem olvasták összesen 22 ezren egy nap alatt. Igaz, nincs is tőle mit, lévén "újságíró". Egyébként is, a jelzett napon ott sem voltál a boltban, tehát milyen alapon nyilvánítasz véleményt olyan dologról, melynek szemtanúja sem voltál. Ja, persze, "Boldogtalan Zsuzsanna" elmondása alapján. Tudom, ti, a "Zsuzsi" fanatizált rajongói - nem tudom honnan a varázsa, amikor buta is, s szexbombának a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető, különösen nem a Gárda-egyenruhában, akkor már inkább a pornós Niki - akár arra is megesküdnétek, hogy sugaras glóriával láttátok őt a csillagok közé emelkedni. Egyébként ha már kinevezted magad "magyarság-kutatónak", tudhatnád, hogy a helyes alak nem "inkontinenciával szenvedőnek", hanem "inkontinenciában szenvedőnek". De nemcsak nyelvi, hanem orvosi értelemben is ostobák gyülekezete vagytok, tudniillik az inkontinencia egy olyan betegség, amikor a szerencsétlen ember színjózan állapotában nem tudja visszatartani a vizeletét, az "alkoholos behugyozás" - miképpen Kazinczy "fentebb stíl"-jében fogalmazol, az más műfaj, no de nem csak az újságíráshoz vagytok ti hülyék... Továbbá szenilis is vagy, Zolikám, vagy elmulasztottad bevenni a Cavintont. Bár szerinted én lennék az alkoholista. Akkor tartsunk egy kis memóriatréninget, jó? "Szeretett elnök asszonyotok" nem az alkoholos állapot miatt elmaradt óra okán vált meg tőlem, hiszen az 2009. október 3-án volt, s én még a szövetségetek az évi, október 23-ai ünnepségén beszédet mondtam, amelyről ismét csak filmfelvételek készültek, még oklevelet is méltóztattatok adni, fenn van a honlapotokon. A szakításra az egy évvel ezelőtti, kuruc.infós cikk után került sor, amelyben megvádoltatik szegény kompániátok, miszerint az a Gyöngyösi-klán magánvállalkozása. Miként az is. Akkor "Boldogtalan Zsuzsanna" engem kért arra, hogy mint elnökségi tag - ugye, ezért nem járt díjazás, eddig tudsz követni - kérjek helyreigazítást az infótól. Hát nem kértem, így szakítottunk kölcsönös megegyezéssel és megelégedésre 2010. január első hetében, kerek negyed évvel az ominózus 2009. október 3-a után. Így egy kissé másként hangzik a történet... Vagy már totális amnéziában szenvedsz, Zolikám, ennyire vészes az állapotod? Vagy csupán notórius hazudozó vagy? Ugye, megint csak a tények. Egyébként is úgy gondoltad, hazudhatsz nyugodtan, mert a Kuruc.info úgysem fogja lehozni a röfögvényeteket, a ti honlapotokat meg a kutya sem olvassa. 2. A rövid, trágár e-mail valóban tőlem való, azonban rögvest ismét jókorát hazudik a "jeles" tollforgató, amikor azt kérődzi, több is van belőlük. Csak egyetlen egyet fel bírnál mutatni még, Zolikám? Nem tudnál, mert nincs, s az NNI-hez is csak ezt bírtátok beadni, amint azt saját szememmel is láttam volt. Mert ti, szerencsétlen hülyék ebből - mármint a trágár elektronikus levél tényéből - azt a következtetést vontátok le, hogy a néhány nappal később a netre kikerült, benneteket teljes joggal lejárató e-mail szerzője én vagyok. Persze, nyilván ennyire bolond vagyok, hogy magamra irányítom előre a figyelmet. No comment. Tőletek ennyire futja. Ennek a trágár e-mailnek pedig az volt a közvetlen előzménye, hogy hitelt érdemlő forrásokból értesültem arról, miképpen mocskolódik "szeretett elnök asszonyotok" ellenem. Elegáns, avagy nem, bevallom, Zolikám, nem bántam meg, és az adott körülmények között ma is megcselekedném ezzel a kényszerképzetes, paranoid nővel. No, nézzük a többit. Azt hazudod, Zolikám - a titkosított elnökség véleményével összhangban -, hogy van két, nem éppen emberi tulajdonságom. Az egyik, hogy csak addig állok ki egy oldalon, amíg az érdekeim úgy kívánják, a másik a hazudozás. Tájékozatlan vagy, barátom, mert engem a FÚSZ-FUSS-otokhoz semmiféle érdek nem kötött soha. Mondd, normálisak vagytok, amikor arra hivatkoztok, hogy az átlag havi egy alkalommal fizetett óradíjból éltem? Ez 6.000 HUF volt egy szombatért. Egyébként is: korrekt munkáért kaptam, amelyet minden alkalommal elvégeztem, az egyetlen, fentebb említett ominózus alkalom kivételével, azért viszont nem is kaptam fizetséget, teljesen jogosan, hiszen nem volt miért. Az ún. elnökségi grémiumotokba úgy kerültem bele, mint Pilátus a krédóba, "Nagyasszonyotok" közölte velem, hogy bent vagyok és punktum. S ezért semmiféle díjazás nem járt, ezt szögezzük le a tisztánlátás végett. Egy szinekúra volt, semmi több, hol itt az érdek, Zolikám? Sőt, rohadtul untam ezeket az értelem nélküli, szombat esti tanácskozásokat - elnökségi ülések - a semmiről, amikor még 250 km-re voltam az otthonomtól. Ha már ennyire érdeklődsz egzisztenciális helyzetem iránt, közlöm veled: bő két éve vagyok munkanélküli, jövedelmem nincs, vagyonom azonban igen, úgyhogy egészen úri módon eléldegélek. A Kuruc.info pedig nem fizet nekem semmit, hobbiból teszem, amit teszek, de amúgy ehhez semmi közötök, miként a magánéletemhez sem. Szokásodhoz híven ordenáré módon hazudsz, amikor azt állítod, többek előtt kijelentettem, miszerint elnök asszonyotok "az egyik legkedvesebb barátom". Soha, senki előtt az életben ilyet nem állítottam. Megint csak azok a fránya bizonyítékok. Mutatnál egyet is, Zolikám? Könnyű dolgod van: az előadásokat rendszeresen rögzítették több kamerával is, nézd végig a felvételeket, s ha egyetlen egy ilyen mondatra lelsz, fizetek neked, amennyit akarsz. A ti imádott elnök asszonyotok soha semmivel nem segített ki, soha nem beszéltem neki magán- és nőügyekről, ezzel szemben az ő "műfajismereti" órái másból sem állottak, mint magánéleti nyavalyáinak kifecsegéséből. Egyébként is, Zolikám, ha a pénzügyi egyenleget nézzük, akkor alighanem súlyos mínuszban vagyok. Volt ugyanis pofátok 85 ezer forintos tandíjat elkérni a semmiért. A "diplomátok" ugyanis üleptörlésen kívül semmire nem jó. Nem akkreditált képzés, a normális EU-s sajtóigazolványokkal szemben - van ilyenem, tudom - a tiétek budiba való plasztikdarab. Tehát volnátok kedvesek visszaadni a pénzt? Vagy tolvajok gyülekezete is lennétek? Talán mártírglóriával övezett elnökötök jobban tenné, ha jósdát vagy boszorkánytanodát nyitna. Ezek után a másik vádadról - a hazugságról - aligha kell szót ejtenem... Végül, de nem utolsósorban, térjünk rá a lényegre. Eddig volt a ti színvonalatok, a személyeskedés. Az én írásom azonban, ami a ti szerencsétlen baráti társaságotokban ennyire kiverte a biztosítékot, teljesen másról szólt. Bocsáss meg, de a te szavad, miszerint láttad "imádott, glóriás úrnőd" felsőfokú újságírói diplomáját, a zéróval egyenlő. Megint csak azok a fránya tények, Zolikám, melyekkel nagyon hadilábon állsz történelemből is, de erről mindjárt... Mutatnátok erről a diplomáról akár egy fénymásolatot is a sajtóban, nagy nyilvánosság előtt, mi? Hogy a diploma sorszáma alapján az illetékes tanintézetben ellenőrizni tudjam? Persze, hogy nem. (Molnár V. Józseffel pedig egy efféle locsi-fecsi teremtést nem kellene még csak egy írás keretein belül sem említened). Persze diploma hiányában még a FÚSZ-trampli  "Boldogtalan Zsuzsannátok" lehetne nagyon értelmes és intelligens nő - nem az -, de kérve könyörgök: egyetlen nyamvadék újságcikket, melyet ez a nő írt, tudnátok már végre, ha nem is felmutatni, legalább hamisítani? Hogy van pofája újságíró-iskolát vezetnie annak, aki nem hogy újságot, de egy vacak magánlevelet sem tud tisztességesen és durva helyesírási hibák halmazata nélkül megírni? Akinek "szellemi horizontja" csak a bulvárlapok elolvasásáig terjed? Mi? S végül rólad, mint "neves"magyarságkutatóról. Zolikám, először is, ezekbe a nyelvészeti zsonglőrködésekbe - persze tudom, mások véleményét kérődzöd vissza - nem mennék bele, mert sajnos, akkora baromságok, hogy félő, egyszer a fejedre omlik a szenes pince födémtartó szerkezete. Aztán olyanokat sem állítanék, hogy "Attila az avar kincseket ment visszaszerezni" nyugatra, mert néhány kurta évvel - kereken 114-gyel - hamarabb elhalálozott, mint az avar honfoglalás történt, továbbá afféle baromságokat sem kürtölnék világgá, hogy "mit nekünk az, hogy Hannibál átkelt az Alpokon, hisz Attila is megtette", aztán "Károly Róbert alatt kezdődött a végvárak lerombolása", s hadd ne szégyenítselek tovább. Sajnálom - bár korántsem lep meg -, hogy képességeitekből csak egy "behugyozós" fércműre futotta, no de hát istenkém, ezek vagytok ti. Azon túl, hogy ostobák, még műveletlenek is. Hódolva szeretett úrnőd sokkal jobban mutatna a zöldségpiacon kofaként, mint "újságírói" pózban tetszelegve. Ceterum censeo: mondd, Zotya, miért is nem írt eddig egy mínuszos hírnyi pénztári blokkra rótt opust sem? Barátsággal: Lipusz Zsolt (Kuruc.info)
Forrás: https://kuruc.info/r/6/71784/?honnan=Nemzeti_Hirhalo







Szeptembertől kötelező tantárgy lesz a holokauszt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem összes karán 

2015. 05. 26. 19:24 Alfahír 
A pázmányos diploma megszerzéséhez szeptembertől kötelezően el kell végezni egy féléves tantárgyat A holokauszt és emlékezete címmel - jelentette be Szuromi Szabolcs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora az Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövetével tartott közös sajtótájékoztatóján. 
Fotók: Béli Balázs

Biztonsági őrök között léphettünk be a sajtótájékoztatóra, amelyen a PPKE rektora és Izrael budapesti nagykövete a holokausztról szóló kötelező tantárgy elindítását jelentette be. Miután a regisztrációnál meglátták, hogy Alfahír, ezt hangosan jelezték az őröknek, akik előtt még a fényképezőgépünket is ki kellett próbálnunk, hogy beléphessünk a sajtótájékoztatónak helyet adó terembe a Pázmány jogi karán. A fényképező nem durrant, csak vakuzott, így rövid zseblámpázás után mehettünk is be. De ne akadjunk fent ezen, elvégre ugyanez az eljárás akkor is, ha a magyar miniszterelnök sajtótájékoztatójára megyünk. Ja, nem. 
Fotók: Béli Balázs

A lényeg azonban, hogy a holokausztról szóló tantárgy az "általánosan kötelező" tárgyak közé fog tartozni, és elvégzése minden karon és bármely képzésben, képzési szinten tanulmányokat folytató hallgató számára kötelező lesz. A katolikus egyetemen eddig ilyen volt például a Bevezetés a katolikus hit rendszerébe, amelyre Szuromi szerint egyfajta "folytatásként" épülhet rá 2015 szeptemberétől. 

Azt, hogy a holokauszt megismertetését és az antiszemitizmus terjedését az oktatás-nevelés területén kell elkezdeni, a második vatikáni zsinat által elfogadott Nostra Aete kezdetű nyilatkozatról rendezett tavalyi konferencián jelentette ki Ilan Mor, Magyarország izraeli nagykövete. Akkor úgy fogalmazott, hogy az 
"emlékezések és a hivatalos állásfoglalások nagyon fontosak, de messze nem elégségesek". 
A PPKE "komolyan megfontolta a kérdés súlyát", és emiatt döntött úgy, hogy kezdeményezi a "holokausztról és az antiszemitizmus minden formájának elutasításáról szóló, nemzetközi szinten is elsőnek nevezhető egyetemi kurzus" elindítását. 

A "történelmi jelentőségű" tantárgy tartalmát két tel-avivi professzor, Dina Porat és Raphael Vago alkotta meg, szem előtt tartva a "magyar sajátosságokat". A tantárgyfelelős dr. Fodor György BTK-s tanszékvezető lesz, a tárgy oktatói pedig valószínűsíthetően a karok korábbi oktatói - árulta el kérdésre a rektor. 

Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete a sajtótájékoztatón hosszan beszélt a tantárgy fontosságáról. Szerencsére angolul, amit megértettünk, mert a kirendelt tolmácsnak egyébként annyi hasznát vettük, mintha egy öntudatra ébredt Google Translate robotot ültettek volna oda. Az hagyján, hogy a felét se fordította az elhangzottaknak, de amit igen, azt viszont máshogy, és legalább olyat is mondott, amit a nagykövet nem. 

A nemrég az Eurovíziós Dalfesztiválon induló Csemer Boglárka színpadképe miatt az MTVA-hoz forduló Ilan Mor (akinek akkor az nem tetszett, hogy "2014 július - Gáza - az áldozatok kétharmada civil, köztük több mint 500 gyerek" felirat volt látható a háborúellenes dal alatt - amúgy a színpadképet meg is változtatták a hazai forduló után) mérföldkőnek nevezte a tantárgy bevezetését. 

Felidézte, hogy a magyarországi zsidóság történetét már oktatják az általános iskoláktól kezdve, és örömét fejezte ki, hogy mostantól a felsőoktatásban is megjelent kötelező tantárgy formájában. Szerinte az elindult folyamat ugyan "nem könnyű" és egyben "fájdalmas" is, de "szükséges" a magyar társadalomnak, hogy szembenézzen a múltjával, és egy még demokratikusabb és toleránsabb jövő várjon rá. 

Beszélt arról is, hogy sajnos látható az elmúlt néhány évben Európában az antiszemita és Izrael-ellenes hangok megerősödése, ami aggodalommal tölti el, akárcsak a homofóbia vagy bármilyen más intolerancia. Ezek ellen szerinte fel kell lépni, és hangosan nemet kell mondani ezekre a folyamatokra. 

Majd visszakanyarodott a tantárgyhoz, és rendkívül eredeti módon azt mondta, hogy három dolog kell, hogy hatásosan fel lehessen lépni az antiszemitizmus és rasszizmus ellen: 
"the first very important element is oktatás, the second very important element is oktatás, the third very important element is oktatás". 

Itt most megállhatunk egy picit, mert a sokat látott sajtó rezzenéstelenül üldögélő képviselői között is ennél a pontnál csak néhány légy zümmögött el bánatosan. Bár a tolmácsnak ez is nagyon tetszett. 

Ha már az oktatás fontosságánál tartunk, akkor érdeklődtünk az egyetem rektoránál, hogy tervezik-e más tantárgyak beindítását is, egészen konkrétan egyéb tragédiák emlékezetét is tartják-e legalább ilyen fontosnak. Arra, hogy várható-e például a magyar egyetemen a délvidéki vagy felvidéki magyarok megpróbáltatásairól, a svábok kitelepítéséről, a trianoni tragédiáról vagy bármi másról szóló kötelező tantárgy, egyértelmű választ nem kaptunk. A mi példáinkkal szemben ő az örményeket és a cigányságot ért szenvedésekről beszélt elsősorban, de később kiemelte, hogy a magyarokat ért tragédiákra is vonatkoztatva "az egyetem nyitott arra, hogy tovább bővítse a közismereti kurzusoknak a sorát". Úgyhogy ezt majd egy év múlva újra megkérdezzük. A remény hal meg utoljára. 

Arra a kérdésre, hogy nem félnek-e attól, hogy kontraproduktív lesz a hallgatók körében, tehát a kötelező jellege miatt pont ellenkező hatást érnek el (már most lehet látni hallgatói fórumokon, közösségi csoportokban az értetlenkedést, hogy finoman fogalmazzunk), Szuromi azt felelte, hogy pont ezért fontos az oktatás, mert a legtöbb negatív kijelentés nem feltétlenül rossz szándékból születik, hanem félretájékozottságból. Le kell tehát rakni az alapokat az oktatásban, hogy a fiatalok megismerjék a valóságot. 

Az izraeli nagykövettől is kérdeztünk, tőle azt szerettük volna megtudni, hogy az Izraelről szóló nyugati híradásokban oly' sokat hangoztatott törekvés jegyében, miszerint szükséges egy zsidó-palesztin megbékélés, valamint annak jegyében, amelyről a holokauszt kapcsán ő is beszélt, hogy szembe kell nézni a múlttal, vannak-e az izraeli egyetemeken olyan kötelező képzések, amelyek a több millió elüldözött palesztin sorsát mutatják be. A kérdés közben a "palesztin" szónál nagyon mosolygott, így joggal hittük, hogy örömteli választ kapunk, de inkább a nesze semmi fogd meg jól elvét tapasztalhattuk meg. Ilyen képzés nyilván nincs, erre ügyesen tehát nem is tért ki, viszont beszélt egy kicsit arról, hogy sokat foglalkoznak a palesztinok sorsával, és tisztában vannak azzal is, hogy az övékétől eltérő narratíva is van a kérdésben, de hát ők azért mégis csak a zsidó állam. Azért pánikra semmi ok, próbálnak őszintén beszélni a kérdésről, és nagyon büszkék a mea culpára, amit azzal kapcsolatban fejeztek ki, amit tettek 1948-ban. Megnyugodtunk. 

A holokausztról szóló tantárgy elsőként tehát 2015 szeptemberétől lesz kötelező a Pázmány Péter Katolikus Egyetem összes karán. Ugyanakkor, ahogy a sajtótájékoztatón is elhangzott, Ilan Mor bízik benne, hogy minél több intézményben bevezetik majd. 

Kapcsolódó: 
   A diploma feltétele lesz a holokauszt mint tantárgy 
   Agymosás a filmvásznon is: A zsűri nagydíját nyerte a Saul fia Cannes-ban 
   100 millió embert írtottak ki - elhallgatott történelmi események 
   Íme a WJC-konform óvoda: ahol zsidó csillagot tesznek a magyar gyerekek fejére 
   Dávid-csillagos fejdísz egy balatonfüredi óvodában 
   Zsidó Világkongresszus Budapesten - Hegedűs Loránt helyett felesége szervezi a május 4-i demonstrációt 
   Orbán Viktor is részese lesz a Zsidó Világkongresszusnak 
   Központi Nyomozó Főügyészség: Gyöngyösi nem tagadta a holokausztot 
   Gaudi: A miniszterelnök a Magyarok Világkongresszusára nem megy el, de a zsidókéra igen 
   Holokauszttagadás miatt állítanak bíróság elé egy szegedi nőt 
   Megtiltották, hogy a polgári búcsúztatókon Isten neve elhangozzék 




A diploma feltétele lesz a holokauszt mint tantárgy



Kötelező tárgy lesz a holokauszt a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.
Az intézmény Izrael Állam Nagykövetségével együttműködve állította össze az antiszemitizmus minden formájának elutasításáról szóló kurzust. A tárgy minden karon és képzésben a diploma feltétele lesz. Szuromi Szabolcs, a katolikus egyetem rektora azt mondta: a nemzetközi szinten elsőnek nevezhető egyetemi kurzust 2015 szeptemberétől indítják el.

– Az az elv, amit a nagykövet úr egy évvel ezelőtt kijelentett, hogy oktatás útján lehet felülemelkedni azon a  történelmi krízisen, amelyet a holokauszt és a II. világháború során az antiszemitizmusnak sajátos formája eredményezett. Ezt a gondolatot megfontolta az egyetem, és úgy ítélte meg, hogy a saját szintjén ebben úgy tud közreműködni, mint a zsidó kereszténységnek a letéteményese, hogy beilleszti az oktatási kínálatába ezt a tárgyat – mondta Szuromi Szabolcs.
Szóval az orosz már nem ,a zsidó maffiózókról még nem kell megemlékeznünk , és a MOSZAD rémtetteit sem kell betanulnunk , hogy mikor kit hogyan likvidáltak , de nem árt ha követed az eseményeket , mert ez lehet a mentő kérdés , és bizony elhúznak te büdös patkány ha nem tudod a rabszolgatartóink viselt dolgait magasztalni . Hogy akarsz te diplomát szerezni te büdös goj , mikor még segget nyalni sem tudsz . Nézd meg a tanáraidat a díszmagyarjaikban úgy feszülnek , ahogy a MOSZAD megparancsolja hogy most díszmagyarban nyalják ki a seggüket.


100 millió embert írtottak ki -- elhallgatott történelmi események

Hol van a MAGYAR Nép Aranytartaléka ? -- Surányi besápadva





Íme a WJC-konform óvoda: ahol zsidó csillagot tesznek a magyar gyerekek fejére

2013, május 10 - 09:27
Íme a WJC-konform óvoda: ahol zsidó csillagot tesznek a magyar gyerekek fejére

"A gyerekem fején kötelezően a zsidó csillag" - ezzel a kísérő szöveggel osztotta meg az alább látható képet Facebook-oldalán egy felháborodott magyar édesanya. Mint egy másik bejegyzéséből kiderül, az eset a balatonfüredi Kiserdei Óvodában történt.
Nem tudjuk, az óvónők a Zsidó Világkongresszust (WJC) akarták-e így köszönteni, mindenesetre ügyeltek arra, hogy a szabályos Dávid-csillag mellett szép kék színű pánt is legyen a tökéletes színvilág és a félreérthetetlenség kedvéért...
sargacsillag
forrás: kuruc.info
Kapcsolódó cikkek: 




Dávid-csillagos fejdísz egy balatonfüredi óvodában

2013, május 11 - 12:30
A képen látható Dávid-csillagos "fejdíszeket" kellett viselniük a gyerekeknek a balatonfüredi Kiserdei Óvodában, anyák napján.
Az óvodavezető állítása szerint egy vers kapcsán került a fejükre, amelyben a gyermek, mint édesanyja csillaga szerepel. A kék szín az eget, a csillag pedig anyuci szeme fényét szimbolizálta. A színek és a formák azonban önmagukért beszélnek, tökéletes egyezőséget mutatnak a Dávid-csillaggal.

Az óvodavezető szerint ez csupán a véletlen műve, sem neki, sem az óvónőknek eszébe sem jutott, hogy az általuk készített fejpánt egy zsidó jelkép, ők csupán a "szeretet és béke" jegyében készítették anyák napi műsorukat, és az óvoda szellemiségét is ez hatja át. Állításuk szerint a csillag formáját egy újságból vágták ki, azt használták sablonnak. Mivel arany színű filcet nem kaptak, így sárga lett a csillag. Felmerül a kérdés, hogy ha igazat is mond az óvodavezető, és tényleg nem jutott eszükbe, hogy egy jóérzésű magyar embernek ez mást fog jelenteni, akkor hogyan lehetséges, hogy egy pedagógus ennyi történelmi alapismerettel sem rendelkezik, és nem szúr neki szemet az, ami másnak ordít?

Érdemes megjegyezni, hogy éppen ekkor zajlott Budapesten a Zsidó Világkongresszus, amikor ez a szégyenteljes eset történt. Természetesen ez is csak a véletlen műve -mondja az óvodavezető- ugyanis ők nem követik a híreket és nem is volt tudomásuk a kongresszusról.

Az óvoda már nem először került a figyelem középpontjába. Korábban a farsangi mulatságát rendezte a helyi Hit Gyülekezete épületében. Magyarázatként arra hivatkoztak, hogy ebben az óvodában a szülők is beöltöznek a gyerekekkel együtt, ezért színpadra van szükségük. Balatonfürednek több olyan önkormányzati helyisége is van, melyben színpadot lehet felállítani. A kérdésre, hogy miért nem választottak más helyszínt a bálozáshoz, az volt a válasz, hogy ez az egyetlen olyan hely, ami méret és alak szempontjából is megfelelő. Az óvodavezető hozzátette, szerződésük van a Hit Gyülekezetével a terembérlésre vonatkozóan, bérleti díjat fizetnek nekik és a jövőben is ott kívánják rendezvényeiket megtartani.
www.veszpremmegye.jobbik.hu nyomán Bakonyi Hírmondó 


Gaudi: A miniszterelnök a Magyarok Világkongresszusára nem megy el, de a zsidókéra igen

2013, április 19 - 12:21
2013. április 15-én, a Hír TV vendége volt Gaudi-Nagy Tamás. Ahogy a műsor bevezetőjében is elhangzott, az önkényuralmi jelképek szabályozását a Jobbik hiányosnak tartja. Szerintük nem kap elég hangsúlyt az, hogy ma Magyarországon nem a náci bűnök tagadása a legnagyobb probléma, hanem a kommunizmus rémtetteinek viszonylagossá tétele. Mindezen bevezető után a szerkesztő rá is tért az Élet Menete és a betiltott Adj gázt! fantázianevű demonstrációra, de szó esett Hegedűs Loránt anticionista tüntetéséről is.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás: "Ki a náci, és ki a kommunista?" - Rájátszás (2013-04-15)





Hol van a MAGYAR Nép Aranytartaléka ? -- Surányi besápadva





Holokauszttagadás miatt állítanak bíróság elé egy szegedi nőt

Gyorsított eljárásban dönt a Szegedi Járásbíróság annak a nőnek az ügyében, aki egy hírportál cikkéhez fűzött hozzászólásában tagadta a holokauszt megtörténtét.

Miért nem a zsidó maffiáról vitatkoztok ahol még a halottaikat is egymásra temetik , és ez az érdekcsoport lett a Lázár úr - mikor volt ő úr !!! - tanácsadója , ja hogy a maffiába ő is derekasan bedolgozik , és aki még nem tudta az ezuttal már bizonyosságot szerezhet róla .



Megtiltották, hogy a polgári búcsúztatókon Isten neve elhangozzék

Durván fölemelte a temetkezési és búcsúztató vállalkozók által fizetett hozzájárulási díjat Hódmezővásárhelyen a Susáni Református Egyházközség, és azt is megtiltotta, hogy a polgári búcsúztatásokon Isten neve elhangozzék.
Csak tán nem itt is társbérletbe kerülnek a halottak ? Lázár úr ezt már úgy látszik átvetette a tanácsadó zsidó maffiától , csak ne hogy még a szervkereskedelmet is kötelezővé tegye ott Hódmezővásárhelyen , és közvetlen repülő járatott indítson Telaviv , és a városuk között . Egyre szeretnénk megkérni , ha lehet ne zsidókat , hanem palesztinokat mentsen Magyarországra hisz az ők sorsa kilátástalan , és a zsidó maffiózóból van már itt éppen elég . A döntéshozatali szinteket ellepték a MOSZAD ügynökei amihez Ön Lázár úr Ön juttatta eme pozicióba , és a hasonszőrű barátai . Gyarmati mivoltunk erősítésére kormány programot dolgoztak ki , és az eszement magyarság elhiszi , hogy a fogyó magyarság a mi nemzeti értékrendünk , hisz kell a hely a betolakodó Kazároknak kufároknak . Eldöntötte e már hogy mire leteszi a lantot a megyéje zsidó , vagy palesztin betelepülők megyéje lesz , mert már a magyar embert látni sem szeretné , mert még a szabadkőműves páholyokat is utálják , nemhogy a vakolókat . Igaz ők nem is akarják eladni az országot , és csak tengődnek a nagy rónaságban , de nekik ez a hazájuk , önnek meg egy kirablásra ítélt nemzet vagyunk , és a sátánnal is szövetkezne , hogy több haszonhoz jussom kirablásunkon.
A temetkezési vállalkozóknak temetésenként 20 ezer, a polgári búcsúztatóknak 5 ezer, a sírköveseknek megbízásonként 3 ezer forintot kell fizetniük a Hódmezővásárhely két református temetőjét fenntartó Susáni Református Egyházközségnek idén május 18-ától. Ezt levélben közölte velük Nagy Zoltán lelkész, és diktátumszerű szerződésmintát is mellékelt. A vállalkozók nem merték nem aláírni a szerződést, mert attól tartottak, hogy a konkurencia úgyis aláírja, és így ők, ha ellenállnak, elesnek az üzlettől. Érdeklődésemre nem nyilatkoztak – arra hivatkoztak, félnek, hogy a fenntartó kitiltja őket a Dilinka és a Kincses temetőből.
A díjak ultimátumszerű emelése megdrágítja a temetkezést, hiszen a vállalkozók a gyászoló családokra kénytelenek hárítani a költségeket. A lelkész az 1999-es temetkezési törvényre hivatkozva emelte meg a díjat. E törvény 40. paragrafusa szerint a temető tulajdonosa a szükséges és indokolt költségek alapján állapítja meg a temetkezési szolgáltatók által fizetendő díjat.
Csakhogy e törvény korlátot is szab: a hozzájárulási díj mértéke az adott évben az egyes sírhelyekre megállapított megváltási díjtételek egyszerű számtani átlagának 5 százalékát nem haladhatja meg. A temetkezési szolgáltatók is erre a szakaszra hivatkoznak – emiatt a református egyház jogászokkal vizsgáltatja a tiszteletes által aláíratott szerződést.
A díjemelést azzal indokolták, hogy az egyházközségnek nincs elég pénze a temetők fenntartására. A vásárhelyi önkormányzat korábban közmunkások bevetésével nyújtott több millió forint értékű segítséget, ám tavaly Nagy Zoltán lelkész váratlanul visszautasította ezt az önkormányzatnak írott levelében. Hegedűs Zoltán alpolgármester nem érti, hogy ha korábban igénybe vették a segítséget, most miért terhelik a gyászoló családokat több mint 15 százalékos díjemeléssel.
Az alpolgármester a Népszabadságnak elmondta: a református egyház még nem reagált arra a levélre, amelyet Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere írt Fekete Károly püspöknek, kérve, hogy vizsgálják felül a Susáni Református Egyházközség döntését. Hegedűs Zoltán szerint a díjemelés valószínűleg nem a református egyház általános politikája, csupán Nagy Zoltán akaratát tükrözi. Néhány, a lelkészt ismerő hódmezővásárhelyivel beszélgetve az derült ki, hogy Nagy Zoltán szigorú, akaratos, öntörvényű ember, aki azonban sikeresen megerősítette a Susáni Egyházközséget. Az is az ő egyedi törekvése, amin szintén megütköztek a vásárhelyiek: a polgári búcsúztatók nem mondhatják ki isten nevét, polgári búcsúztatásokon nem lehet imát mondani.
Körbejártam az említett két temetőben: a ravatalozó környéke mindkettőben viszonylag rendben van, ám minél távolabb megy az ember, annál nagyobb a gaz. Szerettem volna megismerni Nagy Zoltán érveit, de sem telefonon, sem személyesen nem sikerült őt elérnem. A Délmagyarország napilap szerint a református egyház megtiltotta neki, hogy nyilatkozzék, és addig az egyház részéről más sem nyilatkozik, míg a jogászok nem mondanak véleményt a tiszteletes kezdeményezéséről.
Hegedűs Zoltán alpolgármester véleménye szerint Isten neve nincs levédve, nincs rajta sem az egyháznak, sem Nagy Zoltánnak szerzői joga. Rendszeresen előfordul, hogy a család polgári búcsúztatást kér, de a vallásos hozzátartozók azon imát is mondanak. Hogyan hajtatná végre a lelkész, amit követel? Rendőröket hívna, ha valaki elkezd imádkozni? – kérdi Hegedűs.
Szerinte nem erőszakkal, nem díjemeléssel, hanem inkább meggyőző viselkedéssel kellene rávenni az embereket arra, hogy az egyház temetkezési szolgáltatását válasszák.







Eü-s tavasz 



Egészségügyi dolgozók! Ápolók, orvosok, mentősök, szociális gondozók és társaik! 
Megható és egyben felemelő az az általam régen tapasztalt országos méretű összefogás, melyet az 5.12 alkalmával felvonultattatok. 
Az utolsó ehhez fogható együtt gondolkodás országunkban a két évvel ezelőtti Hősök terére összehívott deviza károsultak tüntetése volt, ami a kiváló kezdeményezéstől eltérően, sajnos a szűk látásmód miatt pártalapításba, majd ebből fakadóan törvényszerűen kudarcba fulladt. 
Szívem minden irántatok érzett szeretetével és egyben vágyával remélem, hogy ti nem estek ebbe a hibába! 
Nem eshettek, mert ti az életeteket a minden napjaitokat az önös érdek helyett a mások bajának könnyítésére, orvoslására, életének megmentésére fordítjátok. Ezzel a magatartással, melyet tanúsítottatok, példaértékűen bebizonyítottátok, hogy a közösség érdeke magasabb rendű értéket képvisel számotokra, mint a saját anyagi javatok javulása utáni - nagyon is érthető - vágy. 
Most az egész ország megmentői, gyógyítói, ápolói, gondozói lehettek! Olyan erőt képviseltek, amit ti magatok lehet, hogy fel sem fogtok, csak mi kívülállók látunk így benneteket. Minden reményünk a tiétek! 
Módotokban áll gondoskodni a deviza károsult fekélyes sebéről, a földjét elveszítő paraszt traumájáról, a lélegeztető gépen lévő hazai feldolgozó iparról és feltámaszthatjátok a klinikai halál állapotából az egész országot!
Megszüntethetitek az élelmiszereink, a levegőnk az élő és ivó vizeink tudatos mérgezését, megállíthatjátok a gyermekeinkbe védőoltás címén juttatott ártó vegyületek beadagolását! 
Hogyan? 
Úgy, hogy a jelenleg fennálló igazságtalan rendszer létét kérdőjelezitek meg. 
Az Alaptörvénnyel működtetett Magyarország nevű állam, nem a Magyar Állam! Nem az ezredéves - vagy annál sokkal több - Magyar Állam törvényes formációja, hanem idegen érdekből ránk erőltetett diktatúra, ahol a kedvezményezett "politikai elit" a nép kontrolljának lehetősége nélkül, büntetlenül azt csinálhat, amit csak akar. 
Nem létező államadósság és egyéb pénzügyi tranzakciók által rabszolgasorsba döntött gazdaság, felesleges, státusz szimbólum értékű beruházások, luxusautók hada és méreg drága külföldi utak jellemzik tevékenységüket, miközben az ország jelentős része megoldhatatlan, leginkább megélhetési gondokkal küszködik. 
A fényűző pompa kíséri minden napjaikat, amíg mi, "földi halandók" többnyire eladósodva, kilátástalan helyzetbe kerülve, az élet perifériájára sodródva tengetjük életünket. 
Tisztelettel kérlek benneteket, tegyetek hát! Cselekedjetek, mert Ti képesek vagytok rá! 
Nem Dr. Cser Ágnessel van a baj, és nem Orbánnal, vagy Gyurcsánnyal, hanem az egésszel! Mindazokkal, akik a nemzetközi pénzügyi hatalmat szolga lélekkel kiszolgálják a nemzet érdekei ellenében, vagyis az elmúlt évtizedek - enyhe túlzással -, valamennyi közszereplőjével. A rendszerváltásnak hazudott eseményt megelőző és az azt követő időszakok haszonlesőivel. 
Érvényesítsük igazunkat, ami most kivételesen egybe esik a jogainkkal is! Keressük meg a szabadságunkat, ott ahol a helye van, a bíróságon! 
Csendben, nyugalomban, békében! Ahogy egy magyarhoz illik. 
Ezen okból 2015. június 18-án a Rendszer feletti ítélet napját tartjuk Budapesten, az V. kerületi Markó utca 25. sz. alatt reggel fél kilenctől. 
Emlékezetedbe idézem hallhatatlan lánglelkű költőnk szavait, 150 év után helyes értelmezésben. 
"Rabok voltunk. 
Mostanáig kárhozottak. 
Ősapáink SZABADON éltek haltak, 
Szolgaföldben NEM nyughatnak! 
Rabok leszünk, vagy szabadok? 
Ez a kérdés, válasszatok!" 
Egészségügyi Dolgozó! 
Egy hazád van csak! Tehetsz érte! 
Kárpát-haza, Kiskunlacháza, 2015. május 26. 
Orosházi Ferenc 
Kapcsolódó: 
   Cser Ágnes: miért kéne sztrájkolniuk az egészségügyieknek? Hisz minden jól alakul! 
   Kifütyülték Cser Ágnest a tüntetők 
   Kérjen bocsánatot Cser Ágnes! 
   Fekete ruhás ápolók vonulnak a tisztességes egészségügyért 



Cser Ágnes: miért kéne sztrájkolniuk az egészségügyieknek? Hisz minden jól alakul!

Posted on 2015/05/11Szerző: Admin
Egészségügyi szervezetek keddre demonstrációt hirdettek az egészségügy jövőjének és az egészségügyi szakdolgozók megbecsülésének érdekében. A Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ) azonban nem támogatja a tüntetéseket – ezt a szervezet elnöke, Cser Ágnes nyilatkozta az mno.hu-nak.
Több egészségügyi szervezet is tüntet a héten, a Magyar Rezidens Szövetség pedig a demonstrációk előtt, hétfőre flashmobokat hirdetett öt városban. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara az ágazat jövőjéért, a szakdolgozók megbecsüléséért, a rezidensek az „élhető, fenntartható, hálapénzmentes egészségügyért” demonstrálnak kedden öt órától.Cser Ágnes azt mondja, hogy a mostani tüntetésekig a magyar egészségügy rendszerváltás óta folyamatosan romló helyzete vezetett, szerinte 89 óta 1500 milliárd forintot vontak ki az ágazatból. Egyetlen kormány sem fizette be a privatizációs bevételekből a több mint 220 milliárd forintnyi járuléktartozást az egészségbiztosításnak, és a folyamatos forráskivonást jelzi, hogy ma a bruttó hazai termék öt százalékát sem költi az állam egészségügyre, ezzel az uniós országok között az utolsó helyen állunk – idézi az elnököt a lap.Cser megjegyzi azt is, hogy az egészségügyieket képviselő szervezetek széthúzása is szerepet játszott abban, hogy továbbra sem rendezett az egészségügyi és szociális ágazatban dolgozók helyzete. „Korábban a szakszervezetünk küzdelmeihez egyetlen szervezet sem csatlakozott azok közül, amelyek most tiltakoznak” – állítja. Az elnök szerint 2004-ben, ha az akkor megfogalmazott sztrájkköveteléseikhez, amelyek még ma is aktuálisak, csatlakoznak a szervezetek, akkor sokkal keményebb tárgyalófél lehettek volna.
A követeléseiket még ma is fenntartják. Továbbra is követelik, hogy a fizetések a jogszabályban garantált ütemben és mértékben öt év alatt érjék el az európai uniós egészségügyi és szociális ágazati átlagbérek 75 százalékát.
Emellett úgy látjuk, hogy szükség van egységes, ágazati kollektív szerződésre, amelyben garantálják a munkavállalók bérezését, hivatásuk gyakorlásának feltételeit és a foglalkoztatási szabályokat. A bérek esetében nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a tényleges infláció ellentételezése elengedhetetlen. Továbbá fontosnak tartjuk: mindkét ágazatban törvényi garancia legyen arra, hogy a költségvetésben a feladatokra jóváhagyott forrást más célra ne lehessen felhasználni” – jelentette ki.
Bár Cser tizenegy évvel ezelőtti széthúzásról beszél, most pont az elnökletével vezetett szakszervezet nem kívánja támogatni a héten zajló demonstrációkat. Azt mondja, hogy felesleges most demonstrációt szervezni, hiszen ezúttal is megkapták a sztrájktárgyalást kijelölő levelet. „Vagyis ha végre létrejött egy olyan kormány, amely felismeri a követeléseink létjogosultságát, akkor itt az ideje, hogy őszintén beszéljünk az egészségügyről, érdemben tárgyaljunk, majd megállapodjunk. Sztrájktárgyalás idején pedig nem demonstrálunk, mert nem veszélyeztethetjük a másik oldal jóindulatát.”Cser Ágnes szerint a kormány partner a tárgyalásokkor. „Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár személyében garanciát látok az előrelépésre, mert orvosként, megyei kórház-főigazgatóként közvetlenül is megtapasztalta azokat az anomáliákat, amelyeket a finanszírozási rendszer okoz. Üdvözlöm a privát és a közfinanszírozott szolgáltatások szétválasztását, továbbá azt is, hogy az alapellátás és a prevenció kerül előtérbe. Most olyan együttműködés körvonalazódik, ahol ezekről a kérdésekről is lehet beszélni – míg a szociálliberális kormányok, de Szócska Miklós idején sem lehetett. ”A kormány részéről a sztrájkköveteléseket illetően egyelőre nincs semmiféle ígéret.Cser felajánlotta az érdekegyeztető értekezletre meghívott szervezeteknek, hogy csatlakozzanak a követeléseikhez, és mint elmondta: megállapodtak a szakdolgozói kamara elnökségével az együttműködésben.
Forintosítás Kalkulátor
(vs)
Bal-Rad komm: A minden urat hűséggel kiszolgáló Cser Ágnes-bár szerinte is nagy baj van-úgy véli, hogy nem kell itt kapkodni! Minek az a demonstráció?“…Vagyis ha végre létrejött egy olyan kormány, amely felismeri a követeléseink létjogosultságát, akkor itt az ideje, hogy őszintén beszéljünk az egészségügyről, érdemben tárgyaljunk, majd megállapodjunk. Sztrájktárgyalás idején pedig nem demonstrálunk, mert nem veszélyeztethetjük a másik oldal jóindulatát…”-Ettől őszintébben még Csizmadia Birkamenetes Főszervező sem nyilvánulhatott volna meg!
És ez a Cser Ágnes SZAKSZERVEZETI VEZETŐ! MÉG MINDIG AZ!


BELFÖLD

Kérjen bocsánatot Cser Ágnes!





Nem ért véget az egészségügyi érdekvédő szervezetek nyilvános legitimációs vitája a keddi tüntetésen, amikor a tömeg egyszerűen nem engedte szóhoz jutni Cser Ágnest, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) elnökét. Csütörtökön ugyanis nyilvános bocsánatkérésre szólították fel az Őszintén az Egészségügyért Akciószövetséghez tartozó érdekvédő szervezetek Cser Ágnest.
Mint az közleményükben írják: a keddi, a Magyar Szakdolgozói Kamara és az Akciószövetség közös demonstrációja előtt egy nappal Cser Ágnes az Echo tévé Napi Aktuális című műsorának adott nyilatkozatában alaptalan vádakkal illette a szervezőket és a szimpatizánsokat.
Cser Ágnes a keddi tüntetésen
Veres Viktor / Népszabadság
Az MSZ EDDSZ elnöke a műsorban „csipet-csapatnak” nevezte az új érdekvédelmi tömörülést. Mint mondta: „sajnálom, hogy a Csipet-Csapat, most formálódó, az újsütetű érdekvédelmi szervezetek úgy gondolják, hogy át kell venniük a hatalmat, diktálniuk kell, fölösleges hagyni, hogy politikai háttérerők használják őket. Felesleges.”
Az Akciószövetség lapunkhoz is eljuttatott állásfoglalása szerint: azt, hogy Cser Ágnes Csipet-Csapatnak nevezett öt-hatezer embert, akik ki mernek állni jogaikért, akár még bóknak is vehetik. Ezzel ismerte el – szerintük – az elnök asszony, hogy a jó csapat! Azonban, az a vád, amely szerint politikai háttérerők használják az Akciószövetséget, melynek a célja nem több mint felbujtás, már olyan kijelentés, amelyet határozottan visszautasítanak. Valamint követelik, hogy Cser Ágnes a nyilvánosság előtt vonja vissza kijelentéseit az Akciószövetségről, és kövesse meg azt a több ezer embert, akit ezen kijelentésével megsértett. Hozzátették azt is: a keddi demonstráción Cser Ágnes is megtapasztalhatta, mennyien állnak mögötte, amikor több mint tízezer ember együttesen kifütyülte és a szó szoros értelemben hátat fordított neki és az általa képviselt kétes értékeknek is.
(Az Őszintén az Egészségügyért Akciószövetség tagjai: ATSZ- Autonóm Területi Szakszervezet, FAKOOSZ- Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége, FESZ – Független Egészségügyi Szakszervezet, MOSZ – Magyar Orvosok Szövetsége)





2015. május 29. Zavarjuk el együtt a kifosztókat!
Az útzár fokozódik! (Részletek)
 

Póka László 
Az eseményoldal leírását a több részlettel is kiegészítettük. Így már a részletes program is megtekinthető. A legfontosabb, hogy a május 7-i tüntetésnél elkezdett útzár idejét megduplázzuk. Természetesen, ha nem teljesülnek a követeléseink, akkor hamarosan ismét duplázunk. A követeléseinket a szándékaink szerint Trócsányi miniszternek benyújtandó felhívással később közöljük. 
A demó leegyeztetve, rendőrség által tudomásul véve.
Mostmár csak a meghívásokat, toborzást kellene növelni azoknak, akiknek valóban fontos, hogy ütős legyen a megmozdulás.

Tervezett program:
- 13 órától gyülekezés a Kossuth Lajos tér 2-4 előtt. Aki autóval jön, az a iGazságügyi Minisztérum előtt a Duna felé álljon be a sorba. A gépkocsikra helyezzetek figyelemfelhívó plakátokat, követeléseket. Hozzatok táblákat, feliratokat, hangkeltő eszközöket.
- 14 órakor kezdés. Leginkább rövid - alkalmanként 5 perces - felszólalásokban a károsultak fogják elmondani a követeléseiket, és hogy őket hogyan verte át a bankja.
Felszólalásra a helyszínen lehet feliratkozni, ezt többször fogjuk jelezni,szorgalmazni.
- Folyamatosan lehet majd aláírni a kb 16 órakor benyújtandó felhívásunkat, amit természetesen elektronikusan már a hét elején elküldünk Trócsányi Lászlónak. (Az oldalra is kitesszük, és a helyszínen is lesz több példány, amit lehet majd olvasni.)
Legfontosabb, hogy mi nem abban gondolkodunk, hogy a csalóknak kamatot, vagy árfolyam különbözetet fizetünk. Mi a bankok által okozott károk maradéktalan megtérítését követeljük.
- Terveink szerint mécsesekkel megemlékezünk azokról, akik már biztosan nem lesznek velünk a győzelem pillanatában. (Mécseseket hozzatok)
- Ezt követően ismét elégetjük a szerződéseinket, elszámolásainkat, bankárok, politikusok neveit, képeit. Természetesen, csak akkor, ha hoztok.
- 17 - 18 óra között indulunk gyalog és autókkal a József Attila utcába, és ott megduplázzuk a legutóbbi leülős útzár idejét. Kettő órára fogunk leülni. Ezzel jelezzük, hogy fokozatosan, békésen, de nagyon határozottan követeljük az igazságos megoldást. A következő útzár négy órás lesz. A helyszínen fogjuk eldönteni annak az idejét.
Fontos, hogy a rendőrségnek nem volt kifogása az útzár ellen. Ez annak köszönhető, hogy az előző demón fegyelmezetten, békésen, de határozottan kinyilvánítottuk, hogy:
"Igazságot akarunk!" "Nem hagyjuk!" - és hogy olyan sokan elmondtuk, mit követelünk. Ekkora erővel, ilyen határozottsággal, és a békés megoldás szándékával szemben nem is akarnak fellépni a hatóságok. Leginkább nem is tudnak.
- Az közösség erejének megmutatására azt javasoljuk, hogy mindenki citromsárga felsőben jöjjön fekete kendővel a nyakában. Mi így leszünk. Az egységes fellépés érdekében erre az időre lecseréljük a figyelemfelhívásra jól bevált Fidesz paródiaként használt narancssárgát. Ez fogja jelképezni, hogy ennek az ügynek a megoldása érdekében összetartozunk, egymást megvédjük, együtt győzelemre visszük az ügyet.
- Fontos még, hogy a József Attila utcában ülve fogjuk megmutatni, hogy békések vagyunk, hogy nem mozdulunk, és a céljainkban rendíthetetlenek vagyunk. Kérjük, hogy azok, akiknek nehéz két órát a földön ülve tölteni, azok hozzanak magukkal székeket. Itt az autókat a buszsávban helyezzük el. Természetesen van lehetőség a megmozdulás bármelyik szakaszában csatlakozni. Kérjük, hogy aki csak teheti az útzár idején üljön közénk, és az ez idő alatti felszólalását is ülve tegye meg.
- Az útzár idején is folytatjuk a rövid felszólalásokat. Kérjük, hogy mindenki igyekezzen úgy beszélni, hogy másoknak is maradjon lehetősége elmondani, amit akar. Természetesen, ha a felszólalók száma engedi, akinek van kedve, az többször is elmondhatja véleményét, hozzászólhat mások mondanivalójához.
Kérünk mindenkit, hogy mások vallási, spirituális, politikai, és egyéb beállítódását tartsa tiszteletben. Ezért véleményünk elmondása mellett kerüljük, mellőzzük az olyan felhívásokat, amik az előbbiek közös gyakorlására szólítanak fel. Még akkor is legyünk ezzel óvatosak, ha úgy gondoljuk, hogy a többség hasonlóan gondolkodik a témában. Ne használjuk ki önös célokra a felfokozott hangulat teremtette fogékonyságot. Legyen ez a pörgés eszköze csupán SeVizahiteles megoldásnak.
Szeretnénk továbbra is megtartani a megmozdulás civil jellegét, ezért pártzászlókat kérjük, ne hozzatok. Természetesen a SeVizahitelesekért harcoló szervezetek, harcosok jelképeit, tábláit, feliratait szívesen látjuk.
Kérjük, hogy a fentieket többször osszátok meg, akár egészben, akár a számodra fontos részeivel.

A programban időben lehetnek csúszások. Leginkább azért, mert ezen a délutánon a belvárosban legalább három különböző megmozdulás lesz. Kérjük, hogy figyeljetek a rendezők és szervezők felhívásaira.


Tisztelettel: Póka László 
Nem adom a házamat mozgalom 
0630-931-9802 

Bűnszövetségben, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás és sikkasztás, erőfölénnyel való visszaélés...STB. 
"EZEKET NEM LEHET MEGÁLLÍTANI", "csíptem el" egy telefonbeszélgetést a bankban... 
A bankok számonkérése volt ezen a napon, ügyintézés, vitató levél beadása, mely tartalmazza a forintosítás el nem fogadása jogfenntartással. 
Feliratos véleménynyilvánítás a bankfiókon belül is, csendben, de hatásosan! 
Ahol jártunk, Erste bank, OTP, Raiffeisen bank és az AXA bank. 

Ha valaki ellenálhatatlan vágyat érez arra, hogy csoportosan, összefogva egy jó társasággal látogassa meg bankját, akkor jelentkezhet a következő elérhetőségen: Póka László Nem adom a házamat mozgalom 0630-931-9802 


Jacenjuk gyakorlatilag felajánlotta megvételre az ukrán állami vagyont az amerikaiaknak 


Eladtak benneteket mint Gogolnál a negyven halott lelkét .
Na kit vesztek még a nyakatokba a sátán gyermekei csak a kezdet a nagy Kazár birodalom megalakítása a tét ezért likvidálni fognak benneteket , jobb ha tudjátok , de így vagy úgy de a fűbe haraptok , ezért legyetek jók , ha tudtok .

Ukrajna helyzete egyre romlik, nem kettőre. 
A vezetés ugyanúgy lop, mint az elődje. Adóelkerülő offshore lovagok és a maffia uralja a pályát! Eltűnt az eddig rendelkezésükre bocsátott hitelek nagy része, de eltűnnek a segélyek is. 
Az idióta Magyarország meg fizeti a 45 milliós ország földgáz-fogyasztását (hónapok óta visszafordítjuk nekik az általunk majd dollárban fizetendő gázt!), és gyűjti az adományokat, amelyek vagy célba érnek, vagy nem. Az nem megoldás, hogy egy hétre való élelmet viszünk nekik! Az ember nem egy hétig eszik, hanem egész életében!! Az egyik magyarországi segélyszervezet képviselője elmondta, hogy pénz kell, mert az élelmiszert kint veszik meg Ukrajnába. Miért is? Mert az ukrán maffiától kell megvenni. 
Előretörtek a radikális soviniszta helyi "hadseregek" vagy milíciák! Tisztán ukránok által lakott Ukrajnát akarnak. A kisebbségek üldözése máris megkezdődött. Porosenko a napokban be is jelentette, hogy egynyelvű lesz Ukrajna. A kormány támogatja ezeket a milíciákat, de lassan Iszlám Állam lesz belőlük: elszabadult hajóágyúk lesznek! 
Ukrajnában sokan nem tudnak ukránul. Az ország nevének jelentése magyarra fordítva OROSZORSZÁG HATÁRVIDÉKE! A 11 millió körüli orosz is tanuljon ukránul, és a többi kisebbség is, köztük a 200 ezer körüli magyar is! De mi lesz akkor, ha a kisebbségeket elüldözik Ukrajnából, és nemcsak a magyarok fognak átjönni a határon, hanem sok ukrán is? Fel vagyunk erre készülve? 
Mi volt az első dolga az Ukrajnát is sarkaiból kiforgató Amerikának? Repülőre rakta azonnal az ukránok aranytartalékát! Természetesen a demokrácia nevében. 
Szerencsétlen Kadhafi, Líbia egykori erős embere visszakérte Amerikából az oda bértárolásra kivitt aranyat. Az életével fizetett emiatt a könnyelműsége miatt. 
Németország és Ausztria is visszakérte, de ebben a két esetben egyelőre csend honol. Az aranytartalék visszaszállításáról nem érkezett hír... 
SVPSZ 


300 állami vállalatot akarnak eladni. 

Jacenjuk gyakorlatilag felajánlotta megvételre az ukrán állami vagyont az amerikaiaknak. 300 állami vállalatot akarnak eladni. A kormánylistán szerepel a teljes ukrán energiaszektor, többek között az Ukrtorf, a Centrenergo, több hőerőmű és a regionális energetikai cégek (pl. Dnyiproenergo, Zapadenergo) nagy része. 

Emlékeztető: 


2014. augusztus 
Ukrajna megbízott elnöke az ukrajnai fegyveres erők legfelsőbb főparancsnoka is. 
("magára vállalta".) 
Turcsinov azelőtt a titkosszolgálat igazgatója volt. 
Egy baptista prédikátor lett a parlament elnöke 
* * *

februárban amerikai hadihajók érkeztek a Fekete-tengerre 
* * *

április: Az Európai Unió egymilliárd dolláros hitelt nyújtott Ukrajnának. 
Az Európai Bizottság közleményében nem részletezték pontosan, hogy mit várnak a támogatásért cserébe. 
Ukrajna felajánlotta, hogy a NATO-katonák az országon át vonuljanak ki Afganisztánból. 
* * *

2014. aug. 
A világ legnagyobb vegyipari vállalata, a német BASF nem támogatja az Oroszország elleni szankciókat. 
Ezt a vállalat vezérigazgatója jelentette be. 
Kurt Bock emlékeztetett arra, hogy a BASF által vásárolt olaj és gáz felét Oroszországtól vásárolják. 
A konszern vezetője rámutatott, hogy a BASF oroszországi beruházási projektjeinek 90 %-át a német állam garantálja. 
Bock szerint az Oroszország elleni szankciók negatív hatással lesznek a német gazdaság egészére. 
* * *

Az Olt megyei Deveselun épül az Egyesült Államok rakétaelhárító-rendszerének romániai bázisa. 
(Deveselu 350 km-re van a Fekete-tengertől) 
Frank Rose, az Egyesült Államok külügyminisztériumának védelmi politikáért felelős helyettes államtitkára kijelentette, hogy az USA elkötelezett NATO-szövetségeseinek biztonsága tekintetében. 
Rose szó szerint azt mondta: "itt vagyunk és itt leszünk, Amerika katonai jelenlétének növelésével is bizonyítja elkötelezettségét." 
A bázis 2015-re elkészül. 
A tisztségviselőt Traian Basescu román államfő is fogadta, -közben a román külügyminiszter Washingtonban tárgyalt, a hét elején pedig az USA külügyminisztériumának európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkára egyeztetett Bukarestben az ukrajnai válság következtében kialakult helyzetről a román pártok vezetőivel. 
* * *

Megérkezett Litvániába a NATO hajóraja. 
A hajóraj a Balti tengeren állomásozik, a biztonságot felügyeli és a NATO harci készültségét biztosítja. 
A norvég, holland. belga és észt hajók aknarobbantók és egy ellátási hajó. 
A hajók betérnek a kikötőkbe és részt vesznek a lettországi aknamentesítési nemzetközi akcióban is. 
* * *

május: Az Európai Bizottság 365 millió eurót szavazott meg Ukrajna részére, "Különleges támogatási csomag a stabilitás és gazdasági fejlesztésekhez" címen. 
A meghatározás szerint az Európai Bizottság az EU végrehajtó szerve és munkája során az EU egészének érdekeit képviseli (az egyes országok egyéni érdekeivel szemben. 
* * *

A NATO újabb haderő-átcsoportosítást végez Kelet-Európában, a balti államokban. A klaipedai kikötőbe megérkezett a NATO aknakutató hajóraja, ami hosszú távon a Balti-tengeren állomásozik. Hivatalosan a biztonságot felügyeli a térségben és biztosítja a NATO harckészültségét. 
A Balti-tengerre küldött aknaszedő flotta 5 hajóból áll, a flottát norvég, holland, belga és észt hajók alkotják. A flotta részét képezi négy aknarobbantó hajó és egy ellátási hajó. 
* * *

szintén május: 
Az önvédelmi alakulatok kihirdették a rendkívüli állapotot és teljes mozgósítást rendeltek el Ukrajna Luganszk régiójában, miután a hírek szerint az ukrán hadsereg amerikai zsoldosokkal Kramatorszk teljes területét elfoglalta. 
Luganszk régió kormányzója az egyesült dél-keleti hadsereg küldötteivel közös sajtótájékoztatót tartott. 
Bolotov a rendkívüli állapot bejelentését követően elrendelte a férfi lakosság teljes mozgósítását, fegyverrel ellátását és kijárási tilalmat rendelt el este 11 és reggel 6 közt a teljes régióban. A kormányzó felszólította a dél-keleti hadsereg minden alakulatát, hogy készüljenek fel saját városaik megvédésére és ne számítsanak külső segítségre. 
felszólította a Belügyminisztérium, a Biztonsági Tanács városi adminisztrációját és a hadsereg helyi alakulatait, hogy azonnal jelentkezzenek be a dél-keleti hadsereg főhadiszállásán, és tegyenek esküt Luganszk régió új vezetése előtt a nép szolgálatára. Amennyiben nem tesznek eleget a felszólításnak, az új vezetés árulónak nyilvánítja őket és a háborús állapotnak megfelelően hadifogolyként kezelik őket. 
Bolotov minden párt és civil szervezet működését betiltotta a régióban, a Jobb Szektort pdig törvényen kívül helyezte. 
* * *

Odesszában, Ukrajna kikötő-városában is fegyveres harc tört ki, miután több tüntetés zajlott a városban. 
A felvonulók célja provokáció volt, azt skandálták, hogy: "késeljétek meg az oroszokat" Kijev-párti tüntetésen lincshangulat volt és Molotov-koktéllal támadtak a rendőrökre. 
A többségi orosz lakosság ellentüntetéssel válaszolt, a mintegy háromezer tüntető összecsapását követően tűzharc alakult ki. 
A Jobboldali Szektor tagjaival szemben az ukrajnai oroszokból önvédelmi alakulatok szerveződtek és utcai harcok kezdődtek Odesszában. 
A Jobb Szektorosok felgyújtották a Szakszervezetek Házát, ahol több oroszpárti tüntető barikádozta el magát. A tűz elől kiugráló embereket a várakozó Jobb Szektorosok agyonverték. 
* * *

május 03. 
Szlavjanszkban a felkelők önvédelmi alakulatainak visszavonulását követően az emberek az utcára vonultak, hogy saját testükkel akadályozzák meg a város megszállását. A város közelébe érkező ukrán csapatoknak több helyen civilek állták útját. Sokan gyermekekkel mentek ki az utakra, idősek álltak a páncélosok útjába. 
A Jobb Szektor felfegyverzett tagjai tüzet nyitott a lakosságra, akik élőláncot alkottak a város körül. Sokan meghaltak. 
Pénteken az ukrán hadsereg 20 helikopterrel támadta a várost, ebből a helyi milícia 4-et lelőtt. 
Az ENSZ ezalatt rendkívüli közgyűlést tartott Szlavjanszk város ügyében, 
* * *

Bulgária a fegyveresek leszerelését és a szélsőjobb megfékezését követeli Kijevtől. A bolgár külügyminiszter a BNR rádióállomásnak adott interjújában az odesszai eseményeket borzalmasnak nevezte. Vigenin hangsúlyozta, hogy Szófia ragaszkodik az objektív vizsgálathoz. 
* * *

A "Bild" c. német lap nyíltan kijelentette, hogy amerikai ügynökök működnek Kelet-Ukrajnában és támogatják a kijevi kormány tevékenységét. 
A német sajtóorgánum szerint a CIA és az FBI "szakértői" a kijevi kormány mögött döntenek arról, hogy Kijev hogyan kezelje a kelet-ukrajnai felkeléseket. Hivatalosan a kijevi kormány "szervezett bűnözés elleni harcát" segítik Kelet-Ukrajnában, és a Janukovics és pártja által külföldre menekített pénz után nyomoznak. 
John Brennan, a CIA vezetője április közepén tett látogatást Kijevben. Azt követően kezdődtek a kelet-ukrajnai lakosság elleni megtorló akciók. A kijevi rezsim bűnözőnek nyilvánított mindenkit, aki az atlantista puccs által hatalomra jutott csoportot nem fogadja el kormányként. 
Ebben a "terrorelhárítási műveletben" már közel száz civil életét vesztette. Odesszában, Szlavjanszkban jelöletlen egyenruhát viselő katonák lőnek a civilekre. Ezek a fegyveresek Oroszország Külügyminisztériuma szerint az amerikai Greystone katonai vállalat alkalmazottai, vagyis amerikai zsoldosok. Brennan látogatása, az amerikai zsoldosok kelet-ukrajnai jelenléte, a CIA "tanácsadói működése" és a halálos áldozatok magas száma pedig egyértelműen mutatja, hogy a kelet-ukrajnai felkelők nem az ukrán hadsereg, hanem az amerikai megszállás ellen vették fel a harcot. 
* * *

Célzott beavatkozások történtek Odesszában a videofelvételek tanusága szerint. 

Az ukrán hatóságok az oroszpárti aktivistákat okolják a halálesetekért. A Belügyminisztérium hivatalos közleménye szerint Kijev-ellenes aktivisták támadták meg a Kijev-párti tüntetőket, mielőtt menedék reményében visszavonultak az épültbe, és ez volt a Szakszervezetek Háza leégetésének oka, ami végül közel 40 halálos áldozatot követelt. 
Az orosz állami televízió ezzel szemben a YouTube fájlmegosztón elérhető videofelvételek alapján összeállította az események kronológiai rendjét. Az eset egy futball-meccsel kezdődött, amit a fokozódó feszültségek ellenére a hatóságok engedélyeztek. 

A rendezvényt követően a Kijevet támogató futball-szurkolók közül 1500-an vettek részt egy "Ukrajna területi egységéért" rendezett felvonuláson. A nemzeti radikális szervezetek alkoholmámorban, "dicsőség Ukrajnának", "halál az ellenségre" és "késeljétek meg az oroszokat" szlogeneket kántálva haladtak a felvonulás útvonalán. Többen közülük már fel voltak fegyverkezve láncokkal, baseball-ütőkkel és pajzsokkal. 

Az első összecsapások akkor történtek, mikor a felvonulás összetalálkozott néhány Szent György-szalagot viselő civillel, akitet a felvonulás tagjai ellentüntetőnek gondoltak és provokálni kezdték őket. 

Röviddel ezután már mindkét tömeg köveket dobált, lövéseket lehetett hallani. 
A provokatőrök nagyon gyorsan eltűntek a helyszínről. 
A Kijev-párti felvonulás tagjai megindultak a Szakszervezetek Házánál jelen lévő oroszpárti aktivisták felé, akik az épületbe menekültek. 

A túlélők később elmondták, hogy kénytelenek voltak elbarikádozni magukat az épületben, mivel a felhergelt tömeg felgyújtotta kint a téren állított sátrakat. A futball-huligánok Molotov-koktélokat kezdtek dobálni a Szakszervezetek Házának épületére, ahol nagyon hamar tűz ütött ki. A szemtanúk elmondása szerint akik a tűz elől kifelé menekültek, azokat az épületet blokád alá vevő "aktivisták" baseball-ütővel ütötték agyon. 

Az esetről készült felvételek szerint a futball-huligánokat provokátorok uszították rá az oroszpárti tüntetőkre, akik áldozatként lettek beszorítva a felgyújtott épületbe. 

A vörös karszalagot viselő, láthatóan provokátorként célszerűen cselekvő személyek kiléte máig ismeretlen 
* * *

Újságírók ellen indítottak hajtóvadászatot Ukrajnában. 
A Jobb Szektor 10000 dollár fejpénzt írt ki több orosz újságíróra, akik a kelet-ukrajnai eseményekről tudósítanak. 
A blokád alá vett városok területére csak az illegitim kijevi kormány arra kijelölt embereit engedik át. 
Jobb Szektor tagjai kémnek nyilvánították a Szlavjanszkból tudósító orosz újságírókat, amiért többen átjutottak a hadsereg blokádján és beszámoltak arról, hogy a helyi civilek szerint a Jobb Szektor tagjai letérdeltetik és a helyszínen tarkón lövik az orosz önvédelmi alakulatok tagjait. 
A "Jobb Szektor" arról nem számolt be, honnan van pénzük,- ráadásul dollárban az információkért cserébe. 
* * *

Szlavjanszkban lelőttek egy harmincéves nőt, amikor kinézett az ablakán. 

Az épület távol áll a Szlavjanszkban zajló harcoktól. Az ablakból sehol nem láthatók barikádok, ellenőrzőpontok. 
Az iskolaigazgatónőt - a helyszínre érkező újságírók szerint egy amerikai zsoldos mesterlövész lőtte le. 
A nő nem követett el semmit, ki sem lépett otthonról,- hallgatólagosan támogatta az Oroszországgal való egyesülést, mint a környéken mindenki. 

Szlavjanszkban az illegitim kijevi kormányt támogató csapatok hajtanak végre "terrorelhárítási műveletet" a civilek ellen. 

Oroszország Külügyminisztériuma szerint a Kelet-Ukrajnába küldött fegyveresek között vannak az amerikai Greystone katonai vállalat zsoldosai, valamint Blackwater alakulatok. 

A Kelet-Ukrajnába küldött ukrán katonák nagy része átállt a felkelőkhöz, páncélosaikat, fegyvereiket leadták az oroszpárti aktivistáknak. A térségbe küldött ukrán katonák szóba elegyedtek a helyi civilekkel, és a helyszínen döbbentek rá, hogy nem fegyveres terroristák, hanem civil tüntetők ellen akarják bevetni őket. 
Május 5-én egy férfit, aki munkából indult hazafelé,- saját autójában lőttek agyon. 
* * *

Gátat építtet az ukrán vezetés a Krím-félszigetet ivóvízzel ellátó csatornán. 

Az építkezés már megkezdődött, a helyszínre homokzsákokat hordtak, megjelentek a daruk is. 

A krími kormányzat próbált tárgyalni az illegitim kijevi kormánnyal, miután az a felsőbb folyás mentén elterelte az észak-krími csatorna vizét és a krími szakasz napok óta ki volt száradva. Kijevben nem reagáltak a megkeresésre. 
A kijeviek azt követően engedték vissza a vizet a csatorna medrébe, miután Dimitrij Medvegyev orosz kormányfő bejelentette, hogy Oroszország gondoskodni fog a teljes Krím-félsziget vízellátásáról és megkezdték egy új csatorna építését. 
* * *

2014. május 07. 
A hadsereg továbbra is blokád alatt tartja Szlavjanszkot és azonnal tüzet nyitnak minden járműre, ami el akarja hagyni a város területét. Az önvédelmi alakulatok szerint az ukrán haderő a civil lakosság számára sem engedi, hogy elhagyják a várost, - nemrég egy kétgyermekes család próbált elmenekülni, de a katonák rájuk is tüzet nyitottak. 
A helybéliek elmondták, hogy a hadsereg által működtetett ellenőrzőpontokon jelzés nélküli, fekete egyenruhás csapatok érkeznek a városba. 
Korábban Oroszország Külügyminisztériuma bejelentette, hogy a Kelet-Ukrajnában zajló lakossági önszerveződések leverésére Kijev az amerikai Greystone privát katonai vállalat zsoldosait és a Blackwatert bérelte fel. 
Ezek az alakulatok az ukrán karhatalmi erők egyenruháját viselik, megkülönböztető jelzések nélkül. 
* * *

Nem voltak hajlandók terroristának bélyegezni a fegyvertelen kelet-ukrajnai tüntetőket a francia Le Monde szerkesztői, ezért beadták lemondásukat. 
A vitákat a menedzsment diktátumszerűen rendezte le. 
A lemondásokat hivatalosan a pozicíó-harcokkal magyarázták. 
* * *

Rálőttek az EBESZ misszió tagjaira Kijev fegyveresei. 
A Szlavjanszkban szabadon engedett csoportból egy ezredes elmondta, hogy az ukrán hadsereg,- támogatás helyett elállta útjukat, próbáltak telefonálni Kijevbe, de mindhiába. 
Szántóföldeken utaztak, ami veszélyes,- segítséget pedig a donyecki rendőrségtől kaptak,- azoktól, akik a Kijev elleni felkelést támogatták. 
* * *

2014. május 09. 
Vegyi fegyvert vetettek be a Mariupolt ostromló ukrán csapatok a felkelők erőivel szemben. 
A helyszínre érkező milícia ismeretlen gáz általi mérgezésről számolt be, a mariupoli városi tanács épületben rengeteg a halálos áldozat. 
A média eltávolítja a bizonyítékul szolgáló felvételeket. 
Mariupol kikötőváros Kelet-Ukrajnában, a Azovi-tenger partján, -közvetlenül az orosz határ mentén akarnak NATO haditengerészeti kikötőt létesíteni. 
Kijev fegyveresei nehéztüzérséget és tankokat vetettek be Mariupolban a az ukrán hadsereg lerohanta a Belügyminisztérium épületét, ahol helyi rendőrök barikádozták el magukat. Miután a helyiek kezdtek összegyűlni a Belügyminisztérium előtt, Kijev zsoldosai felszólítás nélkül tüzet nyitottak a civilekre is. 
Többen azonnal életüket vesztették, sokan megsebesültek. 
Rengetegen kerültek a helyi kórházba lőtt sebekkel, a helyi klinikán több száz sérültet láttak el. 
Az orosz sajtó helyszíni tudósítóira továbbra is vadásznak Kijev fegyveresei. Egyikükre a katonák tüzet nyitottak, mikor elkezdte filmezni a folyamatban lévő offenzívát. 
* * *

Többszáz amerikai zsoldos harcol Kelet-Ukrajnában a kijevi kormány oldalán - írta a "Bild am Sonntag" című német lap hírszerzési értesülésekre hivatkozva. 
Az Academi - korábbi nevén Blackwater-400 zsoldosai gerillaakciókat szerveznek és hajtanak végre Szlavjanszk térségében, hogy megtörjék az oroszbarát szakadárokat. 
A lap felvilágosítást kért a Fehér Háztól és a BND-től, hogy kitől kapta a megbízást az Academi, de nem kaptak választ. 
A BND- a szövetségi hírszerző szolgálat- arról is tájékoztatta a német kormányt, hogy az orosz légierő szándékosan megsértette az ukrán légteret. 
* * *

Az ukrán csapatok elfoglaltak négy donyecki szavazóhelyiséget és nem engedték be a szavazókat. 
Luganszkba páncélozott csapatszállítók érkeztek. 
A lerohant területekről a választási bizottságok tagjait evakuálták az önvédelmi alakulatok. 
A népszavazás után annak szervezői megkezdik a civilizált elválást Kijevtől - közölte Borisz Litvinov, a donyecki népköztársaság társelnöke. 
Litvinov az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint azt mondta, hogy a referendumot követően összehívják Donyeck megye minden szintű képviselőinek kongresszusát és megkezdik az elválást a kijevi hatalomtól. Azt mondta, hogy egyenlő jogokkal kívánják építeni kapcsolataikat minden állammal. 
* * *

Megöltek egy civilt és megsebesítettek másokat Kelet-Ukrajnában. 
A National Guard elkezdte lőni a szavazókat és a tiltakozókat, akik összegyűltek Krasnoarmejskben egy szavazóhelyiség körül. 


* * *

2014.május 12: 
Joe Biden, az Egyesült Államok alelnökének fia lett az ukrán gázipari cég, a Burisma Holdings igazgatója. Ez a cég a legnagyobb magán gázipari cég Ukrajnában. Az államtól már korábban megszerzett kitermelési területei Dél- és Kelet-Ukrajna - az elszakadásban érintett területek. 
Joe Biden fia kora ellenére már magas pozíciókat tölt be jelentős cégekben, és cégeket tömörítő szabadkőműves csoportosulásokban, mint például a Global Leadership -ben (nemzetbiztonsági és külpolitikai magáncég). 
Valószínűsíthető, hogy a közeljövőben hivatalosan is állomásozni fognak Ukrajnában amerikai magán-testőrcégek. 
A hivatkozás az amerikai tulajdonú cégek megvédése, -adott esetben bevethetők az orosz civil lakosság és a helyi milíciák ellen 
* * *

Az ENSZ nem hagyta jóvá békefenntartók küldését Ukrajnába 
A kijevi rezsim kelet-ukrajnai akciói során ENSZ békefenntartók jelzéseit viselő helikopterek tűntek fel. 
.Ban Ki Mun főtitkár kijelentette, hogy ez az alapszabály megsértése. 
A hivatalos magyarázat szerint valamelyik ország nem távolította el a korábban ENSZ -misszióba küldött, később a használatból kivont gépről az ENSZ "békefenntartó missziói" során használt jelzéseket. 
* * *

A kijevi illegitim hatalom pénzügyminisztere Oleg Slapak kérte, hogy térjenek vissza a 15 milliárd dolláros orosz hitelről szóló tárgyalásokhoz, - de Moszkvában visszautasították azt. 
A korábbi ukrán elnök Viktor Janukovics és Vlagyimir Putyin megállapodása szerint Oroszország kétmilliárd dollárt utalt volna át - még a puccs előtt - a a Janukovics-kormányhoz, az ukránok ebből törlesztették volna az orosz Gazprom felé fennálló többmilliárdos tartozásuk egy részét. 
* * *

Az ukrán-business 
Joe Biden, az Egyesült Államok alelnökének fia lett az ukrán gázipari cég, a" Burisma Holdings" igazgatója. Ez a cég a legnagyobb magán gázipari cég Ukrajnában. Az államtól már korábban megszerzett kitermelési területei Dél- és Kelet-Ukrajna - az elszakadásban érintett területek. 
A Turcsinov-Jacenyuk duó ajándékozási szerződést kötött az IMF nagylelkű segítségéért cserébe. A megállapodás szerint Ukrajna teljes gázszállitó rendszerét át kell ladniuk a "Chevron" nevű amerikai cégnek. 
A mariupoli, a zaporizzsjai, és a dnyepropetrovszki kohászati üzemek 60 %-át pedig a német Ruhr vállalat tulajdonába adják Ukrajna "demokratizálói." 
Donbassz bányaüzemeit a Ruhr cég finn leányvállalatának adják. 
Ajándék a NATO-nak: 
Harkov környékét át kell adni az amerikai rakétavédelmi rendszer telepítőinek." 
(az információ forrása Csehország lengyelországi nagykövetségének egyik magas rangú tisztviselője.) 
* * *

Az Európai Bizottság ellen emelte fel szavát Helmut Schmidt. 
A volt német kancellár serint Brüsszellel nemcsak az a baj, hogy túlságosan beleavatkozik a tagállamok ügyeibe, hanem az is, hogy beleszól a világpolitikába, holott a bizottság legtöbb tagja "nemigen ért hozzá". Ezt jelzi az Ukrajna "becsatolására" irányuló kísérlet és a közeledés a nem is Európához tartozó Örményországhoz, ami az Európai Bizottság "nagyzási mániáját" mutatja - mondta Helmut Schmidt. 
Az ukrajnai válság rendezésére az 1975-ös Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet mintájára össze kell hívni egy nemzetközi konferenciát valamennyi érdekelt állam, köztük Oroszország és Fehéroroszország vezetőinek részvételével - emelte ki. 
Hozzátette: az ukrajnai válság mindinkább emlékeztet az első világháborút megelőző hónapok folyamataira. "Nem kell a harmadik világháború ördögét a falra festeni, de napról napra nagyobb a veszélye annak, hogy a helyzet éppúgy elmérgesedik, mint 1914 augusztusában" - mondta a volt német kancellár. 
Helmut Schmidt 1974-től 1982-ig volt az NSZK kancellárja. 
A kormányfői munka befejezése után kezdte el publicisztikai tevékenységét a liberális Die Zeitnál. 
Csaknem ezer cikket és esszét írt, és megjelent 30 kötete. Írásai révén a pártok fölött álló, csak a közjót szem előtt tartó erkölcsi tekintélyt tisztelik benne Németországban és szerte Európában. 
* * *

május 17: 
Az európai média hazugságai ellen tüntettek Rómában. 
A megmozdulást egy korábban politikusként tevékenykedő újságíró szervezte, 
Giulietto Chiesa beszédében tiltakozott az ukrajnai NATO-beavatkozás, és az ellen, hogy a média elferdítve tudósít az ukrán eseményekről, ahol a szélsőjobboldalt használják fel a felforgatásra. 
Azt is elmondta, hogy az ukrán helyzet nem elszigetelt regionális konfliktus, hanem egy ország módszeres felforgatása, ami soha nem látott veszélyt jelent minden más ország számára is. 
* * *

május 19. 
Nem támogatja az Oroszországgal szembeni további szankciókat a német külügyminiszter. 
Frank-Walter Steinmeier a "Thüringische Landeszeitung"-nak adott hétvégi interjúban azt mondta, hogy ""Nem szabad automatikusan szankciókat bevezetnünk, mert az csak olyan zsákutcába vezet bennünket, ahol már nem lesz módunk élni a politikai lehetőségeinkkel. Konfrontáció helyett együttműködést szeretnénk Moszkvával." 
* * *

május 20. 
500 millió euró makrogazdasági támogatást ad Ukrajnának az Európai Bizottság a következő hetekben, - a teljes hitel 2,2 millió euró. 
Ehhez jogszabályi változtatások szükségesek és a parlamentnek ratifikálnia kell a kölcsönszerződést. 
Kijev elvesztette a nagyobb ipari régiók felett az irányítást. Egyes megyék már nem a régi központnak adóznak, hanem az elszakadást követően létrehozott új kormánynak. 
Az Európai Bizottság által kedden utalt 100 millió euró az ukrán állami alkalmazottak negyedéves bére. 
* * *

Az ukrán kormány letiltotta a nyugdíjak, a szociális juttatások és a közalkalmazotti bérek kifizetését a Donyeck megyei Kramatorszk és Szlovjanszk városokban. 
A belügyminiszter terroristáknak nevezte szeparatistákat és közölte, hogy hasonló intézkedésre számíthatnak más "rendbontó" városokban élők is. Avakov azt mondta, fegyveresek pénzszállító autókat rabolnak ki Szlovjanszkban és Kramatorszkban. 
Az Európai Bizottság kedden átutalt 100 millió eurót az ukrán kormánynak,- a több, mint 2 milliárd eurós hitel első részletét. 
Videó: https://www.youtube.com/watch?v=xdXQHEXOwCE 
Összeállította: lica 



Hatalmas pénzügyi összeomlás közeleg - újabb világgazdaság cunami! 



nemzetiarcvonal.net 
Megkongatták a vészharangot egyes amerikai gazdasági elemzők (Martin S. Fridson, John Williams), miszerint jó lesz felkészülni, itt a gazdasági világválság következő hulláma, ami erősebb és hatalmasabb lesz, mint az elődje. A folyamat már megkezdődött, és nemsokára tarolni fog. 
A történetnek, habár bizonyos szinten összefügg az előző világválsággal, amely még ma is érezteti hatását, voltaképpen ahhoz semmi köze. Ráadásul egy olyan közelgő válságról van szó, melynek előidézője a hatalmi pozícióhoz mindenáron való ragaszkodás, akár meggondolatlan lépéseken keresztül is. Egy ilyen meggondolatlan lépés következtében Texas államban már elkezdődtek a válság folyamatai, amelyek megállíthatatlanul törni fognak előre. Az elemzők szerint a válság nem fogja szétverni, feldarabolni, úgymond kivégezni az Egyesült Államokat, de a bankrendszer halálát okozza, melyben 60 év óta először újra bíróság előtt fognak állni a legnagyobb bankok vezetői, és teljes egészében új bankrendszer fog kialakulni, a FED, a Goldman Sachs, JP MorganChase és hasonló nagy nevek pedig örökre eltűnnek. 
Jelen írásunk ezen elemzők írásainak összevetése, valamit igyekszünk azt a jelenleg folyó világpolitikai folyamatokba illeszteni. Látható lesz, hogy a nyugati világ önnön hatalmi kapzsisága következtében miként dől saját kardjába. A történet valahol ott kezdhető el, hogy kitört a 2007-es válság, ami 2008-ra már világválsággá nőtte ki magát. A Wall Street bankjai sorban mondanak csődöt. Jószerével a hét legnagyobb bank vészelte túl az egész folyamatot. De milyen áron? Az amerikai (és a nyugati világhoz tartozó) államok pénze tartja életben az egész tákolmányt. Az USA, hogy mentse magát, másfél évnyi botladozás és vergődés után értékpapírok kibocsátásába kezd. Az USA külügyminisztere és képviselői körbe kalapozzák az egész világot, hogy nincs semmi gond, a dollár stabil, a válság csak átmeneti, de most az USA rendkívül kedvező értékpapír ajánlatot tesz, hogy mielőbb megoldódjon a probléma, hisz a baj senkinek sem jó, árt a kereskedésnek. Hatalmas mennyiségben adják el a vol taképpen fedezet és gazdasági háttér nélküli állampapírokat. A mesét azzal támasztották alá, hogy a megmaradt hét bank, úgynevezett szellembankokat hozott létre, amelyek a nagyoktól felvett hitelből amerikai állampapírokat kezdett vásárolni. A tőzsdén fogyott az állampapír, ami azt volt hivatott bizonyítani, hogy kelendő, vagyis stabil és jó az USA állampapír. Ezen felbuzdulva pedig több állam szintén felvásárlásba kezd többek között Kína, Brazília. Ennek a történetnek egyetlen kapcsolódási pontja van a mostani válsághoz, maga az elv. 
Goldman-Barclays-JPMorgan-Morgan-StanleyLassan lehúzhatják a rolót... 
Az USA olajkészletei erősen fogyóban vannak. Erre alternatív megoldásként született meg a palaolaj kitermelés. A palaolaj azonban egy merőben új, és eddig kitermelési tapasztalatokkal nem rendelkező iparág, amely nagy összegeket emésztett fel. Hogy legyen pénz a kísérletekre, a termelés elkezdésére, az előző módon kötvényeket bocsátanak ki. Mivel mindenki bizalmatlan, szintén a szellembankokhoz fordulnak, amelyek nagy kötvényvásárlásokba kezdenek, hogy fellendítsék a piacot. A palaolaj kitermelése megkezdődik, és az amerikai olajipar húzóágazata lesz. Ekkor szól közbe a politika. A világban ugyanis egy jelentős átalakulás folyik, amelyben a keleti tömb és kimondottan Oroszország jelentősen erősödik. Szembeállítva ezt az éppen folyó gazdasági világválsággal és az azt elszenvedő Egyesült Államokkal, a folyamat a nyugatra nézve rendkívül kedvezőtlen. Az USA ráadásul párhuzamosan több projektet is folytat, amely éppen az kapcsolatait és befolyást gyengíteni igyekeznek. Szír h áború, ukrán események, arab konfliktusok. Ebben a helyzetben keresi fel John Kerry a szaúdi vezetést, hogy elérje az olajárak drasztikus csökkentését. Az USA évekig gondolkozott azon, hogyan nyomhatná vissza a rekord sebességgel növekvő orosz gazdaságot és újra feléledő világpolitikai befolyását. Semmi új ötlet nem lévén a régi módszerhez nyúlnak. Gorbacsov idején, 1986-ban már egyszer eljátszották ezt, akkor sikerrel. Gorbacsov ugyanis radikális gazdasági átalakításba kezd (eleve rossz hozzáállással és szemlélettel) aminek a kritériuma lett volna, hogy az átalakítások idejéig egy stabil világgazdasági helyzet legyen. Az USA kihasználva a kedvező pillanatot, drasztikusan leveri az olaj és minden nyersanyag árát, amibe a Szovjetunió bele is bukott. Csakhogy a régi elv nem működik. Ahhoz, hogy stabilan lehessen ezt tartani, szükséges, hogy az olaj ára a még haszon szintjénél ne legyen kevesebb. Az amerikai palaolaj azonban az árak leverése előtti, hordónkénti 100 dollár áron hoz csak hasznot, az alatt veszteséges. A mostani árakon pedig iszonyatos bukás. A haszon elvesztése miatt a fedezetlen értékpapírok kipukkadnak, mint a lufi. A válság már elkezdődött, olajcégek kezdenek megbukni, kitermelő állomások állnak le, a válság kezd gyűrűzni felfelé. Nem lenne gond pár milliárdos veszteség esetén, csakhogy jelen esetben egy 1,6 billió (1600 milliárd) dolláros bukásról beszélünk. Ez pedig elég nagy összeg ahhoz, hogy magával rántsa az amúgy is botladozó gazdaságot. 

Egy új világ alapjait rakják le a BRICS országok vezetői

Ebben a helyzetben az USA elkezdi lassan araszolva emelni az olaj árát. Csakhogy történik egy érdekes dolog. Szaúd-Arábia a helyzetet kihasználva úgy dönt, hogy kiiktatja a semmiből előugrott olaj ellenfelet, és tönkreteszi a palaolaj elképzeléseket. Nem viszi fel az olaj árát, hanem tovább nyomja lefelé. AZ USA megfenyegeti a szaúdi vezetést, mire azok elfutnak Moszkvába némi támogatásért. Nem kell csodálkozni azon, hogy az USA által felállított ISIL elkezdi fenyegetni a hatalmilag ezer sebből vérző szaúdi monarchiát. Mégpedig az az ISIL, amelyet idáig az USA mellett Szaúd-Arábia is pénzelt hatalmas összegekkel. Rendkívül érdekes helyzet állt elő. Szaúd-Arábia teljes mértékig kiszolgáltatott az Egyesült Államoknak haditechnikai szinten - minden fegyverzete amerikai. Közös lázító projektben vannak az USA-val Szíriában, Líbiában, Irakban, Egyiptomban. Ennek ellenére gazdasági ütközés jön létre a két ország között. Szaúd nem akar összekülönbözni az Államokkal, de fedezné a hátát Moszkvával. Moszkva tárgyal a szaúdi vezetéssel, annak ellenére, hogy áttételesen hadban állnak egymással Szíriában, Jemenben, de még orosz területeken is, ahol szunnita terroristák (szaúdi pénzen) terrorcselekményeket hajtanak végre (Csecsenföld, Dagesztán). Az USA Szaúd-Arábia megfenyegetéseként engedményeket tesz Irán felé. De valójában engedmények ezek? Már nem beszélhetünk engedményekről. Az USA kényszerből cselekszik. Palaolaj üzlete összeomlóban, saját olajkészletei kifogyóban, ha nem akar kizuhanni az olaj piacról, sürgősen olajhoz kell jutnia. Az egyetlen valamennyire függetlennek mondható és hatalmas olajkészlet Iránban van. Egyszerűen nincs más lehetőség, úgy kell tenni, mintha engedményeket tenne, a valóság azonban az, hogy pitizni mennek Iránba. Irán hajlik a tárgyalásra, de a feltételek kemények lesznek, és ha ügyesen forgatják a lapokat, akár többségi tulajdont is szerezhetnek az amerikai olajcégekben. Márpedig a nyugat akkor olajvállalat nélkül marad. F elmerül egy érdekes kérdés! Ki fogja csinálni akkor a Nabucco olajvezetéket, ha a nyugat jószerével olajvállalat nélkül marad? Azt a Nabucco-t, amely egyik fő forrása éppen Irán, amely nemrégiben írt alá katonai együttműködési szerződést Moszkvával. A másik fő forrás a Nabucco vezetékbe Azerbajdzsán, amely csodák csodája pár hete ott feszített a moszkvai katonai parádén. Csak nem annak vagyunk szemtanúi, hogy a nyugat által kitalált Nabucco átkerül a keletiek kezére? Ha ezt megfejelnénk azzal, hogy egyszer csak Moszkva jelzi, hogy beszállna Irán mellett a Nabucco projektbe (ami kísértetiesen hasonlít az orosz Törökországon keresztül futó elképzelésekhez) már csodálkoznunk sem kellene. Azerbajdzsán olajlelőhelyei már a Gazprom illetékességébe tartoznak. 
Van egy régi mondás, miszerint "semmi nem az, aminek látszik". Az USA rendkívül rossz helyzetben, és ráadásul a közelgő válsághullám miatt lépéskényszerben van. Csodálkozunk, ha hirtelen bejelentik, hogy Ukrajna mindent elad az Egyesült Államoknak, ráadásul amerikai államkötvényeket vásárol? Ugyan miből? Egy hatalmas kalózhajó, amely úgy néz ki, zsákmány nélkül maradt. Éppen az lesz a sorsa is, mint a zsákmány nélküli kalózhadnak, egymást tépik szét. Az pedig egy új világ kezdete lesz. 
Mészáros Ádám - NemzetiArcvonal.net 
Kapcsolódó: 
   Unortodox gazdasági modell Izlandon - A jegybank felügyelné a kereskedelmi bankok hitelezését 


Felülírnák a modern pénzügy szabályait Izlandon

szerző: Havasi Zsolt, forrás: MNO, BBC, kitekinto.hu, New York Times, 2015. május 25., hétfő 06:17, frissítve: hétfő 10:44
Izland 2015 márciusában pontot tett az EU-tagság körüli, hosszú ideje tartó huzavona végére: nem csatlakoznak az unióhoz. Az országot térdre kényszerítő 2008–2009-es pénzügyi-gazdasági válság óta számos eredményt sikerült elérni, ráadásul a kormány új, történelmi lépésre készül: a kereskedelmi bankok kizárólag a jegybank segítségével nyújthatnának a jövőben hitelt.
Egy jobb pénzügyi rendszert Izlandnak” – ezen a címen jelentette meg tanulmányát az országot kormányzó Progresszív Párt politikusa, Frosti Sigurjónsson. A honatya, aki egyben a gazdasági és kereskedelmi ügyekért felelős bizottságnak is tagja, írásában úttörő javaslatot vázolt fel: az izlandi kereskedelmi bankok kizárólag a jegybank segítségével nyújthassanak a jövőben hitelt – írta márciusban a Telegraph. Így a nemzeti bank visszakapná az ország monetáris bázisának alakítására és a pénzbőség szabályozására vonatkozó tényleges monopóliumát.
A miniszterelnök megbízásából készült jelentés célja, hogy gátat szabjon a gazdasági-pénzügyi válságoknak. Izlandnak ugyanis 1875 óta húsz különböző típusú pénzügyi válsággal kellett szembenéznie – köztük a legutóbbi, 2008-assal, mely történetének legsúlyosabbja volt. Mint Sigurjónsson megfogalmazta, a legnagyobb problémák minden alkalommal egy fellendülő gazdasági ciklusban, hitellufik túlfújása miatt keletkeztek. Magyarázata szerint ilyen periódusokban megfelelő eszközök híján a központi bank képtelen volt megfékezni a hitelezés felfutását, ez pedig gerjesztette az infláció növekedését, túlzott kockázatvállalásra és spekulációra sarkallva a gazdaság szereplőit. Ennek pedig mindig költséges állami beavatkozás lett a vége.
Izlandon – mint a világ más modern piacgazdaságaiban – a jegybank felügyeli a bankjegyek és az érmék fizikai előállítását, de nem csak ez a szervezet „teremt” pénzt abban az értelemben, hogy a kereskedelmi pénzintézetek is nyújtanak hitelt a lakosságnak és a vállalkozásoknak, tehát a forrásbőséget ők is befolyásolják. A központi bank a saját monetáris politikai eszközeivel annyit tehet, hogy megpróbálja befolyásolni a pénzkínálatot. Az új javaslat legfontosabb eleme a „szuverén pénz” elnevezést viseli, melynek értelmében az ország központi bankja lenne az egyetlen pénzteremtő tényező. A források felhasználásáról viszont nem ez a szervezet döntene – hangsúlyozza Sigurjónsson javaslata. Az egyelőre még elméleti fázisban lévő tervezet szerint a kereskedelmi bankok tovább folytatnák a számlák és kifizetések kezelését, és közvetítőként szolgálnának a megtakarítók és a hitelezők között.

Legjobban a saját hibákból lehet tanulni

A politikai vezetés tehát próbálja magát megóvni egy a 2008-ashoz hasonló válság kirobbanásától, amely Izland legnagyobb pénzügyi összeomlásához vezetett. Az ország három nagybankja óriási mennyiségű pénzt, Izland éves GDP-jét is maghaladó összeget kezelt, ebbe a hedge fund (kevésbé szabályozott befektetési alap, amely inkább csak a vagyonos befektetők számára elérhető)-szerűen működő rendszerbe pedig nem tudott elég hatékonyan beavatkozni a kormány, amikor megtörtént a baj. Így a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) kellett hitelért fordulni, mellyel párhuzamosan páratlanul szigorú tőkeszabályozási intézkedéseket is bevezettek.

Jöjjön az unió?

Icecave-ügy
Az izlandi Landsbanki holland és brit leányvállalatainak több százezer ügyfele vesztette el megtakarításait a válság idején. A két állam kárpótolta az embereket, azonban közel négymilliárd euró kompenzációt követeltek a szigetállamtól. Ezt népszavazáson két alkalommal is elutasítottak. Az EFTA-bíróság 2013 januárjában kimondta: Izlanddal szemben nem jogosak a követelések, a holland–brit–izlandi viszony azonban rányomta a bélyegét a csatlakozási kilátásokra.
Az izlandi vezetés a történelmi mélységekből egyedi módon próbált felállni. A 2009-ben hatalomra jutott szociáldemokrata–zöldpárti koalíció vezetője, Jóhanna Sigurðardóttir, aki egyben a világ első, leszbikusságát nyíltan felvállaló miniszterelnöke is, „szokatlant húzott”: a bankok feltőkésítése helyett a tőkeforgalom korlátozását és a szociális háló szorosabbra fonását választotta. Az amerikai Nobel-díjas közgazdász, Paul Krugman a The New York Timesban publikált cikkében kifejezetten dicsérte ezt az „unortodox” megoldást. Mindemellett azonban elindultak a tárgyalások az Európai Unióval is, az akkori kormány álláspontja szerint ugyanis az ország történetének legnagyobb válságát a közösség védőernyője alatt olcsóbban, kisebb károk árán is meg lehetett volna úszni.
Mindenesetre a Jóhanna Sigurðardóttir által vezetett kormány intézkedései is eredményesnek bizonyultak: az ország GDP-je növekedni kezdett, a munkanélküliség pedig csökkent. Igaz, a 2013-as választások idején a háztartások eladósodottsága európai összevetésben még mindig nagyon magas volt. Ezzel egy időben megváltozott a status quo is. Ahogy a BBC korábban közölte: nem az a párt aratja le a babérokat, amelyik felsöpri a piszkot, hanem amelyik utána jön. Ahogy az emberek kezdtek fellélegezni, úgy kerültek előtérbe az uniós csatlakozáshoz szükséges feltételek is. A 2013-ban választást nyert konzervatív és liberális politikai tömörülés ezt lovagolta meg, és jelezte: felül fogják vizsgálni a szigetország európai uniós csatlakozási szándékát, illetve előtérbe helyeznék a gazdaságösztönző beruházásokat.

Brüsszel helyett a halakat választották

Csatlakozzunk, vagy mégse?
Izland csatlakozási kérelmét 2009. július 16-án adta be az Európai Unióhoz. A 35 tárgyalási fejezetből 27-et nyitottak meg és 10-et zártak le.

Az ország mindemellett az Európai Gazdasági Térség és a schengeni övezet tagja, és számos területen alkalmazza az Európai Unió jogszabályait.
Így is lett. Izland 2015 márciusában, hosszú tárgyalási és egyeztetési folyamat után – mellőzve a korábban ígért népszavazást – úgy döntött: nem kíván az Európai Unió tagja lenni. Ahogy az ország külügyminisztere, Gunnar Bragi Sveinsson weboldalán megfogalmazta: „Izland érdekeit jobban szolgálja, ha kívül marad az Európai Unión”. A döntésnek már voltak előjelei. A két éve felfüggesztett tárgyalások jelezték, a két fél néhány igen fontos kérdéskörben (például halászati politika) nem tud dűlőre jutni.
Az Európai Unió célkitűzése az volt, hogy segítse a kisüzemi halászok tevékenységét, és munkahelyeket teremtsen. Jelenleg azonban Izlandon csak a szigetország állampolgárai indíthatnak halászati vállalkozást, s a kormány nem is kívánt ezen változtatni – ami érhető is, hiszen a lakosság közel ötöde ebből az iparágból él.
Szintén heves vita zajlott a halászathoz szorosan kapcsolódó makrélák ügyében. Az északi megállapodás kimondja: a makrélák az unió és a szigetország megosztott állományát képezik. Ám az EU szerint Izland és a Feröer-szigetek túlhalászást folytatnak, amit a két ország azzal hárít, hogy a halak a vándorlás következtében Izland kizárólagos gazdasági övezetében élnek, így joguk van a magasabb kvótákhoz.

Keleti és északi nyitás

Izland persze új utakat is keres, 2013 áprilisában első európai országként megkötötte szabad kereskedelmi egyezményét Kínával. A megállapodás főbb elemei közt az import, a beruházások és a kutatások szerepelnek, ez utóbbi nagyban segítheti a gejzírekben bővelkedő ország energetikájának fejlesztését. A középtávú tervek között pedig ott szerepel a globális felmelegedés hatására átalakuló jeges-tengeri kereskedelem lehetősége.





A Visa komolyan gondolja a csipbeültetéses fizetést 



Május 26, 2015 theaustralian.com.au Idők jelei 
Mi történik? Ránk köszöntött a kiborg kor vagy ezt jelenti ma ausztrálnak lenni? 

Akármi legyen is a válasz, a lényeg, hogy az ausztrálok jelentősnek mondható hányada pozitívan tekint a technológia és értékes emberi testünk ötvözésére, amennyiben egy ilyen lépés még kényelmesebbé teheti a heti bevásárlást. 
A világ egyik legnagyobb bankkártya kibocsátójának számító Visa megbízásából végzett felmérés azt találta, hogy az ausztrálok 25 százaléka érdeklődik valamilyen szinten a kereskedelmi célú csipbeültetés iránt. 
Az UMR cég 1000 helyi fogyasztót kérdezett meg a Visa megbízásából. 
bőr alá ültetett csip használatával se pénztárcára, se bankkártyára, de még okostelefonra vagy okosórára sem lenne szükség ahhoz, hogy fizessünk a boltban. A vásárló egyszerűen legyint egyet a kezével és kész. 
A felmérés eredményeit a Visa és a Sydney-i Műszaki Egyetem együttműködésének bejelentésekor hozták nyilvánosságra. Az együttműködés során a testen hordható technológiák jövőjét fogják vizsgálni. A Visa-t leginkább az érdekli, hogy a testen hordható technológiák közül a fogyasztók mit lennének hajlandóak használni a fizetések során. 
A megkérdezettek 32 százaléka az okosórákat, 29 százalékuk az okosgyűrűket, míg 26 százalékuk az okosszemüvegeket részesítenék előnyben. 
Nem meglepő, hogy a Visa éppen az ausztrálokra vetett szemet, akik mindig készek belevetni magukat az újdonságokba a technológia terén. 
"Az ausztrálok mindig is első helyen álltak az új technológiák elfogadásában," mondta George Lawson, a Visa Termékújítási ágazatának vezetője. 
A bőr alá ültethető azonosítók ma már nem számítanak újdonságnak. Az amerikai VeriChip már több mint egy évtizede kapta meg az engedélyt saját termékére, ami egy apró antennát és azonosítószámot tartalmazó rádiófrekvenciás azonosító csip. A terméket a hüvelyk és mutatóujj közötti lágy részbe ültetik, tartalmához pedig, ami a Verichip esetében csupán az azonosítószámot jelenti, egy leolvasóval jutnak hozzá. 
Aki azt gondolja, hogy a kiborgoké a jövő, azért jó, ha tudja, hogy állatok esetében a csipbeültetés helyén gyakran alakul ki rákos elváltozás, amit az eddigi kutatások a csippel hoznak összefüggésbe. 
A VeriChip elődjének reklámfilmje a chipbeültetés népszerűsítésére: 

Időkjelei: Bár ma még nem tudjuk, hogy a Bibliában fenevad bélyegének nevezett rendszer milyen technológiát képvisel majd, azt egyértelműen láthatjuk, hogy rohamos léptekkel haladunk ennek megvalósulása felé... 
"És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat." - Jelenések 13:16-18 
Kapcsolódó: 
   A PayPal is megcsippelné az ügyfeleket 
   A Citi közgazdásza szerint ideje eltörölni a készpénzt 
   Nightlight Radio - Útban a Fenevad bélyege felé 
   Ebbe az irodaházba már megcsippelve mész be 
   Digitális pénztárcaként működő chipet ültetett a kezébe egy holland vállalkozó 
   Kilenc létező technológia, ami hamarosan az emberi testekbe kerülhet 
   Mikor kezdődik a Fenevad Bélyege? 
Viszont: 
   A híres Sacsayhuamáni templomban talált 30 000 éves rejtélyes írás újraírhatja a történelmet 

Mikor kezdődik a fenevad bélyege?



Írta: Joseph Candel
A Jelenések könyvében olvashatunk az Antikrisztus néven emlegetett világdiktátorról, aki közvetlenül Jézus visszajövetele előtt kerül hatalomra és hét évig uralkodik majd. Néhány évbéke után eltöröl majd minden vallást és azt követeli, hogy mindenki istenként imádja. Az Antikrisztus és jobb keze, akit a Biblia hamis prófétának nevez, bevezetik a „fenevad bélyegével” fémjelzett gazdasági rendszert, melynek segítségével teljes gazdasági és politikai hatalomra tesznek szert.
Ez a diktatórikus rendszer az Antikrisztus hét éves uralkodásának felénél, a Nagy Nyomorúságnak nevezett időszak elején kerül bevezetésre, amit a következő vers támaszt alá:
Azt is teszi mindenkivel [a hamis próféta], kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma. 18 Itt van a bölcseség. A kinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat.” (Jelenések könyve 13:16-18)
Azt is tudjuk, hogy az Antikrisztus egy hét éves egyezményt vagy szerződést köt majd, amit a hét év felénél megszeg: „És egy héten [a héber ’shabua’ szó, a hetes számot jelenti] át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak.” (Dániel 9:27)
A szerződés megszegését követően a hamis próféta felállítja a „pusztító utálatosságot” a „szent helyen” minden valószínűség szerint a hamarosan felépülő zsidó templomban vagy annak környékén a Mória hegyen Jeruzsálemben. „És seregek állnak fel az ő részéről, és megfertőzik a szenthelyet, az erősséget, és megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felteszik a pusztító utálatosságot.” (Dániel 11:31)
Ötszáz évvel azután, hogy Dániel ezt a próféciát kapta, Jézust megkérdezték tanítványai, hogy milyen jelei lesznek visszatérésének és a világ végének. Jézus, többek között ezt az eseményt is a visszajövetelét közvetlenül megelőző fejlemények közé sorolta. „Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, amelyről Dániel próféta szólt, ott áll a szent helyen… Mert akkor nagy nyomorúság lesz, a milyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha… Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után… meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.” (Máté 24:15,21,29-31)

Itt visszakanyarodtunk a kiinduló vershez, a Jelenések 13:16-18-hoz, amelyben a hamis próféta által bevezetésre kerülő gazdasági rendszerről olvashatunk, melyben a „fenevad bélyege” nélkül nem lehet majd sem venni sem eladni. Elég egyértelműnek tűnik, hogy ezt csak a hét éves időszak felénél fogják mindenki számára kötelezővé tenni, a Nagy Nyomorúságként emlegetett időszak elején.
Természetesen most még csak találgatni tudunk, de minden bizonnyal ez az úgynevezett „fenevad bélyege” egy emberbe ültethető microchip (mint amilyen az egyre apróbb méretekben gyártott, bőr alá ültethető RFID chip is) lesz, amiről viselőjének minden személyes és pénzügyi adata leolvasható. A chip beültetésével minden ember a földön állandó összeköttetésben lesz a központi adatbázissal, így minden lépése, tranzakciója, sőt akár gondolata is a nap 24 órájában nyomon követhetővé válik.
Milyen messze járunk ma ettől? A kérdésre jelenleg nincs pontos válasz, de figyelembe véve a technológia gyors fejlődését, bármikor megtörténhet. Mindenesetre a bevezetés műszaki feltételei már ma is adottak. 2000 éven át, mióta János apostol a Jelenések könyvében az Antikrisztus világgazdasági rendszerét leírta, egy ilyen módszer bevezetése elképzelhetetlen volt. Ma már a számítógépek, az Internet, az elektronikus fizetőrendszerek és a piacok és a gazdaság globalizációja miatt már egyáltalán nem tűnik furcsának.
Sir Isaac Newton élete során több oldalt szentelt a Dániel és a Jelenések könyvében olvasható próféciák elemzésének, mint tudományos felfedezéseinek és arra a következtetésre jutott, hogy azokat csak akkor fogjuk igazán érteni, amikor időben közelebb kerülünk az ott leírtakhoz. Ma, ha megkérdezünk egy 10 éves gyereket, hogy hogyan lehet egy „szám” (a Bibliában olvasható 666, azaz a fenevad bélyege – Jelenések 13:18) segítségével fizetni, gondolkozás nélkül rávágja, hogy bankkártyával (és persze furcsán néz ránk, hogy miért teszünk fel ilyen buta kérdéseket).
Egy ilyen rendszer bevezetése a jelenlegi gazdasági rendszer fejlődésének teljesen logikus következő állomása. A terepet alaposan előkészítették, a propagandagépezet minden erejével az ötlet népszerűsítésén dolgozik, sajnos elég hatásosan.
Az Egyesült Államokban egyre jobban elterjedt VeriChip és a többi RFID chip egyre szélesebb körben történő felhasználásával, a chipbeültetés elfogadtatására indított népszerűsítő kampány jó úton halad. A rendszer legtöbb műszaki feltétele ugyan létezik már, az egész világon történő bevezetéshez azonban még néhány fontos dolog hiányzik. Ahhoz, hogy az Antikrisztus minden embert hatalma alá vonhasson, el kell érnie, hogy a világ pénzügyi rendszere egységes elvek alapján működjön, és mindenki ugyanazt a fizetőeszközt használja.
A híreket hallva ez sincs már nagyon messze, és akkor minden akadály elgördül az új rendszer bevezetése elől és kezdetét veszi az emberiség történelmének egyik legjelentősebb eseménysorozata.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése