2015. május 19., kedd

TOBOZMIRIGY , ÉS A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI


TOBOZMIRIGY , ÉS

A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK

EREDMÉNYEI



A bioelektromosság élőlényen v. annak egyes részein kimutatható elektromos potenciálkülönbség, ill. áram.






Az élő kozmikus rádióadó-vevők fizikája

Mindannyian tapasztaljuk, hogy szervezetünk működése, közérzetünk és hangulatunk függ az időjárástól, a frontátvonulástól, a mágneses vihartól. 

Kevesen tudják azonban, hogy ezekért a változásokért elsősorban a légköri elektromosság a felelős. 




Viharmentes időben is 100 Volt feszültség esik a magasságkülönbség minden egyes méterén, de viharok idején az elektromos tér gyorsan és jelentősen változik, és ennek a tapasztalat szerint jelentős biológiai és mentális hatásai vannak, mint például a fejfájás, nyugtalanság, izgatottság. 





Kimutatták, hogy az elektromágneses tér változásai különösen erősen hatnak az agyra és az idegrendszerre. 

A növények és állatok viselkedése gyakran figyelemreméltóan megváltozik a vihar előtt, 
de viharmentes időben is jelentős szerepet játszanak a Föld ionoszférája és felszíne között fellépő elektromágneses hullámok. 




Ezek fénysebességgel futják körbe a Föld 40 000 kilométeres felszínét, azaz egy másodperc alatt 7-10-szer futnak el egy adott hely fölött.




 Ezeknek az un. Schumann-hullámoknak a rezgésszáma tehát megegyezik az emberi agy alfa-hullámainak 7-10 Hz-es rezgésszámával. 




Mivel az alfa-hullámok az álom és ébrenlét határán, különösen fogékony és képzelet gazdag tudatállapotot jelentenek, érdekes, hogy nemcsak az agy és a Schumann-hullámok rezgésszámai, de időbeli változásuk jellege is hasonló, akárcsak a mély alvásnak megfelelő agyi delta-hullámok és a viharok termelte elektromágneses hullámok rezgésszáma és lefutása.

A fák törzsére helyezett elektródok a fák életciklusainak kozmikus ciklusoktól függését mutatják, a holdhónaptól, a napévtől és a 11 éves napciklustól. 

Burr és Ravitz vizsgálatai megmutatták, hogy ezek a kozmikus ciklusok jelentős szerepet játszanak a kórházi betegfelvételek számának és a pszichiátriai betegek állapotának alakulásában. 

Ezek az eredmények jelzik – többek között – a geofizikai, légköri, kozmikus jelenségek kapcsolatát a biológiai és pszichikus folyamatokkal, szükségessé téve egy átfogó, új tudományág, a kozmo-bio-pszichológia kidolgozását.




Ismeretes tény, hogy az élőlények testi sérülésekor szervezetük elektromos áramot termel. 

A szalamandra vagy a gyík farkának letörése után megindul regenerációban az elektromos áramok játszanak irányító szerepet. 

Kimutatták, hogy a giliszta fejének vagy farkának levágása után, ha külső elektromos teret hozunk létre a giliszta hossztengelye mentén, ennek polaritásától függ, hogy fej vagy farok fejlődik ki a vágás helyén. 

Kísérletekkel megmutatták, hogy ugyanazon a helyen ismételten farok vagy fej nő ki egyszerűen az alkalmazott külső elektromágneses tér irányításától függően.




A tengeri szivacsok soksejtű élőlények, amelyeket ha szitán átpasszírozunk, sejtjeik különválva szétszélednek. 
Egy idő után azonban a sejtek ismét egymás felé indulnak és újból összeáll a tengeri szivacs szervezete. 

Kísérletek szerint ezt az újraegyesülést a szivacs sejtjeinek elektromágneses jelei vezérlik. 

Egyes növények növekedését jelentős mértékben meggyorsítja egy külső elektromos tér. Külső mágneses tértől elszigetelve sok élőlény fejlődése teljesen megáll. 




Tudományos publikációban vizsgálták az összefüggést az akceleráció, az ember huszadik századi testmagasság növekedése és a környezet elektromos zajszintjének emelkedése között. 

Kimutatták, hogy a bioáramok szervezik meg az idegrendszer kialakulását, így például a béka petesejtjének elektromos tere alkotja a béka fejlődő idegrendszerének tengelyét.

 Az emberi szervezet olyan belső folyamatai, mint például a tüszőrepedés, a szervezet elektromágneses alapszintjének napról-napra történő mérésével előre jelezhető. 

Az embriók fejlődéséért és az egyes gének aktiválásáért is a bio elektromágneses terek a felelősek. 




A sejtműködésben az elektromágneses (EM) terek az irányító, vezérlő tényezők, megelőzik a fellépő fizikai és pszichikai változásokat. 
Az EM terek vezetik az enzimeket a sejtfal receptoraihoz. 

A legtöbb betegség az életfunkciók elektromágneses szabályozásának zavaraira vezethető vissza: így az allergia, a rák és a pikkelysömör is a szervezet sejtjeinek rádióadásainak vagy vételének gyengülésére, romlására vezethető vissza. 

Az élő szervezetek fejlődését, a hatalmas fák parányi magból elővarázslását az elektromágneses terek irányítják. 
Ezek a tények a biológiai szabályozás elektromágneses természete mellett érvelnek.




Az elektromágneses tér a pszichikai változásokban is jelentős szerepet játszik. 
Ezt a tényt használja föl többek között a hazugságvizsgáló gép. 

Az emberi szervezetben a fej és a kéz között mérhető feszültségkülönbség jellemző a szervezet érzelmi és egészségi fokára. 

Ravitz amerikai pszichiáter Burr kutatásai nyomán megmutatta, hogy a szervezet hosszútávú (másodpercnél hosszabb időtartamokon változó) elektromos alapszintje hipnózis idején jelentősen lecsökken, és egyértelmű kapcsolatban áll érzelmi életünk intenzitásával és pszichikai működésének szintjével.

A bioelektromosság gyorsan kifejlődő tudománya megmutatta, hogy az életjelenségek lényegi összefüggésben állnak a kozmikus, földi, bioszferikus, kollektív és individuális elektromágneses terekkel. 




A bioelektromosság tudományának elméleti megalapozása még távolról sem teljes, de a gyakorlatban már egy sor orvosi eljárás (biorezonancia-terápia, elektroterápia, magnetoterápia stb.) alkalmazza a szerzett felismeréseket. 




Mivel az elektromágneses terek nemcsak szervezetünk belsejére korlátozódnak, hanem biotereink ki is sugárzódnak és kölcsönhatnak a külső EM terekkel, ezért életünket képesek összekötni más élőlények hasonló tereivel és kozmikus erőterekkel. 

A bioelektromosság tudománya alapvető jelentőségű tudománnyá képes kifejlődni, hogy választ adjon az élet és a pszichikum természetének és működésének kérdéseire.

Irodalom:

Grandpierre Attila: A Kozmosz biológiai hatásai c. sorozat, Harmadik Szem, 1996 február-szeptember; további irodalmak jegyzékével.

Internet címek:

Institute for New Energy: http://www.padrak.com/ine
Elektromagnum: http://nucleus.ibg.uu.se/elektromagnum/physics
Tom Bearden: http://www.hsv.com/writers/bearden/tommenu.htm



(Forrás: tudnodkell)




A dimenziókapuk létezése


Sci-fi szerzők kedvenc témája az a bizonyos “kapu”, vagy más néven féregjárat. 




Egy különleges átjáró az időben vagy a térben, amelyen át az utazók hatalmas távolságokra juthatnak el egyetlen szempillantás alatt, csakhogy egy ilyen ajtó egyben út az ismeretlenbe. 
Persze, ha egyáltalán létezik.

Ez azonban a NASA legutóbbi bejelentése után, már nem kérdés többé: Bizony, hogy létezik. 

Saját honlapján közölte ugyanis a szenzációsnak tűnő hírt az Amerikai Űrhajózási Hivatal, majd hamarjában egy közel négy perces kisfilmet is készítettek, amelyben megpróbálják annak lényegét, a laikusok számára is érthetővé tenni.

Az Iowai Egyetem, plazmafizikusa, Jack Scudder jött rá, hogy a Föld mágneses mezeje bizonyos helyeken összekapcsolódik a Nap mágneses mezejével, létrehozva ezzel egy állandó, folyamatos és megszakítás nélküli kapcsolatot a Föld és a Nap között. 

Ezeken a kapcsolatokon, vagy ahogy ők nevezik x-pontokon, pedig vannak úgynevezett kapuk, amelyekről egyelőre sejtelmük sincs, hogy hova vezethetnek.

A bejelentéssel egyidőben azt is közölték, hogy 2014-ben, egy több évig tartó misszióba kezd a NASA, melynek során az energia részecske detektorokkal és mágneses érzékelőkkel felszerelt űrhajók legfontosabb feladata lesz megfejteni a különös kapuk titkait.

A feladat persze távolról sem egyszerű. 
A NASA azonban egyelőre egy néhány soros tényhíren kívül csak az alábbi rövidebb videót hozta nyilvánosságra a témával kapcsolatban, amelyből a felfedezés több részlete is kiderül és amelynek magyarul feliratozott változata itt megtekinthető:

A NASA bejelentette, hogy bizonyítékot talált a dimenziókapuk létezésére 




video:



(Forrás: sosefeledd)







Továbbá:


- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:



- A Kozmikus Szövedékkel Való Személyes Kapcsolatod!:



- Skalárháború: 



- Megmondom a titkát, édesem a dalnak:



- EMF Kiegyenlítő Technika:

- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK 

EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK: 



- Mi is a Lélek?:


- A kézben, a talpon ... benne van az egész 

ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - 

Aura 

- Csakrák - Csokrok:


stb-benne-van-az-egesz.html
- A harmadik szem: 



- A teremtés energiái – Kundalini: http://emf-



- TOBOZMIRIGY - A TESTÜNK CSODÁJA:



- Fordítások - 1.Rész - Az Universal Calibration Lattice 

(Univerzális Kalibrációs Háló) …és a kísérlet, melyet 

Életnek hívunk!: 



- Fordítások - 2.Rész - A Munka Természete: 

http://emf-kryon.blogspot.com/2011/10/forditasok-

2resz-munka-termeszete-peggy.html 
-  Fordítások - 4. Rész - Teremtsd Meg Magadnak a 

Legmegvilágosodottabb Életet - Energetikai szemszögből

 nézve: 








Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalaim:


blog oldalam: 








TOBOZMIRIGY - A TESTÜNK CSODÁJA




A tobozmirigy embernél az agy közepén, a két félteke között elhelyezkedő parányi mirigy, mely toboz alakjáról kapta a nevét.






Anatómiai bizonyíték

Kevesen tudják, hogy anatómiai bizonyítékai is vannak a harmadik szemnek. 

A régészeti leletként megtalált halak koponya részén fellelhetőek a nyomai. 
Napjaink állatai pedig egy tobozmirigy nevű szervvel rendelkeznek, ami a koponyába bejutó fénytől függően működik. 

Persze nem csak az állatokban, hanem az emberi koponyában is találunk ilyet.
Nálunk ez egy borsó nagyságú mirigy, ami mélyen, a koponyaalapi részen helyezkedik el, és ugyanaz a szerepe, mint az állatoknál: a látószerv által felfogott ingerekre (azaz közvetetten fényre) reagál. 
Koordinálja az éjszakai/nappali hormonális működést, valamint az alvás/ébrenlét ciklusát, azaz idegen eredetű szóval a biológiai óránk ún. cirkadián ritmusát.

Hogyan befolyásolja a melatonin az alvás/ébrenlét ciklusát?

Működésének mélyreható vizsgálata során kiderült, hogy egy melatonin nevű hormont választ el, amely a véráramba kerül. 
Normál körülmények között ennek szintje alacsony napközben mivel a beeső fény a tobozmirigyben gátolja a melatonin nevű hormon termelését, míg más hormonokra, melyek a nappali életben fontosak, serkentőleg hat.  

A fény kihunyásakor melatonin termelődik, és álmosak leszünk.  


Éjszaka emelkedik meg, szintjének csúcsa pedig éjjel 3-4 óra körül van(REM), majd fokozatosan csökken, ahogy közeledik az idő az ébredéshez. 

Meditáció közben is igen sok szabadul fel!

A tobozmirigy és a melatonin termelése tehát erősen összefonódik az alvás/ébrenlét ciklusával, és az utóbbi években – gyakran megalapozatlanul – egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak neki. 

Az kétségtelen, hogy a melatonin felelős a hosszú utazáskor megjelenő időeltolódás által okozott problémákért. 
Ekkor ugyanis az történik, hogy a melatonin termelésének megszokott ciklusa és az azt szabályozó sötétség-világosság ciklusa már nem lesz szinkronban, aminek eredménye pedig fáradtság és rossz közérzet lehet. 
Az átálláshoz általában 5-6 napra van szükség. 

A melatonin közvetlenül a szervekre gyakorolt hatása ismeretlen. 
Az azonban mindenki előtt ismert, hogy a fáradtság hatással van kedélyállapotunkra és teljesítőképességünkre.

Megnöveli a REM-ciklus hosszát, és élénk álmokat eredményez, emiatt alvászavar ellen adják. 
Hat a test hőmérsékletére, és álmosságot okoz. 
Befolyásolja az immunrendszert is, bár ennek módja még nem ismert. 
Antioxidáns – ennek következtében rákellenes – hatása van.


Nem csak a növényeknek, az embernek is szüksége van napfényre

A szem és a fény tehát nem pusztán az agy képalkotásában játszik rendkívül fontos szerepet, hanem közvetetten a hormontermelésben és a pihenésben is. 

Jóllehet nem vagyunk képesek annyira hasznosítani a napfényt, mint a növények, de semmiképp sem szabad lebecsülni jótékony hatását.

A homlok közepén kifejlődő 
harmadik szem... 


...a mitológiában és jó néhány kultúrában gyakran visszaköszönő téma. 

Őseink sejtettek valamit, vagy véletlen, hogy tényleg van egy mirigy az emberi koponyában, melynek ugyan az a szerepe, mint a szemeknek, vagyis a látószerv által felfogott ingerekre (azaz közvetetten fényre) reagál?


Rick Strassman: A Lélek Molekulája - tudat, DMT és a "harmadik szem"




video: 


Dr. Rick Strassman munkásságának köszönhetően (lásd előző videó) mára már tudjuk, hogy a tobozmirigy képes egy erős hallucinogén anyag, a DMT (dimetiltriptamin) előállítására is.

A DMT számos növényben is megtalálható, pl. a híres Ayahuascában is, amit a dél-amerikai sámánok ősidők óta használnak a szellemvilággal való kapcsolattartásra.

A DMT képes az ember tudatát a teste elhagyásával “túlvilági” síkokra szállítani, és azok a dolgok, amiket az ember ott lát, azok nem hallucinációk, hanem valódiak, ugyan úgy valódiak azok az intelligens lények is, amik ezt a síkot lakják.

Kijelenthetjük, hogy a tobozmirigy a metafizikai “harmadik szem” biológiai szerve.

A harmadik szem segítségével olyan dolgokat láthatunk, melyek a hétköznapi szemek számára láthatatlanok. 

A gyerekekben még jól működik, ezért fogékonyak a “természetfeletti” jelenségek észlelésére. 




Biztos mindenkinek voltak furcsa “álmai” és élményei gyerekkorában, melyeket nem tudott megmagyarázni. 
A gyerekek olyan dolgokat is látnak, amiket a felnőttek már nem.

A tobozmirigy felnőttkorra nagyrészt elveszíti a különleges képességeit, de egy baleset vagy különleges technikák újra aktiválhatják. 
Sokszor lehet hallani olyat, hogy valaki egy fejsérülés után elkezdett szellemeket látni és hasonlók.

Az inaktiválódás bizonyos anyagok lerakódása és felhalmozódása, valamint a spirituális funkciók kihasználatlansága miatt következik be. Pl. a fluorid nagy mennyiségben képes felhalmozódni a tobozmirigyben (pl. fogkrémből). 

A sok lerakódott ásványi anyag valamint a kihasználatlanság működésképtelenné teszi a tobozmirigy harmadik szem funkcióját és ez felnőttkorra (de inkább 10-15 éves korra) általában be is következik.

Bizonyos technikák segíthetnek újraaktiválni a harmadik szemet, pl amikor az ember olyan hangokat ad ki, amik rezgésbe hozzák a tobozmirigyet.


VILÁGBIZTONSÁG NYÍLT TÁRSASÁG JELKÉPRENDSZERE:

A TOBOZMIRIGY

AZ EMBERI AGY FELÉPÍTÉSE – HÓRUSZ SZEME

A Kr. előtti III. évezredből Egyiptom óbirodalmi korából már ismerünk sólyomábrázolást 



-, igaz ekkor még Ré napistent sólyom fejjel, Hóruszt pedig teljes sólyom képében ábrázolták. 


A vizuális gondolkodással, a meditációval, a képzelettel és az álommal szoros kapcsolatban.

Így vagy úgy, de az agy, az egy! 

Elölnézetből egy hármashalom. 

A köztiagy a két agyfélteke között sólyom alakot formál. 

A sólyom kitűnő látásáról ismert, ezért méltán hordozza magával a képi gondolkodás, a szárnyaló képzelet szimbolikáját is.

Figyeljük meg az ősi egyiptomi ábrázolások adta hasonlóságokat! 
A köztiagy, az agy középső része tartalmazza az álmok, a meditatív állapot és a vizuális gondolkodásmód alapját képező tobozmirigyet.  

Az agy (más néven agyvelő; ógörögül γκέφαλον, enképhalon, „a koponyában”) a gerincesek központi idegrendszerének a koponyaüregben elhelyezkedő része.

Énképhalom!

Az epitalamusz a tobozmirigy szárában található mag (Nucleus habenularis). 
A tobozmirigy (glandula pinealis; corpus pineale


...egy kis, kúp alakú képlet, amelyet a tobozmirigy szára (habenula) a köztiagyhoz rögzít. 
Hátrafelé nyúlik, így a középagy hátsó felszíne mögött fekszik.
A legősibb, középső részt köztiagynak és hüllőagynak is nevezik.

  
KALCIT MIKROKRISTÁLY AZ AGYBÓL, A TOBOZMIRIGYBŐL


Pásztázó elektron mikroszkóppal készült felvétel.
A Kalcit lapokban alkotja a kristályszerkezetet.
Az emberi agyból, a tobozmirigyből elkülönített mikrokristály.

A kalcit, mint “mészkő-észkő”...

Gondoljunk bele, milyen sok információ tárolható a lapokon.
Egyes kalcit kristályok vastartalommal bírnak, így az agy elektromágneses tulajdonságain keresztül kölcsönhatásban állnak. 
A kémiai-biológiai folyamatokkal szintén kölcsönhatásban áll ez a rendszer.

Agyunk közepén helyezkedik el, az evolúciós szempontból legősibb részén.

Harmadik szemként is hívják. 

Melatonint termel mely a mélyalvásért is felelős. 
Hatékony rákellenes szer. 
Teljesen sötétben jobban termelődik. 
A kék fény hatására szinte megszűnik a termelődése. 
A tobozmirigy környékén a fluor 70-szer nagyobb koncentrációban fordul elő mint a test bármely más pontján.

A Fluor önmagában az egyik legerősebb méreg és a legerősebb katalizátor!

A fluor a legelektronegatívabb az összes elem közül!

 (Hm! Gondoljunk csak a fluorid tartalmú fogkrémekre!)
  

AZ EMBERI AGY KÖZEPÉN TALÁHATÓ TOBOZMIRIGY TARTALMAZZA: 

TERMÉSZETES MIKROKRISTÁLYOK




A tobozmirigyben lévő kalcit kristályok egy része vastartalmuk miatt elektromágneses tulajdonságokkal bír. (mészkő-észkő)

Kémiai hatásra a kristályszerkezetben változás jön létre.

A vaterit kalcium-karbonát, a borátok, karbonátok, nitrátok ásványosztályban az önálló kalcitcsoport tagja. 
A hexagonális rendszerben kristályosodik. 
Főleg ortorombos kristályokban található. 
Gyakori tömeges kristályos, finomszemcsés megjelenése. 
A kalcit és aragonit polimorf változata, megkülönböztetni csak a kristályszerkezet alapján lehet. 
Nevét felfedezőjéről, Henrich Vater német minerologusról kapta.

Az agy belső részét a biológiai és elektromágneses rendszerek védik, ugyanis más részei is tartalmaznak mágneses és vastartalmú részecskéket.


KALCIT KRISTÁLYOK


Pásztázó elektron-mikroszkóppal (Scanning Electron Microscope) készült kép.

Az aragonit karbonát ásvány, dimorf alakja a kalcit, vagy mészpát. 
Kristályai rombos oszlopok sokszor tű alakú halmazok; gyakoriak az összenőtt többszörös ikerkristályok. 
Az aragonit rostosan, gömbösen, kéreg módjára, és ágas-bogas formában is megtalálható. A színeződéseket elsősorban a vas (Fe) tartalom okozza.
Az emberi agyban, a tobozmirigyben előforduló, mágneses kristályszerkezetek.


AZ AGYBAN MEGTALÁLHATÓ MÁGNESES TULAJDONSÁGGAL BÍRÓ RÉSZECSKÉK: 
MAGNETIT



Pásztázó-elektronmikroszkópos kép az emberi agy hippocampus (kampós) részéből: magnetit részecskék
A hippokampusz (hippocampus) az előagy (nagyagy) egy része, az emberben a halántéklebeny csúcsában, a kéreg (a hatrétegű neocortex) alatt található képlet, a gerincesekben az archicortexet (archipalliumot) képezi. 

Ötrétegű kéregből épül fel (allocortex).
 Nevét az emberi agy koronális metszetében megjelenő, csikóhalra (lat. Hippocampus) emlékeztető, görbült formájáról kapta. 

A primitív emlősökben az agykéreg felszínének 30-40%-át is kiteszi, az emberben ez az arány már elenyésző.

A magnetit (Haidinger, 1845) , vagy más nevein: mágnesvasérc, mágnesvaskő egy vastartalmú szabályos rendszerű oxidásvány amely a spinellcsoport ásványegyüttes tagja. Ikerkristályai gyakoriak. 
A legfontosabb vasérc.





Krizantén 77. üzentében ez áll:

Az emberi agyban elől a homlok mögött középen helyezkedik el a Tobozmirigy, ami jó embereknél a harmadik szem. 

Ezen keresztül kapja az intuitív gondolatokat, a lélek irányítását is. 
Ha a lélek irányítása sikeres, akkor ez a szerv fizikailag is fejlődik, sejtszaporodás jön létre. 
Ezek a sejtek mind jobb és jobb antennaként szerepelnek.

Gonosz-rossz embernél a Tobozmirigy fejlődése leáll, sőt sejtpusztulás révén csökevényesedés áll be, melyet a sok rossz gondolat idéz elő.

Jó és rossz gondolatokra, lelkiállapotra azonnal reagál, ezért Isten ítélőszékének is felfoghatjátok. 
Itt dől el minden pillanatban, hogy ki, mennyi információt, lehetőséget, tudást kap az égi csatornán, vagy mitől zárják el, mit vesznek vissza tőle, mert rossz gondolatait nem tudta jóra alakítani.
 Ezért nem lehet semmilyen technikával és álszenteskedéssel senkinek a harmadik szemét kinyitni. 
25% jó, 75% rossz felosztásnál nyílik automatikusan, és az előbb elmondottak alapján növekszik ill. csökken fizikailag és spirituálisan egyaránt.”



  
Minden ember születésekor az Univerzum teljes tudását hozza magával.

Ezt a tudást, azonban csak akkor kezdi használni, ha eljut arra a rezgés-tartományba, ahol egy-egy témával kapcsolatos „ajtó kinyílik”….

Vagyis a felismerés és a megértés párosul.

És még egy nagyon fontos tétel járul ehhez: 
Ez teszi ki az agyban tárolt tudás 50%-át.

Vagyis egy ilyen átlagos embernek, mint amilyen vagyok nem az agy teljes,- 100 %-os tudásából kell a fentieket levezetni, hanem csak a feléből,….az 50%-ból.

Így már egészen más a képlet!!!!

Akiben a jó gondolatok rendszeres használata meghaladja a 25%-os arányt az már átlépte a „jó-rossz” tartomány felezővonalát.

Akár az 1%-os meghaladás is a jó oldalra billenti el a többséget, hiszen a 26% több mint az 50 fele.

A korábbi években csak Karácsonykor adott ilyen ajándékot Krizantén, amikor elmondta, hogy ki hol tart a lehozott adósság-pontok ledolgozásával.

És sorba vettük a jelen lévő lányokat…. 
Volt, akiknek 35-40 % között, volt, akiknek 30-35 % között mozgott az arány.

A jelen lévő két fiú maradt a végére, én pedig természetesen utolsónak. 
És itt jött a meglepi: a fiúk százalékos aránya egységesen 25-30 % között van. 
Később ugyanilyen százalékkal jelölte meg Tűzvirág azokat a fiúkat is, akiket elsőre nem tudtunk megkérdezni, mert nem voltak jelen.

Elgondolkodtató az eredmény!!!

Mit jelent ez a hétköznapokban?

Az anyagi világban, a Földön a férfi hatóerő nélkülözhetetlen a gyakorlati életben. 

A mag úgy töri át a csírázás után a föld kérgét, hogy fává nőhessen. 
A kiscsirke csőre hegyével feltöri a tojás héját, hogy kikeljen, és felnőhessen.

Vagyis a hatóerő léte és használata a földi élet velejárója, nem ezzel van a baj.

A baj ott kezdődik, amikor a férfi hozzászokik, hogy a hatóerő az eredményes, a győzelemre vezető eszköz, és nem akar mást használni. 
Mindent ezzel akar megoldani.

A női szelídséget, befogadást, szeretetet lenézi, és nem tartja alkalmasnak semmi másra, csak az ágyban való használatra.

Gőgösségében nem az összefogást, hanem az uralkodást tartja elsődlegesnek.

Pedig az, aki uralkodik a másik fölött….azt általában nehéz szeretni.

Lehet félni tőle….esetleg tisztelni….de megszeretni sokkal nehezebb.

A szeretet nélkül pedig nincs igazi egység, nincs összetartozás.”

  



Az érzékszervek, a gondolkodási képességhez hasonlóan, utat biztosítanak azon energiák számára, melyek a különböző központok vagy csakrák által hatnak. 

A tobozmiriggyel kapcsolatban álló csakra a legfontosabb. 

Az ezoterikus irodalomban a pineáliszt harmadik szemnek is nevezik, a hinduk leggyakrabban egy a szemük fölé tett pötty alakjában hordják .

Mivel külső szemeinkkel közvetlen kapcsolatban áll, a szemek sugárzásának segítségével mindig a kereső ember által járt út kihatásait mutatja.

Isten fény, Isten szeretet. 

Az ember keresőként megtanulja Istent felismerni saját magában és a dolgok mélyén. 
Az érzékszervekkel felfogható külső dolgok akkor már nem játszanak többé meghatározó szerepet.

Jan van Rijckenborgh a Nincs üres tér című könyvének 8. fejezetében a következőket írja:

(A szem) igazi feladatát illetően tehát vak, hatástalan.
 Ebben az állapotunkban a világot és az emberiséget kizárólag vágyaink és kívánságaink, és az ennek alárendelt agygondolkodásunk tükrében látjuk. 
Szemeink szerepe így teljesen önző és önfenntartó; az „én” a központ. 
Bárhová pillantunk, ezt azzal a kívánsággal tesszük, hogy ‘mi elégít ki engem?’, ‘mi táplálja az én-emet?’, ‘mi szolgálja az én üdvösségemet?’ […]

A szemével Ön – létállapotával tökéletesen megegyezve, valamint mágneses állapotának megfelelően – a külső, énmegvalósító dolgokat vonzza magához. 
Csak ha egyre inkább önmagára és belülre irányul, valamint képes lesz lélek-állapotában, tehát mágneses állapotában, a nagy változást megvalósítani, csakis akkor fog a szeretet fénye az Ön szemeiből sugározni.”

Milyen találó is a Tao Te King 12. fejezetének harmadik szakasza:

Ezért a bölcs a belső életével foglalkozik, és nem a szemeivel.”



Felhasznált források:

vanmagyarazat.blogspot.com

szellemkulcs.blogspot.hu

vilagbiztonsag.hu

Foto Creathor


tudnodkell.info









Továbbá:



- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

- A Kozmikus Szövedékkel Való Személyes Kapcsolatod!:

- Skalárháború: 

- Megmondom a titkát, édesem a dalnak:

- EMF Kiegyenlítő Technika:
- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/a-bioelektromossag-tudomanyanak.html

- Mi is a Lélek?:

- TOBOZMIRIGY - A TESTÜNK CSODÁJA:

- A harmadik szem: 
- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:







Szeretettel,

Gábor Kati


Személyre szóló gyógyítás - kezelés - tanácsadás:


web oldalaim:


blog oldalam: 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése