2015. március 6., péntek

- Az új vérvád -



- Az új vérvád -










Az aranybulla helyett MOSZAD 

ügynökök díszmagyarban


A FIDESZ (Fiatal Demokraták Szövetsége) az állítólagos „rendszerváltozás” után az SZDSZ ifjúsági tagozatából alakult. Orbán Viktor, Soros (Schwartz) György a jelenlegi világgazdasági válságot „élete főművének” tartó, magyar származású amerikai milliárdos támogatásával végezhette el külföldi tanulmányait. Orbán (Orsós) izraelita nagyanyai származásával alkalmas személynek találtatott. A Nemzeti Kerek asztal tárgyalásain 1989-ben néhányadmagával „képviselte” a fiatal demokrata érdekeket, hogy 1989. október 23-án az ország népének megkérdezése nélkül, áldásukat adják, az 1949. évi XX.-as törvényként, szovjet erőszak hatására beiktatott 1936-os, buharini Alkotmány mintájára készült, 1989-ben adaptált, az MSZMP által módosított „ideiglenes” Alkotmányra!
A FIDESZ anyagi forrásainak biztosítását Pintér Sándor, akkori Országos Rendőrfőkapitány látta el. Mivel az Antall kormány ez időtájban, a kiskunhalasi főgyűjtő KM1-es tankállomás gazolin készletének fosztogatásával, és a rablóprivatizációval volt elfoglalva, Gergényi Péter, Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitány óvó szárnyai alatt, az olaj -és szesz maffián kívül, Pintér Sándor irányítása alatt a nemzetközi kábítószer, fegyver -és szervkereskedelem bevételeiből is részesült. Orbán elsősorban a Bács-Kiskun megyei vállalkozókat látogatta rendszeresen támogatás begyűjtése végett. Így tett szert 400 millióra Sepsi Lászlótól, a határokon elkobzott zárjegynélküli cigaretták átjátszásából, melyből Sepsi milliárdokat forgalmazott, de Orbán nem vetette meg, a szeszhamisításból származó kenőpénzek „jutalékát”, és az olajszőkítés védelmet élvező orgazdáinak juttatásait sem!


Flaisz Ferenc, a „Kakas”, csak bevallása szerint 1 milliárdot adott át Pintérnek, aki a későbbi belügyminiszteri szék reményében hűen szolgálta magyarországi és amerikai gazdáját. Tevékenységüknek köszönhető a kiskunhalasi kiserdőben lefejezett hullák, vagy a sorozatos, azonos módszerrel elkövetett rendőr „öngyilkosságok” is!
Orbán, Soros kegyeltje, számára jó tanítóra lelet. A FIDESZ hatalomra jutása előtt ismeretséget köthetett, az alvilág összes szereplőjével, akik összehangolt tevékenységét Pintér mesterien irányította. Pintér ugyan 1996-ban lemondásra kényszerült, ami olcsó ár volt ahhoz képest, hogy Olaszországban, a nemzetközi maffiabűntársai 20 év börtönbüntetéseket kaptak, de beletenyerelt az akkor éppen hatalomban soros Horn-Kuncze duó olajügyleteibe is. Kuncze félreállította ugyan, de a tranzit maffiakereskedelmet továbbra is felügyelte, Szemjon Mogiljevics-el, a magyarországi orosz maffia fejével, aki jelenleg Putyin úr jóvoltából Nyugat-Szibériában „vendégeskedik”. Orbán és „csapata” szorgalmasan gyűjtötte be a bűnözői körök megvesztegetési pénzeit, miközben kegyeket gyakorolt! Soha annyi benzinkút nem nyílt Bács-Kiskun Megyében, mint az 1991-1995-ös években!
1998-ban a FIDESZ, a megegyezés szerint, amit egyesek „Rózsadombi paktum” néven emlegetnek, elérkezettnek látta az időt, hogy nagyobb arányban részt vehessen az ország kifosztásában! Csak a FIDESZ iránti szavazókedvet kellett egy „kicsit” erősíteni, amit Pintér Dietmar Clodó „sérülést nem okozó” robbantásaival biztosított! Bár abban az időben az egész ország tisztában volt, hogy Pintér alibijét hamis tanúzással támasztották alá, a közhangulat némiképp a FIDESZ-nek kedvezett! Tulajdonképpen nem akarta elhinni a jóhiszemű lakosság, hogy ilyen aljasságra is képesek magyarnak hazudott emberek!

FIDESZ még így sem bizonyult elég erősnek, így szövetségre lépett a jánoshalmi zugügyvéddel, Torgyán Józseffel, aki nem csak a későbbi mezőgazdaságnak szánt, több, mint 1000 milliárd elsíbolásában, de a Parlamentben „nyűgként” szerepelő kisgazdapárt tönkretételében is segédkezett! Közös, áldatlan munkájuk eredményeként, a magyar mezőgazdasággal együtt, az FKGP-t is teljesen lezüllesztették, miközben az Antalli-úton haladva tovább folytatták a rablóprivatizációt! Pintér a választások idején már bírósági eljárás alatt állt, ami nem akadályozta meg Orbánt, hogy hűséges pénzbegyűjtőjét a belügyminiszteri székbe ültesse! Abban az időben még ilyen hangokat is lehetett hallani a „nép egyszerű fiaitól”(?), hogy: „Rablóból lesz a legjobb pandúr!”, de ez csak a mesében szokott így lenni! Akkor sem így történt! Az olajügyeket, mint ahogy Magyarországon szokás az állami közalkalmazottak érdekeltsége és érintettsége esetén, titkosították, hisz nem csak Orbán és Pintér volt „érintett”, hanem az Antall dinasztia, Horn Gyula, Kuncze Gábor, Pető Iván („Tercsi, Fercsi, Kata, Klára, és valahány név még a naptárban”) stb.! A korábbi kormányok bankkonszolidációs fosztogatási gyakorlatát is folytatták!
Ha valaki számára nem lenne világosan érthető, mit jelent a bankkonszolidációs fosztogatás, a következő a „technológiája”: A privatizációra kijelölt nem 1.-Ft-os cégeket az aktuálisan felelős privatizáló, akkor még állami cég, felértékeli, általában a tényleges érték 10-20%-ára, majd meghirdetik az eladását. A kiválasztottak jelentkeznek, majd a bankkonszolidációra (behajthatatlan tartozások által okozott bankveszteség állami pénzből történő kifizetése, a bankcsőd elkerülése érdekében) kijelölt banktól felveszik a megfelelő összegű hitelt, amire fedezetként vagy a megvásárolt cég, vagy a korábban ilyen úton megvásárolt cégek, vagy egy „felsőbb utasítás” szolgál fedezetül! A felvett hitel azonnal átkerül a konszolidációs hiánykasszába, ami 100-250 milliárd forint körül „kiegyenlítésre” szorul, amit a bankcsőd elkerülésére hivatkozva, az adófizetők pénzéből „nagylelkűen” vissza nem térítendő módon ad az állam!


A Princz ügy Postabankos ügylete is így lett kivitelezve, de az Orbán kormány jogilag is biztosította Medgyessy számára, a további ország-rombolási feltételeket!
Az Alkotmányba bebetonozott "kollektív bizalmatlanság intézménye" a négyévenkénti rablóbandaváltást jelenti, amit következetesen betartottak 2004-ig, amikor is Gyurcsány puccsot hajtott végre. Orbánék is két kézzel szórták a pénzt! Nem számított, hogy 10 milliárdos adó és járulékfizetési tartozást kell elengedni az MTV-nek, vagy Orbán Viktorhoz közel álló - Vitézy László cége által készített műsorok minden percéért 76-220 ezer forintot fizetni, miközben az MTV belső gyártásában készülő anyag egyetlen perce 7-20 ezer forintba került. Persze szabad volt az MFB-nek fedezet nélkül 428 millió forintos hitelt adni az alcsútdobozi székhelyű Szekér Csárda-Fogadó Kft.-nek, vagy az OK-nak 2001-ben 4,625 milliárd forintos összköltségvetés adni. Magyarországon 12 állami gazdaság 12 milliárd 690 millió forint értékű részvényeit az Orbán-kormány "felkérésére" az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) által a szintén 100 százalékos állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) térítésmentesen átadni, és mindebből egy-egy 10 ezer forintos névértékű törzsrészvényt megtartani, és a FIDESZ-hez közelinek mondott érdekcsoportokat többségi tulajdonhoz juttatni.
Orbánék megengedhették maguknak, hogy a 12 állami gazdaság kivásárlására az állami tulajdonú MFB-től rendkívül kedvező, a családi gazdaságok számára kialakított kamatokkal, 20 éves futamidejű hiteleket fölvenni, és a ma Magyarországon a hatályos törvényeket kijátszva, a 12 egykori állami gazdasággal a jogszabályban szereplő 10 év helyett 50 éves földhaszonbérleti, gyakorlatilag örökbérleti szerződést kötni.


De a FIDESZ kezdte el a másfélszeres árú autópályák építését (Gyurcsány csak vérszemet kapott)! Ahogy az NA Rt., előző vezetőinek területszerzési feladatok elvégzéséért 1,5 milliárd forintot átutaltak egy ZIB Consulting nevű vállalkozásban, ami nem végzett érdemi munkát. Elgondolkozik néha a magyar szavazópolgár, hogy milyen lelkületűek azok a FIDESZ-es agitátorok, akik a köztörvényes bűnelkövetéssel meggyanúsított Deutsch Tamásra kérik el az ajánlószelvényt és szavaztatnak arra a Fidesz-listára, amelyiken az öt és fél milliárd forintot elsikkasztó gazember szerepel?
A sor hosszú! Százmilliók és milliárdok repkedtek, de a FIDESZ, a 2002-es elcsalt választások miatt sem emelte fel a hangját. Az újraellenőrzés előtt megsemmisített szavazóívek egyértelműsítették a csalást, Budaházy bűneként felróva, hogy szóvá merte tenni, de az MSZP-ben már az Apró (Klein) klán által futtatott Gyurcsány követelte a trónt! Medgyessy, mint pénzügyi szakember, csak előkészítette Gyurcsány számára az ország teljes kifosztását! Mindez a FIDESZ jóváhagyásával, és beleegyezésével, mert a Siotourt sem az ellenzéki szerepükért kapták! A FIDESZ ugyanúgy kisöpörte az államkasszát – csak a robbantás helyett a trezorra nemzeti színű pántlikát kötött, mielőtt kirámolta azt -, ugyanolyan tolvajpárt, mint a MSZP.
Pl.: A Siotour 2003. június 25-ig részvénykibocsátás folytán 70 milliárd 868 millió 750.000.-Ft névértékű részvényei értékét a FIDESZ-MPP 500 millió forintban határozta meg.


Az önkormányzatok tulajdonát, az 1/1-es tulajdoni hányadról, 2003. év végére 100075/7086875-ed – kerekítve 1/70-ed – tulajdoni hányadra csökkenttették az önkormányzatoknál. 2004. június 2-án délelőtt 11 órakor Siófokon, a Szent László u. 183-185. szám alatti Alisca Étteremben az ÁPV Rt. Igazgatóságának Elnöke – Mészáros Tamás – mint eladó, valamint a törvény szerinti minimális jegyzett tőkével rendelkező SCD Balaton Holding Rt. Vezérigazgatója – Jászai Gellért – mint vevő aláírta azt a szerződést, mely szerint 3,1 milliárd forint vételárért megvásárolta vevő a Siotour valamennyi részvényét úgy, hogy vevő a vételár megfizetésére „halasztást” kapott.


Két héttel a részvényvásárlás előtt a vevőt még SCD Holding Rt-nek hívták, valamint ugyancsak ebben a két hétben vásárolta fel a vevői cég valamennyi részvényét az a SCD Group Manegement Kft, melynek 100 %-ban tulajdonosa volt a 2 Lansdowne Row, Suite 242. Berkeley Squre London WIJ6HL, Nagy Britannia címen nyilvántartott székhellyel rendelkező SCD (UK) LIMITED postafiók cég. A vételár megfizetésére
adott haladék lejártának napján – 2004. június 16-án – kölcsön biztosítására 2 milliárd 496 millió forint összegben keretbiztosítéki jelzálogjog, valamint vételi jog került ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre a Siotour valamennyi ingatlanának tulajdoni lapjára az OTP javára. Az akkor hatályos törvények szerint (1997. évi CXLIV. 226/H§ 1-2-es bekezdése szerint) a szerződés semmis volt. A londoni fantomcég mögött álló személyek 600 millió forintnak, valamint a törvénybe ütköző semmis kölcsönszerződéssel folyósított kettő és fél milliárd forintnak – összesen 3,1 milliárd forintnak – kifizetése esetén a részvényvásárlási manőverrel mindenképpen hozzájussanak, 70 milliárd forint értékű állami tulajdonú nemzeti vagyonhoz. Tulajdonosként 14 luxemburgi bejegyzésű offshore cég szerepelt. Természetesen mások is kivették ez időszakban a részüket fosztogatásból.


Így például a cégnyilvántartása szerinti 7/70. sorszám alatti „8621 Zamárdi Kilátó utca 3509, 3512. hrsz. ép.” jelölésű ingatlanból a Siófoki Földhivatal bejegyzése szerint a zamárdi 3509. hrsz. alatti ingatlanból előbb 42.533/2005. 08. 01. számú földhivatali határozattal megosztással öt ingatlant hoztak létre, majd az így létrejött Zamárdi 3509/4. hrsz. alatti 1550 m2 területű ingatlannál 18 nappal később – 2005. 08. 19-én – ugyanazon a napon háromszor is tulajdonosváltozás történt a földhivatali bejegyzések szerint. Az SCD Group Management Kft tulajdonjogát törölték és a Tomcsányi Tamás Ügyvédi Iroda tulajdonjog átadás vételi jogcímén bejegyezték és végül Tomcsányi TamásÜgyvédi Iroda tulajdonjogát törölték és adásvétel jogcímén Dr. Medgyessy Péter és Dr. Medgyessyné Csaplár Katalin tulajdonjogát jegyezték be.
A 2002 utáni FIDESZ közvagyon eltulajdonítási események részletes leírását mellőzöm, mivel egyrészt megtalálhatók az ezekből az okokból benyújtott feljelentésekben, földhivatali okiratokban, másrészt szobányi irathalmazt jelent.
Orbán, és FIDESZ nemzetárulása ezekkel még nem merült ki, hisz meg kell említeni a Tel-Aviv-i Paktumot!


A magyar nemzetbiztonság megelégelte, hogy tizenöt éve nem dolgozhat a hazai érdekeket sértő izraeli behatolások ellen. Az informátor teljes tényállást adott át Orbán Viktor izraeli útjával kapcsolatos háttéranyagról. Miután a háttéranyag olyan adatokat is tartalmazott, amelynek ellenőrzésére szükség volt, ezért a Moszadba beépített magyar érdekeket védő barátaink segítettek. Valamennyi, most röviden felsorolt adatot ellenőrizték, tehát megerősített információkat közlünk.


1. Orbán Viktor izraeli engedélyt kapott, hogy a választások után miniszterelnök lehessen.

2. Minden közszereplésének az izraeli és a zsidó érdek megjelenítését is tartalmaznia kell.


3. Az izraeli beruházók (behatolók) valamennyi befektetése a jövőben kikerül a magyar hatóság engedélyezési köréből. Külön kiemelték, hogy ilyen „Grespik László-féle” engedélyezési eljárás az új ciklus alatt nem megengedett. (Grespik László, mint a Budapesti- és a Pest megyei Közigazgatási Hivatal Orbán- kormány alatti elnöke csupán gyakorolta hatósági jogkörét, amikor korlátozta, a viszonossági elvre építette a külföldiek, ezen belül az izreliek és a kínaiak lakásvásárlását, tulajdonhoz jutását, ezzel együtt hazánkban történő letelepedését.)


4. Valamennyi egyéb eljárásban az európai uniós országok polgárainak előnyeit élveznie kell az izraeli állampolgárnak.


5. Hatósági eljárást bármely izraeli állampolgár ellen Magyarországon csak és kizárólag a Moszad, tehát az izraeli követség engedélyével folytathatnak a magyar hatóságok


Ez már nem a Rózsadombi Paktum, hanem annál sokkal súlyosabb, ez már hazaárulás. A Fidesz legbelsőbb vezérkarában komoly ellenérzést váltott ki az egyoldalúan megkötött paktum. Ez az ellentét már érződött a tusnádfürdői beszéd váratlan fordulataiban.
2005-ben Gyurcsány, Veres és Kóka János (1380 milliárd, a 2005-ös költségvetési elszámolásba 1400 milliárd hiány) okozott (lopás), ami miatt a 2006-os választásoknál sem Gyurcsány, sem Veres János nem volt hajlandó tájékoztatni a választókat.


A Btk 211. szakaszának e) pontja bűncselekményként határozza meg a választás során megtévesztéssel történő befolyásolást! Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, és Veres János pénzügyminiszter, a választások előtt több médiában is kijelentették, hogy nem hozzák nyilvánosságra a költségvetés állapotát és a munkanélküli helyzet alakulását (amire a KSH rendelkezései is kötelezik), ezzel a választási csalás és a választás megtévesztéssel történő befolyásolásának bűntettét követték el, amiről Orbán Viktornak, mint jogásznak természetesen tudomása volt. Gyurcsány Ferenc, színészi vénáját fitogtatva, és a költségvetési lopás, valamint a választási csalás miatti előrelátásában, kiszivárogtatta az elhíresült „öszödi beszédet”, amelyet Orbán, a „rossz nyelvek” szerint, zsarolásra kívánt felhasználni. A 2006. október 23-i FIDESZ nagygyűlés szétveretése már ennek jegyében született! Orbán hitványul cserbenhagyta választóit, mert elhíresült mondása szerint: „nem voltunk úgy öltözve”!


Orbán Viktor nem csak az Európai Néppárt alelnöke, de az EU és az USA gazdaságát uraló és irányító Bilderberg Group, a bankárarisztokrácia klikkjének is az egyik felsőbb vezetője (a trilaterális, legnagyobb szárny helyettes vezetője). Számos más taggal is bír ez a pénzügyi csoport. Úgymint Martonyi János, a FIDESZ külügyminiszter jelöltje, vagy Kapolyi László, a „Római Klub” magyarországi elnöke, a Bilderberg energetikai szárnyából, az Antall kormány alatt Magyarország aranykészletét ár alatt értékesítő Surányi, és még számos, az ország kifosztásában résztvevő politikai rabló elit tag, akik mindent elkövettek, hogy az utóbbi 20 év alatt a lehető legrosszabb feltételek szerint eladósítsák, kifosszák és kifosztatták, átjátszották idegen kézre az országot!
2007. márciusában, a Lisszaboni Szerződést Dr. Halász József lefordítatta magyar nyelvre, és megküldte a parlamenti képviselők számára, vagyis nem igaz, hogy nem tudták, mit szavaznak meg a FIDESZ-es képviselők 2009. december 17-én, mert csak a hitelesített fordítás kapták meg késve! Valójában pontosan tudták, hogy mit szavaztak meg! Azt a Lisszaboni Szerződést, amelyik felülírja a Nemzeti Alkotmányokat, és teljesen kiszolgáltatottá teszi a Magyarország lakosságát a tőkeerős nyugat számára! A FIDESZ tudott az Izraeli „menekültügyi egyezményről”, amiben 550 ezer „izraeli háborús menekült fogadását” foglalták írásba, mivel az aláírók között szerepeltek!


„A Bilderberg csoport „legnemesebb” célkitűzései (megvalósulásának záró szakaszában vagyunk): A cél egy olyan „Új Világrend” (New World Order), ahol nincs középosztály” (csak uralkodók és rabszolgák).
Orbán Viktor beszédeiben gyakran hangzik el ennek az „Új Világrendnek” a megteremtése, általa kitűzött célként!
A dokumentumok titkosításának szigorításával kapcsolatos kétharmados törvényt 332 igennel fogadták el az MSZP-vel legnagyobb egyetértésben. Ezek szerint akkor sem hozható egy anyag nyilvánosságra, ha később kiderül róla hogy jogtalanul titkosították, pl. bűncselekmények takargatására szolgált, aki pedig felfedi, az börtönbe kerülhet.


Támogatnak olyan köztörvényes bűnözőt, aki börtönben is ült, és később hűtlen kezelésért és sikkasztásért nem állították bíróság elé, hanem kegyelemben részesült, Az aktáit, pedig 30 évre titkosították! (Lungo Drom elnöke Farkas Flórián)
Orbán Viktor nem kérte ki magának, amikor AZ MSZP megemlítette, hogy szükség esetén visszalépteti a jelöltjeit - egyfajta összeborulásként - a Fidesz javára, de Kövér László már nyíltan és nyilvánosan kijelentette a FIDESZ-MSZP koalíció lehetőségét. Mi ez, ha nem árulás? Elárulása a FIDESZ szavazótáborának!
Gazdasági érdekből (három hét alatt) AZ MSZP-vel egyetértésben megszavazták a kötelező áramátvételi rendszer meghosszabbítását, évi kb. 150 milliárd forintot juttatva ezzel a FIDESZ-es és MSZP-s érintett erőmű tulajdonosaknak, minden Magyar családot KWh-ként plusz 3,73 Ft-tal terhelve meg ezzel, az amúgy is borsos villanyszámlákban.


Sorolhatnánk még a listát az álláshalmozó FIDESZ-es politikusok önkormányzatokban elkövetett visszaéléseivel, az Ezüsthajó KFT, Joszip Tot, Kaya Ibrahim, Tompika beléptető rendszere, Országimázs Központ, stb., de már ez is elég!
És még egy fontos közlendő! Martonyi János, a FIDESZ külügyminiszter jelöltje, többségi tulajdonosa a TESCO üzletláncnak (nem a fizetéséből spórolta össze), és a jelenlegi amúgy is önköltségi ár alatti felvásárlást is tovább kívánja csökkenteni szlovák áruk behozatalával, kizárva a magyar termékeket! Mindezt, az alacsonyabb adókulcs miatt! Az alacsonyabb adókulcsú szlovák termékek teljesen ellehetetlenítik a haza termelőket, és feszültséget, ellenségeskedést szítanak a szlovákokkal szemben!

Az elmúlt időszak felelősségre vonásai az EU nem a FIDESZ érdeme, hanem Brüsszel adóbehajtó politikájának eredménye! Az EU haderő felállításához pénz kell, de az EU tagállamok korrupt kormányai az EU által legálisan, és illegálisan elvonható adóbevételeket is ellopják, ellenzékeikkel karöltve!
Az elmúlt nyolc év alatt több alkalommal is válthatott volna kormányt a FIDESZ, mivel ehhez nem csak társadalmi támogatottsága, de jogi alap is rendelkezésére állt. Nem tette, annak ellenére, hogy az EU is kénytelen lett volna támogatni, a nemzetközi jog szerint, mert a korrupciós összefonódások és az idegen érdekek mást kívántak!
Az összegzés a teljesség igénye nélkül készült, mivel 20 év FIDESZ-es bűncselekményeit 100-szor ekkora terjedelemben sem lehetne felsorolni, nem beszélve a rendelkezésre álló iratok, dokumentumok hatalmas terjedelméről!
Még mielőtt bárki azt gondolná, hogy ez az írás csak a FIDESZ ellen irányul, megnyugtatásként: Folytatása következik! Minden párt sorra kerül, mert mindnek egy gazdája van, csak nevükben különböznek!

forrás: 
http://postaimre.euroweb4you.eu/news.php?extend.1252




Hol a pénz? Amiről a politikusaink nem beszélnek, Varga István közgazdász 



HUMOR


A negatív számokról

Pistike hazamegy az iskolából és mondja a papájának, hogy ma a negatív számokról tanultunk, de nem nagyon értem, mi az. Erre az apja: Na várj megpróbálok egy példát mondani, talán így megérted. Európában a németek megszállotta legnagyobb területen élt hárommillió zsidó. Ebből a nácik kiirtottak hatmilliót, kétmillió kivándorolt Izraelbe, tehát ötmillió zsidónak kellene születni, hogy ne legyen zsidó Európában.




Mottó:
"Meg kell tanulnunk együtt élni a növekvő bűnözéssel, mert ez szabadságunk záloga."
Dr. Györgyi Kálmán legfőbb ügyész.



































  Tisztogatás?

Új fejezet a bűnözéssel való együttélés történetében.

Új korszak küszöbére értünk! Létrejött hazánkban a tökéletes rendőrállam. Használhatnám a "totális" kifejezést is, de ez idegen szó és a tökéletesség magában foglalja a totalitást is. A szisztéma voltaképp egyszerü [a baloldali kép szemlélteti], ha a hierarchiát a gravitációs térben megfelelően helyezzük el, annak csúcsa, vagyis a damoklész kard hegye, nem szennyeződik, látszólag...
Huszonhárom év kellett hozzá, hogy idáig jussunk. Hogy történt? Mint kortárs tanú próbálok a kérdésre válaszolni.

Az "olajügyekről" sokat írsogáltam korábban. Azt hiszem, nem esem tulzásba, ha azt állítom, az olajbünözés az állami bűnözés főpróbája volt és mint az ügyészség Don Quijote-ja valójában nem szél malmokkal harcoltam. 
De vegyük sorba a történteket.
Mára a napnál világosabb, mit jelentett a "Rendszerváltás". A szocializmus idején kisajátított, ill. a robotos milliók által mintegy negyven és alatt felhalmozott állami és szövetkezeti vagyont, mint nemzeti (!) vagyont, "nemzetközi magánvagyonná" kellett tenni. Erre a mocskos feladatra a szocialista nómenklatúra volt egyedül alkalmas. Tagjai a kaméleont megszégyenítő gyorsasággal váltak demokratákká és tőkésekké. A tömegeket úgy kellett a létminimumot legalább biztosító "társadalmi tulajdonból" kiforgatni, hogy ne tanúsítsanak ellenállást. Sikerült!
Hogy zajlott az "ördögi hadjárat"? Hát' csaknem úgy, ahogy a Cion bölcseinek jegyzőkönyveiben írva vagyon.
Ha a sorsrontó folyamatot egy szóval akarom jellemezni, a "leépítés" a legjellemzőbb kifejezés. Istenem, de sok mindent kellett leépíteni! Lássuk csak!
A jogrendszer leépítése.
Nagyfejszével estek neki a jogrendszernek, különös tekintettel a gazdasági jogszabályokra. Ezt 
"deregulációnak"nevezték. Megpróbáltam az Interneten rákeresni, mi történt pontosan. Képzeljék, a deregulációnak nincs nyoma, mint egy tökéletes bűnténynek! Nem akartam hinni a szememnek. Igaz, nem vagyok tökéletes keresgélő. Otthon pl. semmit sem találok, mindent a kezembe kell adni. Ez meg is történik. A kísérő szöveget hadd ne idézzem... Ha boltba küldenek, a sört pl. mindíg mindenütt megtalálom. A habtejszínhez viszont asszisztenciára van szükségem. Ám az Interneten menő vagyok. De tudják kit - mit találtam? Hát Sajó Andrást [ejtsd: "a Shájó"], akiről aszongya' a Wikipédia "akadémiai tisztségeimellett a rendszerváltás alatt az alkotmány-előkészítő és a 'nemzeti deregulációs bizottság' tagja. De mit tudhatunk meg er  ről a bizottságról és tetteiről, pl. a Wikipédiából? Semmit! Az égvilágon semmit! Itt bizony jókora luk van a "demokrácia" életrajzán...
Az igazságszolgáltatás "reformja".
Mint tudjuk, az igazságszolgáltatást egy négyesfogat gyakorolja: a parlament, a bíróság [államhatalmi szervek], az ügyészség és a rendőrség [államigazgatási szervek]. A valódi demokrácia alapfeltétele [conditio sine qua nonja] a törvényhozó, az ítélkező és a végrehajtó hatalom ezen ágainak gondos szétválasztása; tekintettel arra is, hogy e szervek viszonyrendszerében éles ellentétek is felmerülhetnek, lévén alkotmányos feladatuk a kiegyensúlyozás, azaz egymás ellenőrzése, korlátozása.
Nos, amikor a szocializmus méhében megfogant - kifejlődött a kapitalizmus, majd megkezdődött a vajúdás, néhány egyáltalán nem szeplőtelen politikai multú, úriember [Solt Pál, Györgyi Kálmán, Boross Péter és Pintér Sándor] látvá nyos véd és dacszövetségbe tömörült, nyiltan fittyet hányva a szétválasztás [szembenállás] alkotmányos parancsá nak. A jogállamiság elleni hadüzenet ódiumát - azaz mit is mondok - dicsőségét a legfőbb bűnüldöző, a legfőbb ügyész, Dr. Györgyi Kálmán vállalta. 1993 juliusában Pintér Dezső az akkor lepedőnyi Magyar Hírlap szombati extra rovatában exkluzív interjut készitett Györgyi Kálmánnal, amelynek keretében a jó úr meghirdette a bűnözéssel való kötelező [kell (!)] együttélés doktrináját. [Lásd a mottót.] Ebben a történelmi időszakban Solt Pál volt a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Boross Péter a belügyminiszter és Pintér Sándor az országos rendőrfőkapitány... Amikor a [hülye] nyilatkozat miatt Györgyit megtámadtam, Solt elsők között sietett a védelmére, a Népszabadság hasábjain. Kifejtette, hogy nem lehet minden állampolgár mellé rendőrt állítani. Szereltessenek inkább rácsokat az ajtókra - ablakokra. Nos a rácsos Magyarország ötlete nem valósulhatott meg, mert a polgá rok szegények, meg nem ülhetnek naphosszat otthon... †Bándy Katát sem otthon ölték meg. Rossz tanulónak bizonyult, nem tanult meg a bűnözéssel együttélni...
Felhorgadt a "Györgyi Doktrina" védelmében az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet tudományos tanácsa is, Gönczöl Katalin vezényletével, és kimondta Györgyinek [a főnöknek] van igaza.
Hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem megvénült docensének [plusz dékánjának és párttitká rának] magas volt a kriminalisztika és a kriminológia, ezt megértem, de hogy az Intézetnek is, ez nem fér a fejembe.

Ez a doktrina ugyanis teljességgel megfeledkezik a bűnözés egyik legveszélyesebb fajtájáról a rendőr bűnözésről! Ezáltal a kötelező (!) együttélés körébe vonja ezt az "üzletágat" is. Képzelődnék? Nem! A rendőrség mára tényleg szétrohadt és a fertőzést ezek  az ágensek vitték be a szervezetbe!
Most pedig egy kis kitérőt kell tennem, hogy az irányt tartani tudjam. 1992. 09.21-23 között főügyészi fejtágító volt a Legfőbb Ügyészség balatonlellei üdülőjében. Mikor az "egyebek" következtek előrukkoltam a rendőrség operativ tevékenységének ügyészi ellenőrzésével kapcsolatos problémámmal. Én ugyan nem voltam egyetemi docens, de akkor már 35 év ügyvédi praxis állt mögöttem [többnyire büntető ügyek] és magamtól (!) rájöttem, hogy a rendőrség ott és akkor fertőződhet, amikor - úgymond - "beépül" a bűnözésbe. Ez már főügyészi munkaköröm átvételekor is foglalkoztatott és lelépő elődömtől †Dr. Kereszti Csabától kérdeztem, tud e erre vonatkozó jogszabályról, ill. legfőbb ügyészi utasításról. Azt mondta nem tud (?). Nem hagytam annyiban. Dr. Nyíri Sándor volt legfőbb ügyész helyettes a belügyben dolgozott már ekkor. [Azért mentem hozzá, mert a Belügyi Szemlében foglalkozott ezzel a témával.] Tőle és általa sem lettem okosabb. Nos, amikor ezzel előhozakodtam, Gibicsár Gyula - aki gyermek és ifjúságvédelemmel foglalkozott - úgy reagált, hogy "Nyíri úrnak ez a kedvenc rögeszméje." Ez a beköpés aztán modulálta az eszmecsere további menetét... Fábián János, Györgyi helyettese, lemondóan jelentette ki: "azt tesznek velünk amit akarnak." A baranya megyei főügyész Tamás András (?) amiatt aggódott, hogyan ellenőrihető a valóság, ha egy bűnözó arra hivatkozik, hogy operatív megbízást teljesít... Székely György ezredes budapesti katonai főügyész "óva intett" attól, hogy az ügyészség "ilyen piszkos ügyekbe keveredjen". Egyedül a Györgyi féle "tisztogatás" által nem érintett (...) Vajda Alajos állt mellém. [E kitünő kollega Moszkvában tanult. Ügyészi pályáját is ugyanott kezdte. A "megtisztított" ügyészi szevezetben a különleges nyomozások osztályát vezette...] Nos az Alajos azt mondta, hogy az operativ nyomozati anyag ismerete nélkül egy jelentős bűnügyben nem lehet megalapozottan állást foglalni. Az ügyészség "betekintési jogát" igenis szabályozni kell. Hát persze hogy nem szabályozták.

[Aztán találkoztam, majd összehaverkodtam Jurij Bondarenko vezérőrnaggyal a Kárpátontuli Terület főügyészével. Tőle kérdeztem, ti ellenőrzitek a rendőrség operatív tevékenységét? Válasza valahogy úgy hangzott, mi a jó francot ellenőriznénk, ha épp ezt nem?]
Az ügyészi apparátus gyáva közömbössége később csattant Furman Sándor miskolci ügyész ügyében. Egy szép napon megjelent nálam a nyomozás felügyeleti főosztály egyik ügyésze Györgyi azon üzenetével, hogy Furmant őri zetbe kell venni és indítványozni kell előzetes letartóztatását, hivatali vesztegetés miatt [cigány-szabadítás].  Mondtam oké, hol a papír? Lent van a kocsiban. Hozd fel légyszi. Nos így kézbe vehettem egy vaskos zöld dossziét, amelyről akkor már tudtam, hogy operatív dosszié. Annak semmi nyoma sem volt, hogy a legfőbb ügyészség előzetesen engedélyezte volna, hogy ügyész ellen (!) "opnyomozzanak". Emiatt nem kötekedtem, mert úgy láttam, emberünket jócskán fogja a fösték. Aztán a nyomozó ügyészek igen furcsa dolgokról számoltak be. A "kollega" igazi bűne nem a hivatali vesztegetés, hanem az "üzletrontás" volt. Az ORFK "illetékesei" ekkor átlag egymillióért szabadítottak. Ezzel az ajánlattal megkínálták a cigányt is. A more sokallotta a pénzt és az ügyészt vesztegette meg - feleannyiért.  Az ilyesmik re modta Talleyrand: "több mint bűn - hiba!" Megpróbáltam ebben az irányban is realizálni a dolgot. Fel is vittem Pestre az egyik ügyészt az Ó utcai rendvédelmisekhez, de nem jött össze a dolog. Tonhal alezredes [valahogy így hívták] meg úszta  [ezt is].
Az ilyesmik után tulajdonképp nem voltak már illúzióim az ügyészséggel és a legfőbb ügyésszel szemben, de ami ezután következett, arra legvadabb álmaimban sem számítottam. Beleestem az "olajügybe", mint Pilátus a krédóba.
Az első információkat egy országgyülési képviselőtől, majd a Megyei Rendőrfőkapitányság egyik "operatív" (!) nyomo zójától kaptam. Az utóbbi mellém lépett, miközben a Piac utcán slattyogtam, a fülembe suttogott és a kezembe nyomott egy tenyérnyi papírt... Utólag megértettem az óvatosságát: tulajdon főkapitányáról volt szó...
Mivel a két információ a lényeget illetően egyezett, belevágtam. Canossajárásom részleteivel nem untatnám az olvasót. Illetve ha unatkozni akar olvassa el az "Olajdosszié" , ill. "Olaj capricció" c. írásaimat.

A történtek óta mintegy húsz év telt el és különösebb mérgelődés nélkül konstatálom: igaz a tétel, miszerint aki a jelent uralja, uralja a multat is. Az "olajügyek", mint fogalom, immár "Sándor Papával" indul, jóllehet a Papa 1996-tól kezdett az olajügyekkel foglalkozni.
Ami engem illet:
  • 1993-ban [januárban] írtam az első tényfeltáró olajjelentést a legfőbb ügyésznek,-
  • 1993-ban fogtam olajvonatot,-
  • 1993 évben olajozó rendőrfőkapitányt,-
  • 1993-ban kezdeményeztem, ill. késztettem ki parlamenti vizsgálatot a legfőbb ügyész ellen, stb.
A korrupt rendszer persze megvédte az emberét és élve próbált eltemetni engem. Nem akart sikerülni. 2008.05.08-án az Olajbizottság előtt nyilatkoztam Györgyi Kálmán és Pintér Sándor olajügyekben játszott szerepéről. Emiatt megbün tettek rágalmazásért és mintegy hárommillió Ft. ot kellett fizetnem Györgyi Kálmán és Fábián János uraknak a "becsüle tükben" okozott rongálódás miatt.
Szerencsésebb voltam Dr. Papp Imrével az ártatlan rendőrfőkapitánnyal szemben. Feljelentett ő is, de ezt elpuskázta. Már kevesen emlékeznek rá, hogy Papp Imre és Dr. Ferenczi Flóra polgári pert indítottak a Legfőbb Ügyészség ellen azon a "jogalapon", hogy a tőlem elszenvedett "üldöztetés" miatt huszonnégymillió Ft. összegű vagyoni káruk keletkezett. A Legfőbb Ügyészség persze szavatosként perbehívott, hogy pervesztés esetén rám hárítsa a kárt...
És ekkorí történt a csoda! Pappék elálltak a pertől. Ennek magyarázatát az oknyomozó történészek abban látják, hogy Pintér úr saját szakállára, de a közvagyon rovására rehabilitálta az ártatlanokat; kifizettette elmaradt illetményeiket és még fájdalomdíjban is részesítette őket, mindezt kb. a fentinek megfelelő összegben. Ezt talán jól tette, mert a mai bíráskodási mentalitás mellett ma nem a Simonyi útról járnék a Nagyerdőre biciklizni, hanem egy nagyerdei pad lenne a hajléktalan szállásom...
Aztán volt még egy kis közjáték. Neszét vettem, hogy Györgyi Kálmánné Dr. Kardos Éva ügyvéd nagy, azaz jól fizető, büntető védelmeket vállal. Ez eleve nem volt rendben, hisz a Családjogi Törvénynek a házastársi közszerzésre vonat kozó rendelkezései szerint a házastársak közös vagyona mindaz amit együtt, vagy külön - külön szereznek. Ez nem kevesebbet jelent, minthogy a legfőbb ügyész vagyonát adózott [vagy nem adózott] bűnözői jövedelmek is gyara pítják. Ilyenkor persze óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy a nagy-pénzes megbízás az ügyvédnek, vagy a legfőbb ügyész feleségének szól. Ez a kérdés egy ügyben egyértemü választ kapott azáltal, hogy gazdasági vezetők ügyében és érdekében az ügyvédnő többször megkereste utódomat - a legfőbb ügyész feltétlen bizamát élvező megyei főügyészt - hasson oda, hogy a vádat képviselő ügyész mérsékelje ügybuzgalmát. A ráhatás meg is történt a városi vezető ügyész közbeiktatásával, de nem volt igazán eredményes. Engem persze feljelentettek amiért ezt megírtam, de nem jártak szerencsével. Felmentettek. Tartja magát a hír, hogy Györgyinek a felesége miatt kellett lemondania és ebben az említett ügy szolgáltatta az apropót. Így van - nem így van, nem tudhatom. Mindenesetre örülnék, ha...
Miközben ezek történtek zakatolt a politika. Nem vitás, hogy Györgyi Kálmán az Antall Kormány idején Göncz Árpád és Antall József közös liblingje volt. Árpi bácsi különösen hálás lehetett neki, hisz Györgyi ötlötte ki, hogy a taxisblokád erő szakoskodóit amnesztiában lehet részesíteni. Antallt aztán elvitte a négy fekete ló és a miniszterelnöki székbe Boross Péter telepedett. Ez a változás újra aranyozta a legfőbb ügyész nimbuszát. Aztán jött a bukás: a szocialisták 1994 évi választási győzelme. És mi történt? Maga meséli  "Már az első ciklus végén úgy éreztem, hogy elég volt, ideje abba hagyni.Csakhogy az ember gyenge. Horn miniszterelnök egy személyes beszélgetésen azt mondta: szívesen látna továbbra is ebben a székben. Antall után Horn: ez is azt bizonyította számomra: sikerült elérni, hogy az ügyészség, a politikán felülemelkedve, nagy tekintélyt szerezzen magának."  Hát' ez is egy magyarázat. A szerénység mindenesetre irígylésre méltó... De nem erről van szó, hanem arról, hogy a bűnözéssel való együttélés valóban kivül, illetve felül van a pártpolitikán. A társadalmon való élősködés nem politikai program, hanem "demokratikus" létforma. Ebben semmi különbség nincs a pártok között. Ennek a patentnek a védnökét tisztelik Györgyi Kálmánban.

1998 a szüret éve a Fidesz történetében. Mint párt veszítettek, mint összetákolt koalíció győzedelmeskedtek az MSZP vel szemben. Kétségtelen, hogy ezen a bolton Pintér Sándor nyert a legtöbbet. A választások idején ugyanis épp a vádlottak padján ült a Zemplényi hazacsempészési ügyével kapcsolatos okirathamisítás miatt, de kimászott belőle, mint sokminden másból. De közvádolás ide, cévizsga oda, Orbánnak Pintér kellett. Megszerezte. Köteteket írtak, de akár könyvtárakat is lehetne írni ennek a két embernek a kapcsolatáról, amely eltéphetetlen. Szilárdabb az egypetéjű ikrek összetartozásánál, az anya és a gyermek ragaszkodásánál, a különnemü szerelmesek egymáshoz vágyódásánál, a melegek össze bújásánál. Persze ez nem természetellenes kapcsolat. Reális oka van, csak eddig "perrend szerüen" nem sikerült bizonyítani. Sebaj, ami késik, nem múlik! Addig jár a korsó a kútra, amig eltörik... Mások!
Orbánnak eleinte nem volt kifogása Györgyi ellen, nem is lehetett, hisz Györgyi hősiesen helytállt - az Olajbizottság elleni csatában, buzgón tolva Orbán és Pintér szekerét. Aztán elmúlt a veszély. Lejárt Pallagék mandátuma. Szézavarták a testületet, szétcincálták az íratokat, titkosították az ügyet és Györgyinek észre kellett venni, hogy ő már csak egy mór, aki megtette kötelességét.
Tulajdonképp nem is neki kellett mennie, inkább Polt Péternek kellett jönnie... Lehet, Lenin sokmindenben tévedett, de abban fején találta a szöget, hogy "minden a kádereken múlik!" Poltra sokan mondják, hogy a Fidesz pártkatonája. Jó jó, de milyen beosztásban? Ennek az embernek egyszerüen nincs karak tere. Nincsenek érzelmei. Az IQ-ját érthetően nem mérik. Ha erre "jogi szókincséből" következte tünk, amely nem több száz szónál, lesujtó eredményre jutunk. Mint autonóm személyiség szóba sem jöhet. Az a tény, hogy a legfőbb ügyészi székben ül, egymagában alkotmánysértő állapot, mivel mint alkotmányos "ellensúlynak" nincs semmiféle súlya. Schmitt Pálra sokan mondták, nem több, nem más mint nemzeti töltőtoll, azaz  Orbán töltőtolla. Hát Polt Péter micsoda? Inkább hagyjuk.
Amikor Schmitt Pál dicstelenül távozott, azt hittük nála nincs lejjebb. Nos alaposan tévedtünk. Nem ő volt a gumigerinc igazi akrobatája. Áder János máris lekörözte, lásd Canossajárás c. írásomat.
A rendőrség szétesése.A jelenlegi állapotot minősíthetnénk mély morális válságnak, de nem tehetjük, mert a romlás funkcionális! A bűnmegelőzés, felderítés és üldözés legbonyolultabb, mondhatni "legfinomabb" struktúráit semmisítette meg - a totális züllés. A pintéri söprés ehhez képest csupán romeltakaritásnak, kukázásnak tekinthető. Pintér az állomány feje fölött függö "Damoklesz kardról" beszél. Nevetséges kissé.
De mire megy ki az egész, mire lesz jó az egész? Ki tudja ezt ma megmondani?
Ami engem illet - grácia fejemnek - Pintér Sándor személyét, illetve tevékenységét nem tudom semmi olyan programmal társítani, ahol a szó gyökében a "tiszt" betűkombináció előfordul. Elesik tehát a tisztogatás, megtisztítás, tisztázás, tisztába tevés, stb.
Ebből következik, hogy ami most a rendörségen belül, a rendőrséggel történik, csupán leszámolásnak tudom tekinteni, ahol a Pintér érdekcsoport leszámol a konkurens, (rivális) csoporttal (csoportokkal), hogy a "banda" szót ne említsem. Ez az egész nem tisztogatásra, hanem a klasszikus bandaháborúra hasonlít.
Miért gondolom ezt? Megpróbálom kifejteni - hangsúlyozva, hogy rendkvül bonyolult jelenségről van szó és a boszorkány konyha sötét titkaival a kivülálló nemigen lehet tisztában.
Mindenekelőtt nézzék meg az ORFK szervezetének sematikus (!) ábrázolását. 




Hogy ez a szervezési képlet bonyolultabb, vagy egyszerübb a kelleténél, nem tisztem véleményezni. Annyi azonban bizonyos, hogy egy ilyen szervezet logisztikai harmóniáját biztosítani akkor is szinte lehetetlen feladat, ha feltételezzük [amit nem lehet feltételezni], hogy a szervezet minden tagja hivatása magaslatán áll úgy szakmai, mint emberi, ill. erkölcsi vonatkozásban. Enélkül a hatásköri átfedések, ütközések, a rivalizálás, titkolózás és más elidegeníthetetlen emberi tulajdonságok minduntalan megzavarják a működés harmóniáját.
Dehát voltaképp ki kíváncsi az "Óberhé" szakmai csontvázára? Az élő, működő szervezet (lenne) érdekes, amely ezer szer (!) bonyolultabb a váznál. Ami az alapvető funkciót a bűnözés elleni "küzdelmet" illeti, a szervezet, ill. működés alapsémája viszonylag egyszerü. A munka érdemi része tulajdonképp nem az üvegpalotában zajlik. A központ "fedett" nyomozókat bocsát ki magából, akik szerte szaglásznak a bűn, a bűnözők után és igyekeznek beépülni a bűnszerveze tekbe. Ha sikerül - hosszabb rövidebb távon - együtt kell működniük ezekkel, azaz valamilyen formában részt kell venni ük a bűnözésben. Kényes helyzet...
A másik módszer a "beszervezés", azaz a bűnszervezet "valódi" résztvevőjének reábírása arra, hogy társait elárulva a rendőrségnek dolgozzék. Ez persze nem társadalmi munka. A spicli "munkáját" honorálni kell. El kell tekinteni felelős ségre vonásától korábban elkövetett bűncselekmények miatt. El kell nézni hogy továbbra is bűnözzön. Meg kell fizetni a "munkáját", vagy más előnyt kell részére biztosítani. Ez a fekete/fehér,  jin/jang együttmüködés azt feltéte lezné, hogy a rendőri oldal abszolut tiszta, mert a rendőr anyagilag független, vagy szegénységi fogadalmat tett és azt be is tartja. Lássuk be, ilyen jellemek a mai üzleties világban legfeljebb ha kivételképp léteznek. Ha a kapcsolat éles konturjai elmosódnak, a kép valahogy így kezd kinézni - > A térfoglalás min den esetben a sötét oldalról történik, hisz fertőzésről van szó. Egy ilyen defor mált kapcsolat ellenőrzése gyakorlatilag szinte lehetetlen, még tisztességes főnök számára is.
Az ördögi dilemma viszont az, ha a fürdővízzel a [maszatos] gyermekeket is kiöntjük, ahogy most Pintér teszi, a mellőz hetetlenül fontos oparatív munka évekre ellehetetlenül, mert egy kapcsolatrendszer újjászervezése renkivül lassú bonyolult sokéves müvelet.
De tulajdonképp nem is erről van szó! Az igazi masszív fertőződés nem a rendőrség szervezetszerü müködése körében keletkezik. Más a baj. A baj az, hogy a rendőrség "elolvadt" a társadalom fehér, szürke és fekete zónáiban. Hogy miről is van szó? Hát épp arról, amit épp Pintér Sándor csinált, csinál és visz tökélyre évtizedek óta. Tulajdonképp ő a romlás etalonja! Hogy - hogyhogy? Megmagyarázom.
Pintér hivatalos életrajzában a gazdasági [üzleti] tevékenységének nyoma sincs odáig, hogy 1996 végén nyugdíjba vonult. 1997-től az OTP Bank Rt. biztonsági tanácsadója s az igazgatóság tagja volt.  2003-től a Civil Biztonsági Szolgálat Rt. tulajdonos-elnöke, és 2004-től ismét az OTP Bank ZRt. igazgatóságának tagja volt. Ez a tevékenységi kimutatás olyan szikár, mint Pintér maga és megközelítőleg sem tükrözi azt az üzleti tevékenységet, amelyt Pintér személyesen plusz (!) hozzátartozóival, volt rendőrségi beosztottaival és külsős üzlettársakkal együtt, esetleg azok neve alatt, folytatott, foly tat.
A lényeg Pintér kétarcúsága, pontosabban kétlakisága a fehér, szürke, fekete üzleti világ és a rendőrség között. Közis mert, hogy mint üzletember a hónuk alá nyult volt rendőri beosztottainak és üzlettársaivá tette őket. Mint belügymiiszter pedig a legmagasabb rendőri beosztásokba helyezgette vissza üzlettársait. Van valakinek  fogalma arról, hogy egy ilyen "váltógazdaság" katyvaszában a személyi, üzleti függőségeknek, összefonódásoknak milyen gubanca alakul ki? Igen! Van fogalmunk róla. Nekem is, másoknak is.
A lényeg, hogy Pintér egy alaktalan fehér, szürke, fekete masszává formálta a rendőrséget is.
Talán nincs még egy olyan közéleti személyiség, aki körül annyi összeesküvés elmélet [konteó] keletkezett volna, mint épp Pintér körül. Ez semmiképp sem lehet véletlen. Egyike ezeknek a forrásoknak a "Konteo blog" 2012.06.11-i írása, amelyet érdemes ugyan elolvasni, de véleményem szerint íróinak gazdag fantáziája is messze elmarad a valóságtól. Goethe írta "Szürke minden elmélet, de zöld az élet iaranyfája." Én magam nem szivesen foglalkozom összeesküvés elméletekkel, ezért a Pintér körüli, pontosabban az Orbán rezsim körüli - joggal rendhagyónak nevezhető - jelenségek kapcsán támadt gondolataimat inkább kérdések, mint állítások formájában fogalmazom meg; a kérdezni szabad Móricka elv alapján.
  1. Lehetséges az, hogy Pintér egyáltalán nem felelőtlen (?).
    Joggal bízhat abban, hogy bárkit dug a kirugottak helyébe biztosan uralni tudja továbbra is az alvilágot (?).
    Azért tudja uralni, mert tulajdonképp már összefonódott vele (?).
    Az összefonódás keretében a keresztapák, a "V. Lászlók" továbbra is leadják a sápot (?).
    A verkli változatlan fordulatszámmal megy tovább, csupán a zsozsót osztják másként, azaz a Pintér által kinevezettek kapják (?).
  2. Minek tulajdonítható. hogy miközben Pintér kimiskárolja a rendőrséget, Orbán nyaral [a tökeit áztatja] és látszólag tudomást sem vesz az egészről - meg sem nyikkan.
  3. Minek tulajdonitható hogy a [rohadt] EU, amely tiltakozik amiatt, hogy a disznók óljában nincs játék, most egy kurva szót sem szól, amikor pszichológust kell a kemény - sötét zsaruk mellé állítani, nehogy tökön lőjék magukat a kirugás ténye és statáriálisan durva módja miatt?
  4. Mi lesz a "hosszu kések napjai" után? A "megtisztult" rendőrség megszünteti a bűnözést, amivel amúgy, ill. úgymond, együtt kell élni? Tényleg, mire ez a sok cécó? Minek a nagy hűhó. mikor pont oda jutottunk, ahova igyekeztünk?
  5. Megkérdezi e valaki a fentebb szerepeltetett urakat, meg vannak e elégedve áldásos tevékenységük kézzelfogható eredményeivel?
Nos, eddig az írás. Ki ad választ? Mi a válasz?
2012.08.19
Sz. Gy. 






A tisztogatással annyit változtattak , hogy most más lesz a pénzbehajtó főmufti a rendőrségtől, mert ugye azt nem képzelték, hogy ez megváltozik , már a helyzet és a főrendőr pénzbehajtó helyébe nem rendőr lép, mert akkor a bünözés fog teret nyerni és ő lesz a behajtó. Gondolják csak Pintér akar náluk milliárdos lenni, úgy hogy kiszolgál egy – két politikust. Minden döntési helyzetben lévő fő rendőr milliárdos akar lenni, és az állományt úgy irányítja , hogy be is jöjjön az a pár millió havonta, vagy naponta, a keresztbe tévőket eltapossák, a kis rendőr meg rájön koruptnak kell lennie , hogy a családját eltarthassa, hisz a felettesei mind ebből lettek milliárdosok. Hogy a korumpálásba mi fér bele , talán még a gyilkosság is . És köpjétek szembe azt aki mást állít a rendőrségről 2012- ben . Ha kezdeni akarnának valamit azt a Pintérrel kellene kezdeni, és felül mindenkivel egészen a politikusokig, olajügyekig, a gyilkosságokig, a hazaárulásig mindent számonkérni e rablóhadtól.


Rabszolgatartás Magyarországon, az Európai Unió tagállamában 

2012. augusztus 19. vasárnap, 00:47 
morvaikrisztina.hu

A 2012 telén egy magyarországi tanyán készült rövidfilm egy "csicskasorban", azaz rabszolgasorban élő férfi megrázó történetét, s életkörülményeit mutatja be. Készítői hosszas vívódás után döntöttek úgy, hogy a rejtett kamerával készült felvételt nyilvánosságra hozzák, tekintettel arra is, hogy a főszereplő maga is fontosnak tartja e felháborító, s számos áldozatot érintő bűncselekménytípus megismertetését, illetve felszámolását. A szinte kizárólag cigány elkövetők által magyar áldozatok sérelmére elkövetett "csicskáztatás" (rabszolgatartás) jelenségének létezését cáfolhatatlanul bizonyító dokumentumot (ezt a flmet) is felhasználva Morvai Krisztina büntetőjogász, EP képviselő 2012. szeptemberében komplex bűnmegelőzési, bűnfelderítési és áldozatsegítő stratégia megalkotását fogja kezdeményezni a kormánynál és az Országos Rendőrfőkapitánynál. 

Rabszolgatartás Magyarországon, az Európai Unió tagállamában






Fokozódik a Mossad aktivitása

Magyarországon - Ébresztő! 


2009. augusztus 07. - 12:05 Jövőnk.info
Módszeres előkészületekre utal az izraeli titkosszolgálat aktivitása hazánkban. Folyik az etnikai feszültség irányított élesítése, a stratégiai objektumok elfoglalása, az izraeli haderő betelepülése. Az elhárítás belső háborút vív, a kormány sodródik, a nemzeti oldal felkészületlen, a gárda-szerű szerveződéseket megvezetik.

Hétfőre virradó éjjel ismét lecsaptak az Mossad által fizetett bérgyilkosok, ezúttal megint egy nyírségi településen, Kislétán. A rendőrség konkrét eredményt ez esetben sem tud felmutatni, csak azt erősítették meg újra: az elkövetők profik. Már arról is terjeng szóbeszéd, hol toborozta a bérgyilkosokat az izraeli titkosszolgálat. A bérgyilkosok - illetve megbízóik - egyre inkább figyelmet fordítanak arra, hogy az áldozatok lehetőleg dolgozó, úgymond tisztességes cigányok legyenek, és gyerek is legyen az áldozatok között. A gyilkosságokra hivatkozva és a Magyar Gárdával rémítgetve cigány bűnbandákat fegyvereznek fel, úgymond 'önvédelem' okán. Erre vonatkozóan még csak Budapest egyes kerületeiben terjednek információk, de valószínűsíthető, hogy ugyanez zajlik vidéken is, különös tekintettel Borsod és Szabolcs megyére.

A zsidó érdekű 'őrző-védő' cégek sorra felügyeletük alá vonják a kulcsfontosságú intézményeket, többek között a honvédség laktanyáit, raktárait is ezek őrzik. Az In-Kal a közelmúltban együttműködési megállapodást kötött a rendőrséggel is.

Az izraeli haderő folyamatos beáramlásáról újabb és újabb információk bukkannak fel. Már most zsidó katonák százai állomásozhatnak Magyarországon. A honvédség leszerelése, az állomány szétzavarása, a hadianyagok megsemmisítése már régen megtörtént. A rendőrség vidéki őrseit a cigányok sikertelen besorolása után azoknak biztonsági őrökként való alkalmazásával hígítják. A rendőrök minden szinten igyekeznek kivédeni a belső támadást. Sőt, mivel ők látják át legjobban a hatalom nemzetellenes intrikáit, szervezetileg is igyekeznek fellépni. Nem véletlenül áll a Tettrekész Magyar Rendőrök Szakszervezete a támadások célkeresztjében. Szima Judit főtitkár ellen bírósági eljárás folyik, a rendőröket a nemzeti oldalra beépített ügynökök és aránytalan fellépés parancsával igyekeznek parancsmegtagadásra és támadható nyilatkozatok kiadására bírni.

A Nemzetbiztonsági Hivatal berkeiben komoly belső háború folyik a zsidó irányítás és az állomány jobb érzésű magyarjai között. Laborc Sándor leváltása, Ficsor Ádám titkosszolgálatokat felügyelő miniszter lemondása nem véletlenek.
Más külföldi titkosszolgálatok is dolgoznak hazánkban, látszólag egyelőre várakozó állásponton.
Az egyébként nemzetidegen kormány gyakorlatilag a műveletekbe nincs bizalommal beavatva. Sodródnak a Mossad irányította eseményekkel, kétségbeesve igyekeznek legalább látszólagos vezető pozíciót tartani. Nagy erőkkel keresik a cigánygyilkosságok elkövetőit - akinek megtalálását a profi munka mellett az alsóbb rendőri szintektől a legmagasabb pozícióig jelen lévő Mossad-ügynökök teszik lehetetlenné. Keresik a megoldást az általuk keltett, de a kezükből kicsúszott gárda-problémára. Bizonyítékhamisítással, hamis vallomásokkal (Kiskunlacháza, Budaházy-ügy) igyekeznek kezükben tartani a felgyorsult eseményeket. A túlélésért folyó vergődésük egyértelmű. Csak egy valamit tudnak biztosan: nem szeretnének hatalmon lenni, mikor a következő ciklusban felborul a rend.

A hazafias erőket meddő tiltakozásokkal, demokratikus játszadozással kötik le. Bár egyre kevesebben bíznak a demokratikus változás lehetőségében, a nemzeti oldal teljesen felkészületlen azzal szemben, ami az ordító jelek szerint hamarosan az országra következik. Mindennel el vannak foglalva, csak azzal nem, hogy felkészüljenek. A változásért leginkább tenni kész fiatalok a Jobbik választási eredményeinek eufóriájában ülnek. A gárdaszerű szerveződések mozgósítható állománya körében felkészítésről és eszközökről terjesztenek legendákat - amelyeket még senki nem látott. A gárdák vezetése a jelek szerint megbízható, ezért kérdéses, hogy ezek az altatások honnan erednek? Javasoljuk, ezek legkomolyabban vett kivizsgálását, és a tagságuk felrázását, majd felkészítését! Ébresztő! Felkészületlenek vagytok, és nincs semmitek!

A militáns szerveződések környékén ügynökök házalnak ládaszámra való vadonatúj dolgokkal. A kérdés: honnan?
A dolgok betetőzése a következő parlamenti ciklusban várható. Az elkerülhetetlen összeomlás a Fidesz kormányzásának közepére datálható - hacsak a Mossad érdekei nem sürgetik meg. Tudni kell, hogy a következő időszakban az izraeli érdekek kormányzati szintű kiszolgálása teljes mértékű lesz. A Fidesz zsidópárt a szocialistáktól jóval közelebb áll Izraelhez. (A legnagyobb barom az, aki most előrehozott választást követel!)

A Fidesz ezúttal magával hozza Izraelt. A párt a legszorosabb kapcsolatban áll azokkal az erőkkel, akik most a Kárpát-medence totális megszállását készítik elő, telepítik be a zsidó haderőt, és irányítják a háttérből az eseményeket. A nyílt diktatúra jegyében már jövő évben megkezdődik az ellenállás felszámolása, várható a hungaristák bebörtönzése.
A nemzeti párt a tervek szerint a Fidesz érában teljesen elzsidósodva részévé válik a hatalommentésnek, asszisztál a hungaristák és a köréjük tömörülő szabadságharcosok elleni fellépéshez. Más lehetőséget a zsidó demokrácia játékszabályai szerint nem kaphatnak.

Ma már nincs kétség: azok az események, amelyeket az MNA 'Jövőnk' című kiadványában évekkel ezelőtt előre jelzett, most bekövetkeznek. Az idő elfogyott! Felszólítunk minden tettre kész hazafit, hogy sürgősen soroljon be a legközelebbi Népi Akciócsoport zászlaja alá, rohamléptekben kezdje meg a felkészülést! A kevésbé felkészültek jelentkezzenek mozgalmi munkára az Egységes Magyarország Mozgalomba. Senkit nem érdekel, ki hol próbálkozik jelenleg más megoldást keresve. Nincs más út, csak a hungarista ellenállás!
Bükkfalvi Roland - Jövőnk.info 






Újabb zsidó szervkereskedő maffia bukott le



A romániai, az USA-béli, s a Haitin történt talmudi bűnesetek után most Ukrajnában leplezték le az illegális zsidó szervkereskedő maffia egyik ágát.

Az ukrán belügyminisztérium cyberbűnözés és emberkereskedelem elleni ügyosztályának vezetője, Jurij Kucser csütörtökön jelentette be a botrányos eset leleplezését, kijevi sajtótájékoztatóján. Az ukrán-izraeli "közös vállalkozás Ukrajnából, Oroszországból, Fehéroroszországból, Moldáviából, és Üzbegisztánból toborzott szervdonorként szolgáló személyeket, majd Azerbajdzsánba és Ecuadorba küldték őket szervkivételre. Végül a szerveket főleg Izraelbe juttatták, de gazdag európai és ázsiai pácienseknek (recipiensek) is adtak el belőlük, átültetve beléjük. (Feltehető, hogy elsősorban szintén zsidó származásúak voltak a "rászorulók".)
Mint közölték, a 12 főből álló bűnszövetkezet irányítója egy izraeli állampolgár volt. Tagja volt a maffiának az ismert ukrán Salimov Nemzeti Sebészeti és Szervátültetési Intézet négy magas képesítésű sebésze is. Az általában hátrányos szociális helyzetű szervdonorok toborzásával hét személy foglalkozott Ukrajna több megyéjében, többek közt Kárpátalján.
Az interneten megjelenő hirdetésekben 10 ezer dollárt ígértek egy-egy veséért a potenciális donoroknak; a szervkereskedők leginkább a 18 és 25 év közötti, jó egészségi állapotban lévő nőket részesítették előnyben. A rendőrség információi szerint a bűnszövetkezet csaknem három éven át működött. A recipiensek az ügylet lebonyolítóinak egy-egy átültetett vese után 100-200 ezer dollárt fizettek, a transzplantációt végző ukrán orvosok markát pedig 15-20 ezer dollár ütötte. A szervkereskedelmi tevékenység éves "forgalma" mintegy 18 millió dollárra rúgott, a szervezők "tiszta" nyeresége meghaladta a 15 millió dollárt. Kucser azt is elmondta, hogy a maffia tagjai, akikre egy rendőrségi akció során Kijevben csaptak le, körülbelül 40 millió dollárt kerestek az üzleten. Mint közölte, a donorok szerveinek kivételét az esetek többségében azerbajdzsáni magánklinikákon végezték, de a hatóságnak tudomására jutott két Ecuadorban végzett műtét is, valamint több olyan eset ismert, amikor a veséket a Salimov nevét viselő intézetben operálták ki. Hozzátette: az ügyben folyik a nyomozás, de a bűnszövetkezet négy aktív tagját már letartóztatták és megindították ellenük a büntető eljárást.

Amit nem értünk: ha a Talmud szerint a gojok állatok, akkor a goj szervek hogy nem szentségtelenítik meg a zsidó páciensek testét?!
Tarnóczy Szabolcs – Kuruc.info





Izraeli főorvosi beismerés: megölt palesztinok

szerveivel kereskednek

Egy vezető izraeli orvos beismerte, hogy palesztin áldozatok szerveivel kereskedett illegálisan, természetesen családjaik belelegyezése nélkül, méghozzá a népirtó Izrael által erkölcsösnek hazudott zsidó hadsereg kérésére - derül ki az Arab News amerikai és izraeli forrásra hivatkozó cikkéből. Kuruc.info: szinte kizárt, hogy a zsidóbűnözőt elítéljék. Ugyanis, bár régóta képben van, soha nem indult büntetőeljárás ellene, de 2004-ben le kellett mondania vezető pozíciójáról az évekig tartó panaszáradat nyomán.
Nemrégiben egy svéd újságíró leplezte le a tömeg- és gyerekgyilkos izraeli állam ilyetén bűneit, amiért a cionista rezsim beismerés és felelősségre vonás helyett Svédországot fenyegette meg (Már a Farkasok völgye című, Irakban játszódó háborús film is feldolgozza - egyebek közt - a zsidók számára oly kedves hullarablást, videotékákban elérhető. Nemrégiben továbbá Bukarestben lepleztek le zsidó szervkereskedő bandát, korábban az USA-ban, ezekben több rabbi is részt vett).
Mondani sem kell: a judapesti héber média hallgat az újabb leleplezésről, pedig még Izraelben is közölték a hírt. Amit a Kuruc.info egyébként már szeptemberben megírt (lásd az alábbi kapcsolódó anyagot), az Arab News cikkének csak abból a szempontból van jelentősége, hogy a zsidó gengszterorvos beismerte bűneit, s azt az izraeli tévé is adásba engedte.
Jehuda Hiss, aki a Tel-Aviv déli részén található Abu Kabir (egykori arab falu, lakóit a zsidó betolakodók elűzték vagy megölték, mint azt tették Palesztina-szerte) területén álló Törvényszéki Orvostani Intézet vezetője és Izrael első számú patológusa elmondta, hogy ő és beosztott orvoskollégái testrészeket, szerveket (pl. bőrt, szívbillentyűket, szaruhártyát) operáltak ki halott palesztinokból átültetés céljából. Elismerte, hogy halott izraeliekkel is megtették ugyanezt.
Az interjúra, amelyben mindezen szörnyűséget feltárta a zsidó orvos, még 2000-ben került sor, vagyis 9 éve! A kérdező Nancy Sheppard-Hughes, egy kaliforniai antropológia-professzor volt, aki a nemzetközi szervkereskedelmet kutatja. Az amerikai egy órát beszélgetett Hiss-szel, és az interjút az izraeli állami televízió is közvetítette.
Mint kiderült, Sheppard-Hughes azután döntött a leleplező anyag publikálása mellett, hogy Svédország legnagyobb példányszámú napilapjában, az Aftonbladetben ez év augusztusában Donald Boström megírta a tényt: izraeli katonák az általuk megölt palesztinok szerveivel kereskednek, illetve kifejezetten azért is ölnek, hogy áldozataik testrészeit értékesítsék.
Jehuda Hiss főorvos, aki tehát már 9 éve bevallotta a bűntényeket, az interjúban így fogalmazott: eltávolítottuk a halottak bőrét, amit átszállítottak a jeruzsálemi Hadasza kórházba átültetés céljából, az izraeli hadsereg kérésére, sebesült izraeli katonák részére.
A zsidó doktorral interjút készítő Sheppard Hughes azt mondta, (talán kisebbítendő Izrael gonoszságát, de hiába - a szerk.) nem csak palesztinok és "terroristák" szerveit vették ki. Mint a Kuruc.info a fentebb idézett szeptemberi cikkében megírta, Hiss briganti nem volt válogatós, egy ízben egy izraeli katona, majd egy nyugati turista szerveit is gátlástalanul ellopta. A szerveket megvásárlók vagy megkapók természetesen túlnyomórészt zsidók voltak.
Hogy mindezt nem valami áldoki, hanem Izrael vezető patológusa követte el, illetve irányította, a hadsereggel együttműködve, érthetővé teszi, hogy miért védelmezi őket körömszakadtáig a jelenlegi izraeli kormány is, a csillagokat lehazudva az égről, s miért nem ül börtönben a fél kormány és a hadsereg vezérei.
Augusztusban a svéd Aftonbladet napilap arról tájékoztatott, hogy a zsidó megszállók fiatal palesztinokat raboltak el Ciszjordániában és Gázában, majd, miután holttesteiket visszaadták családjaiknak, kiderült, hogy hiányoznak egyes szerveik. A cikk szerzője Donald Boström volt, aki szólt arról is, hogy már az első palesztin felkelés idején, 1992-ben is hasonló esetek fordultak elő. A tényszerű írás miatt a népirtó zsidó állam Svédországot megfenyegette. A svédek becsületére legyen mondva, nem hátráltak meg a gyerekgyilkos cionisták előtt.
Kuruc.info - Egei - Arab News nyomán




Zsidó szervkereskedelem a 21. században




Az elmúlt hetek egyik legnagyobb nemzetközi és cionista visszhangot kiváltó  eseménye volt, hogy Donald Boström, svéd  újságíró, az Aftonbladet nevű  nagy példányszámú napilapban megjelent írásában fel merte lebbenteni a fátylat az Izrael által megszállt palesztin területeken folyó, döbbenetes szervkereskedelemről (ITT). Természetesen a hazai Izrael-barát cselédsajtó mélyen hallgat a „kiválasztottak” e meglehetősen undorító tevékenységéről. Mivel Boström cikkét rendkívül agresszíven támadták az érintettek, ezért szeretnénk az olvasónak lehetőséget nyújtani, hogy maga döntse el az alábbi konkrét példák alapján, hogy valóban jogos-e a felháborodás? Az alábbi publicisztika eredetije itt található.
A cikket követően egyébként Izrael durván beavatkozott Svédország belügyeibe, mivel állami szinten követelte, hogy azonnal vonják azt vissza. A szélsőségesen rasszista Benjamin Netanyahu zsidó miniszterelnök, Avigdor Lieberman ultraszélsőséges külügyminiszter és a svédországi zsidó nagykövet is egyként követelte a helyreigazítást és az „elkövető megbüntetését”. Természetesen előkerült az antiszemita kártya is, és nem felejtettek el kitérni Svédország II. világháborús szerepvállalására, mivel a zsidók szerint a neutrális Svédország akkor többet is tehetett volna a zsidókért. A fenyegetéseket konkrét cselekvések is követték: Boström rengeteg halálos fenyegetés kapott rövid idő alatt; egy New York-i ügyvédi iroda 7,5 millió $-ra akarja perelni az Aftonbladet-et és Izrael fontolóra vette az újság riportereinek kitiltását (mindezt természetesen a szólásszabadság és a tolerancia jegyében). Szerencsére eddig a svéd politikusok egységesen kiálltak az alkotmányos rendszer védelmében és Carl Bildt külügyminiszter, valamint Frederik Reinfeldt miniszterelnök is védelmébe vette a cikket és íróját. Azonban naivak lennénk, ha azt gondolnánk, hogy ezzel Svédország meg is úszta ezt az affért. Izraelben már a svéd termékek és szolgáltatások elleni bojkottról tervezgetnek, és azon sem lepődhetünk meg, ha Boström esetleg egy célzott Moszados akció áldozatává válik (svéd titkosszolgálati berkekben a mai napig él a gyanú, hogy Olaf Palme a Moszad áldozata lett, mivel erősen palesztin-barát politikát folytatott és Izraelnek akkoriban elemi érdeke volt, hogy ne legyen Európában olyan meghatározó politikus, aki nyíltan ki mer állni a palesztin ügy mellett). Közben egy magasrangú izraeli politikus „viccesen” megjegyezte, hogy ezután vérmintát vesznek az Izraelbe utazó svédektől, hogy minél hatékonyabban tudják beilleszteni őket a donor listákra… 
Most pedig következzen a zsidó szervkereskedelem konkrét példákon alapuló bemutatása

Az első izraeli szívátültetés szakmai sikerét mindjárt elhomályosította az a tény, hogy úgy használták fel egy élő beteg szívét, hogy sem ő, sem pedig családja nem egyezett bele az adományozásba. 1968-ban Avraham Sadegat (a New York Times A. Savgat-ként említi a nevét)2 két nappal az infarktusa után váratlanul meghalt, annak ellenére, hogy a családjának még azt mondták, hogy „jól van”. A kórház kezdetben megtagadta Sadegat testének visszajuttatását a családjához, majd mikor végül megkapták, azzal kellet szembesülniük, hogy a férfi teste be volt kötözve, ami valljuk be meglehetősen furcsa egy infarktust szenvedett beteg esetében. Mikor levették róla a kötéseket, kiderült, hogy mellkasát kötözőanyaggal tömték ki és a szívét eltávolították! Eközben az izraeli sajtó az első szívtranszplantációtól volt hangos és a férfi feleségének és testvérének, a kezdeti döbbenetükön túljutva, kezdett összeállni a kép, hogy mi is történt valójában. A kórház először tagadta, hogy Sadegat szívét használták volna az átültetéshez, de a család hajthatatlan volt, és az egyre tornyosuló médiafigyelmet kihasználva sikerült a kormány három miniszteréhez is fordulniuk. Aztán hetekkel később  - miután a családdal aláírattak egy megállapodást, hogy eltekintenek a peres úttól - a kórház végül elismerte, hogy Sadegat szívét használták. A kórház azzal védekezett, hogy az izraeli törvények szerint jártak el, mivel Izraelben nem szükséges a hozzátartozók beleegyezése a szervek kivételéhez.3

1990-ben az amerikai Mary Barrett készített interjút Dr. Hatem Abu Ghazalch-al, aki a korábban még jordán igazgatás alatt álló Ciszjordánia (a legnagyobb még összefüggő megmaradt palesztin terület) vezető egészségügyi megbízottja volt, aki felügyelte a törvényszéki orvosi és boncolási részlegeket. Barrett az első intifáda (első palesztin felkelés/szabadságharc az izraeli megszállás ellen) 1987-es kirobbanása után a palesztin lakosságot sújtó szervrablási akciókról kérdezte az orvost. A következő választ kapta: „Feltűnt, hogy szervek, elsősorban szemek és vesék hiányoznak az izraeliek által lelőtt palesztinokból az első egy-másfél év során. Túl sok volt a megbízható forrásokból származó ilyen jellegű beszámoló, ahhoz, hogy ne szúrjon szemet a folyamat. Ha valakit fejbe lőnek, majd hullazsákba csomagolva hazaküldik, úgy hogy hiányoznak a belső szervei, mire fognak az emberek gondolni?”4

1998-ban a skót Alisdair Sinclair a mai napig tisztázatlan körülmények között meghalt a Ben Gurion reptér börtönében. A családot értesítették a halálesetről, és a J Weekly riportja szerint három hetük volt arra, hogy összeszedjék a 4900 $-t (!) a test hazaszállításához. Alisdair fivére szerint azonban az izraeliek egy másik megoldást próbáltak elfogadtatni a családdal: eltemetik Sinclairt egy keresztény temetőben és az csak 1300 $-ba kerülne…A család azonban összekaparta a pénzt és hazaszállíttatta Alisdair-t, majd pedig boncolást végeztettek a Glasgow Egyetemen. Kiderült, hogy hiányzik a szíve és egyik gége csontja. Ekkor a brit nagykövetség tiltakozó jegyzéket juttatott el az izraeliekhez. Ezt követően vissza is küldtek díjmentesen a zsidók egy szívet, mely állítólag Alisdair-é volt. A család DNS tesztet akart végeztetni az izraeli igazságügyi orvosi intézettel annak költségére, de a vezető professzor, Yehuda Hiss ezt megtagadta és 1500 $-os árat szabott feltételként…A brit nagykövetség többszöri megkeresésére sem volt hajlandó az izraeli fél a britek rendelkezésére bocsájtani a boncolási és rendőrségi jegyzőkönyveket.5, 6, 7

Egy palesztin újságíró, Khalid Amayreh hozta nyilvánosságra, hogy 2002 januárjában, az izraeli kabinet egyik tagja óvatosan beismerte, hogy meggyilkolt palesztinokból származó szervek köthettek ki zsidó páciensekben a „donorok” családjainak tudta nélkül. Az izraeli miniszter, Nessim Dahan egy arab-izraeli Knesszet-tag kérdésére reagálva se cáfolni, se megerősíteni nem tudta, hogy az izraeli hadsereg által megölt palesztin fiatalok szerveit használták fel transzplantációkhoz, illetve kísérletekhez (ismerős ez a taktika, Izrael a mai napig nem ismeri el, és nem is cáfolja, hogy atomfegyverekkel rendelkezne, pedig már Mordechai Vanunu óta tudjuk, hogy minimum 200 db. nukleáris robbanófejük van –a szerk.): „Nem tudom azt mondani biztosan, hogy nem történt valami hasonló.” A kérdést feltevő Knesszet-tag egyébként azt állította, hogy hiteles bizonyítékai vannak arra vonatkozóan, hogy izraeli orvosok az Abu Kabir törvényszéki orvosi intézetben átültetésre alkalmas létfontosságú szerveket (szív, vesék és máj) távolítottak el az izraeli hadsereg által Gázában és Ciszjordániában megölt palesztin fiatalokból.8

Éveken keresztül lehetett azokkal a hírekkel találkozni az izraeli közéletben, hogy az ország vezető patológusa részt vett a szervkereskedelemben. 2001-ben tudósította az izraeli nemzeti távirati iroda, hogy a Golán fennsíkon gyakorlat közben elhunyt katona, Ze’ev Buzgallo szülei a Legfelsőbb Bírósághoz fordultak dr. Yehuda Hiss azonnali felmentéséért és, hogy vádat emeljenek ellene. Hiss ekkor a fentebb említett Abu Kabir törvényszéki orvosi intézet igazgatója volt. A szülők szerint a fiú testét a Hiss által engedélyezett orvosi kísérletekhez használták, a család beleegyezése nélkül.Majd 2002-ben az Abu Kabir intézetben illegálisan tárolt testrészek miatt kialakult botrány arra kényszerítette Anat Maor-t, a Knesset Tudományos Bizottságának elnökét, hogy Hiss azonnali felmentését követelje. Alisdair Sinclair esete vetítette először a gyanút Hiss illegális tevékenységére 1998-ban, de semmi nem történt évekig. A „The Forward” riportja derítette ki, hogy a 2001-ben végzett izraeli egészségügyi minisztériumi vizsgálat már tényként kezelte, hogy Hiss éveken keresztül részt vett különböző testrészek hozzátartozók beleegyezése nélküli kereskedelmében (lábak, petefészkek és herék), melyeket az intézetben végzett boncolások alkalmával szereztek meg és pénzért adták tovább őket orvosi iskoláknak, hogy kutatásra és oktatásra használják őket. Hiss-t 1988-ban nevezték ki vezető patológusnak az intézet élére. Végül soha nem indult büntetőeljárás ellene, de 2004-ben le kellett mondania vezető pozíciójáról az évekig tartó panaszáradat nyomán.10

A „The Economist”  szerint 2001 és 2003 között vese transzplantációs paradicsom burjánzott Dél-Afrikában. A donorokat Brazíliában, Izraelben és Romániában toborozták és 5000-20 000 $-os ajánlatokkal csábították Durbanbe, hogy megszabaduljanak egyik veséjüktől. A 109 új vesét kapó páciens túlnyomó része zsidó volt, akik mindegyike 120 000 $-t fizetett a „transzplantációs nyaralásért” és tartózkodásuk alatt a donorok rokonainak adták ki magukat és természetesen nem vándorolt készpénz egyik zsebből a másikba…11 Egy 2004-es brazil törvényhozási bizottság jelentéséből kiderül, hogy mintegy 30 brazil állampolgár adta el az egyik veséjét ezen a nemzetközi szervkereskedelmi gyűrűn keresztül, mely Dél-Afrikában szervezte meg a műtéteket és Izrael biztosította az anyagi forrásokat. Az IPS riportja szerint főképpen izraeli zsidók kapták a veséket, akik a társadalombiztosítás révén 70 000-80 000 $ kapnak a külföldön elvégzett életmentő műtétekhez!! A szerencsétlen brazilokat az ország legszegényebb területeiről szedték össze és kezdetben 10 000 $-t fizettek egy veséért, de ahogy később nőtt a „kínálat” a vesénkénti ár 3000 $-ra csökkent!! A kereskedelmet egy volt izraeli rendőr szervezte, aki azt nyilatkozta, hogy nem gondolta, hogy bűncselekményt követ el, mivel a kereskedelemnek ezt a formáját legálisnak tekinti a kormánya. Az izraeli nagykövetség kiadott egy közleményt, melyben tagadta, hogy az izraeli kormány bármilyen módon részt venne az illegális szervkereskedelemben, de azt is leszögezte, hogy életveszélyes állapotban lévő polgárainak joga van a transzplantációhoz külföldön is, természetesen a nemzetközi normákkal összhangban és a saját betegbiztosításuk által finanszírozva. Az IPS ugyanakkor hozzáteszi, hogy a brazil bizottság a legenyhébb esetben is etikátlannak nevezte az izraeli hozzáállást és aláhúzta, hogy a kereskedelem csak akkor tud ilyen mértékben virágozni, ha ahhoz jelentős pénzügyi háttér áll rendelkezésre, mint pl. a zsidó társadalombiztosítási rendszer. Az IPS végül kiemelte, hogy ez a társadalombiztosítási rendszer volt a meghatározó tényező a hálózat működésében.12

Szintén az IPS tudósít róla, hogy a kaliforniai Berkeley Egyetem  „Organs Watch” projekt vezetője, Nancy Scheper-Hughes a Pernambuco törvényhozási bizottság előtti interpellációjában állította, hogy az emberi szervkereskedelem mintegy 12 éve kezdődött, melyet a Tel Aviv-i kórház korábbi igazgatója, Zack Shapira mozgatott. Sheper-Hughes hozzátette még, hogy Shapira több mint 300 vesetranszplantációt hajtott már végre és néha még a pácienseit is elkísérte különböző országokba, mint pl. Törökország. A recipiensek igen gazdag, vagy rendkívül jó betegbiztosítással rendelkeztek, míg a donorok szegény Kelet-Európaiak, filippínók vagy más fejlődő országbeliek voltak.

2007-ben megdöbbentő  hírt hozott az izraeli Ha’aretz újság, mely szerint két zsidó  férfi beismerte, hogy mentálisan visszamaradott ciszjordániai és izraeli arabokat győztek meg arról, hogy fizetség fejében váljanak meg egy veséjüktől. Aztán a fizetség persze elmaradt. A két férfi egy bűnözői csoport tagja volt és egy izraeli sebész volt a társuk. A vád szerint a sebész 125 000-135 000 $-ért adott túl a veséken. Ugyan ebben az évben hozta a Jerusalem Post, hogy egy zsidó szervkereskedelmi csoport 10 tagját tartóztatták le, akik ukránokat vettek célba.14 Szintén 2007-ben jelent meg ugyanebben az újságban, hogy Zack Shapira-t, Izrael vezető transzplantációs sebészét, letartóztatták Törökországban szervkereskedelem gyanújával. A cikk szerint az átültetéseket Törökországban szervezték és egy isztambuli magánklinikán hajtották végre.

Ez év júliusában robbant a hír az amerikai sajtóban, hogy letartóztatták a Brooklyn-i zsidó, Levy Izhak Rosenbaumot egy kiterjedt korrupció ellenes szövetségi akció keretében, ami érintett számos kormányzati alkalmazottat és prominens rabbikat is (felvetődik a kérdés, ha netán köztiszteletnek örvendő lelkészek buktak volna le hasonló bűncselekménnyel, milyen visszhangja lett volna annak a nemzetközi sajtóban? -a szerk.). Boström egyébként ezt a szálat is belefoglalja cikkébe. A szövetségi vádirat szerint a szoros izraeli kapcsolatokkal rendelkező Rosenbaum 10 éves múlttal rendelkezik a vesék illegális kereskedelmében. Egy szövetségi ügyész a következőképpen foglalta össze Rosenbaum szerepét: „Az ő szerepe az volt, hogy behálózza a megfelelő donorokat, rávegye őket egyik veséjük 10 000 $-ért történő eladására, amit ő már 165 000 $-ért adott tovább.15 Ez az első eset, hogy nemzetközi szervkereskedelemmel foglalkozó bűnbandát fülelnek le az USA-ban. Nancy Scheper-Hughes már 7 évvel ezelőtt értesítette az FBI-t Rosenbaum tevékenységéről és azt is állította, hogy Rosenbaum akár fegyverrel is hajlandó volt „biztosítani”, hogy a donorok végig követték a megállapodás minden pontját.

Miért van ilyen arányban túlreprezentálva Izrael és a zsidóság a szervkereskedelemben? A válasz igen egyszerű: Izraelben és a zsidóság körében rendkívül alacsony a szerv-felajánlási hajlandóság. Az egyik izraeli hírszolgálat, a Ynet szerint, az összes etnikai csoport közül a zsidók között a legalacsonyabb a donorok aránya. A jóval szolidárisabb nyugati országokban a lakosság 30%-nak van donor kártyája. Ezzel szemben Izraelben csak mintegy 4%-nak!17 Az izraeli egészségügyi minisztérium honlapján közölt statisztika szerint 2001-ben 88 zsidó halt meg donor várólistán. Ugyan abban az évben mintegy 180 zsidó volt agyhalott, azaz szerveiket felhasználhatták volna átültetésre, azonban közülük csak 80-nak a családja egyezett bele a donor státuszba. A Ynet szerint egyébként az alacsony felajánlási hajlandóság vallási okokra vezethető vissza. 2006-ban közfelháborodást váltott ki, hogy egy izraeli kórház (mely ismert volt a zsidó törvények szerinti működéséről) egy zsidó donor szerveit használta fel transzplantációhoz. A dolog csattanója azonban abban rejlik, hogy az esetet megelőző héten egy hasonló átültetést hajtottak végre, csak akkor nem zsidó volt a donor, így nem is foglalkozott vele a média és a közvélemény (tipikus esete a zsidó szupremácizmusnak, faji felsőbbrendűség érzésnek, mely alapján a nem zsidókat –gojokat- nem is veszik emberszámba a zsidók – a szerk.)18, 19 A svéd cikk még azt is megemlíti, hogy Izrael nem először került a nemzetközi figyelem górcsöve alá a transzplantációk és szervkereskedelem etikátlan kezelése miatt. Franciaország több országgal egyetemben már az 1990-es években megszakította a szerv-donor kooperációt Izraellel. A Jerusalem Post szerint a többi európai ország hasonló lépése várható hamarosan. Az Izraelben zsidókba beültetett vesék fele illegálisan lett felvásárolva Törökországból, Kelet-Európából és Latin-Amerikából. Az izraeli egészségügyi szervek teljes mértékben tudatában vannak ennek a folyamatnak, de nem tesznek ellene semmit. Egy 2003-as konferencián rámutattak, hogy Izrael az egyetlen „nyugati” állam, mely nem ítéli el az illegális szervkereskedelmet. Az ország nem lép fel jogi úton az illegális szervkereskedelemben részt vevő zsidó orvosokkal szemben, sőt, ki lehet mondani, hogy Izrael nagyobb kórházainak vezető orvosai aktívan részt vesznek az illegális beültetésekben (forrás: Dagens Nyheter, 2003 december). Az Izraelben tapasztalható donor hiány miatt, a jelenleg büntetőeljárás alatt álló korábbi miniszterelnök, Ehud Olmert, felajánlási kampányt szervezett még 1992-ben egészségügyi miniszterként, de miközben jelentősen nőtt a feljánlások száma, az igény még mindig jócskán meghaladta azt. 
Cikkünk elején már  írtunk az első palesztin intifáda során tapasztalt ijesztő mértékű eltűnésekről és szerv-rablásokról. Nos a svéd újságíró, Boström, sem csak úgy hirtelen és saját kutatások nélkül rántotta elő mostani cikkét. Már 2001-ben könyvet írt ezen tapasztalatairól, melynek az „Inshallah” címet adta 20 és apropóját a második palesztin intifáda (2001-ben kezdődött) adta. Miközben zajlott a zsidó katonai megtorlás (ha emlékszik az olvasó, ekkor a világ éppen az amerikai szeptember 11-ével volt elfoglalva és már javában démonizálta a cionista sajtó a muszlimokat. A következő idézet pedig a jelenlegi izraeli miniszterelnök, a szélsőségesen rasszista Benjamin Netanyahu szájából hangzott el közvetlenül a 9/11-es támadások után: „Ez nagyon jó…Persze ez nem jó, de azonnali megértést fog generálni a világ közvéleményében Izrael iránt.” Eredeti angol idézet: "It's very good…….Well, it's not good, but it will generate immediate sympathy for Israel.") a palesztinok arra lettek figyelmesek, hogy fiatalok kezdtek rejtélyesen eltűnni Ciszjordániából és Gázából. Aztán 5 nap után visszakerültek a felboncolt holttestek. Az ezekről szóló rémhírek sokkolták a megszállt területek lakosságát. Boström egyébként akkor a helyszínen tartózkodott, mivel éppen a könyvén dolgozott. Megemlíti, hogy számtalan alkalommal keresték meg ENSZ alkalmazottak, akik a fejlemények miatt aggódtak. Azt állították, hogy biztosak benne, hogy szerv-rablások történnek, de megakadályozták őket abban, hogy tegyenek ellene. Ezután Boström az egyik televíziós társaság megbízottjaként körbeutazta Gázát és Ciszjordániát és számos olyan családdal találkozott, akiknek fiait megszabadították belső szerveiktől, mielőtt megölték őket. A 19 éves Bilal Achmed Ghanan tragikus történetét saját szemével tapasztalta meg a szerző. A fiút saját falujában érte az izraeli támadás, először mellkas lövést kapott, aztán a szemtanúk szerint közvetlenül ezután mindkét lábát is ellőtték. Aztán két izraeli katona rohant le Bilalért és ekkor lőtték hasba is. Aztán megfogták a lábainál és felhúzták a mintegy 20 kő lépcsőfokon, aztán katonai terepjáróba helyezték a súlyosan sérült fiút és a falu peremére szállították, ahol már várta egy katonai helikopter. A fiút ezután ismeretlen helyre szállították. A holttest 5 nap után került vissza zöld kórházi kendőkbe csomagolva. Amikor a holttestet a sírba engedték, feltűnt, hogy a fejétől a hasáig fel volt vágva a teste és össze volt varrva. Boström szerint ez volt az első alkalom, hogy ilyet láttak az emberek. A megszállt területeken élő családok azonban sejtették, hogy mi történhetett: „A fiainkat önkéntes szerv donorként használják.” –mondták a nablusi Khaled rokonai és hasonlóan nyilatkoztak Raed rokonai Jeninből és Machmod rokonai Gázából. Mindegyikük eltűnt pár napra, majd a holttestüket egy éjszaka során visszaszállították felboncolva.
Felvetődhet a kérdés az olvasóban, hogy miért szükségesek a boncolások? Miért tartják a holttesteket mintegy 5 napon keresztül ismeretlen helyen, mielőtt titokban visszajuttatják őket a családoknak? Mi történik a holttestekkel ezen idő alatt? Miért végeznek boncolást a család megkérdezése nélkül, amikor általában egyértelmű, hogy lelövik őket? Miért az éjszaka folyamán juttatják vissza a hullákat? Miért katonai kíséret mellett történik mindez? Miért van lezárva a terület a temetés ideje alatt? Miért szakítják meg az áramszolgáltatást ilyenkor? A hivatalos izraeli válasz szerint minden megölt palesztint rutinszerűen felboncolnak. Azonban Boström rámutatott, hogy az abban az évben megölt 133 palesztin közül csak mintegy 69 lett felboncolva. Ha ehhez hozzávesszük a korábban már részletezett izraeli donor hiányt, akkor lassan felmerülhet a gyanú mindenkiben. Boström követelte, hogy tisztázzák ezeket a nem szokványos eseteket és derüljön végre ki, mi is folyik valójában a megszállt területeken az intifáda kezdete óta.21

Boström cikkének visszhangját már részleteztük, de annyit még érdemes megjegyezni, hogy a „középkori vérvád” is bekerült cikkének minősítésébe. Ennek tükrében érdemes kicsit közelebbről megvizsgálni egy 2007-ben kiadott könyvet, melyet a zsidó történelem egyik kiemelkedő ismerője írt. A szerzők, Bar-Ilan professzor és Ariel Toaff rabbi, aki a volt római főrabbi fia. Egyébként a néhai főrabbi annyira elismert volt, hogy Toaff-ot az olasz zsidóság „Eiffel tornyának” is hívták. Ariel Toaff pedig saját területének egyik legtekintélyesebb szakembere.22, 23 A könyv címe „Pasque di Sangue” (Blood Passovers)24, melyben a szerzők által felhasznált tények bizonyítják, hogy valós alapokon nyugszik a középkori zsidóellenes vérvád. Mintegy 35 éves kutatás eredményeként Toaff arra a következtetésre jutott, hogy számos ilyen eset létezik a történelemben. Egy olasz újságban készült interjú során Toaff a következőket mondta: „A kutatásaim azt mutatják, hogy fundamentalista zsidók egy csoportja ellenszegült a bibliai tiltásnak és emberi vért használt gyógyításhoz. Ez egy jól meghatározható csoport, akik azokhoz a közösségekhez tartoztak, melyeket a leginkább üldöztek a keresztes hadjáratok során. Ebből a traumából származik ez a bosszú iránti éhség, mely egyes esetekben keresztény gyermekek rituális meggyilkolásához vezetett. 24, 25 Toaff professor azonnal a támadások középpontjába került, melyben jeleskedett az Abe Foxman által vezetett ADL (Anti-Defamation League, szélsőséges amerikai zsidó érdekvédelmi szervezet), azonban Toaff-ot nem lehetett eltántorítani hosszas kutatásai eredményeitől: „Nem fogom feladni az igazság és a szellemi szabadság iránti elkötelezettségemet, még akkor sem, ha keresztre feszít a világ…Nem félhetünk attól, hogy kimondjuk az igazságot.” Sajnos Toaff is naivnak bizonyult a cionista média gőzhenger erejét illetően. Nem sokkal később már vissza is vonta a könyvét és megígérte, hogy a könyv eladásaiból eddig összegyűlt pénzt (a könyv rendkívül sikeres volt az eladásokban) az ADL-nek ajánlja!! Aztán egy évvel később kiadta könyvének egy átdolgozott verzióját. 27 Vajon ennek fényében mi lesz Boström és Svédország sorsa?

Ha Izrael ártatlan ebben az undorító ügyben, akkor üdvözölnie kellene egy pártatlan vizsgálat lefolytatását, mely a palesztin felet is bevonja a vizsgálatokba. Ezzel szemben a zsidó kormány és ügyvédjei meg sem próbálkoznak ezzel, hanem azonnal jogi útra akarják terelni a dolgot, hogy még csírájában elfojthassanak egy ilyen vizsgálatot. De ezt már megszokhattuk az izraeliektől, hiszen hasonló módon fojtották csírájába a jenini és gázai mészárlás, a USS Liberty elleni szándékos támadás és még számos egyéb horrorisztikus bűncselekmény független vizsgálatát, kihasználva a nemzetközi médiában és politikai életben megszerzett erőfölényüket. Azonban nehéz így azt elhinni, hogy semmi takargatnivalójuk sincs.  
A.V.



Az izraeli hadsereg palesztinok szerveivel kereskedik – Jeruzsálemben modern vérvádról beszélnek




Bilál Áhmád Gánán holttestea hosszanti vágással


Az izraeli hadsereg a megölt fiatal palesztinok szerveivel kereskedik, állítja a legnagyobb példányszámú svéd napilap, az Aftonbladet augusztus 17-i számában. (KATT). Az izraeli külügyminisztérium máris tiltakozó jegyzéket juttatott el a stockholmi külügyminisztériumba, a védelmi minisztérium pedig modern kori vérvádnak nevezte a lap információját – írja a Háárec című izraeli napilap.
Az Aftonbladet idéz palesztinokat, akik azt állítják, hogy hozzátartozóikat az izraeli hadsereg letartóztatta, megölte, majd holttestüket bizonyos szerveik nélkül adták ki a családnak. Az izraeli védelmi minisztérium aljas, modern kori vérvádnak nevezte a baloldali (!) svéd újság állításait.
Donald Boström, a cikk írója szerint az izraeli hadsereg már 1992 óta kereskedik a megölt vagy elesett palesztinok szerveivel, s az ügylet végállomása legtöbbször az a New Jersey állambeli zsidókból, köztük rabbikból is álló csoport volt, akiket nemrégiben tartóztatott le emberi szervkereskedelem miatt az FBI.



Zsidókat tartóztat le az FBI New Jerseyben



A svéd napilap konkrét példát is említ. Egy Bilál Áhmád Gánán nevű, 19 éves palesztin fiatalt mellkason lőttek az izraeli katonák kődobálás közben, a hadsereg helikoptere elszállította a helyszínről, majd öt nap múlva a holttestet kiadták a családnak. A hozzátartozók a temetéskor vették észre, hogy a holttest hosszában teljesen föl van vágva. (Az Aftonbladet az újságíró, Donald Boström által készített fényképet is mellékelt a történet alátámasztására a -szerk.)
Svédországban és Izraelben kedden már élesen támadták, vérvádnak, antiszemitizmusnak és a svéd újságírás szégyenének nevezték az Aftonbladetben megjelent cikket. A stockholmi újságot – érthető módon – a legnagyobb riválisa, a dél-svédországi Sydsvenskan című napilap bírálta. Izraelben viszont egyre többen hangsúlyozzák azt is, hogy most a svéd újságnak állítása igazát, míg az izraeli hadseregnek annak ellenkezőjét kell bizonyítania.
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info




Izraeli szervkereskedelem

Az új "vérvád"?


Alison Weir 
CounterPunch
augusztus 28-30, 2009
Kapcsolódó videók:
Donald Bostrom svéd újságíró izraeli szervkereskedelem
Donald Bostrom: izraeli Govt kell olvasni a demokráciáról
Brooklyn rabbi a szervkereskedelem
Alison Weir a szervkereskedelem és Izrael

A múlt héten Svédország legnagyobb napilap megjelentetett egy cikket, amely sokkoló anyag: vallomást és közvetett bizonyíték arra, hogy lehet, hogy az izraeliek a betakarítás a belső szerveket a palesztin foglyok beleegyezése nélkül sok éven át.
Még ennél is rosszabb, az információk egy része jelentett a cikk azt sugallja, hogy bizonyos esetekben a palesztinok is lettek felvéve a hátborzongató célt szem előtt tartva.
A cikk "A fiaink kifosztották azok szervei," veterán újságíró Donald Boström, hogy a palesztinok "kikötő komoly gyanú ellen Izraelben lefoglalásának fiatal férfiak, és miután ezek szolgálnak az ország szerv tartalék - egy nagyon súlyos vád, elég kérdőjelek a motiválja a Nemzetközi Bíróság (ICJ), hogy elindít egy vizsgálatot a lehetséges háborús bűnök miatt. " 1
A hadsereg az izraeli tisztviselők és apologéták azonnal elment nagyobb sebességre, amelyben mind Bostrom és az újság szerkesztői "antiszemita". Az izraeli külügyminiszter állítólag "megdöbbent", és nevezte "a démonizálása darab vérvád." Egy izraeli tisztviselő nevezte "gyűlölet pornót."
Kommentár magazin azt írta, hogy a történet "csak a jéghegy csúcsa szempontjából az európai finanszírozott és támogatott Izrael-ellenes gyűlölet." Számos ember hasonlította a cikk a középkori "vérvád" (széles körben cáfolta történeteket, hogy a zsidók megölték az embereket, hogy vérüket a vallási rituálék). Még néhány pro-palesztin író csatlakozott a kritika, kifejező szkepticizmus.
Az a tény azonban, hogy az igazolt bizonyíték állami és magán szervkereskedelem és a lopás, és állítólag még rosszabb, már széles körben számoltak be sok éven át. Mivel az ilyen összefüggésben a svéd díjak lett sokkal hihetőbb, mint egyébként a helyzet, és azt sugallják, hogy a vizsgálat is jól előkerülnek lényeges információt.
Az alábbiakban néhány példa a korábbi jelentések ebben a témában.

Izrael első szívátültetés

Izrael első, történelmi szívátültetés használt szív távolítani élő beteg hozzájárulása nélkül vagy egyeztetett a családja.
1968 decemberében egy ember nevű Avraham Sadegat (a New York Times úgy tűnik, hogy az ő nevét, mint egy Savgat) 2 halt meg két nappal az infarktusa után, annak ellenére, hogy családja azt mondták, ő "jól".
Miután kezdetben megtagadta, hogy kiadja a testét, az izraeli kórházba, ahol kezelték végül kiderült a férfi testet, hogy a családját. Felfedezték, hogy a felső teste csomagolva kötések, egy furcsa helyzet, úgy érezték, hogy valaki, aki agyvérzést kapott.
Amikor levették róla a kötéseket, kiderült, hogy a mellkasi üregben volt töltve kötszerek, valamint a szív hiányzott.
Ez idő alatt, a headline-gyártás izraeli szívátültetés történt. Miután a kezdeti sokk, a férfi felesége és testvére kezdett fel a két esemény együtt, és követelte válaszokat.
A kórház először tagadta, hogy Sadegat szívét használták volna a főcím-készítés transzplantáció, de a család fel a média vihar, és végül alkalmazott három miniszterek.Aztán hetekkel később, miután a család aláírt egy dokumentumot ígéretes, hogy nem perelni, a kórház elismerte, hogy Sadagat szívét használták volna.
A kórház előadta, hogy betartották az izraeli törvény, amely lehetővé tette szervek betakarított nélkül a család hozzájárulásával. 3. (Az Egyesült Nemzetek nemzetközi szervezett bűnözés elleni tartalmazza a kitermelés a szervek annak meghatározása az emberi kizsákmányolás.)
Jelzése, hogy az eltávolítása Sadagat szíve a tényleges halálok ment megválaszolatlan.

Igazgatója törvényszéki gyógyszer hiányzik szervek

A 1990 cikk a washingtoni jelentés közel-keleti ügyekben "című boncolások és kivégzések": Mary Barrett jelentések groteszk gyilkosság a fiatal palesztinok. Ez magában foglalja egy interjút Dr. Hatem Abu Ghazaleh, a korábbi vezető egészségügyi tisztviselő a ciszjordániai alatt jordán igazgatás és igazgatója a törvényszéki orvosi és boncolási.
Barrett megkérdezi tőle a "széles körben elterjedt aggodalom szerv lopások, amely megragadta Gáza és Ciszjordánia, mivel a intifáda decemberében kezdődött a 1987-ben."
Ő válaszolt:
"Vannak arra utaló jelek, hogy az egyik vagy másik ok miatt, szervek, elsősorban szemek és vesék hiányoznak a szervek az első évben, vagy másfél év. Voltak Túl sok jelentés hiteles emberek nem, hogy mégsem történt semmi. Ha valaki lövés a fejét, és jön haza egy műanyag táska nélkül a belső szerveket, mit fognak az emberek gondolni? " 4

Rejtélyes halál skót

1998-ban a skót neve Alisdair Sinclair tisztázatlan körülmények között meghalt, míg az izraeli őrizetben Ben Gurion repülőtéren.
A családot értesítették a halálesetről, és jelentése szerint a J Weekly : "... azt mondták, hogy már három hét, hogy dolgozzon ki a 4900 $ repülni Sinclair holttestét otthonában.[Alisdair testvére] szerint az izraeliek úgy tűnt, hogy nyomja a másik lehetőség: eltemetik Sinclair egy keresztény temetőben Izraelben, amelynek költsége körülbelül $ 1,300. "
A család kapart fel a pénzt, hozta a test haza, és volt egy boncolást végzett a University of Glasgow. Kiderült, hogy Alisdair szíve, és egy kis torok csont hiányzik. Ekkor a brit nagykövetség panaszt Izraellel.
J jelentés megállapítja:
"A szív azt mondta, hogy Sinclair később áthelyezni a Nagy-Britanniában, ingyenes. James akarta, hogy a [izraeli] Forensic Institute fizetni egy DNS tesztet, hogy erősítse meg, hogy ez a szív valóban a bátyja, de az intézet igazgatója, professzor Jehuda Hiss elutasította, hivatkozva a megfizethetetlen költségek becslése szerint egyes források a 1500 $. "
Annak ellenére, hogy ismételt kérések a Brit Nagykövetség az izraeli patológus és rendőrségi jelentések, izraeli tisztviselők megtagadta, hogy kiadja sem. 5 6 7

Izraeli kormányzati tisztviselők kérdéseket vetnek fel

Palesztin újságíró Khalid Amayreh jelentések egy cikket CCUN:
"2002 januárjában, az izraeli kabinet egyik tagja óvatosan beismerte, hogy a szervek holttestéből vett a palesztin áldozatok is használtak ki zsidó betegek tudta nélkül a palesztin áldozatok családjainak.
"A miniszter, Nessim Dahan, mondta kérdésre válaszolva egy arab Knesszet tagja, amely nem tudta tagadni, vagy megerősíteni, hogy a szervek a palesztin fiatalok és gyermek halt meg az izraeli hadsereg vette ki földlabdás vagy tudományos kutatás.
"" Nem tudtam mondani, az biztos, hogy valami ilyesmi nem történt meg. "
Amayreh írja, hogy a Knesszet tagja, aki feltette a kérdést azt mondta, hogy "kapott" hiteles bizonyítékai vannak arra, hogy az izraeli orvosok a törvényszéki intézet Abu Kabir, mint létfontosságú szervek, mint a szív, a vese és a máj a szervek palesztin fiatalok és a gyermekek megölte az izraeli hadsereg Gázában és Ciszjordániában. " 8

Izrael vezető patológus távolítani poszton lopás testrészek

A néhány éve voltak olyan állítások, hogy Izrael vezető patológus lopott testrészeket. 2001-ben az izraeli nemzeti hírügynökség számolt be:
"... a szülők katona Ze'ev Buzgallo, aki meghalt a Golan Heights katonai kiképző baleset, a bejelentés egy petíciót a High Court of Justice szólít fel azonnali felfüggesztését Dr. Yehuda Hiss és a bűnügyi vádak kell benyújtani ellene. Hiss szolgál a rendező az Abu Kabir intézetben .... szerint a szülők, a test a fiuk használták orvosi kísérletek beleegyezésük nélkül, kísérletek által engedélyezett Hiss. 9
2002-ben a szolgáltatás jelentették:
"A kinyilatkoztatás az illegálisan tárolt testrészek az Abu Kabir intézetben késztette MK Anat Maor elnöke, a Knesszet Tudományos Bizottság, hogy a kereslet az azonnali felfüggesztését a rendező, Prof. Yehuda Hiss."
Alisdair Sinclair halála először figyelmeztették hatóságok Hiss gonosztett 1998, de semmi nem történt évek óta. A Forward jelentett:
"2001-ben, egy izraeli egészségügyi minisztériumi vizsgálat megállapította, hogy a Hiss már részt évek óta vesz testrészek, mint a lábak, a petefészek és a herék nélkül végzett boncolások, és eladták őket az orvosi iskolák használható kutatási és képzési. Nevezték ki vezető patológus 1988-ban. Hiss soha nem vádolták semmilyen bűncselekményt, de 2004-ben kénytelen volt lelép futtatását állami hullaházban éveit követően a panaszok. " 10

Betakarítás vesék elszegényedett közösségekben

Az Economist , a vese ütő virágzott a Dél-Afrikában 2001 és 2003 között."Adományozók vettek Brazíliában, Izraelben és Romániában ajánlatok $ 5,000-20,000 meglátogatni Durban, és elveszti a vese. A 109 címzettek elsősorban izraeliek minden befizetett $ 120,000 a "transzplantációs szabadság", úgy tettek, mintha ők rokonai az adományozók és nem pénz cserélt gazdát. " 11
2004-ben a brazil törvényhozási bizottság számolt be: "legalább 30 brazil állampolgár adta el az egyik veséjét egy nemzetközi emberi szervkereskedelem a transzplantáció végzett Dél-Afrikában, és Izrael biztosította az anyagi forrásokat."
Szerint az IPS jelentés: "A címzettek többnyire izraeliek, akik egészségbiztosítási visszatérítések 70.000 80.000 dollárt életmentő orvosi beavatkozások külföldön végzett."
IPS jelentések:
A brazilok vettek a brazil legszegényebb környékeken és fizettek 10.000 dollárt vese ", de a" kínálat "nőtt a kifizetések csökkentek olyan alacsony, mint 3000 dollár." Az emberkereskedelem már szervezett egy nyugalmazott izraeli rendőr, aki azt mondta, "ő nem hiszem, hogy bűncselekményt követ el, tekintettel arra, hogy a tranzakció legálisnak tekinti a kormánya. "
Az izraeli nagykövetség kiadott egy nyilatkozatot, tagadja részvételét az izraeli kormány az illegális kereskedelem az emberi szervek, de azt mondta, hogy nem ismeri fel, hogy a polgárok, a sürgősségi esetekben lehet végezni szervátültetések más országokban, "a jogi módon, megfelelő nemzetközi normákat ", és a pénzügyi támogatást a betegbiztosítást.
Azonban IPS jelenti, hogy a bizottság elnöke nevezett izraeli álláspontot "legalább" anti-etikai ", hozzátéve, hogy az emberkereskedelem csak akkor kerülhet sor a nagy léptékű, ha van egy fő finanszírozási forrása, mint például az izraeli egészségügyi rendszer. "Azzal folytatta, hogy azt állítják, hogy a források az izraeli egészségügyi rendszer" volt a meghatározó tényező ", amely lehetővé tette a hálózat működését. 12

Tel Aviv kórház vezetője támogatja a szervkereskedelem

IPS megy jelenteni:
"Nancy Scheper-Hughes, aki vezeti a szervek Watch projekt az amerikai University of California, Berkeley, azt vallotta, hogy a Pernambuco törvényhozási bizottság, hogy a nemzetközi kereskedelem az emberi szervek kezdődött mintegy 12 évvel ezelőtt, által támogatott Zacki Shapira, korábbi igazgatója a kórház Tel Aviv.
"Shapira végzett több mint 300 vese-transzplantáció, néha kísérő a betegeket, hogy más országok, mint például Törökország. A címzettek nagyon gazdag, vagy nagyon jó egészségügyi biztosítás, és a "donorok" nagyon szegény emberek a kelet-európai, Fülöp-szigetek és más fejlődő országokban, mondta Scheper-Hughes, aki specializálódott orvosi antropológia. "

Izrael üldözi szerv emberkereskedők

2007-ben Izrael Ha'aretz újság beszámolt arról, hogy két férfi bevallotta, hogy meggyőzni "arabok a Galileában és Közép-Izraelben, akik fejlődési megtámadható, illetve a mentálisan beteg, hogy egyetértenek abban, hogy a vese eltávolítása a fizetés." Ezek után nem hajlandó fizetni nekik.
A tanulmány számolt be, hogy a két része volt egy bűnözői csoport, amely tartalmazta egy izraeli sebész. A vádirat szerint a sebész eladta a vesék ő betakarított között $ 125,000 és $ 135,000. 13
Korábban ebben az évben egy másik izraeli napilap, a Jerusalem Post számolt be, hogy tíz tagja egy izraeli szerv csempész célzó ukrán letartóztatták. 14
Egy még további 2.007 történet, a Jerusalem Post számolt be, hogy "Professzor Zaki Shapira, Izrael egyik vezető transzplantációs sebész, letartóztatták Törökországban csütörtök gyanúja miatt részvétel szervkereskedelem. A jelentés szerint, a transzplantáció rendeztek Törökországban, és került sor egy isztambuli magánklinikán. " 15

Izraeli szervkereskedelem jön az USA-ban?

A július idén még amerikai média beszámolt a letartóztatása Levy Izhak Rosenbaum, Brooklyn, a közelmúltban letartóztatták szövetségi tisztviselők egy hatalmas korrupciós söpörni New Jersey, hogy nettósított polgármesterek, kormányzati tisztviselők és számos prominens rabbik. Bostrom kinyitja a cikket ez az eset.
A Szövetségi panasz Rosenbaum, aki szoros kapcsolatokat Izrael azt mondta, hogy ő is részt vett az illegális eladása vese 10 évig. Egy amerikai ügyvéd elmondta: "Az ő üzletág csábítják kiszolgáltatott emberek, hogy egy vese 10.000 $, amely ő megfordul, és eladni a $ 160,000." 16
Ez állítólag az első eset a nemzetközi szervkereskedelem az USA-ban
University of California antropológus és a szervek kereskedelmi szakértő Nancy Scheper-Hughes, aki tájékoztatta az FBI-t Rosenbaum hét évvel ezelőtt azt mondja, hogy ő értesült tartotta adományozók fegyverrel annak érdekében, hogy követhetők a megállapodások "adományoz" a szerveiket. 17

Izrael szervdonor problémái

Izrael rendkívül kevés hajlandó szervdonorok. Az izraeli hírszolgálat Ynet , "az aránya, donorok zsidók között a legalacsonyabb az összes etnikai csoport ... A nyugati országokban, mintegy 30 százaléka a lakosság szervdonor kártyát. Izraelben, ezzel szemben négy százaléka a lakosság tart ilyen kártyákat. 18
"A statisztikák szerint az Egészségügyi Minisztérium honlapján, 2001-ben, 88 izraeliek meghalt vár szervátültetésre hiánya miatt a donor szervek.Ugyanebben az évben, 180 zsidó volt agyhalott, azaz szerveiket felhasználhatták volna átültetésre, azonban csak 80-nak a családja egyezett bele a donor státuszba. "
Szerint Ynet , ritkán fordul elő adományozók kapcsolódó "vallási okokból." 2006 volt a felfordulás, amikor egy izraeli kórház ismert a zsidó törvények végre a transzplantáció segítségével izraeli donor. Egy héttel korábban, "a hasonló eset történt, de mivel a beteg nem volt zsidó elhaladt csendesen." 19 20
A svéd cikk beszámol arról, hogy "Izrael már többször is tűz alá az etikátlan módon foglalkozik a transzplantációk és szervkereskedelem. Franciaország volt az országok között, hogy megszűnt szerv együttműködést Izraellel a 1990-es években. Jerusalem Postazt írta, hogy "a többi európai ország várhatóan követni Franciaország példáját hamarosan."
"Fél a vese átültetett izraeliek kezdete óta a 2000-es évek már vásárolt illegálisan Törökországból, Kelet-Európa és Latin-Amerikában. Izraeli egészségügyi szervek teljes mértékben tudatában ez az üzlet, de nem tesz semmit, hogy megakadályozza. Egy 2003-as konferencián rámutattak, hogy Izrael az egyetlen olyan nyugati ország, az orvosi szakma, amely nem ítéli el az illegális szervkereskedelem. Az ország nem lép fel jogi ellen orvosok részt az illegális üzleti - éppen ellenkezőleg, vezető orvosai Izrael nagy kórházak vesznek részt a legtöbb illegális szervátültetések szerint Dagens Nyheter (december 5., 2003). "
Az igénynek volt miniszterelnök Ehud Olmert, akkori egészségügyi miniszter, Izrael, szervezett egy nagy donor kampány 1992 nyarán, de míg a donorok száma az egekbe szökött, kell még mindig jócskán meghaladta.

Palesztin eltűnések növekedni

Bostrom, aki korábban írta mindezt az ő 2001 könyv Inshallah 21 jelentésüket a közelmúltban cikket:
"Míg a kampány fut, fiatal palesztin férfiak kezdtek eltűnni falvak a Ciszjordániában és a Gázai övezetben. Öt nap izraeli katonák hozná vissza őket holtan, a testükkel feltépte.
"Vita szervek retteg a lakosság a megszállt területeken. Voltak pletykák egy drámai fiatal férfi eltűnt, és ezt követő éjszakai temetésére felboncolva szervek. "
"Én voltam a környéken abban az időben, dolgozik egy könyvet. Több alkalommal voltam megközelíteni az ENSZ személyzete aggódik a fejlesztések. A Azt állították, hogy a szerv-rablások történnek, de hogy ebben megakadályozták semmit. A megbízást egy műsorszóró hálózat Aztán bejárták interjút számos palesztin család a Ciszjordániában és a Gázai övezetben - találkozó a szülők, akik mondták, hogy milyen a fiú elesett a szervek, mielőtt megölték. "
Leírja az esetben 19 éves Bilal Achmed Ghanan, lelőtte az izraeli erők betörő a faluban.
"Az első lövés eltalálta a mellkasát. Szerint a falusiak, akik tanúi az esemény, hogy később lelőtték egy golyó mindkét lábát. Két katona akkor futott le a asztalosműhely és lövés Bilal egyszer a gyomorban. Végül megragadta a lábát, és felhúzták a húsz kőlépcsőn a műhely lépcső ... Izraeli katonák betöltése súlyosan megsebesült Bilal egy dzsip és a vezetés, hogy a községben, ahol egy katonai helikopter várt. A fiút ezután ismeretlen helyre a családját. "
Öt nappal később visszatért, "halott, bebugyolálva zöld kórházi szövet". Bostrom jelenti, hogy a test csökkent a sírba, a mellkasa volt kitéve és a nézők is látni, hogy ő varrt fel a gyomra, hogy a fejét. Bostrom írja, hogy nem ez volt az első alkalom, az emberek láttak ilyet.
"A család a Ciszjordánia és a Gázai övezetben úgy érezték, hogy pontosan tudta, hogy mi történt:" A fiaink használják akaratlan szervdonor, "rokonai Khaled a Nablus azt mondta nekem, csakúgy, mint az anyja Raed a Jenin és nagybácsik a Machmod és NAFES Gázából, aki eltűntek a több napig csak vissza éjjel, halott és felboncolva. "

Miért boncolást?

Bostrom leírja a kérdéseket, hogy a családok megkérdezte:
"Miért tartják a holttesteket mintegy öt nappal azelőtt, hogy hadd temessék őket? Mi történt a holttestekkel ezen idő alatt? Miért végeznek boncolást a család megkérdezése nélkül, amikor a halál oka nyilvánvaló? Miért szervek vissza éjjel? Miért történik egy katonai kísérettel? Miért van lezárva a terület a temetés ideje alatt? Miért van az áram megszakad? "
Izrael válasza az volt, hogy az összes palesztint, akik megölték rutinszerűen felboncolnak.Azonban Bostrom rámutat arra, hogy a palesztinok, akik the133 öltek meg ebben az évben, csak 69 lett felboncolva.
Úgy megy, hogy írjon:
"Tudjuk, hogy Izrael nagy szükség van a szervek, hogy van egy hatalmas és illegális szervek amely már működik több éve, hogy a hatóságok tudatában vannak, és hogy az orvosok a vezetői beosztás, a nagy kórházak részt, valamint a köztisztviselők a különböző szinteken. Azt is tudjuk, hogy a fiatal palesztin férfiak eltűntek, hogy ők hozták vissza öt nap után, éjszaka alatt hatalmas titok, varrott újra együtt, miután vágott has áll.
"Itt az ideje, hogy egyértelmű, hogy ez a hátborzongató üzlet, hogy fényt derítsen az, mi történik, és mi történt az Izrael által megszállt területeken, mert a konfliktus kezdődött." 22

Az új "vérvád"?

A szkennelés a reakció Bostrom jelentése, az egyik eltalálta a rengeteg díj, hogy a cikk egy új változata a régi antiszemita "vérvád". Mivel ezt a tényt, érdemes megvizsgálni a 2007 könyvet Izrael kiemelkedő szakértő a középkori zsidó történelem, és mi történt vele.
A szerző Bar-Ilan professzor (és rabbi) Ariel Toaff, fia, az egykori római főrabbi, a vallási vezető annyira híres, hogy egy izraeli újságíró azt írja, hogy Toaff apja "az, hogy az olasz zsidóság az Eiffel-torony Párizsban." Ariel Toaff, maga, akkor "az egyik legnagyobb tudós a maga területén." 23 24
2007 februárjában az izraeli és az olasz média is újra pezseg (bár a legtöbb amerikai média valahogy ez kimaradt), a hír, hogy professzor Toaff írt egy könyvet "Pasque di Sangue" ("Blood Passovers") 25 , amely bizonyíték arra, hogy "egy tényszerű alapja néhány középkori vér rágalmak a zsidók ellen. "
Alapján 35 éves kutatás, Toaff arra a következtetésre jutott, hogy volt legalább néhány, esetleg sok, igazi esemény.
Egy interjúban az olasz újság (a könyv megjelent Olaszország), Toaff szerint:
"A kutatások azt mutatják, hogy a középkorban, egy csoport fundamentalista zsidók nem a bibliai tiltásnak és emberi vért használt gyógyításhoz. Ez csak egy zsidó csoportot, aki tartozott a közösségek a leginkább üldöztek a keresztes hadjáratok során. Ebből a trauma jött egy szenvedély, a bosszú, hogy néhány esetben vezettek válaszok, köztük rituális keresztény gyerekek. " 26 27
Professzor Toaff azonnal támadták minden oldalról, beleértve a nyomás által vezényelt Anti-Defamation League elnöke Abe Foxman, de Toaff állt az ő 35 éves kutatómunka, bejelentette:
"Nem adom fel a elkötelezett a igazság és a tudományos szabadság is, ha keresztre feszít a világ nekem ... Egy nem kell félni, hogy elmondja az igazságot."
Nemsokára azonban a könyörtelen alatt az állami és magán nyomást, Toaff is visszavonta, visszavonta a könyvet, és megígérte, hogy minden nyereség már felhalmozott (a könyv már repül ki olasz könyvespolcok) a Foxman az Anti-Defamation League. Egy évvel később megjelent a "felülvizsgált változatát." 28
Donald Bostrom tapasztalata úgy tűnik, hogy megismételni, amit professzor Toaff elszenvedte: rágalom, sértegetés és rágalmazás. Bostrom kapott halálos fenyegetéseket is, talán a tapasztalat, hogy professzor Toaff is megosztott.
Ha Izrael ártatlan szerv fosztogató vádak, vagy ha bűnösség lényegesen kisebb, mint Bostrom és mások azt sugallják, azt szívesen őszinte vizsgálat, amely egyértelmű, hogy a törvényszegés. Ehelyett a kormány és hívei azon dolgoznak, hogy elnyom minden vitát, és törje össze, akiknek kérdéseket és következtetéseket találnak, fenyegető.
Miniszterelnök Benjamin Netanjahu, hanem reagál a hívások egy vizsgálat, azt követeli, hogy a svéd kormány hagyjon elkötelezettségét a szabad sajtó és elítélik a cikket. Az izraeli sajtó iroda, látszólag megtorlás és megakadályozza további vizsgálat nem hajlandó, hogy nyomja meg a hitelesítő riporterek a jogsértő újságot.
Csakúgy, mint abban az esetben, hogy a düh ellen Jenin, a támadás az USS Liberty, a mészárlás a Gáza, a zúzás a Rachel Corrie, a kínzás az amerikai állampolgárok, és számos más példa, Izrael használja a jelentős, világszerte forrásokat zavarja a vizsgálati eljárás.
Nehéz megállapítani, hogy ennek semmi elrejteni.




Megjegyzések


  1. Két angol fordítások, ez a cikk használja a eredeti svéd cikk Aftonbladet megtekinthető http://www.aftonbladet.se/kultur/article5652583.ab

  2. New York Times, február 3, 1969, p. 8, 6. oszlop (53 szó)
  3. http://www.haaretz.com/hasen/spages/1046041.html
    40 évvel Izrael első transzplantáció donor családja azt mondja, a szíve lopott Dana Weiler-Polak, Haaretz tudósítója, december 14, 2008
  4. http://www.wrmea.com/backissues/0490/9004021.htm
    Washington Jelentés közel-keleti ügyekkel foglalkozó, 1990 áprilisában Page 21, az intifáda: boncolások és kivégzések
  5. http://www.jweekly.com/
    október 30, 1998, bizarr halála skót turista jár az öngyilkosság, a hiányzó szív Netty C. Gross, Jerusalem Post Service
  6. http://www.forward.com/articles/112915/
    A Forward tiltott testrészre Sales Jelenleg általános probléma, Által Rebecca Dube, 26 augusztus 2009
  7. http://www.mail-archive.com/ctrl @ listserv.aol.com/msg114437.html
    kőművesek, muzulmánok, templomosok, a zsidók, Henry és a Dolly.
  8. http://ccun.org/Opinion
    Al-Jazeerah: a kultúrák közötti megértést, Khalid Amayreh, augusztus 20, 2009
  9. http://www.forward.com/articles/112915/
    Forward tiltott testrészre Sales Jelenleg általános probléma, Által Rebecca Dube, augusztus 26, 2009
  10. http://www.economist.com/
    The Economist, a szervátültetés: a szakadék a kereslet és kínálat, október 9, 2008
  11. 12/http :/ / ipsnews.net / news.asp? Idnews = 22524
    BRAZÍLIA: Gyenge elad szervek transzatlanti kereskedelem Ring
    Mario Osava, IPS, február 23, 2004
  12. http://www.haaretz.com/hasen/spages/935092.html
    Haaretz, Two Haifa ember ítéltek börtönbe szervkereskedelem által Fadi Eyadat, 18 december 2007
  13. http://www.jpost.com/
    rendőrség feltárni az illegális szervkereskedelem gyűrű
    Rebecca ANNA Stoil, július 23, 2007
  14. http://www.jpost.com
    izraeli gyanúsított szervkereskedelem
    által Jpost.com Staff, május 1, 2007
  15. http://www.thestar.com/news/world/article/671687
    Sting sziklák amerikai transzplantációs ipar, David Porter, Carla K. Johnson, az Associated Press, július 25, 2009
  16. http://www.haaretz.com/hasen/spages/1102799.html
    amerikai professzor: Mondtam FBI a vese-kereskedelem 7 évvel ezelőtt
    : Natasha Mozgovaya, Haaretz tudósítója, augusztus 3, 2009
  17. http://www.ynetnews.com/articles/0, 7340, L-3388529, 00.html
    A micva nevű szervadományozás, Efrat Shapira-Rosenberg, 10.6.07
  18. http://www.ynetnews.com/articles/0, 7340, L-3265889, 00.html
    ortodox felfordulás szervadományozás incidens, Neta Sela, 06.22.06
  19. http://www.israelshamir.net/English/Body_Snatchers.htm
    A Return of the Testrablók által Israel Shamir izraeli író, Israel Shamir arról, hogy néhány évvel ezelőtt "... vezető Chabad rabbi, 
    Yitzhak Ginzburgh , adta vallási engedélyt egy zsidó, hogy a máj egy nem zsidó is, beleegyezése nélkül. Azt mondta, hogy "a zsidó jogosult kivonat a máj egy goj, ha szüksége van rá, mert az élet egy zsidó sokkal értékesebb, mint az élet egy goj, szintén az élet egy goy sokkal értékesebb, mint az élet egy állat. "
  20. http://www.haaretz.com/hasen/spages/829381.html
    Ha'aretz. Az önfejű fiának, az Adi Schwartz, március 1, 2007
  21. http://www.haaretz.com/hasen/spages/824152.html
    Ha'aaretz, Bar-Ilan rendelni professzor elmagyarázni kutatás mögött vérvád könyvet Ofri ilani, Haaretz Service és a The Associated Press, február 11., 2007
  22. http://haaretz.com/hasen/spages/824152.html
    Haaretz, Bar Ilan rendelni professzor elmagyarázni kutatás mögött vérvád könyve, Ofri Hani, február 11, 2007-ben.
  23. Korábban tartalmazó könyvek kapcsolatos információkat középkori és a modern judaizmus egy részét különösen fontos a megbeszélések a szerv-kitermelés, valamint a széles körű elnyomása ilyen információ, adtak néhány évvel ezelőtt is egy izraeli professzor, Israel Shahak, akik Noam Chomsky egyszer azt írta, "Shahak kiemelkedő tudós, figyelemre méltó betekintést és mély tudás. Munkája tájékozott és átható, a hozzájárulás nagy érték. "Arra bátorítjuk az embereket, hogy olvassa el ezeket a könyveket teljesen:" Zsidó történelem, zsidó vallás, a súlya háromezer éve "és a zsidó fundamentalizmus Izraelben" társszerzője professzor Norton Mezvinsky.
  24. http://www.haaretz.com/hasen/spages/957357.html
    Ha'aretz "történész recants elmélet, hogy megölt zsidók keresztény gyermekek rituális gyilkosság" A Adi Schwartz, február 24., 2008






Már ultimátumszerűen fenyegeti Svédországot Izrael – Stockholm egyelőre nem hátrál



Éhud Bárák erkölcsprédikátor

Izrael vasárnap már kormányfői szinten is erélyesen követelte a svéd kormánytól, hogy ítélje el és határolódjon el Svédország legnagyobb példányszámú baloldali napilapjában, az Aftonbladet-ben az amerikai zsidó szervkereskedők és az izraeli hadsereg tevékenysége közötti állítólagos összefüggésről szóló újságcikktől. Közben fölfüggesztették az Izraelben tevékenykedő svéd tudósítók tartózkodási engedélyének érvényességét, arról pedig kussolnak, hogy a cikk nagyon is tényszerűnek tűnik.
Binjámin Netanjáhu, emberiség elleni bűnös izraeli kormányfő a Likud minisztereinek vasárnapi ülésén a következő kijelentést tette: „Svédországtól nem csak elnézéskérést, hanem hivatalos elítélést is követelünk.”
Juvál Steinitz pénzügyminiszter is a kormányülésen nyilatkozott meg az ügyben: „Teljesen mindegy, hogy ez a modern vérvád neonáci közleményben vagy egy köztiszteletben álló lapban jelent meg. Addig válság lesz a két ország között, amíg Svédország nem gondolja át ezt az ügyet. S aki semleges álláspontra helyezkedik (utalás Carl Bildt svéd külügyminiszterre – a szerk.) és nem hajlandó elhatárolódni ettől a vérvádtól, az lehet, hogy nemkívánatos vendéggé lesz nyilvánítva Izraelben”, fenyegetőzött ki Steinitz, utalva Bildt külügyminiszter szeptember 9-re tervezett szentföldi útjára. 
Éli Jisáj, az ortodox vallásos és rasszista Sász mozgalom belügyminisztere közben fölfüggesztette az Izraelben tevékenykedő összes svéd újságíró tartózkodási engedélyének érvényességét. „Csak nem gondolják a svédek, hogy odatartjuk a másik arcunkat is?” - idézte a hegyi beszéd fordulatát a szélsőséges izraeli belügyminiszter. 
Az összes fenyegetőző és követelőző izraeli vezető politikus közül talán a leginkább visszatetsző Éhud Báráknak, a joggal „gázai mészárosként” is emlegetett hadügyminiszternek a megnyilatkozása. Bárák már augusztus 19-én bejelentette, hogy az izraeli védelmi tárca erélyesen követelte a svéd kormánytól az Aftonbladetben megjelent újságcikk elítélését. 

Éhud Bárák műve – Gáza, 2009.


„Az újság állításai túlmennek a legitim bírálat határán, undorító és alaptalan vád, amelynek még a demokratikus szólás- és véleményszabadság környezetében sincs helye”, közölte a svédekkel Éhud Bárák, és hozzátette, hogy az izraeli hadsereget a világ legerkölcsösebb hadseregének tartja (Ezt a hazugságát nem először süti el a palesztin gyerekek, nők és civilek ezreinek gyilkosa- a szerk.). A gázai mészáros ezzel egy időben utasította a védelmi tárca jogi tanácsadóját, hogy vizsgálja meg, miként lehetne rágalmazási pert indítani az újságcikk írója ellen.  
Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök közben egy tévéinterjúban kijelentette, hogy országában nagy kincsnek számít a szólásszabadság, s ezért nem hajlandó elítélni a vitatott újságcikket. S amint arról már beszámoltunk, Carl Bildt svéd külügyminiszter is azt írta, hogy a demokrácia egyik alapköve a szólásszabadság, ezért ő sem ítéli el a cikket. 
Ávigdor Lieberman, a szélsőségesen rasszista Jiszráél Béjténu (Izrael az otthonunk) nevű párt külügyminiszterének a svédeket rossz színben föltüntető, történelmi hazugságokkal is tarkított fenyegetőzésére reagálva Tom Szegev, tekintélyes izraeli publicista többek között ezt írja: „Nem helyénvaló Ávigdor Lieberman külügyminiszternek a svéd Aftonbladet újságcikke miatt keltett botránya, mert a sajtószabadságot tisztelő országokban a kormány nem felelős azért, amit az újságok írnak. 
S az a követelése, hogy a svéd kormány ítélje el a cikket, arra enged következtetni, hogy Lieberman még mindig szovjet fogalmakban gondolkozik. (Lieberman az akkor még a Szovjetunióhoz tartozó Kisinyovban született, és 1978-ban vándorolt ki Izraelbe – a szerk.) A cikk elítélésére vonatkozó követelés svéd megtagadása és Svédországnak a holokauszt idején való úgymond hallgatása közti párhuzam pedig ugyanúgy nem viszi előbbre Izrael külpolitikai érdekeit, mint a Jiszráél Béjténu párt rasszista ideológiája”, írja Tom Szegev a héber nyelvű Háárec vasárnapi számában. 
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése