2015. február 13., péntek

UKRAJNA lesz a harmadik világháború kezdete, vagy a cionista zsidók behúzzák a farkukat, és el oldalognak


UKRAJNA lesz a harmadik világháború kezdete, vagy a cionista zsidók behúzzák a farkukat, és el oldalognak



Európa országaihoz, és állampolgáraihoz! 


Oleg Odintsovsky 2015. február 04. 
Facebook
Kedves európaiak! Mi, Oroszország - több mint 100 nemzetiségű, különböző felekezetekhez tartozó, különböző rasszokhoz tartozó, különböző politikai, ideológiai meggyőződést valló, különböző szexuális, illetve egyéb orientációjú - állampolgárai közvetlenül szeretnénk most önökhöz fordulni, a politikusok, a sajtó közvetítése nélkül. Úgy véljük, ugyanis: eljött az ideje annak, hogy közvetítők nélkül szóljunk egymáshoz.

Súlyos aggodalommal figyeljük, hogy az ukrajnai helyzet a hidegháború óta legkomolyabb politikai válság oka lett Európában. A különböző államok, a katonai szövetségek vezetői évtizedek óta most először nem zárják ki egy igazi háború lehetőségét földrészünkön - ami embermilliók, közöttük gyermekeink, szüleink, hozzátartozóink, szeretteink pusztulásához vezetne. Valóságos agyrém: annak kell, hogy tanúi legyünk, hogy népeinket háborúba viszik, miközben nekünk csupán a statiszták, a megfigyelők szerepét szánják.

Úgy véljük, eljött az ideje, hogy népeink a maguk kezébe vegyék Európa sorsának irányítását. A politikusok felelőtlensége, a hidegháborús korszak fóbiái, a katonai tömbök, a tömegpusztító fegyverek, a katonai támaszpontos és szervezetek állandósítják az új konfliktusok veszélyét Európában.

Meggyőződésünk, hogy egyetlen európai nép sem akar háborút. Semmilyen ok, semmilyen körülmény nincs arra vonatkozóan, hogy a politikusok közötti ellentétek, a geopolitikai problémák újabb bajok forrásaivá váljanak népeink számára. Ha az önök sajtója ennek az ellenkezőjét állítja, ha arról igyekeznek meggyőzni önöket, hogy Oroszországban valaki valami mást akar, Oroszország el akar foglalni valamilyen területeket, vagy alá akar rendelni magának más népeket - nos, ez olyan hazugság, amelynek segítségével akarják önöket rábírni arra, hogy támogassák a szankciókat, az Oroszországra gyakorolt nyomás egyéb formáit.

Oroszországban senki sem akar konfliktust Európával, közülünk senki sincs, aki ellenséges érzéseket táplálna az európaiak iránt. Egyetlen európai nemzetnek sem kell úgy éreznie, hogy Oroszország fenyegetné. Egyetlen olyan óhajunk sincs az Európában élő orosz kisebbségekkel kapcsolatban, amelyek ne állnának összhangban a vonatkozó európai egyezményekkel, az emberi jogokkal kapcsolatos alapelvekkel.

Mi - egy olyan nemzetként, amelyet az utóbbi két évszázad során több agresszió is ért Európa felől - csak annyit akarunk: biztonságunkra vonatkozóan kaphassunk elvi garanciákat. Ez a mi természetes óhajunk nem jelent fenyegetést más államok számára.

Mi csak annyit akarunk, hogy számunkra is legyen garantált a béke.

Azzal a felhívással fordulunk tehát minden józan gondolkodású emberhez Európában: hassanak oda országaik hatóságaira, és parancsoljanak megálljt a kardcsörtetésnek, a provokatív felhívásoknak. Ne dőljenek be a politikusok és a sajtó által az "orosz veszélyről" terjesztett hazugságoknak. Szólítsák fel országaik hatóságait, hogy azok - egy egységes és biztonságos Európa nevében - kezdjenek párbeszédet, lássanak hozzá a kölcsönösen elfogadható megoldások kereséséhez.

Számunkra, Európa népei számára eljött az idő. Mi mindannyian, együttesen kell, hogy megteremtsük az európai béke és biztonság olyan, gyökeresen új struktúráit és mechanizmusait, amelyek garantálnák minden vitás kérdés békés rendezését, a valamennyi ember és nép jogainak tiszteletben tartását.

Give peace a chance! Adjatok egy esélyt a békének! 

Fordította: Csikós Sándor
Közreadta: 
Simó Endre 


Obama szerint nem kérdés, hogy Amerikának kell vezetnie a világot 

02/07/2015 - 15:15 MTI - 
Hírszemle.net
Az Egyesült Államok vezető szerepének igényét és az óvatosság fontosságát egyszerre hangsúlyozta Barack Obama elnök a frissített amerikai nemzetbiztonsági stratégiában: a 29 oldalas dokumentumot pénteken tették közzé Washingtonban. 
"Nem az a kérdés, hogy Amerikának vezetnie kell-e, hanem az, hogy hogyan vezessen" - szögezte le Obama az Egyesült Államok világpolitikai szerepével kapcsolatban. Az elnök az erőszakos szélsőségességet, az orosz agressziót, a kibertámadásokat és a klímaváltozást is a legfontosabb kihívások között nevezte meg, amelyekkel meggyőződése szerint nemzetközi koalíciók mobilizálásával lehet a leghatékonyabban felvenni a küzdelmet.

A kongresszus számára elkészített dokumentum szerint az Egyesült Államok nem próbálkozhat azzal, hogy "diktálja minden kibontakozó esemény pályáját az egész világon", mivel nem rendelkezik sem végtelen erőforrásokkal, sem befolyással ahhoz, hogy megbirkózzék az olyan összetett problémákkal, amelyeket pusztán a katonai erejével nem tud megoldani. "Mindig ellen kell állnunk a túlvállalásnak, ami akkor következik be, ha félelmen alapuló döntéseket hozunk" - állította Barack Obama.

Frissített változat

A mostani dokumentum az elnök 2010-ben kiadott nemzetbiztonsági stratégiájának frissített változata. Washingtont azóta számos belső és külső bírálat érte a túlzott óvatossága miatt: ez utóbbit fehér házi tanácsadók így fogalmazták meg, hogy "ne csináljunk ostobaságot". Az amerikai kormány arra törekszik, hogy ne tegyen olyan lépéseket, amelyek veszélyes és beláthatatlan következményeket vonnának maguk után.

Obama elnök megismételte az Egyesült Államok elkötelezettségét, hogy vezesse az Iszlám Állam legyőzésére szövetkezett nemzetközi koalíciót és hogy együttműködjön európai szövetségeseivel a kelet-ukrajnai lázadókat támogató Oroszország elszigetelése érdekében. Egyúttal nagyobb hangsúlyt helyezett az amerikai gazdasági, katonai és diplomáciai kapcsolatok Ázsiába történő "súlypontáthelyezésére", ahol a cél Kína növekvő hatalmának ellensúlyozása.

Kiemelt kereskedelmi kérdések

Az új dokumentum kétszer annyiszor tesz említést a kereskedelmi megállapodások fontosságáról, mint a 2010-es elődje. "A kereskedelmi és befektetési politikákon keresztül alakítjuk majd a globalizációt annak érdekében, hogy az az amerikai munkásoknak dolgozzon" - hangzott a dokumentum, utalva az Obama szándékai szerint megkötendő csendes-óceáni és transzatlanti szabad kereskedelmi egyezményekre.

A stratégia kitért a növekvő amerikai olaj- és gáztermelés fontosságára, rámutatva, hogy az Egyesült Államok érdekelt európai szövetségesei és mások energiabiztonságában. "A megbízható és megfizethető energiához való bővülő globális hozzáférés az egyik leghatékonyabb módja a szociális és gazdasági fejlődés támogatásának és az új piacok kiépítésének az amerikai technológia és a beruházások számára" - állt a dokumentumban. 




Hollande: ha nincs megállapodás, háború követezik


Hírszemle.net | 02/07/2015 - 12:14 | Utolsó módosítás: 02/07/2015 - 12:14 | Nagyvilág
Hollande: ha nincs megállapodás, háború követezik
Francois Hollande Moszkvából hazatérve szombaton azt mondta, ha nem születik megállapodás a tartós fegyverszünetről, pontosan lehet tudni, mi következik: háború.

Az utolsó esélyek egyikének nevezte a francia államfő a német kancellárral közös törekvéseit a kelet-ukrajnai válság rendezésére és a háború elkerülésére.
Francois Hollande Moszkvából hazatérve szombaton azt mondta, ha nem születik megállapodás a tartós fegyverszünetről, pontosan lehet tudni, mi következik. "Neve is van, mégpedig háború" - fogalmazott.
A francia elnök és Angela Merkel német kancellár pénteken Moszkvában az orosz, előtte pedig Kijevben az ukrán államfővel tárgyalt a konfliktus rendezésének lehetőségeiről, a tárgyalás kimenetele azonban még bizonytalan.
 
Forrás: 
MTI


Az USA fogja az ukrán katonákat kiképezni



Hírszemle.net | 02/11/2015 - 17:17 | Utolsó módosítás: 02/11/2015 - 17:17 | Nagyvilág
Az USA fogja az ukrán katonákat kiképezni
Az Európában állomásozó amerikai erők parancsnoka közölte, márciustól Ukrajnában fognak ukrán katonákat kiképezni a szeparatisták ellen.



Az Egyesült Államok a szeparatisták ellen küzdő ukrán katonákat fog kiképezni Ukrajnában márciustól kezdve - mondta szerdán Ben Hodges altábornagy, az Európában állomásozó amerikai erők parancsnoka. Hodges Lengyelországban, a NATO szczecini katonai támaszpontján beszélt erről.
Azt mondta, márciusban egy zászlóaljnyi amerikai katona fog kiképezni három zászlóaljnyi ukránt a belügyminisztérium csapatai közül. Elmondta, hogy a kiképzés a nyugat-ukrajnai Lviv városában lesz és elsősorban arra oktatják majd az amerikaiak az ukránokat, hogy miként védhetik magukat eredményesebben az orosz és szakadár tüzérségtől, rakétáktól. A kiképzés kiterjed utak, hidak és más infrastruktúrák biztosításának mikéntjére, áldozatok kimenekítésére épületekből, orvosi feladatokra, s arra, hogy miként tevékenykedjenek olyan közegben, amelyben az oroszok - így Hodges - zavarják, vagy teljesen megbénítják a távközlést.
 
Forrás: 
MTI



Orbán Viktor Kijevbe utazik


Hírszemle.net | 02/11/2015 - 17:11 | Utolsó módosítás: 02/11/2015 - 17:15 | Nagyvilág
Orbán Viktor Kijevbe utazik
Vlagyimir Putyin érkezése előtt négy nappal Kijevbe utazik Orbán Viktor - mondta Sziijártó Péter a Hír Tv-nek szerdán.  A tervek szerint Petro Porosenko ukrán elnökkel fog találkozni pénteken.



Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Hír Televíziónak azt mondta: a magyar miniszterelnök a tervek szerint találkozik Petro Porosenko ukrán elnökkel.
A tárcavezető felhívta a figyelmet arra is, hogy a kijevi tárgyalások mindössze négy nappal előzik majd meg Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti látogatását.
Szerdán találkoznak a "normandiai négyek" - azaz a német, a francia, az orosz és az ukrán államfő, illetve kancellár - a fehéroroszországi Minszkben. A csúcstalálkozó az egyik utolsó lehetőség lehet a kelet-ukrajnai válság enyhítésében, s a totális háború elkerülésében.
Az ukrán helyzet egyre feszültebbé válik a csúcstalálkozó előtt, ugyanis Petro Porosenko ukrán elnök szerdán kijelentette a kormány kibővített ülésén, hogy a kijevi vezetés készen áll arra, hogy hadiállapotot vezessen be Ukrajna egész területén, ha tovább romlik a helyzet a keleti országrészben.
Forrás: 


Ukrajna csődközelben a harcok miatt


Hírszemle.net | 02/11/2015 - 15:33 | Utolsó módosítás: 02/11/2015 - 15:33 | Nagyvilág
Ukrajna csődközelben a harcok miatt
Miközben Minszkben a Kelet-Ukrajnában súlyos áldozatokkal járó harcok leállítását próbálják elérni, kevés szó esik az Ukrajnát fenyegető államcsődről. Az ukrán kormány abban reménykedik, hogy napokon belül további forrásokat biztosít neki a Nemzetközi Valutaalap.


Sokba kerül Ukrajnának a keleti régiókban folyó háború, olyan sokba, hogy közel került az államcsődhöz. Ez az a válság, amiről senki sem beszél - jegyezte meg a Huffington Post nevű híroldal.
Arszenyij Jacenjuk ukrán miniszterelnök azt mondta, a hétvége előtt szeretne megegyezésre jutni a Nemzetközi Valutaalappal a Kijev által kért újabb mentőcsomagról.
"Van egy-két megoldatlan kérdés, például az energetikai reform" - mondta szerdán Jacenjuk.
Az IMF a hónap elején jelezte: korlátozni kívánja, hogy mekkora részt vállal a nemzetközi mentőcsomagból.
A tavaly áprilisi, 27 milliárdos mentőcsomag kétharmadát a Valutalap nyújtotta és az intézmény közölte: bármely új hitel esetén nem akarja meghaladni ezt az arányt - azaz, egy új segélycsomaghoz más hitelezőket is találnia kell Kijevnek.
Február elején világossá vált, hogy Ukrajnának minimum további 15 milliárd dollárra van szüksége a csőd elkerüléséhez.
Mivel a háború szertefoszlatta az ukrán gazdaság növekedési kilátásait, a Valutaalap minimalizálni próbálja lehetséges veszteségeit és politikai megfontolásokból, nem akar úgy feltűnni, mintha a gyakorlatilag háborúban álló ukrán kormány támogatója lenne.
A Valutaalap korábban feltételként szabta meg, hogy Ukrajna hajtsa végre a régóta beígért gazdasági reformokat. A kijevi kormány többször ígérte, hogy elbocsájtja a közalkalmazottak egy részét, privatizálja az állami vállalatokat és csökkenti az energiaárak támogatását.
"Az ukrán gazdaság a szakadék szélén táncol" - mondta Mark Adomanis a Forbes pénzügyi magazin újságírója, megjegyezve: a harcok épp Ukrajna leginkább termelékeny ipari körzeteiben dúlnak.
"Eddig szánalmas összegeket kaptak Amerikától és Európától, egy-két milliárdot" - utalt arra, hogy Kijevnek sürgősen nagy pénz-injekcióra van szüksége. "Ha ez nem történik meg, nem vagyok benne biztos, meddig húzzák" - mondta.
A Reuters közben arról tudósított, hogy a G7-es országok egy akár 40 milliárd dolláros segélycsomagról tárgyalnak - igaz, ez már tartalmazná az eddig megítélt összeget. Az ukrán parlament február 23. és 27. között szavaz azokról a költségvetési reformokról, amelyekre szükség lesz az IMF-fel kötött megállapodáshoz.
Forrás: 


Oroszország: Ukrajna felfegyverzése hadüzenet lenne


Hírszemle.net | 02/11/2015 - 08:12 | Utolsó módosítás: 02/11/2015 - 08:12 | Nagyvilág
Oroszország: Ukrajna felfegyverzése hadüzenet lenne
Ha az Egyesült Államok megkezdené Ukrajnát felfegyverezni, azt Oroszország hadüzenetnek tekintené, ez pedig globálissá eszkalálhatja a konfliktust – értékelték orosz elemzők a The Moscow Timesnak. Egy orosz védelmi minisztériumi forrás szerint a válasz asszimetrikus lehet: Moszkva Kína és Irán támogatásával vághat vissza az amerikai lépés esetén - közli az ATV.



Az oroszbarát felkelők Kelet-Ukrajnában újabb területeket foglalhatnak el az ukrán hadseregtől, ezért egyes washingtoni hangok azt követelik, hogy az USA fegyverezze fel Kijevet. „Egy ilyen támogatás esetén Oroszország Amerikát a konfliktus közvetlen résztvevőjének tekintheti” – közölte Jevgenyij Buzsinszkij, a moszkvai székhelyű PIR Center független orosz politikai tanulmányi központ katonai szakértője.
Az orosz védelmi minisztérium közjogi tanácsadó testületének egyik, neve elhallgatását kérő tagja arra figyelmeztetett, hogy ebben az esetben Moszkva nem csak Kelet-Ukrajnában fogja emelni a tétet, „hanem Washingtonnak, vagy más frontokon harcoló szövetségeseinek aszimmetrikus választ adhat”.
Válaszút előtt
Ukrajna válaszút előtt áll: a lázadók és a kormánypárti erők véres harcokat folytatnak a stratégiailag értékes Debalceve vasúti csomópontnál és Mariupol kikötővárosnál. A Nyugat pedig - főleg Németország és Franciaország - azon van, hogy megtalálja a konfliktus lezárásának békés módját. Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök a múlt héten Moszkvába utazott, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyaljon a válság kezeléséről.
Született is egy javaslat, amit valamennyi érintett félnek meg kell vitatnia szerdán az ukrán válság kontaktcsoportjának szokásos tárgyalási helyszínén, Minszkben, de néhányan reménytelennek érzik az egyeztetést, és "katonai lépéseket" sürgetnek.
Az Egyesült Államok vezette NATO katonai szövetség szerint Moszkva csapatokat és fegyvereket küldött, hogy így segítse a Kelet-Ukrajnában harcoló oroszbarát lázadókat – amit Oroszország tagad. Az USA szerint Ukrajna felfegyverzése növelné az ukrán hadsereg elrettentő erejét, Kijev megállíthatná a lázadók térnyerését és tárgyalásra kényszerítheti őket.
Az amerikai Atlanti Tanács nevű katonai kutató intézet a múlt hónapban felszólította Washingtont, hogy az elkövetkező három évben 3 milliárd dollárnyi halált okozó és halált nem okozó katonai segítséget nyújtson Ukrajnának.
Ez hadüzenet
De, a Moscow Times által megkérdezett nevük elhallgatását kérő orosz védelmi elemzők szerint az Egyesült Államok fegyverszállítását Kijevbe Oroszországban hadüzenetként értelmeznék, ami elkerülhetetlenül a konfliktus eszkalációjához vezetne. „Ez szemet szemért fogat fogért jellegű küzdelem lenne” – vélekedett Makszim Sepovalenko, a moszkvai Stratégiai és Technológiai Elemzőközpont (CAST) elemzője. „Moszkva nem ül majd ölbe tett kézzel és nézi, hogy mi történik. Ellenintézkedéseket fog foganatosítani” – tette hozzá.
Az orosz védelmi minisztérium közjogi tanácsadó testületének egyik tagja szerint az orosz ellencsapás messze túlmutatna az ukrajnai konfliktuson. A honvédelmi minisztériumi forrás szerint az aszimmetrikus megtorlás egyik lehetséges módja az lehet, hogy Moszkva a régóta "sorban álló" Kína kérésére bizalmas védelmi technológiákkal segítené olyan csúcstechnológiájú fegyverek kifejlesztését, amelyekkel súlyos károkat okozhatnak a Csendes-óceán ázsiai részén állomásozó amerikai haditengerészeti erőknek. Moszkva eddig „politikai korrektség okán” utasította vissza Kína kérését – tette hozzá az orosz forrás.
Ez csak egy példa. De Iránt is bátoríthatjuk, vagy akár támogathatjuk is egy Szaúd-Arábiával folytatott katonai műveletben – így aztán az olajárak hirtelen felszöknek” – tette hozzá, kifejtve, hogy ez csak kettő a lehetséges válaszok közül.
Az Egyesült Államok már korábban is nyújtott Ukrajnának katonai támogatást, például leszállított három, tüzérségi támadások elleni radarrendszert, amelyek segítségével meghatározható az a pont, ahonnan az oroszbarát felkelők tüzérségi támadásaikat intézik.
A CAST elemző intézet orosz nyelvű blogja Kelet-Ukrajnában harcoló forrásokra hivatkozva a múlt héten megírta, hogy a háromból már két radar megsemmisült. Az egyik egységet megsemmisítették a szeparatisták, de a másikat állítólag leejtették az ukrán katonák, akkor vált működésképtelenné.
Háborús részvétel?
Támogatást csak reguláris fegyveres erőknek, nem pedig önkéntes zászlóaljaknak lehet nyújtani, de még ott van a felfegyverzett egységek kiképzése is. A képzés időbe és további összegekbe kerül, de mindennél fontosabb a gyakorlati tapasztalat” – hangsúlyozta Sepovalenko.
Oktatókat azonban az USA-nak kell Ukrajnába küldeni, ami amerikai katonai személyzet Ukrajnába történő áthelyezését jelentené – ezt Moszkva könnyen értelmezheti az Egyesült Államoknak a háborúban való részvételeként.
Túl a képzésen azonban, arra sincs garancia, hogy a fegyverek és a hardver nem kerül ellenséges kezekbe, vagy nem az ukrán hadsereg korrupt tagjait fogják-e gazdagítani.
Forrás: 


A totális ukrajnai gyarmatosítás és Putyin megpuccsolásának forgatókönyve




Kincses Albin - Hunhír.info
ukran-tank-.jpg















Mint a 

magyarországi 

jobboldali és 

baloldali 

fősodor minden médiafelületét a világpolitikai szempontból 

jelentéktelen Angela Merkel–Orbán Viktor találkozónak 

szentelte, addig folyamatosan jelennek meg olyan híradások és 

elemzések, amelyek leleplezik a Nyugat nyílt hódító háborúját 

Ukrajnában és figyelmeztetnek arra a lehetőségre, hogy a 

következő állomás az oroszországi belső káosz kirobbantása, és 

Vlagyimir Putyin orosz elnök megpuccsolása lehet. Hála az 

alternatív világmédiának, azok az alternatív elemzések és 

kommentárok is eljuthatnak a szellemi vasfüggönnyel elzárt 

tolerancia-Európába, amelyek a világfősodorral szembemenve 

mutatják be a tátott szájú százmillióknak a valós világhelyzetet. 

A The Independent, a Mirror egykori vezető publicistája az ír 

Finian Cunningham legújabb dolgozatában ismételten a 

kezdetektől fogva végigvezeti a Nyugat által kirobbantott és 

lebonyolított ukrajnai puccsot, és figyelmeztet a háttérhatalom 

végcéljára: a moszkvai "rendszerváltás" kikényszerítésére.

Az ír publicista elöljáróban leszögezi, hogy brutális kettős mércével mérve az idegen titkosszolgálatok által hatalomra segített ukrajnai puccskormány másodrendű állampolgároknak tartva a keleti régiók orosz etnikumi lakosságát, valami demokráciaexportra hivatkozva akarja megtörni a szabadságra váró emberek lendületét. Ismételten figyelmeztet arra, hogy a CIA által létrehozott kijevi rendszer indított katonai offenzívát a keleti régiók ellen tavaly áprilisban, közel ötezer embert meggyilkolva, tízezret megsebesítve, és egymillió embert földönfutóvá kényszerítve. 
A kijevi rendszer legtöbb áldozata civil volt, és ez az európai népirtás nem következhetett volna be akkor, ha Washington és európai csatlósai a nyugati adófizetők pénzéből nem támogatják az általuk létrehozott puccsista rendszert. Ez az, amire nem figyel a világ közvéleménye kellő mértékben, és a Nyugat által kordában tartott világmédia csupán az orosz mumust sugalló képeket közvetítheti. Az elemző szerint a döntő leleplezés akkor történt a Nyugat hátsó szándékában, amikor a CIA igazgatója, John Brennan már tavaly áprilisban zárt ajtók mögött találkozott a kijevi Junta vezetésével és ezután kezdődött meg a terrorellenes műveletnek nevezett etnikai tisztogató háború. Brennan titkos találkozója bizonyítja azt, hogy Kelet-Ukrajna megtámadása amerikai ihletésű és Washington által koordinált volt - jelentette ki Cunningham.
Mint dolgozatában írja, a Nyugat csúnyán és merészen eltorzítja a valóságot, az oroszbarát szeparatisták erőszakhadjáratáról beszél, és elhallgatja azt, hogy az ukrajnai puccskormány katonái válogatás nélkül bombázzák a kelet-ukrajnai területeket az illegális kazettás bombákkal, és lövik a tömegpusztító Grad-rakétákkal. 
Cunningham szerint a hamis zászlós hadművelet klasszikus eseménye volt Mariupol január 24-én történt klasszikus támadása, amelyben mintegy harminc civilt öltek meg és százakat sebesítettek meg. A nyugati média egyből az oroszok által támogatott lázadókat tette felelőssé, csakhogy később kiderült, a rakétákat olyan területről lőtték ki, amelyet a Nyugat által támogatott kijevi rezsim katonái birtokoltak. A Nyugat fennhangon szajkózza, hogy az oroszok kisajátították a krími félszigetet, orosz önkéntesekkel riogatnak, úgy hogy semmi műholdas bizonyítékuk nincs például az orosz katonai invázióra, vagy fényképes dokumentumuk a harcokban résztvevő orosz reguláris hadoszlopokra. 
Amikor Oroszország diplomáciai támogatást nyújt az orosz etnikumú embereknek, akik közül sokat lemészárol a Nyugat által támogatott kijevi rendszer, akkor az orosz felforgatásként jön elő a nemzetközi médiában. A szerző szerint Washingtonnal ellentétben Putyin mindent megtett az ukrajnai konfliktus békés rendezéséért, és érdekes módon az ukrán bábelnök Petro Porosenko csak akkor szólít fel azonnali tűzszünetre, amikor a Nyugat által támogatott hadserege alulmarad az orosz hazafiak alakulataival szemben. A cinikus manőver csak azt szolgálja, hogy a telepített amerikai katonai tanácsadókkal az ukrán hadsereg a sorait rendezze, és újult erővel támadhasson a szabadságra váró, leginkább orosz etnikumú kelet-ukrajnai területek ellen. 
Washington saját felsőbbrendűségében bízva természetesen nem akar békét Ukrajnában. Elhúzódó háborút akar Oroszország határain, hogy ez végül a meggyengített Oroszországban bekövetkezhessen a Nyugat által remélt rendszerváltás, amely ismét egypólusúvá tehetné a háborúkkal, fegyveres konfliktusokkal terhelt Földet.



A vég kezdete – Ukrajna: lecsapnak a másként gondolkodókra


Posted on 2015/02/08 by Nifadmin

besorozottakMár 50 ezer áldozata van a háborúnak?

Alekszandr Turcsinov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára szerint válságos a helyzet a frontszakaszon. Az ukrán hadseregnek új fegyverekre van szüksége.
Ukrajnában hazaárulás vádjával őrizetbe egy újságírót, az ivano-frankivszki Ruszlan Kocabot, aki felszólalt a mozgósítás ellen. Kocab azt mondta, nem akar saját honfitársai legyilkolásában részt venni.
Mariupolban ma szintén háborúellenes menetet terveztek megtartani, ám az ukrán titkosszolgálat (SZBU) megfenyegette a tüntetni vágyó polgárokat. Az SZBU szerint a tüntetés provokáció, és őrizetbe fognak venni mindenkit, aki elmegy a demonstrációra. Anton Gerascsenko, a belügyminisztérium tanácsadója szerint rács mögött van azoknak a helye, akik felszólalnak a mozgósítás ellen.
Német hírszerzési információk szerint már 50 ezer ember halt meg a kelet-ukrajnai háborúban, jóval több tehát, mint a hivatalosan elismert 1200 katonai és 5400 civil áldozat. A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung titkosszolgálati forrásokra alapozva közölte a sokkoló számadatot.
(podrobnosti.tv, korrespondent.net, Echo Moszkvi)
 


A Hit Gyülekezetének karmaiban


Posted on 2011/03/18 by Híradmin


Megvárjuk , hogy Ukrajnát csináljanak hazánkból , vagy leépítjük őket , mert ez itt a mi hazánk !!!!!
Istentisztelet a Hit Gyülekezetben

Az alábbiak valószínűleg igazak, mert több – sikeresen kilépett – volt Hit Gyülekezetes kedves ismerősöm  hasonló dolgokról számolt be, s ma ők is nehezen élnek, mióta kiléptek onnan (NIF szerkesztő)
Az alábbiakban egy tengerentúli magyar nyelvű újságban megjelent interjút olvashatnak.
riporter: -Hány éves voltál, amikor kapcsolatba kerültél a Hit Gyülekezetével?
volt Hit Gyülekezete tag: – Huszonegy, és hat évet töltöttem a gyülekezetben.
riporter: -Egyáltalán hogyan kerül valaki kapcsolatba a Hit Gyülekezetével?
volt Hit Gyülekezete tag: – Barátok, ismerősök révén. De a szekta tagjai utcai evangelizációkat is tartanak. Engem barátok hívtak, mondták: gyere, jó zene van, sokan járnak. Megkapó a hangulat, az istentisztelet modernsége. Az Istent dicsérő dalok diszkó, country, rock vagy rap stílusban vannak előadva. És ez az újszerűség, fiatalos hangulat magával ragadja az embert. Az biztos, hogy a szekták tudnak a fiatalok nyelvén szólni. És a végén az ember úgy belegabalyodik a szektába, mint a macska a fonálba…Heti három alkalommal van összejövetele a gyülekezetnek, minden alkalommal 5-6 ezren jönnek össze. Sok a fiatal, de vannak idősek is, láttam rendőröket, dandártábornokokat, ügyvédeket, tanárokat, orvosokat. Sok prominens politikai személyiség tagja a Hit Gyülekezetének, például Hack Péter az SZDSZ-ből, aki presbiter a Hit Gyülekezetében. De meglátogatták a gyülekezetet milliomos amerikaiak is.
riporter: – Az ember elkezdi látogatni a gyülekezetet, mert megkapja őt a fiatalos légkör. Hogyan tovább?
volt Hit Gyülekezete tag: – Mikor látják, hogy gyakrabban van ott az ember, akkor ajánlatot tesznek, hogy járjon házi csoportba, házi tanulmányozásra. Egy-két kérdéssel finoman kiszimatolják az anyagi hátteredet is. Például alámerítkezéskor – mert az is van – felírják az egyén nevét, címét telefonszámát és a foglalkozását. Szóval időközben az ember szert tesz rengeteg új barátra, akik meg vannak fanatizálva, és rád szállnak. A szülők ellen is fordítják az embereket. Mert ugye ha az anyád nem “hites&”, akkor az ördögtől van, és akkor mi közöd hozzá? Nősülni, házasodni a “világiak” közül nem lehet, mert akkor engedetlen, lázadó vagy. Világival házasodni sötét pontot jelent. Amit a vezető lelkész mond, az az Úrtól van, és amit ő mond, azt el kell fogadni. A gyülekezet elöljárója Németh Sándor, és ha az ő beszédei ellen vagy, akkor a kenetes szolga ellen, vagy az Isten kiválasztott embere ellen vagy, aki fel van ruházva hatalommal. Arról lehet felismerni, hogy az Úr útján jársz-e, hogy hogyan viszonyulsz Németh Sándor személyéhez.
riporter: – Hallottam, hogy szoros összefonódás van az SZDSZ és a Hit Gyülekezete között. És a választások idején a gyülekezet imádkozott az SZDSZ ellenségeinek a vesztéért.
volt Hit Gyülekezete tag: – Amerikai karizmatikus hittérítőkkel is kapcsolatban van a Hit Gyülekezete. A Hit Gyülekezete tulajdonképpen amerikai modell. Az SZDSZ-szel tudvalevőleg szoros az összefonódás. Választások idején meg kellett átkozni azon politikai pártok tevékenységét, amelyek nem az SZDSZ-szel vannak. Például a Fidesz székházat az “imakommandó” órákon keresztül átkozza.
riporter: – Imakommandó?
volt Hit Gyülekezete tag: – Igen. Amikor például Németh Sándornak jelenése volt a tévében, ahol a Hit Gyülekezete kétes dolgairól kérdezték őt, akkor az imakommandónak előtte három napig Németh Sándor padlásán kellett űzni a tévéből jövő démonokat, amik majd rá akarnak telepedni, amikor elmegy a tévébe.
riporter: – A Fidesz-re mondott átok miről szól?
volt Hit Gyülekezete tag: – “A Fidesz-nek minden tevékenysége legyen átkozott, sikertelen, szerencsétlen, érje utol romlás, halál és pusztulás kezük minden munkáját.” És amikor egy személy ellen szól az átok, akkor a 109-es zsoltárt mondják ellene, behelyettesítve az átkozott nevét.
riporter: – Hány tagja van a Hit Gyülekezetének?
volt Hit Gyülekezete tag: – Hatvanezer. A fő bázis Budapesten van, de természetesen vannak vidéki gyülekezetek is. A Hit Gyülekezetének van óvodája, bölcsődéje, általános iskolája, gimnáziuma, és hittudományi akadémiát is működtet.
riporter: – Értem. Szóval a nyolcvanas évektől 2000-ig, a Hit Gyülekezete ezerről hatvanezerre nőtt lélekszámban, anyagi befolyása pedig óriási lett. Ez mivel magyarázható?
volt Hit Gyülekezete tag: – A fizetés 10 százalékát le kell adni. Mivel egyrészt a “nagykenetű testvér” mondta, a másik ok pedig, hogy az Ószövetségben meg van említve a tized. Ennek a mintájára. Ezen kívül állandóan hangsúlyozzák azt a gondolatot, hogy aki ad Isten munkájára, az gazdag lesz, aki nem ad, az szegénységben fog tengődni. Úgyhogy a hívők minden fizetés után beleteszik egy borítékba a fizetésük egy tizedét, és ráírnak a borítékra egy “T” betűt, ami a tized megfelelője. Azért jelölik meg, mert a tizeden kívül adományokat is illik adni a gyülekezet számára. Az adományt tartalmazó borítékot nem kell megjelölni, csak bedobnia ládába. Sokat emlegetett szabály az is, hogy ha két összeg van nálad, akkor a nagyobbikat kell adományoznod, mert az van az Úrtól. Szóval, ha egyik zsebedben van egy ötszázas, a másikban pedig egy ezres, akkor az ezrest adományozod, mert az van az Úrtól.
riporter: – Hová mennek ezek az összegek?
volt Hit Gyülekezete tag: – A Hit Gyülekezetének van egy bankszámlája. A tizedet azonnal nyomják rá a számlára, a vidéki gyülekezetek is, tehát az meg egyenesen Pestre érkezik, utána a pénz sorsa ismeretlen. Az adományok egy részét arra használja a gyülekezet, hogy fizesse a bérleményt, de mondjuk, azt sem kell mindenhol, mivel egyre több gyülekezetnek saját épülete van már, amelyeket a hívők pénzén építenek föl, de az épület a Hit Gyülekezetének a tulajdonát képezi. Így az adományok szintén mennek Pestre, a főbázisba. Aztán vannak húzások időről időre, mint például mikor az egyik gyülekezet pásztora azt mondta nekünk nagy lelkesedéssel: “Tudjátok mit, dobjunk össze a Németh Sándornak 150 ezer forintot!” És mi összedobtuk neki a 150 ezer forintot hat istentisztelet folyamán. Beletettük egy borítékba a pénzt, és a pásztor elvitte neki. Németh Sándortól néhány nap múlva kaptunk egy faxot, hogy köszöni szépen a -i gyülekezet kedvességét. Ennyi. Ezzel lehetett minket etetni.
riporter: – Van valami elszámolás a vezetőség részéről azzal kapcsolatban, hogy mire fordította a befolyt pénzösszeget? Vagy csak vakon kell bízni abban, hogy a felkentek Isten akarata szerint a gyülekezet érdekében költik el a pénzt?
volt Hit Gyülekezete tag: – Soha nem volt még olyasmi, hogy valaki kiállt volna a Hit Gyülekezetében, és beszámolt volna a gyülekezet anyagi helyzetéről. Sőt, azt mondták, hogyha kíváncsi vagy az anyagi dolgokra, akkor az már lázadás, akkor te a szívedben azt feltételezed, hogy a nagykenetű szolgáló sikkaszt. Tehát vizsgáld meg magad, és tarts bűnbánatot.
Azt is volt időm megfigyelni, hogyan viszonyulnak a szegényekhez, a szerencsétlenekhez a Hit Gyülekezetének pásztorai. A pénzt ugye piszkosul kérik, de ha valaki egy nevetséges összeget, mondjuk, 500 forintot kér a gyülekezetből ennivalóra, akkor az a válasz, hogy: “Imádkozzál, majd az Úr ad.”
riporter: – Mi van akkor, ha egy egyszerű kis “hites” meggondolja magát és azt mondja, hogy én ebből kiszállok?
volt Hit Gyülekezete tag: – Ha rövid ideje van ott, és nem jár a szája, tehát nem a gyülekezeten belül akar reformálni, és ha nincs jelentős anyagi bázisa, akkor szép csendben kiléphet, a kutya sem fogja keresni. De ha valaki régóta ott van, esetleg már valamilyen beosztása is van, tehát már belelát a dolgokba, vagy anyagilag befolyásos ember, akkor először szép szóval próbálják őt rávenni, hogy vissza kéne jönni. Ha az illető nem jön vissza, akkor a gyülekezet fel van szólítva, hogy átkozza meg ezeket az egyéneket. Az ott maradottaknak pedig átok terhe mellett el kell mondaniuk egy esküt, hogy ők maradnak a gyülekezettel. A hívőket abban a félelemben tartják, hogy az átkok fognak. Tudják, hogyha kilépnek, akkor az egész gyülekezet hónapokig átkozza majd őket. Voltak, akik évek után nem bírták tovább, gyomorfekélyt kaptak, idegileg tönkrementek, egy kedves ismerősöm gyomorrákban meghalt, többen öngyilkossági kísérletet hajtottak végre, valaki a Dunába ugrott. Egyik ismerősöm a pszichiátriára került, miután sikerült elszakadnia a gyülekezettől, de hónapokig kínzó fejfájás gyötörte, mert tudta, hogy őt most állandóan átkozzák.
riporter: – A te kálváriád hogyan kezdődött? Boldog, hívő ember voltál, eljártál a gyülekezetbe, sírtál, énekeltél a többiekkel, egyszer csak valami beárnyékolta ezt az állapotot. Mi volt az?
volt Hit Gyülekezete tag: – Én ferencesek között érettségiztem és katolikus papi hátterem is van. Amikor elkezdtem látogatni a Hit Gyülekezetét, a korombeli fiatalok úgy ösztönösen körém csoportosultak, gyülekezet után odajöttek hozzám beszélgetni. A pásztorok is látták, hogy hatással vagyok az emberekre, ráadásul komolyan veszem a dolgokat, így egy idő után csoportvezető lettem, és az otthonomban tanulmányozást folytattam a rám bízott “házi csoporttal”. Vagyis akkor már az otthonomban, mert időközben megnősültem, feleségül vettem egy lányt, aki szintén a Hit Gyülekezetébe járt. Minden szépnek és magasztosnak tűnt, rendszeresen jártunk a gyülekezetbe, ahol eufórikus hangulat uralkodott, az emberek nyelveken beszéltek, elájultak, amikor a nagykenetű testvér megérintette őket, és mi szentül hittük, hogy a szent szellem munkálkodik a gyülekezetben. Boldogok voltunk Én abban az időben egy kiadóvállalatnál dolgoztam, amelyet a Hit Gyülekezete működtetetett, és irodai munkám során észrevettem néhány húzást, pontosabban pénzzel való visszaélést. Egyszer bent maradtam az irodában, átnéztem a számlákat, kijött, hogy több millió forinttal nincs elszámolva.
riporter: – Ennek mi köze a Hit Gyülekezetéhez?
volt Hit Gyülekezete tag: – Csak annyi, hogy a kiadót működtető főnökeim presbiterek voltak a Hit Gyülekezetében. Akkor döbbentem rá, hogy mi kis naiv emberkék vagyunk, akiket az orrunknál fogva vezetnek, és azt hazudnak össze, amit csak akarnak. Felhívtam az egyik nagykenetű testvért, mert tanácsot akartam tőle kérni, és bizalmasan elmondtam neki, hogy mit vettem észre a pénzügyekben, de kértem őt, hogy ne mondja el senkinek. Azt mondta, nyugodjak meg, nem szól senkinek. A következő gyülekezeti összejövetelre azonban lejöttek hozzám Pestről a nagykenetű testvérek és a házi csoportom meg a feleségem előtt elkezdték felsorolni a “bűneimet”, amit szerintük a hat év alatt elkövettem ennyit a nagykenetű titoktartásáról. Ott helyben leváltottak, mint csoportvezetőt, és a munkahelyemről is azonnali hatállyal elbocsátottak. Aztán, mint akik jól végezték dolgukat, elmentek. Én csak azon gondolkoztam a “vádak” felolvasása alatt, hogy honnan van ez a rettenetes gonoszság bennük, hiszen semmi nem volt igaz a vádakból. Az egész olyan volt, mint egy koncepciós per. Nem tudtam, hogy még csak most kezdődik a hadjárat ellenem. A tetvek pletykákat, rágalmakat kezdtek terjeszteni rólam a pesti gyülekezetben is, így mindenki felvette ellenem a védekező állást, és kezdték rám mantrázni az átok-zsoltárt. A gyülekezet testvérnői pedig hívogatni kezdték a feleségemet először titokban, majd teljesen nyíltan azzal a sürgetéssel, hogy váljon el tőlem, mivel én az ördögtől vagyok, és ilyen emberrel nem lehet együtt élni, és a nagykenetű testvér ilyen esetben megengedi a válást. Néhány nap múlva betörtek hozzánk, testileg bántalmaztak, keresték a számlákat. Én fenyegettem őket, hogy feljelentést teszek a rendőrségen. és mindent kitálalok.
riporter: – Ez azért merész dolog, nyíltan meg fenyegetni valakit, akinek ráadásul takargatnivalója van.
volt Hit Gyülekezete tag: – Meg is tettem a feljelentést, be is vitték az érintetteket a fogdába. Csakhogy a rendőrségen ők is tettek ellenem feljelentést, méghozzá azt, hogy azért keresték nálam a számlákat, mert a sikkasztást én követtem el a cégnél, és azért meg akarták szerezni tőlem az iratokat. Akkor ott a rendőrségen még egyszer behúztak a csőbe, elkezdtek könyörögni és fenyegetőzni, hogy enyhítsek a feljelentésen, mondjam azt, hogy nyitva volt az ajtó, tehát nem betörés volt. Azt ígérték, hogy ha ezt megteszem, akkor ők visszavonják az ellenem tett feljelentést. Én megváltoztattam a feljelentést, így kiengedték őket, ők viszont nem vonták vissza az ellenem tett feljelentést. Itt nagyon ráfáztam. Nekem ekkor nem volt munkám, eléggé le voltam rongyolódva, gondoltam, új életet kezdek. Elhatároztam, hogy beállok rendőrnek és lesz belőlem egy becsületes rendőr. Mikor elmentem bejelentkezni a rendőrségen, akkor tudatták velem, hogy pszichológiai tesztnek is alá kell vetni magam, hogy lássák: megfelelek-e rendőrnek. Mondtam, semmi akadálya. A pszichológiai tesztet szakorvosnak kellett elvégeznie. Elmentem a szakorvoshoz, aki felajánlotta, hogy bead nekem egy nyugtató injekciót, egy idegerősítőt csak egy nagyon gyengét -, hogy megnyugodjak. Beleegyeztem, mert valóban eléggé megviseltek a történtek. Eszembe se jutott, hogy Haloperidolt kapok.
riporter: – Mi az a Haloperidol?
volt Hit Gyülekezete tag: – A Haloperidol injekción keresztül beadott elektrosokk. Szóval beadta. Mikor mentem haza a vonattal, már az úton éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben. A nyelvem összecsavarodott, a végtagjaim kicsavarodtak, csurgott a nyálam, szóval nem voltam a magam ura. Mikor hazaértem, a feleségem látta, hogy baj van, kihívta az orvost, de az tanácstalan volt, mert nem tudta, hogy mit kaptam, mi ellen adja be az ellenszert Azt hittem, hogy egy-két nap alatt átmegy rajtam. Három hét múlva mikor már tovább nem bírtam, szóltam az egyik barátomnak, hogy vigyen vissza a pszichiáterhez. Egy vasárnapi napon történt. Odaálltam elé, csak annyit mondtam, hogy “Ez van”. Ő erre azt felelte, hogy ilyen apróságokkal ne zavarjam a hétvégi ügyeletét. Rendben, mondom azzal is megzavarhatom az ügyeletet, hogy elugrok a rendőrségre, és feljelentem. Erre aztán megnézte a kórlapomat, majd egyszerűen csak annyit mondott, hogy tévedésből mást adott be nekem a nyugtató helyett, de ebből ne csináljak nagy ügyet, ez bárkivel megeshet. Azután beadta az ellenszert, és én nem jelentettem fel. Mikor hazaértem a kórházból, a feleségem addigra összecsomagolta a holmiját, és kijelentette, hogy ezt ő tovább nem bírja, elválik tőlem. Beadta a válópert, meg sem kellett jelennem a tárgyaláson, elválasztottak. És ez sajnos így van Magyarországon, úgyhogy akaratom ellenére felbontották a házasságunkat.
riporter: – Jártál még ekkor a H it Gyülekezetébe?
volt Hit Gyülekezete tag: – Nem. Otthon olvasgattam a Bibliát, és töprengtem, hogyan legyen tovább. Elhatároztam, hogy felhívom a Magyar Fórum szerkesztőségét, hátha érdekli őket az esetem. Érdekelte őket, ki is jöttek hozzám a lakásomra felvenni a riportot, és ment volna nyomtatásba. Ők nyugtattak, hogy a nyilvánosság védelmet nyújt majd. Arról is szó volt, hogy a tévében is riport készülhetne velem. Ezt én jó ötletnek tartottam. Csakhogy a szekta tudomást szerzett a készülő riportról, és akkor jött az utolsó poén: biciklin tekertem hazafelé, amikor hirtelen megállt mellettem egy rendszámtábla nélküli furgon. Berántottak az autóba, megfenyegettek, hogy esténként ne merészkedjek az utcára és készüljek el mindenre, mert amit a gyülekezet ellen vétek, az már a legsúlyosabb bűn, majd meztelenül kidobtak a város egyik forgalmas utcájára, fényes nappal. (Ezek az emberek a Krisztus nevében a helyes dolgot cselekedték: Ez a fanatizmus hatalma.) A járókelők adtak rám ruhát, mert látták, hogy baj van. Azonnal elmentem a rendőrségre feljelentést tenni, de nem tudtam semmit bizonyítani, mert rendszámtábla nem volt a kocsin, a tetteseknek pedig lett volna alibijük, ha akarták volna, az egész gyülekezet egybehangzóan állította volna, hogy az adott időpontban csoport-tanuláson vettek részt, vagy hasonló. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy elmegyek az országból. Ennyi a történet.
riporter: – Magyarországon többen is lehetnek ebben a helyzetben, hogy bekapcsolódtak egy szektába és nem tudták otthagyni?
volt Hit Gyülekezete tag: – Ismerek embereket, akik kiléptek a gyülekezetből, és most nagyon rossz életük van. A rengeteg szekta, romboló, pusztító, destruktív hatással van az emberekre, a társadalomra.
riporter: – A Hit Gyülekezetét Nyugatról is támogatják?
volt Hit Gyülekezete tag: – Ez teljesen biztos. Amerikából mennek pénzek a Hit Gyülekezetébe és vissza. Minden istentiszteleten három zászló függ a színpad fölött. Nem találnád ki, melyek ezek: az amerikai, a magyar és az izraeli. Ráadásul, mivel a Hit Gyülekezete elismert, bejegyzett egyház, nem adózik a bevételei után, sőt állami támogatásban részesül.
riporter: – Tehát itt vagy most, valahol laksz és szeretnéd rendbe tenni az életedet.
volt Hit Gyülekezete tag: – Igen, újra szeretném kezdeni az életemet, hallgatom az Úr szavát, hogy irányítson.
*******
A Legfelsőbb Jóságos Isten nevében:
Könyörögve kérjük, hogy akit megkörnyékez a hit(ványak) gyülekezete nagy ívben kerülje el őket!
Önmagától álljon el a belépés gondolatától, aki esetleg ezen agyalt!
Akik meg jelenleg (még) benne vannak, kívánjuk nekik, hogy ébredjenek fel és hagyják ott!
Ehhez sok szeretet-erőt és jó egészséget kívánunk!
És imádkozzunk értük, mert a jó imának is formáló ereje van!
Terjesszük Bartus László – Fesz van (A Hit Gyülekezete másik arca) c. könyvét.
Nemzeti InternetFigyelő


Mégis eljön Kijev Apokalipszise?


Posted on 2015/02/08 by Nifadmin

- ‘Kijev erődnél’ akarják megállítani az oroszokat? -


Ismét feltesszük a kérdést: Na, de honnan kapták az ukránok a foszforbombákat? Ám jól tudjuk, hogy ez inkább egy költői kérdés volt. Amerika pedig még több fegyvert akar szállítani a Kijevi Juntának, – összeállítja a listát.
Washington olyan fegyverek szállítását tervezi Kijevnek, amely lehetővé teszi az orosz erők lekötését egy hatékony városi ellenállási harcmodorral.
John Kerry amerikai külügyminiszter Kijevben tárgyalt a Junta vezéreivel, – az újabb és kiemelt szintű fegyverszállításokról. A A washingtoni kormány, – Javelin típusú tankelhárító rakéták, kézi lőfegyverek és lőszer Ukrajnába szállítását mérlegeli.
Amerikai források szerint hétfőn egy közös jelentést rakott le Obama asztalára a Brookings Intézet, az Atlanti Tanács és a Globális Ügyek Chicagói Tanácsa, amelyben az ukrajnai háború eszkalációja mellett tették le a garast. A jelentés az elkövetkező három évben, – három milliárd dollár értékű fegyvert szállítatna Kijevnek. Egyben felszólítja a kelet-európai NATO-tagokat, hogy ők is vegyenek részt a hadianyag szállításban.
Csakhogy sem a németek, sem pedig a magyarok nem fognak szállítani fegyvert Ukrajnának, ebben megállapodott Angela Merkel és Orbán Viktor, a legutóbbi találkozójukon. Franciaország sem szállít, ezt pedig Hollande elnök nyilatkozta.
Ám mindettől függetlenül, ha ezek újabb amerikai fegyverszállítások megvalósulnak; az felér egy hadüzenettel Moszkva ellen.
A jelek szerint az amerikaiak erődöt akarnak csinálni Kijevből, s a többi más ukrán városból is. S ehhez biztosítani akarják a megfelelő fegyverzetet is. – Az persze, hogy ez a polgári lakosság akár teljes pusztulásával járhat, – egyáltalán nem érdekli őket. Egy erőddé változtatott város ostroma, a ‘házról házra’ történő városharc, – általában a város teljes pusztulásával jár, – s mind az ostromlók, s a védekező katonák között iszonyúan magas a halálozási arány. – De ez mindegy is az amerikaiaknak: “Minden golyó nekik talál.”
Obama tehát még képes lehet arra, hogy kiprovokálja a kelet-ukrajnai háború kiszélesítését, s miután az erődökké változtatott ukrán városok a teljes lakosságukkal együtt elpusztultak, – nem beszélve az ukrán és orosz katonai áldozatokról, – s az eszkalálódott kelet-európai háború már megállíthatatlan lesz, átterjedhet akár az Európai Unióra is!
Ezáltal is távol tartva az USA határaitól a háborús övezetet, s ezzel együtt végzetesen legyengítve Amerika igazi nagy riválisát; magát Európát.
Obama naivan azt hiszi, hogy Amerika túlzottan messze van a frontvonalaktól. – Hiú reményeket dédelget, mert az orosz nukleáris haderő, – bármikor elérheti őt, akár az ovális irodájában is.
Bornemissza János / Szabad Riport
Források: The Wall Street Journal, – Privát bankár, – SzRTI archivum


Putyin figyelmeztetése – Washington és Berlin pusztulna el

Posted on 2015/02/08 by Nifadmin
Jevgenyij Alekszejevics Fjodorov orosz parlamenti képviselő Putyin szavaihoz fűz félreérthetetlen magyarázatot: “Washington és Berlin lenne elhamvasztva.”

A felirat a német felirat alapján készült, amiért köszönet egy jó barátnak.https://www.facebook.com/sevaster1

Putyin figyelmeztetése

Vladimir Putyin, orosz elnök, Valdaj Klubban elmondott beszéde – 2014.10.24.


FONTOS NÉZD MEG

Putyin csőre töltve - Világrend -- Drábik a Valdai Konferenciáról

a RENDSZERDÖNTÉS PÉNZÜGYI HÁTTERE

Putyin óva intette a nyugatot, hogy Oroszországgal szórakozzon... (2014-08-30)

Putyin: ha akarom, két héten belül beveszem Kijevet

Bilderberg csoport és a VilágKormány -2014- Csath Magdolna

hol az a 62 tonna ARANY ??!! az ami Fort Knox -ból hiányzik ! - Drábik János, dr.


Ott az írás a falon - Imran Hosein sejk az ukrán-orosz helyzetről



Ha háború lesz a "Márciusi sokk" haditerv Norvégiát és Szaúd-Arábiát veszi először célba 

2015. február 8., vasárnap 
VilagHelyzete.com
Egy igazán komor Védelmi Minisztériumi jelentés a Kreml falain belül igencsak világos érvényességet ad annak, hogy most januárban az Ítéletnap óráját közelebb kellett állítani az éjfélhez! (Ha valaki lemaradt volna, a többségében Nobel-díjas tudósok alkotta csoport a Bulletin of Atomic Scientists nevű kiadványában jelezte: most két perccel kellett előre állítani a híres Doomsday Clock-ot, így az már csak három perccel áll éjfél előtt.

Az óra jelképesen azt mutatja, hogy az emberiség az atomháború és a globális felmelegedés okozta végzetes kockázatoktól mennyire áll távol.)
Nos, aki csak a főáramú híreket figyeli, már annak is fel kellett tűnjön, hogy a világ gyakorlatilag nem biztos, hogy hónapokra, talán csak hetekre van egy háborútól. 
Ahogy most hétvégén Francois Hollande francia elnök kijelentette"Ha nincs megállapodás, háború követezik..." 

Vasárnap Putyin pedig figyelmeztetett: 
"Amennyiben az USA felfegyverzi Ukrajnát, abból totális háború lehet"

Ebbe sajnos beleilleszkedik egy nagyon súlyos jelentés és tervezet, melynek kiszivárogtatása és részletei minden bizonnyal hozzájárultak ahhoz, hogy Hollande és Merkel azonnal Putyinhoz látogatott a napokban és látványosan meghátrált Ukrajnának, sőt Szaúd-Arábiának szánt fegyverszállítás ügyében egyaránt! 

A "Shock of March" nevet viselő jelentés valódiságát sajnos senki nem tudja úgysem megerősíteni vagy cáfolni, de az abban foglaltak a jelen eseményeinek fényében sajnos egyáltalán nem kizárhatóak, sőt logikus lépéseknek is tűnnek....
Szombaton pedig Nicolas Sarkozy is beleköpött az atlantisták levesébe - "Jogos volt a Krím Oroszországhoz való visszacsatolása." A Krím-félsziget lakosait nem lehet hibáztatni azért, hogy csatlakoztak az Orosz Föderációhoz. Sarkozy pártja, az UMP szombati párizsi konferenciáján kijelentette: meg kell védeni az orosz ajkú lakosokat Ukrajnában, mert az új ukrán kormány sérti a jogaikat. A volt francia elnök totálisan szembe menve az USA által gyarmatosítandó Európa hivatalos álláspontjával leszögezi, hogy nem csak az orosz elnök, hanem a népakarat döntött a Krím visszacsatolása mellett. Azt is kijelenti, hogy a puccskormány megsérti az orosz etnikai kisebbség jogait. (A cikket fordította és kiegészítette: SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
"Márciusi Sokk" haditerv - jelentés

A jelentés, melynek szerzői a "Shock of March" ("Márciusi sokk") címet adták egy haditervet vázol, mely egyszerre helyezi támadás alá Norvégiát és Szaúd-Arábiát miközben az Európai Uniót és az Egyesült Államokat egy masszív nukleáris támadás lehetőségével sakkban tartja. 

A jelentés szerint a Központi Katonai Parancsnokság által előzőleg már márciusra betervezett 
masszív nukleáris rakéta gyakorlat fedőakcióként szolgálna legalább 10 EMP-vel (Elektromágneses Impulzus) felszerelt Iskander-M taktikai ballisztikus rakéta elindításához az előzőleg kijelölt célpontokra, mely magában foglalja Norvégia középső részét és a szaúd-arábiai Ju Aymah olajkitermelő komplexumot.

A szükséges kritérium, mely lehetséges célpontokká teszi a fenti helyeket magában foglalja - ahogy a jelentés fogalmaz - Szaúd-Arábia olajkitermelő képességének megrogyasztását, miáltal nem tud olajat szállítani 
a világ egyik legnagyobb komplexumából

Míg ezzel egy időben megakadályozza az USA-t, hogy hozzáférhessen az utóbbi években Norvégia középső részére 
föld alatti bázisokra szállított hatalmas mennyiségű tankhoz és haditechnikához.

A "márciusi sokk" haditerv előkészítésében - ahogy a jelentés folytatja - a Védelmi Minisztérium 
széles hatáskörű gyakorlatba kezdett az orosz nukleáris, vegyi és biológiai védelem csapataival 7 különböző hatótávolságban a Déli Katonai Övezetben, beleértve a Krím-félszigetet és Örményországot.

Ezen támadások "stratégiai platformja" - ahogy a Védelmi Minisztérium szakértői állítják a jelentésben - elsősorban a
Kaszpi-Flotilla lesz, mely Szaúd-Arábiát támadja Iskander-EMP rakétákkal, míg az Északi-Flotta szintén EMP-vel felszerelt Iskander rakétákkal Norvégia középső és északi részét veszi célba.

Norvégia katonai, ipari, civil elektromos és telekommunikációs rendszerének sikeres megbénítása után a speciális katonai erők csapatai (
Spetnaz) - mely Murmanszk körzetében állomásoznak nagy létszámban - átlépik a két ország között lévő határt, hogy biztosítsák a létfontosságú repülőtereket és megsemmisítsék az ott felhalmozott amerikai hadifelszerelést. Viszont ezután elhagyják a norvég területeket, amik várhatóan tárgyalásos rendezéssel beszüntetik az ellenséges tevékenységet Norvégiát illetően.

Hogyan működik az EMP-fegyver:
Videó: 
https://www.youtube.com/watch?v=vn6OVLK0MBI
Norvégia és Szaúd-Arábia elsődleges célpontok

Szaúd-Arábia megtámadásához a legális felhatalmazást a jelentés védelmi minisztériumi szakértői szerint az adja meg, hogy a Királyság" "gazdasági hadviselést folytat az Orosz Föderáció ellen" olajat öntve a világ piacaira, hogy lenyomja az olajárakat és tönkretegye Oroszországot. 

Ami tény, mióta még 
az Obama-rendszer is elismerte múlt héten a New York Timesban.
USA hadüzenet Oroszországnak - House Resolution 758-as törvény felhatalmazása alapján
(2014.december)

Az orosz HM szakértői szerint az USA/NATO szövetséges Norvégia megtámadásához teljesen legális alapot ad az, hogy tavaly decemberben az amerikai képviselőház gyakorlatilag hadat üzent Oroszországnak, amit a 
House Resolution 758-as törvény tesz lehetővé és az Obama-rezsim is támogatja. (Az iraki háborút és egy szuverén ország megtámadását is ennek a törvénynek a segítségével követték el.) 

A napi hírekben láthatjuk a neokonok, a fegyvergyártó lobbi, Joe Biden alelnök nyilatkozataiból, hogy mind abban érdekeltek, hogy Ukrajnában a háború egyre hevesebbé és szélesebbé válhasson és Oroszországot belerángassák a konfliktusba. Porosenko felfegyverzése amerikai fegyverekkel az orosz-ajkú lakosság önrendelkezési jogának érvényesülése ellen gyakorlatilag a kanóc meggyújtását jelentené... 

Ahhoz, hogy megelőzzük ezt a "márciusi sokk" haditervet és a ravasz meghúzását egy totális atomháború felé, a jelentés folytatja, hogy minden EU/NATO tagország azonnal figyelmeztetést kap, hogy amennyiben az Orosz Föderáció ellen tervez lépéseket, az Iskander ballisztikus EMP rakéták 
a Kalinyingrádi Körzetből képesek az EU bármelyik katonai célpontját elérni kevesebb, mint 15 perc alatt. 

Merkel és Hollande megijedtek, hogy az utolsó másodpercbe léptünk? 

Fontos megjegyezni, ahogy a jelentés írja, hogy amint erről a tervről Franciaország és Németország értesült, az USA-t szinte teljesen kihagyva a folyamatból, F. Hollande és A. Merkel azonnal személyesen rohantak tárgyalni Putyinnal és leszögezték, hogy 
sem Franciaország, sem Németország nem fog fegyvereket szállítani Ukrajnának !

De Németország még ennél is tovább ment: nyilvánosan kinyilvánította, hogy 
minden Szaúd-Arábiába irányulófegyvereladást is leállít

A legveszélyesebb továbbra is - ahogy a jelentés fogalmaz - az Egyesült Államok marad és a Védelmi Minisztérium szakértői szerint már egyáltalán nincs is Barack Obama irányítása és kontrollja alatt.....

A HM ezen állítását alátámasztva a jelentés megjegyzi, hogy a múlt héten 
Washingtonban napvilágra került dokumentumok és hangfelvételek megerősítik, hogyan irányította személyesen Hillary Clinton a líbiai kormány lerombolását az Obama-rendszer és a Pentagon felett is intézkedve. (A Benghazi-botrányban és az amerikai nagykövet megölésében mai napig felelősséggel vádolják!)

De ami még ennél is rosszabb, figyelmeztetnek, Hillary Clinton irányíthatja az amerikai kormányt is és közben úgy viselkedik, mint egy "megsebzett sas", mióta veje, Marc Mezvinsky, a mai napig 200 millió dollárt veszített a Clinton-család vagyonából azzal, hogy rosszul becsülte meg a görög államkötvények árfolyamának alakulását és a görögországi fordulatot nem látta előre, mely után a Syriza-kormány nemcsak a hiteleket nem akarja kifizetni, de még az euró-zónából való kilépést is beharangozta....

És hogy a görög helyzet még rosszabbat is hozhat, arra jelzésértékű, hogy 
a brit George Osborne is figyelmeztetett tegnap, hogy az Görögország eurózónából való kilépése és a hitelezők elvesztése a világgazdaságra még a Közel-Keletnél, a globális klímaváltozásnál és az USA-Oroszország közötti feszültségnél is nagyobb fenyegetést jelent.
Az ország leszögezte, hogy 
a 2015.Feb.28-i határidő lejárta előtt nem is hajlandó leülni tárgyalni a hitelezőkkel.

Az már nem volt meglepetés, hogy 
Putyin közölte, Ukrajnának vissza kell fizetnie az Oroszországtól kapott 3 mrd dollár kölcsönt, hiszen gazdasági problémái adódtak az oroszoknak....

Már csak hab a tortán, hogy Kína vezető hitelminősítő intézete, a Dagong figyelmeztette e héten a gazdasági élet szereplőit, hogy 
a világ sokkal rosszabb pénzügyi válság felé tart, mint a 2008-as.

A jelentés leszögezi, hogy a "márciusi sokk" haditerv azért készült, hogy ebben a világban megvédje az Orosz Föderációt...

Kapcsolódó:
   
Ukrajna elkötelezett a háború folytatása mellett
   
Pontot akar tenni a kelet-ukrajnai konfliktus végére Porosenko
   
Putyin figyelmeztetése
   
Egyetértenek abban, hogy a válságot nem lehet katonai erővel kezelni
   
Sarkozy beleköpött a radikálatlantisták levesébe - jogos volt a Krím Oroszországhoz való visszacsatolása
   
Soros: AZ EURÓPAI UNIÓ A SZÉTESÉS ELŐTT ÁLL
"Míg Oroszország erősíti nemzetközi pozícióját, az EU a bomlás állapotában van és Ukrajna az összeomlás előtt áll" 




Hollande: ha nincs megállapodás, háború követezik


2015. február 07., szombat, 11:49 Utolsó frissítés: 2015. február 07., szombat, 13:15
Szerző: MTI



Francois Hollande és Angela Merkel is nyilatkozott aztután, hogy öt órán át egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Moszkvában. A francia elnök szerint az utolsó esély az ukrán válság rendezésére a tartós fegyverszünet, máskülönben háború lesz, a német kancellár pedig azt mondta: az ukrán hadsereget nem lehet annyira felfegyverezni, hogy Vlagyimir Putyin arra a belátásra jusson, hogy katonai vereséget szenvedhet Ukrajnában.
Az utolsó esélyek egyikének nevezte a francia államfő a német kancellárral közös törekvéseit a kelet-ukrajnai válság rendezésére és a háború elkerülésére. Francois Hollande Moszkvából hazatérve szombaton azt mondta, ha nem születik megállapodás a tartós fegyverszünetről, pontosan lehet tudni, mi következik. "Neve is van, mégpedig háború" - fogalmazott. "A kancellár asszonnyal úgy gondoljuk, háború veszélyével állunk szemben Európa kapujában" - tette hozzá.
Angela Merkel német kancellár is megszólalt, szerinte az ukrán hadsereget nem lehet annyira felfegyverezni, hogy Vlagyimir Putyin arra a belátásra jusson, hogy katonai vereséget szenvedhet Ukrajnában.
Merkel az 51. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC) tartott előadása után a közönség kérdéseire válaszolva az ukrán hadsereg nyugati fegyverekkel való támogatásának gondolatával kapcsolatban elmondta: "nincs garancia arra, hogy Putyin azt teszi, amit várunk tőle", de a Nyugat "katonai részvétele" sem térítené jobb belátásra az orosz elnököt. A fegyverszállítások csak nagyobb szenvedést okoznának és nem idéznék elő azt a "meggyőződést, hogy az orosz hadsereg vereséget szenved" - mondta Angela Merkel.
A válságot nem lehet megoldani katonai eszközökkel, "ez a szomorú igazság, a nemzetközi közösségnek ezért valami mást kell kitalálnia", és " végtelenül fontos, hogy egységesen lépjünk fel és kitartóak legyünk" - mondta a német kancellár. Merkel az előadásában is elsősorban az ukrán válságról beszélt. Kiemelte, hogy a fenntartható európai biztonsági rend elképzelhetetlen Oroszország nélkül, mint ahogy számos nemzetközi válság kezelésében is szükség van Moszkvára. 
"Oroszországgal együtt, és nem Oroszországgal szemben akarjuk alakítani az európai biztonsági rendszert", és nem áll az érdekében senkinek, hogy Európa ismét megosztott kontinens legyen. A partnerség azonban csak a nemzetközi jog előírásain alapulhat, mindenekelőtt a határok sérthetetlenségének és a népek önrendelkezésének elve tiszteletén - tette hozzá a német kancellár.
Hangsúlyozta: a kilencvenes évek elején lezajlott balkáni háborúk óta először megmutatkozott, hogy nem természetes, nem magától értetődő az európai békerend és a nemzetközi jog tisztelete, hiszen Oroszország megsértette a közös szabályokat Ukrajna területi épségének megsértésével, a Krím félsziget bekebelezésével és a kelet-ukrajnai válságban folytatott politikájával.
Oroszország tevékenysége "éles ellentétben" áll a nemzetközi kötelezettségeivel, köztük az 1994-es budapesti memorandummal, amelynek aláírásával garanciát vállalt Ukrajna területi egységének megőrzésére - fejtette ki Angela Merkel.
A francia elnök és Angela Merkel német kancellár pénteken Moszkvában az orosz, előtte pedig Kijevben az ukrán államfővel tárgyalt a konfliktus rendezésének lehetőségeiről, a tárgyalás kimenetele azonban még bizonytalan.



 
Február 8, 2015

Putyin figyelmeztet Európában: Total War Ha Obama Arms Ukrajna


By: Sorcha Faal, és amint arról, hogy ő a nyugati előfizetők
Egy új Külügyminisztérium ( MOFA ) számára készített jelentés a tervezett "Normandy Négy"   találkozó során tartható a fehérorosz fővárosban Minszk már szerdán Putyin elnökkel, ukrán elnök Petro Poroshenko, Angela Merkel német kancellár és a francia elnök Francois Hollande, arra figyelmeztet, hogy kell ez a törekvés mégsem, " totális háború "továbbra is a szövetség egyetlen lehetőség, hogy megoldja a válságot Ukrajnában.
A jelentés szerint, közben ő 5 órás találkozó pénteken Merkel és Hollande , Putyin magántulajdonban figyelmeztette európai társaik, hogy ő nem engedné az Obama-rezsim élesítse a fasiszta igazított ukrán kormány , és ezért az Egyesült Államok erre irányuló kísérlet ellenére A szövetségek figyelmeztető, " totális háború "néhány héten belül lenne az eredmény.
Látogatása során Szocsiban, a Fekete-tenger tegnap, ez a jelentés folytatja, Putyin újabb nyilvánosan figyelmeztette az Obama-rezsim ellen felelőtlen akciója, kijelentve:
Hozzátéve, hogy Putyin növekvő harag ellen, az Obama-rezsim alatt az ukrán háború, ez a jelentés szerint, egy német hírszerzés dokumentum által rendelkezésére bocsátott Merkel a pénteki találkozón becslésére igaz összesen haláleset ebben a konfliktusban 50000 , tízszer a hivatalosan is bejelentette a szám, amely már többször szerepelt a propaganda teli nyugati sajtó .
Mivel azonban ez a jelentés megállapítja, kétségbeesetten, míg a jelenlegi Merkel-Hollande béke ajánlatot " az utolsó esélye, hogy ne minden háborús "a harcok intenzívebbé Ukrajnában, az Obama-rezsim elszántan így rosszabb, mint az amerikai alelnök Joe Biden tegnap megfogadta, hogy élesíteni az ukrán kormány, hogy megvédje magát .  
Nem azt mondják, hogy az amerikai embereket a kormány halálos terv, bár ez a jelentés figyelmeztet, hogy ha a használata az amerikai fegyverek a gyilkos etnikai oroszok továbbra is fennáll, a Kreml kijelentette, hogy támogatná egy nagyszabású katonai offenzívát a keletre, hogy járna "figyelembe Kiev . "
Szükségessé, hogy szükség van " totális háború ", hogy megpróbálja megállítani az ukrán konfliktus, ez a jelentés megállapítja, a következőket, az a tény, hogy együtt etnikai oroszok, hogy támadás alatt Obama rendszere, erők, ezt a konfliktust is magában Federation polgárok, akik öntötte az egész a határ a több ezer ebbe a háborús, hogy megvédjék a családok és a rokonok. 
Mivel az ukrán elnök Poroshenko már elvesztette az irányítást a katonai helyzet Kelet-Ukrajnában , ugyanakkor a nemzetek valuta összeomlott, és a kormány ment csődbe , ez a jelentés további figyelmeztet, közel 100.000 lázadó erők vannak jelenleg gyülekeztek , amit minden szempontból lenne a végső csata, amely szinte teljesen tönkreteszi a maradék az ukrán hadsereg. 
Fontos megjegyezni, Mofa szakértők a jelentésben azt mondják, hogy Ukrajna jelenleg csak mintegy 41.000 rendszeres harcoló csapatok plusz talán 20.000 ukrán partizánok , akik csatlakoztak az önkéntes zászlóalj a harcot ezek ellen közel 100.000 lázadó erők, és elvesztette az elképesztő 220 tankok, vagy a negyedévében a teljes, és több mint 480 páncélozott járművek révén augusztus tavaly a harc, megszakítás vagy elfogták a lázadó erők.
Szintén megemlítendő, ez a jelentés azt mondja, hogy az elején ez a háború március 2014, Ukrajna volt , csak 6000 katona harcra kész , és csak egy hatodik a repülőgépek és légvédelmi rendszerek voltak funkcionális és csak négy ukrán haditengerészet hajói voltak harcra kész előtt a konfliktus, és tovább ront a helyzeten nekik, legalább 16.000 volt ukrán katonai személyzet Krím átállt az orosz fegyveres erők , amikor Oroszország csatolt területén márciusban.
A többi Ukrajna 100.000, vagy úgy csapatok és felszerelések nem voltak készen a harcra , ez a jelentés megdöbbentően folytatódik, ezért annak érdekében, hogy megtartsa a harcoló erők, Kiev létre az úgynevezett " barrier osztagok ", és elküldte őket, hogy a frontvonalak a tüzet minden a katonák, akik megkíséreltek visszavonulni .
Az amerikai különleges erők csapatai már filmre, hogy egy része ezt a konfliktust , és az amerikai General. Ben Hodges, parancsnoka az amerikai hadseregEurópa, osztogatnak érmek megsebesült ukrán katonák , ez a jelentés arra is figyelmeztet, hogy a Föderáció már a de facto háborút az Obama-rezsim.
Mivel a vizsgálat eredményétől legújabb szörnyű eseményeket meg kell jegyezni, és ahogy korábban beszámolt, Putyin " Shock március "haditerv marad a sírba lehetőség ezen a véres asztalra a háború, hogy hamarosan elnyel minket.
Február 8, 2015 © EU és az USA minden jog fenntartva. Hozzáférhető a jelentést teljes egészében adják a feltétellel, hogy kapcsolódik vissza az eredeti forrás WhatDoesItMean.Com. Freebase tartalmat licenc alatt CC-BY és GFDL .
[Ed. Megjegyzés: A nyugati kormányok és a titkosszolgálatok aktívan elleni kampány információk találhatók ezek a jelentések, hogy ne riasztás az állampolgárok tudjanak a sok katasztrofális Earth változások, események jönni, egy olyan álláspontot, a Sisters of Sorcha Faal határozott egyet nem értésének azt hiszik, hogy a minden emberi lény joga van tudni az igazságot.  Köszönhetően küldetések ütközik, hogy azok a kormányok, a válaszok azok ügynökei ellenünk már régóta félretájékoztatás / félrevezetést kampány célja, hogy lejárassa és amelyet a jelentésében foglalkozott " Ki a Sorcha Faal? " .]


Oroszország lesz Tesztelje Launch Iskander-M rakéták során március fúrók

Read more: 
http://sputniknews.com/military/20150115/1016935219.html#ixzz3RSq7kCov


Missile hatályos zászlóalj orosz Központi Katonai Körzet próbára elindítása Iskander-M taktikai ballisztikus rakéták során a katonai gyakorlatokat elvégzése után a vezetési és irányítási tanfolyamot.
Оперативно-тактический ракетный комплекс ПУ Искандер-М проходит по Красной площади во время генеральной репетиции парада Победы.
© SPUTNIK / GRIGORIJ SYSOEV
Moszkva, január 15 (Szputnyik) - Két rakéta zászlóalj a Központi Katonai Kerület (CMD) teszteli indítani számos Iskander-M taktikai ballisztikus rakéták gyakorlatok során Oroszország déli részén márciusban, CMD szóvivője ezredes Yaroslav Roshupkin mondta csütörtökön.

"A március elején, befejezése után a katonai képzések, a teljes méretű egység vesz részt a harcban indít gyakorlatok a Kapustin Yar tesztelés tartományban," Roshupkin mondta.
A szóvivő hozzátette, hogy a két CMD rakéta-erő zászlóalj megérkezett a vizsgálati tartomány Astrakhan Region kötelesek alávetni magukat a Iskander-M vezetési és irányítási képzés előtt a gyakorlatokat.
Az egységek teljesen felszerelt Iskander-M színházi ballisztikus rakéta komplexumok tavaly novemberben.
Iskander-M taktikai ballisztikus rakéták
© SPUTNIK / ALEKSZEJ DANICHEV
Következő taktikai gyakorlatokat, a rakéta erők várhatóan visszatérnek a hazai bázis a Orenburg régióban, amely fel van szerelve a szükséges infrastruktúrát a ház a Iskander-M komplexek, Roshupkin mondta.

Más néven SS-26 Stone, a Iskander egy erőteljes rakéta-sztrájk rendszer "kvázi-ballisztikus" képesség használatban az orosz szárazföldi erők. A rakéták egy sor 400 km (250 mérföld), és a beszámolók folytatni hagyományos és nukleáris robbanófejek.
Tesztek a rendszer sikeresen 2007-ben végzett, és ez által a Mashinostroyenia katonai-ipari vállalat szerint a 2011-es szerződést az orosz védelmi minisztérium.




9K720 Iskander


A Wikipédiából, a szabad enciklopédia


9K720 Iskander
SS-26 Stone-
Orosz Iskander rakétákat a TEL a 2010-es győzelem napjaParade próbán

Típus
Származási hely
Oroszország
Szolgáltatások története
Ezen szolgáltatás
2006 [ 1 ] -Present
Által használt
A gyártás története
Gyártó
Votkinsk Plant State Production Association ( Votkinsk ) - rakéták
Termelési Szövetség Barricades (
Volgograd ) - földi berendezések KBMKolomna ) - fejlesztői rendszer
Műszaki adatok
Súly
3800 kg (£ 8400) a Iskander-E [ 2 ]
Hossz
7,3 m (24 ft)
Átmérő
0,92 m (3 ft 0 in)
Robbanófej
480-700 kg HE töredezettség, kazettás lőszer, penetráció, az üzemanyag-levegő robbanóanyag ,EMP az Iskander-E. [ 3 ] [ 4 ]

Motor
Egyfokozatú szilárd hajtóanyag
Működési
tartomány
400-500km (250-310 mérföld) [ 5 ] az Iskander-M
280 km (170 km) a Iskander-E
Sebesség
2100 m / s cirkáló (hiperszonikus) [ 6 ]
Útmutató
rendszer
Inerciális , optikai DSMAC (Iskander-M), TERCOM (Iskander-K), használata GPS / GLONASS mellett a inerciális rendszer [ 7 ]
inerciális, használata GPS / GLONASS és optikai 
DSMAC terminál önirányító az Iskander-E
Pontosság
5-7 m (Iskander-M)
Launch
platform
Mobile TEL

9K720 Iskander ( Russian : «Искандер» ; NATO-kód SS-26 Stone- ) mobil színház ballisztikus rakétarendszer gyártott és telepített az Orosz Föderáció .

History [ szerkesztés ]

A road-mobile Iskander volt a második kísérlet helyett a Scud rakétát . Az első kísérlet, az Oka , kiesett az INF szerződés . Nevét után Nagy Sándor . A Iskander úgy tűnik, hogy több különböző hagyományos robbanófejeket, beleértve a kazettás bombák robbanófejet, a tüzelőanyag-levegő robbanóanyag fokozott-robbanás robbanófejet, magas robbanásveszélyes töredezettség-robbanófej, egy földi Penetrator a bunker mellszobor és egy elektromágneses impulzus eszköz anti-radar missziókban. A rakéta is hordoznak nukleáris robbanófejeket.[ 1 ] [ 8 ] [ 9 ]
Az első sikeres fellövése 1996-ban. [ 10 ]
2004 szeptemberében ülésén magas rangú védelmi tisztviselők jelentő elnök , Vlagyimir Putyin a megfogalmazásában a védelmi költségvetés 2005-ben akkori orosz védelmi miniszter Szergej Ivanov beszélt befejezése statikus vizsgálatok egy új taktikai rakétarendszer úgynevezett Iskander. Azt mondta, hogy 2005-ben, a rendszer jutna mennyiségi termelésre és a vége felé az évben, Oroszország volna egy brigád fegyveres vele. [ 1 ]
2005 márciusában, a forrás az orosz védelmi ipar elmondta Interfax-AVN az új rakéták egy sor 500-600 km, amely a meglévő Iskander-E taktikai rakéta rendszerek, volt lehetősége. Azt azonban elmondta, hogy "lehet, hogy akár öt-hat évben". [ 1 ]
2006-ban, a sorozatgyártás az Iskander-M taktikai ballisztikus rakéták rendszer indult, és a rendszer fogadta el az orosz hadsereg. [ 1 ]
Az ára a rakéta 30% -kal csökkent 2014-ben. [ 11 ] Számos országban próbált biztosítani a fegyverek foglalkozik a Iskander rendszer 2011-től, a legvalószínűbb versenyző pedig Kína, India és Dél-Korea. [ 10 ]

Leírás szerkesztés ]

A Iskander ballisztikus rakéta felülmúlja elődje, a Oka . A Iskander-M rendszer fel van szerelve két szilárd hajtóanyagú egyszintes irányított rakéták , modell 9M723K1 . Minden szereplő a teljes repülési útvonal és ellátni elválaszthatatlan robbanófejet . Minden rakéta az indítás vivőközegbe lehet önállóan célzott másodpercek kérdése. A mobilitás a Iskander platform elindítása teszi a dob nehéz megakadályozni.
Célokat is található, nem csak a műholdas és légi járművek, hanem a hagyományos hírszerzési központ, amelyet egy katona, aki irányítja a tüzérségi tűz és a légi fotók beolvasott a számítógépbe. A rakéták lehet újra célzott a repülés során abban az esetben, megnyerő mozgó célpontok. [ 8 ] Másik különlegessége Iskander-M (és Iskander-E) [ 12 ] az optikailag irányított robbanófejet, amely szintén szabályozható titkosított rádió átvitel, beleértve például az a AWACS vagy UAV . Az elektro-optikai irányító rendszert biztosít a self-önirányító képesség. A rakéta fedélzeti számítógép megkapja képek a cél, akkor rögzült a célt a látvány és ereszkedik meg szuperszonikus sebességgel.
Boost fázis tolóerő vektor (TVC) úgy érjük el, grafit lapátok hasonló elrendezésű, a V-2 és a Scud-sorozat taktikai ballisztikus rakéták. A repülés a rakéta követi akvázi-ballisztikus pálya teljesítése kitérő manővereket a terminál repülési fázis és felszabadító csalik annak érdekében, hogy behatoljon a rakétavédelmi rendszerek.A rakéta nem hagyja el a légkört mivel követi a viszonylag lapos röppálya. A rakéta nem ellenőrzött során az egész repülés gáz-dinamikus és aerodinamikai vezérlő felületek. Ez használ egy kis szórás felületen, speciális bevonatok és kis méretű előrejelzések csökkenteni a radar aláírását. [ 13 ]
Az orosz Iskander-M sétahajózás a hiperszonikus sebességet a 2100-2600 m / s (Mach 6-7) magasságban 50 km. A Iskander-M súlya 4615 kg, hordoz robbanófejet a 710-800 kg, hatótávolsága 400-480 km, és eléri a CEP ( szórási kör sugara ) 5-7 méter. Repülés közben is lehet manőverezni a különböző magasságokban és pályákra, és viszont akár 20-30 G elkerülni anti-ballisztikus rakétákat. Például, az egyik a pálya módok akkor merülés a cél 90 fokos, amelynek mértéke a 700-800 m / s végző anti-ABM manőverek. [ 6 ] [ 14 ] A rakéta vezérlése minden fázisban. [ 15 ]
Iskander ért el kellő pontossággal, tartomány és megbízhatóság (képes behatolni a védelmet) működik alternatívájaként precíziós bombázás a légierő, hogy nem lehet elvárni, hogy indítson bombázás, vagy cirkáló rakéta tüzet küldetések megbízhatóan az arcát a kiváló ellenséges harcosok és a légvédelem. Képzés és kompetencia követelmények sokkal alacsonyabbak, mint a normál légierő eszközök, mint például a vadászbombázó század felhasználásával irányított bombák.[ szerkesztés ]
Iskander egy taktikai rakétarendszer használatra tervezték színházi szintű konfliktusokat. [ 16 ] A tervek használni a hagyományos robbanófejjel az eljegyzési kis- és terület célok (a mozgó és helyhez kötött), mint például az ellenséges tűz fegyverek, a levegő és a rakétaelhárító védelmi fegyverek, vezetési pontok és kommunikációs csomópontok és csapatok koncentráció területeken, többek között. A rendszer így elpusztítani mind az aktív katonai egységek és célok rontja az ellenség képes háborút.
2007-ben, egy új rakéta a rendszer (és launcher), a K-500 (körben alkalmazható akár 2000 km és több [ 17 ] ) cirkáló rakéta, volt teszt lőttek. [ 18 ] Most komplex "Iskander-M" továbbítják a csapatok teljes körutazás és ballisztikus rakétákat. 2013-ban, a hadsereg rakéta dandár először kapott rakéták felszerelt új ellenőrzési rendszer. [ 19 ]
Az alkalmazott passzív és aktív zavarás rendszer, elrejtve a szervezetben a rakéta. Amikor közeledik a cél a rakéta elválasztva hamis célok és a kis jammers és így tovább. [ 20 ] A rakéta használja lopakodó technológiával. [ 17 ] Iskander-M is folytat egy komplex elektronikus hadviselés zavaróberendezésekkel elnyomása az ellenség radar [ 21 ] [ 22 ]
A rendszer által szállított bármilyen közlekedési eszközzel, nem kizárva repülőgépek [ 23 ]
A maximális teljesítmény a nukleáris robbanófejet 50 ezer tonna TNT (Iskander-M). [ 24 ]

Telepítés és harci története szerkesztés ]

Szerint a moszkvai Központ stratégiai és technológiai elemzés, az Iskander-M rendszer harci tesztelt a 2008 dél-oszétiai háború a grúziai és ez nagyon eredményesnek bizonyultak elpusztítja a katonai célok és az infrastruktúra. [ 25 ] idézve erősített jelentések, [ ki? ] A moszkvai Defense Brief kijelentette, hogy Iskander rakétákat használnak a precíziós csapásmérő a grúz Külön Tank zászlóalj bázis Gori , tönkretéve 28 tankok. Orosz tisztviselők tagadta segítségével a Iskander rakéták elleni Georgia, de a hivatalos jelentések [ ki? ] arról tanúskodnak, hogy a magas hatékonyságát Iskander rakétákat, mint az egyik legpusztítóbb és pontos fegyver az orosz arzenál. [ 26 ] A holland kormány 's vizsgálat azt állítja, hogy egyetlen, 5 mm töredék egy ember elleni al-lőszer, amit hajtott egy Iskander rakéta, megölte holland újságíró Stan Storimans a Gori , amely otthont a különböző katonai célpontokat, és már szinte teljesen kiürítették, mielőtt a bombázás . [ 27 ]
2008 novemberében az akkori orosz elnök, Dmitrij Medvegyev kijelentette, az ő első állam, a nemzet beszéd, hogy Oroszország telepíteni Iskander rakétákat Oroszország nyugati negyedében, a kalinyingrádi "semlegesíteni, ha szükséges, a NATO rakétavédelmi rendszer . " [ 28 ] [ 29 ] azonban szeptember 17-én, 2009,amerikai elnök Barack Obama bejelentette, hogy töröljék az amerikai rakétavédelmi projekt Lengyelországban és a Cseh Köztársaságban. [ 30 ] A határozat kihirdetése után, szeptember 26-án Medvegyev kijelentette egy sajtótájékoztatón, hogy ő lenne a kapcsolja megszünteti a tervei között Iskander rakétákat Kalinyingrád. [ 31 ] szerint a Stratfor.com e-mailek által kiszivárogtatott Wikileaks , van számos Iskander Brigádok működőképes. A kiszivárgott Stratfor.com e-mail-ben kelt december 13, 2009: [ 32 ]
Szeptember 29-én, 2009, az orosz hadsereg bejelentette, azt tervezi, hogy hozzanak létre egy kiterjedt Iskander rakétákat az ország egész részeként a szélesebb katonai reformok folyamatban. Szerint már lemerült Általános Vladimir Boldyrev , Iskander rendszerek lenne állomásozó minden védelmi kerületbenOroszországban, de nem a kalinyingrádi. [ 33 ] November 23-án, 2011, az akkori elnök, Dmitrij Medvegyev ismét azt mondta, hogy Oroszország bevethet Iskander taktikai rakéták a kalinyingrádi régióban részeként Oroszország reagált az Egyesült Államok "újrafogalmazott rakétapajzs terveket. [ 34 ]
2013 júniusában, kiderült, hogy Oroszország telepített több Iskander-M ballisztikus rakéta rendszerek Örményország , amelyek jelenleg állomásozó nyilvánosságra nem hozott helyeken az egész országban. [ 35 ]
2013. decemberében, Oroszország megerősítette, hogy a Iskander rakétarendszer most már telepített a nyugati katonai körzet . [ 36 ]

Változatok szerkesztés ]

  • Iskander-M - változata az orosz fegyveres erők. Teljesítmény: 400 km, illetve a potenciálisan kiterjesztése INF szerződés sérti a no-limit haladja meg a 500 km.[ 37 ] [ 37 ] [ 38 ] repülési magasság akár 6-50 km, lopakodó rakéta, ellenőrzött minden szakaszában, Nem ballisztikus repülési útvonal. Az intenzív manőverezés a felszállás és leszállás bonyolítja előrejelzése célra. [ 39 ] rakéta minden alkalommal manőverezés során a repülés. [ 40 ] [ 41 ]
  • Iskander-E - export változata, speciálisan tervezték, hogy megfeleljen kódexhez korlátozások. Tartomány: ~ 280 km. Egyszerűsített példányt a Iskander-M. [ 42 ]aerodinamikai vezérlő felületek és repülési sebessége 2100 m / s biztosít a manőverezés a magasabban fekvő területeken. [ 43 ]
  • Iskander-K (K jelentése krylataya vagy "szárnyas") - rakéták, repülési magasság akár 6 km, automatikus beállítás az úton, kövesse az terepdomborzat repülés.[ 44 ] Tartomány: 500 km [ 45 ]
    • R-500 egy teljesen más cirkáló rakéta.


Műszaki adatok szerkesztés ]

A rendszer elemei szerkesztés ]

Egy Iskander transzporter-emelők-launcher
Iskander rakétákat (jobbra) és az OTR-21 Tochka rakéta (balra) állandó közszemlére
Egy Iskander rakéta indítása helyzetben
A teljes Iskander rendszer tartalmazza [ 59 ]
  • rakéták
  • transzporter-erector-launcher jármű (alváz 8x8 MZKT -79.306 Astrolog teherautó) [ 61 ]
  • Transporter és loader jármű (alváz 8x8 MZKT -79.306 Astrolog kamion)
  • Command és a személyzet jármű (alváza KAMAZ hat kerék truck)
  • Információs előkészítése állomás jármű (alváza KAMAZ hat kerék truck)
  • Karbantartási és javítási jármű (alváza KAMAZ hat kerék truck)
  • Életfenntartó jármű (alváza KAMAZ hat kerék truck)
  • Depot berendezések set
  • állítsa berendezések TEL képzési osztály
  • állítsa berendezések CSV képzési osztály
  • Képzési plakátok
  • Training rakéta makett

Célpontok szerkesztés ]

A rendszer célja, hogy használja a hagyományos robbanófejjel az eljegyzési pont és terület célok, többek között: [ 62 ]
  • az ellenséges tűz fegyverek (rakéta rendszerek, több elindítása rakétarendszer, nagy hatótávolságú tüzérségi)
  • a levegő és a rakétavédelmi fegyverek, repülőtéren
  • fix- és forgószárnyas légi járművek repülőtereken
  • vezetési pontok és kommunikációs csomópontok
  • csapatok koncentráció területeken
  • kritikus polgári infrastrukturális létesítmények
Hit erősen védett célok (bunkerek) [ 13 ]




Fluor volt felelős mérnöki és építési menedzsment Saudi Aramco a Ju'Aymah Terminal, a világ egyik legnagyobb kőolaj- tárolási és rakodási lehetőség abban az időben.

A projekt egypontos kikötőhelyek (SPM), tenger alatti, mérési és ellenőrzési platformok, valamint a 26-MMB kapacitású szárazföldi tartály mezőgazdasági és szivattyúzási lehetőség.

Nyers Oil Terminal Pipeline Offshore Construction Management
A nyers tárolja 1.250-MMB és 1,5-MMB kapacitású tartályok, a legnagyobb valaha épített. Bunkering kezeli három 250.000-hordó tartályok. A szárazföldi szivattyúzási rendszer kőolaj-terhelés aránya mintegy 130.000-hordó / óra révén mind a négy offshore töltési rendszerek és a vonalak. A komplex mérés és nyers keverő rendszer is rendelkezésre áll egy offshore mérési platform.

Csővezetékek, amelyek kiterjesztik a parton a tengeri platformok között négy 35.000 láb, 56 cm-es nyers vonalak, és a két 24-es üzemanyag vonalak. Twin 48-es tengeralattjáró nyers vonalak és egy 18-es üzemanyag vonalat csatlakoztatni a tengeri fúrótornyok minden hat SPM. Az SPM rendszereket kialakítani, hogy 750.000-dwt tartályhajók.


















Amerikai katonai rávilágítson a fegyverarzenál Norvégia barlangok



Szerdától augusztus 13, 2014 08:56


Ez 1997 légifotó mutatja a bejáratnál, hogy a barlang létesítmény az amerikai hadsereg használja a Trondheim Közép Norvégiában.
Ez 1997 légifotó mutatja a bejáratnál, hogy a barlang létesítmény az amerikai hadsereg használja a Trondheim Közép Norvégiában.
Az Egyesült Államok hozzátéve, hatalmas mennyiségű új tankok és páncélozott járművek, hogy a fegyverarzenál belsejében egy sor klimatizált barlang központjában Norvégiában szerint Pentagon tisztviselői.
A barlangot a norvég vidéket része a Marine Corps "globális Prepositioning programot, The Washington Post számolt be kedden.
A ritkán vitatják program kezdődött a hidegháború idején, mert így a számunkra, hogy tárolja fegyverek és járművek Európában és több helyen szerte a világon, ha a Pentagon akarta használni őket a háborúban a Szovjetunió ellen.
A Marine Corps felügyeli a jelenlegi telepítését a katonai eszközök Norvégia barlangrendszer, amely 1981-ben alakult, Marine tisztviselők mondta.
Az Post, a Pentagon több mint 700.000 négyzetméter (65.032 négyzetméter) létesítmények Norvégiában, köztük hat klimatizált barlang és két leszállását.
Sok dolog, amit tárolni a barlangokban húzták ki az USA által vezetett háborúk ellen Afganisztánban és Irakban.
Februárban a járművek száma kivitték Exercise Cold Response 2014, a katonai manővert, amelyben szolgált elsősorban cucc betölteni az amerikai szállítóhajóján kipróbálni az új mólók.
Szerint Marine tisztviselők, a tervezett amerikai katonai terjeszkedés Norvégiában óta vizsgálják, mivel 2013-ban.
A Pentagon láthatóan úgy döntött, hogy támogassa a berendezések Norvégiában, amikor közötti feszültségek az Egyesült Államok és Oroszország nagyon magasak a válság Ukrajnában és számos más kérdést.
Egy interjúban Press TV májusban amerikai professzor James Petras mondta, az Egyesült Államok hajt végre átfogó stratégiát a kerítő Oroszországban.
Márciusban Petras elmondta Press TV, hogy a világ felé a legnagyobb válság, mivel a 1962 kubai rakétaválság, amikor az Egyesült Államok és a Szovjetunió volt zárva egy 13-napos nukleáris konfrontáció.
"Azt hiszem, most szakaszába lép újjászületése egy nagyon intenzív hidegháború" Oroszország és az USA-ban, mondta, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok elnöke Barack "Obama végül megtört a húr bármilyen lehetősége, hogy elérjenek egy békés együttélés Oroszországgal."
GJH / GJH



Oroszország Kezdődik WMD Defense fúrók a Örményországban és Közel Ukrajna
Orosz sugárzás, kémiai és biológiai védelmi csapatok elkezdték hatalmas fúrók hét lőterek Oroszország déli katonai körzetben, valamint a Krím-félszigeten és Örményország.
Az orosz védelmi miniszter Szergej Shoigu, harmadik jobbra, és Hossein Dehghan, a második jobb, dandártábornok és a honvédelmi miniszter, Irán eleget Teheránban
© SPUTNIK / VADIM SAVITSKII
Moszkva, február 2 (Szputnyik) - Nagyszabású gyakorlatok az orosz sugárzás, kémiai és biológiai védelmi csapatok megkezdték a hét lőterek Oroszország déli katonai körzetben, valamint a Krím-félszigeten és Örményország, Oroszország hírügynökség RIA-Novosti jelentések .

Összesen 1.700 katonai személyzet és több mint 350 darab katonai eszközök vesznek részt a háborús játékok szerint a sajtószolgálat a déli katonai körzetben.
"Nagyszabású terepgyakorlatok sugárzás, kémiai és biológiai védelmi szakemberek kezdődött a hét lőterek a Dél-katonai körzetben, beleértve a Volgograd régió, Sztavropol és Krasznodar régió Köztársaság Krím, Észak-Oszétia és Örményország. A fúrók járnak egységek A Dél Katonai Körzet, a Fekete-tengeri Flotta, a Kaszpi Flottilla, valamint a 4. Air Force Command and Air Defense, "a sajtószolgálat mondta.
A gyakorlatok során, a csapatok fúrni felkészülni a legkorszerűbb katonai felszerelések állt szolgálatba az orosz hadseregben 2012-ben.
A berendezés tartalmaz RHM-6 vegyi felderítő jármű, amelyet arra terveztek, hogy távolról érzékeli mérgező és baleset-anyagokat előállító.
A fúrók vonni az ARS-14km mobil spray-állomás, a TDA-2K motor füst rendszert, a BMO-T nehéz páncélozott szállító harcjármű felszerelt lángszórókban és a TOS-1A Buratino nehéz lángot dobott rendszer rögzítve a házhoz egy T -72 harckocsi szerint a sajtószolgálat.

 
Kis tüzérségi hajó «Astrakhan» szépsége és büszkesége a Сaspian Flottilla

Сaspian Flottilla


Kaszpi Flottilla a tengeri eleme a Déli Katonai Körzet, amely állomásozó Astrakhan, és biztosítja az orosz nemzeti érdekek a Kaszpi-tenger térségében elvégezve a terrorizmus elleni tevékenység, amely biztonsági kereskedelem, védik a nemzeti érdekek területén olajmezők. A flottilla áll, több brigádok és szétválása felszíni hajók és egységek parti csapatok.

Katonai Tudományos Bizottság a Fegyveres Erők



Hadtudományi szervek Oroszországban, eredete vissza az alapítvány a vezérkar az orosz hadsereg a január 30, 1763 Valójában ez volt a Nagy Katalin, aki létrehozta a katonai szervezet képes Egyesült központosított irányt az állam fegyveres erők .
Az vezérkar megjelent az első katonai levéltárak és könyvtárak, ahol az ilyen történelmi dokumentumok leírásai csaták, programok és térképek dispositions tartották. Ezek a dokumentumok alkotják az alapját a képzés utasításokat és cikkeket érintő manőverek a csatatéren.
Később nagy hatással létrehozását hadtudomány külön kellett az alapítvány a Hadügyminisztérium Oroszország a szeptember 8-án, 1802-ben csak 10 évvel később a január 27, 1812 alatt ez a testület először a katonai történetét ebben az országban a katonai tudományos bizottság (MSC) jött létre. Úgy áll hat állandó tagjai (két - a szállásmester osztály, két - tüzérségi osztály és két - a műszaki osztály), valamint a tisztelt tagjai és levelező tagok Oroszországból és más országokban.
Rendeletek alapján dokumentálja az első MSC elvégezte a következőket:
- Gyűjtött "minden a legjobb újonnan közzétett tézisek katonai művészet és különböző ágai érintett", célhoz kötött "a legjobb és a leghasznosabb a fordítást az orosz nyelv";
- Tekinthető "tervek és javaslatok kapcsolatos tudományos katonai egység és a benyújtott véleményezte a hadügyminiszter";
- Tette közzé a Katonai magazin, elemezték a tisztviselők, akik beléptek a tudományos testületének a Department of War;
- Felügyeli "a kormányos, tüzérség és műszaki részlegek".
A cél a létesítmény az MSC javítása volt a tudományos szempontból a katonai művészeti és elterjedt a katonai elméleti tudás a hadsereg ". Azt lehet mondani, hogy ez időszerű napjainkban. A név és a szerkezet a bizottság / volt többször változott át a történelmet, hanem a tudományos profilját ugyanaz maradt.
A második félidőben a 19. század Hadtudományi Bizottság által alapított Nagy Katalin megszűnt. Ezt váltotta fel a tanácsadó bizottság, amelyet aztán átnevezték a Hadtudományi Bizottságának a főhadiszállásra. Ez volt felelős a tudományos kutatás, a vezérkar, a hadtest katonai térképet döntéshozók, valamint a katonai oktatás és archívum. 
Amellett, hogy a bizottság végzett eloszlása ​​pénzbeli támogatások közzétételének katonai és történelmi munkákat. Például ilyen nagy darab a munka, mint "nagy északi háború.Dokumentumok 1705-1708 "," Levelek és a hivatalos papírok AV Suvorov, GA Potemkin és GA Rumyantsev 1787-1789 "tette közzé a Hadtudományi Bizottságának. A katonai örökségének Nagy Péter, a háborúk Svédországban, a honvédő háború 1812-es volt a tárgyak az alapos elemzést. 1878-ban annak érdekében, hogy írja le a történteket az orosz-török ​​háború 1877-1878 a katonai és történelmi bizottság jött létre az Hadtudományi Bizottságának.
1900-ban az MSC-t megszüntették. Az elején a 20. század funkcióit végezte a főhadiszálláson bizottság, a bizottság a katonai oktatás és vezérkari bizottság. Ezek a testületek voltak széles jogköre, és képesek voltak irányítani a fejlődés alapvető művek katonai stratégia, taktika és hadtörténet. Jeles orosz katonai tudósok, akik dolgoztak a bizottságok teremtett számos folyóirat és hadtörténeti és elmélet, amely továbbra is aktuális manapság.
Amikor a bolsevikok hatalomra az októberi forradalom 1917-es tulajdonítottak nagy jelentőséget a hadtudomány. A február 10, 1925 mellett a sorrendben a Forradalmi Katonai Tanács a Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg az Elnökség az elemzés és hasznosítása a katonai tapasztalat alakult. A munka a katonai történelem és a tudomány mellett került sor annak irányát. Később a Nagy Honvédő Háború alapján az operatív képzési irodája a vezérkar a Department of katonai tapasztalatok hasznosítása jött létre. Ez vádolták a következő feladatokat látja el: elemzésére és általánosítani a harci tapasztalata; hogy dolgozzon általános irányelveket és utasításokat magatartási harc; előkészítése a megrendelések, irányelvek a Népbiztosságnak Honvédelmi és a vezérkar vonatkozó katonai tapasztalatok hasznosítása;tevékenységek leírását a Nagy Honvédő Háború a "Digest anyagok a katonai tapasztalatok elemzése".
A győzelem után a kutatás, a múltbeli tapasztalatok és a katonai elmélet szerint a vezérkar végezte a Bureau of hasznosítása a katonai tapasztalat, a Department of hadtörténet, az Archívum a vezérkar, és a levéltári t ő Vörös Hadsereg.
Csak ezek a nagyon testületeknek az alapja a létesítmény a Hadtudományi Iroda a vezérkar.Miután a létét egy negyed évszázad alatt bezárták, és az újjászervezett 1985 Hadtudományi szervek szenvedett mintegy 40 változásokat a 70 éves fennállása (1925-1995).
Hadtudományi Bizottságának a vezérkar az Oroszországi Föderáció Fegyveres erők hozták létre az október 25, 1999 Ezen a napon 10 éves időtartamon később annak alapján a Hadtudományi Bizottságának az Orosz Föderáció Fegyveres erők hozták létre az irányelv értelmében az Orosz Föderáció honvédelmi miniszter a szeptember 8, 2009.
Most a Hadtudományi Bizottságának az Orosz Föderáció Fegyveres erők egy irányító testület a hadtudomány, amely engedelmeskedik a főnöke a vezérkar az Oroszországi Föderáció Fegyveres Erői, aki az első helyettese honvédelmi miniszter. Hadtudományi Bizottságának az Orosz Föderáció Fegyveres erők hozták létre a feladatok elvégzésére, a tudományos bizonyítékok az ígéretes irányt az építés, fejlesztés, képzés, használata és támogatása az Orosz Föderáció Fegyveres erők tényleges és előrelátható körülmények között politikai-katonai, gazdasági és demográfiai helyzet.
Általános célok:
  • felkészülés fejlesztés az elmélet az építés, a képzés és használata a fegyveres erők, feltételek elemzése és fejlesztési javaslatok a javítása szerkezetük, formák és módszerek magatartási harc, a fejlesztési fegyverek és katonai felszerelések, a tanulmány A többi legaktuálisabb problémákat;
  • javítása a terv rendszer a tudományos kutatás és a tevékenységek összehangolását a tudományos szervezetek és középiskolákban a Honvédelmi Minisztérium, a tudományos szervezetek, az Orosz Tudományos Akadémia, más minisztériumok és ügynökségek kutatás megvalósítására szféra védelem;
  • javítása hadtudományi komplexum a fegyveres erők, annak összetétele, szerkezete, és a létszám kellő figyelemmel a tényleges igényeket;
  •  vonatkozó jogi keretet, amely meghatározza a feltételeket a hadtudományi komplex működését;
  • fejlesztés a modellezés és laboratóriumi és kísérleti jelleggel, további kutatások folyamatok automatizálása, beleértve rendszerek információs támogatása;
  • irányba munka hadtörténeti, tudományos információs tevékenységek és közzéteszi a fegyveres erők;
  • szervezési és koordinációs együttműködés a külföldi országok területén a hadtudomány.

Oroszország katonai építmény a Murmanszki terület


Megjelent a péntek, január 30, 2015 09:57
Kategória: Cikkek és észrevételek
Írta: Da Vinci AG

 

Ru - Finnország Salla1bJanuár 13-án 2015-ben, az orosz északi flotta parancsnoka, admirális Vladimir Koroljov, ellenőrzött személyi szállást és katonai bázis infrastruktúra készen az első Arctic parancsot alakult a vidéki településen a Allakurtti Murmanszk terület. Röviddel azelőtt, az első különvonat hozott katonák az Északi-sark motoros puska dandár a Északi Flotta partvédelmi csapatokat Alakurtti. Szerint Oroszország Honvédelmi Minisztérium, a személyzet indul a teljes körű harci képzés a közeljövőben. A média egyidejűleg jelentették a telepítési és 800 katonát, hogy Alakurtti. Ugyanakkor, építési és javítási munkák az infrastruktúra helyreállítási folyik a vidéki településen. Két laktanya és egy étkezési lehetőség is üzembe helyeznek.
 
Alakurtti falu együtt a régi Salla régió elcsatolta a Szovjetunió Finnországból alatt a moszkvai békeszerződés aláírásával 1940-ben Miután a háború vége, a Szovjetunió telepített több katonai egységet, hogy ez a terület. Az orosz katonai visszavonta azokat a Alakurtti csak 2009-ben 2009 után, a falu és a szovjet katonai infrastruktúra indult fordult egy rom. Ez a folyamat együtt járt a felmerült problémák hőszolgáltatás. 2012-ben, az orosz védelmi minisztérium azt tervezi, hogy megszabaduljon az ingatlanok községben.
 
A döntés, hogy aktiválja újra Oroszország katonai egység telepítését a Alakurtti végezték el 2013 végéig február közepén 2014 vezérezredes Anatolij Sidorov, parancsnoka a nyugati katonai körzet csapatok, bejelentette, hogy egyik katonai bázisok újjáépítik szeptemberéig a Ugyanebben az évben. Azonban ő nem adja meg, milyen bázisok. Március elején 2014 Murmanszki terület hatóságok azt állították, hogy az Északi Flotta kellett helyreállításához két katonai bázisok Alakurtti vége előtt 2014. Ugyanakkor, 3000 katonai személyzet voltak, hogy bevetik az új szolgálati helyükön. Ezzel párhuzamosan, a Kreml-közeli média kezdett a pletyka, hivatkozva az orosz haditengerészet, hogy a lényeg az volt, hogy visszatérjen a rádió-radar intelligencia ezred hogy ebben a régióban azzal a céllal, nyomon külföldi katonai átcsoportosítások az északi és sarkvidéki területein. Orosz védelmi minisztérium tisztviselői sem megerősíteni, sem tagadta ezt az információt még.
 
Nyáron 2014, közel 400 munkás kezdte újjáépítése az infrastruktúra, a katonai bázis. 1200 katonát a tervek szerint bevetik, hogy a falu előtt, 2014 szeptemberében Eközben a tájékoztatást telepítése a Északi Flotta rádió-radar intelligencia ezred Alakurtti tartották keringő a média.Ugyanakkor, az információs keresztül importált orosz média kapcsolódik, hogy Oroszország azt tervezi, hogy megerősítse stratégiai érdekeit az Északi-sarkvidék, de nem számíthat a veszélyt a Nyugat. Mondottak szerint, az ezred volt, amelynek feladata, hogy figyelemmel kíséri a rádió és a adatszolgáltatása a szolgáltatást fegyvereket "Chief parancsok és a Honvédelmi Minisztérium központi szervek.
 
Novemberben 2014-ben bejelentették, hogy a 80. külön gépesített dandár puskát bevetésre, hogy Alakurtti. Szerint becslések, Oroszország bevetését csapatok katonai bázis Alakurtti volna két fő célja van:
 
1. létrehozása edzőtáborban való felkészülés érdekében csapatokat, hogy bevetik a jövőben az Arctic régióban tapasztalható meglévő járat fazon biztosítja a gyors telepítését a csapatok már csak a bázisok lakott az Északi-sarkvidéken.
 
2. Annak ellenére, hogy a finn vezetés nem mutatott eltökéltségét, hogy adja meg a NATO még a Kreml fokozza demonstratív katonai bázisok "telepítési határ közelében Finnországban. De, véleményünk szerint, az ilyen tevékenység, éppen ellenkezőleg, valószínűleg provokálni Helsinki a belépő a Szövetség. A bázis Alakurtti a lehető legjobb mindkét feltűnő Finnország legfontosabb légi bázisok és megcáfolják egy légi támadás Saint-Petersburg az északi és a Északi Flotta haditengerészeti bázis a dél-nyugati. Az alap földrajz tudott beszélni az esetleges katonai repülőtér rekonstrukciója, amely befogadja többfeladatú harci repülőgép, valamint üzembe légvédelmi objektumok there.But szintjén katonai repülőtér koncentrációja ezen a területen figyelembe bázisok Monchegorsk, Murmanszk, és közel Olenegorsk csökkenti A valószínűsége ennek a lehetőségét.
 
A bázis Alakurtti alkalmatlan telepítésével nukleáris rakéta-sztrájk rendszerek feletti közelsége a határon.
 
Azt is fontos megjegyezni, hogy a területén Karélia, valamint a más területeken átengedte a Szovjetuniónak 1940-ben a következő téli háborúban, azok a régiók, a nagy geopolitikai kockázat Oroszországba, mert azok szembesülnek a probléma a gazdasági szecesszió. Annak ellenére, hogy az oroszok a domináns etnikai csoport a térségben, és részesedésük nőtt (a 73,6 százalékról 82,2 százalékra 1989 után), a szeparatista mozgalmak Köztársaság Karélia jól fejlett.
 
Számos hívásokat népszavazást sem létrehozó szélesebb autonómia vagy a független állam, vagy a csatlakozás egy részét vagy egészét karjalai területén Finnországba adtak hangot. Civil szervezetek aktívan együttműködött ellen Veps "és karjalaiak" asszimiláció az orosz lakosság. A helyi lakosság egyértelműen megérti a különbség életszínvonal Oroszországban és a szomszédos Finnország, megteremtve ezzel egy meghatározott társadalmi alapja nem csupán etnikai, hanem társadalmi és gazdasági szecesszió. Forrásaink szerint néhány protestáns egyházak a régióban továbbá támogatja szecessziós ötleteket.
 
A Alakurtti bázis kiépítését, a Moszkva véleménye kialakítását teszi lehetővé a további munkaterületek és olcsóbb volt a depressiveness a térségben, és csökkenti a szeparatista hangulat ugyanabban az időben. A jelenlegi körülmények között bevetésére ezen a területen valószínűleg megkönnyíti a megelőző stratégiai lépéseit katonai biztosítása Oroszország geopolitikai érdekek nyugati határait.
 
Ezt a cikket írt és készített  Da Vinci AG  - analitikus, tanácsadó és hírszerzési cég kijevi székhelyű.


EMP Bomb Threat Scenario


Összegzés: H.Res.758 - 113 Congress (2013-2014)

Minden Bill Information (Kivéve szöveg)


Van 2 összefoglalók ezt a törvényjavaslatot.
Bill összefoglalók vannak szerzője CRS .

Itt látható: Telt ház módosított (2014/12/04)

Támogatja azokat az erőfeszítéseket elnök Poroshenko és az ukrán nép, hogy létrehoz egy tartós béke Ukrajna számára, amely tartalmazza:
  • teljes visszavonását orosz erők területén,
  • teljes ellenőrzést a nemzetközi határokat,
  • hatástalanítás szeparatista és félkatonai erők Kelet-Ukrajnában,
  • politikák elfogadása, hogy csökkentse az Orosz Föderáció azon képességét, hogy az energia export és a kereskedelmi akadályok, mint fegyverek alkalmazására gazdasági és politikai nyomást, és
  • véget beavatkozást az Orosz Föderáció Ukrajna belügyeibe.
Megerősíti a jogát, Ukrajna, Grúzia, Moldova, és minden országban gyakorolni a népszuverenitást belül nemzetközileg elismert határain.
Elítéli a folyamatos politikai, gazdasági és katonai agresszió az Orosz Föderáció ellen Ukrajnában, Grúziában és Moldovában és folyamatos megsértését jelenti szuverenitásának, függetlenségének és területi integritását.
Kimondja, hogy a katonai beavatkozását az Orosz Föderáció Ukrajnában:
  • megszegte a kötelezettségeit az Egyesült Nemzetek Alapokmányában, a 1975 Helsinki Egyezményt, valamint az 1994-es Budapesti Memorandum, és
  • fenyegetést jelent a nemzetközi békére.
Felhívja az Orosz Föderáció:
  • változtassa meg az illegális bekebelezése a Krím-félszigeten, a végén, hogy támogatja a szeparatista erők a Krím-félszigeten, és távolítsa el a katonai erők ki a régió (eltérő operációs szoros összhangban a 1997 jogállásáról szóló megállapodás feltételei a Fekete-tengeri Flotta Állomásozás A Ukrajna területén);
  • távolítsa el a katonai erők Ukrajna, Grúzia, Moldova és, és vessen véget a politikai, katonai és gazdasági támogatást szeparatista erők; és
  • vége megsértése a szeptember 2014 tűzszünetet; és
  • megszűnik, hogy támogatja a Assad szíriai rezsim.
Felhívja az elnököt, hogy az ukrán kormány a szükséges védelmi cikkek, szolgáltatások, és az intelligencia annak érdekében, hogy megvédje területét és szuverenitását.
Felszólítja Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) szövetségesek és az amerikai partnerekkel, hogy függessze fel a katonai együttműködést Oroszországgal.
Felkéri az elnököt, hogy működjön együtt az Egyesült Államok szövetségesei, hogy:
  • tagadhatja meg az Orosz Föderáció illegális bekebelezése Krím; és
  • szabhat vízumtilalmakat, a pénzeszközök befagyasztását, és szankciókat az Orosz Föderáció és vezetése arra kényszeríteni, hogy vége legyen a megsértése Ukrajna szuverenitását és területi integritását.
Sürgeti az elnök, egyeztetve kongresszus, hogy vizsgálja felül a szerződés készen az amerikai és a NATO fegyveres erők.
Sürgeti az elnököt, hogy tartsa az Orosz Föderáció felelősségre megsértése kötelezettségeit a közepes hatótávolságú nukleáris erők (INF) bekezdése.
Üdvözli France döntését, hogy felfüggeszti a szállítás a Mistral osztályú hadihajókat az Orosz Föderáció.
Úgy véli, hogy a emplacement az Orosz Föderáció által a nukleáris fegyverek ukrán területen lenne provokatív és destabilizáló.
Felszólítja Ukrajnát és más országokat, hogy támogassák az energia diverzifikáció hogy csökkentsék az Orosz Föderáció azon képességét, hogy az energiaellátás eszközeként alkalmazzák politikai és gazdasági nyomást gyakorol más országokban.
Felhívja az elnököt és a Külügyminisztérium, hogy dolgozzon ki egy stratégiát, hogy készítsen vagy más módon beszerezni és terjesztésére híreket és információkat az orosz nyelv olyan országokba, ahol jelentős orosz ajkú lakosság.
Felhívja az Orosz Föderáció irányuló, a kölcsönösen előnyös kapcsolat az Egyesült Államok tiszteletben tartásán alapul, a függetlenség és szuverenitás minden országban.
Kéri, hogy helyre lehessen állítani a szövetkezeti kapcsolat az emberek között az Egyesült Államok és az orosz nép alapjául szolgáló közös törekvés a demokrácia, az emberi jogok és a béke.

Exclusive: Secret tapes undermine Hillary Clinton on Libyan war



By Jeffrey Scott Shapiro and Kelly Riddell - The Washington Times - Wednesday, January 28, 2015
First of three parts
Top Pentagon officials and a senior Democrat in Congress so distrusted Secretary of State Hillary Rodham Clinton’s 2011 march to war in Libya that they opened their own diplomatic channels with the Gadhafi regime in an effort to halt the escalating crisis, according to secret audio recordings recovered from Tripoli.
The tapes, reviewed by The Washington Times and authenticated by the participants, chronicle U.S. officials’ unfiltered conversations with Col. Moammar Gadhafi’s son and a top Libyan leader, including criticisms that Mrs. Clinton had developed tunnel vision and led the U.S. into an unnecessary war without adequately weighing the intelligence community’s concerns.


You should see these internal State Department reports that are produced in the State Department that go out to the Congress. They’re just full of stupid, stupid facts,” an American intermediary specifically dispatched by the Joint Chiefs of Staff told the Gadhafi regime in July 2011, saying the State Department was controlling what intelligence would be reported to U.S. officials.
At the time, the Gadhafi regime was fighting a civil war that grew out of the Arab Spring, battling Islamist-backed rebels who wanted to dethrone the longtime dictator. Mrs. Clinton argued that Gadhafi might engage in genocide and create a humanitarian crisis and ultimately persuaded President Obama,NATO allies and the United Nations to authorize military intervention.
Losing control: Col. Moammar Gadhafi ruled Libya with an iron fist, but U.S. military leaders were looking for a way to avoid a power vacuum.




Losing control: Col. Moammar Gadhafi ruled Libya with an iron fist, but ...more >
Gadhafi’s son and heir apparent, Seif Gadhafi, told American officials in the secret conversations that he was worried Mrs. Clinton was using false pretenses to justify unseating his father and insisted that the regime had no intention of harming a mass of civilians. He compared Mrs. Clinton’s campaign for war to that of the George W. Bush administration’s now debunked weapons of mass destruction a


UKRAJNA ELKÖTELEZETT A HÁBORÚ FOLYTATÁSA MELLETT

2015.02.08 15:59


Teljes erővel zajlik a debalcevói katlan felszámolása. Volt néhány próbálkozása az ukránoknak, hogy ellentámadást hajtsanak végre, de minden esetben visszaverték őket. A gyűrű olyan szinten bezárult a város körül, hogy jószerével a harc a városra és közvetlen környezetére korlátozódik.
Tegnapelőtt az ukrán és orosz harcoló felek megállapodtak abban, hogy kölcsönösen humanitárius folyosót nyitnak a városból elmenekülni szándékozó civilek számára; az egyik útvonal Szlavjanszk felé, a másikon Donyeck felé lehetett elhagyni a várost.
Hídfő.net.ru | Debalcevo humanitárius folyosóHumanitárius folyosó Debalcevo mellett
Mindkét irányba hagyták el a várost civilek. Mivel kölcsönösen nem vizsgálták át a buszokat és járműveket, kiderült, hogy az ukránok - kihasználva a lehetőséget - a sebesült katonákat kijuttatták a városból, a visszatérő buszokkal pedig lőszert és fegyvert juttattak be. Miután ez a milícia tudomására jutott, jelezték, hogy átvizsgálják a buszokat. Bosszúból a Donyeck irányába haladó civil konvojra lőttek az ukrán katonák (vagy zsoldosok). Több ember megsebesült. Ezt egy buszra felszállt orosz újságíró mondta el, mikor megérkeztek Donyeckbe, aki végig ott volt az esemény alatt élő céltáblaként. A sérülteket ellátták, azóta több szemtanú nyilatkozott a sajtónak.
Szeverodonyeckből kivonták valamennyi ukrán katonát, a település a milícia kezére került. Ezzel a lépéssel a debalcevói katlan végérvényesen bezárult, az ukrán tüzérség pedig éjjel megkezdte a település lövetését. A település mellett az ukránok egy elit alakulata rajtaütött az éppen támadáshoz gyülekező DNK páncélos egységen. A tankokkal megtámogatott támadás következtében a DNK elvesztette 2 tankját, négy BTR és négy BMP páncélozott harcjárművét, és több ellátmányt szállító teherautót. Az utóbbi időben ez volt a DNK legnagyobb vesztesége. Több milicista meghalt, a számukról nem érkezett jelentés. Ez az esemény azonban nem akadályozza meg a DNK előretörését. Partizánakciókat hajtottak végre az elmúlt napokban Odesszában és Kramatorszkban, valamint Harkovban is. A célpontok katonai létesítmények, járőrök vagy ellenőrző pontok voltak.
A nap szenzációja mégsem a frontjelentések voltak a tegnapi napra. A Luganszki elhárítás elfogott egy beszivárgó személyt, aki olyan érdekes információkat mondott el a kihallgatása folyamán, amely meglepte nemcsak a kihallgatókat, hanem a tájékoztatott sajtó képviselőket is. A személy ugyanis felméréseket végez a célpont városokban és területeken arra, hogy mennyire kaphatóak egy esetleges lázongásra, ha felfordulást generálna külső csoport, akkor mennyire lehet számítani a helyiek támogatására - főleg a 20-40 éves férfiakra. A személy bevallotta, hogy Oroszország területén is végzett hasonló felméréseket, valamint adatokat gyűjtött a metróhálózatról és annak katonai vonatkozású adatairól. A személy egyszerű ruhában - farmer, téli kabát - bukott le egy busz átvizsgálásakor. Egyrészről adatokat akart gyűjteni a katonai mozgásokról és eszközökről, valamint felméréseket készíteni a társadalmi helyzetről. Elmondása alapján a majdan eseményei szerint kellene történnie az esetleges megmozdulásoknak orosz területeken. A személyt átadták az orosz hatóságoknak, akit most már Moszkvában hallgatnak ki.


Pontot akar tenni a kelet-ukrajnai konfliktus végére Porosenko


Pontot akar tenni a kelet-ukrajnai konfliktus végére az ukrán elnök, ehhez azonban az európai és tengerentúli politikai, gazdasági, katonai támogatás elengedhetetlen.

Porosenko ezt a müncheni biztonságpolitikai konferencián jelentette ki. Ezzel határozottan jelezte: a viszály megoldását nem szabad halasztgatni. – A béke helyreállítása a mi alapvető célunk, ennek érdekében egyesíteni kell erőfeszítéseinket. Mi saját függetlenségünkért és szuverenitásunkért harcolunk, de egyben Európa szabadsága és a világ biztonsága is kockán forog – tette hozzá.
Nem rejtette véka lá, hogy szüksége van katonai támogatásra. Úgy véli, a fegyverek hiánya miatt húzódik el a konfliktus.
Az ukrán elnök szenvedélyes hangú beszéde közben orosz katonák és tisztek ukrán területen talált útleveleit, egyéb személyi okmányait emelte a magasba, mintegy bizonyítékként arra, hogy orosz csapatok valóban jelen vannak az országban.
Porosenko a müncheni konferencia színhelyén tartott rövid sajtóértekezleten jelezte: bármelyik pillanatban kész lenne parancsot adni a tűzszünetre, hogy megállítsák a halálos áldozatok számának növekedését a polgári lakosság körében. Mint mondta, ebben a szándékában Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök is támogatja. Az ukrán államfő megerősítette, hogy vasárnap telefonos megbeszélésre készülnek a normandiai négyek néven is emlegetett országcsoport (Németország, Franciaország, Oroszország és Ukrajna) vezetői.
Az ukrán elnök kifejezte meggyőződését, hogy az Ukrajna föderalizációjának, illetve az egyes ukrán régiók autonómiájának a kérdéséről országos szintű népszavazáson lehet csak dönteni. Hangsúlyozta: a kelet-ukrajnai helyzet rendezése csak a minszki megállapodások alapján történhet.
Forrás: 
MTI


Putyin figyelmeztetése



Egyetértenek abban, hogy a válságot nem lehet katonai erővel kezelni

2015. február 8., 13:34, frissítve: 18:04 , forrás: MTI, MNO, szerző: RZ
Nem tört meg a Nyugat egysége az ukrán válság ügyében, az Egyesült Államok és az Európai Unió továbbra is szorosan együttműködik és egyetért abban, hogy a válságot nem lehet katonai erővel kezelni – jelentette ki az amerikai külügyminiszter vasárnap Münchenben. Közben bejelentették, hogy német–francia–ukrán–orosz csúcstalálkozót rendeznek szerdán Minszkben a válság rendezésére.
John Kerry az 51. müncheni biztonságpolitikai konferencián (MSC) tartott előadásában az Ukrajnába irányuló esetleges fegyverszállítások körüli vitákra utalva kiemelte, hogy az egység állítólagos felbomlásáról szóló hírek ellenére „nincs megosztottság, nincs szakadás”. A Nyugat változatlanul „egységes a diplomáciában”, és közös cél a válság tárgyalásos megoldása – mondta Kerry, kiemelve, hogy Washington támogatja a német–francia kezdeményezést a minszki megállapodás végrehajtására.
Az előadás után a hallgatóság kérdéseire válaszolva kiemelte: az Oroszország elleni szankciók ügyében is voltak viták, éppen úgy, mint jelenleg a fegyverszállítások elképzelése körül, ezek azonban „csak taktikai, és nem stratégiai” kérdésekről szóló diskurzusok.

Senki sem lát a jövőbe

A fórumon John Kerry mellett részt vett Frank-Walter Steinmeier német és Laurent Fabius francia külügyminiszter. Mindketten a Nyugat egységes fellépése mellett foglaltak állást. Nemcsak az ukrán válságra, hanem az Iszlám Állam (IÁ) elleni küzdelemre és afrikai válságok kezelésére is érvényes, hogy „nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne legyünk egységesek” – mondta Laurent Fabius.
A viszályt már csak azért is kerülni kell, mert senki nem lát a jövőbe – emelte ki a francia külügyminiszter, rámutatva, hogy egy évvel ezelőtt, az előző MSC-n fel sem merült, hogy az ebolajárvány, az IÁ és az ukrajnai „háború” lesz a következő 12 hónap meghatározó témája a nemzetközi politikában.
Frank-Walter Steinmeier élésen bírálta orosz kollégája, Szergej Lavrov szombati fellépését a konferencián. Lavrov – aki a Nyugatot hibáztatta az ukrán válságért és úgy vélte, hogy az Egyesült Államok tevékenységét „megszállott” világuralmi törekvés jellemzi – beszédével „egy cseppet sem járult hozzá” a feszültség enyhítéséhez – mondta Steinmeier.

Oroszország csak Európával biztosíthat jó jövőt magának”

Hozzátette, hogy Európában csak Oroszországgal együttműködve lehet tartós biztonságot teremteni, de nem segít a helyzeten, ha ezt csak az egyik fél ismeri fel. Moszkvának továbbá azt is be kell látnia, hogy „Oroszország csak Európával együtt, és nem Európa ellen fordulva biztosíthat jó jövőt magának” – mondta a német külügyminiszter.
Hangsúlyozta, hogy a német kancellár és a francia elnök kijevi és moszkvai tárgyalásai után is még „nagyon távol vagyunk az ukrajnai konfliktus politikai rendezésétől”, ezért fontos megvizsgálni, hogy milyen eszközök állnak még rendelkezésre. Az ukrán hadsereg támogatása nyugati fegyverekkel nem célravezető eszköz, hiszen nemcsak „rendkívül veszélyes, hanem a kívánt eredménnyel ellentétes következményekhez vezethet” – mondta Steinmeier.

Csúcstalálkozó Minszkben

A francia elnöki hivatal bejelentette, hogy német–francia–ukrán–orosz csúcstalálkozót rendeznek szerdán Minszkben a négy ország vezetőinek részvételével a kelet-ukrajnai válság politikai rendezésére. A német kormányszóvivő vasárnap ugyanilyen tartalmú közleményt adott ki Berlinben. Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia, Petro Porosenko ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök hosszan egyeztetett délelőtt telefonon, s a kelet-ukrajnai válság átfogó rendezése keretében folytatták az intézkedéscsomag kidolgozását – olvasható a francia elnöki hivatal közleményében.
Ez a munka hétfőn Berlinben folytatódik abból a célból, hogy szerdán Minszkben egy a normandiaihoz hasonló csúcstalálkozóra kerülhessen sor, amelyen mind a négy ország vezetője részt vesz. A francia elnöki hivatal tájékoztatása szerint a berlini egyeztetésen magas rangú tisztviselők lesznek jelen, mivel a német kancellár hétfőn az Egyesült Államokban tesz látogatást.

Kísérletek a békére

Angela Merkel és Francois Hollande csütörtökön Kijevben az ukrán, pénteken pedig Moszkvában az orosz államfővel tárgyalt a fegyverszünet megteremtése érdekében. Az egyeztetéseket követően szombatra virradóra Moszkvában bejelentették, hogy átdolgozzák a tavaly szeptemberi minszki béketervet.
Az oroszbarát szakadárok üdvözölték a német kancellár és a francia elnök erőfeszítéseit, amelyek lehetséges eredményeivel kapcsolatban az ukrán elnök is derűlátóan nyilatkozott a müncheni biztonságpolitikai konferencia szombati napján. Angela Merkel ugyanott hangsúlyozta: továbbra is bizonytalan a vérontás megállítását célzó tárgyalások sikere. Hollande az utolsó esélyek egyikének nevezte a törekvéseiket. Putyin arról beszélt, hogy Oroszország nem készül senkivel sem háborúzni. Közben újabb egyeztetés zajlott, ezúttal Merkel, Joe Biden és Petro Porosenko között.
Magyarország továbbra is osztja a német álláspontot az ukrán válság kezelésének ügyében – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter még pénteken az MTI-nek a müncheni konferencia szünetében, hangsúlyozva, hogy nincs katonai megoldás a konfliktusra, és mielőbbi fegyvernyugvásra van szükség a válságövezetben. Magyarország változatlanul kitart a német kancellár, Angela Merkel és Orbán Viktor kormányfő hétfői találkozóján megfogalmazott álláspont mellett, miszerint az ukrán hadsereg támogatása fegyverszállításokkal nem lehet megoldás – tette hozzá.








Bill Gates is a világkormányt sürgeti 

Február 4, 2015 
Infowars.com - Idők jelei
A Microsoft alapító milliárdos Bill Gates a német Süddeutsche Zeutungnak nyilatkozva az iránti sajnálkozását fejezte ki, hogy az Egyesült Nemzetek nem volt képes megvalósítani a neki szánt feladatot, majd kifejtette, hogy "nagy szükség van" egy globális kormány felállítására. 

"Lehet gúnyolódni, de szomorú látni milyen módon vezetik a koppenhágai konferenciát, és miként buktak el azok, akik az ENSZ-hez hasonlóan viselkednek,"
idézi Bill Gates-et a 
Huffington Post.

Az interjú többi részében Gates kifejtette, hogy a bolygót sújtó bajok kezelésére "nagy szükség van" egy globális kormány felállítására.
"Vegyük például az Egyesült Nemzeteket, amit eredetileg a világ biztonságának megőrzése érdekében hoztak létre. Készen állunk a háborúra, mert mindenre felkészültük. Ott van a NATO, vannak alakulataink, terepjáróink és kiképeztük az embereinket. De mi van az járványokkal? Van annyi orvosunk, mint amennyi repülővel vagy sátorral rendelkezünk? És mi van a tudósokkal? Ha létezne egy világkormány, sokkal felkészültebbek lennénk."

Bill Gates legutóbb azzal került a címoldalakra, hogy bemutatta a harmadik világnak szánt készpénznélküli rendszer modelljét, ami szerinte megoldhatja a szegények pénzügyi gondjait, a valóságban azonban teljes hatalmat biztosítana az elitnek a programot bevezető országok monetáris rendszerei felett.

A programot ismertető 
propagandaoldal szerint a harmadik világ szegényeinek nem csupán az a baja, hogy szegények, hanem az is, hogy nem állnak rendelkezésükre a fejlett világra jellemző banki szolgáltatások, így "kénytelenek" a párna alá rejteni vagy háziállatokba fektetni megtakarításaikat, amihez így például egy orvosi vészhelyzet esetén nem férnek hozzá. 
 
A mobil bankolás átformálja a szegények életét - Bill és Melinda Gates Alapítvány (forrás: 
gatesnotes.com)

Annak ellenére, hogy a tömegmédia igazi szentnek állítja be Bill Gates-et, lévén, hogy számos nagy médiavállalatot
támogat anyagilag, elegendő egy pillantást vetni néhány általa indított "jótékonysági" projektre és rögtön tisztább képet kapunk az igazi indítékokról.

Az emberek tömeges 
megfigyelése érdekében az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatallal (NSA) együttműködő MicrosoftCorporation megalapítása mellett, befektetésein keresztül Bill Gates fontos szerepet játszik a globális egészség formálásában.

A Bill és Melinda Gates Alapítvány 
2012-es adóbevallásából kiderül, hogy az alapítvány komoly összegekkel finanszírozza a Coca-Cola, McDonalds, Burger King és KFC cégeket.

Jelentősnek mondható Gates-pénzadományban részesült vállalatok még a GEO Group Inc. nevű magánbörtön, a Dyncorp hadiipari beszállító, ami mellesleg komoly szerepet játszik az emberkereskedelemben, de megtalálható a listán szinte minden nagyobb olajtársaság is.

A Gates Alapítvány által finanszírozott másik jelentős terület az oltóanyagipar. A nyugati média természetesen itt is megpróbálja figyelmen kívül hagyni vagy kimagyarázni a számos szakértő által azonosított erkölcsi problémákat, mint például
India esetében, ahol több mint 47 500 gyerek bénult meg közvetlenül egy Gates oltáskampányt követően.

Tavaly az 
indiai legfelsőbb bíróság indított vizsgálatot, hogy kiderítse milyen szerepet játszott Bill Gates egy olyan klinikai tesztben, amelybe több fiatal lány is belehalt.

Gates számos egyéb, igencsak megkérdőjelezhető projektet támogat még, az új amerikai állami tantervtől, a geomódosításig, amely során toxikus anyagokat permeteznek az sztratoszférába a napsugarak leárnyékolására. (Lásd: 
Az atmoszféra kénkezelése)

Kemény kritikát kapott továbbá a világot génmódosított szeméttel elárasztani próbáló
Monsanto-ba fektetett milliókért is.

A valóságban a világkormány felállításának, illetve a törekvés támogatásának semmi köze nincs a világ szegényeinek megsegítéséhez. Egy ilyen rendszer a globális megfigyelést és hatalmat erősítené és azon korrupt emberek kezében konszolidálná, akik jelenleg is ennek megszerzésén fáradoznak.

Kapcsolódó:
   
Matolcsy rejtélyes világkormányról írt
   
A készülő világkormány
   
Bilderberg Van Rompuy közös globális kormányzást akar Oroszországgal
   
A Vatikán is Világkormányt és Világbankot akar?
   
Világkormány: bestia a neved!
   
"Pusztító és halálos" - Áll a bál a HPV-oltás miatt
   
ZEITGEIST Addendum
   
Nigel Farage: Tényleg világkormányt akarnak
   
Drábik János: A Bilderberg Csoport világállamot akar

Egy újabb CNBC-s adásban egy pénzügyi elemző nyiltan elmondja, hogy Amerika a központi bankárok egy csoportjának irányítása alatt áll, akik egy világkormány kiépítésén dolgoznak és ezt most már nyíltan fel is vállalják.... Vége az "összeesküvés elméletnek".
"Mindannyian a bankárokért vagyunk? Ez egy világkormány most már, egy világ ...a bankárok irányítanak...mi nem csak élünk és halunk azért, amit a bankárok tesznek?"
"a válasz a kérdésedre, mi mind abszolút a központi bankárok rabszolgái vagyunk." Inkább az van, amit a központi bankárok és az Elit akarnak, nem amit a közgazdasági alapfolyamatok diktálnának. Ez a beszélgetés is megmutatja, hogy mi felé tartunk az Elit mit épít a szemünk előtt. Ezt is csak azért közlik velünk, hogy elfogadjuk nincs más megoldás, az egy világkormány elekerülhetetlen.
Gideon Rauchman a Financial Times cikkvezetője 2008-ban elmondta, hogy minden a helyén van egy diktatórikus világkormányhoz, amit a technokrata elit vezetne és fel is szólította őket, hogy most van itt az idő, hogy beteljesítsék a világkormány tervét (now well on its way to completion) Láthatjuk, hogy nem szégyellik elmondani nekünk az igazságot most már nem is leplezik a médiában.
Herman Van Rompuy 2009-ben ugyan így Ő sem titkolta mire készülnek. Nyíltan világkormányt akar. "Világpolitikai Menedzsmentről beszélnek a Pápával karöltve.
Robert Zoellick a Világbank elnöke Bilderberges elitista a G20 meetingen szintén nyíltan beszélt a nemzetek szuverenitásának eltörléséről és egy világkormány valamint az egy-világpénz bevezetésére buzdított.
2000-ben Sirkka Hämäläinen az EKB főtisztviselője azt mondta: "Végtére szeretném viszontlátni Paul Volcker jövendölését és szerintem most képesek vagyunk és egy nap meg lesz az egy-világpénz. Talán Európa integrációja ugyan ezen az úton haladva más régiók összevonásával, egy lépés lehet előre a teljesen egységesített világ ideális állapota felé."
2010-ben Bázelban Jean-Claude Trichet: jön egy csoport a világkormány és a központi bankok érdekében. "a rendszer határozottan a világormány felé halad."
Rajtuk kívül még sokan mások is nyíltan felvállalták az "összeesküvés elméletekbe" illő terveket. Ban Ki-moon, a "környezetvédő" David De Mayer Rothschild, Al Gore 2009-ben globális kormányról és globális harmóniáról szövegelt; és ott van az ENSZ 2010-es tervezetében utalás a világkormányra, hogy felvegyék a harcot a "túlnépesedéssel",
Az infowars.como-on hosszabb a lista érdemes elolvasni, áttanulmányozni, utánanézni a témának, csak hogy tudd mi folyik körülötted és hogyan cseszi el az életünket néhány démonikus személy...azért mert hagytad, és hagyjuk a mai napig...én valami isteni közbeavatkozást tudnék elképzelni inkább, minthogy az ember felébredjen... de reménykedni tudom még, hogy nincs igazam.
Jobb félni mint megijedni - modják. 
infowars.com - Facebook: Aranykor hajnalán 


Matolcsy rejtélyes világkormányról írt



Amit a rejtélyes világkormány készülődő tagjai a nyugati és a keleti demokráciáról írnak, magyar szemmel is helytálló” – írja Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter legújabb tárcájában a Heti Válaszban. Matolcsy úgy érzi, a héten egy veszélyes és okos könyvet olvasott el. De mi az, amit a rejtélyes világkormány tagjai mondanak a keleti és nyugati demokráciáról?
Szerintük a nyugati „egy ember, egy szavazat” modell liberális demokráciája nem jobb Kína modern mandarin államánál, hiszen a teljesítmény számít, ebben pedig a Kelet jobb, mint a Nyugat. „Kínában érdemek, és nem választás nyomán választják ki a vezetőket” – méltatja ezt a rendszert, és megjegyzi: a 78 millió párttag egyre nagyobb része a középosztályt képviseli.
Amerikában sokan nem szavaznak, a politika erős üzleti lobbicsoportok, bankok és nagyvállalatok foglya. A kormány rövid távú érdekeket képvisel, a fogyasztói demokrácia miatt mindenki eladósodik, az adóssághegy és a költségvetési deficit fenntarthatatlanná válik, a kartellek megfojtják a versenyt, a korrupció lerombolja a bizalmat, nőnek az egyenlőtlenségek, idézi a miniszter Nicolas Berggruent és Nathan Gardelst Intelligent Governance for the 21st Century című könyvükből.



És hogy miért helytálló ez magyar szemmel? Matolcsy szerint nálunk is a kormányzati teljesítmény számít az állam értékelésénél. Szerinte ráadásul az a jó, ha a nemzetek külön utakon járnak, mert a világkormány csak a nagyok és erősek diktatúráját hozná, hogy eddig is mindig volt a történelemben.
A miniszter szerint az Európai Föderatív Államra sincs szükségünk, mert ez is csak elvenne a szabadságból, új diktatúrát hozna. Úgy látja, hogy az euró mai válsága jól mutatja, hogy közös identitás, nyelv és kultúra nélkül még közös pénz sem lehet, nem, hogy közös állam. Szerinte, ha ezen sikerülne is átjutni, akkor is elveszne Európa lényege: a szabadság. Ezzel pedig igazi előnyét is elvesztené, a kreativitást.
A miniszter a cikk végén azért lehűti az indulatokat. A világ ugyanis nem ebbe az irányba megy. A technológiákhoz való hozzáférés, az egyéni fogyasztókra és termelőkre épülő új gazdaság bővülő szabadságot kíván, nem új globális vagy regionális diktatúrákat.




Bilderberg Van Rompuy közös globális kormányzást akar Oroszországgal


Forrás: The New American
Miközben a keresztény és a poszt-keresztény világ a karácsonyi készülődéssel volt elfoglalva, egy fontos esemény zajlott le Brüsszelben szinte észrevétlenül. Az Európai Unió és Oroszország vezetői december 20-án és 21-én a 30. EU-orosz csúcson továbbhaladtak a konvergencia útján és a kölcsönös függőség kialakításában, aminek végcélja a politikai, gazdasági és társadalmi fúzió.
A csúcsot követő összegzésében Herman Van Rompuy, az Európai Bizottság elnöke, ismételten utalt a „globális kormányzás,” mint elsődleges cél irányába tett haladásra, ami mindig is a világkormány kódneve volt a globalista elit köreiben. Van Rompuy a következőket nyilatkozta:
Az EU és Oroszország közös erővel komolyan hozzájárulhat a globális kormányzás kialakításához és a regionális konfliktus megoldásához, a G8-ak és G20-ak közötti globális gazdasági kormányzás létrehozásához és számos nemzetközi és területi kérdéshez. Szeretnék gratulálni Putyin elnöknek a G20-ak elnöki tisztének átvételéhez.
Ahogy arról számtalanszor hírt adtunk, a „globális kormányzás” egy megtévesztő kifejezés, amit a politikai uralkodó osztály azért használ, mert megfoghatatlanabb és homályosabb, valamint kevésbé vészjósló, mint a „globális kormány” vagy „világkormány” szókapcsolatok, így használata kisebb politikai ellenállásba ütközik.
A „globális kormányzás” kifejezés a 90-es években jött divatba, „A Mi Globális Szomszédságunk” című publikáció 1995-ös megjelenését követően, ami az ENSZ által alapított Globális Kormányzás Bizottságról készült jelentés volt. A jelentés mindent megtett, hogy biztosítsa olvasóit, nincs okuk aggodalomra, mert a cél nem egy világkormány felállítása. A jelentésben ez állt:
A globális kormányzás nem jelent globális kormányt. Senkit ne tévesszen meg a két kifejezés hasonlósága. Nem azt javasoljuk, hogy egy világkormány felállítása felé kellene haladnunk.
Kofi Annan, ENSZ főtitkár ugyanezt a jelentéstani bűvészmutatványt és hamis garanciát alkalmazta az ENSZ New Yorki Millennium Csúcsán 2000-ben. „Mi a Népek: Avagy az ENSZ szerepe a XXI. században” című jelentésében, Annan „a globális kormányzás új formáinak, a globális gondnokság új moráljának” kialakítását, valamint „új szabványok és globális szabályok bevezetését szorgalmazta, az ENSZ-szel a globális törvényhozó szerepében.
Annan megpróbálta adresszálni az emberek nyilvánvaló aggodalmát ezekkel a globális átszervezésekkel kapcsolatban. „Mit értünk „kormányzás” alatt, amikor a kifejezést a nemzetközi világra alkalmazzuk?” – tette fel a kérdést. „Egyesek fejében a kifejezés hallatán még mindig egy „világkormány” képe jelenik meg. Egy központosított, bürokratikus szörny képe, ami sárba tiporja az emberek és nemzetállamok jogait.” Biztosította hallgatóit, hogy ezeknek az aggodalmaskodó „képzelgéseknek” nincs valóságalapja. „Semmi sem kevésbé kívánatos,” mint a világkormány, mondta Annan, kitartva amellett, hogy „a központosított hierarchia anakronizmusnak számít ebben a képlékeny, nagyon is dinamikus világban. Nem egyéb, mint a XIX. századi gondolkodásból ránk maradt elavult hozadék.”
Néhány hónappal a Millennium Csúcs és Kofi Annan beszéde előtt, 1999. február 26-án, Sir Shridath Ramphal, a Globális Kormányzás Bizottság társelnöke, a Bizottság Barcelonai gyűlésén nagyon is eltérő nézőpontról tett tanúbizonyságot:
Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy amikor „kormányzásról” és „demokráciáról” beszélünk, tovább kell látnunk az országokon belüli kormányzásnál és a nemzeteken belüli demokráciánál. A Globális Kormányzás és a Globális Nemzet felé kell tekintetnünk.
A Globális Nemzet, nagy „N-nel”, nem egyéb, mint egy világállam vagy világkormány. Összegző beszédébenRamphal a nemzetállamok megszűnésére is kitért:
Ahogy a nemzetállamok százada véget ér, a népek korábbi kormányainál sokkal magasabb szinten szerveződnek újjá … ők értik, hogy az igazságosság és a túlélés felé vezető út összekapcsolódik, és hogy az előttünk álló feladat nem egyéb, mint összhangba hozni az emberek érdekeit és erkölcsi indíttatásait.
A politikai elit számos tagja, akik korábban félresöpörték mások aggodalmait arra vonatkozóan, hogy a „globális kormányzás” csupán a „globális kormány” fedőneve, most tényként kezelik, hogy a kettő egy és ugyanaz. Jacques Attali, buzgó globalist, Nicolas Sarkozy, volt francia elnök szószólója, például a következőket mondta: „A globális kormányzás csupán egy szépítő kifejezés a globális kormányra.”
Van Rompuy – a Bilderbergek jelöltje
Jacques Attali maga is veterán Bilderberg tag, és ezzel vissza is kanyarodtunk Herman Van Rompuy-hoz, akit sokan már csak Bilderberg Van Rompuynak neveznek, mivel jelenlegi pozícióját a Bilderberg Csoport tevékenységének és befolyásának köszönheti. 2009. november 17-én a Guardian-ban megjelent „Ki beszél Európa nevében?” című cikkében Ian Taylor a következőket írta:
Van Rompuy egy kevesek által ismert, ám komoly hatalommal bíró brüsszeli személyiség, Etienne Davignon vicomte (aki az Európai Bizottság alelnöke volt 1980-ban) által elnökölt, zártkörű tanácskozáson találkozott Henry Kissingerrel. A vicomte jelenleg a Bilderberg Csoport, az árnyékba húzódó, szabadkőműves politikusokból és bankárokból álló szervezet elnöke. Tagjai rendszeresen összegyűlnek, hogy egymás között, a legnagyobb titokban vitassák meg a világ dolgait. Minden jel szerint Van Rompuy részben azért vett részt találkozójukon, hogy megpályázza az uniós állást, aminek legfontosabb funkciója, hogy az EU finanszírozásához szükséges új adórendszert bevezesse és véget vessen az állandó EU-s költségvetési csatáknak.
Jon Ronson, a Guardian egy másik újságírója, Lord Denis Healey-vel, a Bilderberg Csoport egyik alapítójával készített interjút 2001-ben, amiről a „Ki mozgatja a szálakat?” című cikkében olvashatunk. Habár Lord Healey váltig állította, hogy a csoport egyáltalán nem része semmilyen összeesküvésnek, mégis megerősítette, hogy egy világkormány megalakítása érdekében tevékenykednek. Ronson a következőket írta:
Denis Healey a következőképpen jellemezte a Bilderberg Csoport tagjait: „Habár túlzás lenne azt mondani, hogy mi a világkormány megalakításáért küzdünk, de mégsem lenne teljesen alaptalan állítás. Mi, a Bilderberg Csoportban úgy éreztük, hogy nem folytathatjuk a végtelenségig az egymással való harcot a semmiért, emberek halálát okozva és milliókat téve hajléktalanná. Ezért úgy éreztük, hogy egy egységes, az egész világot magába foglaló közösség kialakítása jó dolog lenne.”
A Bilderberg összehozza a politikusokat, nagyiparosokat, bankárokat és az újságírókat. A politikába olyan embereket is be kell vonni, akik nem politikusok. Komoly hangsúlyt fektetünk arra, hogy összehozzuk a felemelkedőben lévő fiatal politikusokat a bankárokkal és iparmágnásokkal, akik képesek bölcs tanácsokkal ellátni őket. Ez növeli annak esélyét, hogy értelmes globális irányelveket hozzunk létre.”
David Rockefeller, a Bilderberg konklávé veterán tagja, még ennél is egyértelműbben foglalkozott a csoport 1991-es gyűlésén mondott beszédében:
Hálásak vagyunk a Washington Postnak, a New York Times-nak, a Time Magazinnak, kitűnő kiadványaiknak és igazgatóiknak, akik részt vettek üléseinken és közel negyven éven át betartották ígéretüket, hogy a hallottakat bizalmasan kezelik. Lehetetlen lett volna megvalósítani világméretű tervünket, ha azokban az években a nyilvánossággal is meg kell küzdenünk. Ma azonban a világ sokkal kifinomultabb és készen áll arra, hogy a világkormány felé meneteljen. Az intellektuális elit és a központi banki vezetők nemzetek felett álló szuverenitása mindenképpen jobb, mint az elmúlt századok során gyakorolt nemzeti önirányítás.”
A fenti nyilatkozatot és sok egyéb hozzászólást a Bilderberg találkozókról francia titkos ügynökök szereztek meg, akiknek az volt a feladata, hogy megfigyeljék az összejövetelt, annak egyértelmű kihatása miatt a francia nemzeti érdekekre és biztonságra. Később a megszerzett információkat két francia kiadvány számára szivárogtatták ki. Hilaire du Berrier, a The New American szerkesztő munkatársa, megerősítette a jelentések hitelességét egy jóbaráton, a francia titkosszolgálat korábbi vezetőjén, Alexander de Marenches grófon és egyéb forrásokon keresztül és ezzel elsőként tette közzé az információkat angol nyelven a monacói HduB Report folyóirat 1991. szeptemberi számában, amit később a The New American is átvett. Az akkor sokak által badarságnak tartott és összeesküvés elméletként kezelt információkat a világban zajló események sorra igazoltak, majd maguk az események irányítói is egyre nyíltabban elismertek.

A Bilderberg hátulról akarja bekebelezni Oroszországot az oligarchákon keresztül semlegesítik Putyint és megakarják szerezni a természeti kincseit, hogy meg tudják alakítani a világkormányt, és így leigázva a világot kamatrabszolgává silányítanék az emberiséget.
Ne hagyjátok , hogy az emberiséget 90 % - ban kinyírják e büdös cionista zsidók . Két világégést már a nyakunkba sóztak , és csak a bankbetétjük nőt egyet sem likvidáltak háborús bűnösként. Ideje lenne megelőzésként előtte likvidálni őket.

A Vatikán is Világkormányt és Világbankot akar ?





Tudom, sokan észre sem vették, de a héten egy nagyon fontos 

és sokat mondó kijelentést tett maga a Pápa és a Vatikán a 

gazdasági válsággal és a kibontakozó tüntetésekkel 

kapcsolatban.





Na mi a fene? Csak nem kimutatja lassan a Vatikán is, melyik 

oldalon áll. Pont ott, ahol évszázadok óta. 
Az lenne a megoldás, hogy még tovább központosítjuk a 

már amúgy is teljesen korrupt, egy szűk kör kezében lévő

 bankrendszert és behúzzuk a Föld lakosságát egy 

Rotschild tulajdonú Világbank alá, hogy továbbra is ők

 hozzák meg a döntéseket az emberek és nemzetek feje 

felett ? 
Semmilyen problémát és pláne válságot nem lehet azon a

 szinten megoldani, ahol az létrejött. 

Pláne nem azok kezébe adni a megoldást, akik az egészet 

okozták és okozzák!

A világ amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye; nem lehet

 megváltoztatni gondolkodásunk megváltoztatása nélkül.”(Albert

 Einstein) "A problémákat nem lehet megoldani éppen azon a szinten,

 ahol létrehoztuk őket. A problémák kezelésére tudati váltásra,más

 nézőpontra van szükség. A problémákat gyakran nem megoldani,

 hanem meghaladni lehet."
És egy nagyon sokat mondó idézet, hogy tudjuk mit is 

akarnak ezek az erők:

Az alábbi sorok szerzője, Albert Pike (1809-1891). Amerikai 

(déli) tábornok, és ahogy a képből is kiderül 33-as fokozatú 

szabadkőműves, Illuminati vezető.

"A harmadik háborút oly módon kell elvégezni, hogy az iszlám

(mohamedán arab világ) és a politikai cionizmus (Izrael és

 csatlósai) kölcsönösen elpusztítsák egymást!"
"A szabadjára engedett nihilisták és 

ateisták segítségével olyan félelmetes társadalmi kataklizmát 

provokálunk, amely szörnyűségében meg fogja mutatni a 

nemzeteknek az abszolút ateizmus, a barbárság, és a 

legvéresebb felfordulás hatékonyságát. 

A polgárok ekkor mindenütt rákényszerülnek, hogy 

védelmezzék önmagukat a forradalmárok kisebbsége ellen, és

 meg fogják semmisíteni a civilizáció lerombolóit.
 
A többség, amelynek istenhívő szelleme ettől kezdve iránytű

 nélkül marad, kiábrándul a kereszténységből. 

Ezek a kiábrándult keresztények - vágyódva egy ideálért, de 

nem tudva hová forduljanak imádatukkal - el fogják fogadni 

az igazi fényt a tiszta luciferi doktrina egyetemes 

megnyilvánulásán keresztül, amely ekkor végre széles körben 

ismertté válik. 

Ez a megvilágosodás annak az általános mozgalomnak lesz az

eredménye, amely a kereszténység és az ateizmus 

lerombolását vagy elpusztítását fogja követni, amelyek 

egyidejűleg lesznek legyőzve és megsemmisítve.”






Egy idézet Albert Pike művéből:

"Lucifer, the Light-bearer! Strange and mysterious name to give

 to the Spirit of Darkness! Lucifer, the Son of the Morning! Is it 

he who bears the Light, and with its splendors intolerable, blinds 
feeble, sensual, or selfish souls? Doubt it not!" 


 p. 321, 19th Degree of Grand Pontiff; Red Emphasis added]
És egy nagyon sokat mondó idézet, hogy tudjuk mit is akarnak ezek az erők:
Az alábbi sorok szerzője, 
Albert Pike (1809-1891). Amerikai (déli) tábornok, és ahogy a képből is kiderül 33-as fokozatú szabadkőműves, Illuminati vezető.
"A harmadik háborút oly módon kell elvégezni, hogy az iszlám (mohamedán arab világ) és a politikai cionizmus (Izrael és csatlósai) kölcsönösen elpusztítsák egymást!"
"A szabadjára engedett nihilisták és ateisták segítségével olyan félelmetes társadalmi kataklizmát provokálunk, amely szörnyűségében meg fogja mutatni a nemzeteknek az abszolút ateizmus, a barbárság, és a legvéresebb felfordulás hatékonyságát. 
A polgárok ekkor mindenütt rákényszerülnek, hogy védelmezzék önmagukat a forradalmárok kisebbsége ellen, és meg fogják semmisíteni a civilizáció lerombolóit. 
A többség, amelynek istenhívő szelleme ettől kezdve iránytű nélkül marad, kiábrándul a kereszténységből. 
Ezek a kiábrándult keresztények - vágyódva egy ideálért, de nem tudva hová forduljanak imádatukkal - el fogják fogadni az igazi fényt a tiszta luciferi doktrina egyetemes megnyilvánulásán keresztül, amely ekkor végre széles körben ismertté válik. 
Ez a megvilágosodás annak az általános mozgalomnak lesz az eredménye, amely a kereszténység és az ateizmus lerombolását vagy elpusztítását fogja követni, amelyek egyidejűleg lesznek legyőzve és megsemmisítve.”

Bármily meglepő, de a szabadkőművesek legfelsőbb szintjének istene Lucifer, maga a Sátán. hozzá imádkoznak. Így már érthető mit keresnek a Bohém erdőben az USA elnökei és titkos társaságok tagjai egy olyan szertartáson, ahol emberáldozatot mutatnak be egy bagoly, Moloch előtt.
Egy idézet Albert Pike művéből: 
"Lucifer, the Light-bearer! Strange and mysterious name to give to the Spirit of Darkness! Lucifer, the Son of the Morning! Is it he who bears the Light, and with its splendors intolerable, blinds feeble, sensual, or selfish souls? Doubt it not!" [Albert Pike, Morals and Dogma of the Ancient and Accepted Scottish Rite of Freemasonry, p. 321, 19th Degree of Grand Pontiff; Red Emphasis added]
Bejegyezte: SBG Buddha dátum: 18:29 


Drábik János:

A Bilderberg Csoport világállamot akar


A Lisszaboni Szerződés, amely az Európai Unió alkotmányának szerepét tölti be, azt a célt szolgálta, hogy előkészítsék egy európai szuperállam létrehozását. Ehhez hozzátartozik egy uniós külügyminiszter is, aki koordinálja a tagállamok külpolitikáját. A terv része volt, hogy az Európai Unió venné át az ENSZ Biztonsági Tanácsá-ban az állandó tagságot Nagy-Britanniától. Cél volt még egy közös európai védelmi politika kidolgozása, vagy a NATO-n belül, vagy attól különállóan. Gondoltak európai szintű igazságszolgáltatási rendszer létrehozására is, kiegészítve közös menedékjogi és bevándorlási politikával. Célul tűzték ki, hogy az Európai Uniót felhatalmazzák a pénzügyi- és gazdaságpolitika koordinálására, valamint a munkavállalási feltételek közös szabályainak a megalkotására. Abból indultak ki, hogy az Európai Unió joga felülírja a tagállamok nemzeti jogszabályait, ezért ily módon az egyes nemzetállamok a központosított szövetségi kormányzatnak az autonóm provinciáivá válnának.
A Lisszaboni Szerződés létrehozta az Európai Unió Tanácsa elnökének a tisztségét. Az Európai Tanács elnöke Herman van Rompuy Belgium korábbi miniszterelnöke lett. 2009. november 12-én Etienne Davig-non, a Bilderberg Csoport elnöke összehívott egy rendkívüli tanácskozást, amelyen a szervezet legtekintélyesebb tagjai, köztük Henry Kissinger is részt vett. Ezen a tanácskozáson hallgatták meg Herman van Rompuyt és döntötték el, hogy alkalmas-e az Európai Unió elnöki tisztségének a betöltésére. Tárgyaltak az uniós szintű adók jövőbeni bevezetéséről, amelyekből a nemzetek feletti birodalmi struktúra költségeit kívánták a jövőben fedezni. Herman van Rompuy megköszönve a Bilderberg Csoport bizalmát és támogatását, a következőket mondta:
Rendkívül nehéz időket élünk: a pénzügyi válság és drámai hatása a foglalkoztatásra és a költségvetésekre, továbbá a klímaválság az emberiség túlélését fenyegeti. Erre az időszakra rányomja bélyegét az aggodalom, a bizonytalanság és a bizalom hiánya. Az országokon belüli és kívüli együttműködéssel azonban mégis leküzdhetjük ezeket a nehézségeket. A 2009-es esztendő a G20-ak létrehozásával való globális-kormányzás első éve pénzügyi világválság kellős közepén; a koppenhágai klímakonferencia egy másik lépés Bolygónk globális menedzselése irányába."
drabik_utolso_cikkehez_bilderberg_g20.jpg
A 2011. június 9. és 11. között a svájci St. Moritzban megtartott Bilderberg Tanácskozá-son az egyik - talán a legfontosabb - téma az volt, hogy a Bilderberg Csoport tagjai miként tarthatják egyben a pénzügyi világválság által recsegő-ropogó euró-zónát. St. Moritz-ban heves vita folyt a görög helyzetről, amely a tanácskozás idején az egyik legégetőbb probléma volt. Már világos volt, hogy újabb adósság-átütemezésre és adósság-elengedésre, valamint egyéb mentőcsomagokra van szükség. Számolni kell továbbá a társadalmi feszültség kiéleződésével, utcai lázadásokkal, a görög gazdaság összeomlásával, és azzal a lehetőséggel is, hogy athéni kormánynak ki kell lépnie az euró-zónából. A görög problémához csatlakozott az ír válság és az egész globális pénzügyi rendszer megingása.
Ezeken a Bilderberg vitákon aktívan vett részt az Európai Tanács első elnöke, Herman van Rompuy is. Társaságában voltak az Euróapi Unió olyan kulcsfontosságú tisztségviselői is, mint Joaquín Almunia, az Európa Bizottság alelnöke, továbbá Rompuy hivatali stábjának vezetője, Frans van Daele és Neelie Kroes, az Európai Bizottság másik alelnöke. Jelen volt még az Európai Központi Bank azóta már távozott elnöke, Jean-Claude Trichet is. Érdemes azokról is szólni, akik ugyan részt vettek ennek a nagyhatalmú, ámbár senki által meg nem választott testületnek a tanácskozásán, de nevüket elhallgatták. Közéjük tartozott Anders Rasmussen, a NATO főtitkára, Jose Luis Zapatero, spanyol kormányfő, Angela Merkel, német kancellár, Bill Gates, a Bill és Melinda Gates Alapítvány elnöke, a Microsoft korábbi irányítója, valamint a vele névrokonságban álló Robert Gates, az Egyesült Államok távozóban lévő védelmi minisztere. Ezeknek a „nem hivatalos" vendégeknek a részvételéről a kerítéseknél leselkedő oknyomozó és tényfeltáró újságírók kitartó erőfeszítései nyomán szerezhetünk csak tudomást.
A Bilderberg Csoport senki által meg nem választott és politikai felelősséggel nem tartozó tagjai behatóan megvitatták azt a kérdést, hogy az Európai Uniónak miért van szüksége hatáskörének és hatalmának a nagyarányú növekedésére, amit angolul „massive power grab"-nek (a hatalom erőteljes megragadásának) neveztek. Erre azért van szükség, mert Európának és ténylegesen az egész világnak mély gazdasági válsággal kell szembenéznie. A hatalom további nagyarányú növelése nélkül az euró-zóna és valójában az egész Európai Unió összeomolhat. Ezt a Bilderbergek St. Moritz-ban a leghatározottabban ellenezték, mivel a Bilderberg tanácskozások 57 éves történelme során a céljuk egy nemzetek feletti birodalmi állam létrehozása volt. Ennek lényege az, hogy az Európai Unió, mint központosított szövetségi állam, egyedül kormányozhassa magát, és az Unióhoz tartozó országokat. A bilderbergek mindig is arra törekedtek, hogy a brüsszeli bürokráciának lehetősége legyen megbünteti azokat a tagállamokat, amelyek nem követik engedelmesen az általuk előírt szabályokat. St. Moritzban az egyik bilderberger ezt így fogalmazta meg: „Következetesen megvalósítunk egy tényleges gazdasági kormányzást."
Az Európai Központi Bank azóta már távozott elnöke, Trichet, még a St. Moritz-i összejövetelt megelőzően kijelentette: „A tagállamok kormányainak tervbe kell venniük a 17 államból álló euró-zóna számára közös pénzügyminisztérium felállítását. Mivel ennek az államcsoportnak meg kell küzdenie, az euró-zóna egészét érintő szuverénadósság-válság leküzdésével."
Trichet hozzátette: „Talán túl merész lenne egy olyan gazdasági térségben, amelynek egységes piaca, egységes valutája, egységes központi bankja van, tervbe venni egy közös európai uniós pénzügyminisztériumot?"
A Bilderberg tanácskozáson egyetértettek Trichet további elgondolásaival is, amely szerint az Európai Uniónak vétójoggal kell rendelkeznie minden tagállam költségvetését illetően, különösen olyan tagállamok esetében, amelyek veszélyesen kilépnek a sorból, és túlságosan önállósítanák magukat. Ennek érdekében - Trichet szerint - a Lisszaboni Szerződést is meg kellene változtatni. Ez a változtatás felölelné a fiskális politika és a versenyképességre vonatkozó döntéshozatal központosított felügyeletét. Ily módon az Európai Unió szintjén is integrált pénzügyi szektor jönne létre, amely egységesítené a pénzügyi szolgáltatásokat, és a nemzetközi pénzügyi intézményeknél, pedig, egységesen képviselné az Európai Uniót.
Ez egybecseng azzal, amit még 2010-ben mondott Yves Leterme belga miniszterelnök Európa gazdasági kormányáról. Ennek az a lényege, hogy eljött az idő egy erős gazdasági kormányzat bevezetésére. Ennek keretében létrejönne az Európai Adósságkezelő Hivatal (European Debt Agency), vagy egy hozzá hasonló intézmény. Ez a hivatal elősegítené Európa pénzügyi stabilitását, és az Európai Unió föderációvá való átalakítását. Egy ilyen változás logikusan következik abból, hogy az euró-zónában már közös valuta van.
Yves Leterme elődje az a Herman van Rompuy volt, aki a Bliderberg tanácskozáson már az Európai Unió elnökeként szorgalmazta a föderális szintű gazdasági kormányzást, és az egy-központból irányított globális kormányzást. A globális hatalmi elit gazdasági kormányzásra vonatkozó elképzeléseinek a megvalósítása csak úgy lehetséges, ha Franciaország és Németország azt erőteljesen támogatja. Ez is az oka lehetett annak, hogy Angela Merkel kancellár is részt vett St. Moritzban a Bilderberg tanácskozáson.
Franciaország elsősorban azt szeretné, ha maga az Európa Tanács, amely a tagállamok állam- és kormányfőiből áll, alakulna át unió gazdasági kormányává. Mivel kezdetben csak az euró-zónához tartozó országok lennének a tagjai, így ezt a tervet Christine Lagarde, az IMF jelenlegi elnöke, aki ezt megelőzően francia pénzügyminiszter volt, a „16 plusz" projektnek nevezte. A Bilderberg tanácskozáson német részről azt szorgalmazták, hogy az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (European Financial Stability Facility, EFSF), amely tulajdonképpen egy ideiglenes pénzügyi uniós mentőcsomag, alakuljon át egy Európai Stabilitási Mecha-nizmussá, ESM-mé 2013-ban. Ez utóbbi abban különbözik a jelenlegitől, hogy nem átmeneti, hanem végleges intézmény lenne, és a pénzügyi nehézségekkel küszködő tagállamokat szigorú takarékossági intézkedések meghozatalára kényszeríthetné cserébe az általa nyújtott pénzügyi támogatásokért.
Mario Draghi, az Európai Központi Bank új elnöke, aki korábban a Bank of Italy élén állt, és a nagyhatalmú bázeli bank, a Bank for Inernational Settlements, a BIS irányító testületének is tagja, évek óta valamennyi Bilderberg tanácskozáson részt vett. A görög válság kapcsán Draghi azt hangoztatta, hogy az euró-zónában az eddiginél sokkal erősebb gazdasági kormányzásra van szükség, koordinált strukturális reformokkal és megerősített pénzügyi fegyelemmel. A Bilderberg Csoport tehát közös európai gazdasági kormányzást akar, és ezért az elkövetkező években számítani kell egy ilyen lényeges intézményi átalakulásra az Európai Unióban.

Kína és a Bilderberg Csoport

Kína már évek óta az egyik legfontosabb téma a Bilderberg tanácskozásokon. A St. Moritz-i tanácskozáson megvitatták Kína és Pakisztán egyre szorosabb együttműködését annak kapcsán, hogy az afganisztáni háború egyre inkább átterjed Pakisztánra. Kína azonban fontos szereplővé vált Afrikában is és ez kihívást jelent a nyugat - a Világbankon és a Nemzetközi Valutaalapon keresztül gyakorolt - eddig sértetlen pénzügyi egyeduralmára a kontinens felett. Tény, hogy Kína vált az Egyesült Államok legnagyobb gazdasági versenytársává, és az IMF szerint 2016-ban Kína már túlszárnyalja az Egyesült Államok gazdaságát. A Bilderberg tanácskozáson nemcsak a pénzügyi és gazdasági szempontokat vitatták meg, de azt is, hogy ez nagyarányú geopolitikai változást okoz a világ politikai és katonai viszonyaiban is. St. Moritzban azonban a Bilderberg tanácskozások történelmében először két kínai meghívott is részt vett. Az egyik Huang Yiping, a Pekingi Egyetem gazdasági professzora, a másik pedig Fu Ying, Kína külügyminiszter-helyettese volt. A Bilderberg tanácskozás eddig elsősorban az euró-atlanti térség hatalmi elitjének az összejövetele volt. Amikor David Rockefeller és Zbigniew Brzezinski 1972-ben javasolta Japán meghívását is, akkor ezt Csoport európai tagjai elutasították. Ennek nyomán jött létre a Trilateral Commission (Háromoldalú Bizottság) 1973-ban, hogy integrálja Nyugat-Európa, Észak-Amerika és Japán hatalmi elitjének együttműködését.
A Trilaterális Bizottság japán szekciója később átalakult Pacific Asian Grouppá (Csendes Óceáni Ázsiai Csoporttá), amelyben már Japán mellett megtalálható Dél-Korea, Ausztrália, Új-Zéland, Indoné-zia, Malajzia, a Fülöp-szigetek, Szingapúr és Thaiföld is. A Bilderberg Csoport kezdeményezésére 2009-ben a G20-aknak nevezett államok szervezetét felhatalmazták a globális gazdasági válság menedzselésére. Ez csak Kína és India közreműködésével lehetséges. Ily módon vált a G20-ak csoportja a globális gazdasági kormányzás elsődleges megvalósítójává. Ugyanebben az évben jelentette ki az Európai Unió újonnan választott elnöke, Herman van Rompuy, hogy 2009 a globális kormányzás első éve.
2009-ben Kínát és Indiát hivatalosan is felvették a Trilaterális Bizottságba. Ez jelzi India, de különösen Kína fokozott részvételét a világot érintő döntéshozatalban. A Bilderberg tanácskozáson való részvétel egyik célja az volt, hogy ne idegenítsék el Kínát a már eddig létrejött globális intézményektől, a mögöttük álló ideológiáktól, a globális hatalomgyakorlás rendszerétől. Az elérendő cél pont az ellenkező, vagyis teljes mértékben szeretnék ebbe a rendszerbe bevonni Kínát. A globális elit törekvéseit leginkább a Bilderberg Csoport képviseli. A Bilderbergek nem fogadják el, hogy a jelenlegi pénzuralmi világrend, amely Amerika birodalmának látszik, de amelyben Amerika valójában csak az igazi hatalom gyakorlójának - a Pénzimpériumnak - az izomzata, összeomoljon, és egy új világrend lépjen a helyébe.
A Bilderberg Csoport rendezetten akarja irányítani az amerikai hegemónia átalakítását egy teljesen új rendszerré, az egy-központból irányított globális kormányzat rendszerévé. Mindezt nem lehet Kína részvétele nélkül megvalósítani. A Bilderbergek szilárdan elkötelezték magukat a globális kormányzat megvalósítására, és ezért szinte természetesnek tekinthetjük, hogy 2011-ben már Kína is érdemben képviseltette magát St. Moritzban.
Denis Healey brit munkáspárti politikus, aki több ízben is betöltött kormányzati tisztségeket, 30 éve tagja a Bilderberg Csoport politikai irányító bizottságának (a Steering Committee-nak). Ő mondta el 2001. március 10-én a Guardian munkatársának, hogy túlzás ugyan azt állítani, hogy egységes világkormány létrehozására törekszünk, de ez mégsem teljesen alaptalan. Sokan közülünk a Bilderberg Csoportban úgy érzik, hogy örökké harcolhatunk egymás ellen semmiért, megölve az embereket, és otthontalanná téve milliókat. Ezért érezzük úgy, hogy egy egységes világközösség létrehozása kedvező fejlemény lenne. A Bilderberg Csoport tevékenysége az egyik módja annak, hogy összehozzunk politikusokat, a gazdasági vezetőket, a pénzügyi befektetőket és az újságírókat. A politikában olyanoknak is részt kell venniük, akik nem politikusok. Tudatosan törekszünk fiatalabb politikusok bevonására, akik előtt karrier áll, hogy összehozzuk őket a pénzügyi és az ipari szektor vezetőivel, akik bölcs tanácsokkal látják el őket. Mindez megnöveli egy érzékeny globális politika sikerességének az esélyeit.
A brit Observer című hetilap korábbi főszerkesztője, Will Hutton többször is részt vett a Bilderberg Csoport tanácskozásain. Ő volt az, aki e csoport tagjait a ‘globalizáció főpapjainak' nevezte azért, mert azok a személyek, akik ebben a hatalmi hálózatban részt vesznek, döntő módon befolyásolják azt, ahogyan a világ egésze működik. Hutton szerint az a mód, ahogy a csoport politizál, lehetővé teszi a „nemzetközi józanész" politikájának az érvényesítését. A már hivatkozott Etienne Davignon véleménye szerint a Bilderberg Csoport tagjai nem alkotnak globális uralkodó osztályt, egyszerűen azért, mert ilyen globális uralkodó osztály nem létezik. Davignon szerint mindössze arról van szó, hogy rendszeresen eszmét cserélnek olyan emberek, akik abban érdekeltek, hogy egy közös cél érdekében befolyásolják az emberiséget.
Az, ahogy a Bilderberg Csoport távol tartja magát a nyilvánosságtól, s minden érdemi információt megtagad a működéséről - e sorok írója szerint - rossz fénybe állítja azt a módot, ahogy a világ-elit a konszenzus kialakítására törekszik saját közösségén belül. A nagy titkolódzás ellenére is ma már nyilvánvaló tény, hogy a Bilderberg Csoport az egy-központból irányított világrend híve, és egy globális kormányt szeretne létrehozni. A Bilderberg Csoport számára minden pénzügyi összeomlás és gazdasági világválság kiváló alkalom arra, hogy saját világstratégiáját megvalósítsa. Egy globális káoszból sikeresen emelkedhet ki egy teljesen új globális világrendszer. Szemtanúi vagyunk, hogy a görög pénzügyi és gazdasági válságból miként emelkedett ki egy olyan stratégia, amely az Európai Unió gazdasági kormányzatát kívánja átültetni a gyakorlatba.
A világ-elit tagjai számára közhelynek számít, hogy a válság olyan alkalom, amit nem szabad elszalasztani. A Nemzetközi Valutaalap korábbi igazgatója, Dominque Strauss-Kahn (akinek nőügyei miatt kellett lemondania) már 2010 májusában sürgette egy új világpénz kibocsátását és egy globális központi bank felállítását, amelynek mint világszintű kormányzati intézménynek széles körű monetáris hatásköre lenne. Egyébként klasszikus szabadkőműves jelmondat az, hogy „káoszból születik a rend". A szabadkőművesség pedig, ahogy azt Stephen Knight bebizonyította Brotherhood című könyvében, a világ hatalmi-elitjének a hálózatához tartozó nagy múlttal rendelkező tekintélyes szervezetnek tekinthetjük.
2009 áprilisában döntött úgy a G20-ak csúcstalálkozója, hogy megkezdik egy új globális valuta bevezetését, amely új világpénzként és tartalék-valutaként a gyengélkedő amerikai dollár helyébe lépne. Ekkor az volt az elképzelés, hogy a már létező SDR-t (Special Drawing Rights) újraaktivizálják, és világpénzként helyreállítják vele a pénzrendszer likviditását. Az SDR olyan szintetikus papírpénz, amelyet a Nemzetközi Valutaalap bocsátott ki. A G20-ak mindössze annyit tettek, hogy felhatalmazták az IMF-t egy olyan világméretű likviditásbővítésre, amelyet végül is az amerikai Federal Reserve hajtott végre több lépésben, meghirdetve a „quantitative easing" politikáját. A Nemzetközi Valutaalap, amely nem áll semmilyen szuverén hatalom ellenőrzése alatt, valódi nemzetközi pénzügyi hatóssággá alakulhatott volna át. Globális bankként egyformán szolgálhatta volna valamennyi állam pénzügyi kormányzatát. Az IMF lehetőséget kapott volna arra, hogy maga bocsássa ki saját pénzét, és abból hiteleket nyújthasson világszinten a pénzpiacoknak. Átvette volna tehát az amerikai Federal Reserve és a többi nagy központi bank funkcióját.
Miközben az IMF mindent megtett, hogy az új világvaluta minél előbb bevezetésre kerüljön az ő irányításával, aközben a bázeli Bank for International Settlements, BIS (Nemzetközi Fizetések Bankja) továbbra is megmaradt a központi bankok központi bankjának az egész világon. Ez azt jelenti, hogy a BIS ma is az igazi pénzügyi hatalom irányítója az egy-központból irányított új világrend korszakában. Az IMF ezzel tisztában volt, amit az is bizonyít, amit saját lapjában, a Finance and Developement-ben, 2009-ben publikált:
A Nemzetközi Fizetések Bankját 1930-ban hozták létre. Ez a globális kormányzati berendezkedés koordinációjának a legrégibb és leghatékonyabb központja."
Trichet pedig 2010 áprilisában az amerikai Külkapcsolatok Tanácsának (Council on Foreign Relations, CFR) a találkozóján az egy-központból irányított világkormányzással kapcsolatban három példát említett. Az első az, hogy létrejött a G20-ak csoportja, mint a világszintű gazdasági kormányzás elsődleges fóruma miniszterek, kormányelnökök és államfők szintjén. Másodikként említést tett arról, hogy intézményesült a központi bankok elnökeinek és kormányzóinak a rendszeresen megtartott világgazdasági tanácskozása. Ezeket a BIS irányítja, mint az az elsődleges pénzhatalmi központ, amely irányítja a központi bankok világszintű kooperációját. Harmadikként pedig a Financial Stability Boardot említette, amely a feltörekvő piacgazdaságok valamennyi szereplőjét tömöríti. Trichet szerint a globális kormányzás lényege a világ pénzügyi rendszerének a rugalmassá és hatékonnyá tétele.
Az új világrend és a világkormány bevezetésével kapcsolatosan érdemes idézni a Bilderberg Csoport egyik legtekintélyesebb és ma is aktív tagjának, a 96 éves David Rockefellernek még az 1991-es Bilderberg tanácskozáson elmondott szavait:
Hálásak vagyunk a Washington Postnak, a New York Timesnak, a Time magazinnak és más nagy publikációknak, akiknek az igazgatói részt vettek tanácskozásainkon, és csaknem 40 éven át tiszteletben tartották a diszkrécióra tett ígéretüket. Lehetetlen lett volna számunkra kidolgozni a világra vonatkozó tervünket, ha a nyilvánosság nyomása alá kerültünk volna ezekben az években. A világ ma azonban sokkal kifinomultabb, és sokkal inkább hajlandó egy világkormányzat irányába menetelni. Az intellektuális elitnek és a világ bankárainak az államok feletti szuverenitása kétségtelenül előnyösebb, mint a nemzeti önrendelkezés, amely az elmúlt évszázadokban a gyakorlat volt."
Mindezt el is fogadhatnánk, ha a világ-elit a római jog szerinti 'bonus et diligens paterfamilias' módjára, vagyis a jó gazda gondosságával irányítaná az emberiséget. Bogár László szerint a világot irányító szuperstruktúra ámokfutóvá vált. Hatalma úgy terjed, mint a rákbetegség. Ahogyan a rákos burjánzással, úgy vele sem lehet közölni, hogy az általa elpusztított civilizáció összeomlásával neki magának is vége lesz.
Ha mégis lehetne ehhez a magasságokban trónoló világ-elithez kérdéseket intézni, akkor Bogár László szerint az emberiség elvileg három választ kaphatna. Az egyik az, hogy „hogyne tudnám, hogy elpusztulok, ha már elpusztítottam a világot, de addig is átélhetem azt a mámorító érzést, hogy azt csinálok, amit akarok, zabálok belőled, és ürítek is beléd mértéktelenül, ám te szerencsétlen lúzer emberiség ezt úgysem értheted".
Bogár László szerint a második válasz az lenne, hogy „Tudom, hogy utam a semmibe visz, és szeretném is megállítani saját magam, de művem felett már én is elvesztettem az ellenőrzést, így a világ most már tehetetlenségi pályán halad az általam felidézett végzete felé."
És végül válaszolhatná Bogár László szerint ez a világ-elit azt is, hogy „Jó, egyezzünk ki a döntetlenben, és akkor ámokfutó parazita helyett megpróbálok bölcs élősködő lenni, aki mindig visszahagy annyi erőforrást a világnak, amiből az a számára hosszú távú, kényelmes kifoszthatóság állapotába tudja magát rendszeresen visszahozni."

Azért idéztünk Bogár Lászlónak 2011. november 29-én megjelent írásából, mert egyetértünk azzal a véleményével, hogy az emberi civilizáció kritikus elágazási ponthoz érkezett. Ha nem akar elpusztulni, akkor nevén kell neveznie a dolgokat, és frontálisan szembesülve, nyíltan kérdőre kell vonnia a világ tényleges urait. Ez lenne a valódi politikai korrektség. Sok mindent kell tisztelnünk, de a legkorrektebb magatartás, ha legjobban az igaz tényeket tiszteljük.






Özönlenek a koszovói menekültek Magyarországra 

2015.02.08. 08:40 MTI - 
Erdély.ma

A leesett hó és a hidegebbre fordult időjárás ellenére tömegével érkeztek szombaton délelőtt is a határsértők a Csongrád megyei Homokhátságra. A szerb határ menti Mórahalmot és Ásotthalmot összekötő úton öt-tízfős csoportokban gyalogoltak az emberek a településközpontok felé. 
 
Fotó: Kelemen Zoltán Gergely (MTI)

A zöldhatárt átlépők nagyjából fele fiatal férfi volt, többségük egyetlen kisebb hátizsákot vitt, de akadtak olyanok is, akik mindenféle csomag nélkül, zsebre tett kézzel rótták az utat. A másik részük családos, gyakran csecsemővel vagy óvodáskorú gyermekekkel érkeztek, az utóbbiak az apjuk nyakában ülve utaztak. A legtöbben abból az irányból érkeztek magyar területre, ahol a Szabadka-Horgos autópálya néhány száz méterre megközelíti a határt. A szerencsésebbek csupán néhány kilométert gyalogoltak, amíg a határrendész járőrök megtalálták őket.

Bár Ásotthalomról a délelőtt első felében már több busznyi határsértőt a Szegedi Határrendészeti Kirendeltségre szállítottak a rendőrök, dél körül már újra több tucatnyian várakoztak a falu határában rakott tüzeknél melegedve. A rendőrök először a kisgyerekeket és a nőket vitték biztonságos helyre, de határsértők folyamatosan jöttek a településre, majd amikor a buszok elindultak Szeged felé többször meg kellett állniuk, mert újabb csoportok bukkantak föl a földutakon.

Az illegális bevándorlás január első felétől erősödött föl rendkívüli módon a magyar Országos Rendőr-főkapitányság által nyilvánosságra hozott grafikon szerint. Míg újév napján 118, január 2-án pedig 134 határsértőt fogtak el, január 30-án ez a szám meghaladta az 1400-at. Pénteken pedig több mint ezerkétszáz határsértőt tartóztattak föl Csongrád megye déli részén. A határsértők közül 1233 koszovói, 6 szír, 14 pakisztáni és 16 afgán állampolgárnak vallotta magát. A legnagyobb csoportot szombaton este fél hatkor fogták el Ásotthalom külterületén, ott 153 koszovói állampolgár lépte át illegálisan a zöld határt. A határsértők menedékkérelmet nyújtottak be, ügyükben a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal jár el.

Nemrégiben Győrben több mint 200, szombaton pedig a budapesti Keleti pályaudvaron több mint 130 koszovói menekülttel szemben kellet intézkedniük a rendőröknek, mert a koszovóiak nem rendelkeztek sem érvényes papírokkal, sem menetjeggyel.

Kapcsolódó:
   
Mintha egy szürreális filmben lennénk
   
Rogán: Nem indokolt a gazdasági menekültek beáramlása
   
A taxisblokád újratöltésével akarja kirobbantani a világkormány a magyarországi színes forradalmat? 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése