2015. február 7., szombat

Álmodik a nyomor




Álmodik a nyomor




Újabb jogi alapnorma került felülírásra a devizahiteles ügyben 


2015. február 01., 08:54 Privátbankár

Jogi szakértők szerint veszélyes határ átlépését szentesítette az Alkotmánybíróság, amikor alkotmányosnak mondta ki, hogy korábbi jogerős döntéseket is felülírhat az elszámolási törvény. A gondot az okozza, hogy ez a megoldás - az Ab döntési folyamatának ismeretében - precedenssé válhat. 

Komoly jogérvényesítési problémákhoz vezethet az Alkotmánybíróság (Ab) e heti, a devizahitelek elszámolásával kapcsolatos 2014. évi XXXVIII. törvény kapcsán kimondott döntése. Mint ismert az ügyben eljáró bírák fordultak több kérdéssel az Ab-hoz, amelyek egyrészt vitatták, hogy az állam lehet-e peres fél (alperes) egy olyan ügyletben, ahol a pénzügyi intézmény és az állam között még közvetve sem áll fenn olyan polgári jogi jogviszony, amelynek alapján az állam alperes lehessen. Ugyancsak érkezett beadvány, amely szerint sérül a tisztességes eljárás elve azzal, hogy 30 nap alatt kell döntenie a bíróságnak. Az Ab ezeket az érveket azzal utasítja el: az állam részvételét a "rendkívüli körülmények" miatt tartja alkotmányosnak, megjegyezve ugyanakkor, hogy a problémát közérdekű keresettel kellett volna kezelni - igaz, ebben az esetben az állam lett volna a felperes, s neki kellett volna bizonyítania, hogy a bankok tisztességtelenül jártak el. Míg a törvényi megoldás ennek a fo rdított formája: az állam (közérdeket képviselő) alperesként vesz részt az eljárásban, ám így a bizonyítási teher a törvényben megfogalmazott tisztességtelenségi vélelemmel szemben a bankokat terheli. Ami pedig a tisztességes eljáráshoz való jogot illeti, az Ab szerint a devizahiteles törvény sem zárja ki azt, hogy a bíró szakértőt rendeljen ki, illetve tanút hallgasson meg.

A legnagyobb problémát jogi szakértők szerint az okozza, hogy a törvény korábban született jogerős ítéleteket ír felül - amelyek kimondták, hogy a konkrét szerződés nem tartalmazott tisztességtelen feltételeket - kimondva, hogy a bankoknak ezekkel - a pervesztes - ügyfelekkel is el kell számolniuk. Döntésében maga az Ab is idézi saját korábbi határozatát, amely szerint jogerős ítéleteket nem lehet alkotmányosan megváltoztatni.

Ugyanakkor a taláros testület szerint annak okán, hogy a törvény az elbírált jogviszonyokat "mintegy újraértékeli", lényegesen kisebb érdeksérelmet okoz a bankoknak, mint a pervesztes adósoknak okozott volna, ha kimaradnak az elszámolásból - szól az érvelés. A jogerő áttörése ebben az esetben az Ab szerint alkotmányos, az ugyanis azt a célt szolgálja, hogy a múltban pereskedő adós ne kerüljön hátrányosabb helyzetbe, mint az a fogyasztó, aki nem indított pert a bankkal szemben. Az Ab szerint a jogbiztonság nem sérült, sőt az "rendítette volna meg, ha a tisztességtelenség - akár a jogerőre hivatkozással - következmények nélkül maradt volna".

A gondot az jelenti, hogy az Ab ezáltal alkotmányosnak mondta ki azt, hogy a törvényhozó hatalom lényegében a független bíróságok döntéseit is felülírhatja, vagyis kvázi ellenőrzése alá vonta. Arra, hogy törvény felülírjon korábbi ítéleteket, legfeljebb akkor kerülhet sor, ha a múltban valakit jogerősen elítéltek volna egy olyan cselekmény elkövetéséért, amely ma már nem számít bűncselekménynek. Ezt a határt lépte át a törvény és ezt szentesítette a lépést alkotmányosnak kimondva az Ab.

Az adott esetben nem ilyen döntések születtek. Ugyanúgy megsemmisítette a törvény azon ítéletek következményeit, ahol nem generálisan - miként az elszámolási törvény fogalmaz -, hanem valóban egyedi ügyeket vizsgálva hozott a bíróság elutasító döntést azzal kapcsolatban, hogy a szerződéskötés konkrét körülményei kizárták a tisztességtelenség megállapítását. Ennél is érdekesebb, hogy a törvény azokat a jogerős ítéleteket is felülírja, ahol a peres felek a bíróság által jóváhagyott egyezséget kötöttek és elszámoltak egymással.

Megjegyzés: Ez Viktor Magyarországa! Itt mindennek az ellenkezője igaz! Itt a magyar lét a legutolsó szempont. Mindez következmények nélkül, sőt birkasereg ov(ul)ációja mellett... 



Eltűnnek a devizahitelek a pénzügyi rendszerből 



"Van válámi, de ném áz igazi" /Rajkin/
A végrehajtási eljárások, a kilakoltatások és a kvóta rendszer önkéntes banki fenntartása valós segítség, hogy úgy ne mondjuk kötelezettsége a kormánynak. Ám az, hogy az MNB iránymutatása szerinti elszámolás is uzsoraelszámolás, a forintosítás pedig a banki uzsora legalizálása az bizony több mint barátságtalan kormányzati és törvényhozási lépés. A devizaalapú kölcsönügyeleteket azért kell "kivezetni" mert az elmúlt időszak bankfelügyeletei beengedték, mellyel a magyar állam súlyos károkat okozott a lakosság érintett részének, az 1,3 millió kölcsönügylet érintettjének. A magyar állam, a bankszövetséggel egyetértésben mintegy 6,5 ezer millió forintösszegnek megfelelő uzsorát kíván letolni a devizaadósok torkán.

A FIDESZ kormányzatok az eddigiekben szinte kivétel nélkül DISZKRIMINATÍV intézkedéseket hoztak, mind az árfolyamrögzítés, végtörlesztés, árfolyamgát, Eszközkezelő életre hívása és működése és most az elszámolási és forintosítási törvénynek nevezett, magyarul banki uzsoratörvény megalkotásakor és bevezetésével. Ezek a jogi intézkedések egész bizonyosan nem állják ki az EU Emberi Jogi Bírósága próbáját. Az előzőekből eredően Magyarország kötelességszegési eljárások elé néz.

A kormányzati propaganda megtévesztő, hamis, amikor a 20-30 %-os teher - havi törlesztő részletek - csökkenésről beszél. 100 %-os emelésből 20-30 %-os csökkentés 70-80 %-os emelés fenntartást (!) jelent. Ezt viszont minden devizaadós a március, áprilisi banki uzsora elszámolások kézhez vételekor tapasztalják meg. Látni fogják, hogy az addig befizett összegeket a bankok benyelik és a felvett forintösszeget meghaladó tartozást kell a továbbiakban fizetniük, a banki és most már állami követelések alapján. Hiába ünnepli magát a kormányzat, ugyanis a magyar állam felelőssége a devizaadósokat eddig ért károk és a jövőben a banki uzsora fenntartásából (árfolyamváltozás figyelembe vétele) tovább göngyölődő károk okozója, a mindenkori magyar állam.

A FIDESZ kormányzatnak az állam jogfolytonosságából eredően a szoclib kormányzatok okozta károkért is felelnie kell, a magyar állam nevében. A devizaelszámolás egy nemzetközi csalás Európában. Akkor tenne helyesen a magyar kormányzat, ha a cseh és a szlovák állami intézkedésekhez mérné magát, ahová ez a nemzetközi pénzügyi csalás be sem jutott. A deviza-nyilvántartású és elszámolású kölcsönök dolgában, fertőzöttségben Magyarország van a legtragikusabb helyzetben, az 1,3 milliós kölcsönügylettel nálunk egyedül több ilyen ügylet van, mint egész Európában együttvéve. Ez is hozzátartozik a nemzetközi összehasonlításhoz.
Állami korrupció nélkül ez a fajta hibás termék nem terjedhetett volna el ilyen mértékben. Ennek a feltárása, azaz az állam felelősségének és szerepének feltárása sürgető feladat.
Devizaadósok Szövetsége

Kapcsolódó:
   
Varga: Eltűnnek a devizahitelek a pénzügyi rendszerből
   
Rogán: Nem piaci áron forintosítják a devizahiteleket
   
Rogán Antal sajtótájékoztatón is bemutatta a devizahitel-forintosítás ellenségeit
   
Kósa: Kacsa a devizahitelek piaci árfolyamon való forintosítása
   
Rogán: A nemmel szavazó ellenzéki képviselők majdnem tönkretették a családokat
   
Mennyit nyertek a devizahitelesek a forintosítással
   
Gyakorlatilag kötelező lesz a forintosítás
   
Ezer csókosnak biztosít ingyen autót a kormány - Svédországban például csak a miniszterelnök kap személyes használatra autót
   
Megnégyszereződött az államtitkárok száma
   
Új rekordot döntött meg Varga Mihály
   
Döbrögi megbolondult: Ötmillió új munkahely jöhet létre
   
A fideszes "miskolci modell" az elszegényedés, az elvándorlás és a bűnözés modellje 


ÉBREDJ MAGYAR!!!
A NAPNÁL VILÁGOSABB A CÉL, AMI NEM MÁS MINT A MAGYAR ÉLETTÉR MEGSZERZÉSE A CIONISTA HÁTTÉRHATALOM SZÁMÁRA!
A RECEPT A KÖVETKEZŐ! TASZÍTSD RABSZOLGASORBA, LEHETETLENÍTSD EL, ÉHBÉRREL, ALAMIZSNA NYUGDÍJJAL, MŰKÖDÉSKÉPTELEN EGÉSZSÉGÜGGYEL A MAGYART, ÉS DESSZERTKÉNT AKASSZ A NYAKÁBA INGYENÉLŐ PARAZITÁKAT, UZSORÁSOKAT KORRUPT POLITIKUSOKAT!
HA ÖSSZEÁLLT A KOKTÉL SZÜNTESD MEG A JOGBIZTONSÁGOT, BOMBÁZD HOLOKAUSZTTAL, ÜLDÖZD EL CIGÁNYOKKAL, HA BETEG NE GYÓGYÍTSD, VERD SZÉT AZ OKTATÁST, TÁMOGASD A BŰNÖZŐKET A JOGKÖVETŐ POLGÁRRAL SZEMBEN ÉS RASSZISTÁZZ, ANTISZEMITÁZZ ÉJJEL NAPPAL!
AJNÁROZD A BUZIKAT,TAGADD LE A CIGÁNYBŰNÖZÉST, SZÓRD A KÖZVAGYONT, SZANKCIONÁLJ MINDENT, BÜNTESS BŰNTELENT, ÉS MÁR CSAK VÁRNOD KELL! A MAGYAR ÖNGYILKOS LESZ, MEGHAL BETEGSÉGBEN, MIGRÁCIÓBA KÉNYSZERÜL, ELVESZTI IDENTITÁSÁT, HAGYOMÁNYAIT, ÉLETEREJÉT, BIZALMÁT, NEM REPRODUKÁLÓDIK, DE AZ ELLENE BEVETETT HALÁLOS FEGYVER EGYRE NŐ. A CIGÁNY SZAPORULAT MEGÁLLÍTHATATLAN, A PUSZTÍTÁSSAL EGYÜTT!
A MAGYARSÁG SZÉP CSENDBEN ELTŰNIK ŐSEI FÖLDJÉRŐL, ÉS MARAD A LÉLEKSIVATAG! CIONISTÁKNAK MEGVAN AZ ÚJ HAZA!
A BŰNÖZŐ CIGÁNYOK CIONISTA ZSIDÓVÁ VÁLNAK, ÉS KIIRTATNAK!
EZ NEM VÍZIÓ EZ A VALÓSÁG MAGA! (Sasvári József) 



Eltűnnek a devizahitelek a pénzügyi rendszerből

https://www.youtube.com/watch?v=7sUAuaEpk8o&feature=share&honnan=Nemzeti_Hirhalo



Rogán: Nem piaci áron forintosítják a devizahiteleket



2014.06.30. 13:28 Módosítva: 2014-07-01 09:58:20

Rogán Antal szerint a devizahiteleket a piacinál alacsonyabb árfolyamon válthatják át forintra, adta hírül a Reuters. Hogy konkrétan milyen árfolyamon válthatják át a devizahiteleket, egyelőre nem lehet tudni. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, az árfolyamváltozásból fakadó terheket a bankoknak és az ügyfeleknek közösen kell állniuk.
Az sem ismert egyelőre, hogy a kormány milyen szerepet fog játszani ebben a tehermegosztásban.
Nem kellene azon gondolkodnunk, hogy a fennálló devizahiteleket a jelenlegi piaci árfolyamon váltsuk át, mert ez nem lenne fair az emberrekkel szemben - mondta Rogán. A bankoknak vállalniuk kell a terhek egy részét, az állam is beszállhat ebbe, de ezt még meglátják, írja aPortfolio.

Ez csak a kezdet

"A bankoknak most kell szembenézniük azzal, hogy tisztességtelenül jártak el az emberekkel szemben" - mondta köztévében Rogán, aki szerint a Kúria döntése nagyon fontos volt, mert először mondták ki Magyarországon, hogy a bankok tisztességtelenül jártak el.
"Valóban egy erős törvényjavaslat, amit pénteken a kormány benyújtott, de azt kell, hogy mondjam, hogy csak a kezdet" - figyelmeztette a bankokat a Fidesz frakcióvezetője.

Lesz még módosítás

A Fidesz frakció módosításokat fog benyújtani a törvényjavaslathoz. Például az elévülés szabályait pontosan és precízen meg kell határozni a törvényjavaslatban, ennek a bankok nem fognak örülni. "Ugyanis a kormánypártok azt gondolják, hogy az elévülés itt nem is lehet. Mi a polgári jogi elévülésnek csak a legszigorúbb formáját tudjuk elfogadni, ami azt jelenti, hogy a folyamatban lévő szerződéseknél semmiféle elévülésről nem lehet beszélni. Csak akkor lehet elévülésről beszélni, ha egy szerződés már egyértelműen lezárult és a lezárulta óta több mint 5 év telt el" - magyarázta Rogán.
"A Kúria döntése értelmében csak magánszemélyekre vonatkoztathatjuk ezeket a szabályokat" - emlékeztetett Rogán Antal, aki azonban azt is hozzátette, hogy a Kúria döntése alapot nyújtott arra, hogy akár ők is fordulhatnak bírósághoz a szerződéseik ügyében. "Ha az árfolyamrés tisztességtelen volt egy magánszemélynél, akkor tisztességtelen volt egy kisvállalkozás esetében is" - vélekedett.

Még idén

"A devizahitelesek még ebben az évben visszakaphatják azt a pénzt, amit a bankok tisztességtelenül elvettek tőlük, legyen az árfolyamrés vagy egyoldalú kamatemelés" - közölte Rogán.
Ugyancsak a parlament meg fog hozni két törvényt szeptemberben, a Fidesz évadnyitó frakcióülésén született döntés szerint. Az egyik törvényben azt rendezik, hogy milyen formában fogják visszakapni a pénzt a devizahitelesek, a másikban pedig a magánszemélyek által felvett, jelzálog fedezetű devizahitelek forintosításáról döntenek - ismertette Rogán.



Rogán: A nemmel szavazó ellenzéki képviselők majdnem tönkretették a családokat



A forintosítás és a bankok elszámoltatása együtt tekintélyes havi megtakarítást jelent a devizahitelt törlesztő családoknak – hangsúlyozta Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Az árfolyamkockázat eltűnt, és májusban visszatérítést kapnak a háztartások a bankoktól, valamint átlagosan 25-30 százalékkal fognak csökkenni a törlesztőrészletek. Az autóvásárlásra felvett hitelekre is vonatkozik a banki elszámoltatás.
A bankok elszámoltatásáról szóló törvényt szándékosan úgy hozta meg az Országgyűlés, hogy a bankoknak mindenféle jogorvoslati lehetőséget biztosított. Az azonban, hogy a bankok a bíróságokon elvesztett perek után az Alkotmánybírósághoz fordultak, az időhúzó taktika része volt, jelentette ki Rogán Antal. Hozzátette: az Alkotmánybíróság döntése azt jelenti, hogy minden banknak el kell számolnia a magyar családokkal – nem csak a deviza-, hanem a forinthitelekkel is.

Jöhet az értesítés
Az MNO úgy tudja, a forintosítást követően az immár egykori devizahitelesek a rezsicsökkentéshez hasonlóan értesítést fognak kapni arról, hogy mekkora spórolást könyvelhetnek el személy szerint a forintosítás után. A devizahitelek hazai kivezetéséről ide kattintva olvashatbővebben.

Február elseje fordulónap, ettől kezdve Magyarországon megszűnnek a devizaalapú jelzáloghitelek, ez a forintosítás első időpontja. Az elszámoltatás csak májusban következik, de ha a kormány nem lépte volna meg a forintosítást, és mostantól kezdve az euró- és svájcifrank-hitelek nem rögzített árfolyamon kerülnének törlesztése, akkor a svájci frank januárban kirobbant hirtelen válsága miatt a magyar családok túlnyomó többségének körülbelül havi 16 ezer forinttal többet kellene fordítaniuk a törlesztőrészletekre – magyarázta a fideszes politikus. Rogán Antal kiemelte: a forintosítás most megvédte az embereket az újabb frankválságtól, az igazi csökkentést a bankok elszámoltatása hozza. Február elsejétől májusig gyakorlatilag egy árfolyamrögzítés történik, májusban pedig bekövetkezik az elszámoltatás, s az csökkenti igazán a terheket.

A politikus a Kossuth Rádióban azt is elmondta, hogy a bankokat arra kötelezték, ők jelentkezzenek az ügyfeleiknél. Egyedül a 2011–2012 fordulóján kedvezményes végtörlesztéssel élő hiteleseknek kell külön jelentkezniük márciusban, ha elszámolást kérnek.

A svájcifrank-hitelek törlesztőrészleteinek emelkedésében körülbelül 50 százalékot tett ki az árfolyam és 50 százalékot a kamat változása. Ezt a kamatváltozást fogják visszakapni az emberek. Akinek már nincsen hitele, az májusban pénzt fog visszakapni, akinek pedig még nem járt le a hitele, a tőkét csökkentik le, és visszatérnek az eredeti kamatszintre, s egy olyan forinthitelt kapnak a devizahitel helyett, amelynek a kamatlába kedvezőbb még az eredeti svájcifrank-hitel kamatlábánál is. Így májustól 25-30 százalékkal csökkenni fognak a törlesztőrészletek – magyarázta Rogán Antal.

Még éppen időben jött a forintosítás

Határozottan dicséri a nemzetközi sajtó a magyar forintosítást, mert ezzel nemcsak devizahiteles ingatlantulajdonosok százezreit mentik meg a csődtől, de a magyar gazdaság kilátásai sem romlanak a svájci frank árfolyamának elengedése nyomán. A Fidesz frakcióvezetője nem zárja ki az autóhitelesek megsegítését sem.

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője hozzátette: annak érdekében, hogy a bankok ne tudjanak trükközni, öt évre rögzítették a hitelek kamatszintjét. A fair bankokról szóló törvény azt is biztosítja, hogy öt év után is csak úgy lehet kamatot változtatni, hogy a bankoknak azt előre be kell jelenteniük, s a Magyar Nemzeti Bank ellenőrzi, hogy indokolt-e a kamatváltozás. Ezt az ügyfelek részére is fél évvel előre jelezniük kell a pénzintézeteknek. Így a hitelesnek elegendő ideje lesz arra, hogy költség nélkül átmenjen egy másik, kedvezőbb kamatot kínáló bankba.

Az autóvásárlásra felvett hitelekkel kapcsolatban Rogán Antal azt mondta: rájuk is vonatkozik a banki elszámoltatás. Ez azt jelenti, hogy májusban ők is kapnak vissza pénzt, és a törlesztőrészleteik csökkenni fognak. Jelenleg az ő törlesztőrészleteik megugrottak, hiszen rájuk nem vonatkozott február elsejétől a kedvezményes forintosítás, de ezt májusban az elszámoltatás kompenzálni fogja. Hozzátette: a kormány szorgalmazza, hogy legyen tárgyalás az adós-érdekképviseletek és a bankok között.

Rogán Antal hangsúlyozta, azok az ellenzéki képviselők, akik nemmel szavaztak a devizahitelek forintosítására, kis híján tönkretették a magyar családokat. A fideszes politikus ezt rendkívüli felelőtlenségnek nevezte.
 




 

Pénzügyi katasztrófát hárított el a kormány

Február elsejétől nem lesz devizaalapú lakáshitel, az ebből eredő gondok eltűnnek a hazai pénzügyi rendszerből – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szombaton Budapesten sajtótájékoztatón. A forintosítással 1000 milliárd forint tartozásnövekedéstől védte meg a kormány a lakosságot, az önkormányzatokat és az államháztartást – tette hozzá.
A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: megelégedéssel nyugtázta a kormány az Alkotmánybíróság csütörtökön közzétett döntését, miszerint a bankok elszámoltatásáról szóló törvény összhangban van az alaptörvénnyel. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az eddig pereskedő bankoknak is meg kell kezdeniük az elszámolást az ügyfeleikkel.
Kiemelte: a devizahitelek kivezetéséhez kellettek a kormány 2010 óta megvalósított következetes lépései, amelyekkel az előző szocialista kormányok hibás döntéseit próbálta korrigálni, jóvátenni azt, hogy például az előző kormányok nem szabályozták megfelelően a bankok hitelezési gyakorlatát.

Február 1-jétől hatályos a devizahitelek forintosítása, az átváltási árfolyamot a jogszabály a svájci frank esetében 256,47, az eurónál 308,97 forintos, a japán jennél pedig 2,163 forinton határozta meg. Szintén vasárnap lépett hatályba a fair bankokról szóló törvény, amely szigorúbb feltételekhez köti az egyoldalú kamat-, költség- és díjemeléseket.





Mennyit nyertek a devizahitelesek a forintosítással



2015.01.19. 12:47 Módosítva: 2015-01-27 21:19:31


Az Országgyűlés 2014. november 25-én elfogadta a 2014. évi LXXVII. törvényt az „egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről”, ezzel az arra jogosult magánszemélyek jelzálog-fedezetű devizaalapú és devizahiteleiket 2015. január 1-jétől már fix árfolyamon törlesztik, majd ezek a hitelek 2015. február 1-jén minden szempontból forinthitellé alakulnak. A forintosítás svájcifrank-hitelek esetében 256,5 HUF/CHF, eurónál 309 HUF/EUR, a japán jen esetében pedig 2,16 HUF/JPY árfolyamon történik. 
A konverziós árfolyamszintek megfeleltek a bejelentéskori piaci árfolyamoknak, vagyis az elszámolással és a tisztességes kamatszint visszaállításával ellentétben a forintosítás aktusa önmagában és azonnal nem csökkentette az adósok terhét.
Az elmúlt napok eseményei azonban kézzelfoghatóvá tették, hogy az árfolyamkockázat, ami ezzel a lépéssel kikerült sok háztartás mérlegéből, nem pusztán egy absztrakt közgazdasági-pénzügyi fogalom, hanem egy valós fenyegetés.
A svájci jegybank azon döntése nyomán, miszerint a frank árfolyamát már nem védik a felértékelődés ellen, devizájuk egy nap alatt jelentős mértékben, közel 15 százalékkal értékelődött fel az euróval szemben, a svájci frank forintárfolyama pedig 266-ról 316-ra emelkedett. Realizálódott egy olyan kockázat, ami családok százezreinek okozna jelentős jövedelemkiesést, ha törlesztőrészletük árfolyama nem lenne rögzítve.



1 abra
A forintosítás 500 ezer hitelszerződést érint, amelyek teljes állománya 2014 végén mintegy 3500 milliárd forintot tett ki. Egy átlagos, teljesítő jelzálogadós havi törlesztőrészlete a devizahiteles probléma rendezése előtt 78 ezer forint volt, ami az elszámolás és a fair bankrendszer szabályozás következtében 25-30 százalékkal, vagyis több mint 20 ezer forinttal csökken.
A forint árfolyamának leértékelődése azonban néhány nap alatt eltüntethette volna a törlesztési teher legalább felét;
a svájci frankkal szemben történt több mint 20 százalékos gyengülés önmagában 13 ezer forinttal emelte volna vissza egy átlagos, teljesítő svájcifrank-adós törlesztőrészletét.
Másképp fogalmazva: a forintosítás miatt ennyit nyernek havonta az érintett háztartások, ha a frank felértékelődése tartós marad.
Ráadásul, míg a forintosítás okozta nyereség (pontosabban az elmaradt árfolyamveszteség) ugyanolyan arányban érint minden adóst, az elszámolás és a tisztességes kamat visszaállítása különbözőképpen, a hitelszerződések eltérő karakterisztikái miatt. A teljesítő adósok közel egyharmadánál például egy, a január 15-ihez hasonló gyengülés nagyobb mértékben emeli a törlesztőrészletet, mint ahogy az utóbb említett két intézkedés csökkenti, vagyis a forintosítás nélkül összességében romlott volna jövedelmi helyzetük.
A törlesztőrészletek emelkedése a lakossági fogyasztás csökkenését, a gazdasági növekedés lassulását eredményezte volna. Számításaink szerint 2015-ben 0,4-0,6 százalékkal lenne alacsonyabb a fogyasztás bővülése, és 0,1-0,2 százalékkal a GDP-növekedés a jövedelmi hatáson keresztül. A teljes hatás ennek akár a többszöröse is lehet, ha figyelembe vesszük, hogy a svájci frankkal szembeni forintgyengülés a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitására is kihatott volna, ami alacsonyabb hitelezési aktivitásban, így még lassabb gazdasági növekedésben csapódott volna le.

A cégek átlagosan 13 milliót nyertek 

Természetesen a lakossági devizahitel-állomány kisebb részét kitevő euró- és japánjen-hiteleket közvetlenül nem érintette a svájci jegybank lépése, csak a forintnak a decemberi és január eleji kisebb mértékű gyengülése, azonban az elmúlt napok (és évek) történései mindenki számára tanulságul szolgálhatnak arra vonatkozóan, hogy nem érdemes az árfolyamkockázattal együtt élni, nem érdemes arra számítani, hogy az árfolyam leértékelődését majd egy hasonló mértékű erősödés követi, és vissza lehet nyerni a korábbi veszteségeket.
Vélhetően ez a gondolat motiválta azt a 675 kis- és középvállalkozást is, akik élve a növekedési hitelprogram kedvező kamatkondíciójával, svájcifrank-hitelüket forintban denominált növekedési hitellel váltották ki. Ha ezt nem tették volna, adósságuk most átlagosan 13 millió forinttal emelkedett volna néhány óra leforgása alatt.
A jelzáloghitelek konverziójával számottevően csökkent a magyar gazdaság sérülékenysége, és nemzetközi összehasonlításban már egyáltalán nem számít magasnak a vállalatok és a lakosság CHF-hitelállománya. Számos közeli országban ezzel szemben továbbra is jelentős svájcifrank-kitettség van a magánszektor mérlegében. Ausztriában és Lengyelországban például a frank erősödése a GDP 1-2 százalékával emelheti a lakosság abban denominált hitelállományát.



2 abra

Most nem mi vagyunk a problémás gazdaság

A svájci jegybank lépésére adott piaci reakciókból is egyértelműen kiderült, hogy svájcifrank-kitettség szempontjából már nem hazánkat tekintik a régió problémás országának.
A befektetési banki elemzések kiemelték (és a Bloomberg is egy cikkében), hogy a magyar pénzügyi rendszer sérülékenysége korlátozott mértékű, és inkább a lengyelországi kockázatokat hangsúlyozták.
Ezzel az értékeléssel állnak összhangban a régiós devizák euróval szembeni árfolyammozgásai is: noha a svájci jegybank bejelentését követően a kereskedők – vélhetően reflexből – először a forintot kezdték eladni, másfél órával később már a złoty is hasonló sorsra jutott, és míg a forint másnapra gyakorlatilag visszaerősödött az euróhoz képest, a złoty leértékelődése tartósabbnak bizonyult.



abra 3
Az elmúlt napok pénzügyi piaci eseményei tehát arra is rávilágítanak, hogy a devizakitettség nemcsak a közvetlenül érintett háztartásoknak, hanem a gazdaság egészének jelenthet problémát, a devizahitelek kivezetéséből ennek megfelelően minden magyar háztartás profitálhat.
Jobb nem is belegondolni abba, hogyan gyűrűztek volna be a január 15-i események a hazai pénzügyi piacokra, ha a forintosítás nem történt volna meg – elég, ha csak a 2009 eleji és a 2011 végi eseményekre utalunk vissza.
Az árfolyam gyengülése minden bizonnyal nem állt volna meg ezen a szinten, és a devizapiaci sokk átterjedt volna a többi pénzügyi piacra is, vagyis
  • egyrészt az egykori svájcifrank-adósok valójában még nagyobb veszteségtől menekültek meg, mint az a korábban bemutatott számításokból következik,
  • másrészt pedig a hazai pénzügyi rendszer, a reálgazdaság, és ezen keresztül minden magyar háztartás megspórolt magának egy újabb miniválságot annak összes következményével együtt.


Megnégyszereződött az államtitkárok száma


Követte a kormányzati trendet az NGM: a minisztériumi dolgozói és vezetői létszáma többszörösére nőtt az elmúlt években. A tárcát immár 23 ember - miniszter, államtitkár és helyettes-államtitkár - igazgatja, miközben számos gazdasági kérdésben ki sem kérik a minisztérium véleményét. Hat évvel ezelőtt még hét állami vezető vitte az ügyeket a tárcánál.


Az elmúlt négy év alatt többszörösére hízott a magyar államapparátus, a miniszterek, államtitkárok és helyettes államtitkárok száma ma már közelíti a 200 főt. A legnagyobb növekedést az elmúlt években a Miniszterelnökség mutatta be, amely "kormányzati kis gömböcként" az államigazgatás jelentős részét maga alá vonatta, a kormányhivataloktól egyes pénzügyi szerveken át egészen a Paks II. beruházás megvalósításáig. Hasonló folyamat ment végbe az előbb Matolcsy György, majd immár két éve Varga Mihály vezetett Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amely 2010 óta megháromszorozta-megnégyszerezte létszámát.
Mindeközben a tárca érdemi befolyása az ügyekbe néha megkérdőjeleződik: az NGM és annak vezetője, Varga Mihály kellemetlen vereségként élhette meg a vasárnapi zárva tartás ügyét. A miniszter előbb az ötlet ellen érvelt szakmai alapon, majd pár nap leforgása után beállt a javaslat mögé, ami "csont nélkül" át is ment a fideszes törvényhozáson a nyilvánvaló társadalmi elutasítás ellenére.
Az NGM elvileg a kereskedelemügyért is felel - csakúgy, mint a bankrendszer szabályozásért. Ennek ellenére a devizahitelek forintosítását, a fair bankokról szóló törvény előkészítésből szinte teljesen kimaradt a szaktárca: az egyeztetéseket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és az igazságügyi tárca folytatta le, az előbbi értett a bankokhoz, az utóbbi a jogalkotáshoz, így a területért elvileg felelős NGM teljesen ki is esett a játszmából - talán nem véletlen, hogy a törvényjavaslatot nem is az NGM, hanem az igazságügy első embere vitte a parlament elé.
Plusz ezer dolgozó
Idén januártól jelentősen átalakult az uniós pénzek elosztása, azokat már nem a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, hanem egyes minisztériumok - így az NGM is felügyeli -, ez viszont megnövelte a tárcák lobbierejét és a létszámát is. Januártól így az NGM ezer új munkatársat kapott.
Jelenleg a nemzetgazdasági tárcánál 1860-an dolgoznak. A létszám 2009-ben, az akkor még létező Pénzügyminisztériumban 504 fő volt. Az idei januári létszámnövekedés előtt az NGM létszáma 812 fő volt - vagyis az uniós támogatási rendszer átalakítása, így a dolgozók átvétele előtt is - 60 százalékkal nőtt a létszám 2009 és 2014 decembere között.
A PM-nek hét vezetője volt
A 1990-2010 közötti kormányokban a Pénzügyminisztérium (PM) munkáját rengeteg kritika kísérte, ugyanis minden ellensúly ellenére a gazdaságpolitika, így a gazdasági jogalkotás centruma volt, elég gyakran tudta érvényesíteni a kormányzásban a költségvetési és gazdaságpolitikai érdekeket. A PM utólag visszatekintve egy hatékony szervezet volt, hisz a 500 fős minisztériumot egy miniszter, két államtitkár és négy szakállamtitkár - vagyis hét vezető irányította.
A négy szakállamtitkár (ez a mai helyettes államtitkári posztnak fel meg) közül egy felelt az adókért és a számvitelért, egy másik a költségvetést, a harmadik a makrogazdasági elemzésért és a pénz- és tőkepiacok felügyeletéért felelt. A PM negyedik szakállamtitkára a vagyongazdálkodást (Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-t) felügyelte - ezt a feladatott ma már Nemzeti Fejlesztési Minisztérium látja el, amelynek ez az egyik fő feladata.
Új vezetői poszttal bővült az NGM
A PM hét vezetőjével szemben jelenleg az NGM a miniszter mellett 7 államtitkárral és 14 helyettes államtitkárral büszkélkedhet, vagyis a miniszter mögötti vezetői testület 22 fős. Egy helyettes államtitkári poszt jelenleg betöltetlen, ezt a pozíciót a napokban hozták létre. A minisztérium új, januárban jóváhagyott 159 oldalas működési szabályzata szerint a gazdálkodásért felelős helyettes-államtitkár feladata lesz a minisztérium ügyes-bajos dolgainak intézése, annak felügyelete az informatikától a pénzügyekig.
Az NGM több új feladatot visz, így megkapta a munkaügyet, a belgazdaságot, az idegenforgalmat, vagyis a létszámnövekedés egy része többletfeladatokkal indokolható. Ugyanakkor míg korábban a költségvetés egyetlen helyettes államtitkár felügyelte, addig ma erre a feladatra egy államtitkár plusz egy helyettes államtitkár jut. Külön helyettes államtitkár felelős a kiemelt vállalati kapcsolatokért, egy másik a nemzetközi kapcsolatokért. Helyettes államtitkára van a "gazdaságtervezésnek és a versenyképességnek", míg két helyettes államtitkár plusz egy államtitkár felelős a tárcához tartozó uniós pénzek elosztásáért. Ez utóbbi feladatot az idén kapta meg az NGM.
Mibe kerül ez?
A miniszterek havi illetménye bruttó 1 101 900 forint, míg az államtitkárok havi 997 ezer forintot kapnak. Néhány államtitkár és a miniszter emellett parlamenti képviselőként bruttó 224 ezer forintos alapilletményt is felvesz. A 14-15 helyettes államtitkár fizetése már nehezebb kérdés, hisz elvileg az alapfizetés havi bruttó 748 ezer forint, ám ez 30 százalékkal megemelhető, így az elérheti akár 975 ezer forintot is havonta. Így 15 százalékos bérkiegészítéssel számolva évente 250 millió forintjába kerülnek az adófizetőknek.
Az is érdekes, hogy honnan verbuválódott a vezetői kar: az államtitkári poszt egyértelműen politikai poszt, az is volt mindig, ezért némileg meglepő, hogy a hét államtitkárból mindössze hárman érkeztek pártpolitikai vonalról. A parlamenti államtitkár Tállai András régi motoros a Fidesz-frakcióban. A munkaügyért felelős Czomba Sándor évek óta a Fidesz fő foglalkoztatáspolitikusa, míg az újonnan létrehozott gazdaságszabályozásért felelős államtitkár Glattfelder Béla az Európai Parlamentből (EP) érkezett a József nádor térre. A közigazgatáson belül csinált karriert a tárca közigazgatási, illetve költségvetési államtitkára, míg a versenyszférából érkezett az adópolitikáért felelős Orbán Gábor, valamint az uniós pénzekért felelős Rákossy Balázs. Igaz, Rákossy karrierjét a Fidesz EP-delegáció mellett kezdte, ezt követően váltott a versenyszférára, majd tért vissza a politikai-közigazgatási munkába.
A politikai szint az elmúlt tíz évben lejjebb tolódott, így a helyettes államtitkári poszt is némileg átpolitizálódott - holott elvileg ez a pozíció jelentené a közigazgatási karrier egyik csúcsát. Ennek ellenére az NGM helyettes államtitkárai között, alig találunk egyértelműen politikai kötődésű vezetőt. A helyettes államtitkárok átlagéletkora 40 év körül van. A tipikus NGM-es helyettes államtitkár általában az államigazgatás más területéről érkezett, kisebb arányban a versenyszférából.


Új rekordot döntött meg Varga Mihály



A nemzetgazdasági miniszter javaslatára Orbán Viktor miniszterelnök kinevezte az NGM tizenötödik helyettes államtitkárát.
Január 22-i hatállyal kapta meg helyettes államtitkári kinevezést Ambrus Ilona, az NGM korábbi főosztályvezetője - Varga Mihály javaslatára. A minisztérium új, januárban jóváhagyott 159 oldalas működési szabályzata szerint a gazdálkodásért felelős helyettes-államtitkár feladata lesz a minisztérium ügyes-bajos dolgainak intézése, annak felügyelete az informatikától a pénzügyekig. Erre a posztra nevezték ki Ambrust - aki eddig a NGM költségvetési és gazdálkodási főosztályának vezetője volt -, vagyis a jövőben is vélhetően ugyanazt a feladatot látja el csak immár helyettes államtitkárként.
Az új vezető kinevezésével újabb létszámrekordot állított be az NGM: ugyanis az egy miniszter 7 államtitkárral és 15 helyettes államtitkárral büszkélkedhet, vagyis a miniszter mögötti vezetői testület 22 főre emelkedett. Ehhez képest 2010-ben a NGM jogelődjénél a Pénzügyminisztériumban összesen hét állami vezető, miniszter, államtitkár és szakállamtitkár dolgozott. Ugyanakkor a PM jóval kisebb létszámmal 500 fővel működött, míg jelenleg az NGM-nél 1800 fő dolgozik - ami részben indokolja a vezetői létszám hasonló léptékű növekedését.






Putyin elnök délben jön, este megyű





Posted on 2015/02/05Szerző: Admin
Hasonló lesz a Putyin-látogatás menetrendje, mint Angela Merkel esetében láttuk, olvasható a Figyelő Szijjártó Péter-interjújában. Az orosz vezető csak Orbánnal és Áderrel találkozik, befektetőkkel nem. A külgazdasági és külügyminiszter a lap friss számában elmondta azt is, hogy a legfontosabb téma a fel nem használt gázzal kapcsolatos megállapodás lesz.
Szijjártó Péter Figyelőnek adott nyilatkozatából kiderül, hogy Vlagyimir Putyin február 17-én délben érkezik Budapestre, a délutánt tölti itt. Civilekkel és üzletemberekkel nem találkozik, „csak” Orbán Viktorral és Áder Jánossal. Lesz egy közelebbről meg nem határozott koszorúzás is. Ami biztosan nem a Szabadság téren lesz.
A miniszter szerint Paksról most nincs mit tárgyalni, ezért az nem fog szóba kerülni. A legfontosabb, hogy az 1995-től 2015-ig tartó hosszú távú gázszerződés lejártával is biztosítva legyen Magyarország gázellátása. A lap kiemeli, hogy óriási lehívott, de fel nem használt gázmennyiségünk van még ebben a keretben. „Na, hát erről kell megállapodni, hogy mi lesz a le nem hívott gázzal” – válaszolja Szijjártó. A Válasz.hu amúgy korábban úgy értesült, hogy a kormánynak kész forgatókönyve van erre a keretre.
Szijjártó megerősíti, hogy az Oroszországgal szembeni szankciókkal és az ukrán konfliktussal kapcsolatban a legfontosabb igazodási pontunk Németország, a német külügy.




Merkel-Orbán: Kiszivárog a lényeg



Posted on 2015/02/06Szerző: Admin
Budapestre látogatott Angela Merkel. Bár nyílt vitára nem került sor Orbán Viktor magyar miniszterelnök és a német kancellár között, több ponton jól érzékelhető volt a kettejük közé ékelődő feszültség. A német és nemzetközi sajtó részletesen tudósított Angela Merkel német kancellár budapesti látogatásáról, ezekből szemléztünk.
BERLINER ZEITUNG (NÉMET)
„Angela Merkel egyetlenegyszer sem kereste fel Budapestet, amióta Magyarországon Orbán Viktor van hatalmon, és ennek már öt éve. Hétfőn sem szentelt ennek igazán időt a kancellár asszony. Ennél nagyobb távolságot egy „pártbaráttól” nemigen tud mutatni. Kényes dolog is egy jobboldali, konzervatív egomániás mellett állni, aki kiüresíti az országa demokratikus intézményeit, míg végül csupán azok töredezett homlokzata marad. Ám Merkelnek nem az jár az eszében, hogy bírálja ennek az Európa közepén lévő autokrata rezsimnek a belső állapotait. Azt mondta, felhívta a figyelmet arra, hogy valami nem egészen kielégítően megy. Merkel Budapest iránti hirtelen érdeklődésének, valamint Putyin orosz elnök két hét múlva esedékes látogatásának ugyanaz az oka. Mindketten azt akarják tudni, hogy Orbánban meg lehet-e bízni. Természetesen az Oroszország elleni szankciókról van szó, és amit a két politikus megbízhatóságon ért, az teljességgel összeegyeztethetetlen. A kancellár asszony azt akarta tudni, hogy Orbán kiáll-e az EUban vállalt kötelezettségei mellett. Putyin viszont azt akarja megtudni, hogy Orbán Moszkva hangján szól-e Brüsszelben.”
BLOOMBERG (USA)
„Orbán Viktor miniszterelnök visszautasította Angela Merkel német kancellárnak a magyarországi demokráciát érő bírálatát, miközben Merkel azért udvarolt neki, hogy tartsa magát az Európai Unió vonalához az Oroszország elleni szankcióknál. Merkel azon van, hogy megerősítse az Oroszország elleni frontot, amelynek kialakításában tavaly része volt, miközben Görögország egyhetes kormánya azzal fenyeget, hogy megtöri az EU-szankciók törékeny konszenzusát. Orbán az utóbbi hónapokban eltávolodott a Putyinnal való viszony ápolásától, és visszafordult Németország, az első számú magyarországi befektető felé. Merkel azt mondta, a magyar kormányfő olyan vezető, akivel tud együtt dolgozni.”
STUTTGARTER ZEITUNG (NÉMET)
„Orbán bírálói talán erősebb hátszelet reméltek a német kancellár látogatásától. De Angela Merkel megtette, amit tudott. Világosan szóba hozta a hiányosságokat, és felszólította Orbánt, hogy ne nyomja el a kritikus hangokat. Merkel nem ment bele a totális konfrontációba. Látogatása jelzi, hogy Magyarország Európában nem elszigetelt. És ez jól van így. Ez azonban azt is jelenti, hogy a kormányfő nem tehet meg mindent – még akkor sem, ha az uniónak pillanatnyilag más gondjai vannak.”
HOSPODÁRSKÉ NOVINY (CSEH)
„Orbán számára a kancellár látogatása egyik ritka példája volt annak, hogy Magyarország még sincs olyan nagy diplomáciai elszigeteltségben, mint ahogy az tűnhetne.”
LIBÉRATION (FRANCIA)
A több ezer tüntető a megmentőt látta a német kancellárban annak látogatása előtt. Olyan országoknak a vezetőin kívül, mint például Azerbajdzsán vagy Türkmenisztán, mostanában európai politikus ritkán fordul meg Budapesten, mert senki nem akar együtt mutatkozni Orbánnal, egy nacionalista populista jobboldali vezetővel és miniszterelnökkel, aki 2010-es hatalomra lépése óta valamennyi demokratikus intézményt megzabolázott: a közmédiát, az Alkotmánybíróságot, az ügyészséget.”
(szabadföld)
Bal-Rad komm: “… Merkel Budapest iránti hirtelen érdeklődésének, valamint Putyin orosz elnök két hét múlva esedékes látogatásának ugyanaz az oka. Mindketten azt akarják tudni, hogy Orbánban meg lehet-e bízni. Természetesen az Oroszország elleni szankciókról van szó…”
-Nagy valószínűséggel Döbrögi ma egy kényelmes helyzetbe fog kerülni! Előállhat a “kecske is jóllakott!-de a káposzta is megmaradt!” helyzet. A Merkel-Hollande duó ma Moszkvában letesz egy Oroszország számára is elfogadható rendezési tervet Maradék-Ukrajna ügyében, a donbassz háború kapcsán.
Ennek értelmében maradhat a kijevi latorhatalom, Donbassz kapni fog valamiféle különleges státuszt, és a térségben-egyelőre “béke” lesz! Ezért a szankciókba belerendült Európai Unió NEM FOGJA MEGHOSZABBÍTANI az Oroszország elleni szankciókat!-és Döbröginknek sem kell azokat megszavazni. Így aztán “tisztán és ártatlanul állhat az Úr színe előtt”! Se az EU, sem pedig Oroszország nem tehet majd neki szemrehányást a pávatánc miatt!-ő pedig diadaltáncot rophat. MEGÚSZTA EZT A BUKTÁT IS! (Minden más egyéb szcenárió fölülírhatja a dolgok ilyetén alakulását. Döbrögi sorsa Putyin elnök kezében van. Milyen érdekes? Annak a Döbröginek a sorsa, aki három esztendővelezelőtt még bőszen “putyinpincsizett”!)
Ritka mázlista egy Maffiafőnök!-az már igaz. Bolondnak bolond a szerencséje!
CSAKHÁT! Csakhát Magyarországnak nincs mázlija.
(Nyilvánvaló, hogy ez csak a Bal-Rad lamentálása.)








Behajtó hiénaként fosztogatja a népet, a volt sztárrendőr Doszpot



Posted on 2014/08/01Szerző: Admin
doszpot-peter
RTL fotó: Doszpot Péter rendőr-celeb. – Mára behajtó.

- Közműtartozásokat hajt be a volt sztárrendőr cége -

Bal-Rad komm: Hát igen, eddig is sejtettük azt, hogyha valaki még aktív rendőrként belép a celebek világába, – az erkölcsileg nem áll valami magas szinten. – Mint, ahogy be is bizonyosodott: behajtó hiénaként fosztogatja a népet. – Hiszen mindenki tudja, hogy a multiszolgáltatók irreálisan felpörgetett számlái, – szimplán csakis a külföldi tulajdonosok érdekeit szolgálják, – s csak lehúzzák a dolgozó magyar embereket. – S a szolgáltatásaik ezeknél a számláknál jóval kevesebbe kerülnek.

De jó, ha tudja az olvasó: Egy behajtó cégnek nincsenek hivatalos jogosítványai. – Vagyis nem intézkedhet, nem zaklathat, nem kényszeríthet, – még ha volt celebzsaru az illető, akkor sem. – Szimpla civil tehát, – akár egy átlag ember. – Ha viszont tényleg zaklat: akkor igazi rendőrt kell hívni!

A Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. (Főtáv) akkor engedményezi követelését a DHK Zrt.-re, ha a díjfizető lejárt határidejű tartozása eléri a 120 napot, és ezen időn belül nem sikerült vele részletfizetésben megállapodni. A DHK honlapja szerint már nem csak a Főtávnak dolgozik, másoknak is, s szolgáltatásai “a hitelképesség megállapításához szükséges információk beszerzésétől, a fizetési emlékeztetők és felszólítások küldésén át az átvállalt tartozások behajtásáig, szükség esetén pedig jogi eljárások indításáig terjednek”.
A DHK az adósok felkutatására, tartozásbehajtásra és partnerei ellenőrzésére kötött az Ex-Id Zrt.-vel megbízási keretszerződést. A behajtás legfeljebb 100 ezer + 40 százalék mennyiségre, azaz fogyasztási helyen keletkezett adósság kezelésére szól 90 napos határidővel (ám ez megegyezéssel meghosszabbítható). A szerződés előzetesen becsült értéke három és fél évre nettó 612 millió forint volt, ám végleges összeget nem határoztak meg a közbeszerzési tájékoztatóban arra hivatkozva, hogy a pontos mennyiség a jövőben kezelésre átadandó követelés-állományoktól függ. Az ügyfelenként kért fix díjak és a sikerdíj mértéke az alábbi táblázatban látható:
Az Ex-Id Zrt. vállalási árai:
1. Ellenszolgáltatás díja – az adós külön felkutatása és beazonosítása nélküli tevékenység esetén:
Kért nettó sikerdíj mértéke: 15 százalék
Személyesen felkeresett ügyfelenként kapott fix nettó megbízási díj: 4500 forint
2. Ellenszolgáltatás díja – adós külön felkutatásával és beazonosításával járó tevékenység esetén:
Kért nettó sikerdíj mértéke 15 százalék
Személyesen felkeresett ügyfelenként kapott fix nettó megbízási díj: 6000 forint
3. Partner ellenőrzés nettó díja (partnerenként): 20 000 forint
A közbeszerzésen nyertes Ex-Id feladata, hogy:
1. a közműszolgáltatással, MNB által felügyelt gazdasági társaságok és egyéb szervezetek tevékenységével kapcsolatos adósokra vonatkozó követelés-állományban lévő adatok alapján (szükség esetén a magánnyomozói törvényben meghatározott tevékenységek alkalmazásával) végezzen adós felkutatást, beazonosítást és személyes felkereséssel lakossági behajtási tevékenységet ajánlatkérő számára, illetve a kezelésre átadott és beazonosított adósok esetében fizetőképesség vizsgálatot folytasson és környezettanulmányt készítsen, valamint a teljesítés során keletkezett adatokat rögzítse ajánlatkérő SAP rendszerében.
2. Egyedi igénylés alapján elemezze az ajánlatkérő meglévő vagy leendő, szerződéses- vagy alvállalkozói partnereinek vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetét, illetve értékelje a hozzáférhető beszámolók, kapcsolt vállalkozások, munkavállalói adatok, a céget érintő korábbi eljárások alapján, valamint a beszerzett adatokat személyesen ellenőrizze a vizsgált vállalkozás székhelyen, telephelyén.
Doszpot hiéna cégének bevételei
Doszpot hiéna cégének bevételei
Tavaly is nyert a cég
A TED-ből az is kiderül, hogy az Ex-Id Zrt. tavaly szeptemberben szintén egyedüli ajánlattevőként nyert a DHK személyes felkereséses behajtási tevékenység”ellátására kiírt tárgyalásos közbeszerzésén. Ez a megbízás mintegy három és fél hónapra, 2013 december végéig szólt, legfeljebb 24 ezer darab lakossági fogyasztási helyet érintő behajtásra, az ügyfél beazonosításával és személyes felkeresésével. A kért nettó sikerdíj itt is 15 százalék volt, a személyesen felkeresett ügyfelenként kapott fix nettó megbízási díj 4500 forint. (Így 24 ezer fogyasztási hellyel számolva a fix díj 108 millió forint körül alakulhatott, amit kiegészít a sikeres behajtásnál a 15 százalékos sikerdíj.)
Az Ex-Id Zrt. 2012-ben alakult meg a hasonló nevű, Expol-Id Követeléskezelő és Magánnyomozó Kft. átalakulásával, amit 2008 novemberében alapított három volt rendőr, Doszpot és Boros mellett Jungwirth István.
Doszpot Ex-Holding Zrt.-je tulajdonában van az Ex-Investigation 2009 Kft. is, amely ingatlankezeléssel és biztonsági tevékenységgel foglalkozik, jelenleg 2 dolgozója van, tavaly 19,8 milliós nettó árbevételt ért el. (Napi.hu)
punch-faceBal-Rad komm 2. – Azért elnézegetve az árakat, ez jóval jövedelmezőbb, mint rendőrnek lenni. A multik és a saját egyéni érdekekből történő pénzbehajtás, valóban jövedelmező üzlet ma Magyarországon. Kérdés meddig? – Kérdés meddig tűrik a multik és hiénáik fosztogatásait az emberek… De egyszer ez a cérna elszakad, s akkor majd egy fent is említett túlságosan is tolakodó és a kényszerítés bűntettét is kimerítő “környezettanulmány” közben elkapják a vicsorgó hiénát, s lehet majd kegyelemért könyörögni a feldühödött, s kifosztott adósoknak, – de nem valószínű, hogy megkapják.
B-R

600
Jól jövedelmez a hiénamunka…
A Napi-hu írta: “A Doszpot Péter exrendőr résztulajdonában lévő cég végez behajtást és partnerellenőrzést a Főtáv követeléskezelő cégének, a DHK Zrt.-nek. A keretszerződés értéke több száz millió forint.
Egyedüli ajánlattevőként az Ex-Id Zrt. nyerte meg a Főtáv Zrt. követeléskezelő cégének, a DHK Hátralékkezelő és Pénzügyi Szolgáltató Zrt. közbeszerzését, amit behajtási tevékenység végzésére és partnerellenőrzésre írt ki – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből (TED). A tavaly közel félmilliárd forint nettó árbevételt elért Ex-Id fő tevékenysége a követelésbehajtás, s jelenleg 25 főt foglalkoztat. A Céginfo.hu adatai szerint vállalkozás kisebbségi tulajdonosa az ismert volt rendőr, Doszpot Péter (fenti kép), Ex-Holding Zrt.-je, míg többségi tulajdonosa a korábban szintén rendőrként dolgozó Boros Sándor. (Doszpot 2002-2003-ban MSZP-s parlamenti képviselő is volt, 2003-ban aspirált a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága különleges ügyek osztályának vezetésére, ám végül az akkori pénzügyminiszter megfelelő, pénzügyi, számviteli végzettség híján nem nevezte ki a posztra.)




Már nem élhette meg felmentését az öreg magyar


Posted on 2014/07/30Szerző: Admin


- Önvédelemből verte agyon a betörőt a bácsi -

Hernádszentandrás – Jogos önvédelemből verte halálra a rá támadó betörőnőt még januárban H. Ferenc (†76)” – irja a Blikk.

A kisnyugdíjasra otthonában rontott rá B. Ödönné (†56), és késsel hadonászva a férfi összekuporgatott pénzét követelte. Ferenc azonban piszkavasat ragadott, hogy megvédje magát és értékeit: a bácsi többször lesújtott támadójára, aki belehalt sérüléseibe. A rendőrség ezért emberölés gyanúja miatt kezdett nyomozni.
A megyei főügyészség megszüntette ügyfelem ellen a büntetőeljárást, mert megállapították a jogos önvédelmi helyzetet – tudtuk meg Beregszászi Bélától, a nyugdíjas férfi ügyvédjétől. Az ítélet azonban későn jött: H. Ferenc képtelen volt tovább cipelni a terhet, és azt sem várta meg, hogy kiderüljön az igazság, még március elején felakasztotta magát.
2013 júliusától a jogalkotók a megtámadottak oldalára álltak. Így ha a betörő éjjel, esetleg fegyveresen vagy társaival ront ránk otthonunkban, akár ­fegyverrel is megvédhetjük magunkat.”
Kivéve, ha rendőrség másképpen gondolja! És bizony az esetek nagy részében ezt teszi, ha kiderül, hogy az elkövető cigány származású. Akkor az öreg magyarnak már nincs joga megvédeni magát, – még akkor sem, ha az első ütés után a támadó asszony kezéből kirepült kés után előkerül egy másik, s feltett szándéka a támadónak, hogy megöli az öreget. – Mert bizony nem egy, hanem két kés volt a támadó nőnél. – Aki majd 20 évvel volt fiatalabb az öregnél.
Csakhogy az ilyen esetek elbírálása közben, amikor öregező cigány az elkövető, – úgy látszik a rendőrtisztviselők egy részérnél munkálni kezd a rasszizmus, – na nem a romékkal, hanem a magyarokkal szemben.
Felháborító és vérforraló, hogy a bácsi nem élhette meg a felmentését. – Összeomlott lelkileg, – melyben a támadó családjának folyamatos fenyegetőzése, és a rendőrség igaztalan eljárása is közrejátszott. – Aki még arra sem volt képes, hogy a további zaklatásoktól megvédje az öreget.
Bocsánatot kellene kérniük hivatalosan és nyíltan ezért az öreg családjától. – Ez a minimum!
Amúgy pedig végül ez ítélet arra bíztat mindenkit: Ne hagyja magát az éjszaka alattomban fegyverrel érkező támadóval szemben! – Mindenkinek joga van megvédeni magát, – akár tetszik ez a rendőrségnek, – vagy néhány liberális roma fajvédőnek, akár nem.
Bal-Rad



9 és fél milliárdra büntették a csaló bankokat – Ez csak a kezdet ugye?


Posted on 2013/11/20Szerző: Admin


- Tizenegy bankot marasztalt el a GVH a végtörlesztés korlátozása miatt -

A végtörlesztés korlátozására irányuló összehangolt magatartás miatt tizenegy pénzintézetet összesen 9 és fél milliárd forint bírsággal sújtott a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
A pontosan 9 488 200 000 forint bírság azért járt, mert a bankok összehangolták stratégiájukat, vagyis kartelleztek. A végtörlesztés ideje alatt drágábban kínálták újabb hiteleiket, így próbálva minimalizálni a végtörlesztés okozta veszteséget.
A bankok részvételével tartott egyeztetéseken, ún. „retail risk” reggelik során üzleti titkokat is megosztottak egymással, többek között az érdeklődő ügyfelekre vonatkozó információkat is megbeszélték, emellett egyes bankok között kétoldalú egyeztetésekre is sor került.
Ennyit fizetnek most:
- Budapest Hitel- és Fejlesztési Bank: 283.500.000 Ft
- Cib Bank Zrt: 835.400.000 Ft
- Citibank Europe plc, Magyarországi Fióktelepe: 800.000 Ft
- Erste Bank Hungary Zrt: 1.725.700.000 Ft
- Kereskedelmi és Hitelbank Zrt: 983.300.000 Ft
- Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt: 1.000.000 Ft
- MKB Bank Zrt.: 783.000.000 Ft
- OTP Bank Nyrt: 3.922.400.000 Ft (!)
- Raiffeisen Bank Zrt: 583.600.000 Ft
- UCB Ingatlanhitel Zrt: 63.200.000 Ft
- UniCredit Bank Zrt: 306.300.000 Ft
A Gazdasági Versenyhivatal az egyes bankok esetében a 2011. évben az ingatlanfedezetű jelzálog-hitelezésből elért kamat-, jutalék- és díjbevételek összegéből indult ki. A kiszabott bírságok közötti nagyságrendi különbségek abból adódnak, hogy a pénzintézetek ezen bevételei között jelentős különbségek mutatkoznak, és az egyes bankok jogsértésben betöltött szerepe is eltérő volt.
Súlyosbító körülmény:
A bírság meghatározásánál súlyosító körülményként értékelte a GVH, hogy az érintett pénzintézetek többsége az összehangolt stratégiát végrehajtotta, valamint azt, hogy a vállalkozások a hazai bankrendszer legnagyobb piaci szereplői, együttes piaci részesedésük meghaladja a 90 %-ot.
Enyhítő körülmény... (az nincs! – a szerk.)
De sajnos a GVH nem így gondolja. Mert enyhítő körülményként vette figyelembe a GVH, hogy a fix árfolyamú végtörlesztés miatt a bankok veszteségeket szenvedtek el, valamint rövid idő alatt jelentős likviditási, munkaerőforrás és egyéb kapacitási korlátokkal kellett szembenézniük.
Hír24 nyomán – B-R – SzRTI


A szijjártói siker titka: nincs még zsiványbecsület sem!



Posted on 2014/10/02Szerző: Admin
Sikeres vállalkozóként több tízmillió forinttal támogatta fiát, Magyarország mai külügyminiszterét Szijjártó István, akinek a volt cége, a Vasútépítők Kft. az egyik legnagyobb hazai kartellbotrány egyik szereplője volt. De miután adatokat szolgáltatott a Gazdasági Versenyhivatalnak, mentesült a jogsértés következményeitől.
Büntetőeljárás nem indul azokkal a kartellező cégekkel szemben, amelyek az egyik legnagyobb bírságot kapták a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH), mivel a jogsértéskor az még nem szerepelt a Büntető törvénykönyvben (Btk.), de a bírság megfizetését nem kerülhetik el – közölte megkeresésünkre a hivatal.
A GVH hét évvel ezelőtt indított vizsgálatot, miután felvetődött a gyanú, hogy több vállalkozás előzetesen megállapodott magyarországi vasútvonalak, vonalszakaszok felújítására, átépítésére kiírt közbeszerzésekkel kapcsolatban a majdani piac felosztásáról, illetve egyes esetekben a győztes személyéről. A ténylegesen kiírt tenderek összértéke 24 milliárd forint volt. A GVH az eljárás során megállapította a jogsértést, és 2010 júniusában döntött arról, hogy a Colas-csoporthoz tartozó Colas Zrt. 1,5 milliárd, a Swietelsky- csoporthoz tartozó MÁVÉPCELL Kft. 2,1 milliárd, a MÁV MTM Rt. f.a. 178 millió, a Strabag-csoporthoz tartozó Szentesi Vasútépítő Kft. 3,4 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot köteles megfizetni.
A 2010-ben meghozott döntés csak júliusban vált jogerőssé. A hvg.hu azért fordult a hivatalhoz, hogy megerősítse, a bírság megfizetése elkerülhetetlen. Az eset érdekessége, hogy az ügynek szereplője volt a pályatervezéssel- és kivitelezéssel foglalkozó Vasútépítők Kft., amelynek Szijjártó Péter édesapja 2010 június végéig volt ügyvezető-tulajdonosa, 2012 márciusáig tulajdonosa. A Vasútépítő Kft, amely maga is több tenderen indult, és részt vett a versenyfelügyelet által kifogásolt egyeztetéseken, együttműködött a GVH-val, és ezzel elkerülte, hogy őt is megbüntessék. A jogszabályok ugyanis lehetővé teszik, hogy annak az érintettnek, amely bizonyítékokat szolgáltat egy kartellügy feltárásában, ne kelljen az eljárás következményeivel számolnia.Ugyanakkor a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiumán 2011. július 1-jén elkezdődött egy per, melyben a Vasútépítők Kft. többek között azt kérte a bíróságtól, hogy módosítsa a GVH határozatát abban a tekintetben, hogy abban az szerepeljen: a cég volt az, amely az egész kartellezési vizsgálatot elindította. Ehhez a perhez a Vasútépítők Kft. oldalán csatlakoztak az akkor már felszámolás alatt álló MÁV MTM kivételével a versenyhivatal által megbüntetett vállalkozások. A per elindulásával párhuzamosan a társaságok kérték a GVH-határozat végrehajtásának felfüggesztését, illetve azt, hogy amíg a per le nem zárul, addig a bírságot ne kelljen leróniuk.
Út a sikerhez: ügyvédek marakodnak a nagyobb koncért.
Ezzel az érintett cégek három évet nyertek. Idén május 20-án ugyanis a Kúria kimondta, hogy a GVH-nak volt igaza. A versenyhivatal részéről Gondolovics Katalin szóvivő a hvg.hu-val közölte, hogy kúriai ítélet alapján végrehajthatóvá vált az általuk kiszabott versenyfelügyeleti bírság, így az eljárás alá vont vállalkozásoknak azt be kell fizetniük. „A versenykorlátozó megállapodás megkötésekor, 2004 novemberében még nem volt hatályban a Btk. azon tényállása, amely lehetővé teszi az árrögzítő kartellek büntetőjogi üldözését. Erre figyelemmel, a GVH nem élhetett feljelentéssel.”
A Vasútépítők kft. töretlen sikere
Szijjártó István a cégnyilvántartás adatai alapján 2010 június végéig volt a Vasútépítők Kft. vezető tisztségviselője. Tulajdonosként még 2012 mácius 8-ig szerepelt a cégben. 2003-ban a kft. egyik tagja lett a Vasútépítők győri székhelyével azonos címen lévő Wiebe Hungária Vasútépítő Kft., amely vezetőjének – illetve a cég német tulajdonosának – kézbesítési megbízottja néhány éven át Szijjártó István volt.
A vállalkozás nettó árbevétele 2009-ben 3,5 milliárd volt, 2010-ben 2 milliárd, 2011-ben 2,2 milliárd, 2012-ben 1,7 milliárd, majd egy évvel később jelentősen megugrott 5,3 milliárd forintra.
(HVG)
Bal-Rad komm: “Szüleim EGY ÉLET SZORGOS MUNKÁJÁNAK EREDMÉNYEKÉNT…ait én soha nem szégyelltem, most sem szényenlek, és a jövőben sem vagyok hajlandó szégyenleni…” – ámmogta Zselésfejű az ő pénzügyi zsenialitását és vagyonának eredetét firtató botrány kapcsán. Amelynek során kiderülni látszik, hogy az “egy élet szorgos munkája” legfeljebb az utóbbi másfél évtizedet öleli fel. Ami a Szijjártó – family csodálatos anyagi gyarapodását eredményezte.
Persze azért a kör be is zárul, mert amig a fiú az ő egyre magasabbra ívelő politikai karrierjét (és befolyását épitgette) addig a kedves papa a gazdasági élet húsoskondérja körül tüsténkedett. Csemetéjéhez hasonló sikerrel. Természetesen dőreség lenne részünkről összefonódást sugallni! Mint tudjuk, ilyesmi a nemzetthy erőknél kizárt, az csak a libsikre és a maszoposokra volt jellemző!
A Döbrögi – érákban a “magyar vállalkozások helyzetbe hozása” volt mindenkor az elsődleges cél, és hát ugye ez a Vasútépítő Kft. HELYZETBE HOZANDÓ “vállalkozás” volt! Helyzetbe is került. Természetesen nem a fijú révén, hanem nemzetthy volta, rátermettsége, és felkészültsége okán! No meg hát ÉPPEN ezen időkben teljesedtek ki a nemzetthy kormányok nemzethgyarapitó infrastruktúra – bővítő és korszerűsítő programjai. Sokszázmilliárdos programok képében.
Nyilvánvaló, hogy ezekben a programokban részt venni nem szégyenletes dolog volt! Sőt! Nemzetthyes dolog volt – és fölöttébb kifizetődő dolog volt.
Ha pedig mindez puritán életvitellel is párosult a familyt illetően, valóban csak egy aljas, primitív lejárató kampányba kezdtek bele a nemzethyetlen aljadékok. Akik amúgy irigyek is a végtelenségig.
Mint ahogyan irigyek azok a MAGYAR szülők is, akik előtt pedig ott volt a lehetőség, de kölkeiket nem a politikára szoktatták, nem ésszel cselekedtek, dorbézoló életmódot folytatva eljátszották lehetőségeiket – és sokan a vagyonukat is!
Az mondjuk külön érdekessége a Vasútépítő Kft történetének, hogy “…együttműködött a GVH-val, és ezzel elkerülte, hogy őt is megbüntessék…”
Azaz: Szijjártó papából még a zsiványbecsület is hiányzott!
Zselésfejűnek tényleg nincs miért szégyenkeznie!



Pintér cége kaszált – Vizsgálatot kér az online pénztárgépek ügyében a DK


Posted on 2013/08/02Szerző: Admin
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány felosztotta az online pénztárgépek 40-50 milliárdos piacát a jelenlegi egyetlen gyártó, a három forgalmazó és a Pintér Sándor felügyelete alá tartozó informatikai cég között. Az ellenzéki párt ezért vizsgálatot kér a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH), valamint a Közbeszerzési Hatóságtól.
Ezt Varju László, a DK független országgyűlési képviselője közölte az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Mint írta, szeptembertől bírság vár minden vállalkozóra, aki üzletébe nem rendeli meg az adóhatósághoz online beköthető pénztárgépet. Eddig egyetlen, Lengyelországban gyártott és három magyarországi társaság által forgalmazott gépre adtak ki engedélyt – ismerteti az ellenzéki politikus, hozzátéve: Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 13 oldalnyi követelményt tett közzé, amelynek teljesítésére az engedélyezett gépnek hatvan napja van, míg más gépek már csak akkor kaphatnak ilyen engedélyt, ha teljesítik az új előírásokat.
A DK szerint így a 250 ezer üzlet nagy része ugyanazt a gépet lesz kénytelen megrendelni. Ezek darabját a gyártó 100 ezer forintért adja, hazai nettó ára viszont 170 ezer forint körül lesz – folytatja a politikus, megjegyezve: a 17 és fél milliárdos különbözeten a három forgalmazó, és az a cég osztozik, amely a központi egységet beleépíti. “Ez a Belügyminisztérium háttércége, tulajdonosa a Puskás Tivadar Közalapítvány, amelynek alapítói jogait Pintér Sándor gyakorolja” – húzza alá Varju László.
Az ellenzéki képviselő szerint a “Fidesz pénzcsinálói nem pihennek: a földmutyi, a trafikmutyi, a takarékszövetkezeti mutyi és a patikamutyi után körvonalazódni kezd a pénztárgép-mutyi is”.
(MTI)
Bal-Rad komm: Azért őszintén tegyék a kezüket Varjúék a szivükre, és vallják be: találékonyság terén a Döbrögista maffia páratlant alkotott!
Szinte hihetetlen, hogy ez a rablóhorda micsoda szellemi kapacitást képes megmozgatni, micsoda trükköket képes kitalálni-és egyáltalán: felderiteni a lopás-rablás lehetőségeit!
Hiába no! A magyar lelemény. 
A döbrögista csürhe már messze megelőzte a magyar nép találékonyságát!
De hogy a szögesdrót mögül hogy vágják ki magukat?



Kutyaviadal: “Rákosi óta nem volt ekkora átcsoportosítás”



Posted on 2013/12/08Szerző: Admin
Az MSZP szerint a második világháború óta most a legnagyobb a szegénység Magyarországon.
Kórozs Lajos, a szocialisták elnökségi tagja fogalmazott így szombaton, Budapesten újságírók előtt az Eurostat tagállamok szegénységére vonatkozó, pénteken nyilvánosságra hozott adataira hivatkozva.

Az ellenzéki politikus az évszázad gazemberségének nevezte, amit „Orbán Viktor csinált az elmúlt három és fél évben”, mert szerinte a tehetősek a szegények pénzéből gazdagodnak. „Ma azok teszik bele a legkevesebb pénzt a közös kasszába, akik a legtöbbet veszik ki onnan” – mondta, hozzátéve: „ilyen jövedelemátcsoportosítás Magyarországon Rákosi Mátyás óta nem volt”.

Kórozs Lajos tragikusnak nevezte, hogy a szegények 46 százaléka a fiatalok közül kerül ki és a falvakban kétszer akkora a szegénység mint a városokban. Az elmúlt egy hétben tizenhárom ember fagyott halálra, miközben „Lezsák Sándor lánya és veje százmillió forintos megbízásokat kap” az ócsai lakópark filmezésére “– fejtette ki.
Az MSZP elnökségi tagja az Eurostat adatairól szólva elmondta, a most közölt, 2012-ben rögzített adatok alapján a magyar lakosság 32,2 százaléka, vagyis 3,2 millió ember élt végleges leszakadással fenyegető szegénységben. Összehasonlításképp közölte, ugyanez az adat 2009-ben 28,2 százalék volt. Kórozs Lajos szerint mindebből arra lehet következtetni az idei év végére, hogy az uniós szegénységi mutató idén év végére eléri a 35 százalékot, míg a létminimum alatt élők száma az ötmillió állampolgárt. Kiemelte: az MSZP tervezett szociális intézkedései kormányra kerülésük esetén megfordítaná a mostani tendenciákat.

A Fidesz szóvivője szerint a baloldal kormányzása mélyítette el Magyarországon a szegénységet. A szocialisták, Korózs Lajos bukott államtitkárukkal az élükön, két kormánycikluson át mélyítették el a munkanélküliséget és a szegénységet” – írta erre válaszul a Fidesz szóvivője az MTI-nek küldött közleményében. Hoppál Péter szerint a szocialisták sorozatban hajtották végre a megszorításokat, az adó- és rezsiemeléseket, csökkentették a nyugdíjakat, elszabadították az inflációt, a családokat devizahitelekbe, az országot pedig “IMF-függőségbe” taszították. Ezzel szemben ma csökkennek a családok terhei, és egyre többen élnek segély helyett munkából – hangsúlyozta. “A szocialista megszorítások egyik fő támogatója volt Korózs Lajos” is, aki a Gyurcsány-Bajnai-kormány családügyi és szociális területért felelős államtitkáraként “szószólója volt a családi pótlék befagyasztásának, a nyugdíjcsökkentésnek, a nyugdíjadó bevezetésének, az áfaemelésnek, a gyes csökkentésének, az otthonteremtési rendszer eltörlésének, a szociális foglalkoztatás leépítésének”.
Korózs Lajos állításaival ellentétben a munkanélküliség és a szegénység növekedésének kockázata egész Európában nőtt – írta a kormánypárt szóvivője, aki szerint ha az MSZP-n múlik, Magyarország azoknak az IMF-hiteltörlesztő országoknak a sorsára jutott volna az elmúlt három évben, mint Görögország, Románia, Bulgária vagy Lettország, ahol a szegénység a legnagyobb mértékben nőtt az EU tagállamai közül. Ezekben az országokban radikálisan csökkentették a nyugdíjakat, a közalkalmazottak, a köztisztviselők és a tanárok béreit, valamint a családtámogatásokat is – tette hozzá.
Hoppál Péter közleményét azzal zárta, hogy ezzel ellentétben Magyarország ma a saját lábára állt, a családok megélhetését rezsi- és adócsökkentés, nyugdíjemelés, foglalkoztatási programok, otthonmentő intézkedések segítik. A kormányváltás óta minden évben nő a minimálbér, béremelési program indult a pedagógusoknak és az egészségügyi dolgozóknak, és a kormány megvédte a közalkalmazottak, valamint a köztisztviselők bérét is – emelte ki.
(NOL)

Bal-Rad komm: A millió sebből vérző, széjjelrabolt és kifosztott, döglődő Magyarország fölött acsarkodnak egymással a tettesek. 
A magyarok pedig ezen a kutyaviadalon hol az egyik-hol a másik csahosnak szurkolnak, nem akarván észrevenni, hogy a marakodó feleknek köszönheti a végveszélyt!
 






Ötmillió nélkülöző országa lettünk!



Posted on 2014/07/07Szerző: Admin
Az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke szerint ma Magyarországon 4,8 millióan élnek a létminimum alatt. Korózs Lajos erről hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón beszélt. Közölte: minden második ember, a leszakadók, a munkások, a kádári kisemberek és a sodródó fiatalok kevesebből élnek, mint havi 87510 forint.
Kifogásolta, hogy 2010. óta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) egyszer sem hozta nyilvánosságra mennyien élnek a létminimum alatt. Mint mondta, a kormánynak el kell gondolkodnia meddig szavaz bizalmat Vukovich Gabriella KSH-elnöknek, mert a hivatal torz adatokat ad ki, azokat a munkatársak jelentős része már nem meri vállalni arccal.
Korózs Lajos emlékeztetett arra, hogy 2010-ben 3,7 millióan éltek a létminimum alatt, egy tavalyi TÁRKI-kutatás 4,6 millióra tette a kirekesztettségben, szegénységben élők számát
Véleménye szerint radikálisan nőttek a társadalmi különbségek, és bár a reálkeresetek emelkedtek, de az abból adódik, hogy a gazdagok oly mértékben gazdagodtak, hogy az felhúzza a matematikai közepet.
Felhívta a figyelmet arra, hogy tavaly a három gyermek után járó összes adókedvezmény 92 százalékét a gazdagok kapták.
Az ellenzéki politikus beszélt arról is, hogy a Brüsszelnek benyújtott konvergencia-programban 600 milliárd forintos kivonást terveznek a szociális ellátórendszerből.
Korózs Lajos elmondta, ha továbbra is a szegények lesznek ennek a kárvallottjai, akkor a nyomor szinte elviselhetetlen lesz az országban.
Hangsúlyozta, hogy a társadalomnak el kell gondolkoznia, támogatja-e a Fidesz politikáját.
Arra a kérdésre, hogy a Jobbik nyugdíjban honorálná a gyermekvállalást Korózs Lajos úgy reagált: hogyan lehetne egy pályakezdőt azzal biztatni ma Magyarországon, hogy vállaljon kettőnél több gyermeket és akkor 70 éves korában 5-6 százalékkal több lesz a nyugdíja. Szerinte stabil munkahelyekre és szociális ellátórendszerre lenne szükség a gyermekszám növeléséhez.
(Népszava)
Bal-Rad komm: A maszoposok is ime la!-a kádári kisembereket citálják elő, ha “érzelmi húrokon” akarnak játszani. Márpedig azokon akarnak.
“…Kifogásolta, hogy 2010. óta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) egyszer sem hozta nyilvánosságra mennyien élnek a létminimum alatt…”
Joggal kifogásolta, hiszen a KSH a döbrögista számmisztika varázskonyhája. A “magyar gazdasági csoda, a szárnyalás” bizonyitója!
Ugyanakkor húsz évet tévedett Kórózs úr! 
1990-nél-esetleg még korábbi dátumnál-kellene a kifogásolni valókat keresni. Az “alapoknál”!
Ám ez az ÖTMILLIÓ banditisztáni nélkülöző (vagy tán’ több is!) mindenképpen kirivó a rendszertváltó országok között. Kirivóan magas!
Olyannyira, hogy már bárki a Bal-Rad-on kivül is megemlithetné régi megállapitásunkat:
A KELETI TÁBOR LEGVIDÁMABB BARAKKJÁBÓL!-lettünk a Nyugat szegényháza!



Bárhonnan is nézzük, itt nagy szegénység van


Posted on 2014/06/12Szerző: Admin
Nyolcvanhétezerötszáz forint. Ennyi lenne az az összeg, amire egy szerény életvitelhez – létminimum – ma szüksége van egy főnek a statisztikai hivatal szerint. Szakértők szerint hivatalosan több millió ember él ez alatt a szint alatt, a helyzet ráadásul 2009 óta folyamatosan romlik, a kormány pedig elengedte a legelesettebbek kezét. Probléma ugyanakkor, hogy a minimálbér nem fedezi a létminimum összegét, erre megoldás lehetne az, hogy a minimum jövedelem szintjét a létminimum szintjére emelnék. A cégek ezt ki is tudnák fizetni.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) idén is közölte, hogy pontosan mennyi az az összeg, amelyből havonta a különböző háztartások meg tudnak élni. Egy fős háztartásnál a havi létminimum értéke 2013-ban 87 500 forint, míg egy két felnőttel, két gyermekkel rendelkező családnál majdnem 240 ezer forint volt ez az összeg. Azt ugyanakkor a KSH 2011 óta immár negyedszerre sem közölte, hogy hány százezer ember is kénytelen ennél kevesebb pénzből megélni.
A titkolózás feltehetően nem véletlen, a szám minden bizonnyal igen nagy lehet. Elég lehet csak abból kiindulni, hogy Magyarországon a nettó minimálbér 66 ezer forintra jön ki – családi adókedvezmény nélkül –, vagyis a hivatalosan megszabott minimum bérből a KSH számítása alapján nem igazán lehet a a “folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény szükségletek kielégítését” biztosítani. Bár arról megoszlanak a vélemények, hogy a létminimumérték alatti jövedelemszint mennyiben hoz magával anyagilag deprivált (megfosztott) életkörülményeket, az biztosnak tűnik, hogy egy pár ezer forintos eltérés nem változtat azon, hogy mennyi magyar van rendkívül nehéz helyzetben.
Romlik a helyzet 2009 óta, de árnyalni kell a képet
A létminimum nem tekinthető szegénységi küszöbnek, Magyarországon a legutóbb, 2011-ben nyilvánosságra hozott adatok szerint majdnem 4 millió ember élt e szint alatt – mondta Bass László, az ELTE egyetemi tanára. A szegénységi küszöb a medián jövedelem – az emberek felének e felett, másik felének ezalatt van a jövedelme – 60 százalékánál meghúzott szint jobban mérheti, ez alatt durván 1,5 millió ember él Bass szerint.
Az egyetemi tanár elmondása szerint Magyarországon a gyermekvállalás jelentős mértékben bír “elszegényítő” hatással: a 18 év alattiak több mint negyede tekinthető szegénynek. Akinek pedig már 3 gyermeke van, az jövedelmi szempontból igen valószínű, hogy a szegény kategóriába esik. Meghatározza még a szegénységet a területi elhelyezkedés is: Közép-, illetve Nyugat-Magyarországon alacsonyabb ez a mutató, míg Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, illetve a Viharsarokban és Baranya déli részein magasabb az érték a kutató szerint.
A település nagysága is komoly hatással van a szegénységre: egy nagyvárosban jobbak a munkalehetőségek, így a szegénység szintje is alacsonyabb, az említett északi, keleti területeken ugyanakkor nincsenek olyan munkahelyek, amelyek felszívnák a munkanélkülieket. További probléma még Bass szerint az is, hogy a segélyezést 2009 óta befagyasztották, sok esetben még nominál értéken is csökkentek az összegek. A helyzetre a közmunka sem megoldás: ezzel ugyanis körülbelül nettó 60 ezer forintot lehet keresni havonta, ha ehhez még a családi pótlékot és adott esetben a gyest is hozzáadjuk, akkor sem jön ki 100 ezer forintnál nagyobb havi jövedelem. Ráadásul egy családból csak egy fő dolgozhat közmunkában, így ha van még két gyerek, illetve egy házastárs is, akkor négyüknek kellene ekkora összegből megélniük, ami szinte lehetetlen az egyetemi tanár szerint.
Bass szerint bárhogyan is nézzük, bármelyik adatra is fókuszálunk, az látszik, hogy 2009, a válság kitörése óta romlott a helyzet, 2010-2011 óta pedig jelentős romlás látható. Az ELTE tanára úgy véli, a jelenlegi kormány nem volt képes enyhíteni a szegénység mélyülésén: míg más európai országokban, ahol meg is vágták a szociális kiadásokat, arra figyeltek, hogy a legelesettebbeket ne hagyják “bezuhanni a szakadékba”, nálunk “elengedték ezt a réteget” (a kisebb keresetűek helyzetének romlására a Policy Agenda elemzése is felhívta a figyelmet).
Az ELTE tanára szerint emellett ha a 4 milliós létminimum alatti tömeget nézzük, akkor az látható, hogy ebből a csoportból körülbelül 2,5 millióan lehetnek azok, akik nem szegények, de vegetálnak, a “tojáshéjon táncolnak”. Épp hogy ki tudják fizetni a számláikat, épp hogy meg tudják venni az élelmiszert, de ha elveszítenék munkájukat, akkor reménytelenné válna helyzetük.
Bass szerint azonban hozzá kell tenni, hogy a számokból kirajzolódó riasztó kép ellenére rendkívül árnyalt a hazai szegénységi helyzet, a valóságban pedig sok esetben nem ennyire borús a kép. Ha elmegyünk egy faluba, és megkérdezzük, hogy mennyit keresnek az emberek, akkor ijesztő számokat kapunk, ám mégis megélnek valahogy, megtermelik maguknak az élelmiszer egy részét például – hangsúlyozta az egyetemi tanár. Csakhogy szerinte erre nem lehet társadalom-, illetve szociálpolitikát építeni, nem arra kellene támaszkodni, hogy az emberek “majd csak megoldják valahogy”.
A létminimummal lehet igazán belőni a szegénységet
A legjobb indikátor a szegénység mérésére a létminimum értéke, mivel ez egy “kemény” mutató – fejtette ki a hvg.hu-nak Pogátsa Zoltán közgazdász, a Nyugat-Magyarországi Egyetem docense. Az összes többi indikátor a közgazdász szerint ugyanis csupán relatív. Ha például az átlagjövedelem 66 százalékánál húzunk egy határvonalat, hogy azalatt szegénynek tekinthető valaki, a számítás csak Nyugat-Európában működne rendben. Kelet-Európában ugyanis rendkívül összenyomott a bértábla a közgazdász szerint, így elképzelhető, hogy ha akár az átlagjövedelem 50 százalékánál húzzuk is meg a szegénységi határt, az e fölé esők sem tudnak megfelelő életszínvonalat biztosítani maguknak. A relatív mutatókkal szemben ugyanakkor a létminimumban meg van határozva, hogy mennyi élelmiszert kell elfogyasztani ahhoz, hogy ne legyünk biológiailag önkizsákmányolóak – emelte ki Pogátsa.
Hogyan állunk nemzetközi összehasonlításban?
Röviden: nem jól. Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat több évre visszamenőleg közli a súlyos materiális deprivációs rátát az unió országaiban. A rátába kilenc indikátort sűrítettek be, ilyen például az, ha egy embernek, háztartásnak nincs telefonja (mobilja sem), nem tudja fizetni közüzemi számláit, vagy nem engedhet meg magának húst/halat minden második nap. A kilenc indikátorból három együttállása szükséges a súlyos materiális depriváció fennállásához. Magyarországon a népesség bő 30 százaléka nem tudott magának megengedni húst minden második nap 2013-ban.
Ha például a különböző létszámú háztartásokat nézzük, akkor az látszik, hogy a gyerekkel rendelkező háztartásoknál igen súlyos a helyzet. Ráadásul nem csak a három, vagy több gyerekes háztartásoknál riasztóak a számok, hanem már egy gyereknél is a közép-európai országoktól negatív irányba jelentősen eltérő mutató jön ki.
A közgazdász szerint botrány, hogy a KSH nem közli azt, hányan is vannak a létminimum alatt, mivel egyáltalán nem mindegy, hogy az ország népességének 20, vagy 40 százaléka él ilyen színvonalon. 2010-ben a hivatal becslései szerint 37 százalék volt a létminimum alatt élők aránya, azóta romolhatott a helyzet Pogátsa szerint. Ez az adat ráadásul szerinte talán a legfontosabb adat lenne ma Magyarországon, ennek tükrében ugyanis adott esetben gyökeresen más gazdaság-, illetve szociális politikára is lehet szükség.

Arra a kérdésre, hogy mennyire torzíthatja a minimálbér és létminimum közötti különbséget a magyarországi feketegazdaság aránya, a közgazdász elmondta, hogy a különböző kutatások szerint is az látszik, hogy nem olyan nagy a fekete jövedelmek aránya, mint ahogy azt a közvélemény képzeli. A legpesszimistább becslés szerint a GDP-hez mérten 18 százalék a feketegazdaság aránya, a feketén foglalkoztatottak száma pedig 600 ezer fő körül lehet – emelte ki Pogátsa. A fekete jövedelmek ennek tükrében ugyanakkor kevésbé tompítják a létminimum és a minimálbér közötti különbséget, vagyis aki minimálbért keres, az a fekete jövedelemmel együtt is a létminimumnál jóval kevesebbet visz haza a hó végén. A fekete jövedelmek ráadásul romboló hatással is bírnak: így kevesebb pénz folyik be az államkasszába, ahonnan kevesebb pénzt lehet például jövedelemkiegyenlítő szociális programokra is költeni.
Minimálbér=létminimum
A helyzet javítására az lehetne egy megoldás Pogátsa szerint, hogy fel kellene emelni a minimálbér nettóját a létminimum szintjére. Természetesen vannak olyan ellenérvek, hogy ez kiszorító hatással lenne a munkavállalók egy részére, akik a jelenlegi minimálbér körül keresnek, ám a közgazdász szerint ez a vélekedés egyáltalán nem bizonyított. 2001-ről 2002-re az átlagjövedelem 30 százalékáról 50 százalékára emelték a minimálbért, és a kutatások azt mutatják, hogy míg a minimálbér emelése félmillió ember helyzetén javított – azokén is, akik nem minimálbért kerestek, de minimum bér emelése közvetetten az ő bérüket is felhúzta –, mindeközben mindössze 12 ezer ember szorult ki a munkaerőpiacról. Ez azt jelenti, hogy a magyar gazdaság, a vállalatok ki tudták fizetni a megemelt bérrel a munkavállalókat, csak korábban nem akarták – hangsúlyozta Pogátsa.
Szerinte gazdasági katasztrófa lenne, ha egy minimálbért kapó munkavállaló nem tudná megtermelni a létminimum szintjét. A rendkívül sok, körülbelül 1,2 millió minimálbéres munkavállaló helyzetének háttérében az állhat, hogy a cégek sokszor nem akarnak nekik magasabb bért adni. “Nagyvállalatok vezetőitől is azt hallom, hogy jó lenne, ha emelnék a minimálbért, mivel jelenleg azok a cégek nyernek a versenyben, akik kizsákmányolják a munkaerőt és rendkívül alacsonyra szorítják le a költségeiket, a hatékonyabb technológiával dolgozó cégek kiszorulnak a piacról” – emelte ki a közgazdász. A munkavállalók kizsákmányolásával történő versenyzés pedig nem járható út, ha egy szociális Európát akarunk létrehozni.
Ez az egész rendszer pedig csak akkor lehetne működőképes Pogátsa véleménye szerint, ha az összes EU-tagállamban a mindenkori létminimum szintjéhez szabnák a minimálbért, így az is elkerülhető lenne, hogy a tőke áttelepüljön egy lényegesen alacsonyabb bérköltségű országba. Természetesen lennének továbbra is bérkülönbségek az uniós tagállamok között, ám ezzel legalább a szerény megélhetés biztosított lenne mindenhol az EU-ban – tette hozz a közgazdász.
(HVG)
Bal-Rad komm: “…botrány, hogy a KSH nem közli azt, hányan is vannak a létminimum alatt, mivel egyáltalán nem mindegy, hogy az ország népességének 20, vagy 40 százaléka él ilyen színvonalon. 2010-ben a hivatal becslései szerint 37 százalék volt a létminimum alatt élők aránya, azóta romolhatott a helyzet…”
-Hát pontosan az a lényege a döbrögista KSH számmisztikájának, hogy valós képet Banditisztán nyomorgó millióiról ne adjon!-viszont minél szebb képet fessen a honi állapotokról. Ennek a lényege: “Szegénység pedig nincs!”
A hazai népesség fele nyomorszinten-vagy az alatt-tengődik! Mig egyeseknek gyémánt fogékszer virit-legalább ötmillió magyarnak ennivalóra sem jut

Banditisztán jövedelemelosztása úgy fest, hogy a lakosság 0,1 százaléka zsebeli be a netto jövedelem 90 százalékát. Ezek a bezsebelők mind a rendszerváltó politikai elit, vagy azok holdudvarának közössége. Pártállástól függetlenül. Ez az elit-és holdudvara-minden acsarkodás ellenére kiegyezett abban, hogy ez a kialakult helyzet NEKIK JÓ! Ennek fenntartása NEKIK elemi érdekük.
“…A munkavállalók kizsákmányolásával történő versenyzés pedig nem járható út, ha egy szociális Európát akarunk létrehozni…”-mondja Pogátsa.
-Igen ám, de mind Banditisztán, mind pedig az EU-politikai elitje már megegyezett a tételben: a szociális Európa elképzelés a múlté! Halott ötlet volt! Nyugat-Európa anyagi jóléte kizárólag a keleti hóditások árán, a keleti meghóditottak kárára volt biztositható! Eddig!
Nyilvánvaló a helyzet tarthatatlansága! Mind Banditisztánban, mind pedig Közép-Kelt-Európa hódoltsági területein.
A hatalomra a legveszélyesebb a helyzet pontosan a mi hazánkban leselkedik. A szocializmusban a talán legmagasabb életszinvonalat biztositó “legvidámabb barakk” még emlékező túlélői NAGYON KOMOLY VESZÉLYT jelentenek a regnáló hatalomra, és az általa megtestesitett kapitalizmusra.
Már csak idő kérdése egy szociális forradalom kirobbanása! Ami várhatóan a nem távoli, hanem a nagyon is közeli jövőben be fog következni! Mert be kell hogy következzen!
Ezt pedig érzi a döbrögista hatalom is! Nem véletlen tehát a végrehajtói hatalom széttelepitése országszerte, és nem véletlen Döbrögi biztonságos helyre költöztetésének terve. 
Amik már nem tervek, hanem végrehajtási szakaszban lévő intézkedések!
SORSUKAT VISZONT NEM KERÜLHETIK EL! (Költözni igenis fognak!-csak az nem mindegy, hogy hová? Nem gondoljuk, hogy szivüknek tetsző dolog a birobidzsani barakkélet! Pedig az vár rájuk!)


A FIDESZES "MISKOLCI MODELL" AZ ELSZEGÉNYEDÉS, AZ ELVÁNDORLÁS ÉS A BŰNÖZÉS MODELLJE


Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter szerint Kriza Ákos az elmúlt négy évben megteremtette a „miskolci modellt”, amit az ország többi településén is be kellene vezetni. A Jobbik óva int ettől: szerintük az, amit a miniszter miskolci modellnek nevez, az elszegényedés, az elvándorlás és a bűnözés modellje.
Amit a fejlesztési miniszter példaként állítana a többi település elé, arra az elmúlt négy évben 7 ezer miskolci mondott nemet, Kriza polgármestersége alatt ugyanis ennyien hagyták el a várost a jobb élet reményében – kezdte hétfői tájékoztatóját Jakab Péter. A Jobbik frakcióvezetője szerint a Kriza-modell három pillérből áll.
Az első a város kiszervezése a Fidesz-holdudvarnak és a multiknak: helyi vállalkozások helyett haveri cégeket hoznak helyzetbe – emiatt legutóbb már a mérnöki és építész kamara is tiltakozott –, az ily módon stagnáló munkanélküliségi adatok javítása érdekében pedig milliárdokat fizetnek a multiknak, hogy szalagmunkát hozzanak a városba éhbérért.
Ebből következik a második pillér: ma a miskolciak fizetése közel 10 százalékkal marad el az országos átlagtól, miközben Seszták miniszter úr már egyenesen Győrhöz hasonlítja a várost.
A harmadik pillért a közbiztonság teljes hiánya jelenti: a nyomortelep-felszámolásnak nevezett átverés során mindössze egy család hagyta el Miskolcot. A rendbontóknak annyira tetszik az új modell, hogy még kétmillióért sem mennek el – fogalmazott a képviselő.
Jakab Péter a Kriza-modellel szemben a miskolciakért kiálló, a bűnözőkkel viszont könyörtelenül leszámoló bátor, tisztességes és lokálpatrióta politikát nevezte követendőnek, ez viszont – mint mondta – távol áll a jelenlegi hatalomtól.




ÍGY NÉZ KI A DARABOKRA HULLOTT SZÍRIA


A Szíriában dúló polgárháborúról szinte naponta olvashatunk friss híreket. Ezekben egy csomó megjegyezhetetlen nevű szervezettel találkozhatunk, amelyek kimondhatatlan nevű városokért harcolnak. Szinte lehetetlen követni, ki mekkora területet ellenőriz, és hol húzódnak a frontvonalak.
Ez a remek interaktív térkép ehhez nyújt segítséget - egyben drámaian mutatja, mennyire darabokra van esve az ország.


Vajon Ukrajnából mi marad a végén , csak a rabló fasiszta zsidók élik túl a mészárlásokat, vagy azért marad egy kevés goj is akik eltartják a dísz zsidókat, és kinyalhatják a seggüket mint a nálunk lévő seggnyaló réteg.
Hogy melyik szín, melyik harcoló felet jelzi, azt a "clik to see map action"-re kattintva tudhatjuk meg. A térkép akkor válik igazán hátborzongatóvá, ha hozzátesszük, hogy minden szín harcol mindegyikkel, mintha egy élesben folyó Trónok harca társasjáték lenne. 

A honlapon szinte napról napra nyomon követhető a különböző frontvonalak állása. 



Soros György utasítja az Európai Uniót 



2015.01.28 07:56 
Hídfő.net

Soros György amerikai befektető szerint az Európai Unió újabb 15 milliárd dollárt kell adjon Ukrajnának, hogy az "meg tudja védeni magát" és biztosított legyen az ukrán kormány túlélése. A New York Times hasábjain megjelenő cikk egy másik nemzetközi befektetőt, Bernard-Henri Lévyt is idézte, ők közösen formálják a közvéleményt, hogy az elfogadja az Ukrajnának adott újabb hiteleket. Soros szerint Ukrajna túlélése azon múlik, hogy sikerül-e kedvezőbb befektetési környezetet csinálni, a nyugat emiatt további anyagi támogatásokat kell adjon. A pénzért cserébe az ország gazdaság- és társadalompolitikájának megváltoztatását követelik meg, olyan irányba, hogy az a nyugati befektetők és vállalataik számára kedvező legyen. Soros újra hangsúlyozta, hogy az ukrán kormány pénzelését a "reformok" megvalósításához kell kötni. 

Nemrég egy ukrán politikai elemző felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzetközi hitelintézetek valójában nem adtak plusz forrásokat Ukrajna számára. Alexander Okrimenko mérlegre helyezte azon intézkedések költségeit és következményeit, melyeket Ukrajna az IMF feltételeinek részeként hajtott végre, a hitelekért cserébe. Az eredmény igen lesújtó volt, kiderült ugyanis, hogy miközben Ukrajnában az IMF által követelt reformok miatt a lakhatási költségek és szolgáltatások 40-60%-al emelkedtek, a tanárok és orvosok bérei csökkentek, a nyugdíjak elértéktelenednek és az ukrán fizetőeszköz értékének közel felét elveszítette, Ukrajna mindössze annyi pénzt kap az IMF-től, hogy abból a korábbi hiteleket törleszteni tudja. 

Miközben az IMF által adott kölcsön csak a korábbi hitelek törlesztőrészleteire elég, a kormány - szintén az IMF követeléseinek részeként - végrehajt egy privatizációs programot. Az atomerőműveket már az amerikaiak kezére játszották, és folyamatban van az állami nagyvállalatok nyugati magánkézre játszása. Okrimenko szerint az ukrán kormány gyakorlatilag borravalóért eladja az országot az amerikaiaknak.

Kapcsolódó:
   
A nyugatosság lidércfényei
   
Porosenko: Kitörhet a harmadik világháború
   
Az Ukrán zsidók is ellopták az ország aranykészletét
   
Irakból ellopott műkincsek kerültek Izraelbe
   
Földosztás zsidóknak Magyarországon?
   
Merkel ellátogat a Dohány utcai zsinagógába
   
Görögország kiléphet a NATO-ból és az Európai Unióból
   
Elmarad az euromajdan, amit álcivil szervezetekkel szerveztek a radikális atlantista ellenzéki pártok, és a liberális sajtó teljes spektruma reklámozta
   
A férfi, aki megjósolta az euró összeomlását a svájci frankkal szemben, újabb ijesztő előrejelzést tett
   
Amerika elhallgatott történelme - Teljes film magyarul
   
"AntiTerrorista Operácija" (ATO) Donbasszban! - a bérgyilkos kijevi junta ismét fehérfoszfor-töltetű gránátokat lőtt ki a civilekre

Csütörtökön Kijevbe érkezik Joh Kerry, az Egyesült Államok külügyminisztere, Philip Breedlove, a NATO európai szövetséges erőinek főparancsnoka, valamint Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, hogy a fegyverszállításokról tárgyaljon.
A The New York Times-nak amerikai tisztségviselők azt nyilatkozták, hogy Susan Rice, Obama nemzetbiztonsági tanácsadója már nem korlátozza a fegyverzeti felszerelést.
Egy független jelentés szerint 3 milliárd dollár értékben készülnek felderítő drónokat és harckocsi-elhárító rakétákat küldeni Ukrajnának. (Béres Erika)

A világot most irányító emberek őrültek, a köznép pedig alvajáróként halad a tragédia felé. A jelentősebb politikai események a dollár és az olaj körül zajlanak. Az USA-ból fedezet nélküli dollár áramlik ki, cserébe valós termékeket és szolgáltatásokat kapnak. Fenyegetést jelent számukra minden olyan ország, amely elszakad a dollárelszámolástól. (Löke Klára)

ATV! Kálmán Olga behívott az Egyenes Beszéd műsorába.
Elém rakták a szerződést! Orbánozni lehet, Gyurcsányozni nem! Szent Koronáról, történelmi alkotmányról, magáról az alkotmányról annak eltörléséről sem lehet beszélni! Nem lehet a kisebbséget(zsidókat) sem emlegetni! Nem lehet a felelősőket megnevezni! Nem lehet az elmúlt 25 év politikusaira semmit sem mondani, csak orbánozni! Akkor mondja el nekem valaki, MIRŐL BESZÉLJEK????? Ja és a szerződés megszegéséjért 20 millióra perelhetnek is! Ugye mondanom sem kell, nem írtam alá semmit! Ez lenne a mai kor televíziója? EGYENES BESZÉD? Na menjetek ti, ahova gondolom! (Bertalan Attila) 



A NYUGATOSSÁG LIDÉRCFÉNYEI


Az ősszel kialakult politikai helyzet egyelőre látványos kudarcot hozott a radikális atlantistáknak, akik abban reménykedtek, hogy a jobboldalon is egyre határozottabb kormányellenességet meglovagolva utcára tudják vinni a nemzeti oldalt, hogy baloldali és jobboldali pártok együtt tüntessenek az Európai Unió zászlaja alatt. Mint utólag orosz forrásból kiderült, december 16-ra nem csak összevont kormányellenes tüntetést szerveztek a civilnek álcázott radikális atlantisták, de az Egyesült Államok több mint kétezer zsoldost vont ki a Donbassz régióból, akik átkeltek az ukrán-magyar határon, és jelenleg ismeretlen helyen, a forrás szerint azonbanMagyarország területén tartózkodnak. Készen állt egy tömeges kormányellenes tüntetés radikalizálása. A helyzet akár a kijevi forgatókönyv szerint is alakulhatott volna, ha a jobboldal enged a provokációnak, és a Gyurcsányisták által megjelölt időszakban kezd aktívabban tiltakozni a korrupció ellen, vagy bármi más ellen,amit a liberális sajtó épp napirenden tart.
A tömeget azonban nem tudták radikalizálni, mert nem volt tömeg. Mindössze 7-800 ember gyűlt össze az eddigi legnagyobbnak beharangozott tüntetésre december 16-án, a tüntetés végeztével pedig haza is mentek. Bebizonyosodott, hogy a liberális sajtó minimális mozgósító erővel sem rendelkezik, ha nem tudja kénye-kedve szerint felhergelni a jobboldali szervezeteket. Hiába ér el a liberális sajtó több millió embert, abból mindössze néhány százan mentek ki tüntetni - azok egy része is főállású tüntető, újságíró, vagy olyan ember, akinek van fölösleges százezer forintja jó minőségű uniós zászlókra.

Az amerikai tanácsadók láthatóan kudarcot vallottak. Most jön a következő felvonás. Talán azt gondolhatnánk, hogy télen szünetelni fog a felforgatási kísérlet, mert tavaszig már úgyse megy senki tüntetni. A valóság azonban az, hogy február végéig nagy valószínűséggel megkezdődik az utóbbi évek legnagyobb botrány-hullámának első felvonása, ami arra hivatott, hogy előkészítse a tavaszi kormányellenes tüntetéseket.
A radikális atlantisták, okulván az őszi vereségből, újabb frontot nyitnak. Újabb módszerrel akarnak anarchiát előidézni, újabb módszerrel akarják bevonni a jobboldalt, és újabb módszerrel akarják utcára vinni az embereket, de még mindig az Európai Unió zászlaja alatt.
Ez egy igen kemény támadás lesz, és kérdéses, hogy a jobboldal, vagy akár a kormány kezelni tudja-e a helyzetet.
  • A radikális atlantisták belső bomlasztással megkezdték a kormányban egy a keleti nyitás miatt már létező törésvonal mesterséges felerősítését, és meg akarják repeszteni ezt a törésvonalat. A kormánypárt azon politikusai, akik nem támogatják a keleti nyitást, a közeljövőben elkezdenek kilépegetni a pártból. Bizonyára sokaknak feltűnt, hogy a liberális sajtó jelenleg attól hangos, hogy a Fidesz egy-egy politikusa milyen kritikát mond Orbán Viktorról, vagy a kormány egy-egy lépéséről. Ezeket a kritikákat azért hozzák címlapon, mert egészen tavaszig címlapon fogják tartani azt a tényt, hogy a keleti nyitásnak a Fideszen belül vannak ellenzői.Ez egy pszichológiai előkészítés, ami kivételesen nem a tömegnek szól, hanem a kormánypárt tagjainak. Ha a Fidesz tagsága azt látja, hogy vannak, akik nyíltan kritizálják a pártvezetést, az eddig bátortalan hangok is nagyon hamar felerősödnek, vagyis létrejön a nyílt szakadás a kormánypártban. A liberális sajtó azon lépése, hogy címlapon tartja a kormánypárton belüli kritikákat, azt a célt szolgálja, hogy felszínre hozza a kormánypárton belüli ellentéteket, vagyis megrepessze azt a törésvonalat, amit a pártvezetés mindeddig kezelni tudott.
Kezdőlövés. Hol máshol, mint az Indexen? 
A liberális sajtó eszközként közreműködik abban, hogy idegen erők a kormánypártban szakadást idéznek elő, és így destabilizálják a politikai rendszert. Azok a fideszesek, akik kritizálják a pártvezetést, mindeddig nem vállalták nyilvánosan a kormány kritikáját. Látván azonban, hogy más is vállalja, felbátorodnak, és még tavasz előtt megkezdődik a kulcsfigurák egymás ellen fordulása, a kilépések hulláma. Azt senki nem gondolja komolyan, hogy Orbánt a párton belül meg tudnák puccsolni, tehát a cél a szakadás előidézése.
Miért jó a radikális atlantistáknak, ha szakadást idéznek elő a Fideszben?
- Azok a fideszes politikusok, akik a tömegmédián át eszközölt pszichológiai előkészítés hatására hajlamosabbá válnak nyíltan kritizálni a pártvezetést, elkezdenek kilépni a pártból, de ha nem is lépnek ki, mindenféleképpen elkezdik kiteregetni a párt kétes ügyeit. Gyurcsány emberei, a nyugat emberei fogják kezdeni ezt a hullámot. Emlékszünk még Mellár Tamás esetére? Éveken át semmi problémája nem volt a Századvégnél zajló korrupcióval (és hallgatott róla), de abban a pillanatban, ahogy a radikális atlantista pártok megkezdték a felforgatási műveletet, elkezdte hozni a nyilatkozatokat, miszerint a Századvégnél tombol a korrupció. Valahogy így kell elképzelni a Fideszben bekövetkező szakadást is. Egyik pillanatról a másikra bejelenti valaki, hogy elege lett abból, ami a pártban megy, és "kiteríti a szennyest". A Fidesz bizalmas ügyei, azok a korrupciós és sikkasztási gyakorlatok, melyek kivétel nélkül minden pártban jelen vannak, egyik pillanatról a másikra fognak nyilvánosságot kapni. Valószínűsíthetően még Angela Merkel budapesti látogatása előtt, ez a botrányhullám lesz ugyanis a bemelegítés arra a szimpátiatüntetésre, amit Merkel látogatása alkalmából szerveznek majd az EU-pártiak.
A liberális sajtó egészen tavaszig címlapon fogja tartani, amint a Fidesz belső ellenzéke kiteríti a párt piszkos ügyeit. Ez egy tudatos előkészítés, melynek célja, hogy elég botrányt és piszkos ügyet hozzanak nyilvánosságra ahhoz, hogy tavasszal már ne 700 embert tudjanak utcára vinni, hanem százezret. A kormány pedig nem (vagy csak nehezen) tudja kezelni a helyzetet, mert valós ügyekről van szó, amik ki lesznek teregetve, tehát nem hazugságkampánnyal kell szembenézniük, hanem saját tetteik következményével. Alig egy hónap van hátra, és a liberális sajtó újra örömmámorban fog úszni, és napi szinten kommunikálja majd, hogyan bomlik fel a kormánypárt. Mindez a jobboldali ellenzéket is lépésre kényszeríti.

Tüntetés-verseny, vagy szavazatvesztés

- A Jobbikot egy kényszerhelyzet elé állítja ez a kampány. Nem mondhatják a választóknak, hogy kiállnak a kormány mellett, a tüntetők pedig felforgatók, miközben az elmúlt 25 év legmocskosabb botrányai zajlanak, és mind egytől egyig igaz lesz. Ebben a helyzetben Magyarország egy új fenyegetéssel áll szemben: a jobboldali ellenzék fokozott amerikai befolyás alá kerülhet. Erőteljes törekvések zajlanak majd abba az irányba, hogy a nyugattól függetlenedő kormányt egy nyugati befolyás alá vont ellenzékkel ellensúlyozzák, legyen az jobboldali vagy baloldali. A párt meghatározó figurái a Fidesz szakadása előtti pillanatokban információkat kapnak majd a kormány botrányos ügyeiről. Politikai fegyvert adnak a jobboldali ellenzék kezébe, annak reményében, hogy így be lehet vonni a jobboldalt a kormányellenes felforgatásba. Az idegen nyugati hatalom megadhatja a Jobbiknak azt a lehetőséget, hogy a párt politikai előnyt kovácsoljon a kormánypárt szakadásából; a Fideszből kilépő bomlasztó személyek a tisztesség álarca alatt, a korrupció elleni harc jegyében nagyon sokan a Jobbiknál fognak majd lecsapódni. A párt pillanatokon belül abban a helyzetben találja magát, hogy Gyurcsány időzített bombái, akik a megfelelő pillanatban kilépnek a Fideszből, tömegesen átpártolnak a Jobbikhoz, miközben mind egytől egyig becsületes embernek látszanak.
Ennek kockázata abban rejlik, hogy ezek az emberek, még ha háttérben is maradnak, pénzt és információt hoznak magukkal. Mindent tudnak a kormány kétes ügyeiről, vagyis hatalmas politikai előnyt adnak a Jobbik kezébe. Egyúttal komoly gazdasági érdekeltségeik is vannak, melyek a párt holdudvarába kerülhetnek, ha a Jobbik hajlik az adódó alkalom kihasználására. És nem mellesleg mind a nyugat emberei, tehát a párt abba a helyzetbe kerül, hogy a nyugat emberei adják majd a politikai előnyt jelentő információt és gazdasági erőforrásokat. De facto egy ilyen helyzetben a Jobbik egésze nyugati befolyás alá kerülhet, és az információval, gazdasági erőforrással rendelkező ügynökök pillanatok alatt kitúrják az idealistákat, - azon a ponton a láncreakció már megállíthatatlan. Akkor a Jobbikban is szakadás következhet be, és kilépések hulláma, mert már most létezik egy törésvonal a párton belül, és sokaknak ez lesz az utolsó csepp a pohárban. Most még itt a lehetőség, hogy ezt a folyamatot ellensúlyozzák - később nem lesz. A pártvezetés talán abba az illúzióba lesz ringatva, hogy a hatalom közelébe juthat, - de akinél az információ és pénz, annál az irányítás. Tehát ez a "hatalom" nem több mint illúzió, az ellenség által felkínált lehetőség kihasználása a nyugat előtti teljes behódolást jelenti a Jobbik számára.
Okkal mondjuk már a Demokratikus Koalíció megalapításának pillanatától kezdve, hogy a DK a létező legveszélyesebb politikai formáció Magyarországon. Egyedül a DK rendelkezik a kormánypártéhoz mérhető szakértői gárdával, információs forrásokkal, ami az elmúlt években kialakult geopolitikai helyzet miatt nagyhatalmi támogatással társul. Kezükben van a hazai fővonalú média nagy része, közel monopolhelyzetben vannak a közélet tematizálásában. Ha a kormány nem tudja kezelni a kialakult helyzetet, nem csak a kormánypártban történik szakadás, hanem a radikális atlantisták egyszerre bomlasztották fel a kormánypártot és a nemzeti oldal egyetlen jelentős politikai erejét. Mindezt néhány hónap alatt. Ha ez a folyamat beindul, onnantól a kormánynál, és a Jobbiknál pattog a labda. A radikális atlantisták nem fogják feladni. Nekik mindegy, mikor jutnak hatalomra, ha kell, éveken át folytatni fogják a bomlasztást. A demográfia nem sürgeti őket, mert nem a magyar nép fennmaradásában érdekeltek, hanem Magyarország teljes felszámolásában.
A radikális atlantisták célja

Tehát, összegezve a kialakult helyzetet: a Jobbik számára van egy olyan lehetőség, hogy az előrehozott választásokon kormányra jut, és úgy táncol majd, ahogy a Fideszből kilépő nyugatos pénzemberek fütyülnek. Átveheti a korábbi Fidesz helyét: azét a Fideszét, ami még úgy táncolt, ahogy a nyugat fütyült - még a keleti nyitás előtt. A kormány számára nem sok lehetőség van: nekik egyik alternatíva a teljes felbomlás, a hatalom elvesztése. Nincsenek válaszút előtt; a radikális atlantista felforgatást kezelniük kell, ha nyeregben akarnak maradni. Csak a hatalomtechnikai módszerekben válogathatnak, és ennek a válogatásnak mindössze a nyugatos, modern életforma által korlátozott kreativitás szab határt.
A kormánypárt január elején fog megfogalmazni egy "országvédelmi akciótervet", amit ugyan nevezhetnénk inkább kormányvédelmi akciótervnek - csakhogy, a gyakorlatban azt láthatjuk, hogy az az ellenzék, ami most a kormányellenes tüntetésekben érdekelt, nem csak a kormány leváltásában érdekelt, hanem Magyarország megsemmisítésében. A radikális atlantisták el akarják tüntetni Magyarországot a térképről. Azt akarják, hogy amikor az új generáció az iskolákban megkapja a földrajzi atlaszt, abban a térképen egy hatalmas kék mező legyen, benne a felirattal, hogy "Európa". Magyarországnak nincs helye az ő térképükön, mert az Európai Egyesült Államok megalapítása hivatalosan is Magyarország felszámolásával jár. Tehát valóban, nem csak kormányvédelmi akcióterv készül, hanem országvédelmi akcióterv. Kiválogatják azokat a hatalomtechnikai eszközöket, amivel el lehet takarítani a radikális atlantizmust Magyarországról. A radikális atlantisták stratégiája pedig, hogy miközben a kormány velük mint külső ellenséggel számol, a párton belülről fogják a kormányt felszámolni, és így destabilizálni a magyar politikai rendszert.
A nyugatosság lidércfényei (internetadó elleni tüntetésen)

Ha sikerrel járnak, 2016-ra előáll az a helyzet, hogy a jobboldal felforgácsolódott, a balliberális pártok pedig nagykoalíciót alkotva kormányra juthatnak - és a két opció közt mindössze az fog dönteni, hogy a Jobbikban 2016-ra van-e elég megbízható emberük ahhoz, hogy Washington ne a balliberális változatot tegye kormányra, hanem a külsőre jobban kinéző alternatívát, ami ellen nem tüntet majd a jobboldal, mert a jobboldal egy része a külsőségek miatt mindig is támogatni fogja. Ebből a szempontból a Jobbik számára a belső stabilitás megőrzése a lényeges kérdés, nem a szavazók megtartása, vagy a verseny tartása a kormányellenes retorikával. Szavazókat szerezni mindig lehet, az a pillanat kérdése - új pártot építeni viszont hosszú és körülményes. Van olyan helyzet, amikor a nem-cselekvés a cselekvés. Ha az ellenség azt akarja, hogy cselekedjünk, akkor okkal feltételezhetjük, hogy a cselekvés az ellenségnek válik előnyére, nem nekünk. Ez most pont egy ilyen helyzet.
Felmerül továbbá az a kérdés is, hogy; hol vannak azok az amerikai zsoldosok, akik elhagyták a Donbassz régiót, és átléptek a magyar határon? 2013 augusztusában Szergej Razumovszkij, az ukrán hírszerzés egy volt tisztje kiszivárogtatta azt az információt, hogy az Egyesült Államok mintegy kétezer zsoldost vont össze Bécs környékén, és Ukrajna destabilizálására készül. Két hónapon belül tömeges EU-párti tüntetések kezdődtek Kijevben, amibe beszervezték a jobboldalt, majd beavatkoztak a civilnek öltözött zsoldosok, és a kormányt mindössze két hónap leforgása alatt eltávolították a hatalomból. A felforgatás idején több száz rendőr halt meg Kijevben.
Ez következik Magyarországon is, ha a kormány nem tudja kezelni a helyzetet, a jobboldali ellenzék pedig nem rendelkezik életképes stratégiával arra vonatkozóan, hogy hogyan kezelje, ha a nyugat pénzemberei előállnak a hatalom ígéretével, és ellepik a pártot. Most azok kezében van a kulcs, akik még a hatalom közelében is idealisták tudnak maradni. A hatalom és a rabszolgaság ugyanis nem áll olyan távol egymástól, mint sokan gondolják.


Porosenko: Kitörhet a harmadik világháború


NT
Forrás: 
Hír TV
2015. január 28., szerda 15:30




Az ukrán elnök szerint a harmadik világháború törhet ki a kelet-ukrajnai harcok miatt. Egy nap alatt 55 településen voltak összecsapások az ukrán és az oroszbarát szakadár katonák között. Tavaly május óta 5 ezer halottja van a harcoknak.
Egy háromtagú családot temetnek Mariupolban. A házukat oroszok vagy az oroszbarát szakadárok bombázták le még a múlt héten. A támadásban összesen 16 civil halt meg. Az oroszbarát csapatok egy hete folyamatosan törnek előre, egy nap alatt 55 településen voltak harcok. A tavalyi minszki békemegállapodást egyik fél se tartja be, és a civil lakosságot is mindkét oldalról lövik és mindkét oldal a másikat tartja felelősnek.

„Egyértelmű párhuzamokat látunk az 1930-as évek és a jelenlegi Európa között. Egy kontinentális háború szélén állunk, ami fordulópont lehet a történelemben. Az egész világnak össze kell most fogni, hogy megelőzze a tragédiát” – fenyegetőzött Petro Porosenko ukrán elnök.
Porosenko szerint kitörhet a harmadik világháború
Porosenko szerint kitörhet a harmadik világháború

E fasiszta zsidókért a bankárkaszt zsidajai nem háborúznak , de Őket , és minden kis zsidót bármikor fel álldoznák csak , hogy a hatalmukat megtarthassák.
Az ukrajnai háború 9 hónapja tart, 5 ezer halottja van. Civil célpontok mellett a két hadsereg bányákat, erőműveket is lő, hogy a civil lakosság életét, és így a katonák ellátását nehezítsék.

Folyamatos a bombázás, civileket, katonákat is lőnek, mindenhol a robbanásokat hallani. Fűtés, áram, élelmiszer sem mindig van. A humanitárius helyzet katasztrofális. Az ukránok nem engedik ide a gyógyszer- és élelmiszer-szállítmányokat. Az van csak, amit az oroszoktól kapunk” – hangzik Doneckben.

Az ukrán kormány azért sem tud segíteni a helyi lakosságon, mert az egész ország a csőd szélén egyensúlyoz. 15 milliárd dollár hitelt már megítélt nekik az IMF, de még legalább 12 milliárd kéne, különben a márciusi nyugdíjakat, közalkalmazotti béreket már nem tudják fizetni, még Kijevben sem.

Ukrán kollégámmal megállapodtunk egy hitelgarancia-csomag kialakításában. Ez rövidtávon garantálja, hogy az ukrán kormány biztosan fizetni tudja a közkiadásokat, szociális költségeket. Ezzel párhuzamosan az oroszokra nehezedő nyomást is növeljük” – mondta Kijevben az amerikai pénzügyminiszter. 

Az uniós külügyminiszterek csütörtökön találkoznak Brüsszelben, és várhatóan az Oroszország ellen hozott szankciók szigorítására kérik majd az Európai Bizottságot. A német kancellár, Angela Merkel szerint a diplomáciai megoldás jelenleg kilátástalan, az oroszok és ukránok nem fognak a közeljövőben asztalhoz ülni, ezért a háború biztosan elhúzódik.
Tovább szigorítja az Oroszország elleni szankciókat az EU. Az állam- és kormányfők döntöttek erről, miután kiderült, hogy az ukrajnai Mariupol városát és a civil lakosságot valószínűleg moszkvai parancsra bombázták.Bővebben>>>
Bűncselekmény
Ismert, háborús bűncselekménynek minősítette az ENSZ egyik tisztségviselője a kelet-ukrajnai Mariupol elleni rakétatámadást, mert az szándékosan civilek ellen irányult. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet vizsgálata szerint a rakétákat az oroszbarát lázadók kezén lévő területről indították el. A kijevi kormány szerint az ellenőrzése alatt lévő tengerparti városban mintegy 30 civil halt meg a támadásban. Bővebben>>>








Az USA ellopta Ukrajna aranytartalékát



Posted on 2014/03/09 Szerző: Admin 
90185362
Március 6-ről 7-ére virradó éjszaka leple alatt, – egyszerűen ellopták az amerikaiak, Ukrajna utolsó aranytartalékát.
Az alábbi eseményekről a kijevi repülőtér dolgozói tájékoztatták az “Iskra News.info” szerkesztőségét:
Kijevben, a “Boriszpol” repülőtéren, március 7-én, hajnali 2 órakor, – egy előre kijelölt kifutópályára érkezett egy regisztrált amerikai szállító repülőgép. Itt már várta a gépet 4 páncélozott furgon és 2 Volkswagen tehermikrobusz, – melyek rendszáma hiányzott.
A gépjárművekből 15 fekete egyenruhás, testpáncélt és maszkot viselő fegyveres szállt ki, némelyiküknek gépfegyvere is volt. – Ezek a fegyveresek, a két várakozó gépjárműből a beálló repülőgép gyomrába pakoltak át 40, azaz; negyven, – súlyos ládát melyek, mint később kiderült; Ukrajna végső aranytartalékát rejtették.
Mikor végeztek, ezt követően egy titokzatos férfi érkezett a géphez. Mire a rendszám nélküli autók sietve elhagyták a kifutópályát, majd a gép azonnal szabad jelzést kapott a toronytól, – s rögtön fel is szállt.
A kijevi repülőtér dolgozói, – akik látták ezt a titokzatos “speciális műveletet”, – azonnal jelentették ezt a Boriszpol repülőtér vezetésének – melyre azt a választ kapták; “Erősen ajánlatos nem beavatkozni mások dolgaiba!”
Később a szerkesztőséget arról tájékoztatta egy egykori magas rangú minisztériumi tisztviselő, hogy; Ukrajna “új vezetői” az ország teljes aranytartalékát, – az Egyesült Államokba szállíttatták.”
Finoman persze így is lehet nevezni azt a szemérmetlen lopást, mellyel az USA eltulajdonította az ukrán nemzeti vagyon utolsó tartalékát. – A magukat “új kormánynak” nevezett latrok segítségével, – kik biztosan megkapják ezért júdáspénzüket.
De nem biztos, hogy ezt a 30 ezüstöt élvezni is tudják majd, – mert ha ha beköszönt az éhínség, melyet a maradék arany egy időre mérsékelhetett volna, – saját népük fogja őket ízekre tépni.
Bal-Rad – Szabad Riport
Forrás: Iskra News.info













Az elvert 62 tonna magyar aranytartalék


62 tonna arany elpárolgott












NÉVTELEN XI. zsidó bűnözők



1945. 03.okt USA bombázón hazahozták az első csoport háborús bűnöst, Grandville /Grósz/ György US őrnagy felügyelete alatt. Majd a bombázókon magyar csempészárukat vittek vissza. Az ÁVH székházából hajnalban teherautókon hordták a hullákat a Dunába. Dénes Béla volt ÁVH-s rabfőorvos miután 56 után Izraelben letelepedett azt írta a Hatikva zsidó újságba hogy az ÁVH nyomozó gárdája jóformán 100%-ig zsidókból állt.Dr. Ferenc Sándor is ugyan ennek az újságnak 1955.marc 28. számában /ÁVH-s orvosőrnagyi egyenruhában volt lefényképezve/ azt írta hogy 204 nyilas gyilkos kivégzésénél volt jelen, és amikor elhagyta Budapestet még 51 halálraitélt volt a siralomházban.
1945. 03.okt Kínzási formák: a férfi áldozat nemi szervébe üvegcsövet dugtak majd kalapáccsal eltörték, ezt Rosenberg Piroska találta ki, vagy a nemi szervére gumiforrasztót kötöttek rá majd meggyújtották, így égették le Dr. Farkas Ferenc ügyvéd nemi szervét is, vagy patkányt parázzsal arra késztettek hogy átfúrja magát az áldozat hasán, ezt dr. Bőhm Frerncen próbálták ki /az ókorban kedvelt kínzási módszer volt a közel-keleten/. Nők nemi szervét gumibottal addig döfködték míg kifordult. Rákosi diktatúra 589 848 embert börtönzött be, 600 politikai foglyot végeztetett ki, 3374 embert telepítettek a Hortobágyra. 40000 aktív besúgó volt az országban, ebből még 1956 novemberében is 37000 dolgozott aktívan.
1945. A bevonuló szerbek 3000 magyart öltek meg Szenttamásin, 20 méter hosszú 7 méter széles árkot ásattak velük, kétszázas csoportokba sorakoztatták majd az árkokba lőtték őket, a következő csoportnak kellett temetni. Óbecsén 600 magyart öltek meg. 1941-ben Zomborban a magyarok 11 szerbet fogtak el, és törvény elé állították majd kivégezték őket magyarellenes tevékenység miatt. Két és fél hét múlva amikor a szerbek elfoglalták a települést a lóversenypályán 2500 magyart öltek meg úgy hogy sokakat megkínoztak, volt akit élve dobtak a sírba. Megtörtént hogy a foglyokat állva temették el, úgy hogy a fejük kint maradt, majd tankkal végigmentek rajtuk. Csak Zomborban 5650 magyart öltek meg. Bajmokon az orvtámadások megállítása miatt a magyarok 35 szerbet végeztek ki /Genfi egyezmény engedi /, visszafoglalás után a szerbek 78 magyart végeztek ki, a falu bíróját megnyúzták majd élve eltemették. A szerb népesség számbeli alakulása a Vajdaságban: 1910: 33,8%; 1921: 35,1%; 1948: 50,6%; 1953: 51,1%; 1961: 54,9%; 1971: 55,8%; 1981. 54,4%; 1991: 56,9%; 2002. 65,1%. 1.
1945. Bácskában: 1910: 20,4%; 1921: 23,5%;1931: 25%; 1948: 37,6%; 1953: 38,7%; 1961: 41,8%; 1971: 43,1%; 1981: 42,9%; 1991: 45,6%; 2002: 55,4%. Bánátra vonatkozó adatok: 1910: 40,1%; 1921: 42%; 1931: 43,6%; 1948: 59,6%; 1953: 60,4%; 1961: 65,1%; 1971: 65,4%; 1981: 63,7%; 1991: 66,6%; 2002: 71,1%. Szerémségben a 2002 népszámlálás alapján a szerbek aránya 83,6%. 2.
1945. jan. 1. Wilmeim Gustloff német hajó elindult 10582 személlyel a fedélzetén /matrózok, sebesültek, menekültek/ Gotenhafen kikötőjéből, csak 173 fő volt felfegyverezve. Pár órával az indulás után a hajót elsüllyesztette egy szovjet S13-as tengeralattjáró melynek parancsnoka Alexander Marinesko volt. A hajó 50 perc alatt elsüllyedt 9343 vesztek oda. Minden idők legnagyobb tengeri katasztrófája.
1945. okt. 24. Az ENSZ alapokmány életbelép.
1945. 04.febr Jaltai csúcstalálkozó. Sztálin indítványozta 50000 német tiszt tarkón lövését amelyet Roosevelt helyeselt, de Churchill tiltakozása miatt elmaradt. A csúcstalálkozón megegyeztek hogy Kelet-Európát átadják a zsidó-szovjetuniónak, még arról is, hogy a koncentrácíós táborokat nem éri légitámadás, sem tüzérségi tűz, nehogy a zsidók a zsidóknak baja essen.
1945. febr. 13. /Húshagyó kedd éjszakája/Drezdára a szövetségesek 3000 tonna, 650000 darab gyújtóbombát dobtak. 200-300 km/h tűzvihar keletkezett, a város 8 napig égett, és a tűz fénye 300 km távolságról is látható volt.35000 lakóház közül 7000 maradt hátra. A legtöbb kórházat elpusztították, miközben a vasutak majdnem teljesen érintetlenek maradtak, és se a katonai repteret, se a város körüli gyárakat nem érte támadás. A támadást több mint ezer brit bombázó kezdte el, másnap 450 amerikai „Repülő Erőd váltotta fel őket. A város környékén a szövetségesek vadászgépei cirkáltak és legéppuskázták a menekülőket. Több mint 250000 halott volt, és több tízezer sebesült. 70000 ezer személyt hamvasztottak el a város főterén. Az angolok azzal védekeztek, hogy ez visszavágás volt Coventry német bombázásáért, csakhogy ott 380 haltak meg az egész háború idején, nem pedig14 óra alatt, Drezda korházváros volt, mígCoventry hadianyag központ. A tetemekről készült képeket mind zsidó holocauszt áldozatokról készülteket mutatták be.
1945. aug. 24. Berner Tagwacht újság címlapon tudósít róla hogy a Náci-Németországban 26 millió zsidót öltek meg, főleg Dachau-ban. 1960.08.19.-én a Die Zeit lapban Martin Broszat a Müncheni Jelenkori Intézet akkori munkatársa, majd igazgatója kijelentette hogy Dachauban nem volt gázkamra. Hogy honnan szedték a zsidók a gázkamrát ? Onnan hogy zsidó szovjetunióbanhasználtak Jakovlev orosz akadémikus szerint.
1945. 1. A háború után a Vatikán és a Vörös Kereszt is kiadta a jelentését amelyben a zsidó áldozatok létszámát 200000 becsülték, akik a háború alatt különböző okokból haltak meg. Mind a két szervezetnek szabad bejárása volt a táborokba a háború idején, a Vöröskereszt a szovjetek bevonulásáig tevékenykedett a koncentrációs táborokban, de háború után nem mehettek be a szövetségesek táboraiba, ezeknek nincsennek túlélői mert valódi haláltáborok voltak.
1945. 1. Zsidók az ENSZ megalkotásánál: UN charta alkotója: Leon Pawlowsky; Atomenergetikai bizottság: Bernard Baruch US részről és D.J. Mannilsky SU részről; Unnbiztonsági szolgálat vezetője. Zinkovics Konstantin, így ő McArthur főnöke a koreai háborúban; fegyverkezési oszt vez:DR. Cohen Bloch; Közigazgazgatás főigazg.:Antoin Goldet; különtanácsadó: Ansgar Rosenberg; gazdaságioszt: David Weintraub; pénzügyi oszt: Karl Lachman; kábítószer oszt: Dr. Leon Steinig; szociális oszt: Henry Langer, M.A Wieschoff; Un helyettes főtitkár: Benjamin Cohen; jog ügy: Ivan Korno, A.H. Feller, Marc SChreiber, G. Sandberg; nyomdai oszt: David Zablodonsky; tolmács oszt.: G. Rabinovics; terv hivatal:M. Abramovics; számvitel oszt.: P.C.J. Kien; közegézség ügy: Dr. A. Singer, tájékoztatási hivatal: Jerzy Saphiro, B. Leitgeber, Henry Fat, Dr. Julius Stawinsky. Nemzetközi munkaügyi hiv.:D.Abramovics, Altman, David Zellerbach, Finet, Gabriel Garces, Jan Rosman;
1945. 2. Előkerült az Auswitz Death Book 1941.jul.27.-1943.de.31.-ig a szovjetunióbol amely szerint kb 100000 ember halt meg, felsorolták hogy mikor, miben stb..
1945. 2. Élelmezés és mezőgazdaság: André Mayer, A.P. Jacobsen, M.M. Lebman, E. Vries, Gardos Gerda, M.Ezékiel, B. Kardos, M.A. Huberman, E. Kasan, J. Mayer, F. Weisel.; Tudományos, nevelésügyi, kulturális: A. Sommerfeld, Paul Garneiro, J. Eisenhard, Miss Lanfman, O. Lineberg, H. Kaplan, C.H. Weitz, B. Abramsky, B. Wermiel, B.A. Welsky. Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank: M.N. Mendels, L.B. Rist, L. Chinela, E. Polass, P. Nendes, A.M. de Jong, C.M. Bernales, D. Abramovics. Nemzetközi Pénzügyi Alap. Joseph Goldman, Camille Cutt, Louis Altman, E.N. Bernstein, J. Gold, Leo Levathal. Nemzetközi Munkaügyi Hivatal: Mayer Cohen, Pierre Jacobsen, Egészségügyi Világszervezet: L. Deutsschmann, G. Mayer, M. Siegel, N. Goodmann; Nemzetközi Telekommunikációs Egyesülés: F.C. de Wolfe, Harry C. Cross, H.B. Rantzen.; Polgári Repülés Szerv.: A.C. Borg. Egyéb: Koreai képviselet: A.C. Katzin, információs tiszt koreában:George Novshon; US helyettes képviselője az UN-ben: Ernst A. Gross. Még zsidók az ENSZ-ben Isador Lubin, Julius Katz Souchy, Alex Bebler.
1945. húsvét Kb.500000 menekülő hagyta el Magyarországot, a politikusok önként jelentkeztek az US hivatalnokoknál. Imrédy Béla /45 kilóra fogyott le az "amerikai" táborban/, Jaross Andor, Kunder Antal, Hellenbronth Vilmos, Jány Gusztáv mind önként jelentkeztek. Vagyis nem menekültek el, mint a zsidó Tanácsköztársaságosok.
1945. maj. Prága, Vencel tér. Benes bevonulásakor német férfiakat, nőket, gyerekeket fejjel lefelé lámpavasra akasztottak, benzinnel lelocsoltak és meggyújtottak. Később civil lakosokat tereltek össze és legéppuskázták őket.
1945. után Lengyelország nem lett megmentve US szövetségben. És hozzájárultak 3millió csehországi-, 1,5 millió lengyelországi-, 200 ezer jugoszláviai német, valamint 650 ezer szlovákiai, 300 ezer romániai magyar kifosztásához és 1,7 millió nő nemi betegséggel való megfertőzéséhez.
1945. Visszatért kommunisták: Rákosi /Roth/ Mátyás, Gerő /Singer/ Ernő, Vas /Weinberger/ Zoltán, Péter /Auspitz Benjámin/ Gábor GPŐ terrorfőnök, Farkas Mihály /Wolf Israel/, Gábor /Greiner/ Andor, Révai József /Kahana Mózes/. Vas kivételével mindegyik SU állampolgár volt. Bolsevik csapatok 1 millio nőt gyaláztak meg, 600000 hadifoglyot és 230000 polgári foglyot deportáltak a SU-ba, ezeket az embereket Varga /Weiszfeld/ Jenő a kommün népbiztosa, Sztálin elsőszámú gazdasági főtanácsadója ajánlotta fel 1943-ban a Pravdában "élő jóvátételként".
1945. Budapest szovjet városparancsnoka: Süssmanovics zsidó.
1945. Kivégzések: Szálassi Ferenc miniszterelnök, Bárdossy László, Imrédy Béla, Sztójay Döme /1919-ben még a Tanácsköztársaság hírszerzésének egyik osztályáját vezette Sztojakovics Demeter néven/, Szőllősi Jenő. Háborús bűnösök: Orsós Ferenc egyetemi tanár törvényszéki orvos aláírta a Katyn-i jegyzőkönyvet. Az ÁVH pincéjében húsdaráló a halottakat ledarálták, és a Dunába engedték.
1945. Népbírósági törvény: Ries István zsidó ügyvéd: A törvényszék dolga nem az igazság hanem a megtorlás. 1951-ben fajtársai letartóztatják és a börtönben agyonverik /Pető Iván jelenlegi SZDSZ-es országgyűlési képviselő ÁVO -s apja verte, az anyja pedig vezette a jegyzőkönyvet/. Pfeiffer Zoltán: népellenes bűn a zsidók ellen elkövetett bűnök.
1945. Első köztársasági elnök: Tildy Zoltán alkoholista református pap, felesége Grünfeld Erzsébet /zsidó/.
1945. Budapest ostroma: 46 nap 100000 halott a Budai várban 75000 védőből 68000 meghalt, 800 sebesült magyar és német katonát benzinnel lelocsoltak és elevenen megégettek. Összesen 1,2 millio halott 470000 megerőszakolt nő 8 éves től halottakig.
1945. Office of Strategic Services, a CIA elődje, magyar osztályának vezetője Colonel Martin Himler volt, / Himler Márton egy kivándorolt sikkasztó zsidó/
1945. Szálasi agyonlövette azokat a fiatalokat akik az aszódi javítóintézetből szöktek meg és zsidókat öltek meg és raboltak ki.
1945. Hóman Bálint történészt Magyarországra lopták és halálra éheztették. A váci börtönben a rabok átlag testsúlya 48,3 kg. Haza hozott újságírók: Kolozsváry-Borcsa Mihály, /az Újságíró Kamara Elnöke és kivégezték/, Fiala Ferenc, Hubay Kálmán, Rajniss Ferenc, Bágyoni Báró András, Pándy László, Rácz Erszébet.
1945. Tildy kormány 680 háborús főbűnöst követelt a szövetségesektől, míg Németországban 24 főbűnös volt. Dwight Eisenhower /A háború a zsidók termése, ahol eltöröljük a keresztényeket, és ellenőrizzük az aranyukat. Már 1000 milliót öltünk meg közzülük, és még nincs vége.”/sajátkezüleg írta alá a kiadatási papírt. Bogár a hóhér saját bevallása szerint 5000 embert akasztott fel. Alig ötven év 10 magyar miniszterelnökét, 27 miniszterét, sok katonáját, papokat, középosztály belieket, értelmiségieket végeztek ki, deportáltak vagy üldöztek el.
1945. Bárdossy per, zsidó a büntető tanács elnőke az ügyész és a népbírák többsége.
1945. Counter Intelligence Corp. /C.I.C./ az USA katonai rendőrsége, az amreikai Common Sense szerint a leg bolsevistább szervezet.
1945. Málnási Ödön történészt a zsidók nem engedik letelepedni az USA-ba és visszavitték Bécsbe.
1945. Prohászka Ottokár szobrát Faludy /Leimdörfer/ György „költőfejedelem” zsidó elvtársaival leborítja. 2001 ingyen lakást kap Budapesten.
1945. Himler Márton és emberei 400 $ fejpénzért dolgoztak.
1945. A Su addig húzza a békekötést Ausztriával, míg Mo. és Ro. Megszilárdult a hatalmuk, majd a kormányok kérték hogy maradjanak.
1945. 1945 után kb. 200000 német menekült érkezett Dániába, 85% nő és gyerek, akiket 125 táborban helyeztek el. A helyi lakosságnak megvolt tiltva hogy kapcsolatot teremtsen a menekültekkel. Csak 1945-ben 13492 menekült halt meg abból 7000 öt éven aluli gyerek volt. A Dán egészségügyi szervezetek és a Vörös Kereszt 1949-ig megtagadták a menekültek egészségügyi ellátását. Kirsten Lylloffshe.
1945. A háborúban 3,3 millio német katona halt meg, abból 2,5 millió a keleti fronton. Légibombázásokban 1,2 millió polgári személy halt meg, többségében nők és gyerekek. 1,4 millio német hadifogoly halt meg, 2,4 millio kelet németet öltek meg a szovjetek kelet-poroszországban, 600000 szudéta németet a csehek, 210000 egyéb németet. Csehországban a kitelepítéseket zsidók irányították. 1945. maj 13 Benes Eduárd bevonult Prágába, a Vencel téren lámpavasra lábuknál fogva felakasztott és benzinnel leöntött németeket gyújtottak fel tiszteletére. Szudéta németek fehér könyve: egy nap alatt Brünn-ben 275 nő lett öngyilkos.
1945. Nürnberg: Amerikai fővádló Robert M. Kempner ,német zsidó, támogatói: Morris Amchan, Einstein, Wartenberg, Mandellaus. A vádhatóság 90 % olyan ember volt akinek a fajvédelmi törvények miatt el kellett hagynia Németországot /pártatlanság/. 3000 alkalmazott közül 2400 zsidó volt. Az amerikai alkalmazottaknak 10%-sem volt amerikai születésű. A katonai hóhér John C. Woods is zsidó voltA vádlottakat korbácsolták és a nemi szerveiket szétzúzták. Látszatpereket csináltak a vádlottakat felhúzták az akasztófára majd visszaejtették, míg alá nem írták a beismerő vallomást. Csak 240 tanút hallgattak meg, 300000 úgynevezett eskü helyettesítő nyilatkozatot olvastak fel. A tárgyalások után a bírósági termet zsidó imateremmé alakították át A tárgyalás ideje alatt virágzott a fekete piac, csak a zsidók utazhattak szabadon: Solomonson, Schlossberger, Rabinovics, Cohen, Sterling.
1945. II.VH után 60 millió áldozata közzül csak a zsidók kaptak kártérítést. Később 3,5 milliárd márka kártérítést fizettek Izrael államnak, pedig akkor még nem is létezett.
1945. Németország háborús vesztesége: 320 milliárd márka rombolás, 15 milliárd fosztogatás, 108,5 milliárd nácitalanítás, 1381 milliárd német kereskedelmi flotta lefoglalása, 198 milliárd pénzreform, 46 milliárd a megszállók által végzett pénzromlás, 457 milliárd az elrabolt területeken végzett pusztitás, 10 milliárd leszerelt gyárak, 14 milliárd erdő pusztitás, 84 milliárd szén ár spekuláció, 78,5 milliárd szabadalmak elrablása, 72 milliárd szállítási költség, 18 milliárd külföldön lefoglalt német javak, 15 milliárd versailles béke adósság, 9,5 milliárd zsidó kártérítés. Csak az ellopott szabadalmakból évente 2 milliárd márka bevételük van az USA zsidóknak.
1945. Nyugat-Berlin polgármester Ernst Reuter, Lipscitz belügyminiszter zsidók.
1945. Német ipar felügyelők: Roosvelt, Morgenthau, Lord Vansittarf, Ilja Ehrenburg.
1945. 6 millió zsidó áldozatot Dr. Wilhelm Hoettl US tiszt találta ki és a szovjeteknek kémkedett.
1945. Eisenhower koncentrációs táborok, Andernach-ban 50000 foglyot őriztek a zsabad ég alatt télen takaró és sátor nélkül, enni alig kaptak felsőbb utasításra, az élelmet "displaced person"-k vitték el akik azzal feketéztek. Túlélők alig voltak. James Bacques /Other Losses/ canadai szerző szerint kb. 2 millió német halt meg az Eisenhower táborokban /Érdekes itt nincsenek túlélők, akik kártérítést kérnének/ . 5,7 millió német katona került szovjet hadifogságba, ebből 3 millió halt meg.
1945. Egy nap alatt több bomba hullott le Berlinre, koncentrálva a lakónegyedekre, mint egész Britanniára a háború alatt.
1945. Több mint 100000 nőt erőszakoltak meg a szovjetek Berlin elfoglalása után. A forradalom előttik az orosz katonák nem voltak ilyenek.
1945. Amerikai bombatámadásokban 2,5 millió német halt meg. Az amerikai hadifoglyok 88 %-a Németországban túlélte a háborút. A Sztálingrád-i 100000 német hadifogolyból 6000 élte túl. A brit zónákban évente 220000 német nő és gyerek halt meg.
1945. A Németországban Szövetségi Katonai Kormányzat vezetője General Lucius Clay aki társ a New York-i Lehman Brothers Banknál. Politikai osztály vezetője: Robert Murphy aki Nürnbergben tisztára mosta az I.G. Farben-t és Baron Kurt von Schröder-t Hitler személyi bankárját. Gazdasági osztály Lewis Dougles aki General Motors-nál igazgató. És az USA fő megbízottja: John Mcloy. Murphy, Dougles és Mcloy mindhárman John Zinsser vejei aki a J.P.Morgan Co.-ban társ.
1945. I.G.Farben szétesik BASF, Bayer, Hoechist cégekre.
1945. Faure Edgar Nürnbergben francia ügyész majd miniszterelnök lett.
1945. Joh Sack /zsidó/:" An Eye for an Eye" című könyvében azt állította: AZ SS őrök Auschwitz-ban meg voltak büntetve a hatóságok által ha kegyetlenkedtek a foglyokkal. SS Reichsfürer 1942 dec.28 parancsa ami szerint a bentlakók halálozási számát le kell csökkenteni mindenáron.
1945. Harriman kormányzó bizottságot küldött Nürnberg-be hogy derítsék ki mi történt ott. A bizottság jelentette hogy az SS tiszteket ütötték és kínozták, a kínzók többsége szövetséges egyenruhába öltözött zsidók voltak. Rudolf Höss volt auschwitz-i lágerparancsnok magára vállalta 3 millió zsidó kiirtását. Egyik kínzója Rupert Butler 1983-ban megjelent könyvében leírta hogy Höss-t 3 napig fizikai és pszichológiai kínzásnak vetették alá, majd egy 8 oldalas angol nyelven írt dokumentumot tettek elé amit aláírt, meg igértték neki ha Nürnbergben bevallja a népirtást akkor ott nem ítélik halálra, miután megtette, kiadták a lengyeleknek akik kivégezték. Állítólag lengyel fogságban ceruzával megírta a "memoárjait", de független történész mind a mai napig nem vizsgálhatta meg az eredetit, és az állítólagos napló kézírása nem egyezik meg Höss aktákból és levelekből ismert kézírásával
1945. Több mint 4 millió holokauszt túlélő perelt eddig jóvátételért.
1945. Jewish Enciklopedia szerint több zsidó élt a háború után a földön mint a háború előtt, pedig a háborúnak 50 millió áldozata volt.
1945. Miután a szovjetek Németországra támadtak, Lengyelországban pogromok törtek kia 150000/zsidók ellen 1945 és 1946-ban, azért mert a lengyel értelmiséget NKVD-s zsidók irtották ki. De honnan vettek a lengyelek zsidókat, ha a holokausztban annyian meghaltak.
1945. Holokauszt áldozatok alakulása:1945.12.31 Francia bizottság a háborús bűnök kivizsgálására:8 millió ; 1946.10.01Nürnbergi Katonai Törvényszék 3868-PS (N) sz. Dokumentum: 3 millió ; 1948.01.08 137 sz filmhiradó: 300 ezer; 1978.04.20 Le Monde 5 millió; 1989.04.20 Eugen Kogon, Az SS állam: 4.5 millió; 1989.12.31. Jean Claude Pressac: 928 ezer; 1990.07.25 Hamburger Abendblatt: 2 millió; 1993.10.08 ZDF hírműsor: 4 millió;1993.09.27 Die Welt 800 ezer; 1994.05.01 Focus: 700 ezer; 1994.08.17 Bad Arolseni Nemzetközin Keresőszolgálat: 66206; 1994.12.31 Jean Claude Pressac: 470 ezer; 1995.01.22 Welt am Sonntag 21 oldal: 1.2 millió; 1995.01.22 Welt am Sonntag 22 oldal: 750 ezer; 1995.01.25 Wetzlarer Neue Zeitung : 4 millio; 1995.01.27 Institut für Zeitgeschichte- Jelenkori Intézet-/IfZ/, München: 1 millió.
1945. Auschwitzban a háború utolsó 4 hónapjában több ember halt meg járványokban mint a háború öt évében. A szovjetek 3 hónappal a háború vége előtt foglalták el Auschwitz- Birkenaui tábort, az akkor készített fényképeken viszonylak jó állapotban lévő emberek vannak és nyoma sem volt gázkamrának.
1945. Tavasszal speciális egységek mentek Németországba hogy bizonyítékokat gyűjtsenek a német háborús bűnökre. Dr. Charles Larson amerikai törvényszéki orvos aki több mint 20 lágerben végzett boncolást, egyetlen egy Zyklon B okozta halálesetről sem számolt be. De nem találtak az ipari méretű emberirtás bizonyítására semmi dokumentumot nem találtak, sem költségvetést, gázkamra építési terveket, sem kezelési utasítás, sem egykorú fényképek.
1945. Az amerikaiak elfogták Kurt Prüfert, aki a Topf and Sons cégnél mint építésvezető dolgozott és ő kivitelezte a krematóriumokat. Miután kihallgatták elengedték. Erre ő hazament Erfurtba ami a szovjet megszállási zónában volt, a KGB letartóztatta és 12 év kényszermunkára ítélték. 4 év után meghalt a börtönben.
1945. Párizsban létrehoznak egy 25 millió $ pénzügyíalapot hogy kártalanítsák azokat akik komolyan szenvedtek a németek miatt. 1946 jun 14-én végül úgy döntöttek a zsidó szervezetek befolyása miatt hogy az alap és az aranytartalékok 90 %-t, és a letéteknek 95%-t amelyekért nem jelentkeznek az örökösök a zsidók kapják.
1945. Patton tábornokot megölték, két balesetben, miután a szállásadónőjétől megtudta hogy mi folyik a németekkel személyesen ment utánanézni a dolgoknak. Az első karambolt túlélte, majd a mentőbe belerohant még egy teherautó.
1945. Operation Keelhaul amelynek keretében az amerikaiak kiszolgáltatták a szovjeteknek a kelet-európaiakat és a kozákokat miután letették azok a fegyvert, a szovjetek mindenkit lemészároltak.
1945. ENSZ. Alapítása San Franciscoban 14 alapító személyből 10 CFR tag, az ENSZ épületéhez atelket a Rockefeller család adományozta. Alger Hess /KGB-s zsidó kém/az egyik alapító elvitte az alapító okiratot Washingtonba hogy a szenátorok aláírják, csak két szenátor olvasta el, ők ellene szavaztak. ENSZ a szülő szervezete a Word Bank Group-nak, International Monetary Fund-nak, International Finance Corporation, International Development Corporationnak. 1990-ben a Világbanknak 159 ország volt a tagja.


Irakból ellopott műkincsek kerültek Izraelbe



Az iraki kormány az Egyesült Államokat teszi felelőssé, hogy iraki múzeum tulajdona Izraelbe landolt.
letöltés
NARA (National Archives and Records Administration)
Az iraki turisztikai minisztérium hétfőn kiadott nyilatkozatában az Egyesült Államokat vádolja, hogy törvénytelenül Izraelbe kerültek iraki Tóra tekercsek.
A minisztérium az amerikai NARA (National Archives and Records Administration) központot bízta meg, hogy restaurálja az iraki héber archívum.
A minisztérium több alkalommal követelte a NARA központól, hogy adják vissza az iraki állam tulajdonát. Mivel választ nem kaptak ezért az iraki kormány az Unescohoz és az Interpolhoz fordult, hogy segítsenek az ellopott műkincseket visszaszerezni.
A napokban az izraeli külügyminisztérium bejelentette hogy több iraki Tóra tekercs Izraelbe érkezett. Az izraeli kormány külön ünnepséget szervezet a lopott műkincsek megszerzésére.-írta az Alalam iráni hírportál.
Az amerikai hadsereg 2003-ban megtámadta majd megszállta Irakot megdöntve Saddam Husein rendszerét. Washington ezek után számos műkincs gyűjteményt foglalt le és vitt ki az országból, köztük a fent említett iraki héber archívum gyűjtemény.
Orientalista.hu


Földosztás zsidóknak Magyarországon??? - kötelező!!!

https://www.youtube.com/watch?v=eFcJurjuK4M&honnan=Nemzeti_Hirhalo


Merkel ellátogat a Dohány utcai zsinagógába



Angela Merkel német kancellár februári, budapesti útja során ellátogat a Dohány utcai zsinagógába is, ahol a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vendégeként koszorút helyez el az Emanuel-emlékfánál, majd megbeszélést folytat a magyar zsidó közösségek vezetőivel.
Merkel villámlátogatást tesz majd február 2-án Budapesten, alig 5 órát tölt majd csak ugyanis a fővárosban. Ezalatt tárgyal a Mazsihisz vezetőivel, Orbán Viktorral, illetve beszédet is mond az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetemen, ahol a Szegedi Tudományegyetem díszdoktori címét is átveszi .


A Jövő Magyar Internete várja önt


Zsákba macska dísz zsidóval

Tavaly október 31-én vonta vissza Orbán Viktor a netadót, és ekkor jelentette be azt is, hogy január közepén nemzeti konzultációt kell indítani az internetről, annak szabályozásáról és a pénzügyi kérdéseiről. December 19-től Deutsch Tamást "az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztossá" nevezte ki a miniszterelnök.

Zsákba macska dísz zsidóval




Deutsch egy nyolcfős stábot kapott maga mellé, és ma bemutatta a nemzeti konzultáció alappillérét, a InternetKon.hu weboldalt. Az oldalt 5,8 millió forintért fejlesztették, valamint a hardverre is költöttek 6,9 milliót. A stáb eddig is közalkalmazotti státuszban volt, így az ő bérük nem igényel plusz forrást. De nézzük, mit is tud ez az oldal:



Ezen az oldalon fogja Deutsch és csapata levezényelni a Jövő Magyar Internete megalkotásának előkészítését, az Internetről Szóló Nemzeti Konzultációt. Mik lesznek a konzultáció lépései?
  1. Létrehoztak magát az oldalt, ahol a polgárok 350 karakterben feltehetik azokat a kérdéseket, amikről véleményt szeretnének nyilvánítani a későbbiekben.
  2. A beérkezett kérdéseket Deutsch nyolcfős csapatával összesíti, majd eddig meg nem határozott mennyiségű kérdést fogalmaznak meg belőlük.
  3. Ezeket a kérdéseket egy szakmai testület elé terjesztik, akik kiválasztják a konzultációs kérdőíven szerepeltetendő 15-20 kérdést.
  4. Ezekből készül egy kérdőív, amire választ adhatnak a polgárok, igen-nem formában.
  5. A válaszok alapján Deutsch megfogalmaz egy cselekvési programot a kormány számára.
  6. A kormány ez alapján megalkotja a Jövő Magyar Internetét.
  7. LOL.



GÖRÖGORSZÁG KILÉPHET A NATO-BÓL ÉS AZ EURÓPAI UNIÓBÓL


2015.01.31 12:10
A nyugati sajtóban a görögországi választások előtt és után igen nagy figyelmet kapott, mire lehet majd számítani az azóta már kormányra jutott Sziriza párttól. Miközben a sajtó a nemzetközi hitelek újratárgyalásával és görög államcsőd lehetőségével foglalkozott, semennyi figyelmet nem kapott az a vonatkozás, hogy a Sziriza hatalomra jutása hogyan módosítja majd a katonai erőviszonyokat Európában.
Hídfő.net.ru | Sziriza
A párt választási programjának utolsó, 40. pontja, hogy Görögország bezár minden, az ország területén működő idegen katonai létesítményt, és kilép a NATO-ból.
A Sziriza - programja alapján - csökkenti majd a katonai kiadásokat, és minden, a balkánon és Afganisztánban szolgálatot teljesítő görög katonát hazahívnak. Beszüntetnek minden katonai együttműködést Izraellel, és elismerik a palesztin államot az 1967-es határok alapján. A Sziriza emellett tárgyalásokat kezd Törökországgal a hosszú távú együttműködésről, és népszavazásra bocsátja az Európai Unióval fennálló kapcsolatot.
A Sziriza egyelőre eltökéltnek tűnik a mostanra hivatalosan is bejelentett geopolitikai fordulat lebonyolítása mellett, mert eltörlik az országgyűlési képviselők mentelmi jogát. Ez a lépés megkönnyíti a politikai leszámolásokat, tehát a pártfegyelmet sértő és a geopolitikai átmenetet hátráltató politikusok nagyon hamar mindenféle korrupciós ügyekkel ki lesznek téve a népharagnak, és a mentelmi jog nem védi meg őket.
Bár a Sziriza a választásokat megelőzően ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy nem lépnek ki az Európai Unióból, úgy tűnik, ez mindössze azon fog múlni, hogy milyen lehetőségeik vannak az Európai Unióból kilépésre. A NATO elhagyását azonban nem fogják népszavazásra bocsátani, és a Törökországgal kötött hosszú távú együttműködés már az új biztonságpolitikai megállapodások előkészítését jelentheti. Törökország hátat fordít a nyugatnak, és a térségi hatalom magával húzza Görögországot, akkor is, ha a Sziriza-kormány eredetileg csak egy gőzlevezető alternatíva lett volna, ami felfogja a nyugatellenes szavazatokat, de a nyugati tömbön belül tartja az országot




ELMARAD AZ EUROMAJDAN


2015.02.02 11:20
Letiltotta a terrorelhárítás a radikális atlantista ellenzék tüntetését, amit Angela Merkel német kancellár Budapesten tett látogatása alkalmából tartottak volna. A rendőrség ma reggel értesítette a szervezőket, hogy a tervezett megmozdulás helyszínét a Terrorelhárítási Központ utasítására lezárják. Ha lesz EuroMajdan, az nem a Pollack Mihály téren lesz.
A megmozdulást közbeiktatott álcivil szervezetekkel szervezték a radikális atlantista ellenzéki pártok, és a liberális sajtó teljes spektruma reklámozta.
Egy évvel ezelőtt Kijevben a NATO mesterlövészei radikalizálták az Európai Unió-párti tüntetéseket. A kiszámítható ütemben, előre ismert helyszínen zajló nyugatbarát tüntetéseken ugyanaz a mesterlövész nyitott tüzet a rendőrökre és a tüntetőkre is. Percekkel később a sajtóban elterjedt, hogy a rendőrök belelőttek a tömegbe, a rendőrök közt pedig elterjedt, hogy a tüntetők éles lőfegyverrel lőnek rájuk. Egyetlen, előre lebeszélt helyszínen elhelyezett mesterlövész így egyszerre radikalizálta a békés tüntetőket, és a rendőri erőket is, akik a fokozott fenyegetettség miatt a korábbiaknál agresszívabban léptek fel a tüntetőkkel szemben.
Valószínűsíthető, hogy amennyiben a tüntetést megtarthatják, az a terrorelhárítás által előre biztosított, közvetlen a tüntetés előtt közölt helyszínen zajlik majd le, így a fenti forgatókönyv esélye minimálisra csökken.
Hídfő.net.ru | Stop atlantizmus


A férfi, aki megjósolta az euró összeomlását a svájci frankkal szemben, újabb ijesztő előrejelzést tett


A férfi, aki 60 nappal ezelőtt figyelmre méltó módon jósolta meg az euró összeomlását a svájci frankkal szemben, egy újabb félelmetes előrejelzéssel állt elő. Egon von Greyerz egy interjúban beszél a kétségbeesett központi bankokról, a hatalmas veszteségekről és a teljes globális összeomlásról.
Eric King: Egon, az Európai Központi Bank nemrég jelentett be egy 1,1 trillió eurós csomagot, egy kétségbeesett kísérletet, hogy leküzdje a deflációt.
Greyerz: Ezek a központi banki döntések gyakorlatilag nincsenek hatással hosszabb távon a mögöttes gazdaságra. Azt tették, amit tenniük kellett, mert az európai bankrendszer és a gazdaság súlyos helyzetben van.

A központi bankok még mindig azt hiszik, hogy pénznyomtatással be tudják indítani a gazdaságukat, és meg tudják menteni a pénzügyi rendszert. De nem ez a helyzet. Nincs esély megváltoztatni az eladósodott és csődbe ment európai gazdaság kimenetelét.

Annak ellenére, hogy rövid távú hatással lesz a piacokra, az embereknek meg kell érteniük, hogy ez csak még több adósságot teremt, melyek soha nem kerülnek visszafizetésre. De az EKB most egy húron játszik, mert sajnos egyetlen dolgot tudnak csak, hogyan kell pénzt nyomtatni.

Amint világossá válik, hogy ez az új pénznyomtatási program is egy kudarc, az EKB fel fogja gyorsítani a pénz nyomtatását. Ennek az lesz a hatása, hogy gyorsan csökkenni fog az euró vásárlóereje, és még nagyobb káoszhoz vezethet Európában. Kiemelkedően fontos, hogy a befektetők megvédjék magukat a közelgő vagyon megsemmisüléssel szemben.

Történelmi káoszt okozott a Svájci Nemzeti Bank a devizapiacon - economy







Katasztrofális jóslat bontakozik ki
Eric King: Egon, figyelemre méltó pontossággal jósolta meg, mint kiderült, a Svájci Nemzeti Bank 58-szigma piacot sokkoló lépését. A Fehér Ház egykori tisztviselője Dr. Philippa Malmgren elmondta, hogy a központi bankokba vetett hit mostanra darabokban hever a Svájci Nemzeti Bank lépése következtében keletkezett hatalmas veszteségeik miatt, mely megszegte garanciáját, hogy érvényben tartja az árfolyamrögzítést.
Greyerz: Még nem tudjuk, mennyi a veszteség teljes összege a Svájci Nemzeti Bank történelmi döntésének utóhatásaként, de azt tudjuk, hogy óriási. A svájci frank másodpercek alatt az egekbe szökött, és a veszteségek világszerte megdöbbentőek, és már elgendőek ahhoz, hogy a valutaváltó helyek és a fedezeti alapok összeomlását okozzák. De a veszteségek hatással vannak a nagyobb bankokra és a központi bankokra is.
A Svájci Nemzeti Banknak még mindig hatalmas vesztes pozícióktól kell megszabadulnia

Példaként a Svájci Nemzeti Banknak nagyjából 500 milliárd svájci frankja van elsősorban euróban és dollárban. A veszteségek ezen devizapozíciókon az első napon körülbelül 30 százalékosak voltak. Tehát a Svájci Nemzeti Bank jelenleg mintegy 80 milliárd frank nem realizált veszteségen ül.

Az elkövetkező hónapokban és években a SNB-nek csökkentenie kell mérlegének méretét. Így el kell majd adniuk az eurójukat, és svájci frankot kell vásárolniuk. Ennek hatása az lesz, hogy tovább erősítik a svájci frankot, ami még nagyobb nyomást gyakorol a svájci gazdaságra. Szóval ez egy ördögi kör a számukra.
Teljes globális összeomlás

Ez az, amit minden központi bank tett, hogy saját magukat ejtették csapdába. Nulla, vagy negatív kamatlábaik vannak, egyre több pénzt nyomtatnak, és még több eszközt vásárolnak, amit nem tudnak eladni, és sokkal kevesebbet érnek, mint amennyit fizettek értük. Tehát minden egyes központi bank a világon csődbe ment, sohasem fogják megkapni azt az árat, amennyit az eszözeikért fizettek. Ez az oka, amiért a pénzügyi rendszer nem fogja túléni Eric, és egy teljes globális összeomlás áll előttünk.


Amerika elhallgatott történelme - Teljes film magyarul





AntiTerrorista Operácija” (ATO) Donbasszban!



Posted on 2015/02/02Szerző: Admin
A Donyecket és Gorlovkát tegnap ért valcmanista latortüzérségi támadások során a bérgyilkos kijevi junta ismét fehérfoszfor-töltetű gránátokat lőtt ki a civilekre.
ffosz1ffosz2ffosz3ffosz4ffosz5
A legfőbb latorállam-az USA-már fontolgatja, hogy Nyalókakirály martalócseregletét ellátja modern fegyverekkel. A héten kijevi szemlét tartó amerikai külügyminiszter az ajánlati listával érkezik Maradék-Ukrajna fővárosába!



Horvátország leírja legszegényebb polgárainak adósságait 


2/01/2015 
The Telegraph - Új Világtudat
Európa példa nélküli adósságelengedést lát - de nem Görögországban.

Több ezer horvát fogja látni tartozásainak eltörlését hétfőn azon kísérlet részeként, hogy fellendítsék a gazdaságot azzal, hogy segítenek a háztartásoknak visszaszerezni a hozzáférést az alapvető lehetőségeikhez, köztük a bankszámláikhoz.

A terv, melyet "újrakezdés" néven emlegetnek, mintegy 60.000 polgár banki, távközlési és közüzemi tartozásainak törlését jelenti, egy a kormánnyal kötött alku részeként. 

Mintegy 2,1 milliárd kuna (85 milliárd Forint) értékű behajthatatlan követelést fognak várhatóan leírni a hitelezők, akik aláírták a programot. Veszteségeik nem kerülnek visszafizetésre.

A háztartások minősítéséhez az adósságnak alacsonyabbnak kell lennie, mint 35.000 kuna (1,4 millió Forint), és a havi jövedelmük nem lehet magasabb, mint 1250 kuna (50 ezer Forint). Azok a horvátok, akik tulajdont birtokolnak, vagy van bármilyen magtakarításuk, nem részesülhetnek az adósságleírásból.

"Álláspontunk szerint ez az intézkedés mintegy 60.000 polgár esetében lesz alkalmazható," - mondta Milanka Opacic, Horvátország miniszterelnök-helyettese (1). "Így ők egy esélyt kapnak az újrakezdésre az adósságteher nélkül."

A becslések szerint a program 317 ezer horvát polgárt fog érinteni, a lakosság mintegy 20 százalékát, akiknek számlája tavaly júliusban befagyasztásra került a behajthatatlan követelések miatt, és akik újra hozzá fognak tudni férni a számláikhoz.

"Ez az első alkalom, hogy bármelyik (horvát) kormány megpróbálja megoldani ezt a nehéz problémát, és büszkék vagyunk rá," - mondta Zoran Milanovic miniszterelnök a kabinet ülésén. (2)

Az egyezség ismert lesz Görögország számára is, ahol az új Sziriza kormány megpróbálja újratárgyalni a több milliárd eurós mentőcsomag feltételeit.

Az athéni értéktőzsde zuhant a múlt héten, melyhez a banki betét állományok csökkenése vezetett, és aggodalmak közepette a Sziriza vezette koalíció átveheti az ország hitelezőinek közvetlen irányítását, és leírhat több milliárd euró összegű lakossági hitelt.

(1) - 
http://hr.wikipedia.org/wiki/Milanka_Opačić
(2) - 
http://en.wikipedia.org/wiki/Zoran_Milanović

Kapcsolódó:
   
Az ameikai rezsimet példátlan támadások érik, és megjósolhatatlan események küszöbén állunk 



Az ameikai rezsimet példátlan támadások érik, és

megjósolhatatlan események küszöbén állunk





A náci összeesküvés, mely illegálisan ragadta magához a hatalmat nyugaton, megrendezve a 911-es tömeggyilkos eseményt, már közel áll az összeomláshoz. Ez látható a Bush rezsim vezető figuráinak letartóztatát sürgető felszólításokból nem csak a világ vezetői részéről, de most már az intézményi lakájmédia, mint a New York Times oldaláról is.
http://www.nytimes.com/2014/12/22/opinion/prosecute-torturers-and-their-bosses.html?_r=1

A tény, hogy a New York Times egy ilyen szerkesztői vezércikket közöl azt jelenti, hogy a hagyományos Zsidó lobbi végül rájött, hogy a neokonzervatív csupán a neonáci finomabb elnevezése.

Ha még néhány kulcsfontosságú személy kerül eltávolításra a hatalomból az elkövetkező napokban, az végül az összeesküvés fasiszta uralmának végéhez, és az emberiség szabadságához vezet. Ezek közé tartozik a amerikai vállalati elnök Barack Obama, a japán rabszolga miniszterelnök Shinzo Abe, a titokban brit diktátor Jeremy Heywood, és Janet Yellen, a Federeal Reserve vezetője.

A bukás kulcsembere az amerikai vállalati elnök Barack Obama. Ez magától értetődő, hiszen az amerikai hadseregben mindössze 15 százalékos a támogatottsága. Obama lehet, hogy csak egy báb, de ennek ellenére az összeesküvés uralmának továbbra is egy látható jele. Obama csalást követett el, hogy elnök lehessen. A "Dreams of my Father" (1) című önéletrajzában azt írja, hogy az apja 2. Világháborús veterán volt. Obama nyilvánosságra került születési anyakönyvi kivonata viszont azt mondja, hogy az apja 25 éves volt, amikor ő 1961-ben megszületett, vagyis az ő háborús veterán apja 9 éves volt, amikor a háború véget ért. Továbbá Obama megerősítette szerepét, mint összeesküvés besúgó a 911-el kapcsolatos náci hazugságok nyilvános megismétlésével.

Remélhetőleg az érkező védelmi miniszter Ashton Carter meg fogja érteni sorsát, és ez el fog vezetni az Egyesült Államok Köztársaságának helyreállításához.

A japán rabszolga rezsim, élén Shinzo Abe-val egy másik kulcsfontosságú dominó, melyet el kell dönteni. Egyértelmű bizonyíték merült fel, hogy Abe december 14-én az általános választásokat hatalmas csalás révén "nyerte meg". A Japán Függetlenségi Párt vezetője, Richard Koshimizu és még sokan mások a múlt héten kiterjedt bizonyítékokat mutattak be erre vonatkozóan a rendőrségnek és riportereknek. Például a Gakkai Buddhista szekta, melynek politikai pártja része az Abe rezsimnek, az egész országból gyűjtötte össze a hívőket, hogy "gyakorló szavazáson" vegyenek részt, mondta Koshimizu. A "gyakorló szavazat" papírjait ezután elvitték egy meg nem nevezett helyre, tette hozzá. Koshimizu rejtett kamerás videófelvételeket is mutatott e sorok írójának, melyeken valamilyen automatikus szavazatszámláló gépek látszanak, melyek üres szavazólapokat számoltak jóval azután, hogy a szavazóhelyek bezártak, és a szavazatokat megszámolták. Számos ügy kerül a bíróság elé a színlelt választással kapcsolatban, melyet a Japán Függetlenségi Párt és mások indítanak.

Ha Abe hatalmon marad, akkor Japánt addig fogják fosztogatni, amíg csődbe nem megy, annak érdekében, hogy megpróbálják megtámogatni Abe náci irányítóit. Ugyanakkor Abe mostanra elvesztette támogatottságát a japán szélsőjobb, és még a CIA köreiben is.

Richard Armitage, vezető amerikai náci ügynök Japánban a Fehér Sárkány Társaságnál puhatolózott, hogy megpróbáljon valamiféle békés hatalmi váltásról gondoskodni amnesztiáért cserébe. Ez meg is oldható, mivel a FST-ot jobban érdekli a Föld megmentése, mint a bosszú.

A helyzet az Egyesült Királyságban is elérte a fordulópontot. A folyamatban lévő rendőrségi nyomozás a brit kormányon belüli magas szintű pedofil körök ügyében a legnyilvánvalóbb jele ennek. A végső célja ennek a vizsgálatnak, hogy bizonyítsák, hogy a politikusokat pedofíliával zsarolták, akik lemondtak a brit függetlenségről a náci/Bush kormány javára. Miután ez beigazolódik, az Egyesült Királyságban az EU-val aláírt szerződéseket is érvénytelennek nyilváníthatják.

A régi gárda keményen harcol, hogy ez ne történhessen meg. Most a brit fasiszta irányítás Jeremy Heywood, a kabinet főtitkára és közszolgálatok vezetője köré összpontosul, MI5 források szerint. Heywood legfőbb szövetségese John Scarlett, aki az MI6 vezetője volt 2004 és 2009 között. Scarlett most tanácsadóként dolgozik a Morgan Stanley-nek. Heywood és Scarlett kapcsolatban áll azzal a "trükkös dosszié"-val, amely segített a Bush Rabszolga Tony Blair miniszterelnöknek, hogy Angliát belerántsa egy illegális iraki invázióba. Ha Heywood eltávolítható a hatalomból, akkor a náci hatalom az Egyesült Királyságban össze fog omlani, MI5 források szerint.

A brit nácik természetesen visszavágnak. Például a közelmúltban valaki olyan sok fogadást indított arról, hogy a királynő hamarosan bejelenti a lemondását, hogy a fogadóirodák leállították a fogadásokat a témában.
http://www.telegraph.co.uk/news/uknews/queen-elizabeth-II/11299022/Bookies-suspend-betting-on-Queen-announcing-abdication-in-Christmas-broadcast.html

Volt jónéhány akció a múlt héten különböző pártok részéről, melyek egy új pénzügyi rendszer elindítása érdekében harcolnak. Michael Cottrell, aki egyike volt azon ügynökönek, akik segítettek csődbe juttatni a Szovjetuniót, a következő nyilatkozatot tette:

"Én, Michael Cottrell esküszöm, és megerősítem a következő tényeket:

1. hogy ez a 24-ik karácsony, amikor nekem és a családomnak el kell viselnie a Bush-Clinton-Federal Resererve összeesküvés (patkány) banda kínzását... a ránk kényszerített szellemi és fizikai nélkülözéssel együtt - a nevem, az útlevelem és az aláírásom, és a Pennsylvania Investments-ben lévő vállalati jogaim (alapítva 1984 december), a Niagara Securities vállalati (alapítva 1990 január), és a Janus LLC-ben meglévő jogaim ellopásának köszönhetően;
2. hogy a Delmarva Timber Trust és a fent hivatkozott cégek irányítását egy csoport lopta el, amely idősebb George Bush (OFAC 2001 és az Illinois Continental Bank), Richard B. Cheney (2002 január), George W. Bush (2000-2008), Barack Obama (2009-elnök), és Neal Bush, Jeb Bush, Jefferson Clinton és Hillary Clinton, Paul H. O'Neill pénzügyminiszter, Henry M. Paulson, és Levy pénzügyminiszter közvetlen vagy közvetett irányítása alatt áll;

3. hogy írásbeli tájékoztatót nyújtottam be a Fehér Házhoz, az Egyesült Államok Kincstárához, valamint őfelsége II. Erzsébet Királynőhöz és ő királyi fensége Edinburgh hercege részére - mindhiába;

4. 2010 december 31. óta, amikor sikertelenül próbálta a G7 és G20 megvalósítani az új, átlátható bankrendszert (részben vagy egészben Micahel C. Cottrell és Christpher Story adatain alapszik) őfelségének II. Erzsébet Királynőnek és ő királyi fenségének Edinburgh hercegének (Christopher Story és A. Clifton Hodges ügyvéd részéről (CSBN 046803)) - a G8 tagjai és a Kínai Népköztársaság emberei egy más taktikát választottak, hogy kiküszöböljék a fent említett Bush-Clinton-Federal Reserve "patkány" összeesküvést és a csődbe jutott fiat és származékos rendszert, amely elpusztította a világ gazdaságát;

5. hogy 2013 március 21-én vagy akörül, körülbelül 200 ország írt alá egy "arany egyezményt", mely tömegesen jelölte meg a hiteleket, melyek kielégítenék a Bázel III-as listát, és megszüntetné a fiat és származékos rendszert egyszer s mindenkorra, mely konkrétan tartalmazza Michael C. Cottrell nevét és kinevezését a végrehajtás részeként;

6. hogy a 2013 augusztusi G20 találkozón egy sor új megállapodást írtak alá ezen szerződők között, köztük a Kínai Népköztársaság és az Orosz Föderáció, hogy további lépéseket tegyenek, amelyekre szükség lehet, hogy biztosítsák az említett "arany egyezmény" teljeskörű végrehajtását;

7. hogy közben a nevezett időszakban a Bush-Clinton-Federal Reserve fiat rendszer intenzív erőfeszítéseket tett, hogy késleltessék vagy megsemmisítsék az említett egyezmény végrehajtását, melyek között vesztegetés, zsarolás, gyilkosság, gyilkossági kísérlet, az átalakítás ellopása, és megtévesztéses csalás szerepelt;

8. hogy ebben a késleltető műveletben a közelmúltban az Egyesült Államok Kincstárának tagjai által hangoztatott kiterjedt hazugságok és megtévesztések szerepeltek az "alapok kifizetésével kapcsolatban Michael C. Cottrellt és másokat" illetően. Azonban ezek a "kifizetések" állítólagosan a Wells Fargo bank számláinak finanszírozására lettek volna, de nincs hoozáférhetőség az említett alapokhoz;

9. most számoltak be róla nekem, hogy azok, akik hatalmon vannak az Egyesült Államok Kincstárában folyamatosan hamis információkat állítanak a kódok részemre történő kiadását illetően, és az Amerikai Egyesült Államok új kincstári finanszírozásával kapcsolatban, hogy végrehajtsák az "arany egyezményt", hogy ezzel késleltessék a fiat és a származékos rendszer összeomlását, egészen odáig menve, hogy több jelentés szerint részemre "megtörtént a kifizetés, vagy folyamatban van", ami egy hazugság.

Nem látogatott meg, vagy lépett velem kapcsolatba senki, hogy ilyen tájékoztatást adjon vagy kifizetés történt volna egészen jelen pillanatig (2014 december 20.).

Én, Michael C. Cottrell, a Pennsylvania Investmnets vállalat elnöke, mely 1157 West 7. st., Erie, PA 16502 cím alatt található ezennel esküszöm és igazolom, hogy a fenti adatok igazak és tényszerűek.

Michael C. Cottrell, 2014 December 20."

Egy másik ember a világ pénzeszközei feletti irányításba való beleszólásért küzd, Neil Keenan, aki szintén a múlt héten lépett elő egy videóval azt állítva, hogy hatalmas föld alatti arany és kincs tárolóba jutott le Indonéziában.


A videó egy doboz kinyitását mutatja, mely erősen oxidálódott, zöld árnyalatú (réz?) "arany rudakat" tartalmazott. Várjuk, hogy Keenan közzétegye a "hatalmas föld alatti aranybunkerekről" készült videókat.

Egy másik ember, aki a világ kincsét keresi, az olasz P2 páholy vezetője Marco di Mauro a maga részéről a Fülöp-szigeteken tűnt el. P2 források azt gyanítják, hogy az összeesküvéshez köthető korrupt kormányzati tisztviselők vették őrizetbe.

Aztán persze, ahogy arról a múlt héten beszámoltunk, az IMF vezetője Christine Lagarde az amerikaiaknak januárig adott időt, hogy lemondjanak az intézmény feletti szavazati jogukról.

Továbbá a szaúdi kormány egy képviselője a múlt héten felvette a kapcsolatot a Fehér Sárkány Társasággal, hogy felajánlja "pénzügyi kereskedői szaktudását", és megígérte, hogy a szaúdi kormány eltemeti a csatabárdot az irániakkal, és egy átfogó rendezést dolgoznak ki a közel-keleti bajok megoldására.

Mindezen fajta tülekedés a pozíciókért azt jelzi, hogy ezek a jól elhelyezett hatalmi brókerek valamilyen bejelentésre, illetve változásra várnak.

Volt több jele is az amerikai vállalati kormány elleni titkos támadásoknak a múlt héten. Konkrétan a múlt héten a Külügyminisztériumban és a Federal Reserve Board-nál ideiglenesen megszűnt az áramellátás az internetes leállás kellős közepén. Valamint a vállalati média most olyan történetekkel jön elő, melyekben az amerikai kormányt okolják azzal, hogy lelőtték a Malajziai Légitársaság 370-es járatát.
http://www.dailymail.co.uk/news/article-2883651/U-S-military-shot-MH370-thought-hacked-used-terror-attack-claims-former-airline-boss.html

Az amerikai vállalati kormány a maga részéről háborús úton jár Észak-Koreával szemben valamilyen rejtélyes okból. Az amerikai külügyminisztérium egész története, hogy a Sony-t észak-korea hackelte meg, egy ilyen eset. Számítástechnikai szakértők szerint a hacker támadást, melyért Észak-Koreát hibáztatják, csaki a Sony amerikai központjában belülről követhették el. Ahogy egy szakértő fogalmazott, "A Sony feltörése belső munka volt. 100 terabájt túl nagy ahhoz, hogy továbbítsák az interneten keresztül. A legnagyobb szélessávú sebességnél 661 napig tartana amerikán belül, 2315 napig tartana továbbítani Észak-Koreába a legnagyobb átviteli sebességen." Most az USA emberi jogi visszaélésekkel próbálja megvádolni Észak-Koreát, esetleg hogy eltereljék a világ figyelmét a saját kiterjedt kínzási gyakorlatukról.

Az észak-koreaiak erre az Egyesült Államok vezető gondolkodóit, például Joseph Nye-t és Richard Haas-t idézve válaszoltak, akik megjegyzik: "Az USA egyre inkább a történelem üledékévé válik".
http://www.kcna.co.jp/index-e.htm

A Fehér Sárkány Társaság nem avatkozhat bele a napi politikába, csak akkor járhat el, ha az élet és a civilizáció létfontosságú fenyegetéssel néz szembe. Most egy ilyen alkalom van. Üzenet a hadiipari komplexumnak: Ébresztő!
Benjamin Fulford
Benjamin Fulford tudósítóként dolgozott Japánban a Knight Ridder, az International Financing Review, a Nihon Keizai Shimbun angol kiadásánál, és a South China Morning Post számára, mielőtt a Forbes magazinhoz került, ahol ő volt az ázsiai iroda vezetője 1998 és 2005 között. Oknyomozó riportjait botrányok követték a japán kormányban és az üzleti világban. Miután elhagyta a Forbes-ot, egy könysorozatot írt japán nyelven, melyek közül néhány bestseller lett, majd elkezdett az interneten is publikálni.


Kéz bőre alá ültetett chip? Kezdődik! 


2015/01/30 
BalRad
A svéd Epicenter irodaházban vadonatúj technológiát használnak, a kéz bőre alá ültetett chipet. A mindössze rizsszemnyi chip rádióhullámokkal működik, és hamarosan az irodaházban dolgozó 700 ember közül többeknek is felajánlják a lehetőséget, hogy így helyettesítsék azonosítókártyájukat. 

Hosszabb távon nemcsak az ajtók nyitásához és a fénymásolókhoz használhatják, hanem például fizethetnek is vele a büfében.

Az irodaház hivatalos megnyitóján a fejlesztő cég vezetőjébe a színpadon ültettek be egy chipet. Az új kütyüt a BBC tudósítója is kipróbálta, és beszámolója szerint a beültetés, amit egy tetoválómester végzett, csak minimális fájdalommal járt, nem többel, mint egy injekció.

A bőr alá ültetett chipeket egyre szélesebb körben használják. Van köztük, amely adatokat, például névjegyet tárol, amelyet aztán a partner leolvashat egy okostelefonnal. Ilyet kapott az újságíró is. Általánosságban pedig a chip kiváltja a jelszavakat, a PIN kódokat, és egy sor műveletet érintéssel is kivitelezhetővé tesz. Egyre több információt lehet így tárolni, és a kutatók azt remélik, hogy hamarosan az egészségügyben is hasznosítható lesz az új technika.
(vs) 

Bal-Rad komm: Kezdődik hát a rémálom. Csak mint egy injekciószúrás. "Tartsa a popóját a kedves beteg! Szuri lesz!"

És honnan tudja azt majd a "kedves beteg", hogy nem-e egy OLYAN chipet is beleültetnek, ami...

Ami jelzi a KÍVÁNCSISKODÓNAK, hogy éppen hol jár, mit csinál, kivel beszél, meddig tart...?

Aztán a "vevőkészüléknél" ülő VALAKI megnyomja a "kikapcs" gombot. És egy hirtelen-ám fölöttébb hatásos-szívroham kiiktatja a "kedves beteget"! Mert már öreg, vagy beteg, VAGY NEM ELÉGGÉ HASZNOS! VAGY MERT A KÍVÁNCSISKODÓ ÚGY GONDOLJA, hogy a "kedves beteg" rá nézve veszélyes!

Kapcsolódó:
   
RFID chipbeültetés minden amerikainak? - Tények és tévhitek
   
Ebbe az irodaházba már megcsippelve mész be
   
Ferenc pápa a nyilvánosság elé lépett az RFID chip beültetés támogatásával
   
"Soha többé, Urunk!" Ferenc pápa a Jad Vasembe látogatott 
 
Ferenc is tudta... mennyi valójában az a hatmillió

"És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat." - Jelenések 13:16-18




RFID chipbeültetés minden amerikainak? – Tények és tévhitek



Gojok ti kutyák már nem fogtok elveszni, a zsidó gazdátok uszítására már harapnotok is kell, mert különben a halálchip a ciánkapszulát kiüríti a testetekbe.
Gondoltátok volna, hogy a sátán kutyái lesztek , nem elég , hogy legyarmatosított benneteket, még a lelketek is kell nekik .
Ne hogy szabadnak érezzétek magatokat.


Azt is teszi [a hamis próféta] mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma. Itt van a bölcseség. A kinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat.” – Jelenések 13:16-18
Talán már egyre kevesebb ember számára hihetetlen, hogy a világ globalista irányítói chipet akarnak ültetni minden emberbe. A technológia előnyeit ecsetelő kampányok és propaganda egyre erősebb, a technológia pedig szinte teljesen készen áll az új gazdasági rendszer megvalósításához. Az antikrisztus csak akkor lesz képes az egész globális kereskedelmet és pénzforgalmat a hatalma alá vonni, ha megvalósul az egységes elektronikus bank és pénzrendszer a világon. Most még nem tartunk itt, de az események szédítő sebességgel haladnak ebbe az irányba. – Joseph Candel
Amikor először hallottam az alább részletezett hírről, gondolkodás nélkül félresöpörtem, mint újabb internetes rémhírt és nem is foglalkoztam a kérdéssel.
Sok emailt kapunk a témában, de elég sokról kiderül, hogy bár jó szándékkal továbbították őket, a tartalmuk nem egyéb szenzációhajhász pletykánál.
Így gondoltam akkor is, amikor arról kaptam hírt, hogy az új amerikai egészségügyi törvény előírja, hogy minden amerikai állampolgárba microchipet akarnak ültetni, ami nemcsak a viselő személyes adatait, de bankszámla információit is tartalmazni fogja, sőt az illető nyomon követésére is alkalmas.
A szóban forgó üzenet a következőket tartalmazta:
A törvény 1004. oldalán az olvasható, hogy a (chip bevezetésének határideje) „a törvény elfogadásától számított 36 hónap”.
Az új törvény értelmében 2013. március 23-tól minden állampolgár köteles lesz a személyes adatait tartalmazó RFID chipet hordani a bőre alatt, amit egyúttal személyes bankszámlájával is összekapcsolnak, valamint nyomon követhetővé teszi viselőjét.
A II-es típusú beültethető eszköz „a betegek azonosítására és egészségügyi adatainak rögzítésére szolgáló beültethető rádiófrekvenciás jeladó rendszer”. A II-es típusú eszköz célja, hogy adatokat gyűjtsön a betegekről. Ilyen információk például a „követelésekre, kérdőívekre valamint standard elemzési fájlokra vonatkozó adatok. A rendszer lehetővé teszi az egészségügyi és az egészségügyi miniszter által jónak látott egyéb adatok gyűjtését és elemzését, különböző adatkörnyezetekből.”
Utánanézve számos blogot találtam, amelyiken a fenti idézet olvasható, természetesen a fővonalas médiában semmi, ami persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy az információ téves. Mindenesetre első nekifutásra nem találtam megbízható megerősítést.
Bár a tévhiteket „leleplező” weboldalak, mint például a FactCheck.org vagy a Snopes.com, váltig hirdetik semlegességüket, úgy tűnik, azért általában erősen a liberálisok felé húznak és inkább a konzervatívok által terjesztett híreket szeretik megcáfolni.
Snopes.com-on természetesen megtalálható a fenti hír cáfolata, amit így „hamis” címkével látták el, ugyanakkor érdekes módon a benne foglalt részleteket szinte teljes egészében helytállónak találták a szerkesztők.
A Snopes gúnyos hangnemben ír a hírről, mint tipikus „fenevad bélyege hisztériáról”, még egy bibliai idézettel is színesítve mondandójukat, ami szerint „nincs új a nap alatt”, és arra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy „a hír, mint már oly sokszor korábban, ezúttal is téves”.
Ezzel tulajdonképpen azt állítják, hogy az információnak semmi köze a valósághoz, ami, ahogy mindjárt kiderül, enyhe túlzás.
Az igazság az, hogy a hírben citált részek és oldalszámok nem az Obama nevével fémjelzet törvény végleges verziójából származnak, azonban a korábbi változatokban az idézett formában benne voltak!
Maga a tény, hogy törvénybe akarták foglalni az állampolgárok egészségügyi okból történő kötelező chipbeültetését, már önmagában döbbenetes. Az, hogy végül a törvényt eredeti formájában nem fogadták el, csupán annyit jelent, hogy az intézkedést egyelőre félretették. Egyesek azt mondhatják, hogy a kérdést soha többé nem fogják elővenni, ez a feltételezés azonban ellentmond minden eddigi tapasztalatnak.
A Snopes cikkből kiderül, hogy a hír minden egyes része igaz, azzal a kivétellel, hogy a chipbeültetés egyelőre nem kötelező.
Más szóval az új egészségügyi törvény csupán felajánlja, nem pedig előírja a chipbeültetést. Aki nem akarja, nem kell, hogy chipet viseljen a bőre alatt. Erre alapozta a Snopes a „hamis” címkét és ez alapján mondhatjuk, hogy az Egyesült Államokban, az új egészségügyi törvény hatálya alatt a chipbeültetés nem kötelező.
Egyelőre.


Ebbe az irodaházba már meg csippelve mész be



És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat.”  – Jelenések 13:16-18
Ahogyan azt sokszor megjegyeztük, egyelőre nem tudni, hogy a Jelenések könyvéből fent idézett prófécia beteljesedését milyen technológia hozza el, de az odavezető út egyre kivehetőbb manapság.
Rory Cellan-Jones, a BBC újságírója egy igen érdekes fejleményről tudósít a témában, amiben ő maga is aktívan részt vett:
Szeretnél bejutni az irodádba, felszállni a buszra vagy venni egy szendvicset? Manapság egyre jobban hozzászokunk, hogy az ilyen apróságokat egy egyszerű kártyaérintéssel is elintézhetjük. Az egyik legújabb és legmodernebb svéd irodaház azonban egészen új megközelítéssel próbálkozik: egy bőr alá ültetett csippel.
Felicio Costa, az irodaházban tevékenykedő egyik cég alkalmazottja, reggelente munkába érkezve csak feltartja a kezét a belépéshez. Az épületen belül is pontosan ezt teszi, ha be akar jutni a saját cége által bérelt területre, sőt még a fénymásolót is egy kézmozdulattal indítja el.
Ennek oka, hogy kezének a bőre alatt egy apró, rizsszem méretű rádiófrekvenciás azonosító, azaz RFID csiptalálható. Hamarosan az irodaház összesen 700 bérlőjének/dolgozójának felkínálják a csip beültetés lehetőségét. A helyiségekbe történő bejutás és a fénymásolók használata mellett az üzemeltetők egyéb szolgáltatásokhoz is ígérnek csipes hozzáférést, köztük az épületen belüli étteremben történő fizetést.
Az irodaház hivatalos megnyitóján a fejlesztő cég vezérigazgatója a színpadon élőben kapta meg saját csipjét. Úgy döntöttem, hogy ha tényleg szeretném megérteni és magamévá tenni ezt a technológiát, kénytelen vagyok lenyelni a keserű pirulát és megcsippeltetni magam.
A folyamatot svéd bio-hekkerek egy csoportja koordinálja, így az én csipemet is egyik ijesztő kinézetű tetováló művész kollégájuk ültette be.
„A folyamatot svéd bio-hekkerek egy csoportja koordinálja, így az én csipemet is egyik ijesztő kinézetű tetováló művész kollégájuk ültette be.”
A folyamatot svéd bio-hekkerek egy csoportja koordinálja, így az én csipemet is egyik ijesztő kinézetű tetováló művész kollégájuk ültette be.”
Először megmasszírozta, majd lefertőtlenítette a hüvelyk és mutató ujjam közötti bőrt. Megkért, hogy vegyek nagy levegőt, miközben egy tű segítségével bejuttatta a csipet. Egy pillanatnyi fájdalmat éreztem csupán, nem többet, mint bármilyen más injekció esetében és már rajta is volt a tapasz a kezemen.
Mielőtt élesben is kipróbáltam volna a csipemet, szerettem volna többet is megtudni a technológia mögött rejlő gondolkodásmódról. Hannes Sjoblad, akinek elektronikus névjegyét egyenesen a kezébe ültetett csipről lehet leolvasni bármilyen okostelefonnal, az „ügyvezető bomlasztó” titulust viseli a fejlesztő cégnél.  Megkérdeztem, hogy az emberek tényleg ennyire közel akarnak-e kerülni a technológiához:
A legtöbben már most is folyamatos kapcsolatban vagyunk a technológiával. Ma ez egy kicsit zűrös még. Egy rakás pinkódra meg jelszóra van szükség hozzá. Nem lenne sokkal egyszerűbb, ha az embernek csak egy kézlegyintésbe kerülne mindez? Szerintem ez nagyon intuitív.”
Amikor végül magam is leteszteltem a csipet, úgy találtam, hogy egyáltalán nem intuitív. Ahhoz, hogy a fénymásolót használjam például, teljesen idétlen pozícióba kellett csavarjam a karom, és bár egyesek az épületben alig várták, hogy megkapják a csipjüket, mások nagyon gyanakodva fogadták a kezdeményezést.
Kizárt dolog!” – válaszolta egy fiatalember arra a kérdésemre, hogy csatlakozna-e a programhoz. Egy idősebb hölgy kicsit pozitívabban állt hozzá, de semmi értelmét nem látta annak, hogy megcsippeltesse magát csak azért, hogy be tudjon jutni egy helyiségbe.
Hannes Sjoblad szerint azonban a Svéd Biohekker Csoportnak egy másik célja is van a kezdeményezéssel, mégpedig az, hogy felkészítse az embereket arra, amikor már mások akarnak majd megcsippelni bennünket:
Szeretnénk megérteni a technológiát, mielőtt a megacégek és az állam előáll az ötlettel, hogy mindenkibe csipet kell ültetni. Adóhatósági csip, Google csip, Facebook csip…”
Szerinte csak így, alaposabb tudás birtokában lehetünk képesek megkérdőjelezni a technológia bevezetésének módját.
Még mindig fájó kézzel és az elérhetőségeimmel a bőröm alatt nyugvó csipen tértem vissza Angliába. Nem sok hasznát veszem, de bizonyára kifinomultabb csipek váltják majd fel a jelenleg használt viselhető technológiákat, mint a fitness karkötőket vagy az érintésmentes fizetési módszereket és valamennyien hozzászokunk majd testünk kiterjesztéséhez. Sok lehetőség rejlik a technológiában, persze, hogy a bőr alatt viselt eszközök mennyire válnak elfogadottá a társadalomban, az egy egészen más kérdés.
Itt már kedvetekre ugathattok, megvagytok jelölve a sátán bélyegét hordozzátok


2014-06-13
A katolikus egyház egy vitatott lépése a National Report szerint, hogy Ferenc pápa szóban támogatta az RFID chip technológiát és azt a rendkívüli lehetőséget, hogy azokat emberek hordják. Sok evangéliumi hívő, fundamentalista és katolikus abbéli hite táplálja a felháborodást, hogy az RFID implantátumok a Bestia Jelei, amelyről a Szent Könyvnek a végső időkre vonatkozó fejezete beszél.
(Az RFID = Radio Frequency IDentification, azaz automatikus azonosításhoz és adatközléshez használt technológia, melynek lényege adatok tárolása és továbbítása RFID címkék és eszközök segítségével. – megj. a Ford.)
 
HTTP://WWW.FOURWINDS10.NET/
 
A pápa e heti általános üzenetében az RFID technológiáról szóló nézetéről beszélt a tömeghez, valamint arról biztosította számos követőjét, hogynem származik spirituális veszély abból, ha valaki RFID chipet kap.
 
Teljes mértékben átvizsgáltuk a szent könyveket és egyértelműen kijelentjük, hogy semmi sem utal arra, hogy az RFID chipek valamiképpen ördögiek lennének. Ha már erről esik szó, akkor ezek személyesen Isten által meg áldott eszközök, melyeket azért adományozott az emberiségnek, hogy sok, a világot sújtó betegséget felszámoljunk.”
 
Továbbra is arra ösztönözzük a buzgó híveket, hogy legyenek nyitottak e területen, ahol nagyszerű technológiai fejlesztések születnek napjainkban. Róma püspöke azoknak a jelenlévőknek magyarázkodott, aki zaklatottak amiatt, hogy az RFID chipeket kötelezővé fogják tenni valamennyi vatikáni alkalmazott és lakos számára.
 
HTTP://UPLOAD.WIKIMEDIA.ORG/
 
A múlt hónapban az NBC megjósolta, hogy 2017-re minden amerikainak lesz RFDI beültetése. Ez nem meglepő, tekintve, hogy az emberek egyre növekvő mértékben támaszkodnak a technológiára. Az olyan technológiák beköszönte, mint amilyen a Google Glass (Google Szemüveg), az Ember és a Gép összeolvasztása minden nap előrébb nyomul. Az RFID chip széles körű beültetése hatalmas és történelmi ugrás lenne a dicsőséges és utópisztikus jövőbe.
 
Tavaly év vége felé Hanna (Wyoming) polgárai közreműködtek az RFID beültetés béta-tesztjében (kibocsátás előtti programtesztben). A kis városkában lakó valamennyi ember egy RFDI szerkezetet hordott a hüvelyujj és a mutatóujj közötti bőrben, melyet egyrészt személyazonosításra, másrészt termékekért és szolgáltatásokért való fizetési módra használhattak.A városlakók úgy nyilatkoztak, hogy az RFID-ről szóló véleményük túlnyomórészt pozitív és büszkék arra, hogy ő lehettek az első olyan amerikaiak, akik megkaphatták az implantátumot.
 
A modern társadalmunk sok szempontból fejleszthető az RFDI technológia alkalmazásával. Az olyan bűntények, mint amilyen a rablás vagy a személyazonosság-lopás, megszűnhetnének. Az olyan sürgősségi vészhelyzetekben, ahol a beteg cselekvőképtelen, az orvosok életmentő információkhoz juthatnak az egyéni RFID chip letapogatásával, és a vásárolni imádó személyeknek sohasem kell majd pénz vinniük magukkal, amit ellophatnak, illetve hitelkártyát, amit elveszíthetnek; mivel most szó szerint teljes körű bankügyi információk lesznek a markukban.
 
A pápa jóváhagyásával és áldásával az RFID beültetés iránti érdeklődés biztosan szélesebb elfogadottságot fog nyerni az egyháztagok körében. Remélhetőleg ez megadhatja a chip háztartási elismertségéhez szükséges lökést.
 
Forrás: http://nationalreport.net/
 
Fordította: Száraz György
 

A hatalmi ág egyik fő pillére eddig is részesedett a kirablásunkból , és ezután is részesedni akar, és van még egy nagy feledatuk nekik kell téged rábeszélni , hogy hordozd a sátán bélyegét, hogy akataz nélküli goj rabszolga lehess, hogy ha haszontalanná válsz künnyen kiiktathassanak az élők sorából . Ez a holokamu amit mosz elkövetni akarnak a világ legszörnyűbb holokamuja lesz a hétmilliárd lakosságból csak ötsuázmilliót hagynak életben , és gpondolhatod , hogy nem te leszel a túlélők egyike, te kis hülye goj .


"Soha többé,Urunk!" Ferenc pápa a Jad Vasembe látogatott



A terror és a holokauszt borzalmaira emlékezett Jeruzsálemben a pápa szentföldi zarándoklatának befejező napján, május 26-án délelőtt. A Vatikáni Rádió és az MTI tudósítása.

Ferenc pápa az óváros szent helyeiről Jeruzsálem nyugati részének állami emlékhelyeire, a Herzl-hegyre érkezett kíséretével. A Herzl-hegyen Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel és Simon Peresz államelnökkel közösen virágot helyezett el a Budapesten született Herzl Tivadar sírján.
A Jad Vasem holokauszt-emlékmúzeumba is elkísérték Ferenc pápát Izrael legfőbb állami vezetői. Az intézmény „Emlékezés sátra” nevű épületében a pápa magasabbra lobbantotta az örökmécses lángját, majd két, Izraelben tanuló keresztény diákkal megkoszorúzta a haláltáborokból elhozott hamvak fölé emelt jelképes sírt. Olaszul felolvasták Ida Goldis olasz zsidó nő egykori levelét, majd a pápa kezet fogott hat túlélővel. Köztük volt az újvidéki vérengzésekből megmenekült, majd egy pécsi kolostorban elbújtatott Eva Sík is.
A Jad Vasemben a Szentatya egy 13 évesen a holokausztban megölt gyermek „Ima” című képének másolatát kapta ajándékba, majd a lezárt, kihalt utcákon a város szívébe utazott találkozóra Izrael askenázi és szefárd főrabbijával.

       
Ferenc pápa kezet csókol Sonia Tunik-Geron holokauszt-túlélőnek
A Szentatya beszédét a Teremtés könyvéből vett idézettel kezdte:„Ádám, hol vagy?” (vö. Ter 3,9).
Hol vagy, ember? Hová kerültél? A Soá emlékhelyén visszhangzik Isten kérdése: Ádám, hol vagy? Ebben a kérdésben benne van az Atya minden fájdalma, amit fia elveszítése miatt érez. Az Atya ismerte a szabadság kockázatát, tudta, hogy fia elveszhet, de talán még az Atya sem tudta elképzelni, hogy fia ilyen mély szakadékba zuhanhat.
Ez a kiáltás: „Hol vagy?”, itt, a holokauszt mérhetetlen tragédiájával szemben, úgy szól, mint a hang, amely elvész egy feneketlen mélységben…
Ember, ki vagy? Nem ismerek rád. Ki vagy, ember? Mivé váltál? Milyen szörnyűségre voltál képes? Mi okozta, hogy ilyen mélyre zuhantál? Nem a föld pora, amelyből vétettél. A föld pora jó, mert kezem műve. Nem az élet lehelete, amelyet orrodba leheltem. Az a lehelet tőlem jön, nagyon jó (vö. Ter 2,7).
Nem, ez a mély szakadék nem lehet pusztán csak a te műved, kezed, szíved műve… Ki rontott meg téged? Ki torzította el arcodat? Ki győzött meg arról, hogy isten vagy? Nemcsak megkínoztad és megölted testvéreidet, hanem áldozatul kínáltad fel őket saját magadnak, mert istenné emelted magad. Ma ismét halljuk itt Isten szavát: „Ádám, hol vagy?”

A földről fojtott kiáltás száll az égbe: Könyörülj rajtunk, Urunk! Az Úré, a mi Istenünké az igazságosság, a szégyenkezés azonban a mienk (Bár 1,15). Egy olyan gonosz tört ránk, amelyhez hasonlót még soha nem lehetett látni az égbolt alatt (vö. Bár 2,2). Urunk, hallgasd meg most imánkat, hallgasd meg könyörgésünket, ments meg minket irgalmasságod által. Ments meg minket ettől a szörnyűségtől. Mindenható Urunk, egy szorongatott lélek kiált hozzád. Hallgass meg Urunk, és légy irgalmas! Vétkeztünk színed előtt. Te örökké uralkodsz (vö. Bár 3,1-2).
Emlékezz meg rólunk irgalmasságodban. Add meg a kegyelmet, hogy szégyenkezzünk amiatt, amit mint emberek képesek voltunk megtenni, szégyenkezzünk emiatt a féktelen bálványimádás miatt, azért, mert megvetettük és elpusztítottuk testünket, amelyet te sárból gyúrtál, amelyet te az élet leheletével töltöttél el. Soha többé, Urunk, soha többé!
„Ádám, hol vagy?” Íme, Urunk, itt vagyunk és szégyenkezünk azért, amit a te képedre és hasonlóságodra teremtett ember képes volt megtenni. Emlékezz meg rólunk irgalmasságodban.
Magyar Kurír

**
Ferenc pápa a Miatyánk szövegét helyezte el zárt borítékban a Siratófal repedésében
Nézzétek ezeket az álszent gyilkosokat, Lehet , hogy holnap , vagy holnap után azt a 7 milliárd embert nevezik meg terroristának akit ki akarnak nyirni , hogy még irmagvunk se maradjon utánnunk .
Már csak egy kérdésem van biztos , hogy mi vagyunk a terroristák ?

Biztos , hogy ellenállás nélkül kell nekünk a vágóhídra mennünk , és nem őket kéne likvidálnunk az emberiség nevében családostól rokonságig bezárólag mindet feláldozni , hogy soha többé ne tudjanak a holokamuval játszadozni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése