2015. február 19., csütörtök

A világ kifosztása


A világ kifosztása






                                                                                                       
Cím
Dátum
Frissítés
2006.12.03
2006.12.10

2006.12.16

2006.12.24


Előszó [helyett].

"Cionizmus" rovat nem került át az átalakitott indexlapra. Nem is került volna, de... A médiában örvendetesen feldúsult fajzsidó elemek  "a szavak agressziójáról" fecserésznek ismét, fokozódó hévvel. Ennek megint diktatúra lehet a vége, annak meg fehérterror. A vehemens uraknak és  hölgyek nek Tamás Gáspár Miklós bölcs mértéktartása ajánlható, aki a bodega borogatástól eljutott odáig, hogy a Szadesz feloszlatását javasolja. Számomra mindaddig Fridi volt a leg-tenyérbemászóbb pofa, amig Gerő urat nem láttam - hallottam. Azóta bizonytalan vagyok, nem tudok kettejük között dönteni... Így most csak annyit: jobb a békesség. A "szavak agressziójának" víziója a "gondolatbűn" irányába tereli az ilyen nyugtalan elméket. Nem jó! Nem jó!  





    A világ legfőbb problémája?
Zsidók és cionisták.
Első rész.
Végre birtokomba került egy könyv, amelyről nem állitható, hogy a cári Ohrana ügynöke hamisította [mint a "Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvét"] . Hál' istennek hiteles a mű és szerzője is! Herzl Tivadar könyvéről van szó. Címe: "A zsidó állam. a zsidó - kérdés 'modern' megoldásának kísérlete".

E forrásmunka páratlan értéke, hogy tartalmán keresztül  értékelhető néhány tiltott, vagy titkolt mű: a Talmud, a "Cion bölcseinek jegyzőkönyvei", valamaint  "A nemzetözi zsidó" [Ford], tartalmi valóságértéke, sine ira et studio.

A könyvet Schönfeld Péter forditotta magyarra és most az Interneten PDF formátumban a Sófár Egyesület elnöke Seres Attila ajánlja az olvasó szives figyelmébe.

Figyelemmel az olvas, aki elgondolkodik az olvasottak fölött, egybeveti azokat más olvasmányainak tartalmával és megfogalmazza a felismert összefüggéseket, maga és mások számára.

Ez csak citátumok segítségével lehetséges. a "Könyv" szövege, az egyéb források tartalma, ill. a saját mondanivaló ezért eltérő betűszinekkel íródik.

Rendkivűl tanulságos már a forditó előszava is.

"1896 nyarán egy röpirat 'röpült' végig a 'világ zsidó-sajtójának' a hasábjain, amely rezgésbe hozta; a zsidószívek húrjait a fényes palotáktól kezdve le az utolsó nyomorult viskóig. Herzl Tivadar „Judenstaat”-ja volt ez a röpirat, amely az addig csak theóriákban létező cionista gondolatnak a gyakorlati megvalósítás merész és világraszóló tervezetével lepte meg a zsidóságot."

O.K.! Ezek szerint már 1896-ban is létezett zsidó világ-sajtó és röptében hozta rezgésbe a zsidószivek húrjait. Gondolom az azóta eltelt száztiz év alatt a helyzet nem romlott jelentősebben...

Erről jut eszembe David Halberstam sokkönyves amerikai író "Mert övék a hatalom" [The Powers That Be] címü könyve. A kiadó által "monstruózus műnek" titulált írás a nagy sajtóbirodalmak történetén keresztül mutatja ki, hogy a tőkeuralom legfontosabb hajtószíja a média. A kitünő szerző lényegében "amerikai" példákkal operál, holott a tőkének nem csak "szerves összetétele" van [Marx], hanemetnikai is. Korántsem mindegy, hogy ki a tőketulajdonos. Azt a marhaságot, hogy a tőkés milyen vallású, azért nem hozom szóba, mert a derék fordító lenyűgöző nyiltsága felment a kása kerülgetésétől.

"
Herzl Tivadar ... nevét a "NeueFreie Presse" tárca-rovatából, a Burgszinházban előadott darabjairól ismerte az intelligens nagy közönség, aki a párisi irodalmi szalonok dédelgetett favoritja volt, akit tehát az úgynevezett "jobb körök" a zsidóságából teljesen kivetkőzött modern européernek ismertek, egyszerre, és hirtelenül a legradikálisabb 'fajzsidó' (!) szerepében lépett fel,"


A "kivetkőzéseket" jól ismerjük. Korábban írtam arról, hogy Szamuely Tibor szintén a jobb körök kedvence volt. Aztán  kivetkőzött - emberi mivoltából is. Herzl Tivadar persze nem gyilkolt, de ami a "szavak agresszióját" illeti, hm... majd meglátjuk, ha beleolvasunk.

Időzzünk még egy keveset az előszónál.

"Magyar nyelven most jelenik meg először a cionizmus ezen alapvető munkája. Soha alkalmasabb időben nem jelenhetett volna meg, és sohasem lehetett volna aktuálisabb, mint sajnos napjainkban. Próféták magasságába emelkedik előttünk Herzl megdicsőült alakja, ha örökigazságú megállapításait olvassuk. Pörölycsa pásként hatnak azok az elvi megállapítások, melyeket az antiszemitizmus okairól, az antiszemitizmus különféle megnyilvánulási módjairól, és különösen a zsidóság 'egészségtelen elhelyezkedésének' [?] a következményeiről, és általában a zsidó kérdés megoldásának módozatairól elénk tár. A pillanatnyilag magukat jól érző zsidóknak egy Jeremiás elkeseredésével dörgi füleibe, hogy az 'antiszemitizmus nem szűnt meg, csak lappang. És minél tovább várat magára, annál dühösebben kell kitörnie'..."

Az előszó 1919. november havában íródott. Nagyjából a zsidó intelleküellek véres tobzódása idején. Az antiszemitizmus eljövetelének megjósolásához nem kellett különösebben látnoknak lenni? Ami viszont az antiszemitizmus valódi okait illeti, Herzl 'örökigazságú megállapításai' szerfölött egysíkuak. Rátérünk.

"De megjósolta Herzl a zsidóságnak tragikus helyzetét a bolsevizmussal kapcsolatban is. Mikor azt fejtegeti, hogy a túl nagy mértékben produkált intellektuelljaink nem tudnak elhelyezkedni, mert lassankint minden utat elzárnak előlük, kétségbeesve mutat rá arra, hogy ezek mind a felforgató és forradalmi pártok ölébe fogják magukat vetni. Viszont a zsidótőke egészségtelen növekedése a zsidóság egy részét a kapitalizmus szolgálatába állítja. 'Ennek következménye - mondja Herzl - az lesz, hogy a szociális háborút a mi hátunkon fogják megvívni, mert mi úgy a szocialista, mint a kapitalista táborban a legexponáltabb pontokon állunk.' "

Feltünő, hogy az előszó írója mennyire elrugaszkodik Herzl igazi nézeteitől és cselekedeteitől a zsidóság kettős szerepjátszásának [burzsoá - proletár] alapvetően fontos kérdésében.

"De Herzl Tivadarnak egy vigasztaló jóslata is beteljesedett „A zsidókérdést világkérdéssé kell megtennünk, mely a kulturnépek tanácsában lesz szabályozandó." ... Hála a cionista propagandának, valóban sikerült a zsidókérdésből világkérdést csinálnunk, és ma valóban ott tartunk, hogy a kulturnépek tanácsa foglalkozik annak Herzl szellemében való megoldásával..."

Szó ami szó, rendkivül tanulságos történet Palesztina odaajándékozása [Balfour nyilatkozat] a zsidóságnak, mint ahogy az is, ahogy a "Judenstaat" berendezkedett, illetve berendezkedik ebben az élettérben. A NÉPSZÖVETSÉG gyalázatos szerepénél csak az ENSZ szerepe gyalázatosabb, az izraeli agressziók vonatkozásában.

Herzl előszavát és bevezetőjét átugorva térjünk a tárgyra. Immár a szerzőt idézzük.

"A zsidókérdést nem tartom sem társadalmi, sem vallási kérdésnek, ha még olyan és más színezetűnek is látszik. Nemzeti kérdés ez és hogy megoldhassuk, mindenek előtt világkérdéssé kell azt tennünk, amely a kulturnépek tanácsában lesz szabályozandó. Nép vagyunk, egy nép."

Teljesen világos beszéd!

"Mindenütt becsületesen megkíséreltük, hogy a bennünket körülvevő népek közösségébe beolvadjunk, csak őseink hitét őrizve meg. Nem engedik meg nekünk. Hiába vagyunk hű, némely helyen még túlzó hazafiak, hiába hozzuk 'ugyanazon' pénz és véráldozatokat, mint polgártársaink, hiába igyekszünk hazánk dicsőségét a művészetek és tudományok terén, gazdagságát kereskedelem és forgalom útján emelni. Hazáinkban, amelyekben pedig mi is már évszázadok óta lakunk, idegeneknek néznek bennünket..."

Most bánom már, hogy - mint annyi más téma tekintetében - felhagytam Szolzsenyi cin "Együtt" című könyvének részletesebbb méltatásával. E csodálatos írásmű, a maga kínos pedantériájával, pofonszerűen csattanós válaszokat ad e jeremiádákra. Egy pénz-  egy hadügy- és egy földművelésügyi miniszter szakszerűségével mutatja ki, hogy a pénz és véráldozatok messzemenően nem voltak ugyanazok. Az adófizetés, a katonáskodás és az ingyen juttatott földek müvelése tekintetében a "vendégnép" ugyancsak nem jeleskedett. Részben emiatt törtek ki pog romok, amelyek miatt a "gazdanép" milliószoros véráldozattal bünhődött a judeobolsevizmus csapásai alatt. Szolzsenyicint tehát elő kell szednem. Szerencse, hogy mindkét kötet már "preparálva" van, azaz ki vannak jelölve a kieme lendő részek. Herzl könyvének a multra vonatkozó részei történelmietlenek, jóslatai pedig nem jöttek be...

"... Mélyen a néplélekben gyökereznek az ellenünk való összes előítéletek. Aki erről
számot akar magának adni, annak csak oda kell figyelni, ahol a nép őszintén és egysze
rűen nyilatkozik meg: a mese és a közmondás antiszemita. A nép mindenütt egy nagy gyermek, amelyet természetesen nevelni lehet; de ez a nevelés legjobb esetben is oly óriási időtartamokat igényelne, hogy - amint már említettem -, más módon sokkal előbb segíthetünk magunkon."



* * *


Szolzsenyicin

Súlyos mulasztás volt Szolzsenyicintől akkor nem idézni, amikor befejeztem csodálatos könyvének - "Együtt" - elolvasását. [Csupán utaltam erre irányuló szándékaimra és néhány morzsát helyeztem el a Honlapon.] A dolog nem halogatható tovább, mert Herzl igaztalan vádaskodása válaszért kiált és a legméltóbb válasz: Szolzsenyiciné.
Kérem, mielőtt folytatná az olvasó, 
ugorjon vissza oda, ahová Szolzsenyicin megállapításai Illeszkedenek.

A Könyv 2004-ben jelent, két kötetben, meg az ALLPRINT kiadó gondozásában. Terjedelme 574. oldal. Már a szovjet gulagokról írt műben is feltünő volt - a grandiozitás mellett - hogy a szerző milyen lelkiismeretesen igazodik a tényekhez, mennyire igyekszik állításait a lehetőségek végső határáig bizonyítani, alátámasztani.

Ami jellemző volt a középkorú szerzőre, az fokozottan jellemző az "öreg" íróra, olyannyira, hogy mondatai szinte verejték-szagúak. Ettől függetlenül, ha valaki felteszi a találós kérdést: ismersz e néhány nagy orosz írót,- Lev Tolsztoj mellett okvetlenül beugrik Szolzsenyicin neve is. E módszer feltételezi a citátumok túltengő alkalmazását. E módszerrel él Szolzsenyicin is. Amit tehát én idézek a könyvből, részben olyan szöveg, amit Szolzsenyicin is idéz. Az én forrásom a Könyv. Aki a Szolzsenyicin által használt forrásra kiváncsi a könyv lábjegyzetre mutató számok alapján a könyv lábjegyzeteiben megtalálhatja.

Lássuk tehát!

[Emlitem, hogy a könyv lapjainak számozási sorrendjét követem, ami igazodik a könyv által követett időrendhez. Nem követi azonban e kommentár logikai sorrendjét. Ezért elnézést kérek. Nem találtam jobb megoldást.]

Történelmi tény, hogy a zsidó diaszpóra Oroszországban nőtt a legnagyobbra, messze a legnagyobbra. Kérdés mire utal a nagylétszámú bevándorlás és az annak következményeit súlyosbító mértéktelen szaporodás? Csak a "különösen kegyetlen" üldöztetésre, a pogromok súlyosságára, ill. gyakoriságára? Egy fenét!

Közhely talán, hogy az egyént "beállítottsága" jellemzi. "... A zsidók morális fogyatékosságai és törvényszegései nem egyéni inditékok alá besorolandó esettekként lettek értelmezve, hanem a zsidó vallást velejéig átható, ugynevezett amorális hajlamként." [I. köt. 112.old.]

Sokszor, sok helyen kerül szóba, hogy a zsidók igazi szent könyve igazándiból nem is a Tóra, hanem a Talmud. Ide lyukad ki a szerző is.

"... A fiatal korban megnősült zsidóknak valójában semmi néven nevezendő másfajta kötelezettségük nem volt, mint elmélyedni a Talmud megismerésében. Így tehát ezek a fiatal családapák a munkás hétköznapokra  és az aktív életre való tökéletes felkészületlenség állapotában Nőttek fel. Ezért fordultak a szeszfőzéshez és a kiskereskedelem nyújtotta könnyű jövedelemforrások felé." [116. old.]

Hogy ne jutottak volna földhöz, vetőmaghoz és ekéhez? Nost az erről terjesztett hazugságokat bőven taglalja és hitelesen cáfolja a könyv. A [kampós] szaglószervekkel lehetett a baj: büdös volt a munka!

Hogy a szesz-árúsitás mit jelentett a befogadó lakosság szellemi, ill. fizikai tönkretételében, ill. adósrabszolgaságba döntésében, szintén meg van énekelve a Könyvben.

"A Haza védelme minden polgárának szent kötelessége" írta, anno dacumal, a Sztálini Alkotmány nyomán a "Magyar Alkotmány."

Herzl is azht állítja, hogy a zsidók mindíg túlteljesítették, amit tőlük megkövetelt a haza.

"Valóban sok tény erősíti azt az érzést, hogy a zsidók az utóbbi években nem 'igazán' tettek eleget a besorozásnak. Ebből a célból vásároltak néhány régi, katonai szolgálatot igazoló nyugtát, és azt mutatták be az adóhivatalnak. ... Emellett a zsidók önkénteseket is "béreltek' a saját helyettesitésükre. Ezenkivül igyekeztek a családokat kis egységekre bontani. Ilymódon mindegyik bejelenthette, hogy a családban egyetlen fiugyermek van. [Ez pedig felmentést jelentett a katonai szolgálat alól.] [192. old.]

Ennek a magatartásnak a gyökerei nem az orosz talajból nőttek ki. A talmudizálás Palesztinában is divat volt  a szétszórattatás után [lehet, előtte is..].

"... Az egykori Izrael területén szétszórt zsidó települések megalapitották az úgynevezett Jisuvot. Az összes [férfi] lakó nem tett egyebet, mint a zsidó vallást tanúlmányozta. A 'Halukából' - az európai zsidó közösségek által küldött támogatásból - éltek. Ezt a pénzt a rabbik osztották szét, innen ered az ő abszolut tekintélyük. A jisuv vezetők minden produktiv munka végzésére irányuló kezdeményezést csirájában elfojtottak. Csak a Talmudot tanulmányozták, semmi mást... " [318. old.]

A halukázás azóta sem ment ki a divatból, csak módszereiben alakult át kissé. A "holocaust - biznisz" keretében a zsidó ágensek az európai bankokat fosztogatják. [Lásd pl. a Svájc elleni 'hadmüveleteket'.]

Aztán.

"Az 1880-as sorozási behívások eredményeit tartalmazó beszámoló rámutat arra, hogy [az egész orosz birodalomra vonatkozóan] nem jelent meg 3309 ujonc és ebből a létszámból 3054 fő volt zsidó, tehát 92 %-ot számoltak. [193. old.]

E téren a zsidóság kissé "túlreprezentált" volt. Erre a kifejezésre a zsidók különösen haragszanak. Aki, bármely vonatkozásban, rájuk vonatkoztatva, ezt a jelző használja, nem csak goj állat, de antiszemita, rasszista, kirekesztő, sőt bőgatyás is.

De mit lehet mondani egy olyan orosz íróra, aki ilyesmiket vet papírra.

"A zsidók nemzetétől nem várhatni azt, hogy tehetségét a haza javára áldozná, mivel a 'talmudi erkölcs' semmiféle korlátot nem állít a zsidók elé, hogy azok örökösen ne más nemzetek kárára gazdagodjanak." [251. old.]

Felvethető, hogy mindez passzol a 'kapitalista erkölcsökre' is. A tyuk és a tojás kérdése azonban nem vethető fel. Igaz, hogy a pénz-uzsora, úgyszólván, egyidős a zsidósággal. A kapitalizmus viszont újkeletű. Ha igaz az, hogy - miként a tőke 'szerves összetétele', ugyanúgy 'etnikai összetétele' is kimutatható [mind a nevesitett, mind a 'strómanizált' tőkevagyonok esetén] kimutatható az is, hogy a világtőke tulajdon- lásában és müködtetésében a zsidóság milyen mértékben van 'reprezentálva'.

A bajt nem az esetleges 'túlreprezentáltság' jelenti, hanem az, hogy a tőke a 'talmudista
erkölcsök' normái szerint viselkedik.

Ez viszont azzal jár, hogy gyorsúló tempóban pusztítja el a Világot, különös tekintettel a bioszférára, benne a növényekre, az állatvilágra [az utóbbiba beleértve az immár több mint hatmilliárdot számláló gojim populációt is].

Ami ennél is szomorúbb: mire eljövend a zsidókirály, a Föld esetleg már a patkányok bolygója lesz...

Szolzsenyicin szót ejt a cinonizmusról és Herzl Tivadarról is. Megállapítja, hogy Európában Oroszországhoz képest tiz évi késéssel jelent meg a cionizmus.

A cionizmus első vezéregyéniségeTeodor Herzl dramaturg és ujságíró volt. Talán meglepő, de 36 éves koráig [ 44 évet élt] sosem érdeklődött sem a zsidó történelem, sem a héber nyelv iránt. Ráadásul jó osztrák szabadelvű létére reakciósnak itélte a Monarchia ... etnikai kisbbségeinek önrendelkezésre, önálló nemzeti létrevaló törekvését és természetesnek tartotta ezek elfojtását ... Csakhogy a Monarchiában a pán-germanizmus növekedésével együtt az antiszemita érzelmek is fejlődtek ... Dreyfus kapitány 'köznépi megalázásán' [!] ... teljesen megrendült és irányt váltott. 'Ha a szétválás elkerülhetetlen, mondta, akkor az legyen felforgató [!] ... Ha sznvedtünk a hazanélküliségtől, építsük fel saját magunk a hazánkat'." [321. old.]

Emeljünk ki a szövegből egy szót: "felforgató" [!!!] Innen kanyarog a történet a "Nagy Októberi Szocialista Forradalom" New Yorkban történt előkészitésétől példátlan kegyetlenséggel történt végrehajtásáig. Ennek két nagy "regőse" van: maga Szolzsenyicin [2. Kötet] és Henry Ford ["A Nemzetközi zsidó"] Szót kapnak e [helyen is] mindketten.

Még egy idézet az 1. Kötetből.

A zsidóság szélsőséges elemei - a forradalommal - szörnyű bosszút álltak az orosz népen, az őket sújtó korlátozásokért.

"Az 1914-1918-as háború előtt egyes zsidók kezében jelentős gazdagság összpontosult ... Ezért attól lehetett tartani, hogy a korlátozások eltörlésével átengedik a zsidóki kezébe az egész országot ... A zsidókat érintő megszorító intézkedések sokkal inkább antikapitalista, mint faji indíttatásúak. A faj fogalma Oroszország- ban senkit sem érdekelt azokban az időkben ... " [356. old.]

Mint emlitettem a Forradalom alatti és utáni eseményekkel a 2. Kötet foglalkozik. Ennek "bedolgozása" következik.

2006.12.30

* * *

A balfouri "igéret földjét" palesztin bennszülöttek lakták e magasröptű álmok álmodása idején. E "gyermekek" esetében a "nevelés" kérdése fel sem vetődhetett, hisz szülőföldjének elhagyására egyetlen népet sem lehet ránevelni. Hogy mit jelentett és jelent a gyakorlatban a "más mód", mára teljesen világossá vált. Az "óriási időtartamok" viszont nem rövidültek, sőt a végtelenbe vesznek. Nincs és soha nem is lesz "béke az olajfák alatt".

Milyen szépen hangzott a zsidó kivándorlás igérete is.

"... A kivonuló zsidók mögött nem keletkeznek gazdasági zavarok, válságok és üldözések, hanem kezdetét veszi az elhagyott országokban a jólétnek a korszaka. A keresztény állampolgárok belső vándorlása következik be a zsidók által feladott állásokba. A lefolyás lassú, minden rázkódtatás nélküli és már a kezdete – az antiszemitizmusnak a vége. A zsidók becsült barátokként távoznak, és ha egyesek azután visszatérnek, a civilizált országokban ép oly jóakarattal fogják fogadni és kezelni, mint más idegen állampolgárokat. Ez a vándorlás nem is menekülés, hanem a nyilvános közvélemény ellenőrzése mellett rendezett elvonulás."

Hát ez az, ami nem jött be. A zsidó tömegek nem "becsült barátokként" távoztak, hanem marhavagonokba zsúfolva. Azok a vidéki zsidók, akikkel szemben a nép csak a mesék és a közmondások szintjén volt "antiszemita".

A vészkorszak éveiben nem kerülhetett sor rendezett elvonulásra, mert Palesztina partjait az angol hadiflotta szoros blokád alatt tartotta és a mindössze néhány, kivándorlókkal zsúfolt, hajót visszairányitotta pl. Hamburgba, vagy elnézte hogy utasaik a palesztin partok közelében elsüllyesztik a hajót és önmagukat.


A "nagy" Roosewelt Amerikája pedig az évi kb. 35.000 főben limitált bevándorlási kvótát nem volt hajlandó emelni. A Völkisher Beobachter ezen akként szellemeskedett, hogy a zsidók eladók lennének, de nincs rájuk kereslet. Helyben maradt. ha fájdalmasan megtépázva is, a budapesti zsidóság. Visszatért a frontokról a munkaszolgálatosok egyrésze is.

2006.12.03. 
 

Cím
Dátum
Frissítés
2006.12.03
2006.12.10

2006.12.16

2006.12.24



Második rész.
A visszatérteknek érthetően nem az volt az első gondjuk hogy, prófétájuk ajánlásait szem előtt tartva, alakítsák élet-stratégiájukat. Egyrészük, talán a java, Izraelbe ment.

Ezek, a jelek szerint, megtalálták számításukat; mint általában a "magyarok" szerte a világban. Már emlegettem egy barátomat [aki rabbiból ügyvéd lett itthon, majd Izraelbe disszidált és praxisát Haifában folytatta]. Ő mesélte, hogy a magyar zsidóság Izraelben is ugyanúgy "túlreprezentált", mint "itthon". Felsorolta az állami vezetésben, a hadseregben, a titkosszolgálatoknál található - a felvett új zsidó nevek alatt nem azonosítható - "magyarokat". Amikor látszólag komolyan rákérdeztem, hogy ezek szerint a magyar zsidóban is különb e, mint a többi - teljes határozottsággal és komolysággal mondott igent. Megelégedésemre szolgált, hogy a "forgóajtó effektust" a "magyarok" Izraelben is ugyanúgy tudják müködtatni, mint a világ más tájain. Meg aztán, mondtam magamban, azok odakint is tanulják meg tisztelni a magyarok istenét...

A másik csoport, az életrevalók, az igazi igéret földjére, a korlátlan lehetőségek hazájába, Amerikába mentek. Ezek nem elhanyagolható hányada lojális régi mostoha hazájához, ha nem zsidó érdekekről van szó...

A zöm itthon maradt. Ezek egy része azért, mert már alkalmatlannak érezték magukat arra, hogy külföldön kezdjenek új életet. Közülük sok öreg és beteg. A másik népcsoport azokból verbuválódott, akik a Holocaust "igazságtalansága" miatt életben maradtak: a senkinek nem vétők, a senki által nem gyülölt vallásos, sokgyermekes, szegény zsidók helyett. Ezek "magától értetődően" elözönlötték az értelmiségi pályákat, az államhatalmi szervek, államigazgatás, a gazdaság vezető posztjait. Úgy tünik, hogy egyesek "birtokon belül", próbáltak normálisan viselkedni.

Az ötvenes években egy szakipari épitő [épületburkoló] vállalatnál dolgoztam Budapesten. Ott szinte hiánytalanúl fellelhetők voltak [a káderigazgató, párttitkár, stb. mellett] mindazok, akik azelőtt a burkolóiparban számitottak. Két népelem volt túlreprezentálva: a svábok és a zsidók. A sok német név miatt [Terner, Schmergel, Strohmeier, Szeitz, stb,]  csak az orruk alapján tudtam köztük különbséget tenni [a két utóbbi volt sváb]. Változatlan maradt "üzleti tevékenységük" is. Csak most nem cégtulajdonosok, hanem osztályvezetők voltak és "elvtársozták" egymást. Lényegében jól eligazgatták a céget. Faji alapú gyűlölködésről szó se' volt.


Az el nem húllott férgese a kommunista állam szolgálatába szegődött, hogy a holocaust által magasra szitott, amúgy is olthatatlan, talmudi gyűlöletet annak a programnak a szolgálatába állítsa, amelyet - többé kevésbé minden megszálló hatalom - foganatosit. Ennek lényege a nép tudathordozó elemeinek kiírtása, vagy [időleges] szolgálatba állítása. E büdös zsidók [ill. leszármazottaik] hajtották, ill. hajtják az antiszemitizmus fojtogató gőzét azon másik két csoport [mégiscsak zsidó, kár hogy zsidó] fölé, akikkel kénytelen - kelletlen, úgy - ahogy, a befogadó társadalom ki tudna jönni.

Látom, előreszaladtam. Vissza Herzlhez.

A következő sorokat olvasva szembeötlik, hogy Herzl "államalapító eszméi" mennyire hasonlitanak egy másikhoz, amelyet mindközönségesen "Drang nach Osten"-nek szokás nevezni. Kislexikoni szinten ez annyit tesz, hogy "a német feudális uralkodó osztály, majd a német imperializ mus kelet felé terjeszkedni akaró politikája, ill. ennek jelszava [a. m. törekvés kelet felé]."

Hitler ugyanezt költőibben fejezte ki. "...Nincs egyéb hátra, minthogy Oroszország rovására terjeszkedjünk. Ott, a hajdani német lovagrendek hóditó harcainak útján kell a birodalomnak menetelnie,hogy a német fegyverek segitségével a német ekék új rögöket szánthassanak, és a német nemzet kenyeret kapjon."

Herzl a Tórát és az Ószövetséget nemigen emlegeti. A diaszpórában élő zsidóság jogait nem Jahve földadományiból vezeti le. És mégis: az eszméttekinti elsődleges mozgató erőnek. Az eredet közelebbi megjelölése nélkül ugyanis az origo csak a zsidók különbejáratú istene lehet.

"Senki sem elég erős, vagy gazdag ahhoz, hogy egy népet egyik lakóhelyről egy másikra telepítsen át. Erre csak egy eszme képes. Az állam-eszmének bizony megvan ez az ereje. A zsidók történelmük egész éjszakáján keresztül nem szűntek meg ezt a királyi álmot álmodni: "Jövő esztendőre Jeruzsálemben!", ez a régi jelszavunk. Nos, most arról van szó, megmutatni, hogy az álomból nappali világosságú gondolat válhat.... E végből mindenek előtt tabula rasat
kell csinálni a lelkekben, némely ósdi, idejét múlta, zavaros, korlátolt felfogásból..

Az eszme tisztaságához és kivitelének erejéhez biztosítékok szükségesek, amelyek csak úgynevezett „erkölcsi" vagy „jogi" személyekben találhatók fel. E két megjelölést, melyeket a jogászi nyelvben gyakran felcserélnek, külön akarom kezelni. Mint erkölcsi
személyiséget, mely a magán-vagyonjogi körzeten kívül eső jogoknak az alanya, a Society of Jews-t állítom fel. Mellette áll, mint jogi személy a Jewish Company, amely mint kereskedelmi vállalat működik.

A Hóditás ezen testületei más cégér alatt alighanem léteznek napjainkban is és működnek, oly kifejezésre ragadtatva egyes gyepes fejüeket, hogy netán valami nemzetközi összeesküvés ügynökségeiként...

Az "ausradieren" sem német katonai szakkifejezés.

"Ha egy régi építmény helyére új épületet akarok emelni, előbb rombolnom kell, és azután építeni. Ezt az okos sorrendet tehát be fogom tartani. Az általános részben első sorban a fogalmak tisztázandók, ósdi, dohos föltevések eltakarítandók, a politikai és nemzetgazdasági előfeltételek megállapítandók és a terv kifejtendő.

A zsidókérdést most a legszűkebb formájában állítom fel és kérdem: Ki kell-e már mennünk és hová?

Vagy maradhatunk-e még, és meddig? Végezzünk előbb a maradás kérdésével. Számíthatunk-e jobb időkre, lehetünk-e türelemmel, Istenbe vetett hittel várva, hogy a föld fejedelmei és népei kegyesebb hangulattal lesznek irányunkban? Én azt mondom, hogy az áramlat változására nem számíthatunk. Miért? A fejedelmek, még ha szívükhöz ép oly közel állanánk is, mint a többi polgárok, nem tudnak, bennünket megvédeni. A zsidógyűlöletet csak fokoznák, ha a zsidókkal szemben túl sok jóakaratot tanúsítanának. És ezalatt a „túlsok" alatt kevesebbet kell érteni, mint amire minden egyszerű polgárnak vagy minden néptörzsnek igénye van.


A népek, amelyek között zsidók laknak, egyenként és összességükben, leplezetten vagy leplezetlenül 'mind' antiszemiták."
Azt hiszem az aláhúzott rész minden zsidó eszmény, intézmény alapvető nézete. Ez a voltaképpeni kiindulópontja a Tórának, a Talmudnak és a Cion bölcsei Jegyzőkönyvének. A sommás itéletet Herzl örökösei bölcs célszerüséggel tovább finomitották, kijelentve: "az antiszemitizmushoz voltaképp nem is kellenek a zsidók".


Az antiszemitává minősités manapság a legsúlyosabb vád. Az "antiszemita" kivül rekesztődik az emberi társadalmon, gojim állattá lesz.

Aki azonban a zsidókból földműves parasztokat akar nevelni, az csodálatos tévedésben leledzik. A paraszt ugyanis egy történelmi alak; ez legjobban felismerhető ruházatán, amely a legtöbb országban több száz év előtti, valamint munkaeszközein, melyek pont ugyanolyanok, mint ősapái idejében voltak. Ekéje ugyanaz, a kötényéből szórja a vetőmagot, a hagyományos kaszával arat, és rudakkal csépel. De tudjuk, hogy minderre ma gépek vannak. Az agrárkérdés is csak gépkérdésAmerikának győznie kell Európán, amiként a nagybirtok kipusztítja a kisbirtokot.

A fentiek bizonyos kiegészitésre, magyarázatra szorulnak. A Könyvben, ha gondosan olvastam, sehol sem fordúlnak elő olyan kifejezések, amelyekből az derülne ki, hogy az "Igéret Földjét" is afféle "történelmi alakok", palesztinok lakják; akik földművelésből és állattenyésztésből tartják fenn magukat. Azáltal, hogy a nagybirtok 'kipusztitja' a kisbirtokot a 'történelmi alakok' sorsa is rendeződik. Ezt Herzl a következő bekezdésben ki is mondja, expressis verbis.


"A paraszt tehát egy 'kihalásra ítélt alak'. Ha a parasztot mesterségesen konserválják, úgy ez ama politikai érdekekből történik, amelyeket szolgálni az ő feladata. Új parasztokat a régi recept szerint teremteni akarni lehetetlen és ostoba vállalkozás.
A szerző részletekkel természetesen nem foglalkozik. Az itéletvégrehajtókat sem nevezhette meg előre. Mi már ismerjük őket: Begin, Shamir, Netanjahu, Sharon, Olmert... [Köztük van Béke Nobel-dijas, is...]


Vannak persze vidékek, ahol a 'kétségbeesett zsidók még a mezőre is kimennek', vagy legalább kimennének. És épen ezek a vidékek, - mint például Oroszország és Németország némely tartománya - az antiszemitizmus legfőbb fészkei.

"kétségbeesett zsidók mezőjárása" kapcsán említem újból: mennyire lényeges [lett volna már előbb] megismertetni mindazt, amit Szolzsenyicin e tárgyban írt. Feltünő mindenesetre [lásd majd lentebb is], hogy a zsidóság mélységes földundora hogyan alakúl át a történelem által ismert legmohóbb, legkiméletlenebb földszerzésévé. Hát persze lényeges ellentmondás nincs. Az undor nem a földnek, hanem a mezőgazdasági munkának - egyáltalán mindenféle fizikai termelőmunkának - szól. Ide rugnak ki a zsidóság "középosztályosodásáról" szóló fejtegetések. Igaz is, egy középosztálybeli nem kapál...

"Nem beszélünk többé az érzelmi okokról, régi előítéletekről és korlátoltságokról, hanem az antiszemitizmus politikai és gazdasági okairól. A mi mai antiszemitizmusunkat nem szabad összetéveszteni az előbbi idők vallási színezetű zsidógyűlöletével, ha egyes országokban még most is vallási színezetűnek látszik is. A zsidóellenes mozgalomnak nagy vonása ma egészen más. Az antiszemitizmus főországaiban ez a zsidó emancipációnak a következménye. Mikor a kulturnépek a kivételes törvények embertelenségét belátták, és bennünket szabadon bocsájtot tak, a szabadság túlkésőn érkezett. Törvénnyel már nem voltunk emancipálhatók eddigi lakhelyeinken. A gettóban sajátságos módon 'középosztálybeli' néppé fejlődtünk, és mint a középosztály, félelmetes versenytársként kerültünk onnan ki.

Tulajdonképen nem tehetnek ellenünk semmi hathatósat. Régebben elvették a zsidóktól ékszereiket. Mikép akarnák ma megfogni az ingó vagyont?'Nyomtatott papírdarabokban fekszik az, melyek valahol a nagyvilágban, talán épen a keresztény pénz-szekrényekben vannak elzárva.'

A zsidókon való felülkerekedés eme lehetetlensége csak erősíti, és elmérgesíti a gyűlöletet.A nép körében napról napra, óráról órára nő az antiszemitizmus, és még tovább kell nőnie, mert okai továbbra is fennállnak és nem küszöbölhetők ki. A távolabbi ok az, hogy a középkorban elveszítettük asszimilálódó képességünket, a közvetlen ok pedig az, hogy túltermelésünk van középintelligenciában, amelynek nincs elhelyezkedési, sem emelkedési lehetősége, nevezetesen nincs egészséges levezetődése és nincs egészséges emelkedése."

Persze hogy nincs! Ha ugyanis a lakosság 5 - 6 %-át kitevő zsidóság számára nincs biztositva, hogy pl. az ügyvédek, orvosok 70 %-át "reprezentálhassa" akkor a numerus clausust törvénybe iktató állam antiszemita, fasiszta, rasszista és a jófene tudja, hogy még micsoda.

"Lefelé felforgatókká proletárosodunk el, minden forradalmi pártnak az altisztjeit mi szolgáltatjuk és egyidejűleg félelmetesen nő pénzhatalmunk."

Ugyancsak antiszemita "tévtannak" minősíttetik a kapitalizmus és a bolsevizmus azonos gyökereiről beszélni. Henry Ford ["A nemzetközi zsidó"], ugyanerre a következtetésre jutván, vált első számú közellenséggé.

A fenti mondat úgy hangzik, mintha egy sajátos történelmi szituációról lenne szó, amelybe a zsidók belecsöppentek. Hát egy fenét! Tudnunk kell, hogy Herzl naplót is vezetett! Ennek egyik bejegyzése így szól.

"Bülov [német külügyminiszter] azt mondta, hogy a zsidók az utóbbi időben hálátlanok a Hohenzollern házzal szemben, amelynek a zsidók oly sokat köszönhetnek ... Most ott vannak az összes ellenzéki pártokban, sőt az antimonarchistákban is. Erre kifejtettem azt, hogy a zsidókat kivonjuk a felforgató pártokból..."

Ebből okszerűen vonható oly következtetés, hogy a társadalmat minden eresztékében átszövő "felforgató" elemek egységes irányítás alatt vannak. Egy "láthatatlan" központ utasitásait hajtják végre. [Idézve Makai György "Izrael Állam és a cionizmus" Kossuth 1973 - 63. old.]

A ránk nehezedő nyomás nem tesz jobbakká bennünket. Nem vagyunk mások, mint a többi emberek. Nem szeretjük ellenségeinket, ez egészen igaz. De csak az hányhatja ezt szemünkre, aki önmagát legyőzni képes. A nyomás természetesen ellenséges érzületet vált ki belőlünk elnyomóink kal szemben, és ellenséges érzületünk viszont fokozza a nyomást. Ebből a körforgásból lehetetlen kikerülni."

Dehát miért is akarnának kikerülni? A következő bekezdés ugyanis ezt tartalmazza.

"Csak a nyomás szorít bennünket újból az ősi törzshöz, csak környezetünk 'gyűlölete' tesz bennünket újból idegenekké. Így - ha akarjuk, ha nem - egy észrevehető összetartozandóságú történelmi csoportot képezünk, és az is maradunk. Nép vagyunk. Az 'ellenség' akaratunk ellenére azzá tesz bennünket, amint az mindig így volt a történelemben. A szorongattatás idejében összeállunk, és ekkor hirtelenül felfedezzük erőnket. Igenis, megvan az erőnk ahhoz, hogy államot, még pedig egy mintaállamot alkossunk. Rendelkezünk mindazon személyi és tárgyi kellékek felett, amelyek ahhoz szükségesek.

Hát itt van az eb eltemetve! A zsidóság ama bizonyos 'harmadik szegmensének' ugyanis esze ágában sincs Palesztinába menni. Ennyiben tehát nem cionisták! Gerjesztik viszont 'környezetük gyülöletét'. Ebben viszont cionisták! Erre a szituációra viszont teljes mértékben érvényesek Herz kasszandra - jóslatai!

"Adjanak nekünk szuverenitást a földkerekségének egy, a mi igazolt népi szükségleteinknek megfelelő darabján, minden egyébről magunk fogunk gondoskodni."

Mint fentebb emlitve volt, Hitler is saját népe "igazolt szükségleteiből" indúlt ki. Ennek jegyében született a "Fall Barbarossa". Ezért támadta meg a Szovjetúniót. Himmler ezért dolgozta ki a "nép nélküli föld" programját.

"Ha ma akarunk egy országot alapítani, nem szabad úgy eljárnunk, amint az ezer év előtt egyedül lehetséges lett volna. Ostobaság volna régi kulturszinvonalra visszatérni, amint azt némely cionisták kívánják. Ha például abba a helyzetbe jutnánk, hogy 'egy országot a vadállatoktól kellene megtisztítani', ezt nem az ötödik századból való európaiak módjára cselekednők. Nem vonulnánk ki egyenkint lándzsával és dzsidával a medvék ellen, hanem 'rendeznénk egy víg vadászatot, egy helyre terelnők a bestiákat, és azután egy melinitbombát dobnánk közéjük'."

Disznója van! Belatrafált! Pont ebbe a helyzetbe jutottak! Közelkelet szerte folyik a "víg vadászat" a palesztin, libanoni "vadállatokra". Persze ezt úgy kell érteni, hogy a vadállatnak a nősténye és a kölyke is vadállat. A technika persze fejlődött. Vannak a melinitnél hatékonyabb anyagok is. A melinit-dobáló vidám zsidó vadászokat felváltották a helikopter pilóták. A vadászat így még vígabb, még veszélytelenebb és még hatásosabb.

2006.12.10

 
Cím
Dátum
Frissítés
2006.12.03
2006.12.10

2006.12.16

2006.12.24


Harmadik rész.
Állandó viták - bátortalan felvetések és dühös cáfolatok - tárgya, hogy létezik e olyan világszervezet, amely "össznemzeti" célokat tűz ki és realizál. Ha egy nemzet olyan diaszpórában él, amely az egész földgolyót beszövi, "nemzeti" szervezetei csak világszervezetek lehetnek. Ilyen szervezetek létesitésének szükségességét Herzl felveti és indokolja.

"Az elvben egyszerű, a kivitelben bonyolult feladat számára két nagy szervet kell teremteni:a Society of Jews és a Jewish Company-t. Amit a Society of Jews tudományosan és politikailag előkészített, azt a Jewish Company gyakorlatilag megvalósítja.

A zsidók, akik állameszménk híveinek vallják magukat, a Society of Jews körül csoportosulnak.Ez által a Society tekintélyt nyer a kormányokkal szemben ahhoz, hogy a zsidók nevében beszélhet és cselekedhet.

A Societyt, hogy népjogi analógiát használjak, államalkotó hatalomnak ismerik el. És ezzel már meg is alakult volna az állam. Ha már most a hatalmak készeknek nyilatkoznak a zsidó népnek egy semleges ország feletti szuverenitást megadni, a Society tárgyalni fog a felajánlott ország felől. Két terület jöhet számításba: Palesztina és Argentinia. Mindkét helyen történtek figyelemre méltó gyarmatosító kísérletek. Mindenesetre a lassú zsidó beszivárgás hamis elvei szerint. A beszivárgásnak mindenütt rosszul kell végződnie. Mert szabályszerűleg bekövetkezik a pillanat, amikor a kormány a magát veszélyeztetve érző lakosság nyomására a zsidók további 'beözönlését' megakadályozza. A kivándorlásnak tehát csak akkor van értelme, ha annak alapja a mi biztosított szuverenitásunk."

Mindez világos. Világosabb már nem, is lehetne.

Palesztinia a mi felejthetetlen történelmi hazánk. Ez a név egymagában hatalmasan megragadó varázzsal lenne népünkre. Ha a szultán Ő felsége nekünk adná Palesztinát, ennek fejében magunkra vállalhatnók Törökország pénzügyeinek teljes rendezését. Európa számára ott egy darab sáncot alkotnánk Ázsiával szemben, ellátnók a kultúra előőrsi szolgálatát a barbársággal szemben. Mint semleges állam, egész Európával összeköttetésben maradnánk, amely egész existenciánkat biztosítani volna hivatva. A kereszténység szent helyei tekintetében a területenkívüliség valamely népjogi formáját lehetne felállítani. Mi képeznők a szent helyek mellett a díszőrséget és létünkkel biztosítanók ezen kötelezettségünk betartását. Ez a díszőrség lenne a zsidókérdés megoldásának nagy szimbóluma tizennyolc ránk nézve szenvedésekkel telt évszázad után.

Kultúra és barbárság... Hát ezt jól megálmodta a szerző. Emberi elme számára felfoghatatlan a gyűlöletnek az az orkánja, amely a bevándorlókkal elöntötte Palesztinát. Még emlékszünk arra a heccre, amit a fehér és néger tanulók iskolabuszozásával kapcsolatban a sajtó szított. Tessenek csak beleolvasni az alábbi írásműbe, amely csak úgy hemzseg a rassszizmus, szegregáció, apartheid, gettó, faji elfogultság, stb. kifejezésektől.          
 DOUGLAS MASSEY ÉS NANCY DENTON Az amerikai apartheid

Adatok vannak arra, hogy a Palesztinába "beözönlők" hogyan láttak hozzá az
őslakossággal való "együttélés" normáinak kialakitásához.

Az Exodus résztvevői között, a jelek szerint, sokan voltak olyanok, akik épp a gyülölködéstől kivántak megszabadulni és a bennszülöttekben hajlandók voltak embert látni. Erre utal az a körülmény, hogy gyerekeiket, magától értetődő módon, beadták a viszonylag jól felszerelt palesztin iskolákba. A lurkók meg is lettek volna egymással. Ha...

Egy zsidó lapban "Rosszinúlatú lepra" cimmel mocskolódó írás jelent meg azokról a zsidó szülőkről, akik gyermekeiket "koedukációs" iskolákba járatták, sőt azokról a gyermekekről is (!) akik hajlandók voltak arab gyerekekkel együtt iskolába járni.

A cikk azt követeli a szülőktől, vegyék ki gyermekeiket az ilyen iskolákból, ahol "fertőződhetnek" iskolatársaiktól és a palesztin tanitóktól. Aki vonakodik "... tudja meg, hogy őt tilos zsidó néven szólitani. Minden törvényes eszközzel ellenük leszünk.A nevüket szégyenfalra tesszük ki és tettüket az utolsó nemzedékig szemükkre fogjuk hányni. Ha támogatást kapnak, a támogatást megvonjuk. Ha rabbik (!) el fogjuk bocsájtani hivatalukból. Ki kell őket átkozni és üldözni fogjuk őket. Az egész világ tudni fogja, hogy ebben az itélkezésben nincs könyörület." [Ford: "A nemzetközi zsidó" - Uj Kékszalag Könyvkiadó 2000 - 372.old.]

Nos, a világ megtudta. Ebből származtak, származnak a bajok, amelyek szenvedő alanyai, sajnos, nem a gyűlölködők, hanem azok akik fajtestvéreik által is üldöztetést szenvednek.

Nagyon sok jele van annak, hogy a Holocaustot a zsidóság olyanoktól szenvedte el, akiket az azonos gyűlölet valami furcsa "testvériségbe" forrasztott. Még [bőven] foglalkozom majd ezzel.

"A Jewish Company részben a nagy 'földfoglaló' (!) társaságok mintájára van berendezve, - ha úgy tetszik, egy zsidó Chartered Company. Nem rendelkezik, azonban felségjogokkal és nincsenek is kizárólag gyarmatosító feladatai.

A Society of Jews számára nemzetközi jogilag biztosított országot természetesen magánjogilag is meg kell szerezni.

De a Companynak a maga részére és a mi szükségleteinkre, nagy földterületekre van szüksége. A szükséges területet központosított vétel útján fogja magának biztosítani. Itt nagyobbrészt a jelenlegi országfennség tulajdonát képező állami birtokok jönnek számításba. A cél az, hogy„odaát" a föld tulajdonához jussunk, anélkül, hogy az árakat szédítő magasságra verjük fel,

föld-spekulációból eredő egész óriási nyereség a Company-t illesse, mert a kockázat fejében egy meg nem határozott premiumot kell kapnia, mint minden más vállalkozásnak. Ahol a vállalkozás kockázattal jár, ott a vállalkozói nyereséget nagylelkűen kell kezelni. De csakis itt szabad eltűrni. A kockázat és nyereség összhangja jelenti a 'pénzügyi erkölcsösséget' (!)."

Ezt is csak az nem érti, aki hülye. A beözönlők "pénzügyi erkölcsössége" volt tehát az egyetlen norma, amely a palesztin nép kálváriájának útjelzőit kicövekelte.

A következő fejezetben a szerző az "épitkezésekről", pontosabban a területfejlesztési koncepciókról vizionál.

"Semmiesetre sem gondolok itt az európai városok szomorú munkáskaszárnyára és azokra a nyomorúságos kunyhókra, melyek a gyárak körül sorakoznak.A mi munkásházainknak is egyformáknak kell ugyan lenniök, mert a Company olcsón csak úgy építhet, ha az építő-anyagot nagy tömegben állítja elő, de ezek az egyes házak a maguk építhet, ha az építő-anyagot nagy tömegben állítja elő, de ezek az egyes házak a maguk kertecskéjükkel mindenütt szép összbenyomást keltők legyenek. A vidék természeti fekvése elfogulatlan építészeink csapongó szellemét ösztönözni fogja, és ha a nép az egész mű nagy vonását nem is fogja megérteni, mégis jól fogja magát érezni ebben a könnyű csoportosításban. Messziről láthatóan fog benne emelkedni a templom, mert hiszen csak az ősi hitünk tartott össze bennünket. És barátságos, világos, egészséges iskolákatlétesítünk a gyermekek részére, felszerelve azokat az összes modern tanszerekkel..."

Óh zsidók prófétája! Hát nem jutott eszedbe, hogy békés pagonyokban lakni csak akkor lehet, ha a közelben nem ólálkodnak prédára leső dühödt vadállatok? A lakóházak "könnyű csopor tositása" helyett néped fiai - leányai a saját főváro sukban sem élhetnek biztonságban. Felrobbant ják, lelövik, megkéselik őket. Nemrég fejezték be a va donatújmonstre-gettó öles falainak felhúzását Jeruzsálem körül. Máris látható, hogy az erődből egérfogó lesz, amint a szíriai, iráni rakéták hordtávolsága egyre közelebb kúszik a Siratófalhoz. Azazhogy siratófallá válik a zsidó apartheid egész undorító épitménye. És beteljesedik rajtatok, amit írtatok. "Az egész világ tudni fogja, hogy ebben az itélkezésben nincs könyörület."

2006.12.16
Sz. Gy.  

 

Cím
Dátum
Frissítés
2006.12.03
2006.12.10

2006.12.16

2006.12.24



Negyedik rész.
"Kiadási terveimet" halomra döntötték - a zsidók!

A Teheránban szinre vitt "Holocaust Konferencia" egy tényt kétségkivűl igazol. A zsidókkal mindent lehet csinálni, csak egyet nem: őket és cselekedeteiket árnyalás nélkül megitélni. Nem kizárt, az esemény a "Teheráni Zsinat" néven vonul be a történelembe. A képre, és sokszáz hasonlóra, pillantva nem lehet kétséges, a rabbik nem szinészkednek. Tényleg elemükben vannak. Leültek az ördöggel kártyázni, hogy legalább döntetlenre vigyék a zsidóság ügyét. Ők a zsidóság nem elmebeteg prófétái. Régen befészkelődött agyamba a bizarr gyanú: mindazok, akik a pénz "szörnyű hatalma" által világuralomra törekszenek,eszelősök. Lehet, az egész Világot, de a zsidóságot biztosan a pusztúlás felé terelgetik. A cionizmus álma a Nagy Izrael sohasem valósulhat meg. A "Judenstaat" eszméje a történelem hulladéktárolójába kerül.


Az zsidó "széthúzásnak" mély történelmi gyökerei vannak. Olyan mélyre ezúttal nem tudok leásni. Előzményként említem azonban a bécsi főrabbiMose Arie Friedman védnöksége alatt rendezett "cionistaellenes rabbikonferenciát". 2004. július 1-i nyitóbeszédében a rabbi a következőket mondta.

"Igen tisztelt hölgyeim és uraim! Mélyen tisztelt díszvendégek, kedves barátaim!
 Mindannyijukat szívélyesen üdvözlöm és örülök, hogy ilyen sok jelentős személyiség, magas rangú politikus, egyetemi tanár, ügyvéd, orvos, nagykövet, főrabbi és rabbi jött itt ma össze. ... Az a helyzet, amiben a tórahű, hívő zsidóság már évtizedek óta van, igen nehéz, majdnem elviselhetetlen. A világpolitikai fejlődés, különösképp a Közel-Keleten félelmet gerjeszt bennünk jövőnket, s főleg gyermekeink jövőjét illetően. Ennek oka súlyos tévedésekben és hazugságokban rejlik, amit világszerte a zsidóságról hirdetnek. Főleg Németországban és Ausztriában tiltják a valós tények ismertetését, és aki merészel beszélni róluk, komoly veszélynek teszi ki magát . Ezen a nemzetközi összejövetelen mégis szeretnénk a tényeket föltárni, s azokból következtetéseket levonni, mert csak így javulhat a helyzet. Ehhez pedig mindnyájunknak érdeke fűződik.

Épp most, a Herzl Tivadar ünnepség alkalmából kötelességünk olyan alapvető tényekről szólni, amelyek a zsidó vallás lényegét érintik. Az Ausztriában és más országokban zajló állami ünneplések azt a benyomást keltik, hogy a cionizmus azonos a zsidósággal, vagy legalább is mintha a zsidóság jogos politikai irányzata lenne. Ennek épp az ellenkezője igaz!
A legfontosabb tény, amiben minden hivő zsidó, s így valamennyi itt lévő főrabbi és rabbi is megegyezik, hogy türelemmel kell viselnünk az Isten által ránk rótt szétszórtság sorsát. Ezen alapvető hittételünket sok nemzsidó gyakran nem érti meg. Ezért hangsúlyozom: amióta mi zsidók a szórványélet Isten által ránk kivetett sorsát hittel viseljük, igyekszünk problémák és konfliktusok nélkül mindenkori befogadó államunk hűséges polgáraként élni. Amikor  nehézségek és összeütközések merültek fel az évszázadok során, a főrabbik arra törekedtek, hogy alázatukkal, meggyőző erejűkkel és kegyelmi kérlelésükkel megoldást eszközöljenek ki országuk fennhatóságánál. Így tudtak a legtöbb estben békés megoldást elérni minden provokáció és hatalmi cselvetés nélkül.
A bajok csak az úgynevezett "emancipáció" után nőttek és sokasodtak meg, amikor a liberalizmus (!) betört a zsidóság gondolatvilágába, és bizonyos zsidó körök ebből fakadó előnyöket reméltek maguknak . Ezer éven át élt hitközségünk Németországban a német néppel békésen együtt, melynek vendégszeretetét és magas fokú vallásszabadságát élvezte. Még akkor is mellénk állt a német nép, amikor a cionista, reformált közösség a hitükhöz hű zsidókat üldözni kezdte. Így adták meg a német hatóságok elődömnek, Samson Raffael Hirsch főrabbinak az engedélyt, hogy zsidó kultuszközösséget alapíthasson, melyet aztán a hatóságok minden előjoggal fölruháztak.
Abban az időben Herzl Tivadar gyakran utazott Németországba azért, hogy ahol csak lehet, sőt még a császárnál is, uszítson a hitéhez hű zsidóság ellen. Gyakran ütközött ellenállásba. Herzl tevékenységével az antiszemitizmust készakarva fűtötte, mert így akarta az európai zsidókat rábírni, hogy a zsidó állam megalapítására törekedjenek. Így járult hozzá a zsidóság katasztrófájához. Mivel a cionisták ki akarták kényszeríteni Izrael államot, és a zsidók kivándorlását Palesztinába, még attól sem riadtak vissza, hogy pogromokat rendezzenek és provokáljanak Oroszországban. Bármilyen szörnyen hangzik ez, hölgyeim és uraim, van rá bizonyítékunk!
Ugyanígy provokálták a cionisták a német népet és Hitlert bojkott-fölhívásaikkal, és a többi politikai agitációval; az ő érdekükben születtek a nürnbergi törvények, és minden egyebet elkövettek, hogy szítsák az antiszemitizmust. Ezért bűnösök a cionisták a holokauszt ügyében.
Nekünk, hithű zsidóknak semmi közünk sincs ezekhez a galádságokhoz . Nem vettünk részt a Hitler és a Harmadik Birodalom elleni provokációkban. Nem vettünk részt a bojkott-fölhívásokban és a nemzetközi propagandában. Mégis mi lettünk a holokauszt igazi áldozatai. Hitünk tanítása szerint a holokauszt Istennek az egész zsidó népre szabott büntetése, amiért az a cionizmusban hitétől elfordult, bár a holokauszt legtöbb áldozata az ortodox zsidók közül került ki. Bármily hihetetlennek is hangzik, megcáfolhatatlan tény: főrabbijaink még Auschwitzban is hirdették, hogy bár a cionizmust elutasítottuk és harcoltunk ellene, de nem elég odaadóan és következetesen, s így Isten méltó büntetése bennünket sem sújt ok nélkül.Tudom, hogy az ilyen mondatokat nem szívesen hallják ma Európában. Tudom, hogy ezek a mondatok sok európaiban értetlenséget és fejcsóválást váltanak ki, mert a legtöbb európai saját keresztény hitét sem veszi már komolyan. De akkor is ez következik hitünkből.
A cionistáknak a háború után az is sikerült, hogy olyan színben tüntessék fel magukat, mintha ők lennének a zsidóság kizárólagos jogos képviselői. Főleg Németország és Ausztria megszállása nyújtott erre lehetőséget. Ennek kihatásai borzasztók! A zsidóság nevében - és nekünk, hívő zsidóknak ehhez igazán semmi közünk sincs - évtizedek óta fojtogató nyomást gyakorolnak Németország politikai és gazdasági fejlődésére. Németország továbbra is megszállott terület, továbbra is érvényben van Német- országgal szemben az Egyesült Nemzetek ellenséges államokra vonatkozó besorolása, Németország messze van attól, hogy egyenrangú tagja legyen az ENSZ-nek.
Itt is a nagy embereknek kijáró tisztelettel hódolnak Herzl Tivadarnak, noha az az egész zsidóságnak felmérhetetlen kárt okozott, mert Isten akaratával dacolva a tisztán szellemi, tisztán eszmei vallást egy politikai hatalmi rendszerrel cserélte föl. Egy olyan hatalmi rendszerrel, amelynek, mint minden hatalmi rendszernek, ellenzői és ellenségei vannak, akik a rendszer ellen harcra kelnek. Természetes, hogy a palesztinok, Palesztina lakosai egy ilyen cionista hatalmi rendszert elleneznek. Mindnyájan ismerjük a következmé nyeket, a háborút, az intifádát, a zsidóellenes terrorcselekményeket, és az izraeli hadsereg terrorcsapásainak palesztin áldozatait. Hívő zsidóként sohasem fogadhatjuk el Herzl Tivadar tanait. Hivő zsidóként teljes mértékben elutasítjuk a cionizmust. Hivő zsidóként látjuk, hogy a cionizmus árulás Isten és a zsidó vallás ellen.
Remélem, igen tisztelt hölgyeim és uraim, hogy sikerült érthetővé tennem, hogy a hivő zsidóság meggyőződésének semmi köze sincs Herzl Tivadar cionizmusához. Legfőbb ideje már, hogy az Osztrák Köztársaság hivatalos képviselői is felismerjék, hogy a tórához hű zsidóságot mi képviseljük, és hogy az úgynevezett izraelita hitközségen kívül más tárgyaló partnerük is van."

[A német eredeti a Phoenix folyóirat 2004/3. számában jelent meg. Idézve barátom Rózsa-Flores Eduardo
 irásából.]


Láthatjuk, a teheráni meeting nem új műfaj a rabbinátus történetében. De hogy az oroszlán barlangjában? A házigazda Mahmud Ahmaniedzsad alighanem a világ egyik legrettegettebb embere, Oszama Bin Laden után, vagy előtt (?).

A konferencia előtt nyilatkozott a sajtónak.


"Mi a holocaustot sem elismerni, sem pedig tagadni nem akarjuk. A bűn minden formájának ellene vagyunk, bármelyik nép ellen is követik el, azonban tudni szeretnénk, hogy ez a bűntett valóban megtörtént-e vagy sem. Ha igen, akkor azokat kell megbüntetni, akik ezért a felelősséget viselik, nem pedig a palesztinokat. Miért nincs megengedve egy történelmi ténnyel kapcsolatos kutatás, amely 60 évvel ezelőtt történt? Hiszen más történelmi eseményekkel kapcsolatban, amelyek több ezer évvel ezelőtt történtek a múltban, teljesen szabad a kutatás, sőt még a kormányok is támogatják azt."

Ez álláspont részben plauzibilis. Azért részben, mert az elnöknek tudnia kell, hogy a Holocaust a huszadik század történetének egyik (!) legszörnyűbb valósága. Jogos, viszont, hogy igazi történetét kutatni, elemezni kell. Nagyon sok tény, illetve körülmény utal arra, hogy a zsidóság milliói (?) ugyanolyan áldozatai az amerikai - angol nagypolitikának, mint a Lusitania utasai, a Pearl Harbourban állomásozó amerikai katonák és a World Trade Centerben azok, akiket nem értesitettek.... Az utasok és a katonák halálára azért volt szükség, hogy Amerikának "joga" nyiljék belépni az első, ill. második világháborúba. A WTC felrobbantása pedig Irak lerohanásához nyújtott"jogalapot".

De miért kellett elpusztúlniok az európai zsidóság legnyomorultabbjainak?

Hát' nem vagyunk arra szorítva, hogy tippeljünk, spekuláljunk. Két figyelemreméltó könyvből fogok majd idézni. Mindketten magyar zsidók. [Randolph P. Braham történész és Makai György iró - ujságíró könyveiről van szó. Visszatérek ismertetésükre.]

Aztán jól jön Friedman rabbi megállapitása - a cionisták által provokált oroszországi pogromokról - ahhoz, hogy beléptessem a képbe a már sokszor beharangozott Szolzsenyicint is.

Minden országnak olyanok a zsidó ágensei, amilyeneket megérdemel. Minket sem méltatlanúl ver az isten... Lássuk, hogy éli meg "mértékadó köreink" szócsöve a Népszabadság a történteket? Nehezen, persze nehezen...
 


 

Rabbik, akik Teherán sztárjai lettek

NOL • Miklós Gábor • 2006. december 18.
A zsidó világ a mai napig nem tud magához térni. Az Internet azon háborog, hogy egy ortodox küldöttség felkereste Teheránt, s ott részt vettek a Holocaust-konferencián, s ott a „Holocaust-konferencia” médiasztárjai lettek.

Mint emlékezetes ez a tanácskozás, amelyet Mahmud Ahmadinedzsad iráni elnök hívott össze, a náci zsidóirtás tényét tagadó „tudományos” összejövetel volt, amelyen számos hírhedt Holocaust-tagadó jelent meg. Egyebek között az amerikai David Duke, volt KKK-vezető, egykori louisianai helyi képviselő, aki nemrég hasonló turnét tett kis hazánkban is.

A konferencia célja – emlékeztetünk – az volt, hogy megerősítse az iráni elnök alapeszméjét. Eszerint az európai zsidók elpusztítása, üldözése nem történt meg, ez csupán ürügy volt Izrael létrehozására a történelmi Szentföld területén.
Jól előkészítette az iráni médiatalajt az a nemzetközikarikatúraverseny is, amelyet a Holocaust témájára hirdetett az iszlám köztársaság. A zsidóirtás tényét ugyan tagadták, de elég pontosan követték a náci propaganda jól beváltnak ítélt sémáit. Ebben az összejövetelben vettek részt a Neturei Karta küldöttei.
Oly annyira ott voltak, hogy Ahmadinedzsad személyesen fogadta őket, s a találkozóról közleményt is adtak ki. Számos pontban egyetértettek. A NK szónoka ugyan cáfolhatatlan történelmi ténynek mondta a Holocaust megtörténtét és a hatmillió európai zsidó elpusztítását, de egyetértett a többi jelenlévővel abban, hogy ez a tény nem igazolhatja Izrael Állam létét. Sőt, azt is mondották, hogy a nácik emberirtása ürügy volt az általuk is gyűlölt cionisták számára az államalapításra. Egyikük, egy Jeruzsálemben élő NK-tag, egyenesen azt mondta, hogy a cionisták és a nácik összejátszottak e célból. 

A társaság, vagy mozgalom majd hetven éve létezik. Akkor váltak ki az Agudat Izrael ortodox mozgalomból, mivel a régi anyaszervezet az új zsidó állam megalapításának gondolatát elfogadni látszott. Az NK híveinek számát az elemzők ezer és ötezer közé teszik. Főleg az Egyesült Államokban élnek, de többen Izraelben laknak – tagadva az ország létének jogosságát, ellenállva törvényeinek. Mi az NK-hívek mozgatója? Röviden annyi, hogy elképzeléseik, Talmud-értelmezésük szerint, a zsidó állam újjáépítése világi eszközökkel, világi zsidók által ellentmond a vallási tanításnak. Azt állítják, hogy az állam újjászületését egyedül az Örökkévaló, illetve az ő felkentje a Messiás hajthatja végre. Minden más próbálkozás istenkáromlás. A zsidók feladata, hogy példájukkal, imádkozással, Tóra-tanulással dolgozzák le azokat a bűnöket, amelyek az állam egykori felszámolásának okozói voltak.

Yediot Aharonot népszerű izraeli lap elektronikus kiadásában megszólalt a konferencia egyik részvevője. A Mea Searimban [Jeruzsálem ultraortodox negyede] élő Israel Hirsch. Azt, mondta, hogy a teheráni konferencián megjelent zsidó ortodoxok és Ahmadinedzsad nézetei egybeesnek a Holocaust körül teremtett cionista mítoszt illetően. Világossá akartak tenni Teheránban, hogy a cionisták a Holocaustot ürügyként használják arra, hogy cionista államot létezzen Izrael földjén. Mivel az ENSZ a Holocaust miatt egyezett bele az államalapításba, az irániak állítása nagyon logikus. Nem mondják azt, hogy nem történt meg a Holocaust, de megkérdezik, ki követte el? A nácik, a németek. Tehát nekik kellene kárpótlást fizetniük a zsidó népnek és zsidó államot létesíteni Németország területén, nem Izrael országában, amely a palesztinoké.”

A Neturei Karta mindenesetre jó szolgálatot tett az iráni propagandának és az arab világ szélsőségeseinek. Kijelentéseiket az arab sajtó meglehetősen szabadon interpretálta. Az egyik felettébb látogatott egyiptomi hírportál szerint általuk derült ki, hogy „Jó kapcsolat volt Hitler és a zsidók között”.

Végeredményben kétféle fundamentalizmus találkozott Teheránban. A szélsőséges nézetek nagy találkozója volt ez, amelyben voltaképpen lényegtelen is, mi atörténelmi tény és mi az igazság. Ami számít az nem is a hit, hanem a hit fikcióját rögzítő betű. Ehhez képest igazán kicsinység az, hogy 
Jona Metzger, Izrael askenázi főrabbija a NK-tagok kiközösítését kezdeményezte a világ rabbijaihoz fordulva. „Elárulták a zsidó népet, örökségét, beszennyezték a Holocaust emlékét. Be akarták szennyezni a zsidó népet is, amely távol tartja magát ettől az aljas magatartástól” – áll a felhívásban. A kiközösítést a zsidó jogban vallási bíróság mondhatja ki, amelyben legalább három rabbi vesz részt. Arik Elliovitz, Metzger szóvivője azt nyilatkozta a Yediot Aharonot elektronikus kiadásának, hogy a főrabbi már lépéseket tett a rabbinikus bíróság összehívására.  
 


Összeolvasva a fent írtakat nyilvánvaló, hogy a Népszabadság az elképzelhető legtisztességtelenebb módon "tájékoztat" a történtekről. Nyilvánvaló, hogy nem eltévelyedett, aljas, árulók kicsiny csoportjáról, hanem a zsidó világnézet tekintélyes vonulatáról van szó, amely nem annyira a Talmud, mint a Tóra lapjain keresztül látja a világot és reálisan méri fel azt a rettenetes veszélyt, amelyet az amerikai és izraeli hadigépezet billenytűin matató "zsidó" elmebaj idézett fel és tart állandó készenlétben.

Kétséges ugyanis, hogy az emberiség túlélhet egy modern világháborút. Kétségtelen viszont, hogy a zsidóság nem élné túl. Az amerikaiak kérkednek "sebészi pontossággal" operáló fegyvereikkel. Az okos zsidók viszont tudják: a gyűlölet fegyvere működik a legnagyobb precizitással. A pénz sem minenható. A jövő nem a "börziánereké"!

Ezek után "könnyebb" lesz folytatni és befejezni Herzl könyvének ismertetését. Nyilvánvaló ugyanis, hogy nem "szentírásról" van szó, nanem egy káros agyszüleményről, amit a zsidóság jelentős része is elvet. Ne feledjük, hogy a zsidó Marx legveszélyesebb riválisa a zsidó Bernstein volt. Kettejük közül Marxnak volt igaza. A kapitalizmus lényegét ő ragadta meg. Kár, hogy nem nemzeti alapokon képzelte el a szocializmust...

Folyt. köv.!

2006.12.24

Cím
Dátum
Frissítés
2006.12.03
2006.12.10

2006.12.16

2006.12.24


Sz. Gy.
 





Gerincbénítással büntetnek Szaúd-Arábiában



Élesen bírálta az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet a szaúd-arábiai hatóságokat, amiért egy 24 éves fiatalembert gerincének megbénításával akarnak büntetni.
Ann Harrison, a szervezet közel-keleti regionális igazgatóhelyettese keddi nyilatkozatában arra szólította fel a hatóságokat, hogy ne hajtsák végre a tervezett ítéletet.
Az Amnesty International szaúdi sajtójelentésre hivatkozva számolt be arról, hogy a 24 éves Ali al-Kavahirt a közelmúltban gerincének megbénítására ítéltek. A vád az volt ellene, hogy tíz évvel ezelőtt egy barátját háton ütötte, aki ennek következtében gerincbénulást szenvedett.
A bíróság az iszlám jogrend, a saría rendelkezésére hivatkozott. Ennek lényege, hogy a tettesnek ugyanazt kell elszenvednie, amit áldozatának.
Az Amnesty International igazgatóhelyettese szerint kínzással ér fel, ha egy embert gerincének megbénítására ítélnek. Elérkezett az idő arra, hogy a szaúdi hatóságok eleget tegyenek nemzetközi jogi kötelezettségeiknek, és töröljék a törvénykezésből az említetthez hasonló, szörnyű büntetéseket - szögezte le az emberi jogi szervezet vezető képviselője.
Az idézett szaúdi sajtójelentés szerint a 24 éves férfi csak akkor kerülhetné el az ítélet végrehajtását, ha a sértett családjának 208 ezer eurónak megfelelő összeget fizet.


Ötcsillagos luxusban „rehabilitálják” a terroristákat



Szentendrei Lajos / 2013.06.21., péntek 08:30 /

Ötcsillagos luxusban „rehabilitálják” a terroristákat
A szobák abszolút komfortosak, melléjük szauna és edzőterem dukál, olimpiai előírásoknak megfelelő úszómedence és mozi. Ám ezek a luxuskörülmények nem luxusszállodában adatnak, hanem börtönben az Al-Kaida terroristáinak.


Szaúd-Arábiában ilyen börtönben „nevelik át” a terroristákat. E speciális börtönben a deklarált cél: visszaterelni a normális élethez a dzsihád partizánjait, mégpedig úgy, hogy belekóstolhatnak az élet apró örömeibe, a szaunázásba vagy a mozizásba. S ha jó magatartást tanúsítanak, a terroristák „elpihenhetnek” a feleségükkel, mégpedig külön e célra kialakított, romantikusan berendezett szobákban. 
A különös, hetvenhatezer négyzetméteres börtön Rijádban, a szaúdi fővárosban, pontosabban annak környékén található, s nevezhetnénk akár „ötcsillagos börtönnek” is. Csupán egyike azonban az összesen hat luxusbörtönnek a sivatagi királyságban. Az egyikük Dzsiddában már megnyílt, három másikat pedig a közeljövőben terveznek megnyitni, az ország északi, keleti és déli vidékein. Mindegyikükben kétszázhuszonnyolc „deviáns” egyént tartanak fogva (eufemisztikusan deviánsnak nevezik a szaúdiak az Al-Kaida terroristáit), negyvenegy országból. Egy-egy börtönkomplexum tizenkét épületből áll, s mindegyikben tizenkilenc-tizenkilenc elítélt él, a lehető legkényelmesebben. A magukban tehetséget érző terroristák még festészeti tanulmányokat is folytathatnak, a tanárt a börtönigazgatóság biztosítja (és persze finanszírozza is). 
A rehabilitációs programot akkor alakították ki, amikor Szaúd-Arábiát is terrorista attakok érték. Ez 2003 és 2006 között történt, azt követően, hogy az amerikaiak – még az Öböl-háborúban – katonai bázisokat hoztak létre szaúdi földön. Akkoriban csaknem százötven szaúdi és külföldi állampolgár lett a támadások áldozata. Az új típusú börtönökben azonban nem „csak” luxus és édes semmittevés várja az ex-terroristákat. Valamennyiüknek kötelezően be kell iratkozniuk különféle szemináriumokra, köztük Korán-tanfolyamokra is, vagyis olyan kurzusokra, amelyeken például a dzsihád haszontalanságáról és veszélyességéről próbálják meggyőzni őket, vagy ahol az iszlám szent könyvét kell alaposan tanulmányozniuk. „A terrorizmus legyőzéséhez intellektuális és pszichológiai egyensúlyt kell teremtenünk a számukra... párbeszéd és meggyőzés révén” – mondta Szaid Al-Bisi, a rijádi központi börtön igazgatója.

Ám azt az igazgató is elismeri, hogy a rehabilitációs program nem teljesen sikeres. A börtönből szabadultak tíz százaléka ugyanis bizonyíthatón visszatér valamelyik terrorista sejthez, sőt, a luxus-átnevelés után némelyiküknek még a presztízse is megnő a terrorcsoportok szemében. A kilencven százalék viszont tényleg visszatalálni látszik a normális életbe. Igaz, ehhez a szaúdi kormányzat anyagi segítséget is nyújt nekik: havi hétszáz dollárnyi stipendiumot folyósít, aki igényt tart rá, még autót is kap, és a nőtleneket szép summával – húszezer dollárral – bátorítják a házasodásra. (Ráadásul az esküvő minden költségét is a kormány vállalja magára.)
A rijádi luxusbörtönt egyébként Mohammed bin Najef hercegről, a királyság jelenlegi belügyminiszteréről nevezték el; a királyi herceg volt ugyanis az, aki 2003-ban frontális támadást indíttatott az Al-Kaida ellen Szaúd-Arábiában.
A vahabita királyság amúgy mindent megtesz, hogy külföldön kialakult imázsán javítson. Ennek az egyik újabb eszköze: a kultúra. Az Öböl-menti kicsiny államok pár éve pezsgő kulturális élettel dicsekedhetnek: Sharjah például művészeti biennálékat szervez, Dubaiban kortárs művészeti vásár és kiállítás a divat, Abu Dhabiban nemsokára megkezdik a párizsi Louvre „leánymúzeumának” építését, és nyílik a Guggenheim ottani múzeuma is, Katar fővárosában, Dohában pedig nemzeti múzeumot terveznek. Szaúd-Arábia az Arab-félsziget e pezsgő kulturális életéhez is igyekszik felzárkózni.
És közben persze igyekszik „átnevelni” a terroristákat is.  






 
A világi államokról










Hadüzenet a nemzeti félretájékoztatás ügynökségeinek
Bevezető
Utólag vallom be: csak részben fogtam fel, miről írtam tulajdonképp, amikor az "Eszmei Magyar Nemzeti Szocialista Párt Programja" c. írást  közzétettem. Nyilvánvaló viszont, hogy egy szekuláris (világi) állam modelljét próbáltam felvázolni. Ehhez történelmi analógiák is kellettek. A párhuzamokat Nemzetiszocialista Német Munkáspárt [NSDAP] történetének tanulságaiból vontam.
Az írás nem állta ki a pudding próbáját. Azóta is gondolkodom az okokon. Magyarázatot eddig nem találtam, de bizonyos sejtések kialakultak bennem. Elöljáróban ezekről számolok be.
Az emberi gondolkodás fölötti uralom megszerzése a már folyó harmadik világháború legfontosabb harctere. A harcoló felek legfontosabbika pedig amédia, amelynek fogalmát próbálom helyesen használni ["média eredetileg a latin medium ‘eszköz, közeg, közvetítő’ szó többes száma"]. E cikkben tehát egyes 'médiumokkal' fogok hadakozni.
Az embereket nem csupán a fajuk, vallásuk, stb. szerint lehet(ne) megkülönböztetni, hanem aszerint is, hogy gondolkodásuk melyik médium partjai között sodródik. Ha a médiumokat osztályozni próbáljuk több áramlatot látunk. Én hármat próbálok elkülöníteni.
a) nyiltan szemita,-
b) burkoltan szemita ("mérsékelt"),-
c) "antiszemita" médiumok.
Az első kettő megítélésénél semmi bajom nincs. A harmadikkal annál több. Gyanítom ugyanis, hogy olvasóim jelentős hányada szellemileg e harmadikból táplálkozik és én azért váltam számukra emészthetetlenné, mert írásaim - a szó köznapi értelmében - nem antiszemita írások, ezért mondanivalójuk értetlenkedést, sőt megbotránkozást vált ki. Ennek jellemző példája a Jövőnk Infoval támadt incidensem, amelyről "Pápista hungaristák" c. 
írásomban számoltam be.
Ami a "c-kategóriát" illeti, az tovább bontható 1 - A Jobbik "szellemiségét" közvetítő, 2 - hungarista, 3 - nyilas médi umokra.
Mint olvasóim vehették észre, hajlamos vagyok "összeesküvés" elméleteken rágódni, vagy ilyeneket fabrikálni. Sorry!
Részben e hajlandóságnak tudható be az a sok írás, amit annak szenteltem, hogy a Jobbikot mint álnemzeti, álradikális ál-szélsőséges, ál-antiszemita pártot mutassam be. Ezek összesitett kimutatását "Jobbik bajok" c. írásom tartalmazza.
I.
Az "antiszemita" médiumokról
Miről is van szó?

Írásaimban emlegettem ugyan a Jobbik szócsöveit: a Kuruc Infót, ill. a mai Alfahír elődjét a Barikádot, de igazi szerepü ket, ill. jelentőségüket csak most kezdtem felismerni, nem utolsó sorban kiábrándító személyes tapasztalataim alapján.    
Régóta észlelem, hogy a Kuruc Info ill. a Barikád/Alfahír fontos külföldi eseményeket kifejezettem a szemita média szája íze szerint tálal, defetista [kishitűség; az ügy győzelmében nem bízó, eleve bukást váró magatartás] szellemben. Ezt néha szóvá is tettem hozzászólások formájában. Természetesen eredménytelenül.
Gyanakvásom a törökországi események kapcsán érett szubjektiv bizonyossággá. Erről számolok be most ezen események elemzése kapcsán.
Törökországban zavargások vannak. Hogyan tájékoztatják erről olvasóikat az említett orgánumok, különös tekintettel az Alfahírben megjelent írásokra? [Közbevetem, e két jeles társaságnak sikerült a médiapiacot testvériesen felosztani egymás között olymódon, ahogy ezt egybe szerkeszett logójuk szemlélteti. Az egyik a "domináns", a másik a "legolva sottabb". Ami bennük közös, az a szerénység...]
 

  
Az Alfahír rendszeresen tárgyalja a törökországi eseményeket. Az egyik karakterisztikus cikk A 2013, június 6-i, "A törökországi zavargások margójára"c. írás.
A cikk emliti, hogy a törökök egyrésze valami Kemál Atatürk követője, a szekuláris államrendszer híve, [Ideértve a hadsereget is...] majd dícsérni kezdi Erdogan miniszterelnök kiváló teljesítményeit, aki gazdasági csodát müvelt Törökországban. Az iszlám híve ugyan, de ezt nem nagyon reklámozza. Be akar vezetni bizonyos "konzervativ" jogintézményeket (alkoholtilalom), de ezt kellő tapintattal teszi. A cikkíró voltaképp nem érti, hogy egy épitészeti koncepció: az isztanbuli Takszim tér részleges átépítése miatt, miért törtek ki tüntetések és a rendőrök miért léptek fell a kelleténél gorombábban. Siet ugyanakkor kijelenteni, hogy az USA ankarai nagykövete aggodalmát hangoztatta emiatt. Nem hagy kétséget az iránt, hogy az intelmeket Erdogan meg meg fogja szívlelni és javít a rendőrség "munkastí lusán". Rosszalló értetlenkedését fejezi ki viszont amiatt hogy... És itt következik az önleleplezés.
Bravó alfások! Öröm, hogy ilyen marhák vagytok és hogy ezt képesek voltatok két mondatba sűríteni. Külön hálám azért, hogy Sziriát is bele kombináltátok az önleleplezésbe.
Komolyra fordítva a szót kezdjük talán Sziriával. Már pedzegettema közel multban ott történteket, de informáci óim szerfölött hiányosak voltak. Később pótoltam ezeket. Viszont ti alfások! Nem tudjátok, mi történt május 2-án és 5-én Szíriában? Vagy tudjátok csak kussoltok? Mert írni nem írtatok róla egy kúrva szót se'?  Nem a ti asztalotok?
Szóval az úgy volt hogy Merkel asszony elkorcsosult Németországa eladott egy (vagy több) Delfin (Dolphin) tipusu tengeralattjárót a "baráti" Izraelnek. Egy ilyen szerkezet a szir partokhoz lopakodott gyomrában nukleáris (?) rakétákkal, amikor egy szíriai torpedónaszád kiszúrta és egy torpedóval a tenger fenekére küldte. Izrael megtorlásképp május 5-én nukleáris (!!!) csapást mért Sziriára. Egy rövidke kivonat az erről szóló számtalan tudósítás egyikéből. "It is reported that the Israeli Dolphin submarine, a German built diesel/electric craft, was attacked and sunk by a Syrian Navy torpedo boat at 2:30 AM, May 2, 2013 while at a depth of 150 meters.  Prior to the sinking, a ship operated by Germany’s intelligence services had been in the area.After the reported, or should we say “unreported” sinking of the Israeli submarine and the equally “unreported” nuclear attack on Syria, a large contingent of Russian naval vessels moved into area." [Az épületes históriához tartozik, hogy a Delfin hullámsírja fölött hamarosan megjelentek a sziriai hadsereg helikopterei és mindaddig köröztek, amig a haditengerészet "mentőhajói" kötélre nem vették és el nem vontatták az értékes zsák mányt...]
És hogy mi köze ennek a ti oltári szemét mivoltotokhoz? Aljassá nemcsak azáltal válhatik valaki hogy hazudik (hado vál), hanem azáltal is, hogy célzatosan elhallgat (elsumákol) valamit.

A ti disznóságotok többrendbeli. Hallgattatok a fenti "apróságokról". Hallgattatok és makacsul - folyamatosan hallgat tok arról hogy a Sziria elleni izraeli, amerikai, angol, francia, szaudi, stb. agresszió elsődleges logisztikai bázisa annak a "sikeres" Erdogannak a Törökországa, akinek a seggét nyaljátok. Erről se tudtok seggfejek? Vagy itt is sumákoltok? Melyik változat hízelgőbb rátok nézve? Az Ordosz Műhellyel aládúcolva se tudtok annyit, mint egy átlagos internet olvasó? Vagy Műhellyel együtt sumákoltok?
Nem tudjátok (?), nem mondjátok (?) hogy a törökök Erdogan Sziria politikája - a zsidó és amerikai agresszorok feltétlen kiszolgálása - miatt is elégedetlenkednek, ill. nyugtalan kodnak. Ez az érzés is benne van a pakliban. De nemcsak a törökök füstölögnek Sziria miatt, hanem művelt európaiak is. >>>
Nálatok Izrael jóformán szóba sem kerül. És ti lennétek a zsidó világ hatalmat sokkoló antiszemiták? Ugyan ne röhögtessetek.

Ha olvasgatnátok néha az "Oroszország Hangja" portált, sok érdekességet találnátok, pl. ezt is. 
"Az is teljesen világos, hogy Törökország mély politikai krízis küszöbén áll – állapította meg Rádiónknak adott interjújában Sztanyiszlav Taraszov, a közel-keleti országok szakértője. Törökország lényegében egy szíriai katonaiinvázió közelébe jutott, ami mély felháborodást váltott ki a társadalomban. Most a törökök ötven százaléka nem támogatja az Erdogan-kormány külpolitikáját." A cikk címe egyébként "Törökországi helyzetkép". Dehát mit érdekel ez benneteket?
De térjünk vissza a törökországi ese ményekre, ill. arra mit érthet meg azokból, aki csak benneteket olvas? Azt írjátok, hogy >>>
A cikkben van még más utalás is a Gezi parkra, de a lényeg mindenütt: a lényeg teljes elhallgatása (elsumákolása).

A Gezi parkról azt kell(ene tudni olvasóitoknak), hogy ... 
"Atatürk Cultural Center (Turkish: Atatürk Kültür Merkezi), called also simply as AKM, is a multi-purpose cultural center and opera house located on Taksim Square in Istanbul, Turkey. In 2013 it was reported that the center is to be 'demolished' as part of the proposed redevelopment plans for the Gezi Park and Taksim Square area." ... vagyis épp azon a fertályon áll ma még az Atatürk Kulturális Centrum. A "demolished"  pedig azt jelenti, amit a World Trade Center esetében jelentett: megsemmi sítő robbantást. Capisco?
A "pár tucat facserjétől" nem látjátok a Center impozáns homlokzatát. Vakok vagytok, vagy hülyék? Esetleg csak szemetek? Nem sűl ki a szemetek? Elvitatjátok a törökök jogát attól, hogy aggódjanak, ill. tiltakozzanak. Kik vagytok ti? Szó esik erről is rövidesen... Aztán meg, hogy képzelitek el, ill. ábrázol játok a tüntetőket? Arról pöntyögtök, hogy jobbára futballszurkolók tüntetnek, azaz huligánok, azaz csőcselék. Én másfajta képekkel találkozom mostanában. A hölgyet az "atatürkös zászlóval" hova sorolnátok? Meg ezt a másikat, akit épp lefúj egy gázálarcos pribék? Nem emlékeztet benneteket a 2006-os Gyurcsány pribékek re, akiknek a vezetőjével Morvay Krisztina olyan ügye sen kiegyezett. [Említem, a "Polikai prostitúció diszk rét bája" c. cikkem folytatása következik. Gyült hozzá egy kis anyag...]
De mit láttok, láttattok ti jobb sorsra érdemes olvasóitokkal?
"Helyreálló rend: tízezrek várták Erdo gant a repté ren.  Az anarchista- kommunista lázongás fojtogatta Törökország miniszterelnökét tízezrek várták a repülőtéren. Péntek hajnalban hazaérkezett észak-afrikai körútjáról Recep Tayyip Erdogan, az 'anarchista-kommunista lázongás fojtogatta Törökország' miniszterelnöke, akit tízezrek vártak a repülőtéren." [2013, június 7] Lehet egy szélsőjobbos médium ilyen bornírt [szűk látókörű, korlátolt; bárgyú, ostoba]? Lehet. Példátok igazolja.

A Press TV-ben olvashatnátok, ha olvasnátok, hogy 
"The number of protesters has only increased with each passing day and Istanbul’s Taksim Square has become the center of protests. What started as a peaceful sit-in protest soon turned violent when the police force; under direct orders from the government, started using violence to disperse the protesters. Amnesty International observers at the protests witnessed the use of water cannon and tear gas against peaceful protestors. Later in the week, two major trade union members with a huge strength of 600,000 went on a strike to express their support for the protesters facing police brutality." Azaz mintaképetek Erdogan rendőrsége békés tüntetőkkel szemben vetett be vízágyúkat és könnygázt. Ez ellen az Amenty International és két (hatszázezres létszámu) szakszervezet is tiltakozott. Legalább szagolnátok meg a nemzetközi sajtót. Pl. a BBC is hasonlókat ír.
És most térjünk át kissé a Kuruc Infóra, amely nem aannyira tüntetőket cseszegeti, hanem arról károg, hogy az oroszok cserben hagyják Szíriát és nem szállítják le az Sz-300 asokat. Ők még nagyobb marhaságokat írnak nálatok alfásoknál. Persze nekik nincs Ordosz Mühelyük. Meg is látszik rajtuk...
Oroszország szerződésszegő magatartását azzal valószínűsíti, hogy az oroszok ugyanezzel a rakétával korábban Iránt is átverték. "Moszkva 2010-ben önként elállt az Sz-300-asok Iránnak szállításától és csatlakozott az ENSZ líbiai fegyverembargójához. Utóbbi országban 2011-ben polgárháború tört ki. Oroszország akkor nem nyert semmit, miközben tekintélyén, miszerint megbízható fegyverszállító, csorba esett ...." Úgy látszik, Kurucék nem tudják, vagy nem hajlan dók tudomásul venni, hogy az oroszok az SZ-300-as helyett annak a licenszét adták el Iránnak, amely már rég soro zatban gyártja és hadrendbe is állította a Bavar-373-as klónt, ami valamivel többet tud mint a szülője. Ezt magam is megírtam nemrég. Dehát nem várhatom el, hogy a Kuruc Info egy nyocvanéves vidéki ügyvéd magán honlapjáról tájékozódjék. De honnan a francból tájékozódtok? Sziriában már reguláris iráni erők harcolnak. Komolyan gondolja valaki, hogy a Bavarok nem muzsikálnak bele az istentiszteletbe, ha több lesz kettőnél?
Ami pedig Sziriának igért SZ-300-asokat illeti Putyin kiállt a fegyverszállítási szerződés teljesítése mellett, csupán azt jelezte, hogy a rakétákat "még" nem szállították le. Ezt a dodonai nyilatkozatot Putyin és Lavrov azon - számtalanszor ismételt - nyilatkozataival kell egybevetni, hogy a "libiai forgatókönyvet" Sziriában nem engedik megismételni.
Ugyancsak a Kuruc Info azon lelkendezik, hogy Putyin azért nem szállítja le az SZ-300-asokat Sziriának, mert Netanja hunak Szocsiban sikerült erről megdumálnia. A cikk frontképe a két államfő előnyös portéja: barátok beszélgetnek... Meseszerünek minősíti Lavrov külügy miniszternek az államfői találkozó után tett nyilatkozatát, amiben sokadszorra ismétli: Oroszor szág teljesíteni fogja Sziriával szembeni szerződéses kötelezettségeit.
De térjünk vissza témánkra Törökországra és a haza atyjára. Tudni illik, hogy az államférfi eredetileg Mustafa Kemal névre hallgatott és reformjai révén nyerte el a Kemal Atatürk, azaz "Kemal a törökök atyja" nevet. Életmüve a török világi (szekuláris) állam megteremtése a következőképpen.1931-ben a Köztársasági Néppárt programjában rögzítették a kemalizmus hat alappillérét („hat nyíl”), melyet 1937. február 5-én az alkotmányba is belefoglaltak. Ezek:-republikanizmus: az Oszmán Birodalom szultanátusával szemben a köztársasági rendszer bevezetése,-popularizmus: a nemzeti érzelmek megerősítése, a „nép érdeke előbbre való bármely  osztály-vagy csoportérdeknél”,  az osztályok létezésének tagadása, minden olyan  politikai irányzat (például kommunizmus) szigorú tiltása, mely  osztályokra alapoz,
-
etatizmus: az állam határozott szerepet tölt be a gazdaság irányításában
-
forradalmiság (reformizmus): a reformprogramban előírt változtatások megvalósítása  az állam irányításával,
-
nacionalizmus: új nemzettudat kialakítása,-szekularizmus: az állam és a vallás szétválasztása, a vallás teljes kiirtása a közéletből.
Nota bene! Amikor "saját" párt programomat felvázoltam még nem tudtam, hogy Kemál pasa is egy párttal, ill. pártprog rammal kezdve, majd alkotmányozással folytatva, hozott létre egy szekuláris - katona államot. Én (csak) a német párt programból indultam ki. Azt sem tudtam, hogy a török Köztársasági Néppártnak mi köze lehetett a Nemzetiszocialista Német Munkáspárthoz, ill. Atatürknek Hitlerhez. Aztán rájöttem és meg is írtam "Útjelzők" c. cikkemben. Ott azonban kissé elkapkodtam a dolgot.
Mindenekelőtt azt kell említenem, hogy Törökország - élén Kemál pasával - fegyveres erővel "rendezte" a saját Trianonját. Visszafoglalta a törökök lakta területeket [mintha az egész Törökország aféle "Rongyos Gárdába" szerveződött volna...]
"A magát vadonatúj államnak tekintő Törökországnak ezzel együtt minden bizonnyal nagy traumát okozott volna, ha véglegessé válik a 'sevres-i békediktátum'. Ám Kemal Atatürk vezetésével az 1920-as évek elején visszahódította a Kaukázussal szomszédos északkeleti területeket, az Anatóliai- félsziget égei-tengeri partvidékét, Konstantinápolyt és Kelet-Trákiát. S az új török állam nemcsak az ellene felvonuló francia, olasz, brit, görög és örmény haderőkkel számolt le, hanem - Ausztriánál is egyértelműbben - a birodalmi múlttal is. Az addig Európa beteg embereként emlegetett Oszmán Birodalom romjain létrejött az új szekuláris nemzetállam."
A második világháborúban Törökország semleges maradt. Ez a hitleri Németország egyetértésével történt. Ami pedig a "nemzetiségi szemléletet" illeti. Törökország eleinte befogadott olyan zsidó menekülteket, akiknek hasznát látta, de... "1938. augusztus 28-án a török köztársaság kormánya titkos rendeletet adott ki, mely megtiltotta a beutazást 'a hazájukban korlátozásoknak alávetett külföldi zsidóknak, függetlenül jelenlegi vallásuktól'.Az év novemberében Hajim Weizmann, a Cionista Világszövetség elnöke hiába próbálta meg rábeszélni a törököket arra, hogy adják fel a zsidó bevándorlást korlátozó politikájukat. ...Weizmann felajánlotta, hogy meghatározatlan ideig aranyban félmillió fontot utal át évente Törökországnak, ha befogadnak Hitler elől menekülő kétszázezer európai zsidót. A miniszterek elutasították az ajánlatot, arra hivatkozva, hogy ennyi zsidó betelepítése szétzilálná a társadalom szerkezetét, és csak fokozná a már amúgy is terjedő antiszemitizmust”. Ők sokallották a kétszázaezret, mi "magyarok" dalolva vállaltunk ötszázezret. Hát' ez is egy különbség a két testvérnép (török - magyar) között...
Itt térek vissza kissé a Sziria - Törökország témára. Mindkettő világi (szekularizált) állam. Sziriát a törökországi ugró deszkáról landolva próbálják a Nyugat imperialista államai összezúzni. Ez a platform azonban ilyen felemás állapotá ban nem igazán alkalmas erre a célra. Ezért az imperialisták Törökországot erőltetett ütemben "iszlamizálják", hogy a feladatoknak jobban megfeleljen. Fel lehet ezt fogni józan ésszel? Igen, csak azzal lehet. Az imperialistáknak egyáltalán nem ment el az eszük! Ők ugyanis bérgyilkos miliciájukat, az Al Kaidát, tekintik a "rendezés" legalkalmasabb eszközének. Erről némi ízelitő a Press TV-ből. "From the beginning, it was clear to geopolitical analysts that the conflict in Syria was not "pro-democracy" protesters rising up, but rather the fruition of a well-documented conspiracy between the US, Israel, and Saudi Arabia to arm and direct sectarian extremists affiliated with Al Qaeda against the Syrian government."  Ami nagyjából annyit tesz, hogy a sziriai események mozgató rugója nem a "demokráciáért" tüntető sziriai tömeg, hanem egy jól dokumentált, az USA, Izrael, Szaud-Arábia közti, összeesküvés drótjaival rángatott Al Kaida. 
Esemény követés napról - napra!   Ugrás a legfrissebb bejegyzésre!
13.06.11 - 7:21Ébresztő rohadtok! Gyülnek az elhallgatni való hírek. Erdogan rendőrsége mérgesgázt vetett be a tüntetők ellen. Több mint ötezer tüntető került kórházba. [Elnézést a Gyurcsány pribékektől. Az ő könnygázuk ennél sokkal szelidebb volt.] Viszont a török rendőrök között emberek is vannak. Márhatan lettek öngyilkosok mikor videón szembesültek tetteikkel.

Lám a CIA mérgesgázok után kutat Sziriában. Most bevetették "Erdoganiában". Rajta fiúk! Ne szégyelljétek magatokat. Jól csináljátok. Várjuk híreiteket!
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
13.06.11 - 22:23Hej labancok! Mintha Szocsiban is eltévedtetek volna... Olvastátok, mit ír a HVG? "A Damaszkusz-Bejrút-Teherán tengely magabiztossága a katonai sikerek mellett leginkább Vlagyimir Putyin megújult támogatására épül. Az orosz elnök nyíltan Básár Aszad rendszerének fennmaradására játszik, és ennek érdekében fokozta a szíriai rezsimnek nyújtott támogatását. Moszkva a nyugati kérések ellenére nemcsak a legkorszerűbb S–300-as légvédelmi rendszer szállítását vállalta, hanem a hadihajók ellen bevethető orosz Jakont típusú cirkálórakétákat is eladott Szíriának. Putyin nál süket fülekre találtak Benjamin Netanjahu kérései is, aki hiába próbálta lebeszélni a rakétaszállításokról a Fekete-tenger melletti Szocsiban nyaraló orosz vezetőt. A május 14-ei találkozó orosz források szerint teljes kudarc volt az izraeli miniszterelnök számára. Viktor Kremenjuk, a moszkvai Amerika- kutató Intézet vezető elemzője szerint Netanjahu nem ijesztette meg Putyint, akit azzal fenyegetett, hogy Izrael kész megsemmisíteni a Szíriába szállított SZ-300-as rakétákat, még azok hadrendbe állítása előtt. Kremenjuk szerint Putyin közölte, hogy az izraeli vadászgépek lelövésére alkalmas légvédelmi rendszer már a szíriai hadsereg ellenőrzése alatt áll." 
Ordoszék! A cirkálórakétát ne úgy keressétek, hogy "Jakont", hanem úgy, hogy "Yakhont missile" és tüstént beugrik a kép meg a szöveg. "Russian-made mobile anti-ship missile systems sold to Syria could be used to protect a Russian naval supply and maintenance site near Syria's Mediterranean port of Tartus, a Russian arms trade expert said on Mon day." Esetleg utána járhatnátok, hogy a fent írt Dolphint milyen torpedóval lőtte ki a a szir torpedónaszád?

Ha elolvassátok (?) az egész cikket, kiderül belőle hogy Erdogan haverotok is hiába kilincselt Obamánál a szir hadsereg által alkalmazott vegyi fegyverekre vonatkozó "megdönthetetlen bizonyítékokkal", Obama nem hitt és főleg nem ugrott be neki. Dehát voltaképp ki a lófasz, helyesebben mi a lófasz ez a ti Erdoganotok? Nincs elég zsidó handlé közelkeleten? Neki kell házalni a 
"mószer-árúkkal"? Mondjatok már valamit, hisz olyan okosak vagytok - amúgy.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
13.06.12 - 6:53A tegnapi "hióbhír" a könnygáz mérgezettekről az ATV Start műsorában hangzott el Breuer Péter külpolitikai szakértő szájából. Azt is mondta, hogy a harmadszori kétharmados győzelem nem tett jót Erdogannak. Meg azt is, hogy a Török Orvosszakszervezet követelte, azonnal hozzák nyilvánosságra, hogy a rendőri erők milyen összetételü könnygázt használnak. Ja' és újságírókat tartóztatnak le. Hajrá Erdogan! Hajrá Alfahír - domináns hírportál!
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
13.06.12 - 17:13Hurrá antiszemiták! Kezd feltünni a gyékény amin árultok és a "'szomszéd" akivel együtt árultok... Ordoszék! Nem olvassátok a Hurryjet Daily News török hirportált (se)? Pedig abban azt írják, hogy Tamir Pardo MOSZAD vezető és Hakan Fidan helyettes államtitkár junius 10-én Ankará ban titkos megbeszélést folytattak és... "Fidan and Pardo shared information about the latest situation in Syria as well as the influence of Iran in the country. They also discussed intelligence sharing between the two countries at the meeting, which came before a significant meeting on the fate of Syria, the Geneva II summit set to take place in July."  ... azaz kicserélték információikat a legújabb sziriai helyzetről, ill. Irán ottani szerepéről. Megvitatták továbbá a hír szerzési információk megosztását a két ország között, figyelemmel a júliusban megtartandó nagyjelentőségü Geneva II csúcstalálkozó előkészítésére.
De ne törődjetek sehova. Bármi süljön is ki rólatok nem süllyedtek egy millimétert sem, mivel vízszintes, ill. függőleges koordinátátok egyaránt nulla.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
13.06.13 - 00:33Egy kis olvasnivaló, mire felébredtek... A tüntetők, vagy inkább felkelők (?), felszerelkeznek gázmaszkokkal, védőszemüvegekkel és újjáépitik a harckocsikkal - bulldózerekkel szét romboltbarikádokat. Egy hang a térről: "Én dolgoztam háborús övezetekben, de a Taksim (tér) rettenetes volt." Ezt írjátok meg fiúk a Barikád.hu-n, ha reggel megittátok a kávét. [Persze benneteket senki se fog újjáépíteni ha összedőltök...]
A hírt az Independent-ből vettem. Vagy az nem elég nívós nektek? A hülye Erdoganotok közben huszonnégyórákat szab a népnek, hogy behúzza a farkát. Vicces, nem?

A jogvédők meg azt mondják, amit barátotok művel az példa nélküli 
"unprecedented" pedighát a kairói Tahrir téren se' babazsúr volt nemrégiben.
Még megérhetjük, hogy ronda hulla, de legalábbis államfogoly lesz a barátotokból. Én legalábbis reménykedem.
Na' megyek, én is szundítok egy kicsit...
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
13.06.13 - 21:03Erdogan haverotok most lopja be magát a törökök szivébe... "After a sustained hail of tear-gas canisters and plastic bullets, the Turkish Medical Assn., or TTB, estimated that a 'minimum of 2.500 people were injured'. Of those 130 were shot with plastic bullets, the group said. Seventy people suffered severe head trauma, with two in intensive care after surgery.Thirty-seven suffered fractured bones. One person lost an eye. Seventeen people suffered heart attacks brought on by the heavy doses of tear gas that blanketed central Istanbul.'This was the most severe attack the police have launched yet, worse than the initial attack on protesters,' said Ozdemir Aktan, chairman of the TTB."  Vagyis... "A tartós "jégeső", a dobozos könnygáz  és műanyag golyók (gumilövedékek) hatásaként az egészségügyi szervezetek ASSN, ill. TTB becslése szerint legalább 2500 ember sebesült meg. 130-at lőttek műanyag golyókkal, tünetetők szerint. Hetven ember szenvedett súlyos fejsérülést, ketten intenzív osztályon vannak, műtét után. Harmincheten szenvedtek csonttöréseket. Egy ember elvesztette az egyik szemét. Tizenhét ember kapott szívroha mot nagy adag könnygáz belégzése következtében, Isztambul központjában. Ez volt a legsúlyosabb rendőri támadás a tüntetők ellen; rosszabb, mint az első, mondta Ozdemir Aktan a TTB elnöke." 
Kedvencetek tehát háborút (!) indított minapi ellenzéke, sőt saját egykori választói ellen is. Nem sikerült tehát a "mérsé kelt" tüntetőkkel tervezett, szervezett egyezkedés. De nem ez az érdekes! Az az érdekes, hogy nyugati gazdái felvállalják e 
"így" Erdogant, "ezt" az Erdogant? Nagyon úgy néz ki, nem akarják, nem merik felvállalni. Annál inkább sem, mert Erdogan nem tudja konszolidálni a helyzetet, azaz pacifikálni a törököket, akik megmondták, ha kiszorítják őket a térről, újrakezdik száz más helyen. Tárgyalásokat sürgetnek, de Erdogannal senki sem tárgyal. Ha költői akarnék lenni, azt mondanám Arannyal szólván "Nevét ki diccsel ejtené, nem él oly velszi bárd!" De nem stimmel a dolog, mert ti - szélsőségesek, antiszemiták, megazisten - pikuláztok a zsarnoknak, a legundorítóbb zsidócsahosnak, akit a hátán hord a föld, ami majd megnyílik alatta; nem is soká. Meglátjátok. Ami benneteket illet: madarat tolláról...
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2013.06.13 - 23:05Ha Bismarck az Alfahir olvasója lett volna, nem jelenti ki, hogy "csak az ökör következetes". Hozzávett volna benneteket is. Legújabb (statisztikailag megalapozott...) állításotok, hogy Törökországban az aranyifjak lázadnak. A magyarorszá gi HA-Ha diákjaihoz hasonló anyagi és társadalmi helyzetü, jól szituált és jólétben élő fiatalok lázonganak az ellen a kormány ellen Törökországban, aminek az utóbbi tiz évben háromszorosára emelkedett jövedelmüket köszönhetik. Ti tiszta hülyék vagytok, HA-HA-HA! Ez egy pillanat alatt kimutatható az alábbiak szerint.
Az aranyifjak szerintetek éplélektani motiváltság nélkül "cicáznak" a rendőrökkel, veretik be a fejüket, töretik el a lábukat, lövetik ki a szemüket és szívják tüdőre a mérgezett könnygázt. Igazatok van! Az elpuhult, kényén nevelt aranyifjakra pont ez jellemző: mindent a semmiért, csak úgy unalomból.
Viszont nálunk (ahogy nap mint nap írkáljátok a Labanc Infoval együtt) százegy a baj! A zsidók, meg a cigány állatok, megatöbbi. Végveszélyben a nemzet. Úgy kéne az ember a (politikai) gátra mint a homokzsákot adogató önkéntes a Duna partjára. Nektek meg van gárdátok, meg nemzetőrségetek, sőt még csendőrségetek is. Szép szál legények katonás hacukákban. Aztán hányszor ütköztetek Erdogán/Pintér pribékjeivel? Hány csont törött, hány koponya lukadt, hány szem folyt ki nálatok összesen és hogy fest a statisztikátok, ha a kokikat, meg a sallereket  elosztjátok a gárdisták számával, vagy a gárda müködésének idejével. Mennyi esik egy főre, vagy egy napra?
Bizony - bizony, az ilyen "bizarr" összevetések alapján derül ki, hogy egy operett együttes vagytok és szerepetek az, hogy mikor a zsidóknak szükségük van egy kis antiszemitizmusra - ehhez, vagy ahhoz - akkor megnyomnak rajtatok egy gombot és máris büdös a levegő a zsidózásotoktól.
Ti a jámbor magyar birkák között is csak azért létezhettek, mert ráadásul hályog is van a szemükön. Vagy ekkora difi lenne a török, meg a magyar aranyifjak között? Fantasztikus!
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2013.06.14 - 21:28
A stílus maga az ember. Junius 12-én Davide Martello német és Yiğit Özatalay török zenész koncertet adtak többezer tüntetőnek a Gezi téren, Erdogan minapi véres szinpadán. A repertoárnak még nem néztem utána. Remélem, a Marseillaise is elhangzott.

Lám a csinos Marianne zászlója is vörös, mint Atatürké. A szinről meg Garibaldi jut az ember eszébe aki a Vatikán ellen támadva próbálta szekularizálni Olaszországot.

Továbbá az olaszi felkelők utóda Napoleon lett, aki "bezárta" a Vatikánt (minden fertelem fészkét) és császár létére ugyan csak szekularizálta Franciaországot. Ő a Szent Ilonán végezte, de a világi állam, meg annak szimbóluma a "Code Civile" túlél te. Törökország esetében arról van szó, hogy egy zsidó ügynök képes lesz e egy ál-iszlám államot létrehozni és az Al Kaidára támaszkodva USA támaszponttá tenni Törökországot a Közelke let gyarmatositók elleni harcának letöréséhez.

Lám a másik tetü 
Murszi is buzgólkodik "Az Egyiptomban hatalmon lévő Muzulmán Testvériség mozgalom a síitákat vádolja azzal, hogy vallási háborút szítanak az iszlámon belül. A Mohamed Murszi elnököt hatalomra juttató radikális iszlamista mozgalom támogatásáról biztosította a szunnita muzulmán hittudósok előző napi felhívását a szíriai kormány és szövetségesei elleni dzsihádra, azaz szent háborúra." Róla írtam nemrég, hogy Erdogannal vállvetve"iszlamizál" ő is, a saját szemétdombján.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
13.06.15 - 10:27Vizualizáljuk a kép(let)et!
Erdogan Obamához tapad, az Alfahir [a Jobbik szócsöve] meg kettejüknek (!) tapsol. Nem tapsolhat csupán Erdogan nak, hisz Erdogan Amerika és Izrael bábja. [A kép Erdogan és a tizenhat ellenzéki képviselő "tárgyalásáról" szól. (Ja! Nem tudjátok, mire mentek egymással?) Az egyik kép a falon Obama és Erdogan "meetingjének" egyik jelenete. A másik a ti logótok. De tekinthetitek tükörnek is, amiben elgyönyörködhettek radikális - antiszemita mivoltotokban.]
Ennek kapcsán tudatosul bennem egy furcsa hiányérzet. Ti mint Ordosz Műhelyjel felszerelkezett "domináns" hírportál feltünően szűk spektrum ban dolgoztok. Úgyszólván teljesen hiányzik repertoárotokból az uzso racivilizáció és képviselőinek bemutatása, bírálata. Érdekes belföldi hireket tálaltok és a legprimitívebb módon zsidóztok, cigányoztok, ahogy fentebb bátorkodtam utalni rá... Ha viszont nemzetközi vizekre sodródik lapos fenekü sajkátok, úgy jártok mint most Erdogannal: egy zsidócsahost ajnároztok és a törökök atyjának tüntetitek fel, miközben a törökök igazi atyját magatoktól meg sem említititek. Így vagytok jók. De kinek?
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
13.06.15 - 11:51Hangulat - kép...
 















-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2013.06.15 - 13:24Lányok! Az egyik - nem zsidóbérenc - török portálon helyszini tudósítás jelenik meg napról - napra a Gezi park eseményeiről. Nem tudtátok? Hát persze hogy nem tudtátok... A képen látható vörös (!) ruhás hölgy a tüntetők egyik szimbólumává vált. Ugye ti is úgy látjátok, hogy amolyan terrorista-féle? Ami a teret illeti, jócskán belemartak Erdogan [+Obama+Netanjahu] gépei mire a lakosság felébredt... Erről írtátok, hogy néhány tucat facserjéről van szó. Kurvára jól tájéko zottak vagytok. Azazhogy ... honnan kapjátok a dezinformációs anyagot? Ne is válaszoljatok, kitalálom. Azért jó ha valaki domináns hírportál. Bizisten irígyellek benneteket.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2013.06.15 - 22:38Vasárnapi ultimátum - szombati támadás! Barátotok új fejezetet nyit a hadtörténet tankönyvében. Igy kell ezt! Igaz, antiszemiták? Himnusz és bulldózer! Passzolnak ugye? "Police also fired tear gas against the volunteer doctors, the general secretary of the Turkish Medical Chamber Ali Çerkezoğlu said via Twitter. 'Turkey will live its darkest night if this attack lasts for more than one hour,' he added. The riot police stationed in front of the Atatürk Cultural Center made announcements before the intervention asking protesters to disperse from the park. There was a vast crowd, including kids and elderly people in the park, only minutes before the police raid." A török orvosi kamara elnöke Ali Çerkezoğlu kijelentette, Törökország legsötétebb éjszakája következik, ha ez a támadás egy óránál tovább tart. A rohamrendőrök a parkban egy hatalmas tömeg re támadtak, amelyben idős emberek és gyerekek is voltak. Könnyen meglehet a tisztogatás elhúzódik, ha a vén trotlik és a kölykök nem tudnak elég gyorsan szaladni a rendőrök, a bulldózerek és a vízágyúk elől.
De - meglátjátok - lesz még kutyára dér! Ez természetesen rátok is vonatkozik. No' szóljatok egy pár jó szót Erdoganról!
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2013.06.16 - 8:32A kezdet vége? Nem! A vég kezdete! Írjuk tovább együtt Erdogan hősi eposzát."The Taksim Solidarity Platform called on the end of police intervention that was underway nearly six hours after the evacuation of the park. “The brutal attack of the security forces should be stopped. The government will be the sole responsible of what will happen today and tomorrow,” the platform said. The platform also appealed for letting the injured to be provided help by doctors. “[Police] should stop preventing the works of volunteer doctors,” it also added."  Azaz... A rendőrség hat órával a Taksim park kiürítése után is "akciózott". Akadályozta többek között az önkéntes orvosok segítő munkáját. Létezik már Taksim Szolidaritás Platform is, amely felhívta a kormány nagybecsü figyelmét arra, egyedül ő felel azért, mi fog történni ma és holnap.
Ime Erdogan népe Júdása, a zsidók kutyája, az 
"antiszemita magyar szélsőjobb" kedvence.
Kiváncsian várom további tudósításaitokat és elmés kommen tárjaitokat. Rajta! Csipkedjétek magatokat. Erre tartanak benneteket. Hogy kik és mennyiért? Ez is kiderül előbb - utóbb!
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
2013.06.16 - 22:14A kiváló hadvezér kettős hadicselt alkalmazott: a saját maga szabta ultimátum lejárta előtt (!) támadott és  vízágyúi olyan vizet spricceltek, amely égési sebeket okoz.

A "terroristák", különösen a gyerekek ill. az öregek, tényleg meglepődtek... Ennek is köszönhető a siker, amely által Erdogan közönséges bűnözőből háborús bűnössé avanzsált.

Csatát nyert, de mivel végződik majd a háború, amelyet saját népe ellen indított?

Harcban felkoncolják? Felakasztják? Mindegy! Reménykedjünk...
 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2013.06.16 - 22:48
Már Ankarában is ég a tőzeg... 
"As of 1.45 p.m., following three separate interventions with water cannons and pepper gas, the police toughened the crackdown on protesters near Kızılay Square. The police have begun to use water cannons and tear gas against journalists and people around the journalists as well. The Mass Incident Intervention Vehicles (TOMA) and other armored vehicles have reportedly been carrying out dangerous driving maneuvers, ignoring traffic safety and putting the lives of people in the square in danger.

Earlier in the day, a funeral convoy carrying Ethem Sarısülük, the latest victim of the Gezi Park demonstrations, that wanted to move to Kızılay from the Batıkent district was stopped by riot police and gendarmerie units as of noon. Sarısülük was then transferred to his hometown, the Anatolian province of Çorum, and was there laid to rest. 
Három oldalról támadtak a Kizilay téri tüntetőkre vizágyúkkal és borssal "ízesitett" könnygázzal. Nem kimélték az újságírókat sem. [Mondom én, hogy Fletó pribékjei 2006-ban úri emberek voltak ezekhez képest.] Bevetették a súlyos városi incidensek elhárítására kifejlesztett TOMA harceszközt is [Lásd a képen.]. A TOMA és a többi páncélozott jármü egyáltalán nem voltak tekintettel a közlekedés biztonságára, egyaránt veszélyeztetve járőkelőket és tüntetőket. Még ez előtt tartóztatták fel a derék rohamrendőrök és a csendőrök azt a menetet, amely a Gezi parkban megölt Ethem Sarıslk-t végső nyughelyére az anatóliai Orumba szállította.
Aluggyatok!
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2013.06.17 - 20:11
Gyerekek! Alakulnak a dolgok. Minden a helyére kerül. Nem lassan - gyorsan. Tudjátok, hogy az Új Világrendet [New World Order] "hatályba léptető" 2001.IX.11-i merénylet önmerénylet volt. Ennek során a zsidó világhatalom igazi "ter roristákat" is alkalmazott, statiszta szerepben. E naptól azonban a "terrorista" fogalma alapvetően megváltozott. E naptól "terrorista" az, aki a kapitalizmus elviselhetetlen "rendje" ellen fellép. Vigyázzatok, nem csak "lázadásról" van szó. A terrorizmus az emberi agyhullámok "rendellenes" rezgéseinél, a "veszélyes" gondolatoknál kezdődik. Épp ezt a "teret" akarják most totális ellenőrzés alá venni/vonni. A törökök messzebb mentek, a Taksim térig - tüntetni. Mivel nem igen akarják abbahagyni, számolni kellett vele hogy a zsidócsahosok előbb - utóbb bedobják a varázsigét: "terroriz mus"! Hallga' csak mit csiripelnek a török jómadarak.

"Everyone who enters Istanbul’s Taksim Square, the heart of nearly 20-day-long protests   against the government, will be considered a member or a supporter of a terrorist organization, Turkey’s European Union minister said in a televised interview late last night. “I request   our citizens who supported the protests until today kindly to return to their homes,” Egemen Bağış said in an interview on broadcaster A Haber." Ami kb. annyit tesz, hogy ... Mindenkinél, aki   az isztambuli Taksim térről jön a közel 20 napos kormányellenes tüntetések után, figyelembe kell venni, hogy tagja vagy támogatója valamely terrorista szervezetnek. Ezt jelentette ki Törökország európai uniós minisztere egy televíziós interjúban, késő este. Kérem a polgárokat, akik voltak szivesek a mai napig támogatni a tüntetéseket, térjenek vissza otthonaikba mondta még Egemen Bagis. A műsorszol gáltató: A Haber.
No és mi a receptje az ilyenféle bajoknak. Ezt is megmondta egy másik török. 
"Deputy Prime Minister Bülent Arınç has given almost unconditional support to the police, while affirming that environmentalist protests have ended and the remaining protests will be suppressed immediately by the police. He added that if the police do not suffice, the Turkish Armed Forces (TSK) could take on the responsibility." Bülent Arınç Miniszterelnök-helyettes, csaknem feltétlen támogatást adott a rendőrség nek. Ugyanakkor megerősítette, hogy a "környezetvédő" tiltakozások véget értek. A további tiltakozások rendőrileg lesznek tiltva. Hozzátette: ha a rendőrség nem lesz elegendő, a török fegyveres erők (TSK) vállalhatják a felelősséget.

Kedves antiszemita barátaim! Immár ott tartunk tehát, hogy nincsenek tüntető diákok, tanárok, ügyvédek, nők, öregek és gyerekek. Csak terroristák vannak, akikkel szemben minden eszköz és módszer bevethető a helyszíni felkoncolástól az elhurcolásig, titkos táborokban végrehajtandó kínzásokig - kivégzésekig. Minden izraeli, amerikai, NATO szabványok szerint. Jó tudni, hogy ti "véresszájú antisze miták" megtaláltátok méltó helyeteket ebben a kavarodásban.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2013.06.17 - 21:39
Hű! Felbődült az álszent tehén is! Ki hitte volna...
"German Chancellor Angela Merkel has expressed shock at Turkish police violent crackdown on anti-government protesters, saying Ankara should respect democratic freedoms. "There were horrible images in which one could see that the approach was much too harsh in my view," Merkel told German broadcaster RTL on Monday. "What is happening in Turkey at the moment does not meet with our ideas of freedom of assembly, (or) freedom of expression. I am in any case shocked,” she also said."
Angela Merkel német kancellár kijelentette: hirtelen sokkot kapott török rendőrség kormányellenes tüntetőkkel szembeni erőszakos fellépése láttán. Szerinte Ankarának tiszteletben kell tartania a demokratikus szabadságjogokat. Voltak szörnyű képek, amelyeken látni lehetett, hogy a módszerek túl durvák voltak véleménye szerint.  Merkel német műsorszolgáltató RTL-nek nyilatkozott hétfőn. "Ami most történik Törökországban nem felel meg a gyülekezési szabadsággal, ill. a véleménynyilvánítás szabadságával kapcso latos elképzeléseinknek. Ez mindenesetre sokkolt - mondta. Mondta és a plafon nem szakadt rá.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2013.06.18 - 8:04Ha nem tévedek (?) ezen a szerény honlapon jelent meg először az Atatürk kulturális centrum képe a törökországi zavargásokkal összefüggésben. Ti még a cserjésben bóklásztatok akkor. Most viszont megjelent a török népi ellenállás új szimbóluma: a magányos őrtálló/tisztelgő/tüntető a centrum előtt...
"Turkish protester's civil disobedience act in Taksim ends in custody A man’s single act of defiance tonight turned into a group of people’s silent struggle for the right to protest in Taksim Square. However, after almost six hours of standing silently in Taksim Square he and the group that gathered were detained by police, according to daily Hürriyet.Eyewitnesses said he was immediately released after being held by police for a short period of time.
The "standing man" was identified as performance artist 
Erdem Gündüz. The young man started standing after police conducted a bag search. He then stood in the same place without moving, staring at the flag of modern Turkey’s founder Mustafa Kemal Atatürk, which is hung on the Atatürk Culture Center (AKM), a scene of the struggle between police and protesters over the last three weeks." 
"A magányos férfi dacos gesztusa szimbolizálta a tömeg néma harcát. Annak a jognak az érvényesítését, hogy némán tiltakozzanak a Taksim téren. De mivel ez a néma "szimbólum" csaknem hat órát állt a Taksim téren és csoportosulás keletkezett,  a rendőrség őrizetbe vette az "álló embert" szimbolizáló előadóművészt Erdem Gündüzt. A fiatalember akkor kezdett álldogálni miután a rendőrség valami zsákot keresett a téren. Aztán csak állt egyhelyben mozdulatlanul, bámulva a zászlót amely a modern Törökország alapítója Mustafa Kemal Atatürkről elnevezett kulturális központ (AKM), homlokza tán lóg. A jelenet a rendőrség és a tüntetők háromhetes küzdelmére emlékeztet."
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
2013.06.18 - 18:45Totális háború a török nép ellen.
"TheTurkish government is mulling a draft law that aims to crack down on those who post "provocative material" on social media. Meanwhile, a new form of protest is sweeping Turkey, taking Twitter by storm under the hashtag ‘standing man.’
Turkish Interior Minister Muammer Guler said on Monday that the gover nment was drafting a law to restrict social media content. Guler said the measures were being discussed in response to the influx ofprovoca tive material” that has appeared on social media. The new law will grant the government powers to investigate and prosecute individuals who publish offending material.

The Turkish state department has already begun to examine around 5 million tweets about the Gezi Park protests, Turkish news outlet Hurriyet reported." 

"A török kormányzat előterjesztett egy törvénytervezetet, amelynek célja, hogy leállítsa azokat, akik 'provokatív anyagokat' küldenek a a közösségi médiának. Közben  a tiltakozás egy elsöprő új formája terjed Törökországszerte, egy 'Twitter vihar' formájában, amely az 'álló ember' szimbólumát jeleniti meg.. A török belügyminiszter Muammer Guler azt mondta hétfőn, hogy a kormány által kidolgozott a törvény korlátozza a közösségi média tartalmat. Guler szerint az tárgyalt intézkedések a beáramló és megjelentetett provokatív anyagra adott válasznak tekintendők. Az új törvény felhatalmazást ad a kormánynak a nyomozásra és vádemelésre azok ellen, akik 'jogsértő' anyagokat hoznak nyilvánosságra. A török külügyminisztériumban már tanulmányozni kezdték a körülbelül 5 millió tweet bejegyzést a Gezi Parki tiltakozásokról amelyet a Hürriyetnek küldtek és ott jelentettek meg." Lehet, hogy bilincs kerül a szerkesztők csuklójára és lakat a szerkesztőségre? Mit szóltok hozzá antiszemiták?
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2013.06.24törökök helyt-állnak... A nyomorult 'zsidószóga' Erdogan a törökök atyját: Ata-Türköt próbálná alakítani. Ez a hely azonban a törökök szivében foglalt. Ezt ti - kedves antiszemiták - és a Fidesz/ KDNP egyformán nem vagytok hajlandók figyelembe venni. Így megint ugyanazon a gyékényen árultok. Ez nem véletlen. Összecseng ami össze tartozik.
Más. 

Ne higyjétek, hogy a Jobbik frakció legu tóbbi parlamenti bohózata sok embert elkápráztat Magyarországon. Nem ez az első molinójáték pártotok dicstelen törté netében. Egy korábbiról 
írtam már. "Az orbáni szavazógép olajozott működését cseppet sem zavarta a Jobbik molino transzparense. Orbánnak sem kellett igazán kínos kérdésekre válaszolni, mert ilyen kérdéseket nem tettek fel neki. Ez azt jelenti, hogy a nemzeti jogvédelem a Parla mentben nem működik, jóllehet hangadói - Morvai Gaudi - ott ülnek. Az annexiós törvény jogi elemzését is nekik kellett volna elvégezniük és az embereket felvilágosítaniuk a törvényből az Országra és annak polgáraira háramló súlyos következményekről." Hát most nem ugyanez a helyzet pepitában? A földtörvény látszó lag olyan mint egy márványtömb. Hol van a jogászi átvilágítás, amely kimutatná, hogy egy lukas sajt, tele bebúvókkal és kibúvókkal?  

De az embernek más is eszébe jut. Az például, hogyan őckölték össze Morvai és Gaudi (másokkal együtt) a Civil Jogász Bizottság parádés jelentését, majd hogy írtak alá Bencze József országos rendőrfőkapitánnyal együttmüködési nyilatko zatot. Biztos olvastátok Balzactól a "Szamárbőrt", ami mindig zsugorodott egy kicsit, mikor gazdája kivánt valamit. A ti szamárbőrötök meg minden trükknél megy összébb egy kicsit. Meglássátok, elfogy egyszer.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2013.06.26
"Intellektualizálódik" a török nemzeti ellenállás... Németh László találta ki  "A minőség forradalma" fogalmát. Ez kinai nektek, nem is részletezem. Inkábbaz olvasóknak írom, hogy a "szekularizált" török elmék kitaláltak valamit, ami nemzetközi szabvánnyá - világszabadalommá válhat. Miről is van szó? A szisztémát "Salt Galata" néven futtatják. A hosszu írásból néhány mondat "Salt has created an archive of the Gezi resistance with photographs and videos. The “Save as: Social Memory” symposium at Salt Galata, which takes place tomorrow, brings together artists, curators and academics to discuss the archive.Salt has created an archive of the Gezi resistance with photographs and videos. The “Save as: Social Memory” symposium at Salt Galata, which takes place tomorrow, brings together artists, curators and academics to discuss the archive." Ami nagyjából annyit tesz, hogy... A Salt létrehozott és folyamatosan fejlesz egy archívumot, amely a Gezi téri ellenállás fényké peit és videóit archíválja olyan rendszerben, amely megőrzi a társadalmi emlékezetet. A művészek, tudósok és "kurá torok" aztán időnként szimpoziumokat tartanak, hogy megvitassák az anyagokat és - gondolom - levonják belőlük az időszerü következtetéseket.

Miért korszakalkotóan forradalmi ez a módszer. Emlékeztek még Orwell 1984 c. regényére? Mi a "Nagy Testvér" uralmának az alapja? Uralkodás az emberi emlékezeten azáltal, hogy az emlékezet minden tárgyiasult formáját [szó, kép, írás, film]kézbentartva, azt naponta változtatgatja a hatalom napi érdekeinek megfelelően. Nos a derék török okosok épp ezt a fegyvert ragadják ki a Nagy Testvér kezéből és lehetővé teszik a kollektív emlékezet megőrzését, hiteles forrásokból történő frissítés révén.

[A kelta papok, a druidák, az agysejtjeikben őrizték a tudományt, csakúgy mint a magyar táltosok.
"Az (ismeret) anyagot sokszor versekbe foglalták és így vésték az emlékezetükbe – hiszen leírniuk semmit nem volt szabad, így elzárhatták a titkokat az avatatlanok elől.A mára előkerült forrásokszerint, a római hadvezérek elsődleges feladata nem a területfoglalás és nem is a zsákmányszerzés volt, hanem a druidák összefogdosá sa és kiirtása. Ez igazán érdekes. A druidák tudása ekkora veszélyt jelentett volna Róma számára?" Igen! A tisztességes ember tiszta gondolkodása a legnagyobb veszély. "Szent" István, akit körbe nyaltok, ugyanígy bánt el a táltosokkal.]

Tudom, ti szartok erre, hisz magatok is a Nagy Testvért szolgáljátok a nyúlfarknyi emlékezethez szabott írásaitokkal.

Holnap, 27-én startol a Salt  
"On June 27 the program starts with Joasia Krysia’s talk on “Speculations on Algorithmic Curating” and will continue with Burak Arıkan. Azaz Június 27-én egy program kezdődik Joasia Krysia beszédével az "algoritmikus gondolkodás lehetőségeiről. A témát Burak Arıkan folytatja. Az utóbbi úrnak sikerült kissé utána járnom. Az úr az intellektuális hálótervezés ismert úttörője, aki a gondolkodók és a gondolkodási folyamatokat szervezi "rendszerhálóba", azaz integrálja az alkotó gondolkodást, ill. a gondolkodókat. Szó szerint egy új "világhálóról" van szó azzal a lényeges különb séggel, hogy ezen gondolati ürszemét nem kering. Az alkotók új világrendjét szervezi a New Worl Order ellenében.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2013.06.27 - 21:27Antiszemiták! Ordoszék! Holtbiztos nem olvassátok a Syrianews portált, pedig első kézből ő tudósit a sziriai esemé nyekről. Csak azért hozakodom elő vele, mert török vonatkozásu cikket közöl Erdogan barátotok áldásos tevékenységéről. A kép szerint az izraeli - amerikai zsoldban álló Al Kaida hóhér alakulatai a "török kapun" keresztül áramlanak Sziriába, demokráciát csinálni... A kép szövege " A török kormány csempészi az al-Kaida terroristákat Szíriába a demokráciát népszerüsíteni." Maga a cikk arról szól, hogyan próbálja a kormányzat a Facebook oldalakat bénítani.
Egyébként Törökországban tömeges letartóztatásokat foganatosítanak a titkosszolgála tok tagjaiból, a rendfenntartókból és a hadsereg alakulataiból (!) szervezett "sintér külö nítmények". A tüntetésekről készített fotó - dokumentációk alapján próbálják azonosítani a "terroristákat".
A világon és Európában már számtalan magánszemély és szervezet emeli fel a szavát Erdogan barátotok gyilkos módszerei ellen. Ezek között elvétve sem fordulnak elő hozzátok hasonló szélsőjobbosok, antiszemiták. Csupán az igazágérzetük és a gyom ruk lázad a török disznó disznóságai miatt.
Ti bezzeg nem vagytok ilyen finnyásak.
A Fidesszel együtt tesztek "hitet" az amerikabérenc Erdogan mellett. Egyformán tarisznya hitűek vagytok.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2013.06.28 - 20:22 Fiúk! Szeretitek a "karikaturákat"WWW.Syrianews.cc portálon jelent meg az alábbi kompozició, amelyről Obama, Erdogan és ti hiányoztatok. A rajzon látható stilizált objektumot "Erdogan zsilipnek" kereszteltem el.
 










Mostanában lanyhábban külpolitizáltok... Pedig lassan - lassan el kell gondolkodni azon (tán' még nektek is), hogy is volt? Hogy is volt, hogy az Al Kaida lerombolta a WTC tornyait? Hogy is volt, hogy az USA megtámadta Szaddam Husszein Irakját mondván, hogy az Al Kaidával cimborál? Hogy is volt, hogy az USA megtámadta Afganisztánt mondván, hogy a Tálibok rejtegetik az Al Kaida vezetőjét Oszama Bin Ladent? Hogy is volt, hogy mégis Pakisztánban (?) nyírták ki ágyban, párnák között "alvó" ügynöküket? Aztán miért volt, hogy a speciális haditengerészeti kommandó minden tagját kinyírták utána? No' monnyatok má' valamit! 
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2013.06.29 - 08:46Nem hallottátok? Hánykor kezdtek szombaton? Én hallottam, az ATV-n Nógrádi Györgytől. Beszart a barátotok. Törökország semlegesnek nyilvánította önmagát a sziriai konfliktusban és lezárja határait a Sziriába irányuló "tranzitforgalom" elől. Ez azt jelenti, hogy a "felkelőknek" annyi. A sziriai hadsereg végre hozzákezdhet módszeres likvidálásukhoz. Legfőbb ideje.
Lehet, hogy átalusszátok a világpolitika átrendeződésének legfőbb pillanatait, eseményeit? Vagy előbb meg kell kérdeznetek Samu bácsitól, hogy mit kell, hogy kell írni a témáról?

Más. Ezzel a kis toldattal valószinüleg befejezem az Erdogan témát veletek kapcsolatban. Újabban a Jobbik felgyorsuló belső bomlása foglalkoztat. Úgy lehet visszaülök régi vesszőparipámra.

Apropó! Rég nem írtatok valami lelkesitőt valamelyik magyar gárdáról... Hát persze egy igazi jó lapszerkesztőségben szőnyegnek, meg seprőnek is kell lennie, nemde?
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2013.06.29 - 10:23
 



Egy (számotokra) nehéz találós kérdés: melyik oldal a jövő Törökországa?



------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
13.06.30 - 22:54

Változott a sziriai helyzetkép. A szir hadsereg tisztogat a "felkelők" viperafészkében Homszban, azaz likvidálja a (főleg) Törökországon át érkezett martalócokat.

Növekszik annak valószínüsége, hogy a Fidesszel közös barátotokból ugyanolyan ronda hulla lesz, amilyenné az egyiptomi Anvar Szadatot lőtte a saját hadserege.
Majd jelentkezem nálatok a fotókkal...
Azért addig méltathatnátok a nagy államférfi sikereit...


---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Legfrissebb! 
2013.07.03 - 20:34Héj antiszemiták! Már a zsidó hírekre se' reagáltok? Az Oroszország Hangja írja ...A lap (Hurriyet) idézi Besir Atalay miniszterelnök-helyettest: „Vannak olyanok, akik irigylik Törökországot növekedéséért. Ezek mind kapcsolatban állnak a zsidó diaszpórával. Önök láthatták, hogyan viszonyul a külföldi média a zavargásokhoz, amelyek a Gezi Park miatt törtek ki. A zsidó közösség megvásárolta őket (a médiát) és azok nem adekvát módon értékelték a történteket.”
Nem állítanám, hogy a zsidó mentalitástól idegen az a magatartás, amit Besir Atalay nekik tulajdonit. Kétségtelen azonban, hogy a törökországi zsidók se teljesen hülyék, hogy Erdogan és saját maguk alatt fűrészeljék az ágat. Ki tudná náluk jobban, hogy ilyen zsidócsahost hetedhét határban sem találnak.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2013.08.20 - 16:30
'Éjjen' Erdogány!
A Kuruc Info - tán' avilágon elsőnek siet - 
közölni  Erdogan újabb hőstettét. "A svájci Davosban tartott Világgazdasági Fórum ... legérdekesebb történése a Peresz-Erdogan pengeváltás volt, amelynek során a török kormányfő (a Gázai övezetre utalva) többször gyermekgyilkossággal vádolta a zsidó államot, majd végül mérgesen elhagyta a pódiumot."Az istenadta törökök pedig... "Az isztambuli nemzetközi repülőtéren ma reggel több ezer éljenző, török és palesztin zászlókat lengető ember várta a davosi Világgazdaság Fórumról hazatérő Recep Tayyip Erdogan kormányfőt. A transzparenseken többek között az 'Új vezető született a világon' és a ' Törökország veled van' feliratok voltak olvashatók." Komolyan mondom, kezd imponálni az a pofátlan hazudozás, amelyben Erdogan és a Kuruc info úgy hasonlítanak egymásra mint a zsák meg a foltja. Mindketten arra spekulálnak továbbá, hogy közönségük teljesen hülye. Nem is oly régen volt... "Ezentúl török hadihajók fogják kísérni a Gázai övezetbe a humanitárius segélyt szállító hajókat -jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török kormányfő. Bejelentése egy újabb válasz arra, hogy Izrael leszögezte: nem hajlandó bocsánatot kérni a halálos kimenetelű tavalyi kommandós akciójáért. A májusban Gázába tartó segélyflottilla vezérhajója ellen végrehajtott akcióban kilenc török iszlamista aktivista vesztette életét, miután ellenállást tanúsítottak a hajót megszálló izraeli kommandósokkal szemben.  Erdogan kedden bejelentette, hogy országa teljes egészében felfüggeszti kereskedelmi és katonai kapcsolatait Izraellel. A török hadihajóknak az lesz a feladatuk, hogy megvédjék azokat a török hajókat, amelyek humanitárius segélyt szállítanak a Gázai övezetbe. Ezentúl nem engedjük meg, hogy ezek a segélyhajók Izrael célpontjaivá váljanak, mint ahogy történt ez a Szabadság nevű flottillával. Ha ez ismét megtörténne, Izrael megfelelő válaszban fog részesülni - jelentette ki Erdogan a tévében." Nagy volt a pofája akkor is. Aztán - kedves Kurucék - hány segélyhajó érkezett Gázába hadihajók kiséretében? Aztán - hol, mikor, hogyan szakította meg a katonai kapcsolatokat Izraellel? Na' böffentsetek má' valamit!
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 Folyt. Köv.!
2012.06.10
Sz. Gy. 





A jövő fenyegetése, reménye
Irán?



Úgy 'tünik', lassan befejeződik a történelem, a politikatörténet és a kriminalisz- tika történet egyik
 legvéresebb, legpiszkosabb játszmájaaz iráni pakli. Mon- dom, 'tünik', mert az igazi játszma csak most kezdődik. A cinkelt kártyákkal ügyeskedő spiller és a kibic most szeretnének felállni az asztaltól és kisomfordálni a kaszinóból. Csakhogy ez, a jelek szerint, így nem fog menni.

A "netkorszak" is kedveli a találós kérdéseket. Így találták ki a "
Frequently Asked Questions [FAQ]", avagy Gyakran Feltett Kérdések [GYIK] fogalmát. A gyakran feltett kérdések közül is gyakran teszik fel azt a kérdést, miért utálják annyira az emberek Amerikát, Angliát és végül, de nem utolsó sorban Izraelt?

Aki megismeri [kissé] Perzsia - Irán ujkori történelmét választ kaphat e kérdésre.
Iránhajdanában [is] iszlám állam volt. A Prófétát a siíták tanitása szerint követte. Tragédiáját "kedvező" földrajzi fekvésének és olajkicsének "köszönheti". A kétfejü cári sas és a több bendőjü vén dögevő marcangolták. Mi magyarok Antall József óta tudjuk igazán, hogy a gyors és biztonságos gyarmatositáshoz honi szálláscsináló kelletik. Történetünk ügyeletes szálláscinálója Reza Pahlavi sah fia: Mohamed Reza Pahlavi sah. Az illető úr az oroszok és az angolok segítségével, azaz puccs révén, foglalta el Perzsia pávatrónját. Tartósan megülni azonban nem tudta. 1944-ben lemondott róla és külföldre menekült. Irán maradt monarchikus állam, amit "polgári" kormány zatok igazgattak. Tehették ezt viszonylag békésen, mivel nem nyultak az Angliával kötött koncessziós szerződésekhez, amelyeknek minden pontja a dögevőnek kedvezett. Az idillikus helyzet azonban kedvezőtlen fordulatot vett azáltal, hogy 1951-ben a Nemzeti Front nevű mozgalom vezetője, Mohamed Mossadegh lett a miniszterelnök, aki kísérletet tett az ország brit kézben levő olajkincsének államosítására, létrehozva az Iráni Nemzeti Olajtársaságot. Felmondta a koncessziós szerződést. Állami kezelésbe vette az olajkutakat és az olajvezetékeket. Az olajvagyon államositását célzó törvényjavaslatot nyujtott be a parlamentnek. Anglia - a parlamentáris demokrácia mintaállama - a szokott módon reagált. A brit hadiflotta blokád alá vette az iráni kökötőket és megbénitotta Irán Olajkivitelét. Egyidejüleg megkezd te működését az "ötödik hadoszlop" [amit egyáltalán nem Hitler talált fel], hogy destabilizálja Irán politikai és gazdasági rendszerét. Mossadegh azonban makacsodott. Megszakitotta Angliával a diplomáciai kapcsolatokat. A "felélénkülő" zavargások sem ijesztették meg, feszámolta a monarchiát, kikiáltotta a köztársaságot és önmagát nevezte ki elnöknek...
A "művelt nyugatnak" lépnie kellett. És itt jön a képbe a CIA! E díszes társaság dolgainak tárgyalása itt és most nem téma. Iráni ténykedését azért indokolt mégis említeni, mert "szolgáltatási profilja" ekkor teljesedett ki. Iránnal szemben vállalt teljeskörű szolgál tatást, azaz felforgatást, gyilkosságokat, kormánydöntést, kormányalakitást, stb.  A tranzakcsió fedőneve "Tp-Ajax" volt.
A Wikipédia így foglalja össze amit, dióhéjban, feltétlenül tudni érdemes, és illik, a dologról. "The 1953 Iranian coup d'état saw the overthrow of the democratically-elected administration of Iranian Prime Minister Mohammed Mosaddeq and his cabinetfrom power by British and American intelligence operatives working together with Iranian agents and elements of the Iranian army. Bribing Iranian officials, news media and others with British and American funds, Kermit Roosevelt, Jr.of the Central Intelligence Agency [CIA], organized the covert operation aiding retired Iranian General Fazlollah Zahedi and Imperial Guard Colonel Nematollah Nassiri. The project to overthrow Iran's government was codenamed OperationAjax."Azt hiszem, az angol nyelvű szöveg, elemi szintű nyelvismeret birtokában is, teljesen világos. [Roosewelt Jr. nem más, mint az első számú háborús gyujtogató a "nagy" Franklin Delano Roosewelt szépreményű unokája...]
A folytatás is gyorsan leírható. A hadsereg és a légierő "fellázadt" Mossadegh uralma ellen. Tankokat vetettek be Teherán lakossága ellen. A légierő pedig lebombázta A kép alatt a következő szöveg: "tank-riding anti Mossadek demonstrators". Azaz harckocsi vezette  Mossadegh ellenes tüntetők...Mossadegh rezidenciáját. A harcokban új fogalom, ill. "intézmény" született: a gyilkos katonai junta. Ez a recept, ill. "intézmény" fényesen bevált és később "eredményesen" működött Chilében, Argentinában és máshol.

[Érdekes a baloldali kép szövege. Menj fölé a kurzorral!]

A lánctalpak nyomában lépkedve visszatért Moham med Reza Pahlavi sah is. Az új koncessziós szerződés szerint többen osztoztak Irán kincsén, az olajon. Amerika és Anglia köztük volt. Irán nem (!).
A Sah modern, felvilágosult uralkodó volt és maradt. Ez alatt azt kell érteni, hogy hazáját [lásd fent] elárulta, olajkincsét pedig úgyszólván ingyen adta az angol amerikai gyarmatositóknak. Mivel ez nem ment egészen simán, gazdái segitségével, kiépítette a világ talán legkegyet lenebb titkosrendőrségét a SAVAK-ot. [Máig teljesen nyilt a verseny Pahlavi és Szaddam Husszein között atekintetben, hogy melyikük mészároskötényét szennyezi több embervér.]

A SAVAK gaztetteinek vázlatos méltatása is túlterhelné a Világ hálót. Véletlenül rábukkantam azonban a Time mai [2008.jul.20-i] számára. A cimlapon található cikk címe: "SAVAK like the CIA", azaz a SAVAK a CIA hasonmása. Hát' büszkék lehetnek egymásra.

A meccs viszont még nem volt lefutva. Hogy rövid legyek, Khomeini ajatollah vallási forradalma elsöpörte a sah rabló és gyilkos, azaz a nyugati normák szerint "demokratikus", rendszerét. Irán iszlám köztársasággá lett!

Nem tudom, Khomeini mit csinált Irán árulóival. Ha kegyetlenül elpusztitotta
őket, ami szerfölött valószinű, helyesen cselekedett. Mindenesetre Iránban nem maradtak olyan "erők", amelyekkel újra "demokratizálni" lehetett volna az országot.

[Jut eszembe, Hitler is likvidálta a belső árulás, a "dolchstoss" erőit. Rendszere ezokból, az utolsó töltényig, szilárd maradt. Jellemző körülmény, hogy a "führerbunker" felszini védelmét a francia (!) önkéntesekből felállitott "Charle magne" SS hadosztály maradékai látták el.]
"Ajax-2"-re tehát nem kerülhetett sor. Kinálkozott "jobb" megoldás: a siíta - szunnita kártyák kijátszása. Khomeini a siíták szellemi és politikai vezetője volt. Sikeres forradalma nagymértékben növelte az Iszlám ezen irányzatának tekintélyét. Az USA, ill. a CIA vigyázó szemeit a másik nagy iszlám nemzetreIrakra vetette.

Itt is szálkává lett a szemükben Abdul Karim Kassim elnök, aki kiléptette Irakot a szovjetellenes Bagdadi Szerződésből és államositotta az angol irányitás alatt álló olajvállalatot. Pusztulnia kellett.

Itt az előkészités még körültekintőbben történt, mint Irán esetében. A beszivárgó CIA ügynökök halállistát készitettek azokról a nemzeti tudatot képviselő személyekről, akiket likvidálni kellett az "X-napon". [Heydrich csinált ilyesmiket, dehát ő nem amerikai "demokrata", hanem náci hóhér volt...]

Az agresszió támaszpontjai egyes szunnita körök, a Baath párt és a hadseregvoltak. A puccsot a katonaság és a Baath párt miliciája robbantotta ki 2003 februárjában. A "sondereinsatz kommandók" felkutatták és kivégezték azokat, akik az amerikai (!) halállistán szerepeltek. Itt kerül látóterünkbe Szaddam Husszein, a szadista disznó, akit az amerikaiak ké
sőbb felakasztottak. De mielőtt felakasztották volna, lepaktáltak vele és állig felfegyverezték Irakot - az Irán elleni háborúra, amelyre egy nevetséges incidens adott ürügyet. Irakban sem tetszett mindenkinek Szaddam Husszein rendszere. Felkelőcsoportok alakultak, amelyeket Irán suttyomban támogatott. Ezek valamelyike merényletet kiséreltmeg Irak miniszterelnök helyettese ellen. Irak ultimátumot intézett Iránhoz, amit az - teljes joggal - visszautasitott. Erre Husszein elinditotta tankhadosztályait, légiereje pedig bombázni kezdte Irán nagyvárosait. Elkezdődött a testvérháború, amely halottakban 1.750.000 fő emberveszteséget eredményezett.
* * *
Az USA ekként sakkozgat. Táblája az egész világ. De hogy alakul a party?
Irán erkölcsileg, gazdaságilag, katonailag megerősödve került ki az öldöklő küzdelemből. Iszlám köztársaság maradt, papi irányitás alatt, "polgári" vezetés sel. Az Iszlám új katonája Mahmoud Ahmadinejad ma az USA és Izrael első számú ellensége. Méltán, mert hű a vallásához, a népéhez és ragaszkodik Irán olajához. Vezetése alatt épül, megállithatatlanul, elpusztithatatlanul az iráni védelmi poten- ciál. A rakétaerők, amelyek hatótávolsága kérlelhetetlenül növekszik. Ezeket vagy felszerelik atom robbanófejekkel, vagy nem. Izraelnek - az első számú célpontnak - tulajdonképp mindegy, hogy atom, vagy "hagyományos" robbanófejek fenyegetése alatt írtja a palesztino- kat, ill. általában az arabokat. A kikerülhetetlen megtorlást nem hárithatja el a feje felől. Számára egy "hagyományos" ellencsapás is végzetes lesz.

Irak diktátora "meghibbant". Lerohanta gazdái olajdepóját Kuwaitot és megtámadta a másikat Szaud Arábiát. Kénytelenek voltak lebunkózni, mint a veszett kutyát. Ez sikerült is. A gyilkos hadsereg szétmállott Swarzkopf tábornok csapásai alatt. Az amerikaiak sétaütemre váltottak. És ekkor jött a szerfölött kínos meglepetés. Lőttek rájuk! Lőnek rájuk! A "husszeinisták"? Egy fenét! Az Al Kaida tagjai és támogatói.
Dehát a sakktáblánál tartottunk. Mi is a játszma állása? 
A globális imperializmus feltámasztotta saját sírásóját az ugyancsak globális szerveződésű Al Kaida képében. A CIA egykori harcterei: Irak, Irán és Afganisz tán mai is harcterek! Csakhogy - micsoda különbség - a CIA hóhérokkal és a zsoldosokkal már mindenütt az Al Kaida erői állnak szemben. Ezeknek a jog, az erkölcs és a humanizmus, az emberélet, mint "értékek" tekintetében ugyanaz a felfogásuk mint a "demokrácia erőinek", azaz nagy ívben tesznek rájuk.
* * *
Epilógus:
A történelem folyójának medrét nem a felszinen zajló események alakitják, hanem a természet erői. Ezek az erők munkálnak a társadalmi folyamatokban is. Az Iszlám egészséges emberfajt tenyészt. A zsidó király eljövetelére várakozó elmebetegek pedig genetikailag tönkreteszik, degenerálják, azokat a népeket, amelyek engedik, hogy fölöttük uralkodjanak. Eszközeik: az erkölcsi normák lerombolása, kábitószerek, homoszexualitás, renyhe életmód, egészségtelen táplálkozás, stb.
A dekadens, beteg Rómát a barbárok azért győzhették le, mert egészségesek voltak. Ez ilyen egyszerű!
Hogy is látta 1810-ben Berzsenyi Dániel?
"Így minden ország támasza, talpköve
A tiszta erkölcs mely, ha megvész:
Róma ledűl, s rabigába görbed."
Nevetségesek az öreg bárd látomásai? Csöppet sem! Az erkölcsi normák tulajdonképp lelki - testi gyógyszerek. Csakhogy nincs kockázatuk és mellékhatásuk. Aki élni akar, él velük.

2008.07.20
Sz. Gy. 







 

Egyiptom lerombolta Obama közel-keleti terveit



Egyiptom lerombolta Obama közel-keleti terveit


Új társadalmi projektet indít be az a mozgalom, amely motorja lett a Muzulmán Testvériség hatalma megdöntésének Egyiptomban.

A Tamarrrod (lázadás) fiataljait – életkoruk dacára – a  "második egyiptomi forradalom atyjainak” tartják. Ők voltak azok – egyetemisták, aspiránsok, fiatal szakemberek -, akik június 30-án (Mohamed Murszi hatalomra jutásának első évfordulóján) átfogó kampányt kezdtek lemondatására. A Tamarrod akkor 22 millió aláírást gyűjtött össze a Murszi lemondását követelő felhíváshoz. A mozgalom lett annak a sokmilliós résztvevőjű menetnek a szervezője, amely június végén és július elején tiltakozó akciókat szervezett a Muzulmán Testvériség politikája ellen. Lényegében ezek a tiltakozómenetek lettek Murszi és hívei hatalomból való kiszorításának prológusai.
A mozgalom további terveiről Haszan Sahin, a Tamarrod központi tanácsának tagja számolt be Rádiónknak.
Önökön keresztül fordulók azokhoz a külföldi médiumokhoz, amelyek „katonai puccsnak” titulálják forradalmunkat. Az, ami Egyiptomban történt, a nép akarata volt. Óriási tömegek vonultak az utcákra, hogy megdöntsék a Muzulmán Testvériség zsarnoki rendszerét, az elnököt, aki nem váltotta be az egyiptomiak reményeit. A fegyveres erők a nép mellé álltak. Nagyon fontos ez, mert így sikerült elkerülni a vérontást. Most a Muzulmán Testvériség ezt „katonai puccsnak” nevezi: ők nem értik mi is az a katonai puccs. A Testvériség egy konkrét politikai projektet és egy konkrét személyt védelmez, akit a nép nem fogad el
Az egyiptomiak ugyancsak nem fogadják el azt a szerepet, amit most Anne Patterson, kairói amerikai nagykövet játszik. Az egyiptomiak megpróbálták őt nemkívánatos személynek nyilvánítani, és kiutasítani az ország területéről. Szennyes játékot játszik a szó valódi értelmében, mert segíti a Muzulmán Testvéris mostani terrorját. Ha az amerikaiaknak drága az Egyiptomhoz fűződő kapcsolat, akkor vissza kell hívniuk nagykövetüket. Mi ellenezzük az egyiptomi belügyekbe való beavatkozást. Magunk oldjuk meg a problémáinkat és határozzuk meg sorsunkat.
Hogyan lehet beszüntetni Murszi híveinek tiltakozását?
Meg kell különböztetni a bűntetteket a békés tiltakozásoktól. Az, ami most a Rabi al-Adavija mecsetnél folyik (itt gyülekeznek a Muzulmán Testvériség hívei), nem tekinthető békés akciónak. Ez olyan góc, ahol a Testvériség számos vezetőjét rejtegetik, azokat, akiket konkrét bűntények elkövetése miatt keres a főügyészség. Ők ezt a helyet bázisként használják a terrorakciók előkészítéséhez. Mindez árt Egyiptomnak, az egyiptomiaknak, a nemzetbiztonságnak, országunk érdekeinek. Mi ebben a szembenállásban a hadsereg és a rendőrség oldalán állunk. Különösen azt követően, hogy al-Karadavi sejk az egyiptomi katonák legyilkolására szólította fel a muzulmánokat. Úgy gondolom, meg kell őt fosztani egyiptomi állampolgárságától. Mi a magunk részéről kijelentjük: a hadsereg hazafias szerepének tesz eleget – védelmezi Egyiptomot és polgárait.
A jelenlegi szembenállásból csak egyetlen kivezető út van: le kell tartóztatni és el kell ítélni azokat, akik támadásokat intéznek állami létesítmények ellen, akik jogcím nélkül tartanak fegyvert. Nemrégiben kezdeményeztük, hogy a nagygyűlések színhelyein ellenőrizzék, hogy vannak-e ott fegyverek. A bírái hatalom, a főügyészség, az Arab Liga képviselőiből, közéleti személyiségeiből álló bizottságnak kell ezeket a vizsgálatokat elvégeznie. Ebben nem egyezett bele a Muzulmán Testvériség, ami mutatja, hogy vannak fegyvereik és erőszakra törekednek.
Nemrégiben találkozott Catherine Ashtonnal, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével. Mit mondhat erről a találkozóról?
Nem szeretnénk, ha az Európai Unióval úgy alakulnának a kapcsolataink, mint az amerikaiakkal és nagykövetükkel. Az egyiptomi nép tiszteli azokat,akik tisztelik az ő akaratát. Az amerikai nagykövet számunkra nem kívánatos személy, mert beavatkozik belügyeinkbe. Nem egészen világos előttünk az, hogyan is viszonyul hozzánk az EU. Az Uniónak pontos állásfoglalást kell demonstrálnia Egyiptom viszonylatában, az országunkat fenyegető terrortámadásokkal szemben.
A találkozón megkérdeztem Ashtont: „Ön egyetért azzal, hogy lakása mellett fegyveres tüntetők legyenek? Ön egyetért azzal, hogy valamelyik európai országban terrorcsoportok működjenek? Bizonyára nem, Ön ezzel nem érthet egyet.” Ashton azért érkezett Egyiptomba, hogy tisztázza a folytatódó erőszak okait, azt, miként viszonyul az egyiptomi nép a Muzulmán Testvériséghez. A mi álláspontunk világos: el kell ítélni azokat, akik bűntetteket követtek el a nép ellen. Nem fogjuk megengedni, hogy a Muzulmán Testvériség vezetői büntetés nélkül elhagyják az országot. Az amerikaiak csak azért izgulnak Murszi meg a Testvériség más vezetői miatt, mert eszközként szolgálnak az amerikai projekt megvalósításához. De népünk megdöntötte a Muzulmán Testvériség hatalmát és ezzel lerombolta Obama elnök terveit.
Az Önök mozgalma milyen célokat tűz ki a közeli jövőre?
Most gondolkodni kell az új alkotmányon, az új alaptörvényen, amely nem osztja meg nemük és vallási felekezetük szerint az egyiptomiakat. Az alkotmánynak védelmeznie kell minden egyiptomi férfi és nő méltóságát, védeni az állam szuverenitását, figyelembe kell venni a hatalom megosztásának elvét. Hamarosan beindítjuk az „írd meg az alkotmányt” kampányt. Az egyiptomi nép részt vesz alkotmánya megírásában. Ebben az alaptörvényben tükrözni kell a június 30-i forradalom céljait. Ezt követően fogunk gondolkodni a választásokon.
Teljes szöveg: 
http://hungarian.ruvr.ru/2013_08_05/Egyiptom-lerombolta-Obama-kozel-keleti-terveit/




A "hitvány" szó szinonimái


A zsidó Európa


Consummatum est (elvégeztetett). Gyarmatositották a gyarmatositó kat. A fehér ember kultúráját felváltja egy sémi faj álkultúrája. Kettőezer esztendőbe tellett, de megérte - nekik.
A gazdasági állapotokról ezúttal nem lesz szó. Európa "erkölcsi ségét" próbálom jellemezni a közelkeleti események, jelesül Sziriakapcsán.
Nem új témák ezek nálam, csak eddig nem kapcsoltam őket össze. Most eljött az ideje ennek is egyrészt amiatt, mert "az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa elfogadott egy határozatot a sürgős viták eredményeként, melyben elítéli külföldi 'zsoldosok' részvételét a szíriai harcokban, a kormány oldalán." E jogi és "erkölcsi" verdikt alapján, ill. annak fedezete alatt, özönlenek az amerikai, izraeli, angol és francia fegyverek a "felkelőkhöz". A felkelőkhöz, akik  akik az említett NATO államok gyilkos kommandóiból és a közelkelet nyugatbarát államaiban toborzott "üzleti szabadságharcosokból" állnak. (Az egykori Deutschland helyén felépült "Merkelland" talán nem küld katonákat a mészárláshoz, de gaz dasági, politikai és "erkölcsi" súlyával, no meg fegyverszállításokkal támogatja azt.
Merkel amúgy a zsidók nagy barátja. Nemrég tüntették ki. Nyilván megszolgált érte. [Hogy meg van hatva - a rusnya tehén...]
"Cikkzárta" után érkezett. Merkel helyesli és szorgalmazza a Perzsa Öbölbe irányuló  fegyverszállitásokat... 

Másrészt azért írok erről, mert az Oroszország által szállított - szállítandó (?) SZ-300-as rakéták kapcsán a zsidó hisztériázás átragadt az egész világra, természetesen ránk is, olyannyira, hogy a nagyon kultúrált, nagyon okos és nagyon jól tájékozott ATV bemondója már attól vacogott, hogy ezekkel a rakétákkal el lehet érni Jeruzsálemet. Ojvé! Hát persze, ha a bot is elsülhet, sose lehet tunni...
Szerkesztés közben érkezett, hogy "Guido Westerwelle német és John Kerry amerikai külügyminiszterek Washing tonban hibának nevezték az orosz-szíriai 'alkut'. Véleményük szerint a fegyverszállítás veszélyeztetheti a június közepére tervezett szíriai békekonferenciát. Kerry szerint az orosz fegyverszállítás megbonthatja a régió stabilitását, és joggal váltja ki Izrael aggodalmát." Ezt mondják, miközben az EU és Amerika feloldják a felkelőket sújtó fegyverszállítási "embargót". Ügyes, nemde? Izrael aggodalma, hál' istennek, ezúttal teljesen jogos, de nem csak, sőt nem is elsősorban az SZ-300- asok miatt.
Szíriaértéséhez pillantsunk vissza a lebombázott Libiára. Miért támadták meg, miért mészárolták le Kadhafit? Terrorállam volt? Népelnyomó állam volt? Hát persze ez is volt, az is volt, de afelől még egész jól megvoltak vele, ill. Kadhafival. Lám a kis francia jakhec (Sarkozy) is. Tudjuk, Kadhafi lökött volt kissé. Talán ennek tudható be végzetes ötlete és meggyilkolásának oka: a libiai aranydínár  tervének bedobása. [Téma érdekes - lásd a linket.]

Nota bene, Libia most ott tart, hogy 
"az új líbiai hatóságok képviselője azzal a kéréssel fordult az orosz vezetőséghez, hogy Líbia orosz fegyvert szeretne beszerezni és hajlandó felújítani a korábban megkötött, de közben leállított szerződések teljesítését." A Libia felett aratott nyugati "győzelem" felér az irakival. [Ez utóbbiról is szó esik lentebb.] 

De Sziriát miért? Az egész olyan "ártatlanul", olyan sablonosan kezdődött 
"2011 márciusában, a tunéziai események hatására, kormányellenes demonstrációkkal. Az emberek az aszadista politikai elit autoritárius hatalomgyakorlása ellen tiltakozva vonultak utcára. Itt szinte biztosan tetten érhető az amerikai szervezetek ténykedése és feltételezhetjük, hogy Izrael is aktívan részt vett a kétségtelenül létező elégedetlenség felerősítésében. A demonstrálók kezdetben csak reformokat követeltek, nem rezsim váltást. Részben a rendfenntartók erőszakos beavatkozása miatt a tüntetések zavargássá fajultak. A rendőrség meglehe tősen brutális eszközökkel lépett fel, éles lőszerrel lőtt az emberekre, a lázongások gyorsabb elfojtása érdeké ben pedig harckocsikat, sőt hadihajókat is bevetettek." Lévén ez a legszoro sabban vett amerikai, izraeli, angol és francia belügy (...), hamarosan özönleni kezdtek Sziriába a "felszabadítók". Írtam (találgattam) erről "Jahve negyedórája" c. cikkemben ill. a "Föld fekélye a NATO" c. másik cikkemben.
A két "polgárháború" forgatókönyvei hasonlítanak egymásra, egy kivétellel: Sziria fölött nem tudtak repülési tilalmat bevezetni az ország saját légiereje számára, azaz "tiszta égboltot" teremteni, a NATO, ill. az izraeli légierő szabad garázdálkodásához. Márpedig, ha a NATO és Izrael dögkeselyüi a földön kénytelenek tollászkodni, a dolgok nem mehetnek igazán jól. Nem is mennek...
Izraelpróbálkozott ugyan néhány "huszárvágással" de ezek felemás eredménnyel jártak. Mindenekelőtt a Damaszkusz közelében bevetett nukleáris (?) bunkerromboló bombára - raké tára (?) kell gondolni, amely körül a csönd most fülsíketítőbb, mint a robbanás hangja volt. Pedig a téma érdekes lehet, hisz a tettes a "Merkelországból" szállitott Dolphin tipusú tengeralatt járóról inditott izraeli atomrakéta (?) lehetett. A felemásság azt jelenti hogy Delfinkét egy sziriai torpedónaszád elsüllyesztette, ha hinni lehet az alábbi tudósításnak.
"It is reported that the Israeli Dolphin submarine, a German built diesel/electric craft, was attacked and sunk by a Syrian Navy torpedo boat at 2:30 AM, May 2, 2013 while at a depth of 150 meters.  Prior to the sinking, a ship operated by Germany’s intelligence services had been in the area.After the reported, or should we say “unreported” sinking of the Israeli submarine and the equally “unreported” nuclear attack on Syria, a large contingent of Russian naval vessels moved into area." 
Szóval Izraelnek nem igazán jó a lapjárása, és most még az SZ-300-asok is...
Kezdjük az SZ-300-al. Egy hatékony légvédelmi rakétáról van szó, amelynek hatótávolsága mindössze 150 km (!). Arra alkalmas tehát csupán, hogy országhatárra, vagy valamely védendő objektum közelébe telepítve leszedje a támadó repülőgépeket, helikoptereket, rakétákat és drónokat. Persze a zsidók nyomban "fenyegetve" érzik magukat ha nem hatol hatnak be büntetlenül más országok légterébe. Ez a rakéta helyzet azonban nem ilyen egyszerü, az SZ-300-asok iráni klónjai a Bavar 373-asok miatt. Hogy ezek a zabigyerekek mennyire hasonlítanak az apjukra... Fantasztikus! Ráadásul azt rebesgetik egyes antiszemiták, hogy a Bavar-t az irániak megbuherálták és a kölyök többet tud mint az apukája. Ördögadta fattya! De Bavarral nem ez az igazi probléma, mert Irán területéről pláne nem éri e Jeruzsálemet. Viszont elérik azok a nagy hatótávolságú rakéták, amelyeket Irán mostanábantelepített, ill. állított hadrendbe a Bavarok védőpajzsa mögött. A képen látható tipus csak egyike a lehetségeseknek, mivel Ahmad Váhidi iráni védelmi miniszter nem túl bőbeszédü és a szóbanforgó rakéta tipusát nem jelöl te meg. A szakértők szerint a szóbajöhető rakéták hatótávolsága mintegy 2000 km. Bőven elérik Izrael bármelyik pontját. Kérdés, hogy Izrael elhárító rakétarendszere milyen hatásfokú az új iráni szerken tyükkel szemben. Tudni kell viszont, hogy száz százalékos hatásfoku légvédelmi rendszer elméletileg sem létezik.
De nem is az iráni haditechnika Izrael legfőbb veszedelme, hanem a kezelő személyzet, meg akik ezeknek parancsolnak.

Nem tudom, ki olvasta - ki nem olvasta 
Matthias Küntzel  "Ahmadinejad világa" cimmel 2006-ban (!) írottcikkét. Én (borzongva) olvastam és arra a meggyőződésre jutottam, hogy aki nem olvasta, nem értheti a mostani világhelyzet komolyságát.
A cikk az iráni Basíjokról - egy Khomeini ajatollah által 1979 ben létrehozott mozgalom harcosairól - szól. A képen látha tó Basij hölgyeket akár apácáknak is nézhetnénk, amint épp a Szent Péter Tér felé tartanak a jezsuita pápa imádására, ha nem volna náluk géppisztoly. Igy viszont... Nos lássuk kik ők, kik a Basijok, ill. hogy látja őket az Író?
"Miközben Mahmoud Ahmadinejad viselkedésén töprengek, nem vagyok képes nem gondolni az 500 ezer műanyag kulcsra, amit az irániak tajvanból importáltak az 1980-88-as irak-iráni háború alatt. Az akkori iráni törvények szerint akár 12 éves gyerekeket is fel 'lehetett' használni az aknamezők hatástalanítására, még akkor is, ha szüleik ezt ellenezték. Minden bevetés előtt egy kis műanyag kulcsocskát akasz tottak a gyerekek nyakába. Elvileg ezek a kulcsok nyitották ki a para dicsom kapuját." 
A Basij gyerekek "harcmodoráról" a következők olvashatók. "A félhivatalos Ettela'at iráni napilap szerint, a múltban 14, 15, 16 éves gyerek önkénteseink voltak. Kimentek az aknamezőkre. Semmit sem láttak. Semmit sem hallottak. Pár pillanattal később, csak a porfelhőt láttuk. Amikor a por leszállt, már nem láttuk őket. Kinn a mezőn, ott hevertek szana szét a megégett húscafatok és a csontszilánkok. De az újság megnyugtatja az olvasóit, hogy az ezt elkerülhető. Mielőtt kimennek az aknamezőkre, a gyerekek [mostmár] takarókba burkolódznak, és gurulva 'mennek' az aknamezőn, hogy a robbanás után a testréseik egyben maradjanak, és hogy utána el lehessen őket vinni a sírjukba."
A Basijok szelleme azóta sem változott. Mi változott? Hát a szerelés. A Basijok a müanyag kulcsok helyett - a harcko csik, repülőgépek, helikopterek, hadihajók, tengeralattjárók, rakéta és drón inditó állások kormányait, indítógombjait markolva várják ... hogy meghaljanak? Nem! Azért, hogy odasózhassanak. Kiknek? A zsidóknak! Félnek? Miért félnének, ha "gurulva" se' féltek?
De hol van már a minapi ellenség Irak? Hát Irán oldalán. "Bagdadban járt (2012.április 2-án) egy iráni küldöttség, és kérte, hogy Irak rendezze meg a következő tárgyalási fordulót az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagjával és Németországgal. Irak ezzel kapcsolatban megkeresi az érintett országokat - mondta Hosjar Zebari külügyminiszter. Ma bekéretjük a minisztériumba az öt állandó BT-tag és Németország nagykövetét, és átadunk nekik egy-egy levelet a javaslatról - tette hozzá. A síiták vezette iraki kormány egyre szorosabb kapcsolatot épít ki a zömmel síiták lakta Iránnal. Úgy tünik, az iszlám front összeáll, ha sikerül felszámolnia a legkülönösebb vallási, ill. történelmi anakro nizmust: a siíta - szunnita szembenállást, amely a keresztényeknek a homousion, ill. a homoiusion körüli ellensé geskedésére hasonlit leginkább.
Ennek a muzulmán eszmélésnek, ill. összefogásnak van még néhány bökkenője. Néhány Káin "testvért" - sajnos - még agyon kell ütni; nem képletesen, hanem szó szerint.
  • Szaud-Arábia a maga Al Kaidájával. Lehet kissé meglepő amit mondok, de egyre inkább osztom mások fokozódó gyanúját arra nézve, hogy az Al Kaida voltaképp nem az Iszlám feltámadás, hanem a CIA eszköze, ha úgy tetszik "láncos kutyája". Az Al Kaida ocsmány sziriai szerepe sokak agyában gyujtott világosságot. Elmaradtam, több brosurával... A képre vitt szöveg szerint az Al Kaida a 'neokonok' privát hadserege Sziri ában. Gordon Duff cikkére ugrás a képről.
    A szaud arábiai illetőségü Oszama bin Laden az Oroszország ellen vívott afganisztáni háborúban a CIA fizetett ügynöke volt és az is maradt! Ezt az ember akkor látja bizonyítva ha újra átgon dolja a közelmult történetét, különös tekintettel a 2001. szeptem ber 11-i World Trade Center elleni támadásra. A napnál világo sabb, hogy az ügyben benne volt az Al Kaida is; de nem Amerika ellenében, hanem vele cinkosságban hozta létre, a robbantások ürügyén, az Új Világ rendet (New World Order).
     
  • Jordánia fölött még mindíg ott lebeg a testvérgyilkos "hasemita" uralkodó Husszein baljós árnyéka.
  •  Törökország Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök még abban a mezőnyben is aljasnak számít, amelyben  Wilson, Churchill, Clémanceau és Benes jelentik az etalont. Az "iszlamizálódó" Törökország az USA és Izrael legbuzgóbb cinkosa a Sziria megfojtását célzó katonai és diverziós müveletekben. A [zs-origo] "alkohollázadás nak" becézi a több nap óta tartó zavargásokat. Pedig arról van szó, hogy miközben Erdogan úr "iszlamizál", voltaképp ugyanúgy facsarja a törököket, mint Orbán minket. A rablótőke "defterdárjai" mindketten, ahogy Orbánról ezt 2010.02.06-i írásomban voltam bátor megjövendölni. Remélem, mindketten megkapják a százszorosan megérdemelt selyemzsinórt. Mai (jun.2) hír, hogy a török tüntetők már a miniszterelnökséget ostromol ják, miközben Erdogannak Sziria lövetése a legfőbb gondja...
    Eddig is sejthető volt, hogy a Sziria elleni agresszó fő logisztikai bázisa Erdogan úr Törökországa, mint "iszlamis ta" állam. Ezt az oroszok most kimondták. "A törökországi zavargások miatt a szíriai válság megoldódhat – véli Szergej Markov, a Politikai Kutatóintézet igazgatója A szíriai-török határ a fő határ, amelyen át fegyvert és egyéb segítséget kapnak a szíriai felkelők. Ha Erdogannak nem lesz lehetősége segíteni a felkelőknek, a szíriai válság kifullad." Hát persze Törökországban nem zavargások vannak, hanem népi forradalom tört ki a cionista rezsim megdöntésére. Remélem, Erdogan úrral is érdemei szerint bánnak majd el. Csúnya hulla lesz belőle... Majd lehozom a képet... [13.06.04.]  
  • Egyiptom Az előbb talán elvetettem a súlykot Erdogan egyediségével kapcsolatban, mert csak most hogy ideértem jutott eszembe Mohamed MursziúrEgyiptom új fáraója. Ő is "iszlamizál". Ebben pártja a "Muszlim Testvériség" támogatja, hiába rázzák Egyiptomot az állandósult tömegtüntetések. Ez a "testvériség" mára sokkal inkább hasonlit egy CIA ügynökségre, mint egy iszlamista pártra.
    Az iszlám felszabadító mozgalomra, ismétlem, kegyetlen feladat vár. Ha sikerül végleg levetkőzni a siíta - szunnita belharc osto baságait, a soraikban megbúvó igazi ellenség, az iszlámbőrbe bújt cionistabérenc ellenség ellen kell fordulniuk és a lehető legala posabb, azaz legkegyetlenebb tisztogatást kell végrehajtaniuk. Úgy tünik, a leggennyesebb fekéllyel, az Al Kaidával kell kezdeniük. Ha néhány megszorongatott ("torture...") kaidás énekelni kezd, sokkal okosabbá válik a világ.

    Az elmebetegség szimptómáit egyre felismerhetőbben tükröző amerikai - izraeli és 
    európai (!) politika nyilván valóan nem hajlandó számot vetni a Sziria ellen folytatódó agresszió világgazdasági kockázataival sem. Erről szólnak a "Perzsák próbatétele" ill. "A jövő fenyegetése, reménye Irán" c.  írásaim. Sokmindenről, de főleg a Hormuzi szorosról van szó, amelynek a szerepe a világ energiahordozókkal való ellátásában a főverőér szerepét tölti be. E verőér-csator na ráadásul egy halálosan beteg szervezetet táplál, amely a pénzügyi szakadék szélén tántorog, amint ezt "Fiscal cliff" c. írásom tartalmazza.
  • Az újkori Európa nagyjainak [Adenauer - De Gaulle, stb.] rózsaszin álmaiban a "Hazák Európája" jelent meg, majd kezdett testet ölteni. Ez az újkori Európa még emlékezett az erkölcs, az emberi, ill. politikai tisztesség fogalmaira. Ennek jele volt, hogy az "ENSZ Közgyűlése 1975. november 10-én a cionizmust a „rasszizmus és faji megkü lönbözte tés” egyik formájával azonosította, egyértelműen elítélve Izrael alapító ideológiáját." Kisvártatva (...) "1991. december 16-án Az ENSZ Közgyűlése 111 szavazattal 25 ellenében (13 hiányzással) visszavonta az 1975-ben elfoga dott 3379-es határozatot, amely a rasszizmus és faji megkülönböztetés egyik formájának nyilvánította a cionizmust." Mára ott tartunk, hogy a cionizmust Európa tabuvá tette, ami azt jelenti, hogy e rituálisan szabályzott, szentként megnevezett emberi tevékenység mindenfajta kritikája tilos, büntetendő! Sőt! Ezt az "intéz ményt" már nem csupán a "jogállam" eszközei védelmezik. A cion-kapitalizmussal szembeni bármiféle ellenkezés "terrorcselekménynek" minősül, amellyel szemben állami terror alakula tok vethetők be [így az European Gendarmerie Force gyilkosai], amelyeknek tevékenysége fölött a civil szervezeteknek (ügyészség, bíróság) semmiféle felügyeleti, ellenőrzési joguk nincs. Előbb utóbb kiépül Európában is, amerikai mintára [FEMA], a kapitalista KZL-ek rendszere, ami hez a pénzt Merkelland adja majd.
E cikk az ENSZ Emberi Jogok Tanácsa Oroszországot és Sziriát elítélő határo zatával indít. Hadd illesszem ide a cikk frontképét. A friss szélben, fehér felhők előtt lengedező kék rongydarab már nem jelképezheti Európát. A bevett erős ség fölött a hódító zászlajának kell lobognia, de meddig? Nézz csak a képre, de közben fülelj is. Mit hallasz? Harangszót. A lélekharang hangja ez. A cionista kapitalizmusért szól.
Hallucinálnék? Talán nem. A világon létrejöttek immár a "felszabaditott övezetek", amelyek népei már saját "aranydínár jukat" verik a fogukhoz...
13.06.02
Sz. Gy.





Líbia megszállása az arany dinár bevezetése ellen irányulhatott



Forrás: The Daily Bell
A „polgári lakosság védelmének” ürügyén az Egyesült Államok és a NATO megtámadta Líbiát és minden erejével azon van, hogy az ország vezetőjét eltávolítsa pozíciójából. Természetesen merő véletlenségből, Líbia az egyik legnagyobb olajtermelő hatalom Afrikában. Azt talán nem mindeni tudja viszont, hogy nem sokkal a támadás megkezdése előtt Kadhafi elhatározta az arany dinár, azaz egy egységes afrikai valuta bevezetését, ami helyettesítette volna a dollárt és lehetővé tette volna Afrika nemzetei számára, hogy nagyobb részt szerezzenek a világ vagyonából. Nehéz lenne a véletlen számlájára írni, hogy Saddam Hussein, Irak volt vezetője ugyanezt akarta véghezvinni, mielőtt az Egyesült Államok lerohanta volna országát tömegpusztító fegyverek után kutatva.
Még egyszerűbben fogalmazva, ha olajban gazdag országok úgy határoznak, hogy dollár helyett egy másik valutában kívánnak kereskedni, azzal lecsökkentik a dollár iránti keresletet és veszélybe sodorják annak tartalékvaluta szerepét. Sok szakértő gondolja, hogy ez a dollár gyors halálához vezetne, amit ma már egyébként is csak az emberek hite tart életben. Az emberek hite egy olyan kormányban, amely évenként 1500 milliárd dolláros deficitet termel.
A dollár napjai meg vannak számlálva és a legtöbb előrelátó befektető az aranyba és egyéb nemesfémekbe, azaz olyan valutákba menti dollárbefektetéseit, amit nem lehet a semmiből előállítani vagy büntetlenül, a teljes elértéktelenedésig nyomtatni. Ez nem egy újabb hisztéria vagy nemesfém lufi. Az arany rendületlenül halad az 1800 dolláros az ezüst pedig az 50 dolláros árfolyam felé, ráadásul az ezüst hiánycikk is.
Van, aki úgy gondolja, hogy a NATO katonák a polgári lakosok védelméért harcolnak, van, aki szerint az olajértmegy a harc, megint mások azt feltételezik, hogy az egész hadjárat annak érdekében indult, hogy megakadályozzák Kadhafit az arany dinár, az egységes afrikai valuta bevezetésében.
Ez egy olyan dolog, amit szinte csak titokban lehetne véghezvinni, mert amint valaki kimondja, hogy át akar állni a dollárról valami más valutára, azonnal célponttá válik,” mondta Dr. James Thring, a Béke Minisztériuma (Ministry of Peace) alapítója. „Kadhafi két konferenciát is szervezett ezzel kapcsolatban, egyet 1986-ban, a következőt pedig 2000-ben. Mindenkit érdekelt a dolog és a legtöbb afrikai ország nagyon lelkesen fogadta a kezdeményezést.”
Kadhafi nem adta fel. A megszállás előtti hónapokban többször is megkereste az afrikai és muzulmán nemzeteket, hogy összefogva létrehozzák a dollárral és az euróval is versenyre kelő egységes valutát. Azt tervezték, hogy ezentúl csak arany dinárban lennének hajlandók kereskedni.
Egy ilyen kezdeményezés átrendezné a világ gazdasági erőviszonyait.
Onnantól kezdve egy ország vagyona attól függne, hogy mennyi arannyal rendelkezik, nem pedig attól, hogy mekkora volumenben kereskedik dollárral. Líbiának 144 tonna aranya van. Az Egyesült Királyság például kétszer ekkora aranykészlettel rendelkezik, az ország lakossága azonban Líbiáénak a tízszerese.
A központi bankokat irányító hatalmi elit semmiképpen sem nézné jó szemmel, ha Kadhafi dollár helyett más valutában, mondjuk arany dinárban kezdené árulni az ország olajkészletét és egyéb forrásait,” mondta Anthony Wile, a Daily Bell alapító-főszerkesztője.
Igen, egy ilyen lépés mindenképpen szükségessé tenné az elit számára Kadhafi elmozdítását az ország éléről, valami mondva csinált ürügy alapján.”
Korábban is láthattunk erre példát.
2000-ben Saddam Hussein bejelentette, hogy dollár helyett euróban kíván kereskedni. Egyesek úgy gondolják, hogy a szankciók bevezetésére, majd Irak megszállására azért került sor, hogy az Egyesült Államok megakadályozza a dollárról euróra történő átállást az OPEC országokban.
Az arany dinár bevezetése mindenképpen komoly hatással lenne a világgazdaságra, azonkívül nagyobb hatalmat biztosítana Afrikai népeinek, amit az aktivisták szerint az USA minden erejével szeretne megakadályozni.
Az Egyesült Királyság aranykészletét valahol az ország mélyén, egy szigorúan őrzött páncélteremben tárolják. Mint a legtöbb fejlett országban, Angliában sem áll a keresletnek megfelelő mennyiségű arany az emberek rendelkezésére.
A Líbiához hasonló országokban és az öböl-menti államokban azonban más a helyzet. Az arany dinár lehetővé tette volna az olajban gazdag afrikai és közel-keleti országok számára, hogy energiaforrásokra éhes ügyfeleiknek azt mondhassák: „Sajnáljuk! Az árak felmentek és mi aranyat akarunk!”
Egyesek úgy gondolják, hogy az Egyesült Államok és NATO szövetségesei ezt nem engedhették megtörténni.


















        Kairó lángjai
I.
Mit terem az egyiptomi türelem?


Jahve alighanem töri most a fejét: mivel büntesse újfent Egyiptom népét? Jó lesz a régi tíz csapás, vagy valami újat kell kitalálnia? De miért is kellene a jámboroknak bűnhődniük? A mostani fáraó Mubarak már nem tartja fogságban Izrael népét, sőt vazallusként szolgál neki. Hát épp ez az! Egyiptom népe az ókorban sem volt vétkes abban, hogy a Fáraó, akinek szívét időnként épp Jahve keményítette meg (...), annyira ragasz kodott a zsidókhoz, mégis szenvednie kellett. Most más a helyzet. A nép (!) lázad az Úrnak kedves fáraó ellen. Ezút tal tényleg megérdemli a büntetést. Most jóval többről van szó, mint a fáraó becstelen személye. Minimum a közelkeleti zsidó impérium sorsa a tét. Hogy miért? Nézzünk csak a térképre és pörgessük meg kissé az újkori történelem lapjait.Az egykori Palesztina területén létrejött új Izrael kezdettől fogva azt a sorsot szánta a palesztin népnek, amit Amerika szánt az indiánoknak, mivel útban voltak azok is, ezek is. Izrael kezdettől fogva túlnézett "szűkös" határain, mert a tágas Közel Kelet egészére fájt a foga. Nem győzöm elégszer idézni Menahem Begin 1958.okt.28-án a hadsereg tagjaihoz intézett beszédét. "Nektek izraelieknek nem szabad könyörületeseknek lennetek, amikor ellenségeitekkel leszámoltok. Nem rokonszenvezhetünk vele, amíg nem semmisítjük meg az 'úgynevezett' arab kultúrát, amelynek romjain felépítjü a magunk civilizációját. ... Ha északra pillantunk, látjuk szíria és Libanon termékeny síkságait ... Kelet felé a Tigris és az Eufrátesz gazdag völgyeit ... Irak olaját, nyugatra az egyiptomiak földjét. Nekün nincs lehetőségünk a fejlődésre, amíg nem rendezzük területi problémáinkat az erő pozíciójából, amíg nem kényszeítjük az arabokat a teljes engedelmes ségre." [The Jerusalem Post 1963. jun.16 - Makai: Izrael Állam és a cionizmus - Kossuth Kiadó 1973 238. old.] Ki is ez a Begin? Jelkép! Az 'úgynevezett kapitalista civilizáció' jelképe. Ifjú cionistaként kezdte. Majd terroristaként folytatta. Nevéhez  fűződik a jeruzsálemi Dávid király szálloda felrobbantása. Meg a Deir Jaszin falu elleni hadművelet, amelynek keretében emberei a falu lakosságát legyilkolták, nőket, férfiakat, öregeket, betegeket, gyerekeket vegyesen. Aztán felakasztották? Nem! Politikus, sőt miniszterelnök, sőt béke nobeldíjas lett.

Közben Izrael sikeres védekező, azaz területfoglaló, háborúkat folytatott arab szomszédai és az Izraelben  élő palesztinok ellen. A belső annexió sikereit elég egy térképpel szemléltetni és annyit hozzá tenni, hogy annak legutóbbi"epizódja" a gázai mészárlás és a népgyilkos gázai blokád volt. Persze a kűlső háborúk is hoztak a konyhára jócskán. Ehhez azonban muszály egy névsort csinálni a háborúkról, mert enélkül nem lehet megérteni a Camp Davidben létrehozott "közelkeleti békerendszer" multját, jelenét és jövőjét.
 Első arab-izraeli háború 1948
 Második arab–izraeli háború (a szuezi válság)  1956
 Harmadik arab–izraeli háború (a hatnapos háború) 1967
 Negyedik arab–izraeli háború (jom kippuri háború) 1973
 Ötödik arab–izraeli háború (az első libanoni háború) 1975 április
 
1978.09.17 - Camp Davidi Egyezmény
 1993 szeptember 13 Washington, Jichak Rabin és Jasszer Arafat "békeszerződése"
 Hatodik arab-izraeli konfliktus (gáza) 2008

Ezen háborúk eredményeképp Izrael megszállta, ill. bekebelezte a Sinai félszigetet, a Gázai övezetet, Ciszjordániát, a Golán fennsíkot, Libanon déli csücskét és mindenekfölött Jeruzsálemet.

A hódítások megtarthatása érdekében szét kellett zúzni az arab államok morálját és egymás iránti szolidaritását. Ezt szolgálta a Camp Davidben kötött mocskos alku, pardon - békeszerződés, amelyben a békéltető szerepét Amerika, a békegalambot Izrael, a balekot pedig Egyiptom játszotta. Az egyiptomi nép árulóját 
Anvar Szadatot, utolérte megérdemelt sorsa. 1981.10.06-án egy katonai dísszemlén felvonuló elitalakulat egyik tehergépkocsijáról lekászálódott néhány katona, majd tempósana díszemelvényhez masírozva, hosszú géppisztoly sorozatokkal lemé szárolták "elnöküket" és akik a közelében voltak. Mubarak is a közelében volt.Ő megúszta - akkor...
Közben megtaláltam †Szadat képét, amit a dísszemle után készítettek róla. Azért teszem közzé, mert tanulságos mindenki számára, akik árulásra vetemednek népükkel szemben. 

Egyiptom - ahogy nálunk mondani szokás - eben gubát cserélt. 
Hoszni Mubarak következett. Rá már jobban vigyáztak, azaz vigyázott az izraeli MOSZAD... Majd lentebb szemléltetem ezt.

Most azzal folytatom, hogy a béke ügye szépen haladt, hála a jóságos Uncle Samnak.
 1993 szeptember 13. -án a Fehér HázbanClinton közvetítésével Rabin, és Arafat békét kötöttek egymással. Érdekes, hogy emiatt nem Arafatot gyilkolták meg a szélsőséges iszla misták, hanem Rabint [talán az egyetlen tüch tig úriembert Izraelben] saját hitsorsosai, Jigal Amir keze által, aki végig vigyorogta ügyének tárgyalását, amely nek során nemzeti hőssé avatták ezt a ronda jakhecet.

Persze Mubarakra jobban ügyelt a MOSZAD. Ennek tudható be, hogy Harminc év óta ülhet Egyiptom trónján és most se' akar elkotródni, az istennek se.

Mubarak sohasem igyekezett titkolni nyálas Izrael - hűségét. Egyáltalán nem szégyellt a Gázai tömeggyilkossal, Ehud Olmert izraeli miniszterelnökkel és a bájos külügymi niszterrel Cipi Livni kisasszonnyal fényképezkedni. [Az izraeli liberálisokról (Likud) Orbán Viktor párttestvéreiről van szó.]
Mubarak előtt alighanem a Nagy Ramszesz fáraó példája lebeg, aki ötvenhat évig hízlalhatta az ülepét Egyiptom trónján. Sikerülhet neki? Aligha! Más szelek fujdogálnak mostanság. Az ókori Egyiptom volt az egyik leghosszabb ideig fungáló birodalom. Több mint 4000 évig állt fent. Érdekes, hogy miközben felépítették a piramisokat és egyéb munkaigényes létesítményeket, alig - alig lázadoztak a fennálló rend ellen. Épp a kapitalizmus hozza ki a sodrukból a béketűrő fellahok kései utódait. Hála a régészek, ill. történészek hangyaszorgalmának. mára nagyjából világossá vált, hogy a piramisépítőknek nem voltak egzisztenciális problémáik. Modernkori utódaiknak viszont vannak. Egyiptomban éhséglázadás, vagy ha úgy tetszik "egzisztenciális forradalom" tört ki, látszólag. Mondom látszólag, mert a békepaktumok tulságosan sok megoldatlan problémát söpörtek a szőnyeg alá anno.
Az arab - izraeli háborúk kapcsán sokminden juthat eszünkbe, de most csak Gamal Abdel Nasszernek, az egyiptomi Kemal Atatürknek jut hely és idő. A "szabad tisztek mozgalmának" viharában Nasszer ezredes maradt talpon és a hadseregre alapozva, meg a Szovjetúnió segítségére támaszkodva, egy modern szekularizált Egyiptomot álmodott. Tervének Szíriát is sikerült megnyernie és egy önkéntes államszövetséget is összegründolt Egyesült Arab Köztársaság néven. A fundamentalista ellenfél, a Muszlim Testvérek Szövetsége, élesen szembenállt ezzel az "istentelenséggel". Nasszer, hogy finoman szóljak, marginalizálta őket.
Mert nagyot is álmodni "elképzeléseinek megvalósítása végett jelentős reformokba kezdett, amelyek közül a földreformot (földosztást), a bankok és a külföldi érdekeltségűvállalatok (pl. Szuezi-csatorna Társaság) államosítását, szocialista típusútervezési rendszer bevezetését, iparosítást és az állami redisztribució újragondolását(jóléti kiadások drasztikus megemelése) emelhetők ki. elképzelései közül." Nem véletlenül hasonlítgatták oly gyakran és oly nagy előszeretettel Hitlerhez a libsik. [A mai hazai libsik az efajta alakokat Chavezhez hasonlítgatják...] Elkövetkezett azonban az 1967-es hatnapos háború, amely alaposan megtépázta Nasszer és a hadsereg tekintélyét. Muszlim Testvérek Szövetsége mozgolódni kezdett: lám mi megmondtuk. "1954-ben már résztvevői voltak a Nasszer-ellenes puccskísérletnek, amely miatt sokan börtönbe kerültek. Minazonáltal az arab politikai rezsimet olyannak bélyegezték, amely nem tartjatiszteletben az iszlám előírásait. A dzsihádot tartották az új, az iszlámra épülő rendszermegteremtése eszközeként, vagyis elvetették az együttműködést a jelenlegi kormányzattal,és hitetlennek nyilvánították (takfír) a kooperáló muszlimokat. ... Sikerrel alkal mazták az iszlám követésére való felhívást (daava) abban az egyiptomi társadalomban, amelynek értékrendjében jelentős felfordulástidéztek elő a nyugati értékek (pl. öltözködési szokások) átalakulása."
Jól látták a dolgokat, de nem láthattak mindent előre. Nem tudták, hogy a "nyugati értékek" a társadalom döntő több ségének abszolút elnyomorodását, a tömeges éhezést, a betegségeket, a bűnözést jelentik, szerte a világon, így Egyiptomban is."1970. szeptember 28-án Nasszer szívrohamban elhunyt, amellyel a XXI. századiEgyiptom szempont jából a legjelentősebb időszak zárult le. Nasszer utódja Anvar Szadat lett."
[Miközben ezeket a sorokat pötyögöm, a tévében hallom, hogy "Bibi" Netanjahu a "szélsőségek" előretöréséről károg. A törökök meg arról beszélnek, hogy Egyiptom népét (is) megilleti a szabadság.]
Tehát leszögezhetjük, hogy Egyiptom népének sem a nasszerizmus, sem a nyugatbarátság nem hozott megváltást. Marad az iszlám opció, a dzsihád!
És most tessenek Észak-Afrika, ill. a Közel-kelet térképére nézni!

Nos, mit látnak köröskörül? Hát Izrael "jóbarátait". Felül északon az újdonsült jóbarát Törökország. Északkeletre Szíria, Irak és Irán. [Az utóbbiak elásták a régi véres csatabárdokat és már köszörülik a görbe kardokat.] Balra Marokkó, amely már maga is mocorog. Az iszlamista Algéria. Tunézia, amely szintén lázad. Libia amely megint a "terrorizmus" támogatója lehet, ha a lökött Kadhafinak nem kell attól tartania, hogy Izrael lebombázza a palotáját a férfi-háremmel és a női testőrökkel egyetemben.
Hát bizony ez a sakktábla, Izrael számára nem garantál újabb győzelmeket. Az arab izraeli háborúk történetében egyébként két ismétlődő elem van. Az egyik Amerika mindíg időben érkező totális segítségnyujtása az erőviszonyok Izrael javára billentésében. A másik a "kulturált", a "művelt" Európa aljas cinkossága. Erről sokat írhatnék. Elég ha csak arra utalok, hogy a hóhér Begin és az áruló Szadat Béke Nobeldíjat kaptak. Ennek jellemzésére kissé kutakod tam a szinoníma szótárban. Egyetlen nem illő, de ideillő kifejezést találtam: köpedelem. Ha az ENSZ dicstelen szere pére gondolok, már nem is keresgélek, mert hányingerem van.
Most térjünk vissza Kairóba, ahol milliós tüntetés zajlik most [2011.02.01 - 22:05] is, szépen növekszik a halottak és sebesültek száma is. Mi lesz ott? Ott, ahol Allah szelleme kibújt a palackból?
Vannak ott is zsidó kommandósok, mint nálunk 2006-ban és jelenleg is? Mi 2006-ban kevesen voltunk. Az egyipto miak sokan vannak. A hadsereg együtt ünnepel és imádkozik a tüntetőkkel. Elfogad még Mubaraktól tűzparancsot? Kötve hiszem. És a rendőrség? Gondolom, a halottakat és a sebesülteket ők állítják elő, azonosító számmal, vagy anélkül. Őket felkoncolják mint Ceausescu ügyetle nebb szekusait, vagy mint nálunk '56-ban az elkapott ávósokat.
És még nem is kalkuláltuk az Al Kaida, a Hamász, stb. "önkénteseket". Ott vannak köröskörül macskaugrásnyira. Az lesz a legkínosabb, ha Libanon és a Gázai öve zet harcosai meglódulnak. Nekik aztán van mit törleszteniük.
Dehát kik az egyiptomi ellenfelek? Mubarak és csahosai? Ők nem! Viszont, ha a camp davidi "békerendszer" alapköve Egyiptom kimozdul a sarkából, Izrael megnézheti magát. Hagyhatja ezt Izrael és Amerika? Nem hagyhatja, de mit tehet? Óriási térségek kerültek, ill. kerülnek "feszültség" alá. Vietnam óta tudjuk, hogy Amerika egy elszánt kis népet sem tud legyőzni, mert nincsenek katonái. Az iraki, afganisztáni és újabban a pakisztáni tapasztalatok csak ismételten aláhuzzák e tétel igazságát. [A helikopterről újságírókra vadászó narkós géppuskásokat nem tekintem katonáknak, se a koncentrációs táborok szadistáit és a szerződtetett börtönkurvákat.]

Nem vitatható. hogy az arab - izraeli háborúkban az izraeli katonák harci értéke magasabb volt, mint a reguláris (!) egyiptomi, szíriai, stb. alakulatok katonáié. Dehát már nem ezekkel, nem ilyenekkel kerülnek szembe, hanem ugyan olyan kegyetlen és fanatikus gyilkosokkal, mint ők maguk. Nasszer idejében még nem voltak öngyilkos "terroristák". Mostmár vannak - tömegestől! Tudott dolog, hogy a talmudi gyűlölet "csodákra" képes harctéri viszonyok között is. Erre apellált fent idézett beszédében a béke nobeldíjas gyilkos: Menachem Begin. De milyen az a gyűlölet, amelyet a napalmmal, fehér foszforral halálra égetett kisgyermek szülei éreznek? Most könnyen kiderülhet...

Ja a gyűlölet. Jut eszembe, nemrég kalkulálgattam, hogy a zsidóság miből gyüjtött össze legtöbbet. Száz tippelő közül legalább 99 rávágná: pénzt! Áh nem. Gyűlöletet. Ez a matéria az éhező embermilliárdok globalizált "tőkéje".
Jó lesz belegondolni, hogyan képes funkcionálni - adott helyzetben, értő kezekben.

Aztán van itt még egy szinte mellékesnek tűnő körülmény. Hírlik, hogy a későbbi arab - izraeli háborúkban az izrae liek felvonultatták a harcászati nukleáris csapásmérő alakulatokat is, készen arra, hogy bevessék azokat, ha a harci helyzetet Amerika segítsége ellenére sem sikerül kedvezőre változtatni. Nagy a valószínűsége, hogy erről a rossz szokásáról az izraeli hadsereg máig sem volt képes leszokni. Nem kizárt, hogy a közvetlen atomfenyegetés is befo lyásolhatta az arab seregek harci szellemét, különös tekintettel a vezérkarokra, ahol tudhatták mi a tét.
Csakhogy a harcászati [tehát nem hadászati] atomfegyverek pusztító hatása fordítottan arányos a célterület nagysá gával. Márpedig, akárhogy is nézzük, a legkisebb célterület éppen Izrael. [Ha a térkép nem csal.]
Most pedig engedjék meg, hogy könnyed levezetés gyanánt, felüljek kissé kedvenc vesszőparipámra a cári ochrana ügynöke által hamisított (!) "Jegyzőkönyvekre".
Ebben az áll, hogy amint a jelképes kígyó megteszi körét, halálos ölelésébe szorítja a gójok világát. Nos a hasonlat szellemes, de sántít, mint a hasonlatok általában. A kígyó ölelése, ill. szorítása, prózai célt szolgál. Az áldozatot teszi alkalmassá arra, hogy a kígyó lenyelje, azaz e táplálkozás révén biztosítsa önfenntartását. Azt is tudjuk, hogy a kígyó állkapcsai és emésztő csatornája hihetetlenűl rugalmasak és saját keresztmetszetük többszörösére képesek kitágulni, hogy a táplálékot befogadhassák, feldolgozhassák. A kigyóról viszont az is köztudott hogy tényleg olyan okos állat, mint a "Jegyzőkönyvek" jelképes kígyója. Épp ezért nincs arra példa, hogy egy - mégolyan nagy - kigyó is megkisérelne egészben lenyelni, mondjuk egy kafferbivalyt. Szerintem a jelképes kígyó sem spekulálhat másképp...
2011.02.01
Szerdai epilógus.
A keddből amúgy is szerda lett, mire befejeztem a fenti cikket.
Talán jól tettem, mert reggel még hallottam egyet - mást. Az egyik, hogy az elnök úr csak akkor kegyeskedne visszavonulni, amikor úgyis lejár a mandátuma. Hát... A másik, hogy a Muszlim Testvériség szervezet felszólitotta a hadsereget, valljon színt. Szerintem ez már megtörtént, dehát muzulmánék nyilván jobban tudják. A harmadik, hogy Obama is amondó lett, hogy Mubaraknak mennie kéne.
Erről is írhatnék valamit, de nem teszem, mert találtam egy karikatúrát, amely
élethűbben ábrázolja az obama akciót, mint néhány sornyi méltatás.

Hát' itt a vége.
2011.02.02 

 II.
Nagyobb a füstje, mint a lángja?
  
Voltaképp mi történt és mi történik Egyiptomban? Világos! Feláldozták a diktátort, hogy fennmaradhasson a rendszer! A rendszer, amelyet a hadsereg testesit meg. A tegnapi milliókról meg Gyurcsány jut eszembe: "az emberek majd megunják (a tüntetést) és hazamennek." Ámde mire fognak hazamenni? Hát arra, hogy továbbra is üres a kamra...

Egyiptom példája világosan példáz egy alapvető igazságot: a "demokrácia" nem gyógyszere, hanem kórokozója a népnyomornak. Olvasóim biztos észrevették, hogy szeretek idézetekkel operálni. Magunk között megvallom, legszívesebben önmagamat idézném leggyakrabban, de nem teszem mert tudom, hogy hülyét csinálnék önmagamból. Most mégis erre vetemedek. Fentről lehozok két mondatot... "Tehát leszögezhetjük, hogy Egyiptom népének sem a nasszerizmus, sem a nyugatbarátság nem hozott megváltást. Marad az iszlám opció, a dzsihád!" [Szeszák Gyula] Pfüh! Ez jólesett...
Komolyra fogva a szót, mára a következők váltak teljesen világossá. Egyiptom továbbra is teljesíti "nemzetközi kötelezettségeit", különös tekintettel a Camp David-ben kötött egyezményre. Izraelt tehát már nem Mubarak, hanem egy katonai junta fogja kiszolgálni. Az a hadsereg, amelyet keresztül - kasul behálóznak az izraeli, amerikai, stb. titkosszolgálatok. Az a hadsereg, amelyet a három évtizedig fenntartott rendkivűli állapot idején, Izrael fejlesztett "korszerű" népelnyomó erővé. Már tudjuk, az egyiptomi hadsereg is részt vett a mészárlásokban, a kínzásokban, emberek eltüntetésében.
Az egyiptomi milliók elszegényedésének három fő összetevője van: 1.) a kapitalizmus általános válsága, 2.) a korrupt, gyilkos hadsereg fenntartásának terhe, 3.) az Izraellel kötött egyenlőtlen szerződések hatása.
A napnál világosabb, hogy ezen a téren nem lesz változás. A helyzet tehát nem fog javulni, ellenkezőleg romlani fog!

Nem fogtam mellé, amikor azt állítottam, hogy az egyiptomi mozgalom "egzisztenciális forradalom" volt, pontosabban szeretett volna lenni. Ám a milliók győzelemként élték meg Mubarak formális (!) lemondását. Arra a jelek szerint nem gondolnak, ki orvosolja azokat a bajokat, amelyek miatt az utcára tódultak. Ki ad most nekik közös célt? Ki önt beléjük bátorságot a további, a tulajdonképpeni felszabadító harcra?

Igaz, emlegettem fentebb a Muszlim Testvérek Szövetségét, de abban az aspektusban, hogy annakidején kemé nyen szembenálltak - Nasszerrel. Velük azonban bajok vannak. Főleg az, hogy lepaktáltak Mubarakkal... 2000-ben 17, majd 2005-ben 88 parlamenti helyet sikerült megszerezniük a szervezet'független képviselőként' induló jelöltjeinek. Az egyiptomi alkotmány alapján vallási alapon nem lehet politikai tevékenységet folytatni, ezért a szervezet tagjai az állam hallgatólagos belegyezésével rendre független jelöltként vettek részt a választásokon. Hát'aki erre képes, az más csalafintaságokra is hajlamos. De, és ez a lényeg, zsarolható - kézben tartható.
Egyiptom problémája csak akkor oldódhat meg, ha leválik Izrael és Amerika járszalagjáról és egyúttal kilép a kapita lista világrendszerből. Ehhez a mutatványhoz azonban az elszéledt tüntetők nem alkalmasak. Külső segítségre van szükség, amit nevezhetünk beavatkozásnak is.

Fentebb már elárultam, kire - mire gondolok. Az "önkéntesekre" gondolok. A "beszivárgásra", amely meglehetősen hatékonynak bizonyul Irakban, Afganisztánban és Pakisztánban. 
Az  Iraki Iszlám Állam nevű nemzeti al-Kaida-szárny üzent az egyiptomi tüntetőknek Ne induljanak el a demokrácia csalóka útján. Szent háborúba szólítja és arra bíztatja őket, hogy vezessék be az iszlám törvénykezést „A ti dzsihádotok az iszlám és az elnyomott, gyenge egyiptomiak, a gázaiak és az irakiak támogatása, valamint minden olyan emberé, akit érint az egyiptomi zsarnok és a washingtoni, tel-avivi mesterei általi elnyomás."
És most, aki nem rest, tekerjen feljebb és vessen ismét egy pillantást a Közel Kelet, ill. Észak Afrika térképére. Az egyiptomihoz hasonló "nyugtalanságok" voltak, vannak és lesznek Marokkóban, Tunéziában, Algériában, Libiában, libanonban, Jordániában, Jemenben, stb. is. Ezen országok potenciális lázadói, Egyiptom sorsán keresztül, most értékes tapasztalatokra tesznek szert a járható és járhatatlan utak tekintetében...

Ha Észak - Afrika valóban fellángol, annak ugyanaz lesz a következménye mint a több gócú bozóttűznek. Ezek halmozott terhelésnek teszik ki Izrael és Amerika fegyveres erőit, gazdaságát és társadalmát. A jelenlegi gazdasági világválság fő oka, hogy Amerika erején felűl költekezett Izrael és saját terjeszkedése érdekében. Ha ez a folyamat nem csillapul, kivágja a biztosítékot Amerikában is.

Észak Afrika felszabadulásának azonban súlyos logisztikai korlátai vannak, ha a felszabadulás alatt a népjólét fokozását értjük. Ehhez helyre kellene állítani ezen országok szándékosan tönkretett gazdasági rendszerét. Ez temérdek pénzt és hosszú időt igényelne. Az Iszlámnak egyelőre nincs olyan gazdasági szervezete, mint amilyet pl. a BRIC csoport államai alkotnak. Azoknak a társadalmaknak, amelyek ragaszkodni kezdenek függetlenségükhöz, most csak "vért és könnyeket" ígérhet a történelem, ahogy Churchill is csak ilyesmit igérhetett az angoloknak. Az angol nép ráállt az alkura. Ráállt Irak, Afganisztán, Pakisztán népe is, nem is beszélve a palesztinokról és a Gázai Övezet lakosa iról.

Ezen országokban azonban furcsa jelenségek mutatkoznak. A "teher alatt nő a pálma" törvénye alapján, a vérben és könnyben, biológiailag megtisztúl, megerősödik, szaporodik a nemzet! 
"A Palesztin Központi Statisztikai Hivatal becslése szerint az Izrael, a Gázai övezet és Ciszjordánia térségében élő zsidó lakosság számát 2014-re éri el az arab lakosság száma. A hivatal adatai szerint jelenleg 4,1 millió arab él a Gázai övezetben és Ciszjordániában, további 1,4 millióan pedig Izrael állam területén. Izraeli adatok szerint ugyanezen régiókban a zsidó lakosság száma 5,8 millió fő. A statisztikai becslések szerint három év múlva (!), a jelenlegi demográfiai trendek változatlansága mellett 6,1 millió palesztin és ugyanennyi zsidó fog élni a térségben. Mivel azonban az arab népesség körében magasabb a születés szám, ezer lakosra közel 33 élve születés jut, míg a zsidók körében ez a szám alig haladja meg a 26-ot, valószínűsíthető, hogy a palesztin lakosok száma rövidesen meghaladja a zsidó lakosok számát." Ez azt jelenti, hogy a foszfor és napalm-bombák nem elég hatékonyak a demográfiai bombával szemben, amelynek "gyúanyaga" a gyötrött népek hite és dühe. Mondom: dühe!

Hogy is szól a 
"Fegyelmező részleg" dalszövege?
Palesztin sárkunyhóban
nem villognak a neonfények,
Azt látta, azt tanulta,
hogy szart sem ér az emberélet
Az apja emlékét a bosszú fizeti vissza
Elmegyek mama, de már sohasem jövök vissza!”
Voltaképp arról van szó, hogy Izrael és Amerika "békéje" a halál. A kaszással nekik is meg kell békülniük. Előbb vagy utóbb rajtuk is be kell teljesülnie az Írásnak: "A Biblia 'leghíresebb' megfogalmazása így hangzik: Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért, égetést égetésért, sebet sebért, kéket kékért.” [2 Mózes (!) 21, 24.25.]
A Nyugat már érzi, hogy nagy baj van. Mubarak kiebrudalását meg sem várva tető alá hozták a "kárhozottak összeesküvését". Izrael barátainak jeruzsálemi összeröffenésére gondolok. [Erről szól majd a következő kommentár.]

Szóval ... ez az egész kedélyesen indult, főleg Amerika részéről. Hamburgerzabálók milliói röhögtek egy videoklipen, amelyen Ali a halott terrorista "szerepelt".
Hát' további jó szórakozást!

2011.02.12.
Sz. Gy.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése