2015. február 19., csütörtök

A nagy alma atak Kijevnek az USA – ból




A nagy alma atak Kijevnek az USA – ból







Füstbe ment egy ábránd! Önként nem fizet a magyar



Az Összefogás az Államadósság Ellen Alap (Összefogás Alap) megszüntetését javasolja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belső auditja – értesült a Napi Gazdaság.

Az újság hétfői cikke szerint az átvilágításra még tavaly került sor, és az erről készült jelentés a befizetések alacsony szintje miatt látja indokoltnak a kezdeményezés felszámolását.
Az alapot irányító testület elnöke a lapnak megerősítette a tárca ellenőrzését, illetve annak eredményét is, ugyanakkor jelezte, hogy nem ért egyet az abban megfogalmazottakkal. A februárban esedékes éves beszámolóban a szervezet fenntartását fogja kérni a minisztertől – mondta Horváth Tihamér.
Az alapba tavaly mintegy 57 millió forintot utaltak, és bár ez több mint kétszerese az azt megelőző évben felajánlott összegnek (23 millió forint), jócskán elmarad a 2012-ben elért 263 millió forinttól. Az elnök szerint a kezdeményezés 2011. áprilisi elindításakor 2000 millió forintos befizetéssel kalkuláltak. Hogy ennek töredéke érkezett csak be, több okra vezethető vissza. Az alap mögött semmiféle marketingtevékenység nincs, és az adakozási hajlandóság is elmaradt a várakozástól – mutatott rá.
Eddig összesen 2600 befizetés érkezett, ezek jelentős része magánszemélyekhez (Horváth maga is 10 millió forintot utalt az alapba), valamint az egyházakhoz köthető. A legnagyobb egyszeri utalás egy mezőgazdasági cégé, amely 21 millió forinttal járult hozzá az államadósság csökkentéséhez, a legkitartóbb befizető pedig Matolcsy György jegybankelnök, aki évente egymillió forinttal száll be az alapba.
Horváth Tihamér arról is beszélt, hogy korábbi szándékával ellentétben a jövőben is vállalja az alap vezetését, és ehhez nagyobb támogatást vár a kormányzattól.
(
MTI-ECO)
Szerző: akv 




Wednesday, February 18, 2015



Ukrajnában 280 százalékkal emelkedik a lakossági gázár és 60 százalékkal a távhő ára – közölte Valerija Hontareva, az ukrán jegybank elnöke, aki szerint ez következik egyebek között abból az emlékeztetőből, amit az ukrán kormány kötött a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
Az IMF nemrég vállalta, hogy a következő négy évben összesen 17,5 milliárd dollárral támogatja az Ukrajnát, cserébe azonban elvárja, hogy Kijev a piaci szint közelébe emelje az energiaárakat, reformokat hajtson végre a gazdaság, az igazságszolgáltatás és a bankszektor területein.
Valerija Hontareva arról is beszélt, hogy a várható áremelések miatt a jegybank “25-26 százalék körüli szintre” változtatta inflációs előrejelzését az év végére az eddigi 17 százalékról.
(MTI)
Bal-Rad kommentárként  az alábbi karikatúra:
Az energiaboltban”
A “boltos” pultján kis tablicán a felirat: “Gáz piaci áron”! Газ по рыночным ценам
A boltba belép az EU-s asszonyság az ukrán gyévuskával, és mondja az “eladónak”: “Nekünk kéne valami olcsó áru, részletre!” Нам бы что-нибудь подешевле и в рассрочку
Eladó” válasza: “Tudok ajánlani fejszét-faaprításhoz!” Могу предложить топор – дрова рубить


boltban
Szerző: akv 




Wednesday, February 18, 2015

Kivonulnak az ukránok Debalcevoból



Úgy tűnik, Petro Porosenko most valódi ultimátumot kapott nemcsak keletről, de nyugatról is. Az Európai Uniónak nehéz terhet jelent a szankcióháború, így most már a nyugatnak is érdeke, hogy ha átmenetileg is, de béke legyen. Az ukrán hadsereg elkezdte hátravonni nehéztüzérségét, de már most kifogásokat keresnek a lassúságra. Eközben több alakulat ultimátumot adott a kijevi vezetésnek, hogy ha nem mentik ki őket, akkor megadják magukat. Ilyen ultimátum lejárata miatt eddig 300 katona és különböző egység adta meg magát a népfelkelőknek. A fegyvert letett embereket külön parancsra azonnal ellátták, és fűtött helyekre szállították. Az ukrán katonák nagyon rossz állapotban vannak, sokan napok óta nem ettek.

Hídfő.net.ru | Ukrán tank Debalcevo

Másik ezer katona letette a fegyvert, és a lőszereket és nehézfegyvereket hátrahagyva teherautókon elindultak kifelé a katlanból. Őket a milícia kiengedte. Más egységek, akik nem számíthatnak ilyen jó bánásmódra - mivel zsoldosok vagy a Jobb Szektor tagjai - megpróbáltak Logvinova felé kitörni, de őket visszaverték. Elvesztettek két tankot és nagyjából harminc katonát, majd visszavonultak.
A város feladását és a csata elvesztését már az Ajdar parancsnoka is beismerte, de magyarázva a bukott bizonyítványt, az ukrán katonai vezetésre hárít minden felelősséget. Jelenleg nagyjából 5000 katona van még bent a városban. Néhányan ki akarnak tartani, de a kijevi vezetés közölte, nem áll módjában semmiféle utánpótlást bejuttatni, a katlan bezárult, és nincs kapacitás újra megnyitni. A zsoldos alakulatok Facebook-oldalain kezdenek megjelenni a "Kijev elárult minket" szövegek, mivel a tegnapi nap folyamán több zsoldos támadás azért fulladt kudarcba - egyrészt Debalcevonál, másrészt Mariupolnál - mert a tüzérség nem adott támogatást a támadásokhoz, így komoly veszteségekkel vissza kellett vonulniuk.
Eljött az az idő, hogy ha Kijev komolyan akarja venni a tűzszüneti megállapodást, akkor saját zsoldosaival és szélsőségeseivel saját magának kell leszámolnia. Ez nagyon hamar felszínre hozza majd az elfojtott feszültségeket. Az ugyanis lehet, hogy az EU-nak szándéka a tűzszünet és az embargó enyhítése vagy feloldása, de az Egyesült Államoknak egész mások a tervei. Jelenleg olybá tűnik, a két nyugati tömb érdekellentétekbe keveredett egymással Ukrajnában. Ha pedig saját szélsőségeseikkel kell leszámolniuk az ukránoknak, akkor bizony a CIA által kiképzett és támogatott csapatokkal kerülnek szembe. Márpedig ezek az alakulatok jelentős erőre tettek szert az elmúlt időben. Hogyan tudná mindezt Kijev kivitelezni? Mennyi ideje marad hátra, ha saját ukránjai ellen fegyverrel lép fel? Vagy éppen ezek a csoportok kezdenek nyílt harcot a kormányhivatalok ellen? Újabb fejezete a polgárháborúnak? Az USA a támogatásra szánt pénzeivel hova fordul és kit fog támogatni? Ezek a kérdések mostanra sokakban felmerülhetnek.
Természetesen felmerül még sok más kérdés is, többek között mi lesz a még ukrán kézen lévő újorosz területekkel és városokkal, de ezek a jövő kérdései. Jelenleg egy a biztos; Porosenko igyekszik eleget tenni talán végre a megállapodásoknak - legalábbis látszólag.
Alexander Zaharcsenko donyecki elnök megsebesült a debalcevoi csatában. Egy utcán futott át egyik oldaláról a másikra, mikor egy tüzérségi lövedék repesze eltalálta a bokáját. A sebet ellátták, majd a kórházban megfelelő körülmények között tették rendbe a sérülést. Zaharcsenko pár órával később vidáman válaszolgatott a sajtó kérdéseire, és annyit mondott, pár nap és újra a katonái között lesz.
Luganszkban EBESZ megfigyelők érkeztek, ott jelenleg csend van, de Donyecket még lőtték rakétákkal az éjszaka folyamán, valószínűleg valamelyik zsoldos alakulat egységei. Ezen kívül pár helyen voltak kisebb összetűzések, de a milícia egyenlőre nem hagyja provokálni magát.

Debalcevének - amely az oroszbarátok fő bázisainak számító két megyeszékhely, Donyeck és Luhanszk között félúton fekszik, a Novorusszia területébe mélyen beékelődő területen - a stratégiai jelentőségét az adja, hogy a város Kelet-Ukrajna egyik legnagyobb vasúti csomópontja. Amellett, hogy Donyeck és Luhanszk vasúti és közúti összeköttetése is itt halad át, Debalcevébe futnak be az orosz vasútvonalak észak felől a Moszkva-Harkiv irányból, dél-délkelet felől a még nyugat-ukrán kézen lévő Mariupolból, valamint az oroszországi Rosztov-na-Donuból. Tehát az orosz hátország és Ázsia fő kereskedelmi és jelen helyzetben utánpótlás elosztója (is lehet) a régiónak. Ezért fontos a tartása vagy végső esetben a megsemmisítése - merthogy ilyen parancs is létezik - a NATO támogatta nyugat-zsoldosoknak. Kényszersorozott ukrán katonák viszont értesüléseink szerint tömegesen adták meg magukat a Debalcevét "védők" közül, és már 120-an estek így fogságba illetve közülük többen átállási szándékkal éltek. Közben az ukrán fegyveres erők főparancsnoksága közleményben elismerte, hogy katonák egy csoportját - a védelmi feladatokat ellátó 101-es dandár és a 8-as különleges megbízatású(!) ezred tagjait - támadás érte egy Debalcevébe tartó hadiszállítmány kísérete közben, és fogságba estek. A közlemény szerint előtte harcba bocsátkoztak, de elfogyott a lőszerük és a jelentős erőfölényben lévő valódi - oroszbarát - védők megsemmisítették a páncélozott szállítójárművüket. Megerősítette azt is, hogy Debalcevét gyakorlatilag körbezárták a keleti erők és a várost meg is szállták. Elmondta, hogy tüzérséggel és páncélozott harcjárművekkel ostrom alá vették az ukrán fegyveres erőknek a városban lévő táborát. A Debalceve és Artemivszk közötti autóútról, amely a Debalcevében lévő nyugat-ukrán erők utánpótlási vonala volt, annyit mondott, hogy jelenleg a keletiek ellenőrzése alatt van. Azonnali segítséget kért egy nyugat-ukrán katonatiszt Debalcevéből. Kijelentette, hogy az ukrán katonák nem tudnak saját erőből kitörni onnan, tüzérségi támogatásra lenne szükségük kívülről, vagy a légi erőt kellene bevetni. Azt mondta, hogy a lőszerkészleteik már csak fél napra elegendőek.
Egy tarackágyú harc közben egy nap alatt 200 lövedéket is elfogyaszt. Hozzánk pedig csak 4-5 autó érkezett meg utánpótlással, és egy járművön mindössze 160 lövedék fér el
A tiszt azt mondta, hogy már ötödik napja gyakorlatilag körbe van véve Debalceve,szemben azzal, amit az ukrán hadvezetés nyilvánosságra hozott.
A városba vezető utat aláaknázták, elfoglaltak egy stratégiai magaslatot - ez talán a hazai Kárpáti magaslatokban is hasznos stratégia lehet, ahonnan az utat lövik - mondta, hozzátéve, hogy előző éjjel egy öt járműből álló ukrán konvojt megsemmisítettek, mindössze hét katona élte túl a támadást. Azt is mondta, hogy gyakorlatilag már az egész várost ellenőrzésük alá vonták a keletiek, és legalább húsz katona sebesült meg az elmúlt egy nap alatt Debalcevében és környékén.
Ennek mindössze az az előzménye - még mielőtt valaki a keletieket és Oroszországot vádolná a tűzszünet megsértéséért, hogy a nyugati erők a múlt hét csötörtöki békekonferencia előtt gyakorlatilag ugyanígy körbezárták és felőrölték a keleti erőket, akik a várost védték, csakhogy vámolják a beérkező kereskedelmi szállítmányokat és jobb pozícióból tárgyalhassanak a magbízóik Minszkben...
Most fordult a kocka.
De lehet, hogy oda a kényszermegállapodás is a tűzszünetről, ami nyugati időhúzás csak, míg ütőképes hordákat nem verbuválnak, mondjuk az Iszlám Állam mintájára....
Gölöncsér Miklós
Szerző: akv



Wednesday, February 18, 2015






Csjernyigovnál is teljes útzárat létesítettek reggel a hozzátartozók, és rá alig egy órára-majd ezer kilomérre Nyugatra, Rovnonál bénították meg a Kijev-Csap főútvonal forgalmát. Az ok Gyjebalcevo, illetve a háború. Ezzel együtt is a Kijev-Umany-Odessza autópálya továbbra is blokkolva van, áll a forgalom.
Ezenközben a magyar fősodratú médiákon végigszáguldott a szalagcímes hír, miszerint Valcmanék megkezdték Gyjebalcevoból KIVONNI a martalóchordáikat. SZERVEZETT-TERVEZETT módon. (Csak éppen hogy hozzá nem teszik, diadalaratás utáni szabadságolásra kerül sor!) Valcman szerint-bár nem teljes a siker!-a kitűzött feladatok 80 százalékát a martalóchorda teljesítette!



Gyjebalcevo város területének mintegy 90 százaléka van stabilan a népköztársasági erők ellnőrzése alatt. A még megszállók kezén lévő 10 százaléknyi délkeleti területen “egymásba érnek” a martalócok. Néha-néha találomra kilőnek aknevetőkből egy-egy gránátot, ami után a milicisták azonnal visszalőnek. Elég rendes ütemben pusztulgatnak így Valcman pribékjei. Ma délután (helyi idő szerint) kettő óráig újabb háromszáz valcmanista adta meg magát.
Délre Maloorlovka legmagasabb épületére kitűzték a népköztársaságiak a DNR zászlaját. Mintegy kétszáz megszálló zsoldos Artyemovszk irányába kotródott el. Előtte még tüzérséggel kilőttek egy sorozatot Jenakijevora, majd lövegeiket hátrahagyva távoztak. Kamusatkénál hidat is robbantottak a pribékek, de ezzel a miliciát jelentősen korlátozni a mozgásában nem tudták. Ezidőszerint Bulavinszkojeért “könyörög” a milicia, hogy inkább adják át békésen-csendben, minthogy harcolni kelljen érte.
Logvinovonál viszont még mindig makacskodnak a latrok. Ott már nem kesztyűs kézzel fog velük bánni a milicia!-az már biztosra vehető.

Viszont Gyjebalcevoban igencsak “szigorú” a helyzet. A bérgyilkosok elüldözését követően tragikus lelelet bukkannak elő. Azokban a házakban-lakásokban, amiket nem hagytak el lakóik, főbelőtt civileket hagytak hátra a valcmanista fenevadak. Kor-nem nem számított. Egyszerűen kivégezték őket.
Jaszinovataja, Telmanovo és Jelenovka térségéből a népköztársasági erők ma reggel megkezdték a Minsz II. megállapodásnak megfelelően a nehézfegyverzeteik visszavonását.

kivon




Friday, February 13, 2015

Az USA 12 db A-10-es repülőt telepít Európába




Én értem, hogy az oroszokat akarjá bombázni, de miért használják Európát hadi gépezetük raktározásához? Talán azért, hogy egy ellencsapás esetén ne Amerikát érje a találat? Milyen okosak ezek a jenkik és ezt a politikusaink még meg is tapsolják.


Szóval az A-10-Thunderbolt régi repülő doboz, de kimondottan megbízható, már 1975 óta használják az amerikaiak, 30mm-es golyószoróval rendelkezik, ami percenként 4.200 uránmuniciót lő ki (darabonként 750 g).

A sürített URÁN töltényeket röviden DU-municónak hívják. Ha egyszer kilőtték 4,5 milliárd évig szennyezi a környezetet. Kb ennyi idős a naprendszerünk. Ahol eddig használták, Koszovóban és Irákban ezeken a helyeken a csecsemők között nagyon nagy a torzszülöttek száma. A DU munició a XXXXXL generációkig génjeinket károsítja.

Az URÁN munició használata, az emberiség ellen elkövetett bűn és a Hágai bíróságon a helye azoknak, aki ezt használják. Aki ezt tudja és erről hallgat, az a bűnösök cinkosa és szintén felelőségre kell vonni.
spiegel.de

Bulgáriában több ezer ember tüntetett a NATO és Amerika ellen. A tüntetők azt skandálták, hogy a "NATO menjen ki Bulgáriából, nem a háborúra".


A Szófiában megrendezett tüntetők azt a tényt sem tudják elfogadni, hogy NATO parancsnoki központot telepítsenek Bulgáriába. Követelték továbbá az Oroszország ellen meghozott szankciók feloldását. A tüntetők Oroszországot támogatták és elítélték az Amerikai politikát.
Videóval: 
tvzvezda.ru

Kapcsolódó:
Atombomba a gyjebalcevoi katlanban?!
A Hetek szenzációs leleplezése: nem eunácik, hanem ultrasovén vallásos zsidók szolgálnak az oroszellenes halálalakulatokban


17 milliárd dolláros IMF hitel Ukrajnának
Porosenkoéknak semmi sem számít! (Monsanto és az IMF ugyanazon a hálózaton)
Szerző: akv




Wednesday, February 18, 2015

Megkezdték a Petro Porosenko elleni büntetőeljárást




A Donyecki Népi Köztársaságban megnyitották Petro Porosenko ukrán államfő és más ukrán vezető tisztviselők bűnügyét háborús bűnök elkövetése miatt. A DNK Legfőbb Ügyészsége hivatalból indított eljárást, többek között Arszenij Jacenjuk ukrán kormányfő és Olekszandr Turcsinov, a nemzetbiztonsági és védelmi bizottság főtitkára ellen. Kijev áprilisban kezdte meg a függetlenségi törekvések leverését célzó háborút, annak következményiért - városok lerombolásáért, civil halálesetekért - pedig a tervezést végező és a parancsokat kiadó személyek leginkább felelősek.

Hídfő.net.ru | Petro Porosenko


Szerző: akv 





Wednesday, February 18, 2015


Nem is akármilyen gyomorforgató, mélyen és hithűen atlantista zagyvalékot. Egy olyan hazugsághalmazt zúdított egyre kevesebb olvasójának nyakába, ami igazán ritkaság számba megy.
Íme a “Gyalázat” címet kapott förmedvény:
Vlagyimir Putyin felmosta a padlót Orbán Viktorral. Ha futballról beszélnénk, azt mondhatnánk, oda-vissza kötényt adott neki, aztán a gólvonalon lehasalva fejelte be a gólt. A szabadságharcos, „Európa erős embere”, a „bátorság élő szobra” végighallgatta, amint Putyin az ukránokat vádolta meg a háborúért, és volt képe bányászoknak meg traktoristáknak mondani az állig felfegyverzett és orosz reguláris csapatokkal megtámogatott szeparatistákat.
A magyar kormányfőnek az arcizma sem rezdült, amikor vendége megadásra szólította fel a Debalcevénél bekerített, hazájukat védő ukrán katonákat. Nem említette Ukrajna területének sérthetetlenségét, a szomszédos ország szuverenitását. Nem hozta szóba az Európai Unió és a NATO aggodalmait, az ukrajnai harcok áldozatait, a milliónyi menekültet.
Ha rajta múlik, ki sem ejti a száján Ukrajna nevét, előbb hozta szóba a húsfeldolgozókat, mint a konfliktust.
Miközben az aláírt egyezmények egy lyukas kétfillérest sem érnek, Putyin háborítatlanul oktathatta Európát a gázvezetékek ügyében. A magyar miniszterelnök pedig még kontrázott is neki: bár vannak, akik szerint Európa meglehetne az orosz gáz nélkül, ő ezt nem tartja reálisnak. Nesze neked, európai energiaunió, nesze neked, közös európai külpolitika, nesze neked, európai szolidaritás!
A kocka el van vetve. Orbán végleg beállt Putyin mögé – vagy inkább alá. Az Egyesült Államok új nagykövete tegnap a NATO-nagyköveteknek adott ebédet, amelynek díszvendége az ukrán ügyvivő volt. A helyzet világos, mindenki választott. Orbán a gyalázatot.”
Ennél a népszabadságbeli firkálmánynál gyalázatosabbat ritkán lehet olvasni a “magyar” mainstream sajtóban! Nyilvánvaló tények ellhallgatása (kijevi, odesszai, luhanszki mészárlások, orbitális választási csalások Maradék-Ukrajnában, nyugati agresszió Donbassz ellen, egy népcsoport függetlenségi harcának elhallgatása, a kijevi junta dicsőítése pl.) mellett hazugságözön, tudatos férevezetés.
Az euroatlantista megszállás és gyarmatosítás folyamatos imádata és dicsőítése mellett ez már nem is csodálkozásra érdemes szerkesztőségi cikk. A haza-és nemzetárulásról és országkifosztóink iránti rajongó odaadásról tanúskodó írással a hazai szoclib média “zászlóshajója” olyan mélységbe volt képes lesüllyedni ezzel a förmedvénnyel, ami ezt a médiumot a “Népszabadság” név viselésére teljesen méltatlanná tette! Persze ők csak egy negyedszázada gyakorolt eljáráshoz igazodnak: “becsapni, hazudni, félrevezetni, éjjel-nappal!”
NO EZ AZ IGAZI GYALÁZAT!
https://balrad.wordpress.com/2015/02/18/igazi-gyalazat/
Szerző




Wednesday, February 18, 2015



Egy sor, a hétköznapokban gyakran használt szó és kifejezés használatától tanácsolja el az EMMI a dolgozóit. A tárca sajtóosztálya szerint erre „az egységes kommunikáció” érdekében van szükség – írta a vs.hu.
Belső emailt kaptak az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) és a háttérintézményeinek a munkatársai: a levélben a vs.hu információi szerint oldalakon keresztül sorolják azokat a szavakat és kifejezéseket, amik “nem használhatók az egymás közötti, illetve a kedvezményezettekkel folytatott kommunikációban”.
A nemkívánatos kifejezéseket között a köznyelvben teljesen megszokottak, ugyanakkor negatív dolokra utalók is vannak, mint szegény, szegénység, mélyszegénység, gyermekszegénység, de olyan semlegesnek tűnők is, mint az esélyegyenlőség, az ápoló, a gondozó. Vannak olyan szavak is, melyek ma már tényleg kevésbé illőnek számítanak, mint a rokkant, a terhes, vagy éppen a fogyatékos.
Ugyanakkor a lista összeállítóinak figyelmét a stadion kifejezés sem kerülte el, a levél értelmében ezt sem illik használni. A minisztérium vezetői azonban mankót is adnak a dolgozók kezébe, és alternatív kifejezéseket javasolnak. Így a szegény, szegénység helyett a rászorult, rászorultság, a fogyatékos helyett a ma már egyébként is használt fogyatékkal élő a megfelelő kifejezés. A stadion helyett pedig a fedett sportlétesítmény használandó.
A tárca sajtóosztály szerint a “levél valóban a minisztérium munkatársainak készült – s ahogyan ez más cég esetében is teljesen természetes -, ez a belső szabályozási és eljárási rend része, segíti az egységesebb, pontosabb mindennapi munkát. Ebben az esetben nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy megfelelő szavakat, kifejezéseket használjanak a munkatársaink a kommunikációban”.
(
vs.hu)
Szerző: akv 




Igen a munkatársak kötelesek zsidó seggnyalásra váltani a témát, és aki ezt a vétséget elköveti , köteles lesz előbőr műtétre előjegyeztetni magát, ha állásában akar maradni.Egyébként már Lázár úr megmondta nem kötelező itt dolgozni nyaéhatnak máshol is zsidó segget , de e törvény szolgák úgy érzik , hogy az ő nyelvük érdesebb a többi magyar nyelvétől , így eé tudják látni feladatzukat .



ednesday, February 18, 2015



115511561157


A kijevi junta latortüzérsége Donyeck “Lenin” és “Kijev” kerületeit lőtte mára virradóan.
(Великоновоселковск)Velikonovoszelkovszk-térségében pihent, új latorhad összegyűjtése zajlik. Valcmanék új háborúra készülnek Donbassz ellen. A gyjebalcevoi katlanban gyakorlatilag megsemmisült tegnap estére a martalóchorda.

A parancsnokaik szökése után irányítás nélkül maradt pribékhorda egyedei tömegesen adták meg magukat tegnap estig. Mára virradóan is nagy volt ez a fajta kedv a banditaseregletben. Ugyanakkor elszigetelt bandák még mindig valamiféle csodában bízva!-helyi kitörési kísérleteket tettek az éjszaka. Tegnap reggeltől ma reggelig legalább kétszázötven bérgyilkos harapott fűbe a katlanban.
Novoorlovka és Maloorlovka térségeiben voltak elsősorban ilyen kísérletei a zsoldosbandáknak. A gyjebalcevoi és csjernuhinoi minikazánokban becslések szerint eredetileg mintegy 4000 lator zsúfolódott össze. Ezek közül kb. 2500 latoregyed pusztult el, az életben maradottak közül ma reggelig 375 martalócot vettek fel a fogolylistára tegnap kora este óta.

Nagyjából tehát még 1100-1200 élő lator kószál a két minikatlanban. Bár az éjszakai csetepatékban legkevesebb százötven kiadhatta a páráját. Nagyjából tehát még ezer briganti ronthatja a levegőt a katlanban.
A ma reggeli helyzetjelentésben ismertették, hogy a DNR elnöke-Alekszandr Zaharcsenko-a tegnapi sebesülését követően ma már munkába áll Donyeckben. Mankóra támaszkodva.
A Maradék-Ukrajna centrális területén fekvő Umany városának katonaszülői tegnap késő este blokád alá vonták a Kijev-Umany-Odessza főközlekedési útvonalat. Követelve a kijevi latorhatalomtól a “hivatalosan nem is létező gyebalcevoi katlanból” ott körbezárt hozzátartozóik azonnali kimenekítését, és a háború befejezését. Szó szerint leállt Kijev és Odessza között a közúti forgalom. Nyalókakirály rendőrsége nem mer fellépni a fő közlekedési utat blokkoló szülőkkel-hozzátartozókkal szemben. Umanytól északi és déli irányba közel száz-száz kilométeres teherautó oszlopok torlódtak fel. Umany viszont messze van Washingtontól, ráadásul a demonstráció a katlan felszámolásával lassan okafogyottá is válik. Csakhát a kijevi udvar erről nem igazán tájékoztatja Maradék-Ukrajna alattvalóit.
Majd érkezik az értesítés: a dnyepropetrovszki parcellában keressék a katonafiút.



Wednesday, February 18, 2015


Görögország: Utolsó tangó vagy visszatánc?




Az eurózóna pénzügyminisztereinek hétfői éjszakába nyúló maratoni tárgyalása sem hozta meg a görög megállapodást. Mindkét fél kitartó, az idő is fogy, de mintha felsejlene a megegyezés szándéka görög oldalról.
Ismét összeültek a tárgyalófelek, ezúttal a pénzügyminiszterek. Az idő sürgetővé vált, mert Görögország finanszírozása csak február végéig megoldott. Ha addig még átmeneti megoldás sem születik, akkor bekövetkezhet a legrosszabb: az ország fizetésképtelenné válik, és akkor már csak az EKB-n múlik, hogy melyik nap nem utal többször. Akkor pedig jöhet a drachma. Ráadásul az a korábban felvázolt probléma is jelentkezik, miszerint a görög lakosság nagy mennyiségű készpénzt vesz fel a bankokból, félvén az összeomlástól. Miután az EKB nem finanszírozza már automatikusan a görög jegybankot, egyelőre úgy sikerült áthidalni  a problémát, hogy a az európai jegybank az érintett görög kereskedelmi bankoknak közvetlenül nyújt hitelt.
A helyzet mindezek ellenére nem látszik reménytelennek. A görög pénzügyminiszter látja, hogy az eurózóna nem teketóriázik: nem rántják el a kormányt a lassan két hónapja játszott orosz rulettben, viszont minden ésszerű lehetőséget megadnak a görögöknek az elfogadható kompromisszumos megoldásra. Varufakisz ezért most úgy tűnik, változtatott stratégiáján. Látja, hogy a puszta dac nem hatja meg a résztvevőket, de népeiket sem. Sőt az sem, hogy felmerültek más finanszírozó hatalmak, mint Oroszország vagy Kína. Az EU még talán boldog is lenne, ha más akarná kifizetni az óriási számlát, de valójában esze ágában sincs senkinek ilyet tenni. Mindezeket belátva Varufakisz most a számunkra nem teljesen ismeretlen pávatánc művészetét kezdte el gyakorolni. Kitart az eddigi szólamok mellett, de közben tesz egy-egy utalást arra, hogy ha muszáj lesz, azért engedni fog. A másik oldal pedig, nagyon bölcsen, hagyja őt egy kicsit lavírozni. Tisztában vannak vele, hogy neki is arcvesztés nélkül, vagy legalábbis minimális presztízsveszteséggel kell kompromisszumkészséget mutatnia. A pénzügyminiszterek pontosan elmondták neki, mi az, amiből nem engedhetnek, de ugyanakkor mi az, amiben kompromisszum készek. Kiderült, hogy részletesen átnézték a görögökkel a terveket, és azok 70 százaléka a görögök számára elfogadható volt. Ez pedig elég jó arány, a maradék 30 százalék közelítése nem reménytelen. Kétségtelen, hogy ehhez még idő kell, de erre is született javaslat: hosszabbítsák meg 4 hónappal a tárgyalásokat, és addig átmenetileg fogadják el a görögök a jelenlegi program meghosszabbítását.
Az idő most rövidtávon szorít. Egy hét alatt mindenképpen megoldást kell találni, legalább átmenetit. Ezt úgy tűnik, Varufakisz is nagyon jól tudja, hisz volt egy olyan mondata, hogy nincs kétsége afelől, hogy sikerül olyan egyezségre jutni, amely Európának megfelel és Görögországnak is gyógyírt jelent. Felmerült, hogy egy héten belül (pénteken) tartanak még egy közös pénzügyminiszteri találkozót. Ezen jó esély van rá, hogy a görögök elfogadják a program 4 hónapos meghosszabbítását, és 4 hónap alatt már valóban közös nevezőre jutnak a még hiányzó 30 százalékban. Ez egy jó kompromisszum, arcvesztésről ez esetben szó sem lenne, a görög kormány otthon akár még győzelemről is beszámolhat. És 4 hónap múlva, a végső megállapodáskor megteheti ugyanezt, miközben néhány látványos, de a költségvetést nem felborító lépést hagynak neki.





Wednesday, February 18, 2015


Több külföldi médium foglalkozott Vlagyimir Putyin orosz államfő budapesti látogatásával




A német lapok közül a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitungban (FAZ) Új hangok címmel Stephan Löwenstein írását jelentette meg, amelynek bevezetője szerint "a magyar kormányfő fogadja Putyint, de körbehízelgi a Nyugatot".
Az utóbbi hetekben több helyen morogtak, amiért Orbán Viktor fogadja az orosz elnököt, és felmerült az aggodalom, hogy Putyin megbonthatja az EU és a NATO egységét. Orbán pedig erős szavakkal juttatta kifejezésre, hogy kizárólag a magyar érdekeket tartja szem előtt. Ugyanakkor olyan politikai jelzéseket is küldött, amelyek arra utalnak, hogy hajlandó eltávolodni eddig alkalmazott "konfrontatív stílusától", és kiáll szövetségesei mellett - írta Löwenstein.
A szerző hozzátette: egyelőre "kérdéses, hogy Orbán valóban szakít-e eddigi kormányzási stílusával". A reklámadó ügyével kapcsolatban megjegyezte, hogy a kormány az uniós társországokból érkező befektetőkkel fennálló viszonyban is eltávolodott a "konfrontációs politikától", és az Egyesült Államokkal való viszonyban is "enyhülést jelez".
Die Welt a honlapján Magyarország, a régi-új kelet-nyugati frontvonal címmel közölte Boris Kálnoky írását. A szerző szerint Putyin Oroszország és a "keleti tömb egykori országának összetartozását" akarja kifejezni a látogatással, ami jelzés az EU-nak, Magyarország számára pedig ennél "több forog kockán". Hozzátette, hogy a Nyugat és a Kelet "új küzdelmében" az egyik "frontvonal Európa közepén, Magyarországon húzódik, éppen ott, ahol az 1946-tól a rendszerváltásig" húzódó törésvonal volt, és mindkét fél igyekszik "jelképes jelenléttel a sajátjaként megjelölni a földrész szívében fekvő helyet".
Oroszország eszköze a küzdelemben "az energiapolitika: olcsó gáz és atomenergia Magyarországnak", és ezek az energiaipari kérdések Kálnoky szerint "sokkal inkább politikai jellegűek, mint ahogy azt Nyugat-Európában el tudják képzelni".
Süddeutsche Zeitung Cathrin Kahlweit írását közölte Magyarország a sűrűjében címmel. A szerző Angela Merkel február eleji látogatására utalva kiemelte, hogy Orbán a két "nagyhatalmú, egymással nem baráti viszonyban lévő vendég" között az "egyenlő távolság" betartására törekszik és nem a "távolságtartásra Moszkvától". Hozzátette: Magyarországot az ingadozók között tartják számon az Oroszországgal szembeni egységes uniós fellépés ügyében, és nemcsak azért, mert a kormányfő "sikeres modellként tekint az +illiberális demokrácia+ orosz válfajára", hanem azért is, mert "Magyarország gazdaságilag körüludvarolja Moszkvát".
Az ARD közszolgálati televízió tagesschau.de című hírportálja Egyesülve a demokrácia leépítésében címmel közölte Karla Engelhard összeállítását. A szerző megjegyzi, hogy Merkel után két héttel Putyin látogat Budapestre, és Orbánnak ezúttal aligha kell bírálatokat hallgatnia a demokrácia leépítése miatt. Hozzátette, hogy Magyarország eddig "zúgolódás nélkül" részt vett az Oroszország elleni szankciókban, ugyanakkor Orbán Viktort Putyin "utánzójaként" tartják számon, és mindketten "a demokrácia leépítésén dolgoznak", csak éppen ezt másként nevezik, +irányított+, illetve +illiberális+ demokráciának.
A baloldali francia Libération megjegyzi, hogy az autoriter vezetők közti szolidaritás kötelez. Orbán Viktor "a szabadságvágyó fiatalság szimbólumát és egy generáció reményét jelentő, a nacionalistákat bíráló progresszív fiatalból negyedévszázad alatt Vlagyimir Putyint, az egykori KGB-ügynököt csodáló tekintélyelvű vezetővé" vált. Orbán a cikk szerint húsz éven át ostorozta a szocialistákat azért, hogy elárulták a nemzeti érdeket, amikor Moszkvával tárgyalóasztalhoz ültek. Manapság viszont, az ukrán válság közepén, példaként tekint Oroszországra, a keleti nyitást hirdeti, s titkosított szerződést ír alá Putyinnal a paksi erőmű bővítéséről. Noha ezt a magyarok hatvan százaléka ellenzi, és 66 százalékuk a megújuló energiákat támogatja, a szerződés pénzügyileg előnyökkel jár a hatalom és az ahhoz közel állók számára - írta Florence La Bruyere, aki szerint Washingtonban attól tartanak, hogy a magyar kormányfő Moszkva trójai falovává válhat.
Der Standard osztrák liberális napilap Putyin Orbánnál - kölcsönös imázsápolás című írása szerint Putyin budapesti látogatása csupán néhány óráig tart majd, de ez az orosz elnök számára ritka diplomáciai diadalt jelent vendéglátója, a nemzeti-populista Orbán Viktor jóvoltából.
A lap budapesti tudósítója Gregor Mayer kiemeli: a Krím megszállása óta orosz elnök most először érkezik egy NATO-tagországba és a maláj utasszállító lelövése óta először egy uniós országba. Orbán a keleti nyitással további mozgásteret akar teremteni magának, s ennek a legfőbb haszonélvezői a szerző szerint az oligarchák és azok a fedőcégek lesznek, amelyek közel állnak az Orbán családhoz és a miniszterelnök bizalmasaihoz.
Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági napilap keddi számának írása szerint Putyin és Orbán politikai felfogása alig eltérő, minthogy az előbbi az ellenőrzött demokráciát propagálja, az utóbbi pedig az illiberális demokráciát fedezte fel magának.





Tuesday, February 17, 2015


Magyarország híd szerepét töltheti be Európa átalakulásában



Megállapodás született az idén lejáró orosz-magyar gázszállítási szerződés helyzetének rendezéséről; a továbbiakban - bármilyen megdöbbentő is, de eddig nem így volt - hazánk azért kell csak fizessen, amit ténylegesen elhasznál, nem pedig évekre előre bejelentett gázmennyiségért, amire lehet, hogy nem is lesz igény.
A radikális atlantista baloldali pártok és Norvégia gázpiaci érdekeit képviselő magyarországi pártok törvényszerű tiltakozása követte Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor közös sajtótájékoztatóját. Az LMP szerint "Orbán Viktor az Oroszországgal szembeni teljes függés útjára vitte Magyarországot". A DK szerint Orbán Viktor "elárulta Európát, az európai közösséget és Magyarországot", az Együtt nevű képződmény pedig eleve indokolatlannak és aggasztónak tartja az orosz elnök magyarországi látogatását. Ugyanakkor a kormány egy régi MSZP-SZDSZ-es örökséget rendezett le az új megállapodással, a hazánk számára eddig érvényben lévő gázszerződés ugyanis a Horn-kormány sara. A továbbiakban hazánk mindig az igénybevételkor fog fizetni az újabb gázmennyiségért.
Hídfő.net.ru | Orbán Putyin sajtótájékoztató

A kormányfő emellett elmondta, hogy hazánk a jövőben az előre prognosztizált nyomvonalon kapja majd az orosz gázt, vagyis Törökországon, Görögország, Macedónián és Szerbián keresztül. Egy ilyen megállapodás hazánk számára nem csak az ellátás biztonságát, hanem egyfajta stratégiai elhelyezkedést is biztosítani fog. A miniszterelnök sajtóközleményéből éppenséggel a lényegi dolgok nem jutottak nyilvánosságra, de ez a megállapodás horderejét tekintve várható volt.
Hosszú távú együttműködések köttettek a mezőgazdaság, oktatás és egészségügy terén, a paksi atomerőmű bővítése kapcsán megállapodás született az atomenergetikai szakember-képzésről, ami Moszkvában zajlik majd. Az átrendeződés volumenéről tudni kell, hogy a radikális atlantista pártok megállapítása téves, - a magyar kormány éppen hogy most köteleződött el Európa mellett. Az Orbán-kormány nem önálló cselekvőként része ezeknek a megállapodásoknak, hanem Németország és Oroszország közt köttettek olyan megállapodások, melyeknek ez részét képezi. A kormány részéről nem is lenne értelme az amerikai érdek további kiszolgálásának, mert lassan Európa nagy térségi hatalmai is elfordulnak Washington felől. Új erőközpont van kialakulóban, és Magyarország híd szerepét tölti be ebben az átmenetben. Európa döntést hozott egy változási hullámról, és az Orbán-kormány továbbra is Európa irányába elkötelezett.
A hétköznapokban ezek az együttműködések csökkenő energiaárakat és új munkahelyeket jelentenek majd, mert a kormánynak most mindennél fontosabb a politikai stabilitás fenntartása. Annyi azonban biztos, hogy Washington nem fogja mindezt tétlenül nézni.






Tuesday, February 17, 2015







A magyar-orosz hosszútávú gáztárgyalásokon részt kellene vennie az Európai Unió képviselőjének is” – szúrt oda Magyarországnak az Orbán-Putyin találkozóval egy időben az Európai Bizottság energiaügyi biztosa, Maros Sefcovic. A The Wall Street Journal című lap cikke szerint a szlovák politikus az energiaunió létrehozásával kapcsolatos brüsszeli törekvésekkel magyarázta mindezt, unió ugyanis azon dolgozik, hogy integrálja a tagországok energiapiacát.

Az üzleti-politikai napilap állítja, hogy a magyar miniszterelnök és az orosz államfő korábban olyan megállapodásokat kötöttek, amelyek megsérthették az uniós versenyjogi és energiapiaci szabályokat. A lap megjegyezte továbbá, hogy Putyin látogatását megelőzően egyik fél sem árult el semmit a várható tárgyalások tartalmáról.
Sefcovic mondataira Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szűkszavúan mindössze annyit reagált az M1 az Este című műsorában,hogy „Magyarország minden uniós előírásnak meg kíván felelni”.
Brüsszel elsősorban az EU alkupozícióinak javítása miatt szeretné, hogy az uniós tagállamok konzultáljanak a bizottsággal, mielőtt megállapodásokat kötnek. Sefcovic egyébként nagy fába vágta a fejszéjét: energiaügyi biztosi programjának középpontjában az energiaunió kiépítése áll annak céljával, hogy csökkentsék az EU-országok orosz energiahordozóktól való függőségét. Sefcovic tegnap ugyan kifejezetten Magyarországnak üzent, de nem első alkalommal szorgalmazta Brüsszel bevonását. Február elején kifejtette, hogy a bizottság célszerűnek tartaná a tagállamok és harmadik országok kormányai között tervezett gázszállítási és a cégek közötti kereskedelmi szerződések átláthatóbbá tételét.
A szlovák politikus február 25-én fog előrukkolni az energiaunó kiépítésével kapcsolatos terv részleteivel. A Nemzetközi Energiaügynökség legutóbbi jelentésében ugyanakkor lehűtötte a brüsszeli kedélyeket:a szervezet szerint azért is korai erről ábrándozni, mert egyik “alapfeltétele” a keleti és nyugati térség energiahálózatainak egységesülése lenne.
(
index)
Szerző: akv 


Tuesday, February 17, 2015


Szergej Lavrov szóba állt Szijjártó Péterrel



Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megbeszélést folytatott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel az Országházban.

Hídfő.net.ru | Szergej Lavrov és Szijjártó Péter

Ez egy olyan gesztus, amit "legfontosabb nyugati partnerországunk" elmulasztott megtenni. Szijjártó Péter kinevezését követően az Amerika-barát magyarországi sajtóorgánumok egy karaktergyilkossági kísérletet kezdtek a külügyminiszter személye ellen, hogy rákényszerítsék a lemondásra. Később kiderült, hogy az Egyesült Államok nem fogadja el az új külügyminiszter személyét, a hazai liberális sajtó lejárató kampánya valószínűleg Washington nyomásgyakorlásának része volt.
John Kerry Szijjártó washingtoni látogatásakor egy alacsonyabb rangú személyt küldött maga helyett, ami a diplomáciában azt jelenti, hogy nem egyenrangú félként és partnerként kezelik Magyarországot, hanem alárendelt országként. Mint látható, Oroszország esetében ez nem merült fel. Amit Washington nem ad meg, Moszkva megadja Magyarországnak - azt az alapvető tiszteletet, ami a kormányok közötti kapcsolatteremtésben természetesnek kellene számítson.
Szerző: akv


Mi van fiuk nem jó segget nyaltatok hiába raktad el a 40 % - os csúszó pénzeket , és vettel érte egy csoda vilát az uri társaságban te akkor is egy piti tolvaj vagy , mert ők már sokkal korábban összekopták vagyonukat , és a nép az istenadta nép még nem dobott rá benzines üveget , mert a lopott holmi visszajár még a fehér galléros bűnözőknél is . De te megsolgoztál érte , felfelé nyaltál , lefelé tapostál , és közben kigyót békát okádtál a környezetedre. A riska tehenemmel vagy te egyszinten , mert az is oda szarik ahol eszik , és én most a nem létező tehenemet elcserélem egy rablógyilkos zsidóra , hogy állandóan le tudjam szidni , és tudatosíthassam magamban , hogy van ennek a nézetnek mélyebb aéternatívája is , mégpedig az , hogy nekünk kisembereknek is a zsidó segget kell nyalni , ha azt akarjuk , hogy ne rabolják el a lábunk akók a földet a betolakodók .




Tuesday, February 17, 2015



Közel egyhónapos, megfeszített szervezőmunka eredményeként tegnap estére összeröffent Pesten a szervezkedők vezérei szerint vagy kétezer valódi “eusbirka”!
Az összeröffenet apropóját Vlagyimir Putyin orosz elnök mai magyarországi látogatása szolgáltatta. Liberálisaink legnagyobb bánatára. Ennek a látogatásnak az előestéjére időzítették tiltakozó NAGGYŰLÉSÜKET az orosz államfő ellen.


bzz1



Óriási buzizászlók úsztak a gyülevész népség feje fölött. Lobogtak az Európai Unió sárgacsillagos kék rongyai, meg csakúgy virítottak a panyókaként használt ukrán flagok. (Magyar trikolor elvétve volt felfedezhető, kivéve a balgamenet élén kifeszített molinó. Manapság már erre is lehet bármiket firkálni, oszt’ a menet élire vele! Közvetlenül fölötte a buzimozgalom transzparense!)


Komoly sokadalomnak tűnt az összeverődött népség, de azért megtudtuk, hogy majdugyanannyi rendőr meg újságíró volt a tömegben, mint az orosz államfő ellen lihegő liberális és nemtelen egyed. Épületes egy látvány volt!
Szóval! Ennyi előkészület után maguk a szervezők is több deviáns mókár megjelenésére számítottak, de hát csak számukra csalódást keltően kevés “demokrata” szaladt össze a bulira. Jórészt már ismerték is egymást. A pesti buziparádéról, meg az utóbbi hetek-hónapok belterjes összejöveteleiről. Legutóbb a Merkel-szeánszon találkoztak egymással. Most ismét örömködhettek egymásnak.
bzz


Siratták jó hangosan Ukrajnát, meg rettegtek “Magyarország orosz megszállásától.” Az uniós zászlók alatt!
Kikiáltották Oroszország elnökét patás ördögnek meg háborús bűnösnek!
(Talán ha láttak volna odesszai meg donbasszi felvételeket! Lehet persze hogy láttak, de hát az ő zavart elméikben a “zoroszokvótak” az elkövetők.)
Szóval lezajlott tegnap Magyarország történelmének első, nyilvános tüntetése egy Magyarországra látogató államfő ellen!
SZÉGYEN EZ, HOGY EGY RABBÁ TETT, KIFOSZTOTT ORSZÁGBAN VANNAK OLYANOK, AKIK A GYARMATOSÍTÓ MELLETT TÜNTETTEK!
A mi szégyenünk!


Erre én csak azt tudom mondani zsidók haza nem itt van a sirató falatok , és itt sosem jön el néktek a kánaánotok , mert jönnek az arabok , és ha a magyarok képtelenek kiűzni benneteket , majd az arabb testvéretek kilakoltat titeket.

De az is lehet , hogy kopogtattok ti még Putyin ajtaján , hogy fogadjon be benneteket Lazárokat , mert nem jütt össze a világleigázása , és mindenhonnan kiseprüznek benneteket , hiába lettetek oligarhák , a jószágotokat felégették a házatok is hamuvá lett a családotok örök rettegésben él nincs hova lehajtsátok fejeteket , és már nem is akartok a világból rabszolga társadalmat csinálni .




Monday, February 16, 2015


Holnap orosz-magyar elnöktalálkozó az utcán meg szimpátia-tüntetés Putyin mellett



Holnap látogat hazánkba Vlagyimír Putyin orosz elnök, aki mellett szimpátia-tüntetést tartanak a fővárosban holnap. Értesüléseink szerint több hazafias szervezet is képviselteti magát a megmozduláson. A Jövőnk.info megfigyelői is kint lesznek és tájékoztatást is adunk majd az eseményekről....
 
De nézzük, miről is lesz szó a két elnök munkamegbeszélésén;
 
Jurij Usakov azt mondta, hogy az idén lejáró orosz-magyar gázszerződésrőlfolytatott megbeszéléseken Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök "nyilvánvalóan" meg fogják vitatni "az Európai Unió álláspontja miatt a Déli Áramlat lemondása miatt kialakult helyzetet".

A külpolitikai tanácsadó azt is elmondta, hogy Vlagyimir Putyin magyarországi látogatásán 
a paksi atomerőmű bővítése, az orosz-magyar megállapodás végrehajtása is szóba kerül majd. Közölte, hogy "jelenleg (a szakemberek) az ötös és a hatos blokk építésével kapcsolatos kérdések kidolgozásán dolgoznak." Tervben van, hogy az orosz elnököt kísérő küldöttség tagjai között Magyarországra utazik Szergej Kirijenko, a beruházást végző Roszatom állami atomenergiai vállalat vezetője - tette hozzá Usakov. A kétoldalú gazdasági kapcsolatokat érintve Jurij Usakov kiemelte, hogy az orosz Metrovagonmas nevű üzem kész részt venni a 222 metrókocsi gyártására kiírandó 250 millió euró értékű pályázaton. Vlagyimir Putyin keddi munkalátogatására öt dokumentumból álló egyezménycsomagot készítettek elő Moszkvában. A tervek szerint aláírandó dokumentumok között szerepel az a megállapodás is, amelynek értelmében magyar főkonzulátus nyílik az Oroszországi Föderációhoz tartozó Tatárföld székhelyén, Kazanyban.
 
Ennyit árult el az orosz fél, a magyar oldalon nagy a titkolózás és szűkszavú egyelőre a tájékoztatás...


Bíró Dalma


“Az Index orosz forrásra hivatkozva írta meg Putyin keddi látogatásának néhány részletét. Ezek szerint az orosz elnök kettőkor száll le Budapesten, majd tüstént a Hősök terére siet koszorúzni. Háromra a Fiumei úti temetőbe megy, ahol a tavaly év végén felújított szovjet katonai emlékhelyet látogatja meg, szintén koszorúz, kizárólag az orosz sajtó jelenlétében.
A parcellában 7000 Magyarországon elesett orosz katona van eltemetve, a második világháborúban és az 56-os forradalom leverése során elhunytak egyaránt, vörös csillagos fekete obeliszkek tövében. Két éve kezdték az emlékhely felújítását egy orosz milliárdos támogatásával, jelenleg nagy a rendőri készültség, írja a 444. Olyan frissen gravírozott feliratok olvashatók a temetőnek ebben a részében, mint „örök hála és dicsőség a szovjet hősöknek, akik az 1956 októberi ellenforradalomban életüket áldozták a magyar nép szabadságáért” – emeli ki a 444.”- háborog imigyen a magyarországi mainstream “mégmaintreanabb” libsi hazugsággyára!
Hát mit koszorúzzon Oroszország elnöke?





onday, February 16, 2015



weather-weapon-haarp1


Az RT-nek nyilatkozó amerikai tudós aggódik, hogy a titkosszolgálati szervek az időjárást fegyverként használhatják. Szorgalmazza a nagyobb átláthatóságot a CIA-nál és azt akarja, hogy a kutatás globális legyen, hogy a technológiát fegyverként ne lehessen bevetni.
Alan Robock professzor attól tart, hogy az amerikai titkosszolgálatok is érdeklődnek az éghajlat-módosítással foglalkozó kutatások iránt, hogy ezeket a technológiákat potenciális fegyverekké alakíthassák.
Példaként említette a felhők létrehozását a sztratoszférában, a vulkánkitöréseket követően kialakuló felhők mintájára, amivel a globális felmelegedést próbálják kezelni például kénvegyületek vagy titán-dioxid bejuttatásával a sztratoszférába. A módszerrel azt érik el, hogy a felhőbe juttatott részecskék visszaverik a napsugarakat és ezzel hűtik a földet, ami olcsó és gyors eljárásnak számít, de véleménye szerint túl sok mellékhatással jár.
Az egyik például, hogy a technológia kiterjedt alkalmazása esetén a napfény olyan országokat is elkerülne, ahol arra pedig nagy szükség van. Elég a Krakatoa vulkán 1883-as kitörésének az éghajlati viszonyokra kifejtett hatásait említeni. A kitörés után négy éven keresztül szokatlanul hideg volt és a világon szinte mindenhol tapasztaltak hóesést. Egyébként a napsugárzás befolyásolásának ötletét is a vulkánkitörések adták.
Az időjárást a világ egyetlen pontján sem lehetséges úgy befolyásolni, hogy ezzel ne hatnánk az egész bolygóra. A sztratoszférában történő felhőképzés nem helyi, hanem globális hatást eredményezne. Nem tudom elképzelni, hogy miként akarnak ebből fegyvert létrehozni, de talán ilyesmire gondolnak,” nyilatkozta a professzor az RT-nek.
A CIA három évvel ezelőtt kereste meg a professzort a geomódosítással kapcsolatban. Hír pedig ma lett belőle.
A Rutgers Egyetem klímakutatója azt is elmondta, hogy az amerikai titkosszolgálat tagjai felkeresték, hogy kihasználják az éghajlat módosításával kapcsolatos szakértelmét.
Néhány éve felhívtak és közölték, hogy a CIA-nak dolgoznak. Azt kérdezték, hogy amennyiben egy másik ország megpróbálná befolyásolni a mi időjárásunkat, arról tudnánk-e.”
Robock rögöt arra gondolt, hogy a CIA-t ennek éppen az ellenkezője érdekelte, mégpedig az, hogy amennyiben az Egyesült Államok befolyásolja egy másik ország éghajlatát, azt észrevehetik-e.
Nem tudom, mi motiválja a CIA-t. Gondolom az Egyesült Államokat próbálják védeni.”
A professzor elmondta, hogy részben a CIA finanszírozta az Amerikai Tudományos Akadémia által a múlthéten kiadott jelentés elkészítését is. A titkosszolgálat az éghajlat irányításával kapcsolatos további kutatások elindítását sürgeti, hogy amennyiben a törvényhozók úgy döntenek, hogy egy lépéssel tovább viszik a kérdést, tisztában legyenek a kockázatokkal és előnyökkel.
Azt gondolom, hogy ezt a kutatást nyíltan kellene végezni, mégpedig nemzetközi részvétellel, hogy még véletlenül se használhassák ellenséges célokra,” idézte a Guardian a tudóst.
A Környezet Módosításával kapcsolatos 1978 októberében aláírt egyezmény megtiltja az időjárás fegyverként történő bevetését, ugyanakkor több politikai vezetői vádolta már az egyezmény megszegésével az Egyesült Államokat.


High Frequency Active Auroral Research Program Research Station antennák - fotó: wikimedia commons


High Frequency Active Auroral Research Program Research Station antennák – fotó: wikimedia commons
Az amerikai HAARP, azaz Aktív Magas Frekvenciás Program az Auróra Kutatására(HAARP – High Frequency Active Auroral Research Program) sokak szerint fontos szerepet játszott az éghajlat módosításban. 2010-ben Mahmoud Ahmedinedzsád iráni elnök azt mondta, hogy az alaszkai létesítmény felelős a Pakisztánban tapasztalt pusztító áradásokért. A vádak ráadásul az ENSZ közgyűlése előtt hangzottak el.
Még ugyanabban az évben, az azóta elhunyt venezuelai elnök, Hugo Chavez állította, hogy a HAARP létesítményben folyó kísérletek váltották ki a 2010-es haiti földrengést, ami két korábban fel nem térképezett tektonikus lemez elmozdulásakor tört ki.
Az amerikai hadsereg már több ízben alkalmazott időjárás befolyásolási technikákat, hogy egy-egy konfliktust a maga javára fordítson. A 60-as években például, a „Viharos düh” (Storm Fury) nevű projekt keretében, ezüstjodid bejuttatással próbálták csökkenteni a hurrikánok erősségét.
A Vietnámi háború alatt pedig már képesek voltak felhőket létrehozni, hogy ezzel növeljék a lehulló eső mennyiségét a Ho Si Minh-ösvény mentén és ezzel megnehezítsék a vietnámi hadsereg számára a csapatok és fegyverek mozgatását a kialakuló sárban. A New York Times szerint annak idején 21 millió dollárt költöttek a projektre.


Forrás: 
RT.com
Időkjelei: Az időjárás befolyásolása, illetve ennek fegyverként történő bevetése legtöbb olvasónk számára valószínűleg nem ismeretlen téma, ami mégis újdonságnak számít az alábbi hírrel kapcsolatban, hogy erről ma már a tömegmédiában is egyre többször olvashatunk. Vajon mi ennek az oka? Ezt is szeretnék az emberiség érdekében vagy „megmentéséért” létrehozott technológiák közé sorolni a köztudatban? Miért? Az alábbi hírt az orosz RT mellett számos nagy amerikai és egyéb nyugati tömegmédium is közzétette.
Szerző: akv 





Monday, February 16, 2015


Orbán a bankok államosításával fenyegeti Washingtont



Orbán Viktor kormányfő, Andreas Treichl Erste-vezető és Suma Chakrabarti, az EBDR elnöke hétfőn közös bejelentést tett, miszerint az államnak 15%-os részesedése lesz az Erste Bank magyarországi leányvállalatában, a bankadót pedig elkezdik csökkenteni. A kormány hajlandó a bankadó csökkentésére és a további államosítások elkerülésére, ha a bankok a kormány elvárásai szerint módosítják a hitelezést. Ennek megfelelően az Erste egy új, 170 milliárdos hitelprogramot indít.
A kormányfő emellett egy szándéknyilatkozatot írt alá, miszerint a kormány nem akar többségi tulajdont szerezni a nagy bankokban, és a következő három évben magánkézbe adja a magyarországi bankokban birtokolt többségi tulajdonrészét. Mindezekben a leglényegesebb az a kitétel, miszerint ez a megállapodás addig érvényes, amíg a magyar bankrendszer egészét nem fenyegeti komoly veszély.
Hídfő.net.ru | Orbán Viktor
A kormány jelenleg egy olyan hatalmi átmenetet bonyolít le, ami méretét és összetettségét tekintve csak az 1989-es rendszerváltást megelőző gazdasági átmenethez fogható. Az állam ennek megfelelően központosítja az energiaszektor, a tömegmédia és a bankszektor irányítását, hogy megfelelő tárgyalási alapot szerezzen Magyarország újrapozicionálásához a térségi politikában. A kormány a stratégiai ágazatokban szerzett többségi tulajdonrészt tárgyalási alapként használja a 2012 nyara óta láthatóan zajló geopolitikai átrendeződésben, melynek elsődleges kérdése, hogy Magyarország a jövőben az Európai Egyesült Államok része lesz (és a magyar államiság megszűnik létezni), vagy az Oroszország által életre hívott új szövetségi rendszer, az Eurázsiai Gazdasági Unió része lesz, ahol Magyarország állami jogkörei megmaradnak. A kormány az átrendeződés első szakaszában államosítja a stratégiai ágazatok azon részét, amire a külpolitikai, gazdasági és később belpolitikai átmenet lebonyolítása során szükség van. Az átmenet második szakaszában egy új, részleges privatizáció várható, összhangban a várható konszolidációval.
Tavaly októberben nyilvánosságra jutott információk szerint kormánykörökben számolnak azzal, hogy a CIA felforgatással és egy puccskísérlettel próbálja megakadályozni ezt a folyamatot. Az úgynevezett "civil" csoportok támogatásainak megvonása, anyagi hátterük az eddiginél komolyabb ellenőrzése ezt a szándékos felforgatást hivatott megakadályozni.
Ennek fényében az Erste Bankkal kötött megállapodás egy ultimátumnak tekintendő. A kormány ultimátuma nagyjából így összegezhető: "amint jelét látjuk annak, hogy a bankrendszert megpróbálják külföldről bedönteni, államosítjuk az egészet". A kormány eközben zéró toleranciát hirdetett a külpolitikai jellegű intézkedések akadályoztatására, ami azt mutatja, hogy az orosz államfővel folytatott tárgyalások jelentős gyakorlati eredménnyek zárulhatnak.



Monday, February 16, 2015




Az USA hidrogénbombához juttatta Izraelt





Hídfő.net.ru | Izrael atomfegyver


Az amerikai védelmi minisztérium egy mindeddig titkosított, nemrég nyilvánosságra hozott jelentése alapján az Egyesült Államok - sértve az 1978-ban, a nukleáris leszerelésről az USA által is aláírt egyezményt - közreműködött abban, hogy Izrael saját hidrogénbombát állított elő.
A program egyben sérti az USA külföldi segítségnyújtást szabályozó törvényének Symington Amendmentként ismert módosítását is, ami betiltja az idegen országoknak történő nukleáris felszerelés szállítását és az ezzel kapcsolatos technológiák átadását más országoknak. A nemrég nyilvánossá tett, 1987-es jelentés részletezi, hogyan jutott hozzá Izrael a nukleáris fegyverek előállítására alkalmas létesítmények terveihez, valamint a fegyverek előállításához szükséges technológiához. A jelentés szerint az izraeli laboratóriumok a Los Alamos és Oak Ridge területén található létesítmények tervei alapján épültek, ahol az amerikai nukleáris arzenál fejlesztésének nagy része zajlott.
Régóta nyílt tikok, hogy Izrael képtelen lett volna atomfegyverek kifejlesztésére és előállítására az Egyesült Államok "segítsége" nélkül, most azonban nyilvánosságra jutottak a részletek erre vonatkozóan. A jelentést Grant Smith, az "Institute for Research: Middle Eastern Policy" elemzőintézet igazgatójának igénylésére hozták nyilvánosságra az információ szabadságát rögzítő törvény alapján. Smith három évvel ezelőtt kezdte meg az adatok nyilvánosságra hozásának jogi procedúráját. Néhány hónappal ezelőtt a szövetségi bíróságról kilépve elmondta, hogy a védelmi minisztérium 1987-ben titkosította az izraeli atomprogramra vonatkozó információkat, ez az adófizetőknek mintegy 86 milliárd dollárjába került, ráadásul törvénysértő módon tették mindezt.
A jelentés nyilvánosságra jutásának időpontja egyáltalán nem véletlen egybeesés: a Közel-Kelet térképe nemsokára újrarajzolódik, a térség erőegyensúlya felbomlott. Izrael mindeddig nem engedett nemzetközi megfigyelőket az országba, hogy a nukleáris létesítményeket ellenőrizhessék. Mindeddig gyakorlatilag semmilyen bizonyíték nem volt arra vonatkozóan, hogy Izrael valóban rendelkezik katonai atomprogrammal, és a "több ezer izraeli atombombáról" gyártott teóriák nem többek alaptalan összeesküvés-elméletnél.
Izraelnek elsősorban nem tényleges atomfegyverre van szüksége, hanem, hogy az Izraelt megszálló erőként ismerő, erőfölényben lévő arab országok meg legyenek győződve arról, Izrael elegendő tömegpusztító fegyverrel rendelkezik ahhoz, hogy háború esetén pusztító ellencsapást mérjen az agresszorra. Ez a nukleáris arzenál egy politikai fegyver, ami garantálja Izrael sértetlenségét. Az Egyesült Államok Izrael védelmében lép fel azzal, hogy "hiteles" dokumentumokkal támasztja alá az izraeli nukleáris arzenál létezését.




Sunday, February 15, 2015


A Jobb Szektor tovább viszi a háború gépezetét - nincs tűzszünet




Alig néhány nap telt el a minszki béketárgyalások óta, de a harcok intenzitása nem csökkent a volt Ukrajna délkeleti régióiban. Ma éjjel hajnali egy órakor az ukrán média oldalára felkerült a címoldalra: "elhallgattak a fegyverek. Csendbe borult Luganszk és Donyeck". A harcok állítólag éjfélkor megálltak. Reggeli 5 óráig nem jelentettek tűzszünet megsértést egyik oldalról sem. Pár órával később azonban már mindkét fél arról számolt be, hogy a másik oldal megsértette a tűzszünetet.
Dimitrij Jaros a Jobb Szektor, majd Szemencsenko a Donbassz zsoldoscsapat vezetője is kijelentette; nem hajlandóak semmiféle béketárgyalást figyelembe venni, ők nem állapodtak meg semmiben, harcolnak, míg "egész Ukrajnát vissza nem foglalják". Ennek megfelelően a harcok folytatódnak tovább. Ugyan Petro Porosenko ukrán elnök elrendelte a tűzszünetet, de ezt sem Luganszkban, sem Donyeckben nem érzékelték. Luganszkban folyamatos a város ágyúzása, valamint egy hatalmas robbanás is volt, valószínűleg nagyobb hatótávolságú rakéta csapódott be.
Hídfő.net.ru | Dmitrij JarosDimitrij Jaros (archív fotó)
A legádázabb harc, és ezzel együtt médiaharc Debalcevo körül zajlik. Az ukránok több forrásban is bejelentették, hogy hatalmas harcok árán, de elfoglalták a Debalcevoból kivezető autópályát, és most nyitva a debalcevói katlan. A milícia mindezt cáfolta, és állítják, az autópályára a DNK hadserege nem is telepített ellenőrzőpontokat, ennek nem lenne értelme, mert 30 kilométer hosszan tüzérségi tűz alatt tartják az autópályát, így azon semmi nem tud se ki- se bejutni. A milícia szavait alátámasztja az a tény, hogy valamennyi település az autópályaszakasz két oldalán a milícia kezén van. Ennél azonban sokkal lényegesebb, hogy a milícia rengeteg vér és áldozat árán, de észak felől áttörte a város védelmi vonalát. A kemény akciót a "Szellem" és a "Motorola" csapat vezényelte le, akik sikerrel törtek be a városba, és megkezdődött a házról házra helységharc. A csapatok tájékoztatása szerint nagyon komoly veszteségeket szenvedtek a védelem áttörése alatt, de az akciót sikerrel végrehajtották. Most északi irányból özönlik be a DNK hadsereg a városba.
Eközben Alexander Zaharcsenko az egész DNK területére elrendelte a tűzszünetet. Azonban azt is kijelentette, hogy a tűzszünet nem vonatkozik a DNK belső területeire, így Debalcevóra sem, valamint egyetlen olyan esetre sem, amikor az ukránok hajtanak végre támadást. A bejelentés után pár órával érkezett jelentés róla, hogy Mariupoltól keletre, ahol a tűzszünet meghirdetése miatt két településről visszavonult a milícia, azonnal az AZOV zsoldosok vonultak be. A DNK hadsereg nem nézte tétlenül az esetet, és rögtönzött rakétacsapásokat hajtottak végre, majd csapatösszevonással azonnali ellentámadást indítottak, és visszaverték a zsoldosokat.
Eközben folyamatosan kerülnek elő a városok ágyúzását rögzítő, valamint a Debalcevó környéki harcokban elhagyott ukrán állásokról készült videofelvételek. Elhagyott tankok, bunkerek, lőszerkészletek. Több videó került fel NATO országokból származó fegyverekről és lőszerekről, például román páncéltörő lövedékekről, ahol a ládákon még olvasható a Bukarest felirat.
Február 12-én a Donyecki Népi Köztársaság védelmi minisztere, Vlagyimir Kononov bejelentette, hogy a térségben harcoló ukrán csapatok közül 17 zászlóalj kicsúszott az ukrán hadsereg irányítása alól, és a Jobb Szektor vezetőjének utasításait követik. Ezek az alakulatok Dimitrij Jaros parancsainak megfelelően járnak el, aki a fegyverszüneti egyezményt nem veszi figyelembe, így aigha valószínű, hogy bárhol is néhány óránál tartósabb tűzszünetet lehet megvalósítani.



Sunday, February 15, 2015


Okos - A fejlődő országok aranyba fektetnek




Tavaly a legjelentősebb vásárló az orosz jegybank volt, 173 tonna aranyat vett (utolsó három hónapban 58 tonnát), ezzel már 1208,2 tonna aranyon ült 2014 végén az orosz központi bank, mely 5 százalékkal több mint 1 évvel korábban. Ellenben az ukrán jegybank "értékesített!" - tavaly egyedül a világon. Kiprivatizálták, divatosan kifejezve a kincstárvagyon jelentős részét. Aranykészlete 44 százalékkal 24 tonnára esett, miután az ország geopolitikai helyzete miatt a gazdaság is nehéz helyzetbe került és még fog is. Hiszen nincsennek tartalékaik a gazdaságuk talpraállítására - hozzátennénk, nem Oroszország és a keleti konfliktus miatt, sokkal inkább a kormányra került kiszolgáló belső kifosztás miatt - , lásd a nyugati politikai beavatkozást vezérlő és kihasználó, az újra porondra lépett IMF-brigád gyorssegélye...

Képtalálat a következőre: „arany kép”
Ukrajna kimérte készletét...

Bár a negyedik negyedévben 1 százalékkal 575 tonnára emelkedett a globális ékszerkereslet az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest, 2014 egészében 10 százalékkal 2153 tonnára esett a rendkívül erős bázis miatt. 2013. második negyedében az indiai és a kínai fogyasztók - ez azért fontos egy országnak, mert válság esetén kölcsönösen tudnak mihez nyúlni az állam és a nép részéről is - is rendkívüli mennyiségben vásárolták az aranyékszereket, 2014-ben az indiai vásárlók ékszerkereslete a kormány által bevezetett importkorlátozások ellenére rekord magasságba, 662 tonnára emelkedett, míg az utolsó negyedévben 19 százalékkal vásárolt többet a lakosság. Az ékszerpiac másik nagy szereplője, Kína ugyanakkor 623,5 tonna ékszeraranyat vett tavaly,

Bakta Lóránt
Szerző: akv
Saturday, January 17, 2015



PÁRIZSBAN AMERIKAI MEGRENDELÉSRE GYILKOLTAK




CIA - MOSSAD - FRANCIAORSZÁG - ISZLÁM ÁLLAM (ISIS)
A PRESSTV 1-SŐ CIKKE A FRANCIA SZÉLHÁMOSSÁGRÓL
A legutóbbi terrortámadás Párizsban egy csalás volt, bár az Iszlám Államról volt szó - mondta Jack Lindblad, a California szenátus jelöltje. Lindblad elmondta a Press TV-nek kedden, hogy a halálos támadás a Charlie Hebdo szatirikus hetilap és egy szupermarket ellen "nem vallási” okokból történt, hanem ennek kitervelői az USA és a Moszad volt, aminek a célja és a háttere az volt, hogy az izraeli miniszterelnök Benjamin Netanjahu "hatalmon” maradjon. "Ez azt jelentette, hogy Európának Netanjahu megmutatta lefelé tartva a hüvelykujját." Lindblad említett egy menekülő autót amit „otthagyott” a Moszad ügynöke készen állva, hogy a lövöldözők azzal eltávozzanak a karikaturisták irodájából. Egy második „menekülő autótban" az egyik terrorista pedig otthagyta az útlevelét "szándékosan”. Pont úgy mint 9/11 esetében láthattuk, amikor ott is „megtalálták” a támadók személyazonosító igazolványait. A jelzések azt mutatják, hogy ez a támadás hamis zászló módjára történt. Lindblad azt is megemlítette, hogy a párizsi felvonulás milliói elítélték a támadásokat, a világ vezetőinek részvételével, ahol Netanjahu középre vetette magát, ahol legjobb volt a fotózási lehetőség. Pedig "nem szívesen látott vendég" volt ott Bibi. Az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadók azt tanácsolták Barack Obama elnöknek, hogy jobb ha ”távol marad” erről a felvonulásról. Lindbald azt is elmondta, hogy megkérdőjelezi a hitelességét ezeknek a támadásoknak. (részlet) Kép: Netanyahu örjöng, hogy Izrael háborús bűneit a Hágai Bíróság elé vitték a palesztínok, most már Amerika is üvölt emiatt...
http://amagyaroldal.hu/hirek/content/p%C3%A1rizsban-amerikai-megrendel%C3%A9sre-gyilkoltak


Miért ölték meg a francia rendőrök a két muzulmán gyilkost? Amikor ezeket élve is el lehetett volna fogni. Azért ölték meg őket, mert ők lefizetett bérgyilkosok voltak és semmit sem tudtak arról, hogy mi van a tettük hátterében és őket milyen célokra használják föl. A halottak nem tudnak beszélni, de a tettek tudnak beszélni, amelyek a terror megrendelőihez vezetnek.
 Az alábbi cikk is ezt feszegeti. Kép: a Huffpost hozta címlapján ma, hogy a 2001-es WTC támadások dokumentumaiból sokat eltüntettek...
A PRESSTV 2-DIK CIKKE A FRANCIA SZÉLHÁMOSSÁGRÓL
A Fehér Ház egykori tisztviselője szerint a január 7-i terrortámadást, ahol 12 halálos áldozat volt Párizsban, ezt magasan képzett speciális erők csinálták, akik az Egyesült Államokból jöhettek. Ezt nem a két "kétbalkezes" testvérek csinálták, akiket később megölt a francia rendőrség. Dr. Paul Craig Roberts, aki helyettes államtitkár volt az US Treasury Departmentben a Reagan-kormányzat alatt és társszerkesztője a Wall Street Journalnak. Egy cikket publikált kedden ahol azt mondta, hogy a gyilkosságokkal gyanúsítottak kétbalkezesnek és szakszerűtlennek tüntek. Olyan ez, mint két különböző ember. " Azon töprengett, vajon ezek úgynevezett iszlám terroristák voltak? Akik "készek meghalni” a támadásban is? Ez a két „szakember”, aki gyilkolt a Charlie Hebdo-nál, nem volt elszánt, mert elmenekültek és ez sikerült nekik, ez egy csodálatos képesség. Az erőszakos események ahogy áradtak, beleértve a támadást ia, az ellentmondásos Charlie Hebdo magazinnál, ahol legalább 17 ember halt meg, ez mind gyanús volt. Két nappal azután, hogy Charlie Hebdo támadást megcsinálták, Said és Cherif Kouachit megölték, miután egy nyomdai műhelybe szorultak. Dr. Roberts kijelentette, hogy a terrortámadás Párizsban volt, azt minden bizonnyal a CIA közreműködésével történt, a francia hírszerzés béna volt. Mivel az amerikai kémhivatalnak több ellenőrzési joga van a francia hírszerzésben, mint a francia elnöknek. Becsapta az amerikai média a közvéleményt, az újságírói objektivitás mellőzésével. Mert propagandaminisztérium működik Washingtonban. A legolvasottabb amerikai újságíró bírálta az amerikai állampolgárokat a hiszékenységük miatt, mondván, az amerikaiakat szánalmasan félretájékoztatják. A kormány a sikeresen agymosott amerikaiakat megfosztotta attól a képességtől, hogy felismerjék az igazságot. Ő is megkérdőjelezte a 2001-es támadásokat, ahol körülbelül 3000 ember halt meg az Egyesült Államokban. "Ha hiszünk a hivatalos történetben”, akkor ezt a támadást 19 muszlim csinálta, nagyrészt szaúdiak. Anélkül, hogy bármely kormány vagy titkosszolgálat támogatását élvezték volna. Ezek a muzulmánok túljártak mind a 16 amerikai hírszerző ügynökség eszén. Ezek az állítólagos muzulmán figurák olyan csodálatos képességgel rendelkeztek, hogy az USA Nemzetbiztonsági Tanácsot, Dick Cheneyt és minden a neokonzervatív magas pozíciójó vezetőt, az egész amerikai kormányt és a repülőtéri biztonsági szolgálatot, a hírszerző szolgálatokat, a NATO-t és az Izrael-i Moszadot is meg tudták téveszteni – mondta az újságíró. (részlet)
Szerző: akv 0 hozzászólás




Sunday, November 30, 2014


Civil kutatási programnak álcázva indulna meg a világűr nyersanyagainak kitermelése




Újabb költségvetés-megvonásokkal kell szembenézzen a NASA űrprogramja, miután az amerikai kongresszus januártól egy aszteroida Hold körüli pályára állítását célzó program költségvetését is újra fontolóra veszi. A korábbi tervek szerint az űrügynökség elindítana egy szondát, ami megközelít egy 10 méteres aszteroidát, és azt gyakorlatilag "elvontatná", majd Hold körüli pályára állítaná, azzal a céllal, hogy abból mintákat hozzanak vissza a Földre. A projekttel már a kezdeti fázisban kiütközött az a probléma, hogy a NASA szakértőin kívül mindenki más szerint enneksemmi értelme, így pénzt sem érdemes költeni rá.
A programnak van egy következő fázisa is, amiről nem véletlen nem akarnak az amerikaiak politikai diskurzust tartani, enélkül viszont nem fogják a gyakorlatba átültetni az elképzelést. Egy ilyen projekt ugyanis hosszú távon lehetővé tenné, hogy az Egyesült Államok az űrprogramon keresztül hozzájuthasson olyan ritkaföldfémekhez, amelyek a Földön jelenleg túlnyomórészt Kína területén találhatók meg, és a nyugati elektronika olyan mértékben függ tőlük, hogy amennyiben a kínai (és orosz) készletek nem elérhetőek, a nyugati országokban semmilyen fejlett elektronikai eszköz gyártása nem lenne lehetséges. Mindez azonban érthető módon nem jutott be a politikai diskurzusba, mert az amerikaiak az előtt akarnának monopolhelyzetet kiépíteni ezen a téren (is), hogy más hatalmak jelentős előrelépést tennének ezirányba.
Hídfő.net.ru | RitkaföldfémekRitkaföldfémek - több mint 50%-os arányban Kína területéről. 30 millió európai munkahely is függ tőlük.

Mivel a politikusok tisztán politikai alapon vizsgálják a NASA által meghirdetett projekteket, azoknak következetesen semmi értelme. Bill Nelson, demokrata politikus, az amerikai szenátus kereskedelmi, tudományos és technológiai albizottságának elnöke következetesen annyit nyilatkozott a NASA programjairól, hogy "azok, akik egy aszteroida helyett inkább a Holdra akarnának visszamenni, mutassák a pénzt." Nelson szerint a következő évtizedben talán újra lehetséges lesz egy amerikai holdprogram, a Marsra tett expedíció előkészítéseként, de egyelőre ennek a finanszírozása nem megoldott, a NASA ne terveket szövögessen, hanem abból a pénzből dolgozzon ki programokat, amit a szenátus a rendelkezésére bocsát.
Üzleti alapon egyelőre az aszteroida Hold körüli pályára állítását célzó projekt is kérdéses, ennek ugyanis akkor lenne haszna, ha a programból nem csak kutatási eredmények származnak, hanem azzal a Földön ritka és így felbecsülhetetlen értékű nyersanyagokhoz jutnak hozzá.
Az előzetes tervek szerint az ezt célzó küldetésre is csak az évtized vége felé kerülhet sor, elsősorban a kutatási program technikai nehézségei és a pénzügyi gondok miatt. A terv abból állna, hogy a NASA robotszondájával befognak, elvontatnak és Hold körüli pályára állítanak egy aszteroidát, amit utána a Mars misszió ugródeszkájaként használnának. Ennyiből értelemszerűen nem jövedelmező a befektetés, mert a politikusok annyit látnak belőle, hogy ez egy nagy kiadás, ami egy még nagyobb kiadást készít elő, de semmi kézzel fogható haszna nincsen. Annyi kézzel fogható haszna mégis csak lenne, hogy a NASA által kiszemelt aszteroidák sokszor olyan fémeket tartalmaznak (vagy maga az aszteroida egyetlen hatalmas fémtömb), ami a Földön esetleg nem elérhető, vagy a legdrágább anyagok közé tartozik.

Hídfő.net.ru | NASA aszteroidCivil kutatási programnak álcázva indulna meg a világűr nyersanyagainak kitermelése


A republikánus szenátorok csak "költséges őrületnek" nevezik a programot. Érthető, mert annak sok vonatkozását nem lehet nyilvánosságra hozni. Elég azonban, ha annyiból indulunk ki, hogy a nyugati kormányok soha semmi olyan lépést nem tesznek, ami nem vezethető vissza a közvetlen anyagi haszonra. Ennek megfelelően a NASA programjaiban is elsősorban az anyagi hasznot kell keresni - ami ezesetben közvetlen geopolitikai előnnyel is jár; az Egyesült Államok "magas-technológiájának" fenntartása ugyanis olyan hatalmak nyersanyagkészletétől függ, melyekkel szemben Washington ellenséges politikát folytat. Az amerikai kormány pedig inkább az űrből szerezné be a szükséges ritkaföldfémeket, mint hogy a Földön békét kössön.




Sunday, November 30, 2014


Hihetetlen pénzügyi hablaty – Így magyarázzák Magyarország jelenlegi és további kifosztását a nemzetközi hitelminősítők





fitch-rating


MTI: Megerősítette Magyarország államadós-osztályzatait pénteken a Fitch Ratings. A besorolások kilátása továbbra is stabil.

Figyelem! – Rafinált bankár magyarázkodás következik arról, hogy szerintük miért is legális dolog hazánk mérhetetlen kifosztása. – Csak erős gyomrúaknak, az MTI tolmácsolásában:

A nemzetközi hitelminősítő jelenleg “BB plusz” osztályzattal tartja nyilván a hosszú lejáratú szuverén magyar devizaadósságot; ez a besorolás egy fokozattal elmarad a befektetési ajánlású kategória alsó szélétől. A Fitch besorolási listáján a forintban kibocsátott hosszú futamú államadósság minősítése ennél egy osztattal jobb, “BBB mínusz”.
A cég megerősítette “BBB” szinten a besorolási országplafont is, amely a magyar gazdaságban honos kereskedelmi adósok felső osztályzati határa. Ez két fokozattal jobb az irányadó szuverén magyar devizaadós-osztályzatnál.
A Fitch Ratings az európai és az amerikai piaci zárások után, péntek este Londonban bejelentett döntéssel erre az évre lezárta a magyar adósosztályzat felülvizsgálati ciklusát. A másik két nagy nemzetközi hitelminősítő, a Moody’s Investors Service és a Standard & Poor’s 2014-es menetrendjében sem szerepel már Magyarország besorolásainak további vizsgálata.
Magyarországot a három cég közül jelenleg a Standard & Poor’s tartja nyilván a leggyengébb besorolással: ennél a hitelminősítőnél a hosszú és a rövid lejáratú magyar államadósság-kötelezettségek osztályzata “BB/B”. A hosszú futamidejű “BB” magyar osztályzat az S&P listáján a befektetési ajánlású sáv aljától két fokozattal marad el, és eggyel gyengébb, mint a Moody’s és a Fitch szuverén magyar besorolása.
Moody’s “Ba1″ hosszú távú magyar államadós-osztályzata e cég besorolási módszertana alapján azonos a Fitch Ratings most megerősített “BB plusz” hosszú futamú magyar szuverén devizaadós-minősítésével.
A Moody’s e hónap elején stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló addigi negatívról a magyar besorolás kilátását. A cég e lépése nyomán a magyar szuverén adósosztályzat mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítő nyilvántartásában immár stabil kilátással szerepel.
A Fitch Ratings a magyar adósosztályzatok péntek esti megerősítéséhez fűzött londoni elemzésében közölte, hogy az idén 3 százalék feletti – jövőre azonban érezhetően lassuló – növekedést, és a következő évekre 3 százalék alatti GDP-arányos államháztartási hiányt vár a magyar gazdaságban.
A Fitch jelenlegi előrejelzése szerint a magyar hazai össztermék 2014-ben 3,2 százalékkal növekszik, ami “markánsan meghaladja” az Európai Unió más gazdaságainak bővülési ütemét, bár elmarad a Fitch által Magyarországéhoz hasonló szuverén besorolással nyilvántartott országcsoport 3,7 százalékos idei várható mediánértékétől.
A Fitch Ratings londoni elemzői az idén a GDP-hez mérve 2,9 százalékos, jövőre és 2016-ban 2,8, illetve 2,7 százalékos államháztartási deficitet várnak. A hitelminősítő szerint az idei magasabb hiányt a választási évvel összefüggő “célzott” költségvetési intézkedések magyarázzák.
A cég szerint a 3 százalék alatti hiányok elősegíthetik a közadósság-ráta valamelyes mértékű fokozatos csökkenését, de a “kiszámíthatatlan üzleti környezet” hatással lehet a jövőbeni beruházásokra.
A munkanélküliségi ráta markáns csökkenése élénkíti a fogyasztást, a Fitch Ratings azonban 2015-ben 2,3 százalékra lassuló GDP-növekedést vár a magyar gazdaságban, tekintettel az Európai Unió előző finanszírozási ciklusának kifutására. A globális környezet várható fokozatos javulása középtávon 2,5 százalékos növekedési ütemet tehet lehetővé a magyar gazdaságban – jósolták a Fitch londoni elemzői.
Ez valamivel derűlátóbb előrejelzési pálya más nagy londoni házak rövid és középtávú prognózisainál.
A UBS bankcsoport londoni befektetési részlegének közgazdászai a 2015-2016-os időszakra szóló legutóbbi átfogó térségi prognózisukban 2,2 százalékos éves növekedéseket valószínűsítettek a magyar gazdaságban.
A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni elemzői a felzárkózó térségről összeállított, novemberre szóló havi előrejelzésükben 2015-re ugyancsak 2,2 százalékos növekedést jósoltak Magyarországon.
A Moody’s Investors Service minap Londonban ismertetett éves országjelentésében szintén azt jósolta, hogy a következő három évben a magyar hazai össztermék évi átlagban 2,2 százalék körüli ütemben bővülhet.
A magyar osztályzatok megerősítéséhez fűzött pénteki elemzésében a Fitch Ratings azt valószínűsítette, hogy az államháztartás várható deficitpályája alapján a GDP-arányos államadósság-ráta lassú csökkenésnek indul. A cég előrejelzése szerint az adósságráta 2016-ra 76,4 százalékig süllyed a 2013-ban mért 77,3 százalékról. Mérsékelt hiányokkal és éves átlagban a GDP-érték 1 százalékának megfelelő elsődleges többlettel, valamint 2,5 százalékos éves GDP-növekedésekkel számolva a Fitch Ratings 2022-re 71 százalékos államadósság-rátát vár, megjegyezve, hogy ez is magas adósságterhet jelentene.
A jelentős folyómérleg-többletek és a külső adósság leépítésének folyamata ugyanakkor várhatóan a nettó küladósság markáns csökkenéséhez vezet: a Fitch Ratings saját számítási módszertana szerint az így mért adósságráta 2016 végére 40,5 százalékig csökkenhet a 2013-ban mért 64,7 százalékról.
A devizaalapú adósságok ügyében hozott új törvények erősítik a háztartások pénzügyi mérleghelyzetét, ugyanakkor tovább gyengítik a már most is ingatag bankszektort – áll a Fitch elemzésében. A cég várakozása szerint a magánszektornak folyósított banki hitelek értéke az idén és 2015-ben is csökkenni fog, reálértéken 1,7, illetve 0,3 százalékkal.”
MTI – SzRTI

Az 'Év Bankára 2014'



Hitelminősítés: Megerősítette Magyarország osztályzatait a Fitch. –Bankminősítés: Már készítik a bilincseket a bűnös bankároknak az elszámolók…

MTI: Megerősítette Magyarország államadós-osztályzatait pénteken a Fitch Ratings. A besorolások kilátása továbbra is stabil.

SzRTI: A Fitch hiénái csak ne osztogassanak megtévesztő osztályzatokat, különösen ne a magyaroknak!

- Hírek, kommentárok, vélemények -
Hihetetlen pénzügyi hablaty – Így magyarázzák Magyarország jelenlegi és további kifosztását a nemzetközi hitelminősítők” – írtuk előző anyagunkban arról, – hogyan teszik pénzügyi hablatyolással, rafinált bankár magyarázkodással, – vetítéssel és vakolással, – legálissá hazánk hihetetlen kifosztását, – a bankok által fizetett nemzetközi hitelminősítő intézetek.
Nos erről véleményünk a következő:
A Fitch Ratings péntek este Londonban bejelentett döntéssel erre az évre lezárta a magyar adósosztályzat felülvizsgálati ciklusát.”
A Fitsch hiénái, – kiket nem mellékesen épp azok a bankok fizetnek, akik a hitelezési rendszerükkel tönkre teszik az adós országokat – és ezen bankok aktuális hitelezési stratégiái szerint minősítenek le, vagy fel bárkit, – csak ne osztogassanak megtévesztő osztályzatokat, különösen ne a magyaroknak!
Sok olvasónk nem tudja, (persze vannak, akik igen), de MINDEN hitelminősítő céget a hitelező bankok finanszíroznak!
Az adott tranzakció besorolását aszerint határozzák meg, hogy mekkora hitelt akarnak nyújtani neki, – emlékezzünk Izlandra!
A hírhedt és felemlegetett bankár etika, – (a zsidó pénzoligarchia bankár etikája) nem más, mint az, – hogy valamely bank minél jobban lerabol egy országot, céget, – annál drágább, annál aljasabb és annál teljesíthetetlenebb feltételeket szab az általa nyújtott hitelhez, – minél inkább égető szüksége van az illető országnak a forrásokra.
Ezeket a feltételeket szemérmetlenül és megtévesztő módon, – az általa lefizetett, – és így a valóságban, a “zsebében lévő” hitelminősítőtől megrendelt, – minősítő osztályzatra alapozza.
Ezt a szempontot sosem szabad figyelmen kívül hagyni, ha a hitelminősítők kerülnek szóba. Ugyanis ez a parasztvakítás magasiskolája.
De van még egy aljas buktató ebben bankár közgazdaságban; ez pedig a GDP;
Ez ugyanis egy ország tényleges teljesítményének és valódi pénzügyi állapotának felmérésére, – a legteljesebb mértékben ALKALMATLAN! – Mivel abszolúte nem a valóságot mutatja.
Egy ország GDP-jének vizsgálatakor, a legteljesebb mértékben fals adatokat kaphatunk, a vizsgálat befejezésekor. – Mivel a GDP mérés nemhogy csak DURVÁN manipulált adatokkal dolgozik, – de azt is méri, ami valójában nem létezik.
Vagyis a GDP-hez kötni bármit is, – azt jelenti, hogy eleve egy pénzügyi bűvészmutatványt végeznek, – néphülyítés céljából. – Ez legalább olyan óriási közgazdasági “találmány”, (tudjuk kiknek a találmánya), – mint a kamatos kamat, és teljes hiteldíj mutató. (THM).
Tehát ezek a hiénák, csak NE osztogassanak különféle osztályzatokat, különösképpen ne a magyaroknak! – És ez nemcsak a Fitch-re vonatkozik, hanem a Standard & Poor’s-ra, a Moody’s-ra, a JP Morgan-ra, és a többire és a többire is,… annál is inkább, mert ezek a pénzügyi fosztogató bandák nagy mértékben kivették részüket a globális, – vagyis a világra szóló devizapiaci csalásból, – melyben mesterségesen manipulálták, többek közt a svájci frank árfolyamát, – s melynek egyik “eredménye” lett a magyar devizaadós válság is!
A nemzetközi hitelminősítő jelenleg “BB plusz” osztályzattal tartja nyilván a hosszú lejáratú szuverén magyar devizaadósságot; ez a besorolás egy fokozattal elmarad a befektetési ajánlású kategória alsó szélétől.”
Azt csak hiszi ez a mohó finánctőke, hogy Magyarország tartozik neki, – ugyanis mióta nevezik tartozásnak a világ tisztességes felén azt a minősíthetetlen pénzügyi uzsorát, – mellyel hazánkat zsarolják, majd 3 évtizede?
Magyarország a tartozásait rég kifizette, – sőt, 20 évvel előre is fizetett.
Itt van az ideje Magyarországnak elfelejtenie ezt a sok amerikai pénzügyi hiéna bandát, – hogy saját pénzügyi rendszert építsen ki, – és egyben teljesen kinyissa kapuit kelet felé.
Szabad Riport



Sunday, November 30, 2014


Zene, mint fegyver az emberi tudatra ébredés ellen




Sokunkban felvetődött már, hogy az emberiséget irányítani szándékozó háttérhatalom aljas eszközökkel igyekszik az embert szellemileg visszafogni, visszafejleszteni, vagy abszurd esetben teljesen lebutítani állatias rabszolga szintre, a kontrollálás érdekében. Ennek jelei az élet szinte minden területén tetten érhetőek.
 
Fénykép: Zene, mint fegyver az emberi tudatra ébredés ellen Sokunkban felvetődött már, hogy az emberiséget irányítani szándékozó háttérhatalom aljas eszközökkel igyekszik az embert szellemileg visszafogni, visszafejleszteni, vagy abszurd esetben teljesen lebutítani állatias rabszolga szintre, a kontrollálás érdekében. Ennek jelei az élet szinte minden területén tetten érhetőek. A teljesség igénye nélkül csak néhány példa: - szellemi visszafejlesztés a média segítségével (elhallgatott hírek, buta műsorok, stb.) - tudatmódosítás („oktatás", erős manipuláció a reklámokban, hírekben, HAARP stb.) - élelmiszermérgezés (azok vagyunk, amit megeszünk, sok-sok E betűs szám...) - immunrendszer mérgezés (gyógyszermaffia, oltások, fogkrém fluor-idegméreg, stb.) - anyanyelvtörlés (latin, később angol, majd még később „windows" világnyelv erőltetése) - történelemhamisítás Fentiek már vélhetően nem szorulnak különösebb bizonyításra, elég csak szétnéznünk az életünkben, viszont „uraink" sajnos még mindig tartogatnak meglepetéseket. A fentieken túl ugyanis egy egyre inkább elterjedt vélemény szerint létezik egy még ezeknél is alattomosabb, észrevehetetlen fegyver, amit bevetettek ellenünk, mégpedig a frekvenciamódosítást. Ugyanis az a helyzet emberek, hogy mi mind félre vagyunk kollektíve hangoltatva. http://turul.ucoz.hu/blog/zene_mint_fegyver_az_emberi_tudatra_ebredes_ellen/2012-01-31-2
 
 

A teljesség igénye nélkül csak néhány példa:

- szellemi visszafejlesztés a média segítségével (elhallgatott hírek, buta műsorok, stb.)
- tudatmódosítás („oktatás", erős manipuláció a reklámokban, hírekben, HAARP stb.)
- élelmiszermérgezés (azok vagyunk, amit megeszünk, sok-sok E betűs szám...)
- immunrendszer mérgezés (gyógyszermaffia, oltások, fogkrém fluor-idegméreg, stb.)
- anyanyelvtörlés (latin, később angol, majd még később „windows" világnyelv erőltetése)
- történelemhamisítás
Fentiek már vélhetően nem szorulnak különösebb bizonyításra, elég csak szétnéznünk az életünkben, viszont „uraink" sajnos még mindig tartogatnak meglepetéseket. A fentieken túl ugyanis egy egyre inkább elterjedt vélemény szerint létezik egy még ezeknél is alattomosabb, észrevehetetlen fegyver, amit bevetettek ellenünk, mégpedig a frekvenciamódosítást.
Ugyanis az a helyzet emberek, hogy mi mind félre vagyunk kollektíve hangoltatva.

Idézek egy, a témába vágó cikkből:

A modern társadalomban élők egyre kevésbé fogadják el az ő személyes megítélésük felett álló és attól független szabályok létezését. Persze ez nem fog azon változtatni, hogy ha figyelmen kívül hagyjuk a természet törvényeit, biztos mi húzzuk a rövidebbet. A zene mostanában már csak egy fogyasztási cikk, ömlesztik is ránk tonnaszám, szinte elmenekülni sem lehet előle.
A baj mindössze annyi, hogy ezt is teletömik mindenféle „E" számokkal, térfogatnövelővel, állagjavítóval, adalékanyagokkal, hogy tetszetős legyen, és ezért azt gondoljuk róla, hogy jó zene még akkor is, ha teljesen üres, vagy ami még ennél is rosszabb, ha tele van a személyiségünket pusztító dolgokkal.
Az ókori görögök számára a helyesen megkomponált zene, amelyben minden egyes hangnak önálló értéke és tartalma volt ezzel szemben nagyon komoly erkölcsi értékkel rendelkezett, mert képes volt arra, hogy a hallgató jellemét fejlessze. A középkor óta elterjedt zenei felfogás szerint viszont a zene hatását mindössze a hangok egymáshoz való viszonya határozza meg, nem pedig a megszólaló hangok magassága önmagában.
Részben ennek a megközelítésnek volt az eredménye, hogy a normál „A" hang annyiszor és olyan tág határok között változott a történelem folyamán. Néhány példa erre: az 1720-ból származó angol hangolósíp a normál „A" hangot 380 Hz-en határozza meg, ezzel szemben azok az orgonák, amelyeken Johann Sebastian Bach játszott Hamburgban vagy Weimarban 480 Hz-es normál „A" hanghoz voltak hangolva. A tizenkilencedik század elején erős tendencia alakult ki a normál "A" fokozatos emelése irányában. Ezt a folyamatot végül az énekesek tiltakozásának hatására 1859 február 16-án a francia kormány egy törvény kibocsájtásával állította meg, amelyben a normál "A" hangot 435 Hz-en rögzítették, és diapason normal néven vált ismertté Franciaországon kívül is. Ebből a normál "A" hangból egy 258.65 Hz-es "C" hang származik, aminek egy alternatívája az úgynevezett filozófus hangolás, amelyben ez a "C" hang 256 Hz. Ehhez a "C" hanghoz egy 432 Hz-es "A" hang tartozik. 1884-ben Giuseppe Verdi írt egy levelet az Olasz Állami Zenei Bizottságnak, amelyben kéri tőlük a normál "A" hang 432 Hz-en történő rögzítését, amit matematikai okok miatt tartott szükségesnek és annak ellenére, hogy nem járt sikerrel a kérése, ő saját maga ezt a 432 Hz-es hangolást használta. Ezt a hangolást azóta is Verdi-hangolásként ismerik. Ez utóbbi hangolás nagyon kényelmes hiszen a 256 a kettes szám nyolcadik hatványa, ezért minden oktávban egész szám a "C" hang frekvenciája, de erről a hangolásról később részletesen is beszélek.
A normál "A" hang története persze folytatódott.
Anélkül, hogy ebből a cikkből a titkos Illuminati körök világuralmi törekvéseit leleplező írás kerekedne talán érdemes megemlíteni azt a konferenciát 1939-ben, amelyiken a normál "A" hangot 440 Hz-re módosították. Az egyik szervező és a módosítás javaslója is Joseph Goebbels náci propagandaminiszter volt. A javaslatot több tízezer zenész tiltakozó petíciója ellenére elfogadták és 1955 óta ISO szabvány.
Felmerül a kérdés, hogy van-e egyáltalán jelentősége annak, hogy milyen hangmagasságot választunk referenciaként. Ha van ennek valamilyen hatása, akkor az milyen és hogyan vizsgálható? A következőkben egyrészt néhány figyelemreméltó adatot szeretnék felsorolni, ezenkívül egy különleges kísérletet, amelyikben a különböző hangmagasságok hatását értékelték.
Az agy a hétköznapi gondolkodás folyamata közben 14 és 40 Hz közötti frekvencián bocsájt ki hullámokat, ez azonban csak bizonyos típusú dendritek működésének az eredménye, amelyek a domináns agyféltekében találhatók. Amennyiben a két agyfélteke működését 8 Hz-en tudjuk egymással szinkronizálni, akkor egy harmonikus működést érünk el, amelyben maximalizálni tudjuk az információ áramlást a két agyfélteke között. Erről agykontrollosok és meditációt gyakorlók tudnak a legtöbbet. Ezenkívül a DNS másolási frekvenciája és a Föld alap rezonanciája is 8 Hz. Ez utóbbit Schumann rezgésként ismerik, amelyik egy globális elektromágneses rezgés a Föld felszíne és az ionoszféra között. A zene alapvető eleme különböző hangok harmonikus összecsengése.
Amennyiben a zene alapja a korábban említett 256 Hz-es "C" hang, amelyik nem más mint a 8 Hz-es természetes frekvenciáknak öt oktávval magasabb felharmonikusa, akkor a zene amit hallgatunk, összhangban lesz ezekkel a testünket és környezetünket felépítő rezgésekkel és segíteni fog abban, hogy harmóniába kerüljünk saját magunkkal és a minket körülvevő világgal, sőt még az egészségünk megőrzéséhez is hozzájárul, ami nem más mint a testünk harmonikus működése. Ezzel szemben, ha a referenciapontunk 440 Hz, akkor függetlenül attól, hogy milyen stílusú zenét csinál, vagy hallgat valaki, mindenképpen egy disszonanciát hoz létre a zene és önmaga, valamint a természet között. Ez a hatás nem csak a zenei stílustól független, hanem még attól is, hogy milyen hangközrendszert építünk fel erre a frekvenciára. Ez a disszonancia pedig gyengít minket fizikailag és mentálisan is, aminek következtében könnyebben irányíthatóvá és kihasználhatóvá válunk. Ez megmagyarázhatja, hogy olyanok akiknek hatalom van a kezében és fizikailag valamint mentálisan is uralni akarnak minket, mint pl. a korábban említett Joseph Goebbels, miért mutatnak egyáltalán érdeklődést a hangolás kérdése iránt.
Ha körülnézünk a világban, akkor azt is láthatjuk, hogy a népi hangszerek származási helyüktől függetlenül követik a fentebb említett természetes frekvenciákat. Egy Koreából származó furulya hangjainak frekvenciái például a következők voltak: 597.2 Hz, 651.6 Hz, 716.8 Hz, 796.4 Hz, 896 Hz, 1024 Hz,1102.4 Hz, 1194.4 Hz. A furulya hatodik hangja egy "C" hang, amelyik a 256 Hz-es "C" hangnál két oktávval magasabb. Egy másik furulya alaphangja, amit Etiópiában vettek meg egy pásztorfiútól 512 Hz volt. Hasonló hangszereket találtak Görögországban vagy Közép-Amerikában is. A 256 Hz-es "C" hangra, vagyis 432 Hz-es "A" hangra történő hangolás tehát az emberi természetből adódó hangolás. Az is érdekes tény, hogy még a modern orvostudomány is sokféle diagnosztikai és terápiás céllal használ különböző hangvillákat, amelyek frekvenciája a kettes szám valamelyik hatványa, 64 Hz-től 4096 Hz-ig. A hanggal történő gyógyítás egyébként évezredek óta ismert, használhatnak hozzá hangvillákat, speciális hangolt edényeket, hangszereket vagy mantrákat. Indiában még most is élnek olyan mantra-gyógyítók, akik képesek még a kígyómarást is kezelni.
Annak megállapítására, hogy milyen módon befolyásolják a gondolkodásunkat és érzelmeinket a különböző hangmagasságok, pontosabban az hogy milyen hangmagasságot választunk a hangrendszerünk referencia pontjának, komoly vizsgálatokat végeztek az Egyesült Államokban, Olaszországban, Németországban és Svájcban összesen több ezer ember részvételével és közel húsz éven keresztül. A kísérlet maga igazán egyszerű volt. A résztvevőknek két pár különböző hangról kellett leírást adniuk. A hangok megszólaltatásához először két monokordot használtak, az egyik húr 128 Hz-re a másik pedig 130.828 Hz-re volt hangolva. Mindkét hang egy "C" hang, de az első a korábban említett filozófus hangolásban, a második pedig a 440 Hz-es normál "A" hanghoz viszonyítva. A második összehasonlításban egy 216 Hz-es és egy 220 Hz-es "A" hang szerepelt. A két hang megszólaltatását annyiszor ismételték meg, ahányszor azt a vizsgálatban résztvevő személyek kérték, a lejátszás sorrendjét pedig váltogatták. A hallgatóknak mindössze annyit mondtak, hogy két különböző hangot fognak hallani, amelyek közül az egyik magasabb, a másik pedig alacsonyabb, de a hangmagassággal nem kell törődniük, hanem próbáljanak arra összpontosítani, hogy a két hangnak van-e valamilyen belső jellege, és hogy ez a tulajdonság azonos-e, vagy különböző a két hang esetében. Ezt a kísérletet később elvégezték fuvolákkal, hegedűkkel, zongorákkal is, sőt azt is váltogatták, hogy ugyanabból a hangszerből egyszer egy tanuló kategóriájút máskor pedig egy kiemelkedő minőségűt használtak, annak érdekében, hogy kiderüljön vajon a megszólaltatás módja okoz-e valamilyen eltérést abban, ahogy a hallgatók értékelnek egy hangot. A vizsgálat sok évig tartó számtalan ismétlése után azonban a kutatók egy nagyon egységes és meglepő eredményre jutottak. Nézzük át röviden a négy hang által keltett benyomásokat és érzéseket a több ezer hallgató leírásainak összegzése után:
220 Hz-es "A" hang: 3-8 %-a hallgatóknak azt mondta, hogy szépnek és stimuláló hatásúnaknak találta, 90 % felett volt viszont azoknak az aránya, akik azt mondták, hogy kényelmetlennek, nyomasztónak, elnyomónak, irritálónak vagy agresszívnek találták. Számukra ez a hang olyan volt, ami szinte fájdalmat okoz a belső fülben és a külsődleges szépség mögött, mintha egy tőrrel döfnék meg őket.
216 Hz-es A hang: 3-8 %-a hallgatóknak azt mondta hogy személytelennek hangzott számukra, ezzel szemben 90 % felett volt azoknak az aránya akik a pontos, teljes, békés, tiszta jelzőkkel írták le. Sokan úgy fogalmaztak, hogy ez a hang elégedettséggel töltötte el őket, sőt olyanok is, akik szerint a naphoz hasonlóan fénnyel teli volt.
130.828 Hz-es C hang: 3-8 %-a a hallgatóknak ezt a hangot boldognak, dallamosnak és fényesnek írta le, de 90 % felett volt azoknak az aránya, akik a következő jelzőket használták: harapós, irritáló, kellemetlen, kissé orrhangú, olyan, mintha valaki egy táblát kaparna a körmével, beszűkít, összeszorít, egy olyan réteget tesz az ember mellkasára, amit át kell törnie, hogy lélegezni tudjon, feszültséget okoz, belefúródik az emberbe és a saját ritmusa ellen megy, idegessé tesz, vésztjósló.
128 Hz-es "C" hang a hallgatók 3-8 %-a számára kérdésekre ösztönző, kissé nyugtalanító volt azonban 90%-uk ilyen leírásokat adott: az emberi lényhez tartozik, sok teret ad, békésnek, kellemesnek és teljesnek hangzik, harmóniában van az emberrel, ezt hallva az ember kiegyenesedhet és szabadon és mélyen lélegezhet, bizalmat ébreszt, olyan mintha a szívben visszacsengene, olyan mintha mindennek az alapja lenne mégis teljesen szabadon hagyja az embert.
Ha azt is számításba vesszük, hogy sok hallgatónak nehéz volt az érzéseit szavakba foglalni a 90 % feletti hasonlóság a leírásaikban igen figyelemreméltó. Ezt az arányt nem befolyásolta sem a megszólaló hangszer fajtája, sem pedig minőségi színvonala. A kíséletek alatt azonban még egy nagyon fontos megfigyelést tettek a kutatók. Elektromosan megszólaltatott hangokkal a vizsgálatot nem lehetett elvégezni. Ez nem csak szintetizált hangokra vonatkozott, hanem még akusztikus hangszerek elektromosan erősített hangjára, vagy hangfelvételekre is, nem azért mert az így megszólaló hangok frekvenciái nem ugyanazt a hatást keltik bennünk, hanem azért, mert sokkal kevésbé tudatosíthatóvá válnak ezek a hatások. Viszont, amikor lassan, szinte kizárólag erősített zenét és felvételeket hallgatunk, mindazok a hatások, amelyek kedvezőtlenül befolyásolják személyiségünket, feszültséget és bizonytalanságot keltenek bennünk, saját természetünk vagy egymás ellen hangolnak minket, vagy akár még az egészségünket is rombolják, még sokkal veszélyesebbek, ha rejtve maradnak. A zenészek felelőssége egyértelmű ebben a helyzetben, de ők azok, akik a legkönnyebben tehetnek is azért, hogy ez a helyzet megváltozzon. Még a zenészeknél is sokkal nagyobb felelősség terheli azonban a zenét oktatókat, és azokat, akik az oktatási rendszereket alakítják ki, hiszen rajtuk múlik, hogy az emberek általában tudnak-e, vagy tudhatnak-e ezekről hatásokról aminek egyre nagyobb mértékben ki vannak téve. Elgondolkozhatunk azon, hogy mit is jelent jól behangolva lenni. Ez csak annyi lenne, hogy egy hangszer önmagában, vagy más hasonlóan hangolt hangszerekkel együtt nem tűnik disszonánsnak? Vagy akkor vagyunk jól hangolva, ha egy erősen megkérdőjelezhető eredetű nemzetközi szabvány szerint hangolunk be? Vagy akkor vagyunk jól hangolva, ha megismerjük a minket körülvevő és ugyanakkor bennünk is jelenlévő természetet és a zenénket úgy építjük fel, hogy ezzel legyen összhangban?"  (Forrás: Gáspár Péter - Zenészmagazin)
Szóval úgy néz ki a helyzet, hogy 1939-ban a náci Joseph Goebbels ajánlásával került be a nemzetközi standardok közé a 440hz referenciapontú hangolás. Azóta a megjelenő zenék nagy része fel van erre tuningolva, lemezkiadóknak, zenészeknek kötelező! És hogy ez milyen hatást váltott ki? Nézzünk csak szét, mekkora a káosz az emberek fejében...
Ne tévesszen meg senkit, hogy itt valakik a "náci Goebels" nyakába akarják varrni ezt az ügyet, (ez nyílvánvalóan egy elterelő szál, még ha a tények szerint igaz is), hanem az itt a lényeg, hogy megint találtunk egy területet, ahol átbsztak minket a palánkon! És még csodálkozunk, hogy ekkora a káosz az emberek többségében, amikor még a pihentetésre szánt zenében sem találhatják meg a nyugalmukat, mert az azokban lévő rezgések nincsenek összhangban a dobhártyánkkal.
Komoly kutatásokat is végeztek azzal kapcsolatban, hogy a hangok hogyan befolyásolják az anyagot. A különböző magasságú hangok gyönyörű, természetes, organikus formákat alkotnak (pl. vaslemezre szórt homokkal, vagy liszttel):
David Icke is foglalkozott a témával, ebben az előadásában: Sound Vibration Creates Form
A nemzetközileg elfogadott szabvány szerint tehát minden zenei mű úgy jelenik meg ~6 évtizede, hogy az "A" hang 4. oktávja 440hz-re van hangolva a természetes 432 helyett. Ezáltal a skála MINDEN hangja feljebb lett tuningolva az egész zenei műben, olyan frekvenciákra, amelyik az emberi fül dobhártyájának nem kedves, disszonáns rezgéseket ad.
Fentiek ismeretében talán nem állunk messze az igazságtól, hogy kijelentsük: a világegyetem nagyon leegyszerűsítve nem áll másból mint energiából, ami fényből és hangból tevődik össze. Ezek után ugye nem is olyan nehéz elhinni, hogy ez a frekvencia-tuningolási ügy ugyanúgy tökéletesen beleillik a káoszteremtési tervbe, aminek sok elemét már megfejtettük? Ezek a háttérerők már minden szinten belenyúltak az emberi életbe, lebutítva, összezavarva azt, miért tettek volna kivételt a „hangokkal"?
Nincs az a "bíróság", amelyik felmenthetné ezeket a tett(v)eseket!
Lehet, hogy vannak, akik szerint ez a 432 Hz-es hisztéria egy komplett baromság, figyelemelterelés, vagy esetleg valami new age-es marhaság. Laikusok mondhatnák, hogy bármelyik zeneművet - példának okáért Csajkovszkij B-moll zongoraversenyét - a skála bármelyik hangjáról el lehet kezdeni, és egyértelmű lesz, hogy a kezdőhang a meghatározó, mert a második és az összes többi hang az elsőnek a függvénye, tekintve hogy egy zenedarab tulajdonképpen frekvenciakülönbségek együttese.
Vagyis a fent említett zeneművet akár D-ről vagy G-ről is kezdhetem, mert a további hangok az elsőhöz viszonyulnak csupán, nem? Ez éppen olyan, mintha egy léckerítést fél méterrel arrébb tesz az ember, vagyis a lécek egymás közötti távolsága semmit sem fog változni, csupán a kerítés helyzete. Vagy még sem ez a helyzet??
Tudni kell, hogy a 432Hz-es és a 440Hz-es hangolás közötti különbség nem egy egész hang, nem is egy félhang, hanem még annál is kisebb! Matematikailag egészen apró különbségről van szó! Most kérdezhetnénk joggal, hogy miért számít egy alig negyedhangnyi különbség, de inkább visszakérdezek:
Számít-e, hogy a tudatmódosító reklámokat az agyunk befogadóképességéhez közelálló frekvencián sugározzák? Számít-e az, hogy a HAARP-al sugárzott hangulatbefolyásoló hullámokat milyen amplitúdóval és milyen frekvenciával nyomatják az emberek fejére? Még szép, hogy számítanak! Ezek, a tudósaik révén tökéletesen tisztában vannak matematikailag vele, hogy az emberek fizikai testének mi esik jól és mi nem!
Nem a léckerítést tették arrébb 8 cm-el, hanem egy teljesen másik léckerítést kaptunk, mint amire vágytunk, csak nem tudunk róla!
Itt nem arról van szó, hogy a "gyári", azaz teremtett "A" (lá) hangból tuningolás után "C" (dó) hang lett, hanem arról, hogy valakiket ismét rajtakaptunk amint belebarmolnak a teremtés rendjébe. Ugyanis a régebben gyártott természetes élő (!) hangszerek mind úgy vannak finomhangolva, hogy harmóniában legyenek a természet, a Föld rezgéseivel, ezáltal az emberi érzékeléssel is. A 440hz-re hangolt és sugárzott zenék nincsenek összhangban a világegyetem rezgéseivel, sem az emberi szervezet felépítésével.
 
 




Sunday, November 30, 2014


Számvetés - NATO és EU tagság témakörében



NATO
895-ben Kurszán vezér még azt jelentette Árpád fejedelemnek, hogy „216 ezer edzett lovas vitéz várja a parancsot.” Vissza is szerezték az országot! Trianon 30 ezer katonát engedélyezett nekünk harckocsik, repülők, nehézágyúk nélkül. 2013-ban már nincs önálló magyar hadsereg. A Fidesz az első ciklusban (1990-94) mindent elkövetett a kötelező katonai szolgálat eltörléséért, és – Horn Gyulával együtt – élharcosa volt a NATO-ba való belépésnek. (1997. november 16-án volt NATO népszavazás. Megjelent 49,24%, a szavazásra jogosultak 41,4% szavazott igennel. Ezek a számok azt bizonyítják, hogy a nép sem menthető fel minden felelősség alól.) Ma a hazai honvédség létszáma, az adminisztratív dolgozókat, polgári vezetőket, tisztikart, legénységet beleértve 29.700 fő. Érdekes szám. Feltűnő, hogy a költségvetési vitától eltekintve a NATO-ról, illetve a magyar honvédelemről alig esik szó. Nem témája a „közbeszédnek”. Ezen nem csodálkozhatunk. A jelenlegi, néhány, embernek nem nevezhető eszement gonosz számára a világuralmat biztosítani hivatott haditechnika és egyéb csúcstechnológia mellett semmi jelentősége már a NATO-nak. A világ különböző pontjain kialakított helyi konfliktusok (etnikai összetűzések és éhséglázadások) „kezelésére” bevetett NATO-tag alvállalkozóknak semmi köze a saját nemzeti érdekeikhez, így a mi esetünkben a magyar érdekekhez sem. Drónok, chemtrail gépek, HAARP-programok, műholdakról irányítható kütyük, a nano-, a bio-, és az információs technológiák világában a NATO-nak már csak a legalsó szintű diverziós propagandában van jelentősége. Magyarország mai szövetségi helyzetében az önrendelkezés, önellátás, önigazgatás, önvédelem tiltott téma. Pedig ez a jövő útja!
 
Oliver Cromwell híres mondatát, azaz
Bízzál Istenben és tartsd szárazon a puskaport!”
 
Minden magyar kötelessége, és el ne felejtsük! Nem az a programunk, hogy merjünk kicsik lenni! Legyünk tisztában a Kárpátmedence óriási stratégiai jelentőségével!
 
Európai Unió
Egy állam attól állam, hogy önálló felségterülete van, fajtájában, nyelvében, erkölcsében, politikai céljaiban egységes nép, azaz nemzet kezében van az állami főhatalom. A társadalom, a nép saját érdekeinek az érvényesítése, védelme érdekében (közös munkák, önvédelem megszervezése) létrehozta és fenntartja a maga központi gazdasági, igazgatási, önvédelmi irányító szervezetét, az államot. Az állami szuverenitás az jelenti, hogy bármely idegen hatalom érvényesülése kizárt. A magyar állam, azaz a magyar nemzet felségjogainak megsértésére, annak részbeni, vagy teljes átruházására – nemzetközi szervezetekre vagy magánszemélyek csoportjaira, bármilyen jellegű katonai-politikai-pénzügyi hatalomra -, sem országgyűlés, sem népszavazás történetileg nincs felhatalmazva. A magyar államot, az országot, a Nemzetet nem számolhatja fel sem a mindenkori országgyűlés, sem az adott időszak szavazópolgárai. (Lásd: KGST, Varsói Szerződés, NATO, Európai Unió, Nemzetközi Valutaalap, Világbank.)”


eutagoknem
Azok, akik bevitték az országot az EU-ba és a NATO-ba, a hatályos Btk. 144. § alapján is hazaárulók.
 

Hogyan, milyen aljas manipuláció következményeként kerültünk az EU-ba? Mire szétnézhettünk volna, már benn is voltunk! A legkeményebb EU-s propaganda Fidesz első ciklusában folyt. (1998-2002) Sokan érezték, sokan tudták, hogy számunkra kedvező csatlakozási feltétel nem létezik, mégis benne vagyunk! Érdemes emlékeztetni a 2003. április 12-i uniós népszavazásra. Megjelent 45,62%, és a szavazásra jogosultak 38%-a szavazott igennel. El kell ismerni, szomorú számok ezek. Nem véletlen, hogy síri csöndben múlt el az uniós népszavazás 10. évfordulója. (2013. április 12.) Senki nem készített mérleget, nem történt felelősségre vonás!

Király B. Izabella



aturday, November 29, 2014



Éles bevetésen az amerikai lézerfegyver - Ha kikerült a hadsereghez, akkor ez azt jelenti, hogy ez már egy elavult változat a legkorszerűbbekhez képest.



A tavaly hadrendbe állított lézerfegyver ma már éles bevetésen vesz részt a Perzsa-öbölben.

Az eredetileg a hetvenes években szolgálatát megkezdõ, akkor még kétéltû szállítóhajóként legyártott USS Ponce az utóbbi néhány évben azzal 
vált híressé, hogy õt választották ki az új lézerfegyver hordozójának, ezzel pedig a hajó kapitányának jutott az a megtisztelõ feladat, hogy elõször próbálja ki élesben a fegyverrendszert. A hajó ezekben a napokban a Perzsa-öbölben õrjáratozik, csak idõ kérdése, hogy mikor kerül sor az elsõ harci cselekményre.

A Ponce tavaly kapta meg az engedélyt a hadrendbe állításra, aminek eredményeként a Laser Weapon System (LaWS) névre keresztelt platform megjelent az amerikai haditengerészet hivatalos listáján. A tudományos fantasztikus könyvekbõl és filmekbõl már régóta ismerhetjük a félelmetesnek és rendkívül hatékonynak megálmodott lézerfegyvereket, ez a fejlesztés azonban az elsõ olyan példány, amely valóban képes bizonyos objektumok elpusztítására (pontosabban azok felgyújtására), méretei miatt pedig a haditengerészet egységei válhattak elsõként annak hordozóivá.


A LaWS több módban üzemelhet, segítségével figyelmeztetõ fényjátékot produkálhatunk, de koncentrált erejével hatékony fegyvernek bizonyulhat a kisebb drónok és csónakok ellen is. Ezért is eshetett a választás a Perzsa-öbölre, mivel itt a kisebb iráni vízi egységek rendszeresen okoznak kellemetlenséget az amerikai hajóknak, bár többnyire itt inkább erõdemonstrációról, mintsem konkrét összeütközésekrõl van szó. Korábban már 
videóban is láthattuk, hogy fegyver valóban mûködik, az eredményt illetõen itt nem maradtak kétségek, bár az elsõ éles akcióra még nem került sor – a lézer elsõsorban védelmi eszköz, a késõbb megjelenõ fejlesztésekkel ez még változhat.

Az éles körülmények között történõ használattal további tapasztalatokat szeretnének nyerni, például a pára, a hõ, a por, valamint a tengeri környezet esetleges hatásaival kapcsolatban. A 40 millió dollárt kóstáló prototípus hat, kereskedelmi forgalomban is kapható lézerhegesztõt kombinál, a pontos hatótávot azonban nem árulják el.
http://m.sg.hu/cikk.php?cid=109191

Kapcsolódó cikkek





Hol vannak a lézerfegyverek?



2011. augusztus 30. 00:12, Kedd

A sci-fi filmek visszatérõ szereplõi a lézerfegyverek, a hadseregekben is már évtizedek óta várják õket, de hol késlekednek?

Lézerágyúk, elektromágneses gyorsítók, könnyû és szupererõs testpáncélok, külsõ vázak (exo-skeleton), hiperszonikus rakéták, nukleáris meghajtású harckocsik és egyéb nyalánkságok. Ezek nem egy sci-fi film látványelemeinek felsorolása, hanem olyan katonai fejlesztések, amiknek már rendszerben kellene állniuk, vagy legalábbis hamarosan bevethetõnek kell(ene) lenniük. A hadviselés forradalmasítását ígérték, drága bukták lettek.

Lézerpisztolyok "tüzelés" közben az 1980-as Battlestar Galactica sorozatból

A legalapvetõbb, és talán legtöbbet emlegetett "szuperfegyver" a lézer. A lézernek sok olyan tulajdonsága van, amely miatt két kézzel kapnak a katonák utánuk. Elõszöris a fény sebességével semmisít meg célokat, így földi katonai alkalmazás esetén gyakorlatilag azonnal eléri a célpontot. Tehát nincs szükség "elõretartásra" (a cél sebességét figyelembe vett korrekció a célzásnál), a célnak nincs ideje kitérõ manõverre, és elvben nem tud fedezékbe sem húzódni, vagy hatásos ellen-tevékenységet folytatni.

A lézer ráadásul gyakorlatilag láthatatlan, hacsak nem törik meg valamin, és a hullámhosszától függõen - mivel a legtöbb katonai célú lézer a spektrum infravörös tartományába esik - általában szabad szemmel még így sem észlelhetõ. Vagyis a célpont megfelelõ érzékelõk hiányában még csak azt sem tudja pontosan, hogy honnan érte támadás egy lézercsapás után.

Ugyan a lézerekkel már sokan találkozhattak, mint látványelem, viszont valójában füstre is szükség van, hogy megtörjön rajta a sugár

Ezek az elõnyök, ám a hátrányokra sem ártana kitérni, abból pedig akad bõven. A lézer esetén a kulcsmomentum a fókusz, vagyis hogy mekkora területre érkezik be a lézernyaláb. Minél kisebb, annál nagyobb az adott területre leadott energiamennyiség. Gyakorlatiasabban ha egy 1 kW-os lézersugár egy egy négyzetméteres területre van fókuszálva, akkor még egy papírhalmot se nagyon lehetne vele meggyújtani, ellenben ha egy négyzetmilliméternél kisebb területre fókuszáljuk, akkor akár fémet is lehet vágni vele.

A lézer elviekben úgy tûnik, hogy ideális hosszú távú fegyver, de a fókusz miatt mégis nagyon nehéz így kezelni. Ha sikerül a fókuszpontban kis helyre összpontosítani a lézer energiáját, nyert ügyünk van, csakhogy itt a gond az, hogy ehhez elõször pontosan meg kell állapítani a távolságot, utána pedig ennek megfelelõen fókuszálni a sugarat. Ehhez nagyon precízen mûködtethetõ tükrökre, lencsékre van szükség.

A YAL-1A fõ lézerének tornya, és ahogy a lézernyaláb halad benne, hogy végül a célpont felé induljon el

A lézerágyúban létrejövõ hatalmas energiákat ugyanis valahogy a cél irányába kellene tornázni, erre pedig elviekben lencse és/vagy tükörrendszert kell igénybe venni. Ezek azonban akármennyire is tiszták, optikai szempontból, bizonyos szintû veszteséget jelentenek, ez az energiaveszteség pedig hõvé alakul. Vagyis a lencséket és tükröket hûteni kell, avagy folyamatos tüzelésnél túlmelegedhetnek, ami a tükör/lencse torzulásához vezethet, tehát pontatlanabb lesz, illetve még több energiát nyelhet el. Gondoljunk bele: egy 100 kW-os lézernél az 1%-os veszteség 1 kW hõenergiát jelent!

Egy impulzusüzemû lézervágó berendezés munka közben. A látványos fényjelenséget a túlhevült fém kiterjedésébõl keletkezõ apró fémdarabok okozzák


A lézereknél fontos megemlíteni, hogy a mûködési elvük alapján két fõ változatuk létezik. A "hagyományos", folyamatos üzemû lézer egy nyalábban fejti ki az energiát, rövid idõ alatt, ám ez például fémvágásnál hátrányos, hiszen a vágás során keletkezõ fémgõzök és füst elnyeli a lézer energiáját. Az impulzuslézer ehhez képest olyan, mint valami ütvefúró; egy adag energiát lead a céltárgyon, majd kis szünet, és újabb energialeadás (lézernyaláb) következik. A kétféle lézer hatása is ennek megfelelõ. Ha a folyamatos sugárral sikerül nagy energiát kis felületre koncentrálni, akkor olyasmi a hatása, mint egy robbanásnak. Egy köbcenti acél hirtelen 10 000 fokosra hevítve mintegy egy köbméternyi fémgõzt és plazmát hoz létre, ami robbanásszerûen terjed ki. Az impulzuslézer ezzel szemben olyasmi mint egy vágószerszám, "darabolni" lehet vele.

A YAL-1A kémia lézerének mûködési elve

A létrehozás tekintetében lehetnek a lézerek kémiai reakcióból származóak (kémiai lézer), ahol azonban üzemanyagra van szükség a reakcióhoz. Elõnye ennek a rendszernek, hogy már ma is tudunk velük viszonylag nagy energiát létrehozni, a másik elõnye pedig az, hogy a reakció folyamán keletkezõ hõ nagy részétõl meg tudunk szabadulni úgy, hogy a felhevült reakcióterméket szépen "kidobjuk", kieresztjük.


Egy rubin szilárdtest lézer felépítése

A másik lehetõség a szilárdtest lézer, jelenleg a fejlesztések fõleg ebbe az irányba haladnak a katonai lézerfegyverek terén. Itt villanófénnyel vagy lézerrel gerjesztenek valamilyen speciális üvegrudat vagy rubinrudat, amelyben a fotonok koherens fénysugárként kezdenek viselkedni. Ezzel a probléma jelenleg az, hogy az ilyen lézerek energiaszintje egy nagyságrenddel alacsonyabb a kémiai lézerekénél, és a hatásfokuk sem igazán jó, általában alig 10% körül mozog. Ez azt jelenti, hogy egy 100 kW optikai teljesítményû lézer esetén 1 MW elektromos energiát kell befektetni, és ebbõl 900 kW hõvé alakul.

Léteznek még gázlézerek, festéklézerek, amik szintén gerjesztett lézerek, ám ezek katonai alkalmazása (néhány korai példát leszámítva) nem jellemzõ.


Az NKC-135A repülõgép, az ALL program tesztlaborja

Az ABL (Anti-Ballistic Laser ~ Ballisztikus rakétaelhárító lézer) program eredete az 1970-es évekre vezethetõ vissza. Az ALL (Airborne Laser Laboratory ~ Légi Lézerlabor), egy átalakított C-135 (a Boeing 707 gépcsalád mostohagyermeke) fedélzetére egy 10 tonnás, 456 kW optikai teljesítményû szén-dioxid lézerágyút szereltek, amellyel kis távolságon belül Sidewinder rakétákat és egy pilóta nélküli drónt sikerült megsemmisíteniük. Az eredmények elsõre tehát igen bizalomgerjesztõek voltak, ám mégis leállították az ALL programot, mert a kiküszöbölésre váró problémák listája bizony nem volt rövidnek nevezhetõ.

A lézernyaláb optikai rendszeren belül való kezeléskor abszolút tisztaságot követel meg, mivel a nyaláb által eltalált por és más szennyezõdést a lencsén szinte felrobban, és megrongálja az optikát. A másik probléma az volt, hogy a légkörben lévõ nedvesség és széndioxid egyszerűen elnyeli a lézernyalábot, így csökkenti annak energiáját. A már említett idõjárás probléma is belépett: esõben, ködben, felhõben a lézer gyorsan elveszti az energiáját. A harmadik probléma a légkör torzítása; a levegõben lévõ hõmérséklet-különbségek nagyon kis mértékben, de megtörik a sugarat, és minél nagyobb a távolság, annál nagyobb mértékû ez a hatás.


Hiába alig valamivel több, mint egy II. Vh-s V2, mégis a mai napig állandó téma a SCUD

Csak 1991 után került újra elõ a légi lézer ötlete, immár a ballisztikus rakéták elleni védelemmel kapcsolatban, köszönhetõen az Irak által Izraelre kilõtt Scud (illetve Scud-mutáns) rakéták tapasztalata miatt. (Ugyebár a Patriot légvédelmi rakétarendszer az elsõ híradásokkal szemben korántsem volt hatékony vele szemben.)


Fantáziarajz a rakétákra vadászó YAL-1A gépekrõl. A lézer természetesen a látvány miatt láthatónak lett ábrázolva

Az ilyen helyzetekre az ABL program keretében hozták létre a YAL-1A gépet, amely egy átalakított Boeing 747-es, amelynek fedélzetén egy 1 megawatt energiára képes kémiai lézert helyeztek el. Ez a fegyver 400 kilométeres távolságból mintegy egy négyzetméteres fókuszra képes, melynek még a nagy energiája ellenére is egy vékony alumíniumból készült rakétatest átégetéséhez 3-5 másodperces folyamatos "bevilágításra" van szüksége - mindezt úgy, hogy közben a lézernek végig a rakéta ugyanazon pontjára kell érkeznie!

A célpont külsõ burkolatának strukturális meggyengülése elég ahhoz, hogy az ekkor már nagy sebességgel haladó, és még mindig gyorsuló rakéta a vibrációk, a gyorsulás ereje és az aerodinamikai hatások miatt a darabjaira tépje magát. Ehhez még hozzá kell tenni, hogy a YAL-1A a felhõk szintje felett kell repüljön, és meg kell várnia, amíg az ellenséges területrõl indított rakéta kiérkezik a felhõk takarásából.


A YAL-1A hasán ezeken a nyílásokon át távoznak a reakciótermék gázok

Ez már így sem egyszerû, de a dolgot tovább bonyolítja a lézer üzemanyaga, ami klórgáz, jód, hidrogén-peroxid és kálium-hidroxid. Már a felsorolás sem túl biztató, hiszen mérgezõ gázokról, erõsen toxikus oxidokról beszélünk. Nem is csoda, hogy a YAL-1A személyzetét vegyvédelmi ruhába öltöztették az éleslövészetek alkalmával, ha esetleg egy kifutópályán történõ balesetre kerülne sor. Ennél is nagyobb gond, hogy a 4 500 liternyi üzemanyag mindössze hét lövésre ad lehetõséget, és egy utántöltésre való üzemanyag szállításához két C-17A óriás-tehergépre van szükség.
Klikk ide! 
A YAL-1A teljes pompájában - klikk a nagyobb képhez!

A programnak eredetileg 2008-ban hét bevethetõ YAL-1A hadrendbe állítható géppel kellett volna a csúcspontjára érnie, ám a folyamatos technikai akadályok (például az eredetileg tervezett kémiai reaktorokból egyszerûen nem fért el elegendõ a repülõgép gyomrába, majd az üzemanyag-mennyiséget kellett megkurtítani) miatt a költségek elszabadultak, a határidõk pedig tarthatatlanná váltak. A végsõ csapást az adta meg, hogy a hatótávolság is messze kisebb lett, mint eredetileg számolták. A program megálmodásakor úgy vélték, hogy legalább 800 km-rõl képes lesz a célpontok megsemmisítésére.


A már említett fókuszálás problémáját az ABL esetén a fõlézer melletti két másik szilárdtest lézer hivatott orvosolni, az egyik a célpont távolságát méri pontosan, a másik pedig a légköri torzításokat, ezek alapján állapíthatják meg a fõlézer fókuszát. A probléma az, hogy még így is csak mintegy 600 km távolságból képes a folyékony hatóanyagú ballisztikus rakétákat megsemmisíteni (ott az üzemanyag berobbanhat), míg a masszívabb szilárd hajtóanyagú rakéták ellen már csak 300 kilométeren belül hatásos. Ilyen közel a rakéták indítási pontjához járõröztetni állandóan egy YAL-1A gépet iszonyatosan kockázatos és költséges, így az egész koncepció összeomlott.

A YAL-1A orra, a nagy energiájú lézer tornya "tárolási" pozicíóban

Az ilyen programoknál "érdekes módon" mindig csak utólag lehet hallani kritikus hangokat. Miután a programot lelõtték, persze megkönnyebbülten nyilatkoztak a légierõ tisztjei olyanokat, hogy igazából õk sose látták hogy lesz ebbõl bevethetõ, harcképes eszköz, pláne nem úgy, hogy darabja több, mint egymilliárd dollárba kerül, az üzemeltetése pedig évente 100 millió dollárnál is többe.

Hol vannak a lézerfegyverek?

2011. augusztus 30. 00:12, Kedd

Persze nem az ABL volt az egyetlen amerikai lézerfegyver program. Az 1996-ban indult THEL és MTHEL (Tactical High Energy Laser / Mobil Tactical High Energy Laser, vagyis Taktikai Nagy Energiájú Lézer és ennek mobil verziója) egy Izraellel közösen megálmodott rendszer volt. A 100 kW energiájú kémiai lézer üzemanyaga etilén, nitrogén-trifluorid, deutérium és hélium, a feladata pedig ellenséges aknagránátok és tüzérségi rakéták (katyusák) megsemmisítése, még mielõtt a saját csapatok fölé érne. A tesztlövészeteken 2000 és 2004 között összesen 28 darab 160 mm-es tüzérségi rakétát, tüzérségi gránátot és aknagránátot semmisítettek meg vele, ám maga a lézer nagy és drága volt, az üzemeltetése pedig körülményes.

Az MTHEL tesztverziójának tornya...

Izrael (és késõbb az Egyesült Államok is) az Arrow ballisztikus-rakéta elhárító rakétarendszer felé, illetve a C-RAM (a haditengerészetnél használ Phalanx 20 mm-es közel-légvédelmi gépágyú teherautóra telepített változata) felé fordult.
Klikk ide! 
...és a helyette irakba küldött C-RAM - klikk a nagyobb képhez!

A repülõgépekre telepített lézereknél az ATL (Advanced Tactical Laser ~ Fejlett Taktikai Lézer) program az ABL kistestvére volt, hasonló kémiai lézerrel, de csak 100 kW-os teljesítménnyel, egy C-130-as teherszállító gépbe szerelve. A légierõ elvárása szerint az ATL az AC-130 "Gunship" repülõgépek méltó utódja lehet, 105 mm-es tarackágyúja és 40 mm- illetve 25 mm-es gépágyúk helyett lézerrel semmisítve meg az ellenséges földi célpontokat.

Az ATL programhoz átalakított C-130H, a hasán a lézerágyú tornya

2009-ben egy videón prezentálták azt, hogy a lézer egy sivatagban álló autó-motorháztõt éget össze - de ennél egy picivel többre lenne szükség ahhoz, hogy valóban használható eszköz legyen belõle. Azóta nem is hallani róla semmit.


A légierõ persze nem vesztette el (teljesen) a bizodalmát a lézerekben, de a meglehetõsen körülményes kémiai lézerek helyett a szilárdtest lézerek felé fordult. A korábbi tervek szerint az F-35 Lightning II. vadászgépekbe is majd ilyen kerülhet, a korábbi típusok pedig a szárnyaik alatt két konténerben vihetik majd a lézert (az egyik az energiát biztosítja, a másik maga a lézer). Azonban jelenleg még jelenleg nem sikerült áttörést elérni, noha az elsõ tervek szerint mostanra már a rendszer tesztelésénél kellene tartani. A jelenlegi ütemterv már csak 2020 utánra várja a vadászgépekrõl bevethetõ lézerfegyvert.

Fantáziarajz a lézerágyúkkal felszerelt F-35-ösökrõl

A szárazföldön az MTHEL utódja, a HEL TD (High Energy Laser Technology Demonstrator ~ Nagy Energiájú Lézer Technológiai Bemutató). Ez egy teherautóra szerelt szilárdtest lézer, és az MTHEL-hez hasonlóan a tüzérségi gránátok, rakéták elleni védelem lesz a célja. Jelenleg a lézer optikai rendszerének teherautóra-integrálásánál tartanak.

Fantáziarajz a HEL TD jármûrõl

A fegyvernemek közül a haditengerészet még kimaradt, de õk sem akarnak lemaradni a technológiai versenyben. A tengerészek a hadihajók közel-légvédelmét akarják megoldani lézerrel, amit eredetileg a 20 mm-es Phalanx rendszer látott el. A haditengerészet a Szabad-Elektronos Lézer (FEL, Free-Electron Laser) technológiát támogatta, amelynél szabad elektronok segítségével hoznak létre fotonokat. E megoldás elõnye, hogy nagyon széles spektrumon lehet a lézernyalábot létrehozni, így a légköri viszonyoknak legmegfelelõbb hullámhosszon mûködhet majd, kivédve a szilárdtest és kémiai lézerek egyik problémáját, nevezetesen hogy az általában vörös vagy infravörös tartományban dolgozó lézerek nyalábját a légkör nedvességtartalma könnyen megtörheti. 

Elképzelés a lézerágyúkkal felszerelt CG(X) cirkálóról bõ 10 éve

Idén februárban meg is jelentek a hírekben a minden eddiginél erõsebb lézerrõl szóló hírek. Csak éppen azt értették sokan félre, hogy itt szó nincs arról, hogy most aztán ott van az amerikai haditengerészet kezében minden eddiginél erõsebb lézere, csupán arról, hogy a szabad-elektronok létrehozásában értek el szép teljesítményt. Csakhogy maga a lézer még mindig a 14 kW-os régióban leledzik, és bár a haditengerészet további pénzt kért a program számára, júniusban a politikusok kihúzták a szõnyeget a program alól, mert korántsem osztották a lézeren dolgozó tudósok és mérnökök hurráoptimizmusát.
A haditengerészet ettõl persze még nem marad lézer nélkül. A LAWS (LAser Weapon System ~ Lézer Fegyver Rendszer) egy szilárdtest lézer, valahol 15 kW körüli teljesítménnyel. A rendszerrel már kilenc célgépet lõttek le, de még egyetlen közeledõ rakétát / robotrepülõgépet sem. A LAWS kifejezetten a közel-légvédelemre készül, és 2018-ra szeretnék a hajókon látni. Hangzatos szövegekbõl persze itt sincs hiány: a haditengerészet a "deep magazine" (~feneketlen lõszertároló) frázissal él, vagyis amíg egy gépágyú vagy rakétarendszernél csak korlátozott lõszerkészlettel lehet operálni, addig a lézernél csak a kellõ mennyiségû elektromos energia határolja be a felhasználást.

A LAWS közel-légvédelmi demonstrációs rendszer

No persze nem csak az Egyesült Államokban dolgoznak lézereken, sõt, nemrég kiderült, hogy a szovjetek igencsak megelõzték õket. Az 1980-as években Ronald Reagen "csillagháborús" tervétõl volt hangos a média, ám az ahhoz kapcsolódó lézerfegyver-tesztek legfeljebb a tervezõasztalig jutottak el. Azonban a nyugaton felmerült rendszerek, mint az ALL megkapták a szovjet ellenpárjukat, egy IL-76MD-bõl épített, A-60 típusjelzésû kísérleti gép képében. 

Az orosz RA-86879 regisztrációs számú A-60 idén májusban

A lézerérõl nem sokat tudni, feltehetõen széndioxid-gáz lézer vagy kémiai lézerrõl lehet szó. Az elsõ gép 1981-ben repült, a második 1991-ben, de rögtön ezután a gépek földrekényszerültek a pénzhiány miatt. Egy kép szerint pedig 2009-ben az egyik gép repült, más képek tanulsága szerint pedig az egyik gép viszonylag jó állapotban áll egy reptéren ma is.

Ahogy a nyugatiak elképzelték a szovjet önjáró légvédelmi lézert

Egy másik program az még az MTHEL elõtt hasonló elképzeléssel élt, vagyis rövid hatótávolságú légvédelem, teherautókra telepítve. Az Almaz-Antej által készült prototípus szén-dioxid lézerrel volt felszerelve, és a képek tanulsága szerint célgépek ellen kipróbálták. A Szovjetunió széthullását azonban ez a program se élte túl.

Az 1K17 lézer-harcjármû 2010-ben

Egy kép a nyugati médiából arról, hogy használnák a szovjetek a lézer-harcjármûvet Afganisztánban: a harckocsik elõtt haladva óvná õket a páncéltörõ rakétáktól

A szovjetek - hûek maradva pragmatikus megközelítésükhöz - egy szilárdtest rubinlézer-rendszert is megépítettek. Fénypumpált rubinlézer volt a világ elsõ lézere, így a technológia ismert és kiforrottnak tekinthetõ volt az 1980-as években is, vagyis kevés kockázattal járt a program. Ilyen lézerbõl néhányat egy harcjármû alvázára szereltek, hogy együtt tudjanak haladni a harckocsi- és gépesített gyalogsággal, megsemmisítve az ellenséges páncéltörõ rakétákat és tüzérségi lövedékeket, amelyek veszélyt jelenthetnek rájuk. Másodlagos alkalmazási köre pedig az ellenséges harcjármûvek optikájának tönkretétele, illetve az ellenséges katonák megvakítása volt. Legalább egy jármû elkészült, ám rendszeresítésre már nem került.

A lézer, mint már harctéren lévõ eszköz

Noha a lézerfegyverek megjelenése még várat magára, a lézer már évtizedek óta jelen van a harcjármûvekben. Még az 1960-as évektõl kezdve gyorsan elkezdett terjedni távolságmérő eszközként. Korábban a cálpont távolságának megállapítására optikai távolságmérõket használtak, ám ezek alkalmazása körülményes volt, továbbá éjszaka egész egyszerûen nem lehetett õket megfelelõen használni. A lézerrel automatikusan, gyorsan és nagy pontossággal lehet megállapítani a cél távolságát, így az 1970-es évek végétõl kezdve minden harcjármûvön kiváltották a távolságmérésnél az optikai céleszközöket.

AN/PED-1 lézeres célmegjelölõ berendezés

A másik fontos alkalmazásuk a célpont "megfestése" a lézeres rávezetésû irányított fegyvereknél. Ez lehet légibomba vagy egy rakéta irányítórendszere számára. Ezek ellen manapság már általánosan érzékelõkkel látják el a harcjármûveket, amelyek figyelmeztetik a személyzetet, ha egy bizonyos frekvenciatartományú sugár éri õket. A szárazföldi harcjármûvekre telepített rendszerek ilyenkor általában automatikusan ködgránátokat vetnek a beérkezõ lézer irányába, megtörve azt, így elfedve a harcjármûvet az ellenség elõl.

Egy kevésbé ismert módszer a vakítás. Még 1992-ben két Bradley lövészpáncélosra szerelt AN/VLQ-7 Stringray lézeres "zavaró" rendszer (ez a politikailag korrekt megnevezés) megjárta az Öböl-háborút, noha bevetésre nem kerültek. Az AN/VLQ-7 ha aktiválják, egy kis energiájú lézerrel pásztázza az elõtte lévõ területet. Ha a lézer visszaverõdik egy (ellenséges) jármû optikájáról, akkor azt befoghatja, és nagyobb energiára kapcsolva "tüzel rá". Hogy mi történik, az az adott optikától függ; ha az optika túloldalán egy ellenséges katona ül, akkor megvakíthatja őt, ha az optika digitális képalkotó rendszerhez tartozik, akkor azt rongálhatja meg. 

AN/VLQ-7 lézeres vakító berendezés egy M3 Bradley harcjármûvön

Mi sem természetesebb, hogy a mai környezetben az ellenséges katonák megvakítását nyíltan nem vállalják (vállalhatják) fel a hadseregek, ezért nem verik nagy dobra a létezésüket (aligha fogjuk a Discovery Channelen viszontlátni õket), illetve találnak ki különféle jelzõket az ilyen eszközökre. (Nyilván sokkal humánusabb simán ízekre robbantani azt a szerencsétlen katonát.) Egyébként ilyen rendszert megfigyeltek már kínai harckocsikon is.

E téren a következõ lépcsõfok is megjelent már. A DIRCM (Directional Infrared Counter Measures ~ Irányított Infravörös Ellen-Tevékenység) rendszerek célja az, hogy egy közeledõ hõkövetõ rakéta érzékelõjét egy viszonylag kis energiájú lézerrel tönkretegyék. Ilyen rendszerek már ma is rendszerben vannak helikoptereken és vadászgépeken. Viszont a lézerágyú, mint olyan, még mindig csak álom, és a jelek szerint még egy ideig az is marad.



Jönnek az irányított energiafegyverek





2004. augusztus 4. 14:58, Szerda

Néhány hónapon belül Peter Anthony Schlesinger reményei szerint egy lézersugárral tûz alá vesz egy pár csirkét vagy más állatot, amik jó pár méterrel távolabb egy ketrecben foglalnak helyet.

Amerikai taktikai lézer (THEL)
Ha minden terv szerint megy, a csirkék a kotyogás kellõs közepén megdermednek, a sugár által keltett elektromos töltés következtében láb- és szárnyizmaik megbénulnak, miközben szívük és tüdejük normálisan mûködik tovább. A végeredményre többek között a Pentagon képviselõi is kíváncsiak lesznek, akik anyagilag is támogatták Schlesinger munkáját, és a csirkék lebénításán túl sokkal többet látnak ebben az eszközben. Az ilyen eszközök - az úgynevezett irányított energia fegyverek - meghatározóak lehetnek az elkövetkezõ évek háborúiban is.

Az irányított energia számos elõnyt kovácsolhat a harctereken, olyan helyszíneken, mint Irak és Afganisztán, ahol a katonáknak meg kellett birkózniuk az ellenséges, ugyanakkor fegyvertelen tömeggel, valamint a veszélyes felkelõkkel. Amellett, hogy mint egy hosszútávú kábító fegyver megbénítja a lehetséges támadókat vagy a nem-harcolókat, az irányított energia fegyverek kiüthetik a rakéták és az út menti bombák elektronikáját, vagy akár kiiktathatnak egy jármûvet egy nagy sebességû üldözés során, állítják a fejlesztõk. A legambiciózusabb program az Egyesült Államok Légierejének 
légi fegyvere, egy módosított Boeing 747-esre erõsített lézer, amit rakéták lelövésére használnának. 

A rakéták lelövésére szolgáló átalakított Boeing 747-es

Új-Mexikóban - ahol a 
fenti fegyver fejlesztése zajlik - a kutatók a Raytheon céggel közösen dolgoznak egy Aktív Visszaverõ Rendszer (AVR) névre hallgató fegyveren, ami mikrohullámokkal felhevíti a vízmolekulákat az ember bõrében, olyan fájdalmat okozva, hogy a fenyegetést jelentõ emberek azonnal menekülésbe kezdenek. "Égetõ érzést okoz a bõrön" - magyarázta Rich Garcia, a fejlesztõ labor szóvivõje, aki mint tesztalany megtapasztalta az AVR hõjét. "Ha kikapcsolják a sugarat, vagy elállunk az útjából, minden visszatér az eredeti állapotába, megszûnik a fájdalom." A Humvee-ra szerelhetõ fegyver kísérleti jelleggel már az év végére átadásra kerül, a hadrendbe állításra 2005 végén lehet számítani.

Az irányított energia fegyverek használata azonban jelentõs vitákat váltott ki azoknak a haláleseteknek a kapcsán, melyeket állítólag a Taser kábító fegyverek okoztak. Az iraki foglyok bántalmazása kapcsán az amerikai hadsereget az utóbbi idõben különösen árgus szemekkel nézik emberi jogi téren. A hadsereg tisztviselõi meggyõzõdéssel állítják, hogy az AVR nem sért meg egyetlen nemzetközi törvényt vagy egyezményt, és nem okoz tartós egészségkárosodást.

Az irányított energia fegyverek mellékhatásait a kilencvenes évek óta vizsgálják. Az AVR emberkísérleteiben több mint kétszázan vettek részt különbözõ katonai szervezetekbõl és kormányhivatalokból, többen a hetvenes éveikben jártak. Az átlagosan három lövés után senkinél nem volt hosszas egészségkárosodás felfedezhetõ, állítják a hivatalos szervek. "Ez az eszköz nem hatol mélyre" - jegyezte meg William Roach alezredes, a kutató laboratórium egyik vezetõje.

Azonban a tény, miszerint az irányított energia emberekre mért hatásáról készült tanulmányokat nem hozták nyilvánosságra, mégis arra utal, hogy a hadseregnek takargatni valója van, ami okot ad az aggodalomra. A Nemzetközi Vöröskereszt szerint ezek a fegyverek olyan új sérüléseket okozhatnak, melyekre az egészségügy még nincs felkészülve, ezért szükségét látják a mellékhatások független vizsgálatának, miközben a fegyverek gyártói pontosan eszközeik életmentõ mivoltát bizonygatják, ami a rakéták és bombák megsemmisítése esetén nem is ütközik ellenállásba. "Biztató, hogy az Egyesült Államokban "emberibb" fegyverek után kutatnak" - összegzett Loren Thompson, a Lexington Intézet védelmi agytrösztje. "Arról azonban nagyon nehéz lesz meggyõzni a többi országot, hogy célkitûzéseink etikusak."

Kapcsolódó cikkek





Mobil lézerek jelentik a hadviselés új korszakát





2003. április 19. 11:12, Szombat

A Star Wars stílusú lézerfegyverzet hamarosan megjelenik a harcmezõkön. Bár a katonák még nem fognak lézerpisztolyokkal puffogtatni, ám ezen kívül a lézer szinte bármely más harci alkalmazásra készen áll.

Tavaly az Egyesült Államok és Izrael hadserege már tesztelt egy a TRW által elõállított vegyi lézert, ami ezúttal nem ballisztikus rakéták lelövésére szolgált, hanem sokkal kisebb, hagyományosabb célpontok ellen irányult, sikeresen hatástalanított 100 milliméteres rakétákat és tüzérségi lövegeket. Most egy új elektronikus változata még nagyobb erõt és mobilitást ígér.

"Forduló ponthoz érkeztünk a nagy erejû lézerrendszereket illetõen" - mondta Brent Dane a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium lézer projektjének vezetõje, aki munkatársaival közel hat éve az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma megbízásából csak a nagy erejû, hordozható, elektronikus lézeren dolgozik. 

A terv szerint bemérés után egy lézer semmisití meg a rakétát

"A legújabb kulcsfontosságúvá váló szempont a lézereknél a mobilitás" - magyarázta Dane. "Ez a hatékonyság és egy olyan felépítmény elegyébõl ered, ami lehetõvé teszi a kis tömegû, de összetett,gépeket."

Egy speciális "sugárirányító" szoftver segítségével a lézer befog egy repülõ rakétát, felhevíti a fémburkolatában rejlõ robbanóanyagot, ami ennek hatására felrobban, mielõtt elérné a célpontját. A Lawrence Livermore laboratórium most fejlesztettek ki egy 25 kilowattos lézert és már dolgoznak egy 100 kilowattos változaton, ami Dane szerint elegendõ erõvel fog bírni, hogy egy rakétát két-három másodperc alatt megsemmisítsen. 


Rajz egy mobil lézerrõl, és a valóság

A 100 kilowattos lézer 2010-re lesz harcra kész, tette hozzá Dane. Mindazonáltal a harctéri technológiák messze nem érnek véget a légvédelemnél. A lézerek nagy valószínûséggel elektromos hibrid Hummerek tetején fognak berobbanni a háborúkba.
"Ha szemügyre vesszük ezeknek a hibrid jármûveknek az akkuit, akkor láthatjuk, hogy tökéletesen megfelelnek egy 100 kilowattos lézerrendszer ellátására"- mondta Dane.

Kapcsolódó cikkek





Lézerrel az anyag forradalmáért



2002. július 5. 13:41, Péntek

A történelem nem jegyzi fel azt a pillanatot, amikor a tudatára ébredõ ember felteszi az elsõ kérdését. Az emberi kíváncsiság azonban nagyban megváltoztatta a világot. Ám a tudomány és a technológia látszólag rendíthetetlen elõrenyomulásával sem apadnak jelentõs mértékben a kérdések. Gwyn Williams, a Jefferson Lab Free-Electron Laser (szabad elektron lézer, vagy röviden FEL) kutatási programjának vezetõje szerint hamarosan fontos válaszokat kaphatnak a jelenleg zajló FEL korszerûsítés eredményeként.

A FEL egy rendkívül erõs fényforrás, ami teljesen új jelenséget indukál az anyagokban" - mondta Williams. "Mindenféle váratlan tulajdonság bukkan fel. Ez a korszerûsítés egy új világra nyit ablakot, segítségével ténylegesen megismerhetjük, hogyan mûködik a világ a különálló atomok szintjén"

Ha ez a megismerés valóra válik, a tudósok és a mérnökök atomonként szabhatják testre az anyagokat. Ez a távlat, felölelve a nanotechnológiát, nagy mértékû gyártási forradalmat indíthat el, amihez fogható nem volt az emberiség történelmében. A FEL erejével és pontosságával pont ezt segítheti elõ, feltárva ezeket a parányi birodalmakat: egyfajta ultra-gyors kamera, ami ki tudja kockázni a legösszetettebb fizikai vagy kémiai kölcsönhatásokat is.

A sûrûség kivételével, ami az anyag azon tulajdonsága, amit az atomon belüli mag jellemez és korlátoz, minden anyag fizikai tulajdonságait elsõdlegesen az elektronok viselkedése határoz meg. A mindennapi technológiákat, a lámpáktól a laptopokig az elektronok viselkedése és áramlása irányít, ami olyan tulajdonságokban testesül meg, mint a keménység, vezetõképesség és az anyagok energia-áramlása. Meghatározott elektronviselkedéseket vizsgálni azonban felettébb bonyolult. A kutatáshoz nagyon erõs fényforrásra van szükség - amit a FEL esetében meg is találtak.

A FEL kutatás három általános kategóriába sorolható: a fotokémia, a biológia és az anyagok. Mielõtt megkezdenék a korszerûsítést közel 20 hivatalos indítványt tettek a FEL-re összpontosuló kutatásokra. Ebbõl 17 csak a novemberi leállás után valósulhat meg. A vizsgálandó területek között találhatjuk majd az emberi sejtek protein molekuláinak szerepét, akárcsak az anyagok tisztaságát meghatározó és csökkentõ mechanizmusok meghatározását, mint például a szilícium, amit számos számítógépes összetevõ tartalmaz. Olyan újszerû területeket is felderítenek, mint a "spintronics", ami érinti az új-generációs félvezetõk tulajdonságait, ahol az elektronok újonnan felfedezett tulajdonságaival optimalizálják a teljesítményt.

A FEL gyorsító elektron sugara olyan frekvenciájú fényt képes elõállítani, amivel könnyedén felismerhetõk a biológiai hatóanyagok, mint például az anthrax, illetve a rejtett aknákat is láthatóvá teszi.

"Tudósként és emberként is szeretnénk az élet minõségén javítani" - mondta Williams. "Ez a szerkezet, ami már most is a legerõsebb a világon, még jobb lesz, és lehetõvé teszi számunkra, hogy hathatós haladást érjünk el az elkövetkezõ években" 

Kapcsolódó cikkek







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése