2015. február 13., péntek

A kulisszák mögött ahol a borzalmakat szövik



A kulisszák mögött ahol a borzalmakat szövik








2015-02-10
A nemzetközi cionáci törvényszegő titkos összeesküvés veresége most már elkerülhetetlen a világszerte – különösen az Közel-Keleten és Ukrajnában – gyors iramban zajló leleplező eseményeknek köszönhetően. A több milliárd Ukrajnának szánt amerikai százdollárosok hamisításán rajtakapott amerikai kormányhivatalnok múlt heti németországi letartóztatása hatalmas és folyamatban levő kellemetlen következményeket vont maga után.
A Pentagon kapcsolatba lépett ennek a cikknek az írójával azért, hogy közölje vele, ez egy „támadható értesülés volt”. Remélhetőleg ez az akció valamennyi csúcs cionáci letartóztatását is magába fogja foglalni a Bush törvényszegő családdal az élen.
Mindnyájan régóta vártuk már, hogy ez bekövetkezzen. Ne feledjük el, hogy Washinton D. C. voltaképpen nem az Amerikai Egyesült Államok Köztársaságának része, hanem inkább egy idegen enklávé (idegen állami területnek a saját államba beágyazott része). Ideje eltávolítani ezt a rákos sejtet a Köztársaságból és helyreállítani az amerikai függetlenséget.
 
newworldorder
 
Mindenesetre világos jelek mutatkoznak arra vonatkozóan, hogy a cionácikat más dolgok foglalkoztatják.
 
Itt van a Törökországban folyó G20-as találkozó, amely – oroszországi források szerint – a felé mutat, hogy a Roosevelt, Churchill és Sztálin részvételével tartott 1945-ös jaltai konferenciával egyenértékű találkozók sorozatának képezze részét. A jaltai konferencia teremtette meg a II. világháború utáni világrendet, amelyben ma is élünk. Így a jelentősége abban áll, hogy a jelenleg folyamatban lévő találkozó-sorozat beharangozza majd a nemzetközi struktúrában végbemenő legnagyobb változásoknak a II. világháború lezárása óta.
 
Ezeken az összejöveteleken megvitatják a fennálló nemzetközi struktúra totális átalakítását, így többek között az IMF-ét, a Világbankét és az ENSZ-ét. Lehetséges, hogy újrarajzolnak néhány nemzeti határt, nevezetesen, a Közel-Keleten, Ukrajnában és Koreában. Ez is egyike azon tendenciáknak, amelyek a cionáci gonoszság maradandó megszüntetésére irányulnak.
 
A leleplezés, miszerint az Amerikai Külügyminisztérium hivatalnokai hamis dollárokkal látták el a kelet-ukrajnai harc mindkét oldalát, már előidézte, hogy Németország és Franciaország megszakítsa a kapcsolatot a Washington D. C.-ben lévő cionáci rezsimmel, Angela Merkel kancellár és Francois Hollande francia elnök pedig már találkozott az orosz Vlagyimir Putyinnal a múlt héten az US beleegyezése nélkül, és egy újabb találkozót terveznek szerdára.
Csupán csekélyke információ szivárgott ki a beszélgetésekből, de az orosz források szerint Franciaország és Németország komolyan fontolgatja, hogy kilép a NATO-ból és Oroszországgal karöltve alternatív biztonsági intézkedéseket hoz létre.
 
A Németország által letartóztatott amerikai hivatalnok kikotyogta, hogy pontosan hol szervezik Ukrajnában a polgárháborút. Az „Élcsapat”, a Federal Reserve Bordard harcvonala (az MI5 szerint) zsoldosokat bérelt fel, hogy a konfliktus mindkét oldalán embereket gyilkoljon azért, hogy utána egymást hibáztathassák. Pénz is adtak a konfliktus mindkét résztvevőjének, hogy fegyvereket vásárolhassanak.
Ez ugyanaz az eljárásmód, mint amit Jugoszlávia lerombolásakor vetettek be. Továbbá ez ugyanaz, mint amit a szíriai és az iraki hadműveletben alkalmaznak.
 
Az arról szóló beszámoló, hogy a németek mit fedeztek fel Ukrajnában, arra ösztönözte az egyik japán kormányforrást, hogy számoljon be e cikk írójának az ukrajnai polgárháború alatt az angolai elnökkel, Agostinho Neto-val folytatott találkozóról. Akkor Neto egy 5 milliárd dollár készpénzzel teli szobát mutatott neki és elmesélte, hogy azt id. George Bush küldte egy óriás repülőgépen, és azt is meghagyta, hogy fegyvervásárlásra költse. Erre az eseményre akkor került sor, amikor az Egyesült Államok hivatalosan támogatni kezdte a Neto „kommunista” rezsimje ellen harcoló lázadókat. Biztosan lehetünk abban, hogy idősebb Bush a rebelliseket is hasonló forrásokkal támogatta.
 
A cionácik antiszociális viselkedése egyre nyilvánvalóbbá teszi, hogy ők maguk a világ terrorizmusának fő forrása és lépéseik egyszer s mindenkorra a befejeződéshez közelednek.
 
A Törökországban ma befejeződött G20-as találkozó egy jelentős biztonsági konferenciát követett, amely már véget ért Németországban. A Pentagon források azt állítják, hogy már megszületett egy titkos megállapodás az oroszok, a törökök és az irániak között, amely lehetővé fogja tenni számukra, hogy megszüntessék a szaúd-arábiai rezsimet és rákényszerítsék Szaúd-Arábiát, hogy tetemes pénzügyi kárpótlást fizessen valamennyi általa szponzorált terrorista cselekményért. A Pentagon nem fogja megvédeni azokat a szaúdiakat, akik jogosan gyanúsíthatók azzal, hogy egyik fő szponzorai voltak (az Egyesült Államokbeli cionácikkal együtt) a 911-es terrortámadásoknak. Ugyanakkor nyomást gyakorolnak a Washington D. C.-ben lévő cionáci „prostituáltakra” is azért, hogy tegyék közzé a szaúdiak 911-ben való részvételének bizonyítékait. Természetesen a cionácik nem szeretnék ezt meglépni, mivel tisztában vannak azzal, hogy a szaúdiak akkor ujjal fognak mutogatni az idősebb George Bush, John McCain szenátor, John Kerry stb. által irányított, az ellenséggel összejátszó amerikai személyekre. Az olyan izraeli nácik, mint amilyen Benyamin Netanyahu szintúgy ki lesznek téve annak, hogy egy kalapba kerüljenek a szaúdiakkal a nemzetközi terrorhálózat finanszírozását illetően.
 
Mindenesetre a közel-keleti cionácik leszerelésére irányuló terve már kezdetét vette a jemeni rendszerváltással. Most pedig Ciprus szigetországa, egy EU-tag engedélyezte Oroszországnak, hogy katonai bázisokat létesítsen a területén. Ezeket a bázisokat Oroszország közel-keleti hadműveletekhez fogja felhasználni. A Pentagon azzal veszi ki a részét, hogy a libanoni hadsereget olyan fegyverekkel látja el, amelyekre az ISIS zsoldoshadsereg által támogatott izraeli-szaúdi csapatok elleni harchoz van szükségük. A törökök szintén együttműködnek a szírekkel, az oroszokkal és az irániakkal abban a harcban, melynek során nem csupán Szaúd-Arábiával, hanem egyúttal Kuvaittal, az Egyesült Arab Emirátusokkal, Katarral, Bahreinnel és Ománnál is leszámolnak. Az egyiptomiak szintén belegyeztek abba, hogy együttműködjenek ezeknek a kleptokratikus és bajkeverő rezsimeknek az eltávolítását szolgáló erőfeszítésben – közölték az orosz források. Izrael – mint azt korábban már itt említettük – végül is egy zsidó autonóm övezetté vált a most formálódó mérsékelt (szúfi) iszlám szövetségben.
 
A Washington D.C.-ben lévő cionáci rezsim szintén bajban van, mivel még pénzügyi forrást kell találnia, hogy továbbra is folytathassa az útját február 17-e után. Ugyanez vonatkozik az európai pénzügyi rendszerre.
 
A hiperinflálódott értéktőzsde és a szervezett propaganda sajtó általi agyatlan vezérszurkolás ellenére a valódi gazdasági aktivitás mutatói jelentős befagyást mutatnak. A Baltic Dry Index, amely a szállítmányozási árakat méri, következésképpen egy jó kereskedelmi mutató, még alacsonyabb szinten áll, mint hol a 2008-as Lehman-sokk előtt volt. Kína ugyancsak éppen bejelentette, hogy a januári külkereskedelme 10,8 százalékkal esett az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest. Ez a visszaesés azért történik, mert sem az európaiaknak, sem az amerikaiaknak nincs pénze arra, hogy árukat vásároljanak a világ más tájairól. A Washington D. C.-ben található rezsim továbbra is folytatja a hazudozást az infláció enyhüléséről, berobbantva ezzel a gazdaságot és ez rosszabb, mint az alacsony szintű munkanélküliség. Az európai bankoknak egy billió dolláros származékos lyuk fog adódni a könyvelésükben, amikor a görög kormány beváltja az adósrabszolgaság befejezésére vonatkozó ígéretét.
 
Egy másik arra vonatkozó mutató, hogy mennyire szürreálissá vált helyzet, az, hogy az MI5 szerint a „dán bankszövetség állítja, hogy annyi készpénzzel rendelkezik, amelyet az Európai Központi Bank QE-ben lévő bankoknak adott adósságteremtő felhasználásra, hogy többé nincs szüksége lakossági betétekre és elkezdi megterhelni a betéteseket. Ugyanakkor nincs szüksége kölcsönzésre sem.”
 
A csaláson alapuló folyamatban lévő összeomlásukkal szembesülve, a cionácik a megbízható régi nukleáris zsarolási kártyájukhoz folyamodnak. Úgy vágtak ebbe bele, hogy a jelek szerint egy nukleáris tüzérségi gránátot sütöttek el Ukrajnában (Az oroszok azt állítják, hogy ez egy lőszergyár elleni csapás volt.)
 
 
Számos olyan e-mailt küldtek e cikk írójának, amely az összetett kabbalisztikus számmisztika felhasználásával magyarázza el, hogy február 17-e lehet annak a napja, hogy a III. világháború kirobbanjon. A válaszom az a kabbalistáknak, hogy emlékeztetnem kell őket, hogy e hét péntekje péntek 13-a lesz, következésképpen szerencsés nap arra, hogy összecsődítsék a vallási fanatikusokat és megpróbáljanak egy világháborút kirobbantani.
 
Azon felül, ha azt gondolnánk, hogy képesek leszünk bolonddá tenni a pentagont vagy az oroszokat, vagy a kínaiakat úgy, hogy egymásnak essenek, akkor ezt gondoljuk át újra. Mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy az oroszok a kínaiak közeli szövetségesei. Jelenleg a hivatalos kínai kormányzat Xinhua News oldalán pedig a főcím a következőt közli: „Az amerikai-kínai együttműködés erősebb, mint valaha.”
 
 
Nem csak hogy nem tehetők többé bolondokká ezek az emberek, hanem úgy tűnik, hogy a kínaiak megtanulták ugyanazt a fajta trükköt alkalmazni, mint amit a cionácik használnak a közvélemény manipulálására. Megrendeztek egy repülőgép-szerencsétlenséget a múlt héten Tajvanon, amely roppant hasonlatosnak tűnik ahhoz az eseményhez, amit a számítógépes grafikák és a válság-színészek alkalmaznak. Vess egy pillantást az ezen a linken található képekre, hogy észrevehesd a nyilvánvaló CG (számítógépes grafikai) hibákat, valamint a színészeket, amint száraz hajjal abból a folyóból jönnek ki, amelybe a gép leszállt.
 
 
Akad még egy olyan dolog, ami itt folyik, de még nem tettünk említést róla. Mindazonáltal, megerősíthetjük, hogy a Fehér Sárkány Társaság képviselői barátságos találkozót tartottak a múlt héten a Moszad, a P2 Szabadkőműves Páholy és a kínai kormány képviselőivel.
A britek szintén egy hasonló írásos üzenetet küldtek a Fehér Sárkány céljait érintő támogatásukról. Keményen dolgozunk azon, hogy egy nyertes-nyertes megoldással állhassunk elő azt biztosítandó, hogy 2015 – a birkaszellem éve – egy nagyszerű esztendő lesz az emberek és minden más földi élőlény számára.
 
Források:
 
Fordította: Száraz György
Boldog napot!

Ukrán háború- Óriási a tét

2015. február 12., 06:49
A fehérorosz fővárosban szerda este az ukrán háborúról tárgyaltak az orosz-német-francia-ukrán csúcstalálkozón. A résztvevők, Vlagyimir Putyin orosz elnök, Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia elnök, valamint Petro Porosenko ukrán államfő a minszki Függetlenségi Palotában ült tárgyalóasztalhoz, hogy megpróbálják előmozdítani a kelet-ukrajnai válság rendezését.
Fotó: AFP
Fotó: AFP
Az orosz hírügynökség szerint az Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia elnök, Petro Porosenko ukrán államfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti tárgyalások a késő esti órákban szűkebb körben, azaz az említett vezetők részvételével folytatódtak, miután a négy ország küldöttségeinek tagjai, akik az első szakaszban jelen voltak, időközben kijöttek a teremből.
A tárgyalások folynak, szuper módon, még annál is jobban” – mondta a hírügynökségnek Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója sem mondott többet, azon kívül, hogy a megbeszélések haladnak a maguk útján. Dmitrij Peszkov, Putyin szóvivője azt mondta, a tárgyalások most már szűkebb körben zajlanak. Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettes szerint „feszített ütemben folyik a munka és a vita”. Az adott pillanatban még egyik forrás sem válaszolt arra a kérdésre, hogy az ülés végén várható-e valamilyen dokumentum aláírása.
A négyoldalú csúcs előtt a Reuters brit hírügynökség diplomáciai forrása szerint a két nyugat-európai kezdeményező, Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök rövid háromoldalú egyeztetést folytat Petro Porosenkóval. Az ukrán elnök a megbeszélés után elmondta: ha nem születik Minszkben tűzszüneti megállapodás és nem sikerül csökkenteni a feszültséget Kelet-Ukrajnában, akkor a konfliktus „kezelhetetlenné fog válni”. Porosenko a csúcs előtt néhány órával, a kijevi kormány kibővített ülésén azt mondta, Ukrajna és az Európai Unió egységes álláspontot fog képviselni a csúcstalálkozón, és ennek kulcsfontosságú eleme a feltétel nélküli kelet-ukrajnai tűzszünet követelése. Egyúttal úgy fogalmazott: „a mai dátum az egyik legfontosabb Ukrajna történelmében”.
Halvány reménysugár
Angela Merkel szóvivője azt mondta, hogy „halvány reménysugarat” lát a megállapodásra, „de nem többet ennél”. A francia elnök szóvivője pedig arról beszélt, Berlin és Párizs azt akarja, hogy célba érjenek a tárgyalások. Vlagyimir Putyin orosz államfő  a négyek közül utolsóként érkezett meg a fehérorosz fővárosba, délután öt óra körül. A tárgyalások kezdete előtt Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, a találkozó házigazdája azt mondta, szorít azért, hogy ez a nap úgy kerüljön be a világ diplomáciai történetébe, mint amelyen sikerült megállapodni a békéről. Hozzátette, hogy Minszk bármikor kész maximálisan hozzájárulni a feszültség fokozatos csökkentéséhez, a béke megteremtéséhez. Porosenko orosz tévéfelvételek szerint rövid kézfogással, ám komor arckifejezéssel köszöntötte Putyint a csúcstalálkozó kezdetén.
Itt vannak a szakadárok is
A német-francia-orosz-ukrán négyoldalú csúcstalálkozónak otthon adó Minszkbe utazott szerdán a kelet-ukrajnai Moszkva-barát szakadárok két legfőbb vezetője – közölte a donyecki szeparatisták szóvivője. Andrej Purgin, a felkelők által önhatalmúlag kikiáltott „donyecki népköztársaság népi tanácsának” szóvivője a dpa német hírügynökségnek azt mondta: Olekszandr Zaharcsenko donyecki és Ihor Plotnickij luhanszki szakadárvezér azért utazott a fehérorosz fővárosba, hogy ha a csúcstalálkozón fegyverszüneti megállapodás születik, akkor nyomban alá is tudják írni azt. A két szakadárvezető elvileg nem vesz részt a csúcstalálkozón, és korábban nem lehetett olyan tervekről tudni, hogy Minszkbe utaznak.
A tét nem kicsi, ugyanis egyre inkább eszkalálódik a kelet-ukrajnai válság, és egyelőre nem világos, hogyan lehetne diplomáciai szinten megoldani a konfliktust. Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutató Központjának igazgatója szerint azonban nem a minszki tanácskozás az utolsó esély a kérdés rendezésére.
A minszki 12 pont
Tavaly szeptember 5-én kötötték meg a minszki tűszüneti megállapodást Kijev, a kelet-ukrajnai szakadárok, Oroszország és az EBESZ képviselői. Az egyezmény csak lassítani tudta a harcokat Ukrajnában, és több helyen erre sem volt képes. A megállapodás jegyzőkönyve 12 pontból áll.
1. Haladéktalanul életbe kell léptetni a kétoldalú tűzszünetet.
Pár nappal az egyezmény életbelépését követően drasztikusan visszaesett az áldozatok száma.
2. Az EBESZ-nek biztosítania kell a fegyvernyugvás ellenőrzését.
Ugyanakkor a szervezet megfigyelői állítják: bizonyítékuk ugyan nincs rá, de szerintük Oroszország humanitárius segélynek álcázza a szakadároknak küldött fegyverszállítmányt.
3. Kijevnek végre kell hajtania a hatalom decentralizációját a Doneck és Luhanszk megye különleges jogállásáról szóló ideiglenes törvény meghozatalával.
Petro Porosenko ideiglenes autonómiát biztosított az elszakadt részek számára, azonban november 2-án, Ukrajna és a Nyugat által el nem ismert népszavazását követően már úgy rendelkezett az ukrán elnök, hogy beszüntetett minden állami szolgáltatást: például a kórházak és az iskolák támogatását.
4. Az EBESZ-nek biztosítania kell az ukrán–orosz államhatár állandó ellenőrzését, és biztonsági övezetet kell létrehozni a határ menti övezetekben.
Tekintve azonban, hogy a határok meglehetősen gyorsan változnak, ennek a pontnak a betarthatósága megkérdőjelezhető.
5. Haladéktalanul szabadon kell engedni az összes „túszt” és törvénytelenül fogva tartott személyt.
Az egyezmény megkötése óta több száz foglyot cseréltek ki.
6. Törvényt kell elfogadni, amely megtiltaná azoknak a személyeknek a felelősségre vonását és megbüntetését, akik összefüggésbe hozhatók a Doneck és Luhanszk megye egyes részein történt eseményekkel.
Mindezt a szakadárok azért tartják fontosnak, mert tartanak az ukránok bosszújától.
7. Folytatni kell az össznemzeti párbeszédet minden érintett bevonásával.
Oroszország hangoztatja ezt gyakran, Ukrajna azonban a legtöbbször úgy vág erre vissza, hogy terroristákkal nem ülnek egy asztalhoz. Szeptember 5-e után azonban Porosenko időnként engedékenyebbnek mutatkozott.
8. Intézkedéseket kell hozni a Donbasz-medencei humanitárius helyzet javítása érdekében.
Elsősorban egészségügyi felszerelésekből van hiány.
9. A Doneck és Luhanszk megye különleges jogállásáról szóló ideiglenes törvénnyel összhangban meg kell rendezni ezeken a területeken az előre hozott helyhatósági választásokat.
Mint fent utaltunk rá, a november 2-i szakadár népszavazás nagyon szúrja Kijev szemét.
10. Ki kell vonni Ukrajna területéről a törvénytelen fegyveres csoportokat, a hadieszközöket, a fegyvereseket és a zsoldosokat.
Oroszország tagadja, hogy csapatokat küldött volna a térségbe, állításuk szerint önkéntesek harcolnak Kelet-Ukrajnában. Az egyezmény azonban nem pontosítja, hogy mit is értenek a szövegezők „törvénytelen fegyveres csoport” alatt.
11. El kell fogadni a Donbasz újjászületését és a régió életképességének helyreállítását szolgáló programot.
Egészen biztos, hogy Ukrajna nem fog segíteni a régión, amíg az a szakadárok befolyása alatt áll, és nem fog nekik pénzt küldeni.
12. Szavatolni kell a tárgyalások résztvevőinek személyes biztonságát.
Ukrajnának óriási katonai siker lenne elkapni az egyezményt aláíró szakadár vezetőket, de ez egészen biztos felborítaná a minszki megállapodás mind a tizenkét pontját.
Mit várnak a tárgyalástól a felek és a konfliktus résztvevői?
Ukrajna szeretné visszaállítani a kormány hatalmát a szakadár területeken. Luhanszknak és Donecknek nagyobb autonómiát biztosítanának, ha leszerelnék a felkelőket, kivonnák az orosz csapatokat, átvennék az ellenőrzést az ukrán–ororsz határon. Ezenkívül pedig teljes fogolycserét követelnek.
Az oroszpárti szakadárok szeretnék elismertetni a közelmúltban kikiáltott és Ukrajnától elszakított népköztársaságaikat. Amnesztiát követelnek vezetőinek, és elutasítják a lefegyverzésükre tett törekvéseket.
Oroszország kisebbségi jogokat követel a kelet-ukrajnai orosz ajkúaknak, teljes autonómiát Donecknek és Luhanszknak, akár szövetségi rendszerben, nem gondolkodnak feltétlenül teljes függetlenségben. Követelik az ukrán csapatok visszavonását, és nem adnák vissza a Krímet.
Az Európai Unió és az Egyesült Államok azon lesz, hogy visszaállítsák Ukrajna területi integritását, valamint hogy véget vessenek az orosz intervenciónak. Szigorúan ellenőriznék az orosz–ukrán határt és a demilitarizált zónát az összecsapó felek között. Mindezek mellett még teljes demokráciát szeretnének Luhanszkban és Doneckben.
Forrás: LaInfo, BBC, MNO, TASS-ITAR




Óriási a tét a minszki csúcstalálkozón

Moszkva szerint a Kijevnek történő amerikai fegyverszállítás elkerülhetetlenné tenné az ukrajnai válság továbbterjedését

MH-összeállítás – 2015.02.11. 16:06 
Egy kelet-ukrajnai demilitarizált övezet létrehozásának és a nehézfegyverek kivonásának kérdése áll a mai „normandiai” csúcstalálkozó középpontjában. Legfeljebb közös állásfoglalásra lehet számítani Minszkben.
A RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség értesülései szerint várhatóan nem írnak alá újabb megállapodást a mai minszki csúcstalálkozón, amelyen Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia, Petro Porosenko ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök próbál megoldást találni a kelet-ukrajnai válság politikai rendezésére. Egy meg nem nevezett diplomáciai forrás szerint a vezetők valószínűleg közös állásfoglalást adnak ki. A RIA Novosztyi úgy tudja, egy kelet-ukrajnai demilitarizált övezet létrehozásának és a nehézfegyverek kivonásának kérdése áll a csúcstalálkozó középpontjában. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), Franciaország és Németország azt akarja elérni, hogy a demilitarizált övezet létrehozása Oroszország felelőssége legyen, míg Moszkva az EBESZ-t bízná meg a feladattal. „Azzal a határozott céllal megyünk oda, hogy sikerüljön (a békemegállapodás – a szerk.), de nem vagyunk biztosak abban, hogy meg tudjuk csinálni. Mindannyiunknak vállalnia kell majd a felelősséget” – fogalmazott egy párizsi sajtótájékoztatón Francois Hollande francia elnök. Barack Obama amerikai és Petro Porosenko ukrán elnök tegnap telefonon egyeztettek, a Fehér Ház közleménye szerint mindketten egyetértettek abban, hogy Oroszországnak be kell tartania a szeptemberi minszki egyezménybe foglalt vállalásait.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter kedden telefonon egyeztetett orosz és ukrajnai kollégájával, és arra buzdította őket, mutassanak kompromisszumkészséget a nehéz kérdésekben. Nemegyszer oszlatta el a fegyvernyugvás reményét „politikai szabotázs” az ukrán válságban, de a minszki csúcs előtt remélhetőleg nem történik ilyen – fogalmazott Steinmeier, aki tegnap görög kollégájával találkozott. Nikosz Kociasz egyébként ma Moszkvába látogat.

Nyikolaj Patrusev, az orosz nemzetbiztonsági tanács titkára nyomatékosan arra intette az Egyesült Államokat, vesse el az ukrajnai fegyverszállítások tervét. Patrusev azt mondta, a nyugatbarát kijevi vezetés háborús fegyverekkel való ellátása ismét megerősítené azt, hogy Washington a konfliktus „közvetlen résztvevője”. A titkár arra is figyelmeztetett, hogy abban az esetben, ha mégis a fegyverszállítás mellett döntene a Fehér Ház, nem lehetne megakadályozni a válság továbbterjedését.

A Pentagon kiképzőket küld

A Washington Times értesülései szerint katonai szakértők küldését készíti elő a Pentagon Ukrajnába, hogy segítsenek az ukrán Nemzeti Gárda tagjainak kiképzésében a fokozódó kelet-ukrajnai harcok miatt. Az amerikai napilap hétfői számában arról számolt be, hogy az amerikai szakértők a tervek szerint márciusban kezdik meg a Nemzeti Gárda hatszáz katonájának kiképzését. A Pentagon az ukrán fegyveres erők hadműveleti hiányosságait figyelembe véve alakította ki a kiképzés programját – mondta az Egyesült Államok európai erői parancsnokságának szóvivője, Alana Garas. Egyes vélemények szerint a lépés inkább az Ukrajnának nagyobb katonai támogatást követelő kongresszus megnyugtatására szolgál, semmint a konfliktus hosszú távú megoldására – írta a lap. (ÖM)
  • See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/17081/Oriasi_a_tet_a_minszki_csucstalalkozon#sthash.S8jxh2x6.dpuf









Vlagyimir Putyin orosz államfő a Minszkben rendezett találkozót követően nyilatkozott a négyoldalú tárgyalás eredményeiről. Elmondása szerint megállapodás született egy újabb tűzszünetről, ami február 15-én kezdődik meg, emellett az ukrán fél köteles kivonni a nehézfegyverzetet a konfliktuszónából. Putyin azonban annyival összegezte a tárgyalás eredményeit, hogy a konfliktus fő kérdéséről továbbra sincs megállapodás.
Több mint 15 órán át tartottak a tárgyalások, amin az érintett felek közül gyakorlatilag egyedül az ukrán fél képviseltette magát. A francia és német államfő a tárgyalássorozatban részvétellel közvetett módon elismeri, hogy a nyugati országoknak köze van az ukrán konfliktushoz, miközben nem az Ukrajnából kiszakadó köztársaságok demokratikusan megválasztott kormányával tárgyalnak, hanem az orosz államfővel akarnak beszélni a konfliktus rendezéséről, főként abból a célból, hogy a közvélemény úgy lássa, a Donbassz régióban zajló harcokról nem a harcoló alakulatok döntenek, hanem Moszkva. Az orosz államfő azonban érdekelt a tárgyalássorozatban részvételben, mert az ukrán konfliktus során a NATO nehézfegyverzetei egyre közelebb érnek az orosz határhoz. Emiatt továbbra sem az ukrajnai oroszokkal tárgyalnak az ukrán hatóságok, hanem három másik országgal, ami nyilvánvalóan nem Ukrajna. Putyin elmondása szerint döntés született a nehézfegyverzetek kivonásáról, de a legfontosabb kérdésről nem született megállapodás, azaz Kijev továbbra sem azzal tárgyal, aki a konfliktusban ténylegesen a másik fél, hanem idegen országokkal egyztetve akarja rendezni a korábbi Ukrajna belső konfliktusát.
Putyin egyértelműen Kijev rovására írja a tárgyalássorozat sikertelenségét, mivel az ukrán államfő elutasítja annak lehetőségét, hogy a másik féllel közvetlen párbeszédet kezdjen. "Hogy miért tartott ilyen sokáig a tárgyalás, véleményem szerint annak a ténynek köszönhető, hogy a kijevi hatóságok továbbra sem hajlandók közvetlen tárgyalást kezdeni a Donyecki és Luganszki Népi Köztársasággal" - mondta Putyin a riportereknek, közvetetten elismerve ezzel, hogy Moszkva nem kelet-Ukrajnáról beszél, hanem Donyecki és Luganszki Népi Köztársaságról, vagyis Ukrajnától független országokról.
"Annak ellenére, hogy nem ismerik el őket, a realitásokból kell kiindulni, és ha hosszú távú megállapodást akarnak, közvetlen kapcsolatot kell teremteniük" - mondta Putyin a kijevi hatóságok állásfoglalására vonatkozóan.
A tárgyaláson ugyan megállapodás született a nehézfegyverzetek kivonásáról és egy újabb tűzszünetről, nem árt megemlíteni, hogy korábban is volt már megállapodás a kivonásról, és a tűzszünetről is. Kijev a korábbi megállapodást sem tartotta be, és a nehézfegyverzetet nem vonták vissza, hanem tovább ágyúzták a lakott településeket a Donyeck régióban. A tűzszünet se tartott sokáig, mivel nem tényleges frontvonal van, hanem számos településen zajlanak helységharcok, és egyik fél sem fogja feladni a félig ellenőrzés alatt tartott településeket, akkor sem, ha arról három másik ország valamiféle papírt ír alá.
Korábban a Donyecki Népi Köztársaság elnöke, Alexander Zaharcsenko arról számolt be, hogy Kijev nem elkötelezett a békés rendezés mellett, mert miközben ők teljes jogkörrel felhatalmazott küldötteket delegáltak a megbeszélt találkozóra, Kijev tényleges felhatalmazással nem rendelkező személyeket küldött tárgyalni, és a tárgyalási folyamat gyakorlatilag amiatt akadt el, mert Kijev nem küldött a megfelelő felhatalmazással rendelkező delegációt a közvetlen tárgyalásokra.






A moszkvai politikai-katonai tanulmányközpont igazgatója, Vladimir Evseev, elmondta, hogy abban az esetben, ha Románia, mint a NATO tagja engedi magát belevonódni az Észak-atlanti Szövetség és Oroszország közti konfrontációba, akkor az orosz katonai erők kénytelenek az ország területén lévő katonai célpontokat semlegesíteni.




Moszkva egy listát is készített ezekről a célpontokról, és a listán szerepel a jövendőbeli NATO-i irányító központ is.
Jelenleg a Krím-félszigeten egy jól képzett szárazföldi haderő van alakulóban. Ez rendelkezik olyan készülékekkel, amelyek minden lehetséges fenyegetést semlegesíteni tudnak. Sajnos, ha Románia belevonódik egy ilyen jellegű konfrontációba, akkor elkerülhetetlen, hogy számos romániai katonai célpont ne legyen azon célpontok között, melyek különböző típusú fegyverekkel semlegesítve lesznek.” – mondta Evseev.
Az orosz katonai felmérések szerint, azokból a katonai bázisokból, melyeket Romániában fognak létrehozni, több típusú rakétát lehet majd kilőni. Oroszország kénytelen lesz reagálni nemcsak az irányító központok megjelenésre, hanem a fegyvertárak esetében vagy egyéb katonai infrastruktúra esetében is. Tudjuk, hogy Romániából támadó stratégia is létrehozható, ezért igyekszünk megkapni a módját, hogy a romániai haditengerészetet is semlegesítsük.” – jelentette ki Vladimir Evseev.








Több mint 4 hónapja - 2014. november közepén - jelent meg a Privát Kopó oldalán egy interjú, amelyben egy férfi, aki nagyberuházásokkal kapcsolatos korrupciós pénzek szállítójaként (táskahordó) tevékenykedett éveken keresztül, feltárta a közbeszerzési pályázatokhoz „tapadó” politikai-gazdasági bűnszervezet működését - pártokkal, nevekkel, összegekkel.
Aki netán azt gondolná, hogy azóta a nyomozóhatóságok gőzerővel dolgoznak az összességében akár több tízmillió eurós bűncselekmény-sorozat felderítésén - nagyot téved. Az igazságszolgáltatás és a piszkos ügyek szereplői mély hallgatásba burkolóztak. Mintha nem történt volna semmi…



Domján Tibor, Budapest
Cikk: privátkopó
 
A „bűnbánó táskahordó”, aki az osztrák építőipari nagyvállalat, a Strabag üzleti érdekében eljárva több millió eurót szállított a magyar politika balliberális „pénzcsinálóinak”, annak érdekében, hogy a nevezett mamutcég zsíros állami megrendelésekhez juthasson (és jutott is) Magyarországon, a nagyberuházásokat körüllengő, bejáratot, jól működő korrupciós rendszerről beszélt a Privát Kopónak.

Aczél Zoltánnal, a Strabag "kijáróemberével" szemben több millió eurós elszámolási problémák is felmerültek.


Íme, az 2014. november közepén napvilágot látott interjú fontosabb megállapításai:
Az M6-os autópálya építésével összefüggésben 3 millió eurót kézbesített. Ez az összeg kizárólag a balliberális érdekkörök „jussa” volt. A jobboldal korrupciós igényének kielégítése nem rajta keresztül történt.

A korrupciós pénzek a Strabag akkori „kijáróemberétől”, az osztrák-magyar állampolgárságú Aczél Zoltántól kerültek a „táskahordóhoz”.

A „táskahordó” szocialista és szabaddemokrata emberekkel állt kapcsolatban: konkrétan Puch László és érdekkörével, valamint Mesterházy Ernő és érdekkörével.

A fideszeseket közvetlenül a Strabag úgynevezett „lobbistája”, Aczél Zoltán „intézte”, a megállapodás szerint Simicska Lajoson és Nyerges Zsolton (Közgép Zrt.) keresztül. Aczél gyakorlatilag napi kapcsolatban állt az említett pénzemberekkel.

A vesztegetési pénzek a legmagasabb politikai szinten tevékenykedőemberekhez „szállhattak” - miniszteri, államtitkári magasságokig…

A Strabag sikereit „elősegítő” korrupciós pénzek 80 százaléka készpénzben, táskákban, 20 százaléka offshore cégen keresztül érkezett a „táskahordóhoz”. Az offshore cég Aczél Zoltán érdekeltségébe tartozott.

Vesztegetések vasúti beruházásokkal, a 4-es metró építésével és a Margit-híd felújításával kapcsolatban is történtek - több millió euró nagyságrendben. A pénzek címzettjei gyakorlatilag ugyanazok voltak, akik más nagyobb projektben is „címzettek” voltak.

A pártok „nagykoalícióban” bűnöznek: ha pénzről van szó, akkor nincsenek ellentétek a politikai érdekcsoportok között. Az aktuális kormányoldal és az aktuális ellenzék is kanalazhat a „leveses tálból” - persze, nem egyforma mértékben. Az arányok nagyjából úgy néznek ki, hogy hozzávetőlegesen 70 százalékot visz az aktuális kormányoldal, és mintegy 30 százalékot az aktuális ellenzék.

A korrumpáló cég - jelen esetben a Strabag - túlszámlázásokkal, „előre nem tervezett” pótmunkákkal „hozta vissza” az előre kifizetett csúszópénzeket, a munkálatokat kizárólag a mérnökök tudták úgymond leigazolni - jogilag védhetően. Általában 20-40 százalékkal szoktak eltérni a szerződésben rögzített összegtől - felfelé. Ez lehet a korrupciós ráta Magyarországon.

A Margit-híd felújítása az eredeti szerződésben rögzített összegnek közel a kétszeresébe kerülhetett. Így „vették ki” a korrupcióra fordított pénzeket és az extraprofitot a projektben résztvevő társaságok.


Ilyen súlyú kijelentések után normális országokban az igazságügyi szervek azonnal „rávetik” magukat az ügyre. De nem Magyarországon. Ugyanis az égvilágon semmi nem történt a témában. A Strabag sunnyog, az MSZP sunnyog, a Fidesz sunnyog, Aczél Zoltán (akivel összefüggésben több millió euro vesztegetési pénz lenyúlásának gyanúja is felmerült időközben) sunnyog, Puch László sunnyog, Simicska Lajos sunnyog, Nyerges Zsolt sunnyog, Mesterházy Ernő sunnyog. Nem kérték, nem kérik ki maguknak, hogy a „táskahordó” korruptnak nevezte őket.

November végén a Jobbik parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezte a csúnya vesztegetési ügy kapcsán. (A vizsgálóbizottság létrehozását végül - nem meglepő módon - elutasította a Parlament.) Decemberben az LMP a legfőbb ügyészt kérdezte: miért nem rendeltek el hivatalból nyomozást az ügyben? Az eredmény? SEMMI. A nagy csendet azóta sem törte meg egy aprócska nyomozati cselekmény sem. Minden megy tovább, ahogy korábban. Az „EGYÜTTLOP" szövetség háborítatlanul folytathatja kártékony tevékenységét. Nincs egyetlen bevállalós ügyészségi vezető sem, aki bátorkodna belenyúlni ebbe a mocskos rendszerbe, amely évtizedek óta rohasztja az országot.

Mindenki fél valakitől. Mindenki fél valamitől. Miközben a társadalom lassan belefullad a korrupció mocsarába, a Strabag, Aczél, Puch, Simicska, Nyerges, Mesterházy Ernő és - csereszabatos - tolvajtársaik szilárdan állnak az adófizetők fején. Mert senkinek ne legyen kétsége: ezeket az „okosságokat” végül ők fizetik meg.

A Strabag-Közgép páratlan páros meg csak nyeri, nyeri és nyeri a finom kis közbeszerzési pályázatokat. Politikai szélirányoktól, pártszínektől függetlenül.

A pénznek a jelek szerint tényleg nincs szaga. Vagy az úgynevezett „elit” orra érzéketlen már a borzalmas bűzre. Valamiért...
 

Pintér úr !!!!
A gyilkosság BT- t most miért nem működteti !!!!!!


És még ti akarjátok működtetni az elszámoltatást , tele vagytok jobbról és balról rabló gyilkos cionista szabadkőműves zsidókkal , kik kirabolták kirabolják máig is ezt az országot, és a kecskére bízták a káposztát , mert a főrablónak kellene intézkednie, de ő csak a délibábot hajkurássza , így az embereknek kell a kezükbe venni az ítélkezést , és ha másként nem lehet felégetni e rabló gyilkosok ingatlanjait.



Itt már nem NOKIÁS dobozokban hordták 

a kenőpénzt, talán ebből lett a Szíjártó 

vityilója is , de ő megdolgozott érte, hisz 

tartotta a markát a nehéz súly alatt szinte 

görnyedt is , és mivel a zsebébe nem tudta

 eltüntetni , így kénytelen volt befektetni 

egy jó kis ingatlanba, mivel a következő 

ciklusban kikerülnek a hatalom 

bűvköréből egy kis befektetés a jövőbe

elősegíti a talponmaradást , nehogy úgy járjanak mint a bohóc 

MSZP- s 66 ezerforintos munkanélkülis svábbogár.

Putyin figyelmeztetése; Washington és Berlin pusztulna el !



Ébredések - Maffiamódszerek az egészségügyben - 2015.02.11.




Izraeli kórházakban kezelik a Szíriában megsebesült terroristákat



2015. február 7., 09:07
Az Izrael miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu, megismételte, hogy támogatja a Szíriában működő terrorista csoportokat.


Az izraeli hadsereg egészségügyi központjaiban kezelik a Szíriában megsebesült terroristákat, ugyanakkor felfüggesztették a megszállt palesztin területeknek járó adóbevételek átutalását, amelyeket Izrael a Palesztin Hatóság helyett és számára szed be, és havonta kellene folyósítania a palesztin vezetés részére, ezáltal a megszállt területeken nagyon akadozott az orvosi ellátás (itt).
A SANA hírügynökség által közzétett adatok szerint a Poria Hospital (North) már 153 terroristát részesített orvosi ellátásban, míg Zeif gondozási központ 444-et.
Izrael ugyanakkor logisztikai szolgáltatásokat is nyújt az al-Kaidának, ezzel megsértve az ENSZ Biztonsági Tanácsának terrorizmus elleni határozatait.
Szíria ki van téve az Egyesült Államok és szövetségesei által finanszírozott állandó fegyveres támadásoknak, mely célja Bashar Al Assad törvényes szír államfő hatalmának megdöntése.
Az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Szervezetének (UNHCR) becslései szerint több mint három évvel a szíriai háború kitörésének kezdete óta, a menekültek száma meghaladja a három millió főt, ugyanakkor van több százezer szír állampolgár, akiket nem is tudtak regisztrálni.
Az egykor virágzó országon belül 6.5 millió ember kényszerült elhagyni az otthonát, írja a LaInfo.
Camlapfotó: SANA
magyartudat.com



Nagy a baj a bevándorlókkal !!!


Az ORFK kiadott egy tájékoztatót a schengeni övezeten kívülről érkező menekültekkel kapcsolatos eljárásról. Ebből egész világosan kiderül, hogy valóban komoly bajban van Magyarország.
A Schengeni Határellenőrzési Kódex szabályai értelmében a külső határokkal rendelkező államok felelősek azért, hogy a schengeni térségbe beutazók valamennyi schengeni tagállam beutazási feltételeit teljesítsék, mert a többi tagállam nem végez határellenőrzést.
A ballib politikusok figyelmébe ajánljuk, hogy a nem schengeni övezetből érkezők jogszerűen érvényes útlevéllel és vízummal utazhatnak be. Tehát, ha az érintettek ilyen okmányokkal nem rendelkeznek és nem a kijelölt határátkelőhelyeken lépnek be az ország területére, akkor beutazásuk jogellenes (és ezt nem a Jobbik találta ki).
Amikor menekültkérelmet nyújtanak be, a menekülteljárás idejére magyarországi tartózkodásuk jogszerűvé válik, de nem jogosultak a többi tagállamba továbbutazni, mert a schengeni tagállamokba való továbbutazás feltételeivel nem rendelkeznek. A feltételekkel nem rendelkezők továbbutazását a rendőrség köteles megakadályozni.
Íme a hazánkat érintő legnagyobb veszélyforrás:
A schengeni tagállamokba jogellenesen bejutott embereket az a tagállam köteles minden esetben visszafogadni, amelyiknek a külső határán illegálisan utazott be vagy amelyik legális jogcímet biztosított neki a tartózkodásra.
Ez azt jelenti, hogy ha az a 133 koszovói el is jutott volna Bécsbe, az osztrák hatóságok simán visszaküldhették volna őket hozzánk, és nekünk kötelességünk őket újra befogadni.
Ugyanakkor a vízumkötelezett harmadik ország állampolgára csak elismert menekültként utazhat vízummentesen a többi tagállamba, menekültkérelmezőként ez a jog nem illeti meg, tehát abban a tagállamban kell maradnia, ahol a kérelmet benyújtotta - közölte a rendőrség.


A nagy oligarcha-háború tétje


Az Orbán-Simicska háború nem egy egyszerű Fideszen belüli hatalmi harc, nem a konc feletti marakodás és természetesen nem egy magánvállalat munkaügyi problémája. Pontosabban ezek közül egy kicsit mindegyik, de a jelentőségét tekintve ezeknél sokkal nagyobb horderejű kérdésről van szó.
Úgy alakult, valószínűleg a résztvevők eredeti szándékaitól függetlenül, hogy ez az oroszos-nyugatos küzdelem meghatározó csatája lesz.
A közép-európai államok, sőt bármilyen feltörekvő ország fejlődési modelljének elengedhetetlen tartozékai az oligarchák. Azok az emberek, akik vagyonukat latba vetve közvetlenül a saját érdekeik mentén alakítják a törvénykezést. A fejlett országokban is jelen vannak ezek a törekvések, csak ott elég erősek és függetlenek az ezeket ellensúlyozó intézmények. A független bíróság, a független sajtó, vagy éppen a kisközösségek és a civil szervezetek együtt biztosítják, hogy végül ne csak az pénz akarata érvényesüljön a politikában. Ezt a nagyon összetett politikai mechanizmust hívják fékek és ellensúlyok rendszerének. Ahhoz azonban, hogy ez működjön, elsősorban sok-sok vagyonos és még több önálló egzisztenciájú középosztálybeli ember kell. Olyanok, akik létrehozzák, fenntartják és megvédik az ellensúlyok függetlenségét mind az államtól, mind a politikai ambícióval megáldott plutokratáktól. Mivel az előbbi réteg hiányzik vagy nagyon vékony a feltörekvő országokban, így az oligarchák hatalma fölött sincs igazi kontroll.
Amíg nem leszünk gazdag ország, addig együtt kell élnünk az oligarchákkal.
Ez persze nem azt jelenti, hogy örülni kell nekik, ne adj Isten tisztelni kéne őket. Azt viszont igen, hogy a jelenség szükségszerűségét felismerve arra fókuszáljunk, ami valójában fontos, azaz hogy milyenek is az oligarcháink. Az ő érdekeik és értékeik ugyanis döntő módon befolyásolják, hogy végül milyen szabályok születnek és érvényesülnek Magyarországon.
Ebben a tekintetben sajnos nem állunk jól. A mi oligarcháink ugyanis csak az államból élnek. A közbeszerzésekből, az állam által garantált monopóliumokból, és az állammal kötött csodálatos szerződésekből. Ez viszont egyáltalán nem szükségszerű. Szerencsésebb helyeken, például Cseh- és Lengyelországban, az oligarchák bizony abból teremtették a vagyonukat, amit a piacon eladtak, hogy az így szerzett pénzükkel aztán állami kedvezményeket is vásároljanak maguknak. Ők azonban, szemben magyar társaikkal, akkor is túlélnek, ha az állami támaszt kirántják alóluk. Míg a magyar oligarcha csak az állam csapolásához ért, addig ők valami máshoz is, nem is kicsit.
Ezért aztán a magyar oligarchikus berendezkedés lényegesen hierarchikusabb, mint a másik két országé. Ráadásul csak a csúcs fizet igazán jól, lejjebb pedig nagyon kiszolgáltatott tud lenni az élet. Nálunk igencsak szűkös erőforrásokért folyik a kizárólag hatalmi jellegű harc, amelyben aztán az dönt, hogy ki van nagyobb hatással a legfontosabb politikai döntéshozóra. Nem véletlen, hogy úgy  tűnik mind Gyurcsány Ferenc, mind Orbán Viktor nekiveselkedtek, hogy átvegyék a magyar oligarchikus rendszer vezetését és az egyesszámú oligarchává váljanak. Hasonlóra sem a cseheknél, sem a lengyeleknél nem volt és nem is lehetne példa, mert arrafelé az oligarchák döntő többségének vagyonát nem az állam biztosítja.
Eddig ez egy sablonos és sok más országban is lejátszódott lecsúszás-történet lenne, de a mi esetünk sajnos rosszabb ennél. Az elmúlt 20 évben ugyanis a legnagyobb tortaszelethez egy magyar oligarcha Moszkván keresztül juthatott hozzá. Míg útépítésből, állami hirdetésekből és a szokásos oligarcha sarcokból évente néhány milliárd forintot lehet összekalapozni, addig a magyar állam gázvásárlásának megcsapolásából soktízmilliárdot. Ráadásul míg előbbi megszerzéséhez egy hadseregnyi lebonyolítóra van szükség, addig az utóbbi tényleg csak egy bankszámlát és egy szerződést igényel.
Ezt a szerződést azonban csak az tudja megkötni, akit az eladó, azaz a vonatkozó orosz döntéshozó hajlandó helyzetbe hozni. Nem elég Magyarország leghatalmasabb emberének lenni, mert ezen jutalom kiosztásáról máshol is döntenek. Mindig más áttéten keresztül, de mindig Moszkvában. Ráadásul hosszú távon nagyon nehéz, ha nem lehetetlen, hazánk leghatalmasabb emberének maradni, amennyiben egy másik magyar fölözi le ezt a hasznot. Egyszerűbben: aki a magyar oligarchia-piramis csúcsán akar maradni, annak meg kell egyeznie az oroszokkal, hogy az igazán nagy pénzhez is hozzá lehessen jutni.
Talán mondani sem kell, hogy mindez nincs ingyen.
Az oroszok, egészen pontosan az orosz energiahordozó-exportot szoros pórázon fogó Vlagyimir Putyin elnök a “barátságot” kéri cserébe.
Mármint azt, hogy a kedvezményezett vállalja fel az orosz érdekek érvényesítését. A Wikileaks szerint Gyurcsány Ferenc 2006 és 2007 között, amikor még a szocializmus időszakához képest is példátlan sűrűséggel randizgatott a Kreml urával, többek közt egy, a hírhedt EMFESZ gázkereskedő céget nagy nyereségekkel kecsegtető gáztározós üzletről folytatott tárgyalásokat. Ezzel egyidőben ugyanő Európában az oroszok számára oly kedves Déli Áramlat gázvezeték elsőszámú európai támogatójaként lépett fel.
Most pedig, amint ez a kiváló cikk bemutatja, legalábbis érdekes egybeesések vannak Orbán Viktor újdonsült oroszbarátsága és a hozzá állítólag közelálló emberek tulajdonában lévő MET gázkereskedő cég látványos szárnyalása közt. Amelyik jelenség valószínűleg nem független az Orbán-Simicska konfliktus kirobbanásától. Amennyire az elmúlt évek vonatkozó cikkekből ki lehet hámozni, úgy tűnik, hogy Simicska Lajos 2010-ben a honi oligarcha-piramis tetejére került. Cégei rendszeresen nyertek milliárdos állami megbízásokat és egyre több, állami pénzektől függő vállalat került a tulajdonába. A koronagyémántot, az előző években még az EMFESZ által lefölözött gázimport-buliban rejlő lehetőségeket azonban nem tudta kiaknázni. A már hivatkozott cikk szerint ezt helyette egy másik csoport valósította meg:
az a csoport, amelyikre állítólag Orbán Viktor támaszkodik a Simicska Lajos elleni küzdelemben.
Ez az a pont, ahol összeér az Orbán-Simicska konfliktus és Magyarország orientációjának kérdése. A két ember küzdelme kapcsán nem a múltjuk, a jellemük, de még csak nem is a szándékaik a fontosak, hanem a jelenlegi helyzetük és az érdekeik. Ezek ugyanis determinálják, hogy a küzdelmük folyamán milyen irányba próbálják fordítani az ország hajóját. Szerencsétlenségünkre ugyanis éppen olyan időket élünk, amikor a régió országainak választania kell, hogy hajlandóak-e teljes egészében szolidárisak maradni a Nyugattal vagy a szövetségi rendszerükből való kikacsintásból próbálnak tőkét kovácsolni.
A kibontakozó oligarchikus háborúban Orbán Viktor nem engedheti meg magának, hogy rossz viszonyban legyen Moszkvával.
Ezért aztán bár az orosz elnök immáron nyílt háborúra készül Ukrajna ellen és az egész nyugati szövetségi rendszer a feltartóztatásán dolgozik, Budapesten mégis szívesen látott vendég lesz egy hét múlva. Kérhetett múlt héten Angela Merkel bármit, a magyar kormányfő saját jól felfogott érdekei miatt nem fordulhat túlságosan szembe Putyinnal. Sőt, minden bizonnyal egyáltalán nem akar vele szembefordulni. Az EU intézményrendszere, különösen a támogatási pénzek felfüggesztésének egyelőre távoli réme persze a másik irányba is korlátozza a miniszterelnököt, de nagyon úgy tűnik, hogy az EU viszonylatában nagyobb kockázatokat hajlandó vállani a kormányfő, mint Moszkvával kapcsolatban.
Ezzel szemben Simicska Lajosnak nem nagyon lesz más választása, mint lapjain és tévéjén keresztül a növekvő orosz irányultságot támadni.
Egyrészt a korrupció mellett ez a miniszterelnök legsebezhetőbb pontja. A jobboldali törzsszavazók egy számottevő része számára ugyanis a Nyugattal szemben megvalósuló oroszbarátság szinte emészthetetlen gombóc. Másrészt ez az a terület, ahol Simicskát nem lehet hitelesen visszatámadni. Harmadrészt az orosz érdekek megszaporodott számú hazai képviselőjének leleplezésével és támadásával nemcsak a kormányfőt, de annak szövetségeseit is lejárathatja.
Az Orbán-Simicska harc nem két ellentétes világkép küzdelméről szól és minden bizonnyal nem hazánk érdekeinek eltérő értelmezésén robbant ki. Végső soron azonban az ország orientációjára gyakorolt hatása lesz a legfontosabb következménye.


Nem Ukrajna ellen , hanem az Ukrajnát megszálló zsidóság ellen .

A narancsos forradalom tíz évvel ezelőtti kitörésére és az 1932-1933-as nagy éhínségre, ukránul a holodomorra egyaránt emlékezett Ukrajna szombaton. Az ország elnöke az egykori sztálini kényszerbeszolgáltatások miatt éhhalált haltak emlékművénél mondott beszédet.
- Az, hogy van egy ellenségünk, aki betör az országunkba, arra sarkall bennünket, hogy újragondoljuk a dolgokat. Ahogyan 1932 és 1933 között, úgy most is egy hadüzenet nélküli háború kezdődött Ukrajna ellen – fogalmazott Petro Porosenko, az ország keleti felében zajló harcokra utalva.
A Sztálin által elrendelt kötelező gabonabegyűjtések miatt a Szovjetunió éléskamrájának nevezett Ukrajnában becslések szerint több mint hatmillióan haltak meg – a történészek egy része tízmilliós számról beszél -, köztük legkevesebb hárommillió gyermek.
- Egységbe kell vonni erőinket, ez a tragédia erre tanított meg bennünket. Az idei holodomor-megemlékezés különösen szomorú számomra. Egy éve született meg a kislányom, és bele se merek gondolni, hogy ehhez hasonlót kelljen átélnie a családomnak – mondta egy fiatal anya.
Ahogy az Euronews tudósítója fogalmazott, az idei emlékezésnek különleges üzenete van. – Az elmúlt időszak eseményei nagyon sok ukránt kényszerítettek arra, hogy újragondolja a múltját, újra kinyissa múltjának könyvét, különösen annak szovjet oldalait. Ezeknek az oldalaknak élénk emléke az, ami meghatározza Ukrajna Európa melletti voksát – mondta a riporter.
Copyright © 2015 euronews





Oroszország: Ukrajna felfegyverzése hadüzenet lenne





Ha az Egyesült Államok megkezdené Ukrajnát felfegyverezni, azt Oroszország hadüzenetnek tekintené, ez pedig globálissá eszkalálhatja a konfliktust – értékelték orosz elemzők a The Moscow Timesnak. Egy orosz védelmi minisztériumi forrás szerint a válasz asszimetrikus lehet: Moszkva Kína és Irán támogatásával vághat vissza az amerikai lépés esetén.
Az oroszbarát felkelők Kelet-Ukrajnában újabb területeket foglalhatnak el az ukrán hadseregtől, ezért egyes washingtoni hangok azt követelik, hogy az USA fegyverezze fel Kijevet. „Egy ilyen támogatás esetén Oroszország Amerikát a konfliktus közvetlen résztvevőjének tekintheti” – közölte Jevgenyij Buzsinszkij, a moszkvai székhelyű PIR Center független orosz politikai tanulmányi központ katonai szakértője.



Az orosz védelmi minisztérium közjogi tanácsadó testületének egyik, neve elhallgatását kérő tagja arra figyelmeztetett, hogy ebben az esetben Moszkva nem csak Kelet-Ukrajnában fogja emelni a tétet, „hanem Washingtonnak, vagy más frontokon harcoló szövetségeseinek aszimmetrikus választ adhat”.
Válaszút előtt
Ukrajna válaszút előtt áll: a lázadók és a kormánypárti erők véres harcokat folytatnak a stratégiailag értékes Debalceve vasúti csomópontnál és Mariupol kikötővárosnál. A Nyugat pedig - főleg Németország és Franciaország - azon van, hogy megtalálja a konfliktus lezárásának békés módját. Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök a múlt héten Moszkvába utazott, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyaljon a válság kezeléséről.
angela merkel, vlagyimir putyin és francois hollandeAngela Merkel, Vlagyimir Putyin és Francois Hollande
Született is egy javaslat, amit valamennyi érintett félnek meg kell vitatnia szerdán az ukrán válság kontaktcsoportjának szokásos tárgyalási helyszínén, Minszkben, de néhányan reménytelennek érzik az egyeztetést, és "katonai lépéseket" sürgetnek.
Óriási a találkozó tétje
Óvatos várakozások előzik meg az úgynevezett normandiai négyek szerdai minszki csúcstalálkozóját. Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia, Petro Porosenko ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök a nap folyamán ül össze a fehérorosz fővárosban, hogy megoldást találjanak a kelet-ukrajnai válság politikai rendezésére. Diplomáciai források szerint várhatóan nem írnak alá újabb megállapodást a rendkívüli csúcstalálkozón, erre vonatkozó tervek nincsenek. Az állam- illetve kormányfők valószínűleg közös állásfoglalást adnak ki. A találkozó tétje óriási, ugyanis a kérdés az, sikerül-e diplomáciai úton véget vetni az eddig több mint 5300 halálos áldozatot követelő délkelet-ukrajnai fegyveres összecsapásoknak, és megkezdődhet-e a valódi rendezés Ukrajnában. A RIA Novosztyi orosz  hírügynökség szerint egy kelet-ukrajnai demilitarizált övezet létrehozásának és a nehézfegyverek kivonásának kérdése áll a csúcstalálkozó középpontjában. A minszki csúcstalálkozó megtartásáról vasárnap jött létre megállapodás az orosz, az ukrán és a francia elnök, valamint a német kancellár között. Amennyiben eredménytelenül zárul a minszki csúcsértekezlet, Oroszország további gazdasági szankciók életbe léptetésére számíthat. Emellett Barack Obama amerikai elnök hétfőn Washingtonban a német kancellárral tartott közös sajtótájékoztatón kijelentette, hogy az amerikai fegyverszállítás Ukrajnának lehetséges lépés abban az esetben, ha kudarcot vallanának a válság rendezését célzó diplomáciai erőfeszítések.
Az Egyesült Államok vezette NATO katonai szövetség szerint Moszkva csapatokat és fegyvereket küldött, hogy így segítse a Kelet-Ukrajnában harcoló oroszbarát lázadókat – amit Oroszország tagad. Az USA szerint Ukrajna felfegyverzése növelné az ukrán hadsereg elrettentő erejét, Kijev megállíthatná a lázadók térnyerését és tárgyalásra kényszerítheti őket.
petro porosenkoPetro Porosenko
Az amerikai Atlanti Tanács nevű katonai kutató intézet a múlt hónapban felszólította Washingtont, hogy az elkövetkező három évben 3 milliárd dollárnyi halált okozó és halált nem okozó katonai segítséget nyújtson Ukrajnának.
Ez hadüzenet
De, a Moscow Times által megkérdezett nevük elhallgatását kérő orosz védelmi elemzők szerint az Egyesült Államok fegyverszállítását Kijevbe Oroszországban hadüzenetként értelmeznék, ami elkerülhetetlenül a konfliktus eszkalációjához vezetne. „Ez szemet szemért fogat fogért jellegű küzdelem lenne” – vélekedett Makszim Sepovalenko, a moszkvai Stratégiai és Technológiai Elemzőközpont (CAST) elemzője. „Moszkva nem ül majd ölbe tett kézzel és nézi, hogy mi történik. Ellenintézkedéseket fog foganatosítani” – tette hozzá.
Az orosz védelmi minisztérium közjogi tanácsadó testületének egyik tagja szerint az orosz ellencsapás messze túlmutatna az ukrajnai konfliktuson. A honvédelmi minisztériumi forrás szerint az aszimmetrikus megtorlás egyik lehetséges módja az lehet, hogy Moszkva a régóta "sorban álló" Kína kérésére bizalmas védelmi technológiákkal segítené olyan csúcstechnológiájú fegyverek kifejlesztését, amelyekkel súlyos károkat okozhatnak a Csendes-óceán ázsiai részén állomásozó amerikai haditengerészeti erőknek. Moszkva eddig „politikai korrektség okán” utasította vissza Kína kérését – tette hozzá az orosz forrás.
Ez csak egy példa. De Iránt is bátoríthatjuk, vagy akár támogathatjuk is egy Szaúd-Arábiával folytatott katonai műveletben – így aztán az olajárak hirtelen felszöknek” – tette hozzá, kifejtve, hogy ez csak kettő a lehetséges válaszok közül.
Az Egyesült Államok már korábban is nyújtott Ukrajnának katonai támogatást, például leszállított három, tüzérségi támadások elleni radarrendszert, amelyek segítségével meghatározható az a pont, ahonnan az oroszbarát felkelők tüzérségi támadásaikat intézik.
A CAST elemző intézet orosz nyelvű blogja Kelet-Ukrajnában harcoló forrásokra hivatkozva a múlt héten megírta, hogy a háromból már két radar megsemmisült. Az egyik egységet megsemmisítették a szeparatisták, de a másikat állítólag leejtették az ukrán katonák, akkor vált működésképtelenné.
Háborús részvétel?
Támogatást csak reguláris fegyveres erőknek, nem pedig önkéntes zászlóaljaknak lehet nyújtani, de még ott van a felfegyverzett egységek kiképzése is. A képzés időbe és további összegekbe kerül, de mindennél fontosabb a gyakorlati tapasztalat” – hangsúlyozta Sepovalenko.
Oktatókat azonban az USA-nak kell Ukrajnába küldeni, ami amerikai katonai személyzet Ukrajnába történő áthelyezését jelentené – ezt Moszkva könnyen értelmezheti az Egyesült Államoknak a háborúban való részvételeként.
Túl a képzésen azonban, arra sincs garancia, hogy a fegyverek és a hardver nem kerül ellenséges kezekbe, vagy nem az ukrán hadsereg korrupt tagjait fogják-e gazdagítani.
atv.hu / The Moscow Times





A zsidók és az ukrán konfliktus




2015. február 11. szerda



2



2014. március 18-án a „The Times of Israel” hasábjain olvashattuk[1]: az izraeli kormány mérlegeli annak a lehetőségét, hogy a megszállt palesztin területekről telepeseinek egy részét átirányítja – legalábbis időlegesen – Ukrajnába. Az új kijevi rezsim minderről arra hivatkozva állapodott meg, hogy a zsidókat történelemi szálak kapcsolják Ukrajnához, másrészt pedig Ukrajnának sürgősen katonai segítségre van szüksége Oroszországgal szemben. Ezt a fordulatot azok a genetikai kutatások készítették elő, amelyeket izraeli tudósok végeztek az európai,askenázi zsidóság eredetével kapcsolatosan.
A cikk szerzője – Jim Wald professzor – utal arra a közismert tényre, hogy a VIII. században a kazárok (egy türk eredetű harcias nép) kollektíven áttértek a judaizmusra. A Kazár Birodalom nagy kiterjedésű volt, és magába foglalta a későbbi Oroszország déli vidékeit és Ukrajnát. Három fővárosa is volt: előszörBalanjarSamaran, majd Khazaran-Atil, a Volga torkolatának a közelében. Ma még vitatkoznak a történészek azon, hogy mi történt a kazárokkal a XI. század körül, amikor Oroszország elfoglalta a birodalmukat. A legelfogadottabb feltételezés az, hogy az ő utódaik az Európában élő askenázi zsidók. Erre a körülményre arab tudósok már hosszabb ideje hivatkoztak, mert gyengítette a jelenkori zsidóságnak a történelmi igényét a jelenlegi Izrael területét illetően.
Kazár Birodalom
Kazár Birodalom
Koestler Arthur 1976-ban írta meg „A tizenharmadik törzs” című könyvét, azt remélve, hogy ha sikerül megcáfolnia a közös zsidó népi önazonosságot, akkor a faji identitással együtt eltűnik az antiszemitizmus is. Koestlernek ez a vágya nem teljesült. Nézeteit azonban felkarolta Shlomo Sand izraeli történész, aki a „Hogyan alkották meg a zsidó népet?” című munkájában azt igyekezett bebizonyítani, hogy a zsidók vallási közösségként különböző népekből származó zsidó hitre áttért emberek leszármazottai és így nem alkotnak egy őshonos nemzetet és nincs is szükségük arra, hogy saját nemzetállamuk legyen. A tudományos közvélemény azonban nem fogadta el a kazár hipotézist, mert a genetikai bizonyítékok nem álltak rendelkezésre.
2012-ben azonban Eran Elhaik izraeli kutató közzétett egy tanulmányt, amely bebizonyította, hogy a kazár vérvonal az egyedüli meghatározó alkotórésze az askenázi génkészletnek. Shlomo Sand úgy tekintett erre az eredményre, amely az ő kutatásait erősítette meg. A Haaretz és a The Forward is fontos hírként kezelte. Az izraeli kormány is beadta a derekát. Elsőrendű tudósok ezt követően készítettek egy titkos jelentést a kormány számára, amely elismeri, hogy az európai zsidók valójában kazárok. Első látásra úgy tűnt, hogy ez rossz hír Netanjahu számára, aki kitartóan azt követelte, hogy a palesztinok ismerjék el zsidó államnak Izraelt.
A magát meg nem nevező kormány közeli hírforrás elmondotta, hogy először úgy érezték, ha elismerik, hogy ők kazárok, akkor a palesztinok vezetője, Abbasz, ragaszkodni fog ahhoz, hogy egyetlen zsidó se maradjon a palesztin államban:
Amikor azonban Abbasz más álláspontra helyezkedett, akkor jobb megoldásokat kellett keresnünk. Ukrajnának az a felszólítása a zsidókhoz, hogy térjenek vissza a történelmi hazájukba, isten adománya volt a számunkra. Valamennyi telepesnek az átköltöztetése Izraelen belül rövid idő alatt rendkívül nehéz lenne mind logisztikai, mind gazdasági szempontból.”
Nem arról van szó – folytatta a kormány közeli hírforrás -, hogy valamennyi askenázi zsidó visszatérjen Ukrajnába, hanem csak arról, hogy mindenki, aki vissza akar térni, az megtehesse ezt anélkül, hogy állampolgár lenne. Ez még inkább indokolt, ha az áttelepülés a nagyszabású izraeli katonai segítségnyújtás – beleértve a csapatok és felszerelés küldését, valamint új támaszpontok építését – keretében történik. Ha a kezdeti átköltöztetés sikeres, akkor a Nyugati-parti telepeseket arra bátorítanánk, hogy költözzenek Ukrajnába is. Miután az így támogatott és megerősített Ukrajna helyreállítja a szuverenitását egész területe felett, akkor a Krími Autonóm Köztársaság ismét egy autonóm zsidó területté válhat. A közép-kori Kazár Birodalom e kis utódát jiddisül ismét Chazerai-nak hívnák.”
Jól tájékozott kormány közeli hírforrásunk ehhez még hozzátette:
A miniszterelnök újból és újból elmondta, hogy a zsidók olyan ősi és büszke népet alkotunk, amelynek a történelme négyezer évre megy vissza. Ugyanez igaz a kazárokra vonatkozóan is, akik Európában éltek és nem oly sokáig. De ha megnézzük a térképet, akkor látjuk, hogy a kazároknak nem kell ’Auschwitz határain belül’ élniük. Senki nem mondhatja meg a zsidóknak, hol élhetnek és hol nem szuverén népként azon a területen, ahol történelmük során éltek.”
Az izraeli miniszterelnök többször kijelentette – folytatta a hírforrás -, hogy „kész fájdalmas áldozatokra a béke érdekében, még úgy is, ha az a bibliai haza egy részének a feladását jelenti Júdeában és Szamariában, de ezt követően elvárjuk, hogy gyakorolhassuk máshol történelmi jogainkat. Úgy döntöttünk, hogy ez a Fekete-tenger partjai mentén legyen, ahol mi őshonos nép voltunk, több mint kétezer éven át. Még a nagy történész, Simon Dubnow is, aki nem volt cionista, azt mondotta, hogy jogunk van gyarmatosítani a Krímet. Ez mind benne van a történelemkönyvekben, le lehet ellenőrizni”.
Úgy képzeljük el, mint egyfajta hazát távol az otthontól, vagy az eredeti hazát” – jegyezte meg, hozzátéve: „Végülis Herzl Tivadar írt a Régi-Új Országról, nemde? A telepesek számára nem lesz túlságosan nehéz az átkötözés, mert ők még érzik, hogy milyen pionírnak lenni: megtapasztalni a veszélyt, új otthont építeni, fegyvert viselni, az asszonyok folytathatják a kendő viselését, és az élelem nem fog nagyon eltérni attól, amit már esznek.”
Az amerikai külügyminisztérium arabszakértője azt fűzte ehhez, hogy érkezett korábban egy csekély figyelmet keltett jelentés arról, hogy Oroszország szigorúan fellépett azokkal az izraeliekkel szemben, akik kazár műtárgyakat, történelmi emlékeket csempésztek ki az országból. Ez az arabista emlékeztetett arra is, hogy Spanyolország és Portugália már kész állampolgárságot adni az Ibériából száműzött zsidók leszármazottainak, és azt is megemlítette, hogy az ukrán kormányt támogató milíciák irányítói között az Izraeli Védelmi Erők számos korábbi tagja található.
Jim Wald, már hivatkozott írásában (www.timesofisrael.com)[2], idézi a Fatahramallahi szóvivőjét – aki felemelve egy kazár harcost ábrázoló archeológiai műtárgyat – a következőket mondotta:
Folyamatos a hódítás és a kegyetlenség. A genetika nem hazudik. Láthatjuk az eredményeket: a cionista rendszer és a brutális megszálló erők harcias barbárok leszármazottai. A palesztinok békés pásztorok utódai, valójában az ősi izraelitáktól származnak, akikről a mai zsidók tévesen állították, hogy az ő őseik. Azt is kijelenthetjük, hogy a kazár zsidók őseinek soha nem volt templomuk Jeruzsálemben.”
Ukrajnában (amit most már „második Izraelként” is emlegetnek) a kijevi kormányzat és Igor Kolomojszkij az izraeli hadsereg számos volt tagját alkalmazta az Önkéntes Zászlóaljakban. Az elsőként felállított egyik ilyen önkénteseknek nevezett zsoldosokból álló katonai egységet – az Azov zászlóaljat– Igor Kolomojszkij, ukrajnai zsidó oligarcha finanszírozta kezdettől fogva. Kolomojszkijt a kijevi hatalomváltást követően az ugyancsak zsidó származású Alekszander Turcsinov ideiglenes államfő nevezte ki Dnyetropetrovszk terület kormányzójává. (Az 1963-ban született Valerijovics Kolomojszkij 2,5 milliárd dollár vagyonnal rendelkezik és Ukrajna harmadik leggazdagabb embere. Egy TV állomás, a Privat Bank, kőolaj ipari üzemek és számos ingatlan tulajdonosa. Az Azov zászlóaljnak mintegy 500 jól felszerelt és páncélozott járművekkel is ellátott zsoldosa van. Az Azov katonai egység zászlajára az van írva, hogy „szabadság vagy halál”.)
Egy másik izraeli egység is ismertté vált, amely a „Maidan Kéksisakosai” nevet viseli. Ennek a parancsnoka is egy izraeli veterán, aki a „Delta” álnevet használja. Ha Izraelnek nem lennének hosszútávú céljai ukrajnai befolyásának a kiterjesztésével, akkor könnyedén meg tudná akadályozni, hogy az izraeli hadsereg egykori tagjai zsoldosként vegyenek részt az ukrajnai polgárháborúban.
Dombász oroszul beszélő lakosai nem bíznak az izrael-barát kijevi kormányzatban és aggodalommal figyelik Kolomojszkij tevékenységét is. Az oligarcha egyik kelet-ukrajnai tartomány kormányzója, mégis Nyugat-Ukrajnában, Európában és Izraelben toborzott a magánhadseregébe zsoldosokat. Privát hadseregében számos nyugat-ukrajnai neonáci harcol, akik mindig lelkes hívei voltak annak, hogy legyen egy nagy harc Oroszország és az egykori Kazár Birodalom utódai között, akik ma Ukrajnában, Lengyelországban, Izraelben, Grúziában, Amerikában és más országokban is élnek. Így kellene bosszút állni azt a vereséget, amelyet a kazárok a XI. században elszenvedtek az Orosz Birodalomtól.
Ismert tény, hogy Izrael Mihail Szaakasvili korábbi grúz elnök kormányának nagyarányú katonai segítséget nyújtott nemcsak fegyverek szállításával és hírszerzési támogatással, de úgy is, hogy grúz-izraeli kettős-állampolgárok töltöttek be fontos kormányzati posztokat. Izrael – Ukrajnához és Grúziához hasonlóan – Azerbajdzsánnal is szoros kapcsolatot épített ki, mert ennek a kaukázusi országnak is szoros kapcsolata volt az egykori kazár Birodalommal, és területén most is őshonos zsidó közösségek élnek, akiket Szombatosoknak (Subbotniks) hívnak.
Izraelben most már komolyan foglalkoznak azzal a titkos tervvel, hogy a zsidók egy része a kazárok utódaként visszatér Ukrajnába és fokozatosan átveszi ott a hatalom gyakorlását. Az Egyesült Államokban 2007-ben bizonyította be John Mearsheimer és Stephen Walt, hogy Amerika külpolitikáját az Izraeli Lobbi irányítja. A szervezett zsidóság ezt a nagyhatalmú bankárdinasztiák és pénzügyi érdekcsoportok, valamint az olyan szervezetek, mint az AIPAC (Amerikai-izraeli Közügyek Bizottsága), az ADL (Rágalmazás-elleni Liga) és az AJC (Amerikai-zsidó Bizottság) segítségével érték el. A pénzrendszer segítségével az ellenőrzésük alá vették az Egyesült Államok politikai rendszerét és már hosszabb ideje teljes mértékben az ellenőrzésük alatt tartják mind a Republikánus, mind a Demokrata Pártot, valamint a Fehér Házat is, amelynek lakóját lényegében az Izraeli Lobbi választja ki.
Az askenázi zsidóságnak, mint az egykori kazárok leszármazottainak, a részbeni visszatelepülése Ukrajnába azzal járna, hogy két nemzeti otthona lenne a zsidóságnakIzrael megmaradna a vallási őshazának, a mitikus szellemi alapokon nyugvó nemzeti otthonnak. És lenne egy másik nemzeti otthon, a történelmi őshaza, amelyre történelmi és származási alapon tarthatnak igényt. Avallási és a származási őshaza együtt alkotná az askenázi zsidóság nemzeti otthonát.
Az itt leírtak fényében jobban érthetővé válik, hogy miért volt szükség a hatalomváltás kikényszerítésére Kijevben. Az egyik motívum lehetett az, hogy a nemzetközi zsidóság egy része vissza akart térni ősei földjére, amelyhez a mai Ukrajna is tartozott. Ehhez megszerezték a pénzhatalmi világelit dinasztiáinak és a hegemóniájuk alatt lévő Egyesült Államok politikai vezetésének a támogatását. Washington figyelmeztette Putyint, hogy tartsa távol magát Ukrajnától és mondjon le azokról a történelmi kötelékekről, amelyek a nagyoroszokat a kisoroszokhoz (az ukránokhoz) fűzik. Az askenázi zsidóság újabb honfoglalását zavarja Moszkva közelsége, miközben ahhoz, hogy az ukrán állam működőképes legyen, Oroszország segítsége nélkülözhetetlen.
Az alkotmányosan megválasztott orosz-barát elnök, Janukovics, államcsínnyel való eltávolítását Washington és Izrael, valamint a CIA és a Moszad együtt hajtotta végre Oleg Turcsinov lett az ideiglenes államfő és Arszenyij Jacenyuk a kormányfő, mindketten zsidó származásúak. Hamarosan követte őket a már választott elnökként az ugyancsak zsidó származású Petro Porosenko (Petro Waltzman). Jacenyuk engedélyezte az ukrán állam aranytartalékának az elszállítását New York-ba 2014. március 7-én éjjel. A szervezett zsidóság a pénzügyi és gazdasági hatalom mellett átvette Ukrajna közvetlen politikai és katonai irányítását is. A Kelet-Ukrajnában folyó polgárháborúban pedig a nem-zsidó lakosság veszti életét, vagy kénytelen Oroszországba menekülni. Ukrajnában ismét működnek a koncentrációs táborok, ezúttal azonban bennszülött ukránokat őriznek bennük. A hatalom átvétele nyomán a pénzhatalmi világelit közvetlen irányításával osszák szét az ukrán nép nemzeti vagyonát. Nemzeti tragédiának minősíthető az, ami a sokat szenvedett ukrán néppel a kijevi államcsíny óta történt.
[1]http://blogs.timesofisrael.com/leaked-report-israel-acknowledges-jews-in-fact-khazars-secret-plan-for-reverse-migration-to-ukraine/
[2] ua.
A lap szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.






Wednesday, February 11, 2015




A zsidók és az ukrán konfliktus




2014. március 18-án a "The Times of Israel" hasábjain olvashattuk: az izraeli kormány mérlegeli annak a lehetőségét, hogy a megszállt palesztin területekről telepeseinek egy részét átirányítja - legalábbis időlegesen - Ukrajnába. Az új kijevi rezsim minderről arra hivatkozva állapodott meg, hogy a zsidókat történelemi szálak kapcsolják Ukrajnához, másrészt pedig Ukrajnának sürgősen katonai segítségre van szüksége Oroszországgal szemben. Ezt a fordulatot azok a genetikai kutatások készítették elő, amelyeket izraeli tudósok végeztek az európai, askenázi zsidóság eredetével kapcsolatosan.

A cikk szerzője - Jim Wald professzor - utal arra a közismert tényre, hogy a VIII. században a kazárok (egy türk eredetű harcias nép) kollektíven áttértek a judaizmusra. A Kazár Birodalom nagy kiterjedésű volt, és magába foglalta a későbbi Oroszország déli vidékeit és Ukrajnát. Három fővárosa is volt: először Balanjar, Samaran, majd Khazaran-Atil, a Volga torkolatának a közelében. Ma még vitatkoznak a történészek azon, hogy mi történt a kazárokkal a XI. század körül, amikor Oroszország elfoglalta a birodalmukat. A legelfogadottabb feltételezés az, hogy az ő utódaik az Európában élő askenázi zsidók. Erre a körülményre arab tudósok már hosszabb ideje hivatkoztak, mert gyengítette a jelenkori zsidóságnak a történelmi igényét a jelenlegi Izrael területét illetően.

Kazár Birodalom

Koestler Arthur 1976-ban írta meg "A tizenharmadik törzs" című könyvét, azt remélve, hogy ha sikerül megcáfolnia a közös zsidó népi önazonosságot, akkor a faji identitással együtt eltűnik az antiszemitizmus is. Koestlernek ez a vágya nem teljesült. Nézeteit azonban felkarolta Shlomo Sand izraeli történész, aki a "Hogyan alkották meg a zsidó népet?" című munkájában azt igyekezett bebizonyítani, hogy a zsidók vallási közösségként különböző népekből származó zsidó hitre áttért emberek leszármazottai és így nem alkotnak egy őshonos nemzetet és nincs is szükségük arra, hogy saját nemzetállamuk legyen. A tudományos közvélemény azonban nem fogadta el a kazár hipotézist, mert a genetikai bizonyítékok nem álltak rendelkezésre.

2012-ben azonban Eran Elhaik izraeli kutató közzétett egy tanulmányt, amely bebizonyította, hogy a kazár vérvonal az egyedüli meghatározó alkotórésze az askenázi génkészletnek. Shlomo Sand úgy tekintett erre az eredményre, amely az ő kutatásait erősítette meg. A Haaretz és a The Forward is fontos hírként kezelte. Az izraeli kormány is beadta a derekát. Elsőrendű tudósok ezt követően készítettek egy titkos jelentést a kormány számára, amely elismeri, hogy az európai zsidók valójában kazárok. Első látásra úgy tűnt, hogy ez rossz hír Netanjahu számára, aki kitartóan azt követelte, hogy a palesztinok ismerjék el zsidó államnak Izraelt.

A magát meg nem nevező kormány közeli hírforrás elmondotta, hogy először úgy érezték, ha elismerik, hogy ők kazárok, akkor a palesztinok vezetője, Abbasz, ragaszkodni fog ahhoz, hogy egyetlen zsidó se maradjon a palesztin államban:
"Amikor azonban Abbasz más álláspontra helyezkedett, akkor jobb megoldásokat kellett keresnünk. Ukrajnának az a felszólítása a zsidókhoz, hogy térjenek vissza a történelmi hazájukba, isten adománya volt a számunkra. Valamennyi telepesnek az átköltöztetése Izraelen belül rövid idő alatt rendkívül nehéz lenne mind logisztikai, mind gazdasági szempontból."

"Nem arról van szó - folytatta a kormány közeli hírforrás -, hogy valamennyi askenázi zsidó visszatérjen Ukrajnába, hanem csak arról, hogy mindenki, aki vissza akar térni, az megtehesse ezt anélkül, hogy állampolgár lenne. Ez még inkább indokolt, ha az áttelepülés a nagyszabású izraeli katonai segítségnyújtás - beleértve a csapatok és felszerelés küldését, valamint új támaszpontok építését - keretében történik. Ha a kezdeti átköltöztetés sikeres, akkor a Nyugati-parti telepeseket arra bátorítanánk, hogy költözzenek Ukrajnába is. Miután az így támogatott és megerősített Ukrajna helyreállítja a szuverenitását egész területe felett, akkor a Krími Autonóm Köztársaság ismét egy autonóm zsidó területté válhat. A közép-kori Kazár Birodalom e kis utódát jiddisül ismét Chazerai-nak hívnák."

Jól tájékozott kormány közeli hírforrásunk ehhez még hozzátette:
"A miniszterelnök újból és újból elmondta, hogy a zsidók olyan ősi és büszke népet alkotunk, amelynek a történelme négyezer évre megy vissza. Ugyanez igaz a kazárokra vonatkozóan is, akik Európában éltek és nem oly sokáig. De ha megnézzük a térképet, akkor látjuk, hogy a kazároknak nem kell 'Auschwitz határain belül' élniük. Senki nem mondhatja meg a zsidóknak, hol élhetnek és hol nem szuverén népként azon a területen, ahol történelmük során éltek."

Az izraeli miniszterelnök többször kijelentette - folytatta a hírforrás -, hogy "kész fájdalmas áldozatokra a béke érdekében, még úgy is, ha az a bibliai haza egy részének a feladását jelenti Júdeában és Szamariában, de ezt követően elvárjuk, hogy gyakorolhassuk máshol történelmi jogainkat. Úgy döntöttünk, hogy ez a Fekete-tenger partjai mentén legyen, ahol mi őshonos nép voltunk, több mint kétezer éven át. Még a nagy történész, Simon Dubnow is, aki nem volt cionista, azt mondotta, hogy jogunk van gyarmatosítani a Krímet. Ez mind benne van a történelemkönyvekben, le lehet ellenőrizni".
"Úgy képzeljük el, mint egyfajta hazát távol az otthontól, vagy az eredeti hazát" - jegyezte meg, hozzátéve: "Végülis Herzl Tivadar írt a Régi-Új Országról, nemde? A telepesek számára nem lesz túlságosan nehéz az átkötözés, mert ők még érzik, hogy milyen pionírnak lenni: megtapasztalni a veszélyt, új otthont építeni, fegyvert viselni, az asszonyok folytathatják a kendő viselését, és az élelem nem fog nagyon eltérni attól, amit már esznek."

Az amerikai külügyminisztérium arabszakértője azt fűzte ehhez, hogy érkezett korábban egy csekély figyelmet keltett jelentés arról, hogy Oroszország szigorúan fellépett azokkal az izraeliekkel szemben, akik kazár műtárgyakat, történelmi emlékeket csempésztek ki az országból. Ez az arabista emlékeztetett arra is, hogy Spanyolország és Portugália már kész állampolgárságot adni az Ibériából száműzött zsidók leszármazottainak, és azt is megemlítette, hogy az ukrán kormányt támogató milíciák irányítói között az Izraeli Védelmi Erők számos korábbi tagja található.

Jim Wald, már hivatkozott írásában (
www.timesofisrael.com), idézi a Fatah ramallahi szóvivőjét - aki felemelve egy kazár harcost ábrázoló archeológiai műtárgyat - a következőket mondotta:
"Folyamatos a hódítás és a kegyetlenség. A genetika nem hazudik. Láthatjuk az eredményeket: a cionista rendszer és a brutális megszálló erők harcias barbárok leszármazottai. A palesztinok békés pásztorok utódai, valójában az ősi izraelitáktól származnak, akikről a mai zsidók tévesen állították, hogy az ő őseik. Azt is kijelenthetjük, hogy a kazár zsidók őseinek soha nem volt templomuk Jeruzsálemben."

Ukrajnában (amit most már "második Izraelként" is emlegetnek) a kijevi kormányzat és Igor Kolomojszkij az izraeli hadsereg számos volt tagját alkalmazta az Önkéntes Zászlóaljakban. Az elsőként felállított egyik ilyen önkénteseknek nevezett zsoldosokból álló katonai egységet - az Azov zászlóaljat - Igor Kolomojszkij, ukrajnai zsidó oligarcha finanszírozta kezdettől fogva. Kolomojszkijt a kijevi hatalomváltást követően az ugyancsak zsidó származású Alekszander Turcsinov ideiglenes államfő nevezte ki Dnyetropetrovszk terület kormányzójává. (Az 1963-ban született Valerijovics Kolomojszkij 2,5 milliárd dollár vagyonnal rendelkezik és Ukrajna harmadik leggazdagabb embere. Egy TV állomás, a Privat Bank, kőolaj ipari üzemek és számos ingatlan tulajdonosa. Az Azov zászlóaljnak mintegy 500 jól felszerelt és páncélozott járművekkel is ellátott zsoldosa van. Az Azov katonai egység zászlajára az van írva, hogy "szabadság vagy halál".)

Egy másik izraeli egység is ismertté vált, amely a "Maidan Kéksisakosai" nevet viseli. Ennek a parancsnoka is egy izraeli veterán, aki a "Delta" álnevet használja. Ha Izraelnek nem lennének hosszútávú céljai ukrajnai befolyásának a kiterjesztésével, akkor könnyedén meg tudná akadályozni, hogy az izraeli hadsereg egykori tagjai zsoldosként vegyenek részt az ukrajnai polgárháborúban.

Dombász oroszul beszélő lakosai nem bíznak az izrael-barát kijevi kormányzatban és aggodalommal figyelik Kolomojszkij tevékenységét is. Az oligarcha egyik kelet-ukrajnai tartomány kormányzója, mégis Nyugat-Ukrajnában, Európában és Izraelben toborzott a magánhadseregébe zsoldosokat. Privát hadseregében számos nyugat-ukrajnai neonáci harcol, akik mindig lelkes hívei voltak annak, hogy legyen egy nagy harc Oroszország és az egykori Kazár Birodalom utódai között, akik ma Ukrajnában, Lengyelországban, Izraelben, Grúziában, Amerikában és más országokban is élnek. Így kellene bosszút állni azt a vereséget, amelyet a kazárok a XI. században elszenvedtek az Orosz Birodalomtól.

Ismert tény, hogy Izrael Mihail Szaakasvili korábbi grúz elnök kormányának nagyarányú katonai segítséget nyújtott nemcsak fegyverek szállításával és hírszerzési támogatással, de úgy is, hogy grúz-izraeli kettős-állampolgárok töltöttek be fontos kormányzati posztokat. Izrael - Ukrajnához és Grúziához hasonlóan - Azerbajdzsánnal is szoros kapcsolatot épített ki, mert ennek a kaukázusi országnak is szoros kapcsolata volt az egykori kazár Birodalommal, és területén most is őshonos zsidó közösségek élnek, akiket Szombatosoknak (Subbotniks) hívnak.

Izraelben most már komolyan foglalkoznak azzal a titkos tervvel, hogy a zsidók egy része a kazárok utódaként visszatér Ukrajnába és fokozatosan átveszi ott a hatalom gyakorlását. Az Egyesült Államokban 2007-ben bizonyította be John Mearsheimer és Stephen Walt, hogy Amerika külpolitikáját az Izraeli Lobbi irányítja. A szervezett zsidóság ezt a nagyhatalmú bankárdinasztiák és pénzügyi érdekcsoportok, valamint az olyan szervezetek, mint az AIPAC (Amerikai-izraeli Közügyek Bizottsága), az ADL (Rágalmazás-elleni Liga) és az AJC (Amerikai-zsidó Bizottság) segítségével érték el. A pénzrendszer segítségével az ellenőrzésük alá vették az Egyesült Államok politikai rendszerét és már hosszabb ideje teljes mértékben az ellenőrzésük alatt tartják mind a Republikánus, mind a Demokrata Pártot, valamint a Fehér Házat is, amelynek lakóját lényegében az Izraeli Lobbi választja ki.

Az askenázi zsidóságnak, mint az egykori kazárok leszármazottainak, a részbeni visszatelepülése Ukrajnába azzal járna, hogy két nemzeti otthona lenne a zsidóságnak. Izrael megmaradna a vallási őshazának, a mitikus szellemi alapokon nyugvó nemzeti otthonnak. És lenne egy másik nemzeti otthon, a történelmi őshaza, amelyre történelmi és származási alapon tarthatnak igényt. A vallási és a származási őshaza együtt alkotná az askenázi zsidóság nemzeti otthonát.

Az itt leírtak fényében jobban érthetővé válik, hogy miért volt szükség a hatalomváltás kikényszerítésére Kijevben. Az egyik motívum lehetett az, hogy a nemzetközi zsidóság egy része vissza akart térni ősei földjére, amelyhez a mai Ukrajna is tartozott. Ehhez megszerezték a pénzhatalmi világelit dinasztiáinak és a hegemóniájuk alatt lévő Egyesült Államok politikai vezetésének a támogatását. Washington figyelmeztette Putyint, hogy tartsa távol magát Ukrajnától és mondjon le azokról a történelmi kötelékekről, amelyek a nagyoroszokat a kisoroszokhoz (az ukránokhoz) fűzik. Az askenázi zsidóság újabb honfoglalását zavarja Moszkva közelsége, miközben ahhoz, hogy az ukrán állam működőképes legyen, Oroszország segítsége nélkülözhetetlen.

Az alkotmányosan megválasztott orosz-barát elnök, Janukovics, államcsínnyel való eltávolítását Washington és Izrael, valamint a CIA és a Moszad együtt hajtotta végre Oleg Turcsinov lett az ideiglenes államfő és Arszenyij Jacenyuk a kormányfő, mindketten zsidó származásúak. Hamarosan követte őket a már választott elnökként az ugyancsak zsidó származású Petro Porosenko (Petro Waltzman). Jacenyuk engedélyezte az ukrán állam aranytartalékának az elszállítását New York-ba 2014. március 7-én éjjel. A szervezett zsidóság a pénzügyi és gazdasági hatalom mellett átvette Ukrajna közvetlen politikai és katonai irányítását is. A Kelet-Ukrajnában folyó polgárháborúban pedig a nem-zsidó lakosság veszti életét, vagy kénytelen Oroszországba menekülni. Ukrajnában ismét működnek a koncentrációs táborok, ezúttal azonban bennszülött ukránokat őriznek bennük. A hatalom átvétele nyomán a pénzhatalmi világelit közvetlen irányításával osszák szét az ukrán nép nemzeti vagyonát. Nemzeti tragédiána k minősíthető az, ami a sokat szenvedett ukrán néppel a kijevi államcsíny óta történt.
Drábik János

Kapcsolódó:
Az ukrán konfliktusban eddig 50.000 ember vesztette életét
Ukrajna felfegyverzése totális háborúhoz vezethet
A neokonok színes-forradalmai világszerte
Putyin leleplezte a földgolyót globálisan gyarmatosítani akaró Új Világrendet (+videó)
Samantha Power az ENSZ-ben azt találta mondani, hogy: "Az oroszok nagyon szörnyű és unszimpatikus emberek!"







Saturday, January 17, 2015

PÁRIZSBAN AMERIKAI MEGRENDELÉSRE GYILKOLTAK

CIA - MOSSAD - FRANCIAORSZÁG - ISZLÁM ÁLLAM (ISIS)


A PRESSTV 1-SŐ CIKKE A FRANCIA SZÉLHÁMOSSÁGRÓL
A legutóbbi terrortámadás Párizsban egy csalás volt, bár az Iszlám Államról volt szó - mondta Jack Lindblad, a California szenátus jelöltje. Lindblad elmondta a Press TV-nek kedden, hogy a halálos támadás a Charlie Hebdo szatirikus hetilap és egy szupermarket ellen "nem vallási” okokból történt, hanem ennek kitervelői az USA és a Moszad volt, aminek a célja és a háttere az volt, hogy az izraeli miniszterelnök Benjamin Netanjahu "hatalmon” maradjon. "Ez azt jelentette, hogy Európának Netanjahu megmutatta lefelé tartva a hüvelykujját." Lindblad említett egy menekülő autót amit „otthagyott” a Moszad ügynöke készen állva, hogy a lövöldözők azzal eltávozzanak a karikaturisták irodájából. Egy második „menekülő autótban" az egyik terrorista pedig otthagyta az útlevelét "szándékosan”. Pont úgy mint 9/11 esetében láthattuk, amikor ott is „megtalálták” a támadók személyazonosító igazolványait. A jelzések azt mutatják, hogy ez a támadás hamis zászló módjára történt. Lindblad azt is megemlítette, hogy a párizsi felvonulás milliói elítélték a támadásokat, a világ vezetőinek részvételével, ahol Netanjahu középre vetette magát, ahol legjobb volt a fotózási lehetőség. Pedig "nem szívesen látott vendég" volt ott Bibi. Az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadók azt tanácsolták Barack Obama elnöknek, hogy jobb ha ”távol marad” erről a felvonulásról. Lindbald azt is elmondta, hogy megkérdőjelezi a hitelességét ezeknek a támadásoknak. (részlet) Kép: Netanyahu örjöng, hogy Izrael háborús bűneit a Hágai Bíróság elé vitték a palesztínok, most már Amerika is üvölt emiatt...
http://amagyaroldal.hu/hirek/content/p%C3%A1rizsban-amerikai-megrendel%C3%A9sre-gyilkoltak


Miért ölték meg a francia rendőrök a két muzulmán gyilkost? Amikor ezeket élve is el lehetett volna fogni. Azért ölték meg őket, mert ők lefizetett bérgyilkosok voltak és semmit sem tudtak arról, hogy mi van a tettük hátterében és őket milyen célokra használják föl. A halottak nem tudnak beszélni, de a tettek tudnak beszélni, amelyek a terror megrendelőihez vezetnek.
 Az alábbi cikk is ezt feszegeti. Kép: a Huffpost hozta címlapján ma, hogy a 2001-es WTC támadások dokumentumaiból sokat eltüntettek...
A PRESSTV 2-DIK CIKKE A FRANCIA SZÉLHÁMOSSÁGRÓL
A Fehér Ház egykori tisztviselője szerint a január 7-i terrortámadást, ahol 12 halálos áldozat volt Párizsban, ezt magasan képzett speciális erők csinálták, akik az Egyesült Államokból jöhettek. Ezt nem a két "kétbalkezes" testvérek csinálták, akiket később megölt a francia rendőrség. Dr. Paul Craig Roberts, aki helyettes államtitkár volt az US Treasury Departmentben a Reagan-kormányzat alatt és társszerkesztője a Wall Street Journalnak. Egy cikket publikált kedden ahol azt mondta, hogy a gyilkosságokkal gyanúsítottak kétbalkezesnek és szakszerűtlennek tüntek. Olyan ez, mint két különböző ember. " Azon töprengett, vajon ezek úgynevezett iszlám terroristák voltak? Akik "készek meghalni” a támadásban is? Ez a két „szakember”, aki gyilkolt a Charlie Hebdo-nál, nem volt elszánt, mert elmenekültek és ez sikerült nekik, ez egy csodálatos képesség. Az erőszakos események ahogy áradtak, beleértve a támadást ia, az ellentmondásos Charlie Hebdo magazinnál, ahol legalább 17 ember halt meg, ez mind gyanús volt. Két nappal azután, hogy Charlie Hebdo támadást megcsinálták, Said és Cherif Kouachit megölték, miután egy nyomdai műhelybe szorultak. Dr. Roberts kijelentette, hogy a terrortámadás Párizsban volt, azt minden bizonnyal a CIA közreműködésével történt, a francia hírszerzés béna volt. Mivel az amerikai kémhivatalnak több ellenőrzési joga van a francia hírszerzésben, mint a francia elnöknek. Becsapta az amerikai média a közvéleményt, az újságírói objektivitás mellőzésével. Mert propagandaminisztérium működik Washingtonban. A legolvasottabb amerikai újságíró bírálta az amerikai állampolgárokat a hiszékenységük miatt, mondván, az amerikaiakat szánalmasan félretájékoztatják. A kormány a sikeresen agymosott amerikaiakat megfosztotta attól a képességtől, hogy felismerjék az igazságot. Ő is megkérdőjelezte a 2001-es támadásokat, ahol körülbelül 3000 ember halt meg az Egyesült Államokban. "Ha hiszünk a hivatalos történetben”, akkor ezt a támadást 19 muszlim csinálta, nagyrészt szaúdiak. Anélkül, hogy bármely kormány vagy titkosszolgálat támogatását élvezték volna. Ezek a muzulmánok túljártak mind a 16 amerikai hírszerző ügynökség eszén. Ezek az állítólagos muzulmán figurák olyan csodálatos képességgel rendelkeztek, hogy az USA Nemzetbiztonsági Tanácsot, Dick Cheneyt és minden a neokonzervatív magas pozíciójó vezetőt, az egész amerikai kormányt és a repülőtéri biztonsági szolgálatot, a hírszerző szolgálatokat, a NATO-t és az Izrael-i Moszadot is meg tudták téveszteni – mondta az újságíró. (részlet)
Szerző: akv 0 hozzászólás
Címkék:








Thursday, August 21, 2014


4700 fős ukrán dandárból 83 túlélő tért csak vissza



Az ukrán 30. gépesített dandár katonáit augusztus 5-én vezényelték offenzívára, amikor a Miuszinszk és Krasznij Lucs felé vezető ukrán támadásban kellett részt venniük. Az említett városokban helységharcot vívtak a felkelőkkel, majd 11-e óta katlanba zárva, védekezve kellett a parancs szerint kitartaniuk. A következő hét nap harcaiban gyakorlatilag megsemmisült a dandár.
A kezdetben 4700 főt számláló alakulatból mindössze 83 fő tért vissza a saját vonalak mögé, - azok, akiknek sikerült kalandos módon kitörni a bekerítésből.
A dandár túlélőinek és az áldozatok családtagjainak dühös reakcióról készült az alábbi videofelvétel, Novohrad-Volinszkij városban, ahol az egység kaszárnyája található.

A videón kérdőre vonják az egység egyik megjelent tisztjét; miért küldték a biztos halálba a dandárt? A túlélők elmesélték, hogy még a társaik holttesteit sem tudták eltemetni, mert idejük se volt rá az ellenség tüzérségi támadásai miatt. Elsőnek engedélyt kaptak a visszavonulásra, majd amikor visszatért a maroknyi túlélő, akkor már dezertőröknek minősítették őket. Ezen kívül a családtagok érthetően dühös reakciói is megjelennek a közölt felvételen.
Egy katona édesanyja így fogalmazott: "Nem akarom a fiamat egy koporsóban viszontlátni, mint Ukrajna hőse! Élve van rá szükségem, otthon! Nincs szükség egy koporsóra mely fölött majd azt ordítják, hogy "éljen Ukrajna, Ő Ukrajna hőse" Magasról teszek erre az Ukrajnára! Erre az Ukrajnára, amelyik megöli a gyermekeinket!"
Szerző: akv 0 hozzászólás






Helyzetjelentés a frontról - a déli ukrán hadsereg összeomlott



Négy jelentős hadszíntér alakult ki az új oroszországi (kelet-ukrajnai) térségben. A hadsereg mind a négy helyen elvesztette a kezdeményező helyzetét. A négy helyszín:
- Luganszktól északra és a határ vonala
- Debalcevo területe - Luganszk és Donyeck között
- Donyeck külvárosai, Iljovanszk (a várostól dél-keletre a volt ukrán offenzíva) és a város észak-nyugati régiója
- A déli milícia offenzíva és az Azovi tenger partja
Luganszk:
Luganszk északi felén a város előfalvait teljesen megtisztították az ukrán hadsereg elemeitől. Luganszk északi oldalán a leglényegesebb fordulat, a milícia északon is offenzívába kezdett. A határ mentén diverzáns egységek haladnak észak felé, egészen a derkuli kiszögelésig. Itt egy ukrán határterület beékelődött az Oroszországi Föderáció területbe, mint egy félsziget. Ezen a területen már több összecsapás volt, amelyek most erősödtek. Az offenzíva másik eleme a H21-es autópálya mentén előrenyomulni és azt megtisztítani. Itt nagyjából 30 kilométert haladtak előre. Ha az ukránok nem vonulnak vissza, akkor a derkuli kiszögelés, és a H21 autópálya közé szorulnak, ahol pillanatokon belül újabb katlanban találják magukat. A leglényegesebb elem azonban az offenzíva hegye, amely Luganszktól több mint 50 kilométert nyomult előre Szeverodonyeckig. Az offenzíva elérte a várost, de eközben déli irányba a debalcevói hadszíntér felé is szélesítik az éket, valamint feltételezhető, hogy ebbe az irányba be akarják keríteni a Debancevóban harcoló ukrán alakulatokat.
Debalcevó területe:
Debalcevó területe volt az ukrán támadás legjobban felszerelt és megerősített pontja. Innen kiindulva akarta az ukrán hadsereg elvágni egymástól Luganszkot és Donyecket. Az ukrán terv mindenképpen nagy volumenű lépés lett volna. A terv jó volt, és kezdetben nagy sikereket is értek el. A milícia azonban sokkal jobban taktikázott, mivel tisztában volt azokkal a tényekkel, amelyek az sikert biztosították számára. Először az, hogy a milícia sokkal jobban ellátott, nincs élelem- és vízhiány. Fegyverzete gyengébb, de az ukránoknak nincs helyismerete. Kihasználva minden lehetőséget, kisebb erőkkel is sikeresen tudták feltartóztatni az ellenséget. A milícia másik nagy erejét az adta, hogy a milicisták tisztában voltak vele, hogy jelentős erőket tartanak tartalékban, amelyekkel az ukrán hadsereg nem számolt, és amely nagyon nagy baj esetén bárhol bevethető. Az egész ukrán offenzíva alatt egyetlen hely volt, ahol tartalékot kellett sürgősen bevetni, ez pedig Krasznaja Lucs városa volt, hogy az ukránok ne tudják átvágni az utánpótlási útvonalat Donyeck felé.
Jelenleg a milícia offenzívájának egyik lényeges pontja Debalcevó körbekerítése. Mostanra a hadsereg minden kezdeményező helyzetét elvesztette, alakulatai elszakadtak egymástól. A Donyeck felé előrenyomuló alakulatukat leszorították az autópályáról keleti irányba, és mára katlanba zárták, elszakítva Debalcevótól is. Gorlovka felől a milícia előrenyomult és tegnapra elérte a Debalcevótól nyugatra fekvő víztározót, nagyjából 3 kilométerre vannak az M03 autópályától. Ugyanitt a Szavarodonyeck irányába előre törő alakulatok az ék kiszélesítésére elindultak dél felé, és ezt a milícia alakulatot kb 10 kilométerre megközelítették az autópálya északi oldalán. Amint összezárnak és lezárják az autópályát, a debalcevói alakulatok sorsa megpecsételődött. Ez ma vagy holnap bekövetkezik. Ha van egy csepp esze az ukránoknak, akkor sebesen kiürítik a várost, amíg lehet. Az egész ukrán művelet megakasztásában jelentős szerepe volt a "Szellem" milícia alakulatnak, amely mostanra a támadás fő egysége, és a Debalcevót Kraszaja Luccsal összekötő autópálya irányából a városig nyomta vissza az ukránokat hatalmas veszteségeket okozva. 
Donyeck külterületei
Donyeck előfalvai megtisztultak az ukrán hadsereg katonáitól. Minden irányban a milícia nyomult előre. Egyedül a város északi felén található reptér áll még ukrán ellenőrzés alatt, de a jelenlegi offenzíva hatására nemsokára messze kerül a frontvonalaktól, mélyen a milícia területén. Nyugati irányba több települést vonult előre a milícia. Marinka és Krasznogorivka területén nagyon sok ukrán harckocsit lőttek ki, illetve zsákmányoltak az elmúlt napokban. Nyugat felől biztosították Donyeck városát. Észak felé megerősítették az elmúlt hónapokban sokat szenvedett Gorlivka kisváros csapatait, amelyek észak felé Debalcevó elvágására indítottak offenzívát. Dél felől, ahonnan az ukrán csapatok átkarolni akartak harapófogóba fogva Donyecket, mára kis katlanokba zárt csoportokká váltak. Ilovajszka teljesen megtisztult, ahol tegnapra a milícia összegyűjtött minden elrejtőzött maradék katonát. A Sztarobecsevo mellett katlanba zárt 28. gépesített dandár egy éjszaka alatt 70 embert vesztett, és meghalt az egység parancsnoka is. Az egység további visszavonulást hajt végre, de ezzel csak a katlan mérete szűkül egyre kisebbre.
Déli offenzíva
A déli offenzíva a Donyecktől délre és az Azovi tenger közötti terültet. Ezen a fronton az ukrán hadsereg gyakorlatilag összeomlott, és széthullott. Az ukrán offenzíva maradékaképpen két nagyobb katlan alakult ki, az egyik Donyeck alatt Ilovajszka településtől délre, a másik az első katlan bejáratánál Metaliszt település központtal. Mindkét katlanban jelentősek az ukrán veszteségek, a katlanok mérete napról napra zsugorodik. A milícia jelenleg nagy ütemben halad előre az Azovi tenger partján. Tegnapelőtt teljesen bezárult a kör Marjupol körül. A milícia tovább nyomult előre nyugat felé a tenger partján Jalta kiindulási ponttal, valamint Szélesíteni igyekeznek a felszabadított területeket Donyeck és a tenger között.
Egyéb események
- Az elmúlt két napban a milícia két darab Tocsa-U ballisztikus rakétát zsákmányolt az ukránoktól, működőképes állapotban.
- Putyin elnök kérését tiszteletben tartva ma a donbasszi milícia folyosót nyitott Oroszország irányába az ukrán katonáknak. A hírek szerint nagyon sokan használták a lehetőséget. Járművekkel jutnak el a határig, majd ott mindent átadnak a milíciának. Rengeteg a sebesült. 200 fő letette a fegyvert a milícia előtt. Folyamatos a tárgyalás a megadásról. Az ukrán katonák szerint egy hete nincs élelmük, azt esznek, amit találnak. Ennek ellenére egy nagyobb csoport úgy tett, mintha a kijelölt folyosón akarna elvonulni, majd menekülésre fogták, és megpróbáltak kitörni. A hírek szerint nagyon sok halott lett a következménye, néhány járműnek és embernek sikerült csupán elmenekülni. Talán páran átjutnak a másik oldalra, és képesek lesznek megtenni a 30-40 kilométeres utat, de nem sok reményük lehet.
- A milícia ezen a területen sok teljesen jó állapotú tankot, közöttük több T64 Bulat harckocsit zsákmányolt. Ezen kívül lőszereket, ágyúkat, rakétavetőket, önjáró lövegeket BMP és BTR járműveket.
- Merényletet akartak elkövetni Alexander Zacsarcsenkó ellen, a Donbasszi Népi Köztársaság miniszterelnöke ellen. Az autó sofőrje könnyebben sérült, ő maga nem sebesült meg.
- Luganszkot olyan szinten sikerült tehermentesíteni, hogy elkezdett az élet a régi kerékvágásba visszatárni. Az emberek feljöttek a pincékből. Takarítják a várost, a romokat. Az iskola szeptemberben elindul, Luganszkban 2500 gyerek kezdi a tanévet. Donyeckben hónapok óta ez volt az első éjszaka, hogy nem nem voltak robbanások és lövöldözés. Luganszkban majd minden háztartásban van újra víz, javítják az elektromos hálózatot. A város előfalvainak házai 50%-ban megsemmisültek. Jelentős károkat szenvedtek a gyárak, ipari létesítmények.
Szerző: akv 0 hozzászólás
Címkék:






A FED nem adja vissza a nemzetek aranyát - egyre több ország próbálkozik (Megjegyzés hiába próbálkoznak, abból építik a Jeruzsálemi harmadik templomot)



Hollandia központi bankja - a De Nederlandsche Bank - alig egy héttel ezelőtt bejelentette, hogy hazaszállíttatja aranytartaléka egy részét, összesen 612,5 tonna aranyat, aminek nagy részét mindeddig az Egyesült Államok területén őrizték. A bank hivatalos magyarázata szerint ezt annak érdekében teszik, hogy fokozzák az állampolgárok központi bankba vetett bizalmát, és egyúttal a tartalékok elosztását is kiegyensúlyozottabbá tegyék. A holland aranytartalékok most a következőképpen oszlanak meg: 31% Amszterdamban, 31% New York-ban, 20% Ottawában (Kanada) és 18% Londonban. A holland bank nem akarja az amerikai FED páncéltermeiben tárolni aranytartaléka nagy részét, és ez egy általános európai trenddé kezd válni.
Svájc november 30-án népszavazást tart "Mentsük meg a svájci aranyat" címmel, amin ha az igen válaszok lesznek többségben, Svájc Nemzeti Bankja az összes pénzügyi tartalékának 20%-át aranyra váltja, és hazaszállítja aranykészleteinek egészét valamennyi idegen országból (nem csak egy részét, hanem az aranykészletek 100%-át), elsőként az Egyesült Királyság és Kanada területéről.
Hídfő.net.ru | Svájci arany
Franciaország szintén becsatlakozik a kialakulóban lévő trendbe; Marine Le Pen, a Nemzeti Front vezetője egy nyílt levelet fogalmazott meg a Banque de France vezetőjének, amiben felszólította az ország teljes aranykészletének hazaszállítására, valamint követelte a felülvizsgálatot - ami igen kényes kérdés, tekintve, hogy az aranykészletek egy része az amerikai FED páncéltermeiben van, és nem engednek be megfigyelőket még annak ellenőrzésére sem, hogy a készletek meglétét ellenőrizzék.
Németország korábban már kudarcot vallott, amikor azzal próbálkozott, hogy a FED raktáraiból visszakapja a saját aranyát. 2013-ban bejelentették, hogy több részletben hazaszállítják a teljes aranykészletet az Egyesült Államokból: a próbálkozás mindezidáig sikertelen volt, és idén nyáron a német kormány kénytelen volt bejelenteni, hogy 635 milliárd dollár értékű aranyat a FED páncéltermeiben hagy. Azt meg kell jegyezni, hogy mindezidáig egyetlen ország sem volt még, ami a FED-nél tárolta az aranyát, majd a teljes mennyiséget haza is tudta vinni. Németország aranytartalékainak egyharmadát tartja csak belföldön, 45%-a továbbra is New York-ban van, 13%-a Londonban, 11%-a pedig Franciaországban. Frankfurtban a teljes német aranytartalék 31%-át őrzik.
Látható azonban, hogy egyre több ország ismeri fel: csak az az arany van a birtokában, amit belföldön, a saját páncéltermeikben őriznek. A FED-nél tárolt aranyat kérésre sem kapják vissza, mert a hazaszállítás odáig húzódik, hogy előbb bukik meg a következő választáson az aranyat hazaszállítani akaró kormánypárt, mint hogy a FED visszaadja a teljes aranymennyiséget.
Szerző: akv 0 hozzászól




Kétezer amerikai zsoldos érkezett Magyarországra



Az orosz alternatív média információi szerint az Egyesült Államok kivont mintegy 2000 amerikai zsoldost a Donbassz régióból, és átirányította őket Magyarország területére. Az alternatív sajtóban mostanra igen elterjedt a hír, emellett beszámol arról a kiszivárgott információról, miszerint a csapatkivonás komplikációkkal járt, és halálesetek történtek az ukrán-magyar határon a beregsurányi határátkelőhelynél.
A "Birodalom" nevű orosz sajtóorgánum információi szerint december 16-án 3 busz érkezett a határátkelő ponthoz több mint száz külföldivel, akik ugyan civil ruhát viseltek, de az ukrán "terrorellenes" művelet alakulatai számára kiosztott legmodernebb fegyverekkel voltak felszerelve. A hír forrása szerint egy amerikai magán katonai vállalat emberei hagyták el Ukrajna területét, mivel a Donyeck és Luganszk régióban jelenleg nem zajlanak kiterjedt harccselekmények, és a zsoldosok fenntartása igen költséges, emiatt az Egyesült Államok kétezer amerikai zsoldos kivonása mellett döntött, akik Magyarországon található állandó létesítményekben kerültek elszállásolásra.
A forrás szerint az első csoportok határátkelésekor konfliktus alakult ki a határőrséggel a külföldre szállított fegyverek miatt. Az ukrán határrendészet kérdéseket tett fel. Válaszul az amerikaiak két határőrt ott helyben lelőttek. Egy másik sajtóorgánuum (newsli.ru) szerint a zsoldosok csoportját magas rangú ukrán tiszt kísérte, aki a történtek után Magyarországon akart menedéket találni, de a CIA hazatoloncolta. Az eset óta az orosz és ukrán sajtóban terjednek az erre vonatkozó hírek, ami hivatalos megerősítést azonban nem kapott. Az információk szerint az egyik elhunyt határőr neve Major Pancsenko.
A történtekről mostanra sokféle verzió kering az interneten, de annyiban valamennyi megegyezik, hogy egy Major Pancsenko nevű ukrán határőrt a helyszínen agyonlőttek, és az amerikai zsoldosok elhagyják a Donbassz régiót.
Ha ez a hír igaz, ez egy fokozott biztonsági kockázat hazánkra nézve. Tekintve, hogy az állítólagos határátkelés december 16-án kezdődött, ez újból csak rávilágít arra, mekkora jelentősége volt annak, hogy a jobboldal nem vett részt a Budapesten zajló kormányellenes tüntetésekben. December 16-án zajlott Budapesten az az összevont kormányellenes tüntetés, amiről tudni lehetett, hogy egy magyarországi euromajdan lehetőségét hordozza magában. Ha a hír igaz, jelenleg több ezer amerikai zsoldos tartózkodik Magyarországon, akiket kivontak a korábbi munkaterületről, és a lehető legköltségkímélőbb módon próbálnak majd új megbízáshoz jutni, így a munka nélkül maradt zsoldosoknak is érdeke a Budapesten zajló tüntetések radikalizálása.
Szerző: akv 0 hozzászólás
Címkék:




Tucatnyi drónt lőttek le a Krím-félsziget felett





A Ria Novosztyi hírügynökség keddi jelentése szerint a Krím-félszigeten állomásozó Pancir rakétavédelmi komplexumok az utóbbi egy hónapban több, Ukrajna felől érkező drónt is lelőttek, melyek megpróbáltak belépni az orosz légtérbe. Ezek egyike feltételezhetően támadó fegyverzettel felszerelt amerikai modell volt. A Krím-félszigeten azonban március óta Pancir és S-300 csoportok állomásoznak, ami közép és hosszú távon hatékonyan ellenáll minden behatolási kísérletnek és rakétatámadásnak.
A Krím-félsziget légterét rendszeres közelítik meg drónok Ukrajna irányából, melyek legtöbbször felderítési céllal érkeznek, a légvédelmi rendszerek elhelyezkedését próbálják feltérképezni. Ezeket a gépeket azonnal befogják és figyelemmel kísérik. Ha az UAV behatol a légtérbe, és katonai létesítményt tudna megközelíteni, azonnal lelövik. A Ria Novosztyinak nyilatkozó forrás szerint ilyen számos alkalommal történt március óta.
Hídfő.net.ru | Pancir

A NATO szerint új szintre emelkedett Oroszország katonai légi aktivitása a balti-térségben, miután atomfegyver célba juttatására alkalmas hadászati bombázók is megjelentek a gyakorlatozó harci gépek között.
A NATO rutinszerűen észleli és befogja a Balti-tenger fölött az orosz gépeket, de vasárnap először találkoztak egy hat, nagy hatósugarú hadászati bombázóból álló alakulattal. Ez új dolog orosz részről – mondta Brüsszelben kedden Oana Lungescu NATO-szóvivő.
Összesen 13 orosz harci repülőgépet észleltek vasárnap a Balti-tenger fölött a nemzetközi légtérben, az atlanti szövetség határai közelében. Kanadai és portugál vadászgépek eredtek a nyomukba. Ezek a balti köztársaságban állomásoznak, és NATO-feladatot teljesítve légi járőrözést folytatnak – mondta.
Vasárnap délután négy Tu-95 és két Tu-22M típusú bombázót észleltek és fogtak közre. Később három Tu-134-es személyszállító és kiképző repülőgépet, valamint egy An-72-es teherszállító repülőgép, egy óra múlva pedig három újabb ilyen gép követte őket – mondta a szóvivő.
November 20-án Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára bejelentette, hogy az idén már több mint 400 ilyen gépet észleltek, vagyis 50 százalékkal többet, mint tavaly. A balti térségben a háromszorosára, százra nőtt az ilyen orosz bevetések száma. Lungescu szerint az ilyen repülések destabilizáló hatásúak és veszélyesek, mert ezek a repülőgépek nem közlik a pozíciójukat és repülési tervüket.
(MTI)
Bal-Rad komm: “…Kanadai és portugál vadászgépek eredtek a nyomukba. Ezek a balti köztársaságban állomásoznak, és NATO-feladatot teljesítve…”
-Érdekes dolog ez! Mert a térképre ránézve látható, hogy Oroszországnak van Balti – tenger partja. Ott -Lengyelország meg Litvánia között, van egy orosz korridor. Kalinyingrád. Ha pedig Misa madárkáinak oda van kedvük röppenni, hát mennek a Balti – tenger fölött! Hazulról – haza. Mehetnének “toronyiránt” is, (az jóval rövidebb út lenne Lettországon és Litvánián keresztül) de hát akkor mit csinálna a NATO?

Egyébiránt pedig kissé ellentmondásos a NATO rettegése! Mert mintha Kanada meg Portugália partjait nem a Balti – tenger nyaldosná?! De mégis kanadai meg portugál gépek eredtek az orosz repülők nyomába! (Bár még ez a számukra szerencsésebb variáns. Mert bizony ebben a térségben az orosz gépeknek lenne több “utánaeredési” jogalapjuk a kanadai meg portugál gépeknek. Na akkor aztán eredezhetnének! Rutinszerűen!
Szerző: akv 0 hozzászólás
Címkék:






KIFELÉ A BŰNÖZŐKKEL A SAJTÓBÓL



Eddig sem értettünk egyet az 5 %-os reklámadóval. A tévék esetében legalább 27%-os reklámadónak kéne lenni, mint amilyen ÁFÁ-val nyúzzák az amúgy is kifosztott lakosságot. Eddig nem is tudtuk, hogy az egykori Fideszes jó barát, Simicska birtokol egy csomó sajtócéget.












PUSZTULJON A FÉRGES SAJTÓ MINDEN MARADVÁNYA
A Népszava internetes kiadásában csütörtökön este megjelent cikk szerint Simicska Lajos arról beszélt a lapnak: totálissá válhat a médiaháború, ha a kormány az RTL-lel való békülés jegyében öt százalékra csökkenti, ugyanakkor kiterjeszti a reklámadót.” Most viszont Simicska begurult és intézkedni akar, ahogy az ATV képe is bizonyítja. Eddig a „közmédiák” pocsékul működtek, de már az is javulás volt, hogy a Fidesz legalább egységes állami híreket közölt, hogy a zsidólapok kacsáit és ferdítéseit kiszűrjék. Most állítólag újabb egységesítést csinál a tömegtéjékoztatásban a Fidesz. Ezért prüszkölnek a zsidók, hogy ezentúl nem garázdálkodhatnak annyit, mint a korábbi húsz évben. Persze a nemzeti sajtótól még messze vagyunk, de ez a mostani tisztogatási folyamat csak üdvözölhető. Pusztuljon a férgese. Elég volt azokból a szennytévékből és agymosó műsorokból, amit eddig a Simicska mögött lévő sajtógengszterek csináltak. Kiváncsian várjuk a fejleményeket ebben az ügyben is. Ha nemzeti kormány lett volna Magyarországon, akkor „kereskedelmi” tévék és rádiók nem is lehetnének, amik jó része külföldi érdekeltségű. A szólásszabadság nem azt jelenti, hogy minden csatornán 24 órában nemzetgyalázást lehet elkövetni, a magyar értékeket és érdekeket mocskolni.
Szerző: akv 0 hozzászólás
Címkék:






Nyílt levél Ukrajna népeihez





Nyílt levelet intézett Vona Gábor az ukrán konfliktus résztvevőihez. A nemzeti párt által szombat délelőtt kiadott levelet alább változtatás nélkül közöljük:

Történelmi felelősségünk teljes tudatában, őszinte szándéktól vezérelve, tiszta lelkiismerettel szólunk most az Ukrajnában harcoló felekhez, Ukrajna népeihez s az eleddig az eseményeket csak tétlenül szemlélő Európa országainak vezetőihez.

A Jobbik mint Magyarország második legnagyobb pártja aggodalommal követi nyomon a nap mint nap végbemenő tragikus eseményeket, amelyek megszámlálhatatlan élet kioltásával borítják gyászba és megannyi vérrel öntözik a hajdan szebb napokat látott Kelet-Ukrajnát. A Jobbik felelős politikai erőként ezúton szeretné áttörni elsőként itt, az Európai Unióban a hallgatás falát és a lehető legőszintébben szólni az érintett felekhez és Európa minden népéhez!

Mi azon dolgozunk Magyarországon, hogy minden lehetséges eszközzel megakadályozzuk a további vérontást, a háború eszkalálódását. Mi, magyarok békében szeretnénk élni Európa minden népével. Nem a népekkel van bajunk, hanem azokkal a gátlástalan, hazug kormányokkal, akik értelmetlen háborúkba sodorják népeinket. Egyetlen magyar, ruszin, lengyel, orosz vagy épp ukrán áldozatot sem fog tudni pótolni soha többé egyik felelőtlen kormány sem! Az elhunytak már közös veszteségeink, akik éppúgy fájnak és hiányoznak nemzeteinknek, mint saját családjaiknak. Azonban hogy elkerüljük a további áldozatokat, nem maradhatunk tétlenek, és őszintén kell beszélnünk a nagyvilág közvéleménye előtt.

Arra kérjük az ENSZ közgyűlését, a világ nagyhatalmainak és Európa nemzeteinek vezetőit, hogy ismerjék fel végre az igazságot és ne hagyják figyelmen kívül a tényeket. Nem csak az minősül szörnyű bűncselekménynek, ha Párizsban lőnek le újságírókat, karikaturistákat. Nem csak az elítélendő, ha ártatlan palesztinok és zsidók halnak meg a független palesztin állam hiánya miatti konfliktusokban, és nem csak az a különös kegyetlenség, ha Nigériában, Irakban vagy Szíriában mészárolnak le keresztényeket. Az is emberiesség elleni bűntett, amikor Kelet-Ukrajnában egy állam reguláris hadserege ártatlan civileket gyilkol, akiknek semmibe veszik akaratukat, döntésüket.

Arra kérjük az európai állampolgárokat, hogy ne csak Charlie-k legyenek, hanem donyeckiek és luhanszkiak is, vagy egyszerűen legyenek csak olyan igazságkereső, szolidáris emberek, akik nem ismerik a kettős mércét! Ne csak Párizsban vonuljanak milliónyian az erőszak ellen, hanem Kijevben is demonstrálják az egyetemes emberi értékeket, megmutatva azt, hogy nem csak a gazdag nyugati állampolgárok élete fontos, hanem egy igazságtalan háborúban a mindenüktől megfosztott kelet-európai földönfutóké is!

Ugyanakkor velünk együtt álljanak ki minden nép és nemzet önrendelkezése mellett! Vallják velünk együtt, hogy minden ember döntése, joga és politikai véleménye egyaránt fontos, amelyek nem hierarchiában rendeződnek, hanem egyenrangúak!
Nekünk, magyaroknak, ruszinoknak, lengyeleknek, ukránoknak és oroszoknak békében kell élnünk egymással, és nem engedhetjük meg, hogy külső erők munkálkodása miatt, kívülről pénzelt és felheccelt végrehajtók parancsára egymás vérét ontsuk.

Nekünk, magyaroknak nem ellenségünk sem az ukrán, sem az orosz. Most azonban egy olyan háborúba kényszerítik és kényszeríthetik a továbbiakban is népeinket, honfitársainkat, amelyek mindhárom félnek pótolhatatlan veszteségeket okoznak. Az eddigi veszteségeinkért sem országok vagy nemzetek a felelősek, hanem kizárólag azon politikai körök és kormányok, akik úgy gondolják, hogy hatalmi potenciáljuk arra is feljogosítja őket, hogy kényük-kedvük szerint játszadozzanak milliók sorsával és életével anélkül, hogy felelősséget kellene vállalniuk tetteikért. Hisszük, hogy a béke és az igazság pillanata mielőbb eljön, és a felelősségre vonást e szörnyűségekért egyik érintett sem kerülheti el.

Szeretnénk tisztelettel szólni a szabadságukért küzdő felkelők katonai és politikai vezetőihez is.

Mi, magyarok nem lehetünk elég hálásak és nem tudjuk eléggé megköszönni a szabadságharcosoknak, hogy a kényszerrel az ukrán hadseregbe besorozott magyar és ruszin testvéreink bajba jutott tagjainak életét igyekeznek megkímélni és lehetőségükhöz mérten segítenek nekik hazajutni. Köszönjük és ezúton is azt kérjük, tegyenek továbbra is tanúbizonyságot emberi nagyságukról, és kíméljék a magyarokat, ruszinokat és mellettük azokat a nemzeti közösségeket is, akiket az ukrán kormányok évtizedek óta elnyomnak, de most ágyútöltelékként szeretnének feláldozni, ezáltal is megváltoztatni az etnikai arányokat Ukrajna egyes területein.

Hisszük, hogy ez a mészárlás mielőbb véget ér, és megfelelő módon, illő körülmények között mielőbb meghálálhatja majd a magyar és a ruszin nemzet a testvéreiért tett emberi gesztusokat.

Végezetül szeretnénk a legőszintébb tisztelet hangján szólni ukrán szomszédainkhoz is.

Senkinek sem jó egy olyan kormány, amely az USA által pénzelt és véres áldozatokat követelő puccsal került hatalomra és kizárólag kenyéradó gazdáik parancsait követi. Senkinek sem jó egy olyan kormány, amely saját népeit uszítja egymás ellen, és elpusztít, leromboltat mindent, mert ezt diktálja hatalmi érdekük. Senkinek, így az ukrán népnek sem lehet jó egy olyan kormány, amely a háborút, a kényszermozgósítást használja hatalma megtartására, erejének fitogtatására, állampolgárainak félelemben tartására. Az a kormány, aki sem az állampolgáraira, sem az ország gazdaságára, javaira, fejlődésére nincs tekintettel, sőt elpusztítja mindazt, nem lehet tovább hatalmon.

Az a kormány, amely idegen érdekeket szolgál és saját állampolgárait fordítja szembe egymással, önnönmagáról bizonyítja, hogy saját maga az idegen, így nem méltó népei vezetésére.

Egy felelős ukrán kormánynak az lenne most a feladata, hogy a népei közötti békét haladéktalanul megteremtse és fenntartsa, hogy ellentmondjon annak a nyugati befolyásnak, amely saját geopolitikai céljai miatt képes volt polgárháborút kirobbantani Ukrajnában. Egy felelős kormány tiszteletben tartja nemzeti kisebbségeinek emberi méltóságát, állampolgári jogait, legyenek azok akár ukránok, oroszok, magyarok, ruszinok, lengyelek vagy románok. Megérti és elfogadja azok demokratikus úton hozott döntéseit, ha másként képzelik a jövőt, főleg ilyen tragikus események után.

A Jobbik itt, Magyarországon és szerte Európában mindent megtesz Ukrajna békéjéért, az Ukrajnában élő népek igazságáért és azok maradéktalan tiszteletben tartásáért. Érjen ez az ígéret bármily keveset is, mégis mérföldkő lehet Európa népeinek tisztánlátásában, mert ezt a levelet az igazság diktálta. A Jobbik minden hazai és nemzetközi fórumot felhasznál arra, hogy az Ukrajna területein háborúba kényszerített népek igazságát mindenki számára világossá tegye és jogaikat másokkal is elismertesse!

A Jobbik vezetőségének és tagságának nevében:
Vona Gábor elnök

Kapcsolódó:
Putyin nem akar háborút
Ágyútölteléknek szánt kárpátaljai magyarok a debalcevói katlanban - a felkelők anyanyelvükön szólnak hozzájuk
Itt a bizonyíték: a donyeckiek hazaengedik a magyarokat
A világtörténelem kicsinyke szelete a Magyar kúlturának
Szerző: akv 0 hozzászólás
Címkék:






Ha háború lesz a "Márciusi sokk" haditerv Norvégiát és Szaúd-Arábiát veszi először célba



Egy igazán komor Védelmi Minisztériumi jelentés a Kreml falain belül igencsak világos érvényességet ad annak, hogy most januárban az Ítéletnap óráját közelebb kellett állítani az éjfélhez ! (Ha valaki lemaradt volna, a többségében Nobel-díjas tudósok alkotta csoport a Bulletin of Atomic Scientists nevű kiadványában jelezte: most két perccel kellett előre állítani a híres Doomsday Clock-ot, így az már csak három perccel áll éjfél előtt.
Az óra jelképesen azt mutatja, hogy az emberiség az atomháború és a globális felmelegedés okozta végzetes kockázatoktól mennyire áll távol.)

Nos, aki csak a főáramú híreket figyeli, már annak is fel kellett tűnjön, hogy 
a világ gyakorlatilag nem biztos, hogy hónapokra, talán csak hetekre van egy háborútól. Ahogy most hétvégén Francois Hollande francia elnök kijelentette:

"Ha nincs megállapodás, háború következik..."


Ebbe sajnos beleilleszkedik egy nagyon súlyos jelentés és tervezet, melynek kiszivárogtatása és részletei minden bizonnyal hozzájárultak ahhoz, hogy Hollande és Merkel azonnal Putyinhoz látogatott a napokban és látványosan meghátrált Ukrajnának, sőt Szaúd-Arábiának szánt fegyverszállítás ügyében egyaránt !

A "Shock of March" nevet viselő jelentés valódiságát sajnos senki nem tudja úgysem megerősíteni vagy cáfolni, de az abban foglaltak a jelen eseményeinek fényében sajnos egyáltalán nem kizárhatóak, sőt logikus lépéseknek is tűnnek....


Szombaton pedig Nicolas Sarkozy is beleköpött az atlantisták levesébe - "Jogos volt a Krím Oroszországhoz való visszacsatolása." A Krím-félsziget lakosait nem lehet hibáztatni azért, hogy csatlakoztak az Orosz Föderációhoz. Sarkozy pártja, az UMP szombati párizsi konferenciáján kijelentette: meg kell védeni az orosz ajkú lakosokat Ukrajnában, mert az új ukrán kormány sérti a jogaikat. A volt francia elnök totálisan szembe menve az USA által gyarmatosítandó Európa hivatalos álláspontjával leszögezi, hogy nem csak az orosz elnök, hanem a népakarat döntött a Krím visszacsatolása mellett. Azt is kijelenti, hogy a puccskormány megsérti az orosz etnikai kisebbség jogait. 
(A cikket fordította és kiegészítette: SBG Buddha - VilagHelyzete.com )



"Márciusi Sokk" haditerv – jelentés

A jelentés, melynek szerzői a "Shock of March" ("Márciusi sokk") címet adták egy haditervet vázol, mely egyszerre helyezi támadás alá Norvégiát és Szaúd-Arábiát miközben az Európai Uniót és az Egyesült Államokat egy masszív nukleáris támadás lehetőségével sakkban tartja.
<<< A jelentés szerint a Központi Katonai Parancsnokság által előzőleg már márciusra betervezett masszív nukleáris rakéta gyakorlat fedőakcióként szolgálna legalább 10 EMP-vel (Elektromágneses Impulzus) felszerelt Iskander-M taktikai ballisztikus rakéta elindításához az előzőleg kijelölt célpontokra, mely magában foglalja Norvégia középső részét és a szaúd-arábiai Ju Aymah olajkitermelő komplexumot.

A szükséges kritérium, mely lehetséges célpontokká teszi a fenti helyeket magában foglalja - ahogy a jelentés fogalmaz -Szaúd-Arábia olajkitermelő képességének megrogyasztását, miáltal nem tud olajat szállítani a világ egyik legnagyobb komplexumából.

Míg ezzel egy időben megakadályozza az USA-t, hogy hozzáférhessen az utóbbi években Norvégia középső részére föld alatti bázisokra szállított hatalmas mennyiségű tankhoz és haditechnikához.

A "márciusi sokk" haditerv előkészítésében - ahogy a jelentés folytatja - a Védelmi Minisztérium széles hatáskörű gyakorlatba kezdett az orosz nukleáris, vegyi és biológiai védelem csapataival 7 különböző hatótávolságban a Déli Katonai Övezetben , beleértve a Krím-félszigetet és Örményországot.

Ezen támadások "stratégiai platformja" - ahogy a Védelmi Minisztérium szakértői állítják a jelentésben - elsősorban a Kaszpi-Flotilla lesz, mely Szaúd-Arábiát támadja Iskander-EMP rakétákkal, míg az Északi-Flotta szintén EMP-vel felszerelt Iskander rakétákkal Norvégia középső és északi részét veszi célba.
Norvégia katonai, ipari, civil elektromos és telekommunikációs rendszerének sikeres megbénítása után a speciális katonai erők csapatai (Spetnaz) - mely Murmanszk körzetében állomásoznaknagy létszámban - átlépik a két ország között lévő határt, hogy biztosítsák a létfontosságú repülőtereket és megsemmisítsék az ott felhalmozott amerikai hadifelszerelést. Viszont ezután elhagyják a norvég területeket, amik várhatóan tárgyalásos rendezéssel beszüntetik az ellenséges tevékenységet Norvégiát illetően. 

Hogyan működik az EMP-fegyver :

EMP Bomb Threat Scenario




Norvégia és Szaúd-Arábia elsődleges célpontok


Szaúd-Arábia megtámadásához a legális felhatalmazást a jelentés védelmi minisztériumi szakértői szerint az adja meg, hogy a Királyság " "gazdasági hadviselést folytat az Orosz Föderáció ellen" olajat öntve a világ piacaira, hogy lenyomja az olajárakat és tönkretegye Oroszországot. 

Ami tény, mióta még 
az Obama-rendszer is elismerte múlt héten a New York Timesban.


(2014.december)
Az orosz HM szakértői szerint az USA/NATO szövetséges Norvégia megtámadásához teljesen legális alapot ad az, hogy tavaly decemberben az amerikai képviselőház gyakorlatilag hadat üzent Oroszországnak, amit House Resolution 758-as törvény tesz lehetővé és az Obama-rezsim is támogatja. (Az iraki háborút és egy szuverén ország megtámadását is ennek a törvénynek a segítségével követték el.)


A napi hírekben láthatjuk a neokonok, a fegyvergyártó lobbi, Joe Biden alelnök nyilatkozataiból, hogy mind abban érdekeltek, hogy Ukrajnában a háború egyre hevesebbé és szélesebbé válhasson és Oroszországot belerángassák a konfliktusba. Porosenko felfegyverzése amerikai fegyverekkel az orosz-ajkú lakosság önrendelkezési jogának érvényesülése ellen gyakorlatilag a kanóc meggyújtását jelentené......


Ahhoz, hogy megelőzzük ezt a "márciusi sokk" haditervet és a ravasz meghúzását egy totális atomháború felé, a jelentés folytatja, hogy minden EU/NATO tagország azonnal figyelmeztetést kap, hogy amennyiben az Orosz Föderáció ellen tervez lépéseket, az Iskander ballisztikus EMP rakéták a Kalinyingrádi Körzetből képesek az EU bármelyik katonai célpontját elérni kevesebb, mint 15 perc alatt.


Merkel és Hollande megijedtek, hogy az utolsó másodpercbe léptünk ?

Fontos megjegyezni, ahogy a jelentés írja, hogy amint erről a tervről Franciaország és Németország értesült, az USA-t szinte teljesen kihagyva a folyamatból, F. Hollande és A. Merkel azonnal személyesen rohantak tárgyalni Putyinnal és leszögezték, hogy sem Franciaországsem Németország nem fog fegyvereket szállítani Ukrajnának !

No a szaúdi uralkodót már levadászták

De Németország még ennél is tovább ment: nyilvánosan kinyilvánította, hogy minden Szaúd-Arábiába irányulófegyvereladást is leállít.

A legveszélyesebb továbbra is - ahogy a jelentés fogalmaz - az Egyesült Államok marad és a Védelmi Minisztérium szakértői szerint már egyáltalán nincs is Barack Obama irányítása és kontrollja alatt.....

A HM ezen állítását alátámasztva a jelentés megjegyzi, hogy a múlt héten Washingtonban napvilágra került dokumentumok és hangfelvételek megerősítik, hogyan irányította személyesen Hillary Clinton a líbiai kormány lerombolását az Obama-rendszer és a Pentagon felett is intézkedve. (A Benghazi-botrányban és az amerikai nagykövet megölésében mai napig felelősséggel vádolják !)


No ezt a kurvát mikor teszik el láb alól, vagy a gyilkolással háttérhatalom nyilvánult meg mint sátánista nihil. Vigyetek virágot a sírjára .

De ami még ennél is rosszabb, figyelmeztetnek, Hillary Clinton irányíthatja az amerikai kormányt is és közben úgy viselkedik, mint egy "megsebzett sas", mióta veje,Marc Mezvinsky, a mai napig 200 millió dollárt veszített a Clinton-család vagyonából azzal, hogy rosszul becsülte meg a görög államkötvények árfolyamának alakulását és a görögországi fordulatot nem látta előre, mely után a Syriza-kormány nemcsak a hiteleket nem akarja kifizetni, de még az euró-zónából való kilépést is beharangozta....

És hogy a görög helyzet még rosszabbat is hozhat, arra jelzésértékű, hogy a brit George Osborne is figyelmeztetett tegnap, hogy Görögország eurózónából való kilépése és a hitelezők elvesztése még a Közel-Keletnél, a globális klímaváltozásnál és az USA-Oroszország közötti feszültségnél is nagyobb fenyegetést jelent a világgazdaságra
Az ország leszögezte, hogy a 2015.Feb.28-i határidő lejárta előtt nem is hajlandó leülni tárgyalni a hitelezőkkel.


Az már nem volt meglepetés, hogy Putyin közölte, Ukrajnának azonnal vissza kell fizetnie az Oroszországtól kapott 3 mrd dollár kölcsönt, hiszen gazdasági problémái adódtak az oroszoknak....
Már csak hab a tortán, hogy Kína vezető hitelminősítő intézete, a Dagong figyelmeztette e héten a gazdasági élet szereplőit, hogy a világ sokkal rosszabb pénzügyi válság felé tart, mint a 2008-as.

A jelentés leszögezi, hogy a "márciusi sokk" haditerv azért készült, hogy ebben a világban megvédje az Orosz Föderációt......


Forrás: Sorcha Faal / Fordította, kiegészítette : SBG Buddha - VilagHelyzete.com
February 4, 2015 © EU and US all rights reserved. Permission to use this report in its entirety is granted under the condition it is linked back to its original source at WhatDoesItMean.Com.
Világ Helyzete
Szerző: akv 0 hozzászólás
Címkék:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése