2015. január 16., péntek

Istent játszva



Istent játszva




A légierő elismerte, hogy irányítani tudják az időjárást



A High Frequency Active Auroral Research Program Kutatóállomás (HAARP) antennái - fotó: wikimedia commons
A High Frequency Active Auroral Research Program (HAARP) Kutatóállomás antennái – fotó: wikimedia commons
Miközben a HAARP programot és egyéb időjárás befolyásoló technológiákat a tömegmédia és a világ politikai színpadának főszereplői rendre összeesküvés-elméletként említik, az amerikai szenátus előtt szerdán tartott meghallgatáson David Walker, az amerikai légierő helyettes titkára tudományos és technológiai ügyekben,mindenkit meglepetett nyílt válaszával, amikor Lisa Murkowski a Gakonaban található300 millió dolláros Magas Frekvenciás Program az Auróra Kutatására, azaz a HAARP felszámolásáról kérdezte.
Walker elmondta, hogy ez „nem egy olyan terület, amire a jövőben szükségünk lesz,” ezért a a légierő forrásainak felhasználása szempontjából nem lenne okos döntés fenntartani a HAARP-ot.
Más módszerek felé tartunk az ionoszféra kezelésére, márpedig a HAARP-ot pontosan erre tervezték,” mondta.
Azért készült, hogy általa energiát juttathassunk be az ionoszférába és ezzel irányítani tudjuk. Ez a munka már befejeződött.” (lásd a meghallgatásról készültvideót)
Sokan úgy gondolják, hogy a HAARP létrehozásának igazi célja és elsődleges felhasználása az időjárás befolyásolása, de hurrikánok, tornádók és földrengésekkiváltására is képes. A fentihez hasonló megjegyzések tükrében fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon nem az összeesküvést sejtők járnak-e közelebb az igazsághoz?
Márpedig nem ez az első alkalom, hogy egy köztisztviselő nemcsak elismerte, hogy a HAARP működik és az időjárás módosítás lehetséges, hanem jó ideje létező szuperfegyvernek minősítette.
1997-ben William Cohen korábbi amerikai védelmi miniszter például a következőket mondta:
Mások [terroristák] ökológiai típusú terrorizmust folytatnak, amivel megváltoztathatják az éghajlatot, távirányítással földrengéseket és vulkánkitöréseket indíthatnak el elektromágneses hullámok segítségével… Elegendő találékony ember van odakint, akik mindenféle módszereket keresnek, hogy terrorizálhassák a nemzeteket… Valóban ez történik és nekünk éppen ezért kell fokozni [terrorelhárítási] erőfeszítéseinket.”
Hívhatunk valamit összeesküvés-elméletnek, ha nyilvánosan elismerték?

A titkos időjárás befolyásoló fegyverek sok millió emberéletet olthatnak ki, figyelmeztet egy orosz politikus



Forrás: Paul Joseph Watson, infowars.com
Egy vezető orosz politikus óriási megdöbbentést keltett egy televíziós interjúban tett kijelentéseivel, melyben arra figyelmeztetett, hogy Oroszország olyan új technológiák birtokában van, amelyek képesek a föld bármelyik részét elpusztítani, sok millió ember életét kioltva, amennyiben az Egyesült Államok, az ENSZ vagy Grúzia megpróbálja megakadályozni Oroszország csatlakozását a Kereskedelmi Világszervezethez.
Vladimir Zhirinovsky, az orosz Duma alelnöke és az Orosz Liberális Demokrata Párt (LDPR) vezetője az első hivatalosan is elismert ellenzéki vezető Oroszországban a kommunizmus bukása óta. Az LDPR és a volt KGB és Kommunista Párt között sok összefonódás van. Mára a párt jelentős politikai hatalomra tett szert, annak ellenére, hogy Zhirinovskyt sokan militáns neonáci politikusnak tartják.
Az interjú során Zhirinovsky hirtelen témát váltott, amikor a riporter arról kérdezte, hogyan kezelje Oroszország azokat az országokat, Grúziát és az Egyesült Államokat, akik megpróbálják megakadályozni belépését a Kereskedelmi Világszervezetbe.
Bizarr kirohanásában elmondta, hogy az amerikai kormánynak „nincs jövője” és hamarosan össze fog omlani, kiemelve Oroszország vezető szerepét az űrkutatásban és hozzátette, hogy „Oroszország rengeteg pénzzel, erőforrással és olyan új fegyverekkel rendelkezik, melyekről még senki sem tud.”
Ezeknek az eszközöknek a segítségével a bolygó bármelyik részét képesek vagyunk 15 perc leforgása alatt elpusztítani,” hangzott a szenzációhajhász figyelmeztetés.
Nem robbantásról, sugarakról, lézerről vagy villámlásról beszélek. Ez egy csendes és békés fegyver,” tette hozzá, figyelmeztetve, hogy „egész kontinensek merülnek álomba örökre” és „120 millió ember fog meghalni,” ha valaki megkérdőjelezi Oroszország fennhatóságát a Kuril szigetek felett, amellyel kapcsolatban Japánnal keveredtek összetűzésbe.
A műsor női házigazdája mosolyogva fogadta a megjegyzéseket, pedig Zhirinovsky viselkedése kicsit sem volt kedélyes.
Zhirinovsky utalást tett a márciusi japán cunamira is, arra engedve következtetni, hogy az általa említett új fegyvereknek köze van az USA és Oroszország által régóta fejlesztés alatt álló időjárás módosító technológiához, aminek alkalmazása ma már nyílt titok.
A Grúzia bekebelezésével fenyegetőző Zhirinovsky figyelmeztetett, hogy „a bolygó másik oldalán is lehet cunami, mégpedig a Kaukázusban.” A Kuril szigetek említésével valószínűleg arra akart célozni, hogy Oroszországnak köze volt a több ezer emberéletet követelő, és a japán gazdaság válságát még jobban elmélyítő katasztrófához.
A harmadik világháború kirobbanására is figyelmeztetett, ami a jelenlegi közel-keleti és afrikai zavargásokból robbanhat ki és szerinte a jelenlegi globális intézmények, mint az EU és a Kereskedelmi Világszervezet bukásához és az új, Oroszország vezette nemzetközi világrend felemelkedéséhez vezet majd.
Moszkva már évtizedek óta rutinszerűen alkalmazza az időjárás módosítására alkalmas„felhőképzés” technológiát, hogy a napsütés biztosítva legyen a katonai felvonulásokon, de az időjárás pusztító fegyverré alakítása új és félelmetes koncepció.
Ben Livingstone, a haditengerészet volt fizikusa – aki Lyndon B. Johnsont informálta az időjárás-befolyásolás hatékonyságáról még a 60-as években – már az 50-es években leírta, hogy az Egyesült Államok rengeteg pénzt fordított az időjárást befolyásoló fegyverek kifejlesztésére a hidegháború évei alatt. Naiv lenne azt gondolni, hogy az oroszok nem ugyanezt teszik.
A Georgia Egyetemen 1997-ben tartott beszédében William Cohen, aki akkor az Egyesült Államok védelmi minisztere volt, az „öko-terrorizmus” veszélyeire hívta fel a figyelmet, „aminek segítségével egyesek képesek megváltoztatni az időjárást, földrengéseket vagy vulkánkitöréseket előidézni elektromágneses hullámok segítségével.”
Az elmúlt évek során a HAARP, azaz Aktív Magas Frekvenciás Program az Auróra Kutatására (HAARP – High Frequency Active Auroral Research Program), az amerikai légierő, az amerikai tengerészet, az Alaszkai Egyetem és a DARPA által együttesen finanszírozott, az ionoszféra kutatására specializálódott program céljaival kapcsolatban sok pletyka járta be a világot. Egy hárfa, amin az angyalok nem játszanak című underground bestsellerében, Nick Begich összegyűjtötte azokat a bizonyítékokat, amik alátámasztják, hogy a HAARP időjárás-befolyásoló kapacitását gonosz célokra használják.
NASA kutatói rájöttek, hogy „az atmoszféra határán tapasztalt elektromos zavarok és a földön észlelt földrengések között szoros összefüggés van,” és ebből eredt az a következtetés, hogy egyes földrengéseket a HAARP technológia segítségével, mesterségesen váltottak ki.
Ez a Zhirinovsky által is említett technológia gyors ütemben válik sci-fiből kézzelfogható, tudományos valósággá.
Bár Zhirinovsky igen ellentmondásos, lázító személyiségnek számít Oroszországban, ettől függetlenül rendkívül befolyásos politikai vezető is. Csupán azért mert sok ember szemében Zhirinovsky nem több egy politikai bohócnál, ne essünk abba a hibába, hogy teljesen bolondnak nézzük. Látja, mi zajlik a színfalak mögött, bár a stílusa hagy némi kívánnivalót maga után.
Amellett, hogy az orosz állami Duma alelnöke és az LDPR vezetője, az Európai Bizottság Parlamenti Közgyűlésének is tagja. Néhány hete bejelentette az iránti szándékát, hogy indulni akar a 2012-es orosz elnökválasztáson is, ahol a szakértők szerint a harmadik helyre várható.
Zhirinovsky múltbeli kijelentései sem voltak kevésbé ellentmondásosak. Egy alkalommal azt javasolta, hogy dobjanak atombombát az Atlanti Óceánra, hogy ezáltal elárasszák Nagy-Britanniát.
Mire véljük legújabb megnyilatkozását? Vajon badarság az egész, vagy Zhirinovsky tényleg bepillantást adott Oroszország világuralmi terveibe?



A Fülöp szigeteki tájfunt mikrohullámú impulzusok irányíthatták



Időkjelei: Néhány kérdés érkezett emailben a Fülöp szigeteki tájfun eredetével kapcsolatban. Az alábbi cikkben olvasható illetve a videón hallható okfejtés igen elgondolkoztató, de természetesen sem cáfolni sem megerősíteni nem tudjuk. Sok szó esett már itt az időjárás-módosításról, ami egy nagyon is valós technológia, illetve törekvés, tehát a kérdés nem az, hogy lehetséges-e, hanem, hogy ez esetben mi is történt valójában.
Az egyik rendkívül aktív időjárás figyelő, a Youtube-on Dutchsinse néven ismert felhasználó, igen érdekes videót osztott meg a legutóbbi Fülöp szigeteki tájfunnal kapcsolatban, azt állítva, hogy a viharok keletkezése illetve iránya ember által kibocsátott, jól megfigyelhető mikrohullámú impulzusokkal, sugarakkal hozható összefüggésbe.
Az elmúlt években egyre több információ kerül napvilágra az időjárás-módosító technológiákkal kapcsolatban és számos független oknyomozó, illetve tudós vagy ismert kutató elismerte, hogy a módszer igenis létezik.
Egyikük, Dr. Michio Kaku, elméleti fizikus, aki többek között az alábbi videóban is beszél arról, hogy a tudósok több ezermilliárd wattos lézersugarakat küldenek fel a légkörbe, hogy ezáltal esőfelhőket hozzanak létre és villámlást generáljanak. A módszer véleménye szerint megváltoztathatja a világ erőviszonyait.


Controlling The Weather, Is It Possible

October 2014 Breaking News ChemTrails HAARP Military alter weather mind control health risks

HAARP Pooned Humanity - We Are Being Exterminated - Scripted Doom

HAARP and Mind Control Dr. Nick Begich - Technology is Humanity s Double Edged Sword

H.A.A.R.P., Agenda 21 and Google's Role In The Sinister DNA Plan - Mature Content





Bár Dr. Kaku szerint a lézeres technológia még kísérleti stádiumban van, laboratóriumi körülmények között sikeresen alkalmazzák. Ugyanakkor arról is beszél, hogy az Egyesült Államok már a Vietnámi háború alatt is használt hasonló módszereket, hogy monszunt idézzen elő a vietkongok ellen és nem ők az egyedüli hatalom, amelyik rendelkezik a technológiával.
A világ számos alkalommal tapasztalt időjárási anomáliákat a közelmúltban. Ilyenek voltak a Katrina és a Sandy hurrikánok is, amelyekről többen is azt állítják, hogy mesterségesen irányított viharok voltak. Az Időjárás Módosítási Társaság saját weboldalán elismeri, hogy az ilyen módszerek több mint 60 éve léteznek:
A Weather Modification Association (WMA) 1950-ben alakult azzal a céllal, hogy segítsen megérteni az időjárás-módosítási módszereket és azok hatásait valamint a programok szponzorainak, üzemeltetőinek és a tudományos közösségnek az elvárásait, illetve, hogy biztosítsa a hivatás etikusságát és a szabad információcserét.”
A föld különböző pontjain számos állami létesítmény működik, ahol „atmoszferikus melegítési kísérleteket” folytatnak. Ezek között több olyan hadműveleti központot és radarállomást találunk, amelyek a „világ eddigi legnagyobb vihara” a Haiyan tájfun által végigsöpört területen vagy annak közelében vannak.
Dutchsinse olyan adatokat tár fel az alábbi videóban, amelyek szerint a Haiyan tájfun komoly mikrohullámú tevékenységgel hozható összefüggésbe. Szerinte a Zoraida nevű viharrendszer is egy ilyen mikrohullám sugárral irányított jelenség, ami egy nagyon határozott kiindulási és végponttal rendelkezik.
A Dutchsinse által összeállított videó (angol nyelven):

11/8/2013 -- Microwave Pulse gives birth to Typhoon Haiyan (Yolanda)

Super Typhoon HAIYAN (YOLANDA) in Tacloban City, Philippines (2013)

Japanese Tsunami | The Mother Wave

JAPAN TSUNAMI 2011











A mexikói katasztrófavédelmi gyakorlatba 

betervezett földrengés bekövetkezett



Forrás: Infowars.com

Bizarr egybeesés: a kormány által szervezett szimulációnak a valóságban is bekövekezett, Richter-skála szerinti 7,9-es erősségű földrengés is része volt.

Sokakban megerősödött a félelem, hogy a kormányok szeizmikus események elindítására alkalmas technológiákkal kísérleteznek, miután kiderült, hogy a keddimexikói földrengésegybeesett a kormány katasztrófavédelmi gyakorlatával, amely során a bekövetkezett földmozgással azonos erősségű földrengést szimuláltak.
Később a geológiai intézetek a rengést 7,9-ről 7,4-es erősségűre módosították. A gyakorlatot a mexikói állami katasztrófavédelmi bizottság felügyelete alatt hajtották végre. „A következő, március 20-ra tervezett, a Richter-skála szerinti 7,9-es földrengés által előidézett helyzet kezelését demonstrálni hivatott mega-szimulációra való felkészülés részeként az állami polgárvédelmi hatóság egy kabinet előtt tesztgyakorlatokat hajtott végre,” írta az El Heraldo mexikói lap március 2-án. A hatóságok egy reklámplakátot is kiadtak az esemény beharangozására, egyértelműen március 20-át jelölve meg a gyakorlat időpontjaként.
Egy másik mexikói lap, a La Voz del Norte március 13-án adott hírt a március 20-án körülbelül déli 12-re tervezett mega-szimulációról, leírva, hogy három kormányhivatal is fontos szerepet játszik a gyakorlatban. A földrengés helyi idő szerint március 20-án délután 12:02-kor, az Oaxaca térségben történt az amerikai geológiai intézet, az USGS adatai szerint. A bizarr egybeesés miatt többen is szeizmikus kísérletre gyanakszanak.
Az, hogy számos kormány rendelkezik szeizmikus események kiváltása alkalmas technológiával már nem összeesküvés elmélet, hanem megalapozott tény. Az időjárás befolyásolás területének szakértője, Ben Livingstone, volt haditengerészeti fizikus, aki a 60-as években, még a vietnámi háború idején Lyndon B. Johnson tanácsadója volt az időjárás befolyásolásának hatékonyságával kapcsolatos kérdésekben, számos dokumentummal alátámasztotta, hogy az Egyesült Államok már az 50-es évek elején több olyan programot is finanszírozott, amelyek célja időjárás befolyásoló fegyverek kifejlesztése volt.
1997-ben William Cohen, akkori amerikai védelmi miniszter a Georgia Egyetemen mondott beszédében egy „ökológiai jellegű terrorveszélyről” beszélt, „aminek lényege, hogy elektromágneses hullámok segítségével meg lehet változtatni az időjárást, illetve földrengéseket vagy vulkánkitöréseket lehet előidézni távirányítással.”
Az elmúlt évek során a HAARP, azaz Aktív Magas Frekvenciás Program az Auróra Kutatására (HAARP – High Frequency Active Auroral Research Program), az amerikai légierő, az amerikai tengerészet, az Alaszkai Egyetem és a DARPA által együttesen finanszírozott, az ionoszféra kutatására specializálódott program céljaival kapcsolatban sok hír, illetve pletyka járta be a világot. „Egy hárfa, amin az angyalok nem játszanak” című underground bestsellerében, Nick Begich összegyűjtötte azokat a bizonyítékokat, melyek alátámasztják, hogy a HAARP időjárás-befolyásoló kapacitását aljas célokra használják.
NASA kutatói rájöttek, hogy „az atmoszféra határán tapasztalt elektromos zavarok és a földön észlelt földrengések között szoros összefüggés van,” és ebből eredt az a következtetés, hogy egyes földrengéseket a HAARP technológia segítségével, mesterségesen váltottak ki.
Az is bebizonyosodott már, hogy egyes földrengéseket emberi tevékenység váltott ki. A földalatti nyomásban bekövetkezett változások egy svájci geotermikus erőműnél például3,4-es erősségű földrengést okoztak 2007-ben.
Függetlenül attól, hogy a keddi földrengést egy rosszul elsült szeizmikus kísérlet váltotta-e ki vagy sem, maga a tény, hogy a rengés pontosan a kormány által szervezett katasztrófavédelmi gyakorlattal egy időben és a gyakorlatban meghatározott erősséggel következett be elég bizarr egybeesésnek számít, így sok ember fantáziáját megmozgatta.


Újabb Bill Gates projekt: Az atmoszféra 


kénkezelése



Forrás: Infowars.com
A Bill Gates finanszírozásával folytatott legújabb geomódosítási kísérlet keretében az atmoszféra Új Mexikó feletti részét több ezer tonna kénrészecskével akarják bepermetezni, annak ellenére, hogy még a legrendíthetetlenebb környezetvédők is arra figyelmeztetnek, hogy az eljárás katasztrofális hatással lehet a föld ökoszisztémájára.
David Keith azzal érvel a módszer mellett, hogy a szolár geomódosítás egy olcsó megoldásnak bizonyulhat a globális felmelegedés lassítására. Más tudósok ezzel szemben arra figyelmeztetnek, hogy a kísérlet hatása megjósolhatatlan, a következmények pedig veszélybe sodorhatják a föld időjárási rendszereit és élelmiszerellátását,” írja a Guardian.
A kísérleteket, az amerikai James Anderson közreműködésével, egy éven belül akarják elkezdeni. A tervek szerint először több ezer kilogramm részecskét engednek ki, hogy felmérjék a módszer hatását az ózonréteg kémiai összetételére és megállapítsák a legideálisabb kénpermet adagokat. Mivel a sztratoszférát, annak rendkívüli összetettsége miatt, nem lehet laboratóriumi körülmények között modellezni, Keith szerint a kísérlet arra is jó lesz, hogy rájöjjenek, miként lehet az ózonréteget megváltoztatni egy hatalmas kénpermet segítségével.
A Harvard Egyetem projektjét Bill Gates finanszírozza, aki az év elején állt ageomódosítás mellé, a föld éghajlatának módosítása érdekében. A részecskéket egy hőlégballon segítségével akarják az atmoszférába juttatni 24 km magasságban, az Új mexikói Fort Sumner felett.
A kísérlettel járó kockázatok olyan komolyak, hogy még a globális felmelegedés mantra legádázabb hívei is ellenzik. Közéjük tartozik például Doug Parr, brit tudós, a Greenpeace egyik vezetője, aki szerint a próbálkozás „bizarr” és „veszélyes”.
Egy ilyen balul elsült kísérlet rendkívül romboló hatást fejthet ki a harmadik világ amúgy is sok nehézséggel küszködő, szegénységben élő népességére. Alan Robock, a Rutgers Egyetem meteorológusa a következőket mondta:
Az általam készített számítógépes szimuláció azt mutatja, hogy a felszín közeli kénes felhők gyengíthetik az Ázsiára és Afrikára jellemző nyári monszunokat, ami az esőzések csökkenéséhez vezetne, így veszélybe sodorná a több milliárd ember számára túlélést jelentő termést, mivel nem tudnák öntözni földjeiket.”
(Időkjelei: Bár mint kiderült, az öntözéses művelés a megszüntetendő eljárások listáján szerepel az ENSZ Agenda 21 programban, így az elit számára ez is pozitívumnak tűnhet.)
Képzeljük el mi történne, ha aszályt és éhínséget idéznénk elő azzal, hogy hűteni próbáljuk a bolygót,” mondta Robock egy geomódosítási konferencián még 2010-ben.
Stephen Schneider, a Stanford Egyetem munkatársa, aki űrhajókat küldene az atmoszféra magasabb régióiba, hogy ezzel leárnyékolják a napot, elismerte, hogy a geomódosítás „nemzetközi konfliktusokhoz vezethet, ha az egyes országok által elindított geomódosítási projektek rosszul sülnek el.”
Ilyen hatás lehet például az ózonréteg további károsodása, az esőzés megzavarása, különösen a trópusi, szubtrópusi területeken, ami több milliárd ember élelmiszerellátását veszélyeztetné,” nyilatkozta Pat Mooney, a kanadai technológia figyelőszervezet, az ETC Csoport ügyvezető igazgatója. „Egy ilyen lépés semmilyen hatással nem lenne az atmoszférában található üvegházhatású gázok szintjére vagy az óceán elsavasodására. A szoláris geomódosítás inkább az időjárással kapcsolatos nemzetközi feszültségeket erősítené, mivel a felállított modellekből arra lehet következtetni, hogy veszélyes lenne a déli féltekére nézve.”
Az ismeretlen veszélyektől függetlenül is elég információ áll rendelkezésre a környezet kénnel történő szennyezéséről, hiszen ez az elem a savas eső egyik fő összetevője. AzEPA szerint „a tavak és patakok elsavasodását okozza és kárt tesz a magas területeken élő fákban és az érzékenyebb fajta erdei talajokban. A savas eső az építőanyagok és festékek (védett épületek, szobrok, stb.) gyors elöregedéséhez is vezet.”
Az egészségügyi kockázatok önmagukban is elegendőek lennének, hogy megkérdőjelezzék egy ilyen program engedélyezésének indokoltságát.
A kénszennyezés a következő egészségügyi hatásokkal hozható összefüggésbe:
  • Idegrendszeri és viselkedési zavarok
  • Vérkeringési zavarok
  • Szívkárosodás
  • Szem- és látáskárosodás
  • Nemzőképesség csökkenése
  • Immunrendszeri károsodás
  • Gyomor és emésztőszervi problémák
  • Máj és vesekárosodás
  • Halláskárosodás
  • Hormonháztartás megzavarása
  • Bőrproblémák
  • Fuldoklás és tüdőembólia
LennTech weboldal szerint:
Kísérleti állatokon végzett laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy a kén súlyosan károsítja az agyi ereket, a szívet és a veséket. A kísérletekből arra is lehet következtetni, hogy a kén bizonyos formái károsítják a magzatot és vele született problémákat okoz. Az anyák az anyatejen keresztül továbbadhatják a kénmérgezést gyereküknek. A kén emellett károsítja az állatok belső enzimrendszerét.”
Még Mark Watson, a geomódosítást támogató tudós is elismeri, hogy az atmoszféra kénezése „savas esőt, ózonkárosodást és időjárási problémákat okozhat.”
Tudva, hogy Bill Gates a népességcsökkentésre specializálódott titkos elit klub tagja, nehéz lenne véletlen egybeesésre gyanakodni, amikor pont egy olyan programot támogat, ami a föld szegények lakta területeinek népességcsökkenéséhez vezethet, a legkiszolgáltatottabbak kiéheztetésén keresztül.




A geomódosítás milliók életébe kerülhet, figyelmeztetnek a tudósok



Forrás: MorphCity.com
A geomódosítás újabban az időjárás befolyásolás kódnevévé vált. Ide tartozik az égbolt permetezése is, aminek célja elvileg a föld hűtése lenne, a napsugárzás visszaverésével, az ember okozta állítólagos globális felmelegedés hatásának csökkentése érdekében. Számos bizonyíték áll rendelkezésre, ami egyértelművé teszi, hogy ezt a programot évek óta végzik különböző, sokszor azonosítatlan vegyszerek segítségével.
A David Keith által Új Mexikóban egy éven belül induló geomódosítási/chemtrail  kísérlet során például meteorológiai léggömbök segítségével akarnak kénrészecskéket permetezni a levegőbe, hogy így verjék vissza a napsugarakat. Keith egy multi millió dolláros kutatási alapot vezet Bill Gates számára. A törekvés előmozdítására, Gates, egy kutatókból álló lobbi csapatot is toborzott, akiknek az a feladata, hogy bizonyos kormányoktól további adófizetői pénzeket gyűjtsenek a klímamanipulálási kísérletekhez.
A geomódosítást a bolygó és az emberiség megmentésének utolsó reményeként harangozták be annak támogatói. Az igazság azonban az, hogy a geomódosítás komolyan befolyásolhatja az esős évszakokat, így súlyos aszályt eredményezhet. Mindebből arra lehet következtetni, hogy Bill Gates a globális felmelegedés hamis veszélyét arra használja, hogy ezzel próbálja igazolni az időjárás befolyásolására és/vagy a népesség csökkentésére irányuló törekvéseit.
Pinatubo Modell: mesterséges aszály és éhínség
A Fülöp-szigeteki Pinatubo vulkán 1991-ben tört ki, 22 millió tonna kéndioxidot lövellve az atmoszféra felső régióiba, a sztratoszférába. A Rutgers Egyetem által 2008-ban készített tanulmány a Pinatubo miatt keletkezett kéndioxid kibocsátást vette alapul geomódosítási modelljéhez. A kutatók azt mondták, hogy egy ilyen esemény globális hűlést eredményez, bár egyes területeken az üvegházhatású gázok mennyiségének növekedését és melegedést okozhat, ahogyan az a Pinatubo esetében is történt.
Az SO2 vulkanikus modell alapján a tudósok arra tippelnek, hogy a geomódosítási projektek keretében trópusi vagy sarkvidéki területeken kipermetezett aeroszolok megbolygathatják az afrikai és ázsiai nyári monszunokat, ami több milliárd ember számára okozhat vízhiányt.
A módszer további veszélyei közé tartozik az ózonréteg vékonyodása, és a hidrológiai (hidraulikus) ciklusok gyengülése, ami a folyók vízhozamát és a talaj nedvességtartalmát csökkentheti.
2012-es geomódosítási tanulmány
A Max Planck Intézet vulkáni aktivitás alapján felállított geomódosítási modellekről készített egy igen valószerűtlen tanulmányt, mivel az iparkor előtti időszakra 400%-kal több széndioxid mennyiséggel számol, mint amennyi valójában jellemző volt az adott korban. Ettől függetlenül a tanulmány eredményei azt mutatják, hogy a geomódosítás komoly mértékben csökkentené az esőzést (15%-kal Észak-Amerikában és Eurázsiában és 20%-kal Dél-Amerikában). A globális csapadék mennyisége összesen 5%-kal csökkenne. Amennyiben valaki nem az anyagi haszon érdekében cselekszik (állami és magántámogatások formájában), felfoghatatlan miért akarná egyetlen tudós is támogatni az elképzelést.
A geomódosítás tényleg melegedést okozhat
A sztratoszféra felső rétegeinek befolyásolása esetén a geomódosítás ténylegesen globális melegedést okozhat. A Bill Gates által finanszírozott tudós lobbi csapat 48, míg az Új Mexikói kísérlet résztvevői 24 kilométer magasságban juttatnának kéndioxid részecskéket az atmoszféra felsőbb rétegeibe.
A troposzféra a Föld légkörének azon legalsó rétege, ahol az időjárási jelenségek nagy része lejátszódik. A Föld felszínén kezdődik és a trópusi területeken 16–18 km magasságig, míg a sarkköröknél csupán 10 km magasságig tart. A troposzféra alsóbb rétege viszonylag sok, vastag fehér felhőt tartalmaz, amelyek hatékonyan verik vissza a napsugarakat, így komoly hűtő hatásuk van. A tervezett kísérleteket azonban ennél is magasabban akarják lefolytatni.
Az atmoszféra felsőbb rétegét sztratoszférának nevezik és a közepes szélességi körökön alsó határa 10, felső határa pedig 50 kilométeres magasságban van. Az itt található felhők általában ritkábbak, albedójuk (visszaverődési képességük) alacsonyabb, inkább amolyan hő visszatartó takaróként szolgálnak.
Mindkét kísérlet során SO2 részecskéket juttatnának az atmoszféra ezen rétegébe, amitől ez a takaró elvileg megvastagodna és elméletben növelhetné a melegedést, mivel hatékonyabban tartaná meg a meleget. Ez a Gates projekt céljának pont az ellentéte.
Mit mond a környezetvédelmi hatóság?
Tudva, hogy a környezetvédelmi hivatal (EPA) álláspontja szerint a kéndioxid kibocsátás komoly egészségügyi problémákat okoz, amiért egyébként a szénerőművek bezárását támogatja a kéndioxid kibocsátás csökkentése érdekében, az ember elgondolkozik, hogy a hivatal vajon miért nem kongatta meg a vészharangot a készülő kísérletek miatt. Aválaszt megtalálhatjuk a hivatal saját honlapján, ahol elmondja, hogy a geomódosítással kapcsolatos szabályozói hatalmat az ENSZ-nek és a programokat finanszírozó fejlett országoknak szeretné átadni. Az EPA tehát lemond hatalmáról a nemzetközi érdekeltségek javára. Az a tény, hogy Bill Gates figyelmen kívül hagyja az EPA figyelmeztetését a kéndioxid kezelés veszélyeivel kapcsolatban, vagy azt bizonyítja, hogy az EPA kijelentései eltúlzottak, vagy a környezet védelme helyett más, hátsó szándékok vezérlik.
Globális felmelegedés és az ENSZ hatalma
globális felmelegedés nem egyéb, mint egy politikai célok megvalósítására használt trükk. A globális felmelegedés egy manipulált tudományon alapuló és az ENSZ klímaváltozási kormányközi testülete által felügyelt csalás. Az ENSZ, saját Biodiverzitás Egyezményével átvette a felügyeletet a geomódosítási projektek felett, ami bizonyos esetek kivételével moratóriumot hirdetett a kísérletekre.
Összegzés
A geomódosítás tehát vagy egy bizonytalan teóriák tesztelésére használt kockázatos vállalkozás, vagy pedig az időjárás, a víz és az élelmiszerellátás felügyeletére és manipulálására irányuló terv.
Ismerve Bill Gates népességcsökkentési kezdeményezéseit és beállítottságát, nem túl merész feltételezés, hogy a geomódosítást inkább az utóbbira használnák, sok millió vagy akár milliárd ember életét veszélyeztetve a folyamatban.







Geomódosítás és Új Világrend a népnek





Forrás: Infowars.com
A helyi bolt standján az újságokat böngészve az alábbi érdekes látvány fogadott:
Némi túlzás lenne azt feltételezni, hogy a Top Gear magazin szerkesztői szövetkeztek a geomódosítás, mint az Új Világrend fontos részének támogatására, azzal, hogy elintézték, lapjuk a New Scientist mellé kerüljön a polcon, de minenesetere a kép jól illusztrálja, hogy ezek a kifejezések mára a popkultúra szerves részévé váltak. A New Scientist eredeti cikke regisztrált felhasználóik számára az alábbi linket érhető el: LINK
A cikk részletesen taglalja és támogatja a napfény szűrését az ember által előidézett globális felmelegedés elleni harc részeként. (Időkjelei: Aki még nem látta a témát alaposan körüljáró dokumentumfilmet, mindenképpen nézze meg: A nagy globális felmelegedés svindli)
Mint arról már több alkalommal olvashattunk, ismét az atmoszféra kénkezelését javasolják lehetséges „megoldásként”. Sőt, a cikk arra is utal, hogy tulajdonképpen már most is ezt tesszük, igaz, hogy nem célzottan, például a gyárkéményekből ömlő füstön keresztül.
Néhány szemelvény a cikkből:
Hoppá. Nem szándékosan, de elrontottunk saját bolygónkat. Vajon tehetünk-e bármit, hogy ezt jóvátegyük?
Nyakunkon a klímaváltozás. A jégolvadás, az erdők pusztulása, az árvizek és hőhullámok egyre intenzívebbek, miközben a széndioxid és egyéb üvegházhatású gázok [mint például az a csúnya vízgőz, más néven pára] mennyisége egyre növekszik és még nagyobb katasztrófát sugall.
Amennyiben holnap megszüntetnénk minden kibocsátást, a hőmérséklet még évtizedekig emelkedne, ami az éhínségektől az emelkedő tengerszintig, számos katasztrófával járna.
Ennek tükrében lehet, hogy eljött az idő, hogy komolyan elgondolkodjunk a geomódosítás (angolul geoengineering) merész lehetőségeiről. Reményeink szerint bolygónk időjárásának szándékos befolyásolásával kijavíthatjuk szörnyű hibánkat, vagy legalábbis elkerülhetünk néhány komolyabb következményt, illetve időt nyerhetünk, amíg képesek leszünk csökkenteni a kibocsátást.
Az egyik elképzelés a felhőfehérítés, különös tekintettel az alacsonyan elhelyezkedő rétegfelhőkre, amelyek az ég nagy részét borítják. A világ óceánjainak különböző pontjain elhelyezkedő hajók finom sósprayt permeteznének a levegőbe, ami elősegítené a vízcseppek keletkezését a felhőkben. Ha az egy négyzetméterre jutó vízcseppek mennyisége növekedne, ezek a felhők a szokásosnál fehérebbek lennének, és így több napfényt vernének vissza. Ez ellensúlyozhatja az egész széndioxid hajtotta melegedést.
A felhőfehérítésnek megvannak az előnyei, mivel nem kellenek hozzá veszélyes vegyi anyagok. Sajnos azonban a felhő nukleáció folyamatát még nem értjük pontosan, így az eljárás, ahogyan azt ellenzői is állítják, nem biztos, hogy meghozná a kívánt hatást, és az óceánok hűtése megzavarhatná a helyi időjárást. Egy idén kiadott tanulmány azt találta, hogy a felhőmagvasítás a Csendes óceán felett a sok kárt okozó La Nina-hoz hasonlóan zavarná meg a helyi csapadékhullást.
Szmog Kínában – Az ázsiai nagyhatalom ezek szerint alaposan kiveszi a részét a föld hűtéséből
A másik lehetségesmegoldás már nem új keletű: az atmoszféra telítése apró részecskéket tartalmazó párával. Tulajdonképpen ezt már most is csináljuk. A kéndioxid szennyezés apró kénsav cseppek kialakulását eredményezi, ami ma hozzávetőlegesen 0,4 watt fényt ver vissza négyzetméterenként. A tüzek és gyárak termelte kéndioxid azonban nem sokáig marad meg az atmoszférában, tehát hatásuk korlátozott. Amennyiben azonban a szulfát magasabbra, egészen a sztratoszférába kerülne, évekig megmaradna, és nagyobb hűtőhatást fejthetne ki. Ennek bizonyítékául a vulkánkitörések szolgálnak, amelyek elég nagyok ahhoz, hogy komoly mennyiségű kéndioxidot bocsássanak a sztratoszférába. A Fülöp-szigeteki Pinatubo vulkán 1991-es kitörésének hatására bolygónk 0,5̊C fokkal volt hűvösebb több éven keresztül.
Nem világos, hogy egy másikfajta visszaverő anyag, mint például szilárd fémrészecskék vagy apró, fényes léggömbök jobban beválnának-e. Egy gáz kipumpálása sokkal egyszerűbb és olcsóbb, tehát a legtöbb tanulmány a szulfátokra koncentrál.
Elég felnézni az égre, hogy lássuk, kormányaink, a befolyásos agytrösztök, „kutatócsoportok” és radikális környezetvédelmi szervezetek tanácsára már régóta folytatnak hasonló programokat. Az ég tele van mesterséges felhőkkel, amik nem azonosak a repülőgépek által normális körülmények között húzott csíkokkal.
Ahogyan arról két hónapja írtunk, a Microsoft alapítója, Bill Gates például több ezer tonna kénrészecskét tervez az atmoszférába bocsátani Új Mexikó felett, egy geomódosítási kísérlet keretében, annak ellenére, hogy számos elszánt környezetvédő is figyelmeztetett a program potenciális és rendkívül komoly veszélyeire.
A fent körülírt gyakorlat évek, ha nem évtizedek óta működésben van. Az Amerikai Társaság a Tudomány Előrehaladásáért  (American Association for the Advancement of Science – AAAS) rendszeresen tart tanácskozást a folyamatban lévő geomódosítási programokról, különös hangsúllyal az atmoszféra különböző aeroszolokkal történő kezelésére.
A levegő alumínium, bárium és stroncium tartalma jelentősen megnövekedett az utóbbi időben, amiért sokan arra a meggyőződésre jutottak, hogy a geomódosítási programok hatásai már nagyon is kimutathatóak a környezetben.
Az alábbi linken (a lap alján) megtalálható újonnan készült „Miért permeteznek ezek?” című dokumentumfilm (és korábban készült „Mi a fenét permeteznek ezek?” című, a lap elején található első része) jól szemlélteti a problémát:
Az eredeti angol nyelvű videó itt megtekinthető: http://www.youtube.com/watch?v=mEfJO0-cTis




Ez is a terv része: Az emberek fizikai átalakítása



trans-890x395
Néhány évvel ezelőtt a legtöbb ember még nem ismerte a „transzhumanizmus” kifejezést. A változás valószínűleg Hollywoodnak és a filmiparnak köszönhetően vált először érezhetővé, az Avatar, a 200 éves ember, a Terminátor, X-Men, a Transzcendens és hasonló filmek megjelenésével. Ma azonban ezek a törekvések nemcsak a filmvászon, hanem a valóságban is jelen vannak.
Wikipédia a következőképpen definiálja a mozgalmat:
transzhumanizmus a tudománynak és technikának az ember szellemi és fizikai képességeinek fejlesztésére való felhasználását támogató nemzetközi intellektuális és kulturális mozgalom. A mozgalom szükségtelennek és nemkívánatosnak tartja az „emberi állapot” egyes jellemzőit, mint például a betegségeket, a fogyatékosságot, az öregedést és a (nem önkéntes) halált. A transzhumanisták a biotechnológiákban és más feljövő technológiákban látják a megoldást ezekre a problémákra. Előnyeik mellett ezen technológiák veszélyei, hátrányai is foglalkoztatják a transzhumanista mozgalmat.
A transzhumanista filozófusok szerint azon túl, hogy a fejlődés és javulás vágya alapvető etikai alapelv, az emberiség el fog érni egy posztdarwini állapotot, melyben képes lesz irányítani saját evolúcióját.
A transzhumanisták túlnyomó része nem vallásos, legtöbbjük agnosztikus vagy ateista.
A jelen generációi ugyanakkor szinte vallásos áhítattal tekintenek a transzhumanizmus által ígért jövő felé.
A tavaly megrendezett Globális jövő 2045 nevű konferencián számos tudós, feltaláló, filantrópus és spirituális vezető jött össze, hogy a futuristák számára legfontosabb kérdésekről és feladatokról beszéljenek.
A mozgalom kezdeményezője Dimitri Itskov, orosz multimilliomos azt jósolja, hogy az emberiség 25 éven belül elérheti a halhatatlanságot, mivel szerinte addigra az emberi elme digitalizálása lehetővé válik, de az emberi agyat használó robottestek akár 2025-re megjelenhetnek.
Avatar_milestones2
Itskov jóslatai egészen pontosan egybeesnek a feltaláló és futurista Ray Kurzweil nézeteivel, aki szerint szerint 2029-re a legtöbb ember kibernetikus implantátumokkal terjeszti majd ki a saját testét, a technológiát visszautasítókat pedig alacsonyabb rendű, a gazdasághoz kevésbé produktív módon hozzájáruló emberi osztályként kezelik majd.
Egyre kevésbé leszünk biológiai lények. Olyannyira, hogy a nem-biológiai részünk dominál majd és a biológiai részünk nem is lesz olyan fontos. A gépi részünk olyan erős lesz, hogy teljes mértékben képes lesz megérteni és modellezni a biológiai részünket. Így, ha a biológiai részünk megszűnik, nem fogjuk érezni a különbséget,” mondta Kurzweil.
Itskov szervezete, valamint számos állami ügynökség, mint a DARPA, a National Intelligence Council vagy az amerikai védelmi minisztérium ma már a törekvés konkrét aspektusain dolgoznak, amelyek magukban foglalják a következőket:
- Virtuális valóság – Olyan technológiákat próbálnak kifejleszteni, amiben az emberek a Mátrixban látottakhoz hasonló virtuális világban élhetnek.
- Kriogenika – A kriogenika azt próbálja elérni, hogy az élő embereket lefagyasztja, hogy majd a jövőben, amikor a technológia elég fejlett, újraélesszék őket. Sokan úgy gondolják, hogy a nanotechnológia fejlődésével ez egyszer lehetséges lesz.
- Génterápia – Valószínűleg ma már mindenki számára ismert. Lényege, hogy a hibás géneket jó génekkel próbálják helyettesíteni. A tudósok azt gondolják, hogy Istenhez hasonlóan képesek „játszadozni” az élet alkotóelemeivel, annak reményében, hogy javítsanak állapotunkon. Jelenleg számos kutatás folyik az állatok és emberek génjeinek manipulálására.
- Kibernetika – A tanulógépek területe a kibernetika egyik központi munkaterülete. A kutatók olyan tanulóautomaták létrehozásán dolgoznak, amelyek éppúgy mentesítenék az embert a szellemi rutinmunkától, mint ahogyan a számítógépek megtakarítják a numerikus számolást.
- Mesterséges Inelligencia
- Személyiségtabletták – Folyamatosan zajlik az olyan gyógyszerek kifejlesztése, amelyek segítenek legyőzni a személyiséggel kapcsolatos problémákat, mint például a félénkséget, féltékenységet, vagy erősíthetik a meglévő képességeket, mint a kreativitást, vagy fokozhatják az ember érzelmeit.
- Űrgyarmatosítás
- Molekuláris nanotechnológia és önmagukat sokszorosítani képes robotok – Ez a technológia atomi pontossággal készülő gépek létrehozását tűzte célul, amelyek képesek saját maguk megépítésére, sokszorosítására, beállítására, javítására, stb.
- Elmekontrol és telepatikus képességek
- Szuperkatonák – Emberfeletti erővel, mozgékonysággal és gyorsasággal „felszerelt” katonák.
A transzhumanista mozgalom alapja a szingularitásba vetett hit. A technológiai szingularitás alapját a gyorsuló számítástechnikai teljesítmény jelenti. Ami ráadásul nemcsak úgy szimplán gyorsul, hanem a gyorsulás üteme is gyorsul. A technológiai szingularitás elméletét képviselők szerint ez az exponenciális gyorsulás jelenleg elképzelhetetlen technológiai fejlődéshez vezet, ami szingularitásban csúcsosodik ki: megjelenik a mesterséges intelligencia és Vernor Vinge matematikus szerint “nem sokkal ezután az emberiség kora véget ér”.
A mozgalom hívői úgy gondolják, hogy az emberiség új korszaka kezdődhet el, amiben bizonyos személyek biológiai testükön túllépve legyőzhetik a világegyetemet. Számukra ez olyasmit takar, mint egy keresztény számára Jézus második eljövetele.
A transzhumanizmus megmutatja, milyen az emberiség Krisztus vére nélkül: Isten ellensége. Ez a mozgalom, aminek kimondott célja megvilágosodást hozni a világnak, Isten céljaival ellentétes irányba halad. A lázadás definíciója ez, és az ember bűnös természetének elkerülhetetlen eredménye.
Isten ugyanakkor már a kezdetben kiutat ígért az embernek a saját maga által létrehozott veremből és az Ajtó mindenki számára nyitva áll. A mozgalom követői nem is sejtik, hogy amit elérni kívánnak – örök életet Isten nélkül – egy létező állapot, ahová mindenfajta technológia nélkül, az egyén döntése alapján kerülhetnek.
Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.” Máté 10:28
Jézus ekkor ezt mondta neki: “Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” János 11:25-26





Megvalósíthatóvá válhat a fejátültetés



Dr. Sergio Canavero
Az eddig csupán tudományos fantasztikus vagy horrorfilmekben látott eljárás, egy teljes emberi fej egy másik testre történő átültetése, valósággá válhat egy elismert sebész szerint.

A torinói Dr. Sergio Ganavero szerint sikerült ugyanis kiküszöbölni azt a problémát, ami ez idáig megakadályozta a sikeres fejátültetéseket.
A majmokon végrehajtott kísérleteket már évtizedekkel ezelőtt elkezdték. Az első sikeres operációt 1970-ben hajtotta végre Dr. Robert White, majd 2001-ben megismételték a műveletet és úgy ültették át egy majom fejét egy másik testre, hogy az állat képes volt érzékelni a szagokat, az ízeket, és ki tudta nyitni a szemét, de mivel a gerincvelőt nem tudták megfelelő módon összekötni az agy megfelelő idegeivel, az állat néhány órával a műtét után lebénult és meghalt.
Az idegsejt-kutatásban végzett újabb kutatások és felfedezések viszont mostanra annyi új eredményt hoztak, hogy Dr. Canavero úgy véli, már semmi akadálya nincs annak, hogy hamarosan embereken is sikeres fejtranszplantációt hajtsanak végre – az erről szóló tanulmányt egy nemzetközi szaklapban tette közzé a neves idegsebész.
A fejtranszplantáció során az eddigi legnagyobb technikai akadályt a donor és a fogadó szervezet közötti gerincvelői kapcsolat létrehozása jelentette. Úgy vélem, manapság már megvan az erre alkalmas technológia,” nyilatkozta, hozzátéve, hogy az eljárás jelentős részben a korábbi kísérletekhez hasonlóan zajlana.
A tanulmányban arra is kitért, hogy a gerincvelőt egy rendkívül éles késsel kell elvágni, majd a fej és a másik test gerincvelejét mechanikusan csatlakoztatni egymáshoz. „Ez a ’tiszta vágás’ a kulcsa a gerinc fúziójának, amely során bizonyos kémiai vegyületek, vagy fúziós membránok azonnal kijavítják/összeforrasztják a mechanikus sérülés következtében elválasztott membránokat.”
Az operációhoz a donort és az átültetésre váró személyt is el kell altatni, majd a testüket lehűteni 12-15 Celsius fok közötti hőmérsékletre. Ezt követően a sebészeknek egy órájuk van arra, hogy eltávolítsák a donorról a fejet, majd átültetve a befogadó testre beindítsák a keringést. Azért kell sietni, mert az agy legfeljebb egy órát bír ki károsodás nélkül úgy, hogy közben nem kap folyamatos vér- és oxigénellátást, fejtette ki a sebész.
Dr. Canavero szerint a beavatkozáshoz mintegy 100 sebészre van szükség és az előkészületektől a műtét befejezéséig legfeljebb 36 órára. A beavatkozás költsége 8,5 millió font (közel 3 milliárd forint). A gerincvelő csatlakoztatása patkányoknál már működött – emelte ki a sebész.
Sikeres gerincvelő fúziót még soha nem hajtottak végre, de Dr. Canavero számos kísérletet idéz, amelyek során a gerincvelőt egy patkányhoz csatlakoztatták. Ezekben a kísérletekben a patkánynak korlátozott mozgást engedélyeztek.
Egy másik fontos idézett terület bizonyos műanyagok, mint a polietilén glikol (PEG) használata, amelyek segítségével már sikerült a kettészakadt gerincvelőt összeforrasztani kutyák esetében.
Számos szakember kommentálta már Dr. Canaveri tanulmányát a publikálás óta, és felhívták a figyelmet az eljárás etikusságának kérdésére. Mielőtt egy ilyen kísérlet a tudományos fantasztikum világából a valóság talajára helyezkedne számos etikai kérdés vár megválaszolásra.
Stephen Latham a Yale bioetikusa szerint, ha az orvostudomány képessé válik a gerincvelő fúzióra, akkor egy sérült gerincvelő helyreállítására is képesek lennének és a fejátültetés kockázatos procedúrája feleslegessé válna, bár Dr. Canaveri szerint a „tiszta vágás” teszi lehetővé a művelet, ami óriási különbséget jelent egy baleset általi roncsolt sérüléshez képest.
Dr. Christopher Scott a Stanford bioetikusa pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a fejcserét motiváló indok könnyen érkezhet helytelen irányból.
Dr. Scott természetesen feltette a legfontosabb etikai kérdést is: Mitől ember az ember? „Egy ilyen műtét esetében ki lenne a donor és ki a fogadó fél? Mindenkinek van valamilyen elképzelése a személyiségről, arról, hogy mit jelent egy önálló egyénnek lenni. Ez az elképzelés szinte kizárólag a fej körül forog. Ki lenne az új személy, a fej vagy a test ’tulajdonosa’?”



Az emberi klónozás megvalósulása elkerülhetetlen



Emberi klónozás. Hol húzzuk meg a határt?” – 1993. november 8.
Klónozzanak-e a tudósok embert?

A kérdés megfogalmazása szándékos. Nem arról van szó, hogy „amennyiben ez lehetségessé válik” megtegyék-e, mert előbb-utóbb az ember klónozása megvalósítható lesz. Tehát nem az a kérdés, hogy lehetséges lesz-e, hanem, hogy mikor. A tudomány gyors fejlődését figyelembe véve ez a nap hamarabb jöhet el, mint gondolnánk.
A tudományos fantasztikum kategóriájába tartozó könyvek évtizedek óta foglalkoznak a kérdéssel. A Szárnyas Fejvadász című film másolatai például rendkívül fejlett klónok, akiket szinte egyáltalán nem lehet megkülönböztetni az igazi emberektől. Létrehozóik úgy programozták őket genetikailag, hogy rövidebb élettartammal rendelkezzenek és ez volt lázadásuk kiváltója is.
Ironikus módon a film Philip K. Dick 1968-ban írt, „Álmodnak-e az androidok elektromos birkákkal?” című könyve alapján készült. Csaknem 30 évvel később, 1996-ban, a birkák ismét a a hírekbe, amikor skót tudósok segítségével megszületett Dolly, az első klónozott emlős. Dolly néhány alkalommal elleni is képes volt, és viszonylag normális életet élt. A külső szemlélő számára csak egy közönséges birkának tűnt.
Néhány hete arról érkezett hír, hogy a tudósok klónozott embriók segítségével állítottak elő őssejteket. Az embriókat a kutatás számára adományozott petesejtekbe ültetett bőrsejtek segítségével állították elő.
Az emberi klónozás közelebb van, mint gondolnánk” – 2001. február 26.
Mivel az őssejtek bármilyen sejtté fejlődhetnek, az őssejtek egy részéből szívsejt lett, ami az első lépés egy olyan teljes szerv létrehozása/lemásolása előtt, ami genetikailag megegyezik a páciensből klónozott sejtekkel.

A bioetikusok attól tartanak, hogy ezzel az eljárással idővel teljesen kifejlett embriókat növeszthetnek béranyák segítségével, ami végső soron az ember klónozását eredményezné. Az orvoskutatók számos alkalommal kijelentették, hogy ez soha nem fog megtörténni, hogy a technológia nem elég fejlett hozzá, hogy ez etikátlan lenne, és sorolhatnánk. Amennyiben azonban mégis lehetségessé válik, valaki, valahol meg fogja tenni. Amikor pedig megtörténik, a tudomány és technika berkeiben folyó vita villám gyorsan társadalmi, filozófiai és lelki dilemmává változik.
Aki nem látta még és tervezi megnézni Tom Cruise Feledés című új filmjét, ne olvasson tovább!
A film végén a Tom Cruise által alakított karakter megtudja, hogy ő tulajdonképpen egy klón és számos példány létezik belőle. Bizonyos emlékeik közösek, azonban a jelen tapasztalatai eltérnek mindegyiküknél. Ettől függetlenül egyikük végez magával, hogy ezzel megmentse az emberiséget a földet leigázó gépektől, mindezt úgy, hogy közben tudja, hogy klónjai folytatni fogják életét (életüket?) a bolygón.
Ez egy alapvető kérdést vet fel, aminek megválaszolását az olvasóra bízom: Mitől ember az ember?
Forrás: floridatoday.com




A DARPA egy 47. kromoszóma hozzáadásával módosítaná az emberi géneket



Forrás: topinfopost.com
A Gattaca című 1997-es filmben az eugenika elvei szerint uralt társadalomban „tökéletes embereket” hoznak létre a biotechnológia segítségével. A filmbéli világban az emberek társadalmi pozícióját is génjeik határozzák meg. A természetes úton születettek selejtnek számítanak, akik csak egyszerű kétkezi munkát végezhetnek, függetlenül attól, hogy milyen tehetségesek.
A Lopott idő című filmben bemutatott disztópikus jövőben pedig úgy programozták át az emberek genetikai kódját, hogy 25 éves korban megáll az öregedés és az emberek akár örökké is élhetnének, feltéve, hogy elegendő „időkreditet” tudnak keresni megélhetésükhöz. A szegények azonban gyorsan meghalnak a mesterségesen kialakított drága árak miatt, míg a gazdagok időkorlát nélkül élvezik a rendszer előnyeit.
Az ilyen rémálomszerű forgatókönyvek nyilván az élethez és a szabadsághoz való emberi jogokat kérdőjelezik meg.
A tudományos fantasztikum világából a valóságba visszatérve azonban egyre több hasonló törekvést látunk.
Az amerikai védelmi minisztérium kutatás-fejlesztési hivatala, a DARPA egy pályázatot írt ki „Haladó eszközök az emlős génállomány módosítására” címmel az amerikai kormány hivatalos innovációs kutatási intézetének (SBIR) oldalán.
Nevével ellentétben a projekt nem egyszerűen az emlősök, hanem kifejezetten az emberek génállományának módosítására vonatkozik.
A kiírás részleteiből ez egyértelműen kiderül:
A képesség, hogy exogén DNS-eket vihessünk be az emlősök sejtjeibe alapvető eszköz a fejlett terápiák, oltások és sejtdiagnosztika valamint az alapvető biológiai és orvosbiológiai kutatások területén… A nagy DNS vektoroknak az emberi sejtekbe történő gyors beviteléhez szükséges technológiák sikeres kifejlesztése lehetővé teszi majd a jelenleginél sokkal összetettebb funkciók módosítását illetve bevitelét az emberi sejtekbe.
A projekt határozottan kimondott célja „a mesterséges emberi kromoszómák (HAC) alkalmazásának fejlesztése”.
A sejtbe juttatva a mesterséges emberi kromoszóma (human artificial chromosomes, HAC) új kromoszómaként működik, ami azt jelenti, hogy az illető 46 helyett 47 kromoszómával rendelkezik majd. Ez a 47. kromoszóma a többinél kisebb, hozzávetőleg 6-10 megabázis hosszúságú (azaz 6-10 millió bázispárból áll) és képes a kutatók által bevitt új gének tárolására.
Tehát a DARPA kutatói egy 47. kromoszómát szeretnének bevezetni az emberi génállományba, ami lehetővé tenné a módosított, „tovább fejlesztett” DNS-ek bevitelét. A hivatal javítani szeretne a jelenlegi gén transzfer módszereken (plazmidok, Adenovírus, lentivírus és retrovírus vektorok, cDNS, stb.).
A kiírás elmagyarázza, hogy a jelenlegi eljárások fejlesztése leginkább azért szükséges, mert a kutatók nem képesek irányítani az eredményeket, ami néhány „aprócska” problémát generál:
Ezek közé tartozik a DNS véletlenszerű beillesztése a gazda génállományba, eltérés a stabil integrációs pontokban, eltérés a bejuttatott DNS számában és kifejezés-szintjében, a bejuttatható DNS-szakaszok korlátozott mérete és száma, nem kívánt immunreakciók az idegen DNS-re.
Pedig ezeket a módszereket már alkalmazzák. Milyen megnyugtató!
Másnak is úgy tűnik, hogy egyesek Istent játszanak? A tudománynak ezen a területén tevékenykedő egyes kutatók már nem egyszerűen „génmérnöknek” hanem „biológiai tervezőnek” hívják magukat a tudományos szaklapokban.
A Molekuláris Rendszerbiológia nevű folyóirat 2013. januári számában például ezt olvashatjuk:
A „génállomány szintű tervezés” kifejezést hallva egy olyan jövő jelenik meg az ember szeme előtt, amelyben az organizmusokat az emberiség érdekei szerint, megrendelésre tervezik. Ugyanakkor az emberek már generációk óta képesek átalakítani a kultúrnövényeket és háziállatokat. Darwin egyik kortársa, William Youatt azt mondta, hogy a szelektív tenyésztéssel „a mezőgazdász nem csupán módosítani képes állatállományát, hanem teljesen meg is változtathatja azt. Ez az a varázspálca, aminek segítségével az élet bármilyen formáját előhívhatja.” (Youatt, 1937)
Lehetetlen lenne felsorolni az összes buktatót és ingoványt, amibe a tudomány belecsúszhat ezen az úton, az viszont biztos, hogy ezek a technológiák nemcsak nagyobb hatalmat biztosítanak a már most diktatórikus eszközökkel uralkodó technokrata elitnek, de még inkább felbátorítják az amúgy is nagyzási hóbortban szenvedő támogató szervezeteket a földön jelenleg élő fajok felülírására.
Érdemes megnézni az alábbi 30 másodperces promóciós videót, amiben az egyik befektető cég azzal büszkélkedik, hogy 50 éven belül a tudomány által létrehozott organizmusok száma meghaladhatja a természetben azonosítottakét. Külön felhívnánk a figyelmet a cég logójára.
A DARPA-n keresztül az amerikai kormány egy egész sor olyan projektet finanszíroz, ami a jövő technokrata uralmát hivatott támogatni és inkább egy sci-fi horrorfilm forgatókönyvébe illenének, mint a mi „szép új világunkba”.
Az Activist Post éppen a napokban tett közzé egy írást a DARPA egy másik, ezúttal titkos projektjéről, aminek lényege az emberi elme manipulálása.
Egy másik projektjük pedig azt kutatja, hogy az oxytocin segítségével az emberek miként bizonyulnak elfogadóbbnak a kormánypropaganda iránt.
Egyértelmű, hogy ezen az oldalon nem sejtbiológiával vagy genetikával foglalkozunk, de a fentieket hallva fel kell, hogy merüljön bennünk a kérdés: Vajon milyen jövő felé tereli a háttérhatalom a világot?
Az említett kutatások sajnos csupán példaként szolgálnak a megszámlálhatatlan számú nyilvános projektből. Ki tudja, milyen egyéb kísérletek folynak, amelyekről a nyilvánosság nem szerez tudomást? A hatalom tényleg Istent játszik és alattvalókat keres.








Milyen hatással lesznek a genetikailag módosított gyerekek az emberiségre?





Forrás: Dr. Mercola írása, Mercola.com
Amikor először hallottam arról, hogy genetikailag módosított csecsemők születtek, nem akartam elhinni. Alapos utánajárást követően azonban rá kellett jönnöm, hogy a Daily Mail cikkébenleírtak igazak. Tényleg megcsinálták. Olyan emberi teremtményeket hoztak létre, amilyenek maguktól soha nem születtek volna és senki sem tudja, hogy ez milyen következményekkel jár majd.
Ami számomra még megdöbbentőbb, hogy mint kiderült nem új történetről van szó.
A Daily Mail nem datálta információit, de kiderült, hogy az idézett kísérleteket több mint egy évtizede folytatták le, a csecsemők megszületését bejelentő tanulmány pedig 2001-ben került publikálásra.
A cikkben a következőket olvashattuk:
Az információ szerint összesen 30 egészséges baba született az Egyesült Államokban folytatott kísérletek eredményeként, amelyek rengeteg vitát váltottak már ki az eljárás etikusságát illetően.
Tizenöt gyerek született az elmúlt három év során a New Jersey-i Reproductive Medicine and Science programjának eredményeként.
A kísérletben résztvevő nők valamennyien nehezen vagy egyáltalán nem voltak képesek gyereket foganni korábban. A kísérleti alanyok petéjébe női donoroktól vett extra géneket ültettek a megtermékenyítés előtt, hogy ezzel segítsék a fogantatást.
Két egyéves kisgyerek genetikai vizsgálata kimutatta, hogy három felnőtt, két nő és egy férfi DNS-ét is örökölték.
Az emberi gének megváltoztak – Mi következik?
Ma ezek a gyerekek tizenéves koruk kezdetén járnak és bár azt állítják, hogy „ez volt az első alkalom, hogy az emberi gének megváltoztatása normális, egészséges gyerekeket eredményezett,” későbbi tanulmányok vitatják ezt. 2001-ben a kutatók biztosak voltak abban, hogy minden irányításuk alatt áll:
Ezek az első olyan esetek, ahol az mtDNS (a mitokondrium saját DNS-e) génvonal megváltoztatása kettős mtDNS örökléséhez vezetett. Az mtDNS minták alapján látható, hogy a transzplantált mitokondrium átörökíthető az utódokba, olyan módosított géneket eredményezve, amelyek nem változtatják meg a mitokondrium működését.”
Tehát ezek a gyerekek extra géneket örököltek, két nő és egy férfi génjeit, amit továbbadhatnak utódaiknak. Ami megdöbbentő, hogy az eljárást többször is elvégezték, anélkül, hogy igazából tisztában lettek volna a következményekkel.
A növényi génmódosítással kapcsolatos ismereteim alapján azt gondolom, hogy a következmények messze hatóak, komolyak és váratlanok lehetnek.
Úgy tűnik, hogy a génekkel manipuláló tudósok ritkán rendelkeznek holisztikus szemlélettel az élő organizmusokat illetően, az emberi testet pedig többnyire egy gépnek tekintik. Látva a génmódosított növényekből eredő szerteágazó problémákat, a szupergyomoktól a szuperkártevőkön át a korábban ismeretlen, meddőséget és vetélést okozó organizmusok megjelenéséig, úgy tűnik, hogy ez a szemléletmód rossz következtetésekhez vezet.
Micsoda meglepetés! „Váratlan következményeket” jelentettek
Mint kiderült az ilyen típusú, citoplazmatikus transzfernek nevezett génmódosítás igen forró téma a genetikusok között, de a nyilvánosság csak nagyon ritkán vagy egyáltalán nem hall róla, mint ahogy engem is rendkívül meglepett ez a több mint 10 éves hír.
Számos azóta közzétett jelentés is a módszer sikerét hangoztatja, azonban több olyan is akad (többek között egy Cambridge Press által kiadott könyv), ami az eljárás veszélyeire és rejtett kockázataira hívja fel a figyelmet.
A 2003-as Szülészeti, Nőgyógyászati és Meddőségi Világkonferencián prezentált egyik jelentés például arra hívja fel a figyelmet, hogy kapcsolatot véltek felfedezni az eljárás és bizonyos kromoszóma anomáliák között és a kísérletben résztvevő egyik csecsemőnél az autizmushoz hasonló rendellenességet (PDD) diagnosztizáltak 18 hónapos korban.
Az amerikai Élelmiszer és Gyógyszerügyi Hatóság (US FDA) is elkezdte az eljárás etikusságának vizsgálatát, mivel kiderült, hogy az ilyen segítséggel született gyerekeknél gyakoribbak a kromoszóma rendellenességek.
A fent említett jelentés arra is rámutat, hogy az így született gyerekek hosszú távú nyomon követése hiányzik vagy csak nagyon felszínes, így a módszer biztonságának megítélése nagyon nehéz. Úgy tűnik, hogy az emberi génmódosítás a növényekével párhuzamosan folyik, a nyilvánosság tudta nélkül, és lehet, hogy csupán néhány év választ el attól, hogy ezt is nagyüzemi módszerekkel szabadítsák az emberiségre. Az egészségügyi és egyéb kockázatok felmérésének minősége és mélysége már most is a növényi génmódosítással egy szinten van: mondhatni nem létezik.
Szabadalmazott emberek?
Az egészséghez kevésbé kapcsolódó kérdés, hogy vajon az eljárás nem eredményez-e amolyan szülőháborút, ami során a génmódosított emberek szabadalmaztatható tulajdonná válhatnak.
Őrültségnek hangzik?
Egyértelmű, de sajnos nem kizárható. Már javában folyik a vita arról, hogy milyen genetikailag módosított élőlényeket, élő organizmusokat lehet szabadalmaztatni és a biotechnológiai cégek a génmódosított magoktól az állatokig mindenféle élőlényt szabadalmaztattak már, sőt szabadalmazott emberi gének is léteznek.
Az Amerikai Polgárjogi Egyesület (ACLU) a következőkről számol be:
Az Amerikai Szabadalmi Hivatal (USPTO) több szabadalmat is bejegyzett már emberi génekre, ami azt jelenti, hogy a szabadalom tulajdonosa kizárólagos joggal rendelkezik ezek felett a génszekvenciák, azok használata és kémiai összetétele felett. Tehát a gén engedély nélküli használata a szabadalmi jog megsértésének minősül, amiért az illetéktelen használót be lehet perelni, függetlenül attól, hogy magán vagy üzleti felhasználásról van-e szó. A génszabadalmak, a többi szabadalomhoz hasonlóan, 20 évre szólnak.
Például a Myriad Genetics, egy Utah-i magán biotechnológiai cég a birtokosa a BRCA1 és BRCA2 géneknek (a mell- és a petefészekrákkal összefüggő gének). A szabadalmi bejegyzés miatt a Myriadnak joga van meggátolni, hogy bárki más kísérletezzen, tanulmányozza vagy akár vizsgálja ezeket a géneket. A cégé továbbá ezeknek a géneknek a mutáns változataira vonatkozó minden szabadalom is. Tehát a Myriad engedélye nélkül senki semmit nem tehet, aminek köze van ezekhez a génekhez.
Egy 2005-ös tanulmány szerint az Országos Biotechnológiai Információs Központ adatbázisában szereplő 23.688 emberi gén közül 4.382-re létezik szerzői jogi tulajdonigény. Más szóval az emberi gének 20%-a szabadalmaztatott. A fent említett BRCA gének mellett szabadalmaztatva vannak az Alzheimer-kór, az asztma, a csontvelőrák bizonyos formái, a Canavan-kór, a hemokromatózis és sok más betegség kialakulásáért felelős gének is.”
Ez felháborító és értelmetlen. Az ACLU azt állítja, hogy beperelte az Amerikai Szabadalmi Hivatalt, a törvényellenes szabadalmak bejegyzéséért. A törvény azt mondja, hogy kizárólag találmányokat lehet szabadalmaztatni, az emberi test részei pedig semmiképpen sem mondhatók annak. A már létező szabadalmak azonban precedenst állítottak. Mi tartaná vissza a biotechnológiai cégeket, hogy akár egy teljes embert szabadalmaztassanak?
Emberi klónozás
A Daily Mail cikke szerint:
Az emberi gének megváltoztatása egyet jelent a saját fajunkat meghatározó alapvető jellemzők megváltoztatásával, amit a világ legtöbb tudósa nem tart helyesnek. A genetikusok attól tartanak, hogy a törekvés eredményeként új emberi fajok alakulhatnak ki, akik több, „jobb” vagy megrendelt tulajdonságokkal rendelkezhetnek, mint például a nagyobb erő vagy magasabb intelligencia.
Egyértelmű, hogy a biotechnológia nem fog itt megállni, illetve ki tudja, hogy hol tart már:
Jacques Cohen briliáns, de ellentmondásos személyiségnek számít a szakmában, aki arról híres, hogy folyamatosan a mesterséges megtermékenyítési módszerek határait feszegeti.
A professzor tavaly bejelentette, hogy jelenlegi ismeretei és szaktudása birtokában lehetővé vált, hogy gyerekeket klónozzon. A lehetőség felvetése laikusokból és a szakma legtöbb képviselőjéből elszörnyedést vált ki.
Egyetlen délután elegendő lenne a feladathoz bármelyik tanítványomnak,” mondja a professzor, hozzátéve, hogy „legalább három személy” kereste már meg azzal a kéréssel, hogy klónozzon gyereket számára. A professzor elutasította a kéréseket.
Ez 12 évvel ezelőtt volt. Csak találgatni tudunk, hogy milyen kísérletek folytak azóta Cohen professzor laboratóriumában…





A napnál is erősebb lézer épül



Credit: Lucasfilm
Credit: Lucasfilm
Forrás: dvice.com
Az emberek sok mindenre használták már a lézersugarat, de a Cseh Köztársaságban jelenleg épülő hihetetlenül erős lézert még Dr. Genya is megirigyelné. Az Extrém Fény Infrastruktúra (ELI) Sugárcsóva (Beamlines) Projekt az EU által finanszírozott laboratórium kezdeményezése, amit az asztrofizikusok és gonosztevők egyaránt irigyelni fognak.
A tervek szerint a berendezés 2017-re lenne működőképes. Az ELI Beamlines egy úgynevezett gyorsan ismétlődő fejlett petawatt lézerrendszert (HAPLS) épít, ami 1023watt/cm2 erejű rövid lézerlökéseket bocsát majd ki. Ez százezerszer erősebb, mint a világ összes erőművének összteljesítménye. Olyan mintha a nap által kibocsátott teljes energiát egyetlen, söralátét méretű sugárba összpontosítanák.
A lézerlökések mindössze egy nanomásodperc százezred részéig tartanak majd. Ettől függetlenül ez alatt a rövid idő alatt is lehetővé teszik a kutatók számára, hogy jobb bepillantást nyerjenek a kozmosz működésébe. Azt remélik, hogy az ELI Beamlines projekt segítségével emulálni tudják majd a pulzárok által kibocsátott sugárzást vagy megfejthetik, hogyan viselkedik az anyag a barna törpéken és a hatalmas exobolygókonbelül.
Nem ajánljuk, hogy bárki a sugár útvonalába kerüljön, mert akkor megtudhatja, hogy mit értett Shakespeare „ezer nap fehér-forró sugara”alatt.



Kína azt állítja, az USA biológiai fegyverekhez gyűjt kínai, európai és arab géneket



Egy kínai katonai újság, a China National Defence szerint amerikai tudósok kínai etnikumú személyek génjeit gyűjthetik genetikailag célzott biológiai fegyverek kifejlesztésére.
Az 1975-ben életbelépett Biológiai és Toxikus Fegyverszüneti megállapodás ellenére számos ország, köztük az Egyesült Államok és Izrael is, folytatja a biológiai fegyverek kifejlesztését célzó programokat, írja a lap.
Információik szerint az Egyesült Államok egy titkos projekt keretében olyan genetikai fegyvert fejleszt, ami kínai, fehér európai és arab személyek génjeivel kísérletezik. Sokan úgy gondolják, hogy számos nem katonai szervezet is részt vesz az amerikai génháború projektben, annak reményében, hogy olyan gyógyszereket és élelmiszereket fejlesszenek ki, amelyek megváltoztathatják a célcsoportok génszerkezetét, teszi hozzá a lap.
A cikk arról is beszámol, hogy az Egyesült Államok már számos genetikai fegyverrel rendelkezik, például olyan formában, hogy egy Afrikából vagy a közel-keletről származó vírust juttatnak be mondjuk a borászatnál alkalmazott élesztőbe különböző betegségek elterjesztéséhez. Oroszországról is úgy gondolják, hogy a genetika segítségével fejleszt egy új anthrax (lépfene) jellegű toxin variánst, ami ellenáll az antibiotikumoknak, míg Izraelről az a hír járja, hogy az arabok számára veszélyes, de a zsidó származásúakra ártalmatlan genetikai fegyver kifejlesztésén dolgozik.
Ezek az országok komoly forrásokat biztosítanak a génkutatás számára, mert a genetikai fegyverek nemcsak hatékonyak, de költségtakarékosak is, ha tömeges mészárlásról van szó, áll a cikkben. Összehasonlításképpen az Egyesült Államok hozzávetőleg 5 millió dollárból képes felépíteni a genetikai fegyverek tárolására alkalmas létesítményt, míg ugyanez atomfegyverek esetében 5 milliárd dollárba kerülne. Az Ebola vagy mondjuk a HIV vírus fegyverré alakításával az egész emberiséget elpusztíthatják.
A genetikai fegyvereket sok más módon is bevethetik. Például baktérium vagy vírushordozó rovarokat és mikroorganizmusokat engedhetnek ki a szabadba, a folyóvizekbe, a városokban vagy tömegközlekedési hálózatokban.
A genetikai fegyvereket sokkal nehezebb kimutatni és sok esetben csak a készítő rendelkezik a genetikai „kódhoz” tartozó kulccsal, ami megnehezíti az esetleges ellenszerek kifejlesztését. A hagyományos fegyverekkel összehasonlítva a genetikai fegyverek sokkal nagyobb pszichológiai kárt okozhatnak a célcsoportban.
A biotechnológia rendkívül gyors fejlődésével ezek a fegyverek sajnos egyre nagyobb és valós veszélyt jelentenek az emberiségre nézve.





Az eddigi legveszélyesebb influenza vírust állították elő egy kutatólaboratóriumban



Forrás: Daily Mail
Egy kutatócsoport azért harcol, hogy az eddigi legveszélyesebb influenza vírus előállításának menetét és módszereit publikálhassák. A halálos vírus a H5N1 madárinfluenza vírus genetikailag módosított változata. Az eredeti vírushoz képest sokkal fertőzőbb és milliókat képes egyszerre megbetegíteni. A kutatás rendkívül nagy port vert fel és a kutatókat is megosztotta, akik közül sokan úgy vélik a kísérletet nem lett volna szabad lefolytatni.
A jelenlegi H5N1 törzs által okozott megbetegedések mindössze 500 esetben voltak halálos kimenetelűek, azonkívül a betegség emberről emberre nehezen terjed, így nem képes igazi járványt okozni. A szakértők attól tartanak, hogy a módosított vírus rossz kezekbe kerülve a biológiai terrorizmus eszközévé válhat.
Ron Fouchier, a holland Erasmus Orvosi Kutatóközpont virológusa vezette a kutatást, amely során a csapat felfedezte, hogy mindössze öt mutáció segítségével rendkívül gyorsan terjedő vírust képesek előállítani.
A kísérleteket, mint az influenza esetében most már mindig, menyéteken végezték, mivel ezeknek az állatoknak a légző rendszere nagyon hasonlít az emberére. Fouchier olyannyira tart a botránytól, hogy már jó előre szakértőt fogadott a követendő kommunikációs stratégia kidolgozására. A kutatást nemzetközi ösztönzésre folytatták le, amelynek célja a H5N1 vírus alaposabb megismerése.
Fouchier elismerte, hogy a törzs „az egyik legveszélyesebb ember által előállított vírus,” de továbbra is ragaszkodik a kutatás eredményeinek és módszereinek publikálásához.
A kutatás komoly vitákat indított a tudományos szabadság kérdése és az olyan kutatások szigorúbb szabályozása terén, amelyek ugyan a közegészség javát szolgálják, de a biológiai terrorizmus számára is hasznosak lehetnek.
A H5N1 vírussal kapcsolatban egy másik kutatást is végeztek, ez alkalommal a Wisconsin és a Tokiói Egyetem kutatói. A rendelkezésre álló információk szerint a kutatás hasonló következtetésekre jutott a Fouchier által vezetett csapat eredményeivel.
Jelenleg mindkét tanulmányt az USA Országos Bio-biztonsági Tudományos Bizottsága (NSABB) vizsgálja. Az NSABB nincs feljogosítva a publikálás megakadályozására, de javasolni tudja a tudományos lapoknak, hogy ne jelentessék meg az anyagot.
Nincs tudomásom másik olyan patogénról, amelyik ennyire veszélyes lenne,” nyilatkozta Paul Keim, az NSABB elnöke. „Az antrax egyáltalán nem ijesztő hozzá képest.”
A tudományos kutatások elfogadott menete szerint más kutatóknak is lehetősége van az elvégzett kutatások értékelésére és az alkalmazott módszerek megismétlésére tanulási célzattal. Egyre több kutató úgy gondolja azonban, hogy a madárinfluenza víruson végzett kutatásokat korlátozni kellene. Michael Osterholm, bio-védelmi és influenza szakértő, a Minnesota Egyetem Fertőző Betegségek Kutatólaboratóriumának vezetője szerint a szóban forgó kutatások orvosi szempontból nagyon fontosak. A tanulmányok tartalmával kapcsolatban azonban nem tud nyilatkozni, mivel maga is az NSABB tagja, de megerősítette, hogy amennyiben a kutatási eredmények publikálásra kerülnek, bizonyos információkat visszatartanának és azok csak olyan szakemberek számára lennének elérhetők, akiknek fontos tisztában lenni ezekkel az adatokkal.
Nem akarunk ötleteket adni a rosszfiúknak,” tette hozzá.





Megérkeztek a perui „Nefilim” koponya DNS vizsgálatának eredményei



Brien Foerster az egyik Paracas-ban talált koponyával
Brien Foerster az egyik Paracas-ban talált koponyával
Forrás: The Truth Wins

Mi a magyarázata a több ezer éves, hosszúkás koponyáknak, amelyek „nem emberektől, főemlősöktől vagy egyéb állattól származnak”? Sokan hónapok óta várták kíváncsian az első DNS vizsgálat eredményeit, amit a híres Paracas koponyákon végeztek. Az egyik koponyán végzett vizsgálat eredményei megérkeztek és ezek szerint egy „új, emberszerű teremtménnyel” van dolgunk, amelyhez hasonlót eddig még nem találtak.
Lehetséges, hogy ezek Nefilim koponyák? Vajon egy olyan időből származnak, amikor földünk jobban hasonlított a Gyűrűk Urából megismert világra, mint azt sokan hinni merik? Egyesek úgy gondolják, hogy akkoriban tényleg ilyen bizarr hibrid fajok is éltek a földön. Az idő előrehaladtával egyre több tudományos bizonyíték bukkan fel, ami a Nefilimek földi jelenlétét erősítik. Érdekes lesz látni, milyen irányban befolyásolja majd ezeknek az információknak a terjedése a történelem eddig tanított változatát.
Azok számára, akik nem ismerik a Paracas koponyák történetét, az alábbi cikk jól összefoglalja a lényeget:
Paracas egy sivatagos félsziget az Inca régió Pisco megyéjében, Peru déli partjai mentén. Ez az a hely, ahol Julio Tello, perui archeológus még 1928-ban egy hatalmas temetőt talált, telis tele a valaha feltárt leghatalmasabb, nyújtott koponyákkal. Ezek Paracas koponyákként váltak ismertté. Tello összesen 300 koponyát talált, amelyekről úgy gondolják, hogy körülbelül 3000 évesek. Brien Foerster DNS vizsgálatot kezdeményezett ezen koponyák egyikén, amelynek előzetes eredményeit most nyilvánosságra hozták.
Ahogy azt April Holloway fenti cikkében olvashatjuk, a vizsgálatokat Brien Foerster vezeti. Az első eredmények közzétételével valószínűleg egyre komolyabb érdeklődés várható a koponyák iránt.
A vizsgálatokban résztvevő genetikus a következőket mondta (A Brien FoersterFacebook oldalán található nyilatkozatot olvasva emlékezzünk, hogy a genetikusnak semmit nem mondtak a koponyák eredetéről a vizsgálat előtt, hogy minden előítélet nélkül tudja végezni munkáját.):
Akárhonnan is származott a 3A címkével ellátott minta, az olyan mtDNS mutációkat tartalmazott, amely semmilyen emberben, főemlősben vagy állatban nem található. Azok alapján a darabok alapján, amelyek szekvenciáját meg tudtam határozni a 3A mintából azt mutatják, hogy amennyiben ezek a mutációk valósak, egy új emberszerű lénnyel állunk szemben, ami nagyon távol áll a Homo sapienstől, a Neandervölgyitől és a Denisovan-tól.
A koponyák korábban végzett törvényszéki elemzése azt mutatta, hogy nem gyerekkori koponyanyújtásról van szó, ami gyakori volt az indiánoknál az ókorban. (Ezt úgy érték el, hogy a csecsemők homlokára párnát, fejük hátsó részére deszkát kötöttek.) A Foerster által vizsgált koponyák ezektől lényegesen különböznek. April Holloway a következőket írta még ezzel kapcsolatban:
A koponya térfogata esetenként 25 százalékkal nagyobb és maguk a koponyák 60 százalékkal nehezebbek mint egy átlagos emberi koponya, ami azt jelenti, hogy nem szándékos, kötözéssel és lapítással elért deformálásról van szó. Egy másik különbség, hogy a koponya falcsont kettő helyett, egy lemezből áll össze. Az a tény, hogy a koponyákat formája nem deformálással jött létre, azt jelenti, hogy a hosszúkás jelleg oka rejtély és ez évtizedek óta így van.
Korábban az egyik koponyáról származó hajmintát is elküldték laboratóriumi vizsgálatra, ami azt mutatta, hogy a hajszál nem emberi eredetű. Vagy legalábbis nem teljesen.
Vajon ezek az eredmények kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Nefilim koponyákkal állunk szemben?
Mindenesetre sok kutató rendkívül izgatott az új információ miatt, mások viszont óvatosságra intenek. L.A. Marzulli például a következőket mondta:
Genetikusunk teljesen el volt képedve, ahogy azt az emailjéből láthatjuk, azonban amíg nem vizsgáljuk meg a bizonyítékokat, óvatosnak kell lennünk következtetéseinkkel.
Ezt figyelemben tartva nézzük meg alaposan a képen látható két koponyát. Ezt a képet én készítettem, amikor visszatértem a Chongos Necropolis helyszínére néhány héttel ezelőtt. A baloldalon látható koponya falcsontja egyetlen lemezből áll és varrat sincs rajta. [Az agykoponya csontjai varratosan ízesülnek egymáshoz, ez azt jelenti, hogy miután véglegesen kialakultak, nem tudnak elmozdulni egymáshoz képest.] Vajon ez egy olyan ez egy olyan genetikai jellemző, amit csak a Paracas koponyáknál lehet megfigyelni? Amennyiben a válasz igen, mi ennek a jelentősége?
Chongos az egyik leg jelentőségteljesebb hely, ahol valaha jártam. Legutóbbi látogatásunkkor maga a polgármester és teljes fegyveres kíséret jött velünk. Chongos-ból származik a DNS minta, ami alapján a fent említett vizsgálatokat elvégezték.
Valóban Nefilim koponyák lennének? Véleményem szerint a bizonyítékok egyre inkább ezt a feltevést erősítik, de óvatosnak és türelmesnek kell lennünk, amíg minden bizonyíték be nem érkezik.
A DNS vizsgálat eredményeivel kapcsolatos részletekről többet is megtudhatunk az alábbi (angol nyelvű) videóból:

Interview with Brien Foerster -- Unravelling the Genetics of Elongated Skulls





A Brien Foerster-rel készült interjú pedig itt látható: LINK
Természetesen nem ez az első alkalom, hogy egy bizarr koponyát komoly vizsgálatnak vetettek alá. Egy korábbi cikkben szó volt már a Starchild-féle koponya DNS vizsgálatáról, aminél szintén arra az eredményre jutottak, hogy a lelet nem emberi eredetű.
Kik lehettek ezek a furcsa külsejű, emberszerű lények, akik néhány ezer évvel ezelőtt a földön éltek?
Lehet, hogy tényleg a Nefilimek vagy leszármazottaik maradványait találták meg a kutatók?




Mi köze lehet a 3000 éves hieroglifáknak a Nefilimekhez?



Lehetséges, hogy egy 3000 éves hieroglifa modernkori technológiát ábrázoljon? Jelenthetik-e azt, hogy a bukott angyalok egykor köztünk éltek és hátrahagyták nyomaikat az ősi művészetekben és kultúrákban?
Néhány érdekes bizonyíték került napvilágra ezekkel a lehetőségekkel kapcsolatban, amelyek akár a Nefilimekkel kapcsolatos néhány kérdés megválaszolásában is segíthetnek.
Lyn Leahz, keresztény szerző és kutató a következőképpen beszél ezekről az érdekes leletekről:
Az Abydosban található egyiptomi templom falait furcsa hieroglifák díszítik, amelyek úgy tűnik, hogy modernkori repülő és tengerészeti járműveket ábrázolnak… Hogyan tudhattak volna 2-3000 évvel ezelőtt élt emberek ezekről?”
A hieroglifákat nehéz nem felismerni, mert a mai járművekhez való hasonlóság annyira szoros, hogy mindenki ekként értelmezi őket, függetlenül attól, hogy rendelkezik-e bármilyen ismerettel e téren vagy sem.
A képeket Dr. Ruth Hover és férje fedezték fel. A régészeti leletek és az idevonatkozó bibliai kéziratok alapján Lyn arra a következtetésre jutott, hogy a bizonyítékok a Nefilimek felé mutatnak.
De kik is voltak ezek a Nefilimek? Erre vonatkozóan több nézet is létezik. A legelfogadottabb bibliai meghatározás szerint a Nefilimek az „ember lányainak” és az „isten fiainak” közös, óriás termetű utódai voltak. A Bibliából arra lehet következtetni, hogy ezek leginkább az özönvíz előtti időkben, Noé korában éltek, és Isten azért is küldte az özönvizet, hogy elmossa mindazt a gonoszságot, amit a Nefilimek és az emberek hoztak a földre. (I. Mózes 6:1-7)
Lyn következtetései alapján Michael Snyder a következőket írja:
Bolygónk történelme sokkal összetettebb, mint azt sokan gondolni merik. A széles körben elfogadott nézetek és az iskolákban tanított változatok szerint az ősi ember egy rendkívül együgyű, korlátozott tudású teremtmény volt
A történelemnek ezt az elferdített változatát népszerűsítők nagy sajnálatára a régészek egyre több olyan leletet találnak, ami ennek teljesen ellentmond. Az igazság az, hogy számos bizonyíték mutat arra, hogy az ősi világ lakói komoly intellektuális teljesítményekre voltak képesek. Gondoljunk például a Gizai piramisokra.
Aki azt gondolja, hogy a több ezer évvel ezelőtt élt emberek beszélni alig képes tökkelütöttek voltak, az nagyon téved. A valóság lehet, hogy ennek éppen az ellentéte.”
Egy másik régészeti lelettel, a Peru déli partjai mentén található Paracas félszigeten megtalált koponyákkal kapcsolatban Michael Snyder a következőket írja:
Mi a magyarázata a több ezer éves, hosszúkás koponyáknak, amelyek „nem emberektől, főemlősöktől vagy egyéb állattól származnak”? Sokan hónapok óta várták kíváncsian az első DNS vizsgálat eredményeit, amit a híres Paracas koponyákon végeztek. Az egyik koponyán végzett vizsgálat eredményei megérkeztek és ezek szerint egy „új, emberszerű teremtménnyel” van dolgunk, amelyhez hasonlót eddig még nem találtak.
Kik lehettek ezek a furcsa külsejű, emberszerű lények, akik néhány ezer évvel ezelőtt a földön éltek?
Lehet, hogy tényleg a Nefilimek vagy leszármazottaik maradványait találták meg a kutatók?
A Paracas koponyákkal foglalkozó cikk teljes terjedelmében itt olvasható:http://idokjelei.hu/2014/02/megerkeztek-a-perui-nefilim-koponya-dns-vizsgalatanak-eredmenyei/
Figyelembe véve ezeket az új felfedezéseket, érdemes megvizsgálni, hogy vajon közelebb kerülhetünk-e a Nefilimek kilétének és történetének pontosabb megértéséhez.

Kik voltak a Nefilimek?

Bár a legtöbben a Nefilimek bibliai meghatározását fogadják el, néhány másik nézet is létezik a kérdés részleteivel kapcsolatban. A bibliai szöveg (I. Mózes 6:1-7) értelmezése és az ezt támogató más részletek alapján a kutatók a következőket találták:
stele-with-giant-2gotquestions.org szerint a Nefilimek (jelentése: bukottak, óriások) az Isten fiainak és az ember leányainak szexuális kapcsolatából (I. Mózes 6:1-4) született utódok voltak. Az özönvíz előtti időkben komoly hatalommal bírtak a földön és óriásoknak nevezték őket. Az „Isten fiainak” kilétével kapcsolatban is folyik vita, azonban a bibliakutatók jelentős hányada szerint ezek bukott angyalok voltak, akik nőkkel közösültek és/vagy férfiakat megszállva tették ugyanezt. Ezekből a „frigyekből” származtak a Nefilimek, és ezek voltak „ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak.” (I. Mózes 6:4)
Különböző héber és egyéb legendákban (Énok könyve és más nem bibliai írások) azt olvashatjuk, hogy a Nefilimek olyan óriások voltak, akik rengeteg gonosz dolgot tettek. Nagy termetüket és hatalmukat valószínűleg kevert, emberi és démoni génjeiknek köszönhették.

Mikor és hol éltek a Nefilimek?

Az özönvíz előtti időkből nem állnak rendelkezésre információk arról, hogy a Nefilimek pontosan melyik vidékeken éltek, azonban az ezt követő időkről már kicsit többet lehet tudni.
Nwcreation.net leírja, hogy az Öt Király hadjárat során Ábrahám idejében több olyan törzzsel is találkoztak, akik Nefilimek lehettek. A Biblia szerint több törzsről van szó, akik a Sziddím völgyben (Holt tenger) telepedtek le és a jelek szerint a Kananeusokkal keveredtek. Az I. Mózes 14 és az V. Mózes 2 Refeusoknak vagy refáiaknak („titánok”, „Rafa” gyermekei), Zuzeusoknak vagy zúziaknak („szörnyűségesek”), Emeusoknak vagy émieknek, Horeusoknak vagy hóriaknak és Anák fiainak („lesújtó tirannus”) hívja őket.
A IV. Mózes 13:33 Anák fiaihoz köti a Nefilimeket, amikor a kémek „rossz hírét vitték annak a földnek”. Az adott rész szövegkörnyezetéből arra lehet következtetni, hogy az óriások más törzsei Anák fiainak vagy más Nefilim vonalnak, különösen a Refeusoknak a rokonai lehettek, akik az anák Góliáttal és Lahmittal együtt Gáthban éltek.
A Refeusok (Refaim) óriások voltak (akikről általában azt olvassuk, hogy magas növésűek vagy nagyok), és akiket a Nefilimekkel azonosítottak az I. Mózes 6 angol fordításából eredően, ami az „óriás” szót használja. A Biblia a következőket írja ezekről a törzsekről:
Kétszer-háromszor magasabbak voltak a többi emberhez képest.
Részük volt valamilyen szentségtelen keveredésben az özönvíz előtt.
Közeli kapcsolatban álltak a gonosznak számító Kananeusokkal az özönvíz után.
Egy helyen azt olvassuk, hogy egyel több ujjuk volt a kezükön és a lábukon egyaránt. (II. Sámuel 21:20, I. Krónikák 20:6)

Voltak-e a Nefilimek az özönvíz után?

Az I. Mózes 6:4-ben ez áll: „óriások [נְפִיל נְפִל nphiyl] valának a földön abban az időben, sőt még azután is.” Úgy tűnik, hogy a bukott angyalok megismételték bűnüket az özönvíz után is, bár [amennyiben ez tényleg megtörtént] valószínűleg sokkal kevésbé jelentős mértékben. Amikor Izrael fiai kikémlelték Kánaán földjét a következőket jelentették Mózesnek: „még Anák ivadékait [akik a Nefilimek leszármazottai] is láttuk ott.”

Kik tehát az „Isten fiai”?

Ezzel kapcsolatban három fő gondolatmenet/irányvonal létezik:
1) Az egyik és legnyilvánvalóbb magyarázat, hogy a Nefilimek két elkülöníthető teremtménytől származó hibrid faj voltak.
2) Az egyetlen másik természetes magyarázat, hogy ezek Isten, nem pedig az ember fiai voltak, tehát nem ember által születtek, hanem Isten teremtette őket. Ez a meghatározás természetesen Ádámra is és az Isten angyalaira is ráillene. (Lásd: Lukács 3:38, Zsoltárok 148:2, 5, Kolossé 1:16)
3) Egy viszonylag új keletű elképzelés szerint, ami Szent Ágoston óta terjedt el az egyházban, az Isten fiai elnevezés Séth istenfélő leszármazottait jelöli, az ember leányai pedig Káin hitetlen női leszármazottait.
A legtöbb kutató azonban ma is inkább úgy gondolja, hogy az „Isten fiai” angyalok voltak.
Chuck Missler például a következőket írja: „Ha az ember a Szentírás egészét nézi, mindennek a helyére kell kerülnie.”
A jelen cikk szerzője is úgy gondolja, hogy az „angyal magyarázat” a helyénvaló, mivel a bibliai részek alapos vizsgálata is ezt támasztja alá, amit az Újtestamentum is számos helyen megerősít, ráadásul a korabeli zsidó és keresztény tudósok is így értelmezték. A „Séth vonal” szerinti magyarázatra néhány megalapozatlan feltételezés útján jutottak és ellentétben áll a többi bibliai feljegyzéssel.

Mi történt végül a Nefilimekkel?

Úgy tűnik, a Nefilimek voltak az elsődleges oka az özönvíz érkezésének Noé idejében. Közvetlenül azután, hogy a Biblia megemlíti őket, a következőket olvashatjuk:
Amikor látta az Úr, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és hogy az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz, az Úr megbánta, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében. Azért ezt mondta az Úr: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem; az emberrel együtt az állatokat, a csúszómászókat és az égi madarakat is, mert megbántam, hogy alkottam őket.” (I. Mózes 6:5-7)
FloodBible_03aIsten végül elárasztotta az egész földet, eltörölve minden élőlényt, a Nefilimekkel együtt, Noé családját, a bárkán tartózkodó és a vízi állatok kivételével. (I. Mózes 6:11-22) Mivel a két eseményt közvetlenül egymás után említi a Biblia, arra lehet következtetni, hogy a Nefilimeknek rossz hatása az emberiségre lehetett az özönvíz egyik fontos kiváltója.
Valószínűleg így próbálta Sátán megrontani Ádám vérvonalát, hogy megakadályozza a Messiás érkezését és az emberiség megváltását. Minden bizonnyal Noé ágát nem sikerült megfertőzniük.
Az „óriások” maradékát az izraeliták Kánaán megszállása során (Józsué 11:21-22) és későbbi csatákban (V. Mózes 3:11, I. Sámuel 17) elpusztították.
A Júdás levelében olvasható részekből arra következtetünk, hogy Isten korlátozta ezeknek az angyaloknak a további tetteit:
Azokat az angyalokat is, akik nem becsülték meg a maguk fejedelemségét, hanem elhagyták saját lakóhelyüket, örökkévaló bilincsekben és sötétségben tartja fogva annak a nagy napnak az ítéletére.” (Júdás 6)
A II. Thesszalonika 2-ben ugyanakkor azt olvassuk, hogy a törvénytiprás (gonoszság) titokban már folyik, de most még „valami” visszatartja. Amikor ez már „eltűnik az útból, megjelenik nyíltan a törvénytipró.” Vajon az eljövendő világvezető, az Antikrisztus is egy Nefilim lesz a Sátán által, Jézus fogantatását utánozva ezzel?
Jézus arra figyelmeztetett: Ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Nóé bement a bárkába, és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is.” (Máté 24:37-39)
Időkjelei: Akárhogyan is lesz, tudjuk, hogy „a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.” (Efézus 6:12) Ez a világkormány alatt sem fog változni.
A Nefilimek özönvíz utáni helyzetével kapcsolatban megoszlanak a vélemények, azonban nem szabad, hogy ez megosztást jelentsen. A Negyedik típusú megtévesztések videót készítő alienresistance.org szerint például az özönvíz után a bukott angyalok nem ismételték meg tettüket.
Az egyiptomi templomon talált hieroglifák keletkezésére is többféle magyarázat létezik. A Bibliában például számos próféta látott jövőbeli eseményeket, amelyekben számukra ismeretlen, modern eszközöket láttak és ezeket megpróbálták akkori szókincsükkel leírni (Lásd Náhum 2:4-5, Jelenések 9:7). Ezek a képek is készülhettek ilyen leírások alapján. Szintén a Negyedik típusú megtévesztésekben hallhattuk, hogy a magukat földönkívülieknek kiadó lények is mindenféle „apokaliptikus” képet mutattak az elrabolt embereknek. Chris White ezzel szemben inkább arra hajlik, hogy itt csupán korabeli tárgyak, élőlények stilizált megjelenítéséről van szó.
A fentiek pedig semmiképpen sem befolyásolhatják egyetlen ember megváltását sem. A bukott angyalok első kísérletét az özönvízzel hiúsította meg Isten. Minden bizonnyal sok különböző módszerrel próbálkoznak azóta is, Isten ígéreteit azonban nem képesek felülírni. „Aki hisz a fiúban, örök élete van.” Ennek a háborúnak a kimenetele már 2000 évvel ezelőtt eldőlt a Golgotán, csupán néhány fontos ütközet van már hátra a befejezésig.
Végezetül emlékezzünk Pál tanácsára: „Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten előtt, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság


igéjét.” Mindezt pedig tegyük az I. Korinthus 13 lelkületében.




Lucifer, Nefilim és a negyedik dimenzió génháborúja



Amiképpen pedig a Noé napjaiban vala, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is.” – Máté 24:37

Forrás: Paul McGuire, NewsWithViews.com
Az amerikai és európai illúzió, miszerint a valóság három dimenzióban érzékelhető, szétesőben van, mint Alíz tükörképe a fekete-fehér padlón Csodaországban. A „csoportos gondolkozás” szociológiai irányítói, akik immár több generációt megfertőztek az ideológiával, ami szerint a valóságot konszenzus alapján határozza meg a kollektíva, hamarosan rá kell ébredjenek, hogy áhított tündöklésük hamarosan véget ér.
A magát felmagasztaló „tudományos elit” nem figyel eléggé saját audiovizuális érzékeire ebben a háromdimenziós parádéban. A tömegből egyre többen merik kimondani, hogy a király meztelen.
A tudományos eljárásmenetet és tapasztalati bizonyítékokat tiszteletben tartó tudósok sokkal tisztábban látnak a valóságot illetően, ami alatt nem a Húrelméletet, hanem a negyedik dimenzió valóságát kell érteni. A fizikai valóság ebből a negyedik dimenzióból ered.
Ebből a dimenzióból származik a világban jelenlévő végtelen energia valamint a gyógyulás és a teremtés lehetősége. Másrészről viszont az igazi gonoszság és a pusztító erők is innen érkeznek. Nicola Tesla megpróbálta átadni ilyen irányú ismereteit az 1800-as évek vége és az 1900-as évek eleje felé, de valakiknek ez nem tetszett, így az információk rejtve maradtak.
Az özönvíz előtti civilizációk korában néhány teremtmény érkezett a földre ebből a negyedik dimenzióból és szexuális kapcsolatot létesített az emberek lányaival, létrehozva a Nefilimek hibrid nemzetségét. Az első emberpár, amelyet Isten a föld benépesítésére teremtett, a Paradicsomban élt és örök élete volt. A világegyetem élő, személyes Istene a földből teremtette őket, saját, eredeti forráskódja segítségével, amit DNS-ükben rögzített.
Az első férfi és nő azonban elrontotta ezt a tökéletes világot, majd saját DNS-ük leépülését is megengedték ezeken a negyedik dimenziós erőkön keresztül és egy új valósággal, a halállal kezdtek kísérletezni. Tettükkel utat nyitottak Isten fiainak (a bukott angyaloknak) a fizikai világba. Istennek ezek a fiai, az ember lányain keresztül, létrehozták a Nefilimek nemzetségét. A két teremtés keresztezése átprogramozta az emberiség DNS állományát és egy genetikai háború indult el.
Az Isten és Lucifer közötti háború ebben a negyedik dimenzióban indult el, de a harc a földön folytatódott. A Noé idejében érkező özönvíz egy megelőző csapás volt Isten részéről, hogy általa elpusztítsa az átprogramozott DNS kódot. Isten fiai azonban visszatértek a földre és ismét szexuális kapcsolatot létesítettek az ember lányaival, a Nefilimek ismételt megjelenését eredményezve, akik most is köztünk vannak és a DNS háború továbbra is folyik.
A Transzhumanista mozgalom emberi, Nefilim és állati gének segítségével próbál egy új isteni erővel rendelkező emberfajt létrehozni. Ezzel kísérleteztek a náci tudósok is laboratóriumaikban, elegyítve a genetikát a negyedik dimenzióból származó intelligenciával és energiával a vril energián keresztül.
Ez a DNS háború az Isten és Lucifer között folyó harc része. Lucifer egy „Új Embert” próbál megalkotni. Isten ezzel szemben Krisztus természetfeletti hatalmán keresztül alkot új embereket. Ezek az emberek nem a vril energián, hanem Isten lelkén keresztül születnek újjá és a negyedik dimenzióban támadnak fel, ahol a mennyország is van. A mennyországban tökéletes, dicsőséges testük lesz, ami számos természetfeletti erővel rendelkezik majd. Ez nem egy passzív állapot lesz, hiszen Krisztussal élnek és uralkodnak majd Isten Királyságában.
Lucifer erőfeszítései egyre közelebb hozzák a konfrontációt Istennel, amit végül az Armageddoni csata dönt majd el. Lucifer jelenleg az Új Világrend felállításával van elfoglalva, ami nem más, mint Isten Királyságának utánzata. Az elit, saját fedőszervezetei, mint például a Külkapcsolatok Tanácsán keresztül előszeretettel beszél a „civilizációk összecsapásáról”, ám ez az igencsak leegyszerűsített és gyerekes kifejezés nem tükrözi a harc igazi természetét. Amit valójában látni fogunk, az a lelki királyságok összecsapása, egy igazi többdimenziós háború lesz.




A napnál is erősebb lézer épül



Credit: Lucasfilm
Credit: Lucasfilm
Forrás: dvice.com
Az emberek sok mindenre használták már a lézersugarat, de a Cseh Köztársaságban jelenleg épülő hihetetlenül erős lézert még Dr. Genya is megirigyelné. Az Extrém Fény Infrastruktúra (ELI) Sugárcsóva (Beamlines) Projekt az EU által finanszírozott laboratórium kezdeményezése, amit az asztrofizikusok és gonosztevők egyaránt irigyelni fognak.
A tervek szerint a berendezés 2017-re lenne működőképes. Az ELI Beamlines egy úgynevezett gyorsan ismétlődő fejlett petawatt lézerrendszert (HAPLS) épít, ami 1023watt/cm2 erejű rövid lézerlökéseket bocsát majd ki. Ez százezerszer erősebb, mint a világ összes erőművének összteljesítménye. Olyan mintha a nap által kibocsátott teljes energiát egyetlen, söralátét méretű sugárba összpontosítanák.
A lézerlökések mindössze egy nanomásodperc százezred részéig tartanak majd. Ettől függetlenül ez alatt a rövid idő alatt is lehetővé teszik a kutatók számára, hogy jobb bepillantást nyerjenek a kozmosz működésébe. Azt remélik, hogy az ELI Beamlines projekt segítségével emulálni tudják majd a pulzárok által kibocsátott sugárzást vagy megfejthetik, hogyan viselkedik az anyag a barna törpéken és a hatalmas exobolygókonbelül.
Nem ajánljuk, hogy bárki a sugár útvonalába kerüljön, mert akkor megtudhatja, hogy mit értett Shakespeare „ezer nap fehér-forró sugara”alatt.






Az emberek gépesítése lehet a következő lépés



Forrás: news-herald.com
Könnyen előfordulhat, hogy a jövő világát az Amal Graafstra-hoz hasonló gépesített emberek népesítik majd be. A 37 éves férfi kulcs nélkül indítja autóját vagy nyitja a bejárati ajtót és jelszó nélkül lép be számítógépe felhasználói fiókjába. Eszközeit úgy programozta, hogy azok felismerjék a kezébe ültetett mikrocsipeket. A rizsszem méretű chipek remekül beváltak számára, ráadásul Dangereous Things, magyarul „veszélyes dolgok” nevű cégén keresztül már 500 másik embert is „felszerelt” a technológiával.
Az elkövetkezendő 10-20 évben a biotechnológia és az ember-gép interfészek gyors fejlődésének leszünk a szemtanúi,” jósolja Graafstra, aki könyvet is írt a technológiáról, és szerinte „a trend kitolja majd az „ember” szó jelentését.”
Számos technológiai óriás és kutató érdeklődését keltette fel a téma.
A novemberben nyilvánosságra került szabadalmi kérelem szerint a Google Motorola mobilitás ágazata egy olyan „elektromos bőrtetoválás” szabadalmaztatását kezdeményezte, amivel a felhasználó hangutasításokkal irányíthatja mobiltelefonját a tetováláson található mikrofon és vezeték nélküli adó segítségével.
Újságírói kérdésekre válaszolva a Google elmondta, hogy gyakran szabadalmaztatnak olyan ötleteket, amelyekből végül nem lesz termék, de Larry Page, a Google elnök-vezérigazgatója számos alkalommal elmondta, hogy az emberek elektromos eszközökkel történő kiterjesztése nagyon vonzó lehetőség számára.
A Mountain View által 2011-ben kiadott könyv a következőket idézi Pagetől:
Előbb-utóbb lesz egy implantáció, ami megadja a választ minden kérdésre, ami eszünkbe jut.”
Az agyi porszem implantátumok illusztrációja
Az ötlettel nincs egyedül. Az UC Berkeley kutatói idén júliusban adtak ki egy tanulmányt az úgynevezett „porszem implantátumokról”, amelyek lényege, hogy egy egész hadseregnyi apró, porszem méretű szenzort ültetnének az agyba.” Első lépésként az apró áramkörök „csupán” információkat gyűjtenének az agyról, de Dongjin Sea, a kutatás vezetője elmondta, hogy a chiprajt idővel „különböző eszközök gondolattal történő irányítására vagy az agy működésképtelenné vált részeinek stimulálására használnák”.

Az implantátumok, okosgyógyszerek és elektromos tetoválások legtöbb tervezett felhasználása egyelőre orvosi jellegű.
Idén októberben például a Stanford orvosai egy Parkinson-kórban szenvedő ember agyába ültettek implantátumot, ami a beteg agyának „idegjeleit” rögzíti, hogy az információ felhasználásával egy olyan eszközt készítsenek, ami képes lehet a kívánt tevékenységekhez igazítani a jeleket elektromos impulzusokon keresztül.
Tavaly a Proteus Digital Health megkapta a hatósági engedélyt egy olyan okostabletta forgalmazására, ami mobiltelefon segítségével továbbítja a beteg legfontosabb életjeleit az orvosnak.
A technológiai óriás Intel is úgy gondolja, hogy mikrocsipjeik egy napon a lenyelhető eszközökben és implantátumokban is benne lesznek.
Sokan tartanak attól, hogy idővel a chip implantátumok kötelezővé válhatnak az egészségbiztosítás megkötéséhez vagy akár a munkavállaláshoz.
Miután egy Cincinnatibeli videó megfigyeléssel foglalkozó cégről kiderült, hogy kötelezővé tette alkalmazottainak a chipbeültetést, Joe Simitan kaliforniai szenátor törvénymódosító javaslatot adott be, amit 2008-ban el is fogadtak, megtiltva, hogy államában bárki ilyesmit követeljen alkalmazottaitól. Két évvel később, amikor Virginia állam képviselői hasonló javaslatot fogadtak el, egyes törvényhozók már a bibliai „Fenevad Bélyegeként” utaltak a chip implantátumokra.
Nem tudni, hogy a lakosság milyen arányban osztozik ezen a nézeten, de az Intel által decemberben közzétett felmérés szerint a 12.000 megkérdezett felnőtt 70 százaléka elfogadhatónak tartja, hogy a jövőben „ehető megfigyelőeszközök” segítségével kövessék nyomon egészségügyi állapotukat.
A Cambridge-i MC10 cégnek már szerződése van az elektromos tetoválás katonai verziójának gyártására és jövőre a lakosság számára is el akarják kezdeni a legfontosabb egészségügyi információkat figyelő tetoválás forgalmazását. Elsődleges célcsoportjaik a sportolók, a várandós anyák és az idősek.
A Nokia pedig olyan tetoválást fejleszt, ami egyrészt helyettesíti a mobiltelefon jelszavát, másrészt vibrál, ha hívás érkezik.
Az összes többi kütyüt azonban a bőr alá szánják.
Second Sight szem implantátumának illusztrációja
A Massachusetts-i MicroCHIPS cég nemrégen jelentette be, hogy egy olyan csípőmagasságba beültethető chipet tesztel, ami automatikusan adagolja a szervezetbe a csontritkulásban szenvedő betegek napi gyógyszeradagját. Februárban a Second Sight Medical Products szem implantátuma kapott hatósági engedélyt, amivel a betegek láthatják a szemüvegükön elhelyezett kamera által közvetített körvonalakat és mozgásokat.

A Dél-Kaliforniai Egyetem tudósai pedig egy olyan chipet tanulmányoznak, ami a demenciában vagy agykárosodásban szenvedők vagy agyvérzésen átesett betegek memóriáját állítja helyre.
A kutatók előtt álló legkritikusabb kérdések, hogy miként tudják az eszközöket működtető szoftvereket a mindenkori legújabb verzióra frissíteni, illetve a hosszú távú működéshez elengedhetetlen akkumulátorok kérdése sem megoldott egyelőre. Problémát jelenthet még a hekkerek elleni védelem is.
Ennek ellenére Eric Dishman, az Intel egészségügyi innovációs részlegének vezetője, biztos benne, hogy ezek az eszközök hamarosan a mindennapi élet részei lesznek.
A tárgyak egész ökoszisztémája lesz majd a testben,” jósolja. „Ez az igazi személyre szabott orvoslás.”
Időkjelei: Fontos észben tartani, hogy a fent említett fejlesztések először mindig orvosi céllal, a betegekért indulnak, illetve a lakosság felé ezt hangsúlyozzák, de tapasztalatból tudhatjuk, hogy sajnos idővel a felhasználási terület kiterjed a föld lakosságának egyre szorosabb megfigyelésére és irányítására. Nem tudjuk, hogy a Bibliából ismert Fenevad Bélyege pontosan milyen rendszer lesz, de egyre inkább látható, hogy a bevezetéséhez szükséges technológiai feltételek már ma is adottak.
És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat.” Jelenések 13:16-18






Ötéves terv a Google-tól: mikrofonok a plafonba és csip az agyunkba



Forrás: Infowars.com
Scott Huffman, a Google fejlesztési igazgatója szerint öt éven belül mikrofonok lesznek a mennyezetbe szerelve és chipek az agyunkba, hogy ezáltal gyorsabban tudjunk keresni a világhálón.
London Independent által készített interjúban Huffman elmondta, hogy a Google olyan koncepciókon dolgozik, amik a mennyezetről lelógó, a verbálisan feltett kérdésekre reagáló mikrofonokon alapulnak.
Valahogy úgy képzeljük el, mint egy személyi asszisztenst, aki félbeszakítva emlékeztet, hogy „ideje indulni”. Pontosan azokat az információkat fogja közvetíteni, amiket keresünk,” mondta Huffman. „Öt év múlva… a Google pontosan úgy fog válaszolni kérdéseinkre, mint egy ember.”
Amikor arról kérdezték, hogy vajon nem jelent-e majd komoly kihívást megvédeni egy ilyen rendszert az NSA és hasonló szervezetek tolakodó megfigyelési taktikáitól, Huffman fölényesen annyit mondott, hogy az emberek nyugodtan bízzák a Google-ra (egy olyan cégre, amelyik szabad kezet adott az amerikai titkosszolgálatnak, hogy a felhő hálózatukon tárolt adatok között kutakodjon) az információik védelmét.
Huffman azzal dicsekedett, hogy a rendszer hamarosan arra is képes lesz, hogy összeállítsa a felhasználó által mikrofonon kért, számára érdekesnek számító sportesemények összefoglalóit, majd azt megjelenítse a tévé képernyőjén, vagy elintézze helyette az utazásokkal kapcsolatos tervezést.
Megkérdezhetem például a Google asszisztenst, hogy melyik éttermet ajánlja, ahol francia konyha van, de nem túl drága. A Google erre azt válaszolja majd, hogy „Rendben, akkor ide menjetek,” és mire beülök az autómba, már az adott étteremhez navigál a GPS. Nagyon izgalmas számunkra a lehetőség, hogy a különféle eszközök tudjanak egymással kommunikálni,” mondta.
A Google úgy gondolja, hogy képes lesz az emberek adatigényeit olyan módon kielégíteni, hogy az eredményeket egyenesen a felhasználók agyába elhelyezett mikrocsipekre küldi,” áll a cikkben. Hoffman szerint ez egy üdvözletes koncepció.
Bár sok ember szemében az agyba ültetett mikrocsip rémisztő és mindenképpen disztópikus lépés, a transzhumanizmus (az ember szellemi és fizikai képességeinek a tudomány és technológia segítségével történő fejlesztése) követői számára ez egy komoly előrelépésnek számít. Szerintük az ilyen jellegű fejlesztéseket elutasítók a tudomány és fejlődés ellenségei.
A Google féle „utópia” megvalósulásához elengedhetetlen, hogy az agyba ültetett mikrocsipek olyan széles körben elterjedjenek, mint ma a mobiltelefonok. Mindezt természetesen a kényelem nevében fogják népszerűsíteni, biztosítva a felhasználókat, hogy a Google fantasztikus biztonsági rendszere megóvja az adatokat a kíváncsi szemektől (a titkosszolgálatok kivételével persze).
Ahogyan arról már korábban írtunk, a Google célja, hogy idővel minden párbeszédet halljon, létrehozva ezáltal a „tárgyak Internetét” (Internet of things), amelyben minden eszköz a hálózat része és ezzel potenciálismegfigyelőeszköz is.
A párbeszédeket lehallgató és elemző okos utcai lámpáktól az Xbox-on át a mobiltelefonokig, az egész környezetünket arra készítik elő, ahogy azt David Petraeus, a CIA volt igazgatója megfogalmazta, hogy igazi áldássá válhasson a „titkos államvezetés” számára.




Nagytestvér már a hálózaton kívüli eszközökhöz is hozzáfér



Forrás: cnet.com
Az informatikusok egy olyan malware-t (rosszindulatú szoftvert) fejlesztettek ki, amelyik képes kapcsolatot létesíteni olyan eszközökkel, amik nincsenek rákötve egyetlen hálózatra sem. A felfedezés megmutatta, hogy az utolsó védelmi vonal, tehát az önálló eszközök közötti térbeli távolság sem jelenthet biztos védelmet a nem kívánt behatolók ellen.
A számítógépeken található beépített mikrofon és hangszóró felhasználásával egy olyan szoftvert állítottak elő, ami emberi füllel nem hallható audio jelek segítségével apró adatcsomagokat továbbít a gépre bizonyos titkos csatornákon, akár 20 méteres távolságból. A távolságot szükség szerint növelni is lehet, ha több eszközt kötnek össze, amelyek megismétlik a jeleket.
Journal of Communications folyóiratban közölt megvalósíthatósági példaszoftver bizonyítja, hogy az Internetkapcsolat hiánya nem képes megvédeni egy belső számítógép hálózatot a külvilágtól. A kutatást azért indították, hogy fény derüljön egynem olyan régen észlelt rejtélyes malware működési mechanizmusára, ami magas frekvenciájú jelek segítségével ugrált egyik eszközről a másikra, amelyek egyike sem volt a hálózatra kötve.
A kutatók két Lenovo T400 mikrofonjainak és hangszóróinak segítségével úgy alakították át az eredeti szoftvert, hogy erőteljes víz alatti kommunikációra is képesek legyenek. A Víz alatti Akusztikus és Tengeri Geofizikai Kutatóintézet által kifejlesztett, nyílt forráskódú fejlesztői jelfeldolgozó eszköztárakon alapuló alkalmazkodó kommunikációs rendszermodem 20mps sebességes adatátvitelre volt képes 19,7 méteres távolságból. Nagyobb távolságot hálószerűen összekötött akusztikus hálózattal lehetne elérni.
A kutatók figyelmeztettek, hogy az alacsony átviteli sebesség és átvitt adatmennyiség is bőven elég ahhoz, hogy egy keylogger (billentyűzet aktivitás rögzítő) segítségével érzékeny információkat, például jelszavakat szerezzenek meg.
Az akusztikus hálózat koncepciója számos hagyományos biztonsági módszert tesz használhatatlanná, mivel ezek az ilyen jellegű támadások ellen nem védenek,” írják a kutatók.
Védelemként egy helyi, az audio jeleket elemző behatolásjelző rendszer, valamint egy olyan filter telepítését javasolják, ami az alacsonyabb frekvenciájú jeleket átengedi, a magasabb tartományok erejét viszont csökkenti vagy szűri.
Időkjelei: A kérdés, hogy az új módszert Nagytestvér vagy a hekkerek (amennyiben az első különbözik a másodiktól) veti majd be elsőként. Azt tudjuk, hogy a mobiltelefonok hangszóróit és mikrofonját, mindegy, hogy okosak vagy „buták”, távirányítással is aktiválni lehet, tehát valószínűleg az audio jelek leadásához nem lesz szükség arra, hogy egy külön eszközt helyezzenek el a közelben, csupán a legközelebbi mobilt kell lokalizálni a művelethez. Egyes szakemberek szerint a mobiltelefonok operációs rendszereibe olyan kódot telepítettek, ami mintát vesz a felhasználó hangjából és képes mások mobiltelefon mikrofonján keresztül lokalizálni az illetőt, ha netán a saját telefonja teljesen ki lenne kapcsolva (az akkumulátor kivételével).
A hatalmi elit és Sátán kizárólag ilyen technológiák segítségével tud „isteni” erőkre szert tenni, hiszen Lucifer, mint teremtett lény, nem mindentudó és nincs mindenhol jelen, viszont mindenről tudni akar, azt remélve, hogy így átveheti Isten helyét.
Ez majd ellene támad, és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy szentnek mondanak, úgyhogy beül az Isten templomába is, azt állítva magáról, hogy ő isten.” – II. Thesszalonika. 2:4





20 évig működő apró kémszenzorokkal szórják tele Afganisztánt



Időkjelei: Nagytestvér figyel. Ezt régóta tudjuk, azt azonban csak kevesen követik figyelemmel, hogy milyen folyamatosan fejlődő módszerekkel teszi ezt. Ausztráliától, Indián keresztül egészen Afganisztánig, a hamarosan megalakuló, egyelőre a háttérben működő világkormány megpróbál minél több embert megfigyelés alatt tartani, természetesen „saját érdekünkben.” Az új megfigyelési eszközök, mint például az alábbi cikkben bemutatott szenzor, hozzájárulnak a világ eddigi legszorosabban irányított diktatúrájának felemelkedéséhez.
Forrás: Popsci.com
UGS
A Lockheed Martin „önálló földi érzékelője," egy kőnek álcázva.
A hidegháború évei alatt mindkét fél rendszeresen alkalmazta a hagyományos lehallgatási technikákat, hogy észrevétlenül tudomást szerezzen a másik oldal tevékenységeiről, terveiről lehallgatva egy szobában, épületben vagy például Kelet-Berlin esetében egy egész városban folyó párbeszédeket. Az Egyesült Államok által Afganisztánban folytatott, fokozatosan lankadó hadművelet részeként, az amerikai katonai erők a világ talán eddigi legnagyobb lehallgatási kampányát készülnek elindítani. A hadsereg olyan apró szenzorokat akar elhelyezni az ország egész területén, amelyek két évtizeden keresztül továbbítanának hírszerzési információkat az amerikai hadseregnek az ország belsejéből. Tehát egyszerűen fogalmazva az egész országot lehallgatnák.

A lehallgatás talán mégsem a legmegfelelőbb kifejezés, mivel a tenyérnagyságú eszköz a legtöbb esetben nem lehallgat, hanem érzékeli, amikor valaki elhalad a közelében és azonnal jelenti a mozgást a titkosszolgálati egységnek, tudatva a megfigyelőkkel, hogy mondjuk egy ismert csempész útvonalon áthaladt valaki. [Időkjelei: És milyen egyszerű lesz a dolguk, amikor a legtöbb ember azonosító chipet visel már. Nemcsak azt fogják érzékelni, hogy valaki elhaladt a szenzor közelében, hanem azt is, hogy ki volt az.] Az érzékelők egy részét a föld alá temetik, másokat kőnek vagy egyéb tárgynak álcáznak. Az akció lényege, hogy Afganisztán egész területét teleszórnák vele, az egy évtizede tartó konfliktus további húsz évig fennmaradó állandó emlékeztetőjeként.
Korábban is alkalmaztak már ilyen földre helyezett önálló érzékelőket (unattended ground sensors – UGS) például Vietnámban, azonban ezek az új, a Lockheed Martin cég által kifejlesztett és tesztelt típusok a régiek által felhasznált áram töredékét igénylik csupán és folyamatosan újratöltődő napelemekkel vannak felszerelve, lehetővé téve, hogy akár 20 éven keresztül is zavartalanul működjenek, amennyiben a Lockheed Martin számításai helyesek. Más cégek is foglalkoznak ilyen érzékelők fejlesztésével, amelyek iránt katonai és egyéb körökben is nagy az érdeklődés.
Az érzékelőket audió, szeizmikus vagy éppen fázisvezérelt radarral is fel lehet szerelni, lehetővé téve, hogy egy igazi megfigyelési mátrixszá alakítsák az afgán vidéket. Amikor egy mozgás, hang, stb. működésbe hozza az érzékelőt, az eszköz azonnal továbbítja a pontos helyszínt a megfigyelőközpontba, ahonnan utasítást adhatnak az érintett terület vizuális megfigyelésére.
Az Afganisztánban található amerikai támaszpontok környékén vagy például az amerikai-mexikói határvidéken már egy ideje használják az UGS érzékelőket, de nem az Afganisztánban tervezett léptékben, ékes bizonyítékául annak, hogy az árak csökkenésével és modern eszközök térnyerésével milyen irányt vesz a technológia. A Lockheed féle szenzor jelenleg egységenként 1000 dollárba kerül, ami nem túl nagy összeg 20 évnyi zavartalan megfigyelésért, különösen nem az extra kiadásokra mindig kapható amerikai védelmi minisztérium pénztárcájához mérten.




USA és lehallgatás-mentes Internet?



Forrás: infowars.com
Sokak szerint a kezdeményezés egy vicc, hiszen attól, hogy a tervezett hálózat egy külön kábelen futna, még bárki kémkedhet rajta, de ez most más kérdés.
Mindenesetre a BRICS országok hamarosan elkészülnek saját internetük alapvető szerkezetével, aminek segítségével reményeik szerint teljesen kikerülhetik az Egyesült Államokat és így megvédhetik kormányaikat és állampolgáraikat az amerikai nemzetbiztonság kíváncsi szemeitől és füleitől.
A tervek szerint Brazília 2015-re befejezi a 34 ezer kilométer hosszú, víz alatti optikai kábel lefektetését, ami Vlagyivosztoktól, a brazíliai Fortalezán, Kínán és Indián át egészen Dél-Afrikáig ér majd.
Hindu weboldal szerint a projekt egy „amerikai lehallgatás-mentes hálózatot hoz majd létre,” ami bizonyos törvényi előírások segítségével rákényszeríti a Google, Facebook és Yahoo webóriásokat és hasonló szolgáltatókat, hogy a BRICS országok által generált adatokat helyileg tárolják, megvédve őket az NSA kémeitől. (IJ: A webóriások pedig csendben engedelmeskednek.)
Egyes adatvédelmi szakértők szerint a kezdeményezés nem sokat tehet az NSA ellen, főleg ha figyelembe vesszük, hogy az ügynökség már a hidegháború évei alatt is képes volt lehallgatni a tenger alatti kábeleken futó kommunikációkat, de azért van, aki ígéretesnek találja a projektet.
(IJ: Arról nem is beszélve, hogy az USA nem az egyetlen ország, amelyik kémkedik mások után. Talán csak ott nem teszik ezt, ahol a technikai fejlettség nem teszi lehetővé.)
Minden alternatíva jól jön,” írja Michael Dorfman. „Minél több megoldás közül lehet választani, annál jobb, ugyanakkor senki sem tudja megmondani, hogy az új Internet valóban biztonságosabb lesz-e a réginél, illetve, hogy valóban védeni fogja-e a hétköznapi felhasználók adatait és szabad hozzáférést biztosít-e majd a forrásokhoz.”
A BRICS projekt egyébként már hónapokkal a lehallgatási botrány kirobbanása előtt elindult.
A mostani Internet szerkezetét az ICANN (Internet Corporation for Assigned Names and Numbers – Kijelölt Nevek és Számok Internetes Társasága) nevű cég uralja, amit viszont többé-kevésbé az Egyesült Államok felügyel.
Mások is próbálnak harcolni a nemzetbiztonsági hivatal ellen. John McAfee példáulnemrégen jelentette be, hogy egy új kütyü kifejlesztését fogja finanszírozni. Az eszközt Decentral-nak hívják, nagyjából 100 dollárba, 20-22 ezer forintba fog kerülni és a fejlesztők reményei szerint képes lesz megakadályozni a titkos ügynökségek kémkedési kísérleteit és teljes anonimitást biztosítani a neten.
Amikor arról kérdezték, hogy mit tesz, ha az amerikai kormány betiltja a terméket, McAfee a következőket válaszolta: „Akkor Nagy-Britanniában, Japánban és a harmadik világban fogom árulni. Ez a termék érkezik, és nem lehet megállítani.”


Nahát! Tényleg figyel a titkosszolgálat



Csütörtök óta bejárta a külföldi és magyar sajtót az amerikai titkosszolgálat megfigyelési botránya, ami immár kilenc szolgáltatót és nagy internetes oldalt érint. Legtöbb olvasónk számára ez nyilván nem nagy újság, ami miatt a hír mégis érdekes, hogy a PRISM fedőnevű akció most a Washington Post és egy hírszerző tiszt „jóvoltából” nyilvánosságra került és bár sokan teljesen hozzászoktak a gondolathoz, hogy manapság mindent és mindenhol figyelnek, talán néhány ember mégis elgondolkozik, hogy mégis mi folyik körülöttünk.
Aki eddig is figyelemmel kísérte a világban ténylegesen zajló eseményeket és nem csupán a hivatalos sajtóból értesül a hírekről, valamint tisztában van a háttérben működő mozgatóerőkkel, tudja, hogy ez nem új keletű tevékenység és a PRISM sem az egyetlen ilyen program. Írtunk már a Stellar Wind nevű, szintén NSA programról, az FBI törekvéséről, hogy a Skype és hasonló voip és chat szolgáltatókat is valósidőben lehallgathassa vagy a Google újításairól, amelyek a mi kényelmünket és szokásaink feltérképezését hivatottak szolgálni és sorolhatnák a történet epizódjait. A megfigyelés egyre kifinomultabb és kiterjedtebb és immár tényleg valós-időben folyik.
Tudjuk, hogy egyre több helyen már csipek segítségével figyelik az iskolásokat, a rabokat, a háziállatokat, a betegeket. Térfigyelő kamerák pásztázzák az utcákat, biztonsági kamerák felügyelik a parkolókat és boltokat, és akár otthonainkba is bepillanthatnak. És igen. Online tevékenységeink és beszélgetéseink is az utolsó kattintásig követhetőek és lehallgathatóak. Sokan nevetve söprik félre ezeket a fejleményeket azzal érvelve, hogy ugyan kit érdekel, amit két vagy akár kétmillió barátnő fecseg a neten és aki ezzel ennyit foglalkozik biztosan paranoiás. Az információ azonban valóban hatalom és mivel a világi hatalom, bár nagyon szeretné, nem mindenható vagy mindentudó, kénytelen a technika eszközeit felhasználva Istent játszani. A cél a világkormány. Ehhez elsőként az emberek feletti teljes és globális hatalmat kell megszerezni, ez pedig csak úgy lehetséges, ha mindenkiről, minden időben, mindent tudnak.
A most közzétett „új” információ alapját egy hírszerzési tiszt által a Washington Post-nak átadott dokumentum alkotja, amit az NSA (Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal) vezető elemzői 2013 áprilisában készítettek és az egyik legfontosabb hírszerzési eszközként hivatkozik a PRISM programra. A tiszt elmondta, hogy amikor kipróbálta a rendszert, megrémült attól, hogy a titkosszolgálat szinte az emberek éppen formálódó gondolatait is látja.
A PRISM programban résztvevő szolgáltatók és az általuk szolgáltatott információk.
prezentáció szerint az NSA jelentései egyre nagyobb mértékben építenek az így megszerzett adatokra, jelenleg minden hetedik hírszerzési jelentés alapul valamilyen PRISM-es információra. Ez különösen akkor ijesztő, ha tudjuk, hogy az NSA évente több billió adatforrást elemez. A PRISM-mel szerzett adatok döntő többsége az Egyesült Államokban élő amerikai polgárokról szól.
A PRISM fedőnevű akció 2007-ben kezdődött és a Microsoft volt az első cég, aki megadta magát a titkosszolgálati megkeresésnek. Az évek során a többi nagy szolgáltató is a titkosszolgálat figyelmébe került, a Google, a Facebook, a Paltalk (az Arab Tavaszban és a szíriai eseményekben kulcsszerepet játszott kisebb szolgáltatás), az AOL, a Skype, a Youtube, végül 2012-ben az Apple is.
A prezentációból az is kiderül, hogy az NSA kívánságlistáján az ingyenes tárhelyszolgáltatás miatt népszerű Dropbox is szerepel, azzal a megjegyzéssel, hogy hamarosan már működő kapcsolat lesz ott is, a szolgáltató már mentességet kapott a megfigyelés miatt esetleg felmerülő jogi ügyekben, ezt a főügyész és a hírszerzés igazgatója biztosítja számukra.
James Clapper, az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatója (DNI) csütörtökön elismerte az adatbányászás tényét, de közleményében még mindig csak arról beszélt, hogy az a törvény, amely lehetővé teszi a kormányzati ügynökségek számára, hogy kommunikációs adatokat gyűjtsenek internetes szolgáltatóktól, kizárólag az Egyesült Államokon kívüli, nem amerikai személyek célba vételét engedélyezi.
Források:




Az NSA a Google-nak álcázva is kémkedett



Forrás: cnet.com
Az NSA kémkedési botrány legújabb epizódja szerint az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal legalább egy alkalommal a Google-nak adta ki magát adatgyűjtési akciója során.
Fantastico nevű brazil weboldal egy Edward Snowden által kiszivárogtatott dokumentumot tett közzé, ami bemutatja a Google kihasználásával kivitelezett„közbeékelődéses” támadás működési elvét.
A Fantastico cikke megemlít egy eddig ismeretlen, a „Flying Pig”, azaz „repülő malac” néven futó kémprogramot is. (A névre reagálva Kurt Opsahl, az EFF munkatársa a Twitteren megjegyezte, hogy „valaki a kémállamban nagyon szeretheti a Pink Floyd albumborítóit: PRISMFlying Pig”.)
A hekkerek által gyakran alkalmazott módszer során hamis biztonsági tanúsítványt alkalmaznak, hogy a támadó legitim webes szolgáltatónak tűnjön, és ezzel megkerülhesse a böngésző biztonsági beállításait, megszerezve a gyanútlan felhasználó által az adott szolgáltató felé küldött adatokat. A hekkerek ezzel a módszerrel tudják ellopni például a felhasználók banki adatait. Ilyenkor a bank valós weboldalának adják ki magukat egy, az eredeti oldalhoz megtévesztésig hasonlító felület közbeiktatásával.

A módszer különösen alattomos, mert segítségével a hekkerek a felhasználó saját jelszavával juthatnak be a legitim internetes banki felületre, így az ügyfél és a bank közötti információk az ő szerverükön át haladnak, úgy, hogy se az ügyfél, se a bank sem is sejti, mi történik. Az ilyen típusú támadások az email szolgáltatók ellen is alkalmazhatók.
Az nem egyértelmű, hogy a Fantastico által közzétett esetben az NSA vagy annak brit megfelelője, a GCHQ követte el a támadást. A cikk szerint „az adott esetben az adatok az NSA központon haladtak át, mielőtt továbbították volna az igazi címzetthez, anélkül, hogy bármelyik fél észrevett volna valamit.”
Korábban is keringtek hírek arról, hogy az NSA ilyen MITM (közbeékelődéses) típusú támadást alkalmazott,” mondja Mike Masnick a Techdirt cikkében. „Annak alátámasztása viszont, hogy a Google-hoz hasonló céggel szemben tették ezt, nagyon komoly dolognak számít és az az érzésem, hogy a [Google] nem túl boldog ettől.”
Mother Jones oldal megkeresésére a Google egy rövid nyilatkozatot adott ki:
Ami azokat a híreket illeti, amelyek szerint az amerikai kormány kijátszotta biztonsági rendszerünket, elmondhatjuk, nincs bizonyítékunk, hogy ilyesmi valaha is történt volna. A felhasználói adatokat kizárólag a törvényben meghatározottak szerint bocsátjuk a kormány rendelkezésére.”
(A cég egyébként a felhasználói adatok átadására vonatkozó kormánykérések nagyobb átláthatóságáért is küzd.)
A CNET megkeresésére az NSA csupán annyit közölt, hogy „nincs közölnivalójuk”.
A TechDirt viszont rámutat, hogy egy MITM támadás az NSA vagy GCHQ részéről nem olyan megdöbbentő hír. Éppen a múlt héten a New York Times arról írt, hogy az NSA már számtalan módon kijátszotta a gyakran használt titkosítási módszereket, beleértve olyan akciókat os, amelyek során magáncégek szervereit törték fel, hogy ellophassák a titkosítási kulcsokat, különböző technológiai cégekkel együttműködve a rejtett hátsó ajtók kiépítésére és nem utolsó sorban azért, hogy szándékosan gyengeségeket építsenek be a titkosítási szabványokba.
Nem lenne túl nehéz feladat hamis biztonsági tanúsítványokat beszerezni a weboldalak hitelességét bizonyító SSL protokollok kijátszására.
A Google-t már több ilyen támadás is érte a múltban, például 2011-ben is, amikor egy hekker a holland DigiNotar, webes biztonsági tanúsítványokat kiállító cég rendszerét törte fel és több mint 500 SSL tanúsítványt készített rajta keresztül.
Az NSA/GCHG legújabb akciójának hozományaként egy új Google logo javaslat született, ami akár a Google saját Doodle készítőinek tetszését is elnyerheti:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése