2015. január 16., péntek

Hadszíntér a fejünk felett



    Hadszíntér a fejünk felett



Idézet Szira Zoltán és Csele Imre László „A harmadik világháború” c. 2006-os megjelenésű könyvből



..Azok a gátlástalan erők, amelyek most abban mesterkednek, hogy rabszolgaságba hajtsák az emberiség jelentős részét, hamarosan elkezdik provokálni Oroszországot is. Aknamunkájukkal, gazdaságilag és politikailag úgy meggyengítik őket, hogy kénytelenek lesznek háborúkba bocsátkozni a piszkálódókkal. Ez lesz az indok, hogy kikiáltsák az oroszokat agresszornak, és a médián keresztül győzködjék, bujtogassák a világot a leszámolásra.

Oroszország belső konfliktusai fokozatosan növekszenek. Ezt kihasználják azok az erők, akik világhatalomra törekszenek: ártani, bujtogatni fognak, hogy minél nagyobb legyen a zűrzavar a „nagy földön”. Amerika újabb támaszpontokat nyit, s ezzel teljesen bekeríti az oroszokat. A moszkvai parlament egyre nagyobb kutyaszorítóba érzi magát, katonai lépésekre kerül sor. Erőteljesen védekezni kezdenek, aztán támadásba lendülnek. Ekkor a világ előtt kikiáltják őket agresszornak.

A globalizációs erők azt hiszik, győzhetnek, de nem számolnak Istennel. Nem fog működni a rakétaelhárító rendszer meg a többi csodafegyver. Az oroszoknak hirtelen nem marad más, csak az atomfegyver. Mindkét fél kétségbe esik, elindítják nukleáris rakétáikat, amelyek borzasztó pusztulást idéznek majd elő, Szibéria jelentős része azonban átvészeli a csapást. „

Az Egyesült Államok stratégiailag körülkeríti Oroszországot. A világ tengereit már régtől felügyelik, repülőgép hordozóik lesben állnak a Jeges-tengeren, a Balti-tengeren, a Csendes-óceánon, a Földközi-tengeren, a szigeteken támaszpontok, ahonnan közép hatósugarú rakéták tekintenek Moszkva, Pétervár, Volgográd, Novoszibirsz, Vlagyivosztok satöbbi irányába.

A hagyományos háború legádázabb szakaszában Oroszország sarokba szorul. Az oroszok, végső kétségbeesésükben, no meg annak tudatában, hogy az Uralon túl hatalmas területeik vannak, s ott túlélhetik a gammasugárzást, megnyomják azokat a bizonyos gombokat. 

Oroszország sarokba szorított medve módjára viselkedik. A „nagy nép” hazafiai hajdani dicsőségükre emlékezvén becsületükben és önérzetükben érzik magukat sértve. Mindent beleadnak az ellenállásba, nem riadva vissza most már semmitől. „
Bejegyezte: Hegedűs Ákos







Az új orosz katonai doktrína a NATO-t és az Egyesült Államokat jelöli mint legfőbb külföldi fenyegetés





A Nyugattal kiéleződött feszültség miatt Oroszország átírta katonai doktrínáját, az új változat az ukrajnai konfliktust és a NATO keleti bővítését a saját biztonságát fenyegető veszélyként határozza meg. A pénteken Vlagyimir Putyin elnök jóváhagyásával közzétett új szöveg a doktrína alapvető védelmi jellegét azonban nem változtatja meg.

A nemzetbiztonsági tanács közleménye konkrét veszélyként említi, hogy a NATO támadófegyvereket helyezett át az orosz határ közelébe, valamint ide sorolja a tervezett amerikai rakétaelhárító rendszert is.

Az új változat bevezeti a „nem nukleáris elrettentés" koncepcióját, amely fokozott készültségen tartott hagyományos fegyveres erőkön, valamint a térségbeli biztonsági szervezetekben való elkötelezettségen alapul.

Oroszország fenntartja magának a nukleáris fegyverek bevetésének a jogát egy ellene vagy szövetségesei ellen irányuló agresszió, vagy pedig magának az államnak a fennmaradását veszélyeztető fenyegetés esetére. A megelőző csapás kifejezés nem szerepel a szövegben, noha egyes orosz lapok korábban úgy tudták, ez is bekerülhet.

A mostani doktrínában új elemként szerepel az a kitétel, amely szerint a fegyveres erők egyik fő feladata, hogy biztosítsák az orosz nemzeti érdekeket az Északi-sarkvidéken, mivel az ottani kontinentális talapzatban rejlő ásványkincsek és energiahordozók stratégiai jelentőségűek az országnak. Szakértők szerint a sarkvidéki területek fejlesztése szavatolja Oroszország energetikai és gazdasági biztonságát, függetlenségét.

Bejegyezte: Hegedűs Ákos dátum: 





Vajon a fejlődő orosz nukleáris fegyverek képesek-e elriasztani a NATO szövetségeseket, megakadályozva ezzel a háború kitörését?


Oroszország 2016-ra új interkontinentális rakétát fog hadba állítani, amit „…sem a modern sem pedig a fejlesztett amerikai rakétavédelmi rendszer sem lesz képes megakadályozni, hogy kiüsse a bika szemét.” – üzeni az orosz védelmis Dmitry Rogozin

Aztán bejelentettek, hogy 2020-ra elkészülnek az óriás 100 tonnás Sarmat silóból indítható ICBM-mel , amit stratégiai pontossággal Eurázsia közepén, két helyen állítanak majd be. Az 5500 km-es hatósugárral mérve az egyik akár a Guam-szigeten lévő féltitkos amerikai bázist is elérheti, a mások Londont is lángba boríthatja. Gyakorlatilag teljes lesz a lefedettség.

Aztán újrafejlesztik a szovjet-idők béli vonatra szerelhető kötöttpályás rakétákat, amit 1991 a START egyezmény keretében leszereltek. Ha ez meg lesz teljes lesz a felkészültség. 

Hogy mire? Azt Putyin már elmondta egy nemrégiben lezajlott gálaesten 2015 december 19.-én:
"A globális helyzet messze van a stabiltól: számos fenyegetés és kockázat növekszik és a nemzetközi normák kezdenek elfelejtődni. Nem azt jelenti, hogy el van utasítva, hanem kicsavarják, provokálnak, megkerülik, zsarolnak radikális elemeket alkalmaznak, hogy destabilizálják a nemzetközi helyzetet, így megszerezzék az egész országok feletti kontrolt.
"Frenk álláspontja az, hogy Oroszországnak drágán kell megfizetnie azért, mert kiállt a függetlenedés mellet, amit a krími vagy a szevasztpoli honpolgár szorgalmazott.
"Az világos, hogy senkinek soha nem sikerült megijeszteni, meglepni vagy izolálni Oroszországot és soha nem is fogja tudni. Ez a dolgot már bizonyított az elmúlt századok során, ahogyan már ezt számos alkalommal elmondtam, hogy próbálkoztak 1920’-as években és az 1940’-es években és később is, de nem működött és most se fog. Közben készülnünk kell a különféle nehézségekre és szuverenitásunkra, stabilitásunkra és egységünkre mindig leselkedő fenyegető veszélyekre. 
"Nagy figyelmet kell fordítani határaink megvédésére, biztosítani kell a kormányzat stabil működését és meg kell védeni az orosz érdekeltségeket.
"Oroszország mindig is következetesen cselekszik, hogy védje magát és szuverenitását és azon van, hogy erősítse a nemzetközi stabilitást és támogassa a minden országnak és embernek kijáró biztonságot.  A mostani időkben a helyzet körülöttünk nem éppen könnyű. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy az USA tervezi a rakétavédelmi rendszerek kiépítését. A NATO is megnövelte tevékenységét Európában, főleg keleti részen. Tisztelettel jegyezném meg, hogy Oroszország katonai doktrínája továbbra is védelmi jellegű lesz, de mi megvédjük az országunkat, egyszer és mindenkorra.
"Fejlesztenünk kell a stratégiai nukleáris erőinket, amiknek a legfontosabb szerepe van, hogy biztosítsa a globális egyensúlyt (na ez elég nagy badarság mondjuk) és végső soron kizárja az Oroszország ellen indított széleskörű támadás lehetőségét (mondanom se kell ezt is naiv elképzelésnek tartom, de lehet, hogy ezzel Putyin csak a naiv embereknek akart kedvezni).
2015-ra a nukleáris rakéta arzenál több mint 50 újabb interkontinentális ballisztikus rakétával szaporodik. Eltudják képzelni miféle erőt jelent majd ez. Folyatnunk kell ezt a modernizációt a bombázók és a tengeralattjáróknál is."
Rettentő ostoba elképzelésnek tartom azt, hogy a nukleáris fegyverek léte és annak szaporítása csökkentené a háború kitörésének esélyét. Korábban egy bejegyzésben már elmondtam, a következőképpen: 
Csak az ostobák hiszik azt, hogy többé már nem lesznek nagy-nagy háborúk....meg azt, hogy a fegyverkezés, az atombombák elterjedése elrettentő hatású, s majd ez hozza el a békét ...ilyenkor a fejemet fogom....micsoda baromság ez..ezeket a démonikus Elit adja be az emberek agyába....ha így gondolkodsz, akkor tudhatod, hogy agy-mosott vagy. 

Nem, nem nem!!!! bármilyen furcsa, a fegyverkezés, a nukleáris fegyverek fejlesztése, az elrettentő hadmozdulatok, magatartások a jelen civilizációnk pusztulásának esélyét növelik....nem fordítva.

A jelen civilizáció nem ismeri a béke képletét, amelyről a szentírások beszélnek, nem tudják megoldani a problémákat, csak növelni és szaporítani képesek azokat. Gyógyír híján a világban a fűtőhatású fegyverkezések miatt egyre magasabbra és magasabbra szökik a láz, míg végül a test elpusztul...


Ez meg egy MIT hír:
A NATO további keleti bővítése „a szükséges lépésekre” kényszeríti Oroszországot – figyelmeztetett az orosz külügyminisztérium szóvivője csütörtökön.
Alekszandr Lukasevics nem fejtette ki, hogy pontosan milyen lépésekről volna szó, de mi már tudjuk a fentiekből. A külügy magas rangú képviselője szokásos heti tájékoztatóján reagált az ukrán parlament keddi döntésére. A kijevi törvényhozás az ország „tömbön kívüli” státuszának feladásáról és a NATO-csatlakozáshoz vezető út megkezdéséről fogadott el törvényt.
A szóvivő szavai szerint az észak-atlanti szervezet „lehetséges további keleti bővítése elkerülhetetlenül nagyon komoly katonapolitikai eltolódáshoz vezet nemcsak Európában, hanem az egész világon”, és közvetlenül érinti Oroszország nemzetbiztonsági érdekeit. Lukasevics bírálta az ukrán vezetést, amely szerinte a NATO-hoz közeledésre „az Oroszországgal való normális kapcsolatok fejlesztésének alternatívájaként tekint”, és arra figyelmeztetett, hogy ez tovább nehezítheti az orosz–ukrán kapcsolatokat és akadályozhatja „több területen a fontos kérdések megoldását, beleértve a gazdaságot és az energetikát is”.
Érthetetlennek nevezte az ukrán törvényhozás döntésének időzítését, „amikor bizonyos kedvező folyamatok jelentek meg a délkelet-ukrajnai helyzet rendezésében”. Úgy vélte, az ukrán állam euroatlanti kül- és belpolitikai irányultsága aligha járul hozzá az ország mély politikai, gazdasági és társadalmi válságának megoldásához.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ugyancsak élesen bírálta az ukrán parlament döntését a Rosszija 1 állami televíziós csatorna esti vitaműsorának adott interjúban, amelyet Oroszország távol-keleti részén már bemutattak a tévében.

Az orosz diplomácia vezetője kijelentette: már maga az elképzelés, hogy Kijev a NATO-ba törekszik, nemcsak az ukrán népre – amely nem egységes ebben a kérdésben –, hanem az európai biztonságra is veszélyes. „Senki sem gondoskodhat a biztonságáról mások kárára, senki sem lépheti át a hidegháborúból örökölt választóvonalakat” – mondta.

Bejegyezte: Hegedűs Ákos dátum:






Oroszország háborúra készül



Az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy jövőre még több és nagyobb hadgyakorlatot fognak tartani, szám szerint 4000 ezret, amelyen több-tízezer katona fog részt venni.

Oroszország már idén is növelte a katonai manőverek számát a Nyugat fenyegetés miatt.
A 2015 Centre hadgyakorlatokat nyáron tartják, amelyen új fegyvereket is kifognak próbálni

...és most jön a lényeg:


A mások fontos fejlemény, hogy 
Moszkva új honvédelmi létesítményt alapít, ami azt jelenti, hogy  békeidőben figyelni fogják a nemzetbiztonsági fenyegetéseket, de amint kitör a háború, átveszik az irányítást.

Ez a több épületből álló szuper-komplexum, gyakorlatilag a Pentagon párja, s innen fogják figyelni a világban történő katonai mozgolódásokat, mint például a nukleáris ballisztikus rakétakilövéseket.

Háború idején innen, az NDCC épületből a fegyveres erők főhadiszállásáról irányítanának szinte mindent az országban.

Ilyen HQ működött a II. világháború alatt is.

Mostani időkben Moszkva elég instabilnak ítéli meg a satus quot, s megeshet, hogy olyan döntéseket kell hozni, amit egy óra alatt teljesíteni is kell, ezért esedékes volt már egy ilyen alternatív háborús kormányt létrehozni.

Április óta már elkezdték a kiképzést.

Nos, talán nem vagyok bolond, ha azt mondom: Oroszország háborúra készül. 

Aztán a NATO egyre erősít Európában és közben orosz agresszióról szövegel. No, hogy ne csak olvasson, nézzen is ...egy kis propaganda


Egyre feszültebbé válik a NATO és Oroszország viszonya


 

A Feszültséget sajna, de a Nyugat szítja. 
Az első "nagyon hatásos", válság esetén néhány nap alatt csatarendbe állítható NATO-csapatok 2015 elejétől hadműveletképesek lesznek, jelentette ki ma Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.


Addig is "rendkívül hatásos ideiglenes erőt" állítanak fel, amely a "jövő év elejétől hadműveletre kész", nyilatkozta Jens Stoltenberg
2015 elejére német–norvég–holland együttműködéssel átmeneti formában létrejöhet, 2016-ra pedig további résztvevőkkel bővítve tartós jelleggel kialakulhat a NATO új gyorsreagálású ereje, mondta Jens Stoltenberg, az atlanti szövetség főtitkára.

Ukrajna esetleges NATO-csatlakozásának lehetőségét illetően a főtitkár megerősítette a NATO eddigi hivatalos álláspontját. Eszerint az atlanti szövetség tiszteletben tartotta, amikor Ukrajna néhány éve a tömbönkívüliség mellett döntött. NATO-tagsági kérelem beadásával szemben egyetlen harmadik országnak sincs vétójoga, szögezte le Stoltenberg, utalva az orosz kifogásokra.

A NATO folyamatosan építi ki támadó hadseregét és bázisait és óvatosan teszi ezt, hogy ne mutasson agresszív magatartást, s véleményem szerint ezért ez a fokozatosság.

Továbbra is tartsa nyitva szemét és készüljön, ne lankadjon. A történelem eddig sem kímélte az emberiséget.
Pénteken, a Barenc-tengeren sikeresen végezték a Bulava interkontinentális ballisztikus rakéta tesztelését. A rakétát az Alekszandr Nyevszkij nukleáris tengeralattjáróról a Kamcsatka-félszigeten levő lőtérre indították.
Teljes
szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/2014_12_01/Oroszorszagban-kiteszteltek-a-Bulava-interkontinentalis-raketat-4252/



С борта «Александра Невского» запустили «Булаву»



Bejegyezte: Hegedűs Ákos




A kabalista zsidók nézetei és világstratégiai programja pontokban.





Bjerknes a "The Jewish Genocide of Armenian Christians" című munkájának 69. oldalától a 87. oldaláig terjedően sorolja fel az 1500-as évektől napjainkig azokat a szerzőket és műveiket, amelyeket áttanulmányozott, és amelyek alapján pontokban összefoglalta a kabalista zsidók nézeteit és világstratégiai programját.

1. Bjerknes az általa elolvasott és feldolgozott hatalmas irodalom áttanulmányozása után egyik következtetésként azt vonta le, hogy a zsidó világstratégia szerves részét képezte a Török Birodalom megdöntése, az iszlám gyöngítése, a szultán eltávolítása, akit ugyancsak "Anti-Krisztusnak" neveztek. A viszonylag kis létszámú zsidóságnak mindig is szüksége volt arra, hogy szembeállítsa a keresztényeket és a mohamedánokat, hogy ez a két erő felmorzsolja egymást, és a zsidók legyenek Jeruzsálem urai, ahonnan az egész világot irányítják. 

A cionista zsidók több keresztény egyházat a befolyásuk alá vontak Amerikában, és a szupergazdag vezető zsidóknak sikerült lefizetéssel és zsarolással számos keresztény vezetőt rávenni arra, hogy tanítsák meg az amerikai keresztényeket a mohamedánok gyűlöletére, és győzzék meg őket az iszlám elleni háború szükségességéről. Az izraeliek és a cionista zsidók jelentős összegekkel támogatják ezeket az egyházakat, és bőséges teret engednek nekik az elektronikus és nyomtatott tömegtájékoztatásban. Trockista zsidók "noe-konzervatív"-nak adják ki magukat, és kihasználják a hiszékeny keresztényeket. Ily módon sikerült nekik aláásni a hagyományos amerikai politikai folyamatokat és alkotmányos értékeket.

2. Bjerknes második következtetése a zsidóság és Oroszország viszonyára vonatkozik. Eszerint el kell érni az Orosz Birodalom és a cár megdöntését. A cárt a pápához és a török szultánhoz hasonlóan szintén "Anti-Krisztusnak" nevezték. A zsidók mindig gyűlölték a ruszokat (vikingek voltak, akik a mai Skandináviából kiindulva a nagy folyókon délre hajóztak, és ők alapították meg a Kijevi Rusz néven ismert államot, majd a keleti szlávokat is megszervezték. Ennek a skandináv eredetű népnek a nevét viselik az oroszok, a fehéroroszok és a Kijevi Rusz utódaiként az ukránok.) vagyis oroszokat, mert ők döntötték meg azt a Kazár-Birodalmat, amelyből a jelenlegi askenázi zsidók nagyobb része származik, és akik az uralmuk alatt tartották azokat a vidékeket, amelyeken az askenázi zsidók többsége élt. A zsidók meg akarták szerezni a maguk számára Oroszország gazdaságát. Az ott élő keleti zsidókat ki akarták vonni Oroszország fennhatósága alól, hogy Palesztinában vándorolhassanak ki.

A hatalmas területű Oroszország annak idején a világ talán leggazdagabb állama volt, és a zsidók úgy gondolták, hogy joguk van az egész világ vagyonára, és az útból el kell távolítani az orosz versengést, és így biztosítani a pogányok (nem keresztények) univerzális királyának a hatalmat. 

A zsidók évszázadokon át törekedtek arra, hogy szembeállítsák egymással a nyugati és a keleti keresztényeket, hogy ily módon gyengítsék meg, és tegyék alkalmassá őket a zsidó világforradalom sikeres kirobbantására, és Noé törvényeinek a bevezetésére. Bjerknes szerint a mai napig a kriptozsidók együttműködnek az izraeli kormánnyal, hogy az amerikaiak vallásos gyűlöletet érezzenek az oroszokkal szemben.

 E cél érdekében elfogadtatták az amerikai evangéliumi keresztényekkel azt a téveszmét, hogy Oroszország azonos az ószövetségi Ezékiel próféta könyvében szereplő "Gog és Magog-gal".

Ezek a cionisták arra oktatják az amerikai keresztényeket, hogy az Egyesült Államoknak nukleáris háborút kellene viselnie Oroszország ellen azért, hogy mielőbb sor kerülhessen Jézus Krisztus második eljövetelére. Ugyanakkor ugyanezek a zsidók valójában megvetik, sőt gyűlölik Jézust és a keresztényeket, különösen az Orosz ortodox keresztényeket. A titkos-zsidók hozták létre a katolikus egyházon belül a jezsuita szerzetesrendet. Ugyanezek a kriptozsidó jezsuiták találták ki az "Elragadtatás" (Rapture) mítoszát, amelyet a kriptozsidók azért tanítanak a keresztényeknek, mert így akarják elhitetni velük, hogy nem fognak szenvedni az emberiség ellen általuk végrehajtott istentelen támadás következményei miatt. 

A cionistáknak sikerült felforgatniuk és teljesen átalakítaniuk Amerika keresztény egyházait azért, hogy gyűlöletet szítsanak a mohamedánokkal szemben, és ily módon a nemzetközi jogot sértő agresszív háborút viseljenek a mohamedán nemzetekkel szemben. Arra is használják a protestáns egyházak felett megszerzett befolyásukat, hogy előkészítsenek egy nukleáris háborút Oroszországgal szemben, - fejti ki véleményét Bjerknes, amelyet rövidítve ismertettünk.

3. A zsidószármazású amerikai szerző a francia és a német birodalom lerombolását említi. Ennek a két birodalomnak az ellenőrzésük alá vételéhez két világháborúra volt szükség, amelynek az eredményeként megnyílt az út Európa bolsevizálásához, továbbá ahhoz, hogy kommunista hegemónia alá kerüljön a harmadik világ.

 Bjerknes ehhez hozzáteszi: mindez megkönnyítette a cionista pénzhatalomnak, hogy a keresztényeket tegye meg bűnbaknak az emberiség ellen elkövetett zsidó bűnökért. (Bjerknesnek ehhez a véleményéhez azt fűzzük hozzá, hogy pontatlan, és sok félreértésre ad okot olyan túlzottan általánosító kifejezések használata, mint a "világ zsidósága". 

Már a 'zsidó' vagy 'zsidóság' kifejezés is túlságosan általános, összemosó fogalom, mivel szervetlenül kapcsol össze több különböző, egymással gyakran éles ellentétben álló csoportot, közösséget és személyt. Ezért a továbbiakban részletesebben is kitérünk a zsidó, a zsidóság, a világ zsidósága, a cionisták, a cionista pénzhatalom és hasonló homályos fogalmak átvilágítására és pontosítására.)

4. Bjerknes a világháború előkészítését, és az "armageddoni csatát" említi. (Armageddon szó szerint Isten ítéletének a beteljesedését, a világ végét jelenti, amikor is a világ elsüllyed, és helyet ad az új teremtésnek. 

További jelentése még a katasztrófa, a véres csata és az ütközet. Az Armageddon szó a Bibliában a János jelenések könyvében (az Apokalipszisben), annak a helynek a megjelölése, ahol a föld királyai az ítélet napján Isten elleni harcra gyülekeznek. Kutatók szerint Megiddó hegyére utalhat, amely az Ezdrelon síkság szomszédságában áll, ahol a zsidók több csatát megvívtak és így előképe lehetett annak a helynek, ahol az istenellenes hatalmak meg fognak semmisülni.)

Az amerikai kutató szerint a zsidók mindig hittek abban, hogy ki kell robbantaniuk egy pusztító világháborút, amely annyira meggyöngíti az emberiséget, hogy az összemberiséghez képest kis létszámú zsidó nép uralkodhasson az egész világ felett a kezében lévő vagyon, valamint a szoros összetartás segítségével.

 Zsidó vezetők ezért már hosszú ideje törekedtek a különböző nemzetek megosztására és szembeállítására. Azt feltételezik, hogy a világ népei belefáradnak a kimerítő háborúskodásba, és végül hajlandóak lesznek lemondani nemzeti szuverenitásukról abban a reményben, hogy a zsidó világuralom véget vet az ellenségeskedésnek, hiszen már nem lesznek nemzetek és nemzetállamok, amelyek egymás ellen harcolhatnának. 

Ez a megtévesztő propaganda a cionisták által inspirált és hirdetett eszmék szerves részévé vált. Ez az ideológia megkönnyítette az univerzális zsidó uralom elfogadtatását az emberiséggel, - véli Bjerknes.

5. Az amerikai kutató (aki mint már utaltunk rá, könyvtárnyi irodalmat és dokumentumot tanulmányozott át zsidó és nem-zsidó szerzőktől, mielőtt ezeket a kemény következtetéseit levonta) ötödikként emeli ki, hogy a kriptozsidó, kabbalista irodalom erőteljesen szorgalmazta a zsidók visszatérését Palesztinába, a zsidó templom újjáépítését, és Jeruzsálem átalakítását az eljövendő új világrend kormányának a székhelyévé. E célkitűzések közül többet sikerült végrehajtani, például a krími háborúval, a berlini szerződéssel, az Ifjú Török hatalomátvétellel, a balkáni háborúkkal, az orosz forradalommal, és az első és második világháború kirobbantásával és elhúzásával.

Bjerknes az általa áttanulmányozott és feldolgozott dokumentumokból és szakkönyvekből arra is következtetett, hogy a zsidóság bizonyos köreinek szüksége volt a holokausztra, amely szakrális égő áldozatot jelent, mert művi úton felgyorsíthatja a "végidőkre" vonatkozó jövendölések megvalósulását, és egy olyan apokaliptikus háborúnak a bekövetkezését, amely végetvet minden további háborúnak, megteremtve az örök békét.

 Bjerknes állítja, hogy számos zsidó hisz abban, hogy ha kirobbantanak egy rendkívül pusztító háborút, akkor nemcsak vissza tudnak térni Palesztinába, de újra építhetik a templomot is, felszentelhetik, illetve felkenhetik új királyukat Jeruzsálemben (a Rothschild dinasztia egyik tagját), mint a várt zsidó messiást, és Sion-hegyéről, Jeruzsálem legmagasabb dombjáról, irányíthatják az egész világot. 

forrás:
Dr. Drábik János: Örvénylés

Bejegyezte: Hegedűs Ákos 






Az 'Armageddoni' csatát készülnek kierőszakolni, ami 'új mennyet' és 'új földet' teremt majd?




Előbb egy hír: Tankokat küldtek a határra a törökök

Soha ilyen közel nem jártak még az Iszlám Állam dzsihádistái a török határ mellett fekvő szíriai kurd városhoz, Kobanihoz. Úgy tudni, a szélsőséges fegyvereseket már csak néhány kilométer választja el a településtől – írja a Euronews. A török hadsereg erre harmincöt harckocsit vezényelt a határhoz, miután az elmúlt két napban több tüzérségi lövedék is becsapódott Törökországban.

Először létre kell hoznunk egy repüléstilalmi zónát, amelynek tartósan garantálnunk kell a biztonságát. Másodszor, biztonságos zónát kell létrehozni Szírián belül is – mondta Recep Tayyip Erdogan török államfő.

Ch. J. Bjerknes, aki büszke norvég-zsidó származására, "The Jewish Genocide of Armenian Christians" (Az örmény keresztények zsidó népirtása) címmel 575 oldalas dokumentumkötetet írt (először 2006-ban, másodszor 2007-ben jelent meg az Egyesült Államokban) a Sabbatai Zevi követői által inspirált örmény népirtásról. Bjerknes azt állítja, hogy napjainkban a sabbatai-frankista kultusz hívei ellenőrzik a zsidó szervezeteket, beleértve a cionista világszervezetet, és a szabadkőművességet is. Nos tőle idézek, pontosabban Drábik könyvéből egy részt a kurdok kapcsán.

"Meg vagyok győződve arról, hogy hatalmas zsidó érdekek szándékosan tesznek kísérletet már 2500 éve a messianisztikus zsidó próféciák beteljesítésére, és sok gojt félrevezettek azért, hogy elősegítsék céljaik elérését. Számos nem-zsidó támogatót szereztek vegyesházasságokon, barátságokon és önző érdekeken keresztül, akik viszont nem megtévesztettek, azok szerzésvágyból hiúságból vagy más erkölcstelen okból követik el embertelen tetteiket. Vajon tudják-e, hogy gonosz az, amit tesznek? Az a gyanúm, hogy néhányuk tudja. Nem ellenzem, hogy megnevezzük a titkos társaságokat és az eliten belüli kapcsolatokat. Egyszerűen nem látom kellően igazoltnak, hogy illuminátusnak nevezzük őket. Ami a politika általános irányvonalát illeti, és azoknak az arculatát, akik a világot a harmadik világháború felé terelik, úgy gondolom, hogy jómagam és sokan mások már kellően bizonyítottuk, hogy az a mozgalom, amelynek az illuminátusok egy részét alkotják, és amelynek feladata az apokalipszis felidézése, már 2500 éves."

"A zsidó vezetők ma kísérletet tesznek szövetségesüknek, a baleknak tekintett kurdoknak a bevonására egy nagyobb háborúba Törökországban, Szíriában, Irakban és Iránban, amely majd elvezet a harmadik világháborúhoz, és az 'Armageddoni' csatához, amelyet a Sabbatai Zevi-től származó zsidó-kultusz akar szándékosan előidézni a föld elpusztítására, és Isten buzdítására, hogy teremtsen 'új mennyet' és 'új földet', amelyet kizárólag faj-hű zsidók népesítenek be."

Bjerknes ezúttal is gondosan felsorolja azokat a forrásokat, amelyekre támaszkodva megfogalmazta véleményét. (Zohar, Volume 1, 28a-b, Isaiah 11:4; 42:1; 65:9, 17; 66:12, 22. Jeremiás 33:15-16. Ezékiel 36:26)

Az első világháború végén a háttérhatalom hamisan ígérte meg az örményeknek és a kurdoknak, hogy olyan területekhez juthatnak, ahol megalakíthatják saját független nemzetállamukat. Akkor a kurdokat használták egyik eszközként az örmények eltávolítására. A zsidók ma azt ígérik a kurdoknak, hogy megalakíthatják a független Kurdisztánt, ha segítik a harmadik világháborúval kapcsolatos erőfeszítéseiket."

A Round Table titkos társaság három világháborút tervezett meg és robbantott ki nemzetközi erőviszonyok átalakítására, az emberiség védtelenné tételére és meggyengítésére. Henry Makow, aki maga is zsidó származású kutató 2007-ben úgy vélte, hogy a harmadik világháború most van kibontakozóban, amelyet ugyancsak a cionisták kezdeményeztek a mohamedánok ellen. A cionizmus célja a Közel-Kelet gyarmatosítása, az iszlám meggyöngítése, és a térségben található kőolaj és más energiahordozók ellenőrzés alá vétele. E cél érdekében Izrael jelentős anyagi támogatásban részesült és részesül. Szakértők számításai szerint az Egyesült Államok eddig 1,7 trillió dollár támogatást nyújtott Izraelnek.

Makow úgy véli, hogy Izraelnek nem sok köze van a zsidó néphez, mert a cionizmus, kommunizmus, feminizmus, nácizmus, mind ennek a világuralomra törő érdekcsoportnak az eszköze. Ezen "izmusoknak" a közös célja egy neo-feudális globális diktatúra megvalósítása.

Bejegyezte: Hegedűs Ákos dátum






A III. világháború geopolitikája





A világot most irányító emberek őrültek, a köznép pedig alvajáróként halad a tragédia felé. A jelentősebb politikai események a dollár és az olaj körül zajlanak. Az USA-ból fedezet nélküli dollár áramlik ki, cserébe valós termékeket és szolgáltatásokat kapnak. Fenyegetést jelent számukra minden olyan ország, amely elszakad a dollárelszámolástól.




A III. világháború geopolitikája

III.világháború, emberiség a szakadék szélén, Ukrajnában kezdődik és végződik

Irtsátok ki a Magyarokat -907- iV. Ludwig hadiparancsa (részlet)



Orosz Su-24 megközeliti és elrepül az USS Donald Cook romboló felett

Aggodalom az orosz rakéták miatt

Újgenerációs orosz tengeralattjárót avattak fel



Az ősnyelv Ez az a videó amit minden Magyar embernek látnia kell, mert végre kezdődik valami igaz Ma

dr.Horkovics-Kováts János előadása













Szíria és a Közel-Kelet. Miért bombáznak valójában a szövetségesek?





A tegnapi napon egy történelmi pillanatnak lehettünk tanúi, mert a Nyugat Illuminati hordája egy újabb közel-keleti országban bombázott, ráadásul a legújabb fegyverekkel és gépekkel.

Sokan azt hiszik, hogy a mostani szövetségesek terroristákat vannak hajkurászni, ami lehet igaz, de szerintem csak mellékesen, hiszen már jó ideje megvan a tervük arról, hogy melyek azok az országok, amiket bizonyos időn belül ki kell iktatni. A listán szerepelő és most aktuális: Szíria.


Asszad kormányát már három éve próbálják megdönteni fizettet terroristákkal, akiket mérsékelteknek hívnék és akiknek most már hivatalosan is szállítanak fegyvereket. Ez az állítás korábban még csak blogtéma volt, de ma már mainstream.


Állítom, hogy az Egyesült Államok és a többi csatlós ország gyakorlatilag újra akarja rendezni a közel-keletet, olyan káoszt teremtve, amivel aztán bekebelezheti a térséget végleg.


 A terroristák lehet, hogy -miután évekig támogatva voltak - valóban fenyegetést jelentenek, hiszen ki tudná irányítani ezt a tömeget, minden egyes muzulmánt, s hogyan tudnák befolyásolni  a feldühödött muzulmánokat Washington vagy London, hogy nekik dolgozzanak? Az elején lehet, hogy működött, de most kötve hiszem.

Tehát, egyrészt végül is jól jött nekik azért ez a kis kalamajka és ezt tudja Moszkva is és Peking is. Tudják, hogy a Nyugat a Közel-Keleten a saját céljait kergeti és szarik a nemzetközi egyezményekre. Obama pl. nem vette figyelembe a kongresszus jóváhagyását és cézár módjára vezeti már a háborúkat. Oda fönt már nem szarakodnak.


Még egyenlőre nem tiszta, hogy hogyan szeretnék kibontakoztatni céljaikat, amibe Irán is beletartozik, hiszen Szíria után az lesz a következő. Az szövetségesek légicsapása eszkalálni fogja a helyzetet. Megoldani, nem tudják, s főleg ha nem is akarják. Ezt is tudják a keleti tengely tagjai és ezért is nézik az eseményeket távolról.


Oroszország tavaly Szíria elleni bombázást meggátolta, de idén feketelistázták az ukrajnai válságon keresztül. Szóval, amikor bedobod a dolgot, hogy hát az oroszoknak nem tetszik ez a bombázás, a tömeg úgy reagál, hogy hát .."jaj az oroszok csak ne dumáljanak, mert betörtek Ukrajnába"... ezt a gondolkodás módot is akarták elérni.


Ami ellen tavaly az utcára mentünk, ugyanazért most esedezve könyörgünk...Bombázni!


A média tökéletesen működik. A célját eléri töretlenül. és ez így is marad. Annak ellenére írok ezekről a dolgokról, mert érdekel a világ alakulása.


Egyébként érdekes, hogy Ukrajnát mintha félrerakták volna, talán mert most máshová koncentrálnak. Most Afrikában telepítenek több ezer katonát, Afrika bekebelezése érdekébe. Az ürügy megint csak egy fenyegetés, ami nagyon is valóságos és ez az Ebola, amivel annyira nem bírnak, ahogy olvasom: januárra 1 millió esetre is felkészültek lélekben. 


A válságok mindig valósak, valóban veszélyesek, csak ahogy megoldani készülnek és amit ezáltal kiakarnak hozni végeredményként az mindig más. Ez törvényszerű. Jelen pillanatban Oroszországot és Kínát akarják meggyengíteni. A teljes Közel-Kelet megszerzése nagyon fontos stratégiailag. Brzezinskinek még volt olyan terve is, hogy Kína erőforrásait úgy elzárják, hogy azok kétségbe esetten, kényszerből meginduljanak Oroszország ellen.


A mások, hogy az ukrajnai válság végül elérte célját: a NATO előrenyomult, létrehozták az egyességeket, a különleges alakulatokat, s beindultak az új bázisok létesítése, fejlesztések, katonai készülődés zajlik itthon is. Szóval ezt is megkapták. Habár Krímet elvesztették és ez nagyon fájhat nekik. 


Oroszország és az Egyesült Államok szinte egy napon beszélt arról, hogy a nukleáris fegyvereiket teljesen felújítják (az oroszok hatéves tervről írtak), amire lehet az is a válasz, hogy egy időben kezdenek rozsdásodni és már ideje a renoválásnak...leszerelésről szó sem lehet, de mindez egy időben...az kérdéseket vet fel bennem.


Majd még jelentkezem.

Bejegyezte: Hegedűs Ákos 






2014. szeptember 17., szerda

Iszlám Állam - Egységbe szólít minden 

harcos csoportot a szövetségesek ellen az al-

Kaida


Az al-Kaida terroristahálózat magrebi és jemeni szárnya felszólította kedden az Irakban vagy Szíriában harcoló összes dzsihadista csoportot, hogy egyesítsék erőiket azon országok ellen, amelyek közös hadjáratot terveznek az muzulmán világ ellen ellen.

Egymás öldöklése helyett egyesüljetek Amerika és ördögi koalíciója ellen, amely lecsapni készül mindannyiunkra, mert Ők az igazi ellenségünk” - olvasható a két csoport közös internetes felhívásában, amely elsősorban az IÁ-nak és az al-Kaida szíriai szárnyának, az an-Nuszra Frontnak az ellentétére utal.

A felhívás a Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalmát szintén megdönteni akaró mérsékelt szíriai ellenzéknek is szól, amelyet viszont támogatnak az Egyesült Államok és arab szövetségesei. A két al-Kaida-szárny figyelmezteti ezeket a mérsékelteket, hogy „ne hagyják magukat rászedni Amerika által, ne legyenek a bábjai”.

Végül az AQMI és az AQPA arra kéri az iraki és a szíriai szunnita törzseket, hogy „ne felejtsék el az Egyesült Államok bűneit, és ne csatlakozzanak a koalíciójához”.

Tegnap volt Amerikában a kongresszusi meghallgatás, ahol háborúért kiáltottak. A Pentagon főnöke szárazföldi csapatok bevonását sem zárta ki.

Nagyon sok az álhír a IÁ-val kapcsolatban is és mivel nagyon kusza az érdekek a bizonyos szervezetek között, s nagyon nehéz véleményt mondani. Sokan úgy gondolják, hogy pl. az IÁ alatt harcoló fegyvereseket a Nyugat pénzeli, és lehet, hogy ez így van, de maga az irányítás már nem biztos. Kicsúszhatott a dolog a kezükből és a muzulmán világ valóban egyesül és a Nyugat valóba be van szarva tőlük. Elharapódzhattak a dolgok.

Oroszország és Irán attól fél, hogy a szövetségesek az Egyesült Államokkal az élén sikereket érnek el és megsemmisítik az IÁ-t, ami után a nyugat hadereje megerősödik majd e két ország körül. A NATO több bázist hoz létre, rakétákat telepít. Oroszország még inkább körbe lesz zárva.

Oroszország erre számít és ezért megy a rakétarendszerek kiépítése az ország minden katonai régiójában. A Krímre is több katonát küldenek a NATO miatt.

Bejegyezte: Hegedűs Ákos








Két orosz stratégiai bombázó ismét egy nukleáris rakétacsapást gyakorolt az Egyesült Államok ellen.





Az érdekesség az, hogy ez a cím a Putyinék RT oldalán is így található, habár nem erősítették meg a történteket, de nem is tagadták, hanem egy eredeti oldalon olvasottakra hivatkozva magyaráznak, ami itt található: http://freebeacon.com/national-security/russian-strategic-bombers-near-canada-practice-cruise-missile-strikes-on-us/.

Korábbi bizonyított eseteket is felhoznak, amik szintén idén történtek és erről írtam is korábban. Úgy körülbelül 16 incidensre van példa, s mindegyik esetben az amerikai gépek a betolakodókat kikísérték a területről.

A múltheti legutóbbit nagyon nem említik meg az amerikai hivatalok, mert végül a bombázók nem repültek be Amerika fölé, csak a Grönland körül repkedtek, de ez az elemzőknek szemet szúrt, mert a Tu-95 Medve indító dobozzal volt felszerelve.

A bombázók az elemzők szerint a Labrador-tenger felett kilőttek hat AS-15 nukleárisan felszerelhető rakétát, amiknek a hatótávolsága 1800 mérföld. Innen könnyen elérhető lenne Ottawa, New York, Washington, de Georgiában található bázis már nem.
A cikkben pár esetet hoznak fel példaként.

Az Egyesült Államok tábornokai aggodalmuknak adnak hangot a növekvő és egyre gyakoribb nukleáris hadgyakorlat miatt, amire most szeptember közepén is sor fog kerülni Oroszország déli részein.

Az oroszok jelenleg is hadgyakorlatoznak a NATO-val szemközt a balti-tengernél. Aztán most a NATO Ukrajnába is készül az éves hadgyakorlatra, ami szintén mostanában kezdődik.

Amit még fontos megemlíteni, hogy az orosz védelmi miniszter bejelentette nemrég, hogy a katonai doktrínát át fogják írni, amibe majd benne foglaltatik a „megelőző nukleáris csapás” jelszava. A 2010-es változatban csak arról van szó, hogy bevethetnek nukleáris fegyvereket a pl. NATO bázisok ellen.

Szóval ezek elég komoly fejlemények gyermekeim.




Harmadik világháború előzményeként még keményebb oroszellenes szankciók jönnek.







José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Francois Hollande is arról beszéltek, hogy a ma esti rendkívüli brüsszeli EU-s csúcstalálkozón bővülni fognak az Oroszországgal szembeni szankciók, amik Washington szerint az egyedül hatékony megoldás az ügyben, annak ellenére mondják ezt, hogy a szankcionálás sikerét egyetlen történelmi példa sem bizonyítja, s inkább háborúvá fajultak a dolgok.

Francois Hollande francia elnök szerint a szankciók "kétségtelenül bővülni fognak ma este" – derül ki a Financial Times tudósításából. A lap szerint főleg a németek lobbiznak azért, hogy keményebbek legyenek a szankciók, miután a NATO szerint pénteken több, mint ezer orosz katona lépte át az ukrán határt.


"Az Európai Bizottságnak a (büntetőintézkedések) szintjének növelésén kell majd dolgoznia" - fogalmazott a francia elnök az ukrán válsággal kapcsolatban, miután meghívására délelőtt, az uniós csúcs kezdete előtt néhány órával Párizsban egyeztettek az EU baloldali kormányfői.


"Nincs vesztegetnivaló idő" - mondta Hollande, aki szerint megvan a kockázata annak, hogy "a konfliktus valóságos háborúba torkollik".


José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szombaton a Petro Porosenko ukrán államfővel tartott tanácskozás utáni közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az EU már világossá tette, hogy a válság további súlyosbítása, Ukrajna további destabilizációja újabb intézkedéseket, szankciókat von majd maga után. 


Barroso arra számít, hogy az uniós tagállamok vezetői készen állnak további büntetőintézkedések elrendelésére Oroszországgal szemben.
Bejegyezte: Hegedűs Ákos




A NATO eddigi legmerészebb lépését tervezi: +10000 katonából álló alakulatot szervez az oroszok ellen



Britannia és hat másik állam megalkotnak egy közös 10 000 főből álló expedíciós alakulatot erősítve a NATO katonai hatalmát Oroszország határában –írja a Financial Times. Az év eleje óta történő NATO csapaterősítés közül a mostani tűnik a legmerészebbnek, amit még fokozni fognak, ha szükségesnek látják.

A haderő tartalmazni fog légi és tengeri egységeket, valamint szárazföldi csapatokat, akiket brit parancsnokok vezetnek, a többi résztvevő nemzet hozzájárul egy sor különleges katonákkal és egységekkel. Érintett országok jelenleg Dánia, Lettország, Észtország, Litvánia, Norvégia és Hollandia. Kanada szintén érdeklődést mutattak. Kanada a minap bejelentette, hogy CF-18-asokat küldenek a Baltikumba.
http://www.thestar.com/news/canada/2014/08/29/armed_canadian_fighter_jets_move_to_russias_doorstep.html



A bejelentés Camerontól jön majd a NATO csúcson. Britannia úgy tervezi Franciaországgal, hogy az egész JEF tervezet 2016-ra teljes formát ölt.
Bejegyezte: Hegedűs Ákos




Putyin: Ne szórakozzatok a nukleáris Oroszországgal



Vlagyimir Putyin pénteken egy ifjúsági beszélgetésen üzente, hogy Oroszország felkészült arra, hogy használja nukleáris tölteteit egy agresszióval szemben és közölte, hogy meg kell érteni mindenkinek, hogy "Az a legjobb, ha nem szórakoznak velünk".

Oroszországtól távol áll, hogy belebonyolódjon bármiféle katonai konfliktusba. ..de természetesen fel kell készülni és készen kell állni, hogy visszaszorítsák az agressziót.


Itt az eredeti 1 óra 38 perctől van az ominózus rész

Putin talks Ukraine, NATO, Crimea at Q&A with Russian youth (FULL VIDEO)



Bejegyezte: Hegedűs Ákos 




Miért hazudik Moszkva az ukrajnai jelenlétével kapcsolatban?



Hamis műholdképekkel bizonygatják az orosz betörést, ami szerintem is történik, de nem úgy, ahogyan azt most leleplezni kívánták. Nyilvánvaló, az oroszok is használják a megtévesztés és a hazugság politikáját ahogyan szokás és ez teljesen normális, hiszen  Oroszország kényszerhelyzetben van és hazudnia, rejtenie kell magát, ha nem akar ideje hamar katonai konfliktusba keveredni a Nyugattal. 

Egy biztos, a Nyugat hazugságokat terjeszt Oroszország magatartásával és pozíciójával kapcsolatban, ez számomra kétségtelen. Oroszországra én úgy tekintek, mint aki próbál ebből a sakkjátszmából a legjobban kijönni, ami most egész jól működik. Sikerült Krím visszaszerzése, növekszik Putyin népszerűsége, szorosodik a keleti tengely Kínával az élen, s mind ez a Nyugat fájdalmára. Ezt a fájdalmat onnan látni, ahogyan most a médiában sikoltozik Merkel és az Obama/Cameron bagázs, mint ahogyan a Lánchíd-rádióban a nő.

Obama-Merkel: Oroszország felelős az erőszakért


 

Oroszországot a történelem során többször próbálták lenyomni, s most is ez történik. Putyin túl jó, s mennie kell. Ezért elindították a háborút, ami most egyenlőre szócsatában, információkban nyilvánult meg, no meg a gazdasági/kereskedelmi embargózás formájában, ami azért igen durva, mert sok szakértő jól tudja, hogy a következő katonai lépés lesz.

Igen, igazuk van, mert az oroszokat sarokba fogják szorítani olyannyira, hogy ne legyen más választásuk, mint a kitörés és ez lesz az, erre vár a Nyugat: mikor tőr ki Oroszország

addig folyamatos a NATO expanzió 


Magyarországon is megy az agymosás:


Szerintem Obama tegnap intervencióról azért nem beszélt, mert az még korai lenne még. Akkor a Nyugat türelmetlen, dühös és primitív arcát láthatta volna meg a világ és agresszióért kiáltana az ügy. Jelen pillanatban a NATO/USA erre még nincs teljesen felkészülve. 

Nógrádi interjút is érdemes megnézni, habár Ő sem a mi emberünk.





A NATO haderejét növeli K-Európában, hogy szembeszálljon Oroszországgal





"Láthatóbbá" válik a jövőben a NATO jelenléte a keleti tagországokban a gyorsabb reagáló képesség érdekében - mondta több európai lapnak, köztük a The Guardiannek adott nyilatkozatában az észak-atlanti szövetség főtitkára. 

Anders Fogh Rasmussen a vezető baloldali brit napilap szerdai idézete szerint az interjúban megerősítette, hogy a jövő heti walesi NATO-csúcson a szövetség készenléti akciótervet fogad el, amelynek célja a gyors cselekvési képesség megteremtése "a jelenlegi teljesen új európai biztonsági környezetben".

 Megfogalmazása szerint ehhez fogadó intézmények szükségesek a helyszínt nyújtó országokban. A tervben ennek alapján infrastruktúra, támaszpontok, helyi főhadiszállások kiépítése, "előre kihelyezett" ellátmány és felszerelések telepítése szerepel - mondta Rasmussen.

A főtitkár szerint a cél az, hogy bármely potenciális agresszor tudja: ha akár csak gondolatként felmerül benne valamelyik NATO-szövetséges megtámadása, akkor nem csupán az adott ország katonáival, hanem NATO-erőkkel fogja szembetalálni magát. 

Arra a kérdésre, hogy lesznek-e NATO-lobogó alatt telepített állandó nemzetközi erők Kelet-Európában, Rasmussen azt mondta, hogy "a rövid válasz igen".

 "Keleti szövetségeseink elégedettek lesznek, ha megismerik a készenléti akcióterv tartalmát" - mondta a NATO-főtitkár...no azt meghiszem. Ön is elégedett lesz, kedves olvasó?



Rasmussen szerint szembe kell nézni azzal a realitással, hogy Oroszország nem tekinti partnernek a NATO-t

és itt jön az agymosás, a mocskos álszent képmutatás 
"Sajnálatos módon Oroszország az első ország a II. világháború óta, amely erővel ragadott el területeket, és ehhez nyilvánvalóan alkalmazkodnunk kell" - tette hozzá. Senki nem számolt azzal, hogy Oroszország erőt fog alkalmazni területszerzésre - mondta, hozzátéve, hogy a NATO hírszerzése és "számos egyéb forrása" szerint az orosz tüzérség az ukrán határ túloldaláról és Ukrajnán belülről is lő ukrán területeket. Teljesen egyértelműnek mondta, hogy Oroszország szerepet játszik Kelet-Ukrajna destabilizálásában. "Az információs, főleg dezinformációs műveletek és a hagyományos hadviselés magas fejlettségű elegyét láthatjuk" - fogalmazott Rasmussen.

Tiszta orosz-ellenesség és rá fogna ..aszni, mert újat húznak velük...számomra egyértelmű, hogy a Nyugat támadó helyzetben áll, s nem pedig védekező...
A NATO-főtitkár már a nyár elején, az egyik legtekintélyesebb brit külpolitikai elemzőműhely, a Királyi Külügyi Intézet - londoni székháza után közkeletű nevén a Chatham House - biztonságpolitikai rendezvényén tartott előadásában is közölte, hogy a szövetség a szeptemberi walesi NATO-csúcsértekezletre készenléti akciótervet dolgoz ki. Ennek keretében "megfontolás alatt áll" például készenléti támaszpontok kijelölése, "előre odahelyezett" felszerelésekkel és ellátmánnyal. A NATO emellett "az új biztonsági környezethez" igazított, átdolgozott hadgyakorlati menetrendet is kialakít, és felülvizsgálja kockázatértékelési, hírszerzési információ-megosztási, korai riasztási és válsághelyzeti reagálási mechanizmusait - mondta júniusi londoni előadásában Rasmussen.
A NATO-főtitkár a Chatham House rendezvényén kijelentette azt is, hogy véget kell vetni az európai NATO-tagállamokban a védelmi kiadások folyamatos lefaragásának, mert nem lehet a végtelenségig az Egyesült Államoktól elvárni a számla nagy részének kifizetését.

A Nyugat folytatja hazugságait a NATO szerepéről és tovább terjeszkedik a korábbi ígéretek ellenére. Mindenki, aki érti, hogy mi folyik itt az látja, hogy háborúra készülnek az oroszokkal, ha azok nem adják meg magukat a Nyugatnak és nem hódolnak be. 


Ukrajnával folynak a béketárgyalások, de a Nyugatnak EU/USA/NATO/Londonnak nem célja a béke. Pusztulást akarnak hozni a  keleti tengelyre!  A NATO nem békés szándékú! Katonai hatalmat akar az egész Eurázsiában! Közben a médiában náci propagandával próbálják tisztára mosni a NATO törekvéseit, jogos terjeszkedését és ez sikerül is nekik, mert a média irányítja az emberek gondolkodását.


Nagyon veszélyes idők ezek! Meg kell érteni és látni kell, hogy globális háború felé menetelünk!


NATO’s broken promises bring world closer to global war’



Bejegyezte: Hegedűs Ákos


Club-K Container Missile System 2013







"Egyesült Államok hagyja el Európa területét, menjen haza a saját hazájába és ott háborúzzon"



A NATO fejezze be a területhódító háborúját, az Egyesült Államok pedig hagyja el Európa területét, menjen haza a saját hazájába, a saját kontinensére és ott háborúzzon - mondta Balog István az orosz nagykövetség épülete előtt, 2014.05.14-én rendezett demonstráción, ahol Drábik János is felszólalt. Kőszegi László, a Hungária Televízió alapító főszerkesztőjének felvételeit láthatják. 

TÜNTETÉS AZ OROSZ FÖDERÁCIÓ NAGYKÖVETSÉGE ELŐTT
BALOG ISTVÁN - DRÁBIK JÁNOS
Kőszegi M. László (Hungária Televízió) 

TÜNTETÉS AZ OROSZ FÖDERÁCIÓ NAGYKÖVETSÉGE ELŐTT - DRÁBIK JÁNOS 2014 05 04

https://www.youtube.com/watch?v=InBZz89zel0

Bankárpuccs a világ ellen / Összefoglaló a (világ)zsidóságról by Dr Drábik







Visegrádi Négyek: A NATO pajzsa Oroszország ellen. Magyarország mint a kelet felé irányuló NATO-beavatkozás logisztikai központja



Hazánk geopolitikai helyzete, amiről nem szeretnek beszélni. Mi is ez a V4-csoport? Mi a feladata? Valóban csak a tagállamok biztonsága szempontjából fontos ez az együttműködés? 

Bár az együttműködés előremozdítására Magyarország kormányzati ciklusokon átívelő jelleggel, folyamatosan nagy hangsúlyt fektetett, a Visegrádi Négyek szervezetének jelentősége még mindig nem került be a köztudatba Magyarországon. A fővonalú média a Visegrádi országok biztonságpolitikai együttműködésének elmélyítéséről szóló hírek kapcsán kezdett el foglalkozni a Lengyelország, Szlovákia, a Cseh köztársaság és Magyarország közt megvalósított hosszú távú programmal.
1992-ben a visegrádi országok létrehozták a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodást (CEFTA). Ez a szervezet a nyugat-európai minta alkalmazását jelentette a négy ország által alkotott kereskedelmi övezet vonatkozásában. Az együttműködés médiában való kommunikálása részét képezte a nemzetgazdaságok leépítésére kidolgozott folyamathoz társított propagandának, amely a privatizációs program rövid távú bevétel-növekedését gazdasági fejlődésnek mutatta fel a térség valamennyi országában. Elegendő arra gondolni, hogy hazánkban a privatizációs programot még mindig a gazdasági növekedés motorjának állítják be, ami csak és kizárólag a hazai korrupt viszonyok miatt "siklott félre".
Az eredeti CEFTA egyezményt a visegrádi négyek néven ismert országok (Lengyelország, Magyarország, Csehszlovákia (később Csehország és Szlovákia) írták alá 1992. december 21-én Krakkóban. A hivatalosan megfogalmazott célok szerint a CEFTA-n keresztül a tagországok célja volt 1.) a nyugat-európai intézményekkel való integráció felgyorsítása, 2.) az európai politikai, gazdasági, védelempolitikai és jogi rendszerbe való bekapcsolódás, 3.) a tagállamok demokratikus politikai- és szabadpiaci gazdasági rendszerének megszilárdítása.
Szlovénia 1996-ban csatlakozott a CEFTA-hoz, amelyet 1997-ben Románia, 1999-ban Bulgária, 2002-ben Horvátország és 2006-ban Macedónia követett. Az összes korábbi tagország már kötött társulási megállapodást az Európai Unióval, így a CEFTA a teljes jogú EU-tagság előkészítését végezte. Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia 2004. május 1-jén vált az Európai Unió tagjává, Bulgária és Románia pedig 2007. január 1-jén. Horvátország esetében a csatlakozási tárgyalások folyamatban vannak, Macedónia pedig hivatalos EU-tagjelölt.
Az EU irányelvei mentén a jövőbeli tagországok szabadkereskedelmi zónák megalapításával készülnek fel a tagságra, amihez nagyarányú privatizációs program társul, azt követően pedig az államadósság fokozatos növekedése. Az egyezményhez csatlakozó országok kollaboráns vezetői a kormányprogram keretein belül lehetővé teszik a nyugati cégek monopolhelyzetének kialakítását. Ezt alátámasztja az a tény, hogy a CEFTA-országok külkereskedelme nagyrészt az EU tagállamokra korlátozódik. Vagyis a CEFTA szervezete az a gépezet, ami a Szovjetunió felbomlása után lehetővé tette a nyugati szövetségi rendszer Oroszország felé terjeszkedését a posztszovjet országok beolvasztásával, és évtizedes munkának köszönhetően a folyamat ott tart, hogy a politikai közbeszéd tárgya az Európai Egyesült Államok megalakítása, miközben a NATO igényt tart az egész európai térségre.
A posztszovjet államok EU- és NATO-csatlakozása minden esetben az után zajlott le, hogy a privatizációs programnak köszönhetően a nyugati érdekeltségek kezébe, vagy felszámolásra kerültek a nemzetstratégiailag fontos ágazatok. A nyugati érdekeltségeknek nem volt érdeke a gazdasági növekedés ebben a térségben, mivel a térség egésze a NATO szövetségi rendszerének perifériáját képezi, és eltérő nagyhatalmi érdekek potenciális ütközőpontja. A NATO vesztes háborúi, és a 2008-as gazdasági világválság során az Amerikai Egyesült Államok esetében a sorozatosan elszakadni akaró tagállamok felhívták a figyelmet arra, hogy a NATO nem rendelkezik elég stabilizációs erővel ahhoz, hogy egy átfogó válság esetén megőrizze a nyugati szövetségi rendszer katonai, politikai és gazdasági egységét. Az Egyesült Államok területén történt természeti katasztrófákat követően kialakuló kaotikus állapotok, illetve a nyugati országok nagyvárosaiban egyre rendszeresebben megjelenő zavargások okozta problémák egyértelművé tették, hogy egy átfogó válság esetén a NATO haderők tekintélyes része le lenne kötve a gazdasági központok stabilizálásával, ami nagy valószínűséggel a perifériaállamok leszakadásához vezetne, mind Európában, mind pedig a NATO-által uralt afrikai és ázsiai térségekben. Ezért a négy ország közt immár célszerűsített biztonságpolitikai együttműködés van. A Visegrádi Négyek együttműködés a NATO pajzsa Oroszországgal szemben, és egy olyan stabilizációs erő, ami a nyugati szövetség - katonai - válsága esetén helyi szinten azonnal, gyors reakcióra képes, és ellensúlyozza a NATO legfőbb gyengeségét, az átcsoportosítás lassúságát. A Visegrádi Négyek együttműködést már a kezdetektől fogva erre tervezték, amire az elmúlt évek történései is egyre több bizonyítékot szolgálnak.
A 2009. október 8-án Budapesten megrendezett miniszteri találkozón már központi téma volt a Visegrádi Harccsoport létrehozása. Akkor a Visegrádi Négyek és Ukrajna honvédelmi miniszterei megegyeztek egy gyorsreagálású harccsoport létrehozásáról. A tárgyalás később kibővült négy nyugat-balkáni ország képviselőivel, és a V4 országok képviselői kinyilvánították, valamennyien célként tekintenek arra, hogy Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Macedónia a NATO-hoz és az Európai Unióhoz csatlakozzon. A találkozón Szekeres Imre kijelentette: "Magyarország azon három ország közé tartozik, amely szárazföldi erőinek több mint 10 százalékát a közös feladatokra ajánlotta fel, és egyedüliként tudott megvalósítani egy olyan szövetségi projektet, amely a NATO egyik képességhiányát, a stratégiai légi szállítás nehézségeit orvosolja", amely kijelentés a későbbiekben még fontos lesz a Visegrádi Négyek együttműködés hosszú távú céljai szempontjából.
2010. június 21-22-én Balatonőszödön került megrendezésre a V4-es vezérkari főnökök találkozója. Az eseményt követően Benkő Tibor altábornagy kijelentette, hogy az EU Harccsoport mintájára megalkották a Visegrádi Harccsoport megvalósíthatósági tanulmányát. Mint azt elmondta, a szervezet körülbelül 1000-1200 fős kontingenst jelent, amely feladatai közé többek között a békefenntartás és a kríziskezelés tartozik, valamint a találkozón érintett témaként említette az előretolt repülésirányítók képzését, az improvizált robbanóeszközök elleni védekező képesség kialakításában folytatott együttműködést, valamint a helikopterkezdeményezés feltételeinek áttekintését.
A közvélemény csak ezt követően értesült az együttműködés valós súlyáról. 2011. május 12-én a négy ország védelmi miniszterei Lőcsén megállapodtak egy közös, az EU követelményeinek megfelelő harccsoport létrehozásáról. Azt követően a Strategic Forecasting (Stratfor) főigazgatójával, George Friedmannel készített interjú terjedt el a világhálón, "A magyarok végre kezükbe vették sorsukat" címmel. A média rögtönzött, újonnan felmerült "ötlet" jelleget akar adni az együttműködésnek mondván, hogy az kifejezetten az Orbán-kormányhoz köthető, de az előzményekre tekintve azt láthatjuk, hogy az egyezmény mögött egy olyan, előre célszerűen eltervezett és hosszú távú program van, ami a közeljövőben a magyarság egészének sorsára kihatással lesz.
2011. október 4-én Orbán Viktor Rijádban a szaúdi kereskedelmi és ipari kamarák tagjai előtt mondta, hogy "az elkövetkező öt-tíz évben Európa gazdaság növekedését elsősorban nem a régi hagyományos, nagy európai gazdaságok adják majd, hanem a Balti-tengertől az Adriai-tengerig húzódó közép-európai térség". Orbán Viktor és más szabadkőműves politikusok kijelentései arról, hogy a jövőben a közép-európai térség lesz az európai gazdaság motorja, egyáltalán nem alaptalanok, hanem épp ellenkezőleg, tudatában vannak olyan terveknek, amiket a nyilvánosság számára egyetlen politikus sem közöl. 2011. november 16-án a külügyminiszter és a honvédelmi miniszter előterjesztést adott be az Európai Hagyományos Fegyveres Erőkről szóló Szerződés (CFE) és kiegészítendő dokumentumai Oroszországi Föderáció viszonylatában való részleges felfüggesztéséről. Ennek értelmében Magyarországnak a továbbiakban nem kötelessége tájékoztatni az Orosz Föderációt az esetleges NATO-csapatmozgásokról, ami a közelmúlt történéseivel együtt nagyarányú NATO-átcsoportosítást vetít előre. November 17-én az Európai Unió elfogadott egy ENSZ határozatot, miszerint Dél-Oszétia és Abházia megszállt terület, és Grúzia jogosan tart igényt rájuk, az orosz hadsereg pedig megszállóként tartózkodik grúz területen. Még aznap az orosz vezérkar főnöke, Nyikolaj Makarov hadseregtábornok bejelentette, hogy 700 000 tartalékost készenlétbe helyeznek, és megkezdik behívásukat. 2011. november 23-án az Egyesült Államok is felmondta a CFE-egyezményt, ezzel eddig összesen 15 NATO-tagállam vonta ki magát az egyezmény alól, köztük hazánk is és a visegrádi együttműködés tagállamai.


A NATO újabb háborúra készül, és a lakosság figyelmét elvonják róla a mindenre kiterjedt médiagépezettel. Az európai médiában csak a válságról hallani, a bankrendszer közelgő összeomlásáról, a leminősítési hullámról. A Szíria katonai megszállásának Oroszország általi megvétózását követő események voltak a nyílt szembenállás első eseménysorozata, de ahogy az ENSZ határozat létrejött Dél-Oszétia és Abházia területe kapcsán - ami az orosz érdekszférába való beavatkozás szándékának hivatalossá tétele -, mintegy varázsütésre megkezdődött a félelem a periféria államok államcsődjétől (köztük Magyarországétól). A hazai fővonalú média is ezzel van elfoglalva, miközben a kormány kommunikációja az újabb IMF-hitel elfogadtatására és a forint elleni állítólagos spekulatív támadás boncolgatására korlátozódik. A Moody's leminősítette Magyarországot, Giró-Szász András kormányszóvivő pedig a Moody's döntésével kapcsolatban kijelentette, hogy hasonló spekulatív támadás zajlik a forint ellen, mint 2008-ban, és megerősítette, hogy nemzetbiztonsági kérdésnek tekintik és vizsgálják, kik állhatnak a támadás hátterében. A Magyarország destabilizálására irányuló törekvések részét képezik annak a propaganda-hadjáratnak, ami eltereli a figyelmet az ország geopolitikai helyzetéről és arról, hogy a közeljövőben hazánk logisztikai központja lesz a NATO keleti terjeszkedésének.
A teljes európai média hallgat róla, és a gazdasági helyzettel elterelik az emberek figyelmét, pedig az elmúlt napok történései alátámasztják, hogy az ország jelenlegi vezetése - mint a nyugati szabadkőműves rendszer helyi kirendeltsége - tudatosan részt vesz a NATO háborús előkészületeiben. A NATO jelenleg megteremti az orosz érdekszféra elleni katonai beavatkozás jogi feltételeit, Magyarország törvényeit pedig ehhez azonnali hatállyal hozzáigazították. Az Európai Unió - fél éves váltással - folyamatosan többnemzeti harccsoportokat tart készenlétben arra az esetre, hogy azok a politikai döntés követően 10 napon belül bárhol bevethetőek legyenek az unió területén belül. Magyarország legközelebb 2012 második felében lát el készenléti feladatkört, így a kormánynak meglesz az ürügye a mozgósításra. Hogy a Visegrádi Együttműködés nem a közép-európai nemzetek önrendelkezését védi, hanem a NATO pajzsaként és stabilizációs erejeként szolgál, arra elég beszédes állásfoglalást ad Szekeres Imre 2009. október 8-án Budapesten megrendezett miniszteri találkozón tett kijelentése, miszerint az együttműködés "a NATO egyik képességhiányát, a stratégiai légi szállítás nehézségeit orvosolja". Nem csak orosz szakértők hívták rá a figyelmet, hanem a Friedman-interjúnak is egyik kiemelkedő pontja az a megállapítás, hogy a NATO hadműveletek többnyire az Egyesült Államok stratégiai légi szállítási képességére támaszkodnak. A NATO gyenge pontjai a líbiai hadműveletek során a korábbiaknál is látványosabban mutatkoztak meg, és nyilvánvalóvá vált, hogy a NATO életképtelen az amerikai haderő nélkül, az amerikai haderő Közép-Európába történő átcsoportosítása pedig roppant időigényes. Arról nem is beszélve, hogy a CFE-egyezmény miatt az európai NATO-tagállamok néhány nappal ezelőttig kötelesek voltak jelenteni az Orosz Föderáció felé minden csapatmozgást. Ezt a problémát sikeresen megoldották egy rendelettel.
Ez a fajta ködbe burkolózás és az európai kormányzatok oroszellenes retorikája nyilvánvalóvá teszi az ellenséges szándékot. Hogy a naivak elgondolásaival ellentétben az ellenséges retorika nem csak a hétköznapi politikában jelenik meg, és a visegrádi együttműködés pajzsként szolgál a NATO számára egy esetleges orosz válaszreakció esetén, azt igen jól szemlélteti a Friedman-interjú:
"Ez a négy ország, de hozzájuk vehetjük bátran Romániát, Bulgáriát, Szerbiát, sőt, Ukrajnát is, harapófogóba kezd kerülni. A közép-kelet európai térség vákuummá válhat. Először is azért, mert Oroszország lassan, de biztosan stratégiát váltott és ismét terjeszkedő politikát folytat. Egyelőre a volt szovjet köztársaságokat hálózza be – Moszkva minden téren függőségi viszonyba sodorja őket. Az igazi, drámaian érzékelhető váltást Oroszország Grúzia ellen indított háborúja jelezte. Oroszország szomszédainak be kell látniuk, hogy ők is bármikor sorra kerülhetnek."
Jól látható, hogy az Oroszországgal, mint agresszívan terjeszkedő, „világuralomra törő” nagyhatalommal való látványos rémisztgetés jól bevett eszköznek számít, amely történelmi traumákra épít, és így a NATO számára hatékony érdekérvényesítési eszköz volt valamennyi posztszovjet országban. Mindazonáltal figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy jelenleg a NATO az, aminek a fennmaradásához újabb erőforrásszerző háborúkra van szüksége, amit jól mutatnak mind a nyugati szövetési államok gazdasági helyzete, mind pedig a NATO egyre inkább kiütköző gyenge pontjai.


Az együttműködés egyik fő aspektusa - vagyis hogy a NATO a stratégiai légi szállítás nehézségeit orvosolja - is arra enged következtetni, hogy a visegrádi együttműködésnek nem a tagállamok biztonsága szempontjából van kiemelkedő feladata, hanem a NATO egésze szempontjából, vagyis elsődleges feladatának tekinthető, hogy biztosítsa a NATO számára a megfelelő légi szállítást egy keleti irányba történő csapásmérésre, ami egyébként az amerikai rendszerek átcsoportosításával roppantul nehézkes vállalkozás lenne.
Az Orosz Föderáció felvetette annak a lehetőségét, hogy megtiltják a területükön áthaladó, Afganisztánba irányuló légi szállítást, vagyis az orosz állam potenciális veszélyként számol azzal, hogy a közeljövőben a NATO "békefenntartókat" küld az ENSZ által "orosz megszállás alatt lévő területnek" nyilvánított Abházia és Dél-Oszétia területére, ami a NATO-haderő egy újabb hídfőállása lenne az átcsoportosítások könnyebb lebonyolítására. Hogy a magyarországi kormányzat a visegrádi együttműködés keretén belül részt vesz ennek a háttér-tervezetnek a végrehajtásában, az jelent közvetlen veszélyt az ország lakosságára nézve, nem pedig a NATO által elfoglalt területeken történő orosz érdekérvényesítés. Ugyanis a NATO hódító háborúinak köszönhetően minden NATO-tagállam potenciális katonai célpont.
Kár áltatni magunkat azzal, hogy a Visegrádi együttműködés a közép-európai országok biztonságpolitikája szempontjából fontos. Már az 1994-es prágai csúcs azért is vált nevezetessé, mert a négy tagország miniszterelnökein és elnökein kívül a találkozón részt vett Bill Clinton amerikai elnök is. Akkor ez kifejezte, hogy az ország egy újabb szövetségi rendszerrel kötődik a hanyatló Nyugathoz. Az azóta sincs ez másképp, ennek ékes bizonyítéka a közelmúlt történései. Minden szempontból egy újabb NATO-hídfőállásnak tekinthető, ami a nyugati szövetségi rendszer gyengeségeit helyi forrásokból ellensúlyozza.



Hogy hazánk a közeljövőben egy kelet felé irányuló NATO-beavatkozás logisztikai központja lesz, azt hűen mutatja, hogy a kollaboráns kormánynak hirtelen nagyon sürgőssé vált a hazai fegyveres szakszervezetek eltávolítása. Magyarországon eddig sem volt működőképes szakszervezeti érdekképviselet, de a hatalom mindeddig megelégedett a szakszervezeti vezetők kézben tartásával, lefizetésével, akit nem tudtak lefizetni, azt pedig megfélemlítették, vagy belekényszerítették egy erejét felőrlő, elnyújtott "igazságügyi" procedúrába. Szima Judit letartóztatása annyit jelent, hogy valami készülőben van Magyarországon: egy olyan folyamat, aminek egy életképes fegyveres rendvédelmi szakszervezet a megvalósítás szempontjából túl magas biztonsági kockázatot jelentett volna. Forrásaink szerint a közelmúltban Magyarországra olyan mennyiségű katonai logisztikai rendszer lett beszállítva, ami a térség védelmi feladatainak ellátásával már meg nem magyarázható, sokkal inkább egy invázió előkészületeit vetíti előre.
A Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ létrehozása is ezzel összhangban történik. A Belügyminisztérium közleménye szerint "a korszerű technikák felhasználásával a NIBEK egységesíti a különböző nemzetbiztonsági és rendészeti szervek adatkezelését, gyorsítja az adatelemzéseket, és fontos feladata lesz, hogy kiszűrje az együttműködő szervek működésbeli párhuzamosságait." Az új szervezet akadálytalanul hozzáférhet az adatkezelőktől minden információhoz, és mivel ez a rendészeti szervekre is vonatkozik, ezért kijelenthetjük, hogy a szervezet eszköz a karhatalmi erők vezetőinek és személyi állományának teljes ellenőrzés alatt tartására, valamint a belső politikai ellenzék teljes körű megfigyelésére, és ennél fogva célja minden, az újabb NATO hadművelet elé álló akadály felszámolása. Akkor is, ha ez a nép szemében egyetlen hiteles szakszervezeti vezető nyilvánvalóan koholt vádak alapján történő letartóztatását jelenti. Hogy mindez kinek az érdekében történik, afelől sem lehet semmi kétségünk, ugyanis a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ név rövidítése (NIBEK = ניבע) jiddisül annyit jelent: "új".
Jövőnk Társadalmi és Politikai Stratégiai Elemző Intézet
......Keleti szerint ugyanakkor Moszkvában kissé túlreagálták az esetet. Az orosz sajtó az
orosz–magyar kapcsolatokban kirobbant súlyos botrányról számolt be, a Vremja
Magyarország nukleáris fegyverrel fenyegetett címmel közölt írást, az orosz külügyminisztérium
pedig élesen reagált Orbán Viktor magyar kormányfő megnyilatkozására. Vlagyimir
Rahmanyin külügyi szóvivő elmondta: "Orbán megjegyzése közvetlen megszegése az
Oroszország és a NATO közötti megállapodásnak, amelyben a NATO-országok megerősítették,
hogy nem áll szándékukban, és nem tervezik atomfegyverek telepítését az új tagok
területén."

A kormányfő szokásos szerda reggeli rádióinterjújában igyekezett a sajtóra hárítani
a felelősséget. Orbán szerint a kanadai újság pontatlanul idézte szavait. "Arra a
kérdésre, hogy mit tenne a magyar kormány, ha újabb nemzetközi válság esetén ilyen
felkérés érkezne a NATO-tól, azt válaszoltam, hogy nem örülnénk neki, de alaposan
megfontolnánk, tehát lényegében elhárítottam a kérdést" – fejtette ki a kormányfő
a Magyar Rádiónak. Lapunk megkereste Borókai Gábor kormányszóvivő irodáját, ahol
azt tájékoztatást kaptuk, hogy a kérdést a Külügyminisztérium rendezi diplomáciai
csatornákon keresztül.

A Hetek kérdésére Bársony András MSZP-s képviselő, a külügyi bizottság tagja
leszögezte: Orbán Viktor nyilatkozata meggondolatlan volt, semmilyen "kérdéselhárítási
akció" nem magyarázza azt. A NATO-csatlakozási ratifikáció során többször
elhangzott, hogy Magyarországnak nincs szándékában atomfegyvereket fogadni és
Magyarországgal szemben nincs is ilyen elvárás. Orbán nyilatkozata tipikus esete
annak, hogy a parlament szerepét valaki le kívánja értékelni – nyilatkozta Bársony.
"Nem kell viszont félni, mert a NATO vezetése sokkal megfontoltabb, mint a magyar
miniszterelnök" – tette hozzá.

A szocialisták máris bejelentették: kezdeményezni fogják az Országgyűlés Külügyi
és Honvédelmi Bizottsága együttes rendkívüli ülésének összehívását, amelyen
meghallgatnák Orbán Viktort. A párt tagjai szeretnék megtudni a kormányfőtől: mit
mondott és miért Kanadában az atomfegyver-telepítéssel kapcsolatban.

A kormányfő nyilatkozatával elégedetlen az SZDSZ is. Orbán Viktor kijelentése egyáltalán
nem áll összhangban Magyarország külpolitikai érdekeivel, de a kormány eddigi
politikájával sem – mondta lapunknak Szent-Iványi István SZDSZ-es képviselő, az
Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke. Magyarországnak nem lehet az a véleménye,
hogy a NATO nukleáris politikája bármelyik ország ellen is irányulna, hiszen a
NATO-nak az az álláspontja, hogy a nukleáris fegyverzetre a világ előre nem látható,
kiszámíthatatlan bizonytalanságai miatt van szükség és nem Oroszország vagy
valamely más ország miatt. Tehát a nyilatkozat tartalma súlyos hiba volt, azért is,
mert az elmúlt időszakban a magyar–orosz kapcsolatokban így is volt lehűlés, nem érdekünk
nekünk ezt tovább rontani – fejtette ki Szent-Iványi.

Mint ismeretes, Oroszország élesen támadta a NATO-bővítést, mivel biztonsága fő
fenyegetését látja benne. Az oroszok szerint Orbán megjegyzései alátámasztják,
hogy Magyarország NATO-tagsága valóban veszélyt jelent az orosz biztonsági érdekekre.
A balkáni háború idején a Jugoszláviába indított orosz segélyszállítmány
feltartóztatása már próbára tette a Moszkvával fenntartott viszonyt. Elemzők
szerint annál is inkább kellemetlen a helyzet, mivel az oroszok köztudomásúan nem könnyen
felejtenek, sokáig számon tartják a most egyébként is érzékeny nemzeti önérzetüket
ért sérelmeket.

A miniszterelnök kijelentései a NATO-ban is zavarokat okoztak. Francois Leblennec szóvivő
elmondta: bár Magyarország elvileg telepíthet atomfegyvereket, de a jelenlegi európai
stratégiai egyensúly ezt fölöslegessé teszi. Más megfigyelők úgy vélik, hogy előfordulhat:
tényleg létezik egy titkos forgatókönyv, amelyre most sikerült az oroszok figyelmét
is felhívni. Ha pedig nincs ilyen, nem volt szerencsés dolog a NATO-partnereinket ilyen
hírbe keverni.

Kritika érte Orbánnak azt a kijelentését is, mely szerint Ukrajnának nem szabad
Oroszország részévé válnia vagy szövetségre lépni Belorussziával és Oroszországgal,
mert Magyarország nem akar szomszédságot ilyen koalícióval.

E megjegyzések "abszolút nem helyénvalók, helytelenek, egyszerűen veszélyesek"
érvelnek az oroszok.



Bejegyezte: Hegedűs Ákos 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése