2014. október 10., péntek

A pénzhatalmi elit gyilkosságai


A pénzhatalmi elit gyilkosságai



Drábik János: A pénzhatalmi világelit magánháborúja az európai országok ellen


Banki kaszinózás, pilótajáték és sok trükk a betétesek, s a pénzpiac fosztogatására
Mikor kezdődött az emberiség elleni háború?





Az előzmények a második világháború után kialakult helyzethez vezetnek minket. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen háborút csak a második világháború győztesei készíthették elő. Kik voltak ezek a győztesek? Elvileg az angolszász hatalmak, elsősorban az Egyesült Államok, valamint a sztálinista Szovjetunió. De az Egyesült Államok alatt sem az amerikai munkásokat vagy farmereket kell érteni. Ezeknek akkor sem volt, és ma sincs lehetőségük az Egyesült Államok világstratégiájának alakítására. Annál több köze van a már hivatkozott államok feletti hatalomnak (Council on Foreign Relations, Külkapcsolatok Tanácsa, a Trilaterális Bizottság és a Bilderberg Csoport) és a hozzájuk kapcsolódó intézményeknek és hálózatoknak.
Ha közelebbről szemügyre vesszük, hogy kik azok a személyek, akik létrehozták ezeket a szervezeteket, akkor ismerős nevekre bukkanunk, olyanokra, mint Rockefeller, Rothschild, Warburg, Schiff, Loeb, Goldman, Sachs, Montefiore. A 19. és a 20. századból megemlíthetjük még Bernard Baruch-ot, Felix Frankfurter-t, a német Walther Rathenau-t, valamint az Altschul, a Cohen, a Straus, a Steinhardt, a Blum, a Lippman, a Lehnman, a Dreyfus, a Lamont, a Mandel, a Morgenthau, az Ezechiel, a Lasky, a Rosenman és más családok neveit. Ha viszont azt nézzük, hogy az alapítók kikre bízták ezeket a szervezeteket, amelyek dokumentálhatóan irányítják a látható kormányokat, nemzetközi szervezeteket, pénzügyi struktúrákat, akkor olyan nevekkel találkozunk, mint Alan Greenspan, Milton Friedman, Ben Bernanke, Henry Kissinger, Paul Wolfowitz, Richard Perle, Madleine Albright és sok más társuk. Ekkor szembesülünk azzal a ténnyel, hogy a felsoroltak túlnyomó többsége zsidó, vagy zsidó származású. Hogyan lehetséges az, hogy egy olyan nép, amelyet évszázadokon át elnyomtak, amelyet üldöztek vallási és etnikai különállása miatt, amelyet gettókba zártak, kihasználtak, végül is a világhatalom csúcsára került? Nyilvánvaló, hogy nem ennek a sokat szenvedett, üldözött zsidó népnek a fiai-lányai kerültek hatalomra, hanem egy olyan világelit, amely ugyan döntően e népből származott, de már önálló erőközponttá, saját önérdekét követő hatalmi tényezővé alakult át.
A pénzhatalmi világelit, amely angolszász színekben és a sztálinista Szovjetunió segítségével megnyerte a világháborút, olyan nemzetközi viszonyokat akart kialakítani az euroatlanti térségben, amely többé nem veszélyezteti világ feletti hegemóniáját. Jól világítja meg ezt a világstratégiát az, amit Winston Churchill 1946 márciusában az amerikai Fultonban mondott Truman akkori amerikai elnöknek:
Ez a háború nemcsak a fasizmus megsemmisítéséért folyt, hanem a kereskedelmi piacok meghódításáért is. Ha akartuk volna, megelőzhettük volna ezt a háborút, és egyetlen lövés nélkül kikerülhettünk volna belőle, de mi ezt nem akartuk.”
Hasonló tartalmú véleményt fogalmazott meg Churchill a svájci Bernben 1960-ban:
Németország megbocsáthatatlan bűne a második világháború előtt az volt, hogy kísérletet tett gazdaságának kiszakítására a világkereskedelmi rendszerből, és arra, hogy kialakítsa saját pénzügyi rendszerét, amelyből a pénzvilág már nem tud többé profitálni (…). Lemészároltuk a gaz disznót.”
A pénzhatalmi világelit már a második világháború után hozzáfogott pénzuralmi világstratégiájának a megvalósításához. Ehhez azonban segítőtársakra volt szüksége. Nem volt válogatós, mert az olasz maffiától a legyőzött Németország egykori nácikból álló szakértő-rétegéig kész volt mindenkivel együttműködni, aki vállalta a pénzuralmi rendszer átültetését a gyakorlatba. Az egykori náci vezetőréteg szívesen vállalkozott a pénzhatalmi világelit kiszolgálására, hiszen a vesztes háború nyomán deklasszálódott, és élete, egzisztenciája, karrierje veszélybe került. A világelit szolgálatában álló amerikai és európai politikusoknak szükségük volt az egykori náci bürokraták szaktudására. Az amerikai főhatalmat képviselő személyek – immáron a Pénzkartell szolgálatában – ugyanúgy Európa szervezett meghódítását tűzték ki maguk elé, mint a Harmadik Birodalom, de eltérő, nem háborús módszerekkel.
Az Amerikát is irányító pénzhatalmi világelit olyan kollaboráns érdekcsoportokat akart az egyes európai országokban, amelyek neki elkötelezettek, nem pedig az egyes országok nemzeti uralkodó csoportjainak. A világelitnek nem állt érdekében, hogy Európa egyes államaiban erős nemzeti tőkésosztály vegye át a pénzügyi és gazdasági hatalmat, valamint a politikai szféra irányítását. A legyõzött náci Németország középszintűvezető rétege tehát zsarolhatóságánál fogva jó eszköznek bizonyult céljaik eléréséhez. Az egykori náci technokratákat azonban szalonképessé kellett tenni, hogy elkerüljék a nácitlanítással járó felelősségre-vonást.
Mivel a nácitlanítás irányításában fontos szerepet játszottak a nemzetközi zsidó szervezetek, ezért a zsidó érdekcsoportok voltak abban a helyzetben, hogy meghatározhassák a náci technokraták és hivatalnokok közül kit vonnak felelősségre és kit nem. Az Európa nyugati részében élő zsidóság így a közvetítőfontos szerepét tölthette be az amerikai főhatalom és a helyszínen szerveződő kollaboráns vezető réteg között. A pénzuralmi világelit tehát az irányítása alatt álló Egyesült Államok tőkés érdekcsoportjait használta fel az új rend kiépítésére a meghódított Európában. Ehhez igénybe vette a zsidó szervezetek és a kollaboránssá vált, egykori középszintűnáci technokrataréteg segítségét.
Ez a ‘hármas szövetség’ nem volt teljesen új, hiszen már a második világháborút megelőzően is együttműködtek az amerikai szuperkapitalisták a nemzetiszocialista kormányt támogató, olyan iparmágnásokkal, mint Fritz Thyssen, akiről köztudomású volt, hogy Hitlert támogatta. Ma már kellően dokumentált, hogy a tekintélyes WASP-dinasztia (White, Anglo-Saxon, Protestant) Bush család akkori feje az a Prescott Bush volt, aki a Rockefeller-ház tulajdonában álló Standard Oil világcégen keresztül juttatott sok millió amerikai dollárt a hitleri rendszernek és hadigépezetének.
A pénzhatalmi világelit Európa meghódítását tűzte ki célul, amit a hitleri Németország is meg szeretett volna valósítani. A világelit tagjának tekinthető Winston Churchill már idézett szavai egyértelművé teszik, hogy nem ez a fasiszta célkitűzés volt a nemzetiszocialista Németország legnagyobb bűne a Pénzkartell szemében. A nagy bűn, amiért el kellett pusztítani az volt, hogy a nemzetközi bankárokat kihagyta a pénzrendszer működtetéséből. Ha a náci Harmadik Birodalom vezetésével egyesült volna Európa, akkor a pénzhatalmi világelit többé nem szedhetett volna kamatsarcot Európa népeitől. Ezt minden eszközzel meg kellett akadályoznia.
Az említett ‘hármas szövetségben’, amely a világelit szolgálatában a második világháború után átvette Európa irányítását, nem a zsidó nép azon tagjai vettek részt, akik más népekhez tartozó embertársaikhoz hasonlóan munkájukból, tudásukból, szakértelmükből éltek. Túlnyomó részt a szuperosztály szolgálatában álló, és a nemzetközi Pénzkartell által finanszírozott szervezett zsidósághoz – elsősorban a transznacionális cionista szervezetekhez – tartoztak, akik készségesen vállalkoztak a szuperosztály világstratégiájának végrehajtására. A romokban heverő Európa lehetőséget kínált nekik arra, hogy átvegyék az irányítást a pénzügyi és a gazdasági szektorban, a kereskedelemben, a tömegtájékoztatásban, továbbá a kulturális és tudományos szférában is. Tehetségük és összeköttetéseik révén hamar vezető szerephez jutottak a különbözőpolitikai pártokban és a szakszervezetekben. Nem kevesen magas állami funkciókba is kerültek.
Az új stratégia szerint nem német, hanem az amerikai monopóliumok tulajdonosai vették át az európai gazdaság irányítását. Az új hódítókkal együttműködő kollaboráns vezető réteget minél előbb meg kellett szervezni. Ebben az időszakban több európai ország még rendelkezett gyarmatokkal. Ezért az adott ország pénzügyi, gazdasági és politikai rendszerének átvétele a hozzá tartozó gyarmatok feletti uralmat is jelentette. Ennek a hosszútávú stratégiának sikeres megvalósítása tette szükségessé olyan koordináló szervezetek létrehozását is, mint a Bilderberg Csoport.
Ennek az 1954-ben megalakult, nagyhatalmú zárt klubnak a tagjai részben olyan hagyományos hálózatokból jöttek, mint a különböző szabadkőműves páholyok és a transznacionális cionista szervezetek. A klub állandó bizottságának közvetlen irányítását a világelit bizalmi emberei végezték, tagjai pedig azokból kerültek ki, akiket mi a pénzuralmi rend hierarchiájában az igazgatósághoz soroltunk. A Bilderberg Csoport szigorúan titokban tartott tanácskozásain az állandó résztvevőkön túl – időről időre váltakozva – főleg a menedzseri szint meghívottjai vettek részt.
A rendszer működéséhez természetesen erre a célra kiválasztott, felnevelt és pozícióba helyezett profi reálpolitikusokra, pragmatikus technokratákra, engedelmes hivatalnokokra, az együttműködők és kiszolgálók egész bürokrata-osztályára volt szükség. Ők azok, akik arctalan robotként gondolkodás nélkül szolgálták a pénzimpériumot és hajtották végre annak stratégiáját. A pénzhatalmi nomenklatúra számos tagja bámulatos karriert futott be. Ezek a jól-fizetett pénzuralmi bürokraták minden áldozatot megkövetelhettek az alul-lévőktől arra hivatkozással, hogy a világuralomra törő szovjet kommunizmus fenyegeti a világbékét, és ezért a szabadság, az emberi jogok és a demokrácia védelmében össze kell fogni.
A világelit szolgálatában álló bürokrata osztály azonban válságba került, amikor a szovjet birodalom felbomlott. Már nem hivatkozhattak a kommunista veszélyre, amikor továbbra is engedelmességet követeltek a népektől. Többek között azt, hogy mondjanak le nemzeti önrendelkezésükről és nemzeti államaikról. A hidegháború kétpólusú világáról fokozatosan kiderült, hogy a szemben álló ideológiák ellenére valójában a pénzhatalmi világelit közös stratégiáját szolgálta mindkét pólus, csak más-más módon. Az eltitkolt közös cél egyesítette a látszólag élesen szemben álló két világrendszert. A világelit valódi célkitűzése kezdettől fogva az egy-központból irányított világrendszer, a globális kormányzat létrehozása volt. Ennek előfeltétele a különböző országok és népek vagyona feletti rendelkezés megszerzése. A vagyon hatalom! Aki rendelkezik az emberek, a népek és nemzetek vagyonával, az rendelkezik a sorsukkal is. A kommunizmus a világelit kísérlete volt a nemzetek vagyonának rendőrállami módszerekkel való megszerzésére. Ehhez diktatúrát kellett létrehozni, mert az megkönnyítette az emberek vagyonának és munkájának az elit számára történő állami kisajátítását és az emberek életével való rendelkezést. Ehhez azt kellett biztosítania, hogy az általa létrehozott és részben finanszírozott kommunista diktatúrák – rejtett módon – mindvégig az ellenőrzése alatt maradjanak. Ez volt a kommunista rendszer legnagyobb titka.
A pénzhatalmi világelit az általa elképzelt Új Világrendben egy-központból gyakorolja a hatalmat a kezében lévő globális pénzrendszer, fegyveres erő és politikai irányítás útján. Ebben a rendszerben a társadalom tagozódása kétszintű. Az egyik szinten a hatalmat gyakorló világelit, az őt kiszolgáló bürokrata osztály, valamint a globális nomenklatúra bürokratái találhatóak, a másik szinten pedig a függőhelyzetű és vagyontalan százmilliók, akik bérből és fizetésből, illetve segélyből élnek. Ez az antidemokratikus világdiktatúra hosszútávra biztosítaná a pénzhatalmi világelit megszerzett előjogait.
A pénzuralmi világelit másik módszere az egy-központból irányított világrendszer létrehozására a kamatmechanizmussal működtetett magán-pénzmonopólium elterjesztése, és a globális eladósítás. A világelit ebben a változatban nem rendőrállami módszerekkel, hanem eladósítással szerzi meg az egyes emberek, gazdasági szervezetek és országok vagyonát. A cél azonban ugyanaz: felszámolni a nemzetállamokat és átvenni az emberiség feletti hatalmat az Új Világrend létrehozásával. Az internacionalista-kommunizmus rendőrállami módszerei, valamint a kozmopolita-globalizmus eladósítási technikái ugyanannak a pénzhatalmi világelitnek a céljait szolgálták, és szolgálják ma is. Az emberiség mindkét ajtón ugyanabba a terembe jutott.
Pénzügyi támadás a centrum országok ellen
A Szovjetunió és birodalma felbomlásával elvileg lehetővé vált, hogy nemcsak Kelet-Európa, de egész Európa népei erős nemzetállamokat hozhassanak létre, amelyből kiszorulhat az Egyesült Államok és az Amerika felett a főhatalmat gyakorló pénzhatalmi világelit. A második világháború után először nyílott arra lehetőség, hogy a nemzetállamok Európája ismét önmaga ura lehessen. A nemzetközi pénz- és korporációs oligarchia ezért indított csendes világháborút pénzügyi fegyverekkel, hogy az Amerika feletti hatalom megszerzése után Európa feletti uralmát is megszilárdítsa és véglegesítse. Ez a háború – stratégiai célját tekintve – megegyezett az Európát leromboló két világháborúval. A pénzhatalmi világelit, mivel hadsereggel soha nem rendelkezett, világhódító háborúit szemben álló háborús szövetségek létrehozásával és a tőle pénzügyileg függő eladósított államok fegyveres erőivel vívta. A nemzetállamok háborúztak, de a háború eredményeit – nevető harmadikként – mindig ő zsebelte be. Az eladósítással, és a hitelezés finomra hangolásával el tudta érni, hogy mikor törjön ki és meddig tartson a háború, s hogy az általa kiválasztott oldal nyerjen. Arról is gondoskodott, hogy a háború végén – vesztes és győztes egyaránt – megfizesse neki kamatostól a háború finanszírozásához nyújtott kölcsönöket.
Új fejlemény a világtörténelemben, hogy a pénzhatalmi világelit mostani magánháborúját a saját eszközeivel – eladósítással és jogi személyek egész hadosztályainak a bevetésével – indította meg. Ezt a háborút a történelem elsőteljesen privatizált világháborújának tekinthetjük, amelyben a szervezett magánhatalom elsősorban az euroatlanti térség, vagyis a fejlett ipari országok országok népeit támadta meg. Ennek a privatizált magánháborúnak a legfőbb célja az eddig megszerzett vagyon megtartása és bővítése. A további vagyonszerzés érdekében szükségessé vált a háborút más földrészekre is kiterjeszteni. A termelő-tőkét le kellett győzni, az értékelőállító ipari és a mezőgazdasági üzemeket pedig a pénzügyi szektor uralma alá kellett helyezni. A centrum országokban nem bombáztak le a gyárakat. Elpusztítás helyett csődbe kergették és bezárták őket. Mindezt kiszervezéssel és eladósítással hajtották végre.
Az euroatlanti térségen kívüli területeken, elsősorban a Közel-Keleten, a világelit ezúttal is igénybe vette az általa kirobbantott helyi háborúkhoz más államok haderejét, pénzét és katonáinak életét. Elsősorban az Egyesült Államok hadseregét használta zsoldosként, de az ellenőrzése alatt álló NATO révén más államokat is rákényszerített arra, hogy részt vegyenek a kizárólag az ő érdekeit szolgáló magánháborúban. Irakot és Afganisztánt Amerika támadta meg, Szerbiát és Líbiát a NATO, de megbízójuk a világelit, jelképesen szólva a ‘Bilderberg Klub’ tagjai voltak. Ismét olyan nevekkel találkozhattunk, mint Rumsfeld, Wolfowitz, Perle, Albright, Holbrooke és az elmaradhatatlan Kissinger. A második vonalban pedig olvashatjuk Colin Powell, Condoleezza Rice, Richard N. Haass, Zbigniew Brzezinski és társaik neveit. Bizonyított tény, hogy az ellenségként megjelölt iszlám terrorizmust is a világelitet kiszolgáló szervezetek finanszírozták hosszú időn át. A háború igazolására mindig rendelkezésre álltak kellő számban a képzett és jól megfizetett ideológusok, teoretikusok, akik a világelit tulajdonában álló tömegtájékoztatásban megrendelésre manipulálták a közvéleményt.
Ez a magánháború eddig jól szolgálta a pénzhatalmi világelit, az Egyesült Államok lakosságának az 1%-át kitevő szupergazdagok, valamint a szervezett zsidóság érdekeit. A pénzhatalmi világelit szorosan kötődik a zsidó, vagy zsidó származású szupergazdag pénzdinasztiákhoz, de a szervezett zsidóság más csoportjai is fontos szerepet játszanak ebben a pénzügyi eszközökkel vívott magánháborúban. Ők a pénzügyi technikákkal gyakorolt hatalom nagy tapasztalatokkal rendelkező mesterei. Jól ismerik, hogyan kell a pénzt felhasználni eladósítással a hitelrendszer, a bankrendszer, a befektetések és a termelő gazdaság irányítására, a hatalom megszerzésére és megtartására.
Már a pénzügyi világháború előtt ki kellett építeni azt a transznacionális mechanizmust, amely képes az információáramlás hatékony ellenőrzésére. Ilyen tájékoztatási rendszer nélkül nem tartható kézben a tudat-ipar, amely elengedhetetlen a hatékony dezinformációhoz, a világközvélemény manipulálásához. A háborút viselő világelitnek csak így lehetett szövetségeseket szerezni, másrészt az ellenállókat megfélemlíteni. Mind a meggyőzéshez, mind a fenyegetéshez szükség volt az elektronika, a kibernetika és az informatika teljes arzenáljának bevetésére. Nem elég az információ világszintű áramlásának ellenőrzése. Képesnek kell lenni az ellenállók elhallgattatására is. Csak olyan vélemények kaphatnak nyilvánosságot, amelyek a pénzhatalmi elit céljait szolgálják. Hasonlóan fontos – példát statuálva – az ellenállók megbüntetése.
Mindehhez az ipari méretű agymosáshoz nem elég az első nyilvánosság, a tömegtájékoztatási intézmények világhálózatának a hatékony működtetése. Szükség van az internet második nyilvánosságának az ellenőrzésére is. A nyomtatott és elektronikus sajtó globális hálózata sem elég. A világelit az emberiség tudata feletti uralom megszerzéséhez világméretekben ellenőrzi nemcsak a filmipart, de a könyvnyomtatást is. Ugyanez áll felsőoktatás, az egyetemek, a tudományos intézmények, a think tanknek nevezett kutatóközpontok, gondolati műhelyek feletti kontrollra is. Csak az a művész, tudós, közéleti szereplő, politikus számíthat sikerre, aki a világelit irányvonalát követi.
A Bilderberg Csoport rendelkezésére állt minden eszköz e világstratégia végrehajtására. A pénzhatalmi világelit magját a szupergazdag zsidó bankárdinasztiák alkotják. A globális információs hálózat intézményeinek ők a tulajdonosai. Az amerikai tömegtájékoztatás is a zsidó érdekcsoportok tulajdonában, illetve az ő ellenőrzésük alatt áll. Ezt dokumentálni is lehet. Csak néhány nevet említünk e tény alátámasztására: a CBS-t, a Viacomot, az MTV-t Summer Redstone ellenőrzi és ő a tulajdonosa a Black Entertainment Televisionnek is. A CBS elnöke Leslie Moonves, aki David Ben Gurion unokaöccse. A Disney-Capitol Citiesnek, amelyhez az ABC tartozik, Michael Eisner a tulajdonosa. Az NBC News elnöke Neal Shapiro. A FOX Company tulajdonosa, Rupert Murdoch nem zsidó, de a cég elnöke, Mel Karmazin, valamint helyettesei Peter Chernin, Gail Berman és Sandy Grushow azok. A CNN News menedzsere Walter Isaacson és itt van alkalmazásban Wolf Blitzer, Larry King, Paula Zahn, továbbá a híres Ted Koppel Andrea nevű leánya. A Warner Bros Entertainment elnöke Jordan Levin, a Verizon Communicati-ons cégé pedig Ivan Seiden-berg. A világ legnagyobb médiavállalatának a Bertelsmann Enterprisesnak, pedig Joel Klein az elnöke.
A Nagy Amerikai Zsidó Szervezetek Elnökeinek Konferenciája nevű tekintélyes szervezet első embere Mort Zuckerman, a US News and World Report és a NY Daily News tulajdonosa. Arthur Sulzberger Jr. a kiadója a New York Timesnak és a Boston Globe-nak. William Kristol publikálja a Weekly Standardet, Donald Graham Jr. pedig a News Week és a Washington Post elnöke. A felsorolást abbahagyjuk, mert oldalakon át folytathatnánk. Megállapíthatjuk, hogy ami a média világában nincs zsidó tulajdonban, az közvetlenül vagy közvetve az ellenőrzésük alatt áll. Egy jól megszervezett hálózat tartja kézben az Egyesült Államok információs szféráját. Innen áramlik a megszűrt és manipulált információ a világ többi része felé. Egy olyan tájékoztatási hálózattal van dolgunk, amely önmagát felügyeli. Tetszés szerint döntenek arról, hogy az információ világában ki lesz sikeres és ki nem. Mit kell igaznak tartani és mit nem. Ezt az ellenőrzött-dezinformáció rendszerének is nevezhetjük, amelyben a gondosan létrehozott és kiválasztott információkat becsomagolják és továbbítják a világ minden tájára.
A pénzhatalmi világelit Amerika segítségével lényegében Európát is gyarmatosította, amelynek nincs saját hadserege, ezért ki van szolgáltatva annak a NATO-nak, amelyet egyértelműen Amerika dominál. Európa pénzügyileg és az információ szempontjából is kiszolgáltatott helyzetben van. Az Amerikából érkező információs és tudatipari termékek Európában is a szervezett zsidóság hegemóniája alatt álló tömegtájékoztatási-hálózatokhoz kerülnek, hiszen Európában is az Amerikáéhoz hasonló helyzet jött létre. Csak azt a tényt említjük, hogy Haim Saban, amerikai-izraeli médiabáró a tulajdonosa Németország legnagyobb tévéhálózatának, a Kirch médiának. De meghatározó súllyal van jelen Európában Rupert Murdoch is az érdekeltségi körébe tartozó, vele együttműködő médiavállalkozókkal együtt.
A pénzügyi háború stratégiája és taktikája
A háborúban álló szuperosztálynak sikerült olyan nemzetközi légkört teremtenie, amelyben minden vele szemben alternatívát kereső, vagy ellenálló személy terroristának, az emberiség közellenségének minősíthető. A ‘War on Terror’ meghirdetése egy területhez és időhöz nem kötött háború megindítását jelentette mindenki ellen, aki ellenzi vagy veszélyezteti a szuperosztály Új Világrendjét. Az 1991-es első, majd a 2003-ban megindított második Irak elleni háború célja többek között a népek megfélemlítése is volt. A világelit figyelmeztetett mindenkit, hogyan jár az, aki ellenáll neki.
Ennek a háborúnak a fő színtere azonban nem a Közel-Keleten, Irakban, Afganisztánban vagy Szíriában van. Ez globális háború, amely az egész emberiség ellen folyik. Jelenlegi fő hadszíntere az Egyesült Államok és egyre inkább Európa. Célja ma is a meghódítandó országok vagyonának megszerzése és így hatalmuk véglegesítése. A világelit most nem hadseregekkel hódítja meg a legyőzendő országokat, hanem pénzügyi fegyverekkel kényszeríti őket arra, hogy minden vagyonukat adják át neki adósságszolgálat fejében. Ez lehetővé teszi a pénzügyi hódítók számára, hogy az euroatlanti térség minden erőforrása, az értékelőállító-termelőszektor egésze is az ellenőrzésük alá kerüljön. Ezzel megszerzik a világkereskedelem feletti ellenőrzést is.
A pénzhatalmi világelit offenzívája a FED támadásával kezdődött. A szupergazdag bankár-dinasztiák magántulajdonában lévő FED, amely ellátja az Egyesült Államok központi bankjának szerepét is, Alan Greenspan irányításával úgy döntött, hogy az euroatlanti térség országait elárasztja levegőből előállított olcsó pénzzuhataggal, s így teszi tönkre a fejlett ipari országok értéktermelő reálgazdaságát, versenyképes árukat előállító ipari üzemeit. A termelő szektor átvétele és felszámolása volt a cél. Különböző spekulációs módszerekkel – pénzügyi buborékok létrehozásával – megkönnyítették hatalmas jövedelmek elérését a termelő-iparágak kihagyásával. A nagy pénzügyi szervezetek, élükön a FED-del, elsősorban a pénzügyi és kereskedelmi szektort finanszírozták, lehetővé téve a kolosszális méretű pénzügyi hozamokat.
Ily módon a spekulációra szakosodott befektetőknek és bankároknak viszonylag rövid idő alatt sikerült versenyképtelenné tenni a termelőszektort. A pénzügyi szférát özönvíz-szerűen elárasztó szintetikus pénzzel elérhető nagy haszon miatt elértéktelenedett az a jövedelem, amihez értékelőállító, termelő munkával lehetett hozzájutni. A termelőszektorban befektetett tőke eltörpült a pénzügyi szektorban megforgatott pénzekhez képest. A termelőmunkával csak üggyel-bajjal és a piaci ingadozásoknak kitéve lehetett jövedelemhez jutni. Biztosítani kellett az optimális termelési feltételeket, az olcsó alapanyagot, energiát, a szakképzett és alacsonyan fizetett munkaerőt, továbbá a termékek raktározását, terítését és szállítását, de mindenekelőtt meg kellett találni az értékesítésükhöz szükséges fizetőképes keresletet. Minderre nem volt szükség a pénzpiaci befektetéseknél, ugyanakkor az ott mozgatott óriási pénzek segítségével könnyen lehetett hatalmas jövedelmeket húzva spekulációs fogadásokat kötni.
Amerika, majd később Európa pénzügyi szőnyegbombázása sikeresnek bizonyult. Néhány éven belül a termelő-iparágak fontos részei áttelepültek Dél-Amerikába, Ázsiába, elsősorban a gyorsan fejlődő Kínába. Az euroatlanti térség országaiban megjelent a tömeges munkanélküliség, amitől nem lehet megszabadulni, mert eltűntek a munkahelyek. A megbénult termelőszektor felett az uralmat a pénzügyi szektor hatalmi gazdasága vette át.
Ebben a pénzügyi eszközökkel vívott hódító háborúban szükség volt az emberek megtévesztésére, hogy ne álljanak ellent. A világelit ezért az általa forgalomba hozott dollár-trilliárdokkal azt a látszatot keltette, hogy létre jött egy olyan eddig nem ismert, csodálatos új gazdaság, amely állítólag értékelőállító munka nélkül is képes tartós jólétet biztosítani. Ez a misztikus, új gazdaság volt a „pénzből való pénzcsinálás”, amit Arisztotelész krematisztikának nevezett, hogy megkülönböztesse a szükségletre termelő valódi gazdaságtól, az ökonómiától. Már ő is tisztában volt a pénzgazdaság pusztító hatásával. Ruhland pedig bebizonyította, hogy elsősorban a krematisztika pusztító következménye volt a Nyugat-római Birodalom bukása, amit csak megpecsételt, hogy Odoaker germán vezér 476-ban, Ravennában lelökte a trónjáról az utolsó nyugat-római császárt, Romulusz Agusztuluszt.
A világelit neoliberális krematisztikája azt az illúziót keltette, hogy elég, ha a termelőmunkát Dél-Amerika, Ázsia és Kína alsóbb osztályai végzik. A nemzetközi Pénzkartell gondoskodott arról, hogy a kevésbé jómódú, sőt vagyontalan emberek is hozzá juthassanak olcsó hitelekhez. Ezzel kikapcsolták azok ellenállását, akik most a világelit pénzügyi háborújának elsőszámú áldozatai. Ezt a fajta megtévesztést alkalmazták nemzetközi szinten is, amikor a világ többi országát is elárasztották könnyen elérhető, viszonylag alacsony kamatozású hitelekkel. Ez az olcsó pénzdömping tette lehetővé a harmadik világ fejletlen országainak túlzott eladósítását, amely végül is elvezetett a jelenlegi adósságcsapdához, amelyből csak az adósságszolgálat felmondásával, vagyis államcsõddel lehet kikerülni.
A John Perkinshez hasonló „gazdasági bérgyilkosok” a pénzhatalmi világelit szolgálatában azért adósították el a harmadik világ országait, mert ez a pénzügyi világháború szerves része volt. Szakszerűen kidolgozott módszerekkel korrumpálták a kiszemelt országok vezetőrétegét, és vették át az eladósítás nyomán e népek nemzeti vagyonát. Az alacsony kamattal kínált milliárdokat valósággal rátukmálták a harmadik világ országaira, amelyek vezetői ezeket a hiteleket nem termelõüzemek építésére, az oktatási és az egészségügyi rendszer fejlesztésére, a természeti környezet és erőforrások megőrzésére fordították. A helyi vezetőréteg ebből luxusvillákat, jachtokat vásárolt, drága magániskolákat létesített. A lakosság többsége a legnagyobb nyomorba süllyedt, amikor meg kellett kezdeni a kölcsönök kamatostól való törlesztését. Ezeknek a népeknek adósságszolgálat fejében át kellett adniuk a pénz- és korporációs oligarchiának természeti kincseiket, kőolajtartalékaikat, mezőgazdasági ültetvényeiket.
A pénzhatalmi világelit sikeresen vetette be a túlhitelezés eszközeit az európai népek vagyonának a megszerzéséért indított offenzívájában is. Nemcsak e népek nemzeti vagyonára kívánta rátenni a kezét, hanem vállalataik és állampolgáraik vagyonára is. Célba vették e fejlett országok biztosítótársaságai és nyugdíj-alapjai pénzének megszerzését is. Mivel az államok feletti Pénzkartell a hatalmat az általa kiképzett és hivatalba helyezett technokrata hivatalnokok útján gyakorolja, így viszonylag könnyen el tudta érni, hogy az egyes kormányok eltávolítsanak minden olyan jogszabályt, amely védelmezte az adott ország nemzetgazdaságát. Az egyelő esélyeket, a társadalmi igazságosságot védelmező protekcionizmus minden formáját kártékonynak minősítették és felszámolták. A szabályoknak ez az átállítása megkönnyítette a lakosság pénzének kiszivattyúzását a pénzpiacok és a tőzsdék manipulálásával.
A pénzhatalmi elit szolgálatában álló brókereknek, befektetőknek, spekulánsoknak mindig kellő mennyiségű hitel állt a rendelkezésére. A tőzsdék segítségével összeporszívózták a kisemberek pénzét, majd kellő időben távoztak vele. Ha megnézzük, kik voltak a globális szerencsejáték kaszinóvá átalakított nemzetközi pénzrendszer főszereplői, olyan nevekkel találkozunk, mint Carlos Slim, Warren Buffet, George Soros, Bill Gates, illetve olyan kevésbé ismert sztárokkal, mint Lloyd Blankfein a Goldman Sachstől, Charles Schwab a Schwab&Co-tól, Richard Fuld a Lehman Brotherstől. Ők és munkatársaik voltak azok, akik kifosztották a pénzpiacokat, és eltették kevésbé szerencsés embertárasaik megtakarításait, gyakran életük egész munkájának eredményét.
A globális szerencsejáték következő fázisában elárasztották a pénzpiacokat ‘mérgezőkötvényekkel‘, olyan ‘toxic bond‘-okkal, amelyekről eleve tudták, hogy gyakorlatilag eladhatatlanok. Célba vették a ‘piggy bank‘-nak, ‘perselynek’ nevezett takarékpénztárak kifosztását is. Ezek a takarékbankok kisemberek millióinak megtakarításait fektették be olyan közszolgáltatásokba, közművekbe, ahol az biztonságosnak volt tekinthető. Ezekre a manipulációkra a továbbiakban még részletesen kitérünk.
A pénzhatalmi világelit egymás után aratta az általa indított pénzügyi háborúban a győzelmeket. Megszerzett pénzügyi és gazdasági hatalmának biztosítása érdekében helyi támogatókra is szüksége volt. Nincs sikeres gyarmatosítás kollaboráns érdekcsoportok nélkül. Ezek létrehozását is fő fegyverével, a pénzzel oldotta meg. A meghódított népek kísérletet tettek nemzeti érdekeik védelmezésére, ezért az új hatalmi elitnek és helyi kiszolgálóiknak az volt az érdekük, hogy a háttérben meghúzódva elkerüljék a nagy nyilvánosságot. Ezt a rejtőzködést megkönnyítette számukra, hogy sikerült megtörniük a homogén lakosság egységét, elősegítve a bevándorlást, a multikulturalizmust, a kevert, hibrid-tudatú – önazonosságban elbizonytalanított – társadalom létrehozását.
Az eladósított szegény országokban a hiteldömping meggyöngítette a helyi közhatalmat és nyomorba taszította a lakosságot. Ez jelentős létszámú rétegeket kivándorlásra kényszerített. A világelit a humanizmust és az emberszeretetet alibiként használva a fejlett országokat arra kényszerítette, hogy tömegesen fogadja be ezeket az éhség elől menekülő kivándorlókat. A fejlett, jómódú országokban ezek a külföldiek egyre láthatóbb etnikai közösségeket alkottak, és köztük már a pénzhatalom új gyakorlóinak sokkal könnyebb volt elvegyülniük és láthatatlanná válniuk.
A humanitárius célok érvényesítésére a pénzhatalmi elit úgynevezett non-governmental szervezeteket, NGO-kat hozott létre, amelyek a közérdekre hivatkoztak, de valójában a szervezett magánhatalom érdekeit szolgálták. A pénzhatalmi elit ezeknek az NGO-knak a segítségével – viszonylag kevés ráfordítással – ellenőrizni tudott minden számára fontos szektort és személyt. A lakosság összekeverésének, felhígításának ez a programja azonban nem oldott meg minden problémát. Ezek a harmadik világ eladósított országaiból érkező bevándorlók túlnyomórészt szegények voltak, és ők voltak azok, akik elsőként váltak a pénzügyi válság áldozataivá. A szupergazdag pénzügyi elit és helyi kiszolgálói konfliktus esetén ezektől a szegény bevándorlóktól nem számíthattak hatékony védelemre.
Ezért vált szükségessé gazdag emigránsok tömeges betelepítése a meghódított országokba. Ezt a feladatot is a leghatékonyabb fegyverrel, a pénzzel oldották meg. Óriási mennyiségben dobtak a piacra olcsó pénzt a gazdag centrumországokban, amely arra késztette azok lakóit, hogy ennek egy részét külföldön fektessék be. A gazdagabb országok polgárai szinte minden feltétel nélkül juthattak ingatlanvásárlási kölcsönökhöz, és tömegesen vásárolhatták fel például a mediterrán országok ingatlanait, lakóházait, lakásait. A pénzhatalmi elit azért szervezte meg ezt az ingatlanvásárlási akciót, hogy sok észak-európai költözzön délre és alkosson olyan jómódú külföldiekből álló közösségeket, amelyek között a pénzelit tagjai már észrevétlenek maradhatnak. Ha a helyi lakosság érdekei védelmében visszakövetelné a nemzeti szuverenitást és az azzal járó pénzügyi és gazdasági jogokat, már nem lehetne a pénzelit nagybefektetőit sem egyszerűen felelősségre vonni, mert együtt védekezhetnének a többi jómódú bevándorló közösséggel.
(A teljes cikk a Leleplező -2012/3 – őszi számában olvasható)




VilágPanoráma: Végzetes törlesztések

VilágPanoráma: USA támadása az USA ellen

Amerika elfoglalása - Drábik János az amerikai-izraeli érdekházasságról

Mi történt valójában 2001. szeptember 11-én? (Drábik János, Tálas Péter)





Megvalósult összeesküvés elméletek



Németh Eszter | 2014-03-12 17:00:51

Az összeesküvés elméletek kedvelői bizonyára dörzsölik a tenyerüket, és készülnek a kijelentéssel: é megmondtam! Ezúttal jogosan teszik ezt, hiszen nem egy teóriáról bebizonyosodott, hogy sajnos igazak. Mostani cikkünkben öt olyan elméletet vizsgálunk meg, amelyek az évek során hitelt nyertek maguknak.
Konspirációs teóriák
 

1. Hibrid állatok kikísérletezése

Az emberiség fantáziáját mindig is izgatta a tény, hogyan keresztezhetne embereket és állatokat. Az ókorban és középkorban úgy tartották, azok a nők, akik állatokkal létesítenek szexuális kapcsolatot, képesek a félig ember félig állat magzatokat kihordani. Számos különleges lény megléte kapcsolható ehhez a gondolkodáshoz: a minotauruszé, a kentauroké, a faunoké, sellőké. Rendszerint isteni közbenjárásnak köszönhetőek ezek a furcsa párosítások, ám a modern kor tudósainak nagyon is elkezdte izgatni a fantáziáját: miért ne játszhatnának istent? A génmódosítás óriási fejlődésen ment át az elmúlt évtizedekben, így a laborokban zajló kísérletek egyre bizarrabbá váltak egy átlagember számára. Persze, ez a tudomány hatalmas mérföldkövének számít, mi mégsem érezzük egészen annak. Amolyan vad Frankenstein-féle játéknak képzeljük, így ez a gondolat megihlette a legnagyobb összeesküvés-elmélet megalkotóit, aminek hatására hamarosan már mi is olvashattunk a legvadabb teóriákról. Szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy tudós emberek arra vetemedjenek, hogy elmossák a határokat az emberek és állatok között, ám a legújabb kutatások miatt igazat kell adni azoknak, akik azt gondolták, az embereket és állatokat ötvözni próbálják.
Nem is olyan régen, kínai tudósok emberi tejfehérjék génjeit építették egerek genomjába, azóta pedig emberi tej-termelő kecskéket is létrehoztak. Eközben, a University of Michigan kutatói egy olyan módszert dolgoztak ki, amivel egy ember anális záróizmának génjeit egerekbe ültették, hogy jobb megoldásokat találjanak a széklet- inkontinencia kezelésére. Állatok immunrendszerének humanizálása is folyik, a humanizált immunrendszerű állatok pedig alanyaivá fognak válni az új HIV-vakcina kísérleteinek.” – naturahirek.hu
Hollywood rendezőit is megihlette ez a különleges ötlet, ezért nem egy film foglalkozik a lehetséges génmanipuláció őrült ötletével. Az egyik leghíresebb alkotás a Hibrid c. film, ahol is puszta kíváncsiságból létrehoznak egy állatok és ember génjeiből alkotott lényt. A Dren nevű teremtmény azonban szimbolizálja azt a káoszt, ami a tudósokra szabadulhat, ha nincsenek tökéletesen tisztában a kreációjuk által birtokolt erővel és az azzal járó felelősséggel. 
Állatkísérletek
Hogyan lehet az embereket keresztezni az állatokkal? Erre több módszer is kifejlesztettek a kutatók. Létezik már nyúl petesejt emberi sejtekkel, juh emberi májjal, sertés emberi vérrel, macska emberi fehérjékkel. Ezek a nyilvános adatok, a színfalak mögött biztosan több kísérlet is zajlik, mint amiről valaha is tudomásunk lehet. Sokan támogatják a kísérleteket, hiszen úgy vélik, így tökéletesíthetik az emberek betegségeire kifejlesztett gyógyszereket. Az ellenzők szerint viszont semmi ilyesmiről sincs szó, mert a gyógyszergyárak számára hatalmas veszteség lenne, ha egyszerű gyógyszerekkel helyettesítenék a halálos betegségek elleni, legtöbbször hatástalan, drága készítményeket. Egyszerűen az ember kényszeres isteni erőfitogtatását látják a kísérletekben, amelyekkel görcsösen a természet fölé igyekeznek kerekedni. Bizarrabbnál bizarrabb képek árasztottál el az internetet olyan állatokról, amelyek valamely beavatkozás után emberi testrészekkel a hátukon élnek tovább.
Belegondolva: a kísérletek, ha tényleg a javunkat szolgálják, akkor is problémákat vetnek fel.
  1. Mi van, ha a létrehozott teremtmény elszabadul? Ha fogamzó képes, akár egész populációt is kialakíthat magának, amely akár az emberiséget is veszélyeztetheti.
  2. Valóban emberi részekkel rendelkező hibrideket akarunk teremteni?
Japánban már kísérletek folynak az állatokban növesztett emberi szervek kifejlesztésére. Így megnő a beültetésre szánt szervek száma, és a betegeknek kevesebb időt kell várni egy alkalmas donorra. Felmerül a kérdés, az adott állat vajon állat marad-e? Mivel emberi szervekkel rendelkezik, már nem tekinthető annak, így az erkölcsi kérdések újabb vitákat szülnek. A törvényrendszerünk sajnos messze elmaradott a tudománytól, így szinte bármit megtehetnek a tudósok a jó ügy érdekében. Talán így került sor arra, hogy Kansasben emberi géneket tartalmazó rizst növesztettek. Hogy mi lesz ennek a következménye? Vétünk-e Isten ellen, hogy a mintájára cselekszünk? Előrehozzuk a világvégét? Ezekre a kérdésekre még nem tudjuk a választ, csupán az idő múlásával derülhet fény a következményekre. De lehet, hogy túl késő lesz.


2. A globális népirtás

Tudományos tény, hogy túl sok ember él a bolygón, így a Föld készlete rohamosan fogy. A nagy elit szerint csupán egyetlen módja van annak, hogy visszabillentsük az emberiséget a túlnépesedés szakadékának széléről: ha csendben megkezdődik a globális népirtás. Különböző módszereket dolgoztak ki arra, hogy a gyanútlan lakókat megtévesszék, és észre se vegyék, a népesség hirtelen fogyásnak indult. Honnan is ez a feltételezés?  A bizonyos elit tagjaitól elhangzott kijelentések adnak egyértelmű magyarázatot arra, hogy a népirtás gondolata nem csak a képzeletünkben létezik.
A CNN alapítójától: “A világ teljes népessége 250-300 millió ember, 95%-os csökkenés a jelenlegi szinten lenne az ideális.”
Bill Maher : “Hiszek az asszisztált öngyilkosságban, az öngyilkosságban, és bármiben ami kisöpri az autópályát- ez az, amit én hiszek. Túl sokan vagyunk, a bolygó túlzsúfolt, támogatni kell a halált. ”
A nagy elit bőszen támogatja is, ezért vezetett be eszközöket arra, hogy megállítsa az emberiség növekedését, és a visszájára fordítsa a folyamatot.
Globális népirtás
A gyengék selejtezése nem titkolt program a nagy népirtás projektjében.  A Darwin kiválasztódás elméleten felbuzdulva erősebbé akarják tenni az emberi fajt, ugyanis az elméletek megalkotói szerint az emberi fejlődés leállt. Már a gyenge és buta ember is képes szaporodni, ezért elengedhetetlen az erős és okos egyedek mesterséges kiválasztása, hogy a faj összesített génállománya még fejlettebb legyen.
A „hülye gének” kiirtása is elsődleges cél a nagy elit számára. A lakosságot döntés elé állítják, mégpedig az oltások és a génmanipulált élelmiszerek eszközével. Az új betegségek vakcinái rákos sejteket tartalmaznak, amely a szervezetbe épülve eléri azt, hogy a betegség generációkon keresztül öröklődjön. Az őrült gyógyszerfogyasztók sem menekülhetnek el a génállományukba való beavatkozástól: számos készítmény meddőséget, ejakulációs zavarokat okoz, amely csökkenti az utódnemzés esélyét, így „megóvja” a Földet a túlnépesedéstől.


3. Az NSA mindenre kiterjedő vizsgálata

Az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal a teóriák szerint lehallgatja a telefonbeszélgetéseket, figyelemmel kíséri a pénzmozgásainkat, és még az internetes kereséseinket is számon tartja. A jelhírszerzésre szakosodott szervezet előtt tehát nem lehetnek titkaink. A hírszerzés alaptétele ez az NSA igazgatója szerint, így legálisnak mondták ki a szervezet összes lehallgatását. Az amerikai nemzetbiztonság egy tisztje lelkiismereti okokból adta a közvélemény tudtára, még a legnagyobb internetes portálokon sincsenek biztonságban az adataink. Az NSA-val együttműködő vállalatok egy PRISM nevű programmal juttatnak adatokat a hírszerzésnek, amelyeket továbbítanak például az Egyesült Államok elnökének. Fontos, hogy ismerjék a távolabbi országok álláspontját, politikai nézeteit, így több mint 1400 jelentés érkezett az elnök asztalára a legproduktívabb év során. Az adatok gyűjtésének irama pedig őrületes módon felgyorsult: 2011 és 2012 között az alábbi növekedés figyelhető meg az információszerzésben. Skype: 248 százalékos növekedés, Facebook: 131 százalék, Google: 61 százalék. Mi a tanulság? Nem hiába nem regisztrálnak fel jó páran például a közösségi oldalakra. A rossz hír viszont az, szinte azonnal adat halom szabadul az NSA-ra, ahogy bekapcsoljuk a számítógépünket. Érdemes-e ezért megválnunk a készüléktől? Aligha.
Globális megfigyelés
Mint kiderült, egy amerikai telefonszolgáltató teljes hálózatát megfigyelés alatt tartotta az NSA. Ez azt jelenti, hogy híváslisták milliárdjairól készítettek jelentéseket a hírszerzésnél, így részletes profilt sikerült kialakítani a telekom-szolgáltató ügyfeleiről. Még az őket hívó felek sem voltak biztonságban, hiszen a beszélgetések tartalmából szintén létfontosságú adatokat nyertek ki az NSA-nál. Az adat halom levadászása pedig teljesen jogszerűen működött, mert titkos bírói utasításra történt. A legrémisztőbb az egészben, hogy azóta minden szolgáltató szabadon kibocsátja az információkat a felhasználóikról, a titkos lehallgatás pedig lassan hét éve zajlik az Egyesült Államok területén. A szolgáltatók, ahogyan a tech-cégek is, tagadják, hogy közreműködtek volna az NSA programjában.  De mi a helyzet Magyarországgal? Az NSA lehallgató-átjátszó központjainak helyszínéről részletes feljegyzés készült, az egyik térképén pedig Budapest is meg van jelölve. A térképen különböző színnel jelölik az aktív, az alvó, és a gépek által vezetett központokat. Budapesten „kihelyezett személyzet” gyűjti az információkat, majd továbbítja azokat az NSA számára. A források szerint a CIA és az NSA emberei diplomáciai épületek mélyén dolgoznak, így soha nem is gondolnánk, a rólunk ellopott anyagok hová is kerülnek. A különleges jelfogó berendezéseket különféle antennáknak álcázzák, így zavartalanul fogják a mobilhálózatok, wifik és műholdas összeköttetések jeleit.
 

4. 9/11 valóban terrortámadás volt?

A média dicshimnuszt zeng, az amerikai öntudatot nem lehet megtörni, sokak fejében azonban mégis kérdések hada merül fel a lyukas terrortámadás-sztorit illetően. Valóban a repülőgépek becsapódásának az eredménye a ledöntött épületek, vagy a talapzatban elhelyezett robbanóanyagoké? Egyre több a bizonyíték a cionista pénzhatalmi világ elit befolyására. Több tanulmány is bebizonyította, hogy a washingtoni hivatalos verzió az esetről szándékosan megtévesztő.
9/11
A tornyok szinte tökéletes összeomlásának okát nem tudták egyértelműen bebizonyítani, így 2012-ben hivatalosan is az a verzió terjedt el, hogy irányított robbantás döntötte le az épületeket. A szándékos homályosítás ellenére egyre több információ kerül napvilágra az esettel kapcsolatban. 2012-ben tehát módosították emiatt a hivatalos jelentést, ám a közfelháborodás ellenére sem indult büntetőeljárás egy kormányalkalmazott ellen sem. A legmeggyőzőbb tény tehát az irányított robbantás, tudományos értekezésekben olvashatunk arról, miként helyezték el szakszerűen kidolgozott bombákat az épület talpszerkezeténél. A hivatalos verzió szerint a becsapódó repülőgépek kerozinja olvasztotta meg a tartószerkezetet, ám a tudósok szerint ez teljességgel lehetetlen. Túl szabályosan omlottak le az épületek ahhoz, hogy egy egyszerű tűzre lehessen fogni. Kevin R. Ryan továbbá egy másik problémára is rámutatott:
Ha azoknak az épületeknek (WTC tornyoknak, DJ.) az acélszerkezete valóban meglágyult vagy megolvadt, akkor biztosan egyetértünk valamennyien abban, hogy azt nem repülőgép üzemanyag okozta, bármilyen üzemanyagról legyen is szó, hogy a tornyokban fellobbant kisebb tüzekről már ne is szóljunk. Következésképp, ha igaz az, hogy ez az acél mégis megolvadt 500 Celsius fokon, akkor az arra utal, hogy a 9/11 következtében meghalt személyek többsége üzembiztonsági hiba következtében vesztette életét. Egy ilyen eredmény nagy problémát okozna vállalatomnak.”
Tudományos tény, hogy az acél ezer fokon olvad csupán meg, így a jelentést kénytelenek voltak utólag megváltoztatni. Különös tény még, hogy a hivatalos jelentés nem tartalmazott semmiféle információt a WTC komplexum 7-es épületének összeomlásáról, így ezt is utólag kellett beletoldani az állítólag alapos munkába. További magyarázatra szoruló tény, hogy a kutatócsoportok egy „thermite” névre hallgató anyagot találtak az ikertornyok talapzatában, amely sem a gépről, sem pedig az épületből nem származhatott, így nem nehéz kitalálni, hogy milyen véleményre jutottak a tudósok. Egyre több mérnökből, kutatóból álló csoport jött létre, amely függetlenül kezdte vizsgálni az esetet. A legtöbb ilyen csoport hivatalos honlapot is működtet, amely a legfrissebb kutatási eredményeket tárja a kíváncsi olvasók elé. Cseppet sem furcsa mód az emberek nem fogadták könnyen a hírt, miszerint valószínűleg a kormány keze is benne volt az állítólagos terrortámadásban. Amerika ugyanis világhíres a hazaszeretetéről, a becsületről, tiszteletről, így nem véletlenül fogadta dühös közfelháborodás a kutatók eredményeit, még ha nyilvánvaló hazugsággal is álltak szemben.
 

5. MK ULTRA projekt

Avagy a CIA agymosó tevékenysége. 1977. július 20-án derült fény a titkos műveletre, mert a Szabad Információ Törvény miatt nyilvánosságra kellett hozni a kísérletekkel kapcsolatos dokumentumokat. A Központi Hírszerző Szolgálat (CIA) 1947-ben kezdte meg az agymosó hadműveletet, amelyet teljes titokban tartottak. A fő motiváló erő a szovjetek által kifejlesztett igazságdrogok sikerei voltak. A kísérletsorozat neve Project CHATTER volt, és elsősorban olyan drogok tesztelésén dolgoztak, amelyeket sikeresen bevethettek az ügynökök ellen. A projekt 1953-ban leállt, mert a CIA úgy döntött, inkább a szándékos tudatmódosítás ismeretlen területeit kellene feltárni. Létrejött a Project BLUEBIRD, amely négy célt tűzött ki maga előtt:
- Az ügynökök agyának blokkolása, hogy ne lehessen információt kiszedni belőlük
- Különböző technikákkal fokozni a kihallgatandó ügynök tűrőképességét
- Kibővíteni az egyén memóriáját, így még több információt volt képes tárolni
- A legfontosabb cél az volt, hogy az ügynökséget ne tudják más szervezetek az ellenőrzésük alá vonni
MK Ultra
Project ARTICHOKE néven futott tovább a kísérletsorozat 1951-től, ahol a legagresszívabb kihallgatási módszereket fejlesztették ki. Nem riadtak vissza még a drogok használatától sem, hogy figyelemre méltó eredményt kapjanak. 1956-ban ugyan befejeződött a program, a kihallgatási módszereket viszont nem egy amerikai börtönben alkalmazzák a mai napig. Ezután következett az MK ULTRA program, ami Mind-Kontrolle, azaz angol és német keveréke. Miért? A projekten azok az egykori náci orvosok is dolgoztak, akik a világháború idején a koncentrációs táborokban kísérleteztek. A tudatmódosítás mesterfokát érték el a kutatók, ám olyan eszközökkel dolgoztak, amelyek cseppet sem tetszettek volna a nagyközönségnek, ha ez a tudomására jut. Elektrosokkal, drogokkal, hipnózissal képeztek ki „alvó ügynököket”. Mi az az alvó ügynök? Egy olyan személy, aki bizonyos szófordulatot hallva aktivizálja magát. Leginkább egy hipnotikus öntudatlanságra hasonlít az állapot, amibe kerülnek, később pedig fikarcnyi emlékük sincs arról, ami az „alvó” állapot közben történt. Feltehetőleg ilyen alvó ügynökök végeztek például John Lennonnal is, de megemlíthetjük Diana hercegnő sofőrjét is, aki transzban volt a balesetkor. Az ügynökség titkos működésére 1975-ben derítettek fényt, és be is tiltották azokat. Természetesen a kísérletek nem álltak le, a mai napig folyik a tökéletes ügynök kifejlesztése.
Cikkünkben tehát ízelítőt kaptatok jó pár súlyos összeesküvés elméletből, amelyek könnyűszerrel dönthetik romba a világról kialakított, pozitív képünket. Következő cikkeinkben bővebben is olvashattok ezekről. Ha van nektek is összeesküvés-elméletetek, vagy szívesen olvasnátok valamelyikről, írjátok meg kommentben, vagy küldjétek el az email címünkre! Addig is ne feledjétek: figyelnek bennünket. 
Szerkesztő: Németh Eszter




A történelem ismétlődik, de meddig? (hosszú)


A történelemkönyvekben nem találhatók meg az itt következő összefüggések. Nem így tanítják azokat, mert „valakiknek” nem érdekük, de nagyon nem, hogy az emberek ráébredjenek ezekre a kapcsolatokra. Mely kapcsolatok attól bizony még léteznek, hogy „valakik” el akarják tussolni a dolgokat. Nem egyszer emberéletek árán történik ez a mutyizás. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ez az összefoglaló nem azt a célt szolgálja, hogy egész népeket, nemzeteket kiáltson ki bűnösnek azért, ami történt és történik napjainkban is. Nem okolható mindenki, aki tagja egy népcsoportnak, csak azért mert a vezetői gonosz dolgokat művelnek. A kollektív bűnösség fogalmát nem tartom elfogadhatónak. A piszkos trükkökért, csalásokért, közvetett gyilkosságokért, öngyilkosságokért, nemritkán bérgyilkosok alkalmazásáért csak az emberiségnek egy szűk köre okolható. Ugyanakkor ez a szűk csoport, mintegy 300 család, a tulajdonosa a világ 43000 legnagyobb internacionális vállalatának. Ők a felelősek sok-sok rosszért, amely az emberiséget az utóbbi századokban érte. Céljuk kizárólag a hatalom megszerzése és uralkodás az egész emberiség felett. A Világhatalom birtoklása. Nem mellékesen ehhez a célhoz nagyon közel vannak már, lévén a világ összes ' vagyonának ' 99%-a az ő kezükben koncentrálódik. A megmaradó 1%-on osztozunk mi, többiek, az emberiségnek több mint 99%-a. Ez a csoport felelős azért, ahogyan ma élünk, élnek emberek milliói. Azért, hogy 3 másodpercenként éhen hal egy gyermek a Földön. Azért, hogy az emberiség több, mint fele napi 3 dollárnál kevesebb ' jövedelemből ' él. Azért, hogy a Google tulajdonosa eközben percenként 890 dollárt 'keres'. Nem engedik meg, hogy azért éljünk, amiért születtünk, hogy boldogok legyünk. Rabszolgává tettek minket, a pénz és a munka rabszolgáivá.
A folyamat pedig halad előre, kitartóan, míg el nem érjük – az egészségügy, a táplálkozás, a folyamatos agymosás révén szépen lassan tönkretéve bennünket – az ' uraink ' által óhajtott 500 milliós lélekszámot itt a Földön, mi rabszolgák.
Szigorúan csak bizonyítható tények alapján gyűjtöttem össze azokat az információkat, melyeknek az összefoglalását lényegesnek tartom, mert ezek nem világgá kürtölt szenzációk, a TV és az újságok ezekről mélyen hallgatnak. Az országokat és az egész világot irányító, a médiát is kezében tartó pénzhatalmi elit háttérből irányított manipulációja folyamatosan zajlik, halad a célja felé. Ez olyan lépések láncolata volt – és ma is az – amely nem teljesen nyilvánvaló. Nem kötik az orrunkra, hogy most éppen miért csökkentik az alapkamatot, máskor pedig miért emelik azt például. Ez csak a legegyszerűbb trükkök egyike. Hol vannak ehhez képest az egész nemzeteket leigázó, rabszolgasorba kényszerítő háborúk és adósságcsapdák, melyekért szintén ez a csoport a felelős – természetesen a háttérből irányítva, kerülve a nyilvánosságot, de kitartóan menetelve céljuk felé, a mi rovásunkra. Legszemléletesebben Amerikán, az amerikai emberek sorsán lehet végigkövetni az eseményeket, melyek kialakították a jelenlegi helyzetet. Lássuk a tényeket!
Összeesküvés, elmélet csupán?
Jézus – aki bizonyítottan létező személy volt – a Bibliában leírtak szerint Jeruzsálembe való visszatérése után a templomból fizikai erővel verte ki a pénzváltó zsidókat, felborítva asztalaikat. Soha, de soha nem alkalmazott korábban erőszakot senkivel szemben sem. Furcsának tűnik talán ez a felindulás, a tettlegességig fajulása a dolgoknak. Vajon mi volt ennek az indulatnak az oka?
A történet magyarázata a következő. Amikor a korabeli zsidók Jeruzsálembe mentek egyházi adót fizetni, azt csak egyetlen pénzzel tehették, a templom által kiadott fél sékellel, amely egy fél unciás, színtiszta ezüst érme volt. A pénzváltók kihasználták, hogy nem volt túl sok ilyen érme forgalomban. Mindet felvásárolták, majd olyan magasra emelték az árát, amit a ' piac ' még elviselt. Az így mesterségesen megemelt árú fél sékeleket a templomban árusították. Más szóval, uzsora nyereségre tettek szert. Ez teljes mértékben összeegyeztethetetlen volt Jézus szemében a szentély szentségével. A zsidó pénzváltók unszolása volt az ok, amiért később Pilátus kereszthalálra ítélte Jézust.
A történelem állítólag ismétli önmagát. Ez a mai napig többször előfordult. Sok embert megöltek, akik nem akarták a ' pénzváltók ' szekerét tolni. Haláluk vagy közvetlenül útban lévő személyüknek köszönhető, vagy egyszerűen rosszkor voltak rossz helyen.
Egészen a középkorig a Kánonjog tartalmazta a kamatok tilalmát, a muzulmán világban pedig még ma is bűnnek számít pénzt kamat felszámolásával kölcsön adni.
Julius Caesar volt az egyik következő áldozat, aki saját pénzt bocsátott ki és elvette a pénzváltóktól a lehetőséget az uzsora alkalmazására és megtiltotta, hogy valaki 200 hektárnál nagyobb földterületet birtokolhasson. Furcsa, hogy ezen döntései után ölték meg i. e. 44. március idusán.
Lényeges állomás a pénzváltók történetében a Krisztus utáni első században a rómaiak első zsidó háborúja /i. u. 66-70/, melynek során 600000 zsidót öltek meg, kitiltották őket Jeruzsálemből és emiatt szóródtak szét a világban.
A középkorban a gazdagság mérője az arany, a föld és a birtokolt jobbágyok száma volt.
Az aranyát a tehetős emberek egy része az aranyműveseknél hagyta, akik ' vigyáztak ' rá. Így nem kellett maguknál hordaniuk, vagy dugdosniuk a gazdagoknak több kilónyi színesfémet. Erről az ügyletről az aranyművesek egy elismervényt adtak az arany birtokosának, egy papírdarabot. Innen mondhatjuk, hogy megszülettek az első bankárok (az aranyművesek) és az első papírpénz.
Érdekesség, hogy Angliában 1826-ig ' forgalomban ' volt az I. Henrik király által kibocsátott rováspálca, mely fizetőeszközként szolgált. Ez egy fa pálca volt, melyet – miután ráfaragták, hogy mennyi az értéke – kettéhasítottak, az egyik fele ' pénzként ' forgalomba került, a pálca másik fele a kincstárban maradt. A királyi adókat csak ezzel a rováspálcával lehetett befizetni a kincstárba. A pénzváltók és aranyművesek folyamatosan támadták ezt a fizetőeszközt, az aranyat szerették volna elfogadtatni helyette, mert nem tudtak uzsorakölcsönt adni a rováspálcára.
Az Angol Központi Bank megalapításakor (1694) az egyik alapító részvényes egy 25000 angol font értékű rováspálcával fizette ki részvényeit.
Ez a bank nem jöhetett volna létre, ha Oliver Cromwell a pénzváltók tetemes anyagi segítségével nem viszi győzelemre az angol forradalmat. Melynek köszönhetően tisztogatásokat végeztek a parlamentben, elfogták és kivégezték a királyt. Innentől kezdve a bank bocsátotta ki Anglia pénzét (a semmiből nyomtatva azt), melyre természetesen kamatot szedett az államtól. A bank tulajdonosai magánemberek, pénzváltók voltak.
Az amerikai függetlenségi háború
Amerikában a telepesek – mivel nem volt saját pénzük – ún. ' telepescédulát ' használtak pénzként. Ez az angol fizetőeszköztől és az aranytól is független, egyszerű papírdarab volt. De mivel megbíztak benne az emberek, tökéletesen betöltötte a szerepét: fizetni és vásárolni lehetett vele. Nem a pénzváltók bankjából származott, hanem Benjamin Franklin kormányának nyomdájában állították elő, tehát nem kellett utána kamatot fizetni. A gazdaság stabil volt és virágzott. III. György angol királyt és legfőként a pénzváltókat ez a tény nagyon bosszantotta. Előírták a gyarmatországnak, hogy adóját aranyban és ezüstben, nem pedig a megtermelt árukban kell fizetnie a kincstárba. Az eredmény munkanélküliség és elégedetlenség lett a nép körében. Amerika megvívta a függetlenségi háborút, melyben elvált Angliától és a pénzváltóktól. De csak egy darabig.
1791-ben a pénzváltók beépített embereik és megvesztegetés révén keresztülvitték szándékukat a kongresszuson, Robert Morris megalapíthatta az első magánkézben lévő – uzsorakamatot felszámoló – központi bankot (First Bank of US). Ráadásul 20 évre működési engedélyt kapott. A bank főrészvényeseinek névsora titok volt. Az alapítók és egyúttal tulajdonosok ráadásul nem fizettek be semmit alaptőkeként, hanem az állam által befizetett aranyból hitelezték meg maguknak a tulajdonosi jogot. Szép húzás, nem? Igazi pénzváltói mentalitás.
„Hagyjátok, hogy kibocsássam és irányítsam egy nemzet pénzét és nem érdekel ki hozza a törvényeit.” – mondta a pénzvilág egyik akkori vezetője, M. A. Rothschild.
5 év alatt az USA 8,2 millió dollárt kölcsönzött a banktól. Ugyanennek az 5 évnek a végére 72%-os volt az áremelkedés.
„A pénznek nincs hazája; a pénzemberek nem hazafiak és nincs becsületük; kizárólagos céljuk a nyerészkedés.” (Napoleon Bonaparte)
1811-ben az amerikai kongresszus megszüntette az első központi bank működését. Erre Nathan Rothschild háborúval fenyegette meg az USA-t. 5 hónap múlva Anglia háborúba lépett az USA ellen. A négy évig tartó harc döntetlennel végződött. De nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 1816-ban Washingtonban megalakulhasson a második amerikai központi bank.
1815-ben Napoleon megszökött Elba szigetéről. 5 millió font kölcsönt kért az angol központi banktól. Ebből (az angol pénzből) fizette katonáit és készült az angolok elleni döntő ütközetre. Ettől kezdve a pénzváltók a történelem későbbi időszakában a háborúk mindkét résztvevőjét egyaránt pénzelték. Nemritkán azzal a feltétellel, hogy a győztes jótáll a vesztesnek adott hitelért is, mert úgy-e, lehet, hogy az éppen nem tud fizetni. Ez is szép uzsorás pénzváltói érzületről tanúskodik. 1816. június 18-án Napoleon vesztett Waterloonál. Nathan Rothschild egy nappal előbb szerzett tudomást a csata végkimeneteléről. Milyen érdekes, hogy jobb volt az információs hálózata a pénzelitnek, mint Angliának. Az angol tőzsdén elkezdte szomorú arccal – de sötét lelkében vigyorogva – eladni angol részvényeit, mintha Wellington veszített volna. A többi bróker követte példáját, ezzel rendkívül alacsony árat sikerül ' kialakítania ' a pénzváltónak. A háttérben pedig megbízottai a valós érték töredékéért vásárolták meg az eladásra felkínált részvények tömegét. A Rothschild család csalással, piszkos trükközéssel megkaparintotta szinte az egész angol gazdaságot, sőt magát a bankot is. Később a Rothschildok beperelték egy tőzsdéről szóló könyv szerzőjét, azt szerették volna, hogy ez a ' húzásuk ' ne kerüljön bele a könyvbe. A bíróság /szerencsére/ elutasította követelésüket.
1816-ban tehát Amerikában a pénzváltók ismét ' elintézték ', hogy megalakuljon a második privát pénzkibocsátó központi bank /Second Bank of US/. 1828-ban az amerikaiaknak újfent elegük lett a bank manipulációiból és Andrew Jackson elnökjelölt szenátor megvétózta a bank működéshosszabbítási kérelmét, mivel nem tartotta azt igazságosnak. 1832-ben Jackson megnyerte a választásokat. Jelszava „Jackson és nincs bank” volt. Annak ellenére nyert Jackson, hogy ellenfelét a pénzváltók kb. 3 millió dollárral segítették kampányában. A pénzváltók erre csökkentették a pénz kibocsátást. Az árak emelkedését és a bérek csökkenését okozva ezzel. Megpróbálták a recesszió okaként az elnök politikáját feltüntetni. 1834-ben Jackson megszüntette a bank működését és bizottságot állított fel annak kivizsgálására, hogy a bank okozta-e a válságot. A vizsgálat egyértelműen kiderítette a manipulációt. 1835. január 8-án Jackson elnök kifizette Amerika államadósságát. A mai napig ő az egyedüli amerikai elnök, aki ezt képes volt megtenni. Január 30-án egy bérgyilkos megpróbálta eltenni a pénzváltók útjából. Sikertelen kísérlet volt. Viszont Jackson és az utána következő – a pénzhatalom nyomásának nem engedő politikusok – több, mint 60 évre visszavetették a pénzváltók próbálkozásait.
1861. áprilisában kitört az amerikai polgárháború. Ekkor 1 hónapja volt Abraham Lincoln az elnök. A bankárok féltették világuralmi terveiket. Amerika nem lehet egységes. Ezért Anglia Kanadába küldött 11000 katonát, délről pedig a központi bankárok által pénzelt III. Napoleon /3 millió dollár/ fenyegette Amerikát. Lincolnnak pénz kellett volna a háborúhoz, ezért kölcsönt kért a pénzváltóktól, Azok szívesen adtak is volna, csakhogy 24-36%-os kamatot kértek érte. Lincoln ebbe nem ment bele. Barátja, Dick Taylor ezredes tanácsára maga nyomtatott pénzt, 450 millió dollárt, melyet zöldhátúnak neveztek el. Ez teljesen kamatmentes pénz volt és egészen 1994-ig forgalomban is maradt.
1863-ban a kongresszus elfogadta a kollektív banktörvényt, ezzel szentesítette a kamatmentes, saját, ha úgy tetszik ' nemzeti ' pénzkibocsátást, melybe a pénzváltóknak semmi beleszólásuk nem volt.
A központi bankárok egyik képviselője ekkor azt mondta: „Tönkre kell tenni ezt az országot, vagy az tesz majd tönkre minden királyságot a Földön!”
Az orosz cár sem engedett a pénzváltóknak, nem engedte létrehozni a központi bankot Oroszországban, mivel nagyon is tisztában volt azzal ő is /és még sok más vezető politikus is, abban az időben/, hogy a központi bank nem csinál mást, mint pénzt nyomtat a semmiből és azt kamatosan bocsátja az adott ország rendelkezésére, miközben a bank tulajdonosai magánemberek, így ez a kamat tulajdonképpen számukra munka nélkül keletkezett jövedelem, míg az országnak súlyos adósság. Amely adósságspirál ördögi köréből kitörni szinte lehetetlen, hiszen az adósság törlesztéséhez ismét pénzt kell kölcsön kérniük, ami megint csak kamatos terhekkel jár. A cár parancsba adta katonáinak, hogy akár Anglia, akár Franciaország beavatkozik az amerikai polgárháborúba, az hadüzenetet jelent egyúttal Oroszországnak is.
1864-ben Lincolnt újra elnökké választották. Ekkor mondta a következőket: „A pénzhatalom békeidőben harácsol, balsors idején pedig ellenünk ármánykodik. Sokkal despotikusabb, mint a monarchia, sokkal szemtelenebb, mint a zsarnokság, sokkal önzőbb, mint a bürokrácia.” 1865. április 14-én, öt nappal azután, hogy Lee tábornok megadta magát, ismételt elnökségének 41. napján a Ford színházban a pénzváltók bérgyilkosa megölte Abraham Lincolnt. Mivel megvásárolni nem tudták, ezzel az emberbaráti cselekedettel tüntették el az útjukban lévő hazafit.
Bismarck sajnálattal fogadta a hírt és azt mondta: „Nem haboznak majd az egész keresztény világot háborúkba és káoszba taszítani, azért, hogy az egész Föld örökségükké váljék.”
Miután az őket akadályozó elnöktől megszabadultak nem nagyon húzták az időt. 1866 áprilisában a pénzváltók nyomására /korrupció, félelemkeltés, zsarolás/ a kongresszus jóváhagyta a ' szűkítési törvényt '. Ennek a lényege az volt, hogy elkezdik kivonni a forgalomból a zöldhátút. Következményes pénzügyi recesszió keletkezett. 1866-ban 1,8 billió dollár volt forgalomban, lakosonként ez 50,46 dollárt jelentett. 1867-ben 1,3 billió és 44 dollárra, 1876-ban 0,6 billió és 14,6 dollárra, 1886-ban pedig 0,4 billió és fejenkénti 6,67 dollárra csökkent. 1876-ra Amerika munkaképes lakosságának 1/3-a munkanélküli lett. 20 év alatt a vásárlóerőt mesterségesen 760%-al csökkentették a pénzváltók.
1881-ben James Garfield volt az amerikai elnök, aki nyilvánosan kritizálta a pénzváltókat, őket okolva a válságért. Az év júliusában megölték az elnököt.
1891-ben az elnökválasztási kampány során az egyik elnökjelölt, William Jennings Bryan, ezeket mondta: „nem fogjátok munkától gyöngyöző homlokunkba nyomni azt a töviskoronát, nem fogjátok az arany keresztjére feszíteni az emberiséget.” Bryan vesztett a kampányban.
A pénzváltók 8 éven belül végigvitték, hogy a bankjegyek aranyfedezetűek legyenek. Közben folyamatosan csökkent a forgalomban lévő pénz mennyisége.
1907-ben J.P. Morgan /Rothschild embere/ banki pánikot okozott, megint csak csalással.
1910-ben a nemzetközi pénzcsinálók a Jekyll szigeten találkoztak, megbeszélésük célja az volt, hogy kidolgozzanak egy forgatókönyvet a kis – nem pénzváltói érdekeltségű – bankok tönkretételére.
Woodrow Wilson elnökválasztási kampányának tetemes támogatásáért cserébe megígérte a bankároknak, hogy aláírja a központi bankra vonatkozó törvényt. 1913-ban, december 23-án, amikor a képviselők jelentős része már a karácsonyi-hálaadási készülődés miatt elhagyta a Fehér Házat, a kongresszus megszavazta a ' Federal Reserve Act '-t, amely jóváhagyja a központi bank létrehozásának tervét /megoldandó a – mesterségesen gerjesztett – pénzhiányt/. Ekkor hozták létre a FED-et.
„Még szerencse, hogy a nemzet polgárai nem értik saját banki és monetáris rendszerünket, mert ha megértenék, úgy hiszem forradalom lenne még a holnapi reggel előtt.” /Henry Ford 1922/
1924-ben W. Wilson halála előtt azt mondta: „akaratomon kívül hatalmammal ártottam országomnak”. Felébredt ugyan a lelkiismerete, de akkor már késő volt.
A FED azt ígérte, hogy nem lesz több bankcsőd és nem lesz infláció.
A háttérben éppen ennek az ígéretnek az ellenkezőjén mesterkedett. 1914 és 1919 között megduplázta a forgalomban lévő pénz mennyiségét. Vásárlásra, hitelek felvételére ösztönözve az embereket. 1920-ban egyik napról a másikra – minden értelmes ok nélkül – visszahívta a 24 órán belül visszafizetendő kintlévőségeit. Az emberek megrohamozták a bankokat. 5400 amerikai magánbank ment csődbe, melyek persze nem a FED hatáskörébe tartoztak.
Az időben kicsit visszaugorva az első világháború mögöttes történéseire azt találjuk Benjamin Freedman /aktív működésekor vezető pénzváltó cionista/ emlékirataiban, hogy 1916-ban Németország már szinte megnyerte a háborút. Elesett 700000 francia katona, az oroszok tömegével szökdöstek haza, Angliának 1 hét élelmiszer-tartaléka maradt. Német földön pedig egészen addig egyetlen puskalövés nem dördült el. A német katonai vezetés békét ajánlott az angoloknak a teljes vereség helyett. Ekkor a német pénzváltók csúcsragadozói megkeresték amerikai kollégáikat, sötét tervet ötlöttek ki. Felajánlották az angoloknak, hogy Amerikát bevonják a háborúba az Antant oldalán. Egyetlen dolgot kértek cserébe. Győzelem esetén övék legyen Palesztina.
A britek belementek ebbe a piszkos alkuba. Az addig németbarát Amerika /rengeteg Németországból származó zsidó emigránssal az országban/ hirtelen megváltoztatta a németekhez való hozzáállását, a sajtó uszító hadjáratba kezdett, Amerika a cionista pénzemberek nyomására belépett a háborúba a németek ellen.
A versailles-i béketárgyaláson 111 bankár volt jelen, akik kérték Angliától a nekik ígért koncot. Érdekesség, hogy 1917-ig a német kancellár Theobald von Bethmann-Hollweg volt, akinek anyai ági ősei Rothschildok. Eközben a német kereskedelmi bank elnöke és egyben a német titkosszolgálat feje Max Warburg, szintén bankárcsalád sarja. Anglia pénzügyi fő hatalma a Rothschildok kezében volt akkor /is/. Az előre megrendezett történelmi színjáték karmesterei tehát a pénzvilág vezetői, szinte rokonai egymásnak mindkét oldalon, elszenvedői a kisemberek, akik ezekről a háttérben zajló sötét összeesküvésről mit sem sejtve kerültek az embervágóhídra.
Oroszországra is ki akarták terjeszteni a cionista bankárhatalmat, mert addig a cár nem engedte a központi magánbankot megvalósítani. Schiff – aki Frankfurtban Rothschildék lakótársa volt a diaszpórában – 22 millió dollárral támogatta az orosz cár megdöntésére irányuló akciót. Trockijt és Lenint is a cionisták irányították és pénzelték. Az ideológiai alapot pedig a szintén szabadkőműves Marx gyártotta – jó pénzért cserébe. A politikai szálakat és embereket innentől kezdve a Szovjetunióban is a cionista gépezet tartotta a kezében. Schiff maga kérte, hogy ne bolsevizmusnak, hanem kommunizmusnak hívják az új rendszert.
Az amerikai politikusok közül számosan voltak, akik nem hódoltak be a bankárvilág akaratának. Megpróbáltak ellenállni a korrupciós, vagy erőszakos fizikai nyomásnak. 1921 márciusától Amerika elnöke Warren Harding volt. A zavaros pénzviszonyokat megpróbálta országa érdekét képviselve módosítani. Csökkentette az adókat és védővámokat léptetett életbe a külföldi termékekkel szemben. Ez persze nem tetszett ' valakiknek '. Második hivatali évében egy hajókiránduláson hirtelen megbetegedett és meghalt. Boncolás nem történt. A halál okát ételmérgezésben határozták meg. A Hardingot követő Coolidge elnök folytatta elődje gazdaságpolitikáját. Amerika gazdasága fellendült.
Theodore /Teddy/ Roosevelt, az USA 26. elnöke 1919. január 6-i halála előtt azt mondta: „Ezek a nemzetközi bankárok és a Rockefeller Standard Oil érdekek irányítják az újságok többségét és a lapok hasábjait, hogy engedelmességre kényszerítse őket, vagy elkergetik azokat a köztisztviselőket az állásukból, akik megtagadják az árnyékkormányt képező nagy hatalmú korrupt csoportok parancsainak végrehajtását.”
1921 és 1929 között 69%-al emelte meg a FED a forgalomban lévő pénz mennyiségét, emelkedett a hitelek száma. Jelentős részük 24 órán belül visszahívható hitel volt. 1929 októberében Rockefeller és Baruck kivonultak a tőzsdéről, minden részvényüket készpénzre és aranyra váltották. Október 24-én elkezdték visszahívni a 24 órán belül visszafizetendő hiteleket. Ennek következményeként eladási hullám kezdődött. 16000 /tizenhatezer/ magánbank ment csődbe. A pénzváltók jóval a valós értékük alatt vehették meg a kisebb bankokat. Louis McFadden azzal vádolta a bankárokat, hogy a ' fekete csütörtök ' „körültekintően megtervezett esemény volt. Nemzetközi bankárok a kétségbeesés légkörét igyekeztek megteremteni, hogy ezzel uralmuk alá hajthassanak mindannyiunkat.” Nemsokkal ezután McFaddent egy banketten megmérgezték.
A FED 33%-al csökkentette a forgalomban lévő pénz mennyiségét és megpróbálták elérni, hogy ne legyen aranyfedezetű a dollár. 1933. március 4-én F.D. Roosevelt azt mondta: „A gátlástalan pénzváltók ténykedéseik miatt vádlottként állnak a közvélemény bíróságán, az emberek szíve és esze elutasítja őket...A pénzváltók kiűzettek előkelő pozícióikból civilizációnk templomában.” Majd egy törvénnyel bevonatta Amerika összes aranyát. Egy olyan törvénnyel, melyet el sem olvasott, mert mint mondta: „ez az, amit a szakértők akarnak.” Az amerikaiaknak 10 év börtönbüntetés terhe mellett a tulajdonukban lévő összes aranyat be kellett szolgáltatniuk az államnak. Ráadásul 10 évre megtiltották az arany kereskedelmét Amerikában. Pár héten belül 3 milliárd, 1 éven belül 40 milliárd dollárnyi arany került a Fort Knoxban felépült gyűjtőhelyre. A világ teljes aranykészletének 70 %-a, 7 millió uncia. Az épületet a bankárelit vezetőinek saját védelmi serege őrizte. Az állami felügyeletnek semmi rálátást nem engedélyeztek. Innentől az szabta meg a pénz értékét, aki kibocsátotta. A pénzváltók 1971-ben ezt az aranyat titokban 35 dollár unciánkénti áron eladták, majd Angliába vitték. 9 év múlva az arany unciánkénti ára 880 dollár lett. Nelson Rockefeller titkárnője kiszivárogtatta a sajtónak a Fort Knox-i arany – Amerika aranyának – elrablását. Három nap múlva kiesett egy 10. emeleti ablakból.
1981-ben Ronald Reagen felállított egy ' Arany bizottságot ', szerette volna tudni majdnem 50 év után, hogy mi van Amerika aranyával. A bizottság jelentése: „Az USA kincstárának tulajdonában egyáltalán nincs arany.”
A felmerülő kérdésre – miszerint, hol van a rengeteg nemesfém? – a válasz kézenfekvő, a pénzváltóknál. Ellopták az amerikai emberektől. Ezek a rabszolgák pedig nem tettek semmit. Nem volt bűnös, mert minden politikus és bankár egyaránt bűnös kellett, hogy legyen.
„A részleges tartalékolású és adósságalapú bankrendszer a valódi probléma.” /Sir Josaih Stamp, a Bank of England elnöke/
„A bankárság romlottságban fogantatik és bűnben születik. A bankárok birtokolják a Földet. Vedd el tőlük, de hagyd meg a pénzteremtés és a hitelfelügyelet hatalmát és egy tollvonással elég pénzt teremtenek, hogy ismét visszavásárolják. Vedd el ezt az óriási hatalmat a bankároktól és minden nagy vagyon, mint az enyém is, el fog tűnni és el is kell tűnniük, azért, hogy egy jobb és boldogabb világban élhessünk. Amennyiben továbbra is a bankárok szolgája akarsz maradni és ráadásul fizetni saját rabszolgaságunk költségeit, akkor hagyd őket pénzt teremteni és a hiteleket irányítani”
Látnunk kell, hogy a gazdasági fellendülések és válságok időszakában a vagyon nem semmisül meg, csupán átkerül másokhoz.
Az USA államadóssága 1940-ben 43 milliárd dollár, 1950-ben pedig 275 milliárd dollár volt. Azóta, hogy Jackson elnöksége alatt már kifizették az összeset, alig telt el több, mint 100 év. Ügyes lehet, aki röpke 100 év alatt ekkora adósságba kergeti azokat, akik egyébként szépen tudtak élni anélkül is, hogy tartoztak volna a bankároknak. Talán mégis meg kellene próbálni az életet az uzsorakamat nélkül élni, nem?
„Egy globális átalakulás szélén állunk. Csak egy megfelelően nagy válságra van szükségünk és a nemzet el fogja fogadni az új világrendet.” /David Rockefeller/
A válságok létrehozásához ez a pénzelit nagyon ért. A két világháború között a FED 30 millió dollárt adott Németországnak az újjáépítéshez. Egyszerre pénzelte Hitlert és a Szovjetuniót is.
A Rockefeller érdekeltségű Standard Oil repülőgép üzemanyagokhoz szükséges adalék nélkül Hitler gépei nem tudtak volna felszállni és bombázni bármit is. Légierő híján a háború végkimenetele nem lett volna kérdéses.
Érdekesség, hogy az amerikai Union Bank náci pénzmosodaként ' üzemelt ', melyet felszámoltak. A bank elnöke akkor Prescott Bush volt, az idősebb George Bush papája.
Már pénzelték és bábuként használták a Szovjetuniót, jó zsíros szerződéseket kötöttek Hitlerrel. De mennyivel nagyobb üzlet lenne, ha Amerika is beszállna a ringbe –gondolták a kedves, jóindulatú cionisták. F.D. Roosevelt és az amerikai katonai vezetés négy nappal a japán csapás érkezése előtt tudott a várható támadásról. Az ausztrál parti őrség jelezte a radaron látható hajóraj közeledését Pearl Harbour felé. Jóllehet Amerika addig semleges volt a háborúban, mégis blokád alá vonta Japánt és az így nem tudott hadianyagokhoz és olajhoz jutni. Mintegy kiprovokálták, hogy a japánok törjenek ki. Roosevelt feláldozott 2400 amerikai katonát, hogy a cionisták ismét belökjék Amerikát egy olyan háborúba, ahol semmilyen érdekeltsége nem volt, pusztán a pénzemberek kerestek nagyon jól azzal, hogy mindegyik harcoló felet segítették, természetesen haszon fejében. Közben persze nem őket érte a repesz a lövészárokban. Az ostor megint csak a rabszolgákon, a hétköznapi embereken csattant a harcok során. A háború befejeztével pedig főként a vesztes oldalon álló államok polgáraira nehezedett a hadisarc nyomása. A cionista elit mindenképpen csak jól járhatott.
Szomorú tény, hogy a bankárvilág és ipari érdekeltségeik nemcsak, hogy tétlenül nézték ahogy Hitler haláltáboraiban ezerszám ölik meg a saját népükhöz tartozó ártatlan embereket, hanem ehhez aktívan segítséget is nyújtottak azáltal például, hogy a Ciklon-B gázt Rockefeller érdekeltségű vegyi gyárak /I.G. Farben/ szállították, vagy a Hitler által Amerikába indított hajókat, fedélzetükön zsidó menekültekkel, egyszerűen nem fogadták be, visszaküldték Európába. Szándékosan odadobni ezer és ezerszám a saját népedet, feláldozni egy magasabb cél, a haszon, a pénz, a világhatalom érdekében. Mi ez, ha nem tudatos, népirtásban való aktív részvétel? Ez bűn. Elkövetői azonban nem bűnhődtek meg, sőt a mai napig sanyargatják az egész világot bankigazgatói székeikből. Szinte hallani lehet kárörvendő röhögésüket, amikor látják, hogy az általuk elképzelt úton és módon nyomorodik szellemben és testben a világ népessége.
Eddigi újkori történelmünk során a következő nagy volumenű húzása pénzhatalmi elitnek az 1964-ben kicsalt vietnami háború volt. A hivatalos verzió szerint 1964. augusztus 2-án, a Tonkin-öbölben észak-vietnami hajók megtámadták az amerikai Maddox rombolót. A jól bevált koreográfia szerint csináltak egy ürügyet, hogy megtámadhassa Amerika azt a kis országot. Az ürügy a Tonkin-öböl béli incidens volt, amikor ráfogták a vietnami flottára, hogy ők süllyesztettek el két amerikai hadihajót. A tragikomikus a dologban az, hogy ez nem történt meg. Önmagát támadta meg Amerika, illetve az Amerikát ugráltató cionista pénzhatalom. A válaszcsapások és a háború 1973-ig tartott, 3 millió vietnami és 58000 amerikai emberáldozattal.
R. McNamara védelmi miniszter évekkel később úgy fogalmazott: „Tévedés volt.”
Milyen érdekes, hogy éppen akkor eltörölték az embargót Észak-Vietnam és a Szovjetunió között. Rockefeller pedig szovjet hadiipari cégeket pénzelt. A Szovjetunió biztosította a vietnami fegyverek 80%-át. Már megint ott vannak a pénzváltók mindkét oldalon. További érdekesség, hogy ennek a háborúnak a célja nem az volt, hogy megnyerje Amerika – hatalmi szerepéből fakadóan nem kérdés, hogy képes lett volna-e erre – hanem az, hogy minél tovább tartsanak a harcok. Ezáltal minél nagyobb hasznot hajtva a két harcoló felet egyaránt pénzelő zsidó pénzelit számára. Mintha ezt az üzletemberi hozzáállást már láttuk volna Napoleon angolok elleni harcai esetében is, az első és a második világháborúk során úgyszintén. 1985-ben feloldották a „Vietnami Hadviselési Szabályzat” titkosságát. Ebben szerepelnek azok a rendkívül furcsa dolgok, parancsok, ha úgy tetszik, melyek alátámasztják az előző megállapítást: 1. A vietnami légvédelmi rakétaállások nem bombázhatók, amíg nem tudni biztosan, hogy teljesen működőképesek. 2. Az ellenség nem üldözhető tovább, ha eléri Laosz, vagy Kambodzsa határát. 3. A stratégiai fontosságú célpontok nem támadhatók, hacsak magas rangú katonai vezetők kifejezetten nem hagyják azt jóvá. Mi van? Vagy van háború vagy nincs. Egyértelműen érezhető a ' húzzuk az időt, hadd tartson minél tovább ' taktika. Na de 9 évig?
A XXI. század új /ön/gyilkos fegyvere (és akiknek ujja a ravaszon)
Az idő haladt, a politikusok jöttek, mentek, az ellenkezők haltak, mert ölték őket /a három Kennedy pl./, a cionista elit az egyre duzzadó hatalmával és összeharácsolt pénzével, na az maradt. Ugyanakkor nehogy azt higgyük, hogy pihentek a háttérben, merthogy nem nagyon lehet, lehetett velük találkozni sehol, sem a tulajdonukban lévő TV csatornákon, sem az újságok, újságjaik hasábjain. Ez nem azt jelenti, hogy nem forgattak a fejükben valami újabb emberiség elleni csapást. Dehogy, éppen ellenkezőleg.
Rendszeresen összejártak ők Amerikában a Bohemian erdőben például. Az egyik ilyen évenkénti rendezvényükön született meg talán a gondolat, hogy csináljanak egy olyan háborút, aminek soha nincs vége. Illetve van vége, de akkor már nincs értelme tovább semmilyen háborúnak, mert élet és halál korlátlan uraivá válnak a Földön és csak önmagukkal tudnának háborúzni. Befektetői szempontból jól hangzik, de aki harcol, vagy harcra kényszerítik, az nem örül annyira egy ilyen ötletnek.
Mielőtt rátérek erre a fenomenális szóra – amit kitaláltak az emberiség és az emberiség szabadságjogainak megtizedelésére – egy fontos tényről szeretnék írni. Ez pedig az, hogy kik is azok, akik magukat istennek, a kiválasztottak kiválasztottjainak hiszik, bennünket pedig – akik igáslovat megszégyenítő munkával és terhekkel élünk ahelyett, hogy boldogan élveznénk azt, hogy élünk és életet adhatunk – rabszolgaként használnak. Ezek az ' emberek ' a pénzváltók, a cionista zsidóság csúcsa, a Jézus által tettleg bántalmazottak méltó örökösei, akik mégis munkától gyöngyöző homlokunkba nyomják a töviskoronát és felfeszítik az emberiséget az arany keresztjére. Ők a FED és az IMF vezetői, a Bilderberg csoport, a Trilaterális Bizottság és a Külkapcsolatok Tanácsának tagjai. Pénzemberek, megvett politikusok, médiacápák, ügyvédek és iparmágnások, akik karrierjük építéséhez hatalmas pénzbeli segítséget kapnak lojalitásukért cserébe /magyar vonatkozású tény, hogy Bajnai például havi 50 millió forintnak megfelelő összeget kap a cionistáktól/. Ennek az embercsoportnak a végső célja az Új Világrend felépítése, egy globális diktatúra, ahol szabadságjogok nincsenek. Mivel övék a sajtó, teljes hírzárlatot tudtak tartani, 1990-ig titok volt a létezésük. Az alternatív média erősödésével azonban a titok kotyvasztó fazekuknak néha felemelkedett a fedele. A fazékból kiszivárgott gőzökből pedig egy látó ember le tudja vonni a következtetéseket, tudja, hogy mi fől a tűzön.
D. Rockefeller megköszönte a médiának, hogy szépen elhallgattak mindent: „Hálásak vagyunk a Washington Postnak, a Time magazinnak és a többi nagyszerű kiadványnak, melyek igazgatói részt vettek találkozóinkon és majd' 40 éven keresztül tiszteletben tartották titoktartási fogadalmukat. Lehetetlen lett volna kibontakoztatnunk terveinket a világ számára, ha ezen évek alatt ki lettünk volna téve a reflektorfényeknek. De a világ ma már sokkal kifinomultabb és jobban felkészült a menetelésre egy Világkormány felé. Az értelmiségi elit és a világbankárok nemzetek feletti uralma minden bizonnyal jobb alternatíva, mint a nemzeti önrendelkezés, amit az elmúlt évszázadok során gyakorolt a világ. /D. Rockefeller, Külkapcsolatok Tanácsa/
Paul Warburg kicsit durvábban fogalmazza meg ugyanezt: „Nem számít, hogy szeretnénk-e, vagy sem, a Világállam mindenképpen létre fog jönni. A kérdés csupán annyi: hódítás, vagy egyezmények útján?”
Lehet gondolkodni rajta, sőt, muszáj, hogy akarod-e ezt, vagy azt mondod ezeknek – a magukat vanília fagylaltot szarónak képzelő tömeggyilkosoknak –, hogy nem, köszönöm nem kérek az Önök által javasolt életből.
Az előbbi gondolatsor előtt szó volt egy szóról. Ez a szó az, ami mostanában nagy segítsége a pénzvilágnak a: TERRORIZMUS. „Ha egy kellően nagy hazugságot elég sokáig ismételgetsz, előbb-utóbb az emberek elhiszik” /Joseph Goebbels, Hitler propagandaminisztere/
„Van egy gonosz, mely veszélyezteti nagyszerű nemzetünk minden egyes férfiját, nőjét és gyermekét. Meg kell tennünk a szükséges lépéseket, hogy biztosítsuk hazánk biztonságát és hogy megvédjük az Anyaföldet” /nem, nem G. Bush, hanem A. Hitler mondta, miután merényletet színlelt önmaga ellen 1933-ban/. Hitler néhány héten belül elfogadtatta a „Felhatalmazási törvény”-t, gyakorlatilag eltörölte a német alkotmányt és az emberi szabadságjogokat. Majd ' megelőző ' csapásokat indított a haza védelmében.
Várjunk csak egy kicsit. Volt valami hasonló a közelmúltban, nem? Talán 2001. szeptember 11-én, ha jól emlékszem. A szakértők – és most a valódi építőipariakra, nem a bankügyletek sötét bugyraiban turkáló uzsorás szakértőkre gondolok – szerint a WTC tornyoknak egyenként akár 5 olyan utasszállító becsapódását is túl kellett volna élniük, mint amilyenek – 1-1 – eltalálták őket. Milyen furcsa, hogy egyetlen zsidó sem volt a halottak, vagy eltűntek között és hogy pár hónappal korábban biztosította – amúgy zsidó – tulajdonosa a terrormerényletek ellen is az épületeket. A tornyok összeomlásakor készített videó felvételek és a szem- és fültanúk szerint egyaránt robbanások kísérték a hatalmas építmény önmagába omlását. Mintha csak előre eltervezett bontást hajtottak volna végre. A 47 darab acél tartógerenda lángvágóval történő előzetes elvágásáról már ne is beszéljünk. A képek megteszik helyettünk. Egyetlen gond van, hogy elfelejtettek szólni előtte a bennlévő többi, nem zsidó embernek is, hogy nem lesz biztonságos az a nap. „Néha fel kell áldozni a gyalogot a futó, vagy a vezér érdekében.”-mondaná egy sakkjátékos. Igen, ez igaz, a sakkban. A való életben azonban, ha valakik ilyet tesznek, azt gyilkosságnak, vagy tömeggyilkosságnak hívják. Ha saját nemzetbéli népe ellen teszi valaki ezt lelkiismeretlenül – a következő lépéseken gondolkodva, bár a forgatókönyv már meg lett írva korábban – akkor nem is tudom, milyen kategóriába kellene sorolni, de hogy bűntett, az biztos.
Mintegy 11 hónappal 2001. szeptember 11-e előtt Nicholas Rockefeller azt mondta – akkor még élő barátjának – Aaron Russonak, hogy „lesz egy esemény, amelynek kapcsán bemegyünk Afganisztánba, aztán bemegyünk Irakba és elvesszük az olajat. Ezután bemegyünk Venezuelába.”
Adott a jól bevált mondvacsinált ok, indulhat a háború a terrorizmus ellen, amit sosem lehet teljesen megnyerni. Mindig lehet találni új célpontot. Nem kell Tonkin-öböl, elég csak a terrorveszélyre hivatkozni és indulhat a háború. Persze mindkét oldalt pénzelve és a pénzváltók által kollektívan egész országot terroristának titulálni, majd adósrabszolgasorba lökni. Meg is valósították az új forgatókönyv szerint az első ilyen háborúikat Irak és Afganisztán ellen. A főbűnöst persze rendkívül jól ismeri – az amerikai politikát, FBI-t, CIA-t is marionettbábuként mozgató – pénzhatalmi elit. Merthogy az saját maga. Érdekes, hogy a diktatórikus hozzáállásra jellemző módon azt, aki megkérdőjelezi a szeptember 11-re vonatkozó hivatalos ' szakértői ' álláspontot, pusztán emiatt terroristának kell tekinteni az egyik legújabb amerikai törvény értelmében. Megint beindult az üzlet a cionisták számára és nem engedik azt megfúrni, ha kell, erőszakkal is védik uralmi terveiket ellenünk, akik szolgáljuk közben őket. Meddig? Meddig ismétlődik a történelem? Meddig engedjük ezt a semmiből pénzt csináló és a kamatokat a mi munkánkból szedő hiéna bandát, hogy halálos vihogásukat vigye a szél?
A terrorizmustól való félelem és ennek a félelemnek a mesterséges életben tartása olyan fegyver, amit most az emberek ellen használnak fel. A totális megfigyelés, ellenőrzés, a csipezés fontosságának beharangozása, ezek mind a terroristák elleni harcot hivatottak segíteni, látszólag persze. Az emberiség hány százaléka terrorista ténylegesen? Egymillió emberből vajon hányan robbantanak öngyilkos merénylőként, vagy repülnek bele épületekbe utasszállító gépekkel? A modern technikával /pl. átvilágító kapuk a reptereken/ és a természet segítségével /robbanóanyag-kereső kutyák/ ezeket az akciókat jó arányban meg lehetne előzni. Felesleges ezért Juliska néni barátnőjével telefonon folytatott pletykáit lehallgatni és kielemezni. Annál érdekesebb lenne ugyanezt megtenni a politikusok és a bankvilág vezetőinek kommunikációjával kapcsolatban.
Népbutítás
Igen lényeges momentum a globalizációra törekvő cionisták szempontjából, hogy az általuk irányított rabszolgák ne gondolkodjanak sokat. Pláne vezetőikkel szemben ne tápláljanak alantas gondolatokat, ne lássák át az összefüggéseket, melyek ismerete fájdalmasabban ébresztené fel az emberiséget, mint egy mély álomban kapott pofon. Amerikában egyre kevesebb pénzt fordít a kormány az oktatásra, Amerika népe szó szerint hülyül, rengeteg az analfabéta. Az önálló gondolkodásra képes – ne adj ég valami újdonságot kifejleszteni képes – réteg egyre kisebb. Milyen érdekes, hogy a ' Nemzeti Oktatási Társaságot ' John D. Rockefeller alapította, az ő érdekköre határozza meg, hogy milyen legyen a jövő generációk szellemisége.
„Nem egy gondolkodó nemzetet, hanem egy dolgozó nemzetet akarok.” /J. D. Rockefeller/
Ennek a célnak az egyik leghatékonyabb fegyvere az agymosó, butító, szinte hipnotikus transzállapot előidézésére képes televízió. Abból a dobozból megmondják neked, hogy mit gondolj, de legjobb, ha nem is gondolsz semmit, csak passzívan befogadod a bőségesen agyadba ömlesztett, tudatod számára kellőképpen ' előfőzött ' táplálékot.
Ne számíts rá, hogy a politikusok majd megoldást találnak a Te gondjaidra! Ezek a marionettfigurák nem az utca emberét szolgálják. Te nem tudsz számukra elegendő kampánypénzt biztosítani. A bankárok, az ipari vezető cégek, a multik, ők tudnak. Fizetnek is rendesen, cserébe természetesen irányítják a politikusokat naná, hogy nem a kisemberek érdekében.
Ébresztő emberek! „Rabok legyünk, vagy szabadok?”
Akikről nem szól ez az írás, de végleg elhallgattatták őket, mert útjában voltak a kiválasztottaknak:
Marilyn Monroe
Alexander Litvinenko
Bob Marley
David Kelly
Che Guevara
Brandon Lee
John F. Kennedy
Robert Kennedy
Diana hercegnő
John Lennon
Martin Luther King jr.
Tupac Shakur
Michael Jackson
Mahatma Gandhi
Malcolm X
A lista nem teljes. Sajnos vannak többen is.
Aki nem akarja megváltoztatni a rosszat, az nem érdemli a jót.



A történelem legnagyobb titka derülhet ki...



A FED 2,420,937.4 tonna aranyat lopott 

össze és irányította a történelmet


A következő bejegyzést tegnap éjszaka írtam, mert nem tudtam leállni, hiszen annyi, de annyi információt kellene ezzel kapcsolatban megosztanunk, amennyit csak lehet !
Oroszországban 3 órás főműsoridőben lement és Indiában tart éppen az ügy, de hatalmas hullámairól a globalista médiában mégsem fogunk hallani... Megértitek mindjárt, hogy miért is nem....


Pedig biztos, hogy kiverné a biztosítékot, ha megtudnák az emberek.... Mert nem történhet másként, ha utánanéztek a linkeken lévő bizonyítékoknak ......

Egyre inkább érezzük, hogy az egész hazug történelem, amit az oktatás és média, a szabadkőműves-tudomány ...azaz az Elit által írt és irányított propaganda évtizedek óta táplál, mostanában eléggé recseg-ropog és hatalmas "robbanás" is lehet belőle, ha az igazság a felszínre tör....


Épp ezért nélkülözhetetlen megosztani az információt. A témát itt már többször pedzegettem, bár a teljes igazságot elmondani sosem fogom tudni, mivel annyira összetett és aki megteszi, azonnal a célkeresztbe kerül.

Viszont a lehetőség mindenki számára adott, hogy az igazságkutatást tovább vigye.... 

2013. Január 30-án az orosz televízió (REN-TV) 3 órás főműsoridőben mutatta be a "SHADOW GOLD" című dokumentumfilmet, mely a "Financial Tyranny" - a globális pénzhatalmi elitet röpítette (képletesen) a levegőbe, annyira nyílt és tényfeltáró volt... 

Témája az elmúlt hetekben az Illuminati kezében lévő FED (Federal Reserve) volt ! 

David Wilcock is megszólalhatott benne, Ő általa kaptam meg én is az információkat és fordítom gyorsban magyarra nektek.... 



Önmagában hatalmas dolog a műsor létezése is és elég ha csak belenéztek az elejébe, láthatjátok, hogy mindaz, amiről a Világ Helyzetén már olvashattatok az szerepel benne erről a globális és az egész világtörténelmet meghatározó összeesküvésről. Ami hangsúlyozom, nem elmélet, hanem kőkemény valóság kilométernyi vastag hazugsággal és hamis propagandával betemetve. De attól az igazság még ott van és előbb-utóbb felszínre tör ...
  
Több millió orosz ember követte figyelemmel a műsort, aminek videóját most ide is feltettem. Ez az utóbbi rész, melynek címe "SHADOW GOLD" hatalmasat robbant és annyira friss, hogy az angol feliratozása is csak most készül.

A sztorit India is átvette egy ideje és terjed. Tudni kell, hogy ez utóbbi tény azért rendkívül fontos a történetben, mert India indított egy több milliárd dolláros pert a Nielsen Ratings ellen a nézettségi adatok világszerte történő meghamisítása miatt és mindez megtörheti a FED média manipulációt és propagandát is... Néhány nappal a per kirobbanása után Indiát2 igen hatalmas "elsötétülés", áramszünet rázta meg, melyben 1,2 milliárd ember maradt áram nélkül. A FED tulajdonban lévő média Indián gúnyolódott az áramszünet miatt. Aztán az USA-ban következett indiai szikhek ellen merénylet: egy katonai psy-op (elmeprogramozott) veterán lövöldözése. Gondolhatnánk, hogy szimpla lövöldözés, de...

A díjnyertes rendező Amardeep Kaleka édesapját is megölték a lövöldözésben, ami azért érdekes, mert éppen egy héttel apja megölése előtte jelentette be Kaleka csapata, hogy sikerült megszerezniük egy teljesen érintetlen földönkívüli testet, amit filmen fognak bemutatni, előtte még vizsgálatoknak alávetni - de ez nagyon veszélyes dolog, ezért aprólékosan szeretnének eljárni és kis türelmet kértek... Mindez benne lenne a tervezett SIRIUS filmben ennek a kis lénynek a bemutatásával, röntgennel, filmfelvételekkel, DNS-vizsgálatokkal együtt.... DavidWilcock folyamatosan frissített cikke itt olvasható
A képek már kint vannak egy ideje, mert két teljesen azonos tetem is előkerült, az egyik még 1996-ban Oroszországban, a másik pedig ez a legfrissebb Dél-Afrikában ! A DISCLOSURE (a felfedés) most történik David Wilcock szerint és az igazság napfényre fog kerülni. De ez a szál is "mellékes", ahhoz képest, ami utána következett....

Ezért visszatérek most az eredeti kérdéshez, ami még mindig ugyanaz : 

HOL VAN AZ ARANY ? 

Нам и не снилось №3. "Темная магия золота" (30.01.2013)



Mindez már a blogom indulásakor is fő téma volt és ha emlékeztek a TrillióDolláros Történet és Per ügyében megint a FED-hez vezettek a szálak, amikor az olasz határon két ügynöknél 500 millió dolláros kötvények tucatjait foglaltak le - ami az Ázsiából ellopott aranyról szólt....
A MODERN TÖRTÉNELEM LEGNAGYOBB TITKA

A fenti képen lévő grafika azt mutatja, ami a hivatalos statisztikákból és könyvekből tudható: 
Hogyan néz ki a történelem során kitermelt arany mennyisége egyetlen hatalmas kockába összeolvasztva.
Oto Gofreykészítette azon erőfeszítések részeként, hogy vizuális metaforaként szemléltetni lehessen ezt az egész "Financial Tyranny"-t. (ennél kifejezőbb szót nem tudok magyarul sajnos) . 
A súlya ennek az aranynak összesen: 166.500 tonna 
Az ő oldalára klikkelve láthatjátok, hogyan lehet egyáltalán ezt elképzelni és mennyi ez aranyrudakban kifejezve. 
Kérdezhetnénk, hogy akkor összesen egy ekkora kocka lenne a kitermelt és aranytartalékként őrzött arany mennyisége a Földön ? 
Hivatalosan igen... 
A valóságban : 14 és fél ilyen hatalmas kockányi arany létezik !!! 
A teljes mennyiség; amit a Federal Reserve mind ezidáig a hivatalos adatokból elrejtett; az ún. BIS valójában 

2.420.937,4 tonna !!! 

Ez a szó legszorosabb értelmében a világtörténelem legnagyobb titka ! 

Ráadásul bekövetkező történelmi események egész sorát határozta meg !

Az I. és II. VILÁGHÁBORÚ ÉS A REJTETT CÉL

- A világháborúk hamisak voltak.
- Mindkét oldalt ugyanazon emberek irányították, ugyanazzal a céllal.
- Több mint 100 millió ember halt meg teljesen más okokból, mint gondolták volna.
- Ezekben a háborúkban harcoló mindkét oldalt - tengelyhatalmakat és szövetségeseket - ugyanazon erők, nemzetközi bankárok irányították. 

Ez a leghatalmasabb és legcsúfabb igazság;

- amivel szembe kell néznünk, ha ezt az emberiséget és a bolygót rendbe akarjuk tenni !

A világháborúkat arra használták fel, hogy mind a központi bankokat, mind a privát tulajdonosokat világszerte megfosszák aranytartalékaiktól és mindez a FED tulajdonosaihoz és irányításuk alá kerüljön.

- Így gyakorlatilag ők a világ urai...

- Mindez kiegészül még a háborúk előtti kötelező aranybeszolgáltatásokkal és elkobzással is... 

Nézd, tudom ez mennyire borzasztó és minden képzeletet felülmúl. Az olvasóközönség 1%-a azonnal nevetésbe és támadásba kezd, mikor ilyet hall (vagy azért mert külön fizetik ezért vagy csak a tudatlansága miatt), de nevetés és szarkazmus egyáltalán nem segít, hogy ezt az ügyet végigvigyük ! Persze néhány embernek csak egyszerűen nagyon kellemetlen szembenézni egy másfajta igazsággal. 


Most viszont rendelkezésre áll kb. 6 órányi dokumentumfilm és a REN-TV elismerte, hogy a TrillióDolláros Per Történetéről a Pénzügyi Zsarnokságról szóló nyomozás teljesen úttörő volt és épp ezért segítik a további kutatást. 

A BOLSEVIK FORRADALOM OROSZORSZÁGBAN 1917-ben szintén FEDERAL RESERVE PROJEKT VOLT
Az alábbi linken bárki elolvashatja a Yaleegyetem kutatásaiban a Bolsevik arany megszerzéséről írt tanulmánytA google kereséseiben jelenleg is tör felfelé a"bolshevik gold 1917"...  Az egész bolsevik forradalmat, amelyből a majdani Szovjetunió kialakult (1917-22) nem is annyira titokban FED bankárok pénzelték ! 
Az itt látható Robert Minor által 1911-ben a St.Louis Dispatch-ben rajzolt karikatúra ezt ábrázolja és akövetkező linken hatalmas cikket is olvashattok arról, hogy kik pénzeltékLenint és Trockijt (pl. Jacob Schiff a Kuhn, Loeb and Co. feje, aki személyesen fizette Trockij New-Yorkba utazásait). Ha nekem nem hisztek üssétek be bármelyik keresőbe, hogy "bolshevik revolution federal reserve" és kezdjetekel olvasni ! 


EXECUTIVE ORDER 6102 

1933. Április 5-én;
- a 6102-es azonnali rendeletet használták fel, hogy illegálissá tegyék az arany birtoklását az USA-ban. 
Arany felhalmozásának jogsértése 10.000 dolláros bírsággal, 10év börtönnel vagy mindkettővel volt büntethető.Mindezt az Nagy Világválság legrosszabb időszakában - amikor amúgy is tömegeket fosztottak meg vagyonuktól - a postamestereknek kellett jól láthatóan mindenki tudomására hozni.
Teljesítésére 1 hónap állt rendelkezésre. Unciánként 20$-ért vásárolták fel. És hozzá kell tenni, hogy az ár rögtön utána már 35$-ra ment fel, ahogy a begyűjtés véget ért.



A FEDERAL RESERVE ÁLTAL PÉNZELT NÁCI NÉMETORSZÁG 


A FED olyan entitásokon keresztül, mint a Royal Dutch Shell (ma Shell olajipari vállalatként ismert) építettefel és finanszírozta Hitler hatalomra jutását az 1930-as évektől kezdve. 
(Egyébként a holland királyi család nácikkal való kapcsolata mai napig is történelmi tény, érdemes rákeresni...)
A nácik kitűnő munkát végeztek az általuk megszállt országok központi bankjainak kifosztásában, majd az arany eljuttatásában az igazi "játékmestereknek". 

Ez a korabeli karikatúra azt ábrázolja, hogy a RoyalDutch Shell nyíltan Hitlert támogatja


AZ 1939-es SZÖVETSÉG A FEDERAL RESERVE és a "TENGELY" KÖZÖTT

1939-ben a Sztálin alatti Szovjetunió paktumot írt alá a Hitler alatti náci Németországgal. 
Ez a korabeli karikatúra anno ennek apropóján született...

Ez kulcs momentuma volt a FED tervének - egyesíteni az ellenfeleket és megteremteni a terepet egy valódi világháborúhoz. Csak nagyon kevesek tudják, hogy ugyanazok, akik pénzelték Sztálint és Hitlert is, egyben az USA pénzügyi rendszerének is irányítói.
Mindez része annaka tervnek, ami egy jövőbeni világuralom kialakításáról szól és amit a Vilag Helyzete látogatói elég jól ismernek.
Tehát valójában a nemzetközi pénzhatalmi elit urai támogatták a Szovjetunió és a totális kontroll létrehozását, de a náci Németországot is. 
A FED támogatta és finanszírozta Japánt is a Meiji Restauráció idején. Meiji jelentése : illuminated ones = Illuminati
Az USA teljes pénzügyi rendszerének megszerzésével 1913-tól a FED olyan forrásokhoz és hatalmas háttérhez juthatott hozzá, mely bőven biztosította terveik kivitelezését... (és hozzá kell tennem: biztosítja ma is...)

NUKLEÁRIS TITKOK ÉS KATONAI FEJLESZTÉSEK CSERÉJE

Még a II.Világháború után sem szűnik meg a FED urainak kapcsolódása a globális folyamatokhoz, beleértve információk átadását az USA és Szovjetunió között.
2012. Aug.07. : a tudós, krikett-játékos, MI5ügynök, bombaszakértő Victor Rothschild nukleáris titkokat árult el az oroszoknak (eredetileg 1994.Okt.23-án megjelent) és az Independent is leközölte, bár igyekeztek nem nagy publicitást adni a dolognak.
/Az ausztrál író Roland Perry The Fifth Man, Az Ötödik Ember című könyve teljesen erről a témáról szól majd/. Konkrétan azt állítja, hogy a fenti befolyásos emberke a II.Világháborús brit és amerikai katonai fejlesztéseket átadta az oroszoknak....beleértve a biológiai hadviselést, atombombát vagy radarrendszert érintő anyagokat is...
Még a háborút követő 20 évben is szabotált minden nyugati hírszerző tevékenységet....

LINCOLN MEGPRÓBÁLT VELÜK SZEMBESZÁLLNI, DE MEGGYILKOLTÁK

Ugyanezen bankárok ölették meg valószínűleg Lincolnt, amiért megpróbált velük szembeszállni. Például közismert, hogy az 1863-ban kezdődő polgárháború idején önkényesen elkezdte nyomtatni a"greenbacks -zöldhasú" 5 dollárost, amit az amerikai kincstárbocsátott ki és nemesfémfedezettel rendelkezett. Épp ezért idegen bakárok nem adóztathatták meg a pénzkibocsátást....
Ezen nagyon felbőszültek akkoriban és óriási viták folytak, majd a bankárok megparancsolták Lincolnnak, hogy 24-36% adót fizessen nekik minden kibocsátott pénz értéke után...

Ezért volt kulcsfontosságú számukra 1913-ban Jekyll Islanden a FED megkaparintása és mai napig a pénzkibocsátás monopóliumának a saját kezükben való tartása, amibe még az amerikai kongresszus sem nyerhet betekintést napjainkban sem .....

A Lincoln elleni politikai támadást reprezentálja ez a korabeli karikatúra:



EGY ÚJ VILÁGREND MEGTEREMTÉSE

2.420.937 tonna aranyat szereztek meg 1895 és 1945 között azzal a céllal, hogy a majdani új világrend kialakításához a nélkülözhetetlen hátteret biztosítsák, ahogy ez a FinancialTyranny dokumentumokban is szerepelt már. 
Ahogy ott már olvashattátok, fontos leszögezni, az arany 85%-át eredetileg Ázsiában termelték ki és őrizték (rejtegették). A létezése és a "hol-léte" egyaránt a legmagasabb titoknak számított és számít ma is.
Erről szól a Yamashita-aranyamerikaiak általi megszerzése (GoldWarriors:America’s Secret Recovery of Yamashita’s Gold), ami szintén olyan hatalmas történet, hogy lehetetlen röviden elmesélnem....
A nemzetek, akiknek aranyára rátették a kezüket, vagy csak egyszerűen ellopták tőlük, tudták, hogy az mind a FED-nél kötött ki. Azóta ez már feledésbe merült....


Gyakorlatilag ebből hozták létre a mai világgazdaságot : A FED által kibocsátott csillagászati értékű kötvényeket (amik a Trillió dolláros sztoriban a határon is előkerültek) kaptak cserébe, amiért az aranyat "letétbe" helyezték az ún. Bank for International Settlements-ben, mai nevén BIS. 
Létrehoztak egymás között - nem tudom másként mondani -
Global Collateral Accounts - számlákat, amiken csillagászati pénzeket teremtettek a "belső emberek" számára... Ezekből egyetlen dollárt sem osztottak meg a Federal Reserve klikk belső körén kívül....
Ez a legnagyobb és legmagasabb szinten titkosított információ, ami messze felülmúlja még az UFO-titkokat is..... !
Az apropó, az volt, amikor a DragonFamily-féle per előjött. Akkor szereztem tudomást ezekről a belső számlákról, hiszen meghívást kaptam, hogy én is profitáljak belőlük...

Egy ex-CIA operatív tiszt mondta ezt nekem:
"Semmi sem értékesebb ezen belső kör számára, mint az a képesség, hogy milliónyi ember életét befolyásolhatja, ezt soha ne feledd David..."


Folytatása következik, legalább is remélem.....mert szeretném....

Forrás: Világhelyzete.blogspot.hu  - Írta, fordította és szerkesztette: SBG Buddha




Japán gyártású finom tápláló hússzeletek emberi székletből



Úgy gondolom tévedés volt azt feltételezni, hogy az aszályos időjárás miatt nem lesz mit enni. Sajnos ez nem így van, mert emberi ürülékből mennyei húsételeket lehet előállítani. Mennyi időt kell ahhoz várni, hogy közvetlenül nekünk, embereknek is ürüléket akarjanak felszolgálni? Nem kell várni, mert maholnap akár tálalhatják és fogyaszthatjuk hús gyanánt anélkül, hogy erről tudomásunk lenne. Tehát ez a nap közelebb van, mint sokan gondolnák. Japánban már dolgoznak azon az eljáráson, aminek segítségével „húst” lehet előállítani az emberi ürülékből.

Érthető, ha ez sokak számára hihetetlen. A DailyTech.com a következőket írta:

A Tokiói Szennyvízszolgáltató 13 millió ember szennyvízéről gondoskodik egy 2200 négyzetkilométeres területen. A cég egy különleges problémával kereste meg Mitsuyuki Ikedát, az Okayama Laboratórium kutatóját: túl sok „szennyvíz üledék” (közérthetőbben fogalmazva emberi ürülék) gyűlik össze náluk.
Tudvalevő, hogy az emberi ürülék nagyon sok baktériumnak szolgál táptalajként, így Ikeda úr szokatlan megoldással állt elő: gyártsanak ételt az ürülékből. (Lásd az erről készült videót: ITT)

A folyamat első fázisában megfőzik az anyagot, hogy a baktériumok elpusztuljanak, majd különböző technológiákkal kinyerik a belőlük származó fehérjét. Íz javítóként szójafehérjét adnak a keverékhez, ami ezt követően egy „reakció erősítőn” megy át (ami valamiféle kémiai reaktor lehet), ahol a hús szerkezetét utánzó állagot kap, majd végül egy „robbantón” sajtolják át.

Az ízletes „hússzelet” végül kap egy kis piros ételfestéket, hogy színe bizalomgerjesztőbb legyen. Ikeda úr szerint az első kóstolók alapján a legtöbb ember a marhahúshoz hasonlónak mondta a terméket.

Kinek jött meg az étvágya, ilyen steakhez vagy hamburgerhez? 

Forrás: DailyTech.com
Magyarország megtette a megfelelő intézkedéseket a termék beszerzésére, hisz köztudott , hogy a magyar lakossággal minden szart megetetnek .


Hét ember felelős a devizahitelezésért



Több mint egy millió embert fosztottak meg mindenüktől! 

Róna Péter közgazdász szerint a magyar gazdaság vergődésének első helyen álló oka a devizahitelezés bevezetése volt, melyért hét embert tesz felelőssé: Járai Zsigmondot, Király Júliát, Simor Andrást, Gyurcsány Ferencet, Bajnai Gordont, Oszkó Pétert és Felcsúti Pétert. Mindez abból a Schiffer Andrásnak címzett leveléből derül ki, melyben bejelentette, hogy távozik az LMP alapítványának éléről, és a magyar közéletből.

Lemondott az LMP pártalapítványának társelnöki posztjáról Róna Péter közgazdász, aki egyúttal hátat fordít a magyar közéletnek is, mert nem érti, hogy mi történik a Kárpát-medencében.

A magyar gazdaság és társadalom vergődésének okairól sokat lehetne írni és mondani – írtam és mondtam is – de van egy, amelyik nézetem szerint az összes többit maga mögé utasítja, ez pedig a devizahitelezés” – írja Róna Péter a Schiffer Andrásnak címezett lemondólevelében, melyből a Népszabadság idézett.

A közgazdász úgy látja, életek százezrei mentek helyrehozhatatlanul tönkre, a fizetőképes kereslet nagyon hosszú időre megroppant, maga a bankrendszer működésképtelenné vált, kis- és középvállalatok tízezrei dőltek be, munkahelyek százezrei szűntek meg, és a Magyar Nemzeti Bank elvesztette a monetáris folyamatokra gyakorolható hatását egy hazug, csalárd termék bevezetése miatt.

Mert a devizahitel egyáltalán nem hitel, hanem egy olyan befektetés a hitelfelvevő részéről, aminek az a lényege, hogy az összes, kivétel nélkül az összes profit a banké, az összes kockázat pedig a hitelfelvevőé. Nem hitel azért az egyszerű okért, mert a hitel egy fix összegben felvett kölcsön, amit azonos fix összegben kell visszafizetni, a szerződésben kijelölt és annak alapján mindkét fél számára kiszámítható kamattal együtt. De a devizaadós nem tudhatja, hogy mennyit kell visszafizetni, mert a törlesztés egy olyan ténytől, az árfolyam mozgástól függ, amihez semmi köze, hiszen ő forintot kapott és forintban fizet” – magyarázta.

Róna leírta, hogy 2006-tól kezdve kétségbeesetten küzdött a devizahitelezés leállításáért, amiért meg is kapta a kókler minősítést a devizahitelezés megalkotóitól. “Kik voltak ők? Hát Járai Zsigmond, Király Júlia, Simor András, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Oszkó Péter és Felcsúti Péter” – sorolja a neveket. Szerinte Oszkó Péter és Felcsúti Péter dolgozta ki azt a banki magatartási kódexet, ami végtelen cinizmussal nem, hogy nem vetett véget, hanem egyenesen szentesítette a devizahitelezést.

Róna Péter szerint akik ezért a “disznóságért” személyesen felelősek, több mint egy millió embert fosztottak meg mindenüktől. Azt pedig érthetetlennek tartja, hogy ezek az emberek “képesek most magukat a jogállamiság nagy védőivé alakítani”

Az írja, hogy emiatt először megpróbálta lenyelni a békát és elfogadni az összefogás valamiféle változatát, túllépni azon, amit a felsoroltak tettek, ezért találkozott Bajnai Gordonnal is. De mára már megbánta hogy egy pillanatra is elképzelhetőnek tartotta az együttműködést “ezzel az álnok, cinikus és erőszakos bandával”. (origo.hu) ECHO TV Napi aktuális - erről a témáról 





Izrael csak atomtámadással semmisítheti meg az iráni atomprogram létesítményeit



Izrael ismét a nukleáris robbanófejjel ellátott interkontinentális rakétákkal végrehajtott támadást részesíti előnyben az iráni atomlétesítmények megsemmisítésére. Erre kiválóan alkalmas a szárazföldről és a német Delfin tengeralattjáróról egyaránt indítható Jerikó 3 ballisztikus rakéta, amely még Dél-Amerika egyes részeit is képes elérni – írja a The Sunday Times.

Dán Háluc volt vezérkari főnök

Izraelben a lélektani hadviselés bevett formája szerint „nyugati katonai szakértők” szájába adott megnyilatkozásokkal és úgymond „kiszivárogtatásokkal” már évtizedek óta igyekeznek elrettenteni az éppen ügyeletes ellenséget, így az elmúlt években leginkább Iránt. A The Sunday Times londoni újságban arról olvashatunk, hogy a nevezett „nyugati szakértők” szerint a perzsák nukleáris programját Izrael képtelen lenne meghiúsítani, magyarán elpusztítani konvencionális fegyverek bevetésével. A brit lap hivatkozik az izraeli hadsereg volt vezérkari főnökének, korábban a légierő főparancsnokának, Dán Háluc tábornoknak a minap elhangzott kijelentésére is, miszerint a perzsa nukleáris létesítményeket valóban nem lehet megsemmisíteni hagyományos fegyverek bevetésével.

A The Sunday Times és az izraeli Háárec című napilap a fenti állítás alátámasztására példának megjegyzi, hogy Komhoz, a síiták egyik szent városához közeli Fordo település határában hetven méter mélységben, egy hegyoldalban építették ki az egyik iráni urándúsító létesítményt. Ezt a földalatti üzemet pedig képtelenség megrongálni vagy megsemmisíteni hagyományos fegyverekkel végrehajtott csapással, bombázással. Izrael ezért vagy katonasággal elfoglalja az urándúsító közvetlen környékét, és működésképtelenné teszi azt, vagy nukleáris robbanófejjel ellátott ballisztikus rakétákat indít a földalatti létesítmény megsemmisítésére.

Iráni urándúsító Fordoban (nem fegyverekhez)
A „nyugati katonai szakértők” által közölt információ szerint az iráni Fordoban levő urándúsító elleni támadásra kiválóan alkalmas az izraeli fejlesztésű Jerikó 3 föld-föld, illetve tenger-föld ballisztikus rakéta, amelyet el lehet látni nukleáris robbanófejjel. Mint ismert, Izraelnek az ilyen robbanófejekből egész arzenál áll a rendelkezésére. A londoni lap idézi Dán Háluc volt izraeli vezérkari főnököt is, aki néhány nappal ezelőtt szintén úgy vélekedett, hogy a perzsa nukleáris létesítményt kizárólag atomtámadással lehet működésképtelenné tenni, ám gyorsan hozzátette: „Remélem, Bibi Netanjáhu azért mégsem annyira bolond, hogy erre gondoljon.” Hogy Bibi mennyire bolond, vagy nem, arról a közeli jövőben megbizonyosodhatunk.

A brit újság mostani „szenzációs” híre egyébként Izraelben már jó másfél éve nyílt titok, a mindennapi szóbeszéd tárgya. Izraeli biztonságpolitikai folyóiratokban már többször is fölvetődött annak lehetősége, hogy az iráni nukleáris programot a megfelelő pillanatban a saját gyártmányú Jerikó 3 nevű rakétára szerelhető nukleáris fegyverrel végrehajtandó támadással lehet a leghatásosabban megtorpedózni.

A rakétatámadás nem az egyedüli terv a perzsák atomprogramjának megbénítására. Nem is olyan régen az amerikai-izraeli számítógépes vírussal próbálták tönkretenni az iráni nukleáris létesítmények munkáját, ám az így keletkezett átmeneti zavart Teherán elég gyorsan leküzdte. A repülőgépes légicsapásról is sok szó esett a múltban. A nyilvánosságra került elképzelés szerint az úgynevezett „északi útvonalon” (térképünkön a piros vonal) indított támadás értelmében az Izraelből fölszálló harci gépek a Földközi-tenger felől a Török- szíriai- iraki határvidék fölött hatolnának be Irán légterébe és jutnának el a kiszemelt nukleáris létesítmények fölé. A „középső útvonalon” (zöld vonal) a jordániai-szíriai déli határvidék fölött áthaladva, Észak-Irakon átrepülve hatolnának be az izraeli repülők Irán légterébe. Végül a harmadik változat szerint a „déli útvonalon” (kék vonal) a repülőgépek a Negev sivatagból fölszállva az Akabai-öböl irányából berepülve Szaúd-Arábia északi részét és Dél-Irakot átszelve jutnának el a perzsa célpontok fölé.

Izraeli támadási útvonalak
De a fent leírt útvonalak és támadási mód a legutóbbi izraeli kiszivárogtatás szerint idejét múlták, mert az iráni atomlétesítmények elpusztítására leghatásosabb megoldásnak ismét a nukleáris robbanófejjel ellátott rakétákat tartják. A Jerikó 3 elnevezésű föld-föld, illetve tenger-föld, mintegy 1000-1300 kilogramm súlyú, szilárd üzemanyaggal hajtott rakétára egy darab 750 kilogrammos, vagy két-három kisebb, eltérő célpontok támadására alkalmas nukleáris robbanófejet lehet szerelni. 

Izraeli katonák a német Delfin gyomrában

A Jerikó 3 rakéta 15,5 méter hosszú, indításkor az üzemanyaggal együtt összesen harminc tonna. A Beér- Jáákov izraeli településen gyártott Jerikó 3 rakétát 2008 januárjában próbálták ki a Pálmáhim nevű földközi-tengerparti katonai bázison. Hatótávolsága 11500 kilométer, így képes csapást mérni Ázsiára, Európára és Afrikára, valamint Dél-Amerika tekintélyes részére. A Jerikó 3 interkontinentális rakétát azonban nem csak a szárazföldről, hanem tengerről, pontosabban a tenger alól is lehet indítani.

Mint ismert, Németország eddig három Delfin típusú tengeralattjárót ajándékozott Izraelnek, s ezek közül legalább egy máris a Perzsa-öbölben, az iráni partok mentén cirkál.




A világ nagy chippelése 12 egyszerű lépésben




Mi vagyunk az utolsó generáció, amelyik hallathatja a hangját és szabad akarattal rendelkezik a történelem megváltoztatásához. Mindenki mindenhol mindennel összeköttetésben van. Az okostelefonok lesznek az Új Okos Világrend legfontosabb eszközei, teljesen felszámolva a fizikai pénz, a kulcsok, jogosítványok és egyéb dokumentumok használatát. A tervek szerint hamarosan a telefonunkkal fogjuk igazolni személyazonosságunkat a készülő új, „megbízható” Internetközösségben.

Ezt követően a telefon vagy chip, ami a felhasználó azonosítóját a telefonhoz kapcsolja, túl értékessé válik ahhoz, hogy csak úgy elveszíthessük, ezért az egyetlen biztos hely számára a bőr alatt lesz. Hacsak nem tagadjuk meg az engedelmességet…

Valahogy így lehet elképzelni a forgatókönyvet:

1. Félelemkeltés, állandó bizonytalan hangulat.
2. Internetkapcsolat mindenkinek.
3. Mobiltelefon a legszegényebbeknek is.
4. Elősegíteni, hogy az emberek sokat beszéljenek az RFID technológiáról és a biometrikus azonosítókról: az elfogadás első fázisa, hogy az emberek számítanak valaminek a bekövetkezésére.
5. Minél több dologba (telefon, háziállat, ruházat, stb.) és emberbe chipet kell ültetni, hogy az élet elfogadott részévé váljon.
6. Jöhet a globális azonosító rendszer nem nyilvános kiépítése.
7. A beültetés egészségügyi és biztonsági előnyeinek népszerűsítése, így az emberek pozitív újításként tekintenek majd rá.
8. Lehetővé kell tenni, hogy a telefont mindenre használhassuk, különösen a fizetés és az azonosításterén.
9. Honnan tudjuk, hogy valaki tényleg az, akinek mondja magát? Mutassa a biometrikus azonosítóját!
10. Kibertámadás… forradalom! Valaki védjen már meg minket!
11. Gazdasági összeomlás… volt készpénz, nincs készpénz és voálá: minden fizetés digitálisan folyik.
12. A telefont ellophatják, vagy el lehet veszíteni, a biometrikus azonosítást becsaphatják, az azonosítókat hamisíthatják, azonkívül egy telefon használata nehézkes. A VeriChip használata minden szempontból egyszerűbb és praktikusabb…

De… pssszt! Ugorjunk vissza az időben!

Itt az idő felébredni! Nem kell együttműködni! A felébredést és elhatározást követőenmegtagadhatjukhogy regisztráljunk valamelyik azonosító szolgáltatónál és soha NE fizessünktelefonnalAki számára nem volt egyértelmű, majd elmagyarázzuk, mit csináljanak a telefonjukkal… 
Legyél része a mozgalomnak, amire nem számítottak! Mi írjuk a történelmet!
A szabadságért folytatott harc során felálltunk a diktatórikus korporatizmus ellen és győztünk. (ez a jövő a múltból nézve)
Forrás: Activist Post

HVS
Egyet ne felejtsetek el , ha már beültették a chipet , ne feled el hatástalanítani , mielőtt ők hatástalanítanak téged . Erről találsz anyagot az interneten . Nem tudhatod , hogy halál chipet kaptál e a technika jelenlegi állapotában már legyártatták a halálchipeket , csak még nem tudják , hogy mikorra van időzítve a tömeges bevezetése . Legyetek résen és készítsétek el a hatástalanító eszközt , hogy ne tudjanak uralkodni rajtatok a sátán imádó cionista elemek .




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése