2014. szeptember 2., kedd

Ki kopog – no de nehéz géppuskával


Ki kopog – no de nehéz géppuskával



KINYÍLT A VADRÓZSA – ITT A PORTIK-LABORC TALÁLKOZÓ KITAKARATLAN, LEHETSÉGES JEGYZŐKÖNYVE! 



Schmidt Mária, Spéder Zoltán, Pintér Sándor, Gyárfás Tamás, Fenyő János, Princz Gábor, Petőfi Attila – többek között róluk beszélt Portik Tamás maffiózó, Laborc Sándor, a titkosszolgálat volt vezetője, illetve kísérőik, Vajtó Lajos és Glemba Zoltán 2008. júniusában a Vadrózsa étteremben. Legalábbis ez olvasható a PestiSrácok.hu-hoz névtelenül eljuttatott dokumentumban, amely az étteremben folyt beszélgetés lehetséges leirata, a nevek kitakarása nélkül. Emlékezetes, két találkozón a Gyurcsány Ferenc bizalmasának számító Laborc fideszes politikusok kompromittálásával bízta meg az éjszakai élet rettegett, azóta 11 évre ítélt figuráját, cserébe különféle előnyöket ígért Portik Tamásnak. A titkosítás alól feloldott, hiteles, de anonimizált jegyzőkönyvet a PestiSrácok.hu közölte elsőként. Azt persze nem tudjuk, hogy a hozzánk most eljuttatott dokumentum egyezik-e az eredetivel, ugyanis nincs rajta pecsét, aláírás, vagy bármi olyan jelzés, ami hitelesítené. Ám kétségtelen: ez egy hihetőnek tűnő verzió. Cikkünk végén a teljes dokumentumot közreadjuk. 
SZENVEDI ZOLTÁN – PestiSrácok.hu
Figyelemre méltó dokumentumot küldött egy ismeretlen a PestiSrácok.hu szerkesztőségének, amelyben a titkosítás alól feloldott, anonimizálva éppen a portálunk által elsőként nyilvánosságra hozott Portik-Laborc találkozók leiratát rejtette – kitakaratlanul. Mivel a dokumentumon semmilyen pecsét, aláírás, vagy jelzés nincs arra vonatkozóan, hogy ez az eredetinek bármilyen változata, ráadásul a betűjelek – amelyek a megszólalót jelölik – sem azonosak az anonimizált változattal, ezért nincs okunk biztosan azt állítani: birtokunkban van az eredeti jegyzőkönyv. Ha ez így volna, államtitkot sértenénk, így azonban biztosan csak annyit közölhetünk: az ismeretlen által küldött dokumentum egy lehetséges verzió a maffiafőnök és a kémfőnök megbeszéléseiről. Az információk így is életszerűnek és érdekesnek tűnnek, és nem csak azért mert arról is szó esik, hogy vannak jobb- és baloldali gengszterek, vagy jobb- és baloldali rendőrség, hanem azért is, mert jól látható, miként volt/van jelen a politikában és a közéletben a szervezett bűnözés.
Schmidt Mária messziről jött, de messzire is jutott Fotó: emlékpontok.hu
Schmidt Mária messziről jött, de messzire is jutott Fotó: emlékpontok.hu

SCHMIDT MÁRIA, MINT BALOLDALI

Miként az korábban kiderült, Laborc Sándor, a Gyurcsány-kormány titkosszolgálatának azóta kémkedés miatt nem jogerősen elítélt vezetője, Glemba Zoltán egykori III/III-as ügynök, egyben Laborc jobbkeze, valamint Vajtó Lajos MSZP-közeli üzletember és az azóta a Prisztás-gyilkosság miatt 11 évre elítélt Portik Tamás elsőként 2008 június 23-án, a budai Vadrózsa étteremben találkozott. Az izgalom az ötödik oldalon kezdődik, amikor Portik arról beszél, hogy a Vadrózsában történt találkozó előtti napon járt Balatonon, ahol összefutott az Index.hu vezetőivel, akik hát nagyon gazdag emberek, és, hát mondjuk úgy, hogy nem baloldali érzelmű emberekről van szó”.Ezek között az emberek között említette meg Schmidt Máriát a Terrorháza főigazgatóját, aki Laborc szerint nagyon messziről jött”, “és most már gazdag is.”Szóval Portik ott folytatta, hogy ezen az ominózus balatoni találkozón a “gazdag” indexes tulajok Gyurcsány Ferencet dicsérték, hogy milyen ellökhetetlen” és minden oldalról mindent kibír”.

PORTIK PINTÉRRE FÚJT A LEGINKÁBB

Aztán Laborc felvázolja, miért is ültek le Portikkal tárgyalni, majd Portik magyarázza el motivációt, hogy jobboldali támadásnak van kitéve, s nem más, aki ezt a támadást ellene irányítja, mint a jelenlegi belügyminiszter, Pintér Sándor. Akinek meggyőződése, hogy Portik sok baloldali disznóságról tudhat, sőt, Pintér szerint részt vett az 1998-as eseményekben, ami két dologra utalhat: a választások előtti pártszékházak elleni kézigránátos robbantásokra, vagy a Fenyő-gyilkosságra. Nos, Portik állítja, a különös módon már 2008-ban (!) “jobboldalnak” nevezett rendőrség azt akarja tőle, hogy valljon színt és tegyen terhelő vallomásokat baloldali politikusokra és segítsen felgöngyölíteni az olajügyeket. (Megjegyzendő, hogy pár mondattal lejjebb Portik maga árulta el, hogy vitt pénzt baloldali politikusnak, így talán akár jogosnak is tekinthető a “jobboldali” rendőrség érdeklődése – a szerk.) A maffiózó nem is érti, hogy az utána érdeklődő rendőrség feje, Petőfi Attila most kivel van”, hiszen Portik azt hallotta róla, hogy ő is a mi irányvonalunkat képviseli”, magyarul baloldali.
A Korda-villa szervezkedőinek végül nem sikerült megbuktatni az első Orbán-kormányt  Fotó:  Velvet.hu
A Korda-villa szervezkedőinek végül nem sikerült megbuktatni az első Orbán-kormányt Fotó: Velvet.hu
Aztán Laborc visszatér Pintér Sándorra, akiről azt állítja, hogy – 2008-ban – még mindig elég erős” a hatalma a rendőrségen belül, mert legutóbb, amikor a rendőrök kinevezéséről volt szó, “azért ő hallatta a hangját, és módosításokra is került sor.” Laborc panaszkodik is, hogy nem túl szerencsés, ha hosszú-hosszú évtizedeken keresztül valakinek a keze nyoma ilyen mélységet, mélységben nyúl bele…” a szervezet működésébe, és az sem tetszett a kémfőnöknek, hogy az akkor mundért nem viselő Pintérhez előbb eljutottak a rendőrség dolgairól szóló információk, mint akár hozzá. Megemlítik aztán Tasnádi Pétert, aki ugyan szerintük rászolgált a hatóságok vegzálására, de azt mégis a Pintérrel való rossz viszonyából eredeztetik, valamint abból, hogy 1999-ben Tasnádi szervezésében szocialista és szabad demokrata politikusok, és baloldali médiaszemélyiségek (Schmuck Andor, Csintalan Sándor, Karl Imre, Hack Péter, Aczél Endre, Juszt László és mások) titkos megbeszéléseket tartottak Korda György táncdalénekes villájában. Ezeken a találkozókon az első Orbán-kormány leváltásának módjáról egyeztettek.

INTERNETES MÉDIABIRODALOM AZ ALVILÁG KEZÉBEN

Nemrég fogták el Németországban Holmann Endrét a Generál Média Kft. tulajdonosát, akit adócsalásért köröztek a Portik-ügyek napvilágra kerülése óta. A sajtó csak sejtette, hogy a médiacég Portik Tamás érdekeltsége, a portálunkhoz eljuttatott állítólagos jegyzőkönyvben Portik azonban feketén-fehéren beszámol arról, hogy a Generál Média az hozzá tartozik”. Ezt – mint korábban már többen megírták – annak okán közli Laborccal, hogy milyen segítséget tud nyújtani az MSZP-nek, hogy 2010-ben győzni tudjanak a választásokon. Portik elmondja, hogy a Generál Média üzemeltette a MyVIP nevű, kétmillió regisztrált taggal rendelkező közösségi oldalt, valamint beszámol arról is, hogy megvásárolta a – jelenleg nem működő – Olympia.hu és “most jön” a Sporthíradó.hu, amely állítása szerint napi 400-500 ezer látogatóval bír. Mint Portik állítja, nagyjából 2-3 millió ember “között tudok kapcsolatot teremteni.” A rendszert ráadásul már egyszer-kétszer kipróbálták: ismert rendezők filmjeit – Bacsó Péter: Majdnem szűz, Koltay Róbert: Megy a gőzös – promotáltak az rajtuk- magyarázza Portik. Megjegyzi, BacsóvalAndy Vajnán keresztül ismerkedett meg. Médiakapcsolataival hencegve Portik megemlítette még Nobilis Kristófot, az Index.hu tulajdonosát, valamint a Hírkereső nevű portált is, így ajánlva fel segítségét Laborc Sándornak.
Portik az Index.hu tulajdonosával, Nobilis Kristóffal való ismeretségével is hencegett Laborc előtt  Fotó: Nol.hu
Portik az Index.hu tulajdonosával, Nobilis Kristóffal való ismeretségével is hencegett Laborc előtt Fotó: Nol.hu

GAZSÓ L. IS PORTIK SPANJA VOLT?

A médiáról szólva Széles Gáborról is szó esik, meglepő módon Portik azt állítja, hogy dolgozott vele, sőt, a Magyar Hírlap egykori főszerkesztőjéről, az MTI jelenlegi vezérigazgatójáról,Gazsó L. Ferencről úgy fogalmazott, azt mi adtuk…vele is dolgozunk…”. Szélesről Laborc kifejti, hogy a vállalkozó a nagy jobboldaliságában elfelejtette, hogy kik álltak mögötte – pénzügyileg és politikailag – akkor, amikor az Ikarust és a Videotont egy forintért vásárolta meg a kilencvenes években, meg azt, miként kötött üzleteket a két cég és kiből élt. Ugyanebben a körben említették Demján Sándor nagyvállalkozót, aki a nyolcvanas években egyedüliként árult az országban banánt, mert – miként Laborc fogalmazott – Fekete Jánossal a háttérben ezt meg tudta finanszírozni, ez működött is egy ideig és elég sok mindenki ehhez felcsatlakozott, akkor kialakult az ő kapcsolatrendszerük, na most ezeket hajlamosak sokan elfelejteni.”

AHOL KÉSZPÉNZ VAN, OTT NINCS IDEOLÓGIA…

A beszélgetőpartnerek szerint az üzletben nincs jobb, vagy baloldali értékrend. Ahol készpénz van, ott nincs ideológia. Vajtó Lajos erre azt a példát hozta föl, amikor Deutsch Tamás sportminiszterként Demszky Gábor főtanácsadója, Mesterházy Ernő cégét bízta meg az összes sportlétesítmény takarításával, őrzésével, karbantartásával. A Future Clean Zrt. több milliárdot kaszált az üzleten. Vajtó fel is teszi a kérdést: Mi volt ez?”Később Glemba Zoltán megállapítja, hogy egyedül pénzpártiság van, ami jó, mert akkor nincs vita, csak a profit. Aztán rátérnek a pártpénztárnokok kitárgyalására, Simicska Lajosra és Puch Lászlóra, akiket lényegében egymáshoz mérten hasonlónak tartanak.
Pintér Sándor belügyminisztert még a baloldalon is tisztelik Fotó: Hírtv.hu
Pintér Sándor belügyminisztert még a baloldalon is tisztelik Fotó: Hírtv.hu

A LEGNAGYOBB TITKOK TUDÓJA

A beszélgetés később visszatér a rendvédelemhez. Megjegyzik, hogy Gyurcsány azért nevezte ki országos rendőrfőkapitánynak a pénzügyőrségtől érkezett Bencze Józsefet, mert ő nem Pintér Sándor embere, de Glemba Zoltán azért állítja, “nem tudok a rendészeten belül mondani, aki valamilyen összefüggésben a Sándorral ne tartana (kapcsolatot- a szerk), ha más nem áttételesen.” Sőt, Vajtó Lajos egyenesen odáig van Pintértől, akit állítása szerint ismer, és jó embernek, “komoly pasinak” tart, aki imádja a feleségét, rendszeresen viszi magával mindenhova, szereti a családját, halál normális ember szerintem, és hát az nyilvánvaló, hogyha valaki ilyen életpályát kormánytagsággal és belügyminiszterséggel zár, hát nyilvánvaló, hogy kézben akarja tartani.” Vajtó szerint Pintérből Kuncze csinált ellenséget, amikor 1996 végén, vezérkarával együtt leváltotta az országos rendőr-főkapitányi posztról. Vajtó szerint ” a legnagyobb titkok tudója ő, nincs hozzá hasonló.”

ÜZENET LEHETETT CSÁNYIÉK HELIKOPTERBALESETE

Ehhez a témához kapcsolódva jön szóba Csányi Sándor OTP-vezér is, akit a társaság – élén Vajtóval – szintén nagy formátumú embernek tart, de nem is ez a lényeg. A 17. oldalon lévő beszélgetésfoszlányokban homályos utalás van a társaság találkozója előtt éppen egy nappal korábban, 2008 június 22-én történt helikopter balesetre, amely Csányi Sándor nagybajomi birtoka fölött történt. A jármű, fedélzetén a bankvezér ismerőseivel, felszállás után lezuhant, az utasok közül négyen súlyosan megsérültek, de mindenki életben maradt. Csányi egyébként nem volt a gépen, amely az egyik cégének tulajdonában volt. A balesetről szólva Portik azt mondja, “Most már csak el kell hitetni vele, hogy nem ő ellene irányult…” Aztán pár mondattal lejjebb: Ha mondjuk – tételezzük föl -, ő ezt a történetet úgy rakja el az agyában, hogy ez valójában neki szólt. Mert, hogy az a történet azért fontos, nem tudom, azért, persze gondolom nálam jobban vannak önök informálva. Mondom ez egy improvizatív helyzet volt, tehát megjött.” A sorokat olvasva nagyon az a benyomása lehet az embernek, hogy Portik úgy beszél az egy nappal korábbi esetről, mintha többet tudna róla, mint amit elmondott. Később pedig fölemlegették a Synergon informatikai társaság négy vezérének halálával végződött 2001-es légibalesetet, amikor az üzletemberek magánrepülője Somogy megye fölött felrobbant és lezuhant. Vajtó – Laborc derültsége közepette – titokzatosan meg is jegyzi, hogy “És a légköri viszonyok… nem voltak olyan rosszak a Synergon-os időszakban.” A lényeg, Laborc szerint, hogy legyen valamiféle stabilitás, és normális viszonyok, amik között aztán a nagyok megegyeznek, és lesz két helikopter, amik nem fognak sokat repülni az elkövetkezendő időszakban.” Portik rákontráz: Szerintem nem fog többet, ez csak ilyen megérzés.” Ez a kódolt beszélgetés arra utalhat, hogy Csányit a helikopterének megbabrálásával megfenyegethették, de hogy ki lehet a másik helikopteres, amelyik vélhetőleg ugyanúgy járhatott, mint Csányi, nem tudni.
A nagy titkok tudói egyben barátok is Fotó: origo.hu
A nagy titkok tudói egyben barátok is Fotó: origo.hu

ÉS MI MIBEN TUDNÁNK SEGÍTENI, TISZTELT MAFFIAFŐNÖK ÚR?

A bankvezér magánéletének kibeszélése után Laborc felteszi a kérdést, mi az amiben ők tudnak segíteni Portiknak, mire a maffiózó az úgynevezett A1-es történetet kezdni elmesélni. Ennek az ügynek volt a következménye, hogy 2009-ben elfogták Turi Tibort és Dévényi Tamást Óbudán a Lajos utcai A1 Wellnes irodájában. Az edzőterem tulajdonosa, Fönyedi András ugyanis feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodában (NNI), miszerint a két férfi két társukkal, Drobilich Gáborral és Várhegyi Zoltánnal együtt megzsarolta őt. A vállalkozó a nyomozó hatóságnak arról számolt be, hogy 2004-ben 50 millió forintot kapott kölcsön Turitól és Dévényitől a fitneszterem-hálózat létrehozására, ám ennél jóval többet, 132 millió forintot kellett volna nekik visszafizetnie. Ráadásul ez az összeg csupán a kamat volt, a zsarolók ugyanis még a kölcsönadott összeget, az 50 milliót is ki akarták szedni belőle. Bizonyára hűséges olvasóinknak ismerősen csengenek ezek a nevek, hiszen ők – Turin kívül - az Energol Rt. egykori vezetői, Portik volt üzlettársai. Nem tudni biztosan, miért volt Portiknak fontos ez az ügy, hacsak azért nem, mert élettársa, Halmos-Riskó Alma egyik legjobb barátnője az a Mészáros Réka fitness világbajnok, akinek a férje a megzsarolt Fönyedi András. Mindezeket persze nem említi Portik, csak azt, hogy Drobilich és Dévényi Tamás a jobboldali rendőrség besúgói, akiket 72 óra után ki is engedett a bíróság. Mondjuk tény, hogy Drobilich Gábor eddig minden nagyobb leszámolásos ügyet megúszott, de ahogy Radnai László maffiafőnökből együttműködő tanú lett, úgy az sem elképzelhetetlen, hogy Drobilich meg rendőrségi besúgó. Igaz, miként azt már korábbi cikkeinkben is kielemeztük, Portik is az volt egy ideig.

KI KINEK AZ ALVILÁGI BESÚGÓJA?

Az azonban nem annyira világos mit ért azon Portik, hogy Radnai és Drobilich a “jobboldali rendőrséggel” karöltve söpörték el az ellenlábasaikat, máskor pedig Drobilich Gábor súgja be Radnait, akit egy “bekészített” ügyben – a kecskeméti maffiaperben – 12 évre ítélnek. Sorra veszik a rendőrség fiaskóit is, a móri mészárlás ügyét, a Szlávy Bulcsú meggyilkolását, meg a Fenyő-ügyet, mind, mind olyan aspektusban, hogy azokban Pintér Sándor emberei, barátai – Bolcsik Zoltán vezérőrnagy, jelenleg az Nemzeti Védelmi Szolgálat vezetője, Horváth András, nyugalmazott rendőr dandártábornok, illetve korábban az NNI döglött ügyek osztályát vezető Kovács Lajos ezredes – dolgoztak, és azért mentek félre ezek a nyomozások, mert mindegy volt, csak eredmény legyen, hogy később Pintér előre tudja tolni ezeket a barátait. Érdekes, amikor Portik az NNI korábbi helyettes vezetőjéről, Krajnyák Péterről megállapítja, hogy ő legalább baloldali és neki kéne vezetni az irodát, Laborc és Glemba erősen tiltakozik, hogy “azért lennének nála jobbak is”. Krajnyák Péterről tudni érdemes, hogy a felelsége, Horváczy Emese volt egy időben az NNI, majd Draskovics Tibor idején a Belügyminisztérium szóvivője. Nem véletlenül, hiszen úgy tudjuk, Horváczy az akkori minszterelnök, Gyurcsány Ferenc feleségének, Dobrev Klárának az osztálytársa volt, és azóta is jó kapcsolatot ápolnak egymással.
Fenyő János egy Berlusconi-féle médiabirodalmat épített, amibe beleillett volna Gyárfás Tamás Nap-keltéje Fotó: Fotóklikk.hu
Fenyő János egy Berlusconi-féle médiabirodalmat épített, amibe beleillett volna Gyárfás Tamás Nap-keltéje Fotó: Fotóklikk.hu

A FENYŐ-GYILKOSSÁG MINDIG TABU LETT

A Fenyő-ügy kitárgyalásakor Laborc és Glemba, de Vajtó is értetlenkedik, hogy a megbízó ellen egyértelmű bizonyítékok vannak, például hangfelvétel, de a személye “legfölsőbb, magasabb szinten mindig tabu lett.” Laborc meg is jegyzi, hogy persze lehet bizonyos mértékig tabu, de, hátha egyértelműek a bizonyítékok, akkor nem lehet védeni, akárki is az.” Aztán Vajtó előad egy kicsit homályos monológot, hogy amikor Gyárfás Tamást meghallgatták, egymásnak ellentmondásos vallomást tett, annyi azonban kiderült, hogy egy szerb embernek adott 100 millió forintot. Vajtó szerint amikor rákérdeztek, hogy miért, Gyárfás azt válaszolta, mert megzsarolták. Aztán Vajtó azt részletezi, hogy Fenyőnek milyen meccsei voltak a televízióban, s miként lett az akkori elnök, Peták István a legnagyobb ellensége azzal, hogy a Napkeltét végül Gyárfásnak adta, akire Vajtó szerint Fenyő szintén ellenségként tekintett. Fenyő – Vajtó állítása szerint – meg is kérte arra, hogy a jó médiakapcsolatait fölhasználva szellőztesse meg, hogy Gyárfás Tamás megvásárolt egy jogerős ítéletet azzal, hogy a döntést hozó bíró lányát a televíziójában foglalkoztatta. Glemba szerint az indíték a Napnál világosabb volt, erre Portik megkérdezi a titkosszolgát, hogy akkor őt miért hívta be Kovács Lajos ezredes a rendőrségre, hogy vallja azt: Gyárfás felkérte őt Fenyő megölésére, holott ez, állítása szerint nem történt meg. Ráadásul úgy – mondja Portik -, hogy “jogerős bizonyítékok” voltak a rendőrök kezében. Glemba szerint ez nem gyengíti az ő következtetéseit, sőt megerősíti, hiszen Kovács Lajos neki egyszer elmondta, hogy miután a sajtóban megjelentek Gyárfás Tamás kétes üzleti manővereiről szóló anyagok, akkor bement hozzá a rendőrségre, hogy mosdassa magát”. Kovács szerint “hátha nem követett el valamit, akkor miért mosdatná magát – nem?” Ez a beszélgetésfoszlány a Gyárfás-Fenyő háborúra utalhat. Mindketten gyűjtötték egymásról a terhelő adatokat, Fenyőnek is vaskos dossziéja gyűlt össze Gyárfás kétes ügyeiről, amit eljutattott a sajtónak. A beszélgetőtársak azt is kielemezték, hogy miért nem lehetett a Postabank egykori vezére, Princz Gábor a megbízó. Vajtó szerint neki Princz azt mondta: Hát, ha haragudtam is rá, ha át is baszott, nekem egy Fenyő nem tétel.”

EGY ALBÁN MAFFIÓZÓNAK KELLETT VOLNA GYANÚBA KEVERNIE A FIDESZESEKET

A politikai-alvilági játszmák bennfentes kivesézése után az asztaltársaság visszatér találkozásuk eredeti céljára: a fideszes politikusok körüli rágalomhadjárat keltéséra, a valós, vagy kreált ügyeken nyugvó politikai lejárató akciók megszervezésére. Mint már a jegyzőkönyvek anonimizált változatának másfél évvel ezelőtti megszellőztetésekor is egyértelművé vált: Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök egyik legfontosabb bizalmi embere, a titkosszolgálatot felügyelő és immár kémkedésért első fokon elítélt Laborc Sándor különféle jelentős előnyökért cserébe arra kéri fel az alvilág legrettegettebb alakját, Portik Tamást, hogy segítsen a jobboldal lejáratásában. 2008-ban járunk, ekkor a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon, illetve az Apró-család nevével fémjelezhető kör ezek szerint még lehetségesnek tartotta a baloldal durva népszerűségvesztésének megállítását. Ehhez nem félt az alvilágot segítségül hívni.
Tehát a négy férfi ismét az MSZP-kormányt és Gyurcsányt támogató akciókról kezd beszélni. Ebben a körben vetődik fel egy albán bűnöző, Salihi Mead neve, akit Mehátnak neveznek. Bár Portik szerint Mead a “jobboldali rendőrség” embere, de rajta keresztül meg lehetne szorongatni jobboldali politikusokat. Az albán említése több kérdést vet fel. Úgy tudjuk, hogy Mead éppen Portik köreihez tartozik – egyes feltételezések szerint még a testőre is volt -, és a hazai albán csoportokat irányította. Ennek tükrében érdekes, hogy Portik a beszélgetésen úgy tesz – legalábbis a leírtak szerint -, mintha nem is ismerné a férfit. Úgy tudjuk, hogy Meadkábítószer terjesztéssel is foglalkozik, Laborc nem véletlenül jegyzi meg: Engem egyenlőre azok a pici pillanatok érdekelnek, amikor kiosztotta a Mehát a különböző politikusoknak a napi adagot.” És vélhetőleg ez az a vonal, amelyben lehetőséget lát Portik és Laborc a politikusok lejáratására, zsarolására. Bár Portik felvet egy másik vonalat is, méghozzá rendőri vonalon, ugyanis azt állítja, hogy a “jobboldali rendőrség”, azaz a Nemzeti Nyomozó Iroda akkori vezetője, Petőfi Attila korrupt. A beszélgetés fontos része, ahol Portik és Laborc megegyezik abban: a lejárató sztorinaknem kell feltétlenül valósnak lennie, elég egy terhelő vallomás kicsikarása és megszellőztetése a haveri médiában. A Vadrózsa étteremben számos célszemélyre utalgatnak, de a lejáratandó politikusok közül név szerint csak Rogán Antalt említik meg.  Aztán a titkosszolgálat és az alvilág következő találkozóján, a Menzában már sokkal konkrétabb dolgokról esik szó. Külön pikantériát ad a beszélgetésnek, hogy az egyik asztaltárs, Vajtó Lajos amellett, hogy az MSZP-SZDSZ-kormányzás idején a Nemzeti Lóverseny Kft.-t vezethette, a Nemzetközi Kábítószer és Terrorizmus Elleni Tisztek és Civilek Egyesületének elnöki posztját is betöltötte!
Fenyő János leginkább a szocialistákhoz húzott Fotó: MTI/ Soós Lajos
Fenyő János leginkább a szocialistákhoz húzott Fotó: MTI/ Soós Lajos
Portik a beszélgetések során hű baloldaliként, az MSZP tántoríthatatlan támogatójaként tünteti fel magát és minden szolgálatát felajánlja a pártnak és Laborc Sándornak. A bűnös összjáték egyébként részleges kudarcot vallott. Az első célszemélyek a PestiSrácok.hu korábbi értesülése szerint Kósa Lajos, Kövér László, Rogán Antal és Lázár János voltak, ám a fagyi mindjárt az elején visszanyalt, amikor egy Rónai Attila nevű vállalkozó vallomásával korrupciógyanúba keverte Kósa Lajost, Debrecen polgármesterét, ám röviddel azután egy internetes videóban vallotta be, hogy Portik Tamás zsarolta meg, ennek hatására tett valótlan állításokat.
Ezeken a találkákon tehát mindkét oldalon rovott múltú, részben mára elítélt alakok, bűnözők ültek. Állításaikat – amennyiben ez a beszélgetés valós leirata - természetesen nem lehet készpénznek venni, viszont a találkozó ténye és az ott folytatott beszélgetés kitűnő korrajzot nyújt Magyarország 2010 előtti történetéről.
A PestiSrácok.hu által most közreadott szövegben I-vel Laborc Sándort, G-vel Glemba Zoltánt, I2-vel Vajtó Lajost, I3-al Portik Tamást jelöli a dokumentum.
Jegyzőkönyv 1. rész.






A dokumentum 1. része
http://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2014/08/portik1resz.pdf

http://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2014/08/portik1resz.pdf



A dokumentum 2. része
http://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2014/08/portik2resz.pdf
http://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2014/08/portik2resz.pdf
Duplán kattintva mert , nem biztos , hogy igaz.












1MEGOLDATLAN MARADT A SERES ZOLTÁN ELLENI MERÉNYLET ÜGYE

  • 141
  • 1
Eredménytelenül fejezte be a Nemzeti Nyomozó Iroda az 1999-es Seres-gyilkosság nyomozását, ezért a Fővárosi Főügyészség megszüntette a büntetőeljárást az ügy két gyanúsítottjával, Portik Tamással és Bíró Lászlóval szemben – értesült a PestiSrácok.hu. A Fővárosi Főügyészség az ügy megszüntetését azzal indokolta, hogy a széleskörű nyomozás során beszerzett bizonyítékok nem voltak elegendőek ahhoz, hogy Portikék ellen vádat emeljenek. Pedig információink szerint az Energol-vezérre többen is terhelő vallomást tettek. Mivel úgy értesültünk, a nyomozásnak nem volt más iránya, valószínűleg sosem fog kiderülni, hogy ki és miért ölette meg a 90-es évek éjszakai életében meghatározó szerepet betöltő 45 éves vállalkozót.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
Megszüntette a nyomozást a Fővárosi Főügyészség a Seres-gyilkosság ügyében– tudta meg a PestiSrácok.hu az ügyészség szóvivőjétől. Bagoly Bettina hozzátette: a főügyészség az eljárást az ügy mindkét gyanúsítottjával szemben megszüntette, mivel a széleskörű nyomozás során beszerzett valamennyi bizonyítékot értékelve, nem bizonyítható a vádemeléshez szükséges megalapozottsággal az, hogy a bűncselekményt a gyanúsítottak követték el. Mivel értesüléseink szerint a nyomozásnak nem volt más iránya, valószínűleg sosem fog kiderülni, hogy ki és miért ölette meg a 90-es évek éjszakai életében meghatározó szerepet betöltő 45 éves vállalkozót.

NEM VOLT ELÉG A KORONATANÚK VALLOMÁSA

Danyi Csaba, Bíró László jogi képviselője már korábban is úgy nyilatkozott portálunknak, hogy jó esély van rá, hogy ügyfelével szemben meg fogják szüntetni a nyomozást, mivela rendőrök egyetlen egy tárgyi bizonyítékot sem tudtak felmutatni, ami ügyfele bűnösségét bizonyítaná, hiszen sem az előkerült fegyveren, sem a motoron nem találták meg Bíró DNS-étA hatóság a nyomozás lezárásáig azt feltételezte, hogy Portik Tamás megbízásából, a Bíró László vezette motorról – a 2002 januárjában családjával együtt Tárnokról eltűnt – Radics Attila lőtte le Seres Zoltánt és olasz üzlettársát, Sforza Nazzarenot. Portikot és Bíró Lászlót a rendőrség 2012. augusztus 13-án gyanúsította meg a bűncselekménnyel. Úgy tudjuk, hogy Portikra a 2007-ben 12 évre ítélt egykori Conti Car főnök, Radnai László, valamint K. Györgyi, az olajos vállalkozó volt bizalmasa tett terhelő vallomást, de információink szerint az 1996 novemberében több lövéssel megsebesített egykori fogathajtó, Lakatos Csaba is beszélt arról a rendőröknek, hogy konfliktus volt Seres és Portik között.
Seres Zoltán baráti körben Fotó: PS
Seres Zoltán baráti körben Fotó: PS

A MERÉNYLŐK PROFI MÓDON ÖLTEK

Seres Zoltánt 1999. április 12-én, egy hétfő délutáni napon Tahitótfaluban, a Táncsics utcában ölték meg. A Kawasaki motorral érkező merénylők nem csak vele, hanem olasz üzlettárásával, Sforza Nazzarenoval is végeztek. Ő órákkal később, a kórházban hunyt el. A kocsi az Ak-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott. A gyilkosok, miután meggyőződtek a célszemély haláláról, a fegyvert eldobták, majd elhajtottak. Motorkerékpárjukat – amit a merénylet előtt újsághirdetés alapján vásároltak – Leányfalunál, egy focipálya közelében szintén hátrahagyták, onnan ismeretlen járművel mentek tovább. Szinte biztosra vehető, hogy a merénylők pontosan tudták Seres napirendjét, információikat az áldozat belső köreiből szerezhették. Az is beszédes, hogy Seres ukrán testőreinek BMW-je Kisoroszinál valamiért lemaradt. A nyomozók először azt feltételezték, hogy külföldi lehetett a gyilkos, sőt korábban egy olyan verzió is felvetődött, hogy – az 1997-ben már Seres ellen egy merényletet megkísérlő – szlovák Jozef Rohác ülhetett a motoron. Ezt a verziót később elvetették.

SERES KILÖVÉSÉVEL RENDEZŐDÖTT ÁT VÉGLEG AZ ALVILÁG

Seres Zoltánt sokáig az alvilág megkérdőjelezhetetlen urának tartották, ő volt az első milliárdos az alvilágból, eltüntetésével pedig lezárult a Prisztás József 1996. november elsejei lelövésével kezdődött maffiaháború és ekkor vette át a vezető szerepet a Portik Tamás, Drobilich Gábor és Ferencsik Attila által fémjelzett energolos csapat, valamint ezután kezdett el terjeszkedni a Vizoviczki-birodalom. Állítólag a Vizoviczki László által irányított több tucatnyi szórakozóhelybe, diszkóba, vendéglátóhelyekbe fektette a pénzét Seres likvidálása után Portik és köre. A profi sakkozó és bokszoló üzletember az éjszakai bárjába és éttermébe látogató betörőktől elszedett pénzeken gazdagodott meg. Ezeket az összegeket később sztriptíz bárokba fektette, ahol prostitúciós tevékenységeknek is terepet biztosított. Később a profiljába tartozott a konkurencia zsarolása, védelmi pénzek szedése, repülőtéri taxisok lehúzása. Milliós tételben adott uzsorakölcsönöket, sőt, lopott autókat is szállított Ukrajnába és Romániába. Magyarországon fegyverek árusításával is foglalkozott. A védelmi pénzek egy részét, – amiket saját, volt sporttársaiból létrehozott magánhadseregével szedetett be – leadta orosz-ukrán „barátainak”. Seres ugyanis állítólag az úgynevezett Vörös Maffia magyarországi vezetője volt, s a legenda szerint Kijevben hűséget esküdött az orosz maffia fejének, Szemjon Mogiljevicsnek. Az is közismert volt az 1999-ben meggyilkolt vállalkozóról, hogy baráti kapcsolatokat ápolt (egyesek szerint csupán a pénzbehajtásokban segédkezett)  Szeva bácsi alvezérével, Leonyid Pavlovics Sztecurával, alias Loncsikkal. Tudni vélték azt is róla, hogy itthon senkivel nem volt hajlandó üzletelni, illetve csak úgy, ha az üzletébe beszállók között ő a főnök. Seres nagylábon élt, milliós tételekben kaszinózott, egzotikus országokba járt nyaralni. A hivatásos sakkozóként is ismert Seresről azt is tudni lehetett, hogy hasonlóan Portikhoz, mindig több lépéssel ellenfelei előtt járt. Neve ugyan több bűncselekmény kapcsán is felmerült, de soha nem szabtak ki rá jogerős büntetést.

PORTIK ELLENSÉGÉRE TERELTE A GYANÚT

Ugyan a gyilkossági ügynek az Energol-vezér már nem gyanúsítottja, de az tény, hogy a 90-es évek közepétől kezdődően Seres és Portik nem voltak jóban. Ezt bizonyítja az a titkosított, majd 2012-ben a titkosítás alól feloldott rendőri jelentés is, amely Portik Tamás, mint informátor meghallgatását tartalmazta. Portikot 1996. november 22-én hallgatták meg Prisztás József lelövése után nem sokkal. Az egykori olajos a rendőröknek elmondta, hogy véleménye szerint a leszámolások Seres Zoltán érdekeit szolgálták, aki mögött nem más, mint az orosz keresztapa, Szemjon Mogiljevics állt. Sőt, Portik azt is hozzátette, hogy Prisztás Józsefet és Totka Pált Seres Zoltán lövette le. Seres és Portik közötti rossz viszony oka lehetett az is, amiről a Portik-ügyekben koronatanú, K. Györgyi beszélt. A nő állítása szerint mielőtt az alvilág bankárának is nevezett, Portik, Prisztás és több éjszakai ember felé súlyos adósságokat felhalmozó Kis Bandi távozott 1996. október 9-én az országból, még egy gyémántüzlet kecsegtetésével százmillió forintot vett át Seres Zoltántól. K. Györgyi szerint ez az összeg egy az egyben Portikhoz vándorolt.
portik19
Több tanú szerint halálos ellentét volt Portik és Seres között. Fotó: PS

AZ ENERGOLOSOK LEHÚZTÁK A VÁLLALKOZÓT

feszültség másik oka információink szerint az lehetett, hogy  Seres az Energol Rt. 1994-es megalapítása után nem sokkal 30 milliót adott Portikéknak, hogy bevegyék őt az olajüzletbe, később pedig a befolyó milliárdos haszonból követelte a neki járó részesedést, valamint a befektetett tőkét. Azonban az olajozással egyre nagyobb befolyásra, vagyonra szert tevő energolos triumviratusnak esze ágában sem volt kifizetni az orosz maffia támogatását is élvező vállalkozót. Emiatt „halálos ellentét” alakult ki Seres és Portikék között. Állítólag Seres többször megalázta Portikot, amit az egykori olajos nem felejtett el, és ettől kezdve folyamatos összetűzések voltak közöttük. Egy ilyen összecsapásra jó példa, amiről Portik egyik embere, a Cinóber-merénylettel is megkínált Zsóvár Imre számolt be a Prisztás-gyilkosság tárgyalásán: 1996 őszén Seres oroszai betámadták az Energol vezér katonáit, emiatt Zsóvárék több olyan robbantást hajtottak végre Budapesten, amivel a Seres mögött álló oroszokat akarták gyanúba keverni.
Jozef Rohac 2 mti
A gyanú szerint Rohác 1997-ben végezni akart Seressel. Fotó: MTI

AZ 1997-ES MERÉNYLETKÍSÉRLET MÖGÖTT IS PORTIK ÁLLHATOTT

Állítólag Seres Zoltán azt is tudta, hogy az ellene 1997. június 3-án elkövetett sikertelen merénylet mögött Portik állt – vélte egy korábbi informátorunk. A Bentley-re helyezett robbanóanyag azonban leesett Seres kocsijának alumínium alvázáról, így azt már nem volt érdemes felrobbantani. Mint ismert, a merénylet kísérlettel Jozef Rohácot vádolták.  Noha a szlovák férfit végül csak robbanóanyaggal való visszaélésért ítélték el, információink szerint Rohác maga helyezte Seres kocsijára a robbanóanyagot és lesben állva várta, hogy a vállalkozó beszálljon az autójába. Informátorunk azt is elmondta, hogy Portik bizalmi embere, Sz. József és társai egy lakást is béreltek a helyszín közelében, valamint a merénylet megszervezésében is részt vállaltak. Sz-t egyébként 1997 és 2004 között körözték is a merényletkísérlet miatt. A Prisztás-gyilkosság irataiban fellelhető adatok szerint a nyomozók többek között azt gyanították, hogy Sz. József vásárolta azt a Ford Escortot, amivel a merénylők elmenekültek a tett helyszínéről. Több mint egy évtizeddel később Sz-t tanúként hallgatták ki az előbb említett ügyben, miután Rohácot 2008 őszén Prágában elfogták, és Magyarországra szállították. A bizalmi ember azt nem is titkolta, hogy ismeri a Fenyő-gyilkosság vádlottját  és a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás gyanúsítottját. Erről a férfi maga vallott a rendőrségen, valamint a Prisztás-gyilkosság tárgyalásán. Rohácot állítása szerint az Energol Rt. nagykőrösi telephelyén mutatták be neki Portikék. Az Energol igazgató anyósának bíróságon felolvasott vallomásából pedig az derült ki, hogy Portik Riskó Judit előtt tett olyan kijelentést 1997 tavaszán, hogy „Seres az oka annak, hogy Drobilichékat letartóztatták”. Mint köztudott, az Energol több vezetőjét és üzlettársukat vették őrizetbe, majd indítottak ellenük eljárást 1997 áprilisában, az olajügyek miatt. Ez a kijelentés, ha valóban elhangzott, azért lehet pikáns, mivel néhány hónappal később hajtották végre a sikertelen merényletet Seres Zoltán ellen.
Címlapfotó: Mixonline.hu







MEGNYUGODHAT A MEGRENDELŐ: NEM KERESIK TOVÁBB A FENYŐ-GYILKOSSÁG FELBUJTÓJÁT 1

  • 1
  • 291
Már egy éve feladta a keresést a rendőrség a Fenyő-gyilkosság megrendelője ellen indított nyomozásban – értesült a PestiSrácok.hu. Az alapügytől elkülönített eljárást felügyelő Fővárosi Főügyészség portálunk megkeresésére közölte, a nyomozást még 2013 júliusában felfüggesztették. A nyomozóhatóság látókörében pedig több illusztris személy is bekerült, a vizsgálatnak sok szála volt, az eredmény azonban ugyanaz maradt, mint a nyomozás elején. A PestiSrácok.hu most összeszedte a lehetséges megrendelőket.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
Egy éve nem nyomoz a rendőrség a Fenyő-gyilkosság felbujtója elleni, 2012 decemberében elkülönített büntetőügyben – tudta meg a PestiSrácok.hu Bagoly Bettinától, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjétől, aki hozzáfűzte: a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) 2013 júliusában függesztette fel a nyomozást a gyilkosság megrendelőjével, valamint az elkövetői kör feltételezett, harmadik érintettjével, a jelenleg –hivatalosan– ismeretlen helyen tartózkodó Jozef Hamalával szemben. Az NNI még az alapügy lezárása után, 2012. december 19-én döntött úgy, hogy az eljárást az „ismeretlen” felbujtó és Hamala vonatkozásában a  29022-453/2012 ügyszámon elkülöníti, Jozef Rohác és Ladislav Trnka ellen pedig vádemelési javaslattal él az ügyészség felé.

TASNÁDI KONKRÉT MEGBÍZÁST KAPOTT

A nyomozás felfüggesztése azért is meglepő, mivel a rendőrség kezében konkrét személyekre vonatkozó tanúvallomások is vannak. Ezek közül említésre méltó a magyar alvilág sokat tudó nagy öregje, a jelenleg jogerős börtönbüntetését töltő Tasnádi Péter nyilatkozata, amelyben arról vallott a Fenyő-gyilkosság perén, hogy az úszószövetség elnökétől, Gyárfás Tamástól egy négyszemközti beszélgetés során a Rubin Hotelben megbízást kapott Fenyő János meggyilkolásáraAzonban az egykori nehézfiú nem hajtotta végre az emberölést, mert állítása szerint, esze ágában sem volt gyilkosságba keveredni. Tasnádi vallomásában arról is beszélt, hogy hatmillió forint előleget át is vett Gyárfástól, majd amikor valaki tényleg megölte Fenyő Jánost, a nehézfiú eldöntötte, „be fogja vasalni” a vérdíj második részletét is az úszóelnöktől. A vállalkozó ezt a vallomását 2007-ben mondta először jegyzőkönyvbe a nyomozóknak, amit később az újraindított eljárásban, valamint a bíróságon is fenntartott. Tasnádi azonban Gyárfást mentve azt is hozzátette, szerinte az egykori médiavállalkozó nem bízott meg mást a leszámolással, így a merénylet hátterében sem ő áll.
Tasnádi Pétert áprilisban tanúként hallgatták meg a Fenyő-gyilkosság perén a Fővárosi Törvényszéken Fotó: MTI
Tasnádi Pétert áprilisban tanúként hallgatták meg a Fenyő-gyilkosság perén a Fővárosi Törvényszéken Fotó: MTI

RADNAI SZERINT PORTIK SZÍVESSÉGBŐL ÖLETTE MEG A MÉDIAMÁGNÁST

Tasnádi szavainak azonban ellentmond a kecskeméti maffiaper 12 évre ítélt, majd a közelmúltban szabadon engedett elsőrendű vádlottja, a Portik-ügy egyik koronatanúja,Radnai László, aki vallomásában arról beszélt a rendőröknek, tudomása szerint a gyilkosságra a Prisztás József lelövetéséért nem jogerősen 11 év fegyházra ítélt, valamint több leszámolási ügy gyanúsítottjaként számon tartott Portik Tamás adott „szívességből” megbízásthogy ezzel járjon Fenyő János nagy ellensége, a Nap TV korábbi tulajdonosa, a Magyar Úszószövetség jelenlegi elnöke, Gyárfás Tamás kedvében. Radnai vallomásában egy másik verziót is fellebbentett a gyilkosság megbízójával kapcsolatban. Szerinte Portik nem csak Gyárfással, de Fenyő másik ellenségével, Princz Gáborral ( az egykori Postabank 35 milliárd forint hűtlen kezeléssel megvádolt, majd felmentett egykori elnöke – a szerk.) is jóban volt. A penitó szerint érdekes körülmény, hogy miután Fenyőt eltették láb alól, Portik Tamás megbízta egy ismerősét, Tomori Tamást, hogy a Keleti pályaudvarnál lévő egykori Postabank fiókból vegyen föl részére 120 millió forintot

GYÁRFÁS, FENYŐ, PORTIK A MŰVÉSZINASBAN

Ugyancsak a Portik-vonal érintettségét emelte ki információnk szerint K. Györgyi, az olajvállalkozó korábbi bizalmasa is, akit a Fenyő-gyilkosággal kapcsolatban is kihallgattak. Arról már beszámoltunk, hogy a leszámolások hátteréről kipakoló nő részt vett Gyárfás Tamás és Portik Tamás közötti megbeszélésen, ahol a producer olyan kijelentéseket tett, hogy „nem zavarná”, „nem érdekelné”, ha Fenyő János meghalna. Azonban úgy értesültünk, K. Györgyi olyan tanúvallomást is tett, hogy Fenyő, Gyárfás és Portik 1997-ben többször találkozott az Energol-vezér érdekeltségébe tartozó Művészinas étteremben. Beszélgetésük témája egy közösen indított médiaüzlet lett volna, ám a vallomás szerint, miután már mindenről megegyeztek, Fenyő felrúgta a megállapodást, ezzel pedig magára haragította tárgyalópartnereit. Egyébként a Művészinas egykori alkalmazottainak a Prisztás-gyilkosság tárgyalásán felolvasott vallomásaiból kiderült, hogy a nyomozóhatóság aktívan érdeklődött azután, hogy Gyárfás Tamás és Fenyő János járt-e az étteremben.
Fenyő János magánháborúiban Gyárfás Tamás volt az egyik ellenfele Grafika: Gróf Balázs
Fenyő János magánháborúiban Gyárfás Tamás volt az egyik ellenfele Grafika: Gróf Balázs

A MÉDIACÉZÁR BIZALMASA HÁROM SZEMÉLYT NEVEZETT MEG

A Fenyő-gyilkosság hátteréről, lehetséges indítékáról legtöbbet az agyonlőtt médiavállalkozó egykori bizalmasától, pszichológusától, Perczel Tamástól tudhatott meg eddig a közvélemény. A halálos beteg Perczel Brády Zoltánnak, a Kapu folyóirat főszerkesztőjének 2004-ben készült dokumentumfilmjében beszélt kendőzetlenül Fenyő üzleti magánháborúiról, és megnevezett három személyt, akiknek érdekükben állhatott a médiacézár elhallgattatása: a Nap TV korábbi tulajdonosát, Gyárfás Tamást, a Postabank egykori vezérét, Princz Gábort, valamint a Vico-vagyon örökösét, Székely Herbertet. A felvételen a médiacézár bizalmasa állítja: Horn Gyula akkori kormányfő és Kuncze Gábor volt belügyminiszter is tudott Fenyő és Gyárfás médiapiaci háborújáról. Perczel emellett befolyásolni próbálta az 1998-as választások kimenetelét, és remélte, hogy a „balos” Vico-csoportot és lapját, a Népszavát átállíthatja a jobboldalra. Perczel sikeresnek értékelte a törekvést, ugyanakkor azt vélelmezte, hogy a Vico-vezér vesztében szerepet játszhatott ez a szemléletváltás is. A médiacézár emellett képtelen volt abbahagyni magánháborúit, köztük azt a Gyárfással folytatott „halálos, vérre menő küzdelmet”, amelyet a Nap-kelte című tévéműsor jogaiért folytattak – nyilatkozta a filmben Perczel, aki szerint Fenyő adatokat gyűjtött Gyárfás gazdasági visszaéléseiről, és több helyre eljuttatott egy, a jogsértésekre utaló százoldalas dossziét. Erről beszámolt Kuncze Gábor akkori belügyminiszternek is, aki elkérte az iratokat, ám az ügyben mégsem történt semmi- állította Perczel.

A POLITIKA LEVETTE A KEZÉT FENYŐRŐL

A pszichológus úgy tudta, a dokumentum eljutott Kiss Ernőhöz, az időközben megszüntetett Központi Bűnüldözési Igazgatóság vezetőjéhez is. Fenyő emellett Princz Gábor Postabank-vezér viselt dolgairól is gyűjtetett információkat, amelyeket a saját tulajdonában álló Vico-csoporthoz tartozó Népszavában hoztak nyilvánosságra.  Fenyő 1997 őszén találkozott Horn Gyula miniszterelnökkel is, aki arra kérte a médiamágnást, hogy „hagyja békén Gyárfás Tamást és kössenek végre békét”. Perczel szavai szerint ezután „beköszöntött a béke”, ám ekkor felbukkant Székely Herbert, aki egy ideig a titkára volt a Vico mindenható urának. Székely célja Fenyő zsarolása volt egy terhelő adatokat tartalmazó kazettával – vélekedett Perczel. A gyilkossághoz Perczel szerint az vezetett, hogy Fenyőről „valakik levették a kezüket, és védtelenné vált”. „Lehetetlen helyzetbe hozta Kunczét”, összetűzésbe került a rendőri vezetéssel, szembekerült Kiss Ernővel, Horn Gyulával, vagyis „az egész hivatalos Magyarországgal”. „A másik oldalon pedig folytatott háborút olyan emberekkel, akik komoly hatalommal rendelkeztek és volt félnivalójuk”. „Nekem meggyőződésem, hogy a húr itt pattant el” – jelentette ki Perczel.  A dokumentumfilm vágatlan felvételeit a rendőrség 2005 tavaszán lefoglalta és a nyomozati iratokhoz csatolta. Úgy értesültünk, noha Perczel nagyon erős állításokat fogalmaz meg a be nem mutatott, vágatlan felvételeken, a nyomozás előre vitelét nem segítette.

A VIP-listás Pricnz Gábort mindig is szerette a politika Fotó: MTI
A VIP-listás Pricnz Gábort mindig is szerette a politika Fotó: MTI
HANGFELVÉTELEK IS LEHETNEK A BIZONYÍTÉKOK KÖZÖTT

A Fenyő-gyilkosság a hírhedt Portik-Laborc találkozókon is szóba került. Noha a kitakarások miatt sajnos sokszor nehezen értelmezhető a szöveg, forrásaink szerint Vajtó Lajos, a  Nemzeti Lóverseny Kft. korábbi vezetője, a találkozó szervezőjeelmesélte beszélgetőpartnereinek, hogy abban a pillanatban, ahogy a rádió bemondta, hogy a Margit utcánál mi történt, ő volt az első ember Magyarországon, aki megnevezte „a producert”, aki a gyilkosság hátterében állhat. Fenyő ugyanis két nappal a halála előtt elmondta Vajtónak, hogy késhegyig menő vitája van Gyárfással (emellett a médiamogul megnevezte egy másik riválisát, egy korábbi tévéelnököt, P. Istvánt is), valamint ellenfelére nézve terhelő dokumentumokat mutatott be, amiket Vajtónak kellett volna megszellőztetni, és amiből óriási botrány lett volna. Vajtó arra is utalt a Vadrózsában megszervezett első találkozón, hogy létezik olyan hangfelvétel, „ami önmagáért beszél”, valamint Gyárfás többször is ellentmondóan nyilatkozott a gyilkosság kapcsán. Portik ehhez annyit tett hozzá, hogy a Fenyő ügyben eljáró egyik nyomozó arra akarta rávenni, vallja azt, Gyárfás megbízta Fenyő megölésének megszervezésével, ám az egykori olajos határozottan tagadta, hogy az úszószövetség jelenlegi elnöke ilyen kéréssel fordult volna hozzá. Úgy tudjuk, Portik a beszélgetésen azt vetette még fel, hogy nem érti, Princz Gáborra, mint felbujtóra, miért nem gyanakodott úgy az NNI, mint Gyárfásra. Vajtó erre azt felelte, hogy Princz még életében kibékült Fenyővel, ráadásul nem voltak egy súlycsoportban, az ex-bankelnök haragudott ugyan Fenyőre, amikor a médiavállalkozó átverte, de „megtörölte a száját” és tovább lépett.

ROHÁC SZERINT GYÁRFÁS A MEGBÍZÓ

Külön érdekesség, hogy a Fenyő János megölésével vádolt Jozef Rohác is elmondtaálláspontját azzal kapcsolatban, hogy ki állhat a gyilkosság mögött. A szlovák férfi saját tárgyalásán úgy nyilatkozott, hogy Gyárfás „az emberölés láncolatának legfőbb szeme”, aki szerinte „védettséget élvez”. Rohác – aki többször is indítványozta, hogy az úszóelnököt tanúként hallgassák meg – arra is felhívta a figyelmet, Gyárfásnak sok tanúvallomás ellentmond és szerinte az úszószövetség elnökének „vonalán kell elindulni”, hogy „a valódi elkövető kilétére fény derüljön”.
Vajtó Lajos monológja a Laborc-Portik jegyzőkönyvekből
Vajtó Lajos monológja a Laborc-Portik jegyzőkönyvekből

A FENYŐ-GYILKOSSÁG

Fenyő János 1989-ben alapította cégbirodalmát, melyhez halálakor tucatnyi lap tartozott, köztük a Népszava, a Vasárnapi Hírek és a Nők Lapja. A vád szerint Jozef Rohác „ismeretlen” személy megbízásából két társával, Ladislav Trnka másodrendű vádlottal és Jozef Hamalával készítette elő és követte el a cselekményt a Vico vezérével szemben. A vádirat úgy fogalmaz, a vádlottak ismeretlen személytől géppisztolyt, lőszereket és hangtompítót szereztek. Feltérképezték Fenyő János mozgását és 1998. február 11-én autóval megjelentek a II. kerület Törökvészi úti Vico-székház közelében. Onnan követték a kocsival elinduló sértettet, majd 17 óra után a II. kerületi Margit utcában egy piros lámpánál a feltorlódott kocsisorban Jozef Rohác géppisztolyával kiszállt a járműből, a sértett autójához ment, és a jobb első ajtó ablaknyílásán keresztül két sorozatlövéssel megölte a vállalkozót. Az eljárás adatai szerint a tettes másfél méterről legalább tizenkilenc lövést adott le, öt találta el a sértettet, többnyire a fején, nyakán. A cselekmény elkövetésekor az áldozat telefonált és fegyver volt nála. A merénylet után az elsőrendű vádlott megszabadult géppisztolyától, sapkájától, kabátjától, kesztyűjétől, beszállt társai közelben lévő autójába, és elmenekültek. A bíró a tárgyaláson a vád fő bizonyítékának nevezte a helyszín közelében talált ruhadarabokat. Feltehetően az elkövetőhöz köthető mikroszkopikus anyagmaradványok vannak rajtuk. Az ügyészség előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolja Jozef Rohácot tettesként, Ladislav Trnkát pedig bűnsegédként. A harmadik feltételezett elkövető ismeretlen helyen tartózkodik, egyes hírek szerint meghalt, de Jozef Rohác nyomozati vallomása szerint telefonon beszélt vele a közelmúltban.
Címlapfotó: Blikk





Habony miatt háborúzik Orbán és Simicska?






Megtalálta a Fidesz hátországában zajló háború egyik eredőjét a Figyelő. A hetilap szerint a miniszterelnök főtanácsadója, Habony Árpád annyira megerősödött, hogy az már Simicska Lajos érdekeit is sérti.


Habony növekvő befolyása és hatalma, gazdasági térnyerése vezethetett a kormány és a fideszes gazdasági holdudvar háborújához – írta a „Lajos már ki van fizetve” című cikkében a Figyelő.
A hetilap szerdán megjelenő számában hosszan elemezte a hónapok óta tartó „háborút”, melyben a kormány egyes erős emberei, miniszterei – és vélhetően maga a miniszterelnök –, illetve a Simicska Lajos nevével fémjelzett cégbirodalom áll egymással szemben. Ez korábban elképzelhetetlennek tűnt – lévén, hogy Orbán és Simicska egyetemista koruk óta barátok –, ám az újabb kétharmados választási győzelem után számos olyan változás történt a kormányban, olyan döntések születtek, melyek milliárdos nagyságrendben sértik az egykori Fidesz-pártpénztárnok és cégeinek érdekeit.

Simicska Lajos a Narancs címlapján
Fotó: Twitter / Rényi Pál Dániel
A médiában az elmúlt hónapokban számos cikk foglalkozott ezzel a kérdéssel azt találgatva, mi váltotta ki ezt a konfliktust. A HVG július közepén arról írt, hogy elindult a piac újrafelosztása a Fidesz hátországában, „a hatalom diverzifikál”, arra törekszik, hogy „a nemzeti nagytőkések közül egyiket se hozza egyeduralkodó helyzetbe”, illetve ellensúlyozza az eddig monopolhelyzetben lévő Simicskát.
Ahol Habony és Simicska összeér
Orbán Viktor jóváhagyása nélkül nem lehet elképzelni ezeket a folyamatokat, és ahogy sok minden más témában, ebben is Habony Árpád, a miniszterelnök bizalmasa (kommunikációs főtanácsadója – a szerk.) sejlik fel. Vannak, akik azt gondolják, hogy a vele folytatott beszélgetések táplálják a tüzet a kormányfőben” – írta a Figyelő a szerdán megjelent számában.
A hetilap szerint Habony és Simicska érdeklődési köre egyetlen területen fedi egymást: az állami hirdetések, reklámok piaca. Ugyanis Habony kommunikációs tanácsadóként főleg arra figyelt, hogy a fideszes és kormányzati kampányok célba érjenek, minél több választópolgárt győzzenek meg a kormánypárt igazáról, a Simicskához köthető médiabirodalom (a nagy kereskedelmi médiumoktól – pl. Class FM – a plakátokon keresztül a jobboldali tábor számára fontos Magyar Nemzetig) viszont a haszonélvezője volt a tízmilliárdos összegű hirdetéseknek.

Fotó:
A hetilap szerint a kormány által tervezett, az összes állami hirdetési pénzt egy helyre összegyűjtő kommunikációs ügynökség (mely a kormányzati elképzelések szerint a Nemzeti Kommunikációs Ügynökség – NKÜ – nevet fogja kapni) miatt kerülhetett szembe Habony és Simicska. Márpedig akár évi 50 milliárd forintra is rúghat az az összeg, amelynek elköltéséről az NKÜ lesz jogosult dönteni, így nem mindegy, hogy ki hozza meg majd a döntéseket, és mely médiumok részesülhetnek ebből a pénzből – írta július elején a kormányzati tervekről részletesen beszámoló HVG.
Az Index a múlt héten ugyanakkor arról írt, a Simicska érdekeltségébe tartozó orgánumoknál – így a Hír Tv-nél vagy a Magyar Nemzetnél – a tulajdonosok már olyan számításokat kértek be, melyek tisztázzák, hogyan lehet ezeket a vállalkozásokat fenntartani, ha kevesebb állami hirdetéshez jutnak.
A rejtélyes „kulcsfigura”
Figyelő szerint az NKÜ ötlete Habonytól származik, ő „a kulcsfigura”, aki már „embereket, szövetséges vállalkozásokat keres”. „Nem közvetlenül ő dolgozik rajta, hanem néhány a piacon kifejezetten elismert szakember, akinek nincs könnyű dolga, mert a legtöbben vonakodnak állást foglalni.”
Mint arról a hvg.hu tavaly cikksorozatban számolt be, a kormányzati hirdetések kihelyezésével eddig főleg az Inter Media Group (IMG) nevű ügynökség foglalkozott, mely a 2010-es kormányváltást követően kisvállalkozásból a piac meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát. A céget 2010 és 2013 között vásárolta fel Patonai Péter, aki az első Orbán-kormány idején szoros kapcsolatban állt Simicskával. Bár Patonai nem áll közvetlen üzleti kapcsolatban Simicska cégbirodalmával, a piacon úgy tartják, Patonai bírja a fideszes nagyvállalkozó bizalmát (az összeférhetetlen lenne, ha a hirdetési pénzeket osztó ügynökség és a reklámokat leközlő orgánum ugyanabba a tulajdonosi körbe tartozna). Az NKÜ-ről eddig kiszivárgott információk szerint az új állami ügynökség révén az IMG megkerülhetővé válik majd – erre utal a Figyelő cikke is.

Habony Árpád távozik a Fidesz frakcióüléséről
Fotó: MTI / Mohai Balázs
Míg Simicska érdekeltségei a cégnyilvántartásokban nyomon követhetőek – bár több vállalkozás esetében a mai napig nem világos, a vállalkozónak mekkora részesedése van benne –, Habony Árpádról a mai napig nem tudni, hogy miből él, vagy pontosan hol lakik. A Miniszterelnökség, a kormányzati intézmények, illetve a Fidesz az elmúlt hónapokban a sajtó kérdésére többször cáfolta, hogy fizetést adna a miniszterelnök tanácsadójának, a cégnyilvántartásban fellelhető egyetlen vállalakozása ráadásul tavaly egyetlen forint bevételt nem termelt. A sajtóban megjelent fotók szerint Habony drága autókkal jár, előkelő éttermekben tűnik fel. S bár a bulvármédia évek óta a „miniszterelnök főtanácsadójaként” emlegeti, ő azt állítja magáról, hogy „nem közszereplő”.
A háború állomásai:
  • A kormányalakítási folyamat során a gazdasági holdudvarral kapcsolatban álló emberek fokozatosan kiszorultak a minisztériumokból. Németh Lászlóné minisztert államtitkárrá fokozzák, helyébe a Simicskától független Seszták Miklós kerül. Sesztákot a kormánypárti – Simicska érdekeltségébe tartozó – sajtóorgánumok támadják, leváltását követelik.
  • Seszták leállította az állami cégeknél a szerződéskötéseket arra hivatkozva, hogy folyik az állami vállalatok átvilágítása.
  • A reklámadó érinti a Simicska érdekeltségébe tartozó cégeket is. A hvg.hu számításai szerint ezek a cégek idén több mint 310 millió reklámadót fizetnek majd be. Viszont ha az adóhatóság úgynevezett kapcsolt vállalkozásként fogja kezelni a tulajdonosi viszonyok miatt ezeket a cégeket, akkor 3,3 milliárdra is ugorhat becslésünk szerint 2015-ben az elvonás.
  • A 444.hu információi szerint küszöbön álló, akár a százmilliárd forintot is megközelítő uniós büntetés fedezetét keresve hét évre visszamenőleg útadót vetne ki a kormány. Ez sértené a Közgép érdekeit is, melyben Simicskának is van részesedése.
  • Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter parlamenti meghallgatásán jelentette be, jelentős mértékben megvágnák a nagybirtokos mezőgazdasági vállalkozóknak jutott vidékfejlesztési pénzeket. A terv ellen a Magyar Nemzet cikksorozatban tiltakozott, azt állítva, hogy elbocsátási hullámhoz vezet az intézkedés.
  • Az NKÜ megalakításával a kormányzat főleg azokat a tévéket, rádiókat, plakátcégeket, napi- és hetilapokat hozhatja nehéz helyzetbe, melyek főleg az állami hirdetésekből tartják fenn magukat. Ezek nagy többsége Simicska Lajos és üzletfelei érdekeltségébe tartoznak.










CINÓBER-GYILKOSSÁG: NÉGYEN TERVELTÉK KI ÉS HAJTOTTÁK VÉGRE 0

  • 1
  • 50
Összesen négy gyanúsítottja van a Domák Ferenc „Cinóber” meggyilkolása ügyében 2012-ben újraindított nyomozásnak – értesült a Pestisrácok.hu. Ugyan a rendőrség csak három terheltről beszél, a nyomozást felügyelő Fővárosi Főügyészség portálunk megkeresésére közölte, az ügyben eddig négy embert hallgattak ki gyanúsítottként.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
Nem három – amiről a rendőrség beszél -, hanem összesen négy gyanúsítottat hallgatott ki a Nemzeti Nyomozó Iroda a Domák Ferenc Cinóber ellen elkövetett gyilkosság ügyében – erősítette meg információinkat Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Hozzátette: az ügyészség részéről a nyomozás érdekeire való tekintettel több információ nem adható. A PestiSrácok.hu hétfőn írt arról, hogy a 1996. december 18-án történt gyilkosság miatt a napokban a Brazil becenevű Ferencsik Attilát hallgatta ki a Nemzeti Nyomozó Iroda felbujtóként elkövetett emberölés gyanújával. Ferencsik Attila a 90-es években Portik Tamás üzlettársa volt az 1994-ben alapított, olajozással foglalkozó Energol Rt-ben, de a férfi vádlottja volt a kecskeméti maffiapernek is, amelyben többek között emberölés előkészületéért jogerősen hat év fegyházra ítélték.
Portik Tamást és Jozef Rohácot még 2013. nyarán gyanúsították meg az emberöléssel, de Ferencsiken kívül – a Bors információi szerint – még gyanúsítottként kezeli a hatóság azt Zsóvár Imrét is, aki tanúként is szerepelt már ebben az eljárásban. A lap arról is írt, hogy a Prisztás-ügy egyik koronatanúja állítja, jelen volt a Portik Tamás érdekeltségbe tartozó egykori Művészinas étteremben, ahol Cinóberen milliókat kértek számon. A beszélgetésnél a tanú (K.Györgyi) szerint ott volt Portik Tamás, Ferencsik Attila, Jozef Rohác, valamint Zsóvár Imre is. Arról, hogy Cinóber a halála előtt egy elszámolási vita miatt járhatott a Művészinasban, néhány hónapja portálunk isbeszámolt.
A Cinóber-féle emberölés a Prisztás-gyilkosság tárgyalásán is előkerült. A törvényszékenPortik Tamás maga mondta el, hogy a hatóság rajta kívül Zsóvárt és Rohácot gyanúsítja az ügyben. A tárgyaláson az is elhangzott, a rendőrség azt gyanítja, Zsóvár vitte a helyszínre Jozef Rohácot és csalta le saját háza elé Cinóbert, nem pedig a Radnai által megnevezett Heka Kálmán. Zsóvár Imréről egyébként a PestiSrácok.hu is többször szót ejtett már: a Szlovákiában és Magyarországon is kiváló bűnözői kapcsolatokkal rendelkező férfi még a 80-as évek végén barátkozott össze az energolosokkal, akik neki köszönhetően ismerték meg a jelenleg több alvilági leszámolással is összefüggésbe hozott Rohácot. Zsóvár saját bevallása szerint több robbantásban is részt vett a 90-es évek közepén, amit Portikék utasítására hajtottak végre. Azonban a viszony később olyannyira megromlott Zsóvár és az Energol vezetői között, hogy előbbi férfi – miután majdnem megölték – 1999-ben egy hosszú vallomás keretében kipakolt az olajos vezetők és Rohác viselt dolgairól.Ám az is tény, az egykori nehézfiú több állítását is visszavonta a későbbiekben.
Ahogy azt néhány napja megírtuk: egy, az éjszakai életben otthonosan mozgó forrásunk arról is beszámolt, hogy egy védett tanú látta Domák lelövését. Cinóber egyik jó ismerőse, aki az egykori lányfuttatóval napi kapcsolatban állt, és vendégként sokszor megfordult az áldozat által üzemeltetett videotékában is, éppen akkor találkozott a percekkel később agyonlőtt férfival, amikor a semmiből felbukkant Rohác, és közvetlen közelről kétszer fejbe lőtte a sértettetDomák barátja azonban alaposan szemügyre vette a szlovák férfit, így az újraindított nyomozásban azonosítani tudta a több leszámolásos gyilkossággal is összefüggésbe hozott Rohácot. Korábban arról is írtunk már, hogy a Portik-ügyben koronatanúként jegyzett K. Györgyit hivatalosan ebben a bűncselekményben hallgatták meg először tanúként.
Mint ismert, Cinóbert 1996. december 18-án gyilkolták meg Üllői úti lakása előtt. Korábban a kecskeméti maffiaperben 12 évre elítélt Conti Car főnök, Radnai László vallott úgy erről a bűncselekményről, hogy Portik nem egyedül, hanem cégtársaival, Drobilich Gáborral és Ferencsik Attilával közösen döntött Cinóber haláláról. Radnai arról is beszélt, hogy 2001-ben Ferencsik személyesen mondta el egy társaságban, hogy az ő megbízásukból Rohác lőtte le az egykori lányfuttatót.
Címlapfotó: Borsonline.hu








A VIZÓ-BIRODALOM TÜNDÖKLÉSE ÉS BUKÁSA – “ÉN VAGY VIZOVICZKI LÁSZLÓ, A SZIGET URA!” 4

  • 3
  • 535
Már csaknem másfél éve megszüntette a nyomozást az ügyészség Vizoviczki László bizalmi emberével, Varga Istvánnal szemben, mivel teljes beismerő és feltáró vallomást tett az úgynevezett rendőri korrupciós ügyben – derült ki a PestiSrácok.hu által megszerzett nyomozati anyagokból. A férfi tavaly április óta csupán tanúként szerepel a vesztegetési ügyben, annál is inkább, mivel saját bevallása szerint is rendőrségi besúgó volt. Sőt, Varga azt is állítja, Földvári Péter néven havi rendszerességgel Vizoviczki is jelentett a rendőrségnek a kilencvenes évek elején, a fővárosi éjszakai életről. A PestiSrácok.hu-n cikksorozatában betekintést nyújt a Vizoviczki-birodalom működésébe, megmutatjuk, melyik kerület polgármestere volt rendszeres vendége a Hajógyári szigeten lévő szórakozóhely VIP szobájának, de arra is találtunk dokumentumot, miért mondott le az egyik rendőri vezető MSZP-s testvére a polgármesteri székéről. Alábbi cikkünkben Varga István tanúvallomásaiból szemezgetünk, illetve közzétesszük azt a titkosított, majd később az alól feloldott dokumentumot, amelyből kiderül miről beszélgetett az éjszaka császára a tavaly az olajos nyomozásokat miniszteri biztosként felügyelő Horváth András nyugalmazott rendőr dandártábornokkal.
SZENVEDI ZOLTÁN – PestiSrácok.hu
Amikor több, mint két évvel ezelőtt a rendőrség elfogott több magas rangú rendőri vezetőt és őrizetbe vette az éjszaka császárának nevezett Vizoviczki Lászlót, az átlag olvasó még nem tudhatta, hogy ez az ügy már-már kriminológiai látlelet egy olyan országról, amelyikben mindenki aprópénzért megvehető. Legyen az rendőr, tűzoltó, NAV-os, óbudai, vagy tiszacsécsei polgármester, esetleg belvárosi jegyző. A PestiSrácok.hu egy korábbi cikksorozatában már bemutatta, miként működött a rendőrség gyanúja szerint a Portik Tamás vezette bűnözői csoport, azonban Vizoviczki László birodalma a kétezres elejétől már kifinomultabb módszerekkel operált. Itt nincsenek hullák, nincsenek félholtra vert, lelőtt, eltűntetett emberek, másról van szó. Ebben a történetben az erőszakot és a bűnt a rendőrök képviselik: egy része a Vizoviczki birodalmán kívül eső vendéglátósokat zaklatja, megint mások a lehúzós szórakozóhelyek vendégeit kényszerítik fizetésre, a nagyhalak meg operatív anyagokat juttatnak ki a rendőrségről az “Egyesnek”. De ne szaladjuk előre. Cikksorozatunk első részében Varga István tavaly áprilisban, tanúként tett vallomásaiból szemezgetünk. Mivel óriási anyagról van szó, ezért ebben a cikkünkben csupán néhány érdekességről ejtünk szót, de ígérjük, amint teljes képet kapunk a történtekről, részletesen bemutatjuk a Vizó-birodalom működését.
Vizoviczki László testőrei között 2000-ben, egy Váci utcai "vonulás" közben  Fotó: PS
Vizoviczki László testőrei között 2000-ben, egy Váci utcai “vonulás” közben Fotó: PS

AZ ALAPOS GYANÚ

Emlékeztetőül: az éjszaka császárának tartott Vizoviczki Lászlót, Gulyás Imrét, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztályának volt vezetőjét, Hopka Lajost, a Nemzeti Nyomozó Iroda speciális bűnözői csoportok elleni osztályának egykori vezetőjét, Kalmár Tamást, a BRFK egykori közrendvédelmi főosztályvezetőjét, valamintKoblencz Attilát, a BRFK volt felderítő nyomozóját és több alacsonyabb beosztású rendőrt és civilt bűnszervezetben, folytatólagosan és üzletszerűen, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetésselés más bűncselekményekkel gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség. A nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött 2012 februárjában, majd május végén fogták el az első gyanúsítottakat. A gyanú szerint Vizoviczki László több budapesti éjszakai szórakozóhelyet (Studio, Coronita, Dokk Aréna, White Angel, Moulin Rouge, Come In, Dolce Vita stb.) üzemeltetett és azok működését irányította. Annak érdekében, hogy több bevételt szerezzen, valamint az éjszakai életben betöltött szerepét erősítse, alkalmazottja, Varga István közvetítésével korrumpálható rendőröket keresett. Erre Vizoviczkinak az előbb említettek mellett azért is szüksége volt, mert a szórakozóhelyeken rendszeresen drogfogyasztó közönség is megjelent, az üzletek működése pedig több szakhatósági szabályt is felrúgtak. Vizoviczki célja volt még az erőszakos terjeszkedés, azaz a konkurencia ellehetetlenítése és felvásárlása. Utóbbit általában a megvesztegetett rendőrök által a konkurens üzletben elrendelt razziákkal érte el. De a korrupt rendőrök a szakhatóságokat is távol tartották, vagy ha nem tudták, akkor az ellenőrzéseket előre jelezték, valamint büntetőeljárásokat manipuláltak, bűnügyi információkat szereztek a bűnszervezetnek.
Hopka Lajos rendőrőrnagy 2010-ben az Index.hu-nak nyilatkozik a fővárosi alvilág helyzetéről. Ő már csak tudja... Fotó: Index.hu
Hopka Lajos rendőrőrnagy 2010-ben az Index.hu-nak nyilatkozik a fővárosi alvilág helyzetéről. Ő már csak tudja… Fotó: Index.hu

A FŐNÖK IS ÖRÜLT, HOGY SÚG A RENDŐRÖKNEK

Elöljáróban az iratokból az tűnik ki, hogy ugyan a vesztegetési ügy egy jó részét – amelyben több, mint hatvan belvárosi rendőr érintett – leválasztották az alapügytől,Varga István ellen a nyomozást tavaly április 15-én megszüntették, miután három nappal korábban még csak a vele szembeni nyomozás elkülönítéséről határozott a Központi Nyomozó Főügyészség. Határozatában az ügyészség az együttműködő gyanúsítottakra vonatkozó büntetőeljárási passzusra hivatkozott, nem véletlenül. Varga, vallomásában feltárta a bűnszervezet működését, azt, hogy melyik rendőrnek – Vizoviczki László megbízására – mennyi pénzt adott, ráadásul saját bevallása szerint is már 1998-tól, az egyik gyanúsított főrendőr, Koblencz Attila, a BRFK kiemelt ügyek osztályának nyomozója informátoraként is dolgozott. Ráadásul úgy, hogy erről Vizoviczki is tudott, sőt örült is neki, “már csak azért is, hogy az ő helyeit ne zaklassák”.
Varga beszervezése

FEDŐNEVE: FÖLDVÁRI PÉTER

Igaz, Vizoviczkitől sem állt távol a rendőrség informálása. Varga azt állította, hogy Koblencz Attilától úgy értesült, Földvári Péter fedőnéven, 1989-1990 körül egy erkölcsrendészeti alosztályvezető beszervezte. Ez Varga szerint akkor volt, amikor Vizoviczkit kurvák futtatása miatt letartóztatták. Vizoviczkinek “jelentéseket kellett írnia, vagy szóban beszámolni a budapesti éjszakai életről. Ezeket a beszámolókat heti, vagy havi rendszerességgel kellett leadnia.” Ez az információ egyébként nem csak Koblencz, de Vizoviczki szerint is államtitok, így utóbbi, mikor Varga rákérdezett“kibukott”, hogy ezt honnan tudja. Varga elmondta, a rendőrőrnagy barátjától, akinek, hogy ez a titokban maradjon Vizoviczki milliós hallgatási pénzt fizetett.
földvári péter

VIZOVICZKI RENDELTE MEG A ROMKERT FELGYÚJTÁSÁT?

Amikor márciusban őrizetbe vették Tanyi Györgyöt a Romkert nevezetű szórakozóhely egy áldozat halálával végződött felgyújtása miatt, a PestiSrácok.hu már akkor sejtette, hogy a Vizoviczki-ügyben keletkezett adatok alapján gyanúsították meg az éjszakai élet ismert alakját. Korábban azt is megírtuk több alkalommal, hogy Tanyi 2009-ig Vizoviczkinek dolgozott, és azt is, hogy utóbbi férfi nem rettent vissza attól, hogy a konkurens szórakozóhelyeket embereivel ellehetetlenítse. Erre cikksorozatunkban számos példát is bemutatunk majd. Az iratokban – igaz egyelőre utalás szintjén – de találtunk arra adatokat, hogy a Romkert felgyújtására Vizoviczki adhatott utasítást. Az ügyben egyébként akkoriban valóban Hopka Lajosék dolgoztak, s Varga azt állítja, hogy Tanyi vallomását, amelyben megnevezi a megbízót, a rendőrök ledarálták. Varga vallomásában azt is elmondta: “Egyértelműen tartott a Főnök ettől a nyomozástól, mert tudta, hogy bőven van benne igazság, amit Tanyi mondott. Aztán Varga még megjegyzi, hogy ez volt az első minősített jegyzőkönyv amit a szervezett bűnözés elleni harc egyik hazai feje, Hopka Lajos kihozott a rendőrségtől Vizoviczkiéknak.
romkert

PORTIKRÓL IS MESÉLT A NYOMOZÓ

A bűnszervezet azonban már 2011 októberében értesült, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda, később pedig a Nemzeti Védelmi Szolgálat Vizoviczkiékra nyomoz. Az információt Varga szerint először Hopka Lajos hozta, majd tőle függetlenül Koblencz Attila is megerősítette azt. Koblencz még azt is elárulta, hogy a szolgálatok hallgatja a telefonjaikat. Varga szerint Koblencz Attila sokat mesélt neki Portik Tamásról is, akit a rendőr állítása szerint az FBI képzett ki és Svájcban 23-24 millió dollárja van elrejtve. Koblencz azt mondta Vargának, hogy Portiknak jó titkosszolgálati és MSZP-s kapcsolatai is vannak.
portik

ELSZALADT, MAJD VISSZAMENT TISZACSÉCSÉRE A POLGÁRMESTER

És ha már MSZP-ről esett szó, szokatlan módon egy névtelen levelet is találtunk a nyomozati anyagban, amelyet annak szerzői a Központi Nyomozó Főügyészségnek írtak.A Tiszacsécsről érkezett levél igen személyes hangvételű és Hopka Lajos családjáról esik szó. A levél írója szerint Hopka testvére, az MSZP támogatásával 2010-ben megválasztott Hopka András polgármester azért mondott le 2011 szeptemberében Tiszacsécse vezetői székéről, mert rendőr fivére hívására Detkre költözött, ahol alapítottak egy közös vállalkozást. A névtelen bejelentők szerint a vállalkozás egy fedő cég lehetett, amelyben a Hopka Lajos által megszerzett illegális pénzt mosták tisztára. Mikor aztán 2012 nyarán Hopkáékat letartóztatták, az egykori polgármester újra hazaköltözött, mert állítása szerint az addig jól menő üzlet befuccsolt…

BÚS BALÁZS A WHITE ANGEL VIP SZOBÁIBAN

De nem csak Hopka András az egyetlen polgármester, aki szerepel a nyomozati anyagokban. Az igazmondásra követelezett tanú, Varga István az óbudai városvezetőt, Bús Balázst is legalább három alkalommal megemlíti vallomásában. Bús neve akkor jött elő a kihallgatáson, amikor Varga azt ecsetelte az ügyészségnek, hogya Vizoviczki-birodalom menedzsmentjében mindenkinek megvolt a maga kapcsolatrendszere: volt aki belvárosi, vagy az újbudai önkormányzathoz, volt aki a fogyasztóvédelemhez, a munkavédelemhez, akadt, aki a tűzoltósághoz volt bekötve, más pedig az óbudai polgármesterhez és annak munkatársaihoz. Varga pedig a rendőrséghez. Aztán az ügyészség Varga kihallgatásán arra kérte a tanút, erősítse, vagy cáfolja meg az egyik gyanúsított elmondását, amelyben azt állította, hogy 2009, vagy 2010 karácsonya előtt megjelent a Hajógyári szigeten több óbudai önkormányzati ember, akik állítása szerint a “karácsonyi pénzükért” jöttek. Varga mindezt nem cáfolta, de megvesztegetésről nem tudott beszámolni. Annyit mondott, hogyBús Balázs, valamint helyettese és munkatársai valóban voltak kint karácsony előtt a Hajógyári szigeten, de az 2011-ben volt. Akkor Varga emlékei szerint a White Angel szórakozóhelyre ment az önkormányzati delegáció, de hogy milyen céllal, azt nem tudni. Annyit azonban Varga elárult egy lehallgatott telefonbeszélgetés magyarázataként: ” Ezt megelőzően azt ecseteltem, hogy a III. kerületi polgármestert hogyan szobáztatják a White Angel VIP szobájában azért, hogy minden rendben legyen az engedélyekkel.” Ezt inkább nem kommentáljuk…
Bús
bús2

HORVÁTH ANDRÁS TAKARÍTOTTA EL VIZÓT ÉS PORTIKOT

Csak találgattak az újságolvasók, hogy Pintér Sándor tavaly miért nevezte ki az olajos ügyek felderítését koordináló miniszteri biztosnak Horváth András nyugalmazott rendőr dandártábornokot. Nos, a PestiSrácok.hu munkatársainál sokkal jobb rendőri kapcsolatokkal rendelkező Varga szerint a nyugalmazott tábornok azt a feladatot kapta a belügyminisztertől, hogy “takarítsa el” Portikot és Vizoviczkit. Ezt az információt Hopka Lajos osztotta meg Vargával, akinek az egykori maffiaellenes rendőrelvitte a Portik-ügyekben koronatanúként szereplő egykori keresztapa, Radnai László vallomását, amiben állítólag az is szerepelt, hogy Portik olajos pénzeinek egy részét Vizoviczki mosta tisztára. Azt az egyébként államtitoknak számító információt is megosztotta Vargával a bűnszervezettől rendszeres fizetést kapó főrendőr, hogy Radnai vádalkut kötött a rendőrséggel és vallomásáért cserébe majd Németországba menekítik. Mindezek után a Vizoviczki-Portik párost “eltakarító”Horváth András dandártábornok egy kamu ürüggyel találkozót kért Vizoviczkitól 2012. január 5-re. A tábornok titkosított jelentésének kivonatából kitűnik, hogyVizoviczki saját magát buktatta le a rendőr előtt, amikor nagy mellénnyel elmondta, hogy tud Radnai vallomásáról, de nem csak ő, hanem Portik is megkaphatta azt. Sőt, azt is elmondta, hogy tudja, Horváth áll a Radnai vallomás mögött, amelyben maga is szerepel. Felemlegette azt is, hogy mindezeket a “kis aprópénzért” megvett NNI-sektől tudja, akik rendszeresen szállítják neki a bizalmas adatokat. Valószínűleg itt pecsételődött meg végleg Vizoviczki sorsa.
András tábornok
andrás vezér2

SZIGET URA

A végére pedig egy aprócska jellemrajz az éjszaka császáráról. Varga egyik kihallgatásán elmesélt egy történetet főnökéről: Vizoviczki, a Hajógyári szigetről szabálytalanul kiguruló autóját megállító rendőrnek azt mondta: “nem tudja ki vagyok, én vagyok Vizoviczki László, a Sziget ura!” De a rendőr nem ismerte fel. “Nem értette, hogy egy rakás pénzt kifizet a rendőröknek, akkor hogyan fordulhat elő, hogy őt megbüntetik…”
A sziget ura

BÚS BALÁZS, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER POLGÁRMESTERÉNEK REAGÁLÁSA

Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere a fenti, pestisracok.hu-n megjelent személyével kapcsolatos híreket határozottan cáfolja, és visszautasítja.
A pestisracok.hu-n megjelent alvilági emberek vallomásaival szemben az igazság az, hogysoha semmilyen szívességet nem tettem és előnyben sem részesítettem a szigeten működő, a cikkben említett cégeket. Hatósági ügyekben soha nem vettem részt, és soha, semmilyen szívességet el nem fogadtam. Minden, ezzel ellenkező állítás hazugság és rágalmazás, melyek miatt a szükséges jogi lépéseket megteszem.”








MEGBÁNTA ÁRULÁSÁT, MÉGSEM KEGYELMEZTEK AZ ARANYKÉZ UTCÁBAN FELROBBANTOTT BOROS TAMÁSNAK 0

  • 1
  • 202
  • 1
Éppen ma tizenhat éve, hogy végrehajtották a 90-es években zajló magyarországi maffiaháború legbrutálisabb leszámolását. Az 1998. július 2-án történt Aranykéz utcai robbantásban négy ember halt meg, köztük a rendőrséggel együttműködő, az olajügyeket jól ismerő vállalkozó, Boros József Károly. A pentitó a halála előtt nem sokkal elismerte barátjának, megbánta, hogy elárulta az olajos alvilágot, de állítása szerint már nem tudott kiszállni…
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
1998. július másodika, csütörtök. Pontosan tizenhat évvel ezelőtt, déli 12 óra előtt nem sokkal a külföldről hazatérő Boros „Óriás” Tamás leparkolta autóját az Aranykéz utcai parkolóházban, és gyalog indult el utolsó útjára a közelben lévő irodája felé. Útközben még odaköszönt szír pénzváltó ismerősének, majd megszólalt a telefonja, de beleszólni már nem volt ideje. Hatalmas robbanás rázta meg Budapest belvárosát. Egy kis Polskiba rejtett, nagy mennyiségű, távirányítású bombát robbantottak fel az eredeti nevén Boros József Károly vállalkozó mellett. Az olajügyeket jól ismerő, a rendőrséggel együttműködő koronatanún kívül még három járókelő, Csesznok Tünde, Czakó István és Boros ügyvédje, Szabó Gábor is életét vesztette, valamint 24 ember megsérült a detonációtól. Az 1996-ban, Prisztás József lelövésével elkezdődött magyar maffiaháborúban először fordult elő, hogy a „célszemélyen” kívül mások is meghaltak.  A brutális alvilági leszámolás után több túlélő szemtanú is leírta a látottakat. A robbanás után a hömpölygő, koromfekete füst percekig sötétbe borította az utcát, sokáig látni sem lehetett.  A beszámolók mindegyike sokkos és hisztérikus állapotban, tanácstalanul, „véres ruhában” lézengő emberekről számolt be. Még a helyszínre kiérkező rendőröknek is idő kellett hozzá, hogy magukhoz térjenek és lezárják a környéket, később pedig hősiesen próbálták oltani a náluk lévő kézi tűzoltó készülékekkel a csaknem tízméteres lángokat. Az utca romokban állt, ahogy az egyik túlélő fogalmazott: „a legsötétebb IRA háborúk idején nézhetett így ki Belfast”.
Négyen haltak meg a magyar maffiaháború legvéresebb leszámolásában, az Aranykéz utcai robbantásban. Fotó: Nemzeti.net

ROHÁCÉK BIZTOSRA MENTEK

A rendőrség sokáig egyhelyben toporgott, a nyomozást először 2002. szeptemberében zárták le, majd 2008. nyarán, a merénylet kivitelezőjének tartottJozef Rohác prágai elfogása és Magyarországra szállítása előtt vették újra elő az ügyet, ám a szlovák férfit akkor csupán tanúként hallgatták meg. Pedig állítólag a rendőrök már a robbantás napján tudták, hogy Rohác és bandája, az úgynevezett Meciár-kommandó tagjai voltak az elkövetők, és a Népszabadság információi szerint bizonyíték is volt ellenük. Ahogy úgy tudjuk, a rendőrök azzal is tisztában lehettek, hogy Portik Tamás áll a merénylet hátterében. EgyrésztRohácék, a szlovák vonal miatt, másrészt azért, mert Portik egyik embere, a Kacsa becenevű Lendvai János a robbantás utáni pillanatokban felbukkant a helyszínen. Arról nem beszélve, hogy forrásaink szerint  Rohác maga is beszélt arról a testvére által üzemeltetett lévai Orient kávézóban, hogy 600 ezer forintért ölte meg Borost. Abban a kávézóban, ahol állítólag „legalább három ország hírszerzői ültek”, így vélhetően a magyar titkosszolgálat is információkkal bírt a tettesekről, és a lehetséges megrendelőről. Több, egymástól független forrásból is úgy értesültünk, hogy a szlovákok azért használtak nagy mennyiségű robbanóanyagot és azért kellett három ártatlan járókelőnek is meghalnia, mert a merénylők biztosra akartak menni, mindenképpen végezni akartak az Energol-Conti Car kört eláruló pentitóval.

FELDOBTA AZ OLAJOS ALVILÁGOT

Az ugyanis nem volt kérdés, hogy kik kívánták Boros Tamás halálát. Ahogy egy korábbi forrásunk fogalmazott, egyértelmű, hogy az Energol-Conti Car tagjainak volt útban Boros, hiszen rájuk tett terhelő vallomást „Óriás” Tamás az 1997-es elhíresült videovallomásában, melynek részleteit a PestiSrácok.hu korábban többször is közzétette. Boros részletesen beszélt az illegális olajszőkítésről, az olajos alvilág felépítéséről, aminek állítása szerint nem volt szerves része, de látta a ténykedését, valamint arról, hogy ez a kör áll az 1996-ban elkezdődött fővárosi robbantások, leszámolások hátterébenBoros többször név szerint említette Portikot, sőt „elvetemült kis gyilkosnak nevezte”, valamint egyértelműen összefüggésbehozta az Energol-vezért Prisztás József meggyilkolásával. A szűk körben tettvallomás azonban nagyon hamar ellenfeleihez került, ami már önmagában is vezethetett Boros halálához (ez a megjegyzés egyébként a Portikék előzetes letartóztatásáról döntő határozatban is szerepelt). A másik ok az lehetett, hogyBoros egy 1997. tavaszán történt személyes találkozó alkalmával Portiknak (aki állítólag 50 millióval tartozott a későbbi sértettnek) kerek-perec kijelentette, hogy vagy megadja a neki járó pénzt, vagy még jobban ki fog tálalni a rendőrségen. Demivel a koronatanú nem csak Portikra, hanem az egész Energol-Conti Car bűnszervezetre vallomást tett, ezért nagyon könnyel elképzelhető, hogy haláláról nem egy személy döntött.
A rendőrség gyanúja szerint Rohác lesben állva robbantott. Fotó: Paraméter
A rendőrség gyanúja szerint Rohác lesben állva robbantott. Fotó: Paraméter

AZ ENERGOL-VEZÉR EGYKORI BIZALMASA SEGÍTETTE A RENDŐRÖKET

Fordulat az ügyben 2012. július 14-én következett be, amikor négy társával együttelfogták Portik Tamás egykori Energol-vezért, akit – a Prisztás, Cinóber és a Seres-gyilkosság mellett – ennek a merényletnek a megbízásával is meggyanúsítottak.Segítője a gyanú szerint Lendvai János volt, a végrehajtó pedig Jozef Rohác.Jelenleg az iratismertetés zajlik az ügyben, amely az ügyészségre, a vádelőkészítő szakba került. A gyanú szerint Portik – aki közvetlen kapcsolatban állhatott Roháccsal –az 1997-es év során adott megbízást a Fogász becenevű végrehajtó emberének, hogy ölje meg Boros József Károlyt. Ezután a Rohác bűnbandájához tartozó Jozef Hamala Szabó Zsolt nevére kiállított hamis személyi igazolvánnyal megvásárolta emberölés céljából a DYP-444 rendszámú Polski Fiatotamelybe4500-5000 gramm súlyú robbanóanyagot helyeztek el. Az autóval az Aranykéz utca 1-3-as szám alatt leparkoltak, mivel ezt az utat Boros napi szinten használta, hogy a Váci utcai irodájához eljusson. Miután tudomást szereztek arról, hogy Boros 1998. július 2-án, a délelőtti órákban elmegy az irodájába, Rohác lesben állva felkészült a bomba felrobbantására, majd pontosan 11 óra 52 perckor, amikor Boros elhaladt a Polski Fiat mellett, távirányítással működésbe hozta a robbanóanyagot. Az “eredmény” ismert: négy halott, köztük a célszemély Boros, és rengeteg sérült. Az Aranykéz utcai robbantás nyomozását úgy tudjuk, ugyanúgy, ahogy a Prisztás-gyilkosság esetében, Portik egykori bizalmasa, K. Györgyi segíthette a legtöbb információvalA volt bizalmas arról számolt be, hogy a robbantás előtti hónapokban a nevére több lakást és kocsit is béreltek, amit Jozef Rohác és bandája használt a merénylet előtt. A nő valószínű személyesen is ismerhette Rohácot, mivel azt is elmondta vallomásában, hogy többször látta a szlovák férfit a Portik tulajdonában lévő Művészinas étteremben.

PORTIKÉK ENNEK AZ ÜGYNEK A NYOMOZÁSÁT IS AKADÁLYOZTÁK

A tizenhat évvel ezelőtti bűncselekmény felderítését nehezítette, amire a Portikék előzetes letartóztatását kérvényező ügyészi indítvány is rámutatott: adat merült fel arra, hogy Portikék a jelen, ellenük indított nyomozás korai szakaszában a tanúkat fenyegetéssel, erőszakkal arra vették rá, hogy hamis vallomásokat tegyenek a nyomozóhatóság előtt. Arra is volt adat a nyomozóhatóság szerint (és nemcsak az Aranykéz utcai ügyben), hogy Portikék a rendőrségi kapcsolataik segítségével sikeresen akadályozták az ellenük irányuló büntetőeljárásokat. Erre jó példa lehet a – Portik érintettségét szintén feltételező – Fenyő-gyilkosság nyomozása is, hiszen 2011. őszén a Rohác előzeteséről döntő bíróság arra hivatkozott, hogy a nyomozati iratok szerint egyes, meg nem nevezett személyek aktívan próbálták a Fenyő-ügy nyomozását hátráltatni. A bíróság reális veszélyként számolt azzal is, hogy ezek az emberek Rohácot is szeretnék megakadályozni abban, hogy a későbbiekben vallomást tegyen. Több tanú pedig azért nem vallott, mivel féltették családjuk és saját maguk életét.
Boros megbánta, hogy vallomást tett az olajmaffiára. Fotó: PS
Boros megbánta, hogy vallomást tett az olajmaffiára. Fotó: PS

BOROS MEGBÁNTA ÁRULÁSÁT

Úgy tudjuk, Boros a halála előtt azt tervezte, hogy végleg külföldre, Spanyolországba költözik, mivel elfogyott körülötte a levegő, fenyegetve érezte magát és családját, valamint rendőr barátai is figyelmeztették, hogy „tűnjön el”.Boros egyébként 1991-92-ben, jó barátján, Sas Lászlón keresztül ismerte meg – a gyanú szerint az őt fenyegető, a megölésére utasítást adó - Portikot, akivel információink szerint csupán felületes viszonyt ápolt egészen addig, amíg közös olajüzletbenem kezdett az Energol-Conti Car tagjaival. Forrásunk szerint a viszony már akkor kezdett megromlani köztük, amikor Boros a vele baráti viszonyt ápoló Seresen keresztül szorosabbra fűzte kapcsolatait az oroszokkal. Azokkal az oroszokkal, akiket Portikék finoman szólva sem kedveltek. A konfliktus fő oka persze az volt, amikor a vállalkozó megtette az olajosokra nézve terhelő, videóra is rögzített vallomását. Hiába kapott azonban rendőri védelmet a pentitó, úgy tudjuk, hogy a halála előtt nem sokkal, arról panaszkodott egyik ismerősének, hogy megbánta árulását, azonban visszatáncolni már nem tudott. Ahogy fogalmazott: „elkapta a mókuskerék és már nem tudott belőle kiszállni”, egyben figyelmeztette barátját, hogy jobb, ha nem mászkál vele, mert „lehet, hogy ki fogják nyírni”…
Címlapfotó: PS






 1A 90-ES ÉVEK POLITIKAI ELITJE ÖSSZEMOSÓDOTT A MAFFIÁVAL

  • 99
Kőszeg Ferenc, egykori SZDSZ-es képviselő, a Nemzetbiztonsági Bizottság volt tagja tegnap egy lapinterjúban nem kevesebbet állított, minthogy a politika egy része már rögtön a rendszerváltás után rátelepedett a titkosszolgálatokra, valamint megemlített két politikust, akik, saját céljaik elérése érdekében használták a szolgálatokat. A volt képviselő a PestiSracok.hu-nak arról beszélt, hogy tucatnyi olyan ügy lehetett még, amikor a titkosszolgálatok politikai megrendelésre, törvénytelen módon gyűjtöttek információkat. Földi László, egykori operatív műveleti tiszt szintén elmondta, hogy a politikának mindig is megvolt az a késztetése, hogy a titkosszolgálatok működésébe a hatáskörén túllépve beleszóljon. A volt hírszerző arról is beszélt, hogy a szolgálatok jelzései szerint a 90-es években a politikai elit nagy része valamilyen módon kapcsolatba került a szervezett bűnözéssel…
PÁMER DÁVID – PestiSracok.hu
Kőszeg Ferenc, egykori SZDSZ-es képviselő, a Nemzetbiztonsági Bizottság volt tagja  a Népszabadságnak tegnap arról beszélt, hogy a titkosszolgálatok ügye 1990-óta botrányok sorozata, és példaként több nagyobb ügyet (UD Zrt., Laborc Sándor működése, romagyilkosságok) is megemlített. De arról is szót ejtett, hogy a 90-es évek elején, egy ma már nem aktív KDNP-s politikus a titkosszolgálatokkal ellenőriztette lánya udvarlóját, hogy „rendes fiú-e”. A titkosszolgák pedig mentek,esettanulmányt készítettek a fiatalemberről, tették, amit mondtak nekik. Abban az időben az is megtörtént, hogy az Antall-kormány egyik minisztere ráküldte a titkosszolgálatot volt üzlettársára, akivel pereskedett, hátha megtudnak valamit, amit felhasználhat a perbenKőszeg Ferenc a PestiSracok.hu-nak elmondtaa rendszerváltás utáni első néhány évben még nem volt törvényileg szabályozva, hogy a titkosszolgálatok pontosan mi alapján folytathatnak ellenőrzéseket fontos pozíciókba kinevezendő személyekkel, illetve környezetükkel kapcsolatban, ahogy az sem, hogy ezekre a vizsgálatokra pontosan ki adhatott utasítást. A Nemzetbiztonsági Bizottság 1994-ben megvizsgálta a szolgálatok által készített vizsgálódásokat, és ezek után bukkantak az általa az interjúban említett két ügyre, amikor is személyes okból használták fel a titkosszolgálatokat. Kőszeg mindkét ügyet abszurdnak nevezte, és hozzáfűzte, hogy annak a vállalkozónak a házát, aki ellen a szolgálatok az Antall-kormány egyik minisztere megbízásából dolgoztak, és aki az akkori titkosszolgálat illetékes vezetőjéhez közvetítette a kérését, gyakorlatilag megszállták a titkosszolgák, és arra hivatkoztak, hogy egy nagyon súlyos bűncselekmény ügyében nyomoznak… Kőszeg Ferenc szerint egyébként mégtucatnyi ezekhez hasonló ügy került a bizottság látókörébe, amelyeket jelentésekben rögzítettek.
földi atv
Földi László szerint szinte a politikai elit egésze összeért a szervezett bűnözéssel a 90-es években. Fotó: atv.hu
A politikai elit és a szolgálatok viszonyáról Földi László volt operatív műveleti tiszt a PestiSracok.hu-nak elmondta, hogy a politikának mindig is megvolt az a késztetése, elemi igénye, hogy a titkosszolgálatok működésébe -adott esetben  a korlátain túllépve – beleszóljon. Földi szerint ennek oka, hogy a rendszerváltás utáni zűrzavarban a titkosszolgálatok működését át nem látó honatyák egyrészt naiv módon, másrészt hatalmi szándékból fogalmaztak meg kéréseket a szolgálatok felé. A Kádár-érából megörökölt titkosszolgák pedig nem mondtak ellent a politikának. Földi László arról is beszélt, hogy a 90-es években, amikor a titkosszolgálatok egyes képviselőkről „rossz híreket” hoztak, akkor a magát „sérthetetlennek” gondoló politikai elit megrémült, homokba dugta a fejét, és a hírhozók ellen lépett fel, nem pedig az adott ügy felgöngyölítését segítette. Földi hozzátette, ez egy komoly üzenet is volt a szolgálatok felé, ami annyit jelentett, haegy felderítés kapcsán felmerül egy politikus neve, akkor a titkosszolgálatoknak azzal „nem szabad foglalkoznia”.
kuncze
Kuncze Gábor az 1996-ban agyonlőtt Prisztás Józseffel került kapcsolatba. Fotó: atv.hu
Pedig az 1990-es évek politikai elitjére igencsak ráfért volna a szakszolgálatok ellenőrzése. Földi ugyanis azt is elmondta, hogy akkoriban a szolgálatok jelzései szerint a politikai elit nagy része valamilyen módon összeért a szervezett bűnözéssel. A volt műveleti tiszt azonban hozzátette, legtöbb esetben arról volt szó, hogy az adott politikus naiv módon nem is tudta, hogy a személy, akivel kapcsolatba került, bűnözői körökhöz tartozik. Erre Földi szerint jó példa Kuncze Gábor, volt SZDSZ-es képviselő, a Horn-kormány belügyminiszterének esete, amikor az akkori éjszakai élet egyik ismert alakjával, az 1996-ban kivégzett Prisztás Józseffel szerepelt egy fotón. Földi László arra is felhívta a figyelmet, hogy egy pozícióban lévő politikus nagyon könnyen bele tud sodródni olyan helyzetekbe, ahonnan már nehéz visszajönni, hiszen a szervezett bűnözés által könnyen zsarolható helyzetben találhatja magát.
Földi a Kőszeg Ferenc által hozott konkrét példákkal kapcsolatban elmondta, hogy amíg a KDNP-s képviselő esetében akár helyénvaló is lehetett a kérés, hiszen ezzel az akcióval a szolgálatok a politikust védték, addig a másik esetben, amikor egy miniszter a saját üzletfele lejáratása céljából használta a titkosszolgálatokat, az bizonyosan törvénytelen módon történt.
Címlapfotó: Index.hu






PORTIK-LABORC TALÁLKOZÓK: “HA EZ NEM BŰNCSELEKMÉNY, AKKOR SEMMI NEM AZ!” 0

  • 1
  • 102
Ugyan még nem érkezett meg az ügyészségi határozat, de nagy a valószínűsége, panasszal él majd Göbölös László, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) főigazgatója azzal a döntéssel szemben, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség május 22-én megszüntette a Portik-Laborc találkozókkal összefüggésben indult nyomozást. Göbölös Lászlónak a döntés kézhezvételétől számítva nyolc napja van arra, hogy eljuttassa kifogásait a Legfőbb Ügyészségnek. Az MSZP-s Molnár Zsolt a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott, a Portik-Laborc találkozók körülményeinek vizsgálata során nem találtak arra utaló nyomot, hogy bűncselekmény történt, ugyanakkor súlyos szakmai és morális hibát vétett Laborc Sándor, amelyek Laborc titkosszolgálati vezetői alkalmasságát is megkérdőjelezik. A találkozókat vizsgáló parlamenti ténymegállapító albizottság fideszes tagja, Csampa Zsolt portálunk kérdésére kijelentette, találkoztak olyan tényekkel, amelyek érdekessé teszik a helyzetet.
SZARVAS SZILVESZTER – PestiSrácok.hu
Ugyan hivatalos döntés még nincs, de minden jel szerint panasszal él majd Göbölös László, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) főigazgatója azzal a döntéssel szemben, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) megszüntette a Portik-Laborc találkozókkal összefüggésben indult nyomozást. Mint ahogy aztmegírtuka főügyészség május 22-én bűncselekmény hiányában zárta le az ismeretlen tettes ellen, hivatalos személy által elkövetett, bűnpártolás gyanújával elrendeltvizsgálatot.
Göbölös Lászlónak a döntés kézhezvételétől számítva nyolc napja van arra, hogy eljuttassa kifogásait a Legfőbb Ügyészségnek. A KNYF az alvilág egyik vezetőjének tartott Portik Tamás és az AH jogelődje, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója, Laborc Sándor közötti, 2008 nyarán megszervezett két találkozó hangfelvételei alapján folytatott eljárást, amelynek titkosságát az AH tavaly április 25-én oldotta fel. A Laborc-Portik találkozó mindkét jegyzőkönyvét elsőként szerezte meg és adta közre a PestiSrácok.hu, röviddel azután, hogy a két fél közötti beszélgetések titkosítását feloldották. A jegyzőkönyvekbe ITT olvashat bele.
menza
A dokumentumot olvasgatva (és az anonimizált szereplőket beazonosítva) érthetővé vált, hogy a baloldali politikusok (néhány erőtlen cáfolatot leszámítva) miért vették le a kezüket Laborc Sándorról és Gyurcsány Ferenc egykori jobbkezéről, Szilvásy György ex-titokminiszterről. Nem csupán az derült ki – feketén-fehéren – hogyfideszes politikusok kompromittálására akarták felhasználni az éjszakai élet egyik legveszélyesebb alakját, hanem az is, hogy ezért cserében készek voltak (például a rivális felek félreállításával, vagy a kellemetlen rendőrök, ügyészek leszerelésével, sőt, a megfelelő bírók helyzetbe hozásával) segítséget nyújtani a maffiózóknak. Hogy ez valóban megtörtént-e, arra egyenlőre nincs adat.
Ismert, Portik Tamásnak alvilági kapcsolatai révén fideszes politikusok körül kellett volna botrány kavarnia, cserében Laborc Sándorék a nemzeti titkosszolgálatot felhasználva segítettek volna a vállalkozó éjszakai életbeli pozícióinak javításában, rendőrök, ügyészek befolyásolásában. A beszélgetésekből kiderült, Portik félt attól, hogy 2010-ben a baloldal elveszíti a választásokat, és mindent megtett volna, amit kérnek tőle. Laborc arra biztatta a bűnözőt, hogy a tudomására jutott információkat juttassa el hozzá. Az azóta lefokozott tábornoknak csak az számított, hogy a férfi által szállított információ legyen viszonylag gyorsan fogható és körüljárható”Laborc egy olyan telefont is biztosított Portiknak, amelyen az egykori Energol-vezér bármikor felhívhatta őt.
Miután a KNYF megszüntette a nyomozást, titkosszolgálati forrásainktól úgy értesültünk, az AH illetékesei kíváncsian várják az ügyészség megszüntető határozatát, mert miként fogalmaztak a PestiSrácok.hu-nak:

HA MAGYARORSZÁGON AZ NEM BŰNCSELEKMÉNY, HOGY EGY TITKOSSZOLGÁLATI VEZETŐ TÖBB LESZÁMOLÁSOS GYILKOSSÁG ÉS ROBBANTÁS – MOST MÁR – GYANÚSÍTOTTJÁVAL ARRA SZÖVETKEZIK, MIKÉNT JÁRASSA LE POLITIKAI ELLENFELEIT, AKKOR SEMMI NEM AZ.”

Ebből a PestiSrácok.hu arra következtet, hogy igen nagy annak a valószínűsége, hogy az AH fellebbez a döntés ellen.
"Ha Magyarországon nem bűncselekmény a Portik-Laborc találkozó, akkor semmi nem az".
Ha Magyarországon nem bűncselekmény a Portik-Laborc találkozó, akkor semmi nem az”.
A PestiSrácok.hu a Belügyminisztériumot is megkereste, megérkezett-e már a határozat az AH-hoz. Csizmadia Tamás, a Belügyminisztérium sajtófőnöke érdeklődésünkre azt közölteaz Alkotmányvédelmi Hivatal még nem kapta kézhez a Központi Nyomozó Főügyészség megszüntető határozatát, így álláspontját még nem tudta kialakítani. Ha az ügyészség megküldi az iratot, akkor döntenek arról, hogy fellebbeznek a döntés ellen, vagy nem” – jelentette ki Csizmadia Tamás.
Laborc Sándor ügyvédje, Zamecsnik Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában egyébként úgy nyilatkozott, nem lepődtek meg, hogy az ügyészség megszüntette a nyomozást a Portik-Laborc találkozó ügyében, mert állítása szerintsemmiféle bűncselekmény nem történt. Zamecsnik elmondta, az Alkotmányvédelmi Hivatal „tizenvalahanyadik” feljelentése futott lyukra Laborc Sándorral kapcsolatban. A jogi képviselő azt is kiemelte, hogy hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás miatt nyomoztak, de ez nem történt meg. Zamecsnik Péter szerint az egész ügy abból indult, hogy egyszer egy újság azt állította, hogy Laborc Sándor azzal bízta meg Portik Tamást, hogy gyűjtsön vagy gyártson terhelő bizonyítékokat egyes közszereplőkre.
Molnár Zsolt, az előző Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott a nyomozás megszüntetéséről, hogy a Portik-Laborc találkozók körülményeinek vizsgálata során nem találtak arra utaló nyomot, hogy történt-e bűncselekmény. A politikai ellenfelek lejáratásáról valóban szó volt Portik és Laborc között, történt egy ajánlkozás, amely nem lett elutasítva. Annak nem volt nyoma, hogy realizálódott-e a lejáratás, ugyanakkor

LABORC SÁNDOR SÚLYOS SZAKMAI ÉS MORÁLIS HIBÁT KÖVETETT EL AZZAL, HOGY TALÁLKOZOTT PORTIK TAMÁSSAL, ÉS HOGY ILYEN TÉMÁKRÓL BESZÉLT VELE. LABORC SÚLYOS HIBÁI, MULASZTÁSAI MIATT A TITKOSSZOLGÁLATI VEZETŐ ALKALMASSÁGA KÉRDŐJELEZŐDIK MEG”

- szögezte le Molnár Zsolt.
A találkozókat vizsgáló parlamenti ténymegállapító albizottság fideszes tagja, Csampa Zsolt portálunk kérdésére kijelentette, találkoztak olyan tényekkel, amelyek érdekessé teszi a Portik-Laborc találkozókat. Az albizottság vizsgálódása tematika alapján történt, nem az volt a feladatunk, hogy megállapítsuk, történt-e bűncselekmény, hanem az, hogy mi történt a találkozókon” – fogalmazott Csampa Zsolt.
Az Országgyűlés Portik-Laborc-találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottságának LMP-s elnöke, Mile Lajos, az albizottság munkájának befejeztével a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta: mindenről nem kaphattak részletes, pontos felvilágosítást, volt olyan dosszié, amelybe nem is tudtak beletekinteni, de ami a bizottság közvetlen feladat volt, azt elvégezte. Az elkészült jelentés legfontosabb része, hogy a két találkozó megszervezése esetén nem zárható ki, voltak politikai motivációk, de arra vonatkozó dokumentumot a bizottság nem talált, hogy a későbbiekben ilyen természetű következményei lettek a találkozóknak. Hogy a háttérben lehettek politikai szándékok, a hangfelvétel és annak leirata is tartalmazza. A későbbiekben azonban erre vonatkozó dokumentumot nem találtak, s Mile Lajos hangsúlyozta: olyan megállapítást nem szeretett volna látni a jelentésben, amely nem igazolható.
A Portik-Laborc találkozók kapcsán a bizottság Laborc Sándort, Szilvásy Györgyöt és a találkozókat megszervező Vajtó Lajos üzletembert is meghallgatta, Portik Tamás kihallgatását pedig a büntetés végrehajtási intézetben bonyolították le a bizottság tagjai. Portikkal mintegy másfél órán keresztül beszélgetett a bizottság. Portik Tamás válaszolt a kérdéseikre, de mivel már elég régen voltak a találkozók, sok mindenre nem emlékezett. Portiknak azokat a kérdéseket tették fel, amik segítettek volna megvilágítani a két találkozó hátterét, szándékait, célját, előkészítését. Ezek között a politikával való kötődésére, kapcsolatokra is rákérdeztek.






SIMON-ÜGY – SZILVÁSY ÉS FICSOR MEGJELENT A NEMZETBIZTONSÁGI BIZOTTSÁG ELŐTT 0

  • 1
  • 25
Két volt titokminiszter, Szilvásy György és Ficsor Ádám is megjelent az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi, Simon Gábor volt MSZP-elnökhelyettes C típusú ellenőrzésével foglalkozó ülésén. Az ülésen arra jutottak: nem az irányító minisztereket terheli felelősség, s hogy a C típusú ellenőrzés rendszerén kell változtatni. Az ülés elején Szilvásy György ironikusan megköszönte, hogy részt vehet “a Fidesz újabb kampányeseményén”, és nyilvános ülést kezdeményezett.
Göbölös László, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója azonban azt mondta: a nemzetbiztonsági ellenőrzés iratai minősítettek, így csak zárt ülésen lehet tárgyalni róluk.
Molnár Zsolt (MSZP), a bizottság elnöke felvetette, hogy tarthatnak az iratok nélkül nyílt ülést, de akkor az elhangzottakat nem lehet összevetni a dokumentumokkal. Végül Németh Szilárd (Fidesz) bizottsági alelnök javaslatára – az eredeti terveknek megfelelően – zárt ajtók mögött kezdődött el az ülés. A fideszes képviselő azt mondta: ha Simon Gábor ügyében lezárult a nyomozás a teljes akták nyilvánosságra hozását fogja kezdeményezni. Molnár Zsolt hozzátette egyetért azzal, hogy az ügy minden része minél hamarabb legyen nyilvános.
Szilvásy György a zárt ülés után újságíróknak elmondta: Simon Gábor C típusú ellenőrzésének ügyében az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőjével közösen megállapították, hogy sem az akkori Nemzetbiztonsági Hivatalt, sem az akkor irányító minisztereket nem terhelheti felelősség, amiatt hogy nem tártak fel olyan információkat, amelyeket nem szerepeltek a kérdőíven. Ez az átvilágítás arra nem jó, hogy kiderítse, ha valaki hazudott. Arra jó, hogy az általa közölt információkat ellenőrizze a hivatal, hogy kiszűrjék az esetleges kockázatokat – tette hozzá.
Elmondta továbbá: kezdeményezte, hogy Pintér Sándor belügyminiszterrel közösen beszéljék végig a C típusú ellenőrzések tanulságait. Hiszen – mint mondta – információ alapján a jelenleg Országgyűlésben, illetve a különböző állami beosztásokban is ültek, ülnek olyanok, akiknél 2010-et követően is kockázati tényezők vetődhettek fel. A volt titokminiszter konkrét példaként nevezte meg Meggyes Tamás fideszes képviselőt, aki jelenleg is a nemzetbiztonsági bizottság tagja. “Az ő esetében nehéz elképzelni, hogy hivatal munkatársai ne jeleztek volna bizonyos kockázati összefüggéseket” – mondta Szilvásy György.
Szilvásy György kérdésre válaszolva azt mondta: 100 százalékig biztos abban, hogy Simon Gábor felhalmozott vagyona “biztosan nem pártpénz”, s “nem kötődik párttevékenységhez, Simon Gábor közszolgálati tevékenységéhez”.
Ficsor Ádám újságíróknak nyilatkozva elmondta: évente több ezer C típusú vizsgálatot végez a hivatal. Azok az információk, amelyek a miniszterhez eljutottak nem merült fel semmilyen gyanú Simon Gábor ügyében.
Kocsis Máté, a bizottság fideszes tagja az ülés után azt mondta: “meglepően segítőkész” volt a két miniszter a meghallgatáson, s széles körű tájékoztatást adtak. Hozzátette: csütörtökön Mesterházy Attilától, az MSZP elnökétől is ugyanezt a hozzáállást várják.
Kocsis Máté egyetért abban, hogy nem a titokminisztereket terheli a felelősség, hanem mint mondta: a C típusú ellenőrzésnek vannak visszásságai. Ezért is nyújtott be korábban törvénymódosítást – melyet később az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezett -, hogy több alkalommal, folyamatosan ellenőrizhetők legyenek a hivatásos állományú szervek, nemzetbiztonsági szervek hivatásos állományú tagjai, s a közszereplők is. Az ellenjegyző miniszternek – aki sok ezer ilyet aláír évente – nem feltétlenül kell utánajárni mindennek, a probléma az, hogy az ellenőrzés nem folyamatos – szögezte le Kocsis Máté.
Molnár Zsolt is azt mondta: világos, hogy nem a miniszterek hibáztak, hanem az, aki megtévesztette a hatóságokat, továbbá, hogy ebben az ellenőrzési rendszerben nem lehet kiszűrni az ilyen kockázatokat. Molnár Zsolt rendszeres, mélyebb ellenőrzést tartana elfogadhatónak. Az új parlamentnek lesz ezzel dolga – tette hozzá a szocialista képviselő.
Molnár Zsolt kiemelte: jó lenne, ha a nyomozóhatóságok mielőbb tájékoztatást adnának. A szocialista párt azt szeretné, hogy minél előbb derüljön ki az igazság, s vonják felelősségre azt, aki hibázott.
Kérdésre válaszolva azt mondta: nem a szocialista pártnak kell kiderítenie, honnan van Simon Gábor eltitkolt vagyona. Mint mondta: egy ilyen ügyben “az a helyes, ha egy politikus nem kezd nyomozni”. Az volt a dolguk, hogy kizárják annak nincs köze a párthoz, valamint politikai tevékenységhez.
Molnár Zsolt azt mondta: a Simon-Welsz ügyben indított ténymegállapító vizsgálattal összefüggésben csütörtökre meghívott Mesterházy Attila szerdán, vagy csütörtökön ad választ, hogy megjelenik-e az ülésen.
Simon Gábor több százmilliós bécsi számlán tartott vagyonáról február elején jelentek meg sajtóhírek. A hétfői sajtóhírek szerint Simon Gábor öt eltitkolt bankszámlával rendelkezik Magyarország mellett Ausztriában és Svájcban.
mti






CSAK HATSZÁZEZER FORINTOT KAPOTT JOZEF ROHÁC AZ ARANYKÉZ UTCAI ROBBANTÁSÉRT?0

  • 2
  • 117
Két leszámolásos gyilkosság helyszínén is felismerték Jozef Rohácot – értesült a PestiSrácok.hu. Úgy tudjuk, egy védett tanú látta a szlovák férfit Domák Ferenc, azaz Cinóber 18 évvel ezelőtti kivégzésének helyszínétől nem messze, egy másik tanú pedig az Aranykéz utcai robbantás környékén. Portálunk egyik informátora pedig azt állítja, Rohác a szülővárosában elfecsegte, mennyit kapott az Aranykéz utcai robbantásért. De arról is beszámolt, hogy a hírhedt Portik-Laborc találkozó után több nehézfiút figyeltetett meg a Nemzetbiztonsági Hivatal, Portik Tamás információi alapján.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
A Nemzeti Nyomozó Iroda gyanúja szerint az egykori lányfuttató, Domák Ferenc kivégzését a több leszámolásos bűncselekménnyel meggyanúsított, illetve a Prisztás József lelövetéséért első fokon 11 évre ítélt Portik Tamás rendelte meg a Fenyő János megölésével vádolt, valamint az Aranykéz utcai robbantással is gyanúsított Jozef Roháctól. Cinóbert az 1990-es években jól ismerő forrásunk szerint téves az az elképzelés, hogy Domák Ferencnek azért kellett meghalnia, mert zsarolta Portikot. Informátorunk állította, Cinóber nem mert volna az Energol vezetőjével szembeszállni, másrészt nem lehetett közöttük üzleti-elszámolási vita, mivel nem volt Portkék strómanja. Éppen ez okozta a vesztét. A valutaváltással is foglalkozó üzletember ugyanis egy másik olajos emberhez volt köthető, akinek köszönhetően az egykori lányfuttató akkoriban három-négy millió forintot is megkeresett havonta. Azonban Portikék azt szerették volna, ha Domák „átáll” hozzájuk és nekik „strómankodik” tovább. Cinóber ezt nem vállalta, ezért elrendelték a kivégzését. Megölésének másik indítéka forrásunk szerint ott keresendő, hogy az energolosok ezzel akartak üzenni egy olajos ellenfelüknek, aki jó kapcsolatot ápolt Domákkal, és akivel már régóta haragban álltak. A férfi megölésére is kísérletet tettek, ám a végrehajtók kudarcot vallottak.

FELISMERTÉK ROHÁCOT

Noha a korabeli tudósítások arról szóltak, hogy a gyilkosságot senki nem látta és több óráigCinóber holttestét sem fedezték fel, úgy tudjuk, ez nem felel meg teljesen a valóságnak. A leszámolásos gyilkosságokat jól ismerő informátorunk szerint egy védett tanú ugyanis látta Rohácot az 1996. december 18-án történt merénylet helyszínén. Mint arról már korábban többször írtunk, a Conti Car autókereskedés egykori tulajdonosa, a maffiavádak miatt 12 évre ítélt egykori keresztapa, Radnai László azt vallotta a Nemzeti Nyomozó Irodában, hogy Portik Tamás 1998-ban mondta el neki és Csüllög Zsigmondnak, hogy az olajügyek miatt lövette agyon Cinóbert. Aztán 2001-ben a nemrégiben cigarettacsempészet gyanújával letartóztatott Ferencsik Attila, alias Brazil ( a kecskeméti maffiaper és számos büntetőügy vádlottja, az Energol Rt. alapítója – a szerk.) mondta el ugyanebben a társaságban, hogy az ő megbízásukból Jozef Rohác ölte meg Cinóbert, mert Lakatos Andráson, alias Kis Bandin keresztül pénzt követelt tőlük. Azon a decemberi napon egy bizonyos Heka Kálmán hívta le Cinóbert IX. kerület Üllői úti panellakása elé, hogy aztán Rohác két golyót repítsen a fejébe. A Cinóber-féle emberölés a Prisztás-gyilkosság tárgyalásán is felmerült. A törvényszéken Portik Tamás maga mondta el, hogy a hatóság rajta kívül Zsóvárt és Rohácot gyanúsította az ügyben. A tárgyaláson az is elhangzott, a rendőrség azt gyanította, Zsóvár vitte a helyszínre Jozef Rohácot és csalta le saját háza elé Cinóbert, nem pedig a Radnai által megnevezett Heka Kálmán. Viszont az is tény, Cinóber-ügyben jelenleg két gyanúsított van, Zsóvár Imre szerepe pedig tanúvá szelídült.
Cinóbert, akárcsak Prisztás Józsefet, egy lövéssel végezték ki 1996 decemberében  Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
Cinóbert, akárcsak Prisztás Józsefet, profi módon végezték ki 1996 decemberében Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

AZ ARANYKÉZ UTCAI ROBBANTÁS UTÁN IS AZONOSÍTOTTÁK

Nem csak a Domák Ferenc ellen elkövetett emberölés helyszínén, hanem az Aranykéz utcai, négy halálos áldozatot követelő robbantás után is látták a közelben Jozef Rohácot. Még 2011-ben, a Privát Kopó bűnügyi magazin számolt be arról, hogy egy tanú jelentkezett a rendőrségen, aki az Aranykéz utcai merénylet után nem sokkal találkozott Roháccsal. A férfi egy belvárosi étterem alkalmazottjaként dolgozott, ahova  elmondása szerint Rohác izzadtan, zihálva tért be a bűncselekmény elkövetése körüli időben. Egy üveg bort rendelt, amit pillanatok alatt benyakalt, majd sietősen távozott. A felszolgálóként dolgozó férfi azért hallgatott sokáig, mert nem bízott a korábbi rendőri vezetésben, félt, hogy Rohác tudomására juthat a vallomása, és ezzel életveszélybe sodorja magát. Az persze más kérdés, hogy amikor a tanú besétált az információval a rendőrségre, még javában a Vizoviczki-ügyben később lekapcsolt főrendőrök dolgoztak…

ZSÓVÁR SZABADÍTOTTA ROHÁCOT MAGYARORSZÁGRA”

A 90-es évek olajos világát jól ismerő bennfentes szerint az Energol Rt. vezetőinek felemelkedése, magabiztossága nem is elsősorban a jó rendőri kapcsolatoknak, hanemannak köszönhető, hogy szövetkeztek a Meciár-korszakban remek titkosszolgálati kapcsolatokkal bíró Jozef Roháccsal és bandájával. A triumvirátusnak azért volt szüksége Rohácra, mert nála nem állt fenn annak a veszélye, hogy megremeg a keze, ha valami rizikós megbízást kell teljesítenie, nem kellett attól félni, ha rendőrkézre kerül, beszélni fog, ellentétben azokkal a magyar, vagy más nemzetiségű végrehajtókkal, „akik még be sem szálltak a rendőrautóba, már tették is a terhelő vallomásokat megbízóikra”. Forrásunk szerint az is nyilvánvaló, hogy Rohácék Magyarországon senki másnak nem dolgoztak, kizárólag a magyar olajmaffia legsikeresebb és legnagyobb hatalmú vezetőinek, az Energol Rt. tulajdonosainak. Egy korábbi informátorunk elmondta, Portik és Rohác között a kapcsolat akkor erősödött meg igazán, amikor a másik két Energol igazgató az olajügyek miatt 1997 tavaszán előzetesbe került. Innentől kezdve Rohácot Portik „mozgatta”, és emberei kizárólag neki engedelmeskedtek. Portikéknak egyébként a Szlovákiában és Magyarországon is jó bűnözői kapcsolatokat ápoló Zsóvár Imre mutatta be a jelenleg több magyarországi leszámolással meggyanúsított, illetve megvádolt férfit.Forrásunk hangsúlyozta, Zsóvár Imre megbocsáthatatlan bűne, hogy „Rohácot Magyarországra szabadította”. Az éjszakai életben egykoron jártas forrásunk azt is hozzátette, Portik közvetlen kapcsolatban volt Roháccsal, így nem volt szüksége közvetítőkre a különböző bűncselekmények megrendeléséhez. Annyit maga Zsóvár is megerősített tanúként a Prisztás-gyilkosság tárgyalásán, hogy Portik ismerte a szlovák férfit.
Jozef Rohácot több leszámolásos bérgyilkossággal gyanúsítják Fotó: Parameter.sk
Jozef Rohácot több leszámolásos bérgyilkossággal gyanúsítják Fotó: Parameter.sk

ROHÁC HATSZÁZEZERÉRT ROBBANTOTT?

A tanúvallomás szerint Zsóvár egészen addig volt jó barátságban az energolosokkal, „amíg fejbe nem lőtték Szlovákiában”. Az 1999. október 26-ai merénylet hátterében Zsóvár Rohácot sejtette, arról pedig pletykákból értesült, hogy Portik bízhatta meg korábbi barátját, igaz, konkrét információi erről nem voltak. Szerinte Rohác azért is akarhatott az életére törni, mivel egykori barátja megbánhatta, hogy előtte tett utalásokat arra, ő és emberei robbantottak az Aranykéz utcában. Utóbbi merénylettel kapcsolatban beszélgetőpartnerünk megjegyezte, már a robbantás után nem csak a rendőrség és az éjszakai élet tudta, hogy Portik áll a háttérben, hanem vélhetőleg több külföldi titkosszolgálat is. Úgy tudjuk, Rohác Boros kivégzése után nem sokkal a testvére által üzemeltetett lévai Orient kávézóban olyan kijelentéseket tett, hogy hatszázezer forintot kapott az 1998. július 2-án végrehajtott brutális gyilkosságért. Informátorunk szerint ez a magabiztos kijelentés azért is figyelemre méltó, mert „legalább három ország hírszerzői ültek abban a kávézóban”. Állítólag a szlovákok azért használtak nagy mennyiségű robbanóanyagot és azért kellett három ártatlan járókelőnek is meghalnia, mert a merénylők biztosra akartak menni, mindenképpen végezni akartak az Energol/Conti Car kört eláruló pentitóval.

HOFFMANN A MAI NAPIG TART PORTIKTÓL

Forrásunk azt a korábban közölt információnkat is megerősítette, hogy a Prisztás-vagyon örökösének, Hoffmann Istvánnak valóban Rohác tört az életére. A biciklire szerelt bombától nem csak Hoffmann István, hanem több arra járó személy is megsérült. Ahogy arra már korábbi cikkünkben is rámutattunk, Portik azért dönthetett Hoffmann kiiktatása mellett, mivel a hagyatéki civakodáson túl, Prisztás volt üzlettársa az emberölés után rászállt a bűnsegédlettel vádolt, majd első fokon felmentett Fazekasra, hogy árulja el neki, ki ölette meg Prisztás Józsefet. Pedig Hoffmannak már rögtön a gyilkosság után is lehettek sejtései, hiszen a Portik ügyekben koronatanúként szereplő K. Györgyi szerint Hoffmann ott volt azon a Művészinasban megtartott találkozón, ahol Prisztás és Portik egymásnak esett. Hoffmann ugyan tagadta a találkozó megtörténtét, de a bírósági indoklás is kitért rá, jó oka és félnivalója volt arra a férfinak, hogy hallgatott a megbeszélésről. A bíróság szerint nem elhanyagolható tényező, hogy 1997. október 9-én robbantásos merényletet hajtottak végre Prisztás örököse ellen, ezért „okkal feltételezhető, hogy van mitől tartania” és „meghallgatásán is érződött a tanú feszültsége”. Ezt forrásunk is megerősítette, miszerint Hoffmann a mai napig retteg Portiktól, ezért nem beszélt sem a nyomozati vallomásában, sem a bíróságon.
A bíróság szerint Hofmannon érződött a feszültsége, amikor vallomást tett a Prisztás-gyilkosság ügyében  Fotó: PS
A bíróság szerint Hoffmannon érződött a feszültsége, amikor vallomást tett a Prisztás-gyilkosság ügyében Fotó: PS

AZ NBH MEGFIGYELTETTE PORTIK EGYIK ELLENFELÉT

Egy, Portik ellen korábban nyomozást folytató rendőrtiszt szerint Hoffmann vélhetően nem az egyetlen, aki hallgat, mert fél az esetleges bosszútól, Portik még szabadlábon lévő katonáitól. A rendőrtiszt úgy véli, ezek az emberek akkor kezdhetnek el beszélni, ha Portikot a Prisztás-gyilkosságon kívül, más ügyekben is elítélik. Portálunk több, egymástól független forrásból is úgy értesült, a volt Energol-vezér több éjszakai emberrel vette fel a kapcsolatot a 2010-es kormányváltás előtt. Állítólag Portik ezeket a beszélgetéseket azért kezdeményezte, mert attól tartott, ismerősei „fel akarják őt dobni a rendőrségen”. Az egyeztetések után nem sokkal került sor a ma már hírhedté vált Portik-Laborc találkozókra, ahol Portik arról „panaszkodott” az NBH akkori igazgatójának, Laborc Sándornak, hogy a „jobboldali rendőrség” a céltáblájára tűzte és egy esetleges kormányváltás és Pintér Sándor visszatérése után le fogják tartóztatni. Emellett az egykori olajos több alvilági ellenfelére is terhelő adatokat mondott,akik a – vélt, vagy valós – rendőri kapcsolataiknak köszönhetően részesültek enyhébb hatósági elbírálásban. Úgy tudjuk, a találkozó után volt több olyan olajos nehézfiú, akiket megfigyelés alatt tartott a Nemzetbiztonsági Hivatal.








ROHÁC NEM TÁGÍT: GYÁRFÁS TAMÁS VOLT A FENYŐ-GYILKOSSÁG FELBUJTÓJA! 0

  • 1
  • 262
Fegyházbüntetést kért az ügyész Jozef Rohácra és társára a Fenyő-gyilkosság perében. Csicsák Zoltán kiemelte, a 16 évvel ezelőtti gyilkosság egyike a magyar kriminalisztika példátlan emberöléseinek, amely a mai napig mély nyomott hagyott a magyar emberek emlékezetében. A perbeszéd elhangzása előtt az ismert börtönlakó, T. Péter (aki nem járult hozzá nevének közléséhez) újbóli meghallgatására is sor került, aki Rohác szerint Gyárfással együtt részese az emberölésnek. 
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
A közismert börtönlakó, T. Péter ( aki megfenyegette a jelenlévő újságírókat, hogy a nevét nem írhatják ki), valamint egykori embere, Sas László meghallgatásával, és az ügyészi perbeszéddel folytatódott a Fenyő-gyilkosság tárgyalása kedden a Fővárosi Törvényszéken. A két tanú meghallgatását azért kezdeményezte az elsőrendű vádlott, mivel bizonyítani próbálta, hogy a gyilkossághoz nem neki, hanem Gyárfás Tamásnak, T. Péternek és Sas Lászlónak van köze. Mint ismert, T. Péter a legutóbbi tárgyalásontanúvallomásában kijelentette, Gyárfás Tamás azzal a feladattal bízta meg, hogy szervezze meg Fenyő János megölését, azonban a jelenleg is börtönbüntetését töltő egykori álmaffiózónak esze ágában nem volt teljesíteni a megbízást, csupán a pénz érdekelte. Noha T. szégyellte, mert Gyárfás jó barátja, de „ilyen magas labdát nem hagyhatott ki”.

ÚJABB TANÚ VALLOTT GYÁRFÁSRA

Sas László vallomásában megerősítette a T. Péter által korábban elmondottakat, és arról számolt be, hogy Gyárfás Tamás valóban megbízta T.-t Fenyő János megölésével. Erről neki személyesen T. Pétertől volt tudomása. A tanú állította, ezután semmilyen előkészületet nem tettek az emberölés „előmozdítása” érdekében. Sas szerint T-vel azt beszélték, ha elteszik a pénzt, „abból nem lehet baj”, mivel Gyárfás, érthető okokból „úgysem fog emiatt feljelentést tenni a rendőrségen”. A tanú csak annyiban cáfolta barátja szavait, hogy ő önszorgalomból sem kezdett el „fontoskodni” és nem térképezte fel Fenyő lakhelyét, valamint útvonalát. Erről az ügyről többet nem is beszéltek, viszont annyit elismert a tanú, hogy többen tudomást szerezhettek a Gyárfás-féle felkérésről. Köztük volt egykori felesége, volt anyósa, valamint az Aranykéz utcában felrobbantott Boros Tamás is. Sas László nekik azért beszélt erről a megbízásról, mert annyira komolytalannak vélte „ezt az egész történetet”. T-vel is úgy gondolták, hogy a „pénzt el kell venni, és el kell felejteni ezt az embert”.

A MÉDIA SEGÍTSÉGÉVEL AZ EMBER BEKERÜLHET A HATALOMBA”

Rohác a tanú nyomozati vallomásából ismertetett néhány sort, amiben Sas László még másképp emlékezett néhány részletre. A vallomás szerint T. Péter és Sas beszélgetése során az hangzott el, hogy előbbi csupán burkolt formában utalt Gyárfás megkeresésére, majd hozzátette, „fontos a barátjának szívességet tenni, mert a média segítségével az ember bekerülhet a hatalomba”. Sas erre reagálva tett olyan kijelentést, „ha megfelelő lenne az összeg, akkor elgondolkodna rajta”. A tanú ugyanakkor leszögezte, T. és ő sem akarta megöletni Fenyőt és a Gyárfástól átvett hatmillió forintos előlegből sem kapott. Ugyanis ha a pénzből részesedett volna, akkor mindenki mást is megpróbált volna „lehúzni”, még magát Fenyő Jánost is. Az álmaffiózó ehhez csatlakozva szintén hangsúlyozta, kizárt, hogy Sas megölte volna Fenyőt, és tőle ezért egy árva forintot sem kapott. T. Péter a második meghallgatásán is védelmébe vette Gyárfást. A tanú újból megismételte, a második részletet – a „semmire” – nem fizette volna ki az úszószövetség elnöke, ha megbízott volna mást is a merénylettel, ezért biztos, hogy nem az úszóelnök áll a gyilkosság hátterében, majd hozzáfűzte, „bármennyire is fáj Rohác úrnak”, nem Gyárfás ölette meg a milliárdos médiacézárt.

ROHÁC BIZTOS GYÁRFÁS BŰNÖSSÉGÉBEN

Rohác ebbe azonban nem nyugodott bele, és újabb bizonyítási indítvánnyal fordult a bírósághoz. Az elsőrendű vádlott ismételten kérte T. Péter volt feleségének és Gyárfás Tamásnak a tanúkénti meghallgatását. A vádlott szerint előbbi részletesen és precízen adott elő egy életszerű vallomást, hogy Gyárfás T. Pétert, ő pedig Sast bízta meg a gyilkosság megszervezésével. Rohác azt is kijelentette, hogy T.  és Gyárfás részesei a gyilkosságnak, majd hozzátette, ha T. Péterék csak pénzt akartak keresni, akkor minek kellett Fenyőről környezettanulmányt készíteni, valamint bérgyilkost keresni. Rohác Gyárfásra és T. Péterre utalva kijelentette, „a bűnösöket köztük kell keresni”. Sőt , Rohác arra is felhívta a figyelmet, Gyárfásnak sok tanúvallomás ellentmond és szerinte az úszószövetség elnökének „vonalán kell elindulni” , hogy a valódi elkövető kilétére fény derüljön. Cserni János tanácsvezető bíró azonban elutasította az indítványt, így a bizonyítás a végéhez ért.

ESÉLYT SEM ADTAK FENYŐNEK

Csicsák Zoltán ügyész a vádbeszéde legelején hangsúlyozta, Budapesten 1996-tól 1998-ig több mint száz robbantással, valamint fegyverrel elkövetett merényletet hajtottak végre, azonban ezek közül is kiemelkedik két emberölés: az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság. Ez a két merénylet, példátlan volt a magyar kriminalisztika történetében, minden magyar ember emlékezetében mély nyomot hagyott és a mai napig foglalkoztatja a közvéleményt – szögezte le az ügyész, majd hozzátette, ez részben a végrehajtások brutális kivitelezése, részben az áldozatok személye miatt alakult így. Csicsák kifejtette, Rohácék már 1998. február 11-én fél öttől várakoztak az áldozatra a Vico székháznál, s éppen emiatt lett figyelmes rájuk az az autótolvaj tanú, aki társával megfigyelte a Mitsubishiben várakozókat. Csicsák Zoltán szerint megállapítható, hogy a vádlottakat látta, amit azzal igyekezett alátámasztani, hogy Török Tamás később Acifi Nijazint azonosította, aki viszont kísértetiesen hasonlít a gyilkosság harmadik elkövetőjének tartott, vélhetően még a 90-es években meggyilkolt Jozef Hamalára. Az ügyész szerint az is tény, hogy több tanú nem tudott jó személyleírást adni az elkövetőről. Hiszen, „az ember nem egy adott személy magasságát, életkorát, testalkatát figyeli meg, hanem annak cselekvését, mozgását” – fejtette ki. A tanúk ugyanis arra egyöntetűen emlékeztek, hogy a gyilkos nem sokkal délután hat óra előtt az előttük néhány autóval haladó Fenyő János gépjárművéhez lépett, majd két sorozat és tizenkilec lövés leadása után futva menekült a helyszínről. Fenyő perceken belül meghalt, életét egy azonnali, szakszerű orvosi beavatkozás sem menthette meg. A vádirat és a vádbeszéd szerint Rohác ezután egy kocsi alá csúsztatta az azonosítószám nélküli hangtompítós Agram gépfegyverét, egy kapualjban eldobta sapkáját, kesztyűjét, kabátját, majd már egy narancssárga dzsekit viselve, eltűnt a helyszínről.

AZ ÜGYÉSZ SZERINT EGYÉRTELMŰ, HOGY ROHÁC HÚZTA MEG A RAVASZT

Az ügyész elmondta, az sem véletlen, hogy Rohác két kabátot viselt aznap. A hosszabb, később levetett kabát alatt ugyanis elfért a fegyver, így nem keltett feltűnést a járókelőkben. Másrészt az alatta lévő narancssárga dzseki a megtévesztés miatt kellett, illetve a rá nem messze várakozó, a merénylet után azonnal elhajtó társai könnyebben felismerték. A megtévesztéssel kapcsolat az ügyész azt is leszögezte, hogy volt olyan tanú, aki szándékosan vezette félre tíz évig a hatóságokat, és részben ez az oka annak, hogy a rendőrök az albán szál irányába indultak el. Csicsák Zoltán beszélt arról is, hogy a gyilkosság helyszínén elhagyott sapkában három helyen is kizárólag Rohác DNS-ét találták meg. Az ügyész szakértőkre utalva hozzátette, ha más viselte volna a sapkát a gyilkosság idején, akkor az ő anyagmaradványait is megtalálták volna, így az a következtetés vonható le, hogy Jozef Rohác húzta meg a ravaszt. A  vádbeszéd kitért arra is, Trnka és Hamala anyagmaradványait is megtalálták az eldobott tárgyakon, valamint az általuk használt kocsiban hagyott sporttáskán. Az ügyész azt is leszögezte, hogy hiába volt meg az elkövető DNS profilja, Magyarországon csak évekkel később rendszeresítették ezt a módszert, így Rohác okkal gondolhatta, hogy „soha nem jutnak el hozzá”.

HAMIS VALLOMÁST TETTEK A VÉDELEM TANÚI?

Csicsák azt is kijelentette, hogy a Rohácnak alibit biztosító tanúk hamis vallomásokat tettek a törvényszék előtt. Több szlovák személy, köztük Rohác testvére is azt próbálták bizonyítani a bíróságon, hogy a vádlott velük járt Pozsonyban a gyilkosság napján. Ugyanakkor az ügyész arra világított rá, hogy a tanúk egymással, illetve Rohác vallomásával is ellentmondásba kerültek. Jó példa erre, hogy az elsőrendű vádlott meg sem említette korábbi vallomásában, hogy testvére is velük tartott a szlovák fővárosba. „Miért pont a testvérét felejtette volna ki Rohác”- tette fel a költői kérdést az ügyész, aki szerint az is sokatmondó, hogy a vádlott nem az eljárás elején, hanem jóval később hivatkozott állítólagos alibijére. Csicsák szerint ennek egyszerű oka van, utólag lett kitalálva az egész történet. A pozsonyi ügyvéd felkeresése, valamint az, hogy egy ottani kávézóban, a televízióból értesültek a merényletről. Arról nem is beszélve, hogy utóbbi kapcsán olyan időpontot jelöltek meg a tanúk, amikor még a magyar médiában sem tudósítottak a Fenyő-gyilkosságról. Ugyanez az ügyészi érvelés hangzott el az Orient kávézós találkozó kapcsán is. Mint ismert, Rohác és barátai arra hivatkoztak, hogy Hamala ziláltan berontott a kávézóba, és előadott egy olyan történetet, hogy a Pápayak révén belekeveredett a Fenyő-gyilkosságba, valamint az Aranykéz utcai robbantásba. A vádbeszéd ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a tanúk olyan időpontra tették ezt az eseményt, amikor az Aranykéz utcai robbantás még meg sem történt.

DROBILICH A VÁDAT ERŐSÍTETTE?

Csicsák Zoltán említést tett az Energol Rt. egyik volt tulajdonosának, Drobilich Gábornak a vallomásáról is. Az ügyész mindenkit meglepve azt állította, hogy Drobilich vallomása a vádat támasztotta alá, hiszen elmondta, hogy Rohác ruháit találták meg a tett helyszínén. Csicsák rámutatott, hogy az Energol egykori értékesítési igazgatója elismerte, valóban megkérte Radnait, hogy utóbbi férfi a kiváló rendőrségi kapcsolatain keresztül tudakolja meg, megtalálták-e Rohác DNS-ét. Drobilich Gábor elmondása szerint ezt az információt Stefán Roháctól tudta meg, aki úgy vallott, a tévében bemondták, öccse ruháit találták meg a Margit utcai kivégzés helyszínén. Az ügyész ugyanakkor nyomatékosította, ez az állítás teljesen valótlan, mivel 2011-ig erről senki nem beszélt, hiszen akkor derült csak ki, hogy az elsőrendű vádlott mintái megegyeznek a Fenyő-gyilkosság helyszínén rögzítettel. Ladislav Trnkaval kapcsolatban a perbeszéd arra tért ki, hogy bizonyítható, illetve rendőri jelentések szólnak arról, hogy a lévai férfi Rohác bűnözői köréhez tartozott és az elsőrendű vádlott mellett testőri, valamint sofőri feladatokat látott el. Arról nem beszélve, hogy a másodrendű DNS-ét is megtalálták az eldobott kesztyűn, illetve a fegyver tárolására használt sporttáskán. A számára alibit biztosítani próbáló tanú pedig szintén többször ellentmondásba keveredett.

FEGYHÁZAT KÉRTEK ROHÁCÉKRA

Az ügyész vádbeszédében azt indítványozta, hogy a bíróság mondja ki bűnösnek Jozef Rohác elsőrendű vádlottat előre kitervelten elkövetett emberölés és társtettesként elkövetett lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettében. Ladislav Trnka másodrendű vádlott esetében Csicsák Zoltán bűnsegédként, előre kitervelten elkövetett emberölés és társtettesként elkövetett lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt kérte a bűnösség megállapítását. Az ügyész szerint ugyanis a bizonyítékok alapján kétséget kizáróan megállapítható a vádlottak bűnössége. Mindkét vádlott esetében főbüntetésként fegyházban letöltendő szabadságvesztést kért az ügyész, mellékbüntetésként pedig azt, hogy utasítsák ki őket Magyarország területéről. Csicsák Zoltán enyhítő körülményként kérte figyelembe venni az időmúlást, súlyosítóként viszont azt, hogy csoportos és gátlástalan leszámolásban vállaltak szerepet a vádlottak.
A per a védőbeszédek megtartásával július 10-én folytatódik.
Címlapfotó: www.cas.sk





Nem kis pályások az biztos , de hogy , hogy élnek még , csaktán nem strómanok ők is , balekok kikért nem kár , de túl közel kerültek a húsos fazékhoz , már köztük is aratni kéne a halálnak , vagy még mindig a figyelem központjában vannak , a gyilkosság BT nem vállalja a likvidálásikat , mert az már túl magasra vezetne , és a politikai maffia egyből a felszínre kerülne mint szűz lánynak a mellei mikor megcsikizték a fiuk . 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése