2014. szeptember 2., kedd

Halál kufárok


Halál kufárok





A Soros-féle tetszhalál - A nagy zsidó trükk a pénzmalőrök piacán


Több mint félezer milliárd forintnak megfelelő összeggel fogad az amerikai részvénypiacok összeomlására Soros György, a világhírű magyar származású befektető. Ha egy ekkora nagyágyú ilyen mértékű pozíciót épít ki az egyik irányba, az legalább óvatosságra intő jel lehet. 
Az első negyedév vége óta több mint meghatszorozta az amerikai S&P 500 részvényindex esésére játszó pozíciójának méretét.

Soros György, CEU, gazdasági konferencia


Soros úgynevezett put opciókon keresztül játszik az S&P 500 (pontosabban az indexre szóló, SPDR S&P 500 ETF) mélyrepülésére, melyekből már 2,2 milliárd dolláros (512 milliárd forintos) pozíciót épített ki. Ezzel pedig Soros "családi" alapjának, a Soros Funds Managementnek ez az egyik legnagyobb tőzsdei pozíciója, mely 16,65 százalékát teszi ki az összes kitettségének. 



Mi az az opció?
Az opció olyan speciális származtatott termék, ami vételi vagy eladási jogot biztosít meghatározott lehívási áron egy adott eszközre, például részvényre vagy ETF-re.

Ha például valaki meghatározott díjért cserébe eladási opciót vesz 480 dolláros lehívási árral, akkor az azt jelenti, hogy jogosulttá válik 480 dollárért eladni az adott részvényt az opció kiírójának, aki köteles megvásárolni tőle a részvényt. Ezt az eladási opciót akkor érdemes érvényesíteni - azaz lehívni az opciót -, ha a részvény árfolyama alacsonyabb, mint a 480 dolláros lehívási ár. Ebben az esetben ugyanis az eladási opció megvásárlója 480 dollárért adhat el egy olyan részvényt, ami a piacon kevesebbet (például 400 dollárt ér). 


Sorosék pozícionáltsága arra utal, hogy a guru egyre erősebben számít egy nagyobb piaci korrekció bekövetkezésére. Ha egy ekkora befektető ilyen összegekkel fogad az egyik irányba (jelen esetben a mélyrepülésre) az mindenképpen kisebb aggodalomra ad okot. Mivel a Soroshoz hasonló nagyságú befektetők megmozdulásait, véleményeit kiemelt figyelemmel követi a piac, nagyon sokan elkezdhetnek hasonló pozíciókat kiépíteni, gondolva, hogy a milliárdos kisebb valószínűséggel tévedhet.
Emiatt akár az is elképzelhető, hogy Soros fogadása valóban kivált egy kisebb-nagyobb korrekciót a piacon. Biztosra természetesen ebben az esetben sem mehetünk, de érdemes résen lenni. Vagyis így próbálják ellensúlyozni a dollár fedezet nélküli csődjét, hogy életben tartsák még amíg lehet.

Mi az az ETF?

Az ETF (Exchange Traded Funds) a tőzsdén kereskedett befektetési alap angol nevének rövidítése. Az ETF-ek olyan befektetési alapok, amelyeknek befektetési jegyeit bevezetik tőzsdére, így árfolyama ugyanúgy mozog, kereskedése ugyanúgy működik, mint egy részvénynek. Emiatt a részvényekkel megegyező módon lehet adni-venni az alapot. Rendelkezik például árfolyamgrafikonnal, amelyre érvényesek a technikai elemzés elméletei, s adhatunk rá akár veszteségvágó, úgynevezett stop-loss megbízásokat is.

Az ETF-ek általában indexkövető alapok, azaz egy előre meghatározott részvényindex összetételét képezik le pontosan, így egy tranzakcióval megvásárolhatóvá téve az egyébként nehézkesen előállítható nagy részvényportfóliókat. Részvényindex követő alapokon kívül még számtalan egyéb típusú ETF-et meg tudunk különböztetni (például kötvény- vagy nyersanyag ETF-ek). 

Ezeknek az alapoknak a kereskedése viszonylag gyors, olcsó és egyszerű, és olyan stratégiákat is meg tudunk velük megvalósítani, melyek egy másik befektetési eszközzel nem, vagy csak nehezebben elérhetőek.
Gölöncsér Miklós összeállítása - Jövőnk.info





Oroszország egyre több lépést tesz annak érdekében,

hogy minél kevésbé legyen kitéve az euróval és a

dollárral kapcsolatos árfolyam-kockázatoknak



Az Orosz Központi Bank diverzifikálja üzleteit az eurótól és a dollártól, hogy megóvja önmagát az árfolyam-kockázatoktól, és inkább több aranyat halmoz fel. Az év első felében már 2,5 százalékkal csökkentette a dollár és euró devizatartalékait.

2009 vége óta Oroszországban az arany tartalékok nagy ütemben bővültek az IMF adatai szerint. Az orosz Központi Bank egyedül júniusban 54 tonna aranyat vásárolt, ezzel Oroszország megelőzte Kínát a birtokolt aranymennyiség szempontjából. Oroszország az elmúlt évtizedben is a legnagyobb aranyvásárló volt, ezen időszakban több mint 600 tonnát spájzolt be.
Más országok is ráerősítettek az aranyra. Az elmúlt hat hónapban a kazah Központi Bank készletei 12 tonnáról 155,8 tonnára emelkedtek. Ezzel ellentétben egyes fejlett országok, mint például az USA, Németország, Franciaország és Spanyolország aranytartalékai az addigi szinten maradtak, sőt, a német Bundesbank ki is árusított 2,9 tonnát.

Mint írtuk korábban, Oroszország fokozatos lépéseket tesz a dollártól való függetlenedésre a világgazdaságban. Az IMF ellensúlyozására a BRICS országok ebből a célból  közös finanszírozású bank létrehozásában állapdtak meg. Terveik szerint ezek az országok az egymás közti elszámolást a jövőben már nem dollár alapon fogják végezni.

Mi lesz veled USA dollár?

 Közgazdászok már többször keltették az USA dollár halálhírét. Ezekre a hírekre eleinte felkapták az emberek a fejüket, de mára már csak legyintenek. Közömbössé váltak iránta, mint a segítőkész pásztorok a farkast kiáltó juhász kiáltására.
Dollártemető
Ha van olyan aki nem ismerné a történetet: a hegyekben a nyáját örző juhász farkast kiálltot, mire a környező pásztorok a segítségére siettek. Aztán kiderült, hogy farkas nincs, csak juhászunk szeme káprázott. Ezt még egyszer-kétszer eljátszotta, de mikor valóban jöttek a farkasok, már hiába kiáltozott, senki nem hitte el.
Már régóta terjeng a szóbeszéd, miszerint a jelenlegi dolláralapú pénzügyi rendszer az összeomlás szélén áll. A fedezet nélkül nyomtatott dollár trilliárdok, az eladósodott országok reménytelen helyzete egyre világosabbá teszi a magánkézben lévő FED pénzügyi politikájának zsákutcáját.

Erre már sok ország vezetője is rájött, de jobb híján eddig dollárban számolták el egymás közti kereskedéseiket.

Ez miért probléma? teheti fel a kérdést a közgazdaságban nem járatos átlagpolgár.  A dollárt mindenütt elfogadják, eddig is volt infláció, ezután is lesz, sulykolták beléjük évtizedeken keresztül. A jelenlegi pénzügyi rendszer támogatói, valahogy elfelejtik megemlíteni ezeknek az embereknek, hogy a FED szorgos munkája következtében jelenleg 227.000.000.000.000 $ (227 trillió dollár) van forgalomban. Ez nonszensz, mert az egész földön nem hoztak létre ennyi értéket, viszont a FED pénzpumpája tovább önti a fedezet nélküli pénzt a gazdaságba, amely egyre értéktelenedik. A borulátók szerint ez a politika hiperinflációhoz vezet, és a dollár teljesen elértéktelenedik.
BRIC egy mozaikszó, a gazdaságtanban használják. A gyorsan fejlődő Brazília, Oroszország, India és Kína kezdőbetűiből áll össze az angol mozaikszó. A BRIC szót Goldman Sachs 2001-től használta elsőnek. Goldman Sachs bebizonyította, ha a jelenlegi ütemben  fejlődnek 2050-re a BRIC országok egyesített gazdasági eredményei túlszárnyalhatják a napjainkban leggazdagabbnak számító országok által jelenleg leadott teljesítményt
Brazíliában Fortaleza-ban júliusban megtartott BRICS-konferencia alapvető váltást hoz a világ pénzügyi rendszerében. Aláírtak egy 100 milliárd dolláros keretegyezményt az IMF ellensúlyozására. A továbbiakban egy most kidolgozás alatt lévő új pénznemben, és nem dollárban lesz az egymás közti kereskedelem elszámolása a kölcsönök folyósítása. Létre hoznak egy saját hitelminősítő intézményt is.
A BRICS országok gazdasági potenciálját nézve, ez annyit jelent megásták a dollár sírját. Már csak meg kell várni, míg beleesik.
Valószínűnek tűnik, hogy az a bizonyos "farkas" kiálltás a dollár számára most valósággá válik.


Hírfigyelő Szolgálat - Jövőnk.info

Argentína így kerülné ki az "uzsora-csődhöz" vezető

jogtalan döntést



Jog és Igazság argentín módra
Argentína Buenos Airesben létrehozandó hazai számlákon keresztül akarja törleszteni adósságát hitelezőinek, hogy megkerülje az ország New York-i kifizetéseit zároló és ezáltal technikai államcsődöt előidéző uzsorapárti amerikai bírói ítéletet - jelentette be Cristina Fernández de Kirchner argentin államfő.
Az erről szóló törvényjavaslat csütörtökön kerül az argentin parlament elé. A törvényjavaslat értelmében Argentína hitelezői a hazai Buenos Aires-i jegybank által létrehozandó feltételhez kötött számlákon kapnák meg a törlesztőrészleteket, amelyeket eredetileg New York-i zsidókézben lévő pénzintézeteken keresztül kellett volna folyósítania a kormánynak.
Argentín könyörület a legyőzötteken - keresztényi szellemre vall
A könyörületes törvényjavaslat szerint azon hitelezők is kapnának számlát Buenos Airesben, akik korábban elutasították az argentin kormány által felajánlott adósságátütemezést. Ez utóbbiak között vannak azok az "amerikai" fedezeti alapok, amelyek bírósági eljárást indítottak Argentína ellen, és ezáltal kikényszerítették az ország technikai államcsődjét.

Az ügy háttere, hogy Argentína 2001-es államcsődje után szerette volna átütemezni adósságait, amiről hitelezőinek 93 százalékával ugyan meg tudott egyezni, de egyes amerikai fedezeti alapok nem voltak hajlandók a kompromisszumra.

Az alapok az általuk már az államcsődöt közvetlenül megelőzően - tehát a közelgő csőd tudatában - felvásárolt adósság teljes értékét követelték vissza, és ezért az Egyesült Államokban bíróság elé vitték az ügyet. Az amerikai igazságszolgáltatás pedig úgy döntött, hogy Argentínának fizetnie kell, és mindaddig nem törlesztheti tovább külföldi adósságát, amíg nem rendezi a fedezeti alapokkal szembeni, kamatokkal együtt nagyjából 1,5 milliárd dolláros tartozását.

Argentína ugyanakkor mindeddig megtagadta az alapok kifizetését, a felek pedig nem tudtak tárgyalásos megoldásra jutni. Így az ország annak ellenére jutott államcsődbe, hogy alapvetően képes lenne az - átütemezett - adósság törlesztésére.

Kirchner szerint a csütörtökön benyújtandó törvényjavaslattal megkerülhető lenne a New York-i kifizetéseket gátló ítélet, mivel az argentin jegybank számláira értelemszerűen nem terjed ki az amerikai bíróság joghatósága.

Az argentin adósságok ügyében azért járt el amerikai bíróság, mert az államkötvényeket annak idején amerikai jog szerint, amerikai dollárban bocsátották ki. Buenos Aires már korábban is azt hangoztatta, hogy az amerikai eljárások sértik szuverenitását, azok "uzsora-spekulánsok zsarolásának" minősülnek, az azokat megindító cégeket pedig "keselyűalapoknak" nevezte.

Bíró Dalma - Jövőnk.info






A pánik folytatódik...




Tárgyalóasztal?
Petro Porosenko ukrán elnök részt vesz augusztus 26-án Minszkben az Oroszország irányította vámunió tagországainak államfői találkozóján, amelyen jelen lesz Vlagyimir Putyin orosz elnök is. A Kreml közleménye szerint a két államfő találkozni is fog egymással. Az eseményen az Európai Unió is képviselteti magát. Az ukrán elnöki honlapon közzétett információ szerint a találkozón ott lesz Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Günther Oettinger energiaügyi biztos és Karel De Gucht, az EU kereskedelmi biztosa.

Orosz segély-szállítmányok veszteglőben
Előzőleg Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő jelezte, hogy ő maga, valamint Putyin és Nurszultan Nazarbajev kazah elnök kész találkozni az ukrán államfővel. Az EU-tisztségviselők részvételét a minszki tanácskozáson Porosenko kezdeményezte. A tervek szerint a megbeszélésen a vámuniós tagországok államfői, az ukrán elnök és Brüsszel képviselői a kelet-ukrajnai helyzet rendezésének, az ukrán EU-társulási szerződés alkalmazásának, valamint az energiaellátás biztonságának kérdéseit vitatják meg. A minszki tanácskozást megelőzően Angela Merkel német kancellár szombaton Kijevben találkozik az ukrán államfővel és Arszenyij Jacenyuk miniszterelnökkel. A megbeszéléseken várhatóan az ukrán-orosz viszonyról és a Kijevnek nyújtandó német támogatás konkrét elemeiről lesz szó. A Kreml kedden megerősítette, hogy Putyin egy hét múlva találkozik ukrán kollégájával Minszkben. A két elnökön kívül részt vesznek rajta az Európai Bizottság és az Eurázsiai Vámunió képviselői is - áll a moszkvai közleményben. Porosenko augusztus 30-án "munkalátogatásra" Brüsszelbe utazik Herman Van Rompuy, az uniós országok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke és Barroso európai bizottsági elnök parancsára. Közben az ukrán külügyminisztérium kedden cáfolta azt a moszkvai állítást, miszerint a kelet-ukrajnai oroszbarát milicisták hajlandók szavatolni az orosz segélykonvoj biztonságos célba jutását. "Ez egyáltalán nem felel meg a valóságnak" - jelentette ki Jevhen Perebijnisz ukrán külügyi szóvivő keddi kijevi sajtótájékoztatóján. Kifejtette, hogy Ukrajnának a Nemzetközi Vöröskereszthez delegált genfi képviselője napi szinten folytat tárgyalásokat a segélyszállítmányról. "A tőle származó legutóbbi információ szerint még tartanak az egyeztetések a Vöröskereszt és az orosz fél között a szeparatisták bevonásával, azaz még nem született megállapodás arról, hogy a milicisták garantálnák az általuk ellenőrzött területen a szállítmány biztonságos áthaladását" - magyarázta a szóvivő. A mintegy 260-280 fehér kamionból álló orosz segélykonvoj a múlt pénteken érkezett az orosz-ukrán határhoz, jelenleg is még az orosz oldalon vesztegel. Kijev továbbra is kételkedik abban, hogy Moszkva valóban a harcok sújtotta kelet-ukrajnai települések lakosainak kíván segítséget nyújtani, és nem használja fel a segélykonvojt a milicisták fegyverrel való ellátására vagy bármilyen más provokációra.


Gölöncsér Miklós - Jövőnk.info
















Magyar Honvédelem: Afgán támogatás milliárdokban - Mire fel?



2015 és 2017 között évi fél millió dollárral támogatja Magyarország az afgán hadsereget és rendőrséget – mondta Nagy Anna, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője. Felháborító! A magyar honvédelem meg a padlón van mind felszerelésben, mind létszámban...
Miért mi? Mire fel?
 Magyarország a NATO-együttműködés keretében 2006 és 2013 között részt vett az afganisztáni tartományi újjáépítési csoport munkájában. Az afganisztáni szerepvállalás volt a katonai szövetségnek a NATO területén kívüli legnagyobb missziója – mondta a szóvivő.
Magyarország az újjáépítési csoport munkájának befejeztével is támogatja az afganisztáni "biztonsági" helyzet megszilárdítását - vagyis a kollaborációt a zsidó-atlantista hatalmakkal - egy augusztus 15-ei kormányhatározat szerint. Orbán Viktor miniszterelnök már 2012-ben, az Egyesült Államokban, Chicagóban tartott NATO-csúcstalálkozón bejelentette, hogy Magyarország pénzügyi segítséget nyújt a közép-ázsiai országnak – tette hozzá Nagy Anna.
A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium költségvetéséből 2015-től 2017-ig évről évre félmillió dollárral támogatják az afgán biztonsági erőket, a segítség 80 százalékát az afgán hadsereg, 20 százalékát a rendőrség kapja – mondta a szóvivő.
A támogatásra azért van szükség, mert a NATO kivonulása után az afgán biztonsági erők egyedül még nem képesek teljes mértékben garantálni az ország stabilitását – jegyezte meg a szóvivő.
Nagy Anna kitért arra is, hogy jelenleg még tart az afgán elnökválasztáson leadott 8 millió szavazat újraszámlálása (a választás első fordulóját április 5-én, a másodikat június 14-én tartották). Ez az ország életében - tönkretételében - történelmi jelentőségű esemény, hiszen most először lehet demokratikusan megválasztott vezetője Afganisztánnak – tette hozzá a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője.
Ez nem más, mint legalizált pénzszivatyú a jól ismert (köz)alapítványi módszerekkel...

Bíró Dalma - Jövőnk.info


Az olajszőkítésből és a visszaosztásból élő tábornoki karnak , csak így lehet visszaosztani egy kis lóvét, mert különben a MOSZAD zsoldjába szegődik , ha már nem osztanak onnan is vissza a leselejtezett harceszközök eltüntetéséért . Mert nyomtalanul ki kell vezetni . A papírokból azt kell látni , hogy hatástalanítva megsemmisítve kilósárban eladva a leselejtezett harceszköz kikerült a kötelékből , míg zsidó oldalon üzemképes nem hatástalan eszközök kerültek a titkos lerakatokba , egy polgárháború megvívásához elég mennyiségben , és háromszor annyit eladtak , mert az üzlet csak így volt rendtábilis 100 szoros haszonnak dolgozva , és mindenkit megkenve így működött a rendszer olajozottan . A hülye magyarok ellen így zsoldosokat is alkalmazhatnak . Ki van ez találva ők csak az üzletet bonyolítják , a többit a zsoldos csapat MOSZAD – os vezetéssel megoldja . A balfasz magyarnak még az önvédelmét is megtagadták , mert gárda is csak a zsidóknak lehet. Sőt nekik egy legális hadsereg áll rendelkezésre In – Kal néven . Jobb helyeken a laktanyákat is ők őrzik , hogy minél könnyebb legyen elfoglalni ezt a kurva országot .
Hülye gojok talán kihuzhatnátok a fejeteket a zsidók seggéből ,. hogy lássátok mit is tettetek ti kurva helytartók , kollaboránsok , likvidálni kell benneteket a rabló gyilkos cionista zsidósággal együtt.
Ezeket a madárilyesztőket meg lássátok el seprűvel , és fakarddal , hogy véletlenül se tegyenek kárt egymásban , és ez így tetszene a cionista terroristáinknak . Így rohamozzátok meg huszárosan a mocskos politikai maffiózókat . Erre még talán jók lesztek , de kakukkos órát vigyetek le ne késsétek az ébresztőt .




Kínai hekkerek portyája a "titkosszekrényben" és a zsidó buzgóság





Napjainkban közismert tény, hogy a kínai hadsereg, erőforrásokat nem kímélve, támogatja az "informatikai hadviselést." Ez többek közt az ipari kémkedést és a külföldi haditechnológiák lemásolását is jelenti. Az Egyesült Államokban nemrég indítottak eljárást - kémkedés vádjával - öt kínai állampolgár ellen, s az ellenük folytatott nyomozás során kiderült: több száz oldalnyi adatot és információt szereztek meg az izraeli Vaskupoláról. 
Kínai  hekkerek már évekkel ezelőtt „rendkívül érzékeny" adatokra tettek szert az izraeli katonai és haditechnikai fejlettségről, többek közt a Vaskupoláról. Három katonai vállalat szigorúan titkos besorolású, haditechnikai adatokat tartalmazó dokumentumait lopták el 2011 és 2012 között. A lopást a Komment Legénység nevű csoport követte el, amit a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg hozott létre.
Lényegében ennek a csoportnak az egyik utódszervezete az 613978-as egység, amelyet 2013-ban hoztak létre Kínában. Ők rendszeresen indítanak kibertámadásokat amerikai vállalatok és kormányzati oldalak, illetve szerverek ellen. Mivel a Vaskupola lényegében egy közös amerikai-izraeli haditechnikai kooperáció terméke, ezért az Egyesült Államok területén is tároltak a rakétavédelmi rendszerrel kapcsolatos információkat. 
Az "amerikai szálakat" követve, a kínai hekkerek sikerült azonosítaniuk a három izraeli haditechnológiai vállalatot: Israel Aerospace Industries-t (IAI), Rafael Advanced Defence Systems-t, és Elisra Group -t. A drónoktól kezdve, a rakétafelismerő szoftvereken át, egészen a ballisztikus rakétákig bezárólag, szinte minden „kényes adathoz" hozzájutottak a tolvajok. Azonban a hekkerek számára a „Szent Grált" a Vaskupoláról szóló információk jelentették, főleg a 900 oldalnyi (!) dokumentum az Arrow (Nyíl) III rakéta működéséről és technikai részleteiről. Ezenfelül trójai vírusokat telepítettek a számítógépre, valamint feltörték az alkalmazottak e-mail fiókjait is. 
Az izraeli kormány egyelőre nem reagált ez ügyben. 

Detektor

Izrael korábban élen járt a különböző okostelefonok és a számítógépes programok, valamint applikációk fejlesztésének területén. Azonban a Gázai övezetben zajló események alighanem változtattak a korábbi prioritásokon: az izraeli mérnökök és tudósok fordultak a helyi szabadalmi hivatalokhoz alagutakat feltáró találmány szabadalmát kérve.
Az izraeli média szerint az elmúlt napokban több száz izraeli fordult a helyi szabadalmi hivatalhoz alagutakat feltáró találmánya szabadalmaztatását kérve. A felfedezők között vannak fizikusok, geológusok, mérnökök és szakképesítéssel nem rendelkező egyszerű emberek is.
Úgy tűnik, az emberek felhagytak a mobiltelefonos alkalmazások gyártásával, és megszállottan keresni kezdték a terroralagutak felszámolásának megoldásait."
- jelentette ki egy lapnak a szabadalmak bejegyzésére szakosodott iroda vezetője. Ez a hivatal az izraeli védelmi minisztérium és a hadsereg érdeklődésére igényt tartó javaslatokat védi le. Többek közt arról számolt be az egyik helyi hivatal vezetője, hogy a legtöbb szabadalmi irodánál valóságos "boom" zajlik, egymás után adják be a legelképesztőbb ötleteket. Eti Lucato, a Lucato szabadalmi iroda tulajdonosa pedig azt mondta, hogy az ötletek nagy része inkább az alagútfúrás "hangját" akarják felderíteni, vagyis az ásások során keletkezett zajokat szeretnék felismerni.  Azonban még rendkívül sok más megoldás létezik, de ezt nem részletezték. 
Az izraeli hadsereg az Erős Szikla hadművelet szárazföldi offenzíváját a Hamász Izraelbe tartó föld alatti folyosóinak felrobbantására indította. A palesztinok a titkos alagutakat csempészetre, fegyvereseknek a Gázai övezet határain kívülre juttatására használtak.


Gölöncsér Miklós összeállítása – Jövőnk.info



Argentína viszonya a terrorista zsidóállamhoz



Cristina Fernández ejti az argentín állampolgárságot azokról az argentín zsidókról kik fegyvert fognak a cionista megszállás hadseregének oldalán Palesztinában!

Fénykép: Cristina Fernández ejti az argentín állampolgárságot azokról az argentín zsidókról kik fegyvert fognak a cionista megszállás hadseregének oldalán Palesztinában! Úgy tünik a BRICS országainak a vezetői kik Szíria oldalán állnak és egyre nagyobb léptekben lépnek fel az eddig ismert világ rend, és azt irányító korrupt cionista lobbi és bank rendszer ellen. jóval többet tesznek a palesztin ügyért mint az összes arab állam együtt Szírián kívül. a napokban láthattuk ahogy számos latin amerikai vezető és nagykövet palesztin kendőbe tartott beszédet és fejezett ki szolidaritást a palesztin nép iránt. több ország utasította ki Izrael nagyköveteit, ma viszont Cristina Elisabet Fernández argentín köztársasági elnök írta alá mindazoknak a zsidó vallású argentín állampolgároknak az állampolgári joguktól megvonását illető törtvényt abban az esetben ha Izrael hadseregének oldalán harcolnának az elnyomott palesztin nép ellen! Mikor merne ilyen lépést tenni bármelyik európai ország hm hm? főleg hogy mára már bebizonyosodott hogy a több mint 1000 gázai halott áldozat, és több ezer szétszakad végtagú áldozat ki élet és halál között fekszik e percekben is a gázai korházakban, hamis jogtalan indokkal lettek megtámadva, miután bebizonyosodtt hogy nem a Hamasz felel a 3 izraeli fiatal elrablásáról...Szíriai Hírek         2014,07,27


Úgy tünik a BRICS országainak a vezetői kik Szíria oldalán állnak és egyre nagyobb léptekben lépnek fel az eddig ismert világ rend, és azt irányító korrupt cionista lobbi és bank rendszer ellen. jóval többet tesznek a palesztin ügyért mint az összes arab állam együtt Szírián kívül. a napokban láthattuk ahogy számos latin amerikai vezető és nagykövet palesztin kendőbe tartott beszédet és fejezett ki szolidaritást a palesztin nép iránt. több ország utasította ki Izrael nagyköveteit, ma viszont Cristina Elisabet Fernández argentín köztársasági elnök írta alá mindazoknak a zsidó vallású argentín állampolgároknak az állampolgári joguktól megvonását illető törtvényt abban az esetben ha Izrael hadseregének oldalán harcolnának az elnyomott palesztin nép ellen!

Mikor merne ilyen lépést tenni bármelyik európai ország hm hm? főleg hogy mára már bebizonyosodott hogy a több mint 1000 gázai halott áldozat, és több ezer szétszakad végtagú áldozat ki élet és halál között fekszik e percekben is a gázai korházakban, hamis jogtalan indokkal lettek megtámadva, miután bebizonyosodtt hogy nem a Hamasz felel a 3 izraeli fiatal elrablásáról...
Hírfigyelő Szolgálat - Jövőnk.info








Hazugságok - Cionista jellem



A cionista hazugságok gyenge lábakon állnak, primitívek és átlátszóak. Cáfolatuk nem igényel különösebb szellemi erőfeszítést. Azonban bizonyos minimális történelmi tudás és a napjaink eseményeire vonatkozó hiteles információk mégis szükségesek hozzá.


 


Az oktatás és „fősodratú” média minden fegyvert bevet annak érdekében, hogy bizonyos kulcsfontosságú kérdésekre vonatkozóan – mint amilyen például a Palesztinában zajló izraeli erőszakos térfoglalás ügye is – ne legyenek megfelelő ismereteink. Egy Honoluluban élő palesztin keresztény, Raji (Roger) Abuzalaf csokorba gyűjtötte a legkirívóbb cionista hazugságokat, és meg is cáfolja azokat.

„Nincs olyan, hogy Palesztina, palesztin nép nem is létezik”

A palesztin élettér cionista beszűkítése• Pedig én palesztin vagyok. Az őseim – 100 generációra visszamenően - Palesztinában éltek, és mindig is palesztinnak is nevezték őket. A mai napig őrzöm a szüleim palesztin útlevelét.

• Mielőtt a cionisták teljesen újraírták volna a történelmet, a kutatók egyértelműen megállapították, hogy ezt a földet Kr. e. 500 óta Palesztinának, lakóit pedig palesztinnak hívják.

• Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1947-es felosztási tervében az a kitétel szerepelt, hogy az “eredeti Palesztinát („original Palestine”) két államra osztják: Izraelre (amely a terület 55%-át kapta) és Palesztinára (amelynek 45% jutott). (181 – 11/29/1947. számú ENSZ határozat. Megjegyzem itt, hogy már ez a felosztás is súlyosan igazságtalan volt, mivel akkoriban Palesztina lakóinak egyharmada volt zsidó, kétharmada palesztin.)

Következtetés: Palesztina (ezen a néven) több mint 2500 esztendőn keresztül létezett. Noha a cionista Izrael állam fennállása illegális a történelmi Palesztina 78%-án (hiszen az 1947-es ENSZ alapján csak annak 55%-án jöhetett volna létre, és ezt a tényt az ENSZ figyelmen kívül hagyja), a fennmaradó 22 %-ot mindenütt a világon Palesztinának nevezik. (És ezen a fennmaradó 22%-on közel félmillió „telepesnek” nevezett izraeli megszálló él, és ebbe a 22%-ba tartozik a Gázai övezet is, melynek tengeri és szárazföldi határait, légterét Izrael ellenőrzi, a területet blokád alatt tartja, és rendszeresen mészárlásokat rendez ott. Ciszjordánia és Kelet-Jeruzsálem 1967 óta folyamatosa katonai megszállás alatt áll – P. O.)

Palesztinok milliói élnek szerte a nagyvilágban:

• Palesztinok élnek Palesztinában (az illegális izraeli megszállás terrorja alatt).
• Élnek palesztinok Izraelben (másodrendű állampolgárokként ).
• És végül élnek palesztinok a szomszédos arab országokban, Európában, Ázsiában és Amerikában.

„Izraelnek joga van megvédenie magát”

Elméletben természetesen mindenkit megillet az önvédelem joga. Csakhogy ez a jog elveszíti érvényességét, ha az a fél, amelyik hivatkozik rá, törvénytelen vagy erkölcstelen tetteket hajt végre. Vegyünk egy példát: ha egy bűnöző betör egy lakásba, és ostrom alá veszi a bennlakókat, a lakás tulajdonosának joga van ahhoz, hogy elűzze onnan a betolakodót – ezzel szemben ha a betörő erőszakkal lép fel az őt kiebrudalni szándékozó tulajdonossal szemben, az nem nevezhető „önvédelemnek”. (Habár sok bűnöző az amerikai tárgyalótermekben fortélyos módon gyakran hivatkozik erre.)

A tény: 1967-ben Izrael megtámadta a palesztin területeket, és kezdetét vette a katonai megszállás. Mind az agressziót, mind az azt követő megszállást elítélte az ENSZ. (242 – 11/22/1967. sz. ENSZ határozat.) Ennek ellenére, valamint számos más ENSZ-határozat dacára, Izrael katonai kormányzást kényszerített rá a palesztinokra, és az alábbi emberiség elleni bűncselekményeket követte el, melyeket az ENSZ szintén elítélt:

• Katonai akciók a szomszédos Libanon, Szíria, valamint Irak ellen.

• A palesztinoknak szánt orvosi felszerelések, gyógyszerek és élelmiszerek célba juttatásának akadályozása.

• A palesztinok vízkészleteinek ellenőrzése. (És sok esetben ezeknek a vízkészleteknek a felhasználása Izrael javára – P. O.)

• Illegális települések építése Palesztinában – a Gázai övezetben, Ciszjordániában, Kelet-Jeruzsálemben. (2005 óta nincsenek zsidó telepek a Gázai övezetben, de Izrael azóta is szoros felügyelet, sőt blokád alatt tartja a területet – P. O.)

• A megszállt területeken illegális telepek benépesítése telepesekkel – valamint felfegyverzett gengszterekkel. (A nemzetközi jog tiltja, hogy egy megszálló hatalom megváltoztassa a felügyelete alatt álló területek etnikai arányait – P. O.)

• Palesztin házak ezreinek a lerombolása, nem egy esetben úgy, hogy a bennük lévő embereket is megölték. (Vagy éppen azokat, akik a házak előtt voltak, lásd Rachel Corrie tragédiáját.)

• „Apartheid Fal” építése, amely elválasztja a palesztinokat a családjaiktól, földjeiktől, vízkészleteiktől, és megnehezíti számukra az orvosi ellátás igénybe vételét.

• Együttműködés az apartheid Dél-Afrikájával, annak érdekében, hogy illegális nukleáris, valamint biológiai és kémiai fegyvereket fejlesszenek ki. (Az izraeli atomfegyver-készlet létrehozásában elsősorban Franciaország játszott szerepet, de Nagy-Britannia is kivette belőle a részét, és természetesen az USA jóváhagyására is szükség volt hozzá – P. O.)

• Az „adminisztratív elzárás” gyakorlatának bevezetése, amelyre hivatkozva palesztinok tömegeit – nőket és gyermekeket is – letartóztatnak, és vádemelés, ítélet, a szükséges jogi eljárások lefolytatása nélkül tartanak fogva.

• A palesztinok segítségére siető nemzetközi humanitárius segélyszervezetek munkatársainak bántalmazása, letartóztatása, meggyilkolása.

Következtetés: Izrael nemzetközi jogszabályok és erkölcsi normák sokaságát sérti meg. Izrael jelenléte Palesztinában illegális behatolásnak minősül, amely együtt jár a palesztinok javainak eltulajdonításával és tönkretételével, erőszakkal, gyilkosságokkal. Mivel a nemzetközi közösségnek nem sikerült az izraeli háborús bűntettek ügyében igazságot szolgáltatni, a palesztinok fel vannak jogosítva arra, hogy bármilyen eszköz révén, de megszabaduljanak az elnyomójuktól – Izraeltől. Bármiféle fondorlatos kísérlet Izrael részéről, hogy gyalázatos tetteit „önvédelemnek” állítsa be, teljes mértékben jogtalan és súlyosan megtévesztő.

„A Hamász a felelős! A Hamásznak fel kellene hagynia Izrael bombázásával!”


Ezzel a váddal aljas módon ismételten csak az áldozatukat állítják be bűnösnek a cionisták. Izrael brutális jelenléte Palesztinában számos nemzetközi és morális szabály súlyos megsértését eredményezi. A Hamász cselekedeteit ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor a 18. századi (még brit uralom alatt álló) Amerikában polgárőrök tettek meg minden tőlük telhetőt a megszálló brit csapatok kiűzése érdekében.

Következtetés: noha én magam pacifista vagyok, és az erőszakmentes ellenállás érdekében emelek szót Palesztinát uraló kriminális izraeli megszálló hatalommal szemben, jó lelkiismerettel el kell ismernem, hogy a Hamász teljesen törvényesen és morálisan is jogosan harcol Palesztina felszabadításának ügyéért – úgy Palesztinában, mint Izraelben.

“Izrael barátja és szövetségese az Egyesült Államoknak!”

Izrael az Egyesült Államok „apukája”.

Tény: Izrael emberiségellenes bűnöket követ el, miközben senki sem vonja tetteiért felelősségre, és az USA nem csupán beleegyezik Izrael bűnös cselekedeteibe, de anyagilag is hozzájárul azok végrehajtásához.

• Kormányunk és az államapparátusunk tele van cionista bírókkal, törvényhozókkal, republikánus és demokrata tisztségviselőkkel. Nem is szólva az AIPAC-ról, és más cionista ellenőrzés alatt álló lobbi csoportokról, amelyek befolyásolják a pénzügyeket és a törvényhozást szövetségi, állami és helyi szinteken egyaránt.

• Pénzügyi rendszerünk (a bankok, a Wall Street, a Federal Reserve Bank) a cionisták ellenőrzése alatt áll.

• A szórakoztató iparunk jó része (Hollywood, Broadway, Nashville, NBA, MLB, NFL, NHL, stb.) döntően cionisták tulajdonában van, illetve jelentős részben ők működtetik.

• A fősodratú média (az összes nagyobb hírcsatorna, a televízió- és rádióállomások, újságok) szintén a cionisták tulajdonában van, és az ő irányításuk alatt áll.

Következtetés: Az ismertetett tényeknek kétféle következménye is van. Az egyik, hogy a cionisták nagymértékben befolyásolják és manipulálják az USA kormányát annak érdekében, hogy pénzelje és elősegítse Izrael háborús bűncselekményeit Palesztina és az egész emberiség ellen. A másik pedig, hogy a cionisták meggyőzik a tömegeket arról, hogy Izrael a „jó fiú”, a muzulmánok, arabok és kiváltképpen a palesztinok pedig a „rossz fiúk”.

Egy igazi barát vagy szövetséges azonban sohasem manipulálná partnerét háborús bűntettek sokaságának az elkövetése érdekében! A cionista Izrael a valóságban az USA fondorlatos ellensége. (És akkor még a szerző nem szólt semmit például az USS Liberty elleni izraeli támadásról, a szeptember 11-i merényletekről stb.)

Epilógus

Aki a fentebb megcáfolt és más cionista mítoszelemekhez továbbra is ragaszkodik, az alább felsorolt három csoport valamelyikébe tartozik:

• Hazugok: a cionisták támogatói (zsidók, keresztények és mások), akik ugyan ismerik a tényeket, ennek ellenére mégis részt vesznek a közvélemény megtévesztésére irányuló akciókban.

• Tudatlanok: többnyire az átlagpolgárok, akik áldozatul estek a cionista propagandának, és nagyon csekély vagy egyáltalán semmilyen erőfeszítést nem tettek a rendelkezésükre álló információk ellenőrzése, ismereteik bővítése érdekében.

• Bolondok: azok, akik értesültek ugyan az igazságról, azonban nem vesznek arról tudomást, mivel hiábavaló módon ki akarják fejezni „lojalitásukat” ahhoz a politikai vagy vallási pozícióhoz, amelyet betöltenek. (Talán nem feltétlenül bolondok, hanem pénz- és hatalomvágyó karrieristák, és egyáltalán nem biztos, hogy hazudozásuk, színlelésük „hiábavaló” – P. O.)
Raji (Roger) Abujalaf Haifából származó keresztény palesztin menekült. Houstonban nevelkedett, jó ideje Honoluluban lakik. Amerikai állampolgár. Gitáros, énekes, zeneszerző és költő. Számos helyi kezdeményezésben vesz részt, jelenleg társszezőként egy palesztin témájú film elkészítésén dolgozik. Angolul itt olvasható röviden összefoglalt élettörténete, valamint az izraeli-palesztin kérdést illető hitvallása.

Hírfigyelő Szolgálat - Jövőnk.info










A zsidók népirtásai az évezredek alatt





Az első jelentős emberirtást a zsidók Kr. u. 115-117-ben követték el, amikor 260 000 gójt öltek meg Egyiptomban, Északafrikában és Ciprus szigetén. 132-135-ig megpróbáltak minden gójt Izrael országában kiirtani és csak Róma bátorságán múlott, hogy ez a kísérlet nem volt sikeres. 1096-ban német zsidók a saját gyerekeik százait ölték meg, hogy ne tudjanak más vallásra térni, stb, stb. Számtalan más példa sorolható a történelemből.

Legtöbbünk tudja, hogy ortodox keresztények tízmillióit ölték meg zsidók a Vörös Oroszországban, amelyről a zsidók azt állítják, hogy azt Sztálin tette egymaga, valószínűleg puszta kezével, egy korbáccsal és egy pisztollyal. De kevesebben ismerik keresztény nők és gyerekek tízezreinek meggyilkolását a 614-es évben egy zsidó szexuális rítus alkalmából.

Az ötödik század elején a Bizánci Birodalomban nőtt a feszültség, miután a Szíriai Inmesztárban 'néhány részeg zsidó' egy keresztény gyereket feszített keresztre és az Alexandriai éjszakai vérengzés után, amikor zsidók keresztények nyakát elvágták és amely miatt Cyril érsek a zsidókat kiűzte a városból. De a zsidóknak határtalan lehetőségeik maradtak a gyilkolásra Jeruzsálemben , miután a perzsák azt 614-ben meghódították.

"Végre eljött a diadal és a bosszú órája! És ők nem hagyták ki a lehetőséget. A szent várost keresztény vérrel öntözték. Azt mondták, hogy a perzsák nyomorúságos foglyokat adtak el a pénzükért. A zsidók bosszúvágya erősebb volt fukarságuknál. Nemcsak hogy nem volt gátlásuk arra, hogy feláldozzák kincseiket ezek megvételére, hanem mindet meg is ölték (közelítőleg 90 000-et)."

A ferences Cassini da Perinaldo azt írta, hogy a zsidók azért vásároltak keresztény rabszolgákat: "természetesen nem azért, hogy azok a földet műveljék, nem azért hogy drágábban eladják őket, hanem csak azért, hogy önkezükkel lemészárolják őket."

A zsidók könyörtelenül, tomboló gyűlölettel romboltak le és szentségtelenítettek meg minden keresztény szentséget. Minden templomot és kolostort leégettek, gyakran úgy, hogy előbb beterelték a sikoltozó papokat, szerzeteseket és apácákat. Szűz apácákat halálra erőszakoltak Krisztus Kriptájában, utána lemészárolták őket a falakat vérrel fröcskölve le. 26 000 'önkéntes' civil zsidó követte a perzsákat Galileából kifelé vezető útjukon:

"A hívők kegyetlen lemészárlásának és templomaik többségének lerombolásának jutalmául tetőtől talpig véresek voltak. Néhány nap alatt 90 000 keresztény, mindkét nemből és minden korosztályból esett különbséget nem tevő gyűlöletüknek áldozatul "

A filiszteus (palesztinai arab) Strategos szerzetes különös figyelmet szentelt annak a tömeggyilkosságnak, amelyet zsidók a mameli (mamilla) víztárolónál rendeztek, miután a győztes perzsák keresztények ezreit zárták oda be:

"Mint ahogy régen az Urat vásárolták meg ezüstért, úgy vásárolták meg a keresztényeket a víztárolóból... Hány lelket öltek meg a mameli víztárolónál! Hányat hánytak kardélre! Hány fiatal lány, aki undorító meggyalázását visszautasította, halt ott meg!.. Hány szülő pusztult el miután saját gyermeke halálát látta! Hányat lemészároltak! Ki tudja kiszámolni, hogy mekkora tömeget mészároltak le Jeruzsálemben!"

Strategos 66,509 keresztény áldozatról tesz jelentést, ebből 24,518 -at találtak Mamelnél, és ennél sokkal többet a város területén. későbbi keresztény krónikások, mint a görög Theophanes (818 körül) 90 000 keresztény halottról írt.

Érdekes itt azt tanulmányozni, hogy maguk a zsidók hogyan gyakorolták a 'holokauszt tagadását' azokra a tömeggyilkosságokra. amelyeket maguk követtek el. A legjobb példa erre az a 100 millió áldozat, akiket zsidók öltek meg és a tettet egyedül Sztálinra tolják.

1992-ben Anita Shapira azt merte (képtelen módon, de a média legcsekélyebb kritikája nélkül) állítani országában, hogy: "A kényszerítés elleni ellenérzés a zsidók fő jellemvonása lett a nemzedékek során, és ez különbözteti őket elsősorban meg szomszédaiktól.. Ez a beállítottság nem tűnt el a zsidó nemzeti mozgalom megjelenésével. A zsidóknak az az alaptulajdonsága, hogy minden erőszakot mélyen megvetnek, túl mélyen volt a nemzet szellemébe gyökerezve, hogy azt könnyen el lehetne vetni."

Jeruzsálem 1967-es újraegyesülése után az ilyen Clintoni irányzatokat még jobban hangsúlyozták a szakmabeli és műkedvelő izraeli történészek. Egy 19. századbeli zsidó történész szavait , aki azt írta, hogy a 614-es gyilkosságokat "a harc hevében vagy a hódítás szertartásaitól megrészegedve" követték el, csendben kiiktatták a történelem lapjairól miután észrevették, hogy a II. vh német 'atrocitásaitól' ugyanezt lehet mondani.

Ma a tipikus viselkedés a valóság teljes tagadása, például "akkor üldözték a zsidókat Palesztínában, és így biztosan nem mertek volna ilyesmit csinálni." Michael Avi-Yonah 1946-os tanulmányával kezdjük a zsidók múltját tanulmányozni a római és bizánci uralom alatt. Jeruzsálem 614-es meghódítását illetően Avi-Yonah, akinek jelentése a nemrég újraszerkesztett homályos Sefer Zerubavel midrashon alapul, és amely az újraszerkesztés után a gójok megölését nem említi többet, csak nagyon röviden annyit mond, hogy "sok gyilkosság, rablás és pusztítás" történt Jeruzsálemben, de nem mondja, hogy ki követte ezeket el. Azt a látszatot kelti, hogy 'csak perzsák' (végül is régen meghaltak és ma már nem tudnak védekezni) vettek részt a keresztény szentségek elpusztításában.

Avi-Yonah-nak a tagadás stratégiája jó szolgálatot tett más hasonló események tárgyalásakor, mint például az antiokiai zsidók kiűzésénél a hatodik században miután közülük néhányan Szűz Mária nyilvánosan kiállított képére vizeltek, és majdnem rögtön azután, hogy megbocsájtottak nekik és visszafogadták őket, a város zsidói megölték és megcsonkították II Anasztáz pátriarkát a 7. század első évtizedében. II Anasztáz pátriárkával , akli nyilvánvalóan különös gyűlöletük tárgya volt, gyalázatos módon bántak, 'a lehető legbrutálisabban', testét más vezető férfiak testével együtt húzták a városon keresztül, amíg darabok le nem váltak a testről (ismerősen hangzik?), mielőtt elégették. Theophanes szerint "Az antiokiai zsidók kibelezték Anasztázt, kényszerítették rá, hogy egye meg a saját beleit és nemiszerveit az arcába dobták." Sem a kiűzés, sem a nyilvánvaló gyűlölet-bűntény nem található meg Avi munkáinak későbbi kiadásában vagy azoknak fordításában.

Graetz azt próbálja elhitetni, hogy a Jeruzsálemi gyilkosok egy 'megelőző holokauszt túlélői' (hol hallottuk ezt ezelőtt?), akikről 'elképzelhető', hogy mészárlásaik során 'lobbanékonyak' lesznek. "A hivatalnokok önkényessége és a papság fennhéjázása kibírhatatlan szenvedést okozott nekik." Graetz érthető módon homályos a hamis provokáció természetét illetően, de későbbi 'történészek', pl. Samuel Krauss azzal tölti ki ezt a nyilvánvaló űrt, hogy Phocas király (602-610) néhány évvel azelőtt egy rendeletet adott ki, amely szerint zsidóknak kötelezően meg kell keresztelkedniük. Ez az állítás egy kéziraton alapult, amely (hasonlóan a Cion Bölcseinek Protokolljaihoz) 1890-ben jelent meg először.

Egy másik zsidó, Baron, a szociális és vallástörténetében egyszerűen elfelejti a keresztény áldozatok említését és csak annyit mond, hogy a perzsák később 37 000 keresztényt kitelepítettek. Perzsák és nem a zsidók voltak felelősek az öldöklésért, mert az, hogy a város hősi védőinek a testét nem temették el, ellentmondott a zsidó gyakorlatnak.(?). Az olvasó ezek után könnyen azt a képet kapja, hogy 614-ben egyetlen zsidó sem látott egy csepp keresztény vért sem.

1961-ben, abban az évben, amikor Hilberg először hozta az 'Európai zsidók elpusztítása' c. könyvét nyilvánosságra, jelent meg Poliakov: 'Az antiszemitizmus története' c. műve. Megjegyezte, hogy amikor 614-ben a perzsák megtámadták Jeruzsálemet, a helyi zsidók 'szövetségbe léptek velük', de nem említi ennek a szövetségnek a következményeit a helyi keresztény lakosságra. Mindazonáltal megjegyzi, hogy 'miután a bizánciak visszafoglalták a várost, a keresztények kegyetlenül bosszút álltak. Miért? A figyelmes olvasó csak csodálkozik.

Poliakovnak mint Hilbergnek (de nem mint Shakespearenek) nehézségei voltak a zsidók és a kegyetlenségek azonosításával, kivéve, ha ők voltak az áldozatok.

Colbi 1965-ös 'A kereszténység rövid története a Szentföldön' c. művében röviden megemlíti, hogy 614-ben, Jeruzsálem perzsa megszállása kapcsán 'a legtöbb keresztényt megölték és templomaikat leégették'. Colbi nem említi a zsidók szövetségét a hódító perzsákkal.. Megjegyezte viszont, hogy a monofizita keresztények állítólag mélyen gyűlölték az ortodox keresztényeket és ez az 'bosszúvágy' az előbbieket 'nyíltan a perzsák oldalára hajtotta'.

Ebből az olvasó azt következtethetné, hogy a perzsák ölték meg az ortodox keresztény foglyokat más keresztények segítségével, mindkettő teljes hazugság.

És így, a David Ben-Gurion szerkesztésében megjelent 'a zsidók és országuk'-ban Benzion Dinur, 1951-55-ig oktatásügyi miniszter magára vette a zsidók szerepének leírását Palesztína 614-es meghódításakor és további szerepüket Jeruzsálemben: " Úgy tűnik, hogy nagyban segítették a hódítást a perzsák oldalán speciális zászlóaljakban, amelyek Jeruzsálem ostromában résztvettek. Három évig Jeruzsálem teljesen a zsidók ellenőrzése alatt állt. Az ellenszegülő keresztényeket keményen sakkban tartották, sok papot bálványimádóként halálra ítéltek, és anyagot gyűjtöttek az új templom építéséhez.

Elfelejti megemlíteni, hogy sok ezer keresztényt nyilvánvalóan lemészároltak és templomaikat is nyilvánvalóan lerombolták. Ehelyett, Yad Vashem volt igazgatója (ahol a hat millió 'holokauszt' áldozat néhány százezrének nevét őrzik) egyszerűen azt mondja olvasóinak, hogy ellenszegülő keresztényeket keményen sakkban tartották (valószínűleg ahogy Önt vagy engem fognak egy napon sakkban tartani).

Jeruzsálem 1968. Az emberiség szent városa állítja, mint egy izraeli hadseregjelentés néhány arab terrorista megöléséről (asszonyok és gyerekek), hogy: "Jeruzsálem elfoglalása során sok keresztényt öltek meg és templomokat romboltak össze. Valaki ölt. Valaki rombolt."

Colbi (most a vallási ügyek minisztériumában) 1969-ben kiadott egy kibővített de még mindig bűntelen változatát az 'A kereszténység a Szentföldön: múlt és jelen' c. műnek. Szintén 1969: 'Jeruzsálem:múlt és jelen', Naftali Arbel szerkesztésében (amelyben a pápa fényképe is benne van, ahogy a találkozás kövét megcsókolja), csak annyit mond: "Az ellenség bevette Jeruzsálemet és sok szép épületet összeromboltak". Egy szóval sem említi a zsidó gyújtogatást, sem a keresztény áldozatok tízezreit.

A Héber egyetem háromkötetes A zsidó nép története csak annyit mond, hogy a zsidók folytatták a keresztények kiűzését és templomaik eltávolítását. Szó sincs a tízezrek legyilkolásáról és más zsidó kegyetlenségről.

Hihetetlen, kivéve azoknak közülünk, akik tudják, kinek az ürülékét eszi ma a római katolikus egyház. Boudet jól illusztrált 'Jeruzsálem története', amelyet az egyház 'nihil obstat' jóváhagyásával adták ki azt állítja, hogy: "A katonák (akik perzsák voltak), gyilkoltak, fosztogattak és felgyújtották a templomokat és a kolostorokat". Így Baldi bevezető Jeruzsálem jegyzetei az új katolikus enciklopédiában, feltehetőleg a Vatikán szellemében, arról a 'félelmetes csapás'-ról írnak, amelyet a keresztények 614-ben Jeruzsálemben azoktól az ördögi perzsáktól szenvedtek el.

A mostani hivatalos zsidó enciklopédiában azt lehet olvasni, hogy a perzsa csapatok 614-ben "zsidó szövetséggel" bevették Jeruzsálemet, de aztán rögtön a meghódítás után csodálatos módon eltűnnek a színtérről: "A város falát lerombolták, sok lakos meghalt, Zahariás patriárkát és a Szent Keresztet száműzték, így aztán senki sem fedte fel, hogy kik voltak a gyilkosok és kik az áldozatok."

Aztán a zsidók csodálatos módon újra megjelennek a vérontás után, hogy átvegyék az uralmat a város fölött. Mamilla a zsidó enciklopédiában csak víztárolóként jelenik meg, mondván, hogy a Mamillai medencét először a bizánci időkben említették, részleteket nem említve. Ez olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy Auschwitz először 20. századbeli iratokban jelenik meg!

Andrew Sharf egy 1971-ben a Littman Library of Jewish Civilization által kiadott-es könyvben azt hallucinálja, hogy a gyilkosságok a "kékek és zöldek művei, akik vitájukat Antiokiából ide hozták", de mint mindenütt, lehet hogy zsidók is voltak köztük.

1980-ban a honvédelmi minisztérium kiadtak a kétkötetes History of Erets-Yisrael-ben azt írják, hogy a perzsák vezették Jeruzsálemet keresztény lakosságának lemészárlását, és sok templomot felgyújtottak a Szent Sírral egyetemben. A hódítás után átadták a várost a zsidóknak, akik szigorú rendet léptettek életbe a hódítás utáni anarchia helyett. 1981-ben a zsidók azt állították, hogy 30 000 főnyi csapatuk volt akik a csata után Jeruzsálemben teljesítettek szolgálatot.

1982-ben Baras jelentette, hogy a perzsák 3 napig jelentős öldöklést hajtottak végre, amikor állítólag zsidók megvásároltak néhány keresztény foglyot és lehet, hogy valahol, valamikor néhányat meg is öltek közülük, de "ennek a részletes megvitatása eltérne könyvünk célkitűzésétől".

Wagner 1988-as Jeruzsálemi illusztrált útikalauza (Teddy Kollek polgármester előszavával) a Mamillai medence bemutatásánál elmondja, hogy itt "614-ben sok keresztényt öltek meg a perzsák."

1989-ben az izraeli régészeti hatóságot felkérték, hogy vizsgálja meg csontvázak ezreit, amelyek Mamilla közelében vannak eltemetve, mivel rabbik egy építési terv leállítását követelték, ha ott akár egy zsidó körömdarab is található! Természetesen három év ásatásai után a kormány jelenthette, hogy nincs miért aggódni, mert ez egy bizánci temetőhely volt amelyet össze lehet a 614-es tömegsírral kapcsolni, amelyet keresztény iratok írnak le a perzsa invázió idejéről. A jelentés írója, Reich nem látta szükségesnek megemlíteni, hogy zsidók követték el ezt tömeggyilkosságot.

Ben-Dov ' Jeruzsálem: Ember és kő', 1990, c. művében arról fantáziál, hogy Jeruzsálem meghódítása közben zsidó katonák tüzesen támadták a keresztény lakosságot és azok vezetőit, akiket a három évszázados keresztény uralom alatt elszenvedett igazságtalanságokért tartottak felelősnek .

Hershel Shanks a 'Jeruzsálem: Egy építészeti életrajz', 1995 műve csak azt említi meg, hogy a perzsák a templomokat lerombolták, de nem szól a keresztények lemészárlásáról és a zsidók szerepéről. Az 1995-ös főiskolai szöveggyűjtemény Zot Yerushalayim azt magyarázza, hogy zsidó katonák keresztény ellenállókat (azaz terroristákat?) támadtak három napon át míg a perzsák a templomokat rombolták le és az apácákat erőszakolták meg.

Végül is Naor 1996-ban írt 'A reménység városa: Jeruzsálem a bibliai időktől máig', amerikai és izraeli intézmények közös terméke, amelyet Jeruzsálem 3000-ik születésnapjára hoztak ki. "Amikor a perzsa hadsereg északról támadta meg Palesztínát, Galileában csatlakoztak a zsidók hozzájuk. A perzsák két hadosztállyal támadtak Jeruzsálem irányában. Perzsa katonák három napig tomboltak a városban, gyilkolva a lakosokat, felgyújtva a templomokat és raboltak. Különösen a keresztény papok voltak célpontjaik. A perzsák nem különböztették meg az ellenséges kormányt és az annak szolgáló papságot."

A zsidók végül újra megjelennek az elbeszélésben a keresztények lemészárlása után, templomaik összerombolása, a pátriárka és a Szent Kereszt száműzése után. A zsidók, így tanuljuk, valahogy részt vettek a háborúban és később a közigazgatásban. Csak a gonosz perzsák tomboltak, raboltak és gyilkoltak ezalatt. Ebből a híres és ünnepélyes leírásból nem tudja meg senki, hogy 614-ben bármelyik zsidó látott-e egy csepp keresztény vért is.

Mások, mint Schäfer az 1995-ben kiadott A zsidók története az ókorban c. könyvben azt magyarázza, hogy a zsidók történelmi kritizálása keresztény forrásokból származik amely természetesen a dolgokat tiszta keresztény szemüvegen át nézi és így megbízhatatlan, mint ahogy egy gázosítási szemtanú is megbízhatatlan lenne, akit jól megfizetnének történetéért.

Hasonlóképpen, minden más zsidó kegyetlenség ilyen csodálatos módon a zsidó szemében megbízhatatlan források kritikátlan elfogadása, hibás feltételezés és antiszemita fantázia. Hé! Majdnem pont úgy, mint azok a gyűlölt 20-ik századbeli holokauszt revizionista fattyúk (de azok lényegesen ésszerűbben) teszik!

Így ahogy a nemzetközi zsidóság holokauszt-zsarolási igényei nőttek, hogy pénzük legyen arra, hogy Izrael elnyomja az arabokat mindenütt, és a zsidó SA-t megvásárolja, hogy a zsidók támadóit mindenütt elnyomja, úgy tűnik, hogy a zsidó történészek, különösen azok, akik oktatási és kutatóintézetekben dolgoznak zsidó kurvákká lesznek. A modern ún. tudós kurvasága, akkor is, ha tekintélyes egyetemeknek és alapítványoknak dolgozik, ennek a legszomorúbb eredménye. A szegény gyanútlan olvasónak azt a képet adja, hogy a tudásanyag, amit nyújt, széles tudáson nyugszik és nemcsak zsidó ideológiai és pénzszerzési eszköz.

Azt gyanítja az ember, hogy a múlt zsidó tömeggyilkosságainak elismerése elleni ellenállás azzal a kívánsággal függ össze, hogy magukat az általános különbségelismerőként mutassák be, akikhez az egész világon bárki bármilyen véleménykülönbséget vihet, és ők azt megoldják mindezt óránként és személyenként 300 dollárért, természetesen.

És így ferdül minden igazság zsidó hazugsággá és minden másra fogott gyilkosság zsidók gyilkosságává!!!..
Hírfigyelő Szolgálat - Jövőnk.info





Argentína és a BRICS - a nyugat szerint



A lap idézi Dilma Rousseff brazil elnököt, aki nem zárta ki, hogy a BRICS csoport - az öt legnagyobb fejlődő ország, Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika közössége - segítséget nyújtson az államcsőd közelében lévő Argentínának, ha az ilyen irányú kéréssel fordul a csoport felé.

A lap emlékeztetett arra,
 - hogy Július 18-án a Buenos Aires-be látogató Csi Csinping kínai miniszterelnök, és Argentína elnöke Cristina Fernandez de Kirchner mintegy 6,3 milliárd dollár értékű infrastrukturális fejlesztésekhez nyújtandó kínai kölcsönről egyezett meg. Az összeg nagyobbik részét, 4,2 milliárd dollárt hidroelektromos gátak építéséhez, 2,1 milliárd dollárt pedig tehervasút-pálya fejlesztéséhez folyósítja Kína.

A két ország egyúttal egy 11 milliárd dollár értékű valutacsere megállapodást is kötött, ami Argentína központi bankjának tartalékát 41 milliárd dollárra növeli. A megállapodás - amihez hasonlót Magyarországgal is kötött Kína - növeli a kínai valuta, a jüan nemzetközi használatát és teljesen átválthatóvá tételét, egyben csökkenti a dollártól való függést.

A BRICS öt tagállama július 16-án 100-100 milliárd dolláros alaptőkével valutaalapot és fejlesztési bankot hozott létre, ahogy a bejelentéskor fogalmaztak, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) alternatívájaként.

A fejlesztési bank (New Development Bank, NDB) beruházási projekteket finanszíroz majd, a valutaalap (Contingent Reserve Arrangement, CRA) pedig tartalékként szolgál a BRICS országokat sújtó pénzügyi turbulenciák idejére - mondta Dilma Rousseff brazil elnök, a csúcstalálkozó házigazdája. "Az intézményeket nem mások ellen, hanem saját javunkra hoztuk létre" - hangsúlyozta. 
Dilma Rousseff szerint ezzel alternatívát kívánnak nyújtani a fejlődő országoknak infrastrukturális projektek finanszírozásához, hogy ezzel is kompenzálják a vezető pénzintézetek nem elegendő hiteleit. A két pénzintézet tulajdonképpen a washingtoni székhelyű Világbank és Nemzetközi Valutaalap (IMF) tükörképe és azzal a céllal jött létre, hogy erősítse a fejlődő világot képviselő öt ország nemzetközi pénzpiaci súlyát és jelentőségét.
A BRICS a világ lakosságának a felét, a Föld szárazföldi területének 26 százalékát képviseli.

Az NDB székhelye Sanghaj lesz, elnökségét pedig az alapító tagok rotációs rendszerben töltik majd be. Elsőként India delegáltja veszi át a bank irányítását, majd sorrendben Brazília, Oroszország, Dél-Afrika és Kína képviselője követi. A tagországok 10 milliárd dollárral járulnak hozzá a bank alaptőkéjéhez, majd az így összejött 50 milliárd dollárt később 100 milliárd dollárra emelik. A bank a BRICS országokban és az általuk képviselt fejlődő régiókban finanszíroz majd fejlesztési projekteket.

A CRA valutaalap is 100 milliárd dollárral jön létre, a legnagyobb összeget, 41 milliárd dollárt Kína teszi be a közösbe. Brazília, Oroszország, India 18-18 milliárd dollárral, Dél-Afrika pedig 5 milliárd dollárral járul hozzá  az alaptőkéhez.

A két pénzintézet tulajdonképpen a washingtoni székhelyű Világbank és Nemzetközi Valutaalap (IMF) tükörképe és azzal a céllal jött létre, hogy erősítse a fejlődő világot képviselő öt ország nemzetközi pénzpiaci súlyát és jelentőségét. Elemzők szerint a két pénzintézet megalapítása a BRICS országok egyértelmű elhatárolódását jelenti a "kiszolgált" és "az Egyesült Államok befolyása alatt álló" washingtoni intézményektől. "Nem konkurenciaként, hanem kiegészítőként kívánunk szolgálni" - hangsúlyozták azonban brazil diplomaták.

A házigazda, Dilma Rousseff "történelmi aktusnak" nevezte a két pénzintézet létrehozását, Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig "hatékony eszköznek" nevezte a tartalékalapot. A brazil elnök hangsúlyozta, hogy a BRICS országok sem hegemóniára, sem dominanciára nem törekszenek, hanem alternatívát kívánnak nyújtani a fejlődő országoknak infrastrukturális projektek finanszírozásához, hogy ezzel is kompenzálják a vezető pénzintézetek nem elegendő hiteleit.

Dél-Amerika harmadik legnagyobb gazdasága 13 év után ismét technikai csőddel néz szembe, miután a határidő lejártáig nem vezettek eredményre az argentin gazdasági miniszter és az amerikai kötvénybefektetők tárgyalásai New Yorkban egy több száz millió dolláros kamattörlesztésről. Argentína szerette volna átütemezni adósságait, ebbe viszont két amerikai fedezeti alap nem egyezett bele. Az ügy bíróság elé került az Egyesült Államokban, és elrendelték, hogy Argentínának fizetnie kell azoknak a befektetőknek, akik nem voltak hajlandók belemenni a 2005-ben és 2010-ben végrehajtott átütemezésbe az ország 100 milliárd dolláros adósságteher alatt roskadozó pénzügyi rendszerének 2001-es összeomlása után. (Az átstrukturálásba egyébként a hitelezők 93 százaléka beleegyezett.)

Argentína azonban nem teljesítette egy 2033-as lejáratú diszkont államkötvény június 30-án esedékessé vált 539 millió dolláros kamattörlesztését, így viszont a többi adósságát sem törleszthette, bár elvileg képes és hajlandó is fizetni. Axel Kicillof argentin gazdasági miniszter ugyanakkor elhárította a csődre való utalásokat, és kijelentette: országa állampolgárai megőrizhetik nyugalmukat, a csütörtöki nap éppen olyan lesz, mint bármelyik másik, és a világ forog tovább.

A Standard & Poor's (SP) hitelminősítő már a határidő lejárta előtt szelektív nem törlesztő (SD) kategóriába sorolta vissza Argentína már eddig is mélyen spekulatív hosszú és rövid futamidejű szuverén devizaadósságát.
Megjegyzés
A nyugati média ezzel tulajdonképpen elismerte, hogy nem tudnak síkra szállni a BRICS gazdasági erejével már... Egyet nem ismer el csupán, hogy ne még mindig görcsösen kapaszkodva a semmibe - feltételes módban közöljön!!! Nem, már SEGÍTETTEK is! Sokkal hamarább, mint azt gondoltátok volna. Az adódó lehetőség (Az USA dölt bele ismét saját kardjába - nemhiába, kard által vész el ki kardot ragad... aki másnak vermet ás, maga esik bele...) maximális felismerésével és kihasználásával mért kellő csapást az USA-ra.

Bíró Dalma összeállítása - Jövőnk.info




NATO-PÁNIK: Indul a hangulatriadó? - bemondta a rádió...



Mintegy 20 ezer katonát - baj esetén egy nagyobb városnak illenék 20000 főt kiállítani, tehát ez nem létszám egy háborúban - vont össze Oroszország Ukrajna keleti határánál - figyelmeztetett a NATO közleményben ma. Az észak-atlanti szervezet szóvivője, Oana Lungescu úgy fogalmazott, hogy súlyos aggodalomra adnak okot Oroszország lépései a térségben. A NATO attól is tart, hogy Moszkva humanitárius vagy békefenntartási megfontolásokra hivatkozva csapatokat kíván küldeni Ukrajna keleti részébe. Minedenki magából indul ki!
Hát véletlenül nem ez az ő módszerük?
Visszafelé már nem tetszik, ha ...a másik felén állnak?

"Az újabb orosz csapatépítés tovább súlyosbítja a helyzetet, és aláássa azokat az erőfeszítéseket, amelyek a válság diplomáciai megoldására irányulnak" - áll a brüsszeli közleményben. Moszkva mindeddig tagadta azokat a nyugati vádakat, hogy fegyverekkel segíti és más módokon is támogatja a kelet-ukrajnai oroszbarát milicistákat, akik harcban állnak az ukrán erőkkel. Az Európai Unió és az Egyesült Államok a múlt héten újabb szankciókkal sújtották Oroszországot az ukrán válságban játszott negatív szerepe miatt, ami természetesen lepereg az orosz gazdaságról. A jelen állas szerint a BRICS-csoportot nem lehet ilyen módon megfogni, más taktikát kellene, ha valóban felveszi a cionvilág és csatlósai ezekkel a harcot...

Az orosz vezetés hétfőn bejelentette, hogy a következő napokban nagyszabású hadgyakorlatot tartanak az ukrán határ közelségében. Tavasz végén a NATO arról számolt be, hogy Oroszország negyvenezernyi katonát vont össze az ukrán határ közelében. Ez a szám júniusra ezer alá apadt, de azt követően Moszkva ismét növelni kezdte katonai jelenlétét a térségben. Nevének elhallgatását kérve egy szövetségi illetékes ma azt mondta, hogy augusztus elejétől jelentősen emelkedett az orosz erők létszáma.Vlagyimir Putyin továbbá elrendelte és iktatta az orosz állami hatóságoknál az élelmiszerek és agrártermékek importjának korlátozását azon országokból, amelyek szankcióval sújtották az országát.
PÁNIKROHAMOK
Nem kímélik a befektetők az orosz piacokat. A mai kereskedésben is esnek az orosz részvényindexek, a rubelre egyre nagyobb nyomás nehezedik. A Moszkva elleni nyugati szankciók rányomják a bélyeget az orosz piacok megítélésére. Az egyre súlyosabb kelet-ukrajnai harcok miatt pedig az ukrán gazdaság is szenved - hírdetik általános pánikhangulatot generálva az EU-s fizetett elemzőcégek sorjában. Ukrajna valóban szenved! Na de nem az oroszok miatt, kedves barátaim! Ha már a hadszíntéren nem sikerül - mivel sorra vallanak kudarcot a nyugati orientációjú "ukrán" támadások a keleti blokkban - Háromszáz ukrajnai rendőr is önként átállt tegnap a kelet-ukrajnai milicisták oldalára - közölte ma Anton Herascsenko beismerve - mivel kiszivárgott, a belügyminiszter tanácsadója az egyik ukrán tévének nyilatkozva.

A BEISMERÉS
A NATO-nak új védelmi terveket kell kidolgoznia, mert az Ukrajnával szembeni orosz agresszió vészjelzést jelent - mondta egy francia lapnak adott vasárnapi nyilatkozatában Anders Fogh Rasmussen, a szervezet főtitkára, aki szerint a szövetségnek növelnie kellene védelmi kiadásait.

Gölöncsér Miklós összeállítása - Jövőnk.info






Érzékeny pontokra mérnek csapást az orosz ellenszankciók



Oroszország a héten életbe léptetett egy sor ellenszankciót, a nyugati és a nyugattal szövetkező országokkal szemben.
Minden út Oroszországba vezet
GRÚZIA - A minap beszámoltunk Grúzia helyzetéről, hogy hiába a zsidóvilág ígérethalmaza a gazdaság élénkítésére (vagyis valójában kiszípolyozására), mégis az orosz piac tartja életben és a nép hűsége inkább oda húzna vissza. És most tessék! Itt a politikai elit balítéletének az átka/ára. Most Oroszország Grúziával felmondja az 1994 óta életben lévő szabadkereskedelmi megállapodást. Ennek értelmében Grúzia mostantól sokkal drágábban kapja a gázt, olajszármazékokat mint idáig. Ugyan van máshonnan is bevitel, de messze sem fedezi a teljes igényt. Mellette megtiltott minden mezőgazdasági termék beszállítást Grúziából. Újabb nyomorüság van kilátásban a grúz népnek a nyakán, a nyugatmajmolás miatt.
LENGYELORSZÁG - A lengyelekkel szemben is hasonló intézkedések történtek. Onnan is betiltottak minden mezőgazdasági termék beszállítását. Lengyelország alma termelésének 60%-át Oroszországba adta el, burgonya termelésének felét szintén. Moldovával felmondták a kereskedelmi megállapodásokat, mivel az ottani vezetés az EU-tárgyalásokat szorgalmazza. A korlátozás minden növényi és állati termékre vonatkozik, valamint mostantól itt is megszűnik minden gáz és olajszármazék kedvezmény.
NYUGAT-EURÓPA - Az orosz egészségügyi ellenőrzések kimutatták, hogy a Nyugat-Európából származó húsokban, hústermékekben nagy mennyiségben található növekedést serkentő hormon. Emiatt leállítottak minden uniós hústermék beszállítását az egész EU területéről. 
UKRAJNA - Ő szenvedi el a legtöbb veszteséget, de a bajt magának kereste. Szinte napi rendszerességgel adja ki az orosz külügy, vagy gazdasági tárca a különböző tiltásokat. Semmilyen fajta tejterméket nem vesznek át többet. Majd jöttek a gyümölcsök, aztán a zöldségek, a húsfajták, legutóbb a gyümölcsök és gyümölcsleveket tiltották le.
Nyugat alkonyul, kelet magaslatokban
Láthatóan Moszkva arra az álláspontra helyezkedett, hogy gazdaságilag helyezi nyomás alá a nyugatot. Amikor a keleti országok vagy a BRICS államok egymás közötti kereskedelemben, a banki utalásokban kihagyja a dollárt, azzal Amerika hatalmas bevételektől esik el. Amikor Moszkva, majd Peking piacra dobott sok milliárd dollárnyi tartalékot, az elértéktelenedést elkerülendő az USA visszavásárolta saját pénzért, természetesen újabb hitelekből - ez az igazi fricska a lógó shakterorra és megfelelő válasz a cionnyugati sakk-terrorra.
A nyugat elfoglalta gazdaságilag az összes volt, kommunista területhez tartozó államot. Ezeknek az országoknak - hogy saját ipari termékeit eladhassa - iparát kivégezte, majd következett a mezőgazdaság leépítése, és a mezőgazdasági feldolgozóipar kivégzése. A multik és a nyugati vállalatok hólapáttal szórják ki a saját cégeik által megtermelt hasznot, azt kint újra megforgatják, majd pályázatokon, de leginkább hitelek formájában visszaadják azoknak az országoknak, amelyek azt valójában megtermelték - ez a rövid összefoglalása a szabadkapitalista működési mechanizmusnak, ez történt nálunk is az elmúlt negyed században. Ezek az országok egyetlen utolsó megmaradt lehetősége volt a keleti nyitás, és az, hogy azokat a terményeket, amelyek még piacképesen megmaradtak, Oroszországba eladja. Itt az aratás, a betakarítás ideje. Hatalmas gyümölcstermés van idén, a gabonafélék is szépen teremtek. És most, a betermelés alatt Moszkva bejelenti, hogy kevés kivétellel mindent lemond. Nem vesz át semmit. Sem gabonát, sem gyümölcsféléket, sem semmit, ami ezekből készül. Százával, de inkább ezrével fognak tönkremenni a termelők ezeken a vidékeken, A feldolgozócégek ugyanis semmit nem fognak átvenni, - mert hova adja el? Nyugatra nem tudja vinni, keleten letiltották. Súlyos kérdések tömkelege sorjázik itt, de egy van amit elkerülhetetlen megkérdezni:
Bekövetkezik-e vajon ezek hatására az összeurópai uniós "államcsőd"?
Volt már egyszer ilyen a kelet-európai tömb életében - emlékszünk rá - a rendszerváltás után -, amikor Orbán még azt ordibálta és plakátolta mindenfelé, tavaris konyec. A káposzta, burgonya, és számtalan termék tonnaszám rohadt meg a földek szélén, szántották be újra. Az elmúlt években a keleti piacra alapozva nagyarányú újrafejlesztés történt. Nem véletlen, hogy a kondér közelében ülők - országunk esetében a Fidesz - hatalmas földvásárlásokba kezdett. Most elgondolkodhatnak rajta, hogy merre adják el, amit megtermeltek, mert az EU-USA-NATO agresszív oroszellenes viselkedése miatt elkezdtek bezárulni a kapuk. Hazánknak ez nagyon sok milliárdos kiesést fog jelenteni - euróban. Aztán lehet gondolkodni.
A sornak nincs vége. Oroszország jelezte, hogy hadi és polgári hajógyártását, illetve hajómegrendeléseit teljes egészében haza irányítja. Ezzel Németország több ezer munkahelyet veszít el, éppen most rendeltek meg négy darab új jégtörő hajót, melynek motorjait, hajótestét a németek gyártották volna le, de megrendelésre került volna két újabb Mistral, és számtalan teherhajó. Moszkva jelezte, hogy felmondja a németekkel elvileg megkötött vasút modernizációs előszerződését. Oroszország egész vasúti rendszerét kívánta a németekkel kooperálva felújítani. Összegekről nem esett szó, de el lehet képzelni mekkora tételről lehet. Ugyanígy jelezték azt is, hogy a Vlagyivosztokot Moszkvával összekötő, 500km/órával haladó vasút megépítésében sem a németekre, hanem a kínaiakra számítanak és esetleg Dél-Koreára. 
Ráadásul a Jukosz olajtársaság volt tulajdonosai 500 millió dollár kártérítést követelnek Moszkvától, melyet a nemzetközi bíróság megítélt nekik. Moszkva közölte, semmiféle bíróság ítéletét nem fogadják el az orosz belügyekben, és nem fizetnek senkinek egy fillért sem. Ez a válasz az amerikai és európai "szankciókra", de legfőképpen az ukrajnai szerepvállalás miatt. Ha ehhez hozzá tesszük maga Ukrajna gazdasági helyzetét, nyugodtan kijelenthetjük, igen nagy változások és bajok közelegnek a gazdaságilag túlméretezett, és túltermelésben lévő nyugaton.

Várhegyi Kálmán - Jövőnk.info



EU szankciók: Hátha lesz a télre orosz gáz, jó áron!


A brit Daily Mail úgy tudja, hogy egy  holland kisváros polgármestere felindulásában arról beszélt, hogy a maláj gép lelövése miatt ki kellene toloncolni az országból Vlagyimir Putyin lányát. A mondatért később bocsánatot kért. Putyin lánya már rég nincs Hollandiában.

Az orosz elnök Hollandiában élő lányának deportálását kérte Pieter Broertjes, Hilversum város polgármestere szerdán egy rádióinterjúban. Azt mondta, hogy "Marija Putyinának nincs helye a nyugat-európai országban a Malaysia Airlines MH17-es járatának lelövése után." A polgármester a kijelentésért később a Twitteren bocsánatot kért, elismerte, hogy "nem volt bölcs, amit mondott, de a mögötte húzódó kétségbeesés olyasvalami, amit Hollandiában most sokan a magukénak vallhatnak." Tesszük hozzá, hogy főleg azokban a társadalmi körökben, ahol nincsennek tisztában a valós tényekkel, pusztán a nyugati média szédítésébe pistultak bele.
Természetesen a mi véleményünk az ügyben a politikának szól, az áldozatok tiszteletben tartása mellett.
És itt vannak még az eddiginél is nagyobb horderejű Eu-s szankciók. Közeleg a tél és nincsen gáz. Azaz, hogy gáz van! Az uniós országok elvi megállapodásra jutottak arról, hogy az eddiginél átfogóbb, egész gazdasági szektorokat érintő szankciós intézkedéseket hoznak Oroszországgal szemben az ukrajnai válságra fogva - közölték pénteken nevük mellőzését kérő EU-diplomaták, miután ülést tartottak Brüsszelben a tagországok nagykövetei. Az Európai Bizottság - az unió javaslattevő-végrehajtó intézménye - a nap folyamán jelezte, hogy kész nagyon gyorsan előterjeszteni a tárgykörben a tagállamok által elfogadott javaslatok jogi szövegtervezetét. Diplomáciai források szerint az EU-kormányok közt megszületett elvi egyetértés alapján jövő keddig még néhány részletkérdést kell tisztázni. Az előző napon a tagállamok EU-nagykövetei az eddigi 72 fő mellé újabb 15 orosz, illetve oroszpárti ukrán személyt, valamint az eddigi kettő mellé 18 további "entitást" - intézményt, illetve vállalatot - vettek fel az EU Ukrajnával kapcsolatos feketelistájára. Az érintett természetes, illetve jogi személyeket vagyonbefagyasztással, vagyis gyakorlatilag legfőképpen bankszámlazárlattal sújtják, és a természetes személyek esetében ehhez uniós beutazási tilalom is társul. Brüsszel megítélése szerint Moszkva semmit nem teljesített azokból a követelésekből, amelyek az ukrajnai válság enyhítését célozták. Az EU-országok csúcsvezetői június 27-én Brüsszelben kilátásba helyezték az egyes gazdasági szektorokat érintő, "célzott" korlátozó intézkedések elrendelését, ha Oroszország nem mutatja jelét a válság megfékezésére irányuló szándékának, így például nem állítja le a kelet-ukrajnai szakadárok hadfelszereléssel való ellátását.
Minden gáz Moszkvába vezet...
Az uniós országok külügyminiszterei keddi brüsszeli tanácskozásukon már konkrétan megnevezték a pénzügyi szolgáltatások ágazatát, a hadiipart - beleértve a kettős rendeltetésű, vagyis katonai, illetve polgári célra egyaránt használható termékek előállításának szektorát - valamint az energetika fejlett technológiát alkalmazó területét, mint amelyek érintett szektorai lehetnek az EU "célzott" korlátozó intézkedéseinek.
Az ilyen korlátozások már az Oroszország elleni EU-szankciós rezsim újabb, immár harmadik szakaszára való áttérést jelentenék, és Brüsszelben széles körben úgy vélik, a hivatalos döntést erről csúcsszinten kellene meghozni. Nem egyértelmű azonban, hogy ehhez szükséges lesz-e az állam-, illetve kormányfők tényleges fizikai jelenlétére újabb rendkívüli EU-csúcs formájában, vagy valamilyen más megoldást találnak. Az EU-nagykövetek a szankciós rezsim tervezett harmadik szakaszáról - valamint a Krímmel és Szevasztopollal való gazdasági kapcsolattartás korlátozásának kérdéseiről - csütörtökön, majd pénteken is eszmecserét folytattak.  
Az egyeztetéssorozatot pénteki brüsszeli közlés szerint a jövő kedden le is kívánják zárni.

Gölöncsér Miklós összeállítása - Jövőnk.info




Tegnapi tüntetések világszerte az izraeli agresszió ellen - képekben







Hírfigyelő Szolgálat - Jövőnk.info




Háborús hírek



Balkáni gyász
Gyásznap Boszniában – a srebrenicai népirtás áldozataira emlékeznek
Több ezren vettek végső búcsút a srebrenicai népirtás 175 DNS-tesztekkel újonnan beazonosított áldozatától. A város a húsz évvel ezelőtti délszláv háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A Ratko Mladics vezette boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én foglalták el. Majd a békefenntartók szeme láttára mintegy nyolcezer bosnyák férfit és fiút elhurcoltak, akiket aztán brutálisan lemészároltak.
- Megnyugvással tölt el, hogy megtaláltam a fiam – mondta el egy asszony. Álmodtam vele az elmúlt éjjel. Egy háztetőn láttam őt, majd magamhoz öleltem. Az álmom valóság lett, most itt tarthatom az ölemben – sírja el magát.
A 19 évvel ezelőtti vérengzés a nemzetközi jog szerint népirtásnak minősül, és a II. világháború óta elkövetett legszörnyűbb mészárlásnak tartják Európában.
Eddig 6066 áldozatot helyeztek örök nyugalomra Potocariban.
- Még több mint ezer áldozat maradványit nem sikerült fellelnünk – avat be a kutatást végző nemzetközi szervezet igazgatója, Kathryne Bomberger. Munkánkat nehezíti, hogy az elkövetők a háború után sok esetben kiásták, és más helyre szállították a holttesteket azért, hogy elrejtsék tetteik bizonyítékait. A maradványok roncsolódtak, összekeveredtek.
A most beazonosított áldozatokat pénteken temetik el a kelet-boszniai Srebrenica melletti potocari emlékhelyen.
Július 11-ét Bosznia-Hercegovina főleg bosnyákok és horvátok lakta országrészének vezetése az idén gyásznappá nyilvánította.

Gázai-övezet
Izrael csütörtökön két újabb támadást indított palesztinok lakta Gázai célpontok ellen. A városokban vijjogtak a szirénák, az emberek futva igyekeztek biztonságosnak vélt pincékbe, lépcsőházakba. Az első csapás az övezet déli részén lévő Hán-Júniszban, a második az övezet középső területén, Nuszeirátban csapódott be. A három napja tartó légi offenzívában eddig 57 palesztin vesztette életét, köztük sok a civil, nő és gyerek.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülésén elfogadhatatlannak nevezte, hogy az állampolgárokmindkét oldalon folyamatosan egy újabb támadástól rettegve éljenek. Azt mondta, egy mindenre kiterjedő háborús eszkaláció csak úgy előzhető meg, ha a Hamász leállítja az Izrael elleni rakéta- és aknavetős támadásokat. Egyúttal a béketárgyalások felújítására szólított fel.
Míg első mondatában még "mindkét" félről beszél, a másodikban már egyből rá is kontráz... Az igazságtételről nem is beszélhetünk, az figyelmen kívül van hagyva. Vagyis nem a palesztinok oldalán érvelt az ENSZ, hanem újfent zsidócsahosságról tett tanúbizonyságot. Mit is várhatnánk tőlük? Nem gondoljátok, hogy majd a betolakodót egrecéroztatja az öslakossal szemben, hogy próbáljon meg viselkedni..., ha már betolakodó!
A Hamász az elmúlt egy hétben 320 rakétát indított gázai területről izraeli célpontok felé. Jeruzsálemet és Tel-Avivot is találatok érték. Az izraeli védelmi erők tájékoztatása szerint a Vaskupola nevű rakétaelhárító-rendszer eddig kilencven százalékos sikerrel működött.
A palesztin elnök Mahmud Abbasz szerint órák kérdése és elkezdődhet a zsidók szárazföldi offenzívája Gázában. Izraeli források több mint 20000 katona mozgósításáról beszélnek. Az izraeli honvédelmi miniszter is a szárazföldi csapatok korlátozott bevetése mellett tette le a voksát, legalábbis ez hangzott el egy izraeli tv-műsorban. Mahmud Abbasz palesztin elnök értelmetlennek ítélte nemcsak az izraeliek hanem a Hammasz tevékenységét is:
- Azt akarjuk, hogy az egyenlőtlen erőszaknak legyen vége. Ennek nincs értelme. Kilövünk egy rakétát, és nem jut sehová. A túloldalról meg jön egy vadászgép és katonai célokra lő.
Abbasz a Hammaszt arra kérte, hogy fejezzék be Izrael bombázását.
A csütörtöki izraeli bombázások összesen 30 ember, főleg civilek életét követelték, Izrael miniszterelnöke Benjamin Netanjahu jelezte, Izrael növelni fogja csapásainak számát, addig amíg nem sikerül komoly csapást mérni a Hammaszra.
- Egyelőre a harc terv szerint halad, de a jövőben számíthatunk a háború új szakaszaira is: eddig is kemény csapásokat mértünk a Hammaszra és a többi terrorszervezetre, és a támadások csak még erősebbek lesznek. figyelmeztetett az izraeli miniszterelnök
A halálos áldozatok száma folyamatosan nő. Az izraeli légitámadásokban 90 ember vesztette életét, főleg civilek, gyerekek és asszonyok és 600 ember sebesült meg. Kedd óta az Izraeli légierő 900 célpontot bombázott Gázában, miközben a Hammasz Jeruzsálemre, Haifára és Tel Avivra is rakétát lőtt k
A Hammasz jelezte,
a végsőkig fog küzdeni, nincs veszítenivalója. Az Egyesült Államok elnöke Barack Obama közvetítőként állna Netanjahu elnök rendelkezésére, mivel senki nem akar szárazföldi inváziót- írta az amerikai külügyminisztérium.

Ukrajna
Fokozott fegyverkezésről döntött az "ukrán védelmi" minisztérium, vagyis a Nyugat. Eddig bevallottan sok tankot veszítettek az ukrán "védelmi" erők a keleti régiók "felszabadításában"(Felszabadítás, mint nálunk '56-ban).
A fővárostól 150 kilométerre található gyárban 18 féle harckocsit gyártanak. Zömében ugyan orosz alkatrészekből, de magukat a járműveket már Ukrajnában szerelik össze.
- A keleten zajló helyzet miatt növelni kell kapacitásainkat – mondta Szergej Butenko, a harckocsijavító üzem vezetője. – Tavaly mindössze négy tankot kellett megjavítanunk az ukrán védelmi erők részére, idén eddig 140-et kellene – tette hozzá.
- Az ország keleti felében a történések rettenetesek, alattomosak, a szeparatisták aknákat hagynak maguk után – mondja Vlagyimir Sztaritszevics, az ukrán védelmi erők tagja. – Nagyon gyorsan fogynak a tankjaink. De a tank pótolható, az emberek, akik elesnek, viszont nem.
Az ukrán Nemzeti Gárda Szlovjanszkban rengeteg orosz gyártmányú vállról indítható rakétát, aknát, gránátvetőt talált egy templom pincéjében, a fegyvereket a szakadárok hagyták hátra.

Hírfigyelő Szolgálat - Jovőnk.info










Ukrajna: Szabadság vagy önkéntes rabszolgaság?



Elgondolkodtató, hogy a végnapjait élő EU döglődő bikájára miért kapaszkodnának fel olyan USA, izraeli és európai kényszertől tőlünk kevésbé szenvedő országok, mint Ukrajna lakossága. Az Európai Unió eddig már sikeresen kifosztotta a szegényebb és gazdagabb tagállamait, a gazdaságokat, az éhséggazdálkodásnak, és politikai érdekeknek megfelelően szabályozott támogatású és időjárás-módosítással megspékelt mezőgazdaságaikat, iparuk termelését. Erőforrásaikat tönkretették, majd felvásárolták, leépítették, szétlopták. A lakosságot egyre "szigorodó rendelkezésekkel, törvényekkel és megfélemlítéssel" ugyanúgy getókba akarják tereleni, mint ahogy az USA 5000 FEMA táborát is ilyen céllal hozták létre. Az "engedetlen lakosságot" ENSZ "vegyes haderő" közreműködésével kívánja a cion-terrorista USA kormány megtölteni. Görögország kifosztása, a török-görög ellentét eredményeként létrehozott Ciprus, megosztással offshore paradicsommá változtatott "új kis állam", a Lévi-medence rá eső részét játszotta át orosz(ezzel jártak jobban) és Goldman Sachs kézre, de még így is jobban jártak, mint az USA , izraeli, brit, francia kirablást elszenvedő Líbia, Irak és Afganisztán, vagy az aranykészletétől 90%-ban megszabadított hajdani NSZK.
Az EU irányítás bűncselekményeit nehéz lenne teljes terjedelmükben és kialakításukban itt felsorolni, de nehezen elképzelhető, hogy Ukrajnában, ahogy Szerbiában vagy a nemrég csatlakozott Horvátországban, az emberek semmit sem tudnak az EU-ról. Nem tudnak az ellopott aranykészletekről, a kifosztott országokról, a kirabolt lakosságról, a válsággenerálásban történő aktív cionista kormányaik szintjén futó részvételről. Az etnikai konfliktusok kirobbantása érdekében betelepített muszlimokról.
Ukrajna már átesett a közelmúltban egy kifosztási hullámon, amikor a volt, nem önkéntesen szocialista országokat kirabolták a majdnem volt zsidó politikai nómenklatúra tagjai, és azok utódai, valamint a nemzeti közös vagyon jelentős részét bagóért átjátszották a védelmükről gondoskodó belföldi és külföldi bűntársaiknak. Az ukrán tüntetők ez utóbbiakról még tudhatnak, de vajmi keveset arról a pokolról, amit az EU belépés hozhat a számukra, mert olyan, hogy EU, nem létezik, csak egy Goldman Sachs gyarmat.
Persze sokan nem tudják, hogy a "tagállamok" csak bejegyzett vállalatok, igazgatótanáccsal, és mint ilyenek, adóznak a "kormánynak", a Bilderberg Világkormányának.
Mielőtt azzal a "Világkormánnyal" foglalkoznánk, melynek még országokként szerepelő vállalatait már bejegyezték, Magyarországot Kaliforniában, érdemes néhány szót ejteni az ukrán események hátteréről is. Több ezer pro-EU társulású tűntető van Kijev "Maidan" szegletében, annak ellenére, hogy bírósági végzés született a gyűlések betiltására. A rendőrség, aki állítólag aránytalan erővel járt el a tüntetőkkel szemben, úgy döntött, hogy elhagyja a helyszínt. Több ezernyi EU-párti tüntető okoz feszültséget Ukrajnában, és kimegy az utcára, amikor Svájcban és Európában milliók vannak bizonyíthatóan ellene. A tüntetők azt követelik, hogy az ukrán kormány és az elnök mondjon le, mert elutasították a hét elején az EU társulási megállapodást. E "szörnyű cselekmény" felháborította Obama destabilizációs erőit a tüntetők "Forradalom" kántálásától kísérve. A demonstrációkon való részvételért beígértek nekik 150 hrivnyát fejenként. Ez egyenértékű 16.30 CHF-el, vagy 13.23 euróval, vagyis kb. 3.800,-Ft-tal, ami majdnem annyi, mint a magyar Parlament előtt tüntetésre felbérelt nyugdíjasok "tiszteletdíja". Hétfőn, a pénzt ki kellett, vagy ki kellett volna fizetni. Ukrajnában sokakban felmerül a kérdés, hogy ki az, aki a több ezer frankot adja a drága és hatalmas EU-zászlókra, amelyeket látni lehet mindenhol a tüntetőknél?
A kijevi rendőrségi intézkedések viharos kritikát váltottak ki az Egyesült Államok és az EU részéről. Az ukrán elnök, Viktor Janukovics is elítélte a tüntetők elleni erőszakot, és elrendelte, hogy a legfőbb ügyész vizsgálja ki az eseményeket. A boksz világbajnok, Vitali Klitschko, aki a Liberális UDAR Pártot vezeti, felszólította a polgárokat, hogy jöjjenek a fővárosba támogatni az ellenzéket. Klitschko pártját, az UDAR-t, részben a Konrad-Adenauer-Stiftung finanszírozta és hozta létre. Ez a párt közel áll Merkelhez és a CDU-hoz, nem véletlen a merkeli-találkák soral. Nem is az első alkalom, hogy ez a kétes alapítvány aktív destabilizációs tevékenységet folytat más kormányok ellen. 2002-ben, ők támogatták a puccsot a demokratikus venezuelai kormány ellen. Egyiptom ellen szintén, és e német szervezet ellen volt vizsgálat, mert beavatkozott az ország belügyeibe. Nyikolaj Azarov miniszterelnök figyelmeztette a tüntetőket arra, hogy ha megsértik a törvényt, akkor vállalniuk kell az ország destabilizációjáért a felelősséget, és ezt azért is komolyan kell venni, mert az orosz különleges alakulatok már ugrásra készen várják a fejleményeket, és mert a "vállalti átalakulás" még nem fejeződött be.
Hogy mi ez a "vállalati átalakulás"? A cikk harmadik bekezdésében már említésre kerültek a Világ vállalatként bejegyzett országai. Miközben a legtöbben nem figyeltek oda, mega -és gigavállalatok alakultak a lakosság tudta nélkül, amelyeket úgy hívnak, hogy USA, Nagy-Britannia, Kína, Oroszország, stb., de erről az OPPT (Egy Emberiség Nyilvános Érdekképviselet -One People Public Trust, továbbiakban OPPT) és UCC (Uniform Commercial Code, UCC „júszíszí” - Egységes Kereskedelmi Kódex) A UCC a kereskedelem "bibliája", amelyet világszerte használnak, ám néha leplezve. Az UCC-ről nem tanulnak a jogi egyetemeken, csak a magasrangú bankok és kormányzati szervek alkalmazzák. Ennek megfelelően a legtöbb ügyvéd, ügyész és bíró nem is ismeri a UCC rendszerét, és érvénytelennek tekintheti azt. Néhány példa az UCC rendeleteinek használatáról:
"Az 1997 március 4-én megjelent 13037-es számú Ügyvezetői rendelet az embert vagyontárggyá minősítette.
Lásd: Link
A 2011. augusztus 12-én beiktatott UCC Doc # 0000000181425776 bizonyítja, hogy a Federal Reserve System és az Egyesült Államok Kincstára (The United States Department of the Treasury 1789) között 14.3 trillió dollárért adásvételi akció játszódott le, melynek tárgyai amerikai állampolgárok voltak.
A UCC Doc #2001059388 feltárja azt a dokumentumsablont, amellyel a Federal Reserve Bank (Szövetségi Tartalék Rendszer, azaz az amerikai szövetségi jegybank) fedezetet biztosít magának a világ nagyobb bankjainak ügyleteiből, vonatkozzon az ingóságokra, árucikkekre, vagy akár még meg nem született élőállatokra is.
Lásd: Link
Azok, akik az UCC hatókörét az Egyesült Államok területén kívül érvénytelennek tartják, ezzel semmisnek és érvénytelennek tekintenék a New-york-i Szövetségi Jegybank létrejöttének jogi alapjait is."
Az emberiség történelmében egydülálló emberi, jogi és gazdasági változások zajlanak. Előzetesben annyit, hogy "Vége a rabszolgaságnak"!

Emellett egy olyan dokumentum került nyilvánosságra, amelyet állítólag a társulási szerződéssel együtt kellett volna aláírni Ukrajnának. Ebben a dokumentumban szerepelnek az EU által Ukrajna felé támasztott követelmények, illetve előírások. Olyan durva és drasztikus "parancsok" vannak benne, mint például az ukrán krumpli export 10 százalékra történő csökkentése, ugyanilyen mértékben csökkentenie kell a cukor kereskedelmét is. Ukrajnának teljesen meg kell szüntetnie a hús, vaj, tojás, és más számos mezőgazdasági termék termelési kapacitását, így ezekből behozatalra szorulna.
Előirányozza Ukrajna számára, hogy azonnal meg kell kezdenie a vasútvonalak kompatibilissé tételét az európai vasúthoz, vagyis a szélesebb nyomtávút ki kell cserélni az európai keskenyebb nyomtávúra, ezzel együtt azonnal privatizálnia kell a vasutat, és az átépítésre európai tendert kiírni. Előirányozta a hozzá tartozó 6000 vasúti kocsi és vonat európai beszerzését. Kötelezővé tette a gyárak logisztikájához a teljes úthálózat átalakíttatását európai cégekkel. Előírja, hogy Ukrajna azonnal megszüntet mindennemű vámot az európai ruházati termékekre - és végül a leglényegesebb tétel, miszerint Ukrajnának valamennyi energiahordozó fogyasztói árát európai szintre kell emelnie, különösképpen a gáz és a villany, majd a benzin árát.
Ezt a dokumentumot, amely összesen 900 oldalas, és pontokba foglalva rögzíti Ukrajna szuverenitásának felszámolását, és kiszolgálását a nyugati érdekeknek, az ország kiárusítását, és iparának, mezőgazdaságának tönkretételét, Alexander Gorokhov ukrán politikus hozta nyilvánosságra, aki mindvégig ott volt az Európai Unióval folytatott tárgyalásokon.
Nem ártana, ha a fenti követelésekről is tudósítaná az ukrán jóhiszemű tüntetőket Arszenyíj úr, a kiváló szabadkőműves, aki feltehetően az egyik legnagyobb nyertese lenne Ukrajna EU-hoz történő csatlakozásának.
Ennyit az emberi tudatlanság hatalmas erejéről és az aljas félrevezetés és mézesmadzag politika lényegéről.
Persze mindenkinek joga van hülyének lenni. És ami a szomorú, hiú ábrándokat kergetni ".
Hírfigyelő Szolgálat - Jövőnk.info

Szíria: Ezeket a „harcosokat” támogatja a műveltnek mondott Nyugat!



Szíria nagyon fontos: sok az elrabolni való műkincs, az aranytartalék, a pénzkibocsátási jog, a jelentős olajmezők, stb. stb... és persze kulcs lehetne Oroszország legyőzésében!
Szíriai ellenzéknek nevezni az odatelepített rablógyilkosokat, terroristákat és egyéb hulladékot, az már több mint elviselhetetlen, vérlázító. Menekülésre kényszerítik az állandó morális zaklatásokkal a jobb sorsra érdemes ottani békés lakosságot, akik a nyugati "művelt" híre(sztelése)k ellenére maximálisan az Assad-rezsimet támogatják. Ellenben ezek a vérszomjas bérencek a bibliai helyszíneket lerombolják, a keresztényeket megölik!
Gölöncsér Miklós - Jövőnk.info









Szakadás az ukrán hadseregben



Délkelet-Ukrajnában a népfelkelők oldalára átállnak azok a katonai személyek, akiket a kijevi hatóságok a tiltakozóakciók elfojtására vezényeltek a térségbe. Míg Moszkva elítéli a békés polgári lakossággal szembeni erőalkalmazást, Brüsszel jobbnak látja nem kommentálni a halálos áldozatokról szóló információkat.
Délkelet-Ukrajnában a katonák átállnak a tiltakozók oldalára. Így, a Doneck megyei Kramatorszkban és Szlavjanszkban a páncélozott harci járművek személyzetének tagjai nem kívánnak részt venni a harcműveletekben és az illegitim hatalmat védeni. A katonák saját szemükkel látják, hogy a tüntetők nem szeparatisták és nem terroristák, amint ezt Kijev állítja, hanem egyszerű helybeli lakosok. Nyikolaj Szorokin szakértő meg van győződve arról, hogy az ukrán katonaság túlnyomó része nem hisz a mai hatalomnak.
A mai Ukrajnában illegitim vezetőség birtokolja a hatalmat. A nagyszabású erőszakos akció beindítása az ukrán államiság végének a kezdetét jelenti: először is, szakadás van a hadseregben a kelet-ukrajnai származású közép szintű tisztek körében. Ezek nem fognak parancsot adni a nehéz haditechnika békés polgári lakossággal szembeni bevetésére. Élni akarnak ott. Milyen célokért kell harcba szállniuk és saját népüket gyilkolniuk? A kijevi törvénytelen hatalomért?
Közben a parlamenti képviselők a Legfelsőbb Tanács zárt ülésén jóváhagyták a saját népükkel szembeni erőszakos akciót az ország keleti részén. Ezt a parlament által kinevezett első kormányfő-helyettes, Vitalij Jarema jelentette be. Elmondása szerint „a rendkívüli állapot bevezetésének kérdéséről egyelőre nincs szó”. Attól függ majd minden, hogy a katonaságnak mely része áll át a tiltakozók oldalára.
Közben az Európai Unió ahelyett, hogy elítélje az ukrán hatóságok döntését a katonaság bevetéséről a tiltakozóakciók elfojtása céljából, megpróbálta Oroszországra hárítani a felelősséget. Brüsszel újból arra szólítja fel Moszkvát, hogy „mondjon le a törvényellenes fellépésről Ukrajnában”. Brüsszel nem fűzött kommentárt ahhoz az erőszakos akcióhoz, amelynek következtében eltérő adatok szerint a referendum 4–11 híve vesztette életét.
Ukrajnában egyre gyakrabban hangzanak felszólítások, hogy napolják el a május 25-re kihirdetett elnökválasztást. Az egyik elnökjelölt – Oleg Carjov – szerint nem lehet szavazni a kezdődő polgárháború viszonyai közt.




Orosz-iráni kereskedelmi szerződés




Mi hiányzik a Reuters alábbi híréből a 20 milliárd dolláros orosz-iráni olaj és árukereskedelmi megállapodással kapcsolatban? Aki a dollár teljes hiányára gondolt, helyesen tippelt. Pontosan erre a fejleményre figyelmeztettünk, amennyiben a nyugat és a JP Morgan továbbra is a dollármentes sarok felé kényszeríti Oroszországot.
Április 1-én már szó volt a JP Morgan intézkedéseiről az orosz utalások blokkolásával kapcsolatban:
Lehet, hogy a JP Morgan ezzel az intézkedéssel, ami felér Oroszország nemzetközi utalásainak blokkolásával, egy megelőző csapást akart mérni az országra, hasonlóan ahhoz, ahogy Iránt is „mentesítette” a petrodollár használata alól, arra kényszerítve az arab országot, hogy dollár helyett rubelben, jüanban és persze aranyban számoljon el partnereivel az exportált vagy importált árukról vagy szolgáltatásokról.
Az ember elgondolkozik, hogy vajon a JP Morgan valóban annyira vigyáz a hírnevére, hogy inkább hajlandó meggyújtani a gyutacsot, minthogy a „gonosz oroszokkal” kereskedjen? Ezzel a lépéssel tulajdonképpen rákényszerítette Oroszországot, hogy leszakadjon a dollárról és felgyorsította a Kína, Oroszország és India közötti eurázsiai tengely kiépülését.”
Oroszország pedig üzeni, hogy szíves örömest tér át a barterre (vagy ne adj’ Isten az aranyalapú kereskedésre) és egyéb „regionális” valutákra a dollár helyett. Valószínűleg nem ez volt a nyugat blokádjának célja, ami innen nézve úgy tűnik, hogy visszafelé sült el, tovább rontva a petrodollár amúgy is labilis helyzetén.
A Reuterstől:
Irán és Oroszország jól haladnak a hírek szerint 20 milliárd dolláros olajat-áruért megállapodás megkötésével, ami lehetővé tenné Teherán számára, hogy a nyugati szankciók ellenére is jelentősen növelje energiaexportját, mondta egy, a részleteket ismerő forrás a Reutersnek.
Januárban a Reuters már beszámolt arról a tárgyalásról, amelynek célja napi 500.000 hordó iráni olaj, orosz berendezésekre és árukra történő cseréje volt. A Fehérház nyilatkozata szerint egy ilyen ügylet komoly aggályokat vet fel és nem összeegyeztethető a világhatalmak és Irán között folyó tárgyalások feltételeivel. Orosz források megerősítették, hogy Moszkva már „előkészített minden szükséges dokumentumot a maga részéről”, hozzátéve, hogy a megállapodás aláírásához már csak a pontos árban kell megegyezni.
A forrás szerint az ügylet részeként Oroszország ipari termékekkel, fémmel és különböző árukkal, de nem katonai termékekkel fizetne az iráni olajért és a megállapodás összértéke elérheti a 15-20 milliárd dollárt.
Természetesen a „szakvélemény” sem hiányozhat a cikkből:
A megállapodás tovább csökkentené az igencsak megtépázott iráni energiaszektorra nehezedő nyomást és orosz segítséggel részben helyreállítaná Irán hozzáférését az olaj iránt érdeklődő ügyfelekhez,” mondta Mark Dubowitz, a Demokrácia Védelmi Alapítvány, egy amerikai agytröszt munkatársa.
„Ha Washington nem képes megállítani ezt az ügyletet, az jelzésként szolgálhat más országoknak, hogy az Egyesült Államok nem kockáztatja meg diplomáciai viták kialakulását a „szankció rezsim” rovására,” tette hozzá.
Egy újabb hatalmas geopolitikai bukás, amit az erőfitogtatásnak szánt intézkedések váltottak ki, és amelyek ehelyett igen gyors ütemben válnak a gyengeség újabb bizonyítékaivá.
Azt nem tudjuk, hogy a „Petrodollár Védelmi Alapítvány” mikor változtatott nevet. Akit a következő lépés is érdekel, olvassa el a „Petrodollártól a Petroaranyig: Az USA megpróbálja elvágni Irán hozzáférését az aranyhoz” című cikket is hozzá.
Gölöncsér Miklós - Jövőnk.info




Putyin zseniális sakklépése - pofára estek a zsidó spekulánsok





Oroszország egy zseniális gazdasági sakklépést tett. Néhány nap alatt több mint 20 milliárd dollárt keresett vele és megerősítette a monopóliumát a hazai energiahordozók piacán, a részvények közel 30%-át visszaszerezte! Putyin az Európai Uniót, és az Amerikai Egyesült Államokat is hülyére vette. És milyen szép, az egész világ szeme előtt, úgy tett mintha minden tervszerű lett volna. Korábban a részvények egy része, külföldi befektetők energiatársaságaié voltak, ez azt jelenti, hogy a bevételek majdnem fele,az olaj és gáz iparból nem Oroszország kincstárába került, hanem Európa finánccápáinak a számláira.
A krími helyzettel összefüggésben, a zsidó spekulánsok miatt a rubel elkezdett erősen esni, de az orosz központi bank nem tett semmit annak érdekében hogy a rubelt támogassa. Felmerültek olyan pletykák is, hogy Oroszországnak nincsen semmilyen megtakarítása arra hogy a rubel irányát fent tartsa. Ezek a pletykák és Putyin magyarázatai, hogy kész akár arra is, hogy Ukrajna orosz nyelvű lakosságát megvédje, vezettek Oroszország energiatársaságai részvényeinek az áreséséhez, és a finánc cápák, zsidó spekulánsok elkezdték ezeket a részvényeket eladni , mielőtt, azok teljesen elveszítették volna az értéküket. Putyin egész héten várt, és a sajtókonferenciákon csak mosolygott, de amikor az árak és értékek lementek a pincébe azt az utasítást adta hogy ezeket a részvényeket gyorsan és minden európaitól, és amerikaitól fel kell vásárolni! Mire ezt a finánccápák felfogták, hogy átverték őket, már késő volt, a részvények Oroszország kezében voltak! Nem csak hogy Oroszország ezekben a napokban 20 milliárd dollárt keresett, a cégek részvényeit is visszavitte Oroszországba. A kőolajból és a gázból keletkező bevétel, most már nem fog kifolyni külföldre, hanem Oroszországban marad! A rubel értéke magától megemelkedik , és a támogatására nem kell Oroszországnak az aranykészleteit felhasználnia és ezzel az európai finánccápákat hülyére vették, jól átverték őket. A részvényeiket, amelyek dollár milliárdokat hoztak, néhány perc alatt néhány centért felvásárolták , és a kőolajból és a gázból származó bevételeik nélkül hagyták őket. Egy ilyen csillogó műveletet, a pénzpiacok történetében még sohasem láttak.... Az orosz oligarchák a külföldön tartott pénzek nagy részét szintén hazavitték Oroszországba.
Lehet tanulni a nagy orosz medvétől. A magyar oligarchák vajon mikor szíveskednek hazahozni a pénzünket?? 250 milliárd dollár az egyik tétel (nagy részt a szétlopott nemzeti vagyonunk ára, tehát a mi pénzünk!), a másik tétel 53 milliárd forint, amit külföldi bankszámlákon tartanak.
Hírfigyelő Szolgálat - Jövőnk.info




Angol hírszerző szervezetek




A leghosszabb és legeredményesebb múltra az angol titkosszolgálat tekinthet vissza. Sir Francis Walsingham, I. Erzsébet királynő nagyhatalmú minisztere már a 16. század második felében kiválóan működő ügynökhálózatot létesített „Ő Felsége ellenségeinek megfigyelésére”. A második világszabadságharc évei alatt is sikeresen tevékenykedett az általában Intelligence Service néven közismert brit titkosszolgálat. Történetéről számos visszaemlékezés és feldolgozás jelent meg az óta, mégsem tudjuk teljes pontossággal leírni szervezetét és munkáját. Az angolok ma is igyekeznek megőrizni titkaikat.
A két legfontosabb szervezet a kémelhárítással foglalkozó M. I. 5 (Military Intelligence = katonai hírszerzés) és az offenzív hírszerző szolgálat, az M. I. 6 volt. Az M. I. 5 vezetője feltehetőleg Sir David Petrie volt, aki a Scotland Yard speciális osztályával együttműködve derítette fel ügyosztályával az Angliában ténykedő ellenséges hírszerzőket. A közvélemény elégedetlenkedett munkájukkal, mivel csupán 15 német kémet állítottak bíróság elé, azt azonban nem tudták, hogy a B 1. A osztály, mely a később szolgálataiért bárói címmel kitüntetett John C. Mastermann (zsidó származású), oxfordi professzor vezetésével az elfogott kémek átállításán fáradozott, az elfogott hírszerzők többségét visszafordította. Ugyancsak az M. I. 5 érdeme, hogy a partraszállást megelőző sorsdöntő hónapokban a németek nem kaphattak megbízható híreket az inváziós csapatok összevonási körleteiről, ellenkezőleg, „biztos információik” szerint nagy, a valóságban nem létező erők állomásoztak Kelet-Angliában. Tehát főleg a dezinformációs hálózatra építették hadi stratégiáik sikerességét, ami nem mindig jött be, főleg a háború első éveiben. A már említett „Ultra” dekódoló-szervezet is az M. I. 5 hatáskörébe tartozott, mely kezdetben szinte teljesen „amatőrökből”, nyelvészekből, matematikusokból és más polgári szakértőkből állt. A regényekben és a publicisztikában Intelligence Service, vagy Secret Service néven szereplő szervezet az M. I. 6-ot takarja. Valóban titokzatos szervezet, vezetőjét maga a király nevezi ki, de csak a miniszterelnöknek tartozik beszámolni, ugyanakkor a hadügyminisztérium alárendeltségébe tartozik. A második világháború alatt először Sir Hugh Sinclair, majd 1940 májusa után Stewart Menzies töltötte be e fontos, „C” fedőnéven ismert funkciót. Az M. I. 6 szervezeti felépítéséről csupán annyit tudunk, hogy területi, központi adminisztratív, technikai és kiképző részlegekkel rendelkezett, apparátusa létszámban messze elmaradt a német Abwehr mögött. A szervezet alárendeltségébe számos, főleg diverziós cselekményeket szervező és lebonyolító csoport tartozott. Közülük a legjelentősebb a SOE (Special Operation Executive = Különleges Műveletek Végrehajtó Szerve), más néven „Baker utcai Irregulárisok” volt (Sherlock Holmes lakásáról nyerte ezt a nevet). A „nem gentleman módszerekkel” dolgozó amatőrök mindenre elszánt és találékony csoportját az Enigma megszerzője, Colin Gubbins alapította 1939 őszén. A szervezet főleg a francia és a norvég, nem kommunista partizáncsoportokat támogatta, de csápjait Magyarország felé is kinyújtotta. Legsikeresebb akciójuk során a norvég partizáncsoportokkal együttműködve a német nehézvízüzemet robbantották fel 1943 februárjában. A Military Intelligence mellett a külügyminisztérium, a flotta, a légierő és a gazdasági minisztérium is foglalkoztatott hírszerző szolgálatot, itt főleg a haditengerészet játszott hagyományosan nagy szerepet. Az Admiralitás B. 4 osztálya megkapta az összes kémszervezet jelentését és feldolgozta azokat. Csak évtizedekkel a háború után – elsőnek a szovjet hírszerző, Kim Philby jóvoltából – szivárgott ki az egyik leglényegesebb angol hírszerző és koordináló szervezet, a BSC (British Security Coordination) titka, de amit megtudhattak róla, azt ők sem adták ki az óta sem. Az angol radar alkalmazásáról, mint „kém(lelő)” eszköz - egy külön fejezetben foglalkozunk. Folytatjuk....
Jövőnk.info – Hírfigyelő Szolgálat






Krím






2014. március 15.-én, egy nappal az életet választó népszavazás előtt közvélemény-kutatást végeztek a krími lakosság körében. A válaszadók abszolút többsége – 97 % – negatívan értékelte az úgynevezett Euromajdan következményeit, és az új kormányzat kezdeményezéseit, amelyek korlátozzák Ukrajna nem névadó nemzetek jogait. Krímben 10-ből 9 fő törvénytelennek tartja a jelenlegi kijevi kormányt, és nagyon negatív véleménye van a Jobboldali Szektor és a Szabadság ukrán nacionalista szervezetről. A válaszadók egyharmada úgy véli, hogy egyes nyugati országok egységes médiái szándékosan negatív információs légkört teremtenek Krím körül. És láss csodát! A krimi társadalom és élettér státuszára vonatkozó népszavazásának weboldalát véletlenül éppen egy terhelt, utolsó generációs tömeges számítógépes cyber-támadás éri, melynek kiindulópontja történetesen az Usa-beli Illinoisi Egyetem! Vajon hol dolgoznak a CIA (hekker)vezérlői?
Ezért csak azért is: "...a Krím Autonóm Köztársaság legfelsőbb tanácsa a 2014. március 16-án rendezett referendum alapján, a Krím népei által kinyilvánított akarat szerint független, szuverén államnak kiáltja ki a Krímet – Krím Köztársaságnak” – olvasható a mai krími határozatban.
A krími parlament tehát azzal a kéréssel fordult Oroszországhoz, hogy a föderáció jogalanyaként vegye fel a Krímet Oroszország kötelékébe. Korábban közölték, hogy a referendumon részt vett választók 96,77 százaléka igennel szavazott az Oroszországhoz való csatlakozásra. "Az orosz Külügyminisztérium közleménye ultimátumra hasonlít. A benne megfogalmazott állásfoglalás teljesen elfogadhatatlan az ukrán fél számára” – jelentette ki a kapálózó "ukrán" zsidó KüM szóvivője. A KüM a maga részéről felszólítja (milyen alapon?) Oroszországot, hogy „azonnal szüntesse be agresszióját Ukrajna területén” és „vonja vissza csapatait állandó állomásoztatási helyükre”. Ettől biztosan majd összecsinálta magát az orosz vezetés és haderő. Emlékeztetjük, hogy a kijevi hatóságok orosz katonáknak nevezik a krími polgári önvédelmi csoportokat. Akkor most ki is van besz...va kitől?
Éljen Krím autonómiája! Éljen a győzelem!
Gölöncsér Miklós - Jövőnk.info


Amerikai atom-tengeralattjárót fogott az orosz Északi Flotta





2014. augusztus 18. - 11:42
|

Az Egyesült Államok légierejének egyik, az orosz határ közelében “porszívózó” RC-135 Rivet Joint elektronikai felderítő gépének közelmúltbeli, állítólagosan Sz-400 légvédelmi rendszer célkövető radarjával történő figyelmeztetése után az orosz katonai vezetés által közöltek szerint a múlt hét csütörtökén egy amerikai atom-tengeralattjárót észleltek, majd zavartak el az orosz Északi Flottának a tengeralattjárók elleni hadviselésre szakosodott egységei.
Az orosz állami hírügynökség, a RIA Novosztyi által idézett névtelen haditengerészeti forrás elmondása szerint az Északi Flotta őrjáraton lévő egységei augusztus 7-én egy, vélhetően Virginia osztályú atom-tengeralattjárót észleltek, amire ezt követően ráküldtek egy éppen a nyílt vízen tartózkodó tengeralattjáró-elhárító csoportot és egy Il-38 típusú tengerészeti járőrgépet. A forrás elmondása szerint az (újra?) észlelés után 27 perccel kitessékelték a tengeralattjárót az orosz viz



ekről.

(htka.hu)




Magyar felderítőgép: a Denevér




Több mint másfél évtizede merült a feledés homályába az a pilóta nélküli, felderítésre is alkalmas repülőgép, mely egyetlen példányban készült hazánkban egy magyar mérnök tervei alapján, a honi haderő számára. A Denevér névre keresztelt szerkezet azonban nemrégiben új életre kelt Szolnokon.

A meglepő formájú repülő hamarosan méltó körülmények között idézheti fel a Tisza-parti megyeszékhelyen a magyar repüléstörténet egyik különleges, a maga nemében egyedülálló fejezetét – tájékoztatott Lente Zoltán százados.


A Szolnoki Repülőmúzeum munkatársa elmondta: a Haditechnikai Intézet raktárában alkatrészeire szétszedve tárolt gépet a Hadtörténeti Múzeum kérésére még 2011 novemberében szállították Szolnokra, a helikopterbázis mellett működő gyűjteménybe. Itt azután a múzeum téli szünete alatt összerakták, és immár készen áll arra, hogy előre láthatólag április 1-től a nagyközönség is megcsodálhassa.

Mielőtt a mintegy 22 ezer négyzetméteren elterülő, mintegy félszáz helikoptert és repülőgépet bemutató gyűjtemény legújabb darabját közszemlére tennék, a létesítmény munkatársai felkutatták a tervezőt, így a jelenleg Kecskeméten élő Vég Pál a napokban újra találkozhatott a géppel.

Lente Zoltán a gép születéséről szólva felidézte: Vég Pál, Percz Ferenc mérnöktársával együtt egyszemélyes sportrepülőgépnek szánta az először az 1990-es években papírra vetett szerkezetet. Ezt követően azonban már egyedül alkotta meg a Magyar Honvédség megbízásából a gép katonai célú, felderítésre alkalmas, pilóta nélküli változatát. A gép első példánya mindössze 2 hónap tervezés, illetve további 3 hónapos kivitelező munka után 1995-ben Székesfehérváron készült el, de ismeretlen okból a honi haderő végül soha sem használta.


Tervezője, az egykor a szolnoki repülőműszaki főiskolán is tanító nyugállományú alezredes szerint a Denevér viselkedésének feltérképezése érdekében Csákváron összesen 28 órát töltött vele a levegőben. Bár a korszerű, 90 lóerős motorral hajtott, felszerelve 430 kilós technika elméletileg 50-4000 méter magasságra és 70-160 kilométeres sebességre volt hitelesítve, ő a berepülés során óránként 280 kilométeres sebességet is elért vele. Közben az is beigazolódott: a rendhagyó formának köszönhetően a repülő légi, vagy éppen földi (táv)irányításához egyetlen botkormány, azaz joystick is elegendő.

Mindezek mellett a Denevér eszmei értékét emeli, hogy ez az utolsó olyan repülőgép, mely hazai szakemberek tervei alapján, Magyarországon készült. Ám ami a felhasználási területét illeti, a pilóta nélküli légi járművek - Unmanned Aerial Vehicle - (UAV) katonai célú alkalmazása ma már világszerte rendkívül elterjedt – fogalmazott Lente Zoltán.


Megjegyzés:


Megint valami jó, amit elfeledtünk továbbfejleszteni. Mikor tanuljuk már meg, hogy a legolcsóbb fegyver az, amit mi magunk fejlesztünk, s gyártunk le? Mekkora vereség kell még, hogy belássuk nem függhetünk 100%-ban másoktól e téren? S már megint akkor fogunk kapkodni, amikor nyakunkon a "vész"? Mint az elmúlt öt évszázadban oly sokszor?
Hírfigyelő Szolgálat - Jövőnk.info






Egy magyar pilóta szerint évek óta Chemtrail-lel mérgezik az embereket!



A férfi tisztában van vele, hogy mindezzel az életét kockáztatja, de már nem bírta tovább. Elhatározta, hogy kitálal.
Elmondása szerint a főiskola elvégzése után Nyíregyházán mezőgazdasági pilótaként dolgozott már két éve, mikor két öltönyös férfi megkereste a hangárban. Azt mondták, hogy „fiatal pilótákat keresnek egy fapados légitársasághoz.” Először azt hitte, hogy az egész nem komoly, mivel ő eddig mezőgazdasági pilótaként repült. De meggyőzték, hogy „olcsó, tehetséges fiatal pilótákat keresnek, akikkel aláírhatnak több évre szerződést”. A főiskola pedig beajánlotta őt a megkeresésükre.

Scie-Chimiche-2

Az új munka miatt Budapestre költözött feleségével, aki éppen gyermeküket várta. Néhány hónap után egy ajánlattal keresték meg, amely szerint plusz jövedelemért heti egy-két alkalommal meteorológiai mérésekre és kísérletekre használt gépeket kéne vezetnie. Mikor a pilóta rákérdezett, hogy ez tulajdonképpen miből áll„valami páráról, esőképzésről beszéltek, és rémlett is, hogy olvastam ilyen kísérletekről.
 De mindehhez alá kellett írnia egy papírt, hogy titoktartási kötelezettséget vállal. “Először csak heti egyszer-kétszer, később egyre sűrűbben fel kellett szállnom egy utasokat nem szállító, átalakított géppel, amit amikorra én megérkeztem, már előkészítettek. Felszállás után 6000 méter magasan kellett egy adott útvonalon repülnöm. Ez legtöbbször Románia, vagy Horvátország irányába történt. A folyadékot, amivel feltöltötték a gépet mindig a magyar légtérben kellett kiengednem. Egyszerűen meghúztam egy kart és figyeltem a mérőket, hogy milyen ütemben távozik a folyadék. Körülbelül 30 percig tartott a folyamat, a repülés pedig másfél-két óra.”– mondta a  férfi. Egy nap azonban korábban ért ki a repülőtérre és különös dolgot látott. “Ekkor láttam, hogy mi történik a gépemmel, mielőtt felszállok vele: a tartályokat teljes védőfelszerelésben, maszkokban katonák pakolták fel a gépre. A teherautójukon veszélyes sav jelzések voltak, illetve le tudtam olvasni az aluminiumszulfid és báriumoxid feliratokat. A műveletet az a két öltönyös ember felügyelte, akik anno engem megkerestek Nyíregyházán” – mesélte. Ettől kezdve viszont rossz érzések kezdték el gyötörni.„Egyszerűen éreztem, hogy valami nincs rendben, mert amiket akkor már évek óta szórtam az égből, lakott területek felett is, azok veszélyes anyagok”. Otthon azonnal utána nézett a chemtrail-nek, amiről eddig csak pletyka szinten hallott.  “Utánanéztem, beleástam magam. Az anyagokba, a hatásukra az emberi szervezetre.” Mikor nemsokkal később rákérdezett a főnökeinél, hogy pontosan milyen anyagról van szó, nem várt reakciókat tapasztalt: "Először finoman figyelmeztettek a papírra, amit aláírattak velem. Aztán jelezték, hogyha tovább kérdezősködöm, akadékoskodom, nagyon rosszul fogok járni. Egy életre elintézik, hogy ne kaphassak munkát a szakmámban, de leginkább sehol sem.” A történtek miatt félt beszélni, egyedül a felesége tudott a dologról. Az asszony azt mondta, hogy tegyen feljelentést. De ő félt, hogy akkor nem tudja majd eltartani a családját. A feleségével a kapcsolata emiatt megromlott és neje a gyerekkel együtt visszament Nyíregyházára.  „Azt mondta képtelen együtt élni valakivel, akinek az a munkája, hogy embereket mérgez, olyan kisbabákat is, mint a miénk.” Ezután még 2 évig folytatta a munkát, de mindennap gyomorgörccsel repült. „Eleinte olyanokkal próbálkoztam, hogy kevésbé lakott területeken repültem, illetve szórtam, de ezt nem tudtam sokáig titokban csinálni, hamar rájöttek az útvonalkövető rendszer és az anyag szórását mérő műszerek adatainak segítségével. Amikor ez kiderült, akkor már halálosan megfenyegettek, sőt azt is elmondták, hogy én elképzelni sem tudom, hogy milyen emberek állnak e mögött a dolog mögött. Azt mondták, meg se próbáljak hősködni, mert én fogom húzni a rövidebbet.”
sz4
Az index kérdésére, hogy akkor most miért tálalt ki mégis minderről azt válaszolta, hogy nem ő az egyetlen pilóta az országban, aki ezt műveli. Azóta már több másik pilótával is kapcsolatba került, akiket erre rávettek.
Senki nem gondolná, nagyon durva lesz, amit mondok, de van olyan légitársaság, amelyiknek minden gépe szórja a mérget.Azért kerestem meg mégis Önöket, mert már eljutottam arra a szintre, hogy nem tudok tükörbe nézni, és már kevésbé fontos, hogy ha életemben nem lesz munkám, mint hogy ezrek életét tegyem tönkre„ … Itt nem lehet felmondani, megfenyegettek, hogy elintéznek, ha megpróbálom. Tudják, hogy aki felmond, az gyengeségből teszi, és nem bírná ki, hogy ne hozza nyilvánosságra ezeket a dolgokat. Félelmetes emberek ezek, és nem tudni, hogy ki áll a hátuk mögött.„
dees-Chemtrails-Toxic-Skies
A magyar pilóta szerint nem akart úgy járni, mint az a német repülőgépmérnök, aki nemrég tálalt ki bizonyítékokat is felmutatva, de senki sem foglalkozott vele komolyan. A férfit kirúgták és azóta sincs munkája. A magyar pilóta tudja, hogy ő az első, aki vállalta, hogy nyilvánosan beszél minderről. 2012-ben egy volt jobbikos képviselő már rákérdezett Kövér Lászlónál, hogy „meddig permetezik vegyszerekkel a lakosságot, mint a csótányokat Hende Csaba honvédelmi miniszter a kérdésre csak ennyit válaszolt: kizárt, hogy mérgező permetezés folyna Magyarországon. A pilóta, – aki a Petőfi Csarnokban megtartott Chemtrail-ellenes tüntetésen is részt vett – eldöntötte, hogy végigviszi az egészet, még tanúskodni is hajlandó. “Ennek egyszer és mindenkorra véget kell vetni” – közölte.

Hírfigyelő Szolgálat - Jövőnk.info





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése