2014. szeptember 2., kedd

Az Új Világrend felemelkedése



Az Új Világrend felemelkedése


8. Az Új Világrend felemelkedése (1. rész)




2012.08.09. 19:55 <Fejedelem>

Az írás eredeti helye: http://nemadjukfel.blog.hu/ 
Tartalom
  • I. Előszó
  • II. Világuralmi törekvések
  • III. A zsidó vallás
  • IV. A zsidóellenesség okai

I. Előszó

 
Bízom benne, hogy mindannyiótoknak sikerült eljutni idáig a bejegyzéseimben, melyeknek hatására ébredező állapotba kerültetek. Mire eljutottatok erre a pontra, remélhetőleg megtörtént bennetek a felismerés, hogy a legtöbb dolog, amit megismerhettetek az oktatásból, a médiából és a politikából, az egy olyan aprólékosan kidolgozott hazugságnak a része, mellyel eltakarják a szemetek elől az igazságot. Az igazságot, hogy az államok felett létezik egy olyan szervezett magánhatalom, ami napjainkra kontroll alatt tartja a pénzrendszert, ezáltal a világgazdaságot, a médiarendszert, ezáltal az emberek elméjét, a Föld kormányait, ezáltal a jogi és végrehajtói hatalmat, az országok oktatásrendszereit, ezáltal minden nemzetközösség szellemi fejlődésének az irányát. Mindezen tényezők felhasználásával képes a háttérhatalom bolygónk csaknem teljes lakosságát öntudatlan kamatrabszolgaként tartani, reményeik szerint az idők végezetéig. A modernkori kamatrabszolgaság a rabszolgaság egy új formája, ahol az egyén szabadnak hiszi magát, és egyáltalán nem érti a körülötte zajló folyamatok valódi hátterét. Éppen emiatt ez a világ valaha volt legveszélyesebb függési viszonya úr és szolga között, ugyanis a felszabadulás egyetlen módja az egyén tudatának magasabb szintre való emelése. Csak így tudja a kizsákmányolt ember megérteni ennek a szuperstruktúrának a működését, és válhat képessé az ezzel való szembeszállásra. Ennek a szervezett magánhatalomnak nem titkolt célja bolygónk erőforrásainak kizárólagos ellenőrzése, az országhatárok felszámolása, a népek nemzettudatának és függetlenségének megsemmisítése, a világvallások elpusztítása, egy közös világbank, egy közös világbíróság, egy közös világkormány és egy közös vezérlő ideológia megteremtése. Egy olyan világbirodalom létrehozása, melyben a világ népei soha nem látott öntudatlanságba és zsarnokságba lesznek taszítva.
A globalizáció urait az emberiség egyik legősibb vágya hajtja: a világuralom tényleges megszerzése. Ez a vágy volt mindig is a történelem és a politika mozgatórugója, amióta csak ember él a Földön. Ennek megfelelően születtek világbirodalmak hosszú évszázadok során, és omlottak össze, ahogy elérkezett pusztulásuknak a szükségszerű órája. Ez a késztetés az egyedfejlődés folyamán maradt fajunkra, hiszen nem szabad elfelejteni, az emberiség is az állatvilág szerves része. Ránk is jellemzőek ugyanazok a viselkedés minták, mint amik más állatfajokat az egymással való örökös harcra ösztönöznek a túlélés érdekében. Bolygónk népei és emberrasszai természetes vetélytársat láttak és látnak mind a mai napig egymásban. A legkülönfélébb népek csak úgy tudták érvényesíteni érdekeiket, ha a többiekkel szemben jobbnak bizonyultak, és kiharcolták azt a területet maguknak, ahol biztonságban élhettek, és gyarapodhattak saját törvényeik szerint. Azoknak a népek, amelyeknek ez nem sikerült, pusztulásnak indultak, beolvadtak, majd végleg eltűntek a világtörténelem színpadáról.
Mielőtt közvetlenül ítélnénk el a globalistákat ebben a törekvésükben, meg kell értenünk, ők csak annyira bűnösek jelenkorunkban, mint amennyire bármilyen más nép vezetőrétege bűnös volt a múltban, akik ugyanezt a célt próbálták megvalósítani. Mondhatnám úgy is, hogy nem ők voltak az egyetlenek. Azt is nagyon fontos észbe vésni, hogy mindazért, ami velünk történik, mi saját magunk vagyunk a felelősök, ugyanis hagytuk nekik a múltban, hagyjuk a jelenben, és ha nem akarunk öntudatra ébredni, hagyni fogjuk a jövőben is. Ismerjük fel, hogy ez a világhatalom sohasem tudta volna mindezt véghezvinni, ha nem birkaként óbégatnánk, ahogy a vágóhídra terelnek bennünket.
Napjaink globális világbirodalma egy átlagember számára első ránézésre nem látható, azonban alaposabb szemügyre vétel után egyértelműen kirajzolódik. Ezt a szuperstruktúrát a globális pénzrendszer, uniók, kereskedelmi szerződések, katonai szövetségek és egy közös kollaboráns politikai réteg tartja egységben. Ez a hatalom is fokozatosan terjeszkedett az elmúlt évszázadok során, és az államok felett álló uralkodó rétege lépésről-lépésre haladva hajtotta végre dinasztikus törekvéseit. Az elit uralmának megszületése megközelítőleg 300 évvel ezelőttre tehető, próbálkozásaik és gyökerük azonban több ezer évesek. A Föld országai egyenként estek áldozatul alattomos hódításuknak, így a 21. század elejére a Birodalom kiterjedése és befolyása a csúcspontjához közelít.
Kik lehetnek ők? Ha csaknem minden manipuláció, ami napjainkra körül vesz bennünket, hogy deríthetnénk ki az igazságot? Ezen kérdések megválaszolása kulcskérdés, hisz ha nem tudjuk beazonosítani az ellenséget, annak természetét és azokat az eszközöket, amikkel ezt a háborút vívja ellenünk, lényegében már veszítettünk is. Ez a háttérhatalom nagyon nagy hangsúlyt fektet a felelősök kilétének elfedésére. Ennek érdekében az elmúlt évtizedekben rengeteg előadót fizet, és filmet készít, melyek bejárják a világhálót, azon emberek számára, akik kritikusan gondolkodva keresik az igazságot. A jelenlegi vezetőréteg pontosan úgy viselkedik, mint bármilyen más valaha létezett birodalom uralkodórétege: tudatosan gyártja magaA globális elit A Föld urai.jpgkörül a mítoszokat és legendákat a hatalom megtartásának az érdekében. Ennek köszönhető a globális elit földönkívüliekkel való azonosítása, vagy olyan nemzetközi pénzügyi csoportosulásként való bemutatása, mely népi hovatartozástól függetlenül működik együtt egymással. További klasszikus propaganda módszernek mondható, amikor a háttérhatalom összetételét olyan népekkel azonosítják – gondolok itt a kazárokra – mely állításokat történelmi forrásokkal nem lehet alátámasztani. Ezek a módszerek nagyszerűen alkalmasak arra, hogy nevetségessé tegyék azokat a történészeket, kutatókat, írókat, akik tényekre alapozzák az állításaikat, és kiválóak arra is, hogy elijesszék az ébredező embereket az igazságtól. Ennek a propaganda technikának a lényegét pár bejegyzés múlva fogom mindenki számára jól érthető módon ismertetni. Engem a tények érdekelnek, és az azok közti összefüggések megértése. Ez az egyetlen módszer, amivel forrásokra támaszkodva össze lehet vetni a hivatalos történetírást az alternatív történetírással, és magunk dönthetjük el, mi is állhat közelebb a valósághoz. Nem csak az egyes történetírások állításait kell szemügyre venni, hanem a források hitelességét is.
Ez az összefoglaló, amit közreadok az Új Világrend felemelkedéséről, a lehető legegyszerűbb módon vezeti végig azt a történelmi folyamatot, ami elvezetett ennek a világbirodalomnak a megszületéséhez és a jelenkori állapotokhoz. Ennek mindenegyes részletével rengeteg tanulmány foglalkozik, melyek hiteles forrásokra támaszkodnak. Jó pár pontját a hivatalos történetírásnak is meg kell említenie, hisz a tényfeltárások miatt nyomás nehezedik a hatalomra. Védekezésképpen ezt a témát minden esetben propaganda köntösbe öltöztetik a fősodrású médiában, a filmek és regények világában. Elsősorban a legendák közé próbálják beleerőszakolni, hisz ha az ember valamit egyszer is beletesz az elméjében a mesekategóriába, azt onnan már nagyon nehezen fogja átemelni a valóságkategóriájába, ha később ismét hall róla olyan embertől, aki elkeseredetten szeretné őt felvilágosítani.
Biztosíthatok mindenkit, hogy ez a létező legkényesebb téma, amiről egy kutató, újságíró írhat jelenkorunkban. Nem csak a legkényesebb, hanem a legösszetettebb is, ugyanis egyszerű válaszokkal egyszerűen kimondhatatlan az a jelenség, ami a világunkra nehezedve gyakorolja a tényleges hatalmat. Pontosan emiatt kell teljes megvilágításában megértenünk, tanulmányoznunk és végül következtetéseket levonnunk. Napjaink sajátos módon értelmezett „szólásszabadságában” fejek hullnak porba, ha valaki megkísérli kimondani az igazságot. Mindenki, aki e téma közelébe merészkedik, a legmélyebben tudatában van annak, hogy az életével játszik. Az igazságot azonban vállalni kell bármi áron, különben ránk és utódainkra is nagyon keserves szolgasors fog várni. Az, aki tényleges betekintést nyert ennek a szuperstruktúrának a működési mechanizmusába és céljaiba, rájön, hogy valójában nincs mit veszítenie. Ez ad a mi oldalunknak erőt és bátorságot, reményt és harci kedvet. Ez rettegéssel és irigységgel tölti el az árnyékkormányt, ugyanis ők velünk ellentétben nagyon sok mindent veszíthetnek. Ezért vállalok most én is áldozatot közvetlenül nemzetünkért és közvetve az egész emberiségért, megannyi kutatóval együtt világszerte, annak érdekében, hogy eljuthassanak hozzátok ezek az információk. Nemzetünk a tényleges nemzethalál utolsó pillanata előtt áll, mely ennek a világerőnek kiemelt programja közé tartozik, elsősorban hazánk természeti erőforrásainak megszerzésének az érdekében. Mi nem önként választottuk ezt a háborút, mi már beleszülettünk egy olyan több évszázada az emberiség és nemzetünk ellen zajló pusztító hadjáratba, melynek egyik végcélja: a teljes megsemmisítésünk. Ennek vélhetően nem csak materialista okai vannak, hanem szakrálisak is.
Ez és a következő négy összefoglaló fogja a gerincét képezni a naplómnak, hiszen a későbbiekben minden elemüket sokkal részletesebben fogom kifejteni, hogy megérthessük a múltat, a jelent és a várható jövőnket. Véssük észbe örökre: a jelent képtelenség megérteni a múlt megismerése nélkül! Éppen ezért vették el tőlünk ezt az ismeretet, mert így olyan jövőt írhatnak nekünk, amilyet csak akarnak. Képzeljük csak bele magunkat egy olyan helyzetbe, amikor reggeli ébredés után teljes amnéziában találjuk magunkat, amikor is nem tudjuk, mit csináltunk tegnap, kik vagyunk, és ami a legfontosabb: hová tartunk? Ez egy emberi szervezetben teljes bénultságot eredményez, melynek hatására nem ismeri a saját céljait, és nem tud szembeszállni a rá leselkedő veszélyekkel. Napjainkban nem csak az egyén, nemzetünk, hanem a teljes emberiség van mesterséges módon belekényszerítve ebbe a bénult állapotba. A múlt folyamatai meghatározzák jelenünket, a múlt és jelen pedig együttesen fognak elvezetni a jövőnkhöz. A legkevesebb, amit megtehetünk a túlélés érdekében, ha képezzük önmagunkat, és a megszerzett tudásunkat halált megvető bátorsággal megosztjuk családunkkal, barátainkkal, ismerőseinkkel, nemzetünkkel és akár az egész emberiséggel mindannyiunk szebb életének a reményében.
 II. Világuralmi törekvések
 
Az emberi írott történelem – mint már említettem - nagyjából semmi másról nem szól, mint világuralmi törekvésekről a legkülönbözőbb népektől a világon. Egyes népek egyáltalán nem vágytak erre, vagy csak kevésbé, míg más népek testestől, lelkestől ennek szentelték az életüket. A világuralmat a legtöbb nép katonai módon képzelte el más népeket megszállva és kifosztva, majd a saját szolgálatukba állítva őket rabszolgaként. A tényleges világuralmat jelentős próbálkozások ellenére egyetlen népnek sem sikerült elérnie sem az ókorban, sem a középkorban, sem az újkorban. Ahhoz, hogy megérthessük a globális elit összetételét és gyökerét, igen messzire kell visszatekintenünk a múltjukban.
Ők az ókori világ egyik kereskedő népének a vezetői, akik már a kezdetekkor is hatalomra törtek. Ez a vezető réteg a zsidó nép uralkodó elitje. Szellemi éles látásuk bizonyítéka az ókori zsidó vezetőknek, hogy ráébredtek arra, nem csak fegyveres úton lehet leigázni más országokat, hanem szellemi módon is, megszállva adott országok gazdaságát, pénzrendszerét, jogrendszerét, majd államhatalmi rendszerét is. Már itt szeretném határozottan kijelenteni, hogy minden nemzet népét és politikai, vallási vezető elitjét külön kell egymástól választani. Amit az elit akar, nem biztos, hogy tudja a nép, és egyáltalán akarja-e ezt, mely természetesen az elitet soha sem érdekelte. Az elit vezet, a nép öntudatlanul lohol az ő célkitűzéseik után. Azt hiszem, ez mindenkinek ismerős a magyar történelem bizonyos időszakaiból, amikor adott uralkodó családok nem a nemzet, hanem saját érdekeiket helyezték előtérbe. Ezért a törekevésért nem lehet felelőssé tenni egy egész népet!Ha egy adott népen belül található egy maffia szervezet: mint pl. a Cosa Nostra az olaszoknál, azért nem ítélhető el a teljes olasz nemzet! A helyzet az, hogy a zsidó elit nem csak más népeket képes odavetni uralmi céljai elérésének az érdekében, hanem a sajátját is. Az ő megalomániájuknak köszönhető a több évezredes antiszemitizmus és a saját népük többszörös tragédiája. Az egyszerű beavatatlan zsidó nép ugyanannyira öntudatlan áldozata mindennek, mint bármilyen más nemzet.
A legtöbb kutató a zsidó nép beavatott vezető rétegét a következő kifejezésekkel illeti megkülönböztetésül az egyszerű zsidó nép tagjaitól: zsidó elit, zsidó arisztokrata, nemzetközi zsidó, zsidó bölcs, szabadkőműves zsidó, illuminátus zsidó, stb. Ezeket a kifejezéseket én is használni fogom a továbbiakban, így szeretném egyértelműsíteni: amikor ezeket használom, nem a teljes zsidó népről beszélek, hanem annak csupán egy szűk csoportjáról. Épp emiatt teljesen értelmetlen volna bármilyen hétköznapi zsidó embernek sértve éreznie magát, hiszen nem róla beszélek. Sokkal inkább beszélek egy olyan problémáról, A háttérhatalom arca.jpgami az ő szemüket is felnyithatja, és felismerhetik a több ezer éves üldöztetésük valódi okait.Nagyon bízom benne, hogy később zsidó olvasóim is lesznek, és gyűlöletmentesen képesek lesznek mögé látni egy olyan folyamatnak, aminek nem csak mi, de ők is ugyanúgy az áldozatai. A problémánk közös, és az egyetlen módja a megoldásnak csakis és kizárólag az együttes békés rendezés, nem pedig a szembenálló táborok totális megsemmisítése. Erre voltak már ijesztő példák a múltban mind a két szélsőséges oldal részéről, gondolok itt a nemzetiszocializmus üldöztetéseire, illetve a kommunizmuséra. Jól tudják azok, akinek tudniuk kell, hogy egyik „megoldás” sem volt megoldás, hisz a probléma továbbra is fennáll, és tízezer év múlva is fent fog állni, bárhány embert is végez ki bármelyik oldal. Ennek az egyenletnek sokkal másabb megoldásra van szüksége, ugyanis az emberi faj végső és teljes kipusztulásával járhatnak azok a még a globális elit számára is beláthatatlan folyamatok, amik a 21. században kezdődtek meg. Pár bejegyzés múlva bővebben kifejtem meglátásaimat ezzel kapcsolatban egy fejtegetésben.
Már most szeretném mindenkivel megértetni: a naplóm nem zsidógyűlölet szításának céljából jött létre, ettől határozottan elzárkózom! Eleve nem vezérel gyűlölet senki iránt, még azok iránt sem, akik az árnyékkormány trónján ülnek. Én sokkal inkább látom ezt a globális problémát az egész emberiség válságának, semmint a jelenleg regnáló vezetés puszta önzésének. Valójában a jelenlegi globalista világbirodalmat és a vezetést az emberiség termelte ki önmagából, több ezer év rendszeres, teljesen értelmetlen egymás ellen való háborúskodás folyamán. Ezen háborúskodásoknak a zsidó elit lett a végső győztese, de ülhetne bármelyik nép vezető rétege a világ trónján, ha jobbnak bizonyultak volna náluk. Gyűlölni azért valakiket, mert egy evolucionáris harc győztesei lettek, roppant mód ostobaság, és nem fog elvezetni a probléma megoldásához. Jóllehet, tudom, mindenkiben sok düh halmozódott fel ezzel a témával kapcsolatban, ugyanakkor az embert annak kell megkülönböztetnie az állattól, hogy képessé válik érzelmeinek kontrollálására és racionálisabb megértésére. Észrevételeiteket azazujvilagrendfelemelkedese@hotmail.hu címre juttathatjátok el. Nagyon szívesen veszem bármilyen meglátásotokat, ellenvéleményeteket és az esetleges tévedéseimre való rámutatást is. Egy valamire kérlek benneteket: maradjatok gyűlöletmentesek. Nem csak a zsidógyűlölet szítóinak a leveleivel nem fogok törődni, de olyan zsidó származású fundamentalistákéival sem, akik vallási fanatizmustól elvakulva támadják a meglátásaimat. Ezt leszámítva nagyon szívesen várom zsidók és nem zsidók leveleit is. Amit még fontosnak tartok, hogy elmondjam: nem tartozom semmilyen mozgalomhoz, párthoz és szervezethez. Nem vagyok semmilyen vallásfelekezetnek a tagja, ugyanakkor behatóan ismerem a világ vallásait, és tanításaikból merítkezek, ha úgy érzem, az magasabb szellemi és lelki irányokba emelhet. Legközelebb hozzám a keresztény és a buddhista világszemlélet áll, bár nem vagyok kifejezetten elkötelezve egyik felé sem. Nem vagyok nemzetiszocialista, fasiszta, rasszista, antiszemita, és nem lesz célom a későbbiekben sem semmilyen ilyen jellegű ideológia terjesztése a naplómban. Ezeket a világnézeteket legfeljebb tárgyilagosan fogom bemutatni, amennyiben kapcsolódni fognak bizonyos történelmi időszakokhoz. Ezek nem csak, hogy idegenek Európa hagyományaitól, de paradox módon ugyanabban az ideológiában gyökereznek, ami ellen meghatározzák önmagukat. Ezt kevesen tudják, értik, vagy akarják észrevenni. Engem csupán a világtörténelem eseményeinek legmélyebb szintű megértése motivál, és ezek bemutatása hiteles források segítségével.
 
 

III. A zsidó vallás

 
Nagyon fontos felismerni, hogy minden vallás a kontroll egy formája adott nép irányítói kezében, hogy a társadalmat a számukra kívánt irányokba terelhessék. Ezek olyan ideológiák, amik a materialista látásmóddal szemben a világ metafizikai értelmezéséből vezették le önmagukat. A múltban az államot érintő vallási kérdések rendkívüli szervezés alatt álltak, csak úgy, mint napjainkban. Félre értés ne essék, nem vagyok vallásellenes. Minden eszmét üdvözlök mindaddig, amíg teremtő erőt képvisel a Földön, és egymás kölcsönös megértésére és elfogadására épít. Mindazon népek elit rétege tiszteletreméltó, akik valaha is egyetemes emberi értékek megteremtése miatt hoztak létre egy adott ideológiát, és helyes irányokba tereltek ezzel egy társadalmat. Az embereknek csupán azt nem szabad soha elfelejteni, hogy a vallás egy nevelő eszköz, mely mindig a szellemi vezetők kezében van. Ha az elit önző érdekek mentén kormányoz, akkor a vallás is ennek megfelelően lesz kidolgozva, ha a közösség érdekében, akkor pedig e szerint. Mivel ez az egész kérdéskör nagyon szorosan kapcsolódik bizonyos vallásokhoz, így nem lesz ritka, hogy ezen iratokból idézni fogok. Vallástörténeti elemzés tárgyát nem képezi az, hogy létezik-e univerzumunknak teremtője, vagy nem. Erről mindenki gondoljon azt, amit gondolni szeretne, és tartsa tiszteletben más ember véleményét. Én személy szerint hiszek abban, hogy az az óriási összetettség, ami a mindenséget működteti és egyensúlyban tartja egymással, nem véletlenszerű, de ezt semmiképp sem fogom ezzel a témával összemosni.
A zsidó vallás is a kontroll egy formája a zsidó elit kezében saját népük irányításának a céljából. Ezt nagyon aprólékosan dolgozták ki hosszas folyamatok révén törekvéseiknek megfelelően. Az egyetemleges zsidóság nem pusztán vallási Tóra tekercs.jpgközösség. A teljes zsidóság egy olyan szemita népek családjába tartozó népcsoport, ami egy sajátos nemzeti vallással rendelkezik. Rokonok az arab népekkel, és közös ősatyjukként Ábrahámot tisztelik. Napjaink zsidóságának két legjelentősebb ága az askenázi és a szefárd. Ezek közül elsősorban az askenázi típus ment át jelentősebb genetikai változáson, ugyanakkor a szemita gén dominanciája továbbra is kimutatható mindkét ágnál, ezzel is igazolva a közös eredetet. A globális propaganda része, hogy az askenázi zsidó elitet a kazár néppel hozták összefüggésbe, és kizárólagosan vádolják a világuralmi törekvésekben, de ez több, nem csak genetikai tény miatt is ellentmondásos. Lényegében a propaganda hadjáratnak köszönhetően mára már ott tartunk, hogy mindenki felelős csak épp a vérségileg is zsidó elit nem.
A zsidó vallás nemzeti vallás testestől-lelkestől. Mivel maga a kialakulása nagyon hosszas folyamatok révén ment végbe, és teljes mértékben összefügg a zsidó nép történetével, én egyelőre csak azt próbálom bemutatni, hogy mivé vált. Ez inkább csak egy körvonalazás összefoglalómban, sokkal részletesebb kifejtésre fog ez is később kerülni. Ez a vallás nem véletlenül vált ilyenné. Megjelenése egy reakció volt az őket körülvevő világra, mely már akkor világuralmi törekvésekből és háborúkból táplálkozott a hatalom megszerzésének az érdekében. Mondhatnám úgy is, hogy fajunk sajátosan önző és pusztító viselkedése termelte ki mindezt önmagából, melynek révén jelenkorunkban azt kapja az emberiség, amit megérdemel. Kijelenthető, hogy eme vallás elsődleges céljai közé tartozik - természetesen más célok mellett - a zsidó nemzet vérvonalának megőrzése, zsidó faji felsőbbrendűség hirdetése, anyagi haszonszerzés és egy teljes körű összeomlásból születő világbirodalom megteremtése egy zsidó messiás segítségével. Fejlődése folyamán fokozatosan vált egyre szélsőségesebbé. A keresztény világban a legismertebb iratai közé a Tóra, a Talmud és a teljes Ószövetség tartozik. Ezek tanulsága szerint Izrael Istene kiválasztott népének adta az egész Földet, hogy uralkodhasson felette, és rabigába hajtsa a Talmud szerint az állatokkal egyenértékű emberiséget.
Vizsgáljunk meg néhány parancsolatot, törvényt, tanítást ezen iratokból, hogy ne csak én beszéljek a nevükben. Forrásként zsidó szerzők által készített „A Zsidó Enciklopédiát”, magasan művelt zsidók  által angolra fordított „Talmudot” és „A Katolikus Bibliát” használtam, így hitelességükhöz kétség sem férhet.  Aki eddig is nyomon követte a naplómat, és megnézte az idézetek jegyzékét, észrevehette, hogy szinte majdnem minden esetben gyökérdokumentumokat jelöltem meg, így ezek valódisága, könnyen ellenőrizhető bárki számára. Ezeket a tanításokat egy Istenfélő zsidó ember nagyon komolyan veszi, mert írva van:
Féld ezért Uradat, Istenedet egész életedben és tartsd meg parancsait és törvényeit, amelyeket ma szabok - te és fiad meg unokáid is -, hogy sokáig élj.” /1/
Mert te az Úr, a te Istened szent népe vagy, téged választott ki az Úr, a te Istened a föld népe közül a maga népének.” /2/
A nem zsidók nem soroltatnak az emberek közé, hanem a barbárok közé.” /3/
A pogányok (értsd: nem zsidók, idegenek, héberül: gój, gójim, nokri) sírjai tisztátalanok, mert írva van: Ti pedig, nyájaim, az én legelőm nyájai, emberek vagytok, csak ti neveztettek embereknek.” /4/
Ha egy pogány pogányt, vagy egy pogány izraelitát öl, akkor azért megtorlás jár, de ha egy izraelita öl meg egy pogányt, azért nem jár halálbüntetés.” /5/
Ha egy pogány megüt egy zsidót, halált érdemel,…; mert írva van, ha valaki megüt egy izraelitát az olyan, mintha Istent ütné arcul.” /6/
Ha valaki talál egy elveszett tárgyat (egy zsidókkal és pogányokkal benépesített városban) akkor azt másokkal tudatni kell, de csak akkor, ha a többség izraelita, ha pogány, akkor nem.” /7/
Ha egy pogány perbe fog egy izraelitát, akkor az ítélet a vádlott mellett szól, ha az izraelita a felperes, akkor teljes kártérítést kap.” /8/
„…az a föld, amelyre bementek, hogy birtokba vegyétek, tisztátalan föld a föld népeinek tisztátalansága miatt, azok miatt, amelyekkel beszennyezték az egyik végétől a másikig. Ezért ne adjátok lányaitokat az ő fiaiknak feleségül, s az ő lányaikat se vegyétek feleségül fiaitoknak. Ne törődjetek sem a békéjükkel, sem a jólétükkel, hogy erősek lehessetek, a föld legjava termését ehessétek és örökségül hagyhassátok (a földet) fiaitokra, mindörökre.” /9/
Rengeteg hasonló sort lehetne még idézni az irataikból. Céljuk: a zsidó faji felsőbbrendűség hirdetése, és belenevelése az egyszerű nép tagjaiba is. Értelemszerű, hogy a világhódítás alapja mindig is az volt, hogy adott nép vezetőrétege különbnekA zsidó enciklopédia.jpggondolta magát más nemzetektől. Lényegében ez egyike az első írott fajelméleteknek, ahol is a kiválasztottaknak isteni előjoga más népek fölé való emelkedése. Meglátásuk szerint mindenki, aki nem kiválasztott, vagyis nem zsidó, az nem is ember. Az eredeti tanítások szerint a felsőbbrendűeknek nem szabad elkeverednie az alsóbbrendű pogányokkal, hiszen ez képességeik romlásához vezethet. Ezekkel a törvényekkel a beolvadást is elkerülték, hiszen a világ zsidósága az ókor óta szétszórva él a világ minden táján. Joggyakorlatukban a zsidókat és a hitetleneket más és más jogok illetik meg.
Ha tisztában vagyunk az egyetemleges emberi történelemmel, rájöhetünk, hogy a bölcsek hozzáállása nem egyedülálló eset. Már az ókortól kezdve a birodalmak uralkodó rétegei mindig is isteni eredetűnek gondolták magukat, és ez által a népüket is magasabb rendű emberként állították be, akiknek kiváltságos joguk van más népek szolgasorsba való taszítására. Mondhatnám úgy is, hogy ez a komplexus, mely az egóból indul ki, nem a zsidó elit, hanem az egész emberi faj sajátja, ami jellemző módon újra és újra vérfürdőbe borítja bolygónkat. A globalisták napjainkban is hatalmas mértékű felsőbbrendűségi tudattal rendelkeznek, mely elvezetett az eugenikának nevezett társadalomfilozófiai irányzat megjelenéséhez, amit kialakulása után nem sokkal a náci ideológia is magáévá tett.
Minden hetedik évben adj haladékot. A haladék jegyében így kell eljárni: a hitelező engedje el a kölcsönt, amit embertársának adott, ne szorongassa sem embertársát, sem testvérét, ha az Úr (tiszteletére) kihirdetik a haladékot. A pogányon szorongathatod, de amid testvérednél van, azt engedd el.” /10/
Az Úr, a te Istened megáld téged, amint megígérte, úgyhogy minden népnek kölcsönözhetsz, neked azonban nem kell kölcsönt kérned, így számos népen uralkodhatsz, ők azonban nem uralkodhatnak rajtad.” /11/
Testvérednek ne adj kamatra sem pénzt, sem élelmet, sem egyebet, amit kamatra szokás kölcsönözni. A pogánytól kérhetsz kamatot, de testvéredtől ne fogadj el kamatot, s az Úr, a te Istened megáldja kezed minden munkáját azon a földön, amelyre bevonulsz, hogy birtokodba vedd.” /12/
Az ember kölcsönözhet a fiainak és a ház népének kamatra, hogy tapasztalatot szerezzenek abból. Ez azonban, helytelen, mert később ragaszkodni fognak ahhoz.” /13/
A zsidó nép kétségkívül a világ egyik legintelligensebb népcsoportjához tartozik. A számok világához való vonzódásuk, és az ehhez való értésük is rendkívüli más embercsoportokhoz képest. A pénzügyekben mindig is kiemelkedő képességekkel rendelkeztek, mely már az ókortól fogva lehetővé tette számukra az érvényesülést. A zsidó elitnek céljává vált a Babilóniai Talmud.jpgvagyonszerzés, minden velük kapcsolatba kerülő nép kizsákmányolása révén. A minél több pénz birtoklása egy olyan fegyver, ami megfelelő kezekben képes hadseregeket térdre kényszeríteni. Ezt kétségtelenül hamarabb ismerték fel minden más népnél. Mivel ezeket a tanításokat az egyszerű zsidó nép is hűen betartotta, ezért közülük a tehetségesebbek meggazdagodtak, és felemelkedtek a saját elitjük beavatott tagjai közé. A modern pénzrendszert zsidó származású emberek hozták létre, és működtetik napjainkban is. A 4. bejegyzésemből jól megérthető, hogy a pénzrendszert uralmi törekvéseiknek és vallási hagyományaiknak megfelelően dolgozták ki. Jelenkorunkban a globális pénzkibocsátás joga néhány zsidó bankárdinasztia kezén összpontosul, akik ezáltal élet és halál urai a Föld országai felett.
Amikor egy felnőtt férfi közösülést folytat egy kislánnyal az semmi, mivel ha a lány fiatalabb, mint 3 éves, az aktus olyan mintha valaki benyomná az ujját a szemébe;” /14/
Aki házasságtörést követ el egy másik férfi feleségével, még akkor is, ha felebarátjának feleségével teszi, akkor a házasságtörő férfit és nőt mindenképpen ki kell végezni. Kivéve, ha a házasságtörést egy kiskorúval, egy kiskorú feleségével, vagy pedig egy pogány feleségével teszi;” /15/
„…a kijelölt fiatal rabszolganővel közösülő, csak a természetes nemi kapcsolat esetén bűnös, perverz kapcsolat esetén nem…” /16/
Ezek a sorok megdöbbentőek egy erkölcsös ember számára. Nem kell azt gondolni, hogy az egész zsidó vallás ilyen. Számos magas szintű erkölcsi tanítást is tartalmaz, mely ennek homlokegyenest az ellentéte. Ezeket csupán azért említettem meg, mert ez jelenkorunk globális elitjének egyik filozófiai alapját is képezi. Mivel a zsidó népnek elvileg a faji elkeveredés tiltva van, ezért gyakori volt és mind a mai napig az a házasság és szexuális kapcsolat közeli rokonok között.
Egy pogány, aki tanulmányozza a Tórát, halált érdemel, mert írva van, hogy Mózes örökségül parancsolt nekünk egy törvényt, ami a mi örökségünk, nem az övék.” /17/
A bölcsek számára nyilvánvaló volt, hogy tradícióik nagymértékű felfedése más népek előtt szükségképp kiváltja az őket befogadó nemzetek immunreakcióját. Többek közt a Talmud épp ezért egészen a modernkorig nem került teljes lefordításra más népek nyelvére.
Ha felvonulsz valamely város ellen, hogy megostromold, először ajánlj fel neki békét. Ha elfogadja, s megnyitja kapuit, az egész nép, amely lakja, fizessen adót és legyen a szolgád. Ha visszautasítja a békét, s fölveszi a harcot, aztán ostromot indítasz, és az Úr, a te Istened hatalmadba adja, minden férfit hányj kardélre. Az asszonyokat és a gyermekeket azonban, a jószágot, s mindazt, ami csak van a városban, az összes értéket ejtsd zsákmányul, s élvezd ellenségeid javait, amelyeket az Úr, a te Istened neked ad. Így tégy mindazokkal a városokkal, amelyek messze esnek tőled, amelyek nem e népek városai közé számítanak. E népek városaiban, amelyeket az Úr, a te Istened örökségül ad neked, egyetlen lelket se hagyj életben.” /18/
Minden népet, amelyet az Úr, a te Istened kiszolgáltat neked, pusztíts el, ne kíméld őket együttérzőn, s ne imádd isteneiket, mert ez csapda volna számodra!” /19/
És ismét szólt hozzá: Én vagyok az Úr, aki alkotta az eget és a földet, és megnövellek, és igen-igen megsokasítalak téged, és királyok származnak majd tőled, és uralkodni fognak majd minden talpalatnyi helyen, ahová csak emberi láb lép. És a te magodnak adok minden földet, amely az ég alatt van, azok pedig uralkodni fognak minden nemzeten akaratuk szerint, és azután megkapják majd az egész földet és birtokolni fogják azt, örökre.” /20/
Az ószövetségi zsidók Istene többnyire bosszúálló, félelmet keltő, kegyetlen, és a törvényt megszegő zsidókkal szemben büntető. Számos rész tanúskodik arról, hogy az ókorban milyen könyörtelen módon pusztítottak el más népeket. Istenük örökségül adta a kiválasztottaknak az egész Földet, hogy uralkodhassanak felette, így az elit törekvései mindenkor ennek voltak alárendelve. Ez a szemlélet adja a jelenkori militarista Izrael állam palesztinokkal szembeni népirtásának az ideológiai hátterét is.
Ezért átok emészti meg a földet, és megbűnhődnek, akik rajta laknak. Tűz emészti meg a föld lakóit, és csak kevesen maradnak életben… A szigeteken is az Urat áldják; a tenger szigetein az Úr nevét, Izrael Istenének nevét dicsőítik…Rettegés, verem és tőr vár rád, lakója a földnek! Aki elmenekül a rettegés hangja elől, az verembe esik. És aki kimászik a veremből, azt tőr fogja meg. Bizony, megnyílnak az ég zsilipjei, és meginognak a föld alapjai. Recseg-ropog és megreped a föld, meghasad és megrendül a föld. Inog a föld, mint a részeg, s leng, mint a hevenyészett kunyhó. Úgy ránehezedik gonoszsága, hogy elesik, s többé már nem kel föl. Azon a napon majd meglátogatja az Úr az ég seregét fenn a magasban, és a föld királyait lenn a földön. Összegyűjti őket, mint foglyokat egy veremben, bebörtönzi, s hosszú idő múltán megbünteti őket. Akkor elpirul a hold, a nap megszégyenül, mert a Seregek Ura trónjára lép a Sion hegyén, Jeruzsálemben, és felragyog dicsősége véneinek színe előtt.” /21/
Miért háborognak a nemzetek? A népek miért kovácsolnak hiú terveket? A föld királyai fölkelnek, nagyjai összeesküsznek az Úr ellen és Fölkentje (értsd: a messiás) ellen: »Törjük össze bilincsüket, tépjük szét rabláncukat!« Aki az égben lakik, az mosolyog rajtuk, kineveti őket az Úr. De egyszer majd haraggal fordul feléjük, és kemény szót intéz hozzájuk: »Én szenteltem fel Királyomat (értsd: a messiást) a Sionon, szent hegyemen.« Az Úr végzését hirdetem; Ő így szólt hozzám: »A Fiam vagy, ma adtam neked életet. Kérd tőlem, és örökségül adom neked a népeket, birtokodul a föld határait. Vasvesszővel verheted őket, és mint a cserépedényt, összetörheted.«” /22/
Hasonló kijelentések számos összefüggésben találhatóak meg az ókori iratokban, melyek a zsidó világbirodalom megszületését és a messiás eljövetelét írják le. Ezen profetikus jóslatoknak általános eleme, hogy a zsidó messianisztikus birodalom az egész Földet érintő hatalmas összeomlásból fog megszületni. Természeti katasztrófák, éhínség, járványok, háborúk fogják tizedelni az emberiséget, amikor is a messiás színre lép, és véget vet ezeknek az irgalmatlan állapotoknak felállítva az ő örök királyságát a Földön. Az ókori iratok szerint ezen események az emberiség nagymértékű pusztulásával fognak járni. Mivel a vallások a kontroll egy formája, így tanulmányozni kell az azokon belüli jóslatok funkcióját, leginkább azt, hogy milyen célból íródtak ezek.
Nem léteznek olyan emberek a Földön, és sose léteztek, akik meg tudták volna jósolni 100% bizonysággal a jövőt. A jóslatok valójában a tömegmanipulációk egyik válfaját képezik minden vallás irataiban, mely szolgálhat építő vagy pusztító célokat is. Ezeknek több fajtája van, önbeteljesítő, vágyteljesítő, stb. A zsidó profetikus jóslatok valójában az elit tervei a világuralom megszerzéséhez. Az ókori zsidó bölcsek elgondolása arra épült, hogy egy globális méretű összeomlást kell mesterségesen előidézniük, mely kaotikus állapotokból a népek egyetlen kiútnak a messiás által felajánlott világcsászárság felállítását fogják látni. Ez az elképzelés első hallomásra talán őrültségnek hathat, ugyanakkor minden jó terv némileg az őrültség határán mozog.
A saját maguk által jósolt események, majd a későbbi megvalósításuk saját maguk által, óriási lelki befolyással bírnak az általuk terjesztett jóslatokban hívők számára. Ezzel több, nekik kedvező hatást tudnak elérni. Egyik az, hogy a zsidó népet, akinek nagyjából annyi fogalma van a zsidó vezetők törekvéseiről, mint bármilyen másik átlagembernek, mély vallásosságában magukhoz láncolják, hisz minden megtörténik szemükben abból, amit a próféciáikban jósoltak nekik. Ezt ők Isten akaratának fogják tartani, és még inkább erősíti bennük a hitet. Másik hatása, hogy a későbbi zsidó vezetők tudták értelmezni az előző generációk terveit, és végrehajthatták, vagy módosíthatták részben azt. Harmadik hatása az ellenfeleikre nézve elrettentő erejű, hisz ezzel azt gondolhatják, hogy az ókori zsidó népet Isten tényleg arra jelölte ki, hogy vezessék kiválasztott népként a planétát. Volt sok jóslat, amit beteljesítettek ennek megfelelően az irataikból, volt, amit nem, és új jóslatokkal egészítették ki azokat.  Valójában tehát terveket kreáltak a törekvéseikkel és a politikai történésekkel párhuzamban újra és újra. Nostredamus is egy ilyen 500 évvel ezelőtt élt beavatott zsidó jós volt, aki csupán a régi generációk törekvéseit vettette ismét papírra, és egészítette ki őket vélhetően saját elképzeléseivel. Vele biztos, hogy fogok még később foglalkozni, ugyanis a jövő forgatókönyvét többek közt ő írta meg, melyet a háttérhatalom jelenkorunkban is megvalósít. Napjaink zsidósága mélységesen tisztában van azzal, hogy a messiás eljövetele előtti időszakokban él, így a messiásvárási lázuk minden eddiginél nagyobb.
Ezt a különös nemzeti vallást behatóbb elemzésnek fogom később természetesen alávetni, mert lényegében ezzel az áttekintéssel csak a felszínét karcolhattam meg. A zsidó elit védekezésképp megpróbálja ennek funkcióját újra és újra félremagyarázni, és kimenteni magukat mindez alól. Pedig a kérdést jogosan tehetjük fel: vajon melyik másik világvallásban szerepel hasonló filozófia, ami a híveket az egyetemes emberi erkölcsök szerint elítélhető cselekedetek elkövetésére buzdítják? Az egyszerű zsidó népnek fel kell ébrednie, hogy megértse az üldöztetésének valódi okait. Egy olyan vallást erőltettek, és erőltetnek rájuk mindmáig a vezetőik, ami minden emberi társadalomból a védekezés, szélsőséges esetben a gyűlölet reakcióját fogják kiváltani ellenük. A zsidó népet a történelme folyamán bizonyos idő eltelte után minden befogadó nemzet üldözni kezdte. Nem szemet szúró ez? Nem jogosan tehető fel a kérdés, hogy ennek az éremnek két oldala van, és nem csak a befogadó nemzeteknek kell számot vetniük mindezzel, hanem a befogadottaknak is?
 IV. A zsidóellenesség okai
 
Az antiszemitizmus több ezer éves jelenlétének oka a zsidó elit mindenkori hatalmi törekvésében rejlik. Ezzel a legmélyebb szinten tisztában vannak ők is. Tudják, hogy az áldozatul esett nép, amikor felébred álmából, és rájön, hogy visszaéltek a vendégszeretetével, nem lesz többé barátságos az irányukba. A zsidóság az elitjük törekvései folytán sosem tudott beilleszkedni idegen társadalmakba, és sajátos törvényeiknek köszönhetően minden esetben államot képeztek az államban. Beszéljenek helyettem ők maguk. A zsidó származású Herzl Tivadar, a cionizmus atyja írta az 1896-ban megjelent „A zsidó állam” című alapvető művében: „A zsidókérdés még mindig létezik. Ezt ostobaság volna tagadni. Ez a középkor maradványa, amitől úgy tűnik, hogy a kultúrnépek a legjobb akarat mellett, még ma sem tudtak megszabadulni. Nagylelkű akaratukról tanúbizonyságot tettek akkor, amikor egyenjogúsítottak minket. A zsidókérdés mindenhol létezik, ahol a zsidók érzékelhető számban élnek. Ahol nincs, oda a bevándorló zsidók magukkal viszik. Természetesen odaköltözünk, ahol nem üldöznek bennünket; majd megjelenésünk által kialakul az üldözés. Ez a helyzet minden országban, és ez is fog maradni, még a magasasan civilizáltakban is - példa rá Franciaország - amíg a zsidókérdést politikailag meg nem oldják.” /23/ Bernard Lazare zsidó származású irodalomkritikus, politikai újságíró és anarchista az 1894-ben megjelent „Antiszemitizmus: története és okai” című könyvében így ír: Ha ez az ellenségesség, ez az ellenszenv csak egy bizonyos időszakban és csak egy bizonyos országban lett volna látható a zsidók ellen, akkor egyszerű lenne helyi okokat kutatni erre az érzésre. De ezt a fajt minden nép gyűlölte, amely közé betelepedett. Mivel a zsidók ellenségei különféle fajok tagjai, melyek messze laktak egymástól, ahol különféle törvények uralkodtak, és akik különféle elvek szerint éltek; mivel más és más szokásaik voltak és szellemük is különbözött egymástól, így valószínűleg semmiféle témában nem ítélkeztek hasonlóan, tehát az antiszemitizmus általános okai magában Izrael népében keresendők és nem azokban, akik szembeszálltak vele.” /24/ Samuel Roth zsidó származású amerikai kiadó és író írta 1934-ben megjelent „Jews Must Live” című munkájában:Itt csak tényeket szeretnék igazolni: az antiszemitizmus olyan ösztönszerű, hogy egyszerűen az emberek egyik ősi ösztönének nevezhetjük, a legfontosabb ösztönök egyike, amelyen keresztül egy faj önmagát a teljes kiirtástól védi. Nem tudom elég erősen kihangsúlyozni: az antiszemitizmus nem az, amit a zsidók a világgal elhitetni próbálnak, egy előítélet, hanem egy mélyen ülő ösztön, amely minden emberrel vele születik. Mint a létfenntartás minden más ösztöne, mindaddig ismeretlen marad, míg végül történik valami, aminek következtében felébred. Mint, amikor valami a szemed felé repül, és hirtelen önkéntelenül becsukod a szemhéjad.” /25/ Kicsit később erre a megállapításra jut: Nem létezik egyetlen olyan eset sem, ahol a zsidók az üldözőik haragjának keserű gyümölcsét nem érdemelték volna meg.” /26/
Az antiszemitizmus nem rasszizmus, hanem egy immunreakció a társadalomtól, miután felismeri, hogy a befogadott nép elit rétege az elpusztításukra és szolgasorsba való juttatásukra törekszik. A gond ezzel azonban az, hogy az emberek mindig általánosítanak, és dühük szinte minden esetben az egyszerű zsidó nép tagjaira csapódik le. Képtelenek megérteni, hogy az egyszerű zsidó nép nem tör világuralomra, sőt igazából tudatában sincs annak, hogy mik az igazi céljai vallási hagyományaiknak. Ők csupán vakon követik azt, amit születésüktől fogva követendő normaként beléjük nevelnek a zsidó bölcsek. Az egyszerű zsidó nép egy számára készített vallásmátrixban él.
Először nagyon különösnek hathat, de bizonyítható, hogy az antiszemitizmust igen gyakran a zsidó elit szítja saját népe Gyűlölet.jpgellen. Mi lehet ennek az oka? Egy hasonlattal élve: a bárányok csak akkor tartanak össze, ha farkasok veszélyeztetik őket. Mivel a zsidó nép az ókor folyamán szétszóródott a világban, ezért mindig idegen kultúrákban élt. Megfigyelhető, hogy egy kisebbség annál jobban összetart, minél ellenségesebb a környezet melyben él. Gondoljunk csak a határon túli üldözött helyzetű magyarokra, akikben jóval nagyobb összetartás, és nemzettudat van, mint a határon innen élőkben. A zsidó nép be nem olvadásához és összetartásához egyszerűen elengedhetetlen a befogadó társadalom nem túl nagyarányú zsidóellenessége. Nos, ezért szítja a zsidó elit saját népe ellen sokszor igen aljas módszerekkel a gyűlöletet, provokálva a velük szembenálló tábort.
A szélsőséges zsidógyűlölők figyelmébe ajánlom már most: minél jobban gyűlöltök egy nagyon összetett problémát, az annál erősebbé fog válni, hiszen maga a gyűlölet táplálja! Ez a probléma nem csak azért áll fenn már az ókor óta, mert a zsidó elit ilyen sajátos módon próbált érvényesülni a világban, hanem azért, mert a befogadó társadalmak képtelenek voltak a brutalitáson kívül más megoldást találni. Remélem több ezer év eltelte után mindenkiben kezd körvonalazódni a kép, hogy a probléma még mindig adott és az út, amelyen a világ népei ezt meg szerették volna oldani: eredménytelen. Lehet még próbálkozni ezzel pár ezer évig, vagy pedig el lehet töprengeni az egyenlet igazi megoldásán.
Az egyszerű zsidó nép tagjainak pedig vallásuk mélységeibe látva, és vezetőik mindenkori törekvéseit szemlélve, el kell, gondolkodjanak azon, vajon milyen okból üldözik őket több ezer éve? Vajon nem fog-e megtörténni a legrosszabb, amitől csak tarthatnak, hogy egy nap a világ népei felismerve közös ellenségüket, összefognak, és a teljes zsidó népet megsemmisítik? A zsidó elit bizonyíthatóan a történelem folyamán már számtalanszor vetette oda egyszerű, mit sem sejtő népét, ha ezzel a hatalmát megnövelhette. Ilyen vezetőkre van egy népnek szüksége? Ilyen nemzeti vallást kell követni? A zsidó népnek fel kell ébrednie, és rá kell jönnie arra, hogy nem csak egy új világnézetre, hanem egy teljes lelki és szellemi átalakulásra van szüksége, hogy visszaszerezzék a népek bizalmát és rokonszenvét. Kezükben van a lehetőség vallásuk megreformálására, vagy egy teljesen új létrehozására, ami általános emberi értékekre épít. Egyre jobban nő azoknak a zsidó embereknek a száma, akik felismerve az üldöztetések valódi okait, ott hagyják végleg vallásukat és szembeszállnak saját vezetőikkel. Ők remek tényfeltáró tanulmányokat írnak, hogy a problémamegoldásban közvetlenül segítsék népüket és közvetve az egész emberiséget. Tiszteljük őket, mert hatalmas áldozatot vállalnak fel egy szebb emberi civilizáció építésének a reményében!
Idézetek jegyzéke
Ajánlott bejegyzések:





9. Az Új Világrend felemelkedése (2. rész)

2012.08.09. 20:37 <Fejedelem>

Az írás eredeti helye: http://nemadjukfel.blog.hu/ 

Tartalom

(Ez az 1. rész folytatása, melyet az archívumból tudtok kikeresni jobb oldalt.)
  • V. A zsidó elit ókori törekvései
  • VI. A kereszténység
  • VII. A zsidó elit középkori törekvései
 

V. A zsidó elit ókori törekvései

 
Az ókorban a zsidó arisztokrácia meghatározta a Földközi-tenger és a Közel-Kelet kereskedelmét, pénzügyeit. Már ekkor ráébredtek arra, hogy ők viszik a híreket különböző egymástól távol eső területek népei közt. Láthatjuk napjainkban is, hogy aki az információ világát uralja, az a nemzeteket is uralja. Ők nem csak árucikkekkel, de információval is kereskedtek. Már ekkor tudták, hogy mekkora fegyver más népek félrevezetése. A zsidó elit szellemi programja lefektetése után több jelentős ókori civilizáció államhatalmát kezdte ki. Ennek módja mindig a következőképpen zajlott: bevándorlás egy adott ország területére, a pénzrendszer megszállása, anyagi vagyon felhalmozása, majd az államhatalomba való beszivárgás, végül kísérlet az átalakítására.
A 20. században előásott babiloni tégla-könyvtárak elmondják, hogy miként szivárogtak be az ókori emberi műveltség hatalmas fokán álló jámbor sumérok területére, és vitték pusztulásba évszázadok alatt ezt a civilizációt. „akik nem »harcoltak«, csak hízelegtek századokon keresztül, és ma már ez a népség, amelynek ajka duzzadt, élvvágyó, mint a mocsárból előjövő pióca szája, a vitéz Zend fejedelem leányából szívja le a rózsaillatot, és a mi atyáink fiai műveltségével, dicsekszik, akik már írtak, mielőtt Egyiptom még vadon volt, mi, akik a kipteket építkezni tanítottuk, akik a műveltséget nyugat fele terjesztettük, ezzel a mi műveltségünkkel ma már ez a Sémi-faj dicsekszik. Megrontották nyelvünket, népünket, országunkat, a Kingi-ből Káldi, a kéták országából Szíria lett, s a kétákat megették a férgek. A sumirok most rothadnak. Sirgulla még tartja magát, de Agadi papja már a héber Szárgon. Először kalmárok voltak, ma pedig fejedelmeink lettek. Nincs egy sumir, aki látná a nagy veszedelmet, 100 esztendő múlva a kéták sorsára jutunk, 1000 esztendő múlva pedig azt sem fogja tudni a világ, hogy mi sumirok léteztünk valaha.”/1/
Az egyiptomi hieroglifák mesélik el, hogy ez a népcsoport, akit kezdetben befogadtak, sajátos törvényeik folytán, hogy képeztek államot az államban, hogy rontották meg egész Egyiptom műveltségét, gazdasági-, politikai- és pénzügyi-életét Exodus A zsidó nép kivonulása Egyiptomból.jpgolyannyira, hogy egész városok kerültek a zsidó elit irányítása alá. Megtudhatjuk Tutanhamon sírjából előkerült írásos emlékekből, hogy milyen módon végezték az egyiptomi nép ellen átkos munkájukat az uralom megszerzése érdekében 400 éven keresztül. Az akkori Fáraó - történészek nem egyeznek abban, hogy ez ki lehetett pontosan - végső elkeseredésében országát és népét meg akarván menteni ettől a kiszipolyozástól, elrendelte a zsidók kiirtását. Erről a zsidó elit összeköttetései révén időben értesült, így magukat és népüket kimenekítették az országból rengeteg vagyontárgyat felhalmozva. A Fáraó a zsidókat üldözve valami módon halálát lelte a Vörös-tengeren való átkeléskor, ami feltételezhető, hogy az árapályjelenséggel volt kapcsolatos, és a zsidó nép megmenekült Egyiptomból.
A 4. bejegyzésemben ismertetett ókori pénzváltók zöme zsidó származású volt. Ők nagy befolyásra tettek szert a Földközi-tenger térségében, így az ókori Rómában is, és jelentősen hozzájárultak annak végső bukásához. A birodalom utolsó időszakában a szenátust a korrupció, az eladósodottság és az erkölcsi züllés jellemezte. Marcus Tullius Cicero, a Kr.e. 1. században élt római államférfi és író védőbeszédet tartott Flaccus védelmében - aki egy római tiszt volt, és zsidó aranyszállítást akadályozott meg a zsidók akkori főhadiszállására Jeruzsálembe - így beszélt:„Tudod, hogy a (zsidók) társaságai számos tagból állnak, hogy milyen összetartóak, és milyen súlyuk van a népgyűlésekben. Halkan fogok beszélni, hogy csak a bírók hallják, amit mondani fogok. Azokhoz, akik nem örülnének felidegesíteni azokat az embereket, akik ellenem és minden jeles ember ellen vannak.” /2/ Cicero, aki már ekkor volt valaki, a zsidó elit befolyásáról beszélt, és még neki is meg kellett gondolnia, hogy mit mond előttük. Az ókori rómaiak pusztították el Jeruzsálemet, aminek oka egy zsidó szabadságharc kibontakozása, és a katonák óriási méretűre duzzadt váltótartozása volt a zsidó kereskedők felé. Így vette kezdetét Kr.u. 70-ben a zsidó nép legjelentősebb diaszpórája, végleges szétszóródása az egész világon.
 

VI. A kereszténység

 
Jézus 2000 évvel ezelőtti színre lépése volt az egyik legjelentősebb csapás, amit a zsidó elit valaha is átélt. Jézust úgy fogom szemlélni a rendelkezésre álló források alapján azért, hogy egy objektívabb irányból közelíthessem meg a kereszténységet, mint egy kiemelkedő képességekkel rendelkező embert, aki egy újfajta gondolkodást hozott el az ókori Júdea térségébe. Így a köré felépített legendák helyett képesek lehetünk mögé látni az ő tevékenységének okaiba. Ez talán sérthet egyes mélyen hívő keresztény embereket, azonban megértésüket kérem az igazság feltárásának az érdekében. Kérem tőlük, hogy fogadják el az én látásmódomat ez ügyben, úgy ahogy én is tiszteletben tartom az övéket.
A kereszténység teljesen más világnézeti alapokon nyugszik a zsidó valláshoz képest. Az egyik célja a felsőbbrendűség hangoztatása, mások leigázása, majd szolgasorsba való taszítása, a másiké egyetemes emberi erkölcsök, szeretet és megbocsátás hirdetése. Az egyik minden más nép megvetésére és gyűlöletére épít, a másik minden nép szeretetére és tiszteletére. A keresztények és a zsidók istenképe teljes lényegében különbözik egymástól, így egy hatalmas kibékíthetetlen világnézeti szakadék tátong közöttük.
A keresztény filozófia fokozatosan alakult ki ebben a térségben, melynek Jézus is követőjévé vált, így válva ennek a világvallásnak a legjelentősebb tanítójává. Rendkívüli szellemi képességeinek hála már gyerekként eszmecseréket folytatott a bölcsekkel, a zsidó vallás funkciójáról. Ráébredt arra, hogy a zsidó vezetők eszközül használják saját népüket, hogy más nemzetek Jézus.jpgkárára minél nagyobb hatalomra tegyenek szert. Felnőttkorára nagyon pontosan átlátta ennek veszedelmét a zsidó népre és az egész világra nézve. Ekkor már tudta, hogy „Isten kiválasztott népét” több civilizáció üldözi, és megpróbálta megsemmisíteni. Ő lelki indíttatásból a bölcsek törekvéseinek eszközévé nem szeretett volna válni, és egy kiutat keresett mindebből. Jézus és tanítványai szellemi háborúba kezdtek a zsidó elit ellen, a zsidó nép és az egész emberiség megváltásának az érdekében. El akarták vágni az elitet a hatalmuk egyik legfontosabb forrásától: a teljes körű valláskontroll alatt tartott népüktől. Nyilvánvaló céljukká az vált, hogy egy teljes lelki és szellemi átalakulás keretében feloldják az eredeti zsidó filozófiát a kereszténység eszméjében, és mindez elvezethesse az emberiséget egy jobb és boldogabb emberi civilizáció megalkotásának lehetőségéhez. Térítéseiknek köszönhetően a keresztény eszme rohamosan terjedt az egyszerű nép körében.
A zsidóság ez idő tájt a Római Birodalom elnyomatásától szenvedett, és messiásvárási lázban égett, aki megszabadítja őket a rabságból, és elhozza a beígért messiási királyságot. Jézus így szellemi háborújában jól beleilleszkedett a zsidók megváltójának szerepébe is, így könnyebben áttéríthette a híveket a keresztény vallásra. Ő így vélekedett a bölcsekről: „A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja. Mégis, bár az igazságot hirdetem, nekem nem hisztek. Ki vádolhat bűnnel közületek? Ha meg az igazságot hirdetem, miért nem hisztek nekem? Aki az Istentől való, meghallja az Isten szavát. Ti azért nem halljátok meg, mert nem vagytok az Istentől valók.” /3/ A zsidó vezetők látva tanításainak térhódítását, rettentő módon megrettentek, hiszen ez mindenkori hatalmi céljaikat egyetlen kardcsapás nélkül végleg felszámolhatta volna. Emiatt csellel a felhergelt tömeg segítségével megfeszíttették, azonban a kereszténység rohamos térhódítását már megállítani, óriási szerencsétlenségükre, nem tudták. Ha Krisztus és tanítványai ideológiai háborúja sikerrel járt volna, és a zsidó elit, ezáltal a zsidó nép gondolkodását meg tudták volna változtatni, akkor ma az egyetemleges zsidóság az egyik legbecsületesebb és legnagyobb tiszteletnek örvendő népe volna a Földnek.
Ez másként alakult, így Jézus megfeszíttetését követő évszázadokban a bölcsek lefektették a kereszténységgel való szembenállásuk világnézeti alapjait. A judaizmus a keresztényeket mélyen megveti, és mindenkori ideológiai ellenfelének tekinti. Jézust csalónak, álmessiásnak, idegennek, nem az ő népük sarjának tekinti. Ez alapot ad egyes kutatóknak Krisztus zsidó származásának kétségbevonására, melyről majd írni fogok, ugyanis olyan tényeket és forrásokat sorakoztatnak fel ezzel kapcsolatban, melyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Azt azonban előrebocsátom, hogy Jézus lényegét nem éri fel az újabban a származása körül kialakult vita. Mivel oly óriási máig vérző sebet ejtett a keresztény filozófia a zsidó valláson, ezért híveik abban a kegyelemben sem részesülhetnek, hogy életben maradjanak a zsidó elit eljövő Birodalmában. Jézust és a keresztényeket számtalan helyen gyalázzák a zsidó iratok:
Egy bizonyos eretnek (korai zsidó keresztény) azt kérdezte Hanina Rabbitól: Hallottad hány éves volt Bálám (Jézus)? Ő erre azt válaszolta: Nincs tulajdonképpen megállapítva, de amióta írva van, hogy véreskezű és csaló emberek nem élhetik le napjaik felét sem, ebből következik, hogy ő harminchárom vagy harmincnégy éves volt.” /4/
Onkelos, Kolonikos fia, Titus unokaöccse volt. Ő át akart térni a zsidó hitre… Ezután elment és megidézte Izrael bűnöseit (Jézust és tanítványait) varázslat segítségével. Megkérdezte tőlük: kinek van jó hírneve a másvilágon? Izraelnek – válaszolták. Mi a helyzet a hozzájuk való csatlakozással- kérdezte? Keresd jó létüket, és ne bántsd őket. Aki hozzájuk nyúl az olyan, mintha a szemgolyójához nyúlna – felelték. Mi a büntetésetek? – érdeklődött. Tűzforró ürülék, amióta egy Mester megmondta: Bárki, aki kigúnyolja a bölcsek szavait, azt tűzforró ürülékkel büntetik.” /5/
Mindezen forrásoknak a célja, hogy kicsinyítsék Jézus személyét, házasságon kívüli születést, mágiát és szégyenteljes halált tulajdonítva neki.” /6/
A zsidó származású kémia professzor, liberális politikai gondolkodó Israel Shahak a „Zsidó történelem, zsidó vallás” című munkájában így fejtegeti a zsidó vallás kereszténységhez való viszonyát: „A judaizmust nagyon mély gyűlölet tölti be a kereszténységgel szemben anélkül, hogy ismerné az utóbbit. Ez a gyűlölet erősebb lett a keresztények által elkövetett zsidóüldözések hatására, de messzemenően független attól. Abból az időből származik, amikor a hatalommal nemKereszténység.jpgrendelkező keresztényeket üldözték (nem utolsósorban a zsidók), és ezt azok a zsidók is osztják, akiket keresztények nem üldöztek, sőt, támogatták őket... A Talmud szerint egy rendes rabbinikus törvényszék ítélte el Jézust bálványimádás miatt, mert a többi zsidókat arra buzdította, hogy a rabbik tekintélyét vessék meg. Minden zsidó forrás, amely kivégzéséről szól, örömmel veszi át a felelősséget amiatt. A talmudi jelentés meg sem említi a rómaiakat... Maga a Jézus név is a zsidók számára minden gyűlöletes jelképe volt és ma is az. Hasonlóan mély az evangéliumok megvetése. A modern izraeli iskolákban sem lehet rájuk hivatkozni (nem is beszélve tanításukról). Másodszor a rabbinikai tanítás a kereszténységet teológiai, és ezzel tudatlanságon alapuló okokból mint bálványimádást fogja föl, éspedig a keresztény tantételek túl durva értelmezése által Krisztus emberré válásáról és a Szentháromságról. Minden keresztény jelképet és képi ábrázolást bálványoknak tekintenek - még azok a zsidók is, akik szó szerint köveket, irástekercseket vagy szent emberek személyes tárgyait imádják. Ehhez képest viszonylag enyhén bírálják meg az iszlámot. A Mohamednek adott név, őrült (mesugga) nem volt olyan sértő, mint amilyennek ma tűnik és minden esetre elhomályosodik a Jézusnak szánt szidalmak mellett. A Koránt sem akarják elégetni, mint az Újtestamentumot.” /7/
A keresztény Megváltó halálát követően a tanítványok úgy döntöttek, megpróbálják megtéríteni a környező népeket. A zsidó elit erre reagálásképpen evangéliumi iratokat hamisított, és terjesztett. Ez a világerő napjainkban is így gondolkodik, és már az ókorban is így gondolkodott, hogy ha valamit megállítani már nem lehet, álljon az élére, másítsa el eredeti célját, és végül használja arra, hogy jól beleilleszkedjen az ő terveikbe is. A keresztény ideológia terjedését, elsősorban úgy próbálták, és próbálják napjainkban is megállítani, hogy a keresztény vallást folytatólagosan eredeztetik a zsidó vallásból. Mintegy megpróbálják elemészteni a saját vallásukkal, annak érdekében, hogy senki se értse a kereszténység eredeti funkcióját, létrejöttének miértjét és Jézus megfeszítésének valódi okait. Emiatt van az, hogy a jelenkorunkban használatos Bibliának az Újszövetségi részének eredetében sem lehetünk biztosak. A katolikus egyház megalakulásakor egyszerűen beemelt a rengeteg közkézen forgó evangélium és igehirdetés közül a saját szájízüknek megfelelően néhányat, amiket a tanítványoknak tulajdonítottak, a többit pedig eretneknek nyilvánították. Feltételezem, hogy a katolikus egyház nem volt mindezzel teljesen tisztában a megalakulásakor. A katolicizmus távol áll az eredeti őskereszténységhez képest is. Pontosan ezért van az, hogyha ezt a kérdéskört szeretnénk tanulmányozni, nem csak azokat az iratokat kell megismerni, amik napjainkban közkézen forognak, hanem azokat is, amik nem. Rengeteg őskeresztényírás került már elő azóta, melyek nincsenek párhuzamban a jelenlegiekkel.
A zsidó elit a katolikus egyházat létrejöttétől fogva mindvégig az ellenségének tekintette, ugyanis ez egy olyan valláshatalmi csoportosulás volt, ami a kereszténység terjesztése mellett jelentős anyagi és lelki befolyása tett szert a hívek felett a középkor világában. Számukra mindkettő szemet szúrt. Ha valaki egy Új Világrendet épít, értelemszerű, hogy a régi világrendet kell előbb felszámolnia. Így kezdődött meg a zsidó elit harca a katolicizmus ellen, már a középkor folyamán. A legjobb módszernek az bizonyult, ha megpróbálják megosztani a híveket és akár egymásnak fordítani őket. Ez a jó öreg „oszd meg és uralkodj” elv, mely jelenleg is atomizált állapotban tartja a világ társadalmait. Rengeteg új gyülekezetet hoztak létre a katolicizmus gyengítésének céljából a középkorban, melyek nem hozták meg a remélt eredményt, ugyanis az egyház könyörtelenül üldözte ezeket. A legjelentősebb áttörést a reformáció hozta el számukra, még később pedig a modern keresztény gyülekezetek. A modern keresztény gyülekezetek napjainkban is teljes mértékben az árnyékhatalom tömegmanipulátorainak irányítása alatt állnak, akár csak egyéb új keletű nem keresztény egyházak is, egy bizonyos átfogó cél érdekében. Erről részletesebben később írok.
 

VII. A zsidó elit középkori törekvései

 
Jeruzsálem ókori pusztulásánál és később a Római Birodalom bukásánál fogva szétszóródott zsidó nép és arisztokrácia jelentős számban képviseltette magát a középkori Európában is. Az elit különféle titkos társaságokba tömörült, hogy érdekeiket közösen tudják érvényesíteni az idegen kultúrákban. Társaságaik hálózatot alkotva kapcsolatot tartottak egymással országhatártól függetlenül. Hogyan definiálhatjuk a napjainkban egyre gyakrabban emlegetett „titkos társaságokat”? „Titkos társaságnak nevezünk minden olyan szervezetet, amely a következők közül legalább egy tulajdonsággal rendelkezik: titkos tagság, titkos szervezeti felépítés, titkos szabályzat, titkos tanítás, titkos csoportosulás, titkos tevékenység. Alapvetően három kategóriája különíthető el: Vallási társaságok (szekták, titkos egyházak, titkos közösségek), politikai társaságok, bűnöző szervezetek… A kategóriák szabadon keveredhetnek egymással, de legalább egy mindig megtalálható.” /8/ Könnyen megérthető, hogy a titkos társaságok története egyidős az emberiséggel, ugyanis mindig is jellemző volt bizonyos személyekre, hogy szövetségre lépve egymással rejtett módon érjék el közös céljaikat. Nem csak a zsidó elitnek voltak bizalmas társaságaik már az ókortól kezdve, hanem más népeknek is. Ezek tevékenységei nem minden esetben voltak ártó szándékúak, így nem lehet általánosan elmondani minden titkos szervezetről, hogy pusztító tevékenységet folytattak.
A zsidó arisztokrácia rendszeres időközönként találkozott ezeken a rejtett összejöveteleken, hogy kijelöljék öntudatlan népük számára az irányt. Ezeken a találkozón a világuralmi törekvéseik lépcsőfokait is lefektették a politikai eseményekkel párhuzamban újra és újra. Dinasztiáikat úgy kell elképzelni, mint bármilyen más nemzet uralkodócsaládjait, akik több száz vagy ezer évre előre határozták meg az utat leszármazottaik számára. A követendő irányvonalak apáról fiúra szálltak, így lassan haladva fokozatosan érték el célkitűzéseiket. A zsidó elit rendkívül alkalmazkodó volt, és igen gyakran családnevet váltott, hogy látszólag beolvadjon a befogadó népbe. Gyakorta keresztelkedtek ki, hogy kifelé kereszténynek mutassák magukat, ezzel elkerülve a zsidóüldözéseket is. A talmudi törvényeket megszegve időnként beházasodtak nemesi családokba, ha úgy érezték ezzel hatalmukat megnövelhetik. Társulásaik vallási, politikai és igen gyakran a fennálló törvényekhez képest bűnözői tevékenységeket is folytattak. Tudták jól, hogy a tudás hatalom, az eltitkolt tudás pedig még annál is nagyobb. Kezdetektől fogva óriási tudásszomjjal rendelkeztek a Mindenség működésének megértésével kapcsolatban. Mivel ők az óvilág egyik népe, így ismereteik, és tájékozottságuk is messze lekörözi más fiatalabb népek műveltségét. Mindenkit biztosíthatok a felől, hogy jelenleg ők azok, akik a legmélyebb szintű tényleges ismeretekkel rendelkeznek az egész világtörténelmet illetően.
Összefoglalómban csak körvonalazni tudom a legismertebb titkos társaságaikat és azok ténykedéseit. Ezek később fognak részletesebb kifejtésre kerülni. Egyelőre csak azt szeretném, hogy egy átfogóbb képet kapjatok azokról a folyamatokról, amik elvezettek bennünket a jelenkori állapotokhoz. Az egyik legjelentősebb középkori társaságuk a Sion-Rend (Prieuré de Sion) volt. Főhadiszállásuk a Notre Dame du Mont de Sion apátság volt Jeruzsálemben. Ez a társaság a különféle széthúzások ellenére napjainkban is működik, és számos alkalommal határozta meg az európai történelem bizonyos döntő fontosságú eseményeit. Ezt a rendet olyan nagymesterek egész sora irányította, akik a nyugati történelem és kultúra legkiemelkedőbb alakjai közé tartoztak (pl. Leonardo da Vinci). Nagy szerepük volt a keresztes háborúk kirobbantásában, mely Izrael visszaszerzésére irányult. Ennek a szervezetnek volt a katonai és adminisztratív szárnya a híressé vált Templomos Lovagrend.
A Templomos Lovagrend az I. keresztes hadjárat idején jött létre 1118-ban a Szentföldön. Kilenc lovag hozta létre Hugues de Payens vezetésével, akik „Krisztus szegény lovagjainak” nevezték magukat. Ez a szervezet jó politikai érzékkel kifelé a kereszténység látszatát mutatta, befelé azonban a kereszténység és a katolikus egyház elleni nagyon mély gyűlölet hatotta át irányítóikat.  Nem minden templomos lovag volt zsidó származású, leginkább csak a felső vezetők. Egyszerűen, mint napjaink piramis játékaiban, maguk alá szerveztek olyan embereket, akik teljesen fogalmatlanok voltak a szervezet valós működésével kapcsolatban, és azt csinálták, amit a vezetés parancsolt. A rend fénykorában több ezer tagot számlált. A A Templomos Lovagrend.jpgbelépőknek szegénységi és szüzességi fogadalmat kellett tennie. A lovagokat II. Balduin jeruzsálemi király vette szárnyai alá, aki a rómaiak által egykor lerombolt Salamon-templom egyik szárnyát adományozta nekik lakhelyül. Innen a nevük: Templomos lovagok. Fedő történetük szerint a szentföldi zarándokutak biztonságát voltak hivatottak felügyelni. A valóság az, hogy nem sokkal érkezésük után kincsvadászatba kezdtek a templom romjai alatt, hogy megszerezzenek bizonyos ereklyéket és kéziratokat, melyek a judaizmus titkos esszenciáit alkották. Egyesek szerint a Frigyláda után is kutattak, mivel a templom volt annak egykori őrzési helye. Rengeteg elképzelés született már azzal kapcsolatban, mi is a Frigyláda, és mi volt benne. Ezt majd később fejtegetni fogom, de egyelőre, amit fontos tudni róla: bármi is volt az, a zsidó elit hatalmas szakrális jelentőséget tulajdonított neki. Még a világuralmat sem tudták e nélkül elképzelni. Annyi bizonyos, hogy valamire rábukkantak. Miután ennek híre ment egyik legfőbb támogatójuk Hugo de Champagne gróf, akinek udvarában talmudista, kabbalista és ezoterikus iskola működött, azonnal a Szentföldre sietett, és minden világi vagyonát hátrahagyva csatlakozott a rendhez.
Ezt követően a templomosok karrierje mérhetetlen módon felfele ívelt, és megkezdődött a két évszázadig tartó sikertörténetük. 1139-ben II. Ince pápa Omne Datum Optimum nevű bullájában hivatalosan is elismerte a szervezetet. Adómentességet kaptak, ők maguk pedig tizedszedési jogot. Csakis a mindenkori pápa felé tartoztak elszámolási kötelezettséggel. 1150-es évektől kezdve mérhetetlen mennyiségben kezdett ömleni hozzájuk a pénz. Főúri végrendeletekben őket jelölték meg kizárólagos örökösként, kastélyokat, földeket hagyományoztak rájuk Európa szerte. Igaz a tagok szegénységi fogadalmat tettek, de a rend maga rendelkezhetett pénzel, így hatalmas vagyonokat kezdtek felhalmozni. Ezekből rendházakat hoztak létre kontinens szerte, melyek hálózatot alkottak egymással. Számos építészeti emlék őrzi mai napig is a hírüket. Ritka kivételként engedélyezett volt számukra a kamatszedés is, mely további hatalmas vagyonok felhalmozódását segítette elő. Fokozatosan átvették a pénzügyi ellenőrzést Európa felett, dominálva minden gazdasági Salamon temploma_1.jpgszektort, de különösképpen a hitelezési tevékenységet. Az ókori pénzváltók mintájára váltókat, csekkeket bocsátottak ki, és feltalálták a gyors készpénz átutalási modellt is. Hatalmuk és befolyásuk nőttön-nőtt, az 1300-as évek elejére pedig már főnemesek, uralkodók és más befolyásos személyek tucatjai voltak teljesen eladósodva feléjük. Sikertörténetüknek a későbbi keresztes hadjáratok sikertelensége, a nekik nyakig eladósodott IV. (Szép Fülöp) francia király és V. Kelemen pápa vetett véget. A Templomos Lovagrendet mindenhol felszámolták, földjeiket elkobzásra ítélték, és tagjaikat üldözni kezdték. Az élve elfogott vezetőket, a rend 23. nagymesterével Jacques de Molay-al az élen egyházi büntetőeljárásnak vetették alá. A vádak között szerepelt: istentagadás, bálványimádás, ördögimádás stb. A vádlottak kínzások hatására beismerték a vádpontokat, és kivégezték őket. A rendet hivatalosan 1314-ben oszlatták fel. Számos tag menekült meg a kivégzések elől, így felhalmozott vagyonaik velük együtt örökre eltűntek. A templomosok háttérszervezete a Sion-Rend is érintetlen maradt. Ezt követően a zsidó elit hatalmi törekvései jó időre háttérbe szorultak. Ráébredtek arra, hogy nem elég csupán a pénzrendszert dominálniuk, hiszen az uralkodók bármikor megsemmisíthetik őket, ha fennhatóságukat fenyegetve érzik. Más megoldást kellett az uralom átvételére kieszelniük, illetve más nevű szervezetbe kellett tömörüljenek. Erről majd a következő részben.
Szeretnék ajánlani nektek 1 dokumentumfilmet, ami a zsidó vallással és elitjük befolyásával foglalkozik. Továbbá egy rövidebb kis videót, aminek nem tudom egyelőre lesz-e folytatása, mert a készítőjének profilját törölte a youtube. Nem fogok túl gyorsan haladni a későbbiekben sem a naplómban, mert mint láthatjátok egy olyan több ezer éves történelmi folyamat ismertetéséről van itt szó, ami mérhetetlen mennyiségű emberi tudást foglal magában, így rengeteg utána nézést igényel. További kellemes nyarat mindenkinek, és ne feledjétek, az igazság felismerése után, ha a gyűlölet fog benneteket elvakítani, nem lesztek különbek azoknál, akik felettetek gyakorolják a hatalmat!
Ajánlott videók
 
Idézetek jegyzéke

 
Ajánlott bejegyzések:





10. Az Új Világrend felemelkedése (3. rész)

2013.02.15. 16:02 <Fejedelem>

Az írás eredeti helye: http://nemadjukfel.blog.hu/

Tartalom

(Ez a 2. rész folytatása, melyet az archívumból tudtok kikeresni jobb oldalt.)
  • VIII. A globális elit hite, filozófiája, ideológiája: a sátánizmus
  • IX. A Kabbala
 
Remélem utolsó jelentkezésem óta a rendelkezésre álló idő elég volt ahhoz, hogy elolvassátok eddigi bejegyzéseimet, megnézzétek az ajánlott videókat, és elgondolkodjatok a benneteket körülvevő világ működésén. Eltöprengjetek néhány olyan alapvető összefüggésen, melyet a fősodrású médiából sohasem fogtok megismerni. Azok az emberek, akik a médiabirodalmak élén állnak azt szeretnék, hogy ti tudatlanok maradjatok. A valóság oly gyökeresen ellentétes attól, amit eddig hittetek a világról, hogy megismerésekor a tudatalattitok, később akár a tudatos énetek is tiltakozhat ellene, hiszen alapesetben szinte semmilyen tényszerű információval nem rendelkeztek mindezen állítások megerősítésére. Legyetek szkeptikusak a naplómmal kapcsolatban! Ez a jó hozzáállás! Miért nem voltatok eddig is szkeptikusak a politikát, a politikusok által létrehozott oktatást, a bankárok által megteremtett pénzrendszert és a propagandisták által felépített médiabirodalmakat illetően? Mit gondoltok, a globális elit úgy gyakorolja felettetek a hatalmat, hogy azt elmagyarázzák nektek? Ha a bejegyzéseimben is hinni fogtok anélkül, hogy utánajárnátok saját szorgalmatokon az állításaim hitelességének, ismét manipuláció áldozatává válhattok. Ostoba az, aki mindent elhisz, ami le van írva! Ne nekem higgyetek, hanem kutassatok utána az igazságnak! Igazolható-e tényszerűen az, amiről beszélek, vagy sem? Ott szerepelnek-e az általam hozott idézetek a megjelölt forrásokban, vagy sem? Van-e logikai összefüggés az eddig megismert tények között, vagy sem? Megfelel-e a tapasztalati valóságotoknak mindez, vagy sem? Ezzel a hozzáállással kellett volna mindig is fordulnotok a világ dolgai felé. Miért nem tettétek? Azért, mert a mások által közvetített „igazságot” kényelmesebb elhinni, megnézni, meghallgatni, elolvasni, mintsem saját erőből nem kevés időt áldozni arra, hogy utánajárjatok azok igazságtartamának. Én azért is írom ezt a naplót, hogy egyre több mindent ismertessek meg veletek a témát illetően, melynek segítségével a kirakós játék egyes elemei a helyükre fognak kerülni, és meg fogják alkotni a nagy, átfogó képet bennetek. Kutatásaim folyamán ráébredtem az egyik legmegdöbbentőbb tényre, hogy
 

VIII. A globális elit ideológiája, hite, filozófiája: a sátánizmus

 
Még mielőtt azt gondolnátok, hogy egy vakhitű keresztény fundamentalista írásait olvassátok, aki minden esemény bekövetkezte mögött az ördög cselszövéseit látja, ki kell, ábrándítsalak benneteket. Én egyáltalán nem hiszek a Sátán létezésében. Azon is meg vagyok lepődve, hogy vannak olyan emberek, akik igen. Azonban nem az a fontos, hogy én miben hiszek, hanem az, hogy a háttérhatalom miben hisz, ugyanis ez minden cselekedetük mozgatórugója. Ezt szeretném nektek bemutatni. Minden embernek van egy bizonyos világnézete, melynek keretrendszerén belül szemléli a világ eseményeit, és a minket körülvevő Univerzumot. Minél műveltebb az adott személy, annál összetettebb ideológia fog kialakulni benne, minél műveletlenebb, annál egyszerűbb. Ki így látja a világot, ki úgy, ez így is van rendjén.
Ahhoz, hogy megértsük, mi történik napjainkban, tekintsünk vissza az ősközösségi társadalmak felépítéséhez. Az emberiség hajnalán anyajogú (matriarchális), később apajogú (patriarchális) közösségek jöttek létre, melyek egy katonai és egy vallási vezetőre támaszkodtak a közös túlélés érdekében. Időnként az is előfordult, hogy ezt a két posztot egyetlen személy egyesítette magában. A vallási vezető egyfajta varázslóként, jövendőmondóként, látóként és gyógyítóként tevékenykedett
a csoport életében. Vezette a történelmüket mondák segítségével, és különféle vallásos hiedelmeket eszelt ki, melyek megfelelő felhasználásával formálta az emberek valóságról kialakult képét. Mindig tudta, mi miért történik, és hogy milyen jó vagy rossz szándékú manipulációk segítségével tudja elérni azt, hogy az alárendeltek és a katonai vezető is az ő célkitűzéseitŐsi beavatott.jpgvigye véghez. Ő volt a kis közösségének valódi irányítója, a kis közössége háttérhatalma: a beavatott. A trükk lényegét tovább adta utódainak, mikor pedig egyre nőtt a közösség lélekszáma, akkor egy azon belüli szűkebb csoportosulásnak. Egy idő elteltével ők lettek a legelső papi osztály minden népcsoport életében. A papság feladata a tömegek vezetése volt, melyet mindenkor úgy oldottak meg, hogy a vallásukat két részre osztották: egy exoterikus illetve egy ezoterikus tanra. Az exoterikus tan a nyáj számára szólt, melynek megfelelő felhasználásával irányítani tudták őket, míg az ezoterikus tan csak a beavatottak számára volt elérhető. Ez utóbbit a főpapok mindenkor a legnagyobb titokban tartották, hogy a tekintély és a néptömegek feletti uralom megmaradhasson, és a visszaéléseket elkerülhessék. Az ezoterikus tanítások megfelelő intelligencia és műveltségi szint birtokában tárulkoztak fel, és különféle beavatási szintekre osztották annak elsajátítását. Ennek fényében és bizonyos természeti törvények ismeretében kijelenthető, hogy minden népet csupán egy szűkebb kör irányított a történelem folyamán. Az összes népnek meg volt a maga titkos társasága, például a magyarság beavatottjai a táltosok voltak. Aki kicsit is sejti a titkos társaságok lényegét, megértheti, hogy a legelső egylet létrejötte az emberiség megszületésének környékére tehető. Egyetlen hatalomra sem lehet azt mondani, hogy eredendően gonosz céllal szerveződött volna és egyetlen titkos társaságra sem. Az, hogy egy nép szellemi fejlődése pozitív vagy negatív irányba mozdult el, a beavatottak lelkiségén múlott.
Kétségtelen, hogy az ókor leghatalmasabb társadalomkontrolláló eszközévé a vallás vált. Aki ezt nem látja be, semmit sem fog megérteni igazán sem a múlt, sem pedig napjaink politikai történéseiből. Minden valaha volt birodalom és ország vezetőrétegének, mely lényegében maroknyi embert jelentett az összlakossághoz képest, volt egy közös látásmódja, mely összetartotta őket. Ezt a közös vezérlőideológiát, hitet, filozófiát, próbálták minden egyes esetben a birodalom, illetve az ország lakóiba elültetni, hogy egy egységes államalakulat jöhessen létre. Ennek érdekében számos eszközt vetettek be: vallási szövegeket, térítők prédikációit, az oktatást, a művészeteket, a zenét, az építészetet, a divatot, a közösség előtt a színészek által eljátszott színdarabokat, mely befolyásolta a nézők gondolatvilágát stb. Minden állam vezető elitje a saját világnézetét nevelte bele az alattvalóiba, hogy úgy formálják a társadalmat, ahogy az számukra megfelelő. Ha ez nem sikerült nekik a birodalmuk, az országuk összeomlott.
Az ős gonosz imádata Földünk számos táján és műveltségében a legkülönfélébb módon jelent meg. A sátánizmus eszméje folyamatos fejlődésen ment keresztül az elmúlt évezredek folyamán. Akárcsak bármilyen más világvallásnak, ennek is Kronosz.jpgszámos irányzata alakult ki idővel. Egyes kutatók szerint ez az emberiség egyik ősvallása, mely hatott más vallások kialakulására is. Mások szerint ez később fejlődött ki a többi hithez képest, és számos elemet kölcsönzött tőlük. Az én véleményem az, hogy kölcsönös egymásra hatásról lehetett szó. A zsidó kultúrában az ókor folyamán jelent meg ez a kultusz a kánaánita, ill. a föniciai kultúra közvetítésével. Számos rész tanúskodik a Bibliában arról, hogy az ókori zsidók rendszeres emberáldozatot mutattak be egy Moloch nevezetű, bikaalakban tisztelt istenségnek, melyet több név alatt is imádtak. Ez a véres szokás az egész térségben elterjedt volt leginkább a föniciaiaknak köszönhetően, hiszen ők tengeri kereskedő nép révén az akkor ismert világ számos pontján hoztak létre különféle telepeket, idővel nagyobb városokat. Az egyik legjelentősebb Karthágó volt, mely később Róma riválisává vált. Számos görög és latin forrás is említi, hogy e város lakói ismétlődő emberáldozatokat mutattak be fő istenüknek, Ba’al-Hammon-nak, akit e történetírók Kronosszal avagy Saturnusszal azonosítottak.
Mózes (vagy a Mózes nevében író bölcsek) volt az első, aki ráébredt arra, hogy világhódítási szándékaiknak jelentős gátat fog szabni, ha olyan erkölcsi magatartásformát fognak tanúsítani az egyszerű zsidó emberek, melyek más nemzetek visszatetszését fogják kiváltani ellenük. A bölcsek úgy döntöttek, hogy megtiltják a zsidó nép számára ezt a fajta bálványimádatot, egyistenhitet, illetve magas szintű erkölcsi tanításokat adnak át nekik a Tóra segítségével, hogy könnyebben beilleszkedhessenek a számukra idegen kultúrákba. A világuralmi törekvéseik azonban mit sem változtak. Létrehoztak a népük számára egy büntető istenségről alkotott metafizikai létezést, aki átokkal fogja sújtani azokat a híveket, akik nem tartják be a parancsolatait. Isten azt mondta, hogy tartsd meg a vallás előírásait, különben megbüntet! – így fenyegették a népüket. Ezzel elérték azt, hogy az exoterikus vallási tanításokon keresztül saját népük is öntudatlan eszközévé vált világhódítási szándékaiknak. A Moloch-kultusz néhány ide vonatkozó részlete az Ószövetségből, és annak betiltásáról:
Acház húszéves volt, amikor trónra lépett, és tizenhat esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Nem azt tette, ami az Úr szemében helyes, miként atyja, Dávid. Inkább Izrael királyainak útjain járt, sőt szobrokat is öntetett a Baaloknak. Hinnom fiának völgyében tömjént gyújtott, sőt saját fiait is megégette a tűzben, azoknak a nemzeteknek iszonyú szokása szerint, amelyeket az Úr elűzött Izrael fiai elől. Áldozatot mutatott be, és tömjént gyújtott a magaslatokon, halmokon és minden lombos fa alatt.”/1/
Akkor a király megparancsolta Hilkijának és a második papnak, valamint a küszöb őreinek, hogy hordják ki az Úr Moloch.jpgtemplomából az összes fölszerelést, amelyet Baalnak, Aserának és az ég egész seregének csináltak, aztán elégette őket a Kidron mentén a mezőkön, a hamuját pedig Bételbe vitette. Elbocsátotta a bálványok papjait, akiket Júda királyai felfogadtak, s akik a magaslati helyeken, Júda városaiban és Jeruzsálem környékén tömjént égettek, s azokat is, akik Baalnak, a napnak, a holdnak, a csillagképeknek és az ég egész seregének tömjéneztek... Ben-Hinnom völgyében tisztátalanná tette a tűzrakó helyeket, hogy többé senki ne küldje fiát vagy lányát Moloch tiszteletére tűzbe. Eltávolította a lovakat is, amelyeket Júda királyai a nap tiszteletére az Úr temploma bejáratánál, Netanmelech udvari tisztviselő szobája közelében az új szárnyban felállítottak. A nap szekerét tűzbe vetette és elégette. Az emeleti oltárokat, amelyeket Júda királyai emeltek, továbbá azokat az oltárokat, amelyeket Manassze az Úr temploma előudvaraiban építtetett, lerombolta a király, összezúzta és kihordatta, aztán törmeléküket a Kidron völgyébe szórta.” /2/
Az Úr így szólt Mózeshez: Mondd meg Izrael fiainak: Aki Izrael fiai közül, vagy az Izraelben tartózkodó idegenek közül fiait Molochnak áldozza, az haljon meg. Az ország népe kövezze meg, s én is ellene fordulok, és kiirtom népéből, mivel azzal, hogy fiát feláldozta Molochnak, beszennyezte szentélyemet és megszentségtelenítette nevemet. Ha az ország népe olyan ember fölött, aki egyik fiát Molochnak áldozza, szemet huny, és nem adja halálra, akkor magam fordulok az illető ellen és nemzetsége ellen. Kiirtom őket a népből, és azokat is mind, akik egyetértettek velük abban, hogy Molochnak hódoljanak. Aki halottlátókhoz vagy jósokhoz megy, hogy velük együtt varázslást űzzön, az ilyen embernek ellene fordulok és kiirtom népéből.” /3/
A zsidó elit azonban egyáltalán nem hagyott fel az ős gonosz imádatával. Azok a törvények, amiket különféle stratégiai okokból hoztak a népük számára, rájuk sohasem vonatkoztak. Ők mindig is a saját törvényeik felett álltak, hiszen ők írták azokat. A tömegnek tanított exoterikus tanításokkal ellentétben megalkották a beavatottak vallását: a kabbalista hagyományt.
 

IX. A Kabbala

 
Míg napjainkban a Zsidó Biblia, a Tóra és a Talmud viszonylag jól ismertek a vallástörténészek előtt is a keresztény világban, addig a Kabbaláról (jelentése: kapás) nagyon kevesen hallottak. A kabbalista tanítás okkult, ami egy titkos, rejtett tudást jelent, amit csupán a beavatottak érhetnek el, melynek segítségével hitük szerint természetfölötti erőkre tehetnek szert. A héber tradíció úgy tartja, hogy ezt a tudást Raziel angyal adta át Ádámnak, az első embernek, akitől Seth-hez került. Ez később elveszett, és a benne található titkok majdnem feledésbe merültek, mígnem Ábrahám birtokába kerültek, aki továbbadta ezt a Széfer Jecirá megírásával. Mózes, az isteni kinyilatkoztatás révén, a Sínai-hegyen jutott hozzá, aki nem csak a Törvényt, de annak magyarázatát is megkapta. A Kabbala bölcselete elsősorban szájhagyomány útján terjedt a beavatottak körében, és a zsidó nép hányattatott történelmének köszönhetően mindinkább titkosabbá vált.
Honnan származhat ez a rejtélyes eredetű tanítás valójában? Senki sem tudja bizonyosan. A beavatott rabbik szerint történelem előtti idők homályába nyúlik vissza az eredete. Ezzel kapcsolatban megemlíteném az én meglátásomat, melyet több kutató tanulmányai és számos titkos társaság tanai is alátámasztanak. A hivatalos történetírás már az első lapokon ezzel kezdi számunkra a hazugságokat: a legelső emberi civilizáció Sumér, illetve Egyiptom volt, melyek bárminemű előzmény nélkül váltak magas műveltségű kultúrákká. Fejlett matematikai-, csillagászati-, hadiismereteket, építészetet, művészetet, igen gazdag hitvilágot, mutattak fel ezek a műveltségek hirtelen a semmiből, melyek a jelenlegi tudományos ismereteinknek is az alapját képezik. Semmit nem tanítanak azonban arról a történelem órákon, hogy ezek valójában már a végállomásai voltak egy azt megelőző, a teljes Földet behálózó piramisépítő civilizációnak. Ezt napjainkra hatalmas mennyiségű lelettel lehet alátámasztani. Bolygónk minden lakott földrészén azonos tájolású piramisok, nagy részben azonos karakter- ésEgyiptom, A gízai piramisok.jpgszimbólumkészlet, hasonló mondák, vallásos hiedelmek támasztják azt alá, hogy kellett lennie egy tő kultúrának, egy legelső civilizációnak. Itt alakulhatott ki az első közös nyelv (ősnyelv), az írásbeliség, az építészet, a vallás, a tudományok, a művészet és az ezekhez kapcsolódó szimbólumok is. Ez valami okból elpusztult, és az emberiség több irányba szétrajzott a világ minden tájára hordozva magával ezt a műveltséget, mely később lehanyatlott. Az előző globális civilizáció virágkorának vélhetően egy világméretű ökológiai katasztrófa vetett véget, mely sok ősi nép legendájában egy mindent elsöprő özönvízként jelenik meg. Jobb, ha elkezdünk megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy nem a jelenlegi helyzet az első esete annak, hogy az emberiség elérte a civilizációs maximumát a bolygón. Sumért és az ókori Egyiptomot a minket megelőző világméretű kultúrák túlélői alapították meg és virágoztatták fel. A zsidó nép, illetve e nép ősei akarva-akaratlan kapcsolatba kerültek Sumérral, később Babilonnal, illetve Egyiptommal is. Ezen népek papi osztálya beavatta a zsidó elitet az ősi misztériumiskolák tanításaiba, melyet ők átértelmeztek, eltorzítottak, összekevertek a Moloch-kultusszal, és így egyfajta sötét tudást teremtettek belőle. A kabbalisták, saját bevallásuk szerint, ennek az ősi ismeretnek napjainkra csupán töredék részével rendelkeznek, ugyanis az évezredek során számos dolog kikopott, illetve bizonytalanná vált belőle. Mind a mai napig kutatják az igazságot ezzel kapcsolatban. A minket megelőző globális méretű piramisépítő civilizáció sok ember fantáziáját mozgatta meg szerintem túlságosan is, mellyel kapcsolatban később bővebben ki fogom fejteni óvatos szemléletmódomat.
A Kabbala egy nagyon erős metafizikai értelmezése a minket körülvevő világnak. Nagyon távol áll egy hétköznapi ember gondolkodásától, és olyan okkult műveltséget igényel a megértése, amivel a világ populációjának csupán a tízezred hányada rendelkezhet. Egyszerűen más irányú ismereteket igényel, mint amivel a legtöbb ember élete folyamán megismerkedik. A beavatottak generációról-generációra örökítették át a bölcseletet különféle szimbólumok segítségével is, ugyanis egy-egy jelkép gyakran több információ közvetítésére volt alkalmas, mint egy egész könyv. Egyelőre csak a felszínét fogom tudni megkarcolni számotokra annak, hogy a jelenlegi globális elit, hogyan is értelmezi a minket körülvevő Univerzumot.
A Kabbala istene egy „Végtelen Létező”, mely nem pusztán az élet letéteményese, a tulajdonságai által meghatározhatatlan, és emberi elmével felfoghatatlan. Ő AIN SOPH legmagasabb formájában pedig AIN. AIN a negatív létezés passzív formája, mely után AIN SOPH megismerése a cél, aki végtelen és határtalan, számára semmi sem lehetetlen. A harmadik lépésben feltárulkozik AIN SOPH AUR a határtalan mindent betöltő fény birtokosa. Isten nevét ők sosem írják le, vagy mondják ki, mely 72 szótagból és 216 betűből áll. Helyette a JHVH betűkapcsolatot használják, melyet Tetragrammaton-nak, Adonáj-nak, Shem ha-Mephorash-nak (Shemhamphorasch) hívnak. A Jahve és Jehova kiejtése a Tetragrammaton-nak inkább a Sátán.jpgkeresztény kultúrkörben terjedt el egy 16. századi tévedés miatt. A világban minden csakis egymás ellentétpárjaként értelmezhető, ezért van az, hogy az Egy, aki teremtette az Univerzumot, értelmezhetetlen volna az ő negatív kivetülése nélkül. Világosság – sötétség, szépség - csúnyaság, jó – rossz, szeretet – gyűlölet, boldogság – boldogtalanság stb. Az elménk számára az teszi lehetővé a dolgok megértését, ha annak az ellentétpárját is megteremtette Isten. Ezért teremtette az Úr a Sátánt. Sátán Isten földi helytartója, ennek a naprendszernek és planétának az ura. Ő az isteni akarat egyik megnyilvánulása, aki a bűnbeesés miatt bünteti az emberiséget. Ez a magyarázat arra, hogy miért is ennyire szenvedésekkel teli a földi élet. Az ő kezében van népek, országok és birodalmak sorsa. Következésképpen a bukott angyalt: Sátánt, azaz Lucifert kell imádni. Sátánt nem kifejezetten 1 entitásnak tartják, sokkal inkább szellemek összességének, melyet több név és megjelenési forma alatt tisztelnek, úgymint: Moloch, Beliál, Leviatán, Belzebub, Azazel, Lucifer, Baál, stb. A Kabbala több beavatási szintet tartalmaz. A bölcsek nem Isten létét tagadják, hanem úgy gondolják, hogy úgy szolgálják a legjobban Őt, ha az általa teremtett Sátánt segítik. Egy bizonyos fok elérése után azt is tanítják, hogy az egész világ csupán illúzió, elménk egy kivetülése, és valójában az isteni tudaton kívül nincs semmi más. Ebben az értelemben véve tehát a Sátán sem létezik. A zsidó vezetők szerint a Kabbala egy nagyon veszélyes eszköz, melyet csupán néhány kiválasztott tanulmányozhatott mindig is a történelmük folyamán.
Ennek a hitrendszernek fontos felvetése, hogy az egyén nem rendelkezik valódi szabad akarattal, csupán azt hiszi, hogy van választási lehetősége élete folyamán. Viselkedése előre meghatározott Isten, a nevelés, az oktatás, a hagyományok, a genetikai tulajdonságok alapján, így lényegében előre programozott az összes döntése. Az igazi szabad akaratot a Kabbala tanulmányozásával lehet birtokolni, amikor a lélek eléri a „szívben lévő pont”-ot, ezáltal egy magasabb dimenzióból fogja szemlélni a Mindenséget. Egyes tanítók szerint ez sem a valódi szabad akarat, a tanítvány csupán egy felsőbb szférába való betekintéssel más megvilágításban fogja látni a világ eseményeit. Ez a filozófia pontosan emiatt igen veszélyes, hiszen ha valaki azt gondolja, hogy minden cselekedete egy felsőbb erő utasítására történik, hogy lehetne bármiben is bűnös? Hiszen nem ő teszi azt, hanem hite szerint Isten akarata érvényesül rajta keresztül.
A bölcsek által a tömegnek tanított judaizmussal ellentétben - mely csak érintőlegesen foglalkozik a halál utáni élettel - a kabbalisták hisznek a lélekvándorlásban, és számos rokon vonás mutatható ki ebben a filozófiai rendszerben a keleti filozófiákkal. Ennek az az oka, hogy a keleti filozófiák is a minket megelőző globális civilizáció filozófiai rendszerébőlReinkarnáció.jpgtáplálkoztak, bár ők véleményem szerint kevésbé veszítettek annak értékéből. Emiatt a zsidó elit titkos társaságai nagymértékű kutatásokba kezdtek ebben az irányban is, hogy minél jobban rekonstruálni tudják a Kabbalát. Úgy tartják, hogy a teremtés folyamán a lelkek millió és millió részre szakadtak szét, melyeknek folyamatos fejlődési szakaszokon kell átesniük annak érdekében, hogy végül Istenné válhassanak, egyek lehessenek Istennel. Ez a fejlődési folyamat a lélek egójának a növekedésére épít, így az egoizmus áll a középpontjában, melyet a lelkek a fejlődésük végén fognak levetni magukról. Az Univerzum történetének vége az lesz, amikor az összes lélek eléri azt a fejlődési állapotot, hogy visszatér a forrásához, azaz Istenhez. Ekkor Ő felemeli magához a bukott angyalokat, és ennek a világnak a története véget ér.
Az emberi lélek 3 elemre oszlik: Nefesh, Ruach, Neshamah. A Nefesh az alsó rész vagy állati rész, melyről a születés gondoskodik. Ez hivatott a vágyakat és ösztönöket irányítani. Elképzeléseik szerint a nem-zsidók csupán ezzel rendelkeznek. A további két részt lelki fejlődés útján lehet elérni. A második rész a Ruach, a középső lélek, ami az erkölcsi magatartást hivatott felügyelni, és segít megkülönböztetni a jót a rossztól. A harmadik rész a Neshamah a magasabb lélek vagy a szuper-lélek, ami magasabb rendű az összes életformától. Ez összefügg az értelemmel, és megengedi, hogy az embernek tudomása legyen Isten létezéséről és egyéniségéről. Egyes kabbalisták szerint további szintek is elérhetőek, melyek lényegében az embert isteni magasságokba emelik. Isten két fejlődési utat kínál fel a léleknek: a „fény”, ill. a „szenvedés útját”. A zsidó bölcsek évezredekkel ezelőtt a szenvedés útját választották népük számára, mely a negatív megtapasztalások által fejleszt. Többek közt emiatt sem tudják értelmezni a feltétel nélküli szeretetet, csak afelé viszonyulnak szeretettel, aki azt az ő szemszögükből megérdemli. Napjainkban azt tanítják, hogy az emberiség újra választás előtt áll, és eldönthetjük, melyik úton fog tovább haladni a fejlődésünk. Vagy a Kabbala tanításait követjük, és rálépünk a fény útjára, vagy maradunk a szenvedés útján.
Ez a gondolkodásmód két részre osztható: egy elméleti és egy gyakorlati ágra. Előbbi főleg a kabbalista tudás rendszerezésével foglalkozik, míg utóbbi ezen ismereteknek az alkalmazásával különféle rituálék segítségével. Mivel a Kabbala metafizikailag értelmezi a világegyetemünket, ezért a lelki fejlődés kulcsa a spiritualitásban rejlik. Különféle mágikus, ezoterikus praktikákkal lehet ezt mindinkább elsajátítani, meggyorsítani. Többféle mágikus iskolát különböztetnek meg: káosz mágiát, szimpatetikus mágiát, szexuál mágiát stb. A spirituális képességek eléréséhez szükséges a hatodik érzék A harmadik szem.jpgkifejlesztése, melyet az úgynevezett „harmadik szem” jelképez. Lényeges elem a szexualitás és a szex fontosságának hangsúlyozása. Több módszer segítségével vizsgálják a számok és betűk kapcsolatát, ugyanis a bölcsek szerint a legmélyebb tanítások a héber iratokba kódolva találhatóak. Nagyon fontos a numerológia (számmisztika), az asztronómia (csillagászat), az asztrológia (csillagjóslás), a különböző mantrák, tantrák és csakrák ismerete. Véleményük szerint, melyben aligha tévednek, a számok uralják a Mindenséget, és ennek megfelelő felhasználásával hatalomra lehet szert tenni. Ez az oka annak, hogy miért van a zsidó elit között annyi kiválóság a fizika és a matematika területén. Ezért képesek jelenkorunkban is a pénzrendszert ilyen rendkívül kifinomult és ravasz módon irányítani, mert olyan tudás birtokában vannak, mellyel egy hétköznapi ember nem rendelkezik. Eme eszmerendszerben a legérdekesebb dolognak az bizonyul, hogy az anyagi világról egyes több ezer éves tanításokat a modern fizika igazolni látszik.
E filozófia egyik alapfelvetése az, hogy a spirituális bölcsesség 32 lépcső bejárásával érhető el, melyet számok és betűk A kabbalista Életfa.jpgjelölnek. 10 Szefira és 22 ösvény adja az Életfáját. A Szefirák Isten 10 kisugárzása és jellemzője, melyek segítségével folyamatosan fenntartja az univerzum létét. Számokat rendeltek hozzájuk, melyek a következők: 1. Keter (Korona), 2. Chochmah (Bölcsesség), 3. Binah (Megértés), 4. Chesed (Kegyelem, Szeretet), 5. Gevurah (Hatalom, Szigorúság, Erő), 6. Rachamim vagy Tiphereth (Szépség), 7. Natzach (Győzelem), 8. Hod (Fenség), 9. Yesod (Alapítás), 10. Malkuth (Királyság), a 11. a Da’at (Tudás) lenne, de ez saját magában egyesíti az összes Szefirát, ezért nem jelölik külön számmal. Valójában tehát 11+22 ösvény adná az Élet Fáját, ami együttesen 33-at eredményez. A 22 ösvényre rávetíthetők a héber ábécé betűi és a tarot 22 Nagy Arkánuma. Az Istennel eggyé válás fokozatosan, életről-életre valósul meg ezeknek a létráknak a megmászásával. Az Életfa valójában egy több dimenziós fraktálforma, ugyanis az egyes Szefirákon belül újabb világok bontakoznak ki. A kabbalista teremtéstörténet közvetlenül kapcsolódik az Életfához, melyet majd egy későbbi alkalommal részletesen kifejtek.
A zsidó elit ideológiájával kapcsolatban van egy kulcspont, amit meg kell, hogy említsek, bár egyelőre csak érintőlegesen, hiszen ez egy nagyon összetett téma, leginkább a gyökerét tekintve. A világ számos ősi kultúrájában (az egyiptomiaknál, indiánoknál, a skandinávoknál, az indiaiaknál, az ókori görögöknél és rómaiaknál stb.) megjelenik az a gondolat, hogy az emberiség élete több ezeréves világkorszakokon keresztül ciklikusan ismétlődik. Ezek a következőek: aranykor, ezüstkor, bronzkor vagy érckor, vaskor. Az aranykorban minden tökéletes: az emberek lelke szeretettel és tisztelettel teli, nincs szükség törvényekre, nincs háború, pénz, irigység, kapzsiság, és teljes a harmónia a természettel. Ez egy tökéletes társadalmi állapot, egyfajta utópia. Ahogy haladunk előre a világkorszakokon, úgy figyelhető meg egy folyamatos alászállás ebből a paradicsomi létből, az egyének végletekig történő degenerálódása révén. Az ezüst-, bronz- és vaskorban már fokozatosan megjelent a kard és törvény ideje, igaz, az eszközeink és találmányaink fejlődtek, de az egyének spirituális képességei és lelkisége egyre mélyebb szintre süllyedt. Ebből a nézőpontból nézve tehát az emberiség visszafele fejlődik egészen napjainkig. Jelenleg a vaskorban élünk, és a kabbalisták szent küldetésüknek azt tartják, hogy visszavezessék a Joachim Wtewael - The Golden Age (Az Aranykor).jpgvilág népeit az aranykorba egy messiás segítségével. Az egyes világkorszakok közötti átfordulás nem máról-holnapra történik, hanem egy lassú átmenet figyelhető meg közöttük. A háttérhatalom ezt a váltást a 2012. december 21-ei dátumhoz rögzítette (bár a modern kabbalisták ezt először az 1995-ös dátumhoz horgonyozták le, melynek okát most nem fejtegetem). Gondolom, kezditek már sejteni, hogy ez az egész világvége hisztéria mennyire tudatosan irányított volt a világmédián keresztül. Ennek segítségével programozták a globális tudatot (az összes ember elméjét) egy új világkorszakba, egy Új Világrendbe való átlépésre. Az előző világkorszak (a vaskor) szimbolikusan lezárult (világvége), hogy fokozatosan átadja a helyét csillagászatilag, vallásfilozófiailag, politikailag egy újnak: az aranykornak. Ez lassú átmenettel fog kiépülni, és meg fogjátok látni, mennyire nyoma sem lesz a beígért „Kánaánnak”, aranykornak és utópiának. Helyette egy világméretű diktatúra, egy totális kamat- és gondolatrabszolga-tartó rendszer, egy disztópia fog lépésről-lépésre testet ölteni. Nagyon úgy fest, hogy a világkorszakokban való gondolkodás a minket megelőző globális piramisépítő civilizáció szellemi hagyatéka, melyet valami oknál fogva a zsidó elit belehelyezett a világhódító stratégiájába. Az aranykor mézesmadzagával a háttérhatalom vezetői a titkos társaságaikat is manipulálják azért, hogy a tagok számára a cél szentesítse az eszközt. Az is meg lehet, hogy a zsidó szellemi elitet is felhasználja egy náluk magasabb szinteken lévő kör, akik talán az egész emberiség történelmének az alakulását jó előre megtervezték, hogy egy nap visszatérhessünk egy valódi aranykorba. Persze ezen utóbbi gondolat csak az én agyszüleményem, nem kell komolyan venni. Azt viszont meg fogjátok idővel látni, hogy sokkal hatalmasabb erők tevékenykednek a világban, mint amit mi emberi elmével fel tudnánk fogni.
Három fő mű adja a gerincét a Kabbalának: a Széfer Jecirá (Az alkotás könyve), a Széfer Hazóhár vagy Zóhár (A ragyogás könyve) és a Széfer Habahír (A világosság könyve). Emellett egyes tanítók autentikus írásai is nagy tiszteletnek örvendenek: Báál HáSzulám, Akiba rabbi, Azariel ben Menachem stb. A Kabbala filozófiája adja a zsidó elit összes titkos társaságának a központi ideológiáját, beavatási szintjeit és szimbólumait is. Az előző bejegyzésemben említett Templomos Lovagrend felső vezetése is ezt a világnézetet tudta magáénak. Ők egy Baphomet nevű bálványt imádtak, aki nyilvánvalóan azonos Molochal. Erről tanúvallomásaik folyamán egyöntetűen számoltak be a szervezet feloszlatásakor, mely beismerések Baphomet.jpgnem csupán a koncepciós eljárásnak voltak köszönhetőek. A Baphomet elnevezés egy kód, amit Eliphas Lévi okkultista író és mágus a latinTEMpli Omnium Hominum Pacis ABhas, vagyis „az isteni béke temploma az emberek között” kifejezésből származtatott, mely Salamon templomára utal. TEM+O+H+P+AB visszafele olvasva adja ki ennek az entitásnak a nevét. Számos további társaság és szervezet vezérlő világnézetévé  vált  a Kabbala, melyek a színfalak mögött meghatározták a világtörténelem alakulását: a Rózsakeresztesek, szabadkőművesek, illuminátusok, Teozófiai Társulat, Arany Hajnal Hermetikus Rend, Bohemian Grove,  a „New Age” vallások, Anton Szandor LaVey által alapított Sátán Egyháza stb. Ezen utóbbi a sátánizmus egy olyanfajta változatát terjeszti, mely lényeges elemeiben le van egyszerűsítve a Kabbalához képest, ami miatt kiválóan alkalmas a globális elit új exoterikus tanításainak közvetítésére birodalmuk népei felé. Napjainkban egyre népszerűbbé kezdenek válni a különféle spirituális, ezoterikus, „korszakváltást” hirdető műsorok és könyvek, melyeken keresztül fokozatosan hozzák az emberekhez egyre közelebb ezt a filozófiarendszert. Ezt mindig pozitív köntösbe öltöztetik annak érdekében, hogy könnyebben megfoghassák vele a tömegeket. Helena Blavatsky - aki a legfőbb alapítója volt a Teozófiai Társulatnak - 1888-ban publikált könyve a „Titkos Tanítás” által szeretnék nektek egy hosszabb betekintést nyújtani abba, hogy mit is gondolnak az okkultisták a Sátánról. Az ő könyvei hatalmas hatással voltak többek között a német nemzetiszocializmus felső vezetésére is.
A »Sátánról« szóló igazi ezoterikus felfogás, az egész antik világ filozófiájának erről a tárgyról alkotott véleménye nagyszerűen bontakozik ki Dr. Anna Kingsford: »Perfect Way« című könyve második kiadásában közölt »A Sátán titka« címet viselő függelékben. Az intelligens olvasónak nem nyújthatnánk ennél jobb és világosabb utalást az igazságra, s ezért itt meglehetős részletesen idézünk belőle:
»1. És a hetedik napon (a Hinduk hetedik teremtése) egy hatalmas Angyal távozott Isten jelenlétéből, haragvón és pusztítón, Isten pedig uralma alá adta a legkülső szférát.
2. Az Örökkévalóság létrehozta az Időt, e Határtalan megszülte a Határt, a Létezés leszállt a nemzésbe.
4. Nincs az Istenek között hozzá hasonló, kezébe vannak a világok királyságai, hatalma és dicsősége:
5. Trónusok és birodalmak, a királyok dinasztiái a népek bukása, az egyházak születése és az Idő győzelmei.«
Mert, amint a Hermészben halljuk: Sátán a Király Templomának ajtónállója, ő áll Salamon oszlopcsarnokában, ő tartja a Szentély Kulcsait, hogy senki be ne léphessen, csak a Felkent, Hermész titkának beavatottja. (20. és 21. vers)
Ezek az inspiráló és méltóságos versek az ősi egyiptomiaknál és az antik világ minden más civilizált népénél a Logosz teremtő és alkotó Világosságára vonatkoztak (az örök-megnyilvánulatlan Princípium – Ain Soph, Parabrahman, Zeruana Akerne vagy Határtalan Idő, másként Kâla – elsődleges, Hórusz, Brahmâ, Ahura-Mazda, stb. néven ismert megnyilatkozására), de a Kabbalában ez az értelem ma már eltorzult. A »Felkent«, aki ismeri Hermész vagy BuddhaHelena Blavatsky és Henry Steel Olcott.jpg(Bölcsesség) titkait és misztériumait, s aki egyedül bírja a »Szentély Kulcsait« (a Szentély a Természet Méhe, amelyet meg kell termékenyíteni, és az egész Kozmoszt tevékeny létre és életre ébreszteni), a zsidóknál Jehova, a »Nemzés Istene« lett a lunáris hegyen, vagyis a Sínai-hegyen (Hold = Sin). A »Szentélyből« a »Szentek Szentje« lett, a titkot antropomorfizálták és fallicizálták, lerántva azt az anyagba. Ezért kellett a »Bölcsesség Sárkányából« a Genezisben Kígyót formálni, s a tudatos Istenből, akinek azért volt szüksége a testre, hogy túlságosan szubjektív istenségét abba öltöztesse, Sátánt alkotni. Viszont a »Szellem számlálhatatlan testet öltései« és a »vágy áramának szüntelen lüktetése« már a karmikus és ciklikus újraszületési tanunkra vonatkozik és az Eroszra, de nem a fiziológiai szerelem későbbi istenére, hanem arra az isteni vágyra, amely az istenekben és általában az egész természetben teremteni, és lényeknek életet adni törekszik. Ezt pedig az egyetlen »sötét« (mert láthatatlan és felfoghatatlan) LÁNG sugarai csak az anyagba való leszállásukkal hozhatják létre.
Ezért, amint a XV. Függelékben olvasható:
»12. Isten sok nevet adott neki (a Sátánnak), a titkos és rettenetes misztérium neveket. 
13. Az Ellenfél (nevet), mivel az anyag szemben áll a Szellemmel, és az Idő még az Úr szentjeit is bevádolja.
28, 29, 30. Féljetek tőle, és ne vétkezzetek; remegve mondjátok nevét… Mert Sátán az Isteni Igazság (Karma) kiosztója; a mérleg és a kard hordozója… Súly, Mérték és Szám az ő gondjaira vannak bízva.«
Hasonlítsuk össze ezt az utolsó mondatot Al Chazari Könyvében a rabbi szavaival, amikor a Kabbalát magyarázza a Hercegnek, s akkor látni fogjuk, hogy a Sepher Jezirah-ban a Súly és Mérték és Szám a Sephiroth (a három Sephrim vagy szám, sifre) sajátossága, magában foglalván a teljes 10-es gyűjtőszámot; a Sephiroth pedig a kollektív Adam Kadmon, az »Égi Ember« vagy a Logosz. Az ősi gondolkodásban tehát a Sátán és a Felkent azonos volt.
»33. Ezért Sátán az Isten minisztere, a Hádész hét lakának ura, a Megnyilvánult Világok Angyala.«
A hét lak a hinduk hét Lokája a Földön, vagyis a Saptaloka. Mert Hádész vagyis az Illúzió Limbója, amely a teológia szerint a Pokollal határos terület, egyszerűen a mi glóbuszunk, a Föld, s ezért hívják a Sátánt a »megnyilvánult Világok Angyalának«.
»A Sátán a mi planétánk Istene és az egyedüli Isten«, természetesen az aljasság és gonoszság fogalmának teljes kizárásával. Mert ő egy a Logosszal. A mikrokozmikus (isteni) fejlődés rendjében az első és a »legöregebb isten« Szaturnusz (Sátán) a makrokozmikus emanáció rendjében (asztronómiailag) a hetedik és az utolsó, lévén ő a kerülete annak a birodalomnak, amelynek Phoebus (bölcsesség, vagy másként a Bölcsesség Fénye, a Nap) a középpontja. A gnosztikusoknak igazuk volt, amikor a zsidó Istent »az anyag angyalának« nevezték, aki (tudatos) életet lehelt Ádámba, s akinek a bolygója a Szaturnusz.
»34. És Isten övet kötött derekára (a Szaturnusz gyűrűit), és az öv neve Halál. Az antropogóniában ez az »öv« az emberi test és két alacsonyabb princípiuma. Ez a három meghal, de a belső ember halhatatlan. Most pedig közeledünk a »Sátán Titkához«.
37, 38, 39. ... Csak reá (Sátánra) hárul a nemzés szégyene. Elvesztette szűzi állapotát (miként a Kumâra az inkarnálódás következtében): feltárva égi titkokat, rabságba esett. Kötelékkel és korláttal zár be minden dolgot...
42, 43, 44. Istennek iker hadserege van: az égben Mihály seregei, s a mélységben (a megnyilvánult világban) a Sátán légiói. Mindketten az Atya miniszterei, betöltvén az isteni Igét. Ezért:
55. Szent és tisztelendő az Isten Sabbath-ja, áldott és megszentelt a Hádész Angyalának (Sátánnak) neve. Mert:
41. A Sátán dicsősége az Úr árnyéka (Isten a megnyilvánult világban), a Sátán trónusa Adonai (az egész Kozmosz) zsámolya.«
Amikor tehát az egyház kiátkozza a Sátánt, Isten kozmikus tükörképét átkozza. Átkozza az anyagban, vagyis az objektíven megnyilvánult Istent. Istent átkozza, vagyis a soha fel nem fogható Bölcsességet, amely a Fényben és Árnyékban, a Természetben mutatkozó Jó és Rossz aspektusban, vagyis az Ember korlátozott értelmének egyedül érthető módján tárja fel magát.
Ilyen tehát az igazi filozófus és metafizikus interpretációja Samaelnek vagy Sátánnak, a Kabbalában szereplő ellenfélnek. S ugyanezek a tanok, ugyanez a szellem megtalálható minden régi vallás allegorikus ábrázolásaiban. Ez a filozófus szemlélet nem áll ellentétben a vele kapcsolatos történelmi feljegyzésekkel. Azt mondjuk »történelmi«, mert a tradíció magját díszítő allegóriák és mítoszok nem fedhetik el, hogy ez a mag valóságos eseményeket rejt magában. Így például a Kabbala, amikor elismétli bolygónk és a fajok fejlődésének időtlen, időkből származó egyetemes történetét, ezt a Bibliát képező feljegyzések legendás formájában mutatja be. Magát a történelmi alapot – jóllehet tökéletlen formában – most könyvünk lapjain kínáljuk föl úgy, ahogy azt a keleti Titkos Tanításból kaptuk. Kitűnt tehát, hogy a Genezis Kígyójának allegóriai és szimbolikus jelentése: a »Bölcsesség Fiai« – vagyis a magasabb szférák angyalai, jóllehet ők is mind a Sátán, vagyis az Anyag birodalmához tartoznak – akik az Ég misztériumait tárják fel az emberek előtt. Az is kitűnt, hogy a hindu, görög, kaldeus és zsidó Panteonok u. n. mítoszai mind tényeken és igazságokon alapulnak. A Genezis óriásai pedig Lanka történelmi Atlanteánjai és a görög Titánok.
Még emlékszünk reá, hogy Tróját valamikor mítosznak, Homéroszt nem létező személynek tartották, azt is tagadták, hogy Herculaneum és Pompei tényleges városok lettek volna, mindezeket a dolgokat mesés legendáknak tartván. Schliemann azonban bebizonyította, hogy Trója valóban létezett, Herculaneumot és Pompeit pedig századokon át takarta a Vezúv lávája, míg kiásva felszínre nem kerültek. Hogy mennyi sok mesének tartott város és hely várja a feltárást, mennyi mitikusnak vélt személyiségről fog egy napon bebizonyosodni, hogy valóságos történelmi szereplő volt, azt csak azok tudnák megmondani, akik az asztrális fényben olvassák a Sors végzéseit./4/
A témához kapcsolódóan szeretném ajánlani nektek Dr. Michael Laitman néhány rövidebb előadását, aki a Bnéj Baruch Oktatás és Kutató Intézet alapítója és elnöke, amely az autentikus Kabbala tanításával és terjesztésével foglalkozik. Ő magaDr. Michael Laitman_1.jpgontológia professzor, a filozófia és Kabbala doktora, illetve MSc fokozattal rendelkezik bio-kibernetikából. Ezekben a videókban főleg a Kabbala alapjaival ismerteti meg az azok iránt érdeklődőket. Jelenleg nem szeretnék belemenni abba, én hogyan értelmezem metafizikailag a Világegyetemet, miben értek vele egyet, és miben nem. Érdemes meghallgatni, meg fogjátok látni nem egy hétköznapi filozófia ez. Van természetesen számos pozitív tanítás is eme bölcseletben, főleg ezek segítségével szokták az embereket behálózni. Én inkább azokat osztottam meg, melyek némileg érintik az én fejtegetéseimet is.
A másik videó egy a tv-ben régebben leadott Vodafone reklámmal kapcsolatos, melyben az ismert műsorvezető Sebestyén Balázs szerepel. Sajnos emberi tudatlanságból kifolyóan ezt a felvilágosító filmet nagyon sokan nem vették komolyan, így kigúnyolták. Aki járatlan a témában, viccnek gondolta az egészet, melyben az az igazán vicces, hogy ez sajnos nem vicc! A fórumokon a készítő általuk vélt lelki szegénységét hangoztatták, holott ő csupán olyan összefüggéseket próbált megismertetni másokkal, melyek az ilyen irányú tudás egyik mélyebb szintjén találhatóak. Ezért is tart a világ ott, ahol tart, majdcsak túljutunk ezen. Persze szerencsére voltak sokan, akikben ennek hatására kérdések ébredtek. Ti már tudjátok előző bejegyzéseim alapján, hogy a média maximális mértékig irányított, és még a reklámokat is a háttérhatalom óriáscégei készítik. Emiatt időnként előfordul, hogy ezeken keresztül olyan szimbolikus üzenetet közvetítenek a beavatottak számára, amit csak ők és néhány lelkes kutató tud értelmezni. Nem is igazán üzenet ez, mint inkább egyfajta tisztelgés a szellemi munkájuk nagysága előtt. A reklám jelképesen a Bibliában található Jelenések Könyvének történetét dolgozza fel az abban szereplő „Antikrisztus” trónra lépéséig. Nem az a lényeg, hogy mit látunk bele egy reklámba. Természetes, hogy mindenki mást, ugyanis a tudás tekintetében senki sincs azonos szinten. Sokkal inkább az a fontos, hogy némi okkult műveltség birtokában, tudva mindazt a háttérhatalomról, amit eddig fejtegettem nektek, képesek vagyunk-e megérteni, mit is jelenthet mindez a reklámot megrendelő számára. A felhasznált szereplőknek természetesen nem kell tisztában lenniük mindezen dolgok hátteréről, ők csupán eljátsszák, ami a rendező elvárása. Habár Balázs nagyon úgy fest, hogy mögé lát mindennek, mivel saját bevallása szerint ő egy spirituális társaság tagja, melyben különböző beavatási szinteket lehet elérni. A vele készült interjút is megosztom veletek, mely a szóban forgó reklám előtt készült. Ha azt gondoljátok ez egy egyedi elszigetelt eset, mely akár a véletlennek is betudható, maradjatok a továbbiakban is velem, be fogom nektek bizonyítani, hogy egyáltalán nem az. Aki lelkes, és szeretne magától is ráébredni az igazságra, azoknak ajánlom a következő klipeket, melyeknél a szövegek értelmezése is kulcsfontosságú: Rihanna: Umbrella, Ke$ha: Die Young, Lady Gaga: Born This Way. Meg fogjátok hamar érteni, hogy a zeneipar is teljes mértékben felülről irányított. A világsztárokat is futószalagon hozzák elénk és teszik őket világhírűvé, hogy a Kabbala ideológiájához fokozatosan egyre közelebb helyezzék a világ társadalmait.
Továbbá ajánlanám egy volt magas fokú zsidó beavatott - vélhetőleg jelenleg is az - fejtegetését a Moloch-kultusz, az emberáldozatok, a Kabbala, a zsidó elit és a Halloween kapcsolatáról, mely a sátánisták legjelentősebb ünnepe. Ez sajnos angol nyelvű, de ne keseredjen el, aki nem érti meg, hiszen fogok még ezzel a videóval foglalkozni egy későbbi alkalommal.
Ajánlott videók
Idézetek jegyzéke
Felhasznált irodalom
Ajánlott bejegyzések:

2013.02.15. 16:02 <Fejedelem>

Az írás eredeti helye: http://nemadjukfel.blog.hu/
Tartalom
(Ez a 3. rész folytatása, melyet az archívumból tudtok kikeresni jobb oldalt. Feltétlenül annak a résznek az olvasásával kezdjétek, ugyanis egyszerre két bejegyzést osztottam meg, melyek közvetlenül egymásra épülnek.)
  •  X. A láthatatlan nemesség
  • XI. Összegzés
 

X. A láthatatlan nemesség

 
Az ókor folyamán a zsidó arisztokrácia gyakran házasodott össze más népek arisztokráciájával, így gyakori volt a különféle népek dinasztiáinak keveredése egymással. A zsidó királyi vérvonalakban már kezdettől fogva az egyiptomi vérvonalak is megjelentek, ugyanis igen gyakori volt, hogy diplomáciai okok miatt az egyiptomi fáraók lányait vették nőül. Végső soron a népeket vezető nemesség már évezredek óta egymás közt házasodik, ezáltal nagyon gyakori az, hogy egy-egy dinasztia genetikai állománya jelentősen eltér a saját népének genetikai állományától. Ezt a középkori európai uralkodóházak is jól mutatják, gondoljunk csak az Árpád-házra, mely vérvonal utolsó tagjának az érdekházasságok hosszú sorozatának köszönhetően már nem sok köze volt a magyar néphez. Lényegében az emberiség életét a kezdetektől fogva egy szuperkaszt irányítja, mely csakis a saját, illetve más népek elit rétegébe házasodik bele. Az egyetemes világtörténelem nem a népek egymás közötti konfliktusairól szól, hanem a különféle kékvérű dinasztiák egymás elleni családi háborúiról a világuralom megszerzésének az érdekében. Minden vezető családnak más-más szellemi programja, vallása volt, melyek gyakran kerültek összeütközésbe egymással. Ezek azok az összefüggések, melyet a történelemkönyvek soha nem fognak nektek megtanítani! Miért is tanítanák meg, hiszen évezredek óta a nemesség háborúinak alapanyagául mi szolgálunk egyszerű emberek.
Ez már is elvezet bennünket a legfontosabb kérdések egyikéhez. Kik lehetnek azok, akik napjainkra a pénzrendszert felhasználva rabláncon tartják a világ kormányait, ezáltal a teljes emberiséget? A jelenlegi pénzuralmi világrend hierarchiájának csúcsnemessége gondosan elrejti magát az emberek tekintete elől, ami miatt én „láthatatlan nemességnek” A láthatatlan nemesség.jpghívom őket. Igazság szerint egy be nem avatott személy azt sem tudja, hogy ők egyáltalán léteznek. Ezek a beavatott családok kizárólag egymás között házasodnak, bírnak a bankjegykibocsátás jogával, és hatalmas pénzbeli, illetve fizikai vagyonnal rendelkeznek. Spirituális, szellemi és műveltségbeli képességeik kiemelkedőek, számos olyan ismeret és dokumentum birtokában vannak, melyekhez másoknak nincs hozzáférése. Egy zsidó gyökerű szellemi programot valósítanak meg, mely a Kabbalán keresztül az ő hitrendszerüket is képezi. Ezért a „zsidó elit” kifejezés mindenképpen helytálló, ha róluk beszélünk. Vérvonalaikban megtalálható számos régi - többek közt európai - uralkodóház is, így tehát nem teljesen tisztavérű zsidók. Persze semmilyen nép vagy dinasztia nem tisztavérű, még az sem, ami annak gondolja magát.
Napjainkban sokan tévesen arról beszélnek, hogy az egyetemleges zsidó nép rabigába hajtotta az emberiséget. Ők nem tudják szétválasztani a zsidó nemességet a hétköznapi zsidó nemzettől. Nem értik meg azt, hogy semmilyen nép nem azonos az uralkodóival, és semmilyen nép soha nincs beavatva a saját elitjének a törekvéseibe. Ugyanakkor minden vezető réteg felhasználja a saját alattvalóit céljainak megvalósításához a legkülönfélébb módszerek segítségével. Azt gondolom, hogy számos ok közül az egyik oka az antiszemitizmus létének ennek a kérdéskörnek a nem megfelelő megvilágítása, illetve a mély szintű tanulmányozásnak a teljes mellőzése. A zsidó nemesség saját népét tartja minden esetben pajzsként maga előtt, hogy az igazi felelősök mindörökre rejtve maradjanak. Számukra létszükség az antiszemitizmus alacsony arányú jelenléte a társadalomban, így nagyon gyakran ők maguk az okozói a zsidó népet érő pogromoknak. Ennek a ravasz taktikának az alkalmazásával nagyon könnyen be tudják tiltani azt a beszédteret, mellyel rá lehetne mutatni a problémáknak a valódi forrására. Egyszerűen lenácizzák, lefasisztázzák, leantiszemitázzák azokat a kutatókat, akik megkísérlik szélesebb tömegek felé közvetíteni az igazságot. Szándékosan egy kalap alá veszik őket olyan emberekkel, akik tudatlanságukból és primitívségükből fakadó vak gyűlölettől vezérelve szidják az egyetemleges zsidó nemzetet. Ráhúzzák ezen igazságkeresőkre azt, hogy biztosan egy újabb Holocaustot akarnak előidézni, holott ennek épp az ellenkezőjéről van szó. Pontosan azért írom ezt a naplót, hogy a történelem ne ismételhesse meg önmagát, és felnyithassam a hétköznapi zsidó és nem-zsidó emberek szemét a problémák valódi okaira.
 

XI. Összegzés

 
A jelenleg és az előző három alkalommal írt bejegyzésem segítségével megpróbáltam megvilágítani a fejünk fölött kiépült pénzuralmi világrendnek a gyökereit. Ezeknek az ismereteknek a hiányával lehetetlen megalkotni a nagy átfogó képet az elmúlt évszázadok eseményeiről. Nem lehet felismerni azt, hogy a világtörténelmet meghatározó kabbalista titkos társaságok milyen céllal és gondolkodásrendszerrel viszik véghez szentnek tartott küldetésüket. Azért, hogy ne vonjatok le téves következtetéseket, szeretném összegezni fejtegetéseimet néhány esetlegesen bennetek felmerülő kérdés megválaszolásának a segítségével.
Minden kabbalista sátánista is egyben? Nem, csupán egy bizonyos beavatási szint elérése után válik tudatosan is azzá. Ezután azt fogja gondolni, hogy jelenleg úgy szolgálja Istent a legjobban, ha az általa teremtett Sátánt segíti.
A sátánizmus modernkori irányzatai a Kabbalában gyökereznek? Legnagyobb részük igen.
Minden zsidó származású ember sátánista? Nem. Csupán egy szűk rétegük, bizonyos beavatott vallási és politikai vezetőik gyakorolják tudatosan ezt az okkult hitrendszert. A saját öntudatlan népüket az exoterikus tanításokon keresztül tartják irányításuk alatt, melynek segítségével felhasználják őket. A zsidó főpapság - akárcsak a katolicizmus fellegvára a Vatikán - mindig el tudja érni, hogy a hívei nekik hódoljanak és betartsák rendeleteiket.
A hétköznapi vallásos zsidó emberek világuralomra törnek? Nem. Fogalmuk sincs arról, hogy mi zajlik körülöttük, ugyanis a zsidó arisztokrácia teljes mértékben manipulálja őket. Azt sem értik, mi oknál fogva üldözte őket minden ország, ahova valaha is bevándoroltak.
Miért van világszerte antiszemitizmus? Azért, mert a zsidó elit hatalomra tör, melyre csupán az adott társadalmak szűkebb rétege szokott ráismerni. Ők viszont leggyakrabban nem tudják a problémák valódi okait beazonosítani, ezért általánosítanak, és szemükben minden zsidó utálat tárgyává válik.
Egy sátánista világkorszakba léptünk? Igen. A médiát felhasználva terjesztik ezt az eszmét az emberek felé generációról-generációra haladva. Az egymással együttműködő nemzetközi elit jó előre megtervezi azokat a társadalmi és kulturális változásokat, melyek az egyes állomásokat jelentik a végcéljuk eléréséhez.
A Kabbala tanításai eredendően sötét érdekeket szolgálnak? Véleményem szerint nem. Így vagy úgy, de ez részben a minket megelőző piramisépítő civilizáció eltorzított szellemi hagyatéka. Bármilyen ismeret és tudás önmagában véve se nem jó, se nem rossz, a felhasználás módja az, ami számít. Az igazság az, hogy évezredekkel ezelőtt a jelenlegi globális elit felmenői vakvágányra siklottak, melyet az egoizmusuk miatt sohasem fognak beismerni, de biztos vagyok benne, hogy a lelkük legmélyén érzik ezt. Napjainkban a zsidó beavatottak sajnos semmi jelét nem mutatják annak, hogy ezen változtatni akarnának. Pedig érdemes lenne elgondolkodniuk, ugyanis rájuk a legnagyobb veszélyt saját maguk jelentik. Csak idő kérdése, hogy egy eltévelyedett ideológiával mikor fogják az egész bolygót – beleértve önmagukat is - megsemmisíteni. Igen furcsa helyzet állt elő, ugyanis ez azt jelenti, hogy bizonyos szempontból nekik is fel kell ébredniük!
A zsidóság elpusztításával megoldható ez a világméretű probléma? Ha te is így látod, mint már előtted jó néhányan jobb, ha inkább magadat pusztítod el! Pontosan ez a fajta személet az, ami az egész emberiséget odajuttatta ahol jelenleg tart. A háttérhatalom is hasonló filozófia szerint éli mindennapjait, mely a cselekedeteiken is nyomot hagy. Mi értelme volna egy ilyen világnézetet, mozgalmat támogatnod? Mit gondolsz, miben lenne más a világ, ha minden országban az ilyen magatartást követő embereket juttatnád hatalomra? Elmondom: semmiben sem. A háttérhatalom esetleges bukása után a világuralomért folytatott harc ismét kirobbanna ezen új hatalmi tömbök között. Ők pedig igen rövid idő leforgása alatt az egész bolygófelszínt a földdel tennék egyenlővé a különféle tömegpusztító fegyverekkel. Akárcsak a világ összes nemzetének, a zsidó népnek is fel kell ébrednie, melyhez mindenképpen idő kell, türelem és segítségnyújtás.
A zsidó elit az ellenséged? Ha feltétlenül barát-ellenség perspektívák mentén szeretnél gondolkodni, akkor ismerd fel, hogy a valódi ellenséged: te saját magad vagy. Az egész emberiség együtt építette fel több ezer év háborúskodás folyamán azt a szörnyűséges szuperstruktúrát, ami napjainkban egyre vészjóslóbb méreteket ölt. Egy megvilágosodott globális civilizáció csak akkor hozható létre és tartható fent, ha előbb a lelki és tudati állapotunk fog magasabb szintre emelkedni. Egyszerűen indulj el a fény felé, fokozatosan csökkentsd az egódat, segíts másokon, találd meg a harmóniát a természettel és az Univerzummal! Ha te nem tudsz megváltozni, hogyan várhatod el másoktól, hogy megtegyék? A zsidó elit ezt a világméretűKérdések és válaszok.jpgrabszolgaságot anélkül építette fel, hogy közvetlenül a saját kezük által emberek tömegeit ölték volna meg. Minden, ami történt az emberiséggel az elmúlt évszázadok folyamán, csupán az ő manipulációik eredménye volt, melyet a világ népei ostobaságukban és szűklátókörűségükben végrehajtottak. Viszont később látni fogjuk, hogy a tömegek butasága borzalmasan sok emberi életet követelt. Ki tette tehát mindezt? Mi saját magunk. Kivel tettük mindezt? Egymással. A zsidó elit csupán annyit mondott mindvégig a háttérből, hogy „ugorj a kútba”! Mi pedig megtettük, mely által az ő hatalmuk kiteljesedett felettünk. Ki a felelős tehát? Itt az idő a folyamatos kútba ugrálást abbahagyni! Értsd meg, hogy a végzeted szükségszerűen oda vezetett el, hogy a naplómra rábukkanj, mely jelentős sorsfordító erővel fog bírni egész későbbi életedre nézve. Minden történésnek célja van, minden embernek van valami dolga a világban, és semmi sem történik véletlenül. Az általam átadott ismereteknek köszönhetően képes leszel egy magasabb megvilágításból szemlélni a világtörténelem és a politika eseményeit, mely számtalanszor eredményezheti később a te és a családod túlélését. Olyankor gondolj néha rám, és azokra az emberekre, akik töretlen lelki erővel gyűlöletmentesen próbálják mások felé az igazságot közvetíteni az enyémhez hasonló naplók, könyvek, hírportálok írásával, videók szerkesztésével és terjesztésével.
A zsidó elit felelőssé tehető a világuralmi törekvésekért? Az anyatermészetből fakadóan kódolva van az összes élőlénybe a túlélés ösztöne és a másokkal való rivalizálás. Ez tette lehetővé az ember, mint uralkodó faj megjelenését a bolygón a többi állatfaj fölé emelkedve. Azt követően, hogy nagyobb nemzetségekbe és kultúrákba tömörültek a különféle embercsoportok, szükségszerűen egymásnak fordított bennünket állati mivoltunk. Egy evolucionáris harc bontakozott ki közöttünk, és évezredeken keresztül ádázan küzdöttek egymással felmenőink a végső világuralom megszerzésének érdekében. Ezek szerint, ha a zsidó elit felelőssé tehető mindezért, úgy a világ összes valaha volt vezetőrétege is. Semely sem volt jobb, vagy rosszabb náluk ebben a tekintetben. Ha a nemzetközi zsidó vezetők nem ülnének ma a világ trónján, akkor ők lennének egy másik nép arisztokráciájának a szolgái, mint ahogy történelmük során már voltak is. Mikor lesz ennek az értelmetlen pusztításnak vége? Ha majd ezen állati természetünkön felül tudunk emelkedni. Abban biztosak lehetünk, ha ez nem sikerül, csak idő kérdése, és ki fogjuk magunkat pusztítani.
Vannak-e olyan zsidó származású emberek, akik felébredtek és szembefordultak saját vezetésükkel és az ő világnézetükkel? Igen. Fokozatosan nő a számuk, és változásokat szeretnének, mert elegük volt a láthatatlan nemességük hatalmi törekvéseiből, akik pajzsként használják fel őket. Remek tényfeltáró tanulmányokat írnak, sokszor igen mély összefüggéseket feltárva. A háttérhatalom őket „öngyűlölő zsidóknak” nevezi, mivel az antiszemita kifejezés paradox volna velük szemben. Ezek a bátor zsidó emberek a szövetségeseink, de sajnos nagyon óvatosnak kell lenni, ugyanis egy-egy zsidó származású embernél sohasem lehetünk biztosak, hogy nem csak megtéveszt-e bennünket. Ettől függetlenül együtt lehet működni velük, és egy idő elteltével bele lehet látni a lelkükbe, felismerve azt, hogy melyik táborba is tartoznak valójában. Hamar megtapasztalják, hogy egyáltalán nem a gyűlölet vezérel bennünket az irányukba. Közös érdekünk, hogy az együttélésünk során felmerülő problémákra békés megoldást találjunk. A bajok könnyen orvosolhatóak, csupán egy őszinte kommunikációra van szükség egymással szemben.
A zsidó elit ellensége a felébredett/ébredező emberek egyre növekvő tábora? Nem. Az ő ellenségük is saját maguk, hiszen örök természeti törvényektől vezérelve minden életellenes cselekedetükkel szükségszerűen fogják kiváltani az ellenállást saját maguk ellen. Az élet élni akar, ez soha sem lesz másként. A Föld országainak lakosságát szemmel láthatóan nem érdekli, hogy ki vezeti a világot. Az viszont ösztönösen foglalkoztat mindenkit, hogy képességeihez mérten lelkileg, szellemileg, fizikailag fejlődni tudjon, illetve arányaiban véve egy élhető, egészséges, békés, boldog és igazságos világméretű rendszerben éljen, ne pedig egy rabszolgatartó rémuralomban. Egy olyan világban, ahol a különféle kultúrák kölcsönösen tisztelni képesek egymás értékeit és életterét.
Csak zsidó származású emberek hajtják végre a világuralmi törekvéseket? Egyáltalán nem. A zsidó bölcsek rendkívül jó érzékkel képesek felszívni az áldozatul kiszemelt ország szellemi elitjét az általuk létrehozott titkos társaságokba, hogy a hatalmi struktúrájuk részévé váljanak. Számukra csak az a fontos, hogy az ő szellemi programjukat hajtsák végre, és elfogadják a Kabbala világnézetét. Meg fogjuk látni, hogy a titkos társaságaikba a világ számtalan nemzetéből találhatóak tagok, akik kiszolgálják őket. Mindig feltérképezik azt, hogy kiket lehet megvásárolni. Tehát ebből a tekintetből nézve, ha egy áldozatul esett ország népe a felelősöket keresi, a saját nemzete tagjai között is szép számban fog találni helytartókat.
Miért folyik ennyire össze a színfalak mögött zajló politika a vallással? A középkori Európa történelme három valláshatalmi csoportosulás harcán alapult, melyek a következőek: a katolicizmus, az iszlám és a judaizmus. Ezek közös kiindulási alapja a zsidó gyökerű Tóra. A világuralmi törekvéseik ezeknek a vallási erőknek vitathatatlanok, hiszen Vallásháború.jpgugyanannak a szellemi programnak a magjával rendelkeznek. A Pápaság nyíltan és a háttérből, az iszlám nyíltan, a zsidó vallás pedig a háttérből próbálta a befolyási területét növelni. Napjainkban még mindig ez a vallásháború tart, mely most már korokon ível át. Az európai kereszténység a végnapjait éli a kabbalisták több évszázados szellemi hadjáratának köszönhetően. A zsidó arisztokrácia az iszlámra a 20. század folyamán fordította a tekintetét, jelenleg ennek az elpusztítása zajlik. Kevesen tudják, hogy a Pápaság az ókori latin Római Birodalom továbbélése, mely egyáltalán nem bukott meg, mint ahogy azt a történelemkönyvek tanítják. Mind a mai napig a jogrendszerünk is a római jog hatása alatt áll. Ők voltak a középkori Európa egy másik háttérhatalma, akiknek az egész keresztény világ hódolt és adózott. Mára ők már fejet hajtottak a zsidó elit előtt, de ne menjünk ennyire előre az időben.
Ígérem, 1-2 hónapon belül ismét jelentkezem, hogy bemutassam nektek a zsidó elit két legjelentősebb titkos társaságát: a szabadkőművességet és az illuminátus társaságot. Aki szeretné felvenni velem a kapcsolatot, a jobbsávban láthatja az elérhetőségeimet. Köszönöm nektek eddigi megtisztelő figyelmeteket, további kellemes művelődést, ébredezést!  
Ajánlott bejegyzések:

Magyar munkával fedezett magyar pénzre kell áttérni
2010.04.21

Nem arra adtunk felhatalmazást, hogy az állam a

hontalan tőkeérdekek mentén használja a közjavakat!

Orbán Viktor nem szavazott 2013.06.21.

Földtörvény szavazás 2013.06.21.

Ángyán József rendszerváltásra vár 2012.11.09.

Földtörvény előzmény - Gazdák harca

 
 
 
Magyar munkával fedezett magyar pénzre kell áttérni
2009-02-09
Dátum: 2009. February 09. Monday, 15:30 Szerző: akac

Át kell térni a magyar munkával fedezett közpénz kibocsátására a külföldről behozott kamatozó, devizaalapú és magántulajdonú hitelpénz helyett.
Ehhez olyan munkaprogramokat kell kidolgozni, amelyek számára Magyarországon van a munka, itt van az elvégzéséhez szükséges anyag, munkaeszköz és technológia, továbbá a szükséges szaktudással rendelkező munkaerő.

Ilyen munkák lehetnének, pl. az ESCO beruházások finanszírozása, a tiszai gátak megépítése, a belvíz-és szennyvízelvezető csatornarendszer megépítése, országos erdősítési-és parkosítási program, az úthálózat továbbfejlesztése, közmunkával épített lakások fiatalok részére, a mezőgazdaság fejlesztése, a lakosság ellátása egészséges magyar élelmiszerrel, stb.

Ezek elvégzéséhez valójában minden feltétel adott, csak a finaszirozáshoz szükséges pénzeszközök - közvetítő jelek - hiányoznak.
Ezt a pénzt, közvetítő közeget, azonban a magyar állam is kibocsáthatja, hiszen feles törvénnyel elfogadott MNB törvényt kell csak  – egyszerű többséggel – úgy módosítania, hogy az állam magához vonja a monetáris felségjogokat, amelyek eredetileg is őt illették.
Magyarországnak ma kizárólag külföldről érkező devizaalapú pénze van, amelyet hitelre kell felvenni, és amelyért tetemes összegű kamatot kell fizetnie. (2008 novemberében az alapkamat elérte a 10%-os reálkamat szintet. A reálkamat szintjét úgy kapjuk meg, hogy az évi alapkamat szintjéből kivonjuk az infláció értékét.)
 
 
Az ilyen fajta állami beavatkozás a közjót szolgálja. Ha az állam az érték-előállító termelőgazdaságba fektet be, akkor valódi értékek jönnek létre, és ezek megakadályozzák, hogy a hiteleknek inflációs hatásuk legyen.
 
Ha egy depresszióba jutott nemzetgazdaság ki akar kerülni a válságból, a legfontosabb a munkahelyteremtés és a munkanélküliség felszámolása.
 
A leghatékonyabb munkahelyteremtés pedig a termelőgazdaság és az infrastruktúra bővítése.
Ezek nyomán nő az állam adóbevétele, amely jövedelem meghaladja azt az összeget, amelyet az állam a gazdaság bővítésére hitelként fordított.

Az emberben, mint munkaerőben meglévő alkotóerő több értéket hoz létre, mint amennyit felhasznál, amikor ezt az értéket létrehozza.
Ezért a leggazdaságosabb és legeredményesebb megoldás a gazdasági válság leküzdésére a munkahelyteremtés és az emberekbe történő beruházás.

Cipruson bejelentették, hogy a szigetország 2014 júniusában tervezi bevezetni a garantált Alapjövedelmet

A hír azt bizonyítja, hogy valamennyi Eu tagállam hatáskörébe tartozik a döntés a Feltétel Nélküli Alapjövedelm bevezetéséről. Mindössze politikai szándék és akarat kérdése az adott tagállam részéről.

Ez a fajta megoldás a polgári demokrácia igazi győzelmét és a társadalmi kiegyezés alapját hozhatná el Magyarországnak is. Valamennyi politikai szereplőnek kormánypárti és ellenzéki oldalon az FNA elképzelés mentén sikerülhetne egészséges párbeszédet lebonyolítani és legalább ebben az egyetlen kérdésben együttműködni egymással.

Örömmel üdvözöljük a szigetországban megszületett politikai akaratot és a tiszteletre méltó döntést!
Továbbra is bízunk benne, hogy az Orbán kormány is elvégzi a szükséges közgazdasági számításokat és Ciprushoz hasonlóan olyan döntést hoz, amely az Alapjövedelem bevezetésével rántja ki a devizahiteleseket a bajból ugyanúgy, ahogy a többi elszegényedett társadalmi réteget is!  
Az Alapjövedelem egyetlen akadálya az irigység kultúrája lehetne, amit évszázadokkal ezelőtt a profitéhes tőke alapozott meg és ideje száműzni a társadalmi normák közül a devianciák sorába miután bebizonyosodott, hogy a mai kapitalizmus már nem képes a polgári demokrácia normái szerint működni.
A mai működésképelen rendszer alternatívája, a forradalom nélküli társadalmi változás útja az FNA!
Az Alapjövedelem bevezetése az Eu tagállamok hatásköre! Mindössze politikai akarat kérdése és csupán a jelenleg is rendelkezésre álló állami pénzeszközök gazdaságélénkítő átcsoportosítását kívánja meg! 2013.08.09.
Ha a polgári kormány nem lépi meg az FNA bevezetését, a szélsőséges politikai erők profitálhatnak: Friss látlelet a szegénységről! A drasztikus elszegényedés megindulása a 2008-as pénzügyi és gazdasági válsághoz köthető. A válságnak négy periódusa volt eddig Magyarországon. 2008. második felében tört ki a pénzpiaci válság, amely a megtakarítással rendelkezőket érintette. 2008−2009-ben visszaesett a foglalkoztatás, nőtt a munkanélküliség. Ezzel párhuzamosan a devizahitelek problémája is élesen megjelent. 2009−2011-ben az állami kiadásokat erőteljesen csökkentették, miközben nőttek a lakossági elvonások. Az egykulcsos SZJA bevezetése hátrányosan érintette az alacsony keresetűeket. 2011−2012-ben egyértelműen szűkítették a szociális és egészségügyi kiadásokat. A háztartások közel 81 százalékának nincs annyi tartaléka, hogy egy váratlan, nagyobb kiadást – 100 000 Ft nagyságban – ki tudjon fizetni. A fűtés hiánya 20 százalékról 27 százalékra nőtt az elmúlt két év alatt.
A válság elmúlt öt évében azok a negatív tendenciák erősödtek fel még jobban, amelyek a társadalom alsóbb rétegeit érintik hátrányosan. A szegénységnek nem csak a mértéke, hanem mélysége is hatalmas ütemben nőtt. Különösen jelentős volt a szegénységi kockázat növekedése a gyermekek és a fiatalok, az alacsony iskolázottságú és a roma háztartásfővel élők körében, valamint azok között, akik olyan háztartásban élnek, ahol a háztartásfő munkanélküli vagy inaktív.
A parlamenti pártok lemondtak a leszakadó rétegek felzárkóztatásáról, hiszen egyik pártnál sem jelent meg átfogó program a leszakadás további megakadályozására. Ha a folyamatokat nem tudja megfékezni az elit, akkor a szélsőséges politikai erők komolyan profitálhatnak ebből. 
 forrás: Totyik Tamás

Ebből finanszírozzuk az FNA bevezetését!

 
Kép A nemzetközi pénzvilág, amely kifejlesztette a magánpénzrendszert, és a saját privát monopóliumává tette a kamatmechanizmussal működtetett hitelpénz kibocsátását, természetesen hisztérikusan reagál, hiszen az állam kikerül a pénzügyi irányítása alól  és  a példáját rohamosan követni fogja az összes többi eladósított állam is.
 
 
Ha csupán érték-előállító, fizikai termékeket és szolgáltatásokat nyújtó tevékenységre bocsát ki az állam hitelt, akkor az nem okoz inflációt.
 
Az így kibocsátott hitelt csak új és hosszúlejáratú érték-előállító termelésre lehet fordítani, és akkor az értékhordozó javak előállításához és a tőke növekedéséhez vezet. Ezeknek a hiteleknek kamatmenteseknek kell lenniük, mivel ezek a nagy-összegű és hosszú-távú projektek csak nagyon lassan amortizálódnak, éppen ezért nem szabad kamatot felszámolni utánuk. (Az amortizálódás az állóeszközök, gépek, épületek fokozatos elhasználódását és értékcsökkenését, illetve azok megtérülését jelenti.)
 
 
Japán kilábalt az 1923-mas nagy földrengés okozta válságból.
 
Ez a nagy erejű földrengés szinte egész Tokiót romhalmazzá változtatta, és senki sem tudta, hogy honnan vegyék a világváros újjáépítéséhez szükséges hatalmas összeget. A japán kormány korlátlan mennyiségben bocsátott ki hitelt Tokió újjáépítésére. Mindez ugrásszerűen megnövelte a termelékenységet és az életszínvonalat, mert példa nélkül állóan kedvező hatást tett az egész japán nemzetgazdaságra.A vállalkozó, aki részt vesz az állam által kezdeményezett projektekben,
 
elindíthat olyan beruházásokat, amelyek teljesen újak, vagy kijavíthat olyan ipari berendezéseket, amelyekhez a gazdasági visszaesés miatt nem rendelkezik megfelelő pénzeszközökkel. Mivel a projektek megkezdésekor kibocsátott kereskedelmi váltók leszámítolhatók, így 12-15 hónap után át kell alakítani őket közép vagy hosszúlejáratú államkötvényekké, amelyeknek a fedezetét viszont a növekvő nemzeti jövedelem biztosítja. Hitelbe ilyen formán csak olyan gazdasági projekt részesülhet, amelynek a kivitelezése fontos szükségletet elégíti ki, vagy pedig növeli a gazdaság termelékenységét és versenyképességét. Ily módon valóságos értéket hordozó reálgazdasági fellendülés következik be, amely fedezi a kibocsátott hitel-és pénzforgalom növekedését.
 
Ez pedig nem okoz inflációt, mert az állam és a bankrendszer csak annyi hitelt bocsát ki, amennyi az értéktermelő reálgazdaság növeléséhez szükséges.
 
Ténylegesen a nemzetgazdaság és az egész társadalom feltőkésítésére kerül sor.
 
 

A magyar lakosság választási ígérete 2014-re!

2013.07.18

 A négymillió éhező állampolgár választási ígérete 2014-re: így vagy úgy, de lesz Magyarországon garantált ALAPJÖVEDELEM!

Még csak sok ész sem kell ahhoz, hogy ezt a megállapítást a politikusok tényként fogják fel és a saját jól felfogott érdekükben tényként kezeljék. Az éhező embereket nem érdekli az a színjáték ami az adófizetők pénzén zajlik a politika színterén. A dolgok természetes menete, hogy nem a farok csóválja a kutyát...

Az államháztartásban rendelkezásre állnak azok a pénzeszközök amelyek a Feltétel Nélküli Alapjövedelem bevezetésével minden társadalmi és gazdasági problémát kezelni képesek. Jogos lakossági igény a nagy tömegek fizetőképességének a növelése, a korrupció megszüntetése, az adófizetők pénzéből fölöslegesen fenntartott bürokrácia és intézményrendszer leépítése egyszer és mindenkorra, valamint a munkavállalói kiszolgáltatottság megszüntetése egyetlen intézkedéssel! Ez a megoldás pedig az FNA! 

Lesz-e Magyarországon garantált Alapjövedelem?

 

Alapjövedelem – aláírásgyűjtés már 27 országban

Írta: szerk.  Forrás: transform.hu 2013. április 09.

május 1 -3Aláírási lehetőség itt.

Népi kezdeményezés indult!

Népi kezdeményezés indult az Európai Unióban a Feltételi Nélküli Alapjövedelem bevezetése érdekében.

A kezdeményezés részletei és aláírási lehetőség: itt.

Az interneten megkezdődött már az Alapjövedelem érdekében indított aláírásgyűjtés. Jelenleg már mind a 27 uniós tagországban folyik az aláírásgyűjtés.

Az aláírásgyüjtés helyzetéről itt tájékozódhat.

 

Társadalom: A magyar kormány lényegében deklarálta, hogy nincs dolga a szegényekkel - EZT A TÉVEDÉSÉT KORRIGÁLNIA KELL!

 

Kulturális kreatív az, akinek elege van

2013.07.07

Kik azok a kulturális kreatívok?

A másként gondolkodók konferenciákat tartanak, közösségeket építenek és etikus bankokat hoznak létre. Részvételi demokráciáról beszélnek, és hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb ötletekkel állnak elő. Úgy hívják őket: kulturális kreatívok, és jellemző rájuk, hogy – legyen szó természetvédelemről vagy pénzügyekről, munkáról vagy kultúráról – minden közösségi területen új utakat keresnek. Szószólói az ALAPJÖVEDELEM bevezetésének. Kulturális kreatív az, akinek elege van.

A magyarok ereje nem a létszámában, hanem az egyedeit meghatározó tulajdonságaiban rejlik!

A magyar nép eredendően gyermekien őszinte, nem tud hazudni,elképesztően könyörületes, a kegyetlenséget nem ismeri. Ez az az őserő, ami a mienk, amivel a magyar ember gazdálkodik!

Erre az őserőre építjük fel a jövőt. 

Megnőtt a felelősségünk és a kötelezettségünk! Többet kell tennünk mint azelőtt, mert elindult az egyfajta világ összeomlása és mire véglegesen összeomlik, ott kell lennie az új rendszernek!

Ha van szereped ebben az új teremtésben, a belső éned jelezni fogja neked és azt is, hol tudsz a közös alkotó folyamatokba bekapcsolódni.

Csak lapozgatnod és olvasgatnod kell!

 
 







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése