2014. augusztus 12., kedd

Zsidóbűnözés VII.



Zsidóbűnözés VII.



Holokamucáfolat egy zsidótól: a németek jól bántak velük Auschwitzban, kitűnő volt a kórházi ellátás, jókat ettek, kávéztak, sok vidéki tért vissza
Olvasónk írja:
Tisztelt Kurucok!
Időnként beleolvasgatok a Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság (Degob) által a 2. világháború végén, illetve röviddel azt követően a külföldi munkavégzésből visszatért zsidókkal felvett és ma már az interneten is elérhető jegyzőkönyvekbe. Most viszont egy olyan darabra bukkantam, hogy először nem is hittem a szememnek. Maga a tömény holokamucáfolat. Arra kíváncsi leszek, hogy vajon a balfék Athena Intézet erről is beszámol-e bugyuta gyűlöletcsoport-térképén.

Jöjjön hát a 49-es sorszámú jegyzőkönyv, amelynek szövegét eredethűen közlöm, kizárólag egyes elírásokat és helyesírási hibákat korrigálva. Az eredeti jegyzőkönyv másolatát is mellékelem, a honlapon begépelve itt, szkennelve itt érhető el.
Jegyzőkönyv
Felvétetett a Magyarországi Zsidók Szervezete Vidéki Osztályán, Budapest, VII. Síp u. 12. szám alatti helyiségében 1945. április 9-én. Jelen vannak: a Vidéki Osztály részéről Salzer Izidor.
Megjelent nálunk kisvárdai lakos és a következőket adja elő:
A kisvárdai deportáltakkal indultunk 1944. április havában Auschwitzba. A fogászokat azokat külön lágerba tették és 2 hét múlva elindítottak bennünket kb. Auschwitztól 150-200 km távolságú Porcellán és Zahnfabrikba. 135-en voltunk, francia hadifoglyokkal, az ellátás elég jó volt, orvosi felügyelet alatt álltunk, ha valaki beteg lett, azonnal kórházba szállították, ahol a legjobb ápolásban és kosztban részesült. Február vége felé mikor felszabadítottak bennünket az oroszok, azonnal útnak indultunk, utunkban találkoztunk sok hazatérő zsidóval.
Lágerban laktunk a francia hadifoglyokkal együtt, reggelire kaptunk feketét és a kenyéradag napi 60 dkg volt, ebédre leves vagy főzelék volt, ami nagyon jól volt elkészítve, vacsorára szintén valami leves. Húst egyetlen egyszer sem ettünk. A franciák kaptak csomagot a Nemzetközi Vöröskereszttől, amiből mi is kaptunk a franciáktól. Fekhelyünk egymás fölötti fából készült ágy volt, mindegyikünk kapott egy takarót, sokat szenvedtünk azonban a hidegtől. A gyárban, ahol lengyel zsidók voltak a felügyelők jó dolgunk volt, csak a lengyel zsidó felügyelők voltak nagyon rosszak és kegyetlenek, ütöttek, vertek bennünket, ha nem készítettük el időre a munkát. A németek jól bántak velünk. Haláleset egyetlen egy sem fordult elő, a franciák között volt flekktífusz járvány, akkor bennünket elkülönítettek tőlük.
Egy délután, amikor hazajöttünk a gyárból, egy autón érkezett egy magasrangú német tiszt és felszólítottak bennünket, hogy egy óra alatt menetkészen álljunk. Aztán jöttek teherautók tisztekkel és sürgősen felpakoltak a németek és mivelünk nem törődve elmentek, 2 napig felügyelet nélkül maradtunk, nem dolgoztunk, az élelmet a németek otthagyták úgyhogy remekül voltunk ellátva. Harmadnap délután 12-14 orosz katona jött be a gyárba, mi informáltuk őket, hogy a németek már elmentek és hogy mi deportált zsidók vagyunk. A franciákat mindjárt magukkal vitték, mi ottmaradtunk, estefelé aztán bejöttek az oroszok és mi élelemmel felszerelve útnak indultunk hazafelé gyalog. Beérkeztünk egy faluba, ami kb. 20 km-re volt a gyártól, ott már nagyon jó dolgunk volt, rengeteg szép ruhát hoztunk magunkkal. Az út nagyobb részét vonaton tettük meg, közben rengeteg deportált, főleg szabolcsi és cseh zsidókkal találkoztunk és ők mondták, hogy még nagyon sokan jönnek haza. Ezek csak fiatalok voltak és főleg nők.
Azaz egy üdítően becsületesnek tűnő zsidó vallomása gyakorlatilag ugyanazt erősíti meg, amit a revizionisták már régóta állítanak.
Tehát:
1.) A táborokba alapvetően munkavégzés céljából kerültek a deportáltak.
2.) Az élelmezésük és az egészségügyi ellátásuk kielégítő vagy akár egészen jó minőségű is volt, de a németek igyekeztek a lehetőségeikhez képest egy legalábbis megfelelő színvonalat biztosítani még a háború végén is.
3.) A táborbeli kegyetlenkedésekből zömmel maguk a táborlakók, elsősorban pedig a zsidók vették ki a részüket, nem kímélve hitsorsosaikat sem.
4.) A németek becsülték és óvták a munkaerőt, a hololegenda állításával ellentétben a betegeket nem megölték, hanem meggyógyították, vagy legalábbis megpróbálták.
5.) A foglyok kaphattak csomagot (tudjuk, hogy levelet is), akár a Nemzetközi Vöröskereszttől is, ami a szervezet táborokbeli jelenlétére utal (ami nyilván nem kellett állandó és folyamatos legyen).
6.) A táborokat elhagyó németek nem öldösték halomra a hátrahagyott foglyokat, sőt még lehetőség szerint gondoskodtak ellátásukról, amíg a bevonuló ellenséges csapatok megérkeznek.
7.) Senki sem irtotta ki sem a magyarországi vidéki, sem a máshonnan származó zsidókat (ld. ez az egy szemtanú is rengeteg hazatérő zsidóval - főleg vidékiekkel - találkozott, akik még nagyon soknak a hazatéréséről beszéltek, és mindezt 1945 februárjában, amikor még a "hazatérők" inváziójának csak az előőrsei jelentek meg.
Üdvözlettel:
Skorzeny


A holokárpótlás mellé még nyugdíjat is kérnek a zsidók a táborokban végzett munka után

A cionisták pofátlanságnak úgy látszik, tényleg nincs határa: annak ellenére, hogy az úgynevezett holokauszt „túlélői” 1945 óta hatalmas összegeket zsaroltak ki a németektől, még további pénzekre tartanak igényt. A holoparaziták most azt találták ki, hogy nyugdíjat kell fizetni a munkatáborok egykori foglyainak a részére. Németországban egyébként 2002 óta létezik egy törvény a koncentrációs táborokban fogva tartottak nyugdíjazásával kapcsolatban. A holoparazitáknak azonban nem tetszik ez a törvény, és egy újabbat akarnak.

A németek nyakán élősködő egyik Zöld párti politikus, Wolfgang Strengmann-Kuhn, a napokban közölte: a 2002-ben elfogadott jogszabály nem megfelelő. Szerinte ugyanis a nyugdíjbiztosítók az egykori kényszermunkások kérelmeinek több mint kilencven százalékát elutasították. Éspedig azért, mert a német Szociális Törvénykönyv (Sozialgesetzbuch) alapján nyugdíjat csak négy évre visszamenőleg lehet igényelni. A zsidók érdekében meg kell tehát változtatni a törvényt. Ami azonban korántsem olyan egyszerű. Egyelőre azonban meglepő módon még a parlamenti képviselők jelentős része is berzenkedik. Mint Peter Weiß, a CDU egyik politikusa kifejtette: "Szeretnénk kiegyenlíteni a múltbéli sérelmeket, de nem a törvénymódosítás útján. A nyugdíjak teljes újraszámítása ugyanis technikailag kivitelezhetetlen".
Úgy látszik azonban, a cionista zsidók nem ismerik a „törvény előtti egyenlőség” fogalmát. (Pedig de sokszor hivatkoznak rá!) Természetesen a minden ország belügyeibe belepofázó Izrael berlini nagykövete, Yakov Hadas-Hanzelman is megszólalt az ügyben: "A követeléseink, melyek teljesítését ismét elnapolták, mindenképpen jogosak. Az áldozatok anyagi és erkölcsi kárpótlást érdemelnek Németországtól, méghozzá addig, ameddig még nem túl késő. Az izraeli kormány mindent meg fog tenni ennek érdekében" – jelentette ki a Spiegel Online-nak adott interjújában.
Állítólag Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök személyesen a német provinciát igazgató Angela Merkel kancellárt fogja utasítani a kérdés azonnali rendezésére. Az izraeli parlament pedig a tel-avivi német nagykövetet, Andreas Michaelist fogja kérdőre vonni a „tétlenkedés” miatt.
Perge Ottó - Kitekintő nyomán


A ciprusi "válság" egyik oka lehet a térségben található hatalmas mennyiségű földgáz - a zsidók már meg is kezdték a kitermelést




Ha valaki nem értené, mi is a ciprusi “válság” mélyebb oka, íme, itt a magyarázat: szombaton megkezdődött a földgáz kitermelése a Haifától 90 kilométerre, nyugatra található tamari lelőhelyen.

Négy évvel ezelőtt fedezték fel, hogy a térségben hatalmas mennyiségű földgáz található a tengerfenék alatt. Benjamin Netanjahu miniszterelnök “történelmi pillanatnak” nevezte a kitermelés megkezdését. A tamari tengeri lelőhelyen kipumpált földgáz egy 150 km hosszú csővezetéken keresztül jut el az izraeli Ashdodban található feldolgozó üzembe.
Az Izrael partjai közelében felfedezett földgáz biztosítja Izrael önellátását, sőt, idővel exportra is lehetőség lesz. Yitzhak Tshuva, a tamari kitermelést végző cégcsoport egyik részvényese kijelentette: a kitermelt földgáz “biztosítani fogja Izrael energiaigényét”. Becslések szerint a lelőhely az elkövetkező 20 éven keresztül látja el a zsidó államot földgázzal, és évente 35 milliárd dollár bevételt jelent. “Ez az energia-függetlenség napja Izrael számára” – jelentette ki Silvan Shalom energia- és vízügyi miniszter.
A tamari és a közelben lévő hatalmas tenger alatti földgázmező (melyet Leviathánnak neveznek) a várakozások szerint évtizedekig biztosítja a zsidó állam gázszükségleteit, és jelentősen átalakítja gazdaságát. A többi lelőhelyen a kitermelés várhatóan 2016-ban indul meg.
A Földközi-tenger keleti medencéjében nemrég felfedezett földgáz minden bizonnyal fokozza majd a térségben lévő államok közötti feszültségeket. Hiszen a lelőhelyek egy része Szíria, Libanon, Egyiptom, Ciprus, illetve a Gázai övezet felségvizein található. “A felfedezett kincs nem a megbékélést fogja elősegíteni a Mediterrán keleti részén, hanem az ellenségeskedések fokozását idézi elő” – vázolta fel a várható fejleményeket ki Simon Henderson, a washingtoni Közel-Kelet Politikai Intézet kutatója.
Izrael abban reménykedik, hogy a partjai közelében felfedezett tengeri gázmezők révén kevésbé lesz ráutalva más energiahordozókra, így főleg az olajra és a szénre. Kétségtelennek tűnik azonban, hogy Izrael térségbeli riválisai – Egyiptom, Szíria és Libanon – is részesedhetnek a hatalmas nyereségből. Sőt, ha a zsidók nem tennék lehetetlenné, akkor a palesztinok is megkezdhetnék gazdaságuk talpra állítását a földgáz kitermelése révén. Az egyik legnagyobb nyertes pedig éppen Ciprus lehetne, amely egy valóságos “aranybánya” tetején csücsül. Ami persze a nemzetközi pénzoligarchia figyelmét sem kerülte el. Csoda-e hát, hogy a ciprusi gazdaság „válságba” jutott, és az „összeomlás” felé halad?
Perge Ottó - timesofisrael.com nyomán


Miskolci Jobbik: "A gyarmatosítók fillérekért szerzik meg a magyarság javait"

A Jobbik miskolci alelnöke élesen bírálta a Mazsihisz helyi vezetőjét, amiért az közreműködött egy debreceni család kilakoltatásában. A politikus szerint eközben az egyházi előjáró a miskolci rabokat luxusétellel eteti, vagyis a romboló embereket dédelgeti.
Badány Lajos alelnök kifogásolta, hogy a kormány nem védi meg a bajba jutott devizahiteleseket, s ezzel hozzájárul ahhoz, hogy a pénzügyi háttérhatalom által devizahitelekbe hajszolt lakosságon a háttérhatalom képviselői nyerészkedjenek. Ennek részeként a gyarmatosítók fillérekért szerzik meg a magyarság javait, tette hozzá. Példaként hozta fel annak a debreceni családnak az esetét, akiket a bank kilakoltatott, hogy aztán féláron eladja az ingatlant a Mazsihisz miskolci vezetőjének. Mindez ráadásul a hóesés kellős közepén történt, ami jelzi, ezekben a körökben semmilyen irgalom nincs, ha pénzről van szó.
Badány megkérdőjelezte, mennyiben tekinthető egy szervezet egyháznak akkor, ha az egyik vezetője nem karitatív tevékenységéről válik ismertté, hanem arról, hogy mások nyomorából képes hasznot húzni. A politikus kifogásolta azt is, hogy eközben a vele azonos vallású börtönbe zárt elítélteknek miskolci luxusétterméből kóser ételt szállít, így vagy a sajátjai kedvesebbek neki, vagy pedig a szolgáltatás ellenértéke, amit az adófizetők pénzén folyósítanak részére. Ezek után érthetetlen, hogy a miskolci önkormányzat, hogyan üzletelhetett ezzel az emberrel, fogalmazott Badány.
A Jobbik miskolci alelnöke kiemelte, a vallási vezetőhöz méltatlan magatartás a hitközség és az egész zsidó közösség megítélését érinti hátrányosan, megterhelve az egyre agresszívabb izraeli politika által már eddig feszültté tett viszonyt. Egy ilyen helyzet fenntartása nyilvánvalóan az ügyben érintett népcsoport érdekei ellen való, ezért figyelemmel fogják kísérni az ügy következményeit.
A politikus elkeserítőnek nevezte, hogy a jövőben a híradásokban Miskolc említése a fészekrakókon, Lyukóvölgyön, a tervezett cigányközponton túl már a helyi zsidó hitközség visszaéléseivel is összefonódik, ami igen rossz üzenet a város tisztességes lakosai számára.




Féláron vett lakást Debrecenben egy Mazsihisz-vezető - a volt tulajdonost hóesésben lakoltatták ki



Szakadó hóesésben lakoltattak ki ma egy középkorú hölgyet, aki lányával és unokájával élt egy fedél alatt egy debreceni lakásban. Az elárverezett belvárosi lakás piaci ára mintegy 25 millió forint, az árverés nyomán azonban alig több mint 13 millió forintért kaparintotta meg a Mazsihisz vezetőségi tagja, a miskolci hitközség elnöke. A szerencsétlenül járt hölgy egy garázsba menekítette ki a család személyes holmiját, miközben nyolc rendőr vigyázott a végrehajtók és az új tulajdonosok testi épségére. A vérlázító eseményen a Jobbik önkormányzati képviselői is részt vettek, és sajtótájékoztatót is tartottak.

Az új tulajdonos


Reggel kilenc órára a debreceni Apafi utca egyik társasházi épülete előtt mintegy negyven fő gyűlt össze, akik a lakását elvesztő hölgy védelmében emeltek szót a végrehajtók ellen. Kisvártatva megérkezett az új tulajdonos is Audi A3-as gépjárműjével, aki apjától, a Mazsihisz vezetőségi tagjától kapta a lakást. A lakás hivatalos átadása ebben az időpontban lett volna, ám mivel kulcsátadás nem történt, a végrehajtók más módszerhez folyamodtak a bejutáshoz. Mintegy nyolc-tíz rendőr vigyázta az új tulajdonos és végrehajtók testi épségét, majd előkerült egy lakatos is, aki félóra alatt sikeresen föltörte a lakás bejárati ajtaját. 

Ekkor az intézkedő rendőrök megkérték a szolidaritásból jelen lévő és segíteni kívánó tömeget, valamint a sajtó képviselőit, hogy hagyják el a lépcsőház eme emeletét, arra hivatkozva, hogy az magántulajdon. A jelenlévők segíteni kívántak a hölgynek a lakásban maradt ingóságok elszállításában, ám a rendőrök mindössze három személyt engedtek be ebből a célból a lakásba. A három férfi megkezdte a kipakolást, a lépcsőház más szintjein tartózkodó tiltakozók pedig segítettek a holmikat a ház alatt lévő mélygarázsba pakolni.

A mazsihiszes és lánya


A pakolásban a Jobbik debreceni önkormányzati képviselői, Kőszeghy Csanád Ábel és Kulcsár Gábor is segítettek, majd a társasház épülete előtt sajtótájékoztató keretében ismertették a Jobbik hivatalos álláspontját a devizahitelesek megsegítését illetően, valamint elmondták véleményüket a konkrét ügy kapcsán.

Kulcsár Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy a bankok jelentős része által megkárosított polgárok továbbra is joggal várják, hogy valaki igazságot szolgáltasson számukra. A Jobbik kizárólag a hitelek teljes körű, és felvételi árfolyamon történő forintosítását tartja elfogadható megoldásnak. A képviselő azt is aláhúzta, hogy sajnálatos módon a civileket, a károsultakat és jogvédőiket továbbra is magányos harcra kényszerítik, a kormányzat pedig nem velük ül tárgyalóasztalhoz, hanem a Bankszövetséggel. Azzal a társasággal, amelynek alelnöke úgy nyilatkozott: Magyarország nem tervez drámai lépéseket a devizahitelesek megsegítésére, s a teljesen új adósmentő eszközök bevezetése nagy kockázatot jelentene a pénzügyi stabilitás szempontjából.
A Jobbik álláspontja szerint viszont a bizalmunkkal visszaélő bankok jelentenek nemzetbiztonsági kockázatot, s ez a jelenség kormányra kerülésünk esetén azonnali elszámoltatást követel – tette hozzá Kulcsár Gábor. A nemzeti ellenzék képviselője jellemrajzot festett a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara testületéről is: amint megneszelték, hogy 10 százalékos rezsicsökkentésre készül a kormány, a kamara tagjai egy négycsillagos szállodában konferenciát hívtak össze abból a célból, hogy még nagyobb hatékonysággal tudják a devizahiteles és a rezsihátralékkal küzdő emberek lakásait elrabolni.
Kulcsár szerint a kialakult válságos helyzetet Debrecenben úgy lehetne orvosolni, hogy a városvezetés és a Cívisház Zrt. a város tulajdonában álló üres lakások közül krízislakásokat jelölne ki az utcára került szerencsétlen sorsú emberek számára.
Kőszeghy Csanád Ábel felháborítónak tartotta, hogy a kormány nem hosszabbította meg a kilakoltatási moratóriumot a rendkívül időjárás ellenére sem, majd ismertette, hogy már most több mint százezer családot fenyeget lakásuk, házuk kényszerértékesítése. Ez a szám a képviselő szerint csak nőni fog hazánkban, így városunkban is. Jelenleg egy gyors internetes keresés alapján 271 debreceni ingatlan áll végrehajtás alatt – húzta alá a képviselő.
Kőszeghy úgy véli, hogy az árfolyamgátra való jelentkezés meghosszabbított határideje sem nyújt hathatós segítséget a bajba kerültek számára, hiszen a probléma nem oldódik meg, csak elodázzák azt. Ugyanakkor a végtörlesztés sem azokat segítette, akiknek arra leginkább szüksége lett volna, hanem a jómódúaknak nyújtott segítő kezet.
Az ellenzéki képviselő beszédében arra is kitért, hogy elvileg az egyházak az emberek támaszai, a vevő mégis egy magyarországi egyház egyik országos vezetőjének cége. (Pontosítanánk: a Mazsihisz nem egyház, hiszen nem fogadják el, sőt gyűlölik Jézust - a szerk.) A cég tulajdonosa a Magyarországi Zsidó Hitközségek vezetőségi tagja, a miskolci hitközség elnöke. Mielőtt jönnek az antiszemitázók: ugyanígy, ha nem jobban felháborítana, ha a római katolikus vagy a református egyház egyik vezetője használná ki egy hitelkárosult kilátástalan helyzetét – hangsúlyozta Kőszeghy, majd hozzátette: különösen visszataszító, hogy a kilakoltatott hölgy hiába kérte a vevőt, hogy legalább néhány napot adjon a kiköltözésre az időjárásra való tekintettel, az erre nem volt hajlandó.
(szebbjovo.hu nyomán)
Frissítés: A miskolci zsidó hitközség elnökét Freund Jenőnek hívják, tulajdonában van Miskolcon a Déryné utca 7. szám alatt található Dolce Vita étterem (innen szállítják a zsidó raboknak a kóser tápot). Az étterem FB-adatlapja itt érhető el.
A fényképen látható lánya, Freund Gabriella (Facebook-adatlap itt) szintén erre a címre van bejelentve. A tanyájuk a zsinagógával szemben található. Jellemző a kiválasztottakra, hogy a zsinagóga udvarán ingyenes parkolást biztosítanak egymásnak, miközben Miskolcon már mindenütt fizetős a gépjárművek tárolása.
Gabriella a következő telefonszámon érhető el: 06-20/921-7373. Aki szeretné kifejezni jókívánságait, ezen a számon megteheti.
(Kuruc.info)
2. frissítés: Olvasónk kiegészítései:
A ribanc tulajdonos a 2011. április 15-én bejegyzett Freund-Fit Kft.-ben, ahol a másik tulajdonos a testvére, Freund Tamás. A cég vezetője a bátyóka. A cég cégjegyzékszáma Cg. 05-09-021646, székhelye Miskolc, Déryné u. 7. A Kft. ellen a NAV-nál végrehajtási eljhárás folyik az adóhatóság publikus nyilvántartása szerint.
Freund Gabriella adatai: született 1980. október 17-én, anyja Dorogi Zsuzsanna. E-mail címe: gabriella.freund@gmail.com.
A Freund-Fit Kft. fióktelepe Debrecenben van, a Pásti u. 1. szám alatt. Itt működik ugyanis egy fitneszterme a Slim Fitt Stúdió hálózatnak, és ennek a debreceni teremnek a tulajdonosa a zsidó nő. Így jön képbe az Apafi utcai lakásszerzés is.
A Slim Fitt Stúdió a debreceni címmel: http://www.slimfittstudio.hu
A fitneszterem néhány lépésre van a zsinagógától (Pásti u. 4.), ugyanúgy, ahogyan Miskolcon az éttermük. Talán menekülési útvonalnak használják. http://dzsh.hu/
Videó a debreceni Alföld TV készítésében, amelyben 5:20-tól megjelenik a tulajdonosnő is, itt. A videóban egyébként felbukkan még Kondás Aida is, Kondás Elemérnek, a DVSC focicsapata edzőjének lánya, akiről Freund Gabriella számos fotót töltött fel a Facebook-oldalára.
A lotyó járt egyébként az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetemre is, ahol szakdolgozatot adott le. Talán ott tanulta, nem tudjuk, de annyi biztos, hogy nem csupán a cége, de ő maga is szeret tartozni. Persze őt nem fogja árverés fenyegetni. A miskolci eszakhirnok.com tavaly nyilvánosságra hozta, kik tartoznak Miskolc városának. Természetesen a kis aranyos is szerepelt a listán.
3. frissítés: Újabb mocskos infók a zsidóbűnözők viselt dolgairól
Tisztelt Kurucok!
Újabb érdekes információkat szeretnék megosztani a Debrecenben lakást szerző miskolci Mazsihisz-vezető és pereputtya dolgairól.
A lakást árverésen a mazsihiszes apuka, Freund Jenő cége, a Freund Consulting Kft. vehette meg. Ebben ő az ügyvezető, míg két ivadéka, Gabriella és Tamás vele együtt tulajdonosok. Ez a kft üzemelteti a miskolci Dolce Vita éttermet és panziót. Freund Jenő adatai: született 1947. január 13-án, anyja neve Schwarcz Irén.
Itt egy kis bemutató a Dolce Vita étteremről. Megtudhatjuk, hogy Freund apuka szerint a magyaros ételek ideje lejárt, az "igényes" vendég a különlegességet kedveli. Nyilván a maceszgombóc levest, sóletet és kóser pálinkát. (Emlékeztetőül az étterem facebookos adatlapja: http://www.facebook.com/pages/Dolce-Vita-%C3%89tterem-Panzi%C3%B3-Pizz%C3%A9ria/113423462050696)
Egy másik cikkben arról panaszkodik a mazsihiszes, hogy a miskolci zsinagóga fala az ország legnagyobb nyilvános wc-je. De mi ebben a nem rendeltetésszerű?
Persze ennél komolyabb dolgokkal is foglalkozott már Freund papa, így Miskolcon - minden bizonnyal közkívánatra - zsidónegyedet kívánt létrehozni. (Bővebben itt és itt.)
Freund Jenő fiacskájának van még egy cége, a Freund Services Kft., ami szintén a Miskolc, Déryné u. 7. szám alatt rendelkezik székhellyel. Ebben tulajdonos rajta kívül egy másik rokon, Freund Nóra. Nem meglepő, hogy a NAV nyilvános adatai szerint ezen társaság ellen is végrehajtási eljárás van folyamatban.
Freund Gabriella nem csupán az apjától szerezte talmudi gyökereit, de a rabbiképző egyetemen judaisztika tanárként végzett. Ott már volt alkalma előadni azt, amit magába szívott mestereitől, amikor dvár tórát, (tanítást, gondolatokat) adott elő.
Íme, a végzős judaisztika tanárok fotói, köztük Freund Gabrielláé:

Jobban megvilágítja a hátterét, hogy ezek a vérszívók hogyan is jutnak ahhoz a tőkéhez, aminek segítségével azután magyar családokat juttatnak utcára és tesznek végleg tönkre, a Miskolc Város Önkormányzata Tulajdonosi Bizottságának 9161997. számú határozata. Ebből kiderül, hogy a Freund család 1997-ben eladott az önkormányzatnak egy újonnan - egyébként csak az adásvétel kedvéért - kialakított 348 négyzetméteres telket. Ekkora telekméret azonban egészen biztosan alkalmatlan volt építési teleknek, tehát a kialakítását kizárólag csak Freundék kedvéért engedélyezték. Ezt az új, de semmire sem jó telket vette meg a miskolci önkormányzat - nyilván megsegítve ezzel a folyamatosan holokauszttal fenyegetett üldözötteket - 4.176.000 Ft áron. Ez 1997-ben, azaz három évvel az ingatlanár-robbanás előtt bizony három jó állapotú (legkelendőbb, vagyis 50-60 négyzetméteres) panellakás ára volt. Tehát azt a pénzt, amiből magyarokat semmiznek ki, többek között ilyen adófizetői adományokból szerezték.


Végül maga a kilakoltatás megtekinthető itt, a Hír TV és a DTV felvételén.

Féláron vett lakást Debrecenben egy Mazsihisz-vezető - a volt tulajdon


És a korrektség okán meg kell említeni, hogy aligha a végrehajtó, Torma Péter a bűnös ebben az ügyben. Ő, valamint az elődje - aki az édesapja - Torma Antal, nem tagjai a végrehajtó maffiának. Sőt, tudok olyan korábbi esetről, amikor izraeli-magyar kettős állampolgár tulajdonszerzését akadályozták volna meg, az ügy bíróságra került és a bírói maffia törvénytelenségek sorozatán keresztül végül a zsidó kezére játszotta az ingatlant.
Skorzeny
4. frissítés: A mazsihiszes bűnbandának nem tetszik az igazság - ombudsmani magasságokban fajtársaik "meghurcolása"
A mazsihiszes bűnbandának valamiért nem nyerte el tetszését fajtársaik viselt dolgait bemutató anyagunk. Gyorsan ombudsmanhoz is fordultak, hogy kicsit árulkodjanak portálunk "antiszemita indíttatású jogsértése" miatt. Természetesen mindezt megnevezésünk nélkül, nehogy a Kuruc.info nevének elhangzása hirtelen marhavagonok ezreit generálja. Írásukból kiderül, hogy a magyart lazán utcára pakoló, "törvényesen eljáró" fajtijuk jogai mindent felülírnak, a bűnösök mindig a gójok soraiból kerülnek ki.
Nem éppen magyar fülnek való közleményüket eredeti formájában közöljük:
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Prof. Szabó Máténak az alapvető Emberi Jogok Biztosának haladéktalan fellépését kéri a szélsőjobb-oldali mozgalmakhoz közelálló internetes oldalon közzétett antiszemita indíttatású jogsértések miatt.
A portálon megjelent hír szerint a Jobbik, debreceni önkormányzati képviselői egy törvényes végrehajtási eljárás során felléptek, az adós védelmében. A cikkben nem csak a végrehajtást kérő nevét, hanem édesapjáét is megjelölték, és egyben vallási hovatartozásukat is nyilvánvalóvá tették, és közölték fényképüket és telefonszámukat is. A végrehajtást kérő és családja zsidóságának közzététele nyilvánvalóan alkalmas zsidósággal szembeni ellenérzések felkeltésére.
Ezzel súlyosan megsértették a magyar alkotmányos rendet, mert különleges személyi adatokkal visszaéltek azokat nyilvánosságra hozták.
A Biztosnak haladéktalanul intézkedniük kell a jogsértések megszüntetése iránt, és egyben a bűnüldöző hatóságoknak meg kell indítaniuk a nyomozást az egyelőre ismeretlen elkövetőkkel szemben.
Kőszeghy Csanád Ábel, a tegnapi kilakoltatáson sajtótájékoztatót tartó egyik jobbikos képviselő erre úgy reagált: szerdai sajtótájékoztatójukon a kilakoltatás előtt álló emberek védtelen helyzetére hívták fel a figyelmet. A konkrét esetet ismertetve pedig elmondták, hogy a szerdán kilakoltatott lakás vevője egy magyarországi egyház egyik országos vezetőjének cége. A cég tulajdonosa ugyanis a Mazsihisz vezetőségi tagja, a miskolci hitközség elnöke, aki a lányának vásárolta meg az ingatlant, és a szerdai kilakoltatáson is jelen volt.
A jobbikos önkormányzati képviselő ezután belement egy inkább felesleges elhatárolósdiba: egyikük nevét vagy egyéb személyes adatát sem említették a szerdai sajtótájékoztatón, ahhoz pedig - mondta -, amit ezután portálok megjelentettek, “semmi közünk.”


Követendő példa: lemondott egy izraeli-orosz kettős állampolgárságú, milliárdokat összeharácsoló szenátor

Vitalíj Malkin, dúsgazdag zsidó származású üzletember, az orosz felsőház tagja, kedden visszaadta mandátumát, mivel egy blogger kiderítette róla, hogy az orosz állampolgársága mellett izraeli állampolgársággal is rendelkezik. Egy 2006-ban elfogadott törvény alapján Oroszországban a parlamenti képviselők nem lehetnek kettős állampolgárságú személyek. Nálunk sajnos nincs ilyen törvény. De ha lenne, vajon hány honatyának kellene visszaadnia mandátumát?

Vitalíj Malkin

A milliárdos Vitalíj Malkin izraeli állampolgárságáról egy Alekszej Navalny nevű blogger rántotta le a leplet. A közzétett dokumentumok szerint a 60 esztendős oligarcha Avihur Ben Nar néven van nyilvántartva Izraelben. Malkin azzal védekezett, hogy 2007-ben lemondott izraeli állampolgárságáról, éppen a képviselők kettős állampolgárságát tiltó törvény megszületése miatt.
A politikusok piszkos ügyeinek feltárásában jeleskedő Alekszej Navalny blogjában beszámolt arról is, hogy Vitalíj Malkin Kanadában be nem jelentett ingatlanokkal rendelkezik, továbbá olyan üzleti tevékenységet folytat, melyet az orosz törvények tiltanak a törvényhozók számára. Malkin piszkos ügyleteiről, bizonyos bűnözői körökkel kiépített kapcsolatáról már korábban is keringtek információk, azonban egyelőre senki sem tudta bizonyítani a vádakat. 2012 őszén a dúsgazdag zsidó Kanadába utazott, ahol is vezető tisztségviselők előtt állítólag kijelentette: kihasználva Oroszországban élvezett befolyását, hajlandó információkat szerezni Raoul Wallenberg sorsával kapcsolatban. A kanadai hatóságok azonban fenntartásokkal fogadták Vitalíj Malkin ajánlkozását, mivel korábban többek közt fegyverkereskedelemmel és pénzmosással is meggyanúsították. Egyes információk szerint több alkalommal is megkísérelt kanadai állampolgárságot szerezni, ami azonban gyanús ügyletei miatt nem sikerült neki.
Vitalíj Malvin a RIA Novosti Hírügynökségnek adott nyilatkozatában az ellene irányuló „lejárató kampány” részének tulajdonította a vádakat. Sőt, perrel fenyegette meg mindazokat, akik a pénzelik az „alaptalanul rágalmazókat”. A szenátori pozíciójáról pedig - állítása szerint - azért mondott le, mert nem szerette volna, hogy őmiatta „csorbát szenvedjen az orosz felsőház tekintélye”.
A zsidó milliárdos mesés vagyonát a Szovjetunió összeomlását követően szerezte. Ő volt az egyik első magánbank alapítója, és a 90-es években szoros kapcsolatot ápolt Borisz Jelcin államfővel. Malvin egyike azon kevés, a kommunizmus bukását követően felemelkedett „orosz” oligarcháknak, akik ma is befolyásos szerepet játszanak az ország életében.
Perge Ottó - Nationalpost nyomán



Eredetileg Albertirsára tervezte Blum a kaszinót
Joav Blum izraeli üzletember eredetileg Albertirsára tervezett kaszinóberuházását a település önkormányzata támogatta, és erről a testület 2007 decemberében határozatot is hozott - mondta tanúvallomásban Fazekas László, a Pest megyei város független polgármestere Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója és társai büntetőperének csütörtöki tárgyalásán a Szolnoki Törvényszéken.
A polgármester - aki az előző választási ciklusban is a település első embere volt - azt mondta, hogy Joav Blum kezdettől fogva tájékoztatta őt nagyszabású turisztikai projektjének terveiről, de miután kérte annak bizalmas kezelését, csak közvetlen munkatársai tudtak róla. Hozzátette: a 2007-ben ötletszinten kezelt elképzelésről aztán vázlat- és látványterv készült, de 2008 tavaszán már egyre kevesebb információt kaptak.
Ennek hátterében az áll - amint a vádiratból kitűnik -, hogy a beruházást a Pénzügyminisztérium Pest megyében nem támogatta volna, így kerestek és találtak a befektetők új helyet Sukorónál.
Egy volt földhivatali vezető Joav Blum albertirsai földvásárlása kapcsán tanúvallomásában azt mondta: az esetében létrejött ajándékozási szerződés nem számított különlegesnek, mert akkoriban gyakran volt hasonló ügy, amikor egy-egy ingatlan kis hányadára szóló kontraktust kötöttek. A földhivatal nem vizsgálta a szerződés okát, csupán azt, hogy a megállapodás megfelel-e a követelményeknek - állította.
Mint a vádiratból ismert, Joav Blum vállalkozó Albertirsa és Pilis területén V. Bálint ügyvéd, ötödrendű vádlott segítségével úgy szerzett termőföldeket, hogy azok elenyésző hányadára színlelt ajándékozási szerződést kötöttek, és miután e tulajdoni hányadot bejegyezték az ingatlan-nyilvántartásba, az ingatlanokat már mint tulajdonostárs megvásárolta.
A Központi Nyomozó Főügyészség a Sukoró-ügyként ismertté vált perben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletével vádolja Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatóját, Császy Zsoltot, az MNV Zrt. volt értékesítési igazgatóját, Markó Andreát, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkárát és F. Zsolt értékbecslőt. A másod- és a negyedrendű vádlottat mint a cselekmény bűnsegédjét vádolják, de ellenük magánokirat-hamisítás is szerepel a vádpontok között. V. Bálint ügyvédet, az ötödrendű vádlottat kétrendbeli közokirat-hamisítással vádolják.
Az állam képviseletében eljáró MNV Zrt. 2008. július 30-án kötött - egy tervezett turisztikai beruházáshoz kötődő - telekcsere-szerződést egy külföldi befektetői csoport képviselőjével, Joav Blum izraeli-magyar üzletemberrel. A Központi Nyomozó Főügyészség ezzel kapcsolatban 2009 áprilisában nyomozást indított. A Fővárosi Ítélőtábla 2011. június 13-án jogerősen semmisnek mondta ki a szerződést azzal, hogy vissza kell állítani az eredeti állapotot. A mostani vádirat szerint a beruházással összefüggő telekcsere-szerződés teljesülése esetén 1,294 milliárd forint kár érte volna az államot.
A büntetőper május 15-én további tanúk meghallgatásával folytatódik.
(MTI korrigálva)


Banki gyakorlat a gyarmaton: így lesz 1181 forintból 86 ezres tartozás


Olvasónk írja:
Tisztelt Kurucok!
Egy kicsit felkaptam a vizet, és azt kérem, ha tud valaki segíteni, hová forduljak az ügyben panasszal, jelezze! Gondoltam, csinálok egy kis botrányt a CIB Bank pofátlansága miatt. Tudom, hogy ennél sokkal tragikusabb dolgok fordulnak elő nap mint nap, de a tendencia és a gyakorlat ugyanaz a pofátlan, rabló, uzsorás mentalitás, ami a devizahitelekben is visszaköszön!
Az alábbi levelet kaptam. Röviden annyi szerepel a fizetési felszólítás hátoldalán, hogy: volt egyszer valamiért 1181 Ft késedelmi kamat, erre rászámoltak 35 725 Ft ügyeleti kamatot, majd hozzáadtak 49 846 Ft kezelési költséget. Így csináltak 86 752 Ft tartozást 1181 forintból! Ez az eredeti összeg hetvennégyszerese!
Azt hiszem, ennél nagyobb üzlet nincs is a földön, és mi az uzsora, ha nem ez? Valószínűleg ezt máshol nem is lehet megcsinálni, csak a "nemzeti kormány" vezette hazánkban! Mert ők senkit nem hagynak az út szélén, és ezt jól megtapasztalhattuk a múlt hétvégén is!
Mivel kifizetni nem tudom, és nem is akarom, inkább legyen harc! Ha tudja valaki, hová forduljak, annak megköszönöm a segítséget!
Köszönöm!
Szebb jövőt!






Amiről nem emlékezett meg a cionista nyugati média: tíz éve halt hősi halált Rachel Corrie

Tíz évvel ezelőtt, 2003. március 16-án gyilkolta meg egy zsidó terrorista Rachel Corrie-t. A 23 esztendős amerikai békeaktivista társaival együtt azért érkezett az izraeli megszállás alatt álló Gázai övezetbe, hogy megakadályozzák a palesztinok házainak lerombolását. Amikor a rafahi menekülttáborban egy palesztin család házát akarták megvédeni, az egyik buldózer elütötte a lányt, és kétszer is keresztülhajtott rajta.

A cionisták szoros pórázán tartott média persze sohasem emlegeti Rachel Corrie nevét, továbbá azt a tényt sem, hogy az 1949-es genfi egyezmény előírásai értelmében a megszálló hatalomnak semmilyen körülmények között nincsen joga az uralma alatt álló nép lakóházait lerombolni. Az ENSZ-nek – amennyiben komolyan venné saját alapokmányában lefektetett elveket – már réges-régen fel kellett volna lépnie a palesztinok megsemmisítésre ítélt otthonainak megmentése érdekében. Mivel azonban a „nemzetközi közösség” semmit sem cselekedett - sőt inkább bátorította Izraelt -, ezért bátor békeaktivisták érkeztek a megszállt palesztin területekre, hogy megkíséreljék jobb belátásra bírni a vérszomjas megszállókat. A békeaktivisták között ott volt a 23 éves Rachel Corrie is.
A borzalmas esetet a következőképpen mesélte el az egyik szemtanú: "Rachel integetett és kiabált a jármű vezetőjének, hogy álljon meg. A sofőr azonban nem hallgatott rá, ezért a lány egy kisebb földkupacra lépett föl a fenyegetően közeledő monstrum előtt. A többi aktivista is teli torokból üvöltött, az egyikük megafonon keresztül kiabálta a kegyetlen sofőrnek, hogy álljon meg. Rachel elesett, nem tudott elugrani, lába valószínűleg a gép alá szorult, amely aztán keresztülment rajta."

Amikor a buldózer elindult visszafelé, a békeharcosok odarohantak a lányhoz. Rachel testét vér borította, mozogni nem tudott. "Eltört a gerincem" - suttogta elhaló hangon. Ezek voltak az utolsó szavai. Barátai próbálták megtámasztani a fejét, és beszéltek hozzá. De nem lehetett rajta segíteni. A közelben tartózkodó izraeli katonák semmiféle segítséget nem nyújtottak.

Az esetet természetesen az izraeli és a nyugati média nem hallgathatta el, de – jellemző módon – magát az áldozatot hibáztatták azért, mert meggyilkolták. "Minek ment oda?" – tette fel a kérdést a sok izraeli zsoldban álló, a karrierért és pénzért bármiféle hazugságot leírni kész újságíró. Számosan közülük bolondnak nevezték a lányt, aki semmi mást nem akart, csak segíteni bajba jutott embertársain. Egy J. Edward Tremlett nevű gazfickó az American Partisan hasábjain pedig képes volt leírni az alábbi mondatot: "Szégyellhetik magát a szülei is, akik nem tanították meg lányuknak, mi a különbség a hősiesség és a hülyeség között."
Rachel Corrie családja 2005-ben Amerikában tett följelentést az izraeli hadsereggel és védelmi minisztériummal szemben. Természetesen eredménytelenül. 2010-ben azután Izraelben is megindítottak a polgári peres eljárást. Mondanom sem kell, hogy a keresetüket elutasították. 2012. augusztus végén a Haifai Körzeti Bíróság a következőképpen indokolta az ítéletet: „Az elhunyt saját magát hozta veszélyes helyzetbe, halála ugyanis baleset következménye volt, amelyet az elhunyt idézett elő, annak ellenére, hogy az izraeli hadsereg mindent megtett az elhunytnak és társainak a helyszínről való eltávolítása érdekében… A buldózer és annak működtetői harcászati műveletet hajtottak végre ellenséges tűz alatt (!), Rachel Corrie halála baleset következménye, ezért a család kártérítésre nem tarthat igényt”.
Rachel Corrie édesanyja a keresetet elutasító döntés után kijelentette: a bírósági döntés valójában igazolja azokat a katonákat, akik meggyilkolják az igazságtalanság ellen föllépő civileket. Amihez annyit tehetnénk hozzá, hogy a világszervezet, az izraeli befolyás alatt álló nyugati kormányok és a cionista média évtizedek óta szintúgy mentegeti és igazolja a bűncselekmények sokaságát elkövető izraeli hadsereget.
Perge Ottó



Követ dobott a megszállók felé a palesztin - fejbe lőtték


Az izraeli megszálló erők lelőttek kedden egy palesztin aktivistát, aki társaival együtt kövekkel dobálta a betolakodó izraeli csapatokat a Jordán folyón túli palesztin területen, Ciszjordániában. A hírt mindkét fél megerősítette.
Az izraeli katonákat - a hadsereg közlése szerint - Molotov-koktélos támadás érte egy országúton, és ezt követően razziát tartottak Hebron mellett, egy palesztin menekülttáborban. A rajtaütésszerű ellenőrzés során a tábor egyes lakói kövekkel dobálták őket. A katonák ezt követően nyitottak tüzet, és egy tiltakozót "fejen találtak". A lövések két másik palesztint könnyebben megsebesítettek. (Miközben Peresz tegnap azzal "bizonyította" Irán elvetemültségét, hogy éles lőszert használ - az egyébként a cionisták által is támogatott - "ellenzéki" tüntetők ellen - a szerk.)
Palesztin részről az elmúlt hetekben többször panaszt emeltek amiatt, hogy az izraeli katonák éles lőszert használnak tüntetők ellen. Izraeli részről erre az a válasz, hogy a katonák csak olyan körülmények között lőnek, amikor "életveszélyes fenyegetést tapasztalnak".
Ciszjordániában az év eleje óta öt palesztin halt meg ilyen körülmények között, egy hatodik pedig a másik palesztin területen, Gázában kapott halálos lövést.
A mostani gyilkosság csupán egy héttel előzte meg Barack Obama amerikai elnök március 20-tól tervezett közel-keleti látogatását.
(MTI nyomán)


Internálótáborok Magyarországon Kistarcsától Recskig - IV., befejező rész


A sorozat I. részében felvázoltuk az internálótáborok és az állambiztonsági börtönök rendszerének szovjet mintára történt kialakítását Magyarországon. A kommunista párt politikai bizottsága 1950-ben elfogadta és szentesítette azt az elvi alapvetést, hogy "... a proletárdiktatúrában előtérbe nyomulnak a büntetés-végrehajtásnak olyan funkciói, amelyek teljesítésére az Igazságügyi Minisztérium már nem alkalmas." Ennek nyomán korlátlanná vált a proletárdiktatúra jogi hatalma, a titkos utasítások alapján működő osztálybíráskodás, az eljárásjog likvidálása, helyén a végrehajtó szervek önkénye, az irgalom nélküli megtorlás, bosszú és félelemkeltés. Az Államvédelmi Hatóság maga alá gyűrte a börtönök, a gyűjtő-, szűrő-, internáló-, kitelepítő- és munkatáborok felügyeletét, a VI. Jogi, Börtönügyi és Vizsgálati Főosztály irányítása alatt bevezetik az elítéltek és internáltak tervszerű népgazdasági foglalkoztatását a KÖMI (Közérdekű Munkák Igazgatósága) keretében.
A sorozat II. részében arról szóltunk: hogyan sikerült Gerő Ernőnek, a Moszkvához mindenkor hű, volt NKVD tisztnek belügyminisztersége alatt (1953. VII. 4 - 1954. VII. 6) az új BM-be átmenteni az Államvédelmi Hatóság felső vezetőinek meghatározó körét; mi volt a tartalma annak a mondatnak, melyet Gerő így jelentett 1954-ben Kiszeljov szovjet nagykövetnek: "Péter Gábor túlságosan sokáig uralkodott a BM-ben, s emiatt nagyon sok a homályos ügy, sok olyan ember ül börtönben, akinek bűnössége egyszerűen megállapíthatatlan." Mit tárt fel 1953-54-ben Péter Gábor és az általa vezetett bűnszövetkezet tagjainak bírósági pere a brutális és vadállati visszaélésekből, kik voltak a kínzókamrákban a gumibotozás, a villanyoztatás, a heremorzsolás végrehajtói és kik lophattak az ÁVH vezetői közül annyit, amennyit csak akartak. Miért íródott két illegális röplap azokhoz a zsidókhoz, akik 1945-ben jelentek meg a diktatúra egyenruhájába bújva és gátlástalanságukkal, könyörtelenségükkel tűntek fel a gyilkosok között? Hogyan éltek az internáltak a táborok falain belül: milyen volt szociális megoszlásuk, milyen indokok miatt vették őrizetbe őket, hogyan alakult elhelyezésük, élelmezésük, egészségügyi ellátásuk, hová tűntek értéktárgyaik, miként tűrték a kényszermunka megpróbáltatásait, az őrök kegyetlenkedését, a fegyelmező gyakorlatokat; mikor szűnt meg az az Európában példátlan önkény, hogy ha az elítélt letöltötte börtönbüntetését, az államvédelem visszakérhette az internálótáborba és fogva tarthatta, ameddig csak akarta.
A sorozat III. részében elmondtuk, hogy az új Belügyminisztériumba (1953) átmentett államvédelmi (PRO, ÁVO, ÁVH) vezetők egységes törvényi szabályozás nélkül működtették a büntetés-végrehajtás intézményeit, a különböző rendeletek, utasítások áttekinthetetlenek és ellentmondásosak voltak, eluralkodott az önkényes gyakorlat: ahány börtön, kényszermunkahely, annyi szokásjogon alapuló eljárás, ami a visszaélések melegágyának bizonyult.
A hivatásos állomány szakmai színvonalára, morális és fegyelmi helyzetére jellemző volt, hogy amikor 1954-ben Ács Ferenc bv. ezredes, a BM Személyzeti Főosztályának vezetője a BM Kollégiuma elé terjesztette lesújtó jelentését, kertelés nélkül kimondani kényszerült: "Olyan jelentést nem tudok hozni, amely a valódi helyzetet tükrözné. Ennél a helyzet rosszabb!" A fegyelmi ügyek, a bűncselekmények, a törvénysértések száma folyamatosan emelkedett, akárcsak a korrupció, az erkölcstelenség és az ittasság megnyilvánulásai.
Bemutattuk az ÁVH Titkos Ügyviteli Szabályzatát, megneveztük az ÁVH megyei vezetőit és a VI. Jogi, Börtönügyi és Vizsgálati Főosztály vezetőit (1950-1953); felvázoltuk az operatív nyilvántartás, a priorálás és a központosított értékelés megszervezését, az ügynök hálózat újjá szervezését, s felsoroltuk azt a 30 okot, amely alapján a rendszerellenes elemeket nyilvántartásba kellett venni, ezek alapján kerültek az " osztályellenség" meghatározott csoportjai internálótáborba, börtönbe, megfigyelés vagy rendőri felügyelet alá. Különös és sajátos beszervezések konkrét eseteit mutattuk be a büntetés-végrehajtás intézményeiben, ahol folytattuk belső világuk titkainak feltárását is, például: miért és hogyan kerültek az ÁVH őrizetébe a vietnami magyar idegenlégiósok vagy a MÁV egykori katonai kémelhárítói, rádiótávirásznői, telefonközpont kezelői; miként cseréltek össze foglyokat, hogyan raboskodott valaki más neve alatt, milyen biztonsági intézkedések voltak az állami ünnepeken, s milyen munkaverseny felajánlásokat tettek az egyes internálótáborok Rákosi vagy Sztálin születésnapja alkalmából, megmosolyogva például azon hivatásos állományúak igyekezetét, akik azt a hiányosságukat igyekeztek feledtetni, hogy még sohasem lőttek fegyverrel.
Az arisztokrácia felderítése és ellenőrzése
A Kistarcsai Internálótáborban 1949. november 11-től 1953. szeptember 12-ig tiltott határátlépés kísérlete miatt volt internálva gróf Bethlen Lászlóné, született gróf Teleki Margit (1904. szeptember 27., Kolozsvár, báró Wesselényi Ilona). 1949 októberében három éves István fiával akarta elhagyni az országot, miután korábban disszidált férje embercsempészt küldött érte, de már a szombathelyi vasútállomáson várta és letartóztatta az ÁVH. Saját lánya, Jolán jelentette fel az ÁVH-nál, aki ekkor "Temesiné", illetve "Kolozsváriné" fedőnéven volt a hatóság beszervezett ügynöke. (Baksay Lászlóné Bethlen Jolán, 1925. május 4., Kolozsvár, Teleki Margit.) Bethlenné előbb a helyi államvédelmi fogdába, majd Budapestre, a Vadász utcába, végül a Kistarcsai Internálótáborba került, István fia egy Szombathely környéki menhelyre, majd decemberben édesanyja egyik barátnőjéhez, Kerpely Kálmánnéhoz Budapestre, a Móricz Zsigmond körtérre, ő nevelte élettársával: dr. Pöschl Imrével.

Bethlen Lászlóné személyi törzslapján

 
[Az erdélyi gróf Teleki Margit apja Teleki Artúr, testvérei: Béla, Ilona, (Konradsheim Jánosné), Gemma, (Teleki Károlyné). A marosvásárhelyi Református Gimnáziumban érettségizett, szabás-varrást, kalapkészítést tanult, háziipari és népművészeti szövetkezetet vezetett Kolozsvárott.1923-ban ment férjhez dr. bethleni gróf Bethlen Lászlóhoz, (1900. ápr. 11. Beszterce, Tisza Jolán - 1967. Innsbruck), aki jogász, országgyűlési képviselő, az Erdélyi Szövetkezetek elnöke, nagybátyja: gróf Bethlen István, (1874. okt. 8. Gernyeszeg - 1946. okt. 5. Moszkva) Magyarország miniszterelnöke 1921 és 1931 között. Bethlenben és Kolozsvárott éltek. Négy gyermekük született: Jolán, Baksay Lászlóné (1925), Zsuzsanna, Nádas Miklósné (1927), László (1943) és István (1946).
Sokat utaztak Európában, németül, angolul, franciául és románul beszélt. 1944 szeptemberében a kiürítési rendelet következtében távoztak Kolozsvárról Budapestre. "Az ostrom alatt lakásunkat találat érte... a háború folytán elvesztettük erdélyi otthonunkat, földjeinket, állásainkat és Budapesten az ingóságainkat, úgyhogy minden nélkül maradtunk, így 1945 elején csak az ismerősök és a külföldi segély egyesületek adományaiból éltünk" - írja önéletrajzában Bethlen Lászlóné Teleki Margit 1957. április 18-án. Férje nem tudta eltartani családját, kilátástalannak ítélve helyzetét, 1948. december 11-én disszidált, Innsbruckban kötött ki, a francia központban helyezkedett el, de dolgozott Kitzbühelben, Tirolban (itt az osztrák-magyar kulturális egyesület, a Donaubund elnöke ), Vorarlbergben, jól keresett, míg meg nem betegedett. (László fia szintén 1948-ban az utolsó svájci vöröskeresztes gyermekmentő vonattal ment ki Zürich környékére „üdülni”.)
Bethlenné Teleki Margit pedig Budapesten takarított, mosogatott, népbüfében dolgozott, kávét főzött, csomagokat és tüzelőt vitt házhoz, háztartási munkát végzett, gyermekekre vigyázott, gépelt, fordított. 1956. novemberében a József körúti ház, ahol meghúzták magukat, teljesen leégett a harcok következtében, minden ingóságuk oda lett. November 17-én Jolán lánya kisfiával Nyugatra távozott. Egyedül maradt. Abban reménykedett, ha kiengedik Ausztriába, hoz onnan egy írógépet, amellyel gépelést, fordításokat vállalhat, mert ezekre volt is ígérete.]

Bethlen Lászlóné - Galambos Edit ügynök - beszervezési dossziéja

Bethlennét 1953 júliusában az internálótáborban előbb fogdaügynöknek szervezték be, majd szabadulásakor ügynöknek, ez utóbbit Sárdy Kálmán r. főhadnagy hajtotta végre, Bethlenné a "Galambos Edit" fedőnevet kapta. (Későbbi fedőneve: Erdélyi".) A II. ezred 3. szobájában elhelyezett internáltról ezt írja az illetékes operatív tiszt:
Bethlenné nem őszinte, farizeus, mélyen vallásos és képmutató. Reggeli ájtatosságát egy időben úgy végezte, hogy betérdelt az ágyába és kis feszület előtt imádkozott. Rendkívül óvatos, nagyon alkalmazkodó, mindenkinek szívességet tevő. Nagyon kínos volt számára, hogy a női ezredben, de főleg a férfi ezredben azt állították felőle, hogy az ő közbenjárásával buktak le. Számosan üzentek neki a férfi ezredekből, sokat szidták és átkozták.”
Szabadulása után a volt arisztokrácia felderítésére és ellenőrzésére használták fel Budapesten és vidéken, majd külföldön. Első tartótisztje: Garami János r. százados. Jellemzésében leírják:
Érzékeny lelkületű, érzelmes egyéniség. A hálózati munka izgalmai tetszenek neki, büszke az eredményekre, ezért esetenként lényegesnek látszó tényekről munkájával kapcsolatban tájékoztatni kell. Jól esik neki az elismerés. Könnyen befolyásolható.

Galambos Editről - A hálózati munka izgalmai tetszenek neki, büszke az eredményekre. Jól esik neki az elismerés. Könnyen befolyásolható

 
Az ÁVH értékelő jelentései szerint az ügynök őszinte lelkesedéssel teljesítette feladatait, eredményesen működött közre politikai és gazdasági bűncselekmények felszámolásában. 1957. április 25-én, mielőtt kiküldenék Bécsbe (meghívást kapott nővére, Konradsheim Jánosné András nevű fia esküvőjére), tartótisztje: Gorondi Béla rendőr nyomozó hadnagy, - aki Stengl Károly r. századostól vette át az ügynököt - igen jó minősítést ad Bethlenné addigi tevékenységéről:
"Eddigi munkája alapján megállapítható, hogy a meghatározott feladatokat mindenkor a legjobb tudása szerint hajtotta végre, általában értékes jelzéseket hozott. Ellenőrzése - párhuzamos ügynökség, telefon ellenőrzés, illetve figyelés útján - több esetben megtörtént, mely reá nézve csak pozitív eredménnyel járt. Az eddigiek folyamán nem tapasztaltunk olyan momentumot, mely arra utalt volna, hogy bármikor is félrevezetett volna minket. Mint jó nevű arisztokrata, megfelelő, bennünket érdeklő körökben mozgott és ezek megfigyelése nagyrészt az ő érdeme. Több olyan jelentést adott, amelyek alapján történtek őrizetbe vételek. Általa felvetett adatok alapján egy konkrét szervezkedést is felszámoltunk." 
Az „ellenforradalom” utáni egyik első beszélgetésen , 1957. március 5-én biztosította kapcsolattartó tisztjét, hogy továbbra sem fognak csalódni benne. Majd egy későbbi jelentésében 1957. július 12-én Gorondi Béla r. nyomozó hadnagy, a BM II. Politikai Nyomozó Főosztálya II/5 (a belső reakció elhárítása) alosztályról azt is örömmel állapítja meg, hogy: "Az ellenforradalmi események után munkájában ugyanolyan aktivitást tapasztaltunk, mint annak előtte."

Az ellenforradalmi események után munkájában ugyanolyan aktivitást tapasztaltunk, mint annak előtte

 
Mindezek alapján meghatározzák jövőbeni feladatait itthon és külföldön: "Galambos Editnek"osztályhelyzeténél fogva lehetősége van egész sor bennünket érdeklő kérdésben felderítést végezni. Így például a volt magyar úri osztály elhelyezkedését, anyagi bázisát, az ellenforradalom alatt kifejtett tevékenységét megállapítani. A Magyar Népköztársaság ellen folytatott aknamunkára vonatkozóan is bizonyos adatokat tud szerezni. Üzeneteket visz ki és hoz be. A Nyugatra szökött arisztokrata ügynökök felderítésében is segítséget nyújt..."
1957 tavaszán, mielőtt kimenne Ausztriába, kérésére 3 ezer forint kölcsönt kap a BM Politikai Nyomozó Főosztályától, melyet visszatérése után, szeptember végéig kell visszafizetnie. ( Végül is nem kellett, 1958 januárjában jutalomként számolták el neki.)

Háromezer forint jutalom az ügynöknek 1958-ban

 
Külföldi utazásai előtt átveszi a hírszerzés, a II/3. osztály , s annak 3. alosztályáról Varga Béla r. százados. 
Itt álljunk meg egy kis kitérőre, s tekintsük át Baksay Lászlóné Bethlen Jolán ausztriai helyzetét, hiszen édesanyjának egyik legfontosabb feladata lesz ismételt beszervezése, egykori kapcsolatának felújítása a magyar állambiztonsági szervekkel, amelyeknek ez azért fontos, mert volt ügynökük stratégiai hadiipari üzemben dolgozik, a Metallwerkénél, fedőneve: „Szanatórium”. 
Baksay Lászlóné gróf Bethlen Jolán (1925. május 4., Kolozsvár, gróf Teleki Margit) a kolozsvári református gimnáziumban érettségizett, németül és angolul beszélt. 1944-ben férjhez ment dr. Baksay László ügyvédhez, vele Budapestre költözött. Házasságukból négy fiú gyermek született, László, Tamás, Miklós és Gábor. 1955-ben törvényesen elváltak. Baksayné az egyik fiát magához vette, egyet örökbe adott, kettő pedig a volt férjénél maradt. Válásuk előtt is többször éltek külön Állambiztonsági beszervezése egy 1958. szeptember 4-i „Kérdőjegy”-re adott hivatalos válasz szerint 1949-ben történhetett, amikor„Disszidálni akart, őrizetbe vették”. Tudjuk, mivel járt az utóbbi. Valószínűtlen az az 1957. december 2-i jelentés, amely a beszervezés időpontját 1955-re teszi, mint ahogy abban is téved, hogy 1957 januárjában hagyta el az országot. (Tudjuk, hogy 1956. november 17-én.) Minden bizonnyal egy 1957. augusztus 23-i jelentés felel meg a valóságnak. Ez a BM II. Politikai Nyomozó Főosztályának II/5-a alosztályán (belső reakció elhárítása) készült, ahol Stangl Károly r. nyomozó százados rögzítette „Tengerész” fn. ügynök visszaemlékezését. Idézzük:
Bethlen Lászlóné grófnőt és leányát: dr. Baksay Lászlóné Bethlen Jolán grófnőt még 1947-ben ismertem meg, amikor férjeikkel együtt tagjai voltak a „Kis Kávézó” (később „Fórum Espresso”) állandó arisztokrata társaságának. 1948 elején, Verebély Sándorral együtt már a Határőrség keretében dolgoztunk (értsd alatta: felderítő ügynökök voltak, - megj.: I.Cs.) disszidálási ügyekben. Egy alkalommal Bethlen Jolán, aki aranytól kezdve minden gyanús üzletben benne volt, azzal jött, hogy nincsen-e valamilyen disszidálási vonal gazdag ismerősei részére. Majd később ő maga hozott egy dr. Katona József nevű állítólagos bécsi ismerőst, aki ki tud vinni embereket. Az volt az utasítás, hogy ezt a vonalat le kell buktatni. Hosszas tárgyalások után létre is jött egy útiterv és az egész társaságot (egy orvos házaspár volt az utas) elfogták. Mikor a Vadász utcai (V. kerület) rendőrkapitányságon voltunk, az akkori vezetőnek felvetettem azt az ideát, hogy a „kis grófnőt” nem kell internálni, hanem be kell szervezni, mert nagy ismeretsége révén hasznos szolgálatokat tehet. Némi huzavona után úgy is történt, a kis grófnő mellé beosztották a Hantos nevű elvtársat és egy éven keresztül teljesített ilyen természetű szolgálatot. Hogy milyen ügyeket bonyolított le, azt nem közölték velünk, de hogy legalább 8-10 ügyet bonyolított le, az bizonyos. Édesanyja, Bethlen Lászlóné is többször fent volt abban az időben ügyvédi irodámban, azonban köztünk a hatósággal való kapcsolatról szó sohasem esett…”

Baksainé Bethlen Jolán személyi törzslapján

 
Az ÁBTL. 3.2.1. Bt-636. számú, „Kolozsváriné”, „Temesiné” fedőnév alatt található dossziéja (melynek „Szigorúan titkos” minősítését az Információs Hivatal 2006-ban felülvizsgálta és megszüntette) 35. oldalán ez olvasható:
Temesinének” Ausztriába szökése (1956. november 17) előtt 1949-től 1951-ig és 1955-től 1956 októberéig volt kapcsolata az ÁVH-val. Velünk kapcsolatos munkája igen értékes volt, több személy lett jelentése alapján őrizetbe véve. Többek között saját anyját is ő jelentette fel, hogy disszidálni akar, aki 4 évig volt evégett internálva. A rábízott feladatokat mindenkor készségesen végrehajtotta. Az, hogy ennek ellenére Ausztriába szökött, kizárólag az akkori helyzet, kilátástalan jövője kényszeríttette.”
Ugyanezen dosszié, a Bt-636. számú, 29 oldalán megismétli a „Tengerész” fedőnevű felderítő ügynök által már előadottakat: „Tengerész javasolta, hogy „Temesinét” ne internálják (1948), hanem szervezzék be, mert hasznos szolgálatot tehetne. A beszervezés meg is történt és ezt követően több disszidálni szándékozó személyt juttatott a rendőrség kezére.”
[Az esetleges kétségeket 1963. szeptember 3-án, „Temesiné” anyagának irattárba helyezésekor így oszlatta el a BM Hírszerző Csoportfőnökségének III/I-4-F alosztálya: „Temesinét” az elhárítás szervezte be 1948-ban pressziós alapon, jó eredménnyel foglalkoztatták.]
A következő bekezdés azonban meglepő állítással folytatódik:
A későbbiek folyamán az ÁVH édesanyját is beszervezte, aki azonban mindössze 2-3 ügyet bonyolított le, azután kisfiával saját maga is megkísérelte a disszidálást.” (Mint már tudjuk, ez 1949. októberében történt, s eddig úgy tűnt, az a logikus, hogy ezután a Kistarcsai Internálótáborban lett előbb fogdaügynök, majd szabadulásakor beszervezett ügynök. A disszidálási kísérlet előtti beszervezés ténye itt merül fel először. De nem utoljára. Stangl Károly rendőr nyomozó százados azt is feljegyezte „Tengerész” elbeszélése nyomán, hogy, a felderítő ügynök „… a Kis Kávézóban bemutatta Bethlen Lászlónét Havas (Hahn) Ottó elvtársnak, aki a kapcsolatot velünk tartotta. Néhány ügyben Bethlen Lászlóné ténylegesen részt is vett (hogy milyenekben, Verebély Sándor sem tudja), egy-két hónapi munka után Bethlen Lászlóné kisfiával együtt disszidálást kísérelt meg, de elfogták és négy évet töltött internálótáborban.” Olvassuk tovább a jelentést:
Temesiné abban a hiszemben, hogy ez (ti. édesanyja disszidálási kísérlete) a Hatóság hallgatólagos hozzájárulásával történik, értesítette az elutazás időpontjáról a tartóját és édesanyját elfogták a határon. (Nem ott, hanem a szombathelyi vasútállomáson - megj.: I.Cs.) „Temesinének” emiatt nagy lelkiismeret furdalásai voltak és mindent elkövetett, hogy szabadlábra helyeztesse édesanyját, de sikertelenül…1955-ben anyját újra beszervezték, s nem sokkal később „Temesiné”-t is. Ezt követően egészen az ellenforradalomig igen jól dolgozott és 1956-ban egy katonatisztekből álló csoportot buktatott le. Ezen kívül is igen jó hangulat- és egyéb jelentéseket adott.

Beszervezték, több disszidálni szándékozót, köztük az anyját is rendőr kézre adta

 
A kapcsolat anyja előtt dekonspirálódott és később ő („Temesiné”) is tudomást szerzett arról, hogy anyja szintén találkozik tartójával. Anyja jelenleg is ügynöke az elhárításnak. „Temesiné” tartója az ellenforradalom alatt meghalt, így részletesen nem sikerült az 1955 utáni munkáját megállapítani. Az elvtársak véleménye szerint „Temesiné” a kapott feladatokat készségesen végrehajtotta. Anyagát az ellenforradalom alatt megsemmisítették.
1956 őszén az ellenforradalmi események folytán anyjával közös József krt. 80. sz. alatti lakásuk leégett, férje nem fogadta vissza, állása nem volt és ez a kilátástalan jövő kényszeríttette arra, hogy Nyugatra szökjön.” - olvasható az említett dosszié 29. oldalán. (Elvált férje külön élt két nagyobbik fiával Maglódon, Jolán megbékélve ideiglenesen hozzá akart költözni legkisebb fiával, a 4 éves Gáborral, de Baksay László közölte, hogy ez nem lehetséges, mert már menyasszonya van.)
Az 1956. november 17-én történtekről „Galambos Edit” 1957. szeptember 30-i jelentéséből tudunk. Baksayné Kelenföldön felszállt fiával a Komáromba menő vonatra. Komáromban kereste anyjának egyik ismerősét: Gaál Józsefnét, ám nem találta otthon, ezért nyomban tovább utazott és este megérkezett Sopronba. Egy szállodában aludt kisfiával, s másnap reggel elindult a határ felé a környékbeli parasztok útbaigazítása szerint. Orosz járőrök azonban elfogták őket és bevitték a parancsnokságra. A kihallgatás után szabadon engedték őket azzal, hogy haladéktalanul térjenek vissza Budapestre. Baksayné nem engedelmeskedett, másnap ismét megkísérelte az átjutást. Egy osztrák paraszt segítségével sikeresen eljutott az első segélyhelyre. Onnan felhívta bécsi keresztanyját: Konradsheim Jánosnét, aki autóval ment értük az eisenstadti lágerbe, megérkezése után félrehívta egy Kun Istvánné nevű menekült és figyelmeztette: biztos tudomása van arról, hogy Baksayné ÁVH beosztott volt Budapesten. Jolán kijelentette neki, hogy Kunnét sohasem látta, nem ismerte és szerinte anyja se.
November 20-án értek Konradsheimék bécsi lakására, ahol ott volt már apja: Bethlen László, majd jött sok régi ismerős Ausztriából és Nyugat-Németországból.
Bécsi tartózkodásuk ötödik napján idézést kapott az osztrák titkosrendőrségtől (Geheimpolizei). Szabályszerűen megjelent, kihallgatása három órán át tartott. Kun Istvánné jelentette fel ávós ügynök vádjával, az eljárást le kellett folytatniuk. Udvariasan érdeklődtek sorsa alakulásáról, kapcsolatairól, az államvédelem esetleges próbálkozásairól, megbízásairól, a határ átlépéséről, nem különben anyja helyzetéről, stb. Válaszait megnyugtatónak tartották, értékelése szerint a három kihallgató elfogadta azokat, nem keveredett ellentmondásba, nem kapták hazugságon, nem foghattak gyanút. Apja azonban nyugtalan volt, s egy heti bécsi tartózkodás után elővigyázatosságból elvitte őket Tirolba, ahol Reutte-ban (Innsbrucktól 95 km.-re) szerzett lányának állást. Előbb egy konfekciógyárban dolgozott, majd 1957 februárjában bekerült a magyar állambiztonsági szervek által „Szanatórium” fedőnév alatt nyilvántartott Metallwerk Plansee-be , amely tudományos és hadászati szempontból is fontos keményfém alkatrészeket gyártott, az objektum feltérképezése, a technológia tanulmányozása, netán személyek beszervezése élénken foglalkoztatta a magyar hírszerzést. Jolán csavar válogatással kezdte, aztán egy pszichológiai vizsgálaton esett keresztül, melynek nyomán alkalmasnak találták irodai munkára, márciusban már statisztikusként dolgozott havi 1.600 Schilling kezdő fizetéssel.
Még december végén értesült apjától arról, hogy Innsbruckban az ottani titkosrendőrség 10 személyt hallgatott ki vele kapcsolatban. Ezek megbízható magyar emberek voltak, ismerősök, tehát mellette vallottak.
Nem úgy Teleki József nevű rokona. A magyar hírszerzés 1957 októberében kapott egy olyan bizalmas értesülést a Politikai Nyomozó Főosztály II/6 (szabotázs elhárítás) osztályának egyik ügynökétől, „… miszerint Teleki József bizalmas körben arról beszélt, hogy rokona, Bethlen Lászlóné, gróf. Teleki lány besúgó, ezért óvakodni kell tőle.” Noha az édesanyjáról volt szó, s nem róla, utólag azt jelzi, hogy a magyarok még családon belül sem tagadták meg soha, sehol feljelentő szokásukat.

Teleki József szerint rokona, a Teleki lány besúgó

Májusban az amerikai W.C.C. (a református magyar menekülteket támogató segély egyesület) képviselője kereste fel, s érdeklődött, mondván, ez csak formaság, a szervezetnek tudnia kell, hogy támogatottjai méltók-e a segélyezésre. Ugyanakkor élesen megkérdezte: az éppen most kint tartózkodó anyja, ha már útlevelet kapott, miért nem marad kinn, miért akar mindenképpen hazamenni? Természetesen azt a kézen fekvő választ adta, hogy 11 éves fiát nem hozhatta magával, s semmiképp sem akarja egyedül otthon hagyni.
1958. május 30-án munkahelyén kereste fel „Temesiné”-t az osztrák titkosrendőrség két beosztottja. Két órás kihallgatását azzal zárták le, hogy munkahelyén a legjobb véleményt adták róla, s mivel ismerik egész múltját (?), jelenlegi életét, többé nem zavarják, az osztrák szervek részéről nincs kifogás ellene. (Természetesen továbbra is megfigyelték.)
S valóban, ezt követően hivatalosan nem érdeklődtek felőle. Anyját azonban figyelmeztette, amikor Ausztriába látogatott: ha kihallgatják, bizottság elé kerül, nyugodtan viselkedjen, nehogy elárulja, hogy kapcsolata volt az ÁVH-val, mert arról nem tudnak semmit. Az ÁVH jelentése ezzel kapcsolatban megjegyzi:„Ugyanis „Temesiné” és anyja tudtak egymásról, azt, hogy mindkettőjüknek kapcsolata van az ÁVH-val.”
Jolán férjhez akar menni egy tudományos kutató professzorhoz, aki szintén a „Szanatórium”-ban dolgozik, kiváló információs csatornát nyit a Máltai Lovagrend vezetőihez, ezért az ÁVH elhatározza, hogy ismét felveszi a kapcsolatot vele az együttműködés aktív és szervezett megújítására. Erre a célra anyját és egy megbízható, ellenőrzött, sokszorosan kipróbált ügynökét, „Fenyő”-t akarja felhasználni. („Fenyő” fedőnév alatt az egykori határőr felderítőtiszt, a Bécsben született, akkor 50 éves szolnoki dr. Szabolcs Richárd beszervező ügynök dolgozott a II/3-nak). A tervek összehangolása a hírszerzésnél Ellmann Sándor rny. százados és Varga Béla r. százados feladata volt.
Adatokat gyűjtött a hírszerzés a „Szanatórium” fedőnevű célobjektumról. „Megállapítottuk, hogy porkohászati ötvözetek, egyéb magas hőálló ötvözetek, kerámia- és szigetelő anyagok gyártásával és fejlesztésével foglalkozik, amely stratégiai szempontból óriási jelentőséggel bír. Ellenőrzött adatok alapján tudjuk, hogy a „Szanatóriumban” dolgozik egy „Vadász” fedőnevű wolfram szakértő, magyar származású disszidens, korábban az Egyesült Izzó mérnöke volt. Itt dolgozik még egy Varga Sándor nevű magyar disszidens is, aki géplakatos és az egész üzem területén szabad mozgása van.”
Anya és lánya az ÁVH szolgálatában
Galambos Edit”-tel változatlanul meg vannak elégedve:
Mint ügynök lelkiismeretes jó munkát végzett eddig. Először is a saját családját, majd férje családját - mindkettő arisztokrata - teljesen feldolgozta, majd számtalan, az országunkban meghúzódó ellenséges arisztokrata és egyéb osztályidegen személyt derített fel, akikről részletes írásos jelentést is adott. Jó munkájának eredményeként kiérdemelte, hogy a múlt év (1957) nyarán az illetékes elhárító szervek kiutaztatták Ausztriába a kint lévő arisztokrata elemek feltérképezése és az emigrációt bomlasztó tevékenység ellátására. Itthon maradt ez idő alatt 12 éves kisfia, akihez nagyon ragaszkodik. „Galambos” a feladatát lelkiismeretesen és jól oldotta meg, többek között feldolgozta saját és férje rokonságához tartozó arisztokrata köröket, ezen belül saját lányát is. Férjével, akitől törvényesen elvált, újbóli összeházasodási terve nincs. Testvérei élnek Bécsben, gyermeke él Svájcban. „Galambos”-t osztályunk különböző anyagi és egyéb juttatásban részesítette, gondoskodtunk róla, lehetővé tettük, hogy ez év tavaszán meglátogassa Erdélyben élő szüleit… komoly állást, munkalehetőséget is biztosítunk. Fia számára lehetővé tettük, hogy Csehszlovákiába utazhasson, sőt, ígéretet kapott arra, hogy most 12 éves fia (István) további iskoláztatása során emberséges elbírálás alá esik.”
A helyzetet azonban bonyolítja, a tervek végrehajtását megnehezíti néhány ismert korábbi és új körülmény.
Anya és lánya állambiztonsági viszonya lélektanilag megviseli az anyát. Az állambiztonság ezt így írja le: „Tekintettel arra, hogy mindketten elég képzettek operatíven és szoros családi életet éltek, így egymás előtt dekonspirálódtak. Tudták egymásról azt, hogy mindketten az államvédelmi szervek munkáját támogatják, sőt azt is tudták, hogy mindkettőjüknek egy tartója van. 'Galambos Edit' egy alkalommal felvetette tartójának (kapcsolattartó tisztjének - megj.: I.Cs.), hogy vele, vagy leányával szakítsák meg a kapcsolatot, mert nem tartja egészségesnek az ilyen együttműködést. A kapcsolat nem lett megszakítva, hanem továbbra is mindketten aktívan dolgoztak.”
Amikor „Galambos Edit” ügynök 1957-ben meglátogatta lányát Ausztriában, letagadta előtte a BM-mel még mindig fennálló kapcsolatát. Miután „Temesiné” közölte vele, hogy a volt kapcsolatukról semmiféle konkrét adat nincs a helyi hatóságok és a magyar emigráció birtokában, „Galambos Edit” önként jelentkezett az osztrák idegenrendészetnél és vizsgálatot kért maga ellen azzal a céllal, hogy a gyanút elterelje, mivel leányát őrá vonatkozóan is részletesen kikérdezték. 1957. június 16-án Insbruckban egy négy tagú bizottság (Graf Johannes von Trab, gróf Kálnoky Sándor, Lengyel Béla és a féllábú Benkő Béla) hallgatta meg, mely azt tartotta feladatának, hogy minden kint élő és érkező magyarról teljes körű információkkal rendelkezzenek, elhárítva a Magyarországról küldött ÁVH ügynökök tevékenységét. „Galambos Edit” jelentésére a kapcsolattartó tiszt ezt írta: „Önként jelentkezésével sikerült a gyanút magáról elterelni.” A tiszt felettesétől azt kérdezte annak főnöke széljegyzetben: „Ez a Te véleményed is?” Válasz: „Nekem ellenkező!”
1958 januárjában „Temesiné” betegsége miatt elhagyta a gyárat, munkaviszonya megszűnt és egy, az apja által bérelt villában lakott kisfiával Innsbruck környékén, Igls-ben, ahol munkanélküli segélyből és az osztrák rádiónak írt gyermekmesék honoráriumából élt. Ám kapcsolata nem szakadt meg a gyárral, barátnője volt a „Szanatórium” porkohász tudósának: Otto Grábernek a lánya, s magát Grábert is jól ismerte. Akárcsak a gyár vezérigazgatóját Schwarczkopfot, akinek Schoberné nevű titkárnőjével szintén szoros barátságot ápolt. Olyan elképzelése volt, hogy a már említett kutató professzorral, Gartnerral hamarosan összeházasodnak és visszaköltöznek Kündlbe. Bethlen Jolán édesapja ekkoriban egy Pintérné nevű disszidens nővel keveredett közeli viszonyba, akiről „Temesiné” azt tartotta, hogy a francia hírszerzés ügynöke. (Amikor „Galambos Edit” 1957 őszén meglátogatta lányát, s kb. 6 hétig tartózkodott nála, Jolán még Reutte-ban lakott és a „Szanatórium”-ban dolgozott. „Galambos Edit” megismerkedett a házban lakó Gartnerrel és azzal a Varga Sándor nevű disszidenssel, aki elismert szakemberként a „Szanatórium”-ban dolgozott, jó viszony alakult ki köztük.)

Ausztriában ismét szervezze be lányát! (A megbízás eleje és vége)

Mielőtt 1958 őszén ismét kiküldik Ausztriába „Galambos Edit” fn. ügynököt, szokatlan, „Megbízás” címet viselő okmányt íratnak alá vele, amely beillett egy, a Belügyminisztériummal kötött szerződésnek is. Szövege így kezdődött:
A magyar Belügyminisztérium illetékes szervei megbíznak engem Bethlen Lászlóné nevű „Galambos Edit” fedőnevű titkos munkatársukat azzal, hogy utazzam Ausztriába rokoni látogatás címén és ott az alábbi formában vonjam be lányomat Baksay Lászlónét a fenti szervvel való titkos együttműködésbe, amely bevonás a leányom és az államvédelmi szervek között az ellenforradalom előtt fenn állt titkos együttműködés folytatása lesz.” 
A megbízás tartalmazza Baksayné Bethlen Jolán feladatait is, ha ismét elvállalja a titkos együttműködést. Így például: adatok közlése a Metallwerk Planseeről, kapcsolatok kialakítása információ szerzés céljából Varga Sándorral, Tilles Barnabással és Pintérnével, ennek érdekében Magyarországról kivitt csomagok átadása, stb. „Egy Ausztriában tartózkodó elvtárs” bevezetése, aki „Galambos Edit” hazatérése után a későbbiek során fogja a kapcsolatot tartani „Temesiné” és a magyar hírszerzés között.
[A „Megbízás”-t a BM részéről 1958. szeptember 23-án Garami János r. százados írta alá, aki aztán októberben átveszi Bethlenné tartását Varga Béla r. századostól.]
A küldetés céljának meghiúsulását és annak okát több dokumentumból is ismerjük. A BM. II/3. osztályának 1959. június 26-i, „Temesiné” kizárási javaslatát tartalmazó jelentésében - egyebek között - a következők szerepelnek: 
1958 őszén ismét kiutaztattuk „Galambos Edit”-et beszervező ügynöki feladattal. Nevezett ezt nem teljesítette, azzal a megokolással, hogy bárminemű együttműködés leánya biztos bukását eredményezné. Ugyan az osztrák hatóságok leánya ügyét lezárták, de az innsbrucki magyar emigrációs szervek bizalmatlanok vele szemben. Kint tartózkodása alatt ennek több tanújelét tapasztalta, például utcai beszélgetéseiket kihallgatták, megfigyelték mikor és hova utaznak, feladnak-e levelet, stb. Ezért lánya előtt nemhogy az adott feladatát, de az együttműködésbe való újbóli bevonást sem merte felfedni és a belügyi szervekkel való saját kapcsolatát is újból letagadta.” 
Mivel a kapcsolat felvételi kísérlet eredménytelenül végződött és a fő feladatot: a „Szanatórium” célobjektum megközelítését Baksayné útján megoldani nem tudták, javasolták a hálózatból való kizárását és anyagának irattárazását.
Galambos Edit” hazatérve még azt is elmondta kapcsolattartójának, hogy lánya többször tett neki olyan célzást, hogy amennyiben továbbra is kapcsolatban áll a belügyi szervekkel, úgy Ausztriában nem tartózkodhat, oda többet nem is mehet vissza, mert ez előbb-utóbb úgyis kitudódik és lebukás lesz a vége, amely súlyos börtönbüntetéssel jár, s nemcsak ő, hanem az egész család lehetetlenné lesz téve. Bethlenné hozzátette: jelen pillanatban az akció nem alkalmas a végrehajtásra, mert leánya a zaklatások eredményeként fél a dekonspirálódástól, ezért más időpontot kellene választani.
1963. szeptember 3-án a BM III/I-4-F alosztály határozatában „Temesiné” ügynök dossziéjának felülvizsgálata során - egyebek között - megállapította:
„… az ügynök reaktivizálására tett kísérleteink nem jártak eredménnyel. Ezért 1959-ben anyagait - kizárási javaslattal - irattárba helyeztük. Nem ellenőrzött adataink szerint az osztrák elhárítás előtt ügynöki ténykedése nem dekonspirálódott, bár feljelentés alapján vizsgálat folyt ellene. A magyar emigrációs szerv is ellenőrzés alatt tartotta. A volt célszemélynek, illetve apjának priorálásán kívül egyéb intézkedés nem szükséges. Javaslom a B dosszié további irattárazását. A 38-41 oldal kiemelve, a C alosztálynak illetékességből átadva a „Fenyő” ügyhöz.”
A határozatot Varga Béla r. őrnagy alosztályvezető és Garami János r. őrnagy írta alá.

”Temesiné” ügyének felülvizsgálata 1963-ban (1. oldal)


„Temesiné” ügyének felülvizsgálata 1963-ban (2. oldal)

S mi történik gróf Bethlen Lászlóné „Galambos Edit” fedőnevű ügynökkel? 
Miután 1959. szeptember 15-én Garami százados a II/3-F alosztályról átadja őt a hírszerzés egyik társosztálya: a II/3-E beosztottjának, Izsák Sándor r. századosnak, október 17-én meggyengült egészségi állapota és rossz anyagi körülményei miatt segítséget kért és kapott elzálogosított írógépe kiváltásához. 
1960. június 18-án a II/3-E alosztály vezetője: Szombath József r. őrnagy kezdeményezi „Galambos Edit” f. ügynök kizárását a hálózatból. Az indoklás között nemcsak ausztriai kudarca szerepel lánya újbóli beszervezésével kapcsolatban, hanem az is, hogy nem sikerült felhasználni - részben saját hibájából - egy „Hajnal”fedőnevű célszemély ausztriai tartózkodási helyének felderítésében. A kizárási javaslat így zárul:
Galambos” hosszú ideig beteg is volt és vidéken tartózkodott. Visszatérése után is sorozatosan kitért a találkozók elől, hol betegségére, hol elfoglaltságára való hivatkozással, illetve régi szokása szerint siralmas anyagi helyzetére való hivatkozással ismételt anyagi támogatást igényelt tőlünk. Ezt azonban természetesen nem kapta meg. Tekintettel arra, hogy „Galambos”-t a „Hajnal” ügyben nem tudjuk foglalkoztatni, számunkra egyéb hírszerzési lehetőséggel nem rendelkezik, és így feladatokkal ellátni nem tudjuk, javaslom a hálózatból való kizárását és dosszéinak irattárba való elhelyezését. Kizárása alkalmával titoktartási nyilatkozatot veszek fel tőle.”
Az ügynök kizárását engedélyezte a hírszerzés főnöke: Tömpe András r. vezérőrnagy, a II/3 osztály vezetője.
Galambos Edit” a döntést tudomásul vette, ugyanakkor közölte: „…ha bármikor szükségünk van rá, továbbra is szívesen segítséget nyújt munkánkhoz” - jelentette Izsák százados a találkozó után. 
Gróf Bethlen Lászlóné gróf Teleki Margit, a „Galambos Edit” fn. ügynök 1960. szeptember 24-i dátummal a következő nyilatkozatot írta alá:
Alulírott tudomásul veszem, hogy a Belügyminisztérium állambiztonsági szerveivel való titkos kapcsolatom a mai naptól kezdve - tekintettel arra, hogy lehetőségekkel a továbbiak során nem rendelkezem - megszűnik.
Tisztában vagyok azzal, hogy ez a kapcsolat nemcsak a múltban, hanem ezentúl is szigorú államtitkot képez és erről soha senkinek nem beszélhetek, mert ellenkező esetben büntetőjogilag felelősségre leszek vonva. 
Tudomásul veszem, hogy amennyiben a Belügyminisztérium Állambiztonsági Szervei ismételten igényt tartanak munkámra, úgy az általam ismert elvtársak felkeresnek és feladatokkal látnak el.”

Az ügynök titoktartási nyilatkozata a kapcsolat megszűnésekor

 
Kap még néhány szakmailag elismerő mondatot abban a határozatban, melyben 1963. november 23-án a hírszerzés úgy rendelkezik, hogy meghagyják a nyilvántartásban 6-os kartonját, valamint „B” (beszervezési) és „M” (munka) dossziéját. Így összegezett Balázs József r. százados a III/I.-3-E alosztályon:
„”Galambos” jó ügynök volt, szívesen és gátlás nélkül dolgozott, jelentéseit írásban adta. Műveltsége, angol, francia, német nyelvtudása, valamint származása folytán otthonosan mozgott mind hazai, mind külföldi arisztokrata és nagypolgári körökben. Kiutazásai miatt azonban itthoni és kinti kapcsolatai gyanúba fogták, hogy állambiztonsági szerveink részére dolgozik. Hasonló gyanú, sőt vád érte lányát is.”
1964-ben a kémelhárítás III/II-5-c alosztálya (elhárítás a beutazó emigránsokkal szemben, előretolt szűrő-kutató alosztály), majd 1972-ben a kémelhárítás III/II-6-a alosztálya (a hadiipar preventív védelme) kért engedélyt a hírszerzéstől, hogy betekinthessen Bethlenné irattári anyagaiba, s tanulmányozza azokat.
Bethlenné említett, 1946-ban született István fia: gróf Bethlen István azt írja életrajzában, hogy származása miatt számos zaklatásnak volt kitéve. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte, az egyetemre jeles felvételije ellenére sem vették fel, így a Magyar Kábelművekben volt segédmunkás, majd daruvezető. 1965-1989 között Ausztráliában, az NSZK-ban és az Egyesült Államokban élt. Magyar állampolgárságát a Nyugaton töltött 25 év alatt is megtartotta. Egyetemi tanulmányokat Innsbruckban, Münchenben és Bécsben folytatott. Közgazdasági, filozófiai és államtudományi végzettséget szerzett. Egyetemi tanulmányai után többek között a müncheni Akademie für Politik und Zeitgeschehen ügyvezető igazgatója volt, ezután pedig a gazdasági és bankéletben töltött be vezető állásokat, valamint egyetemen tanított. Számos német és angol nyelvű szakkönyv és tanulmány szerzője.
1989-ben az MDF hívására tért haza, hogy a pártnak nemzetközi gazdasági és pénzügyi szaktanácsadója legyen. Lezsák Sándorral ő vezette az MDF 1990. évi választási kampányát. 1989. júniusában még Nyugaton lépett be az MDF-be. Az 1990. évi választásokon pártja budapesti listájáról került a parlamentbe, 1990-1994 között országgyűlési képviselő, az MDF Országos Elnökségének tagja.
[„Galambos Edit” és „Temesiné” történetéhez forrás: ÁBTL 3.2.1. Bt.-636 és Bt.-748. Kapcsolódó dossziék: ÁBTL. 3.1.9. V-80853 Bethlen Lászlóné, Kuthy Lehelné és Liebner Sándor vonatkozásában; V-108933 Liebner Sándor; V-24097 Kemenes János és Farkas Géza.]
Bethlen Lászlóné Teleki Margit a Kistarcsai Internálótáborban együtt van azokkal, akik tiltott határátlépési kísérletében támogatták, s más embercsempészési ügyek részesei is voltak valamilyen szerepben.
Bethlenné vallomásában így beszélt erről:
Férjem levélben kért, hogy bármilyen formában is, de menjek ki hozzá Innsbruckba. Felhívására elhatároztam, hogy Magyarországról kiszökök. 1949 nyarán kapcsolatba kerültem Kuthy Lehelnével, aki embercsempésszel állt kapcsolatban, de vele nem tudtam megegyezni, mert 24.000 Frt.-ot kért azért, hogy engem és 3 éves fiam kicsempésztessen. Pár hét múlva kapcsolatba kerültem Kemenes János embercsempésszel, akivel megegyeztem, hogy kicsempész, előlegként 2.500 Frt.-ot ki is fizettem, de a kiszökésre nem került sor, mert Kemenest az ÁVH őrizetbe vette 1949 nyarán. Így férjemmel közöltem, hogy kiszöknék hozzá, de nincs, aki kicsempésszen. Férjem Nyugatról küldött értem egy embercsempészt, állítólag Jánosi Győző volt a neve.
Jánosi 1949. október 16-án jött a lakásomra és 1949. október 18-án indultunk el a Déli pályaudvarról, 3 éves fiamat is vittem. Szombathelyre érve kiszálltunk a vonatból, igazoltattak bennünket és őrizetbe vett az ÁVH az embercsempésszel együtt. Három hétig az ÁVH szombathelyi osztályán voltam, utána Budapestre hoztak, majd 1949. november 11-én internáltak.”
Bethlenné Liebner Sándoron keresztül került kapcsolatba Kuthynéval, ezért Liebnert Recskre internálták tiltott határátlépés támogatása, embercsempészés közvetítése és határátlépés kísérlete miatt. (Recskről elmeállapota miatt a Hortobágyra javasolták kitelepíteni.) Jegyzőkönyvi vallomásában Bethlennét az ÁVÓ provokatőrjének nevezte. Farkas Géza úgy működött együtt Kemenes Jánossal, hogy hamis ki-és bejelentő lapokat, valamint két körbélyegzőt készített az „Államvédelem Budapesti Osztálya” és „44. sz. Rendőrőrszoba” felirattal. Farkast is internálták. Rovására írták, hogy Kemenest bejelentetlenül a lakásán rejtegette.

Ifj. Farkas Géza úttörő levele Rákosi Pajtáshoz (1. oldal)


Ifj. Farkas Géza úttörő levele Rákosi Pajtáshoz (2. oldal)

Farkas fia: ifj. Farkas Géza éltanuló úttörő, aki Angyalföldön, a Szent László utca 3/c alatt lakott, édesapja kiszabadítása érdekében szép zsinorírással levelet írt Rákosi Mátyás Pajtásnak. A kortörténeti dokumentum szövege szó szerint és eredeti helyesírással így hangzott:
Nagy Budapesti Pártközpont titkársága,
Rákosi Mátyásnak!
Kérelem
Kedves Rákosi Pajtás!
Tudom, hogy az országvezetés nagy munkájában megzavarom Rákosi Pajtást. De tudom azt is, hogy egy úttörő bármikor meghallgatásra talál a legelső úttörőnél. Az elmúlt évben történt, hogy Édesapám az ellenség uszájába kerülve vétséget követett el népidemokráciánk ellen. Büntetésképpen internálótáborba került. Ezelőtt két hónappal azt mondták a táborban szabadul én nagyon vártam, de azóta sem jött és nem tudunk róla semmit. Nagyon kérem Rákosi Pajtást segítsen hogy Apukám haza jöhessen, én tudom hogy Ő csak megtévedt, hiszen legelső élmunkás és többszörös újító.
Kedves Rákosi Pajtás! én igérem és fogadom úgy magam mint mint Apukám nevében, a jövőben igyekszünk minden erőnkkel népünk hazánk javára lenni.
Apukám neve Farkas Géza szül. 1915 Bpest, anja neve Hornung Mária.
Előre!
Ifj Farkas Géza
uttörő éltanuló” 
Lóránt Franciaországban, avagy: Harangozó tévedése 
Lóránt Ferenc György (1905. február 11., Budapest, Pick Margit) fedőnevei: "Leitner Franz", "Ottó", "Lőcsei".

Lóránt Ferenc György, az „Ottó” fedőnevű hírszerző

Apja lapszerkesztő, ő az érettségi után banktisztviselő, több lap külső munkatársa.
1921-ben belépett a Köztársasági Pártba, egy év múlva letartóztatták illegális szervezkedésért, egy évig volt vizsgálati fogságban. A következő évben ismét a rendőrségre került, mert egy leányismerősével illegális röpirat ragasztáson kapták. Anyja akkor elment dr. Hetényi Imre főkapitány-helyetteshez, a Magyar Királyi Államrendőrség Budapesti Főkapitánysága Politikai Rendészeti Osztályára és segítséget kért fia kiszabadításához, mert fia édesapja Hetényi lapszerkesztő társa és barátja volt, de korán, 1909-ben meghalt. A politikai rendőrség vezetője kiengedte, aztán néhány nap múlva magához rendelte és beszervezte. Feladata a hazai legitimista mozgalom és a Habsburg család megfigyelése volt, különös tekintettel az emigrációban élő Ottó trónörökösre. Tíz évig írta jelentéseit, gyakran utazott külföldre, leggyakrabban Spanyolországba, Belgiumba, Párizsba és Koppenhágába.
1935 után a legitimista kérdés vesztett aktualitásából, Lóránt újságíróként egyre gyakrabban foglalkozott a német térhódítással. Amikor dr. Sombor-Schweinitzer József lett főkapitány-helyettesként a politikai rendőrség főnöke Budapesten (1938-1944), megbízásából rendszeresen készített jelentéseket a magyarországi német művelődési intézményekről, a Volksbund ügyeiről, a svábok törekvésiről, s a körülöttük kialakuló titkosszolgálati tevékenységről. 1939-ig a "Figyelő" című közgazdasági folyóiratot szerkesztette, mellette különböző lapoknak, mindenek előtt a "Magyar Nemzet"-nek írt politikai és közgazdasági cikkeket.
1944 márciusában egy ideig bujkált a Gestapo elől, majd munkaszolgálatra vonult be, a "felszabadulást" zsidó társaival együtt egy svéd védett házban érte meg.
1945 után a "Képes Figyelő" című hetilapnál dolgozott, annak megszűnése után egy export-import vállalat tisztviselője lett, majd ennek felszámolása után felesége italboltját vezette, annak 1951-ben történt államosításáig. Akkor a Budapesti Vendéglátóipari Vállalatnál helyezkedett el.
Önként jelentkezett az államvédelmi osztályon, feltáró vallomást tett a horthysta politikai rendőrséggel való együttműködéséről, kapcsolatairól, amit tudomásul vettek és nyomban beszervezte Dékán István (később államvédelmi vezérőrnagy, belügyminiszter-helyettes), majd kiképezte ügynöki feladatok elvégzésére "Ottó" fedőnéven. Első feladatait - a bujkáló nyilas funkcionáriusok és a Szabadság Párt illegális tevékenységének felderítése - megelégedésre teljesítette. 1949-ben azonban ismeretlen okból átmenetileg megszakadt a kapcsolata az ügynöki hálózattal. 1951-ben a Grősz József kalocsai érsek ellen indított kirakatperben felmerült a neve, mint volt horthysta besúgóé, s noha meg voltak elégedve vele, be kellett áldozni, ezért 1951-ben internálták Kistarcsára, ahonnan csak 1953-ban szabadult az amnesztia következtében. Az internálótáborban fogdaügynökként foglalkoztatták.

Lóránt Ferenc György beszervezési dossziéja

 
Az államvédelem mindvégig, még 1957-ben is szégyenkezett és mentegetőzött ügynöke kényszer internálásáért, ami felsőbb politikai parancsra történt. 1957. április 30-án ezt írja Lukács József r. százados a BM Politikai Nyomozó Főosztályának II/2 (kémelhárítás) osztályán az "Ottó" fedőnevű ügynökről szóló összefoglaló jelentésben:
"Ottó internálása lényegében nem volt teljes mértékben igazságos, mert a felszabadulás után önként jelentette a horthysta rendőrséggel való kapcsolatát. A Grősz ügy azonban kényessé tette a helyzetet, ezért "Ottó"-t is internálni kellett. Az internálás körülményeivel "Ottó" is tisztában van és megérti, hogy mást nem lehetett csinálni. Ennek ellenére az internálás ténye hagyott nyomokat személyiségén, így például gyakran megmutatkozik nála az alázatosság."
Szabadulásakor, 1953-ban a belső reakció elhárítása vette fel vele a kapcsolatot, s széleskörű ismeretsége révén eredményesen tudták felhasználni volt horthysta rendőrök, írók, újságírók ellen. Mint felettesei írják: az októberi "ellenforradalom" előtt és alatt továbbra is tartották vele a kapcsolatot, "Jelentései alapján internáltuk Schwendtner Pál volt horthysta őrnagyot és Wodianer Rudolf volt földbirtokost. Eddigi munkája során jó operatív tapasztalatokra tett szert.”
Itt következik egy értékelő mondat, amire senki sem figyel 1957. április 30-án, amikor Lukács József százados az összefoglaló jelentését megírta „Ottó”-ról. Így hangzott:
Ottó” hibája, hogy sok esetben feledékeny, ez idős korára vezethető vissza (ekkor 52 éves, - megj.: I.Cs.). Megfelelő irányítással jó munkát tud végezni.” [Valaki áthúzza a „Megfelelő” szót és kijavítja „Alapos”-ra.]

Kiküldése előtt is voltak kérdőjelek alkalmasságáról

A II/3 osztály (hírszerzés) érdeklődése azért fordult „Ottó” felé 1957-ben, mert családja és rokonsága zsidóüldözöttként elhagyta az országot, barátai, ismerősei - köztük újságírók, politikusok - ott voltak a szerveződő magyar emigráció politikai köreiben szinte egész Európában. (Édesanyja és Zsuzsa leánytestvére például Franciaországba tartottak kivándorló útlevéllel, ott Zsuzsa férjhez ment egy hajóskapitányhoz, aki évekig Saigonban állomásozott. „Ottó” feleségének testvére: Klein Magda Montreálba disszidált októberben a férjével és fiával.)
Ottó”-t így jellemzik 1957-ben: „Átlagos műveltséggel rendelkező személy, beszél németül, gyengén franciául, csendes, szerény magatartású, nem iszik, nem dohányzik. Fiatalabb korában szerette a nőket, de ezen már túl van. Jelenlegi családi élete rendezett.”
Franciaországba történő telepítésének tervét 1957-ben dolgozza ki a hírszerzés II/3. osztálya, melynek „d” alosztályát Harangozó Szilveszter rendőr nyomozó százados (a rendszerváltás előtt altábornagy, a BM III. Főcsoportfőnökség vezetője, a belügyminiszter állambiztonsági helyettese) vezette, akinek az átlagosnál jobb a véleménye „Ottó”-ról. Ezt írja róla 1957. február 5-én:
Az irodalom és az újságírói területen igen jól dolgozott, széles, főleg újságírói kapcsolatai, ügynöki adottságai révén igen értékes jelentéseket hozott. Ügynöki bizalmas munkára igen jó adottságai vannak. Tisztában van a konspiráció szabályaival. 12 évi munkája során igen jó operatív értékekre tett szert. Munkájában kezdeményező, leleményes. Dekonspiráció nem fordult nála elő. Átlagosnál magasabb műveltséggel rendelkezik. Németül beszél. Külföldön való felhasználását javasoljuk, mivel kapcsolatainak egy része külföldön él."  [A „kezdeményező és leleményes” megállapítást átvették egy korábbi jelentésből, melyben lapszéli jegyzetként valaki kézzel oda írta: „Nem igaz”.]

Harangozó Szilveszter felértékelte az ügynök képességeit

 
A jellemzést Harangozó Szilveszteren kívül aláírta két beosztottja is: Kócsag József rny. hadnagy és Halmai György rny. alhadnagy. Május 8-án Lukács százados az előbbi jellemzést még kiegészítette ezzel a megjegyzéssel: „Ottó” jó tulajdonsága az, hogy általában nagy közömbösséget tud mutatni az ügyek iránt. Ez alaptermészete, ezzel a magatartásával el tudta érni azt, hogy a feladatokat feltűnés nélkül végrehajtotta.”„Ottó” elsődleges feladata lesz a magyar emigráció csúcsszervébe: a Forradalmi Tanácsba való beépülés titkos információszerzés céljával. Ehhez mindenek előtt Párizsban kell felvennie a kapcsolatot olyan ismerőseivel, mint Auer Pál, Raksányi Árpád, Benjámin Olivér és mások. Ehhez a lépéshez itthon már megnyerte Auer és Raksányi testvéreit, akik támogatásukat ígérték.
[1957 nyarán az Egyesült Államok kormánya három magyar emigrációs szervezetet is támogatott: a régi magyar emigráció szervezetét: a Magyar Nemzeti Bizottmányt, a Strasbourgban megalakult Magyar Forradalmi Tanácsot, valamint a Király Béla vezette Magyar Szabadságharcos Szövetséget. Nemcsak a magyar szervezetek vezetői nem tudtak egyetérteni, más volt a befogadó országok ( USA, Franciaország, Anglia) háttér érdeke is, külpolitikai orientációjukban eltérő szerepet szántak az 56-os magyar szervezeteknek, ezért is emelkedett kompromisszumként az előbb említettek fölé a legtovább működött Magyar Bizottság.]
Az osztrák határ átlépéséhez, esetleges elfogása esetére természetesen kidolgozták a megfelelő legendát, azon túl, hogy „Ottó” zsebében volt testvérének közjegyző által hitelesített nyilatkozata, hogy a meghíváson túl biztosítja számára az állandó lakást, eltartását, mindennemű anyagi támogatását. Ennek alapján a bécsi francia nagykövetségtől meg kell kapnia a beutazási engedélyt.
Az ügynök 1957. május 24-én hajnali fél háromkor illegálisan lépte át a határt Szombathelytől 8-10 km-re, Torony község alatt. Úti célja Franciaországban Roquebrune - Cap Martin község.
Innen nyugodtan felgyorsíthatjuk egy várakozáson aluli történet folytatását.
Ottó” ügynök sikeresen túl esik az osztrák csendőrség több alapos kihallgatásán. Az eisenstadti lágerből a bécsi Albrecht laktanyába kerül, ahonnan elmegy a francia vízumáért, miközben anyja és húga Bécs mellé érkezik, találkoznak.
Franciaországból azonban még 1958. január 6-án is azt jelenti „Hegyi”, az állambiztonság rezidense, hogy: „1957. augusztus óta járok az utasításban megadott találkozási helyekre, de „Ottó” soha nem jelent meg. Februárban újra megkísérlem a felvételt.”
Az állambiztonság kénytelen itthon információhoz jutni, márciusban „Ottó” válófélben lévő feleségét mondvacsinált ürüggyel beidézik az V. kerületi rendőrségre, hátha többet tud, mint ők. Többet tudott. Pontosan azt, amit ők, a hírszerzők nem. Megadta a pontos franciaországi címet. Ami nem volt más, mint az eredeti úti cél. A szerv értékelése: „…nem valószínű, hogy szeptember óta árulása miatt hiúsultak volna meg vele a találkozók. A kapcsolat megszakadása valószínűleg „Ottó” feledékenysége miatti félreértésből adódik.” (Bihari János rny. százados) S most emlékeztetünk arra, hogy a feledékenységre már korábban , de még időben utalt Lukács százados. Ezzel szemben, Harangozó Szilveszter felértékelte és egyértelműen adta írásba: „Ügynöki bizalmas munkára igen jó adottságai vannak.”
1958. április 8-án „Hegyi és Szabó elvtársak” végre találkozni tudnak „Ottó”-val. A találkozó után Szabó kézzel - egyebek között - ezt írja a jelentésre: „… a külföldi munkával kapcsolatban naiv elképzelései vannak. Hírszerző lehetőségei pillanatnyilag igen szegényesek.” „Ottó” még mindig ott tart, kiket kéne felkeresni régi barátai, ismerősei közül (Auer Pál, gróf Csekonics Gyuláné, Apponyi Virginia, Málnási Ödön, dr. Kóródy Tibor, Havas Gábor, Káldor Klára, s mások), új névként említi Mr. Mac Corgant, a SZER párizsi főszerkesztőjét, aki korábban a budapesti amerikai nagykövetségen dolgozott.
Még senkivel sincs kapcsolata. „A francia szervek és személyek felé semmilyen lehetősége nincs, belátható időn belül nem is lesz. A legnagyobb akadály ezen a téren a nyelvi nehézsége. A franciát nem beszéli, a németet igen, de sok hasznát nem veszi.” - jelenti „Hegyi”, aki így folytatja: „A külföldi hírszerző munkában tapasztalatlan. Ezt ő maga vetette fel. Kérte segítségünket, alapos instrukciókkal való ellátását. Voltak olyan kérdései is, hogy később, amikor már bedolgozta magát, amikor titkos anyagokat ad, mire számíthat bukás esetén. Milyen törvények vannak a kémkedésre, hogyan bírálják el a franciák azt, ha az emigráció vonalán dolgozik, vagy azt, ha francia államtitkokat ad ki? Milyen erős az elhárítás, mire kell különösképpen vigyáznia…, hogy kapcsolódnak az amerikaiak a kémelhárításba, hírszerzésbe?”
(Mintha erről itthon nem lehetett volna előre felvilágosítani, kioktatni?!)
Az alkalmatlan ügynök kiábrándul a feladatból
1958. április 15.
Ezen a találkozón kiderült: baj van, mert „Ottó”-t húga nem tudja a jövőben támogatni, válófélben van férjétől, „Ottó”-nak el kellett költöznie, munkát keres Párizsban, de nem talál, ruházata szegényes, kopott. Párizsban találkozott a magyar emigráns vezérekkel (Ternyei, Sárközi, dr. Frank, Németh László), de csak ígéreteket kapott személyes problémáival kapcsolatban. Ami az emigráció politikai életét illeti, meghívták a Szabadságharcosok Világszövetségének tisztújító közgyűlésére, tájékozódott Dálnoki Veres Lajos tevékenységéről (MHBK), stb., aztán levonta a maga következtetéseit, amit a jelentést készítő hírszerzők így fogalmaztak meg:
Ottó” az első beszélgetés után levonta a maga következtetését a szövetségről, s annak tevékenységét illetően: gittegylet pénz nélkül, tervek megvalósítása nélkül. Az egészet nem tartja érdekesnek. Kormányunknak olyan mindegy - mondotta -, hogy ismeri, vagy nem ismeri e tömeg nélküli vezérek locsogását. Gyakorlatilag ezek semmi veszélyt nem jelentenek Magyarországra.”

Az ügynök levonta a maga következtetéseit: az egész nem érdekes, semmi veszélyt nem jelentenek Magyarországra

 
Párizs, 1958. május 7.
Egyelőre nem tud Párizsba kerülni, munkája nincs, az emigráns vezetők az ígéreteken kívül semmit sem segítenek. Nem megy a Mac Corgan vonal sem. Pedig az amerikai hírszerző szervek egyik fő embere. Minden jelentősebb összejövetelen megjelenik. Részt vett a Rab Nemzetek strasbourgi tanácskozásán is. Németh László révén eljutott a Biarde kávéházba, ahol vasárnap délelőttönként a szokásos mise után összegyűlnek a jelentősebb emigráns politikusok, arisztokraták, volt horthysta tábornokok beszélgetni. Itt ismeretséget kötött Bán Antallal, Zsigmondi Lászlóval és másokkal, de a magyar hírszerzést érdeklő információkat nem tudott szerezni. „Hegyi” jelentése megállapítja: „Ottó”-t még nem fogadták be teljesen. Ismeretlen, idegen, s bizonyos fokig tartózkodóak vele szemben. „Ottó” látja, hogy ez a vonal - az emigrációs szervek tevékenysége - különösképpen nem érdekes és nem veszélyes. Ő maga is a Szabad Európa területét tartja érdekesnek. Ide szeretne bejutni. Ha ez menni fog, az emigrációs szervekből teljesen kikapcsoljuk.” 
[Miért is fogadnák be az egymást évtizedek óta ismerő magyar előkelőségek maguk közé az ismeretlenül megjelenő, franciául nem tudó beteges munkanélkülit, aki folyvást panaszkodik, megélhetési viszonyaiban napról napra lejjebb csúszik, tartóinak ígérget, s próbálkozik a siker legkisebb reménye nélkül. De fel sem merül a hírszerzés illetékeseinél, hogy Harangozó Szilveszter netán tévedett személyi döntésében, amikor kiküldte ismeretlen terepre az ügynököt vergődni. Azt, aki egyszer már megtapasztalta: legjobb igyekezete ellenére is bármikor internálhatják, megbüntethetik, ha kapcsolattartói olyan parancsot kapnak felülről. Akkor miért is lenne nagy kedve és energiája elmélyülni a feladatokban? Inkább beléjük betegszik.]
Ottó” ad még néhány jelentéktelen alibi jelentést: májusban Barankovics István európai útjáról, Király Béla és Dalnoki Veress viszálykodásáról, az Amerikában létrejött u.n. nemzeti reprezentációs testületről, melynek tagjai - többek között - Barankovicson kívül Varga Béla, Vidovics Ferenc és Auer Pál; júniusban a szabadságharcos szövetség párizsi kongresszusáról, s arról a lehetőségről, hogy az MHBK esetleg bekebelezi a szövetséget; augusztusban a brüsszeli Szent István napi ünnepségről; októberben és novemberben Auer Pál Dél-Amerikai útjáról és Péntek Róbert emigrációs csoportjának szélsőséges tevékenységéről.
A központ „Ottó”-t dédelgeti, segélyezi, a legkisebb aktivitásnak is örül, a látszólagos átmeneti eredményért is megdicséri.
1959-ben sokat betegeskedik az ügynök. Állandó emésztési zavarai vannak, fizikailag legyengült, szeptemberben összeesik, mentővel kell kórházba vinni, hosszabb kivizsgálásra lenne szüksége, nagy nyugalomra. Segélyezése, számláinak kifizetése sokba kerül a magyar hírszerzésnek.
Aztán hat hónap alatt elvégez egy könyvelési tanfolyamot, annak reményében, hogy könyvelőként végre elhelyezkedhet. De ez csak 1961. január 15-től kezdődhet, amikor az időközben megismert Heller János, a SZER párizsi kirendeltségének vezetője (Vajay Szabolcs utódja) szerez neki egy könyvelői állást. Egyébként közvetlen feladata az, hogy új fedőnéven („Lőcsei Béla ”) igyekezzen minél mélyebben beépülni a SZER párizsi központjának munkájába, a távolabbi feladatait pedig aszerint tervezik Budapesten, hogy kellő eredmények esetén átdobják az NSZK-ba. (Egy 1961. januári jelentésben Rudas Béla az ügynök igyekezete mellett - emlékeztető módon - azt is megjegyzi, hogy „…egyes esetekben feledékenységből elmulasztotta egy-egy részfeladat végrehajtását, ennek számonkérésére vissza kellett térni.”
1961. április 28-án Varga Sándor r. őrnagy csoportvezető összefoglaló értékelést készít „Lőcsei Béla” ügynök tevékenységéről. Ebben megállapítja:
Lőcsei” hírszerző lehetősége nem kielégítő. Ez annak tudható be, hogy az emigrációban élő személyekkel nincs elmélyült kapcsolata, nem tagja egyetlen emigrációs szervezetnek sem. Sem ő, sem a tartói nem törekedtek arra, hogy a neki legjobban megfelelő csoportokban, szervezetekben, vagy egyes személyek felé céltudatosan szélesítse hírszerző lehetőségét, a természetesen kialakult helyzeteket sem használták fel lehetőségeinek bővítésére. „Lőcsei” lehetőségeit a Központ is helytelenül értékelte. Hosszú időn keresztül azt erőltette, hogy „Lőcsei” lépjen be az MHBK-ba, ott teremtsen magának megfelelő hírszerző lehetőséget, holott az egész múltbeli tevékenysége, beosztásai, származása, stb. nem indokolta azt, hogy az MHBK tagja legyen, azok nem fogadják maguk közé, s ő sem tudta, vagy tudná indokolni az MHBK-ba való belépését, hiszen egyes MHBK tagokkal való futólagos ismeretsége nem indokolja azt, hogy annak tagja legyen.
Ugyanakkor figyelmen kívül hagytak olyan lehetőségeket - folytatja Varga őrnagy jelentése -, mint a SZER, a Szabad Magyar Újságírók Egyesülete, stb., mely felé jó kapcsolatokkal rendelkezik, az utóbbiba felvételét is kérhette volna, mellyel megfelelő hírszerző lehetőséget tudott volna kialakítani.
Lőcsei” konspirációs helyzete sem volt megnyugtató. 1960 második felében nem dolgozott, a tőlünk kapott havi juttatásból élt, aminek eredetét már-már nem tudta megfelelően legalizálni, ezért felmerült támogatásunk megvonásának gondolata. Ez év elején azonban sikerült elhelyezkednie, s jelenleg egy francia magáncég ügynökeként dolgozik Párizsban.
„…feladatait fegyelmezetten igyekszik végrehajtani, előfordult azonban, hogy feledékenységére való hivatkozással egyes feladatait nem teljesítette a megadott időre… információinak mennyisége nagy, azok megbízhatóak, de közepes értékűek és kevésbé titkosak, pletykák útján szerzi azokat, s nem megfelelő lehetőségeinél fogva csak ritkán jutott valóban titkos információkhoz, illetve dokumentumokhoz. Kutató, feldolgozó munkába kevésbé volt bevonva, ilyen feladatokat elvétve kapott.
Telepítése óta 4 tartója volt, jelenlegi tartója Szabó József főhadnagy. Addig marad külföldön és dolgozik részünkre - jelentette ki - amíg a felső szerveink azt szükségesnek tartják, azután pedig visszatér.”
Őszintén bevalljuk: még nem tudjuk meddig maradt külföldön „Lőcsei” ügynök. Ha majd az Információs Hivatal jogutódja netán újabb dossziét szabadít fel a kutatók számára, akkor esetleg megtudhatjuk. De van egy sejtésünk: az ügynök nem sok vizet zavart az „imperialista hatalmak” „és reakciós magyar csatlósaik” gyengítésében, igazi titkaik megszerzésében. Bár Harangozó Szilveszter elég sokáig (1967-ig biztos) költötte rá az adófizetők pénzét. Anélkül, hogy belátva tévedését, hazahívta volna mielőbb.

Harangozó Szilveszter (később állambiztonsági főcsoportfőnök, belügyminiszter-helyettes)

 
[Harangozó Szilveszter (1929. január 25., Kunszentmárton, Szaszkó Rozália). Ösztönösen a szovjet csapatok mellé szegődött. Húsz éves korában feljelenti osztálytársait az ÁVH-nál, amelynek ez úgy megtetszik, hogy biztatják: adja be az önéletrajzát a céghez. 22 éves korában (1951) már a Baranya megyei ÁVH-kirendeltség vezetője hadnagyi rangban. Egy év múlva Péter Gábor titkárságát vezeti. A kulturális elhárítás területén szerzi legfőbb érdemeit. Közvetlenül tartotta például Szakáts Miklóst ("Cyrano"), Szepesi Györgyöt ("Galambos"), Nagy N. Péter akadémikust ("Borisz"), de foglakozott Szabó István ("Képesi György") jelentéseivel is. 1965-ben már ezredes. Ekkor kezdődik intenzív kapcsolata Aczél Györggyel, akihez mély rokonszenv fűzte, s akinek mindenkit megelőzve és megkerülve jelentett a nacionalista és ellenzéki erőkről, különös tekintettel az értelmiségre. 1977-től III/III-as csoportfőnök, egyben a főcsoportfőnök első helyettese. 1985. január 1-től III-as főcsoportfőnök, altábornagy, belügyminiszter-helyettes (56 éves). Élete egyetlen nagy kudarcélménye, hogy elkezdi, de nem képes befejezni sem az ELTE bölcsészkarát, sem a jogi karát. Állandó tagja volt a KB operatív bizottságának, amely döntött az ellenséges személyek ügyében. Rejtélyes és zárkózott volt, a legszürkébb szürke, soha senki előtt nem nyílt meg, soha senkinek nem adott interjút. Ellentmondást nem tűrt, parancsai megfellebbezhetetlenek voltak. Negyven éven át alkalmazkodott a pártelithez, 1989. április 30-án vonult nyugállományba.]
Gedényi Mihály meghurcoltatásai
Harangozó Szilveszter rendőr nyomozó százados 1957. március 5-én a BM. II. (Politikai) Nyomozó Főosztálya 3. osztályának (hírszerzés) d. alosztálya vezetőjeként, közvetlen felettesével: Radványi Kálmán rny. őrnagy osztályvezetővel azt javasolja, hogy preventív őrizet alá kell vonni, tehát internálni dr. Gedényi Mihályt (1908. június 16., Budapest, Sallai Jolán), a Magyar Vöröskereszt külügyi osztályának vezetőjét. "Nevezett reakciós, jobboldali beállítottságú volt, jelenleg is az. Gyűlöli a kommunistákat, a szovjet rendet és aktív segítséget adott, illetve ad az ellenforradalomban részt vett elemeknek."

Harangozó Szilveszter százados és Radványi Kálmán őrnagy kezdeményezte Gedényi internálását

Ez így túl általános vélemény, kellene valami konkrét tény is. A következőket tudják összekaparni: Gedényi újságíróként hadnagyi rendfokozattal haditudósító volt a II. világháborúban, - egyebek között a bácskai harcokban és a szovjet fronton - megkapta az olasz "Korona Rend" tiszti keresztjét is. 1956. október 31-én megválasztották a Magyar Újságírók Nemzeti Bizottsága tagjának. (Jellemző, hogy erről a Magyar Újságírók Országos Szövetsége nem tudott, személyzeti osztályvezetője 1962. január 22-én a BM hivatalos érdeklődésére konkrét felvilágosítással nem szolgálhatott, csupán annyit közölt: jogászként látták az épületben az "ellenforradalom" alatt, s az akkori főtitkár úgy emlékszik, hogy a Vöröskeresztnél dolgozott a külföldi csomagok átvételénél.)
Gedényi 1956. november 10. és 1957. március 10. között a Magyar Vöröskereszt kormánybiztosának: dr. Killner Györgynek a felkérésére a külügyi osztályon dolgozott, feladatai közé tartozott a Bécsbe érkezett külföldi segély adományok hazaszállításának megszervezése is. Erről az internálást kérő, Harangozó aláírta jelentés: "A Vöröskeresztben lényegében ő irányítja a külügyi tájékoztatást, amely erősen kémtevékenység ízű, pl. album készítés a Nemzetközi Vöröskereszt részére, - éhező magyarok, harc a vöröskeresztes csomagokért, nemzetközi delegációk informálása, a nyugati segélyek túlpropagálása, stb. Része van abban is, hogy az íróknak, újságíróknak soron kívül, válogatás nélkül vöröskeresztes csomagokat juttattak, illetve juttatnak."
Már korábban is ügynöki jelentések szóltak Gedényi "reakciós" tevékenységéről: abban a bizonyos albumban a forradalom alatt készült képek voltak, pl. szétlőtt kórház vöröskereszttel, előtte egy szovjet páncélos, a sajtó osztályra régi fasiszta cimboráit építette be, a baráti szocialista országok segélyeit bezzeg nem említik, csak a nyugatiakat, a Kéthly Anna gyűjtötte adományokat is beszállítják; a Vöröskereszt 1200 fős állományában olyanok is vannak, akik fegyveresen vettek részt az "ellenforradalomban".
De ez még mindig nem elég, a II/5-d (belső reakció elhárítás) alosztály elindítja a környezettanulmányok készítőit a megbízható házmesterekhez, lakótársakhoz, legutoljára a XI. Fadrusz utca 6. szám alá. Többségük eleve szociális irigységgel beszél a tanult, több diplomás és több nyelven beszélő „nadrágos” (elegánsan öltözött) értelmiségiről, akinek ráadásul a felesége is művelt értelmiségi, (nyelvtanárnő, fordító); „Úgy a felszabadulás előtt, mint azóta jó anyagi körülmények között élnek, a legújabb divat szerint öltözködnek. Két szoba hallos lakásban laknak, ami polgári kényelemnek megfelelően van berendezve. Az októberi események óta - vagyis amióta a Vöröskeresztnél dolgozik - feltűnően költekeznek. A Vöröskereszttől nagyobb mennyiségű tüzelőt, valamint cukrot, déli gyümölcsöket és egyéb élelmiszereket visz haza a lakhelyére. Az adatszolgáltatók elmondották, hogy Gedényi gyermekeitől tudják, hogy kiló számra van náluk kakaó, valamint narancs és tea.””A lakók alkalmazkodó, kétszínű személyként jellemezték, aki véleményét mindig attól tette függővé, hogy kivel beszélt.”
Később a II/2 osztály (kémelhárítás) is beszáll a felderítésbe: „A felszabadulás után mint nem megbízható személyt „B”-listázták. Egy ideig munkanélküli volt, majd elhelyezkedett az Országos Sport Hivatalnál, ahonnan 1949-ben a párt követelésére váltották le… mint a külügyi osztály dolgozója, több külföldivel tartott rendszeres kapcsolatot, az összeköttetései arra utaltak, hogy kémtevékenységet folytat. Leváltása után segédmunkás.”
Mint a Vöröskereszt külügyi főosztályának vezetője rendszeres kapcsolatot tartott fenn a Nyugatról hazánkba érkező külföldiekkel, főleg a Nemzetközi Vöröskereszt akkor Budapesten tartózkodott tagjaival. Önhatalmúlag tárgyalt és egyezkedett egyes külföldről érkező segély szállítmányok ügyében. A fenti tevékenységén kívül gondja volt arra, hogy a főosztály dolgozói közül azokat a személyeket, akik számára nem voltak megbízhatók, eltávolítsa és elvbarátait, márkás fasisztákat és a népidemokráciánk ádáz ellenségeit ültesse helyükre. Környezetére jellemző, hogy a sajtóosztály vezetőjének nevezte ki volt haditudósító társát, Horváth Lászlót, aki Domonkos nevű helyettesével igen káros, rendszerünket lejárató propaganda kampányba kezdtek a magyar nép nyomoráról.”
Gedényi tevékenysége nem kis mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a MVK adományainak igen jelentős része olyan emberek kezébe került, akik fasiszta beállítottságúak, volt politikai foglyok, ellenforradalmi huligánok. Gedényi is hozzájárult ahhoz, hogy az ellenforradalmi cselekmények kirobbantásában részt vett Író, és Újságíró Szövetség bukott csőcselékét rendszeres anyagi támogatásban részesítették. Több irányú ügynöki jelentések elemzése alapján megállapítható, hogy Gedényi kiterjesztette hatalmát az egész MVK szervezetére és a megbízott kormánybiztost is a kezében tartotta, ellenőrizte a felesége révén, aki abban az időben mint idegen nyelvű titkárnő tevékenykedett Dr. Killner mellett…Killner felesége és Gedényi pedig unokatestvérek. A 10-11373 sz. Ob. Dossziéban „Pálvölgyi” ügynök jelentéséből világosan látni, hogy a volt kormánybiztos, valamint Gedényi az ellenforradalom alatt azon tevékenykedtek, hogy megbízható újságíró barátjukkal egy katolikus lapot indítsanak, mely orgánuma lett volna a Gedényi és dr. Killner által szervezett katolikus pártnak. Gedényi külföldi kapcsolatai közül főleg a Nemzetközi Vöröskereszt ötös bizottságának tagjaival került szorosabb kapcsolatba.”
Felesége dr. Gedényi Mihályné Farkas Ilona,(1910, Budapest, Varga Leopoldina) gazdag kereskedő családból származik. Egy ideig nyelvtanárnőként dolgozott, majd az Elektroimpexhez került, mint fordító, majd üzletkötő. Az MVK-nál végzett tevékenységének értékelése során megállapítható, hogy mindenben kiszolgálta a vezetőségbe befurakodott fasiszta elemeket.”
Mindezen előzményhez kellett még egy primitív és hazug ügynöki jelentés „Bornemissza” ügynöktől és a kocka el volt vetve. A kémelhárítás (BM. II/2-c alosztálya) így rögzítette „Bornemissza” besúgó alávaló mondatait:
Gedényi… markáns vonásai amerikai gengszter film szereplőire emlékeztetnek. Külseje, amíg nem szólal meg, hatásos, férfias. De mihelyt beszélni kezd, igen csekély intelligenciájú, gyermeteg észjárású ember benyomását kelti. A bölcsész karon a magyar-német szakot végezte, igen nehezen, állandó vizsga halasztások és bukdácsolások közepette…Gyenge képességei és műveletlensége mellett igen nagy üzleti ravaszság van benne. Ennek tudható be, hogy a felszabadulás után is könnyen érvényesült: a Közoktatásügyi Minisztérium sportosztályát vezette, s emlékezetem szerint 1949-ben történt, hogy a Szabad Nép leleplezte korrupt intézkedését (sportolók külföldi utazásával kapcsolatban korrupt módon járt el és saját magát is kiküldette külföldre). Elbocsátották állásából, s ettől fogva előttem ismeretlen módon tartotta fenn magát.” A hiteltelen, ellenőrizetlen jelentést Czimmer hadnagy értékesnek minősíti, mivel „… a Gedényivel kapcsolatos értesüléseket kiegészíti.” Akkoriban elég volt ennyi osztályharcos önkény egy ember tönkretételéhez.

Gedényi Mihály a rabnyilvántartásban

 
Gedényi Mihályt 1957. július 18-án vették közbiztonsági őrizetbe, ami az internálás új neve volt. Egy évet töltött három helyen: a Gyűjtőfogházban, Kistarcsán és Tökölön, majd rendőri felügyelet alá helyezték. 
Közbiztonsági őrizetben és a Gyorskocsi utcában 
Mielőtt újabb meghurcoltatásához érnék, mondjuk el tisztességgel: ki is volt Gedényi (Gremsperger) Mihály? (Wikipédia, utolsó módosítás: 2012.05.10.)
[Gedényi Mihály, Gremsperger (Budapest, 1908. június 16. - Budapest, 1988. július 5.) író, irodalomtörténész.
Apja napszámos, alkalmi munkás, majd fűtő és hivatalszolga a Magyar Földhitelintézetnél. Gedényi Mihály a Toldy Ferenc Reálgimnáziumban elvégzett négy középiskolai év után asztalosinas lett, mígnem öt hónap után egy volt tanára tanítványokat szerzett neki, és rábeszélte apját, hogy taníttassák tovább a jó eszű fiút. Érettségi után a műegyetemre iratkozott be, de anyagiak híján - a műegyetemi elfoglaltságok miatt nem maradt ideje tanítványokat vállalni - ezt félbehagyta, és helyette a Pázmány Péter Tudományegyetemre járt, ahol 1934-ben magyar- francia szakos tanári, ezután néprajzos és államtudományi oklevelet és doktorátust szerzett.
Egyetemi évei alatt a Magyar Nemzeti Diákszövetség külügyi osztályvezetője, a Nemzetközi Diákszövetség (CIE) végrehajtó-bizottsági tagja, 1933-34-ben a CIE sportosztályának elnöke volt. 1934-től 1938-ig az Országos Testnevelési Tanácsban dolgozott az iskolai és az olimpiai ügyek előadójaként. Számos világverseny szervezőjeként, az 1936-os berlini olimpián szereplő magyar csapat vezetőségi tagjaként és sajtóreferenseként tevékenykedett. A II. világháború után a kultuszminisztérium testedzési osztályára került, tagja lett a megalakuló Magyar Olimpiai Bizottságnak, és 1947-ben a bizottság igazgatójává választották. Ebbéli tisztségében 1948-ban mind a téli, mind a nyári olimpiai játékokra utazó magyar csapat egyik ügyintézője volt. Munkájáért a londoni olimpia után a köztársasági érdemérem ezüst fokozatával tüntették ki. Az olimpiai mozgalomban kifejtett munkájának emlékét lakóháza falán 1993. június 21. óta emléktábla őrzi.
Gedényi Mihály irodalmi munkásságát tizennégy regény (Hatvan forint, Üstökös a Bakonyban, Pesti ének stb.), mintegy negyven novella, több tucat színdarab, rádiójáték, filmszkeccs, számtalan irodalmi és színikritika fémjelzi. Gedényi az 1945 előtti irodalomnak viszonylag jól ismert és sikeres alakja volt, aki nemcsak íróként alkotott, nevét folyóirat-szerkesztőként is megemlíthetjük, hiszen 1943-44-ben Ambrózy Ágostonnal és Eszterhás Istvánnal közösen szerkesztették a tizennyolc számot megélt Magyar Múzsá-t. Az irodalomtudomány területén bibliográfusként is letette névjegyét: 1978-ban megjelent Krúdy-bibliográfiái máig sokak által forgatott alapművek.
Mindezek ellenére Gedényi Mihály csak az 1989-es rendszerváltás után kerülhetett be az irodalmi lexikonokba. Hogy nevét és munkásságát szakmai körökben hosszú időre „elfelejtették”, azt politikai meghurcoltatása magyarázza. Annak ellenére, hogy 1945-ben a Közoktatásügyi Minisztérium I. sz. igazoló bizottsága Gedényit igazoltnak jelentette ki, szépirodalmi művei nem jelenhettek meg. Hiába írta novelláit, színdarabjait, filmvázlatait, rádiójátékait és még sok mindent, mindenhol merev falakba ütközött. Tovább rontott helyzetén, hogy 1956. október 31-én a Magyar Újságírók Nemzeti Bizottságának tagjává választották, és hogy az 1956. november 10-én a Vöröskereszt vezetőjévé kinevezett Killner György felkérésére 1957. március 31-éig a Vöröskereszt külügyi osztályán dolgozott, többek között a Bécsbe érkezett külföldi segélyek hazaszállításának megszervezésében. Munkájáért a Magyar Vöröskereszt irányításáért felelős közellátási kormánybiztos, Nyers Rezső köszönetet mondott ugyan, ez azonban nem akadályozta meg azt, hogy 1957-ben és 1958-ban kétszer (más források szerint háromszor) is internálják. Összesen 367 napot töltött Kistarcsán, a Gyűjtőfogházban és Tökölön. Ugyancsak 1956-os vöröskeresztes tevékenységével - a két Bécsbe küldött bizottságban tolmácsként való részvételével - függött össze, hogy 1961. október 16-án nem messze lakásától a katonai rendőrség nyomozói egyszerűen elrabolták és a katonai bíróság Gyorskocsi utcai fogdájába vitték, ahol a hírhedt Ábrányi-féle kémhistóriába próbálták belekeverni. Bár ártatlansága egy hét alatt kiderült, négy és fél hónapig tartották fogva egy magánzárkában.
Egyéb lehetőségek híján 1958-tól az Országos Fordítóiroda külső munkatársaként dolgozott, majd 1966-tól nyugdíjazásáig, 1972-ig az Építésügyi Tájékoztatási Központ fordítója volt. 1988. július 5-én Budapesten hunyt el.
Gedényi Mihály megjelent önéletrajzi írásai:
A fogoly száma: 1551. Budapest, 1991. (Gyorskocsi utcai fogvatartásáról szóló visszaemlékezése, börtönnaplója.)
Egyszáztizenhét nap magánzárkában a Gyorskocsi utcában (1961-1962). Püski, 2001.
Tibeti kankalin (Papírkosár, börtönjegyzetek, gyerekkor). Bp., 1999.
Tudományos munkásságának legjelentősebb nyelvészeti területe a fattyúnyelv (szleng) Zolnay Vilmossal közösen végzett kutatása, több fattyúnyelvi szótár összeállítása.]
1961. október 16-án szocialista krimibe illő jelenetet rendezett a BM. II/8 osztály (vizsgálati feladatok) a XI. kerületben, a Feneketlen tó partján, a Fadrusz utca sarkán: egy csikorgó kerekekkel induló Pobjedában az utcáról vitték el Gedényit az Állambiztonsági Vizsgálati Osztály Gyorskocsi utcai fogdájába.
[Oda, ahova három nappal korábban, 1961. október 13-án hajnalban hazarabolták Ábrányi Aurélt Bécsből. Egy gépkocsi csomagtartójában szőnyegbe csavarva hozta a különleges kommandó, amelynek tagja volt Gerő László, a D-144-es szigorúan titkos állományú rendőr százados, a szovjet katonai elhárítás egykori hadnagya, a Shell Interag Rt. egykori vezérigazgatója. Az MSZMP PB által engedélyezett akcióra azért került sor, mert Ábrányi Aurél budapesti újságíró, kereskedő azután, hogy 1948-ban egy sikertelen tiltott határátlépési kísérletét követően a HM katonapolitikai osztálya beszervezte és májusban hírszerzőként Ausztriába telepítette, 1950-től szembefordult megbízóival, a francia és az amerikai hírszerzés szolgálatába állt, a Szabad Európa Rádió bécsi tudósítója lett, és kémcsoportot szervezett Budapesten Atkáry Arisztid és a budapesti olasz sajtóattasé: Adalberto Stuzziero vezetésével. A csoportot 1955-ben felszámolták, tagjait 1956 nyarán elítélték. Ábrányi Aurélt erőszakos hazahozatala után 1963. november 30-án a Legfelsőbb Bíróság katonai tanácsa államtitok tekintetében rendszeresen és kémszervezet tagjaként elkövetett kémkedés, valamint béke elleni bűntett miatt jogerősen 13 évi szabadságvesztésre ítélte, büntetését a Gyorskocsi utcai objektumban különleges körülmények között töltötte. A mai napig nem tudjuk, hogy 13 évi börtönbüntetésének letöltése után hová hurcolta el Ábrányit 1974. október 15-án Rajnai (Reich) Sándor r. vezérőrnagy, a hírszerzés (III/I) csoportfőnöke két ismeretlen személy társaságában.]
Kapcsolódó:
Október 17-én az esetről jelentést készített Dr. Barkóczi Pál r. őrnagy, alosztályvezető és Kugler Ferenc r. százados:
1961. október 16-án hűtlenség gyanúja miatt őrizetbe vettük Gedényi Mihály 53 éves, alkalmazott származású, értelmiségi osztályhelyzetű, nős, fordító, pártonkívüli, magyar állampolgár, Budapest, XI. ker. Fadrusz u. 6. sz. alatti lakost.
A rendelkezésünkre álló adatok szerint 1956 novemberében Gedényit Ábrányi Aurél francia kémügynök beszervezte és megbízta további két személy beszervezésével. Gedényi és a beszervezésre kijelölt két személy a francia hírszerző szerveknél beszervezett ügynökként vannak nyilvántartva.
Gedényi első kihallgatása során vallotta, hogy 1956. november közepén, mint a Magyar Vöröskereszt egyik vezetője egy küldöttséggel 3 napig Bécsben tartózkodott. Ez alkalommal összetalálkozott Ábrányi Auréllal, régi ismerősével. Másnap egy kávéházban találkoztak, s kb. fél órát beszélgettek. Állítása szerint a beszélgetés magánjellegű volt. Tagadja, hogy őt Ábrányi kémtevékenységre felszólította, illetve beszervezte. Kihallgatását folytatjuk.”
Valóban folytatták, miközben október 23-án házkutatást tartott lakásában Kugler Ferenc és Burka Ignác r. százados.
Az 1961. október 17-i kihallgatás jegyzőkönyvének tanúsága szerint Kugler r. százados a hűtlenség büntette elkövetéséről igyekezett vallomást kicsikarni Gedényitől, akit e bűntett elkövetésének alapos gyanújával vettek őrizetbe.. Az első három kérdés és felelet:
Kugler r. szds.: Ismertesse, hogy mikor és milyen módon került kapcsolatba a nyugati hírszerző szervekkel?
Gedényi: A nyugati hírszerző szervekkel kapcsolatom soha nem volt, s jelenleg sincs. 1956. november közepén azonban Bécsben összetalálkoztam és beszélgettem Ábrányi Aurél régi ismerősömmel, akitől tudtam, hogy a nyugati hírszerző szervek részére dolgozik.
Kugler r. szds.: Honnan ismeri Ön Ábrányi Aurélt?
Gedényi: Ábrányi Auréllal az 1936-1942 közötti időben ismerkedtem meg Budapesten. Abban az időben, 1934-től 1939-ig a Testnevelési Tanácsnál, 1939-től 42- ig pedig a Miniszterelnökség sajtó osztályán dolgoztam. Ábrányi akkor újságíró volt, többször megfordult e helyeken. Ismeretségünk tehát innen adódik. Bár elég gyakran találkoztunk, kapcsolatunk a tegező viszony ellenére sem vált barátivá.
Kugler r. szds.: A felszabadulás után 1956-ig bezárólag milyen kapcsolata volt Önnek Ábrányi Auréllal?
Gedényi: Semminemű kapcsolat nem volt közöttünk. Az 1950-es években a sajtóban megjelent Ábrányi ellenséges tevékenységét leleplező újságcikkekből értesültem róla, hogy Nyugaton él és a Magyar Népköztársaság ellen ellenséges tevékenységet folytat.
A jegyzőkönyv további részében Gedényi Mihály elmondta, hogy amikor a Magyar Vöröskereszt küldöttségével 1956. november 16-18. között Bécsben járt, a sajtófogadáson találkozott Ábrányival, aki kérte, hogy másnap reggel igyanak meg egy kávét együtt a közeli kávéházban. A félórás beszélgetés során szóba kerültek a korábbi ismerősök, kollégák, Ábrányi érdeklődött a küldöttség tagjai felől (akik között egyetlen párttag sem volt), az október-novemberi hazai eseményekről, a harcok egyes részleteiről, a sztrájkokról, Gedényi munkájáról, stb. „Amit elmondtam, azok általában közismert dolgok voltak - áll a jegyzőkönyvben Gedényi Mihály vallomása, a búcsúzás pedig így zajlott: „Elválásunk előtt kért, hogy amennyiben ismét Bécsben járok hívjam fel telefonon és találkozzunk. Ezt meg is ígértem. Ígéretem ellenére azonban nem volt szándékomban vele többé találkozni. Bizonyítja ezt, hogy 1956 decemberében ismét Bécsben jártam, de nem vettem fel vele a kapcsolatot.” 
Kugler r.szds.: Felhívom figyelmét, hogy tagadásával az őszinte beismerő vallomás esetén javára szolgáló enyhítő körülményektől fosztja meg magát! Vallomásánál ezt vegye figyelembe!
Gedényi: A velem közölteket tudomásul vettem… vallomásom ennek ellenére fenntartom, mert Ábrányi engem nem kért fel adatszerzésre és hogy a legközelebbi utam alkalmával számoljak be részére a magyarországi helyzet alakulásáról.
1961. december 17-én Mérő Károly r. alezredes, osztályvezető kérésére a katonai főügyész Gedényi Mihály előzetes letartóztatását egy hónappal meghosszabbítja a bűncselekmény teljes felderítése érdekében. A katonai ügyésszel a következőt közölték: „Az eddigi nyomozás során megállapítottuk, hogy nevezett 1956 novemberében Bécsben kapcsolatot létesített Ábrányi Aurél imperialista kémügynökkel, részére adatokat szolgáltatott és vállalkozott további együttműködésre.” 
Gedényi Mihály neve szerepelt a hazahozott, s ugyanabban a Gyorskocsi utcai vizsgálati fogdában őrzött Ábrányi Aurél noteszében megannyi ügynök között. Gedényi ezért nehezen szabadult, 117 napig tartották törvénytelenül fogva.

A beismerés: Ábrányi mégsem szervezte be, szabadlábra kell helyezni

 
1962. június 19-én Hazai Jenő r. ezredes, a II/2 (kémelhárítás) osztályvezetőjének egyetértésével Peredi Rezső r. őrnagy alosztályvezető és Waldhausel Ottó r. főhadnagy javaslatot tesz Németi József r. ezredes főosztályvezetőnek Gedényi személyi dossziéja lezárására. Íme a sajátos fogalmazású dokumentum és indoklása:
Dr. Gedényi Mihály (Budapest, 1908, Sallai Jolán) nevére 1958. XII. 9-én nyitották a Sz-5736 számú személyi dossziét. Operatív ellenőrzését ellenforradalmi magatartásával, ellenséges beállítottságával indokolták. A későbbiekben hírszerzőgyanús jelek alapján folytatták a munkát és megállapították, hogy „Szerkesztő” hírszerző kapcsolata. A vizsgálat során kiderült, hogy Gedényi mindössze alkalomszerű társadalmi érintkezésbe került „Szerkesztő”-vel egy alkalommal. Beszélgetésük során Gedényi súrolta a hírszolgáltatás határát, beszervezése azonban „Szerkesztő” által nem történt meg. A magyarországi ellenforradalmi eseményeket beszélték meg. Jogi szakvélemény szerint cselekményének enyhe társadalmi veszélyessége miatt a Bíróság felmentő ítélete volt várható. Az eljárást ezért ellene megszüntették és szabadlábra helyezték.
A fentiek alapján javasoljuk a dosszié lezárását és irattárba helyezését.” (Az utóbbi mondat végére valaki vesszőt tett a pont helyébe és ezt írta oda kézzel: „a személy kutató nyilvántartásban való meghagyása mellett.”)
Németi József r. ezredes, főosztályvezető engedélyezte Gedényi Mihály dossziéjának ilyen módon való lezárását. (ÁBTL, O-11526)
Az amnesztia és a szabadulások megpróbáltatásai
Térjünk vissza 1953 nyarára, amikor az MDP Központi Vezetőségének júniusi határozata nyomán megszületett az Elnöki Tanács közkegyelemre vonatkozó 1953. 11. sz. törvényerejű rendelete és a Minisztertanács határozata [1034/1953./VII.26./] a rendőrhatósági őrizet alá helyezés (internálás) intézményének megszüntetéséről, valamint a kitiltások feloldásáról. [Megjelent a Magyar Közlöny 1953. évi 32. számában, 1953. július 26-án.]
Miután október 31-ig papíron befejezték az internálótáborok feloszlatását, megszűnt az internálás jogintézménye, feloldották a kitelepítettek kényszerlakhelyhez kötöttségét, eltűnt a rendőrbíráskodás és a kuláklista , többféle statisztika is készült. (Közöltünk már mi is a sorozat I. és II. részében.) A statisztikák aszerint eltérőek, hogy hol készültek, (Belügyminisztérium, Legfőbb Ügyészség, Minisztertanács, az MDP Központi Vezetősége) s hány áttételen torzultak.

Gerő Ernő

 
Gerő Ernő belügyminiszter aláírásával például a következők jelentek meg: 
A közkegyelmi rendeletek közel 748 000 főt érintettek. A börtönökből, - beleértve a katonai börtönöket is - 15 761 fő szabadult. Az államvédelmi szervek internálótáboraiban a közkegyelmi rendelkezések kihirdetésekor 5075 fő volt őrizetben, közülük szabadságkorlátozás nélkül szabadult 2415 fő, rendőrhatósági felügyelettel 318 fő, kitiltással és rendőrhatósági felügyelettel 383 fő, büntetőeljárás alá vontak 659 főt. A bíróságok 11 591 főt a közkegyelem alapján mentesítettek a büntetés alól és 547 főt részesítettek 1/3-os kedvezményben. A büntetőbíróságok 21 181 fő pénzbüntetését törölték; a kihágási bíróságok 4697 fő elzárás büntetésének végrehajtását és 188 790 fő pénzbüntetését törölték. A rendőrségi, a végrehajtó-bizottsági és pénzügyi kihágási bíróságok 229 263 fő ügyében szüntették meg a kihágási eljárást. A büntető bíróságok 21 141 fő ügyében az eljárást, az ügyészség és a rendőrség 7646 fő ügyében a nyomozást szüntette meg. A hortobágyi zárt táborokban lévő 2524 család (családtagokkal együtt összesen 7281 személy) kényszerlakhelyhez kötöttségét szüntették meg.
Egy korszak zárul le, ha nem is teljesen és nyomtalanul, mert az árnyak még sokáig visszajárnak. Mi jellemezte 1953 júniusa előtt az államvédelmi szervek munkáját? Erre így adta meg a választ a Belügyminisztérium és a Legfőbb Ügyészség azon jelentése, melyet azelőtt vitatott meg a BM Kollégiumának 1955. november 11-i ülése, hogy az a Politikai Bizottság elé került volna. ("A BM államvédelmi szervei hogyan hajtják végre pártunk Központi Vezetőségének határozatát a szocialista törvényességről?")
"A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének 1953. évi júniusi határozatát megelőzően, az államvédelmi szervek munkájukat nem a törvényeknek megfelelően végezték. Nem volt ritka eset indokolatlan őrizetbe vételek végrehajtása, állampolgárok zaklatása, törvényellenes vizsgálati módszerek alkalmazása, koncepciós ügyek, koholt vádak létrehozása, alaptalan internálások. Az osztály hálózati munkában provokációs módszereket alkalmaztak, törvénytelen nyomozásokat folytattak felső vezetőkre, egyes párttagokat fenyegetésekkel beszerveztek. Az államvédelmi operatív nyilvántartás törvénytelenül folyt, ellenőrizetlen adatok alapján kompromittált személyként tartottak nyilván állampolgárokat. A BM pénzügyi gazdálkodására a nagymérvű pazarlás, tervszerűtlenség volt a jellemző. Gyakran fordultak elő súlyos anyagi visszaélések. Erkölcsi züllöttség volt tapasztalható az államvédelmi szerveknél. Kirívó törvénytelenségek mutatkoztak a kádermunkában. A törvénysértésekkel szemben fellépő, vagy bírálatot gyakorló egyes államvédelmi tisztekkel szemben alaptalan bírósági eljárást indítottak. Több becsületes elvtársat káderanyagának ellenőrzése nélkül elbocsátottak, ugyanakkor meg nem felelő személyeket vettek fel és helyeztek el különböző beosztásokban."
A jelentést Dékán István áv. vezérőrnagy, miniszterhelyettes és Szalai József, a Legfőbb Ügyész első helyettese írja alá. Közülük Dékán miniszterhelyettes a vitában módosítást javasol a jelentés szövegén. Idézi a jelentés 2. oldalának 1. bekezdését, s azzal kapcsolatban olyan megállapítást tesz, ami - akár indulati elszólásként is - jellemzi az akkori valós állapotokat:
"A Minisztertanács határozata alapján megtörtént az internálótáborok felszámolása és ezzel megszűnt a törvénytelen fogvatartások lehetősége." Elsősorban nem szűnt meg, csak az internáláson belül szűnt meg. (!) Ez nem precíz. Ezt a bekezdést kihagynám, vagy másképp kellene megfogalmazni." 
[A jelentés III/5. pontja kiemelt vizsgálati területünkön - a BM operatív hálózati szerveinek munkája - még mindig súlyos törvénysértéseket említ. A beszervezéseknél fenyegetéseket alkalmaznak, megtörtént, hogy a beszervezést nem vállaló állampolgárt állásából elbocsátották. Előfordult az is, hogy a beszervezési jelöltet valótlan adatokat tartalmazó jegyzőkönyv aláírására kényszeríttették. Egyes tanúkihallgatási jegyzőkönyveket elferdítenek, kiéleznek, összefoglaló jelentésekben a vezető szervek megtévesztésére alkalmas túlzott következtetéseket vonnak le. Tapasztalható az is, hogy büntetés alá nem eső cselekményeket bűncselekményként állítanak be, vagy elévült bűncselekmények üldözésével foglalkoznak. Hiányos az ügynökség ellenőrzése, amelynek következményeképpen dezinformatív jelentések ellenőrzés nélkül kerülnek továbbításra. Az ügynökség egyes tagjai súlyos köztörvényes bűncselekményeket követnek el. Előfordul, hogy a hálózati szervek, amikor erről tudomást szereznek, kezdeményezik a bűnöző ügynök büntetés alól való mentesítését.
Kritikusan megállapítják azt is, hogy nem kielégítő a politikai bűncselekmények megelőzése érdekében végzett munka színvonala sem az államvédelmi szerveknél, sem a Legfőbb Ügyészség Különleges Ügyek Osztályán. Nem elég mély és elemző a politikai bűncselekmények okainak feltárása és különösképpen az, hogy mi okozza a munkások és parasztok viszonylagosan nagy számát a politikai bűncselekmények elkövetői között. A két szerv közül egyik sem figyelt fel idejében arra, hogy a letartóztatások szociális összetétele nem javult. Ezeknek a hiányosságoknak a megszüntetéséhez a bíróságok sem nyújtanak megfelelő segítséget ...] 
Mielőtt végigkövetnénk az amnesztia végrehajtásának rögös útját 1953 júniusától novemberig, a szabadítások említett statisztikája után szögezzük le nyomban: a közkegyelmi rendelkezéseknek negatív társadalmi hatásai is voltak. Ahogy már 1953. novemberi közös jelentésükben Gerő Ernő belügyminiszter és Czakó Kálmán legfőbb ügyész megállapította: a bűncselekmények száma emelkedett. S ez egy másik statisztika:
Júniushoz viszonyítva szeptemberben
a társadalmi tulajdon elleni bűncselekmények száma 7,2 %-kal,
a személyi tulajdon elleni bűncselekmények száma 76,3 %-kal,
a társadalmi tulajdon elleni lopások száma 52 %-kal,
a személyi tulajdon elleni lopások száma 82 %-kal,
a betöréses lopások száma összesen 38 %-kal,
a személyi tulajdon elleni rablások száma 111.8 %-kal,
a hatósági közeg elleni bűntettek száma 131, 4 %-kal emelkedett.
Romlott a közbiztonság, s a közrend. Például: „Az internálótáborokból szabadult prostituáltak egyes nagyobb városokban zavarják az utca nyugalmát… vidéken a községekben ugyanez észlelhető a kóborló elemek (cigányok) fokozott mozgásában… a mezei lopások száma az elmúlt évhez viszonyítva növekedett. Mind a prostituáltak, mind pedig a cigányok közrendet sértő tevékenységének leküzdésére adminisztratív intézkedéseket kellett tenni…csavargás ellen indítunk eljárásokat.”
A változások következtében megindult társadalmi mozgásokat, azok törvényszerűségeit azonban nem érti az osztálytársadalmak ideológiáján nevelkedett államvédelmi hivatásos állomány. Piros László belügyminiszter hiába ismételgeti, hogy „… az új szakasz nem jelenti az osztályharc feladását, hanem ellenkezőleg, a harc fokozását jelenti, csak nem a régi módszerekkel.”

Piros László

 
A belügyminiszter azt magyarázza, hogy a Politikai Bizottság nem kielégítő irányítása következtében a Belügyminisztériumban bizonytalanság keletkezett, amely liberalizmusra vezetett. „Helyes munkával az igazi ellenséget kell felderíteni, konkrétumok alapján leleplezni és felelősségre vonni.”
Az államvédelmi jelentések arról számolnak be, hogy országszerte „elszemtelenedett az ellenség”, fokozódott a kulákok „aknamunkája a termelőszövetkezetek ellen”, gyakoriak voltak az önkényes földvisszafoglalások, sok helyütt nyíltan megtagadták az adófizetést, szembeszálltak az elszámoltatást végző hatósági közegekkel, nem hajtották végre a kötelező mezőgazdasági feladatokat, nem teljesítették a beszolgáltatást, a tszcs-ből való kilépéssel egyidejűleg visszakövetelték a cséplőgépeket, a spekulánsok és üzérek, falusi kofák, magánkereskedők, kisiparosok megjelenése károkat okoz a népgazdaságnak. „Az ellenség elszemtelenedésének mutatója a nagyfokú lázítás, amelyet minden ellenséges kategória kifejt.” Aktivitásukra jellemző, - írják -, hogy míg korábban a háttérből mozgatták a munkás és parasztszármazású figurákat, most már egyre nyíltabban személyesen vesznek részt ellenséges tevékenységben. A volt csendőrök és horthysta katonatisztek egyre gyakrabban rendeznek összejöveteleket, az alföldi megyékben szabályos pártéletet élnek a volt koalíciós pártok, mindenekelőtt a kisgazdák. Szervezkednek a volt nagybirtokosok, tőkések, osztályidegen elemek, s az ellenséges léggömbökről leszórt röpcédulákat terjesztenek. Az egyes kategóriák igyekeznek kialakítani régi szervezeteiket, például „…az elmúlt években a páholyokat(helyesen: a szabadkőműves páholyokat) szinte teljesen szétvertük, mintegy 16-ról tudtunk országos viszonylatban. Ma az a helyzet, hogy 10-ről tudjuk, hogy illegálisan újjászerveződött és szabályos páholyéletet él.” „A volt fasiszta politikusok, horthysta főtisztviselők és ellenforradalmi egyházi személyek ellenséges tevékenysége összefonódik.” (A Belügyminisztérium Kollégiumának ülései 1953-1956, I. 2001. TH.)
Amint sorozatunk II. részében már rámutattunk: Gerő Ernő volt az, aki tán a legkevésbé lelkesedett a párt Központi Vezetősége 1953. júniusi határozatának teljes körű végrehajtásáért. Ennek ellenére a végrehajtandó legfontosabb feladatok tekintetében Gerő - aki a Minisztertanács első elnökhelyettese és egyben belügyminiszter - kezében a döntések meghozatala, 1953. július 10-én a következőket írja feljegyzésében Györe József belügyminiszter-helyettesnek: 
"Gondolkodom az internálás, a kitiltás és a rendőrségi felügyelet alá helyezés kérdéséről. Az eddigi tapasztalatok alapján arra a meggyőződésre jutottam, hogy csak az internálás megszüntetését kell jogilag biztosítani. Vagyis jogszabályt kell hozni az internálás rendszerének megszüntetéséről." Ez azt jelentette, hogy Gerő szeretett volna kiskapukat hagyni. Másnap, július 11-én Piros Lászlóhoz, a belügyminiszter első helyetteséhez is utasítást küld kísérőlevélben: 
"...az internáltak közül ki kell válogatni azokat, akiket át kell adni a bíróságnak és el kell ítélni, mert provokátorok, kémek és egyéb olyan bűnösök, akik helytelenül kerültek az internálótáborba, ténylegesen el kell ítélni őket."
Csakhogy nincs idő az alapos és felelősségteljes felülvizsgálati munkához, túl közeli az augusztus 1-jei határidő. Tetézi a káoszba hajló, felszínes, kapkodó munkát Piros László további sürgetése, amely kiviláglik abból a kézzel írt megjegyzésből, melyet július 3-án csatolt egy irathoz Dékán István áv. ezredes, miniszterhelyettesnek: 
"Dékán e!
1., Az aug. 1-i határidő a m. befejezésére túlzottan hosszú. Maximális munkát kell végezni, hogy a lehető legrövidebb idő alatt kész legyen. (1-2 hét)
2., A munkába bevonandó gépírók, stb. személyét az elvtársak döntsék el! Szigorúan bizalmas munka, fecsegés nem lehet.
3., Ha most itt ezrek kihallgatását akarjuk végezni, semmi nem fog kijönni.
4., A "könnyű" embereket kell előre venni, ahol a szabadulás nem lehet vitás!
Piros
53.7.3."
A sztahanovista munkaversenyek szellemisége ily módon áthatotta a belügyi teendőket is. Jogilag megalapozott, igényes és lelkiismeretes felülvizsgálati munkát nem lehetett végezni, emberi sorsokkal dobálóztak önkényesen. Kevés volt a jól képzett jogász és államigazgatási szakember, az előkészítetlenség, az előrelátás hiánya, megannyi, most egyszerre kiütköző korábbi hiba (áttekinthetetlen és hiányos nyilvántartások, eltűnt bizonyítékok, megsemmisített jegyzőkönyvek, dossziék, stb.) lehetetlenné tette az ügyek megnyugtató lezárását, s további törvénysértésekhez vezetett.

A Kistarcsai Internálótábor a víztorony mögötti utcából

 
A szabadító bizottságok egységes jogértelmezésével már a kezdetektől baj volt. Olyanok is szabadultak, akikre a közkegyelmi rendelet nem vonatkozott; egyes bizottságok például az életfogytiglanra ítélteket is „harmadkedvezményben” akarták részesíteni, holott ezt a tvr. kizárta; másutt kizáró oknak tekintették a társadalmi tulajdon vagy a polgárok vagyona elleni elítélést, tévesen értelmezték a visszaesést, s következetlen gyakorlat alakult ki a mellékbüntetésként kiszabott elkobzás és vagyonelkobzás bizonytalan megítélése miatt.. Nem volt meghatározva, ki számít fiatalkorúnak, emiatt egyes bizottságok olyan 18. életévüket betöltötteket is fiatalkorúnak minősítettek, akiket korábban a fiatalkorúak bírósága ítélt el. A statáriális bíróságok által elítéltek sérelmezték, hogy rájuk nem vonatkozik a közkegyelem, mások méltánytalannak tartották, hogy a tiltott határátlépés kizáró ok, ám az államellenes izgatás nem; a gyilkosságért és szándékos emberölésért elítéltek büntetésük legalább 1/3 részének elengedését szerették volna elérni.
A közkegyelemben nem részesülők némelyike a jelentések szerint lázított és uszított, a KÖMI termelő munkahelyein visszaesett a termelés, a nyomott hangulat és az ellenséges agitáció helyenként a munka beszüntetésére irányuló felhívásokhoz vezetett (Dunabogdány, Megyer). A bányákban mutatkozó létszámhiány miatt 1953. augusztus 2-án az ország minden bánya-munkahelyén szeptember 1-ig felfüggesztették a szabadításokat. Ezért Komlón, az Anna aknában augusztus 6-án a délutáni műszak megtagadta a felszállást. A tiltakozás csupán néhány óráig tartott, az elítéltek önként feljöttek, a megmozdulás szervezőit átadták az ügyészségnek.
Az első szabadításokra július 28-án került sor, akkor elsőként a terhes nők, a fiatalkorúak és az idős rabok távozhattak, aztán a kisebb bűncselekmények elkövetői. 
Naponta 500 fő szabadulhatott országosan az ÁVH, a rendőrség és a katonaság elítéltjei közül. Augusztus 17-ig a tvr. téves értelmezése következtében kb. 100 főt szabadítottak törvényellenesen, ezek ügyét a Legfőbb Ügyészséghez terjesztették fel további eljárás végett. „Egyes bizottságok, így a márianosztrai, az ajkai, a szekszárdi és a megyeri igen hanyag munkát végzett, Márianosztrán például az életfogytig elítélteket is 1/3 kedvezményben részesítették, Megyeren 19 főt szabadítottak törvényellenesen.” (A BM. Büntetésvégrehajtási Főosztály jelentése, 1953. augusztus 17.)

A recski munkatábor kerítésen kívülről

 
A kényszermunkahelyekről szabadult elítéltek pótlása nehéz. Különösen súlyos a helyzet a mezőgazdaságban, ahol a szükséges létszám alig 1/4-e maradt meg. A kisgyóni bánya és a hejőcsabai építkezés munkahelyeit augusztus elején felszámolták. A toborzás nem hozott kielégítő eredményeket. Ennek elsődleges oka az, hogy a börtönökben és a munkahelyeken megjelent toborzók csak egy-egy munkahelyre toborozhattak, s nem nyújthattak országos kínálatot. A bernátkúti munkahelyen megjelent toborzó például csak a Hortobágyra toborozhatott mezőgazdasági munkára, a jászberényi börtönben agitáló toborzó csak Szabolcs megyébe, a szabadulók pedig nem vágytak a lakóhelyüktől 3-400 km-re található új munkahelyekre. (Augusztus 15-ig a börtönökben, a KÖMI munkahelyein és az internálótáborokban a szabadultaknak mindössze 4.3%-a (376 személy), a Hortobágyon a szabadultak 20.7%-a (115 személy, 39 család) kötött szerződést.) 
Az internálótáborokból szabadulók csaknem fele munkás és paraszt. De akik a társadalomra való veszélyességük miatt korlátozás alá esnek (rendőri felügyelet, letelepedési engedély korlátozása), azokat a kiemelt településekre: Budapest, Miskolc, Sztálinváros, Komló városokba, a nyugati és déli határövezetbe bocsátani nem szabad, még akkor sem, ha lakóhelyül ezeket jelölik meg. Ezekre a helyekre letelepedési engedélyt részükre kiadni nem lehet.
A hortobágyi zárt táborokban lévők kényszerlakhelyhez kötöttségük megszűnése után a régi lakóhelyükre még akkor sem térhettek vissza, ha a régi lakóhelyük nem letelepedési engedélyhez kötött helység. Ezért a Hortobágyról szabadult kitelepítettek a kényszerlakhelyhez kötöttségük feloldásáról szóló határozattal együtt a nem letelepedési engedélyhez kötött régi lakóhelyükre vonatkozóan kitiltási határozatot is kaptak.
Az internálótáborokból szabadult személyek által 1950-51-ben visszahagyott, a tanácsok végrehajtó bizottságai által végleges kezelésbe vett, vagy más személynek átadott ingatlan és ingó vagyontárgyaikat és a régi lakásaikat vissza nem kaphatják, azok nekik a 760/1939 BM. sz. rendelet 21.§-a alapján semmilyen címen nem adhatók át. Különösen vonatkozik ez a hortobágyi zárt táborokban, valamint az ÁVH. internálótáboraiban volt személyekre. Ehhez az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjének „Szigorúan titkos”végrehajtási utasítása (00451-1/1953.július 17) hozzáteszi:
A hortobágyi táborban lévő személyek új lakhelyeiken nemcsak további magatartásukkal és tevékenységükkel, hanem pusztán megjelenésükkel is zavart kelthetnek. Ezért a legnagyobb éberséggel kell ezeket a személyeket figyelemmel kísérni és figyeltetni. (Így aláhúzva a végrehajtási utasításban!)
Budapestről kitelepítettek 15 napos ideiglenes tartózkodási engedéllyel térhetnek vissza, annak lejárta után meg kell tagadni a további tartózkodást. A társadalomra való veszélyességtől függően a rendőrség meghosszabbíthatja az ideiglenes tartózkodási engedélyt, ha a volt kitelepített munkavállalása azt megköveteli, sőt kivételesen állandó tartózkodási engedélyt is kaphat olyan személy, akinek sajátos körülményei azt indokolják, például előrehaladott kora vagy betegsége miatt fővárosi hozzátartozójához költözik. (Az érintettek többsége Budapest környékén, Pest megyében keresett lakást.)
Azokat a szabaduló fiatalkorúakat (kb. 30 fő), akiknek nincs hozzátartozójuk, a börtönből az M.T.H. (Munkaerő Tartalékok Hivatala) kiküldött nevelői veszik át, formaruhával látják el őket és gondoskodnak az M.T.H. otthonokban történő elhelyezésükről.
Azon szabaduló fiatalkorúak (kb. 250 fő) névjegyzékét, akiknek bűnözését a szülők hanyag és felelőtlen nevelése és az ellenőrzés hiánya segítette elő, a helyi tanácsoknak kell megküldeni. Egyúttal utasítják az illetékes végrehajtó bizottságokat, hogy hívják fel a szülőket a helyes nevelésre és a fokozottabb ellenőrzésre.
A szabadulók munkába állításának rendező elve, hogy a régi munkahely vegye vissza dolgozóját, ha nem is a korábbi munkakörébe. Az üzemeket ösztönzik, hogy a létszám és béralap terv kismértékű túllépése árán is állítsák munkába a visszatérőket, kivéve azokat, akik politikai izgatást folytattak, az üzemben súlyosabb bűncselekményt követtek el, vagy a dolgozók körében súlyos visszatetszést váltana ki újbóli alkalmazásuk.
Bizottságok és tisztázatlan kérdések
Minden táborban 1-1 bizottságot jelöltek ki a szabadítások végrehajtására. A bizottságok öt tagúak:
Elnök:
- a tábor parancsnoka,
Tagok:
- a BM-ből kirendelt ügyész,
- a rendőrség által kijelölt rendőrtiszt,
- a bv. operatív csoportjának képviselője
- egy orvos.

Szabadító bizottságok a táborokban (1. oldal)


Szabadító bizottságok a táborokban (2. oldal)

Az internáltak szabadítását végrehajtó bizottságok az egyes táborokban az előbbi funkciók szerinti sorrendben:
Kistarcsai Internálótábor: 
Urbán Rezső áv.szds.
Béres Miklós áv.örgy.
Textor Ferenc r.hdgy.
Antal Ferenc áv.hdgy.
Dr. Benedek Imre áv.o.szds.
 
Recski Munkatábor: 
Tóth Gyula bv.ales.
Szalai Sándor áv.szds.
Mészáros Sándor r.szds.
Forján István áv.hdgy.
Dr. Radó Sándor áv.o.örgy.
 
Kazincbarcikai Tábor: 
Lovasi János bv.szds.
Galovics Ferenc áv.fhdgy.
Vincze József r.alhdgy.
Szűcs Béla áv.hdgy.
Dr. Lengyel Lajos bv.o.ales.
 
Tiszalöki Tábor: 
Dornai Sándor bv.hdgy.
Csotka Mihály áv.fhdgy.
Sinka Lajos r.hdgy.
Nagy László áv.hdgy.
Dr. Ádám Gábor bv.o.őrgy.
A szabadulókat orvosi vizsgálatnak kell alávetni, a fertőző és súlyos betegeket nem lehet elbocsátani. A kórházi ápolásra szorulókat az Egészségügyi Minisztérium a megfelelő gyógyintézetbe szállítja, erről a hozzátartozókat értesítik. A szabadulók keresményükből 300 forintot kapnak készpénzben, a többit betétkönyvben. Visszajárnak a letéti tárgyak és értékek (ha nincsenek meg, a panaszt írásba foglalják, 165 internált nem kapta vissza letéti tárgyait), mindenkinek vasúti jegy jár és egy napi hideg élelem. A belügyminiszteri parancs szerint a szabadultakat tiszta állapotban, borotválva, rendes ruházatban kell elbocsátani, aki nem rendelkezik ilyennel, annak alsó-és felső viseletet kell kiadni. A büntetés végrehajtás országos parancsnoka: Garasin Rudolf ezredes részletes végrehajtási utasítása a részletekre is kiterjed. Például:
Tilos a szabadulót borotválatlanul, piszkosan, gyűrött, rongyos ruhában a börtönből, illetve a munkahelyről elbocsátani. Ha a szabaduló megfelelő saját ruhával nem rendelkezik, segélyruhával, ennek hiányában olyan honvédségi selejtruhával kell ellátni, amely minden honvédségi és börtönjellegétől előzetesen meg kell fosztani. Csizmanadrág a szabadulóknak nem adható. A megfelelő lábbelivel nem rendelkező szabadulónak a meglévő készletből egy pár használható félcipőt vagy bakancsot kell kiadni, illetve amennyiben lehetséges, saját lábbelijét kell megjavíttatni.”
A munkahelyek és a nagyobb börtönök parancsnokai a szabadulókat több csoportban, gépkocsin szállítsák ki a vasútállomásra úgy, hogy lehetőleg esti vagy éjszakai vonattal utazzanak. Az utazás során átszállni kényszerülő szabadulókat olyan vonattal kell indítani, melynek a megfelelő vonalra csatlakozása van, meg kell tehát akadályozni, hogy a szabadultak a vasúti gócpontokon hosszabb ideig várakozni kényszerüljenek. Feltétlenül meg kell gátolni, hogy a szabadulók a vonat indulásáig a városban vagy községben céltalanul kóboroljanak. A szabadulókat nyomatékosan figyelmeztetni kell, hogy a szeszes italok fogyasztásától és a botrányokozó magaviselettől az utazás tartama alatt tartózkodjanak. Az elbocsátólevélként szolgáló határozatot és a II. rész 18. pontjában meghatározott vasúti jegyet a szabadultnak csak a vasútállomáson, a vasúti kocsiba történő beszállás előtt szabad átadni, e célból az egyes csoportokat néhány fegyvertelen őr kísérje ki a vasútállomásra. A helyi rendőrkapitányságot a csoportok indulásáról előzőleg tájékoztatni kell.”
Természetesen nyomban életbe lépnek a biztonsági és operatív intézkedések is. A tábor elhagyása előtt valamennyi szabadulót megmotozzák, csomagjaikat ellenőrzik, nehogy tiltott tárgyakat, leveleket csempésszenek ki. Csak kisebb csoportokban lehet útnak indulni a legközelebbi vasútállomásra a vonat indulása előtt félórával, polgári ruhás hatósági közegek kíséretében. Időben értesítik azoknak a területeknek az operatív szerveit, ahol az elbocsátottak letelepszenek.

Dolgozik a magasabb felülvizsgáló bizottság

 
Mindeközben gyűlnek a döntésre váró tisztázatlan kérdések, melyek a táborok lakóinak sokféleségét, rétegeződését mutatják, korábban alig hallott csoportjainak sajátos, különös, s meglehetősen bonyolult érdekviszonyait, rendezetlen sorshelyzetét hozzák a felszínre. Például:
1., Mi legyen azokkal az internált politikusokkal - köztük jobboldali szociáldemokratákkal, trockistákkal, „pártellenes” pártvezetőkkel, államvédelmi tisztekkel, cionistákkal, csendőrbesúgókkal, gazdasági vezetőkkel, írókkal, újságírókkal -, papokkal, horthysta katonatisztekkel és volt kormánytisztviselőkkel, akiknek ügye bírósági eljárásra alkalmatlan, vagy büntetésük letöltése után lettek internálva (elítélt internáltként a börtönből visszakérték őket a táborokba)?
(Köztük volt, Deák Lívia, Rásonyi István, Erdős Péter, Lendvai Pál, Faludy György, Kovács István, Lengyel József, Oszkó Gyuláné, Stier József, Szabó Ferenc, Becski (Hamburg) Anna, Dévényi (Dingel) Gusztáv, Hegyi Imre, Kruppa Rezső, Donáth Ferencné, Alpár László, Révai Kálmánné, Ecetes Lajos, Szúnyogh Józsefné, Visnyei Sándor, Velenczei Sándor, Nagy Pál, Bakai Árpád, Andorka Rudolf, Gedényi József, Guttmann Jenő, Széchenyi György, Hamburger László, Gyólay László, Ambrus Zoltán, Küllei Károly, Bánlaki László, Zergényi Pál, Eszterházy Mónika, Krasznai László, Nánásy László, Lókay Ferenc, Várkonyi János, Fazekas Lajos, Somorjai János , Szász Endre és mások.) 
2., Hogyan kell elbírálni azoknak az ügyét, akiket imperialista országokból küldtek be ellenséges aknamunkára, büntetésüket letöltötték, de szabadon bocsátásuk veszélyes? Több olyan internált neve is felmerült, aki Jugoszláviából szökött át, határsértés miatt büntetésüket letöltötték, kémtevékenységükre bizonyítékok nincsenek, s magukat politikai emigránsnak vallják, de helyzetük rendezetlen.
3., Mi legyen a horthysta detektívekkel, a rejtjelezőkkel, a MÁV kémelhárítókkal, női rádiótávirászokkal, akiknek ismereteit felhasználták, konspirációs ügyekben többször ki lettek hallgatva, de ügyük bírósági eljárásra nem alkalmas
4., Mi történjék azokkal a szovjet hadifogságból hazatértekkel, akik szabadulásuk esetén az időközben NSZK-ba, Ausztriába távozott rokonaikhoz akarnak költözni véglegesen? 
5., Mi legyen a kat.pol és az ÁVH áruló ügynökeivel, azokkal a titkos munkatársakkal, akik súlyos titoksértést követtek el, megbízatásukat kifecsegték, kompromittálódtak, helyzetükkel visszaélve üzleteltek, zsaroltak, stb., s akiknek ügye bíróság elé nem vihető, de szabadlábra helyezésük aggályos?
6., Milyen döntés szülessen a fogdaügynökökről? Köztük olyanokról, akik eddig jó munkát végeztek , olyanokról, akik nem használhatók a jövőben, s azokról, akik ügye bíróság elé nem vihető, de szabadításuk veszélyes?
A tisztázandó kérdéseket az internáltak ügyeit felülvizsgáló két csoport gyűjtötte össze s terjesztette egy magasabb bizottság elé, amely közvetlenül a belügyminiszternek tett javaslatot a megoldásra.

A felülvizsgáló két államvédelmi csoport

A két csoport tagjai:
I. csoport: 
Csoportvezető: Gregus József áv.hdgy.
Beosztottak: Galambos László áv.szds.
Velyó Sándor áv. fhdgy.
Zsótér Sándor áv. fhdgy.
 
II. csoport: 
Csoportvezető: Borbély Lajos áv.hdgy.
Szép László áv. hdgy.
Vass János áv. szds.
Kabók János áv.fhdgy.
[Egy augusztus 3-i kimutatás a fentieken kívül a rendkívüli felülvizsgálati munkát végzők között említi még csoport beosztás nélkül a következőket: Seres László áv. szds., Atyin Gábor áv. fhdgy., Borbély Mihály áv. hdgy., Nagy Mihály áv. hdgy., Majoros Sándor áv.alhdgy. A korábban a csoportokhoz rendelt három leírón kívül újabb kettőt nevez meg.]
magasabb felülvizsgáló bizottság tagjai: 
Lőke Gyula áv. ales.,
Jamrich József áv.ales.
Kovács Tibor áv.őrgy.
Muzslai József áv.őrgy.
Póta János áv.szds.
Barna Péter áv.szds.
 
A bizottság mellett működő Titkárság vezetője:
Barna Péter áv. szds.
 
A belügyminiszter július 25-én kelt 1.sz. utasítása választ ad néhány kérdésre: 
Kistarcsai Internálótáborban gyűjtik össze a bírósági eljárás alá vont internáltakat, a bírósági tárgyalásokat is itt tartják. A bírósági ítélet után a BM Büntetés-végrehajtási osztálya gondoskodik az elítéltek (volt internáltak) foglalkoztatásáról a termelőmunkában. Azokat, akik a bűncselekményüknél fogva súlyosabb elbírálás alá esnek, az Állambiztonsági Büntetőintézetbe (Gyűjtő) szállítják. Azokat pedig, akiket a bíróságnak történő átadás céljából további vizsgálatnak vetettek alá, de ügyük a szabadítás befejezéséig nem került lezárásra, át kellett adni a BM Vizsgálati Főosztályának. A külföldi állampolgárságú internáltakat, s azokat, akik eredetileg magyar állampolgárok voltak, de időközben hozzátartozóikat Németországba (NSZK) telepítették ki, mindaddig, amíg az illetékes államok át nem veszik őket, az összes táborból Tiszalökre, az Erőművet építők táborába szállítják.(1182 főt gyűjtenek össze Tiszalökön.)
Györe József belügyminiszter-helyettes augusztus 13-án jelenti, hogy :
Az internáltak felülvizsgálatára alakult bizottság különleges intézkedések megtételét tartja szükségesnek 153 internált ügyében, tekintettel cselekményük veszélyességére. Ezek megoszlása:
a., További vizsgálatra, perújításra javasolnak 50 főt, akiknek többsége káros politikai tevékenységet fejtett ki.
(Demény Pál, Demény Pálné, Vida Lajosné Demény Veronika, Weisshaus Aladár, Klement Károly, Lencsés János, Reinitz Egon, Stier József, Kéri Kálmán ezredes, Ruszkiczay-Rűdiger Imre altábornagy, Hankovszky Gyula altábornagy, Szentpéteri György ezredes, Tényi Mátyás, Boér Ferenc, Paulai Gyula, Málnási Ödön, Böszörményi Zoltán, Andréka Ödön, Szálasi Ferencné, Hain Péterné, Hubay Kálmánné, Dr. Nyári Pál, Dr. Móczi Imre, Süle Ferenc, Dr. Sas Imre, Tüll Alajos, Vid József, Hamburger László, Faragó Gyula Ernő, Borszéki Oszkár, dr. Giegler Károly, Kapócs Ferenc, Gyulai László, Pártay Tivadar és mások, de közéjük sorolják azokat a katpolos és ávéhás tiszteket is, akik elhallgatták politikai múltjukat, így például Gát-Galacsik Zoltánt, a HM Katonapolitikai Osztályának hírhedt ezredesét, vagy Breuer János államvédelmi őrnagyot.)
Indoklás: „Ezekben az ügyekben megfelelő bizonyítási anyag nem áll rendelkezésre, bár az ügyek egy részében már korábban is hosszabb vizsgálat volt folyamatban. Vannak közöttük olyanok is, akiket a felszabadulás utáni időben a bíróság elítélt, azonban enyhe ítéletet hozott.(!) Perújítás céljából újabb bizonyítékok beszerzése szükséges, hogy megérdemelt büntetésüket megkapják.”
b., Külön bíróság elé javasolnak állítani 26 személyt. Ezek valamennyien az ÁVH és a volt HM. Katonapolitikai Osztály titkos munkatársai voltak, akik mint ilyenek ellenséges tevékenységet fejtettek ki, vagy súlyos titoksértést követtek el - a belügyminiszter-helyettes jelentése szerint:
Ezen személyek felett csak külön bíróság ítélkezhet, tekintettel bűncselekményük bizalmas természetére és a bizonyítási anyag operatív jellegére.”
(Pröhle István, Mesterházi István, Bottka László, Russai Tamásné, Boor Imre, Khun-Héderváry Károlyné, Pallavicini Alfréd, Zsoffka Mátyás, Saláta Gyula, Csik Mátyás, Kacs Ervin, Balogh László, Wunder Károly, Füzeséri Sándor, Rostási Pál, Rácz Mihály, Mülbacher Klára és mások.)
c., Rendőrhatósági felügyelet alá helyezést javasolnak 72 internált ügyében. 
- Egy részük szintén az ÁVH és a Kat.pol áruló ügynöke volt. 
(Dr. Bárándi György, Dr. Liszkay Nándor, Ignácz István, Szolnoki István, Würsburger Imre, Berecz László, Orbán Frigyes, Migend András, Irlinger József, Horváth Lajos, Hegedűs Margit, Imre Ferencné, Szijjártó Antal, Hadarits Kálmán, Oltai László, Németh László, Hatvani Sándor és mások.)

Az ÁVH és a Kat.pol áruló ügynökei Kistarcsán (részlet)

 
[Az ÁVH áruló ügynökeinek többségét írásos titoktartási nyilatkozat aláírása után később szabadon engedték, egyeseket rendőrhatósági felügyelet alá helyeztek - megj.: I.Cs.] 
- Mások olyan politikai vagy egyházi személyek, akik esetében „… megfelelő bizonyítási anyag nem áll rendelkezésre, bűncselekményük jogi erejű alátámasztása nem lehetséges. Szabadlábra helyezhetők, azonban személyük veszélyességére való tekintettel javasoljuk őket letelepedési engedélyhez nem kötött helységekbe szigorú rendőri felügyelet alá helyezni.”
(Dr. Péter Ernő, Pergel Károly, Alpár László, Szabó Ferenc, B. Rácz István, Szeleczkei Gyula, Fritsi Ádám, Dr. Brusznyai József, Oetter György, Váradi János, Bencsik József, Mátyásovics Henrik, Csák Boldizsár, Horváth Mihály, Kovács Jenő, Berényi József, Könyves Tibor és mások.)
d., Az internáltak közül 5 olyan szabadlábra helyezését javasolják, „… akiknek internálás előtti beosztásukra való tekintettel szabadlábra helyezésükhöz külön jóváhagyás szükséges.”
Kijelölt ügyészek, bírák, védők és ülnökök 
Ugyanezen a napon, 1953. augusztus 13-án az igazságügyminiszter (Erdei Ferenc) és a legfőbb ügyész (Czakó Kálmán) megkapja a Belügyminisztériumtól - Györe József belügyminiszter-helyettes aláírásával - azoknak a bíráknak, ügyészeknek, védőknek és ülnököknek a névsorát, akik a bíróság elé kerülő internáltak ügyében eljárnak. (A személyek kijelölésében Györe miniszter-helyettesen kívül részt vett Csapó László (Igazságügyminisztérium) és Kozma Károly (Legfőbb Ügyészség), az előterjesztést „Diktálta: Lőke Gyula áv. alezredes”.
Ügyészek:
Alapy Gyula
Alexa Miklós
Avar Jenő
Egri László
 
Bírói tanácsok
A budapesti és a megyei bíróságok hatáskörébe tartozó ügyek tárgyalására:
 
I. Tanács:
Olti Vilmos vezetőbíró
Garancsi Mihály beosztott bíró
 
II. Tanács:
Jónás Béla vezetőbíró
Borsányi Gyula beosztott bíró
 
Bírói Póttanács: 
Sarlós Béla vezetőbíró
Rév Erika beosztott bíró
 
Ülnökök: 
Zsuberácz Mihály
Kollár János
Kalmár Imre
 
járásbíróságok hatáskörébe tartozó ügyek tárgyalására: 
Gálfi Gábor másodelnök (?)
Merli Béla járásbíró
 
Bírói Póttanács: 
Tóth Aladár járásbíró
 
Ülnökök:
Máthé Margit
Berzsenyi Gyula
Subet Teréz
Petrovics Károly
 
(„A szeptemberben tárgyalásra kerülő ügyekben az ülnökök személyére újabb javaslatot terjesztünk be, mivel a fennálló jogszabályok szerint az ülnökök egy évben legfeljebb egy hónapig tárgyalhatnak.”)
 
Védők: 
Mátrai László
Hollósy Aladár
Balázsi László
Pátriász István
Nyéki Miklós
Hegedűs Jenő
Szűcs Mihály
Dzubay László
Révai Tibor
Kaszó Elek
 
(Dzubay László nevét valaki ceruzával áthúzta, s ezt a megjegyzést írta mellé: „Nem.”)
Az előterjesztést „Gépelte: Bencsik irnok.”)
Augusztus 10-ig 595 internált ügyét adták át bírósági eljárásra, ám ezek között találtak olyan ügyeket is, amelyek - egyfelől - elévülés és bizonyítékok hiánya miatt nem voltak alkalmasak bírói eljárásra, - másfelől - további hosszabb vizsgálatot igényeltek. A bírósági eljárásra váró internáltakat augusztus 20-ig kellett a Kistarcsai Internálótáborba szállítani, ahol 21-én megkezdődtek a tárgyalások.

Gondoskodtak a besúgókról, az operatív munkásokról

 
Külön intézkedések történtek az operatív munkára már felhasznált és az operatív célokra tervbe vett szabaduló személyekkel kapcsolatban. Ha ezek ügyében már döntés született, bíróság elé állításuk volt javasolva, a táborokba kiszállt és tájékozódott operatív tisztek jelentései nyomán az operatív osztály a legfelső felülvizsgáló bizottság titkársága útján kérhette az illetékes belügyminiszter-helyettestől a döntés megváltoztatását és új javaslat előterjesztését. Az ily módon szabadítandó személyek pótlistáját a titkárságvezető Barna Péter áv. szds. küldte meg a táborok illetékeseinek. Az operatív célokra tervbe vett személyek ügyében született intézkedések szigorúan titkosak voltak. 
Szeptember 5-ig valamennyi szabadultat operatív hálózati ellenőrzés alá kellett vonni. A végrehajtás közvetlen felelősei: Györe József miniszterhelyettes, Dékán István áv. ezredes és Pőcze Tibor r. vezérőrnagy. A táborokban foglalkoztatott és szabaduló ügynököket el kellett igazítani további magatartásukról, feladataikról. A szabaduló ügynökök névsorát, valamint operatív anyagát megküldték a lakóhely szerint illetékes operatív osztályoknak további felhasználás végett, illetve a megfelelő iratokat el kellett helyezni a BM operatív nyilvántartójában. A szabadítások, bírósági és egyéb eljárások alatt a táborokban lévő operatív szervek fokozott készenléti és ügyeleti szolgálatot láttak el.

Valamennyi szabadultat operatív ellenőrzés alá kell helyezni

 
A BM Kollégiumának 1953. augusztus 25-i ülésén Selmeczi György áv. alezredes elégedetlenségének ad hangot a szabadulók operatív ellenőrzésével kapcsolatban:
Operatív vonalon és a rendőrségen a szabadulók ellenőrzése nincs megszervezve a kiadott utasítás szerint.” Javasolja intézkedés megtételét az utasítások végrehajtására.
Gerő Ernő belügyminiszter is az operatív munka erősítésének szükségességéről beszél:
„… a neheze még ezután jön. A politikaiak közül kevesen jöttek ki eddig. Nagy gondot kell fordítani a szabadulók és a szabadultak közötti operatív munkára államvédelmi és rendőrségi vonalon. Ezt első pontként kell bevenni a határozatba. Sok aktív ellenséges elem szabadul ki, akik aktívan dolgoznak ellenünk. Ezért az operatív munkát sürgősen meg kell erősíteni.”
A lakóterületre érkező volt internáltak ellenőrzéséről jelenti Arany László áv. őrgy., a Békés megyei osztály vezetője. „Területünkre érkezésük után gondoskodunk arról, hogy lehetőleg könnyen ellenőrizhető objektumokban helyezkedjenek el munkára. Azon a helyen, ahol hálózattal nem rendelkezünk, sürgősen megfelelő minőségű hálózatot építünk…az objektumok vezetőivel az eddigieknél gyakrabban fogunk elbeszélgetni az internáltak magatartásának figyelemmel kísérése érdekében. A rendőri szervekkel állandó és szoros kapcsolatot tartunk. A szabaduló ügynökök…alapos és részletes kioktatásban részesülnek, feladataikat konkrétan és egyénileg kapják meg…”
tiszalöki táborban - az október 4-i kitörési kísérlet helyszínén - különös gonddal, aprólékosan készül az elhárítás a külföldiek szabadon bocsátásának napjára. (Csak a kitörés kezdeményezőit állították bíróság elé.) Részletes forgatókönyvet készítenek az operatív munkások számára:
Október 14-én délelőtt a hazatérő 95 főről, akik már fel vannak készítve az útra (felöltözve, már bevásároltak maguknak) konspirált módon fényképfelvételeket készítünk. A fényképezést úgy szervezzük meg, hogy az elkészített képek alkalmasak legyenek dokumentálni az internáltak ellátottságát. Később, az útba indításukkor ugyancsak lefényképezzük őket.
Felelős: Lőke Gyula áv. ales.
Október 14-én a táborparancs kihirdetésekor a hozzászólásokról jegyzőkönyvet veszünk fel, ugyanakkor néhány hozzászólást, mely arra alkalmas lesz, zsebben hordozható beszédrögzítővel megkíséreljük rögzíteni.
Felelős: B. Szabó Gyula áv. szds.
A további dokumentáció érdekében, amikor a következő csoportot készítjük elő átadásra, a keresmények elvásárlását keskenyfilmre és fényképre rögzítjük.
Felelős:
A technikai előkészítésért: Lőke Gyula áv. ales.
A szervezésért: B. Szabó Gyula áv. szds.
Az első csoport elszállítása után további intézkedéseket teszünk az internáltak kedvező hangulatának fenntartására.
Felelős: Garasin Rudolf bv. ezr.
Lőke Gyula áv. ales.”

Napi teendők a szabadítók számára

Minden igyekezet ellenére, a rendőrhatósági felügyelet mellett szabadlábra helyezett személyek közül a szabadító bizottságok többeket beengedtek a letelepedési engedélyhez kötött városokba, illetve a határsávba. Több szabadult országos körözését azért kellett elrendelni, mert a szabadlábra helyezésétől számított 48 órán belül nem tett eleget bejelentkezési kötelezettségének az illetékes rendőrkapitányságon.
November 9-ig a felülvizsgálatok során összesen 733 személy ügyében lett elrendelve a bírósági eljárás kötelező lefolytatása. A párt döntött az internált politikusok sorsáról.

A párt döntött az internált politikusok további sorsáról

 
Közülük az ügyükben lezajlott nyomozás eredményeképp előbb 30, majd összesen 48 olyan internáltat bocsátottak szabadon - többségüket rendőrhatósági felügyelet mellett -, akikről kiderült, hogy ügyük elévült, vagy a cselekmény bizonyítása nem lehetséges, illetve egyszer már el voltak ítélve.
(Hegedüs Imre, Hoos Károly, Németh Endre, Kamin Károly, , Lipták Jenő, Kövesi Pál, Vojtek Gábor, ifj. Őri Sándor, Badacsonyi Béla, Tolvaj Gyula, Wolford József, Dr. Erőss László, Pazinczky Lajos, Vágó Ernő, Tallián László, Marényi Ernő, Vass Ferenc, Kepenyes András, Dobó Szilveszter, Horányi Lajos, Szalai József és mások.)

Eljárás már nem indítható ellenük, szabadulnak, de rendőrhatósági felügyelettel

 
Az államvédelmi szervek javaslatára szabadlábra került 21 személy (tovább szolgáló besúgók), 5 személy pedig időközben meghalt.
Így bíróság elé került: 659 fő. (A budapesti és megyei bíróságok elé 502, a különleges bíróságokhoz 19, hadbíróságra 8.)
529 jogerős ítélet született, a többi tovább folyt másod fokon.
Az 529 elítélt személy bűncselekménye a következőképp oszlott meg:
Kémkedés: 170 személy
Háborús és népellenes bűncs.: 173
Dem államrend ell. szervezkedés: 59
Dem államrend ell. izgatás: 16
Tiltott határátlépés: 88
Egyéb bűncselekmények: 23
A kiszabott büntetési tételek így alakultak: 
2 évig terjedő börtönbüntetést kapott: 30 személy
2-5 év között: 330
5-10 év között: 153
10 év fölött: 16
Az internálás új neve: közbiztonsági őrizet 
Az internálótáborok felszámolása 1953. október 31-én hivatalosan befejeződött. A Kistarcsai Internálótábor - ahol az összpontosított bírósági eljárások, tárgyalások folytak - kiürült, a fellebbviteli tárgyalások már másutt zajlottak, az elítélt internáltakat elszállították az illetékes büntetés-végrehajtási intézményekbe, mások az ügyészségi fogdákba kerültek. Tiszalökön még mindig 1020 külföldi várakozott, mert a kiadatási eljárás lassan ment a befogadó országok megfontolt lépései miatt.
Az 1953. júliusában kezdődött amnesztiával és még november végén is tartott végrehajtásával - mint már utaltam rá - nem ért véget az állambiztonsági táborok története. 1956. november 4-ével újra kezdődött az internálás intézménye, csak más lett a neve: közbiztonsági őrizet. Jogi alapja: az Elnöki Tanács 1956. évi 31. törvényerejű rendelete, mely szerint a fogva tartás időtartama 6 hónap, amely kétszer 6 hónappal meghosszabbítható, lsd. még : NET, 1957. évi 1.sz.tvr., 1957. évi 41.sz.tvr. Így nyílt meg újra előbb a budapesti, majd a kistarcsai és a tököli internálótábor. 1956 decemberében az Irházi Imre rendőr őrnagy parancsnoksága alatt álló kistarcsai táborban 3-4000 fő volt közbiztonsági őrizetben, Tökölön, ahol Matheidesz István rendőr őrnagy volt a parancsnok , 2-3000 fő. "Ellenforradalmi magatartás" miatt 1957. január 1-től összesen 7016 az internáltak száma, amely március 15-ig, a MUK tervezett időpontjáig egyre nőtt, s egyes becslések szerint elérte a 10 ezret. Csak 1960-ban szüntette meg ezt az önkényes jogintézményt az Elnöki Tanács újabb törvényerejű rendelete.
A közbiztonsági őrizetbe vétel indokának megállapítását szinte megyénként másképp értelmezik, a tvr. a szubjektivizmus és az önkény melegágya, rendőri vezetők egy-egy döntése tetszőleges, a jogintézményt alkalmazzák például a rendőrhatósági felügyelet, a kitiltás és a figyelés helyett, vagy azokkal felváltva, illetve együttesen. A közbiztonsági őrizet bármikor megszakítható, majd a szabadítás után bármikor újra kezdhető. Gumi paragrafusainak alkalmazását nem egyszer politikusok kezdeményezték a rendőrségnél, mert valaki a párt útjában állt, vagy bosszút akartak állni rajta. Volt, akit háromszor vittek vissza ugyanabba a büntető táborba, mert „az illető megrögzött reakciós elem, ellenséges propagandájával szabadlábon hagyása mellett folyamatosan veszélyeztetné a köznyugalmat.”
A Pest megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztálya például azért veteti közbiztonságba őrizetbe 1957 márciusában Feigl József 22 éves, harmadéves műegyetemi hallgató váci lakost, mert 1956. november 4-6. között közreműködött az illegális Csokonai Rádióadó működtetésében, annak számára orosz nyelvű szöveget írt és olvasott be, melyben felhívta a szovjet csapatok figyelmét arra, hogy ne lőjenek a magyarokra. Indoklás: szabadon hagyása veszélyeztetné a nyugalmat, számítani lehet arra, hogy ellenséges propagandát fejtene ki.

Közbiztonsági őrizet alá helyezték a Csokonai Rádiónak segítő egyetemistát

A Tolna megyei Rendőr-főkapitányság 1958. október 1-jén azért helyezi közbiztonsági őrizetbe Béres József (1910. szept.10. Nagydorog, Király Mária) foglalkozás nélküli bonyhádi lakost, mert: „…az ellenforradalmi tevékenysége miatt vele szemben alkalmazott rendőrhatósági felügyelet nem éri el a célját. Izgága természetű. A tanácsi, rendőri szerveket állandóan zaklatja ref. ügyének megszüntetése érdekében. Feltehető, hogy a választás alkalmával rendzavaró magatartás tanúsítana.” (Orosz Lajos r.ales. megyei rendőrfőkapitány.)
A Somogy megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztályának „Aktív ellenforradalmi tevékenység miatt internált személyek közbiztonsági őrizetbe vétele” dossziéjából kiderül, hogy „… a nyilvántartásba vett személyek között vannak olyanok is, akik már előzetes letartóztatásba lettek helyezve, esetleg utólag rendőri felügyelet alá helyezték őket, vagy preventív őrizetbe lettek véve.”
A nagyberényi születésű, 1956-ban 51 éves Reider Gyuláról egy 1965. évi felülvizsgálat során is csak ennyit tud megállapítani a BM. III/2 osztálya: ”…nincs adat arra vonatkozóan, hogy 1957. II. 28-án elrendelt közbiztonsági őrizete mikor szűnt meg. Az megállapítható, hogy 1958. okt.1-én osztályuk (Somogy megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Osztálya - megj.: I.Cs.) ismételten közbiztonsági őrizetbe helyezte 6705/58 szám alatt azzal az indokkal, hogy szabadulása óta kupeckedik, tevékenysége káros a közbiztonságra és a népgazdaságra. Az Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatalban történt ellenőrzés során megállapítottuk, hogy 1958. október 1-én elrendelt internálása 1959. I. 29.-ig tartott. Utána ref. alá helyezték 1960. július 27-ig.” (Ács Ferenc r. ezredes, osztályvezető.)

Popovics Pál bíróság elé nem állítható, visszaviszik a Kistarcsai Internálótáborba (1. oldal)


Popovics Pál bíróság elé nem állítható, visszaviszik a Kistarcsai Internálótáborba (2. oldal)

Popovics Pál, a fővárosi János Kórház segédgondnoka 1956 októberében a kórház ideiglenes Forradalmi Bizottságának tagja, szervezője, radikális antikommunista. Előbb meghatározott időre: 1957. február 28-tól 1957. augusztus 28-ig rendelték el közbiztonsági őrizetét, mert „társadalmunkra veszélyes”. (Sós György r.ezr. budapesti rendőrfőkapitány.) Kiengedése után azonban október 17-én újabb javaslatot terjesztenek elő Popovics ismételt őrizetbe vételére. Noha: „… nevezett tevékenysége jogilag nem minősíthető, sem szervezkedés, sem izgatás tényét nem meríti ki, bíróság elé állítása nem lehetséges.” Mégis:„Miután azonban fellépése erősen hozzájárult a kórház területén belül az ellenforradalom célkitűzéseinek egyes részleteiben történő megvalósításához, mint például a kommunisták kitiltása, javasoljuk nevezett közbiztonsági őrizetét továbbra is fenntartani, illetve Popovics Pált a kistarcsai táborba visszaszállítani.”(Engedi László rny. fhdgy. csoportvezető, Leskó Lajos rny. hdgy. vizsgáló.)
*****
A történelem egyúttal a táborok története is. A börtön azoké volt, akiket a bíróság jogerősen elítélt. A sokféle tábor azoké, akiket ítélet nélkül önkényesen tartottak fogva, átmenetileg kizárva őket a társadalomból, mert gyanúsak, veszélyesek, ellenségesek az adott hatalmi rendszer számára politikailag, ideológiailag, etnikailag, fajilag, vallási vagy más alapon.
Az internálás: rendőrhatósági őrizet alá helyezés, rendőri felügyelet alatt álló kényszerlakóhelyre, kényszermunkahelyre telepítés.
1945 után az ártatlan emberek meghurcoltatásának egyik legszégyenteljesebb módja az internálás volt.
Elég volt hozzá a puszta gyanú vagy politikai ürügy, "fogjuk rá" minden bizonyíték nélkül: reakciós, osztályidegen, deklasszált, megbízhatatlan, demokráciaellenes, klerikális, a nép ellensége.
Ma már alig él Magyarországon olyan volt internált, aki még ismerte, s ezért együtt emlékezhet a Buda Déli Internáló-és Gyűjtőtábor (1945) és a Kistarcsai Internálótábor (1949) első parancsnokára: a féllábú, részeges Ruscsák Lajos rendőr alezredesre és az ÁVH osztályharcos börtönügyi osztályvezetőjére, aki az internálótáborokért is felelt, s utolsóként zárta be azokat (1953): Lőke Gyula államvédelmi alezredesre.

Ruscsák Lajos r. alezredes, táborparancsnok


Lőke Gyula államvédelmi alezredes, börtönügyi osztályvezető

Szolzsenyicin pontosan fogalmazott:
"A szabadságvesztés indoka és alapja az esetek többségében nem jogerős bírói ítélet volt, hanem az a körülmény, hogy a vétkest a nép a rendszer ellenségévé nyilvánította.”
A népre természetesen csak hivatkozott az egypárti diktatúra a kollektivizmus frazeológiája szerint.
Bibó István írta az internálásról 1945-ben "A magyar demokrácia válsága" című tanulmányának "A rendőrség és az internálások ügye" fejezetében:
"Az internálási apparátus természeténél fogva bizonytalan garanciák mellett működik, egyéni önkényeskedéstől meg nem óvható, az időtartam bizonytalansága miatt súlyosan demoralizáló hatású. Egyszóval: egy sivár embergyötrő nagyüzem, mely népi igazságtételnek túl közvetett, jogászi igazságszolgáltatásnak pedig nagyon rendőri. Ha valami, ez a lehető legnagyobb mértékben megérett a teljes felszámolásra."
Napjaink leggyakrabban emlegetett táborai humanitáriusok: menekültügyiek átmeneti és befogadó szállás jelleggel, illetve idegenrendészetiek a mozgásszabadság korlátozásával és a kitoloncolás lehetőségével is.
A történelem a táborok története is. A történelem ismétli önmagát. Mindig megmarad annak a lehetősége, hogy a táborok - így az internáló táborok is - megismételjék saját fájdalmas történetüket.
Dr. Ilkei Csaba
tudományos kutató



Védőoltásnak álcázott fogamzásgátlót adott be az etióp bevándorlóknak a "Közel-Kelet egyetlen demokráciája"

Rendeletet adott ki hétfőn az izraeli egészségügyi minisztérium arról, hogy az országba érkező etióp bevándorlóknak a jövőben beleegyezésük nélkül nem adható be hosszú hatású fogamzásgátló injekció. Jogvédők szerint a szaktárca ezzel burkoltan elismerte, hogy mostanáig bevett gyakorlat volt ennek az ellenkezője. De persze ha mi tennénk ezt velük vagy a cigókkal, a zsidók ajvékolnának a leghangosabban.

Hitsorsosaik ellenük (is) irányuló rasszizmusa ellen tüntetnek az etióp zsidók

Az egyik izraeli tévécsatorna decemberben sugárzott riportot arról, hogy körülbelül 50 százalékkal csökkent a születések száma az országban élő etiópoknál.
A vallomásokból kiderült: sokakat még hazájuk elhagyása előtt azzal fenyegettek meg, hogy nem kapnak letelepedési engedélyt Izraelben, ha nem mennek bele a fogamzásgátlásba, és így az injekciót még kiutazásuk előtt beadták nekik. Volt, aki arról számolt be, hogy félretájékoztatták, és azt mondták neki, hogy csak egy védőoltásról van szó.
Az izraeli polgárjogi szövetség ezután magyarázatot követelt az egészségügyi minisztériumtól, amely azt válaszolta: utasítottak minden izraeli nőgyógyászt, hogy ne adják be újra azoknak az etióp származású nőknek a Depo-Provera nevű fogamzásgátló készítményt, akik nincsenek tisztában a kezelés következményeivel. A készítményt háromhavonta kell alkalmazni.
Marc Grey, az ACRI szóvivője szerint ez az új rendelet a jelenség létezésének egyértelmű elismerése.
Az etiópiai zsidók gyakorlatilag évszázadokon át elszigetelten éltek a többi zsidó közösségtől. Az izraeli vallási hatóságok hosszú ideig nem jutottak egyezségre abban a kérdésben, hogy elismerjék-e a teljesen eltérő kulturális szokásokkal élő kelet-afrikaiakat közösségük tagjaként.
1984-85-ben, majd 1991-ben körülbelül 35 ezer etiópiai zsidót menekítettek Izraelbe, és az izraeli kabinet 2000-ben újból megnyitotta az úgynevezett falasa dossziét, hogy az utolsó fekete zsidókat is - nagyjából húszezer embert - az országba szállítson.
Most több mint 120 ezer etiópiai zsidó él Izraelben, és kétharmaduk még afrikai hazájában született. Életüket igencsak megnehezíti hátrányos megkülönböztetésük az izraeli társadalmon belül.
(MTI nyomán)





Izraelbe menekülnek a zsidók a magyarok antiszemitizmusa, köcsög- és cigányüldözése elől

Az egyre fokozódó magyar antiszemitizmusról a legújabb „tényfeltáró” riport kering a világhálón. Ezúttal nem az izraeli Naftali Kraus által fölheccelt, máig ismeretlen személy követett el súlyos verbális antiszemita támadást Schweitzer József nyugalmazott főrabbi ellen a Dohány utcai zsinagóga környékén, hanem Verő Tamás, a Budapest, Frankel Leó utcai zsinagóga rabbija fedezett föl egy társasház személyfelvonójának oldalába karcolt horogkeresztet.

Verő Tamás rabbi a Frankel Leó utcában

Verő Tamás rabbi az AFP „A magyarországi zsidóság küzdelme az antiszemitizmus ellen” című riportjában a Budapest, III. kerületi Frankel Leó utcában álló zsinagóga Tóraolvasó pulpitusa előtt panaszolja el az itteni zsidóság egyre fokozódó üldözését, az antiszemita erők – leginkább a Jobbik – fölerősödését. Az AFP anyagát átvette az Antiszemitizmus Elleni Küzdelem Összehangolásának Fóruma (Angol rövidítése: CFCA) című, az izraeli kormány és a Zsidó Ügynökség által működtetett hisztérikus hírportál is. (Csak mi tesszük hozzá, amit a rabbi elfelejtett mondani: Nagyon igazak a fokozódó antiszemitizmusra vonatkozó panaszok, mert a hazai zsidóságot manapság már szinte teljesen kirekesztik a kulturális, gazdasági és a politikai életből. Így például, amíg az „átkosban” is lehetett elvétve néhány intézmény igazgatója zsidó, addig manapság, főleg a Jobbik növekvő befolyása miatt, már mutatóban sem találjuk őket – J. K.)

A Frankel Leó utcai zsinagóga rabbija az antiszemitizmus fokozódása egyik legfontosabb okának a Jobbik Magyarországért Mozgalom Parlamentbe kerülését nevezte meg. Az egyre fokozódó üldöztetés corpus delictijeként az AFP megmutatja a személyfelvonó belső oldalába karcolt horogkeresztet, majd Verő rabbi elmondja: oda jutottunk, hogy a zsinagóga elé őrséget kell állítani az ájtatoskodó zsidók védelmére. A narrátor közben fölmondja, hogy „a második világháború idején félmillió magyarországi zsidót gyilkoltak meg a gázkamrákban”.

Verő Tamás rabbi mutatja ország-világnak a cáfolhatatlan bizonyítékokat

Verő Tamás rabbi a riportban ezután úgy vélekedik, hogy a Jobbik Parlamentbe jutásán és a nevezett antiszemita párt megerősödésén kívül az antiszemitizmus azért is fokozódik már-már elviselhetetlen szintre, mert Magyarországon a magyarok körében nem történt meg a múlttal való szembenézés. (Verő rabbi a saját közössége védelmében ismét elfelejtette megemlíteni: a hazai zsidók viszont már régen szembenéztek a múlttal, sőt több alkalommal bocsánatot is kértek a gazdanéptől a többi között Kun Béla, Korvin Ottó, Szamuely Tibor, majd három évtizeddel később Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály, Piros László, Péter Gábor, az ÁVO, az ÁVH és sokan mások magyar- és keresztényellenes gaztetteiért. Meg nem erősített hírek szerint zsidó személyek által a keresztény magyarság ellen elkövetett törvénytelenségek kapcsán, a kölcsönösség szellemében a Mazsihisz és Köves Slomo rabbi az anyagi és erkölcsi kárpótlás lehetőségét is kilátásba helyezte – J. K.)
Az AFP riportjában ezután fölvillan az 1945. februári budavári kitörés magyar és német hőseire emlékezők menete, majd mintegy végszóként, következtetésként egy üldözött budapesti zsidó család otthonába is ellátogat az AFP riportere. A vendéglátó háziasszony, Veégh Julianna a hétágú menóra és az izraeli zászlócska előtt családi körben kijelenti: Magyarországon már olyan nagy a homoszexuálisok, a romák és a zsidók elleni gyűlölet, hogy ezt ők tovább nem csinálják, kivándorolnak Izraelbe.
A fentebb említett, egyértelműen politikai célok érdekében az izraeli kormány és a Zsidó Ügynökség által működtetett, hisztérikus hangvételű CFCA portál korábban arról adott hírt, hogy a Jobbik antiszemitizmusa miatt Bécsbe is tömegesen menekülnek a zsidó családok Magyarországról.
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info




Bár úgy lenne , és Bécset gazdagítanák e jött mentek , hátha ott megszeretnék őket , mi meg továbbra is utáljuk őket mert leraboltak a nemzeti vagyonunkat ellopták , a közéletben , ha valamilyen tisztséget betöltöttek , ott korrupció szabad rablás folyt , és akit lehetett azt eltették láb alól. Polgárháborút szítottak , és maffia bandában összeállva raboltak , ha dolgoztattak a munkát nem fizették ki , így tették tönkre az építő ipart , mert a kisvállalkozóknak nem volt elég tőkeereje és egy egy ilyen akció után padlót fogtak . 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése