2014. augusztus 12., kedd

Zsidóbűnözés IV:




Zsidóbűnözés IV:


Egy csepp törődés - étel- és ruhaosztás a 18. kerületi Jobbik szervezésében
Kerületünkben, sok jó ember összefogásának eredményeként március 10-én ruha- és ételosztást tartott a Jobbik XVIII. kerületi szervezete, helyi Ifjúsági Tagozata és a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület. A Polgármesteri Hivatal, a XVIII. kerületi vezetés közbenjárására, térítésmentesen bocsátotta rendelkezésünkre mindazokat az eszközöket, amelyek hasznosan egészítették ki a programot.

A 80 zsáknyi ruhát jó szándékú emberek bízták ránk, valamint belőle a Vöröskereszt helyi szervezete is eljuttatott hozzánk néhány zsákkal. A 300 adag babgulyáshoz szükséges alapanyag költségének ellenértékét Dr. Berényi András ügyvéd úr, kerületi támogatónk ajánlotta fel. Mindehhez a szép időt, mint mindenkor a Jóisten adta.

Hajnali fél ötkor egy álmoskás, de annál lelkesebb csapat gyülekezett a Lőrinci piac előtti parkolóban. Előbb Holdanyácska, majd később Napfivér segített minket önzetlenül a munka elvégzésében. Reggel nyolckor már álltak a sátrak és készült a finom gulyás, melyet az érdeklődők örömmel fogadtak. Közben fogytak a Barikád és Hazai Pálya című újságok, valamint a kerületi hírlevél, ami nem csoda, hiszen nem kis hiánypótlást tölt be a magát objektívnek hirdető ölebmédiában. Tíz óra felé, már körülülték az összes asztalt és mindenki türelmesen várta, hogy pontos időben fogyaszthassák a levegőben már izgatóan áradó illatú finom étket. Közben a gondosan kikészített ruhák rendre elfogytak és a babgulyás sem késlekedett.

Étel- és ruhaosztás - Jobbik XVIII. kerületi szervezete 2012.03.10.


Talán nem kéne az unalomig emlegetni, de az összefogás, a segíteni akarás, egy csepp törődés egymás iránt, rengeteget számít ebben az érzéketlenné vált világban. Ugyan szomorú volt látni az igényt arra a hiányra, amit csak szolidan, apró ízeiben próbáltunk orvosolni, de annál nagyobb lett bennünk a hit, hogy az út, amit kitűztünk magunk előtt, azt végig kell járnunk!
"Jobbik18"


A "nemzetiek" fizetik tovább a Gyurcsányék által megszavazott holokárpótlást

A Miniszterelnökséget vezető Lázár János a kormány képviseletében többéves elszámolási vita után megállapodott a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvánnyal (Mazsök), valamint a Conference on Jewish Material Claims Against Germany (Claims Conference) nevű szervezettel annak érdekében, hogy az ún. holokauszt "magyar származású", ám külföldön élő "túlélői" a lehető leggyorsabban hozzájussanak kárpótlásukhoz – közölte a Kormányzati Információs Központ szombaton az MTI-vel.

A kormány hozzájárult ahhoz, hogy a Mazsök 5,6 millió amerikai dollárnak – csaknem 1,3 milliárd forintnak – megfelelő összeget három munkanapon belül átutaljon a kifizetéseket végző és felügyelő Claims Conference számára.
A további viták kizárása érdekében a felek megegyeztek abban, hogy a kifizetésekkel kapcsolatos elszámolás ellenőrzésére felkérik a KPMG nemzetközi könyvvizsgáló magyarországi képviseletét – olvasható a tájékoztatásban.
A közlemény kitér arra, hogy Magyarországon él Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége, amelyre a kormány "kiemelt figyelmet fordít", és a közelmúltban 50 százalékkal megemelték a Magyarországon élő "holokauszt-áldozatok" életjáradékát.
A magyar fél elszámolási viták miatt 2010 óta tartotta vissza a nagyjából 18 ezer embert érintő támogatásokat.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) tavaly augusztusban azt közölte: visszakéri a Claims Conference-től a szabálytalanul felhasznált állami támogatást, mert a juttatások kifizetésével 2007-ben megbízott szervezet nem számolt el az összeggel. A tárca akkor arról is tájékoztatott, Gál András Levente kormánybiztos kezdeményezte, hogy külföldön és belföldön is a Mazsök ossza el a támogatásokat.
A Gyurcsány-kormány 2007-ben kötött szerződést a Mazsökkel, ennek értelmében az állam öt éven keresztül összesen 21 millió dollár támogatást ad a holokauszt "magyar származású" túlélőinek. A Mazsök a külföldön élő túlélőknek járó támogatás kifizetésébe a Claims Conference-t is bevonta az akkori oktatási miniszter, Hiller István engedélyével.
Az állam 2009-ig 12,6 millió dollárt utalt át a Mazsöknek, ennek kétharmadát a Claims Conference kapta meg, de a KIM közlése szerint az összeggel nem számolt el szabályosan. Így jelentéseiből nem lehetett azonosítani a támogatásra jogosultak személyét és a jogosultság alapját.
Az állam a 2011-es juttatásokat is kifizette, a Mazsök azonban nem utalta tovább a Claimsnek a hiányzó elszámolások miatt.
Greg Schneider, a Claims Conference alelnöke ezután úgy nyilatkozott: a náci üldöztetés miatti kárpótlásokkal foglalkozó szervezet több mint hatvan éves fennállása alatt ez volt az első alkalom, hogy egy ország megszegte a szavát, amikor fizetnie kellett volna, a Fidesz-kormány ugyanis 2010 óta visszatartja a támogatásokat. A KIM visszautasította, hogy a kormány megszegte volna a szavát és ismét az elszámolási hiányosságokra mutatott rá.
A kormány ez év februárban határozatban hagyta jóvá, hogy a 2011-es és 2012-es támogatások folyósítása érdekében a Mazsök megállapodást kössön a Claims Conference-szel. A kabinet egyúttal kinyilvánította: egyetért azzal, hogy a viták rendezése érdekében a Claims Conference a KPMG nemzetközi könyvvizsgáló céget bízza meg egy olyan, szúrópróbaszerű elszámolás elkészítésével, amely alkalmas arra, hogy a Mazsök - 2014. június 30-áig esedékes - elszámolásának alapja legyen.
(MTI nyomán)
Előzmények:


Müller néni igaz története a Mazsihisz honlapján: "A gáz felrobbant, mi meg ott álltunk anyaszült meztelenül"



Kleinné Müller Ilona
A szegedi és a Szeged környéki zsidók deportálásának 69. évfordulójára emlékeztek vasárnap az egykori szegedi gettó bejáratánál felállított emlékoszlopnál. Az eseményről röviden beszámolt a Délmagyar.hu, s a cikket azon nyomban átvette a Mazsihisz honlapja.
A cikk szerzője, Dombai Tünde megszólaltatja a deportálás egyik túlélőjét, a 90 éves Kleinné Müller Ilonát. Már az írás címe is meseszerű: "Ilonka nénit Auschwitz kapujáig hurcolták". Igen, csak a kapuig, mert túlélőnk nem lépett be soha a táborba, alaposan becsapta a nácikat. Olvassuk el figyelmesen Ilonka néni "hiteles" visszaemlékezését:
Az én kálváriám korábban kezdődött, 19 éves koromban. 1941-ben, két nappal az esküvőnk előtt a vőlegényemet lelőtték a délvidéki pogromban. Utána édesapámat vitték el munkaszolgálatra, majd mikor hazakerült, 1944-ben elhurcolták Topolyára, majd Auschwitzba, soha nem jött haza – emlékezett vissza kérdésünkre a 90 éves Kleinné Müller Ilona. – A húgommal és édesanyámmal a téglagyári gettóba kerültünk, innen vittek el bennünket Auschwitz kapujáig. Be szerencsére nem jutottunk, mert még nem végeztek az előttünk lévő transzporttal. Úgy menekültünk meg, hogy láttam, az anyákat és lányokat elszakítják egymástól, a húgom már férjnél volt, ő az asszonynevét mondta, én pedig egy isteni sugallatra a vőlegényem nevét vettem fel, így maradhattunk együtt, különben engem is biztosan vittek volna a gázba. 1945. május 8-án Theresienstadtban ért a felszabadulás. Már bent álltunk a tusolóban, mert azt mondták, fürdés lesz és tornászás, holott nyilván gázt engedtek volna ránk. Akkor bedobták az angolok a bombát, és a gáz felrobbant, mi meg ott álltunk anyaszült meztelenül.
Már az is zavarosan meseszerű, miért torpantak meg Auschwitz kapujában Ilonka néniék. A történet vége azonban felülmúlhatatlan, ilyet még Spielberg sem lenne képes kifundálni.
Theresienstadt még a hivatalos történetírás szerint is munkatábor volt, nem megsemmisítő láger. Az elgázosítás terve tehát akkora hazugság, hogy ezt olvasva még Karsai László is bizonyára felhorkan.
A Délmagyar.hu portálon az egyik hozzászóló ironikusan-óvatosan így fogalmazott:
Hááááát, biztos így volt.
Én elhiszem. Más választásom meg nincsen, mert megbüntetnek.
Nem, Ilonka néni rémmeséjének tagadásáért nem jár büntetés. Éppen az a botrányos, hogy ilyesféle bolondságok az állítólag megújuló Mazsihisz honlapjára felkerülhetnek. Mert nemcsak a tervezett elgázosítás rémmeséjén nevet az olvasó, hanem a felszabadulás módján is. Az angolok bombát dobnak le, a gáz felrobban, az elgázosítandók azonban sértetlenül megússzák a robbanást. Gázszag terjeng a még náciszagú légben, Ilonkáék pedig ott állnak meztelenül a szabadság kapujában.
Kár, hogy csoportkép nem készült erről az egyedi és kivételes történelmi eseményről.
Az pedig csak hab a tortán, hogy Theresienstadtot nem az angolok, hanem a szovjetek "szabadították fel"...
Amikor a mókás történet végére értem, rémlett, hogy Kleinné Müller Ilona nevével valamikor már találkoztam. Nem kellett sokáig kutatnom, a keresőbe beütve túlélőnk nevét azonnal megtaláltam az érdekes dokumentumot.
Kleinné Müller Ilona néhány évvel ezelőtt azt állította, hogy a második világháború idején ő is elhelyezett pénzt egy svájci bankszámlán. Tudjuk, a holokausztipar zsarolásának engedve a svájci bankok horribilis összeget fizettek az úgynevezett alvó számlák után (erről az ügyről részletesen írt Norman G. Finkelstein a holokausztiparról szóló nevezetes könyvében). Azok kaptak a pénzből, akik igazolni tudták, hogy valóban rendelkeztek bankszámlával. Kleinné Müller Ilona gondolt egy nagyot, s részesedést kért a zabrált összegből. A nyilvánosságra hozott számlatulajdonosok között ugyanis szerepelt egy I. Müller nevű zsidó, márpedig az I. csak Ilona lehet (gondolhatta a gázrobbanás-túlélő). Az illetékes szervezet azonban meghiúsította a pénzszerző akciót, mert a jelzett I. Müller férfi volt (tehát nem Ilona), s Németországban élt, nem pedig Magyarországon. A határozat szövegében azonban olvasható egy figyelemreméltó lábjegyzet, mely szerint Ilonka néninek egyéb követeléshez való jogát ez a döntés nem érinti.
Van azonban még valami, amit nem értek Ilonka néni történetében. Ha be se tette a lábát Auschwitzba, akkor hol, melyik állomáson szállt fel a Theresienstadtba tartó vonatra?
Bistrán Demeter - Kuruc.info



A nagy tabu: milyen befolyással rendelkezik a cionista lobbi a nyugati világban?

Mindnyájan jól emlékszünk, micsoda éktelen ajvékolás tört ki, amikor Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő felvetette: a magyar választópolgároknak tudniuk kellene, kik is a parlamenti képviselők között a magyar-izraeli kettős állampolgárok. A cionisták és bábjaik azóta is a “listázás” borzalmai fölött keseregnek. Egy amerikai blogger azonban lényegesen tovább ment Gyöngyösi Márton felvetésénél: azt javasolta, hogy a Mexikóból illegálisan érkező személyek helyett inkább az Izrael Állam érdekében tevékenykedő lobbistákat kellene deportálni.

Alcibiades Bilzerian „Deportáljuk az izraeli lobbistákat a keményen dolgozó mexikóiak helyett” című cikkében korunk nagy tabutémáját veszi górcső alá. “Gondolkozzunk el azon, hogy vajon ki jobb amerikai: az a mexikói gyerek, akit kicsi korában Amerikába csempésztek, és aki azután egész életében keményen dolgozik, és védi a szabadságot, vagy az a fickó, aki ugyan valamelyik amerikai államban született, de soha nem olvasta el az Alkotmányt, és olyan programok megvalósításában hisz, amelyek megfosztanák a polgárokat a szabadságuktól (például a szocializmus és a fegyverek birtoklásának korlátozása)? Méltányos-e az, hogy miközben egy mexikói születésű embertől megtagadják az amerikai állampolgárságot, kiváltságos állampolgár lehet egy olyan személy, aki azért lobbizik a politikusoknál, hogy Amerika erőforrásait egy idegen államnak juttassák, és amerikai katonák áldozzák fel életüket egy idegen állam érdekében?” – sorolja a kérdéseket az „antiszemitának” és „gyűlöletkeltőnek” minősített Bilzerian.
A Bilzerian név alatt publikáló újságíró Amerika alighanem egyik legsúlyosabb gondjára szerette volna felhívni a figyelmet: nevezetesen arra, hogy egy idegen állam érdekében dolgozó “lobbisták” uralják az amerikai kormányt. Izraeli források szerint hozzávetőleg 50 zsidó lobbicsoport működik az Egyesült Államokban. Mindeközben maguk a zsidó vezetők és a befolyásuk alatt álló politikusok rendületlenül állítják: nincsen semmiféle, Izrael Állam és a zsidóság céljainak megvalósításáért tevékenykedő lobbi Amerikában. Az úgynevezett politikailag korrekt beszéd szellemében pedig még csak szóba hozni is tilos, hogy az Európai Unió brüsszeli központjában, illetve az egyes tagállamok vezetésében is jelen van-e a zsidó lobbi.
Nem kérdés természetesen, hogy a zsidó lobbi úgy Amerikában, mint Európában a legfontosabb hatalmi tényező. Erre a közvélemény elől rejtegetni kívánt tényre John Kerry amerikai külügyminiszter egyik véletlenül elejtett megjegyzése is rávilágít. A hónap elején Kerry az Amerikai Zsidó Kongresszus képviselői előtt elmondott beszédében arra kérte az USA-ban működő zsidó szervezetek vezetőit, hogy gyakoroljanak nyomást Izraelre a Palesztin Hatósággal történő megegyezés létrehozása céljából. Magyarán: az amerikai zsidóság vezetőinek jóváhagyása nélkül a washingtoni kormány immár arra is képtelen, hogy az egyébként az USA köldökzsinórján lógó Izraelt agresszív politikájának némi enyhítésére bírja.
Az amerikai zsidó lobbi születési időpontjának 1901. február 25. tekinthető, amikor is Theodor Herzl, a cionista mozgalom megalapítója, a Cionista Világszövetség elnöke levélben kérte fel Richard Gotteilt, az Amerikai Cionista Szövetség elnökét: igyekezzen rávenni az Amerikában működő zsidó szervezeteket arra, hogy az USA kormányánál lobbizzanak a palesztinai zsidó kivándorlás támogatása érdekében. A legfontosabb cionista lobbi csoportok manapság: az American Israel Public Affairs Committee (AIPAC), a Conference of Presidents of Major American Jewish Organizations, az American Jewish Congress (AJC),az Anti-Defamation League (ADL) és a Christians United for Israel (CUFI). Kiemelkedő szerepet játszik még a zsidó érdekek előmozdításában két tudományos intézmény: a Washington Institute for Near East Policy (WINEP) és az American Enterprise Institute (AEI).
Egyes vélemények szerint Kennedy volt az első és sajnos az utolsó amerikai elnök, aki megpróbálta feltartóztatni a milliárdos zsidó pénzemberek támogatását élvező cionista szervezetek beépülését a hatalom sáncai mögé. Sajnos sikertelenül. Az úgynevezett „tényfeltáró újságírók” számára igazán szép és emberpróbáló feladat lenne a valóságnak megfelelően bemutatni azt a szerepet, melyet a politikai életben a zsidó lobbicsoportok betöltenek. Csakhogy ha bárki is ilyesfajta heroikus feladatra vállalkozna, rögvest „antiszemitának”, „összeesküvés-elméletek hirdetőjének”, „gyűlöletkeltőnek”, „bolondnak” bélyegeznék az illetőt, kizárnák a nyilvános diskurzusból, állását elveszítené, sőt az sincsen kizárva, hogy rövidesen börtönben találná magát.
Az izraeli érdekeket szolgáló szervezetek jelenléte a nyugati államok politikai életében nem csupán az egyik legfőbb tabutéma, de súlyos nemzetbiztonsági kockázatokat is felvető kérdés a Földgolyó számos országában. Sajnos azonban megalapozott a gyanú, hogy az egyes nemzetek biztonságát védelmezni hivatott szakszolgálatok sem mentesek immár a cionista lobbi befolyásától. Miben reménykedhetünk?
Perge Ottó - Kuruc.info


Kampány a Mazsihiszben: egymást leplezik le a zsidóbűnözők




Egy négyéves liftszerelési üggyel kampányol Feldmájer Péter, a Mazsihisz menesztett vezetője az elnöki posztért egyik fő riválisa ellen. A hitközségi küldötteknek a napokban postázták Horovitz Tamás cégének az elszámolási vitájáról szóló dokumentumokat. Közben az is ismertté vált, hogy Feldmájert a Mazsöknek okozott százmilliós kár miatt akarják vizsgálóbizottság elé citálni.

Horovitz (b) és Feldmájer

Csütörtökön tartja tisztújító ülését a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, miután nemrég menesztették a szervezet hosszú ideje regnáló vezetőjét, Feldmájer Pétert. A közeli választás alkalmából fellángolt a zsidó berkeken belüli kampány is.
Az elnöki székért a botrányosra sikerült visszahívás (lásd itt: "Elkaplak, megverlek, kicsinállak" - férgezés és rohadt tetűzés a Mazsihisz közgyűlésén) ellenére Felmájer Péter hetedszerre is versenybe száll. A volt elnök a napokban belső információk kiszivárogtatásával próbálta meg már jó előre kiütni legesélyesebbnek tartott ellenfelét, Horovitz Tamás debreceni hitközségi vezetőt. Feldmájer a saját Mazsihisz-elnöki ciklusa alatt, 2009-ben kötött 40 milliós értékű építési és liftszerelési megbízás dokumentumait postázta a hitközségi küldötteknek.
A Szombat beszámolója szerint a szétküldött papírokban a Horovitz többségi tulajdonában álló cég, a HOBI-X Kft. a Mazsihisz számára végzett liftszerelési és építési munkájának elhallgatott, szaftos részleteiről van szó. A dokumentumokból kiderül, hogy a cég rendszeresen túllépte a határidőket, túlszámlázott, sőt „el nem végzett munkákat is el kívánt számolni”. A volt elnök bemártja Zoltai Gusztávot is, akinek nem kis része volt Feldmájer megbuktatásában, és olyan levelet is közzétett, amelyben Zoltai maga kéri számon a korrekt elszámolást Horovitzon.
Zoltai Gusztáv a közgyűlési tagok számára elküldött e-mailben válaszolt Feldmájernek. Levelében felteszi a kérdést, hogy miért most, évekkel az események után lép levelével és dokumentumaival a közgyűlés nyilvánossága elé Feldmájer, aki a beruházás idején egyébként is a Mazsihisz elnöke volt. Zoltai válaszlevele szerint a HOBI-X Kft. „szerződészerűen teljesített és hiánypótlás nélkül adta át” az elkészült beruházást, az uniós pénzekből megvalósuló projektet az arra illetékes, a Mazsihisztől teljesen független szervek ellenőrizték, és minden szempontból megfelelőnek találták, a fejlesztés központi eleme, a Zsidó Múzeum liftje pedig mindenben megfelelt a szakhatósági előírásoknak, és a mai napig is tökéletesen működik.
Közben függőben van Feldmájer Péter meghallgatása is, akit a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványban próbálnak már hónapok óta faggatni arról, hogy milyen körülmények között mondták fel az alapítvány ingatlanvagyonához tartozó badacsonytomaji hotel bérleti szerződését egy vállalkozóval. A tóparti épület azóta is kihasználatlanul áll, sem eladni, sem kiadni nem tudja a Mazsihisz, és a kiesett bevételek, valamint az ingatlanban bekövetkezett állagromlás miatt egyes becslések szerint több százmilliós kár is érhette a közalapítványt.
A nagy vagyoni kárt okozó ügyben már Lázár János miniszterelnökségi államtitkár segítségét is kérték a Mazsök vezetői. A kurátori posztot is betöltő Felmájer azonban nem hajlandó személyesen megjelenni a közalapítványnál, mert azt állítja, hogy ott nem tudják garantálni a személyes biztonságát.
(Szombat - Index nyomán)




Izrael országos főrabbija szexuális zaklatás gyanújába is keveredett - nem először



Joná Metzger izraeli országos főrabbit a rendőrség egyelőre "csak" csalással, pénzmosással és megvesztegetési összeg elfogadásával gyanúsítja. Az elmúlt órákban Mázál Muállem neves izraeli politikai újságírónő és hírmagyarázó a Facebook-oldalán azonban arról is beszámolt, hogy Metzger miként zaklatta szexuálisan az egyik férfi ismerősét... Egyébként a főrabbiról már évekkel ezelőtt is keringtek hasonló híresztelések.

Mázál Muállem újságíró (Fotó: Facebook)

Joná Metzger, Izrael országos askenázi főrabbijáról, miközben tizenöt napos házi őrizetét "tölti" és az ellene folyó nyomozásra való hivatkozással fölfüggesztette a hivatali tevékenységét, most az a hír röppent föl, hogy fiatal férfiakat szokott szexuálisan zaklatni. Megjegyezzük, hogy Mose Kácáv, Izrael korábbi államelnöke jelenleg is börtönben ül szexuális zaklatásért és erőszakos nemi közösülésért, igaz, hogy ő hölgyeket környékezett meg. A Fidesz, Orbán Viktor, Tarlós István, Semjén Zsolt, Köves Slomo és Schmitt Pál rendszeres budapesti látogatója az izraeli országos főrabbiválasztások előtt "öt perccel" komolyan bajba keveredett.

Metzger, Tarlós és Köves Tel-Avivban (Fotó: Sturem.net)

Mázál Muállem izraeli újságírónő mai Facebook-bejegyzése szerint az a házi őrizetben levő főrabbi korábban szexuálisan zaklatott egy férfit. Megtudjuk azt is, hogy Joná Metzger udvarlásának kitett férfi bevallottan köcsög, nem zsidó, s öt esztendővel ezelőtt éppen a zsidóságra való áttérés hosszadalmas és gyötredelmes folyamata idején találkozott össze Metzgerrel, akinek molesztálását akkor azért nem verte dobra, mert félt a főrabbi hosszú kezétől. Már mint attól, hogy szószátyársága miatt esetleg nem térhet át a zsidóságra. Az újságírónőnek a génhulladék elmondta azt is, hogy köcsögsége ellenére szóba nem jöhetett a főrabbi ajánlatának elfogadása, mert azon kívül, hogy Metzger nem az esete, akkoriban már együtt járt azzal a tel-avivi férfival, akit időközben "elvett férjül".

Köves, Metzger és Orbán Budapesten (Fotó: Chabad.info)

"Mintegy öt esztendővel ezelőtt külföldi csoportokat és magánszemélyeket vezettem Izraelben, s akkoriban megszerveztem az egyik igen ismert római katolikus kardinális szentföldi látogatását. A kardinálist a többi között elkísértem Joná Metzger országos főrabbi jeruzsálemi állami hivatalába is. Metzger fogadta a kardinálist, miközben le nem vette rólam a szemét", írja a goj homár szavait idéző izraeli újságírónő. A főrabbi a kardinálist és még néhány katolikus papot a látogatás végén kikísérte, ám az idegenvezetőt visszatartotta, s miután megtudta tőle, hogy kondícióoktatással is foglalkozik, elragadta a karját, testét elkezdte simogatni, majd kérte, hogy erőnléti gyakorlatból adjon neki "magánórákat", de lehetőleg a késő esti esti órákban, mert napközben igen elfoglalt. Metzger azt is kikötötte, hogy az erőnléti gyakorlat masszázst is tartalmazzon.

Metzger, Köves és Schmitt a Sándor-palotában (Fotó: Chabad.info)

Az újságírónő Facebookján megjelent hír szerint a francia köcsög végül is kikosarazta a főrabbit. Már évekkel ezelőtt fölröppent a hír az izraeli sajtóban, hogy Joná Metzger korábban jesíve-bóchereket (zsidó vallási iskola fiú hallgatóit) is rendszeresen zaklatott szexuálisan. Mindenesetre, a hírek hallatán megállapíthatjuk, hogy Tarlósnak, Orbánnak, Schmittnek, Semjénnek és Köves rabbinak óriási szerencséje volt, hogy őket nem molesztálta a Budapesten gyakorta megfordult izraeli főrabbi.
Júszef el-Kudszi - Kuruc.info


A terrorállam "komolyan megfontolja" a Gázai-övezet újbóli elfoglalását - válasz az állítólagos rakétatámadásokra


Több gázai célpont - egyebek között két (állítólagos - a szerk.) fegyverraktár és egy rakétakilövő-állás - ellen intézett támadásokat hétfő hajnalban az izraeli légierő, válaszul az övezetből kilőtt rakétákra - jelentették be az izraeli hadsereg szóvivői. Sérültekről nem érkezett jelentés.
Előzőleg még az éjjel az izraeli válaszcsapástól tartva a Hamász áttelepítette főhadiszállását az övezetben. Az izraeli rendőrség szóvivőjének tájékoztatása szerint az éjjel hat rakétát lőttek Dél-Izraelre, de ezek nem okoztak károkat. Kettőt a Vaskupola légvédelmi rendszer a levegőben megsemmisített, négy pedig lakatlan területen ért földet. Válaszul az izraeli védelmi miniszter elrendelte az övezet áruszállítását lebonyolító Kerem Salom nevű átkelőhely lezárását.
Az izraeli hadsereg közleménye elfogadhatatlannak nevezett minden rakétatámadást Izrael civil lakossága ellen. A Hamász a felelős minden Gázai-övezetből induló terrorakcióért. Az izraeli hadsereg eltökélt szándéka, hogy megvédi Izraelt, és ennek megfelelően cselekszik - állt közleményben.
Avigdor Liberman, a kneszet külügyi és biztonsági bizottságának keményvonalas elnöke a közszolgálati rádiónak az éjszakai rakétatámadások után hangoztatta: szükség lesz arra, hogy "komolyan megfontolják" a Gázai-övezet újbóli elfoglalását. Liberman szerint a Hamásznak egyáltalán nem áll szándékában megbékélni a zsidók jelenlétével Izrael földjén, ezért "vissza kell térni az övezetbe és alapos tisztítást kell végrehajtani" - mondta.
A novemberi izraeli hadművelet óta ez volt a legjelentősebb rakétatűz a szomszédos dél-izraeli területek ellen.
(MTI nyomán)

A koncentrációs tábor lakóit rendszabályozzák a terrorista zsidó állam erőszak szervei . Él egy nép a Palesztin a világ legnagyobb koncentrációs táborában , ahol a zsidó nép a börtönőr szerepét vállalva a legkegyetlenebb kínzásokat találja ki e nép ellen . Pedig a bűnük , ha van , hogy engedték betelepülni a hajdani zsidóságot . Ma már kiszorították saját hazájukból őket , és koncentrációs táborba kényszerítve élnek tengődnek a buldózerek házromboló minden napjaiban , ahol nap mint nap zaklatják őket , hát nem csoda , hogy elengednek egy egy összetákolt rakétát e haramia nép ellen. A Hitleri fasizmus kis ártatlan csíntevés volt ahhoz képest amit ezek a fasiszta cionista Kazár népség elkövet nap mint nap e megalázott nép ellen , és a művelt nyugat meg csak statisztál , ja azt elfelejtjük mondani , hogy őket már rég bekebelezte a liberális őrült zsidóság , kik azt hiszik , hogy világhatalmat építenek ki a földön , és a gojok az állatok majd csak azért élhetnek , hogy őket szolgálhassák. Hát ez a kamatrabszolga had , csak tétlenül nézi , hogy nap mint nap atrocitásokkal , gyilkosságokkal sanyargassák ezt a népet , hát nincs egy ország aki egy atomtöltettel véget vetne e szenvedéseknek , és a kazár zsidókat eltörölné a föld színéről , mert , ha ők nem volnának nem volnának a helyi háborúk , és a föld népei békességben élnének.



Volt francia külügyminiszter: "Angliában tervelték ki a lázadók invázióját Szíria ellen"


Az alábbi videóban Roland Dumas hallható, aki két ciklusban is Franciaország külügyminisztere volt Mitterand alatt.
Az interjúban röviden vázolja, hogy az angolok már jóval korábban, a szíriai polgárháború kitörése előtt eltervezték az Aszad-rendszer megdöntését, tehát kísérteties a hasonlóság Irakhoz. Valamint igazolja, hogy Izrael az összes olyan arab/muszlim államot tönkre akarja tenni, aki szembehelyezkedik vele a Közel-Keleten. A videó kiválóan rámutat arra, hogy a szír konfliktust a Nyugat, Izrael és a velük kollaboráns arab államok (Jordánia, Szaúd-Arábia, Katar stb) kívülről szítják.

Roland Dumas: "Angliában tervelték ki a lázadók invázióját Szíria ellen"


"Nemrégiben az izraeli miniszterelnök mondta nekem: »Megpróbálunk együtt élni a szomszédos államokkal, de azokat, akikkel ez nem lehetséges, el fogjuk pusztítani!«" - mondta Dumas.
(Kuruc.info - olvasónktól)

Hát ez a művelt nyugat egy terrorista étdekszféra , ahol demokratikusan megválasztott vezetőket akarnak megbuktatni , és polgárháborút kirobbantani . Ezektől ugyan mit várhatunk. Terroristák ők is , és mi miért vagyunk ilyen terrorista csoportosulásban golyófogók ? Mi is terroristák lennénk a kommunista érában azok voltunk itt teleltettük a terroristákat , majd saját állampolgárainkból akartunk terroristákat facsarni Drasjovity módszerrel ki az olajmaffia jóvoltából belügyérségig vitte , és jelenleg pihenteti az olajszőkítésben megfáradt seggét a lopott miliárdjaiból épített villájában , miért nem gyujtjátok rá ezt a lopot házikót , volna itt még egy jó pár rabló , akire rá kéne gyujtani a házát , mikor a családjaik is otthon alszanak , talán nem lenne ennyi hajléktalan , mert akkor a lopot holmi vissza járna .


Vesztegetés, pénzmosás, csalás - felfüggesztette hivatalának ellátását Izrael askenázi főrabbija


Súlyos korrupciós vádak miatt átmenetileg felfüggesztette hivatalának ellátását Izrael Állam askenázi főrabbija.
Erről Jona Mecger ügyvédei írásban tájékoztatták vasárnap Cipi Livni igazságügyi, valamint Naftali Bennett vallásügyi minisztert. A rendőrség a hét közepén vette őrizetbe a főrabbit, akit különböző, személyét ért gyanúsítgatások miatt hallgatott ki. Mecger jelenleg házi őrizetben van, és ártatlanságát hangoztatja.
Sajtójelentések szerint a rendőrség vesztegetési pénz elfogadásával, pénzmosással és csalással vádolja a tíz éve hivatalban lévő főrabbit. Az ügyvédek tájékoztatása szerint Mecger felfüggeszti hivatali teendőinek ellátását mindaddig, amíg a rendőrségi vizsgálat folytatódik ellen. A főrabbi megbízatása a közeljövőben lejár.
Cipi Livni igazságügyi miniszter vasárnapi nyilatkozatában hangoztatta: a főrabbi helyes döntést hozott, amikor úgy határozott, hogy szünetelteti hivatali teendőinek ellátását. Jona Mecger a két izraeli főrabbi egyike. Ő az Európából származó zsidók ügyeinek felelőse, míg a másik főrabbi, a marokkói születésű Slómo Amar a Közel-Keletről és Afrikából származó (szefárd) zsidók ügyeiért felel.
(MTI)

Hát ide dörgölődik a FIDESZ


Korrupcióval és közpénzlopással gyanúsították meg Semjén főrabbi haverját

Az izraeli rendőrség csalásokkal foglalkozó osztálya csütörtökön kihallgatta Jona Mecger askenázi főrabbit, akit korrupcióval és közpénzek elsíbolásával gyanúsítottak meg - jelentette az izraeli tízes tévécsatorna délutáni hírműsorában.

A rendőrség bizonyítékokat keresve átkutatta a főrabbi irodáját és otthonát, elvittek több számítógépet, és zárolták bankszámláját, miután titokban már hónapok óta megfigyelés alatt tartották a vallási vezetőt. A rendőrség előállította a főrabbi egyik munkatársát és két nagy szervezet vezetőjét is.
A rendőrség 2005-ben csalás gyanúja miatt hallgatta ki Jona Mecgert, de egy évvel később az államügyész lezárta az ügyet, és nem kezdeményezett ellene bírósági eljárást.
Izraelben az utóbbi években több politikai vezető ellen indult korrupciós eljárás, Ávraham Hirszon pénzügyminisztert és Arije Deri pártvezért elítélték, ők letöltötték börtönbüntetésüket. A korrupciós ügyekkel megvádolt és emiatt a miniszterelnöki tisztségről lemondó Ehud Olmertet viszont a bírák felmentették a legtöbb vádpont alól.
(MTI)
Frissítés: Joná Metzger izraeli főrabbi házi őrizetben - bűntársait előzetesbe helyezték
Izraelben az emberek egyelőre nehezen képesek megemészteni a Joná metzger országos askenáz főrabbi rendőrségi kihallgatása, majd házi őrizetbe helyezése keltette, tovább gyűrűző botrányt. A jelenlegi magyarországi legfelsőbb politikai vezetéssel jó kapcsolatokat tartó Metzgert az izraeli rendőrség megvesztegetési összegek elfogadásával, kegyes adományok lenyúlásával és pénzmosással gyanúsítja.

Metzger a kihallgatás után - már új sofőrrel (Fotó: Dror Éjnáv)

Joná Metzger izraeli országos askenáz főrabbit (mert párhuzamosan van egy szefárd országos főrabbi is - J. K.) tegnap tízórás rendőrségi kihallgatás után házi őrizetbe helyezték. Az izraeli sajtóban tegnap még annak a lehetőségét is latolgatták, hogy a csalással, pénzmosással és megvesztegetési összegek elfogadásával gyanúsított vallási vezetőt előzetes letartóztatásba helyezik, ám erre egyelőre nem került sor. Előzetesbe került viszont a főrabbi három bűntársa, köztük a személyi sofőrje, Hájim Eisenstadt, aki a tisztátalan eredetű pénzösszegeket átvette, majd továbbította Metzgernek - írja a Megafon című izraeli magánhírportál.

Köves, Metzger és Orbán a régi szép időkben (Fotó: Chabadinfo)

Joná Metzger főrabbi és az általa vezetett állami hivatal most nagy bajban van, miután nem sokkal éjfél előtt a vallási vezetőt egyelőre öt napos házi őrizetbe helyezték. Előtte mintegy tíz órán keresztül kihallgatták a lodi rendőrség gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó osztályán. A főrabbi három bűntársával az izraeli rendőrség már nem volt ilyen tapintatos, mert őket előzetes letartóztatásba helyezték. A házi őrizet ideje alatt a főrabbi nem hagyhatja el az otthonát, nem mehet be a hivatalába és semmiféle kapcsolatot nem kezdeményezhet a vele együtt meggyanúsított személyekkel.

Metzger "kóvedje" a Sándor-palotában (Fotó: Chabadinfo)

A magyarországi, s azon belül a fideszes budapesti legfelsőbb vezetéssel, illetve ezeknek házi zsidó szervezeteként fungáló, a busás állami juttatások fejében olykor még magyar nemzeti húrokat is megpendítő (!), s Köves Slomo "vezető kiküldött" nevével fémjelzett Chabad törpeegyházzal kiváló kapcsolatot tartó Joná Metzger és az általa irányított állami hivatal a mostani rendőrségi vizsgálat miatt nagy bajban van, komoly tekintélyvesztésre számíthat. A héber sajtóból származó hírek szerint a főrabbi leginkább a kegyes adományokra tette rá a kezét.
Júszef el-Kudszi - Kuruc.info

Ezek csak nyalják a seggüket ők meg kirabolják őket , mert a mocskos gojok , csak erre valók ténylegesen is . Ne csodálkozzunk , hogy a nép lassan éhenhal , mert óriási sorokban várja hogy egy tányér meleg kajához jusson , hát ezt tette veletek ez és a másij politikai éra , ha nem tudnátok ezek az alvilággal keveredett maffia rendszer írányitja az emberek kifosztását az ország eladását , és a bukott társadalom lebomlását is ők látják el , hogy ne torkoljon pogárháborúba az éhséglázadásokat meg kell nekik fékezni , és ugyan úgy belefognak lövetni a zömegbe mint azt Gyurcsány tette. A multunkat meghamisizották a jelenünk nem élhető , a jövőnket eladták a zsidóknak , mi már csak ténylegesen vegetálunk, mignem tömegesen kiirtanak bennünket a Kárpátok palesztinjait. Judapest – Judapest de csodás a zsidó maffia kiirt majd a politikai elitünk segítségével minden magyar hazafit , kiket terroristának kiáltanak ki , hogy világviszonylatban elitélhessenek bennünket mint a Palesztin népet , ott is beengedték őket és kiverték hazájukból szegényeket , és ma a világ legnagyobb koncentréóációs tábor lakói lettek. Jön vissza az ÁVH -s korszak itt is koncentrációs táborba viszik majd a jó népet , hogy ne áljanak ojjan hatalmas sorokba ételosztásra várva. Ott majd kapnak egy kis moslékot mint hajdanában erről a zsidó ÁVH banda gondoskodni fog , majd még te meglátod , és megtapasztalod ,mert még fiatal vagy , és ha elnem hagyod hazádat ez lesz a sorsod , és az ossztály részed. Nem kéne lázadnod a kamatrabszolga sors lesz osztály részed , amikor akarnak akkor öknek meg a beépített halálcshipp segítségével ,mit a mrgfelelő frekvenciával felrobbantanak , és a ciánkáli megteszi a hatását. A ti háborúitokat nem vivja meg más helyettetek fohjatok hozzá most még ők sem készültek fel teljesen a népirtásokra , még megölhetitek őket , hisz ti többen vagytok , a bankárkaszt meg ha megijjed elbujik és könnyebb lesz levadászni őket . Ki ki a saját nemzetállama területén likvidálja őket és a csatasor felbomlik a puccos buzik menekülőre fogják a dolgot , mert félnek a haláltól.


Hátrálnak a holoparaziták: hazug holokauszt-visszaemlékezésekről rántja le a leplet a Daily Mail

Én magam már korábban felhívtam a figyelmet: az üldözött („újabb népirtásra készülődő”, „gyűlöletkeltő”, „rasszista”, „náci”, „őrült”, „tudatlan” stb.) revizionista történészek kutatási eredményei nyomán a hatalmas erejű holokauszt-ipar lassú visszavonulásba kezdett. Íme, az újabb bizonyíték a kényszerű meghátrálásukra: a „fősodratú” (vagyis cionista) médiumok körébe tartozó Daily Mail online kiadása június 21-én terjedelmes cikket közölt néhány állítólagos holokauszt-túlélő hazug visszaemlékezéseiről.
A „tudatlan”, „gyűlölködő” és „náci” revizionisták már jó ideje mondogatják, hogy a szóban forgó memoárokban nyilvánvaló képtelenségek, az ismert történelmi tényekkel összeegyeztethetetlen megállapítások szerepelnek. A „holokauszt-tagadók” szűk körét leszámítva azonban csak keveseknek van bátorsága a magukat holotúlélőknek nevező személyek visszaemlékezéseit kritikus vizsgálatnak alávetni. Csakhogy most úgy látszik, megtört a jég.

Joe Corry

A Guy Walters neve alatt megjelent cikkben szereplő egyik állítólagos „holokauszt-túlélő” egy Joe Corry nevű szélhámos, aki 1990-ben napvilágot látott könyvében számos légből kapott ostobaságot írt le. Így például azt állította, hogy Hollandiában „náci kísérleti megsemmisítő táborokban” járt, továbbá megmentette a neves atomtudóst, J. Robert Oppenheimert. „A horror és a brutalitás döbbenetes bizonyítékait láttam, melyek minden emberi képzeletet túlhaladnak… Az emberek bokáig érő sárban és emberi ürülékben feküdtek, másztak, vánszorogtak… Holttestek halmait és élő csontvázak hosszú sorát láttam” – írta például a holoszélhámos visszaemlékezésében, melynek hitelességét a revizionista történészeken kívül hosszú időn keresztül senkinek sem volt bátorsága kétségbe vonni. Ráadásul a memoárt a jövő esztendőben a Simon & Schuster Kiadó újból ki szeretné adni. A Daily Mail cikke azonban most feketén-fehéren leszögezi: Joe Corry története nem lehet igaz, mivel: 1. Oppenheimer a háború idején az USA-ban tartózkodott, 2. Hollandiában nem létezett „náci kísérleti megsemmisítő tábor” (másutt sem, de ez más kérdés), 3. a hollandiai koncentrációs táborokat már azelőtt felszabadították a szövetségesek, hogy Corry állítása szerint ott járt volna.

Binjamin Wilkomirski

De a holohazugságok kiagyalóinak névsora meglehetősen hosszú. Egy bizonyos Binjamin Wilkomirski például 1995-ben Fragments: Memories Of A Wartime Childhood (Töredékek: Emlékezés a gyerekkorra a háború idejéből) címmel jelentette meg visszaemlékezését. Wilkomirski azt állította magáról, hogy Auschwitzban és Majdanekben raboskodott. 1998-ban azonban egy svájci újságíró leleplezte a gazfickót, rámutatva az alábbi tényekre: 1. a memoár szerzője az auschwitzi tábor közelében sem járt, 2. eredeti neve pedig Bruno Grosjean, és egy árvaházban nőtt fel.
Egy másik holobűnöző, akinek a „vallomásaiban” egy ideje már nem kötelező hinnünk, Herman Rosenblat. Ő 1996-ban úgy „emlékezett”, hogy kisgyerekként a buchenwaldi táborkomplexumhoz tartozó Schlieben lágerben volt fogva tartva. Rosenblat felidézte például, hogy egy Roma nevű kislány almákat és kenyereket dobált be neki a láger kerítésén keresztül, és ennek a hősies segítségnek köszönhetően maradt életben. A holomese úgy folytatódik, hogy 1957-ben „hősünk” New Yorkban véletlenül találkozott azzal a bizonyos Romával, akit azután el is vett feleségül. Minden jó, ha a vége jó. 2008-ban Rosenblat megjelentette Angel At The Fence (Angyal a kerítésnél) című visszaemlékezését, melyből 17 millió dollárért filmet is készítettek. Csakhogy néhány ténylegesen Schliebenben fogva tartott „gyűlölködő” személy is megszólalt, akik felhívták a figyelmet többek között arra, hogy a láger kerítéshez vezető közút le volt zárva, és a német őrök senkit sem engedtek a közelbe. Mivel a szerző más állításai is nyilvánvaló képtelenségnek bizonyultak, a könyv kiadását az utolsó pillanatban leállították.

Herman Rosenblat

A Daily Mail cikkében további elrettentő példaként szerepel Misha Defonseca 1997-ben megjelent Misha: A Memoir of The Holocaust Years (Misha: Visszaemlékezés a Holokauszt éveire) című, ugyancsak megfilmesített „alkotása” is. Misha könyvében arról írt, hogy miután szüleit letartóztatták, ő hétéves kislányként nekiindult a világnak, és 1941-től kezdve háromezer kilométert gyalogolt szerte Európában, erdőkben bujdokolt, és farkasok nevelték fel. 2008-ban a Bostonban élő hölgy a párizsi Le Figarónak és a brüsszeli Le Soirnak eljuttatott nyilatkozatában elismerte, hogy nemzetközi bestsellerré vált, 18 nyelven megjelent, több millió példányban elkelt könyve kitalált történeten alapszik. „Mindig elmondtam magamnak egy életet, egy másik életet, amely messze vitt a családomtól, azoktól az emberektől, akiket gyűlöltem” – magyarázkodott az akkor 70 éves asszony, aki közölte még, hogy igazi neve Monique De Wael, 1937-ben Belgiumban született, és csak négyéves volt, amikor szüleit letartóztatták a nácik, és a nagyapja, majd nagybátyja nevelte fel. Az „önéletrajz” tartalmával ellentétben azonban családja keresztény volt, szüleit az ellenállásban való részvételükért tartóztatták le, és végezték ki. Állítása szerint gyűlölte az apját árulónak nevező rokonait, akik felnevelték, és ezért „kezdte magát zsidónak érezni”. A farkasokat pedig azért keverte bele a történetébe, mert mindig is „vonzalmat érzett” irántuk. „Végül mindent összekevertem. Néha magam sem tudom, mi történt meg valóban, és mi csak a belső világomban. Bocsánatot kérek mindazoktól, akik úgy érzik, becsaptam őket” – vallotta be hazugságát a holoszélhámos asszony. (Defonseca lelepleződéséről annak idején hírportálunk is tudósított.)

Misha Defonseca

Súlyos ellentmondásokba keveredett a hősként ünnepelt Denis Avey is, aki 2011-ben megjelent The Man Who Broke Into Auschwitz (Az ember, aki betört Auschwitzba) című „önéletrajzi könyvében” írt valótlanságokat. A Daily Mailban megjelent írás szerzője, Guy Walters akkor fogott gyanút, amikor ugyanazokat a képtelenségeket kezdte szajkózni, mint az 1995-ben írt holokauszt-visszaemlékezésével csúnyán felsült ausztrál Donald Watt, aki azt állította magáról, hogy valamelyik birkenaui krematóriumban dolgozott. Nemrég jelent meg továbbá Charles Waite: Survivor Of The Long March: Five Years as a PoW 1940-1945 (A hosszú menetelés túlélője: öt év hadifogolyként 1940-1945) című könyve, melyben ugyancsak meglehetősen gyanús holokauszt-közhelyek szerepelnek. A már-már a holokauszt-revizionizmus határait súroló cikk szerzője, Guy Walters idézi a visszaemlékezés egy jelenetét, melyben egy német SS-őr az egyik koncentrációs táborban az egyik zsidó anyától elragadott egy csecsemőt, majd a földre dobta, és „akárcsak egy futball labdát”, rugdosni kezdte. Az ilyesfajta történetekben azután rendre a gaz náci lelövi az édesanyát, a kisgyerek pedig ott marad élettelenül a földön. Így történik ezúttal is. És bár Guy Walters szerint az őrök gyilkolhattak gyermekeket, „valójában a hasonló esetek hihetetlenül ritkák lehettek, egész egyszerűen azért, mert a csecsemők megölése a szüleik szeme láttára aligha a legjobb módszere egy vagonnyi fogoly megnyugtatásának” – érvel Guy Walters. A szerző még egy további teljesen logikus indokkal is cáfolja a kisgyerekeket tömegesen lemészárló és tűzbe hajigáló nácikról szóló történetek hitelességét: „Mindemellett a legtöbb őr egyáltalán nem akart gyerekeket gyilkolni, már csak azért sem, mivel a gázkamrákat részben éppen azért hozták létre (a hivatalos holotörténészek állítása szerint! – P.O.), hogy a kivégzést végző katonákat megkíméljék a gyilkosság látványától.” (Hasonló érvekkel magam is előhozakodtam a Kuruc.info hasábjain lezajlott két holokauszt-vita során, vitapartnereim azonban megfontolni sem voltak hajlandók a véleményemet.)
A cikket jegyző és a gázkamrák létét elfogadó Guy Walters egyébként úttörőnek tekinthető abban a vonatkozásban is, hogy a „fősodratú” médiában tevékenykedő újságírók közül elsőként fogalmazta meg kételyeit az „auschwitzi rámpán” álldogáló, wagneri nótákat fütyörésző, patyolattiszta fehér ruhában a munkára alkalmatlan zsidókat a gázkamrába küldő Mengeléről szóló történetek valódiságát illetően. „Valójában Mengele csak egyike volt a táborban alkalmazott orvosoknak, és nem lehetett ott minden egyes szelekciónál” – írja a Daily Mail újságírója.
A cikkben szerepel továbbá, hogy a múlt hónapban megjelent, Do The Birds Still Sing In Hell? (Énekelnek még a madarak a Pokolban?) című, Horace Greasly brit katonáról szóló könyv is kérdőjelek sokaságát veti fel. A történet főszereplője ugyanis állítólag több mint 200 alkalommal szökött meg valamely német börtönből, csak azért, hogy láthassa szerelmét. Hírek szerint ezt a képtelen sztorit is meg akarják filmesíteni. Csakhogy – olvashatjuk a Daily Mail meglepően őszinte írásában – „titokzatos módon a Greasley-re vonatkozó, a Nemzeti Levéltárban fellelhető dokumentumok között nincsen nyoma a 200 szökésnek”.
Mivel a „tudatlan” és „újabb népirtásra készülődő” revizionista kutatók kezdettől fogva rámutattak a fentebbiekben felsorolt és más, a cikkben nem említett holokauszt-visszaemlékezések tarthatatlan részleteire, a hivatalos holohazudozók is akcióba léptek. Deborah Lipstadt, tekintélyesnek mondott holokauszt-történész 2007 decemberében például rámutatott Rosenblat történetének „gyenge pontjaira”. Kérdés persze, miért nem szólalt meg korábban, és miért hallgatott a többi „tekintélyes” hivatalos holokauszt-történész? Lipstadt most a Daily Mail-nek nyilatkozva kijelentette: „Nem csupán a történelem kedvéért kell a történelmi hitelességre törekedni, de azért is, mert az ilyesfajta anyagok (hazug visszaemlékezések – P.O.) a holokauszt-tagadók malmára hajtják a vizet”.
Míg a revizionista történészek az elmúlt évtizedekben igen részletesen és alaposan foglalkoztak a holokauszt-memoárok és vallomások ellentmondásaival és képtelenségeivel, a hivatalosság általában megdönthetetlen bizonyítékként tekintett a „túlélők” beszámolóira. Ha pedig nagy ritkán valaki kérdőre vonta a „tekintélyes” holotörténészeket és propagandistákat az ügyben, akkor általában zavart hallgatásba burkolóztak. Egyelőre nem lehet tudni, hogy az egyre inkább kutyaszorítóba kerülő holoiparosok vajon felkarolják-e Felix Weinbergnek, a londoni Imperial College tavaly, 84 esztendős korában elhunyt fizikus professzorának művét, melynek címe: Holocaust memoir, Boy 30529: A Memoir. Az áprilisban napvilágot látott könyvben Weinberg professzor nem hallgatja el véleményét az úgynevezett holokauszt-memoárok hazugságok özönével előálló, pénzéhes szerzőiről. De megkapják a magukét a professzortól a nyilvánvaló valótlanságokat tartalmazó könyvek kiadói is. A hazug holokauszt-irodalom Weinberg professzor véleménye szerint „egyenértékű a háború áldozatainak meggyalázásával”. „Legalább a halottak irányába mutatnunk kellene annyi tiszteletet, hogy megtartóztassuk magunkat hamis történetek kiagyalásától arra vonatkozóan, hogyan haltak meg” – írja könyvében a holokauszt-revizionisták évtizedek óta hangoztatott álláspontjával összhangban a szerző.
De nem csak a fantasztikus holotörténetek kiadása (és esetleges megfilmesítése) révén megkereshető pénzről, illetve a történelmi igazság megengedhetetlen elferdítéséről van szó. Hanem arról is - amit a Daily Mail cikke természetesen nem mer kimondani -, hogy a holokauszt-memoárokban olvasható hazugságokhoz hasonló valótlanságok alapján ítélték halálra, illetve sok éves börtönbüntetésre emberek tízezreit, és ezekre a képtelenségekre építették fel az Izrael Állam és a globális nyugati birodalom cionista oligarchiájának támadhatatlanságát biztosítani hivatott mítoszt.
Perge Ottó - Kuruc.info


ENSZ-jelentés: palesztin gyermekek százait ölték meg a zsidók - kínozzák és élő pajzsként használják őket


A foglyul ejtett palesztin gyermekek kínzásával vádolta Izraelt az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága.
A genfi székhelyű, 18 független szakértőből álló és a világszervezet Emberi Jogi Tanácsának égisze alatt működő testület csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében azt állította, hogy az 1967-es háborúban elfoglalt palesztin területeken az izraeli hatóságok az elfogott palesztin gyermekeket megkínozták, többeket pedig élő pajzsként használtak.
A jelentés szerint a palesztin gyermekeket rendszeresen megalázó bánásmódban részesítették, így a többi között gyakran kínozták és az általuk nem értett héber nyelven vallatták őket. A jelentés azt írta, hogy a legtöbb palesztin gyermeket azért tartóztatták le, mert kövekkel dobálták meg az izraelieket. A bizottság szerint ez olyan cselekmény, amiért akár 20 évig terjedő börtön jár.

A zsidó állam bátran leszámol ádáz ellenségeivel

A bizottság utoljára 2002-ben hozott nyilvánosságra hasonló jelentést, és a mostaniban az azóta eltelt tízéves időszakot vizsgálta. Azt állította, hogy ebben az időszakban palesztin gyermekek százait ölték meg, és ezreket sebesítettek meg az izraeli katonai műveletek során, különösen Gázában, a sűrűn lakott területek ellen végrehajtott légi és haditengerészeti csapásokban. Aggodalmának adott hangot amiatt, hogy - mint írta - palesztin gyermekeket továbbra is élő pajzsként használnak, és a 2010 január valamint 2013 márciusa közötti időszakban 14 ilyen esetről tett említést.
Az izraeli külügyminisztérium reagálásában emlékeztetett arra, hogy idén márciusban már választ adott az ENSZ Gyermekalapjának, az UNICEF-nek egy hasonló jelentésére. Egyidejűleg megkérdőjelezte, hogy a mostani bizottsági vizsgálat új tényeken alapulna. A minisztérium szóvivője azt hangoztatta, hogy a jelentés "semmi újat nem tartalmaz".
Márciusban egyébként a szóvivő azt közölte, hogy az UNICEF jelentésében foglaltakkal kapcsolatban a külügyminisztérium, illetve a hadsereg együttműködött a szervezettel annak érdekében, hogy javítsanak a fogságban lévő palesztin gyermekek helyzetén.
Csütörtöki beszámolójában az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága elismerte Izrael "nemzetbiztonsági aggodalmait". Megjegyezte azt is, hogy a közel-keleti konfliktusban izraeli és palesztin gyermekeket egyaránt megölnek, illetve megsebesítenek, de azt állította, hogy több a palesztin áldozat.
(MTI nyomán)


És a zsidók által meggyilkolt több ezer palesztin gyermeket miért nem siratja senki?



Természetesen soha senki nem nevezheti jogosnak, indokoltnak vagy akár érthetőnek ártatlan gyermekek legyilkolását. Azonban a tisztánlátás kedvéért nézzük meg, hány gyermek vesztette életét Palesztinában az izraeli megszállók és a palesztin őslakosok összetűzései nyomán 2000. szeptember 29. (a második palesztin intifáda kitörése) óta.

A cionista propaganda egyik leghazugabb állítása szerint a palesztinok élő pajzsként használják fel gyermekeiket, és szándékosan gyilkoltatják le őket. Ez az aljas vád – amely semmiféle bizonyítékkal alá nem támasztható – azon a feltételezésen alapszik, hogy a palesztinok valójában nem is emberi lények, mert a saját gyerekeiket is képesek feláldozni céljaik érdekében. Aki ilyesfajta propagandát kiagyal és terjeszt, arról tényleg megállapítható, hogy a gyűlölködés elvette a józan eszét és a tisztánlátását.
Az elmúlt 11 és fél esztendő során 125 izraeli és 1471 palesztin gyermek halt meg a két fél összecsapásaiban. (Az ábrán a piros szín a palesztin, a kék az izraeli gyermekáldozatok számát jelzi.)

A meggyilkolt palesztin gyermekek többsége normális hétköznapi ténykedése során vesztette életét – tehát miközben iskolába ment, játszott, bevásárolt, vagy akkor, amikor otthonában tartózkodott.
A Remember These Children elnevezésű szervezet adatai szerint a Gázai övezet elleni izraeli agresszió (2008. december 27. - 2009. január 18.) során 269 18 év alatti palesztin halt meg. (A harcok befejezését követően pedig további 9 gyermek hunyt el sérüléseik miatt.) A B'Tselem nevű izraeli emberjogi csoport adatai viszont arra vallanak, hogy a zsidók 318 gyermeket öltek meg a gázai vérengzés idején.
Perge Ottó - Remember These Children nyomán
Egy kis "érdekesség": a Háárec című izraeli napilap leplezte le, hogy 2009 márciusában (tehát az 550 civil halálos áldozatot követelő gázai vérengzés után) a zsidó hadsereg számára olyan pólókat nyomtattak, melyek gyerekek és várandós anyák meggyilkolását javasolják (lásd pl. a Sky News cikkét erről).

Egyértelmű az üzenet (A felirat: minél kisebb, annál nehezebb - mármint eltalálni)


Egy lövés, két (halálos) találat (fölötte: mesterlövész szakasz)


Palesztin anya siratja halott gyermekét annak sírja mellett - a saját halála előtt, ugyanis ő is célkeresztben van; a durexes jelmondat pedig - jobb lett volna azt használni - azt sugallja, a gyermeknek meg sem kellett volna születnie


A zsinagógarobbantást bezzeg nem szeretik ennyire... (A felirat: Csak Isten bocsát meg)

És a végére néhány fénykép "ártatlan" izraeli gyermekekről és a palesztin gyermekekkel barátkozó kiválasztott katonákról:

Így tanítják őslakost gyilkolni a kis hébereket a palesztinok földjeit kisajátító telepesek



















"Szeretettel" a libanoni gyerekeknek







A cionizmus természetrajzához: "Nyugodtan alszom" - vallja meg a 100 éves zsidó gyilkos

Egy nyugdíjba vonult zsidó tábornok, aki most töltötte be 100. életévét, az Izraeli Katonai Rádióban idézte fel emlékeit Izrael megalapításának idejéből. Mint mondta, az izraeli hadsereg 1948-ban arab falvak százait rombolta szét, lakóikat pedig elűzte annak érdekében, hogy megszülethessen a zsidó állam. Az aggastyán elárulta azt is, hogy a legcsekélyebb mértékben sincsen lelkiismeret-furdalása. Azt pedig talán mondanom sem kell, hogy a második világháború idején a hazájukért hősiesen harcoló német és magyar katonákkal ellentétben neki sohasem kellett tartania semmiféle számonkéréstől.
Jicák Pondak szakaszparancsnokként vette ki részét a palesztinok terrorizálásából. Mint az interjúból kiderült, a 100 esztendős cionista gyilkos nyugodtan alszik, mert úgy gondolja, ha annak idején nem ölnek meg és űznek el otthonaikból több százezer arabot, akkor “számuk Izraelben legalább egymillióval több lenne, mint amennyi most". A hazájában hősként tisztelt aggastyán őszintén bevallotta, hogy a parancsnoksága alatt az emberei "leromboltak arab falvakat", "és azt tették, amit tenniük kell".

Pondak az interjúban arról is beszélt, hogy izraeli katonákkal találkozva mindig elmondta: a zsidó állam ugyanolyan veszélyekkel néz szembe napjainkban, mint amilyenekkel 1948-as megalakulásakor is szembesülnie kellett. “Amennyiben a zsidók nem harcolnak ugyanúgy, ahogyan annak idején, akkor az országunk súlyos veszélybe kerülhet" – foglalta össze a cionizmus agresszív alapeszméjét a vén zsidó, aki azonban mégis bízik abban, hogy ha egy háború most mégis kitörne, akkor "a zsidók képesek lennének éppen akkora áldozatot hozni, mint 1948-ban tették." A veterán hadfi szerint továbbá a "háború egyesíti a zsidókat, viszont a harcok lezárulásával pártokat alapítanak, és megosztottá válnak".
A nyugalmazott zsidó tábornok úgy emlékszik, parancsnoksága alatt 145 katonája halt meg, akiket mélységesen sajnál. (A hazájukból elüldözött és a legyilkolt palesztinokat azonban természetesen nem sajnálja.) "Ha azok a katonák csodálatos módon visszatérnének most az életbe, és látnák az izraeli társadalom jelenlegi megosztottságát, azonnal visszaszaladnának a sírjaikba" – bölcselkedett a 100 esztendős véres kezű cionista.
Pondak a '70-es évek elején a Gázai övezetben is szolgált. Akkori emléket felidézve szóba hozta a tömeggyilkos Ariel Saront, akinek szerinte az "arab terrorizmus megfékezése terén elért eredményeit túlértékelik". “Saron egy alkalommal azt mondta a tábornokoknak, hogy egy üveg pezsgőt fog adni minden egyes katonának, aki megöl egy ellenséges harcost, és egy üveg szódát kapnak azok, akik fogságba ejtenek egy megsebesített ellenfelet" – nosztalgiázott az öreg gyilkos.
Perge Ottó - Imemc.org nyomán



Nürnbergi "vallomás": a "nácik" csecsemőkkel fűtöttek, a nőket veszett kutyákkal tépették szét


Egyebek mellett ez áll Madame Marie-Claude Vaillant-Couturier vallomásában. Mit ad
Isten, ő is élve sétált ki két "haláltáborból" is. Amint tegnapi, hasonló "igaz történeteket" bemutató cikkünkben is írtuk: ilyen beszámolók alapján gyilkolták halomra Nürnbergben a németek legjobbjait. Természetesen a "madame" vallomása is teljesen hiteles, amire már az is biztosíték, hogy a "francia" nemzetgyűlés kommunista tagja volt...

Hiteles beszámolók alapján hiteles képi ábrázolások... így írják ők a "történelmet". Aki nem hajlandó elhinni, mehet a börtönbe

Ez a cikk is a Kanadai Magyar Munkás nevű zsidókomcsi lapban jelent meg.

(Kuruc.info, köszönet érte Skorzenynek!)


"Isten ajándékainak" áldásos munkássága a szervkereskedelem terén (is)


Mint az Ynet elnevezésű zsidó hírportál hírül adta, az elmúlt héten a római repülőtéren letartóztattak egy Gedalia Tauber nevű 77 esztendős "holokauszttúlélőt". A felháborító antiszemita cselekedet oka az, hogy a zsidó egy olyan csempészhálózat élén állt, amely Brazíliából Dél-Afrikán keresztül Izraelbe juttatott el emberi szerveket. Tauber egyébiránt jó hazafi is: fiatalabb korában az izraeli elit haditengerészeti kommandó tagja volt, illetve a tel aviv-i rendőrség korrupcióellenes osztályát is vezette (a fentiek fényében megállapíthatjuk, hogy fölöttébb becsületes munkát végezhetett ott is - a szerk.).

Miután "Isten ajándékainak" ez a díszpéldánya befejezte katonai és rendőrségi karrierjét, a szervkereskedelem területén kezdett jól jövedelmező vállalkozásba. Tauber Brazíliában szegény fiatalokat környékezett meg, rábeszélve őket arra, hogy – meglehetősen csekély összegekért – engedjék kioperálni bizonyos szerveiket, amelyeket azután Izraelbe juttattak el. A csempészek legkevesebb 19 brazil szerveit metszették ki. A műtéteket Dél-Afrikában hajtották végre. A szerveket hússzor akkora összegért adták el, mint amennyit a szerencsétlen brazil áldozatoknak fizettek. A hálózatot azonban felgöngyölítették, a "holokausztból menekült" Taubert pedig az antiszemita, a soá tanulságait levonni képtelen brazilok 2003-ban 11 év börtönbüntetésre ítélték.
Csakhogy három évvel a büntetésének lejárta előtt a szegény üldözött zsidó megelégelte a vérlázító kirekesztést. 2009-ben Tauber 30 napos eltávozást kapott, és ekkor úgy döntött, nem tér vissza többé a gyűlölködő és rasszista gójok börtönébe. De hogy hová tűnt, senki sem tudta. Mintha a föld nyelte volna el. Az elmúlt héten azonban a római Leonardo da Vinci-Fiumicino repülőtéren egy rutin útlevélellenőrzés során horogra akadt szegény.
A hír kapcsán érdemes emlékezetünkbe idézni, hogy "Isten ajándékai" között néhányan kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a szervkereskedelem területén is.

1998-ban egy Alisdair Sinclair nevű skót férfi vesztette életét gyanús körülmények között az izraeli Ben Gurion repülőtéren. A Glasgow-i Egyetem orvosai megvizsgálták a holttestet, és arra a megdöbbentő felfedezésre jutottak, hogy a férfi szíve és a torkának bizonyos részei hiányoznak. A brit nagykövetség hivatalosan tiltakozott is az ügyben az izraeli hatóságoknál.
2002-ben azzal vádolták meg dr. Jehuda Hisst, a Tel-Aviv melletti Abu Kabir elnevezésű törvényszéki orvosi intézet igazgatóját (ld. itt vagy itt), hogy munkatársai halottaktól (többek között az izraeli katonák által meggyilkolt palesztinoktól is) bőrt, szaruhártyát, szívbillentyűket és csontokat operáltak ki.
Ugyanebben az esztendőben Nissim Dahan izraeli egészségügyi miniszter vallotta be, hogy lemészárolt palesztinokból kimetszett szerveket használtak fel kórházakban az áldozatok családtagjainak beleegyezése nélkül.
2009-ben Solomon Dwek, egy tönkrement zsidó ingatlanügynök segítségével az FBI lebuktatott több rabbit és számos Izrael-barát amerikai politikust, akik ellen pénzmosás és szervkereskedelem címén emeltek vádat.
2009. augusztus 17-én Donald Bostrom izraeli író egyik cikkében arról írt, hogy a zsidó hadsereg katonái palesztin gyerekeket öltek meg, majd orvosok bizonyos belső szerveiket kimetszették. A szerzőt természetesen "antiszemitának" bélyegezték, és hajtóvadászatot indítottak ellene (lásd még itt is).
2009-ben Vjacseslav Gudin ukrán filozófia-professzor egy konferencián megdöbbentő kijelentést tett: mint mondta, az elmúlt két évben 25 ezer ukrán gyereket juttattak el a zsidó államba azzal a céllal, hogy belső szerveiket a bűnbandák megszerezzék és eladják.
2010. április 7-én a BBC közölte a hírt, mely szerint letartóztattak egy Meir Zamir nevű nyugállományba vonult izraeli tábornokot, valamint vele együtt öt másik személyt azzal a váddal, hogy egy nemzetközi szervkereskedő hálózatot irányítottak.
2010 augusztusában az ukrán rendőrség rajtaütött egy izraeliek irányítása alatt álló szervkereskedő hálózaton, amely ukránokból kimetszett szerveket csempészett Izraelbe.
2010 szeptemberében szintén izraeli kapcsolatokkal rendelkező szervkereskedőket buktattak le Dél-Afrika legnagyobb egészségügyi vállalkozásának, a Netcare-nak a kebelében .
2012. májusában az YNet című izraeli weblapra hivatkozva több hírportál is jelentette (ld. itt vagy itt), hogy a zsidó állam rendőrsége letartóztatott tíz izraelit (köztük egy orvost), akik feltételezések szerint mindannyian egy Azerbajdzsánban és Koszovóban működő szervkereskedő hálózat tagjai voltak.
Perge Ottó - Kuruc.info


"Isten ajándékainak" dicső cselekedeteiből: palesztin tömegsírokra bukkantak Jaffában


Miközben a második világháborúban állítólag legyilkolt zsidók holttesteit tartalmazó állítólagos tömegsírokra továbbra sem sikerül rábukkanni, a napokban több száz olyan palesztin földi maradványa került elő, akiket "Izrael megalakulásakor" mészároltak le.

A Tel-Aviv Jaffa negyedében lévő muzulmán temetőben feltárt hat tömegsírban az 1948-as, úgynevezett arab-izraeli háborúban legyilkolt palesztinok nyugszanak. A temető illetékese az AFP tudósítójával közölte: a sírokra véletlenül akadtak rá az újjáépítési és területrendezési munkálatok közben.

A zsidó gyarmatosítók megérkezése előtt Jaffa városát palesztinok lakták, akik azonban kénytelenek voltak tömegesen elmenekülni az izraeli hadsereg és a fegyveres milíciák megjelenésekor.
Mahmúd Obeid történész az As-Safri című lapnak nyilatkozva elmondta, hogy hat tömegsírt fedeztek fel, amelyből egyelőre kettőt tártak fel teljes egészében. “Becsléseink szerint a két sírban 200 holttest nyugszik. Még nem tudjuk, mennyi tetem lehet a többi sírban” – tájékoztatta a sajtót a kutató, aki arról is beszámolt, hogy a sebtiben eltemetett emberek különböző korúak, vannak közöttük nők, gyermekek és idősek is. “Némelyik holttesten erőszakos cselekmények nyomai láthatók” – közölte Mahmúd Obeid.

Atar Zeinab, egy 80 esztendős helyi halász tizenéves kamasz volt az izraeli agresszorok megérkezésekor. Az idős férfi annak idején maga is segített a legyilkolt palesztinok tetemeinek összegyűjtésében a Jaffa városától délre eső területen. A halottakat azután a térségben lévő legnagyobb temetőbe vitték, ahol gyorsan elföldelték őket.

"Én 60 holttestet vittem a temetőbe három vagy négy hónap alatt” – elevenítette föl az emlékeit Atar Zeinab az AFP hírügynökség tudósítójának nyilatkozva. “Általában az utcákon szedtük össze a halottakat, és a legtöbbször azt sem tudtuk, kik ők” – tette hozzá a palesztin férfi, megemlítve, hogy a tetemek halomban feküdtek a temetőben. Mivel a harcokra tekintettel nappal nem volt tanácsos az utcákon megjelenni, ezért többnyire a kora reggeli vagy az éjszakai órákban gyűjtötték össze a zsidó terror áldozatait. “Nőket, gyermekeket, férfiakat ugyanarra a helyre vittük. Senki sem mondott imát ezekért az emberekért” – idézte föl a szörnyűségeket a 80 esztendős Atar Zeinab.

1950-ben Jaffa városát beolvasztották Tel-Avivba, és jelenleg a Tel-Aviv-Jaffa nevet viseli. Jelenleg arabok és zsidók vegyesen lakják a városrészt.
1947/48 folyamán az izraeli katonai erők és terrorcsoportok vérengzései és erőszakos fellépése nyomán 760 ezer palesztin kényszerült elmenekülni az otthonából. Ők kárpótlásra nem jogosultak, róluk nem tartanak megemlékezéseket, sorsukról nem készítenek dokumentumfilmeket, és nem építenek múzeumokat az emlékükre.
Perge Ottó - The Daily Mail - www.fromthetrenchesworldreport.com nyomán

Fejtő-Fischl Ferenc fia nemzetközi gyermekvédelmi szervezet alapítójaként fajtalankodott a 14 éves cigány lánnyal

A nagyváradi ügyészség szervezett bűnözés és terrorizmusellenes főosztálya (DIICOT) vádat emelt a francia állampolgárságú Charles Fejtő ellen, akit pedofíliával és gyermekkereskedelemmel vádol.
A vádirat szerint a 66 éves férfi - aki az ASPECA nemzetközi gyermekvédelmi szervezet alapítója - két évvel ezelőtt szexuális kizsákmányolás céljából százezer euróért megvásárolt egy tizennégy éves roma lányt - közölte hétfőn internetes oldalán a Krónika napilap. A gyermeket saját édesanyja, a nagyszalontai K. Ildikó adta el.
A vádhatóság azt állítja, hogy Charles Fejtő nemcsak bántalmazta a kiskorút, de szexuális kapcsolatot is létesített vele, és arra kényszerítette, hogy szexuális orgiában vegyen részt vele és barátaival. Charles Fejtőt 2011-ben, a bűnvádi eljárás elindításakor okirat-hamisítással is gyanúsították, ez most nem szerepel a vádpontok között. Az ügyészség azonban ezúttal is felidézte, hogy a férfit 2011 márciusában tetten érték, amint hamis papírokkal próbálta kicsempészni Romániából a kiskorút. A DIICOT szerint Fejtő 2010 decemberében 34 ezer eurót kifizetett a vételárból a lány anyjának, sőt a hamis papírokat is ő szerezte be. Az ügyészség gyerekkereskedelem miatt az anya ellen is vádat emelt, akitől időközben megvonták a szülői jogokat, a lányt pedig állami gondozásba helyezték.
Az ügyészség emlékeztetett arra, hogy az ENSZ égisze alatt működő ASPECA gyermekvédelmi szervezet alapítója visszaesőnek számít. Charles Fejtőt - aki nem más, mint Fejtő-Fischl Ferenc kommunista zsidó történész fia - 2003-ban a francia igazságszolgáltatás két év felfüggesztett börtönre ítélte, mert 1998-ban több alkalommal szexuálisan zaklatott két 15 éves kambodzsai lányt. Fejtő ugyanis szervezetén keresztül háborús árvákat menekített ki a délkelet-ázsiai országból.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése