2014. augusztus 12., kedd

Tetű zsidók , miért nem hagytok bennünket békében ?




Tetű zsidók , miért nem hagytok bennünket békében ?

Hans Schmidt: Zsidók, miért nem hagytok bennünket békében?

Nincs rátok szükségünk ahhoz, hogy boldogok és gazdagok legyünk. Bárhol éltünk a Földön, mindenütt nagyon jól kijöttünk nélkületek. Nézzük csak meg a világ utolsó fehér foltját, a kis Izlandot, és rendet láttok, ahol szinte nincs bűnözés, mert a fontos pozíciókat nem zsidók foglalják el. A Föld összes többi fehér nemzete folyamatosan csúszik lefelé, mert az ott élő zsidók olyan helyeket foglalnak el, melyekre semmi módon nem támaszthatnának igényt, sem fajuk vallásuk, vagy kultúrájuk miatt, sem tehetségük vagy jellemük miatt.
Nincs szükségünk politikusaitokra és politikai rendszeretekre, melyet arra találtatok ki, hogy érdekeiteket támogassa, és mely nekünk teljesen idegen, mert hazugságon és csaláson, korrupción, terroron és álszenteskedésen alapul. Őseink évszázadokon át kitűnően elboldogultak nélkületek. Önmagukat kormányozták, és kormányzásuk megfelelt igényeiknek, kívánságaiknak és vágyaiknak.
Nem kellenek háborús uszítóitok, mint pl. Walter Lippman, Samuel Untermeyer, Rabbi Stephen S. Wise, Ilja Ehrenburg és a többiek. Tudjuk, hogy arra kellettek nektek, hogy az amerikaiak, oroszok és más népek között háborús hisztériát keltsetek, ha ez céljaitokat szolgálta. Árja népeink biztosan jobban éltek volna, ha egyszerűen a valóságot ismerték volna. Csak a valóság tesz hosszú ideig tartó békét lehetővé, de a valóság terjesztése nem áll érdeketekben - vajon állt ez valaha is ez érdeketekben?
Nincs szükségünk "szakértőitekre" a TV-ben, rádióban és a sajtóban, akik a világ történetét zsidó szemmel mutatják be nekünk, és arra okítanak bennünket, hogy hogyan tehetjük életünket boldogabbá. Mielőtt tömegesen közénk furakodtatok volna, népeink istenfélőbbek, boldogabbak és sokkal elégedettebbek voltak, mint ma.
Nincs szükségünk fajkeveredést hirdető apostolaitokra, multi-kulti rajongóitokra, liberálisaitokra, integráció-propagálóitokra, szocialista ál-humanistáitokra, és a különbözőségért rajongó vándorpapjaitokra sem. Szervezeteitek, mint az ADL, a Simon Wiesenthal központ, az AJC és hasonlók jól tennék, ha először saját soraikban hoznák létre a "különféleséget", 'integrációt" és hasonlókat, mielőtt ezeket a nemzsidók nyakába akarják varrni, akiknek nem tetszik, hogy szerintetek mindenki másnak el kell szakadnia gyökereitől, csak nektek nem.
Nincs szükségünk gazdasági hatalmasságaitokra. Embereik millióinak menne jobban, ha nem lennének a zsidó pénzmágnások, mint a Baruchok, Schiffek, Greenspanok, Rubinok, Milkenek és mások, akik fő célja nyilvánvalóan az, hogy a mások által létrehozott vagyonokat megcsapolják. Elképzelhetjük, ma mennyivel boldogabbak lennének Ázsia tömegei, ha George Soros, nyilvánvalóan fajtársai tevékeny segítségével nem érezte volna a mohóságot még több kincs után, és nem rombolta volna le az Ázsiai és orosz pénznemeket.
Nincs szükségünk emberbarátaitokra. Aki egy milliárdot lopott, annak könnyű száz milliót elajándékozni és magát az emberiség jótevőjeként dicsőíteni. Az emberiség tényleges jótevői, mint például a katolikus nővérek a kórházakban, a Vöröskeresztnél, a harcmezőkön, a gyerekek SOS falvainak dolgozói vagy az üdvhadseregnél tevékenykedők kevés kivételtől eltekintve nemzsidók.
Nincs szükségünk hitelcsalóitokra, gengsztereitekre, pornókirályaitokra, játékbarlangtulajdonosaitokra, selyemfiúitokra és kábítószerkereskedőitekre. Néhány árja országban az ilyen foglalkozások még tiltottak, és tudjuk, hogy ott a bűnözés alacsonyabb. Igaz, hogy a szervezett bűnözés nélkül kevesebb munka adódik a zsidó bírók, ügyvédek és jogászprofesszorok számára, de erről nagyon szívesen lemondunk.
Nincs szükségünk korunk zsidó teremszentjeire, sem Albert Einsteinra, sem Siegmund Freudra, sem Karl Marxra. A kár, melyet - többnyire az egész zsidóság szívélyes támogatásával- okoztak, mérhetetlen. Nekünk megvannak saját gondolkodóink, mint Luther, Kant, Schopenhauer, Nietzsche és Heidegger, hogy csak párat említsünk a sok közül.
Nincs szükségünk műkereskedőitekre, művészeti szakértőitekre és műkritikusaitokra, akik olyan vadul próbálják néptömegeink ízlését meghamisítani, ösztönös képességét, a szép és csúnya közt különbséget tenni, megszüntetni. Ha fajtársaitok nem lennének a művészeti üzletben, árja művészek újra lehetőséget kapnának arra, hogy mesterműveket alkossanak, melyek évszázadokig és évezredekig fönnmaradnak.
Nincs szükségünk minisztereitekre, hogy kormányozzanak bennünket, követeitekre, hogy képviseljenek bennünket, névtelen tisztviselőitekre, hogy előírásokat hozzanak arról, hogy hogy viselkedjünk egy olyan országban, melyet főleg angolszászok és németek kultiváltak. Politikusaitok, mint a Kissingerek, Albrightok, Achtenbergek, Rubinok, Holbrookok, Kornblumok és Lawrencek nem méltók arra sem, hogy tehetséges politikusainknak, mint George Washingtonnak, Thomas Jeffersonnak, John Adamsnak és Benjamin Franklinnak akár a cipőjét megpucolják.
Nincs szükségünk nagykereskedőitekre. Jóval megjelenésetek előtt már volt lengyel és ukrán gabona Nyugateurópában, anélkül, hogy nagykereskedőitek azon nyerészkedtek volna, skót viszkit is szállítottak a világ minden zugába, amikor még senki sem hallott a Bronfmanokról. Nürnberg, Augsburg, Lipcse, Firenze, Velence és Milánó virágzó kereskedelmi központok voltak jóval azelőtt, hogy Gimbel, Sachs, May és Bloomingdale megjelentek volna a színen.
Nincs szükségünk zenétekre, sem Schönbergre, sem Mahlerre, sem Bernsteinra vagy más hegedűsökre a háztetőn. Még sokkal kevésbé van szükségünk a "zenének" hívott mocsokra, melyet fiatalságunknak kínáltok föl nap mint nap, förtelmes, lélekgyilkos zajt, melyet rapnak vagy kemény rocknak neveztek. Ha Wagner, Tannhäuser, Beethoven kilencedik szimfóniáját, Strauss "Zarathustra beszélt" vagy Mozart muzsikáját halljátok, megértitek, miről beszélek. Egy zsidó sem lenne képes akárcsak ennek a közelébe jövőt alkotni, Mendelsohn, egyik legnagyobbatok sem. Önmagáért beszél, hogy a zsidó zeneszerző és karmester, Leonard Bernstein, halála előtti utolsó fellépésekor nem saját zenéteket játszatta, mondjuk Gustav Mahlert, hanem Beethoven hetedik szimfóniáját.
Nincs szükségünk festőitekre, szobrászaitokra és építészeitekre. Nézzétek meg a vackokat, amit vezéralakjaitok alkotnak és propagálnak, ha látványát el tudjátok viselni. Különös figyelemmel nézzétek meg beteges holokauszt-"művészeteteket". Aztán hasonlítsátok össze ezt a hulladékot a régi görögök és rómaiak, Michelangelo, Rembrandt, Dürer, Tizian, Breker, Wren, Schinkel és más nagy árja művész alkotásaival, A különbség önmagáért beszél.
Nincs szükségünk feltalálóitokra és találmányaitokra. MINDEN nagy találmány, mely mindennapi éltünket megkönnyítette - autó, repülő, TV, holdrakéta, számítógép, elektronmikroszkóp, hogy csak néhány példát említsünk - árjáktól származik. A legszörnyűbb zsidó találmány az atombomba, amin valószínűleg el fogtok csúszni.
Nincs szükségünk Hollywoodotokra és mindarra, ami ezzel kapcsolatban van. Mérhetetlen mennyiségű kárt okoztatok hollywoodi stílusban forgatott filmjeitekkel és TV adásaitokkal az árja lelkekben. Nagyon jól tudjátok, hogy milyen károsak ezek a termékek fiatal nemzedékünk számára, különben miért csinálnátok tabut abból, hogy ma milyen sok fiatal lövi le tanárját vagy pajtását. Ennek nem a fegyverviselés az oka.
Nincs szükségünk rabbijaitokra, akik nekünk testvériséget, toleranciát és megértést prédikálnak mások mássága iránt, míg maguk - és ti- a világ legmerevebb és intoleránsabb lényei vagytok. Hány goj áll az ADL, az amerikai zsidókongresszus, a Wiesenthal Center vagy más zsidó szervezetek élén? Egyetlen egy sincs? Miért nincs egy sem? Hol van ilyenkor testvériségetek, toleranciátok és megértésetek a másság iránt?
Nincs szükségünk professzoraitokra és tanáraitokra, akik fiatalságunkat olyan intenzíven agymossák, hogy semmit sem tudnak már saját múltunkról, ehelyett kedvelik az erkölcstelenséget, az arroganciát, a becstelenséget és a durvaságot. Egyesített erőitekkel úgy összezavarjátok fiataljainkat, hogy, noha az állítás hamis volta nyilvánvaló, szinte tényleg elhiszik, hogy nincsenek különbségek a fajok, népek, törzsek és egyének között - eltekintve természetesen a zsidóktól, akik azt akarják velünk elhitetni, hogy ők Isten kiválasztott népe, és nem tűrik az ellentmondást ezzel az állítással szemben.
Nincs szükségünk magzatelhajtó orvosaitokra sem. Hány ártatlan fehér gyereket ölt meg holokausztotok anyja testében? Egyetlen zsidó "orvos", Dr. Morgenthaler, mellékesen "holokauszt túlélő", 1998 októberében bevallotta, hogy addig 65 ezer magzatelhajtást vitt véghez, és "páciensei" nagy része kétségkívül árja fehér nő volt. Mi hajtja orvosaitokat csoportosan ehhez a szégyenletes iparághoz? Csak a könnyű anyagi nyereség kilátása, vagy élvezik minden egyes főtusz meggyilkolását, mert ez megakadályozza, hogy abból a zsidók számára gyűlöletes felnőtt árja lesz?
Nincs szükségünk hivatásszerű holokauszt túlélőitekre, mint Elie Wiesel és Simon Wiesenthal, akik Prof. Arthur Butz szavaival élve a század csalását hozták létre. A tények és képzelet aljas keverése olyan mese létrejöttéhez vezetett, mely ideiglenes jellegű, de melyet a következő századokban a világot áthidaló sikeres propagandacsalás leglátványosabb példájaként lehet bemutatni.
Nincs szükségünk bíróitokra, akik népünknek - és ezekből áll ma az USA polgárainak többsége - meg akarják tiltani, hogy a napot imádsággal kezdjék. Nem kell, hogy előírják nekünk, hogy vakokat alkalmazzunk a számítógépek kezelésére, hogy lakásunkat homokosoknak adjuk bérbe, akik gyakorlatát mélyen megvetjük, vagy hogy a magzatelhajtást legálissá tegyük. Nincs szükségünk arra sem, hogy intelligens és nehéz felfogású gyerekeket ugyanabban az osztályban oktassák, azzal az eredménnyel, hogy a tanár elsősorban a tehetségtelenekkel foglalkozik.
Nincs szükségünk törvényeitekre. Sok közülük élesen ellenkezik a természeti törvényekkel. Az, hogy gátlástalanul a múltra is érvényes törvényeket hoztok, és a bevált elévülési elv felrúgása számunkra visszataszító, akkor is, ha ti ezeket a trükköket állítólagos igazságossági törekvéseitekbe burkoljátok. Mielőtt sikerült volna nektek befolyásolni a jogot a nyugati félteke országaiban, nálunk soha nem üldöztek embereket olyan tettekért , melyeket ötven évvel ezelőtt háborús időkben követtek el. OSI-tok, ami zsidó követelésre alapított szervezet állítólagos "náci bűnök" üldözésére, az egyik legvisszataszítóbb példája olyan jogtalan, ferde és eszement törvények alkalmazásának, melyeket kizárólag egy bizonyos népcsoport bosszúszomjának az oltására találtak ki.
Nincs szükségünk számtalan szabályotokra és előírásotokra, melyeket ránk kényszerítettek és melyeket szinte törvény szintjére emeltetek: a kisebbségtámogató akciók, azaz származási kvóták felvételnél, Polgárjogok, Az egyház és állam különválasztása, Harmadik világbeli emberek bevándorlása, HIV-pozitív homokosok előnyben részesítése, fegyverellenőrzés, buszozás (fehér gyerekek szállítása kevertfajú iskolákba),- a példák végtelen számúak. Mindezek a rendelkezések egyetlen eredménye a polgár szabadságának további beszűkítése. A "demokrácia" mai formája a ti játékszeretek. Az adóemelések ellen pedig csak nagyon kevés zsidó képviselő szavazott.
Nincs szükségünk jogászaitokra, mindegy, hogy magánszemélyeknek. vállalatoknak vagy a kormánynak dolgoznak. Ritka hivatáscsoport okozott annyi kárt a nemzetnek, mint a zsidó (vagy talmudi világnézettel fertőzött nemzsidó) jogászok az Egyesült Államoknak. Harvard, ma a zsidók fő képzési helye, valaha sokkal jobb egyetem volt, mielőtt zsidó diákok és oktatók szállták volna meg. Jobb lett volna a régi bevált numerus clausust bevezetni ezek számára.
Nincs szükségünk íróitokra. Szinte az egész angolnyelvű irodalom megjelenésetek előtt a mi embereink műveiből áll. Mivel a hirdetési szakemberek, a kiadók, az irodalomkritikusok és az újságok tulajdonosai, akik az utóbbiak kritikáit kinyomtatják, ma nagyrészben fajotok tagjai, logikus, hogy a mai jól eladott könyvek nagy részét ti írjátok - de vajon ennek akárcsak kis része is századunk nagyjainak művei közé fog számítani?
Nincs szükségünk sztárjaitokra. A TV határozottan jobb lenne olyan szereplők nélkül, mint Seinfeld, Koppel, Wallace, Rivera, Larry King, Barbara Walters és végül de nem utolsósorban Jerry Springer. Még emlékszünk olyan időkre, amikor zsidók jó filmeket és jó TV-t csináltak, mert akkor a zsidó mozi és TV stúdiótulajdonosoknak ügyelniük kellett arra, hogy ne sértsék meg az árja közönség érzéseit. Ma, hogy hatalmatok és befolyásotok szinte határtalan, azt hiszitek, nem kell minket többé figyelembe venni, így valódi ízlésetek és valódi szándékaitok mind nyíltabban vehetők észre.(A Jerry Springerre való utalás váltja ki belőlem azt a megjegyzést, hogy az Egyesült Államokban senki nem testesíti meg jobban a zsidó mentalitást, mint ez a "népszórakoztató": mindent jobban tudó, agresszív, mindig tetszésre és elismerésre vágyik, amellett messzemenően bizonytalan, és nem utolsósorban mániákusan vonzza minden mocsok, melyben egy tisztességes ember sem mászna be önként.)
Nincs szükségünk tudósaitokra, noha sok kitűnő tudósotok van. Tény ugyanis, hogy a nyugati civilizáció legnagyobb tudósai, azok, akik tényleg lényeges fölfedezéseket csináltak és találtak föl, mind árják voltak: Leonardo da Vinci, Galileo, Newton, Kopernikus, Leibnitz, Kepler, Lilienthal, Oberth, hogy csak néhányat említsünk, mind északi emberek voltak. Itt jön föl a kérdés, hogy hány potenciálisan nagy felfedező és föltaláló fajunkból soha nem tudta képességeit kifejleszteni, mert túl sok zsidó túl sok egyetemen foglalta el azokat a helyeket, melyekre nekik lett volna szükségük és joguk!
Nincs szükségünk hadi embereitekre. Nincsenek nagy katonai hagyományaitok, nincsenek tábornokaitok, mint Nagy Frigyes, Napóleon, Wellington, Hitler, Nelson, Robert E. Lee, Nimitz, stb... Követeléseitek, hogy nők férfiakkal együtt harcoljanak a csatatéren, és hogy a homokosságot "más nemi irányzat"-ként tűrni kellene a hadseregben, a hadseregeket tönkreteszik.
Nincs szükségünk pszichiátereitekre, pszichológusaitokra, iskolai tanácsadóitokra és vigasztalóitokra magányos szívek számára. Népeink sokkal boldogabbak és egészségesebb lelkűek voltak tanácsaitok nélkül. Ha erkölcstelen, etikátlan, nihilista TV-tekkel és rádiótokkal, "nevelési programotokkal" és sajtópropagandátokkal nem romboltátok volna le a tömegek egészséges értékeit, és ezzel nem ástátok volna alá a családot, mint a társadalom alapelemét, akkor ma senkinek sem lenne szüksége arra, hogy Ann Landersnek, Abigail van Burennek vagy Laura Schlesingernek kiöntse a szívét.
Nincs szükségünk Spielbergjeitekre, Katzenbergjeitekre, Eisnerjeitekre, és más hasonlókra. Egyetlen rendezőtök sem jobb, mint David W. Griffith, Walt Disney vagy Leni Riefenstahl művészetileg vagy tehetség terén.
Nincs szükségünk orvosaitokra és fogorvosaitokra sem, noha sokuk nemcsak elismert szakember, de emberbarát is, és mestere a modern orvosi technikai eszközök használatának. De egy árja, ha róluk beszél, föltétlenül Röntgenre, Behringre vagy Flemingre gondol és sok más árja tudósra, akik tanulhattak egyetemeinken, mert a numerus clausus megakadályozta a zsidók túltengését. (Hány tehetséges diákunk nem jut el ma az egyetemre, mert zsidók foglalják el helyét?)
Nincs szükségünk a divatokra, melyeket kerülő utakon ránkerőszakoltok. Büszkék vagytok rá, hogy ma ravasz agymosásotok eredményeként emberek milliárdjai "haladó" ruhadarabokat, mint farmernadrágot hord, melyeket régen akkor vettek föl, amikor az ólat takarították vagy más piszkos munkát végeztek? Propagandátok eredményeképpen olyan emberek, akik különben az egyenruhát, mint a fensőbbséggel szembeni alázat jelképének ellenségei, nem szeretik, loncsos egyenruhába öltöznek, amely nem szabadságot és egyéni jogokat, hanem anarchiát és "politikai korrektséget" testesít meg.
Nincs szükségünk filozófiátokra, és arra a hitre, hogy éppenséggel ti teszitek a világot jobbá, vagy ti alkotjátok meg a tökéletes világot. Gondolkozzatok el azon, hogy ti - velünk ellentétben- nem léteznétek nélkülünk. Magatokra hagyva meghalnátok. Cionista művetek Közel-keleten, a zsidó állam, Izrael külső segítség nélkül, vagyis az Amerikától és Németországtól szedett sarc nélkül egy évig sem lenne életképes, és ilyen nép akarja a világot gyógyítgatni? Viccelődtök? Ettől függetlenül bárki, aki arcátlan elképzelése szerint a világot akarja "rendbehozni" és földi tökéletességet akar létrehozni, csupán kis szentségtörő.
Nincs szükségünk a ti New York Timesotokra, Washington Postotokra, US News & World Reportotokra és a számtalan más, zsidó tulajdonú vagy zsidók által irányított újságra, melyek tömegeinknek a világ torzképét mutatják. Tényleg azt hiszitek, hogy tudásunk nő és lelkileg egészségesebbeké válunk, mert nekünk többségükben zsidó szerkesztők a világ történéseit saját szempontjukból kiindulva tálalják? Lenne ma a mi H.L. Menckenünknek és Oswald Spenglerünknek ma esélye, hogy gondolataikat egy nagy újság kinyomtassa? Mi jó okkal kételkedünk ebben!
Nincs szükségünk arra, hogy ti, mások intoleranciájának önkinevezett örök áldozatai népünkbe bűntudatot csöpögtettek. Ami veletek a múltban történt, az többnyire aljas ármánykodásotokra történt vészreakció volt. Váljatok el tőlünk - mi nem gátlunk benneteket ebben - és aztán nem kell többet szenvednetek. Magatokra utalva meglesz a lehetőségetek álmaitok földi paradicsomának megalkotására.
Nincs szükségünk örök felhívásaitokra változásra, haladásra, reformra, növekedésre vagy forradalomra. Népeink elégedettebbek mindennapi életükkel, mint azt sokszor gondolnák, és állandó törekvéseitek, a meglevő boldogságot a jövőbeni boldogságra való hivatkozással tönkretenni, nem eredményeznek mást, mint szerencsétlenséget és lelki békétlenséget.
Készségesen elismerjük, hogy nagyszerű politikusok vagytok. Sokkal jobbak mint mi valaha is voltunk vagy leszünk. Mindenkinél céltudatosabbak vagytok; politikai ügyességeteket évezredek során tökéletesítettétek, és nagy előnyötök, hogy nincs rossz lelkiismeretetek, mert mások szenvednek miattatok. Csodálatra méltó módon uszítjátok az egyik oldalt a másik ellen. Ezért életelemetek a "demokrácia". Megvesztegetitek a politikusokat és bírókat, hazudtok a választóknak, jócskán kihasználjátok mások emberi gyöngeségeit és feszültséget teremtetek ott, ahol azelőtt nem volt feszültség. A fiút az apa ellen uszítjátok, a lányt az anyja ellen, fivért a fivér ellen; törzseket, népeket, nemzetetek uszítotok egymásra. Aki benneteket és tetteiteket hosszabb ideig figyeli, elcsodálkozik azon, hogy milyen könnyedséggel hoztok létre hamis értékeket a semmiből, és valódi értékeket addig szidtok, míg azok elvesztik értéküket. Nincs nálatok jobb szemfényvesztő. Tehetségetek figyelemre méltó, ahogy a nemzsidó tömegek figyelmét elvonjátok kis trükkjeitekkel az élet fontos kérdéseiről. De ahogy tőzsdei alkuszaitok is csak a gazdagság képét festik elénk, vitathatatlan politikai ügyeskedésetek csak a szabadság látszatát hozza létre. Intelligenciátok és politikai ügyességetek az sugallja nektek, hogy jobb világot alkottok az emberiségnek, míg a valóságban tevékenységetek mindent elront, amit csak megérintetek. Sajnálunk benneteket.
Végül: Nem veszitek észre, hogy megfojtotok bennünket? Ha körülöttünk vagytok, nem kapunk levegőt, alkotóképességünk jelentősen csökken. Nem akarjuk a világot zsidó szemüvegen keresztül látni, de ma gyakorlatilag erre kényszerítenek bennünket. Abe Rosenthal, Charles Krauthammer és William Safire képvieslik fajotok ezreit, akik előgondolkoznak számunkra, és megakadályozzák, hogy a legszükségesebbet is tegyük saját érdekünkben. Embereitek a ködösítés, a hazugság, a csalás és a becstelenség mesterei, mivel válogatott információkat szállítanak nekünk. Fáradozásotok, az árja lelket manipulációkkal megváltoztatni, csak békétlenséghez és harcokhoz vezet. Noha olyan jól ismertek bennünket, megérteni nem tudtok bennünket, és mi soha nem fogunk benneteket igazán kiismerni, és ez veszélyes.
Tudjuk, hogy magatokat a legjobb és legügyesebb embereknek tartjátok a Földön, és azt képzelitek, hogy életünket hihetetlenül gazdagabbá teszitek. Ha logikusan gondolkodunk, az egyiket szembe kell állítanunk a másikkal: Vitathatatlan tehetségeteket az egyik területen a megsemmisítő befolyással, melyet életünk minden területére gyakoroltok. A legsúlyosabb talán az, hogy sok szándékotok és célotok közvetlenül ellentmond elképzelésünknek egy teljes és gazdag életről.
Tudjuk, hogy bebeszélték nektek, hogy mi gyűlölünk benneteket, és legtöbben hisztek ebben. Ezért vittek keresztül fanatikus aktivistáitok, hogy alkotmányainkat úgynevezett törvényekkel a "gyűlölet ellen" fölvizezzék, és csak azért hozták őket, hogy nektek előjogokat biztosítsanak. Őszintén szólva: Nem gyűlölünk benneteket. Gyűlöljük hazugságaitokat és alapvető becstelenségeteket. Sok szégyenletes tevékenységeteket gyűlöljük. Gyűlöljük, ahogy egységesen, népi és vallási közösségként erkölcstelenségeteket akarjátok ránk kényszeríteni, gyűlöljük az etikai értékek nálatok tapasztalható teljes hiányát, furcsa, avítt világnézeteteket. Gyűlöljük, mikor munkánk gyümölcsén hizlaljátok magatokat, és azzal dicsekedtek, hogy mindez a ti munkátok eredménye. És egész különösen utáljuk, amit gyerekeinkkel tesztek. Ez mindennél jobban rombolja lelküket és ezzel jövőjüket.
Ezért hadd mondjuk el nektek: Tűnjetek el az életünkből. Hagyjatok minket egész egyszerűen békén. Hiszen olyan intelligensek vagytok, magatokat toronymagasan fölöttünk állóknak hiszitek magatokat, és meg vagytok győződve arról, hogy Isten saját népe vagytok. Mutassátok hát meg, hogy mit tudtok, amikor önerőtökből életképes államot hoztok létre.; az izraeli parazitaállam nyilvánvalóan nem ilyen. Ha elvonultok, vigyétek magatokkal az aranyat és gyémántokat, melyeket olyan szorgalmasan összegyűjtöttetek. Nincs rájuk szükségünk. Cseréljük ki kulturális javainkat: Ti veszitek Picassoitokat, Oldenbourgjaitokat, Rothkoitokat, Warholjaitokat és Epsteinjaitokat és értük adjátok vissza Rembrandtjainkat, Tizianjainkat, Dürereinket, Holbeinjainkat és Michelangeloinkat Korrekt üzlet! Ti visszakapjátok, amit kedveltek, és mi visszakapjuk, aminek szívünk örül, olyan műremekek, melyek vágyainkat tükrözik és igényeinket kielégítik. Képzeljétek el, a tiétek lesz az egész nagyszerű absztrakt művészet holokauszt emlékműveitekkel együtt! Ez biztosan boldoggá tesz benneteket! Őszinte kívánságaink kísérnek benneteket, és szentül megígérjük, nem háborúzunk ellenetek és nem kívánunk részt abból a jólétből, melyet remélhetőleg saját erőtökből teremtetek meg!
Hans Schmidt, Florida.
Kaptam egy kioktató lekezelő bejegyzést a cikk közzététele miatt. Úgy látszik az ÁVH – s unoka nem bírja azt, hogy igazságokat vágnak a szemükbe. Még mindig azt gondolják ők határozzák meg a gondolkodásunkat és amit ők nem kultiválnak az nekünk tabu téma, nem is gondolhatunk ilyen dolgokat, mert az az ők privilégiumuk.
Hát most újból megismétlem tetű zsidók, miért nem hagytok bennünket békén? Még valami inkább a kínaiak vásárolják fel Floridát hazánkat Lengyelországot , mint a becstelen zsidók, és csak hadd jöjjenek az arabok ellensúly lesz a zsidóval szemben, és elpályáznak hazánkból a hollókosztos rabló cionista maffiózók.
Névtelen új megjegyzést írt a(z) "Zsidók, miért nem hagytok bennünket békében?" című bejegyzésedhez:

Történelemből és művészettörténetből egyes, leülhetsz. Számítógép?Neumann Jánosról hallottál már? A rap mint zsidó találmány? Hol él ez a majom, a holdon? Asszem az sem véletlen hogy az irodalom kimaradt a fenti mocsokáradatbaól, csak magyar vonalról néhány név: Radnóti, Bródy, Heltai, Szerb antal, mi?:) Ja és a húszforintos kérdés: Jézus milyen származású volt?:))) Szánalmas....(remélem akkor is a zsidókat fogja szidni ez a pöcs amikor majd a kínaiak felvásárolják egész Floridát..:))) és több mecset lesz Európában mint bazilika...



Bejegyezte: Névtelen , bejegyzés helye: 
visz a víz sodor, időpont: 2012. május 28. 7:20

Kiegészítésként amiért utáljuk és megvetjük a zsidó mocskot az itt leírt gondolatok álljanak:



'Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Program', a 'csendes és 'terrorholokauszt'




szervezett zaklatás, terroristazaklatás, gangzaklatás, csendes holokauszt
"Valami olyant fogok elmagyarázni, ami õrületre emlékeztet, de nem õrület, és mégis õrültek okozzák."
Mark M. Rich, a Hidden Evil (Rejtett gonosz) írója
Definíció szerint a tevékenység egy olyan polgári és katonai titkosszolgálatok által irányított szervezett, több személy által és részfeladatokra leosztottan összehangoltan megvalósított prolongált pszichikai, érzelmi, gazdasági, és fizikai támadás, amely célja az áldozatok pszichikai, gazdasági és fizikai megsemmisítése, vagy öngyilkosságba kényszerítéssel, vagy megbetegítéssel (pl. hosszú távú és túlzott stressz okozta szívinfarktus) vagy szimpla meggyilkolással(pl. mérgezés vagy fék megbuherálása). De természetesen egy tömör definíció nem elegendõ ahhoz, hogy egy átlag ember megértse mi is ez a tevékenység és miként mûködik. És a tetejére nem fejezi ki azt sem, hogy némely áldozat, ahelyett, hogy krisztusi módra önfeláldozóan hagyja, hogy csoportosan öngyilkosságba kergesség vagy meggyilkolják, inkább fegyvert fog és egyszerûen kiirtja az õt pszichoszomatikus kínzástaktikázásokkal kínzó beszervezett vagy csupán manipulatív módon felbujtott elkövetõket, így az egyetemista társait, a kollégáit, ismerõseit, vagy akár teljes idegeneket. És ha most aggódsz az egyetemista gyermeked és a szeretteid miatt én azt mondom NEM aggódsz elegendõ mértékben, ugyanis ennek a tevékenységnek az elõdjét COINTELPRO fedõnév alatt vetették be az USA Postánál, ahol rövid idõ alatt 24 öngyilkosságot, gyilkosságot-öngyilkosságot, és tömeggyilkosságot okozott.

Sokáig törtem a fejemet azon, hogy miként magyarázzam el egy átlag embernek a merõ õrületet, hiszen az õrületet kizárólag az õrültek érthetik meg teljes egészében. Csak reménykedhetek benne, hogy sikerült olyan szögbõl megközelíteni a témát, ami érthetõvé teszi. Mivel a pszichopatákról már mindenki hallott ezzel kezdem. Jelenleg a világ legtöbb országának kormányát megdöntötte és megszállása alatt tartja egy úgy nevezett 'globális árnyékhatalom', egy ideológiai-vallási-gazdasági-katonai blokk, amelynek tagsága fõként pszichopata zsidó sátánistákból áll. A kormányaink csupán pszichopaták által megszállott báb és látszatkormányok, az égvilágon semmi közük a demokráciához és a néphez, hacsak nem az, hogy rajtuk keresztül kényszeríti rá az akaratát az emberiségre a globális pszichopata patokrácia. A társadalmainkban mindig is léteztek pszichopaták, akik a hihedelemmel és tudatos dezinformálással ellentétben nemhogy elnyomják az emberségüket, de valójában nincsenek felsõbbrendû emberi humanizáló funkcióik és emiatt nincs lelkiismeretük, képtelenek az empátiára, mások érzelmi, pszichikai, fizikai és gazdasági érdekeinek tiszteletben tartására. Számukra nem sokat jelent az emberi élet és mindig mások feletti hatalomra törekedtek, hogy biztosítsák túlélésüket az emberiség soraiban. A pszichopaták mindigis megpróbáltak összejátszani (szemben a normális lélekkel megáldott emberrel) a saját hatalmuk kovácsolása érdekében és az évezredek alatt nemcsakhogy megszaporodtak az emberiség soraiban, de különbözõ fedõszervezetek, mozgalmak és hangzatos szlogenek alatt lassan olyan hatalomra tettek szert, ami ma már biztosítja számukra a hatalmat az emberiség felett. Ennek az emberiség feletti hatalmi rendszernek a globális egyvilágkormány mevet adták, ami egyébként új-világrend elnevezés alatt is ismert. Ma már pszichopaták kezében összpontosul a világunk irányítása, beleértve a politikai kormányzást, a tömegtájékoztatást, a hadipart, az oktatást, az egészségügyet és gyógyszeripart, a tudományokat, a vallást, a szórakoztatóipart, minden lényeges emberi jogi és társadalmi szervezetet stb. A hosszú évezredek alatt fordult tehát a kocka: a magasabb rendû lélekkel megáldott intelligens gondoskodó teremtõ ember kezébõl átkerült az emberiség vezetése egy kóros kisebbség, egy életellenes patokrácia kezébe. Ám, de a pszichopaták hiába szereztek ekkora hatalmat maguknak, és hatalmukra jutásuk évezredei alatt hiába manipuláltak ki tömeggyilkosságokat, népirtásokat és holokausztokat, hiába vonták irányításuk alá a médiát, az oktatást és a lényeges társadalmi szervezeteket, hiába tüntettek el történelmi dokumentumokat, hogy meghamisíthassák az emberiség történelmét, hiába siklasztották félre álvallásokkal az emberiség spirituális evolúcióját, mert az emberiség soraiban mégis csak megmaradt egy embertípus az évezredek óta tartó tudatos irtásuk ellenére: a lélekkel megáldott, intelligens, önmaga tudatára ébredt, gondoskodó, teremtõ ember. A pszichopaták rettegnek, hogy ezek az emberek a tömegeket is önmaguk tudatára ébresztik, kivonják õket a hatalmuk alól és visszaállítják a régi rendet, vagy kreálnak egy új pszichopata befolyás mentes világot. Ez az õ végüket jelentené. Mitöbb a félig tudatos, félig tudattalan félrevezetett és manipuláció alatt tartott nagytömegek is mintha ébredeznének és rádöbbennének, hogy évezredek óta megvezetik, kiszipolyozzák õket és egyre durvább lelki/tudati/fizikai rabszolgaságban élnek. A pszichopaták számára -minden megszerzett hatalmuk ellenére- ma óriási a megbukás és pusztulás veszélye. Tudják, hogy a túlélésük egyetlen mentsvára az lenne, ha teljesen kipusztítanák a normális génû embereket és átvennék a föld egyeduralmát. Így aztán állig felfegyverkeztek, szószerint a földön és az égen is, és olyan módszereket ötöltek ki az emberek agyának irányítás alatt tartására és a rájuk (nem az embersiégre, hanem kizárólag rájuk!) veszélyt jelentõ emberek kiirtására, amiket valóban a puszta õrület jelzõvel lehet csak illetni.

És itt jön képbe a 'szervezett zaklatás', 'gangzaklatás', 'csendes holokauszt' elnevezéseken ismert
Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Program, amit az Agenda 21 (21.es Napirend) elnevezés alatt közismert 1992. évi Rió ENSz Nyilatkozatban lefektetett új kommunitáriánus etosz leple alatt kiterjesztettek a világ nagyrészére, részben, hogy agykontroll és uralom alatt tartsák a tömegeket, részben, hogy káoszt és terrort idézzenek elõ, részben, hogy megdöntessék a létezõ politikai, társadalmi és igazságszogláltatási rendszereket, részben pedig, hogy a sátánista-pszichopata delúziós õrületbe vezetett tömegekkel irtassák ki a rájuk veszélyt jelentõket. Ez a tevékenység csupán egy része annak a láthatatlan világháborúnak, amit a hatalomra jutott kóros kisebbség az emberiség ellen folytat ma. A folyamatban lévõ láthatatlan világháború eszközeit a "láthatatlan hadviselés" oldalon részletezem. Köszönet ennek a globális terrorholokauszt tevékenységnek, a hadszíntér ma már nem a katonák által összeütközésre használt csatatér, sem két ország egymás ellen vívott háborúja, hanem a szûkebb közösségeink: a családjaink és otthonaink, az iskoláink és tantermeink, a munkahelyeink és szomszádságaink, a templomaink és imatermeink. Ezeken a hadszíntereken folyik ma a láthatatlan világháború, amit a pszichopaták indítottak ellenünk a föld teljes átvételének megvalósítása érdekében.

Na de lássuk, hogy pontosan mi is ez a 
'Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Program' elnevezésű intézményesített szörnyszülemény? Kezdetnek a terminológia tisztázása: bármelyik VALÓDI célszemély elmondhatja, hogy a szervezett zaklatás, gangzaklatás, terroristazaklatás elnevezések félrevezetők lehetnek és gyanítom, hogy nem véletlenül terjesztik bizonyos megbízott emberek ezeket az esztétizált elnevezéseket. A program nem igazán 'zaklatásról' szól, hanem inkább emberek magasan szervezett csoportos katonai pszichikai hadviselési taktikázásokkal, prolongált pszichoszomatikus kínzásával megvalósított öngyilkosságba kényszerítésével vagy sima meggyilkolásával történő kiirtásáról, illetve az ingatlanjaikból, szellemi tulajdonukból és más értékeikbõl való tudatos kifosztásukról. A zaklatás csupán kellék a végső cél megvalósításához. Azonban, ha a tevékenység 'zaklatás' elnevezésen honosul meg a köztudatban, akkor nem egy tudatosan szervezett népirtás útján megvalósított ingatlan és más értékekbõl való kifosztással, egy eugenikai holokauszttal és egy tudatosan irányított negatív társadalmi újra-mérnökléssel/társadalmi automatizálási folyamattal, hanem egy szimpla bűncselekménnyel asszociálódik az emberekben. Vigyázni kell a szavakkal és az elnevezésekkel, mert azoknak visszhangja van az emberek elméjében. A 'Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Program', a 'csendes holokauszt és 'terrorholokauszt' elnevezések tükrözik leghűbben a tevékenységet és a tényt, hogy a műveletek globálisan más országokban működő terrorsejtekkel összehangoltan folynak, és ezeknek a terrorsejteknek a tagjai üldözik, kínozzák és öngyilkosságba vagy gyilkosságba/tömeggyilkosságba kényszerítik a sértetteket, vagy szimplán meggyilkolják őket megrendezett balesetekben/mebetegítés/mérgezés útján.

Egy átlagos embernek úgy általában nem sok logikus oka van a paranojára. Ott vannak néha napján azok az apróbb pletykák, amik során a hátunk mögött tárgyalnak ki minket, és néha az ember egyedül megy valahová a sötétben és amiatt aggodalmaskodik, hogy netán követik. Elõfordul, hogy betörnek a számítógépünkbe valamilyen vírussal, és na persze azt mindenki tudja már, hogy az állam lehallgat mindenkit. De mindezek általában apróbb események vagy nem érintenek minket közvetlenül. A terrorholokauszt azonban valódi okot ad a paranojára. Azok az apró pletykák átalakulnak rágalomhadjáratokká, amely során a legképtelenebb perverziókat és vádakat terjesztik a célszemélyek háta mögött a közvetlen környezetükben, a munkahelyeiken, potenciális munkahelyeken, a sarki fûszeresnél, és minden helyen, ahol csak a szerencsételenek megfordulnak. És az az 'állam megfigyel mindenkit' helyzet is kissé transzmutálódott a terrorholokauszt esetében. Nemhogy minden telefon és írott kommunikációt megfigyelnek, és nemhogy besúgók révén szervezett információkat is begyûjtenek, hanem a megfigyelés során szervezett intim információkat - IGEN MÉG AZT IS, HOGY A CÉLSZEMÉLY SZELLENTETT-E A WC-BEN VAGY ORGAZMUS KÖZBEN MIT MONDOTT! - szétosszák ismerõsök és vadidegenek között és velük olyan pszichoszomatikus kínzástaktikázásokat hajtassanak végre, amikkel megszégyenítik, meggyalázzák, traumatizálják a célszemélyeket. Ami pedig a 'sötétben valaki mintha mögötten jött volna' félelmet illeti, nemhogy a sötétben követik az áldozatokat, de a belvárosban, a vonaton, a buszon, az autópályán, a helyi közértben, sõt még egy erdõ kellõs közepében is - mivelhogy a mobil telefonjukat tudtuk és belegyezésük nélkül GPS-es követés alá vonják. A megfigyelés és zaklatás 24/7-es.

Természetesen a kiút ebbõl a fasiszta-sátánista rémségbõl a rendõrség lenne, de a rendõrség feladata a tevékenység mozzanatainak leplezése, így aztán az áldozatok által tett feljelentések általában sehová sem mennek. Sõt, a rendõrség ellen tett feljelentéseket és panaszokat is elbagatelizálják! És az, aki most hitetlenkedik emlékezzen csak a gyilkosságért elítélt és most felmentett Szántai Attila fõmûsor idõben a magyar nép arcába vágott szavaira 
"A rendõrség hozta rám a maffiát!". A rendõrségünket nem csak a maffia használja fel bûnözésre, hanem a kormányunk is felhasználja õket egy tudatos leplezett holokauszt megvalósításához. Egy normális ember számára elég hátborzongatóan hangzik ez már önmagában is, de némely taktikázás önmagában maga az életre kelt sátáni horror. Például az áldozatok családjait, házasságát, és minden intim kapcsolatát hátulról szétzúzzák, hogy magukra maradjanak és elveszítsék az egészséghez és normális mûködéshez szükséges támogató kapcsolatrendszerüket. Ehhez a már említett Stázi-féle életrongáló pletykákat, életveszélyes fenyegetéseket, zsarolást és lefizetést alkalmaznak. Képzelheted, micsoda rémálomszerû, hogy a házastársad azért hagy faképnél, mert 6 'tiszteletreméltó, megbízható és szavahihetõ' kommu-náci emberirtó hamistanú disznó állítja a hátad mögött, hogy tanúi voltak, amikor az irodában a kollégáiddal orgiáztál, holott ebbõl még az a betû sem igaz! (Te hogyan tudnád hihetõen elmagyarázni bárkinek is, hogy a társadalom tisztelereméltó, megbízható, szavahihetõ és látszólag telejesen épelméjû tagjai egy ilyen történetet csupán kitaláltak, hogy tudatosan zúzzák szét a házasságodat és elérjék, hogy téged és a gyermekeidet is traumatizáljanak?! Ki hinné el ezt neked, fõként, ha látszólag semmi okuk nincs arra, hogy ilyen hátborzongató gonoszságot kövessenek el ellened?! Még téged állítanának be egy beteges perverz hazudozónak, aki utólag megbánva a saját erkölcstelenségét most jobbra-balra vádaskodik zokogást és fájdalmat tettetve a szánalom kieszközléséért.) A célszemélyek tönkretétele és kiirtása során rendszeresek az életveszélyes fenyegetések is és ezek kezdõdhetnek a szimpla meggyilkolásnál, haladva a sokkolóval való támádáson át, végzõdhetve az azzal való fenyegetésnél, hogy az áldozatot meggyilkolják és a test darabjait szétszórják a hegyekben, hogy soha senki ne leljen rá. Ha az áldozat ragaszkodik a rendõrségi feljelentésekhez, akkor a rendõrség elõbb-utóbb megfenyegeti azzal, hogy hoz egy határozatot miszerint lefolytatták a rendkívüli halála ügyében a közigazgatósági hatósági vizsgálatot. (A XVI. rendõrkapitányság megtette papíron!) Még hátborzongatóbb, hogy világszerte beszámolnak célszemélyek hirtelen bekövetkezõ fékhibákról, közútról való leszorítási kísérletekrõl és mérgezésekrõl, azaz valószínûsíthetõ, hogy az áldozatok ellen gyilkossági kisérleteket is végrehajtanak. És miközben ez az egész pusztító fasiszta õrület folyamatban van még a célszemélyeket állítják be ön és közveszélyes elmebetegeknek! (És ezzel szemben is nehéz érvelni, mert amikor hónapokon keresztül egyik irányból ismeretlen férfiak hirtelen odalépnek és megfogják egy nõi célszemély mellét minden magyarázat nélkül, másik oldalról ismerõsök és ismeretlenek a semmibõl jött sértegetéseknek teszik ki, az interneten pedig folyamatos ígéreteket tesznek ismeretlenek arra, hogy 'fakarót dugnak a pinájába', a beszervezett házastársa pedig folyamatosan életveszélyes fenyegetésekkel illeti, és egy nap végre idegileg teljesen kiborulva neki esik egy ilyen elmebeteg kommunáci fasiszta disznónak, akkor hirtelen 4 tiszteletreméltó teljesen szavahihetõ és véletlenszerûen éppen a közelben tartózkodó kommunáci emberirtó hamistanú disznó fogja állítani, hogy a nõ egy paranojás elmebeteg, aki már másokra is rátámadt és most minden indoklás nélkül ennek a szerencsételen ártatlan embernek a szemét majdnem kikaparta ... és bizonyos, hogy pszichiátriai kezelésre szorul!)

Magát a tevékenység megvalósulását úgy kell elképzelni, hogy az érintett ország titkoszolgálatának vagy rendõrségének dolgozó besúgó kipecáz egy emberkét, annak a ténynek alapján, hogy az intelligensebb/szebb/ügyesebb/becsületesebb/közkedveltebb/lelkiekben gazdagabb (attól függõen, hogy mi kelt irigységet és gyûlöletet egy primitív elmében!). A célszemélyek kikerülhetnek cionisták és szabadkõmûvesek által tartott nyilvántartásokból, illetve rasszisták, bûnözõk vagy befolyásos volt-házastársak is feldobhatják a nevüket. Miután bekerültek a rendszerbe elõszõr egy hamis nyomozás alanyaivá válnak, ami TELJESKÖRÛ ILLEGÁLIS TITKOSSZOLGÁLATI MEGFIGYELÉSSEL jár. Ez azt jelenti, hogy minden kommunikációs csatornáját megfigyelik, feltérképezik a teljes társadalmi kapcsolatrendszerét és végül felállítanak egy pszichológiai profilt, amire a késõbbiekben alkalmazott pszichoszomatikus kínzástaktikázásokat szabják. Ebbõl kiderülhetne természetesen, hogy nem áll kapcsolatban szélsõséges politikai vagy bûnözõ csoportokkal, és nem vesz részt semmiféle illegális tevékenységben. De ez lényegtelen, mert beindult a gépezet és nem számít, hogy a 'vádlott ártatlan', hiszen nem is azért akarják kiirtani, hanem mert bizonyos nem kívánatos pszichogenetikai tulajdonságokkal bír. Szóval ezután jön a rágalom és lejárató kampány az áldozat MINDEN frekventált környezetében. A közvetlen környezetben már eleve létezik egy spicli vagy, ahol nincs ilyen ott beépítenek vagy az ott élõk közül beszerveznek egyet. Ennek a személynek a feladata a lejárató és kiközösítõ hadjárat elkezdése. Az intim családot is megtámadják, így a házastárs, testvér, szülök felé is neki állnak rágalmakat terjszteni. Teszik ezt a munkahelyen is, és minden olyan helyen, amivel a célszemély érintkezésben van. A rágalmak azonosak MINDEN érintett országban: nõk esetében orgiázó prosituált, kém, ön és közveszélyes elmebeteg, drogos/drogkereskedõ, szexuális ragadozó és gyermekbántalmazó, férfiak esetében pedofil, gyermekbántalmazó, kém, terrorista, hímprostituált, drogfogyasztó/kereskedõ, brutális asszonyverõ és természetesen súlyos elmebeteg. Az elmebeteg feltétlenül szükséges, hogy aláássák az áldozatok szavahihetõségét. A rágalmak alátámasztása érdekében olyan taktikázásokat alkalmaznak, amivel megpróbálják elhitetni a közösség többi tagjával, hogy a célszemély valóban az, aminek a rágalomban mondják. Példának okáért ha azt terjesztik róla, hogy prositutált, akkor akár egy ismeretlen férfit is odaküldhetnek hozzá, hogy egy társaságban való beszélgetés közben rákérdezzen mikor ér rá egy szexelésre, vagy, hogy megsímogassa a mellét/fenekét, hogy ilyen módon azt a LÁTSZATOT keltse, hogy valóban egy prostituált. Ha jobbára azt terjsztik, hogy elmebeteg, akkor olyan helyzetet fognak fabrikálni, amiben kieszközlik, hogy elveszítse a türelmét és kiabáljon/sírva fakadjon vagy olyan dolgokkal vádaskodjon, amik bizonyíthatatlanok és üldözési mániásnak tûnjön ezáltal. Ezeket a mesterségesen kreált helyzeteket arra használják fel, hogy másokat is elidegenítsenek az áldozatoktól és beszervezzék/felbujtsák õket a csoportos pszichikai kínzásukba, kiközösítésükbe, tönkretételükbe, öngyilkosságba kényszerítésükbe, meggyilkolásukba. A családtagok elidegenítéséhez és/vagy beszervezéséhez alkalmaznak -az elképesztõ rágalmakon kívül- zsarolást, életveszélyes fenyegetést, lefizetést, sõt még be is építhetnek valakit a családba (pl. testvér házastársa, szülõ új élettársa vagy a célszemély új házastársa!), akinek az a feladata, hogy belülrõl zúzza szét a családot és kiközösíttesse a célszemélyt a családdal.

Az áldozatok egyszer csak azt észlelik, hogy elképesztõ módon (értsd statisztikailag lehetetlen mennyiségben!) megszaporodtak a sértgetõ, fenyegetõ, érthetetlenül kötekedő, látszólag teljesen meghibbant emberek a környezetükben, hogy elveszítik a barátaikat, elfordulnak tõlük a szomszédaik, a családjaik romokban hevernek. A nõi célszemély férje szinte megõrül és azzal fenyegeti rendszeresen, hogy meggyilkolja, feldarabolja és a testrészeit szétszórja a hegyekben. A férfi célszemély párja titokban elõre megírja a célszemély öngyilkos búcsúlevelét és fondorlatos módon megpróbálja aláiratni vele! Kész õrület! Még a sarki fûszeres is, aki eddig olyan kedves és szolgálatkész volt, most szúros szemekkel méri õket végig. És ez addig folyik, ameddig teljesen szét nem zúzták az EGÉSZ TÁMOGATÓ KAPCSOLATRENDSZERÜKET, ami természetesen a védekezéshez, a normalitáshoz és az egészségmegõrzéséhez abszolút szükséges bármely ember számára. Vagyis az egykoron megbízható, normális, támogató környezet lassan ellenséges, bántalmazó, gyûlölközõ közeggé válik, egy amolyan elviselhetetlen, láthatatlan és kerítések nélküli náci koncentrációs táborrá. Miután a célszemély le lett járatva, nem maradtak támogatói, elveszítette az állását jönnek a másfajta zaklató hadmûveletek. Ez már komolyabb pszichoszomatikus kínzás, anyagi károkozás, kifosztás, életveszélyes fenyegetések, gyilkossági kísérletek, megõrjítés, megbetegítés, hivatali szabotázsok stb. Ezen a ponton már új ismerõsök, és új szerelmek is belépnek az életükbe, akiknek az a szerepük, hogy minél nagyobb traumákat, csalódásokat és anyagi károkat okozzanak nekik. A beszervezettek közül olyanok is vannak, akik búsás késõbbi elõnyökért bevállalnak ÁL-HÁZASSÁGOT is és akár 2-3 éven át elszínészkedik a valós társkapcsolatot! Minden irányból jönnek a támadások az ál BKV büntetésektõl kezdve a hivatalos ügyek szabotálásán át a más országokból való indokolatlan kitiltásig. Azonosan Angliával, Magyarországon is rengeteg médiás - fõként zsidók - vesz részt a tevékenységben (a londoni gyilkosságról beszélek itt, aminek következtében kiderült, hogy Rupert Murdoch médiamágnás és a neki dolgozó médiások és magándetektívek civileket figyeltek meg és zaklattak durván!). A médiások ezen a ponton akár masszív média lejáratókampányt is folytathatnak a célszemélyek ellen (pl. újságok, televízió). Az elkövetõk ebben a fázisban már az áldozatok tudomására hozzák, hogy megfigyelés alatt állnak, hogy teljesen paranojássá váljanak. A trauamtikus élményeket beépítik a kínzástaktikázásokba, hogy gyógyulás helyett tovább traumatizálják õket. Klasszikus kondicionálást és szenszitizálási taktikázásokat alkalmaznak konszisztensen, hogy a mindennapi stimulik idegességet, stresszt és félelmeket váltsanak ki bennük. Képbe jön a Neurolingisztikai Programozás negatív alkalmazása (errõl a taktikázásról a 
taktikák oldalonírok). Koszisztensek a nemzetközi beszámolók olyan állásajánlatokról, amik látszólag csak azt a célt szolgálják, hogy zaklassák õket vagy megpróbálják õket beállítani inkompetensnek. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy irodai környezetben van egy ügyfél visszaigazoló rendszer, amin az ügyfelek pontozhatják a kapott szolgáltatást, és az ügyfelek jobbára 4-es 5-ös visszajelzéseket adnak a célszemélynek, míg egy beszervezett elkövetõ munaktárs konszisztensen 2-es visszajelzéseket kap, akkor el fogják tüntetni a visszajelzéseket, hogy megfordíthassák a helyzetet és beállíthassák a célszemélyt egy inkompetens alkalmazottnak. A munkahelyeken is addig folyik a zaklatás és szabotázs (mobbing), ameddig az áldozat el nem megy onnan. Egyébiránt nemzetközi állítások szerint a háttérben munkahelyi feketelistázás folyik a nagyvállalatoknál pontosan úgy mint más érák diktatúrái alatt. Mindezen taktikázásokkal az a cél, hogy minél súlyosabb traumákat, anyagi károkat okozzanak, hogy lerombolják az áldozatok önképét és önbizalmát, hogy összezúzzák a hitvilágukat és világnézetüket, hogy megbetegítsék õket, és mindezzel olyan elviselhetetlen belsõ és külsõ körülményeket teremtsenek, amivel ÖNGYILKOSSÁGBA KÉNYSZERÍTHETIK õket. Lényegében arra megy ki az egész tevékenység, hogy a célszemélyeket kifoszthassák, majd valamilyen módon eltegyék õket láb alól - akár öngyilkosságba kényszerítéssel, akár szívinfarktus elõidézésével, akár fék megbuherálásával. A tetejére sok országban - fõként Amerikában, Kanadában, Oroszországban, az áldozatok egy része szubletális fegyvertechnológiával való támadásokról is beszámolnak (ez nem-halálos irányított energia fegyvereket jelent, mint például az irányított elektromágneses impulzusok vagy mikrohullámok, amikkel látszólag minden ok nélküli égési sérüléseket, belsõszervi megbetegedéseket, sõt még hallucinációkat is lehet okozni! Egy amerikai célszemély arról számolt be, hogy, amikor sikerült megmérettetnie a házában a sugárzásokat, kiderült, hogy olyan erõs mikrohullámú sugárzás volt benne, ami tízszeresen meghaladta az egészségre káros szintet.)

Amint már mondottam, a rendõrség mindebben közremûködik. Minden érintett ország rendõrsége! És ebbõl tudjuk, hogy állami terrorról van szól. Habár most ebben némi változást állt be, mert Kanadában egy magasabb rangú tiszt a nyilvánosság elé is lépett azzal a hírrel, hogy az ilyen csoportos zaklatások esetében arra utasították a felettesei, hogy ne tegyen semmit, azaz a rendõrök kövessenek el jogsértést az áldozatok kárára. (Szegényke már nincs a rendõrségnél.) A FoxNews egy főműsoridőben leadott tudósításában pedig a Santa Cruzi rendőrség részlegesen elismerte a tevékenység létezését. Általánosan beszélve azonban a rendõrség KONSZISZTENSEN leplezi az elkövetõk által elkövetett bûntetteket, elbagatelizálják a bejelentéseket vagy egyenesen megtagadják a bejelentés felvételét. Továbbá rendõrök személyesen is részt vesznek célszemélyek zaklatásában, az életük fenyegetésében, védett személyes információt juttatnak ki a csoportokhoz és a többi. Az individuáls rendõrök mentségére szóljon azonban egy valami: a pszichoszomatikus kínzástaktikázások egy lényeges része úgy van megtervezve, hogy le van bontva több részfeladatba és több személy hajtja végre õket csoportosan és összehangoltan, mitöbb kevés bizonyíték marad utána. A rendőrség azzal sem tud sok mindent kezdeni, hogy valaki kulccsal betört valaki otthonába látszólag csak azért, hogy kivágja egy nõi célpont két bugyijából a lábközötti részt vagy, hogy elforgassa a vázát és a képkereteket (megõrjítõ taktikázás). És ha a célszemély feljelentést is tesz olyan bûncselekményért, mint az életveszélyes fenyegetés, akkoris bajban van a rendõrség, mert a csoportok vagy akkor csinálják, amikor nincs tanú, vagy több hamistanút hoznak, akik arra tanúskodnak, hogy a fenyegetés soha nem történt meg és a célszemély egy elmebeteg. Azonban a rendõrség olyan esetekben sem tesz semmit, amikor van bizonyíték, például egy orvosi látlelet vagy a személyi adatokat eltolvajolják, vagy hivatali visszaélést követnek el az áldozatok terhére!

Tehát errõl szól a történet. Egy normális átlagembernek nehéz elképzelni annak az embernek a napi létét, aki ennek a tevékenységnek a célpontjává vált. Az ember teljes világa átalakul egy már-már szürreális, kiszámíthatatlan ellenséges és erõsen manipulát közeggé. Idõvel az áldozatok pontosan olyanná válnak, mint egy paranojás skizofrén, habár ez nem valódi betegség, hanem mesterségesen elõidézet állapot. Megbetegszik az elméjük, az állandúsult ÉVEKEN ÁT TARTÓ kiszámíthatatlan stressz és traumák miatt megbetegszenek lelkileg, szelemileg és még fizikailag is, megszûnnek a normális emberi kapcsolataik, sõt a tudatosan okozott rendszeres csalódások, bizalommal való brutális visszaélések és traumák miatt már kerülik is az emberi kapcsolatokat, hiszen ezek az öröm helyett fájdalom és csalódás forrásává válnak. A gazdasági helyzetük tönkremegy a munkahelyi mobbing, a tudatosan okozott anyagi károk és a megbetegedés miatt, sokan ezért elveszítik az otthonaikat. A célszemélyek súlyos depressziótól is szenvedhetnek és nem látván kiutat ebbõl az embertelen, szürreálisan bizarr helyzetbõl, de fõképpen nem tudván feldolgozni az elképesztõ traumákat és veszteségeket (ezt az alkalmazott taktikázások meggátolják!) az öngyilkosságba menekülhetnek. És aztán vannak olyanok, akik fegyvert ragadnak és kiirtják a saját kínzóikat. Ma már tudjuk, hogy több nemzetközi egyetemi és munkahelyi ámokfutó ennek a tevékenységnek volt az áldozata és nagyonis céltudatosan lövöldöztek. Ez a tevékenység az egyetemeinken is folyik és a legõszintébben állítom, hogy az egyetemista gyermekeink nincsenek biztonságban. Az emberirtásra indoktrinált elkövetõk a saját gyermekeiket is arra nevelik, hogy ha nem tetszik nekik valaki, akkor vegyenek részt a szervezett és csoportos üldözésükben és kínzásukban. Ez az egyik oka annak, hogy a világban akkora felfordulást okoz ez a tevékenység, hiszen a gyermekeinket és a szeretteinket is kiirtatják olyan emberekkel, akiket az évek alatt az õrületbe és idegösszeroppanásba kergettek fasizmusra és sátánizmusra indoktrinált delúziós tébolyodottak.

A tevékenység létezik, letagadni már nem lehet. Szinte teljesen konszisztensek a nemzetközi beszámolók az alkalmazott taktikázásokról, az elkövetés módszereirõl, a terrorholokauszt csoportok/közösségek mûködésérõl, illetve az elkövetõk elmeállapotáról és viselkedésérõl. Olyan mennyiségû nemzetközi forrásanyag létezik és olyan komoly emberek foglalkoznak a témával, hogy el is kezdett a tágabb társadalomban tudatosodni a létezése. Természetesen erre felfigyeltek a háttérben lapuló pszichopata bûnösök és rájöttek, hogy olyan közösségek alakulnak ki világszerte, amelyekre nincs befolyásuk és, hogy ezek a közösségek már terjesztik az információt világszerte, indoktrinálják az embereket, tudatára ébresztik a populációt bizonyos viselkedési mintázatokra. Úgyhogy most az történik, hogy nem letagadni, hanem félremagyarázni próbálják az egész történetet. Sõt, mivel hiába is próbálják annyira görcsösen paranoid skizofréneknek beállítani az áldozatokat (ehhez nincs meg minden szükséges tünet, ahogy erre felhívta a világ figyelmét Dr. Rauni Leena-Kilde, Finnország egy volt egészségügyi fõellenõre) végre kitaláltak egy új elmebetegséget, aminek az elnvezése 
"Truman Show Szindróma". Úgy magyarázzák, hogy a Truman Show delúzióban szenvedõ személy azt deluzionálja, hogy az egész életét eltolvajolták és mások mindent tudnak róluk, sõt akár videóra is veszik õket és mások nézik a privát életüket. Ez a terrorholokauszt esetében igaz is. Szóval mivel letagadni már nem tudják, most arra terelõdött a figyelem, hogy mi ez a tevékenység, kik és miért okozzák. Én ezt is neki álltam mélyebben boncolgatni, szóval, ha van még ideged és gyomrod hozzá, akkor lapozz tovább a következõ oldalra, de ha ehhez nincs kedved, akkor feltétlenül látogassd meg a "taktikák oldalt", ahol listázva van a terrorholokauszt csoportok/közösségek által alkalmazott összes taktikázás.

szervezett zaklatás, terroristazaklatás, gangzaklatás, csendes holokauszt
"Valami olyant fogok elmagyarázni, ami õrületre emlékeztet, de nem õrület, és mégis õrültek okozzák."
Mark M. Rich, a Hidden Evil (Rejtett gonosz) írója
Folytatás az elõzõ oldalról.

A világhálót böngészve bőséges információ lelhető fel arra nézve, hogy mi is ez az õrületes borzalom és mi lehet a tágabb célja. Sok honlap egy szervezett bűnöző tevékenységnek akarja feltüntetni ezeket a katonai zaklató terror hadműveleteket és ezekből úgy tűnik, mintha a világot hirtelen egy gigászi bűnözés cunami lepte volna el. Némelyek egy jogrenden kívüli (extra-judiciális) bűntetésvégrehajtás rendszernek vagy társadalmi rehabilitációs szisztémának könyvelik el az egészet, elismerve azonban, hogy az áldozatok túlnyomó többségét semmilyen bűntény nem terheli, hanem megvezetik az elkövetõket. Vannak, akik egyenesen az ősi zsidó nyílvános csoportos megkövezéshez hasonlítják a célpontok csoportos kivégzését, vagy sátánista rituális gyilkoláshoz, és nem is tévednek annyira hiszen a háttérben jobbára bizonyos szektákhoz tartozó zsidó személyek vezénylik le a célpontok csoportos kiirtását és a csoportos "ítélkezés" egy õsi keleti, fõként zsidó hagyomány. Mark M. Rich a 
Hidden Evil (Rejtett gonosz) és a New World War (Új Világháború) írója azt állítja, hogy a programot magát a kormányaink mögött meghúzódó globális pszichopata bûnkartell tervezte meg és vezényli le, vagyis a hadművelet maga mint egész egy kormányainkon keresztül érvényesülő globális diktatúra része, a célpontjai pedig a spirituálisan ébrenlévők, illetve eugenikai okokból az intelligens, erkölcsös termékeny korban lévő személyek. Tehát kettõs célt tulajdonít a tevékenységnek: az egyik egy eugenikai vonalakon megvalósított holokauszt, míg a másik egy ideológiai indíttatású spirituális/tudati újramérnöklés. Figyelemre méltó egy Rossolatos kontra Görögország elnevezésû irat is, amit nem régiben juttattak el hozzám és amely irat részletesen tanulmányozza ezt a tevékenységet. George Rossolatos, az irat készítõje -egyezõen az amerikai Mark M. Rich-csel- úgy látja, hogy a tevékenység a kormányainkat megszálló árnyékhatalom szörnyszüleménye és a kormányainkon keresztül érvényesül, azonban a tevékenységet magát szociokibernetikai terrorizmusnak minõsíti és Mark M. Rich-tõl -és még sok más személytõl eltérõen- egy globális társadalmi újra-mérnõklést és vagyoni újra-elosztást lát benne, illetve, hogy ez az egész tevékenység összességében a fenntartható fejlõdés nevében született meg (a 21-ea Napirend (Agenda 21) néven ismert 1992. évi Rió ENSz Nyilatkozat alapján), aminek az egyik lényeges tana a populációcsökkentés tudatos népirtás megvalósításával.

Úgy vélem mindegyiknek végsősoron igaza lehet, de átolvasva honlapokat és átböngészve témába vágó könyveket, én úgy látom, hogy végsõsoron Rossolatos és Rich adja legjobb összefoglalásokat. Õket találtam a legmegbízhatóbb információforrásoknak a sok átböngészett honlap és könyv után. Annyit azonban személyesen még hozzátennék az õ munkájukhoz (amit õk NEM mondanak ki), hogy a Globális Pszichopata Bûnkartell, azaz a világunkat agresszív és ellenséges megszállás alatt tartó kb. 300 családból álló katonai-gazdasági-vallási háttérhatalom, többsége a Shabbatai Zevi (Shaptai Zvi) sátánista zsidó szektákból kerül ki (hasszidi zsidók). Ezek a szekták abban a hitben vannak, hogy a gonoszságot ki kell terjeszteni a világ minden csücskébe, a világot el kell pusztítani egy nagy végső armageddoni háborúban, hogy az õ istenüket beleprovokálják egy új föld és új ég megteremtésébe, amit csak és kizárólag a zsidók laknak (vigyázat, mert a zsidó szó eredeti jelentése szerint értik és nem a ma zsidónak nevezett népségre!). Lehet, hogy a program fizikai célja egy globális holokauszt, amit a fenntartható fejlõdés populáció csökkentõ tana nevében kreáltak, de a spirituális célja a gonoszság magvának világszerte történő elvetése, harmóniában az Új-világrend és Egyvilágkormány Rendszer mögött meghúzódó zsidó Shabbatai Zevi szekta sátánista-fasiszta hitvilágával. Erre a témára még vissza fogok térni lejebb.

Nos, miután megviszgáltam minden irányból a világszerte állítottakat, szerintem ez a tevékenység egy igazán multi-funkcionális program szóval nézzük csak meg, hogy mirõl is van szó itt igazából:

Az elsõ dolog, amit meg kell értenünk az az, hogy a tevékenység MINDEN NATO és nem-NATO volt-szocialista országban folyamatban van már legalább két évtizede! ÉS ÖSSZEHANGOLTAN FOLYIK! MINDEN érintett országban a hattérhatalomhoz tartozó roppant gazdag és befolyásos személyek irányítják, akiknek túlnyomó többsége a) pszichopata, és b) zsidó, és c) sátánista. MINDEN érintett országban a titkosszolgálatok és katonai titkosszolgálatok koordinálásával mûködik és a rendõrség szerepe a megvalósulásában az elkövetõk által elkövetett bûntettek leplezése, annak lehetõvé tétele, hogy a célszemélyeket bevonják az igazságszolgáltatás rendszerébe vagy elmegyógyintázetbe zárathassák õket, vagyis, hogy a tönkretételük, kifosztásuk és kiirtásuk zavartalanul lefolyhasson. Továbbá, MINDEN értintett országban AZONOSAK a célszemélyek kiirtására irányuló tatikázások. Végül pedig a tevékenység TRANSZNACIONÁLIS, vagyis határokon átnyúlva követi a célszemélyeket minden érintett országba. Mindebbõl azt az egyetlen érvényes következtetést lehet levonni, hogy egy összehangolt, jól irányított és koordinált globális tevékenységrõl van szó. Kétséges, hogy néhány megszállott gyûlölközõ, pár szétszórodott fasiszta csoport, vagy akár a maffia képes lenne egy ilyen méretû és természetû tevékenység megvalósítására, mégha a szervezett bûnözés, fasiszta csoportok és elemebetegek részt is vesznek benne.

A második dolog, amit érdemes észben tartani az, hogy -mint mondottam- minden érintett országban azonos a séma, azaz kipcáznak valakit, aki megfelel bizonyos pszichikai és genetikai kritériumoknak, illegális megfigyelés alá helyezik, hogy elkészíthessenek egy teljes pszichológiai profilt róla és feltérképezehessék minden emberi kapcsolatát, majd pedig ráuszítanak titkosszolgálati és katonai titkoszoglálati irányítás alatt álló civileket, akiket fasiszta nézetekre és rituális emberirtásra indoktrinálnak, és akik személyre szabott pszichikai hadviselési taktikázásokkal éveken át kínozzák, kifosszák és öngyilkosságba kényszerítik õket (illetve esetenként leplezetten végrehajtott gyilkosságokat követnek el ellenük). A séma tehát teljesen azonos és az alkalmazott taktikázások is teljesen azonosak világszerte. Csak a végrehajtók/szereplõk változnak országról országra, városról városra.
1. Holokauszt-rendszer: egy titkos eugenikaicélokat is szolgáló holokauszt 
A tevékenység egy olyan pszichikai hadviselési módszer, aminek alkalmazásával úgy lehet elpusztítani embereket, hogy kevés bizonyíték maradjon utána. Klinikai őrültek és/vagy klinikai pszichopaták, felhasználva klinikai-őrület közeli proxikat (elkövetőket) megőrjítenek, és öngyilkosságba vagy gyilkosságba/tömeggyilkosságba kényszerítenek embereket, vagyis leplezett gyilkosságokat hajthatnak végre embereken. Azt tudjuk, hogy a Stázi, az ÁVH, a KGB, a CIA, a Vörös Brigád, a Mossad, az Ijfú Törökök és más hasonló állami erõszakszervezetek milyen hatékonysággal folytattak és folytatnak is holokausztokat viágszerte. Nem kell különösen ecsetelni miként terrorizáltak családokat, miként vonszoltak el ártatlan embereket és miként gyilkolták halomra a civil lakosságot. Ami ma történik az egy régi dolog újabb módszerekkel végrehajtva. Ma lényegében ugyanaz történik, ami régebben csak más öltözetben: öngyilkosságba és gyilkosságba/tömeggyilkosságba kényszerítenek embereket világszerte, illetve balesetnek álcázott autó balesetekkel/szívinfarktust okozó mérgezésekkel gyilkolnak, halomra lövetés, ágyúzás és deportálás helyett. És mindez majdnem GLOBÁLIS szinten történik, mivel a program minden NATO és nem-NATO volt szocialista országra kiterjed. Ezek a terrorcsoportok nap, mint nap kínoznak és gyilkolnak embereket különbözõ módszerekkel, azaz egy holokausztot valósítanak meg világszerte.

Eugenika: A célszemélyek túlnyomó többsége bizonyos pszicho-biológiai, azaz pszichikai és genetikai kritériumok szerint kerül kiválasztásra. A tény, hogy a célszemélyek többsége átlagosnál magasabb intelligenciával és erkölcsiséggel bír, és mutat némi öntudatot és spiriutális/szellemi megvilágosodottságot, illetve lelki gazdagságot, teljesen egyértelmûen célzottságra utal. Emellett, az áldozatok egy részét tudtuk és beleegyezésük nélkül meddõvé teszik, másoknak elinjekciózzák a terhességüket, míg ismét másokat olyan borzalmas stressznek tesznek ki, hogy elveszítik a magzataikat. Az áldoztok többsége nem is tud gyermeket vállalni, mert olyan instabil és borzalmas körülményeket teremtenek számukra, ami lehetetlenné teszi a gyermekvállalást. Ha hihetünk a statisztikáknak és valóban a célközösségben többségben vannak a nõk, és ezek a nõk jobbára átalagosnál intelligensebb, átlagosnál magasabb erkölcsi mércével és tudatossággal, illetve valamilyen lélekhez/spiritualitáshoz kapcsolodó különleges képességgel/talentummal bírnak, akkor bizony azt a következtetést kell levonni, hogy az emberiség génállományának LESZINTEZÉSE folyik. És nem csak a nõi, hanem a férfi célszemélyek is ugyanilyen emberek.
2. Szociokibernetikai terrorizmus: Lehet, hogy nem vagyunk már Kanszaszban?! 
Ezzel a kifejezéssel magam is csak nem régiben találkoztam elõször. Megvallom addig még csak nem is hallottam a szociokibernetikáról, és gondolom legtöbben így vannak ezzel, úgyhogy röviden elmagyarázom, hogy mi is a szociokibernetika. A szociokibernetika a szociológia egyik tudományága. "Szocio", mert olyan rendszerek tanulmányozásáról szól, amelyek magába foglalnak egymással interkacióban lévõ alrendszereket. Ilyen rendszerek lehetnek az atomok és galaxisok, ökológiai rendszerek (erdõ), kiterjedt méretû nagyvállalatok, de emberi csoportok és társadalmak is. A tudományág célja olyan software, adatbázis és metodológiák kifejlesztése, amely megoldást nyújt az emberi kapcsolatok versengõ természetére. A szociokibernetika úgy véli, hogy az emberek egy sor rejtett társadalmi erõk kegyelmére vannak bízva, amelyek összességében egy egész hálózatnyi egymást mutuálisan támogató feedback loopokat hoznak létre. A szociokibernetika feladata ezeknek a háttérben megbúvó erõknek feltérképezése, megmérése, hasznosítása és olyan módszerek kiötlése, amelyekkel bele lehet avatkozni ezekbe a hálózatokká alakult rejtett erõkbe, az emberi magatartás manipulálása érdekében. A végsõ cél lényegében a társadalmi kolletív tudattalan erõk AUTOMATIZÁLÁSA. Az ember azonban NEM egy robot vagy más gépezet, hogy a társadalmi mûködését és ezen keresztül bizonyos fokig õt magát automatizálni lehessen! További probléma ezzel az, hogy a lélekkel megáldott normális értelmi szinten lévõ és egészséges elméjû ember képes annak felfogására, hogy a versengést egészséges fokig érdemes ûzni, pontosan addig ameddig nem sérti mások létezését és alapvetõ emberi jogait. A PSZICHOPATA és az értelmi/érzelmi képességeiben leszázalékolt az, aki ezt nem képes ezt felefogni, ergo számomra a dolog úgy néz ki, mintha a szociokibernetika a normális többséget akarná kordában tartani ahelyett, hogy a pszichopátia gáttlalan versengési problémájára találna megoldást. A végsõ probléma pedig az, mint ahogy ebbõl a tevékenységbõl is láthatjuk, hogy szinte minden zseniális rálátás és tudás kárékony célokra van felhasználva a világunkban, mert rossz kezekben van. Jobbára a pszichopaták és egy kóros kisebbség kezében.

Hogy a szociokibernetikával miként lehet visszaélni azt ebbõl a programból láthatjuk. Bizonyos csoportok világszerte szociokibernetikai manipulációban részesülnek, amely csoportok aztán valahol térben és idõben ütköznek mások- akár más embercsoportok- fizikai, mentális, materiális tulajdonságaival, illetve a magatartásuk ütközik az általános erkölccsel, az alapvetõ emberi jogokkal, és az érintett országok alkotmányos jogrendjeivel, azon rendfenntartási és igazságszolgáltatási szabályaival, azaz normális társadalmi és emberi mûködési rendjével. És itt jön létre az a helyzet, hogy ezek a szociokibernetikailag mérnökölt irányított csoportok vagy eltiporják, kifosszák, meggyilkolják azt, akibe beleütköztek, vagy az, akibe beleütköztek fegyvert fog és megvédi önmagát ezekkel a mindent eltipró irányított és mérnökölt õrültekkel szemben. A csoportok egyébiránt úgy próbálják asszimilálni azokat az embercsoportokat, akikkel ütköznek, hogy belevonják õket a kipecázott ártatlan emberek kiirtásába. Egy amolyan szociokibernetikai indoktrinációban részesíti a bevont újabb elkövetõket. Ez a bekebelezés okozza azt a helyzet is, hogy a tevékenység maga belülrõl dönti meg a létezõ jog és társadalmi rendet az érintett országokban. Amennyiben a rendõrség normálisan mûködne, mint rendfenntartó és bûnüldözõ testület nem lenne probléma, ám a rendõrséget minden érintett országban félreállították, annak érdekében, hogy megvalósulhasson ez a manipulált és irányított társadalmi és tudati újra-mérnöklés/automatizálás, illetve, hogy a gyilkolás tovább folytatódhasson. Röviden, a társadalmi csoport tudattalanjában rejlõ/ható és egymással interakcióban lévõ mozgatóerõket feltérképezték aztán erre szabtak egy programot, ami ezeket a tudattalan erõket manipulája, s ezáltal irányítják az embereket, és az embereken keresztül a társadalmaink mûködését és evolúcióját. De ezt nem is feszegetem tovább, mert én sem látom teljesen tisztán az egészet.

3. 
Indoktrinációs rendszer: a civil lakosság indoktrinálása ál-közösségi ideálokra, sátánista fundamentumokra, fasiszta/náci eszmékre és pszichopatikus magatartásra 
Mert mi is az indoktrináció? Annak a tudatos elõidézése, hogy egy ember olyan mintázatban válaszoljon érvekre és okozati tényetőkre, ami a manipulátor céljait szolgálja. Az indoktrináció mechanizmusa aláássa az elme szabadságát, mert a manipulátor ELLENÖRIZNI tudja az áldozatok együttmûködését (az indoktrináció sikerességét). Természetes mechanizmusok NEM ellenõrzik az együttmûködést/hatékonyságot, azok a természetes mechanizmusok maradnak fenn, amelyek leghatékonyabban szolgálják az emberiséget. Ergo, az indoktrináció egy alapvetõ jellemzõje a képesség, hogy az indirekt elkövetõ (a háttérben meghúzodó manipulátor) ellenõrizni tudja a direkt elkövetõn keresztül (tanár, vallási vezetõ, politikus stb.), az indoktrináció sikerességét és továbbra is indirekt manipulációkkal tud ráhatni az áldozatokra a saját céljai megvalósulásának érdekében.

A szervezett csoprotos zaklatás keretében felfedezhetõ ugyanez a mechanizmus: az irányítók, akik piramis alakzatú spirálisan progresszíven emelkedõ (vertikális) networkökben vannak elhelyezkedve, képesek a tagokon keresztül ellenõrizni az indoktrináció sikerességét. Az indoktrináció titokban folyik és problémás rálátást nyerni a pontos mechanizmusokra, de saját tapasztalatom szerint részben arra tanítják be õket, hogy õk 1. nemzet/közbiztonságra veszélyes embereket, 2. erkölcsteleneket (prosituáltakat, szexuális deviánsokat stb.) és 3. genetikai selejteket és betegeket (skizofréneket, személyiségzavarban szenvedõket stb.) irtanak ki a tágabb társadalom érdekében. Magukat - mint a társadalom felsõbbrendû és felelõs tagjait - úgy tekintik, mint a társadalom jótevõit, hõs spicliket és nemzetvédelmezõket, illetve felsõbbrendû erkölcsi ítélkezõket stb. A röhejes az egészben az, hogy ezeknek az embereknek egy része közönséges bûnözõ, orgiákban részt vevõ undorítóság, biszexuálisokkal házasodó elmebeteg, akinek a felsége szétnyalja a szomszédasszonyt, prostiuáltakat futtató stricik, házastársaik mellett mindenkit végig szopó-baszó szégyentelen némberek, mini szoknyában főnökeik felé bepucsító értelmiségi ribancok, és a többi.
3. Kormányok által támogatott/folytatott terrorizmus: végrehajtva a rendőrségeink, titkosszolgálataink és kormányainkon keresztül 
Elõször is: mi minõsül terrorcselekménynek és kik a terroristák?

"
261./9/b.§ terrorista csoport: három vagy több személybõl álló, hosszabb idõre szervezett, összehangoltan mûködõ csoport, amelynek célja az (1)-(2) bekezdésben meghatározott bûncselekmények elkövetése. 

Terrorcselekmény - Btk. 261.§

261. § (1) Aki abból a célból, hogy
a) állami szervet, más államot, nemzetközi szervezetet arra kényszerítsen, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltûrjön,
b) a lakosságot megfélemlítse,
c) más állam alkotmányos, társadalmi vagy gazdasági rendjét megváltoztassa vagy megzavarja, illetõleg nemzetközi szervezet mûködését megzavarja, a (9) bekezdésben meghatározott személy elleni erõszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bûncselekményt követ el ... "

Ergo minden olyan csoportosulás, amely hosszabb idõre szervezetten és összehangoltan mûködve céljaként tûzi ki bármely állam alkotmányos (beleérrtve az igazságszolgáltatást), társadalmi és gazdasági rendjének megváltoztatását, illetve, hogy kényszerítsen bármely államot, annak teljes vagy résznépességét, hogy valamit eltûrjön vagy tegyen/ne tegyen, és ezt a civil populáció terrorizációján/gyilkolásán keresztül valósítja meg, TERRORISTA CSOPORTNAK minõsül és terrorcselekményt követ el.

Másodsorban: a különbség egy 'elõjog háború' és egy 'megelõzõ háború' között az, hogy míg az elsõ a nemzetközi jog keretei között mozog, az utóbbi olyan háborús bûnnek minõsül, amiért német vezetõket ítéltek halálra Nürenbergben. Az elõjog háború, vagy 'elõjog csapás', egy megalapozott támadás, hogy elhárítsunk egy közvetlenül fenyegetõ veszélyt, mint például egy AK270 nukleáris háborús fejjel vagy más tömeggyilkosságra alkalmas fegyverekkel felpakolt repülõ Új-Skócia partjai felé tart, vagy esetleg egy több ezer fõs hadsereg ártó céllal tart Kanada partjai felé, fütyülve a kanadai hatóságok megállásra való figyelmeztetéseire. A megelõzõ háború vagy megelõzõ csapás, másik kézrõl, "katonai erõ alkalmazása egy KÉPZELT vagy KITALÁLT veszély elhárítása érdekében, amire még a prevetív kifejezés is túlságosan irgalmas lenne". Úgy is jellemezhetnénk ezt a fajta támadást, hogy "megelõgezett önvédelem egy elképzelt vagy kitalált veszéllyel szemben". (Mellékesen ez a pszichiátriában vagy paranoját vagy skizofréniát indikál, de úgy tûnik, hogy bizonyos államok és emberek a skizofrén gondolkozást tekintik normális alap állapotnak!)

Harmadszor pedig, itt van a terrorizmus versus ellenterror/ellenállás problémája. Definició szerint a kettõ majdnem teljesen azonos. A terrorizmus 
"az erõszak vagy az erõszak fenyegetésének - azaz megfélemlítés, kényszerítés, félelemkeltés - kalkulált használata politikai, vallási vagy ideológiai természetû célok elérése érdekében". Az ellenterror definíciója majdnem azonos, annak ellenére, hogy figyelemreméltó különbség van a terrorizmus és ellenállásból fakadó jogos ellenterror között. Népeknek, amelyeket erõszakkal megfosztanak a szabadságaiktól, az öndeterminációtól és függetlenségüktõl, fõként a koloniális és rasszista rezsimek, vagy idegen megszállás alatt álló népeknek, jogukban áll az ellenállás. Az idegen megszállás lehet katonai, gazdasági vagy ideológiai/politikai megszállás. Ellenterror az ilyen esetekben, nemzetközi konszenzus szerint, nem minõsül terrorizmusnak. A nemzetközi konszenzus alól nem meglepõen két kivétel van: IZRAEL ÉS ANNAK FELFEGYVERZETT JOBB KEZE, AZ USA. Ez a két állam úgy vélelkedik, hogy megszállott és elnyomott népeknek NEM ÁLL JOGUKBAN visszaharcolni a megszállóikkal szemben, hanem le kell tenniük a fegyvert és önként hagyniuk kell, hogy a megszálló kifossza vagy akár halomra gyilkolja õket. Az USA támogatása alatt állt Dél-Afrikai apartheid ellensége, Nelson Mandela és az Afrikai Nemzetki Kongresszus, illetve az izraeli megszállás ellen harcoló palesztin Hezbollah két példája a legittim ellenállásból fakadó ellenterrornak.

Negyedszerre pedig, az ÚJ-Világrend egy politikai és vallási ideológia. Méghozzá a legbizarrabb ideológia, ami valaha is kipattant az emberi elmébõl. Lényegében egy olyan hibrid ideológia, ami kombinálja a globalizmus "egy világkormány, egyvilág katonaság, egy világjog etc" elképzelését, az univerzális liberalizmussal, a sátánizmussal, a fasizmussal, a kommunizmussal, totalitáriánizmussal, strausszizmussal, fáraoizmussal és feudalizmussal. Némelyek a marginalizált és elszigetelt kevés elmebeteg tébolyának vélik.

A fentieket tudomásul véve, a Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Programot az USA katonasága és a CIA készítette, Stázi, KGB és Moszád szakértõk, illetve tudományos szakértõk és sátánista csoportok segítségével, és a program maga a helyi kormányainkon/titkosszolgálatainkon, rendõrségeinken keresztül érvényesül. Ami annyit jelent, hogy ez egy politikai és idológiai célú tevékenység. "A világ egy Új Világrendbe rendezõdött át", jelentették be 2011. október 11-én, csupán egy hónappal a WTC felrobbantása után. A kormányaink pedig azóta már szinte nyíltan egy árnyékhatalom, egy globális pszichopata bûnkartell irányítása alatt állnak. Tehát, ez a tevékenység egy kormányok által támogatott, politikailag és ideológiailag motivált szörnyûség. A tevékenység keretein belül pedig félelem elültetését, kínzást, gazdasági erõszakot, gyilkosságokat, és hasonló taktikákat alkalmaznak a civil lakósság bizonyos csoportjai ellen. A célszemélyek NEM terroristák, nem lázadók vagy forradalmárok, és nem tervezik letezõ kormányok megdöntését. Nincsenek felfegyverkezve sem. Szóval mivel maradunk akkor? Azzal, hogy ez a program egy kormányok által támogatott és folytatott terrorizmus, amely keretében civileket gyilkolnak szisztematikus erőszakkal, az elkövetõk maguk pedig terroristák, akik mindenféle agressziót, erõszakot és még gyilkosságot is elkövetnek az új-vilgárend politikai és ideológiai rendszer megvalósulásának érdekében.
5. Mozgó Hága : elítélve, üldözve, kivégezve ... és ártatlannak találva. 
Sok témába vágó tájékoztató jellegû honlap lelhetõ fel a világhálón, amelyek azt állítják ez itt valamiféle igazságszolgáltatáson kívüli büntetésvégrehajtás vagy társadalmi rehabilitációs szisztéma. A büntetésvégrehajtásnak -legyen az az igazságszolgáltatás keretein belül vagy azon kívül- azonban van egy alapkoncepciója: büntetésvégrehajtást és igazságszolgáltatást olyan embereken szokás végrehajtani, akiket valamilyen bûn terhel. A tetejére a kiszabott büntetés általában egyensúlyban van az elkövetett bûnnel. Mivel ezen esetben éveken át tartó kínzásról, teljes tönkretételrõl és kifosztásról, öngyilkosságba való kényszerítésrõl vagy meggyilkolásról van szó, nyilvánvalóan az a feltételezés, hogy az "elítéltek" gyilkosságot vagy valamilyen más szörnyûséges bûnt követhettek el. Amennyiben az "elítélt" nem követett el semmiféle bûnt, akkor azonban nem beszélhetünk semmiféle igazságszolgáltatásról és büntetésvégrehajtásról, vagy társadalmi rehabilitációs szisztémáról, hanem egyszerûen egy õrült bûnbakcsinálásról és közönséges gyilkosságról, amit nyilvánvalóan csupán gyûlölet, aberráns gyilokkésztetés vagy torz ideológia hajt nem pediglen valamiféle magasabb rendû erkölcsiség, igazságosság.

Egy épelméjû, jogállamiságot és törvényt tisztelõ ember, aki tisztában van azzal, hogy a rendõrségeink és bíróságaink feladata a bûnüldözés és ítélkezés, joggal teszi fel a kérdést: ugyan mi ruházna fel bárkit is azzal, hogy egyszemélyben nem csak bíró és bírák, de ítéletvégrehajtó is legyen? Nem beszélve ügyészről és börtönőrről. A terrorholokauszt csoportok tagjai nem képesek feltenni önmaguknak a kérdést, hogy egy olyan érzékeny dolog, mint egy másik ember élete feletti ítélkezés nem-e érdemli meg, hogy megvizsgáljuk, hogy nincs-e a vádban, az ítéletben és az ítéletvégrehajtásban némi pártosság vagy előítélet? Az elkövetők önmagukat tévedhetetlennek és omnipotensnek (mindenek felettinek, isteninek) tekintik, akiknek nem szükséges hátralépniük egy pillantra se, hogy minden állítást és vádat felsőbbrendű objektívitással vizsgáljanak meg ... másokkal megvitatva. Ha célszemélyek elkövettek egy megbocsáthatatlan bûnt, akkor miért nincs rájuk olvasva, miért nincsenek se formálisan se informálisan megvádolva egy olyan bûnnel, ami halálbûntetést von maga után?! A common sense azt mondja egy másik emberélet felett ítélkezõ embernek, tehát annak akinek az ítélkezése az elítélt szeretteinek életét és a tágabb társadalmat is befolyásolja, hogy másokkal is konzultáljon, mások véleményét és néző pontját is figyelembe vegye. Főként azokét, akik a vád, az ítélet és a kivégzés célpontjai. Talán joguk lenne tudniuk a vádról, talán joguk lenne tisztázni magukat vagy védelmet bérelni vagy elmondani az igazat. Talán az elkövetők inkább megölik őket, mint semhogy elismerjék, hogy a saját előítéleteik, irigységük, gyűlöletük, rasszizmusuk, őrületes rögeszméik és delúzióik, a saját pszichikai beállítottságuk, gnoszsággal és elferdült gyilokkésztetésekkel megtelített deviáns lelkialkatuk a valós oka a tevékenységüknek és az 'extra-judiciális büntetésvégrehajtás' kifejezés csupán egy álca, amivel önmaguk elött takargathatják õrült deviáns lelki és elmeállapotukat.
6. Szervezett bűnözés hullám: globális törvénytelenség cunami
Mintha a világunkon egyszercsak a derült égbõl egy globálisan összehangolt hirtelen elõtérbe kerülõ bûnözõ hadsereg tiporna át, valamiféle transzcendális víziót idézõ méretû összehangoltan mûködõ szervezett bûnkartell, egy gigászi interkontinentális elvetemült maffia szervezet, amely állati horda módra lerohanta az épelméjû tisztességes és törvénytisztelõ emberek társadalmait! Illegális behatolás, vandalizmus, életveszélyes fenyegetések, vesztegetések, hivatali visszaélések, hamis tanúzás, hamis vádak fabrikálása, tanúvallomások és jegyzõkönyvek meghamisítása, zaklatás, provokációk, személyi adatokkal való visszaélés, illegális adat/információgyûjtés, mérgezés, gyilkossági kísérletek, gyilkosságok, zsarolás, rágalmazás, becsületsértés, tudatos anyagi károkozás, lopás, felbújtás, ingatlanból való kifosztás, szellemi tulajdon ellopása, betörés mások számítógépébe, fék megbuherálása, autó megkarcolása és rongálása, illegális megfigyelés, hazudozás, megtévesztés ... az elkövetők bűnlajstroma szinte VÉGTELEN és szinte semmilyen olyan bűntett nincs, amit végre ne hajtanának mások kárára .... de honann került elõ ez a sok megátalkodott bûnözõ, akik fittyet hánynak a törvényekre, az alkotmányos jogrendre és mások alkotmányos és emberi jogaira?!

Az elkövetõk RENDSZERESEN követnek el bûncselekményeket és szervezetten mûködnek tehát joggal gondolhatja az ember, hogy itt valamiféle szervezett bûnözésrõl van szó. A szervezett bûnözés tagjai azonban általában pénzbeni haszonra hajtanak. Mi haszna lehet egy köver nõnek, aki egy zaklatási séma gyanánt már hatodszorra botlik bele a célszemélybe egy bevásárló központban és nem kap semmiféle anyagi kompenzációt a részt vételéért? Mit akarhat ez a kommunáci disznó elkövetõ, amit véleménye szerint megkaphat? GALÁD MÓDON MEGSZERZETT ELFOGADOTTSÁGOT, CSOPORTBA TARTOZÁST ÉS TÁRSADALMI HASZNOT. Mit akarhat a drogfüggõ, aki elmebeteg rágalmakat terjeszt a célszemélyrõl mindenfelé, de nem kap ezért semmiféle anyagi kompenzációt? DROGOT ÉS CSOPORTBA TARTOZÁST. Mit akarhat a középszerû szürke hivatali kukac értelmiségi, aki szívesen részt vesz a tevékenységben és egy ember életét egy tollvonással elkúrja? SIKERESSÉGET, ELISMERÉST.

Mi motiválhatja ezeket az emberirtókat közönséges bûncselekmények rendszeres elkövetésére, egy közönséges bűnözőlét élésére? Csupán gyûlölet? Csupán a haszon? Szellemileg visszamaradottak, hogy nem tudnak felelõsséget vállani a saját tetteikért vagy talán kényszer hatása alatt állnak és nem mernek nemet mondani? Miért mi lesz a következménye annak, ha nem vesznek részt a szervezett csoportos emberirtásban? A résztvételemmel értékesebb és társadalmilag hasznosabb, boldogabb, szeretettebb és sikeresebb ember leszek? Meg fog emelkedni az intelligenciahányadosom, szépségkirálynõvé válok, akiért dögölnek a pacákok minden lépésnél? Hát nem tudom. Õszintén szólva egy épelméjû, egészséges ember fel tudja mérni a cselekményei következményeit és meg tudja ítélni, hogy hol van a vonal a bûntett és a nem-bûntett között, és jobbára a határvonalon belül marad, hacsak nem egy habituális bûnözõ vagy valamiféle értelmiképesség deficienciában nem szenved.
7. Sátánista rituális gyilkosság
Nos mintha a fentiekben leírtak nem lennének elegendõk itt van a rituális gyilkosság is. Az elkövetés módjában teljesen egyértelmûen rituálisság fedezhetõ fel úgyhogy vizsgáljuk meg mirõl is szólnak a sátánista rituális gyilkosságok. Azt hiszem Jézus keresztrefeszítésérõl mindenki hallott. [Ezen a részen még dolgozok!] .... A csoport ekkor ünnepelni kezdi a lemészároltat, mint a csoport kohézió elõidézöjét. Ha ez nem ÕRÜLET, akkor semmi sem az. Az adott csoport vagy társadalom egyensúlya tehát teljesen FANTAZMAGÓRIKUS, mert a fenntartásához embergyilkolásra van szükség. Normális esetekben egy új jövevény nem jelent fenyegetést a csoportra, hanem a társadalom asszimilálja õt. Nem kivégezni akarja, hanem asszimilálja. Amennyiben az új jövevény pozitív befolyást tud gyakorlni a meglevõ csoportra úgy ez meg fog valósulni és a csoport természetesen beleépíti ezt a pozitív befolyást a mûködésébe. EZ A DOLGOK TUDOMÁNYOSAN BIZONYÍTOTT TERMÉSZETES RENDJE! A pozitív befolyást gyakorló tényezõket már-már isten bizonyítékának nevezem, mert valóban némileg átalakítják, pozitívvá és jobbá alakítják a rendszereket, azaz elõsegítik a pozitív evoluciót. Amikor egy ilyen pozitív tényezõt mindenáron kirekesztenek vagy egyenesen elpusztítanak, akkor a csoport degenerálódik, és az evolúció helyett devolució áll be. Pozitív fejlõdés helyett negatív hanyatlás.

a teljes történet
Ezen az oldalon mepkísérlem összefoglalni, hogy miként jött létre az a katonai tervezésû pszichikai hadviselési program, amit a 
Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Programkeretében alkalmaznak a világszerte többmillió célszemély kiirtásához. Maga a program célját itt nem tárgyalom, csupán azokat a kísérleteket és programokat, amelyekbõl a késõbbiekben összeállították azt. Legközelebb áll a jelenleg alkalmazott pszichikai hadviselési programhoz a COINTELPRO, amit az FBI és a CIA a 60'as és 70'es években alkalmazott politikai mozgalmak és veszélyesnek minõsített emberek neutralizálása érdekében, és aminek 'zanzásított' változatát az US Postánál kísérleteztek ki végül. Ez a kísérlet rövid idõ leforgása alatt 24 öngyilkosságot, gyilkosságot és tömeggyilkosságoteredményezett. Emiatt a COINTELPRO kisérlet miatt vált szállóigéve Amerikában a "megpostásodni" (going postal) kifejezés.

A II. Világháború vége felé Allen Dulles, a CIA feje, és az amerikai titkosszolgálatok néhány embere Svájcba siettek, hogy onnan intézzék a náci tudósok kimenekítését Európából mielõtt még az oroszok tették volna rájuk a kezeiket. A háború végére nem csak ûrkutatással foglalkozó tudósokat, hanem a koncentrációs táborok populációin agykontroll kísérleteket folytató náci orvosokat is kimenekítettek, akiket aztán az Egyesült Államokba vittek, ahol egyetemeken, kórházakban, a NASA-nál és az USA katonai titkosszolgálatoknál kaptak állásokat, ahol különbözõ agykontroll kísérleteketben és programokban vettek részt. A kimenekített náci orvosok közül rengetegen sátánisták voltak, többen közölük zsidók. Köztük volt egy kabbalista miszticizmusban jártas, hasszidi zsidó náci fiatalember, aki azért tetszett meg az USA-ban mûködõ sátánistáknak, mert az évszázad elejétõl Aleister Crowley (egy rasszista, biszexuális, drogfogyasztó, német-kollaboráns, brit titkosügynök zsidó, akit a "sátánizmus modern atyjaként" tartanak számon) bevezette a kabbalizmust a sátánizmusba. A hasszidi zsidó fiatalember nem sokára nevét 
"Greenbaumra" változtatta, megszereztve az orvosi diplomát és orvos lett. Ennek a zsidó embernek az agykontroll munkássága vált a sátánista szekták által folytatott agyprogramozások lényegévé, a későbbiekben pedig minden további CIA agykontroll program alapjává. Ilyen CIA által folytatott agykontroll és pszichikai terror programok az MK-Ultra, MK-Monarch, MH-Chaos, MK-Delta, Blue Bird és a COINTELPRO, azaz azok a programok, amikbõl kifejlesztették a jelenleg érvényben lévõGlobális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Programot.

Mielõtt belefognék a fent említett programok részletes jellemzésébe, lenne néhány dolog, amit a hasszidi zsidókról tudni illik. A hasszidi zsidók a Shabbatai Zevi zsidó szekták leszármazottai. Ezek a szekták rosszindulatú, sátánista szekták. Az eredeti szektát a 17. században alapították arra a hitre alapozva, hogy a Messiásuk nem Jézus Krisztus, hanem Shabbatai Zevi (Shaptai Zvi) volt, és hogy ennek a lelke egyik zsidó királyról a másikra száll metempszichózison/reinkarnáción keresztül. A Shabbatai-Frankista zsidók, a Shabbatai Zevi szekták egyik ága, egy kirívóan nagy hatalommal és befolyással bíró rosszindulatú zsidók társasága, akik tipikusan sátánista hittel rendelkeznek, mint például "a gonosz jó", és, hogy a világot tudatosan teljesen gonosszá kell tenni és le kell rombolni, hogy egy új föld és új ég teremtõdjön és a zsidók megváltást kapjanak. Sokan közülük klinikai pszichopaták, klinikai õrültek, szexuális aberránsok, bûnözõk, gyermekmolesztáló pedofilok, orgiákban résztvevõ és feleségeiket közszexelésre adó perverzek. A családon belüli házasodás nem ritka köztük, ez a fő oka annak, hogy olyan sok a genetikai degenerált egyed a csoportukban. A Shabbatai Zevi szekták tagjai ott vannak a kormányainkban, az Illuminátik és a Szabadkõmûvesek mögött és között, az Egy Világkormány és Új-világrend megvalósulása mögött, logikusan jelen vannak a globális pszichopata bûnkartellben, akik egy gazdasági-katonai-vallási árnyékhatalmat képeznek és a világunk gazdagságának javarészét ma magukénak tudhatják. Ez a szekta a motiváló erõ minden komolyabb forradalmi mozgalom mögött, ami csak megtörtént a megalapulásuk óta. Az örmény genocídium mögött, a náci kormány mögött és a bolseviki Oroszország mögött is õk álltak. Az elmúlt évszázadokban folyamatosan és szervezetten aberrálták a nem zsidó kormányokat, vallásokat és kultúrákat. A hitvilágukat megtartották a mai napig és mivel hihetetlen sikerrel valósították meg az Egyvilágkormányt és az Új-világrendet a hitviláguk még feltûzeltebb és õrületesebb, mint régebben. Most már nem hiszik, hanem tudják, hogy a világot el kell pusztítani, az emberi fajt ki kell irtani, hogy a zsidóság megváltást kapjon és Isten egy új világot teremtsen nekik. A zsidó Messiásuk lelke jelenleg a Rothschild család fejének testében támadt fel, hitük szerint. A Rotschildok a globális pszichopata bûnkartell, azon belül pedig a Mindent Látó Szem szektájának vezetõ rétegét képzik, és lényegében õk állnak az Illuminátik és az Egyvilágkormány mögött. Ami jelenleg folyamatban van az a világ teljes tönkretétele, egy globális lelki holokauszt, az emberiség gonosszá tétele és elpusztítása, hogy megkezdõdhessen a zsidó messianikus éra. Ezek a Rothschild-féle hamis messiások vezetik azokat a millió és millió zsidókat, akik azért furakodtak be a nem-zsidó társadalmakba, hogy belülrõl pusztítsák el azokat. Azokról a zsidókról beszélek, akik nem ritkán önmagukat keresztényeknek és muzulmánoknak színlelik és a közösség lehívőbb tagjainak látszanak, miközben titokban a virulens genocidium-hitükbe kapaszkodnak és csak egymás közt házasodnak.

De visszatérve a 
Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Programra, ez a program olyan pszichikai hadviselési és agykontroll programokból fejlődött ki, mint az MK-Ultra, MH-Chaos, MK-Monarch és COINTELPRO. Az agykontrollnak lényegében két vállfaja létezik: a trauma-alapú és a nem trauma-alapú. A trauma-alapú agykontroll lényege a fizikai trauma, míg például a nem trauma-alapú agykontroll történhet pszichoelektronikus fenyverekkel, illetve elektronikus úton tévék, rádiók és antennák által sugárzott szublimináis üzenetekkel. Az alábbiakban a trauma-alapú agykontroll programokkal foglalkozok, a nem trauma-alapú agykontrollal kapcsolatosan a 'láthatatlan hadviselés' oldalon találsz információt. Hogy megértsük miként működik a trauma-alapú agykontroll, Professzor D.C. Hammond egy beszédéből csináltam egy kivonatot. Ez a beszéd a 4. évi Kelet-Regionális Bántalmazás és Többszemélyiség Zavar Konferencián hangzott el 1992. június 25-én a Radisson Plaza Hotelben, Alexandria, Virginia, USA-ban. Hammond Professzor előadásának eredeti neve "MPD hipnózis: Rituális bántalmazás", de a késöbbiekben csak "Greenbaum-beszéd" elnevezés alatt vált közismertté.
dr. Greenbaum és a sátánisták trauma-alapú agyprogramozása:
Amit a dr. Greenbaum-féle agykontrollt és agyprogramozást alkalmazó sátánista szekták lényegében csinálnak az az, hogy fognak egy gyermeket -aki vagy sátánista szektatag gyermeke vagy pedig egy világ bármely pontjáról elrabolt gyermek- és aztán úgy két és fél évvel azután, hogy a gyermek személyiségét defregmentálták több alter egóba, kezdik el rajta az agyprogramozást. Az alter egókat nem csak súlyos szexualizált bántalmazással idézik elő, hanem például olyan kínzásokkal is, hogy egérfogót tesznek az ujjaikra. Tehát először a személyiség defragmentálásával kezdik a munkát ezeken a picike gyermekeken a kínzás és traumatizálás mindenféle őrületes formájával, aztán úgy 2 és fél éves kortól kezdődik az agyprogramozás, ami folytatódik egészen serdülőkorig. Az agyprogramozás alatt a gyermek egy guruló asztalon fekszik. Egy IV-t tesznek a karjába. Lekötik, jobbára teljesen meztelenül, majd mindenféle vezetékeket csatlakoztatnak a fejéhez, hogy az EKG hullámokat figyelhessék. A gyermek pulzáló fényt lát, legtöbbször pirosat, de néha fehéret és kéket is. Demerollal kábítják be őket, de néha más fajta drogokat, például LSD-t is alkalmaznak, attól függően, hogy milyen agyprogramozást csinálnak. A gyermekek fájdalmat írnak le az egyik fülükben, jobbára a jobb fülben, amibe egy tűt szúrnak, aztán dezorientáló hangokat hallanak miközben mindenféle fotikus (színes pulzáló fény) stimulációnak teszik ki őket, hogy az agyhullámokat egy bizonyos frekvenciára állítsák. Amikor ez meg van, akkor kezdődik a programozás, ami egy emberi lény teljes ledegradálásáról és önpusztításáról szól.

Példának okáért, az egyik áldozat, egy fiatal lány bement egy szobába, ahol rátették az elektródákat. Amikor a megfelelő állapotba került elektródákat helyeztek el a vaginájában is, és aztán így kezdték a programozást: "Nagyon mérges vagy valakire a csoportban." Amikor a lány azt mondta, hogy nem, akkor erős áramot vezettek belé és tették ezt addig, amíg a lány befejezte az ellenkezést. Aztán folytatták "és mivel valakire mérges vagy a csoportból megsebezed önmagadat". Ha azt válaszolta, hogy nem, akkor áramot vezettek belé. Ha azt válaszolta, hogy nem akarja önmagát megsebezni, akkor ismét áramot vezettek belé. Addig kínozták árammal ameddig befejezte az ellenállást. Aztán folytatták, "úgy sebezed magad, hogy megvágod magad". Ha azt válaszolta, hogy igen, akkor is áramot vezettek belé és ezt megtették többször, hogy kondicionálják az elméjébe mi történik, ha ellenáll. Kb. 30 percen át folynak ezek a borzalmak, aztán kimennek cigarettázni, majd visszajönnek és átveszik a 'tanultakat'. Ez 3 héten át folyik. Így programozzák a különböző alter egók személyiségét.

Ezek az alter egók tehát különféle személyiségeket kapnak különféle agyprogramozásokkal. A Béta programozás például szexuális programozás, ami megszabja miként kell orális szexet végezni, vagy miként kell viselkedni sátánista szexuális rituálék során, gyermekpornográfiában és prostituáltakként. Bele van keverve önpusztító programozás és gyilkolás is. Ez a program a CIA MK-Ultra Monarch projektjéből köszönt vissza ránk úgy az 50'es évek közepétől egészen Bill Clinton idejéig, sőt talán még a mai napig folytatódik annak ellenére, hogy hivatalosan leálltak a programmal. A Théta programozás a "pszichikai gyilkos" programozás. A terminológia abból ered, hogy a sátánisták hisznek abban, hogy pszichés úton betegségeket lehet okozni másokban vagy akár meg is lehet gyilkolni egy embert és sajnos eme hitük nem is alaptalan, de az emberi elme eme képességének van POZITÍV ellentéte is (8 Hz-es agyhullám rezgésen történõ gyógyítás és maga a kreatív teremtés/alkotás is). Az Omega az önpusztítás programja, amibe értendő öncsonkítás és öngyilkosság. A Gamma program egy amolyan dezinformáló rendszervédelmi programozás. Az egész idáig leírt agyprogramozás amolyan kabbalafa szerűen történik: van egy alap, azaz a gyökér, a személyiségek pedig ágak és az azokban rejlő más személyiségek, kisebb ágak vagy levelek. Az egyik áldozat egyik személyiségébe, ami Omega, azaz halál és önpusztítás programozást kapott (és ezt kizárólag a nem-vérvonalbeli -azaz elrabolt vagy megvásárolt- sátánista szektásokba programozzák), azt programozták bele, hogy ő egy homokóra a lénye, és a fa (kabbalafa szerû agyprogramozás után keletkezett többszemélyiség) és a homokóra homokból van, ami amikor lepereg, akkor bekövetkezik a halál. Ebben az alter egó személyiségben 12 további személyiség rejlett, amiket '12 tanítványként' programoztak be. (Valószínűleg Jézus 12 tanítványából űztek gúnyt a sátánisták.) Értelmezhető ez, mint a kabbalafa egyik ágán található 12 kisebb ág. Mindegyik tanítványnak volt egy tana, amit a programozás során memorizálnia kellett. Ezek a tanok tipikus sátánista eszmék voltak, mint például "legyél jó azokhoz, akik bántalmaznak, gyűlöld azokat, akik jók hozzád". Mindegyik tanhoz volt pár mondat, amit be kellett magolniuk. Nos, amikor mind a 12 "tanítvány" vissza lett integrálva az eredeti egyszemélyiségbe a pszichiáter által (vagyis látszólag megszûnt az egész többszemélyisgég agyprogramozás), akkor ébredt fel a háttérben megbúvó Halál elnevezésű alter egó, amibe az integráció után 6 nappal bekövetkező végső önpusztítás volt programozva. A tetejére a Halálnak volt egy alter egó nővére is, egy amolyan számítógép back-up program. A 'Halál személyiség' önpusztítását meg lehetett akadályozni egy bizonyos rituáléval. És itt még nem volt vége a labirintus-szerű személyiség programozásoknak, mert még egy utolsó program is várta a pszichiátert, ami lényegében egy üzenet volt, ami így szólt az áldozat szájából: 
"ez egy függöny, ami mögött megmaradt érzelmek és emlékek rejtőznek, de nem lehet megnyitni középről. Ez egy furcsa függöny, úgy kell kinyitni, hogy nem lehet kinyitni." Ami emberi és ép elméjű még megmaradt egy személyből, azaz az emberi én, maga a kabbalafa gyökere, azt mind emögé a 'függöny akadály' mögé nyomták el.

Hát így néznek ki körülbelül a hasszidi zsidó Greenbaum által kidolgozott trauma-alapú sátánista agykontroll és agyprogramozás, ami a későbbiekben minden CIA agykontroll és pszichikai hadviselési program alapjává vált.
MK-Ultra
Az MK-Ultra a legszélsőségesebb és legmesszemenőbb náci agykontroll kísérleti program volt az emberi történelem során, amelyet a sátánista befolyás alatt álló, náci-alapított és náci-mentalitású CIA folytatott. A CIA ma már teljesen egybe van fonódva az izraeli Moszáddal és különböző sátánista szektákkal. Amerikában, Kanadában és néhány más országban okozott, és okoz még mindig, óriás botrányt, és habár a hívatalos állítás az, hogy a programot leállították a valóságban azonban él és virul, kiszabadult a szűk ketrecéből és ma egy kicsit más formában, más programokkal egybeolvadva, fejlettebb módszerekkel és technológiákkal kombinálva globális méretekben tombol világszerte, mint a Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Program, és ugyanolyan gyilkos hatással, mint a kísérleti fázisában. Az MK-Ultra egyik feltételezett kreátora egy bizonyos Dr. John Alexander, aki a jelenleg érvényben lévő Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok programmal is kapcsolatba hozható. Dr. John Alexander a Globális pszichopata bûnkartell irányítsa alatt álló Külföldi Kapcsolatok Tanácsával, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjával és az USA Globális Stratégiai Tanácsával működtek együtt nem-halálos (szubletális) fegyvertechnológiák fejlesztésében és Neurolingvisztikai tanácsadást is ad a kormány tagjainak.

A történet lényegében ott kezdődik, ahol Professzor Hammond elkezdte a borzalmak elmesélését: a II. Világháború vége felé, a sziájés Allen Dulles és társai az Amerikai Egyesült Államokba menekítették a náci tudosókat és előkelő poziciókat adtak nekik vezető egyetemeken és főiskoláknál, valamint a NASA-nál, hogy azok tovább folytathassák a kísérleteiket az "alacsonyabbrendű lényeken". Már az 1950-es évektől kezdődően a CIA, természetesen Allen Dulles alatt, egy bizonyos Ewen Cameron nevű pszichiátert finanszírozott, hogy az, más tudósokkal egyetemben, agykutatási és agykontroll kísérleteket folytasson. Hozzá csatlakozott Dr. John Alexander is és ezek a kísérletek lettek később MK-Ultra név alatt közismertek. A programra vonatkozó dokumentáció túlnyomó többségét egy bizonyos Richard Helms, volt CIA vezető, semmisítette meg, de ami megmaradt belőle éppen elegendő ahhoz, hogy rálátást szerezzünk arra az őrült rémségre, amit a globális pszichopata bûnkartell elkövet az emberiség kárára. Azt bizonyosan tudjuk, hogy a program egy ponton igen fejlett katonai bázisokon folytatódott, ahol rendszeresen traumatizálták és kínozták az áldozatokat. Ilyen központok voltak a Tampa-i MacDill Légierő Bázis, a Kentucky-beli Fort Campbell, az Anniston-i Fort McKellen, Redstone Arsenal és Marshall Űrkutató Központ, Huntsville, Alabámában, a NASA Kennedy Űrközpontja, Floridában, és a NASA Goddard Űrutazási Központja Washington, DC-ben. A CIA bevallása szerint, az általa támogatott agy és magatartásirányítás kutatások 150 intézménynél - beleértve 44 egyetemet, kórházakat, börtönöket, gyógyszergyárakat- folytak. Legalább 185 tudós vett részt az MK-Ultrában. Angliában ez a program Ultra Green feldőnév alatt ismert és erről még külön írok néhány szót a lentiekben.

Több ezer fogoly, prostituált, külföldi, nem-fehér ember, pedofilia és inceszt áldozat, kiszolgáltatott helyzetben lévő nő, férfi és gyermek, illetve kórházi kezelés alatt álló egyedülálló és elmegyógyintézeti páciens, és droghasználó lett belekényszerítve, hogy részt vegyen a kísérletekben. A program során a leggroteszkebb agymanipulácókat és kínzásokat alkalmazták, amelyeket 'de-patterning-nek' és 'pszichikai hajtónak' neveztek. A projekt lényege egy személy személyiségének lerombolása és az elméjének defregmentálása, folyamatos traumákkal, állandósult stresszeléssel és elektromos árammal történő kínzással, majd új személyiségek beprogramozása. Élelmiszer és ital megvonás, alvás megvonás, érzékszervi megvonás, LSD-vel és Demerollal történő bedorgozás, és a kísérleti alanyok Hamupipőke módra történő degradálása és rabszolgasorban tartása is része volt a tatikázásoknak. LSD-t azért alkalmaztak a kísérleti alanyokon, mert összezavarja az elmét. A CIA néhány házat tartott fenn, amelyben kétirányú tükrökön keresztül figyelték meg MK-Ultra operatívok, hogy miként reagálnak a titokban LSD-vel kábított kísérleti alanyok a CIA által bérelt prostituáltakkal folytatott szexuálistevékenységeik során.

Ewen Cameron főhadiszállása a kanadai Allan Memorial Institute-ban, Montreálban volt, ahol rendszeresen végzett kísérleteket teljesen gyanútlan pácienseken, akiknek a személyiségét módszeresen rongálta a projekt keretében. Egy emlékezetes MK-Ultra áldozat egy vancouveri kanadai nő volt, aki poszt-partum depresszióban szenvedett és akit Cameron 86 napon át dorgokkal álomban tartott. Amikor a nő felébredt MINDEN emlékezetét elveszítette, még olvasni, írni vagy WC-zni sem tudott. Nem sokára elveszítette a férjét és 6 gyermekét is. Ezután még Cameront választották meg a világ pszichiátriai szövetségének fejévé! Az MK-Ultra vezetői között egyébként olyan emberek is voltak, mint a New York Kórház-Cornell Orvosi Központ elnöke, illetve a Smithsoni Intézet feje, tehát nem egy-két őrült náci tudósról beszélhetünk, hanem köztiszteletnek örvendő elismert, és látszólag ép elméjű, tudósokról és szakemberekről. (Akiket mellékesen a náci koncentrációs táborokból importáltak vagy olyanoktól tanultak, akiket onnan importáltak.)

Az MK-Ultra során alkalmazott egyik taktikázás a cererofon volt, ami egy egyszerű diktafon, amire egy és azon üzenetet vették fel sorozatosan és éjjel a kísérleti alanyok párnája alá tették, hogy alvás közben súlykoljanak beléjük különböző dolgokat a fejükbe. Vagy kiválasztottak egy mondatot a kísérelti alany beszédéből és a felvételét játszották neki vissza alvás közben minden 30 percben. Ezt nevezték 'pszichikai hajtónak', aminek az eredménye az lett, hogy az áldozat rögeszmés megszállottjává vált egy mondatnak vagy gondolatnak és nem tudott semmi másra gondolni. Az új személyiség beprogramozása legtöbbször elektrosokk terápiával történt, és kezdődött elöszőr a személy természetes személyiségének lerombolásával. Ezt de-patterningnek nevezték el. A szerencsétlen áldozatoknak egy erős kezdő elektromos sokkot adtak, 5-9 kisebb sokkal követve, naponta 2-3 alkalommal, 30 napon át ismételve. Az áldozatok természetesen üvöltöztek és megpróbáltak elmenekülni a kínzások elől. Amikor az áldozat már teljesen ki volt fáradva, meg volt gyötörve és össze volt zavarodva, akkor egy sisakot erősítettek a fejére, amelyből napi 20 órán keresztül negatív üzenetek jöttek a füleibe. Az üzentek olyanok voltak, mint például "az anyám gyűlöl, a férjem gyűlöl, egy teljes lúzer vagyok", felhasználva az áldozatok saját hangját és szavait, amiket elözőleg felvettek (ez az állandósult és ismételt negatív üzenetciklus van alkalmazva ma a Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Program részeként). Az áldozatok lábai villamosáram vezetékekhez voltak kötve és minden negatív üzenetciklus után elektromos sokkot vezettek beléjük. Amikor a régi személyiséget végre lerombolták, akkor ugyanezt a borzalmas kínzási folyamatot alkalmazták, hogy egy új személyiséget építsenek fel. Sorozatgyilkosokat, orvgyilkosokat, kémeket, szexrabszolgákat, drogfutárokat, terroristákat és hasonlókat csináltak a kísérleti alanyokból.

Egy igencsak borzalmas tömeggyilkosság is kötődik az MK-Ultra programhoz. 1978-ban történt a guajánai Jonestownban, ahol a Jim Jones vezetése alatt álló Népek Temploma elnevezésű szekta működött. A szektát eredetileg Kaliforniában alapították meg, de később Guajánába költözött egy nagy méretű komplexumba. 1978-ban, a tömeggyilkosság után, ami 913 életet követelet, óriási mennyiségú pszichiátriai drogok -elegendő mennyiség 200.000 ember bedrogozásához!- voltak felhalmozva a szekta telepén. A szektatagok pedig kórházi karszalagokkal voltak megjelölve és az eredeti MK-Ultra program kísérleti alany populációjának profilját tükrözték jobbára: főként nők, színesbőrűek, börtönviseltek, kórházi páciensek. A fekete emberek meg voltak kötözve és a szájuk be volt tömve megérkezésükkor és naponta 18 órát dolgoztatták őket. (Gondolom, hogy felidézhessék azokat a régi időket, amikor a zsidók a feketéket rabszolgáknak adták el!) Az eredeti kaliforniai csoport azonnal beszivárgott a mendocinói állami kórházba, ami nem csak kísérleti alanyokat adott Jones előzetes orvosi kísérleteihez, de biztosította az orvosi terepet is a megfelelő MK-Ultra személyzet kiképzéséhez. Igen rövid idő alatt a kórház majdnem minden alkalmazottja a Népek Temploma szekta tagja lett, ápolóktól kezdve, tanácsadókon át a takarító személyzetig. Kalifornia szinte odaadta a saját kórházát a szektának. De a tagok között volt sok olyan ember is, akik a város szociális osztályának dolgoztak, és arra használták a privéligiumukat, hogy a szegényeket és az otthontalanokat beszervezzék. Mint mondottam, a szekta a későbbiekben a jonestowni komplexumba költözött, ahol állítólag 1.100 ember élt. Ebből a populációból 913 embert találtak lemészárolva a komplexum területén 1978-ban. Elöszőr csak 400 holttestről számoltak be a hatóságok, de aztán csodával határos módon megkerült még 513 holttest. A hivatalos verzió szerint ezeket nem vették észre, mert az 513 holttest a 400 másik holttest alatt bújt meg, ami a helyszínen készült fényképek alapján egy röhejes képtelenség volt. A katonai vezetőt, aki nyomozta a tömeggyilkosságot és vezette a holttestek azonosítását, egy bizonyos Robert Pásztor nevű amerikai kormányhivatalnok állította le, aki Zbigniew Brezinski legfőbb asszisztense volt. Annak a Zbigniew Brezinskinek, aki megalapította a Trilateral Commissiont, a sátánista-fasiszta Globális Pszichopata Bûnkartell egyik legfontosabb szervezetét. A későbbi magánnyomozások során nyilvánvalóvá vált, hogy Jim Jones szoros kapcsolatokat ápolt a CIA-vel, a szekta finanszírozói között volt egy magasrangú katonatiszt is, aki különböző biológiai fegyver és genetikai kísérletekben vett részt. A szekta több támogatója magasrangú politikus volt. Pletykák láttak napvilágot arról is, hogy a szektának volt egy kivégző osztaga, akik meggyilkoltak mindenkit, aki el akarta hagyni a szektát vagy bírálta azt. (A ma alkalmazott Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Program mögött is megbújik egy kivégzőosztag, akik sima gyilkosságokat hajtanak végre!) Jim Jonesnek volt egy halállistája, olyan emberek neveivel, akik a jonestowni tömeggyilkosságot követően hirtelen erőszakos halállal haltak meg. Köztük volt George Moscone, San Francisco polgármestere is, akit lelőttek 9 nappal a tragédia után. A második név Jenny Mills volt, aki egykoron a Népek Templomának tagja volt és igen kritikus hangvitelű könyvet írt a szektáról. Jenny Mills-t, a férjét és lányukat 1979-ben lőtték agyon a saját otthonukban. Egy Kathy Hunter nevű újságíró, aki a szekta 7 tagjának halálát jelentette be a hatóságoknak, akiket feltehetően azért gyilkolták meg, mert el akarták hagyni a szektát, szintén gyanús körülmények között húnyt el. Természetesen az soha nem derült ki kik gyilkolták meg ezeket az embereket.

A jonestowni komplexumot és a Népek Templomát egy újság a későbbiekben igen találóan "földi paradicsomnak' nevezte. Ismerve az MK-Ultra kísérelteket, és ma már tudván, hogy Angolába szánt zsoldosokat is képeztek ki a komplexumban, el tudjuk képzelni, hogy miféle paradicsom lehetett ott. A pszichopaták, torzszülött sátánisták és klinikai őrült nérók földi paradicsoma, ahol szabadon kínozhatnak embereket, nőket és gyermekeket kényszeríthettek perverz szadista orgiákba és pedofiliába, feketéket tarthattak rabszolgáknak, hogy 18 órán át dolgozzanak, és bármikor meggyilkolhatták bármelyiket bármilyen következmények nélkül, ha éppen zsoldos gyilokgyakorlatokat tartottak. Semmi kétség: ez valóban a pszichopaták és klinikai őrült sátánisták földi paradicsoma, akik az egész Födünkből egy ilyen őrült paradicsomot akarnak csinálni.
Monarch Projekt
A Monarch Projekt az MK-Ultra egy komponense volt, és minden túlzás nélkül az agykontroll történelmének leghátborzongatóbb szégyenfoltja, aminek keretében nők és gyermekek elméjét defregmentálták, és ezeket a nő és gyermek szexrabszolgákat Szabadkőmüveseknek, cionistáknak, pedofiloknak, rendőröknek, politikusoknak, papoknak, sátánista szektistáknak sátánista rituálékhoz, sorozatgyilkosoknak és szervezett bűnözőknek prostituálták. Ez a projekt arról szólt, hogy a legburtálisabb szexualizált kínzással orális és anális szexre, és orgiázásra specializálódott szexrabszolgákat, pedofil orgiákhoz gyermek szexrabszolgákat, és sátánista rituálékhoz gyilkosokat és kannibalizmust folytatókat programozzanak. Az áldozotokon brutális szexualizált bántalmazásokat és drogokat is alkalmaztak. Az áldozatoknak nem volt hová fordulniuk, mert mindenhol csak a traumák, a kínzás és a szexuális szadizmus, a leverés és a szolgság várt rájuk. Ezzel aztán azt kondicionálták beléjük, hogy egyszerűebb, ha megadják magukat és békésen hagyják, hogy a testüket, lelküket nap, mint nap kínozzák és megerőszakolják. (Ugyanez a 'körbevéve kegyetlen bántalmazó emberekkel' koncepció érvényesül a Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Programban!) A szexrabszolgák személyiségét, ahogy azt elmondta Professor Hammond a Greenbaum-beszédében, elöszőr borzalmas kínzásokkal defragmentálták, így szibilli többszemélyiséget előidézve bennük. Ezek a kínzások elektromos árammal, brutális verésekkel és kínzásokkal történtek. Az alter egókat aztán különböző szexuális és kémkedési feladatok ellátásához programozták be.

Az áldozatokat úgy kínozták, hogy például anális szex közben elektromos árammal zappelték a rektumuk körüli környéket, hogy elérjék a vágyott rektális kontrikciót a legoptimálisabb élvezethez és ejakulációhoz. A gyermekeket pedofil orgiákra adták közismert politikusoknak. Dokumentáltak olyan esetet, hogy egy kislánynak az ánusza napokig vérzett. Ezeket a szexrabszolgákat, nőket és gyermekeket, sátánista rituálékhoz is adták, amelyek keretében meggyilkolták és/vagy emberevés rituálékba is kényszerítették őket. A program kivitelezésében SOROZATGYILKOSOK is részt vettek. Az áldozatokat meg is őrjítették egy sátánista technikával, amelynek lényege, hogy a traumákhoz kapcsolódó 2-3 értelmű utalásokat tesznek állandósult jelleggel, amivel teljesen összezavarják az áldozatok valóságérzetét. (Ezt a sátánista technikát a Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Program célpontjain is alkalmazzák.)

A Monarch projekt a CIA és az Egyesült Amerikai Államok vezetőinek teljes tudtával és együttműködésével történt. Olyan személyek vettek részt nők és gyermekek megerőszakolásában és kínzásában, mint Ronald Reagan, Gerald Ford, George Bush, Bill és Hillary Clinton, Dick Chaney, és még sok más politikus, CIA és katonai vezető. A Monarch Projekt részleteit egy Cathy O'Brian nevű elnöki Monarch szexrabszolga tette közzé miután a CIA egy embere segítette őt és a kislányát megszökni. A könyvének címe 'Amerika TranszFormációja' és ebben a könyvben részletesen ír nem csak az általa és a kislánya által átélt legőrületesebb kínzásokról és szexuális perverziókról, hanem azokról az őrült tervekről is, amikkel a Globális Pszichopata Bûnkartell bír embertömegek elméinek átvételére és irányításuk alá vonására, illetve az emberiség nagy részének kiirtására.
Ultra Green
A Monarch Projekt britt megfelelője, amit egy Grunenberg náci tudós kezdeményezett. Az USA Nemzetbiztonsági Ügynökségének, ami lényegében a CIA mögött álló háttérhatalom és sok Black Opért felelős (titkos fekete akciók), van egy bázisa Angliában, egy Menwith Hill nevű helységben, ami North Yorkshire-ben található. A Globális Pszichopata Bûnkartell innen irányítja a brittek és szinte egész Európa titkos megfigyelését, beleértve tömeges telefonlehallgatásokat és high-tech szatellit megfigyeléseket, amit Reagan Csillagháborús programja keretében fejlesztettek ki (lásd Echelon). Menwith Hillen ugyanolyan agykontroll kísérleti programokat folytatnak, mint az MK-Monarch keretében, azaz brutális szexualizált bántalmzással nő és gyermek szexrabszolgákat csinálnak Anglia elit és sátánista rétegének. Az alkalmazott taktikázásokat nem kell részletezni, mert azonosak az amerikai módszerekkel és a Professzor Hammond által elmondottakkal.
COINTELPRO
Az FBI által használt COINTELPRO program lényegében már a mai szervezett zaklatás elvenezésú terrorholokauszt program egy verziója. A szervezet az 1960'as évektõl kezdõdõen alkalmazza. A hivatalos verzió szerint a programot bizonyos nemzetbiztonságra veszélyes és kétes emberek és politikai csoportok félrevezetésre, lejáratására, megzavarására és neutralizálására használták a rendõrség és a bíróságok együttmûködésével. A program keretében beszivárgás, beépülés, lejáratás, hiteltelennététel, pszichikai hadviselési taktikázások, névtelen telefonhívások és levelek, hamisított levelezések, kiköltöztetés, munkahelyi feketelistázás, házkutatási parancs nélküli betörések, vanadalizmus, ál-letartóztatások, lejárató média rágalomkampányok, hamis vádak, hamistanúzás, bebörtönzés és kriminalizálás, vandalizmus, zaklatás, életveszélyes fenyegetések és fizikai támadások, családtagok/papok/egyetemi tanárok/szomszédok beszervezése és felhasználása a célszemélyek megfigyelésére és pszichikai nyomásgyakorlásra stb. voltak alkalmazva. A COINTELPRO keretében öngyilkoságba kényszerítettek és meggyilkoltak embereket. 
Ezek a taktikázások a mai Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Program keretében is alkalmazásra kerülnek a célszemélyek "neutralizálása' érdekében , habár ilyen taktikázásokat részlegesen már más állami erõszakszervezetek is alkalmaztak a múltban (pl. Stázi, Mossad, KGB, ÁVH stb.). Amikor ezeket a taktikázásokat alkalmazták, akkoriban a törvény nem engedte alkalmazásukat, de azóta már megoldódott ez a probléma is a 12333 számú executive paranccsal (a '333' nem véletlenszerû számozás, a Globális Pszichopata Bûnkartell fejének, a Rotschildok védelmezõ démonának, Choronzonnak a száma!) A COINTELPRO már átvariált, inkább a ma alkalmazott Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Programra emlékeztetõ változatát az USA postánál is alkalmazták. Hogy miféle nemzetbiztonságra veszélyes csoportulást jelenthetett a posta és annak sokezer alkalmazottja azt sûrû homály fedi. Bizonyos, hogy nem véletlenszerûen került a posta kiválasztásra. Tény azonban, hogy rövid idõ leforgása alatt 24 öngyilkosság, gyilkosság, tömeggyilkosság történt a postánál, ami miatt Amerikában szállóigévé vált a "megpostásodni" kifejezés. Ezt a gyanús helyzetet már a nem-beavatott hatóságok is nyomozni kezdték, azonban nem meglepõen a nyomozó rendõrt egy szép nap 'megöngyilkolva' találták az egyik posta parkolójában. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy meggyilkolták õt is a nyomzás leállítása érdekében, de a média szorgalmasan leplezte a gyilkosságot és azt is ami mögötte meghúzódott. Pontosan ugyanúgy, ahogy ma leplezi világszerte a folyamatban lévõ leplezett Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok terrorholokausztot.
MH-Chaos
Ez az oldal még építkezés alatt áll!
MK-Delta
Ez az oldal még építkezés alatt áll!
Blue Bird
Ez az oldal még építkezés alatt áll!
Zertzetung
Ez az oldal még építkezés alatt áll! 



a taktikák
Kérlek tartsd észben: a tevékenység célja bizonyos kombinált pszichikai és genetikai tulajdonságokkal rendelkezõ ártatlan emberek teljes pszichikai, gazdasági és fizikai megsemmisítése fõként pszichoszomatikus kínzás alkalmazásával, több elkövetõ által, rész feladatokra leosztottan megvalósítva. A cél nem a célszemélyek elhallgattatása, sem a megbûntetése valamiféle bûntettért, sem a félre állítása és nem is a magatartásának rehabilitása, hanem CSOPORTOS, ELÕRE ELTERVEZETT ÉS RÉSZ FELADATOKRA LEOSZTOTT MÓDON MEGVALÓSÍTOTT TUDATOS ÉS LASSÚ PSZICHIKAI, GAZDASÁGI ÉS FIZIKAI KIIRTÁSA.

Az alkalmazott taktikázások úgy vannak tervezve, hogy összességükben elõidézzenek egy olyan ÉVEKEN ÁT TARTÓ ÁLLANDÓSULT létállapotot, amelyben a célszemélyek nagy mértékû stressznek, traumatizációnak, pszichoszomatikus kínzásnak és megõrjítésnek vannak kitéve, miközben az egészséghez és gyógyuláshoz abszolút szükséges TELJES támogató és szeretet kapcsolatrendszer megszûnik az életükben, és ellehetetlenítik a munkavállalásukat illetve tudatos anyagi károkat okoznak nekik (akár kifosztás révén is), ezzel tönkretéve a gazdasági helyzetüket is. A célszemélyek továbbá el vannak vágva MINDEN hagyományos segítségvonaltól (így a rendõrség, az igazságszolgáltatás, emberi jogi szervezetek, stb.) Másként megfogalmazva: a csoportok egy olyan állandósult hipervalós létállapotot idéznek elõ mesterségesen, amiben szinte minden pozitív normalitás megszűnik. Az áldozatok élete egy mûködésképtelen hipervalós ökoszisztémává válik, egy végnélküli stressz és trauma hullámmá, egy náci koncentrációs táborrá, amelyben az egyetlen állandó dolog az embertelenség és a visszaélés. Ez az állandósult negatív létállapot idővel elmezavart, agysejt károsodást, DNS károsodást és más fizikai károsodásokat (pl szívinfarktus) idéz elõ. Esetenként szimpla gyilkossági kísérletekkel (pk. megbuherált fék) is megpróbálják eltenni õket láb alól.

A taktikázások túlnyomó többsége katonai tervezésú pszichikai hadviselési taktikázás (pszichoszomatikus kínzás) és úgy vannak tervezve, hogy jobbára bizonyíthatatlanok maradjanak -természetes eseményekben bújjanak meg, több elkövetõ által részfeladatokra leosztottan valósítják meg, vagy ne legyenek tanúk -, hogy az áldozatot 
üldözési mániásnak vagy akár paranoiás skizofrénneklehessen beállítani és ezzel is aláásni a hitelességét. Amikor az emberirtó kommunázi disznók kérdőre vannak vonva vagy nyilvánosságra kerülnek a rémtetteik, akkor az áldozatokat üldözési mániásnak, skizofrénnek és elmebetegnek is állítják be, aki őket zaklatja és provokálja, illetve delúziónál vagy hazudozik. A takikázások hosszú éveken át folynak, vagy mindameddig az áldozatokat földönfutóvál nem tették, öngyilkosságba vagy tömeggyilkosságba nem kényszerítették, elmegyógyintézetbe vagy börtönbe nem záratták, vagy meg nem gyilkolták. 
Jó hír: Börtönben egy kommunáci disznó!

Börtönben a bandazaklató kommunáci

Illegális titkosszolgálati megfigyelés
MINDEN sértett teljes audió-vizuális megfigyelés alatt áll jobbára szatellit-alapú megfigyelés technológiával (pl. Echelon). A otthoni telefonvonalaikat és mobil telefonjaikat lehallgatják, a mobil telefonjaikat GPS-re jegyzik elõ az állandó megfigyelés érdekében. Az e-mail és postai levelezésük, illetve az internetezésük szintén teljes megfigyelés alatt kerül. Nem ritkán a sértettek a levelezésekkel való manipulálásról számolnak be. A vizuális megfigyelést a célpontok otthonában, munkahelyén és szomszédságában titokban felszerelt rejtett videókamerákkal végzik. Ez a megfigyelés kiterjedhet a hálószobára és a fürdőszobára is tehát olyan mélységekben folyik, amit SEMMIFÉLE nemzetbiztonsági vagy bûntetésvégrehajtási indokkal nem lehet megindokolni. Egyébiránt a sértettek szexuális életérõl szerzett információt szétosszák az emberirtó terroristák között, hogy azok felhasználják a zaklatás során ezzel mélységes megaláztatásokat és lelki/érzelmi traumákat okozva. A valós életben ezt úgy kell elképzelni, hogy ha a célpont azt mondja a párjának, hogy élvezi, ha beléélvez, akkor a terroristák azzal fogják zaklatni, hogy "nem tudtad, hogy azok a nők, akik befogadják a párjuk spermáját 80%-kal boldogabbak?". A célszemélyeket gyalogos spiclik/megfigyelõk is követik. Õk az adott ország/város létezõ spiclirendszerébõl kerülnek ki jobbára, de szomszédokat, barátokat, kollégákat és családtagokat is felhasználnak a spicliskedéshez.

Az internet megfigyelését is folytatják. REAL TIMEBAN - azaz ÉLÕBEN ÉS VALÓS IDÕBEN- is figyelik a célpontok internetezését és bele is avatkoznak abba. Ezt valószníleg az Echelon techológiával és rendszerrel valósítják meg, ami élõben bele tud avatkozni bármely földi vagy mobil telefonhívásba, és elektronikus levelezésbe a világ bármely pontján.
Kapcsolatok szabotálása/Izolálás
A célszemélyek teljes kapcsolatrendszerének feltérképezése az illegális megfigyelés keretében történik azzal a céllal, hogy a későbbiekben ezeket a kapcsolatokat teljesen szétzúzzák, beleértve a 
házasságokat és közeli családi kapcsolatokat. A csoportok beszívárognak az áldozatok életébe és kapcsolataiba. Barátságokat, üzleti és intimkapcsolatokat létesítenek a családtagokkal, házastársakkal, barátokkal, kollégákkal, szomszédokkal és más ismerősökkel. Ez már azelőtt megtörténik mielőtt a sértettek egyáltalán tudatára ébrednének, hogy megfigyelés alatt állnak vagy valamiféle szervezett ellehetetlenítés célpontjai. A közeli családtagokat egyszerűen "áttérítik a célra", vagy olyan ajánlatot tesznek nekik, amit nem tudnak visszautasítani (pénz, előnyök, esetlegesen a célpont ingatlanja/vállalkozása stb.), vagy megfélemlítik vagy zsarolhatóvá teszik és megzsarolják őket. Némely esetben egyszerûen elcsábítják a házastársat és szétzúzzák a házasságot. A többi kapcsolatot rágalomhadjáratokkal mérgezik meg vagy úgy szervezik be őket, hogy azt állítják a célpont titkosszolgálati megfigyelés/rendőrségi nyomozás alatt áll valami komoly bűntett miatt. Minden állandó kapcsolatot a későbbiekben felhasználnak a célpontok illegális megfigyeléséhez, a zaklatásukhoz, és a megőrjítésükhöz.

Nyílvánvalóan ennek a taktikázásnak a céja a célpontok teljes társadalmi izolálása és olyan állapot elõidézése, amikoris egy embernek teljesen megszûnik az egészséghez és érvényesüléshez szükséges támogató kapcsolatrendszere, illetve olyan kapcsolatokkal való körbevétele, amelyek rendszeresen becsapják, bántalamazzák és terrorizálják. Néhány éven belül a sértettek elveszítik minden támogató kapcsolatukat, minden szeretet, szakmai és baráti kapcsolatukat és teljesen egyedül maradnak.
Rágalomkampányok és karakter asszaszináció 
Ezt a taktikázást alkalmazta az FBI, a CIA, a KGB, a Stázi, az ÁVH, és diktatúrák hasonló erõszakszervei. A csoportok teljesen ABSZURD hazugságokat terjesztenek az áldozatokról a hátuk mögött minden közegben, ahol csak megfordulnak. Igazi Stázi-féle életrongáló rágalmakról van szó és csak a csillagos ég a határ az elkövetõk beteges torz fantáziájának. A leggyakrabban terjesztett rágalmak és pletykák (nemzetközi szinten): 
terrorista, pedofil vagy más szexuális aberráns, drog-díler, droghasználó, origázó nemi betegségeket terjesztő prostituált, fanatikus rasszista, gyermekbántalmazó, és ön és közveszélyes elmebeteg. Ezek a rágalmak az emberi kapcsolatok szétzúzásához, illetve a beszervezéshez szükségesek, de a sértetteknek ritkán árulják el az elkövetők, hogy mi van terjesztve róluk a hátuk mögött. Nagy szerencse, ha valaki olyan bátor, hogy visszamondja neki!! A médiában dolgozó zsidó személyek is részt vesznek nagyméretű rágalom és lejárató kampányokban.
Váratlan és bizarrul durva bánásmód
A konszisztens beszámolók alapján úgy tűnik, hogy ez a taktikázás a szervezett csoportos zaklatás egyik lényeges része. Célja a célszemélyek lelkiegynesúlyának kibillentése az állandó váratlan sértegetésekkel, illetve a sértettek erõszak elkövetésébe való provokálása. Az áldozatok azt észlelik elõször, hogy -habár ez nem volt jellemző- hirtelen és megmagyarázhatatlamul megnövekedett a bizarr, durva, neveletlen, rosszhiszemű emberek száma az életükben. Ismeretlenek és ismerősök, beleértve beszervezett családtagokat, váratlanul és konszisztensen a legabszurdabb, legdurvább és legprofánabb módon inzultálják õket. Példának okáért az utcán sétálva egy ismeretlen elhaladva mellette odasúgja "te hülye pina" vagy egy ismerős beleköt azzal, hogy "basszad szájba a tetves kurva anyádat". A beszervezett családtagok és barátok közül is hasonló inzultusokkal és durva kritikákkal jönnek: "Te nulla, te semmi, te senki, te geci, te faszszopó, te dagadék, te kurva stb." Ennek a taktikának egyébként a főtémája a kritizálás és az elértéktelenítés, de arra is felhasználják, hogy neurolingvisztikai programozást alkalmazzanak, vagy a sértettet addig provokálják a nyílvánvaló sértésekkel, amíg ki nem tör és akkor beállíthatják egy érzelmileg instabil őrültnek. A kritikák jobbára olyan területeket érintenek, ahol maguknak a zaklatóknak vannak problémáik vagy fóbiáik (önértékelési probléma, túlzott foglalatosság a küllemmel és külsőségekkel, túlzott ragaszkodás a státusz szimbólumokhoz, félelmek, túlzott függés mások véleményétől stb.). A zaklatók a saját árnyékukat, elégtelenségeiket és sokszor saját kisebbrendűségi érzésüket vetítik ki a célszemélyekre, akik jobbára szolid önbizalommal, értelmi képességekkel és fejlett érzeli világgal megáldott, önmagukat és másokat elfogadni tudó kiegyensúlyozott emberek.
Álkapcsolatok és álházasságok
A csoportok ÁLKAPCSOLATOKAT és ÁLHÁZASSÁGOKAT kötnek a célszemélyekkel, hogy intim közelségből valósíthassák meg a megfigyelésüket, kínzásukat, traumatizálásukat, fenyegetésüket, megőrjítésüket, gazdasági tönkretételüket és az életük infrastruktúrájának aláásását. Tipikusan elmondható, hogy a kapcsolat első részében a beszervezett ál-társ teljesen normálisnak tűnik, aztán belép a hazudozó fázisába, amikor tudatosan a célszemély tudomásra hozza, hogy hazudozik így megkezdve a bizalom aláásását. A későbbiekben már jönnek a tudatosan elidézett csalódásokozás helyzetek, a fenyegetések, a megtolvajlás, és háttérben történő lejáratás. Extrém esetekben hivatalos ügyek szabotálása, hirtelen ceremónia és magyarázat nélküli faképnél hagyás. Az áltársak úgy manipulálják a helyzetet, hogy a célszemélyeket szegénységben tartsák vagy szándékos gazdasági károkat okozzanak nekik. Egy emlékezetes eset a kanadai Anthony Brinatelli esete, amikoris egy ilyen beszervezett ál-mennyasszony előre megírta Brinatelli öngyilkos búcsúlevelét. Cserébe az álkapcsolatért/álházasságért a kommunáci emberirtó disznók előnyös állásokat és lehetőségeket kapnak. Ennek a taktikázásnak a teljesen nyilvánvaló célja a célszemélyek súlyos érzelmi traumatizációja, az emberekbe vetett bizalmuk aláásása, az idejük elfecsérlése, az életük destabilizálása, az életük infrastuktúrájának aláásása és a tudatos károkozás. Az olyan esetben, amikor az álhzasságból gyermek is született elszakítják a gyermeket a célszemélytől különböző abszurd kitalált vádakkal vagy fondorlatos manipulációkkal.
Neurolingvisztikai programozás (NLP)
Az NLP azon a neurofiziológiai feltevésen alapul, hogy bizonyos magatartásformákat mesterségesen aktiválni lehet egy emberben bizonyos körülmények között és bizonyos helyzetekben. Az NLP tudományának alkalmazott részeként tudatosan "érzelmi jelzőket" ültetnek el egy ember pszichéjében, hogy ismét és ismét előidézzenek bizonyos érzelmi állapotokat és reakciókat. Az NLP lényegében egy szenszitizálási program, amitõl egy ember látszólag mindennapi dolgokra lesz "túlérzékeny" vagy fóbiás. Az első lépés az, hogy egy emberben tudatosan előidéznek egy bizonyos negatív érzelmi állapotot (legyen az félelem, fájdalom vagy gyűlölet), majd azt ismétléssel jelzővé alakítják. A későbbiekben újra és újra aktiválják ezt az érzelmi állapotot a jelzők segítségével. Ezeket az érzelmi állapotokat váratlanul és gyorsan idézik elő, tehát gyors és váratlan érzelmi és magatartásbeli változások állnak be a célpontokban. Nem ritkán igen intenzív érzelmi reakciókról beszélhetünk. A jelzők lehetnek tárgyak, hangok, színek, illatok, cselekmények, emberek, helyzetek, tehát teljesen mindennapi dolgok.

Hogy a valóságban ez miként is működik? Képzeljük el, hogy egy áldozatot megerőszakol egy elkövetõ és a nemi erőszak közben egy piros zoknit töm a szájába. A legtöbb megerőszakolt személy Akut Stressz Szindrómát vagy Poszttraumás Stressz Szindrómát kap a traumás eseménytől, aminek következtében kerül minden olyan emlékeztetőt, ami eszébe juttathatja a traumát, annak bármely részletét vagy magát az elkövetőt. Ezek az emlékeztetők félelmet, fájdalmat vagy akár erős pánikot és zavarodottságot kelthetnek benne. A nemi erőszak után a zaklató csoport tagjai ÉVEKEN ÁT úgy zaklatják a célpontot, hogy váratlanul piros zoknikat dobálnak az útjába, vagy akár épp akkor vásárolt piros zoknit vesznek elő a táskájukból a társaságában. Ismétléssel a piros zokni tehát egy mesterséges "jelző" lesz, aminek láttán egy roppant negatív érzelmi reakció áll be és az áldozat magatartása hirtelen megváltozik. A jelző ismételt és többszöri alkalmazása következtében a célpontban egy irracionális FÓBIA alakul ki a piros zoknira, egy teljesen hétköznapi tárgyra. Ez a legdurvább bemutatása volt az NLP-vel való visszaélésnek. Ennél vannak kevésbé traumatikus módjai a jelzők beültetésének a pszichébe, aminek alapfeltétele egy bizonyos érzelmi állapot tudatos kiváltása, de amikor már a jelzők helyükön vannak, akkor egy külső stimulival könnyű kiváltani igen erős negatív érzelmi reakciókat. Ezek a hirtelen és váratlanul kiváltott intenzív érzelmi állapotok rettenetesen károsak egy ember érzelmi és pszichikai egészségére, és ugyanolyan erőszaknak minősülnek, mint a fájdalmas fizikai erőszak vagy a fenyegetés. A csoportok alkalmazhatnak például olyan NLP szenszitizálást, hogy miközben az elkövető legdurvábban módon szidalmaz és becsmérel, ezzel dühös érzelmi állapotot kiváltva a célpontban, kulcsot zörget vagy köhög. Ezt megismétlik párszor bizonyos intervallumokkal, hogy jelzőt kreáljanak a célpont pszichéjében, majd a későbbiekben már csak magával a köhögéssel vagy kulcszörgetéssel zaklatják, hiszen ennyi is elég, hogy visszahívják a negatív érzelmeket. Vagy képzeld el, hogy kilépsz a házából és az utcán egy férfi botlik beléd, aki hangosan kattogtatja a tollát és rettenetesen csúnyán néz rád. Ennek rossz reggele van, gondolod magadban és már mész is tovább. A munkahelyedhez érve a parkolóban egy kocsi mellett haladsz el, amiben egy nő kezét kilógatva tollat kattogtat és köp amikor elmész mellette. Tán mindenki meghülyült ma és mi ez a toll kattogtatás?, kérdezed magadtól és tovább mész. Este elmész a sarki videotékába és amikor kilépsz a téka ajtaján egy kutyátsétáltató öreglány tollat kattingtatva az újjával feléd köp. Ekkor már felötlik benned, hogy itt valami nincs rendben, mert hogy mi az eshetősége annak, hogy 3 teljesen idegen rád haragudjon és közben tollat kattintgasson? EZ IGY MEGY KB. 3 héten-1 hónapon át, aztán leállnak vele. A jövőben, ha valaki hirtelen melletted tollat fog kattintani ki fogja váltani a negatív érzelmet belõled.

Az áldozatokat egyébként folyamatosan megfigyelik, melyik jelzőre reagálnak érzelmileg és azt beépítik a zaklatási programjukba. Az NLP-t nem csak emberek borzalmas és éveken át tartó érzelmi és pszichikai kínzására használják a csoportok, hanem arra is, hogy mások előtt bizonyítsák, hogy a célpont irracionális, elmebeteg és közveszélyes. Bármi lehet az irritáns, ami kiváltja a negatív érzelmet vagy dühös reakciót: színek, tárgyak, nevek, állatok, emberek, és a tetejére úgy lehet alkalmazni, hogy mások meg se értsék, hogy az áldozat miért kapta fel a vizet hirtelen. Az NLP ilyen módon történő negatív alkalmazása kínzásnak és erőszaknak minősül.
Gázláng
A gázláng és légkör abúzus egy ember megfélemítésérõl, összezavarásáról és megõrjítésérõl szól. A csoportok mesterségesen idézik elő és tartják fenn a félelem, megfélelmlítettség, instabilitás, kiszámíthatatlanság és irritáció légkörét. Általában semmilyen kézzel fogható bizonyíték nincs arra, hogy tudatosan lenne előidézve. Lényegében ez egy megőrjítési taktikázás, amit klinikai pszichopaták/nárciszisták alkalmaznak az áldozataik önbizalmának és épelméjének aláásása érdekében. Hosszú távon roppant káros az önértékelésre, önbizalomra és a mentális egészségre. Nem ritkán a célpont paranoiás vagy skizoid hozzáállást vesz fel, ami miatt aztán még több kritikával illetik és még jobban lejáratják. A gázláng taktikázás következtében a szerepek megcserőlédnek: az egészséges áldozatot elemebetegnek titulálják, míg az elmebeteg elkövetőket mások betegségének elszenvedő áldozataivá.

Példák: Bugyik becsempészése a fiókokba, bútorok elmozdítása az otthonban és tudatalatti-határ megfélemlítés, burkolt fenyegetések, az elkövetők állítása arra nézve, hogy a célpont tett valamit, ami kiesett a memóriájából.
Utcaszínház
Ez a taktikázás a Grox Box nevû állatkísérleteket mimikálja, amely keretében az áldozat egy MESTERSÉGES MEGRENDEZETT VALÓSÁGBAN találja magát, ahol mesterséges ingereknek vannak kitéve és a reakciói nyilvántartásra kerülnek. A csoporttagok kiválasztanak egy tetszőleges célponttal kapcsolatos negatív érzelmeket vagy megbotránkozást kiváltó motívumot, amivel félreérthetetlenül felhívják a figyelmét magukra, majd több személy résztvételével leadnak egy teátrikus mimikáló kiselőadást. Ezek a kiselőadások legtöbbszőr roppant sértők, megalázóak, fájdalmasak vagy félelemkeltőek. Az előadás alatt megfigyelik miként reagál a sértett és amennyiben negatív reakciót észlelnek, akkor ezt beépítik a pszichikai hadviselésbe. Az utcaszínház megvalósítása detto illegális megfigyelést és csoportkoordinációt igényel, amibõl félreérthetetlenül nyilvánvalóvá válik, hogy szervezetten történik a célszemélyek terrorizálása. Ez a taktikázás a vízválasztó, mert miután felismeri, hogy nem képzelõdik, hanem tudatosan terrorizálják a taktikázások már nem annyira hatékonyak, mint elõtte.
Zajkampányok
A 20 és 20.000 hertz közötti frekvencián hallható hangokkal befolyásolni lehet egy ember viselkedését. Már az is roppant idegesítő lehet, ha a pihenésünket megzavarják a szomszédok hangos zenével. A csoportok azonban rendszeres zajkampányokat folytatnak a célpontok ellen. A zajkampányok normális zajokból tevődnek össze, DE a 'zaj-ciklus' egésze a) hosszabban tart, mint az normális lenne, b) a cselekmények intenzívebbek, mint az normális lenne, és c) a cselekmények többször történnek, mint normális esetben. Rengeteg ajtócsapkodás, háztartási zajok, hangos zene, (éjszakai) kopogás, fúrás-faragás, ház körüli munkálatok zaja, fűnyíró zaj, sziránázó autók, ablakon való kopogás, fapapucsos klappolás stb. Ami érdekes az, hogy ha a célpont bejelentést tesz csendháborításért vagy zaklatásért akkor ezek a szomszédok, családtagok abszolút SEMMIT sem észlelnek a zajokból. Nyílvánvalóan ez nem csak egy ember lelki és idegi nyugalmának megzavarására alkalmas, hanem az alvásmegvonáshoz is, ami igen káros lehet a mentális egészségre hosszabb távon.
Telefonos zaklatás, kommunikációs vonalak zavarása
Telefonhívások éjjel, hajnalban. Letevős hívások, sértegetõ hívások, esetleg szexuális természetû zaklató hívások stb. A forrás ellenőrizhetetlen. Nem ritkán igen furcsa dolgokat művelnek a kommunikációs eszközök: a saját telefonszámunk hívogat, a hangpostánk kimenő üdvözlő üzenete félbe van szakítva és egy idegen folytatja tovább, a hívásaink folyamatosan megszakadnak, problémák az e-mail fiókkal, felnyitott postai küldemények.
Irányított beszélgetések, indirekt kommunikáció
Ettõl a taktikázástól az ember üldözési mániás lesz, ha nincs tudatában, hogy szándékosan csinálják. Az áldozat telefonbeszélgetéseiből vagy vele kapcsolatos eseményekből kiválasztanak egyet és azzal kapcsolatos beszélgetést folytatnak bárhol a környezetében, akár buszon, munkahelyen, családban. Például, ha a golfozást kedvelő nagybácsi meghal Szombaton, akkor az ismeretlen emberirtó terroristák arról fognak beszélni HANGOSAN a célpont közelében, hogy milyen kár, hogy János bácsi hirtelen elhalálozott és már nem érhette meg a szombati golf versenyt. Az irányított beszélgetések mindig szubliminális üzeneteket tartalmaznak. Beszervezett családtagok, házastársak és más intimkapcsolatok esetében sok HANGOS telefonbeszélgetés lesz, amiben ilyen módon felemlegetnek célponttal kapcsolatos dolgokat. A felemlegetett témák túlnyomó többségükben olyan témák, amik fájdalommal, megaláztatással, veszteséggel és hasonló negatív érzelmekkel bírtak a célpont életében. Az elkövetõk által alkalmazott kommunikáció MINDIG indirekt - a tudatos sértegetésektõl eltekintve. Soha nem tesznek egyenes és normális kijelentéseket a célszemélyek felé, hanem inkább kétértelmû, sejtelmes, utaló beszédformát alkalmaznak.
Sátánista taktikázások
A sátánizums egy lényeges része a terrorholokausztnak. A célpontok olyan taktikázásokról számolnak be, amilyeneket a Sátánista szektákból elmenekülő tagok ellen alkalmaznak. Saját tapasztalatom szerint is sátánisták és sátánista taktikázásokat alkalmazó személyek vesznek részt a zaklatásban. Amerikai célpontok arról számolnak be, hogy olyan kocsikkal követik őket, amiknek a rendszámtáblája tartalmazza a '666', '696' vagy '999' számsorokat. Kétlem, hogy ez véletlen lenne, mert az én esetemben egyszer éjjel 3:27-kor ébresztettek fel egy telefonhívással, egy Sümegi György nevű személy telefonszámáról, ami a '666' számsorra végződött. A '666' közismerten a 'bestia jele' és a sátánizmussal asszociálják. Az egyik zaklatóm, egy Vojna Ferenc nevű személy, sárga nyakkendőt visel sötét öltönnyel, ami az európai sátánisták jelképe, míg egy másik zaklatóm, Hafner Emma, friss meleg csirke vért csöpögtetett az ágytakaróm kellős közepére. Ezt az utóbbit kizárólag sátánisták és woodoo-isták csinálják. Mindeközben olyan üzeneteket kapok, amik kifejezetten sátánizmusra utalnak. Például Internet szörfölés közben váratlanul lefagyasztják a képernyőt egy bárány képével, vagy verbálisan 'báránynak' neveznek, vagy miután megkapom a bárány képét külön üzenetet küldenek azzal, hogy "üzenem báránykának, hogy ne tegyen ilyent többet, mert nagyon dühös leszek". (Ez azután jött, hogy a csoportos zaklatóimat több évnyi zaklatás után 'majmoknak' neveztem.) A bárány az áldozati bárányt jelképezi és a zsidó sátánisták szimbóluma, akik Jézust keresztre feszítették, mint áldozati bárányt. Két amerikai célpont beszámolt arról, hogy a célpontokat valamiféle rituális 'áldozati állatoknak' tekintik és ez nem is meglepő, hiszen már sok helyről állítják, hogy ami ma történik a világban az a tömegek rituális sátánista beavatása, vagyis a lelkük és magasabb tudatuk 'keresztre feszítése', egy áldozatbemutatás a Sátán-istenük felé. Olyan sátánista taktikázás is alkalmazva van, mint a 'sátánista visszásság', ami egy megőrjítési taktikázás, és úgy valósul meg, hogy traumatikus vagy bizarr élményekre folyamatosan 2-3 értelmû megjegyzéseket tesznek, ezzel idõvel eltorzítva az áldozat valóságérzékelését.
Csapdahelyzetek /framing
A csapdahelyzeteket csoportosan idézik elő, akár 8-15 személy részt vételével. Ezeknek a célja, hogy a célpontot provokálják és olyan helyzetbe manipulálják, amikor esetlegesen érzelmileg kitör vagy bûncselekményt követ el. Ezt videóra vagy diktára veszik és annak bizonyítására használják, hogy a célpont illabilis elmeállapotú, esetleg agresszív. Az áldozat provokálása részfeladatokra van felosztva, hogy nehéz lehessen bizonyítani, hogy valóban provokálva volt. A csapdahelyzeteket kriminalizáláshoz is alkalmazzák.
Kriminalizálás/bebörtönzés
Az emberirtásr indoktrinált csoportok/közösségek olyan helyzeteket teremtenek, amikoris a célszemélyt bűntett elkövetésébe vezetik, vagy ráterelik a gyanút. Sõt, nem ritkán hamisvádakat emelnek ellenük hamis tanúkkal vagy fabrikált vádakkal. Olyan esetekről is hallottunk, hogy a rendőrség félreállítja a célszemélyt közúti ellenőrzésre és drogokat dob el a célpont autójától néhány méterre, vagy akár az otthonában. A cél természetesen a célszemélyek kriminalizlása, bebörtönzése, lejáratása, és indokgyártás arra, hogy további embereket bujtsanak fel és szervezzenek be "bûnözõk" kínzásába és kiirtásába.
Tudatos csalódásokozás
Ezt a taktikázást rendszeresen alkalmazzák. Például felajánlanak egy állást, csak, hogy kirúgják azzal az érvvel, hogy inkompetens; egy beszervezett szerető megkérheti a célpont kezét hamis eljegyzési gyűrűvel vagy az esküvő alkalmával, amikor meg kell csókolni az újdonsült párnak egymást a beszervezett fél nem csókolja szájon, hanem kezet ráz vele és arcon puszilja. Beszervezett barátok rendszeresen találkozókat beszélnek meg, amit aztán az utolsó pillanatban mindig lemondanak. A beszervezett intim társ az orgazmus előtt rendszeresen abbahagyja a szeretkezést, hogy frusztrálja a célpontot. A tudatosan okozott csalódások lehetnek apró csalódások, de lehetnek életre szóló és léleknyomorító csalódások is, amelyek alkalmasak egy embert elkeseredésbe és öngyilkosságba kergetni.
Vágyak, álmok, tervek szabotálása
A csoportok az illegális megfigyelés során kategorizálják a célpont vágyairól, kedvenc ételeiről, kedvenc időtöltéseiről, terveirõl és álmairól szerzett információkat. Ezeket aztán szabotálják. Ha az áldozat mondjuk meg akarja nézni a Cirque du Soleil fellépését, akkor úgy fogják igazítani az eseményeket, hogy ez ne valósulhasson meg. Ha van egy bizonyos kedvenc termék, amit előszeretettel fogyaszt, akkor az a termék el fog tűnni a környékbeli boltokból. Általában elmondható, hogy bármilyen vágya, terve, álma legyen a célpontnak - kicsi vagy komolyabb - azt a csoportok el fogják gáncsolni.
Szexuális zaklatás, nemi erõszak
A női célpontokat szexuális zaklatásnak is kiteszik, némelyeket pedig megerőszakolnak. A szexuális zaklatáshoz részben a titokban összegyűjtött intim információt használják fel ehhez, amit a lehallgatások és megfigyelések során szednek össze, de az én esetemben egy Majoros Attila nevű zaklató napi részletes feljegyezéseket vezetett a velem való intim kapcsolatáról. Az intim szexuális információval történő visszaélésen kívül, néha olyan szexuális zaklatást is alkalmaznak, hogy váratlanul megfogdossák a női célpont fenekét, vagy mellét, vagy szexuális jellegű megjegyzéseket tesznek. Példának okáért a célpont fenekét kezdi el fogdosni egy ismerőse. Aztán pár nappal később miközben beszélget két-három emberrel, egy férfi lép oda hozzá és nemes egyszerűséggel megsimogatja az egyik mellét a kabáton át. Aztán egy hét múlva egy másik férfi teszi ugyanezt. Máskor egy csoporttal beszélget és két férfi zaklató felveti, hogy rendezzenek a célpont házában orgiát. Ez módszeres és tudatos szexuális zaklatás, amely a Btk. szerint bűncselekménynek minősül.

Hogy az olvasónak legyen némi elképzelése, hogy miként is viszik véghez ezeket a szexuális zaklatásokat elmesélek egy általam tapasztalt módszert. Adva volt egy intim e-mail levelezés, amit a férjemnek írtam és amiben emlékeztetésként kiszámoltam hány nap óta nem tudunk szexuális életet élni, mivel ő külföldön volt, illetve megjegyeztem, hogy megvisel a normális rendszeres szexuális élet nélküli lét. Az első zaklató megbökdöste a láncomat az ujjával, majd közölte "SZÁMOLJUNK!", aztán jött egy Hermán Péter nevű, aki szintén megbökdöste a láncomat, majd közölte "SZÁMOLJUNK!". Később megbökdöste a homlokomat és közölte, hogy bekattanok szex nélkül. Én annyira megdöbbentem és olyan mértékben porig alázva éreztem magam, hogy ezek a férfiak beleláttak a férjemmel folytatott intim levelezésbe és hogy ilyen módon és körülmények között emlegetik fel, hogy szószerint kifutott az arcomból a vér és dadogni kezdtem. Ám itt még nem volt vége a megaláztatásomnak és terrorizálásomnak. Ekkor jött vissza az első zaklató és nemes egyszerűséggel megsimogatta a mellemet, miközben 3 nővel beszélgettem. Végül jött egy Csáji Tibor nevű zaklató, aki kitette a kabátjára a kanadai nép, AZAZ 33 MILLIÓ KANADAI NEMZETI SZIMBÓLUMÁT!! (mivel én Kanadában éltem), majd odasétált hozzám és megfogdosta a mellemet, miközben egy padon ültem és beszélgettem. Ekkorra már előre a közelbe volt rendelve két rendőr, arra az esetre, ha sikerül kiprovokálni egy konfrontációt és tanúkként használják őket arra, hogy valamiféle irracionális közveszélyes őrült lennék, aki indokolatlanul neki esik másoknak.
Irigység, gyûlöletkeltés, kisebbrendûségi érzés elültetése
Ha a két kolléga közül te teljesítesz jobban, akkor a rosszabbúl teljesítõ kollégát fogják nyíltan dícsérni. Ha egy adott helyen te és egy másik hölgy van jelen odaküldenek egy férfit, hogy nyíltan dícsérje a másik nõ földöntúli szépségét és téged nyíltan csúfnak nevezzen. Ha szeretnél egy új csizmát, de nincs rá kereted, akkor a környezetedben élõ zaklatók mind elmennek szép új csizmákat vásárolni. Ha elõjössz egy remek ötlettel, azonnal ellopják, másnak tulajdonítják és miközben azt ajnározzák, téged kiközösítenek. Ha szép az énekhangod, akkor a legrosszabb énekhangút fogják kiemelni és magas pénzjutalommal megjutalmazni. Ha okos vagy, akkor konszisztensen lebutáznak és egy átlagos zaklatót fognak roppant intelligensnek beállítani. ÉS EZ ÉVEKEN ÁT FOLYIK! És nem is véletlenül, hanem azzal a céllal, hogy benned irigységet, kisebbrendûségi érzést, keserûséget és gyûlöletet váltsanak ki.
Victim blaming, bûnbakolás
Ennek a taktikázásnak a célja, hogy befelé fordítsa a célpont személyiségét és rávegyék õt az önvádolásra, bûntudatra. Az elkövetõk rendszeresen magát az áldozatot okolják a maguk által elkövetett bûntettekért és borzalmas, felfoghatatlanul embertelen attrocitásokért. Mindenért az áldozat a felelõs, mindennek õ az oka, õ a bûnbak. Ha az elkövetõk elérik, hogy az áldozat önmagát kezdje vádolni a torz lelkületû szadista emberirtók saját beteges cselekedeteiért, akkor nyert ügyük van. Egyébiránt maguk az elkövetõk úgy érzik õk NEM felelõssek semmilyen általuk elkövetett attrocitásért, mivel úgy vélik a célszemély valami borzalmas bûnt követett el, amiért megérdemlí a szörnyû bánásmódot, vagy náci/fasiszta eszméket vallanak és minden szégyen vagy erkölcsi kétely nélkül ki akarják irtani a célszemélyt, vagy pedig a célszemélyt áldozati báránynak tekintik, akiknek a kiirtása/feláldozása szükséges, mert ezáltal csoportösszetartozást érnek el. Egyébiránt az elkövetõk esetenként súlyos delúziós állapotban vannak és önmagukat úgymond törvény felettiséggel és isteniességgel ruházzák fel.
Szaghatások
Mesterségesen elõidézett szagok beáramoltatása a célpont lakókörnyezetébe vagy akár az utcán.
Mérgezés, fertõzés és az ételek beszennyezése
A fertõzés és az ételek beszennyezése lehet apró egészségügyi zavarokat vagy kellemetlenségeket/élvezhetetlenséget okozó dolog, de sajnos lehet komolyabb fertõzés is, mint például Hepatitisz. A mérgezéshez alkalmazhatnak szívinfarktust elõidézõ mérget, ami gyilkosságnak minõsül.
Médiazaklatás
Még csak elképzelni is hajmeresztő, hogy a média, ez a parazita gyilkos szabadkõmûves-cionista zsidó társaság, valaki nyomába szegődik, de bizony megesik. A célszemélyt lefényképezik, átretusálják a fényképet valami 120 kilós transzvezitává és leadják a képét, valami sértő cikkben országszerte. A róla szerzett szexuális természetű információt szétosztják beszervezett zsidó és nem-zsidó rádió bemondók között, akik aztán ezekre utalásokat tesznek program idõben. Az e-mail levelezéseinek részletei a betelefonáló kívánságműsorban zenedarabot kérő betelefonáló szájából hangzik el. Hihetetlen, de igaz. 
ZSIDÓ MÉDIÁSOK AKTÍVAN RÉSZT VESZNEK ENNEK A GLOBÁLIS TERRORHOLOKAUSZTNAK A MEGVALÓSULÁSÁBAN. Ahogy egykoron csoportos maszturbációra jártak magyarkivégzésre, most azon élvezkednek, hogy a médiát használják fel emberek megõrjítésére és elpusztítására. (Valószínûleg közben most is csoportosan maszturbálnak!)
Illegális behatolás
Ennek a taktikázásnak fõ célja a stresszokozás a magánszféra megsértésével. Ha valakinek betörnek az otthonába hónapokba telik, míg visszaáll a lelki nyugalma, de a célszemélyeknek szinte állandóan megsértik a magánszférájukat. Az ilyen illegális behatolások, betörések során elmozdítanak apró tárgyakat, ellopnak apróságokat, elmozdítják a bútorokat, megmérgezik a háziállatot stb. Mindezek a gázláng taktikázás részei.
Vandalizmus, rongálás
Erről szintén minden célpont beszámol éljen bárhol is a világban. Vandalizmus orgia! Az elektromos berendezések, ha új, ha régi, egyik a másik után titokzatosan kipurcannak. Van, amelyik aztán titokzatosan ismét működik. Mosógép, kávéfőző, TV, rádió, videokamera, bármely elektromos berendezés áldozatává válhat a globális üldöztetésnek. Érdekes, hogy valamilyen okból szeretik leszaggatni a konyhaszekrények ajtajait. Az ilyen "háborús áldozatokká" vált ártatlan konyhaszekrényekről nem csak én, de több magyar és külföldi célszemély is beszámolhat. Kávé a plafonon. Leesett duplán felerősített képek. Összetört vázák, szétszaggatott drága kosztümök és más ruhadarabok (a ruhák megszaggatásáról - pl. 
bugyik lábközötti részének kilyukasztásáról/kivagdosásáról vagy nadrág lábközötti részének kilyukasztásáról!!! - világszerte beszámolnak!). Az autókat különösen szeretik vandalizálni és itt mindenféle rongálással számolni lehet a karcolásoktól a fék és a váltó megrongálásáig. Olvastam egy emlékezetes esetről, amiben egy amerikai áldozat villanykörtéit titokban kicserélték és azok egyik másik után felrobbantak. A körtéken az állt "MADE IN HUNGARY". (Hát köszönjük szépen a magyar termékek lejáratását külföldön!)
Területinvázió
Ennek a taktikázásnak csupán az a célja, hogy a célpontok megzavarodjanak és kellemetlenül érezzék magukat. A nyílt terepen és a tömegközlekedési eszközökön a csoporttagok szorosan körülveszik a célpontokat és bárhová mozdulnak mennek ők is. Egy másik formája ennek a taktikázásnak az, hogy úgy koordináják mozgásukat, hogy a célszeméllyel egyidõben többen érkezzenek egy ajtó elé, kasszához vagy egy utcasarokra és ott mindenféle furcsa, idegesítő tülekedés vagy kerülgetés alakul ki. Ezek a tömörülési akciók szinte már átokká válhatnak a célpontok számára, mert időszakonként megismétlődnek. Megtörténhetnek az utcán, a tömegközlekedési eszközökön, a boltban, az éttermekben, edzés közben stb., és igen idegesítő lehet, főként, ha közben NLP-t is alkalmaznak.
Szinkronizálás
Sok célpont egy olyan taktikázásról számol be, amit szinkronizálásnak nevezhetünk. Úgy tűnik a zaklatók szinkronizálják a saját mozgásukat és cselekményeiket a célpontokkal. Akkor mennek WC-re, amikor azok. Akkor mennek ki az utcára, amikor azok. Ha éjszaka felkelnek, akkor a beszervezett szomszéd is felkel és felkapcsolja a villanyt. Ahol lehetséges, akkor kelnek, amikor a célpontok. És így tovább. Ha valakit utánoznak, az rettenetesen idegesítő lehet egy idő után.
Nyílt és burkolt életveszélyes fenyegetések
A sértettek időről-időre nyílt és burkolt életveszélyes fenyegetéseket kapnak, hogy megfélemlítettség állapotában tartsák őket. A célpontok gyermekeit is előszeretettel fenyegetik. Mint ismert, a hosszú távú félelemérzet irracionális gondokozást okoz.
Tudatalatti-határ megfélemlítés
A tudatalatti-határ megfélemlítésre egy tankönyv példa, amit velem műveltek: találkozóm volt egy ismerõssel és a troli megállóban várakozva arra lettem figyelmes, hogy egy férfi furán és feltűnően igazgatta egy nő fülbevalóját. Amikor elindult a troli ez az ismeretlen férfi integetett nekem. Miután találkoztunk az ismerõsömmel egy parkban sétáltunk beszélgetve, amikor egy csoport állt meg a közvetlen közelünkben és az egyik csoporttag látványosan elszínészkedte, hogy eldobja a mobiltelefonját, a másik pedig ordítva rákérdezett, hogy "hol a telefonod?" mire az első visszaordított, hogy "a zsebemben!". A csoport ezután elment a környezetembõl. Kb. 1 óra múlva a beszervezett ismerősöm egy szokatlan történettel állt elõ arról, hogy az egyik ismerőse gyilkosság áldozatává vált, megölték, majd a testét darabokra vágták és elásták a hegyekben. Úgy sikerült végül azonosítani, hogy az egyik fülében fülbevaló volt, és amikor megtalálták a teste középső részét, akkor a zsebében ott volt a mobilja. (EMLÉKEZZÜNK CSAK A FURCSÁN FELTÛNÕ FÜLBEVALÓSOKRA A TROLI MEGÁLLÓBAN ÉS A MOBILJÁT LÁTVÁNYOSAN ELDOBÓ MAJD AZT A ZSEBÉBE GYÖMÖSZÖLŐ FÉRFIRA!) Hát ezt nevezik tudatalatti-határ megfélemlítésnek! És mivel le van bontva részekre és nyílt, személynek szóló fenyegetésnek nyoma sincs, szinte teljesen bizonyíthatatlan, sõt, ha az áldozat megpróbálja elmagyarázni másoknak, hogy miként fenyegették vagy félemlítették meg tiszta üldözési mániásnak fogják vélni, mert nagyonis úgy tûnik összekombinál véletlenszerû eseményeket és cselekményeket, hogy egy koherens, perszonalizált üzenet kerekedjen belõle.
Gyilkossági kísérletek, gyilkosságok
Konszisztensenk a nemzetközi célszemély beszámolók váratlan titokzatos fék és vagy váltóhibákról, mérgezésekről/bedrogozásokról, 2-3 autó részt vételével megvalósított közútról való leszorításról. Alkalmazhatnak olyan mérget, amely pár napon belül szívinfarktust okoz. A terrorcsoportok tehát baleseteknek és természetes eseményeknek álcázott gyilkosságokat és gyilkossági kisérleteket hajtanak végre.
Bioelektromos/szubletális fegyverek
Ezekrõl a fegyverekrõl bõvebben írok a bal oldali "láthatatlan világháború" link alatt. Sok célszemély arról számol be, hogy valamiféle irányított hullámokkal/manipulált frekvenciákkal támadják õket. A szubletális katonai technológiák létezõ technológiák és ezekrõl bõ dokumentációforrások léteznek a világhálón, de akár nemzetközi emberi jogi szervezetek, találmányi hivataloknál és magánál az ENSz-nél is. Mind az amerikaiak, mind az oroszok igen fejlett irányítottenergia technológiát birtokolnak. A mikrohullámú vagy elektromágneses impulzusokkal égési sérüléseket, de még értelmezhetõ hangokat is lehet okozni. A szubletális fegyverekkel -a megtévesztõ elnevezésükkel ellentétesen- belsõszervi megbetgedéseket, szívinfarktust és halált is elõ lehet idézni.



a célszemélyek
FELHÍVÁS A HONI CÉLSZEMÉLYEK FELÉ
Világszerte, de fõként Amerikában és Kanadában folyamatban van az áldozatok dokumentálása. Ha szeretnél csatlakozni ehhez a mozgalomhoz, akkor írd le a történetedet és próbáld meg hitelesíteni egy ügyvéddel vagy hitelesítésre jogosult személlyel, majd elküldheted Hafner Gabriella névre a 1165 Budapest, Táncsics u. 29/B címre. Ha hasznossá akarod tenni magad, akkor terjessz tevékenységellenes szórólapokat. SEMMIFÉLEKÉPPEN NE MARADJ CSENDBEN! Olyan ügyvéd által hitelesített állítások is jól jönnek majd, amelyek arról szólnak, hogy magyar lelkisegély szolgálatok, emberi jogi szervezetek vagy más hasonló segélyszervezetek (bármelyik, egy vagy akár több) milyen arányban találkoznak olyanokkal, akik több személy általi zaklatásra vagy kínzásra panaszkodnak. Részt vehetsz anyagi forrásokért való lobbizásban is, mert figyelemfelkeltõ posztereket kell csináltatnunk. Mitöbb készülödõben van egy 
FELJELENTÉS is, amit itt olvashatsz!
Mindenekelõtt PONTOSAN, ahogy a kiirtott 1.5 millió örmény férfi, asszony és gyermek esetében, a 7 millió kiirtott ukrán esetében, a kiirtott 28 orosz püspök és érsek, 6.776 orosz pap, 6.575 orosz tanár, 8.500 orosz orvos, 54.850 orosz katonatiszt, 260.000 orosz katona, 150.000 orosz rendõr, 48.000 orosz csendõr, 355.000 orosz értelmiségi, 198.000 orosz munkás, és 915.000 orosz paraszt esetében, a kiirtott 2.5 millió iraki férfi, asszony és gyermek esetében, vagy a többmillió kiirtott palesztin esetében, és pontosan ahogy a Szent Inkvizíció alatt kiirtott 9 és fél millió fõként nõ és gyermek esetében ... a ma elkövetõk a ma holokauszt áldozatait is TELJESEN DEHUMANIZÁLJÁK. Ez azt jelenti, hogy az elkövetõk az áldozatokat NEM EMBEREKNEK, HANEM KIIRTANDÓ KÚSZÓMÁSZÓ FÉRGEKNEK TEKINTIK, AKIKKEL SZEMBEN SEMMIFÉLE ÕRÜLT ATROCITÁS ÉS PERVERZIÓ ELKÖVETÉSE NEM JELENT BÛNT VAGY BÛNCSELEKÉNYT. Mitöbb, azonosan az említett holokausztokkal a ma holokauszt elkövetõi is úgy vélelkednek önmagukról, hogy õk tisztességes, normális és ÉPELMÉJÛ!!!! emberek, akiknek valamiféle kötelességük részt venni az embertársaik csoportos kínzásában és kiirtásában. Ám nem úgy, mint a múlt holokausztjai során ma NEM etnikum, vallás, nyelv, nem, geográfiai lokalitás vagy hasonlók alapján válasszák ki a kiirtandókat, hanem bizonyos kombinált pszichikai és genetikai tulajdonságok alapján.

Hogy kik a ma holokausztjának áldozatai annak megfogalmazása igen egyszerû: olyan emberek, akik bizonyos kombinált pszichikai és genetikai tulajdonságokkal rendelkeznek, termékeny korban vannak (16-50 életév között), van mibõl kifosztani õket (ingatlan, szellemi tulajdon, jó állás és pénz), de nincs elég befolyásos szellemi és anyagi háttértámogatottságuk. Az álodzatok kb. 85% megfelel ennek a leírásnak, a fennmaradó 15% között vannak zsidó rasszista nácik és sátánisták által gyûlölt személyek, komolyabb bûncselekmények tanúi, szexuális deviánsok által gyûlölt személyek, hazafiak, akiket a globális nemzetköziség már nem tûr meg, emberi jogi és politikai aktivisták, illetve olyanok, akiket terjeszkedõ nagyvállalatok ki akarnak túrni földjeikbõl.

Az áldozatok túlnyomó többségét bizonyos kombinált pszichogenetikai tulajdonságok alapján válasszák ki: 
1. átlagosnál magasabb intelligencia VAGY szépség, ami TÁRSUL 2. átlagosnál magasabb erkölcsiséggel, 3. öntudattal, önálló gondolkozással és önálló cselekvõképességgel, 4. gazdag lelkiséggel, és 5. materiális vagy szellemi tulajdonnal (vagy annak várományossága). Az ilyen típusú emberek jobbára a közép és szellemi rétegbõl kerülnek ki és pontosan olyan emberek, akiktõl a bûnözõk félnek, a pitiáner középszerû emberek irigyelnek, és a pszichopaták roppant mértékben gyûlölnek, hiszen pontosan az ilyen emberek jelentik a pszichopaták túlélésére a veszélyt. A világszerte kibontakozó mintázat alapján azt mondhatjuk, hogy a célszemélyek majd mind olyan személyek, akik érzelmileg és erkölcsileg igen fejlettek az átlagos emberhez képest, akik hajlamosak a szabad gondolkodásra, kevésbé lehet õket befolyásolni vagy korrumpálni mint egy átlag embert, és emellett intelligensek is. A tapasztalat szerint a nõk és férfiak aránya 5:3. Hogy számban mennyien vagyunk világszerte azt nem tudni pontosan. Milliókra becsülik a világszerte kiirtásra célba vett emberek számát. Amit bizonyosan tudunk az az, hogy csak egyetlenegy amerikai lelkisegély szervezet statisztikái szerint hozzájuk 'többezeren' telefonáltak állítva, hogy csoportos zaklatásnak vannak kitéve, habár pontos számot nem voltak hajlandóak ügyvéddel hitelesített írásba adni. Ha egy lelki segély szolgálat többezer ilyen személy jelentkezésével dicsekedhet, akkor ez kiterjesztve globális szintre minimum milliókat jelent. On-line statisztikák is készültek, de ezek véleményem szerint nem megbízhatóak.

Tehét egyáltalán nem beszélhetünk olyan tulajdonságokról - etnikai, vallási, nemi vagy más másonló tulajdonságról-, amit hagyományos diszkriminációs és üldöztetési alapnak minõsíthetünk. Nem beszélhetünk arról sem, hogy az áldozatok megrögzött vagy veszélyes bûnözõk, kémek, terroristák lennének, hiszen 90%-ban semmiféle bûncselekményt nem követtek el, és azok, akik a tevékenység során mégis bekerülnek az igazságszolgáltatás rendszerébe jobbára azért kerülnek oda, mert tudatosan kriminalizálják õket hamis vádakkal vagy mesterségesen manipulált csapdahelyzetekkel. Az egyik célszemély ellen 9 hamis vádat emeltek és ebben volt pedofiliától kezdve a bordatörést okozó súlyos testi sértésen át az életveszélyes fenyegetésig mindenféle borzalom. Hosszú évek alatt, kirendelt gyermekszakértõk közremûködésével, a súlyos testi sértés nyomainak és a bordatörés nyomainak hiányával tudta csak tisztázni magát, de addigra már kifosztották az ingatlanjából, elment minden pénze, elveszítette a gyermekeit és 2 szívinfarktust szenvedett. Az áldozatok kor szerint sem kategorizálhatók, hacsaknem egy kategória szerint: az áldozatok túlnyomó többsége termékeny, gyermeknemzõ korban van (16 és 50 év közöttiek). Némelyeket tudtuk nélkül meddõvé teszik, míg másokat olyan prolongált õrült stressznek tesznek ki, hogy képtelenek a gyermekvállalásra. Olyan esetrõl is hallottam, hogy egy nõ célszemélynek titokban elinjekciózták a terhességét.

Mindebbõl fõként azt a következtetést lehet levonni, hogy itt egy nyilvánvaló genetika-alapú népirtás folyik, azaz náci eugenikai törekvésekrõl beszélhetünk, aminek a célja bizonyos kombinált genetikai és pszichikai tulajdonsággal bíró emberek kiirtása az emberiségbõl. Bennem semmiféle kétség nincs arra nézve, hogy miért pontosan az ilyen embereket akarják kiirtani az emberiség soraiból. Ennek a terrorholokausztnak az elsõdleges célpontjai PONTOSAN olyan tulajdonsággokkal bírnak, ami roppant veszélyt jelent a világunkat, kormányainkat és társadalmainkat irányításuk alatt tartó pszichopaták túlélésére. A pszichopata kiválóan utánozza a normális, lélekkel megáldott embereket, ám de közben létezik egy rettenetes féleleme: a LELEPLEZÕDÉS. Attól rettegnek, hogy eljön a pillanat, amikor leplezõdik, hogy õk valójában nem olyan emberek, mint a normális lélekkel megáldott ember. Rettegnek, hogy az emberek meglátják a valódi arcukat: egy kapzsi, gátlástalan, irigykedõ, gyûlölközõ, lelketlen, parazita, embertelen, õrült arcot. Azért rettegnek ettõl a leleplezõdéstõl, mert ez a normalitás álarca biztosítja számukra a túlélést az emberiség soraiban. Amikor egy tipikus célszemélyt és egy pszichopatát egymás mellé teszünk és összehasonlítjuk õket, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy az egyik valóban képes az emberi érzelmekre, míg a másik nem, az egyik képes a teremtõ-építõ munkára míg a másik nem, az egyiknek eredendõ intelligenciája és bölcsessége van, míg a másiknak tanult lexikonja és mások manipulálásra kifejlesztett képességei, az egyik a tudást önmagáért a tudásért szerzi meg, a másik pusztán a haszonért és hatalomért, az egyikbõl sugárzik az életenergiát adó pozitivitás és szeretet, míg a másik elszippantja mások életenergiáit a gyûlöletével és negatív érzelmeivel.

A célszemélyek között vannak 3 diplomás szuperzseniális magyar nõk, amerikai pszichiáterek, kisgyermekes fiatal anyukák, fordítók, szentek, megvilágosodottak és spirituálisan fejlettek, vézna kis feltalálók, kiváló médiaszakemberek, modell szépségû erkölcsös roma hölgyek, és hasonlók. Akik ezidáig úgy tûnik 
NINCSENEK a célszemélyek között, azok az emberiség legkétesebb, legzüllöttebb és legártalmasabb egyedei: pusztító pszichopaták, gyermekeinkek drogokat terjesztõ bûnözõk, állig felfegyverzett terroristák és bûnözõk, sorozatgyilkosok, valódi pedofilok és orgiázó nemi betegségeket terjesztõ prostituáltak, fanatikus genocídium hitû rasszista zsidók, népirtásra buzdító tömeggyilkos politikusok, közösségeket kirabló és rombadöntõ kétes 'üzletemberek', rablógyilkosok. Nagyonis úgy tûnik tehát, hogy a terrorholokauszt csoportok és az általuk indoktrinált civil közösségek azon a véleményen vannak, hogy azokat kell elpusztítani, akik a gyermekeiket molesztálókra és azoknak drogokat terjesztõkre, vad rasszista genocídumorgiákat rendezõkre, sorozatgyilkosokra, társadalmaikat terrorban tartó terroristákra és hasonló abszurd torzszülöttekre veszélyt jelentenek. Mellékesen ez arra vall, hogy a csoportok/közösségek tipikus sátánista hitre lettek indoktrinálva: "a jó a rossz, a rossz a jó", "légy jó azokhoz, akik bántanak, légy rossz azokhoz, akik jót tesznek veled".

Ami személy szerint számomra roppant bizarr az az, hogy míg a világ legtöbb országában ez a tevékenység felháborodást vált ki és az értelmes tisztességes szociálisan érzékeny emberek tiltakoznak is ellene, Magyarországon óriási a csend. Sokat gondolkoztam azon, hogy ez miként lehetséges és valószínûleg a magyar pszichiátriai társaság egy kiadványában olvasott elõadásbevezetõ írás adja meg a választ erre a bizarrságra. Az ominózus írásban azt álíltják, hogy Magyarországon soha nem valósult meg semmiféle demokrácia fõként azért, mert a magyarok (már mint a Magyarországon nevelkedett és életüket javarészt itt töltött emberek), ellentétben a demokratikus országok polgáraival, abban a hitben élnek, hogy a világ egy igazságtalan hely. Mitöbb, a gondolkozásuk és magatartásuk ehhez a hithez igazodik. Vagyis nem is törekednek arra, hogy õk maguk igazságosak legyenek. Az egyenlõtlenség, az igazságtalankodás, a gonoszkodás, - azaz a fordítottság, elferdültség, a hazudozás, a társadalomellenes magatartás - normálisnak tûnik egy átlag magyar számára. Egy átlagos kanadai számára õszintén kedvesnek és jószándékúnak lenni egy másik emberrel szemben NORMÁLIS DOLOG, hiszen hiszi, hogy a világ egy igazságos hely és törekszik is arra, hogy õ maga igzaságos és jó legyen, illetve, hogy szembeszálljon a valós (vagy vélt) igazságtalanságokkal. Egy átlag magyar számára (beleértve egy átlagos cigányt és zsidót) a másik ember bizalmával való visszaélés, mások egyenlõ jogain való lábbaltiprás, mások gáltástalan kihasználása, az igazságtalan magatartás általában NORMÁLIS MAGATARTÁSNAK minõsül, és nem is törekszik arra, hogy szembeszálljon az ilyennel a saját társadalmaiban. Egy igazságtlanság áldozatába inkább maga is 'belerúg egyet', minthogy szebmeszálljon az igazságtalanság elkövetõjével, mind személyes szinten mind pedig tágabb társadalmi szinten. Gondoljunk csak a most szabadult Szántai Attila esetére, akire a rendõrség ráküldte, majd a maffia terrorizálta, félholtra verte és amikor az fegyverrel szállt szembe velük, akkor õt magát börtönbe zárták! Mintha úgy lenne berendezkedve az egész magyar társadalom - vagy úgy lett formálva az emberek gondolkozása -, hogy az épelmétlen társadalom ellenes, ön és közveszélyes egyedeket, illetve a gátlástalokat és szégyenteleneket, mások egyenlõ jogait sértõket, tisztelet övezi, miközben a tisztességes, intelligens, gazdag lelkiségû, építõ embereket megvetik és a szó legszorosabb értelmében HÜLYÉNEK NÉZIK. (Orbán Viktor szavai!). Talán ez a pszichopatikus sátáni társadalom és civilizációellenes gondolkozás a fõ oka annak, hogy ekkora apátia és csend övezi azt a tevékenységet, ami ellen minden ország épelméjû tisztességes és szociálisan érzékeny polgára ma már tiltakozik.


Láttuk már a fajtájukat. Õk a 20. század gyilkos ideológiáinak örökösei. Feláldozva emberi életeket a radikális vizióik érdekében, megtagadva minden emberi értéket kizárólag a hatalom akaratának élve, a fasizmus, nácizmus és totalitárianizmus útját követik, és addig követik azt ameddig és ahol véget nem ér: a történelem eldobott életeinek jel néküli tömegsírjaiban. Minden embernek, minden nemzetnek, minden régiónak most döntenie kell: vagy velünk célszemélyekkel van vagy a fasisztoid terroristákkal. Hogy ki õk?! Lehet, hogy pont Te vagy az!
Az elkövetõk: tömegtéboly áldozatai vagy törzsi fasiszták?
Az alábbiakban felsorolok néhány elkövetõk által alkalmazott VALÓS élet taktikázást, hogy némi elképzelést adjak arról, hogy kikrõl is beszélünk itt:
* 8. sz. elkövetõ: egy párnát gyömöszölt a polója alá, hogy így gúnyolódjon azon, hogy tudtom és beleegyezésem nélkül meddõvé tettek, illetve a gyermekek utáni vágyamon. A lelki szadista egy nõ!* 2. sz. elkövetõ: bosszúból összetörte az autónkat 2 nappal azután, hogy nem adtam azt neki kölcsön.* 10. sz. elkövetõ: a kapcsolatunk legintimebb részleteit számon tartotta és leadta a csoportnak, csakhogy TELJESEN IDEGENEK, ezeket az információkat zaklatásra és terrorizálásra használják.* 1. sz. elkövetõ: HAMIS ELJEGYZÉSI GYÛRÛVEL kérte meg a kezemet, majd állandósult megfélemlítésbe tartott ismétlõdõ életveszélyes és más atrocitásokkal való fenyegetésekkel, mint például sósavat önt az arcomba, kiszúrja a szemeimet, legszívesebben késsel szúrkálna össze, amikor sírni lát, levadásznak és meggyilkolnak, a testemet darabokra vágják és szétszórnak a hegyekben, elintézetet a torontói cigányokkal, rombadönti az egész életemet, stb. A 2. sz. elkövetõvel PTSD-be traumatizált, tönkretette az egészségemet és az anyagi helyzetemet, ellopta a készülõdõ kiadványomat, majd magamra hagyott, hogy ott pusztuljak, ahol vagyok. De mintha mindez nem lenne elég kõrözést adatott ki ellenem Ontárióban és egy roppant magas rangú kanadai politikus segítségével kitiltatott Kanadából.* 19. sz. elkövetõ: 2006. 05. 10-én rendõrségi határozatot állított ki, amiben írásban rögzítette, hogy arendkívüli halálom ügyében lefolytatta a hatósági közigazgatási eljárást.* 25. sz. elkövetõ: hogy lejárasson EGY EGÉSZ ORSZÁG ELÕTT lefényképezett, átretusálta a fényképet egy 120 kilós transzvezitává majd leadta a képemet leadta a Mai Lap egy teljes oldalas cikkben, amiben engem egy "nemzeti radikálisnak" nevez és azt sugallja, hogy mivel a szükségleteimet a téren végeztem el az V. kerület polgármestere volt szíves hozni mobil WC-t.* 30. sz. elkövetõ: más elkövetõkkel egyetemben követett, majd a Blaha Lujza téren letolta a nadrágját, kakilt a nagyérdemû elõtt, és végül boldogan integetett felém a WC papírral. A csoport többi tagja boldogan tapsolta meg. (Ez a fent említett cikkel volt kapcsolatos.)* 32.+33.+34. sz. elkövetõk: valamiféle mérget tettek az italomba, amitõl 5 napon át rosszul voltam, vadul és láthatóan rángatóztak a szív izmaim és kétszer az elsõbbségire kellett mennem.

Mindez csupán egy ízelítő abból, amit az elkövetők művelnek a célszemélyekkel miközben azokat megõrjítik, lelkileg megnyomorítják, tönkreteszik az életüket és az öngyilkosságba kényszerítik õket. Nem kell pszichiátriai szakdiplomával rendelkeznie egy embernek, hogy átlássa miféle elmeállapotban vannak a terrorholokauszt elkövetõk és miféle csoportokról/közösségekrõl lehet itt szó. Az emberben minimum az ötlik fel, hogy itt súlyosan szellemileg visszamaradottakról vagy szadista pszichopatákról beszélhetünk.
Tényszerûen meg lehet állapítani, hogy semmiféle olyan csoportban, ahol a józan ész uralkodik és pozitívak a törekvések, efféle aberráns, antiszociális és közízlést/közerkölcsöt sértõ magatartás nem fordul elõ. Azt is tényszerûen meg lehet állapítani azonban, hogy az emberi történelem legborzasztóbb atrocitásait nem egyéni elkövetõk, hanem nagylétszámú állati primitivitásba vonszolt és súlyosan megvezetett hordába verõdött emberek követték el. És ez most sincs máképp.

Vidító csoportosulásokról nem igazán beszélhetünk itt: tényérzésükben leszázalékoltak, empátiaképességükben rokkantak, szubjektív valóságtól megvakultak, erkölcsi személyiségükben nem létezõ, önálló gondolkozásban és felelősségvállalásban paralizáltak, náci és fasiszta nézetektől összezavarodottak és tömegtébolyban szenvedők nyomorult hadserege, akiket ráuszítanak az ép elméjű egészséges emberekre. Ezeket az embereket úgy beszippantotta a rögeszmék, előítéletek, szadista szexuális perverziók, rémes tévképzetek, félelmetes skizoid fóbiák, életveszélyes ideológiák, valamint az irigység és a gyűlölet sötét rémuralma, hogy már nem is képesek látni mi mást, mint magát a Nagy Sátáni Sötétséget. Sötétséglátásuk következtében és tévképzeteik/rögeszméik késztetéseinek kényszere alatt lankadatlanul keresik az elpusztítandó "veszélyforrásokat" (értsd az előítéleteik, gyűlületük, rögeszméik, téveszméik és irigységük célpontjait), azaz olyan embereket, akik nem épelmétlenek és sötétek, mint önmaguk, és, amikor végre rálelnek egyre, akkor tébolyult halál kacajjal, náci/fasiszta rögeszméktõl elborult aggyal, gyűlölettől vagy kéjes szadista szexuális perverzióból eltorzult pofázattal vetik rá magukat tömegesen, hogy elpusztítsák őket, mint a rák az egészséges sejteket. 
És itt van mindenkinek a vérfagyasztó igazság: A CSOPORT KOHÉZIÓS ERÕ MAGA AZ EMBERIRTÁS AKTUSA PONTOSAN ÚGY, MINT A SÁTÁNISTA RITUÁLIS EMBERÁLDOZAT SORÁN. Ezeket az elmebetegeket maga a szadista kínzás és gyilkolás perverziója köti és tartja össze, ez az az erõ, ami egyensúlyt ad a közösségeiknek. Pedig õk váltig állítják, hogy minden abnormis, perverz, aberráns, gyilkos, társadalomellens és õrült cselekedeteik ELLENÉRE õk normális épelméjû emberek és a saját áldozatuk az elmebeteg. (Pedig nekem úgy rmélik, mintha a pszichiátriában azt állítanák, hogy a SAJÁT cselekedeteink a MI SAJÁT belsõvilágunkat, elemállapotunkat és személyiségünket tükrözi! Amikor ezeket másra ruházzuk át, akkor azt "projektálásnak" vagy bûnbakolásnak nevezik a szakmában.)

Amit ezek a megvakult, sötétben tébolygó tébolyodottak nem képesek meglátni - amellett, hogy a probléma a saját fejükben van - az az, hogy minden emberben működik az optikus reflexív, ám nem teng annyira túl bennünk, hogy egy merő sátáni tébollyá változtassa az elméinket. Bizony a legtöbb embernek néha elsötétedik a látása az irigység, előítélet, harag, gyűlölet, és tévképzetek következtében, de MEGMARAD a normalitás és az erkölcsi/jogi kereteken belül. Egy NORMÁLIS ember, habár lehet, hogy nem tetszik neki valaki a vallása miatt, nem úgy nyílvánítja ki a nemtesztését, hogy megmérgezi az embertársát. Ez téboly lenne. A NORMÁLIS ember irigykedhet valaki sikerére vagy talentumára, de ettől még nem ötli ki a legképtelenebb rágalmat, terjeszti mindehol a városban, csábítja el a férjét, zúzza szét a családját, traumatizálja a gyermekeit és gyilkolja meg a háziállatait. Ez téboly lenne. Egy NORMÁLIS ember nem õrjíti és kínozza a másikat szadista módon, ameddig azt öngyilkosságba nem kényszeríti, mert ebbõl szexuális izgalmat nyer. Ez téboly lenne. 
Már pedig az elkövetõk pontosan EZT TESZIK csoportosan és szervezetten. 

Pedig emlékezzünk csak, hogy a csoportok/közösségek tagjai váltig állítják és hiszik, hogy minden épelmétlen, szadista, ferde, antiszociális és õrült cselekményeik ELLENÉRE nem a téboly tartja az uralma alatt az elméiket és õk teljesen normálisak. Sõt, hogy megõrizzék maguk és a tágabb társadalom felé az épelméjûség delúzióját az általuk elkövetett épelmétlen pszichopatikus rémségeket letagadják! Nem ördöngösség az érvelésem: ha meg tudom indokolni a saját szavaimat és tetteimet, és FELELÕSSÉGET TUDOK VÁLLALNI értük önmagam, a másik és a tágabb társadalom elõtt, akkor minek és kinek letagadni?! Én hallottam már terrorholokauszt elkövetõ indoklását arra, amit tesz. Az indoklás úgy szólt, hogy 
"minden beteg embert ki kell irtani, de mivel sajnálatos módon léteznek törvények ilyen módszereket kell alkalmazni". Ez csak EGY "náci érvelés" volt a sok közül, de MINDEN ELKÖVETÕ ÉRVELÉSE hasonló vonalban mozog. Van amelyik azért gondolja, hogy ki kell irtani egy célszemélyt, mert az orgiázó nemi betegségeket terjesztõ prostiuált, ANNAK ELENÉRE, hogy tudatában van, hogy az egy hosszútávú monogám kapcsolatban élõ gyermekes asszony. Vannak olyanok, akik azzal érvelnek, hogy 'BIZTOS, hogy VALAMIT tettél és megérdemled". Az igazság, az épelme, mások egyenlõ jogai és a BIZONYOSSÁG, hogy a másik valóban olyan borzasztó veszélyt jelent a társadalomra, vagy olyan elképesztõ bûnt követett el, hogy ezért nincs más választás, mint kiirtani õket, NEM bírnak semmiféle relevanciával a csoport/közösség tagjai számára. Az elkövetõk NEM TUDJÁK a valóságot teljes egészében érzékelni. Ergo, a racionális elméjük és a valóságérzékelésük PARALIZÁLVA van (legalábbis részlegesen). Ergo, tébolyodottak. Egy tébolyodott számára a valóság nem releváns, csak annak kiragadott részletei, amit beleilleszt a saját tébolyába.

No de lássuk csak ezeket a csoportokat/közösségeket és elkövetőket. Mindenek elõtt nyított progresszíven emelkedõ hierachiájú csoportokról beszélhetünk, amelyek kapcsolódnak egymáshoz és behálóznak MINDEN NATO és nem-NATO volt szocialista országot. A csoportoknak úgy tűnik több részlege van: az egyik bizonyosan a felvételi/beszervezési és betanítási/training részleg, a másiknak egy logisztikai részlegnek kell lennie, ami koordinálja a zaklatási módszereket és a részt vevőket, és a harmadik a titkosszolgálati részleg, akik biztosítják a megfigyeléshez sükséges hihg-tech-et, azaz, akik a lehallgatásokat, e-mail megfigyeléseket, megfigyeléseket és követéseket végzik. A konszisztes gyilkossági kísérletekről, betörésekről, életveszélyes fenyegetésekről, és 'feketetáska' taktikázásokról szóló célszemélybeszámolók, arra engednek következtetni, hogy egy kifejezetten gyilkosokból és bűnözőkből álló kivégzőosztag bújik meg a csoportok mögött, aminek létezéséről több mint valószínű, hogy a csoporttagság 90%-nak fogalma sincs. Csak gyanítani tudom, hogy egy részük terrorizmusra kiképzett katona, illetve, hogy sorozatgyilkosok és sátánista rituális gyilkolók is vannak közöttük, pontosan, mint az eredeti CIA kísérletekben és FBI COINTELPRO programban, amelyekre ezt a tevékenységet alapozták. Egyébiránt minden áldozatnak van egy "kezelõje", aki alá több célszemély is tartozik. Ennek a 'személynek' a feladata a célszemély elpusztításának levezénylése. Õ valószínûsítehetõen a logisztikai részleg részeként tevékenykedik, és háttérbõl õ koordinálja a taktikázásokat, õ állítja össze a kínzástechnikákat, hozzá futnak be az információk. (Bevallom én odaadnám a hátralévõ féléletemet csak azért, hogy megtudjam ki az a személy, aki az én kiirtásomat levezényli és ha megadatna vele fél óra négyszemközt egyedül, távol mindenkitõl.)

Maguk a civil elkövetők azonban az élet minden szférájából kerülnek beszervezésre. A létezõ spiclihálózatok fel vannak használva, akik igen vegyes képet mutatnak, mert ott vannak az élet minden területén. Hozzájuk csatlakoznak a szervezett bűnözés, szélsőséges szervezetek (ultra-nacionalista csoportok, fanatikus vallási csoportok, homofób csoportok, rasszista csoportok stb.), szomszédság figyelő csoportok tagságaiból kikerülõ emberek. Terrorszervezetek tagsága és a pszichopata populáció is részt vesz a tevékenységben. Egybehangzók a beszámolók a világ minden tájáról, hogy állami vállalatok alkalmazottai nagy számban részt vesznek a tevékenységben. Beszélünk itt Közterület Fenntartókról, elektromos mûvek és vízmûvek alkalmazottairól, postásokról, BKV alkalmazottakról, tûzoltókról, mentõsökrõl stb. Természetesen NEM MINDEN állami alkalmazott vesz részt benne. Telefonvállalatokat és internet szolgáltatókat beszerveznek az illegális megfigyelésbe. Végül, amikor egy áldozat ki lett pecázva megkeresik és megpróbálják beszervezni a családtagjait, rokonait, szomszédait, barátait és kollégáit. Ehhez lefizetést, zsarolást, életveszélyes fenyegetést, beszervezett szeretõt/kapcsolatot és felbujtó célú manipulációt alkalmaznak. Ezeket az embereket aztán sátánista fundamentumokra, NÁCI-FASISZTA NÉZETEKRE és teljesen pszichopatikus és õrült magatartásra indoktrinálják. .

Tehát így néz ki a dolog. De miként lehet rávenni látszólag épelméjû embereket, hogy ilyen elépesztõ és romboló tevékenységben vegyenek részt? Hogyan lehet rávenni egy normális családos értelmiségit, hogy mások családját szétzúzza, mások gyermekeit traumatizálja, mások egyenlõ jogaira lábbal tiporjon? Miként lehet rávenni egy gyógyításra felesküdött orovost, hogy egy fiatal nõt tudta és beleegyezése nélkül meddõvé tegyen? Miként lehet rávenni egy egyszerû építõ munkához szokott kék-gallérost, hogy ilyen szofisztikált és romboló cselekeményekben vegyen részt? Miként lehet rávenni egy istenhívõ vallásos embert, hogy a saját hite ellenében mások ördögi pusztítását lássa jónak és szükségesnek? Ezekre a kérdésekre az elmúlt idõk népirtásai, tömeggyilkosságai és holokausztjai azt a választ adják, hogy elegedõ gyûlöletet, irigységet és félelmet kelteni, adni egy ellenségképet, majd bemagyarázni a tömegeknek, hogy önvédelembõl követnek el atrocitásokat teljesen ártatan emberek ellen, mert azok ember alattiak, vadállatok, nemzetre veszélyes elemensek, perverzek és hasonlók. Az állati primitivitásba és félõrületbe manipulált emberek igy aztán felmentve és feljogosítva érzik magukat, és mivel az állam támogatja a mesterségesen keltett õrületüket, hát még attól sem kell félniük, hogy bebörtönzik vagy felakasztják õket. Így és ilyen állati primitivitásba és félõrületbe vonszolt tömegekkel tudták kiirtatni az örmény-holokauszt, az orosz-holokauszt, az ukrán-holokauszt, a zsidó-holokauszt, a magyar-holokauszt, a palesztin-holokauszt, sõt már a 9 és fél millió fõként nõ és gyermek életét (és vagyonát) követelõ 'szent inkvizíció' áldozatait is. Megteremtettek egy kritikus megõrjített és állati primitivitásba sülyesztett tömeget, ami aztán bevonzotta a többieket. Ám, de a Yale Egyetem-i dr. Stanley Milgram egyik tudományos kísérlete is kiváló magyarázattal szolgálhat ezekre a kérdésekre. Az ominózus kísérlet alanyai az élet minden szférájából lettek szelektálva - voltak közöttük kék gallérosok, fehér gallérosok, magasan képzett szakemberek, szegények és gazdagok. A részt vevőknek azt mondták, hogy egy tanulási kísérletben vesznek részt, amelynek során a másik szobában egy tanulót kell elektromos árammal sokkolni, ha az helytelen választ ad egy elhangzó kérdésre. A kísérlet valójában arról szólt, hogy az emberek hány százaléka követne el attrocitásokat és erőszakot az embertársai ellen, illetve, hogy milyen mennyiségű fájdalmat okoznának az embertársaiknak egy határozott, erőskezű vezető irányítása alatt. A kísérleti alanyokat tájékoztatták, hogy a tanuló, aki valójában egy színész volt, szívproblémákkal küzd. Bármennyire is hihetetlen, a kísérlet eredménye az lett, hogy az emberek 65%-a áramütésekkel kínozta a 'tanulót'. Csak 35% nem volt hajlandó egy szívproblémákkal küszködő ártatlan embert áramütésekkel kínozni, amivel, ha az illető nem színész lett volna meg is gyilkolhatták volna. A kísérleti eredményből sok következtetést le lehet vonni, beleértve azt, hogy határozott, erős vezetés alatt az emberek többsége feladja a saját énjét, lelkiismeretét és a személyes felelősségét a SAJÁT cselekedeteiért átruházza a vezetőre. Akár azt a következtetést is le lehet vonni, hogy akkora birkák, hogy nem csakhogy mások elpusztításába, hanem önmaguk elpusztításába is könnyen bele lehet őket vezetni megfelelő módszerekkel. (Arról nem beszélve, hogy némi fantáziával akár arra is lehet következtetni, hogy az emberek 2/3 tébolyodott szadista!) Tehát, ha veszünk túlnyomó többségében ilyen embereket és ezeket az embereket határozott vezetés és utasítások alatt egy szervezett csoportos terrorcsoportba tömörítjük, összehangoljuk őket egy bizonyos hullámhosszra, vagy frekvenciára, dezinformáljuk őket és kissé agymossuk őket valamiféle ideológiára, és különböző teljesítményösztönző módszerekkel és jutalmakkal ösztökéljük őket, akkor könnyen létre lehet hozni egy hadseregnyi pszichikai fasiszta elmebeteget, akik agytalanul embereket üldöznek, kínoznak és gyilkolnak hosszú éveken át.

A gyenge énnel rendelkező emberek biztonságban érzik magukat csoportokban, ahol támogatásra találnak. Az identitásukat úgy találják meg, hogy olyannal asszociálják magukat (a vezetővel), akiről úgy hiszik erős, tisztelt, idealizált. Az ilyen emberek jobbára túl gyávák, hogy a saját lelkiismeretükre hallgassanak és inkább megadják magukat valami önmaguknál "nagyobb" és erősebb kedvéért. Ez magában nem lenne probléma, ameddig a csoport célja tiszta, nemes és építõ. A probléma ezekkel az emberekkel, az erőt és hatalmat akaró gyenge énjükkel, a magadásukkal az erősebbnek és az alacsony önértékelésükből fakadó akaroklenniségükkel, akkor van, amikor a csoport célja perverz, eltorzult, önző és destruktív. És na most itt nem csak az alsó osztályba tartozókról beszélhetünk, hanem akár fehér gallérosokról is. Az ember úgy gondolná, hogy tanult embereket nem lehet effajta "csoportgondolkozásba" csábítani, vagy teljesen agytalan cselekmények véghezvitelébe manipulálni, de valójában a tanult emberek között is soknak igen törékeny belső támogatórendszere van. Ám ahelyett, hogy keresztül mennének egy "ego és személyiségerősítő folyamaton", amely néha igen kellemetlen lehet, a külvilágban, vagyis ilyen csoportokban, keresik a saját belső biztonságukat. Ezek az emberek az elismerésen és elfogadáson erősödnek és lelkesen azonosulnak a csoport céljaival, hogy ezen szükségleteik ki legyenek elégítve.

Ezt a csoport fenoménát egyébként "csordamentalitásnak" is nevezhetjük. Egy primitív rothadó mentalitás, egy õsi törzsi tömörülési szokás, ami még a történelem előtti időkből maradt ránk. Ideje lenne levetkőzni, mert semmi köze a felsőbbrendű hatalom vagy felsőbbrendű célok tiszteletéhez, vagy a pozitív csoportos törekvésben való részt vételéhez. Az effajta törzsi csordákban a személy gondokozási kapacitása leredukálódik egy pubertáns korban lévőjére és el kezd igen gyermeteg módon gondolkozni. A csoporttagok -legyen az bármilyen célú csoport- nem kategorizálhatók életkor, nem, foglalkozás, vallási hovatartozás, társadalmi hovatartozás szerint, ami azt a rettenetes valóságot vetíti ki elénk, hogy a gyenge én/belső személyiség, és a csoportokon át történő erősödés a társadalmi norma. És ez azért olyan rettenetesen félelmetes, mert ez azt jelenti, hogy rengeteg ilyen befolyásolható és egyszerű elméjű ember lehet, akik igazából nem képesek az önálló döntésre és felelősségvállalásra, illetve a csoporttól független működésre. Dr. Milgram kísérelte ezt kiválóan bizonyította is, mivel a kísérleti alanyok 65%-a agytalanul elektromos árammal zappelt egy szívbeteg embert, aki semmi veszélyt rájuk nem jelentett.

Kétség nem férhet hozzá, hogy a világot irányító pszichopata bûnkartell, akik kiötölték, kidolgoztatták és hátulról vezénylik ezt a terrorholokauszt programot, az egyszerű elméjű, gyenge jellemű, túlzottan másoktól függő, elmebeteg, kórosan hatalom sóvár és súlyosan dezinformált embereket használják fel, azoknak az üldöztetésére és elpusztítására, akik már ébren vagy az ébredés folyamatában vannak, és olyan pszichogenetikai jellemzõkkel bírnak, amelyektõl õk félnek. Kívülről úgy tűnik, hogy ezeknek az embereknek a részt vétele a programban teljesen működőképes és informált felnőttek óvatosan kiszámított és önálló döntéseinek következménye, olyan felnőttek önálló döntése, akik hazafiasságból, vagy a "tágabb társadalmi jó" szolgálatáért cselekednek. De alaposabb vizsgálat felfedi, hogy valójában gyávaság, túlzott "akaroklenni"-ség, a felelősségvállalás elutasítása és egy rettenetesen önző "keressünk bűnbakot mentalitás" rejtőzik a csoportban való részt vételük mögött. És akkor még ott vannak azok, akik egyszerűen irigységbõl, rasszizmusból, gyûlöletbõl, pénzért vagy szadista élvezetből vesznek részt ebben a programban.

A szervezett terrorholokauszt csoportok/közösségek kontextusában, nyilvánvaló, hogy mások megfigyelése, az e-mail levelezéseik és telefonhívásaik titkos megfigyelése, és a titkos tudásuk egy másik ember belső világról, személyiségéről, intimszférájáról, gondolatairól, és a lehetőségekkel való bűntetlen VISSZAÉLÉS, illetve ezekben a titkos, elég nagy háttérhatalommal rendelkező csoportokban való részt vételük egy lényeges és hatalmat/erőt adó része az életüknek. Ha viszont ezt elvesszük az emberirtóktól, akkor választásuk lenne. Az egyik lehetõség, hogy felhagynak ezekkel a perverz, személyiségtorzító, beteges, ön és másokat romboló cselekményekkel és akkor a személyiségük egy gyors növekedési fázison menne keresztül, amelynek végső stációja az, hogy valódi hatalmat és erőt tudnának maguknak kovácsolni, ami valójában az övék és nem a csoporté. Sajnos ezt a megközelítést nem tanítják, sőt ellenkezőleg, elutasítják. És az individualizmus nem véletlenül került le az asztalról, hiszen a globalizmus egyik célja az individualizmus megszüntetése és egy kommunitáriánus komformitással és "csordagondolkozással" való helyettesítése. A globalizmus, azaz a mögötte megbúvó univerzális liberalizmus, gyûlöli a másságot, a különbözõséget és õrülten arra törekszik, hogy mindenkit úgy kezeljen, mintha egyforma képességeink, talenmtumaink, gyengeségeink, magasságunk, súlyunk lenne. (Ezért is nevezik a liberalizmust "õrületnek" a pszichiáterek, de kommunitáriánus világnézet sincs túl távol ettõl az állapottól!) A világot irányító Pszichopata Bûnkartell legfélelmetesebb rémálma az önállóan gondolkozó és cselekvő intelligens individualista! Egyáltalán nem véletlen az sem, hogy Orbán Viktor nyíltan fõidõben a médiában azt a szókapcsolatot használta, hogy "önzõ individualizmus". Ennek a kettõ kifejezésnek SEMMI KÖZE egymáshoz, mivel az individualizmus egyáltalán NEM szinonim az önzõséggel a világ egyetlen értelmezõ szótárában sem, ám, de jelenleg az individualizmus értelmezésének eltorzítása és egy kommunitáriánus világnézet implementálása folyik és Orbán Viktor úgy tûnik erõsen szolgálja a globalista törekvéseket a tömegek kommunitáriánus tudatának kialakításában, ami valójában egy ÁLközösségi tudat és csordamentalitás. Szóval azok, akik el is hagyják ezeket a csoportokat, olyan tevékenységek vagy csoportok felé eveznek, amelyek kielégítik a szükségüket az ideiglenes hatalom/erő érzetre. Viszont ez valójában csak ideiglenes, és mint például egy droghasználó, újra és újra szükségük lesz az énerősítő "hatalom/erő adagjukra".

Akik egy bizonyos frekvencián működnek összhangba kerülnek azokkal a cselekményekkel és struktúrákkal, amelyek abból a frekvenciából születnek. A történelem legnagyobb attrocitásait nem individuális személyek, hanem csoportok, sokszor nagylétszámú csoportok követték el. Gondolhatunk erre, mint egy negatív energiamezőre (egy kollektív tudattalanra), ami állandóan növekszik és felhasználja az embereket, mint instrumentumokat, hogy kifejezze önmagát rajtuk keresztül. Majdnem mindig valami jónak vagy nemesnek maszkírozza önmagát, mint például "egy igazságos cél", és dezinformálást vagy manipulálást használ, hogy támogatókat szerezzen önmagának. Ám de az emberek, akik részt vettek ezekben a sokszor szörnyűséges és őrületes csoportosan elkövetett atrocitásokban, nem véletlenül találtak rá ezekre a csoportokra és nem véletlenül követték el az atrocitásokat. Ezeket az embereket azért vonzotta az a bizonyos negatív energiamező, mert ők maguk hasonló vagy azonos frekvencián működtek. A frekvencia, amelyről itt beszélek nem egy magas frekvencia, pontosan ellenkezőleg nagyon is primitív és alacsony frekvencia, de úgy tűnik, hogy ezek az alacsony frekvenciák nagyon is populárisak. Az alantas és destruktív célokkal működő csoportok energiamezői roppant primitívek, tudattalanok és nem ritkán őrültek. A sátánista szekták, bűnözőcsoportok, szélsőséges politikai csoportok ilyen rettenetesen alacsony és primitív frekvencián működnek és az emberekből félelemmel, bűntudattal és más manipulációkkal kimanipulált negatív energiákból tartják fenn önmagukat.

A valóság tehát az, hogy nem hogy lehetséges, de nagyon könnyű nagy csoportokban gonosz cselekedeteket végrehajtani minden érzelmi és/vagy erkölcsi leterheltség nélkül. Ez számtalanszor megtörtént már az emberi történelem során az inkvizíciótól kezdve a náci koncentrációs táborokig. Ma a koncentrációs táborok teljesen új definíciót kaptak, pszichoelektronikai fegyverek a táborok és a fizikai megsemmisítés helyett jobbára pszichikai megsemmisítést alkalmaznak. Azok, akik részt vesznek ezekben a szervezett csoportos zaklatásokban, talán neheztelnek a náci koncentrációs táborok analógiája miatt. Talán azt mondják, "te tiszta dilis vagy, mi nem kínzunk halálra senkit". A leghatározottabban állítom, hogy aki ezt állítja az TUDATOSAN hazudik, vagy TELJESEN delúziós önmagát és másokat illetően, vagy egyszerűen olyan mélységesen egyszerű és buta, hogy fel sem fogja, mit tesz az embertársai és a tágabb társadalom ellen. Amit művelnek az nem valamennyire, hanem teljesen azonos a náci koncentrációs táborokkal, csak ez annak egy megfoghatatlanabb formája. Nincsenek látható kínzókamrák és gázkamrák, de a kínzás és a gyilkolás ugyanaz. Sőt, mindkettő ugyanabból az anyagi érdekcsoportból volt és van is finanszírozva, amelyik a nácikat finanszírozta, vagyis, akik a holokausztot finanszírozták … aztán pedig hazudtak róla. És még a mai napig hazudnak róla.

Bárki, akinek van egy csepp józan esze és az értelme működőképes ugyanarra a következtetésre fog jutni, mint sokan közülünk: az emberek, akik ezt a pszichikai hadviselési programot kidolgozták és akik jelenleg alkalmazzák szörnyetegek vagy őrültek, és akik részt vesznek az embertársaik hosszú éveken át tartó csoportos pszichoszomatikus kínzásában, életük ellehetetlenítésében, a kapcsolataik szétzúzásában, a megélhetésük szabotálásában és az öngyilkosságba való kényszerítésükben vagy egyenesen a meggyilkolásukban, azok maguk is őrült cselekedeteket visznek véghez, akár tébolyultaknak kvalifikálhatók, akár nem. Mellékesen, amikor egy csoport úgy bántalmazhat és gyilkolhat embereket, hogy a cselekményeiknek nincsenek azonnali fogható társadalmi következményei, vagyis nincs társadalmi retorzió, akkor megindul a csoporttagokban a valóságérzet összeomlása, delúziókat kezdenek táplálni és irracionális gondolatok/nézeteket alakulnak ki bennük. Nem ritkán nem létező hatalommal, törvényfelettiséggel, sőt akár omnipoteciával ruházzák fel önmagukat a csoporttagok. Amikor emberek rálépnek ilyen irracionális terepre - már pedig a terrorholokausztban részt vevõk többsége ezen a talajon áll- akkor nagyon nehéz visszahozni a racionalitásukat és helyre állítani a valóságérzetüket. Ők maguk nem látják a gondolkozásukat és cselekedeteiket őrültnek, és nem is érzik úgy, hogy irracionálisak lennének. Ám, ha megkérdezünk egy ilyen zaklatót példának okáért arról, hogy pontosan mit gondolt, amikor felvette egy célpont legintimebb szexuális tevékenységét és azt szétosztotta ismeretlen emberek között, akik aztán a célpont szexuális zaklatásra alkalmazták a szerzett információt, illetve, hogy ez pontosan milyen társadalmi célt szolgált, nem tudja semmiféle racionális indoklással megindokolni. Mellékesen, nem is lehet megindokolni. Több alkalommal megtapasztaltam, hogy amikor effajta kérdésekkel szembesülnek, akkor a zaklatók EL KEZDENEK IDÉTLENÜL VIHOGNI vagy egyszerûen tagadni. Semmiféle magyarázatot nem tudnak adni arra, hogy mi megy végbe a fejükben, amikor betörnek egy gyermekes elvált asszony otthonába, oda kamerát helyeznek el, felveszik a szexuális tevékenységeit, és szétosszák egymás között, hogy azzal zaklassák ezt a szerencsétlen asszonyt. Szerintem nem is tudják megmagyarázni ezeket a teljesen őrületes cselekményeket és úgy vannak kondicionálva -IGEN ERŐSEN KONDICIONÁLVA-, hogy ezek a cselekmények örömteli események. Valószínűleg nagy ujjongás, ünneplés, öröm és jutalmazás övezi ezeket a cselekményeket, ami által azt kondicionálják a tagok agyába, hogy ezek örömteli, vidám tevékenységek és nem antiszociális, más emberek egyenlõ jogait és emberi méltóságát mélységesen sértő cselekmények. Amerikában híre ment, hogy némely áldozat öngyilkosságba kényszerítését csoportos orgiával ünnepelték meg. Mindenesetre maga a tény, hogy egy csoport tagjaiként hajtják eme ön és másokat romboló cselekményeket végre, illetve, hogy egy erős manipulatív, feltehetőleg pszichopata vezető utasításai alatt teszik, amit tesznek NEM MENTI FEL ŐKET sem a személyes felelősség alól, sem az erkölcsi felelősség alól, sem pedig a társadalmi felelősség alól.

A csoporttagokat egyébként ugyanolyan agymosó technikákkal agymossák, mint ahogy teszik azt ismert szektákban és bűnszervezetekben. Elöszőr is valamiféle nemes célnak a nevében szervezik be a zaklatókat, akinek az van beadva, hogy a csoportok "nem agresszív eszközökkel" harcolnak a terroristák, nemzetvédelemre veszélyes kémek, fanatikus rasszisták, megátalkodott bűnözők, erkölcstelen prostik, és ön és közveszélyes elmebetegek ellen. A beszervezett embereknek bizonyítékokat mutogatnak a célpontok "bűnösségére". Ezek a bizonyítékok lehetnek hamis rendőrségi akták, hang és videofelvételek a célpont érzelmi kiborulásáról (amit természetesen szándékosan idéztek elő durva zaklatásokkal, inzultusokkal és lelki bántalmazással), vagy akár összevágott hangfelvételek, amiből úgy tűnik a célpont valamiféle terrorista vagy megátalkodott rasszista. Maguk a csoporttagok aktívan és rendszeresen megpróbálják belemanipulálni a célpontokat bűncselekményekbe, vagy nemzetellenes tevékenységekbe, vagy más immorális cselekedetbe. Ezekről részletesebben írok az "Én történetem" részben, de itt is megemlítem, hogy például egy fickót azért állítottak rám, hogy sétálgasson velem és közben folyamatosan államellenes összeesküvéseket próbáljon velem tervezgetni. No már most én egy nő vagyok, akinek semmiféle politikai affiliációja nincs és nem is vagyok semmiféle szélsőséges csoport tagja, és nem pediglen egy terrorista vagy egy katona, de neki ettől függetlenül fantasztikus ötletei voltak az ORFK épületének megszállására és a rendőrök lefegyverzésére és velem akarta ezeket tervezgetni. Egy háziasszonnyal! Ebből is kitűnik, hogy milyen elkeseredetten próbálnak bizonyítékokat gyártani. Aztán példának okáért meg lettem hívva egy női ismerős által egy Németországból érkező ismerősével tartandó vacsorára. Később felmentünk a lakásukra, ahol ORGIÁBA AKARTAK belevonszolni. Eleve az egész meghívás arra ment ki, hogy engem effajta szexuális tevékenységbe csábítsanak bele. Én voltam a vacsora desszertje. Kék-lila ujjnyomokkal a karjaimon sikerült elmenekülnöm a lakásból. Nos, a csoportok maguk idézik elő és manipulálják ki ezeket a helyzeteket, hogy demoralizálják a célpontokat és, hogy a készült felvételekkel azt bizonyítgassák, hogy jogos a célpontok terrorizálása.

A dezinformálás után a következő lépés a tagok érzéktelenítése és korrumpálása, azaz kiviszik őket a terepre szoktatni, ahol ő maga tanúja lehet, hogy egy célpontot brutalizálnak és az kiborul vagy sírva fakad. Ez érzéktelenítés, amivel az empátiát és az emberséget érzéktelenítik az új csoporttagokban. A későbbiekben már ő maga is részt vesz ilyen akciókban. Ez pedig már a lélek és a személyiség korrumpálása. Az érzéktelenítés és korrumpálás taktikázások tipikusan alkalmazottak a szektákban és bűnöző szervezetekben. Gondoljunk olyan pszichopata szervezetekre, mint például titkos sátánista társaságok. Némelyik közülük elvárja, hogy a tagok gyilkosságot kövessenek el, hogy ezzel a csoport teljes értékű beavatott tagjaivá váljanak. A Koponya és Csont nevű Yale-egyetemi már-nem-is-olyan-titkos sátánista társaság, akik a náci-sátánista CIA-t drogfutárokkal, agy-erőszakolókkal, gyermekmolesztálókkal és profi gyilkosokkal látja el, azt követeli meg az újoncaitól, hogy egy koporsóban feküdve egy egész csoport előtt maszturbáljanak közben elmesélve a szexuális élményeiket. Ezt természetesen videóra veszik. Azzal, hogy egy embert ritualizált viselkedésbe kényszerítenek vagy manipulálnak a csoportbatartozás feltételeként -olyan viselkedésbe, ami egy normális embert mélységes szégyenérzettel töltene el- a pszichopata szervezet teljesen eltorzítja a tag személyiségét, ha volt egyáltalán neki ilyen, és önmaga egy korrupt, ledegradált árnyékává teszi. Egy amolyan mesterségesen előállított pszichopatává vagy "Sátán inassá". Ez történik a szervezett csoportos zaklatókkal is, amikor másokat olyan bánásmódnak tesznek ki, ami miatt egy normális ember lelkiismeretfurdalást, bűntudatot vagy szégyent érezne.

A szervezett csoportos zaklatók, úgy tűnik semmiféle szégyent vagy bűntudatot nem éreznek a célpontok bántalmazása miatt, amiből az válik nyilvánvalóvá, hogy azt is mondhatják nekik, hogy a célpontokra nem lehet hatni az értelem szavával, nem teljes értékű, hanem mondjuk 5/8 értékű személyek, vagy olyan borzalmas bűnöket követtek el, hogy nem is kell megkísérelni tárgyalni velük, és ezért szükségesek az ilyen képtelen terrorizálási és üldöztetési módszerek. Előítéleteket és stigmákat is használnak, amikkel megmagyarázzák a csoportos szervezett zaklatás okát. Ha valaki már eleve előítéletes bizonyos embertípusokra, vagy például a talmudista zsidók esetében, ha már eleve úgy van nevelve, hogy a nem-zsidók nem emberek, hanem állatok, akiknek a meggyilkolása nem számít istentelenségnek vagy bűnnek, akkor nagyon könnyű rájátszani ezekre az előítéletekre.
A csoporttagoktól a KGB-hez és a Stázihoz hasonlóan, titoktartást követelnek meg. Elvárják tõlük, hogy a legnagyobb titokban tartsák vagy letagadják a részt vételüket ezekben a szélsőséges tevékenységeket folytató csoportokban. Ennek a fő oka, az, hogy a vezetők tudják, hogy az egész program gigászi méretű hazugságokra van alapozva és nem tudnák a többségi társadalom előtt racionálisan megindokolni a tevékenységeiket. (De mivel a zaklatók fizettséget és előnyöket is kapnak a terrorholokauszt tevékenységeikért feltételezhető, hogy a titoktartásuk egyik oka a pénzkereseti forrásuk és más elõnyeik védelme is.) A csoportvezetők a beáramló információt is szűrik, hogy ezek ne ássák alá a program céljait. Majdnem bizonyos, hogy vigyáznak arra, hogy a tagok ne tudjanak párhuzamot vonni a KGB és a Stázi tevékenységei, a sátánizmus és a holokauszt, illetve a saját szélsőséges tevékenységeik között. Valószínűsíthető, hogy az olyan megnevezések, mint az "MK-Ultra", "COINTELPRO", "szekta", "zsarnokság", "genocídium/holokauszt", "csoportos kínzás és üldözés", "kényszer öngyilkosság", vagy akár "sátánizmus" nem szerepelnek a csoportok nap, mint nap alkalmazott szótárában. Az is valószínűsíthető, hogy valamiféle mentális gátat 'építettek bele' a tagok gondolkozásába, aminek az a szerepe, hogy ha kívülről bizonyos információval bombázzák őket, akkor azok az információk egyenesen egy mentális szemetes kosárba kerüljenek. Amikor a csoporttagok kínos kérdésekkel találkoznak, akkor egyszerűen elutasítják azokat, mint "összeesküvés teóriákat", elmebetegséget, üldözési mániát, hamis vádakat, képzelődéseket, hazudozást stb. Ez egy agymosó technika és a valóságban roppant jól működik. A mechanizmusa hasonlatos a belénk kondicionált előítéletek mechanizmusához. A mentálisgát tehát nem fizikai támadástól védelmezi meg a csoporttagokat, hanem az információtámadástól, és ezzel elérik, hogy a csoporttagok bizalma ne rendüljön meg a csoportok céljaiban és magukban a csoportvezetőkben.

Parallel vonható a mai szervezett csoportos zaklató csoportok, amik amellett, hogy terrorcsoportoknak minősülnek, lényegében sátánista politikai és részvénytársasági szekták is, és a náci csoportok között, amik végső soron szintén sátánista politikai szekták voltak. A náci szektatagoknak óriási hazugságokat adagoltak és ezek a hazugságokat a média segítségével és szűrt információkkal erősítették meg. Így tudták megszerezni a szellemi réteg nagy részének támogatását és elérni, hogy intelligens jóravaló emberek a saját embertársaik elnyomóikká és kivégzőikké váljanak. Pontosan ilyen manipuláció és agymosás történik ma is anélkül, hogy a többség tudatában lenne. Németországban, amikor az egész náci őrület elkezdődött, akkor belügyeseknek nevezték őket, akik nem hivatalosan az Állambiztonsági Hivatalnak dolgoztak, hogy megvédelmezzék az államot a veszélyes elemensektől. Oroszországban Vörös Brigádnak vagy Állampolgári Brigádnak nevezték őket, akinek a feladata a civil rend fenntartása volt. A mai szervezett zaklató csoportok úgy tűnik a terrorizmus, bűnözés, erkölcstelenség ellen harcolnak. Bizonyosan minden országban igen nemes nevet adnak maguknak és igen nemes célokat tűznek ki a csoporttagoknak. Amerikában például állampolgári szomszédfigyelő csoportok a frontok, akiknek a feladata a szomszédságok "biztonságának" ügyelete. A valóságban azonban ezek terrorista szervezetek, sátánista politikai és részvénytársasági szekták, és ők maguk bűnözők, sokszor elmebeteg bűnözők. Nem a célpontoktól kell megvédelmezni a társadalmainkat, hanem maguktól a csoportoktól kell megvédelmezni a célpontokat és a társadalmainkat. A célpontok jobbára az égvilágon semmit sem tettek.

Megemlíteném azt is, hogy ezeknek a szervezeteknek a tagsága igen vegyes képet mutat. A célpontok világszerte teljesen egyezően arról számolnak be, hogy mindenki, otthontalantól fehér gallérosokig részt vesz a szervezett csoportos zaklatásban. A beszámolókban szerepelnek szomszédok, barátok, munkatársak és a célpontok családtagjai is. A beszámolókban szerepelnek rendőrök, tűzoltók, közterületfenntartó alkalmazottak, taxisok, biztonsági őrök, üzletek és még éttermek/kocsmák is. A zaklatók között vannak teljesen tiszteletreméltónak TŰNŐ emberek, vannak köztük értelmiségiek, mint például ügyvédek, orvosok, hivatalnokok, de ugyanúgy vannak köztük csövesek, munkanélküliek, fiatalok, tanulók, elmebetegek, bûnözök és árvák is. Ezeket az embereket aztán betanítják a teljesen ártatlan célpontok követésére, zaklatására, lelki és fizikai kínzására. Az USA-ban némely ilyen szervezet közzétette, hogy olyan 'kémeket' keres, akik a munkájuk révén bejárhatnak mások otthonaiba, vállalkozásaiba és, akik jelen vannak a tömegközlekedésben. Postai alkalmazottakat, gáz és vízmű alkalmazottakat, kéményseprőket, buszvezetőket, metró biztonsági őröket és térmegfigyelősöket, kamionsofőröket, is beszerveznek. Ez tökéletesen meg is magyarázza azokat a célpont beszámolókat, amikben a célpontok állítják, hogy postások vagy közüzemi vállalatok alkalmazottai is részt vesznek a zaklatásukban. Ám a célpont beszámolók között nem ritkán előfordulnak olyan esetek, amikor érthetetlenül mindenféle közúti munkálatokat folytatnak a házuk és munkahelyük környékén, illetve, hogy bizonyos frekventált üzletek hirtelen rossz minőségű szolgáltatást nyújtanak nekik, vagy mindenféle hibákat csinálnának, mintha inkompetensek lennének holott addig minden rendben volt a szolgáltatásaikkal. Ebből sejteni lehet, hogy megkeresik a célpont által frekventált üzleteket is és a közúti munkásokat zajkeltés céljából vezénylik ki a célpontok otthonaihoz és munkahelyeihez.

Ami a spicli netwörköt illeti, állítások szerint olyan kiterjedt spiclirendszert építettek ki, hogy szinte már minden utcatömbben van egy emberük. Ez rengeteg spicli. 
Budapest lakósságának majd 8-10 százaléka gátlástalan, arcátlan spicli. Amit ezek a buta erkölcsileg lezüllött, lebutított és gátlástalan emberek nem tudnak vagy nem akarnak felfogni az az, hogy ilyen méretű és ilyen masszív állampolgári kémrendszer csak SZTÁLIN alatt volt, márpedig Sztálin rendszere egy totalitáriánus tömeggyilkos diktatúra volt.

A zaklató tagokat mindenesetre mindenféle szélsőséges történetekkel motiválják és jutalmakat kapnak az antiszociális, életellenes és néha teljesen őrült cselekedeteikért. A jutalmak lehetnek kisebb vagy nagyobb pénzjutalmak, mobilkártya feltöltések, biztos állás vagy egy jól fizető állás, a csoport hierarchiában való feljebb lépés, és különböző más előnyök. Ahogy említettem, Amerikából érkeztek beszámolók arról, hogy egy-egy célpont öngyilkosságba kényszerítését CSOPORTOS ORGIÁVAL ünnepelték meg. Ez már az őrület teteje, de ha tudjuk, hogy a sátánisták két fő jelképe a vér és a sperma (ami megjelenik a Szabadkőművesség hagyományos fehér alapon piros kereszt zászlajában is), akkor nem is olyan bizarr, hogy a halált és a spermaorgiákat összekötik. Számukra a halál/vérontás és orgiás spermafürdőzés egybe tartoznak. Az a híresztelés miszerint a csoporttagok nem kapnak semmiféle jutalmat és csak a csoportirányítók és működtetők profitálnak ebből a sátánista-terrorista tevékenységért NEM igaz. Az elkövetõk mindenféle elõnyöket élvezhetnek az emberirtásban való részt vételükért, ha mást nem érzelmi és erkölcsi elõnyöket.

A csoporton belül már-már egyfajta sportszellem is uralkodik, úgy ünneplik a célpontok ellen sikeresen végre hajtott szabotázsokat, bántalmazásokat, szadista lelki kínzásokat, mintha egy darts táblának a kellő közepébe találtak volna bele éppen. Sőt, néha nyilvántartják a pontokat is (célpont:szervezet 2:5), mintha csak a célpontok élő darts táblák lennének! (Ha valaki még nem látta a Schindler listájában azt a részt, ahol az őrült pszichopata SS tiszt, Amon, a koncentrációs tábor balkonjáról találomra lövöldözik a tábor foglyaira, akkor feltétlenül nézze meg, mert pontosan valami ilyesmi történik a szervezett zaklatás keretében! A fegyver a szervezett csoportos zaklatás, a golyók pedig a zaklatók, és aki meghúzza a ravaszt az egy sátánista-náci klinikai pszichopata.)

Azokban a csoportokban, ahol erős a sátánista befolyás a csoporttagokat sátánista szimbólumokkal is jutalmazzák és jelölik, amelyek Európában legalábbis, sárga, narancssárga vagy fekete színűek. Az újoncokat rózsaszínnel jelölik, míg a hierarchiában felül állók például sárga nyakkendőt viselnek sötét (jobbára fekete) öltönnyel. Még a nyakkendőbe beleszőtt sárga vagy narancssárga színek, vagy ing/poló színe is jelezhetik a tag fontosságát a szervezetben. Ezekre tehát érdemes odafigyelni.

A csoporttagok összeomlott valóságérzetére még egyszer külön ki kell, hogy térjek, mert véleményem szerint teljesen egyértelmű, hogy a szervezett csoportos zaklatók közül soknak összeomlott a normális valóságérzékelése, és ön és közveszélyes állapotban van. Képzeljük csak el, hogy egy ilyen zaklató fizikailag megtámadja a célpontját, a sérülésekről pedig látlelet készül. A zaklató úgy fogja ezt megmagyarázni, hogy a célpont HIPOCHONDER. Tehát a valós fizikai sérüléseket hipochondriának állítja be. Vagy a célpontot durván leverik, beáll a sokk, aztán jönnek a traumával kapcsolatos rémálmok, végül egy klinikán felállítják az Aktút Stressz Szindróma vagy Poszttraumás Stressz Szindróma diagnózist, a tapasztalt tünetek alapján, amik súlyosabb traumáknál adottak, és ember legyen a talpán, aki el tudja színészkedni őket. A támadó egyszerűen hazugnak állítja be a célpontot, vagy hipochondernek, vagy egyenesen megvádolja a világ egyik legkiválóbb nemzetközi intézményének 3 pszichiáterét azzal, hogy inkompetensek és nem tudják, mit csinálnak. A stressz, mint tudjuk mindenféle tüneteket produkál előbb utóbb. A súlyos hosszan tartó stressz esetében beállhat a központi idegrendszer sérülése, ami észlehető olyan tünetekből, mint a szemideg rángatózás, vagy a végtagok remegése, fájdalmak a nyak és a hát területein. Ezek tünetek tehát észlehető tünetek és a szakemberek jól tudják milyen körülmények idézhetik elő őket. A zaklatók, amikor szembesítve vannak ezzel ismét hipochondernek nevezik a célpontot. Ott áll a célpont előttük 10 évnyi zaklatás után, önmagától összevissza rángatózik a szemöldöke (amit nem is lehet elszínészkedni) és remeg a keze, márhogy majdnem egy rokkant, és ők azt állítják, hogy a célpont ezeket a tüneteket beképzeli és elszínészkedi. Képesek arra, hogy a TÉNYSZERÛ VALÓSÁGOT nem létzõ fantáziának állítsák be!

Mivel sok-sok éve vagyok ennek a tevékenységnek a célpontja és igen sok ilyen sátáni kommu-fasiszta emberirtóval volt dolgom, a legkategórikusabban állítom, hogy sokuknak teljesen összeomlott a valóságérzékelése és nem tudnak már különbséget tenni a valóság és az ő saját delúzió és hazugságviláguk, irracionális gondolataik és rögeszméik között. Van amelyik a fizikai valóságot megpróbálja semmisbe venni és beleigazítani az irracionális valóságába, ahol nincsenek következményei a saját cselekményeiknek. Van, amelyik már olyan szinten hazudozik, hogy NEM is tudja megkülönböztetni már a hazugságot az igazságtól. Van, aki egyre jobban belemélyed abba az ideációjába, hogy õ isteni és jogában áll kiirtani a másikat. Vanm, aki már olyan régóta vesz részt ebben a rituális emberirtásban, hogy a cselekmények átrelegálódtak a tudatalattijába és szinte már tudattalanul hajtja végre a taktikázásokat, mintegy reakcióként bizonyos embertípusra. Véleményem szerint ezek az emberek már ön és közveszélyesek. Amikor már egy ember nem tudja regisztrálni a valóságot, vagy annak egy lényeges részét, és önmagát teljesen disszociálja a saját cselekményeitől, nem ritkán ártó és kártékony cselekményektől, és azoknak a következményeitől másokra a valós világban, akkor ott már nagyon-nagy baj van. Az ilyen emberek egy lépésre vannak attól, hogy akár előre eltervezett gyilkosságokat kövessenek el csoportosan, majd azzal az őrülettel érveljenek, hogy "a fickó hasznot húzott abból, hogy meggyilkoltuk, mert legalább tanult egy jó kis leckét az életről és tapasztalatokat gyűjtött a meggyilkolásából". Vagy még rosszabb esetben azt állítsák, hogy a halott ember hipochonder és csak beképzeli azt, hogy meghalt.
NŐI ZAKLATÓK
A terrorholokausztban úgyanúgy vesznek részt nõk is, mint férfiak, és nem is különbek a férfi kommu-fasiszta emberirtó bûntársaiktól, sõt néha még kegyetlenebbek és gátlástalanabbak is. Ami nekem feltűnt ezekben a nőkben az az, hogy nem igen vannak nekik női belsőtulajdonságaik. És itt valóban nem a külsőségekről beszélek, hanem olyan belső tulajdonságokról, amik hagyományosan a nőkkel asszociálhatók. A külsőségeket illetően vannak közöttük kifejezetten nőies kinézetű szerevezett csoportos zaklató tagok is. A hagyományos női tulajdonságok, az érzelmesség, a szeretet, a gondoskodás, az erős intuíció, gyengédség és az eredendő intelligencia és bölcsesség. Viszont a terrorholokauszt elkövetõ nőknél inkább a hagyományos férfiakkal asszociált tulajdonságok figyelhetők meg: rámenősség, rivalizálás, hatalomsóvárság, pénz és pozíciómotiváltság, érzelemmentesség/keménység, az empátia hiánya, számítás stb. Ami még ennél is döbbenetesebb az az, hogy ezek a nők a saját gyermekeiket, lányaikat és fiaikat, effajta sátánista-fasiszta-terrorista gondolkodásra és magatartásra nevelik, holmi antiszociális, embergyilkos kommu-náci õrülteket nevelve a saját gyermekeikből. Ezek nem is nők, hanem lelkileg elferdült torzszülemények, akik az élet, család és társadalom alapjai ellen követnek el borzalmas bűnöket. Inkább használnák a női energiáikat a kollektív emberi tudat pozitivizálásához, mint ilyen negatív pusztító őrülethez!
GYERMEK ZAKLATÓK
Bármennyire is közízlést sértő és hihetetlen sokszor a zaklatók a saját gyermekeiket is felhasználják és megtanítják kémkedésre és ZAKLATÁSRA. A célszemélyekben a gyermekek felhasználása szervezett csoportos zaklatásra mélységes undort kelt. Hogy egy szülő a saját gyermekét emberek csoportos kínzására és kiirtására, családok rombadöntésére, kényszeröngyilkosságokra, zaklatásra használja fel az nem csak a célpontokat, de minden ép elméjű és normális érzelmi világgal felszerelt emberből borzalmat vált ki. A célszemélyek nem fordulnak ezzel az információval a közvéleményhez, mert attól félnek, hogy már amúgy is parnaojásak nézik őket, és ha felfedik a tényt, hogy gyermekeket is felhasználnak effajta tevékenységhez, akkor aztán végképp senki sem fog hinni nekik, mert egy normális ember nem hinné, hogy egy szülő képes lenne ilyen őrületes atrocitásra. Egyébként megjegyezendő, hogy azok a zaklatók, akik a gyermekeiket is beszervezeik és belenevelik a spicliskedésbe és mások zaklatásába, kínzásába nem térnek el a többi elmebajostól és nem igen tanusítanak szégyenérzetet. Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy vagy nem szeretik a saját gyermekeiket és azokat egyszerű használatitárgyaknak látják, akiket elõnykovácsolásra használhatják fel, vagy a legőszintébben abban az őrült hitben vannak, hogy ők a "jó fiúk", akik a "rossz emberek" ellen harcolnak erõszakossággal és gonoszsággal. Csakhogy itt az hijjázik, hogy a célpontok nem bűnözők, nem gátlástalan emberek, nem fanatikus rasszisták, nem terroristák és nem is ön és közveszélyes elmebetegek, és a taktikázások sokszor bűncselekmények. Mitöbb az az elképzelés, hogy a jó kieszközléséhez gonosz cslekedeteket kell véghez vinni egyszerûen DELÚZIÓ!
A GONOSZ INKOGNITÓBAN
A csordamentalitás gyenge énűjein, kis akaroklennijein, férfivá akarni váló nőjein, fanatikus rasszistáin és fasisztáin kívül, van egy másik kategóriája azoknak, akik részt vesznek ebben a leplezett globális holokausztban. Õket már többször említettem másütt. Ők azok, akik az őrület egy akut verziójában szenvednek és úgy nevezzük őket hogy "eredendően gonosz" vagy pszichopata. (Róluk részletesen a
'pszichopátia' oldalon írtam. Ezek az emberek azért vesznek részt ebben az üldöztetési, kínzási és gyilok programban, mert nemes egyszerűséggel szeretik kínozni az embertársaikat és élvezik, ha másoknak szadista módon szenvedéseket okozhatnak. A sátánisták közül sokan pszichopaták. Ám a legtöbb közülük fizeti az adóját, fizeti a számláit, ott vannak a közösségeinkben és bizonyosan kedvelik is őket. A fiaikat foci meccsre viszik, mint apukák, és a lányaikat csajszi zsúrra viszik, mint anyukák. Vannak közöttük olyanok, akik lényegében modell állampolgárok, amilyen mindenki szeretne lenni. Kívülről rendezett életet élnek. Ott élnek az utcáinkban, bármelyik utcában. Vannak közöttük tanulatlanok és tanultak, szegények és gazdagok. Látszólag nincs semmi különös bennük. Persze vannak közöttük látványos bűncselekményeket elkövetők is, valódi börtöntöltelékek is, de a legtöbbjük nem az. Az átlagos pszichopata olyan, mint mi magunk: tanítanak az iskoláinkban, rendőrök, bankárok, benzinkutaknál vagy biztosítási cégnél dolgoznak, vannak családjaik, és akár aktívak lehetnek különböző közösségi és társadalmi tevékenységekben.

Ezek az emberek valójában olyan bűnözők, akik maga az Élet és mások életképessége ellen követnek el bűncselekményeket. Ez sokkal súlyosabb bűncselekménynek minősül, mint a gazdasági bűncselekmények, hiszen lelki és pszichikai nyomorultakká tehet embereket, szétzúzhatja a kapcsolatainkat és a közösségeink jó atmoszféráját. De néhány kivételes esettől eltekintve, amikor is tömeggyilkosokról és látványos bűncselekményeket elkövető bűnözőkről beszélhetünk, az általuk elkövetett bűncselekmények olyan szofisztikáltan és titkos módon végre hajtottak, hogy nem lehet őket egyértelműen bűnözőknek nyilvánítani. Nem egy adott meghatározható és egyértelmű esetben nyilvánul meg a kártékony bűnöző mivoltuk, hanem inkább abban, hogy ők állandóan kártékonyan és bűnöző módon viselkednek. Az egész életük, arról szól, hogy másokat felhasználva, másokat manipulálva, másokat kihasználva, mások jogain, boldogságán, kapcsolatain, érdekein áttiporva, mások életenergián parazitáskodva, érvényesüljenek. Számukra ez a lét normális módja. Ezek az emberek nagyon szofisztikált és szubliminális módszerekkel dolgoznak, de a károk, szenvedések, veszteségek gigásziak, mind individuális személyek számára, mind közösségek, mind pedig intézmények és vállalatok számára, azaz az egész társadalom számára.

Ami nagyon érdekes az az, hogy ezek a társadalom felé normalitás álarcát viselő ál-jó, ál-igaz és ál-normális emberek sokszor olyan szerveződésekben, szervezetekben és cselekményekben vesznek részt, amelyek célja a gonosz megsemmisítése. Meggyőződéssel vetik bele magukat akármilyen gonosz megsemmisítésébe, és fura dolog, de néha úgy tűnik, hogy éppen azért olyan destruktívak, mert annyira vágynak a gonosz elpusztítására. Rettenetesen gyűlölni tudnak másokat, de ezt jobbára az "igazságosság" nevében teszik. Legalább is látszólag. A valóságban azonban a gonosz bennük lakozik és ezekkel látszólag nemes és jó cselekményekkel a saját szadista hajlamaikat élik ki, és ők kifejezetten élvezik mások kínzását, degradálását, bántalmazását, manipulálást. Ez az egyik oka annak, hogy részt vesznek a csoportos szervezett zaklatásban. A másik oka az, hogy úgy érzik, hogy a túlélésük múlik azon, hogy azokat az embereket, akik a hatalmukra veszélyt jelentenek kiirtsák. A harmadik oka a reészt vételüknek az, hogy hatalmat akarnak az embertársaik felett és minél brutálisabbak a módszereik, annál feljebb juthatnak a csoporthierarchiában. Ez pedig anyagi és csoportelismerést jelent, és ez a pszichopaták számára roppant fontossággal bír.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése