2014. augusztus 13., szerda

Atom holokauszt .


Bolygónk utolsó napjai és pusztító atomfegyverek

HÁBORÚS BŰNÖSÖKET KERESÜNK!



A svájci Zeit-Fragen hetilap 2006. 08. 15.-én megjelent 33. számában az alábbi cikket olvashatjuk: Az egész világot a nukleáris holokauszt fenyegeti

*
A független texasi hetilap Iconoclast interjúja Leuren Moret, amerikai geofizikus tudósasszonnyal.

 Leuren Moret nemzetközileg elismert tudósa a rádióaktivitásnak, fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy minél több embert, polgári mozgalmakat, parlamenti képviselőt, felelős állásokban levő politikust felvilágosítson a rádióaktivitás veszélyéről. 1991-ben a Livermore Nuclear Weapons laboratóriumban dolgozott, és súlyos kritikát fogalmazott meg, amikor tanúja lett a Yucca Mountain Project-tel kapcsolatos fondorlatos megtévesztéseknek. (fordító: Az amerikai Nevada sivatagban a Yucca Mountain hegység alatt található a legnagyobb amerikai atomhulladék-temető.) Jelenleg független szakértőként és tudósként dolgozik polgári mozgalmak kereteiben, de az egész világra kiterjedően.
Tudományos munkáival közreműködött az ENSZ vizsgálóbizottságában, amely a szegényített uránt, annak későbbi kihatásait volt hivatott kivizsgálni. Az Afganisztáni Háborús Bűnöket Vizsgáló Nemzetközi Bíróság előtt Japánban, 2003-ban kiterjedt beszámolót tartott urán-fegyverek bevetéséről, későbbi következményeikről. Szintén 2003-ban előadást tartott Hamburgban a World Depleted Uranium Weapons konferencián. [ford. megjegyzése: A természetes urán kétféle izotóp elegye: a 235U 0.7%-át, a 238U a 99.3%-át teszi ki. Mivel a ma leginkább elterjedt reaktorok főleg a 235-ös tömegszámú uránt használják üzemanyagnak, szükség van ennek az izotópnak a (részleges) elválasztására az üzemanyaggyártás során. A dúsítás során keletkező hulladék a szegényített urán. Ebben a 235U részaránya kisebb (0.2%-0.3%). Az elnevezés azért félrevezető, mert amennyivel kevesebb ebben az 235U, annyival több benne a szintén hasadó 238U.]

Kérdés:  Mik a legújabb fejlemények az amerikai hadsereg tagjait érő szegényített urán-kihatások csökkentése érdekében?
Felelet: Egy leszerelt fiatal katonanő, a Connecticut államban élő Melissa Sterry saját szövetségi államában törvényjavaslatot nyújtott be, amely független szakértői vizsgálatot követel valamennyi Afganisztánban és visszamenőleg 1991-ig az első Golf-háborúban szolgált katona számára. Kijelentette, ő maga beteg, számos bajtársa meghalt, és mindezt a 2003-as esztendei bevetésére vezeti vissza.
Szem előtt tartottam továbbra is ezt a kezdeményezést, és kapcsolatban állok Melissa Sterryvel, aki 2005 májusában az ENSZ előtt kétszer is tanúvallomást tett. Megkérdeztem őt, miért ne terjesszük ki ezt a törvényjavaslatot az USA valamennyi szövetségi államára, mert így a közvéleményt tájékoztathatjuk, és a helyi médiákon keresztül mindenkihez eljut ez az ügy. Az Egyesült Államok nemzetközi, de hazai szinten sem akar semmilyen felelősségről sem tudni, teljes a ködösítés, csakúgy, mint az Agent Orange, az atomveteránok és az MKULTRA agykontroll kísérletek esetében.
[Az Agent Orange, -- hogy a katonák könnyebben megjegyezzék, narancsszínű hordókban tárolták, innen az elnevezés -- dioxinokkal szennyezett gyomirtó szerek keveréke. A vietnami háború dzsungeljeinek ezzel végzett lombtalanítása - hogy a katonák jobban lássák az ellenséget - példátlan az emberiség történetében. Bizonyos értelemben úgy is tekinthetünk rá, mint a Homo sapiensen rovarirtó vegyszerekkel végzett toxikológiai kísérletek prototípusára... Az USA-légierő 1962 és 1971 között 44 millió liter Agent Orange-t és más gyomirtó-szert szórt le Vietnámra. Atomveteránoknak nevezik a (főként Közel-Keleti) bevetések után hazatért katonákat, akik szinte kivétel nélkül megbetegedtek a szegényített urán lövedékek káros kihatása következtében. MKULTRA volt a fedőneve egy titkos, a CIA által 1953-tól a 70-es évekig alkalmazott agykontroll kísérletnek, ahol a cél egy ún. „igazság-drog” kifejlesztése volt. - fordító]
Az emberiség legnagyobb tragédiája
Itt hasonló fejleményekről van szó, csak a probléma sokkal, de sokkal rosszabb, mert valamennyi sugárfertőzött személynek a genetikai jövője is érintett. Az USA olyan mennyiségben alkalmazta (és alkalmazza) a szegényített uránt, hogy mára a világnak hatalmas részei, -- még az atmoszféra is -- szegényített uránnal szennyezettek. Egy japán egyetemi tanárnak (az inkább visszafogott) számításai szerint ma az atmoszférában a felszabadult radioaktív-atomok mennyisége 400 000 (nem elírás!) Nagasaki bombának felel meg.
2005. áprilisában Louisiana-ba hívtak meg, ahol a New Orleans-i Egyetem három napos szimpóziumán tartottam előadást. Egy veterán meghívására részt vettem egy, a városon átvonuló felvonuláson és tüntetésen. Ennek a veterán katonának most sikerült a Connecticut–törvényjavaslatot Louisiana-ban beterjeszteni, ahol először két képviselőt talált, akik támogatták őt ebben. Annyit mondott nekik: az egész beadványban csak a Connecticut államot kellett kicserélni Lousiana-ra. Ha hiszik, ha nem, a törvényjavaslatot a Louisiana-i parlament 101 a 0 ellenszavazat mellett elfogadta.

Szeretném, ha mindezt megírnák, mert mi Texasban ugyanúgy be fogjuk ezt nyújtani, és Nevada-ban is tervezik. Washington államban Jim McDermott képviselő fogja ezt benyújtani. A Montana-i kormányzót szintén meg akarjuk ügyünk számára nyerni, ő volt az első kormányzó, aki a Nemzeti Gárda visszahívását követelte, közben ez javarészben meg is történt, miután kijelentette, „rájuk itt van szükség”.
Úgy érzem, a szegényített urán borzalmas valóság, és nem hiszem, hogy létezik az emberiség történetében ennél nagyobb tragédia.
 Globális radioaktív szennyeződés
Fennáll-e annak a veszélye, hogy a szegényített urán, amit innen sok-sok kilométerre töltenek a fegyverekbe, a levegőben elér mihozzánk?
Az atmoszféra már most szennyezett szegényített uránnal, ami egy év alatt képes megfelelően elkeveredni. Én az atmoszféra-pornak vagyok a szakértője, geofizikus és geológus is, tanulmányaim középpontjában ezek álltak. Ez igen érdekes téma: hatalmas por-viharok léteznek, ahol világszerte évente több millió négyzetkilométeren több millió tonna port és homokot „szállítanak” ezek a viharok. Ezeknek a porviharoknak vannak gócpontjai is. Így pl. a Gobi Sivatag Kínában, ahol a kínaiak az elmúlt időszakban atomtesztjeiket az atmoszférában hajtották végre, úgyhogy ott szinte minden sugárszennyezett, a sugárzó részecskék aztán Japánba „szállnak”, majd a vihar a Csendes-óceánon át Észak-Amerika és az USA felett „engedi el” ezeket a finom részecskéket. A por radioaktív izotópokat, peszticideket, vegyi környezetszennyező anyagokat tartalmaz, amelyben még vírusok, gombák, baktériumok is találhatók.
Egy másik nagy gócpont a Szahara. Onnan a por Európába kerül, majd az Atlanti-óceánt átrepülve „landol” a Karib-sziget térségében, illetve egészen fel a keleti partok mentén. Természetesen a hurrikánok következtében jelen van Texasban is ez a por. Mindezeknek a viharoknak kiindulópontja a Szahara.
A harmadik gócpontnak tekinthetjük az USA nyugati részét, ahol a Nevada-sivatagban végzik az atomkísérleteket. Eddig 1200 atomkísérletet hajtottunk végre ott, így a kör bezárul, a világot átölelő rádióaktivitás 1945 óta a rákmegbetegedések járványszerű megsokasodását okozta.
2003. áprilisában a WHO (World Health Organization) előjelzése szerint, 2020-ig a rákmegbetegedések száma világszerte 50 %-kal fog emelkedni. A csecsemő- és gyermekhalandóság az egész világon emelkedik,- ez is egyik jele a nukleáris szennyezettségnek. Miután 1963-ban az USA és Szovjetunió között egy (részleges) atomcsend-egyezmény született, világszerte csökkent a gyermekhalandóság, ami teljesen normális és érthető volt. Ma ez újból emelkedik, a globális nukleáris szennyeződésből kifolyólag.
Rákmegbetegedések, agykárosodások, torzszülöttek…
Egyik tudósítónk fényképsorozatot küldött a 2005 ápr. 28-i Al-Asad porviharról Irakból. Pontosan ez az, amiről beszélek… A képen jól látható egy óriási méretű „fal”, ami nem más, mint homok, amelyet a vihar kavar. Nekem erről a viharról 16 db képem van, amelyeket le is közöltünk több olyan fényképpel együtt, amiket iraki orvosok készítettek leukémiában megbetegedett emberekről, gyerekekről. És Ön mit gondolt erről a viharról?
Drámai benyomást keltett. A vihar felkavarja a rádióaktivitással szennyezett nagyobb részecskéket. A szegényített urán igen magas hőmérsékleten ég el, pirofórikus fémnek nevezzük, ami azt jelenti, hogy éghető anyag. Amikor a lövedékek és patronok elhagyják a csövet, már át vannak forrósodva, mert a súrlódás okozta hő következtében égés következik be. A szegényített urán 70 %-a igen finom fémporrá válik. Ilyen értelemben tehát a fegyverekről úgy beszélhetünk, mint radioaktív gáz-fegyver, nagy területek megfertőzésére. Át fogom Önnek e-mailben küldeni azt az írást, melyet 1943-ban a Manhattan Projekten belül Leslie Grove tábornoknak terjesztettek fel, amelyben a szegényített urán kifejlesztéséről volt szó (Ford: Manhattan Project volt a fedőneve annak az amerikai tevékenységnek 1942-től az atombomba ledobásáig, amely az atombomba kifejlesztésére irányult Leslie tábornok parancsnoksága alatt).
Amikor annakidején az atombombát ledobták, nem használtak szegényített uránt, mert azt túl veszélyesnek tartották. Japánban voltam egy Basra-i gyermekorvossal. Ezek az orvosok és családjaik rákmegbetegedésben szenvednek. Az orvosnak, akivel együtt voltam, tíz családtagja áll jelenleg is rákkal kezelés alatt, melyeknek eredete az első Golf-háború, a mostaniban pedig jóval több uránszegényített hadianyagot vetettek be, szerte egész Irakban...
Mi várható a hazatérő katonákra?
Amennyiben a Bradley típusú harci járművön szolgáltak, akkor a lőszerládákon való ülés miatt vastagbélrákkal fognak hazatérni. A fiatal nők közül, akik ott szolgáltak, sokan szenvednek endometriózisban. [Lexikon: Az endometriózis "modern", mindmáig az egyik legbonyolultabb és leghomályosabb nőgyógyászati megbetegedés. Magyar neve nincs, az elnevezés az endometrium (méhnyálkahártya) szóból származik. A kórkép lényege a méh nyálkahártyájának a méh üregén kívüli elhelyezkedése.] Azonkívül állandó vérzésekre panaszkodnak. Sokan közülük méhnyakrák-megbetegedésben szenvednek – 19-20-21 évesen…! Az amerikai hadsereg ezeket a panaszokat még csak kivizsgálni  sem fogja, sőt a katonanőket küldik vissza a frontra. 2003-ban egy 20 főből álló csapat Kuvaitból indulva harcolt Bagdadig. A 20 katonából nyolcnak rosszindulatú megbetegedése van.
Van-e a szegényített uránnak a pszichére kihatása a hazatérőknél?
A szegényített urán azokból a piciny részecskékből áll, amelyek nagyon magas hő hatására keletkeznek. Ezek között uránoxidok is találhatók, melyek nem oldódnak folyadékban, kb. 100-szor kisebbek, mint egy fehér vérsejt. Belélegzéskor a katonák mindezt „felszippantják”, és az orron, és a légző rendszeren keresztül eljutnak az agyig is. Ott a kognitív képességeket, a gondolatfolyamatokat befolyásolják. Az agy kontrollközpontja, ami az érzésekkel van kapcsolatban, károsodik. Az Afganisztánban, a Fort Bragg egységnél szolgáltak közül, négy katona gyilkolta meg feleségét két hónappal a hazatérés után. Ennek oka részben az agykárosodás, amit a radioaktív részecskék okoznak.
Az első Golf-háborúból hazatérő katonák egy részénél a következő dolog történt: testükben, ruházatukon, mindenhol jelen volt a szegényített urán. Előtte makkegészséges fiatalemberek voltak, akiknek már voltak (egészséges) gyermekeik. A „Veterans Administration” szervezet szerint 251 megvizsgált veterán közül 67 %-nak született a hazatérés után súlyos károsodással gyermekük. Agyuk vagy végtagjaik, szervük hiányzott, szemük nem volt, rettenetes vérbetegségekben szenvedtek. Borzasztó dolgok történtek.
A Life Magazin feltett az Internetre egy képsorozatot, ami ma is látható (még): «The Tiny Victims of Desert Storm »  = A Sivatagi Vihar fedőnevű Golf-háború piciny áldozatai címmel. Nézzék csak ezt meg, - ó Istenem - ezek az első Golf-háború után született csecsemők, ahogyan egészséges idősebb testvéreikkel játszanak… Alapjában véve ugyanaz, mint a Crack-drogot szívni, csak itt radioaktív drogról van szó. A vérrendszeren keresztül eljut a károsodás az agyig, a csontokig, a velőig, és a magzatig is. Az egész testnek radioaktív károsodásáról, megmérgezéséről beszélhetünk.
Megöl minden élőlényt
Mi van azokkal az emberekkel, akik az USA-ban élnek, hiszen Ön azt mondja, hogy a szegényített urán elkeveredik, és eljut szinte mindenhova?
Pontosan így van. Ugyanaz a hatás lép fel, mint a passzív dohányzás esetében, amikor a nemdohányzó kénytelen a füstöt beszívni.
Mialatt mi itt beszélgetünk, növekszik-e ennek a ”passzívdohányzásnak” a sűrűsége?
Igen, az atmoszférában világszerte emelkedik a koncentrációja a szegényített uránnak. Vannak arra utaló jelek, hogy az USA Iránt porig fogja bombázni. Mi figyelemmel kísérjük az USA-hadsereg lőszergyárait. Óriási megrendeléseket kaptak, betontörő bombákra, melyeknek robbanófejében egyenként 5000 font (2250 kg) szegényített urán van.
Akkor a kilátások Amerika számára nem éppen rózsásak.
Nem, az előrejelzések valóban rosszak.
Tehát, amikor mi eszünk, az élelmiszerekkel együtt a szegényített uránt is felveszzük szervezetünkbe. Az óceánok, tengeri lények is ugyanúgy szennyezettek?
Igen, így van, amit mondtam, érvényes a földre, levegőre, vízre. Az urán 238-as felezési ideje 4,5 milliárd év, ilyen idős a mi Földünk. Az atmoszféra tartósan szennyezett.
A mai napig okozott kár jóvátehető-e valahogyan?
Nem, erre nincs lehetőség. A parányi részecskék egész földünk körül lebegnek. Ugyanúgy lebegnek még mindig az atomkísérletekből származó plutónium és urán részecskék is. Ezek a részecskék olyan picik, hogy a molekulák, melyekkel ezek összeütköznek, még „löknek egyet” rajtuk. Egyetlen lehetőségük, hogy kikerüljenek az atmoszférából csak az, hogy a hó, eső, köd kivonja őket, így kerülnek a Földre. A részecskék felülete a levegőben levő nedvesség hatására nedvessé válik. Így, amikor leérnek, szinte ragasztó erősségével tapadnak rá arra, amire ráesnek. Amire ezek rátapadnak onnan nem lehet őket eltávolítani semmivel sem. Vagy tett Ön valaha a mikroszkóp alá egy vízcseppet, majd erre egy újabbat rá? Szét tudja választani a két vízcseppet?
Nem.
Látja, ugyanez történik a radioaktív részecskékkel. Ha azok egyszer az atmoszférából kiszabadultak, rátapadnak bármire, nem lehet őket lemosni. Ugye nem képzelte ezt az egész dolgot ilyen rossznak?
Nem, azt tudtam, hogy bár eléggé rosszul állnak a dolgok, de azt hittem, valahogy el van az egész „szigetelve”.
Nem, nem úgy van. Ami ma pl. Irakban történik, azt már öt nap után érezzük mi is. Nem tudom, Ön követte-e a csernobili eseményeket. Az a nagy radioaktív „buborék” körbejárta a világot, de itt porról van szó. Ez az atmoszférában meglevő por egy részévé válik. Ahogyan Ön ezt az említett fotókon, mint por-vihar látta, szétoszlik az egész világban.
Amit most Ön elmondott, az  atmoszféra felsőbb, vagy alsóbb rétegeire vonatkozik?
Az alsó orbitális rétegben van. Feladata elvégzése után visszahozták a Földre a Mir orosz űrállomást. A Mir burkolata alatt volt egy külön réteg, arra hivatott, hogy az érzékeny elektronikát leárnyékolja a nap radioaktív sugárzása ellen. A későbbi vizsgálatok során ezen az árnyékoláson uránmaradványokat fedeztek fel, amit a szakértők a nukleáris kísérletekre vezettek vissza. Tehát olyan anyagokról van szó, amit mi emberek juttatunk oda fel, nem a naptól jövő sugárzás eredménye.
A szegényített urán használata 1973 óta
Ön tehát alapjában véve azt állítja, hogy atomháborút viselünk jelenleg?
Igen, pontosan így van. 1991 óta négy atomháborút folytattunk. Igenis, ezek atomháborúk. A szegényített urán, nukleáris fegyver.
A tudós álláspontjából kiindulva minek kell történnie, hogy valami megváltozzon?
Nos, meg kell a felhasználását állítani. Mi egy nemzetközi mozgalmat hoztunk létre azzal a céllal, hogy megállítsuk a szegényített urán előállítását, eladását, használatát, és be legyenek tiltva az ezt használó fegyverek.
A fegyverek, melyeket mi más országoknak szállítunk tartalmaznak-e szegényített uránt?
Így igaz. 1968-ban jelent meg az első szegényített uránt felhasználó fegyver, erre vonatkozólag találtunk az USA Szabadalmi hivatalában egy bejegyzést. Ez a fegyver a haditengerészetnek készült eredetileg, egy forgózsámolyra szerelt fegyverről van szó, ami akkor percenként kb. 2500 lövést tudott leadni. 1973-ban Izraelnek adtunk ezekből a fegyverekből, és ellenőriztük a felhasználását. Izrael a Yom-Kippur háborúban (1973) használta ezt, ahol öt nap alatt szinte teljesen megsemmisítették az arabokat. A dolog a szegényített uránnal ezután „indult be”, ez volt a tulajdonképpeni „kipróbálása” ennek a fegyvernek. Ezután (1974) tökéletesítették a fegyverzetet a haditengerészet számára, az USA kormány 6 hónapon belül 12 „jogi személynek” adta el a fegyverzetet, ebben más országok is benne vannak, nem csak az amerikai hadsereg. Mi összesen kb. 12-17 országnak (pontosan nem tudjuk) adtunk el belőle. A rosszban a jó, hogy „csak” ennyi országnak lett eladva, mert egy ilyen hatásos fegyvert normális körülmények között 100-120 országnak adnak el… De a sugárbiológiai és környezetvédelmi rizikó miatt a „leendő vevők” visszariadtak, sőt a potenciális vásárlók közül is a legtöbben félnek e fegyvernem használatától. Az országok, melyekről tudjuk, hogy bevetették ezt a fegyvert: Anglia, USA, Izrael. Az ENSZ 1996-ban hozott egy határozatot, mely szerint a szegényített uránt tartalmazó lövedékek tömegpusztító fegyvereknek tekintendők, és a nemzetközi egyezmények alapján illegálisnak minősülnek.
A németek „Euro-kollégáikat” küldték a „pusztulásba”
2001-ben az Európai Parlament határozatot hozott a szegényített uránnal kapcsolatban. A NATO haderő 1998-99-ben 39 000 bombázó bevetést repült Jugoszlávia ellen, és bombázta az országot radioaktív romhalmazzá. Jugoszlávia szétbombázásán a legtöbb pénzt az USA és Németország kereste, majd gondoskodtak róla, hogy a békefenntartókat azokból az országokból, melyek semmit sem tudtak (Olaszország, Portugália), azokba a régiókba irányítsák, ahol a nukleáris szennyezettség a legnagyobb volt. A németek és amerikaiak ezekre a területekre nem küldték saját embereiket, azokat a legkevésbé szennyezett területeken vetették be. A másik két országból jövő szegény békefenntartók aztán néhány hét, hónap, év után megbetegedtek, meghaltak. Érthető a katonák szüleinek felháborodása. A Parlamenthez, a médiához fordultak, beadványok készültek. Igen sok cikk jelent meg ebben az időben a médiában ezzel kapcsolatosan.
A jugoszláviai NATO invázióval közismertté vált a kérdéskör. Ennek ellenére Irakban japán egységeket vezényeltek önvédelmi egységként Somawa-ba. Somawa Irak legerősebben sugárfertőzött területe, hatalmas harcok színhelye. Ma abból kell kiindulnunk, hogy ezek a katonák valóban komolyan betegek.
Egész országok, országrészek lakhatatlanok
Mi a helyzet Irakkal? Mi a helyzet ma ott?
Lakhatatlan. Jugoszlávia, Irak, Afganisztán, ezek ma teljesen lakhatatlanok.
De ott emberek élnek, ez azt jelenti, hogy ők még veszélyben vannak?
Nos, Ön láthatja a torzszülötteket, a rákos megbetegedéseket, és egyáltalán a helyzetet. Ezen esetek száma évenként emelkedni fog, mert a sugárszennyezettség minden élőlényre kihat, mely lélegzik, vizet iszik, és sugárszennyezett földből származó ételt fogyaszt. Ez egyenlő egy lassú halálos ítélettel. Ez Jugoszláviára és Afganisztánra is érvényes.
A szegényített urán az egy nagyon-nagyon hatásos biológiai fegyver. Ez tulajdonképpen bevetésének a célja. Marion Falktól (a Lawrence Livermore Labor laboratóriumnak nyugalmazott vegyi-fizikai tudósa, aki több mint húsz évig nukleáris bombák gyártásában is részt vett) mindent meg lehetett tanulni a szegényített uránról és a sugárzásról. Ő világosított fel, hogy a hadsereg által használt fegyverzetnek nem csak az a célja, hogy ellenséges katonákat semmisítsen meg, hanem a civil lakosság is célpont, amennyiben megbetegednek, ezáltal az ország produktivitása legyengül. Az érintett személyek utódai a károsodásokat tovább fogják örökölni, de így van ez az állat- és növényvilágban is. A DNS nem fogja magát korrigálni, helyesbíteni.
Az átörökítőanyagok örökre károsodnak
Akkor ezek a mutációk valószínűleg romboló hatásúak és nem konstruktívak...
Így van. Ezek a mutációk okozzák a születési defekteket.
Ezek tehát nem evolúciós megbetegedések?
Nem, egyáltalán nem. A betegségeket a következő és az azután következő nemzedékek mind öröklik. Pontosan úgy, ha Önnek vörös haja van, akkor az Ön összes utódja rendelkezik ezzel az öröklési tulajdonsággal.
Ha nekem pl. a sugárzás miatt szívproblémáim lennének, akkor az utánam következő generációknak úgyszintén?
Nos, ha egy sejt, vagy ennek részecskéi, vagy a sejtek működőképessége sérül, akkor nem fog szükségszerűen a DNS is sérülni. A káros hatásoknak két formája van: Az egyik esetben az élő organizmus sejtjei érintettek, ennek öröklése nem szükségszerű. De abban az esetben, ha a spermának, vagy a petesejtnek a DNS-e sérül, az természetesen továbböröklődik.
Katonáinknak, akik visszajönnek, ezek szerint fertőzött a ondójuk…
Így van, az ondó szegényített uránt tartalmaz, és ezzel partnereiket is megfertőzik. Van itt valami, amit úgy hívnak, hogy «burning»-szindróma. Teljesen szörnyű. Olvashat erről egy cikket David Rose-tól a Vanity Fair 2004. decemberi számában, az interneten is megtalálható. Rose meginterjúvolta egy ismerősömet, egy kanadai Golf-háborús veterán özvegyét, aki égő fájdalomról panaszkodott, miután együtt volt a férjével. És a szegényített urán a kondomon is átmegy...
Hihetetlen!
Látnia kellene a főiskolásokat, akiknek a maró spermákról és a belső fertőzésről beszélek. A lányok megdöbbennek, a fiúk pánikba esnek, mert addig azt mondták, „én sohasem leszek beteg”. Rose cikkének címe egyébként: «Önpusztító fegyverek» (Weapons of Self-Destruction).
Nukleáris kísérletek és következményeik
Mennyi szegényített uránra van szükség ahhoz, hogy minden élőlény elpusztuljon a Földön?
A már meglevő sugárzás igen mélyreható változásokat eredményez, aminek első következményeit már abban látjuk, hogy világszerte emelkedik a gyermekhalandóság. A sugárzásveszély legjobban a magzatot fenyegeti, mert sejtjei gyorsan osztódnak, a végtagok és a test fejlődésekor. Ha tehát sugárzás, mérgező anyagok (vegyszerek) érik, akkor a kifejlődés közben károsodást szenved.
Annak, hogy 1963-ban a szenátust rá tudtuk venni az atomcsend-egyezmény (megtiltja a föld felszíne feletti nukleáris kísérleteket) aláírására, egyedüli oka a gyerekhalandóság növekedése volt. A mutató hosszú időn keresztül évente 2-3 %-kal csökkent, de Hiroshima és Nagasaki után emelkedni kezdett, amely emelkedés csak erősödött az ötvenes években a nagy atombomba-kísérletek idején. 1963-ra nyilvánvalóvá vált, hogy az atombomba-robbantások világszerte hatással voltak a gyermekhalandóságra. A Szovjetunió és az USA aláírták a szerződést, és onnantól kezdve világszerte csökkent ez az arány. Ez ma újból emelkedik, oka a világméretű radioaktív szennyeződés, és hogy mekkora szennyezettség szükséges minden élőlény kiirtásához a Földön, azt senki nem tudja, de a szegényített urán az egy nagyon-nagyon hatékony biológiai fegyver….
Mint már említettem, a szegényített urán lövedékek használatának több célja van, mint sem csak az ellenséget eltalálni. Emlékeztetetek itt Csernobilra, és egyéb ottani nukleáris katasztrófákra, ami valójában a Szovjetunió összeomlásában játszott nagy szerepet, mert a megbetegedett emberek teljesítőképessége, ezzel az egész gazdaság visszaesett. Az oroszok jóval hanyagabbul kezelték e témát, mint mi.
Szeretnék rámutatni a WHO egy világszerte lefolytatott vizsgálatára, ahol egy bizonyos fajta elmebajra koncentrálva vizsgálták meg a lakosságot, szem előtt tartva az atmoszférából származó radioaktív sugárzás hatását.

Japán:                           8,8 %
Nigéria:                         4,7 % (igen kevés, gyakorlatilag itt alig van sugárzás)
Ukrajna:                      20,4 % (Csernobil)
Spanyolország:             9,2 %
Olaszország:                  8,2 %  (aránylag csekély, nincsenek atomerőművek)
Franciaország:             18,4 % (F. teljesen függ az atomerőművektől)
Mexikó:                       12,2 %
USA:                           26,3 % ( elmebajosok száma a világon a legmagasabb)*


George Bush és testvérei már az anyaméhben ki voltak téve az amerikai nukleáris kísérletekből eredő káros hatásoknak. Volt egy lánytestvére, aki 3 éves korában leukémiában halt meg. Korábban együtt dolgoztam egy szervezettel, mely fő feladatként a sugárveszéllyel foglalkozott. Honlapjukat bárki megtekintheti: www.radiation.org. Független és igen tapasztalt tudósok működtek együtt. Összegyűjtöttük és megvizsgáltuk sugárfertőzöttségre 6000, az atomerőművek közelében lakó kisgyermek fogait. Egyik tagunk szomszédja annak idején a Bush gyerekeket korrepetálta, mert ők – beleértve a mostani elnököt is – óriási tanulási nehézségekkel küzdöttek.
 *Az eredeti cikk nem részletezi, milyen elmekórt, milyen körülmények között vizsgált a WHO, forrást sem jelöl meg. A számok tévesek, talán ezreléket vagy tízezreléket akartak közölni, az arányok feltehetően helyesek.
Honnan tudjuk, hogy a Bush gyerekek sugárveszélynek voltak kitéve?
Születési évükből kifolyólag, arról az évről van szó, amikor édesanyjuk terhes volt velük. Ön utánanézhet, mennyi nukleáris szennyeződés került az atmoszférába, és létezik egy korreláció az amerikai tizenévesek tanulmányi eredményeinek csökkenése és az a sugárzásmennyiség között, amely abban az évben szabadult fel, amikor anyjuk terhes volt velük. Ezek későbbi kihatások.
Tehát ők Connecticut-ban éltek, és még érezték a Nevada- i robbantások kisugárzásait?
Két évvel ezelőtt az USA kormánya bevallotta, hogy minden személy, aki 1957 és 1963 között az USA-ban lakott, sugárzásnak volt kitéve. Ez idő alatt tehát valamennyi terhes nő és még meg nem született magzata ki volt téve ennek a sugárzásnak.
Nem genocídium, hanem omnicid (Nem népirtás, hanem minden élőlény kiirtása)
Miféle sugárzási dózisról beszélünk tulajdonképpen?
Alacsonydózisú sugárzásról. Ennek fölvétele főképpen a víz, illetve tejtermékek fogyasztásán keresztül történik. Ez az Atlanti-óceánban a kicsi (fiatal) halakat is elpusztította. A stroncium 90 az ember által létrehozott, főképp atomerőművekből és atomkísérletekből származó izotóp. Norvégiában kimutatták a tejben az 50-es évektől egészen a 70-es évekig a stroncium 90-et. Azt is megállapították, hogy ez időben a halfogás is visszaesett. 1963-ban, amikor az USA szinte naponta hajtott végre nukleáris kísérletet, (egy évben 250 kísérletre került sor, mert „sietni kellett”, hiszen az atomcsend-egyezmény megkötése a küszöbön állt), a halfogás 50 %-kal esett vissza. A Csendes-óceáni térségben 60 %-kal, mert ott az amerikaiak, oroszok, kínaiak, franciák végezték kísérleteiket.
Ez azt jelenti, hogy ezeket a fertőzött halakat még ma is esszük. Változott valamit a genetikai kódjuk?
Az óceánok mindent fölvesznek, esőt, havat, ködöt, mindent, ami lefelé jön. A világszerte tapasztalható békapusztulás is a szennyezetten lehulló esőre vezethető vissza. Itt egy az egész világra kiterjedő nukleáris holokausztról van szó, de miután minden élőlényt elpusztíthat, állatokat, növényeket, baktériumokat, ezért nevezhetjük ezt omnicidnek.
A Pentagonnál is szegényített urán? (2001. szept.11.)
Gondolja, hogy meg kellene néznünk az iraki időjárás előrejelzést, hogy mi itt négy nappal előre felkészülhessünk valahogy a sugárzás ellen?
Most mondok Önnek valamit. Azon a bizonyos szeptember 11-én felhívtam az összes orvoskollégámat a ’Radiation and Public Health Project’–től, és azt tanácsoltam nekik, hagyják el a várost, és csak jó néhány esőzés után jöjjenek vissza. Egyikük a Pentagontól lakott szélirányban kb. 12 mérföldnyire. Felhívtam – én akkor San Franciscoban voltam – és kértem, menjen ki az erkélyre a Geiger-számlálóval. A számláló 8-10-szer magasabb értéket mutatott, mint a szélárnyékolt helyen. Felhívtuk a Környezetvédelmi Hivatalt, a Katasztrófavédelmet, az FBI-t, és figyelmeztettük, kértük őket, a mentési alakulatok csakis védőruhában dolgozzanak, mert védeni kell a tűzoltókat, stb. Két nappal később az EPA, a környezetvédelmi hatóság sugárzási szakértője visszahívott, és közölte, az egész törmelék a Pentagon romjainál sugárfertőzött, és vizsgálatuk alapján szegényített uránról van szó. Az pedig csak akkor árt, ha belélegzi valaki. Majd hozzátette: Nagy gondban vagyunk – már ami lehetséges szennyezettséget illeti – a repülőben lehetséges forrasztóón miatt…
Nos, tudja Ön mi is az a Tomahawk rakéta? Ezeknek a rakétáknak a feje szegényített uránt tartalmaz. A radioaktív sugárzás, mely a becsapódásból keletkezett törmelékben mérhető volt, egyben bizonyíték is egy szegényített uránt tartalmazó lövedék használására. (Ford.: Az eredeti cikk nem tér ki erre, de ha ez valóban így történt, ez is eggyel több bizonyíték arra, hogy 2001. 09.11-én nem repülő, hanem urántöltetű Tomahawk rakéta csapódott a Pentagonba. De mit számít itt a 150 bizonyíték mellett már a 151. amellett, hogy azon a napon más történt, mint amit el akarnak velünk hitetni?)
Zavarok a sejtfunkciókban
Erre nem is gondoltam, de visszatérnék előző kérdésemhez: Szükség lenne-e arra, hogy az időjárásjelzések értesítsenek bennünket toxikológiai homokviharokról Irakban? De hogyan mentsék magukat az emberek?
A homokviharok nagysága egymillió négyzetmérföld. Átszelik az Atlanti-óceánt, elérik a Keleti partot, a Karib térséget, a Texas-i partokat, majd továbbáramlanak. Vannak emberek, akik egy hurrikán közeledtével elhagyják az Egyesült Államokat. A sugárzás benne van az ivóvízben, ételben, tejtermékekben, és akkor még külön probléma, hogy a 238-as urán (a szegényített urán 99,39 %-ban ebből áll) további húsz lépésben további radioaktív izotópokra bomlik. Ezért Trójai Falónak is nevezzük. Ez olyan fegyver, ami az elsütése után is árt. A belélegzéskor eljut mindenhova, az agyba, stb. Ezek a finom részecskék, melyek 5 000-10 000 foknál keletkeznek, nano-részecskék. Egytized mikron nagyságúak, vagy kisebbek. Ez azt jelenti, hogy egy fehér vértestnél százszor kisebbek. A szervezetben a lipidek (zsír) és valószínűleg a koleszterin veszik fel, és közvetlenül jutnak el a sejtekhez. Megzavarják a sejtek közötti információcserét, ami által az agyfunkciót is összezavarják.
Következmények Irakban
Van Önnek tudomása arról, milyen volt Irak az Első Golf-háború előtt?
Irak 1991 előtt az egész Közel-Kelet legfejlettebb országa volt. Pontosan vezetett adataik voltak a betegségekről, ezért is bombázta szét az USA az Egészségügyi Minisztérium hivatalait. Tönkretettünk minden adatot, hogy ne lehessen kimutatni később a háború előtti egészségügyi paramétereket. Ennek jelentősége az USA részére egy háborús bűnök által okozott károk jóvátételében lett volna. A borzalmas ENSZ szankciók idején az irakiak soha nem kaphatták meg a leukémia gyógyításához szükséges gyógyszermennyiséget. Az ENSZ mindig csak arra hivatkozott: a leukémia kezelésének ez a része már egyenlő egy fegyver-komponenssel. Gyerekek haltak éhen, és ez eltakarta a valós hatásait a szegényített uránnak. Irak a népegészség területén a1991 előtt az egész térségben ez első helyen állt.
Beszéljünk az iraki gyerekekről
Az Első Golf-háború után a Basra-i kórházakban hetente talán egy gyerek született fogyatékosan. Most naponta 10-12 jön így a világra. A lakosság uránszennyezettsége évről évre növekszik. Az embereknek naponta kell inniuk, enniük, ott, ahol az egész környezet sugárfertőzött. Pontosan ezt várták el azok, akik mindezt kigondolták. Egy iraki orvosnő mondta nekem el, hogy a fogyatékosságok egyre súlyosabbak is. Több esetben szörnyszülötteket segített világra, szemek, végtagok, fej nélkül. Annakidején a Csendes-óceáni kísérleteknél, ugyanez történt, az embereket kísérleti nyúlnak használták.
Akkor ebben az értelemben tehát valamennyi állam, mely ilyen nukleáris fegyverrel bír, felelős mindezért?
Igen, mind benne van ebben, Franciaország, USA, Kína, Szovjetunió, nem vagyok benne biztos, mit csinált Anglia, ők sohasem hangoskodtak.
A következmények az USA-ban
Hol fekszenek az USA-ban azok a városok, amelyeknek a legnagyobb a nukleáris fertőzöttsége?
Minden atomerőmű körül 100 mérföldes körben. Nálunk ma 110 atomerőmű létezik - a legtöbb a világon – és ebből 103 működik. Szinte az egész Keleti part tele van. Mi a következőt tettük: beszereztük a mellrákban 1985-89 között elhunytak adatait, és megállapítottuk, hogy az elhunytak 2/3-a 100 mérfölden belül lakott valamelyik atomerőműhöz.
Ugyanez vonatkozik atomkutató intézetekre.  Így Los Alamos New Mexico államban, Idaho Nuclear Engineering Labor Idaho-ban, Hanford Washington államban, innen származik a plutónium a bombákhoz. Innen ered az egész Columbia River környékének szennyezése, sőt egész Washington államról beszélhetünk, mert belekerül a vízbe, az egész vegetációba, stb. Ha Ön itt kagylót, rákot, bizonyos halfajtákat fogyaszt, amelyek a víz legalján élnek, és az iszap közelében keresik táplálékukat, nagyobb a veszélye annak, hogy ezek jobban felveszik a szennyezést. Természetesen egy megbetegedés mindig függ az egyén fizikai állapotától, egészségétől. Nemrég elhunyt egy 40-es éveiben járó férfi Washington államban. A boncolás megállapította, hogy tele volt radioaktív cink szennyezettséggel, mikor effajta mérgezést csak atombombák, és atomreaktorok okozhatnak. Kiderült, igen szeretette az osztrigát. Megtalálták a vásárlóhelyét, majd innen eljutottak az osztrigatenyészethez is a tengerben, mely 200 mérföldnyire volt Washington állam partjaitól. Az áramlás elvitte a szennyezést odáig, és az osztrigákig is.
Egészségügyi következmények
Mik a jelei a szegényített urán okozta mérgezésnek?
Hazatérő katonák fémes érzésről beszéltek a szájban. Ez az uránfémnek az íze. Aztán arról, hogy 24-48 óráig rosszul érezték magukat. Izomfájdalmuk volt, erőtlenek voltak. Egyesek inkontinenciával tértek haza. Impotencia is előfordult. A finom apró (mérgező) szervezetbe jutott részecskék nem oldhatók, tehát nem távoznak el a vizelettel a szervezetből. Sok katonának kihullottak, letöredeztek a fogai - a fog kalciumfoszfát-strukturájában a kalcium helyére urán kerül. Epilepszia is előfordult, celebrális bénulás ugyanúgy. Egyes betegségek katonáknál gyakrabban fordulnak elő: Parkinson-kór, Lou-Gehrig kór (lexikon: Amyotrophe Lateralsklerose, röviden ALS, Az ALS során a motorikus neuronok pusztulnak el, ami a mozgásképesség fokozatos romlását okozza. Az agy többi része továbbra is kiválóan működik, így az értelmes ember egy többé nem működő testbe van bezárva. Lassan az összes mozgás megszűnik, végsőként a légzés. A kórra jelenleg nincs gyógymód, a várható élettartam pedig a diagnózistól számított 5 év.), Morbus Hodgkin (nyirokcsomó daganat). Ennél az idegekben és a sejtekben lévő mitokondriumok megsérülnek. A mitokondriumok termelik az egész élő szervezet energiaszükségletét. A mitokondriumok károsodásának másik jele a Chronic Fatigue Synrom (krónikus fáradtság szindróma). Nem képződik annyi energia, amennyi szükséges volna a normális életfunkciók fenntartásához. A SanDia atomfegyver-laboratórium alkalmazottai számára készült hírlevelek között találtam egy tanulmányt 2003. szeptemberéből. Ebben a veteránokon tanulmányozzák a Morbus Hodgkin, Parkinson-kór, Lou-Gehrig kórösszefüggéseit a mitokondriális elégtelenséggel. Mivel atomfegyver-laboratóriumról van szó, teljesen tisztában vannak a károsodás mértékével.
Mondjon nekünk valamit a vizsgálatról, mely segítségével ki lehet a szegényített uránt a szervezetben mutatni.
A legmegbízhatóbb a kromoszómateszt, ez 5000 dollárba kerül. A vizeletvizsgálat 1000 dollár. Ha a vizeletvizsgálat pozitív, akkor biztos lehet benne, hogy fertőzött. Ha negatív, akkor még nem biztos, hogy nem fertőzött. Csupán annyit jelent, hogy Ön talán, esetleg fertőzött, vagy esetleg nem, ill. a vérben még nem oldódtak megfelelő mennyiségű részecskék fel, hogy azok a vesén keresztül a vizeletbe kerüljenek. Senki, aki Afganisztánba, vagy a Közel Keletre megy, nem tudja ezt a radioaktív szennyeződést elkerülni, egyszerűen nem lehet. Az egész dolog a szegényített uránnal valamennyi élőlényt érint a Földön. Semmi más nincsen, aminek ilyen kihatásai lennének, ma az egész Földön meg vannak változtatva az öröklési tulajdonságok. A Pentagon képviselői azt vetik szememre, hogy én eltúlzom a dolgokat, és csak azért használom az urán szót, hogy félelmet keltsek. Nekem teljesen mindegy, hogy az emberek hisznek-e nekem, vagy sem. Minden, amit mondhatok, hogy mindaz, amit elmondtam, idővel valójában a hosszú távú következményeknek alábecsülése lesz.
***
A cikk eredetileg angol nyelven az Iconoclast független texasi hetilap 2005. május 11-i számában lonestaricon.com/2005/PDFs/19iconoclast.pdf jelent meg, mely szám fő témája az „uránfegyverek hatása a polgári lakosságra és a katonákra” volt. A beszélgetést Leuren Moret-tel W. Leon Smith és Nathan Diebenow szerkesztők folytatták.
Jelen fordítás a Zeit-Fragen svájci lap közlése alapján készült.

Fordította: Brassói László


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése