2014. augusztus 11., hétfő

A világ legnagyobb zsidóbűnözői

A világ legnagyobb zsidóbűnözői


Gonosz zsidók

Tartalomjegyzék

Zsidóbűnözők


Az alábbi lista tartalmazza a történelem legnagyobb zsidóbűnözőit. Olyan zsidókat sorol fel, akik politikai, gazdasági téren vagy a magánéletben olyan tevékenységet fejtettek ki, amely környezetüket erőteljesen károsította, bomlasztotta és rombolta. Mivel zsidóknagyon nem szívesen vallják be zsidóságukat, némely esetben az illető zsidósága vitatott, ezt külön feltüntetjük a szövegben. (lásd még:Kriptozsidó)
A lista korántsem teljes, folyamatosan bővül.

A lista felépítése


A zsidóbűnözők listája elsősorban a bűnözés fajtája szerint tagolódik: Gyilkosok és egyéb. A magyarországi zsidóbűnözőket külön vezetjük az áttekintés kedvéért, itt megint külön vezetjük a múltbelieket és a még aktívakat. Egy bűnöző több helyen is szerepelhet, pl. Ernst Toller szerepel az elnökök és a terroristák között is. A listákat a zsidókra nagyon jellemző bűnök és a káros zsidó elméletek felsorolása zárja le.
Tömeggyilkosok, gyilkosok
Szovjet zsidók

  • Jurij Andropov - a Szovjetunió főtitkára, a KGB vezetője, Magyarország 56-os ellensége, a szovjet beavatkozás egyik fő felelőse
  • Isaac Babel – 1894-1940, oroszországi kommunista író, háborús propagandista, 1935-ben Párizsban felszólalt egy antifasiszta kongresszuson
  • Lavrentyij Pavlovics Berija - szadista szovjet belügyminiszter, tömeggyilkos - zsidóságát néha vitatják, noha külleme elárulja
  • Matvei Berman - a Gulág egyik alapítója
  • Jakov Blumkin – 1898-1929, szovjet kommunista Cheka-ügynök, merénylő, a vörös terror résztvevője, 1918-ban megölte a német nagykövetet, Wilhelm Mirbachot, 1920-ban Iránban sikeresen terjesztette a kommunizmust, ahogy később Mongóliában is
  • Dmitrij Bogrov - 1911-ben meggyilkolta Pjotr Sztolipin miniszterelnököt
  • Ilja Ehrenburg – szovjet író, költő, propagandista, háborús uszító, részt vett az 1905-ös forradalomban, tudósított a spanyol polgárháborúból, folyton a németek, 20 millió német civil kiirtására buzdított röpirataibana 2. vh alatt "A német gonosz lény. Mindenkit gyűlöl... Csak egy gondolatunk van: németet ölni. Falánk hasába szuronyt! Lecsukni kapzsi szemét! Szétütni buta, szögletes fejét! Pusztuljon ez a kígyó! HALÁL A NÉMETEKRE" "A németek nem emberek. (...) Gyilkolni fogunk. Ha nem öltél meg legalább egy németet naponta, akkor elpazaroltad az idődet... (...) Ha megöltél egy németet, akkor ölj meg még egyet - nincs szórakoztatóbb számunkra, mint látni egy rakás német hullát. Ne számláld a napokat és a mérföldeket. Csak az általad meggyilkolt németeket számold. Öld a németet - mert ez a te öreganyád régi imádsága. Pusztítsd a németet — mert a gyermekeid is ezt várják el tőled. Pusztítsd a németet — mert ez az orosz föld vészkiáltása. Ne habozz. Ne add fel a harcot. Ölj."
  • Nahum Eitingon – az állami terror egyik fő szervezője Sztálin idején
  • Naftaly Frenkel - a Gulág alapítója
  • Nyikita Szergejevics Hruscsov - eredeti neve Perlmutter, Lazar Kaganovich tömeggyilkos csapatának tagja, az 1960-as években szovjet pártfőtitkár (1953-ban a keletnémet, 1956-ban a magyar forradalmat fojtotta vérbe)
  • Henrik Jagoda - a Gulág egyik vezetője
  • Lazar Kaganovich - kb 20 millió nemzsidót tett el csapataival láb alól
  • Lev Kamenyev - szovjet kommunista vezető, KB-tag
  • Fanny Kaplan – 1890-1918, forradalmár, merénylő, a "szocialista forradalmárok" csoport tagja, a bolsevikokkal való harcuk idején, 1918-ban háromszor rálőtt fajtársára, Leninre, aki súlyosan megsérült, kivégezték
  • Garri Kaszparov - *1963, oroszországi kommunista sakkvilágbajnok, Komszomol KB-tag, majd demokráciáért küzdő politikus és amerikai kém a kommunizmus bukása után
  • Alexandr Kerenszkij – 1881-1970, az orosz Ideiglenes Kormány miniszterelnöke az 1917-es februári forradalom után; miután hadügyminiszterként az általa irányított Kerenszkij-offenzíva kudarcba fulladt, a kommunisták hatalomra jutásának kedvezett, az októberi forradalom után elhagyta az országot, 1941-ben felajánlotta szolgálatait Sztálinnak a németek elleni harchoz, anyai ágon (Adler) valószínűleg zsidó
  • Lenin - az első szovjet diktátor, a leninizmus megalapítója, tömeggyilkos, a kommunista rémtettek elindítója a történelemben.
  • Maxim Litvinov - szovjet külügyi népbiztos
  • Lev Mekhlis - Sztálin fő kivégzője
  • Karl Pauker – magyarországi származású szadista NKVD-tiszt, Sztálin fő testőre (K. V. Pauker)
  • Jacob Svertlov - a Szovjetunió első elnöke rövid ideig
  • Sztálin - tízmilliók gyilkosa, apai részről zsidó, Európa bolsevizálója - zsidóságát néha vitatják
  • Leon Trotzkij- bolsevista zsidó terrorista, a vörös hadsereg megszervezője, Sztálin Mexikóban meggyilkoltatta
  • Alexander Uljanov - Lenin bátyja, társaival együtt (Ludmila Volkenstein, Alexander Stromberg, Mikhail Ashenbrenner, Lev Sternberg, stb.) a Narodnaja Volja terrorcsoport tagjai, 1881-ben megölték II. Sándor cárt
  • Pavel Yudin – filozófus, szovjet komisszár az NDK-ban, az ottani tényleges vezető, NKVD-tag [1] [2]
  • Jacob Yurovszky – II. Miklós és a cári család kivégzésének vezetője
  • Grigorij Zinovjev - kommunista vezető és ideológus
Palesztinában tevékenykedő zsidó terroristák

  • Jonatán Affusz – Júdás Makkabeus testvére, a Makkabeus-felkelés vezetője Júdás halála után
  • Yigal Allon – szadista izraeli miniszterelnök, a Hagana tagja, az al Khisas-i tömeggyilkosság elrendelője, a palesztin holokauszt egyik felelőse
  • Yigal Amir – szélsőjobboldali merénylő, 1995-ben meggyilkolta Yitzhak Rabin izraeli miniszterelnököt
  • Annás – korábbi főpap, Kajafás apósa, Jézus egyik ellensége
  • II. Antigonosz – az utolsó zsidó király, II. Arisztobulosz fia, Róma már elfoglalta Júdeát, amikor fellázadt, elkergette Heródest, és néhány évig bitorolta a trónt (i.e. 40-37)
  • Antipatrosz - Júdea helytartója, főminisztere, korábban Ideumea kormányzója, ügyesen lavírozott a zsidó polgárháború és a római beavatkozás idején, végül megmérgezte egy zsidó vezető, akinek többször megmentette az életét, fia lett Nagy Heródes. Nem volt zsidó származású, de családját a zsidó vallásra kényszerítették.
  • I. Arisztobulosz – júdeai király (i.e. 104-103), János Hürkanosz fia, megölte testvérét, Antigonoszt
  • II. Arisztobulosz – zsidó „király”, testvérét, II. Hürkanoszt letaszította a trónról (i.e. 66-63), a trónért versengve segítséget kértekPompeiustól, aki bevonult és Rómához csatolta Júdeát, Caesar elengedte, de Júdeába menet megmérgezték i.e. 49-ben [3]
  • Arisztobulosz Chalcis - tetrarcha (57-92), Heródes Chalcis fia, részt vett a római-pártus háborúban (58-63), ahol területeket szerzett
  • Eleázár Auaran – Júdás Makkabeus testvére, részt vett a Makkabeus-felkelésben
  • Barabás – palesztinai rabló és gyilkos, a zsidók Jézus helyett az ő megmenekülését választották
  • Ehud Barak - izraeli miniszterelnök, védelmi miniszter, háborús bűnös
  • Menachem Begin- izraeli miniszterelnök, az Irgun terrorszervezet vezetője, vezetése alatt robbantották fel a King David szállodát (91 halott, ebből 28 brit), terrorista, gyilkos, tömeggyilkosságok vezetője, ultracionista (ultrarasszista), Nobel-békedíjas "A mi fajunk az uralkodó faj. Mi vagyunk ennek a bolygónak a megszentelt Istenei. Mi, akik legalább annyira különbözünk az alacsonyabb rendű fajoktól, amennyire azok különböznek a rovaroktól. A mi fajunkhoz hasonlítva a többi fajok valójában vadállatok és állatok, legjobb esetben háziállatok. Más fajokat emberi ürüléknek tekinthetünk. A mi rendeltetésünk, hogy uralkodjunk az alsóbbrendű fajok felett. A mi földi királyságunk felett a mi vezérünk vas kézzel fog uralkodni. A tömegek a talpunkat fogják nyalni, és rabszolgaként fognak szolgálni minket." "Minden német náci. Minden német gyilkos. Adenauer is gyilkos"
  • Élijáhu Bet-Zuri – palesztinai terrorista (Stern-csoport) Élijáhu Hakimmal együtt, ők ölték meg Lord Moyne-t, azaz Walter Guinnessközel-keleti brit minisztert és puszta passzióból annak fegyvertelen sofőrjét 1944-ben, a gyilkosokat nemzeti hősnek tartják Izraelben és katonai temetést kaptak
  • Yehoshua Cohen – zsidó terrorista (Stern-csoport), ő ölte meg gépfegyverével Folke Bernadotte svéd diplomatát 1948-ban, Yitzhak Ben Moshe és Avraham Steinberg segítségével, büntetlen [4]
  • Jichak Ben Cví – a második izraeli elnök a megszállt Palesztinában, „Izrael Állam atyja”, a Cionista Kongresszus egyik szervezője 1897-ben, majd a Zsidó Légió tagja a brit hadseregben, 1924-ben ő adott parancsot az anticionista Jacob Israel de Haanmeggyilkolására
  • Mose Dajan – izraeli katonai vezető, a palesztinai zsidó terror szimbolikus alakja évtizedeken át, palesztin civilek elleni tömeggyilkosságok elrendelője, háborús bűnös, nem vonták felelősségre [5]
  • Isaac of Diocesarea - a 351-52-dik évi Róma-ellenes zsidó felkelés vezetője, melynek valószínűleg Patricius volt a másik, szellemi vezetője, aki messiásnak nevezte őt, vezetésével sok nem zsidót mészároltak le a zsidók [6]
  • Israel Eldad – a Lehi izraeli terroristacsoport ideológiai vezetője Nathan Yellin-Mor és Jitzak Samir mellett
  • Levi Eskol - cionista izraeli miniszterelnök, háborús bűnös az 1967-es 6 napos háborúban
  • Josephus Flavius - zsidó történetíró, Jeruzsálem védőjeként kezdte az első zsidó háborúban, majd átállt a rómaiakhoz, egyes műveiben a zsidókat védi a kritikákkal szemben
  • János Gaddi – Júdás Makkabeus testvére, részt vett a Makkabeus-felkelésben
  • Simon bar Giora - az első zsidó háború egyik vezetője
  • Gischalai János - az első zsidó háború egyik vezetője Simon bar Giora és Eleázár ben Simon mellett
  • David Ben-Gurion - cionista, tömeggyilkos, Izrael első miniszterelnöke
  • Baruch Goldstein - 29 arabot mészárolt le 1994-ben egy mecsetben
  • Haim Hercog – izraeli elnök, a Hagana tagja, az angol hadseregben harcolt a világháborúban, cionista
  • I. (Nagy) Heródes - i.e. 73-4, júdeai kliens király (i.e. 37-4), Antipatrosz fia, származásilag nem volt zsidó, ezért a zsidók nem szerették, több felesége zsidó volt, köztük Alexandrosz Makkabeus lánya
  • I. Heródes Agrippa - i.e. 10-i.u. 44, júdeai kliens király (i.u. 41-44), Heródes unokája, ármányairól volt ismert, többször börtönbe vetették, segített Claudius császárnak trónra lépni, ezért az megjutalmazta, visszaállította királyságát, egy új védelmi falat kezdett építeni Jeruzsálem körül, de Claudius leállíttatta, üldözte a keresztényeket, ő végeztette ki Jakab apostolt, és bebörtönözte Pétert[7]
  • II. Heródes Agrippa - kb. iu. 27-?, Heródes Agrippa fia, a zsidó háborúban Róma oldalán harcolt, miután 66-ban a zsidók elűzték Jeruzsálemből, majd Rómába költözött
  • Heródes Antipász - kb. i.e. 20- kb. i.u. 40, Heródes fia, júdeai tetrarcha i.u. 4 és 39 között, Galileában és Pereában uralkodott, zsidóhoz hűen nagy hízelgő és ármánykodó volt, még egy várost is elnevezett a császárról (Tiberias), ő végeztette ki Keresztelő Szent Jánost, Jézus rókának nevezte, Caligula száműzte 39-ben [8] [9]
  • Heródes Arkhelaosz - i.e. 23- kb. iu. 18, júdeai etnarcha i.u. 4 és 6 között (Júdea legnagyobb részében kormányzott), Nagy Heródes fia, kegyetlen volt, elfojtotta a farizeusok lázadását és megöletett 3000-et közülük, a rómaiak váltották le
  • Heródes Chalcis - ?-48, Nagy Heródes unokája, tetrarcha
  • I. (Heródes) Fülöp - zsidó tetrarcha a királyság egy részében, Nagy Heródes fia
  • Herzl Tivadar - Izrael megálmodója, a cionista kongresszus elnöke, a palesztin holokauszt előkészítője
  • II. Hürkanosz - zsidó király, Pompeiust hívta testvére, II. Arisztobulosz ellen, maga is részt vett Jeruzsálem ostromában i.e. 63-ban, majd Róma bábja lett
  • János Hürkanosz – júdeai király (i.e. 134-104), a második makkabeus király apja, Simon Makkabeus után. A szeleukida befolyás ellen harcolt, hatalmas területeket foglalt el (az eredeti Júdea kétszeresét), elfoglalta Samariát, melynek lakosait rabszolgasorba vetette, elfoglalta Transzjordániát, az idumeusokat zsidó hitre kényszerítette [10]
  • Nehemiah ben Hushiel - a 614-es jeruzsálemi nagy népirtás (kb. 90 000 keresztényt öltek meg a zsidók) egyik vezetője, Jeruzsálem elárulója
  • Alexandrosz Janneusz – júdeai király (i.e. 103-76), elfoglalta a partszakaszt, továbbá Galileát, Nyugat-Samariát, Észak-Transzjordániát, Gázát, beavatkozott az egyiptomi trónviszályba, miután ezek miatt a nabateusok és az egyiptomiak is legyőzték, kitört a zsidó polgárháború (50 000 zsidó halott), végül 800 lázadót keresztre feszíttetett, miután elvágatta gyerekeik és feleségeik torkát [11]
  • Jázon - jeruzsálemi főpap, aktívan részt vett a Makkabeus-felkelésben
  • Akiba ben Joszef - rabbi, a Bar Kochba-felkelés (132-135) szellemi vezetője
  • Jójákim - kb. i.e. 634-598, júdai király (i.e. 609-598), Nabukodonozor vazallusa lett, miután a babiloni király legyőzte Egyiptomot, de később fellázadt, ezért Nabukodonozor megtámadta, ami végül a babiloni fogsággal zárult, a király Jeruzsálem ostroma közben meghalt
  • Jójákin - kb. i.e. 616- kb. 561, júdai király (598-97), Jójákim fia, Nabukodonozor i.e. 597-ben elfogta és Babilonba hurcolta, miután a zsidók fellázadtak ellene (a lázadás még apja, Jójákim idején kezdődött)
  • Justa – (vagy Justasa, Justasus) szamaritánus király, az első szamaritánus felkelés vezetője 484-ben, melyben keresztényeket öltek a zsidók
  • Móse Kacav - volt izraeli államfő, 7 év börtönre ítélték nemi erőszak miatt
  • Efraim Kacir – Izrael elnöke, Hagana-tag, ő látta el Izraelben méreggel a németek százezreit megmérgezni tervező Abba Kovnert és a Bosszúállókat [12]
  • Kajafás – zsidó főpap i. u. 18-36 között, meg akarta ölni, majd halálra ítélte Jézust egy koncepciós perben "Meg sem gondoljátok, hogy jobb nékünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen."
  • Bar Kochba - zsidó lázadó, hamis messiás, a 2. századi zsidó felkelés (132-135) vezetője, melyben meghalt 600 000 zsidó is, és elpusztult mintegy 1000 falu, a zsidókat elűzték
  • Lichtenfeld Imre – a krav maga (jelentése: közelharc) védelmi rendszer megalkotója, az izraeli védelmi erőket segítette
  • Alexandrosz Makkabeus – kb. i.e. 100- kb. 48, zsidó lázadó, II. Arisztobulosz király fia, Júdea bukása után visszaszökött, és i.e. 57-ben 10 000-es sereget toborzott, ám megsemmisítő vereséget szenvedett Marcus Antoniustól, de életben hagyták (cserébe feladta erődítményeit), a következő évben új felkelést indított, megölt minden rómait, akit talált, visszautasította a rómaiak gáláns békeajánlatát, és újabb vereséget szenvedett Gabiniustól a Tabor hegyi csatában (10 000 zsidó halt meg), majd még többször szervezkedett, ezt megunva Pompeius lefejeztette. Unokatestvérét, Alexandra Makkabeust vette el. [13] [14]
  • Júdás Makkabeus - az Antiokhosz Epiphanész elleni Makkabeus-felkelés (i.e. 167-164) vezetője, mely megmentette a zsidó vallást (lsd hanuka)
  • Matitjahu Makkabeus - a Makkabeus-felkelés elindítója, tömeggyilkos, a zsidó vallás védelmezője
  • Peter Malkin – Moszad-ügynök, Zvi Aharoni és Rafi Eitan mellett Adolf Eichmann elrablója
  • Golda Meir - izraeli miniszterelnök, cionista, Izrael alapítóinak egyike
  • Jichak Navon – izraeli elnök, volt Hagana-tag
  • Benjamin Netanjahu - izraeli miniszterelnök, zsidótelepek építése és gyilkosságok fűződnek hozzá
  • Ehud Olmert - izraeli miniszterelnök, háborús bűnös, köztörvényes bűnöző
  • Ami Popper - terrorista, 7 arabot ölt meg 1990-ben egy buszmegállóban, majd zsidósan hazudozott az indítékairól
  • Simon Perez- izraeli politikus, Magyarországot felvásárolhatónak tartja, háborús bűnös, a Hagana tagja volt. Nobel-békedíjas.
  • Phasael - Jeruzsálem kormányzója, Antipatrosz fia, Heródes testvére, II. Antigonosz lázadása idején ölték meg
  • Jitzak Rabin – izraeli miniszterelnök, a palesztin holokauszt egyik felelőse, 1948-ban 60 000 palesztint űzött el szűlőföldjéről, 1967-es háborús bűnös, Nobel-békedíjas, egy zsidó meggyilkolta
  • Julianus ben Sabar – az 529-30-as szamaritánus felkelés vezetője, ez volt a legnagyobb szamaritánus felkelés, sok keresztényt megöltek, és ideiglenesen elfoglalták egész Samariát
  • Salome Alexandra – i.e. 141-67, zsidó régens királynő (i.e. 76-67), az utolsó független zsidó uralkodó, I. Arisztobulosz király felesége volt, akit rávett, hogy ölje meg testvérét, Antigonoszt, később Alexandrosz Janneusz király is elvette
  • Jichak Samir - izraeli miniszterelnök, a Lehi terrorcsoport (Stern-csoport) egyik vezetője, tömeggyilkos, az aljas Folke Bernadott-gyilkosságban is benne volt
  • Mose Sarett – a második izraeli miniszterelnök, cionista
  • Zalmán Sazár – Izrael harmadik elnöke
  • Ariel Sharon - 1928-2014 - különböző miniszteri posztok betöltője, hadügyminiszter az első libanoni háború idején, izraeli miniszterelnök 2001-2006 között, tömeggyilkos, háborús bűnös. A hagana tagja, izraeli katonatiszt, tábornok, sok tömeggyilkosságban vett részt, köztük az 1982-es sabrai és satilai tömeggyilkosságban, amikor hadügyminiszterként a két palesztin menekülttáborba a zsidó sereggel beengedte és biztosította a maronita keresztény falangista fegyvereseket, akik 2000 embert gyilkoltak meg. Támogatta a zsidók által megszállt területek zsidókkal való betelepítését. 2006-ban kómába esett, halálát a palesztinok megünnepelték.
  • Chaim Sheba – Magyarországról származó izraeli orvos, terrorista, az izraeli Egészségügyi Minisztérium főigazgatójaként aGyűrűsféreg gyerekek ügy fő felelőse, mely zsidó gyerekek ezreinek a halálát okozta, Yusuf Burg volt ekkor a miniszter
  • Eleázár ben Simon - az első zsidó háború (i. u. 66-70) szadista vezetője Gischalai Jánossal és Simon bar Giorával együtt, a háború alatt egymást is tizedelték a zsidók, 1 millióan haltak meg
  • Avraham Stern - terrorista, tömeggyilkos (Stern-csoport)
  • Simon Tasszi – Júdás Makkabeus testvére, a Makkabeus-felkelés vezetője Jonatán halála után, a Hasmoneus Királyság megalapítója
  • Avraham Tehomi - az Irgun egykori vezetője
  • Tiberiasi Benjámin - 614-ben Chosroes perzsa királlyal szövetkezve elfoglalta Jeruzsálemet, majd ott Strategos szerint 90 000 keresztényt kegyetlenül lemészároltak a zsidók
  • Ezer Weizman – izraeli elnök, korábban angliai vadászpilóta, a németek ellen harcolt, az Irgun terrorcsoport tagja, az izraeli hadsereg egyik vezetője, háborús bűnös
  • Chaim Weizmann - a Cionista Világszervezet és Izrael első elnöke
  • Nathan Yellin-Mor – izraeli politikus és terrorista, a Lehi politikai vezetője
  • Eden-Natan Zada - 1986-2005, terrorista, 4 arabot ölt meg 2005-ben, mikor feldühítette a gázai kivonulás
  • Zedekiás – (Cidkija) kb. i.e. 618 -?, Júda utolsó királya (597-586), Jósiás király fia, az egyiptomi támogatás reményében fellázadt Babilon ellen, ezért Nabukodonozor i.e. 586-ban legyőzte, és még több zsidót deportált Babilonba, a király gyerekeit megölte, őt magát megvakította, és haláláig fogságban tartotta Babilonban
  • Yahoshua Zettler – a Lehi jeruzsálemi vezetője, részt vett a Deir Jasszini mészárlásban és a tel-avivi bank kirablásában, 2009-ben halt meg büntetlenül
Zsidók angolszász (ál)ruhában

  • Madeleine Albright – amerikai politikus, külügyminiszter, 1999-ben külügyminiszterként üdvözölte Szerbia bombázását, az Irak elleni, több százezer gyermek halálát okozó ENSZ szankciókról pedig ezt mondta: "Hallottuk, hogy meghalt félmillió gyermek. Több, mint amennyi Hirosimában. Megéri?" "Véleményünk szerint megéri." „Undorító szerbek, takarodjatok!” Sokáig titkolta származását.
  • Ernest F. Benjamin – a Zsidó Brigád parancsnoka a brit hadseregben a második világháború idején, kezdetben Olaszországban harcoltak, majd német tisztek ellen terveztek merényleteket a háború után. Edmund Leopold de Rotschild is Brigád-tag volt ésYehuda Amichai, a legjobb izraeli „költő”.
  • David Berkowitz - *1953, amerikai sorozatgyilkos, 6 embert megölt, hetet megsebesített, 1977 óta börtönben van
  • Bernard Bernstein - 1908-1990, amerikai ezredes, Eisenhower pénzügyi tanácsadója a háború alatt, Henry Morgenthau egyik fő embere a megszállt Németország tönkretételében, németek tömeges gyilkolásában és kínzásában a háború után, cionista
  • Winston Churchill - félzsidó, a "drezdai mészáros", az USA hadbaszállását segítette elő mindkét világháborúban, a 2. világháború fő kirobbantója, több 100 000 német közvetlen meggyilkoltatója "Nem fogom tettetni, hogy ha választanom kellene a kommunizmus és a nácizmus között, a kommunizmust választanám." "Ez a háború egy brit háború és célja Németország lerombolása (...) Kiéheztetjük a németeket. Leromboljuk városaikat. Felégetjük terméseiket és erdeiket." (1939) "Már megöltünk 6-7 millió németet, tehát van elég hely Németországban a keleti régiókban élő németek számára"
  • Samuel Byck – merénylő, 1974-ben egy repülővel akart a Fehér Házba repülni, hogy megölje Richard Nixon elnököt, először megölt egy hivatalnokot, majd rálőtt mindkét pilótára (az egyik meghalt), mert azok nem tudtak még felszállni a repülővel, majd egy utast kényszerített, hogy próbálja vezetni. Végül öngyilkos lett. [17]
  • Leon Czolgosz - William Mckinley elnök anarchista gyilkosa 1901-ben
  • David Dwight Eisenhower - *1890-1969. 1-4 millió német hadifoglyot gyilkolt le, hidegen kiszámítva, hogy mit tesz, 1944-1946 között, az 56-os forradalom mészárosa, zsidó társaival több millió német lakost és katonát gyilkoltatott meg a haláltáborokban, és évekig éheztette a német lakosságot, a hadifoglyok státuszát átminősítette, hogy megkerülje a genfi konvenciókat "kár, hogy nem ölhettünk meg több németet!" "Nem érdekel a német gazdaság és személy szerint nem támogatom, ha az a németeknek bármiféle könnyebbséget jelenthet. A németek kivívták a büntetést. Nem kérdés, hogy a vezéreiknek és az SS csapatoknak halálbüntetést kell adni, ám a büntetés ezzel még nem érhet véget.(...) nem látom értelmét, hogy egy paranoiással szelíden bánjunk, a német lakosság összessége paranoiás. (...) kemény kézzel kell bánni velük."
  • Leo Frank – 1913-ban megölte a gyárában dolgozó 13 éves Mary Phagant, ezért a nép látványosan felakasztotta 1915-ben.
  • Eric Harris – a Columbine középiskolai mészárlás egyik ámokfutója, Dylan Klebolddal 13 középiskolai társukat ölték meg 1999-ben, vitatottan zsidó [18]
  • Hasfelmetsző Jack – londoni sorozatgyilkos 1888-ban, mintegy 5 nőt ölt meg, személye ismeretlen, de szólnak bizonyítékok amellett, hogy lengyel zsidó lehetett (lehetséges gyanúsított volt sokak mellett a zsidó Aaron KosminskiDavid CohenJohn Pizervagy Joseph Silver), vitatottan zsidó [19] [20] [21]
  • William Herskowitz - kb. 1989-2012, gyilkos, Izraelben járván megölte keresztény palesztin főnökét egy szállodában, mert az elbocsájtotta, fajtársai lelőtték [22]
  • Marvin Hier – a Simon Wiesenthal Központ alapítója, nácivadász, cionista tömeggyilkos
  • Theodore Kaufman – amerikai író, üzletember, az Amerikai Békeszövetség elnöke (!), 1934-ben rablásért letartóztatták, 1940-ben megírta a „Németországnak pusztulnia kell!” című könyvet. Azt javasolta, hogy minden németet sterilizáljanak, és pusztítsák el a német népet (Kaufman-terv). "Németországnak örökre el kell pusztulnia! Nemcsak képzeletben, hanem valóságosan." [23] [24]
  • Henry Kissinger - *1923 amerikai külügyminiszter Nixon és Ford, azaz a Jóm kippúri háború és részben a vietnámi háború idején, amikor Amerika megmentette a zsidó államot. Politikája miatt megszolgálta a háborús bűnös és tömeggyilkos jelzőket.
  • Dylan Klebold – a Columbine középiskolai mészárlás ámokfutója, Eric Harrisszel 13 középiskolai társukat ölték meg 1999-ben, majd öngyilkosok lettek [25] [26] [27]
  • Jean Lafitte – kb. 1776-1823, hírhedt amerikai kalóz és csempész a Mexikói-öbölben a XIX. század elején, sok embert megölt tevékenysége során [28]
  • Adam Lanza - *1992, vitatottan zsidó, Einsteinhez hasonlóan Asperger-szindrómás tömeggyilkos ámokfutó, megölt 26 embert 2012-ben, köztük 20 kisgyereket (5-6 éveseket) [29] [30]
  • Leopold és Loeb - azaz Nathan Freudenthal Leopold Jr. és Richard Albert Loeb, megölték 14 éves ismerősüket, hogy megvalósítsák a tökéletes bűntényt
  • Aaron Lopez – sokak szerint a zsidók uralták az amerikai rabszolga-kereskedelmet, és Lopez volt az egyik legjelentősebb közöttük, négerek tízmillióit hurcolták Amerikába vagy ölték meg. További nagyobb rabszolga-kereskedők: Isaac da CostaDavid Franks,Hayman Levy, „a rabszolgakereskedő-herceg” Felix de SouzaNicholas Lowe etc.
  • Jared Lee Loughner - 2011-ben Tucsonban megölt 6 embert (köztük egy 9 éves kislányt) és fejbe lőtt egy zsidó képviselőnőt, aki viszont később meggyógyult
  • Sara Jane Moore – er. Sara Jane Kahn, amerikai merénylő, rálőtt Gerald Ford elnökre 1975-ben, 32 év börtön után engedték szabadon[31] [32]
  • Henry Morgenthau - 1891-1967. Amerikai pénzügyminiszter 1934-45 között, kidolgozott egy tervet (Morgenthau-terv), mely szerint a háború után tönkre kell tenni Németországot, azon belül annak iparát (a Ruhr-vidéket és minden ipari létesítményt meg kell semmisíteni), és elmaradott agrárországgá, állattenyésztő országgá kell tenni, mely folyamat során meghalna kb. 20 millió német, teljesen le kell fegyverezni Németországot, apró államokra szétszabdalni, egyes területeit a szomszédos országokhoz csatolni. Ennek a tervnek a hírét Goebbels is közölte a német néppel, amely azután még elszántabban harcolt a bűnöző világzsidóság gój bábhadseregeinek támadásával szemben. Később Morgenthau tervét nagy bánatára megváltoztatták, és másképp valósult meg. A német lakosságot tudatosan és módszeresen éheztették 2 éven át, 5-10 millió németet hurcoltak haláltáborokba, ahol fedél nélkül, a mezőkön, kórházi ellátás nélkül éheztették, szomjaztatták a német hadifoglyokat, időseket, nőket és gyerekeket és különböző módszerekkel gyilkolták őket. Ezalatt roskadoztak az élelmiszertöbblettől az amerikai raktárak, ám a zsidók még a postának és a Vöröskeresztnek is megtiltották a segítséget és aljas adminisztratív módszereket alkalmaztak. 2 millió németet gyilkoltak meg, valamint két évig, Morgenthau minisztersége végéig akadályozták a német gazdaság talpra állását, a német kereskedelem és ipar megszűnt. Morgenthau tárgyalás nélkül akarta lelövetni a német vezetőket, sok zsidó USA-ba menekülését tette lehetővé, 1945-ben kiadott könyve: "Németország, a mi problémánk". Az IMF egyik létrehozója, később élete végéig Izrael pénzügyi tanácsadója volt. (lásd: Zsidó haláltáborok[33] [34]
  • Joel Rifkin – amerikai sorozatgyilkos, legalább 9 embert ölt meg
  • Franklin Delano Roosevelt - amerikai elnök 4 cikluson át, háborús uszító, Amerika háborúba tuszkolója, németek gyilkosa "Keménynek kell lennünk Németországgal, úgy értem a német néppel, nemcsak a nácikkal. Vagy kasztrálni kell a német népet vagy úgy kell elbánni velük, hogy ne tudjanak olyan embereket nemzeni, akik a múlt példáját követnék."
  • Jack Ruby (Jack Leon Rubinstein)- Ő ölte meg Kennedy elnök állítólagos gyilkosát, Lee Harvey Oswaldot még a tárgyalás előtt.
  • Harold Shipman - orvos, aki 215-500 embert ölt meg morfiuminjekciókkal a XX. század végén, vitatottan zsidó [35]
  • Harry Dexter White - 1892-1948, amerikai pénzügyi államtitkár, Morgenthau helyettese, a Morgenthau-terv egyik fő kitervelője, a háború alatt kémkedett a Szovjetuniónak, fajtársaival együtt az emberiséget tönkretevő IMF és Világbank egyik létrehozója, Kína kommunista elfoglalásában is volt szerepe

Európában tevékenykedő zsidó terroristák
  • Samuel Halévi Abulafia - I. (Kegyetlen) Péter kasztíliai király főkincstárnoka és bizalmasa, nagy hatalomra és óriási gazdagságra tett szert, 1360-ban maga a király végeztette ki
  • Alexander Abusch – 1902-1982, keletnémet kommunista politikus, kulturális miniszter, író, újságíró, 16 éves korától kommunista, németellenes
  • Friedrich Adler - 1879-1960, ausztriai szociáldemokrata-kommunista politikus, háborúellenes, 1916-ban megölte Karl von Stürkhosztrák miniszterelnököt, az 1918-as patkányforradalom idején kiszabadították, a munkástanácsok vezetője lett, a 2. világháború kitörésekor Amerikába települt, Einstein barátja
  • Jichak Arad - tömeggyilkos Litvániában, majd bizarr módon neves holokausztkutató [36]
  • Towia Axelrod – kommunista politikus a Bajor Tanácsköztársaságban, az "oroszok" (Levien, Levine, Axelrod) egyike [37]
  • Hermann Axen – 1916-1992, keletnémet kommunista politikus, a külügy fontos embere, 16 éves korától kommunista, 5 évet dolgozott Auschwitz és Buchenwald környékén, 45 után antifasiszta és ellenálló szervezetek tagja, PB-tag, Erich Honecker tanácsadója
  • Otto Bauer - ausztriai kommunista politikus, az 1934-es ausztriai patkánylázadás egyik vezetője, azután száműzték [38]
  • Bruno Baum – 1910-1971, keletnémet kommunista politikus, KB-tag, Auschwitzban is megfordult, holokausztiparos [39]
  • Hilde Benjamin - 1902-1989, "Véres Hilda", "Vörös nyaktiló", csúf, majomszerű kommunista zsidónő, az NDK igazságügyminisztere, a legfelsőbb bíróság alelnöke, a 45 utáni kirakatperek vezető vérbírájaként tömeggyilkos, KB-tag, Walter Benjamin sógornője, a háború alatt egy gyárban kellett dolgoznia
  • Jacob Berman - a lengyel titkosszolgálat vezetője, tömeggyilkos. Kommunista volt, Keletre menekült a németek közeledésével, a háború után Lengyelország egyik véres kezű vezetője lett más zsidókkal együtt a titkosszolgálat vezetőjeként, PB-tag. Berman a táborok és a börtönök élére a lehető legkegyetlenebb zsidókat nevezte ki. Mintegy 200 000 németet hurcoltak táborokba, 80 000 németet meggyilkoltak. Volt egy eset, amikor a lambsdorfi táborban lévő német nőkkel ásattak ki lengyel hullákat, és arra kényszerítették őket, hogy csókolgassák őket, közülük sokan meghaltak tífuszban.
  • Boleslaw Bierut –1892-1956, Lengyelország elnöke, miniszterelnök, főtitkár, szovjet kommunista ügynök, lengyel hazaáruló, a német támadáskor keletre menekült a katonai szolgálat elől, Lengyelország vezetője a kommunista megszállás után, a megtorlások vezetője, tömeggyilkos
  • Léon Blum - 1872-1950, franciaországi kommunista politikus, fiatal korában hatással volt rá a Dreyfus-per, a szocialista párt vezetője lett, majd háromszor Franciaország miniszterelnöke (1936-37, 1938, 1946-47), miniszterelnökként titokban fegyverrel támogatta a spanyol „köztársaságiakat” (zsidó terroristákat és kommunistákat), csak azért nem nyíltan, mert félt a németek reakciójától, a németek letartóztatták, a háború végéig büntetőtáborban volt, majd újra miniszterelnök lett [40]
  • Dietmar Clodo - németországi bombagyáros, maffiózó, bankrabló, gyilkos stb., 4 év börtönt kapott
  • Ferdinand Cohen-Blind – 1844-1866, merénylő, ötször rálőtt hátulról Otto von Bismarck porosz miniszterelnökre, mert demokráciamániás volt, és ellenezte az osztrák-porosz háborút (és a német egységet), Bismarck szerencsésen túlélte, a zsidó elvágta a saját torkát az őrsön [41]
  • Simion Bughici – 1914-1997, romániai kommunista külügyminiszter Ana Pauker után, miniszterelnök-helyettes
  • Michel Debré – 1912-1996, Franciaország miniszterelnöke (1959-62), valamint védelmi, külügy-, pénzügy-, oktatásügy-, igazságügyminiszter, katonaként harcolt a németek ellen, majd az ellenállás tagja lett, Algéria francia megszállásának folytatásáért, illetve a francia gyarmatok fenntartásáért harcolt
  • Gerhart Eisler – 1897-1968, keletnémet kommunista politikus, Kínában is segítette a kommunizmus terjedését, ahol megkapta a "hóhér" becenevet, Amerikában perbe fogták, úgy menekült el, hogy elbújt egy Angliába induló hajón, majd az NDK-ba ment, ahol a rádió vezetője, propagandista lett, Eleanor Roosevelt kegyeltje
  • Hanns Eisler – 1898-1962, keletnémet kommunista zeneszerző, a keletnémet himnusz és a Komintern-induló szerzője, testvérei a kommunista vezető, Ruth Fischer és a kommunista Gerhart Eisler, 1933 után Amerikába menekült, ott 45 után feketelistázták, majd visszatért az NDK-ba, Eleanor Roosevelt kegyeltje
  • Kurt Eisner – 1867-1919, a Bajor Szabadállam elnöke 1918-19, a bajor patkányforradalom vezetője, már korábban 9 hónap börtönbüntetést kapott hazaárulásért, mert sztrájkot szervezett a hadianyag-termelő munkások között, majd sikeres patkányforradalmat szervezett Bajorországban, és szabad állammá nyilvánította, a németeket tartotta felelősnek a háborúért és gyűlölte őket, végül a németbarát zsidó Anton Arco-Valley meggyilkolta, ami népszerű tettnek számított
  • Friedrich Engels - Marx bűntársa
  • Ruth Fischer - a németországi kommunista párt egyik vezetője 1924-25 között, amerikai kém [42]
  • Stefan Foris – er. Fóris István, 1892-1946, kommunista újságíró, politikus, lelkesedett Adyért, a Román Kommunista Párt főtitkára (1940-44), 1946-ban megölték anyjával együtt
  • David Frankfurter – horvátországi zsidó gyilkos, aki 1936-ban hidegvérrel meggyilkolta a svájci NSDAP vezetőjét, Wilhelm Gustloffotannak politikai nézetei miatt, azt mondta, nem személyes okból ölte meg, hanem azért, mert zsidó, és nincs benne megbánás, 1945-ben kiengedték, majd Izraelben telepedett le, ahol közmegbecsülésnek örvendett. [43]
  • Joseph Fritzl - *1935, az "amstetteni rém" Ausztriában, 24 éven át a pincébe zárta egyik lányát (*1966) és fajtalankodott vele, hét gyermekük született, egy gyerek meghalt. További hét kis zsidót csinált feleségének. Anyját szintén fogva tartotta annak haláláig, 1980-ig. Életfogytiglanira ítélték 2009-ben. Vitatottan zsidó. [44]
  • Lea Grundig – 1906-1977, keletnémet kommunista festő, politikus, hisztérikus holokausztozó, 1940-ben Palesztinába ment, majd vissza az NDK-ba, férjével, Hans-szal kommunista propagandista, KB-tag [45]
  • Herschel Grynszpan - 17 évesen megölte a párizsi német követet, ezt követte a Kristályéjszaka
  • Klaus Gysi – 1912-1999, keletnémet kommunista politikus, kultuszminiszter, sértetlenül élt és szervezkedett Németországban a 2. világháború alatt, fia már az egységes Németországban baloldali politikus [46]
  • Fritz Haber – 1868-1934, Nobel-díjas németországi kémikus, a "vegyiháború atyja", az I. világháború idején ő vezette be a vegyi fegyverek, mérges gázok alkalmazását (személyesen irányította az első akciót Ypernnél), gyakorlatilag ő találta fel a Ciklon-B gázt is, mely a zsidó szenvedéslegendárium fontos része lett, a háború után megkapta a kémiai Nobel-díjat, 1933-ban elmenekült Németországból, és elfogadta a cionista Chaim Weizmann palesztinai állásajánlatát, még zsidó felesége és fia is öngyilkos lett Haber rémtettei miatt
  • Kurt Hager – 1912-1998, keletnémet kommunista politikus, a párt főideológusa, PB-tag, 1933-ban részt vett a Hitler első beszéde elleni szabotázsban, újságíróként járt a spanyol polgárháborúban, tagadta az egységes német kultúrát, valószínűleg zsidó
  • Julius Jacob Haynau – kegyetlenkedéseiről hírhedt zsidó „hadvezér”, a „bresciai hiéna”, aki Olaszországban és Magyarországon öletett meg több 100 embert, szadista tömeggyilkos, Biszku Béla kategóriájú bosszúzsidó.
  • Rudolf Herrnstadt – 1903-1966, befolyásos keletnémet kommunista politikus, antifasiszta újságíró, 1933-ban Keletre menekült, 1945 után tért vissza
  • Edgar Jaffe – közgazdász, a bajor patkánylázadás utáni Eisner-kormány pénzügyminisztere [47]
  • Leo Jogiches – németországi kommunista politikus, részt vett a Spartacus-felkelésbenRosa Luxemburg szeretője volt, Luxemburg és Liebknecht gyilkosainak felkutatása közben halt meg
  • Kasztner Rudolf - Eltitkolta a munkatáborokat, hogy maga elmenekülhessen, ezzel zsidók ezreinek deportálását okozta. Valószínűleg az előzőek miatt Izraelben lelőtték.
  • Egon Erwin Kisch – Csehországból származó németül beszélő újságíró, „a száguldó riporter”, meggyőződéses kommunista, a sikertelen ausztriai kommunista „forradalom” egyik vezetője 1918-ban, részt vett az Osztrák Köztársaság kikiáltásában, aktív antifasiszta [48]
  • Feliks Kon – 1864-1941, lengyelül beszélő ukrán kommunista főtitkár (1921), judeokommunistaként Lengyelország függetlensége ellen volt, propagandista a lengyel-szovjet háborúban
  • Stanislav Kosior – 1889-1939, ukrán főtitkár, szovjet miniszterelnök-helyettes, főtitkárként a holodomor egyik fő felelőse, 7-10 millió ukrán (köztük 3 millió gyerek) meggyilkolásában vett részt, a tisztogatások vetettek véget tevékenységének
  • Abba Kovner - *1918-1987, litvániai zsidó, 1945-ben megalapította a "Nakam" (Bosszúállók) nevű terrorszervezetet, mellyel népes német városok lakosságát akarta megmérgezni, majd 1946-ban a Langwasseri táborban Nürnberg mellett 12,000 - 15,000 német hadifogoly kenyerét arzénnal megmérgezte, több száz megbetegedett a mérgezés miatt. Kovnert nem büntették meg a tömeggyilkossági kísérlet miatt, csupán visszaküldték Izraelbe. Izrael-díjas.
  • Köblös Elek – 1887-1938, kommunista újságíró, politikus, a Kommunisták Romániai Pártja főtitkára 1924-28 között, majd Csehszlovákiában kommunista PB-tag, letartóztatása után a nemzetközi „Köblös-bizottság” megmentette, a Szovjetunióban kivégezték
  • Leon Lambert – 19. század végi belgiumi bankár, II. Lipót belga király támogatója, ő finanszírozta Kongó megszerzését, kizsákmányolását és mintegy 10 millió kongói meggyilkolását, a Rothschildok brüsszeli fiókjának vezetője, beházasodott a Rothschild-családba, tömeggyilkos
  • Gustav Landauer – anarchista-kommunista gondolkodó, a Bajor Tanácsköztársaság biztosa
  • Paul Levi – németországi kommunista politikus, a Spartacus Szövetség tagja, a Németország Kommunista Pártja vezetője Luxemburg és Liebknecht halála után
  • Max Levien – kommunista forradalmár, részt vett az 1905-ös oroszországi és 1918-as németországi "forradalomban", 1919. április 7-én kikiáltotta a Bajor Tanácsköztársaságot, melynek egyik vezetője volt, 1937-ben Sztálin kivégeztette [49]
  • Eugen Levine – 1883-1919, a Bajor Tanácsköztársaság második elnöke (1919), 1905-ben részt vett az orosz patkányforradalomban, kommunista forradalmár, diktátor Bajorországban Ernst Toller bukása után, embereket gyűjtött össze egy külső támadás ellen túszként, és 1919. április 29-én 8-at kivégeztetett közülük, később kivégezték
  • Mikhail Liber – az orosz zsidó párt (Bund) elnöke, részt vett a dicstelen oroszországi forradalmakban [50]
  • Karl Liebknecht - németországi kommunista, Luxemburg bűntársa
  • Franz Lipp- a Bajor Tanácsköztársaság külügyminisztere, hadat üzent Svájcnak, mert az nem kölcsönzött neki 60 vonatot, vitatottan zsidó [51]
  • Rosa Luxemburg - Németországban tevékenykedő zsidó terroristanő
  • Artur London – csehszlovákiai kommunista miniszter [52]
  • Georges Mandel – franciaországi miniszter, majd a francia ellenállás egyik vezére [53]
  • Rudolf Margolius – csehszlovákiai kommunista miniszter, fajtársai végezték ki a Slansky-perben [54]
  • Karl Marx - zsidó rabbik utódja, hazug és álszent ideológiája százmilliók legyilkolását és rabszolgasorba taszítását tette lehetővé zsidó terroristák számára a 20. században.
  • Hilary Minc – 1905-1974, lengyelországi kommunista miniszter
  • Moldetsky - a Cionista Munkáspárt vezetője, hírhedt kápó, hogy Auschwitzba csalja a zsidókat, ezt mondta: "Zsidók, vegyétek föl ünneplőtöket, és örömmel vonuljatok a gyülekezőhelyekre. Senki se maradjon otthon." A zsidók bosszúból megölték Izraelben. [55][56]
  • Slomo Morel - 1919-2007, Lengyelországban tevékenykedő szadista koncentrációs táborvezető Swietochlowicében, tömeggyilkos, legalább 3000 polgári személy gyilkosa, sokukat széktámlával vert agyon és válogatott kínzásokat alkalmazott ártatlan embereken, majd a jaworznói átnevelő tábor parancsnoka, ahol szintén sokat gyilkolt. Egyebek mellett a nőket tömegesen megerőszakolták egymás előtt a zsidó őrök, kutyaházakba kényszerítették őket, és megparancsolták nekik, hogy ugassanak. Mikor 1990-ben kiderültek gyilkosságai, gyorsan Izraelbe menekült, amely nem adta ki Lengyelországnak, a külföldi hatóságok eljárását antiszemitának nevezve, a zsidó összetartást jellemző módon a legelemibb igazság elé helyezve. Zsidó hősként halt meg Izraelben. "Az én nevem Morel, és zsidó vagyok! Az anyámat, apámat, az egész családomat kiírtották (sic!) a nácik! Megfogadtam, ha túlélem a háborút, mindenért bosszút állok rajtatok, mocskos nácik! És most eljött az idő, hogy megfizessetek azért, amit tettetek!" "[Ti, foglyok] mind itt fogtok elpusztulni" "Auschwitz semmi sem volt [ehhez a táborhoz képest]" "amit a németek képtelenek voltak elérni 5 év alatt, én azt 5 hónap alatt elérem". [57] [58]
  • Erich Mühsam – németországi anarchista író, a Bajor Tanácsköztársaság egyik vezetője, a nemzetiszocializmust gúnyolta darabjaiban, 1934-ben megölték (holttestét egy latrinában találták meg)
  • Joseph Nasi - 1524-1579, spanyolországi zsidó, Portugáliába, Németalföldre, Franciaországba, Velencébe, majd a török birodalomba ment, ahol I. Szulejmán és II. Szelim szultán minisztere lett, utóbbit ő vette rá Ciprus elfoglalására Velencétől, miután Velencében tűzvész pusztított, ott egy zsidó kolóniát hozott létre, megpróbálta visszatelepíteni a zsidókat a palesztinai Tiberiasba (az egyik első cionista), különböző külpolitikai manővereket hajtott végre, Naxos hercege volt [59] [60]
  • George Nathan - az első világháborúban harcolt a brit seregben, sejtések szerint ő ölte meg a Sinn Fein-es Callaghant és Clancyt 1921-ben, a spanyol polgárháborúban a terrorista nemzetközi brigádok egyik vezetője, ott halt meg 1937-ben, homoszexuális [61]
  • Otto Neurath – ausztriai kommunista gondolkodó, politikus, a Bajor Tanácsköztársaság idején a Gazdasági Központi Hivatal elnöke
  • Albert Norden – 1904-1982, kommunista politikus, a keletnémet propagandagépezet vezetője, 15 éves korától kommunista, Franciaországba menekült 33-ban, német- és Hitler-ellenes volt, a háború után visszajött, KB- és PB-tag, kiadta a Barnakönyvet tovább támadva a nyugatnémet egykori "náci" politikusokat
  • Alexandr Orlov - azaz Leiba Lazarovich Feldbin, szovjet tiszt, a bolsevista titkosrendőrség vezetője a spanyol polgárháborúban, tömeggyilkos
  • Ana Pauker - romániai kommunista külügyminiszter, cionista, a kommunizmus egyik fő vezetője Romániában
  • Mosa Pijade - jugoszláv kommunista, Jugoszlávia alelnöke, Tito szellemi atyja, sokat uszított, a népirtások szellemi vezetője, köztük a délvidéki mészárlásé, kb. 30-50 000 magyar, és ugyanennyi német szadista meggyilkolásában, több százezer német elmenekülésében felelős [62]
  • Gavrilo Princip - zsidó terrorista, Ferenc Ferdinánd herceg gyilkosa.
  • Karl Radek – (Karl Sobelsohn) – nemzetközi kommunista vezető Németországban, Lengyelországban és Oroszországban (Komintern, Spartacus-felkelés, stb.)
  • Bedrich Reicin – kommunista miniszter Csehszlovákiában a II. világháború után, fajtársai ölték meg a Slansky-per során
  • Hans Rodenberg – 1895-1978, keletnémet őskommunista filmrendező, kultuszminiszter, propagandista, KB-tag [63]
  • Petre Roman *1946, Románia miniszterelnöke (1989-1991) a marosvásárhelyi zavargások idején, amikor a románok rátámadtak a magyarokra (5 ember meghalt), 1989-ben tűnt fel a román hordák televíziófoglalásakor, apja a kommunista tömeggyilkos, Valter Roman [64]
  • Valter Roman – 1913-1983, er. Neuländer Ernő, romániai kommunista politikus és terrorista, a román, cseh, francia és spanyol kommunista pártok tagja, Komintern-tag, részt vett a spanyol polgárháborúban, majd a Szovjetunióba ment, a román hadsereg tábornoka lett, miniszter, KB-tag, részt vett Nagy Imre elhurcolásában, fia Petre Roman miniszterelnök
  • Jacek Rozanski - a lengyel titkosrendőrség vezetője, szadista tömeggyilkos
  • Simcha Rotem - *1924, Varsó, a varsói fölkelés és a 2. világháború utáni zsidó halálkommandó vezetője, bevallottan német tiszteket öldösött a világháború után, Jeruzsálemben él (2011).
  • Iván Sisman – 1351-1395, bolgár cár (1371-1395), féltestvérével folytatott versengése meggyengítette Bulgáriát, a rigómezei csatát (1389) elvesztette a törökök ellen, majd Nikápolyba menekült, I. Bajazid szultán elfoglalta Bulgáriát és megölte őt, fia áttért az iszlám vallásra, anyai ágról zsidó
  • Rudolf Slansky - kommunista politikus, tömeggyilkos miniszter Csehszlovákiában
  • Lazar Stern - (vagy Manfred Stern, Emilio Kléber tábornok, stb.) tömeggyilkos terrorista kommunista tábornok a spanyol polgárháborúban a Vörös Brigádban számos társával, megöltek legalább 80 000 embert, 7000 papot, szerzetest és apácát, és 12 püspököt
  • Eugeniusz Szyr - 1915-?, közgazdász, lengyelországi kommunista KB-, PB-tag, harcolt a spanyol polgárháborúban
  • Ernst Toller – 1893-1939, a Bajor Tanácsköztársaság egyik elnöke (1919) 6 napig, németországi anarchista-kommunista író, politikus, a bajorországi patkányforradalom résztvevője, támogatta a spanyol polgárháborúban gyilkoló fajtársait, összes pénzét polgárháborús "menekülteknek" adta, öngyilkos lett
  • Tomás de Torquemada - főinkvizítor Spanyolországban a 15. század végén, kegyetlen tömeggyilkos, több ezer embert öletett meg
  • Simone Weil – 1909-1943, franciául beszélő írónő, marxista, anarchista filizófus, a spanyol polgárháborúban az anarcho-szindikalista zsidók oldalán harcolt, majd Londonba menekült, ahol a francia ellenállás tagja volt
  • Margarete Wittkowski – 1910-1974, keletnémet kommunista, KB-tag, az állami bank vezetője [65]
  • Friedrich Wolf - 1888-1953, keletnémet kommunista író, orvos, Markus és Konrad Wolf apja, orvos a spanyol polgárháborúban, lengyelországi nagykövet
  • Markus Wolf – 1923-2006, a keletnémet titkosszolgálat vezetője, a Stasi egyik vezetője 34 éven át, az újraegyesítés előtt el akart menekülni, de sehol sem fogadták be, csak 2 év felfüggesztettet kapott
  • Milton Wolff - az Abraham Lincoln terrorista zászlóalj amerikai vezetője a spanyol polgárháborúban, szülei Magyarországból illetve Litvániából származnak, gyilkos önkéntes, bűntársai Frankl Béla, Walter Roman, Rajk László, Gerő Ernő, George Nathan, Kurt Goldstein, stb.
  • John C. Woods - szadista zsidó hóhér a nürnbergi perben "ezeknek a náciknak a felakasztása a legjobb dolog volt, amit valaha is tettem."
  • Zalka Máté – 1896-1937, er. Frankl Béla, író, a Vörös Hadsereg tisztje volt a Szovjetunióban, ezalatt sok civilt gyilkoltatott meg különös brutalitással, majd kommunista tábornok a spanyol polgárháborúban, ott halt meg [66]
  • Roman Zambrowski - 1909-1977, lengyelországi kommunista politikus, KB-tag, a háború idején a lengyel hadsereg egyik vezetője
  • Leo Zuckermann – 1908-1985, keletnémet kommunista, antifasiszta politikus, államtitkár, Wilhelm Pieck elnök kancelláriájának vezetője, az alkotmány társszerzője, később Mexikóba menekült [67]
  • Arnold Zweig – 1887-1968, keletnémet cionista író, Hitler- és háborúellenes, Palesztinában telepedett le, majd az NDK-ban kommunista politikus volt
Egyéb régiók

  • Solomon Adler - 1909-1994, angliai-amerikai közgazdász, szovjet kommunista kém, a kínai polgárháború idején társaival szándékosan tönkretette a kínai valutát, hogy a kommunisták győzzenek, mikor kiderült, hogy kém, visszatért Angliába, majd Kínába, ott halt meg
  • II. Ahmed – 1643-1695, török szultán (1690-95), uralkodása katonai kudarcokkal terhelt
  • Salvador Allende - 1908-1973, orvos, 1970 és 1973 között Chile kommunista miniszterelnöke, szabadkővűmes, 1968-ban személyes védelme alá helyezte Che Guevara gerillahadseregének túlélőit, elnökként nagy államosításokba kezdett, mellyel tönkretette Chile gazdaságát, az ellene folyó katonai puccs idején öngyilkos lett, halála után Pinochet került hatalomra 20 évre
  • II. Áron – kazár kagán a 10. század elején, a Bizánc által megbízott alánokkal harcolt
  • Artemion - 117-ben a Kitosz háborúban különös kegyetlenséggel lemészároltatta Ciprus nem zsidó lakosságát, görögöket és rómaiakat, összesen 240 000-et
  • Benjámin – kazár kagán 900 körül, sok néppel harcolt
  • Máximo Berman - kubai kommunista miniszter, forradalmár
  • Bulán - 8. századi kazár kagán, ő vette fel a zsidó vallást zsidó felesége tanácsára, a mai zsidóság 90%-a létezésének egyik fő felelőse
  • Plutarco Elías Calles – 1877-1945, Mexikó kommunista-szabadkőműves elnöke 1924-28 között, tábornok a mexikói polgárháborúban, belügyminiszter, elnökként különösen keresztényellenes intézkedéseket hozott (amiért kitüntetést kapott a szabadkőműves páholytól), emiatt kitört a Cristero-felkelés, melynek fegyverszünete alatt otthonaikban megöletett 5000 embert, bevezette keresztényellenes diktatórikus rendszerét, a Maximatót (1928-34), a végére 4500-ból 334 pap maradt életben, Jefe Máximóként kormányzott, ezidőtájt háború- és iparügyi miniszter is, és fasiszta lett, az általa kinevezett új elnök szembefordult vele, és kitoloncolta Amerikába, egy ideig még fasiszta maradt, majd támogatta a tengelyhatalmak megtámadását
  • Fidel Castro - Kubai terrorista, 1958 óta vezető
  • Raúl Castro - Kuba kommunista elnöke, Fidel Castro öccse
  • Che Guevara - kubai kommunista terrorista, szadista tömeggyilkos, a zsidók később hősnek állították be, vitatottan zsidó, viselkedése nagyon zsidós
  • Dhu Nuwas - jemeni király, kb. 518 és 525 között kiirtott több 10 000 keresztényt Jemenben "A keresztény király halála után én lettem Himyár uralkodója és tervbe vettem mindazok elpusztítását, akik Jézusban hisznek és tévelygésüket megváltoztatni nem akarják, mindazok elveszelytését, akik megtagadják hitünk felvételét. Ezért megégettem 280 papot és velük égettem el elevenen Etióp szolgáikat, akik templomaikat voltak hivatva védeni. A keresztények templomait mindenfelé zsinagógákká alakíttattam át. Ezek után 12000 katonával a keresztények erőssége, Najran városa ellen vonultam, ám ostrommal azt akkor még elfoglalni nem tudtam. Később béketárgyalásra hívtam a város vezető férfiait, szavamat adtam sérthetetlenségükre, hogy elibém járulhassanak. Mikor megérkeztek mégis úgy döntöttem, hogy a keresztényeknek adott szavam megtartása nem szükséges. Rabul ejtettem mindet és életükért cserében vagyonuk átadására kényszerítettem őket. (...) felgyújtottam templomaikat és megégettem benne papjaikat, és mindenkit, aki oda menekült haragom elől. Az életben maradottakat Krisztus és a kereszt megtagadására kényszerítettem. De ezek közül sokan konokul ellenszegültek és Jézust továbbra is Istennek, a Mindenható fiának vallották. Inkább a halált választották, és vezetőjük a válaszában sok minden dolgot felhozott ellenünk sértegetni merészelt, ezért elrendeltem az összes fontosabb vezető férfiú kivégzését soraikból." [68]
  • Félix Díaz – 1868-1945, mexikói forradalmár, tábornok, Porfirio Díaz unokatestvére, a zsidó Francisco Madero elnök elleni, az elnök meggyilkolásával végződött lázadás egyik vezetője 1913-ban
  • Porfirio Díaz – 1830-1915, háromszor Mexikó elnöke, diktátor, tábornok, részt vett az amerikaiak és a franciák elleni háborúkban, 1871-ben egykori vezetője, Benito Juarez elnök ellen sikertelen lázadást robbantott ki, a következő elnök ellen is 1876-ban, elnöknek kiáltotta ki magát, majd diktátorként kormányzott összesen 34 éveig (Porfiriato), mikor bebörtönözte ellenfelét, a zsidó Francisco Maderót, és elcsalta a választást, kitört a forradalom, és Spanyolországba menekült, tömeggyilkos [69]
  • Eszter - bibliai alak, Ahasvérus király szeretője, az ő segítségével mészároltak le 75000 perzsát a zsidók az i.e. 5. században
  • Fabio Grobart – másnéven Abraham Simchowitz, 1905-1994, a kubai kommunista párt egyik alapítója, a patkányforradalom és a kubai kommunizmus egyik fő figurája, Fidel Castro mentora
  • Zaynab Bint al-Harith - medinai zsidónő, aki 629-ben megmérgezte Mohamedet, aki emiatt 3 évvel később meghalt
  • Huyayy ibn Akhtab – a medinai zsidó Banú Nadir törzs vezetője Mohamed idején Ka’b ibn al-Ashraf költővel együtt, Mohamed ellen harcolt az Árok-csatában. A legenda szerint tudván, hogy Mohamed a Messiás, azt mondta: Istenemre, ellenségem, amíg élek!. Halála után 627-ben őt követte Abu al-Rafi ibn Abu al-Huqayq, majd az ő halála után Usayr ibn Zarim a törzs élén, illetve Sallam ibn Abu'l-Huqayq és Kinana ibn al-Rabi kincstárnok is vezető volt.
  • Vlagyimir Jabotinszkij – oroszországi kommunista forradalmár és az ifjútörök mozgalom egyik vezetője, az Ifjú Török c. újság alapítója, a Zsidó Légió tagja az első világháborúban, majd cionista tömeggyilkos Palesztinában, az Irgun alapítója
  • Jonathan – takács, 2000 zsidó élére állva felkelést vezetett Cyrenében 73-ban a zsidó háború idején, illetve közvetlenül utána
  • József – kazár király a 950-60-as években, sokat törődött a zsidósággal, sokat háborúzott többek közt a ruszok, a besenyők és Bizánc ellen, I. Szvjatoszláv kijevi fejedelem ellen súlyos vereséget szenvedett
  • Ka’b ibn al-Ashraf – a zsidó Banú Nadir törzs egyik vezetője Medinában, Mohamed-ellenes költő, 624-ben Mohamed megölette
  • Ka’b ibn Asad - a Mohamedet az Árok-csatában eláruló zsidó Banú Qurayza törzs vezetője Medinában, 627-ben lefejezték
  • Meir Kahane – 1932-1990, ultrarasszista amerikai rabbi és terrorista, később rasszista képviselő a Knesszetben (a terrorista Kach párt alapítója), több zsidó terrorszervezetet alapított, a tömeggyilkos Baruch Goldstein és Yigal Amir az ő híve volt. Izraelt a Tigris folyóig képzelte el, az arabok kitelepítésével. 1990-ben megölte az USA-ban egy arab. [70]
  • Mustafa Kemal Atatürk – török katonai vezető, az első török miniszterelnök és köztársasági elnök az örmény holokauszt idején, tömeggyilkos, vitatottan zsidó [71] [72]
  • Lukuasz - (vagy Andreasz), főleg Cyrenében (ma Líbia) és Alexandriában tevékenykedett 116-ban a Kitosz háborúban, Cyrenében megölt több mint 220 000 nem zsidót, társai Julianus és Pappus
  • Francisco Madero – 1873-1913, Mexikó elnöke (1911-13), a „demokrácia apostola”, anarcho-szindikalista, a zsidó Porfirio Díazdiktatúrája ellen fellépve sikeres fegyveres forradalmat hirdetett 1910-ben, Díaz lemondott, és ő lett az elnök, de folyamatosan lázadoztak ellene egykori társai, akik 1913-ban megölték
  • Ramon Mercader – kommunista NKVD-tiszt, ő ölte meg jégcsákánnyal Lev Trockijt Mexikóban 1940-ben, vitatottan zsidó
  • Mordechaj - azaz Márdokeus, bibliai személy, Eszter könyvében a zsidó nép perzsiai megmenekülésének fő alakja (75 000 perzsát gyilkoltak le a vezetésével, melyet minden évben a púrimkor ünnepelnek meg a zsidók)
  • Mózes - kétséges, bibliai alak, Manethón szerint az i.e. 14. században héliopoliszi pap volt még Oszarsziph (Osarseph) néven, megölt egy egyiptomi tisztviselőt, majd felkelést szervezett a kivetett leprások és nyomorékok serege élén III. Amenhotep fáraó ellen a hükszoszokkal szövetkezve, majd felvette a Mózes nevet
  • Obadija – 8-9. századi kazár kagán, származása szerint is vitatottan zsidó, ő terjesztette el igazán a zsidó vallást a Kazár Birodalomban
  • Enrique Oltuski – 1930-2012, kubai miniszter, kommunista-liberális forradalmár
  • Alexander Parvus – azaz Israel Gelfand, kommunista teológus, részt vett a szovjet forradalomban és az ifjútörök mozgalomban, szerkesztette a Török Haza c. újságot, Berlinben halt meg
  • Solomon Perel – író, szélhámos; a németek elől Keletre menekül, mikor elfogják, sok zsidó csalóhoz hasonlóan németnek tetteti magát, beáll a Wehrmachtba, többször próbál sikertelenül átszökni a szovjetekhez, a Hitlerjugend tagja lesz, a háború után Izraelbe megy, és az arabok ellen harcol a '48-as háborúban
  • Diego Rivera - 1886-1957, mexikói kommunista festő, Frida Kahlo férje, a mexikói kommunista párt prominense, 1927-ben részt vett az oroszországi patkánylázadás 10 éves évfordulójának ünnepén a Szovjetunióban
  • Jakob Rosenfeld – kínai kommunista egészségügyminiszter, orvosként részt vett a kínai „polgárháborúban”
  • II. Sápúr - 309-379, szászánida király 309-től, már születése előttől haláláig, a rómaiakkal többször háborúzott, elfoglalta Amidát, majd keleten terjeszkedett, 359-ben legyőzte a rómaiakat és elragadott öt római provinciát, Flavius Claudius Iulianus római császár ezért hadjáratot vezetett ellene, mely során a császár elesett; egész uralkodása alatt üldözte a keresztényeket és a keresztény vallást, megöletett több mint 10 000-et és több mint száz püspököt
  • David Sassoon - 1792-1864, bagdadi kincstárnok, majd Indiában élt, gyapotkereskedő, bányatulajdonos, zsinagógaépítő, az ópiumháború után rátette a kezét az ópiumkereskedelemre, 1853-ban brit állampolgár lett, ő a befolyásos Sassoon-dinasztia alapítója (apja is iraki kincstárnok volt), David fiai már bárók voltak. Elias Davidot Kínába küldte az ópium miatt, Albert átvette az üzletét, unokája beházasodott a Rothschild-dinasztiába. A Sassoonok Ázsia Rotschildjai. A kínai ópiumháborúkat az ő ópiumkereskedelmük érdekében vívták, és a ma folyó afganisztáni háború oka ugyenez. Ópiumjával nagyon sok embert tett tönkre és fosztott ki. Lásd:Zsidók és a kábítószerkereskedelem
  • Yehude Simon – perui miniszterelnök (2008), 2009-ben Garcia elnökkel együtt privatizálni akarta az esőerdőket, mikor az indiánok ellenálltak, 34 embert megöltek [73]
  • Joe Slovo – 1929-1995, Yossel Mashel Slovo, hosszú időn át a Dél-afrikai Kommunista Párt elnöke, harcolt a 2. világháborúban a „nácik” ellen, az apartheid ellen küzdött (az apartheid utáni helyzetet, amikor évente 30 000 feketék általi gyilkosság történik Dél-Afrikában, jobbnak találta), az ANC (Afrikai Nemzeti Kongresszus) és annak katonai szárnya egyik vezetője, az 1983-as Church street-i robbantás felelőse, melynek 19 halálos áldozata volt, a rasszista Nelson Mandela minisztere
  • Szenes Hanna – (1921-1944) magyarul is beszélő katonanő, Magyarország ellen harcolt a 2. világháborúban, de elfogtuk és kivégeztük, Izraelben nemzeti hősnek tartják
  • Mehmet Talát és társai - Ismail Enver pasa, Emmanuel CarassoMehmet Cavit (Djavid) bej, pénzügyminiszter, Dr. NazimVlagyimir JabotinszkijAlexander Parvus (Israel Gelfand), Marcel Samuel Cohen azaz Tekin Alp, Refik bej, Mustafa Kemal Atatürk stb., az ifjútörök mozgalom vezetői, az egymillió áldozatot követelő örmény holokauszt felelősei
  • Joseph Trumpledor – megszervezte a brit Zsidó Légiót az első világháborúban, majd Palesztinába ment, és irtotta az őslakosokat több volt Légió-társával, pl. David Ben-Gurion és Levi Eskol későbbi miniszterelnökökkel és Jichák Ben Cví későbbi államfővel. Légió-tag volt a Rotschild-családból James de Rotschild is.
Atombomba-zsidók

Hans Bethe – 1906-2005, Nobel-díjas fizikus, a Manhattan-terv egyik elméleti vezetője, a Nagaszakira dobott bomba egyik fő felelőse, a hidrogénbomba megalkotásában is felelős, később Einsteinhez hasonlóan a nukleáris fegyverkezés ellen lépett fel "Nem vagyok filozófus."
  • Felix Bloch – 1905-1983, Svájcból származó Nobel-díjas fizikus, részt vett a Manhattan-tervben
  • Niels Bohr – 1885-1962, dánul beszélő Nobel-díjas fizikus, németellenes, részt vett az atombomba-programban, noha zsidós álszentséggel ellenezte azt [74]
  • Samuel Cohen - a neutronbomba atyja, melynek célja minél nagyobb emberveszteség okozása "Kétségtelenül sok tudóst tett volna boldoggá Los Alamosban atombombák ledobása Németországra, különösen zsidókat, engem is. Milyen édes lett volna, de ez a bosszú édessége, nem szükségszerűen a győzelemé."
  • Albert Einstein - Nobel-díjas fizikus, a cionizmus híve, szorgalmazta az atombomba létrehozását, szinte csak mások ötleteinek kisajátítására koncentrált zsidó módra, majd kikiáltották zseninek, jellemző, hogy támogatta volna a német lakosság számának jelentős csökkentését a Morgenthau-terv szerint "Nem sok minden jut eszembe, amit ezzel szembe állíthatnék." video
  • Enrico Fermi – 1901-1954, zsidófeleséges, antifasiszta Nobel-díjas fizikus, vitatottan zsidó
  • Richard Feynman – 1918-1988, az amerikai angolt beszélő Nobel-díjas elméleti fizikus
  • Otto Robert Frisch – fizikus, 1940-ben elsőként jött rá, hogy lehet praktikusan atombombát létrehozni
  • Roy J. Glauber – 18 évesen az egyik legfiatalabb fizikus Los Alamosban, később Nobel-díjat kapott
  • Vitalij Ginzburg - a szovjet hidrogénbomba egyik atyja
  • Kemény János – 1926-1992, matematikus, informatikus
  • Lev Landau - Nobel-díjas szovjet fizikus, részt vett a szovjet atom- és hidrogénbomba-programban
  • Lise Meitner – ausztriai atomfizikus, elsőként magyarázta meg a maghasadást 1938-ban
  • Neumann János - matematikus, részt vett az atombomba létrehozásában, olyannyira, hogy valószínűleg a kísérleti robbantás következményeibe halt bele 1957-ben.
  • Robert Oppenheimer - Az atombomba egyik fő megalkotója, melyeket Hirosimában és Nagaszakiban dobtak le 1945. augusztusában.
  • Rudolf Peierls – 1907-1995, fizikus, 1940-ben Otto Frisch és ő rájött, hogy kisebb tömegű urániumból is lehet atombombát csinálni (Frisch-Peierls memorandum), ezután jött létre a Manhattan-terv, addig azt hitték, csak óriási tömegű bombát lehet csinálni és azt hajón szállítani
  • Joseph Rotblat – Nobel-békedíjas fizikus, kezdettől dolgozott a bombán, hogy elpusztítsa Németországot, később atombombaellenes lett
  • Emilio G. Segré – Nobel-díjas fizikus, az egyik csoportvezető Los Alamosban, a nagaszaki bomba alapanyagának létrehozásában is segített
  • Robert Serber – amerikai fizikus, többek közt ő nevezte el a bombákat Little Boy-nak és Fat Man-nek
  • Szilárd Leó- fizikus, az atombomba ötlete tőle származik
  • Teller Ede - zsidó fizikus és intrikus, a hidrogénbomba atyja. [75]
  • Stanislaw Ulam – 1909-1984, amerikai zsidó matematikus, részt vett a Manhattan-tervben, fontos szerepet játszott a hidrogénbomba megalkotásában is
  • Wigner Jenő- Nobel-díjas fizikus, atombomba-zsidó
Amerikai zsidó gengszterek, "orosz" maffia [1]
Zsidómaffia
Moses Annenberg - maffiózó, laptulajdonos
Abe Bernstein - APurple Gang (bíbor banda) vezére, több családtagja is bandatag volt
Louis "Lepke" Buchalter - maffiavezér, a Gyilkosság Rt. feje, legalább ezer embert öletett meg, tömeggyilkos
Mickey Cohen - Los Angeles-i maffiózó, Marylin Monroe-val próbálta zsarolni Kennedyt, Izrael érdekeit szolgálva, l.Marilyn Monroe [76]
Moe Dalitz - a Clevelend Syndicate vezetője, Las Vegas egyik alapítója


Monk Eastman - az egyik első zsidó maffiavezér a századfordulón, az Eastman banda vezetője[77]
Jack Diamond - neve ellenére vitatottan zsidó
Ludwig Fainberg - *1958, izraeli maffiózó, egy szovjet tengeralattjáróval akart drogot csempészni Amerikába, majd Kanadában is ült prostitúcióért, visszatoloncolták Izraelbe
Benjamin "Dopey" Benny Fein - New York-i maffiózó


Jake Guzik - Al Capone csaló, spicli könyvelője


Meyer Lansky - maffiavezér, Bugsy Siegelbarátja, náci gyűléseket is szétvert, idős korában Izraelbe menekült, de visszatoloncolták, l.Marilyn Monroe


Abraham (Abe) Reles - a Gyilkosség Rt. egyik vezetője, bérgyilkos, beköpte társait is, majd kizuhant egy jól védett épületből
Harry (Nig) Rosen - er. Harry Stromberg, a keleti parti zsidó maffia prominens tagja [78]
Joe "The Greaser" Rosenzweig - maffiózó, 10 évet ült egy gyilkosságért
Arnold Rothstein - az első nagy zsidó maffiavezér, megbundázta az 1919-es baseball-világbajnokságot


Johnny Spanish - er. John Weyler, maffiózó, 17 éves korától gyilkolt[79]
Jacob "Gurrah" Shapiro - maffiózó, a Gyilkosság Rt.egyik alapítója
Benjamin "Bugsy" Siegel - hírhedt amerikai maffiózó, bérgyilkos, több ismert gyilkosság fűződik a nevéhez, Las Vegas alapítója, l. Marilyn Monroe
Dutch Schultz - maffiózó


Charles "King" Solomon - bostoni maffiózó
Harry Strauss - maffiózó, bérgyilkos, a Gyilkosság Rt. egyik vezetője, legalább 30 embert ölt meg, tárgyalásán elmebetegnek tettette magát, kivégezték [80]
Abraham Telvi - zsidó bérgyilkos, kénsavval megvakította Victor Rieselújságírót


Bo Weinberg - Dutch Schultz egyik fő bérgyikosa
Hymie Weiss - a chicagói ír maffia vezetője O’Banion halála után, tömeggyilkos
"Big" Jack Zelig - maffiózó, az Eastman banda egyik utolsó vezetője
Max "Kid Twist" Zwerbach - maffiózó, az Eastman bandatagja, később vezetője [81],


Csalók, sikkasztók, pedofilok, egyéb
Holokauszt-iparosok
Randolph Braham - *1922, Bukarest, 1943-45 között munkaszolgálatos, az USA-ban több mint 60 könyv írója és különféleholokauszt észsidó múzeumok tanácsadója,Magyarországonkét állami kitüntetést kapott "kutatásaiért".[82]
Adrien Brody - magyarországi gyökerekkel rendelkező zsidó színész, A zongorista című film főszereplője
Anne Frank - Naplóíró gyerek, egy hírhedt napló állítólagos szerzője, 1945-ben tífuszban meghalt. Apja, Otto Frank forgalmazta a kétséges szerzőjű művet, gondosan elrejtve a kétes pontokat, és lett belőle vagyonos.
Tomi Lapid - magyar származású izraeli politikus, a Jad Vasem Holokauszt Múzeum vezetője [83][84] [85]
Roman Polanski - holokausztiparos, pedofil, perverz amerikai filmrendező, 1977-ben megerőszakolt egy 13 éves lányt, majd Franciaországba szökött az igazságszolgáltatás elől, ahol szabadon élhetett, de például felesége temetése napján is megerőszakolt egy nőt, a nemzetközi zsidóság nyomására a svájci hatóságok is elengedték [86]
Steven Spielberg - holokausztiparos, a Schindler listája propagandafilm rendezője
Raoul Wallenberg - gátlástalan zsidómentő, egyben emberkereskedő, magyarországi zsidók százait mentette meg esetleges tábori munkavégzéstől, s tette lehetővé, hogy egy részük bolsevik terroristaként működjön hosszú éveken át.
Elie Wiesel - Máramaros megyei hazug zsidó, volt auschwitzi lakos, író, holokauszt pápa, Nobel-békedíjas csaló, a holokauszt fő kitalálója, nem hajlandó magyarul megszólalni, ultracionista és Izrael-párti, egyszer azt tanácsolta, hogy a Moszad rabolja el az iráni elnököt, és állítsák bíróság elé, mert az Izrael elpusztításáról beszéltMinden zsidónak valahol a lelkében kellene egy gyűlöleti sávot fenntartani - egészséges, férfias gyűlöletre - arra, amit egy német megszemélyesít és arra, amihez a német ragaszkodik. [87]
Simon Wiesenthal - kétes múltú, csaló, bosszúszomjas nácivadász, életét a "náci háborús bűnösök" felkutatására és megbüntetésére tette fel
Efraim Zuroff - nácivadász, a Simon Wiesenthal központ elnöke, magyarokat is üldöz "Talán az egyetlen vigasz Képíró szörnyen frusztráló halálhírével kapcsolatban... hogy az ügyvédje szerint a per negatívan befolyásolta az egészségi állapotát..."
  • Isaac Abrabanel – V. Alfonz portugál és II. Ferdinánd aragóniai király kincstárnoka, 1492-ben 300 000 aranyat ajánlott fel a királynak, ha nem űzi ki a zsidókat Spanyolországból
  • Victor Adler – ausztriai szociáldemokrata vezető, marxista, a terrorista Friedrich Adler apja
  • Abu 'Afak - 7. századi Mohamed-ellenes költő, Mohamed egyik politikai ellenfele Hidzsászban
  • Woody Allen - híres rendező, megrontotta nevelt lányait, elvette 35 évvel fiatalabb nevelt lányát
  • Leopold Amery – 1873-1955, brit cionista politikus, gyarmatügyi miniszter, India egyik fő brit vezetője, a Balfour Deklarációmegszövegezője, segített a Zsidó Légió megalakításában, Németország megtámadásának egyik fő propagandistája [88]
  • Hannah Arendt – 1906-1975, zsidó filozófus, a háború előtt elmenekült Németországból, majd Franciaországból is, a háború után visszaszivárgott és dolgozott a cionista Youth Aliyah-nál, kommunistákkal, köztük Walter Benjaminnal tartotta a kapcsolatot, hazug módon elítélte Eichmannt és a nemzetiszocializmust, liberális, antifasiszta
  • Jacob Barsimson – az egyik első zsidó, aki Amerika földjére lépett letelepedés (élősködés) céljából Új-Amszterdamban 1654. augusztus 22-én, októberben követte őt 23 további zsidó, ezzel elindult Amerika zsidó bűnözők általi meghódítása
  • David Beckham *1975, félzsidó angol válogatott labdarúgó, az egyik legjobb zsidó futballista, nőies, ugyanakkor kéjsóvár figura, aki zsidó vérétől hajtva fűvel-fával csalja feleségét, gyerekeit zsidó iskolába járatja
  • Peter Benenson – az Amnesty International Nobel-békedíjas (!) emberi jogi, zsidóvédő szervezet alapítója
  • David Berg – a „A Család” nevű szekta alapítója, beceneve „Mózes Dávid”, pedofil, szexuálisan aberrált, a szekta tagja volt Charles Manson is, részben zsidó [89] [90]
  • Henri Bergson – 1859-1941, franciául beszélő Nobel-díjas zsidó filozófus, nem értette a 30-as évek antiszemitizmusát, sajnálta a zsidókat, ezért, a zsidókkal szembeni szolidaritásból nem konvertált kereszténnyé [91]
  • Eduard Bernstein – németországi szociáldemokrata politikus és gondolkodó, revizionista (marxizmus-kritikus), háborúellenes, a "weimari köztársaság" figurája
  • Ernst Bloch – 1885-1977, németül beszélő marxista filozófus, elmenekült Hitler hatalomra kerülésekor, majd visszatért az NDK-ba, a berlini fal megépítésekor átment az NSZK-ba
  • Franz Boas – 1858-1942, amerikai antropológus, a mai antropológia atyja, tőle származik a fajok tagadása [92]
  • Louis Brandeis - az amerikai Legfelsőbb Bíróság tagja, cionista vezető, háborús uszító, Wilson elnök barátja
  • Daniel Cohn-Bendit - kommunista, a 68-as anarchista diáklázadás vezetője, majd liberális politikus, pedofil hajlamai is vannak
  • Ben Shalom Bernanke – a FED elnöke
  • Mihail Botvinnik – háromszoros szovjet sakk-világbajnok, kommunista
  • Robert Capa - 1913-1954, er. Friedmann Endre, szocialista, antifasiszta, anti-horthysta fényképész, első képe Trockijról készült, kommunista propagandista a spanyol polgárháborúban, ahol egy marxista bandával grasszált, leghíresebb képe hamis volt, propagandista Kínában Japán támadásakor, majd 2. világháborús propagandaképeket csinált, ott volt a normandiai partraszállásnál, a Szovjetunióban és Izraelben is fényképezett, az indokínai háborúban aknára lépett és meghalt "Robert Capa hazudozott, megrögzött szerencsejátékos és depresszív iszákos volt, fogyasztotta a nőket (elsősorban a prostituáltakat). Kihasznált mindenkit, szószegő volt, és amikor az Egyesült Államok külügyminisztériuma, azzal a váddal, hogy kommunista, bevonta útlevelét, feljelentett egyeseket, hogy visszakapja azt." - Phillip Knightley [93]
  • Charlie Chaplin - Israel Thornstein, angliai antifasiszta rendező, színész, kommunista szimpatizáns, 1952-ben kitilttották az USA-ból, Svájcban halt meg, három 16, ill. 17 éves lányt vett el, zsidó és cigány vér is volt benne, kiparodizálta Hitlert, tipikus zsidó bohóc
  • Noam Chomsky – amerikai anarchista nyelvész, filozófus
  • Adolphe Crémieux – 1796-1880, franciaországi cionista ügyvéd, politikus, szabadkőműves, 48-as forradalmár, az 1848-as forradalom után igazságügyminiszter, felszabadította a rabszolgákat a gyarmatokon, ő hozta létre az Alliance Israelite Universellét, a damaszkuszi vérvád idején odautazott és kiszabadította a zsidókat, ahogy a szaratovi vérvád esetében is, az 1870-es patkányforradalom után igazságügyminiszter, ekkor törvényt alkotott az algériai zsidók (és csak a zsidók) francia állampolgárságáról (Crémieux-dekrétum) "Szétszóratva a többi nemzet között, amelyek emberemlékezet óta ellenségesek a jogainkkal és érdekeinkkel szemben, mindenekelőtt zsidók vagyunk és megingathatatlanul azok akarunk maradni. A mi nemzetiségünk az atyáink vallása, és nem ismerünk el semmilyen más nemzetiséget. (...) Már nincs messze az a nap, amikor a Föld összes gazdagsága és kincse Izrael gyermekeié lesz. (...)A zsidókat minden országban kapcsolatba kell hoznunk a hatóságokkal, hogy egy támadás első hírére egy emberként állhassunk fel. Hallatnunk kell a hangunkat a minisztériumokban, egészen az uralkodókig, és történjen, aminek történnie kell." [94] [95]
  • Martin van Creveld – (*1946) hadtörténeti kutató a jeruzsálemi egyetemen „Több száz atom-robbanófejünk és rakétánk van, minden irányba ki tudjuk lőni őket, talán Rómára is. Légierőnk eléri a legtöbb európai várost. (...) Megvan a lehetőségünk arra, hogy a világot magunkkal vigyük a sírba. És megígérhetem önöknek, ez meg fog történni, mielőtt Izrael eltűnik.” [96] [97]
  • Sa’ad al-Dawla – kb. 1240-1291, muzulmánellenes nagyvezír, orvos, pénzügyminiszter Perzsiában, tehetséges pénzbegyűjtő volt, vetélytársai megölték
  • Hans von Dohnányi – félzsidó ügyvéd, Dohnányi Ernő fia. Több Hitler elleni merényletben vett részt, ezért 1945-ben kivégezték. Egyik fia Christoph von Dohnányi magyarellenes karmester.
  • Alfred Dreyfus - francia katonatiszt, nagy valószínűséggel áruló (Dreyfus-ügy, 1894)
  • Émile Durkheim – 1858-1917, francia szocialista szociológus, a modern szociológia és kulturális antropológia atyja, Dreyfus-párti
  • Burton F. Ellis - szadista vizsgálóbíró a Malmedy perben (és egyéb háború utáni perekben) zsidó bűntársaival (Shumacker, Byrne, Ferl, Ellowitz Thon, Kirschbaum, Rosenfeld, stb.). A kivizsgálás során meg is gyilkoltak néhány gyanúsítottat. [98] [99] [100]
  • Szergej Eisenstein - szovjet propagandista filmrendező
  • Eve Ensler *1953, amerikai leszbikus-feminista író, a Vagina Monológok szerzője, zsidó apja gyermekkorában megerőszakolta, a nők jogaiért, a nők elleni erőszak elleni tüntetésül létrehozta a szélsőségesen feminista Egymilliárd nő ébredésé-t
  • Jehuda ben Joseph ibn Ezra – VII. Alfonz kasztíliai király 12. századi kamarása, hatására a király felhagyott a zsidók diszkriminálásával, és sok zsidót beengedett
  • William Fox – 1879-1952, er. Fried Vilmos, magyarországi származású amerikai filmgyáros, a 20th Century Fox jogelődjének alapítója, később elszegényedett, cége csődeljárása idején megvesztegette a bírót, ezért 6 hónapot kapott
  • Jacob Frank – 1726-1791, hamis messiás, a frankista mozgalom létrehozója, Sabbatai Zevi hamis messiás reinkarnációjának mondta magát
  • Frankel Leó - a Párizsi Kommün egyik vezére, az I. Internacionálé vezetőségének tagja, Marx és Engels közvetlen munkatársa
  • Frankfurti iskola, bomlasztó "filozófus"-iskola 1945 után, ismertebb képviselői:
    • Theodor Adorno - filozófus, a marxista frankfurti iskola képviselője
    • Walter Benjamin – marxista filozófus, 1940-ben menekülés közben lett öngyilkos, barátja volt Lukács György is
    • Erich Fromm - Talmud-tanulmányozó, szocialista-"humanista" filozófus, legismertebb műve "A szeretet művészete"
    • Max Horkheimer - szociálfilozófus, a Frankfurti iskola alapítója
    • Herbert Marcuse – marxista filozófus, részt vett a Spartacus felkelésben, majd nemzeti szocializmus ellenes propagandista a 2. világháborúban, a Himler-féle OSS tagja
  • David (Salisbury) Franks – katonatiszt az amerikai függetlenségi háborúban, a hírhedt áruló Benedict Arnold hadsegédje, Kanada legrégebbi zsidó kongregációjának vezetője, hűtlenség gyanúja miatt diszkreditálódott, a rabszolgakereskedő David Franksunokatestvére volt
  • Sigmund Freud - a szexuális aberrációkat preferáló hírhedt pszichológus
  • Klaus Fuchs - amerikai kém, atomtitkokat juttatott a Szovjetunióba
  • Lady Gaga - deviáns amerikai énekesnő, vitatottan zsidó
  • Bill Gates - milliárdos kétes programozó, mások ötleteit felhasználva a Microsoft alapítója, vitatottan zsidó
  • Uri Geller - nemzetközi csaló, előadóművész
  • Allen Ginsberg – amerikai költő, homoszexuális, deviáns, kommunista
  • Emma Goldman - nemzetközi anarchista terrorista és felforgató (USA, Szovjetunió, Nyugat-Európa, spanyol polgárháború)
  • Nahum Goldmann – Litvániából származó cionista zsidó, a Zsidó Világkongresszus (World Jewish Congress) egyik alapítója és elnöke
  • Alan Greenspan - 19 évig a FED elnöke
  • Ben Hecht – amerikai cionista forgatókönyíró (Elfújta a szél), aki már 1942-ben 6 millió megölt vagy megölendő zsidóról beszélt, támogatta angol katonák meggyilkolását Palesztinában [101]
  • Moses Hess – 1812-1875, filozófus, Karl Marx és Friedrich Engels mentora, a szocialista (kommunista) és a cionista mozgalom egyik megindítója, asszimilációellenes „A vallás a nép ópiuma.”
  • Iskarióti Júdás - Jézus elárulója, a 12 apostol egyike
  • Manasse ben Izrael – portugál rabbi (1604-1657), Baruch Spinoza tanítója, Hollandiába menekült, 1655-ben ő győzte meg Cromwellt, hogy engedje vissza a zsidókat Angliába, felesége Isaac Abarbanel dédunokája volt [102]
  • Andy Kaufman – 1949-1984, provokatív humorista, tipikus zsidó bohóc
  • Friedrich Kaul - 1906-1981, keletnémet kommunista ügyvéd, író, a kommunista kormány ügyvédje, televíziós propagandista, holokausztiparos
  • Karl Kautsky – marxista filozófus, „a marxizmus pápája”, Engels barátja, lapot indított a marxizmus népszerűsítésére, részt vett aMásodik Internacionálén, fukciót töltött be a novemberi forradalom után, miközben azon dolgozott, hogy bizonyító dokumentumokat találjon Németország háborús bűnösségére
  • Isaiah L. Kenen – az amerikai AIPAC zsidó lobbista szervezet alapítója
  • Jakub ibn Killisz – 930-991, a pénzügy irányítója az egyiptomi kalifa idején, felvette az iszlám vallást, majd letartóztatták ellenfelei, de megvesztegette az őrt és megszökött, és az új kalifa szolgálatába állt, aki meghódította Egyiptomot, kinevezte vezírré és mindenható főminiszterré, hatalmas pompával temették el
  • Arthur Koestler - 1905-1983. Magyarul is beszélő író, gondolkodó, cionista, kommunista, antifasiszta, a tömeggyilkos Vlagyimir Jabotinszkij titkára, Palesztinába települ 1926-ban, belép a németországi kommunista pártba, propagandista a spanyol polgárháborúban, szex enciklopédiát ír, belép a Francia Idegenlégióba, megszökik, majd belép az angol hadseregbe. Életrajzírója szerint több nőt is megerőszakolt zsidó módra, köztük egy ismert ember feleségét, betegsége miatt öngyilkos lett, és egészséges, fiatal feleségét is öngyilkosságra kényszerítette, támogatta Izrael megalakítását.
  • Bernard Kouchner - *1939, Franciaországi orvos és politikus, külügyminiszter, aki a humanitárius segítség ürügyén színeseket hoz Európába és idegen beavatkozást jogosnak nevez "humanitáriusságra" hivatkozva. Háborús uszító Irakkal szemben.
  • Bruno Kreisky – osztrák kancellár (1970-1983), szocialista politikus, 1938-ban Svédországba menekült a munkatáborok elől, azt mondta, hogy szívesebben látja az államadósságot növekedni, mint emberek tömegeit munkanélkülivé válni, bizonyos mértékben eladósította Ausztriát
  • Kolumbusz Kristóf zsidói - 5 zsidó vette körül Kolumbuszt Amerika felfedezésekor a hajón: Luis de Torres, a tolmács, Marco, a sebész, Bernal, az orvos, Alonzo de la Calle és Gabriel Sanchez. Az utat Gabriel Sanchez aragóniai kincstárnok és a királyi adóügyekkel foglalkozó Luis de Santangelo zsidók finanszírozták. 1498-ban a zsidók javaslatára állítólag 500 indiánt hurcoltak Spanyolországba, Sevillába, és eladták őket, amiért Kolumbuszt büntették meg. (Ford: A nemzetközi zsidó) [103]
  • Mose Landau - az Eichmann-per vérbírája
  • Ferdinand Lassalle – 1825-1864, németül beszélő jogász, szociáldemokrata politikus, 1863-ban megalapította az első szociáldemokrata (munkás)pártot, a munkásosztály támogatója, a Kommunista Liga tagja volt. Mivel szerelme volt férje életjáradékot fizetett egy bárónőnek, két zsidóval ellopatta a szerződést és egy ékszerekkel teli ládikát. Amikor a szerelme egy grófhoz ment feleségül, azt párbajra hívta, és a párbajban meghalt.
  • Gotthold Ephraim Lessing – 1729-1781, németországi drámaíró, kritikus, a Bölcs Náthán szerzője, Moses Mendelssohn barátja
  • Ronald S. Lauder – cionista milliárdos, a Zsidó Világkongresszus elnöke, a zsidó "kultúra" gátlástalan terjesztője, a veje Kevin Warsh, aki a FED egyik vezetőségi tagja volt
  • Aaron ben Joseph ha-Levi of Barcelona (1235 – c.1290) zsidó "gondolkodó", szerinte a nemzsidó rabszolga örökre rabszolga kell, hogy maradjon; a zsidó nemzet az emberiség elitje, a zsidók szolgálják az Urat, így joguk van arra, hogy a nemzsidók kiszolgálják őket. Ha nem tudnak nemzsidó rabszolgákat szerezni, akkor saját köreikből kell rabszolgákat szerezni, és ezek nem tudják az Urat szolgálni; ezért a nemzsidó rabszolgáknak örökre rabszolgának kell maradniuk. [104]
  • Kurt Lewin – 1890-1947, szocialista pszichológus, kapcsolatban állt a marxista Frankfurti iskolával, a faji és vallási „előítéletek” (azaz az antiszemitizmus) megváltoztatásával kísérletezett
  • Monica Lewinsky - *1973, perverz Fehér Ház-i gyakornok, botrányos szexuális kapcsolatba került Clinton amerikai elnökkel (Lewinsky-ügy)
  • Aaron of Lincoln – kb. 1125-1186, angliai zsidó, a leggazdagabb ember Angliában, gazdagabb volt a királynál, rengeteg embert eladósított
  • Sigmund Livingston - a Rágalmazásellenes Liga alapítója (ADL, anti-defamation-liga)
  • Cesare Lombroso – 1835-1909, olaszországi kriminológus, primitív, rasszista elmélete szerint a bűnözők fejformájuk alapján beazonosíthatóak, később hitt a szellemekben [105]
  • Bernard Madoff - hólabda rendszerű piramisjátékkal dollármilliárdokat lopott el kis- és nagybefektetőktől, 65 milliárd dollárt lopott úgy, hogy új ügyfeleit régebbi ügyfelei pénzével fizette ki (köztük ismert személyek is voltak), a többit ellopta, 150 évre ítélték
  • Moses Maimonidész - 12. századi rasszista zsidó rabbi
  • Sir Solomon de Medina – kb. 1650-1730, „A zsidó Medina”, hadi szállító, az első lovaggá ütött zsidó Angliában, Hollandiában élt, onnan finanszírozta Britannia III. Orániai Vilmos általi 1688-as megszállását, Marlborough hercegének fő hadi szállítója a spanyol örökösödési háború idején, óriási hasznot húzott a háborúkból
  • Arthur Miller – 1915-2005, amerikai kommunista-liberális író, felesége Marylin Monroe volt, aki miatta vette fel a gyűlölködő zsidó vallást, fogyatékos gyerekét intézetbe rakta, sosem látogatta meg [106]
  • Solomon Molcho – 1500-1532, (másik használt neve Diogo Pires), álmessiás, David Reubeni hírhedt álmessiás híve, V. Károlycsászár elfogta és megégette
  • Montefiore Mózes – 19. századi angliai üzletember, nagyhatalmú cionistaként pusztított számos országban, beházasodott a Rotschild-családba. Ő adta ki először a parancsot: Zsidó testvérek! Magyarországnak és Galíciának a miénknek kell lennie!
  • J. P. Morgan - amerikai bankár, FED-alapító
  • Joseph ibn Naghrela - granadai vezír, Badis al-Muzaffar berber királyt kémekkel vette körül és irányította, erőszakos cselekedeteket hajtott végre a nép ellen, annyira gyűlölték, hogy 1066-ban megölték az arabok 4000 zsidóval együtt
  • Samuel ibn Naghrela – 11. századi granadai vezír, fővezér, adószedő, költő, herceg a berber uralom idején, a spanyol zsidóság vezetője, fia Joseph ibn Naghrela
  • Gracia Nasi - 1510-1569, portugál bankárnő, örökölte férje, a zsidó Francisco Mendes és sógora, Diogo Mendes vagyonát (mai árfolyamon kb. 200 milliárd forint), Németalföldre ment, ahonnan megszökött, mert lányát egy gójjal akarták összeházasítani (így elvesztette volna vagyonát), végül a török birodalomban telepedett le, sok királynak ás pápának hitelezett, segített a spanyol és portugál zsidók menekülésében, támogatta a zsidóságot, rokonával, Joseph Nasival az egyik első cionista volt, aki vissza akarta foglalni Palesztinát [107]
  • Alfred Nobel - a dinamit feltalálója, a Nobel-díj alapítója, félzsidó
  • Max Nordau – magyarországi születésű cionista vezető, a cionista mozgalom egyik alapítója
  • Nostradamus – Michel de Nostredame, 1503-1566, franciául beszélő asztrológus, jós, IX. Lajos orvosa, pestisdoktor, csaló és kuruzsló, jövővel kapcsolatos jóslatairól híresült el, egyesek szerint Antikrisztusként jövendölte meg Napóleont és Hitlert, holott ők kiemelkedő történelmi személyiségnek bizonyultak
  • Joseph Oppenheimer - 18. századi württembergi miniszter, sikkasztó, a nép megölte és vasketrecben tette közszemlére holttestét (lásd Jud Süss c. film)
  • Carl von Ossietzky – németországi Nobel-békedíjas (!) zsidó újságíró, németellenes (ebben társa Kurt Tucholsky volt), szerinte Németország megszegte a Versailles-i békediktátum előírásait
  • Alexandriai Philón – az alexandriai görög-zsidó konfliktus idején 40-ben ő vezette a zsidó küldöttséget Caligula császárnál Apionnal szemben [108]
  • Pablo Picasso - nemzetközi festő, a holokausztipar előfutára Guernica című, eredetileg bikaviadalt ábrázoló, utólag átideologizált fércművével
  • Jonathan Pollard - Izraelnek kémkedő zsidó kém az USA-ban, életfogytiglani börtönbüntetést kapott
  • Karl Popper – Ausztriában született angol filozófus, egy időben marxista, később ultraliberális, a „nyitott társadalom” híve [109]
  • Marcel Proust – 1871-1922, franciául beszélő homoszexuális regényíró, félzsidó, párbajozott egy kritikussal, mert az kritizálta egyik művét, védte a zsidó árulót, Dreyfust a Dreyfus-ügyben
  • Wilhelm Reich – ismert deviáns, perverz, marxista pszichiáter
  • David Reubeni – 1490-1535(?), zsidó kalandor, hamis messiás, kezdetben Mohamed leszármazottjának mondta magát Szudánban, aztán megjelent VII. Kelemen pápa előtt, majd III. János spanyol király elé járult a keleti zsidók nevében, hogy szövetséget ajánljon a török ellen, amit V. Károly császárnak is megtett, az Inkvizíció elé vitték Spanyolországban, ahol valószínűleg kivégezték
  • John D. Rockefeller - olajmágnás, FED-alapító
  • Julius Rosenberg - és felesége, Ethel Rosenberg, kommunista kémek, 1953-ban kivégezték őket. Sok zsidó volt a szovjet kommunista atomkémek között, mint pl. Morris Cohen és Lona CohenTheodore HallHarry GoldDavid GreenglassGeorge Koval,Saville Sax, stb.
  • Amschel Mayer Rothschid – 1773-1855, bankár, Mayer Amschel Rothschild legidősebbik fia, apja halála után a bank vezetője, négy testvére (Salamon, Nathan, Carl, James) Párizsban, Londonban, Nápolyban és Bécsben alapított bankot
  • Carl Mayer Rothschild – 1788-1855, er. Kalman Mayer Rothschild, Mayer Amschel Rothschild fia, a nápolyi fiók alapítója
  • Edmond James de Rothschild – 1845-1934, franciaországi bankár, a cionista mozgalom egyik vezetője, Palesztina felvásárlásának elindítója
  • James Mayer de Rothschild – 1792-1868, er. Jacob Mayer Rothschild, Mayer Amschel Rothschild 5. fia, a párizsi Rothschild-fiók alapítója
  • Lionel de Rothschild – 1808-1879, Nagy-Britannia első zsidó parlamenti képviselője
  • Mayer Amschel Rothschild – 1744-1812, a Rotschild-dinasztia alapítója, öt fia Salamon, Károly, Nathan, Jakab, Amschel „Engedjétek meg, hogy én adjam ki és ellenőrizzem egy nemzet pénzét, és nem fogok azzal foglalkozni, hogy kik írják a törvényeit.”
  • Nathan Mayer Rothschild – 1777-1836, az angol fiók megnyitója, Mayer Amschel Rothschild fia, a waterlooi csata után, mivel előbb tudott a végkimeneteléről, eladott a tőzsdén, majd fillérekért megvette az angol gazdaságot, 1812-ben rávette Angliát, hogy támadja meg Amerikát, mert azok nem hosszabbították meg a szerződést a bankjával
  • Salomon Mayer Rothschild – 1774-1855, a bécsi fiók megnyitója, Mayer Amschel Rothschild fia
  • Jonas Salk - 1914-1995, amerikai virológus, a gyermekbénulás elleni védőoltás feltalálója, elmebetegeken, illetve saját családján hajtott végre orvosi kísérleteket, az egyik legnagyobb zsidó tudományos csaló Einstein és mások mellett [110] [111] [112]
  • Chaszdai ibn Saprut – 10. századi córdobai vezír, az arab kalifa orvosa és jobbkeze, a nemzetközi zsidóság támogatója, a zsidó Kazár Birodalom vezetőivel is levelezett
  • Jacob Schiff - gazdag amerikai bankár, cionista, Paul Warburg rokona
  • Helmut Schmidt – Németország kancellárja 1974 és 1982 között, szociáldemokrata politikus, félzsidó, a Wehrmachtban harcolt a 2. világháborúban, saját vallomása szerint apjával együtt okirat-hamisítással eltussolták származását. Schmidt csak 1984-ben hozta ezeket a tényeket nyilvánosságra, bár küllemén látszott a származása. Ellenezte, hogy Németországnak is legyen atombombája. Megjegyzései gyakran németellenes élűek.
  • Serakh – Bulán kazár uralkodó felesége, többek közt az ő tanácsára vették fel a kazárok a zsidó vallást
  • Joseph Silver – 1868-1918, „a stricik királya”, bűnöző, nőket terrorizált Londonban, New York-ban, majd Dél Afrikában, egy afrikai történész szerint ő volt Hasfelmetsző Jack [113]
  • Larry Silverstein – üzletember, a World Trade Center üzemeltetője lett pár hónappal a zsidók által szervezett brutális terrortámadás előtt, biztosításaiból dollármilliárdokat zsebelt be a támadás után [114] [115]
  • Susan Sontag – 1933-2004, amerikai biszexuális feminista író "A fehér ember az emberiség történetének rákfenéje. A fehér ember, és egyedül ő, minden önálló civilizációt kiirt, amerre csak jár."
  • Soros György - másnéven George Soros, gazdasági tevékenységeiről hírhedt világszerte, a tőzsdén tönkretette és megtámadta különböző országok (angol, olasz, német, magyar, stb.) gazdaságát, ott áll több ellenzéki megmozdulás mögött, álszent, jótékonykodó szervezeteket hozott létre, Bilderberg-tag "Az én világlátásomat a második világháború tragikus tapasztalatai formálták. Amikor Magyarországot megszállta a náci Németország, és deportálták a zsidókat Auschwitzba. Én elég szerencsés voltam azzal, hogy édesapám megértette, hogy ami Magyarországon folyik, az nem normális. Hogy ez távol áll az egyensúlyi állapottól. És ha követed azokat a szabályokat, amelyeket általában követsz, akkor meghalsz. Ez volt az én tapasztalatom a második világháborúról, és alapvetően ezt a tapasztalatot alkalmaztam mind a globális pénzpiacra, mind pedig politikai nézeteimet tekintve."
  • Barbara Spectre – a svédországi zsidó Paideia intézet korábban Izraelben élő alapítója, mely zsidókat nevel európai vezetőkké, szélsőségesen rasszista, a zsidókat vezető népnek kívánja és meg akarja semmisíteni a többi népet a fajkeveredéssel „Európa nem tanulta meg a multikulturalizmust. Az átalakulás fájdalmainak vagyunk tanúi. Európa nem lesz egységes, mint a múlt században volt. Zsidók a változás mozgatói. Nagy változást kell Európában létrehozni. Most mennek át a multikulturális módba, és nehézményezik, hogy zsidók vezetik a változásokat. De anélkül a vezető szerep nélkül és anélkül a változás nélkül Európa nem marad fenn.” [116]
  • Ernst Thälmann - németországi kommunista vezető a weimari időkben, vitatottan zsidó [2]
  • Kurt Tucholsky – németországi szatirikus zsidó író, németellenes újságíró, a Weimari köztársaság híve, a nacionalizmus ellensége, 1936-ban öngyilkos lett [117]
  • Tristan Tzara – Romániából származó franciaországi zsidó költő, dadaista, nihilista, kommunista, terroristaként részt vett a spanyol polgárháborúban és a francia ellenállásban
  • Samuel Untermeyer – amerikai milliárdos, aki szent háborút és bojkottot hirdetett Németország ellen 1933. augusztus 7-én
  • Manecier de Vesoul – a francia király adóbeszedője a 14. század végén, a nép gyűlölte, a zsidókat jó párszor megrohanták és kiűzték a század során
  • Paul Warburg - bankár, FED-alapító
  • Adam Weishaupt – az Illuminátusok (szabadkőműves) rendjének alapítója 1776-ban. Az illuminátusok világuralomra törekednek, el akarják törölni a tekintélyelvű rendszereket, a magántulajdont, fel akarják számolni a hazafiságot, a nemzeti érzést, a családot, a házasságot és a vallást [118]
  • Amy Winehouse - deviáns zsidó énekesnő, már 27 évesen meghalt
  • Stephen Samuel Wise – a Zsidó Világkongresszus első elnöke, Magyarországon született (eredeti neve Weisz), a nagyapja Fischer Mór, a Herendi Porcelángyár megvásárlója, aki Farkasházy Tivadar felmenője is. Ő mondta: Egyesek kommunizmusnak hívják, én judaizmusnak hívom. 1933. március 24-én ő üzent hadat és hirdetett bojkottot Németország ellen (Júdea hadat üzen Németországnak)
  • Luigi Wolff – olaszországi zsidó forradalmár, részt vett az Első Internacionálén, 1871-ben kiderült, hogy III. Napóleon informátora volt, ezután eltűnt [119]
  • Paul Wolfowitz - a Világbank volt elnöke, botrányai miatt volt kénytelen lemondani
  • Adam Worth – 1844-1902, amerikai bűnöző, "a bűn Napóleonja", szélhámos az amerikai polgárháborúban, zsebtolvaj, majd bankrabló New York-ban, maffiafőnök Londonban, illegális szerencsebarlang-tulajdonos Párizsban, rabló Dél-Afrikában, Thomas Gainsboroughegyik képét is ellopta
  • Lazar Zamenhof – orosz nyelvész, a mesterséges eszperantó nyelv megalkotója, melyet azért alkoott meg, mert a népcsoportok közti feszültségek és az antiszemitizmus okát az eltérő nyelvekben látta
  • Clara Zetkin - kommunista-feminista vezér Németországban, a nemzetközi nőnap elindítója, részt vett a II. Internacionálén,Németország Kommunista Pártja képviselőjeként 1920 és 1933 között tagja a német országgyűlésnek, 1932-ben a Reichstag rangidős házelnökeként felszólította az embereket, hogy harcoljanak a nemzetiszocializmus ellen, 1933-ban a Szovjetunióba menekült
  • Sabbatai Zevi – 1626-1676, híres hamis messiás, felesége prostituált volt, magát Messiásnak kiáltotta ki, a szultán végül az iszlám hitre kényszerítette, követőiből így alakult meg a Dönmeh (konvertáltak), mely az örmény holokauszt felelőse
  • Mark Zuckerberg - milliárdos kétes programozó, mások ötletét lopta el (Facebook), amiért kártérítést kellett fizetnie. Megbízta 3 egyetemista-társa egy közösségi oldal szerkesztésével, ő azonban saját magának csinálta meg és fejlesztette tovább, hónapokig hitegetve őket. A facebook alapítói nagyrészt zsidók, zsidó legjobb barátját is kitúrta később az üzletből. Tipikus Einstein-szerű zsidó. "Nem látszik, hogy mi megy benne végbe, pont ez benne a legfélelmetesebb." "Három hónapon át abban a hitben ringatott minket, hogy minden rendben van. Ez volt a módszere." [120]
  • Stefan Zweig – 1881-1942, ausztriai németet beszélő író, költő, az első világháború idején pacifista, háborúellenes, a háború után a német nacionalizmus és igazságtétel ellen ágált, 1933-ban Londonba menekült, antifasiszta, antihitlerista volt, a német sikerek hatására Brazíliában feleségével együtt öngyilkos lett
Rotschildok

szerkeszt:[121]
  • Adelaide Rothschild – 1853-1935, a cionista Edmond James de Rothschild zsidóimádó felesége
  • Adolph Carl Rothschild – 1823-1900, nápolyi bankár, apja, a hírhedt Carl Mayer Rothschild halála után átvette a vezetést a nápolyi fiókban, mely halála után megszűnt [122]
  • Albert Salomon Rothschild – 1844-1911, bankár, a bécsi fiók vezetője
  • Alexandre Louis Philippe Marie Berthier – 1883-1918, angliai herceg, meghalt az első világháborúban, anyja Bertha Clara Rothschildvolt
  • Alfred de Rothschild – 1842-1918, angliai bankár, a Bank of England vezetője, VII. Edward király barátja
  • Alain de Rothschild – 1910-1982, Franciaországban harcolt a németek ellen a 2. világháborúban, ahol megsebesült, és elfogták, később elengedték [123]
  • Alix de Rothschild – 1911-1982, er. Alix de Koromla, Magyarországról származó bárónő, Guy de Rothschild felesége, a Youth Aliyah(zsidó gyerekek Izraelbe vándorlását segítő szervezet) elnöke [124]
  • Alphonse James de Rothschild – 1827-1905, franciaországi bankár, a francia ház vezetője, a francia-porosz háború utáni sarc finanszírozója, a zsidóság támogatója
  • Amschel Mayer Rothschid – 1773-1855, bankár, Mayer Amschel Rothschild legidősebbik fia, apja halála után a bank vezetője, míg négy testvére (Salamon, Nathan, Carl, James) Párizsba, Londonba, Nápolyba és Bécsbe ment bankot alapítani, 1822-ben bárói címet kapott, a zsidó vallás ortodox irányzatát támogatta, zsidóimádó
  • Amschel Mayor James Rothschild – 1956-1996, angliai bankár, támogatta Izraelt a Rothschildok alapítványán (Yad Hanadiv) keresztül
  • Amschel Moses Rothschild - ?-1755, németországi pénzváltó, kereskedő, Mayer Amschel Rothschild apja
  • Anselm Salomon Rothschild – 1803-1874, ausztriai bankár, báró, a Creditanstalt alapítója, az osztrák vasút finanszírozója, zsidó kórházat hozott létre [125]
  • Sir Anthony Nathan de Rothschild – 1810-1876, angliai bankár, az európai vasútépítések finanszírozója, a zsidó közösség támogatója, az angliai Egyesült Zsinagóga elnöke
  • Anthony Gustav de Rothschild – 1887-1961, angol bankár, üzletember, a brit hadseregben harcolt az első világháborúban, cionista, 1938-tól segített a németországi zsidóknak elhagyni „hazájukat”, Eduard Benesnek segített biztonságos helyre menekülni
  • Benjamin de Rothschild *1963, gazdag svájci bankár, Izrael támogatója [126]
  • Bethsabée de Rothschild – 1914-1999, franciaországi bárónő, 1940-ben elmenekült Franciaországból, és a Szabad Francia Erőkbenharcolt a normandiai partraszálláskor, később élt Izraelben is, melyet alapítványokkal támogatott
  • Carl Mayer Rothschild – 1788-1855, er. Kalman Mayer Rothschild, Mayer Amschel Rothschild öt hírhedt fiának egyike, mikor az osztrákok elfoglalták Nápolyt, ott alapított bankot, 1822-ben I. Ferenc másik négy testvérével együtt bárói rangra emelte
  • Cecilie Anspach – 1840-1912, Gustave de Rothschild felesége, a zsidóság támogatója
  • Charlotte Henriette de Rothschild *1955, angliai énekesnő, Japánban igen népszerű
  • Charlotte de Rothschild – 1819-1884, angliai bárónő, unokatestvéréhez, Lionel de Rothschildhoz ment hozzá, támogatta a zsidókat és politikus férjét [127]
  • Constance de Rothschild – 1843-1931, angliai bárónő, testvérével, Annie-vel kiadott egy gyerekkönyvet az Ótestamentumról, a Zsidó Szövetség és a zsidóság támogatója [128]
  • David Mayer de Rothschild *1978 angliai kalandor, környezetvédő, „lemondott” a család vagyonáról, a globális felmelegedésipar propagálója, átkelt a Déli- és Északi-sarkon is, egyszer azt hazudta, hogy a Jupiter közelebb van a Naphoz, mint a Föld [129][130] [131]
  • David René de Rothschild *1942, franciaországi bankár, miután államosították a bankját 1982-ben, 1987-ben új bankot alapított néhány rokonával, 2007-ben a francia Rothschild-fiók felvásárolta az angolt, és ő lett az egyesült bank feje
  • Dorothy de Rothschild – er. Dorothy Mathilde Pinto, 1895-1988, James Armand de Rothschild felesége, a zsidóság és a cionizmus támogatója, a Rothschildok Izrael-támogató alapítványának vezetője, a tömeggyilkos, országrabló Chaim Weizmann barátja
  • Edmond Adolphe de Rothschild – 1926-1997, svájci báró, bankár, saját bankot is alapított, kóserbor-készítő, cionista, Izrael nagy barátja „Alapvetően egy világpolgár vagyok, kötődve Franciaországhoz, ahol születtem, Svájchoz, ahol szívesen fogadtak, és Izraelhez, mert zsidó vagyok.” [132]
  • Edmond James de Rothschild – 1845-1934, franciaországi bankár, „A híres jótevő”, a cionista mozgalom egyik vezetője, ő kezdett el palesztin földeket felvásárolni, pénzzel (legalább 50 millió dollárral) támogatta Izrael későbbi létrehozását, a Yad Hanadiv alapítvány (a Rothschildok Izraelt támogató alapítványa) létrehozója, harcolt a francia-porosz háborúban [133]
  • Edmund Leopold de Rothschild – 1916-2009, angliai bankár, az angol hadseregben és a Zsidó Brigádban szolgált a második világháború alatt
  • Édouard Alphonse James de Rothschild – 1868-1949, franciaországi bankár, a Dreyfus-per idején odáig ment, hogy párbajozott egy Dreyfus-ellenes ellenfelével, a 2. világháború idején elmenekült Franciaországból
  • Édouard Etienne de Rothschild *1957, franciául beszélő bankár, 1987-ben bankot alapított, a szélsőbaloldali Libération újság tulajdonosa
  • Élie de Rothschild – 1917-2007, franciaországi báró, bankár, 1940-ben a francia hadsereg hivatalnoka, elfogták a németek, 1944-ben elengedték, közben még megházasodni is engedték
  • Eric de Rothschild *1940, francia nyelvű borász, bankár, báró, a Chateau Lafite tulajdonosa, holokausztiparos, Izrael támogatója[134] [135]
  • Elisabeth de Rothschild – 1902-1945, er. Elisabeth Pelletier de Chambure, gazdag francia katolikus család sarja, Philippe de Rothschild felesége, 1941-ben elfogták, amikor hamis engedéllyel akart átkelni a demarkációs vonalon, és Ravensbrückbe vitték, ahol 1945-ben betegségben meghalt, ő az egyetlen Rothschild-áldozata a 2. világháborúnak. Férje, Philippe de Rothschild szerint a „nácik” élve dobták be egy kemecébe, vitatottan zsidó. [136]
  • Evelyn Achille de Rothschild – 1886-1917, bankár és katona Angliában, harcolt a világháborúban Gallipolinál, majd Palesztinában a törökök ellen, ahol megsebesült és meghalt
  • Evelyn Robert de Rothschild *1931, angliai bankár, többek közt a The Economist elnöke
  • Ferdinand James Rothschild – 1839-1898, báró, liberális politikus Angliában, szabadkőműves, a zsidók támogatója, sok Rothschildhoz hasonlóan unokatestvérét vette el
  • Gustave Samuel de Rothschild – 1829-1911, franciául beszélő üzletember, báró, a zsidó közösség támogatója, héber iskolát alapított[137]
  • Gutle Schnaper – 1753-1849, Mayer Amschel Rothschild felesége, halála előtt ezt mondta: „Ha a fiaim nem akarnak háborút, nem lesz.” [138]
  • Guy de Rothschild – 1909-2007, báró, franciaországi bankár, üzletember, a francia hadseregben harcolt a második világháborúban,Dunkirknél őt is evakuálták Angliába, majd tovább harcolt a Szabad Francia Erőkben, támogatta a zsidókat
  • Hannah Primrose – 1851-1890, brit grófnő, Nagy-Britannia leggazdagabb nője, egy antiszemita grófhoz, későbbi miniszterelnökhöz ment hozzá, támogatta a zsidókat, William Gladstone angol miniszterelnök mondta róla: „Ő alkalmasnak találná magát a birodalom királynőjének, és azt gondolja, hogy csak ez a hely elég jó neki.” [139]
  • Hannah Mathilde Rothschild – 1832-1924, németül beszélő zeneszerző, bárónő, a zsidó vallás támogatója
  • Héléne van Zuylen – 1863-1947, er. Rothschild, leszbikus franciaországi bárónő, író, kitagadták, mert egy katolikus báróhoz ment hozzá
  • Isaak Elchanan – 16. századi németül beszélő kereskedő, a Rothschild-családfa legkorábbi visszavezethető tagja
  • Jacob Rothschild *1936, angliai bankár, gazdag üzletember, a cionista Rothschild-alapítvány (Yad Hanadiv) vezetője, a médiában is érdekelt, Diana hercegnő és Henry Kissinger barátja
  • James Armand de Rothschild – 1878-1957, franciaországi születésű liberális politikus Angliában, a francia és a brit hadseregben is szolgált az I. világháború alatt, ill. a Zsidó Légióban Palesztinában, az izraeli parlament, a Knesszet építtetője
  • James Edouard de Rothschild – 1844-1881, angliai báró, zsidó alapítványok elnöke, a zsidó vallás kritikátlan támogatója [140]
  • James Mayer de Rothschild – 1792-1868, er. Jacob Mayer Rothschild, Mayer Amschel Rothschild 5. fia, báró, bankár, a párizsi Rothschild-ház alapítója, francia királyok kölcsönzője, hatalmas vagyona volt (Bill Gatesnél 5-ször gazdagabb lenne), unokatestvérét vette el, megvette a híres Chateau Lafite-ot, mely máig a Rothschildoké, a francia zsidó közösség vezetője és védelmezője
  • Leon Lambert – 1851-1919, belgiumi bankár, Lucie de Rothschild férje, a Rothschildok brüsszeli fiókjának vezetője, II. Lipót belga király fő támogatója, akitől bárói címet kapott, finanszírozta Kongó gyarmatosítását, kirablását és kb. 10 millió kongói meggyilkolását, a belgiumi Central Hebrew Consistory elnöke [141]
  • Leopold de Rothschild – 1845-1917, angliai bankár, a zsidóság gyámolítója, az Anglo-Zsidó Szövetség elnöke, 1912-ben túlélt egy merényletet
  • Leopold David de Rothschild – 1927-2012, bankár, angol nyelvű zenész, zsidóbarát, sok Rothschildhoz hasonlóan látszólag filantróp
  • Lionel de Rothschild – 1808-1879, angliai bankár és báró, Nagy-Britannia első zsidó parlamenti képviselője, parlamenti esküjekor visszautasította a Bibliát, és az Ótestamentummal a kezében mondta el, később úgy mondta, hogy „Jehova engem úgy segéljen”. Kölcsönzött a krími háborúra, a franciák számára a poroszoknak járó hadisarc megfizetésére, a brit kormánynak, Egyiptomnak, stb., benne volt a Szuezi-csatorna építésében is, a brit zsidóság vezetője, a Nagy Zsinagóga elnöke, Disraeli barátja. [142]
  • Lionel Nathan de Rothschild – 1882-1942, angliai bankár, konzervatív politikus, az angol Rothschild-ház vezetője volt, ezért nem harcolhatott a világháborúban két bátyjával (Evelyn, Anthony) ellentétben
  • Louis Nathaniel de Rothschild – 1882-1955, bécsi báró, a németek letartóztatták 1938-ban, de végül elengedték, a javait államosították
  • Lynn Forester de Rothschild *1954, angliai bankár, Lady, Bilderberg-tag, beházasodott a Rothschild-családba, Hilary Clintontámogatója, vitatottan zsidó [143] [144]
  • Maurice Ephrussi – 1849-1916, franciaországi bankár, a zsidó Ephrussi-család tagja, beházasodott a Rotschild-családba
  • Maurice de Rothschild – 1881-1957, francia képviselő, báró, miután 1940-ben nem szavazott a Vichy-kormány mellett, elvették az állampolgárságát, és Svájcba menekült, ahol Rothschild-fiókot alapított [145]
  • Mayer Amschel Rothschild – 1744-1812, a Rotschild-dinasztia alapítója , németországi bankár, a napóleoni háborúkból is meggazdagodott, miközben Angliába települt, Amerikában is bankot nyitott 20 évre „Engedjétek meg, hogy én adjam ki és ellenőrizzem egy nemzet pénzét, és nem fogok azzal foglalkozni, hogy kik írják a törvényeit.” [146]
  • Mayer Amschel de Rothschild - 1818-1874, liberális politikus és sportoló
  • Mayer Carl Rothschild – 1820-1886, nápolyi bankár, a frankfurti Rothschild-ház vezetője egy ideig, a porosz parlament felső házának tagja [147]
  • Miriam Rothschild – 1908-2005, angolul beszélő természettudós, a 2. világháború idején az angol kormányt több zsidó beengedésére kérte, mialatt kódtöréssel foglalkozott, férje egy zsidó katona volt, támogatta a homoszexualitás legalizálását
  • Moses Kalman Rothschild – kereskedő, eredetileg Bauer, Amschel Moses Rothschild apja, állítólag üzleti kapcsolatban állt Jud Süss Oppenheimerrel [148]
  • Nathan Mayer Rothschild – 1777-1836, angliai bankár, az angol ház alapítója, Mayer Amschel Rothschild fia, keresett a napóleoni háborúkon, a waterlooi csata alkalmával hatalmas összegre és hatalomra tett szert, mivel kémei révén először tudott a csata végkimeneteléről, ő üzent hadat Amerikának, mikor azok nem akarták meghosszabbítani a Rothschildokkal kötött szerződést újabb 20 évre, ezért egy évre rá kitört az amerikai-angol háború [149] [150]
  • Nathan (Mayer) Rothschild – 1840-1915, angliai bankár, báró, liberális politikus, a londoni Rothschild-ház vezetője, a Lordok Házának (felsőház) első zsidó vallású tagja, a Bank of England irányítója, saját unokatestvérét vette el, benne volt a keze a Szuezi-csatona építésében, az angliai zsidóság vezére, a zsidó szabad iskola és az Egyesült Zsinagóga elnöke, támogatta helyi zsidók házhoz jutását [151]
  • Nathaniel de Rothschild – 1812-1870, franciaországi bankár, borász
  • Nathaniel Charles Rothschild – 1877-1923, „Charles”, angol bankár, természettudós, szeretett az arany gyűjtésével foglalkozni, felesége magyarországi zsidónő volt
  • Nathaniel Philip Rothschild *1971, angliai születésű gazdag svájci üzletember, üzleti tevékenysége szerteágazó
  • Oliver Rothschild *1951, angliai üzletember
  • Pannonica de Koenigswarter – er. Rothschild, 1913-1988, angliai bárónő, jazz mecénás, anyja a magyarországi Rozsika Edle von Wertheimstein volt, De Gaulle-nak dolgozott a világháború idején, amikor férjétől, egy zsidó katonától elköltözött, a Rothschildok kitagadták
  • Philippe de Rothschild – 1902-1988, franciaországi autóversenyző, borász, író, elhagyta Franciaországot a németek érkezésekor (feleségét otthagyta, akit deportáltak, és meghalt), De Gaulle seregében harcolt
  • Philippine de Rothschild *1933, gazdag franciaországi borász, bárónő, anyja egy német munkatáborban halt meg [152] [153]
  • Robert Rothschild – 1911-1978, belgiumi diplomata, a Rothschildok távoli rokona, a belga hadseregben harcolt a 2. világháborúban, a németek elfogták, később elengedték, elszökött, járt Kínában, Portugáliában, Kongóban, volt svájci és brit nagykövet, ott volt az Európai Közösség (az EU elődje) alapításánál (Római Szerződés[154]
  • Rozsika Edle von Wertheimstein – 1870 –1940, nagyváradi gazdag zsidó család sarja, Nathaniel Charles Rothschild felesége [155]
  • Salomon James de Rothschild – 1835-1864, franciaországi bankár, a francia ház vezetője, apja háta mögött titokban milliókat herdált el a tőzsdén, ezért száműzték, sokat élt Amerikában, George Stepleton Strong írta róla: „a báró, bár jeles és milliomos, mértéktelen volt erkölcstelen beszédben és meztelen fényképekben”
  • Salomon Mayer Rothschild – 1774-1855, a bécsi fiók megnyitója, Mayer Amschel Rothschild fia, finanszírozta Ausztria első vasútjának építését
  • Victor Rothschild – 1910-1990, szélsőbaloldali angliai báró, egy marxista szövetségbe járt az egyetemen, szobatársai kommunista szovjet kémek voltak, a munkáspárt tagja, az MI5-nál dolgozott a 2. világháború idején, a brit kormányok tanácsadója, később az angliai Rothschild-ház vezetője
  • Walter Rothschild – 1868-1937, angliai bankár, báró, liberális politikus, zoológus, cionista, Chaim Weizmann barátja, az ő címére érkezett a Balfour Deklaráció, állítólag miután egy nő megzsarolta, kénytelen volt átadni gyűjteményének nagy részét egy amerikai múzeumnak [156]
  • Wilhelm Carl Rothschild – 1828-1901, nápolyi bankár, báró, a frankfurti fiók vezetője, mely utódja híján megszűnt
Elnökök, kormányzók, királyok, trónbitorlók, pápák
  • II. Ahmed – 1643-1695, török szultán (1690-95)
  • Salvador Allende - 1908-1973, Chile miniszterelnöke (1970-73)
  • II. Anaklét – ellenpápa (1130-1138), II. Incével egyidőben választották meg, Ince elmenekült, III. Lothár német-római császár elfoglalta a Vatikánt, és Anaklét meghalt
  • Jurij Andropov – 1914-1984, szovjet főtitkár (1982-84), szovjet államfő (1983-84)
  • Mustafa Kemal Atatürk – török miniszterelnök 1920-1920, köztársasági elnök 1923-1938, vitatottan zsidó
  • Francis Bell – Új-Zéland miniszterelnöke 1925-ben pár hónapig
  • Boleslaw Bierut –1892-1956, Lengyelország elnöke (1944-52), lengyel miniszterelnök (1952-54), lengyel főtitkár (1948-56)
  • Léon Blum – 1872-1950, háromszor Franciaország miniszterelnöke (1936-37, 1938, 1946-47)
  • Jim Bolger *1935, Új-Zéland miniszterelnöke (1990-97) [157]
  • Léon Bourgeois – 1851-1925, Franciaország Nobel-békedíjas miniszterelnöke (1895-96), a Népszövetség létrehozásának egyik szorgalmazója, a Népszövetség első elnöke
  • Gordon Brown *1951, brit miniszterelnök 2007-2010 között, vitatottan zsidó [158] [159]
  • Plutarco Elías Calles – 1877-1945, Mexikó elnöke 1924-28 között
  • David Cameron *1966, brit miniszterelnök (2010-), részben zsidó [160] [161]
  • Fidel Castro *1926, Kuba elnöke (1976-2008), első titkár (1965-2011), miniszterelnök (1959-2008), kommunista diktátor [162]
  • Raúl Castro *1931, kubai első titkár (2011-), Kuba elnöke (2008-), Kuba miniszterelnöke (2008-)
  • Winston Churchill – 1874-1965, brit miniszterelnök 1940-45 és 1951-55 között
  • Józef Cyrankiewicz – Lengyelország miniszterelnöke (1947-52), (1954-70), Lengyelország elnöke (1970-72), vitatottan zsidó [163]
  • Michel Debré – 1912-1996, Franciaország miniszterelnöke (1959-62)
  • Eric Arturo Delvalle *1937, Panama elnöke (1985-88), megpróbálta eltávolítani a tényleges panamai vezetőt, Manuel Noriegát, ezért eltávolították, majd Amerika segítségével bujdosott
  • Max Delvalle – 1911-1979, az első panamai vice-miniszter (1964-68), Panama tulajdonképpeni elnöke 1967-ben 7 napig, amikor az elnököt eltávolították, azt mondta, hogy csak két zsidó elnök van a világon, Izrael elnöke és ő (ami persze nem igaz)
  • Porfirio Díaz – 1830-1915, Mexikó elnöke (1876, 1877-1880, 1884-1911) [164]
  • Dhu Nuwas - jemeni király kb. 515-525 között
  • Benjamin Disraeli – 1804-1881, rasszista brit miniszterelnök (1868, 1874-80), pénzügyminiszter, író, fiatal korában tőzsdézett, pártelnöke megtámadásával vált ismertté, a Konzervatív Párt (!) egyik alapítója, gyarmatosító törekvései voltak, megszerezte a Szuezi-csatornát, állítólag azt mondta, hogy a felsőbbrendű zsidó fajnak joga van kiirtani az alsóbbrendű árja fajokat
  • Ruth Dreifuss *1940, Svájc elnöke 1999-ben
  • Dwight D. Eisenhower – 1890-1969, amerikai elnök 1953-1961 között
  • Kurt Eisner – 1867-1919, a Bajor Szabadállam elnöke 1918-19, a bajor patkánylázadás vezetője
  • Laurent Fabius - *1946, Franciaország szocialista miniszterelnöke (1984-86), pénzügyminiszter, külügyminiszter, stb., egy időben azzal vádolták, hogy tudott arról, hogy orvosok AIDS-szel fertőztek meg embereket
  • Jan Fischer *1951, Csehország miniszterelnöke (2009-10), kommunista politikus, apja „holokauszt”-túlélő
  • Alessandro Fortis – 1842-1919, olasz miniszterelnök (1905-1906)
  • Mikhail Fradkov *1950, orosz miniszterelnök 2004-2007 között
  • Pierre Mendés France – 1907-1982, Franciaország miniszterelnöke 1954 és 1955 között
  • Malcolm Fraser *1930, miniszterelnök Ausztráliában 1975-1983 között, multikulturalizmus-támogató, négertámogató, dél-afrikai apartheid-ellenes, fehérellenes Zimbabwe kapcsán, amivel a fehérellenes, tömeggyilkos Mugabét segítette hatalomra
  • Salomón Lerner Ghitis – perui miniszterelnök 2011-től
  • Efraín Goldenberg *1929, perui miniszterelnök (1994-95)
  • Camille Gutt – az IMF első elnöke
  • Sir Joshua Hassan – 1915-1997, Gibraltár első miniszterelnöke (1964-69, 1972-87), a gibraltári kormányzat fő kialakítója, ellenezte Gibraltár visszaszolgáltatását Spanyolországnak
  • Paul Hirsch – 1868-1940, porosz miniszterelnök 1918-1920 között, külügy- és pénzügyminiszter
  • Francois Hollande *1954, Franciaország elnöke (2012-), vitatottan zsidó
  • Nyikita Hruscsov – 1894-1971, szovjet első titkár (1953-64), szovjet miniszterelnök (1958-64), ukrán első titkár (1938-47, 1947-49), ukrán miniszterelnök (1944-47)
  • Paul Hymans – 1865-1941, a Népszövetség 2. elnöke, két alkalommal elnöke, belga igazságügy- és külügyminiszter, szabadkőműves
  • Arszenyij Jacenyuk - *1974, ukrán miniszterelnök (2014) a 2014-es orosz-ukrán válság idején, gazdasági és külügyminiszter, tagadta zsidóságát [165]
  • Janet Jagan – Guayana elnöke (1997-1999)
  • Borisz Jelcin – 1931-2007, Oroszország elnöke 1991 és 1999 között, alkoholista, vitatottan zsidó [166] [167]
  • VII. Jóannész – 1370-1408, bizánci császár (1376-79, 1390)
  • II. József – 1360-1439, konstantinápolyi pátriárka (1416-1439), Iván Sisman bolgár cár fia
  • Lazar Kaganovics – 1893-1991 ukrán főtitkár (1925-28), első titkár (1947)
  • Lev Kamenyev – 1883-1936, Szovjet-Oroszország első elnöke 1917-ben (12 napig)
  • Léon Kengo *1935, er. Leon Lubicz, háromszor a zairei miniszterelnöknek megfelelő pozíciót töltötte be (1982-86, 1988-90, 1994-97), az 1996-os kongói polgárháború alatt is, 2003-ban pénzmosással vádolták meg Belgiumban, félig lengyel zsidó, félig tuszi, a hírhedt Belga Kongóban született
  • Alexandr Kerenszkij – 1881-1970, az orosz Ideiglenes Kormány miniszterelnöke az 1917-es februári forradalom után, anyai ágon (Adler) valószínűleg zsidó
  • John Key – Új-Zéland miniszterelnöke 2008-tól [168]
  • Szergej Kirienko *1962, orosz miniszterelnök 1998-ban, nagyapja nagy kommunista volt
  • Feliks Kon – 1864-1941, ukrán főtitkár 1921-ben
  • VI. Konstantin – 771-805, bizánci császár (780-797), vitatottan zsidó
  • Stanislav Kosior – 1889-1939, ukrán főtitkár, első titkár (1919, 1920, 1928-1938)
  • Aleksander Kwasniewski *1954, Lengyelország elnöke (1995-2005), besúgó, kommunista politikus, kommunista ifjúsági miniszter, sportminiszter, a kommunista párt utódpártjának vezetője, egy baloldali bűnöző képviselő börtönbüntetését felfüggesztette, egy brutális gyilkosnak és bankárnak, Peter Vogelnek amnesztiát adott, az európai tolerancia tanács elnöke, vitatottan zsidó
  • Christine Lagarde – az IMF vezetője 2011-től, francia pénzügyminiszter [169]
  • IV. Leó – 750-780, „Leó, a kazár”, bizánci császár (775-780), vitatottan zsidó, anyja kazár volt
  • Vlagyimir Iljics Lenin – 1870-1924, szovjet miniszterelnök (1922-24), a Népbiztosok Tanácsának első elnöke (1917-1924), tömeggyilkos, az első kommunista diktátor
  • Eugen Levine – 1883-1919, a Bajor Tanácsköztársaság második elnöke (1919)
  • Juan Lindo – 1790-1857, Salvador elnöke (1841-42), Honduras elnöke (1847-52)
  • Andrej Lukanov – 1938-1996, Bulgária utolsó kommunista miniszterelnöke 1990-ben, őskommunista miniszter, működése nagy korrupcióval járt, sikkasztással vádolták, egy ismeretlen merénylő vagy bérgyilkos lőtte le
  • Luigi Luzzatti – 1841-1927, olasz miniszterelnök (1910-1911)
  • Francisco Madero – 1873-1913, Mexikó elnöke (1911-13)
  • Nicolas Maduro *1962, Venezuela baloldali elnöke 2013-ban Hugo Chavez halála után, külügyminiszter, alelnök, szakszervezeti vezető, a Dél-Amerika-szerte befolyásos Madurók egyike
  • Ricardo Maduro *1946, Honduras elnöke (2002-06), a Bank of Honduras vezetője
  • David Marshall – Szingapúr első főminisztere 1955-ben [170]
  • Wilhelm Marx – 1863-1946, kétszer német kancellár (1923-25,1926-28), porosz miniszterelnök (1925), békepárti az első világháború alatt, majd üdvözölte a versailles-i békét, valószínűleg zsidó
  • René Mayer – 1895-1972, Franciaország miniszterelnöke (1953), pénzügyminiszter (2), munkaügyi miniszter, gazdasági miniszter, védelmi miniszter, igazságügyminiszter
  • Alfred Moisiu *1929, Albánia köztársasági elnöke (2002-2007) [171]
  • José Lopez Portillo – 1920-2004, Mexikó korrupt elnöke (1976-82), államosította a bankokat [172]
  • Jevgenyij Primakov – *1929, orosz miniszterelnök (1998-99), szovjet kommunista politikus, KB-tag, majd az orosz kémszolgálat vezetője, külügyminiszter "A kommunista párt betiltásáról teljesen negatív a véleményem"[173]
  • Petre Roman *1946, Románia miniszterelnöke (1989-1991)
  • Franklin Delano Roosevelt – 1882-1945, amerikai elnök 1933-1945 között
  • Theodore Roosevelt – 1858-1919, Nobel-békedíjas amerikai elnök 1901-1909 között [174]
  • Jorge Sampaio – *1939, Portugália köztársasági elnöke 1996 és 2006 között, Lisszabon polgármestere, nagyanyja szefárd zsidó
  • Nicolas Sarkozy *1955, Franciaország elnöke 2007-2012 között
  • VI. Sándor – 1431-1503, római pápa (1492-1503), több ezer Spanyolországból és Portugáliából kiűzött zsidót engedett be a Vatikánba, sokat kártyázott, bujálkodott, tivornyázott, vitatottan zsidó (az első Borgia)
  • II. Sápúr – 309-379, szászánida király (309-379)
  • Yehude Simon *1947, perui miniszterelnök (2008-09)
  • Iván Sisman – 1351-1395, bolgár cár (1371-1395)
  • Sidney Sonnino – 1847-1922, olasz miniszterelnök (1906)
  • Dominique Strauss-Kahn - IMF főzsidó (2007-11), nőcsábász, erőszaktevő
  • Jacob Sverdlov – 1885-1919, Szovjet-Oroszország második elnöke 1917-19-ben, a Párt vezetője (1917-18)
  • Joszif Sztálin – 1878-1953, szovjet diktátor, szovjet főtitkár 1922-52 között, szovjet miniszterelnök 1941-1953
  • Ernst Toller – 1893-1939, a Bajor Tanácsköztársaság első elnöke (1919) 6 napig
  • Simone Veil – az Európa Parlament zsidó elnöke (1979-1982), „holokauszt”-túlélő [175]
  • Julius Vogel – 1835-1899, Új-Zéland miniszterelnöke
  • Roy Welensky – 1907-1991, a Közép-afrikai Föderáció (Zimbabwe) utolsó miniszterelnöke (1956-1963), védelmi miniszter, külügyminiszter, paradox módon a fehér felsőbbrendűség képviselője, mikor Dél-Rodézia kivált, Londonba távozott
  • Zurab Zhvania – 1963-2005, Grúzia miniszterelnöke 2004-05, miniszter, korábban Eduard Sevardnadze elnököt segítette, majd ellene fordult
  • Yukhym Zvyahilsky *1933, de facto ukrán miniszterelnök (1993-94), 20 millió dollár ellopásával vádolták elnöksége idején, ezért Izraelbe menekült 3 évre
  • Adiabenei királyok
  • Izraeli királyok
  • Kazár királyok
  • Magyarországi trónbitorlók
    • Aba Sámuel – Magyarország királya (1041-44), vitatottan zsidó
    • Antall József – miniszterelnök 1990-1993 között
    • Bajnai Gordon – miniszterelnök 2009-2010 között
    • Fock Jenő – kommunista miniszterelnök (1967-75)
    • Gerő Ernő – kommunista első titkár Rákosi után
    • Göncz Árpád – köztársasági elnök 1990-2000 között
    • Grósz Károly – 1930-1996, Magyarország kommunista miniszterelnöke (1987-88), főtitkár (1988-89), vitatottan zsidó
    • Gyurcsány Ferenc – miniszterelnök 2004-2009 között
    • Horn Gyula – miniszterelnök 1994-1998 között
    • Kádár János – kommunista miniszterelnök kétszer (1956-58, 1961-65), első titkár, főtitkár (1956-1988), vitatottan zsidó
    • Kállai Gyula – kommunista miniszterelnök (1965-67)
    • Kun Béla – a Tanácsköztársaság tényleges vezetője
    • Mádl Ferenc – köztársasági elnök 2000-2005 között
    • Medgyessy Péter – miniszterelnök 2002-2004 között
    • Münnich Ferenc – kommunista miniszterelnök (1958-61)
    • Nagy Imre – kétszer kommunista miniszterelnök (1953-55, 1956), a forradalom miniszterelnöke, vitatottan zsidó
    • Orbán Viktor - háromszor miniszterelnök (1998-2002, 2010-2018), vitatottan zsidó és cigány
    • Rákosi Mátyás – kommunista főtitkár, első titkár, miniszterelnök (1952-53)
    • I. Salamon – 1053-1087, magyar király (1063-74), vitatottan zsidó
    • Sólyom László államelnök – köztársasági elnök 2005-2010 között
    • Straub F. Brunó – 1914-1996, az utolsó kommunista államfő (1988-89), vitatottan zsidó
    • Szakasits Árpád – kommunista köztársasági elnök (1948-50)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése