2014. augusztus 11., hétfő

A leleplezett összeesküvés


A leleplezett összeesküvés


A leleplezett összeesküvés – 2.




2010.11.02 jobbik.hu
Folytatjuk előző számunkban elkezdett sorozatunkat, amellyel lerántjuk a leplet a világ legnagyobb összeesküvéséről, s különösképpen annak magyarországi vonatkozásairól és jövőbeni terveiről.
Megdöbbentő dolgokat fognak olvasni, ám minden egyes állítást leellenőriztünk, és azokat bizonyítékokkal támasztjuk alá. Nem az íróasztal mögül szövünk légből kapott elméleteket, nem rágalmazunk senkit és semmit, hanem szívós munkával tárjuk fel azt a pénzügyi, gazdasági, szellemi és metafizikai eszközöket is használó titkos összefonódást, amely több száz éves aknamunka után mára a világ urává tett egy szűk kört. Soha nem volt ennél időszerűbb ez a leleplezés, mert hazánk éppen napjainkban veszíti el a maradék szuverenitását is azzal, hogy a magyar Országgyűlés Európában elsőként ratifikálta az úgynevezett Lisszaboni Szerződést, amely lényegében a már egyszer zátonyra futott új EU-alkotmány, amely az országok függetlenségének teljes eltörlésével létrehozza, pontosabban befejezi a régi szabadkőműves álmot: az Európai Egyesült Államokat!
Hazánk függetlenségének elveszítését úgy szavazta meg Európában elsőként és egyedülállóan szolgai módon a kormányoldal és ellenzék együtt (tisztelet a néhány kivételnek), hogy a képviselők el sem olvashatták a több száz oldalas szerződést, s annak még a magyar fordítása sem állt a rendelkezésükre. A politikai "elitünk" ennél mélyebbre már nem süllyedhet. A fősodrú média pedig hallgat. Tényfeltáró sorozatunk mostani részében azt bizonyítjuk be, hogy mindez nem véletlen, hiszen a gondolkodásunkat, a szellemi és politikai életet, a gazdaságot és a médiát ugyanazok a körök irányítják.

Ők határozzák meg a gondolkodásunkat, a közéletet

Előző számunkban bemutattuk a szabadkőművességet és a hozzá kapcsolódó egyéb titkos társaságokat, amelyek több száz éve végzik felforgató tevékenységüket a régi rend ellen. A Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy formálisan 1989. december 27-én alakult újjá az Intercontinental (ma Marriott) szállóban, több száz külföldi szabadkőműves páholy képviselőinek a jelenlétében. Ennek előzményeként 1989 nyarán Budán, a Zichy-kastélyban alakult meg hivatalosan (ekkor még egyesületi formában) a magyar szabadkőművesség. Szabadkőműves szempontból egyébként nem is lehet megszüntetni a páholyok működését, csupán ideiglenesen felfüggeszteni. Ez így történt Magyarországon is, ahol a kommunista rendszer alatt nem formálisan, de tovább működött a szabadkőművesség, amelyet - többek között - Párizsból irányítottak. Az úgynevezett rendszerváltozást követően ismét nem kellett titkolózniuk: a János-rendi Szimbolikus Nagypáholy keretében előbb négy, majd öt páholy létesült a fővárosban, egy pedig Szegeden. Ezzel párhuzamosan újjáalakult a Magyarországi Nagyoriens is.
E kettősség korábban is létezett: az angolszász orientációjú, a Világegyetem Nagy Építőmesterében hívő János-rend és a francia, vagy latin orientációjú, teljesen ateista, materialista Nagyoriens párhuzamosan kezdte honi működését, hogy azután 1886-ban egyesüljenek a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy keretében. A kétségtelenül sokkal rombolóbb és veszélyesebb ún. francia irányzat és az angolszász orientációjú János-rendiek között nincs mindig teljes egyetértés. Ezért nem tudták például még visszaszerezni a korábban államosított szabadkőműves székházat, amely Budapesten, a Podmaniczky utca 43. szám alatt található.
A páholyházat a kommün alatt konfiskálták, majd 1919 után a MOVE sajátította ki magának, s mivel a Horthy-korszak alatt betiltották a szabadkőművességet, nem is tudták visszaszerezni azt. Végül 1950-ben ismét államosították az épületet, majd a Belügyminisztérium (BM) kezelésébe került. A Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy a betiltott előd minden tekintetben legitim jogutódjának tartja magát, így vélekedése szerint indokolt lenne, ha visszakapná a páholyházat. Az épület körül azonban korántsem tiszták a viszonyok: a tulajdonosi láncban a BM után előbb a Postabank következett, amely később eladta az épületet egy izraeli befektetőnek, ám a Szimbolikus Nagypáholy nem akarja a saját tulajdonának tekintett páholyházat pénzért visszavásárolni - közben egyre romlik az épület állaga.
A jogi ellenérvek (melyek szerint a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy nem egyedüli jogutódja korábban feloszlatott elődjének) esetleg kivédhetők lettek volna, ha a két (az angolszász és a francia orientációjú) nagypáholy közös jogutódként jelentkezik az épületért, de az együttműködés végül nem jött létre. Így maradt az belső civakodás, ráadásul az izraeli befektető sem éppen jó ellenfele a szabadkőműveseknek, ezért egyelőre parkolópályán van az ügy. A XIX. századtól datálható kettészakadásra visszavezethető belviszálynak más látható jelei is vannak.
Márton László, a párizsi Martinovics-páholy vezetője, akiről már a múltkori számunkban is írtunk, 2006 nyarán egészen példátlan módon a nyilvánosság előtt esett neki szabadkőműves testvérének, Jászberényi Józsefnek, mert az A magyarországi szabadkőművesség története című könyvében fel merte lebbenteni a fátylat a szabadkőművesség néhány titkáról. Az ún. francia orientációjú szabadkőműves vezető, Márton László azt vetette az angolszász orientációjú szabadkőműves, Jászberényi József szemére, hogy - mint nyilvános vitairatában írja - "eddig a szabadkőművesekkel kapcsolatos rossz ízű, rágalmakat terjesztő mítoszok kiötlése és terjesztése kizárólag a mozgalom ellenfeleinek privilégiuma volt.
Úgy látszik, ma már ott tartunk, hogy némelyek a közösségen belül is szükségesnek tartják az efféle mítoszok gyártását." Nahát, nahát, ezek szerint néhány beavatott oda jutott, hogy kiteregeti a szabadkőművesség valódi céljait, amelyeket nekünk kívülállóknak csak szívós nyomozómunkával sikerül felderítenünk? Nem véletlen, hogy ez nem tetszik annak a Márton Lászlónak, aki az ún. francia-latin irányzathoz tartozva a leginkább romboló, nemzetellenes csoportot képviseli. A közgondolkodást ugyanis kizárólag ők határozhatják meg.
Az egyik szabadkőműves hátterű szervezet, a Márton László által vezetett Bibó István Közéleti Társaság névsorát végigolvasva képet kaphatunk arról, hogy miért futtatja a médiamonopólium a következő személyeket. Nem véletlen, hogy a szabadkőműves Bibó István nevét viselő közéleti társaság létrehozását a többek között a Fidesz alapítóit Oxfordban kiképző Soros Alapítvány és a Friedrich Naumann Alapítvány, valamint az MSZP-s Baja Ferenc által gründolt Táncsics Mihány Alapítvány támogatta, amely a napokban Gyurcsány Ferenc melletti szimpátiatüntetést jelentett be, majd a "túlzott érdeklődésre" (sic!) hivatkozva lefújta az akciót. Nos, vizsgáljuk meg a szabadkőművesek által létrehozott szervezet alapítóinak névsorát:
Aszalós János, Bartha Ferenc, Ifj. Bibó István, Boór János (München), Boros István,
Borbándi Gyula (München), Cs. Gyimesi Éva (Kolozsvár), Csepeli György, Dessewffy Tibor, Farkasházy Tivadar, Fejtő Ferenc (Párizs), Földes Anna, Furmann Imre, Gombár Csaba, Gölöncsér József, Göncz Árpád, Görgey Gábor, Hankiss Elemér, Hegedűs B. András, Heller Ágnes, Horányi Özséb, Kántor Lajos (Kolozsvár), Kende Péter, Kenessei István, Kéri László, Kukorelli István, Lengyel László, Litván György, Magyar György, Medgyessy Péter, Márton László, Messmann István, Mihályi Gábor, Molnár József (München), Pados László, Petőcz András, Petschnig Mária Zita, Pomogáts Béla, Szabó Iván, Torma Kálmán, Tormássy Zsuzsanna, Vásárhelyi Miklós, Veér András, Vermes Géza (Oxford).
Ugye, sok az ismerős név? És azt is tudjuk, hogy nem éppen a nemzeti oldalon helyezkednek el ezek a közéleti személyek, sőt a legvéresebb szájú liberálisok és szocialisták. De nézzük tovább a szabadkőműves társaság (műsor)vezetőit. Ők a következők: a társaság első embere a már cikksorozatunkban bemutatott szabadkőműves páholyvezető Márton László, valamint Kende Péter, Heller Ágnes, Litván György. Megnyitót és köszöntőt Göncz Árpád (SZDSZ) volt köztársasági elnök és Vitányi Iván (MSZP) mondanak. Az előadók között nem kisebb személyeket találunk, mint a szintén véres szájú Ferge Zsuzsa, az SZDSZ-es Fodor Gábor, a gyűlölködő Furmann Imre, a rasszista, cionista zsidó szabadkőműves társaság, a B'nai B'rith által pénzelt Gerő András "történész", a vadliberális Gönczöl Katalin, a mindent megmagyarázó Hankiss Elemér, Horváth Aladár uszító cigányvezető, Lengyel László, Debreceni József és Kéri László futtatott politológusok. A szabadkőműves páholyvezető által irányított társaság legkedvesebb előadói közé tartoznak az MSZP-SZDSZ kormány tagjai, így többek között Gyurcsány Ferenc, aki a miniszterelnökök hosszú sorában foglalja el a legmélyebb helyet, valamint Bozóki András, aki a magyar történelem kultuszminiszterei között képviseli a legalsó bugyrot.
Apropó Bozóki András! Az anarchista nézeteket valló és hirdető, szélsőségesen liberális-baloldali Bozóki olyan szoros kapcsolatokat ápol a szabadkőművesekkel, hogy - bár a Bibó István Közéleti Társaságban való fölbukkanása is bőven elég bizonyíték szabadkőműves voltára - joggal feltételezhetjük, hogy ő is közéjük tartozik. Mivel írásunk ezen szakaszában azt kívánjuk bizonyítani, hogy a közéletünket, történelemoktatásunkat és szellemi életünket ezen titkos társaságok határozzák meg, álljunk meg egy pillanatra Gyurcsány Ferenc első kultuszminisztere, közeli jóbarátja és főtanácsadójának neve mellett.
A szélsőségesen nemzet és egyházellenes Bozóki annak idején a Fideszben indult, és Orbán Viktorékhoz hasonlóan Soros ösztöndíjjal kezdte és a párt alakulásánál is ott bábáskodott. Ennyit a pártok egy gyökerűségéről. Ő alapította annak idején a Magyar Narancs nevű szélsőségesen liberális hetilapot. A zsidó szabadkőműves szervezet, a B'nai B'rith magyarországi képviseletének támogatásáért lobbizó Hiller István a következőket nyilatkozta, amikor átadta helyét az új kultuszminiszternek, Bozóki Andrásnak, akit - mint jóbarátja -ugyancsak támogatásáról biztosított: "Azt kértük tőle, ne csak a kormány egy szakminisztere legyen, hanem egy szellemiség megjelenítője, szociáldemokraták és szabad demokraták koalíciójának megjelenítője egy progresszív egy haladó modern Magyarország kultúrájának megjelenítője."
Hú, de ismerősek ezek a szavak: progresszív, haladó, modern... Szabadkőműves szavak ezek.
Amennyiben a fenn említettek nem lettek volna elégségesek Gyurcsány Ferenc tanácsadójának és egyik legjobb barátjának szabadkőműves kötődésének bizonyítására, akkor megemlítjük, hogy Bozóki András bensőséges kapcsolatot ápol Pók Attilával, a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy egyik alapítójával. Pók Attila pedig az a személy, aki ahhoz a körhöz tartozik, akik meghatározták a magyarországi lakosság közgondolkodását, elsősorban történelemszemléletét. Nekik köszönhető, hogy napjainkig azt tanulják a gyerekek az iskolában, hogy a magyarok a honfoglalás előtt lényegében ősközösségi szinten éltek, halásztak, vadásztak, bogyókat gyűjtögettek. Aztán egyszer csak hirtelen Európa legerősebb birodalmát, királyságát hozták létre. Ezen a nyilvánvaló (és az összes többi történelmi hazugságon) ellentmondáson mindenestre könnyen átugrik ez a társaság. Ők alkotják a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) vezetését, az ő jóváhagyásuk nélkül még egy tankönyv sem jelenhet meg.
A szabadkőműves Pók Attila az MTA Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese, míg az igazgatói székben barátja és "testvére", Glatz Ferenc ül, akit néhány éve az MSZP szeretett volna a köztársasági elnöki székbe ültetni. Emlékezhetünk az általa szerkesztett A magyarok krónikája című lexikonra, amely tele van történelemhamisítással, a magyarok "gaztetteivel" és a zsidóság túlmisztifikálásával. Ezért tanuljuk mindannyian azt már az iskolapadban, aztán a könyveken, a médián, a filmeken keresztül, hogy a szabadkőműves felvilágosodás kora előtt "sötét középkor" volt. Ők ültették be a fülünkbe azt is, hogy a felvilágosodás előtt "buta módon" azt hitték az emberek, hogy a Föld lapos, holott akkor szférákról beszéltek, s úgy gondolták, hogy a világ egymásra boruló gömbökből, szférákból áll. Ezt a "középkori butaságot" egyébként semmi és senki nem tudta megcáfolni mind a mai napig. A szabadkőművesek azonban folyamatosan hamisítják a történelmet, hogy még véletlenül se kívánjuk az ősi rendet. A világtörténelmet ugyanúgy átírták, mint népünk, nemzetünk múltját. Virtuális valóságban élünk.

Ők irányítják a gazdaságot is

Tényekkel bizonyítjuk be, hogy jelenleg a világot egy szűk réteg irányítja, amely nem csupán a politikai rendszereinket, kormányainkat határozza meg, de befolyással bír a gondolkodásunkra, kezében tartva a történelemoktatást, a művészeteket, a divatot, de még az étkezésünket és a szokásainkat is. Alig lehet kivonni magunkat a hatásuk alól. Demokráciát hirdetnek, miközben a jelenlegi demokrácia valójában a pénzhatalom diktatúráját jelenti. A világ különböző országaiban bejegyzett rengeteg cégnév mögé bújva, tulajdonképpen ugyanaz a szűk érdekkör és ugyanazok a személyek irányítják a világ politikai-gazdasági életét. Hogyan, miként és kik ezek a személyek, érdekkörök? Erre adunk most választ.
A világ vezető 2000 cégét megvizsgálva rádöbbenhetünk, hogy az igazgatótanácsi tagok között rengeteg az átfedés, és szinte valamennyi multinacionális vállalat között találunk kapcsolódási pontokat, ha a cégvezetők névsorát alaposan átböngésszük (lásd táblázatunkat, ábránkat). Napokig vizsgáltam több száz cég igazgatóságának névsorait, s határozottan kijelenthetem, hogy a világ néhány ezer legerősebb multinacionális, nagyrészt amerikai székhelyű cégét (főleg bankok, befektetői alapok, olajcégek stb.) gyakorlatilag ugyanaz a kör irányítja, ezek a mamutcégek pedig a világ gazdasági életének több mint a felét tartják a kezükben. Állításom részletes bizonyítására egy lap terjedelmi okokból nem megfelelő, ám a leírtakról bárki meggyőződhet, állításaimat leellenőrizheti a következő internetes oldalon:http://www.theyrule.net/2004/tr2.php. Itt a vezető amerikai világcégek igazgatósági tanácsainak névsorait böngészheti bárki, és Ön is megtalálhatja a kapcsolódási pontokat. Az oldalt egyébként rendszeresen átköltöztetik egy másik szerverre, mert a hatalom nem szereti, ha leleplezik, ezért időnként eltávolítják a világhálóról.
Arról, hogy kik alkotják azt a szűk kört, amely az igazgatótanácsok mögött állnak, s hogy miként működik ez az elképzelhetetlen vagyon fölött rendelkező globális pénzügyi-gazdasági hatalom, a téma egyik legnevesebb szakértőjét, lapunk főmunkatársát, dr. Drábik Jánost kérdeztük:
  • A több évszázadot átívelő és méreteiben globális és az egész világot átfogó, nagy stratégiai célokat követő, tehát világméretű összeesküvés - ami szintén létezik -, annak az alanyai többen vannak és olyanok, ahol az egyik ember a másik generációnak adja tovább a stafétabotot. Mindig meg kell nézni, hogy melyek azok a struktúrák, amelyek rejtve vannak, és sok ilyen struktúra van. A mai világban is több olyan struktúra működik, amely történelmet átívelő. Ha csak egy ilyen célt választok ki, ilyen a világállam megteremtése, az egy központból irányított világrendszer létrehozása, vagy az új világrend létrehozása. Ezt például, felvállalták a szabadkőművesek és a szabadkőműves különböző irányzatoknak a struktúrái, amelyekben mindig egyik nemzedék a másiknak adja a stafétát. Igenis meg vannak azok az alanyok, amelyek viszik tovább évszázadokon átívelve ezt a stratégiát.
    A szabadkőművességet példaként említettem, mert a szabadkőművesség ugyan ebben a hálózatrendszerben benne van, de ma már nem a legfontosabb szerepet tölti be. Sokkal fontosabb szerepet töltenek be a különböző pénzügyi struktúrák, a pénzügyi struktúrákat kiszolgáló, olyan privát társulások, különböző szervezetek, nevezetesen a New York-i Külkapcsolatok Tanácsa, és ennek a megfelelő intézménye Londonban, a Royal Institute of National Health, mert ez lényegében egy intézmény, csak az Atlanti-óceán miatt válik ketté, de ez már világhálózatot működtet. Budapesten is megvannak ennek az elágazásai, megnevezek egy ilyen elágazást a Hungarian Atlantic Council (Magyar Atlanti Tanács), amelyben például az összes politikai párt felső vezetői benne vannak, és békésen el vannak egymással.
  • A Magyar Atlanti Tanács. Pontosan mi ez, hiszen ennek Orbán Viktortól kezdve, az MSZP-s politikusokon át, Baló György újságíró is a tagja?
  • A Magyar Atlanti Tanács ennek a központi pénzhatalomnak az elágazásai közé tartozik. Először is tudni kell, hogy ennek a pénzhatalomnak a magját egy dúsgazdag bankár dinasztiából álló csoport képzi. Azért van nagy hatalma ennek a bankár dinasztiából álló csoportnak, mert nem több mint húszezer ember a tagja. Az a vagyon, amivel rendelkeznek, magánvagyon, de nincs szétosztva, hanem különböző családi alapítványokba, holdingokba, egyéb alapítványokban - kb. harmincezer alapítványba -, különböző befektetési alapokba és egyáltalán a nemzetközi pénzpiac különböző szereplőinek a vagyoni állagába, és természetesen az ötszáz multinacionális világcégbe van fektetve. Ennek a csoportnak a nyilvántartott vagyona háromszáz trillió dollár.
    Ezt az összeget természetesen nem én találtam ki, hanem matematikus-közgazdász szakértők, különböző országokban működő és különböző módszerekkel számoló szakmai csoportok becsülték meg. Ez egy rendkívül nagy hatalmat jelent, mert itt ugye angol számokról van szó, ami azt jelenti, hogy egy trillió ezermilliárdot jelent. Háromszáz trillió dollár, az egy rettenetesen nagy vagyon.Ez úgy oszlik meg, hogy a Rothschild dinasztia egybe tartott vagyona száztrillió dollár. A második leggazdagabb család, ahol vagyon egyben van tartva, az a Rockefeller dinasztia, az ő vagyonuk tizenegy trillió dollár. Ez csak a törzs vagyon. Ők a tulajdonosai ötszáz világcégnek. Tulajdonképpen a világcégek részvény tulajdonosai,igaz mások is vannak, de a döntő részvény csomag náluk van. Létrehozták a nemzetközi pénzvilágnak a globális részvény vagyonát.
  • Konkrétan milyen alapítványok, holdingok ezek, mivel foglalkoznak, mert nyilvánvalóan egy Hatvannégy Vármegye Alapítvány az nem ilyen.
  • Természetes, hogy nem. Ezek a családi alapítványok nagy vállalatokat, és földbirtokokat, kereskedelmi vállalatokat, transzport (szállítmányozási) vállalatokat működtet. Ők a nagy földbirtokosok Brazíliában, Argentínában, övék a dél-afrikai gyémánt bányák, mit soroljak még, a chilei réz is az övék. Az Egyesült Államoknak a mezőgazdasága, a hadi ipara (rakétaiparostól, a repülőgépgyártáson át, az összes fegyvernemig, tengeralattjárókig, az űrkutatásig) egy szóval minden az ő kezükben van, ők a tulajdonosok. Ezek az alapítványok, holdingok irányítják a pénzvilágot. Nem csak a tőzsdéről van szó, hanem a központi bankokról is. Ugyanis a központi bankoknak az intézménye biztosítja azt, hogy ez a szűk embercsoport a levegőből is korlátlan mennyiségű pénzt tud előállítani, amikor neki arra szüksége van. Mivel ezt a saját maga monopóliumává sikerült tenni, ezért olyan helyzetbe hozta magát, hogy ő mindig rendelkezik kellő tőkével ahhoz, hogy a termelő vagyont felvásárolja. A termelő vagyonnak a felvásárlására ENSZ adatot mondok. 2000-ben tette közzé a Tokióban működő egyik ENSZ Tudományos Intézet, amelynek az egyik fiókintézete Finnországban van. Közzé tették a következő adatot, hogy annyira előrehaladott már ennek a pénz oligarchiának a vagyon koncentrációja és centralizációja, hogy a világ pénz megoszlása 2000-ben így nézett ki: ha a hat és fél milliárd embert tíz főre redukálom, és az összes vagyont száz dollárra, akkor egy emberé kilencvenkilenc dollár, és kilenc emberé az egy dollár.
    Ma már még rosszabb a helyzet. Mi következik ebből? Ez a pénzimpérium hatalma, ráadásul ez rejtőzködő.
    Ugyanis, ha megkérdezi valaki, hogy hol van, azt mondom, hogy sehol és mindenütt.
    Úgy létezik, mintha veszek egy pohár vizet és belerakok egy pohár sót. A kanál só eltűnik, csak a vizet látom, de a só a meghatározó elem abba a pohár vízbe. Vagyis a látható államok rendszerében a pénzügyi struktúrákban van elrejtőzködve ez a pénz impérium. A pénzügyi struktúrákon keresztül ellenőrzi ezeknek az államoknak a monetáris rendszerét, bank rendszerét, és azon keresztül ellenőrzi a termelők gazdaságát. Ezen keresztül ellenőrzi az egész társadalmat, és kezében tartja a megvásárolt politikai vezető réteget. A politikai vezető rétegnek pont a rejtőzködés érdekében el kell játszani a demokrácia színdarabjátékát. Erre azért van szükség, mert a demokrácia, az a kulissza, ami mögé a pénzuralmi rendszernek, amely lényegében diktatórikus rendszer, elrejtőzködhet. A pénz impérium tehát a saját biztonsága érdekében rejtőzködik. Azért minősítettem diktatórikusnak, mert úgy működteti az egész világ pénzügyi rendszerét, és gazdasági rendszerét, mint ahogyan a nagy globális korporáció működik. A korporáció, vagyis a multinacionális nagyvállalat az nem demokratikus elvek alapján működik, mert ott vannak egy részről a tulajdonosok, akkor vannak tulajdonosok érdekeit érvényesítő igazgatók és vannak a menedzserek, akik a tényleges irányítást és a termelést végzik. Na most, ez az egész rendszer szigorúan hierarchikus, keményen diktatórikus alá-fölé rendeltségek vannak, és azon kívül egy dimenziós. Semmi más nem számít, csak az, hogy a tulajdonosok, tehát a legfelső szint profit érdekei érvényesüljenek. Tehát ez egy-egy dimenziós, diktatórikus pénzuralmi rendszer. Ezt így nem lehet világosságra hozni, mert akkor az emberek fellázadnának. Ezért ezt az egész diktatúrát befedik a demokrácia kulisszáival. A demokrácia látszata pedig megköveteli demokratikus formák, például választások tartását. Ezért a teljesen megvásárolt és függő vezető politikai réteget általában igyekeznek A és B csapatra felosztani, és ezekkel lejátsszák a demokratikus választási cirkuszt, azért, hogy az emberek fejében az legyen,hogy a saját érdekük érvényesült. Holott arról van szó, hogy A csapatnak és B csapatnak a vezetőit átvilágítják. Bárkit is választ a lakosság, az tulajdonképpen az ő emberük lesz. Magyarország esetében ez egy szociálliberális változat és egy nemzetire festett, de tartalmilag ugyanaz a program. Na most a lakosságot, hogy kézben lehessen tartani, megszerezték a vélemény hatalom dominanciáját is. Olyan értelemben, hogy egy részt tulajdonosai a tömegtájékoztatási intézményeknek, más részt, olyan embereket képeznek ki, akik az ő kívánalmaik és értékrendjük szerint tálalják az eseményeket. Az embereket is tudják ezáltal irányítani, mert az elektronikus korszakban a tévé és a rádió az meghatározó.
    Visszatérve ez a pénz impérium, amely Amerikát is úgy használja, mint az izomzatát, ez véglegesíteni akarja az egy központból irányított hatalmát, kvázi globálisunió létrehozásával. Ez tulajdonképpen már működik, ennek meg van már a fővárosa, amely el van dugva. Úgy hívják, hogy City of London. Egy átlag ember City of London alatt a hétmilliós világvárost gondolja, igen ezt is hívják annak, de ennek van egy kerülete, amely külön állam. Külön állam, külön államfővel, rendőrséggel, itt működnek nem csak Nagy-Britannia, de az egész pénzvilág legfontosabb stratégiai irányító intézményei, amelyhez oda tartozik a Bank of England, szorosan együttműködve az amerikai Federal Systemmel, amelynek a Rothschild család a tulajdonosa. Federal System mintegy ötszáz millió dollárt tesz be ennek a családnak a jövedelmébe, amelyből mindig a mindenkori családfő - mert a családi végrendeletek és a családi megállapodások úgy működnek, mint a pénz impérium alkotmánya -, tehát a mindenkori család uralkodója osztja szét a hozamot, nem a vagyont. A több ezer Rothschild családtag csak jövedelmet kap, és az is pontosan meg van határozva, hogy milyen családtagnak, milyen rokoni foknak mennyi jár. A nőknek mindig kevesebb jár.
    A többinél is ez hasonlóan van, ezért nevetséges azt mondani, hogy a világ leggazdagabbja Bill Gates, mert az ő egyéni vagyona ötven-hatvan-hetven millió dollár, de mi ez ahhoz képest, hogy szakértők szerint a Rothschild dinasztia egyben tartott vagyona viszont száz trillió! Egy trillió ezermilliárd. Akkor ki a leggazdagabb a világon? Egy Rothschild családtag egyénileg nem gazdagabb, mint egy Bill Gates, mert neki három-négy milliárdja van, mert ez a száztrilliónak az éves hozamából a ráeső részesedés vagy a Rockefellerek tizenegy trilliójából a rá eső részesedés. Akkor ki a gazdagabb? Az egyéni vagyon érdekében az előbb megjelölt személyek, de tudni kell, hogy ez magán vagyon. A magán vagyon azonban egyéni érdeket szolgál, vagyis az egyéni önző meggazdagodásának a célját szolgálja.
  • Mi a helyzet Magyarországon?
  • Ez a pénz impérium működteti a különböző intézményeit, az egész bank rendszernek részben a tulajdonosa, részben az irányítója. Az általa ide küldött rezidensek és az ő bizalmi embereik ülnek a politikai vezetői tisztségekben. Ezért nem számít, hogy Gyurcsánynak milyen a helyzete a pártban, nem számít, amíg a pénz és korporációs oligarchia megbízik benne, addig ő marad a miniszterelnök. Tudomásul kell venni, hogy ott van a hatalom centruma, ahol vagyon van.
    A magyar néptől azzal a trükkel vette el a vagyont e nemzetközi pénz és korporációs oligarchizmus, hogy megszerezték az egész pénzrendszernek, beleértve a Nemzeti Banknak a teljes felügyeletét, amely ma is hivatalosan száz százalékban a magyar állam tulajdonában van, de olyan törvényeket fogadtattak el a magyar állammal, hogy a Magyar Állam a saját tulajdonának semmilyen dolgába nem szólhat bele.
A magyarországi politikai elit eladta hazánk szuverenitását

A jelenlegi magyarországi kormány pedig a világon egyedülállóan undorító módon igyekszik kiszolgálni ezt a globális hatalmat. Gyurcsány Ferencnek sikerült a lisszaboni EU csúcstalálkozón tett szolgai ígéretét megtartania: a népszavazásokon elbukott európai alkotmány helyébe antidemokratikus módon lépő reformszerződést elsőként a magyar parlament ratifikálta - írja a Jobbik a közleményében. És valóban. Erről a következőket olvashatjuk a Nemzetközi információs és politikai kutatók baráti körének nyilatkozatában:
"A Lisszaboni Reformszerződés valójában egyenlő az elutasított EU Alkotmánnyal, mert bár a Reformszerződés nem állapít meg egy közös himnuszt és zászlót a nemzeti himnuszok és zászlók helyett, és nem cseréli fel a nemzeti állampolgárságokat az európaival, a Lisszaboni Reformszerződés az EU Alkotmány minden lényegi elemét tartalmazza. Ezt a Szerződést, ami akár az EU Alkotmány, lényegében létrehozza az Európai Egyesült Államokat, az egyes nemzetek kormányai saját népeik háta mögött írtak alá - a mi hátunk mögött is - anélkül, hogy tudomásunkra hozták volna, hogy mi is a szerződés lényege. Gyurcsány eddigi reformjai is ebből a központi EU reform-forrásból, a lisszaboni reformok elveiből erednek. Ugyanaz az elv, ami ma készül tönkretenni Magyarországot, készül tönkre tenni egész Európát is, miután az feladta függetlenségét a Lisszaboni szerződés értelmében. Ezután Hazánknak - és a többi tagállamnak- sem lesz joga dönteni olyan kérdésekben, mint saját külpolitika, társadalombiztosítás, egészségbiztosítás, energiaárak, költségvetés, adók, stb. A jelenlegi koalíció a lisszaboni szerződés előzetes kísérleteként próbálja keresztülverekedni Hazánkban az embertelen EÜ és TB reformot is. A Lisszaboni szerződésben foglalt demokrácia és emberi jogok biztosítása egyáltalán nem garantált a szerződésben, mivel nem kötelező érvényű. Ez magyarázza meg azt is, hogy az EU miért néz félre a magyarországi emberi jogok eltiprása láttán. Az EU terve általában is az, hogy minden európai nép, amely majd fellázad a rákényszerített "reformok" kizsákmányolása miatt, fegyveres megtorlásban részesül az EU központi diktatúra által.
A Lisszaboni Szerződés ratifikálása többek közt azt is magában foglalja, hogy az EU föderációs elnöke, bárki is legyen majd az, ha majd háborúzni akar, akkor majd a mi fiainkat is besorozzák katonának, például éppen Irakba - áll a Nemzetközi információs és politikai kutatók baráti körének közleményében. A szakemberekből álló társaság még decemberben a parlamenti ellenzék és civil alkotmányjogászaink segítségét, valamint minden civil erő és a Szakszervezetek mozgósítását kérte annak érdekében, hogy az Országgyűlés e tragikus történelmi szerződésnek hitelesítését megakadályozza. Eredménytelenül. Már csak abban bízhatunk, hogy az írek vagy más egészséges nemzet népszavazás útján megvétózza a szerződést az EU-ban.
A média hallgatása mellett a parlamenti pártok (kormányoldal és ellenzék együtt) úgy szavazta meg gusztustalan, szolgai módon a hazánk szuverenitásának elvesztését jelentő Lisszaboni Szerződés ratifikálását, hogy a képviselők még csak nem is olvasták el a több száz oldalas dokumentumot, sőt akkor még magyar nyelvű fordítás sem állt rendelkezésre. De vajon miért hallgatott és hallgat erről a média fő sodra? Miért tűnik úgy már megint, hogy kézi vezérléssel működik a tömegtájékoztatás?

Lerántjuk a leplet a média igazi irányítóiról

Magyarországon, s egyelőre az egész világon, a fő véleményformáló tömegtájékoztatási eszköz a televízió. Szakmai körökben - és főleg a világot irányítóknál - evidenciának számít (e sorok írójának például egy tévészereplés után Pallagi Ferenc, a NAP TV műsorvezetője említette), hogy társadalmi hatású véleményformálást csak olyan médiummal lehet elérni hazánkban, amely legalább 80 ezer emberhez jut el.
Ma már csupán két-három olyan újság van, amelynek a példányszáma időnként meghaladja a százezret, de az interneten és a rádiózásban is alig találunk ilyen szócsöveket, hiszen a piac rendkívül megosztott lett. Amennyiben mégis van, azok kivétel nélkül a világot irányító oligarchiák kezében vannak, ahogy azt rövidesen látni fogjuk. Pontosabban nagy ritkán sikerül a körön kívülieknek áttörni a blokádot. Ilyen volt a Magyar Rádión futó Vasárnapi Újság annak idején, amelyet - volt olyan időszak -, hogy 1 millióan is hallgattak. Ezért kellett szétverni, felszámolni, ahogy az be is következett. Jellemző, hogy a műsor szétverését már a Fidesz-kormány alatt elkezdték, majd a 2002-es MSZP-SZDSZ újbóli hatalomra kerülése óta befejezték. Valamennyi körön kívüli munkatársat eltávolítottak, e sorok írójától egészen Haeffler Andrásig. S ilyen, a blokádot már feszegető médiummá vált napjainkban a Kuruc.info internetes hírportál, ezért őrjöng vele kapcsolatosan Gyurcsány Ferenctől Orosz Józsefig a magyarellenes politikai-közéleti vezető réteg.
A Kurucot azonban lényegesen nehezebb lesz elhallgattatni, mint annak idején a Vasárnapi Újságot, hiszen a portál nem közszolgálati médium, így az államnak semmiféle hatalma nincs felette. Így csak a büntetőjoghoz nyúlhatott a kormány, ám az NBH és a Szervezett Bűnözés Elleni Osztály hiába kért jogsegélyt az USA-tól, mivel ott működik a Kuruc.info szervere, egyelőre az internet még meglévő demokráciája nem ad lehetőséget a hatalomnak a hírportál elhallgattatására.
A nyomtatott sajtót (így lapunkat) a terjesztésen keresztül tudják akadályozni abban, hogy egy bizonyos határon túl növekedjék, az internet azonban egyelőre alig szabályozható, hiszen a valójában diktatúraként működő pénzügyi oligarchia zseniálisan bújik állandóan a fennen hirdetett demokratikus álarc mögé. Ezúttal azonban egyelőre a nemzeti ellenállás leleményesebbnek bizonyult, s a hatalom saját csapdájába esett. Kétségtelen azonban, hogy a Kuruc.info, a Szent Korona Rádió, a Magyar Jelen és az összes többi körön kívüli médium összefogása sem veheti fel a versenyt a televíziók hatásával.
Miközben a nemzeti radikális média - az átfedéseket figyelembe véve - teljes összefogásával sem képes 100-150 ezer főnél több emberre hatni, addig a kereskedelmi televíziók egy adásukkal több millió embert tudnak befolyásolni. Nincs ma ennél nagyobb hatalom. Láthattuk, hogyan mentegetőznek a 2006-os, 2007-es felkelések résztvevőivel szemben véres megtorlást követelő műsorvezetők előtt a tévében az államhatalmi-népképviseleti szervek vezetői, bírák, ügyészek, amiért még nem tudták bebörtönözni, vagy kivégezni az összes nemzeti érzelmű magyart. Vizsgáljuk meg a két vezető tévécsatorna, az RTL Klub és a TV2 tulajdonosi hátterét, de úgy, ahogy még eddig soha senki!
(...)








A leleplezett összeesküvés – 1.



2010.11.02 | 
Miközben az agyonhülyített birkanép ellenőrzés nélkül befalja a hatalomtól kiindított és gerjesztett összeesküvés-elméleteket, amelyek éppen a rendszerrel szemben álló nemzeti ellenállást hivatottak megosztani, nem veszi észre a világ legnagyobb összeesküvését, amely a saját életének is szinte minden percére befolyással bír.
Az ma már nyílt titok, hogy a világot, s különösen az általuk alapított Amerikai Egyesült Államokat egy háttérhatalom irányítja, s a szabadkőművesség zsidó gyökerű (sátánista, kabbalisztikus) szimbólumrendszere ott virít mindenhol az orrunk előtt, a fizetőeszközökön, a szobrokon, az építészetben, a médiában, a kódrendszerekben, sőt még a politikusok is a képünkbe röhögve mutatják a sátáni szekta jeleit.
Ha nem vesszük a fáradságot, s nem tájékozódunk, akkor továbbra is ebben a virtuális valóságban maradunk rabszolgaként. Sikeresen ellenállni csak úgy tudunk, ha tökéletesen ismerjük ezt a világuralomra törő összeesküvést, amely nem mellesleg folyamatosan légből kapott, hazug és pitiáner összeesküvés-elméletekkel bombáz mindannyiunkat, hogy végletekig összezavarjanak mindent. Céljuk ugyanis több száz éve a felforgatás, s a „novus ordo seclorum”, vagyis az új világrend megteremtése.
Cikksorozatunk első részében a szabadkőművesség jelenkori tevékenységére igyekszünk bizonyítékokkal alátámasztva rámutatni, s kiderül, hogy nem csupán a nagyhatalmakat, de a legtöbb országot szabadkőművesek irányítják, s az Európai Unió biztosa, a szabadkőműves Franco Frattini több millió bevándorlót akar Magyarországon letelepíteni. Cikksorozatunk során láthatóvá tesszük a titkos társaságok jelenkori törekvéseit.

Kik ők?

Mi a szabadkőművesség? Nem is olyan egyszerű erre a kérdésre választ kapni, hiszen a hivatalos adatok szerint jelenleg a világon mintegy hat millió taggal rendelkező titkos társaság a gazdasági és politikai élet mellett háromszáz éve törekszik arra, hogy a tömegtájékoztatást is a kezében tartsa, s ennek jeleként alakultak ki azok a jelenkori hatalmas médimonopóliumok, amelyek szemmel láthatóan központi irányítással működnek, elég csak arra gondolnunk, hogy több médium egy időben kezdődő híradásainak szerkesztői érdekes módon mindig ugyanazokat a híreket tálalják, illetve hallgatják el.

Nem csupán a média kilencven százalékát tartják a kezükben ugyanazok a nemzetközi érdekkörök, de a tudományos társaságokat, akadémiákat behálózva, természetesen a lexikonokat is ők adják ki. Így nem csoda, ha a szabadkőművességről a következőket olvashatjuk A nagy francia forradalom kisenciklopédiájában: „felvilágosult, emberbaráti elmélkedések és akciók céljával létrehozott titkos társaságok (…) Politikai szerepet azonban egyáltalán nem vállaltak a páholyok.” – írja róluk a lexikon. Mégis, ha ilyen szépen hangzó, emberbaráti célokról társalognak csupán ezek a derék férfiak, akkor a szervezeteik miért titkosak? Ami pedig azt az állítást illeti, hogy a szabadkőművesek nem politizálnak, nos ez szemenszedett hazugság! Nem az első és egyetlen valótlanság, amely a szabadkőművesektől származik, ahogy azt rövidesen látni fogjuk.
Márton László, a párizsi Martinovics-páholy volt elnöke, jelenleg is tagja, nemrégiben azt nyilatkozta a Magyar Narancs című hetilapnak, hogy a magyarországi szabadkőművesek távol tartják magukat a politikától. Márton szerint „eddig egyetlen 1990 utáni magyar kormánynak sem volt szabadkőműves tagja, s a jelenlegi parlamentben is csak két-három szabadkőműves foglal helyet, s nincsenek többen a fővárosi önkormányzatban sem.
A politika és a szabadkőművesség viszonyát jelenleg a kölcsönös távolságtartás jellemzi, a kevés számú politikus is kooptálás útján (személyes, társadalmi kapcsolatok révén) vált szabadkőművessé.” Nos, akkor vizsgáljuk meg e titkos társaság és a politika kapcsolatát közelebbről.
Bár a szabadkőművesség eredete a homályba vész, abban a legtöbb kutató megegyezik, hogy a középkori céheket, az egykori katedrálisépítő kőműves egyletek titokzatosságát (amelynek célja eredetileg építészeti titkok őrzése volt) kihasználva a régi rend felforgatásának szándékával gyülekező személyek beépültek ezekbe az eredetileg jámbor egyletekbe.
A szabadkőművesség előfutárainak tekinthetjük a Templomos Lovagrendet és a rózsakereszteseket is. Bár Angliában már a XIV. században rendeletekkel igyekeztek szabályozni a kőműves egyletek működését, jelezve, hogy már akkor megjelenhetett itt a felforgató szándék, ám a szabadkőművesek központi szervezete hivatalosan csak 1717-ben alakult meg a Lúdhoz és Rostélyhoz címzett londoni kocsmában. A már a XVIII. században egész Európát behálózó, sok ezer tagot számláló szabadkőművesekre épült aztán rá az Illuminátusok Titkos Társasága, amelyet 1776-ban alapított meg Bajorországban egy ingolstadti kánonjogprofesszor, a kikeresztelkedett zsidó Adam Weishaupt. Az illuminátusok már nyíltan kimondták, hogy céljuk a régi világrend felforgatása, a királyságok, a rendek, az egyház eltörlése, s egy államok és nemzetek nélküli Európa, vagyis a ma létrejövő Európai Unió létrehozása.
A zsidóság rögtön lehetőséget látott a különböző felforgató titkos társaságok létrejöttében, s már az első pillanatokban rátelepedtek ezekre a szervezetekre. A zsidóság uralmi törekvéseit ugyanis alapjaiban akadályozta a régi rend, amely nem adott nekik egyenlő jogokat, amely Istenre és a királyokra épült, s nem a materiális földi javakra. Nem véletlen, hogy a szabadkőművesség szinte valamennyi szimbóluma, s eredetlegendája zsidó mítoszokból táplálkozik. Maguk a szabadkőművesek egyébként titkos társaságukat a jeruzsálemi templom építőjétől, Hiramtól származtatják. A felforgató szekta a XIX. században aztán két ágra szakadt, a Világegyetem Nagy Építőmesterében hívő angolszász irányzatra és a már semmiben sem hívő, ateista, liberális, úgynevezett latin orientációra. Az előbbi londoni központtal, míg utóbbi franciaországi központtal működik, innen származnak az elnevezések.
A huszadik század elejére hazánkat sajnos a latin irányzatú szabadkőművesség vette hatalmába. Ma már tudjuk, hogy azoknak a szabadkőműves politikusoknak (Jászi Oszkárnak és társainak) köszönhetjük hazánk feldarabolását, akik megbízatásuknak megfelelően olyannyira kivéreztették az Osztrák-Magyar Monarchiát, hogy a boldog békeidők helyett a proletárdiktatúrát, majd a trianoni diktátumot kaptuk a nyakunkba.
A bírósági tárgyalásukon tett beismerő vallomásukból kiderült, hogy a trónörökös Ferenc Ferdinánd szarajevói merénylői is (szerb) szabadkőművesek voltak. A Magyar Királyság, mint tradicionális birodalom Európa közepén (nem is beszélve a Monarchiáról) egyértelműen útjában állt a titkos társaságoknak. Meg kellett hát semmisíteni!
Nézzük mindezek után, hogy vajon mennyi valóságalapja lehet egy mai szabadkőműves nagymester, jelesül dr. Márton László szavainak, aki a hazánkban (is) működő párizsi Martinovics Páholy ún. rendszerváltozás utáni első elnöke volt. Márton azt állította, hogy távol tartják magukat a politikától. Ehhez képest tényszerűen kijelenthetjük, hogy az Amerikai Egyesült Államokat szabadkőművesek alapították, szinte valamennyi elnökük szabadkőműves volt (a mai napig), az 1776. július 4-én elfogadott Függetlenségi Nyilatkozat is a titkos társaság műve volt. Egy szabadkőműves honlap erről így ír: „Az amerikai alkotmány végleges formája, - ami sok kéz és gondolat eredménye - hűen tükrözi az alapeszméket. Magát a dokumentumot Thomas Jefferson írta, de létrejötte végül is öt domináns, vezérlő-szellem közreműködésével, és konzultációjával történt meg, ezek: Washington, Franklin, Randolph, Adams, Jefferson. Ezek a férfiak nemcsak hogy szabadkőművesek voltak, hanem nagyon komolyan vették a szabadkőművesség ideáját, egész életvitelük, tevékenységük, életstílusuk annak jegyében telt.”
Dr. Márton László ezek szerint az USA megalapítását és irányítását (az amerikai szimbólumrendszer kizárólag szabadkőműves jelképekből áll) nem tekinti politizálásnak, de talán az úgynevezett „nagy francia forradalom” kirobbantását igen. Mivel azt is szabadkőművesek vezették és irányították. A szörnyű terrorhoz és az (igazi) csőcselék tombolásához, anarchiához vezető francia forradalom ugyancsak valamennyi szimbóluma szabadkőműves jelkép, elég csak egy pillantást vetnünk a forradalom alapdokumentumára, az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatára. A titkos társaság jelszava a „szabadság, egyenlőség, testvériség”, de még az első „haza oltárát” is szabadkőműves állította fel. La Fayette, Condorcet, Danton, David, Amar vagy éppen Fouché mind-mind szabadkőművesek voltak.
A forradalom előkészületeként 1786-ban Talleyrand és az Orléans-i herceg Versailles-ban megalapította az illuminátusok francia páholyát, a Club Bretont. E csoport eredetileg Britanny tartománybeli küldöttekből állt. Talleyrand lett a páholy első nagymestere. A csoport 1789. október 6-a után (amikor La Fayette Párizsba vitte XVI. Lajost) Párizsba tette át székhelyét, a Saint-Honoré utcában lévő dominikánus kolostorba. A dominikánusokat Franciaországban Jacobusoknak hívták és ennek kapcsán a Club Creton mint Jakobinus Club vált közismertté. A csoport hivatalosan előbb Amis de la Constitution-nak (Az Alkotmány Barátai), majd pedig Amis de la Liberté et de l'Egalité-nek (A Szabadság és Egyenlőség Barátai) nevezte magát.
A forradalom előkészítése alatt (1771-93) a szabadkőművesek nagymestere Orléans hercege volt, aki hatalmas vagyonának köszönhetően óriási pénzekkel finanszírozta azt a propagandát, amely végül a forradalomhoz vezetett. Orléans hercege egyébként rendkívül rossz viszonyban volt saját rokonaival, a francia királyi családdal, kifejezetten gyűlölték egymást. Valószínűleg ez a személyes ellentét és a rendkívül romlott erkölcsei, züllött, élvhajhász életmódja következtében lett szabadkőműves. Ő maga is támogatta a királyi család kivégzését, majd ezután felvette az Egyenlőség Fülöp (Philippe Égalité) nevet. Végül, ahogy a szabadkőműves forradalmak esetében lenni szokott, amikor a forradalom sorban falta fel saját gyermekeit, Egyenlőség Fülöpöt is kivégezték.
A forradalmat a szabadkőművesek egész Európába exportálták, s valamennyi forradalomban ott ügyködtek, s ők álltak a magyar jakobinus mozgalom mögött is, amelynek teljes vezetése, s maga az irányító, Martinovics Ignác is szabadkőműves volt. Apropó, Martinovics Ignác! A Koszovóból menekültként hazánkba érkezett család gyermekeként született Martinovics, a magyar jakobinusok vezére annyira undorító, jellemtelen alak volt, hogy amikor tudomására jutott, hogy valaki feljelentette a francia szabadkőművesek utasítására, honi szabadkőművesek segítségével általa megalapított két titkos társaságot, maga jelentkezett a királynál, hogy elárulja mind a 75 többnyire magyar nemzetiségű rebellist, akit addig sikerült beszerveznie. Martinovics saját szabadkőműves testvéreinek elárulásától remélt kegyelmet, ám a királyi ítélőszék nemhogy nem kegyelmezett a korábban éppen királyi zsoldban, jó pénzért a császárt szolgáló örökös árulónak, hanem halálra ítélte, méghozzá úgy, hogy előbb végig kellett néznie a négy vezető társának kivégzését. Amikor 1795. május 20-án a budai Vérmezőn látta első társának, Sigrai Jakab grófnak a lefejezését, elájult. Miközben Laczkovics János, Hajnóczy József és Szentmarjai Ferenc feje is porba hullott, Martinovics kábán feküdt a földön. Végül a hóhérlegények vonszolták a vérpadhoz.
A Galilei Páholy saját honlapján rengeteg szabadkőműves politikust sorol fel, persze mindig csak olyanokat, akik már nem élnek. A zsidó származású Harry S. Truman például 33. fokozatban lévő szabadkőműves volt, egyben a 33. amerikai „demokrata” elnök. Hivatali idejének pedig éppen 33. napján dobatta le az emberiség legszörnyűbb tömegpusztító fegyverét, az atombombát Japán sűrűn lakott városaira. Trumannak köszönhető egyébként Izrael állam elismertetése és létrejötte is. Ugyancsak szabadkőműves volt Eduard Benes (1884-1948), aki a II. világháború után a németek és a magyarok ellen rendelt el véres megtorlásokat, valamint a nemzeti kisebbségek meghurcolását, vagyonuk és ingatlanaik elkobzását és szülőföldjükről történő elüldözésüket. Ez utóbbi tetteit, mi magyarok a mai napi nyögjük, hiszen sem a cseh, sem a szlovák állam nem hajlandó eltörölni a soviniszta Benes-dekrétumokat. Tény egyébként, hogy a magáról mindig emberbaráti, humánus, erényjavító nézeteket hirdető szabadkőművesség politikai tevékenysége, felforgató kezdeményezése szinte mindig terrorhoz, tömegpusztításhoz vezetett. Láttuk ezt az általános terrorba, ártatlanok legyilkolásába torkolló francia forradalom, vagy éppen az első vagy második világháború esetében is.
Bár a szabadkőműves politikusok (nemkülönben más közéleti szereplők, művészek) neveinek sorolását véget nem érően folytathatnánk, inkább javasoljuk, hogy látogassák meg a Galilei Páholy honlapját, ahol a titkos társaság maga fedi fel azokat a tagjait, akiket nyilvánosan is fel mer vállalni. Amennyiben azonban ezeket a szabadkőműves listákat olvasgatjuk, feltűnhet, hogy mindig csak olyan tagokat hoznak nyilvánosságra hivatalosan is, akik már meghaltak. Ma élő páholytagokat találni szinte lehetetlenség. Lapunknak azonban mégis sikerült a már említett Márton László mellett egy másik ma is aktív magyarországi szabadkőműves pályaívét meghúznunk.


Mai szabadkőművesek


Több lista is kering a világhálón, amely ma is aktív szabadkőműveseket tartalmaz, ám ezek valóságtartalmáról nem tudtunk meggyőződni. Egy 2002-es Szittyakürtben megjelent lista nagyrészt egybevág a Lakatos Pál által közzétett listával. Itt többek között a következő politikusok, újságírók, művészek szerepelnek:
Dávid Ibolya (MDF), Jeszenszky Géza (amerikai nagykövet, MDF), Surányi György (az MNB elnöke), Bányász Rezső (MSZMP), Bolgár György (újságíró), Horn Gyula (MSZMP/MSZP), Keleti György (MSZP), Kovács László (MSZP), Suchmann Tamás volt privatizációs miniszter, Glatz Ferenc az MTA elnöke, Kosáry Domokos MTA-tag, Vizy E. Szilveszter (MTA), Schmitt Pál a NOB volt-alelnöke, Bauer Tamás (SZDSZ), Demszky Gábor SZDSZ-es fővárosi főpolgármester, Eszterházy Péter író, Farkasházy Tivadar a Hócipős és Heti hetes-es újságíró, Jancsó Miklós filmrendező, Kerényi Imre (színházrendező, politikai kaméleon), Kis János volt SZDSZ-elnök /és Duna-körös/, Konrád György író, Mádl Ferenc köztársasági elnök, Medgyessy Péter MSZP-s miniszterelnök, Nemeskürty István MTA-tag, Sólyom László köztársasági elnök, Kupa Mihály volt MDF-es pénzügyminiszter (a Centrum Párt elnöke), Paskai László bíboros, Áder János (Fidesz), Orbán Viktor (Fidesz),
Pokorni Zoltán és Szájer József (Fidesz), Németh Sándor (Hit Gyülekezetének vezető „lelkésze”), Boross Péter MDF-es volt miniszterelnök, Kőszeg Ferenc SZDSZ-es honatya, Magyar Bálint SZDSZ-es honatya, Pető Iván (SZDSZ), Popper Péter, Tamás Gáspár Miklós, Zwack Péter, Demján Sándor és Pintér Dezső (TV2 korábbi elnöke).
Eddig a világhálón is fellelhető (nem teljes) lista a jelenleg a közéletben aktív állítólagos szabadkőművesekről. A felsorolás valódiságáról azonban hosszas nyomozás után sem tudtunk száz százalékosan meggyőződni, ami természetesen nem meglepő, hiszen szigorúan titkos társaságról van szó. Ám tény, hogy a fenti személyek tevékenységükkel szabadkőműves célokat valósítanak meg, függetlenül attól, hogy vajon tagok-e vagy sem.
Egy neve elhallgatását kérő, a szabadkőművesség előszobájába (számos szervezet, mint például a Rotary Clubok valójában szabadkőműves fedőszervezetnek, előszobának számítanak) bejutó, de onnan még idejében kimenekült informátorunk állítása szerint Orbán Viktor és Medgyessy Péter több általa ismert szabadkőműves szerint is a titkos társaság tagja, azonban két külön irányzathoz tartoznak. Orbán az angolszász orientációhoz, vagyis az Angliai Nagypáholyhoz (Szent János-féle szabadkőművesség) tartozik, akikkel még 1989-90-ben került kapcsolatba, amikor a Soros Alapítvány ösztöndíjával Oxfordban tanult. Medgyessy Péter viszont az ún. latin irányzathoz tartozó, franciaországi Nagyoriens tagja. A franciául tökéletesen beszélő, kitűnő kapcsolatokkal rendelkező Medgyessyt egyébként 2000-ben a legmagasabb francia érdemrenddel, a Francia Becsületrend lovagi fokozatával tüntették ki, majd 2004-ben a Francia Becsületrend főtisztje lett.
Az angliai Nagypáholy és a franciaországi Nagyoriens közti szakadás 1877-ben következett be, amikor a Nagyoriens tagjaitól már nem kívánta meg a Világegyetem Nagy Építőmesterében való hitet, vagyis ateista lett, valamint elismer női és vegyes páholyokat. A két szervezet között a hivatalos kapcsolat a mai napig nem túl jó. Névtelenséget kérő informátorunkon kívül ugyanakkor Orbán és Medgyessy páholytagságát senki sem erősítette meg, bizonyítékot erre nézve nem találtunk, a Magyarországi Symbolikus Nagypáholyhoz pedig érthető okokból hiába is fordultunk volna.
Találtunk ugyanakkor közvetett bizonyítékot a nemrég elhunyt Kosáry Domokos páholytagságára. A magyar őstörténettel állandóan hadakozó Magyar Tudományos Akadémia volt elnökéről többen is állítják, hogy szabadkőműves volt, s erre a világhálón is számos utalás történik. Édesapja befolyásos szabadkőműves volt (lásd ifj. Tompó Lászlóval készült interjúnkat az oldalon), tehát az indíttatást korán megkapta. Kosáry egész élete és munkássága alapján kijelenthetjük, hogy legalábbis szabadkőműves szellemben tevékenykedett. Nyilván nem véletlen, hogy vele példálózik a zsidó származású Gerő András liberális történész, aki többek között a B’nai B’rith nevű cionista, rasszista, zsidó szabadkőműves jellegű szervezettől kap fizetést az Antiszemita közbeszéd Magyarországon című kiadvány szerkesztésért. A B’nai B’rith (bővebben lásd Zsidó szabadkőművesség című fejezetünket) egyébként Hiller István (MSZP) oktatási és kulturális miniszter ajánlására negyedmillió forintos támogatásban részesül a magyar adófizetők pénzéből.
Találtunk azonban közvetlen bizonyítékot is (ez egészen ritka, mondhatni példátlan eset) egy jelenleg is aktív közéleti személy szabadkőművességére. Bár, nem túl magas fokozatú, középszinten beavatott szabadkőművesről van szó, mégis rendkívül érdekes megvizsgálni az életútját és tevékenységét, mert ezáltal kiderül, hogy miként gyakorolnak hatást a mindennapi életünkre ennek a titkos társaságnak a tagjai (világszerte mintegy hat millióan). Kiss-Dózsai Andrásról van szó, akit úgy leplezett le akaratlanul is a háttérhatalom, hogy amikor a franciaországi Nagypáholyhoz tartozó párizsi Martinovics Páholy 1990-ben pert indított rágalmazás vádjával Mónus Áron ellen a szegedi bíróságon, a páholy egy szegedi szabadkőművest, történetesen Kiss-Dózsai Andrást bízta meg a szabadkőművesek képviseletére, mint felperes. A pert egyébként a titkos társaság elvesztette, ám Mónus az egyik könyvében közli a Martinovics Páholy meghatalmazását, amelyben a szabadkőművesek Kiss-Dózsai Andrást, mint a Páholy tagját jelölik meg.
Az 1959-ben született Kiss-Dózsai András végzettségét tekintve nyelvész, történész, aki doktori fokozatát filozófiatudományból szerezte. Ugyanakkor 2005-ben MBA diplomát szerzett nemzetközi marketingből is. Az egyetemi oktatástól kezdve a vezetési tanácsadáson, tolmácsoláson, fordításon, trénerkedésen keresztül az oktatási igazgatói (Számalk Open Business School, IBS), a marketing igazgatói, majd az ITDH főigazgatói teendők ellátása is jól megfér egymás mellett életrajzában. A szabadkőműves Kiss-Dózsai András Közép- és Kelet-Európában az egyik legkeresettebb előadó, tréner és „executive coach”. Mivel angolul anyanyelvi szinten, franciául és németül tárgyalási szinten kommunikál, ezért akár külföldi, akár a hazai vegyesvállalatok munkatársainak képzését végzi. A Pepsi Cola International Management Institute tanácsadójaként számos program kidolgozásában és előadásában részt vett több európai és közel-keleti országban: Ausztria, Csehország, Ukrajna, Németország, Libanon, Ciprus, Görögország, Izrael. Kiss-Dózsai András a McMillan & Baneth tanácsadó cég senior tanácsadójaként magyarországi nagyvállalatok és multinacionális cégek (ALCOA KÖFÉM, MATÁV, Inter-Európa Bank, OEP) vezetőinek képzésében is részt vett.
A szabadkőművesek tehát felismerték, hogy az igazi irányítást a gazdaság kézben tartásával tudják elérni. Kiss-Dózsai András nyilván szabadkőműves kapcsolatainak köszönhetően a vidéki városból akkorát ugrott, hogy rögtön a legnagyobb multinacionális mamut cégek vezetőinek kiképzője lett. Képzelhetjük, ha csak egy kiragadott magyarországi szabadkőműves ilyen pozícióban van, milyen erőt képviselnek együttvéve! Tény, hogy ma így sokkal könnyebb a háttérből irányítani egy országot és a világot. Egymást segítik, egymást támogatják, s választ kaphatunk arra is, hogy egy tanácsadó cég hogyan képes meggazdagodni hazánkban.
A szabadkőművesek egymást hívják, egymásnak adják a megbízásokat. Így válik érthetővé az is, hogy a tőkeerős (ezek többsége multi) vállalatok miért nem hirdetnek például jobboldali médiumokban, anyagilag ellehetetlenítve így azokat: mert a cégvezetők – ha nem maguk is szabadkőművesek – ezt tanulták, tanulják a trénereiktől.
Emlékeznek tisztelt Olvasóink, hogy Kiss-Dózsai András szabadkőműves vezetője, Márton László a minap azt nyilatkozta a Magyar Narancsban, hogy a szabadkőműves testvérei távol tartják magukat a politikától? Még, hogy nem törekednek arra, hogy az országos politikában és konkrétan a parlamentben szabadkőművesek üljenek! Ez szemenszedett hazugság! Nem mindig elégednek meg azzal, hogy a háttérből – a gazdasági és a pénzügyi oligarchiák irányításával - úgyis ők tartják kezükben a kormányokat. A kiragadott és leleplezett szabadkőművesünk, Kiss-Dózsai András is aktivizálta magát az SZDSZ-ben, s 1994-ben az SZDSZ Csongrád megyei listájának 10. helyén indult a választásokon. Nem jutott be a parlamentbe, s a kudarcot követően inkább az üzleti élet irányításában kapott lehetőséget. A közvetlen politikai tevékenységet nyilván másik szabadkőműves testvérre bízták.
A Martinovics Páholy kezdeményezésének nyomán a Nagyoriens 1992-ben újjáalakult hazánkban. Így a páholy tevékenységét az újabb feladatokhoz kellett igazítani. A Franciaországi Nagypáholy ezért elbocsátotta soraiból a magyarnyelvű páholyt, amely 2004. szeptemberében visszatért Budapestre, hogy ismét hazánkban, a Magyarországi Nagyoriens keblében folytassa tevékenységét.
Amint arról korábban lapunkban hírt adtunk, Franco Frattini, az Európai Unió olaszországi származású biztosa nemrégiben bejelentette, hogy a következő esztendőkben Németország, Olaszország és Magyarország területére több millió ázsiai és afrikai bevándorlót kell letelepíteni. A döbbenetes kijelentésre több német és olasz nemzeti politikus azonnal reagált, s tiltakozott, csak a magyar pártok maradtak némák. Az Európa és a fehér civilizáció végét jelentő terveket az a Frattini kívánja megvalósítani, akit a posztra korábban jelölt elődje, Rocco Buttiglione szabadkőműves tagsággal vádolt meg.
Olaszország az utóbbi évtizedekben egyébként szabadkőműves botrányairól is emlékezetes maradt. A hírhedt Propaganda 2 (P2) nevű nagyhatalmú és természetesen titkos szabadkőműves páholy ugyanis a hetvenes és nyolcvanas évek alatt nem csupán a maffiával alakított ki rendkívül bensőséges viszonyt, de beépült a Vatikánba is. A szabadkőműves bankár, a P2 tagja, Michele Sindona Európa vezető bankára volt, s a Vatikán pénzügyi tanácsadója is lett, miközben a szicíliai maffia, a Cosa Nostra pénzét is ő mosta tisztára. Amikor az Olasz Nemzeti Bank vizsgálatot indított ellene, kiderült, hogy a szabadkőműves bankár kezelte az olasz politikai és gazdasági élet szereplőinek, no és a maffiának a pénzét (csupán zárójelben jegyezzük meg, hogy megejtő a hasonlóság az itthoni Kulcsár-üggyel). Hiába találtak azonban bizonyítékokat a rendőrök Sindona és bűntársa, a P2 szabadkőműves páholy vezetője, Licio Gelli ellen, kiváló összeköttetéseiknek köszönhetően egyáltalán nem emeltek ügyükben vádat. Nem sokkal később Sindona tőzsdei spekulációi miatt összeomlott az amerikai Franklin Bank. Ez volt az USA történetének legnagyobb bankcsődje. Nem sokkal ezután ugyanez történt az olasz Banca Privata Italiával is. Hasonló helyzetbe került a Vatikán pápai államkincstára is, de Sindona a maffia pénzével sem tudott elszámolni. A szabadkőműves bankárt végül a közvélemény nyomására 1979-ben New Yorkban 99 rendbeli csalás, hűtlen kezelés és hamis tanúzás vádjával kénytelen voltak bíróság elé állítani, ám a maffia kicsempészte Amerikából, s Palermóba vitték. Közben a bankár ügyében nyomozó Giorgo Ambrosolit agyonlőtték Milánóban. Sindona ezután megpróbálta megzsarolni befolyásos és neves ügyfeleit (közöttük számos szabadkőművest) azzal, hogy nyilvánosságra hozza a neveiket, ha nem segítenek neki. Végül az USA-ban 25 évre, Olaszországban pedig a nyomozó meggyilkolása miatt életfogytiglanra ítélték. Nem ülte le azonban a büntetését, mert az ítélethozatal után két nappal, még a vizsgálati fogságban valaki ciánt tett a kávéjába, így a szabadkőműves bankár örökre elnémult.
A P2 szabadkőműves páholy vezetője, Sindona egykori bűntársa, Licio Gelli azonban ma is él és virul. Igaz ugyan, hogy a rendőrök 150 aranyrudat találtak a villája teraszán álló cserépedényekben, 2 millió dollár értékben, ám Gelli ma is háborítatlanul irányítja az olasz politikai életet. 2003-ban adott interjújában lelkendezve beszél Silvio Berlusconi kormányfőről, akit támogatásáról biztosított. 2007-ben pedig szerződést kötött Harrach Gábor, New York-i producerrel egy film elkészítéséről, amely az életéről fog szólni. A film a következő címet fogja viselni: „Conspirator”, magyarul az „Összeesküvő”.


Zsidó szabadkőművesség


A zsidóság, mivel céljainak tökéletesen megfelelt, már a kezdetek kezdetén beépült a szabadkőművességbe, mígnem szinte teljesen elfoglalta azt. A titkos társaság szimbólumrendszere a zsidó hagyományokból merít. Egy-egy páholygyűlés külsőségeiben egészen olyan, mintha egy zsidó hitközségi gyűlés lenne. A Skót Rítus Kadosh lovagjai például anno hebraico, vagy Anno Mundi néven a zsidó időszámítást alkalmazzák, amely a Gergely-naptár évéhez 3760 évet ad hozzá. Amikor Horthyék 1920-ban betiltották a szabadkőművességet Magyarországon, a nyilvánosságra került okiratokból kiderült, hogy abban az időben a nagypáholy tisztviselősége úgy oszlott meg, hogy abban 7 tisztséget keresztények, 14-et zsidók töltöttek be. A szövetségi tanácsosok esetében még kirívóbb a különbség, hiszen 8 keresztényre 21 zsidó jutott.
A "B'nai b'rith" (ejtsd: bné brit, héber szó, jelentése: a szövetség fiai) nevű egylet 1843. október 13-án (a 13-i dátum sem véletlen) New Yorkban "United Ordre B'nai b'rith" néven alapíttatott, mint cionisztikus, harcos zsidó szervezet, mely már jóval a világháború kitörése előtt egész Ausztriában, Németországban és Oroszországban (valószínűleg Magyarországon is) el volt terjedve. Az egylet, helyesebben a rend tagjai kizárólag zsidók lehetnek. Más fajút, más vallásút felvenni a legszigorúbban tilos. Központja, a B’nai B’rith International, Washingtonban működik, alá tartoznak az egyes regionális szervezetek, így a B’nai B’rith Europe is, amelynek központja Brüsszelben található. Ma több százezer tagja van, nagyobb részt az Egyesült Államokban. Indulásakor a szervezet felépítését és bizonyos rítusait a szabadkőművesség mintájára alakították ki, bár formálisan soha nem kapcsolódott ehhez a mozgalomhoz. A magasabb fokú zsidó szabadkőművesek azonban szinte mindig tagjai ennek a rendnek is, gyakorlatilag a B’nai B’rith beépült a szabadkőműves páholyokba. A B’nai B’rith az egyetlen hivatalosan is zsidó szervezet, amely „szervezetként” állandó képviselővel rendelkezik az ENSZ-ben is. A rend célja, hogy a világ összes országában a vezetést magához ragadja, más szóval, hogy az államfői hatalmat mindenütt a rend kiváló tagjaira ruházza. A B'nai b'rith eszményi államformája az ókori "tirannus", melyet a tanácsrendszer diktatúrája révén vél megvalósítani (Kun Béla idején egész közel kerültünk ehhez). Nemzetgazdasági hitvallása megegyezik a szindikalistákéval /forradalmi anarchisták/, anélkül azonban, hogy ezeknek politikai törekvéseit magukénak vallanák. A rendnek legfőbb célja a zsidóság uralma. Hogy ezen célját elérje, az egész világot szociális forradalomba kergeti. Eszköze minden, ami rendbontólag hat és célhoz vezethet: 10-20 évvel ezelőtt még a szociáldemokratizmus, anarchizmus, szindikalizmus, bolsevizmus, ma a kozmopolita liberalizmus.
Jellemző érdekesség, hogy miközben a harcosan anti-klerikális, hagyományellenes páholyokban gúny tárgyává tették a katolikus egyházat és minden nemzeti hagyományt, nem nevettek, amikor a leginkább buzgó ateizmust hirdető zsidó szabadkőműveseket 1918-ban ünnepélyes keretek között felvette tagjai közé a Chevre Kadisa nevű zsidó tradicionális hitközségi „intézmény”, méghozzá középkori (héber) hagyományok és külsőségek közepette. Úgy tűnik, csak a zsidó egyház nem nevetséges, minden más vallás avitt, ósdi a szabadkőműveseknek. Innentől átadjuk a szót dr. Somogyi Istvánnak, aki A szabadkőművesség igazi arca című, 1928-ban megjelent könyvében a következőket írja:
Sajnos, a magyar szabadkőművesség Janus arcát a keresztény testvérek csapata vagy nem látta, vagy nem akarta meglátni. Annyira önérzetvesztett, annyira gerincnélküli és. annyira meghunyászkodó volt ez a réteg, szemlélődését,, vizsgálódását és kritikáját annyira egy irányba hajtotta és egy irányba kényszerítette az a szabadkőmíves nevelés, amelynek szisztematikusan alávetették, a páholyok már kereső korától kezdve, hogy soha egyetlen szóval és egyetlen esetben nem merte felvetni a kérdést, hogyha a zsidó testvéreknek nem bűn, nem hiba és a szabadkőművesség örök céljával és törekvésével nem ellentétes a különféle zsidó szentegyletekben és vallási társulatokban vagy a hitközségi, szóval a vallásos életben való aktív és igen sokszor buzgó, részvétel, vájjon miért van ez megtiltva a keresztény tagoknak, miért vannak mindezen tevékenységtől csak a keresztények eltiltva s miért van csak a keresztény erkölcs a keresztény vallás gyakorlása, a keresztény elvek megvallása, vagy a keresztény vallásos életben való részvétel - nem is beszélve az elmélyedésről és a buzgóságról - indexre téve, miért csak ezen utóbbi az állandó páholy téma, miért csak ez az elpusztítandó és kiirtandó az emberiség lelkéből, miért: csak a keresztény vallások vannak halálra ítélve s mindezen a sok miérten túl, végül is miért kivétel mindezek elől a zsidóság, a zsidó vallás és a zsidó tagok, valamint ezek vallási meggyőződése és vallásos élete?
Azt sem merték ezek a keresztény páholyrabszolgák, egyetlen esetben sem megkérdezni, hogy miért talált a magyarországi szabadkőművesség csak két oly szabadkőmívest az egyik legnagyobb szabadkőmíves kitüntetésre alkalmasnak s miért csak két oly szabadkőmíves emlékét tartotta az utókor számára megörökítendőnek olyképpen hogy róluk szabadkőmíves plakettet készíttetett és pedig a zsidó Gold Simon és az ugyancsak zsidó Gelléri Mórt, illetve ezek emlékét?
Az sem tűnt fel soha egyetlen keresztény tagnak sem, hogy Ágoston Péter helyettes főmesternek, A zsidók útja című munkáját a nagyváradi Társadalomtudományi Társaság, a szabadkőművességnek ezen melléküzlete és fiókja a következő levélben ajánlotta megvételre minden testvérnek: "A magyar szabadkőművesség és zsidóság összeforrt, mert amikor Magyarországon a kor a szabadelvűséget követelte, akkor a zsidóság állott melléje a legnagyobb tömegekben... Ha tehát magyar ember a zsidóságról ír és a magyar zsidóság sorsát tárgyalja, akkor a szabadkőművesség külső történetét is írja meg vele…”


Szabadkőművesség és sátánizmus


Már a mágia legnagyobb szakértőjének nevezett franciaországi szabadkőműves, Eliphas Lévi (élt 1810 és 1875 között) is bebizonyította A Mágia története, valamint a Ragyogás könyve (A Tarot, a Kabbala, a Számmágia és a Szabadkőművesség belső misztériumai) című műveiben, hogy a szabadkőművesség és a sátánizmus jelképrendszere számos elemében megegyezik. Nincs ebben egyébként semmi meglepő, hiszen mindkettő zsidó tradíciókból merített. A sátán, maga is héber szó (ejtsd: szatan), jelentése ellenfél, vádló.
A Sátán Bibliáját megíró, s az USA-ban jelenleg is hivatalosan működő Sátánista Egyházat (a számmisztikát alkalmazva, nem véletlenül 1966-ban) megalapító Anton Szandor LaVey (1930-1997) a következőképpen fogalmaz A sátánista rituálék című könyvében: „A sátánista rituálé a gnoszticizmus, a kabbala, a hermetikus tanok és a szabadkőművesség alapjainak keveréke, beavatási szakszavai valamennyi virtuális mítoszból merítenek… A világ kormányainak legbefolyásosabb személyei szabadkőműves rendekhez tartoznak, és minden okkult irányzatnak rengeteg szabadkőműves gyökere van.”
Már a szabadkőművesség előfutárának nevezett, később a titkos társaságba olvadt Templomos Lovagrend is Baphometnek, egy feltételezett bálványnak hódolt. Baphometnek két arca volt, mások szerint fej helyett koponyát viselt, esetleg macskára hasonlított, vagy éppen egy szakállas fej volt.
Anton Szandor LaVey egyházának, a Sátán Egyházának a jele az úgynevezett „Baphomet pecsétje”. A képet LaVey Maurice Bessy A Pictorial History of Magic and the Supernatural című könyvének címlapjáról kölcsönözte, ide pedig Stanislas de Guaita 1897-es La Clef de la Magie Noire című könyvéből került. A jelet LaVey nevezte el Baphomet pecsétjének, korábban nem említették ezen a néven.
A sátánisták egyenesen élvezkednek az amerikai jelképek esetében, mert azok mind szabadkőműves szimbólumok (hiszen a titkos társaság alapította az USA-t), így egyben a sátánisták és más ősi zsidó gyökerű szerveződés által használt jelképek. Lényegében minden jelentős amerikai állami építmény magán hordozza ezeket az üzeneteket. A Pentagonban például a legfőbb sátánista, és a szabadkőműveseknél is használt (mellesleg a kommunizmus védjegye is) ötágú csillag van elrejtve. Ezek a titkos társaságok imádják a numerológiát, vagyis a számmisztikát is. Íme a Bombagyár.hu című internetes oldalról egy szösszenet erre vonatkozóan, amelyet bárki leellenőrizhet:
„No, és hogy állunk a híres washingtoni „ceruzával”, azaz a Washington Monumenttel? Állítólag Amerika nagy vallásosságának és kereszténységének bizonyítéka, hogy a tetejét koronázó alumínium piramis keleti lapjába a LAUS DEO, azaz Dicsőség Istennek szavakat vésték. No igen, de melyik Isten? Ha lemérjük az obeliszk magasságát, megtudjuk. Éppen 555 láb és 5 1/8 hüvelyk magas, ami hüvelykben számolva: 6665,125 hüvelyk. Ja, hogy ennek semmi köze semmihez, és csak belemagyarázás, hogy az első három számjegy 666? Igen – de vegyük csak le az 5-öt és a 125-öt! Az 5 a pentagramma, az első számú Sátán-jelkép szimbóluma a numerológiában. A 125 pedig szintén jelentős szám: 27-et 125-tel osztva 0,216-ot kapunk. A numerológia a 0-t nem tekinti számjegynek, tehát megint Lucifer otthonának keringési ideje vigyorog ránk. Honnan jött a 27? A 2 és a 7 alapvető számok a sátánista numerológiában. A 7 az isteni erőt (önmagában Istent) jelképezi, a 2-es azonban Lucifer száma (egészen pontosan Prométheuszé, ami szintén ő), az istentagadás és a „vide supra”, a felsőbbrendűség jelképe. Ha ez megelőzi a 7-est, az már önmagában is jelentéssel bír. A 2 és a 7 összege, 9 azonban a sátánista numerológia szerint „a leggonoszabb szám”, mivel „stabilnak” tekintendő.
Függetlenül attól, hogy a hókuszpókuszoknak hitelt adunk-e, a sátánista rituálék szerint a Washington-emlékoszlop a következőt fejezi ki: dicsőség annak az istennek, amelynek 666 a száma, pentagramma a jelképe, legyőzi Jahvét, és a Vénusz (azaz Lucifer) ő maga. Ez nem jelenti, hogy a Vénuszon okvetlenül ördögök élnek, de jelzi, hogy ezt az oszlopot – és sok minden mást is – olyan emberek építették, akik ebben hisznek, és eszerint cselekednek.”
A 666-os szám a Bibliában a gonosz, más szóval a Fenevad jele vagy száma (Jelenések Könyve, 13:18).


Tánczos és a Fenevad jele (666)


Bár még decemberben is gusztustalanul személyeskedő cikkben támadott meg a Hírextra.hu című internetes újság hasábjain a Tilos Rádió újságírója a Vérgyilkosság, zsidók, titkok, döbbenet című cikksorozatom miatt, a személyemet durván mocskoló kirohanásokon túl, egyetlenegy érvet sem sorakoztattak fel a cikksorozat ellen, egyetlen állításomat, bizonyítékunkat sem cáfolták meg. Hosszú nyomozásunk után sem tudtunk bizonyítékokat találni arra vonatkozóan, hogy 1998. április 1-én a 10 éve börtönben lévő Tánczos Gábor gyilkolta meg a körmendi kislányt, ellenben nem tudtuk cáfolni azt a lapunk birtokába jutott levelet, amelyben azt állították, hogy az ártatlan gyermek egy zsidó (szekta) rituális gyilkosságának áldozata lett. Mind az időpont, mind az elkövetés módszere, mind a vér hiánya ezt támasztják alá, ellenérvek, cáfolatok azóta sincsenek sehol. S, hogy miként jön ez éppen most, éppen ide?
Felkavaró esetre bukkantunk a minap. A világhálón található egy hangfelvétel (a Magyar Jelen és a Szent Korona Rádió közös honlapján is elérhetővé tesszük:www.szentkoronaradio.com), amelyet 2007. november 29-én rögzítettek, s amelyen egy beszélgetés hallható Tánczos Gábor és az édesanyja között. Tánczos a börtönből hívta fel az édesanyját, egy nappal azután, hogy a BV bíró első fokon kimondta, hogy a fiatalember jó magaviseletének köszönhetően 2008. január 20-án szabadulhat, igaz az ügyészség példátlan módon megfellebbezte a döntést. A logikus öröm helyett azonban Tánczos Gábor sokkos állapotban, alig érthetően, zilálva beszél. Ráadásul nem is az anyanyelvén, hanem szerbül, majd a végén németül (a börtönben több nyelvet kitűnően megtanult). Hangjából, viselkedéséből a laikus számára is egyértelmű, hogy rettenetesen fél, kimondhatatlanul retteg valamitől. Lapunk délvidéki rovatvezetőjével, aki anyanyelvi szinten beszél szerbül, tucatnyi alkalommal kellett meghallgatnunk a felvételt, mire egyértelművé vált, hogy mit akar Tánczos közölni a riadt, aggódó édesanyjával. A fiatalember a sokkos állapottól alig érthetően, ám hibátlanul beszél szerbül. A hátunkon is felállt a szőr, amikor megértettük a többször ismételt mondatát: „Itt volt a szellem! A 666!”
Felhívtam Tánczos Gábor édesanyját, aki megerősítette, hogy a felvétel nem hamisítvány, s azt ő maga rögzítette, mivel az elmúlt tíz év keserű tapasztalatai miatt mindig tart magánál diktafont, és azon a napon már a telefon megcsörrenésekor rossz érzése volt, s ösztönösen bekapcsolta a hangfelvevőt. A beszélgetést aztán odaadta egy internetes nemzeti rádió oknyomozó riporterének, aki elérhetővé tette azt a világhálón. Tánczos édesanyja attól tart, hogy az „ellenségeik” tettek valamit a fiával, kérdésünkre azt is elmondta, hogy az elmúlt tíz év alatt sohasem történt ilyesmi Tánczos Gáborral, sohasem mondott ehhez hasonlóakat. Ennek tudatában különösen érdekes a dolog, hiszen ebben az esetben tíz éven keresztül át kellett vernie az összes elmeszakértőt, akik mindig azt állapították meg, hogy Tánczos nem elmebeteg, s főként nem skizofrén, hanem éppen ellenkezőleg: teljesen beszámítható, s még kicsit sem korlátozottak a szellemi képességei. S miért borult volna el az elméje éppen a számára kedvező BV döntés után? Ebben semmiféle ráció sincs, és még orvostudományilag is példátlan eset lenne. Tánczos a bírói döntés után így nyilatkozott a sajtónak: „Boldog vagyok. Nagyon bíztam a BV bíró objektív döntésében. Januárig ezt a kis időt már fél lábon is kibírom. Ha szabadulok, azt hiszem bemegyek egy igazi olasz étterembe elsőként, és eszem egy igazi jó olasz pastat” - mondta Tánczos Gábor. Teljesen logikátlan, hogy néhány órával később sokkot kapjon a félelemtől. Ezzel szemben viszont tény, hogy amennyiben Tánczos ártatlan, a valódi gyilkosoknak kizárólag egyetlen lehetőségük maradt arra, hogy Tánczos ne tudjon január 20-án kiszabadulni, ezzel valóra váltva ígéretét, miszerint első dolga a valódi gyilkos(ok) felkutatása lesz: S ez az egyetlen lehetőség, ha Tánczost őrültnek nyilvánítják. Ehhez csak azt kell elintézni, hogy Tánczosnak hallucinációi legyenek. Ezt pedig egy börtönben fogva tartott embernél rendkívül egyszerűen el lehet érni. Akár az ételébe, italába csempészett szerekkel, vagy akár injekciókkal, gyógyszerekkel, ahogy ezt tették Tánczossal a letartóztatása utáni első hónapban (arra legalábbis van bizonyíték, hogy Dormicumot adtak neki, ő pedig azt állította, hogy rendszeresen úgy ébredt, hogy tűszúrások voltak a karján). Azt, hogy valaki a Sátánt (666) lássa, persze másként is el lehet intézni, de ez már metafizikai síkra visz minket, s mindez messzire vezet. Maradjunk annyiban, hogy – mint korábban láthattuk - a zsidó gyökerű szabadkőművességtől, a sátánistáktól és a Kabbalától sem áll távol a fekete mágia.
(Lapunk továbbra is igyekszik objektíven, szkeptikusan kezelni a körmendi ügyet, kizárólag a tényekre és bizonyítékokra támaszkodva. Ennek alapján a mostani esetnek csak két magyarázata lehet: 1. Tánczos Gábor a történelemben egyedülállóan páratlan skizofrén, az ördöggel cimboráló őrült (ezt több orvosszakértő a 10 év alatt sohasem állapította meg) 2. A valódi gyilkosoknak az a céljuk, hogy őrültnek láttassák, s ezt akár hallucinogén anyagokkal, akár más eszközökkel (pl. hipnózis) tudják elérni)


A mágia a beavatottak tudása


Bár első hallásra talán hihetetlennek tűnnek a fentiek, minden egyes állítás bizonyítékokkal alátámasztott. Ilyen esetekben nem érvelnek, nem vitáznak, a háttérhatalomnak ugyanis nincs más lehetősége, mint hogy igyekszik nevetségessé tenni azt (esetleg antiszemitizmust is kiáltva), aki leleplezi őket és sötét tetteiket. Ugyanakkor ugyanez a hatalom a legkevésbé sem tartja nevetségesnek a szabadkőműves rituálékat és szimbólumokat, s magát a fekete mágiát sem. A Hermit Kiadó gondozásában 2005-ben megjelent, a szabadkőműves Eliphas Lévi által írt A Mágia története című könyv ajánlójában olvashatóak a következő mondatok:
„A mágiát már régóta azonosítják a sarlatánok tevékenységével, a beteges hallucinációkkal és bizonyos, szokatlan bűntettekkel. Másrészt, sokan megkísérlik a mágiát mint művészetet, ok nélküli hatásokat felmutatni, meghatározni. De akkor az egészséges értelemmel rendelkező tömegnek a kétségesnek tűnő mágiát abszurdnak kell elismernie. Nem az a mágia, amit az ignoránsok csinálnak. Senkinek sem kell felettük ítéletet mondani. Ez ugyanaz, mint a matematika magában véve: mert ez a természet és törvény abszolút tudása. A mágia a régi beavatottak tudása.”
(folytatjuk)



A leleplezett összeesküvés 3.



A pénz szagaCikksorozatunk utolsó, befejező részében a magyarországi médiavilág leggusztustalanabb, ám legnagyobb hatalmú, leginkább nemzet és egyházellenes orgánumáról rántjuk le a leplet.



Amennyiben olvasták az előző két részt is, nyilván nem fogja meglepni Önöket, hogy a most bemutatásra kerülő médiumok is ugyanahhoz a szűk érdekkörhöz tartoznak, amely az egész világot behálózza és uralja. Ismét felhívom az e téren talán kevésbé tájékozott – most bekapcsolódó - olvasóink figyelmét arra, hogy ne alkalmazzák a zsigerekbe ültetett mechanizmusokat, s ne kiáltsanak rögtön sztereotip fogalmakat, mint „antiszemitizmus”, „fasizmus”, „rasszizmus”, „paranoia” stb. Cikksorozatunkban ugyanis kizárólag bizonyítékokkal alátámasztott, pontosan feltárt tényeket közlünk. Arról nem mi tehetünk, hogy valamennyi globális politikai, gazdasági, médiabirodalmi hálózat és az ezeket átszövő titkos társaságok csúcsain mindig zsidókat vagy filoszemita „gójokat”, köznapi nyelven, zsidóbérenceket találunk. Azt viszont nem vagyunk hajlandóak elfogadni, hogy erről nem lehet beszélni és írni, ezt nem lehet feltárni. Ellenségeinknek való megfelelési kényszer sincs bennünk.
Előző számunkban a TV2 tulajdonosi hátterét göngyölítettük fel, ezúttal elsőként értelemszerűen a másik magyarországi médiagólemet, az RTL Klubot vesszük górcső alá.
Amennyiben lehet egy csatorna még inkább nemzetellenes, mint a TV2, akkor az egyértelműen az RTL Klub. Sokat mondó tény, hogy miközben e sorok írója, vagyis jómagam az elmúlt évtizedben valamennyi televízióban megfordultam, ha korlátozottan is, de legalább néhány szó erejéig kifejthettem nézeteimet, az RTL Klubnál az első pillanatok óta tiltólistán vagyok. Az is jellemző, hogy a csatorna tavaly Húsvét vasárnapján egy holokauszt-filmet, az Auschwitz – a nácik végső megoldása című alkotást tűzte műsorára. Miközben a híradója a valóban fontos és a nemzetünk számára lényeges híreket rendszeresen elhallgatja, a televízió rendszeresen gyalázza, provokálja a magyarságot és a történelmi keresztény egyházakat. Heti Hetes című műsora pedig egyenesen vérlázító. Nézzük, hát kik állnak az RTL Klub mögött?
A Bertelsmann médiabirodalomA Bertelsmann médiabirodalomA hivatalos adatok szerint a tulajdonos cégek a következőek: CLT UFA S.A., IKO – MATÁV Média Holding Rt. és Pearson Netherlands B.V. Ezek a laikus számára nem sokat mondó cégnevek a valódi tulajdonosokról nem sokat árulnak el. A tulajdonosokat tömörítő RTL Group, vagyis RTL-csoport részvényeinek azonban már eddig is 90 százalékát a világ harmadik-negyedik legnagyobb médiavállalata, a németországi bejegyzésű Bertelsmann AG birtokolta. Decemberben azonban bejelentették, hogy a maradék 10 százalék részvényt is felvásárolják, hogy a vállalat zavartalan ellenőrzést szerezzen az RTL-csoport felett. A hírek szerint körülbelül egymilliárd eurót ad majd a fennmaradó tíz százaléknyi részvényekért a Bertelsmann. A globális médiavállalaté jelenleg is az RTL majdnem 90 százalékán kívül a világ legnagyobb könyvkiadója, a Random House, és 50 százaléka van a japán Sonyval közös SonyBMG zenekiadóban, valamint 42 tévécsatornát és 32 rádióadót működtet a Földgolyóbison, de a cégé a német RTL-en kívül többek közt a francia M6 és az angol Five, és persze a magyar RTL Klub is. Mindezek után első hallásra (és cikksorozatunk előző részeinek elolvasása után) meglepő, hogy a Bertelsmannt néhány éve náci múlttal vádolták meg. Igen ám, csakhogy a vizsgálatot maguk a Bertelsmann jelenlegi vezetői kezdeményezték, akiknek vajmi kevés közük van a 60 évvel ezelőtti tulajdonosokhoz.
A 2000-ben alakult, zsidó történészekből álló bizottság, amelyet Saul Friedman, a Los Angeles-i University of California és a Tel-aviv-i egyetem történésze vezetett, a második világháború alatti cégiratokat tanulmányozva kiderítette, hogy a Bertelsmann évtizedeken át hazudott, amikor azt állította, hogy a nemzetiszocialista rendszer alatt az ellenállás nyomdája volt. A zsidó történészek rámutattak, hogy ezzel szemben a már akkor Németország első számú médiacége a háború alatt többek között a Wermacht számára gyártott hazafias katonakönyveket, tehát együttműködött Hitlerékkel. Heinrich Mohn, a kiadó akkori igazgatója és tulajdonosa bár a náci pártnak nem volt tagja, viszont csatlakozott az SS-katonákat támogató csoporthoz és havonta pénzbeli támogatást adott olyan SS-katonáknak is, akik koncentrációs táborokban szolgáltak. A kiadó 1944-es bezárásának minden bizonnyal nem ideológiai oka volt, hanem az, hogy a nácik teljes mértékben a hadiipari termelésre kívántak koncentrálni. Amikor az egyébként 1835-ben lutheránus imakönyvek nyomására alapított vidéki nyomdából médiabirodalmat létrehozó Bertelsmann leszármazott Mohn család a háború után, 1948-ban újraindította a céget, kénytelenek voltak kitalálni az anti-náci ellenálló mesét, hogy a győztesek engedjék őket dolgozni. már nem németShobhna Mohn: már nem németA Mohn-család idővel egyre több engedményre kényszerült, s ahogy kizárólag a profit kedvéért hajdan együttműködtek a nácikkal, most a világ új urait kezdték elvtelenül kiszolgálni. Ez olyannyira sikeres volt, hogy az idő előrehaladtával a cégtulajdonosok is meggyőződéses kozmopoliták, s egy amerikai honlap szerint szabadkőművesek lettek. Hasonló, ám zsidó dinasztiákkal ellentétben, Mohnék nem törekedtek a vérük tisztaságának megőrzésére. Miközben a Rothschildok a mai napig szigorúan csak zsidókkal házasodnak és őrzik tradícióikat, az eredetileg német keresztény Mohn család egyik legmagasabb beosztásban lévő jelenlegi képviselője, a Bertelsmann Digital Media Investments (BDMI) első embere Shobhna Mohn, aki már indiai származású. A cég vezetését pedig átengedték Richard Sarnoffnak.
Richard SarnoffRichard SarnoffAmennyiben a világ egyik vezető médiabirodalma akartak maradni, nem maradt más lehetőségük, mint átengedni az irányítást a világ legnagyobb médiabirodalmát megalkotó zsidó dinasztiának.
Richard Sarnoff ugyanis annak a David Sarnoffnak az unokaöccse, aki megalapította a National Broadcasting Company (NBC)-t, vagyis a Nemzeti Hírközlő Vállalatot, amely az Amerikai Egyesült Államok médiamonopóliuma lett. Ide tartozik az első amerikai rádiókonszern, a Radio Corporation of America (RCA), de a Columbia lemezgyár és szinte minden a világon, ami a médiával kapcsolatos. A Sarnoff-család tartja a kezében a világ tömegtájékoztatását, persze mindig csak a háttérből irányítanak, mint ahogy az a jelenlegi tényfeltáró írásunkból is tükröződik. A dinasztia-alapító David Sarnoff a mai Belorussziában található Minszk városa közelében lévő zsidó telepen, Uzlianban született 1891-ben, Abraham és Leah Sarnoff gyermekeként.

 a világ legnagyobb médiabirodalmának létrehozójaDavid Sarnoff: a világ legnagyobb médiabirodalmának létrehozójaVisszaemlékezései szerint gyermekkorában a Tóra tanulmányozásával töltötte ideje nagy részét, közben 1900-ban a szüleivel és kilenc testvérével az USA-ba emigrált. A fiatal David a Marconi Társaság amerikai vállalkozásának vezetője lett, amit felvásárolt a General Electric, majd létrehozta a teljes amerikai hirdetési piacot ellenőrző Radio Corporation of Americát (RCA). Ebből fejlődött ki a világ legnagyobb médiabirodalma.
Ezek után talán nem meglepő, hogy a hatalmas nemzetközi vállalathoz tartozó magyarországi RTL Klub programigazgatója az a Kolosi Péter, aki szintén a zsidó Bánó András-féle Objektív című műsorban bontogatta szárnyait, csakúgy, mint az előző részben bemutatott TV2 vezetői. A Manager Magazin tényfeltáró írásából kiderült, hogy Kolosi Péter Gyurcsány Ferenc feleségének, Dobrev Klárának az egyik legjobb gimnáziumi barátja és esküvői tanúja is volt. Gyurcsányék Kolosin keresztül ismerkedtek meg Máté Krisztinával, majd a köztévét és az RTL-t is elhagyó Bárdos Andrással. A Gyurcsány–Dobrev és Bárdos–Máté házaspár – időnként Kolosival kiegészülve – mind a mai napig rendszeresen találkozik egymással, és olykor nyaralni is együtt mennek. A Kuruc.info hírportál szerint homoszexuális és zsidó származású Kolosi Péter édesapja az a Kolosi Tamás, aki a Tárki közvéleménykutató cég tulajdonosa (nem véletlen, hogy politikailag elfogultak ezek a közvéleménykutatások), s annak az Erdős Ákosnak az egykori üzlettársa, aki viszont Gyurcsány szoros jóbarátja, s aki néhány éve botrányos körülmények között szerezte meg az államtól a Nemzeti Tankönyvkiadót.
Az RTL Klubbal ellentétben az ATV esetében nem is kellett komoly nyomozásokat folytatnunk ahhoz, hogy filoszemita titkos társaság nyomára bukkanjunk. A hajdan Magyar ATV néven futó televíziót ugyanis maga Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének „főlelkésze”, vezetője vásárolta fel. Emlékezhetünk a cikksorozatunk elején közölt szabadkőműves-listákra, amelyeken Németh Sándor neve is szerepelt.
A „főpásztor” egész eddigi élete szabadkőműves szellemben telt, a kommunizmussal a szabadosság és az okkultizmus relatív elnyomása miatt ugyan még ütközött, ám az úgynevezett rendszerváltozás számára is elhozta a Kánaánt. A Hit Gyülekezete nem csupán különböző okkult eszközöket alkalmazó filoszemita szekta (pardon, a mai Magyar Köztársaság egyháznak ismeri el), amelynek központi csarnoka előtt izraeli lobogót lenget a szél, hanem hatalmas üzleti vállalkozássá is vált. Németh Sándor azzal, hogy immáron médiabirodalmat épített ki (övék többek között a Hetek című hetilap is), egyértelművé tette, hogy nem pusztán egy vallási fanatikus szekta vezére kíván lenni, hanem politikai babérokra is tör. Pontosabban már régóta ott van a politika hátterében.
Az ATV megvásárlása után Németh Sándor személyesen kereste fel a véresszájúan magyar- és keresztényellenes nézeteiről hírhedt Friderikusz Sándort, s őt kérte fel arra, hogy segítsen kialakítani a televízió új arculatát. Ez sikerült is, az ATV ma Magyarország legmodernebb és legdrágább stúdiójával rendelkezik, Friderikusz csupán arra nem volt hajlandó választ adni a Magyar Hírlap kérdésére, hogy honnan származik az a rengeteg pénz, amelyet az ATV-be fektettek.
S, ha már a nemzetellenes média mocskos összefonódásáról, és a szabadkőművesekhez, szűk érdekkörökhöz való kapcsolódásáról írtunk, ne felejtsünk el megemlíteni – mint hab a tortán - egy másik szélsőségesen magyarellenes médiumot a sok közül, a Klubrádiót, amely országos lefedettségre törekszik, s a médiatörvényt ügyesen kijátszva, papíron több cég nevében szerzi meg a vidéki frekvenciákat. Itt burjánzanak azok a rendkívül arrogáns, agresszív, magyar- és keresztényellenes kirohanásaikról hírhedt figurák, mint Orosz József vagy éppen Bolgár György. Nem véletlenül okádhatják innen szét az éterbe szélsőséges nézeteiket, hiszen a Klubrádió tulajdonosa, Arató András is hasonszőrű cimborájuk. Az egykori lemezlovasról két éve derült ki, hogy a kommunista diktatúra idején ügynökként, egészen pontosan spicliként tevékenykedett. Olyan zenészek bizalmába férkőzött, mint Nagy Feró és Schuszter Lóránt, s miközben együtt tologatta velük a babakocsit, jelentéseket küldözgetett róluk a bolsevik vezetésnek. Arató annyira jellemtelen volt, hogy lelepleződése után sem kért bocsánatot az érintettektől, csak sunnyogott és azt mondta, hogy röhög az egészen. Közpénzeknek köszönhetően Arató ma Magyarország egyik leggazdagabb embere. PR-ügynöksége üzleti és állami megrendelésekből él, legutóbb egy fővárosi politikai botrány részese volt, amikor a budapesti útfelújítást végző magáncégeknek volt kötelező ezzel a vállalkozással dolgozni. Érdekeltségei közé tartozik a Political Capital is, amely weboldalán tette közzé 2005-ben az ügynöklistát. Ezek szerint tehát a kommunista ügynökhálózatot egy olyan cég fedte fel, amelynek egyik tulajdonosa éppen akkoriban bukott le, mint ügynök-besúgó. A lista nyilván megfelelően át lett rostálva, s kétségünk se lehet afelől, hogy az 1990 előtti idők titkai ma is ugyanazoknak a kezeiben vannak, akik azelőtt is irányították a marionett-bábúkat. Arató egyébként a vagyonát a Princz-féle Postabankkal való üzleti kapcsolatának is köszönhette a kilencvenes évek közepén.
Mindezek ismeretében érthetővá válik, hogy miként volt képes kezet csókolni Gyurcsány Ferencnek 2006. április 9-én, a választási győzelem éjszakáján.

VÉGE
Toroczkai László
Magyar Jelen



Ki is a terrorista?

A Szíria-ellenes cionista összeesküvést leleplező

anyagot közölt a második legnagyobb brit lap – majd

gyorsan eltüntette a cikket
"Az Egyesült Államok támogatta, hogy vegyi fegyvert vessenek be Szíriában, majd Aszad rezsimjére fogják" - adta hírül a Daily Mail kiszivárgott levelekre hivatkozva, melyek egyikében a "védelmi" minisztérium egyik szerződéses vállalkozója azt írja, a tervre rábólintott Washington. A cikket megjelenése után néhány órával eltávolították, bocsánatot kértek, és 110 ezer font "kártérítést" fizettek a cégnek. Az eset még január végén történt, de a mostani események fényében nem elhanyagolandó adalékot jelent a kialakult helyzethez.

A kiszivárgott levelek azt bizonyítják, hogy a Fehér Ház zöld utat adott egy vegyi fegyveres támadásnak Szíriában, amiért Aszad elnököt lehet majd felelőssé tenni, nemzetközi katonai akciót indítva ellene. (Obama többször egyértelművé tette, hogy ez lesz az a "vörös vonal", aminek áthágása katonai akciót fog maga után vonni.) A nagy-britanniai székhelyű Britam Defence két vezetője között zajló levélváltásból kiderül, hogy Washington engedélyezett egy olyan akciót, melynek során Katar pénzt adott volna a szíriai "lázadóknak", hogy vegyi fegyvereket vásároljanak - derül ki a lap cikkéből.
A december 25-én kelt levélben az áll, hogy a cég Líbiából származó, szovjet gyártmányú fegyvereket szállítana Homszba, ahhoz hasonlókat, amivel Aszad erői is rendelkeznek. Azt is hozzáteszik, hogy néhány ukrán emberüket is elküldenék, akik oroszul beszélnének egy általuk felvenni tervezett "bizonyító erejű videón".
A Daily Mailt a cikk közlése után beperelte a leleplezett cég, mire a lap bocsánatot kért tőlük a "rágalmazásért", nyomtalanul törölte a cikket (de persze ez a mai világban nem megy olyan könnyen, egy tárolt változat itt érhető el, képernyőképen pedig itt lehet elolvasni), pedig azt is megtehette volna, hogy frissíti a már meglévő anyagot a "cáfolattal"), és egy megállapodás keretében még fizetett is nekik 110 ezer font "kárpótlást". Lépését a lap azzal magyarázta, hogy "kiderült": a levél hamisítvány volt. (Persze mióta a brit titkosszolgálat az újságok pincéiben semmisítteti meg a bizonyítékokat, elég nehezen hihetők az efféle magyarázkodások.)
Az Infowars oldaláról, ahol a levél eredetileg megjelent egy német hekker munkája eredményeképpen, kiderül: a cég elismerte, hogy a két munkatárs náluk dolgozik, és hogy feltörték a levelezőrendszerüket, de tagadta a levelek eredetiségét. Hihető, ugye?...
(Amerika egy másik "hamis zászlós műveletéről" és magáról a koncepcióról itt írtunk részletesen, a 9/11-es és az iraki tömegpusztító fegyveres meséket pedig már mindenki ismeri.)
Megvan továbbá az eredeti cikk alján szerepelő videó is: a "lázadók" nyulakon tesztelik a birtokukban lévő vegyi anyagokat, hogy fegyverként vethessék majd be azokat (gyenge idegzetűeknek nem javasolt a megtekintése):

Tartalommal kapcsolatos figyelmeztetés


Ez a videó egyesek számára kifogásolható lehet.
Jelentkezz be az életkorod megerősítéséhez



És egy másik érdekesség, szintén korábbról (a feltöltés májusi), de ugyancsak a fentieket erősíti: George Galloway brit parlamenti képviselő kijelenti: ha valaki vegyi fegyvert használt Szíriában, az az al-Kaida, az "anyagot" pedig Izraeltől kapták, hogy Aszadra kenve a nemzetközi közösséget háborúba vihessék Szíria ellen.

George Galloway Blames Israel for Syria's Crimes



Ezek fényében kíváncsian várjuk az ENSZ-bizottság vizsgálatainak eredményét... (Amerika már elő is állt az első hamisítvánnyal - nem megy nehezen, lásd fent az "ukrán embereink"-et, vagy akár a fideszes körökben szentként tisztelt Tom Lantos-féle bizonyíték- és "tanúhamisítást", mely az egyik mérföldkő volt az iraki háború megindításához vezető úton.)
(Kuruc.info)
Kapcsolódó: 










1962, Operation Northwoods - egy lefújt amerikai

önmerénylet-sorozat terve


Mi az a hamis zászló alatti művelet?
Hamis zászló alatti műveletnek (false-flag operation) nevezik azt, amikor valaki úgy tesz meg valamit, hogy közben hamis bizonyítékokat gyárt és terít azért, hogy a támadást más nyakába varrja. A kormányzatok két okból szokták ezt a módszert alkalmazni.
Először, mert a megrémült, magát veszélyben érző nép hajlamos arra, hogy birkanyáj módjára rohanjon a „jó pásztorhoz”, a kormányzathoz, hogy védje meg. Egy hamis zászló alatti művelet hatására a „nyáj” hajlamos elfogadni a kormányzat aljas érvelését, hogy a biztonság megvalósítása csak akkor lehetséges, ha a nép ellenvetés nélkül hozzájárul a kormányzat hatalmának kiterjesztéséhez, valamint a szabadságjogok megkurtításához.
Másodszor, a kormányzat szereti egy külső - akár kitalált vagy felnagyított - ellenség ellen feltüzelni a népet, hogy azután „jogosan” indítson háborút az ellenség megbüntetése ürügyén, pedig valójában a háború csak a saját céljait szolgálja.
Nemcsak államok, hanem magánszemélyek is szoktak hamis zászló alatti műveletekkel próbálkozni. Sikertelenül próbálkozott például a George Washington University (GWU) diákja, a zsidó Sarah Marshak, amikor bejelentette, hogy valaki horogkereszteket rajzolt kollégiumi szobája ajtajára. Később, egy rejtett kamerás felvétel alapján kiderült, hogy azt ő maga tette.

Jewish Student practicing false-flag for Mossad career



Ugyancsak sikertelenül próbálkoztak azok a nagykanizsai cigányok, akik azt akarták bizonyítani, hogy őket üldözik. Ha ugyanis az önmerénylő horogkereszt helyett csak ákombákomot tud rajzolni, ha a Führer vezetéknevét nem tudja helyesen leírni, és ha jellegzetes, etnikumspecifikus kifejezéseket használ, akkor bizony kilóg a lóláb.
A bevezető után térjünk rá a címben szereplő Northwoods művelet (Operation Northwoods) részleteire! Ahol az anyag magyarázatra szorul, oda széljegyzetet szúrtam be. 

1959-62, karibi térség 
1959-ben Kubában a Fidel Castro vezette mozgalomnak sikerült megdöntenie Fulgencio Batista elnök hatalmát. Az új rendszer különféle reformokat, köztük földreformot vezetett be. A termőföldek egy jelentős része külföldi - főleg amerikai - kézben volt, melyeket több kisebb termelőszövetkezetre (tsz) osztottak fel. A következő lépés a kubai felső- és középosztály által tulajdonolt termőföldek, valamint üzletek államosítása volt. 1960-ban sor került az összes külföldi, így az amerikai cégek államosítására. Válaszul az Egyesült Államok befagyasztotta az USA-ban lévő kubai kintlévőségeket, megszakította a diplomáciai kapcsolatokat, és embargóval sújtotta Kubát. Castro az USA riválisához, a Szovjetunióhoz fordult segítségért. 
A Castro-kormány államosítási, illetve egyéb kommunista intézkedései miatt több ezer kiábrándult, korábban Batista-ellenes forradalmár és paraszt Las Villas tartományba menekült, ahol antikommunista szervezkedésbe kezdtek. Részben az amerikai érdekek érvényesítése miatt, részben az ő támogatásukra, 1960 májusában a CIA elkezdte a Miamiban élő kubai emigránsok megszervezését. Az emigránsok katonai kiképzésére a CIA guatemalai bázisán került sor. Az emigránsokból szervezett haderő 1961. áprilisában a Disznó-öbölben partra szállt Kubában, azonban néhány nap alatt vereséget szenvedett Castro erőitől.
1962-ben az USA védelmi minisztériuma (Department of Defense, DoD), valamint a Vezérkari Főnökök Egyesített Tanácsa (Joint Chiefs of Staff, JCS) egy számos vázlatot és tervet tartalmazó dokumentumcsomagot dolgozott ki. A dokumentumcsomag az alábbi címet viselte: „Az Egyesült Államok katonai beavatkozása létjogosultságának megteremtése Kubában (Szigorúan titkos)” /Justification for U.S. Military Intervention in Cuba (TS)/. Az anyagot Lyman Lemnitzer tábornok, az egyesített vezérkar főnöke ellenjegyezte, és bemutatta Robert McNamara védelmi miniszternek azért, hogy ha előzetes jóváhagyást kap, akkor áttérjen a kidolgozási fázisra. Lemnizter javasolta, hogy minden ezzel a javaslattal kapcsolatos fedett, illetve nyílt művelet az egyesített vezérkar alá tartozzon.
A Kuba-tervezet (Cuba Project) műveleti főnökének, Edward Lansdale tábornoknak a kérésére a dokumentum felsorolta azokat a módszereket és körvonalazott terveket, melyek segítségével mind a hazai, mind a nemzetközi közvélemény igenlése megszerezhető lehetne ahhoz, hogy támogassanak egy Kuba elleni amerikai katonai beavatkozást.
A műveleti terv - vázlatos módon - az alábbiakat tartalmazta: 
1. Az amerikai katonai beavatkozás szempontjából kívánatos lenne, ha az egy provokációra adott válaszlépésnek tűnne, ezért fedett és megtévesztő akciókat kell végrehajtani, melyek a kubai félből reakciót váltanak ki.
2. Jól összehangolt incidensek sorozatát kell kidolgozni, melyek Guantánamón, illetve annak környékén valósulnának meg, és olyan színben tüntetnék fel az eseményeket, hogy azokat ellenséges kubai erők okozták. 
a, A hitelesnek tűnő támadások az alábbiak lennének: 
(1) Nagyszámú pletyka terjesztése; „földalatti” rádióadások sugárzása
(2) Baráti (Castro-ellenes) kubaiak, kubai egyenruhában, kubai területről, támadást intéznek a guantanamói bázis ellen
(3) A bázison belül szabotőröket fognak el (valójában Castro-ellenes, baráti kubaiak lennének)
(4) Zavargások a bázis főkapujánál fedésben lévő, baráti kubaiak által
(5) A bázison belül lőszerraktárak felrobbantása; gyújtogatás
(6) A bázison belül repülőgépek felgyújtása (szabotázs)
(7) A bázis mellől, a bázis ellen irányuló aknavető-támadás, károkozás
(8) Tengeri úton, vagy Guantánamo City szomszédságából érkezett rohamcsapat elfogása
(9) Kubai kommunista harcosok elfogása, akik a bázist akarták megrohamozni.
(10) A kikötőben lévő hajók elleni, valamint naftalinnal elkövetett szabotázs
(11) Egy hajó elsüllyesztése a kikötő bejáratának közelében. Az „áldozatok” temetésének megrendezése.
b, Ennek hatására az Egyesült Államok támadó műveletekbe kezd, hogy az ivóvíz- és az áramellátást biztosítsa, illetve megsemmisíti azokat a tüzérségi állásokat, melyek a bázist veszélyeztetik.
c, Ezután az Egyesült Államok nagyszabású katonai műveletbe kezd.
3. „Emlékezz a Maine-re”-incidens többfajta formában (Széljegyzet: 1898-ban Havanna kikötőjében, tisztázatlan okból, felrobbant a USS Maine, amit az USA a Spanyolország elleni hadba lépésre használt fel. Ennek az esetnek szeretnék majd egy külön írást szentelni.)
a, Egy amerikai hajó felrobbantása a Guantanamo-öbölben, azután Kuba megvádolása 
b, Egy drón, azaz személyzet nélküli hajó felrobbantása kubai vizeken, Havanna vagy Santiago közelében. A robbanás után az odaérkező, a helyszínt vizsgáló kubai repülőgépek és hajók jelenlétét úgy kell bemutatni, hogy azok támadták meg a hajót. A havannai és santiagói lakosok mint szemtanúk, mivel hallották a dörrenést, vagy látták a tüzet, növelik az akció hitelességét. Az Egyesült Államok - amerikai vadászgépek támogatása mellett - légi és tengeri mentőakcióba kezdene, hogy „evakuálja” a nem létező személyzet még életben lévő tagjait. Az amerikai nemzeti felháborodásra rátenne egy lapáttal, ha az Egyesült Államokban kapható újságok leközölnék az áldozatok listáját.
4. Kubai kommunista terrorkampány Miami teljes területén, valamint más floridai városokban, vagy akár Washingtonban is. A terrorkampány célpontjai az Egyesült Államokba menekült kubaiak lennének. El kellene süllyeszteni - vagy valóban, vagy szimulálva - egy kubai menekültekkel teli, Florida felé tartó hajót. Sebesítéses merénylet elkövetése kubai menekültek ellen, az Egyesült Államok területén, majd az eset nagy sajtónyilvánossággal való tálalása. Megfelelően kiválasztott helyeken, plasztikbombák robbantása, kubai ügynökök letartóztatása, előzőleg megpreparált dokumentumok nyilvánosságra hozatala, melyek nyilvánvalóan bizonyítják a kubai kormányzat részvételét.
5. „Kubai eredetű, Castro által támogatott” felforgató tevékenység szimulálása egy szomszédos karibi ország ellen, ami hasonlít a valóban megtörtént, a Dominikai Köztársaság elleni, 1959. június 14-i, kubai invázióhoz. Mivel Castro ténylegesen támogat ilyen mozgalmakat Haitin, a Dominikai Köztársaságban, Guatemalában és Nicaraguában, ezeket a támogatásokat fel kell nagyítani, valamint hasonló jellegű, kitalált támogatásokkal kell kiegészíteni, és azokat nyilvánosságra hozni. Ki kell használni, hogy a dominikai légierő nem képes az ország légterének uralására. „Kubai” B-26 vagy C-46 típusú repülőgépek, éjszakai berepüléssel, cukornád-ültetvényeket perzselhetnének fel, a helyszínen pedig a szovjet (keleti) blokkból származó gyújtóeszközöket találnának. Ezt kiegészítenék a dominikai kommunistáknak küldött „kubai” üzenetek, valamint a tengerparton elfogott „kubai” fegyverszállítmányok. (Széljegyzet: Turjillo, a Dominikai Köztársaság diktátora eredetileg Castrót támogatta Batista megbuktatása céljából. Amikor 1956 után Trujillo látta, hogy Castro túlságosan megerősödött, akkor Batistát kezdte támogatni. Az 1959-es forradalom után Batista a Dominikai Köztársaságba menekült, Castro pedig megfenyegette Trujillót, hogy meg fogja buktatni. 1959. június 14-én egy kubai repülőgép kubai harcosokat vitt a Dominikai Köztársaságba, akiket hat nappal később, két jachton, további kubai harcosok követtek, azonban a dominikai hadsereg visszaverte az inváziót.)
6. Amerikai pilóták vezette, MIG típusú repülőgépek alkalmazása provokációra. A polgári légi közlekedés zaklatása, felszíni hajók elleni támadás, valamint amerikai pilótanélküli repülőgépek megsemmisítése MIG típusú gépek által. Egy megfelelően átfestett F-86 a polgári repülőgépek utasait meggyőzné, hogy kubai MIG-et láttak, különösen, ha azt maga a polgári repülőgép pilótája így jelentené be.
7. Polgári légi, illetve tengeri járművek eltérítése, mely cselekményeket úgy állítanának be, hogy az eltérítők a kubai kormányzat beleegyezésével cselekednek. Ugyanakkor ösztönözni kell a kubai, polgári és katonai légi és tengeri járműveket és személyzetüket arra, hogy valóban dezertáljanak.
8. Egy olyan incidens végrehajtása, melyben egy kubai katonai repülőgép megtámadott és lelőtt egy olyan polgári charter-repülőgépet, ami az Egyesült Államokból Jamaikába, Guatemalába, Panamába, vagy Venezuelába tartott. Olyan útvonalat kell választani, hogy a gép Kuba felett repüljön át. Az utasok lehetnek egyetemisták, akik ünnepnapon utaznak, vagy bármilyen más csoport, ahol a tagok úti célja közös, tehát hitelesnek tűnik, hogy bérelt gépen (chartergépen) repülnek.
a, Az Eglin légierő-bázison (Air Force Base, AFB) lévő egyik repülőgépet olyan színűre festenék, olyan számmal látnák el, hogy a „duplikációja” legyen annak a polgári, regisztrált repülőgépnek, ami a CIA Miamiban lévő fedővállalkozásának a tulajdonában van. Meghatározott időben, a duplikáció a valós polgári repülőgép helyére állna, a fedélzetére jól előkészített álneveken, kiválogatott utasok szállnának fel. A valós, regisztrált repülőgépet távirányított gépként (drónként) használnák.
b, A drón, illetve az utasokat szállító duplikáció felszállási ideje össze lenne hangolva, hogy Floridától délre találkozzanak. A találkozási ponttól az utasokat szállító duplikáció minimális magasságra ereszkedne, és az Eglin AFB kiegészítő kifutópályájára szállna le, ahol az utasokat fogadnák, a duplikációt pedig visszaállítanák eredeti státusába. Eközben a drón a megadott repülési terv alapján menne tovább. Amikor Kuba felett járna, a drón a nemzetközi „May Day” segélyadást kezdené sugározni, kiegészítve azzal az üzenettel, hogy kubai MIG-ek támadják a gépet. Ezután a drónt rádiótávirányítással megsemmisítenék, így az adás is megszakadna. A vészjelzést nyilván vennék a nyugati féltekén lévő Nemzetközi Polgári Repülésügyi Szervezet (International Civil Aviation Organization, ICAO) rádióállomásai, és bizonyára tájékoztatnák az Egyesült Államokat. Így a történet hitelesebb lenne, mintha azt maga az Egyesült Államok próbálná „eladni”.
9. Olyan incidens kreálása, amelyben úgy tűnne, hogy a kommunista Kuba MIG-jei, nemzetközi vizek felett, indokolatlan módon, megsemmisítették az USA légierejének egy repülőgépét.
a, Négy vagy öt F-101 repülőgépet küldenének a floridai Homestead AFB-ből Kuba közelébe. Ezek hivatalosan útvonalgyakorlaton és légvédelmi gyakorlaton vennének részt, tehát a repüléseket nagy gyakorisággal végeznék. A gépek személyzetét eligazítanák, hogy legalább tizenkét mérföldre maradjanak távol a kubai partoktól, de vigyenek éleslőszert, ha a kubai MIG-ek ellenségesen lépnének fel.
b, Egy ilyen repülés során, a beavatott pilóta a kötelék végén, a többiektől leszakadva repülne. Kuba közelében az rádiózná a többieknek, hogy MIG-ek támadták meg, és hogy zuhanóban van. Több rádióadást nem sugározna. A pilóta egyenesen nyugatnak repülne, alacsony magasságban, és az Eglin AFB kiegészítő kifutópályáján landolna. A repülőgépet beavatott emberek gyorsan eltüntetnék szem elől, és új farokazonosítási számot adnának neki. A pilóta, aki hamis néven hajtotta végre a feladatot, visszakapná az eredeti nevét, és visszatérne az átvezénylés előtti, eredeti szolgálati helyére.
c, Ugyanakkor, amikor a repülőgépet állítólag lelőtték, egy tengeralattjáró vagy egy kis felszíni hajó F-101 darabokat, ejtőernyőt stb. szórna szét 15-20 mérföldnyire Kuba partjaitól, majd elhagyná a helyszínt. A többi, a Homestead AFB-re visszatérő pilóta - mivel nincsenek beavatva - legjobb tudása szerint, alátámasztaná a történetet. Kutatóhajók és -repülők mennének a helyszínre, melyek megtalálnák a repülőgép darabjait.
Kiegészítő, fedett műveletek tervei 
A Northwoods-művelet kiegészítéseképpen, a Mongúz-művelet (Operation Mongoose) keretében, az USA védelmi minisztériuma számos hasonló javaslaton dolgozott, ami a Fidel Castro vezette Kuba ellen irányult. A kiegészítő javaslat - melyeket William H. Craig dandártábornok írt és adott át Edward Lansdale dandártábornoknak, a Mongúz-művelet parancsnokának - az alábbi címet viselte: „Lehetséges cselekvési tervek Kuba provokálására, zaklatására vagy szétzilálására” („Possible Actions to Provoke, Harass or Disrupt Cuba”).
A Bingó-művelet (Operation Bingo) szerint olyan incidenst kell kreálni, amelyben úgy tűnik, hogy a Kubában lévő amerikai katonai létesítményeket támadás érte, és ami ürügyül szolgálna ahhoz, hogy az USA hadereje megdöntse a kubai kormányzatot.
A Mocskos trükk-művelet (Operation Dirty Trick) szerint, amennyiben az 1962-ben fellövendő Mercury űrhajó, a fedélzetén John Glenn űrhajóssal, lezuhanna, azért a kubai kormányzatot kellene felelőssé tenni. Ezt úgy kell elérni, hogy megfellebbezhetetlen bizonyítékot kell gyártani arra, hogy a kubaiak elektronikus zavarással okozták a katasztrófát. 
Egy 1963-as, a védelmi minisztériumban készült dokumentum azt fejtegeti, hogy ha az Amerikai Államok Szervezete (Organization of American States, OAS) egyik tagállama ellen Kuba merényletet követne el, akkor annak ürügyén, az USA válaszcsapást mérhetne Kubára. (Széljegyzet: Az OAS az amerikai földrész államainak ENSZ-szerű szervezete.) A terv szerint, a merénylet után, az érintett államot arra kellene ösztönözni, hogy önvédelemre, illetve segítségkérésre hivatkozva, kérje az USA-t és az OAS-t, hogy avatkozzanak be. A terv szerint egy ilyen akció után, az USA szinte biztosra veheti, hogy az OAS-tagok kétharmadának támogatása mellett, kollektívan cselekedhet Kuba ellen.
Az egyesített vezérkar a fedett műveletben célba veendő országok közül Jamaikát, valamint Trinidad és Tobagót javasolta. Ez a két ország a Brit Nemzetközösség (British Commonwealth) tagja, ezért az egyesített vezérkar azt remélte, hogy egy fedett művelet, valamint a Kuba elleni hamis vád arra fogja sarkallni az Egyesült Királyságot, hogy támogassa a Castro elleni háborút. Mivel egy ilyen akció terve még a többi tervnél is kényesebb, ezért a kiszivárgás csökkentése érdekében azt javasolták, hogy nem a hagyományos katonai erőket kellene alkalmazni a végrehajtás során, hanem fedett ügynököket.
Ezen kívül felmerült az a változat is, hogy titokban le kellene fizetni a Castro-kormány egyik alparancsnokát, hogy támadja meg a Guantanamón lévő, amerikai haditengerészeti bázist. 
Elnöki ellenvetés és lefújás 
A kudarcba fulladt Disznó-öbölbeli invázió arra ösztönözte Kennedy elnököt, hogy megzabolázza mind a haderőt, mind a CIA-t. Az elnök menesztette a CIA igazgatóját, Allen W. Dulles-t, valamint a két helyettes igazgatót, Charles P. Cabell-t, illetve Richard Bissell-t. Az elnök megvonta a CIA hatáskörét abban, hogy félkatonai (paramilitáris) műveletekben döntsön, és ezt a hatáskört átadta az egyesített vezérkarnak, mert a vezérkar fölött - mint haderő-főparancsnok - jobban tudott ellenőrzést gyakorolni.
1962. március 16-án Lemnitzer tábornok ismertette az elnökkel, hogy vannak vészforgatókönyvek arra nézve, ha amerikai repülőgépet támadás érne, vagy ha Kuba Latin-Amerikában akcióba lépne. Kennedy rövidre vágta a dolgot, és kijelentette, hogy szó sem lehet semmilyen katonai erő alkalmazásáról Kuba ellen, és elvetette a Northwoods-művelet tervét. Néhány hónappal később lejárt Lemnitzer tábornok egyesített vezérkari főnöki megbízatása, és azt nem hosszabbították meg, hanem Európába helyezték át.
A Northwoods-művelet elvetése miatt amerikai katonai körökben Kennedyről az a vélemény terjedt el, hogy túl puha Kubával szemben, és az elnök igencsak népszerűtlenné vált a haderőben. Ez a szakadék tovább mélyült, amikor az 1962. októberi kubai rakétaválság ügyében Kennedy teljesen más véleményen volt a megoldás tekintetében, mint a haderőnemi főnökök. 
Az Ön teendője
A Northwoods-művelet terve arra mutat rá, hogy amerikai kormányzati körökben, pontosabban az őket irányítás alatt tartó háttérhatalomban - melyet Katonai-Ipari Komplexumnak (Military-Industrial Complex) is neveznek - igenis felmerült az a gondolat, hogy akár saját polgáraik ellen is hajlandóak fedett, hamis zászló alatti műveleteket kitervelni azért, hogy a nemzeti felháborodást kihasználva háborúba vigyék az országot.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni és ismételni azt, hogy a kormányzatot irányító háttérhatalom ugyan uralja a hagyományos médiát, de az internetes megosztást, illetve a szájról szájra való terjesztést nem tudja megakadályozni. Ha Ön veszi a fáradságot, és három-négy mondatban tájékoztatja családtagjait, barátait, illetve munkatársait, már tett valami hasznosat.
Emellett külön kérést szeretnék intézni azokhoz, akik vagy összefutnak amerikai átlagemberekkel, vagy kivándorlóként az USA-ban élő magyarok. Ha egy beszélgetés vagy sörözés közben, a megfelelő időben, néhány mondatban tájékoztatnák az amerikai átlagembereket arról, hogy az Operation Northwoods keretében felmerült az a gondolat, hogy amerikaiakat is fel lehet áldozni azért, hogy az USA-t háborúba vigyék, akkor hasznosabban járnak el, mintha egy fórumon, n+1 alkalommal leírnák, hogy „hülye jenkik!!!!!”
Senki se számítson arra, hogy egyetlen, néhány mondatos tájékoztatás azonnali és átütő sikert fog hozni, mert a gerillaharc, a gerillamédia sehol sem gyors és látványos. Azonban minél több emberhez jut el ez az üzenet, annál kisebb lesz azoknak az aránya, akik felülnek a kormányzat, illetve a háttérhatalom hivatalos magyarázatának, és így csökken az esélye annak, hogy a hamis zászló alatti műveletek elérjék céljukat.
(Hidra)
Függelék:












Kiegészítések Tom Lantos hivatalos életrajzához

Tom Lantos az 1989-ben végbement magyarországi változások után a különböző pártállású, ám mégis egyívású politikai „elit” tevékeny asszisztálásával majdnem két évtizeden át fenyegette a magyar nemzeti és keresztény csoportokat, pártokat és személyeket. A fenyegetőember röviddel a halála előtt a Magyar Gárda ellen is felemelte szavát. Ennek ellenére Budapesten mindig és mindenki azt várta tőle, hogy politikai befolyását latba vetve egyszer majd segít a magyarokon, főleg a határon túliakon. Ám Lantos leginkább csak Izraelnek segített. Az Irak ellen indított két legutóbbi nyugati rablóháborúnak is ő volt az egyik legnagyobb szítója. Tom Lantos ármánykodó, zavaros élettörténetének egyes fejezetei még megválaszolásra várnak.

Tom Lantos, a fenyegetőember


Tom Lantost, az Amerikai Egyesült Államok képviselőházának tagját a magyarság, s azon túl az egész emberiség jótevőjének, „az emberi és szabadságjogok szószólójának” (idézet a Budapest, XIII. Szent István park 25. szám alatti ház falán olvasható emléktábláról) szokás, sőt kötelező emlegetni. Budapesten néhány nappal ezelőtt Tom Lantos Intézetet is avattak. Az intézet legfőbb feladata a társadalmi, faji, s leginkább az antiszemita jelenségek elleni küzdelem lesz. Nem kell hozzá nagy képzelőerő, hogy leginkább majd a magyarok messze földön híres idegengyűlöletének megzabolázásával, antiszemitizmusának visszaszorításával foglalkozik. Hogy miért pont Budapesten állítottak föl egy ilyen intézetet, és nem például a megszállt Kelet-Jeruzsálemben a zsidó telepesek messze földön híres palesztinbarát megnyilvánulásainak fölmérésére, kutatására, azt csak azok tudják, akik nevüket és a mi pénzünket adták az elképzelés megvalósításához.

Tom Lantos emléktáblája a Budapest, XIII. Szent István park 25. szám alatt

Az izraeli sajtó demokratikus, s valóban humanista képviselői előtt nincsenek úgynevezett „szent tehenek”. Kóser szent tehenek sincsenek, magyarán, zsidóról, még amerikai zsidóról is meg merik írni az igazságot. Az izraeli héber nyelvű sajtóban látott először napvilágot, majd más nyelveken is megírták a történetet, amely szerint a magyarországi politikai „elit” által oly nagyra tartott, és még halála után is tömjénezett Tom Lantos egyike volt azon befolyásos politikusoknak, akik előbb 1991-ben, majd 2003-ban különböző hazugságokra hivatkozva rávették a washingtoni vezetést Szaddám Huszejn Irakjának hadüzenet nélküli megtámadására.
Szaddám Huszejn 1990. augusztus elején, részben Irak történelmi jussára hivatkozva néhány óra leforgása alatt katonailag megszállta Amerika, s általában a Nyugat érdekeit kiszolgáló Kuvaitot. Bagdad urának azonban a történelminél jóval nyomósabb, ám ki nem mondott érve az volt, hogy a gazdag kuvaiti kőolajmezők bevételeiből finanszírozza az Irán, Izrael, vagy esetleg a Szaúd-Arábia elleni hadakozást. Washington viszont mindenképpen vissza akarta állítani hűséges arabáruló bábja, Szabáh el-Áhmád el-Dzsáber esz-Szabáh emír (الأمير صباح الأحمد الجابر الصباح ) uralmát.
Az Izraellel is ellenséges Szaddám Huszejn megregulázásához volt szükség az úgynevezett második öbölháborúra, amely megindításának Tom Lantos volt az egyik, ha nem a legfontosabb előkészítője Amerikában. A demokrácia zászlóvivője egy orbitális és rendkívül erkölcstelen hazugsággal készítette föl, győzte meg a washingtoni döntéshozókat a Szaddám elleni hadjárat megindításának szükségéről. Lantos a Kongresszus emberi jogokkal foglalkozó szakértői csoportjának társelnökeként 1990. október 14-én, mintegy másfél hónappal Kuvait iraki lerohanása után meghívott a testület ülésére egy Nájjirá nevű kuvaiti lányt (Lantos a teljes nevét akkor a „Kuvaitban maradt családtagjainak védelmében” nem árulta el), akit a hazájából, Kuvaitból az iraki megszállók elől elmenekült önkéntes kórházi ápolónőként mutatott be.

Nájjirá Szaúd esz-Szabáh tanúvallomása

Senkinek nem tűnt föl, hogy a néhány nappal korábban Kuvaitból „elmenekült” lányka folyékonyan beszél angolul (lásd az alábbi videón), amiről az amerikai politikusok akkor győződhettek meg, amikor a tanúvallomása során magát többször is elsíró, s a kuvaitvárosi El-Addán kórház(مستشفى العدان ) önkéntes ápolónőjének kiadó ifjú hölgy elmesélte az általa látott és átélt rettenetes történetet. Az egész világot sokkoló tanúvallomás szerint a megszálló iraki katonák a fentebb említett kórház koraszülött osztályán kitépték a falból 312 (sic!) csecsemő inkubátorának a vezetékeit, aminek következtében rövidesen mindannyian meghaltak.

Faked Kuwaiti girl testimony



A politikusok rendkívüli módon elérzékenyültek, fölindultak a rémtörténet hallatán, s Lantos összegezésként hangsúlyozta: a kuvaiti lány által előadott történet is azt bizonyítja, hogy Amerika nem hagyhatja magára Kuvaitot. Az amerikai döntéshozók nemsokára Lantos forgatókönyve szerint megszavazták az Irak elleni, úgynevezett második öbölháborút, amelyet 1991. január 16-án éppen olyan hazugság (Lantos hazugsága) alapján indítottak meg, mint tizenkét esztendővel később, a 2003-as agresszív hadjáratot. A 2003 márciusában végrehajtott Irak elleni katonai agresszióra, s Lantos vele kapcsolatos húzására még visszatérünk.
Nemsokára kiderült Lantos hazugsága, mert a világ megtudta, hogy a tanúskodó, beszédes nevű lányka, Nájjirá (نيرة = fénylő, csillogó) valójában mindössze 15 esztendős, s nem menekült, hanem a Washingtonban akkreditált kuvaiti nagykövetnek, Szaúd Nászer esz-Szabáh sejknek (الشيخ سعود ناصر الصباح) a leánya. A nagykövet úr pedig nem más, mint az irakiak által megdöntött Esz-Szabáh uralkodóház családtagja, akinek nagyon is jól jött Lantos megkeresése. A folyékony angolsággal beszélő lányka teljes neve: Nájjirá Szaúd esz-Szabáh (نير ة سعود الصباح ). Később az Amnesty International, a Nemzetközi Vöröskereszt és más szervezetek cáfolták Nájjirá történetét, miszerint a kuvaitvárosi kórházban a megszálló iraki katonák idézték elő a 312 csecsemő halálát. A Lantos kezdeményezte tanúvallomás azóta angolul a The Incubator Lie (Az inkubátor hazugság), vagy a The Big Lie (A nagy hazugság) néven ismeretes.
Az is kiderült, hogy a Nájjirá nevű kislányt a hazug tanúvallomásra gondosan és hosszasan a szülei, Lauri Fitz-Pegado, Lantos egyik színesbőrű üzlettársa, illetve maga Tom Lantos készítette föl. A nagy demokrata tehát nagyon is tudta, hogy a 15 éves lány nem Kuvaitból menekült az iraki megszállók elől, és sosem dolgozott önkéntes ápolónőként az Ál-Addán kórházban. Elejétől fogva tisztában volt azzal is, hogy Nájjirá valójában az elkergetett kuvaiti emír családtagja. A Lantos kezdeményezte nagy összeesküvés azonban jól bevált, mert Izrael érdekét is szolgálva Amerika megtámadta Irakot.
Később, a 2003-ban Szaddám Huszejn ellen indított, ám gyakorlatilag máig tartó újabb háború több tízezer iraki polgári személy meggyilkolását, megnyomorítását, megkínzását és kiéheztetését eredményezte. A kimondottan izraeli érdeket szolgáló, a nyugati hatalmak, elsősorban Amerika és Nagy-Britannia által „fölszabadított” Irakban a casus bellit, azaz a tömegpusztító fegyvereket végül is nem találták meg, ám a megszállók romboltak, fosztogatták az ősi Mezopotámia kincseit bemutató múzeumokat, létrehozták az Ábú Grájb-i és a hozzá hasonló gyilkoló és kínzóobjektumokat. Ezeknek az aljas gaztetteknek Tom Lantos volt az egyik kezdeményezője, akárcsak a korábbi, a második öbölháborúnak.
Tom Lantosnak erről a másik hírhedt, ám a magyarországi sajtóban nem nagyon emlegetett aljas húzásáról 2002 szeptemberében, tehát mintegy fél évvel az Irak elleni újabb rablóháború megindítása előtt először Ákivá Eldár neves izraeli hírmagyarázó, újságíró a Háárec héber napilapban Előttük a vízözön címen tudósít. Ákivá Eldár írását később a Válláh!Hádásot nevű hírportál is átvette. A héber cikk arról szól: Tom Lantos 2002 szeptemberében azzal kérkedett Colette Ávitál izraeli parlamenti képviselőnő előtt, hogy Amerika rövidesen eltakarítja az útból Szaddám Huszejn iraki elnököt, majd kifejtette neki a Palesztinával és Szíriával kapcsolatos „demokratikus” elképzeléseit.

Ávitál Colette
Lantos politikai álláspontjának kiszivárogtatója, Colette Ávitál 1940-ben született Bukarestben, s az Izraeli Munkapárt színeiben 1999-ben került be képviselőként a jeruzsálemi parlamentbe, a kneszetbe. Az izraeli képviselőnő a Lantossal folytatott beszélgetésének tartalmát felháborodva közölte a sajtóval, ám az utóbbi később igyekezett letagadni, de Colette Ávitál kitartott az állítása mellett. Alább részleteket közlünk magyar fordításban a Lantos és Ávitál közti 2002-es furcsa beszélgetés nyomán a Háárecben napvilágot látott cikkből. Ismételjük, az írás az Irak ellen 2003 márciusában indított háború előtt jelent meg, s azóta bebizonyosodott, hogy az újságíró, Ákivá Eldár sok mindent előre látott:
Kedves Colette barátnőm, egyáltalán ne aggódjon”, igyekezett megnyugtatni Tom Lantos a múlt héten a munkapárti Colette Ávitál parlamenti képviselőt, aki a Béke koalíciója elnevezésű küldöttség tagjaként tett látogatást a Fehér Házban. „Önöknek nem lesz többé bajuk Szaddám Huszejnnel”, folytatta a beszélgetést az Amerikai Képviselőház zsidó tagja Kaliforniából. „Villámgyorsan eltávolítjuk ezt az aljas gazembert, s a helyére Nyugat-barát diktátort ültetünk, hogy nekünk és önöknek egyaránt jó legyen”. Lantos azt is elmagyarázta az izraeli vendégnek, hogy az iraki ellenzék emigrációban élő embereiből egyáltalán nincs hiány, ám amíg megtanulják az államigazgatást, „addig mi ott maradunk”. Lantos közlése szerint várhatóan öt-hat évig tart majd az átmeneti korszak, mialatt Irakban egy Amerika bizalmát élvező diktátor uralkodik.
Colette Ávitál képviselőnő ezután azt mondta (Lantosnak – H. J.): egyszerűen képtelen fölfogni, hogyan lehet diktatúráról beszélni Irak viszonylatában, miközben „demokratikus reform” bevezetésének szükségességéről beszél a területeken (a „területek” szó a cionista szótárban a megszállt területek elegáns szinonimája – H. J.) a békefolyamat fölújításának előfeltételeként. Lantos erre azt válaszolta: a területeken bevezetendő demokratizálás mindössze az általános „útiterv” része. Lantos hozzátette: az Amerikai Egyesült Államok sem vált demokratikussá egyik pillanatról a másikra. Lantos arról is biztosította Colette Ávitált, hogy miután Amerika már fölszámolta a gonosz összes rendszerét a térségben (a Közel-Keleten – H. J.), ő azonnal elutazik Szíriába „s megmondom az ifjú Ászádnak, hogy mindez vele is megtörténhet, ha továbbra is támogatja a terrort”. (Ákivá Eldár, Előttük a vízözön, Háárec, 2002. szeptember 30.)
Tom Lantos humanizmusáról azonban a fentebb említett példákon kívül más bizonyítékaink is vannak. A képviselő 2000 májusában Washingtonban gépkocsijával ráhajtott egy fiatal fiú lábára, a balesetet észlelte, ám nem állt meg, hanem segítségnyújtás nélkül továbbszáguldott. A hatóság később figyelmetlen vezetésért megbírságolta.
Gerhard Schröder, a zsidóbarát német politikus, egykori kancellár is megkapta a beosztását Tom Lantostól. Washingtonban 2007 júniusában avatták a kommunizmus áldozatainak emlékművét, s az emelkedett hangulatban Lantos nemes egyszerűséggel „politikai prostituáltnak” nevezte a volt német kancellárt. Az amerikai képviselő dühét az váltotta ki, hogy Schrödernek szerteágazó üzleti kapcsolatai vannak az orosz energiaszektor uraival. A hatás kedvéért Lantos még azt is mondta, hogy a Schröderre vonatkozó megjegyzése sértő a prostituáltakra nézve. A berlini kormány erélyesen tiltakozott, de Lantos természetesen nem kért bocsánatot.
Lantos, a demokrata és az emberi jogok védelmének fölkent apostola 2007-ben a fogolykínzásokról elhíresült, s a világ valóban demokratikus részében általános fölháborodást kiváltó Guantánamó-börtön üzemeltetését is a védelmébe vette. A holokauszt-túlélő durván nekitámadt a börtön fönntartását kétségbevonó holland parlamenti képviselőknek, hangsúlyozván, hogy Hágának kutya kötelessége együttműködni Washingtonnal a terror elleni küzdelem terén (magyarán, helyeselni az iszonyatos fogolykínzásokat – H. J.), már csak azért is, mert a második világháborúban Amerika szabadította föl a nácik uralma alól. A nagyobb hatás kedvéért Lantos még hozzátette: Auschwitz miatt bezzeg nem berzenkedett annyira Európa, amint azt most teszi Guantánamó ellen.
Netánjá izraeli városban, ahol sok magyarországi származású zsidó él, 2009 októberében a Há-Orzim utcát (רחוב האורזים) átkeresztelték Tom Lantos fasorra (שדרות טום לנטוס). Az utcanévtábla-avatáson Judit Sorér-Várnay, Izrael volt budapesti nagykövete arról beszélt, hogy Tom Lantos mennyire kiállt az izraeli érdekek mellett. Az utcanévadás szépséghibája az, hogy Netánjá város Kirját Sáron negyedének lakossági bizottsága korábban határozottan tiltakozott az utcanév-változtatás ellen, mondván, hogy 325 családnak az összes hivatalos okmányban meg kell változtatnia a lakcímét, ami kiadással jár. A környék lakói nem nagyon tisztelték a holokauszt-túlélő, nagy demokrata Lantos emlékét, amit az is bizonyít, hogy aláírásokat gyűjtöttek az utca nevének egyoldalú, tehát a helyiek megkérdezése nélkül történő megváltoztatása ellen. A netánjái lakosoknak persze nem segített semmi, mert a városvezetés névadó bizottsága bolsevik módszerrel lesöpörte az asztalról a lakossági tiltakozást, hivatkozással arra, hogy „Tom Lantos nagyon sokat tett Izrael biztonságáért”. Márpedig, ha Izrael „biztonságáról” van szó, akkor nincs apelláta. A lakossági tiltakozás annak is szólt, hogy a Lantos név – még a Lantosz változatában is – egyszerűen megjegyezhetetlen a magyar nyelvet nem értők számára.

A Tom Lantos-fasor Netánjá városában

Tom Lantos érdekes élettörténetével kapcsolatban nemrégiben olvastunk egy másik magyar vonatkozású adalékot. A nagy demokratáról azt is tartják, hogy Magyarország 1944-es német megszállása idején antifasiszta, a második világháború után pedig antikommunista mozgalmakban vett részt. A róla szóló történetekből megtudjuk azt is, hogy 1947-től az Amerikai Egyesült Államokban él. Sőt, saját és mások állítása szerint kétszer is sikerült megszöknie a munkaszolgálatból, hogy végül a Raoul Wallenberg által fönntartott, úgynevezett védett házban húzza meg magát.
Nem tisztünk Lantos életrajzának részleteit igazolni, vagy éppen cáfolni, csak idézünk egy érdekes, 2008-ban megjelent visszaemlékezést, amely legalább két pontban ellentmond a nagy demokrata saját maga által is terjesztett változatnak. Idézzük Lantos egyik jó barátjának, az izraeli Éli Netzer költőnek és műfordítónak a kibucmozgalom Zöld idő című portáljára kitett levelének néhány mondatát. Éli Netzer 1933-ban született Budapesten, s 1949-ben vándorolt ki Izraelbe. Héber nyelvre fordította a többi között Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényét. A költő jelenleg is a Há-Somér Há-Cáír mozgalom alapította Dálijá kibucban él. Éli Netzer ezt írja 2008 februárjában: „Tom Lantos fényes karrierje a Há-Somér Há-Cáír budapesti szervezetében kezdődött és az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusában folytatódott”, majd így emlékezik: „Tom Lantos a Há-Somér Há-Cáír tagja volt Magyarországon a '30-as évek közepén, s a vészkorszak előtt kivándorolt az Egyesült Államokba”.

Lantos, Cipi Livni és az izraeli hadsereg alezredese a magasban

A nálánál öt esztendővel fiatalabb Éli Netzer tehát Budapesten ugyanannak a zsidó ifjúsági szervezetnek, a Há-Somér Há-Cáírnak (Az Ifjú Őr, השומר הצעיר – H. J.) volt a tagja, mint Tom Lantos. Éli Netzer a levélben azt is elmondja, hogy Lantos felesége, Anette Tillemann is ebben a budapesti zsidó cserkészmozgalomban tevékenykedett a háború előtt. A magyar fővárosban született és nevelkedett izraeli költő visszaemlékezésének olvasása nyomán két kérdés is fölötlik bennünk. Először is az, hogy ha Lantos a közismerten marxista ideológiát követő Há-Somér Há-Cáír zsidó ifjúsági mozgalom tagja volt, akkor az 1945-ös szovjet megszállás után miért vett volna részt antikommunista mozgalmakban? A Há-Somér Há-Cáír zsidó ifjúsági marxista mozgalom 1948-ban, a „fordulat évében” ugyanis még lelkesen ünnepelte a kommunisták hatalomátvételét Magyarországon. Rákosiék ennek ellenére 1950-ben, a magyarországi cionista szervezetek közül utolsóként fölszámolták a mozgalmat, a működését betiltották. Csakhogy Lantos ekkor már nem volt Magyarországon, mert állítólag 1947-ben kivándorolt.
A második, az elsőnél is fontosabb kérdés: ha Lantos a vészkorszak, vagy, ha úgy tetszik, a holokauszt előtt vándorolt ki Amerikába, amint ezt Éli Netzer, az egykori ifjúsági mozgalmi tagtárs és közeli ismerős állítja, akkor hogyan lehetett harcos antifasiszta Magyarország német megszállása (1944. március 19.) után és alatt? Hogyan került magyar munkaszolgálatos táborokba, ahonnan kétszer is sikerült megszöknie? Az angol nyelvű életrajzok szerint az egyik szökésekor elkapták a Magyarországot megszálló német katonák, ám „csak” jól megverték, és elengedték.
Az Éli Netzer izraeli költő, műfordító és ifjúsági mozgalmi tagtárs 2008-as keltezésű levele nyomán fölvetődött kérdésekre talán választ kapunk a nemrégen Budapesten fölavatott Tom Lantos Intézettől. Mint ahogyan arra is, hogy a demokratikus és a humanista értékékeket zászlajára tűző intézet hogyan választhatta magának a nagy horderejű nemzetközi konfliktusokat ármánykodással előidéző, ambivalens politikus, s közvetve több százezer ember megnyomorításáért és haláláért felelős Tom Lantos nevét.
Hering József – Kuruc.info



Takarítsátok össze a szemetet!


hétfő, július 21, 2014  #[ gabeebee ]Hazai történetek

Vasárnap hajnalban, a Szabadság téren több tucat rendőr és újabb kordonozás közepette, 
beemelték a helyükre a német megszállás áldozatainak emlékére állított emlékmű még hiányzó részeit, a sast és az angyalt ábrázoló szobrokat. Így a mű elkészült.

Aztán eltelt néhány óra és a belpesti tenyészet már ott tombolt a szobor előtt.

Mind a száztizenketten.

Többen megpróbálták megbontani a kordont, mások tojással és joghurtos dobozokkal dobálták az emlékművet. Természetesen mindezt a felvilágosult demokrácia, a művelt és persze szabad világ szabályai és elvei közepette.

Aztán jöttek az okos megmondóemberek, mint a Zoltai lány, a megélhetési halálra ítélt Mécs felesége, Bauer Tamás és Niedermüller Péter a DK, Lendvai Ildikó és Tóbiás József az MSZP és Karácsony Gergely az Együtt kötelékéből, akik tovább hergelték a téren üvöltöző agyhalottakat. Egészen addig, amíg végül a gyülekezet 
Karácsonyt el nem küldte a sunyiba, mondván „15 perces hírnévért ne jöjjön ide”, ahol eddig kitartóan csak Gyurcsány Ferenc szimpatizánsai tüntettek.
[nagyításért katt a fotóra]


Azért akár hogy is nézzük, ez az egész megszállási emlékmű történet egy igazi kórkép. Látlelet, a mai Magyarországról.

A kormány elhatározza, hogy a zsidók tiltakozása ellenére is felállítja a szoborcsoportot, de az építést mindvégig lényegében fű alatt próbálja megvalósítani, majd a végén, az utolsó szobordarabokat az éj leple alatt szállítja és emeli be a végső helyére. Mintha bármit is titkolni kéne, mintha bármi vállalhatatlan lenne az egészben. Ha egyszer már eldöntötték, hogy lesz egy ilyen emlékmű, akkor minek ez a bújkálós színjáték?

Aztán ott van a másik oldal, a mélyen demokratikus felvilágosult zsidók, akik most történelemhamísítással vádolják a kormányt, miközben ők a valódi történelemhamísítók szellemi örökösei. Ők, akik a korábbi évtizedekben megszokták, hogy kisebbségi véleményüket rákényszeríthetik a többségi társadalomra, hogy mindig csak nekik van igazuk és persze mindig csak akkor van demokrácia Magyarországon, amikor ők vannak hatalmon.

Mindent egybe vetve az lenne a legjobb, ha rendőrség végre tenné a dolgát és előállítaná a szoborrongáló garázdákat. A kormány most már beláthatná, hogy akár csontig nyal a zsidóknak, akár nem, azok mindig köpni fognak rájuk, meg ránk is, magyarokra. A liberáltak meg végre-valahára összetakaríthatnák a sok szemetet, amit az elmúlt hónapokban odahordtak a térre, és elhúzhatnának most már a vérbe.
  

Kerion írta...
Tipikus szabadkőműves zsidó megvezető cirkusz ez, egy performance. A valódi magyaroknak ehhez semmi közük. A zsidó 6alom "provokatív" szobrot állít zsidó ellenzékének. Hogy legyen egy kis ál-haddelhadd, szörnyülködés. Többek között az ilyen szerep-játékokért kapják a lóvét, pozíciót és a látszat-6almat a bennszülött őslakók leszármazottai felett - irányítóiktól. Üzenet is van: a héber felirat a rab-bi szerint ember-áldozat helyett állat-áldozatról szól. A zsidók egymást és persze a rajtuk kívülállókat "világosítják" fel önmagukról. "Véletlen elírások" természetesen nincsenek. Azt el kell felejteni mert minden célzatos. Minden jó előre programozva van hiszen éppen megint csak "véletlenül" éppen most folyik a gázai mészárlás. Ahelyett inkább erről follyon a diskurzus - meg na persze a lelőtt maláj Boeing-777-esről - ez emészthetőbb az országfoglaló 6alom és egyívású ellenzéke számára. Persze a Kárpát medence, Magyarország elfoglalása is csak egy illúzió ami - hála a Jó Istennek - hamarosan szerte is foszlik.


DNS kutatás bebizonyította, hogy a modern Kazár "Zsidók" nem az


ősi Izraeliták, és nem Ábrahám leszármazottai



3/16/2013
"Tudom a te dolgaidat és nyomorúságodat és szegénységedet (de gazdag vagy), és azoknak káromkodását, a kik azt mondják, hogy ők zsidók, és nem azok, hanem a Sátán zsinagógája." (Jelenések 2:9)
"És megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: A te magodnak adom ezt a földet. ..." (Teremtés 12:7)
Ki rendelkezzen Izrael földjével? A Keresztény evangélikusok azt mondják, hogy Ábrahám leszármazottaié kell, hogy legyen. Rámutatnak az Ószövetségre és azt állítják, hogy Isten adta ezt a Földet örökre Ábrahám leszármazottainak, és Isten megköveteli, hogy az övék, csakis az övék legyen.

A Keresztény evangélikusoknak ez a Zsidókat jelenti. Igen, a Zsidóké ez a föld, és örökre az övék.

A Zsidók a Keresztény evangélikusok szerint Ábrahám leszármazottai, magjának hordozói.

A DNS tudomány megzavarja a közös bölcsességet

Van viszont egy probléma. Elég nagy probléma. Tudományos bizonyíték van arra, hogy akik magukat "Zsidónak" vallják, azok nem Zsidók! A DNS tudomány rácáfolt a Keresztény evangélikusokra bizonyítván azt, miszerint Izrael nemzet tagjainak és a világ Zsidóságának többsége nem Ábrahám leszármazottja.

A ma élők, akik azt vallják, hogy "Zsidók", azok nem ősi Izraeliták és nem Ábrahám magvai. A tény az, hogy az új DNS kutatások kimutatták, hogy a Palesztinokban valójában több Izraelita vér folyik, mint a "Zsidókban"!

A mai Izrael hét és fél millió lakosa csaló.

A "Zsidók" nem Zsidók, hanem Kazárok
A DNS tudomány legújabb megállapítását Dr. Eran Elhaik (“egy Zsidó”) és munkatársai a McKusick-Nathan Genetikai Orvostudományi Intézetből és a Johns Hopkins Orvostudományi Egyetemről tették közzé. Az elfogadott és 2012 december 5-én az Oxfordi Egyetemi Sajtó nevében a Molekuláris Biológiai és Fejlődéstani Intézet által közzétett kutatás azt találta, hogy a "Kazár hipotézis" tudományosan helyes.

Mi is pontosan a "Kazár hipotézis"? Egyszerűen fogalmazva úgy tartja, hogy a Zsidó genom származások egy mozaikja, amely elsősorban a Kazárok közül emelkedett ki.

A Zsidók Kazárok és nem Izraeliták.

Az amerikai, európai és izraeli "Zsidók" nem Ábrahám leszármazottai, hanem Bulan Királynak és az ősi Kazár embereknek az utódai. Kazária török klánok keveréke volt, akik a Kaukázusban (Dél-Oroszország) éltek időszámításunk kezdete utáni korai századokban. Ezek a türk népek pogányok voltak, akik áttértek a Zsidó vallásra a nyolcadik században. Aztán lassan elkezdték magukat "Zsidóknak" nevezni, de vér szerint nem Izraelből származnak.
Később a "Zsidók" (Kazárok) kivándoroltak, letelepdtek Oroszországban, Magyarországon, Lengyelországban, Németországban és Európa más részein. Mint "Zsidók", a Kazárok elhagyták az európai nemzeteket 1948-ban és egy fiatal, új nemzetet hoztak létre, Izraelt.

Izrael népe nem magja, és nem leszármazottja Ábrahámnak. Ők "Zsidóknak" nevezik magukat, de a DNS tudomány azt mutatja, hogy valójában Kazárok. Azt mondják magukról, hogy "Zsidók", de nem azok.

"Nincs vér vagy családi kapcsolat a Zsidókkal," mondta Dr. Elhaik egy interjúban a Haaretz izraeli napilapnak. "A világban található Zsidó csoportoknak ma nincs közös genetikai eredete. Genomjuk jórészt Kazár."

Isten nem adott Földet a Kazároknak

Így amikor Netanjahu miniszterelnök azt mondja: "Isten adta ezt a földet Izraelita elődeinknek," ezt abszolút rosszul teszi. Nincsenek Izraelita ősei a mai "Zsidóknak". Ha a mai "Zsidók" azt mondják, hogy rendelkeznek ezen föld felett, mert Izraeliták és Ábrahám leszármazottai, akkor tévednek.
Genetikusok állítása szerint az Izraelben élő "Zsidók" kevesebb mint 2%-a Izraelita

A "Zsidók" egyetlen, és csakis egyetlen ok miatt vannak Izraelben: Mivel az Egyesült Államok 1948-ban elismerte Izraelt mint nemzetet, és azóta finanszírozza és védi azt. Isten igéjének semmi köze hozzá.

Isten igéje, a Szent Biblia megjövendölte, hogy az utolsó napok csalói helytelenül és hamisan azt állítják, hogy ők "Zsidók". Ezek a csalók, ahogy a Biblia is mondja, üldözik ellenségeiket, különösen a Keresztényeket. De Isten ezt megbosszulja:
"Ímé én adok a Sátán zsinagógájából, azok közül, a kik zsidóknak mondják magukat és nem azok, hanem hazudnak; ímé azt mívelem, hogy azok eljőjjenek és leboruljanak a te lábaid előtt, és megtudják, hogy én szerettelek téged." (Jelenések 3:9)
Nem pontosan azt teszik a "Zsidók" (Kazárok), amit Isten megjövendölt? Vajon nem üldözi a Palesztinokat és mocskolja be a földjüket azt állítva, hogy ők az eredeti lakosok?

Köszönet Dr. Eran Elhaiknak a Johns Hopkins Egyetemről és munkatársainak is. Értékes szolgálatot tettek a DNS kutatás terén a Kereszténység és a világ megértése érdekében. Elhaik kutatása megerősíti a korábbi DNS vizsgálatokat, különösen Dr. Ariella Oppenheim munkáját a Héber Egyetemről, aki 2001-ben szintén úgy találta, hogy a "Zsidók" valójában Kazárok, és nem Izraeliták. Dr. Oppenheim azt is megállapította, hogy számos Palesztin rendelkezik olyan kromoszómával, mely igazolja kapcsolatukat az ősi Izraelitákkal, akik a Zsinagógákban és Templomokban dolgoztak.

Hol és Kik Ábrahám leszármazottai?

Megkérdeztem Keresztény evangélikus barátaimat: Mit fogtok csinálni? Azt fogadjátok el, amit Isten mondott a Jelenések 2. és 3. versében, amiben az áll, hogy "a kik azt mondják, hogy ők zsidók, és nem azok?". Elfogadjátok a modern DNS tudományt mint legális és értékes bizonyítékot mely igazolja Isten Igéjét?

Vagy Te kedves Keresztény barátom elsétálsz mellette, elutasítva mindazt, amiről Isten és a tudomány informált téged?

Isten azt mondta, hogy Ábrahám leszármazottai öröklik a földet. Éppen ezért muszáj, feltétlenül muszáj a DNS bizonyítékok fényében megkérdezni magunktól: Hol és Kik Ábrahám leszármazottai?
Tudjuk, hogy Netanjahunak és a jelenleg Izraelben élő embereknek nem lehet igényük erre a földre. Ezek betolakodók, hamis trónkövetelők. De van egy igaz és jogosan Isten által választott nép. Tény, hogy a szentírásoknak végig igazuk volt. A válasz megtalálható a Galátziabeliekhez írt levél 3:29 versében:
"Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök."
Tehát ha az Úr Jézushoz tartoztok, "Ábrahám" magjai vagytok, függetlenül a fizikai fajodtól. Ti vagytok a legyőzők, és a Jelenések 21:07 azt ígéri: "A ki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem." Ez a nagy titok, melyet minden igaz Keresztény tud.

Isten nem rasszista. A Nagy Bizottság kiterjed minden fajra és etnikumra. Mi, akik szeretik Jézust mint az Általa Választott Nép, és ígéretünk van, amit először Ábrahámnak adott, egészen a Teremtésig visszamenőleg.

Tudd ezt, és akkor örökre áldott leszel. Ez az ígéret, drága barátaim, amit Ábrahámnak és leszármazottainak tett Isten.







"Végső megoldás"









2013.04.30 | 

"Végső megoldás"Az izraeli "biztonsági felület", a DEBKA Files, fontos része a "háborús megtévesztés" kampánynak a világ ellen. A napokban tette kérlelhetetlenül tisztán láthatóvá Izrael a mozgásban lévő "végső megoldás" kampányt, mindennek a legalját, a nemzet-nemzet elleni háborút, a III. Világháború kirobbantásához. A várható eredmény, a bolygó parázsló romjai, Izrael fölött lebegő hamufelhő és tömegsírok, egy előre eldöntött ügyként, legalábbis Netanjahu és a nemzetközi terrorista hálózat szerint, bár a "kirajzásról", a több millió izraeli kazár-zsidó "menekültről" nem esik szó. ADEBKA nyíltan beismeri, azt tervezik, hogy izraeli csapatokat mozgatnak Szíriaés Irán, felé, Irak, a "cion" Törökország, Jordánia, az arab és az Öböl-államokbevonásával. A háború célja, hogy, nem csak tönkreteszik Iránt és Pakisztánt, de Kínát és Oroszországot is elpusztítaná a NATO végzetes Armageddonja, mert ők és követőik hisznek abban, hogy már a Sátán uralkodik az emberek felett.



Tényleg azt hiszik, hogy ez mindenkinek tetszik? Igen, akiknek tetszik, valójában a cionisták, a neokonok, és a dominionisták, hatalmas és világméretű hálózata a pénzügyi bűnözőknek, korrupt politikusoknak és a teljesítmény-őrült zsarnokoknak. Most igyekeznek a színpadon egy katonai puccsot kierőszakolni azEgyesült Államokban, bevezetni a teljes izraeli ellenőrzést, és hogy a világot egy új "sötét korszak" vezesse. Magától érthető, hogy minden bandatag csak felül képzeli el a helyét, álmában sem fordul meg csökött agyában, hogy számára is elkészültek már a gulágok.
Összeesküvés elmélet? Természetesen, nagyon is, de nem csak egy elmélet, hanem tervek hosszú sora suttogta azt ami most már világos. Úgy tartják, lehetetlen, hogy tévednének a tervek mozgásában, amelyek világosak, egy invázió Szíria felosztására, a kurd régiót létrehozni Irakban, egy Izrael által ellenőrzött katonai bástyával előkészítve az inváziót Irán ellen.

Ennek érdekében az Egyesült Államok nyíltan be kell lépjen be a háborúba, miután egy évtizede katonai és gazdasági katasztrófákat, gyilkosságokat, hamis zászló alatti terrort hoztak létre. A kampányt a hamis WMD intelligencia alkalmazásával tervezik. A javasolt lépéseket, az alábbiak szerint tennék meg, és ezt megerősítette a DEBKA, mert szerintük szükség lenne, hogy az Egyesült Államokba visszatérjen a "Bush korszak egyoldalúsága", ami mozgatná Obamaelnököt is. A titkárok, Kerry és Hagel, és a JCOS vezető tábornoka Martin Dempsey, ekkor még működhetnek, annak ellenére, hogy a vadon, önálló életet élő konspiratív állításokat alább is idézni kell. A gójok agylágyításának sarokpontja és célja, hogy az amerikai elnököt egy valószínűsíthető gyilkosság áldozataként láttassák.

Az új 9/11 terrortámadáshoz stílusosan és szükségszerűen az alapokat már lerakta aSandyhook és a Boston Marathon. Az előkészületek már folyamatban vannak a politikai -és katonai részlegeknél az Egyesült Államokban. A kitalált "megkötési", fenyegetés a fegyverek lefoglalásával, és a tervezett gazdasági összeomlás egy másik "szivattyút" indít el. A terrorizmus folyamatban van, ahogy a bostoni hoax cikk is felvázol egy képzeletbeli 20.000 emberes amerikai erőt, hogy beköltözzön Szíriába"pufferként", és ahogy ez már be is került az amerikai újságokba.

A világ meghódítása és a bolygó megsemmisítése?

Közel-Keleten Izrael összehangolja Szaúd-Arábiát és az Öböl-államokat, valamint Törökországot, a Mossad által támogatott kommunista, PKK terroristaTörökországggal. Itt kulcsfontosságúak a kurd vezetők, a kurd regionális kormány, az iraki al-Kaida vezette lázadók, és a drúz milíciák Szírián belül.Szíria és Irak meg lesz csonkítva. Jordánia már elesett, Izrael és az Al-Kaidaszövetségese. Most folynak az izraeli alapozó műveletek nemcsak Szíriában, hanem Irakban is. Onnan egy lépés lesz Irán, és utána Afganisztán és a Kaszpi-tenger vidéke. Ha Kína és Oroszország nem ismeri fel a fenyegetést időben, (és nukleáris háború fenyeget), hogy megakadályozza ezt a lépést Ázsiával szemben, a beütemezett támadás Pakisztán ellen a tervek szerint 2015-2017 időkeretben fog létrehozni egy világháborút. A megtévesztés felismeréséhez több történetet és hoaxot kell felfedni, de leírják a megállapodást, és amelyek lehetővé teszik, hogyIzrael légi bázist építsen Törökországban Irán megtámadásához.
Törökország nem cáfol egy ilyen aktust, de gazemberként megbélyegzi az állapotát. Nagyon veszélyes játékot játszanak, és a "baráti" Izrael képes lesz egy olyan huszárvágásra Törökország kapcsolatában a kurd PPK-val foglalkozva, amelyben első lépésként csatlakozik Izrael észak-iraki hódításához. Izrael is megígért Törökországnak egy "megszállási zónát", amely közel egyharmadaSzíriánakAzerbajdzsán régóta áhítozik izraeli / török réven a nekik ígért irániKaszpi olajtartalékokra.
Az írásban van a kulcs, hogy az Egyesült Államok kövesse a DEBKA világosan vázolt terveit. Issue 585, kelt.: 2013. április 26-án rakta ki a meghökkentő terveket a kezdődő széleskörű beköltözésről Szíriába. Izrael természetesen nem tervezi saját csapatai használatát, mivel a 2006-os libanoni vereségnél az IDF számára bebizonyosodott, hogy csak tömeges büntetésre és megtorlásra alkalmasak fegyvertelen civilek ellen Izraelen belül és a megszállt területeken. A DEBKA "meséjében" gondosan összehangolják a terrorista sejteket és a halálosztagokat az USA-ban, az Amerikaiak mindent kidolgozó széles takarójába bukolt izraeli ellenőrzésű sajtóban: "Pénteken, április 26-án, néhány órával azután, hogy ez a kérdés eljutott a DEBKA-Net-Weekly előfizetőkhöz, Jordánia királya, Abdullah II is leült a Fehér Házban Barack Obama elnökkel tárgyalni. Amikor befejezték a beszélgetést, kezet adtak az elkövetkezendő napok pontos dátumára, a 20.000 fős amerikai csapat szállítására a Hasimita Királyságba.

Obama elrendelte az utóbbi hat év legnagyobb nyílt hullámú betelepítését az amerikai csapatoknak. Ez az 'alap' ad otthont a beérkező amerikai csapatoknak. Az Amerikai mérnöki alakulat egységei már dolgoznak a 24/7 bővítésén, hogy hozzáigazítsák az új funkciókhoz, és megépítsék a szállást a legtöbb kontingens számára, amit az új alap szállít oda az Egyesült Államokból és Európából az izraeli légtéren keresztül. A DEBKA-Net-Weekly exkluzív katonai forrásai szerint, az izraeli légierő gépei elkísérik a szállítmányokat a Földközi-tenger keleti partján, amíg földet érnek Jordániában, és folyamatosan légi védelmet biztosítanak, ameddig az amerikai tartózkodás megköveteli.

A nehéz berendezéseket - tartályokat, rakétákat, önjáró tüzérségi -és páncélozott járműveket, és a Patriot rakétákat, a lehallgató elemeket is - a tengeren szállították két helyre: Jordánia vörös-tengeri kikötőjébe Aqaba-ba, és az izraeli kikötőbe, Haifába.
" Ezen intézkedések szerepeltek Hegel védelmi miniszter megbeszélésén ezen a héten az izraeli miniszterelnökkel, Benjamin Netanjahuval, a honvédelmi miniszter Moshe Ya'alon, és vezérkari altábornagyBenny Gantz-al. A beszélgetések, a források nyilvánosságra kerültek. Az izraeli vezetők felajánlottak minden segítséget, beleértve a légi és a hírszerzési erőforrásokat, és ami a Hasimita trón megőrzéséhez szükségesek Jordániatámogatásakor beleértve az új amerikai erőt is. Netanjahu adta ezt a felajánlást amikor négy alkalommal találkozott Ammanban Abdullah királlyal."A terveket, idézve közvetlenül a legmagasabb izraeli és jordániai forrásokat, soha nem lehetne megvalósítani anélkül, hogy Amerikát ne bénítanák meg az olyan erős terrorista szervezetek, mint AIPAC". A jelenlegi amerikai doktrína tiltja a katonai akciókat, nem csak az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata nélkül, hanem egy új nemzeti hírszerzési becslés szerint sem.
A korábbi "
NIE" nem talált bizonyítékot a nukleáris programokra Iránban. Hasonlóképpen, a jelenlegi izraeli állításokat a tömegpusztító fegyverekről Szíriában, elutasította Washington ezen a héten. Izrael tervei egyértelműek. Az is világos, hogy sok amerikai fog meghalni amiért Izrael háborút akar, mert erre a cionizmusnak "szüksége van a túléléshez". Az is világos, hogy ennek érdekében még sok amerikai fog meghalni, és hogy sokan meghaltak már, bár az USA-ban végzett felmérések szerint a megkérdezett válaszadók jobban tartanak saját kormányuktól, mint a terroristáktól, és a terrorfenyegetettség félelmeit is felülírja a fegyvertartás alkotmányos szabadsága...

A munkanélküli Amerikai fiatalok helyzetét meg kell oldani itt a cionizmus zászlaja alatt hősi halottak lehetnek , ha már a nemzetállamukat bekebelezték a cionisták a birodalmi Amerika feláldozza munkanélküli fiataljait a cionista agresszió érdekében. Hogy hősi halottak legyenek , jön a terrorista maszlag , hisz már a vak is látja, hogy itt a zsidó terrorista állam és birodalmi Amerika a terrorista. Kit is akarnak megvezetni, hogy ezt állandóan sulykolják a médiában , hát az agymosott politikai elitnek kell támpont, hogy azt hidgye, ez a világ közvéleménye, és a saját népének a nadrágszíján húzzanak még egyet . Mocskos egy világban élünk, még mindig az ÁVH zsidó gyerekek , unokák uralják nálunk a közéletet, hol vannak azok a magyar gyerekek akiket ez az ÁVH csürhe kiszorított a hatalomból, vegyétek már észre ezért rabolták el a nemzeti vagyonunkat és gyilkoltak le több embert mint 56- ban, mert ők a hatalmat foggal körömmel tartják mindegy milyen párt tele van zsidó rablóval , akik arra várnak, hogy eljöjjön az ő idejük és megszedhessék magukat. A rendszerváltás arról szólt eddig , hogy akármilyen párt zsidajai lerabolják a népet , és közben antiszemitizmusról zsidó gyülöletrül papolva eltereljék a figyelmet a rablásaikról, és gyilkosságaikról, szerv , és kábítószer kereskedelmükről. A politikai maffia szálait a zsidók mozgatják , és ez már nemzetközivé vált ezt az országot úgy látszik lenyúlták Orbán is engedelmes bábként statisztál a rabságunkhoz, és persze még jól meg is szedi magát, ők is a piacról élnek kell a rablott holmi neki is. Talán egy párt van akire ez az állítás nem illik a Jobbik , de vajon meg tudnak felelni a kihívásnak , és a csábításnak. Vissza tudják szerezni a monetáris jogot, hogy pénzügyileg is magyar legyen a hatalom. Vagy csak csicskás módon behódolnak ők is a pénzügyi terroristáknak. Nem ragozom tovább, ma még van nemzetállamunk , de holnap önállóságunk feladásával államiságunk sem lesz, és mind ez azért , hogy egy büdös zsidó Kovács Lászlónak Munkalehetőséget biztosítottak az unióba , ezért tokkal vonóval eladták ezt az országot . Kiszolgáltatták előbb az Oroszoknak most meg a zsidóknak, mert egész nyugat Európa már nem keresztény , hisz láthattad micsoda patáliát csaptak az alkotmányunkba bevett keresztény utalás miatt. Zsákba macska helyzet az egész jelenlegi történelem , vajon mikor ugranak úgy a hídon , hogy a folyóba esve megfuladva kiszabadulhatna Európa a zsarnokság fogságából, vagy nem érzitek úgy hogy le kellene vetni ezt a birodalmi rabságot elég nekünk megszabadulni a kamatrabszolgaságtól is. 
Hát tegyünk érte , hogy ez így legyen!!!!
Nem tartjátok kissé komikusnak , hogy az a fiatal aki beszólt ezeknek a terroristáknak kap három évet, míg a talicskával pénzt kitoló zsidórabló a vakolók tanácsára beperli a magyar államot és panaszkodik a bánásmód miatt , még kártérítést is kap , ha nem gyarmatokként kezelnek akkor ezt hogy prezentálod a közönségnek. Mert milliárdokkal megrövidíteni a magyarságot az botyánatos bűn , de ahhoz egy goj rabszolga hogyan jön , hogy beszól a zsidó úrának, ki hogy ha kell kiveteti a szivét a máját a veséjét és eladja a szervkereskedelem piacán , nem tudom mit is akar egy szerv donor , azt hiszi hogy a nyúl viszi a puskát. És te nyájas olvasó azt képzeled hogy ezt szó nélkül el kell türnünk , és egy szavunk sem lehet ha valamelyikünket szervdonornak kinéznek, vagy esetleg valamelyikünk kislányát saktervágással megszabaditják vérétől , és majd lesz egy Táncos Gábor -féle balek aki elviszi a balhét, de tényleg most a terrorista világtalálkozón nem történt ilyen dolog ? Biztos azért mert ezek felvilágosultak voltak és tudták , hogy ők nem zsidók csak kazárok, annak is a terrorista maffia ága az övék . És az Orbán kormány mindjárt gazsulált nekik , a cionista igazságszolgáltatás egy balekot fogott , és a retkesek meg röhögtek a markukban , hogy nekik csak inteni kell és a szolga goj már intézkedik is , és mi ezt nemzeti oldalnak hívjuk, hát köpj szembe ha csak ennyi telik a nemzeti oldaltól, mondjátok el mindenkinek anyám én nem ilyen lovat akartam , és nem ilyen zsidókkal akarok közösséget alkotni, sőt ellensúlyozásukra egy csomó arabot telepítenék a szomszédságukba. 
A Fővárosi Törvényszék nem volt hajlandó válaszolni arra, hogy az ilyen ügyeket gyakran tárgyalják-e hasonló sürgősséggel, de annyi bizonyos, hogy a magyarellenes gyűlölet-bűncselekményeket még csak napirendre se akarják venni.
Hanyadrendű állampolgár a magyar kiket öli gyilkolja a cigány a zsidó nap mint nap kirabolják már vetni sem vet, mert a cigány megdézsmálja a termést a zsidó meg learatja, neki csak a robot jut, ha védekezésként polgár őrséget szervez a zsidó leugatja mert így nem tudja elfoglalni az országot, ha az arabok kiűzik az ígéret földjéről őket, és a mi nemzeti oldalnak nevezett kormányunk mindent megtesz , hogy ne is tudjuk felvenni a harcot a betolakodó rablógyilkosok ellen . Ébredjetek már fel , a nemzeti vagyonunkat már elrabolták,fiainkat lányainkat szervdonorként kezelik , és akkor gyilkolják meg őket amikor valamiről el kell terelni a közvélemény figyelmét , ilyenkor jól jönnek a Táncos Gáborok baleknak , vagy olyankor amikor a Pintér emberei épp gyilkolják a magyart az aranyháromszög terűletén, vagy épp szervkereskedés miatt a figyelmet másra kell kiélezni , hogy a bűn rejtve maradjon . Ébresztő, ébresztő, felkelt már a nap is , csak a magyar lélek alszik még , kihúzzák a hazát a talpunk alól és mi észre sem vesszük, az ÁVH- s unokák már nem darálják a magyart , de még mindig gyilkolják, és uralják a közéletünket . A zsidó ÁVH – s unokákat mikor vetjük ki a közéletből , a magyar szellemet meddig tiporják még a sárba, hogy csak a zsidó és csak is a zsidó érvényesülhessen e hazába.
Sorvad a magyar ne csodálkozzunk ilyenek láttán :




Ezeket a terroristákat a soraikba emelve bizonyítják , hogy a terrorista államgépezet bizony ma is ott folytatja ahol a Kádár éra abba hagyta , jó példával elől járnak az ÁVH gyerekek és unokák kik ma is uralják a közéletünket , olyannyira , hogy magyar embert csak azért vesznek be még mindig a közéletbe , mert a piszkos döntéseket neki kell kihirdetni , és nem egy zsidó osztja így az észt .
Mikorra is gondoltuk , hogy zsidótlanítjuk a közéletünket , főleg az ÁVH – s kötődésektől , a kisz és a párttitkár ivadékoktól ,. hogy elkezdhessük a számonkérést , ettől a becsületes besúgóhálózattól .
Hogy mennyire így van a vén szar Bárándi , még a hozzátartozójáról is jelentett.
Na hogy vagytok drágáim ti beszéltek itt terrorizmusról , mikor ti terrorizáljátok a népet , kilopjátok a szemüket , és szarral etetitek őket , és éhbérért dolgoztatjátok , a kis vagyonukat amit a lakásukba fektettek , szépen kiforgatjátok a családokat a lakásaikból , terrorista gépezet segítségével kilakoltatjátok , kell a zsidónak a szállás , a gojnak meg jó lesz a hídalatt is , hisz ez már nem az ő hazája , még küszködik mielőtt elmerül az örök sötétségben , a hülyéje annyi ésszel nem rendelkezik , hogy az árverésezésre meghirdetett lakását rá robbantsa a zsidó hiénákra .
Ha ezt a sorsot szánják a több száz ezer családnak figyeljetek ide , ha egyszerre felrobbantjátok a lakásotokat a bankok leírják veszteségként , az államnak kötelessége laktatást biztosítani a családoknak , az a pár millió ember megrohanja az állami hivatalokat lakás ügyben , hogy nekik kell a lakás , és ha nem adnak elkezdi felgyújtani az összerabolt zsidó ingatlanokat mindjárt találnak megoldást , nehogy vissza kérjük a nemzeti vagyonunkat , és bizony az elszámoltatásnál sok minden kiderülhet .
És azokba a lakóparkokba is be lehet költözni , vagy fel lehet gyujtani , hogy ne csak a magyar kerüljön a hídalá lakni .






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése