2014. július 19., szombat

Rémusz bácsi meséi


Rémusz bácsi meséi


7.rész: Nem Portik Tamás Hannibal Lecter! Döcher

Csontkezű”György & Haris „Turek” Sándor az

alvilági mészárosok. A titkosszolgálat és

Csintalan Sándor





Tegnap augusztus 16-án történt:
Az ilyenkor szokásos indokokkal a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) meghosszabbította Portik Tamás előzetes letartóztatását, közölte a Bánáti Kristóf, Portik ügyvédje.  
A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a Seres Zoltán meggyilkolásával gyanúsított B. Lászlót.http://index.hu/belfold/2012/08/16/elozetesben_marad_portik_tamas/
Felébrettek a Pesti Srácok, leírtak egy rémtörténetet Portik egyik emeberének tartott Tomori Tamás főszereplésével, érdemes elolvasni:http://pestisracok.hu/%E2%80%9Eott-utottek-ahol-ertek-a-maffia-szoritasaban/
A HVG B.László ügyvédjével, Danyi Csabával beszélgetett el a várható fejleményekről:http://hvg.hu/itthon/20120816_ejszakai_elet_nagypalyasa_vallhatott_Sere?FullComment=true#commen
A Blikk a Seres-gyilkosság részleteit tálalta a szereplőkkel. Megtudhattuk az is, hogy Iglódi „Csocsó” Károly idén április 22-én fejbelőtte magát. A vidám és mindenkivel jó barátságban lévő „Csocso” a Mammutban lévő „Kaméleon” Disco Clubnak volt az egyik tulajdonosa. Régebben jó barátságban voltak Portik Tamással is.http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/radicsekat-seres-miatt-oltek-meg-2102489
Igyekszünk semmiról nem lemaradni.
Folytatjuk sorozatunkat az aktuális hírekben megemlített bűnözök hiteles történetével, kapcsolatukat az alvilág többi szereplőjével és a titkosszogálatokkal és politikusainkkal.
Döcher György nem élte túl a profi bérgyilkos sorozatlövéseit
Döcher „Csontkezű” György és „spanja” Haris „Turek” Sándor, a tökéletesen gátlástalan és bevállalós harcosok, akik rettegésben tartottak sokakat, de sok „hivatalos” jóbarátjuk is akadt, akik segítették pályafutásukat. Korábbi részünkben már felsoroltuk a maffia-típusú leszámolásokat, köztük Döcher 1999 februári kivégzését és a Szépvölgyi úti Cocktail Bár elleni 1997 augusztusi Turek támadást.http://hungarianvirus.wordpress.com/2012/08/15/4-resz-mi-van-ha-megsem-portik-tamas-hannibal-lecter-serest-is-a-titkosszolgalatok-vegeztettek-ki/
Döcher kivégzése hidegvérű, profi titkosszolgálati munka volt 
Seres „Igazságos” Zoltán 1998 júliusi kivégzése utan fél évet kellett várni hasonló maffia típusú gyilkosságra, de nem kell nagyon szétválasztani az eseményeket. 1999. 02. 03-án alvilági leszámolás helyszíne volt Budapest, írták a lapok, bár a nyomok a titkosszolgálatokhoz vezettek. Egy külvárosi presszóban hidegvérrel agyonlőtték az alvilágban ismert Döcher “Csontkezű” Györgyöt és Bulgár Misiként ismert fegyverkereskedő üzlettársát http://www.origo.hu/itthon/20000117osszefugges.html
Döcher a kilencvenes évek elején a váci hetek” bandájához tartozott, Turekkel együtt, amelynek tagja volt mások mellett az 1996-ban meggyilkolt Prisztás József is.
Mindig is Al Capone “betegségben” szenvedett Tasnádi Péter.
A Váci hetek: A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság 1992-ben kezdett el nyomozni a maffiafőnöknek kikiáltott hét férfi ellen. Be is gyűjtötték Prisztás Józsefet, Döcher Györgyöt, Lovas Pétert, Haris Sándort, Csobolya Attilát, Száva Lajost és Tasnádi Pétert, de végül csak Tasnádit sikerült elítélni, őt is csak öt év múltán.
De térjünk vissza a presszóba, amely Döcher tulajdonában volt és a kivégzésekor a Nemzetbiztonsági Hivatal emberei is ott ültek vendégként”, tehát a katonai elhárítás szeme előtt gyilkolták meg Döcher Györgyöt. Hogy az elhárítás miért nem lépett közbe, az sejthető, de nem bizonyítható. Talán majd most, a Portik-ügy kapcsán elrendelt belső vizsgálat erre az emlékezetes gyilkosságra is pontos magyarázattal fog szolgálni, ha már elvileg ezt is Portik számlájára írták. Annak ellenére, hogy már a napilapok is szlovák elkövetőkről írtak: http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/celkeresztben-a-bandahaboru-tettesei-2097049
A brutális párosról Döcher & Turek” a “zuhanyhiradóban” azt tartották, hogy fegyvert csempésztek a szerbeknek, akik kábitószerrel fizettek, és ezt az ügyletet a titkosszolgálatoknak bonyolították. Hűha…egyre izgalmassabb.
Néhány héttel a Döcher-gyilkosság után mindenestre tíz magyar nemzetiségű alvilági vezetőt, az úgynevezett Pápay-banda” tagjait mészárolták le géppisztollyal adunaszerdahelyi Fontana bárban. Haris” Turek” Sándort néhány hétre rá fogták el, és a mészárlás kapcsán meggyanúsították. A többismeretlenes egyenletben a titkosszolgálatok érdekeltégein túl, Turek elvileg gyerekkori barátja és többszörös bűntársa, Döcher halálát ment megbosszulni Dunaszerdahelyre, de lehet a szolgálatok bízták meg a feladattal. Tureket immár Rohácra cserélte a két ország titkosszolgálat.  Ekkor indult be a “daráló”, mint korábbi részünkben már ezt is megírtuk.
Döcher hihetetlen módon kivégzésekor épp börtönbüntetését töltötte, ám “engedélyt kapott rá”, hogy naponta munkába járjon. (?) Beszarás, nem? Ahogy már megírtuk Döcher jó kapcsolatokat ápolt Csintalan Sándor akkor még kő-szoci” politikussal, aki éppen Döcher kivégzése előtti évben az 1998 őszi Önkormányzati választásokon Óbudán Tarlós ellen indult a polgármesteri székért  Döcher György és Palik László helyi ismerettségeinek segítégével. Döcher és Csintalan egy Római parti kertvendéglőben találkoztak rendszeresen, egy alkalmazott elmondása szerint, és nagyon titkos”megbeszéléseket folytattak, amelyhez néha más ismert arcok is csatlakoztak.
Orbán nem fasiszta, Matolcsy nem a kormány” Mondta Csintalan idén febrárban. Azt nem tette hozzá, “én meg nem vagyok bűnöző!”
Ej, Csintalan, hogy is van ez? Defend Kft, Óbuda, Kizárnak a párttársaid, majd megvernek szintén Óbudán a náci gyerekek, aztán meg Hír TV, FIDESZ? Hagyjuk, ismerünk jó gerinc specialistákat, csak az tud az ilyen “elhajlási “problémákon segíteni. Csintalan Sándor igazi megélhetési balos-jobbos politikus. Mindennel foglalkozott már a kocsmáktól a műsorvezetésig. 
De térjünk vissza még a presszóba, hogyan is zajlott pontosan Döcher kivégzése?
Egy sötét hosszú kabátot, fején kapucnit, arcán sálat viselõ férfi lépett be délelõtt tizenegy órakor a XV. kerületi Szent Korona útja és Kolozsvár út sarkán lévő presszóba. A helyiség hátuljában lévõ boxhoz sétált, majd géppisztolyával megölte Döcher Györgyöt és bolgár társát. A pestújhelyi presszó hátsó boxában négyen ültek. Az akkor harmincéves, – rendőrségi és alvilági körökben jól ismert – Döcher György, felesége, valamint a csak Bulgár Misi néven emlegetett, huszonhét éves Mihati Georgitev és egy harmadik férfi.  A gyilkos besétált a helyiségbe, majd alig egy méterről kiürítette a tárat a két clszemélyre úgy, hogy 7.65-ös cseh gyártmányú, hangtompítós Scorpion géppisztolyból húsz lövést adott le. Egyik áldozatát tarkón, másikat szembe lőtte. A lövedékek annyira szétroncsolták az áldozatok fejét, hogy azt sem lehetett megállapítani, hány azonnali halált okozó találat érte őket. Döcherné és az asztalnál ülő harmadik férfi sértetlen maradt. A leszámolás alig néhány másodpercig tartott. A gyilkos távozóban kifelé egy bácsit félrelökve akadálytalanul ki tudott lépni a presszóból. Beült a közelben várakozó gépkocsiba és elhagyta a helyszínt.
A helyiségben a négyfős asztaltársaságon kívül több mint tíz vendég tartózkodott, köztük az információnk szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal két munkatársa. Nem tudható, Döchert figyelték-e, vagy épp vigyáztak rá, vagy a tárgyalását rogzítették. Mindenestre az asztalt is magukkal vitték a helyszínről, még a rendőrség kiérkezése előtt. A gyilkos likvidálni ment, nem is maradt sokáig, pedig Döcher táskájában fél milló Ft lapult, az nem érdekelte. A gyilkosságot követõ órában több luxusautó érkezett a helyszínre, vezetői szinte köröztek a presszó körül. Mikor ilyen jelentéseket olvasunk, annyi kérdés merül fel, de a rendőrségnek nem volt fontos akkor egyik sem. Holott Döcher György neve ismert volt Budapest éjszakai életében.
Döcher ismertté vált bűnlajtstroma:
Üzleti szálakkal kötődött az ugyancsak meggyilkolt Prisztás Józsefhez és a legjobb barátja volt Haris “Turek “Sándornak. Harissal 1987 táján kezdődött kapcsolatuk, s az előzetes letartóztatásuk idején alakult át barátsággá, ekkor még szinte tinédzserek voltak. 1991. decemberi szabadulásukat követően idejük nagy részét együtt töltötték. A Döcher ellen indult büntetőeljárásokban nemegyszer Haris Sándor is a vádlottak padján ült. Ők ketten veszedelmese “ragadozóknak” számítottak az alvilági körökben, senki nem akart velük rosszban lenni.
Döcher többször állt bíróság előtt. Már fiatalkorúként összeütközésbe került a törvénnyel. A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) 1986. október 29-én súlyos testi sértés miatt egy évre próbára bocsátotta. 1987-ben vonult be sorkatonai szolgálatra, amely neki közel két évig tartott, mert a katonaság ideje alatt is elkövetett bűncselekményeket, ami miatt katonai fegyelmezõ zászlóaljban kellett a büntetését letöltenie. (Lehet innen datálódik már a katonai hírszerzéssel kásőbb kialakult kapcsolata, ha valaki emlékszik az akkori szocialista nevelési módszerekre?) A Kaposvári Katonai Bíróság 1988. május 12-én súlyos testi sértés miatt 10 hónap fegyelmezõ zászlóaljban letöltendõ szabadságvesztésre ítélte. Büntetését 1989. március 29-én töltötte le.
Döcher neve ezt követõen súlyosabb bűncselekmények gyanúja kapcsán is a rendőrségi híradásokba került. Harissal együtt többek között Harasztia Teodóra, valamint a hírhedt pénzváltó, Zaharovics Zoltán eltűnésével kapcsolatban indult ellenük eljárás. Harasztia Teodórát szülei 1991. december 31-én délelõtt látták utoljára élve, amikor barátjával, Döcher Györggyel eltávozott újpesti lakásukból. A lány holttestét 1993 januárjában találták meg Érden. Felmerült a gyanú, hogy halálához köze lehet barátjának és Tureknek is. Döcher állítólag korábban megfenyegette barátnőjét, aki tudott bűncselekményeiről. A gyilkosság feltételezett időpontjában a tetem feltalálási helyének közelében látták autójukat. A gyanúsítottak mindvégig tagadtak, bűnösségükkel kapcsolatban pedig a rendőrségnek csupán közvetett bizonyítékai voltak. A Pest Megyei Ügyészség végül megszüntette az eljárást, mivel az orvos szakértõk a holttest állapota miatt nem tudták meghatározni a halál okát, vagyis azt, hogy valóban gyilkosság történt-e. Ehhez képest ma bemondásra simán letartóztatnak és elítélnek embereket, mint látjuk a Portik-ügyben.
Ugyanígy nem oldódott meg Zaharovics Zoltán halálának rejtélye sem, aki 1991. január 12-én tűnt el. Lemeztelenített holttestét 1991. január 15-én találták meg. A rendőrség szerint a szálak ismét Döcherékhez vezettek. Kiderült, hogy Zaharovicsnak aki gyakran csapta be ügyfeleit Haris Sándor volt a testőre, aki nélkül az utolsó időben állítólag egy lépést sem mert tenni. Harist és Döchert ebben az ügyben Zaharovics Zoltán meggyilkolásával, vádolták. A vád szerint Zaharovics 1991. január 12-én feketén váltott valutát, amiből tízmillió forint haszonra tett szert. Haris és Döcher Zaharovicsot azért, hogy a tízmilliót megszerezzék az újpalotai köztemetőhöz vitték, ahol Döcher egy vontatókötéllel megfojtotta. Lemeztelenítették a holttestet, majd Döcher pillangókéssel elvágta Zaharovics nyakát, s a hátára egy sátánista keresztet vágott. A holttestet Gyöngyös határában tették ki. A két férfi késõbb elmesélte a történteket Lakatos Józsefnek. A Legfelsõbb Bíróság 1996. október 30-i jogerõs ítéletében bizonyíték hiányában felmentette Döchert, Harist és Lakatost az előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés vádja alól. Az indoklás szerint az eljárás során nem derült ki, hogy hol és mikor történt a bűncselekmény, mi volt az indítéka, továbbá sem a tízmillió forint, sem az elkövetés eszköze nem került elő. Így ezeket a bűncselekményeket megúszták mindketten.
De Döcherék ellen más ügyekben is folyt eljárás. 1992 tavaszán a zöldséges Recskó Árpád szentendrei lakására leadott lövések kapcsán kerültek képbe egy egész csapattal ismert névvel együtt, Döcher, Haris, Lovas Péter, Csobolya Attila, Prisztás József, Pekár József és Bóta Zsolt. Mivel nem sikerült kideríteni, hogy ki lőtt, a rendőrség ebben az ügyben is megszüntette az eljárást. Recskó az eljárás alatt (véletlen) autóbalesetben elhunyt. (A PKKB időközben 1995. május 5-én zsarolás miatt mint visszaesőt Döchert két év börtönbüntetésre ítélte. A büntetésből feltételes kedvezménnyel 1996. február 22-én szabadult.)
A szentendrei lövöldözés rejtély maradt, tizenegy másik bűnesetben azonban vádemelésre került sor, amelyben többek között zsarolást, önbíráskodást és csalást róttak Döcherék terhére. Prisztás még az első fokú ítélet előtt bűncselekmény áldozata lett, így vele szemben megszüntették az eljárást. A Pest Megyei Bíróság végül jogerős ítéletében valamennyi vádlottat bűnösnek találta. Döcher Györgyöt különösen nagy értékre, valamint jelentős értékre dolog elleni erõszakkal elkövetett lopás, önbíráskodás, jelentõs kárt okozó csalás, magánokirat-hamisítás, súlyos fenyegetéssel folytatólagosan elkövetett zsarolás, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés, robbanószerrel, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés, valamint személyi szabadság megsértése miatt csak 5 év börtönbüntetésre ítélte.
Az akkori büntetés-végrehajtási bíró ilyen súlyos ítélet és a korábbi bűnlajtsroma ellenére, melyet többszörös visszaesőként követett el helybenhagyta Döchernek az “enyhébb végrehajtási szabályozásra” vonatkozó kérelmét, hogy a bűntetése alatt dolgozhasson. Az ilyen jellegű intézkedéseknek az volt a célja, hogy az elítéltek könnyebben visszailleszkedjenek a civil életbe. Ilyen esetben annó a BV-intézmény szerződést kötött a fogva tartott munkáltatójával, aki így akár minden munkanapon dolgozhatott a börtön falain kívül. Döcher is ebben a kedvezményben részesült, sőt emellett havonta legfeljebb négy alkalommal 24 órát szabadlábon is tölthetett. Döcher tehát azon a keddi napon “hivatalosan” munkába indult, saját eszpresszójába, mely az utolsó munkanapja lett!
Barátja Haris “Turek” Sándor talán még nála is “vadabb” harcos, de az Ő története majd későbbi részünkben szerepel. Egyelőre csak azokkal foglalkozunk, akik már nincsenek a bűnözők sorában és a Portik-ügy szereplői élők és holtak! De a Döcher történetben sehol nem találkoztunk Portik nevével, mindenki máséval viszont igen.
Rémusz Bácsi





A maffiafőnök vagy a halálosztó vallott Portikra?





A rendőrségi források szerint nem zárható ki, hogy egy volt üzlettársa segíthette információkkal a nyomozókat azokban a kilencvenes években történt, a hosszú ideje döglött ügyeknek számító bűnesetekben, amelyek miatt a hétvégén az olajozásból meggazdagodott Portik Tamást letartóztatták.
A conti-caros Radnai László ügyvédje tagadja, hogy alkut kötöttek volna a hatóságokkal, ám a hvg.hu úgy tudja, a Portik-ügy kirobbanása előtt kihallgatták a börtönbüntetését töltő egykori maffiózót, akinek “karrierje” több szálon is szorosan kötődik az energolos Portikhoz. Az egykori üzlettársak viszonya az anyagiak miatt romolhatott meg, emiatt beszélhetett Radnai László.
Felbolygatta az alvilágot az éjszaka császáraként emlegetett V. László, majd Portik Tamás elfogása. Az éjszakai élet átrendeződéséről szóló híresztelések mellett a kilencvenes évek alvilági ügyeit jól ismerő nyomozók azt találgatják, kinek a vallomása miatt vették elő a rendőrök négy halálos áldozatot követelő 1998-as Aranykéz utcai robbantás, valamint Prisztás József 1996-os kivégzésének ügyét, amelyekben már nem nagyon reméltek megoldást. Forrásaink szerint nem zárható ki, hogy Portik egykori üzlettársa, Radnai László szolgálhatott új információkkal, míg más forrásaink a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásával vádolt Jozef Rohácra tippelnek. Portikot és négy társát – köztük az ügyben infomációink szerint fontos szerepet játszó K. Tibort – szombaton fogta el a Terrorelhárítási Központ, majd vasárnap a Pesti Központi Kerületi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte őket.
Mindenkit feldobok!” V, mint VAMZER LÁSZLÓ
Radnai László a kecskeméti maffiaperben rá kiszabott 12 éves fegyházbüntetését tölti. A bíróság szerint Radnaiék meg akarták öletni a Balaton északi partjának éjszakai életében meghatározó vállalkozót, Túri Tibort, hogy érdekeltségeire rátegyék a kezüket. Ehhez Szerbiából hozatták be a fegyvereket. Az akció ezen a ponton bukott meg; a fegyverszállítókon 2004 augusztusában egy kecskeméti benzinkúton ütöttek rajta, majd a többieket is elfogták. Radnai László és társai csoportját nyilvánította először a bíróság Magyarországon bűnszervezetnek.
A bűnszervezetet Radnai irányította; a legfontosabb döntéseket ő, valamint Mészáros Péter, Csüllög Zsigmond, Ferencsik Attila és Molnár Miklós Richárd hozták meg. A vádirat szerint legális és illegális tevékenységet folytattak, amibe beletartozott a kábítószer-kereskedelem, a prostitúció ellenőrzése, védelmi pénzek szedése vendéglátósoktól, taxisoktól, illetve gazdasági bűncselekmények elkövetőitől, mint a HVG akkor beszámolt róla, a többek között a Vertical-Invest Szövetkezetnél elkövetett csalással vádoltaktól.
Radnai László a rendszerváltás előtt, még a hetvenes években, ahhoz a betörésből élő körhöz tartozott, akiket a Presztízs-ügyként elhíresült nyomozás során buktattak meg. A magyar szervezett bűnözés kialakulásában kulcsszerepet játszó bűncselekmény-sorozat felderítésén Pintér Sándor belügyminiszter vizsgálóként dolgozott.
Az olajozás machinátorai
Radnai innen nőtte ki magát cégei, a luxusautókkal kereskedő Conti-car és az olajozással foglalkozó Energol Rt. révén – az utóbbinak Portik egyik vezetője volt. A két cég folyamatos üzleti kapcsolatban állt, ugyanahhoz az alvilági körhöz tartoztak, és az olajszőkítésből gyorsan milliárdokra tettek szert a kilencvenes évek elején. Ebből a pénzből karolták fel és segítették az éjszaka császáraként emlegetett, számos budapesti diszkót, bárt tulajdonló V. Lászlónak az indulását, akit június elején fogtak el és gyanúsítottak meg korrupciós ügyekkel - több rendőrségi vezetővel együtt. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint a rendőrök biztosították azt, hogy a szórakozóhelyeken ne
legyenek razziák, a konkurenseket viszont folyamatos ellenőrzésekkel lehetetlenítették el, illetve ők garantálták azt is, hogy V. Lászlóék az
érdekeltségekhez kapcsolódó eljárásokról képben legyenek, információkkal rendelkezzenek.
A “Radnai-csapat” dolgai egy másik ügyben is napvilágra kerültek.                                           A bűnszervezetben elkövetett emberölési kísérlet és más, többek között zsarolás, csalás, lányok futtatása, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt elítélt „fekete sereg” vezetőjével, a ma is szökésben lévő Magyar Róberttel és társaival kapcsolatban az ügyészség a büntetőeljárás során külön kitért arra, hogy a csapat összeütközésbe került Radnai László alvezéreivel, amire a válasz Magyar Róberték központjának, a Colosseum diszkónak a megtámadása volt. Az anyagiak miatt azonban a Radnai fémjelezte csoporton belül is kiéleződtek az ellentétek.
hvg.hu-nak a conti-caros, energolos csoport ügyeit közelről ismerő források a rossz viszony kialakulását a korábbi üzlettársak között annak tulajdonították, hogy a maffiaperben letartóztatottak pénzét Portik Tamás kezelte, s szerintük eközben a férfi lenyúlta a részüket. Ez vezetett odáig, hogy Drobilich Gábor és
Portik Tamás 2007-ben a hatmilliárd forint forint értékű olajszőkítés (rossz minőségű termék forgalomba hozatala) miatt indult Energol-ügy tárgyalásán, a bírósági folyosón egymásnak esett. Az eset után az üzleti vita egy budapesti étterem szétverésével folytatódott, egy évvel később pedig megzsarolták az A1-es fitnesztermek volt tulajdonosát, mert nem kapták vissza befektetett pénzüket.
A szervezettel kapcsolatban felmerült a rendőrökkel való összefonódás gyanúja is, mégpedig részben amiatt, hogy a Conti-Car által a kilencvenes években felajánlott Ladákat a rendőrség elfogadta. 2006-ban pedig a HVG azt közölte, hogy az első Orbán-kormány idején a többek között Radnai László érdekeltségébe tartozó H-Build 2000 Rt. megnyert egy kilencvenmillió forintos állami támogatást. Miután kiderült, hogy az összeg törvénytelenül lett kifizetve, a gazdasági minisztérium felmondta a szerződést a részvénytársasággal, és megpróbálták a pénzt visszaszerezni, ám a céggel szemben időközben felszámolási eljárás indult. A H-Build-nek egy időben kisebbségi tulajdonosa volt Kenedi Tibor, akit információink szerint, Portik Tamással együtt fogtak el július 14-én a gyaníthatóan a szlovákiai alvilág által elkövetett Aranykéz utcai robbantással, valamint Prisztás József meggyilkolásával összefüggésben. Kenedi egyébként Portik Tamás egyik érdekeltségét, a Művészinas Szolgáltató Kft-t vezette 2002-ig.
Hogyan kerülhetett újra képbe Radnai?
Portik Tamás feldobójának egyes rendőrségi forrásaink a Fenyő-gyilkosság miatt előzetes letartóztatásban lévő Jozef Rohácot tartják, ám a férfinak valószínűleg nem tudnak a magyar hatóságok olyan alkut ajánlani, ami megoldaná a nyelvét. Egyébként is, mint azt ügyvédje, Fülöp Tamás a Blikknek elmondta, ahhoz, hogy az Aranykéz utcával kapcsolatban meghallgassák védencét, a hivatalos eljárás szerint újra meg kell kérni a kiadatást Szlovákiától, mivel az jelenleg csak a Fenyő-ügyre vonatkozik.
A Magyar Nemzet keddi számában már arról számolt be, hogy újabb elfogatóparancsot adtak ki nemrég a Fenyő-gyilkosság miatt jelenleg Magyarországon előzetes letartóztatásban levő Rohác ellen, ami előfeltétele annak, hogy a rendőrség meggyanúsíthassa a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantással is. A napilap szerint a vasárnap letartóztatott Portik Tamás és négy társa, valamint Jozsef Rohác ellen azonos ügyiratszám alatt folytatnak eljárást a hatóságok. Ügyvédje áprilisban még azt mondta a hvg.hu-nak, Rohác csupán egyetlenegy mondatot hajlandó mondani a nyomozóknak: semmi köze a Fenyő-gyilkossághoz, egyébként nem hajlandó együttműködni a nyomozókkal.
Rendőrségi forrásaink szerint sokkal valószínűbb, hogy Radnai László beszélt az Aranykéz utcai merényletről és Prisztás József megöléséről a Nemzeti Nyomozó Irodának. Úgy tudjuk, a férfit két-három héttel ezelőtt a Kozma utcai büntetés-végrehajtási intézetből vitték át az NNI-beJogi képviselőjének, Jován Lászlónak ugyanakkor nincs tudomása arról, hogy ügyfelét, akinek egészségi állapota megromlott az utóbbi időben, az NNI-ben meghallgatták volna Portik Tamás ügyeivel kapcsolatban. Viszont, ha az ügyfél nem igényli, akkor az ügyvédnek nem kell feltétlenül jelen lennie egy ilyen meghallgatáson.
Kérdésünkre, hogy ez az eset fennáll-e, Jován a hvg.hu-nak ismételten csak annyit mondott, nem tud arról, hogy az NNI-sek kikérdezték volna Radnai Lászlót. Az ügyvéd ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „vádalkut az ügyészség jogerős ítélettel lezárt ügyre nem köthet”. Ha a két fél között mégis létrejött valamilyen hivatalos alku és az nem a kecskeméti maffiaperben Radnai ellen felhozott, és jogerősen bizonyítottnak tekinthető vádakra, hanem egy esetleges új eljárás során előbukkanó gyanúsításra vonatkozik, azt a nyilvánosság nem ismerheti meg, mert a jelenlegi törvényi szabályozás szerint államtitoknak minősül.
Ugyanakkor a hvg.hu-nak Radnai László jogi képviselője megerősítette, hogy újra kérték a per-újrafelvételt a Szegedi Fellebbviteli Főügyészségen. A beadványt arra alapozzák, hogy a „fekete sereg” ügyében olyan, Radnait is érintő tényállási elemek vannak, amelyek ellentétesek a maffiaper ítéletében szereplő állításokkal. Nem tudni, hogy milyen reményeket fűz Radnai László a perújítási kérelem sikeréhez, de korábbi hasonló beadványát egyszer már elutasították.
nformációink szerint Radnai akkor, amikor későbbi kecskeméti maffiaper nyomozati szakaszában fegyverkereskedelemmel és emberölés előkészületével meggyanúsították, megpróbált vádalkut kötni. Ekkor a már említett Colosseum diszkónál történt lövöldözéssel kapcsolatos információkat ajánlott fel a hatóságoknak. Ebben az ügyben több emberen elkövetett emberölési kísérlet miatt folyt eljárás. Radnai László azonban akkor – úgy tudjuk - nem jutott egyezségre a hatóságokkal.
HVG/Csikász Brigitta



Kiszabadult a maffiafőnök: ő mártotta be Portikot?





HVG: Büntetésének lejárta előtt szabadon engedték a kecskeméti maffiaper egyik fő vádlottját, Radnai Lászlót – értesült a hvg.hu bírósági forrásból. Információink szerint nem zárható ki, hogy Radnai nemrég kiegyezett a nyomozó hatóságokkal, és szerepe volt abban, hogy a rendőrök hosszú évek után letartoztatták az Aranykéz utcai robbantás és Prisztás József megölése ügyében is meggyanúsított Portik Tamást.
Egészségi állapotára való tekintettel büntetését félbeszakították és ma hajnalban szabadon távozhatott a Kozma utcai büntetés-végrehajtási intézetből az emberölés előkészülete és fegyvercsempészet miatt 2006-ban 12 év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre elítélt Radnai László – tudta meg a hvg.hu.
Radnai László mindeddig a kecskeméti maffiaperben rá kiszabott 12 éves fegyházbüntetését töltötte, mivel a bíróság szerint Radnaiék meg akarták öletni a Balaton északi partjának éjszakai életében meghatározó vállalkozót, hogy érdekeltségeire rátegyék a kezüket. Ehhez Szerbiából hozatták be a fegyvereket. Az akció ezen a ponton bukott meg; a fegyverszállítókon 2004 augusztusában egy kecskeméti benzinkúton ütött rajta a rendőrség, majd a többieket is elfogták. Radnai László és társai csoportját nyilvánította először a bíróság Magyarországon bűnszervezetnek.
A bűnszervezetet a bírósági ítélet szerint Radnai irányította; a legfontosabb döntéseket ő, valamint Mészáros Péter, Csüllög Zsigmond, Ferencsik Attila és Molnár Miklós Richárd hozták meg. A vádirat szerint legális és illegális tevékenységet folytattak, amibe beletartozott a kábítószer-kereskedelem, a prostitúció ellenőrzése, védelmi pénzek szedése vendéglátósoktól, taxisoktól, illetve gazdasági bűncselekmények elkövetőitől, mint a HVG akkor beszámolt róla, a többek között a Vertical-Invest Szövetkezetnél elkövetett csalással vádoltaktól.
Fajsúlyos bizonyíték alapján dönt a bíró
A büntetés félbeszakítását Radnai László – értesüléseink szerint – egészségügyi okok miatt kérte. Radnai egy hónapot a tököli büntetés-végrehajtási kórházban is töltött. A büntetés félbeszakítását a büntetés-végrehajtás (bv) országos parancsnoka harminc napra engedélyezi, de ezt az igazságügyi miniszter meghosszabbíthatja. A maffiafőnöknek, mint azt egy héttel ezelőtt ügyvédje, Jován László elmondta, folyamatban van egy perújítási kérelme is. Négy évvel ezelőtt próbálkoztak már hasonlóval, de akkor nem jártak sikerrel. Most ismét benyújtottak egy perújítási kérelmet, ám a lapunknak nyilatkozó ügyvédje akkor azt mondta, ő maga sem fűz sok reményt ahhoz, hogy helyt adnak a beadványuknak.
Radnai László és társai tárgyalása a Legfelsőbb Bíróságon, 2007-ben.
Fotó: Fazekas István
Általában nagyon ritka és csak fajsúlyos dologra alapozva fordulhat elő, hogy a perújítási kérelemnek helyt adva még szabadon is bocsátanak valakit – mondta a hvg.hukérdésére Magyar György ügyvéd. „A börtönben egyébként mindenki úgy érzi magáról, hogy áldozat, ezért a kérelemben a pontos indokokat, tényeket meg kell jelölni” – fűzte hozzá.
Nem tudni, hogy 2008-hoz képest milyen új tényre hivatkozhat Radnai László, ami alapján esetleg a bíróság megmásítja korábbi elutasító döntését, és befogadja a perújítási kérelmet. Érdekes a helyzet abból a szempontból is, hogy nem olyan ügyről van szó, amelyben egyedüliként volt vádlott Radnai, rajta kívül még nyolc embert ítéltek el. Külön Radnai szerepét elbírálni, tőlük elkülönítve, nem lesz egyszerű.
Együttműködés a Nemzeti Nyomozó Irodával?
Radnai László szabadulását a hvg.hu által megkérdezett jogászok és volt rendőrök egyértelműen annak tulajdonítják, hogy Radnai László vallott rá a július 14-én elfogott Portik Tamásra, aki korábban üzlettársa volt az olajszőkítéssel milliárdokat zsebre tevő Energol Rt.-ben. Az együttműködést pedig a hatóságok azzal hálálták meg, hogy “elintézték” a szabadlábra helyezését, s azért így intézték, hogy az alku a nyilvánosság számára ne derüljön ki.
Az előzetes letartóztatásban lévő Portik Tamást azzal gyanúsítják, hogy felbujtója volt a négy halálos áldozatot követelő 1998-as Aranykéz utcai merényletnek, illetve Prisztás József 1996-os megölésének. Radnai ügyvédje, Jován László a hvg.hu-nak egy héttel ezelőtt tagadta, hogy alkut kötöttek volna, mondván, jogerős ítéletre nem lehet ilyet tenni. Ugyanakkor más ügyben a férfi – esetleg saját magát mentve – „megegyezhet” a hatóságokkal.
Cosa Nostra vagy Mea culpa?
A maffiaper fő alakját május közepén hozták fel a szegedi Csillag börtönből a fővárosi Kozma utcai bv-intézetbe. Információink szerint innen vitték át a Nemzeti Nyomozó Iroda Aradi utcai épületébe „beszélgetésre”.
Barátokból ellenségek?
Információink szerint Radnai László és Portik Tamás viszonya évekkel ezelőtt megromlott. Egyrészt azért, mert az olajszőkítéssel milliárdokra szert tevő és később lebuktatott Energol Rt. ügyet megúszó Portik és a maffiaperben lecsukott Radnai László elszámolási vitába keveredett. Másrészt a maffiafőnök – úgy tudjuk – Portik Tamásnak tulajdonítja azt, hogy őt és társait 2004-ben elfogták, majd aztán elítélték. Portik Tamás ugyanis jóban volt azzal a vállalkozóval, akinek Balaton-parti érdekeltségeire Radnaiék úgy akarták rátenni a kezüket – mint azt az a bírósági ítélet is kimondta –, hogy a meggyilkolására embereket béreltek, s Szerbiából fegyvereket csempésztettek be.
Fotó: Fazekas István
Radnai kiengedése felbolygathatja az alvilágot, amely már így is feje tetején áll V. László és bizalmi embere, valamint négy rendőri vezető vesztegetéssel való meggyanúsítása, majd Portik Tamás elfogása és előzetes letartóztatásba helyezése miatt. Mint egy hete megírtuk, az olajozásból szerzett hatalmas pénzből karolták fel állítólag és segítették az éjszaka császáraként emlegetett, számos budapesti diszkót, bárt tulajdonló V. Lászlónak az elindulását.
Rohác lenne a kapcsolat?
Portik Tamás feldobójának egyes rendőrségi forrásaink a Fenyő-gyilkosság miatt előzetes letartóztatásban lévő Jozef Rohácot tartották, ám a férfinak valószínűleg nem tudnak a magyar hatóságok olyan alkut ajánlani, ami megoldaná a nyelvét. Egyébként is, mint azt ügyvédje, Fülöp Tamás a sajtónak elmondta, ahhoz, hogy az Aranykéz utcával kapcsolatban meghallgassák védencét, a hivatalos eljárás szerint újra meg kell kérni a kiadatást Szlovákiától, mivel az jelenleg csak a Fenyő-ügyre vonatkozik.
Magyar Nemzet múlt keddi keddi számában már arról számolt be, hogy újabb elfogatóparancsot adtak ki nemrég a Fenyő-gyilkosság miatt jelenleg Magyarországon előzetes letartóztatásban levő Rohác ellen, ami előfeltétele annak, hogy a rendőrség meggyanúsíthassa a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantással is. A napilap szerint az előző vasárnap letartóztatott Portik Tamás és négy társa, valamint Jozsef Rohác ellen azonos ügyiratszám alatt folytatnak eljárást a hatóságok. Ügyvédje áprilisban még azt mondta a hvg.hu-nak, Rohác csupán egyetlenegy mondatot hajlandó mondani a nyomozóknak: semmi köze a Fenyő-gyilkossághoz, egyébként nem hajlandó együttműködni a nyomozókkal.




3.rész. Az ingatlanszövetkezetek polipja. Maffiaper

a szövetkezeti milliárdok miatt Kecskeméten.

Államtitkok dokumentumai





További Államtitoknak minősülő dokumentumokat adunk közre, csak igazolandó, hogy az lett államtitok, ami a korrupt rendőrség mocskát hivatott elfedni! Vagyis minden titok, amivel a népet ki lehet rabolni. A Kecskeméti maffiaper jelzővel aposztrofált hatalmas lufi és az Ingatlanhasznosító Szövetkezetek eltűnt milliárdjai közt szoros összefüggés van, amit hosszú évekig eltusoltak, no meg 8o-1oo évekre titkosítottak. A hungarianvirus a károsultak  érdekében borítja a bilit! Mivel a maffia immár bizonyíthatóan állami segédlettel, a korrupt zsaruk tevőleges közreműködésével tulajdonította el a befektetők pénzét. A haszonélvezők és rendőrségi, politikai háttérszereplők ugyanahhoz a köröz tartoznak, vagyis az olaj maffiákhoz. Rendőrségi informátorunk szerint a kecskeméti maffiaper kiváltó fő oka a maffiák háborúja volt a szövetkezeti pénzcsapok elzárása után.
Mr. Radnai “Pentito” László aki vádalkut kötött a szabadulásáért
Radnai “pentito” Laci Bácsiék nem csak Portik miatt akarták likvidálni Turi Tibort és csapatát. Bár az is igaz, a régi sok száz milliós tartozás, amit a rossz nyelvek Portik és Radnai történelmi ellentétének tartanak, kellő indok lehetett Portik köre ellen intézett támadáshoz. De kétségtelen tény, és a tárgyalás során is több tanú részéről elhangzott, Radnaiék a Duna Profit és a Vertical Invest Szövetkezetekből lenyúlt pénzekre mentek rá. Aki látott már gengszter filmet, vagy ismer csibészeket tudja, ezek a bűnelkövetői barátságok addig tartanak, ameddig dől a lé! Azután valaki sóher lesz és bebuktatja a társait, aki erősebb az maffia stílusban betámadja vagy megzsarolja az ellentábort. A hazai gengszter paradicsom sok “patkányt” kitermelt. Hiszen vannak, akik alkotnak, illetve kapcsolatrendszerüket felhasználva ügyeskednek, és vannak, akik, mint a dögkeselyűk a másik “okosságát” próbálják megkaparintani.
Kecskeméten többször elhangzott, hogy Radnaiék a Túri csapat érdekeltségeit akarták úgy megszerezni, hogy likvidálják Túri Tibort és embereit. De ez azért kicsit felületes, annak ellenére, hogy a maffiaperben végül a bűnszervezetnek kiosztottak súlyos éveket. Nem akarjuk “a bűnösmentegetést folytatni”, ahogy a “Heti Válasz” nevű kormány-szórólap portálunkról megemlékezett. http://hetivalasz.hu/itthon/a-nevtelensegbe-burkolozo-hivek-mesterfokon-uzik-a-bunosmentegetest-55359 
Viszont szeretnénk egy átfogó képet adni, arról a mocskos rendszerről, amit Magyarországon igazságszolgáltatásnak hívnak. Az , hogy sorra viszik most a kaptárba a bűnöző főzsarukat kellő bizonyíték, hogy itt valami nagy nagy “bammeg” volt évekig. Ez még akkor is igaz, ha a jelenlegi eljárások is koncepciózusak, és egy bizonyos bűnelkövetői kör ellen irányulnak, kamu eljárások sorozatával. Vajon van-e valakiben még kétség, hogy az Ingatlanhasznosító Szövetkezetek esetében eltűnt iratok, titkosított akták, Központi Nyomozó Főügyészségen tett részletes háttérszereplői felsorolások, vagy a befolyásolt tanúk esetei a véletlen vagy a szakszerűtlen nyomozások eredménye. 
Ha egy ilyen horderejű ügyben, mint a kecskeméti maffiaper nem derült fény a valódi történésekre, és egyre jobban látszik igazolódni, hogy az egész ügy a korrupt rendőrség játszmája a titkosszolgálatok közreműködésével, mit akarunk mi megtudni? Csak morzsákat dobtak nekünk a jobbos-balos média haverokon keresztül és mindig pont annyit tudtunk, amennyi ránk tartozik, vagyis semmit.
Ennek ellenére sokan meséltek és ugye ismerjük a tételt: ” amit kettőnél többen tudnak, már nem maradhat titokban”, de titkosítani és fenyegetni államtitoksértéssel embereket mindig lehet. 
Barátokból ellenségek? – HVG 

http://hvg.hu/itthon/20120724_szabadult_maffiafonok_energol_maffiaper

Együttműködés a Nemzeti Nyomozó Irodával?
Radnai László szabadulását a hvg.hu által megkérdezett jogászok és volt rendőrök egyértelműen annak tulajdonítják, hogy Radnai László vallott rá a július 14-én elfogott Portik Tamásra, aki korábban üzlettársa volt az olajszőkítéssel milliárdokat zsebre tevő Energol Rt.-ben. Az együttműködést pedig a hatóságok azzal hálálták meg, hogy “elintézték” a szabadlábra helyezését, s azért így intézték, hogy az alku a nyilvánosság számára ne derüljön ki.”
Információink szerint Radnai László és Portik Tamás viszonya évekkel ezelőtt megromlott. Egyrészt azért, mert az olajszőkítéssel milliárdokra szert tevő és később lebuktatott Energol Rt. ügyet megúszó Portik és a maffiaperben lecsukott Radnai László elszámolási vitába keveredett. Másrészt a maffiafőnök – úgy tudjuk – Portik Tamásnak tulajdonítja azt, hogy őt és társait 2004-ben elfogták, majd aztán elítélték. Portik Tamás ugyanis jóban volt azzal a vállalkozóval, akinek Balaton-parti érdekeltségeire Radnaiék úgy akarták rátenni a kezüket – mint azt az a bírósági ítélet is kimondta –, hogy a meggyilkolására embereket béreltek, s Szerbiából fegyvereket csempésztettek be.”
A fentieket figyelembe véve már nem is annyira meglepő a hét évvel ezelőtti Blikkben megjelent hír, ami az alapinformációnak támasztja alá:

Milliárdos üzleti vita miatt tervezték a leszámolást BLIKK  2005-06-24 

Kecskemét - Az ingatlanpanamás Vertical Investtől származó 1-2 milliárd forint állhat az állítólag Radnaiék által tervezett alvilági leszámolás hátterében – utalt erre a kecskeméti maffiaperben felolvasott rendőrségi vallomás.
A kedden már kihallgatott negyedik védett tanú meghallgatásával folytatódott tegnap a maffiaper, amely ezúttal is hozott meglepetést a tárgyalóteremben. A tanútól a rendőrségen korábban felvett jegyzőkönyvben ugyanis az állt, hogy a 2003-ban elhíresült Vertical Invest Ingatlanbefektetési és Hasznosító Szövetkezet pénze lehetett az alvilági mozgatórugó.
Ismert, hogy a Vertical Invest hirdetéseiben a banki betéteket meghaladó mértékű hozamot ígért mindazoknak, akik tagként beléptek a szövetkezetbe, és pénzt fektettek be. Ennek hatására néhány évvel ezelőtt csaknem másfél ezren léptek a szövetkezetbe, és mintegy másfél milliárd forintot fizettek a társaság számláira. Az összeg azonban ismeretlen helyre vándorolt. A maffiaper tanúja kedden utalt arra, hogy azért terveztek alvilági leszámolást Radnaiék, mert egy másik bűnözői csoport által összeszedett milliárdból részt kértek. Nem kaptak, ezért likvidálni akartak néhány konkurenst.
- Köze van a Vertical Investnek ehhez? – tette fel a kérdést a védett tanúnak tegnap dr. Fodor Endre bíró. A férfi, aki a rendőrségen még határozottan állította ezt, tegnap a tárgyaláson már meghátrált. - Nincs erről pontos információm – felelte a bírónak.
Ugye, ugye…szóval már akkor is voltak, akik tudták honnan fújt a szél? De megjelent ez a hír máshol is.

Újabb védett tanú a maffiaperben – írta az MNO

http://mno.hu/migr_1834/ujabb-vedett-tanu-a-maffiaperben-582181

A volt testőr szerint Radnai Lászlóék részt követeltek az elcsalt verticalos milliárdokból
Szenvedi Zoltán 2005. június 22. ( Megjegyzés: Szenvedi Zoltán ahttp://www.PestiSrácok.hu tulajdonosa jelenleg, és a Magyar Hírlap újságírója. A PestiSrácok szivárogtatták ki, hogy Radnai lehetett a pentito, aki Portikra vallott és más összefüggéseket is tudni véltek.)
A Vertical Invest Ingatlanhasznosító Szövetkezet által elsíbolt milliárdok állhatnak a kecskeméti maffiaper vádlottjai és a Túri Tibor közötti konfliktus hátterében. A pénzből ugyanis a bűnszervezet tagjai százmilliókat követeltek. Hatalomátvételre készültek, de nem csak a Balatonon – derült ki a Bács-Kiskun Megyei Bíróság tegnapi tárgyalásán.”- írta az MNO szintén 2oo5-ben.
A több éjszakai mulatót üzemeltető ötödrendű vádlott, Molnár Richárd testőrét, az egyes számon nyilvántartott tanút, Sz. Zoltánt hallgatta meg tegnap a Bács-Kiskun Megyei Bíróság. A férfi korábban gyanúsítottként szerepelt az ügyben, de vádalkut kötött a hatóságokkal, így védett tanú lett belőle. Szerinte a bűnszervezet vezetője az elsőrendű vádlott, Radnai László lehetett. A második szinten Csüllög Zsigmond, Ferencsik Attila állt, míg a rangsorban alattuk helyezkedett el Mészáros Péter és Molnár Richárd. A döntő szó mindig Radnai Lászlóé volt.
A bűnszervezet, valamint a kiszemelt áldozat, Túri Tibor közötti konfliktusról a tanú elmondta: a szövetkezeti csalással meggyanúsított Klivinyi Zoltán testőrétől tudja, hogy a milliárdos bűncselekményt Honti Tamás követte el, akitől Radnai Lászlóék részt követeltek a zsákmányból.
(Megjegyzés: Honti Tamás, Dévényi Tamás jobbkeze és Tarkó Attila barátja. A hírek szerint az egész ügy kulcsfigurája Tarkó Attila lehetett, aki a “mastermind”-ok közvetítője volt, de elkezdett saját zsebre dolgozni. Dévényi, aki az Energol ügy vádlottja ergo, Portik üzlettársa volt korábban, ekkor már Turi Tibor társaként a másik oldalra állt. Mivel mindkét csapatnak megvoltak a saját BRFK-s NNI-s fizetett rendőreik, a harc nem csak az utcán zajlott, de az egymás elleni ügyek kreálásában is kicsúcsosodott. Hihetetlen összegek folytak a korrupt zsaruk zsebeibe, hogy az ellenérdekeltségű maffia csoportok gazdasági hátterét biztosítsák. a szerk.)
A férfi azonban a korábban Radnai Lászlóék csoportjához tartozó Turi Tiborhoz fordult védelemért. Az egykori üzlettársak között tárgyalások kezdődtek, de megegyezés nem született – mondta el Sz. Zoltán. Ekkor döntötték el Radnai Lászlóék, hogy kiiktatják Túri Tibort, így megszűnik Honti Tamás védelme, s nemcsak a verticalos pénzhez jutnak hozzá, hanem a pénznyerő automatákat, kaszinókat és szórakozóhelyeket védő Túri Tibor érdekeltségeihez is. Mivel az akár száz marcona embert is mozgósítani tudó férfit nyíltan nem merték megtámadni, tervet szőttek a likvidálására – magyarázta a testőr. Eszerint több ismert alvilági figurát akartak kiiktatni – főleg olyanokat, akik amúgy is az útjukban álltak –, majd a nagy kavarodásban, „mellékesen” megölték volna Túri Tibort is. Úgy gondolták, hogy külföldről figyelik majd az eseményeket, a gyanú így nem rájuk terelődik. Három szlovák bérgyilkos érkezett, akiknek 10 millió forintot fizettek Túri Tibor megöléséért. Végül a tervek nem valósultak meg.  Ismeretes: az ügyészség szerint Radnai László és tíz társa tavaly nyáron fegyvereket csempésztek be az országba, hogy megöljenek egy Balaton-felvidéki vállalkozót, s átvegyék üzleti érdekeltségeit.
Duna Profit ügy stróman vezetői évekig ki-be jártak a börtönből. Az ügy 9 év után első fokon újrakezdődött és jelenleg is folyamatban van. A vádlottak sírtak miután egyszer szabadlábra helyezték őket. A harmadrendű vádlott megnevezné azokat a magasrangú hírszerzőket, akik szerinte a valódi bűnösök a Duna Profit-ügyben. (vasnepe.hu cikk a képre kattintva elérhető)
Az, hogy ezek a hírek a valóság fontos elemei lehettek, a Vertical Invest nyomozása és bírósági eljárása során elhangzottakat és a Duna Profit ügy vádlottainak vallomásait kellene egybe olvasni. Bár ezeket az igazságszolgáltatás valamiért nem akarta sehogy sem eddig megtenni. A Duna Profit és a Vertical Invest ügy egyesítését az ORFK is és a vádlottak is szorgalmazták, csak az Ügyészség és a Bíróságok nem. Mivel a vertical ügy operatív nyomozásának iratait, mely a Duna Profit ügy szereplőivel megegyezett Államtitokká nyilvánították, így csak egyes vádlottak és tanúk elmondásaiból lehet összerakni a puzzle-t, amit sorozatunkban megteszünk.
Következő részünkben is ÁLLAM TITOKNAK  minősített iratkat csatolunk. A későbbiekben kitérünk a KPHM, a BAUMAG, a PILIS INVEST és a FUNDAMENTUM szövetkezetek ügyeire is. Sok új és hasznos információt kaptunk több helyről is, mióta megkezdtük a szövetkezeti polip ügyének felgöngyölítését, ha már nincs rendőrségünk! Vagyis akik most lettek zsaruk abszolút nincsenek képben. De már tudják, és bizonyítani is tudnák az okiratok és a vallomások alapján, hogy az olaj maffia állt a szövetkezetek mögött is, mint annyi más ügy hátterében a szőkítés arany éveiben meggazdagodott arcok lettek a hazai milliárdosaink, akik immár a parlamentben ülnek, és osztják az észt nekünk! 
Csatoljuk az ORFK átiratát és egy feljelentés, mely a süllyesztőben végezte. Valamint a BRFK nyomozójának jelentését a nyomozati iratok eltűnéséről és a rendőrségre történt betörésről!!!! Ilyen nincs és mégis van! Ugye, mennyi unikumunk van? Betörtek a rendőrségre? Na ne már??? És nincs meg a tettes? Azt hittük a “Mission Impossible” valahányadik részét akarta nekünk elsütni valaki, de mikor az iratokat megküldték, már tudtuk ez ismét nem egy film, hanem a magyar nagy büdös és mocskos valóság.
1. Ulmann György ezredes, az ORFK akkori főtanácsadója (2oo3. november 6.) felhívta a kerületi kapitány Dr. Czellér Ferenc ezredes figyelmét az ügyek közös nevezőire, és hogy vegye fel a kapcsolatot a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztály vezetőjével az adatok ellenérzése céljából. És ezt a levelet megküldte a Duna Profit ügyet vizsgáló Vas Megyei kollégáknak is. Természetesen ebből soha nem lett semmi. Előző részünkben már ismertettük a Duna Profit vádlottainak a Központ Nyomozó Főügyészségen tett vallomását, amely szintén erről szólt. http://wp.me/p2BNDT-qY
2. Névtelen feljelentés, (2oo3 október 31.) melyet mindkét nyomozó hatóságnak megküldött az ORFK a fenti átirat szerint még 2oo3 novemberében. Valaki jobban tudta a dolgokat, mint a rendőrségek.
3. BRFK Viszgálati Főosztály jelentése (2oo5. február 2o.) az iratok eltűnéséről, rendőrségre történt betörésről, stb. mely igazolja egyrészt az ügyek titkosítását, melyről már a nyomozó sem tudhatott esetleg, valamint azt a tényt, hogy egy ilyen országos ügyben a rendőrségre csak úgy betörtek, és iratok tűnhettek el. Ami a legfontosabb hiányzó bűnjel, az ügyet közelről ismerő volt BRFK-s nyomozó szerint, a szövetkezet működését biztosító operációs CD lemez, melyet a Vertical és a Duna Profit ügyben is lefoglaltak, de egyszer csak “elveszett”. Ez a software bizonyította volna a külső irányítást, és a két Szövetkezet valamint a velük megegyező rendszerrel és elkövetői körrel rendelkző PANNON UNIO 2ooo szövetkezet közti összefüggéseket. 
 A Vertical Invest ügyből beszerzett iratok csatolásával folytatjuk, ahol már az amerikai FBI és az NNI közreműködése is szerepet kap. Hihetetlen történet következik hamarosan …a…. 4. részben.
Rémusz Bácsi
folytatás… 4.rész:
4.rész. Az ingatlanszövetkezetek polipja. Főügyészségen elveszett iratok, betörés a rendőrségen, államtitkok, FBI. Összeesküvés elmélet vagy a szomorú valóság? További dokumentumok az államtitkokból! Hogy lett átverve az FBI az NNI által...(a folyatatásért katt. a képre.)





4.rész. Az ingatlanszövetkezetek polipja.

Főügyészségen elveszett iratok, betörés a

rendőrségen, államtitkok, FBI. Összeesküvés

elmélet vagy a szomorú valóság?





A Szövetkezetek ügyében titkosított anyag a Duna Profit, a Vertical Invest és a Pannon Unió Szövetkezetek valódi háttérszervezőinek szerepét és az egyértelmű összefonódásokat bizonyítanák. Az ügyhöz kapcsolódó személyek hivatalos segítőit is felfednék. Ezért már az operatív nyomozás iratait államtitokká nyilváníttatta Gergényi Páter akkor Budapesti Rendőrfőkapitány. Majd az ügyeket áthelyezték a kerületi kapitányságokról a BRFK GVO “nem kicsit korrupt” osztályára, ahol végül immár a BAUMAG és a PILIS INVEST szövetkezetek ügyeit is vizsgáló osztály szépen lassan, komótosan elaltatta az egészet. Közben még a BRFK vezető nyomozóját Péntek Józsefet nyugdíjazták, hogy senkinek ne legyen fogalma végül a Szövetkezetek ügyében történt óriási rendőrkorrupcióról.  Hungarianvirus folyamatosan közreadja a megszerzett és eddig eltitkolt dokumentumokat.
Az NNI is kénytelen volt beszállni, akit akkor Bolcsik Zoltán irányított. Mivel a szövetkezetekből kiáramló pénzek egy része illegális utakon külföldre áramlott az FBI érdeklődött az NNI-nél, de persze hasonló választ kaptak az amerikaiak, mint mikor Vizoviczki drogúgyleteiből kiáramló pénzek után nyomoztak, vagyis “Itt senki nem bűnöző, és nincs ügy”.
Most nagy erőkkel keresik már Vizo külföldi vagyonát, de akkor az NNI még arról tájékoztatta az Amerikai Szövetségi Nyomozóirodát, hogy Vizovicki Úr törvénytisztelő állampolgár. Hasonló módon ködösítettek és verték át az FBI-t az Ingatlanhasznosító Szövetkezetek ügyében, állítja a volt NNI-s kolléga, aki az ügy ismerője és résztvevője volt. Mivel a családjában is volt károsult, különös figyelemmel kísérte az ügyek kezelését, menetét. Elmondása szerint elájult, mikor megtudta, hogy a szövetkezetek ügyében az NNI micsoda takarítást végzett.
Mára már mindenki világosan látja, hogy a volt olajos körök bűnelkövetőinek ügyei, korrupt zsarubarátaiknak köszönhetően minden esetben a kukában landoltak. Volt NNI-s és BRFK-s nyomozók most egyöntetűen adják elő az akkori nyomozások eredménytelenségének valódi okait. Vagyis Vizo-Portik-Radnai-Turi és még ki tudja ki mindenki olyan kapcsolatokkal rendelkezett a rendőrség bűnszervezetekkel foglalkozó osztályain, hogy azokat teljes befolyással (pénzzel) tudta irányítani. De sajnos ehhez kellettek a beépített ügyvédek, és az ügyészek is, de még a “baráti” médiaorgánumok, akik a maszlagokat jól megkavarva elterelték a valódi haszonélvezők és politikai pénzcsinálók körei felől. 
Hihetetlen történetek körvonalazódtak és olyan ismeretlenekbe jutottak az ügyek, ahol már mindenkire mindent rá lehetett sütni, no meg az ellenkezőjét is, ha az volt a megrendelő kívánsága. Amióta Tasnádi Péter operatív titkos anyagát az NNI-s vezetők évekkel ezelőtt 3 milló FT-ért adták el az érintettnek, már semmin nem lepődünk meg. Tasnádi Vizoviczkihez és az olajos körökhöz képest kispályás maffiózó. Az NNI és a BRFK egyes osztályainak végleges megszüntetése felveti a kérdést, kiderülhet-e hivatalosan is az igazság, vagy marad nekünk egy-két volt nyomozó elbeszélése és a kiszivárogtatott hivatalos iratok. 
Napkelte 2oo8 szeptember: Eltűnt Klivinyi vallomása. ( A teljes HVG interjúért katt. a képre)
A Vertical Invest Szövetkezet ügyében a 3. rendű vádlott, (Klivinyi Zoltán, az Esti Hírlap és a Penthouse Magazin akkori tulajdonosa) aki nem mellesleg az FBI-nak és az Amerika Nemzetbiztonsági Hivatalnak is dolgozott mindent elmondott a Magyar Rendvédelmi Szerveknek az okiratok szerint. NNI-s berkekben mindenki tudta, hogy ebből egyszer még gond lehet, hiszen a “hírszerző” az Amerikai-Magyar Bűnügyi Együttműködés keretében számtalan ügyben érintett volt. Mindaddig rendben mentek a dolgok, ameddig egyszer csak az amerikaiak el nem kezdtek érdeklődni az Ingatlanhasznosító Szövetkezetek után 2oo3-ban. Ekkor borult a hivatalos verzió és a korrupt rendőrök győztek. Hiszen az amerikaiak nem ajánlottak pénzt az ügyek eltusolásáért, sőt! Talán nem véletlen, ha csak az eddigieket komolyan vesszük, miért lett a végén minden államtitokká nyilvánítva, mint az olajozás ügyeinek parlamenti vizsgálóbizottságának eredményeit tartalmazó dokumentumok. 

A Vertical “kulcsembere” nyomozói múltjáról

NNI-s informátorunk egyszerűen fogalmazott: “Klivinyi úgy járt, mint a Papa, és Molnár Csaba, elkezdett összefüggéseket feltárni, ezért elgázolták, vagyis modern eszközökkel, korrupt rendőri vezetők segítségével likvidálták.” A végén 6 évre ítélték, de Klivinyi végleg eltűnt. Többen cikkeztek akkor a Veritcal Invest ügyben a szerepéről, miközben az FBI igazolta státuszát, amelyet amúgy az NNI hivatalból is tudott. Ő volt az, aki a Duna Profit jelenleg is vádlottként bíróságra járó vádlottaival egyezően adta elő a rendőrségen az ügyészségen és végül a bíróságon is, kik álltak az Ingatlanhasznosító Szövetkezetek mögött. “Az NNI-nek és a hazai nyomozó szerveknek a titkosítások miatt kellemetlen volt az amerikaiak érdeklődése, ezért az emberükön álltak bosszút.” – folytatta informátorunk, akitől néhány érdekes dokumentumot is kaptunk.
Igen, az akkori híreket és a későbbi bírósági anyagokat tanulmányozva valóban óriási lóláb lóg ki ebben az ügyben, ami azóta is rugdossa az érintettek hátsóját. De ne feledjük, mint ahogy a csibész világban a zsebpénzért korrumpálható rendőrök körében is változnak a barátságok és az érdekviszonyok. Elég nagy érdekviszony változást sejtet, hogy olyan érinthetetlen emberek kerültek rács mögé, mint Vizovicki vagy Portik. De a BRFK és az NNI korrupt budapesti és debreceni vezetőiről se feledkezzünk meg! Ma nincs Európában még egy ilyen ország, ahol a letartóztatott és érintett rendőri vezetők aránya ilyen statisztikákat mutatna. És azt se feledjük, hány olyan érintett rendőri vezető van, aki azért ússza meg, mert feldobta most a kollégáit, mert most meglett a “politikai akarat”. De olyan főrendőr is akad, informátorunk szerint, aki kőkeményen érintett az ügyekben, mégsem lett vádlott, mert “okosan és időben helyezkedett”.
2oo3-ban pont ez a Klivinyi “hírszerző” Zoltán nyilatkozta a lapokban és 2oo8-ban a Napkeltében: “http://napkelte.wildom.hu/naptv/jsp/program/wmv.jsp?filename=/naptv_upload/visszanezo/200809/20080913-0740.wmv
Klivínyi zárszava arról szólt: “most melyik rendőrségnek kellett volna vallani?”
A mai aktuál-politikát tekintve, meg azt kérdezném: most melyik titkosszolgálatnak kellett volna kideríteni ezt a disznóságot?
Botrány: a maffiát fedezi a hazai Igazságszolgáltatást? 2oo8 SzeptemberSTOP.hu
Eltűntek az Ügyészségen és a rendőrségen keletkezett iratok a Vertical -ügyben!
Hihetetlen, de hiányzik a bírósági peranyagok közül a Vertical Invest ügyben megvádolt Klivinyi Zoltán egykori médiavállalkozó két korábbi vallomása is – derült ki a büntetőper hétfői tárgyalásán a II.-III. Kerületi Bíróságon adta hírül a Havaria Press, és a  Stop.hu. A Havaria Press információi szerint a Klivinyi Zoltán ügyészség előtt tett vallomásának, illetve egy másik, kézzel írott vallomásának hiányára a szerdai tárgyalási napon derült fény, ezért az eljáró bíró intézkedett, hogy a taláros testület beszerezze azokat az ügyészségtől.
A 2003. januárban a Vertical Invest ingatlanszövetkezet más ekkor már hasonlóan működő Ingatlanhasznosító Szövetkezet működési struktúrájának megfelelően az akkor hatályos törvények értelmében alakult. A mai napig nem sikerült egyetlen egy büntetőügyben sem hivatalosan megállapítani, hogy az akkor tagi hitel formájában, célrészjegyek kibocsájtásával valójában befektetőket gyűjtő Szövetkezetek milyen törvényi szabályzást szeghettek meg? A Pénzügyi Szervek Állami Felügyelete minden szövetkezetet esetében vizsgálatot indított, és bár engedte azok tovább működését, törvényességi kifogásokat emelt. Az Ombudsman később elítélte a PSZAF-et, mondván a Felügyelet mulasztásainak köszönhetően működhettek a Szövetkezetek. Mivel a  Szövetkezetek működése érdekeket sértett, „felülről” az a döntés született, hogy a törvényes működést, egyszerű rendőrségi eljárásokkal lehet tönkre tenni. Az azóta hazánkba bevezetésre került befektetési alapoknak elemi érdeke volt a Szövetkezetek tönkretétele, hiszen ugyanezt a tevékenységet folytatják, csak külföldi bankok szervezésében, azaz „legálisan”! A Szövetkezetek a banki kamatoknál magasabb hozamígéretükkel a bankok ügyfeleit magukhoz édesgették, és ezzel milliárdos pénzkiáramlás történt ebben az időszakban a hazai bankokból, de ezt akkor törvényesen tették, hiszen a 2003. Január 01-ét megelőző időszakban a bankok is hasonló kamatokat adtak, de az Európa Uniós csatlakozásunkkal a pénzügyi harmonizáció megkövetelte a kamatvágást! Később, 2003. Júliusában egy törvénymódosítás megtiltotta a Szövetkezeteknek a  hozamígéretek reklámjait, de nem tiltották be működésüket. 2003. nyarán az addig minden médiában hirdető Szövetkezeteket államilag ellehetetlenítették, ezzel a működésüket tönkre tették. Természetesen ne higgyük, hogy ezeket a Szövetkezetet rokkant nyugdíjasok, autószerelők, és volt portások találták ki. A büntetőperek során kiderült, hogy a „strómanként” a vezetőségekbe választott igazgatósági tagok, elnökök, vezetők  egymástól függetlenül hasonló háttérszereplőket neveztek meg, akik az irányítói és haszonélvezői voltak valójában a törvényesen nyitva hagyott, majd utólag lakatra zárt „kiskapuknak”! Az egész Szövetkezeti történet egy előre felépített és okosan kidolgozott rendszer, amelyben az olajos körökhöz köthető maffiózók, rendőrök, ügyészek, és politikai kapcsolataik hülyét csinálhattak ismét az egész országból. Befektetők tízezrei futhatnak a pénzük után és az igazságszolgáltatási bohózatban nem nevetik halálra magukat, mert a látszat eljárások mindenről szóltak, csak az igazi felelősökről és arról nem, hol van a pénz?  Hihetetlen módon eltűnnek tényfeltáró vallomások, megnevezett elkövetőket nem idéznek, rendőrségi irodába betörés történik, hamis tanúzásra vonatkozó eljárást ejtenek, Ügyészségi Nyomozóhivatalnál tett vallomást nem vesznek figyelembe, Ügyészségen tett titkos vallomások adatait bűnözőknek kiadnak, a valódi elkövetőket megnevező vallomást Bíróságon időhúzásnak értékelik, és még sorolhatnánk a balkáni állapotokat idéző és csak az utolsó afrikai banánköztársaságban előforduló hihetetlen eseményeket egy ilyen ügyben.
A 2oo8 szeptember 10.ei II-III. Kerületi Bíróságon tartott tárgyaláson Dr. MIKÓ GERGELY Bíró látványosan elutasította Klivinyi Zoltán volt médiavállalkozó, (Esti Hírlap Rt. elnöke volt, és az érdekeltségébe tartozott a Penthouse magazin is. ) beadványát, amelyben Klivinyi megnevezte immár harmadszor a háttérszereplőket. A Bíró utasította dr. Kenyeres Attila kerületi ügyészt, hogy szerezze be, Klivinyi még 2004-ben az Ügyészségen Doma Rita ügyésznőnél tett tényfeltáró vallomását, ugyanis a felbujtóként meggyanúsított Klivinyi Zoltán hivatalosan jelezte, hogy a Bíróság nem ismertette a tárgyalás során ezen dokumentumot. Klivinyi ismételt kérését, mely szerint Dr. Szoboszlai Richárd Budapesti Helyettes Főügyésznél 2005-ben átadott iratanyagot sem találta a Bírósági dossziék között a Bíró szintén az Ügyészhez továbbította. Klivinyi Zoltán a  HVG-nek adott interjúban elmondta, hogy az amerikai nyomozó szervek ( F.B.I. És I.C.E) megbízásából  hivatalosan is a Szövetkezetek háttérszereplőit már jóval a rendőrségi eljárás előtt megnevezte és az N.N.I.-nek az amerikaiak az anyagot átadták, úgy mint később a Főügyész Helyettesnek is. Ennek ellenére 2003. szeptember 5.én letartóztatták, és a  magyar rendőrség az eljárást  Klivinyi felé terelte. Ezzel lehetővé tették, hogy további több ezer kisbefektetőt kár érjen, és a rendőrségi védelmet élvező bűnözők milliárdokhoz jussanak.  Az összes eljárásban névtelen feljelentések képezték a vád a alapját a hamis tanúvallomások mellett. Az egyik párt már javaslatot is tett korábban parlamenti vizsgáló bizottság felállítására a Szövetkezei Panamával kapcsolatban, de természetesen nem lett belőle semmi. Így az átlagbefektető, akit megkárosítottak soha nem fogja visszakapni a pénzét, hisz az állam sosem fogja elismerni felelősségét, az eljárások során viszont eddig a kárérték töredéke sem térült meg. A Vertical esetében a vádlottak padján ülők semmilyen vagyonnal soha nem rendelkeztek, átlagemberek, akik jó fizetés reményében vállaltak tisztséget, és fogalmuk sincs mi történt körülöttük valójában, legalábbis az elmúlt öt évben eddig jutott az eljárás.
A Duna Profit volt vezetői viszont már első fokon megkapták súlyos ítéleteiket annak ellenére, hogy mindent megtettek, hogy bebizonyítsák, kik álltak a Duna Profit Szövetkezet mögött. Nem sikerült, vagyonuk nem volt, és éveket kaptak annak ellenére, hogy még azt is el tudták mondani, hogy a valódi tettesek hogyan lopták el a Szövetkezet befektetőinek milliárdjait. A Vertical és a Duna Profi eljárás alá vont  gyanúsítottjai ugyanazokat a hátérszervezőket nevezték meg, de soha egyetlen hivatalos szervet ez eddig nem érdekelt. A történet szomorú, és ismét felveti a hazai igazságszolgáltatásba vetetett hitünk, vagy hitetlenségünk kérdéseit.
Forrás:STOP.hu/ Havari press/ MTI/ HVG
Itt álljon egy fontos megjegyzés, amit egy BAUMAG ügyben érdekelt hozzászóló jegyzett, BAUMAGTALAN:
A játszótéren elrejtett dolgokra mondják a tanácstalan keresgélőknek, hogy: langyos, langyos…meleg,meleg…tűz…bár már a pénzünket keresgélőknek is mondogatnák… Klivinyi tudja, hogy “hol a lé”?!…minket pedig ez érdekel a legjobban, no meg persze az, hogy mielőbb visszaadják jogos vagyonunkat… az már kevésbé érdekel, hogy hány “akasztás” lesz az “ártatlanok” közül, vagy hány “érinthetetlent” minősítenek át érinthetővé… érintetté…Persze azért óvatosan, mert a maffia érdeke, hogy az ügy vakvágányon maradjon, illetve azért, hogy mégis látszatra legyen valami mozgás, egy másik vakvágányra tolatnak…”
” Egy olyan maffia tagokkal szemben akik anno a BAUMAG-ot, PILIS-INVEST-et, DUNAPROFIT-ot működtették (nem csupán a vádlottak illetve a már “ártatlanul” elítéltek) és a többi ingatlan szövetkezetet is életre keltették (pénzügyi erőforrásokat; tőkét és szakértelmet, strómanokat biztosítottak…) a fizetésképtelenségek közvetlen bejelentése előtt és utána pedig elvegyültek a pénzpiacot irányító szervezetek (PM, PSZÁF, Bankszövetség, bankok, takarékszövetkezetek, értéktőzsde, biztosító társaságok…röviden: a PSZÁF felügyelete alá tartozó szervezetek) vezetői között, azokkal szemben egy maroknyi elszegényített, legyengített, reményét elveszített és emiatt megritkult egynéhány-száz főt számláló károsultakból álló csoportot képviselő Patyinak semmi esélye (még egy Klivinyihez sem tudnám Őt hasonlítani, akit nem éppen most szedtek le a”falvédőről”, ennek ellenére dicséretes szorgalma és törekvése PI-nek)…a maffiát csak a saját fegyvereivel, gondolkodásmódjával lehet engedményekre kényszeríteni (mint pl. a terroristákkal ezt a terrorelhárításra kiképzett kommandós brigádok teszik, illetve, tennék, ha meg is találnák a valódi felelősöket, elkövetőket…)
Hasonlóan fogalmazott a minap egy kedves olvasónk, Anna Sashegyi a Hungarianviruson:
Végre,hogy valakinek már eszébe jutott,hogy a károsultakkal is foglalkozzon. Mi akik Baumag károsultak (2004-ben 12500 an) gondoljuk,hogy hozzájutunk a megtakaritásunkhoz.Én,aki éveken keresztül próbáltam eljárni külömböző helyeken,hogy az ellopott pénzünkhöz hozzájussunk,sajnos eredménytelenül. Azok akik tudtak volna segiteni,csak addig tették,míg az ő érdekeik megkivánták.40 milliárd forintunkat sikkasztották el!”

Hat év Óbudán az FBI-os informátornak

2009. május 26
A Vertical Invest (V.I.) ingatlanszövetkezet bűnügyében hétfőn háromtól hat évig terjedő szabadságvesztés büntetéseket osztott ki a bíróság, pedig az elsőrendű vádlott, Klivinyi Zoltán érdekében még az FBI is szót emelt.
“…Klivinyire szabta ki Mikó tanácsa a legsúlyosabb, hat éves börtönbüntetést, annak ellenére, hogy érte még az USA legismertebb szövetségi nyomozóhatósága, az FBI is szót emelt. Érdemes a HVG birtokába került hivatalos amerikai iratból részletesebben is idézni: „Kérem, engedje meg annak hangsúlyozását, hogy Klivinyi úr nagyon sikeresen együttműködő tanú az USA számos rendészeti szervénél, beleértve az FBI-t és a Las Vegas-i városi rendőrséget. Klivinyi úr együttműködése és a rendészeti szervek számára nyújtott segítsége 2003. augusztus elején kezdődött, amikor kihallgatták az FBI különleges ügynökei Bécsben. Ezeket az FBI-ügynököket közös bűnüldözési feladatra osztották be abban az időben a budapesti Nemzeti Nyomozó Irodával. Rendes körülmények közt az ilyen együttműködést, mint amilyen Klivinyi úré is, nem közli az FBI, de ezt az információt Klivinyi úr és az ügyvédje,  Bojkó Dóra kérésére adom át (..), hogy figyelembe vegyék a vádlott védőbeszédénél(..). Tisztelettel állítom ezeket az igazságszolgáltatás valódi érdekében, hogy a bíróság a fentieknek teljesen hitelt adjon és vegye figyelembe a Klivinyi úr által az FBI bűnügyi nyomozásaiban nyújtott segítséget, amely az USA és Magyarország számára egyaránt előnyös volt. Az önkéntes együttműködés részleteit már korábban átnyújtottam (..) Mikó Gergelynek, az ügy hivatalból kirendelt bírájának. Azonban nem tudok arról, hogy mindezeket a tisztelt hatóságok méltányolták volna.” (- na puff, hülye amerikaiak azt hitték, őket itt “BANANALAND”-en komolyan veszi valaki? Hivatalból megvédték az emberüket, és hivatalosan Washingtonból küldtek, hivatalos pecsétes írást, hogy mi az igazság. De ez itt hivatalosan nem érdekelt senkit! a szerk.)
Az óbudai bíróságon ez a levél – értelméből következően legalább a második – sem bizonyult különösebben fontos bizonyítéknak. Mikó Gergely indoklása szerint ugyanis a V. I. átverés, amely szerinte alapvetően az amerikai kriminalisztikai irodalomból ismert Ponzi sémát követte – ezt tette legújabban a Nasdaq korábbi vezetője, Bernard Madoff befektetési guru is –, már januárban elkezdődött, augusztusra, amikorra az FBI az együttműködés kezdetét datálja, már be is dőlt az ingatlanszövetkezet. (Aham, értjük, de nem kellett volna esetleg azért gyanúsnak lennie a bírónak, hogy valami nem stimmel, ha már Amerikából is ennyire hivatalosan informálják? )
valójában az alvilág nehézsúlyú szereplői mozgatták őket. Sokáig nem mondtak neveket, de már a tárgyalási szakaszban hivatkoztak több személyre, köztük a legismertebb a jelenleg az A1 Fitness vállalkozás kapcsán gyanúsított Dévényi Tamás.
Mikó az ítélethirdetéskor külön kiemelte, hogy Klivinyinek a „felső kapcsolatokról” szóló vallomásait a HVG is ismertette, s emiatt a szerzővel szemben magánvádas büntetőeljárás is folyik a bíróságon. A bíróság hangsúlyozta ugyan, hogy több, ismeretlenül maradt személynek is a vádlottak padján lenne a helye, akik a háttérben részt vettek a V. I. alapításában és irányításában, feltehetőleg vastagon részesedtek az elcsalt százmilliókból is,  de a bíróságot köti a vád: akivel szemben az ügyészség nem lépett fel, annak a bűnösségét nem mondhatja ki a törvényszék.
Dévényi Tamásról – aki a büntetőeljárás kezdeményezése előtt helyreigazítási pert is indított a HVG és a hvg.hu ellen, keresetét azonban jogerősen elutasították – tehát közvetve most a bíróság mondta ki, hogy a V. I. ügyben ártatlan, Klivinyi rá vonatkozó terhelő vallomását más bizonyíték nem támasztotta alá.  Így a „balhét” a hat évre ítélt Klivinyi és a strómanok vitték el.
Fahidi Gergely /HVG
Akkor érthető ugye?
Összefoglalva: Van egy hülye, aki a Magyar és az Amerikai Kormány Nyomozati szerveinek nemzetközileg deklarált együttműködés keretében Hivatalosan üldözi a bűnt. Vannak viszont hazai más típusú magasabb érdekek. No, és vannak ügyvédek még, akik mozgatják a szálakat, adják veszik a rendőrségnek oda-vissza az infókat és árulják el a vádlottakat vagy akit éppen kell. És vannak ügyészek, rendőrök, bírák, akik nem dolgoznak már rég azért a kevés pénzért, amit hivatalosan kapnak, viszont óriási mannákat tesznek zsebre a maffia katonáiként, ja és van a vádkötöttség. Hát ez Magyarország igazságszolgáltatása. És a maffiózó olajos Dévényi bíróságra ment a hírt leközlő újság ellen, és meg is nyerte a pert….. juppiáéééé! Miről beszélünk akkor?
Csatoljuk az NNI-nél fellelt érdekes iratokat az ügyben:
1. Ügyészségi vallomás a Szövetkezetek valódi háttérszereplőinek megnevezéséről Vertical-ügyben, mely a bírósági szakban 4 évvel később már nem volt meg, de végül nem is lett figyelembe véve a “hírszerző” erőlködése, ugyanakkor a rendőrségnek meg volt, pedig nekik nem lehetett volna:
2. Fővárosi Főügyészség levele az FBI megkeresése nyomán az NNI-nek:
2. NNI-nél landolt Klivinyi-féle Bírósági Indítvány Államtitok feloldásáról Vertical ügyben:
Mindezen okiratok ismeretében eléggé kétes az ügyek lezárása. Főleg, hogy a lényeg egyik ügyben sem derült ki, vagyis kinél kell keresni a károsultak pénzét? Azt a nem kevés száz milliárdot, ami a szövetkezetek teljes hiánya.
Ennyi fért bele mai összeállításunkba, valószínűleg sokan elgondolkoznak ezek után, főleg a károsultak részéről, hol is lehet a befektetett pénzük. Sorozatunk folytatásában a BAUMAG és a többi szövetkezeti károsult kálváriájáról írunk. A Hatóságok leleményes ügykezelései, a politika szerepe, felelőssége.
Rémusz Bácsi



Államtitkok! Jönnek az Ingatlanhasznosító

Szövetkezetek eltusolt ügyei: Baumag, Pilis-Invest,

Pannon Unio 2oo3, Duna Profit, Vertical Invest,

Fundamentum XXI, KPHM, Profit Extra, stb.





Következő többrészes sorozatunkban a 9o’-es évek végén kezdődött, és 2oo4-ig működtetett Ingatlanhasznosító Szövetkezetek hiteles történetét fogjuk közre adni.
  • Több, mint 1oo.ooo károsult
  • 1oo milliárdos eltűnt magánvagyon
  • A végeredmény: egy fillér nem térült meg
  • Az állam cserbenhagyta az embereket, a többnyire nyugdíjas befektetőket
  • A valóság: a háttérben politikusok, rendőri vezetők, és a velük összefonódott bűnözők
  • Eredmény: néhány stróman elítélése, koncepciós perek, államtitkok, elaltatás
Az államapparátus ötletei kifogyhatatlanok a trükkös “pénzcsápolásokra”! Ha nincs olaj, vannak Ingatlanszövetkezetek. Ha annak is vége, jönnek az EU-s pályázati pénzek, ha az sincs jön a felszámoló-maffia, azután az állami tenderek pályáztatás nélküli elmutyizása a haverok cégeinek, azután már a látszat sem kell, mert jön a KÖZGÉP!  … “A magyar leleményesség szimbólumát, sajnos ellopta tőlünk ez a végtelen, ragacsos csápokkal megáldott állami-szövevény-állat”
Következő 2o részes sorozatunkban, hiteles dokumentumokkal, a károsultak listájával, korrupt rendőrségi, részrehajló ügyészi, csaló bírósági példákkal, az ügyek ledarálásában segédkező bűnszövetségben működő  sztárügyvédekkel, kimosdatott politikusokkal, titkosszolgálatokkal és az olajozás korából ismert bűnözőkkel tarkított hiteles információkkal bizonyítjuk be, hogy az Ingatlanszövetkezetek ügye megegyezik a “Vizoviczki-ügy” botrányaival! Csak jelenleg még nem tartóztatták le a korrupt állami tisztviselőket.
A károsultak többször is tüntettek a Bíróság, Ügyészség és a BRFK épülete előtt, látván a szándékos tusolást, politikus mosdatást!      Budapest, 2004. április 6.
A Baumag-kisbefektetõk tüntetnek a Legfõbb Ügyészségnél, mielõtt felolvasták az illetékes fõosztály válaszát arra a petícióra, amit korábban küldtek el a Legfõbb Ügyésznek, akit akkor is Dr. Polt Péternek hívtak! MTI Fotó: Kovács Attila
Az eltusolt vagy ellopott, valamint államtitokká nyilvánított aktákat megszereztük, és folyamatosan közreadjuk! Informátoraink segítségével megválaszoljuk azokat a kérdéseket, amelyeket az ügyek során szándékosan eltorzítottak. A rendőrség állományából immár kiebrudalt, vagy lealázott volt BRFK, NNI, ORFK zsaruk készségesen mesélnek, de kilétüket nem kívánják egyelőre felfedni. A titkosszolgálatok nyugdíjasai is sokat tudnak. Sokakat átvertek azok, akik hatalmas összegeket nyúltak le a szervezett keretek között működő Ingatlanhasznosító Szövetkezeti hálóban, és immár nem tartják a szájukat a strómanok!
Vannak ügyek, amelyek 1o év elteltével is a fellebbezések és a perújrafelvételek következtében még mindig bírósági szakban vannak. De vannak olyan elítélt volt strómanok, akik azóta szabadultak, no meg olyanok is akik végleg eltűntek, vagy eltüntették Őket! De a károsultak sosem felejtenek, valakiknek az élete ment rá az állam háttér szervezésében elkövetett tömeges károkozásnak!
Holnap kezdjük: 1. rész október 1o-én: Az ingatlanszövetkezetek polipja, a “kiszáradt olajtenger” partra vetett szörnye! 
Rémusz Bácsi
A folytatásért kattintson a képre (1.rész): 
1. rész: Az ingatlanszövetkezetek polipja, a “kiszáradt olajtenger” partra vetett szörnye! Államérdek volt a Szövetkezetek bedöntése, az olajosok mosdatása!





Pintér Művek lomtalanítás: korrupt zsaruk

olcsón eladók!





Nyári aukció: használt, korrupt, lejáratott rendőrség féláron eladó. Tegyen ajánlatot, 5-7 millió Ft/hó összegért már diszkó-birodalmat is vállalunk. Zártkörű licit. “K”-val kezdődő és “özgép”-re végződő ajánlattevőknek ingyen adjuk a bilincseket is. PS. I LOVE YOU!
2014-ben már más szelek fognak fújni. Mert egyszer minden véget ér! (montázs:progressziv.blog.hu
HVG: Szétrobbantja Pintér a bűnüldözés csúcsszerveit
Teljesen váratlanul több osztályt megszüntettek a Nemzeti Nyomozó Irodán, az ott dolgozókat fővárosi, kerületi kapitányságokra helyezték át ahvg.hu információi szerint. Nem maradt érintetlenül a rendőri korrupciós ügyben szintén besározódott BRFK sem, a Szervezett Bűnözés Elleni Osztályt jogutód nélkül megszüntették, a dolgozók ezután Pest megyei városi kapitányságokon nyomozhatnak. Értesüléseinket nem cáfolták, a budapesti főkapitány azt közölte, a történtekről nem nyilatkozhat.
Semmilyen összefüggés nincs a Belügyminisztérium tájékoztatásai szerint a rendőri korrupciós ügynek azzal, hogy a Nemzeti Nyomozó Irodát (NNI) összeolvasztják a Készenléti Rendőrséggel. Ugyanakkor a jelek szerint a belügyi vezetés V. László és társai ellen – köztük a négy meggyanúsított rendőr – miatt a testület szervezett bűnözés elleni területeinek teljes tisztogatásához fogott hozzá.
Egyik napról a másikra ugyanis az NNI több osztályát megszüntették – tudta meg ahvg.hu. A munkatársakat Budapest kerületi kapitányságaihoz tették át. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Osztályán (SZBEO) dolgozók pedig (értesüléseink szerint mintegy negyven ember), Pest megye városi kapitányságain tevékenykedhetnek tovább. Mindezt sem a BRFK, sem a nyomozó iroda sajtóosztályán nem cáfolták, de kérték, e-mailben tegyük fel kérdéseinket. Megpróbáltunk a történtekről többet megtudni Tóth Tamás budapesti főkapitányttól, de ő azt közölte ahvg.hu-val, ez ügyben nem nyilatkozhat.
Az áthelyezésekről a Belügyminisztériumtól azt közölték, „szélnek eresztés” nem történt, a személyzeti intézkedéssel érintett állomány valamennyi tagja számára új beosztást ajánlottak fel. A szervezeti és a személyi intézkedés nem függ össze korrupciós üggyel. A szakmai megfontolás a rendőrség átszervezése – írták tájékoztatásukban. Az SZBEO jogutód nélküli megszüntetése azért példátlan. Ugyanakkor belügyi források szerint csupán annyi történik, hogy Pintér Sándor végrehajtja a testületen belül meglévő párhuzamosságok felszámolására tett ígéretét. Szakmabeliek viszont úgy vélik, mindezek üzenete nem más, “minthogy minden rendőr korrupt”.
Hatékonyabb lesz a munka?
Érdekes az NNI beolvasztásának magyarázata is. “A két szervezet integrációjával (…) az ellátott feladatok végzésének színvonala hatékonyabbá válik” – ez szerepel annak a miniszteri rendeletnek az indoklásában, amivel Pintér Sándor szeptember 1-jével a Készenléti Rendőrségbe integrálja a Nemzeti Nyomozó Irodát (NNI). A megfogalmazás szinte teljesen megegyezik a nyolc évvel ezelőtt létrehozott NNI élére kinevezett igazgató, Bolcsik Zoltán szavaival, aki akkor azt remélte, hogy “sokkal hatékonyabbá teszi a rendőri munkát az új, jelentős ügyekre specializálódott egység megalakítása”.
A Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság bázisán megalakult NNI a kiemelt súlyú gazdasági, pénzügyi, illetve a kábítószerrel, az emberkereskedelemmel összefüggő, a szervezett bűnözés jegyeit magán viselő bűncselekmények felderítését kapta feladatául. Éveken át úgy látszott, az NNI-nél dolgozók teljesítik a velük szemben támasztott elvárásokat. A megalakulást követően, 2004 őszén a korábbi tíz év legnagyobb drogfogásával – 42 kilogramm, 182 millió forint értékű heroin – mutatták meg, mire képes a frissen alakult csapat. Egy évvel később sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a kecskeméti fegyvercsempészési ügyben lezárták a nyomozást, amivel megelőztek egy alvilági leszámolás sorozatot.
Csúcs ügyek
Ebből az ügyből lett aztán a hírhedt kecskeméti maffiaper, amelyben elsőként állapította meg a bíróság, hogy a vádlottak bűnszervezetben tevékenykedtek, és amelynek fő alakja, a 12 év fegyházbüntetésre ítélt Radnai László nemrég szabadult, miután büntetésének letöltését egészségügyi okokra hivatkozva félbeszakították. Az NNI eredményes nyomozást folytatott még a Szerémi úti pénzszállító ellenitámadásban, és hét évvel ezelőtt elfogták azokat a műkincs tolvajokat is, akik Tahitótfaluból több mint százmillió forint értékű műtárgyat loptak el.
Tavaly az NNI emberei jártak el természet- és környezetkárosítás, közveszély-okozás és egyéb bűncselekmények gyanúja miatt a Mal Zrt. hat dolgozójával szemben. Idén tavasszal pedig hűtlen kezelés gyanújáért vádemelési javaslattal éltek a Magyar Villamos Művek volt vezérigazgatója, Kocsis István, és több, a céggel korábban kapcsolatban álló vállalkozó, így Kapolyi László egykori szocialista országgyűlési képviselő ellen is.
Megbicsakló tekintély
Hogy valami még sincs rendben a bűnügyi elit egységnél a júniusban napvilágra került rendőri korrupciós botrány is jelezte. A letartóztatott rendőrök között van az NNI Szervezett Bűnözés Elleni Főosztályának vezetője, Gulyás Imre, akinek vezetői megbízását azonnali hatállyal visszavonták és Hopka Lajos, a főosztály berkein belül a szervezett bűnözés speciális ügyeivel foglalkozó osztály vezetője.
Minderről az NNI-t három évig irányító Bolcsik Zoltán – aki jelenleg a Nemzeti Védelmi Szolgálatot irányítja, s ennek keretében vezette a rendőrök meggyanúsításához vezető operatív nyomozást – a hvg.hu-nak adott interjújában azt mondta, a szervezett bűnözés terén, a párhuzamos büntetőeljárások elkerülésére, a nyomozó iroda megalakulásakor kötöttek egy megállapodást a BRFK-val. Ez arról szólt, hogy „felosztották” egymás között a bűnözőket. Ez alapján a Központi Nyomozó Főügyészség által korrupció gyanúja miatt folytatott eljárás egyik civil gyanúsítottjának, V. Lászlónak a ténykedésével, helyeinek működtetésével kapcsolatos esetleges problémákkal a Budapesti Rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni területén dolgozók foglalkoztak.
Megoldás a problémákra az átszervezés?
A belügyminiszter 
július elején jelentette be, hogy rendőrségen szervezeti átalakítások lesznek, de ezzel együtt hangsúlyozta azt is, hogy azok nem feltétlenül állnak majd ok-okozati kapcsolatban a rendőri korrupciós üggyel. A Népszabadságnak adott interjújában Pintér Sándor jelezte, az átalakítás az NNI-re vonatkozik. Azzal indokolta ezt, hogy a szervezet a megalakítása óta létszámát, feladatait és jogosítványait tekintve is jelentősen bővült, de ez nem párosult a hatékonyság javulásával.
Nemsokára kiderült, hogy az NNI-t a Készenléti Rendőrséggel vonják össze, mint már említettük, a hatékonyabb működés reményében. Az átszervezés lebonyolításával Papp Károlyt, a közmunkaprogramot irányító helyettes-államtitkárt bízták meg immár miniszteri biztosként. A megújulást pedig új ember vezényelheti le. Pintér Sándor ugyanis augusztus 8-án indoklás nélkül leváltotta az eddigi igazgatót, Csízner Zoltánt és a Nemzeti Védelmi Szolgálattól néhány hónapja visszatért Bucsek Gábort nevezte ki a szervezet élére augusztus 9-től.
Belügy: csökken az NNI létszáma
Ehhez a Belügyminisztérium sajtóosztálya a hvg.hu megkeresésére azt tette hozzá, hogy az Nemzeti Nyomozó Iroda költségvetési önállósága megszűnik. A munkatársaknak nem lesz kevesebb a fizetésük és az „elhelyezésük sem változik, továbbra is a jelenlegi épületet használják majd.” Az átszervezéssel az NNI-nek nem lesznek saját bevetési és figyelői tevékenységet végrehajtó egységei, így a szervezet létszáma csökken, de „az ezeket a feladatokat végrehajtó állomány nem feltétlenül távozik a rendvédelemből”.
A nyomozó iroda korábbi feladatait pedig a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a Bűnügyi Ellátó Igazgatóság, a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ és a Terrorelhárítási Központ látja majd el. „Az összevonással és az átszervezéssel érintett állományból távozók száma csak az egyéni elbeszélgetéseket követően lesz ismert” – közölte a tárca.
Elég lett volna karcsúsítani?
Megoszlanak a vélemények szakmai körökben arról, jó-e, ha a kiemelt jelentőségű bűnügyekben nyomozó NNI a közrendvédelmi tevékenységet végző Készenléti Rendőrséghez kerül. A hvg.hu-nak név nélkül nyilatkozó szakmabeliek szerint logikus, ha a különböző testületek bevetési egységeit összevonják, mert azzal csökkentik a jelenleg meglévő párhuzamosságokat. Eszerint valóban nincs szükség arra, hogy az NNI-nek külön bevetési egysége, figyelői és titkosszolgálati csoportja legyen. Ehhez viszont – hangsúlyozták forrásaink – nem kellene a készenlétihez csatolni, hanem egyszerűen csak szűkíteni, kisebbre szabni.
Emellett lenne Kacziba Antal, aki 1991 és 1996 között az ORFK bűnügyi főigazgatója volt, majd utána két évig a Belügyminisztérium rendészeti helyettes államtitkáraként dolgozott. A hvg.hu-nak azt mondta, szerinte nincs probléma azzal, hogy az NNI összekerül a Készenléti Rendőrséggel. „Bonyolultabb lesz az élet, de tulajdonképpen így egy főkapitányságszerű szervezet jön létre, amelyben, mint más főkapitányságon is van közrendvédelmi feladatokat és bűnügyi tevékenységet ellátó egység.” Kacziba Antal úgy véli, az NNI-nek, amelynek a rendőri korrupciós ügy miatt “ma semmilyen tekintélye nincs”, mindenképpen szüksége van a változásra. „Az esztelen centralizáció helyett inkább meg kellene nézni, hogy valójában milyen ügyekben nyomoznak az NNI munkatársai, s annak megfelelően módosítani és leginkább kisebbíteni a testületet” – közölte Kacziba Antal.
Lépéselőnybe kerülnek a bűnözők?
Teplán Tibor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság egykori rablási, majd kábítószer-bűnözés elleni nyomozója is egyetértett a volt bűnügyi főigazgató azon megjegyzésével, hogy az átszervezéssel megvalósuló centralizáció felesleges. Teplán Tibor a hvg.hu-nakazt mondta, az átszervezéssel,”szétzilálják a rendőrséget”. „Ilyenkor ugyanis senki nem a munkájával foglalkozik, hanem azzal, hogy mi lesz vele, hol és kikkel fog dolgozni, ki lesz a főnöke. Ebben a helyzetben pedig az rendőrökhöz képest amúgy is lépéselőnyben lévő bűnözők, még inkább előnyhöz jutnak.” Az egykori nyomozó szerint az átszervezésnek nem az a valós indoka, hogy az NNI egyik főosztályvezetője és egy osztályvezetője a korrupciós ügy gyanúsítottja lett. „Teljesen szakmaiatlannak tartom, ha két ember vélt tevékenysége alapján szétvernek egy szervezetet” – mondta.
Jelenleg úgy látszik, még ha a rendőri és belügyi vezetés tagadja is az összefüggést, hogy az NNI-t a vesztegetés gyanújába keveredett két vezető ügye sodorta a Készenléti Rendőrséghez. Azt viszont nem tudni az átalakítás megoldást jelenthet-e a problémákra, ugyanis a szervezet megalakításának éve szintén rossz időszak volt a rendőrség életében. A rendőrség tekintélyét 2004-ben számos ügy megtépázta. Hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt eljárás indult Sutka Sándor volt Hajdú-Bihar megyei főkapitány és helyettesei, illetve, Lelesz György debreceni rendőrkapitány ellen. (HVG 2004. december 25.) Továbbá a kecskeméti rendőrség második embere, Tóth Imre alezredes terhére bűnpártolást róttak fel.




Vendetta” a Rendőrségen! Az elkövető Pintér

Don” Sándor





HVG: “Pintér megtörte a rendőrséget”

Egyelőre három olyan ember van a Budapesti Rendőr-főkapitányság megszüntetett egységének, a Szervezett Bűnözés Elleni Osztályának (SZBEO) volt munkatársai között, akik nem fogadták el a számukra felajánlott új beosztást – értesült a hvg.hu. Rendőrségi források szerint ez teljesen érthető, hiszen nem lehet egyik napról a másikra új munkahelyet találni, és a szélnek eresztett embereknek gondolniuk kell családjukra is.
Augusztus 9-én reggel szembesültek azzal a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szervezett bűnözés elleni egységeinél, illetve az utóbbi szervezet Gazdaságvédelmi Főosztályán dolgozók, hogy nincs már munkahelyük. Ahvg.hu úgy tudja, a budapesti főkapitány helyettesei is a megszűnés bejelentése előtt nem sokkal értesültek a szervezeti változásról.
Pintér Sándor a “Hegylakó”? Egy, csak egy ember tudja megoldani a hazai “maffia-kérdést”?
A mintegy 420 rendőrt érintő átszervezést, majd az azt követő vezetőváltásokat volt és jelenlegi rendőrök a hvg.hu-nak egyaránt törvényileg és szakmailag előkészítetlennek, átgondolatlannak és legfőképp annak módja miatt embertelennek nevezték. Nemtetszésüket fejezték ki amiatt, hogy a szervezett bűnözői körök ellen küzdő rendőrökre egytől egyig rásütötték a korrupció bélyegét, függetlenül attól, hogy dolgoztak-e a június elején korrupció gyanújába keveredett NNI-s vezetőkkel, Hopka Lajossal és Gulyás Imrével. Az éjszaka császáraként emlegetett V. László vesztegetési ügyének még két rendőr gyanúsítottja van, de egyik sem az SZBEO emberei közül: Kalmár Tamás, a BRFK közrendvédelmi főosztályának a vezetője és Koblencz Attila, a BRFK Informatikai Főosztályának felderítő nyomozója.
Mindenki bűnös?
hvg.hu-nak név nélkül nyilatkozó rendőrök szerint nem szerencsés a kollektív büntetés alkalmazása. Ezzel azért sem értenek egyet, mert a BRFK SZBEO-n már kevesen voltak azok közül, akik együtt dolgoztak Gulyással és Hopkával. Gulyás Imre 2007-től vezette az egységet, őt aztán Hopka Lajos váltotta, majd mind a ketten a Nemzeti Nyomozó Irodához kerültek, ráadásul több kollégájukat magukkal vitték. A szervezet bűnözés elleni osztály állományának mintegy fele teljesen kicserélődött új emberekre.
Hopka Lajos előzetes letartóztatásban 2012 június 5-énFotó: MTI / Lakatos Péter
Hopka és Gulyás meggyanúsítása után (egy érintettet idézve) rögtön „fekete seggűvé váltak” a velük akár évekkel korábban együtt dolgozó munkatársak is. Ezt támasztja alá az az állítólagos lista, amely forrásaink szerint a letartóztatottakról valaha egy osztályon dolgozó rendőrökről készült. Ezt a listát követte egy másik is, ami ügyforgalmi számok alapján összesíti, hogy az osztályon hány eljárás folyik, s melyik nyomozónál hány ügyben folyik munka. Bár a Belügyminisztérium az átszervezés indokaként következetesen “mindenre kiterjedő teljesítmény-értékelésről” beszél, ügyforgalmi számokra hagyatkozni forrásaink szerint csalóka képet mutat az SZBEO munkájáról, hiszen egy speciális területről van szó, amelynek feladatvégzése össze sem hasonlítható például egy fővárosi kerületi kapitányságéval.
Nyomozások mehetnek veszendőbe
Az emlékezetes csütörtöki reggelen tett bejelentés során azt közölték a dolgozókkal, hogy másnaptól Pest megyei városok kapitányságain üldözik a bűnt – vagyis a BRFK-ról leszerelték őket –, az NNI érintett egységeinek munkatársai pedig a kerületi kapitányságokon szolgálhatnak tovább. Köztük – tudomásunk szerint – akad olyan vezető, aki 33 éves rendőri pályafutás után kiemelt főnyomozóként dolgozhat tovább. Ha elfogadja a felajánlott beosztást. Az SZBEO emberei közül egyelőre három ember nem élt ezzel a lehetőséggel – mondták belügyi forrásaink.
Beszámoltak arról is, hogy csak a BRFK szervezett bűnözés elleni egységénél nyolcvan ügy maradt folyamatban. Azokat a főkapitányság gazdaságvédelmi, kábítószer-bűnözés elleni, illetve gyermek- és ifjúságvédelmi osztályai között szórták szét, de adtak belőlük a kerületeknek is. Az egyik kerületi kapitányságon kikötött eljárás aktája előtt teljesen tanácstalanul állt az ügy új előadója, mondván, nem tudja, X. Y. kicsoda, mert nem találja az ügyviteli és ügyfeldolgozó rendszerben, a Robotzsaruban. Nem is fogja – mondták a hvg.hu-nak, hiszen az egy becenév. Ráadásul a büntetőeljárásokban fontos határidők szerepelnek, amelyet, ha nem hajtanak időben végre, akkor a nyomozások akár ki is fulladhatnak.
Családi egzisztenciák kerültek veszélybe
Ezeknek az elküldött embereknek a lába alól kihúzták a talajt. Egzisztenciálisan mindenképpen rosszul járnak, mert helyi szervekhez kerültek ki, s ezzel az illetményük csökken. A rendőri pályájukat kettétörték és még kilátásuk sincs arra, hogy előrébb léphetnek, mert a háttérben közölték velük azt is, hogy nem kerülhetnek vissza a BRFK-ra vagy központi szervhez. Persze a terrorelhárítás vagy a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) kapuja nyitva áll előttük, de ez a két szervezet nem kapkod két kézzel ezekért az emberekért” – sorolták lapunknak, hogy mire számíthatnak az áthelyezett rendőrök. Számtalan dolog nem tisztázott forrásaink szerint. “Nem tudni, az ügyeknek mikor lesz gazdájuk, mi lesz az informátori hálózattal, lesz-e új szervezett bűnözés elleni egység a BRFK-n vagy az NNI-n, oda honnan hoznak-e embereket, és ha igen, ők mennyi idő, hány év után tudnak majd eredményeket produkálni?” – teszik hozzá.
Korábbi sajtótájékoztató a BRFK székházában. Fejcserés támadásFotó: MTI / Soós Lajos
Az átszervezés módja forrásaink szerint arra utal, hogy a kipattant korrupciós ügy ürügyén rendelték el a teljes tisztogatást. Miközben az átszervezést a hvg.hu által megkérdezettek továbbra sem tartják ördögtől valónak, szerintük “ártatlan emberekre alaptalanul megbélyegezni a korrupció gyanújával és szakmai előmeneteleket így megtörni, hiba”.
Egyesek megússzák?
Rendőri forrásaink nem tudtak arról, hogy az SZBEO tevékenységével kapcsolatban felmerült volna az a gyanú, hogy nem nyomoztak vagy nyomozhattak bizonyos személyekkel, így V. Lászlóval szemben. „Nem volt erre vonatkozó vizsgálat” – közölték, megjegyezve, hogy ha a nyomozók hallottak is az éjszakai élet alakjaként V. Lászlóról, az egy dolog, nyomozni csak konkrét információk, bejelentések, esetleg feljelentések alapján tudnak. „Nem akarok védeni senkit” – mondta az egyik szerkesztőségünk által megkérdezett egykori nyomozó – „de ha V. László helyeivel kapcsolatban drogterjesztés gyanúja merült fel, akkor a kábítószer-bűnözés elleni osztályoknak kellett volna elsődlegesen fellépni”. Kérdés az is, hogy a szervezett bűnözés elleni munkát segítő felderítő egységek munkájának ellenőrzésével mi van, főleg, hogy az egyik gyanúsított azon a területen dolgozott.
Eltört az emberekben valami a történtek hatására” – összegezte egy rendőr szintén név nélkül lapunknak. „Jelenleg félelem uralkodik, és nem csak azok körében, akiket az átszervezés érintett, hanem az egész testületben. Senki nem tudja, mire számíthat, és ezzel együtt nagyon sokan úgy vélik, semmi nem maradt, ami miatt érdemes ma rendőrnek lenni.” Az már a másik oldala az egésznek – tették hozzá –, hogy a bűnözők is csodálkoznak a történteken, de “ez nem tart sokáig, merthamarosan rájönnek, hogy egyelőre nem fogják olyan szorosan őket, s bátrabbá válnak“.








Pintér “Don” Sándor: “Portik és Vizoviczki volt a


legkártékonyabb Magyarországon az elmúlt


20 évben!”



Hihetetlen, de igaz! Pintér Sándor szemrebbenés nélkül prejudikál. Azaz, akiket elfogtak, a Belügyminiszter már most előre tudja, hogy bűnösök! Erről beszélünk már hónapok óta! Undorító, amit meg mer csinálni ez az ember, akinek minimum ott kellene ülni a két “kártékonnyal” egy zárkában, ha nem inkább helyettük! A végén kiderül, hogy az “okozat” a bűnös, nem az “ok”! Totális, nyílt és teljesen gátlástalan a hatalom! Rémusz Bácsi most nagyon dühös.
HVG: Pintér Sándor szerint Portik Tamás és Vizoviczki László előzetes letartóztatásba helyezésével azokat juttatták rács mögé, akik az elmúlt húsz évben a legtöbb erkölcsi és anyagi kárt okozták Magyarországnak. A belügyminiszter erről a Heti Válasznak adott, csütörtökön megjelent interjújában beszélt.
Pintér Sándor: “Nem találkoztam Fenyő Jánossal sem, legalábbis tudatosan nem!” Nem nő itt ki többet senki, sőt a fű sem, ha én úgy döntök! Magyarország megújul és én leszek az országimázs arca! Ellenvetés?
Arra a felvetésre, miszerint a két férfi elfogása után többen pedzegették, hogy valójában nem történik más, mint a maffiapiac újraelosztása, a belügyminiszter abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy “egyhamar nem nő ki Portik Tamás vagy Vizoviczki László utódja”. “A Hajógyári-szigeten történtekről pedig a bizonyítékok szerint a rendőrség szervezett bűnözés elleni egységének vezetője és helyettese is tudott” – mutatott rá.
A BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Osztályát és a Nemzeti Nyomozó Irodát is érintő átszervezésekről szólva Pintér Sándor hangsúlyozta, a rendőrség ütemezett átalakítása zajlik. Nem állítom, hogy mindenki bűnös. De vajon milyen szakmai teljesítménye van annak a csoportnak, amely mellett egy Vizoviczki ki tudott nőni? Mindez nem három-négy vezető felelőssége” – fogalmazott a tárcavezető.
Egy másik kérdésre – reális-e, hogy az Aranykéz utcai robbantásnál, valamint Seres Zoltán és Prisztás József kivégzésénél is az Energol volt marketingigazgatója volt a felbujtó a gyanú szerint – a miniszter elmondta, vallomások, továbbá a bűnügyi technikai fejlődésnek köszönhető eredmények alapján jutottak ilyen következtetésre. Nem új tárgyi bizonyítékok kerültek elő a gyilkosságok után 15 évvel, hanem a régiek “mondanak” többet” – jelezte.
Az olajügyekkel kapcsolatban a belügyminiszter lehetségesnek nevezte, hogy némely párt nem úgy állt hozzá az ezzel kapcsolatos bűncselekményekhez, ahogy egy parlamenti erőnek illett volna.” Arra a felvetésre, hogy a szocialista pártnak is csurrant-e az olajmilliárdokból, Pintér Sándor közölte, ilyet nem mondott. Amit biztosan lehet tudni – folytatta –, hogy az Energolban az MSZMP agitprop osztályának egykori vezető helyettesét, volt belügyminisztériumi csoportfőnököt nevezték ki vezérigazgatónak, egy korábbi nemzetbiztonsági hivatali tiszt pedig ugyancsak részt vett a szervezésben.”
A betiltott gárdával kapcsolatban Pintér”Don” Sándor azt mondta, Hajdúhadházon, Gyöngyöspatán előállítottak vonulókat, őket a bíróság felmentette, idén márciusban a Hősök teréről szintén előállítottak néhány embert, őket ugyanúgy felmentették, a múlt szombati, a Magyar Gárda megalakulásával kapcsolatos rendezvényt pedig előzetesen betiltották, de a bíróság engedélyezte. Rögzítette: ahol a rendőrség törvénysértést észlelt, ott gyorsan és szakszerűen cselekedett, a “Jobbik határán mozgó gárdák”jogilag és rendőrszakmailag kezelve vannak.
Reméljük, hamarosan Pintér urat is kezelni fogja egy arra felhatalmazott bíróság!
HVG.hu/MTI





Pintér Sándor Magyarország legnagyobb


maffiafőnöke! – szavazóink véleménye alapján




A Hungarianvirus olcsóbb konzultációt talált ki, mint szeretett kormányunk. A szavazás eredménye egyértelmű, bár az olvasótáborunk ennél markánsabban is megfogalmazta véleményét a fórumon. A kilenc napja indított szavazást ma hajnalban zártuk le.
Ki volt a rendszelváltás óta a legnagyobb hazai maffiózó? (Poll Closed)
Gyurcsány Ferenc 12.74%  (40 votes) 

 
Orbán Viktor 31.85%  (100 votes) 

 
Radnai László 1.27%  (4 votes) 

 
Szlávy Bulcsú 1.91%  (6 votes) 

 
Pintér Sándor 39.81%  (125 votes) 

 
Portik Tamás 4.14%  (13 votes) 

 
Tasnádi Péter 2.23%  (7 votes) 

 
Tanyi György 1.59%  (5 votes) 

 
Turi Tibor 1.27%  (4 votes) 

 
Vizoviczki László 3.18%  (10 votes) 

 
 
Total Votes: 314



 Köszönjük a voksokat, nem élünk vissza vele, mint politikusaink.
A “lófejeket” meg igyekszünk magunk begyűjteni, nem hárítjuk a felelősséget olvasóinkra. Javasoljuk szeretett “Vezérünknek” gondolkodjon el azon, mennyit használ és mennyit árt, ha a kormányt a “MAFFIAFŐNÖK”-kel azonosítják. Orbán Viktor második helyét csak és kizárólag annak köszönheti – szerény véleményünk szerint,- hogy “korpa közé keveredett”. Hiszen nem volt Ő mindig ennyire befolyásolható. 
Összesítés: 314 szavazó véleménye alapján:
1. Pintér Sándor = 39,81%
2. Orbán Viktor = 31,85%
3. Gyurcsány ferenc = 12,74%
4. Portik Tamás = 4,14%
5. Vizoviczki László =3,18%
- a többi gengszter csak a “futottak még” kategóriában szerepel.
Szavazóink véleménye alapján csak a politikus maffiózók után következnek a gazdasági élet és az éjszaka “bűnözői”! Vagyis bőven átlépte a 2/3-ot a politikusok csapata…
Don Vito P.S. Mindenki tudja róla meddig ér el a keze….
Augusztus 10-én írtuk:
Egyre jobban elbizonytalanodunk. A belügyminiszter kirúgta a teljes NNI-t és majd 500 tapasztalt és rutinos, bár sanszosan balos rendőrt elzavarnak vagy megalázó ajánlattal megszabadulnak tőlük. Miközben a Heti Válasz a média íratlan szabályaival ellentétesen FIDESZ-es szórólapként kezd funkcionálni és rágalmaz, a személyiségi jogokat leszarva írhat akármit, az emberek egyre jobban félelemmel olvassák a mindennapi hihetetlen híreket. A Nemzeti Konzultáció Keretében szavazásra hívjuk olvasóinkat. Döntsétek el ti, önök, ki a főmaffiózó az országban? Még Don Corleone is megirigyelné a magyar maffiozó felhozatalt. 
Rámusz Bácsi





Riasztás a Hír Tv exkluzív adása: Magyar Róbert is


ártatlan? Vizo rendőrei likvidálták a “fekete sereg”


vezérét is?



Magyar Róbert: “Engem a rendőrség és a média csinált maffiának” A jobbos média tudatos stratégiája, Magyar Róbert ártatlanságának fokozatos adagolás a “buta nép “agyába. Majd elhisszük, mikor a perújrafelvétel megtörténik, hogy az egész “fekete seregesdi” a bebukott korrupt zsaruk ármánya. Magyar Róbert csak egy áldozat! Szánalmas, átlátszó, propaganda! De ettől még megtörténhetett, csak akkor mindenkire legyen egyenlő mértékű az igazságszolgáltatás! És mi van az ügyészekkel, ők is ártatlanok? Már a cikk bevezetője is gyanúsan súlyos prejudikáció: “Vizoviczki László-per”- milyen per, kedves szerző? Jelenleg elvileg nyomozati szakaszban van az ügy. Vagy tudtok már valamit? Biztosan lesz per? – hú wazze!!!!! 

Kitálal Magyar Róbert, a “fekete sereg” vezére – Riasztás (2012-09-25) – 15 perces interjú az ártatlan maffiavezérrel! Vizovicki és a börtönben lévő korrupt rendőrök áldozata az élefogytiglanira ítélt Magyar Róbert?

Ezt érdemes végignézni…többször ismétli ugyanazt, mint a nagy Vezér. Na de mire ezt mind megtanították neki! 
Mondjuk nem értjük, az Index.hu miért száll be a HirTv/MNO hajóba? De lelkük rajta!

A Vizoviczki László-per rendőrei fújták fel a fekete sereg ügyét?

A fekete sereg jogerősen tényleges életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt vezetője egy interjúban azt mondta: nem vezetője semmilyen bűnszervezetnek, arról van szó, hogy “valakinek az érdekeltségét rontotta”.
Magyar Róbert a fekete sereg” nevű bűnszervezet vezetője szerint a mostVizoviczki László ügyében meggyanúsított rendőrök intézték el, hogy ügyét ennyirefelfújják”, és az maffiaügy legyen. A HírTV kedd esti Riasztás című műsorában a jogerősen tényleges életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt férfi azt mondta: nem vezetője semmilyen bűnszervezetnek, arról van szó, hogy “valakinek az érdekeltségét rontotta”.
Magyar Róbert,a szegedi Csillag börtönben adott interjújában hozzátette: a belvárosi robbantásokkal is meg akarták vádolni, s ezt csak azért nem tették meg, mert annak idején épp a Sándorházi börtönben volt.
Magyar Róbert igazi jobber média celeb lett!!! De miért is???? BLIKK/RTL KLUB/ HirTV/INDEX
No ideskubbizz Tesókám!” Nem vótam ottan, a Vizo Papa beterrorizált a zsernyákjaival. Ártatlan vagyok, ezért is fogadtam el Orbán Vitykó tezsvérem invitálását, hogy mostan már becsületes lesz a tárgyalás, és elmondhatom az őszíntét! Én csak a gádzsómnak meg a pulyáknak élek, nem vagyok én megélhetési bűnöző! Isten meg a Fidesz bíróság majd ítélkezik felettem! Katt a képre.

Mulatságos interjú! A Blikknek pózolt, az RTL Klubnak interjút is adott a “Feketesereg” vezére.

 

Találkozott Vizoviczki-vel

Magyar Róbert azt állította: korábban találkozott néhányszor V. Lászlóval, de később inkább elkerülte, mert “nyílt titok volt, hogy aki ujjat húz vele azt a rendőrök ellehetetlenítik”.
Nagy Gábor, 
Vizoviczki László ügyvédje a Riasztásban ugyanakkor azt mondta: védence nem ismeri, nem is találkozott Magyar Róberttel, és semmi köze sincs a “fekete sereghez”.

Magyar Róbert az interjúban azt állította: tőle egy hónapra félmillió forintot kértek rendőrök védelmi pénz gyanánt, ezt jelezte is az ügyészségnek, ki is hallgatták, aztán megszüntették a nyomozást.
Az interjúban Magyar Róbert úgy fogalmazott: “ártatlan vagyok”. Azt mondta: soha nem adott olyan megbízást, hogy valakit megöljenek, nem vezetője a “fekete seregnek”. Szerinte a prostitúcióról, illetve a védelmi pénzek szedéséről szóló vádakat is csak azért hozták fel, hogy maffiaügyet kreáljanak, s mint mondta: “nincs olyan tanú”, aki ezeket igazolni tudná.
Az életfogytiglani börtönbüntetését töltő férfi a HírTV-nek adott interjúban kijelentette: perújrafelvételt kér, s legrosszabb esetben a nemzetközi bíróságban bízva reméli, hogy ügyét végül “rendesen” kivizsgálják majd.

Prostitúció, pénzbehajtás, fegyveres leszámolás

Magyar Róbertet a hatóságok azzal vádolták, hogy a “fekete sereg” nevű bűnszervezet vezetőjeként ő adott megbízást az alvilágban Ragyás Tóniként ismert H. Antal megölésére. A gyilkosságot 2003. augusztus 27-én követték el Budapesten, egy III. kerületi játékterem előtt. A fekete sereg” a bűnüldöző hatóságok szerint prostitúcióval, védelmi pénzek szedésével, tartozásbehajtással foglalkozott, erőszakos harcot folytatott a mindezekből származó illegális jövedelmekért, és a fegyveres leszámolástól sem riadt vissza.
A házi őrizetből évekkel ezelőtt megszökő Magyar Róbertet a Debreceni Ítélőtábla – az elsőfokú döntést helyben hagyva – ez év márciusában tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte távollétében.
Magyar Róbertet másfél évi bujkálás után szeptember 14-én hozták haza Spanyolországból. Az Országos Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának közleménye szerint “M. Róbert egy magyarországi büntetés-végrehajtási intézetben 2012. szeptember 14-én 6.25 órakor megkezdte tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésének letöltését”.
Index.hu






Magyar Róbert ártatlan, hamarosan szabadul!?


Mulatságos interjú! A Blikknek pózolt, az RTL


Klubnak interjút is adott a “Feketesereg” vezére



Magyar Róbert ártatlan! Mi tudtuk, megmondtuk, megírtuk. És így lesz! A Blikk elintézte az elintézhetetlent, exkluzív interjú a maffiavezérrel. Komoly kérdések merülnek fel. Egy hete sem hozták haza Orbán Viktor fotópartnerét! Vizoviczkinek úgy néz ki, ezzel annyi! Magyar Róbert a korrupt zsaruk egyik legnagyobb áldozata, mint kiderül az interjúból.

Ami akár igaz is lehet. Sőt, biztosan így is volt. De akkor most nem számít Magyar Robi korábbi sok gaztette? Vagy csak az a lényeg a jelenlegi vélt vagy valós bűnök bizonyítást nyerjenek a Vizo-Zsaru maffiára? Biztosak lehetünk benne meglesz. Radnai László után Magyar Róbert is váratlanul szabadul. Lesz majd egy ítélőtáblás újratárgyalás, ahol kiderül mindenki hamis tanú volt a “Feketesereg” korábbi tárgyalásain. Ráadásul Magyar Róbert, – ahogy ezt Ő maga is állította,- csak a politika áldozata, és az Orbán Viktorral készült közös fotója miatt a mocskos baloldali zsaruk koncepciós perben kaszálták el. Na, ennyi. És akkor itt a mókás Blikk-mese a szegény maffiavezérről, hogy kezdjük rágni a csontot!
No, ideskubizz Tesókám!” Nem vótam ottan, a Vizo Papa beterrorizált a zsernyákjaival. Ártatlan vagyok, ezért is fogadtam el Orbán Vitykó tezsvérem invitálását, hogy mostan már becsületes lesz a tárgyalás, és elmondhatom az őszintét! Én csak a gádzsómnak meg a pulyáknak élek, nem vagyok én megélhetési bűnöző! Isten meg a Fidesz bíróság majd ítélkezik felettem! A Blikk mese a képre kattintva érhető el.

Blikk: Magyar Róbert: Tízszer is futni hagytak a zsaruk (most lesz a 11.)

Blikk: Zsarukat ránt magával a maffiózó

Szeged – Magyar Róbert, a Fekete Sereg volt vezetője azt mondta: az, hogy tényleges életfogytiglani börtönbüntetését kell töltenie, az a V. Lászlóval, az éjszaka császárával folytatott harcának köszönhető.
Nem volt éppen nyaralás az elmúlt két év. 
Magyar Róbert: Legalább tízszer igazoltattak, mindig elengedtek és jó utat kívántak. Az Aqua diszkóban dolgoztam, placcmester voltam, vagyis kidobó. Négy napot dolgoztam, egy arab barátommal béreltük a lakást, Kiss Alex volt a nevem. Jártam le kick-boxolni, a tengerparton szerettem jet-skizni, jó volt nagyon. Éppen azt tervezgettem, hogy odébbállok Barcelonába, amikor belefutottam egy utcai ellenőrzésbe. Bevittek, ujjlenyomatot vettek, és kiderült, hogy nem Kiss Alex vagyok. Életfogytiglannal nem lopok fagyit meg pudingot, nem bolti lopáson kaptak el. A kábítószer-fogyasztással kapcsolatos hírek sem igazak, utálom a drogot.
A vénáit mutatja Magyar Róbert, mondván: nem drogozik
Megkönnyebbült, amikor feltették a hazafelé tartó repülőgépre?
M.R.: Tudva, hogy életfogytiglani börtönt kell letöltenem, nem könnyebbültem meg. Sőt! De az, hogy láthatom a kisfiamat és a páromat, az boldogsággal töltött el. Sajnos a szökésnek ára van, én az édesapámat veszítettem el talán emiatt. Amikor kihirdették a jogerős ítéletemet, rosszul lett és meghalt. Nem lehettem itt, amikor búcsúztatták.
Tudja, hogy mik történtek itt, amíg a riviérán bujkált?
M. R.: Mindent tudok, kint is olvastam a Blikket az interneten. Örülök a híreknek, hiszen összefüggenek az én ügyemmel. Amikor megnyitottam a Colosseum diszkót, és elkezdtem plakátokat ragasztatni, „V. papa” felhívatott az egyik emberével, és számon kért. Majd az összes plakátunkat a saját plakátjával leragasztatta, és a nyitóbulira annyi rendőrt küldött ide, hogy az emberek megijedtek tőlük. Később a szervezett bűnözés elleni osztály egyik vezetőjét uszította rám. Így lettem maffiózó. Meghívtam a Colosseumba a neves francia dj.-t, Cookyt, aki csinált egy remek bulit, de híre ment, és Vizoviczki elcsalta tőlem, megtiltotta neki, hogy nálunk dolgozzon
M. R.: A rendőrök hamis tanú segítségével maffiavezért csináltak belőlem. Lakatos Pufi volt a koronatanújuk. Ő később bevallotta, hogy kényszerítették a vallomásra. Az volt a baj, nem mondta senki, hogy rendőröket lehet alkalmazni. Voltak jelek, megkeresett egy rendőr, hogy a Colosseumban működő kaszinó bevételéből adjam le a részét, de nemet mondtam. Ez lett a vesztem. A tárgyaláson azt mondták, védelmi pénzt szedtem. Nem volt egy védett tanújuk, akinek a vallomását felolvasták volna. Azt mondták, lányokat futtattam, nem volt egy prosti, aki név nélkül elmondta volna, hogy ez igaz. Az ügyvédemmel a Fővárosi Ítélőtáblához fordulunk. Ha kell, megyünk tovább Strasbourgba. Nem tudom elképzelni, hogy az életem hátralévő részét börtönben töltsem.Azért az ön bűnlajstroma az ügyészség szerint ennél jóval nagyobb, közel ezer embert tudott megmozdítani. Védelmi pénzeket szedett, a vádirat szerint lányokat futtatott, és a Ragyás Tóni gúnynevű bűnözőt is az ön utasítására végezték ki.
Magyar Róbert nem akar élete végéig börtönben ülni, így a Fővárosi Ítélő- táblához akar fordulni
A régi energolosok közül többet összefüggésbe hoztak önnel is, a gyanú szerint akkor meg akarta öletni őket. Most a hírek szerint egyikük együttműködik a rendőrséggel, cserébe a szabadságáért. Önnek nem lesz mondanivalója?

Kapcsolódó cikkek

Így hozták haza a fekete sereg vezérét!

Így hozták haza a fekete sereg vezérét!A terrorelhárítók hozták haza Spanyolországból Magyar Róbertet

Zsaruk védik a maffiafőnököt

Bécsen át lopták haza a Fekete sereg vezérét

M. R.: Én nem vagyok ilyen. A becsületem nem ezt diktálja. Az energolosokat nem ismerem, az csak része volt a hazugságoknak, hogy én bérgyilkosokat küldtem rájuk. Az viszont igaz, hogy a 90-es évek merényleteivel kapcsolatban engem is kihallgattak. Megggyőződésem, hogy az Aranykéz utcai robbantással meg is gyanúsítottak volna, de szerencsére a kérdéses időpontban a büntetés-végrehajtási intézetben voltam. Ezért ez nem jött be nekik. Az azt megelőző és azt követő merényletekről nincs mit mondanom.
Eddig tartott a Blikk mese, habbal….és akkor nézzük az RTL Klub interjúját a bötönből:  http://www.rtlklub.hu/musorok/fokusz/videok/179273
Itt pedig a mi elképzelt verziónk:
Egy hét múlva: Magyar Róbert is Vizoviczki áldozata…
Két hét múlva: Felülvizsgálják magyar Róbert ügyét….
Három hét múlva: Kiderült Vizoviczki rendőrei gyártottak ügyet Magyar Róbert ellen
Egy hónap múlva: Magyar Róbert szabadult, NEM BŰNÖS! Vizoviczki és a korrupt zsaru-maffia örökre börtönben marad.
Mi megmondtuk előre és a végén nekünk lesz igazunk:

Magyar Róbert és Balogh Elemér koronatanúk lesznek a Vizoviczki-Portik- Rendőrmaffia sztoriban!

…………………………………………………………………………………………………

A panziós és a maffia, a miniszterelnök és maffiózók: Magyar Róbert és az olajszőkítő Szűcs Attila

…………………………………………………………………………………………………..

11. Nem Portik Tamás Hannibal Lecter! Elfogták Spanyolországban Magyar Róbertet! 98′as robbantások. Orbán is pózolt a Fekete Sereg vezérével ?

Rémusz Bácsi






Felettébb gyanús: hazacsempészte a TEK Magyar


Róbertet? Magyaros maffiafilm hülyegyerekeknek



A maffiatörténet: Magyar Róbert is beáll a pentitok sorába? Mi lesz a “fekete sereg” volt vezérének feladata? Mindenki szabadul, aki Vizoviczkire és Portikra rábeszél! Az éjszaka császára és az olajmágus a narancs-zubbony fogságában. Maffiavezérek és besúgók. Rendőrök vagy főmaffiózók? Ki a legveszélyesebb? A forgatókönyv jó, a szereplőválogatás folyamatban. A producer: Pintér Sándor. Rendezte: Orbán Viktor. Készült a TEK filmstúdióban. Forgalmazza az NNI megmaradt kiscsoportja. Mi meg nézzük, mint a hülyegyerekek a moziban. 
A Blikk, mint mindig, ismét tudja a tutit:

Zsaruk védik a maffiafőnököt

Titokban, óriási biztonsági intézkedések mellett hazahozzák a „fekete sereg” Spanyolországban elkapott vezérét, Magyar Róbertet (42),-BLIKK”- (Mi meg azt kérdezzük, miért?)
Minden jel arra mutat, hogy újjászerveződik az éjszakai élet, újraosztják a maffiózók a területeket. Az eddig az éjszakai életet uraló Vizoviczki László meg-gyanúsítása, majd Portik Tamás letartóztatása lehetőséget adott az eddig háttérbe szorult csoportoknak a megerősödésre.”- a Blikk mindent tud.
Magyar Róbert: Viktor hívj, ha kell jövök, és hozok magammal ezer embert. Potenciális szavazók és harcosok.
fekete sereg” egykori vezére éppen utób­biakat támogatta nagy lét­számú, verőemberekből verbuvált csapatával. Több olyan konfliktus is volt korábban a felek között, amelyről a rendőrség is tudott, de sértettek híján nem indulhatott nyomozás. Ám ha a most hazaszállított Magyar együttműködik a hatóságokkal, akár megsemmisítő csapást is mérhetnek a nyomozók Vizoviczki Lászlóra, aki a gyanú szerint évekig befolyásolta a rendőrséget. Amióta azonban előzetesben van az éjszaka ura, egymást érik az utcai lövöldözések.” - (kicsit kusza, de értjük!) http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/zsaruk-vedik-a-maffiafonokot-2108915
Nem látták Magyar Róbertet az utasok között
Sajtóinformációk alapján a Terrorelhárítási Központ csütörtökön szállítja haza Madridból a fekete sereg vezetőjét. Ennek ellenére nem látták a reptéren Magyar Róbertet. MNO/HírTV
Hungarianvirus: A hír mindenképp gyanús! Miért is kellene Magyar Róbertnek bárkire, bármi terhelőt is mondania, ha amúgy is életfogytiglanira lett ítélve? Honnan ez a biztos információ, hogy megsemmisítő csapást fog Magyar vallomása mérni Vizoviczkire”?
A válasz egyszerű. A BLIKK-nél, MNO-nál, HítrTv-nél  a rendőrségi források elkezdik az agyakba előre táplálni, hogy Magyar Róbert  tudhat valamit. Majd mikor valóban terhelő vallomást tesz, megírják a na ugye, mi megmondtuk” verziót.
Pintér Sándor: “Nem találkoztam Fenyő Jánossal sem, legalábbis tudatosan nem!” Nem nő itt ki többet senki, sőt a fű sem, ha én úgy döntök! Magyarország megújul én leszek az országimázs arca! Ellenvetés? Pintér “Don” Sándor: Portik és Vizoviczki volt a legkártékonyabb Magyarországon az elmúlt 20 évben!”
Már Magyar Róbert Spanyolországi elfogása is a hihetetlen mesék kategóriájába tartozott. Miért éppen most, miért nem vádolják meg a Spanyolok? Bolti lopás, majd azt írták betörésekből élt, plusz be volt kábítószerezve, stb,stb. Komplett idiótának állították be, miközben maffiavezérnek titulálják! A lényeg, hogy hazajön, és Vizoviczkire és Portikra fog tudni olyan “tuti-biztosat” vallani, amitől a balos rosszfiúk örökre bentmaradnak a kaptárban, Magyar Róbert pedig egy perújra felvételkor, – új körülmények felbukkanása kapcsán – enyhébb büntetést kap. Vagy akár szabadulhat is, mert olyan jókat és hasznosakat mondott a két csibészre. Neki ugye minden jó, hiszen az életfogytiglanija, az tényleges, azaz sosem szabadulhatna. Nem mindegy mit fog összehordani! Miután Radnai “Pentito” László, másik maffiafőnököt is furcsa körülmények között szintén kiengedték a börtönből, ugye nem lesz meglepő az előbbiekben felvázolt verzió majdani bekövetkezése? Két héttel ezelőtti írásunkban már elemeztük:

Magyar Róbert és Balogh Elemér koronatanúk lesznek a Vizoviczki-Portik- Rendőrmaffia sztoriban!

Pintér Sándor: “Csak egy maradhat ezen a szemétdombon, csak egy Keresztapa él meg! ….Elfogták Spanyolországban Magyar Róbertet! 98′as robbantások. Orbán is pózolt a Fekete Sereg vezérével ?…(Katt a képre)
Ha megvan az akarat, meg van hozzá a megoldási koncepció. A jelenlegi hatalom összes eddigi intézkedését látva, ez a sztori nem lesz egyedi. Majd figyeljük meg az elkövetkezendő napok jobber kommunikációját az ügyben. A történet a Safarov-ügy mintájára lesz profin levezetve. A végén senki nem lepődik majd meg semmin, mert az lesz belénk injekciózva, hogy ez így van jól. Magyar Róbert csak a szemét “elmúltnyócévnek” volt szintén az áldozata, azért lett ilyen csúnyán elítélve, mert a Viktátorral” közös képen szerepelt egyszer. Amire egyébként Magyar Róbert saját maga is büszkén hivatkozott a bíróságnak megküldött korábbi levelében. Azaz, Ő csak a politika áldozata. Mint itt mi mindannyian!
A kérdés lassan az, ki a jó fiú és ki a rossz, mert teljesen össze vagyunk zavarodva! Egy biztos, nem akarunk ilyen országban élni!
Friss hír: a hivatalos verzió:
M. Róbert egy magyarországi büntetés-végrehajtási intézetben 2012. szeptember 14-én 6 óra 25 perckor megkezdte tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésének letöltését. A Debreceni Ítélőtábla 2012. március 13-án keltezett jogerős ítélete szerint a 42 éves férfi feltételesen sem bocsátható szabadlábra. …” http://www.police.hu/friss/ORF-20120914_2.html
Friss:
Így hozták végül haza Magyar Róbertet: megkapta Ő is a TEK-től a FIDESZ-colour kezes-lábas egyenruhát: Hír Tv videohttp://mno.hu/ahirtvhirei/a-tek-hazaszallitotta-a-hirhedt-magyar-maffiavezert-1105349
A Blikk úgy tudja….: 

Bécsen át lopták haza a Fekete sereg vezérét

“…Több alternatív útvonalat is kijelöltek a TEK munkatársai. Azt, hogy az utolsó pillanatban melyiken indultak el, a parancsnokuk döntötte el. Az elítélt az utazás alatt fegyelmezett volt, úgy tűnt, hogy megkönnyebbült, mondhatni örült, hogy végre hazajöhetett…” (hmmmm, na ja, csak pezsgőt nem bontott!)
Rémusz Bácsi






A panziós és a maffia, a miniszterelnök és maffiózók:


Magyar Róbert és az olajszőkítő Szűcs Attila



Elrendelte Magyar Róbert kiadatását Magyarországnak az ügyben eljáró elsőfokú spanyol bíróság – olvasható a rendőrség honlapjára péntek este feltett közleményben. Az ORFK kommunikációs szolgálata által kiadott közlemény szerint a férfit a két ország közötti kiadatási eljárás alapján hozhatják Magyarországra. 
A keresztapa következő részét állítólag Magyarországon forgatják. Minden feltétel adott. „Minden döntés, amelyet meghoz, gondosan be van csomagolva demokratikus sztaniolba.” Vírus Európában: „demokratikus arculatú Orbán-diktatúra”             (kattints a képre…)
Az úgynevezett fekete sereg a bűnüldöző hatóságok szerint prostitúcióval, védelmi pénzek szedésével, tartozásbehajtással foglalkozott, erőszakos harcot folytatott a mindezekből származó illegális jövedelmekért, és a fegyveres leszámolástól sem riadt vissza. A “fekete sereg” házi őrizetből évekkel ezelőtt ismeretlen helyre szökött vezetőjét, Magyar Róbertet tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték, több társának büntetését pedig súlyosította március 13-i ítéletében a tábla. Volt, aki 18 évet kapott.
A panziós és a maffia
FeGyA könyve a tragikomikus magyar igazságszolgáltatásról
A Fővárosi Ítélőtábla, mint arra talán sokan emlékeznek, megismételt eljárásban jogerősen felmentette a több emberen elkövetett emberölés kísérletének vádja alól Szántai Attila sashalmi panziótulajdonost. A döntés értelmében Szántai jogos védelmi helyzetben volt, amikor 2001. január 6-án Vajda József és Szűcs Attila, a fekete sereg néven elhíresült bűnszervezet katonái hetekig tartó zsarolást követően – melynek során védelmi pénz fizetésére akarták kényszeríteni -, megverték és kirabolták. Szántai éppen csak el tudott menekülni előlük. A történet rendkívül izgalmas, több szempontból is.http://www.ahonapkonyve.hu/books/12-a-panzios-es-a-maffia Megismerjük belőle a magyar alvilág működését, azt a bűnszervezetet, amely szinte behálózza az éjszakai életet. A krimi-izgalmasságú könyv a magyar rendőrség és az igazságszolgáltatás tevékenysége elé is tükröt tart. Szántai Attila hét éven át ült börtönben – azok között, akik az életét fenyegették – pedig a bűne csak annyi volt, hogy meg akarta védeni magát. Szántai Attila arról beszélt: 12 év kellett ahhoz, hogy kiderüljön az igazság, miszerint: a szervezett bűnözés a rendőrség hathatós támogatásával fosztogatja az emberekethttp://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=528249#null FeGyA, –  a Népszabadság oknyomozó riporterének – könyvéből megismerhetjük a fekete sereg módszereit és kötődésüket a korrupt rendőrséghez és a hazai még korruptabb politikához.
Magyar Róbert végleg hazatér? Csak nehogy elnöki kegyelmet kapjon mint a “baltás”
Magyar Róbert: Viktor hívj, ha kell jövök, és hozok magammal ezer embert. Potenciális szavazók és harcosok.
Magyar Róbert a másodfokú ítélet előtt levelezett a bírósággal, és arra hivatkozott, hogy az ellene folyó eljárás csak annak köszönhető, hogy rajta keresztülOrbán Viktort akarják lejáratni, a KOKO éttermében készült közös fotójuk miatt. Mint azt már mi is megírtuk a Portik-sorozatunk 11. Részében: Nem Portik Tamás Hannibal Lecter! Elfogták Spanyolországban Magyar Róbertet! Orbán is pózolt a Fekete Sereg vezérével?”http://wp.me/p2BNDT-aU
Apropó közös fotó: Az index.hu cáfolja, hogy szeretettVezérünk”, szegény beteg miniszterelnökünk aFACEBOOK-on terjedő hír szerint egy másik bűnözővel, Szűcs Attilával lenne közös fotón a Videoton VIP páholyában. Orbán olajszőkítővel szurkolt?” Az Index állitólag megtalálta a pink pólóban ácsorgó urat, aki nem az olajszőkítő Szűcs Attila, hanem Hársfalvi Tamás közgazdász, bár róla másik fotót az index sem tudott bemutatni.http://index.hu/belfold/igazamiigaz/2012/09/07/orban_olajszokivovel_szurkolt/
Miközben az országot a nemzetközi sajtó darabokra szedte, Orbán a Vidi meccsen pöffeszkedett idióta ingjében az ismert oljabáró Szűcs Attilával. Facebook csoport buktatta le Orbánt és bűnözö ismerősét!
Egy kedves forumozónk bejegyzése Magyar Róbert kapcsán: A véletlenek lehetősége ebben az esetben is kizárt. Magyar (úr?) és “fekete serege” majd csinál egy kis jó szükségállapotot a Fidesz megrendelésére és majd ennek eredményeként elhalasztják a 2014-es választásokat ?”
Mindenesetre kiváncsian várjuk, milyen fordulatos fejleményeket fog előidézni Magyar hazaérkezése, hiszen a kormánymédia már tudni vélte, hogy szembesíteni fogják Magyar Róbertet Vizoviczki Lászlóval.
További híreink Magyar Róbert ügyében:https://hungarianvirus.wordpress.com/2012/08/30/744/
Rémusz Bácsi


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése