2014. június 17., kedd

Hírháló cikkeiből III.




Hírháló cikkeiből III.

Képviselő, aki elmondja az igazat


Berni Sanders, Vermont független szenátora arról beszél, hogy gyakorlatilag háború folyik, miközben a középosztályt módszeresen szétverik, megnyirbálják az oktatást, egészségügyet, addig a milliárdosok és nagyvállalatok óriási adókedvezményeket kapnak a képviselőháztól cserébe kampányaik pénzeléséért, a vagyon pedig egyre jelentősebb arányban az egyre mohóbb felső 1% kezébe kerül. Vajon máshol is így működik?
(A felvétel két évvel ezelőtt készült, tehát az adatok az akkori időre vonatkoznak)

****************************************************************

A 2014-es összeomlás - 29-ben se látták az érkezését


Február 22, 2014 Market Watch, Paul B. Farrell - Idők jelei
Képzeljük el, hogy az izgalmas XXI. században járunk. A civilizáció még mindig létezik a föld nevű bolygón. A Wall Street-en még mindig folyik a kereskedés. Az ember azonban felteszi a kérdést: Miért nem halljuk a következő összeomlás zaját? Süketek vagyunk? Nem. A figyelmeztető jelek mindig hosszúak és hangosak, de akkor miért nem halljuk őket? Hát ezért...

Igen. Az összeomlások folyamatosan érkeznek. Történelmi tanulság: Az 1929-es krach a Nagy Gazdasági Világválsághoz vezetett. 2000. március 20-án ezt írtuk: "A következő válság? Nem fogod hallani az érkezését." Csak kevesen figyeltek. Az 1990-es dotkom mánia eredményeként a Wall Street 8000 milliárd dollárt veszített a 2000 és 2003 közötti medvepiaci recesszión. Azóta semmi sem változott. Egy újabb figyelmeztetéssorozat hangzott el 2004 és 2008 között. Ismét kevesen figyeltek. Újabb krach. A Wall Street még többet, 10.000 milliárd dollárt veszített.
2013 során számos szakértő figyelmeztetett arra, hogy milyen rossz állapotban van a piac. Decemberben a Wall Street Journal megírta, hogy 13 évnyi negatív kereskedés után, a Wall Street "elveszett évtizede" (ami tulajdonképpen 2000-től 2013-ig tartott) végre kiegyenlítődött, legalábbis inflációval korrigált alapon.
Az 1929-es állapotok megismétlődésétől tartva a befektetői hangulat hihetetlenül ingatag volt az ünnepek alatt.
És most itt az újabb pánik. Vajon 1929 megismétlődik 2014-ben? Kívül látszólagos nyugalom. Belül? Jól gondolod! Pánik. Különösen Mark Hulbert ijesztő, az 1929-es helyzetet ábrázoló grafikonja után.
Ami még ijesztőbb? Az a "konszenzus", vagyis "megjósolhatóan irracionalitás", amivel a bikapártiak visszavágtak a fenti grafikonra. Először is ez az úgynevezett "konszenzus" éppen hogy alátámasztja Hulbert mondanivalóját: miszerint a befektetők tényleg aggódnak, hogy jó helyen kapizsgál és a piac tényleg közel van a 29-es események megismétléséhez.
Soha ne bízz a konszenzusban, mert szinte biztos lehetsz benne, hogy téved és semmit sem bizonyít. A "megjósolhatóan irracionális" olvasók valamint egyes hivatásos kereskedők konszenzusát kezeljük fenntartással. Mit mondott Terry Odean professzor és Brad Barber? A legtöbb kereskedő az esetek 80 százalékában veszít. Ne bízz a konszenzusban.
Ne játssz székfoglalót egy megjósolhatatlanul irracionális kaszinóban
Future News Index néhány évtizeddel ezelőtti első megjelenése óta követjük a ciklusokat, hullámokat és grafikonokat és azt látjuk, hogy a tavalyi év eleje óta minden megbolondult és irracionálisan megjósolhatatlanul viselkedik:
- Halloween előtt, néhány hónapnyi pesszimista jóslat után ezt írtuk: "2014 a bika éve! Most fogadj a bikákra!" - talán a DiCaprio nevével fémjelzett "A nagy Gatsby" válság előtti, a 20-as évekre jellemző optimista hangulatra reagálva.
- Majd hálaadás előtt az "Üvöltő bika 2017-ig" című cikkben a 2004-es pánikra és a soha be nem következő krachra valamint a szét nem durranó lufira hívtuk fel a figyelmet.
- Majd jött a december és az erős pozitív energia még jobban felerősödött, amit a "12 szektor a meggazdagodásra a dübörgő 2014-es bikapiacon" című cikkben fejtegettünk. A befektetők a hetedik mennyországban jártak, újabb 22 százalékos haszonról álmodva az Újévben.
- Ekkor jött a medvepiaci figyelmeztetés. Pont karácsony előtt az "Ítéletnapi felmérés: 98% esély a 2014-es tőzsdekrachra" című cikkben arról írtunk, hogy a piaci hangulat ismét pesszimista és lefelé vette az irányt, rámutatva, hogy még a Fed is "fenntarthatatlan lufikat" lát. Bill Gross "Hitelszupernováról", Nouriel Roubini "A tökéletes viharra való felkészülésről" beszélt, Charlie Ellis azt tanácsolta, hogy "Ne legyenek kötvényeink", Peter Schiff pedig ráduplázott korábbi figyelmeztetésére a "Tik, tak.... bummm" című írással.
Figyelmeztetések. Igen. Csakhogy senki sem figyel rájuk. Hallani halljuk mindet, de miközben a medvék és a bikák egymásnak ellentmondva harcolnak, az üzenetek kioltják egymást. Senki sem figyel rájuk. Minden egyes válságnál láthattuk, hogy a befektetők tagadásban élnek, amíg már túl késő. Ez a körforgás évszázados jelenség.
Miért? Mert a befektetők székfoglalót játszanak. Imádják a hazardírozást, a vadászatot és az izgalmat. Tudják, hogy a bikapiac egyszer eléri a csúcsot és aztán szétpattan, de azt nem, hogy mikor. Szóval passzolgatják a borítékot. Csak még egy jó kis befektetés. Csak még egy utolsó. Meg vannak győződve arról, hogy időben ki tudnak szállni.
Nem fogjuk hallani a krach érkezését
Az összeomlás első jeleit újra és újra félresöprik. "Ez csak egy átmeneti korrekció." - mondják, míg végül mindenkit érzéketlenné tesznek az elkerülhetetlen észlelésére. Elfeledkezünk a történelem tanulságairól, és a nagy meglepetés teljesen felkészületlenül ér el minket.
Niall Ferguson valahogy így fogalmazott: Az összeomlás előtt a világ szinte mozdulatlannak tűnik, megtévesztően mozdulatlannak, kiegyensúlyozottnak. Mintha megállt volna egy bizonyos ponton. Így amikor a krach beüt, mint ahogy elkerülhetetlenül be fog, mindenkit váratlanul ér majd. Az agyunk egyre csak azt mondja majd, hogy még nincs itt az ideje az összeomlásnak.
Az élet addig is megy csendben tovább, mindannyiunkat sebezhetővé téve ezzel az altatással, míg a Lehman csődhöz hasonló riadó ki nem billenti az egyensúlyt. Onnantól kezdve, mondja Ferguson, az összeomlás "olyan hirtelen gyorsulásba kezd, mint egy versenyautó... mint a tolvaj éjjel." Beüt. Akkor aztán mindenki felébred.
Az egyik percben még megy a székfoglaló, mindenki izgatott, mosolyogva éli a tagadás napjait, várva, hogy mikor zsebelheti be a következő nyereményt, mielőtt beüt az elkerülhetetlen. Tökéletesen bízva abban, hogy tudja mikor, hol és hogyan kell kiszállni. Az éjszakai tolvaj pedig csendben támadásba lendül, mindenkit meglepve. A tagadás egy darabig még folytatódik, biztosítva minket, hogy ez is csak egy rövidtávú korrekció a szárnyaló bikapiac közepén, míg végül hirtelen rájövünk, nem egy versenyautó, hanem egy kamion száguld felénk.
Az optimizmust és a félelmet is bennfentesek generálják. A figyelmeztetések azonban kívülről jönnek. Tisztán hallhatóan és hangosan. Az agyunknak azonban választani kell az általunk rég elfogadott nézetek, személyes előítéletek és ideológiák és az érkező új információ között. Sajnos a legtöbb esetben a berögzült vélemények felülírják az új információt.
Mivel magyarázzuk, hogy maga az amerikai pénzügyminiszter, aki évekig a Goldman Sachs elnök-vezérigazgatója volt, pontosan a 2008-as globális banki összeomlás előtt kijelentette, hogy egész hivatásos pályafutása során a gazdaság még soha nem volt az akkorihoz hasonlóan remek állapotban? Nem volt igaza. Évekig fenntartott véleménye azonban nem engedte, hogy a tények összezavarják.
Az összeomlás megjósolása: felejtsd el a konszenzust és ne foglalkozz Soros fogadásaival se
Hogyan lehet megjósolni egy összeomlást? Az emberek mindig a saját megérzéseik alapján döntenek. Igen. Elolvassák a figyelmeztetéseket, mint például, hogy "Soros megduplázta az S&P 500 összeomlására tett fogadását, ami immár 1,3 milliárd dollár". Talán követik is a példáját. Vagy nem tesznek semmit. Van, aki meghallgatja Hulbert, Gross, Gundlach, Ellis, Shilling, Roubini és Schiff véleményét és még mindig nem tesz semmit. Vagy mégis. A legtöbb ember azonban saját belső konszenzusa alapján fog dönteni.
Amikor viszont az a bizonyos kamion magasabb sebességre kapcsol és tényleg begyorsul, a hatás mindenkit váratlanul ér majd és mindez nem fog számítani többé. Nem fogjuk hallani, csak amikor már túl késő. 1929-ben is csak kevesen hallották, pedig akkor is voltak figyelmeztetések. Nem hallották 2000-ben vagy 2008-ban sem és 2014-ben sem fogják.
A kamion ezúttal is hirtelen érkezik majd.
Időkjelei: Természetesen egy ilyen helyzet bekövetkeztekor sem kell pánikba esni, hiszen az összeomlás időzítésétől és intenzitásától függetlenül "kinek szíve az Úrra támaszkodik, megőrzi teljes békében, mert benne bízik". A béke akkor nevezhető igazi békének, ha a vihar próbára tette. Bár a fenti cikk elsősorban a tőzsdei kereskedőket szólítja meg, egy általános összeomlás mindannyiunkat érintene, igaz, más-más módon. Valószínűleg a legtöbb olvasónak se békeidőben, se összeomláskor nem kell befektetések elvesztése miatt aggódni, mert a mi kincsünk más jellegű, így Pállal együtt mondhatjuk, hogy "bizonyos vagyok benne, hogy ő az én nála letett kincsemet meg tudja őrizni ama napra."
****************************************************************

HÁTTÉRMŰVELET: A NYUGAT FELVÁSÁROLTA AZ UKRÁN TÖRVÉNYHOZÁST


2014.02.21 10:12 Hídfő.net
Alig néhány órával azután, hogy az ukrán Belügyminisztérium engedélyezte lőfegyver használatát a rendőrök számára önvédelmi helyzetekben, összeült a törvényhozás maradéka és meghoztak egy törvényt, ami elrendeli a rendfenntartó alakulatok kivonását Kijev belvárosából, valamint betiltja a lőfegyver használatát a rendőrök számára. A fővárosba kivezényelt rendőrök újra céltáblaként állnak a civilként harcoló nyugati katonák előtt. Hogyan lehetséges ez?
Az ukrán parlament határozatainak érvényességéhez a 442 képviselőből 226 jelenléte szükséges, a tegnapi szavazásra pedig 239 képviselő jelent meg az ülésteremben. Két nappal ezelőtt a fegyveres felforgatók betörtek a parlament épületébe, megöltek több rendőrt és biztonsági őrt, a képviselőknek pedig alternatív útvonalakon kellett elmenekülniük a parlamentből. A kormánypárti politikusok közül többen elhagyták az országot, mások egyszerűen nem jelentek meg a szavazáson, mert a rendvédelmi erők láthatóan nem tudják biztosítani az épületet. Emiatt Janukovics pártjából összesen 30 politikus jelent meg, az ellenzék pedig hatalmas többséggel megszavazta a hazaáruló törvényt.


Feltűnő, hogy a kaotikus helyzet ellenére az ellenzék teljes létszámmal megjelent. Úgy tűnik, a parlament megrohamozása, politikusok meglincselése részét képezte az ellenzéki pártok Berlinben, Angela Merkel német kancellárral leegyeztetett felforgató műveletének, ami ellehetetleníti a rendvédelem működését. A rendőrök most újra céltáblaként állnak Kijevben az atlantista ellenzék által elfogadott jogi korlátok miatt, ami kiszolgáltatott áldozattá tette őket, felsorakoztatva a NATO mesterlövészeinek célkeresztjébe. A nyugat terroristák alkalmazásával megfélemlítette a törvényhozás egy részét, hogy a belváros elfoglalását törvényessé tehessék a lefizetett ellenzékieken keresztül.
Kapcsolódó:
   This is a must see! Ukraine. Bercut captures American agent, consultant unrest 
****************************************************************

Ukrajna: két tűz között


22.02.2014, 21:44 Oroszország Hangja
Az ukrán parlament megszavazta Viktor Janukovics lemondását, amiért nem teljesítette az elnöki pozíciójához tartozó kötelezettségeit, továbbá május 25-re előrehozott elnökválasztásokat írtak ki. A döntést a parlament többsége támogatta. Viktor Janukovics ugyanakkor nem tartja legitimnek a képviselők döntését.

Korábban tagadta az önkéntes lemondásáról szóló pletykákat és kijelentette, hogy nem szándékozik aláírni egyetlen a parlament által szombaton elfogadott dokumentumot se.

Szombat reggel a Viktor Janukovics meneküléséről szóló híresztelések tartották izgalomban Ukrajnát. Az államfő ideiglenes eltűnése igazi teljhatalommal ruházta fel az ukrán képviselőket. Néhány óra alatt egy reformcsomagot fogadtak el, majd a legfontosabb rész következett, az elnök lemondatásának az elfogadása, amelyet ő már állítólag szóban kérelmezett, most pedig írásban. A Harkovban előkerült Janukovics azonban cáfolta az önkéntes lemondásáról szóló híreket. Ez a kijelentése egy erőtlen próbálkozás volt, ami arra irányult, hogy megtudja, milyen esélyei vannak az elnöki hatalmának további gyakorlására. Ezt a véleményét Fjodor Lukjanov politikai elemző osztotta meg az Oroszország Hangjávalfolytatott interjúja során.

Még mindig nem tudni, hogy pontosan milyen hangulat is uralkodik Ukrajna keleti és déli vidékén. Továbbá szerintem nem fog hivatalosan lemondani, hogy megtudhassa, van-e komoly támogatói bázisa ott.

Felismerve, hogy Janukovics nem fog önként távozni, a képviselők döntöttek helyette. Ezen kívül megszavazták a 2004. évi alkotmány megújítását. Janukovics támogatói úgy vélik, hogy ez a döntés alkotmányellenes, csakúgy, mint a parlament összes többi döntése az elmúlt napokban. Az Oroszország Hangjának erről Oleg Carjev, a Régiók Pártjának tagja nyilatkozott:

Az elnök nem írta alá az alkotmány módosítását. Így tehát még mindig a régi alkotmány van érvényben. Ez pedig azt jelenti, hogy a Legfelsőbb Tanácsnak nincs joga kinevezni minisztereket. Ha pedig ezek a miniszterek önmagukat nevezik ki, úgy a beosztottjaiknak nincs joguk teljesíteni az ő utasításaikat. Ukrajnában jogilag nem elfogadott a felelősségre vonás eljárása. Ha a Legfelsőbb Tanács ezt a döntést hozta, akkor annak érvénybe lépéséhez Janukovics aláírására van szükség.

Senki sem kételkedik abban, hogy Ukrajnában politikai és a társadalmi megosztottság jött létre, aminek a következményei igazi tragédiához vezethetnek, ha a lehető leghamarabb nem hoznak létre egy mindenki számára elfogadható nemzeti bizalmi kabinetet.


VITALIJ KLICSKÓ, AZ UKRÁN FORRADALOM EMBLEMATIKUS ALAKJA - EGY CIONISTA ZSIDÓ

Az alábbi képek láttán minden kétségünk eloszlik az ukrajnai gettólázadás kapcsán. Klicskó szerepe ezzel nyilvánvaló. Ez a szeméttombra való, szégyenletes figura korábbi sporteredményeit is porba rántotta a cionista politizálásával.

A következő kép megmagyarázza azt is, hogy miért kell Julia Timosenkót annyira szabadon engedni.

Hadnagy Ármin - Hídfő.net
****************************************************************

Az új ukrán jelszó: "Mentől szarabb, annál jobb!" - SVPSZ
Az USA már építené a "demokráciát" Ukrajnában

2014, február 23 SVPSZ
Az Egyesült Államok kész arra, hogy támogassa Ukrajnát azon az úton, amely visszavezet a "demokráciához és a gazdasági növekedéshez" - jelentette ki az amerikai pénzügyminiszter vasárnap.
Jack Lew az ausztráliai Sydneyben nyilatkozott egy nemzetközi pénzügyi tanácskozást követően. Hozzátette, hogy említett törekvésében más államokkal, köztük Oroszországgal is együtt kíván dolgozni.
Lew a legnagyobb fejlett és felzárkózó iparú országokat tömörítő G20-as csoport pénzügyminiszteri találkozóján vett részt. Külön megbeszélést folytatott orosz kollégájával, Anton Sziluanovval az ukrajnai helyzetről azt követően, hogy Viktor Janukovics államfőt Kijevben menesztették, a bebörtönzött Julija Timosenko volt kormányfőt pedig szabadlábra helyezték.
Sajtótájékoztatóján Jack Lew úgy fogalmazott: országa kész támogatni Ukrajnában azokat a reformokat, amelyek a gazdasági stabilitás, a demokrácia, a növekedés megteremtését szolgálják (ha valaki nem hinné hogyan építenek demokráciát, nézze csak meg Irakot... - a szerk.)
Az orosz pénzügyminiszter, Anton Sziluanov úgy nyilatkozott: Oroszország egyelőre kivár annak a kétmilliárd dollárnyi ukrán államkötvénynek a megvásárlásával, amelyet a múlt héten helyezett kilátásba. Az orosz vezetés még Janukoviccsal állapodott meg egy 15 milliárd dolláros hitelprogramban, és ennek részét képezni a 2 milliárdos ügylet. Sziluanov Sydneyben azt mondta, hogy akkor döntenek majd ebben a kérdésben, amikor megalakul az új ukrán kormány. (Magyarul ezt az ingyen pénzt Ukrajna elbukta, helyette kuncsoroghat majd az IMF-nek, akik felé már amúgy is nyakig elvan adósodva. Valamint egy tény: Putyin világossá tette ezelőtt, ha nem a "kedve" szerint alakulnak a dolgok Kijevben, akkor búcsúzhatnak az előzőekben megítélt kedvezményes gázáraktól, valamint az összes tartozásukat behajtják Ukrajnán. Szóval lesz még kemény telük Tyimosenkóéknak! - Me3llesaleg megjegyeznénk, hogy maga Júlia is zsidó)
Emlékeztetett arra, hogy Ukrajnának nem lesz könnyű dolga idén, mert nagy adósságokat kell törlesztenie, többek között a Nemzetközi Valutalapnak (IMF). A kérdést megtárgyalták a G20-as csoport pénzügyminiszteri találkozóján, és azt is, hogy az ukrán vezetés folyamodjon kölcsönért az IMF-hez a strukturális reformok megvalósítása érdekében. Éppen ezért az első teendő a kormány megalakítása lenne, továbbá a hatalmi szervek kialakítása, hogy ezt követően az új kormány az IMF-hez fordulhasson. Sziluanov szerint ez teljes mértékben megfelel Ukrajna érdekeinek.
Hangoztatta, Oroszország érdekelt a helyzet további rendezésében, az ukrajnai politikai, társadalmi és gazdasági viszonyok normalizálásában.
Ukrajnában november óta folytak a kormányellenes tüntetések, nem utolsó sorban amiatt, hogy a Janukovics-kormányzat - orosz nyomásra - elhalasztotta az Európai Unióval kötendő társulási szerződés aláírását. Az e heti véres kijevi események következményeképpen az országban átmeneti kormányt alakítanak és új választásokat tartanak. Janukovics péntek éjjel elhagyta Kijevet, de pontos tartózkodási helye vasárnap reggelig nem vált ismeretessé.
MTI nyomán - alfahir.hu - cikket kibővítette:SVPSZ




"50 millió forintot kapott az MSZP székházában az egyik titkárnőtől, nejlonszatyorban..."

Zuschlag János kipakolt


2014. 03. 07. 06:16 
Origo
Alaposan felkavarhatja a választási kampányt Zuschlag János egykori MSZP-s országgyűlési képviselő, akinek könyve hétfőn jelenik meg.
Zuschlag hat évet töltött börtönben, mert 75 millió forintot vett át olyan civil szervezetek képviselőjeként, amelyek nem is léteztek, most pedig ígéretei szerint alaposan kipakolja a párt ügyeit. A tavaly szeptemberben szabadult politikus felvezetésként a Napi Gazdaságnak adott interjút, könyvének egyes részleteit pedig a Blikk mai száma ismerteti.
"Én vittem el mindent egy olyan bevett szisztémáért, amit nem én találtam ki, és nem én üzemeltettem, pusztán a része voltam" - mondja Zuschlag az interjúban. Úgy véli, a pártja bűnbakként áldozta őt fel hét évvel ezelőtt, és olyan súlyos büntetést kapott, amelyet csak gyilkosokra szabnak ki. "Végig az volt az érzésem, hogy a bíró rajtam torolja meg azt, hogy a valódi bűnösök kibújtak a hurokból" - mondja.

A hatéves börtönbüntetése után szabaduló Zuschlag János távozik a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet épületéből Kecskeméten - Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Zuschlag azt állítja, hogy a Simon ügy kirobbanása miatt szólal meg éppen most, a választási kampány kellős közepén, könyvét régóta írja, és segítő szándék vezeti, nehogy más is úgy járjon mint ő. Szerinte Simon menthetetlen, mert "az ügye nagyon egyszerű, átlátható" és a kampányban egy párt ilyenkor nem tehet mást, el kell engednie őt.
"Kizártnak tartom, hogy Simon Gábor egyszemélyes buliban tudott volna megszerezni ennyi pénzt" - mondja Zuschlag, szerinte az MSZP "rendszerének jellegzetessége miatt" ez lehetetlen.
A volt politikus Gyurcsány Ferencről azt állítja, hogy ő is "tudott mindenről", sportminiszterként az a tárca volt akkoriban a "homokozója", ott építette fel magát, és például a pályázatok elbírálásánál bólintott, amikor arról egyeztettek, hogy kinek kellene adott esetben nyernie.
Zuschlag 2004-ben a botrányok hatására lemondott, de a 2006-os választásoknál újra képviselőjelölt lett. Ekkor - állítása szerint - az MSZP vezetése megkeresete azzal, hogy lépjen vissza. Miután a Lendvai Ildikó, Szekeres Imre, Szilvásy György "trióval" megállapodott, 50 millió forintot kapott az MSZP székházában az egyik tiktárnőtől, nejlonszatyorban. "A pénz az MSZP-től jött, nyilván a központi széfből" - állítja a politikus. A Blikk mindhárom érintettet megszólaltatja, akik tagadják Zuschlag állításait.



Obama felhívta Putyint


2014.03.07. 10:27 
Oroszország Hangja
Az éles ukrajnai helyzetet éjjel telefonbeszélgetésben tekintette át Barack Obama és Vlagymir Putyin.
A Kreml hivatalos honlapjának közlése szerint a beszélgetést az amerikai fél kezdeményezte. A két elnök más- más módon látja a bonyolult helyzet kialakulásának okait.
Putyin szerint az alkotmányellenes puccs következtében hatalomra jutott ukrán vezetés - amely nem rendelkezik össznemzeti mandátummal - abszolút illegitim döntéseket kényszerít a keleti és a dél-keleti régiókra és a Krímre. Oroszország nem hagyhatja figyelmen kívül a segélykérést, és a nemzetközi jog keretében cselekszik.
Ugyanakkor az orosz államfő kiemelte az orosz-amerikai kapcsolatok fontosságát a nemzetközi stabilitás és biztonság érdekében.

 
Ugyanazok a mesterlövészek lőtték mindkét oldalt Kijevben a jelenlegi USA/EU hátterű hatalom megbízásából!

2014. március 6., csütörtök RT News, Inforwars, MTI, Hidfo - 
Világ helyzete
A ma kirobbant felvétel és cikkek szerint nem Janukovics a felelős, sőt ugyanazok a mesterlövészek lőtték mindkét oldalt Kijevben a jelenlegi USA/EU hátterű hatalom megbízásából! A beszélgetés Catherine Asthon, az Európai Unió külügyi főképviselője és az észt külügyminiszter között zajlott le. A beszélgetés itt hallgatható meg.
Korábban írtam már egy hosszú cikket a Gladio-hadműveletről, amit a CIA alkalmaz: "Nagyobb botrány,mint a Watergate!"-Gladio-művelet és a 'feszültség stratégiája'
Most ugyanez történik Ukrajnában..... (
Az InfoWars friss cikke szerint is)

Az RT riportja magyar felirattal: 
http://www.youtube.com/watch?v=CF6l1MCZyGw

UPDATE - 2014. Március 6.
Ma reggel nyilatkozott a Berkut parancsnoka, Jurij Abszinov, miszerint:
"Egy bizonyos ponton túl érzékeltük, hogy itt már nem olyan békés tüntetésről van szó, mint 2004-ben vagy 2007-ben. Komoly provokációba csapott át az egész felfordulás, a tüntetők elkezdtek övön aluli taktikákat alkalmazni. Mi végig fegyvertelenek voltunk, viszont azok, akik ezt az egészet kitervelték nyugatról, azt próbálták elérni, hogy átálljunk a tüntetők oldalára, ám ez nem történt meg."
"Ezután következett a legrosszabb. Amikor elkezdték éles fegyverekkel lőni a tüntetőket és minket is. Már említettem, nekünk nem voltak éles fegyvereink. Nehéz volt megérteni mi is történik, de amikor a katonáink elkezdtek összeesni egymás után, egyszer csak hirtelen rájöttünk, itt bizony éles fegyverrel lőnek minket." - emlékezik vissza Jurij - ""Ismétlem: a Berkut katonáinál nem voltak éles lőfegyverek. Innentől lettünk biztosak benne, hogy egy harmadik fél is benne van a játékban. Mocskos, de profi volt a kivitelezésük."
Jurij Abszinov közvetlen azután adott interjút, hogy kikerült a telefonfelvétel, ahol Catherine Ashton és Urmas Paet észt külügyminiszter arról beszélnek, hogy a mesterlövészek kihez tartoznak. Ezt a felvételt később az észt külügy sajtóosztálya is megerősítette.
Az észt külügyminiszter egy kiszivárgott telefonbeszélgetés szerint nem tartja kizártnak, hogy valaki a korábbi ukrán ellenzéki vezetők közül bérelte fel azokat az orvlövészeket, akik a kijevi Majdanon tüntetőket és rendőröket öltek meg a tüntetések idején - legalábbis ezt írta szerdán hírportálján a Russia Today. Az észt külügyminisztérium utóbb megerősítette a kiszivárogtatott felvétel hitelességét.
Az RT szerint a telefonbeszélgetés Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Urmas Paet észt külügyminiszter között zajlott le:
"Egyre erősebb az a vélekedés, hogy nem Janukovics állt a mesterlövészek mögött, hanem valaki az új koalícióból" - mondja Paet a felvételen. Ashton erre ezt mondta: "Azt hiszem, vizsgálódni akarunk. Úgy értem, én nem hallottam erről, ez érdekes. Istenem!"
Paet hozzátette, hogy egy, a sérülteket kezelő kijevi orvosnő ezt mondta neki: minden jel arra utal, hogy ugyanazok a mesterlövészek végeztek rendőrökkel és tüntetőkkel is. Erre utal az orvos szerint az, hogy a sebek alapján ugyanolyan típusú lövedékekre lehet következtetni. Paet azt mondta Ashtonnak, a civil aktivisták zavarónak tartják, hogy az új ukrán vezetés "nem akarja kivizsgálni, mi is történt pontosan" a Majdanon. Azt tapasztalta, hogy a civilek nem bíznak az új koalíció politikusaiban.
"Az észt külügyminiszter mélységesen sajnálja, hogy kiszivárgott a közte és Ashton között lezajlott telefonbeszélgetés, mindazonáltal megerősítjük a felvétel hitelességét" - mondta szerda délután a politikus szóvivője.
Az orosz külügyminisztérium szerdán csodálkozásának adott hangot amiatt, hogy az Európai Unió nem hajlandó kommentálni a kiszivárgott Paet-Ashton beszélgetést, hiszen "az EU-országok vezető tisztségviselői nem is olyan régen sűrűn kommentálták a Nuland-hangfelvételt". (Victoria Nuland európai ügyekért felelős amerikai külügyi államtitkár-helyettes egy február elején kiszivárgott beszélgetés során - amelyet Geoffrey Pyatt kijevi amerikai nagykövettel folytatott - nyomdafestéket nem tűrő kifejezéssel mondott véleményt az Európai Unió Ukrajna-politikájáról.) / MTI /
AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK KATONAI HÍRSZERZÉSÉNEK IS BEDOLGOZOTT AZ UKRÁN JOBB SZEKTOR
A Majdan téri lázadás alatti káoszban a Jobb Szektor több csapatának az volt a feladata, hogy kormányzati épületekből és magas rangú tisztviselők lakásaiból érzékeny dokumentumokat raboljanak. Egy 21 éves orosz fiatalember tette ezt a vallomást, közvetlen az elfogása után, miután visszatért Kijevből Moszkvába, az Orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat azonnal őrizetbe vette, és kihallgatta. A magát Vladiszlavnak nevező férfi több érdekes történetet is mesélt.

Az Orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat "Vladiszlav"-ról készített fényképe

"Beültettek minket csapatszállítókba, és előre összeírt lakásokba kellett betörnünk, onnan pedig minden érdekesnek látszó dokumentumot össze kellett szednünk. Itt nem nyúlhatunk a berendezéshez vagy az értékekhez." - meséli Vladiszlav - 
"Hamarosan két Mercedes típusú autó érkezett, és belőle egyenruhás amerikai katonák szálltak ki. Ezek az emberek minden dokumentumot lemásoltak, vagy rögtön elraktak a járműveikbe. Ez február 26.-án történt."
A történet itt nem ért véget. Vladiszlav elmondása szerint a németek is lázasan gyűjtöttek adatokat és dokumentumokat hasonló módon, ám valami miatt ők egyik napról a másikra abbahagyták, és eltűntek.
"A következő napokban, miután minden felírt címről elhordtuk a papírokat, a Jobb Szektor vezetőinek utasítására visszamentünk a címekre az értékekért. Ezeket azonban nem tarthattuk meg, rögtön átadtuk az értékes tárgyakat, műkincseket, bútorokat orgazdáknak. A befolyt pénzt a Jobb Szektor fegyvervásárlásra költötte, legalábbis nekünk azt mondták."
Vladislav megemlített még egy érdekességet, miszerint "A kapitányok a morál fenntartása miatt megengedték az akcióban részt vett századoknak a fosztogatást, ebbe boltok és autók tartozhattak bele."
Az USA és Németország kormányai tehát hathatósan kihasználták a káoszt Ukrajnában kulcsfontosságú dokumentumok megszerzésére. Vladiszlav utolsó megjegyzése szöges ellentétben áll a cionliberális médiák által sokat hangoztatott "Nem volt fosztogatás." történettel.
A nyugati és hazai liberális média kedvenc ferdítései közé tartozik, hogy orosz invázió van a Krím-félszigeten. Tekintsük át röviden az idevágó tényeket.
1, A Fekete Tengeri Flottát fel akarták osztani Oroszország és Ukrajna között a szovjetúnió 1991-es felbomlásakor, ám ez egy elhúzódó vita tárgya lett.
2, A felek 1997-ben végre megegyezésre jutottak a krími katonai bázisokat és az ott állomásozó flottát illetően. E szerint Oroszország kapta a flotta 81.9%-át, de előbb ki kelett fizetnie ukrajna részére 526,5 millió dollárt. A szerződést végül 1999-ben írták alá.
3, Moszkva évente 97.75 millió dollárt tekint semmisnek az Ukrán államadósság Oroszország fele fenálló részéből, ezért cserébe használhatja az ukrán felségvizeket, rádiófrekvenciákat, valamint ez az összeg tartalmazza az orosz hajók által okozott környezetre káros hatásokért a kompenzációkat.

A Fekete-tengeri flotta egyik hajója érkezik Szevasztopolba, 2014.03.01, Krím-félsziget.

4, Az eredeti megállapodás szerint a Fekete Tengeri Flotta 2017-ig állomásozhat a Krím-félszigeten, ám ezt később meghosszabították 25 évvel.
5, Az 1997-es megállapodás megengedi 25,000 főnyi orosz katonaság, 132 páncélozott jármű, 22 katonai repülő és 24 darab 100mm-es kalibernél kissebb ágyúval felszerelt löveg állomásoztatását a félszigeten.
6, A fentieknek megfelelően, jelenleg 5 haditengerészeti hadosztály állomásozik a félszigeten.
7, A haditengerészeti egységeken kívül két reptere is van az oroszoknak a félszigeten, egyik Kacha, a másik Gvardeysky környékén.
8, Az orosz tengerparti erők a 1096. Légvédelmi Rakéta Ezredből és a 810. Tengerészgyalogos Brigádból áll, ez utóbbi 2,000 tengerészgyalogost jelent.
Láthatjuk tehát, hogy az illegális kijevi kormány bejelentése az Egyesült Nemzetek felé, miszerint Moszkva 16,000 katonát küldött a Krím-félszigetre, orosz invázióként lett tálalva, holott Oroszország csak kihasználja a szerződéses lehetőségeit.
És a végére csak egy kép - Bár MÉM, de nem éppen a poén kedvéért:
John McCain "ügyeket intéz és közvetít"
A folytatást ismerjük... kísérteties a hasonlóság,
de minden egybeesés kizárólag a képzelet vagy a véletlen műve....
 
Soha nem látott Izraeli invázió van hazánkban

2013-02-07 15:03 
hir.ma
Sokszor kapja meg az ország, hogy mekkora nagy az antiszemitizmus itthon. Annyira tombol itt az antiszemitizmus, hogy hazánkba egyetlen egy légitársaság indít Boeing 747-400-as Jumbo gépeket.


Honnan? Hát Izraelből!

2013. április végétől a keddi napokon Boeing 747-400-as Jumbo géppel közlekedik Tel-Aviv és Budapest között az izraeli El Al légitársaság.
A nyári szezonban heti nyolc járata lesz a légitársaságnak, a reggeli járatokat 737-800-a gépekkel, keddenként pedig a 747-es Jumbóval repülik.
A csütörtök és szombat esti járatokon szintén nagy kapacitású, széles törzsű Boeing 767-es gépek üzemelnek majd.
Egyetlen egy országgal sincs ekkora géppel történő repülőgépes közlekedésünk.


Róna Péter forradalmi beszéde: az EU így, ahogy van, nem fenntartható 

Zöld konferencia Európa jövőjéről

2013-10-25 
cspv.hu
Nemzetközi konferenciát szervezett a Green European Foundation, péntek délelőtt a reggeli nyitó beszélgetés egyik bevezető felszólalásából forradalmi jelentőségű beszéd bontakozott ki. Róna Péter professzor az ötödik megszólaló volt, és mérget vehetünk rá, senki nem számított arra, amit előadott - hogy az EU ebben a formájában egy óriási kudarc, és így nem működhet tovább, és hogy nagyon csúnya dolgok várhatóak.
(FYI: a cikkben nem szószerinti idézetek szerepelnek, hanem emlékezetre hagyatkozó összefoglalók vannak; reméljük, nem követtünk el hibát Róna Péter gondolatmenetének felidézése során - a cikket hamarosan összevetjük az elhangzott beszéd videófelvételével)
Ragyogó napsütés, a konferencia immár harmadik állomása volt Budapest, a reggeli kávé után mindenki rutinos várakozással vágott neki, hogy meghallgassa az érdekesnek kínálkozó gondolatmeneteket. A magyar szervező partner, az Ökopolisz Alapítvány igazgatója, Gergely Erzsébet megnyitotta a konferenciát, majd a GEF főtitkára, Claude Weinber következett, sportos eleganciával beszélt arról, hogy ez a projekt milyen fontos, mert hogy kell, legyen valamiféle víziónk, ami felé az EU haladhat. Utána a beszélgetés vezetője, Meszerics Tamás (aki politikát oktat az CEU-n és az LMP programírásában is részt vesz) megnyitotta a panelbeszélgetést, és elmondta, hogy az EU-szkepticizmus hogyan terjed, és hogy mekkora horderejű probléma ez. Beszélt arról, hogy tipikus technika a kormányok részéről, különösen választások idején, hogy az EU-ra kenik a kudarcok okát, hogy az EU-ra hárítják a felelősséget, hogy az EU-ra mutogatnak - miközben az EU támogatását ezerrel elfogadják, sőt. Megemlítette, hogy a meghívott vendégek közé nem tartották szükségesnek egy markánsan EU-szkeptikus nézetű előadó meghívását.
Ekkor következett az Osztrák Zöld előadó, Andreas Novy, aki a United States of Europe víziót fejtette ki (amelyről az ember elsőre azt hihette, hogy paródia, lévén, hogy az USA semmilyen szempontból nem tűnik követendő modellnek). Novy úr elmondta, hogy az 1930-as évek Amerikája a megcélzott minta, a Farm Security Administration-nel (amelynek rengeteg gyönyörű és megrázó szocio-fotót köszönhetünk a vidéki szegénységről - egyebek közt), és a New Deal-lel. Bár világos volt, hogy az exkluzivitás helyett az inkluzivitást tekintik irányelvnek, és a társadalom jóléti projekteket, a '30-as évek Amerikájának válságkezelését akár csak címszavakban is mintául venni 2013-ban és Európában, továbbra is bizarrul hangzik - különösen, hogy mind gazdaságilag, mind társadalmilag Skandinávia az, ami innen nézve előremutató mintaként mutatkozik.
Ekkor következett Róna Péter. Valószínűleg senki sem számított arra, amit előadott. Róna Péter professzor, karakterét tekintve egy türelmes, higgadt, roppant széles látókörű, óriási tudású, minden véleményt integrálni, s minden ellenvéleményt lokalizálni és feloldani képes briliáns gondolkodó. Értsd, nála a legkevésbé sem várható valamilyen ütköző jellegű, radikálisan megfogalmazott gondolat - hiszen mindig képes egy tágabb képet adni, amelyben a radikális gondolat már nem teljesen állja meg a helyét, vagy át kell, adja a helyét valamely más, szofisztikáltabb állításnak. Láttuk már őt vitatkozni gazdasági növekedésről, vagy annak lehetetlenségéről, és ez alapján tényleg elmondható, távolról sem jellemző, hogy egy leegyszerűsítő, radikális gondolattal csak úgy azonosuljon, sőt, éppen ellenkezőleg, megfontolt, a képet tovább és tovább tágító, bölcselő érvelés az, amit Róna Péter művel.
A többi beszélgetőtárstól eltérően Róna Péter felállt, és a szónoki pultnál állva beszélt - egyértelművé téve a nulladik másodperctől, hogy ő most nem beszélget, hanem előadást tart. Amíg az előadók általában szeretnek előre bedobni valami állítást, hogy a hallgatóság tudja, hova fog kilyukadni, addig Róna Péter csak felemlítette, hogy melyik három narratíva, magyarázat van forgalomban azzal kapcsolatban, hogy mi a gond az EU-val. Jelezte, hogy a harmadik, amely összeesküvés-elméletek szövevénye csoportokról, akik szétrabolták az EU-t, és akiket el kell kergetni, és ettől minden jó lesz, nem érdekli őt, s azt is, hogy elsősorban a második nézet mentén fogja kifejteni gondolatait, miszerint az EU szerkezete, struktúrája olyan, hogy arra predesztinálja az EU-t, hogy abba a válságba kerüljön, amiben van.
Aztán elkezdte. Először arról beszélt, hogy milyen folyamatok zajlottak a világban, az EU-n kívül, az elmúlt 15-20 évben, amire az EU nem figyelt fel. Elmesélte, hogyan tett szert túlhatalomra a tőke, s hogyan gyűrte maga alá a tudást, az oktatás intézményeit, mindent - s magát a piacot is, amelyen alapulnia kellene. Elmesélte, hogy a profitráta növelésének, azaz a tőke akaratának, a tőke kiszolgálásának lett alárendelve minden ország politikája, s hogy azok az országok prosperálnak gazdaságilag, amelyek hatékonyan ki tudják zsákmányolni társadalmukat, Kínát említve példaként. Továbbá elmondta, hogy a technológiai fejlődésből nem részesednek a társadalmak.
Utána rátért az EU-ra, központról és perifériáról beszélt - és bizony, felmerült az a kifejezés, hogy gyarmatosítás, amit követett egy tudományos racionalitással végigvitt eszmefuttatás, bemutatva, hogy igen, az EU perifériái gyarmatosítás áldozatai (ez nem az ő szájából elhangzott mondat). Felemlítette, milyen durva, hogy (ez sem a szó szerinti idézet:)) a gazdaságilag leromlott állapotú országokra megvetéssel tekintenek, s valamely nemzeti jellegű sajátosságukat, a nemzeti karakterüket okolják azért, hogy ez történik velük - lásd lusta görögök, maffiózó olaszok. Ennek említése azért is fontos, mert ezen a ponton jön létre, ugye, a helyi szélsőjobb előretörése. Le-lusta-görögöznek, le-disznóznak minket, és elveszik a pénzünket? - az ilyen impulzusra a szélsőjobbosodás természetes válasz.
A gyarmatosítással kapcsolatban világossá tette, hogy ez a gazdasági konstrukció (pl. külföldi árszínvonallal, belföldi bérszínvonallal) lehetetlenné teszi az áldozat ország felzárkózását. Magyarország esetében a devizahitelt is felemlítette, természetesen, és elmondta azt is, hogy a magyar gazdaság már olyan állapotban van, hogy az amortizációval sem tud lépést tartani, azaz zsugorodik, azaz - értelmezzük a gondolatait - a katasztrófába rohan.
Megemlítette, hogy kiszámolta, ha Németország egyik keleti tartománya lennénk, akkor a mostani EU-s támogatások 5 és félszeresét kapnánk, ami a konvergenciához szükséges. A konvergencia esetünkben tehát irracionalitás, szó sincs konvergenciáról, felzárkóztatásról, éppen az ellenkezője az, amit zajlott és zajlik.
Gondolatmenete finisében a centrum (a gazdaságilag jól teljesítő EU-s országok) és a perifériák közti szakadékról beszélt, s arról, hogy szemben azzal, amit a mainstream közgazdaságtan és az arra hagyatkozók hangoztattak, hogy tudniillik majd kiegyenlítődnek a különbségek, éppenséggel a szakadék végzetessé válásáról beszélhetünk, és (ha jól értettem) arról, hogy semmi nem hat e folyamat ellenében. A valamiféle kiegyenlítődés helyett, mondta, a Gunnar Myrdal, Knut Wicksell és Nicholas Kaldor által kidolgozott "körbe-körbe felhalmozás effekt" - "circular cumulative causation" látszik egyértelműen érvényesülni.
Elmondta, hogy a szakadék a centrum és a perifériák közt drámaian nő, az EU struktúrája pedig úgy alakult ki, hogy minden szinten, minden szervében, minden porcikájában az egész politikáját meghatározó közegében az a kód érvényesül, az a rendszerlogika, hogy a tőkét ki kell szolgálni, s így (figyelembe véve az elején elmondottakat is, a kultúráról, tudásról, hogy egyébként a sajtót ne is említsük) az EU ebben a formájában fenntarthatatlan, egy katasztrofális konstrukció (nem szó szerinti idézet), ami így nem működhet tovább, és nagyon csúnya dolgokra lehet számítani.

Róna Péter beszéde után ... egyrészt heves taps, majd nyomban: tompa döbbenet következett. Mintha egy bomba robbant volna. A következő felszólaló (Csiba Katalin) egy olyan gondolati vákuumban kezdett el beszélni, amilyenre példát még nemigen láthattunk. Nyugodt, barátságos hangon beszélt az EU-szkepticizmusról, mintha Róna Péter - nem véleménye, hanem szigorúan és tisztán előadott gondolatmenete - után az EU-szkepticizmus, mint téma egyáltalán megállná a helyét, nem is említve az EU-szkepticizmussal szembeni szkepticizmus létjogosultságát :) Csiba Katalin megemlítette, hogy a fiatalok, és persze azok, akik többet tanulnak, mint az átlag, azok igenis bíznak az EU jövőjében - több az információjuk, tette hozzá:) A fiatal politikus lány mellett ülő oxfordi professzor még csak a szeme sarkából sem reagálta le ezt a megállapítást (a trend persze fedésben van a valósággal, naná, a több oktatásban részesülő = jómódúbb fiatalok számára a jövő és az EU derűs, de nem az információ az, amiből több van nekik, hanem a lehetőség, a perspektíva). (Csiba Katalin gondolatainak összefoglalását lásd e saját blogbejegyzésében)

De mindegy is, Róna Péter ekkor már szemlátomást másban volt. Szokásos higgadtsága ellenére arckifejezései végtelenül intenzívek és beszédesek voltak. Azé az emberé, aki épp most vívott meg egy drámai csatát - mert ne feledjük, amíg egy politikus számára egy ilyen drámai kijelentés a sikert, a karrier és a szereplés csúcsát jelenti, addig Róna Péter számára csak végtelen szomorúságot és kudarcot, s a jövő féltését, és egy harc kezdetét jelenti. A kocka mindenesetre el lett vetve, Róna Péter nyilvánosan kimondta, mire jutott az EU jövőjének megvizsgálása során, s odatette mellé gondolatmenetének összes állítását - amelyekkel nemigen lehet vitatkozni. Megtehette volna, hogy puszta EU-szkepticizmussá szelídíti, banalizálja gondolatait végül, de nem tette. Ehelyett kimondta azt, amit európai értelmiségi nemigen mond ki.
RESPECT Róna Péternek a jövő és a jelen generációi felé tett vitális szolgálatáért, azért, hogy a közelgő katasztrófára figyelmeztetett, s ezzel lehetőséget adott a védelmi mechanizmusok beindulásának - értsd, annak, hogy ne csak a szélsőjobb és Orbánék kamatoztassanak az EU-n belül zajló folyamatok hatásaiból, hanem a valódi baloldal, az LMP mint ökopárt, és a 4K, és persze az európai zöldek mind (ideértve a GEF által megszervezett zöldeket) is a színre léphessenek, s hogy fiatalok, idősek összefoghassanak az értelem és a társadalmi szolidaritás jegyében, és megpróbálhassunk közösen e folyamatok ellenében hatni, segítve társadalmunkat és Európát. Köszönet Róna Péternek!-jepe-



Hamarosan bűncselekmény lesz a kemó alkalmazása!

március 6, 2014 tudasvagy.blogspot.co.uk - 
tudasfaja.com
Miközben egy kutatócsoport azt vizsgálta, hogy a rákos sejtek miért olyan ellenállóak, végül rábukkant egy sokkal fontosabb felfedezésre. Kutatás közben a csapat felfedezte, hogy miközben a kemoterápia erősen károsítja az egészséges sejteket, azokat egyben arra is ösztönzi, hogy egy olyan fehérjét termeljenek, amely tulajdonképpen üzemanyagot ad a tumor növekedéséhez. Ezen túlmenően, a daganatot még ellenállóbbá teszi a jövőbeni kezelésre is.
Az orvosok több mint hetven százaléka nem alkalmazná magán!
A Nature Medicine cimü folyóiratban a kutatók arról számolnak be, hogy a kutatás eredményei "teljesen váratlanul" érték őket. A kemoterápia hatásait vizsgálva a bizonyítékok jelentős DNS károsodást figyeltek meg prosztatarákban szenvedő férfiaknál. Ez egy jó nagy pofon a legtöbb olyan orvosi szervezetnek, akik szerint a kemoterápia az egyetlen lehetőség arra, hogy a rákos betegek még évekig éljenek.
A hírt a korábban hasonló kutatások is alátámasztják, miszerint a kemo és a vele járó drága gyógyszerek a daganatok kezelésére alkalmatlanok, sőt rengeteget rontanak a helyzeten. A rák elleni gyógyszerekről azt találták, hogy a daganatot "áttétessé teszik" és masszívan megnövelik méretüket is fogyasztásuk után. Ennek eredményeként, a " terápia" gyorsabban megöli a beteget mint maga a betegség.
A kemoterápia során keletkező fehérje az ú.n. WNT16B, fokozza a rákos sejtek túlélését, és ez az oka annak, hogy a beteg élete gyorsabban véget ér. Ahogy a társszerző, Peter Nelson a seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központ tudományos munkatársa magyarázza:
"A WNT16B, kölcsönhatásba lép a hozzá közeli tumorsejtekkel és növekedésre készteti őket. Ezáltal még ellenállóbbá válnak majd a további terápiának."
A csapat ezután nyilatkozatott tett, összefoglalva talált eredményeiket:
"Eredményeink azt mutatják, hogy a károsodott egészséges sejtek válaszai közvetlenül hozzájárulhatnak a tumor fokozott növekedési kinetikájához."
Közben filléresen olcsó füszernövényekről, mint a kurkuma és a gyömbér, a kutatók következetesen kimutatták, hogy azok hatékonyan csökkentik a daganatok méretét és terjedését. 11 tanulmányt összehasonlitva azt találták, hogy a kurkuma az agyi tumorok méretét átlagban sokkoló 81%-al csökkentette. További kutatások azt is kimutatták, hogy a kurkuma képes a rákos sejtek növekedését megállítani. Egy hölggyel nemrég a média is foglalkozott, ugyanis kurkumával győzte le a rákot.
Sajnos még mindig sok a "régi paradigma" a természetes kezeléseket pedig még mindig nem övezi megkülönböztetett figyelem, olyan amilyet joggal megérdemelnének. Az igazság az, hogy ha mindenki a kurkumát és D-vitamint szedne, a ráknak még kifejlődni sem lenne sok esélye (amelyek persze megelőzésre is jók), a nagy gyógyszergyárak pedig óriási profittól esnének el.
Kategória: 2014 március



Botrányba fulladt a tárgyalás - saját magát kasztrálja az EU?


2014.03.17. | 21:52 napi.hu - 
KomlóMédia
Kudarcba fulladt az a tanácskozás, amelyen az EU oroszországi megbízottja próbálta tájékoztatni az ottani érdekeltségekkel rendelkező üzletembereket az EU-orosz viszony alakulásáról. Az értekezlet süketek párbeszédének bizonyult.
Zárt körű tanácskozást tartottak múlt csütörtökön jelentős oroszországi érdekeltségekkel rendelkező európai üzletemberek és Vygaudas Usackas litván diplomata, az EU moszkvai irodájának vezetője. A menedzserek arra kérték Usackast, hogy próbálja rávenni főnökeit: találjanak módot az Oroszországgal szemben tervezett szankciók elkerülésére. Ez ugyanis hasonló választ szülhet Moszkvában, így cégeik ottani részlegein csattanna az ostor - írja a Moscow Times.

Ez olyan, mintha egy férj önmaga kasztrálásával akarná büntetni hűtlen feleségét - jellemezte a helyzetet a maga színes fogalmazásában egy neve elhallgatását kérő résztvevő. Európa halott - foglalta össze lakonikusan véleményét egy finn üzletember. Egy olasz kollégája ahhoz hasonlította a hangulatot, mintha az EU megbízottja össztűz alá került volna, pedig egyetlen orosz sem volt a meghívottak között.
Menjen a...
Az egyik vállalkozót annyira felbosszantotta, hogy szerinte süket fülekre talált Usackasnál a mondandójuk, hogy a beszélgetés egy pontján - az orosz portál tudósítása szerint - a "Húzzon már el!" felszólítást intézte hozzá. Amikor a beszélgetés hangulata túlságosan feszültté vált, Usackas kénytelen volt véget vetni a beszélgetésnek. Az uniós megbízott nem kommentálta a Moscow Times értesüléseit.
Az üzletembereknek minden okuk megvolt az idegeskedésre: az orosz törvényhozásban ugyanis elkészült az a törvényjavaslat, amely az EU-USA szankciókra válaszul lehetővé tenné a kormánynak, hogy elkonfiskálja a külföldi cégek vagyonát. A kanadai-orosz üzleti kamara, amely évi hárommilliárd dollár forgalmat lebonyolító 150 vállalatot képvisel, kiegyensúlyozott, visszafogott, óvatos viselkedésre szólította fel a kanadai és az orosz kormányt.
Az amerikai-orosz kamara, amely 700 céget képvisel óvatosabban fogalmazott: reménykednek abban, hogy jó diplomáciai megoldás születik az ügyben. A 600 európai vállalatot képviselő orosz-európai üzleti kamara vezetői szintén azért lobbiztak a múlt héten Brüsszelben, hogy az EU és Oroszország diplomáciai úton rendezze nézeteltérését.
Rossz ötlet
Usackas csak szeptember óta képviseli az EU-t Moszkvában. A múlt heti tanácskozás résztvevői azt is rossz ötletnek tartják, hogy Brüsszel egy litván politikust küldött Oroszországba - a két ország éles történelmi szembenállása közismert. Olyan ez, mintha egy izraelit küldtek volna Iránba - mondta egyikük a Moscow Timesnak társaihoz hasonlóan színes hasonlatba csomagolva véleményét.
Másokat az ukrán válságra adott európai reakciók gyorsasága lepett meg. Miközben a 140 ezer áldozatot követelő szíriai polgárháború ügyében éveken át húzódott a válaszok keresése, most hetek alatt követik egymást a brüsszeli döntések.
Olasz üzletemberek arra panaszkodnak, hogy nem pólókat árulnak Oroszországban, amiknek semmi perc alatt találhatnak másik piacot, hanem gépipari bázisaik vannak az országban. És ez csak az üzlet egyik vége. A másikon az észak-olaszországi városok bevásárlóutcáinak boltosai állnak. Nem véletlenül alkalmaznak oroszul is tudó eladókat. Egy római kereskedő telefonon a következőket mondta az orosz hírportálnak: az USA jól megszedi magát, ha energiahordozókat fog exportálni Európába, az oroszok meg találnak más vásárlót. Egyedül mi vagyunk olyan hülyék, hogy csak veszítsünk ezen a konfliktuson.
****************************************************************

Aláírták: a Krím félsziget Oroszország része lett


2014. március 18., kedd 13:30 MTI - 
MNO
A Kremlben aláírták az orosz-krími államközi megállapodást a Krími Köztársaságnak és Szevasztopolnak az Oroszországi Föderációhoz csatlakozásáról kedden, miután az orosz államfő a szerződés támogatására kérte a parlament mindkét házát.

Putyin elmondta: a krími népszavazás demokratikus volt, Oroszország pedig nem küldött katonákat a Krímbe - közölte, hozzátéve: Moszkva ugyanakkor nem akarja Ukrajna felosztását. Eközben Oroszországot a korábbi nyugati szankciókat követően most a G8-ból is kizárták, az orosz képviselők azonban "kiállnak minden oroszajkú polgár mellett".
A Krím félsziget Orosz Föderációhoz történő csatlakozásáról szóló szerződést Vlagyimir Putyin orosz elnök, valamint Volodimir Konsztantyinov, a krími parlament elnöke, Szerhij Akszjonov krími kormányfő, és Alekszej Csalij, Szevasztopol város polgármestere írta alá.
Az orosz államfő történelmi pillanatnak nevezte azt, hogy a Krím félszigeten vasárnap tartott referendumon a lakosság nagy többséggel az Oroszországhoz való csatlakozás mellett döntött. Putyin szerint a népszavazás azt is megmutatta, hogy a krími tatárok jelentős hányada is Oroszországhoz akar tartozni.
Elegük van az ukrán válságból
"Ukrajna orosz lakossága belefáradt az Ukránját több mint húsz éve megrázkódtató, állandó válságba" - jelentette ki Putyin kedden a Kremlben az orosz törvényhozás tagjai és regionális vezetők előtt mondott beszédében. "A helyzet másként kezdett alakulni. Újra meg újra történtek kísérletek arra, hogy megfosszák az oroszokat a történelmi emlékezetüktől, időnként az anyanyelvüktől is, és erőszakos asszimiláció alanyaivá tegyék őket" - hangoztatta Putyin. Úgy fogalmazott, hogy az oroszok, akárcsak Ukrajna más polgárai, szenvedtek a folytonos politikai és állami válságtól, amely már több mint húsz éve sújtja Ukrajnát.
Válaszoltak a nyugat összeesküvésére
Ugyanakkor az orosz elnök azt is elmondta: Oroszország nem akar további ukrán területeket; "Nem akarjuk Ukrajna felosztását" - hangoztatta Putyin, hozzátéve: Oroszországnak válaszolnia kellett a nyugat összeesküvésére, amellyel az érdekszférájába akarta vonni Ukrajnát. Szerinte a Viktor Janukovics ukrán elnök hatalmát megdöntő tiltakozásokat a Nyugat bátorította.
Putyin az Egyesült Államokkal és nyugati szövetségeseivel kapcsolatban elmondta: maguknak tartják fenn a jogot, hogy a világ sorsáról döntsenek, "erőt alkalmaznak szuverén államok ellen, számukra szükséges ENSZ-határozatokat vernek keresztül és semmibe vesznek más döntéseket" - mondta, példaként sorolva fel Szerbia, Irak, Afganisztán és Líbia esetét, és a szerinte "káoszba torkolló színes forradalmakat" és "az arab télbe fordult arab tavaszt".
Elég a hidegháborús retorikából
Ukrajnával kapcsolatban a nyugati partnerek átléptek egy vörös vonalat, amatőr és felelőtlen módon cselekedtek - fűzte hozzá, köszönetet mondva ugyanakkor Kínának az ukrán válság ügyében nyújtott támogatásáért. Putyin azt is elmondta, hogy az orosz fegyveres erők nem vonultak be az Ukrajnához tartozó Krím félszigetre, egyúttal felszólította a Nyugatot, hogy vessen véget a hisztériának, "hagyjon fel a hidegháborús retorikával", és ismerje el, hogy Oroszországnak is "megvannak a saját nemzeti érdekei, amelyekkel számolni kell, s amelyeket tiszteletben kell tartani".
Hétfőn önálló, kedden csatlakozhat
Az orosz államfő korábban már bejelentette, hogy benyújtotta a javaslatot a törvényhozásnak a Krími Köztársaság és Szevasztopol Oroszországhoz csatlakozásának elfogadásáról és az erről szóló orosz-krími megállapodást beterjeszti jóváhagyásra. Putyin azt mondta, nem kétli, hogy az orosz parlament támogatni fogja a Krími Köztársasággal és Szevasztopollal kötött szerződést. A dokumentum szerint az Ukrajnától elszakadt terület már az aláírás napján, kedden Oroszország részének tekintendő.
Ezt megelőzően, kedden reggel Putyin az orosz törvényhozás mindkét házát tájékoztatta a csatlakozási javaslatról, amelyet a vasárnapi népszavazást követően fogadtak el az Ukrajnához tartozó fekete-tengeri félsziget oroszbarát hatóságai. Krímet Oroszország már másnap független államként ismerte el.
Ebben már nem olyan harciasak
Bár az orosz katonai jelenlétet és a krími népszavazást is elutasítják a posztszovjet blokk országai, az oroszellenes szankciók megítélése már vegyesebb képet mutat: a lett pénzügyminiszter például felhívta a figyelmet arra, hogy az Oroszország elleni lehetséges szankciókkal egy időben az Európai Uniónak döntenie kell arról is, hogyan kártalanítsa azokat a tagállamokat, amelyek gazdasága kárt szenved a korlátozások miatt.
Szankciók zápora
Felfüggesztik Oroszország tagságát a legfejlettebb ipari államokat tömörítő G8-csoportban - jelentette be kedden a francia külügyminiszter. "Úgy határoztunk, hogy szüneteltetjük Oroszország részvételét. A hét vezető ipari állam Moszkva nélkül tartja meg soron következő júniusi csúcstalálkozóját" - mondta Laurent Fabius az Europe 1 rádiónak.
Orosz és ukrán vezetőkkel kapcsolatban Amerika, a NATO és az Európai Unió már hétfőn szankciók bevezetése mellett döntött: számlabefagyasztással, utazási korlátozással, vízumkiadási tilalommal büntetik meg azokat, akiket felelősnek tartanak a krími népszavazás megrendezéséért, Németország még ennél is tovább menne, a szankciók mellett növelnék az EBESZ jelenlétét a Krím félszigeten.

Krími népszavazás: az USA és az EU szankciókkal válaszolt

Ez nem szúrja Washington szemét?
A orosz politikusok már korábban is tiltakoztak Washington szankciói ellen. Nyilatkozatukban főleg az amerikai kettős mércét vették célkeresztbe. Az egyik kormánypárti politikus úgy nyilatkozott: Washingtont nem érdekli, hogy Ukrajnában fasiszták kerültek hatalomra, "akik lábbal tiporják a törvényt és embereket gyilkolnak". "Ellenük nem vezetnek be szankciókat. Üdvözlik őket a Majdanon" - hangoztatta a képviselőnő.
Állnak a szankciók elébe
Egyhangúlag elfogadott, gunyoros hangvételű nyilatkozatban kérték az orosz parlament alsóház képviselői Barack Obama amerikai elnököt és az európai uniós vezetőket, hogy terjesszék ki mindnyájukra az előző nap moszkvai vezetők ellen bevezetett szankciókat. "Elvekkel nem kufárkodunk, és nem félünk semmilyen szankcióktól!" - olvasható a dokumentumban. A krími népszavazással kapcsolatban úgy nyilatkoztak: "a népakarat ilyesfajta elutasítása meglepő" a demokrácia és önrendelkezés fontosságát hangoztató Amerikától és az EU-tól.
Mihail Markelov kormánypárti képviselő a nyilatkozatot ismertetve azt hangoztatta, hogy március 17-én az amerikai külügyminisztérium, Obama és az Európai Unió ismét tett egy "bugyuta kísérletet" Oroszország megijesztésére. "Sosem áruljuk el az oroszajkú polgárokat, és azokat a polgárokat sem, akik a Krím területén élnek, és úgy döntöttek, hogy örökre Oroszországgal akarnak lenni".
 
****************************************************************

Nyezaviszimaja Gazeta: Kárpátalja is követheti a Krím példáját


2014. márc. 17. 14:13 
oroszhirek.hu
Ukrajnában megismétlődhet az 1990-es évek jugoszláviai forgatókönyve, és a Krím félsziget példáját több ukrajnai régió, így Kárpátalja is követheti - olvasható a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz napilap hétfői számában megjelent elemzésben.

A krími népszavazás után az a kérdés került előtérbe, hogy Ukrajna "milyen határokkal és milyen politikai rendszerrel jut ki a válságból" - fejtegette a független újságban Alekszej Fenyenko, a Moszkvai Állami Egyetem (MGU) világpolitikai tanszékének munkatársa.
Az orosz egyetemi docens két forgatókönyv megvalósulását is elképzelhetőnek tartja Ukrajna jövőjét illetően. A zordabb az 1990-es jugoszláviai események megismétlődése lenne. Szerinte jelenleg nem egységes a kijevi politikai hatalom, a szélsőséges jobboldali csoportok megerősödése az ország keleti és déli régióinak "erőszakos ukránosításához" vezethet, ez pedig egy sor ukrajnai régiót arra ösztökélhet, hogy a Krím félsziget példáját kövesse. Alekszej Fenyenko szerint a helyzet nemcsak Kelet-Ukrajnában válhat veszélyessé, ahol kulturális és nyelvi jogokat és biztosítékot akarnak kapni arra, hogy Kijev nem avatkozik be a belügyeikbe.
A kelet-ukrajnai régiók autonómiatörekvései megerősíthetik a hasonló szándékokat Kárpátalján is, ahol alapvetően ruszinok élnek, akik hagyományosan az Osztrák-Magyar Monarchiához kapcsolódtak az adott történelmi korszakokban és nem Oroszországhoz. Az orosz történész emlékeztetett arra is, hogy 1991. december 1-jén Kárpátalja az autonómiára szavazott, de a kijevi hatalom nem fogadta el a döntést. Az ukrán kormány, ellentétben a magyar, szlovák és lengyel kormánnyal, nem ismerte el a ruszinokat külön nemzeti kisebbségnek. 2007-ben ugyanakkor Kárpátalja megyei tanácsa őslakos nemzetiségnek ismerte el őket, 2013 novemberében pedig megjelentek a területen a közös magyar-ruszin autonómia létrehozásának tervei az 1991-es népszavazásra alapozva.
Magyarország csapatokat küldhet Kárpátaljára azzal az ürüggyel, hogy a magyar és a ruszin lakosságot védelmezi.
Fenyenko szerint "Magyarország csapatokat küldhet Kárpátaljára azzal az ürüggyel, hogy a magyar és a ruszin lakosságot védelmezi". A docens arra utal, hogy a magyar alkotmány kimondja Budapest felelősségét minden magyarért. Magyarország példáját Lengyelország is követheti, amelynek történelmi gyökerei vannak a nyugat-ukrajnai Volin és Lviv megyékben. Mindemellett Románia szintén felléphet területi követelésekkel Ukrajnával szemben Észak-Bukovinában, de a Duna két szigetére is igényt tart.
Az orosz történész által leírt másik lehetséges forgatókönyv szerint Ukrajna autonóm köztársaságok föderációjává válhatna, de szerinte csak akkor, ha a kelet-európai országban megerősödnek a centrista erők. Ez az államforma az 1974-1988 között létezett jugoszláviai szövetségi köztársaságra emlékeztetne. A föderáció azonban nem tetszene Moszkvának - véli a szakértő.
Az MGU docense végül arra figyelmeztet, hogy az Egyesült Államoknak és Oroszországnak párbeszédet kell kezdeni együttműködésről a volt Szovjetunió területén. Ellenkező esetben a szembenállás kiterjed a Baltikumtól a Kaszpi-tengerig húzódó térségben és növeli Moszkva és Washington összeütközésének kockázatát.
****************************************************************

Ukrajna háborúra készül, Soros szerint ez rossz lépés


Március 18, 2014 infowars.com, zerohedge.com, index.hu - 
Idők jelei
A jelenlegi ukrán vezetés nem fogadja el a krími referendum eredményét és nem hajlandó kivonni csapatait a félszigetről. Ehelyett inkább háborúra készül. "A Krím a mi területünk és az is marad," mondta Ihor Tenyuh védelmi miniszter az ukrán Krízisközpontban tett nyilatkozatban. "Az ukrán erők maradnak [a Krím félszigeten], amíg valamennyi feladatukkal nem végeznek."

Az amerikai kedvenc Vitali Klitschko is megerősítette, hogy a csapatok maradnak, egy március 16-án elfogadott és március 21-ig tartó átmeneti békemegállapodásra hivatkozva, ami szerint az ukrán katonák szabadon mozoghatnak a félszigeten. Tenyuh szerint az oroszok eddig tiszteletben tartották ezt a megállapodást. Az ukránok pedig arra használták, hogy csapatokat küldjenek a területre.
Olekszandr Turcsinov jelenlegi ukrán elnök elmondta, hogy országa mindent megtesz a háború elkerülésére, de kijelentette, hogy "a háborús veszély valóságos... Megerősítjük védelmi képességeinket. Ukrajna készen áll, hogy megvédje területét."
Az ukrán parlament, a Rada 6,7 milliárd hrivnyát (600 millió dollár) irányzott elő az ország katonai erőinek megerősítésére és mobilizálására egy esetleges háborúra való felkészülés részeként. A KyivPost-nak nyilatkozva Tenyuh azt mondta, hogy a mobilizáció célja a teljes katonai felkészülés.
"A hadseregünknek készen kell állnia a harcra," nyilatkozta Pavlo Petrenko, jelenlegi ukrán igazságügy miniszter. A szükséges pénz biztosítása mellett a kormány 40.000 tartalékost is behívott.
"Ez a mi földünk," mondta Arszenyij Jatsenyuk jelenlegi miniszterelnök egy korábbi beszédben. "Az apáink és nagyapáink a vérüket adták ezért a földért és mi egyetlen centiméter ukrán földet sem adunk át. Hadd tudja ezt meg Oroszország és annak elnöke."
Vasárnap pedig arról beszélt, hogy a krími szeparatistákat törvény elé fogják állítani.
John McCain, aki szombaton Ukrajnában járt, arra szólította fel Barack Obamát, hogy lássák el fegyverrel az országot. "Csupán néhány ezer katonájuk van, így elsöprő túlerővel állnak szemben Oroszországgal, ha tényleg harcra kerülne sor. Az egyik legsürgetőbb kérésük, hogy lássuk el őket fegyverekkel," mondta McCain. "Én sürgetni fogom a kormányunkat, hogy ezt a szállítmányt minél előbb eszközöljük ki."
Megszólalt a kérdésben Soros György is. Az index.hu a Daily Beast-et idézve arról ír, hogy Európának úgy kellene segítséget nyújtania Ukrajnának, hogy közben az orosz érdekeket se sértse. Ezzel a véleményével amúgy nincs egyedül. Bár inkább burkoltan, de Angela Merkel nyilatkozatából is az aggodalom hangja érződött, amikor azt mondta, hogy "Oroszország rákényszerít minket ezekre a lépésekre a krími szavazással." Oroszország pedig lehet, hogy kényszerítve érzi majd magát, ha nem is arra, hogy elzárja a gázcsapokat, de mondjuk néhány tucat százalékkal megemelje az árakat.
Soros György pedig természetesen jó alkalmat lát a helyzetben a Világrend továbbépítésére:
Az ukrán válságnak arra kellene ráébresztenie az uniót, hogy tovább kell erősítenünk az integrációt. Ha már reagálunk, fontos, hogy azt a megfelelő módon tegyük: és ez nem feltétlenül szankciók kivetését jelenti Oroszországra, hanem sokkal inkább az Ukrajnának nyújtott valós pénzügyi és technikai segítséget, olyasmit, mint a Marshall-terv európai változata.
Oroszország egy egyre növekvő fenyegetés az unióra nézve, de én hiszek abban, hogy ez össze is kovácsolhat bennünket.
 
****************************************************************

Izrael bejelentette: Amerika nélkül is megtámadná Iránt


2014-03-18. 13:13 MTI - 
Kuruc.info
Móse Jaalon "védelmi" miniszter, eddigi álláspontját megváltoztatva, egy iráni atomlétesítmények elleni önálló izraeli akció támogatására is késznek mutatkozik - jelentette egy beszédét idézve a Háárec című lap kedden.

Jaalon a tel-avivi egyetem rendezvényén hétfőn elhangzott beszédében azt mondta: Amerika "a gyengeség látszatát kelti az egész világon". Felsorakozott Benjámin Netanjahu miniszterelnök mögé, aki szerint Izrael csakis magára számíthat az iráni atomfegyverkezés elleni harcban.
A miniszter úgy értékelte, hogy az amerikai kormányzat nem tesz semmit az iráni atomprogram meghiúsításáért, ezért Izraelnek egyoldalú katonai akcióra kell felkészülnie az atomlétesítmények ellen. "Azt gondoltuk, hogy Iránnal szemben Amerikának kell vezetnie, de Amerika tárgyalásokba bocsátkozott, és sajnálatomra az irániak jobbak a perzsa bazárban" - mondta Jaalon. Izrael azt remélte, hogy a feladatot mások végzik el, de nem fogják, "ezért ebben a kérdésben úgy kell tennünk, mintha magunkra lennénk utalva" - tette hozzá.
Szavai azért jelentenek komoly változást az izraeli politikában, mert Jaalon az előző kormány biztonsági kabinetjében még az Ehud Barak akkori "védelmi" miniszterrel való nyílt konfliktusok vállalása árán is ellenezte az önálló izraeli akciót Iránnal szemben, mert úgy gondolta, Amerikának kell rendeznie ezt a kérdést.

Jaalon szerint ma már nem lehet Washingtonra számítani, mert "az emberek tudják, hogy Irán csal, de a nyugatiaknak kényelmesebb halogatni a konfrontációt, eltolni azt akár a közvetkező választási periódusra. De az mindenképpen megtörténik" - tette hozzá.
A védelmi miniszter szerint a gazdasági nyomás és a diplomáciai elszigetelés által térdre kényszerített Irán okosan egy mosolyoffenzívába kezdett, félve a belső feszültség robbanásától és a külső támadástól, és ezzel elhárítja a válságot. De mindez csak időhúzás, mert "bár késik a nukleáris program, Teherán és a szuperhatalmak közt Genfben aláírt tavaly novemberi ideiglenes megállapodás miatt Iránt nem szorítja az idő. Letelepednek a küszöbre, és ők döntik el, hogy mikor készek az áttörésre az atombomba előállításában" - mondta.
Jaalon beszédében nemcsak Barack Obama amerikai elnök Iránnal kapcsolatos és közel-keleti politikáját bírálta, hanem Kínával és Ukrajnával szembeni "gyöngeségét" is.
Az izraeli "védelmi" miniszter beszéde a nagyhatalmak és Irán közötti újabb tárgyalási forduló előtt hangzott el.


De szép ez az amerikai "demokrácia" - Jeffrey Sinclair dandártábornok bevallotta, hogy parancsnoksága alatt a katonáit kényszerítette, hogy szexeljenek vele.




Most csak Kárpátalja van


február 20. / 13:08 
itthon.ma
Tegnap este (február 18. szerk.) elszabadult a pokol Kijevben. A tüntetők és a rendfenntartó alakulatok ismét összecsaptak, ám ezúttal minden eddiginél véresebb küzdelem bontakozott ki. Követni is nehéz a veszteségeket, szinte óránként meghal valaki a lángba borult ukrán fővárosban.

Az ellenzék keménymagja már szó szerint fegyverbe szólította híveit, a kormány pedig 500 ejtőernyőst irányít Kijevbe. Ezeket az elit alakulatokat rendszerint csak akkor vetik be, amikor a hatalom már a legkeményebb eszközök használatára készül. A hadügyminiszter kitérő választ adott arra, hogy lőni fognak-e a zavargásokban részt vevőkre. Vagyis: fognak. És innentől kezdve már világos, hogy sem konszolidáció, sem forradalom nem lesz - polgárháború lesz.
Kárpátaljai ismerőseimtől tudom: a fiatal magyar férfiaknak már elkezdték kézbesíteni a behívókat. A délszláv háború iszonyatos emléke kísért: magyarok vérezhetnek egy olyan háborúban, amelyhez az égvilágon semmi közük, amelynek érintettjeivé is csak a trianoni téboly tette őket. Ez az a pont, ahol mindazt, amit eddig gondoltunk az ukrán helyzetről, el kell felejtenünk. Hetek óta fotelből figyeljük az eseményeket és politikai vagy egyéb szimpátiánk alapján szurkolunk a "nyugatbarát, demokrata" tüntetőknek, vagy a "Brüsszelnek beintő, tökös Putyinnak" és haverjának, Janukovics elnöknek. Mostantól ez már mind lényegtelen. Engem mától nem érdekel a Majdan, nem érdekel az ukrán demokrácia, de teszek Moszkvára, Brüsszelre, Washingtonra és a Nyugat vs. Kelet évszázados szkander meccs újabb fejezetére is. Engem most csak és kizárólag Kárpátalja érdekel, semmi más.
Ahol 150.000 testvérünk retteg a holnapért. 150.000 magyar figyel összeszorult szívvel, görcsbe rándult gyomorral Kijev felé - és tekint várakozással, reménykedéssel Budapestre. Nekik csak mi maradtunk. Ez nem az ő küzdelmük, számukra idegen a kormánypártok korrupt, rothadt bizáncisága, az ellenzék ukrán sovinizmusa pedig egyenesen életveszélyes. És ha ezek az erők fegyveresen is egymásnak esnek, akkor ők az üllő és a kalapács közé kerülnek majd. Ha kifejezetten nem is lesznek célkeresztben, a számukra teljesen értelmetlen vérontásban való részvétel kényszerétől így is tömegesen menekülhetnek át a határon. És éppen Délvidék szörnyű példája bizonyítja: akit elüldöznek a szülőföldjéről, annak a nagy része sosem tér vissza. Több tízezer életerős, fiatal férfiember eltűnése halálos sebet ejthet a Trianont, a csehszlovák elnyomást és a kommunista terrort is átvészelő kárpátaljai magyarságon.
És ezt nem engedhetjük. Mától a trafikmutyi, Paks, Simon 200 milliója és az egész választási kampánycirkusz harmadrendű kérdés csupán. Most csak Kárpátalja létezik, semmi más. Most mindenkinek a lehető legnagyobb alázattal kell szolgálnia ezt az ügyet. Félre kell tenni az Euromajdanért való hippi rajongást, a Putyin cár iránti jobbos rokonszenveket, de a kardcsörtető irredenta hangoskodást is. Itt és most nem Kárpátalja visszacsatolása a cél - hanem a megvédése. Az viszont elemi kötelességünk. És aki ez alól bármilyen kifogással, bármilyen reálpolitikusi érvelésbe csomagolt restséggel vagy gyávasággal takarózva kibújik, az szar ember.
Nem lapul zsebemben a bölcsek köve, én magam sem tudom pontosan, mi lenne most a leghatásosabb fellépés. De ha van értelme adóforintjainkból fizetni a kormányzatot és politikusainkat, akkor az az, hogy ilyen helyzetekben minden hatalomfétist és minden egymás közti utálkozást félre téve ezen dolgozzanak 0-24-ben. Ha pedig van értelme magyarnak lenni, akkor az az, hogy erre minden erőnkkel rászorítsuk őket.
Eddig mindig homokba dugtuk a fejünket. Kussoltunk a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején, nem tettünk semmit Csehszlovákia és a Szovjetunió széthullása idején, és a" béke és stabilitás szigetének" hazug, gyáva illúziójával lőttük be magunkat akkor is, amikor Szentlászlót pusztították a csetnik hordák. Kiragaszthatjuk a nagymaós matricát az autóra, osztogathatjuk a pénzeket határon túli haverjainknak és üzlettársainknak, beleugathatunk Pestről, hogyan kell ott magyarnak lenni - de ha ilyen helyzetekben cserben hagyjuk a saját véreinket, akkor nem érdemeljük meg az anyaország nevet.
[Forrás: jobbegyenes.blog.hu - Balogh Gábor]

A kijevi tüntetők kitették a szíriai terroristák zászlaját is! Na vajon ki pénzeli őket?
 
****************************************************************

Orvlövészek lövik az ukrán rendőröket


2014.02.20. 13:36 
Hír24
A Russia Today szerint orvlövészek foglalták el az egyik szállodát, és az orosz tévésekre is lőttek.
A televízió szerint több orvlövész a tetőn helyezkedett el, elrejtőzve a televíziók kamerái elől. Korábban azt közölték, hogy a Russia Today forgatócsoportjára is rálőttek, a golyó egy kamerát talált el.
A rendőrség felszólította a kijevi lakosokat, ne hagyják el a lakásukat, és kerüljék el a városközpontot, ahol éles lőszerrel lőnek. "Jelenleg tanácsosabb korlátozni a személygépkocsik közlekedését, és nem kimenni az utcára. Kijev utcáin fegyveresek tartózkodnak támadó szándékkal" - áll a belügyminisztérium által kiadott közleményben.
Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség helyszíni beszámolója szerint a belváros utcáiról eltűntek a rendőrök, lebontották a Volodimirska utca és a Hrescsatik között felállított kordonokat. Számos közlekedési lámpa nem működik, a közlekedésben kaotikus a helyzet. A metró továbbra sem közlekedik, a bejáratokat nagy fémrudakkal torlaszolták el. Bezártak a bankok, a közjegyzői irodák, az üzletek.
Az Interfax-Ukraina hírügynökség jelentése szerint az ukrán főváros központján, a kormányzati negyed közelében bezártak a kávéházak és az üzletek. Az utcákról beszedik a reklámtáblákat, padokat.
A Szevodnya című napilap internetes változatában szerdán megjelent írás szerint a rendvédelmi szervek megkezdték a terroristák felkutatását és ártalmatlanná tételét. A lapnak nyilatkozó Olekszandr Szkribinyeckij, az ukrán titkosszolgálat volt első elnökhelyettese, volt parlamenti képviselő szerint a terrorellenes vizsgálat bármelyik ukrán állampolgárra vonatkozhat, és csak tovább súlyosbítja az országban kialakult helyzetet. A volt képviselő szerint a terrorellenes művelet gyakorlatilag egyet jelent a szükségállapot bevezetésével.

Ukrán sebesült tüntetőt visznek (MTI/AP/Efrem Lukackij)
 
****************************************************************

PINTÉR ÖSSZEHÍVTA AZ OPERATÍV TÖRZSET


2014.02.20 14:33 
Hídfő.net
Pintér Sándor belügyminiszter csütörtök reggel összehívta az ukrán helyzet kezelésére létrehozott operatív törzs ülését. A média szerint az ülésen részt vevő szervezetek, így például a rendőrség, a katasztrófavédelem, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, az Országos Mentőszolgálat és "más érintett szervezetek" felkészültek az ukrajnai válsággal kapcsolatos esetleges események kezelésére.
Ennek kapcsán a "más érintett szervezetek" az érdekes, - láthatóan nem akarják nagy dobra verni, hogy az ukrán helyzet kezelése főként a honvédelmi tárcára tartozik.
Orbán Viktor január végén a Visegrádi Négyek miniszterelnökeivel folytatott találkozó után szólította fel a belügyminisztert operatív törzs létrehozására. Azt követően azonnal összehívták a Visegrádi Négyek belügyminisztereit, majd John McCain arizonai szenátor körbejárta az Ukrajnával szomszédos országokat, ahol minden esetben a nagyobb pártokkal és legbefolyásosabb politikusokkal tárgyalt.
John McCain katonai kapcsolatainak köszönhetően (nagyapja, apja, valamint maga McCain is a Haditengerészeti Akadémiára járt, valamint a CIA funkcionáriusaként otthonosan mozog katonai körökben) eddig minden esetben kulcsfigurája volt a NATO-beavatkozás előtt álló országok szomszédainak felhasználásában és finanszírozásában. McCain tárgyalt a V4 országok belügyminisztereivel, amely tárgyaláson több amerikai hírszerző tiszt is megjelent.
Ezek után túl egyszerű lenne a probléma látványos elbagatellizálásának nevezni azt a mutatványt, amit a hazai média művel az ukrán helyzet kapcsán létrehozott operatív törzs ügyében.
A Pintér Sándor féle operatív törzs létrehozását követően az orosz média is foglalkozni kezdett Magyarország expanziós terveivel. A politikus.ru elemzői valószínűsítik, hogy a közeljövőben a V4 országok közösen kezdenek katonai agressziót Ukrajna ellen.
****************************************************************

Barcelona: Holokauszt-emléknap törölve


Így döntött a Katalán Autonóm Tartomány kormánya, azzal a pompás indoklással, miszerint "nem helyes a zsidó holokausztról beszélni, miközben a palesztin holokauszt zajlik."

A táblán: "zsidók gyilkosok". Welcome to Catalunya
Az antiszemitizmus jelenleg elfogadott munkadefiníciója szerint Izrael összehasonlítgatása a náci Németországgal már az antiszemitizmus kategóriájába tartozik. Ezzel Európában a hivatalosan is támogatott antiszemitizmus ismét eggyel előbbre lépett: ha nem is egy állam, de egy saját kormánnyal rendelkező autonóm tartomány vallja magáénak ezt az álláspontot.
Katalónia a Gázai háború heteiben vad Izrael- (és zsidó-) ellenes demonstrációk színtere volt. Az izraeli Ynetnews beszámolója szerint a helyi média nem fogyott ki a nácikat és Izraelt egybevető hasonlatokból. A palesztin-párti tüntetéseken 30 ezer ember vett részt, ahol nemcsak izraeli zászlókat égettek, de olyan röplapokat is osztogattak, amelyeken az Izraelt pártoló újságírókat fenyegették. Miután a tüntetéseken a "zsidók gyilkosok" feliratokat is lehetett látni, nyilvánvaló volt, hogy ebben a légkörben a Holokauszt-emléknapnak nincs esélye. A Barcelona központi terén tervezett emlékünnepséget törölték. A fenti idézett hivatalos indoklást egy alacsonyabb rangú hivatalnok közölte a La Vangardia újsággal - a miniszterelnöknek nyilván kínos lett volna az ügy.
A döntéssel "vörös vonalat léptek át" -ahogy angolul szokás mondani. A holokauszt témája eddig tabunak számított Európában, amihez csak a legnagyobb tapintattal lehetett hozzányúlni. Egy harmadrangú hivatalnokkal üzenni, hogy a Holokauszt-megemlékezés nem aktuális - 1989 óta Európában ilyen pimaszságot egyetlen kormány sem engedett meg magának.
Úgy látszik, a "zsidók áldozatok" felfogás nem aktuális Katalóniában. Jelenleg a "zsidók gyilkosok" vélemény az irányadó.
Emlékeztető: "Az ellenség a kapuknál kevésbé félelmetes, mert ismerjük és tudjuk ki ő. De az áruló, aki a kapukon belül mozog szabadon, láthatatlan, ravasz és susogó. Ott van minden sikátorban és ott van a paloták termeiben, befészkeli magát a hatalomba is. Az áruló a jelek szerint nem áruló, mert szépen beszél, cirkalmasan, ismeri áldozatait, olyan arcot visel, mint ők, és látszólag úgy érvel, mint ők. Az áruló célja egyenest az áldozatai szíve, hogy elültesse benne aljas hazugságait. Az áruló a rothadás a nemzet lelkében. Titokban dolgozik, feladata, hogy aláássa a védőfalak pilléreit, megfertőzze az ország testét, amely így már nem képes az ellenállásra. Rosszabb egy közönséges gyilkosnál, mert sokkal több embert veszejt el. Várost, nemzetet, anyaföldet. Rosszabb az ellenségnél, mert általa erkölcsileg is meghal minden, ami egykor tiszta volt. Az áruló maga a pestis! (Marcus Tullius Cicero)

Mindenhol Európában égetik az EU zászlót csak a zsidók tüntetnek mellette Ukrajnában....
Budapest is a képen van.
 
A jezsuitákról mondták


"A jezsuiták szofizmákkal, áltanokkal és ferde elvekkel megzavarják az ifjúság fejét, szorgalmasan oktatnak arra, hogy miként lehessen az igazságot csűrni-csavarni... arra oktatnak, hogy hamisan esküdni nem bűn, csak bensőleg kell mást gondolni... A kormány gyeplőit mindenütt ők akarják magukhoz ragadni, az általuk nevelt ifjúságot elkötelezik maguknak, a legmagasabb állásokra segítik őket, hogy érdekeiket védeni tartozzanak... A jezsuiták egy államnak sem hívei, az Ad maiorem Dei gloriam (Isten nagyobb dicsőségére) terjesztésének színe alatt saját javukat és előnyüket hajhásszák, miként ez saját sorsomban is bebizonyosodott."
(II. Rákóczi Ferenc)
Továbbá: A jezsuitákról mondták
 

Az izraeli titkosszolgálat védi a TEK-et?

2013, augusztus 24 - 09:45 MTI - 
alfahir.hu
Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója a Magyar Hírlap interjújában azt mondta, ha valaki meg akarná szüntetni a TEK-et, akkor nem vele, hanem többek között az izraeli titkosszolgálattal kellene megküzdenie.

Pintér Sándor, Hajdu János és Orbán Viktor a TEK avatásán

Vitát kezdeményezett a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója a rendőri szervek és az illetékes minisztériumok között a fegyverhasználati szabályokra vonatkozóan - írja a Magyar Hírlap.
A lap szombati számában megjelent interjúban Hajdu János úgy fogalmazott: a magyar jogrendszer a fegyverhasználat terén eléggé leköti a rendőr kezét, ami a szimpla hétköznapokon helyénvaló, de például egy túszejtésnél már nem feltétlenül. Mint mondta, szeretné, ha a jelenleg érvényes szabályok bizonyos pontjait a közeljövőben módosítanák.
A TEK főigazgatója a szervezetet érő ellenzéki bírálatokra utalva megjegyezte: aki ma azzal akar kampányolni és szavazatokat szerezni, hogy a haza biztonságáért szolgálatban álló embereket, azok tevékenységét folyamatosan sarazza, savazza, s 2013-ban csak a határokig néz, az rémesen rosszul látja ezt a területet. Szavai szerint a terrorelhárítás nem holmi látványos tevékenység, rengeteg a fedett akció, a külföldi partnerek pedig díjazzák a magyar szerv segítségét. "Épp ezért, ha valaki meg akarna szüntetni bennünket, annak nem velem kell megküzdenie, hanem mondjuk az izraeli, amerikai vagy német titkosszolgálatokkal" - fejtette ki Hajdu János.
A tavalyi nyár egyik legnagyobb botránya volt, mikor Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója politikai kijelentésre ragadtatta magát a Fidesz házi fesztiválján, a Tranziton. Hajdu az ország egyik belső, de kezelhető problémájának nevezte a "szélsőjobboldal előretörését", példaként pedig a Jobbik parlamentbe jutását hozta fel. A kijelentés már csak azért is nagy vihart kavart, mert a TEK egy 13 milliárdos forrásból, titkosszolgálati eszközökkel is dolgozó alakulat, amely személyesen Orbán Viktorhoz köthető privát és hivatalos formában is. A nevéből adódó feladata, hogy a terrorveszélyt elhárítsa, csúcsvezetője mégis egy demokratikusan működő, a magyar szavazók által az Országgyűlésbe juttatott párt "kezelhetőségéről" beszélt.
Hogy képben legyünk, nyíljanak a szemek:
Szemkilövetés kormányától a szemfényvesztés kormányáig

Majdnem szabad ország vagyunk a német megszállásal elvesztettük függetlenségünket , és a szüzességünket is Európa kurvája lettünk , és a nyakunkba akaszkodott a fasiszta cionista zsidóság , kik fejükbe vették , hogy leigázzák a világot . A fülkeforradalmáraink , meg kiárusítják az országot , úgy , hogy azért nekik is jusson a koncból . Ez a félzsidó had mely politikai elitnek tituláltatja magát , tulajdonképpen , egy jól behangolt maffia csorda , csak az a baj , hogy a néppel elhitetik , hogy ők a nemzetért tevékenykednek , bizonyára így van , azért kellet az olajszőkítéstől kezdve minden vagyonától megszabadítani a nemzetet, hogy közben , még ki is rabolják őket , csak ráadás a lopot holmi nem vész el csak átalakul , valamilyen mutyi formájában , lényeg az hogy a vagyon náluk landoljon, és ezért , ha kell gyilkolni is képesek . A Pintér gyilkosság BT – je tűzben edződött gyilkos társaság , és ha kell a likvidált egyén szerveit , jó előre piacra dobják a szervkereskedők hálózatában . Had ne szaporítsam a szót donor ország lettünk , hulunk mint a legyek a Bilderberg emberek magyar helytartói lesnek ránk , és átsegítenek a másvilágra , mert kell a hely a betolakodóknak , és az atomtölteteket is csak úgy tudják biztonságosan tárolni , ha erős szabadkőműves társaságok uralják a közéletet. És bizony valóban 6 millió alá akarják vinni a népesség létszámát , de úgy , hogy mindenkit kisemmiznek vagyonából , mert csak kamatrabszolgaként számolnak velünk hülye gojokkal . Nincs elég benzine üvegetek csuszó - mászók nem érdemlitek meg , hogy az unokáitok becsüljenek benneteket , mert kiénekelték a szátokból a gyermekeitek jövőjét , az unokáitok meg már csak pucér seggel szaladgálhatnak a buzi zsidók legnagyobb örömére.

A fidesz hatalom alatt így néz ki egy kilakoltatás - a rendőrnek nem lenne kötelessége segíteni a kilakoltatást.
 
****************************************************************

A pénzünk felét elvenné az IMF


2014. március 13., csütörtök MTI - 
MNO
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legújabb tanulmánya szerint a világszerte növekvő jövedelmi egyenlőtlenségek lassítják a gazdasági növekedést, és növelik a politikai instabilitást. A szervezet szerint a megoldást a vagyoni újraelosztás jelenti, ehhez 50 százalék körüli legfelső szja-kulcs lehet optimális.
Az IMF csütörtökön kiadott tanulmánya szerint számos fejlett országban a jövedelmi egyenlőtlenség utoljára az 1930-as évek nagy gazdasági világválsága idején volt ilyen magas.
Ahová beteszik a lábukat, nő a szegénység
A Világbank és az IMF szerepét leplezte le korábban Karen Hudes, a Világbank egykori jogi vezetője. Hudes elmondta: a világ pénzügyeinek és médiumainak döntő része egy globális szuperelit kezében van, bár a Világbank azt hangoztatja, hogy szegénységmentes világot akar megvalósítani.
Hudes húsz éven át azt tapasztalta, hogy a megsegített délkelet-ázsiai, latin-amerikai és afrikai országokban a világbanki programok elsorvasztották a helyi gazdaságot, nemzetközi óriáscégeket hoztak helyzetbe, miközben a munkahelyek száma csökkent.
A kiugrott vezető leszögezte: nagyra becsüli a magyarok küzdelmét, amellyel ebből a globális pénzügyi hálóból próbálnak kitörni, és nincs semmi meglepő abban, hogy ezért a kormánytmédiatámadások érik külföldről, és megpróbálják negatív színben feltüntetni.
Társadalmi elégedetlenséghez vezet
A nemzetközi szervezet szerint az elmúlt években több országban (Egyiptom, Nigéria, Venezuela, Ukrajna) is látni lehetett, hogy a vagyoni egyenlőtlenségek és a rossz gazdaságpolitika együttesen társadalmi elégedetlenséghez vezet.
Az IMF vezérigazgatója, Christine Lagarde februárban úgy fogalmazott: "manapság már jobban tudatában vagyunk a jövedelmi egyenlőtlenség okozta károknak, tisztán látható, hogy ez árt a gazdasági növekedésnek".
A csütörtöki tanulmány nem ad országokra szabott akciótervet, de számos általános javaslatot megfogalmaz. A valutaalap szerint sok ország csökkenteni tudja a vagyoni egyenlőtlenséget szigorúbb ingatlanadókkal és progresszív személyi jövedelemadókkal.
50-60 százalékos sarcot szednének
Az IMF felhívja a figyelmet, hogy a világon a legmagasabb szja-ráta mediánja 30 százalék körül van, ez feleannyi, mint a nyolcvanas években. A szervezet szerint a legtöbb állami bevétel 50-60 százalékos ráta mellett keletkezne, az optimális adószint pedig ez alatt van néhány százalékkal.
Ha nőnek az állami jövedelmek, akkor többet lehet fordítani célzott szociális támogatásokra, leginkább egészségügyi és oktatásügyi juttatásokra, mert így csökkenthető legjobban a szegénység. Hosszú távon ez mindenkinek jó, mert a kisebb szegénység erősebb gazdasági növekedéshez vezet.
Több pénz: több bevétel
A Nemzetközi Valutaalap szakértői rámutatnak: a fejlett országokban ez a megközelítés jóval hatékonyabb, mint a fejlődőkben, hiszen az első csoportban magasabb a lakossági jövedelem, így több lesz az extra állami bevétel is.
A fejlődő gazdaságú országoknak a szociális kiadások átszervezése lehet a kitörési pont. Több országban komoly költségvetési teher az élelmiszerárak és az üzemanyagár mesterségesen alacsony szinten tartása támogatásokkal, de ez az IMF szerint nem tartós megoldás.
Kádár Ibolya: Magyarország térképét újra kell rajzolni, mert a tudósok rájöttek, hogy Magyarország a csodával határos.



Új feudalizmus épül, az embereket eltapossák



2014. márc 14. 05:01 
Népszava
Ki gondolta a rendszerváltáskor Orbán Viktorról, hogy új feudális Magyarországot akar teremteni kastélyokkal, libériás inasokkal?Ezt mondja Ferenczi Krisztina újságíró, aki Narancsbőr címmel írt könyvet az Orbán-birodalomról. Arról szól, miből és hogyan halmozódott föl a vagyon, amelyet a miniszterelnök politikai pályája alatt "gyűjtött össze" dinasztiájának. Már a címlap is telitalálat: focilabda, narancshéjjal borítva. Ferenczi ezt egyáltalán nem "választási" könyvnek szánta, megjelenési ideje miatt mégis az lett.

Morális alapon és demokrataként kérem ki magamnak azt, ami most történik.
FOTÓ: Szalmás Péter/Népszava

- Nem lehetett könnyű évtizednél is hosszabb idő alatt megszerezni ezt a tömérdek információt.
- Felcsút tele őrző-védőkkel, azt gondolják a sajtó ezzel elintézhető. Az én esetemben nem jött be, pedig mindent megpróbáltak, hogy elkergessenek. A demokrácia őrkutyáját farkaskutyákkal akarták elűzni. Hiszen oknyomozó újságírásról van szó. Mégis, döbbenetes tapasztalat, hogy azt elképzelik, ilyen egyszerűen megoldható. Hogy azt hiszik, egy stadion, ilyen monstrum sutyiban úgy fölépíthető, hogy senki nem látja. Ennyire képtelen a világképük. Néha nagyokat kacagtam, kicsit kellemetlen volt, amikor a telefonomat ki akarták tépni a kezemből, benyúltak a kocsiba. A bevezető után Mészáros Lőrinc fölfutását próbálom fölvázolni, miként is volt lehetséges 1999-től, hogy Orbán Viktor eltervezte, Felcsút lesz a birodalma. A sajtó általában tévesen nevezi a falut Orbán szülőföldjének. Nem az, ő korábban csupán négy évet élt itt, az "igazi" szülőföldje Alcsútdoboz, ahol ma Mészáros Lőrinc őrizteti a marháit és a Nemzeti Földalapkezelőtől nyerte el az állami földeket. És ahol Orbán édesapjának cége megvásárolta az egykori József főhercegi majort. Szóval arról a szövevényes kapcsolatrendszerről írok, amely Mészáros Lőrincen keresztül most jutott el leglátványosabb szakaszába. Pontosan 1999-től, amikor Orbán Felcsútra érkezik, miniszterelnökként beáll focizni, és odáig vezet, hogy Mészáros Lőrinc gázszerelőből a száz leggazdagabb magyar közé emelkedik. A futballon keresztül pedig miképpen jut előre az Orbán kegyeiért való versenyfutásban is. Elődjével, a korábbi polgármesterrel, Varga Györggyel szemben, aki próbálta tisztességesen szolgálni a falut. A kutatást nehéz volt abbahagyni, sosem sikerült a végére érnem. Többször határoztam el, most már nem megyek Felcsútra, nem kutatok tovább, de ez rendre meghiúsult.
- Valójában hány évig is tartott?
- A témába 1998-ban egy főszerkesztői megbízással botlottam, amikor Orbán bejelentette a nem létező megfigyelési botrányt. Amikor állítólag szimatoltak az után, hogy a gánti bánya lehet a Fidesz "csodafegyvere". Akkori főszerkesztőm rám bízta, kutassam ki, mi az igaz? Akkor kezdtem el ezt a munkát, persze nagyon kezdetleges eszközökkel, még nem volt internet, csak faxon lehetett cégbírósági adatokat kérni. Közben sürgettek, hol az anyag, de még nem láttam semmit. Azt kellett kiderítenem, hogy mi a kapcsolat a Fidesz és a gánti bánya közt. Azután egy napon megtaláltam, a pártszékház pénzéből milyen cégáttétellel vittek be tőkét a papa bányájába. Akkor mindezt álnéven írtam, a mai napig sem tudja senki, hogy én találtam meg, címlapra tették. Mondtam, ne azt írják, hogy a Fidesz lépett be a bányába, vagy a bánya a Fideszbe, mert hiába tettek utána kérdőjelet, tudtam, hogy perelhető lesz. De nem hallgattak rám, mert úgy vélték, a témát ki kell hegyezni, és emiatt csakugyan beperelték a lapot. De nem a cikkért, hanem a címlapért. Azóta használják azt a kifejezést, hogy "Fidesz közeli". Az ÉS pedig átvette a sztorit.
- Ez önmagában is nagy teljesítmény volt.
- Az a módszerem, ha van egy kis szálam, azt meghúzom, valami kibomlik belőle, és akkor a mellette lévőkből is kijön valami. Van, amikor semmiért dolgozom. Benne van a nem megírható történetek sokasága, de sok minden azért maradt ki, mert nem lehetett bizonyítani.
- Számítani lehet rá, hogy a könyv megjelenése után a Fidesz-sajtó nagy hajszát indít majd.
- A könyv ellen? Nem tudom, nem hiszem. Legfeljebb a személyemet próbálják kikezdeni, régen voltak ilyen cikkek a Magyar Nemzetben. Mit kezdjek velük? Jól nem esnek, de tudomásul kell venni, hogy vannak.
- Nem erre gondolok. Meglehet, a miniszterelnökség is beleköt. Szerintem nem baj, csak reklámot csapnak.
- Lehet rám bármit mondani, nem fog jól esni. A témába azután 1998 óta visszatérően belebotlottam, igazán pontosan azonban a mai napig sem tudom, hogy miből is ered a családi vagyon? Félreértés ne essék, engem nem ez érdekel, hanem a közállapotok, a korrupció alól való kibújási kísérletek, a demokrácia állapota, ezért kutatok és írok. Mind nagyobbak a tétek. Orbán Viktor azt mondja, hogy "nincs földosztás". Hogyne volna! Húsz évre odaadnak egy bérletet, az nem ér föl földosztással? Ráadásul úgy adják oda, hogy nem nevezik meg, ki gazdálkodik rajta, a terméket ki viszi a piacra? Kizárólag a politikai szempont győzedelmeskedik. Honnan tudta például Mészáros Lőrinc 2011-ben, hogy földpályázatot írnak majd ki? Honnan tudta, hogy meg kell vennie a csákvári gazdaság központi telephelyét? Orbán Győző honnan tudta 2011-ben, hogy meg kell szerezni a József főhercegi majort? Most azt kérdezik, hogyan kerül a csizma az asztalra, Orbán Viktornak mi köze ahhoz, hogy minden Mészáros Lőrinc kezén van? Csakhogy mindezt nem érhette volna el bennfentes információk nélkül. Gázszerelő volt, helyben támogatta a női kézilabdát és a focit. Aki ezt megtette, az előbb-utóbb összeköttetésbe került Orbán Viktorral és végül is Mészáros volt vélelmezhetően az egyetlen, aki soha semmire nem mondott nemet.
- Vele nem sikerült találkozni?
- Dehogynem, az atlatszo.hu-n máig fönn van, mind nézettebb az a harmincperces videó-interjú, amit vele készítettem. Nyilván úgy érezte, hogy most végre elmondhatja a magáét.
- És milyen benyomást szereztél róla?
- Kedves, egyszerű ember, akinek most nagyon megy a szekér. Hogy mennyire érzékeli, hogy ez csak addig tart, amíg nem mond ellent Orbánnak, az nem derült ki. Ha egyszer netán ellentmondana, vége, az elődei is akkor fejezték be. Orbán nem tűri az ellentmondást.
- Annyira buták, hogy ezt nem veszik észre?
- Tisztesség kérdése. Orbán alapítványa húszmilliót ígért a falu focipályájáért, de az autópálya építés alvállalkozójaként helyzetbe hozott felcsúti Femol Kft. vezetője, a Felcsút SE akkori elnöke nem járult hozzá az áron aluli eladáshoz, miként az akkori polgármester sem. A vállalkozó felértékeltette a falu vagyonát jelentő pályát és kiderült: 180 millió lett volna az akkori értéke.. A főnök 24 órán belül kirúgatta. Nagyon csúnyán zajlott a történet. Általában azt tapasztalom, hogy mérhetetlenül durván tapossák el azt, aki ellent mer mondani, mindenkit kiszolgáltatottá akarnak tenni. Természetesen Mészáros Lőrincen keresztül, aki ma a környék legnagyobb munkaadója, nemrégiben azt nyilatkozta, hogy már 600 munkahely felett diszponál. Ha Mészáros alkalmaz valakit, attól elvárja az egész családjának a hűségét, a helyiek szerint mindenkinek paríroznia kell. A körbekerített alcsúti juhásszal például nem állhatnak szóba, el kell fordítani a fejüket. Több mint egy hete egy őrző-védő kft. két autóval figyeli a házát, ki lép be. Ugyanaz az Eurovéd Kft., amelyik engem a stadiontól próbált elkergetni százszor.
- Tehát a legprimitívebb módszereket alkalmazzák...
- Mint velem szemben próbálkoztak, amikor farkaskutyákkal akartak megfélemlíteni.
- Akkor ez a birodalom olyan sziget Magyarországon, amelyhez nem lehet hozzányúlni...
- A könyvemben mindez szerepel. Az előzményeken végig kell menni, különben semmi sem volna érthető. A földtérképeken például, amelyeket én rajzoltam meg, az volt a legnehezebb, hogy az állami földbérletpályázaton közzétett földekről nincs két azonos léptékű térkép, nem lehet őket egymás mellé rakni, csak az alakjuk alapján voltam képes összerakni a puzzlet. Egybefüggő birodalmat ad ki. A jelek arra utalnak, hogy dinasztia épül. Orbán nem négyéves, nem nyolcéves ciklusban gondolkodik, hanem "szentistváni léptékben" és hetedíziglen. Folytatják a hagyományt, ahogyan a pártszékház esetében is tették, az első pénzt hazaküldték, a bányába. Ez 1992-ben történt, a módszer azóta csak finomodott.
- A gyakorlatban ez azt jelenti, ha - feltéve, de meg nem engedve - Orbán kiesne a politikából, a dinasztia már el van látva.
- Minden egyes új házasság jól jön majd, mert az új ággal, közpénzek ügyes becsatornázásával lehet gazdagítani a családot. Ahogyan a Tiborcz István vezette cég először Közgép érdekeltségbe került, majd 3 milliárdos bevételre tett szert - közpénzes megbízásokból. Új pénzarisztokrácia alakul ki, új dandyk. Közben elsorvad a kultúra, az egészségügy, a szabad sajtó. Mérhetetlen a szegényellenesség, amit egészen tragikusnak találok. Azt, amikor Orbán azt nyilatkozza, hogy most kezdünk visszatérni a két világháború közötti Magyarország kisgazda vágyaihoz. Hová megyünk, az urak Magyarországához? A királyok, a hercegek, grófok, a kastélyok világához, ez az ideál. Ami elképzelhetetlen volt egy modern Magyarország látomásában. Ki gondolta a rendszerváltáskor Orbán Viktorról, hogy új feudális Magyarországot akar teremteni kastélyokkal, libériás inasokkal? A Hősök terén elmondott beszéde idején, ki gondolt erre?
- A könyvben mindez benne van?
- Kevés a vélemény, mert oknyomozó könyv, de kijön belőle. Az utószóban én morális alapon és demokrataként kérem ki magamnak azt, ami most történik. Orbán feleségének, Lévai Anikónak az a vágya, hogy idős korára, amikor a férje már nem lesz politikus, ő gazdálkodhasson. Orbánnak meg az a vágya, hogy focimenedzser lehessen majd. A kettő találkozik, a föld és a foci. Ennek a megvalósítását láthatjuk ma, és mindig előbbre tartanak egy lépéssel, mint amit a nyilvánosság érzékelhet. Csak ők látják előre a következő lépést. Most itt a felcsúti szálloda terve - aligha leszek meglepve, ha saját magukkal kötött üzlet lesz. Valójában nem is egyszerűen a Horthy rendszer visszaállításáról van szó, hanem a tizennyolcadik, a tizenkilencedik századról. Új feudalizmusról, ehhez kell eltaposni az embereket.
(...)

 
Krím: Népszavazás – Kárpátalja?


Vasárnap népszavazás lesz a Krím-félsziget hovatartozásáról. Az eredetileg május 25-re tervezett, majd március 30-ra előrehozott, végül március 16-ra kitűzött népszavazás eleinte egy Ukrajnán belüli autonóm státust célzott meg, de ma már az Oroszországhoz történő csatlakozásról kell dönteniük az ott élőknek. Ez a történés arra kell késztesse a Kárpátalján élőket, hogy vegyék számba saját sorsuk alakításának lehetőségeit.
A Szovjetunió szétesésekor már volt egy népszavazás Kárpátalján, igaz nem az Ukrajnából való kiválásról, de egy különleges státusról és azon belül egy Beregszász központú magyar autonóm területről. Lássuk mi is történt.
"1991-ben, Ukrajna függetlenségének kikiáltása után népszavazást rendeltek el annak megerősítésére. A december l-jére kitűzött népszavazáson a megyei tanács határozata értelmében Kárpátalja autonómiájáról is szavaztak (bár az utolsó pillanatban Leónyid Kravcsuk, a Legfelsőbb Tanács elnöke nyomására az autonómia szót "különleges önkormányzati közigazgatási terület"-re változtatták), a Beregszászi járásban pedig a Magyar Autonóm Körzetről. A referendumon Kárpátalja önkormányzatiságára a szavazók 78%-a mondott igent, a Magyar Autonóm Körzetre pedig 81,4%-a. Ha ez utóbbinál figyelembe vesszük, hogy a Beregszászi járás lakosságának akkoriban 74-75 százaléka volt csak magyar, kiderül, hogy a ruszinok, oroszok, ukránok nagy része is támogatta az elképzelést.
A Beregszászi Járási Tanács 1992. január 30-án jóváhagyta, érvényességében megerősítette a népszavazás eredményét, május 6-án pedig a megyei tanács is elismerte azt. A Beregszászi Járási Tanács képviselői felhívással fordultak az ukrán parlament képviselőihez, kérve támogatásukat a magyar autonóm körzet létrehozásához. A parlament azonban nem foglalkozott a törvényes referendum kérdésével, sőt később egyszerű közvélemény-kutatássá degradálta a népszavazást, egyes értesülések szerint éppen a Beregszászi járás országgyűlési képviselőjének javaslatára" - írja az elpuskázott autonómiáról szóló tanulmányában Dalmay Árpád, a történések egykori alakítója. Teljes tanulmánya honlapunkon olvasható, ide kattintva.
És ekkor még nem hangzott el Leonyid Kucsma ukrán államelnök felajánlása, amely lehetővé tette volna Kárpátalja Magyarországhoz történő csatolását, amennyiben az Antall kormányban lett volna hajlandóság annak az ősi magyar területnek a visszafogadására, amely több, mint ezer évig a Szent Korona országának része volt, és a történelem során sohasem tartozott Ukrajnához.
Okulásként, ahhoz, hogy a magyar politika ne ismételhesse meg a huszonkét évvel ezelőtti - Antall Józsefről és Jeszenszky Gézáról elhíresült - gyászos szereplését, érdemes mindenkinek elolvasnia az alábbi három írást.
MVSZ Sajtószolgálat
 
A bukás kezdete


2014.03.13. | 12:46 
Erdély.ma
Könnyeivel küszködő kifütyült szónok. Vezérelhetetlen, öntörvényű atyafiak. Szélsőjobbos anarchista csoport garázdálkodása. Ez a hétfői székely szabadság napi nagygyűlés negatív tükre a médiában. Nemcsak a román, hanem a Székely Nemzeti Tanáccsal szimpatizáló magyar sajtóban is. Az idei postaréti megemlékezés és polgári séta köszönő viszonyban sincs a tavalyi méltóságteljes rendezvénnyel és rezesbandás felvonulással.

Egyrészt ez a román városvezetés gáncsoskodó, a felvonulást betiltó provokatív határozatának a következménye. Másrészt Izsák Balázsék képességeiket meghaladó feladatra vállalkoztak. Így Dorin Florea számítása bevált, és a hatvannégy vármegyés fiatalok balhékereső viszketegségükben eljátszották a rájuk kiosztott szerepet. De nem csak ők. A szélsőséges importpolitikusok gyergyói táborozásokban és erdélyi kampánykörutakon elhintett összeférhetetlenségi ideológiája befogadó közegre talált a székely fiatalokban.
Ezért nem csoda, hogy a rendezvény szervezői ellen fordultak. A reálpolitikai megoldást felvázoló Izsák Balázst lehurrogták. Hiába könyörgött a szónoki emelvényről, az általa felvázolt, románokkal együttműködő megoldás nem nyerte el az egybegyűltek tetszését. Rá kellett döbbennie, hogy az öntörvényű székelyek eltaposhatják őt is. Ezen a napon többször vágták a fejéhez, hogy áruló. Vezéri tekintélyének elvesztése még jobban bebizonyosodott a polgári séta alkalmával. Jelképesnek is mondható, ami a Szentgyörgy utcában történt. A több száz méterre leszakadt tüntetők mozgósítására kellett visszafordulnia.
Eredménytelenül rimánkodott, hogy az ország területi egységét kétségbe vonó jelszavakat ne skandáljanak. A szervezőtársak és "tisztikarának" tehetetlenségét látva maga próbálta feloszlatni a Kultúrpalota előtt útzárat képező radikális tömeget. A Nagy Menetelésen csúcsosodott dicsősége itt kezdett porladni. Jól kitapintható a hitelvesztése és félő, hogy radikálisabb erők veszik át az SZNT vezetését, vagy egy szélsőségesebb székely szervezet fog létrejönni. Talán most utólag belátja, hogy Marosvásárhely magyarsága a méltóságteljes, elhajlásoktól mentes ünneplést igényli.
Összefogva az RMDSZ-szel - ahonnan az idén is felkérést kapott a Székely Nemzeti Tanács a közös március 15-i ünnepelésre -, a többi magyar civil és politikai szervezettel közösségünk erejét is bizonyíthatnánk. És hogy jogaink kivívására csak így van esély. Sokat harcoltunk, amíg a templomokba száműzött nemzeti ünnepünket kiszabadítottuk, ezért senki átutazótól nem tűrjük el a kioktatást. Mi a fejünk akkor is felemeltük, amikor ütöttek. Szombaton vidám kokárdás emberekkel szeretnénk találkozni és nem fekete álarcos provokátorokkal.
Karácsonyi Zsigmond - e-nepujsag.ro
****************************************************************

Edward Snowden feltárta Oroszország előtt a teljes igazságot az UFO-ról?


21 január, 18:52 
Oroszország Hangja
Edward Snowden cáfolhatatlan bizonyítékokat nyújtott át az orosz titkosszolgálatoknak arról, hogy nemcsak egyszerűen léteznek földöntúli értelmes lények, hanem a valóságban a múlt század közepétől ezek irányítják az Egyesült Államokat.

Ez az információ a múlt héten jutott el a médiákhoz. Az iráni Fars News Agency a 
whatdoesitmean.comhonlapról vette át ezeket az információkat. Valóban eléggé furcsa, hogy éppen ez a honlap jutott ennyire fontos ismeretek birtokába, hacsak Edward Snowden személyesen nem küldött nekik másolatot, amikor az orosz biztonsági szolgálatnak, az FSZB-nek továbbította az értékes adatokat.
A "földöntúli dossziéban" olvasható, hogy Amerikában a hatalom egyáltalán nem a mai kormányzat, hanem földöntúli lények kezében van. Valamint az, hogy a náci Németország II. világháborús "kudarca" után a földöntúliak, akik segítettek a Harmadik Birodalomnak megkaparintani a világhatalmat, átugrottak az Atlanti-óceán túlsó partjára és felajánlották szolgáltatásaikat a világuralom megszerzéséhez az Egyesült Államoknak abban a hitben, hogy ez az ország a legnagyobb potenciállal rendelkezik ezen a téren.
A "cikk" tulajdonképpen ezzel véget ér, a továbbiakban Paul Hellyer volt kanadai védelmi miniszterrel készített interjúból idéznek, amelyet Szofiko Sevardnadze vett től e Russia Today számára. Hellyer úr közölte, hogy tökéletesen meg van győződve földöntúli lények létezéséről, mi több, személyesen látott UFO-t.
Az egykori miniszter teljesen komolyan bejelentette, hogy földöntúli lények 2-12 fajtája tartózkodik jelenleg a Földön.
Az amerikai légierővel ún. nordikus szőkék és magas fehérek folytattak együttműködést. Ezek egykönnyen láthatatlanná válnak. De nagyon sok földöntúli fajta létezik. Mindezek különbözőek... Ha szürke pöttöm emberrel találkozna, rögtön megértené, hogy korábban ilyesmit nem látott. De ha nordikus szőkét látna, akkor leghamarabb azt hinné, hogy egy dán vagy arról a vidékről származó valaki mással van dolga. De van egy barátom, aki képes felismerni a földöntúli lényeket. És ő is látott egy ilyen lényt az utcán.
A volt miniszter az interjúban rámutatott, hogy létezik "földöntúli szövetség, amelyik mindenkit összetart". Érdekes, kedveli-e Hellyer úr George Lucas Csillagháborúit? Hiszen az űrbeli szövetségről szóló elbeszélését nyilván a legendás hírű film cselszövényei ihlették meg.
De mi köze van mindehhez Edward Snowdennek? - kérdezhetik önök. Őszintén szólva, semmi köze hozzá. A földöntúli lények leleplezésére vonatkozó információk nem más, mint egy soros kacsa. Hiszen józan belátás szerint még ha abból a feltételezésből indulnánk is ki, hogy effajta információkat a volt amerikai titkosügynök valóban közölt volna orosz titkosszolgálatokkal, arról senki soha nem tudott volna meg semmit. És ha meg is tudott volna, akkor ez nem a whatdoesitmean.com honlap lenne.
Kategória: 2014 március


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése