A Kennedy-merénylet

A Kennedy-merénylet

Kennedy a maffia segítségével lett elnök

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 19:06

John F. Kennedy 1960-ban vereséget szenvedett volna Richard M. Nixonnal szemben, ha nem támogatja a maffia. Az 52 éves Tina, Frank Sinatra harmadik lánya állította ezt a CBS-nek adott interjúban abból az alkalomból, hogy a csatorna részére egy forgatókönyvet készített apja életéről, és megkérdezték tőle: nem hagyott-e ki belőle valamit.

"A negyven évvel ezelőtti választásoknál papa elintézett néhány dolgot a Kennedyeknek - mondta Tina - Például rávette a chicagói maffiafőnököt, Sam Giancanát arra, hogy szavaztassa a nyugat-virginiai szakszervezeteket Johnra, aki legjobb barátainak egyike volt."

Tina Sinatra szerint Joe Kennedy, az elnök apja volt az, aki mozgósította Sinatrát. "Giancana beleegyezett abba, hogy segítsen. Azt mondta apámnak, hogy ez neki csak néhány telefonba kerül." Kennedy és a maffia kapcsolatát 1992-ben Judith Exner fedte fel először, a CNN-nek adott interjúban. Azóta számtalan könyvet írtak róla, de Tina szavai a választási kampány kellős közepén mégis bombaként hatottak és közvetlenül megerősítetik azt a feltételezést is, mely szerint Kennedyt a maffia gyilkolta meg, mert az elnök "cserben hagyta" támogatóit. Kennedy 1960-ban csupán 0,1 százalékkal kapott több szavazatot, mint a republikánus Nixon. A maffia segítsége nélkül talán nem is győzött volna. Giancana ugyanis nemcsak a nyugat-virginiai, hanem az illinoisi szakszervezetekre is nyomást gyakorolt.

Judith Exner, aki előbb Giancana, majd John Kennedy szeretője lett (rákban halt meg öt évvel ezelőtt) a fent említett interjúban elmesélte, hogy ő volt a futár a két férfi között. "1960-ban Jack gyakran küldött velem Samnek pénzcsomagokat.Később Giancana azzal dicsekedett, hogy nélküle Kennedy nem jutott volna be a Fehér Házba" - mondta. 1992-ben azonban nem nagyon hittek az általa elmondottakban.

1996-ban viszont megjelent a Tökéletes bűnözők, tökéletlen hősök című könyv. Szerzője Ronald Goldfaber, Bob Kennedy régi munkatársa volt. 1961-ben, amikor a fiatalabbik Kennedy igazságügy-miniszter lett, hadat üzent a maffiának. És Goldfaber szerint rájött bátyja titkára. Az FBI dossziéjából kiderült, hogy Frank Sinatrának szoros kapcsolata van a maffiával: Giancanával társtulajdonosa volt egy las vegasi kaszinónak, Raymond Patriarcával és Tom Lucchesével, két másik maffiafőnökkel együtt egy bostoni lóversenypályának.

Bob Kennedy ekkor rábeszélte az elnököt, hogy szüntesse meg kapcsolatát Sinatrával és szakítson Judith Exnerrel. "Frank Sinatra építtetett egy helikopter leszállópályát az elnök számára a villájában, de Kennedy ezentúl Bing Crosby-hoz ment, valahányszor Hollywoodba látogatott" - írta Goldfaber. Giancana, aki feldühödött amiatt, hogy az FBI szaglászik körülötte, három alkalommal is beszélt Sinatrával: járjon közbe Joe Kennedy-nél, hogy fiai szüntessék be a "háborút". Goldfaber könyvének végén arra a következtetésre jut, hogy Giancana Sinatra tudta nélkül benne volt az elnök elleni dallasi összeesküvésben.

Tina Sinatra az interjúban nem jutott el idáig, a Kennedy-mítoszt azonban ő is megtépázta - írta a Corriere della Sera.

forrás: MTI

Kennedy konfliktusa a maffiával

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 19:07

Amikor John Fitzgerald Kennedy 1961. elején átvette hivatalát, tervei között szerepelt az Egyesült Államokban működő kábítószer-hálózat likvidálása. Testvérét, Robert Kennedyt nevezte ki igazságügyi miniszterré, aki egyik legfontosabb feladatának tekintette a bűnöző szindikátus felszámolását.

Kennedy Edgar Hoovert, az FBI főnökét és Allen Dullest, a CIA vezetőjét is le akarta váltani. A CIA-t túl nagynak találta és fel akarta darabolni, majd pedig egy alternatív hírszerző szolgálattal lecserélni. A Kennedy testvérek politikai pályafutása az 1950-es évektől összekapcsolódott a maffia, a CIA és az FBI elleni küzdelemmel. Tudták, hogy a maffia ellenőrzi Kubát, mert ez a Karib-tengeri szigetország a Dél-Amerikából Észak-Amerikába szállított kábítószer elosztó központja. Amikor Robert Kennedy kampányt indított a korrupt szakszervezeti vezetők ellen, akkor Hoover minden lépését ellenezte.

Robert Kennedy végül 1956-ban egy szenátusi bizottság tagjaként megtudta, hogy milyen szoros kapcsolat van egyes vezető körök és a maffia között. Rájött, hogy az 1940-es évek elején a New York-i maffiafőnök, Frank Costello, és a szabadkőműves Edgar Hoover megállapodott, miszerint a maffia átveheti a szakszervezetek irányítását cserébe azért, hogy távol tartja a szakszervezettől a kommunistákat. 1959-ben Castro kommunistái eltávolították a maffiát Kubából. A CIA több kísérletet is tett Castro megbuktatására, hogy a maffia visszatérhessen Kubába. John Kennedy 1961-ben megerősítette Allan Dullest a CIA élén, de leállította az LSD-vel folytatott kísérletet és a CIA Disznó-öböli akcióját sem támogatta az eredeti elképzelések szerint. Ezért Allan Dulles 1961. őszén lemondott a CIA éléről.

Kennedy elnök tisztában volt azzal is, hogy az amerikai maffia részt vesz az ázsiai heroin kereskedelemben. Azt is tudta, hogy a vietnami háború hátterében a kábítószer kereskedelem ellenőrzéséért folyó küzdelem húzódik meg. Kennedy tudta, hogy Dél-Vietnam kommunisták elleni harcának a támogatása egyben a maffiának is segítséget nyújt a kábítószer-kereskedelem folytatásához. Éppen ezért 1963. tavaszán Kennedy elhatározta, hogy ez év decemberében mintegy ezerfőnyi amerikai szakértőt visszahív Vietnamból. Hat hónapra rá Kennedyt Dallasban megölték. Utódja a szabadkőműves Lyndon B. Johnson megváltoztatta elődje döntését, és hozzájárult az amerikai csapatok dél-vietnami állomásozásához.

1967-ben újabb háború tört ki Északnyugat-Laoszban a kommunisták és a CIA által támogatott ópiumtermelő parasztok között. Burma (Mianmar) ópiumexportjának a sorsa forgott kockán. Ez évente 500 tonna mennyiséget jelentett, amely a világtermelés egyharmada. Ouane tábornok és a CIA nyerte meg a háborút a kommunistákkal szemben, akik megpróbálták átvenni a kábítószer-kereskedelmet. Ez a győzelem azonban előrevetítette a vietnami háború nagyarányú kiszélesedésének a veszélyét. Mindebből csak a City of London központtal működő, és a kábítószer-kereskedelemben érdekelt pénzoligarchia húzott hasznot.

A Dél-Vietnamban folyó háború akadályozta a déli irányú kábítószer-forgalmat és tovább növelte az Aranyháromszög szerepét. A növekvő ópiumtermelés, amely a rockegyüttesek által előidézett növekvő kábítószer-keresletet elégítette ki Észak-Amerikában, dollármilliárdokkal gazdagította a brit pénzoligarchia által ellenőrzött hongkongi bankokat. Ezek a bankok finanszírozták a teljes délkelet-ázsiai kábítószer-kereskedelmet. Ahogy a vietnami háború kiszélesedett, a CIA egyre több helyi farmert vett rá az ópiumtermelésre. Ennek eredményeként csökkent a rizstermelés. A CIA ekkor az Air Amerika gépeivel rendszeresen rizst szállított, ópiumért cserébe. A CIA azt is elvárta, hogy az ópiumfarmerek felfegyverzett fiatalokat küldjenek harcolni a kommunisták ellen Vietnamba. Azok az ópiumtermelők, akik nem küldtek harcolni fiatalokat, egészen addig nem részesültek rizsszállítmányokban, amíg ezt a mulasztásukat nem pótolták.

1971-ben a CIA hivatalos jelentése szerint az Észak-Laoszban működő hét kábítószer finomító közül a legnagyobb már száz kiló ópiumot állított elő naponta. Egyedül ez a gyár évente 3,5 tonna heroint finomított, amely a heroinfüggővé vált amerikaiak egyharmadának a szükségletét fedezte. A vietnami háború idején az Egyesült Államok kábítószer elleni hivatala (Drug Enforcement Agency) egyre nagyobb aggodalommal tapasztalta, hogy az amerikai katonák ezrei lettek a laoszi heroin rendszeres fogyasztóivá. Az első nagy heroin adag 1968-ban került szétosztásra a Vietnamban tartózkodó amerikai katonák között, amikor egy Thaiföldről érkező egység nagy szállítmányt hozott magával.

Amikor megkezdték az amerikai katonák kivonását Vietnamból 1971-ben, a helyi kínai etnikumhoz tartozó kereskedők, akiket szoros kapcsolatok fűztek a Triádokhoz, szembesültek azzal a ténnyel, hogy a kereslet nagyon megcsappant. Ezért fokozták szállításaikat az Egyesült Államokba és Nyugat-Európába. Nixon elnök 1972-ben véget vetett a vietnami háborúnak, és ekkor beindította a kábítószer elleni küzdelmet is az Egyesült Államokban. Nixon a kábítószer-ellenes hivatal embereit visszaküldte Délkelet-Ázsiába, hogy csapjanak le a kábítószer kereskedőkre, és pusztítsák el gyáraikat. Több szerző, így például John Daniel szerint is, ez volt az egyik oka annak, hogy Nixont a Watergate botrány megrendezésével a pénzoligarchia és hálózata eltávolíttatta a Fehér Házból.

forrás: http://mek.niif.hu/06800/06897/html/0306.htm
 

Roselli benne volt a Kennedy elleni

összeesküvésben?

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 19:08

Régóta beszélték, hogy Roselli benne volt a Kennedy elleni összeesküvésben. Mivel kapcsolatban állt Sammel, ez szinte logikusnak tűnt. És a hátterét ismerve – elsőrangú mesterlövész volt, az egyik gyanúsított bérgyilkos a Szent Valentin-napi mészárlásban – szintén valószínűnek tűnt az a régi keletű pletyka, hogy ott volt a Dealey Plazán.

Ami számomra teljesen meglepő volt, hogy Roselli beszélt Dallasról. Már-már felelőtlenül fecsegett róla. Egyik nap, amikor az udvaron voltam vele és néhány más olasz rabbal, valaki megjegyzést tett az egyik zsidó fogolyra. Demagóg megjegyzés volt, valami a zsidókról és a pénzről.
– Jack Ruby is zsidó volt – mordult fel hirtelen Roselli. – Sokkal lojálisabb volt, mint a rohadék főnöke. – Senki nem szólt semmit, és tovább folyt a beszélgetés a zsidó rabról, de engem megdöbbentett, hogy Roselli nyíltan összefüggésbe hozza Rubyt Sammel. Nem azzal, hogy összekapcsolta Rubyt és Chicagót, amit sok ember tudott, hanem a lojalitásra való utalással, amit csak egyetlen módon lehetett értelmezni. Roselli meggondolatlan.

Csakhogy ez nem meggondolatlanság volt. Hanem közönyösség. Roselli a maroknyi kubai között sem fogta vissza magát, akik szintén velünk ültek. Néhányan közülük ott voltak a Disznó-öbölben, nyakig belemerültek az emigráns politikába, és éveken át illegális Castro-ellenes tevékenységet folytattak. Tudták, hogy Roselli a CIA megbízásából részt vett több merényletkísérletben is Castro ellen. Úgy látszott, azt is tudják, hogy Roselli bérgyilkos volt a JFK elleni merényletben – és ezért hősnek tekintették. Áradoztak, hízelegtek neki, agyba-főbe dicsérték. Például nyíltan megköszönték neki, hogy eltette láb alól országuk felszabadulásának elárulóját. Rosellinek le kellett volna állítania az ilyen beszédet, amikor csak meghallotta, de nem tette. Ehelyett kis, kompromittáló fizikai gesztusokat tett a beismerés jeleként: egy bólintás, egy vállrándítás, egy gyors, felfelé fordított hüvelykujj. Egyszer, amikor valaki a kubai nép nevében megköszönte a hősiességét, azt válaszolta, hogy ez több köszönet, mint amennyit a saját kormányától kapott.

Egyik nap John és én az udvaron voltunk. Együtt sétáltunk, csak mi ketten. Megkérdeztem tőle olaszul, mi a fene van vele. Azt válaszolta: „Per cosas”, ami azt jelenti, „dolgok”.
– Hogy érted ezt?
– Az a szemét mindig utálta apádat. Emlékszel a Komisszió 56-os ülésére? Joe Bonanno az elnök. Sam kiakad valamin, feláll, hogy otthagyja az asztalt. Apád ráparancsol: „Ülj le!” Az a spingularu azonnal visszaroskad a székébe – és azóta gyűlöli. Kicsit se bánja, hogy apád lemondott.
– Soha nem tett semmit ellenünk, John.
– Nem szokott – mindig így csinálja. Csak hagyja, hogy elintéződjenek a dolgok. Úgy volt, hogy majd vár rám egy autó. Szerinted várt rám egy autó? Szar se volt ott – én meg jövök ki a csatornából, kezemben a kurva fegyverrel.

Először nem tudtam pontosan, miről beszél Roselli. Azt hittem, hogy valószínűleg az apámról van szó. Arról beszélt, hogy szétlőtte Kennedy fejét.

–  Sammel mindketten tudtuk, hogy én leszek az, aki elintézi. Nekem volt a legjobb esélyem. Az én pozícióm a csatornában van az Elm Streeten, szembe a konvoj útvonalával. Az autó három méterre lesz tőlem. Négyen voltunk a balekkal együtt, de Sam és mindenki más is tudta, hogy enyém lesz a lövés. Volt ez a rejtekhelyünk, ahol előtte mind összegyűltünk – két külön alkalommal. Sam biztosítani akarta, hogy értem, mit kell utána tennem. Még egy próbát is csináltam előző nap. Három háztömbnyire a Trinity folyótól, ott volt az autó. De aztán nem volt, Bill, nem volt ott a kurva kocsi. Ott állok ezen a vaslétrán, nézem, ahogy befordulnak az autók, látom a fickó fejét, talán tíz méterre van. Hogy téveszthetném el, érted? Nem tévesztem el. Láttam, ahogy szétrobban a feje. És végig arra gondolok, hogy végigmegyek ezen az alagúton, mint egy patkány, olyan közel voltam, látták a torkolattűz felvillanását. Nem fog sikerülni. A szívem úgy dübörög, mint egy ágyú. És aztán kurvára nincs fedezés, baszd meg.
A szavak nem óvatlanok voltak, hanem vakmerőek. Egy olyan férfi szájából hangzottak el, akik kiképeztek engem a mi életformánkra, de úgy viselkedett, mint egy iskolás lány. Egy tehervonatot könnyebb lett volna leállítani.

– Épp megöltem a kurva elnököt, és nincs fedezés! Azt mondta, valami zűr volt, hogy már elintézték azt a fickót, akinek ott kellett volna lennie, de tudod mit? Én jobban tudom, mert ismerem Samet. Nem csinál ilyen zűröket. Tudta, hogy nem mondanék semmit, ha elkapnának. – Roselli ezután elmesélte, hogy egyedül elvitte a puskáját a gyilkosság helyszínéről egészen egy farmig New York állam északi részére, ahol aztán otthagyta.

Nem mondhattam meg Johnnynak, mit meséljen el és mit ne – ez kizárólag az ő dolga volt. Izgatott mindenféle kérdés, amelyekre nyilván kíváncsi voltam, de nem kérdeztem meg tőle – a felvonulási útvonalról, például. Miért voltak a Texasi Tankönyvraktár ablakai mind nyitva a merénylet idején? Miért nem zárták le az Elm Street-i csatornát? Nem vehette volna fel a pozícióját anélkül, hogy tudott volna valamit a titkosszolgálatosok részvételéről, akik felelősek voltak a terület rutinszerű biztosításáért, például az ablakok és csatornák lezárásáért. Már így is túl sokat tudtam, és nem vágytam többre.

Ez volt az utolsó alkalom, hogy a merényletről beszélgettünk – vagy bármi másról. Néhány héttel később elszállították Terminal Islandről. 1976-ban, nem sokkal azután, hogy kijött a börtönből, egyik este kilépett floridai házából, és azt mondta, megy és vesz egy doboz cigarettát. Soha többé nem tért vissza. Úgy egy héttel később megtalálták feldarabolt holttestét egy hatvangallonos olajoshordóban, amely a Biscayne-öbölben lebegett. A rendőrség azt mondta, a halála „felderítetlen gyilkosság”. Inkább öngyilkosság volt - egy olyan ember öngyilkossága, aki tudta, hogy minden, amiben hitt és amit képviselt, elveszett.

(Bill Bonanno, Maffiabecsület)

A Moszad története

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 19:10

Izrael állam általános hírszerzését 1952. táján kezdték megszervezni a már működő, de nem egységes irányítás alatt álló szervezetekből. Összekötő bizottságot hoztak létre a titkosszolgálatok főnökeiből és egyes szervezetek tevékenységeinek koordinálására. Egyidejűleg központot is alakítottak és a szervezet neve Mossad lett.?

A Mossad átvette a hírszerzési feladatokat a Külügyminisztériumtól, és a különleges feladatok végrehajtásáért is felelős lett. Közvetlenül a miniszterelnöknek rendelték alá, de parlamenti ellenőrzése is volt. A különleges feladatok között az első helyen a fejlett haditechnikai eszközök megszerzése volt.

A Mossad általános politikai hírszerző szolgálat, fő tevékenységi területei a külföldi hírszerzés. A kiképzését a kezdetben az amerikai CIA segített, s ma is szoros együttműködés van közöttük. A Mossad azonban mára már megerősödött és nagy tekintéllyel rendelkezik, s számos látványos sikereket ért el. Külföldön általában jól kiképzett, egyes illegális ügynököket alkalmaz a különféle hálózatok helyett, s így kisebb az esetleges lebukások kockázata. Nagy súlyt helyeztek a II. világháborús volt náci bűnösök felkutatására (pl. Adolf Eichmann elrablása Argentínából a ’60-as évek elején).

A másik titkosszolgálat a katonai felderítéssel foglalkozó Amon szervezet, amelyet az ’50-es évek elején szerveztek meg. A belbiztonság és általános kémelhárítás a Sin Bet feladata. Az izraeli hírszerző és biztonsági szolgálatokról kevés információ lát napvilágot. Csak a katonai felderítő főnök neve és rendfokozata kerül az újságokba, a Mossad vagy a Sin Bet vezetőjének a neve a mai napig tabunak számít.
Az 1967-es, ún. hatnapos háború az arab államok ellen nagyrészt a hírszerzésnek köszönhetően győzelemmel járt Izrael számára. 1973-ban azonban már kevésbé volt olyan sikeres a hírszerzés munkája. Nem vették komolyan az amerikai CIA figyelmeztetését, és a háború kezdetén az arabok teljesen meglepték Izraelt a Szuezi-csatornán való átkeléssel.
Ezt követően ismét átszervezéseket hajtottak végre, s igyekeztek pótolni az őket körülvevő államok helyzetéből eredő és őket érintő stratégiai hátrányt.

A KATONAI FELDERÍTÉS ÉS HÍRSZERZÉS TÖRTÉNETE

Elijahu Kohen 1.0
Elijahu Kohen 2.0

Izraeli_hadsereg_es_titkosszolgalatok.pdf

Izrael titkos fegyvere

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 19:17

Izrael legszigorúbb titokként kezeli atomfegyverkezését, és ha minden a tervei szerint alakult volna, a világnak a mai napig sem rendelkezne bizonyítékkal (a mindenki által gyanított) atomfegyverkezéséről. Azonban Mordechai Vanunu nyilvánosságra hozta képeit, amik leleplezték Izrael Dimona-i atomerőművének valódi funkcióját.
Ebben a filmben a BBC riportere ezen a történeten keresztül mutatja be, hogy Izrael miként bánik akár a saját állampolgáraival is, ha nem értenek egyet a kormányuk politikájával, miként tartják félelemben őket; és miként viszonyul a Világ (elsősorban az USA) ehhez a politikához.
 

Izrael titkos fegyvere BBC Israels Secret Weapon

http://www.youtube.com/watch?v=xqCdBcae9Ug

Izrael és a Bomba

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 19:17

Irak, Irán és Észak-Korea mellett van még egy állam, amely tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik, és nemigen hajlandó magát alávetni a nemzetközi ellenőrzéseknek. Ez az állam az Egyesült Államok legfontosabb közel-keleti szövetségese, Izrael. Stratégiai okokból az izraeli atombombát évtizedek óta hallgatás övezi az országon belül és kívül egyaránt.

Hivatalosan öt atomhatalom van a világon: az Egyesült Államok, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország és Kína. Valójában India és Pakisztán is rendelkezik atombombával, és rajtuk kívül több kellemetlen rezsim is próbálkozott és (feltehetően) próbálkozik a fegyver kifejlesztésével. Ilyen Irak és Irán, borúsabb nyugati hírszerzők szerint esetleg Szíria és Líbia, továbbá Észak-Korea. A tömegpusztító-fegyverek építésével utóbbi államok okot (vagy ürügyet) szolgáltatnak az Egyesült Államoknak, hogy szankciókat, illetve - várhatóan Irak esetén - katonai erőt vessen be ellenük.

Létezik azonban még egy állam, amelynek hadserege fel van szerelve "a bombával", ezt hivatalosan nem ismeri el, a vonatkozó nemzetközi szerződéseket nem írta alá, és nem engedélyezi, hogy nukleáris kapacitását nemzetközi megfigyelők ellenőrizzék: Izrael, az Egyesült Államok legszorosabb közel-keleti szövetségese.

Markáns különbség van persze a zsidó állam és a fentebb említett országok között, amely felett semmi esetre sem szabad átsiklani. Izrael jól működő parlamentáris demokrácia, míg a Közel-Kelet többi állama diktatúra, zárt, tekintélyelvű társadalommal, ahol a hatalmat egy igen szűk kör gyakorolja, többnyire a katonaságra támaszkodva. Mondhatni tehát, hogy az izraeli katonai potenciál "jobb kezekben" van - a politológia-tankönyvek szerint nyitott, demokratikus országoktól, legyenek akarmilyen durván felfegyverezve is, kevesebb félnivalója van az embernek.

Persze a valóságban ez nem ilyen egyszerű. És még ha az volna is, az izraeli atomfegyvert, annak kifejlesztését, tárolását, kezelését, esetleges bevetését soha, semmilyen nyílt vita, párbeszéd nem kísérte, nem előzte meg. Az atombomba - biztonsági okokból - mindig kívülesett a demokratikus vita hatókörén a zsidó államban. Létét az ország határain belül és kívül egyaránt hallgatás övezi. Noha tudható, hogy Izrael 1967-68 óta rendelkezik a fegyverrel, hivatalos beismerés soha nem történt, és az izraeli parlament egyetlen valódi nyílt ülést sem szentelt a kérdésnek. Az újságok és a szakirodalom számára is majdnem tabu a kérdés, igazán alapos és beható tanulmány mindössze egy készült. (Israel and the Bomb, Avner Cohen, Columbia 1998)

Alapcél

Izrael 1949-es megalapítása óta törekedett atomfegyver kifejlesztésére, az ellenséges közegben talán nem meglepő módon. Ahogy Ernst David Bergmann, az 1952-ben létrehozott Izraeli Atomenergia Bizottság elnöke, az atombomba megépítésének nagy támogatója fogalmazott: ez volna a végső biztosíték, hogy a zsidókat "soha többé nem vezetik el és mészárolják le, mint a birkákat". Hasonlóan vélekedett maga David Ben-Gurion, a zsidó állam megalapítója és első miniszterelnöke is; az ötvenes-hatvanas évek pánarab nacionalizmusa, valamint a Nasszer vezette Egyiptom intenzív fegyverkezése pedig csak elmélyítette meggyőződését.

Az atomkapacitás kifejlesztésében Izrael legfontosabb partnere nem az Egyesült Államok, amely az ötvenes években még nem számított a zsidó állam legszorosabb szövetségének, hanem Franciaország volt. A francia politika ugyanis már De Gaulle tábornok előtt is hitt abban, hogy Franciaország biztonságát nem elsősorban a NATO-nak, illetve az izmosodó francia-német szövetségnek, hanem a mindenkitől független és erős katonai potenciálnak kell garantálnia. Ennek fontos elemét képezte a saját atomfegyver is. Az izraeliek természetesen ugyanígy gondolkodtak.

A két ország közt az ötvenes években szoros volt a nukleáris együttműködés, noha a projekt célja hivatalosan mindössze egy atomerőmű, nem pedig az atombomba, megépítése volt. Az izraeliek még az aggodalmaskodó franciáknak is azt mondták, legalábbis az óvatos De Gaulle 1960-as hatalomra kerülése után, hogy igazából nem is áll szándékukban bombát építeni. 1957-ben francia segítséggel elkészült a szupertitkos Dimona atomerőmű a Negev-sivatagban, míg a "hozzávalókat", a nehézvizet és az uránt részben Norvégiában és az Egyesült Államokban, részben helyben szerezte be Izrael. A fegyverhez szükséges plutónium előállítását azonban csak a hatvanas évek elején tudták megkezdeni az izraeliek.

Félrevezetett Amerika

Az Egyesült Államok először 1958-ban szerez tudomást Dimona létezéséről, egy U2-es kémrepülő felvétele nyomán. Ennek ellenére az első amerikai megfigyelők csak egy 1960-as, aggodalmas hangú CIA-jelentés után keresik fel a telepet. A látogatás Bond-filmbe illő: az izraeliek hétszer is beengedik az amerikaiakat, de olyan ügyesen manipulálják őket, helyenként kamuból megépített kontrollszobákkal és befalazott átjárókkal, hogy a megfigyelők nem tudják megállapítani, pontosan mi is folyik ott. Jelentésük óvatoskodó, mindössze annyit szögez le, hogy "nincs látható oka annak, hogy miért van szüksége Izraelnek ekkora atomreaktorra". A CIA csak a hatvanas évek közepére állapítja meg teljes bizonyossággal, hogy az izraeliek atomfegyver megalkotásán dolgoznak.

Ekkor azonban már késő. Ráadásul az amerikai álláspont némileg zavaros. Noha a CIA próbálja kideríteni, mi is folyik a Negev-sivatagban, és a hivatalos amerikai politika ellenzi, hogy Izrael atomhatalommá váljék, a tel-avivi amerikai nagykövet, Walworth Balbour mindent megtesz, hogy Izraelt ne nagyon piszkálják Washingtonból az ügy miatt. Amikor 1966-ban Balbour végre rájön, hogy Izraelnek sikerült összeszerelnie két robbanófejet, nem tesz semmit - illetve állítólag hazaüzen, de az üzenet "elvész" a bürokrácia útvesztőjében.

Az amerikaiak láthatólag még ezután is a sötétben tapogatóznak. 1968-ban az izraeli nukleáris program résztvevőivel igen jó kapcsolatokat ápoló Teller Ede közli a CIA illetékeseivel, hogy a projekt végső fázisában van, sőt lehet, hogy már be is fejeződött. Teller szerint a CIA-nak teljesen felesleges arra várnia, hogy Izrael kísérleti robbantásokkal "tegye hivatalossá", hogy atombombát épített, ugyanis Izraelnek esze ágában sincs hivatalos atomhatalommá válni.

Stratégiai hallgatás

És valóban. A hivalos izraeli politika azóta is a stratégiai hallgatás elvére épül. Ez azt jelenti, hogy Izrael egyszerűen nem beszél a bombáról, semmilyen vele kapcsolatos kérdésre, kijelentésre nem reagál, létét nem ismeri el - de nem is tagadja. A hallgatás célja egyrészt kibújni a nemzetközi ellenőrzések alól, másrészt az Izraelt körülvevő, (akkor még) egytől egyig ellenséges államok provokálásának elkerülése.

Ugyanez az ország álláspontja az Egyesült Államokkal szemben: noha Golda Meir miniszterelnök 1970-ben Richard Nixon amerikai elnökkel találkozva négyszemközt elismerte az izraeli atomarzenál létezését, a két politikus éppenséggel abban állapodott meg, hogy a kérdést csöndesen a szőnyeg alá söprik és nem foglalkoznak vele. Vagyis az amerikaiak eltekintenek Izrael nyaggatásától, cserébe pedig az izraeliek "meghúzzák magukat", és nem beszélnek a fegyverről (ezzel jókora kényelmetlenségtől kímélve meg az atomfegyverek elterjedésével szemben elvileg elkötelezett Egyesült Államokat).

Az amerikaiak hallgatólag beleegyezése mögött persze nyilvánvalóan az állt, hogy ekkoriban Izrael volt az Egyesült Államok egyetlen szoros szövetségese a Közel-Keleten, egyetlen hídfőállása az inkább a szovjetekhez húzó arab országok között. Az atomfegyver szükségességét aláhúzta, hogy Izrael 1973-ban majdnem háborút vesztett Egyiptom és Szíria ellen, a katasztrófától csak az amerikai segítség mentette meg. A korábbi konfliktusoknál jóval "szorosabb eredménnyel" záruló háború megmutatta, hogy Izrael biztonsága - és vele az amerikaiak közel-keleti jelenléte - atombomba nélkül nem száz százalékos.

A hallgatás elve azóta is érvényben van, noha többen megkérdőjelezték. Egyesek rámutatnak, hogy a hidegháború vége óta megváltozott a stratégiai környezet; szerintük itt az ideje, hogy Izrael legitimitálja atomarzenálját, elismerve annak létezését és alávetve magát a nemzetközi ellenőrzéseknek. Mások az izraeli demokrácia kolosszális kudarcáról beszélnek: végülis az ország - a külső fenyegetettség okán és ürügyén - úgy fejlesztett ki egy milliók elpusztítására alkalmas fegyvert, hogy arról semmilyen demokratikus vitát nem folytatott, a mindenkori kormány gyakorlatilag magánügyeként kezelte, és semmiféle jóváhagyást nem kért és kapott hozzá az izraeli polgároktól.

Szlankó Bálint

forrás: Index

Moszad: ősi nép egy fiatal állam

védelmében

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 19:14

Hőstettek, hírhedt baklövések és a nemzetközi megítélésben felettébb kétséges akciók fűződnek a szervezet nevéhez, melynek működését örök homály lengi körül, de a Moszad minthogy egy, az alapításától kezdve a támadások célkeresztjében álló ország védelmére hivatott évtizedek óta a figyelem központjában van. Ősi nép egy fiatal állam védelmében - ez lenne hát az izraeli titkosszolgálat lényege.

A név, Moszad a "Speciális műveletek és felderítés szervezetének" rövidítéseként született meg. Megalapítása szorosan köthető Izrael, mint ország, mint államszervezet megszületéséhez, de a folyamat már a Nagy Háború idején elkezdődött, a híres Balfour-nyilatkozattal. A korábbi brit miniszterelnök, 1917-ben külügyminiszter, Arthur James Balfour üdvözítőnek látta egy a Közel-Keleten létrehozandó zsidó állam tervét. 1947 novemberében az ENSZ, kétharmados döntéssel, felosztotta Palesztinát az arabok és a zsidók között, így megnyitván az utat Izrael állam kikiáltásához: David Ben-Gurion 1948. május 14-én proklamálta a függetlenséget. A történelem ilyetén alakulása azonnal kiváltotta a szomszédos arab államok agresszióját, amely a felek között folytonos, azóta is újra meg újra erőre kapó háborúskodáshoz vezetett, izraeli szempontból nézve viszont a mind hatékonyabb védelem kiépítéséhez. Ennek egyik, ha nem a legfontosabb eleme, a titkosszolgálat.

Az alapítás

Már 1949-ben elkezdődött a későbbi szolgálat megszervezése, de ekkor még más néven regnált (Central Istitute for Coordination: Az Összehangolás Központi Intézete). 1951 márciusában Ben-Gurion gyámkodásával szerveződik újjá a védelmi szervezet Tel-Aviv-i központtal és a korábbi hírszerző csoportok egybehangolásával. A Moszad tagjait héberül katsáknak nevezik, ők a tulajdonképpeni bevethető ügynökök, akik Izrael védelmében minél több információt igyekeznek szállítani. Katsa az izraeli hadsereg tagjaihoz hasonlóan lehet nő és férfi is, becslések szerint hivatalosan ma mindössze kb. 1200 fős állománya van, szerte a világban, s ebből is csak mintegy harminc-negyven aktív tag könyvelhető el. Mint azt a későbbiekben látni fogjuk, a szervezet kimagaslóan jó hatékonysága természetesen nem ebben a pár tíz főben áll.

A szervezet felépítése, működése

Az 1951-es megalapítást követően a szervezet első vezetőjének a Zsidó Ügynökség Politikai Részlegének korábbi munkatársát, Reuven Shiloahot nevezték ki, a következő esztendőben azonban már jó egy évtizedre Isser Harel váltotta őt. A Moszad belső felépítése teljességében mindmáig ismeretlen, a legtöbbször csak feltételezések látnak napvilágot, de ezek bizonyossága esetleges. Ez a tény egy titkosszolgálat esetében persze nem meglepő, hiszen fundamentumuk alapvető sajátossága, hogy mind kevesebb információt engedjenek kiszivárogni magukról. Mindezek ellenére akadtak, akadnak kísérletek, melyek a Moszad belső tagolódását kívánták feltérképezni.

Ezek szerint a szervezet két legfontosabb osztálya: a felderítési- és a műveletek gyakorlati megvalósítását végző részleg. A felderítések célja, hogy titkos jelentéseket készítsenek a világ különböző pontjain található célterületekről, célszemélyekről, majd döntsenek az ezekhez kapcsolódó végrehajtás mikéntjéről. Szabotázsokra, fedett merényletekre, félkatonai jellegű, célzott rajtaütésekre szakosodott a Metsadának is nevezett csoport, mely így hajtja végre a számára meghatározott feladatot. Hasonló szereppel bírt, vagy bír a több műveletben főszerepet játszó Caesarea is, amely a Moszad egy másik különleges egysége.

A két alapvető feladatot ellátó osztály mellett szintén fontos részt képeznek a politikai akciókra, illetve a baráti ügynökségekkel fenntartott viszony ápolására hivatott részlegek. Utóbbi azokat az országokat is figyeli, amelyekkel Izraelnek szorosabb diplomáciai kapcsolata nincsen. A LAP (Lohamah Psichologit) felel a pszichológiai hadviselésért, a propagandáért és a félrevezető hadműveletek előkészítéséért, mely alapvető fontosságú a titkosügynökök kilétének fedése szempontjából. Az alább szereplő Peter Malkin huszonhét évig állt úgy a Moszad szolgálatában, hogy sosem leplezték le. Összesen egyébként 15 regionális ügynökcsoportot tartanak nyilván a világban, amelyek közül kiemelt szerepük van a közel-keleti, a kelet-európai, és más, a világ főbb központjaiban működő hírszerző csoportoknak. Látható tehát, hogy a Moszad - Izrael állam érdekében és védelmében - a világ egyik legszerteágazóbb struktúrájú szervezetét működteti.

A szervezet hatékonysága sokak szerint abban rejlik, hogy vallási alapon működik, ezért a világ különböző pontjain tevékenykedő ügynökök könnyen kiépíthetik kapcsolataikat a diaszpórában élő szimpatizánsokkal. Vagyis gyakorlatilag nincs intézmény, szervezet, ahova ne tudnának beférkőzni. Míg más, hasonló védszervezetek az adott ország védelmére és nemzeti alapon szerveződnek, addig a Moszad Izrael védelmén túl a határokon átívelő zsidóság védelmében áll.

A gyakorlatban: Buenos Airestől - München át - Lillehammerig

Ez a hatékony felépítés, a kapcsolati tőke tökéletes kisknázása a Moszad létezésének fél évszázada alatt megmutatta céljai gyakorlati megvalósításának sikerét. A számos akció, bevetés közül, amit végrehajtott az ügynökség, az első, s talán legismertebb Adolf Eichmann, a hitleri "Endlösung" megtestesítőjének argentínai elfogása volt. A műveletet a valaha élt legismertebb és legjobb Moszad-ügynök, Peter Malkin vezette, s ő volt személyesen, aki 1960-ban a nyílt utcán hosszas előkészületek után elfogta a náci főbűnöst.
 A müncheni olimpia

A náci bűnösök csendes kézre kerítésében azonban nem mindig volt sikeres a szervezet tevékenysége. 1972-ben ismét a figyelem központjába került a Moszad, miután a müncheni olimpia idején a Fekete Szeptember nevű arab terrorista szervezet öt, későbbi adatok szerint nyolc tagja elfogta az izraeli sportolókat, követelve kétszáz arab társuk szabadon bocsátását. Golda Meir izraeli miniszterelnök minden egyezkedés lehetőségét kizárva nem hagyott túl sok kiutat a hatóságoknak, akik így, a menekülőben lévő terroristákkal München repülőterén csaptak össze. A balul kitört lövöldözésben a túszok mindegyike, és a terroristák egy része is életét vesztette. Az akciót túlélő arabokat, illetve a drámai események kiötlésében és támogatásában résztvevő társaikat később a Moszad, illetve annak különleges egysége, a Caesarea likvidálta.

Lillehammer

A müncheni eseményekhez kapcsolódik a Moszad talán legnagyobb igazi melléfogása is, az ún. Lillehammer-affér. 1973 nyarán, a norvégiai Lillehammer városában (az Isten haragja művelet keretében) elfogták és meggyilkolták az ott pincérként dolgozó algériai születésű, de marokkói állampolgárt, Ahmed Bouchikit terhes norvég feleségének szeme láttára, amint éppen hazafelé tartottak a moziból. Hamar kiderült, hogy összetévesztették a már régóta vadászott palesztin származású, Norvégiában álnéven bujkáló Ali Hassan Salameh terroristával. Ali fontos szerepet töltött be a müncheni vérengzés kiötlésében, csakhogy, ha nevét nem is, de személyét illetően a Moszad-Caesarea ezúttal elszámította magát. A tévedés Bouchiki életébe, és öt izraeli ügynök szabadságába került, akiket a norvég hatóságok letartóztatták, majd büntetésük letelte után kitoloncolták őket az országból. Izrael sosem ismerte el a felelősséget, 1996-ban azonban kártérítést fizetett az elhunyt családjának.

Moszad és az izraeli atomfegyver kapcsolata

Máig kétséges, de inkább nyílt titok, hogy Izrael bír atomfegyverrel, és mind gyakrabban felvetődik az is, hogy az izraeli atomprogram egyidős lehet akár az állam létezésével. Kezdetben Franciaország, majd Nagy-Britannia volt az, amely nagyban támogatta a zsidó állam ez irányú céljait, de az ötvenes években még maga az Egyesült Államok sem rendelkezett biztos információkkal arról, hogy a fiatal zsidó állam ezen törekvései milyen irányba haladnak. Csak 1958-ban készíttek U-2-es felderítők gyanús képeket Dimona felett, a Negev sivatagban.
 

Fordulat az ügyben, vagyis hitelesnek tűnő válasz a kérdésre jóval később, 1986-ban született, amikor a dimonai létesítmény, az első izraeli atomreaktor egykori dolgozója, Mordehaj Vanunu kitálalt a Sunday Times brit hetilap munkatársának. Fényképekkel alátámasztva elmondta neki, hogy az erőmű, bár álcázva, de titkos nukleáris kísérletek helyszíne, tehát igen, Izrael atomfegyver birtokában van. Az információért kapott összeget az ausztrál anglikán egyháznak kívánta adományozni, de a londoni újságíró egyre csak nyomozott az ügyben, a hálapénz pedig késett. Ekkor a férfi felkereste a csehszlovák zsidó születésű Robert Maxwell által birtokolt Sunday Mirror bulvárlapot és neki is megszellőztette a dolgot. Állítólag Maxwell figyelmeztette bizalmasan a Moszadot valószínűleg a brit titkosszolgálatokon keresztül Vanunuról, akit ezután az izraeli ügynökség igyekezett eltávolítani a szigetországból, hogy az akcióval meg ne sértse a két állam közötti szívélyes kapcsolatokat.

Ismerve Vanunu nők iránti vonzalmát, egy Cindy álnévre keresztelt, amerikai turistának álcázott ügynöknővel lepték meg, aki minden báját bevetve Rómába csalogatta őt. Itt a Moszad már könnyen elfogta és Izraelbe szállította Vanunu-t, akit kémkedés és árulás vádjával elítéltek. Tizenhat évet töltött börtönben, 2004. április 19-én szabadult. S habár a Sunday Times még abban az évben, október 5-én címlapsztoriban foglalkozott a kérdéssel, Izraelben hivatalosan azóta sincs atombomba, és ha a Moszadon múlik, valószínűleg ez a jövőben is így marad.

(forrás: lemontree.hu)

Olaj-lobbi

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 19:24

Az öreg Hunt, akit a hivatalos, de sohasem pontos vagyoni kimutatások Getty és Hughes mögött a világ harmadik leggazdagabb emberének tartottak, valójában saját magát az első helyre rakta…

Az volt a szokása, hogy bemutatkozáskor "Üdvözlöm, H. L. Hunt vagyok, a világ leggazdagabb embere!" felkiáltással kezdte a beszélgetést.

A Kennedy-gyilkosság

Mindez csak előjáték volt ahhoz a szerephez, amelyet a Hunt család és személyesen a családfő, Haroldson Lafayette Hunt, a Kennedy-gyilkosság idején játszott, s amelynek igazi jelentőségét és méreteit mindmáig sűrű, és nyilván nem olcsón vásárolt, homály borítja…

(Emlékeztetőül: Kennedy elnököt Dallas városában 1963. november 22-én meggyilkolták. A gyilkosság kivizsgálására létrehozott, Warren főbíró által kinevezett bizottság megállapította, hogy nincs szó összeesküvésről. Az "egyedüli gyilkos" Oswald volt. Megállapították, hogy Oswald menekülés közben beszélt és találkozott egy Tippit nevű rendorrel, akihez korábban tisztázatlan kapcsolatok fűzték.

A bizottság szerint Oswald Tippitet agyonlőtte. Röviddel utóbb elfogták. Kihallgatására azonban nem kerülhetett sor, mert néhány nappal később egy Jack Ruby nevű sötét múltú, és a szélsőjobboldali kubai emigránsokkal kapcsolatot tartó mulató tulajdonos, lelőtte Oswaldot. Méghozzá úgy, hogy a gyilkosságot legalább egy tucatnyi rendőr nézte végig a fogház garázsában.

Ruby börtönbe került. Ott felajánlotta Warren főbírónak, hogy részletes vallomást tesz, ha elszállítják Dallasból. Úgy érzi ugyanis - mondta -, hogy Texasban halálra van ítélve. Kívánságát nem teljesítették, és Ruby máig is tisztázatlan körülmények között a börtönben meghalt. Egy 1980-ban tartott közvélemény kutatás szerint az amerikai közvélemény 65 százaléka, meg volt gyozodve arról, hogy Kennedy nem egy "magányos gyilkos", hanem politikai összeesküvés áldozata lett.)

H. L. Hunt több rendkívül érzékeny ponton veszélyes közelségbe került a Kennedy gyilkossággal.

Dealey lapja, a Dallas Morning News a Kennedy-gyilkosság napjának reggelén egész oldalas hirdetést közölt. A hirdetést "A tények fóruma" alapítvány tette közzé, amelyet Hunt létesített és pénzelt. A cím ez volt: "Isten hozta Dallasban, Mr. Kennedy!" A szöveg "kommunistabarátnak" nevezte az elnököt, és 50 kérdésre követelt választ. William Manchester amerikai író, aki a Kennedy család kérésére Egy elnök halála címmel megírta a végzetes dallasi napok történetét, azt mondta erről a Hunt pénzén megjelent hirdetésről: "Olyan volt, mint egy körözőlevél. Azzal a különbséggel, hogy ez Texas legbefolyásosabb napilapjának hasábjain jelent meg, méghozzá néhány órával az elnök Dallasba érkezése előtt."

Ugyanezen a reggelen Dallasban Hunt egyik rádióállomása borús kommentárt közölt, amelyben a következő mondat hangzott el: "Ha így mennek tovább a dolgok, rövidesen elérkezik az a nap, amikor Amerika polgárai nem vásárolhatnak többé szabadon fegyvereket, hogy szembeszálljanak árulóikkal…"

A kapcsolat túlságosan forró volt ahhoz, hogy a Warren bizottság egyszerűen kihagyhatta volna az olajmilliárdos nevét a vizsgálatból. Mindenesetre kesztyűs kézzel bántak vele. Ez nem is csoda, ha figyelembe vesszük, hogy Kennedy utódja, akinek utasítására a Warren bizottságot kinevezték, s akinek címére a bizottsági jelentést megküldték, Johnson volt, még texasi szenátor korából, Hunt személyes barátja és százezer dollár zsebre tevője.

Így is volt a bizottságnak néhány kínos pillanata. Amikor például Rubyt letartóztatták, zsebében a Hunt rádióállomás egyik Kennedy ellenes kommentárjának gépírásos szövegét találták meg. Kihallgatása során Ruby bevallotta, hogy november 21-én, egy nappal a merénylet előtt egy ifjú táncosnő társaságában meglátogatta irodájában H. L. Hunt egyik fiát és a Hunt érdekeltségek befolyásos vezetojét, Lamar Huntot.

A Warren bizottság tehát tényként ismerte el, hogy Ruby és a Hunt család között az elnökgyilkosság előtti napon személyes kapcsolat jött létre. Ami egyébként egy milliárdos és egy sötétmúltú, mulató tulajdonos között aligha lett volna lehetséges, ha már korábban nem ismertékvolna egymást. A bizottság különös módon úgy gondolta, hogy nem érdemes bolygatni ezt a kapcsolatot, és a Hunt család egyik tagját sem hallgatták ki az ügyben…

A nyomozás egy másik pontján elhangzott egy olyan tanúvallomás, hogy a Hunt által pénzelt és az ominózus újsághirdetést megjelentető "Tények fóruma" alapítvány elnöke, bizonyos Weissman hat nappal gyilkosság előtt hármasban tanácskozott Rubyval és az Oswald által később fel nem derített okból lelőtt Tippit rendőrrel. A találkozó, Ruby Körhinta nevű mulatójában zajlott le. (Ruby egyébként maga is bevallotta, ismerte Tippit rendőrt…)

A Warren bizottság ezt a szálat is elejtette. A Hunt família az amerikai közvéleményben ma is úgy él, mint a Kennedy gyilkosságot megelőző összeesküvés legfontosabb pénzelője. A kínálkozó bizonyítékokat azonban, amerikai kifejezéssel élve "úgy ejtették el, mint egy forró krumplit", és a Hunt família tovább folytathatta békés "birodalomépíto" tevékenységét.

A Kennedy ügy után, a dinasztia addig látványos politikai tevékenysége, érthető óvatosságból némileg alábbhagyott, és erejüket a vagyon gyarapítására fordították. Ezt az igyekezetet látványos sikerek kísérték. A Hunt dinasztia vagyonának értékét legkevesebb hárommilliárd dollárra becsülték 1974 végén, amikor az öreg H. L. Hunt örök álomra hunyta szemét. Voltak azonban ötmilliárdos becslések is.

forrás: Érdekes

A Secret Service fegyelemsértése

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 20:07

Az elnök személyes őrizetével megbízott csoport kilenc tagja igencsak különös dolgokat művelt a merényletet megelőző éjszakán. A Warren-bizottság szerint „fegyelemsértést követtek el”.

De hát mi történt?

Mint a jelentésből kiderül, november 21-én Kennedy Fort Worth-ben végezte a napot. Másnapra Dallas volt a program. Éjféltájt, mikor az elnök már nyugovóra tért, a Secret Service kilenc biztonsági őrszolgálatosa fogta magát és „benézett” néhány pohár italra a Fort Worth-i sajtóklubba.

Volt aki csak egy félórát maradt, egy viszont hajnali kettőig ott iddogált. A klubot elhagyva ketten visszamentek a szállodába, a többiek felkerestek egy beatnik bisztrót. Hét őrszolgálatos közül hat körülbelül hajnali háromig szórakozott a bisztróban, egy pedig ötig. Megjegyzendő, hogy valamennyiüknek reggel nyolcra kellett szolgálatra jelentkeznie.

Igaz ugyan, hogy ebben az időben - tehát amikor a sajtóklubba, illetve a bisztróba látogattak - nem voltak szolgálatban, de a szabályzat értelmében az elnök kíséretére rendelt Secret Service biztonsági őrszolgálatosnak szigorúan tilos útközben szeszes italt fogyasztani, akár szolgálatban van, akár nem!

„Mind a Secret Service fehér házbeli osztagának tagjai, mind a velük együttműködő különleges biztonsági őrszolgálatosok, akik az elnököt őrzik, vagy más védelmi jellegű feladatot látnak el, utazás közben bármikor szolgálatra rendelhetők. Éppen ezért sem a fehér házbeli osztag tagjai, sem a velük együttműködő vagy egyéb megbízatású különleges biztonsági őrszolgálatosok nem fogyaszthatnak útközben sem bort, sem sört, sem egyéb szeszes italt.”

De nemcsak ez a hét Secret Service őrszolgálatos volt ám ott a beatnik bisztróban: az éjféltől reggel nyolcig szolgálatban levők közül is lementek hárman a félórás pihenő alatt. A Secret Service egyik felelős munkatársának tájékoztatása szerint az elnök biztonsága felett őrködő személyek utazás közben többnyire ezt a félórás engedélyezett pihenőt is az elnök szálláshelyén, a szállodában töltik. Látogatásuk a bisztróban „nem fér össze kötelességükkel, de nem is ellentétes vele”.

Mint a jelentésből kitűnik, a sajtóklubba és a bisztróba ellátogató őrszolgálatosok közül négy „az elnök gépkocsija mögött haladó autóban kapott felelősségteljes megbízatást; hárman az autó hágcsóján utaztak, egy pedig a kocsiban foglalt helyet”.

S a Secret Service embereit nem büntették meg, habár nyilvánvaló, hogy kiruccanásukkal súlyosan megszegték a szolgálati szabályzatot. Még csak megrovásban sem részesültek. Pedig a szabályzat kimondja: „a szeszes italok fogyasztására vonatkozó tilalom megszegése, sőt legcsekélyebb áthágása is a szolgálatból való eltávolítást vonhatja maga után.”

James J. Rowley, a Secret Service vezetője elismeri ugyan a bizottság előtt, hogy rendes körülmények között az effajta vétségek szigorú fegyelmi eljárást vonnak maguk után, de mindjárt meg is indokolja, miért nem történt semmi ebben az esetben: nem akarta, hogy a kilenc őrszolgálatos élete végéig viselje az elnök haláláért való felelősség bélyegét.

Rowley határozottan állítja, hogy az elnök mögötti autóban ülő négy Secret Service őrszolgálatos a merénylet időpontjában kifogástalan erőnlétben volt, s éppoly jól ellátta feladatát, mintha egész éjjel aludt volna, és egy kortyot sem iszik. Szerinte „Love Fieldtől egészen a tragédia pillanatáig mindegyikük hibátlanul végezte a dolgát, és cselekedeteik arról tanúskodnak, hogy teljesen józanok és éberek voltak”.

És a bizottság el is fogadja ezt. Mert bár megjegyzi: „elképzelhető, hogy ha ezek az emberek előző este rögtön nyugovóra térnek s nem fogyasztanak semmiféle szeszes italt, másnap talán éberebbek lettek volna” - végül mégiscsak ezt szögezi le: „semmi sem mutat arra, hogy a biztonsági szolgálatot ellátók mulasztást követtek volna el, vagy ne tettek volna meg minden tőlük telhetőt a tragédia elkerülése érdekében.”

Korántsem ilyen biztos ebben Ralph W. Yarborough texasi demokrata szenátor, aki valamivel az említett gépkocsi mögött utazott az elnöki autókaravánban. A Warren-bizottságnak adott, esküvel megerősített nyilatkozatában ő kereken kijelenti: az volt a benyomása, hogy „a Secret Service emberei nem elég gyorsan kaptak észbe; mindössze meglepett arcot vágtak, amikor meghallották a lövéseket. Minthogy van némi fogalmam arról, milyen kiképzésben részesülnek a szárazföldi haderő és a haditengerészet gyalogos alakulatai, meglepett, hogy a puskaropogást hallva a Secret Service emberei nem rántottak azonnal fegyvert” - írja többek között a szenátor.

Örök titok marad, milyen hatással volt az éjszakai kiruccanás a legfontosabb posztra kirendelt négy őrszolgálatosra. A tragikus események kimenetelét már az is erősen befolyásolhatta, ha csak egy kicsit lankadtabbak voltak azon a napon.
A bizottság furcsa mód húzódozik e különös epizód mélyebb okának feltárásától. Miért szegték meg a szolgálati szabályzatot a Secret Service emberei azon az éjszakán? Vajon más utazásokon is így viselkedtek, vagy csak ez alkalommal?

Rowley szerint azért mentek a sajtóklubba, mert azt hitték, ott haraphatnak valamit. Ennivalót azonban nem kaptak. A bisztróba pedig „főként kíváncsiságból térhettek be, merthogy amolyan beatnik-hely: bárki felmehet a dobogóra és szavalhat vagy gitározhat”. De vajon elég ok ez arra, hogy valaki, akire rábízták az elnök életét, hajnali ötig ott üljön, és beatnik-verseket meg gitárszót hallgasson?

Sajnos, nem valószínű, hogy valaha is választ kapunk erre a kérdésre, vagy akár a többire is, amely az éjszakai kiruccanással kapcsolatban felvetődik. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert a bizottság egyiket sem tette fel. Az elnöki kocsi mögött utazó négy őrszolgálatos közül is csak egyet idézett meg a bizottság: Clinton J. Hillt, aki három társával együtt szintén ott volt a sajtóklubban és a bisztróban. De ne higgyük, hogy a kihallgatáson afelől faggatták, mit csinált a merényletet megelőző éjszakán - szó se róla: csupán arról a különös epizódról kérdezték, amely közvetlenül a halálos lövés után játszódott le, amikor Jacqueline Kennedy felkúszott a csomagtartóra. Ugyanis Hill volt az, aki akkor megmentette az elnök feleségét a biztos haláltól.

A másik három őrszolgálatost a bizottság nem szólította fel vallomástételre; még írásbeli nyilatkozatot sem kért tőlük. Nyilván csak a hivatalos magyarázatra volt kíváncsi, arra, amit a Secret Service főnöke adott, s nem akarta feszegetni sem a kiruccanás előzményeit, sem azt, hogy mi is játszódott le ott a bisztróban.

A bizottság tehát ismét átsiklik egy fontos tényező fölött, amely megkönnyítené a választ arra a kérdésre, hogyan történhetett meg a merénylet. Ahelyett, hogy a részvevők meghallgatásával tisztázni igyekeznék, milyen hatással lehetett az ivás és a kialvatlanság a kísérő kocsiban utazó négy biztonsági őrszolgálatosra, szó nélkül elfogadja a Secret Service vezetőjének megállapításait, noha az elismeri, különös gonddal igyekezett elkerülni, hogy embereit megbélyegezzék.

(Sylvan Fox: A Kennedy gyilkosság rejtelmei)

A Secret Service története

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 20:06

Az Amerikai Egyesült Államok mindenkori elnöke egyike a merényletek által leginkább fenyegetett vezető politikusoknak. Közvetlen biztonságára közel másfél évszázada egy olyan szervezet vigyáz, melynek elnevezése nélkülöz mindenféle sallangot, rejtélyesnek tűnő betű- és számkombinációt vagy túlburjánzó jelzős szerkezetet. A testület neve a kezdetektől egyszerűen: Secret Service, azaz Titkos Szolgálat.

1865-ben, az amerikai polgárháború végén a washingtoni kormány döbbenten konstatálta, hogy a forgalomban lévő dollár-bankjegyek 30 százaléka hamisítvány. A nemzetgazdaságot közvetlenül fenyegető veszély leküzdésére soron kívül megalakították a Pénzügyminisztérium (Department of the Treasury) titkosszolgálati osztályát, melynek (akkor még) egyedüli feladata a pénzhamisítás elleni szövetségi szintű fellépés lett.

Az elő-FBI

A XIX. század végére az ügyosztály már széles körű rendőrhatósági jogkört kapott, s gyakorlatilag az összes olyan kiemelt bűncselekménnyel kapcsolatosan nyomozott, amelyet a törvény kiemelt a tagállamok hatásköréből és szövetségi (központi, össz-amerikai) kézbe adta: bankrablás, tiltott szerencsejátékok szervezése, emberrablások, sőt, még kémelhárítási feladatai is voltak. A Secret Service mintegy húsz éven keresztül tehát gyakorlatilag a mostani FBI feladatát látta el, ez utóbbi szervezet 1908-as megalakításáig.

Elnökgyilkosság mint katalizátor

Amikor egy lengyel származású anarchista 1901 őszén, különösebb problémák és előkészület nélkül, háborítatlanul agyonlőtte William McKinley-t, az USA 25. elnökét, a Secret Service-t kérték fel arra, hogy válogatott embereivel szolgálja és védje utódját, Theodore Rooseveltet. A munkát a szolgálat olyan ragyogó színvonalon végezte, hogy az új feladat – immáron levakarhatatlanul – rajta maradt.

A legnagyobb kudarc

Egy főként személyvédelmi feladatokat ellátó szervezet eredményességének értékelése mindig a legnagyobb kudarcok felsorolásával kezdődik. A Secret Service fekete könyvében az első oldalakat minden bizonnyal az a hírhedt, 1963. november 22-i nap foglalja el, amikor John Fitzgerald Kennedy, a 36. elnök halálos lövést kapott dallasi látogatása során. Szakemberek véleménye szerint (az összes körülmény figyelembevételével) a titkosszolgálat semmiképp nem akadályozhatta volna meg a merényletet, ettől függetlenül kijelenthetjük, hogy ennél látványosabb testőrfiaskót keresve sem lehet találni a szolgálat 144 éves történelmében.

Testőr a célkeresztben

A másik rendkívüli esemény, amelyre biztosan nem szívesen emlékeznek a Fehér Ház biztonsági szakemberei, 1981. március 30-án következett be, amikor egy zavarodott elmeállapotú fiatalember lőfegyverrel súlyosan megsebesítette Ronald Reagan elnököt, sajtótitkárát és két biztonsági embert. A szégyent csak kismértékben csökkenti, hogy az egyik meglőtt személy, Timothy McCarthy a Secret Service különleges ügynöke volt, aki testével védte az elnököt (s aki aztán teljes mértékben felépült a gyomorlövésből).

Egyenruhában is

A szolgálat 138 éven keresztül a washingtoni Pénzügyminisztérium szervezeti keretein belül működött, mígnem 2003-ban a frissen megalakuló Belbiztonsági Minisztérium magába nem szippantotta. A közel 7 ezer alkalmazott egyötöde egyenruhás állományú, ami egy titkosszolgálat esetében legalábbis meglepő, de ne feledjük: a klasszikus testőrökön kívül dolgoznak itt még kutyás, tűzszerész, mesterlövész és motoros-gépkocsis járőrök is, akiknél az egyenruha a védett személyek rossz szándékú megközelítői szemében önmagában is egy elsődleges elrettentő erővel bír.

Dollárpapák

Ne feledkezzünk meg a hajdani fő feladatról sem: az amerikai pénz továbbra is a világ leggyakrabban hamisított fizetőeszköze; a forgalomban lévő, nem valódi amerikai bankjegyek összértéke több százmillió dollárra tehető. A hamisítók elleni fellépés a nemzetközi bűnügyi együttműködés iskolapéldája, hiszen az amerikai központi bankjegynyomda által valaha is kibocsátott (és a mai napig törvényes fizetőeszköznek minősülő) zöldhasúak mintegy 55 százaléka az USA határain kívül forog.

Fedőneve: Fenegyerek

A Secret Service személyvédelmi szakemberei hagyományosan fedőneveket adnak az általuk védett elnöki és alelnöki família valamennyi tagjának. Az egy-egy családhoz tartozók kódnevei ugyanazzal a betűvel kezdődnek. A Bush-féle T betűs nevek után(az elnököt Tumbler-nek, vagyis Bukfencmesternek, a First Ladyt Tempónak hívták) a Fehér Ház első színesbőrű lakói az R-t kapták: Barack Obama a Renegade-et (Fenegyerek), neje a Renaissance (Reneszánsz), két lányuk a Radiance-t (Sugárzás) és Rosebud-ot (Rózsabimbó).

forrás: Tóth Tibor, biztonságpolitikai szakértő, Hirsarok

Titkos Társaságok

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 20:09

 Szabadkőművesek 1.0 
 Szabadkőművesek 2.0 
 

• A Titkos Társaságok története
• Kennedy beszéde

Szabadkőművesek 1.0

Igen, jól látjátok: bárhogyan is próbáltam, akármennyire is igyekeztem, ezt sem tudtam elkerülni. Úgy jártam, mint a JFK-gyilkossággal: a téma szerepeltetése nélkül folyamatos hiányérzetünk lenne, hiszen konteóblog szabadkőművesek nélkül olyan, mint disznóvágás pálinka, swingerklub dugás, vagy politikai elit korrupció nélkül: nem az igazi.

Lássuk akkor, miről is beszélünk.

A posztot - teljes terjedelmében - ide kattintva olvashatjátok!

Szabadkőművesek 1.0

Igen, jól látjátok: bárhogyan is próbáltam, akármennyire is igyekeztem, ezt sem tudtam elkerülni. Úgy jártam, mint a JFK-gyilkossággal: a téma szerepeltetése nélkül folyamatos hiányérzetünk lenne, hiszen konteóblog szabadkőművesek nélkül olyan, mint disznóvágás pálinka, swingerklub dugás, vagy politikai elit korrupció nélkül: nem az igazi.

Lássuk akkor, miről is beszélünk.

Rögtön egy alapelvvel, s az ebből fakadó (látszólagos?) ellentmondással kezdem. Azt ugye senki nem vitatja, hogy minél kevesebben tudnak egy titkot, ez annál nagyobb biztonságban van. Minél kevesebb tagja van egy titkos egyesületnek, annál jobban tud titkot őrizni. Szokták volt mondani, hogy amit ketten tudnak, az már nem titok.

Oké, akkor mi a helyzet egy olyan társasággal, amelynek (óvatos becslések szerint) a világon szanaszét több, mint ötmillió (egyes vélekedések szerint hatmillió) tagja van?!

A szabadkőművesek rendületlenül állítják, hogy ők nem egy titkos társaság, csupán egy olyan társaság, amelynek titkai vannak. Játék a szavakkal? Ködösítés? Nyelvészeti zsonglőrködés? Porhintés a közvélemény amúgy is csipás szemébe?

Járjuk körül tehát azt a társaságot, amelyről tíz- és százezrek (ha nem milliók) meggyőződéssel állítják, hogy a földkerekség legbefolyásosabb és legösszetartóbb csapatát alkotják, amelynek tagjai – többek között – aCFR és a Bilderberg-csoport mögött állnak, s akik saját törvényeik, meggyőződésük és eszmerendszerük elvárásai szerint nap mint nap szájízüknek megfelelően alakítják a világ történéseit, s – ahogy mondani szokás – rajta tartják hüvelykujjukat az események ütőerén.

„Magasztos ügyünk az emberiség haladása, legfőbb óhajunk a gondolat szabadsága, küldetésünk a lelkismereti szabadság, s végső célunk: egyenlő jogok biztosítása minden ember számára.”

(Részlet a francia/skót rítus szerinti szabadkőműves-esküből)

A szabadkőművesek egyik legnagyobb titka az eredetük. A sorozat első részében történelmi visszatekintéssel folytatjuk tehát, felvillantva a legelterjedtebb elméleteket arra vonatkozóan, hogy honnan is jöttek. Kérlek benneteket, ne kezeljétek felületesen ezt a posztot, mert a továbbiakban szükség lesz az itteni ismeretekre. Na és a konteó-záróvizsgán hagyományosan legalább két kifejtős kérdés szokott lenni ebből a témakörből.

1.) A gyökerek

1.1.) A történelem előtti idők

A legmerészebbek azt állítják, hogy a szabadkőművesek ős-ősei azok az építőmesterek voltak, akik a mindent elpusztító Vízözön után nekiláttak (szó szerint) újjáépíteni az emberi civilizációt (piramisok, etc.). Egy ilyen szakember joggal emelkedett ki a mindenkori plebszből, hiszen számos olyan tulajdonsággal (és ismerettel) kellett rendelkeznie, amivel az átlagos halandó nem: tisztában kellett lennie az építőanyagok (a fa, a kövek, habarcsok, téglák, cserepek, stb.) fizikai tulajdonságaival, a sík- és térmértannal (térlátás képessége!), jól kellett tudnia rajzolni és mások rajzát értelmezni, képben kellett legyen a fizika (statika, dinamika, esetenként a hőtan vagy a szilárdságtan) törvényeivel, számításokat kellett tudnia végezni, egyszerű (majd később egyre összetettebb) szerszámokat és gépeket kellett terveznie és működtetnie, továbbá titoktartónak is kellett lennie, elvégre a tudás már akkor is hatalmat jelentett; biztonságos, tartós és mutatós épületek megtervezésének és kivitelezésének képessége pedig jelentős hatalmat és befolyást.

1.2.) A bibliai idők

Időrendben a második elmélet Salamonig, Izrael harmadik királyáig (időszámításunk előtt 970 – 930) nyúl vissza. Az addigi (ideiglenes) szent sátor helyett a már letelepedett zsidók számára egy maradandó kőtemplomot építtetett Jeruzsálemben,mégpedig Hirám Abiff főníciai építőmester (más források szerint király) segítségével.

„Ímé azt gondoltam magamban, hogy házat építek az Úrnak, az én Istenem nevének (…)”

(Királyok első könyve, 5:5)

Hirám vezette be a háromosztatú „kasztrendszert” a munkásai között: volt inas (tanonc), segéd és mester, míg ő maga volt a mindenki fölött álló Nagymester (építésvezető). Minden hierarchikus lépcsőnek megvolt a világos tennivalója, feladatai és természetesen a titkos jelkép-rendszere is. Történt egyszer, hogy három segéd (Jubelo, Jubela és Jubelum) elhatározta, hogy megszerzik a mesterjelszót, melynek birtokában egyedül is képesek lesznek templomot építeni. Hirám ellenállt, ezért meggyilkolták. A történet folytatódik ugyan, de bennünket tovább ez most nem érdekel; a lényeg, hogy az eredetmítosz megszületett: a Titok (és az Eszme) megvédése érdekében egy virtigli szabadkőműves akár az életét is feláldozza. És persze Hirám örökösei (ideológiai leszármazottai) a mai szabadkőművesek.

1.3.) A római Collegia

Ez a szervezet (egyfajta egyházi céhként) az ókori Róma papjait és papnőit tömörítette. Tagjai tisztában voltak a varázslás, a kuruzslás, a szemfényvesztés és más hasonló tudományok titkaival, s a kőkemény összetartás (ma úgy mondanánk: testületi szolidaritás) jellemzte őket. Ismerték a szentély- és templomépítés elméletét és gyakorlatát, ezért bizonyos elméletek szerint belőlük eredeztethető a szabadkőműves mozgalom.

1.4.) A Templomos Lovagrend

1119-ben az első keresztes háború két francia obsitosa (Hugues de Payens és Godefroi de Saint-Omer) elhatározzák, hogy a szentföldi keresztény zarándokok védelmére létrehoznak egy harcos szerzetesrendet, amelyik majd jól odavág az igencsak elterjedt fosztogató bandáknak. Baudouin de Bourcq (aki akkoriban a roppant hangzatos Jeruzsálem Királya címet is viselte) áldását adja a vállalkozásra, s bázisul (mintegy telephelyül) a Templom-hegyet jelöli ki számukra (ahol a régi, salamoni templomnak már csak a hűlt helye volt).
A szerzetesrend elfoglalja tehát a főhadiszállást, elkezd terebélyesedni, majd seccperc alatt lovagrenddé alakul. Megmagyarázhatatlan gyorsasággal elképesztően gazdagok és befolyásosak lesznek (állítólag megtalálták a frigyládát, de ez egy másik konteó, nemsokára ez is élesedik itt, a blogon!), egész Európában terjeszkedni kezdenek és egészen megsemmisítésükig (a XIV. század legeleje) valóságos (de konkrét területtel nem rendelkező) államként léteztek, akik függetlenek voltak minden világi hatóságtól, s csak a mindenkori pápának tartoztak elszámolással.

Nos, egyesek szerint a szabadkőművesek a templomosok utódai; ezt az elméletet a lovagrend által építtetett várak, kastélyok és templomok egész sora hivatott alátámasztani, Portugáliától a ma már Ausztriában található Lékáig (Lockenhaus).

1.5.) A középkori kőműves-vonal

A legvalószínűbb eredetmítosz (ha egyáltalán van ilyen) azonban mégiscsak a konkrét mesteremberekhez köti őket: eszerint a gyökereik a középkorig nyúlnak vissza, arra az időszakra, amikor a keresztény templomokat Európában elkezdtéktömegesen építeni. A komoly szakértelmet igénylő építőmesterség (ahogyan azt mi is kifejtettük az 1.1.-es alpontban itt fentebb) kidolgozta saját szakmai fogásait, titkait, amelyeket a mester (jól felfogott egyéni és csoportérdekből) fokozatosan és lassanként adott csak át a segédeknek, azok meg az inasoknak, hogy a sima, képesítés nélküli kubikosoktól és biorobotoktól megkülönböztethetőek legyenek.

Ahogy telt-múlt az idő, céheikbe (különféle megfontolásokból) elkezdtek olyan személyeket is bevenni, akik a szó szoros értelmében nem voltak ugyan építőmesterek (kőművesek), de jelenlétük (és a céhhez való tartozásuk) stratégiailag fontos volt számukra: pénzemberek, települési döntéshozók, tanácsnokok, jogászok, orvosok, tanítók, egyházi emberek. Ők lettek idővel a „spekulatív”, a „befogadott”, avagy később a „szabad” kőművesek, vagyis azok, akikre a szakma belső, konkrét szabályai csak áttételesen voltak érvényesek, hiszen „szabadgondolkodók” voltak. Szabadkőművesek.

Szimbólumaik (és bizonyos közvetett célzások a létezésükre) először az 1330-as években, Londonban készült Holkham Bibliaillusztrációiban, illetve az 1390-es években pergamenre vetett, ugyancsak angliai Halliwell-kéziratban fedezhetők fel. Ez utóbbi (a geometria dicsőítésén túl) még életvezetési tanácsokat is ad, megfogalmazván, hogy egy valódi szabadkőművesnek hogyan kell viselkednie a dolgos hétköznapokban, noha magát a szót (freemason, freemasonry) nem tartalmazza, csak a mason(kőműves) kifejezést.

2.) A kézzelfogható kezdetek

A legkorábbi dokumentum, amely minden kétséget kizáróan szabadkőművesekről szól, egy 1641-es skóciai feljegyzés, amely arról tanúskodik, hogy bizonyos Robert Moray skót nemes bebocsátást nyert egy edinburghi központú, katonai irányultságú és érdeklődési körű szabadkőműves-páholy tagjai közé. Alig öt évvel későbbről származik egy másik dokumentum, melynek beszámolója szerint Elias Ashmole urat (itt jobbra) felvették egy angol páholyba. A két nevet pedig a Royal Society(gyakorlatilag a Brit Tudományos Akadémia) kapcsolja össze, melynek később (1660-ban, alig két évvel a Lordprotector, Cromwell Olivér halála után) mindketten az alapító tagjai voltak. Ugyancsak közös pont kettőjük élettörténetében, hogy mindketten meggyőződéses rózsakeresztesek voltak (akikről talán majd egyszer bővebben is mesélünk).

3.) Földrajzi megoszlás

3.1.) Brit földön

A XVII. század második felétől a szabadkőművesség eszméje úgy terjedt az angol és a skót ifjú nemesek között (valamint a polgárság felső rétegeiben), mint az influenza egy latyakos, enyhe decemberben. Népszerűségének kettős magyarázata van.

Egyrészt a titokzatosság. Az emberi természet 300 évvel ezelőtt is olyan volt, mint napjainkban: ki neszeretne egy rejtélyes, válogatott társaság tagja lenni, titkos kézfogással, jelszavakkal, szimbólumokkal, rituálékkal? Másrészt azon  (mondjuk úgy: dialektikus) egység vonzereje, amellyé a szabadkőművesek összegyúrták a felvilágosodás humanista filozófiáját a keleti eredetű okkultizmussal.

Az ifjak (és kevésbé ifjak) özönlöttek hát a páholyokba (ahogyan az egymástól függetlenül létező, de többé-kevésbé azonos alapelveket valló szabadkőműves csoportokat nevezték), és egyre komolyabb befolyásra tettek szert a brit társadalomban. A páholyokat egyes csoportok később „oriens”-nek nevezték át, de ez ne zavarjon meg senkit

1717-ben (mindmáig tisztázatlan mozgatórugók által vezérelve) négy londoni páholy a nyilvánosság elé lép: tagjai egy közös, ünnepélyesen elköltött ebédet követően (melyre a beszédes nevű londoni Goose and Gridiron, vagyis a Liba és Rostély pubban, egészen pontosan ale-house-ban került sor június 24-én, Keresztelő Szent János napján) nyilatkozatot adnak ki, amelyben tájékoztatják a közvéleményt, hogy a négy csoport egyesül és létrehozzák az Angliai Nagypáholyt (Grand Lodge of England, GLE), amely önhatalmúlag minden angol páholy elöljárójának, illetve feljebbvalójának szerepét osztja magára.

Furcsa lépés egy titkos szervezettől, ugye? A konteósok szerint persze mindez elterelés volt, hiszen a valóban titkos dolgokat, a még titkosabb tagnévsort és a legtitkosabb valódi terveket sohasem osztották meg a nagyérdeművel, de hogy befogják a kíváncsiskodók száját, ezt a pár tucat nélkülözhető idiótát odadobták a közönség elé, villámhárítónak és lakmuszpapírnak.

Láss csodát, a színrelépőket semmiféle atrocitás nem érte; a brit átlagpolgár elkönyvelte őket, mint egy újabb, gentlemanek által létrehozott és látogatott klubot, oszt’ jónapot.

Persze akadtak páholyok, amelyek berzenkedtek a GLE nyomulása miatt. Ők később megalakítják a rivális Angliai Ősi Nagypáholyt (Ancient Grand Lodge of England, AGLE), szemben a modernnek (brrrr!) mondott (bélyegzett?) GLE-vel. A két szervezet végül 1813 novemberében összeolvad, létrehozván az Angliai Egyesült Nagypáholyt (United Grand Lodge of England, UGLE). 

Az általánosan elfogadott kategorizálási elvek szerint az angol típusú páholyokban elvárás az istenhit, de azt senki nem írja elő senkinek, hogy melyik vallás szerinti istenben és milyen rítus szerint higgyen az illető. A „reguláris”-nak nevezett angol rendszerű páholyokban hagyományosan kerülik a vallási és a politikai témákat, néhol egyenesen tiltottak.

Az angolokkal közel egyidőben létrejönnek az ír és a skót nagypáholyok is.

3.2.) Amerikában

Az Újvilág betelepítésében élenjáró britek már a kezdetek kezdetén magukkal vitték a szabadkőművesség gondolatát (és gyakorlatát) Észak-Amerikába is. A gyarmatok függetlenné válását követően az USA-ban is sorra alakulnak a nemzeti páholyok, minden tagállamban egy-egy. Voltak próbálkozások, hogy (brit mintára) ezeket összeolvasszák, de a kezdeti lelkesedést felváltotta a regionális féltékenység, ezért végül minden maradt a régiben. Pedig még egy olyan Nagymestert is kinéztek maguknak, akivel senkinek nem volt problémája: magaGeorge Washington (meggyőződéses szabadkőműves, Virginia állam Nagypáholyának tagja) lett volna az egyesített USA Nagypáholy első embere…

Mondanunk sem kell: az USA-ban döntően angol típusú (vagyis reguláris) páholyok működnek – lásd az előző alpont végén olvasható meghatározást.

3.3.) Franciaországban

Talán senkit nem fogok meglepni azzal, hogy a nemzetközi szabadkőműves mozgalom legnagyobb belső választóvonala (majdnem törésvonalat írtam) a hagyományos angol-francia barátság mentén húzódik. Huszonegyedik század ide, Európai Unió oda, ez a két nemzet évszázadok óta ott rúg alá egymásnak, ahol csak tud; miért pont a szabadkőművesség lenne üdítő kivétel?

Szóval 1728-ban formálisan is megalakul a kontinentális Európa legrégibb szabadkőműves csoportja, a Franciaországi Nagyoriens (Grand Orient de France, GOdF). Az együttműködés (pontosabban a békés egymás mellett élés) a britekkel szépen alakult kereken másfél évszázadon keresztül, mígnem 1876-ban a gallok fogták magukat, és a szekularizált, republikánus eszméktől feltüzelve a GOdF kijelenti: mostantól kezdve tagjai számára nem kötelező az istenhit, s készen áll ateistákat is soraiba fogadni. Ez volt az úgynevezett laïcité(világiság) hajnala a szabadkőművesek között.

A britek felszívják a vizet és pikkpakk megszakítják a kapcsolatokat francia kollégáikkal; azóta a kontinentálisok (avagy liberális, adogmatikus, latin vagy irreguláris szabadkőművesek, ahogy a vonulatot még emlegetik) és az angol regulárisok között a viszony enyhén szólva is fagyos. Egyetlen francia páholy tartotta fenn a hitéletbéli feltételt, regulárisként definiálva önmagát: a Francia Nemzeti Nagypáholy (Grande Loge Nationale Française, GLNF).
Ebből talán kikövetkeztethető a másik nagy különbség is a két áramlat között: míg ugye a brit emlőkön nevelkedett szabadkőműveseknél a vallás és a politika tabutémák, addig a franciák semmiféle ilyen korlátot nem látnak fontosnak fenntartani. Szerintük felnőtt, értelmes, szellemileg független és kreatív emberek bármiről beszélgethetnek és vitatkozhatnak, akár páholyon belül, akár azon kívül.

A harmadik különbség: a franciáknál már nőket is felvesznek, az angolok hallani sem akarnak róla.

Nektek melyik a szimpatikusabb?

Oké, nem kell színt vallani, költői kérdés volt.

A vallás(talanság) kérdésében kifejtett véleményük miatt a francia irregulárisok kihúzták a gyufát a katolikus egyháznál is: több pápa érezte kötelességének, hogy jól beolvasson nekik. Az első jelek már a francia forradalom idején megmutatkoztak, amikor a szabadkőművesek nyíltan amellé a forradalom mellé álltak, amely letaszított trónjáról egy, a pápa által felkent királyt és egyfajta obskurus egyenlőség, szabadság és testvériség mellett tették le a voksukat.

A pápák közül is kiemelkedik a meglehetősen konzervatív XIII. Leó, aki 1884-ben a Humanum genuscímű enciklikájában a szabadkőműveseket (egy kalap alá véve) nemes egyszerűséggel a Sátán szolgáinak nevezi, akik a totális hatalom megszerzésére és az anyaszentegyház megsemmisítésére törekednek.

„… a szabadkőműves szövetkezet másfél évszázad alatt minden várakozás ellenére annyira elterjedt, s éppoly ravaszul, mint arcátlanul a társadalom minden osztályába betolakodván, egyes államokban az uralmat magához ragadta.”

Lám, a szabadkőművesek elleni konteók egyik klasszikussá nemesedett példája…

Azóta egy kicsit enyhült a vatikáni szigor. 1983-ban XVI. Benedek (akkor még csak Joseph Ratzingerként, mezei bíborosi beosztásban) kiad egy egyházi állásfoglalást (“Nyilatkozat a szabadkőműves társaságokról”), amely a katolikusok számára továbbra is tiltja a szabadkőműves aktivitást és előírásai szerint ezek nem vehetnek részt a szentáldozásban.

Ja, amíg el nem felejtem: a francia orientációt már az 1700-as évek közepétől elkezdték „skót rítusúnak” is nevezni, s manapság inkább már csak így hivatkoznak rájuk. Állítólag egy Andrew Ramsay nevű skót fazon tiszteletére történt ez, aki a hagyományos 3 lépcső helyett (inas-segéd-mester) bevezette a 33 (igen, harminchárom!) lépcsőből álló új hierarchikus rendszert.

Csak hogy egyszerűbb legyen, gondolom.

3.4.) Idehaza

A Magyar Királyság területén az első páholy 1750-ben jött létre, méghozzá Erdélyben, Brassóban. Nálunk is főleg közismert értelmiségiek csatlakoztak, akik közül itt és most említsük meg „csak”Kazinczy Ferencet vagy Kármán Józsefet. Két emberöltő múlva a császár (valószínűleg vatikáni nyomásra) betiltja a szabadkőművességet. A ’48-as forradalom alatt majdnem feltámadnak (magaKossuth is felkarolta a gondolatot), de aztán jönnek az osztrákok…
A Kiegyezés számtalan hozadéka közül ki kell emeljük a páholyok újraengedélyezését. Hazatérnek a szabadságharc emigrációba kényszerített alakjai, akiket Nyugat-Európában már felavattak: Türr István, Klapka György, Andrássy Gyula, Pulszky Ferenc. Szaporodnak a páholyok, mint gomba az eső után; mindkét rendszer mellett tucatnyi alakul. Az első (még német nyelvű) páholy 1868 októberében jön létre; ez volt az Egység a hazában (Einigkeit in Vaterland). Alig fél év múlva létrejön az első magyar nyelvű is, amely felvette a Corvin Mátyás, az igazságosnevet.

1870-ben az angolszász rítusúak a Jánosrendi Nagypáholyban, a francia/skót orientációjúak a Magyar Nagyoriensben egyesülnek, a szokásos marakodásokkal. Aztán olyasmi történt, ami példa nélküli az egész szabadkőműves történelemben: 1886. március 21-én a két Nagypáholy félretesz minden ellentétet és egyesül (!!!) a Magyarországi Symbolikus Nagypáholyban, s nagymesterévé Pulszky Ferencet (itt balra) választják. Az első hivatalos páholyházat Budapesten 1896 tavaszán avatják, a Podmaniczky utca 43. [javítva: 45.] szám alatt.

És mielőtt a mai posztot befejezném, szeretnék egy példálózó jellegű, a XIX. század végének, XX. század elejének magyar szabadkőművesei nevét tartalmazó listával búcsúzni:

Benedek Elek, Heltai Jenő, Bölöni György, Ady Endre, Benczúr Gyula, Kisfaludi Strobl Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Wekerle Sándor, Zwack Ákos, Jászi Oszkár, Benedek Marcell, Gundel János, Kernstok Mihály, Kresz Géza, Xántus János,  Reinitz Béla, Bláthy Ottó, Kuncz Aladár, Liszt Ferenc, Móra Ferenc, Rózsahegyi Kálmán, Szabó Ervin…

Nemsokára folytatjuk a második résszel. Addig is kívánunk mindenkinek boldog ünnepeket!

Ápdét: a szabadkőműves-konteók kibővített verzióját elolvashatod a 2014. május 24-én a könyvesboltokba kerülő Konteó2-ben, további 29 válogatott összeesküvés-elmélettel együtt.

 

Szabadkőművesek 2.0

A múlt heti első részben röviden felvázoltuk a szabadkőművesek vélt (vagy valós?) genézisének több forgatókönyvét és megismerkedhettük a két nagy áramlattal (az angolszász és a kontinentális, vagyis a reguláris és az irreguláris közötti különbségekkel).

Nézzük meg akkor a hozzájuk kapcsolódó, kicsit konkrétabb dolgokat.

A posztot - teljes terjedelmében - ide kattintva olvashatjátok!

Szabadkőművesek 2.0

Az első részben röviden felvázoltuk a szabadkőművesek vélt (vagy valós?) genézisének több forgatókönyvét és megismerkedhettük a két nagy áramlattal (az angolszász és a kontinentális, vagyis a reguláris és az irreguláris közötti különbségekkel).

Nézzük meg akkor a hozzájuk kapcsolódó, kicsit konkrétabb dolgokat.

Ott van például a jelképrendszerük, amely szorosan kapcsolódik az elnevezésükhöz: a kőműveskötény, a vakolókanál, a körző, a mérőón, a vonalzó, a kalapács és a derékszög; valamennyi a kőművesmesterség alapjaihoz köthető, hiszen a szabadkőművesek „építeni”, alkotni akarnak.

Aztán a G betű, amely számos páholy címerében (logójában) szerepel. És hogy miért éppen a G? Nos, erről több elmélet is született:

Az egyik szerint az angol God (Isten) szó első betűjeként bukkan fel, hiszen történelmük hajnalán a szabadkőművesek (minden ellenkező híresztelés ellenére) igenis hittek egy felsőbbrendű lény (mindközönségesen: az Isten) létezésében. Aztán jött ugye a francia ihletésű világiság, amiről az első részben beszéltünk.

A másik magyarázat már valamivel természettudományosabb, ugyanis a Geometria szóból eredezteti. A szabadkőműves testvérek szerint ugyanis

a mértan a legtisztább, legősibb és legfontosabb tudomány. Egyes magyarázatok (és magyarázók) egészen odáig mentek, hogy „a geometria és aszabadkőművesség szavak szinonimák”.

Egy harmadik (kicsit megalomániás) megközelítés a Glory (dicsőség, dicsfény, glória) kifejezést említi, mint a G betű ihletőjét; a Testvériség nem más, mint dicsfény az emberiség feje fölött.

Végezetül egy negyedik interpretáció szerint a G-vel (lévén az angol ábécé hetedik betűje) a szabadkőművesek egyszerűen tisztelegni akartak a hét klasszikus szabadelvű tudomány és művészet

előtt: grammatika (nyelvtan), retorika (szónoklattan), logika (más szóhasználattal: dialektika),aritmetika (számtan), geometria (mértan), zene és asztronómia (csillagászat) előtt.

A beavatási szertartások kitárgyalása is megérne egy misét, de (rövid hezitálás után) úgy döntöttem, hogy ezt kihagyom; akit nagyon érdekel, utána tud nézni. Vegyük inkább elő azokat a fontosabb konteókat, amelyek a szabadkőművesekhez kötődnek.

1.) Egy ország születése

Talán emlékeztek rá, hogy az egyik teória a Templomos Lovagrendig vezeti vissza az eredetüket, márpedig Hugues de Payens és Godefroi de Saint-Omer utódairól kijelentettük, hogy egy virtuális, terület nélküli, de annál befolyásosabb államot alapítottak, amely mintegy háromszáz éven keresztül rányomta bélyegét a kora-középkori Dél- és Nyugat-Európára.

Nos, van egy ország a Földön, amelyről mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy virtuális lenne; biztonságpolitikusok állítják, hogy bolygónkon jelenleg ez az egyedüli szuperhatalom. És ezt az országot szabadkőművesek alapították, s elveik szem előtt tartásával, elképzeléseik megvalósításával tették azzá, ami.

Igen, az Amerikai Egyesült Államokról beszélek.

Azt, hogy az USA első elnöke maga is a testvérek közé tartozott, már említettük. Azt viszont, hogy az Alapító Atyák jelentős hányada szabadkőműves volt, nem ilyen közismert. Az 1787 szeptemberében megszületett amerikai alkotmány 39 aláírója közül például 13-an egészen biztosan „testvérek” voltak, hatan később léptek be valamelyik páholyba, s további nyolc főről „megalapozottan feltételezhető”, hogy a szabadkőművesekhez tartoztak.

„Mi, az Egyesült Államok népe, attól [a szándéktól] vezérelve, hogy tökéletesebbé tegyük az Uniót, hogy megvalósítsuk az igazságosságot, biztosítsuk a belső nyugalmat, gondoskodjunk a közös védelemről, előmozdítsuk a közjót, biztosítsuk a szabadság áldásait magunk és utódaink számára, meghagyjuk és bevezetjük az Amerikai Egyesült Államok jelen alkotmányát.”

Megismétlem: 39 főből 13-an (33%) már az aláírás pillanatában a szervezethez tartoztak, 6-an (15%) később lettek tagok, illetve 8-an (20%) valószínűsíthetően tagok voltak. Nem kell tehát csodálkoznunk, ha a (továbbra is hatályos és gyakorlatilag érinthetetlen) amerikai alkotmány mentén formálódó állam olyan lett, amilyennek egy szabadkőműves társaság megálmodta.

Még két vonatkozó számadat, mert pár számjegy beszédesebb tud lenni, mint több oldal szövegelés:

*A függetlenségi háború során Washington 58  főhadszíntéri tábornoka közül 31-en bizonyítottan szabadkőművesek voltak, további nyolcukról ugyancsak vélelmezni lehet.

*Az USA alkotmányát első körben az „eredeti” 13 gyarmat törvényhozása fogadta el, amelyek élén már akkor is egy-egy kormányzó állt. Nos, az 1787/88-ban hivatalukban lévő tizenhárom kormányzó közül nyolcan a testvériség aktív tagjai voltak, további két fő később lépett be.

Ennek a túlburjánzó sűrűségű szabadkőműves-felbukkanásnak aztán számtalan (később az egész világra kiható) következménye lett. Amilyen magabiztosak voltak, még csak azzal sem foglalkoztak, hogy kéznyomukat elrejtsék. Sőt, mintha kérkedni is akartak volna befolyásukkal.

1.1.) A dollár-konspiráció

Az egydolláros bankjegy története biztosan mindegyikőtök számára ismerős, de ettől függetlenül röviden összefoglaljuk, amit szimbolizmusáról egy konteóhívőnek tudnia érdemes.

A fentieket elolvasva – gondolom – senki nem lepődik meg azon, hogy az egydolláros bankjegy előlapján 1869

óta maga George Washington, vagyis a jenkik első elnöke arcképe látható.

A hátlap már sokkal érdekesebb, itt ugyanis az USA hivatalos Állami Nagypecsétjének mindkét oldala szemügyre vehető.

A sasos oldalon lépjünk túl, hiszen az ország hivatalos állatszimbólumát, a fehérfejű rétisast ábrázolja, a hivatalos, elsőszámú jelmondattal: E pluribus unum, vagyis Sokból [többől] egy – célzás arra, hogy a sok (eredetileg 13) gyarmatból egy egységes állam jött létre.

Lássuk a másik oldalt.

Itt már felkaphatjuk a fejünket, hiszen középpontjában a szabadkőművesek egyik kedvenc szimbóluma, a befejezetlen (csonka) piramis látható; a befejezetlenség arra utal (legalábbis a testvérek között), hogy rengeteg még a tennivaló, a Nagy Mű még nincs bevégezve.

A piramis tetején, a zárókőbe illesztve egy másik maszonikus jelkép, a Legfőbb Építőmester mindent látó szeme figyel, s belőle körkörösen sugarak törnek elő, a világot beterítő (ezoterikus?) tudás szimbólumaként.

Az itteni két (ugyancsak latin nyelvű) jelmondat is érdekes ám.

A felső (Annuit coeptis) leginkább úgy fordítható, hogy „Jóváhagyja az ötletet”, „Engedélyezi a tervet”, esetleg „Beleegyezik az elképzelésbe”, „Támogatja a szándékot”. Hogy kicsoda? Hát természetesen az Úr (a már említett Legfelsőbb Lény).

És milyen ötletről van itt szó? Segítségért forduljunk az alsó mottóhoz: Novus ordo seclorum. Hát kéremszépen, ez – akárhogyan is forgatjuk – annyit tesz, hogy „Az idők új rendje”, „A világ új rendje”, „Az új világ rendje”…

Ismerős? Hát persze, hogy az; emlékezzünk csak vissza az Új Világrend kifejezésre, amely a CFR-nél és a Bilderberg-csoportnális felbukkant (hogy G. W. Bush elnököt, mint olyasvalakit, aki ezt a szóösszetételt gyakran alkalmazta, most ne is említsük). Azt pedig, hogy ez a két szervezet a világ szabadkőműveseinek látható szervezetei közé tartoznak, minden konteóhívő tudja.

Foglaljuk csak össze: az USA Nagy Állami Pecsétjén (The Great Seal of the United States) az Alapító Atyák (két szabadkőműves szimbólum szerepeltetése mellett) hitet tesznek egy olyan új világrend mellett, amelyre (szerintük) a felsőbb, nem evilági hatalmak is rábólintottak.

Azt, hogy a Nagypecsét mindkét oldalán hemzsegnek a 13-as számra történő utalások (a piramis 13 fokból áll, a sas 13 nyílvesszőt szorongat a bal, 13 levelű és 13 bogyós olajágat a jobb karmában, felül a glóriában 13 csillag látható – apropó, ezek egy hatágú csillag mentén helyezkednek el…), most ne vegyük figyelembe, annak ellenére, hogy ez a számjegy ugyancsak kiemelt helyet foglal el a testvériség jelképrendszerében. Ne kössünk bele és fogadjuk el a hivatalos magyarázatot, mely szerint mindez

arra a 13 gyarmatra utal, amelyek első körben megalakították az USA-t.

Ja, mielőtt továbbmennénk: a jelmondatokból kettő (E pluribus unum, Annuit coeptis) egyenként ugyancsak 13-13 betűből áll – már ha az ɶ diftongust két magánhangzónak vesszük… És azt sem árt azért tudni, 

hogy a 13-as szám amúgy a szabadkőművesek egyik szerencseszáma volt (pont fordítva ugye, mint napjainkban a közkeletű babonákban), s a mindenkori intellektuális elitet jelképezte (a 12 csillagjegy és bónuszként a Nap).

És ha ráfektetünk a dollárbankjegyen látható Nagypecsét piramisos oldalára egy hatágú csillagot(figyeltek? hatágút!), és összeolvassuk a csúcsokon fekvő ötbetűt (a hatodik csúcs maga a szem lesz), na milyen betűk tűnnek elő? ASNOM, ami pedig a MASON (kőműves, angolul) szó anagrammája…

Egyik bloggertársunk, szürkepatkánykolléga megjegyezte, hogy a magyar szabadkőműves szó is 13 betűből áll, már ha az sz-ből az s-t és a z-t külön-külön számítjuk… Tessék, kell ide több bizonyíték?!

És gyorsan még tekintsétek meg itt oldalt az egykori Information Awareness Office(Információtudatossági Hivatal – elég hülye név… –, az Echelon egyik hajdani kistestvére) logóját. AzIAO az amerikai információtechnológiai hírszerzés egyik ága volt, amíg az USA Kongresszusának emberi jogok iránt fogékonyabb tagjai ki nem rúgták alóla a sámlit, mert túl Big Brother-szerűnek tartották… És mit látunk benne? Igen, a csonka piramist.

Nem szeretnénk ebből a posztból USA-centrikus írást rittyenteni, úgyhogy az amerikai fővárossal kapcsolatos összeesküvéselméleteket most szó nélkül hagyjuk. Akit érdekel, nézzen utána egy Pierre Charles L’Enfant nevű (francia nemzetiségű) szabadkőművesnek, aki Washington D.C. megtervezője és első főépítésze volt az 1790-es évek elején. És ha már erről olvastok, fussatok neki mondjuk a washingtoni Washington-emlékműnek is (he-he), amely egy óriási obeliszk. Előrebocsátom, hogy nem csak Dan Brownnak tűntek fel bizonyos dolgok…

Az amerikai bemelegítés után most foglaljuk össze, mit is tudunk a mostani szabadkőművesekről. Hogy a bloggazda objektivitását (vagy legalábbis annak látszatát) továbbra is fenn tudjuk tartani, először lássuk, milyen imázst sugároznak magukról a külvilág felé.

A.) Miért kell szeretnünk őket?

Adott egy több évszázada létező, főleg értelmiségiekből álló társaság (a vízözönt meg az egyiptomi piramisokat most inkább hagyjuk), amelybe meghívásos alapon lehet belépni, s csak azoknak adatik ez meg, akik a tagság véleménye szerint ezt megérdemlik. A beavatási procedúra kicsit vicces ugyan, de ehhez hasonlót gyakorlatilag bármelyik klub, tankör vagy sportegyesület tagsága „elszenved” a felvételkor. A különbség csupán annyi, hogy a Testvériség esetében a forgatókönyv főként több száz éves rituálék szerint, speciális és szimbolikus kellékek között bonyolódik, ami kétségtelenül ad egy kis archaikus ízt a dolognak.

A szabadkőművesek eszmerendszere roppant egyszerű és humanista alapokon nyugszik: a munka, az alkotás és a megszerzett tudás tisztelete. A közéjük tartozást ki kell érdemelni, hiszen (a nemesi renddel ellentétben) senki sem születik szabadkőművesnek; az ember nem örökli automatikusan szülei tekintélyét, ellentétben azok vagyonával: szakmai pályafutással, önzetlen karitatív munkával, kizárólag saját jogon nyerhet valaki bebocsátást. Innen is látszik, hogy milyen igazságos társaságról van szó.

Ha fel kellene sorolnunk azokat a hívószavakat, amelyek a szabadkőműveseket vezérlik, csupa-csupa pozitív dologgal szembesülhetünk: tolerancia, szabadság- és tudásvágy, racionalitás, egyenlőség, na és a testvériség, meg az emberiség szolgálatának akarása. Elutasítják a papok világi befolyását és hatalmát, az egyház és az állam szétválasztását szorgalmazva. Nem tesznek különbséget vallások vagy bőrszínek között, minden szabadkőműves az összes többi testvére, akikre bármikor bizton számíthat, magánéletében és szakmai előrehaladása során egyaránt.

Természetesen már a kezdetektől számos vád érte őket, hiszen a kezdetekben feudális (vagy minimum félfeudális) viszonyok között kezdtek el szervezkedni, s békés, intellektuális módszerekkel bár, de a fennálló rendet „támadták”. Meggyanúsították őket, hogy az Állam és az Egyház tekintélyét akarják aláásni azért, hogy ők kerüljenek nyerő pozícióba. Hagyományaik miatt egyesek zsidó (sőt: cionista) lobbycsoportnak kiáltották ki őket, s (főleg a katolikus egyház) kiátkozással fenyegette a szervezetet. Ők azonban továbbra is kitartanak magasztos eszméik mentén, s maximális szellemi és erkölcsi erőbedobással (valamint jelentős anyagi erőforrások mozgósításával) az emberiség jobbításán fáradoznak.

És igen, nem rejtik véka alá, hogy elitet képeznek. Igyekeznek minden szakterületről a legjobbakat bevonni maguk közé: a közgazdászok, jogászok, orvosok, mérnökök, politikusok, mesteremberek krémjét környékezik meg, s a világ gyakorlatilag valamennyi országára kiterjedő hálózatukon keresztül egy zászló (helyesbítek: egy szimbólumrendszer) alatt tevékenykednek.

És a titkok?

Hát persze, hogy vannak titkaik, miként minden szervezetnek, a sarki péküzemtől kezdve a Pál utcai fiúkon és a Ferencvárosi Torna Clubon keresztül a Microsoftig vagy a Magyar Tudományos Akadémiáig minden olyan emberi csoportosulásnak, amelynek kettőnél több tagja van. De ezek a titkok nem irányulnak senki ellen.

B.) Miért nem szerethetjük őket?

Fennállásuk óta a szabadkőművesek kizárólag önös, személyes érdekeiket tartották szem előtt: nem ismernek sem nemzetet, sem Istent, sem össztársadalmi célokat. Az, hogy úgymond kilépnek a színre, hogy honlapjaik vannak meg múzeumuk, hogy nyilvános a szertartásuk forgatókönyve meg atagnévsoruk (aha, majd éppen…),

hogy teljeskörű átláthatóságról hablatyolnak – mindez púder. Az alábbiakban találomra szemezgetünk olyan ügyek közül, amelyekben a maszonok könyékig (ha ugyan nem vállig) benne voltak.

B.1.) A hebrencs tábornok

Noha nagyon óvatosak, egyik-másik testvérüknek néha eljár a szája. Itt van például egy Albert Pike nevű, XIX. századi amerikai szabadkőműves (a  skót rítus szerinti legmagasabb, 33. fokozatú, amúgy katonaember és író), aki azzal büszkélkedhet a túlvilágon, hogy ő az egyetlen déli (konföderációs) tiszt, akinek Washingtonban szabadtéri szobrot állítottak.

Nos, Pike dandártábornok (mert ilyen szép rendfokozatot ért el, noha sikkasztással, csalással és harctéri kegyetlenkedéssel is megküldték, de a vádakat bizonyítottság hiányában végül ejtették), szóval Pike tábornok 1871-ben írt egy 860 oldalas könyvet (élete fő művét, ahogy mondta), aminek az volt a címe, hogy „Morals and Dogma of the Ancient and Accepted Scottish Rite of Freemasonry” (A skót rítusú, ősi és elfogadott szabadkőművesség erkölcsei és hitelvei). Ez önmagában még nem lenne probléma, de ebben ilyet is le bírt írni:

„The God of the Christian world is only Bel, Moloch, Zeus, or at best Osiris, Mithras or Adonai, under an other name. […] Lucifer, the Light Bearer! Lucifer, the Son of the Morning!”

„A keresztény világ Istene csak Baál, Moloch, Zeusz, de leginkább Ozirisz, Mithrász vagy Adonáj, csak más néven. […] Lucifer, a Fény Hordozója! Lucifer, a Napfelkelte Fia!”

Hát ne csodálkozzunk, ha a keresztény egyházak kiakadtak rá (és az egész maszonikus bandára); még a mormonok is berágtak, pedig Joseph Smith, a Mormon Egyház alapítója (aki tudott élni: állítólag 33 felesége volt) maga is a Testvériséghez tartozott, mielőtt egy új, még jövedelmezőbb üzletbe vágott volna.

Smith-t (itt jobbra) mellesleg a konkurencia, vagyis egy – a szabadkőművesek által gonosz módon feltüzelt – tömeg lincselte meg 1844-ben az Illinois állambéli Carthagóban, testvérével, Hyrummal együtt; innen jut eszembe: emlékszünk még Salamon építészének nevére..?

B.2.) A Propaganda Due (P2)

Ez a banda külön posztot is megérne, annyira magán viseli mindazokat az ismérveket, amelyek miatt annyian gyűlölik és félik a szabadkőműveseket.

A P2 egy olasz páholy volt, amely a reguláris Grande Oriente d’Italia (Olaszországi Nagyoriens) nagypáholy alá tartozott (ennek volt például Garibaldi az egyik nagymestere), s a második világháborútól egészen a nyolcvanas évek elejéig működött.

A P2 fénykora (már ha egy szervezett bűnözői csoportra lehet ezt a szót alkalmazni) 1975 és 1980 közöttre tehető, amikor annyira beépült az olasz államhatalomba, gazdasági és pénzügyi világba, az itáliai médiába és a fegyveres testületekben, hogy – teljesen jogosan – kezdtek róla úgy beszélni, mint államról az államban. Ezalatt a négy-öt év alatt az olasz kormányok nem tudtak olyan komoly döntést hozni, amelyre a P2 illetékesei előtte ne bólintottak volna rá; ha ugyanis a bólintás elmaradt, nem született döntés…
Valódi olasz tempót diktáltak: a szemük sem rebbent, amikor kellemetlenkedő oknyomozó újságírókat kellett eltenni láb alól (Carmine Pecorelli), esetleg velük nem kifejezetten szimpatizáló politikustól kellett megszabadulni (a kereszténydemokrata Aldo Moro neve talán még a fiatalabbaknak is mond valamit), netán olyan pénzembereket kellett megrendszabályozni, akik (ilyen-olyan okokból) nem azt tették, amit a szabadkőművesek szerettek volna (a Vatikán bankárának becézett Roberto Calvi). Taglistáján ott szerepelt az összes olasz titkosszolgálat (katonai és polgári) vezérkara, bankigazgatók, újságok és folyóiratok főszerkesztői, nagyvárosok polgármesterei, továbbá annyi tábornok, mint harminc évvel ezelőtt egy szovjet pártfőtitkári temetésen.

Emlékeztek még I. János Pál pápa titokzatos halálára? Hát ezzel is összefüggésbe hozták a  Propaganda Due-t (állítólag Őszentsége nem akarta folytatni azt az összefonódási politikát, amit elődei), de gondolom, ez már egyetlen olvasónkat sem lepi meg.

Mivel nem tartom kizártnak, hogy egyszer tényleg külön posztot kap itt nálunk, nem is folytatom a P2-vel, de azért az gyorsan elmondom, hogy azokban az években egyik kiemelkedő tagja volt az akkor a negyvenes évei

elején járó, csillogó szemű, nőbolond médiabefektető és feltörekvő üzletember, aFininvest alapítója, az AC Milan későbbi tulajdonosa, bizonyos Silvio Berlusconi. Nem véletlenül ismerős a név: ő most az Olasz Köztársaság miniszterelnöke.

B.3.) A Kennedy-gyilkosság

A Testvériséget kritizálók egy csoportja leteszi a nagyesküt, hogy JFK-t a szabadkőművesek gyilkoltatták meg. Mivel tekintettel vagyok az idegeitekre, ide inkább csak egy linket teszek az angolul értőknek; a többieknek meg vigasztalásul elmondom, hogy a teória kidolgozói (bizonyosJames Shelby Downard és Michael A. Hoffman kollégák) semmit nem bíztak a véletlenre: a sokat sejtető Masonic Symbolism in the Assassination of John F. Kennedy(Szabadkőműves jelképrendszer JFK meggyilkolásában) címet viselő dolgozatukban a földrajzi koordinátáktól kezdve a Secret Service-fedőneveken át a környező hegyek elnevezésén keresztül egészen az euklidészi geometria több rejtélyes momentumáig mindent felsorakoztatnak elméletüket alátámasztandó. Sok türelmet azoknak, akik belevágnak!

Katt itt balra fent a kis képre, ha nagyobb méretben akarod látni a Testvériség szervezeti sémáját.

B.4.) Forradalmak, felkelések, lázadások, gyilkosságok

Egyesek az elmúlt 200 év valamennyi jelentősebb (és véresebb) megmozdulása mögött a szabadkőműves bagoly borotvaéles karmait ésrezzenéstelen pillantását vélik felfedezni (mondtam már, hogy a bagoly is egy hagyományos maszonikus szimbólum?).

Ily módon egész irodalma van azoknak az elméleteknek (és közvetlen avagy közvetett bizonyítékoknak), melyek szerint a Francia Forradalomtól és az amerikai szabadságharctól kezdve az 1848-as európai eseményeken keresztül a Nagy Októberig, valamint a Szovjetunió és a teljes keleti blokk húsz évvel ezelőtti bukásáig mindent a testvérek szerveztek meg – természetesen közvetve, mindig strómanokon keresztül, s mindig az aktuális politikai-gazdasági érdekeik fényében.

Vagyis la Fayette márkitól kezdve George Washingtonon keresztül (róla már írtunk) Kossuthig 

ésLeninig, továbbá mindeddig 15 amerikai elnökig egy csomó olyan arc volt szabadkőműves, akikről nem is hittük volna.

Itt fent az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata 1789-ből, amelyet nyilvánvalóan a szabadkőművesek fogalmaztak meg.

Ugyancsak ide tartozik az a mellékszál is, hogy a Castro-rezsim például azért létezik még egyáltalán, mert Fidelék valamennyien a Testvériséghez tartoztak (már a Moncada ostroma ideje óta) és tartoznak a mai napig.

Az mondjuk tény, hogy páholyok a mai napig legálisan működnek Kubában; én magam is láttam Havannában és Santa Clarában a klasszikus körzős-derékszöges jelvényt, s csak azért nem tudtam lefotózni, mert az egyik alkalommal lemerült a gépem, másodszor meg taxival vágtattunk és csak későn kapcsoltam, hogy meg is lehetne állni… A Kubai Nagypáholy (Gran Logia de Cuba) alá körülbelül 300 páholy tartozik, hivatalosan mintegy 30 ezer taggal. És természetesen az emigrációban élő kubaiaknak is vannak nagypáholyuk; ez a Gran Logia de Cuba en el Exterior.

B.5.) A brit próbálkozás

Arra ugye emlékszünk, hogy az újkori szabadkőművesek elsőként Angliában kezdtek el dokumentálhatóan szervezkedni. Nos, nem is kell akkor csodálkoznunk, ha brit földön nemcsak a Testvériségnek, hanem ellenfeleiknek is komoly hagyományaik vannak.

A szigetországban tényként beszélnek arról, hogy ha Károly herceg tényleg előbb-utóbb király lesz, akkor kétszáz éve ő lesz az első olyan férfiuralkodó, aki nem tagja egyetlen maszonikus csoportnak sem.

Természetesen Hasfelmetsző Jack sem úszta meg a vádaskodást, mintha nem lett volna elég neki a sorozatgyilkosság. Nos, erről a jóravaló emberről  az állítják, hogy hozzáértő szem észrevehet bizonyos szabadkőműves rítusokra emlékeztető momentumokat a… hát izé, a maradványok és a tetthely környékén. Erről sem írnék részletesen, tessék elovasni a róla szóló posztot.

Stephen Knight, egy nagyon tehetséges angol újságíró 1984-ben (alig 33 évesen, itt balra) írt egy könyvet (The Brotherhood, vagyis A Testvériség), amelyben három év oknyomozásának következtetéseit vetette papírra, a brit politikai-gazdasági-egyenruhás felső tízezer és a szabadkőművesség (főleg a torykat érintő) kapcsolatrendszeréről, a kéz-kezet-mos és a-mi-kutyánk-kölyke hozzáállásról. Knight írása akkora port vert fel, hogy maga a brit parlament is többször foglalkozott a kérdéssel, egészen odáig elmenően, hogy 1991-ben (munkáspárti) törvényjavaslat is született arról, hogy állami alkalmazottaknak, köztisztviselőknek és egyenruhásoknak nyilatkozniuk kell (ene) minden „titkos társaságban” fennálló tagsági viszonyukról. Chris Mullin Labour-képviselő és csapata hiába tett meg mindent a javaslat elfogadásáért, a John Major-féle konzervatív többség végül leszavazta.

És nem mellékesen elmondom, hogy a fenti könyv megjelenését követő negyedik hónapban Stephen Knight agytumorban elhunyt. Állítólag már korábbandiagnosztizálták (érdekes módon miközben az anyagot gyűjtötte a maszonokról), műtötték is, de eredménytelenül.
A diktatúrák sohasem szerették (legalábbis nyíltan nem) a Testvériséget. A kommunisták, a nácik és a fasiszták egyaránt betiltották őket; hogy ez csak duma volt-e, és titkon az állami és pártvezetők továbbra is a szabadkőművesek utasításainak engedelmeskedtek Moszkvában, Rómában és Berlinben – biztosra nem lehet tudni, de hát ezért vanak a konteók…

Még a Simpson-családot sem hagyta érintetlenül a téma; a hatodik évad 12. részében (Homer the Great) megpiszkálják egy kicsit őket.

C.) A Titok

Végezetül joggal merülhet fel mindenkiben, hogy akkor mi is az a titok (melyek azok a titkok), amely(ek) védelmében a szabadkőműves testvériség évszázadok óta szétgörcsöli magát; mit rejtegetnek, mit óvnak annyira és mit tartogatnak a tarsolyukban?

A találgatások legalább annyira szerteágazóak és sokszínűek, mint a rítusaik.

Lehet, hogy a Templomos Lovagrend tényleg rábukkant valamire kilencszáz évvel ezelőtt a jeruzsálemi Templom-hegyen? Lehet, hogy nem is fegyveres szerzetesrendnek indultak, hanem egy középkori régészcsoportként, amelynek kifejezetten az ásatások beindítása volt a feladata? És talán valóban rábukkantak valamire az egykori salamoni templom romjai között? És a szabadkőművesek ezt a valamit rejtegetik?

A Szent Grál lehetett? Vagy a frigyláda? Netán feljegyzések, amelyek további apokrif evangéliumokat tartalmaznak, s amelyek nyilvánosságra hozatala alapjaiban rendítené meg a keresztény egyházakat? Ha ez utóbbi történt, akkor a lovagok gyors meggazdagodása, befolyásuk hihetetlen mértékű növekedése egyszerű zsarolás eredménye lett volna?

Ha a frigyláda, akkor az mi is volt valójában? Adóvevő, melynek másik végén  valóban maga az Úr állhatott (lásd még ufók, párhuzamos univerzumbéli embertársaink, stb.)? Időgép és/vagy jövőbe látó szerkezet? Hallucinációkat előidéző pszichedelikus gépezet?

És tényleg a skóciai Rosslyn-kápolna alagsorában lenne a megfejtés?

Akárhogyan is van, a Titkot csak a testvériség legmagasabb szintjei tudják, s ők adják ezt generációk óta kézről kézre, szájról zájra. A hatmillió szabadkőműves közül a tömegek valóban semmit nem tudnak; nem véletlen a skót rítus 33 beavatási fokozata (Krisztus 33 éves volt, amikor megfeszítették). Harmincharmadik fokozatú szabadkőművesből csak pár száz lehet a világon, s azt mondják, közülük is csak maximum tucatnyian lehetnek a Tudás birtokában.

Előjönnek-e ezzel valaha? Vagy olyan jellegű (esetleg olyan következményekkel járhat a nyilvánosságra hozatal), amelyre az emberiséget még nem találják elég érettnek?

Vagy nagy blöff, humbug az egész? Egy évszázadok óta tartó hatalmas maszkirovka, egy soklépcsős operatív kombináció? Hatalmas játszma, melynek tétje maga a befolyás, a hatalom, de csak addig működik, amíg ki

nem kell teríteni a lapokat, és ki nem derül, hogy a belengetett rojálflöss helyett egy ötös pár, netán csak egy magas lap van a kezükben? Vagy annyi sem?

Találgatni a kommentek között lehet.

Kedves olvasók!

Számtalan vonulatát, elágazását és oldalát meg lehetne még említeni a szabadkőművességnek, de terjedelmi korlátaink adottak, na meg számtalan egyéb téma vár még kidolgozásra itt, a konteóblogon. Remélem, adtam pár tippet azoknak, akik tovább szeretnének foglalkozni a Testvériséggel, illetve a hozzájuk fűződő konteókkal.

Ismételten elmondom: ennél összetettebb célom nem volt; ezotériát és magasztos, spekulatív elméleteket és filozófiákat ezen a blogon nem tudok (és nem is kívánok) sem népszerűsíteni, sem gúny tárgyává tenni.

Küldetésem ennyi volt, a titkos szerződésben vállaltakat teljesítettem. És noha nem szoktam Wikipédia-oldalakat belinkelni, most kivételt teszek: ide kattintva rácsodálkozhattok jó pár szabadkőművesre.

Tapasztalataitokat, kétségeiteket, félelmeiteket osszátok meg velünk itt, a kommentek között. És ha akadna igazi testvér az olvasók között, érdeklődéssel olvasnánk cáfolatait, ellenpéldáit, a vakolás mellett szóló érveit.

Ápdét: a szabadkőműves-konteók kibővített verzióját elolvashatod a 2014. május 24-én a könyvesboltokba kerülő Konteó2-ben, további 29 válogatott összeesküvés-elmélettel együtt.

 

A Titkos Társaságok története

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 20:10

A titkos társaságok mindig is izgatták az emberek képzeletét. Hogyan jöttek létre az első titkos társaságok? Milyen változataik alakultak ki a korok folyamán? És milyen hatásuk volt, illetve van a világ folyásának alakulására?  (Duna TV)

• Amerikai szabadkőműves államok
• CFR, Koponya és Csontok, Bilderberg Csoport
• Illuminátusok
• Szabadkőművesek

Amerikai szabadkőműves államok

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 20:13

Korunk legnagyobb hatalmú országa, az Amerikai Egyesült Államok vezetői között kiemelkedő a szabadkőművesek és más titkos társaságok tagjainak száma.

A film bemutatja, milyen szabadkőműves szimbólumok alapján alkották meg az amerikai címert, az egydolláros bankjegyet vagy éppen a főváros, Washington alaprajzát, és áttekinti az amerikai szabadkőművesség történetét a függetlenségi háborúban játszott szerepétől az üldöztetés időszakán át a XX. századig, amely a titkos társaságok működésének új lehetőségeit teremtette meg.

Titkos társaságok - Amerikai szabadkőműves államok 1/6

http://www.youtube.com/watch?v=uw67uliH12c

Titkos társaságok - Amerikai szabadkőműves államok 2/6

http://www.youtube.com/watch?v=wNXkcegRZmU

Titkos társaságok - Amerikai szabadkőműves államok 3/6

http://www.youtube.com/watch?v=2DLt2Y2CZns

Titkos társaságok - Amerikai szabadkőműves államok 4/6

http://www.youtube.com/watch?v=yT2kNHDfjaI

Titkos társaságok - Amerikai szabadkőműves államok 5/6

http://www.youtube.com/watch?v=wvYH6pNIFPM

Titkos társaságok - Amerikai szabadkőműves államok 6/6

http://www.youtube.com/watch?v=zrKIrml18M8

CFR, Koponya és Csontok, Bilderberg

Csoport

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 20:13

A negyedik rész továbblép a klasszikus szabadkőművességen, és három olyan titkos társaságot mutat be, amelyek léte és tevékenysége a XX. századhoz kötődik. A baljós Skull and Bones („Koponya és lábszárcsont”) nevet viselő diákszövetség a Yale egyetemen alakult, tagjai között találjuk a század legnagyobb hatalmú amerikai férfijait. Az évente ülésező Bilderberger-csoport tagjainak esetében nem túlzás világuralomról beszélni, hiszen tagjai a világ legbefolyásosabb cégeinek és intézményeinek vezetői. A CFR (Council of Foreign Relations, azaz Nemzetközi Kapcsolatok Tanácsa) látszólag teljes nyilvánosság előtt folytatja tevékenységét, ugyanakkor tagjainak együttes gazdasági ereje meghalad minden más gazdasági erőt a világon.

Titkos társaságok - CFR, Skull and Bones, Bilderberg Group 1/5

http://www.youtube.com/watch?v=uNhmcsLdiMk

Titkos társaságok - CFR, Skull and Bones, Bilderberg Group 2/5

http://www.youtube.com/watch?v=Qy0mtR_uHsc

Titkos társaságok - CFR, Skull and Bones, Bilderberg Group 3/5

http://www.youtube.com/watch?v=TruqHnhR6ZE

Titkos társaságok - CFR, Skull and Bones, Bilderberg Group 5/5

http://www.youtube.com/watch?v=NvjzZUpntIk

Titkos Társaságok - A Bilderberg-csoport, a Skull and Bones és a C

http://www.youtube.com/watch?v=aTe0WLKtpuM

Illuminátusok

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 20:12

A szabadkőművesség rossz hírét jelentős részben az illuminátusoknak köszönheti, annak a titkos társaságnak, amely a szabadkőműves páholyokba beszivárogva, futótűzként terjedt el Európában, majd az egész világon a XVIII. század végén.

Ki volt Adam Weisshaput, és hogyan volt képes egyetlen ember ilyen hatást kelteni? A világuralomra törés eszméje hogyan bukott meg, és hogyan élt tovább a következő századokon át újabb és újabb formákat öltve?

Titkos társaságok - illuminátusok 1/5

http://www.youtube.com/watch?v=NO6Y1OOFKPk

Titkos társaságok - illuminátusok 2/5

http://www.youtube.com/watch?v=YLZpliuItAw

Titkos társaságok - illuminátusok 3/5

http://www.youtube.com/watch?v=MDHWMTmu83g

Titkos társaságok - illuminátusok 4/5

http://www.youtube.com/watch?v=UWV_7-JK74M

Titkos társaságok - illuminátusok 5/5

http://www.youtube.com/watch?v=WQHcKqm4zPs

Szabadkőművesek

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 20:10

Kik a szabadkőművesek, és milyen szerepük volt az Amerikai Egyesült Államok megalapításában, a francia forradalomban és az utóbbi három évszázad minden jelentős történelmi eseményében?

Hogyan lehetséges, hogy a 2002-es amerikai elnökválasztás két jelöltje, Bush és Kerry ugyanannak a titkos társaságnak a tagja? A látványos kiállítású ismeretterjesztő filmsorozat az első szabadkőműves társaságok születésétől kezdve napjainkig, lebilincselő módon tekinti át a titkos társaságok történetét és szerepét világunk alakításában. Az első szabadkőműves társaságok tagjai még valóban építőmesterek voltak, akik művészetük titkainak védelmére alkottak titkos szövetségeket. Elveik miatt sokszor kerültek ellentétbe az intézményes hatalom és a vallás képviselőivel, akik ugyanakkor legfőbb munkaadóik voltak. A sorozat első része áttekinti a szabadkőművesség történetét a kezdetektől addig a pontig, amikor történelemformáló erővé váltak, a XVIII. századig és tovább napjainkig, bemutatva e titkos társaságok jellegzetes szimbólumait, rítusait és legjelentősebb tagjait. (DUNA Televízió)

Titkos Társaságok - A szabadkőművesek

http://www.youtube.com/watch?v=Ov-5yEQsduQ

Kennedy beszéde

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 20:14

Kennedy beszéde.
Helyszín: Waldorf-Astoria Hotel
Időpont: New York City, 1961. április 27.
 

 A teljes beszéd szövege angolul

 
Ez a beszéd J.F.Kennedy halálának oka

http://indavideo.hu/video/Ez_a_beszed_JFKennedy_halalanak_oka?autostart=1&utm_source=flash&utm_medium=relatedvideos&utm_campaign=videoplayer

J. F. Kennedy amerikai elnököt meggyilkolták. Az igazi gyilkosokat és a körülményeket máig is homály fedi. Miért? Ebben a beszédében az elnök a hagyományok megőrzéséről, a titkos társaságok veszélyéről beszél.
Kennedy elnök meg akarta semmisíteni a csupán néhány dúsgazdag bankárcsalád tulajdonában(!) álló Federal Reserve -FED /Szövetségi Tartalékbank/ intézményt. Valahányszor amerikai elnök hozzányúl a bankárcsaládok fejőstehenéhez, az életével fizet

A titkos szó ellenszenves egy szabad és nyitott társadalomban, és mi, mint nép alapvetően és történelmileg ellenkezünk a titkos társaságok ötletével, a titkos eskükkel és titkos eljárásokkal.

Régen ismeretes, hogy események kiterjedt és nem felhatalmazott elrejtése messze veszedelmesebb, mint az állítólagos veszélyek, melyekkel a rejtegetést indokolni szokták. Ma is csekély hasznú dolog, tetszőleges korlátozások utánzásával próbálni elhárítani egy zárt társadalom veszélyét. Nagyon mély annak a veszélye, hogy a biztonság növelésének ürügyével elhallgattatják azokat, akik ragaszkodnak a cenzúra és a rejtegetés eltörléséhez. Nem kívánom megengedni ezek elhallgattatását.

Kormányom egyetlen tisztviselője, legyen magas vagy alacsony állású, polgári vagy katonai személy se értelmezze, azt amit ma mondok a cenzúra engedélyezésének, az eltérő vélemények elnyomásának, hogy takargassuk hibáinkat vagy hogy visszatartsunk információkat, melyeket a nyilvánosságnak tudnia kellene.

Mindenütt a világon ellenezzük a gátlástalan összeesküvést, mely mohón kívánja növelni befolyását

beszivárgással támadás helyett

felforgatással választások helyett

megfélemlítéssel szabad esélyek helyett

éjjeli partizánkodással nappali hadviselés helyett

Ez a rendszer hatalmas mennyiségű anyagi forrást és emberi erőt fordított egy szorosan egyesült, nagyon hatásos gépezet megalkotására, amely katonai, diplomáciai, értelmet, gazdasági, tudományos és politikai műveletek elvégzésére képes.

Előkészületei rejtettek, nincsenek nyilvánosságra hozva.

Hibái rejtettek, nem ismertek

Ellenzőit elhallgattatják és nem dicsérik

A kiadásokat nem kérdőjelezik meg. A híreszteléseket nem nyomtatják ki, a titkokat rejtegetik.

Egy elnöknek sem szabad félni a program nyilvános vizsgálatától, mert a vizsgálat megértést eredményez. De az önök segítségét kérem a hatalmas feladathoz, hogy informáljuk és óvjuk az amerikai népet. Megbízom abban, hogy polgáraink felelős és értelmes módon kezelik a dolgokat, ha kellően informálva vannak. Nemcsak hogy nem nyomnám el olvasóik ellenvéleményét, hanem örülnék neki. Kormányunk nyílt akar lenni hibáit illetően is. Egy bölcs ember egyszer azt mondta: "egy hiba akkor lesz igazán hibává, ha nem javítják ki."

Teljes felelősséget vállalunk hibáinkért és szeretnénk, ha rájuk mutatnának, hogy észrevegyük őket. Vita és kritika nélkül egyetlen kormány sem létezhet és lehet sikeres, egy köztársaság sem maradhat fönt. Az athéni törvény bűnné nyilvánította, ha egy polgár meghátrál a vita elől. És ezért védi sajtónkat az alkotmány, az egyetlen tevékenység, melyet az alkotmány véd.

nem hogy szórakoztasson

nem hogy a triviális és szentimentális dolgokat tálalja ki

nem azért, hogy azt adja a nyilvánosságnak, amit az hallani akar

de hogy informáljon, hogy felébresszen és elgondolkodtasson veszélyeinkről és lehetőségeinkről

hogy rámutasson válságainkra és lehetőségeinkre

hogy vezessen, formáljon, tanítson és néha bosszantson is.

Ez a nemzetközi hírek nagyobb mértékű terjesztését és analízisét jelenti, mert nem igaz, hogy a dolgok messze vannak és idegenek, de közel vannak és helyiek. Nagyobb és jobb figyelmet jelent, a hírek jobb megértését, azok jobb terjesztését, és végül, a kormánynak minden szinten teljesíteni kell kötelességét, és a szükséges információkat nyilvánosságra hozni, a nemzeti biztonság lehető legkeskenyebb sávján kívül.

És ez igaz a sajtóra, az emberi tettek följegyzőjére, a lelkiismeret ébren-tartójára, a hírek szállítójára, melyet erősíteni szeretnénk, és számítunk támogatására az önök segítségével. Az ember megfelelő információk birtokában az lesz, aminek született: Szabad és független.

A JFK film

Beküldte dallas63 - v, 02/03/2013 - 18:14

Néhány érdekes részlet a JFK filmből, amely Jim Garrison New Orleans-i kerületi államügyész "JFK - Gyilkosok nyomában" c. könyve alapján készült.

A film hatására a Kongresszus 1992-ben bizottságot állított fel, hogy felülvizsgálja az aktákat, és eldöntse, melyeket hozza a közvélemény tudomására.

JFK - A merénylet pillanatai

http://www.youtube.com/watch?v=ZjOwh0gSgDk

New Orleans, Lafayette Street

Beküldte dallas63 - v, 02/03/2013 - 18:18

- Lafayette Street 531. Kinek volt itt irodája 1963-ban?

- Guy Banisternek. Volt FBI ügynök, néhány éve halott. Fejes volt Chicagóban. Aztán idejött magánnyomozónak. Jobboldali volt. Méghozzá szélsőséges. Diákokat szervezett be radikális szervezetekbe. Irányította a Karib-tengeri Antikommunista Ligát. Ebből az irodából.

- Mutatok még valamit. Nézzétek csak!

- Camp Street 544. Lafayette Street 531. Ugyanaz az épület, igaz? Két különbözö cím, két bejárat ugyanoda, ugyanabba az irodába. És ki használta? Lee Harvey Oswald. Honnan tudjuk? Ezt a címet nyomták a Castro-barát röplapokra, amelyeket '63-ban osztogatott.

- Hasonlókat találtak a garázsában is. Ezt a címet többé nem használta, miután letartóztatták. Mert Castro-ellenes emigránsokkal verekedett. Korábban mellettük állt, mint volt tengerészgyalogos a Castro elleni hadjáratban. Amikor megtudták, hogy átállt, meglátogatták. Nem volt komoly verekedés. A rendőr szerint megrendezték az egészet. A börtönben Oswald beszél Quigley FBI-ügynökkel. Azután kiengedik, Quigley pedig megsemmisíti a jegyzőkönyvet. Oswald reflektorfénybe kerül. Részt vesz egy vitaműsorban.

- És ha azt mondom, Oswald a haditengerészetnél tanult oroszul?

- Akkor ügynöknek képezték ki.

- És az kinek a dolga?

- A haditengerészeti hírszerzésé. Nézzetek oda! A postahivatal. A haditengerészeti hírszerzésnek 1963-ban itt volt az irodája. És Banister véletlenül az ügynökük volt azelőtt. Hogyan is mondják? "Egyszer az volt, az is marad." Közel dolgozott a régi cimborákhoz. Ez a központi... a kormány helyi hírszerző szerveinek. Az FBI... A CIA... A Titkosszolgálat... És az ONI. Nem furcsa, hogy egy kommunista itt érzi jól magát?

- Mit akarsz ezzel mondani?

- Felújítjuk a vizsgálatot az elnökgyilkosság ügyében...

Oswald

Beküldte dallas63 - v, 02/03/2013 - 18:19

- Mit tudtál meg Oswaldról?

- Az adóívét nem kaptam meg. Titkosították. Ilyen se fordult még elő! Kértem Oswald CIA-aktáit, amelyeket a Warren-jelentéshez csatoltak. 1200 dokumentum. Egyet se kaphatunk meg. Államtitoknak nyilvánították valamennyit. Megkaptam az iskolai papírjait, de sokat nem érsz velük. Magányos srác, apa nélkül. 17 évesen beáll katonának. Oroszul tanul, marxistának adja ki magát. Mégis szupertitkos támaszpontra kerül Japánban, ahonnan az U-2 kémrepülőgépek szállnak fel. Leszerelik, állítólag a beteg anyja miatt. Három napig marad. Csórókám rögtön 1500 dolláros jegyet vesz, és Moszkvába repül.

- Hat hétre eltünteti a KGB. Egy minszki rádiógyárban bukkan fel, ahol jobb körülmények közt él, mint valaha. 5000 rubelt kap, és egy tágas lakást erkéllyel. Sok lánnyal van viszonya. A szavak embere. De sosem fejt ki propagandát az oroszok mellett. Megismeri Marinát. A lány nagybátyja a szovjet hírszerzés ezredese. A kiejtése alapján Oswaldot orosznak hiszi. Összeházasodnak és lányuk születik. Azért jutalmazták, mert radartitkokat árult el nekik. Vagy hamis információkat. Hat hónappal később az oroszok lelövik Gary Powers U-2-es gépét. Azelőtt meg sem közelítettek egyet sem. Powers később célzott rá, hogy Oswald segítségével lőhették le.

- Utána Eisenhower és Hruscsov csúcstalálkozója meghiúsult. Lehet, hogy a hadsereg akarta így?

- És Oswald az ő emberük volt? Hogy jutott vissza? Volt valami problémája idehaza?

- Nem. 48 órán belül új útlevelet kapott, és pénzt a hazautazásra. Sosem állt bíróság előtt az információk átadása miatt.

- Sőt, a CIA ki sem hallgatta. Vádat kellett volna emelniük, mihelyt hazatért!

- Marinának nehéz volt kijutnia?

- Nem, bár ez másnak szinte lehetetlen. A férje pedig egyszer már dobbantott.

- Kész őrület! Más ember feketelistára kerül a balos nézeteiért. Érthetetlen! Azután Fort Worth-ben lakik, fél évig a Jaggarsnél dolgozik.

- Az egy fotós cég, amely térképeket készít a hadseregnek.

- Összehaverkodik a fehéroroszokkal. Fanatikus anti-kommunisták. A legközelebbi barátja olajszakértő,George DeMohrenschildt. 35 évvel idősebb Oswaldnál, aki csak 23 éves, és egy vasa sincs. A pasi tagja a Dallas Petroleum klubnak, öt nyelven beszél, a vichyi francia hírszerzés tagja volt a háború alatt, állítólag náci szimpatizáns. DeMohrenschildt szerint Oswald intelligens, olvasott, kitünően beszél oroszul, bálványozza JFK-t. Ugyanaz az ember bemártja Oswaldot a Warren-bizottság előtt, mint erőszakos alakot, és kapcsolatba hozza a puskával.

- Megismerkednek Ruth és Michael Paine-nel. 1963. októberében a nő segítségével kap állást az Elm Street-i könyvraktárban. Neki való feladat: tankönyveket rámol óránként 1,25 dollárért.

- Marinával sokat veszekednek, mert titkolózik, kevés a pénze. És Marina szerint impotens. Lee sokszor megveri. Huszonnégy évesen szobát bérel Dallasban O.H. Lee név alatt. Paine-ék adóívét is titkosították. Paine a családja révén kapcsolatban áll a CIA-vel. Bizalmi állása van a Bell helikoptergyárnál. Elköltözik Ruth-tól, aki magához veszi Marinát. Hirtelen jó barátnők lesznek. Ott születik a második lányuk. Amikor Oswaldot letartóztatják, Marina jól befeketíti.

- Pszichotikusnak és erőszakosnak festi le. Két hónapra őt is bezárták, és attól félt, hogy visszatoloncolják. Valószínűleg kivolt idegileg. Betanították, mit válaszoljon. Amikor felkészítették, új ruhát vettek neki, és a nyilvánosság elé vitték.

- De ki volt ő valójában? Elveszítettem a fonalat. Szerinted?

- Amikor Oroszországba ment, nem állt át igazán. Titkosügynök volt, és az is maradt a haláláig. És mert ő húzta meg a ravaszt, a hírszerzés sáros a gyilkosságban? Erre akarsz kilyukadni? Továbbmegyek. Szerintem nem is Oswald húzta meg a ravaszt. A nitrát-vizsgálat szerint aznap nem is lőtt. Azt viszont meg se nézték, hogy a puskájával lőttek-e.

- Rajta volt a tenyérlenyomata.

- Elvitte az FBI. De nem találtak semmit. Egy hét múlva visszaküldik, és hirtelen találnak egy ujjlenyomatot. A hullaházban csinálhatták. Ez nem bizonyíték. Vajon miért küldet a nevére egy lenyomozható fegyvert, amikor Texasban bemehet bármelyik boltba, és álnéven vehet egyet?

- Hogy bemártsák.

- Sok a feltevés, kevés a tény.

- Ugye nem a kormányról beszélünk?

- Nem. Egy bűntényről beszélünk. Más szinten kell gondolkodni, ahogyan a CIA szokta. Csodaországba pottyantunk. Itt a fehér fekete. És a fekete fehér.

- Oswald talán tényleg az, aminek mondta magát: bűnbak.

Helyszíni szemle a könyvraktár 6. emeletén

Beküldte dallas63 - v, 02/03/2013 - 18:26

- A Zapruder-film szerint 3 lövés volt 5,6 mp-en belül. Én vagyok Oswald. Mérd az időt! Most!

- Mennyi?

- Hat és hét másodperc között.

- És nem is nagyon céloztam. A második és harmadik lövés szinte egy időben jött. De legalább 2-3 másodperc kell, hogy újratöltsd a fegyvert. Ráadásul ott van az a fa, amely az első két lövésnél akadályozza a kilátást.

- Hoover azt mondta, novemberre lehullanak a levelek. Ez texasi örökzöld tölgy. Csak márciusban hull a levele. A Carcano a leggyatrább vállfegyver a világon. Ezzel egy mozgó tárgyat eltalálni 80 méterről a lombok között. Lehetetlen! Az FBI két próbát végzett. Egyetlen mesterlövész se tudta utánacsinálni. Egy sem!

- És Oswald gyengén lőtt. A távcsöve is hibás volt. Ez számomra a dolog lényege. Oswald nem lőhetett így. Senki sem. Mégis beadták az amerikai népnek. De nem számítottak a Zapruder-filmre.

- Meg kell szereznünk! Küldünk egy végzést a Time-Life lapoknak.

- Árulj el valamit!

- Miért nem a Houston Streeten lőtték le? Idő volt bőven.

- És nyílt a terep.

- Én is ezt kérdem.

- Fejlövés.

- Ha el is téveszted, vagy felgyorsul, lőhetsz megint.

- Emellett csak egy érv szól: Itt lehetett háromoldalú kereszttüzet zúdítani rá. Egy csapat a léckerítés mögött. Lövés szemből, laposan. A harmadik csapat abban az épületben, egy alsó emeleten. Amikor Kennedy odaér, gyerekjáték az egész. Hány ember kellett? Egy lövész, egy rádiós. Három ilyen csapat.

-Profi orvlövészek. Nehézfiúk. Vadászok. Türelmesek. A puskához szakértelem kell. Ezért nem öltek meg puskával még egyetlen elnököt sem.

- Az ott a Main Street. Az eredeti útvonal a kiállítás felé.

- Messze volna. Túl messze.

- Lehetetlen eltalálni, ezért megváltoztatják az útvonalat. Hogy erre jöjjön. A normális sebesség 40 km óránként. Tudták, hogy le kell lassítaniuk 15 km-re ebben a kanyarban.

- Ott is lőtték le.

- Ki változtatta meg az útvonalat?

- Nem tudom. A Titkosszolgálat, a városháza, a rendőrség.

- Tudod, ki volt a polgármester? Roy Cabell. És ki a testvére? Charles Cabell tábornok. A CIA igazgató-helyettese.

- Kennedy 1961-ben kirúgta a Disznó-öböli fiaskó után. Visszament a Pentagonba, és leárulózta Kennedyt. Amikor New Orleansban járt és a külpolitikai szövetségben beszélt, tudod, ki mutatta be? A barátunk, Clay Shaw.

- Warrenék nem hívták be?

- Pont a főnöke volt az, aki a hírszerzőket irányította.

- Allen Dulles?

- '53 óta a CIA főnöke. Kennedy mindkettőt kirúgta. Cabell az ő helyettese volt kilenc évig. A rókára bízták a nyomozást a csirkék ügyében.

Szemtanúk

Beküldte dallas63 - v, 02/03/2013 - 18:25

Lee E. Bowers, váltókezelő:

- Tíz óra után leállították a forgalmat. Három kocsi mégis bejött 12 óra és a lövöldözés közötti időben. Köröztek a parkolóban. Mintha felmérnék a terepet. Az egyik sofőr mintha a szája elé tartott volna valamit. Az utolsó kocsi 7-10 perccel a lövöldözés előtt jött. Négyajtós fehér Impala volt. Csupa sár volt az ablaka. Az aluljáró környékén két embert láttam a léckerítés mögött. Azt nézték, jön-e már az elnöki konvoj. Az egyikük középkorú, nagydarab férfi. A másik fiatalabb.

- Még ketten voltak a parkoló keleti végében. Egyenruhában. A lövöldözéskor mintha valami történt volna. Nem is tudom, hogyan írjam le. Fény villant vagy füst szállt fel. Úgy éreztem, valami különös történt ott a füves dombon.

-----------

J. C. Price

- Hihetetlen! Itt volt akkor?
- Igen, itt ültem. A léckerítés mögül jöttek a lövések, a felüljáró felől. Láttam egy embert szaladni a tehervagonok felé. Elmondtam Warren embereinek. Az egyik lövés a kerítés felől jött. Hallottam is, és láttam a füstjét fejmagasságban. Ott, a fák alatt. Mi négyen, vasutasok, mind ugyanazt láttuk. A sövény mögül szállt a füst.

-----------

Jean Hill

Mary Moorman mellett álltam, aki lefotózta, amikor meghalt. Előre léptem, és odakiáltottam: "Elnök úr, nézzen ide!" És eldördültek a lövések. Mary a földre vetette magát.: "Lőnek, hasalj le!". Én csak álltam és bámultam. A sofőr megállt. Nem értettem, mi baja. A szemem sarkából láttam a villanást a bokorban. Az az utolsó lövés széttépte a koponyáját. Felnéztem, és láttam a füstöt ott a domb fölött. Minden megdermedt. Mintha senki se lélegzett volna. Mintha egy képet néznék. Egy embert kivéve. Láttam, hogy a tankönyvraktár sarkától idefut a parkolóba. Utána futottam a dombon. Azt hittem, a rendőrök megsebesítették az egyiket. A parkolóba értem. Vasutasok voltak ott, meg zsaruk.

-Amikor olvastam a vallomásomat a Warren-jelentésben, rá sem ismertem.

-----------

Janet 'Jada' Conforto

- Mesélj Garrison úrnak a Carousel klubról!
- Jackhez jártam oda, meg a barátnőmhöz, aki ott táncolt. Csuda menő egy hely volt! Mindenki oda járt. Üzletemberek, politikusok, Johnson barátai. Dallasban nem volt éjszakai élet. Az ember unatkozott, rendőrökkel randizott. De Jacknél más volt. Sok zsaru is járt oda. Szerette, ha ott vannak. De maga dobta ki a részegeket. Nagyon lobbanékony volt. Mindenki tudta róla, hogy maffiózó. A zsaruk is korruptak voltak. Kiforgatták az ember zsebeit.

- Na és Lee Oswald?

- Egyszer ott járt. Jack két palit mutatott be: "A barátom, Lee Oswald." Nem emlékszem a másik fickó nevére. Furán nézett ki. Jó erős szemöldöke volt. Úgy nézett ki, mint egy ölyv. Lee nem volt nagy szám. Nem volt jóképű. Látszott rajta, hogy nincs pénze, morcos volt. Nem foglalkoztam vele. A nevekre nem mindig emlékszem, de az arcokra igen. Aztán megláttam a tévében. Felkiáltottam.: "Istenem, ez ő! Jack barátja!"

Ál-Oswaldok

Beküldte dallas63 - v, 02/03/2013 - 18:28

- 1963. szeptemberében, két hónappal a gyilkosság előtt több helyen látták Oswaldot Dallasban. Lőszert vásárolt, teleszkópot szereltetett a puskájára. Lőterekre járt. November elején Dallas központjában, egy Lincoln-kereskedésben azt mondja a kereskedőnek: - Elviszem kipróbálni.

- Bár nincs jogosítványa, és vezetni sem tud, úgy veszi a kanyarokat, mint az Indy 500 győztese. Beauregard azt mondta, úgy vezetett, mint egy őrült.

- Más tanúk különbözö lőtereken találkoznak vele. November 9-én a szomszéd céltábláján támad kedve gyakorolni.

- Aztán feltűnik Sylvia Odiónál, aki a Castro-ellenes emigráció tagja. Leon Oswald néven mutatják be. Valamiért nem tetszik neki. Két nap múlva felhívja az egyik kubai. Hogy tetszett magának Oswald? Nem tetszik. Tudja, mit mondott? "A kubaiak beszariak, mert Kennedyt meg kellett volna ölnie egy kubainak a Disznó-öböl után."

- Mintha információt adna a nőnek, pedig az nem is kérte rá. Meg is ijed, többször nem találkozik vele, aztán meglátja Oswald képét a lapokban.

- De a Warren-bizottság szerint Sylvia rosszul lát, ugyanis Oswald ugyanekkor Mexikóban járt, hogy visszajuthasson Kubába. A CIA felvételeket készített a kubai követségről, és szerintük ez Oswald Mexikóban. Akkor ez már a harmadik Oswald. A Warren bizottság igyekezett bebizonyítani, hogy kommunista. A mexikói epizóddal Castróra kenhetik az egészet. Ha Oswald vagy a megszemélyesítője Kubában járt, és azután megölte az elnököt, a közvélemény támogatni fogja a kubai inváziót.

- Nekem ez a fotó is gyanús. A közvélemény előtt ezzel feketítették be Oswaldot. De Oswald azt állította, hogy a fotó hamisítvány.

- Megmutattam két szakértőnek. Az árnyék az orron lefelé mutat, mint délben. A földön viszont olyan, mint késő délután vagy kora reggel. Nem ugyanakkor készült. Itt vágták el, az állánál. A fejet más testhez ragasztották. Hogy a puskával rátereljék a gyanút.

- Most lesz igazán kísérteties.

-1961. januárjában New Orleansban, egy Ford autószalonban, miközben az igazi Oswald Oroszországban van, egy Oswald néven bemutatkozó férfi kocsikat vesz a Demokratikus Kuba Barátai számára. Az eladó többé sohasem látja. És vajon ki ügyködik még a Demokratikus Kuba Barátai között? Guy Banister. Banister küld oda valakit Oswald néven kocsit vásárolni. Hoovernél, az FBI-nál van egy memorandum 1960. júniusi dátummal, miszerint valaki visszaél Oswald útlevelével és személyazonosságával. Kitaláltak egy ál-Oswaldot, meg egy bahamai kamucéget. És sakkfiguraként tologatták.

- Oswald az FBI-nál járt két héttel a merénylet előtt Hosty ügynöknél. Hosty háromszor járt Williamséknál Marinát ellenőrizni. Oswald üzenetet hagyott. Állítólag figyelmeztette, hogy a távollétében ne faggassa Marinát. Nem volt állampolgársága, talán azzal fenyegette, hogy visszatoloncolják. De hogy mi állt benne, azt nem tudjuk. Hosty lehúzta a vécében. Ez csak spekuláció. De mi van, ha megírta, hogy merénylet készül Kennedy ellen?

- Gondolkozzatok! Csakis azért semmisíthette meg! Ha tényleg fenyegető levél volt, megtartotta volna. Csak erősítené a magányos őrült teóriáját. Emlékeztek Quigley ügynökre Oswald letartóztatásakor? Megsemmisítette a jegyzőkönyvet. Lehet, hogy Oswald nem csak besúgó volt, hanem tőle származhatott a november 17-ei információ, hogy 22-én Dallasban merénylet készül Kennedy ellen. Az FBI éjszakai ügyeletese megmutatta a telex másolatát. Szétküldték, de nem csináltak semmit. Az útvonalon nem változtattak. A Warren-jelentés nem említi. "Egy militáns csoport merényletre készül Kennedy ellen dallasi látogatásakor."

- A merénylet után Walter szerint a telexet mindenhonnan eltávolították, mert túlságosan zavarta a Hivatalt. Szerintem Oswald volt az informátor. Úgy érzem, Oswald beépült a csoportba. Csupa kubai szélsőjobboldali. Azt mondták neki, legyen aznap a tankönyvraktárban. Hogy megakadályozza, vagy hogy vegyen részt benne. Vagy azt mondták neki, hogy lecsapnak rájuk, álmerényletet rendeznek. Hogy a közvélemény követelje, Kennedy változtasson a politikáján.

- Mindegy mivel etették. Parancsot kapott. Közkatona volt.
- Miért tussolná el az FBI? Hogy tűnhet el minden aktából az a telex?
- Egyszerű a magyarázat. Parancsra.

Jim Garrison és Mr. X

Beküldte dallas63 - v, 02/03/2013 - 18:30

- Nem mondok neveket, sem azt, hol dolgozom. Csak azt, hogy közel jár. Közelebb, mint gondolja. Amit elmondok, abszolút szupertitkos. Katona voltam. Két háborúban vettem részt. Titkos Pentagon-ügyek, hadianyag-szállítás. Repülőgépek, muníció, fegyverek. Úgynevezett "fekete akciók". Gyilkosságok, puccsok, választási csalások, lélektani hadviselés. A világháborúban Románia, Görögország, Jugoszlávia. A háború után segítettem kimenteni a náci hírszerzőket. Felhasználtuk őket a kommunisták ellen. Olaszországban manipuláltuk a választást. A franciáknál sztrájkot törtünk. Puccs Quirino és Arbenz ellen. Moszadegh ellen Iránban. Vietnam 1954-ben. Indonézia '58-ban, Tibet '59-ben. Kimentettük a Dalai Lámát. Jók voltunk.

-Azután Kubában kavartunk. Nem igazán jól. Inváziót terveztünk '62 októberére. Hruscsov odaküldte a rakétáit. Kennedy nem szállt partra. Ott álltunk megfürödve. Egy halom felhergelt ember, Mr. Garrison. Érti? Majd még visszatérek rá. Tehát 1963-ban a szeptembert azzal töltöttem, hogy Kennedy utasítására kidolgozzam a katonák kihozását Vietnamból 1965. végéig. Kennedy elnökségének egyik legradikálisabb tervezete, a 263. nemzetbiztonsági utasítás hazarendelt ezer katonát. De novemberben, egy héttel Diem vietnami elnök halála után, és két héttel Kennedy-é előtt különös dolog történt.

-A főnököm, nevezzük Y tábornoknak, elküldött a Déli sarkra, hogy elkísérjek egy csoport nemzetközi nagykutyát. Útban hazafelé, Új-Zélandon ért az elnök halálhíre. Oswald ellen este 7-kor emeltek vádat Tippit megöléséért. Ez Új-Zélandon másnap délután 2 óra. De az újságok már tudtak mindent, amit tudni lehetett az ismeretlen Oswaldról. Fényképek, részletes életrajz, beszámoló az orosz kalandról, "biztos, hogy ő ölte meg az elnököt, egyes-egyedül," bár ezzel csak négy óra múlva vádolták meg Dallasban. Szinte bűzlött, hogy beindult az eltussolás.

-Színtiszta "fekete akció". Miután hazajöttem, azt kérdeztem magamtól, miért küldött a főnököm pont akkor a Déli sarkra egy olyan feladattal, amelyet bárki elvégezhetett volna. Vajon nem pontosan azért, mert az én feladatom lett volna az elnök biztosítása Texasban. Utánanéztem, és megtudtam, hogy valaki a Fort Sam Houston-i 112-es katonai hírszerző alakulatot Reich ezredes tiltakozása ellenére visszarendelte. Nagy hiba! Bevett szokás, különösen egy közismerten ellenséges városban besegíteni a titkosszolgálatnak. Ha páncélozott autóban ment volna végig, akkor is 100-200 ügynökünk állt volna végig az út mentén. Az előző hónapban leköpdösték, megütötték az ENSZ-nagykövetet. De Gaulle ellen is voltak merényletek. Ellenőriztük volna az útvonalakat, az épületeket, a tetőket. Becsukattunk volna minden ablakot. És mindenütt mesterlövészek. Nyílik egy ablak, elő az adóvevőt! Figyeljük a tömeget, a csomagokat, újságokat. Nem engedjük, hogy esernyőt nyissanak, hogy az elnök kocsija lelassítson, vagy bekanyarodjon az Elm Streetre. Érezni lehetett volna a katonák jelenlétét. Semmi ilyesmi nem történt. Megszegték a legalapvetőbb szabályokat. Ebből nyilvánvaló, hogy összeesküvés történt.

- És ki tehette a legsimábban?

- "A fekete akciók." A kollégáim. A főnököm odaszólhatott Reich ezredesnek: "Másik egységet küldünk oda. Menjenek vissza a támaszpontra!" Aznap Dallas tele volt a katonai hírszerzés embereivel. Nem tudom, kik voltak és miért. De nem azt tették, ami a dolguk. Lee Oswaldról volt egy aktája a hírszerzésnek. Megsemmisítették. Sok furcsa dolog történt, amihez Oswaldnak semmi köze sem volt. A kabinet Távol-Keleten volt. Egy harci osztagot hoztak repülőn Németországból. Az USA fölött köröztek a gyilkosság idején. 12.34-kor az egész washingtoni telefonrendszert kikapcsolták. De úton Washington felé üzenet jött a Fehér Házból Johnsonnak, hogy egyetlen merénylő volt. Véletlen egybeesések? Cseppet sem. A kabinetet eltávolították az útból. Lázadások leverésére légi fedezet. Telefonok kikapcsolva, nehogy álhírek terjedjenek el. Semmit se bíztak a véletlenre. Kennedy nem úszhatta meg élve. Azóta minden megváltozott.

- Vietnam teljes gőzzel beindult. Ködösít a Pentagon és a CIA. Az akciócsoportnál tudtuk, hogy a Warren-jelentés kitaláció. De volt még valami: mélyebb, ocsmányabb. Jól ismertem Allen Dullest. Gyakran jelentettem neki. De hogy Kennedy halálát pont ő vizsgálja ki, akit lapátra tett?

- Különben Dulles volt Y tábornok jótevője. 1964-ben kiszálltam. Lemondtam a hivatalomról. Nem tudtam, hogy Kennedy ennyire veszélyes volt számukra.

- Ezért történt?

- Épp erről van szó. Miért? A hogyan és a kicsoda csak díszlet a nagyközönségnek. Oswald, Ruby, Kuba, a maffia. Találgathatnak, mint a gyerekek. De nem teszik fel a legfontosabb kérdést: Miért? Miért ölték meg? Kinek hozott hasznot? Kinek van hatalma eltussolni? 1961-ben a Disznö-öböl után, kevesen tudnak erről, részt vettem az 55-56-57. nemzetbiztonsági utasítás megszövegezésében. Szigorúan bizalmas mind. Ezekben Kennedy utasította az egyesített vezérkar főnökét, hogy attól kezdve csakis ez a testület dönthet minden titkos katonai akcióról. Ez véget vetett a CIA uralmának. "Ezer darabra szedem szét", ígérte Kennedy. És utasítást adott a katonáknak, hogy segítsék ebben. Példátlan! Leírhatatlan hatást keltett ez a hatalom folyosóin. Ráadásul kirúgta Allen Dullest, Bissell és Cabell tábornokot. Ők voltak a háború után a hírszerzés szent tehenei. Egyesek nagyon feldühödtek. Kennedy terveinek végrehajtása megfeneklett a bürokrácia ellenállásán. De egyik eredményeként a kubai akciók irányítása a mi osztályunkhoz került, "Mongúz-akció" néven. Egyértelműen fekete akció volt. A Miami egyetemen volt a főhadiszállás. Ez a CIA legnagyobb hazai bázisa, és évente milliókat szántak rá. 300 ügynök, 7000 válogatott kubai. Ötven kamu cég a pénz tisztára mosására. Folyamatos háború Castro ellen. Ipari szabotázs, terményégetés, stb... És Y tábornok irányította. A külföldi titkos akciók szabályait bevezette idehaza. Volt ember, felszerelés, bázis. És indíték.

- Nem szabad lebecsülni az 1963-as költségvetés megnyirbálását. 52 katonai létesítményt érintett 25 államban, ezen kívül 21 külföldi támaszpontot. Óriási pénzről van szó! Tudja, hány helikoptert veszítettünk Vietnamban? Közel háromezret. A Bell cég gyártja őket. Ki a tulajdonosa? Majdnem csődbe mentek, amikor a First Boston megkérte a CIA-t, hogy ezeket használják odaát. És az F-111 bombázókat? A General Dynamics Texasban. Ki a tulajdonosa? Mennyi volt a katonai költségvetés a háború előtt? 75-100 milliárd. Felmegy 200 milliárdra, mire az egész véget ér.

- 1949-ben 10 milliárd volt. Ha nincs háború, nincs pénz. Minden társadalom fő szervező ereje, Garrison úr, a háború. Az állam hatalmának kiterjedését a hadiereje szabja meg. Kennedy véget akart vetni a hidegháborúnak, a világűrbeli vetélkedésnek. Együttműködni a szovjetekkel. Megállapodott az atomkísérletek betiltásában. Nem szállta meg Kubát 1962-ben. Ki akart vonulni Vietnámból. De mindez véget ért 1963. november 22-én. 1961. óta tudni lehetett, hogy nem akar háborúzni. Mint Cézárt, ellenségek vették körül. Titokban készült valami. A belső körökben mindenki tudta. Nagy pénzek ezek! Óriási pénzek. Százmilliárdok. A védelemre szánt pénzeket szétosztogatta. Csak oda adott megrendelést, ahol szavazatokat remélhet. És a belső kör visszavágott. A maga módján. Így kezdődhetett. Mellékesen. Fegyvergyárosok, bankárok cseverésznek. Telefonálnak, mondjuk a főnökömnek, Y tábornoknak. Belevágunk. De kell a segítsége. Mikor? Ősszel. Valószínűleg lenn délen. Ki kéne tervelni. Bízza csak rám!

-Titkos láncolat. Senki se mondta ki konkrétan. Semmi sincs leírva. Senki sem felelős semmiért. Mint a keresztre feszítésnél. Vagy a kivégzőosztagban. Öt igazi, egy vaktöltény. A hatalmi szerkezetben... senkire se hárul felelősség. Nincs kompromittáló kapcsolat, csak a legtitkosabb pontokon. De sikerülnie kell. Mindegy, hányan halnak meg, mibe kerül, az összeesküvőknek győztesen kell kikerülniük. És sohasem állítják őket bíróság elé. Ez államcsíny. Kennedy szeptemberben bejelenti a texasi utat. Ál-Oswaldok bukkannak fel Dallasban, ahol a városháza, a rendőrség a zsebükben van. Idehozzák a merénylőket. Talán az Athén melletti különleges támaszpontról. Profik. Helyiek, kubaiak, maffiózók. Külön csoportok. Kit érdekel, ki melyik háztetőről lőtt? Az csak díszlet.

- Folyton az a nap jár a fejemben, november 26-a. A temetés másnapja. Johnson aláírja a 273. számú nemzetbiztonsági utasítást, visszavonja Kennedy rendelkezéseit és jóváhagyja az Észak-Vietnam elleni akciókat. Kiprovokálja a tonkini incidenst. Ha újraválasztanak, megkapják az istenvert e háborút. Az a dokumentum, az maga a vietnami háború.

-Nem tudom elhinni! Megölték, mert változásokat akart? A mi korunkban, itt nálunk?

- Mindig ezt tették. Királyokat is megölnek. A politika hatalmi játszma. Nem muszáj elhinnie. Gondolkodjon el rajta!

- Nézzen utána a részleteknek! Csak maga indított pert a Kennedy-gyilkosság ügyében. Ez jelentős, történelmi tett.

- Még nem. Nincs elég bizonyítékom.

- Már nincs más választása. Maga nagy veszélyt jelent a nemzetbiztonsági erőkre. Megölhetnék, de túlságosan reflektorfényben van. A szavahihetőségét kezdik ki. Már ki is kezdték. Legyen őszinte! Az egyetlen esélye, ha vádat emel. Tartóztasson le egy-két embert. Keverje meg a szart! Ha belekezd, talán előjönnek azok, akiknek van mondanivalójuk. A kormány is megtörik. Az emberek be vannak zsongva az igazságért. És az a maga oldalán áll.

Az igazi Mr. X: Fletcher Prouty ezredes

Miért ölték meg Kennedy-t? Kiknek állt érdekében?

http://www.youtube.com/watch?v=yNzRC-2mcNY

Clay Shaw per 1.

Beküldte dallas63 - v, 02/03/2013 - 18:32

Az Orleans kerületi bíróság H-szekciója ülést tart.

Edward A. Haggerty bíró elnököl. Üljenek le!

Bizonyítandó, hogy Clay Shawösszeesküvésben vett részt, bizonyítanunk kell, hogy egynél többen voltak a merénylők. Ezért most megtekintjük az úgynevezett Zapruder-filmet. Az amerikaiak többsége még nem látta ezt a filmet, mert öt évig páncélszekrényben hevert a Time-Life szerkesztőségben New York-ban. Nem ok élkül. Figyeljenek! Ez mindennél többet mond. Warrenék egyszerűnek tartották az ügyet. Három golyó, egy merénylő. De két előre láthatatlan dolog ezt lehetetlenné tette. Egyrészt Abraham Zapruder amatőr filmje, melyet a füves dombról vett fel. Másrészt James Teague, akit egy repesz sebesített meg a hármas felüljáró közelében.

A Zapruder-film által megszabott 5,6 másodperces időhatár miatt negyedik lövés ki van zárva. Tehát a repesz, amely az arcán sebesítette meg Teague-et, csak a könyvraktárból kilőtt három golyó egyikéből lehetett. Marad két golyó. Az egyikük halálos fejsérülést okozott Kennedyn. Marad egyetlen golyó. Amely hét sebet ejtett Kennedyn és Connallyn. Ahelyett, hogy beismernék, összeesküvés történt, és folytatnák a nyomozást, a Warren-bizottság Arlen Spector ügyvéd teóriáját támogatja. Ezt a hazugságot erőltették az amerikai népre.

Ez a "mágikus golyó" teóriája.

A mágikus golyó az elnök hátán hatol be, lefelé, 17 fokos szögben. Aztán felfelé haladva Kennedy nyakántávozik. Második seb. Itt 1,6 másodpercig időzik, valószínűleg a levegőben, aztán jobbra, majd balra fordul, jobbra, aztán balra, és megcélozza Connally jobb hónalját. Harmadik seb. 27 fokos szögben halad tovább, szétzúzza a bordáját, és a mellkasa jobb oldalán távozik. Negyedik seb. Azután jobbra fordul, és eltalálja Connally jobb csuklóját. Ötödik seb. Szétzúzza az orsócsontját. Aztán távozik. Hatodik seb. Drámai módon visszafordul, és belefúródik Connally bal combjába. Hetedik seb. Onnan később kiesik, és sértetlenül megtalálják egy hordágyon a Parkland kórházban. Csuda egy golyó! A tűzharcok történetében senki se hallott ilyen röhejes golyóról. A kormány szerint ez a teória speciális laboratóriumban bizonyítható. Már hogyne volna! Az elméleti fizika szerint az elefánt egy szikla peremén csünghet egy százszorszépen. De használják a szemüket, a józan eszüket! Katonai ballisztikai szakértők számtalan töltényt kipróbáltak. De egyik se maradt sértetlen. Nézzék meg ezt! Egy hasonló golyó, amellyel egy hulla csuklóját lőtték át. A mágikus golyó viszont hét sebet ejtett! Hét sebet, uraim! Szívós bőr, kemény csontok...

Az egyetlen golyó teória a Warren-bizottság magányos gyilkos teóriájának sarokköve. De ha úgy gondolják, hogy egy golyó nem okozhatta a hét sebet, akkor kellett lennie negyedik lövésnek, és még egy mesterlövésznek. És ha volt még egy lövész, akkor az a törvénykönyv szerint összeesküvés, amelyben szerintünk Clay Shaw is részt vett. 51 tanú hallott lövéseket a füves dombról, az elnöktöl jobbra, elölről.

A legfontosabb tanúk?

Charles Brehm háborús veterán. Jean Hill és Mary Moorman. S.M. Holland, Richard Dodd, James Simmons, akik a felüljárón álltak, J.C. Price, aki belátta a teret. A kétgyerekes William Newman, aki hasra vetette magát. Abraham Zapruder. Mindegyikük kétséget kizáróan állította, hogy legalább egy lövést hallott a léckerítés mögül.

A Parkland Kórház 26 alkalmazottja látta, hogy az elnök koponyájának hátsó része hiányzott. Peters doktor: Hét centiméteres nyílás volt a koponya hátsó részén. Az agy jelentős része hiányzott. A fejének ötöde, talán negyede hiányzott, és azzal együtt az agyszövet egy része. A koponya nagyméretű darabja a fejbőrön csüngött. A koponyán a kimeneti nyílás kb. 12 centiméternyi volt, kb. öt hüvelyknyi. Az elnököt megvizsgáló civil orvosok mindegyike bemeneti sebnek tartotta a nyaksebet. A holttestet törvényellenesen Washingtonba vitték boncolásra. Mert államcsíny esetén nagy különbség van a polgári orvosok és katonai orvosok által végrehajtott boncolás között. Az elnöki repülőgép péntek délutáni felszállása a frissen felesketett elnökkel: inkább menekülés. A gépen a fehér házi agytröszt bejelentette Oswald bűnösségét, mielőtt bármiféle vizsgálat beindulhatott volna. A magányos őrült teória kezd formát ölteni.

A Bethesda Kórház orvosainak kiválasztása elég különös módon történt. Egyikük sem találkozott még harctéri lőtt sebekkel. A boncolás eredménye: két lövedék, nyolc seb. Három Kennedyn, öt Connallyn. Egyikük a "mágikus golyó".

Johnson elnök utasítására a véres, nyomokkal teli limuzint lemossák és kijavíttatják. Connally véres öltönyét tisztítóba küldik. Az Igazságügyminisztérium nem adta ki a boncolási fotókat. Amikor engedélyt kaptunk Kennedy agyának megvizsgálására, hogy megtudjuk a lövés irányát, azt nyilatkozta a kormány, az önök kormánya, hogy az elnök agya eltűnt. De nemcsak az vált semmivé. Hanem az igazság is.

New Orleans Businessman Clay Shaw interview 1967

http://www.youtube.com/watch?v=0VDgc3_Ci-w

Clay Shaw per 2.

Beküldte dallas63 - v, 02/03/2013 - 18:36

Bocsátkozzunk spekulációkba! Volt ott egy epilepsziás. Elvonja a rendőrök figyelmét, így a lövészek felvonulhatnak. A férfi később eltűnt, kórházba sohasem került. Az A-csoport felmegy a tankönyvraktárba. Azon a héten tatarozták az épületet, tele volt idegenekkel. Percekkel a lövöldözés előtt foglalják el helyüket. A rádiósnak, aki a többieket informálja, kitűnő a kilátása. Az isteni látószög. A B-csoport, egy lövész és a megfigyelő a Dal-Tex épület egyik alsó emeletére megy. A C-csoport elfoglalja helyét a dombon, a kerítés mögött, ahol a néhai Lee Bowers látta is őket. Az övék a legjobb pozíció. Kennedy közel lesz, lapos lövésre alkalmas helyen. A csapat tagja a koordinátor, aki titkosrendőr-igazolvánnyal hessegeti el az embereket. Lehetnek páran a tömegben is. Tíz-tizenkét ember, három csoport, három lövész. Kereszttűz, melyet Shaw és Ferrie emlegetett hónapokkal azelőtt. A tér körül van zárva. Minden részletét ismerik. Beállították távcsöveiket, mozgó célponton gyakoroltak.

Készen állnak. Kennedy konvoja ráfordul a Houston Streetre. Könnyű célpont. De nem itt lövik le, ahol a legjobb célpont lenne a könyvraktárból. Megvárják, míg három puska gyilkos kereszttüzébe kerül. A konvoj az Elm Streetre fordul. Lelassít 18 km-es sebességre. A lövészek felkészülnek, céloznak. Várják az utasítást: "Mehet!" Vagy: "Lefújni!"

Eldördül az első lövés.

Apró robaj. Nem talált. 161. képkocka: Kennedy felnéz, hallott valamit. Connally enyhén jobbra fordul. 193. kocka: a második lövés elölről nyakon találja Kennedyt. 225. kocka: Kennedy felbukkan a jelzőtábla mögül. Eltalálták. Kezét a torkához szorítja. 232. kocka: harmadik lövés. Hátulról éri Kennedyt, aki előredől. Connallyt, mint látják, még nem érte lövés. Kezében a kalapja, a csuklója még sértetlen. Connally most fordul hátra. 238. kocka: A negyedik lövés. Nem Kennedyt, Connallyt találja el hátulról. Ez bizonyítja, hogy két puskából lőttek. Connally felkiált.: "Megölnek mindannyiunkat!" Ekkor egy lövés zúg el a kocsi mellett, és megsebesíti James Teague-et. A kocsi fékez. A hatodik, végzetes lövés. 313. kocka: Kennedy fejét elölről találja el. Ez a gyilkos lövés. Az elnök hátra és balra dől, jobbról, elölről találták el. Tehát a lövés nem jöhetett a tankönyvraktárból. Még egyszer! Hátra és balra! Hátra és balra! Hátra és balra!

És ezután?

Óriási pánik. Gyorsan szétszedik a fegyvereket, kivéve Oswaldét. Smith járőr a kerítés mögötti parkolóhoz siet. Puskaporszagot érez. "Titkosszolgálati igazolványt mutatott fel. Elhittem, és elengedtem. De megbántam. Szerelőnek néztem. Sportosan öltözött, de koszos volt a körme. Később már gyanús volt, de akkor szorított az idő. "

Ellenőrizték a titkosszolgálat embereit. Egy se volt a téren a lövöldözés idején, míg a rendőrfőnök 12.55-kor vissza nem tért. A dallasi rendőrség egy tucat férfit letartóztatott. Nem maradt feljegyzés.

Hobóként viselkedő férfiakat szedtek le a vonatról, és lefényképezték őket. Egyet se tartóztattak le. Sokan adták ki magukat a titkosszolgálat embereinek. Kik voltak ők?

Hol volt Oswald? 12.15-kor az elnököt látni igyekvő Carolyn Arnold a büfében látja a második emeleten, ahova kólázni ment. Egy jobb oldali boxban ült. Egyedül volt, és mintha ebédelt volna. Nem beszéltem vele, de felismertem. Ugyanekkor a hatodikon Bonnie Ray Williams ebédel. Talán 12.20-ig marad ott. Senkit se lát ott.

Arnold Rowlands két embert lát az ablakban a hatodikon, nyilván miután Williams távozott. A börtön hatodik emeletéről egy fogoly szintén látja őket. "Sokan láttuk őket. Mindenki kiabált. Azt hittük, biztonsági őrök." Ha Oswald volt a gyilkos, nem sietett elfoglalni a lőállást. Később azt vallotta, hogy a másodikon volt. Talán telefonhívást várt. De a hívás nem jött. Másfél perccel a lövések után Marrion Baker járőr a büfében látja a másodikon.

A bizottság szerint miután 5,6 másodperc alatt leadott három lövést, Oswald három hüvelyt takarosan sorba rendez. Letörli az ujjnyomait a puskáról, és a másik oldalon leteszi. Lerohan öt emeletnyit Victoria Adams és Sandra Styles mellett, akik nem is látják. Azután hidegvérrel felbukkan Baker szeme előtt. Csupán másfél perccel a lövöldözés után.

Levegő után kapkod? Baker szerint egyáltalán nem. A feltételezett egyedüli gyilkos nem rohan ki az épületből. Minél tovább marad, annál valószínűbb, hogy elkapják. Ha bűnös, kisiethetne a legközelebbi kijáraton. Mégis vesz egy kólát, és a másodikon tartózkodó Mrs. Reid szeme láttára kisétál a távolabbi kapun, ahol rendőrök gyülekeznek. Furcsa. Bár állítólag három lövést adtak le onnan, még tíz percig nem zárják le az épületet.

Oswald kijut más alkalmazottakkal együtt. Amikor megtudja, hogy az elnököt megölték, rájön, hogy nagy bajban van. Hogy ő lehet a bűnbak. Talán csak megérzi. Megölték a figyelmeztetése ellenére. És nem jött a telefonhívás.

Talán most kezd először félni. Egy óra körül visszatér a szállására. Fél órával a merénylet után. Dzsekit húz, magához veszi a revolverét. 13.04-kor távozik. A házinéni szerint odakint kettőt dudálnak. Két egyenruhás rendőr érkezett autón. Mintha jelt adnának.

Tippit rendőrt 13.15 körül ölték meg másfél kilométerrel arrébb. Bár senki se látta gyalogolni, a kormány szerint gyalog ment oda. Tegyük fel, hogy ez igaz, akkor 6 vagy 11 perc alatt megtesz másfél kilométert, megöli a rendőrt, aztán visszafordul, megtesz még egy kilométert a Texas moziig, és fél kettő előtt odaér. Világos következtetés. Miért ölné meg a rendőrt, ha nem félne a letartóztatástól?

Domingo Benevides, a legközelebb álló tanú, nem ismerte fel Oswaldot, és nem kérték azonosításra. Acquilla Clemons látta a gyilkost és társát távozni. Sosem hívták azonosításra, vagy a Warren-bizottság elé. A helyszínen Poe rendőr monogramot karcol a hüvelyekre, a könnyebb azonosítás miatt. A monogramok nincsenek a töltényhüvelyeken a bizottság vizsgálatakor.

12.44-kor, alig 14 perccel a merénylet után, a rendőrség körözést ad ki Oswaldra illő leírással. Legközelebb Johnny Brewer látta a Jefferson Avenue-n. Oswald fél, kezdi érezni, mibe keveredett. Elmegy a moziba, ami nyilván a megbeszélt találkozóhely. Bár 14 dollár van nála, nem vesz jegyet. Brewer hívatja a rendőrséget. A hívásra harminc rendőr érkezik oda járőrautókon. Ez a rendőri intuíció legcsodásabb példája a Reichstag felgyújtása óta.

Valakinek tudnia kellett, hogy Oswald ott lesz. Brewer bevezeti a rendőröket és megmutatja nekik Oswaldot. Megvan az emberük. Washingtonban már eldöntötték. Amikor kihozzák a moziból, már sikítozó tömeg várja. Úgy érezhette magát, mint Josef K. "A Per"-ben. Nem közlik vele letartóztatása okát. Nem ismeri az ellene fellépő erőket. A rendőrségen Tippit meggyilkolásával vádolják. Ügyvéd nem volt jelen. És nem készült jegyzökönyv. Másnap hajnalban már elnökgyilkossággal vádolják. A sajtó hatására az egész ország hisz bűnösségében.

Egy hazafias bártulajdonos álarcában, aki Jackie Kennedyt akarja megóvni a pertől, Jack Rubyt bejuttatja az épületbe egy ott dolgozó ismerőse. Oswaldot kihozzák, mint áldozati bárányt, és végeznek vele, mint a nép ellenségével. Ki siratja Lee Harvey Oswaldot, aki olcsó sírhelyen nyugszik? Senki. Róla szóló hamis hírek járják be a világot. A hivatalos legendát felkapja a sajtó.

A hivatalos hazugságok és a Kennedy-temetés csillogása összezavarják az embereket. Hitler azt mondta: "Minél nagyobb a hazugság, annál többen hiszik el." Lee Harvey Oswald, a magányos őrült, aki az áhított figyelmet megkapta az elnökgyilkossággal, csak első a bűnbakok sorában. Később Bobby Kennedyt, Martin Luther Kinget, akik békét, változást akartak, és a háború hívei számára veszélyessé váltak, szintén magányos őrült ölte meg. Szinte nem is bűn többé egy magányos őrült értelmetlen tette

Clay Shaw per 3.

Beküldte dallas63 - v, 02/03/2013 - 18:40

Zaklató kérdéseket tesz fel: Mire jó az alkotmányunk? Mit ér az életünk? Mi a demokrácia jövője, ha az elnököt meg lehet ölni gyanús körülmények között, és az igazságszolgáltatás szinte meg se mozdul? Hány politikai gyilkosság jön még szívrohamnak, öngyilkosságnak, ráknak, kábítószer-túladagolásnak álcázva? Hány repülőgép- és autóbaleset történhet még, melyet sohasem tárnak fel?

Az amerikaiak még nem ismerik a Zapruder-filmet. Miért? Még nem látták se a röntgen-, se a boncolásnál készült felvételeket. Miért? Iratok százai vallanak összeesküvésre. Miért nem hozza őket nyilvánosságra a kormány? Ha én, vagy önök, a nép, feltesszük a kérdést, a hatalom válasza mindig az: államtitok! Nemzetbiztonsági ok. Miféle nemzetbiztonság az, amely nem óvja meg vezetőinket? Viszont megengedi, hogy a népet megfosszák hatalmától, és láthatatlan erők irányítsák az országot? Az ilyen nemzetbiztonságot, amelynek ilyen az íze-bűze, kinézete, annak hívják, ami: fasizmusnak.

Azt állítom, hogy az, ami 1963. november 22-én történt, államcsíny volt. És legtragikusabb következménye, Kennedy szándékával ellentétben, a vietnami háború kiterjesztése. A háború a legnagyobb üzlet. Évi 80 milliárdos üzlet! Kennedy összeesküvés áldozata lett, melyet magas kormánykörökben szerveztek, a hidegháború fanatikus hívei hajtottak végre, a Pentagon és a CIA titkos akcióinak irányítói. Köztük a jelenlévő Clay Shaw. Nyilvános kivégzés volt, melyet eltussolt a dallasi rendőrség, a titkosszolgálat, az FBI és a Fehér Ház, Edgar Hoovert és Lyndon Johnsont is beleértve, akik bűnrészesek az ügyben. A merénylettel az elnök átmeneti hivatalnokká vált, akinek a nemzet békevágyáról kell szüntelenül szónokolnia, míg a Kongresszusban csak ügynöke a hadseregnek és szállítóinak. Kérjék meg az ügy két legnagyobb nyertesét, Johnson előző és Nixon jelenlegi elnököt, hogy adják ki az Oswaldra és Rubyra vonatkozó 51 CIA-dokumentumot.

Vagy a titkos aktát Oswald oroszországi útjáról, amely "véletlenül" megsemmisült. Ezek önöket illetik. A nép tulajdonát képezik. De gyereknek tartják önöket, akiket megzavarna a valóság, vagy meglincselnék a bűnösöket. 75 évig nem ismerhetik meg őket. Negyven éves elmúltam. Addigra a föld alatt leszek. De a 8 éves fiamat arra buzdítom, álljon készen rá, hogy 2038. szeptemberének egy dicsőséges reggelén bemehessen a levéltárba megtudni, amit a CIA és az FBI most is tud. De ki is tolhatják az időt.

Nemzedékek jöhetnek. Apáról fiúra, anyáról lányára száll majd. De egyszer valaki, valahol csak megtudja az igazat! Reméljük. Vagy felállíthatunk magunknak egy másik kormányt, mondja a Függetlenségi Nyilatkozat, ha a régi nem teszi a dolgát. Talán egy kicsit nyugatabbra. Egy környezetvédő ezt írta: "A hazafinak késznek kell lenni megvédeni a hazáját a kormányával szemben." Nem szívesen lennék az önök helyében. Sok bizonyítékot láttak, melyeket az emberek nem ismernek. Gyerekkorunkban azt hittük, bizonyára mindannyian azt hittük, az igazság automatikusan diadalmaskodik. Hogy az érdem elnyeri jutalmát. A jó győz a rossz felett. Később megtanultuk, hogy ez nem így van.

Emberek alakítják az igazságot, és ez nem könnyű, mert a hatalomra néha veszélyes az igazság, és az ilyen hatalom ellen minden esetben fel kell lépnünk. Mint S.M. Holland, Lee Bowers, Jean Hill, William O'Keefe, akik a kockázat ellenére nyilvánosság elé léptek. Nyolcezer dollárt küldtek nekem ezekben a levelekben az ország minden részéről. Háziasszonyok, vízvezeték-szerelők, kereskedők, tanárok megtakarított filléreit. Nekik is hiányzik a pénz, mégis elküldték. Taxisofőrök, kórházi ápolónők, akiknek fiait Vietnamba küldték. Miért? Mert törődnek velük. Az igazságra vágynak. Vissza akarják kapni az országot. Mert az még a miénk, amíg merünk küzdeni azért, amiben hiszünk. Az igazság a legféltettebb kincsünk, mert ha nem az uralkodik, ha a kormány megöli az igazságot, ha nem tisztelhetjük őket, akkor ez nem az az ország, amelyben születtem és ahol meg szeretnék halni. Tennyson azt írta: "A hatalom elfeledi a haldokló királyt." Ez leginkább John F. Kennedyre áll, akinek a halála az ország történelmének egyik legszörnyűbb pillanata.

Az írnok felolvassa az ítéletet. "New Orleans, 1969. március 1. Az esküdtszék szerint a vádlott, Clay Shaw nem bűnös."

Ön szerint ez a Warren-jelentés megerősítése?
Jim Garrison: Csak azt bizonyítja, hogy nem lehet megkérdőjelezni kormányunk hírszerző szerveinek tevékenységét.

----------------

1979-ben RICHARD HELMS, az 1963-as titkos akciók vezetője beismerte, hogy CLAY SHAW dolgozott a CIA-nek. CLAY SHAW 1974-ben tüdőrákban halt meg. A boncolást nem engedélyezték. JIM GARRISONT 1978-ban Louisianában fellebbviteli bírónak választották. 1988-ban újraválasztották. A mai napig egyedül ő indított bűnvádi eljárást a Kennedy-ügyben.

DÉL-KELET-ÁZSIA: 2 millió ázsiai, 58.000 amerikai áldozat, 220 billió dolláros költség, 10 milliós amerikai részvétel, több mint 5000 elveszített helikopter, 6,5 millió tonna bevetett bomba. Az 1976-79-es kongresszusi vizsgálat a Kennedy-ügyben felvetette az "összeesküvés lehetőségét", további vizsgálatot javasolt az Igazságügyminisztériumnak. 1991-ig a minisztérium nem tett lépéseket. A merényleteket vizsgáló képviselőházi bizottság aktáit 2029-ig zárolták.

A MÚLT CSAK ELŐJÁTÉK A FIATAL NEMZEDÉK SZÁMÁRA, AKIKBEN AZ IGAZSÁG FELTÁRÁSÁNAK SZELLEME TOVÁBB ÉL Filmünk hatására a Kongresszus 1992-ben bizottságot állított fel, hogy felülvizsgálja az aktákat, és eldöntse, melyeket hozza a közvélemény tudomására.

A JFK amerikai sajtóvisszhangja

Beküldte dallas63 - v, 02/03/2013 - 18:41

Ha valaki veszi magának a bátorságot és bármilyen cél szolgálatában újra felnyitja a történelem Kennedy-dossziéját, különösen pedig John Fitzgerald Kennedy meggyilkolásának vaskos fejezetét, akkor még mindig számíthat rá, hogy az amerikai közvélemény figyelmének középpontjába kerül, egyszersmind a magaválasztotta téma foglya lesz.

Így járt Oliver Stone, az amerikai filmes középgeneráció egyik legsikeresebb alakja is, aki tizenhét esztendős volt, amikor az elnököt 1963-ban Dallasban megölték. Stone később a vietnami expedíciós hadsereg tagjaként személyesen is résztvevője és túlélője volt a ”nagy amerikai kudarcnak”. Mint már előző filmjeivel is, a JFK rendezőjeként Stone újra magára húzta az álomdemokrácia örökös ígéretének nessus-ingét, ország-világ elé tárva, hogy változatlanul perben áll a hazájával.

„Ki ölte (ölette) meg Kennedyt?” Aki ezt a rég eldöntetlen kérdést egy háromórás látványos film formájában vetítette újra az amerikai társadalmi lelkiismeret szélesvásznára, az először is bizonyára tisztázta magában, hogy egyáltalán méltó „amerikai tragédia”-e a Kennedy-ügy? A JFK bemutatójának idején „a Kennedy-ügyet” illetően már csak az tartotta lázban Amerikát, hogy a néhai elnök legfiatalabb húgának, Joan Kennedy Smithnek másodszülött fia, a harminc esztendős William Kennedy Smith megerőszakolt-e egy alkalmi kiruccanás során felcsípett hölgyet. (A rejtélyes eset JFK legfiatalabb öccsének, Edwardnak a floridai tengerparti nyaralója közelében, a homokfövenyen történt.) Ráadásul a „nagy győzelmek” élő közvetítésében elévülhetetlen érdemeket szerzett CNN tévéhálózat, újabb bravúrjával, a Smith-per közvetítésével, valóságos szappanoperává változtatta a Kennedy-család drámai történetének eme dicstelen szakaszát. Felszínre került hát az a mélylélektani probléma is, hogy az Amerika történetében leginkább „királyi családnak” tekintett Kennedy-klán férfitagjai – a médiumok a per kapcsán bőséges teret szenteltek JFK szexuális kicsapongásainak is – valójában kiváltói vagy áldozatai-e a családot újra és újra sújtó végzetszerű tragédiáknak. A konyhai, nappali és hálószobákban bekapcsolt tévékészülékekben látható új Kennedy-per és a mozivászonra került történelmi per véletlen egybejátszása is oka, hogy ezt a filmet az amerikai közvélemény a legkevésbé sem művészeti alkotásként kezeli. A történelem egyik legnevezetesebb családjának története menetrendszerűen úgy bonyolódik, hogy újabb és újabb megválaszolhatatlan kérdések fogságába zárja Amerikát.

A JFK nyitójelenete Eisenhower búcsúbeszédének archív felvétele. A leköszönő elnök sokat sejtetően figyelmeztet arra, hogy milyen veszélyekkel járhat, ha túlságos hatalomhoz jut a „hadiipari komplexum”. A film vége felé viszont, néhány nappal Kennedy halála után Johnson látható a dokumentumképeken, amint aláírja azt a nemzetbiztonsági aktát, amely utat nyit az amerikai fegyveres erők korlátlan vietnami beavatkozásának. A közbeeső három órában a mostanában világszerte népszerű televíziós „doku-drámák” stílusában (szétválaszthatatlanul keverve a tényeket a fikcióval, az archív anyagokat a frissen rögzített és megrendezett jelenetekkel, a történelmi szereplőket a kitalált alakokkal) Stone azt igyekszik bizonyítani: Kennedy elnököt állami összeesküvők távolították el a hatalomból, mégpedig azért, mert Dél-Vietnamot sorsára akarta hagyni, átengedve a kommunistáknak.

E véres jobboldali puccsban részt vállalt volna az FBI, a CIA, a Maffia, Fidel Castro barátai és ellenségei, a hadiipar profitéhes moguljai és mindazok, akik szerint Amerikának keményen szembe kell szállnia a szovjet terjeszkedés minden formájával. (Tehát maga az alelnök Johnson is, aki a Fehér Ház lakójává előlépve garantálta, hogy a vietnami politika változatlan marad.) Így aztán a film főszereplője nem azonos a címszereplővel. Jim Garrison alakja áll az előtérben, a régi New Orleans-körzeti főügyészé, aki annak idején nagy sajtóvisszhanggal kísért nyomozásban próbálta cáfolni a hivatalosan elfogadott, megkopott, „magányos gyilkos”-elméletet. Saját összeesküvési elméletét 1988-as könyvében újra kifejtette, ezzel ösztönözve Stone-t arra, hogy a Kennedy-korszak után Amerikára zúduló minden rosszat (Vietnam, a politikai merényletek sora, Watergate-ügy, gazdasági válságok, környezetszennyezés, konfliktusok Iránnal és ennek nyomán a túszdrámák, a fegyvercsempészési és kormányzati botrányok) a dallasi gyilkossággal hozza összefüggésbe. A film plakátjáról a Garrisont alakító Kevin Kostner, „a farkasokkal táncoló újhollywoodi Robin Hood” szemüveges képe néz szembe velünk, alatta ez a szöveg: „kockáztatja az életét, a családja életét, mindent, ami számára fontos, azért az egyetlen dologért, amit szentnek tart, és ez az igazság.”

A filmet támadó írások többsége leginkább éppen az igazság eltorzításában marasztalja el az alkotókat. Az Esquire magazin (amely már 1966-ban és ’67-ben ezzel a címmel publikált látványos összeállítást a dallasi eseményekről: „A Kennedy-merénylet hatvan változata”), 1992. februári számának címlapján így kérdez: „Miért lőtte le Oliver Stone JFK-t?”. A US News and World Report belső vezércikkében „paranoid propagandának” nevezi a filmet. A Time magazin szerint Stone műve az ügy „háromévtizedes felülvizsgáló törekvéseinek öröksége”. A legkeményebben a New York Times támadott: a hivatalos bemutató előtt négy nappal egyik nagyágyújától, az annak idején Dallasból tudósító, Pulitzer-díjas Tom Wickertől közölt cikket, melynek címe: „Stone JFK-ja meggyilkolta-e az igazságot?”. Válaszában Wicker főként abban marasztalj a el Stone-t és Garrisont (az utóbbi egyébként színészként is szerepel a JFK-ban: a híres-hírhedt Warren-bizottság névadóját játssza, tanúságot adva némi akasztófahumorral), hogy megpróbálják az egyetlen lehetséges igazságként feltüntetni teóriájukat. Szerinte a rendező és Garrison ezt sugallják: aki nem osztja véleményüket, az „vagy aktív résztvevője az összeesküvés eltussolásának”, vagy „hallgatólagos tudomásulvétellel segíti azt”. Egy későbbi írásában a New York Times a JFK fiatal nézőkre gyakorolt hatását elemzi. Arra jut, hogy bár a film „bátor és felkavaró”, értéke mégis igen kétes, mivel Stone nem volt tekintettel arra, hogy éppen az ifjabb nézőréteg képtelen különbséget tenni tény és fikció között. A nemzetbiztonsági ügyek egyik szakértője, Leslie H. Gelb is megszólalt a lapban. Szerinte a gondosabb archívumkutatások inkább azt mutatják, hogy Kennedy kiutat keresett csupán, Vietnam feladására nem készült, sőt erre nem is gondolt.

Stone a GQ című magazinban így reagál a támadásokra: „Én magam is a torzítás gyermeke vagyok, még mindig nyakig az útkeresésben. Azzal próbálkozom, hogy kitaláljam, mi is történt, megértsem azt, ami valójában lezajlott. A Warren-bizottság megállapítása Lee Harvey Oswaldról, mint magányos gyilkosról, mítosszá nőtt, és hogy az ember egy ilyen méretű mítosszal megküzdhessen, egy másikat kénytelen teremteni. Úgy gondolom, hogy a mi filmünk nem más, mint ellen-mítosz: ezt az embert politikai erők gyilkolták meg, amelyeket a feltételezettnél aljasabb és gonoszabb célok vezettek”.

A szakmai közvélemény nem sokat törődött a film társadalmi elutasításával: Stone elnyerte a Golden Globe díjat „az elmúlt év legjobban rendezett filmjéért”, a JFK-ért.

FilmVilág Online Magazin (Wisinger István - Mítoszok harca)

Csodáljátok meg ezt a mindenre kiterjedő elemzést , mely a mozaikokat próbálja összerakni , de még így is nyitott a merénylet elkövetésének módja, mert aki érdemben tudott volna hozzászólni azt mindjárt eltették láb alól . Kérdés az kinek van ilyen hatalma aki az ütőn tartja a kezét , és ha kell likvidálja a szemtanut .

De attól tartok , hogy itt nem is merték volna kimondani az igazságot , és ha ki is mondják nincs súllya a közlésnek . A háttér erők likvidálása volna a megoldás , de milyen erőnek kellene mozgósítani ezt a csapást , egy pár év mulva megtudjuk , mikor a triádok megindulnak és szisztematikusan megtervezik végrehajtják , és törlik azt a 6000 főt , aki azt hiszi , hogy a világhatalom birtokosa itt a földön , pedig csak egy pomdró eledel lesz belőle is .

Hát ennyiz a Kennedy – merényletről nyugodjon békében , ha élhetett vona jobb lett volna a világ , de véglegesen nem rombolták még le a földi életünket , reméljük az ő életüket is elveszi valaki hamarosan . Így legyen .